Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
12:14

Pár nappal a parlamenti választás előtt egyszerűen nem lehet mással foglalkozni, mint a várható eredménnyel. Bármerre járok, mindenki ezt kérdezi, liftben, benzinkúton, focimeccsen, de még fűnyírás közben is. Előrejelezni nem könnyű, különösen, ha a jövőről van szó – néhányszor talán még segít a bonmot, de az emberek igazán azt várják, hogy az elemző mondja meg, mi fog történni április 6-án.

median14.jpg

(Forrás: Median)

Pedig az igazán korrekt válasz a nem tudom. Még akkor is, ha sok mindent azért tudunk. De kezdjük inkább azzal, amit nem tudunk! Nem tudjuk, hogy a közvélemény-kutatások mennyire megbízhatóak: vajon most is felülmérik-e a kutatók a Fideszt, ahogy tették például 2002-ben vagy 2010-ben, vajon vannak-e nagy számban rejtőzködő, a választásukat a kutatók elől eltitkoló szavazók, vajon mennyire lehet fontos az, hogy a korábbiakhoz képest megnőtt a válaszmegtagadók aránya. Nem tudjuk továbbá, hogy mit fognak tenni azok a szavazók, akik kormányváltás kívánnak, de eddig még nem találtak maguknak pártot. Választanak vagy inkább otthon maradnak? Nem tudjuk, hogy mekkora lesz a részvétel, pedig azt tudjuk, hogy ennek komoly jelentősége lehet: az alacsonyabb részvétel nagyobb kormánypárti győzelmet, a magasabb részvétel szorosabb eredményt jelenthet. S azt sem tudjuk, hogy a kampány miként hatott a választókra, s hogy a kampánycsend eltörlése miatt az utolsó pillanatig tartó meggyőzés vajon milyen következményekkel járhat.

Amit tudunk, azt részben az új választási rendszerről tudjuk, részben pedig a közvélemény-kutatásokból olvashatjuk ki. Tudjuk, hogy a választás a 106 egyéni választókerületben fog eldőlni, s hogy a rendszer – a többségi logika megerősítése miatt - kis különbségeket is fel tud nagyítani, de igazán csak az első és a második helyezett közötti jelentős különség esetén válik nagyon aránytalanná a végeredmény. Ha a Fidesz például 45 százalékot szerez listán, amire a felmérések szerint kétségtelenül jó esélye van, ebből következhet akár egy kétharmadot is meghaladó parlamenti arány, de egy szolid abszolút többség is – attól függően, hogy a baloldali ellenzék és a Jobbik mekkora támogatottsággal rendelkezik. Ha például mindketten 25-25 százalékot érnek el, azaz összességében többet, mint a Fidesz, akkor a kormánypárt nagy valószínűséggel 100 körüli egyéni választókerületet nyerne meg, s körülbelül 135 mandátumra számíthatna a parlamentben: ez 68 százalékos, kétharmados többséget jelentene. Ám ha a 45 százalékos Fidesz mellett egy 35 százalékos baloldal és egy 20 százalékos Jobbik áll, akkor a kormánypárt már “csak” 115 körüli mandátumra számíthat, azaz stabil, de nem kétharmados többsége lehet a parlamentben.

Bármennyi is a bizonytalanság, egy dolgot szerintem szinte biztosan tudunk – ha nem így lesz, akkor a közvélemény-kutatási szakmát tényleg be kell tiltani Magyarországon, vagy legalábbis a hitelességüket a tenyérjósok mellé lehet sorolni. Olyan jelentős, a 2002-es különbségeken messze túlmutató, józan számítás szerint behozhatatlan előnyöket jeleznek ezek a felmérések a Fidesznek, hogy minden fent jelzett fenntartás ellenére is elképzelhetetlennek tűnik, hogy ne a Fidesz nyerje a legtöbb mandátumot. Mindezzel azonban még nem mondtunk el mindent: nagyon nem mindegy ugyanis, hogy ez a legtöbb mandátum 99, 115 vagy 135 lesz a 199 fős törvényhozásban. Ezzel fel is vázoltuk a választás három lehetséges forgatókönyvét.

1. Ha a Fidesz 100-nál kevesebb mandátummal nyer, nem tud egyedül kormányt alakítani, s ha nem akar koalícióra lépni valamelyik korábbi ellenzéki párttal, a nyár végén – ősz elején újabb választás vár az országra. Egy ilyen végeredményhez nagyon szoros, a győztes és a második helyezett között öt százalékponton belüli végeredmény kellene.

2. Ha a Fidesz 100 és 132 mandátum közötti eredményt ér el, akkor feles többséggel kormányozhat tovább. Az amúgy vesztes ellenzék ebben a forgatókönyvben relatív sikerként könyvelheti el, hogy kivette a kétharmadot a Fidesz kezéből, ami kétségtelenül másfajta politikai helyzetet eredményezhet, mint amit az elmúlt négy évben tapasztaltunk.

3. Ha a Fidesz 133-nál több mandátumhoz jut (ehhez körülbelül 95 egyéni győzelemre lenne szüksége), akkor megőrzi a kétharmadot. Egy ilyen eredmény jelentős nemzetközi és hazai következményekkel is járna, hatalmas megerősítést jelentene az Orbán-kormánynak, illetve szinte bizonyosan súlyos válságba sodorná a magyar baloldalt.

(Heti Válasz, 2014. április 3.)

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr245893035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

etwas kultur muss sein 2014.04.06. 21:46:03

magyarul megismétlődik az elmúlt 4 év

TG bezárhatja a blogot

csókolom

Khal Drogo 2014.04.06. 21:47:32

@sanity: Nem olyan durva mint 2010-ben. Sokkal szorosabbak a pesti körzetek. A főpolgármesterség necces lesz. Nem csodálkoznék ha eltörölnék még nyáron a főpolgármesteri közvetlen választást, feltéve ha lesz hozzá kétharmaduk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.04.06. 21:49:09

@sanity:
A magyar választók 1 új rendszert alapítanak éppen, a Nemzeti Idiotizmus Rendszerét (NIR).
Két ciklus Gyurcsótány "Cipolla" Feri után 2 ciklus Orbán "Stadionépítő" Viktor.

concret 2014.04.06. 21:54:05

@etwas kultur muss sein: Dehogyis ismétlődik meg.

Eszkalálódik.

etwas kultur muss sein 2014.04.06. 22:00:49

Az mszp külön megérdemli ezt a pofára esést. Bevették az összefogásba még az ilyen fodor féléket is, hátha hoz 0,00001 százalékot, de ahogy nézem inkább elvitt 5-öt. :D:D

Ha így haladnak, 4 év múlva (beleszámítva azt, hogy kihal a szavazótáboruk harmada), komoly eséllyel indulnak majd a parlamentből való kiesésért. :D

sanity 2014.04.06. 22:01:24

@Khal Drogo: Igen, ezt több elemző is említette, hogy a főpolgármesteri széket bukhatja a Fidesz. Fővárosi adatok alapján erre komoly esély van.

2014.04.06. 22:04:12

@Hepci: Döbbenet...Rogán Tóni messze vezet...Komolyan, a kommunisták mind elmentek szavazni, mondá' a Stadionépítő, valóban! Akár 1977-t, vagy 1967-et is írhatnánk...:((( És még arcunkat is Moszkva felé kell tartani...

Annyi a különbség, hogy akkor muszáj volt a Pártra szavazni, most meg lehet.

Khal Drogo 2014.04.06. 22:08:34

Hoppá, Csongrádban is egy vörös tanya létesült. Közben a Jobbik bukja Miskolcot, a titkos fegyvert.

Khal Drogo 2014.04.06. 22:11:06

@Letícia: Én sokkal rosszabbra számítottam az ellenzék szemszögéből. Az MSZP sokkal jobban szerepel egyéniben, mint vártam. Ennél nagyobb Fidesz fölényt mértéke előzetesen. Ha az LMP bejutna és marad a 10 MSZP-s egyéni, nincs meg a kétharmad.

2014.04.06. 22:11:52

@etwas kultur muss sein: sajnos, igazad van...:((( Pető Ivánt és Demszkyt hiányoltam is az első 10-ből...De a kihalhatatlan Bauer valahol indult, a 12. vagy a 2. kerületben?

unionista (törölt) 2014.04.06. 22:15:44

@Hepci:
ezt a kormányt a külföld fogja megbuktatni. mondtam már :-)

Khal Drogo 2014.04.06. 22:17:42

@Letícia: Viszont a pökhendi beképzelt Papcsák kikap. Van Isten.

etwas kultur muss sein 2014.04.06. 22:17:53

@Khal Drogo: minek a 2/3? az elmúlt 4 évben mindent lezsírozott a fidesz. most csak nyerniük kell...

2014.04.06. 22:20:36

@Khal Drogo: előző kommentedhez: valóban, október 23-a után a padló volt a szintjük...

Papcsákot leütik a zuglóiak? :)) Rendes népek! :)) De tetszik, de tetszik! :)

Khal Drogo 2014.04.06. 22:21:52

@etwas kultur muss sein: Azért a kétharmaddal sokkal könnyebben lavíroznának. Pl. megszüntetnék a főpolgármester közvetlen választását, mert esélyes hogy elbukják. Ha nem lesz kétharmad, akkor nem tudnak belenyúlni. Ráadásul az Alkotmány sem lenne változtatható napi érdekek mellett, pedig a következő 4 évben már a Fideszes országgyűlési képviselői tagozattá változi a taláros testület. Hiába bólintana rá mindenre az AB, ha nem lesz meg a kétharmad.
A Jobbik viszont nagy zsarolási potenciállal fog rendelkezni.

2014.04.06. 22:23:19

@unionista: de abba belehalunk...:(

Khal Drogo 2014.04.06. 22:34:02

az LMP fog múlni a kétharmad. Ha bejutnak, nincs kétharmad.

ubul2000 2014.04.06. 22:36:51

Azért az látszik, hogy Budapest idegen test az ország testében...

Szörnyű, hogy pont az ország központja

ubul2000 2014.04.06. 22:39:36

az látszik, hogy Bp idegen test az ország testében. Szomorú, hogy pont az ország fővárosa...

sanity 2014.04.06. 22:41:28

Miskolc2 rohadt szoros lesz, de még csak 20%-os a feldolgozottság. De hogy a diplomát kamuzó Kunhalmi Ágicába mit esznek Pesten, arra azért kíváncsi lennék....

inreallife 2014.04.06. 22:42:22

@Khal Drogo: bejutnak, mert pestet kezdték el legkésőbb feldolgozni... pedig nem kellett volna...

Vitéz.László 2014.04.06. 22:47:40

@ubul2000: ideje a régi tervet elővenni

legyen az ország fővárosa FELCSÚT !

ubul2000 2014.04.06. 22:51:16

@Vitéz.László: Ezt kívánod?

Szerintem Budapest jó lesz, csak a kufárokat kell kiűzni

tölgyes 2014.04.06. 22:57:38

@concret: A kettő nem választható el egymástól. A magát ellenzékieknek mondóknak nincs mondanivalójuk a jövőről... illetva ami van az a múlt. Ezt az LMP megváltoztatni nem tudná, csak magát is tönkretenné. Még jobban mint ha nem jut be.

inreallife 2014.04.06. 22:59:10

@tölgyes: inkább legyen fidesz 2/3-ad, mintsem az lmp bejusson. sajnos nem volt elég magas a választási részvétel...

concret 2014.04.06. 23:06:49

@ubul2000: Kedves ubul,

részleteznéd ezt, mire is gondolsz?

inreallife 2014.04.06. 23:08:43

mondjuk azt nem értem, hogy az lmp mitől kéne 5% fölé kerülnie. bármerre tallózok, még a nagyvárosoknál is jellemzően 5% alatt van. pesten nem érhettek el olyan eredményt, amitől bekerülnek parlamentben. a vidéki nagyvárosoknál sok helyen 5% alatt vannak és alacsony feldolgozottság mellett. jó lenne, ha miskolc lökné ki őket... :)

Khal Drogo 2014.04.06. 23:10:33

@concret: A következő nagy botrány a nemzeti italbolt lehet. Az akkorát fog szólni mint a traffik és a földmutyi együtt se.

ubul2000 2014.04.06. 23:17:21

@concret:

Kedves concret!

Pedig világos! Eleink, nagyjaink megdolgoztak Budapest nagyságáért. Sajnos a kiegyezést követően - egy rövid kb. 20 éves időszakot eltekintve - ez a nagyság félresiklott. Azóta sem sikerült ezt a nagyságot visszaállítani. Ezért még meg kell küzdenünk....

inreallife 2014.04.06. 23:23:44

@etwas kultur muss sein: rosszabb, bent van az lmp és még így is megvan a fidesz 2/3-ad. a legrosszabb forgatókönyv...

mrs. white 2014.04.06. 23:25:27

@Khal Drogo: Nem véletlen hagyták választás utánra.

concret 2014.04.06. 23:34:55

@Khal Drogo: Ha 1-2 mandátum hiányzik a 133-hoz, akkor azt megveszik maguknak. Tudjuk, mindenkinek megvan az ára, némelyik magyar képviselő talán nem is nagyon drága.

Én úgy hiszem, a most jósolgatott ötleteknél sokkal eredetibbek is lesznek még. Olyanok, hogy csak foghatjuk a fejünket: nahát, erre nem is voltam képes gondolni!

concret 2014.04.06. 23:43:20

@ubul2000: Nem, ubul, nekem ez semennyire sem világos.

Én pl liberális vagyok. Annak születtem, így is halok meg. Ja, mellesleg mindkét ágon református magyar (bár tudom: mindez nem mentség).

Az ilyesfélékkel mik a tervek?

inreallife 2014.04.06. 23:44:01

@concret: mondjuk a 2/3-adhoz nem a jelenlévők kétharamada kell, ha jól emléxem, bár az új alkotmányban már nem biztos, hogy így szerepel. tehát lenne abszolút többségük, de ahhoz nagyon meg kell szervezni a szavazásokat...

miskolc még mindig 50% alatt van feldolgozásban...

concret 2014.04.06. 23:55:45

@inreallife: Igen. A 2/3 lehetséges gátjaként Pakuszának is drukkolni kell.

sanity 2014.04.06. 23:58:49

De szép lenne, ha a miskolci Jobbik győzelem miatt nem lenne 2/3 :)))

inreallife 2014.04.07. 00:03:20

@concret: jah. viszont a fidesz kapott egy jó nagy pofont. bár még nincsenek végleges számok, de a jobbik 2010hez képest +10.000 szvazattal áll, az mszp cirka 100.000, a fidesz meg bukott cirka 900.000-et. az lmp meg lehet tényleg kiesik, ha a határon túliak legalább 160.000 érvényes szavazatot leadtak... pont annyit adnának hozzá, amivel kiesnének...

2014.04.07. 00:04:10

@sanity: életemben először szorítok a Jobbiknak...

inreallife 2014.04.07. 00:15:00

@Letícia: " A jobbikos politikus azt is fájlalja, hogy nem sikerült egyéni mandátumot nyerniük (igaz Miskolcon még versenyben van Pakusza Zoltán, aki 46 százalékos feldolgozottság mellet néhány tucat szavazattal éppen vezet). "

concret 2014.04.07. 00:15:40

@Letícia: vagyunk ezzel így bizony

livengood 2014.04.07. 00:15:42

Schiffer András mondta ki a lényeget: A választás eredménye azt mutatja, hogy rettenetesen elkeseredett a magyar társadalom. Talán egy jó dolog még is történt, szinte reménytelen helyzetből jött föl az LMP, remélem tényleg bent vannak.

etwas kultur muss sein 2014.04.07. 00:19:11

A választás egyértelmű győztesei:

fidesz
gyurcsány
fodor
ha bejut, akkor az lmp

inreallife 2014.04.07. 00:20:52

" Jelentés a halálkörzetből

49,46 százalékos feldolgozottság mellett.

Varga László (MSZP-Eggyütt-DK-PM-MLP) - 30,46 % 6046 szavazat

Pakusza Zoltán (Jobbik) - 31,29 % 6211 szavazat

Sebestyén László (Fidesz-KDNP) - 31,14 % 6180 szavazat"

etwas kultur muss sein 2014.04.07. 00:21:40

@inreallife: ezt még hetekig fogják újraszámolni....

sanity 2014.04.07. 00:23:33

@etwas kultur muss sein: Gyurcsánynak egész végig csak ez számított, hogy ő vhogy beimádkozza magát a Parlamentbe. Sok ökör meg tálcán kínálta neki......

concret 2014.04.07. 00:27:55

@inreallife: 55,91-nél Sebestyén vezet

inreallife 2014.04.07. 00:30:01

@etwas kultur muss sein: bezúzzák holnap. mit vártál? :)

concret 2014.04.07. 00:30:09

Pestlőrincen 4 mandátummal vezet Kucsák (97,36%), +1 Fidesz mandátum lehet

etwas kultur muss sein 2014.04.07. 00:30:10

@sanity: Persze. nagy játékos az öreg. Amin viszont le vagyok döbbenve, az, hogy képes volt az mszp elkövetni egy ekkora szarvashibát, hogy a sírból bevitte a parlamentbe fodort. Olyan ez a faszi (és az szdsz minden maradéka) az mszp-nek, mint egy rákos tumor. Elképesztő, hogy ez megint képviselő lesz, és kap egy utolsó utáni esélyt, újraépíteni a szadeszt.

etwas kultur muss sein 2014.04.07. 00:32:28

na, benyelte a blogmotor az utolsó írásom? :S

sanity 2014.04.07. 00:33:37

@etwas kultur muss sein: Szerintem Bajnai jobban fog bazdmegolni, ha nem tudnak önálló frakciót alakítani, mert Fodor Gabriella beáll ötödiknek a DK-hoz, és nekik meg lesz önálló frakciójuk.

inreallife 2014.04.07. 00:37:04

@concret: a diplomás hp-t leszopatják. megérdemelné, hogy kiessen és bevigye az mszp-nek a kegyelemdöfést. azért kíváncsi vagyok, hogy ez vajon kinek a felelőssége, hogy elindították? kinek feküdt alá?

concret 2014.04.07. 00:44:39

@inreallife: Pusztán azért, mert buta liba, vannak ott nála rosszabbak is (igaz, azok nem ilyen izgágák).

Újabb fordulat: 64,51%-nál Miskolc 2.-ben a maszopos vezet.

inreallife 2014.04.07. 00:48:03

@concret: látom :S
én odaadom azt a körzetet a jobbiknak, megdolgoztak érte... :)

etwas kultur muss sein 2014.04.07. 00:50:00

@inreallife: Itt látszik, hogy pár ember szavazatán tényleg sok minden múlhat. Pl. egy fidesz 2/3.

2014.04.07. 00:54:36

Dr. Varga Lacinak jobban drukkolok! :D Hú, de szép lesz, ha ő győz! :DDDD

inreallife 2014.04.07. 00:57:19

@Letícia: kevés, mert a diplomásnak látszó (sex)tárgy meg kikap pesten...

concret 2014.04.07. 01:05:13

@inreallife: azon múlik, hol van az utolsó, feldolgozatlan szavazókör: a Havannán, vagy Pestszentimrén?

2014.04.07. 01:15:48

@inreallife: az ki, ki az a szextárgy?

inreallife 2014.04.07. 01:16:21

@concret: már 21-el vezet a fideszes...
az az igazság hogy csak ennyit sikerült a zsinórban 60 év kommunista hatalom után elérni. még mindig a komcsikra adják a szavazatukat az emberek, mintha muszáj lenne...

tölgyes 2014.04.07. 01:26:08

@inreallife: Úgy nézem az LMP bejutott, tehát duplán igaz, hogy jó döntést hozott, amikor nem állt össze a Bajnai-Gyurcsány féle társasággal.
2/3-ad már szinte mindegy, hogy lesz vagy nem. A mostani eredmény akkor is 2/3-ad, ha egy-két mandátum hiányzik majd.

concret 2014.04.07. 01:26:41

@inreallife: Pesten 2 mandátum nem ma éjszaka dől el: a 12-es és a 15-ös OEVK. Itt olyan kicsik a különbségek, hogy számolgathatják egy darabig.

Kíváncsi vagyok, az őszi önkorm-i választásra mivel készül majd a Fidesz Pesten. Hacsak nem azzal, hogy átalakítja az egész rendszert.

tölgyes 2014.04.07. 01:32:50

@concret: Ezek az erdmények a győzelem lehetőségét igérik a fidesznek, különösen, ha Horváth Csaba marad, aki reménytelenül ostoba.

2014.04.07. 01:44:12

@tölgyes: teljesen egyetértek! Horváth Csaba annyira nárcisztikus személyiség, egy olyan ostoba pojáca, hogy a hideg kiráz, ahogy beszél, és amit mond! És ez kell a szociknak? Ezzel akkora bukta lesz, hogy hozzák inkább helyette demszkyt, még az is jobb nála!

Balt 2014.04.07. 02:49:36

@unionista: Kora este - még talán a szavazókörök zárása előtt - beszélt egy RNDSZ-es helyi tisztségviselő Csíkszeredáról: elmondása szerint a jelen bp.-i kormány szolgálta (egyedül) a magyarság megtartását, ezért fontosak számukra a magyar ogy választások és az azon való aktív részvétel.

Balt 2014.04.07. 03:21:39

@Khal Drogo: Pestet (ott is a "barna" öcezeteket) "erőn" (inkább: várakozáson) felül hozta a 3öszmefogás. Viszont a vidéki esélyes vk.-kat mind elbukták az 1 szem Botkafogó szegedin kívül, necces még Miskolc 2. (Néhány tucat különbség Varga, a Fidesz meg a Jobbik jelöltje között, de 75% körül megállt a feldolgozottság.) Szigegszentmiklóst, Dújvárost és Tatabányát vastagon bukták, pedig ezeket a zindex látatlanba' a javukra írta a 14 tutifix kormányváltós egyénihez. Érdekes még Esztergom meg Paks!

Balt 2014.04.07. 03:28:56

@Khal Drogo: Bejutottak, amit üdvözlök (bár nem tudom, a később számolandó külföldi szavazatok ezt felülírhatják-e), de úgy néz ki, épp megvan a 2/3. :) De ha nem is lenne meg: ez óriási felhatalmazás a "kormányváltók" hisztije után, "kvázi" 2/3 mindenképp.

Balt 2014.04.07. 03:35:12

@ubul2000: Van benne valami. Nem kellene panelprolizni (amúgy Aczél-Arácsi Endre szóalkotása, úgy tudom), de mégiscsak jó meglátás lehet. Tehát - ha már eldózerolni nem lehet - folytatni kell a panelfelújításokat és távhő díját tovább kell csökkenteni. (3 és fél év múlva.) :)

Balt 2014.04.07. 03:41:12

@mrs. white: Nyugi, ez a svéd modell (Systembolaget). Tény: Szanyi elég hitelesen tud kampányolni ellene. :))

Balt 2014.04.07. 03:49:13

@sanity: Kíváncsi leszek Szelényi Arcára (tiszta kései Irene Papas volt Bajnai mellett, még, hogy az E14 "jónője"?), meg Gulyáséra (ő még a legvállalhatóbb SZDSZ-es), meg Karácsonyéra. Apropó, tegnap valahová elsunnyogott.

Balt 2014.04.07. 04:10:26

@Balt: Miskolcon a BIT-es zuschlagista ifjúVarga mégis nyerhet, úgy látszik.

Ahogy mondták a zelemzőkék: tényleg szürreális volt Gyurcsány sajttáj-ja. (Picasso kalandjai) De az a bólogatós kutya (a kormányváltós Wartburgban) mindent visz. :))) Nézzétek meg, érdemes! Ki a bánat az?

Balt 2014.04.07. 04:13:00

@Balt: Balra mögötte. (Szemből. A tv2 kamerájának.)

Pardon a sok elütésért, tabról írok.

Vitéz.László 2014.04.07. 07:42:06

igaz hogy papcsóknak asztalaviszta van ?
elég nagy kárt okozott zuglóban (de polgármesterként)
és visszajöttek a becsületes tiszta erők? Tóth Csaba ?

a vidék mindig is fényévekkel elkésve követte a FŐVÁROST
de gondolom most Budapestet felszántyák a metrót betemetik és besózzák...
és a zország fővárosa végre FELCSÚT lehet !

hány darab bééééékemenetes birka szavazott a fideSS re ?
2010-ben : 2 706 292, 2014 ?
JÖN AZ ÁÁÁÁR !!! (víz ?)

concret 2014.04.07. 08:17:55

@tölgyes: Horváthtal valóban csak bukni lehet. Ugyanúgy, mint Boldvaival Salgótarjánban.

Abszolút kontroll nélküli társaság.

unionista (törölt) 2014.04.07. 08:22:20

@Balt:
ez rendben van. de most ez elég egyértelmű: a romániai magyaroknak nincs nyugatos képviseletük. 1.2% szavazott a kormányváltásra és 0.4% az elempére. ami persze egyáltalán nem meglepetés. ettől a fidesz kivívhatja az etnikai típusú területi autonómiát. de a céljuk nyilván az, hogy ott is kiépítsék a maffiát. székelyföldi korrupciós botrány is lehet orbán veszte. ott nehéz lenne mutogatni az emeszpére. persze az is lehet, hogy még sokáig orbán viktornak hívják majd a miniszterelnököt. vagy az államfőt ha 17-ben átül áder helyébe.

szoja122 2014.04.07. 08:38:18

Az "igazságos" választási rendszert jól mutatja:

"1998 óta nem szavaztak ilyen kevesen a Fideszre

1998-ban 1,34 millióan szavaztak Orbánékra.
2002-ben 2,31 millióan.
2006-ban 2,27 millióan.
2010-ben 2,7 millióan.

2014-ben pedig várhatóan körülbelül 2,1 millióan. Ráadásul az adatsorok nem is hasonlíthatók össze egy az egyben, mivel most a honosított magyarok is leadtak 88 ezer szavazatot, márpedig ezek 95 százaléka a Fideszt erősíti."

A szavazati jog kiterjesztése miatt esetleg kieshet (vagy kieshetett volna) az LMP, a Fidesz 2/3-a is múlhat (múlhatott ezen a rendkívüli kis különbség miatt) ezen, ami jól mutatja, hogy az a néhány szavazat is mennyire befolyásolhatja az eredményt.

Felháborító és megalázó a Magyarországon élő magyaroknak, hogy olyanok szólhatnak bele döntően sorsukba, akik nem viselik szavazatuk következményeit.

Balt 2014.04.07. 08:40:53

Khmm, oszt megen lyól elővehetjük a zősi angol demokráciamodellt: ebben az esetben (tisztán egyéni vk-kel) most nem egész 5%-os parlamenti aránya lenne a zellenzéknek. Jó, jó, ez komoly javítás a korábbi ~2(+1)%-hoz képest, belátom! :)))

Balt 2014.04.07. 08:43:36

@unionista: "1.2% szavazott a kormányváltásra"

Elképesztő. (De tényleg.) Név szerint? :)

Balt 2014.04.07. 08:46:02

@szoja122: A kis kedvenceiddel foglalkozz! Örülnöd kéne: +200e szavazat. Ezzel a fejlődési ütemmel 10 cikluson belül elérhetik a 2 millió szavazót, ha nem vigyáznak. :))

unionista (törölt) 2014.04.07. 08:52:18

@Balt:
ahhoz képest, hogy a jobbik 2.3%-ot kapott. a székelyek orbán viktor kezébe tették a sorsukat. jelen állás szerint vagy ő oldja meg a problémáikat, vagy senki. és ugyanez érvényes persze a magyarokra is. aztán majd meglátjuk, hogy ebből balkán lesz, vagy balkán.

Balt 2014.04.07. 08:53:19

Aaapaa, kezdőőődik! :)) szemelvények a hvg-ről:

"Együtt-PM: "A kib@szott szocik"
Amikor Bajnai Gordon – beismerve az Együtt-PM vereségét azt mondta, hogy "mi korszakváltók és kormányváltók ebben a struktúrában nem tudtunk elég vonzó ajánlatot tenni a többbségnek", a helyszínen lévő tudósítónk a tömegből világosan és egyértelműen azt hallotta, hogy többen is bekiabálták: "A kib@szott szocik!"
Ez a hangulat maradt ott a kamerák lekapcsolása után is. Az Együtt-PM teljes vezérkara percekkel később el is hagyta a heylszínt, valószínűleg a Jókai utcába mentek át."

"Ezt az eredményt Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nélkül is simán hoztuk volna, semmi értelme nem volt az összefogásnak" – A HVG egy forrása szerint Mesterházy Attila így kommentálta az eredményt. Az MSZP elnöke állítólag azt is mondta, hogy Bajnai Gordon erőltette Gyurcsány Ferenc bevételét, és nem foglalkozott azokkal az észrevételekkel, hogy a DK elnöke megosztó személyiség."

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak H. Ágicának és Zsorzsi Konradnak meg a többieknek. Én felhőtlenül tudok velük örülni, de ezt mondtam már januárban is. :)))

Khal Drogo 2014.04.07. 09:02:28

@Balt: A kétharmad ha nem is lenne meg, akkor valszeg felvásárolnának egy Jobbikost. A Jobbikot az előző tét nélküli ciklusban is elhagyta 3 képviselő és megszavazták szorgalomból a törvények egy jelentősebb részét.
A kétharmad tehát meglesz, így vagy úgy, legfeljebb az árfolyamon vitatkozhatnak majd.

Mostantól a Fideszen a felelősség, 8 év teljhatalommal mit fog kezdeni. Hamarosan az AB-ban is teljhatalomra tesznek szert.

Egyedül a bíróság marad az a sturktúra amit nem a pártközpontból irányítanak. Ott lehetnek meglepetések, lásd devizahiteles ügyben a döntés a Kúriától.

Szóval minden adott, nincs semmiféle ellensúly. A központi pártakarat kiteljesedhet még jobban.

hoplita 2014.04.07. 09:16:00

@panelburzsuj:
Panel.... a te fanyar humorod mindig megröhögtet.

Írhatnál baszki többet is.:)

hoplita 2014.04.07. 09:23:43

@ubul2000:
Felszántani és sóval behinteni.....

Ceterum censeo...

Félig komoly.

szoja122 2014.04.07. 09:24:30

@Khal Drogo: Minden idők legnagyobb felelőssége a Fideszé, hisz még egy pártnak sem volt 2 cikluson át ekkora hatalma.

Ha ezt jól használta volna (vagy használja majd), akkor kétséget kizárólag az emberek döntő többségének (tényleges 2/3-ának) kellene ezt pozitívan éreznie. Ami a támogatottságukban is meg kellene nyilvánulnia.

Még ettől fényévekre van.

dzsaszper 2014.04.07. 09:25:57

Meglep, hogy a tegnapi választások kapcsán nem láttam a demográfia szót a kommentekben...

Mind az LMP, mind a Fidesz-KDNP, mind az MSZP-PM-DK-stb esetében látni lehetetett azt, hogy időben és feldolgozottsággal hogyan változnak az eredmények. Nyilván először a kisebb választókörzetek adatai érkeztek be, és a nagyvárosi körzeteknél több időt vett igénybe a szavazatszámlálás. (Bár amennyire láttam, Nógrádban meglepően lassan haladt az országos listás szavazatok számlálása).

A következő hét alatt nyitva marad a kérdés, hogy mit változtatnak a még össze nem számolt szavazatok. Kevés demográfiai tendenciát várnék azoktól a szavazókörökben, amelyeket nem számoltak össze, hogy hozzá lehessen keverni az átjelentkezettek és külképviseleten szavazók voksait, de ezen hozzákevert szavazatok esetében (jórészt kollégisták, külföldön dolgozók) illetve az országos listák esetébn a külhoniak voksai esetében alighanem demográfiai tényezők is jelen vannak, azokat akár lehet előre becsülni, legalább az országos listát illetően.

A billegő körzetekkel kapcsolatban aligha mer valak is magabiztosan nyilatkozni a teljes szavazatszámlálás előtt.

hoplita 2014.04.07. 09:29:45

@Letícia:
Szoríts nekem is.

Mikor talizunk?

))))

concret 2014.04.07. 09:31:34

@hoplita: Tegnap megtörtént az, hogy pesti szavazók döntően vidéki (baranyai) frakciót küldtek a parlamentbe :)
Tudom, nem ez fog boldogítani, de sózás helyett egy csekély kárörömre csak jó lehet.

szoja122 2014.04.07. 09:36:57

@Balt: Ne játszd meg az agyad!

A Fidesz kizárólag csak az általa bevezetett választási rendszernek, populizmusának és vakhitű szavazóinak köszönheti a 2/3 -ot. Usain St. Leo Bolt -ot is megtudnám verni akkor, ha ő mondjuk 3000 méteres akadályfutásban, miközben én a 100m-es síkfutásban indulnánk egyszerre. Így könnyű.

Most azonban a léggömb ki fog pukkanni, különösen akkor, ha a nemzetközi gazdasági rendszer rosszra, vagy akkor is, ha nagyon jóra fordul.

Ha rosszra, akkor azért, mert azt a bizonytalan piacok érzik meg azt legjobban. Ha nagyon jóra akkor pedig azért, mert a különbségek még szembetűnőek lesznek.

hoplita 2014.04.07. 09:38:42

@Khal Drogo:
"...A kétharmad ha nem is lenne meg, akkor valszeg felvásárolnának egy Jobbikost. A Jobbikot az előző tét nélküli ciklusban is elhagyta 3 képviselő és megszavazták szorgalomból a törvények egy jelentősebb részét. ...

Azért mérget erre ne vegyél be öcskös.:)

concret 2014.04.07. 10:03:18

Hát kétségtelen, a politikai összteljesítmény, amit Orbán Viktor produkált - ha azt szigorúan az eredményesség szempontjából értékeljük - feltétlenül lenyűgöző.

Különösen emeli győzelme értékét az a tény, hogy mindezt kormányzati pozícióból érte el, ismétlésként, az pedig végképp csodaszámba megy, hogy a választási sikert megelőző kormányzása finoman szólva is eredménytelen volt. Mert hát remek kormányzás után a bolond is képes ismételni, de ilyen négy év után? Kalapot le előtte.

Az alacsony részvétel, és a jelentősen torzított képviseleti arány (27% -> 67%) nemhogy csökkentené, éppen hogy növeli teljesítménye értékét. Hiszen nem csak azt érte el, hogy saját hívei kellő számban szavazzanak, hanem azt is, hogy a kormányváltást kívánók jelentős része otthon maradjon. És ezért azzal tett a legtöbbet, hogy a létező balos ellenzéket is rá tudta kényszeríteni: végig az ő kottájából játsszon. Változatos eszközökkel dolgozva optimalizálni tudta a Jobbik politikai súlyát is: annyit erősödtek, amennyi szinte használt neki, de nem sértette semmiképp az érdekeit.

Azt lehet hinni: lényegében minden elképzelése bevált. És ehhez egyetlen dolgot kellett tökélyre fejlesztenie: úgy kellett a magyar társadalom egy részének habitusához, hagyományaihoz, nyelvezetéhez etc. alkalmazkodnia, elvárásainak megfelelnie, hogy cserébe ez a társadalmi bázis lényegében kritika nélkül mindent elfogadjon tőle. Sikerült. Ők nemcsak mindent elfogadnak Orbán Viktortól de ugyanannak az ellenkezőjét is, mégpedig drámaian rövid alkalmazkodási-váltási periódussal. Kicsit szarkasztikusan: valóban ő a legmagyarabb miniszterelnök. A szó (rosszul esik leírnom) kellemetlen, meghaladásra váró értelmében.

Ez volt az én gratulációm a Fidesz-KDNP 2014-es választási győzelméhez.

dzsaszper 2014.04.07. 10:04:14

azt elfelejtettem kifejteni, hogy a kistelepülések szavazóköreiben nem meglepő, hogy a Fidesz erősebb, az LMP gyengébb, így az időbeli tendencia is várható volt, sőt, kb 65% feldolgozottságnál a demográfia figyelembevételével már sejteni lehetett, hogy az LMP 5.2% körül fog végezni...

panelburzsuj 2014.04.07. 10:54:15

@concret:
Száz magyar év dicsősége 133 naptól 133 padig.

concret 2014.04.07. 10:59:50

@panelburzsuj: irigylem (nem, inkább értékelem) a frappáns meglátásaidat.

6.Lenin 2014.04.07. 11:29:53

izé...

Nos, nem kell nicket váltanom, köddé válnom, sőt.

Az élet már csak ilyen.

Kb most már minden (majdnem) a helyén Mo-on.

Kellett ez a 20 valahány év hozzá.

Kedves Ballib honfitársaim?

Olyan szép a tavasz, zöldülnek a rétek, gyönyörű lepkék repdesnek. Ne féljetek kergetni őket!
A többit hagyjátok meg olyanoknak, akik értenek is hozzá.

Az élet megy tovább (csak most mintha a Nap is szebben melengeti sok vihart megért kis Hazánkat)

6.Lenin 2014.04.07. 11:45:52

A baloldal ismét kapott 1 lehetőséget a "megtisztulásra".
Szerintem ez a gárda nem fog tudni élni ezzel a lehetőséggel.
Teljesen alulról lehetne csak megszervezni 1 újat.

EZ a Jobbik eljutott a csúcsra. Folytatja a "szelídebb" hangot, vagy elindul lefelé.

Az LMP 2018,22,26-ban is a bejutási küszöb környékén fog táncolni, ha addig túléli önmagát.

Most lenne igazán szükség 1 igazi, normális ellenzékre.

tölgyes 2014.04.07. 12:39:00

@Letícia: Jaj ne hozza rám a frászt:)@concret: Azok. A hideg kiráz ttőle és nem azért, mert szocialista.. Attól még lehetne rendes is eszes is.
süti beállítások módosítása