Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2014
aug 07
21:29

Egy egyetemi kollégám szerint Orbán Viktor a magyar politika legőszintébb szereplője: bár a beszédeit rendszeresen túlmagyarázzák és ezért aztán félre is értelmezik, valójában csak oda kellene jobban figyelni arra, amit mond. Ez a megközelítés persze biztosan vitatható, nem csupán az elhíresült “ne arra figyeljenek, amit mondok”üzenete miatt, hanem egyszerűen azért, mert idehaza a miniszterelnöknél kevesen tesznek többet azért, hogy a választói igényekhez, ízlésekhez, a befogadói közeghez igazítsák mondanivalójukat. Ugyanakkor annyiban mégis csak van valami az őszinteségre utaló megjegyzésben, hogy a céljait illetően Orbán Viktor meglepően nyíltan szokott fogalmazni: ha valaki olvasgatja a kormányfő régebbi beszédeit, szinte mindegyikben megtalálhatja azokat a gondolatokat, amelyek a későbbi események tükrében sokkal jobban érthetők, mint az elhangzás pillanatában voltak.

tusvanyos.jpg

A beszédekben kifejezetten erős, eddig már közel két és fél évtizedes politikusi életútban a legnagyobb hatású, legtöbbet idézett darabok közé látszik felsorakozni az idén júliusban elmondott tusnádfürdői szónoklat. Orbán Viktor mondatait nem csupán itthon elemezte és értékelte szinte mindenki, aki a politikával foglalkozik, de a világ legnagyobb újságjaiban is megjelentek már kifejezetten erős állításokat megfogalmazóírások róla. Az egyik értelmezési oldalon Mussolinit és Putyint emlegetik, a demokrácia végéről beszélnek, a másikon – ez inkább csak itthon jelent eddig meg - pedig azt magyarázzák, hogy az illiberális jelző valójában nem a demokráciáról és annak alapértékeinek tagadásáról szól, hanem csupán a bajainkat okozó liberalizmus kritikája.

Őszintén szólva engem is nagyon érdekel, hogy Orbán Viktor miért éppen ezt a beszédet mondta el Erdélyben. Jó lenne tudni azt is, hogy mire gondolt, amikor a politikatudományban kifejezetten a demokrácia “csökkentett” változataként értelmezett illiberális demokrácia fogalmát használta politikai céljai leírására. Az is nagyon sokat segítene, ha tudhatnánk, hogy mennyi volt a beszédben a “csali”, mennyi a “teszt”és mennyi a szimpla “hiba”. Jó lenne tudni, ám én nem tudom, éppen ezért arról, hogy mi volt a beszélő célja, írni sem tudok. Szerencsére azonban a politikai elemzésben van egy ezeknél sokkal fontosabb és lényegesen könnyebben megítélhető szempont, ami egy politikusi cselekvés (a beszéd is az) esetén döntő lehet: ez pedig a hatás kérdése.

Bármi is volt Orbán Viktor szándéka vagy célja ezzel a beszéddel, az eredménye ma elég egyértelműnek látszik: felerősítette a kormányzásával és politikai céljaival kapcsolatos félelmeket. Akár akarta, akár sem, a Magyarországgal kapcsolatos hírek a világban ma minden korábbinál lehangolóbbak: a világ legbefolyásosabb újságjai a diktatúra előszobájaként festik le a jelenlegi magyar belpolitikai helyzetet. Márpedig abban biztosak lehetünk, hogy egy ilyen bemutatás kifejezetten ártalmas az országak: nem csupán hangulatban, de forintban is mérhető károkat okoz.

Természetesen lehet erre azt mondani, hogy a liberális világ már csak ilyen, hogy bántják a magyarokat, hogy tudatlanságuknál csak a gyűlöletük nagyobb, hogy félreértés az egész, s hogy csak a nemzetközi baloldal szítja a hangulatot. Ugyanakkor a politikában (is) mindig van alternatíva: az ember, a politikus dönthet úgy is, hogy olajat önt a tűzre, de úgy is, hogy inkább a vizet választja. Így érhet össze a cselekvésben - és aztán az elemzésben is - a szándék és a következmény.

(Heti Válasz, 2014. augusztus 7.)

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr376586163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

la.gis 2014.08.07. 22:01:10

illiberális, mi ezzel a baj?

Link elek 2014.08.07. 22:17:48

Lehetett ez a celja:
elriasztani a nyugati befektetoket, es olyan penzugyi es egyeb problemakat okozni az orszagnak, amikben csak azok tudnak segiteni, akiket nem erdekel a demokracia.
Lehet, hogy tud valamit Putyin kozeptavu celjairol keleteuropaban amit mi nem.

egyszerubben: olcson el akarja adni az orszagot Putyinnak, de ezt ennyire "keves" problemaval meg nem fogadnak el az emberek, ugyhgy latszolagosan leamortizalja.

Link elek 2014.08.07. 22:20:10

@la.gis:
An illiberal democracy, also called a pseudo democracy, partial democracy, low intensity democracy, empty democracy or hybrid regime,[1] is a governing system in which, although elections take place, citizens are cut off from knowledge about the activities of those who exercise real power because of the lack of civil liberties. It is not an 'open society'. There are many countries "that are categorized as neither "free" nor "not free," but as "probably free," falling somewhere between democratic and nondemocratic regimes."[2] This may be because a constitution limiting government powers exists, but its liberties are ignored, or because an adequate legal constitutional framework of liberties does not exist
en.wikipedia.org/wiki/Illiberal_democracy

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.08.07. 22:25:59

a beiktatási beszédében minden elhangott már. nem tudom kinek újdonság a tusványosi (szerintem keszekusza) beszéd tartalma.

az ellenzék reakciója meg szánalmas
orbán volt már:
(a tiltott kifejezéseket nem tudom kiválogatni, de szánalmas, hogy ez is van itt amúgy)

a nyugat kétszínű héjáinak meg annyi: irak, afganisztán, szíria, líbia, egyiptom, gáza hullahegyei kicsit eltakarják a demokrácia felfogásukat. főleg az általuk felfegyverzett gyikosok érdemelnek megvetést...
ennek fényében - öröljünk, hogy nem bombáznak minket.

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2014.08.07. 22:43:42

Szerintem hibázott, két esetben is:

1. Nem kellett volna az illiberális szót használni, elég lett volna azt mondani, h megtartunk sok fontos liberális értéket, de az a demokrácia, amit építünk, természetében sokkal inkább közösségi elvű, nem egoista, mint a liberalizmus uralta országokban.
2. Rossz példaországokat említett, de még inkább, nem is kellett volna konkrét országokkal példálózni

reservatio mentalis 2014.08.07. 22:49:49

Ha csali, ha teszt, ha szimpla hiba, mindhárom esetben ugyanúgy nagyon nagy hiba. Akinek ezt magyarázni kell, az nincs tisztában az európai értékrenddel. Lehet pávatáncolni, meg kekeckedni stb., de az alapvető polgári értékrenddel szembe csak a szélsőségesek mennek. Nehéz lesz ezek után pl. az EU-ban a konzervatívok között ülni (nem a magyaroknak lesz a ciki, hanem a néppártnak, különösen a németeknek, akik ezekben a kérdésekben nem ismernek tréfát).

2014.08.07. 22:57:56

Mire gondolt? Ugyan már, kedves Török Gábor, arra gondolt, amiről beszélt: a liberális, vagyis nyugati típusú demokratikus rendszer felszámolásáról és helyette török-orosz-szingapúri típusú áldemokrácia bevezetéséről.

Ez volt Orbán sokadik őszödi beszéde. A magyar nép még mindig kábultan hallgatja a joviális Cipollát és nem tud szabadulni fogságából. Egyszer csak megtörik a varázs.

crystal88_ 2014.08.08. 00:10:27

@la.gis: az, hogy demokráciánál ez fosztóképző

2014.08.08. 00:51:28

@latin szerelő: Osztán mitől lesz a Fidesz-hűbérúri rendszer közösségelvűbb, mint mondjuk a skandináv országok vagy akár Svájc, ahol hetente van népszavazás? Az égadta világon semmitől, ez egy nagy humbug, szemfényvesztés, rizsa. Az állami tulajdonon alapuló kapitalizmus, amit majd a haveroknak játszunk át, annak semmi köze nincs a közösséghez.

Nem véletlenül példálózott ezekkel és a szót sem véletlenül használta. A fideszes politológusok persze most bajban vannak, mert ilyeneket "nem illik" mondani. Megy a mosakodás ezerrel.

IP gyűjtögető 2014.08.08. 02:05:19

@iii: Nekem e két ország nevének hallatán mindig az jut az eszembe, mennyivel szarabb helyek lennének, ha olyan arányú lenne a zsidóság és a cigányság, mint itt.

christvhu 2014.08.08. 10:27:06

Az elemzésben? Gábor, akkor ez most a "víz" volt, amit olvastunk?

dzsaszper 2014.08.08. 10:30:40

Orbán szeret elmenni a falig. Legyen a beszéd akár csali, akár teszt, akár hiba, most is elment a falig, ha ugyan nem ment túl -- ami az európai porondon a saját szalonképességét illeti.

Mindezzel a saját mozgásterét erősen erodálhatja, amiből önrontó folyamat lehet -- egyre többször kell nekimenni a falnak... Lehet hogy hosszú távon nem a leghatékonyabb eszköz a célok elérésére, mégha rövid távon olykor hasznosnak bizonyult korábban.

A politikusnál meg sokszorosan számít, hogy válogatja meg a szavait és ez nem újdonság- Ha @latin szerelő: kommentelőnk jobban tud fogalmazni mint ő, az nem hangzik túl jól... Meg az sem, hogy Schiffer jobban meg tudja fogalmazni ugyanazt ;)
Szóval én arra jutok, hogy volt alighanem volt szándékosság a dologban, nem véletlen rossz fogalmazás volt.

Ezen felül az a probléma, hogy jópár ügy miatt (reklámadó, visszamenőleges különadók, alaptörvény módosítása körüli balhé, amiben a Bizottság kellett rámutasson javítanivalókra) az alapértékek tisztelete is kétségessé válhatott, tehát a korábbi, ne azt nézzék amit mondok hanem amit teszek idézet is arra mutat, hogy ezek nem üres szavak... Ha nem lett volna korábban sok elmenetel a falig, ez sem lenne akkora gond. Mintha Orbán ki akarná próbálni, mikor fogják megvonni a magyar szavazati jogot... aligha ez a célja, de a következmények ebbe az irányba mutatnak.

2014.08.08. 11:01:05

@IP gyűjtögető: Egyrészt nem értem, mi a probléma a zsidósággal. Másrészt a zsidóság Svájcban biztos, hogy nagyságrendekkel több, mint nálunk, ahol sikeresen kiirtották őket a hozzád hasonló emberek.

A cigányság nagyobb aránya valóban probléma és a magyar kormányok mindent meg is tettek, hogy az is maradjon. Ennek azonban az égvilágon semmi köze nincs a demokráciához és a fenti témához.

2014.08.08. 11:05:18

@dzsaszper: Nem akarom Schiffert védeni, mert ő is kétfenekűen fogalmaz, de messze nem ugyanarról beszéltek. A zöldek által favorizált közvetlen demokrácia nem a liberális demokrácia helyett van, hanem azt kibővíti (ld. Svájc bizonyos értelemben).

falomb 2014.08.08. 11:10:33

@la.gis: ha semmi,akkor miért tűnt el a beszéd angol fordításából, és írtak inkább liberálist helyette?

index.hu/belfold/2014/08/06/eltunt_az_illiberalis_szo_a_kormany_angol_forditasabol/

mikszer 2014.08.08. 11:15:52

@iii: Látom szövegértési problémáid vannak. Éppen nem az eddig elért liberálisnak mondott értékek felszámolásáról, hanem azok megtartásáról beszélt. Viszont azt mondta, hogy innen az előre már nem a liberális aberációk felé vezet, mert azok már.rombolnak, hanem a közősség megerősítése felé.
Lehet OVit utálni, de.a szavait érdemes lenne nem kiforgatni. Szerintem.

NYJetsTD 2014.08.08. 12:14:30

Gáborunk már megint a langyos vizet választotta. Semmiről nem szól ez a bejegyzés sem. Finomkodva a szokásos mellébeszélés. Nyugodtan elmehetne a sport televízióba szakértőnek.
Ha bemegy, akkor gól...

nyünyüge 2014.08.08. 12:26:41

@NYJetsTD:
Arról szól, hogy nem szól másról.

NYJetsTD 2014.08.08. 12:50:16

@nyünyüge: TG most már évek óta nyomja ezt a kutyakomédiát. Elegánsan, patikamérleg finomsággal adagolja a kamu elemzéseket.

nyünyüge 2014.08.08. 12:59:47

@NYJetsTD:
Sajnos nem tudok ezzel vitatkozni.

Laikus Érdeklődő 2014.08.08. 13:11:14

@latin szerelő:
Az is lehet, hogy szándékosan túlzott (provokált).
Mondhatta volna így is:
Az élet nem habostorta, Pelikán!
Akinek pedig valami vaj van a fején, hadd szarjon be egy kicsit a Szocialista Szellem Vasútján!

István Tamasi 2014.08.08. 13:23:14

@la.gis:
Igaza van. Azoknak akik még csak most akarnak totális diktatúrát semmi bajuk sincs az illiberalizmussal.

István Tamasi 2014.08.08. 13:27:57

@Link elek:
Dehát a befektetőket már rég elriasztotta és a pénzügyi problémákat is már megcsinálta! Sőt már az országot is eladta Putyinnak!

paszto 2014.08.08. 14:51:52

Azért mondta amit mondott, mert már megteheti, őszintének lenni luxus. A beszéd pedig pontosan arra utal, ami józan paraszti ésszel kikövetkeztethető belőle. Orbán célja egy látszatdemokrácia kiépítése és a piacgazdaság szerepének csökkentése. Ahogy a kötcsei beszéd centrális politikai erőtere is megvalósult, úgy fog megvalósulni ez is.

nyünyüge 2014.08.08. 15:02:01

OFF- blődli rovat:

"A juhászat nagyon bonyolult tudomány, nagyon nehéz állattal foglalkozni. Ez egy néma állat, a baját sem nagyon közli, nagyon kell érteni hozzá, a szeméből, a mozgásából, az életjelenségeiből a bajokat fel kell tudnia tárni egy juhásznak, ezen túlmenően új takarmányozási ismereteket, genetikát, kiválasztást, szelekciót és szaporodásbiológiát is kell tanulniuk. "

Ezzel indokolta az illetékes elvtárs, hogy három egyetemen indul juhászképzés.

Örülök, hogy ezen kritériumok szerint talán a gyerekgyógyászat és kisgyermeket érintő pedagógiai képzés még nem számít fölöslegesnek :(.

sirwalter 2014.08.08. 16:25:14

ON:
lehet, hogy nem túl udvarias dolog egy blogon egy másikat ajánlani, de ezt az írást e témában nagyon jónak tartom..., bemásolni meg aztán tényleg durva lenne... ;)

mosmaiorum.blog.hu/2014/08/04/egy_orban-beszed_margojara?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201408

toportyánzsóti 2014.08.08. 16:46:34

Miután rendszeresen pofánszarja korábbi önmagát szimpla seggszáj a szerencsétlen csuti orálmuzsik akit minnél hamarabb felakasztanak hazaárulásért annál hamarabb lesz jobb lengyelnek-magyarnak.Nagy jövője sajna nem lesz ,választói negyede simán elveszett pedig sok 100 milliárdocskát szórt el bértapsolókra bértollnokokra rezsidémonra közmunkásokkal hamisított statisztikára,már az adósság elleni harcot is elbukta.

6.Lenin 2014.08.08. 21:12:16

@sirwalter: @toportyánzsóti:

1 beszéd, 2 hsz....és mennyire jellemző

Valóban ugyanarról a beszédről van szó?

6.Lenin 2014.08.08. 21:33:27

"Bármi is volt Orbán Viktor szándéka vagy célja ezzel a beszéddel, ......."

Már néhány éve teljesen mind1, hogy mi Orbán valódi (?) célja a beszédeivel.

A "liberális" demokráciában nem lehet csak úgy gondolkodni, főleg nem az iránytól eltérően.
Az már diktatúra.

Vannak -kevesen-akik mindig tudják, hogy másoknak mi a jó.A "liberálisok" eleve így születnek, és ezt senki sem kérdőjelezheti meg. A "liberális" demokráciában semmiképpen, mert az maga a legaljasabb diktatúra lenne.
Nacionalista, antiszemita, náci csürhe nem kérdőjelezhet meg semmit.

(köcsögöknek: semmi baj nincs a liberális értékekkel, a "liberalizmussal" van baj-amivé mára torzult)
szerintem

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.08.08. 21:36:57

@iii: v mint a bázisdemokrácia, ami csak addig volt jó, míg ki nem derült, h nem mindig esik egybe Schiffer véleményével :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.08.08. 21:44:38

@6.Lenin: Az iliberalis demokrácia példájaként felhozott felhozott Oroszországban szokás megölni a más véleményen levőket.
A jobberek akarják megmondani másoknak, h mi a jó, a liberálisok csak azt ami nekik jó.

6.Lenin 2014.08.08. 22:12:15

@MolnarErik:

Én sem hallottam a beszédet, de te sem.Én csak idézeteket hallottam/olvastam, de amiről itt, és máshol is írnak, olyasmikre nem emléxem, hogy mondta volna.

A felsorolt országokat teljesen más összefüggésben említi.

sirwalter ajánlott írását valóban érdemes elolvasni. Lehet (ne) alapja 1 vitának.

Abban van igazság, hogy ma már eljutottunk oda, mindig mások szeretnék eldönteni, kinek mi a jó.
Az is "természetes", hogy ezt mindig másoknál kell elítélni. Nyilván "joga" csak 1nek lehet mindenre. Jelenleg itt tartunk.

unionista. (törölt) 2014.08.08. 22:23:56

ez török a régebben tudott gördülékenyen fogalmazni. szarul van megírva a semmi.

unionista. (törölt) 2014.08.08. 22:31:27

@nyünyüge:
nézd, ez elég egyszerű. most az építőiparra, jövedéki iparra, állattartásra, sportiskolára, katonáskodásra épülő koszovói kultúra lett a mainstream. nem azért, mert orbán viktor balkáni cigány, hanem mert erre szavazott a magyarok (relatív) többsége. mivel magyarországon népi demokrácia van (az a kérdés, hogy legyen az egyetlen személy, aki teljhatalmat kap) ezért mindig valamilyen személyes vonzalom érvényesül. most éppen ez.

unionista. (törölt) 2014.08.08. 22:36:56

@NYJetsTD:
onnan indult. sportújságíró akart lenni. ő lendíti fel a női focit. azóta is lendül.

unionista. (törölt) 2014.08.08. 22:52:12

@iii:
svájcban 0.5% zsidó van, magyarországon 3% a mérések szerint. nem mintha ez olyan nagyon érdekes lenne. inkább arról van szó, hogy a fővárost uralja ez a politikai csoport. a holokauszt miatt ez a kisebbség 70 éve bírálhatatlan. ehhez vannak szokva. generációkon át így szocializálódtak. persze amit az mszmp tudott nyújtani azt már nem biztosítja az mszp. ezért kellenek új pártok, új mozgalmak. és ebből lesz az szdsz, majd az lmp. ezeket a pártokat a nép a zsidósághoz illetve a zsidóbarát értelmiséghez köti. most persze lehet mondani, hogy ez antiszemitizmus. sőt maga a fasizmus. de ezt gondolja a nép ha egyáltalán gondol valamit. hogy balra vannak a zsidók. jobbra meg az orbán cigány. na most melyikre szavazzunk. nem nagy a választék.

Kata Pokrivcsák 2014.08.08. 23:28:49

"Másodszor: Orbán Viktor sehová sem akarja vezetni az országot, neki itt pont jó helyen van. "

Török Gábor
501. Apokalipszis holnap
2013
okt 25

"De már sokat is beszéltem a mai szereplőkről, a fő állításom ugyanis ebben az írásban az, hogy ezek a politikusok epizódisták és ezek az események epizódok. "

Török Gábor
501. Apokalipszis holnap
2013
okt 25

"Nem hittem abban, és ezen a blogon ennek többször hangot is adtam, hogy a Fidesz hatalomra kerülésével véget ért volna a történelem, megállt volna az inga mozgása, mint ahogy azokkal sem értettem egyet, akik a nem tetsző döntések kapcsán azonnal adminisztratív korlátozásról, a politikai verseny – és végső soron a demokrácia - felszámolásáról értekeztek."

Török Gábor
359. Logikailag kizárt
2011 máj 08

"Mára egyre világosabb, hogy ez a kormányzati ciklus legfeljebb mennyiségi értelemben tér el a korábbiaktól."

Török Gábor
359. Logikailag kizárt
2011 máj 08

Kata Pokrivcsák 2014.08.08. 23:34:46

"Van, aki szerint diktatúra épül, hosszú távú hatalmi berendezkedés készülődik, olyan, amelyben részben adminisztratív, részben egyéb eszközök alkalmazása révén esélye sem lesz a kormányváltásnak. Mások – ezek közé tartozom én is – azt állítják, hogy minden vitatott lépés ellenére a politikai váltógazdálkodás lehetősége nem szűnik meg Magyarországon, az inga nem állt meg és nem is megállítható, mert alapvetően nem a hatalmon lévők akarata, hanem sokkal inkább teljesítménye dönti majd el a következő választást."

Török Gábor
302. Mitől fél Tölgyessy Péter?
2010 dec 21

NYJetsTD 2014.08.09. 00:18:34

@Kata Pokrivcsák: Ez egy jó kis válogatás volt. Ezért is mondtam nemrég, ettől a fajta politológusi mismásolástól kap az ember hányingert.

TG szerint orbán zseniális. TG szerint tehát a piramisjátékok vezetői is zseniálisak, mert szemfényvesztéssel megnyerik maguknak a tömeget? Vagy csak ügyeskedő, hazug szélhámosok? Mert egyelőre csak az látszik, egyre messzebb kerülünk a skandináv típusú egyenletes fejlődéstől, a német típusú technikai és szervezési ügyességtől, egyre messzebb a kutatás-fejlesztés jövőbe mutató eredményességétől, ehelyett egy debilek által centralizált, összevissza csapkodó kormányzást láthatunk, melyet remek kommunikációval adnak el a teljesen elhülyült tömegeknek. Ez maximum eredményes, de nem zseniális. Ez maximum hazavágja Magyarországot még ötven-hatvan évre.

Az meg külön bája a történetnek, hogy jó magyar szokás szerint, mi minden jelentősebb világesemény előtt a vesztes, vagy bűnös oldalhoz dörgölődzünk. Most éppen az oroszokhoz. Amikor éppen az elmúlt évtizedek legjelentősebb szankciója készül ellenük. Amit pont az EU kezdeményez, aminek - minő véletlen - a tagjai vagyunk. Lassan, de biztosan megássuk megint magunknak a 22-es csapdáját. Ezekre TG összes elgondolása: Jó lenne tudni....

Basszus, ezért kár volt elvégezni a szakot.

szoja122 2014.08.09. 05:37:05

@6.Lenin: "a liberális értékekkel, a "liberalizmussal" van baj-amivé mára torzult)
szerintem"

El vagy tévedve, ez maximum csak olyan országokra igaz, mint Magyarország, azonban itt is van elég sok kivétel. Liberalizmus terén nem az SZDSZ az etalon.

Másrészt Orbán nem csak a liberalizmust ítélte el, hanem a liberális értékeket is. Nagy különbség.

szoja122 2014.08.09. 05:39:19

@6.Lenin: "semmi baj nincs a liberális értékekkel, a "liberalizmussal" van baj-amivé mára torzult)" Bocs hiányosan idéztelek, de a válasz erre született.

6.Lenin 2014.08.09. 09:33:18

@szoja122:

Már megint csúsztatsz. Orbán nem kérdőjelezte meg a valódi liberális értékeket.

Mit jelent ma a "liberális" érték (exportálása)?

Afganisztán, Irak, "arab tavasz" országok, Szíria, Gáza (népirtás 1 gettóban), de sorolni lehetne uniós országokat is.

Az elmúlt 20 valahány év "liberális" sikerei:1 nagy csődtömeg.

sikerei: néhány ország túlélési esélyeinek kitolódása (gyarmatosítási kísérletek)

Mit gondolsz, mi lesz Ukrajnával a következő években?
Lesz "liberális" demokrácia?

Ezekkel az országokkal szemben említett Orbán néhány országot, ahol másak az irányok. Nem mint követendő példaként hozta szóba.

Már néhány éve útkeresés folyik az egész világon.Mindenhol keresik a megoldást.

Erről gondolkodott hangosan.

Beszartatok ettől? Megdőlne 1 eleve téves álom?

Khal Drogo 2014.08.09. 09:35:25

@nyünyüge: Mi abban a blődség hogy egy agrártudományi egyetem juhászképzés néven indít felnőttképzést?

Khal Drogo 2014.08.09. 09:40:49

@NYJetsTD: Miben is álltunk az oroszok oldalára? Magyarország minden EU és NATO kötelezettségét teljesített az oroszokkal szemben. Legyen szó pénzügyi, kereskedelmi szankciókról.
Vagy te másként tudod?

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 10:17:29

@NYJetsTD: Van még ilyen válogatásom, meg véleményem ezekről az elemzésekről, de csak akkor írom ide ha valakit érdekel. De azt már meguntam, hogy egy csomó minden megváltozott Magyarországon, amiről mintha Török tudomást sem akarna venni. És most már tényleg annyira megváltozott, hogy nem tud vele mit kezdeni, éppen a korábbi elemzései miatt. A politika nemcsak marketing, hanem hatalomtechnika is, amit viszont, soha nem vett figyelembe. Miközben a marketinget és a kommunikációt elemezgette, a hatalomtechnikai lépések, (pl média, intézmények sorsa) mindent eldöntött, kiiktatta a versenyt, ezért most aztán már nem azt kellene elemezni, hogy mi van, mert már nincs verseny ezért nincs mit, hanem hogy hogyan jutottunk ide.Ahhoz meg nem elég bátor senki.

panelburzsuj 2014.08.09. 10:26:00

@Kata Pokrivcsák:
Erre mondja TG (az elemző), hogy ő nem becsüs, csak leltárfelős.

Megnevezni talán tud dolgokat - de értéket rendelni melléjük már büdös.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 10:33:57

@panelburzsuj:

"Először is: szó sincs diktatúráról. Egy kétharmados többséggel rendelkező, egy kézből irányított politikai erő elment a falig, elfoglalt mindent, amit lehetett, mai tudása alapján megpróbálta a saját képére formálni a szabályokat, de nem tett semmi olyat, ami megakadályozhatná, hogy egy komoly társadalmi támogatottsággal rendelkező ellenzék kiüthesse a kezéből a hatalmat. Előbb-utóbb ki is fogja, de attól még nincs diktatúra, ha ez nem 2014-ben történik meg. Amúgy akár még akkor is megtörténhet. "

Török Gábor
501. Apokalipszis holnap
2013
okt 25

Megjegyzésem: Jogilag - tényleg nincs még szó róla, nincs bevezetve hitlerista vagy sztalinista államjog, stb. (jól is néznénk ki) . De. Tényleg nem tett semmi olyat ?

A hatalmat szerintem nem maga az ellenzék ütné ki Orbán Viktor kezéből, ahogy itt mondja, a demokrácia és hatalom kérdéseit egy jogi politikai kérdéssé szűkítve le. Hanem éppen annak "komoly társadalmi támogatottsága". Ha valaki meg akarja tartani a hatalmat, nem szükséges feltétlenül közvetlenül, és jogilag, az ellenzék indulását ellehetetleníteni, hanem az ellenzéki társadalmi támogatottság megszerzését kell gátolnia. De ezt, és azt hogy ezt meg nemcsak adminisztratív eszközökkel lehet, de nem is csak teljesítménnyel, a politológus kikerüli. Mintha csak – ellenzéki és kormányzati- teljesítményeken múlna a támogatottság, más feltételeken nem.

A demokrácia-nem demokrácia ezért nemcsak a jogszabályokról szól, hiába erőlteti csak azt, mert következetlenül teszi. Hanem például tévé és rádió csatornák felvásárlásáról. Persze, csak azért hogy „kiegyensúlyozott” legyen a leírt szöveg, el lehet ezt hagyni, és a hatalomtechnikai kérdéseket az elemzésekből kihagyni, ehelyett csak a kommunikáció és marketing kérdéseket, Orbán ebben (is) való ügyességét és Mesterházy bugyutaságát elemezni, de csak következetlenségből lehet így tenni. És nem maga az elemzés vagy az elemző lesz ettől „kiegyensúlyozott”, hanem csak egy általa mesterséges következetlenséggel, például a hatalomtecnikai kérdések elhagyásával, „kiegyensúlyozottá” tett következetlen eredmény.

A hatalomtechnikai kérdések szándékos kerülése szerintem a fő fogyatékossága ezeknek az „elemzéseknek”. Emiatt nem a teljes valóságot ábrázolják, hanem, igen félénken, annak csak egy részét merik ábrázolni. Miközben a politika nemcsak marketing, hanem – Orbán Viktor, és néhány más, hasonló karakterű külföldi vezető számára legalábbis- hatalomtechnika is, sőt elsősorban az.

Ilyenkor lehet. ahogy teszi, kizárólag a marketinget elemezni, de nem következetes, mert önmagában hiányos.

A hatalomtechnika nem a demokráciáról szól, annak boncolgatását az kerüli, aki –nem biztos hogy meggyőződésből, lehet hogy csak félénkségből – a végsőkig demokratikusnak akar mutatni olyat ami eközben, ahogy telik az idő, egyre kevésbé az. De emiatt egy idő után, akár, látszólag (de valójában a saját hibájából) tanácstalan és nevetséges helyzetbe is kerülhet.

Hiszen, a mesterséges kiegyensúlyozás erőltetése, és emiatt a hatalomtechnika (pl médiaviszonyok, kritikai lehetőségeket meghatározó intézmények, miközben óriási a szerepe) kérdéseinek kerülése olyan dolgok leírására vezet, amik később , a jelenből visszatekintve, úgy néznek ki, ahogy a válogatásban az előbb bemutattam.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 10:44:12

Azaz nem értéket kell hozzárendelni, hanem csak az egészet, és nemcsak annak egy részét elemezni. A hatalomtechikai kérdésekkel való foglalkozás, nem lenne érték hozzárendelés, és nem lenne politizálás, csak egy bátor és teljes elemzése a valóságnak. Mert a politika Magyarországo, most már, nemcsak marketing, és ott a legkevésbé az, ahol kétharmados erő van, mert ott emellé a kétharmad miatt beléphet a hatalomtechnika is, amit figyelmen kívül hagyni óriási hiba. Egy ember meg mert tenni ilyen elemzést még 5 éve és mindent előre megmondott. (ki is rúgták a munkahelyéről).

6.Lenin 2014.08.09. 10:59:07

@Kata Pokrivcsák:

Mintha 1 alkoholista válaszait olvasnám, akitől megkérdezték, hogy miért is lett alkoholista.

Pedig talán arra kellene választ adnia,hogy miért nincs jövőképe sem a maga, sem a környezete számára, és alapjában miért is 1 gyenge jellem (érték nélküli)

Mindig,mindenben más a hibás.Lehetőleg az, aki vmiben esetleg sikeresebb.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 11:16:15

@6.Lenin: Nem arról van szó hogy milyen jellem, meg hogy érték nélküli. Én személyében nem bántanám. Arról van szó, hogy sajnos Magyarországon, kialakult egy olyan légkör, ahol egy csomó ember nem mer leírni egy csomó dolgot, mert azt gondolja, hogy akkor valakik azt gondolnák róla, hogy....És akkor jaj neki. ... És sajnos, jól gondolja. Debreczenit se alkalmazná senki sehol, azóta, hogy....

panelburzsuj 2014.08.09. 11:18:16

@Kata Pokrivcsák:
Érték alatt nem csak elvont ideákat let ám érteni, hanem forintokat is. A dohánymonopólium pl. elsősorban nem azért káros, mert fideszes potentátokat hizlal (ez a holdudvari nyígók számára elsődleges sérelem), hanem mert ezt sokkal drágábban (magasabb "társadalmi költségekkel") teszi, mint a korábbi értékesítési rendszer - és bónuszként a költségvetés bevételeit is apasztotta az átalakítás.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 11:19:57

Az hogy valaki hatalomtechnikai kérdésekrket egyszer őszintén elemezzen, még nem értékválasztás, és nem politizálás csak Magyarországon valakik annak tartanák. Ezért kénytelen az elemző is annak tartani.

6.Lenin 2014.08.09. 11:20:23

@Kata Pokrivcsák:

Lenne valódi alternatíva, csak félnek az emberek?
Komolyan?

6.Lenin 2014.08.09. 11:29:00

@Kata Pokrivcsák:

1 valódi demokráciában mindenkinek lehet véleménye,TG-nek is.
El lehet fogadni, de nem kötelező.

Van, aki kényszert érez,hogy okosabbnak tűnjön.
Szerintem ez lényegtelen kérdés a többség számára.

1et érteni sem kötelező vele.Erre képes, legyen az ő gondja.

Szerencsére lehet válogatni az elemzők véleménye/elemzése közt (még). Vannak jobbak, és rosszabbak is.

Én döntöm el

6.Lenin 2014.08.09. 11:32:15

@6.Lenin:

melyiket választom. Jobban mondva az olvasó (választópolgár)az értékrendje szerint.Alapjog ma már, szerencsére.

(véletlenül "elment" az előző hsz)

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 11:32:16

"Másodszor: Orbán Viktor sehová sem akarja vezetni az országot, neki itt pont jó helyen van. "

Török Gábor
501. Apokalipszis holnap
2013
okt 25

Megjegyzésem: Tényleg nem akarja ?

"De már sokat is beszéltem a mai szereplőkről, a fő állításom ugyanis ebben az írásban az, hogy ezek a politikusok epizódisták és ezek az események epizódok. "

Török Gábor
501. Apokalipszis holnap
2013
okt 25

Megjegyzésem: Tényleg?

"Mindenkinek jó szórakozást kívánok a választási kampányhoz. Amelyet innentől elemezni fogok."

Török Gábor
501. Apokalipszis holnap
2013 okt 25

Megjegyzésem: Összesen egy-két cikkel elemezte a kampányt Igaz, ahol nincs valódi verseny, ott nincs is mit elemezni. Inkább azt is kellene- őszintén ! - elemezni , hogy hogyan, milyen okok miatt jutottunk oda, hogy nincs verseny. (csak ahhoz hiányzik a bátorság ?)

"itt a blogon és más közéleti tereken továbbra sem politizálni, megmondani, vágyakat megfogalmazni szeretnék. Amíg elemző leszek"

Török Gábor
2011 júl 26
385. Ki kit rekeszt ki?

Megjegyzésem: Nagyon helyes ! Viszont ha már nem maradt mit elemezni, mert nincs politikai verseny, akkor mi lesz belőle ? Nem elemző elemző ?
Megjegyzem, utóbb egyre kevesebbet ír, azaz efelé halad.

"Nem hittem abban, és ezen a blogon ennek többször hangot is adtam, hogy a Fidesz hatalomra kerülésével véget ért volna a történelem, megállt volna az inga mozgása, mint ahogy azokkal sem értettem egyet, akik a nem tetsző döntések kapcsán azonnal adminisztratív korlátozásról, a politikai verseny – és végső soron a demokrácia - felszámolásáról értekeztek."

Török Gábor
359. Logikailag kizárt
2011 máj 08

Megjegyzésem: Én nem érzékelek túl nagy politikai versenyt,

"Mára egyre világosabb, hogy ez a kormányzati ciklus legfeljebb mennyiségi értelemben tér el a korábbiaktól."

Török Gábor
359. Logikailag kizárt
2011 máj 08

Megjegyzésem: Valóban?

"Van, aki szerint diktatúra épül, hosszú távú hatalmi berendezkedés készülődik, olyan, amelyben részben adminisztratív, részben egyéb eszközök alkalmazása révén esélye sem lesz a kormányváltásnak. Mások – ezek közé tartozom én is – azt állítják, hogy minden vitatott lépés ellenére a politikai váltógazdálkodás lehetősége nem szűnik meg Magyarországon, az inga nem állt meg és nem is megállítható, mert alapvetően nem a hatalmon lévők akarata, hanem sokkal inkább teljesítménye dönti majd el a következő választást."

Török Gábor
302. Mitől fél Tölgyessy Péter?
2010 dec 21

Megjegyzésem: Tényleg csak a teljesítményt érzékelné az emberek pszichéje ?

"Nem értették, hogy miért nem látom a demokrácia és a jogállamiság felszámolását, és azt sem tudták elfogadni, hogy nem protestálok a populistának vagy demagógnak gondolt eljárásokkal szemben."

Török Gábor
264. Kísérlet járja be
2010 okt 18

Megjegyzésem: el lehet fogadni a populistának és demagógnak gondolt eljárásokat, csak akkor nem következetes azt mondani hogy annyira a teljesítmény dönt a nagy populizmus és demagógia közepette.

„Amíg a politikai rendszerből adminisztratív úton nem száműzik a versengés, a részvétel és a nyilvánosság szabadságát, valóban nem vagyok hajlandó együtt rettegni” azokkal, akiket a hatásvadászaton vagy a politikai érdekeken túl akár a legőszintébb meggyőződés is vezérel ezen az úton. Az, hogy valami személyesen nem tetszik, még automatikusan nem jelenti azt, hogy életveszélyes vagy mindent leromboló lenne”

Török Gábor
264. Kísérlet járja be
2010 okt 18

Megjegyzésem: Jól is néznénk ki, ha mindezt száműznék. Tehát csak akkor rettegjen valaki, amikor már késő
. Csak akkor már nem nagyon érdemes

6.Lenin 2014.08.09. 11:39:33

@Kata Pokrivcsák:

Debreczeninek is megvan a lehetősége elmondani/leírni a véleményét, ott ahol igény is van az ilyen véleményekre.

Kevesen kíváncsiak rá?
Az miért lenne a demokrácia halála?

6.Lenin 2014.08.09. 11:54:18

3 vélemény a témához:

echotv.hu/kozerthetoen-2014-08-03-kozerthetoen-1-resz
echotv.hu/kozerthetoen-2014-08-03-kozerthetoen-2-resz

Jobb,rosszabb?

vagy ezt is érdemes elolvasni:

sirwalter 2014.08.08. 16:25:14

melyik a jobb,rosszabb?

Az olvasó/hallgató dönti el melyiket fogadja be.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 11:59:19

@6.Lenin: Bánom, hogy Debreczenit emlegettem, mert vannak olyanok, akik csak annyit tudnak az egészből elolvani, és az alapján rögtön megmondják hogy Lenin unokája vagyok.

6.Lenin 2014.08.09. 12:46:19

@Kata Pokrivcsák:

De igen.
Már valóban fárasztó, hogy 1 "alkoholista" magyarázatain aggódjam. Már unalmas ezt 5. éve olvasgatni.

(köcsögöknek: ez nem azt jelenti,hogy ma minden jó irányba megy. A hörgés szánalmas már)

béla a görög (törölt) 2014.08.09. 12:47:08

Szerintem kezdj el megbarátkozni a valósággal! Furcsa ezt egy politikai elemzőnek mondani, de hát ez van.

Elemi problémák (és akkor nem feltételezek rosszindulatot):

"Természetesen lehet erre azt mondani, hogy a liberális világ már csak ilyen, hogy bántják a magyarokat"

Nem, a világ olyan amilyen, van benne liberális is van benne konzervatív is - nem észrevenni azt, hogy nem csak a liberálisok rugdalják a kormányt, szemellenzős dolog.

"Orbán Viktor a magyar politika legőszintébb szereplője: bár a beszédeit rendszeresen túlmagyarázzák és ezért aztán félre is értelmezik"

Jómagam sosem néztem Orbán-t, aztán M1-et nem néztem aztán most már TV-t sem. De könyörgöm: neten 2 idézőjel közé berakják a szavait, mondatait - EZEN NINCS MIT FÉLREÉRTELMEZNI! Ez idézet! Fogom elolvasom aztán levonom magamnak a konzekvenciákat! És ezek egyeznek más emberek véleményével, adott esetben nem a tieddel!
Ez ilyen egyszerű. Az őszinteségbe meg végképp ne menjünk bele...

"felerősítette a kormányzásával és politikai céljaival kapcsolatos félelmeket. Akár akarta, akár sem, a Magyarországgal kapcsolatos hírek a világban ma minden korábbinál lehangolóbbak"

Ezt úgy mondják rossz politikus - bár Orbánt sosem tartottam politikusnak, csak szónoknak - hibás lépés, elhibázott politika, bukott kormányzás.

Kezd el barátkozni a valósággal!

6.Lenin 2014.08.09. 13:04:09

Azta!

"Miután a szocialisták önhatalmúlag átírták a balos megállapodást, azzal fenyegetőzik az Együtt-PM, hogy egyedül indul a választáson."

izé...
Ez most jó nekünk?
(vagy jelent ez valamit, valakinek?)

ballib honfitársaim, ne hagyjatok kétségek közt vergődni...

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 13:28:48

@béla a görög:
Orbán Európa legtehetségesebb politikusa, aki számára viszont a politika nemcsak az, ami más politikusok számára, hanem sajnos annál sokkal több. Hatalomtechnika is, ami nagy baj. Az meg még nagyobb baj, hogy erről nem mer beszélni egy elemző sem.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 13:33:03

A jobboldali elemző nem akar erről beszélni, a baloldali meg annyira utálja, hogy nem tudja józanul elemezni.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 13:40:17

Aki meg akarna mindenről beszélni, és tudná is józanul (azaz politikai elfogultság nélkül, és nemcsak a marketinget, hanem a hatalomtechnikai lépéseit is, mert csak úgy lehetne) elemezni, az meg fél megtenni, mert azt hiszi, hogy attól elfogult lenne.

2014.08.09. 13:42:21

@mikszer: Szerintem neked és a hasonló magyarázóembereknek van szövegértési problémájuk. Az "illiberális demokrácia" kifejezésen nincs mit magyarázni, az nem a nyugati értelemben vett demokráciát jelenti, hanem a török-orosz típusú áldemokráciát.

Liberális túlhajtások pedig nem léteznek. Amit a hazai jobboldal így aposztrofál (pl. melegházasság, marihuána engedélyezése, stb.), az az adott országban az emberek többségének a jóváhagyását élvezi.

2014.08.09. 13:44:37

@unionista.: "svájcban 0.5% zsidó van, magyarországon 3%"

Honnan veszed ezeket a számokat?

A zsidóktól való rettegés tipikus ősmagyar kisebbrendűségi komplexus és üldözési mánia, kezeltetni kellene.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 13:46:57

A politikai marketing a politikai erőtérben zajlik, de a politikai erőtér kereteit, a létrejött hatalmi viszonyok határozzák meg, azokat meg , ma már, a kétharmad birtokában megtett hatalompolitikai, személyzeti politikai és médiapolitikai lépések. Amiket senki sem elemez. Pedig az esélyeket az dönti el ma már, és csak másodsorban a teljesítmény és a marketing (azaz a politika demokratikus elemei ). Ilyen keretek között kérdés, hogy érdemes-e csak a marketinggel és a teljesítménnyel foglalkozni, vagy alkoholiznus.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 14:01:09

@iii: Illiberális demokráciát olyan hatalompolitikai lépések hozzák létre, amiknek az a célja, hogy formálisan maradjon meg a demokrácia, azaz legyen bíró, akit viszont közben én adok. Aki valódi bírónak és valódi demokráciának akarja ezt gondolni, és olyanként elemezni, azzal nem értek egyet, mert az egy szánalmas önbecsapás. Magyarországon, a véleményformáló értelmiség félti az egzisztenciáját, ezért hallgat vagy ferdít. Nevetséges, hogy a nyilvános és súlyos emberek közül csak egy olyan mer már megszólalni, mint DIRK GERKENS ( ő nem magyar, van sok pénze, nincs mit féltenie)

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 14:04:25

Persze attól még lehet hogy megdöntik ezt az illiberális demokráciát- ha Gerkensék eleget ugrálnak (már ha engedik nekik)

6.Lenin 2014.08.09. 14:05:19

@Kata Pokrivcsák:

Ebben igazad is lehet(ne),amennyiben...

) igazak a félelmek (nem csak elfogultságunk kényszere miatt belemagyarázzuk)

) létezik valóságos alternatíva (nagy tömegekkel támogatva), és csak a rejtett/nyílt diktatúra következtében képtelen érvényesülni a tömegek akarata.

) saját/kisebbségi véleményt,mit az 1etlen igazat bemutatni (valós eredmények nélkül),zsákutca

) a vitáknak mindig van létjogosultsága, ha valós problémákról szólnak

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 14:38:14

@6.Lenin: Az emberekre nem igazak a félelmek, és lehet hogy nagyon szeretik ezt a rendszert. De nem azért mert annyira jó ez mindegyiknek, hanem azért, amit egyszer egy politikus (Kósa Lajos) őszintén és nyíltan, mondott: nem az számít, hogy mi van, hanem hogy mit éreznek. Hogy mit éreznek, azt pedig nemcsak az befolyásolja, hogy pl -ez csak egy példa a sok tényező közül- forintban mennyi rezsicsökkentést kaptak, hanem az is, hogy azt hogy (profi módon) adták el nekik a marketingben, és hogy egyáltalán kinek van lehetősége eladni bármilyen üzenetet. Mert ha az enyém a televízió és a bíró, az enyém az általam jól lekötelezett értelmiség, akkor én mondom meg a kereteket, és én mondom meg, hogy mi legyen az, ami az emberekhez eljuthat, ezáltal jórészt én mondom meg hogy mit gondolhassanak. Ezáltal én mondom meg, hogy lehessen-e alternatíva, és én mondom meg, hogy mi legyen az, ami valós problémaként a szóbeszédbe bekerülhet és hogy milyen vitáknak legyen létjogosultsága.

béla a görög (törölt) 2014.08.09. 15:01:54

@Kata Pokrivcsák: Lehet így is fogalmazni, szerintem közveszélyes. Hogy miért?

- spanyol vonatbaleset: a vonatvezető számára is csak 'hatalomtechnika' volt
- Csernobil: Ott is csak 'hatalomtechnika' volt - kipróbált valaki valamit hátha bejön
- Orvosi műhibák: az is csak 'hatalomtechnika'
- sorolhatnám még így az összes foglalkozást ahol 1-1 ember elkezd a saját szakállára, "jobban teljesíteni" és nem követi a protokollt. Mindegyik csak 'hatalomtechnika'
- és az emberek sem azért nem ölik meg egymást az utcán mert súlyos büntetés jár érte - hanem mert lemondanak a 'hatalomtechnika' alkalmazásáról és próbálnak bizonyos protokollt követni. Fegyvereket már kitalálták, a nagy darab kopaszt is fejbe lehet lőni azt nem áll az útadba.
Ettől működik egy társadalom.
ebből következően Orbán lehet olyan tehetséges amennyire csak akarod ha a saját szakállára dolgozik, nem követ /tart be bizonyos protokollokat - lásd súlyok-ellensúlyok szétcincálása - akkor te fogalmazhatsz úgy hogy hát számára sajnos 'hatalomtechnika' is a politika én meg azt mondom, hogy közveszélyes őrült. Aki számára "bármi megtörténhet" az biztos őrült. Még egy normálisabb átlagember is biztosításoktól kezdve mindennel próbálja kivédeni a "bármi megtörténhet"-et - tudniillik ez a normális!

Én ezért nem vagyok ilyen elnéző.
Fogalmazok másképp. Számomra akkor lenne tényleg nagy formátumú világrengetően tehetséges politikus Orbán, ha 1-1 olyan húzása előtt ami számodra 'hatalomtechnika' - pl alkotmánybíróság és más kontrollszervezetek kivonása a képből - szóval ezek kivonása előtt nyilvánosan orosz-rulettezne egyet. Akkor azt mondanám hogy ha ő felvállalja a rizikót akkor én is.
Szerintem.

6.Lenin 2014.08.09. 15:09:30

@Kata Pokrivcsák:

Nem tudom miként gondolkodik sok millió ember.

Azt nagyjából tudom, hogy én miként képzelem el az életem.
Csak sejtem,hogy az emberek többsége is így gondolkodik.

Engem valahogy nem hoz izgalomba,hogy valahol a világon 1es emberek a tőlem is elvett pénzen meggazdagodva szabadidejükben színes szobalányokat kergetnek (büntetlenül).

azt elfogadom, hogy Orbán gazdasági/politikai érdekeket sértett/sért bizonyos országokban, és nekik nem teszik.

az érdekek irányítják az eseményeket....mindenkinek a sajátja.

Olyan rendszert még nem produkált az ember, hogy mindenki számára elfogadható lenne. Nem is lesz.

Minél többen leszünk,annál többek érdekeit kell(ene) figyelembe venni.

Miből gondolod, hogy a különböző hatalmi ágak függetlenek?
szerintem a saját jól felfogott érdekeik mentén szolgálják a regnáló hatalmat.
Váltáskor belőlük lesz az ellenzék (vagy szolgálják az újat).

A többség érdekeit kell(ene) figyelembe vennie a regnáló hatalomnak. Ma már erről szól a politika,ami 1 a sok szakma közül.

Mindig voltak/vannak/lesznek, akiknek az érdekei nem esnek 1be a többség érdekeivel.

A kisebbségben maradóknak is van lehetőségük, hogy alternatívát kínáljanak a többségnek.Sikeres meggyőzés esetén ők kerülnek hatalomra.

természetesen sokféle magyarázat lehet (pl alkoholista),de ez nem jelenti a valós okokat.

Szerintem nem olyan bonyolult ez.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 15:29:29

A jobboldali elemző nem akar erről beszélni, a baloldali meg annyira utálja, hogy nem tudja józanul elemezni. -írtam az előbb.

Az első tagmondatot a Leninnek, a másodikat meg a Bélának ajánlom, ha elemezni akarnak.

6.Lenin 2014.08.09. 15:43:45

@Kata Pokrivcsák:

Nem akarok elemezni, csak leírom a véleményem.

TG-vel meg végképpen nem akarok/szeretnék versenyezni/túllicitálni. Ez a része nem érdekel.

Te nyugodtan elemez továbbra is, ha kedved tartja.
Az a része még akár érdekes is lehet, hogy kiragadunk vmiből részletek, elképzelünk hozzá valamilyen magyarázatot, és az égészről alkotunk 1 "elemzésnek nevezett vmit"

Mindenkit más szórakoztat.

6.Lenin 2014.08.09. 15:52:42

@6.Lenin:

erről jut eszembe...

engem a Blues hallgatása szórakoztat igazán.nemsokára kezdődik 1 kis buli a közelben, borkostolással 1bekötve.

addig oldjátok meg a szitut.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 16:05:11

@6.Lenin: "A "liberális" demokráciában nem lehet csak úgy gondolkodni, főleg nem az iránytól eltérően.
Az már diktatúra" -írtad

Ez tényleg akkora fogalmi kavarodás, hogy ezzel nem is lehet.

Akkor liberális demokráciákban hogy indulnak olyan pártok, mint a Francia Nemzeti Front, az Igazi Finnek, a BZÖ, az UKIP, stb.
Ott ezekről nem lehet gondolkodni vagy szavazni rájuk?

Liberális, mint jogi kategória nem azonos a liberalizmussal, mint eszmerendszerrel.

Ha azonos lenne, akkor csak Fodorra szavazhatnál.

unionista. (törölt) 2014.08.09. 16:20:15

@iii:
nem tudom honnan veszed, hogy rettegek a zsidóktól. valamiért nem szabad ezt a szót kimondani: "zsidó". azt lehet mondani, hogy a britek, a franciák, a németek ilyenek, vagy olyanok. vagy az ibériaiak, au itáliaiak. lehet arról beszélni, hogy milyen hellász vagy anatólia. aki a mainstream médiában azt mondja "zsi": halál fia. a népek ettől antiszemiták. engem nem zavarnak különösebben. a zsidó politikusok ugyanaz a gané, mint a többi.

schiffer a környezetet védi. szavazzál rám, mert megvédem a környezetet. szavazzál rám. mert megvédem. adok neked zöld almát.
jobbikos változatban. én védem meg a földet. szavazzál rám. mert megvédem. én védem meg. adok neked igaz magyar almát. egyik kutya, másik eb.

Khal Drogo 2014.08.09. 17:17:32

@Kata Pokrivcsák: Ez szerintem igaz, de annyival kiegészíteném hogy a valóságot nem lehet felülírni. Ha nagyon nagy a disszonancia, akkor az keményen visszaüthet.
Matolcsy pénzügyminisztersége alatt futott talán csúcsra a kormányzati sikerproganda leglátványosabban, hosszú távú tervek melyek végén Nyugat-európai életszínvonal várható, mesés jövőbe révedő megállapítások és folyamatosan az ellenkezőjét kommunikálták a valóságnak.
Ekkoriban került a cikluson belül legközelebb a kormányzat és az ellenzék egymáshoz a népszerűségben.

Ez olyan mértékű volt hogy végül Matolcsy-t lecserélték, elmozgatták más pozícióba és egy még mindig sikerproganda de nem olyan erős mint a korábbiakban vette át a helyét, melyek mögött valódi intézkedések álltak. A tanárok fizetése valóban nőtt, a családi adókedvezmény valóban nőtt, a rezsiköltségek valóban csökkentek.

Matolcsy alatt csak a marketing volt meg, a teljesítmény még annyira sem mint most.
Ha 2011-2012 között van választás, sokkal szorosabb lett volna a befutó.

Ezzel csak azt akarom mondani hogy viszonylagosan konszolidált közeg kell a marketing sikeréhez. Hiába rendelkezem sok erőforrással a médiában, ha lejtmenet van, nem lehet megfordítani.

Továbbá még egy kiegészítő gondolat : A médiát a pénz mozgatja. Ha valaki látna fantáziát a mai ellenzékben vagy egy új ellenzék felépítésében és adna rá erőforrásokat, minden további nélkül megtehetné. Vehetne médiumot, a legtöbb a csőd közelében tántorog - kivéve amit az állam kamuhirdetéseivel eltart - de mégsincs próbálkozó.

A társadalmi elit jól láthatóan elvan a jelenlegi hatalommal. Inkább kiegyezik vele, kiépíti informális csatornáit a hatalom központja felé, mintsem hogy megpróbáljon pénzelni ellenzéket. A korábban baloldalinak mondott magyar milliárdosok a Fidesz-kormány alatt is szépen keresnek, nem lettek céltáblák, meghozták a maguk alkuját. A nyugati tőkerős vállalkozások szintén. Lásd még stratégiai megállapodások végtelen sora. Ezek tartalma szerintem csekély lehet, inkább marketing, de legitimálja valahol a sokat támadott rendszert, lám-lám nem ódzkodik a kormánnyal parolázni az Audi stb-stb.

Ezzel az ellenzék forrás nélkül marad szép lassan. Az MSZP is nagy adósságállományt görget, az LMP köztudottan forrásszegény, a DK-t pedig kb. Gyurcsány tartja fent. Szóval vagy új tőkeerős szereplő bukkan fel valami indítattásból, vagy egy olyan gazdasági sokkhatás következik be ami az irányított médián keresztül már nem írható felül vagy marad így minden ahogy van.

Khal Drogo 2014.08.09. 17:26:01

Az sem segíti szerintem az ellenzéket hogy a kritikáik középpontjában jelentős részben értelmiségi típusú kérdések állnak. Ezek legfejlebb a leginkább polgárosult budapesti értelmiség körében képesek mozgósítani. A választást azonban nem lehet megnyerni Budapest belvárosából.

Az új, az egyéni körzeteket előtérbe helyező választási rendszerben sokkal hatékonyabb helyi politizálásra lenne szükség, sokkal markánsabb vidékpolitikára és országos mértékű lefedettségre.

Ehelyett az ellenzék stratégiája jobbára szobrokon és ideológai kérdéseken való, esetenként látványos vitákban merül ki. Abban bíznak hogy annyira rossz lesz a helyzet hogy majd visszatérhetnek, hát ők jobbak alapon.

Ez szerintem nagyon vékonyka. Az Orbán-kormánnyal szembenállónak biztosan elég de látható hogy ők nincsenek ahhoz sem elegen hogy megszorítsák a kormányt, illetve szervezettségük nem megfelelő.

A sikertelen ellenzékiségnek csak egy oka a Fidesz által formált erőtér. Amíg ebben hisz az ellenzék, nem nyerhet. Mélyebbre kéne menniük abban a kérdésben, miért tud ennyi embert megszólítani a Fidesz, mi a sikerük titka.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 18:23:31

Akkor fordult meg, amikor rájöttek, hogy az emberek milyen könnyen befolyásolhatók, és ráfűztek mindent a rezsicsökkentésre. Az arányos juttatások, a családi adókedvezmény, az egykulcsos SZJA, ás a fogyasztással arányos rezsi csökkentés, inkább jelentenek pénzt a középosztálynak és abban az értelmiségnek. Ez a műveltsége miatt elhallgattatandó, és demagógiával kevésbé befolyásolható réteg ezért attól fogva egy gumikesztyűben leadja a szavazatát, megveszi az új autót vagy napelemet, és befogja a száját. Ezzel ez meg van oldva. Vannak a szakmunkások, akik számára már ez a három intézkedés sokkal kevésbé hoz pénzt, viszont az alacsony iskolázottságuk miatt jó dumával, hatékony marketinggel könnyebben befolyásolhatók, és örülnek kétezer forintnak, miközben azt már nem tudják kiszámolni, hogy a nagy házban lakó értelmiségi háromszor annyit nyert ezekkel az intézkedésekkel, mint ők, Ezért ők, a panelprolik is sokan elmennek, vagy egy részük, szavazni, nem gumikesztyűvel, mert ők a butaságuk és az emiatti könnyű befolyásolhatóságuk miatt miatt tényleg azt hiszik hogy itt most őket támogatják. És a legalján vannak azok a minimálbéresek, munkanélküliek, hajléktalanok stb, akik a rosszhelyzetük miatt, vagy soha nem szavaznak, vagy ha szavaz, akkor kizárólag a mindenkori ellenzékre, érdekérvényesítő képessége pedig 8 osztállyal nincs semmi. Őket ezért nem kell támogatni (szavazatilag nem éri meg) hanem más célra, pénzszerzésre, a marketingben ellenségképzésre felhasználni. Így lehet maximalizálni a szavazatot. Minden társadalmi osztályt meg kell vizsgálni, hogy veszélyes-e, ha veszélyes, hogy lehet elhallgattatni, (középosztlynak nagy pénz, kis duma, munkásoknak kis pénz nagy duma)milyen az érdekérvényesítő képessége, és az annak megfelelő kezelésben kell mindenkit részesíteni.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 18:33:11

@Khal Drogo: Ezt csak ezért írtam mert ezért van el jól a társadalmi elit...

Khal Drogo 2014.08.09. 18:38:58

@Kata Pokrivcsák: Pontosan jól leírtad a mechanizmust. Magas is így látom.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 18:42:25

@Khal Drogo: Ismerek olyan több diplomás embereket, akik úgy adnak le szavazatot, hogy elviekben ugyan nem értenek egyet a jelenlegi "illiberalizmussal", dehát most vették meg az új autót....Akkor meg miért ne értsenek vele a gyakorlatban egyet ? És ilyennel tele van az ország...Ezért aztán sokan közülük csak-csak elmennek arra a menetre, abba a fülkébe.. A késő kádári technokrácia is ilyen volt, üzemvezető közgazdász a 80 as években, tudta hogy marhaság a szocializmus, de aztán belépett az mszp be, és imádta a volt komcsikat, akik már a kádárizmus alatt ellátták jó magas fizetéssel.

Khal Drogo 2014.08.09. 18:54:30

@Kata Pokrivcsák: Én is jópár magyar szinten jól kereső embert ismerek akik nagy multicégeknél dolgoznak diplomásként és bár nem értenek egyet Orbán Viktor mögé felhúzott társadalompolitikai vízióval, de egy fillér fizetéscsökkentésről nem akarnak hallani a többkulcsos adó miatt ami az összes ellenzéki párt programjában ott figyelt.

Az ellenzék helyében beletörődnék az egykulcsos adóba és a családtámogatási rendszer jelenlegi formájába. Egyszerűen lehetetlenné teszik magukat a befolyásos mértékadó és szavazni hajlandó, aktív, véleményüket hangoztató az áltagnál valamivel jobban kereső gyermektelenek vagy legalább átlagos keresetű gyermekesek körében.

Az ellenzék saját magát ezzel a politikával benavigálja az inaktív rokkant, alacsony státuszú társadalmi csoportokba, ahol nagyon alacsony a szavazási hajlandóság ezáltal hiába népessebb az a csoport végül kevesen mennek el szavazni. Plusz nagyon nehéz hitelesnek tűnni a lecsúszott társadalmi rétegek előtt AUDI-ból és félmilliós öltönyben feszítve és arról papolni hogy így meg úgy lesz, majd hazamennek a villájukba.
Ennek a kommunikációnak a hitele nem túl nagy.

Khal Drogo 2014.08.09. 18:57:45

Az újrapozícionálás helyett azonban az ellenzék egymás között a maradék befolyás elosztási arányain marakodik, beletőrödve eleve vesztes pozíciójába. Így sosem fogják megverni a kormánypártot, kivéve ha az ország csődbe nem megy, amit persze heti rendszerességgel megjósolnak, ezzel lezüllesztve annak hitelét, mivel 4 év alatt sem következett be az összeroppanás.

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 19:24:00

@Khal Drogo: Mesterházy egy amatőr politikus, aki, még egy lejárató kampányt sem tud végig vinni - mondta, meglepően őszintén, Kövér László, Amatőrök és szánalmasak, azért, mert lemondtak a saját személyiségükről, és önálló politika helyett egy szánalmas ellenpopulizmussal próbálkoztak. Amikor Medgyessy a 2002-es vitában azt mondta Orbánnak, hogy van az országnak van ugyan pénze, de ő többet adna az "embereknek", akkor már nem önmagát adta, hanem az ellenfelet akarta másolni abban a populizmusban, amiben az tíz lóhosszal ügyesebb. Az öszödi beszéd az én értelmezésemben arról szól, hogy Gyurcsány nem tudja eldönteni, hogy önmaga legyen, és ne hazudjon, populista legyen, és hazudjon, miközben már régen az utóbbit választotta, nem önmagát, és bele is bukott. Mesterházy azt mondta 2008 ban, hogy megvan az új siker kulcsa, mert kikutatta, hogy az embereket az egyszerű pénzügyi dolgok, a rezsi érdekli, és arra kell a kampányban koncentrálni. Olyanra, ami nála csak kényszer, és amiben az ellenfél, akinél nem kényszer, hanem maga az énje az "emberezés", hússzor ügyesebb....
És eközben azokat a társadalmi rétegeket, amiket az ellenzék meg akart szólítani, éppen az ügyes "emberezéssel" lehet jól befolyásolni, az alacsonyan képzett munkásnak mondogatni kell, hogy mennyire szeretlek...És már nem is számolja hogy mennyi pénzt kapott vagy nem kapott. Így aztán a munkások fele még az ellenzéknek hisz, a másik felét ügyes "emberezéssel" elvonta a fidesz , és neki még pluszban ott az értelmiség, akit, nem emberezéssel, hanem pénzzel támogat, az eredmény a kétharmad.

2014.08.09. 19:51:40

@unionista.: Már hogyne szabadna kimondani, én is többször kimondtam. Azért rettegsz, mert egy 97%-os többség állandóan problémázik egy állítólagos 3%-os kisebbségen, az mi más, mint kisebbrendűségi komplexus?

Ami egyébként egy baromság, nem létezik ilyen mértékű kisebbség, a magyarság az nem a vérségen alapszik, hanem a nyelven és a kultúrán. A hazai zsidóság 99%-a magyar identitású, ha nem lennének ilyen balfaszok, akik állandóan ezzel foglalkoznak, még ennél is több lenne.

Újra megkérdem: honnan veszed a zsidók arányát? Különösen a svájci forrás érdekelne.

2014.08.09. 19:55:35

@Khal Drogo: Könnyű leírni a helyzetet marakodáson, de a valóságban itt 4 pártnak kell megegyeznie egymással, ami nem könnyű, csak a lilagőzös értelmiségiek hiszik azt, hogy ez pikk-pakk meg lehet oldani. Különösen nehéz belátni ezt azoknak, akik 25 éven keresztül dominálták a baloldalt és most mind egzisztenciálisan, mind politikailag visszavonulót kell fújniuk. Ez a szakasz ezzel jár. Ha nem lenne egy ennyire hegemón ellenfél és egy ennyire lejtős politikai pálya, akkor nem kényszerülnének erre az ellenzéki pártok.

2014.08.09. 19:58:37

@Khal Drogo: Szerintem egy hangyányit több ember van (úgy 70%) aki jobban járna a progresszív adóval, sőt a jól keresők közül is sokan (pl. én is) tudatában van annak, hogy ez így helyes, mind erkölcsileg, mind gazdaságilag, mind politikailag. Úgyhogy részemről leszarom ezeket a jól kereső figurákat, csak szavazzanak a Fideszre. De ha van egy pici erkölcsi érzékük, akkor legalább egy olyan poltikust támogatnak (pl. Bokros), aki azért a jogállam talaján áll.

concret 2014.08.09. 20:12:17

@iii: Azért ez egy kicsit sommás ("...ez így helyes, mind erkölcsileg, mind gazdaságilag, mind politikailag..."). Az szja egyébként a ritka kevés kérdések egyike, amiben mindenki önmagát adja: a Fidesz valahai jobboldali liberalizmusát, a balosok meg a maguk redisztribúció-pártiságát.

Egyébként nem, @Khal Drogo, nem mindegyik ellenzéki párt progresszív adó-párti: az MLP (Fodor Gábor képviseletével) az egykulcsos adó stabil híve. Mert hogy liberális.

Szerintem a határvonal nem az egykulcs-többkulcs között van, hanem az, hogy minden jövedelem adózzon-e (legalább egy picikét), vagy a szocik "a kispénzűek semmit se adózzanak" populizmusa között van. Mert populizmusban az MSZP sem gyengébb, mint a Fidesz.

Khal Drogo 2014.08.09. 20:27:49

@iii: www.ksh.hu/statszemle_archive/1997/1997_01/1997_01_045.pdf

49 oldalon figyelnek a 1996-os adótáblák.

Ja ilyen adóterhelés mellett én is tudtam volna konszolidálni a költségvetést. Meg közben havonta leértékelem a forintot elinflálva az emberek vagyonát.

Khal Drogo 2014.08.09. 20:31:56

@iii: Több régióbeli országban egykulcsos adózás van. Pedig ott nem Orbán Viktor a miniszterelnök. Valami oka bizonyára van a dolognak. Olvass utána. Én már évekkel ezelőtt megtettem, amikor magam is elleneztem az egykulcsos adózást elvi alapon.
Nem olyan egyértelmű a kép. Sőt. Számos érv hozható fel az egykulcsos adó mellett.

Khal Drogo 2014.08.09. 20:36:22

@iii: Bajban lennék ha le kéne írnom miben más az MSZP a DK. Az Együtt karaktere jobban elkülönül, ott nincs annyi MSZP-s figura, abban lett volna kraft 20140ben is ha külön indulnak. Felesleges az Együttnek ezt a közreműködést erőltetni, folyamatosan ők jönnek ki rosszul az összes egyezkedésből.

unionista. (törölt) 2014.08.09. 20:37:40

@iii:
nézd, nem én mondom, hogy a zsidó-magyar együttélésnek vannak problémái. ezt a budapesti zsidóság mondja. felmérték és az jött ki, hogy ők a leggyűlöltebb kisebbség. ezt ők állítják, hogy a magyarok antiszemiták. telesírják vele a világlapokat. hogy itt fasizmus készülődik. és ettől a zsidó békemenet mentheti meg őket. bayerék baloldali változatban.

én nem utálom őket. csak az zavar, hogy nem lehet kimondani, hogy ez egy kutyakomédia. és mondjuk steiner pál nem baloldali, nem is liberális, hanem egy üresfejű magyar zsidó. most persze mondhatnám, hogy magyar. de ő mondja, hogy zsidó. ahogyan rogán sem konzervatív. és schiffer sem környezetvédő. mert ahhoz nincs szakértelme. schiffer egy zsidó emberjogi aktivista. (de itt a zsidó nem szitokszó. és steiner esetén sem.)

lehetne úgy is érvelni, hogy a "nácinémet" megbélyegzi a szegény kisnémeteket. vagy a "szovjetorosz" megbélyegzi szegény kisoroszokat. lehet bírálni a balkáni ortodox nacionalizmust, de nem lehet bírálni az ortodox liberalizmust. miért?

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 20:49:06

@iii: Redisztribúcióra azért nincs szükség, mert szavazatot úgy lehet maximalizálni, hogy meg kell nézni, hogy kit mivel lehet befolyásolni, és melyik társadalmi réteg milyen méretű. Magyarországon a középosztály már nagyobb mint Oroszországban vagy Beloruszban, tehát egy szegénypárti politika esetén emiatt sok szavazat kiesne. A középosztályt viszont nehéz dumával befolyásolni, mert hamar rájön a duma fondorlataira. Dumálni a felmérésekben népszerűnek kimutatott dolgokaat , - a büdös multikat, büdös bankokat, a büdös bűnöző cigányokat, a büdös munkakerülő munkanélkülieket, a büdös csaló rokkantakat, a büdös uniót stb. - viszont csak mindenkinek egyszerre lehet. Viszont, ha a középosztály jól meg van fizetve, akkor attól kezdve nem vizsgálja ennek a dumának a részleteit (pl kellenek e bankok vagy mennyire büdösek, vagy büdös-e az EU és büdös-e Amerika), hanem, a pézzel a zsebében, nem foglalkozik vele és szavaz. Az alacsonyabban kereső, és alacsony iskolázottságú, de nem cigány, munkanélküli, stb, aktív rétegre, és a nyugdíjasok egy részére, viszont ilyen egyszerű jelképekkel elég jól lehet hatni, akár nagyobb pénzadomány nélkül is.
Ezért ezekkel az egyszerű, szellemi erőfeszítést nem igénylő jelképekkel kell elsősorban kommunikálni, mert ezzel a nagyobb szja-csökkentéssel, adókedvezménnyel, és rezsicsökkentéssel lefizetett értelmiség mellé a munkások és nyugdíjasok egy része is felsorakoztatható, még ha nem is kap pénzt csak befolyásoló jelképet,ami az iskolázatlansága miatt elég is neki. A maradék legszegényebbek, akik eleve nem vagy másokra szavaznának, és azok a munkások, akik véletlenül rájönnek, hogy közben nem kaptak annyi pénzt mint dumát, pedig jócskán kisebbségben maradnak az aktív szavazókon belül. És persze a legtöbben ezen az egészen nem tudnak kiigazodni, és otthon maradnak.

2014.08.09. 21:20:53

@Kata Pokrivcsák: Mint azt már kimutatták, magyar középosztály nincsen is:

hvg.hu/gazdasag/20140612_GfK_Eltunt_a_magyar_kozeposztaly_vagy_tan

Orbán a nemzeti büszkeséggel, a cigányokra mutogató közmunkával és "munka világával" meg a rezsihókuszpókusszal bűvölte meg a népet, de ebből a cipollai kábulatból előbb-utóbb felébrednek. És ez nem is az ellenzéki pártokon fog múlni, egyszerűen a rendszer megy tönkre, ahogy a létező szocializmus idején ezt megtanultuk (már aki).

2014.08.09. 21:26:51

@concret: Ez sommás, de ragozhatom oldalakon keresztül is. Itt arra szoktam felhívni a figyelmet, hogy a nyugati világban _mindenhol_ progresszív adózás van, még az olyan neoliberális politikát képviselő országokban is, mint az USA vagy Anglia. A progresszív adózás vagy az adómentesség kérdése az nem populizmus.

2014.08.09. 21:30:33

@Khal Drogo: Ja, olyan nívós országokban, mint Bulgária és Románia meg hasonlók. Szlovákiában már visszaálltak. Ezekhez akarunk tartozni?

en.wikipedia.org/wiki/Flat_tax#mediaviewer/File:Flat_personal_income_tax.png

Khal Drogo 2014.08.09. 21:45:53

@iii: Évi 33 ezer euró, azaz évi 10 millió azaz havi 830 ezer forint felett vezették be a második kulcsot. Ez technikai értelemben kétkulcsos adó de szerintem tekinthető egykulcsos adónak is valós értelemben, jó ha 100 emberből 1 esik a hatálya alá.
Ilyen adó arra jó hogy elmondhassuk hogy két kulcs van és a felsővezetők ( mert ez már felsővezetői szintű fizetés Kelet-európában ) többet fizetnek.

Ezzel szemben a liberálisabb Bajnaiék bruttó 400-500 ezertől, Gyurcsányék az MSZP 300-400 ezertől akarták behozni, hogy legyen belőle bevétel is.

Ezen határok fele, extrém esetben a szlovák harmada, magyarán bődületes adóterhelés a szlovákhoz képest.

Khal Drogo 2014.08.09. 21:49:49

@iii: Menj el a Holdudvarra a Margitszigeten. Ott van a magyar középosztályod vagy menj le a Balaton Soundra. Ott is találkozhatsz velük.

Khal Drogo 2014.08.09. 21:53:21

@iii: Magyarországon 1988-2010 között többkulcsos adó volt. Elképesztő gazdasági prosperációt és nyugati életet hozott. Ja nem.

Khal Drogo 2014.08.09. 21:57:50

@unionista.: Franciaországban nemrég antiszemita őrült lőtt halomra zsidókat gépfegyverrel. De természetesen Budapesten készülődik az újnácizmus. Ez tényleg kutyakomédia.

panelburzsuj 2014.08.09. 22:00:20

@Khal Drogo:
Magyarországon az eddi látott maximálisan progresszív és a teljesen flat személyi jövedelemadók közötti pénztömeg sokszorosa a regisztrálatlanul, adózatlanul, járadékolatlanul mozgó pénzeknek.

Ja, nem.

Egyallampolgar 2014.08.09. 22:42:26

Mondjuk ha már egyszer Török Gábor elemez, akkor elemezhetné a tusnádfürdői liberalizmus lebontás mellé jutó egyéb célokat is.
Például, hogy Orbán jelentős zavartságról tanuságot téve egyszerre tűzte mintánknak Oroszországot, Törökországot, Indiát, Kínát.
A civilek fenyegetése mondjuk tényleg nem újdonság, de azért arra is kitérhetett volna az írás.

Khal Drogo 2014.08.09. 23:11:52

@panelburzsuj: Ha nem fizetek SZJA-t, mindegy mekkora a kulcs, ebben igazad van. De ha fizetek SZJA-t, akkor már nem lesz mindegy. Mivel én utóbbiak közé tartozom, nekem nem mindegy.

Emlékszem amikor túlórát fizettek ki nekem 2009-ban, valami 60%-a eltűnt mert hogy az már a felső kulcsba tartozott. Egyszerűen nem érte meg túlórázni. Kevesebb volt rá a nettó órabérem mint a normál munkabérem nettója.

Ilyen szánalmas, teljesítményellenes adórendszerrel operált a szenzációs közgazdász-zseniket felvonultató MSZP adminisztráció. Ez volt maga a versenyképesség szoci módra, dolgozz többet kevesebb béréért.

panelburzsuj 2014.08.09. 23:23:14

@Khal Drogo:
Te aligha emlékezhetsz élmény-szinten arra a világra, amelyben a folyamatos termeléshez, élethez hol ez hiányzik, hol az, hol meg amaz, de legfőképpen és mindenhol a - MUNKAERŐ ...

És ha így van, akkor azt se lehet könnyű elfogadnod, hogy egy pár év alatt az ellenkezőjére fordult világban az is lehet (akár kimondatlan, sőt direkt elsunnyogott) - politikia cél, hogy ne egyesek hajtsák magukat betegre a munkában, kettesek meg malmozzák magukat az őrületbe otthon, hanem az adózásaal is terelgessük a piacot egy kiegyelítettebb állapot felé.

Nem állítom, hogy volt ilyen tudatos szándék. Csak arra akarok rámutatni, hogy sokkal többféle szabályozosi cél is lehet, mint amit a közbeszéd, a divat - (vagy a mindig kaffogó ellenzék..) - éppen felkap.

korábban ulrike 2014.08.09. 23:26:40

@panelburzsuj: Nem vagyok adóügyi szagértő, és úgy tűnik(2010 adat), a munkát és fogyasztást terhelő adók teszik ki durván az adóbevételek valamivel > 85%, miből a fogyasztást terhelő adók < 40%.

Nem t'om tehát, az szja mekkora részt tesz ki ezen belül, de nem kellene túlértékelni semmilyen vonatkozásban. Talán nem is véletlenül, oktalanul és ördögtől valóan mondja a kormány, arccal a fogyasztási adók felé. Könnyebb beszedni, és 'igazságosabb' is, egyszerű megfogni az adózni nem szeretőt (ki szeret?), mondván, és demonstrálván, nem szedünk tőled sok személyi sarcot a fizetésnapon, nem érdemes ezért sumákolnod, de az automatizált bolti meg egyéb kasszarendszerekkel a porszívóval rácsatlakozunk a zsebedre, akárhogyan is tömted ki.

Mindegyik oskola (egykulcsos vs. többkulcsos) mellet hozhatóak fel érvek pro és kontra. Talán a beszedés praktikusságán túl - admin. terhek pl. - célszerű azt is figyelembe venni, milyen egyéb társadalmi közlendői vannak egy kormánynak. Az az egy dolog biztos, hogy, ha bármilyen címszó alatt ismét megnöveled a bevételek személyi terhelését (mondjuk progresszív adózás), hogy többet adj megint azoknak, akik nem igen adóznak, akkor nem hiszem, hogy jó irányba menne bárki is, bármennyire is 'szegénypárti', ami - köztünk legyen mondva - egy jó nagy marhaság. Szegényekre bazírozni maximum egy parasztlázadást lehet, mondjuk egy olyat, hogy kő kövön nem marad. De a felszedett követ a helyére visszarakatni már senki sem tudná velük, nem értenek hozzá, sem a szegények, sem a 'rakatók'.

@Kata Pokrivcsák: mszp szakértelme: a pancser nem jön rá, hogy pancser, mert pancser. Ezért aztán vajúdtak a lankák, és szültek egy tóbiást.

panelburzsuj 2014.08.09. 23:42:49

@korábban ulrike:
"megnöveled a bevételek személyi terhelését (mondjuk progresszív adózás), hogy többet adj megint azoknak, akik nem igen adóznak"

Előttem mindig az a kérdőjel jelenik meg ilyeneket olvasván, hogy vajon mekkora mentális terhet jelentene ennek a két oldalnak a teljes szétkapcsolása? Végleg kilépni az ómarxista osztályharcos sémákból, és azt mondani, hogy a "gazdagokra" kivetett többletadót - ad absurdum víve a gondolatot - közparkokra költjük?

Vagy a - Magyarországon nem létező - földadóból ohajtanánk rekonstruálni az olyannyira kévánatos kistelepülési gyermekintézményeket? Merthogy van egy olyan empirikus tapasztalat, hogy a kistelepüléseken csudálatos módon jóval nagyobb az egy buksira jutó külterület, mint mondjuk - Oroszlányban vagy Győrben...

Kata Pokrivcsák 2014.08.09. 23:50:20

@Egyallampolgar: Pontosan.
A minap hallottam a buszon két embert beszélgetni, egymásnak sűrűn bólogatva. Az egyik: Nem kellett volna az a privatizáció, az vitt el mindent...Jó volna inkább olyan gazdaság, ami egy kicsit kádári, és egy kicsit kapitalista..Nekünk is jó lenne olyan gazdaság, mint az a Kína, ahol van kapitalizmus, de az állam is odacsap, ha kell....

Teljesen egyértelmű ebből, hogy az emberek ezekről az országokról nem tudnak semmit, viszont primitív emberek számára ezek az országok jól használhatók egyfajta jelképként azzal a nyugattal szemben.

Amelyik Nyugat engem mindenféle büdös fékekkel meg ellensúlyokkal akarna korlátozni...
Ezekkel a jelképekkel, ha vonzónak tüntetem fel őket, már rá is tudom az embereket venni arra, hogy ne szeressék azt a büdös nyugatot, és ne foglalkozzanak a fékekkel meg az ellensúlyokkal....és azt csinálhassak, amit akarok..
Nem a részletekkel kell foglalkozni - azokat nem is ismerem, nem vagyok én közgazdász- hanem csak egyszerűen egybe gyűjteni mindenféle országot, ami nem nyugati, és "a nyugat válságáról" jó sokszor beszélni (ismétlés a tudás anyja a primitív fülek számára !)

Mondjuk legyen Kína, Törökország, India, Oroszország - lényeg, hogy egyik sem nyugati, és ezért jó jelkép a célhoz..

Hogy mennyire rá lehet venni az embereket, azt mutatta a beszélgetés, amit hallottam.
Meg kellett volna kérdezni az embertől: És azt tudja hogy a kínai gazdaságpolitikát úgy hívják, hogy liberalizmus?
Erre mondta volna, micsoda?, micsoda?.......Pfúúúúúúj...
Én meg mondtam volna: Na, még mindig akar kínai gazdaságot ? Mert ahhoz a gazdasági liberalizmust is köllene ám szeretni, nemcsak az erős államot....
Ja, ha liberalizmus, akkor inkább nem....

Ezek az országok teljesen különböznek, de az emberek számára, mint nyugatellenes jelképek, jól összemoshatók. India egy demokratikus ország, ahol viszont az állami bürokrácia és a széttagoltság akadályozza a gazdasági fejlődést, ami elmarad a lehetőségektől. Oroszország egy önközpontú vezető által populista módon vezetett állam. Ahol erős az állam, de nem ellenőrízhető, a pénzek nagy része eltűnik, a többi meg nem gazdaságfejlesztési - pl infrastruktúra fejlesztés teljes hiánya - hanem az önközpontú vezetés miatt rövidtávú szociális népszerűséghajhászási szempontok mentén költődik el, maga a pénz meg leginkább az olajárnak köszönhető, nem a vezetésnek gazdaságpolitikákának. Törökország és Kína lehetne pozitív példa arra, hogy ott, ahol fejletlen a társadalomban a demokratikus kultúra, és ezért egy demokratikus jogrend inkább zűrzavarhoz vezetne, az erős állam a gazdaságfejlesztést jobban előmozdíthatja a fejlődés egy szakaszában. De ezekben az államokban azért, mert Kínában van ugyan diktatúra, de nincs populista, unortodox gazdaságpolitika. Részben azért mert nincs Putyinhoz hasonló népszerűséghajhászó önközpontú vezető, részben azért, mert a diktatúra olyan erős, hogy semmi sem veszélyezteti, ezért nem kell rövidtávú népszerűségi célok után rohanni, hanem pl lehet infrastruktúrát fejleszteni. Törökországban Erdogan inkább Pinochethez (aki katona volt, és nem populista személyiség, és gazdaságilag soket tett Chiléért, a környező országokat akkor leis hagyták) hasonló mint a populista Chávezhez vagy Putyinhoz. Olyan vezető, aki szereti az erős államot, de a gazdaságot, akárcsak Pinochet, rábízza a komoly szakemberekre, nem alkalmaz unortodox módszereket, fejleszti az infrastruktúrát.
Ezért egy törökhöz hasonló fejlődési utat -ideiglenesen, amíg nem olyan jómódú a társadalom, hogy a demokratikus kultúrát kifejlessze , el is fogadnék.

Ha a beszédben csak a törököket és a kínaiakat említette volna, és nem alkalmazna unortodox módszereket, bizalomgerjesztőbb lett volna. Így viszont sajnos más célja lehetett ezeknek az országoknak az emlegetésével, és csak nyugatellenes jelképnek használja sajnos, és nem foglalkozik komolyan ezekkel a modellekkel, mert ha komolyan foglalkozna velük, akkor ezt a négy országot, amiből csak kettő bizonyos vonásai tanulságosak, nem keverné egybe.

korábban ulrike 2014.08.09. 23:58:52

www.origo.hu/itthon/20140809-angliaban-mar-tobb-mint-egymillio-magyar-vallalt-munkat.html
"Már több mint egymillió magyar vándorolt ki Angliába, legalábbis csaknem 1,4 millió magyarnak van kinti társadalombiztosítási száma."

Elképesztő baromságokat tud megjeleníteni az origo. Tudtam, hogy lezüllött kissé az újságírás, de azt nem, hogy annyira, hogy számolni nyilvánvalóan nem tudókat is alkalmaznak.

És ennek a nagy tudásúnak van egy felettes szerkesztője - vagy valami ügyeletes szerkesztő - aki közlésre engedi a nagy tudású alkotását. Elképesztő!

panelburzsuj 2014.08.10. 00:03:53

@korábban ulrike:
Perszonifikálódik a szakma.

Akinek az isten billentyűzetet ad, entert is ad hozzá.

És ami egyszer így kimegy, azt már az isten se szívja vissza...

korábban ulrike 2014.08.10. 00:07:20

@panelburzsuj: Nagy mentális terhet jelentene. Legfőképpen azért, mert kéne hozzá valami mentális, ami nincs, csak a teher.
Egyébként az emberek legjobban azokat a dolgokat szeretik összekapcsolni, amiket egyébként nem lehet összekapcsolni. Halálán van? Vegyen felfújható mágneses impulzus ágyat. Ha kettőt rendel, ingyen küldünk egy nyakkendőt is. Csíkosat. De csak, ha rögtön telefonál.

NYJetsTD 2014.08.10. 01:52:48

@Khal Drogo: "Miben is álltunk az oroszok oldalára?"

Hol írtam hogy álltunk? Azt írtam: dörgölődzünk. Az is pont elég nekünk. Amikor évekkel ezelőtt kellett volna még magasabb szintre emelni az oroszokkal való kereskedelmet, ovi teljes erőből üvöltött ellene. Ma meg szinte egyértelmű, hogy valami zavaros pénzügyi segítségért cserébe nyakunkba tette Paks kettőt.
Azt hiszem, bármilyen nagy játékosnak hiszi magát, a sok blöffölés előbb-utóbb kiszámíthatóvá válik. Még nem derült ki sok minden róla és pártjáról, de mindig eljön az a bizonyos nap...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 03:19:07

Megszületett a nagy augusztusi.
Elemzés.

Szúrófény 2014.08.10. 05:43:05

@István Tamasi: Ébredeztek? Ami műveltségetekből kimaradt!
Kik is a Szabad(elvű) Demokraták?
Szabó Dezső író cikkei nyomán.

„A közéletben súlyos tehetségű morális embert veri az immorális, minden ordításra kapható, ezerfogú éhes emberbestia. És megszületik a szervezett gyilkosságok, rablások a morállá konszolidált bűnök, hazugságok és perverzitások irtózatos szisztémája, a világtörténelem legóriásibb arányú haláltánca: a korlátlan szabadverseny, a polgári kapitalista demokrácia, a zsidónak megígért nagy történelmi szüret… Legáltalánosabb formája a politikai szabadverseny elvének: az állam minden felnőtt tagja választhat, és választható.
De egyszerre felhemzsegnek a műveletlen, semmi lelkiismereti törvénytől meg nem kötött, vad politikai kalandorok, elszánt éhes politikai apacsok, akik a törvények dzsungelében könyörtelenül gázolnak át mindenen szilaj étvágyuk kielégítésére. És ezek jobban tudnak ordítani, ezek mindent tudnak ígérni a nép őselégületlenségének, ezek a végsőkig tudják nyargalni az aktuális jelszavakat, mert a becsületes lehetőségek, hazafias aggódás és a felelősség nehéz érzése nem köti őket. (a népképviselet problémája cikkből)
A liberális tábor, mint a páncél a harcos testét, a nemzetközi imperialista zsidó tőke testét vértezi. És így az a hallatlan történelmi humor kerekedik a vizsgáló megfigyelésébe, hogy a kizsákmányoló, elnyomó, imperialista nagytőke a szocializmus, a szociális igazság, szabadság és a gazdasági elnyomottak nevében hirdet harcot a kizsákmányoltak, a megrablottak, a nincstelenek tábora ellen.
Az egyik igazság a „liberális” tábor lényegét mutatja meg. A világtörténelem egyik legzseniálisabb ténye volt az, mikor a világuralomra törő vér szerint imperialista és kapitalista zsidó faj az emberi elégületlenséget, a szociális forradalmat tette hódítása eszközévé
Hirdet szocializmust, szabadságot, kommunizmust, új gazdasági világrendet, világmegváltást, hogy a kihasználtak nagy tömegeit a maga imperializmusa eszközévé tegye.
Hogy a kommunista, a szocialista, a forradalmár zsidó csak előharcosa, élő tankja zsidóságnak, s győzelmük esetén meghamisítják a kommunizmust, megsemmisítik a szabadságot, széttörnek minden szociális jogot, a proletárt csak vak eszköznek tűrik meg, s szocializmusuk nem más, mint átmenet egy új most már az egész faj szélesebb alapjaira fektetett kapitalizmus világuralmi berendezkedésére.
Ebből három dolog következik: Szabó Dezső ráérzett a globalizációra, ezt se tanították a pártiskolán, és nem véletlenül volt indexen!

concret 2014.08.10. 08:06:39

@Szúrófény: A második bekezdés ("... elszánt éhes politikai apacsok, akik a törvények dzsungelében könyörtelenül gázolnak át...ezek a végsőkig tudják nyargalni az aktuális jelszavakat...") egy fantasztikus vízió a mai magyar politikai valóságról. Igen, a népképviselettel így is vissza lehet élni - meg úgy is lehet élni, mint pl Finnországban.

És hogy a néplépviselettel történő visszaélést most pont nem liberálisok valósítják meg itthon? Ez téged a legkevésbé sem zavar.

"...vér szerint imperialista és kapitalista zsidó faj..." - hát ezt tényleg hasznos lenne tanítani. A szabódezsői szilaj indulatot, miszerint a zsidóság találta föl egyként a kapitalizmust és a kommunizmust is, tehát mindkettő gyűlöletes és elvetendő, miközben semmi értelmes és működtethető alternatívát nem tudott fölmutatni.

Azért ennél okosabbakat is írt már magyar ember.

concret 2014.08.10. 08:09:29

@Hepci: Pontosítok: Nagy Júliusi Elemzés.

Ahogy nov.7-et Nagy Októberinek hívtuk.

concret 2014.08.10. 08:25:42

@iii: Khm. Az adómentesség/adójóváírás olcsó politikai eszközként ordibálása ("Fizessenek a gazdagok!") azért nem populizmus, mert az MSZP műveli?

Mert a progresszív adóval valóban több pénzt szednének be (miközben milliókat ösztönöznének a 0 kulcsos sávban maradásra, lényegében adócsalásra), de hát az adótöbblet ugye nem cél, csakis eszköz. Bemutatták már, hogy a keletkező többletforrást milyen derék célok elérésére fordítanák?

Én úgy emlékszem, korábban a szoci kormányok a progresszív szja többletbevétele segítségével sem tudták kordában tartani az államháztartási deficitet. Először tanulnának meg gazdálkodni, utána törhetnék az agyukat, hogy több pénzt központosítsanak.

panelburzsuj 2014.08.10. 08:26:29

@Hepci: @concret:
Pontosítok: áttétetett.

Akciósan, amikor az "elsődleges forrást" már megvette, aki még mindig ilyen forrásra jár.

István Tamasi 2014.08.10. 09:17:26

@Szúrófény:
Ebből először is az következik, hogy Sz.D. egy rasszizmustól elvakult, eltorzult szemléletű író.

István Tamasi 2014.08.10. 09:25:09

@Szúrófény:
Másodszor: Pontosan illik a Kedves Vezetőre és rablóbandájára: "De egyszerre felhemzsegnek a műveletlen, semmi lelkiismereti törvénytől meg nem kötött, vad politikai kalandorok, elszánt éhes politikai apacsok, akik a törvények dzsungelében könyörtelenül gázolnak át mindenen szilaj étvágyuk kielégítésére. És ezek jobban tudnak ordítani, ezek mindent tudnak ígérni a nép őselégületzlenségének, ezek a végsőkig tudják nyargalni az aktuális jelszavakat, mert a becsületes lehetőségek, hazafias aggódás és felelősség nem köti őket."

concret 2014.08.10. 09:42:03

Ha már újra terítékre került az szja.

Érdekes módon még sosem találkoztam olyan progresszív szja-pártival, aki azt mondta volna:

- szedjünk be ugyanannyi jövedelemadót, mint most az egykulcsossal, csak legyen többkulcsos, pláne

- szedjünk be kevesebb jövedelemadót, mint most, de progresszív alapon.

Azt viszont úton-útfélen hallani, hogy az egykulcsos szja 500 milliárdos "lyukat ütött" a költségvetésen. Csak óvatosan kérdem: hol is az a lyuk?

Szóval a lényeg: aki progresszív szja-párti, az nem csak a közterhek más fajta eloszlását kívánja (esetleg a "köz" jelentős részét felmentve a teherviselésből, csak most nem születési alapon), hanem NAGYOBB ADÓTERHELÉST is kívánna. A határ tehát ott húzódik, mi is a jobb:

- több adó-több állami paternalizmus-kevesebb egyéni rendelkezés a saját jövedelemmel, vagy a fordítottja?

6.Lenin 2014.08.10. 10:04:25

Hiába kértem, megint nem oldottatok meg semmit...

Körbe-körbe járjátok csak a sok jelentéktelen, régen elavult kérdéseket.

azért már itt-ott kezd derengeni vmi:

"....mszp szakértelme: a pancser nem jön rá, hogy pancser, mert pancser. Ezért aztán vajúdtak a lankák, és szültek egy tóbiást. ". Még kéne 1 picit tovább erőlködni ezen a szerzőnek.

Azért lenne 1 kérdésem ehhez: a mai ellenzék között léteznek nem pancserek ?
Meglepődnék, ha lennének.

Miért hallgattok több zenét, hasznosabb, mint a pancsereket...

www.youtube.com/watch?v=Tfjkgo3h9uI

panelburzsuj 2014.08.10. 10:38:56

@concret:
Na és mi az állami költségvetés funkciója? Egyáltalán, mi célt szolgál bármiféle "közösségi" elveszek-odadok attrakció?

Én egytelen kalap alá gyűjteném: pofabe.

A fizetett politikusnak egyetlen célja van: hogy minél több fizetést kapjon a pénzosztásért. És erre két alapstratégia van fogdapénztésfuss (rapid változat) - fogdapofádkuss (idült változat).

Magyarországon "történelmileg" úgy alakult, hogy ideológiai színezettől tök függetlenül legelső lépésként az irdatlan államapparátus pofáját kell betömni. Mert ha az mammog, nyöszörög, sutyiban célozgat, lázongat, akkor max gyorsregálású lopásra van sansz, a többciklusú koppasztgatásnak lőttek.

És innentől költői kérdés, hogy mit is jelent a költségvetésen támadt lyuk: a (suttyomban) zúgolódásra felnyíló szájak tömkelegét.

6.Lenin 2014.08.10. 10:50:46

Azta!

".....a (suttyomban) zúgolódásra felnyíló szájak tömkelegét. "

Ül 1 megkeseredett pacák a monitor előtt és epeömlésit 1 lavórban összegyűjtve néha rázúdítja a netre.
Teljesen elszakadva a valóságtól teszi mindezt?

Csodálkozik még valaki a mai ellenzék helyzetén?
Én már régen nem (2013 ősze óta )
Ennyire futja a hatalmas szürkeállomány maradékából.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 11:02:46

@panelburzsuj:
Az áttevés is munka (v.ö. munka alapú társadalom).
Kis fizu, kis munka.
Nem kattintunk eleget... bezzeg a régi, szép időkben... durnyogonc...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 11:07:26

@panelburzsuj:
Az oJ szép, mikor valaki eljut a végleges szellemi megállapodottság lennsíkjára s közben szól a dzsessz.
Te, ballib (köcsög), meg szopol s epeömlesz a képernyő előtt.
Hát, így megy ez.

6.Lenin 2014.08.10. 11:13:13

@panelburzsuj:

Szórakoztat, zenei aláfestéssel különösen.

Eddig se tartottam sokra a jelenlegi ellenzéket, de amit 2013 ősze óta produkálnak, az már ................(még keresem a megfelelő jelzőt)

(olvasgatlak az 1000 blogon is, nagy szám az a blog ...1 a sok kis Pöts közül)

Így tuti, hogy Orbán hosszútávon nyerő lehet.

ez a "zúgolódásra felnyíló szájak tömkelege".....király!

6.Lenin 2014.08.10. 11:17:23

@Hepci:

Te még gyúrjál, nagyon az (inger)küszöb alatti az ilyen szöveg nálam.
(most is csak azért válaszolok, mert jó napom van, eddig)

panelburzsuj 2014.08.10. 11:20:42

@Hepci:
Node minek kattingassak, ha ölég világosan értésemre adatott, hogy az univerzum végleges megoldóképlete immáron készen álland: Hűséggel a Majdaviktormegmongya Mozgalomhoz?

Innentől tényleg csak olyan fejtörők maradnak, hogy vajon a négy napja alkonyattól pitymallatig lobogóan duettező bagolypáros győzi-e jobban szuflával, vagy az elhallgattatásukra csúzlival, hajigálással, tapsikolással, ordibálással, zseblámpa-villogtatással felszerelkezett lakótársi kommandók?

korábban ulrike 2014.08.10. 11:22:19

@panelburzsuj: "Én egytelen kalap alá gyűjteném: pofabe. " A társadalmilag minimálisan szükséges békét vagy kierőszakolod, vagy megvásárolod. Az utóbbi is a kényszerítés egyfajta formája, s általában olcsóbb, mint az előbbi, mert az állami erőszakszervezetek fenntartása irdatlan pénzeket emészt fel. E két faktor költséghatékony kombinálását nevezik államvezetésnek. Mit szeretnél látni? Több pénzt egyre növekvő titkos és egyéb szolgálatokra, rendőrségi tömegkezelő meg terror és minden egyebet elhárító alakulatokra, vagy valamivel olcsóbb kivásárlással kezelt boltot? "Pásztorbotot és korbácsot tartok a kezemben."

"mit is jelent a költségvetésen támadt lyuk": korábban megszokott juttatások hirtelen megszüntetése. Azért szeretik az emberek lyuknak látni, mert azt gondolják, majd valahogy befoltozódik a lyuk. Pedig erről szó sincs, mivel valójában nem lyukasztás tanúi vagyunk, hanem az állami redisztribuciós algoritmus újradefiniálásának. A pénz beszél, a szóvivő ugat.

panelburzsuj 2014.08.10. 11:22:59

@6.Lenin:
Hát csak nyalogasd is a sómat, vén bakkecske.

És írd meg még százszor, hogy mennyire rá se bírsz nézni.

korábban ulrike 2014.08.10. 11:24:57

@panelburzsuj: Nem, fölvastat, mint Pósalaky bácsi.

panelburzsuj 2014.08.10. 11:28:11

@korábban ulrike:
Szóval amikor képernyő előtt kuksolók közé szórják két marokkal az aprót, az a baloldaliság, amikor meg a műsorkészítők zsebébe dugdossák a bankókat, az a jobboldali politika?

És a torokgabor miért nem tudja ezt ilyen világosan leírni?

6.Lenin 2014.08.10. 11:31:00

@panelburzsuj:

Megint epeömlésed van?
Nem érted az egészet.

Mit érdekel engem, hogy Viktor milyen távon, és mit csinál.

De..

Mi a toszért is kéne nekem, vagy a "zúgolódásra felnyíló szájak tömkelegének" a jelenlegi ellenzék közül bármelyikben is megbíznia, hogy majd ők megoldanak bármit is?

Erre válaszoljál. Leszarom az epebajodat, azt old meg magad.

Ki a toszt érdekel, hogy mi a véleményed a saját teljesítményedről? Azt be is kell(ene) bizonyítani, hogy valóban jobb.
2 hülye dicséri egymást, attól 1ik sem lesz okosabb, bármennyire ebben hitben ringatják magukat.

panelburzsuj 2014.08.10. 11:31:53

@korábban ulrike:
Ahááá...

És az egész "Légy jó mindhalálig!"-ból csak annyi ragadt meg benne, hogy - "ugorgyunk".

Tetszetős megoldókulcs.

korábban ulrike 2014.08.10. 11:35:11

@panelburzsuj: Azt hiszem, Pósalaky bácsitól elnézést kell kérnem, hogy nemtelen összehasonlításokba kevertem.

panelburzsuj 2014.08.10. 11:38:50

@6.Lenin:
mivanmivanmivan?

Mise helyett feleseztél, drága öreg blúzbarát?

korábban ulrike 2014.08.10. 11:40:58

@panelburzsuj: Igen. 55 kötet meg a biblia a "Tebenned bíztunk eleitől fogva" kísérve. Nem fog ez már ugrani ebbül sehová. Beleragadt a végtelen raszputyicába.

panelburzsuj 2014.08.10. 11:41:55

@Hepci:
(Ha egy üzlet beindul...

Mi az idült kommenter indián neve? Old Katterhand... )

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 11:50:24

@panelburzsuj:
HiJába vartyogol, ballib, 1 kis Pöts vagyol.
Ezerből.
Ezt mondta a Lenin, jelentős szövegértéssel felvértezve. Én még nem értem L az ingerküszöbét.
Mi lösz, ha L-érem?

6.Lenin 2014.08.10. 11:56:46

Már 3-an kapaszkodnak 1másba.
Beszarás, de ez unalmas.
Mind1.

(délutánra szerencsére sokkal jobb programra van kilátás)

Jó étvágyat!
Mindenkinek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 11:58:09

@6.Lenin:
Blúz vagy kivered vagy mindkettő?
:)

panelburzsuj 2014.08.10. 11:58:19

@Hepci:
Semmiselesz: fölkerülsz a szerelmeslevelőzőlistájára.

korábban ulrike 2014.08.10. 12:05:39

@panelburzsuj: Nála ez a kiverés.

Nem ércsük mi Iljicset.

Utóirat: Pedig hogy elmagyarázza.

panelburzsuj 2014.08.10. 12:17:08

@korábban ulrike:
ach so

Dr. Del Medico rusztikus kivitelben.

6.Lenin 2014.08.10. 12:19:03

@Hepci:

www.tolcsva.hu/borfesztival
(ingyen WiFi)
utána kezdődnek a ZMN többek közt Tokajban remek koncertekkel. Tátra T. és társai többek közt.

Még 3an sem tudjátok elcseszni ezeket a napokat, igaz nem is ezért jöttem ide, hogy veletek töltsem az egész napot.

(azért már a te korodban illene helyére tenni a szexuális vágyaidat)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 12:40:37

@panelburzsuj:
Na, megnéztem mi ez az 1000 blog.
Szerintem felesleges ilyen sokat merengeni politikáról, különösen nyáron, tehát részvétem a bloggazdának.
Valószínűleg ő is jobban tenné, ha kertészkedne, mint TG, vagy kiverné. :)

panelburzsuj 2014.08.10. 12:55:08

@Hepci:
Te egy nagy tévedésben vagyol: a bloggazda egy jó bő hónapja nagy bötűkkel kiplakátolta, hogy innettől szabin van - úgyhogy amit ott látol, az csak amolyan strandnapernyők alatt bepötyögött napi "jutmégeszembe".

(Amúgy egyre gyanúsabb vagy te nekem: csökönyösen a saját érzékeidnek akarsz hinni... )

panelburzsuj 2014.08.10. 14:21:21

@nyünyüge:
És akkor ez most már így is marad, száraz-kopasz névsorként?

És hol az eposzi jelzők garmadája?

concret 2014.08.10. 14:51:19

@panelburzsuj: Gondoltam ám.

Hogy az én nevem nem lesz ott :DD

Pedig még folyó hó 6-án is dolgoztunk a legmagyarabb stadionon (én amúgy valaha Újpest-fan voltam, a Fazekas-Göröcs-Bene-Dunai II.-Zámbó csatársor idején), és valszeg még vissza is fogunk ezért-azért menni, mi vonulunk le az utolsók között.

Legalább Scheer Sanyi befért az építők közül is, Tarlósnál biztosan többet tett ezért a műért.

(mennyivel jobb ám a gaz nyugatiak pénzén gyárat-irodaházat építeni, mi ezen a téren csak kontárkodunk, képtelenek vagyunk annyit költeni egy stadionra, mint pl a Luzsnyiki költségvetése)

concret 2014.08.10. 14:56:32

@korábban ulrike: A költségoldalon támadt lyukkal én is tisztában vagyok, csak mint ősliberális úgy vélem, alaphelyzetben minden (állami) kiadás indokolatlan.
Na jó. Nagyon nehezen ez-az megindokolható. De piszok nehezen. Számomra.

concret 2014.08.10. 14:58:57

@nyünyüge: Ezt azért jól elbaltázták.

A nagytiszteletű, az egy falusi református lelkész.

A Miniszterelnök Úr az minimum Őfőméltósága.

concret 2014.08.10. 15:01:30

@6.Lenin: Eddig azt hittem, jellemzően teát iszol.

Tolcsván a teakultúra nagyon-nagyon elmarad a borkultúra mögött.

nyünyüge 2014.08.10. 15:01:50

@concret:
Hát mit tudhat ilyen komoly dolgokról egy gaz liberális szennynetlap, mint a 444?
Az csak pofázik - az élő stadionba is beleköt- , mert külföldi megbízóiek ezért fizetik:)

panelburzsuj 2014.08.10. 15:07:37

@concret:
Na hát ha ez a gyönyörű csatársor - nyeszlett Fazekas, piknikus Bene, hórihorgas Dunai - így bevésődött az elmédbe, akkor talán a Kopaszkutyának azt a momentumát is fel tudod idézni, amikor Deák énekes saját kezű "BILL A KIRÁLY!" feliratokkal igyekezett előmozdítani banda (meg saját..) szekerét.

Fogsz egy krétát (filcet, sprayt - bátorság kérdése...) - és kiegészíted a dicsőségtáblát... :)

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 15:23:59

Török Úr !

Nem undorodik amikor ezeket írja, mint egy írással korábban ?

"a Fidesz tavasszal megmutatta, hogy a birtokában lévő információkkal és dokumentumokkal, továbbá a hatékonyan működő kormánypárti sajtóval (benne az állami tévével és rádióval) szinte maga tudja alakítani az ellenzék esélyeit"

állami(közszolgálati, közpénzen fenntartott) TV és rádió = kormánypárti sajtó

És ezt undor nélkül leírja, mint rendben levő dolgot

Nem érez ilyenkor undort saját magától ?

Tényleg nem ?

Mit mondana erre : hogy "nem akar véleményt nyilvánítani".

Akkor ne nyilvánítson véleményt, hanem inkább ne írjon ilyet bele !

Úgy nem lehet megoldani?

Nem is kell, mert azzal, hogy ilyeneket önundor nélkül leír, mint elemzési alapot, már kinyilvánítja a véleményt -saját magáról.

concret 2014.08.10. 15:30:34

@panelburzsuj: Az ember megválogatja, kivel szerepel egy dicsőségtáblán.

Nálunk, ahol gimnáziumba jártam, van az áthajtó boltozata alatt egy komoly névsort hordozó tábla. Meg a parkban sok-sok szobor. Na, az egy jó társaság. Oda nem férek be, alább meg nem adom :).

panelburzsuj 2014.08.10. 15:33:27

@concret:
Na akkor egy köztes hibrid: lagalább a Wkipédiaába iratkozz fel az "Oskolánk híres növendékei" rovatba... :)

concret 2014.08.10. 15:43:23

@panelburzsuj: Remek tipp, Te már kipróbáltad?

panelburzsuj 2014.08.10. 15:53:19

@concret:
Az egy kekec társulat, mindig van egy pár őrgúnár, akik "forrást" meg "dokumentet" követelnek.

Az én "életműven" meg olyan, mint "Mi lesz ebbül, idösapám, fogpiszkáló?" inverze: az má biztos nem, de három szekér hörcsögalom már összegyűlt...

Kovenant 2014.08.10. 17:32:03

bal-jobb.blogspot.com/2014/08/14-tusnadfurdoi-beszedrol.html

"Ameddig a liberalizmusnak dolga volt (talán a II. világháború lezárásáig), lehetett akár ideológiaként is hivatkozni rá, mert folyamatosan volt megvalósítani valója. Amint azonban ez lett a Nyugaton általánosan elfogadott működési modell, hirtelen elveszett a harcolnivaló. Ki-ki döntse el szintén értékválasztása szerint (ez megint liberális vívmány, hogy megtehetjük!), hogy az 1945 utáni (bal)liberális, immár politikai-kulturális értelemben vett célok és alapvetések (meghintve a '68-as életérzéssel) mennyire állnak a szívéhez közel."

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 18:00:18

@Babócsa: és milyen tudósoktól vette a szónok hogy a liberalizmus nem egy a sok politikai irányzat közül, hanem egy egész "működési modell" ? Kérem a hivatkozásokat !

Jó kis ügyes marketingmunka az, hogy kimutatom egy szóról, hogy nem szeretik az emberek a közvéleménykutatásokban, ennek megörülök, ezért aztán a szót az embereket jól megmozgató gyűlöletes jelképpé fejlesztem a beszédeimben, és kitalálom, hogy az egy "működési modell" , ami azt a nyugatot jelképezi, amitől én közben (de ezt azért ilyen durván nem mondom ki, de az embrek érzelmeit jól mozgatom a jelképpel) meg akarok szabadulni. Hogy ( persze ezt se mondom ki, de elérem) ne fékezzenek és ellensúlyozzanak semmilyen nyugatias jogi keretekkel, hanem basáskodhassak és igazságot oszthassak, úgy, ahogy azt én jónak látom.

Szép munka volt, nem ?

concret 2014.08.10. 18:10:21

@Kata Pokrivcsák: Talán kellett igyekezni ezen kicsit itt-ott, de tartok tőle, nemzetünk akolmeleg közösségében eleve otthonosabb a nemzet tagjainak szorgos méhecske vagy dolgozó hangya ideája, semmint a szabad egyéniségek (individuumok, jajj!) amerikánus víziója, melytől minden igaz magyar, mint a gyehenna tüzétől tarja távol magát.

concret 2014.08.10. 18:15:25

@Kata Pokrivcsák: Egyszerűbben:

Nem Orbán Viktor formálta a magyarságot a maga képére, inkább csak felismerte, mennyire jól passzol ő, mint nemzetvezető a népéhez, és hát meg is történt a nagy egymásra találás, mint a második 2/3 (még ha nem is volt az annyi, de azért jó sok voks volt ott) fényesen igazolta is.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 18:16:51

Jó ötlet az, ha nem akarok demokráciát, és meg akarom utáltatni az emberekkel, akkor a demokráciát átnevezem liberalizmusnak. Mert az mégis necces lenne, hogy azt mondjam, hogy büdös demokrácia, ezért aztán a demokrácia legyen nyugat, a nyugat meg legyen liberalizmus, ami meg már büdös szó az embereknek, hisz azt mutatják a közvéleménykutatások ! És máris büdössé tettem a demokráciát, és jöhetek a.... Hát nem zseni vagyok ?

korábban ulrike 2014.08.10. 18:20:10

@concret: 1tértünk, úgyszólván. A baj akkor kezdődik, mikor a jogosan elvárt, ezért finanszírozandó állami szolgáltatások közé bekeverik - ráadásul egyre dagadó mértékben - a klientúra finanszírozását. Persze hiba volna azt gondolni, ez kizárólag valamelyik oldal kizárólagos találmánya és gyakorlata.
A pénzt számoltatni kellene - egye fene, az asszonyverést már hagyhatjuk - , de nem a klientúrából kimosdatott bábokkal.
A legnagyobb gondom a klientúra finanszírozásával az, hogy kiiktatja a versenykényszert politikailag és gazdaságilag is, emiatt rendkívül káros, mert rossz struktúrákat konzervál.

panelburzsuj 2014.08.10. 18:34:11

@korábban ulrike:
Úgyvan.

("Két komment elküldése között várnod kell!" - na ez az, ami egy másfélhavonta más újságokból idelökött cikkecskékkel operáló blogban már büdi .. Ejnye-ejnye TG! ....)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 18:34:26

@Kata Pokrivcsák:
Miért undorodna? A közszolgálati média jelenleg (és korábban is) Magyarországon a kormánypárti sajtó része.
Ez egyszerű tényközlés, mintha TG azt írta volna: ma reggel 9-kor sz*rtam. :)
Gyanítom egyébként, hogy némi iróniát is vélt beépíteni ebbe a mondatba, úgy is érdemes kezelni.
Ne Leninnel vitasd meg, persze...

korábban ulrike 2014.08.10. 18:34:32

@Kata Pokrivcsák: Azt azért előzmény gyanánt meg kellene említenie, hogy volt egy réteg, mely magát kevélyen liberálisnak hirdette, 'tudjuk, merjük, tesszük' logóval operált, s mint kiderült nem liberális volt, hanem mereven doktriner, nem is tudták, merni viszont merték. Persze igazat adok önnek abban, hogy azért mert egy-két ilyen merész doktriner, ki nem tudta, de merte, magát liberálisnak hirdeti nem lehet indok a valódi - akár jobboldali - liberalizmus excommunikációjára. De ezek a balfácánok feladták a labdát.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 18:39:49

@concret: "A "liberális" demokráciában nem lehet csak úgy gondolkodni, főleg nem az iránytól eltérően.
Az már diktatúra"

írta itt valahol az előbb "Lenin".

Elképesztő.

És így tud hatni az emberekre, hogy ez az eredménye.

Végül is voltak régen a kommunisták, akik azt mondták, hogy ha mi szeretjük a kommunizmust, és érdekünkben áll fenntartani,akkor miért ne legyen a kommunizmus a demokrácia és a nyugat a tőkések diktatúrája. Leninék ma is köztünk élnek tehát. Csak azt mondják, hogy mi szeretjük ha a Viktoré minden, és érdekünkben áll, mert támogat bennünket, akkor miért ne legyen egy új demokráciafogalmunk, mint régen a kommunistáknak. Népi demokratikus Néppárt. Az a büdös nyugat, ahol mást is engednének hatalomra jutni, és nemcsak a Viktorékat, meg legyen a diktatúra. Mint régen a kommunistáknak. Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. Német Demokratikus Köztársaság. Amelyik ország bolond, annak kell is a papír arról, hogy nem az. Mert akkor nem hiszik bolondnak.

concret 2014.08.10. 18:44:01

@panelburzsuj: Utóbb megnéztem a wikit, és a lista elég hiányos.

Momentán olyan jelesek vannak várólistán, mint K. Ferenc, Cs.V. Mihály, vagy a fiatalabbak közül P. Sándor (úgy emlékszem, a márványtáblán XX. századiként ő zárja most a sort).

Lehet, soha sem lesz folytatva. A fentiek tudatában én a wikin sem próbálkozom önmagam beszerkesztésével.

Bár persze büszke vagyok rá, de véletlenül sem érezném önmagam érdemének, kikkel jártam egy oskolába. Egyszerűen: Észak-kelet Magyarország túl sok fontos embert adott a nemzetnek. Én meg potyautas vagyok.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 18:55:48

@Hepci: te itt leírod és neked nem kell undorodni, TG viszont egy véleményvezér. Más kategória. Ha én az egyetemen tanultam volna sok évig az állami berendezkedésről, a hatalmi ágak felosztásáról, én nem birnék úgy viszonyulni egy számomra ez alapján nem természetes dologhaz, mintha teljesen természetes lenne. Persze nem nyilvánítanék véleményt, mert az akkor már nem elemzés, hanem egyszerűen letenném a lantot és nem lenne kedvem tovább elemezni ebben a közegben, ahol már ráadásul egyre kevésbé van mit (a kremlinológián kívül). Nem lehet a cinikusságot a végtelenségig cinizmussal szemlélni. Mert akkor oda is el lehet jutni, hogy Hitler ügyesen tematizálta a német közvéleményt a zsidókérdés napirendre tűzésével. Ami, ha egy végtelenül cinikus megfigyelő akarok lenni, igaz, csak undorító leírni.

panelburzsuj 2014.08.10. 18:59:01

@concret:
Lám, annak is lehet praktikus előnye, ha az ember olyan alma matert választ, ami emberöltőnként nevet cserél, és bár fennállásának éppen száz plusz pici éve alatt mindig is derekasan iparkodó intézményként ismerték, a márványnevek azért még messze nem borítják el...

panelburzsuj 2014.08.10. 19:01:07

@Kata Pokrivcsák:
Höfgenek nélkül nehéz lenne ám Mefisztókat filmezni...

panelburzsuj 2014.08.10. 19:03:46

@panelburzsuj:
Mer ming aszondanák a nézők: á, ez csak kitalálás! ...

concret 2014.08.10. 19:12:34

@Kata Pokrivcsák: Leninnel meg esélytelen vitatkozni, hisz aki a győztes oldalon áll, azt a győzelem okossá is teszi. Világunkban már a vélemény sem önmagában értékelhető, csakis aszerint, idomul-e a győztes politikai erő irányvonalához.

Egyszer próbáltam inteni, hogy Kis Jánost lesajnálnia talán merészség: ahhoz kellene némi tanultság és kellően magas IQ is. Szerinte ez egyszerű elitista gőg: Orbán Viktor öntudatossá tette a maga katonáit, akiknek esti érettségivel és netről összecsipkedett informáltságával a véleménye oly magabiztos, mint valaha a Fényes Szelek szakérettségis-NÉKOSZ-os élcsapatának.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 19:15:11

@korábban ulrike: A populista, például Putyin is, mindig a népszerűséget keresi, azt, hogy mi hangzik jól és mi nem hangzik jól az embereknek, megtalálja azt a szót, hogy liberális,megállapítja, hogy az embrek erős negatív érzéseket kapcsolnak hozzá. Ha a liberálisok doktrinerek és még pancserek is, az nagy segítség a populistának, mert akkor még jobban meg tudja utáltatni azt a szót az emberekkel, aztán azt mondani, hogy az nem egy párt, hanem egy egész nyugati politikai rendszer. (ami valójában a demokrácia). És már meg is utáltatta a demokráciát amit behelyettesített a liberalizmussal. Ez a célja.

concret 2014.08.10. 19:16:19

@panelburzsuj: Már az nagy szó, ha magad választottad. Engem csak úgy beírattak. Nem mintha utóbb nehezményezném.

concret 2014.08.10. 19:24:02

@korábban ulrike: Sokban kárhoztatható ez a csapat, de szerintem nagy hiba mindent a nyakukba varrni. Vesd össze: Torgyán doktorok, Csurka Istvánok és Suchmann Tamások (etc., etc.) kortársai voltak ők, az antiliberalizmus kedvenc eszköze a SzDSz-t a gonosz csapataként lefösteni.

panelburzsuj 2014.08.10. 19:27:33

@concret:
Elsőszülött lévén az én "továbbiskoláztatásommal" érett meg a helyzet arra, hogy a világvégi falucskából valami nagyobbacska településre keveredjünk. (Gyakorlatban ez persze annyit jelentett, hogy Apu milyen üresedésben levő szolgálati helyre igyekszik időben besorakozni.)

Úgyhogy végül is kettő, nagyjából azonos súlycsoportú hely között választhattunk, és mondjuk úgy: mi gyerekek is részletesen kifejthettük a meglátásainkat. Mármint a családi fórumon. (Elárulom: testületileg berzenkedtünk, hogy a falusi szabadságból ígyi-úgyis olyan helyre kerülünk, ahol a kert után másik kert, sőt azután megint utca következik... :)

panelburzsuj 2014.08.10. 19:34:17

@panelburzsuj:
(Annyi öntudat viszont már akkor is feszengett bennem, hogy ha a "gimnázium" csak annyit tesz, hogy a meglehetősen szedettvedett fölsőtagozatos osztályom fele ásétál a szomszédos épületbe, és ott minden ugyanúgy kocog tovább, abból nem sok "feljebblépés" fog kisülni... )

korábban ulrike 2014.08.10. 19:42:41

@Kata Pokrivcsák: Végül is azt mondod, a populista - egyebek mellett - kihasználja ellenfele hibáit. Hát persze, hogy kihasználja. ha csak nem pancser maga is. Az ő általa elkövetett hibákra is rárajtolnak egyesek. Helyesebben mondva, rá kellene rajtolnia egyeseknek, de vagy nem teszik, vagy balfék módon, vagy késve. Pancserek.
Putyint sokan nem szeretik. De. Koncsalovszkijjal volt egy HardTalk nem régen a BBC-n. Azt mondta, tévedés azt hinni, Putyin alakítja az oroszokat, valójában az orosz alakítják Putyint. Mármint a politikáját. Olvass bele orosz sajtóba, értekezésekbe, ún. értelmiséginek titulált klubok jelentéseibe, stb. Elképednél. Ha Putyin most rögtön hivatalosan is feladná a gyakorlatilag már elvesztett ukrán háborúját, mai > 80%-os támogatottsága ellenére, holnap már a szél lengetné testét a Vaszilij Blazsennij melletti vesztőhelyen.
Másként mondva, egy politikusnak képesnek kell lennie elvárásokat is kezelnie. Nem csak Oroszországban. Persze, ez nem menti fel minden alól.
P.S: Oroszoktól hallottam a viccet korábban. Valamikor volt Oroszországban egy Raszputyin. Most van egy Putyin. Később meg lehet, hogy egy Tyin jön.

panelburzsuj 2014.08.10. 19:43:01

@concret:
Ebben is van valami, de nekem van egy olyan halavány emlékérzületem, hogy a szadesz címerállatai (politikus &holdudvar) nagyon sokszor dafke bújtak bele az "ellen" által föstött jelmezekbe, sőt sokszor direkte túl is játszották a "rájuk oktrojált" szerepet.

Aztán addig hülyéskedtek, míg egyszer csak úgy maradtak...

korábban ulrike 2014.08.10. 19:54:58

@concret: Gonosznak nem gonosz, nem mondtam ilyet. Nem mindent az ő nyakukba varrok. De önhittek voltak. Nem jöttek rá, egy dolog volt kergetősdit játszani a régi rendőrséggel, és merőben más egy országot (városokat) menedzselni. Azt sem mondom, nem voltak náluk sötétebb, balfácánabb, mindkettő kombinálva alakok a színen. De voltak. Sőt még most is vannak. De ez nem mentség számukra. Folyamatosan és jól láthatóan épültek le. És nem voltak képesek váltani, holott az ország legintellektuálisabb pártjának hitték magukat. Az ész nem elég. Kell, de kell még más is.

concret 2014.08.10. 20:03:24

@panelburzsuj: Hogyne. Jogos.

Csak nekem elegem van abból, hogy liberálisként mélyen lehajtsam a fejem. A mai antiliberális/antidemokrata hullám fő alapvetése az SzDSz pellengérre állítása. Antall-Tölgyessy paktum? A gonosz munkája maga!! Miközben -az én értékrendszeremben- ma is a Sólyom-Antall-Tölgyessy demokrácia eszmény az, amit a mai macsó-lábszagú-fingós-böfögős praxissal állítok szembe.

Lesz még magyar történetírás, ami helyreteszi a dolgokat. Jogos kritikával, de méltányos értékeléssel.

concret 2014.08.10. 20:16:27

@korábban ulrike: Semennyire sem vitatom.

Én is nagyon kritikus vagyok, csak hasonló mércével kellene mérni a korszak MSzP-ját, MDF-át, MIÉP-ját és kisgazdáit. Meg a KDNP-t is. De arról semmit sem hallasz, ki mennyit ártott a liberálisokon kívül. Kizárólag liberális mea culpa van, és a liberális antikrédót Orbán Viktor a nemzeti katekizmus rangjára emelte.

Nem azt szeretném, hogy a demokraták ne legyenek (ön)kritikusak. De amit ma megőrzendő értéknek tartunk (meg ami már lényegében el is veszett, lásd: AB, ÁSZ, etc.), abban súlyosan benne volt a korai szadesz. Ami értéket teremtett, azt legalább értékeljük.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 20:27:54

@korábban ulrike: A populista nem valamilyen politikai irányzatot követő ember, hanem egy nárcisztikus, önközpontú személyiség, aki mindig úgy igazítja a saját véleményét hogy azzal a legnagyobb népszerűséget tudja elérni, mert csak a hatalom érdekli. Ha a liberalizmus a népszerű valameddig, akkor liberalizmusról beszél, ha a konzervativizmus akkor konzervatív, ha az antiliberalizmus és a kádárizmus , akkor antiliberális és erős államot akar. Az emberek lelkét és a leghatékonyabb manipulálási lehetőségeket kutatja állandóan, ehhez profi amerikai tanácsadókat is foglalkoztat, ez minden más tartalmi szempontot megelőz nála. Ott, ahol sok a csodaváró szegényember, nincs hagyománya a vitáknak, sokkal nagyobb a tere az érzelmi befolyásolásnak, ott nem lesz pancser, hanem győztes lesz, éppen emiatt. Elemzi a társadalom szerkezetét, és minden társadalmi réteget a megfelelő kezelésben részesít, kizárólag a szavazatmaximalizálás szempontja szerint. Ezért egyszerre többféle eszmét is egyesíthet. (kádárizmus, kereszténység, nacionalizmus, konzervativizmus). Olyan mixet alakít ki ezekből, amivel a legtöbb szavazatot érheti el. Megnézi hogy kiktől kell félnie. Ha jelentős a középosztály, az értelmiség, először azt fizeti le, és onnan nyúl ki demagógiával az iskolázatlan szegények felé. Ha kicsi a középosztály, szegénypártibb politikát használ (Putyin,Chavez, Lukasenkó). Mindig olyat, amivel a legtöbb szavazatot éri el, de anélkül, hogy bármilyen elv fontos lenne neki, ha az a szavazat és hatalommaximalizálással egyébként szembe menne.Mivel az elvek nem fontosak, azon belül a szolidaritás sem. Megnézi, hogy ha például a legszegényebbek általában nem vagy az ellenzékre szavaznak, akkor miért ne vegye el a pénzt inkább onnan. A kereszténység, ami miatt bejár a templomba, azt mondaná neki , hogy nem szabad, de erre meg azt mondja, hogy hát ki tudja azt nekem bizonyítani hogy létezik az égben az a szakállas, és az engem bántani fog. Sőt, még Jézus is használható marketing célra, ha jól megnézem, hiszen nem szerette a buzikat és szerette a családot, akárcsak az emberek. Ezért mindenképpen célszerű bejárni abba a templomba, hogy meg szerette az a hülye Jézus a szegényeket, azzal meg nem kell foglalkozni, mert úgyis csak a képe van ott,nem fog bántani ! Meg egyébként is, ha magyar lenne az a fasz Jézus, be tudnám bizonyítani, egy jó történésszel, hogy valójában a jómódú középosztályt támogatta csak ő is.. Kár hogy nem volt magyar. Hatékonynak kell lenni, és nem holmi elveket követni ! Hogyan lehet még növelni a befolyásolási hatékonyságot ? Sok mindennel, érdemes sok mindent megszerezni, hogy kritika ne legyen, mert azt nem szeretem, bíróságot, ügyészséget, rendőrséget, választási bizottságot, de mindenekelőtt, a médiát ! Az a legjobb eszköz. Ha az az enyém, akkor minden az enyém !

panelburzsuj 2014.08.10. 20:31:36

@concret:
Jó ideje spekulálok azon, hogy - okulásul - hogyan lehetne összeszedni azokat a "true storykat", amelyeknek az első felvonásában a "nagyobb liberális párt" a "meritokratikus kiválasztódás" legkövetkezetesebb hirdetője - aztán a további szcénákban sorra fujtogatja meg saját szellemi gyermekeit, amikor az olyan-amilyen, még csak döcögve botladozó meritokrácia nem pont a konkrét szadesz konkrét favoritjait hozza ki nyertesnek.

Helyi szinten végigéltem, sőt végigverekedtem - tudom, mit beszélek.

Khal Drogo 2014.08.10. 20:51:32

@nyünyüge: Nem tudom miért van erre szükség. Ez annyira de annyira kisstílű dolog, egy ilyen táblát kitenni bármilyen épületre. Pitiáner. Bármi is az oka, lehet túlbuzgó talpnyalás, vagy akár kifejezetten így kérték, mindegy melyik, ez azét nagyon égő a táblán szereplőkre nézve.

Khal Drogo 2014.08.10. 21:00:38

@concret: Tölgyessy nagy kedvenc nálam is. Ez a magyar posvány politika nem hagyta hogy kifussa magát Tölgyessy.

Khal Drogo 2014.08.10. 21:10:54

@Kata Pokrivcsák: Nyilván tudatosan nem ír offenzív kritikát Török Gábor. Gondolom ő jól elvan azzal a státuszában, ami megvan neki jelenleg, bármi is legyen az.
Tudna ő írni másfajta elemzést is, de nem teszi. Ahogyan más sem teszi meg. Jól felfogott érdekei alapján.

Egyszerűen ma egzisztenciát nem lehet építeni a kormányzati kritikára alapítva, főleg ha az ember nem akar egy platformra sodródni a mai ellenzékkel.

Ha kilépne ebből a körből, amiben ma van, csak akkor érné meg ha egyből be is állna politikusnak egy ellenzéki párt mellett. De egyelőre ilyet láthatóan nem akar tenni.

Khal Drogo 2014.08.10. 21:17:02

@Kata Pokrivcsák: Nem tudom hogy Orbán mit akar meg mit nem, de Nyugatról olyan forrás jön az országba amit belátható időn belül máshonnan nem lehet pótolni. Az ország orientációja is egyértelmű, az emberek már aki, angol és németet beszélnek, nem oroszt és kazahot, vagy arabot.
Kultúrálisan is nyugati az orientáció.

Kivitelezhetetlen egy keleti váltás, semmiféle gyökere nincs meg neki, ráadásul a nyugati szankciók miatt komoly források kerülnének veszélybe a jobboldali oligarchák körében is, ez sem lényegtelen.

Egy szó mint száz, szerintem a jelenlegi állapot, nevezzük bárminek is, tökéletesen megfelel a céljaiknak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 21:17:06

@korábban ulrike:
Nem balfácánok voltak azok, hanem balf*szkalapok. :)

@Kata Pokrivcsák:
TG már nem nagyon elemez (lásd itt) és még kevésbé véleményvezér. Ő ilyen szobatudósi attitűddel viszonyul a társadalmi jelenségekhez és megpróbálja őket környülírni értéksemlegesen, amiről úgy képzeli, hogy a politológiának nevezett áltudományban lehetséges s kívánatos.
A véleményvezér jellemzően alulművelt, viszont határtalan indokolatlan önbizalommal és totális önértékelési zavarral rendelkező tahó, akinek mindenről határozott véleménye van és igyekszik abből meg is élni. TG pont az ellenkezője, 1 meditatív balf*sz, akiben még él a nosztalgia bizonyos ókori erkölcsi normák iránt, de persze igyekszik elfojtani, ettől viszont frusztrált. :)

6.Lenin 2014.08.10. 21:49:06

@Kata Pokrivcsák:

"A "liberális" demokráciában nem lehet csak úgy gondolkodni, főleg nem az iránytól eltérően.
Az már diktatúra"

írta itt valahol az előbb "Lenin".

Elképesztő."

Mónika!

Tudod mi az elképesztő?

) figyelmetlenül olvasol

) nem érted, amit írsz

Azt hiszem szoja122-nek írtam, mert ő sem vette észre, hogy nálam az 1ik liberalizmus, a másik "liberalizmus", és ez nem véletlen.

Amennyiben figyelmesen olvasnál, és értenéd, amit írsz, igazolva látnád, hogy 1ik esetben miért is használok idézőjelet.(magad is ezt igazolod, hogy van különbség)

A ma délután itt megnyilvánulók tartoznak a "liberális" kategóriába. Bár már sok minden másnak is besorolták magukat.

Mit is jelent az idézőjeles megkülönböztetés. Ez a "díszes" társaság valami titokzatos vmi révén jogot érez arra, hogy lehülyézzen több millió választópolgárt, miközben a liberális értékekről ugat (mert ezt másként nem lehet nevezni)

Te is úgy kategorizálsz, hogy nem is figyelsz a részletekre, mert -talán- elvakít vmiféle küldetéstudat.

Már észrevettem, hogy többen azért jönnek erre a blogra, hogy TG-be belerúgva megpróbálják magukat 1 magasabb szintre emelni, miközben ezzel valójában a saját pitiánerségüket bizonyítják. (mellesleg nekem tök mind1, hogy TG milyen elemző, és hová sorolja be magát. Joga van bárhová, + azt ír, amit jónak lát)

Röviden, ha másokat próbálsz kritizálni, akkor lehetnél kicsit figyelmesebb is. Nem válna károdra.

A többi "liberálisnak" (meg ki tudja kinek) már ezt leírtam (nekik teljesen feleslegesen)

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 22:01:24

@Khal Drogo: Én ezért mondom, hogy abbahagynám, mert ez így egy kínlódás is lehet neki, hogy ha arra is állandóan figyelnie kell amiket írsz, és félnie. Így nem lehet következetesnek se lenni, és a teljes egészt elemezni. Mert csak a marketing mentén, technikai elemzéssel, bár igaz hogy úgy meg lehet kerülni a kritika szükségét, de nem lehet Orbán Viktor rendszerét és lépéseit teljesen megérteni.

"Nem tartom szerencsésnek, ha egy elemző a személyes ízléséről beszél, mert értelmezésemben nem a lelkendezés vagy a tiltakozás, hanem a megértés és a magyarázat a feladata"

Török Gábor
264. Kísérlet járja be
2010 okt 18

Valóban a megértés és a magyarázat a feladata, de hozzátenném, hogy egy értelmiségi témában a személyes ízlés szintén az ésszerűségen alapul, tehát ha eltér, nem kellene titkolni, mert úgy ne magyarázzon senki valamit, hogy közben az egyébként ésszerű gondolatai felét magában tartja. Mert akkor a megértés és magyarázat amit közread, csak látszólag lesz teljes, mivel csak a gondolatai felét használja hozzá..

Mert ha valaki egyszerre két dolgot gondol, amiből viszont csak az egyiket írja le ,(a másikért meg csak magában lelkesedget) az oda jut el, az ebből adódó következetlenségek és rossz következtetések miatt, hogy végül elszaladhatnak a dolgok attól, amit a gondolatok egy része elhallgatása segítségével mesterségesen leszűkített elemzésekben elképzelt. És ezért azt kell megkérdeznie önmagától, mint itt, hogy "Jó lenne tudni", meg hogy "az is sokat segítene". És hogy "arról, hogy mi volt a beszélő célja, írni sem tudok".

Ezt meg is értem, mert következetesen nem lehet mit. Még ha lehet is erőltetni egy következetesnek látszó elemzést, ahol viszont a valóság egy (csak offenzív kritikával vizsgálható) részével (pl Orbán mint hatalomtechnikus ) nem foglalkozik , akkor a kiegyensúlyozottság nem elemzést vezérlő elv lesz sajnos, hanem maga a cél. Pedig ha cél, és nem elv, az nagy baj.

Orbán Viktor pedig nem lesz demokráciahivő és középutas attól, hogy egy elemző csak annak akarja ábrázolni.

Így aztán az adott elemző számára előbb vagy utóbb nehezen érthető is lesz a viselkedése.

Másrészt szerintem az orbánizmus (putyinizmus, chávizmus, peronizmus ) kutatásához már egy olyan személyiségpszichológiai, a populista vezetők intézkedéseit azok önközpontú személyiségéből levezető, nézőpontra is szükség volna segédeszközként, amire kizárólag a politológia eszköztára szerintem nem alkalmas. Ezeket a vezetőket csak a személyiségükből kiindulva, pszichológiai alapon lehet igazán megérteni, valahogy szerintem még nem is írták le ezeknek a rendszereknek a fő jellemzőit, pedig sok a közös jellemzőjük. Például ezekben az országokban jellegzetes módon lemarad az infrastruktúrafejlesztés. Mert az önközpontú vezető számára sokba kerül, de kevés népszerűséget hoz (az embereket nem érdekli pl az autópálya). Orbán a közlekedésfejlesztési EU pénzeket 2014-20 ra vonatkozóan megfelezte, Putyin nem fejleszt, Venezuelában állandó az áramszünet az elavult infrastruktúra miatt. Kevesebbe kerül és több népszerűséget hoz egy látványépítkezés. De ez csak egy példa arra, hogy ezeket a rendszereket együtt kellene megérteni. És a vezető gondolkodásmódjából kiindulva.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 22:05:23

Na, Mónika (Kata), most aztán okulhatol.
Egyenesen Tokajhegyaljáról jön az okosság, wifin.
Ennél már csak akkor járnál jobban, ha intravénáson adná be neked Lenin a hatóanyagot (inj. orbanicus superior). :D

6.Lenin 2014.08.10. 22:10:31

@Hepci:

Te nem emléxel 1 Pokrivcsák Mónikára a tv-ből?
Nem is tudod mit hagytál ki.
Fergeteges 1 spiné volt.

korábban ulrike 2014.08.10. 22:14:21

@Kata Pokrivcsák: Kegyed idealista. Egy nációnak mindkét oldal szereplésére, kormányzására szüksége van. Még a miénknek is. Így alakul egészségesen egy ország. Mindkét rész tesz olyan dolgokat, mire szükségünk van, még ha a másik fél ezt csak zárt körben ismeri el, nyilvánosan nem.

A baj akkor történik, mikor egyik oldal, jelen esetben a - hogy is nevezzem őket - a 'másként populisták' úgy belepopulizálták önmagukat a sarokba, hogy egy darabig onnan nem jönnek ki mert azzal kísérleteznek, mire mennek a hatékony politikára nyilvánvalóan teljességgel alkalmatlan emberek vezetőkké választásával. Vagy inkább félvezetővé. Vagy talán levezetővé (afféle lefolyó).

Szóval, itt nem az a meghökkentő, Orbán mire képes (amire egy politikusnak eleve képesnek is kell lennie), hanem az, hogy a másik fél mennyire nem képes semmire. Ne az Orbánt ostorozd, hanem emezeket. Először magukat kellene rendbe tenniük. Ez anélkül nem fog menni, hogy egy energetikus, céltudatos új vezető meg nem jelenik köztük, és kegyetlenül le nem mészárolja a régi meg a mostani gárdát. Amíg ilyen vérfürdőt nem látsz, csak Horvát Csabákat meg hasonlókat vidáman éldegélni, addig nem lesz váltógazdálkodás, mert nincs kivel váltani.

Képzeld el, ilyen balfácánok valamilyen fatális rendszerhiba következtében kormányra jutnának. Te jó szagú, mi lenne itt! Először tanulják meg magukat kormányozni, ne rajtunk kezdjék! Ezt kell mondjam, bármennyire is piszkálja a csőröm a jelenlegi kurzus jó néhány dolga. Másik jobboldali párt nincs. Emezek meg teljességgel alkalmatlanok bármire is. Nincs tehát igazából választásunk, hát szidjuk a populistákat. "Megy a juhász a szamáron, földig ér a lába."

6.Lenin 2014.08.10. 22:19:05

@korábban ulrike:

Most bevettél vmit, vagy elfelejtetted?

(mert szerintem vmi kitisztult)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 22:20:16

@6.Lenin:
A tévéből nem emlékszem, csak a nevére.
Egyébként úgy emlékszem, őt Pokrivtsáknak írták.

korábban ulrike 2014.08.10. 22:22:27

@Hepci: Föl kéne tüntetni, hogy hány puttonyos.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 22:23:52

@Khal Drogo: Nem gondolja komolyan, csak a keleti rendszerek bizonyos vonásai (demokrácia hiány ) érdekli, azért akarja népszerűsíteni, hogy az emberek a demokráciával és nyugatias hatalomkorlátozó jogrenddel ne foglalkozzanak. Kínában és Törökországban, ahol jól megy a gazdaság, ott liberális a gazdaságpolitika, nem unortodox. A politika diktatórikus, de nem avatkozik be a gazdaságba. Ha az unortodoxiát félretenné, vagy ilyen szándékot tartósan mutatna, még hinnék is neki hogy érdeklődik ezeknek a modelleknek bizonyos vonásai iránt.

6.Lenin 2014.08.10. 22:28:01

@Hepci:

Tök mind1, úgy írják, így olvassák.
Pont, mint Kata...
Mást akar közölni, aztán az ellenkezőjét írja.
Nincs itt 1edül.

korábban ulrike 2014.08.10. 22:28:18

@6.Lenin: Iljics, az igazi Iljics forog a mauzóleumában.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 22:33:12

@korábban ulrike: Mesterházy egy amatőr politikus, aki, még egy lejárató kampányt sem tud végig vinni - mondta, meglepően őszintén, Kövér László, Amatőrök és szánalmasak, azért, mert lemondtak a saját személyiségükről, és önálló politika helyett egy szánalmas ellenpopulizmussal próbálkoztak. Amikor Medgyessy a 2002-es vitában azt mondta Orbánnak, hogy van az országnak van ugyan pénze, de ő többet adna az "embereknek", akkor már nem önmagát adta, hanem az ellenfelet akarta másolni abban a populizmusban, amiben az tíz lóhosszal ügyesebb. Az öszödi beszéd az én értelmezésemben arról szól, hogy Gyurcsány nem tudja eldönteni, hogy önmaga legyen, és ne hazudjon, populista legyen, és hazudjon, miközben már régen az utóbbit választotta, nem önmagát, és bele is bukott. Mesterházy azt mondta 2008 ban, hogy megvan az új siker kulcsa, mert kikutatta, hogy az embereket az egyszerű pénzügyi dolgok, a rezsi érdekli, és arra kell a kampányban koncentrálni. Olyanra, ami nála csak kényszer, és amiben az ellenfél, akinél nem kényszer, hanem maga az énje az "emberezés", hússzor ügyesebb....És eközben azokat a társadalmi rétegeket, amiket az ellenzék meg akart szólítani, éppen az ügyes "emberezéssel" lehet jól befolyásolni, az alacsonyan képzett munkásnak mondogatni kell, hogy mennyire szeretlek...És már nem is számolja hogy mennyi pénzt kapott vagy nem kapott. Így aztán a munkások fele még az ellenzéknek hisz, a másik felét ügyes "emberezéssel" elvonta a fidesz , és neki még pluszban ott az értelmiség, akit, nem emberezéssel, hanem pénzzel támogat, az eredmény a kétharmad.

Khal Drogo 2014.08.10. 22:34:30

@Kata Pokrivcsák: Én komolyan gondolom hogy ez a mai rendszer megfelel a Fidesznek.

6.Lenin 2014.08.10. 22:37:54

@korábban ulrike:

izé...
Most 1et értettem veled, volt ilyen máskor is (igaz, nem soxor)
aztán a következő hsz-ban agyonvágod az előzőt.

Ezt viszont tényleg nem értem. Az lehet, hogy ebből azt a -lehet rossz-következtetést vontam le... vagy szedsz valamit, vagy néha elfelejted bevenni.
Nyitott vagyok 1 más megközelítés elfogadására is.

(máskülönben ezek nem a kedvenc boraim közé tartoznak, túl "nehezek" nekem)
Könnyű vér, könnyebb borokat kíván.
Zemplén viszont tetszik.Imádom a hegyeket.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 22:38:12

@Kata Pokrivcsák:
Gyurcsány, ha önmaga, akkor hazudik.
Ha úgy dönt, hogy populista lesz, akkor hazudik.
Biztos sokféle Gyurcsány van, de mind hazudik, ez a legbelső magja a pacáknak.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 22:41:32

@korábban ulrike: Nem fogják magukat rendbe tenni, mert az ország nem az ő képükre van formálva. Az emberek átformálása, a legrosszabb bűnbakkereső érzelmeikre építkezve (bankok, külföld, cigányok ) stb, elsősorban leegyszerűsített jelképekkel, már a Bokros csomag idején elkezdődött, csak nem vették ezek a szerencsétlenek észre, és nem megfelelően reagáltak rá. Lemondtak az önálló politikáról,és egy második, disszonáns, béna, céltalan, és amatőr Orbánt csináltak magukból ehelyett.

Khal Drogo 2014.08.10. 22:41:44

Ha kilépünk az EU-ból mint ahogyan azt egyesek tippelik, akkor nem csak az EU-s forrásokat veszítjük el, hanem bizony számos kint élő magyar honfitársat hazatoloncolnának, mivel nem lennének EU-s állampolgárok, tehát buknák a szabad munkavállalást.

Na már most ez miért is lenne jó Orbánnak, hogy százezrével szállingóznának haza a rendkívül elégedetlen emberek, plusz itthon ragadna mindenki, aki menne de fogadnák. Ez aláásná a rendszert alapjaiban.

Ráadásul ma komolyan eddig nem vetültek fel szankciók Magyarországgal szemben, mi vagyunk a rosszfiúk ugyan, de egyelőre itt megáll a dolog. Tehát eddig is sikeres a politikájuk, az elégedetlenkedők elhagyhatják az országot, exportáljuk a munkanélküliség egy részét, dőlnek az EU-s források, melyeket a klientúra felé lehet terelni, közben azt csinálnak a belpolitikájukban amit csinálnak.

Ehhez képest mit is adna a Fidesznek egy kelethez való integráció. Szerintem semmit sem. Ezt ők is tudják.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 22:47:20

@Hepci: Azért bukott el, mert nem olyan ügyesen hazudik, mint Orbán. Elkezdett a nem hazudáson gondolkodni, az és azzal elmondta hogy hazudott. Orbán soha nem gondolkodott a nem hazudásról, ezért nem is derül ki, ha hazudik.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 22:50:16

@Khal Drogo: Nem tervez semmilyen kilépést, ismeri az EU-t vezető szenilis figurákat, és hogy amit akar, azt még őtőlük eléri.

panelburzsuj 2014.08.10. 22:51:04

@Khal Drogo:
Most csak úhy ebfuttában, de nem tudom megállni: én ezt olyan képbe öntötten, hogy ugyan mi a ménkűnek akarna a Fidesz/Orbán kockázatosan ragadozni a formálisan agyonszidott "Nyugaton" kívül - ha belül kényelmesen élősködhet?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.10. 22:53:32

@Kata Pokrivcsák:
Á, félreérted. :D
Gyurcsány legfeljebb azon gondolkodik, hogy mikor mit hazudjon, illetve korábban kinek miről mit hazudott, hogy az újabb hazugság lehetőleg szinkronban legyen a korábbival.
Nincs egy őszinte pillanata a nyomoroncnak.
Orbánnak volt olyan periódusa (rég), amikor még felfedezhető volt némi elvszerűség a cselekedeteiben.
De az még a szabad magyar politika naiv őskora volt. A modern korban már mindenki hazudik rendületlenül, illetve Orbánt már az se érdekli, hogy legalább valami koherencia legyen a hazudozásában.

korábban ulrike 2014.08.10. 22:55:13

@Kata Pokrivcsák: Demokáré nem úgy keletkezik, hogy sok jogász összeül, ír valami nagyon demokratikusat, aztán deklarálják, majd egyik napról a másikra egy csapásra bevezetik a hirtelen felindulásban leírtakat, mint a kulturális forradalmat. Ez utóbbi keretében a kecskét azonnali hatályal kivezették a konyhából, és kész, lőn kultúra, ami rögtön látszott is, mert a kecske immáron kinn aludt.
Nem, a demokrácia ennél bonyolultabb. Nem bejelentés kérdése, hanem egy hosszadalmas és felettébb fájdalmas folyamat eredménye. I. Károly angol úr a folyamat elejét például egyáltalán nem élvezte. "We are not amused" (Nem mulattató), mondta lenyakazását megelőzően. Így vette kezdetét az angol demokratizálódás folyamata, mi még most is tart. Szóval ez a demokrácia egy folyamat, intézmények kérdése. Azután az országnak működőképesnek is kell lennie, tehát a demokrácia kormányozhatóság kérdése is. Nem elég, hogy lehessen szavazni. A fontos az, hogy választani lehessen. Érdemlegesen, ne pedig kvázi választásokat imitálni. Ez pedig hosszú politikai harc eredménye, ahol a felek kölcsönös koncessziókat tesznek, majd termelnek elegendő anyagi javakat ahhoz, hogy a koncessziókban kialkudott rendszert biztonságosan fenntarthassák.

6.Lenin 2014.08.10. 23:00:10

@Khal Drogo:

"Ehhez képest mit is adna a Fidesznek egy kelethez való integráció. Szerintem semmit sem. Ezt ők is tudják. "

Ezen dolgoznék még 1 picit, főleg a jelenlegi helyzetet is figyelembe véve.

Mi csak szeretnénk 1 kicsit keletre (is) dörgölődzni. Nyugat meg szeretné bekebelezni.

Igaz, ezek kicsit letérő módszernek is tűnhetnek,de hogy nem jelent semmit, azt kicsit túlzásnak tartom.

Kína,India lassan "elfoglalja" Afrikát. Most csatlakozott hozzájuk Oroszország is.

Hol lenne még ekkora felvevő piac/gyártó kapacitás a nyugat számára?
Az összeomlás szélén tántorgó déli (európai) országok netán?
(ezért tárgyal néha titokban Merkel/Obama Putyinnal?)

6.Lenin 2014.08.10. 23:07:10

A többit oldjátok(nem hiszem, hogy itt sokaknak ez nagy gondot jelentene, elméletileg)
A gyakorlatban úgyis más irányítja az eseményeket.

Holnap még feladataim vannak Tokajban (hajókázás, borivás, este koncert) pihennem is kell 1 picit.

Jó éjt!
Mindenkinek.

6.Lenin 2014.08.10. 23:09:57

@6.Lenin:
javítás... A többit oldjátok +,

korábban ulrike 2014.08.10. 23:10:23

@Kata Pokrivcsák: A látványpékségben a látvány is nagyon fontos sőt. Szóval ezek azért nem azért nem szedik magukat rendbe, mert az ország ilyen, hanem mert ezek ilyenek. Tehetetlenek, tehetségtelenek.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 23:15:17

@korábban ulrike: 1990-2010 Magyarország, 1990-2000 Oroszország, 1789-1800 Franciaország, de még lehetne sorolni. Rendszerváltás-demokrácia-zűrzavar-autokrácia. Egy ókori bölcs szeint az arisztokráciából lesz a politeia, abból a demokrácia (zűrzavar), majd jön a türannosz, az autoriter vezető. A rendszerváltások után, valóban kb 10 évvel, sokszor megjelenik egy apró emberke, a türannosz, aki azt mondja, hogy rendet tesz a zűrzavarban. Platón az ókorban leírta ezt a 4 fázist, azóta ismétli magát a történelem. Amíg a szilárd demokratikus kultúra nem fejlődik ki a társadalomban, addig, mindig fennáll az újabb türannisz veszélye.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 23:17:46

@korábban ulrike: Ahhoz biztos, hogy önálló politikát vigyenek, és ne az ellenfél béna másolata legyenek.

Kata Pokrivcsák 2014.08.10. 23:23:00

@korábban ulrike: Ha meg csak a bajai videó miatt és kizárólag lejáratás céljából hívják be őket a királyi stúdiókba, akkor is

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.08.11. 01:38:52

Orbán Viktor beszédei nem "őszinték", hanem semmitmondóak. A hosszukhoz képest mindenképpen.
Tipikus politikusi beszédek, konkrétumok nélkül, amelyeket aztán így bárki a saját ízlése szerint érthet, őst magyarázhat.

Amikor a TV-ben a riporternő konkrétan rákérdezett egy beszéd egy konkrét mondatára, hogy azt pontosan hogyan is kell érteni, mert az is csak általános hablaty volt akkor maga Orbán Viktor válaszolta rá, hogy ő elgondolkodtató beszédeket mond, azaz akkor sem volt hajlandó értelmezni a saját beszédét, így szegény műsorvezető néni maradt továbbra is homályban.

Török Gábor persze szereti Orbán Viktor beszédeit (elemezni), de érteni ő sem érti őket a saját bevallása szerint, mert nem is lehet.

A politikus célja a beszédeivel az, hogy az éppen ott lévő aktuális hallgatóságának a minél nagyobb része egyet tudjon érteni vele.
Ehhez az kell, hogy egyrészt mindig az aktuális alkalomhoz és hallgatósághoz igazítsa a beszédét, másrészt pedig az, hogy minél homályosabban fogalmazzon, minél kevesebb konkrétum legyen benne.

A homályos fogalmazás, a konkrétumok hiánya azért is fontos egy politikusi beszédben, mert így a legkevesebb a veszélye, hogy, akár évek múlva, a fejére olvassák a mondatait.

Mondok egyet , úgyis simán tudok rittyenteni politikusi szónoklatot:

Törekedni kell a nemzet felemelkedésére!

Na az ilyen semmit sem, jelentő mondatokból mindenki azt hall ki, amit csak szeretne, így egyetérteni vele nagyon könnyű, míg számon kérni nem lehet. S ilyenekből áll egy jó politikusi beszéd.

Kár az időért végig hallgatni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.08.11. 01:41:43

@latin szerelő:

Ja ja, mindig veszélyes, ha egy politikus bármi konkrétumot is mond a beszédében.

Az már ugyanis fogódzó a hallgatóságnak, a kritikusoknak, az ellenzéknek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.08.11. 01:48:58

Amúgy egy vélemény szerint azért mondta Orbán ezt a beszédet, mert közeledik az önkormányzati választás, amelyen már a Jobbik a fő ellenfelük.

Van ebben ráció.

Khal Drogo 2014.08.11. 08:08:51

@6.Lenin: Egy afrikai ország jelenleg annyi Audit lehet eladni mint egy nagyobb német középvárosban. A legtöbb afrikai ország adminisztrációja egy-egy nagyobb város fejlett kerületeire ha kiterjed, a legtöbb afrikai államban vagy látens vagy nyílt polgárháború dúl, vagy dúlt vagy hamarosan ilyen fog kitörni.

Szóval mint felvevő piac nem igazán megbízhatóak. Alig vannak gyártókapacitások Afrikában, mondjunk egy nemzetközi céget mely Afrikában gyárt. Nem nagyon tudunk, miközben Távol-keleten, a diktatúrák, félddiktatúrák országaiban számos nyugati cég termel, mert ott az államhatalom képes garantálni dolgokat, pl. nem rabol el a Boko-Haram.

Pedig lehetne Afrikában is termelni, mivel még olcsóbbak mint mások. Mégsem termelnek, se kultúrája nincs ennek, az oktatási rendszerük olyan amilyen, nincs eü infrastruktúrájuk, nincs államhatalmi szervezetük, káosz van. Pl. nemrég olvastam hogy évek óta illegális cégek kontenerben hordják Európa szennyező szemetét a Szaharába, beszállítják a sivatagban majd kiöntik. Az állami hatóságok ha egyátalán léteznek, pár fillérrért még biztosítják is az utat.

Zsoldoskatonák által biztosított terepeken folyik a kitermelés a legtöbb afrikai országban.

Khal Drogo 2014.08.11. 08:13:36

@Kata Pokrivcsák: Ez a türanniszos hasonlat sajnos helytállónak tűnik.

nyünyüge 2014.08.11. 12:22:01

Olvasnivaló:

Csak szavak?

"Az ember, aki a társalgást uralja, megnevezte a kiiktatandó ellenséget. Valóban tisztább a kép: a komcsizás felett eljárt a szélkakas."

hvg.hu/velemeny.publicisztika/20140811_A_liberalis_mint_veszelyes_fenevad

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.08.11. 20:03:04

@Khal Drogo:

"Alig vannak gyártókapacitások Afrikában, mondjunk egy nemzetközi céget mely Afrikában gyárt."

Volkswagen

www.southafrica.diplo.de/contentblob/3140706/Galeriebild_gross/1292658/Auto_Produktion2.jpg

"Nem nagyon tudunk, "

Pontosítsunk! TE nem tudsz.

Kata Pokrivcsák 2014.08.11. 20:12:44

Ez most melyik országról szól ? Jó lenne, ha a szabad magyar televízió, amikor 4 hónapja nálunk volt szóról szóra ugyanez, akkor is ugyanilyen lelkes lett volna.

A vasárnapi török elnökválasztás ugyan szabad volt, de a voksoláson győztes Recep Tayyip Erdogan a média elfogultsága és "az állami erőforrásokkal való visszaélése" miatt jelentős előnyt élvezett kihívóival szemben - írták előzetes jelentésükben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői hétfőn.

A jelentés elsősorban azt rótta fel az eddig a miniszterelnöki tisztséget betöltő Erdogannak, hogy a politikus hivatalos állami eseményeket is kampányolásra használt fel, és azokon egyes esetekben nyíltan támadta egyik kihívóját.

A szervezet megfigyelői szerint míg a nagy tévéadók jelentős terjedelemben számoltak be Erdogan kampányáról, addig ellenfelei csak korlátozott felületet kaptak a tévében. A megfigyelők kiemelték, hogy média pártatlanságára vonatkozóan nem voltak érvényben egyértelmű szabályok. Emellett Erdogan a fizetett politikai hirdetések terén is előnyt élvezett.

Egy korábbi, nem az EBESZ által lefolytatott elemzésből egyébként az derült ki, hogy a kormányfő az állami médiában a választási kampány első napjaiban összesen 300 perc műsoridőt kapott, míg két kihívója, Ekmeleddin Ihsanoglu és Selahattin Demirtas három, illetve alig egy perc erejéig hallathatta hangját a közszolgálati tévécsatornákon.

Ettől függetlenül az EBESZ előzetes jelentése leszögezte, hogy alapvetően szabad volt a választás, és a gyülekezés és egyesülés szabadsága biztosítva volt a kampány során. Az EBESZ szerint mindent rendben találtak azon kevés szavazókörben, amelyet meglátogattak a megfigyelők.

Recep Tayyip Erdogan, aki 2003 óta vezeti a kormányt Törökországban, már az első fordulóban megnyerte az ország történelmének első közvetlen elnökválasztását, a voksok 51,79 százalékát szerezte meg.

Bírálói szerint Erdogan 11 év alatt gyakorlatilag abszolút hatalmat épített ki Törökországban, és a központosításra való törekvéseivel, a fékek és ellensúlyok lebontásával, illetve a konzervatív vallási értékek előtérbe helyezésével megosztotta az ország társadalmát.

Erdogan korábban kijelentette, hogy győzelme esetén elnöki rendszert akar bevezetni Törökországban, azaz továbbra is saját kezében akarja tartani a végrehajtói hatalmat.

Kata Pokrivcsák 2014.08.11. 20:15:30

a híradó honlapján találtam, rólunk is szólhatna, csak a neveket kell kicserélni

Khal Drogo 2014.08.11. 20:22:24

@nyünyüge: 'Most jutott el Európa oda, hogy azt mondja, hogy ebből a korszellemből most már elegünk van, és a jövőt más szellemi alapokra kell építeni; Európában egy új politikai és szellemi korszak kezdődött” stb., ezt például 2007-ben mondta Tusványoson, de 2010-ben ismét ezzel érvelt. "

A cikk írójának abban hogy ez nem következett be, egyátalán nincs igaza. Érdemes lenne összevetni a 2007-es EU-s tagállami parlamentek pártösszetételét a maiakkal, de említhetjük az EP-t is.

A radikális osztrák, élesen bevándorlásellenes párt, az FPÖ már VEZETI a népszerűségi listát Ausztriában. ( Épp ma vette védelme Strache - figyeljünk rá - Orbánt ) Franciaországban Marie Le Pen a legnépszerűbb politikus, de a holland Szabadságpártot vagy a brit UKIP-et.

Ez szerintem merőben új politikai helyzetet teremt. Kormányra ugyan még nem kerültek ezen pártok, de az adott országban vagy a legnépszerűbb vagy a második legnépszerűbb párt. Több közülük a parlamenti küszöb alatt volt 2007-ben, 7 évvel ezelőtt. Ki tudja hol lesznek 7 év múlva.

Én nem fitymálnám le az európai politikai változásokat. Csak a belvárosi újságírók hiszik azt ( szerintem ők sem, csak azt mondják ) hogy nincs változás.

A klasszikus liberális pártok 2007-hez képest pont lejtmenetben vannak.

Lehet itt vállrándítással vagy elhallgatással élni. Maholnap Skócia függetlenségről szavaz, Nagy-Brittania pedig évek múlva a kilépésről, a Jóisten tudja mi lesz Katalóniával.

Azt pedig csak tényleg zárójeles mondom hogy ki gondolta volna hogy egyszer majd egy Cipruson azt mondják hogy 100 ezer euró feletti bankbetétrészed egy EU-s tagállam levámolja.

Ha akarom ez paradigmaváltás. Ezek elképzelhetetlen dolgok voltak 2007-ben.

Khal Drogo 2014.08.11. 20:24:43

A magyar kormányfő neve felbukkant tegnap abban a nagyinterjúban is, amelyet Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke adott az Österreich napilapnak. Az FPÖ hónapok óta vezet a felméréseken, egyre jobban közelít az osztrák pártok számára évek óta elérhetetlen harmincszázalékos „álomhatárhoz”. Arra a felvetésre, hogy sok választó kancellárként „túl kockázatosnak” tartja Strachét, az ellenzéki politikus azt válaszolta: „Sokan ezt mondták Orbán Viktorra is, aki azonban ma nagyon felelősségteljes politikát folytat, és megmutatja az uniónak, hogy van gerince.”

„Példaképének tekinti Orbánt? Sokak számára ő egy horrorfigura” – mondta az újságíró, mire Strache úgy fogalmazott, hogy nincsenek példaképei, de nagyon jó dolognak tartja, hogy a magyar kormányfő nem térdel le az unió előtt. Az FPÖ elnöke egyébként hivatalosan először ebben az interjúban jelentette be, hogy amennyiben pártja támogatja, jövőre elindul a bécsi főpolgármesteri székért. Mint mondta, Michael Häupl szociál­demokrata (SPÖ) főpolgármester valójában már rég nyugdíjba vonult, helyette a koalíciós partner zöldek diktálnak. Strache hangsúlyozta, hogy ha nyerne, a 2018-as parlamenti választásokig megmutatná, hogy kancellárként is megállná a helyét. - See more at: magyarhirlap.hu/cikk/2575/Strache_Orban_Viktor_nem_terdel_le_az_Europai_Unio_elott#sthash.DkuyGzKp.dpuf

Csak hogy árnyaljuk a képet.

Khal Drogo 2014.08.11. 20:27:04

Strache nevével még fogunk találkozni a jövőben.

Kata Pokrivcsák 2014.08.11. 20:53:18

A baj csak az, hogy nem látom azokat a gazdasági eredményeket, amit Törökországban Erdogan elért. Ha látnám, semmi bajom nem lenne Orbánnal

Khal Drogo 2014.08.11. 21:05:12

@Akitlosz: Egyetlen gyár Afrika legfejlettebb államában ahol a legerősebb az európai gyökerű elit. Mellette azért van még egy pár ország, Afrika nem Dél-Afrikai Köztársaságból áll.

Khal Drogo 2014.08.11. 21:17:35

@Kata Pokrivcsák: Ha Viktor hozná nagyából ezeket az eredményeket, akkor 4/5-e lesz. Más kérdés hogy egyelőre a gazdasági sikersztori várat magára.

Kata Pokrivcsák 2014.08.11. 22:57:06

@Khal Drogo: Igen, mert hogy az emberek ne háborogjanak, bankadóval kell őket lecsendesíteni. Merthogy a bankok a semmiből is tudnak pénzt csinálni, úgyis fog az a vállalkozásoknak hitelezni, ha agyonnyomják. Európai uniós pénz meg nem vállalkozásfejlesztésre, hanem infrastruktúrafejlesztésre való. Persze ha nincs banki hitelezés, kénytelen szétszórni kórház, út, iskola, képzés, humánerőforrás fejlesztés helyett Szabó János vállalkozónak. És ünnepli, hogy az milyen jó, miközben az unortodoxia miatti kényszer. Na ezt az unortodoxiát nem csinálja Erdogan, hanem elment a világbankhoz, ha kellett..

2014.08.11. 23:08:18

Posványos...ennyi. Minden téren itt indult el Orbán demonstratíve is lejtmenetbe. 3 év és kampec.

Aki kinőnek mellette, az nem a széteső és orientáció nélküli baloldal széteső marakodó pártjai és az LMP, hanem a jussáért veszekedő örökösei.

Hagy idézzem ide be Tornyai: Juss című képét, mert kb. itt tartunk: mek.oszk.hu/05300/05369/html/szuletes.htm

Így múlik el a világ dicsősége. De jó hír! Jón egy újabb, csak azok szereplői még nem születtek meg! :) Türelem és kitartat
ás!

panelburzsuj 2014.08.11. 23:15:37

@Letícia:
Nahát, te boszorka vagy...

Pár perce ugrott be egy máshol zajló polémia kapcsán, hogy Lear király, onnan pedig már csak egy macskaugrás, hogy vajon a sajtóban gyakran párba állított Lázár-Rogán duóból melyik a Goneril, melyik a Regan.

És még kis se színezem magamban ezt gyönyörő élőképet - jössz ezzel a juss-sal... :)

(jussal? jajaj...)

2014.08.11. 23:18:17

@panelburzsuj: :)) Köszi, a söprűmet is vállalom! :D

szoja122 2014.08.12. 12:35:33

Szégyen és gyalázat!

"Közpénzből népszerűsítik a pezsgőzést"

"Boldogság buborékai szlogennel buzdítja pezsgő és gyöngyözőbor fogyasztására a fiatalokat az Agrármarketing Centrum.

Nem mindenki ért egyet a kampánnyal, van, aki szerint ez is hozzájárulhat a fiatalok alkoholizmusához. Mindezt illusztrálandó az RTL Klub riportjában több detoxikálóban készült felvételt is bemutatott.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint viszont „a kulturált, mérsékelt és minőségi italfogyasztásra épülő gasztronómiai kultúra az egyik alapja az alkoholizmus elleni küzdelemnek”.

A kampányt egyébként azért indították, mert az utóbbi években visszaesett a pezsgőfogyasztás."

bor.mandiner.hu/cikk/20140812_kozpenzbol_nepszerusitik_a_pezsgozest

A nemzeti lerészegedés nemzeti alkohollal erkölcsös!
Most már követeljük a nemzeti kuplerájokat, mert ott is el lehet érni a nemzeti boldogságot!
Persze csak nemzeti f@szok járhatnak oda és csakis nemzeti k@rvákat, nemzeti pózban d@ghatnának.

Nemzeti pózok: Hátulról visszafelé, nyereg alatt, meglóbálva oszt odavágva.

A vásott kapitalista nyugat misszionáriusi póza tilos!

6.Lenin 2014.08.12. 12:52:35

@Letícia:

"Jón egy újabb, csak azok szereplői még nem születtek meg! :) Türelem és kitartat
ás!"

Király!.....ez már maga a csőd....

(1x az Univerzum is összeomlik, és talán kezdődik 1 más, vagy ugyanez előröl)

ennyire nincs mondanivalója a ballib oldalnak?

6.Lenin 2014.08.12. 13:01:42

@Khal Drogo:

Ma,igen,de néhány éven belül itt is más lesz a helyzet, és ott is.
Aki hamarább lép, az lesz a nyerő.
1re több Putyin,Erdogán lesz (és Orbán). Melyik lesz "sikeresebb",
majd az emberek eldöntik.
Drága "liberális" embertársaim, nincsenek első-, és másodrangú polgárok. Ezt már nem lehet megetetni sokakkal.

szoja122 2014.08.12. 16:59:20

@6.Lenin: Drága "illiberális" embertársaim, szerintetek vannak első-, és másodrangú polgárok. Ezt már nem lehet megetetni sokakkal.

Khal Drogo 2014.08.12. 19:34:24

@6.Lenin: Alábecsülöd az iszlamista és már szélsőséges csoportok erejét. A függetlenség kivívása óta folyamatosak a törzsi, vallási és etnikai háborúk, Afrika a hadurak paradicsoma. Itt egy pár ezres milícia, ott egy másik, amott meg a harmadik.
Ha évek, olykor évtizedek alatt szétvernek egyet, keletkezik helyette egy másik.
Dél-Afrikát leszámítva eléggé ingatagok ezek az országok.

A stabilizációhoz rengeteg pénz és katonai erő kéne. Az oroszok, kínaiak katonát nem fognak küldeni, megelégszenek azzal hogy biztosítják a nyersanyag-kitermeléseket. Kínának nem felvevőpiac kell, hanem nyersanyag. Ha a bányából eljut az érc Kínába olcsón, akkor mindegy hogy egyébként az afrikai országban nagyából anarchia uralkodik.

nyünyüge 2014.08.12. 19:53:29

@Khal Drogo:
az igazság nyilván valahol nagyon odaát van ---- mindenesetre egy tíz napos tanfolyam nem feltétlenül "felnőttképzés" kategória:

hvg.hu/itthon/20140812_hianyszakma_juhasz_125_ezer_tanulhatunk

Khal Drogo 2014.08.12. 19:58:48

@szoja122: A pezsgőfogyasztás azért esett vissza, mert drága és sokat meg kell inni belőle a kívánt hatás eléréséhez. Nem költséghatékony ital. De ezt csak gondolom, mivel én absztinens vagyok, megvetem az alkoholt. Mindegy mi a neve vagy az összetétele.

Az pedig hogy a fiatalokra ez károsan hat, hát nem ezen fog múlni. Majd ha a kereskedelmi tévékből eltüntetik az olyan szenny műsorokat mint a reality-show-ok ahol fiatalok hullarészegre isszák magukat és ez a fő attrakció, akkor majd visszatérhetünk arra, mi befolyásolja a fiatalokat.

6.Lenin 2014.08.12. 20:00:49

@szoja122:

Drága orosz, afgán, iraki, egyiptomi,líbiai,görög, portugál,spanyol, indiai,pakisztáni,ázsiai, afrikai, dél-amerikai, déli-, és északi sarki embertársaim mikor fogjátok már végre megérteni, hogy a ti feladatotok a mi jólétünk biztosítása?

Választhattok magatoknak más vezetőt, de úgyis megbuktatjuk, ha nekünk nem fog tetszeni. Addig fogtok szavazni, míg nem olyanra szavaztok aki tudja, hogy mi, mit várunk el tőletek.

Ti 1 lusta, és buta nép vagytok, fogalmatok sincs, mit is szeretnétek valójában.

Mi tudjuk.

Amennyiben azt csináljátok, amit mi jónak látunk, kaptok szép plázákat, nagyon okos telefonokat (amit úgyis ellenőrzünk/lehallgatunk nehogy már azt pofázzátok amit akartok). Megvédünk benneteket terroristáktól (akik mást sorsot szánnának nektek).

Kedves bunkó náci Orbán Úr képtelen megérteni, hogy a magyarok-szerintünk- 1 szellemileg alultáplált keleti csorda? Soha nem fogják megérteni, hogy mi a jó nekik.

Mi tudjuk.

Mi adunk munkát (igaz harmad annyit fizetünk érte, de ennyit érdemelnek, lusta népség). Vannak Önöknél kiváló szakemberek is (igaz pillanatnyilag tök bunkók, és soha a büdös életben nem bizonyítottak semmit a szakértelmükből, de ezt most hagyjuk, ne feszegessük)

Te rohadt antiszemita bunkó Orbán, mikor fogod már fel, hogy úgyis mindent elkövetünk a megbuktatásodra? Rendkívül tehetséges, és megbízható seggnyalók hada szolgál minket, bármikor képesek írni bármekkora hazugságot. Ti csak a mi kiszolgálásunkra vagytok alkalmasak. 49-ben,Trianonban, Jaltában, 56-ban is eladtunk benneteket , hogy csak az utóbbiakat említsük.

Ekkora köcsög vagy Orbán, hogy ezt nem akarod/tudod megérteni? Gondolod, hogy 1enrangúk lehettek valaha is velünk?

Beszarás, hogy mennyi bunkót is hord a Föld a hátán.

Khal Drogo 2014.08.12. 20:01:22

@nyünyüge: Akkor még gyengébb képzés mint gondoltam. Ehhez képest a sajtó azt a képzetet alakította ki, mint felületes bámészkodónak hogy egyetemi szak lesz a juhászképző.
A sajtó orbitálisan csúsztatott az ügyben, megint egy nagy semminek csaptak óriási feneket hogy végül úgy zárják le, ilyen is csak Magyarországon lehetséges.

Nagy hisztériakeltés megy minden oldalon.

nyünyüge 2014.08.12. 20:05:44

@Khal Drogo:
Azért én a szakértőkre hagyatkoznék inkább helyedben, aki gyakorló absztinens -- a szakértők szerint a pezsgő + tömény vagy a mindenféle üdítőbe kevert tömény alkohol palackozva vagy mixelve -- nagyon veszélyes, és főleg a KEZDŐK és ÁRTATLANOK számára veszélyes keverékek.
Ami miatt az "alkoholos üdítőital" kategóriát betiltásra javasolják.

6.Lenin 2014.08.12. 20:06:10

@Khal Drogo:

Nem becsülöm alá. Ameddig Amerikának érdeke, hogy ezek létezzenek, lesznek is.

Az amerikai "demokrácia exportot" jelenleg hullahegyek jelzik szerte a világban.

Azon lehetne vitatkozni, hogy ez szándékos, vagy a "liberalizmus" hülyeségéből ered-é.

6.Lenin 2014.08.12. 20:18:30

@nyünyüge:

Sokkal hasznosabb a drogokat legalizálni, attól hamarább hülyülnek/döglenek a népek.

Mi a toszért kéne itt bármiféle kulturált bárminek is a fogyasztására oktatni/tanítani a sok köcsögöt.
Így is sokan vagyunk.

( a vírusok se nagyon váltak be, eddig)

Khal Drogo 2014.08.12. 20:39:08

@nyünyüge: Magyarországon biztosan nem fogják ezeket betiltani. Inkább megadóztatják de nem tiltják be.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.12. 22:51:59

@nyünyüge:
Gondolom, jelenleg a Szigeten pl. nem jellemzően "alkoholos üdítőitaloktól" kerülnek testen kívüli állapotba a nemzetközi ártatlanok...

szoja122 2014.08.13. 06:45:29

@Khal Drogo: Nem érted a lényeget. Ahogy szoktad megint relativizálsz.

Közpénzen ne reklámozzanak olyan terméket, ami rendkívül káros. Olyan kormány egyetért ezzel aki állítólag egészségvédő okokból vezette be a chipsadót. Ez felháborító!

Ez a lényeg, a többi rizsa.

Khal Drogo 2014.08.13. 08:17:07

@szoja122: A Tokaji bor, nemzeti büszkeségünk, a Hungarikumok alfája és omegája is alhokoltartalmú termék. Az Agrármarketing Centrum amióta létezik költ közpénzt a borturizmusra, a bormarketingre. Megy közpénz továbbá pálinkafesztiválok reklámozására is.

A magyar gasztronómiai stratégia alapvető része a bor, pálinka, melyek a turizmus stratégiájában kiemelt helyet foglalnak el.

Lehetne értelmes vitát folytatni arról hogy az alkoholtartalmú termékeket fogyasszanak-e az emberek, ennek fogyasztását az állam támogassa.e, illetve ha nem fogyasztanák az emberek, mégis mit adnának helyben lakóaknak megélhetésként.

Mert a legtöbb borvidéken semmi sincs. Ha bor sem lenne ott, senki sem menne oda.

Szóval kicsit bonyolultabb a kérdés.

Chipsadó : Nem ez az egyetlen terület ahol egymást ütik az érvelések, a programok. stb. Miközben az állam egyik nap költ az alkoholtermékek reklámozására, másnap meg kampányt indít hogy a milliós alkoholbetegek számát csökkenteni kéne.
Ilyen ez. Egyik kéz nem tudja mit csinál a másik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.13. 08:56:43

@szoja122:
Miért lenne a pezsgő rendkívül káros?
A pezsgő a kultúritalok közé tartozik, az alkoholtartalma aránylag alacsony. Persze, nem azokra a pezsgőkre gondolok, amiket a honi hipermarketekben 4-800 forintos áron kapni lehet, de házi pálinkában se állunk jobban, és ha már isznak, inkább pezsgőt igyanak.
Következetességet pedig nem érdemes várni semmilyen magyar kormánytól, tehát (látszat)felháborodásod okafogyott.
Majd ha újabb pénzre lesz szükség a kp. költségvetésben, nem pezsgőreklám lesz, hanem pezsgőadó.

concret 2014.08.13. 11:29:12

@6.Lenin:
"... 49-ben,Trianonban, Jaltában, 56-ban is eladtunk benneteket , hogy csak az utóbbiakat említsük."

Érdekes lista. Ki volt az az "eladtunk", aki 107 év alatt négyszer adott el minket?

Tényleg kíváncsivá tettél.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.13. 12:52:54

@concret:
Nyugat/USA/zsidók.
Ki más?
[Az aptudét Lenin tolmácsolta Soros-ösztöndíjas szellemi vezetője aktuális sugallatát.]
:)

6.Lenin 2014.08.13. 12:53:17

@concret:

imgs.tuts.dragoart.com/how-to-draw-uncle-sam_1_000000000729_5.jpg + az európai seggnyalói,jelenleg.

Mi mindig aggódunk értetek, de nem jelent gondot, ha mások halomra gyilkolnak benneteket. A drága orosz barátaink segítőkészek voltak néhány esetben(ha a közös érdek úgy kívánta).

Fontos a szabadság, de nem mindig azt jelenti, hogy szabadok is lesztek valaha.

A valódi eladó a Sántha Józsi a szomszéd utcából, hogy komoly is legyek 1 picit. Mindig bekavar a pacák.

6.Lenin 2014.08.13. 13:00:46

@Hepci:

Nekem mondod/írod?

Itt még nem olvastam tőled 1 saját gondolatot (mások szopásra felhívásán kívül) sem. Szerintem se lennél képes 1edül gondolkodni.Ahhoz le kéne tolni a gatyád.
Az + macerás lehet(ne).

De nyitott vagyok a felsorolt dátumok más megközelítésére is.
A jelenlegi helyzet elemzése neked szerintem már túl bonyolult.

concret 2014.08.13. 13:02:22

@6.Lenin: Most próbálom komolyan:

1849-ben is az USA állt a háttérben?

Olvasgattam sokat Trianonról. Még a britek is méltányosabb határt szántak nekünk (pl Bácskában a Ferenc-csatornát, ami egész rendes etnikai határ lett volna. Meg a Partiumban, meg Csallóköz esetében). Azt, hogy a sok magyar elvesztése az USA bűne lenne, sehol sem találtam.

Sántha Józsi, az valószínűbb. Szép hosszú élete volt (van).

concret 2014.08.13. 13:06:49

@6.Lenin:
"Drága... portugál,spanyol... embertársaim mikor fogjátok már végre megérteni, hogy a ti feladatotok a mi jólétünk biztosítása?...Mi adunk munkát (igaz harmad annyit fizetünk érte, de ennyit érdemelnek.."

Újabb tájékozatlanságom: az USA polgárok átlagjövedelme a spanyolok háromszorosa? Vagy az USA nagytőkések keresnek háromszor annyit, mint a spanyol bankárok? Tényleg?

Saját szavaiddal szembesítelek, látod.

concret 2014.08.13. 13:09:31

@Hepci: A Soros-ösztöndíjas ennél jobban ismeri a történelmet, bár a tudása valóban nem zavarja néha ebben-abban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.13. 13:20:39

@6.Lenin:
Valószínűleg nem vagy fogékony a humoromra, Leninem.
Nagy baj is lenne, ha az lennél...

6.Lenin 2014.08.13. 13:28:17

@concret:

Spanyol,portugál, görög bankok?

Izé...

nem én találtam ki, de állítólag néhány száz/ezer család kezében van nagyon sok minden...

Ha tudnál szöveget értelmezni (pedig idézel is tőlem), akkor talán értenéd, hogy én általában a "kis" embertársaimról írok, akik az átbaszás tárgyai az esetek 99%-ban.

Mi a toszért aggódnék én bankárokért?

6.Lenin 2014.08.13. 13:30:45

@Hepci:

Ezt elfogadom, nekem tényleg más a humor iránti fogékonyságom.

6.Lenin 2014.08.13. 13:52:46

@concret:

Drága Barátom!

Az általam felsorolt események kapcsán nagyon sokan megéltek/megélnek a magyarázatokból. Van is rá kereslet a "mindentudók" közt. Ezt nem vitatom/vitattam, de a lényeghez nem sok köze van.

A mindenkori győztesek a saját érdekeik mentén döntenek a vesztesek érdekei ellenében.
Magasan leszarva az ott élő emberek érdekeit.

Sorostól is érdekes lenne 1 őszinte válaszra, milyen érdekek is mozgatják a támogatottjainak a kiválasztását.

concret 2014.08.13. 14:01:14

@6.Lenin:
Bocsáss meg buta fölvetésemért, aszittem, az olyan csúnya bácsikról van szó, mint a képen is volt.

Nos, ha a kisemberekért aggódsz, azok bizony nem élnek fényesen az Újvilágban: egyes alkalmazotti bérek akár 1600 USD/hó alá is mehetnek. Persze, náluk nagy a szórás: kurrens szakmákban simán keres egy (diplomás) alkalmazott akár havi 5000 USD-t is. Az átlag valahol 3000 USD körül mozog.

Ehhez képest az általad nagyon sajnált Spanyolhonban a tavalyi alkalmazotti átlagbér 2200 euró fölött volt, ami jelenleg szinte hihetetlenül megegyezik az USA átlagbérrel.

Mond, spanyol-ügyben nem valami pár évtizede lejárt brosúrát osztogatnak a szemináriumon?

concret 2014.08.13. 14:03:43

@6.Lenin: Azt hiszem, adott támogatottként Orbán Viktorra gondoltunk.

concret 2014.08.13. 14:12:43

@6.Lenin: No, ez végre az igazi semmitmondó komment, ebbe már nem kevertél számon kérhető konkrétumokat.

Még a korábbi összeesküvés-elméletes alapkommenthez:

De igen, van, létezik gazdasági fölzárkózás. Ha egy nép nem a balsorsán busong és hevesen gyűlöli a világ gonoszait, hanem megismétli a finnek, írek, utóbb a SPANYOLOK példáját, az egyszer csak nem lesz szegényebb a világ hatalmasainál.

Ilyen fölzárkózás most is folyik, ortodox gazdaságpolitikával: remek példák rá a baltiak, különösen Észtország. A Szovjetunióból indultak, de már előttünk járnak. Messzire.

6.Lenin 2014.08.13. 14:12:52

@concret:

Kezdek már érted is aggódni.
Átszámítod az árfolyamokat?
Na, ne!

Akkor mi a toszért tüntetnek sokan Spanyolországban?

Azt tudod, hogy ott mit jelent 2000USD?

"Azt hiszem, adott támogatottként Orbán Viktorra gondoltunk. "

Többek közt ezt is érdekes lenne megtudni.

Nem a támogatottak névsorára vagyok kíváncsi, a mögöttes érdekekre, de látom ezt sem értetted.

Mind1.

concret 2014.08.13. 14:20:06

@6.Lenin: Figyelmetlen voltál 2200 eurót írtam. Mi ennek tényleg a harmadát keressük, csak akkor a spanyolokat nem mártír-, hanem a gonosz népek közé kell soroljad.

Segítek: azt hogy ki miért tüntet valahol, azt be szokták jelenteni, sőt: nagy táblákra is ki szokták írni. Tüntetni egyébként nem csak szegény országokban, de gyakran a jóléti államokban is szoktak.

Ahol nem tüntetnek, az nem azt mutatja, hogy nincs gond. Az nagy valószínűséggel kemény diktatúra.

Mondd, jártál Te már Spanyolországban?

concret 2014.08.13. 14:22:24

@6.Lenin: Mi, "ballibbantak", nem érthetjük meg a magyar "jobboldali" elme rafinériáját: ahhoz nekünk is hasonló bonyolult összeesküvés-elméleteken kellene pallérozódnunk.

6.Lenin 2014.08.13. 14:26:05

@concret:

Te 1 más színű brossurából táplálkozol.Te is azt hiszed,ez az 1edüli igazság.
Semmivel sem vagy különb azoktól akinél ezeket kritizálod.

Te tényleg elhiszed, hogy Izrael értünk is harcol Gázában?
(a nagykövet szerint)

Igen, ezért is kell főleg, nőket, gyerekeket és fiatal férfiakat gyilkolni, mert így kevesebb az esély, hogy újabb terroristák lépjenek be a meghaltak helyébe.
Teljesen racionális.

(pedig csak az eredeti szerződést kellene betartani, csak hát az nem érdekük )

Az amerikaiak által hátrahagyott hullahegyekre azért szívesen olvasnék 1 "erkölcsileg" megfelelően is indokolt magyarázatot.

Nyitott vagyok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.13. 14:27:48

@6.Lenin:
Hümm, ezt úgy szoktam mondani, hogy nem vagy célcsoport. :D
Itt egyébként is túltengenek a ballibek (köcsögök), miért 1 szem neked írnék... még a végén nem értenéd... félreértenéd... stb.

6.Lenin 2014.08.13. 14:31:31

@concret:

Szándékosan nem érted?

Te hivatkozol a történelem ismertére aztán olyasmiket próbálsz összehasonlítani, amiket nem is lehetne 1 lapon említeni.

Próbálj már te is elszakadni 1 picit a saját brosúrádtól.

concret 2014.08.13. 14:38:06

@6.Lenin: Tényleg Lenin, jártál Spanyolországban? Van saját tapasztalatod, vagy csak a szelektív híradásokra támaszkodsz?

Kicsit zavarba hoztál... a Fidesz jellemzően Izrael pártján áll, nem? Vagy ezt csak a kívülállók hiszik? Én úgy tudtam, a dzsihád harcosaival a Jobbik érez együtt. De ebben lehet lemaradásom, OV tényleg dinamikusan el tud szakadni saját korábbi eszméitől-véleményeitől-álláspontjától.

concret 2014.08.13. 14:40:32

@6.Lenin: Hát, itt most tényleg van valami gond. Vagy az én szövegértésemmel, vagy a Te fogalmazásoddal. Azt sem tudom, mire vonatkozik a válaszod, egy kukkot sem értek belőle.

Tudod mit: bennem van a hiba.

6.Lenin 2014.08.13. 14:41:41

@Hepci:

kértelek valaha is, hogy nekem szórjad magasztos szellemiséged morzsáit?
Vagy én sikoltoztam itt a kegyeidért?

(megszólítanak, válaszolok, majdnem mindegy, hogy kicsoda az illető-névtelen,de amúgy se nagyon érdekel, ki is valójában)

Nekem semmi bajom itt senkivel, mindenki azt ír amit akar, mivel szórakozik.
Ha unalmas lesz-már közel ez a határ-abbahagyom minden lelki sérülés nélkül.
Van több minden, ami valóban érdekel,itt nem sok, de van itt is olyasmi.

6.Lenin 2014.08.13. 14:53:17

@concret:

Mi a tosz közöm van Orbánhoz, vagy a Fideszhez, azon kívül, hogy az utóbbi választásokon rájuk szavaztam.
sok mindenben nem értek velük 1et.Nagyon sok minden + nem érdekel, mert képes vagyok magam megoldani.

Ki a tosz támogatnék ma Mo-on, mást?
Ennyi köcsög a világon nincs, mint a hazai ellenzék.

Ja, és még 1. Én emléxem, hogy az előzőekben miről is volt szó.Persze lehet, hogy így nehezen érthető,vagy tényleg rosszul fogalmazok.
Mind1.

Talán még 1, de nem olyan érdekes...
kinek is érdeke a terrorizmus léte? Mennyi minden megoldható a rá való hivatkozással-minden,és mindenki ellenőrzése(hogy értsd is mire gondolok).

ezekről mit ír a brosúrád?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.13. 15:06:05

@concret:
Persze, ő volt Lukács tábornok szárnysegédje.
Ebből az időből származik a mondás: 'No pasaran'.
Ezt az egyszerűbb nemzetközi harcosok úgy fordították, hogy nincs punci...

concret 2014.08.13. 15:07:27

@6.Lenin: Az én brosurám (fejből idézve, mert nekem csak az van) azt írja:

A világ legbutább következtetéseihez lehet eljutni a "kinek érdeke" kezdetű kérdésekkel, hiszen mindent és mindennek az ellenkezőjét is be lehet vele bizonyítani. Sőt, utána még egyet, és még egyet etc. etc. lehet csavarni az érdekkeresés alapú következtetéseken.

Én, buta köcsög általában az elsőnél megállok. A terroristának vannak céljai, amiért harcol. Pont. És aki ellen harcol, az nem titokban bujtogatja-pénzeli, hogy veszélyeztesse és kárt okozzon neki, és ezért ő, terrorveszélyre hivatkozva sok anyagi-emberi áldozat árán féken tarthassa azt, amit önmagának okozott.

Viszont tudom: vannak elmék, amik sokkal furmányosabban válaszolnak az ilyen kérdésekre. A nem-ballibbantak.

concret 2014.08.13. 15:18:58

@Hepci: És vajon hány neve lehetett? Mindig úgy irigyeltem őket: több nevük lehetett, mint foguk.

6.Lenin 2014.08.13. 15:24:00

@concret:

-Kedves elnök Úr,mit terveznek délutánra a tea után?
-Megtámadjuk Irakot, mert aggódunk az iraki népért, és így már a tea sem esik jól.
-Más magyarázat?
-Más? Minek?Nekünk kötelességünk aggódni másokért.
-Afganisztánban?
-Ott is.
-Szíriában?
-Ott pláne.
-Más országokban miért nem aggódnak?
-Hát izé, akkora szívünk azért nincs, de rajta vannak a listán, talán.
-Aztán miért hagyják őket magukra?
-Általában a mi emberünk lesz ott a góré, oldják meg maguk,meg aztán 1hamar úgysem állnak talpra, sok mindent el tudunk nekik adni, főleg fegyvereket. Mindenki jól jár.
-Az ikertorony az miért volt?
-Semmi köze az egészhez,köcsögök szórakoznak olyasmivel, hogy összefüggést keresnek.
-Köszönöm Elnök Úr!
-Kérem, menj békével.

concret 2014.08.13. 15:29:04

@6.Lenin: Milyen kár.

Sosem fogom megtudni, az ikertorony az miért volt.

Pedig nyilván kézenfekvő, csak tudni kell a dolgok mögé látni, nem?

6.Lenin 2014.08.13. 15:38:35

@concret:

Soxor még az igazi "hősök" idején is úgy kezdődik 1 sztori, hogy megizélnek vagy elrabolnak 1 spinét az ellen oldalon/oldalról.
Aztán jönnek a hősök.

(az igaz, hogy gazemberek, erkölcstelenek,hazugok mindig a ellenfél oldalán vannak.Ezt mindig megeszik a hazai drukkerek)

(csak neked, hogy értelmezni tudd: a zárójelben lévő megállapítás mindenkire vonatkozik, a fideszesekre is, de nem mindenkire a másik oldalon sem.Természetesen szerintem)

concret 2014.08.13. 15:45:47

@6.Lenin: Na látod, néha én is átlátok a szitán.

Pl kisgyerekként, ha apámra voltam bízva, antik történetekkel szórakoztatott, pl az Iliásszal. Na én azért erősen gyanakodtam, hogy pusztán Heléna megdugása miatt harcoltak volna 10 éven át a görögök: gondoltam, volt valami hátsó szándékuk is (és ezt nem Heléna hátsójára vonatkoztattam).

6.Lenin 2014.08.13. 15:56:06

@concret:

Igen, nem mindenkinél esik le időben a tantusz. Van, aki soha nem tudja átélni ezt a felemelő pillanatot, marad a mese részénél.

mindig is azt mondtam/mondom:mindenkit megillet a jog,de hát az esélyek soha nem lesznek egyenlőek.

1 formás hátsó látványa is lehet a megvilágosodás kezdetének kiváltó impulzusa,pláne ha van áttekintésük a másik oldalra is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.13. 20:59:02

@panelburzsuj:
Ballib köcsög vagyol.
Egyáltalán, itt mindenki ballib köcsög, az egy szem Lenint leszámítva.
Hozzáteszem, ezt se gondoltam volna 20 éve, hogy OV/Fidesz 1szer bevonzza a lenineket. De most jól 1másra találtak.
Függöny.

Khal Drogo 2014.08.14. 09:38:56

Az első negyedévi 3,5% után 3,9%-kal, 8 éve nem látott ütemmel bővült a második negyedévben éves alapon a magyar gazdaság - közölte az előzetes, munkanaphatással korrigált adatot a KSH. Utóbbi gyorsabb, mint a Portfolio tegnap közzétett elemzői konszenzusa (3,6%), illetve egy egyszerű előrejelző modell által jelzett dinamika (szintén 3,6%). Negyedéves alapon a magyar gazdaság az első negyedévi 1,1% után 0,8%-kal bővült.

---

Ennyit a gazdasági összeomlásunkról.

Khal Drogo 2014.08.14. 13:13:30

Ma is extrém olcsón kapott pénzt a magyar állam
2014. augusztus 14. 11:50

Bár nem volt nagy tolongás egyik mai állampapír aukción sem, de a 12 hónapos diszkontkincstárjegy kibocsátásnál mégis újabb történelmi mélypontra bukott az aukciós átlaghozam. Ez tehát azt jelenti, hogy az állam a keddi 3 hónapos után a mai 12 hónapos kibocsátásnál is minden idők legalacsonyabb hozama mellett tudott forráshoz jutni. Jóval olcsóbban, mint az aktuális jegybanki alapkamat.

Az Államadósság Kezelő Központ ma két állampapír kapcsán tartott aukciót, amelyek közül a 12 hónapos diszkontkincstárjegynél (D150722) a mostanában szokásosnak mondható 40 milliárd forintnyi mennyiségre csak 70,5 milliárd forintnyi vételi ajánlatot kapott. Ezt, illetve a rendkívül alacsony hozamelvárásokat látva azonban nem emelte meg az elfogadott ajánlatot, azaz csak 40 milliárd forintnyi papírt értékesített. Az elfogadott ajánlatok hozama 1,83% és 1,88% között szóródott, amelyek mellett az átlaghozam 1,86%-os lett. Ez 1 bázisponttal alacsonyabb a tegnapi 12 hónapos másodpiaci referenciahozamnál és 2 bázisponttal marad el a két héttel ezelőtti legutóbbi hasonló futamidejű kibocsátás átlaghozamától.

---

Nincs ma jó napja a csődprófétáknak.

panelburzsuj 2014.08.14. 22:50:14

@6.Lenin:
Csak a nem "A nap kommentje" címre pályázol ezzel a kis epigrammatikus ékkővel annál a legeslegkötsögebb 444-nél?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.15. 20:12:20

@panelburzsuj:
Hát, azok kötsögök, ez kétségtelen.
A gyengébbik laptopom képernyője rögtön lefagy a 4444444444-től.
UP, a nagy médiagéniusz, a zsiráffasznyi betűkkel.
Nem volt mellette valaki, aki kitalálja, hány mega lehet egy főoldal...

panelburzsuj 2014.08.16. 11:26:25

@Hepci:
Azér ez csudás, hogy milyen hűséggel ugrik ki-ki a maga hívószavára...

A leninfroclizás ugyanis 444-es farkinca nélkül is műkszene:

"Csak a nem "A nap kommentje" címre pályázol ezzel a kis epigrammatikus ékkővel?"

panelburzsuj 2014.08.16. 11:29:11

@panelburzsuj:
(És ha nem lennék olyan lusta dög, hogy a trehányul begépeltet sorjázás nélkül kopizom, akkor még jobban műkszene:

"Csak nem "A nap kommentje" címre pályázol ezzel a kis epigrammatikus ékkővel?" )

Khal Drogo 2014.08.17. 18:29:52

@panelburzsuj: Érdekes oldal ez a 444. Magabiztosan formálnak véleményt minden kérdésben. Egyszer láttam hogy azon poénkodtak hogy a DOS alapú As400-as programot használtak a magyar kormányablakban, és DOS-os programot ma már csak idióták használnak.
Nos véletlenül tudom hogy ezt a programkörnyezetet használja a British Petrol is. 2014-ben is. Könyvelésre.
A kormányablakban lefotózott program pedig egy átalakított, ügyiratkövetési program volt.

De nyilván a 444 jobban tudja mik az ügyviteli programok. Mert ők olyan nagyon okosak. Nyilván ami egy világcégnek jó, az a magyar közigazgatásnak rossz, mivel DOS ALAPÚ.

Ennyit ér ez a 444.hu. Gondolom más cikkeiben is, hasonló alapossággal dolgoznak.

panelburzsuj 2014.08.18. 17:59:57

@Khal Drogo:
Kérdezd meg Hepcit: találkozott-e olyan cikkel bármely látogatottabb mindenevő hírportálon, ami a kettőnk (Hepci meg panelburzsuj) közös szakmájába vág - és végigolvasásra érdemesnek méltatta, és a zárómondatig bezárólag kifogástalannak találta.

"Szakportálok", még inkább blogok is hajmeresztő beszólásokat produkálnak az általuk "művelt" területen - nemhogy a tesséklássák talpalt zsurnaliszták.

És akkor a "politikai célú" félrebeszélésről még mukkot se ejtettünk.

Ez van: a "magyar közbeszéd" nem termikeket kínál a jámbor szörfölőnek, hanem örvényeket.

sanity 2014.08.18. 22:33:21

@Khal Drogo:

Több mérnök tanárom is használ DOS alapú programot, pedig beléjük több értelem szorult, mint a 444-es / indexes zugfirkászokba. Gyárakba meg inkább ne nézzenek be, mert elsápadnának, hogy 1-2 cég milyen szoftvereket alkalmaz még most is.

Nagyon látszik rajtuk szinte mindenben, hogy a fogyasztói társadalom szülöttjei, és azt hiszik, hogy csak az lehet jó, ami a legújabb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.08.19. 00:33:10

A fidesz Széll Kálmán terve a GDP arányos államadósság alakulására:

2010: 80,2%
2011: 75,5%
2012: 72,1%
2013: 69,7%
2014: 66,7%
2015: 64,1%

Ezzel szemben a friss tényadat: 85,1%

A fidesz jobban teljesít 133%-ra teljesítette a saját tervét.

Csak kár, hogy a terv és a valóság fordítottan arányos. :-(

szoja122 2014.08.19. 06:58:32

@Khal Drogo: A számítástechnikai kultúra Magyarországon nagyon rossz. Még mindig nagyon sokan vannak, akik csak alapszinten tudják kezelni, még akkor is, ha napi munkájukhoz kell.
Például bemegyek egy patikába és azt látom, hogy a számítógép nemhogy gyorsítaná a munkát, hanem lassítja.
A hivataloknál is ez van.
Sokszor az egyetemen még a kutatók között is akad olyan aki csak alapszinten kezeli.
Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy relatíve más országokban is így van.

Nagyon sok ember idegenkednek a technikától. Idegenkedik minden újtól, mástól. És ezzel keményen a politikához jutottunk.

szoja122 2014.08.19. 08:39:25

@Akitlosz: Kérdezem, nem tudom a választ.

Te elhiszed ezeket az adatokat?

Ezt a jegybank hozta nyilvánosságra. Az nem lehetséges, hogy ennél több? Vagy azért, mert simán hazudnak, vagy azért mert trükkös könyvelést csinálnak, vagy mindkét okból. Nem tudom hogy az adatokat mennyire lehet kívülről ellenőrizni?

A kormányt sohasem zavarta, ha nyílt és egyértelmű hazugságokon kapták, attól még mondták azokat.

livengood 2014.08.20. 13:20:43

@Khal Drogo: "Ennyit ér ez a 444.hu. Gondolom más cikkeiben is, hasonló alapossággal dolgoznak."

Helyeslem a médiamunkások tévedéseinek szóvátételét. Az általánosítást néhány túlzó, hibás, téves, csúsztató, hazug cikk alapján viszont improduktívnak tartom.

Azt gondoltam te érted, hogy a média munkásai értelem szerűen nem érthetnek több mindenhez profi módon mint a nagy átlag. Az internet által is pörgetett, a Világ összedrótozásából következő hírcunami, valamint a tudományok és szakmák fejlődésének követhetetlen hipergyorsulása lehetetlenné teszi olyan újságírók alkalmazását akik a 19. (20.) századi elvárásoknak meg tudnának felelni, és mindenre kiterjedő figyelemmel ásnák bele magukat egy egy témába. A legkevesebb, hogy erre nincs idő. De ott van még a befektetett munka megtérülése: nem éri meg, azért mert az alaposságnak kicsi a kereslete. Ez a tömegmédia kora, a mediatizált világé, ahol ha nem vigyázol megbizonyosodsz akár arról is, hogy mennyire igazad van és mennyire tévednek mások. Itt minden pillanatban Krisztus születik és eljő az ördög. Felesleges általánosítani, mert ilyen alapon minden média "bűnös", mind csúsztat, felületes és hazug.

Minden hátránya ellenére ez a mediatizált világ fantasztikus lehetőséget kínál azoknak akik a Világ dolgairól minél mélyebb tudásra szeretnének szert tenni. Te sem a tömegmédiából szerzed a tudásod. Azt te is "csak" arra használod, hogy MÁSHOL utána nézz annak ami ABBÓL felkelti az érdeklődésed.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.20. 16:37:08

@livengood:
Nem azzal van a baj, hogy az újságírók nem értenek mindenhez/semmihez, hanem arról, hogy egyúttal (gyakran) nagyképű, ellenszenves-arrogáns pöcsök. Különösen akkor irritáló az ilyesmi, ha emellett a szakmájukhoz se értenek, vagyis képtelenek hibátlan magyar nyelven megfogalmazni és leírni egy közepesen bonyolult összetett mondatot.

szoja122 2014.08.20. 18:05:24

@Hepci: Tedd hozzá, hogy ezek közül néhányan még nemzetinek is vallják magukat, pedig, mint ahogy írtad, még magyarul sem tudnak.

szoja122 2014.08.22. 07:54:49

"Semjén Zsolt helyretette Darwint"

""A miniszterelnök-helyettes némi kiegészítéssel élt az evolúcióelmélettel kapcsolatban.

"Ha egy dogmatikus evolucionista elméletet vallanánk, akkor az természettudományos képtelenség lenne, mert azt állítaná, hogy valami olyat ad, amije nincsen.""

index.hu/belfold/2014/08/18/semjen_zsolt_helyretette_darwint/

Az rendben van, hogy nem érti a biológiát, de akkor minek beszél róla? Ráadásul a saját vallását sem ismeri és az már bűn:

"Valójában az Egyház elfogadja azt a tényt, miszerint az ember egy hosszú anyagi és biológiai folyamat eredményeként, az előtte kialakuló élőlények láncolatában jelenik meg. Az egyetlen dolog, amiben nagyon keményen ragaszkodik álláspontjához, az az emberi lény egyedülálló jellege, "akit Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett". Így a II. Vatikáni Zsinat emlékeztet arra, hogy az ember "az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart" (Gaudium et Spes, 24). Minden más élőlénnyel ellentétben egyedül az embert tekinti úgy, mint önmagáért való célt. Az ember személy, aki szelleme által képes arra, hogy ajándékul adja önmagát, és visszatérjen az Istennel való közösségbe. Így az Egyház számára döntő fontosságú leszögezni, hogy még ha az ember teste az előtte már létező anyagokból származik is, lelkét közvetlenül Isten teremtette. A keresztények tehát azt az ontológiai ugrást hangsúlyozzák, amelyet az emberi tudat mint olyan megjelenése jelent az evolúciós láncolat végén, és azt húzzák alá, hogy az új fajnak milyen jellegzetes vonásai vannak: öntudat, a reflexió képessége, erkölcsi tudat, szabadság, erkölcsi vagy vallási tapasztalat... megannyi vonás, amely kizárólag az embert jellemzi, és amely a keresztény hit szerint mind arra mutat, hogy az embernek Isten által teremtett lelke van."

pius.plebania.hu/m-ige/m-teologiai-irasok/148-hogyan-lehet-helyesen-ertelmezni-az-eredeti-bunt-a-tudomany-tukreben-ii

Nem ez az első eset, hogy még a saját vallását sem ismer:

"Isten a történelem ura" Jelenti ki az alaptörvény. Akkor hol van a szabad akarat, amit az egyház hangsúlyoz?

graycivil 2014.08.22. 13:09:12

"Egyenesen Mucsáról

Orbán Viktor politizálási gyakorlata nem áll távol annak a helyközi vagány csávónak (HVCS) a módszerétől, aki a kocsmába belépve először is berúgja az ajtót, lefejeli a pultost, s ezután kéri ki a feles vodkát a korsó sörrel. Fizetni azonban elfelejt. A módszer legközelebb is holtbiztosan működik, de csak akkor, ha a keménykedő HVCS a kocsmárosban nem talál az emberére. Mert akkor nincsen legközelebb. Akkor már az első alkalommal feltörlik vele a padlót."

nol.hu/velemeny/egyenesen-mucsarol-1481559

"Azt üzenték a Fidesznek, a helyi önkormányzatnak, a Kliknek és a kormányhivatalnak, hogy vannak még az országban olyanok, akikkel nem lehet mindent megcsinálni. Ha az ilyen emberek száma eléri nálunk a kritikus tömeget, akkor ez a mucsai hatalom meg fog bukni. De ha nem, akkor továbbra is itt hőzöng, verekszik és mértéktelenül tivornyázik: a mi kontónkra."

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2014.08.26. 15:20:58

"Lehet-e sikeres Orbán illiberális demokráciája?

Törökország, Szingapúr és Kína jelentős sikereket ért el. Oroszország esetében nehéz elfeledkezni arról, hogy az energiahordozók milyen mértékben drágultak az elmúlt évtizedben. Elképzelhető-e az, hogy Orbán sajátos illiberális kísérlete sikeres lesz? Elvileg igen."

orulunkvincent.blog.hu/2014/08/25/lehet-e_sikeres_egy_illiberalis_allam

"Orbán államában nincsenek rizsfőző gépek a folyosókon, nincs rá szükség. Orbán nem Harvardot, MIT-t, Oxford-ot végzett elitet akar, hanem fricztamás szerű idiótákat. Ez egy provinciálisan tekintélyelvű rendszer, alacsony horizonttal és hozzáadott értékkel.

Orbán nem akarja a kínai, szingapúri utat választani. Orbán nacionalizmusából teljesen hiányzik a "gloire". Orbán Nemzeti Közszolgálati Egyetemén komplett hülyék vezethetnek tanszéket, dilis kóklerek adnak neki tanácsot, szavait nagyon buta (de legalább rettenetesen aljas) emberek interpretálják az állami/félállami sajtóban."

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.08.27. 12:55:24

@szoja122:

Trükkös könyvelést csinálnak az igaz.

Úgy időzítik, hogy az év végén legyen alacsony az adósság, év közben pedig magas. De ez mesterséges játék, az átlag az év végi mesterségesen kicsi és az év közbeni mesterségesen magas adósságszint szint között lehet. Ilyenkor "bespájzolnak" hitelből, hogy év végére abnormálisan alacsony adósság mutatót tudjanak kihozni. De ez egyre nehezebben megy, így egyre magasabb az év közbeni adat.

szoja122 2014.08.28. 06:04:47

Érdemes megnézni, tanulságos:

www.atv.hu/videok/video-20140827-hegedus-miklos

"A közműszolgáltatók helyzete nagyon nehéz, az egyetemes szolgáltatási szegmens mélyen veszteséges - ezt Hegedűs Miklós mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója szerint eddig összesen 25 százalékkal csökkentek az árak, ezzel Magyarországon a második legalacsonyabb az energiaár az egész Európai Unión belül."

Khal Drogo 2014.08.29. 20:09:04

Elemzők szerint nehéz kiszámolni, milyen hatásai lesznek a jövedelemarányos törlesztő részletnek. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis százalékban maximálja, hogy a bevallott jövedelmek után mekkora mértékű hitelt lehet felvenni. A jegybank mindenesetre számít arra, hogy rövidtávon lehetnek negatív hatásai, összességében azonban ezt nem tartják jelentősnek.

---

Ismerősi körömben hallottam hogy egy fiatal vállalkozó pár most emelte meg a bejelentett jövedelmét mivel lakáshitelt akarnak felvenni és hát az eddigi bevallott minimálbéres jövedelemük nem lesz elég semmire.

Kíváncsi vagyok ez mennyire fog fehéríteni a gazdaságban. Valamennyire biztosan.

Khal Drogo 2014.08.29. 20:14:30

A blog jelentősen döglődik. Pedig a bloggazda értékelhetné akár az ukrán eseményeket, igaz azokat a magyar belpolitikai is méla közönnyel bámulja. Eközben azért itt komolyabb dolgokról lehet szó. Egyre komolyabb a katonai konfliktus ami gazdasági kérdéseket is von maga után, amelyeknek a magyar belpolitikára is lesznek hatásai.

szoja122 2014.08.30. 10:54:58

@Khal Drogo: Ukrán események, magyar belpolitika? Ezekről csak negatívumokat lehet írni. Pedig az új doktrína ezt nem engedi. A pitypang virágzása pedig már elmúlt, sőt már megírták. Akkor miről írjon?

Khal Drogo 2014.08.30. 15:55:15

@szoja122: Azért itt komoly dolgok vannak a terítéken. A nyár közepéig előrenyomuló a vezetésében újraszervezett ukrán hadsereg sorba vette be a városokat és szorította hátra a szakadárokat, a konfliktus lezárása nem tűnt távolinak.
Most azonban az oroszok emelték a konfliktusban a harc intenzitását, a szakadárok megerősödése nyilvánvalóan nem attól történt meg mert több kenyeret ettek.
Az ukránok nem fogják feladni a Donyeck-medencét, ahogyan az oroszok sem fognak egyhamar visszavonulni.

Az ukránok pénzt fognak kapni és szerintem kerülőúton, titkosszolgálati akciók keretében Nyugatról hadifelszerelést is, szerintem mozgosítás is lesz, több katonát kell bevetnie az ukránoknak, hogy megfordítsák a háború menetét.

Menekülthullám jöhet Kárpátalja irányából, de ami még ennél is biztosabb, hogy a gazdasági szankciók folytatódnak kölcsönösen.

Sokatmondó a pártok álláspontja :
Fidesz - Nem jó a gazdasági szankció ( kérdés akkor mi a jó, erre nincs válasz, tárgyalni nincs nagyon miről amikor orosz haderő harcol Ukrajnában ).
Jobbik - A kormány az USA csicskája. ( nálam ez oroszok felé tett húzás, ez a Jobbik orosz pénzből él vádak fényében érdekes ).
MSZP - Putyin csicskája a kormány.
LMP - Fogalmam sincs mi az álláspontjuk.

nyünyüge 2014.08.30. 18:29:23

A bloggazda meghallotta az idők szavát, a Facebook-on van jelen.
Aminek előnye lehet az is, hogy ott egyértelműbbek a felelősségi viszonyok, mint egy blogon vagy egy fórumon megjelenő vélemények esetében.

Amúgy ez tetszik ma legjobban:

RTL híradó, mai téma:

Gíró-Szász András volt kormányszóvívő visszavásárolta magát abba a cégbe, amelyik x millió kereskedelmi rádió hallgató számára eldönti, hogy mi legyen az aznapi hírekben.

A kormányzati média meg vakargatja a fejét - mert valamit azért csak kell reagálni azokra a hírekre, amelyeket bizonytalan, de aggasztó számú, eddig érintetlen hallgató hall, és nem lehet tudni, hogy mi megy át belőle.

Hogy per egy darab sincs, az az RTL profizmusát jelzi.
Csak már letesztelt, a szűkebb nyilvánosságban már megjelent hírekkel operál.

szoja122 2014.08.30. 18:45:37

@Khal Drogo: Az előbbi hozzászólásom irónia volt.

Nagyon is tudom, hogy a helyzet súlyos. Magyarországra nézve akár katasztrofális is lehet.

"LMP - Fogalmam sincs mi az álláspontjuk." Azért mert nincs. Mit mondjanak? A többiek minden oldalról már elmondták a véleményüket. Ha bármelyiket is megismétlik, akkor már esetleg arra az oldalra nyomnák őket. Ez az a tipikus helyzet amikor a MINDENÁRON a középre való tartozás erőltetése a lehető legrosszabb politika.

lorantka 2014.08.30. 18:57:15

@iii:

Judaism:
Hungary: 0,97%
Switzerland: 0,24%

Lehet, hogy ott jobban kiirtották őket? o.O

Khal Drogo 2014.08.30. 19:18:02

@szoja122: A magyar pártok mintha fel sem fognák ennek az egésznek a jelentőségét. Nevetségesebbnél nevetségesebb nyilatkozatok születnek. Mindig amikor valami rendkívüli dolog történik, a magyar politikai elit néz maga elé tanácstalanul.

Khal Drogo 2014.08.30. 19:22:20

Önbecsapás azt állítani, hogy az Európai Unió szankciós politikája Oroszországgal szemben sikeres, hogy ennek folytatása elegendő, és meg fogja oldani a konfliktust - jelentette ki az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozójára érkezve Orbán Viktor miniszterelnök.

---

Ez eddig érthető és jogos.
Csak az a kérdés, akkor mit csináljon az EU.

Ha nyíltan fegyvereket adnak akkor az oroszok erre hivatkozva fokozzák a katonai tevékenységüket.
Háborút Nyugat nem akar és nem akarja tétlenül nézni hogy az oroszok felfalják a Donyeck-medencét.

Nem nagyon van más eszköz a nyomásgyakorlásra, mint a gazdasági szankciók, akkor is ha azok gazdasági problémákat okoznak.

Én nem látok más utat, tárgyalni persze kell de hogy ezt a konfliktus a tárgyalások nem fogják megoldani az is biztos.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.30. 23:24:42

@nyünyüge:
TG modern ember.
Letette a voksot - akarom mondani, a f*szt - a faszbukra.

livengood 2014.08.31. 02:12:33

I.

A békétől a totális háborúig a lokális háborúkon át vezet az út, ami Európa közepén ismét tartósnak ígérkezően gyökeret ereszt. Az Európai Unió (+USA) a 23 év köldöknézés és a kelet-európaiakra, (oroszokra) tekintet nélküli politikája elhozta ezt nekünk.

Azt hiszem szinte senki sem érti, hogy Európában végleg vége a békének.

Természetesen, Nyugat-Európa (+USA) még biztonságban van. De nézzünk a térképre és gondoljuk végig milyen állapotú országokat is eredményezett az USA és az európai nagyhatalmak 23 éves politikája az Ural - Kaukázus és az Adria - Balti-tenger között. Gondoljuk végig milyen nagyhatalmi politikának a terméke Putyin?

A kilencvenes években ebben a térségben azt csináltak a nyugati hatalmak amit akartak. Épp az itt élők és a vezetőik akarták a nyugatot, gyermetegen bíztak bennük. Azt a javukra kell írni, hogy katonailag nem foglalták el Kelet-Európát, mindenki más ezt tette volna. De rövid távú érdekeiken túl, nemigen törődtek többet e vidékkel. Nemigen, mert nyugatról mégis sok minden jót kapott ez a térség, de nem volt koncepció azon túl, hogy ők (a nyugat) jobban járjanak. Közben a térségben itt ott "megcsinálhatták" magukat azok a vezetők akik már pragmatikusan, okosan, üzleti vállalkozás szerűen használják a hatalmat. Elsősorban persze maguknak, meg hát a történelem könyveknek, meg el ne felejtsük, szövegben mindig a nép üdvéért.

Ez a helyzet nálunk, ez a helyzet Oroszországban. Csak épp Oroszország már ezelőtt atomhatalom volt, a világ leggazdagabb ásványkincs lelőhelyeinek a birtokosa, két kontinensen terül el, és kicsit több lakójából több ágyútölteléket lehet csinálni. Ráadásul a Nyugat semmilyen formában nem integrálta mint Magyarországot és a többi KE-it a Nátóba és az EU-ba. Meg sem próbálta.

Mit gondoltak a megnyert Hidegháború után a nyugat vezetői? Elolvadnak az atombombák? Elsüllyednek a területek az Urálon túl? Elviszik az oroszokat a marslakók? Én már akkor sem értettem, ma sem értem mi a fenét gondoltak? Leírták az oroszokat, azt láttam. De hogy gondolták azt, hogy nem kell tenniük semmit? Örökké tökrészeg Jelcinek lesznek Oroszország vezetői?

Persze, nem gondoltam, hogy az EU-ba kéne felvenni őket. De valamiféle "megállapodásra" törekedni kellett volna. Pl. Atlanti-orosz szövetség, végül is keresztény kultúrájú az egész északi térség Csendes-óceántól Csendes-óceánig. Milyen szép is lehetett volna: Három szövetséges unió irányítaná északot Kína, meg "nem tudom mi jön még" ellenében. Persze ezért adni is kellett volna "valamit", mondjuk békén hagyni a piacaikat, egyenlő félként kezelni őket (Putyinról azt se tudnánk hogy létezik), meg ilyesmik. No itt a bibi. Találgatok: Azt hihették ingyen megússzák, felmarják a profitot, befektetni, visszaforgatni nem kell. Ha így van, akkor magánemberként milyen igazuk volt! Hol lesznek már a luxusba, dicsőségbe beleőszült akkori vezetők amikor itt fellángol a Pokol tüze.

livengood 2014.08.31. 02:16:10

II.

Most már mindegy, jöjjenek a szankciók - mondhatnám, de hülye lennék, ha nem látnám, hogy a Nyugat mai politikája a tegnap politikája. Képtelenek lesznek megállítani a háború eszkalálódását, mert most még többre lenne szükség mint az elbénázott 20 év alatt. Olyan szankciókra lenne szükség aminek még a századrészére sem képesek. Nem azért mert nem bírnák ki. Hanem azért mert az EU-ban még az ingerküszöbig sem jutott el az, hogy:

EURÓPÁBAN NAGY HÁBORÚ VAN!

A vezetőktől a médiából informálódó köznépig mindenki úgy gondol erre az egészre mint az elmúlt negyedszázad többi háborúcskájára. Pedig ez nem Jugoszláv háború, de megkockáztatom - még csak nem is dzsihádisták világhatalomra törő idióta "zombi" háborúja (amivel mellesleg épp a többségben lévő "hétköznapi", nem fanatikus muszlimokat, meg a környék iszlám hatalmait haragítják magukra) pedig őket mind a sajtó mind a politika komolyabban veszi mint ezt az európai háborút.

Ez a háború Európa legjobban felfegyverzett és a világ egyik legnagyobb atomhatalmának, Oroszországnak, és Európában az egyik legnagyobb területű, az egyik legnagyobb lakosságú, instabil térséggel körülvett Ukrajnának a háborúja. Világszínvonalú szakemberek garmadája mind két oldalon, körben instabil EU országok. Egyszerűen nem értem: nem látni, hogy a II. Világháború óta a legnagyobb háború köszönt az emberiségre? Ha ez a Föld túloldalán lenne, akkor is tragikus lenne ránk nézve.

Vlagyimir Putyin az elmúlt hónapokban a világ vezetői között példátlan tapasztalatra tett szert. Csak az elmúlt korok birodalmainak vezérei tapasztalták azt meg amit jelen időben egyedül Putyin él át: A nép már Nagyvezérként tekint rá, szó szerint a lábai előtt hever és imádja. Mi a csuda tántorítaná el ezek után a háborútól? - Hát annak elvesztése ami háborúra sarkalja őt: - Ha elveszítené a nép imádatát. No ez nem két fillérjébe fog kerülni az Uniónak. Minél később ébred fel az EU annál többe.

Jó lenne, ha látnánk: Nem fog Kelet-Ukrajnára korlátozódni a háború, nem lesz hamar vége, és az Európai Unió sorsa is ezen fog eldőlni.

Sajnos, megint úgy fog látszani, hogy Orbánnak „igaza” volt: Ahogy Putyint, őt sem kötik a nyugatos gondolkodás „béklyói”, azért látja a bénázást is és igaza van abban, hogy ez a „szankció” nem érhet célt. De, ha nem saját pecsenyéjét sütögetné ő is, hanem "bár leszarom az EU-t, de hazafiként a magyarokért megteszem”, akkor azért küzdene az EU-ban, hogy Oroszországtól egy csepp olajat, gázt, egyéb terméket ne vásároljon és ne adjon el semmit Oroszországnak az EU (és az USA), már ha valóban létezik olyan, hogy Európai Unió. Mert ne legyenek illúzióink, a háború úgy fog átgördülni a Kárpátokon, ahogy a Kaukázuson már megszokott.

Putyint csak az oroszok kergethetik el. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha megtudják, hogy ez nem az ő háborújuk, hanem Putyin háborúja, de ők finanszírozzák. Ez sokba kerülne nekünk magyaroknak és az unió polgárainak, de sokkal sokkal kevesebbe mint egy kiterjedt európai háború ami fenyeget.

Khal Drogo 2014.08.31. 08:56:32

@livengood: A konfliktust egyelőre szerintem a donyeck-térségben kell tartani. Arra gondolok hogy a Nyugat pénzt és fegyvert fog adni és már most is ad az ukránoknak, ebben biztos vagyok. Lehet hogy a magyar tankok csehországi exportja kamu de el tudom képzelni hogy nem az. Logikus lépés lenne. Szerintem több ilyen akció is folyamatban van, kerülőutakon, titkosszolgálati akciókon keresztül.
Pénzt is adni fognak, kell pénz üzemanyagra és a halottak hozzátartózóinak is adni kell ellátást, erről már döntöttek is.

Illetve amit már mondtam korábban is, az EU tagállamok újrafegyverkezése fog eljönni. Ez elkerülhetetlen, már Kósa is erről beszélt tegnap hogy a páncélos és tüzérségi katonai képességeket fejleszteni kell. Elég nyilvánvaló az összefüggés.

Az oroszok nem akarnak nyílt háborút egyelőre a Nyugattal, ha akarnának nem pár ezer katonát vetnének be, lassan vége a nyárnak, hadmozdulatokat még pár hétig lehet kivitelezni, az időjárás el fog romlani. A konfliktus ebben az évben nem fog lezárulni, az ukránok szerintem átcsoportosítják a haderőt, hogy megállítsák az orosz előrenyomulást. Ezzel a Donyeck központ ostromgyűrűje fellazul, az oroszok tudnak erősítést vinni a bekerített egységeiknek, a szakadár hadsereg nagy részét mára ugyanis körbezárták.

Szerintem most az orosz cél az hogy a konfliktus aktív maradjon. A szakadárokat meg kellett segíteni, mert vereségre álltak de egyelőre megelégszenek azzal hogy fennmarad a harc és ellenőrzik a Donyeck-medencét.
Ezt azzal a 30-40 ezer katonai erővel, ami az ukrán határ mellett táborozik, fenn tudják tartani.

Khal Drogo 2014.08.31. 10:50:05

Jelentéktelen dolog, de azért nem lennék meglepve ha az UEFA elvenné az orosz 2018-as Európa-bajnokságra a rendezési jogot.
Mi lesz ha kijut Ukrajna Moszkvába az EB-re, nyilván egy csomó halott lesz, a meccs előtt és után, a nacionalisták összeverekedése egy ilyen meccsen borítékolható. De ha a lengyelek kvalifikálnák magukat, akkor is több halottal lehet számolni, tömegverekedések áldozataiként.

livengood 2014.08.31. 15:46:27

@Khal Drogo: Nézz a térképre. Ukrajna végtelen hosszú oroszországi határa mesterséges határ, védhetetlen. Lukasenkó pedig Putyintól függ. Tehát Ukrajna Transznisztriától (Приднестровье) a Fekete-tenger partvidékén a Krímen át a keleti és északi határai mentén Belarussziában is orosz hadműveleti területekkel van körülvéve. Putyin ezeket így használja, mert a rendelkezésére állnak. Maga Kiev sincs biztonságban. Ukrajnából csak a mindig is ultranacionalista központnak számító Lemberg (Львів) uralta nyugati csücskét nem lehetséges elfoglalniuk. Ez durván a lengyel, szlovák, magyar észak román határok alkotta háromszög. Ez az ami Putyinnak nem kell.

Majd nézd meg azt a térképet amit TG is posztolt: index.hu/kulfold/2014/08/29/itt_vannak_oroszorszag_uj_hatarai/

6.Lenin 2014.08.31. 19:09:55

@livengood:

Nagyon érdekes , de mivel rosszak a kérdéseid, csak rosszak lehetnek a válaszok is.

Természetesen ez nem a te hibád, hiszen te csak ragaszkodsz 1 téves megközelítéshez.

lorantka 2014.08.31. 21:18:38

@iii: www.wolframalpha.com

Angol Wiki egyébként 0,3 és 0,1%-ot ír.

Magyar Wikin 80-100.000 főt ír, ami inkább az 1%-hoz van közel mint a 0,1-hez.

Khal Drogo 2014.09.01. 09:45:53

vs.hu/megallithatatlanul-szaguld-az-osztrak-szelsojobb-0831

Szerintem értelmetlen Strache-t a Jobbikhoz hasonlítani. Sokkal inkább Orbánhoz hasonló euszkeptikus politikus akit a nyugati mainstraim média fintorogva méreget.

Khal Drogo 2014.09.01. 09:51:23

@livengood: Folytatódni fog a háború. Az ukránok addig fognak harcolni rövidtávon amíg meglesz rá a képességük. A tél, a gáz kérdése érdekes kérdés. Lesz-e megcsapolás, nyilván amíg orosz erők fognak állomásozni a területükön, annyira nem fognak fizetni a Gazpromnak.
Nagyon összetett kérdés ez, gazdaságilag mindenkinek az érdeke az lenne, hogy rendeződjön a helyzet, álljon vissza az eredeti status quo, de mégis a fegyveres harc fog folytatódni. Ezzel aláásva az a liberális nyugati dogmát, mely szerint mára a gazdaság primátusa annyira meghatározó hogy az elfolytja az ilyen imperalista törekvéseket, hiszen a gazdaság, a tőzsde stb. lekorrumpálják a hatalom résztvevőit, akik mindig tárgyalnak, sosem háborúznak.
Ez egy évtizedes naiv elképzelés, népi regés változata a Mcdonalds-os országok sosem támadják meg egymást. Ami amennyire jól hangzik, akkor ökörség.

nyünyüge 2014.09.02. 18:47:13

Csak szavak?
Amikor egy várhatóan kötelezővé váló tankönyv példabeszédével szülein keresztül megszégyenítjük az osztályban ülő Dzsenifert meg Vivient?
És közben büszkék vagyunk, hogy magyar kultúrára meg keresztény erkölcsre tanítjuk a következő nemzedéket?

Elég sok "furcsaságot" lehet olvasni az új tankönyvekről, bornírt, silány szövegek, sztereotípiák tömkelege irodalom és történelem tanítás ürügyén.

De ez nálam túlmegy minden határon.
444.hu/2014/09/02/dzsenifernek-neveztek-el-a-szuleid-sebaj-meg-lehetsz-bendeguz/

livengood 2014.09.03. 00:44:13

@Khal Drogo: Ez a háború el fog húzódni, éppen ezért veszélyes. Az elkövetkező években sokasodni fognak a globális krízisek, valamint közvetlen környezetünk és mi magunk is mélyebbre kerülünk a válságban. A gazdasági bizonytalanság tapintható. Ráadásul Orbánnak újra és újra emelnie kell a tétet, hogy a híveiben fenntartsa a megtámadott vár szindrómát. Újabb és újabb "tusványosi" eszmefuttatások várhatók, ezek a "dolgok" pedig megszületésüktől fogva egy idő után önjáróvá válnak és realizálódnak. A feszültség eszkalálódik, és csak úgy maradhat majd az események élén, ha egy idő után nem csak beszél, hanem cselekszik belföldön és külföldön (nekünk is vannak „Krímjeink”). Ezt nagy mértékben segíteni fogja az EU bénázása Putyinnal kapcsolatban. Nem tudom Orbán mit tehet majd meg, de meg fogunk lepődni.

Most hallgattam végig Sz. Bíró Zoltánt Fiderikusznál. Szerinte a konfliktus gyorsan megoldódhat. Oroszország garanciákat akar, hogy Ukrajna nem lép be a Nátóba, és megmarad az orosz érdekzónában. Komoly garanciákat akar.

Sz. Bírót tisztelem, rengeteget tud. Nem mérhetem magam hozzá. Én csak gyakran utazok Oroszországba, de az alapján amit ott tapasztalok meggyőződésem, hogy téved. Ha ez a nyugati hatalmakon múlna, igaza is lehetne. A Nátó, (USA, EU) garanciákat adhat, Putyin is adhat valamit (beéri a Krímmel) és megnyugszanak a tőzsdék, megy a biznisz tovább.

Az a baj, hogy ez a gondolkodás nem számol az emberi vágyakkal, illúziókkal, irracionalitással, hitből fakadó meggyőződéssel, és a vezetők hiúságával. Oroszországban ezt a háborút helyeslik az emberek, sőt sokan lelkesednek érte és többet követelnek: meg kell büntetni a nyugatot! Putyinnak is emelnie kell a tétet, ha ennek a hullámnak az élén akar maradni. Ráadásul többet elért az életben mint bár milyen gazdag és nagy hatalmú cégbirodalom tulajdonosa. Van egy hatalmas kiterjedésű birodalma, egy hatalmas hadserege legális atomarzenállal, és van egy népe a járulékos "történelmi nagysággal". Mi mást érhetne még el mint egy győztes háborút amit megörökítenek a történelem lapjai?

Nyilván való, hogy nagy háborút akar, ilyen lehetősége nem igen lesz több. Oroszország „védelmében” háborúzhat, katonailag 0 kockázattal. Gazdaságilag nézve pedig vásárolt egy háborút. Az oroszok boldogan meghitelezik, ha a nyugat hagyja, hogy majd csak a jövőben fizessék ki. Ha ma kellene kifizetniük, akkor Putyinnak hamar vége lenne.

concret 2014.09.03. 11:42:08

@livengood: Amit írsz Oroszországról, az oroszokról, az biztosan helytálló. Én sem gondolom, hogy az orosz közvélemény sokallná Putyin agresszivitását, jelentős részben inkább keveselli.
Az orosz nemzettudat is (hozzánk hasonlóan) erősen historikus. Számukra ez a háború nem idegen területen, hanem "ősi orosz földön" zajlik, Ukrajna valójában a Rusz bölcsője, ahol a lengyel elnyomás bizonytalanította el az orosz közösséghez tartozás érzését. Az "arany Kijev" az "orosz városok anyja" - egy tipikus orosz ember szemében ez fölszabadítás lenne a nyugatos-katolikus behatás alól, mint már többször a múltban. Számukra a szuverén ukrán tudat, sőt, az önálló ukrán nyelv is értelmezhetetlen, a pravoszlávia ellenségei által kreált mesterséges kitaláció. Az orosz nacionalizmus egy valamire való vezetőtő egyenesen elvárná a pravoszláv földek ("Nagy-, Kis- és Fehéroroszország") újbóli egyesítését.

Ehhez képest Putyin reálpolitikus: szerintem ő érzi a lehetőségek korlátait, és csak lassan, centiméterenként tágítja azokat. Nagyon precízen követi a nyugat vélelmezhető toleranciájának az ösvényét: előbb a Krím (ott eddig is állomásozott a flotta), aztán a Kelet-Ukrajna "spontán" lázadása a "föderalizálás" céljából, utóbb a fegyveres orosz beavatkozás: lépésről lépésre mindenhez alkalmazkodunk, hozzászokunk. Most már Kijev elfoglalását veti föl (otthon ezt várják tőle, kifelé persze magyarázkodik).
Szerintem lassan odaér a falhoz. Újra a katonai dicsőség illúziójába ringatott orosz népének már kevés a Krím, kevés lenne a föderalizált (értsd: irányíthatatlanná züllesztett) Ukrajna. Az igazi nagy háború, a nyugat megbüntetése, az orosz lánctalpak újbóli csattogása Berlin kövezetén gyerekes ábránd. Az orosz probléma szinte megoldhatatlan ügy.

panelburzsuj 2014.09.03. 12:06:08

@concret:
Ez az egyik szempont: akar-e háborút Moszkva?

(Eredetiben ugye: akarnak-e az oroszok háborúzni...)

De van egy másik is: a teszefosza, célt vesztett, önnön gazdagságába, piszlicsáré "éleltmód"-civódásaiba süppedt "Nyugat"-nak önként kínálkozó célpont a "poraiból élemedett gonosz birodalma".

És ha megnézed: az orosz birodalomnak (=a "birodalmi oroszoknak") már nincsenek "valódi" szövetségeseik, maximum szájhúzogató, óvatoskodó, saját szemétdombjukat féltőn óvó "társióutasasai".

Szóval nem biztos, hogy a "folytatást" is olyan látványosan tudja majd "kézivezérelni" a tradicionálisan pökhendi, ám erőforrásiban roppant legyengült és magára maradt "muszka gondolat".

concret 2014.09.03. 12:49:11

@panelburzsuj: Kicsit skizofrén maga a helyzet is:

Kereskedünk-e egymással, miközben (verbálisan) háborúzunk?

Olyan mintha egyik fél sem döntötte volna el, igazából ellenségek vagyunk-e, vagy csak azt játszogatjuk.

Kicsit szeretkezünk, de azért még szüzek maradunk, ugye?

Ez az első efféle háború, ahol az agresszortól induló gázvezeték a megtámadott földjén halad át, hogy energiát juttasson az áldozat szövetségeseinek.

Az eddigi háborúk tiszta képletűek voltak: az ellenséggel megszakítjuk a békeidők kapcsolatait, a nálunk rekedt polgárait internáljuk. Most meg azon vívódunk, kizárjuk-e az oroszokat a SWIFT utalási rendszerből?

Előbb-utóbb tisztul a kép. Csak győzzük kivárni. No meg persze szegény kelet-ukránok éljék túl.

panelburzsuj 2014.09.03. 12:56:09

@concret:
No meg a nyugat-oroszok se haljanak bele...

Én arra tippelek, hogy éppen a helyzet olyanaizésége miatt ez lesz a döntő elem: hogy a közvetlen résztvevők és elszenvedők belevadulnak, vagy belefáradnak-e.

livengood 2014.09.03. 14:35:24

Nemrég néztem egy orosz tévét ahol nyelvész magyarázta az "u krájná" jelentését: szél, határ, határvidék. E szerint is! - Ukrajna orosz határvidék. Ilyesmik mennek hónapok óta reggeltől estig az orosz médiákban.

livengood 2014.09.03. 14:43:49

@concret: "Putyin reálpolitikus: szerintemő érzi a lehetőségek korlátait, és csak lassan, centiméterenként tágítja azokat"

Szerintem a 2008-as grúziai benyomulásához képest idén igen csak nagy tempóra kapcsolt. Ha regnálásának 14 évét tekintem, centiméterenként gyorsulva tágít.

6.Lenin 2014.09.03. 19:20:56

@livengood:

Az USA sem vette jó néven amikor az oroszok (CCCP) rakétákat telepítettek Kubába.
Simán támogattak 1 fegyveres beavatkozást.

Túlságosan a nyugat szemén keresztül(érdekei mentén) szemléled a dolgokat.

Miért is?

livengood 2014.09.04. 22:31:01

@6.Lenin:"Az USA sem vette jó néven amikor az oroszok (CCCP) rakétákat telepítettek Kubába. Simán támogattak 1 fegyveres beavatkozást."

Szezon, fazon két külön dolog. Atomháború fenyegetett, az CCCP deklaráltan el akarta pusztítani a nyugatot, Amerikát. Én erre emlékszem: állandóan ment a propaganda, hogy az atomháborút a rút nyugat tervezi ellenünk, népi!!! demokráciákban élők ellen, miközben 1979-ben Afganisztán lerohanásáról a mi 5 ezres falunkban valószínűleg csak én értesültem az "Amerika hangjától". 10 évvel később bámultak is nálunk sokan, hogy onnan miért is vonul ki a Veres hadsereg?

Közben meg a nyugat társadalmai a 68-as mozgalmak nyomán megújultak, az egyén szabadságjogai, nemtől, rassztól, osztálytól függetlenül kiteljesedtek. Az egyéni ambíciók - a nálunk üldözött individualizmus az egyenlő versenyfeltételek között fokozatosan felvirágoztatta a nyugati gazdaságokat, miközben mi évtizedekig stagnáltunk, de közben állandóan értesültünk a szerencsétlenek golgotájáról: olajválság olajválság hátán. Ha az ember nem hallgatta a nyugatról sugárzott adásokat akkor nem is értette, hogy lehetséges, hogy nem pusztulnak bele. A királyi tévét nézve akkor is! úgy tűnt, hogy Magyarország a a lehető legjobb hely számunkra. Persze nem tudhattuk, hogy a titokban itt tárolt szovjet atomrakéták miatt első vonalbeli atomcsapást kaptunk volna a nyakunkba.

Szóval miközben a nyugat társadalom fejlődési és ennek eredményeként gazdasági vonalon megnyerte a hidegháborút, aközben nálunk a hatalom harcolt a hosszú haj, a nyugati dekadencia és a popzene ellen, a nép meg a ma is szokásos túlélő taktikával élve munkának álcázott láblógatás után haza hordta a közösből amire szüksége volt.

"Túlságosan a nyugat szemén keresztül(érdekei mentén) szemléled a dolgokat. Miért is?"

Talán azért mert hallgattam a Szabad Európát meg Amerika hangját. Világnézeti! órán az alezredes eltás, a nép elhárítója is megmondta nekünk, hogy aki a Szabad Európán hallgatja a popzenét annak átmossa a zagyát a nyugati imprelizmus.

Igaza lett.

Szóval láthatod én már rég a nyugatimádat csapdájába estem. Ezért képtelen leszek valaha is felfogni, hogy: "A nyugat érdeke nem lehet a mi érdekünk!" Tévednék írásod attitűdjét illetően?

6.Lenin 2014.09.05. 12:56:00

@livengood:

" ......"A nyugat érdeke nem lehet a mi érdekünk!" Tévednék írásod attitűdjét illetően? "

Igen(és nem csak te).
Tulajdonképpen igazoltad, amit írtam (amire gondolok).

Már bocs, de a zárójelben lévő következtetésed után nem sok értelmét látom, hogy vitát nyissunk erről.
El sem tudsz képzelni más lehetőséget az emberiség számára?
Neked is torz a képed a szabadság,egyenlőség, testvériség nevezetű elképzelésekről. Jobban mondva elég egyoldalúan képzeled ezt el.
Pedig milyen 1xű is lehetne minden.

nyünyüge 2014.09.12. 13:27:48

OFF
Magas volt már a léc, de ezen nyilatkozat arroganciája és felelőtlensége ...

"Rogán Antal szerint az egész utólagos kompenzáció körülbelül ezermilliárdos terhet jelent majd a bankrendszerre, de úgy véli, hogy ez nem fogja visszavetni a hitelezést.

A hvg.hu kérdésére, hogy mi történik akkor, ha a moratórium ideje alatt az MNB alapkamata vagy a nemzetközi kamatkörnyezet jelentősen megváltozik, a politikus úgy válaszolt: a hitelek túlnyomó többsége is fix kamatozású volt, a bankok sem vették figyelembe az ügyfelek esetében a kamatváltozásokat.

Az RTL Klub hasonló tartalmú kérdésére, miszerint, mi történik akkor, ha a devizaárfolyamok változnak meg a moratórium idején, a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált: számukra ez jogi, nem gazdasági kérdés volt.

Rogán szerint a tapolcai frakcióülésen szóba került a Norvég Civil Alappal kapcsolatos vizsgálat ügye is. Mint mondta: a frakció arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon senkinek, semmilyen pénzt, legyen az magyar vagy norvég, nem szabad ellopni, még a civileknek sem, és bízik benne, hogy a magyar hatóságok mindenféle külső és belső nyomásgyakorlás nélkül végezhetik a munkájukat. "
süti beállítások módosítása