Egy mérés nem mérés, de kettő azért már valami: a Tárki után ma a Medián is a Jobbik egyértelmű erősödéséről számolt be. Utóbbinál a párt már az MSZP-t is beérte (bár a baloldali közös lista támogatottságától elmarad), s elnöke, Vona Gábor – hajszálnyival megelőzve Mesterházy Attilát - a legnépszerűbb ellenzéki politikus. Miután ennek a kampánynak ez az első érdemi változása, nem árt átgondolni pár kérdést.

Először is: valós lehet-e a támogatottság növekedése? Kétségtelen, hogy a közvélemény-kutatásokat több okból is hasznos óvatosan kezelni. Különösen két tényező érdemel figyelmet: egyrészt a korábbiaknál sokkal jelentősebb válaszmegtagadás, másrészt pedig az átpolitizálódás. Ha utóbbit nem is vesszük figyelembe, és azt feltételezzük (én amúgy ezt gondolom), hogy nem az adatok előállításában, hanem az adatok interpretációjában jelenik meg, akkor is óvatosságra adhat okot az, hogy a kutatók beszámolói alapján ma a korábbiakhoz képest lényegesen többen tagadják meg a választ. Ráadásul a Jobbik pontosan olyan típusú párt, amelynek a szavazóiról könnyen elképzelhető, hogy nem szívesen számolnak be egy kérdezőbiztosnak a preferenciájukról (talán még akkor sem, ha nem telefonon kérdezik őket, hanem egy borítékba kell helyezniük a "véleményüket"). Mindez elméletileg két dolgot is jelenthet: 1) azt, hogy a Jobbik még annál is jelentősebb támogatottsággal rendelkezik, mint amit a kutatók ma mérnek, vagy 2) azt, hogy az emelkedő számok hátterében nem valós bővülés, hanem a Jobbik látványos mérséklődésével együtt járó nyilvánosan felvállalhatóbb karakter áll. Természetesen nem tudok bizonyítékkal szolgálni (erre majd a választás lesz képes), de magam inkább az első verziót gondolom valószínűbbnek, ami azt jelenti, hogy a Jobbik ma a biztos pártválasztók 20 százaléka körüli, talán valamivel feletti támogatottsággal rendelkezik (2010-ben 16,7 százalékot értek el – utolsó felmérésében a Medián és a Gallup eltalálta ezt, de például a Nézőpont 11, a Tárki 12 százalékot mért.)

Másodszor: ha elfogadjuk, hogy erősödött a Jobbik, adódik a kérdés, hogy mi lehet ennek az erősödésnek az oka. Megítélésem szerint négy tényezőre vezethető vissza: a baloldali ellenzék bénázására, a Jobbik tudatos kampányára, a Jobbik körüli sajátos fegyvercsendre és a Fidesz jelentősnek mért fölényére.

1) A Medián felméréséből is látszik, hogy a választók fele kormányváltást kíván, ám az is világos, hogy a baloldali ellenzék konstrukciója – amióta létrejött - nem vonzott újabb szavazókat. Márpedig meggyőződésem, hogy jelentős számban akadnak olyan kormányváltást óhajtó szavazók, akik számára valós választási kérdés, hogy a Jobbikra vagy a baloldali ellenzékre szavazzanak. A politikával napi szinten, hivatásszerűen vagy elkötelezettségből foglalkozók számára persze ez szentségtörés, ugyanakkor számos példa bizonyítja, hogy a választók a politikai eliteket hermetikusan elválasztó akármicsodákra időnként teljesen vakok. Ha valaki kormányváltást szeretne, és elégedetlen a baloldali közös lista teljesítményével (amire, lássuk be, van is oka), ma akár a Jobbikhoz is fordulhat.

2) A Jobbik ráadásul – a baloldali furcsa kampánnyal szemben, amelyben eddig nem csupán politikai ellenfelükre nem találtak egységesen használt nevet, de még magukat sem tudták jól elnevezni, hogy más kampánystratégiai problémákról ne is beszéljek – rendesen, tankönyvszerűen kampányol. A kampányszituáció eleve kedvez a korábban kevesebb közfigyelmet kapott pártoknak (márpedig a Fideszen és az MSZP-n kívül minden párt ebbe a körbe tartozik), hiszen ilyenkor több a „kötelező” megjelenés, interjú, ráadásul a szavazók is fogékonyabbak. A Jobbik ezt a helyzetet egyelőre jól használja ki: van világos üzenete (szemben a két „régi” párttal, ők újak, tiszták stb.), következetesen megszólított célcsoportja (döntően a fiatalok), azaz láthatóan átgondoltan politizál. A tavaly ősszel elkezdett stratégiai fordulatnak megfelelően – amelyet talán a mérséklődés kifejezéssel lehet a legjobban leírni – fogalmazza meg a mondanivalóját, rajzolja meg a plakátjait. A Benetton-kampány, a közösségi média erőteljes használata, a rengeteg közvetlen találkozó és a pártelnök középpontba állítása egyáltalán nem tűnik elhibázott stratégiának. Különösen utóbbira hívnám fel újra a figyelmet: az „álruhában” az országot járó és a kiskutyás-kismacskás képeket posztoló Vona Gábor imázsépítése gőzerővel zajlik. A Jobbik ma sokkal inkább Vona pártjának látszik, mint négy évvel ezelőtt, ez a perszonalizáció amúgy a mostani - és esetleges jövőbeli - stratégiai fordulat esélyét is növeli, ahogy ezt a Fidesznél is láttuk, láthatjuk. 

3) A Jobbik számára az is szerencsés, hogy a politikai ellenfelek egyelőre nem foglalkoznak velük, kampánystratégiájuk nem irányul ellenük, így az a látszat keletkezik, hogy ők kimaradnak a „sárdobálásból”. A baloldal számára a céltábla közepén Orbán Viktor áll – ez racionális is -, míg a Fidesz kijelölt ellenfele a „Gyurcsány-koalíció”, célja pedig a kockázatminimalizálás – mindkettő racionális. A Jobbik így úgy tudja egyszerre támadni (és összemosni) mindkét ellenfelét, hogy közben nem kell jelentős ellentűzre készülnie. Emlékezzünk csak, hogy 2010-ben milyen sokat ártott a pártnak, amikor a Fidesz közvetlen (Orbán Viktor beszédeiben nyíltan állást foglalt a szavazatmegosztás ellen) és közvetett (sajtóban megjelent botrányok) eszközökkel támadni kezdte.

4) Amíg a Fidesz nem tesz ehhez hasonló lépéseket, ráadásul a kutatásokban jelentős fölénnyel vezet, a két párt között hezitáló jobboldali választók könnyebben dönthetnek a Jobbik támogatása mellett. Ha a választás kiélezettebbnek tűnne, komolyabb esély lenne a baloldal visszatérésére, feltehetően ezek a szavazók jobban hajlanának a stratégiai döntésre, így azonban nyugodtabb szívvel választhatják a Jobbikot.

Végül az utolsó kérdés: tartós lehet-e a Jobbik erősödése, van-e esélye a Jobbiknak arra, hogy megelőzze a baloldali ellenzéket, vagy akár a Fideszt is legyőzze? Itt már persze teljesen ködszurkálunk, de annyi azért biztos, hogy amíg a négy fenti feltétel nem változik meg, addig a Jobbik könnyedén haladhat a mostani nyomvonalon. Ha a baloldal összeszedné magát, a választás kiélezettebbé válna, vagy a Fidesz stratégiát váltana és megtámadná a Jobbikot, a párt más körülmények között találná magát, s kérdéses, hogy ezekre lenne-e adekvát válasza. A pálya éppen ezért nyitott, a Jobbik ma talán 20 százalék környékén áll, amiből szerintem április 6-án lehet még 10-15, de akár 25-30 is. Bocs, hogy most sem jósolok, de a korrekt válasz ez: a következő egy hónap dönti el.