A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden vegyes szisztémában övé lenne az abszolút többség. Olyan demokratikus választási rendszert nem találtak még fel, amelyben a magát demokratikus ellenzéknek nevező baloldal a tegnapi teljesítményével kormányváltó erő lehetett volna.
Mindezt azért fontos elmondani, hogy lássuk: a Fidesz győzelme elvitathatatlan. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a győzelem nagysága nem a választói akarattal arányos, az alapvetően a Fidesz politikai tervezését dicséri.
Ha összehasonlítjuk a mostani választási eredményeket a 2010-es adatokkal, két fontos dolgot látunk: egyrészt azt, hogy a Fidesz közel 600 ezerrel kevesebb szavazatot kapott most, mint négy éve, másrészt pedig, hogy a baloldal (akkor MSZP, most Kormányváltók) négy ellenzékben töltött év után közel 250 ezerrel növelte csak a szavazóinak számát. Mire hívják fel a figyelmet ezek az adatok? Arra, hogy a Fidesz három szempontból is jól kalkulált:
(1) A láthatóan tudatos, megtervezett (permanens) választási kampányával sikerült alacsonyan tartania a részvételt, és – elsősorban a célzott negatív kampányeszközökkel - megakadályozni azt, hogy a kormányban csalódott szavazók tömegesen az ellenzéki pártokat válasszák.
(2) Az új választási rendszerrel biztosította, hogy jelentős szavazatvesztés esetén is esélye legyen a kétharmad megszerzésére, illetve elérte, hogy az összességében nála több szavazatot szerzett ellenzék együttesen is csak a parlamenti mandátumok közel egyharmadát birtokolja. Hiába ért el a baloldal, a Jobbik és az LMP közösen több mint 50 százalékot, a 106 egyéni választókerületből csak körülbelül 10-ben szerezhettek mandátumot.
(3) Az új választási rendszerrel rákényszerítette a baloldali ellenzéket a közös indulásra, amely nélkül amúgy egyetlen egyéni választókerület megnyerésére sem lett volna esélyük. A közös indulással ugyanakkor biztosította, hogy az általa Gyurcsány-koalíciónak nevezett politikai erő képtelen legyen a megújulás látszatát kelteni, s így alkalmatlan legyen új – 2010-ben még ellene szavazó – választók megnyerésére.
A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált. A Fidesz a szavazók relatív többségével is majdnem hozta ugyanazt, mint 2010-ben. Természetesen lehet erre azt mondani, hogy mindezt csak politikai mérnökösködéssel, a választási rendszer egyoldalú átalakításával tudta elérni. Igen, erre is szüksége volt a Fidesznek, ahogy nagyon tudatos és fegyelmezett kommunikációra is. Mindkettővel szemben lehetnek természetesen esztétikai kifogásaink, ám az intézmények átalakítása (ha van szükséges többség) és a leegyszerűsített politikai beszéd egyaránt a demokratikus politika bevett és évtizedek óta alkalmazott eszköze. A Fidesz élt a rendelkezésére álló lehetőségekkel, felállította a maga csapdáját, az ellenzék pedig sem azt nem tudta elkerülni, hogy belesétáljon a csapdába, sem azt nem tudta elérni, hogy a választók elforduljanak a Fidesztől a csapdaállítás miatt.
