Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
02:07

Én igazán megértő szoktam lenni a magyar politika népszórakoztatásra kitalált dolgaival. Nem a legszebb dolog hülyíteni a választót, de többé-kevésbé a világ minden részén alkalmaznak ilyen fogásokat. Nagy kárt nem is okoz, egészen addig, amíg maguk a politikusok nem hiszik el saját hazugságaikat, illetve, ameddig azok, akiknek a véleménye, a döntése lényeges, nem gondolják azt, hogy a politikusok komolyan mondják, amit mondanak.

512.jpg

Már közel egy hónapja itt van nekünk ez a kitiltási ügy. Ami nagy valószínűséggel nem önmagában a kitiltottakról, de még csak nem is önmagában a korrupcióról szól. Az ügy sajátossága, hogy a lényegről alig tudunk valamit, s arra is komoly az esély, hogy hiteles forrásból soha nem is fogunk. Ugyanakkor nem olyan nagyon nehéz elképzelni, hogy miről lehet szó, ha nem is beszélnek róla a szereplők, de össze lehet azért rendezni az eseményeket, az információkat.

Szerintem egyszerű a történet: az Amerikai Egyesült Államok kormánya biztos szeretne lenni abban, hogy Magyarország nem csupán papíron és szavakban, de viselkedésében és döntéseiben is a szövetségese. Az amerikaikat egyáltalán nem érdekli, hogy ki a magyar miniszterelnök, nem okoz nekik élvezetet a kétharmados többséggel bíró Orbán Viktor megbuktatása, és különösen nem céljuk, hogy az amúgy borzasztó állapotban lévő magyar baloldalt segítsék kormányra. Nekik csak egy számít: biztosak lehessenek abban, hogy a NATO-ban együttműködő szövetségesük minden tekintetben velük és nem másokkal – azaz az oroszokkal - van. Az elmúlt időszak történései miatt – amiben magyar döntések és az ukrán-orosz konfliktus eseményei is benne vannak - elbizonytalanodtak, erősen figyeltek, majd léptek. Először finom jelzéseket küldtek, aztán egyértelműbben beszéltek, most pedig éppen – bár nem biztos, hogy már most ez volt a céljuk - egy belpolitikai válságot robbantottak ki.

Természetesen el lehet mesélni érzelemgazdagabban, nagyobb beleéléssel és akár komoly felháborodással is a történetet. Méltánytalanságról, erőpolitikáról, világcsendőrről is lehet értekezni. Két dolgot azonban érdemes lenne figyelembe venni. Egyrészt azt, hogy a politika nem áll meg a határokon. A nemzetközi politika is politika, talán még inkább farkastörvényekkel. Aki elfogadja idehaza, hogy a belpolitikában az erősebbnek és az ügyesebbnek több lehetősége van, az ne csodálkozzon azon sem, ha azt látja, hogy itt (is) bizony időnként egy kispolski halad szemben a kamionnal. Másrészt pedig azt sem kellene elfelejteni, hogy ezt a szövetséget nem ránk erőltették, hanem mi választottuk. S ha nem tetszik, ha elfogadhatatlannak tartjuk a belső rendjét, ha nem akarjuk megkötni, elkötelezni magunkat, távozhatunk is, lehetünk semlegesek, vagy választhatunk magunknak más védőernyőt. De tényleg ezt akarjuk? A demokratikusan megválasztott magyar kormányok és egy népszavazáson a magyar nép döntött korábban úgy, hogy a NATO-ban keres védelmet és ezzel az USA-t választja szövetségesének. Vajon komolyan számon lehet kérni ennek a szövetségnek a vezető erején, hogy érvényesíti az érdekeit és mindent megtesz a szövetség biztonságos működéséért? Mi nem ugyanezt várnánk el a vezetőinktől?

Hogy akkor nem is a korrupcióról szól ez a történet? Természetesen nem. A korrupcióról való beszéd egy erős, hatásos eszköz az amerikaiak kezében, amellyel jobb belátásra bírhatják a vonakodó szövetségesüket. Ezzel nem azt mondom, hogy az amerikaiaknak ne lenne érdekük a korrupció visszaszorítása, de önmagában emiatt biztosan nem, vagy nem így léptek volna. S azt sem állítom természetesen, hogy a korrupciót kitalálták: nem véletlenül rettegnek sokan azóta, hogy Merkel telefonjának lehallgatásával világossá vált, az amerikaiak mindenről tudnak. Van ügy, vannak ügyek, s bárki bármit is gondol ezek „hatalmi” célú felhasználásáról, azt nem árt elfelejteni – már megint a csábító hazai analógia -, hogy valamiért a Simon Gáboréhoz hasonló sztoriknál sem az érdekelte a közvéleményt, ki időzítette a választási kampányhoz a téma elővételét. Aki nem hiszi el, hogy ezek a korrupciós botrányok legmagasabb szinten is milyen szépen működnek, tanulmányozza a cseh és a bolgár példákat.

Mindebből szerintem a megoldás is egyértelmű. A magyar kormány és leginkább a magyar miniszterelnök reakcióján, válaszán múlik most minden. Az amerikaiak elsőrangú célja az lehet, a magyar kormány lássa be, hogy változtatnia kell, értse meg, hogy egy szövetséges nem pávatáncolhat, mert így biztonsági kockázatot jelent. Ma már nem lehet kétséges, hogy ebben a „meggyőzési” folyamatban számos eszközt igénybe vehetnek: csak a vak nem látja, hogy a mézesmadzag mellett ott áll a korbács is. Hogy közben Orbán a helyén maradhat-e, az sok mindentől függ: a belső erőviszonyoktól a politikai környezet alakulásáig. De leginkább az a kulcskérdés, hogy maga átlátja-e, mi itt a tét. S nem csupán a saját maga számára.

Soha nem értettem egyet azokkal, akik azt mondják, hogy nincs alternatíva. A politikában mindig van, most is van. Orbán Viktor ráadásul mestere ennek: olyan megoldásokat, utakat találni, amelyekről mindenki lebeszélné. Amióta a kitiltási botrány felmerült, egyelőre a szokásos recept szerint járt el: először sokáig hallgatott, aztán kétértelmű mondatokat mondott, legutóbb pedig mintha ellentámadásba lendült volna. Az igazi válaszait persze nem tudjuk, még az is lehet, hogy soha nem is fogjuk megtudni, legfeljebb döntésekből és az amerikaiak reakcióiból következtethetünk majd rá. Ha változtat, azt bizonyára nem köti a magyar választók orrára, sőt, éppen ellenkezőleg, újabb nagy győzelemként állítja be. Az amerikaiakat bizonyára hidegen hagyja, ha a kormányfő fecnikről beszél, a frakcióvezető Guantanamót emleget, és a Fidesz azt üzeni, hogy Gyurcsány mozgatja az Obama-adminisztrációt – akkor, ha közben a lényeges kérdésekben megbízható szövetségesként működünk. Ugyanakkor, ha nem ez a helyzet, ugyanezek a mondatok százszorosára erősíthetik fel és meggyőzően igazolhatják azt a bizonytalanságot, amelyet az amerikaiak a magyar kormány elkötelezettségével kapcsolatban éreznek. S ez már nem csak játék a szavakkal, és nem is csupán szimpla népszórakoztatás: ez ebben az esetben a magyar válasz, amelynek következményei lesznek, s amelyért a felelősséget is vállalni kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr676904855

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A fecni nem pirul el 2014.11.17. 14:26:01

Az amerikaiakat bizonyára hidegen hagyja, ha a kormányfő fecnikről beszél, a frakcióvezető Guantanamót emleget, és a Fidesz azt üzeni, hogy Gyurcsány mozgatja az Obama-adminisztrációt – akkor, ha közben a lényeges kérdésekben megbízható szövetségesként mű…

Trackback: Egy Orbán-beszédről és a magyar politikai észjárásról 2014.11.16. 16:57:54

Magyarországon ma nagyon kevesen hallottak Kornis Gyuláról. Filozófus, egyetemi tanár volt, számos magyarsággal és kultúrával foglalkozó tanulmány szerzője. Számunkra különösen érdekes lehet, amit a "Tudomány és nemzet", 1941-ben megjelent munkájában ...

Trackback: Az USA tiltólistája és a Fidesz 2014.11.16. 10:42:28

  pocsék közhely, de mindkettőnek igaza van, és mindkettő hazudik.korrupt a fidesz? igen, korrupt, nagyonis. de ezzel a lépéssel az USA azt állítja, hogy csak a fidesz korrupt, az azt megelőző kormányok nem, hisz akkor senkit se tiltottak ki, márpedig...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Link elek 2014.11.16. 06:44:04

Nekem ugy tunik, hogy Orban a nemzetkozi politikaban mindenkit átbaszott. Nem csak az amerikaiakat, hanem az oroszokat is.
Vagyis varhato, hogy az oroszok is kulonfele megtorlo intezkedeseket vezetnek be Mo ellen.

De ami igazan szornyu ebben a tortenetben, hogy Orbanek mennyire aktivan kuzdenek, hogy szabadon lophassanak, es ebben a fidesz szavazok mennyire tamogatjak oket.
Pedig rendkivul egyszeru lenne megtalani azokat a cegeket, akik az 1000milliardos AFA csalas jelentos reszeert felelosek. Az indexnek fel nap alatt sikerult 1-et megtalalni.
Az a ceg azota is haborgatas nelkul uzemel.

szoja122 2014.11.16. 06:49:58

TG-nek!

A cikk lényegével egyetértek, de lenne egy megjegyzésem:

"most pedig éppen – bár nem biztos, hogy már most ez volt a céljuk - egy belpolitikai válságot robbantottak ki."

NEM AZ USA ROBBANTOTTA KI EZT A BELPOLITIKAI VÁLSÁGOT!

A Napi Gazdaságban jelent meg elsőnek, amely újság a Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdona. Ez enyhén szólva is erősen elgondolkoztató. Ezt a tényt és az ebből következő dolgokat kihagytad!

toportyánzsóti 2014.11.16. 07:00:07

Ballerek jobban állnak mint hiszed csak a választási rendszer rettenetesen alávaló és illegitim.Kitiltási ügy igenis a korrupcióról szól ami a magyar nemzetbiztonságot ássa alá mert az ország vezetői viszik a pálmát leginkább és az ők kedvezményezettjei.Ráadásul ezek olyan hülyék hogy magukra dobtak atomot amerika helyett,felesleges volt terelned csak magadat égeted a narancsnarratívával.

toportyánzsóti 2014.11.16. 07:02:39

@Link elek: Oroszok markában van a csuti orálmuzsik,gazpromos tartótisztje rászólt még aznap elzárta az ukrajnába menő gázcsapot.

Ruzsa Söndör 2014.11.16. 07:06:08

Abszolút igaz, hogy a tettek számítanak nem a szavak, de azért sokat lehet rontani, vagy segíteni egy tisztességes kommunikációval is. Ha Orbán tényleg államférfi lenne, nem egy utolsó lótolvaj, akkor úriember módra beszélne és cselekedne teljesen szinkronban. Lehet érdeket képviselni nyílt sisakkal, becsületesen is. Ez így tolvajtempó.

jjulie 2014.11.16. 07:58:10

attol tartok, az amik az illiberációt is megérzékelték, nem csak a külpolitikai ravaszdiparasztságot

jjulie 2014.11.16. 08:04:02

gábor a felcsutiravszdiparasztságból beszoptál egy piciny slukkot, ezt a dolgot az amik a felcsutiak kezére került napi gazdaságot használták volna fel a nem megregulázásrta, és a nemszándékolt belpolitikai válságra?

a netadóós akcióreakciót elfelejtetted felszinelemezni

Piftike 2014.11.16. 08:25:44

Orbán sajnos a fajtájából ( jellem...) adódóan IS alkalmatlan. Aztán alkalmatlan a szakértelem hiánya miatt is. Ezzel még talán nem is lett volna gond, ha olyan emberekkel veszi körül magát, akik értik is azt, amit csinálnak. A babérokat ő arathatta volna le, igy is, úgyis.
Mára már önmaga , a pártja, a népe számaára és a világ számára is vállalhatatlan lett.
Sem Putyin,sem Obama, sem Merkel nem ker belőle, mert kétkulacsos napraforgó. Értelmezhetetlenül hablatyol, nyomja a mantrát, vagy sunnyog. Embernek is komolyanvehetetlen, nem politikusnak. El kell takarítani a bandájával együtt és teljesen mindegy,hogy ki teszi ezt meg, de minél előbb!!
Ha igaz, rövidesen megismerjük Paks 2 szerződés tartalmát, amiről azt állitják hozzáértők, hogy az országot végleg elkaszálta annak aláírásával.
Aki teheti, legyen ott hétfőn!!

szoja122 2014.11.16. 08:40:05

"Felszólítom Gyurcsány Ferencet!"

A Fidesz-frakció közleménye
Budapest, 2014. november 15., szombat (OS) – Gyurcsány Ferenc az Orbán-kormány megbuktatásán munkálkodik
Mostanra egyértelművé vált, hogy André Goodfriend is Gyurcsány Ferenc kottájából játszik. Az a fecni, amit az amerikaiak átadtak a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, tulajdonképpen az ellenzék elmúlt években zajló lejárató tevékenységét, politikai rágalmainak gyűjteményét tartalmazza. Gyurcsány Ferenc a számukra katasztrofális bukást eredményező országgyűlési választások éjszakáján bejelentette, hogy mindent megtesz Orbán Viktor és kormánya megbuktatása érdekében.
Valószínűleg külföldi segítséggel dolgozik ígéretének beváltásán, hiszen Gyurcsány Ferenc hetek óta nem vesz részt a parlamenti munkában, hetek óta nem tesz eleget képviselői kötelezettségének.
Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese
Kiadó: Fidesz-frakció

Édesdrága Fidesz-frakció, szeretve tisztelt Németh Szilárd! 

Ilyen nagyon okos közleményt Béla ad ki Alsótrottyos kocsmája hátsó falánál, a tizenhetedik pálesz után.
De ő aztán hány egy jót és elmúlik neki.
Ennyire nagy gáz van, drága urak? Komolyan hisznek benne, hogy egy nemzet kap a szívéhez, aztán a homlokához, hogy hát meg is van az ok? Hát hisz már megint Gyurcsány kavar, mert puccsot készít elő, de már a vas és edényboltban vásárolja fel a tankokat is! 
Fecni. Ez külön megér egy misét. Kinek tetszett meg ez a szó? Személyesen a fővezérnek? Más okát nem látom, miért használja minden kormányból szalajtott okos? Ha történetesen a rücsök szót szereti meg hirtelen a vezér, akkor azt ismételgetnék? Igaz, baromi nehéz lenne mondatba építeni, de önök nem ismernek lehetetlent!
Az meg csak természetes, hogy Mr. Goodfriend Gyurcsány Ferenc személyes csicskája! Sőt! Angela Merkel, Jean-Claude Junker és maga Barack Obama is Gyurcsány utasításai szerint ugrándozik. Hogy a f…ba ne! Hát minimum!
Mert ha Gyurcsány megfogadta az éjszaka, hogy megbuktatja Orbánt, azt meg is teszi! Ő olyan! Mint a masszőz. Ha megígéri, hogy jön, akkor jön! Pláne a választás éjszakáján! Az nagy csalódás lehetett… mikor is volt? Ha Bajnait beleszámoljuk (már csak azért is, ki ne maradjon, mert akkor holnap újabb sajtóközleménnyel kell fáradni) akkor 6 éve. 
Az meg egyértelmű bizonyíték az aljas tervekre, a kormány megbuktatását célzó aknamunkára, hogy Gyurcsány Ferenc nem jár be a parlamentbe. Ebből az is egyenesen következik, hogy külföldi segítséggel tör Orbán Viktor hatalmára. Segítsenek már uraim… Orbán ellenzékben hány évig nem járt be a munkahelyére, a parlamentbe? Neki nem jött össze a külföld segítsége annyi idő alatt sem? Kínos, nagyon kínos.
Esküszöm, ha ürgebőrbe varrt békaember is lett volna a közleményben, halálra röhögtem volna magam.
Így csak végtelenül szomorú lettem. Határtalanul.
Hát miféle emberek vezetik ezt az országot? Mi a túró ez a közlemény? Egy 10 éves gyerek különbet rak össze akkor is, ha amúgy bukásra áll mindenből.
Rákérdezek, jó?
Önök ennyire parttalanul hülyék, vagy minket néznek annak? Őszinte választ kérek!
Több kérdésem is van, ha már klaviatúrát ragadtam, pedig tervben sem volt, időm sincs.
Szóval: a fecnin szereplő listát szépen, sorban lesznek szívesek megmagyarázni. Most, vagy hétfőn. Sok embert érdekel ám, nem csak engem.
Az a nagyon rossz hírem van, hogy a gyurcsányozás nem fog segíteni, de Bokros, Bajnai sem. Az elmúlt 5 év bűnei halomba gyűltek. A nép, az istenadta pedig egyre kevéssé hiszi el hazugságokat. Mégis, hogy gondolták? A kemény mag, a mindörökké hű “hardcore rezsinyugdíjasok” (ezt loptam valahonnan, de nagyon tetszik) az MTI közleményeit olvasgatják szombaton? Én nem hiszem. Más pedig, aki tud olvasni és gondolkodni, legfeljebb agydugulást kap az ilyen lábszagú baromságtól. Szóval öngól. Megint. 
Az ilyen gagyi, szarul megfogalmazott, ötlettelen hülyeségeket meg főleg kevesen veszik be ma már.
Uraim, ez most nem jött be, ellenben iszonyúan szánalmas. Annyira, hogy már röhögni sem lehet rajta.
Végül ezennel és a magam nevében megkövetem André Goodfreind Urat a kormány primitív viselkedése miatt. Remélem tisztában van vele, hogy nem minden magyar stupid.
Felszólítom továbbá Gyurcsány Ferencet, minden létező lehetőséget használjon fel, minden jogi fórumon, bíróságon tegyen feljelentést a kormány ellen. Mivel a hülyeség nem büntetőjogi kategória (pedig de jó is lenne!), becsületsértés és minden egyéb, jogilag számonkérhető okból.
A kormányt pedig felszólítom, Németh Szilárdostul menjenek a búsba! "

gepnarancs.hu/2014/11/felszolitom-gyurcsany-ferencet/

Piftike 2014.11.16. 08:52:33

@szoja122:
Orbán NAGYON NAGYON NAGYRA tarja Gyurcsányt.

Piftike 2014.11.16. 08:56:29

@Piftike:
Csak már megint előjött a kisebbségi komplexusa Gyurcsánnyal szemben. Szegény....:-)

Krajcsír 2014.11.16. 09:00:24

@szoja122: NEM AZ USA ROBBANTOTTA KI EZT A BELPOLITIKAI VÁLSÁGOT!

Persze, hogy nem, hisz ez belpolitikai ügy. De az amerikaiak nem így dolgoznak hogy ők robbantják ki a válságokat, nem azt a helyi vezetésre hagyják és a rossz politikájára. Szépen megteremtik a feltételeket arra, hogy minél zabosabb legyen a hangulat és ha tényleg elkezdődik az elégedetlenség, akkor kihasználják, meglovagolják és még nagyobbra fűtik az, amúgy jogos tüntetéseket és részt vesznek a társadalom polarizációjában. Szépen megfigyelnek, információkat gyűjtenek - lásd korrupciós mikortól is tart - megvárják a kedvező feltételeket arra, amikor nagyra hág a népharag, majd aztán bummm. Nézd csak meg Ukrajnát, Szíriát, Líbiát, ahol ez volt a recept. Nézd meg, hogyan kezdődött és mi lett belőle. Mindenhol jogosan kezdődtek a tüntetések az államfő/kormány ellen, de nézd meg most mi lett belőlük: Ukrajna gazdasági csőd és elvesztett keleti területek, Szíriában tombol az Iszlám Állam, valamint Líbiában pedig káosz van,ahol nincs kormány és miniszterelnök. Nem szeretnék ilyen sorsot Magyarországnak...

Egy gyakorlati példával élve: van egy száraz erdő. Ebben az erdőben gyerekek felelőtlenül (értsd ez alatt a kormány) elkezdenek játszadozni a tűzzel. Ez meglátja egy ott sétáló ember. Először tűri, majd végül oda megy, teleszórja avarral a területet, hogy minél jobban terjedjen a kialakuló tűz. A gyerekek lehet csak egy bokrot égettek volna le szerencsétlenkedésükkel, de a férfi beavatkozásának köszönhetően igazi erődtűz jött létre, miután nem marad más csak kiégett erdő.

jjulie 2014.11.16. 09:19:35

na és persze az is lehet hogy az amik előrelátóbban szemlélik a felcsutihazugtolvajlási motivációsstratégiát mint ahogy a törökgábori felszinelemzésben valaha is olvasható lesz

amennyiben valamire a felcsutiul ráhintik a "nemzetstratégiai fontosságú" varázsport atól még nem megy el az amik józan esze (és nem csak az amiké nem)

az amik meg külügyben léteznek, a felcsutihazugtolvajról pedig az ami külpolitika dönt ha akar, mint ahogy a horthyról is az antant döntött, elmondta neki egy neki egy angol diplomata, hogyanmerrehányóra, egy merikai meg szólt a románoknak akik horthyt felfegyverezték és megtisztították neki a terepet, hogy a nemzeti múzeumból nem kell kihordani a cuccot, és lám a románok abbahagyták, pedig volt náluk puska, az ami tábornok meg egy szál maga volt, meg a szavai

jjulie 2014.11.16. 09:24:57

@HUNtington:

na téged sem fognak elrabolni az űrlények, hogy tanulmányozzák az emberi agyat

biztonságban orbániában vagy

Réti fiú 2014.11.16. 09:30:21

@Link elek: igy van, hogy szabadon lophassanak, ez is resze a nemzeti fuggetlensegnek, szuverenitasnak. Aki ezt nem latja be az semmit nem tanult a tortenelembol. Es igen, a valasztok nem csak a valasztotjaik jobbik felere/tobbsegere/ szavaznak, hanem egyben a veluk besurrano tolvajokra is. Ez partfuggetlenul elmondhato mindket oldalra. Nem lehet a szavazofulkeben ugy szavazni, hogy igen a fideszre, de nyilvanos akasztast kerek a tolvajokra. Sajnos ez a tolvajok szerencseje. De ebben semmi meglep[o nincs, ugyanigy mukodtetjuk, a jegyellonrzes, rendszeret is. Par elvetemult tolvajert milliardokat koltunk, csak mert vannak akik nem latjak be, hogy ha a buszon utaznak azert fizetni kell ...

A masik hogy TG felgedezte a spanyol viaszt. Aki elolvasott valaha egy tortenelmi konyvet az egybol lathatja az analogiakat akar a kozepkori Magyar Kiralysag, akar a III. Birodalom, akar az USA erdekervenyesite kozott. De abban nincs igaza, hogy ha egy orszagban akar korrupcioval de masnak adnak egy atomeromu felepiteset, attol az mar nem jo szovetseges, ha igazan szukseg van ra ... Most pedig meg nem allunk egy vilaghaboru kapujaban. Ha TG-nak igaza lenne, akkor mirol beszelunk, amikor Mo II VH-s lehetosegeirol elmelkedunk, egy latszolag sokkal agresszivebb szovetsegessel a szomszedban. Mo semmit sem tehetett volna maskent? tenyleg?

aszekelyek 2014.11.16. 09:38:28

Igen, Gábor, lehet ordenáréskodni és röhejesen követelni, hogy monnyonle Vida És orbán is. A felelősséget viszont egydül Orbán viszi.. Ezt is hasonlóan látjuk. aMIRŐL AZT MONDOD, MINTHA ELLENTÁMADÁSBA LENDÜLNE. -HA A FECNIRE GONDOLSZ- AZ A T. ELLENZÉKÉNEK SZÓL , MINT ELLENTÁMADÁS , AKIK MARHASÁGOKAT KISZINEZVE KURJONGATNAK MÁR EGY HÓNAPJA. Inkl.az ellenzéki sajtó. G.Fodor mondta jól, hogy ide is és oda is kell gesztus, mert nekünk a goepolitika ezt az egy ésszerű alternatívát hagyta. Most, hogy Ukrajna státusza IMF alatt és annyire megvédik őket az Uncsiék, hogy már ők is attól koldulnak, drámaian változott meg minden, beleértve a kormány felelősségét, a kormányfőét. A kereskedelmi kamara estje remekül lement. ez is egy támpont. Goodfriend mindenről beszél csak arról nem, hogy pontosan mit is várnak el. Az ellenzék nem konstruktív, közel sem.. - as always - csak a hasznát lesi. A lényeges dolgokról érintőlegesen sem beszélnek az ellenzéki sajtóban, elektronikusban sem.
A megoldást illetően. Egy árva javaslat nem sok, épkézláb..., nem sok, annyit nem hallottunk a merjünk kicsik lenni párttól , akik ugyan semmit ki még nem kapartak ennek az országnak és az szdsz sem... csak ráültek a hullámára az előző nagyon nagy horderejű változásokra, ami szintén tőlünk függetlenül zajlott le. (rendszervááltá), amit mondhatni magukhoz kaparintottak, akik... és kitztáék a hajtókákjukra, mint érdemérmet. Ami szintén a haszonlesés volt. Pont, mint most. Nem láttam, hallottam olyat, ami kezelné azt, hogy ha ujjat húzunk Putyinnal, akkor azMAgyarországnak mibe fog fájni. ez egy további dolog, ami meredeken nem érdekli az amerikaiakat. Az sem, Európának mibe kerül, hogy szankciókat írt elő nekik is. egyelőre rugdalják Putyint és körülrakták a fegyvereikkel. ezek tények. nyilván azért van masszív provokáció ellene , hogy lépjen ő először. Bár mindenki azt állítja, a másik a világot fenyegető háborús veszély. Most nem tudok róla, hogy oroszok viselnének valahol háborút, bárhol. Bizonyos hírek, bizonyos médiumokban pedig ezt híresztelik. A határvitás keleti részén Ukrajnának vannak csetepaték de azt meg lehetne oldali tárgyalással. ha karná mind a két fél. Igen, az atomerőművünk eléggé hektikus pont. Mondhatni célpont.

szoja122 2014.11.16. 09:39:54

@HUNtington: A lényeg az, hogy az eseményekért kizárólag mi magunk vagyunk a felelősek.
A kormány, a Fidesz, a Fidesz szavazók és a nép aki önként és dalolva tagló alá hajtja a fejét.

Könnyű a mások szemében a szálkát megtalálni, ha a magunkéban a gerendát sem látjuk.

jjulie 2014.11.16. 09:45:24

@aszekelyek:

aztakurva, löttyintettél ám rozsdaoldót a felcsutihablatygenerátorra kádárvakarék putriszövevény fideszproli

ámde hablatyvarázserő illanóban

jjulie 2014.11.16. 09:50:39

@aszekelyek:

baszod felcsutivarangy fejlődtél, nem gyártottál végig nagybetűs elektronikus jelszemetet, mijafaszvan felcsuton, nagyabaj?

wowerman 2014.11.16. 10:00:39

Persze oda kell írni hogy vergődő baloldal... Az ilyen mentalitás miatt lesz 20 év múlva is fidesz kormány. De nem baj

jjulie 2014.11.16. 10:05:11

@wowerman:

már 10 év mulva sem lesz fideszkormány, de lehet hogy 5 év múlva sem

ahogy a fidesz nem jobboldal, úgy nem a baloldal az egyetlen kiút mint ahogy felcsuton hablatyolják

Krajcsír 2014.11.16. 10:09:37

@jjulie: Lehet, hogy engem már áttanulmányoztak és talán emiatt - és több éves külpolitikai elemző gyakorlatom miatt is - jobban átlátom a világbeli eseményeket és helyzeteket mint te, valaha is fogod. Téged még arra sem méltattak, hogy felfigyeljenek rád és sültkrumplival megegyező IQ-al.

@szoja122: Nem mondtam egy szóval sem, hogy nem a mi felelősségünk. Igen ezt mi okoztuk magunknak, akik elmentek vagy éppenséggel nem mentek el szavazni. Ennek meg is lesz a "jutalma" és böjtje, de egyet tanultam meg a diplomáciában: soha semmi nincs véletlenül és minden az időzítésen múlik. Aligha véletlen, hogy most húzzák elő azt az ügyet, amikor a Déli Áramlat projektben aláfeküdtünk Moszkvának (a jelentés szerint már 2013 óta megy a kutatás a korrupciós cégek irányába, de minden jel szerint azért egy "fecnit" kaptunk, mert ezek még a kutatás jegyzetei voltak, tehát még mindig titokban tartott volna a nyomozás, ha nem kérdeznek rá). De ha nem hiszel nekem nézd meg a környező országokat: Csehország - Necas bukása - és Szlovákia, ahol Fico alatt is rezeg a léc, mert nem akarta, hogy NATO csapatok állomásozzanak az ország területén. Micsoda véletlen, hogy ott is most egy korrupciós botrány dúl, csak senki nem figyel fel arra...

jjulie 2014.11.16. 10:41:41

@HUNtington:

bocs, nem szóltam semmit

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.16. 11:04:02

@szoja122:
Ez már a vég, hogy 1 külpolitikai kontextusú témában 1 Németh Szilárd nyilvánít véleményt.
Javaslom Németh Szilárdot külügyminiszternek, Szijjártó pihenhetne 1 kicsit, és közben átrendezi a házát.
Varga Misi is mondta, hogy a külpolitikában is előfordulnak unortodox megoldások, amik csodálkozásra késztetik a partnereket.
Németh Szilárd külügyminiszter 1 igazi unortodox megoldás lenne, tehát jó.
Büdöset fingana az usákok orra alá, az tuti.
És lehet, hogy többet tud angolul, mint az adóhivatal elnöke.
Ez nem tuti...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.16. 11:11:56

ahogy elképzelem, hogy a fideszes primkó tanácsadókkal kitalálják hogy lecetlizik az usa jegyzetet. orbán meg a másik fideszes marha is mondta, ezért gondolom, hogy ez előre le volt beszélve, hogy a sajtóba így kommunikálják le a külvilágnak.
abba kötnek bele h nincs rajta pecsét, te jó ég. és csak ennyi.
annyira ostoba

annyira ökölbe szorul a kezem.

nyünyüge 2014.11.16. 11:24:21

@Hepci:
Ha NSZ kiválóan megfelela nemzetbiztonsági bizottságban felelős posztra, korábban a főváros kulturális! bizottságában egy másikra, akkor mi a kérdés?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.16. 11:37:01

@nyünyüge:
Nincs vele semmi bajom.
Mivel átlag magyar kormány a legritkább esetben tesz/tartalmaz nekem tetsző dolgokat, legalább jól lehet szórakozni. :)
Egyébként NSz egészen biztosan alkalmas valamire, hiszen nincs ember, aki ne lenne alkalmas valamire.
Így elsőre azt saccolom, hogy váltóőrnek lenne alkalmas.
Alacsony forgalmú állomáson...

panelburzsuj 2014.11.16. 11:37:58

@tesz-vesz:
Csonkin Iván:

Amikor felsorakozik ellene az államvédelmis sereg, és lobogtatják feléje letartóztatási parancsot - amire Iván keresztüllövi a papíron a pecsétet.

És vakarják a fejüket a tisztek, hogy vajon ez így még akkor érvényes parancs-e, vagy már csak egy kilukasztott fecni...

Kormányzó jobboldalunk kulturális gyökerei? ...

CSENDES 2014.11.16. 11:40:00

@tesz-vesz: Ugyan már! Ezt mondták az Alaptörvény ellen felhozottakra is emlékeim szerint. Jó, nem lecetlizték, hanem azt mondták, hogy az csak egy aláírás nélküli papír.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.16. 12:33:39

Alapvetően úgy van ahogy szója122 mondja. Az amerikaiak megküldték a kitiltási jegyzetet az illetékeseknek, de egyébként csendben tartották (volna) az ügyet. A kitiltottak közül valaki fölkapta szart, íratott egy kamucikket a napigazdaságba tele hazugsággal, amire a népszabadság megkérdezte a nagykövetséget hogy valóban így van-e, amire annak reagálnia kellett.

Vagyis itt maga a fidesz a felelős ha jól csinálják, akkor az illetékeseken és az amerikai kormányon kívül senki sem tudna erről egy szót sem. Mi sem.

Vagyis: NEM az amerikaiak hozták ezt nyilvánosságra, hanem a napigazdaságos cikk hazugságai nyomán létrejött vizsgálódás.

Mivel az amik még mindig nem akarják borítani a bilit (megsértenék a saját törvényüket), ezért -és most tessék jól figyelni:
A fidesz AZT MOND AMIT AKAR (amíg nem rágalmaz, mint a napigazdaságos cikk), MIVEL AZ AMCSIK ÚGYSEM FOGNAK BESZÉLNI.

Aki azt fontolgatja hogy "na vajon ki nyer e csatát", e csatát a fidesz eleve nyerő helyzetből vesztette le döntetlenre a kiszivárogtatás miatt. A saját baromsága miatt. itt nincs aktív küzdelem ("csapataink harcban állnak").

Egy csomó önző, sértődős, pökhendi alember van, aki a legkisebb kritikát sem tudja elviselni.

Ez van.

______________

A jelenlegi helyzetben nem az amcsik a lényeg, hanem hogy van-e korrupció a NAVnál (ÁFAcsalás, Horváth András feljelentése stb, korrupció, vagyis veztők megkenése stb.) vagy nincs.

Persze hogy van, mindenki tudja.

Innentől megy a kivetítés, projekció, mint amikor a rajtakapott tolvaj cigány elkezd süketelni hogy a lopott holmit tulajdonképp találta, ott hevert az árokparton, meg különben is a tulajdonos maga adta neki oda, meg különben is rasszizmus aki ilyet firtatni mer.

Ennyi.

jjulie 2014.11.16. 12:46:19

@Nemzetstratégia:

félreérted

amit te áfakorrupciós csalásnak képes vagy láttatni, az a haza érdekében végzett nemzetstratégiai zéró tolerancia

a nemzetstatégák feltőkésítése nemzetsratégiailag szent ügy, nem áfacsalás, nem korrupció, mint ahogy a fecnigyártók tények nélküli zavaros ügyvivők sugallják

NYJetsTD 2014.11.16. 12:59:42

Szórakoztató látni, ahogy a fidesz beleáll az ügybe. Mostanra már senki sincs a felső vezetésben, aki azt merné mondani: srácok, ebből nem fogunk jól kijönni.
Egy jó vezető rendkívül intelligens, kreatív, őszinte emberekkel veszi magát körül. Orbánnak mostanra már csak a tövig benyaló slepp maradt. Egyre csökken a veszélyérzetet jelző kis gomb a fejükben. Úgy viselkednek mint egy bungee jumpingos, csak kötél nélkül. Persze az első harminc méterben nincs sok különbség....

jjulie 2014.11.16. 13:07:07

@NYJetsTD:

tévedsz, pontos terv van

addig lopnak nagykanállal amíg lehet, mertha elég gazdaggá teszik a sleppet, és nagyon szegénnyé a többit, akkor majd már lehet becsületesen dolgozni, nyilatkozni, politikást játszani, és az a haza, amagyarság, a nemzet érdeke

nincs itt semmi rejtett csinálmány

NYJetsTD 2014.11.16. 13:22:55

@jjulie: én most a külpolitikára gondoltam. A belső rablásban természetesen "nagypályások".

cutcopy 2014.11.16. 13:25:15

"egy kispolski halad szemben a kamionnal"

A hasonlat jó csak hát ugye ki tért át a másik sávjába és ki ítéli el majd a szabálytalankodót..? Az utólagos elemzéshez ugyanis minden anyag adott, szemtanú az egész világ..!

sirwalter 2014.11.16. 13:32:37

TG:

- odáig szerintem OK, ameddig a helyzetet (okokat) leírod (már, ha szabad egy laikusnak az elemzőt véleményezni...;) )

- annyit még hozzá tennék: persze, hogy nem így akart az USA időzíteni, a nyomásgyakorlás egyre erősebb volt, erre a kormány úgy gondolta, akkor most kiterítjük a kártyákat (magyarul nyílttá tesszük a konfliktust és a nyomásgyakorlás tényét), aztán folytassuk a nemzetközi közvélemény előtt, vajon ugyanígy fenntartja-e az USA a nyílt nyomásgyakorlást. És annyiban ez helyes húzásnak bizonyult (eddig), hogy azóta nem történt újabb ilyen (sem Clinton, sem Obama nem szaporította a bírálatokat, sem egyéb adminisztratív döntés nem született), tehát legalábbis nem ugyanabban a mederben halad tovább az ügy hanem egy kicsit "beállt" a front, amiből persze még bármi lehet. De akkor azt már nyíltan kell vállalnia az USA-nak

- úgy érzem, ott viszont előre szaladtál, hogy hát "el kell dönteni, ki a szövetségesünk, és hát tudjuk, az erősebb kutya..., stb., stb." Ahogy Te is mondtad, mindig van alternatíva. És nem csak egy. Azaz nem csak a fekete meg a fehér közül lehet választani. A logikád alapján ui. hol lenne ennek a szövetségi rendszernek a határa? Meddig avatkozhat bele egy külső állam egy másik belügyeibe?

- végül: szerintem egy (hajszálvékony) lehetősége van a kormánynak; ismét a kettős mércére hivatkozni - teszem hozzá, joggal. Azt mondani a nemzetközi közvélemény előtt, hogy ha Német o. megépíthette az északi áramlatot, akkor mi miért nem a délit (amiben egyébként pl. sok más ország mellett Ausztria is partner lenne, mint célország)? Ha pl. Finnország, vagy korábban Csehország (persze, mi lett a vége...) kacérkodhat az orosz típusú atomerőmű építésével, akkor mi miért nem? Ha Francia o. hadihajókat adhat el Oroszországnak, akkor mi miért nem kereskedhetünk velük pl. élelmiszerrel, stb. stb. Persze - az erősebb kutya elvén nyugodtan mondhatja erre az USA, hogy "csak", mert én azt mondom, és effektíve ránk is kényszerítheti az akaratát, de akkor legalább annyi "eredményt" elér a kormány, hogy mindez látható lesz, és kinek-kinek így vagy úgy, de tanulságos.

- s mindezt persze az bonyolítja el igazán, hogy a helyzet folyamatosan változik, senki nem tudja e pillanatban megjósolni, hogy nyugvópontra kerül-e az EU-Oroszország konfliktus, vagy eszkalálódik... Ami az USA-Orosz viszonyt illeti, az nem látszik, hogy az USA-nak érdeke lenne csökkenteni ezt a feszültséget...

anonymand 2014.11.16. 13:40:46

@Nemzetstratégia:

Ne haragudj, de hosszan idézlek:
"A jelenlegi helyzetben nem az amcsik a lényeg, hanem hogy van-e korrupció a NAVnál (ÁFAcsalás, Horváth András feljelentése stb, korrupció, vagyis veztők megkenése stb.) vagy nincs.

Persze hogy van, mindenki tudja.

Innentől megy a kivetítés, projekció, mint amikor a rajtakapott tolvaj cigány elkezd süketelni hogy a lopott holmit tulajdonképp találta, ott hevert az árokparton, meg különben is a tulajdonos maga adta neki oda, meg különben is rasszizmus aki ilyet firtatni mer.

Ennyi." - az eddigi vélemények elolvasása után a tiedet érzem olyannak, amit magam is felvállalnék.
Amikor egyesek, közöttük a poszt szerzője is, mindent a nemzetközi politika színterére kívánnak áttolni, mindent a különböző (nagy)hatalmi érdekekkel magyarázni, akkor a parasztvakítást próbálják megvalósítani. Megjegyzem elég jó hatásfokkal.
Az ország polgárának, a szavazóknak valóban (lehet) fontos a hovatartozás, az eszmerendszer, vagy értékrend, nevezzük bárminek.
A mindennapi életét érintően azonban sokkalta fontosabb (és erről terelik a figyelmet) az értékrend azon része, hogy tisztességes államhatalmi szervek, tisztességes hatóságok, tisztességes életlehetőség van-e az országban?

És az ország első számú felelősének nem utolsó sorban lenne a feladata az, hogy (nagy)hatalmi érdekektől függetlenül, az ország polgárainak érdekében a lehető legkevesebb korrupcióval terhelt államhatalmi, hatósági környezetet biztosítson, teremtsen.
Ám abban, hogy ez ügyben érdemi előrelépés lesz, senki ne reménykedjen.
Bonsai Duce 2014-es választási "programja" nem erről szólt.
"Folytatjuk!" - mondotta, és úgy is lőn!

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.16. 14:11:46

@anonymand: és még mindenki figyelmébe

nemzetstrategia.blog.hu/2014/10/20/egy_orban-beszedrol_es_a_magyar_politikai_eszjarasrol

Azon hibát vagyunk hajlamosak elkövetni, hogy Orbánt _elvek_ mentén ítéljük meg.

Amire Orbán vagy inkább a tanácsadói rájöttek, hogy ami elvek alapján szerveződik, azt elvek alapján meg is lehet támadni.

Gazembereknek nincs szüksége elvekre, ezért importálták és magyar környezetbe ültették az ehhez rendkívül jól alkalmazkodó angol (-amerikai) politikai gondolkodást. Kampánystratégák, választási tanácsadók (Birnbaum, Finkelstein) a Századvég sem véletlenül kap 3 milliárdot évente.

"Amikor egyesek, közöttük a poszt szerzője is, mindent a nemzetközi politika színterére kívánnak áttolni, mindent a különböző (nagy)hatalmi érdekekkel magyarázni, akkor a parasztvakítást próbálják megvalósítani. Megjegyzem elég jó hatásfokkal."

Török Gábor egyre inkább kapuőrző (gatekeeper) lesz. "Úgyse fogunk erről tudni semmit, mi ezt nem értjük, nem látunk bele", szóval lehet hazamenni, nincs itt semmi látnivaló.

Ez egyre ostobább és átlátszó taktika a részéről. Persze hogy semmit nem lehet mindig 100%-ra tudni. De azért van agyunk hogy gondolkodjunk vele.

A másik amit csinál hogy 'kiszól' a szövegből, mintegy Orbánnak címezve mondanivalóját. Az írástudó szól a királynak hogy figyelj, ha ezt ha tovább csinálod gáz lesz, térj belátásra.

"Az ország polgárának, a szavazóknak valóban (lehet) fontos a hovatartozás, az eszmerendszer, vagy értékrend, nevezzük bárminek"

Ez Orbánnak egyáltalán nem fontos. a cikkemben leírtam, milyen eszmékkel lehet az Orbán-rendszert megdönteni.

-Közteherviselés

-Törvény előtti egyenlőség

-Médiaszabadság (a régebbi sajtószabadság helyett, XXI. századra alkalmazva)

stb.

Ebben mindenki egyet tud érteni, szélsőjobbtól-szélsőbalig. Ha ezt elmulasztjuk megtenni, az orbánrezsim addig folytatja ámokfutását, amíg mindent tönkretesz ami még megmaradt az országból.

anonymand 2014.11.16. 14:18:57

@Nemzetstratégia:

"Ez egyre ostobább és átlátszó taktika a részéről." - te átlátod, de másfél,- kétmillió birka képtelen.
A rezsim biztos bázisa.

Megyek, oszt elolvaslak.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.16. 14:43:14

@anonymand: "de másfél,- kétmillió birka képtelen."

A nép döntő többsége mindig azt követi aki vezeti őket ill. aki vezető szerepben tűnik fel.

Össztársadalmi megegezés kell alapvető elvek mentén, és akkor nem fogunk elsüllyedni a posványban sem.

panelburzsuj 2014.11.16. 16:28:25

mno.hu/velemeny/korrupcios-botrany-a-baloldalon-1258609

"ha a jó Goodfriendet köti is a diszkréció, mi azért megszellőztethetjük a neveket, akik feltehetően"

(Szép, nemes és választékos magyarul látatlanba is úgy saccolom erről a skriblerről: durvább bőrt hord a képén, mint a rinocérosz a valagán. Szóval +1 nempirulós, csak nem fecni, hanem face.)

Kata Pokrivcsák 2014.11.16. 17:53:49

"Orbán Viktor ráadásul mestere ennek: olyan megoldásokat, utakat találni, amelyekről mindenki lebeszélné." a kötelező tiszteletkört azért itt is megfutotta Gábor. Meg is kell.

jjulie 2014.11.16. 18:21:53

@panelburzsuj:

az ügyvivő puszta léte halálos veszély a felcsutiságra

művelt inteligens, és nem közöl nyilvánvaló hazugságot ha kinyitja a száját

a felcsuti embertipus szöges ellentéte

kalaposinas 2014.11.16. 19:06:35

@Hepci: Legfeljebb ott ahol nemhogy vonat, de madár se jár.

6.Lenin 2014.11.16. 19:18:59

@HUNtington:

" Mindenhol jogosan kezdődtek a tüntetések az államfő/kormány ellen,...."

A felsorolt példáiddal nagyjából 1etértek, hiszen ezt írtam én is az előző posztban.

Nálunk Mo-on szerintem a tüntetések jogosságával azért akad némi probléma.
jogosság helyett én inkább 1 kis valóságtartalommal ,de
felturbózott hisztériakeltésről írnék.

Az előkészítettség az nyilvánvaló, de valahogy komoly döntögetni is képes tömeget nem sikerült mögéjük szervezni.

Mert az elégedetlennek gondolt "hatalmas tömegek" a valóságban kamu, és ezt talán eddig odaát el is hitték, hogy létezik is. Talán pontosan ezért a személyes részvétel is ezekben az esetekben (az ügyvivő úr részéről, hátha többen csatlakoznának).
Eddig hiába skandálta néhány tucat ...........:gyertek velünk, gyertek velünk. Süket fülekre talált .
amennyiben megengedik, hogy GyF is rátelepedjen ezekre a mesterségesen felkorbácsolt hullámokra, sikertelenek(hiteltelenek) is lesznek ezek a kísérletek.

Talán ezeket már odaát is észre kéne venniük.
(lehet, hogy látják, de szívósabbak, mint gondolom)

Én hazai viszonylatban még 1 problémát látok(sejtek az eddigi események alapján), először még el kell(ene) tüntetni az útból az MSZP-t. Szerintem odaát sem bíznak bennük.
Ebben viszont GyF igen hasznos segítséget nyújt.

6.Lenin 2014.11.16. 19:36:33

Többen is írták már, hogy nem az Orbán megbuktatása a cél, hanem csak a megregulázása.

A 2012-es januári események akkor miért voltak?
(tüntetés az Opera előtt, EP vita, a király (Bajnai) hazajövetele)

A tüntetés 1ik szervezője mondta a bejátszott videón: "ne csináljátok már ezt, 1 éves munkánkat teszitek tönkre"

Nem csatlakoztak tömegek (tömeg a békemeneten volt)
Nem csatlakoztak a hahásokhoz sem, hiába skandálták a gyertek velünket
Hiába vonultak a levágott orbán fejjel.
Sehol sem sikerült komolyan is vehető tömeget toborozni.
volt lehetőség a 3 választáson is (ráadásul itt demokratikus módon zavarhatták volna el a diktátort)

Nincs elfogadható mondanivaló, nincs tömeg, a diktátor marad a helyén.

Lassan már csak az autóbaleset esélye marad. A többi eddig bukott kísérlet volt.

jjulie 2014.11.16. 19:48:07

@6.Lenin:

az orbán már megbukott

6.Lenin 2014.11.16. 19:55:10

@jjulie:

Mondja 1 sültkrumpli.
(tetszett ahogy 1ből kussoltál)
Mindig is tudtam, hogy 1 nagy köcsög vagy S. Dezső.
(Sültkrumpli Dezső porszívó művész)
Jól szív a Kedves?

jjulie 2014.11.16. 19:59:47

@6.Lenin:

neked még nem szóltak dembinszki, az orbán megbukott

de bikakirály, ki is az a dembinszki?

6.Lenin 2014.11.16. 20:16:08

@jjulie:

És?
Gondolod, ha megbukik, másként fogok élni, mint eddig?
az eddigi életem nagyobb részét nélküle éltem, és akkor sem panaszkodtam. akkor is azt csináltam, amit magamnak szántam, esetleg nehezebben, vagy könnyebben.

Én csak azon csodálkozom, hogy hülyének tartjátok, de képtelenek vagytok tőle megszabadulni saját erőből. mindig másokra vártok, hogy oldja meg a problémátokat.

Ez a különbség köztünk krumplicskám, én a problémáimat lehetőleg magam igyekeztem megoldani. Te mindig másokra vársz. Azért ez sok mindent elárul.
most kimondottan jó a hangulatom. Delta & Louisiana Blues az aláfestés

www.youtube.com/watch?v=TcaRwlDdhao

másfél órás!

jjulie 2014.11.16. 20:24:32

@6.Lenin:

nemár kádárvakarék, ne heveskedj

orbán megbukott

6.Lenin 2014.11.16. 20:25:58

@jjulie:
Ja, és még 1.

már 5. éve hajtogatod, hogy Orbán megbukott? Gondolod 1x bejön? (1x biztos, hacsak nem halhatatlan,vmi hegyi ember)

Szemmel nem tudsz verni?
( a szomszéddal lenne 1 kis gond, megfizetném a fáradozásodat)

jjulie 2014.11.16. 20:35:01

@6.Lenin:

pihenj birka, majd ha ugraszt a kubatov akkor szaldj, ikszelj, addig nics dolgod

dembinszki

6.Lenin 2014.11.16. 20:54:15

@jjulie:

Nem kell Kubatovnak, vagy bárkinek is mondania valamit is.

Amit ez az ellenzék művel 2013 ősze óta, és még talán az sem született meg, aki itt normális ellenzéket tudna létrehozni, addig nem nagy gond, hogy kire szavazzak.

Szerintem azt, hogy néhány talajt fogott seggfej hörög már 5. éve, ki nem kakilja le.

Minden, ma már erős ország a kezdeteknél hasonló módszerekkel operál, és amennyiben túléli, biztos, hogy megerősödve jön ki belőle. Ha belebukik, akkor meg úgyis más fog kísérletezni.

94-ben a szadesz simán összeállt az "ellenséggel", kirúgtak szinte mindenkit aki útban volt, szétloptak mindent, ill. eladtak.
2002-ben detto. Most nem ez lenne? Hallottad Demszky G. követelésit?Simán leszarnák a jogállamot + a demokráciát, a hatalomért.
Nem véletlenül bújnak elő.

Máshol azért hullahegyek is kísérik az ilyen változásokat. Ezt eddig még szerencsére megúsztuk.
Akik rendelkeznek drónokkal is, persze, hogy sokkal könnyebben intézik a személyi kérdéseket is.

6.Lenin 2014.11.16. 21:13:18

@Khal Drogo:

Miért, mi történt Ózdon?

Összeállt a közös ellenség ellen a bal, és a szélsőjobb?

Ha lesz belőle valami is, kinek a sikere lesz, mit gondolsz?
A szocik eddig miért nem értek el ott sikert?
tudnak ott rövidtávon valakik is sikert elérni?

Ma már nem tudnak a tömegek hosszútávon várni a jólétre.
Az ellenzék nagyon rossz taktikát folytat. A saját sírját ássa előre. Hamis illúziókat táplál.

Ha visszajöhetnénk, rátok zúdítjuk a jólétet, de hallgatnak, hogy miből is.
néhány nem lényeges kérdés megoldásával akarják elhitetni a kormányzóképességet. Összességében át sem látják a problémahalmazt, ami nyomja az országot.

Mekkora buli volt T Éva Esztergomban, már me-ként szerették volna sokan látni, aztán 1 poros kisvárost sem tudott elvezetni.

Különben azt kívánom, hogy sikeres legyen a pacák Ózdon, az ott lakók megérdemelnék már, és talán a Fidesz se kurvulhatna el. kénytelen lenne sok mindent talán komolyabban venni.

Mindenki nyerne 1 sikeres ciklus esetén, de az 5 évig tart jelenleg.
Majd meglátjuk, rövidebbre fogva.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.16. 21:14:07

@panelburzsuj:
Mi a probléma, ez normál ügymenet.
A kasszához fáradt oszt' jól van. :)

Khal Drogo 2014.11.16. 21:21:01

A magyar csoda

Bár senki sincs a lelátókon, stadionokat építünk
Bár stadionokat építünk, csökken a nézettség
Bár csökken a nézettség, meredeken emelkedik a jegyár és a televíziós jogdíj
Bár emelkedik a televíziós jogdíj és a nézettség, a klubok egyre veszteségesebbek
Bár a klubok egyre veszteségesebbek, a játékosok egyre többet keresnek
Bár egyre többet keresnek a játékosok, mégis mindenki bundázik
Bár mindenki bundázik, nem ítélnek el szinte senkit.

6.Lenin 2014.11.16. 21:37:49

@Khal Drogo:

"Bár stadionokat építünk, csökken a nézettség"

Nemrég láttam 1 riportot a debreceni stadionról.sok teltházas programot csináltak ott. 1 pacák szerint, ha így megy tovább, még nyereséget is tudnak realizálni.
Még 1 kuplerájt is kell tudni vezetni, hogy sikeres legyen.Lehet csak 1 konferencia szünetében funkcionál a szolgáltatás, amiért tulajdonképpen felépítették.
Mindenhez érteni kell.

Lehetnek 1 istállóban a legszebb hölgyek, a fizetőképes kuncsaftok nem biztos, hogy oda is özönlenének.

Több lábon kell állni. 1 esetében tuti, hogy billeg a pacák, pláne ha nincs is miben kapaszkodni sem (vagy külső támogatás sincs)

Volt már valami pozitív is az eddigi életedben?
Nők?

6.Lenin 2014.11.16. 21:41:22

Közben én is váltottam...

www.youtube.com/watch?v=bTMTNjiiMng

2 órás, de ma nem hiszem, hogy végig lemegy.Kint esik, ilyenkor hamarább szoktam hunyni 1 et.

Khal Drogo 2014.11.16. 21:47:11

@6.Lenin: Az idézet a Four-four-two magazin főszerkesztőjétől, Szőllösi Györgytől van. Mivel látom tájékoztatlan vagy a fociban, ezért segítek, ő a Puskás Akadémia ( segítek, nem kell kérned, ez a felcsúti csapat neve ) kommunikációs igazgatója.

Owngoal.

6.Lenin 2014.11.16. 22:00:12

@Khal Drogo:

Miért, támadtam valakit?
1 megállapításra írtam 1 véleményt (a sajátomat)

tőled is csak kérdeztem, mert általában csak olyasmiket idézel, vagy csak a sikertelenséget járod körül.(az írásaid nagy többségében)
Csak feltételezem a vonzódásodat, hogy mások sikereit igyexel alábecsülni, de nem fontos, csak kíváncsiság.

A foci már régen nem érdekel.
(valamikor több 10 km-t is gyalogoltam, hogy lássam Puskásékat focizni (Dorogon pl). aztán még a Vasas meccsekre eljártam ide-oda, utána már más kezdett jobban érdekelni (pl amit utoljára kérdeztem tőled)

bioLarzen 2014.11.17. 01:54:45

"Vajon komolyan számon lehet kérni ennek a szövetségnek a vezető erején, hogy érvényesíti az érdekeit és mindent megtesz a szövetség biztonságos működéséért? Mi nem ugyanezt várnánk el a vezetőinktől?"

Gábor, mire föl a feltételes mód? Mi pontosan ugyanezt várJUK el a vezetőinktől.

jjulie 2014.11.17. 07:28:10

@6.Lenin:

ezaz birka,gyártsad csk a felcsutifertőzözz senemparaszt tokásféreg hazugtulvaj szöveget

a kutya sem figyel mároda rá sem belföldön sem külföldön

orbán nem bukott meg mert sohasem nyert

graycivil 2014.11.17. 08:15:52

Azt hiszem, a FYDESZ-kormány pofátlan képmutatásának ékes példája a "fecni"-politizálás. Ugyanis az USA Magyarországon nem folytathat hivatalosan nyomozást, azt csak az Ügyészség kezdeményezheti. Ám az Ügyészség addig nem kíván eljárást indítani, amíg az USA egy olyan bizonyítékkal nem áll elő, amelyet csak nyomozással lehet megszerezni.

Pontosabban az USA titkosszolgálati eszközök segítségével valószínűleg rendelkezik bizonyítékokkal, ám ezen bizonyítékokat nem kívánja feltárni, mert ezzel a titkosszolgálati tevékenységét is fel kellene fednie. Ám egy Ügyészség által indított nyomozásban már részletes háttérinformációkkal támogathatná a nyomozást.

Ám mindent elárul, hogy az Ügyészség minden eszközt bevet, hogy elkerülje a valódi nyomozást valódi eredményekkel, mert az beláthatatlanul veszélyes a kormányra.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2014.11.17. 08:29:50

Bukott Viktorok:

1. Viktor Janukovics
2. Victor Ponta
3. Viktor .......

kertesz 2014.11.17. 10:48:31

Az USA bújtatott nyomásgyakorlását a Fidesz nagyon helyesen nyílttá tette. Így az USA kénytelen "méretezni" a nyomásgyakorlását, mert azonnal megjelenik, és rögtön kimutatható, hogy kettős mércét alkalmaz...

És, amint feljebb írta valaki, könnyen lehet fogást találni az amerikai érdekérvényesítésen...

-ne építsenek az oroszok atomerőművet, mert biztonsági kockázat? jó, de akkor ki tegye, illetve mekkora az ára annak, hogy nem a régi technológiai partnert választják?

-ne legyen Déli Áramlat? Jó, de akkor Németországnak miért lehet? Vagy, csak nem a lengyel palagázbizniszt akarják tolni az amerikaiak, akik hoznák a technológiát? :)

-vezessünk be szankciókat? Jó, de mekkora kompenzációra számíthatunk az EUtól, USÁtól azért cserébe, hogy ne kereskedjünk az oroszokkal?

Baromi könnyű más faszával verni a csalánt... szerintem.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.17. 11:50:07

Így igaz. Az egész az USA agresszív külpolitikájának része.

A ballibek azt hiszi, ez az USA harca a valójában nem is létező "diktatúra" ellen. Nem, az USA-t az sem érdekelné, ha tényleg diktatúra lenne Mo-on.

Az egyetlen ami érdekli az USA-t: megrendszabályozni a nem elég hű szövetségeseket.

Mint Hitler és Horty - ma ugyanaz megy Obama és Orbán felállásban.

A pánikba esett Amerika érzi saját végét és hisztizik.

odamondó 2014.11.17. 12:07:32

Gyanítom ez az egész ügy egyik pillanatról a másikra szépen abbamarad. És miért? Azért mert a háttérben szépen megegyeznek a vityáék. Meg majd elmondják a népüknek, hogy ismét visszavertek egy aljas támadást.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 12:26:49

"A korrupcióról való beszéd egy erős, hatásos eszköz az amerikaiak kezében, amellyel jobb belátásra bírhatják a vonakodó szövetségesüket. "

Vagyis ha nem adjuk önként a pinát, akkor meg fognak erőszakolni.

Jó is néha egy ilyen szövetséges.

vajdasagi 2014.11.17. 12:27:40

@kertesz: Tévedésben vagy a szankciók kapcsán, vagy másokat akarsz félrevezetni.

Az EU vezetett be Oroszország ellen bizonyos pénzügyi szankciókat. Erre válaszul Putyin meg ellenünk vezetett be mezőgazdasági szankciókat. Tehát ellenünk nem az EU vezetett be szankciókat, és pláne nem mi vezettünk be bármit is. Mi kicsik vagyunk. és nyilván vesztesei vagyunk ezeknek, de még egyszer: Oroszország szankciói sújtják a mezőgazdaságunkat (valamennyire).

Doulan 2014.11.17. 12:37:27

@graycivil:

1. Viktor Janukovics
2. Victor Ponta
3. Viktor Pițurcă (román szövetségi kapitány)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 12:49:07

"Aki nem hiszi el, hogy ezek a korrupciós botrányok legmagasabb szinten is milyen szépen működnek, tanulmányozza a cseh és a bolgár példákat."

Azért az olasz Berlusconi megbuktatásához a korrupciós, meg a média-túlhatalmi vád se volt elég, oda a kiskorú Ruby művésznőt is be kellett a CIA-nak szervezni :)

Ybl 2014.11.17. 13:04:17

Kedves Zsolt !

Végre egy normális, értelmes, higgadt írás a témában.
Elképesztő, hogy mi megy egy hónapja a témával kapcsolatban mindenhol.
De sajnos a bugyutáknak szinte felesleges megírni, kiderül a hozzászólásaikból.

Szúnyog 2014.11.17. 13:08:36

Túl sok lehetőség nincsen. Paksra szükség van, gázra szükség van.
Az ukránokat meg épp most hagyják cserben a puccs szervezői. Lassan áramuk se lesz....

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 13:16:21

@szoja122:

A NAV-osok kitiltása egy időzített bomba volt a háttérben.

Azzal, hogy egy magyar lap írt róla, azzal azt érte el, hogy MOST lett beszédtéma, és nem akkor, amikor az USA-nak jött volna jól, hogy kirobbantsa az ügyet.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 13:18:55

@Ruzsa Söndör:

"Lehet érdeket képviselni nyílt sisakkal, becsületesen is. "

Na, te se képviseltél még életedben egyetlen érdeket se :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 13:25:32

@Piftike:

"Orbán sajnos a fajtájából ( jellem...) adódóan IS alkalmatlan. Aztán alkalmatlan a szakértelem hiánya miatt is."

Na és ki az, aki helyette alkalmas lenne?

Tessék, nevezd meg a jelöltedet!

Mert ha úgy borogatnád az asztalt, hogy nincs épkézláb, közmegegyezéssel elfogadható és támogatható alternatívád helyette, akkor te is csak egy vagy a hőzöngő csürhéből.

Dr Gregory House 2014.11.17. 13:31:06

citrom = narancs
jegyzék = fecni

A stadionok meg nagyon jól jöttek Pinochetéknek is Chilében...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 13:33:49

@HUNtington:

"Szíriában tombol az Iszlám Állam"

Talán nem véletlenül.

Mr. Goodfriend 2009 augusztusa és 2012 augusztusa között az USA damaszkuszi külképviseletén volt konzul és "konfliktusmegelőzési" szakértő.

Ligeti György · https://face2face.blog.hu 2014.11.17. 13:33:55

Török Gábor a kitiltási botrány lehetséges okaként az amerikai érdekek (hatalmi) veszélyeztetését láttatja. Egészen biztos, hogy az ügynek van ilyen aspektusa is. Véleményem szerint, ennél sokkal többről van szó. Az jön át a gondolatmenetből, mintha az USA közömbös lenne a demokrácia, a sajtószabadság, a jogállam, az emberi jogok, a magántulajdon védelme, a kapitalizmus megkérdőjelezése iránt. Ugyan akkor az írás olyankor kérdőjelezi meg a Fidesz rezsim korrupcióját, amikor országos méretű tiltakozás van a korrupció és az azt legitimáló kormány ellen. Gratulálok a pártatlan véleményedhez Gábor.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 13:38:19

@Dr Gregory House:

Mit beszélsz it hülyeséget?

A diplomáciai JEGYZÉKET hivatalos formában, fejléces, dátumozott, aláírt, bélyegzőlenyomattal hitelesített papíron küldik.

Nem kell ám beszopni minden hülyeséget, terjeszteni meg pláne nem kell.

Amit Orbánéknak küldött Mr. Jóbarát, annak a megnevezése a hivatalos kapcsolattartásban a "brief".

Hol olvastad, hogy Orbán "brief"-et kért a követségtől?

Ardó 2014.11.17. 13:40:11

T Torok ur,

Ekkora baromsagot regen olvastam ontol....

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 13:40:33

@György Ligeti:

"mintha az USA közömbös lenne a demokrácia, a sajtószabadság, a jogállam, az emberi jogok, a magántulajdon védelme, a kapitalizmus megkérdőjelezése iránt"

Miért, nem az? Szerinted?

$pi$ 2014.11.17. 13:43:23

@graycivil: "Azt hiszem, a FYDESZ-kormány pofátlan képmutatásának ékes példája a "fecni"-politizálás. Ugyanis az USA Magyarországon nem folytathat hivatalosan nyomozást, azt csak az Ügyészség kezdeményezheti. Ám az Ügyészség addig nem kíván eljárást indítani, amíg az USA egy olyan bizonyítékkal nem áll elő, amelyet csak nyomozással lehet megszerezni."

Ez marhaság már ne is haragudj.

Bemégy a rendőrségre és azt mondod, hogy "a szomszédom gyilkos". Azt hiszed, hogy nyomozni fognak. Nem, nem fognak, meg fogják kérdezni, hogy "honnan veszi?" és ha valami olyat hallanak tőled, ami okot ad a nyomozásra akkor nyomozni kezdenek.

Például ha azt mondod, hogy "éjjel kinéztem az ablakon és láttam", akkor nyomozni fognak. Csak nyomozással lehet ilyen bizonyítékot szerezni? Nem véletlenül kinéztél az ablakon.

Ha azt mondod, hogy "Isten mondta el nekem, hogy gyilkos" vagy "gyilkos, mert olyan gonoszul néz", akkor a rendőrség nem fog nyomozni. Miért? Mert semmi sem bizonyítja, hogy gyilkosság történt. Ha leírod egy papírra, hogy én már 2013-ban szóltam, hogy gyilkos", akkor az nem bizonyíték, tehát nem lesz nyomozás.

Logikus? Érted?

Szúnyog 2014.11.17. 13:46:29

@György Ligeti: "mintha az USA közömbös lenne a demokrácia, a sajtószabadság, a jogállam, az emberi jogok, a magántulajdon védelme, a kapitalizmus megkérdőjelezése iránt"

Jó reggelt kívánok!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 13:46:31

@György Ligeti:

"amikor országos méretű tiltakozás van"

Lófaszt van országos méretű tiltakozás!

Szerencsétlen csipásmacska egyetemistákat hülyítettek be, és küldenek az utcára tüntetni a balos háttéremberek.

Nem véletlen, hogy a hétfő az erre leginkább alkalmas időpont :)

Csütörtökön bulika van, pénteken meg irány haza apuhoz-anyuhoz feltankolni kajából, pénzmagból meg frissen mosott alsóneműből.

Csütörtök és hétfő között az egyetemisták világában a fű se nől :)

Zurik 2014.11.17. 13:49:41

Én mint ős - ma már - ex Fidedeszes nem igazán értem, hogy egyáltalán hogyan jutottunk idáig? Hogy lett a Fideszből, a Fiatal Demokraták Szövetségéből egy oroszokat szolgáló, "illiberális", tekintélyelvű szervezet? Hogy lett Orbán Viktortól egy autokrata szörny? Mert lehet ezt tagadni a végsőkig, attól még így lesz.

Ez a videó mindenesetre elgondolkodtató, ős Fideszeseknek szerintem kötelező:
www.youtube.com/watch?v=vC3WAlxwjZg

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 13:52:18

@aszekelyek:

"Goodfriend mindenről beszél csak arról nem, hogy pontosan mit is várnak el. "

Nézd meg az életrajzát a szakmai kapcsolatépítő portálon. Hol szolgált, mikor, meddig, mit hagyott maga után. Eléggé beszédes.

Dr Gregory House 2014.11.17. 13:57:10

@Zurik: Ha már nem vagy FIDESZ-es, akkor te is csak egy hazaáruló féreg vagy azok szemében, akik a végsőkig védik a védhetetlent.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 13:58:07

@szoja122:

"A lényeg az, hogy az eseményekért kizárólag mi magunk vagyunk a felelősek. A kormány, a Fidesz, a Fidesz szavazók és a nép aki önként és dalolva tagló alá hajtja a fejét."

Na és kire lehetett volna szavazni a Fidesz helyett, ha nem akartál a szavazástól távolmaradni?

Mesterházyra? Bajnaira? Gyurcsányra? Vagy az egymással marakodó balos csürhe más nagyszerű, tehetséges, patyolat múltú frontemberére? Netán a Jobbikra? az LMP-re? A Munkáspártra?

Ugye viccelsz?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 14:03:34

@HUNtington:

"@jjulie: Lehet, hogy engem már áttanulmányoztak és talán emiatt - és több éves külpolitikai elemző gyakorlatom miatt is - jobban átlátom a világbeli eseményeket és helyzeteket mint te, valaha is fogod."

Akkor ezt elcseszted. SOSE lehet már belőled hithű, lojális, balos önkéntes aktivista :)

turulpina 2014.11.17. 14:05:36

@aszekelyek: te bizony egy hazaáruló faszgeci vagy

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 14:12:23

@anonymand:

"A mindennapi életét érintően azonban sokkalta fontosabb (és erről terelik a figyelmet) az értékrend azon része, hogy tisztességes államhatalmi szervek, tisztességes hatóságok, tisztességes életlehetőség van-e az országban?"

És tisztességes polgárok vannak-e?

Akik mindig kérnek számlát, bejelentik a bejárónőt meg a kertészt, kifizetik a napi 500 forintot járulékra, ha valami szerencsétlennel felásatják a kertet?

Akik nem mennek el se feketén, se szürkén dolgozni? Akik nem adnak és nem fogadnak el se hálapénzt, s egyébb apró figyelmességet a szokásos apró előnyökért?

Ilyenek vannak-e?

Mert csak nekik van joguk tiltakozni az ellen, ha más korrupt, meg más csalja az adót, vagy lopja haza a pénzt. A korrupt, adócsaló tolvajoknak NINCS joguk tiltakozni, hiszen ők is pont olyanok, mint a másik.

Krajcsír 2014.11.17. 14:15:23

@polyvinyl: Az első (Szíriával kapcsolatos dologhoz): Tudom én, hogy hol tevékenykedett a "Jóbarát", mivel a Mary A. Ryan-díjat adományoztak neki a "szíriai válság során folytatott kiemelkedő külszolgálati tevékenységéért" (Forrás: www.thefreelibrary.com/U.S.+Department+of+state... ) Én nem értem, ezt a díjat miért kapja, mivel hivatalosan - idézve Washingtont - ez azzal jár, hogy "This award recognizes achievement and extraordinary leadership in the provision of services to U.S. citizens domestically as well as abroad. The award consists of a certificate signed by the Secretary of State and $10,000." Hát Szíriában akkor valamit nagyon sikeresen csinált nem épen pozitív értelemben... És még arra lennék kíváncsi, hogy életrajza szerint mi az a 15 afrikai ország, ahol tanácsokat adott. Erről nincs szó, de megnézném, hogy mennyiben volt kormányválság, puccs vagy polgárháború...

A másikhoz: A fenébe. Pedig gyerekkoromban, amikor megkérdezték tőlem oviban mi szeretnék lenni, egyből azt válaszoltam: balliberális aktivista! Komolyan készültem rá, elolvastam a nagy liberális nyugati műveket (Mill, Tocqille) és olyan dolgok voltak benne, miszerint nem minden ember egyenlő és nem szabad mindenkinek szavazati jogot adni. Hát ekkor jöttek a Szíriusziak és felszabadították az agyamat, és még Patakival is lepacsiztam :D

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 14:16:04

@jjulie:

"az ügyvivő puszta léte halálos veszély a felcsutiságra művelt inteligens, és nem közöl nyilvánvaló hazugságot ha kinyitja a száját"

Szerintem feküdj le vele, amíg lehet :)

Ma Baker 2014.11.17. 14:21:22

Akár egy évvel ezelőtt egy ilyen cikk elképzelhetetlen lett volna. Hogy jutottunk odáig, hogy magyar cikkírók tucatjai magyarázzák, hogy miért kell Amerika seggét nyalni és miért nincs szuverén döntési köre a komplett magyarságnak? Teljesen abszurd, hogy egy öncélú Oroszországgal való szembenállásnak Amerika alárendeli az egész NATO-t a saját akaratának és a tagállamok még bólogatnak is hozzá.

Erő e-meló 2014.11.17. 14:26:42

Török Gábor 1 hónap után rájött arra, amit mindenki tudott kezdettől: hogy ugyanis nem a korrupcióról szól ez a történet

De nem is a "szövetségi rendszerről", ahogy most tanárbácsisan szájbarágó módon igyekszik nekünk beadagolni

Orbán akkor került büntibe, amikor nem az amerikaiak 25 évesen kiszuperált vadászgépeit vette meg hanem a Gripeneket. Nem szovjet gépeket, tehát nem lehet rá azt mondani, hogy az ellenséggel cimborált (Svédország legnagyobb fegyvervásárlója mellesleg az USA)

Most is ugyanúgy olajról (legyen étolaj vagy kőolaj, mindegy) és más hasonló bizniszről szól a történet. A szövetségi rendszer csak egy fedősztori, ami arra való, hogy a magatehetetlen Európa biztos felvevőpiaca legyen a Nagy Tesónak

Mészáros Laci 2014.11.17. 14:35:01

ha esetleg rosszra fordulna a politikai klíma a kárpát-medencében:

www.nyelviskolazuglo.hu/sved

www.idegennyelvek.hu/finn-nyelvtanfolyam.php

stb

Erő e-meló 2014.11.17. 14:36:04

@graycivil:
"Pontosabban az USA titkosszolgálati eszközök segítségével valószínűleg rendelkezik bizonyítékokkal, ám ezen bizonyítékokat nem kívánja feltárni, "

Ezeket a bizonyítékokat a Mormon Könyvébe aranybetűkkel lejegyezték 2600 évvel ezelőtt, de újra elrejtette Joseph Smith a Kumóra hegy barlangjában

Benderik 2014.11.17. 14:59:14

Mindez igaz, de ettől még csalóka a végkövetkeztetés.
Mert azt sugallja, hogy a történt korrupciós része érdektelen -- hisz' úgysem ez mozgatja a szálakat -- így nem ezzel kell foglalkozni.
Mely következtetésben a diagnózis rész helyes -- nyilván a nagyok ismerték mindig is egy csomó kis korrupciós játszmánkat, csak amíg egy csapatban játszunk, egy szint alatt nem firtatják, ha meg a bajszukat húzkodjuk, ők is felmorrannak.
Ám attól,hogy a történetet nem a korrupciós szál mozgatja, mert a nagyoknak ez érdektelen, még nekem, állampolgárnak, lehet ez az érdemi rész.
Egyszerűen mert a korrupciós szálat nem a Nagyok pénzével játszák, hanem az enyémmel.
Így -- annak ellenére, hogy a fenti diagnózis helyes -- még teljesen igazuk van azoknak, akik itthon mégis a korrupciós szálra koncentrálnak.
Mert a nagyhatalmi játszma meg innen nézve engem nem érdekel, a pénzem viszont igen.
(És persze a nagyhatalmi is, mert végül az is rajtam csattan, csak hangsúlyban legalább annyira a pénzem is -- meg a rendszer, ami mindkettőt strukturálisan ösztönzi.)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 15:14:03

@Benderik:

"Ám attól,hogy a történetet nem a korrupciós szál mozgatja, mert a nagyoknak ez érdektelen, még nekem, állampolgárnak, lehet ez az érdemi rész."

Eddig eszedbe se jutott tiltakozni a korrupció ellen, pedig eddig is tudtad, hogy létezik.

Lehet, hogy észre se veszed, hogy csak egy kesztyűbáb vagy a nagyhatalmak kezén, és amit a saját hangodnak vélsz, azt valójában az ő szájuk mondja - a te szád helyett?

Fekete Mamba 2014.11.17. 15:17:25

@kertesz: oszt akkor mi van, ha egy szuperhatalom kettős mércét alkalmaz? Megteheti? Abbahagyja, ha nyugat-balkáni feketeseggűek a szemére hányják? Ki fogja a rövidebbet húzni teljes bizonyossággal? Milyen előnye származhat a magyar alkalmazottnak abból, hogy az országot esetleg tényleg előveszi az USA meg a többi nyugati nagyhatalom. (mert ami eddig volt, az csak a saját kontár balfaszságunk volt, nekiszaladtunk a falnak háromszor kérés nélkül)

Fekete Mamba 2014.11.17. 15:28:22

@Erő e-meló: az USA belső piaca kicsit nagyobb azért, úgyhogy kb. a gdp-je 13-14%-t exportálja csak (eu irányába <2% megy). Ja, és folyamatos deficitje van az EU-val szemben.

Szólj be a központba, hogy rossz brosúrát küldtek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.11.17. 15:34:06

"Másrészt pedig azt sem kellene elfelejteni, hogy ezt a szövetséget nem ránk erőltették, hanem mi választottuk."

Ti választottátok. Mi nem.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 15:49:11

@Fekete Mamba:

"Ki fogja a rövidebbet húzni teljes bizonyossággal? Milyen előnye származhat a magyar alkalmazottnak abból, hogy az országot esetleg tényleg előveszi az USA meg a többi nyugati nagyhatalom. "

És a "rövidebbet húzás" a gyakorlatban majd hogy fog EGÉSZEN PONTOSAN kinézni? Ránk gyújtatják az országot a kilóra megvett ballib csürhével?

Semmi tartás nincs bennetek. Egy ostorpattintásra már pörögtök is a saját tengelyetek körül, hátha kaptok jutifalit a produkció végén.

Benderik 2014.11.17. 15:50:11

@polyvinyl: "Eddig eszedbe se jutott tiltakozni a korrupció ellen, pedig eddig is tudtad, hogy létezik.

Lehet, hogy észre se veszed, hogy csak egy kesztyűbáb vagy a nagyhatalmak kezén, és amit a saját hangodnak vélsz, azt valójában az ő szájuk mondja - a te szád helyett? "

Nos nem egészen. Én régóta tiltakozgatok (ezen oldalakon is), csak amúgy öregesen s persze annyit is ér ez, mint...<és ide ki-ki vérmérséklete szerint helyettesíthet hasonlatot>.

Mások nem tiltakoztak eddig annyian, hogy hallani lehessen.

Most csak élek vele, hogy végre mások is.

Hogy nekik ehhez pont az internet adója kellett meg a kitiltások, ám legyen.

Ha a Történelem úgy hozná, hogy egy spongyabobnyi banánhéjon bukna el e Tisztelt Társulat , nagyon röhögnék s a fejemet csóválnám, mily' bolond az Élet, de sajnálni nemigen tudnám.
Ahogy szegény Al Caponét se sajnálták sokan, hogy egy szimpla kis adóügy miatt annyi sok évre börtönbe került.

Ami meg a nagyhatalmak kontra korrupció hangsúlyait illeti, olyan ez, mint a nagy port felvert gyilkossági úgy, ahol a fővádlott férjről kiderül, hogy ártatlan, mert igazolhatóan egy nővel volt aznap este.
Innen kezdve a férj dolga senkit nem érdekel.
Kivéve az asszonyt, akit meg a gyilkosság nem érdekel...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2014.11.17. 15:51:27

@Piftike:

Az egy dolog, hogy "Orbán és pártja vállalhatatlan" akármit is jelentsen ez, de van van nála jobb/kevésbé rossz?

Mert választani csak a választékból lehet, s bármit is csinál a mostani kormány, attól még kevesen sírják vissza a vörösöket.

Erő e-meló 2014.11.17. 15:52:39

@Fekete Mamba:
Ha az USA-nak nem érdekes az európai exportpiac, akkor magyarázd már el lécci, miért az óriási cirkusz a génmódosított termény európai exportkorlátozása miatt, ha ilyen kicsi szegmensről van szó?

Mert abban az ügyben hasonló lejárató kampányokat szerveztek, diszkreditáljanak kutatókat, politikusokat, sőt még a római pápát is (a dokumentumokat megtalálod a Wikileaksban, az egyik nagykövetük például "katonai szervezettségű akciókról" beszél)

És ezenkívül még rengeteg példája van, hogyan, mennyire harciasan és milyen eszközökkel védi az USA a kereskedelmi érdekeit még ennél sokkal kisebb ügyekben is

Szerintem a lényeget nem érted, mert a frissen kinyalt popsi illata elkábítja az érzékeidet: bárkin lehet példát statuálni, nem kell hogy jelentős szereplő legyen egy jelentős ügyben. Pont attól válik jelentőssé, hogy példát statuálnak rajta. Ő lesz a tudomisénhogyhívják, akit megkorbácsoltak nyilvánosan. A többiek meg majd értenek a szóból

2014.11.17. 15:52:42

Ez egy jó cikk, egyetértek vele, köszönöm!

Piftike 2014.11.17. 16:00:17

@polyvinyl:
Sem hőzöngő, sem csürhetag nem vagyok..., de amint elnézem aki hőzöng és osztja az észt itt mindenkinek,az TE vagy!
Attól, hogy nem neveztem meg Orbán utódját, még lehetseges bármilyen alternatív megoldás az eltakarítására.
Az események kialakulása az egy folyamat és sokszor épülnek egymásra a történések, mielőtt végkifejlete lesz egy ügynek.
Tehát, hogy a kérdésedre választ adjak, el tudom képzelni egy politikától mentes szakértői kormány felállítását, ahol olyan hozzáértő emberek döntenek a sorsunkról, aki értik, tudják merre tartott eddig az ország és merre kell(ene) tartania ahhoz, hogy ne egy banánköztársaságra hasonlítson. Ahol talán az unokáinknak egyszer jó érzés lesz ebben az országban élni.
Fröcsögsz a dühtől, te szegény....csak nem félted ezt a paradicsomi állapotot, amiben ma Te is létezhetsz?

Erő e-meló 2014.11.17. 16:07:07

@polyvinyl:
Újabban van bennem egy nagyon kellemetlen déja vu érzés

Emlékszünk, hogy Nagy Imre újratemetése előtt kiadták a jelszót az összes kurzus-sajtósnak (akik akkoriban, 1989-ben lefedték a hazai média 99%-át) hogy csak a megbocsátásról szabad beszélni, kerülni kell a történelmi igazságszolgáltatás fifejezését stb. szóval hogy simulékonyak legyenek a kommentárok. Olyanok is voltak, emlékszem Szegvári Katalin több mint 20-szor mondta el a "megbékélés" kifejezést, pontosan úgy, ahogy az utólag nyilvánosságra került III/III-as dokumok szerint utasításba kapták. Nem mellesleg az is benne van a dokumentumokban, ki mennyit kapott ezért

Ebbe a nyalizásba robbant bele Orbán Viktor a Hősök terén elmondott beszédével, és rögtön megfagyott a levegő, szinte tapintani lehetett a jeges rémületet a csinivnyikok körül

Most megint ott tartunk, hogy a média domináns része (szerencsére most már kevesebb mint 99%) ugyanazt a kottát fújja uniszónó, csak a nagyhatalom nevét cserélték ki az új partitúrában. Ki vannak adva a kommunikációs kulcsszavak, mondatpanelek, ezeket kell minél többször leírni, aztán irány a kassza

Erő e-meló 2014.11.17. 16:10:39

@Piftike:
"el tudom képzelni egy politikától mentes szakértői kormány felállítását"

Én is, amennyiben engem neveznek ki miniszterelnökké

Piftike 2014.11.17. 16:11:02

@polyvinyl:
Amúgy mi vagy Te? Erénycsősz?,
vagy maga a megtestesült tisztesség? Ha igen, nem értem mit hőzöngsz itt mindenkivel? Ők is csak egy szebb, jobb élhetőbb világot szeretnének.Valahogy nekem úgy tűnik, meghasonultál!
Higgadj le és próbáld összerakni magad!

Erő e-meló 2014.11.17. 16:16:08

@Fekete Mamba:
"Milyen előnye származhat a magyar alkalmazottnak abból, hogy az országot esetleg tényleg előveszi az USA "

És milyen előnye származott abból, hogy beálltunk a németek, aztán meg a szovjetek mögé? Bár akkoriban azért volt pozitív "jutalmazási" forgatókönyv is a mostani helyzethez képest

Most maximum annyit nyerhetünk, hogy elkerüljük a korbácsütést

Piftike 2014.11.17. 16:26:22

@Akitlosz: igen, véleményem szerint Orbánnál nincs lejjebb.
Talán idővel szerveződik jobb is. Jelen pillanatban minden Orbánperc visszafordíthatalna károkat okoz az országnak és benne a társadalomnak.
Aki ezt nem látja be, az vagy agymosott, vagy mazohista, vagy csak erősen torzult az arányérzeke.

szoja122 2014.11.17. 16:31:02

@polyvinyl: Akkor örülj, hogy a Fidesz van hatalmon és szurkolj neki. Hajrá, mindent bele!

Látom tökéletesen beszoptad a Fidesz propagandát. Elriasztani a szavazókat. Pontosan ez volt a céljuk. Ha bármelyik pártra szavaztál volna (nem a Fideszre) és a nem szavazók is elmentek volna szavazni, akkor most a FIDESZNEK NEM LENNE 2/3-a és nem tehetne meg mindent amit csak akar. Azonban az 1 bites szavazók ezt nem tudják felfogni. Sikerrel szopták be a Fidesz taktikáját. Vagy rá szavazz, vagy senkire. Ezért lett 2/3-a, gratulálok. Az ilyen embereknek nincs joguk bírálni a Fideszt. Örülj a hatalmuknak, tapsolj nekik és élvezd, ha kisemmiznek. Megszolgáltál érte!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 17:02:35

@Benderik:

"Hogy nekik ehhez pont az internet adója kellett meg a kitiltások, ám legyen."

2010-14 között ennél SOKKAL súlyosabb ügyek miatt nem ment az utcára a kutya se. Legfeljebba neten keringtek mindenféle 100-as listák a felháborító ügyekről.

Ja, hogy akkor se az USA-nak, se Merkel asszonynak nem volt sürgős, hogy balhé legyen?

Meg a balos fő-csürhének se volt fontos, hogy legalább a kampány előtti évben mozgósítsa a szavazóit, győzze meg a bizonytalanokat és választást nyerjen?

Kinek a szavára maradt látványos kussban a ciklus első napjától az utolsó napjáig a libsi-hadsereg?

Na, ezért van nekem az a véleményem, hogy kesztyűbábok vagytok az USA kezén.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 17:11:04

@Piftike:

Ha jól értem, te úgy szolgálod a saját hazád érdekei ellenében az USA érdekeit, hogy fogalmad sincs arról, ki következne, mi következne, milyen feltételekkel következne, ha "győznétek"?

Tipikus ostoba, hazátlan, balhékereső balos csürhe.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 17:13:56

@Piftike:

"Tehát, hogy a kérdésedre választ adjak"

Feleslegesen erőlködsz.

A te értelmi szinteden nem tudsz helyes választ adni a kérdéseimre. Még csak nem is érted a kérdéseket.

hoplita 2014.11.17. 17:16:49

@aszekelyek:

Ááááááááááááááááááááááááá....!

Húzzá' a gecibe libafos.

Megvagy még..? Elég sajnálatos...igazán megdögölhetnél mán, te húgyagyú faszcibáló.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 17:19:54

@Erő e-meló:

Így igaz.

Csak nézz rá a mostani blogketrecre!

Ezt a posztot lekúrták a ketrec aljára, pedig egy nevét vállaló szakember írta - csak éppen nem betűre azt, ami a mai napra az igény lenne.

Ócska, semmi posztok vannak névtelenül írogató Jókai-utcai alja emberektől sokkal jobb helyen.

hoplita 2014.11.17. 17:21:25

@Hepci:
Én csak arra lennék kíváncsi, hogy bele tudnám-e tölteni a fejét a bendőjébe, a la disznósajt....
Szerintem bele...és még élvezném is a melót.

Piftike 2014.11.17. 17:24:44

@polyvinyl:nem, nem jol erted!
en ugy szolgalom a haza es sajat magam erdekeit, hogy teljesen mindegy, ( USA, Nigeria...) beteg vezered helyett ki jon es ki takaritja el, mert a sajat es a haza erdeke(m) megkivanja, hogy ne egy pszichopata alakitsa nemzetunk sorsat! En, annak aki jot tesz velem, halas vagyok! Teljesen fuggetlenul a nemzeti hovatartozasatol. Igy ertsd!:-)

Khal Drogo 2014.11.17. 17:30:01

Eközben Viktor Ponta beleállt a földbe. Az ő esete és Fico államfő jelölti bukása mutatja meg jól miért nincs Magyarországon közvetlen államfő-választás és miért nem lesz elnöki rendszer Magyarországon.

aszekelyek 2014.11.17. 17:33:53

@hoplita: minden a régi a klubban.., látom:)
@turulpina: az , persze, hogy az ... :P kegyed egy új rajongóm vagy új néven egy régi @polyvinyl: ?
Köszönöm , ismerem az úr pedigréjét:)
@6.Lenin: a mi zsülink is a régi... de tényleg 5 éve hajtogatja,, Hogy szalad az idő...!
Azt mondja a férjem, ő most kint volt a finnek ellenin, is, hogy sok nő és gyerek volt kint és jegyüzérek újra megélnek:) Mást se hallott, csak jegyet veszek, jegyet veszek:)))
@jjulie: hello béjbiii. :) .... illanóban? - gondolod ? :) Tényleg , a te szerszámod mennyire rozsdás ? Elkéne arra is kis olaj , esetleg cukor? :) Áfa nélkül...? pubi, rég láttalak! most egy másik olajban utaznak szerintem azok a körök, akik a szőkítésben is jó alaposan nyakig voltak.. nekem gyanús, hogy miért akarják elmozdíttatni Vidát. nekem ilyen érdekes az észjárásom. Az valakiknek érdekében állhat.

aszekelyek 2014.11.17. 17:36:27

@jjulie: most egy kicsit gáz van, mert épen kisül, hogy az aliberális csak attól működött eddig is, mert a Junckers úrék országában csöppet egyenlőbben tudtak létezni...
nem mondom, hogy egyenlőbbek voltak , regeteg nagyvállalat , vagyis de, mondom.. Alakulgat ez azért.

aszekelyek 2014.11.17. 17:41:11

@graycivil: gréczykém röhejes vagy, mint rendesen. Ki ellen és miért is kéne ? hello, tök üres pampamot írtál megint..! Az ügyészség addig semmit, érted, ? nem is tehet, míg oda be nem sétál valaki egy kupac bizonyítékkal. A ferikétek így tudott mindent megúszni... , pedig volt ellenük bizonyíték is. Na nézzük, akkor csináljunk-e képviselőt Vidából? Ahogy nálatok ment ez a dolog, az ÁFACSALÁsban érintett esetében és tartsuk addig státuszban, míg elévül, az is egy megoldás, csak okádék. Mint a 4 % -os párt teljes működése manapság is. Miért pont Vida van útban nektek, nem lehet megvesztegetni és a megfenyegetésnek is ellenállt?

hoplita 2014.11.17. 17:41:23

@turulpina:
Neked is kuss, faszputtony....téged is vissza kéne dugni anyádba.
Abba a retekbe, amelyik csak ilyet tudott a világra fosni.

hoplita 2014.11.17. 17:45:17

@polyvinyl:
Nabazmeg.....

Bűncselekmény jogvédett cuccot másolni és sorozatgyilkolni is....de a kettő között van némi hangyafasznyi különbség morálisan, te hülyegyerek.

hoplita 2014.11.17. 17:48:39

@Akitlosz:
Ezt már én is említeni akartam, választotta a faszom. Én nemmel szavaztam.
Van felénk egy mondás...amilyet szakítasz, olyat szagolsz.

Benderik 2014.11.17. 17:49:35

@polyvinyl: "2010-14 között ennél SOKKAL súlyosabb ügyek miatt nem ment az utcára a kutya se. Legfeljebba neten keringtek mindenféle 100-as listák a felháborító ügyekről.
Ja, hogy akkor se az USA-nak, se Merkel asszonynak nem volt sürgős, hogy balhé legyen?
Meg a balos fő-csürhének se volt fontos, hogy legalább a kampány előtti évben mozgósítsa a szavazóit, győzze meg a bizonytalanokat és választást nyerjen?
Kinek a szavára maradt látványos kussban a ciklus első napjától az utolsó napjáig a libsi-hadsereg?
Na, ezért van nekem az a véleményem, hogy kesztyűbábok vagytok az USA kezén."

----------

Ennél ez sokkal egyszerűbb.
A mai ember nem szeret már utcára járni tüntetni.
Orbán Viktor viszont egy zseni, aki nagyon jól ráérzett, hogy a mai ember is vágyik a Lelkesítő Nagy Közös Dolgokra, sose járt még Igazi Forradalomban s Nagy Történelmi Eseményekben, így magáévá tette e tömeget, akik így végre úgy érezhetik, egy igazi közösség részei ezen elidegenedett világban, s végre egy Nagy nemzet Fiai is, akik Nagy Idők Tetteinek részesei lehetnek.

A másik oldal viszont szimplán praktikusan élni szeretné az életét, és ódzkodik az utcára menni hülye transzparensek alá. Gyerekes dolognak tartja, és át is lát az egész gyagya forradalmasdin, amit az Ellenünk Acsarkodó Hatalmak ellen vívunk.

Szóval eddig az egyik oldal népe nem ment az utcára, a másik meg igen, ami nem jó, mert olyan, mintha az egyik oldallal bármit meg lehetne tenni.
A kitiltás se vitte volna ki őket.
A netadó tette, ami röhejes, de a Történelem sokszor banális dolgokon pattan meg. Hogy pont ez, abban szerepe lehet, hogy az internet a fotelek népének is fontos, és ők ezt élték meg pofonként. És ha már az utcán vannak, a netadó elleni tüntetés szervezői ráéreztek, hogy ha már végre előkászálódtak, ne üljön el a dolog, hanem az utcán maradjanak, hogy végre látható legyen, hogy ők is vannak, és létezik olyan határ, amit átlépve ők is előjönnek.

Ami meg a baloldalt illeti, hogy nem tudta őket mozgósítani: azt csak az Orbán-hívők hiszik, hogy a többiek Gyurcsány-hívők. A valóságban nincs erő, amit értelmesnek találhatnának, így vagy nem szavaznak, vagy sokuk inkább akkor már a jelenlegi kormányra, mert "az legalább csinál valamit" (sok kommentelőtől olvastam ez utóbbi véleményt).

És alapból semmi nem tudja őket mozgósítani, ez a netadós műhiba kellett hozzá, most viszont kezdik megérezni az ízét (részben mert ez is facebook-on szerveződik, ami így máris érdekes).

hoplita 2014.11.17. 17:58:51

@polyvinyl:
Na, húzzál a kutyát sem érdeklő blogodra, kisköcsög...ugattál mán itt eleget.

anonymand 2014.11.17. 18:03:33

@polyvinyl:

"És tisztességes polgárok vannak-e?" - igen vannak, a nagy többsége az adózóknak tisztességes. Mint ahogy az adóhatóság dolgozóinak nagy része is korrektül végzi munkáját.

"Akik mindig kérnek számlát, bejelentik a bejárónőt meg a kertészt, kifizetik a napi 500 forintot járulékra, ha valami szerencsétlennel felásatják a kertet?" - jogos a kérdés. És ha olyan jogszabályokat hoznak, ahol 'lehetetlen' tisztességesnek maradni? Anélkül, hogy természetesen a törvény betartásának és betartatásának híveként aposztrofálnál, egy az életből vett példa: ha kalákában épül a házad, és segítségül jönnek munkatársaid, ismerőseid, rokonaid, adózási kötelezettség keletkezik (a részletek ha érdekelnek nézz utána, Kupa bácsi vezette be a törvényt, a részletek most mellékesek is).
Még egyszer: jogos kérdés.
"Akik nem mennek el se feketén, se szürkén dolgozni? Akik nem adnak és nem fogadnak el se hálapénzt, s egyébb apró figyelmességet a szokásos apró előnyökért?" - csak ismételni tudom magam.

"Ilyenek vannak-e?" - már fentebb is írtam, az adófizetők (nagy része kényszerből persze) de tisztességes adófizető.
"Mert csak nekik van joguk tiltakozni az ellen, ha más korrupt, meg más csalja az adót, vagy lopja haza a pénzt." - de neki joguk van tiltakozni, nagyon is!
"A korrupt, adócsaló tolvajoknak NINCS joguk tiltakozni, hiszen ők is pont olyanok, mint a másik." - ebben megint egyetértésemet tudom kifejezni, nehezen látom megoldhatónak egy tüntetésen való kiszűrésüket.

Ha azonban feltételezzük, hogy igaz az az állítás, hogy a NAV nem korruptabb, mint bármely más állami szervezet (ugyan, ugyan! Hol mennyi a lehetőség???), akkor ezzel azt mondta ki a tisztelt kinyilatkoztató, hogy éppen annyira korrupt. :)
Bár lehet jobban passzolna :(

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 18:07:51

@hoplita:

Te meg tedd azt, amit nem írok ide :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 18:12:55

@anonymand:

" ha kalákában épül a házad, és segítségül jönnek munkatársaid, ismerőseid, rokonaid, adózási kötelezettség keletkezik "

Bárki mondhatná, hogy nem feketemunkások építik a házát, hanem a sógor, meg a koma, meg a nászam öccse, meg a keresztanyám térde kalácsa. És amilyenek az "élelmes" emberek, azok simán mondanák is. :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 18:20:35

@anonymand:

"Ha azonban feltételezzük, hogy igaz az az állítás, hogy a NAV nem korruptabb, mint bármely más állami szervezet "

1. Egyrészt magáncégnél is van/lehet korrupció.

2. Másrészt nem csak a korrupt hivatalnok kezét kellene csuklóból levágni, hanem azét is, aki a borítékot dugdossa a zsebébe. Így lenne igazságos szerintem.

3. Ebből következően, ha bármelyik NAV-os ellen a korrupció gyanúja merül fel, én azért azt is tudni szeretném, hogy ki ADTA neki a pénzt, és elvárnám, hogy azt is megbüntessék - akkor is, ha annak a cégnek, amelyik magyar hivatalnokokat fizetget le, mondjuk az USA-ban van a tulajdonosi köre ;)

korábban ulrike 2014.11.17. 18:21:11

OV-nak egyensúlyoznia kell mind a bel-, mind a belpolitikájában.
Saját hibájából ez bonyolultabbá vált mind itthon, mond nemzetközileg.
Könnyebb neki az itthoni viszonyok kezelése, mert uralja a környezetet.
De az előbbinek ellenkezője igaz a külpolitikát illetően: itt úgyszólván eszköztelen, mivel erősen függünk mind az US-től, mind az EU-tól (Németországtól).
Amit az amerikai affér ügyében megtehetett a kormány, azt megtette. Elmagyarázta (többnyire saját híveknek szóló kommunikáció ez), hogy mi van a háttérben.
Azonban a kormány viszonylagos eszköztelenségére, és bonyolult helyzetére három meghökkentő dolog utal:
- Meghökkentő, de 2010 óta először az igazat mondta (amit valójában mindenki tudott). Nem is volt nagyon más választása, de szembeötlő az őszinteség, elszoktak(tunk) tőle. Ezzel azonban jottányit sem változtatott a helyzeten valójában, bármi is a belső kommunikáció hatékonyságának visszacsatolása. Mivel abban, amibe oktalanul belekeverte magát, a honi kommunikációs mágia ezúttal nem segít. Nem oszt, nem szoroz. Ez egy kicsike kis mellékcsatározás, megnyerése nem teremt kedvezőbb külső környezetet a kormány számára. De pénzbe kerül.
- A VM, a gazdasági miniszter nyilatkozta azt minap, úgy néz ki az USA nem nagyon tolerálja az unortodox külpolitikát. A gazdasági miniszter mondta ezt. Pár nappal rá, hogy Franklin Templeton emberei felkeresték irodájában.
- Rosszabbodik az Orbán kormány német megvilágítása: falbontási nagy ünnepségeken Németh Miklóssal reprezentála a német kormány és közvélemény számára Magyarországot, nem pedig a hivatalban lévő ME. A média smúzolás ellenére első németországi látogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a német KÜM nyilvánosan figyelmezteti magyar kollégáját, hogy a magyar kormány magyarázattal tartozik vezetékügyben. A Welt sajtóaffér. Ebben a meglepő az, hogy a ME sajtósai mennyire 'alulméretezettek'.
A sikeresnek láttatott belső kommunikáció ellenére tehát a helyzet egyáltalán nem javult, sőt.

hoplita 2014.11.17. 18:30:05

@polyvinyl:
Nem baszom anyádat, felesleges invitálnod.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 19:11:44

@hoplita:

Elvagy a sajátoddal, meg a húgoddal, ugye?

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 20:16:32

Most egyik tévé sem közvetíti a tüntetést. Balog beszédét és rajzfilmet adnak. Habonyék nem fogják engedni hogy lássanak valamit az emberek. Gyurcsány alatt viszont élőben közvetítettek minden gyurcsányellenes tüntetést és azonnal. Mutatták amikor be akartak trörni a televízióba. Most a parlanűmentbe akarnak betörni, de nem mutatja a televízió. Az MTI Debrecent hozta, kiválasztották, ahol a legkevesebb ember tüntet, és azt mutatták, hogy alig vannak. Szombathelyen lekapcsolták a közvilágítást, hogy ne lehessen látni a tüntetőket. Még feliratok is mentek műsor közben, hogy éppen mi történik a téren. Ez jó taktika, Orbán arab barátja, Hoszni Mubarak is alkalmazta, az emberek tüntettek, a tévében meg mutattak egy üres teret.

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 20:21:40

Éppen most szorítják ki a tömeget a rendőrök, az emberek a tévében meg nézhetik a rajzfilmet. Gyurcsány elleni tüntetők kiszorítását viszont annak idején mindig mutatták. Most miért nem mutatják a médiában a tüntetést ? Nem szabad látni ? Gyurcsány alatt még feliratok is mentek a tévéfilm alatt, rögtön, mihelyt a tüntetés elkezdődött. Nem értem. Most miért nem számolnak be az embereknek ? A köztévében termelési riportok, vannak csak, nem számolnak be semmiről. A tv2 fog 5 másodpercre mutatni egy képet. Az rtl klub beszámol, éjfélkor. Közben az emberek meg már összetörték az országházat.

NYJetsTD 2014.11.17. 20:23:09

Nagy szerencse, hogy az ilyen agyhalottak, mint polyvinyl meg társai, még mindig a baloldallal vannak elfoglalva. Közben pedig a mindkét oldal faszságába beleunt emberek szépen lassan bedarálják ezt a korrupt kormányt.

NYJetsTD 2014.11.17. 20:25:55

@Kata Pokrivcsák: ne idegeskedj. A közszolgálati úgy is azt hazudná, hogy éppen tataroznak...

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 20:27:38

@NYJetsTD: Emlékszem én a tévé ostromra, a 2006 os tüntetésekre azt minden csatorna adta és 10 millióan nézték. Az öszödi beszéd után más amikor 20 ember megjelent a Kossuth téren kint volt az összes tudósító, még Petrétei miniszter is bejelentkezett. Akik azt mondják, hogy szerintük most is szabad a média (köztük Török úr) azok most ezt nem kommentálják ? Ezt az ordító kontrasztját annak, hogy mennyit foglalkozott élőben a média a tüntetőkkel akkor, és hogy most alig valamelyik média foglalkozik ezzel ?

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 20:33:12

Persze hogy nehogy szétterjedjen, holnap kihangsúlyozzák, hogy "vandálok", meg hogy ott volt Kunhalmi, tudják ennek a kommunikációs taktikáit. Korábban azt hittem, hogy Orbán jót akar, és nem foglalkoztatott a demokrácia hiánya, de már nem hiszem, mert elképesztő a jelentősége a korrupciónak, és az nagyobb, mint valaha. Ezért van úgy lerongyolódva Bulgária, Románia, Oroszország, Ukrajna. A korrupció lerongyolódáshoz vezet.

6.Lenin 2014.11.17. 20:33:14

"A szervezők hazamentek

Kicsit magukra hagyták a tüntetőket, akik felspannolós beszédek után annyire nem mennének haza. Viszont azont túl, hogy betolták a kordont és farkasszemet néznek a parlament lépcsőjénél a rendőrökkel, nem világos, mit is tennének."

....nem világos, mit is tennének.

Ezek akarnak 1 szebb Mo-ot felépíteni. Balhét akarnak.
Még mindig nem tudják feldolgozni 2006 őszét.

Szerencsétlenek.

NYJetsTD 2014.11.17. 20:35:25

@Kata Pokrivcsák: Azért ne felejtsd el, akkor a fidesz leszervezett mindent. Nem véletlenül került oda a hír tv, sőt, a futball huligánok sem. Az M1 pedig érintettsége okán is közvetített.
Mostanra viszont a közszolgálat csak egy szervilis mocsadék lett.

NYJetsTD 2014.11.17. 20:37:38

@6.Lenin: Ne erőlködj, ez nem erről szól. Sőt, ha van egy kis eszük. elzavarják onnan a baloldali politikusokat is. Itt már rég másról szól a dal.

6.Lenin 2014.11.17. 20:43:01

@NYJetsTD:

És utána mi lesz?

Csőcselék még sehol nem tudott kormányozni.

Lejáratnak mindent.
Felheccelni nem olyan bonyolult néhány ezer szerencsétlent.

Miről szól ez a dal?
Amiről eddig.
Most van esély , hogy másról szóljon, és szerintem, ha nehezen is, de másról fog szólni.
Nem arról, amiről te, és ez a csőcselék álmodozik.

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 20:43:28

@NYJetsTD: Akárhogy is nézem, Gyurcsány akármilyen ember volt, attól nem kellett félni olyan értelemben, hogy mindenki szabadon mondhatott mindent, és minden bekerült a tévékbe, rádiókba. A tüntetés is azonnal. Pedig akkor hányan mondták, hogy "Magyarországon diktatúra van ". De aki felszólalt ellene, vagy tüntetett, azt mégiscsak bemutatták, nem kapcsolták le a téren a villanyt, mint most Szombathelyen.

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 20:48:41

@6.Lenin: Örülj, hogy te és a családod valószínűleg nem tartozik azok közé a szerencsétlenek közé. Mert mit tegyenek? Fogadják el, hogy még tüzifára sincs pénzük ? Ez nem csőcselék, még ha Orbán annak is látja majd célszerűnek bemutatni. Szegényemberek, akik végső elkeseredésükben mentek oda, és az utóbbi években még a korábbinál is szegényebbek lettek. Láttam, hogy némelyiknek még téli ruházata sincs. Én inkább sajnálom őket.

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 20:51:16

@Kata Pokrivcsák: De ti mondjátok csak azt, hogy munkakerülők, és gyerekszülésből élők. Azt nagyon könnyű mondani, és demagóg szövegekkel a tisztességes szegények ellen uszítani. Csőcseléknek, szerencsétleneknek nevezni.

NYJetsTD 2014.11.17. 20:52:52

@6.Lenin: Gondolom 2006-ban is ugyanezen a véleményen voltál.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 20:54:29

@NYJetsTD:

Hőzöngő hülyegyerekek vagytok.

Szar vezetőkkel, akik rendszeresen eljátsszák, hogy felheccelik a közönségüket, majd otthagyják őket, hátha a kielégítetlen tömeg "csinál valamit", ami persze egyáltalán nem lesz a szervezők felelőssége.

Nem a Bajnai "ott se voltam" Gordon instruál a háttérből titeket? :D

6.Lenin 2014.11.17. 20:55:24

@Kata Pokrivcsák:

Elég szépen váltottál.
Gondolod nyernek?

Kicsit elhamarkodod a váltást szerintem.

Én elég sokat utazom szerte az országban, és kezd az a gyanúm lenni, hogy valahol létezik 1 másik Mo is, de szerencsére ott még nem jártam.
Szar 1 hely lehet.
Ne etess ilyen marhaságokkal.

(természetesen ebben az országban-ahol én élek-vannak problémás emberek is-hol nincsenek)

NYJetsTD 2014.11.17. 21:03:14

@polyvinyl: Szívesen válaszolnék neked, de értelmi és érzelmi sérültekre ritkán van időm. Ha kezeltetted magad, szívesen várlak itt.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 21:05:06

@Kata Pokrivcsák:

"Most egyik tévé sem közvetíti a tüntetést"

Az RTL se? Az ATV se? Átálltak az ellenséghez, vagy mi történt? Lehet, hogy nem történt semmi, ami egy kertévé nézőit érdekelné?

Nem szabad ám túldimenzionálni az ilyesmit! Nektek nyilván a szívügyetek, míg mások pont leszarják telibe a műhisztit :D

6.Lenin 2014.11.17. 21:06:15

@NYJetsTD:

A tv székház előtt a csőcselék balhézott.
A Parlament előtt is volt belőlük a még egészségesnél kicsit több .

A @hoplita félék, utána beköpve a haverjaikat, hogy mentsék a bőrüket.

Az elégedetlen tömegek 2010-ben cselekedtek.

Idén lett volna 3x is alkalom elkergetni a Patást az elégedetlen tömegeknek. Nem volt tömeg.

Akik mostanában balhéznak, azok felheccelt szerencsétlenek.
Olvastam néhány táblának a szövegét. Szerintem a szerencsétlen talán olvasni se tudott, amikor a kezébe adták...
ezt kell vinned Dezső...
Ebből nem lesz semmi....csak kár....még azoknak is, akik valóban tenni is szeretnének valami mást, de lejáratják őket ezek.

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 21:07:38

@6.Lenin: Nem váltottam semmit mert nem is volt honnan, csak egy racionális szempontból szemlélem a dolgokat. Attól még tarthatom Orbánt bizonyos stabilizációs szempontból "profinak" hogy a szegények agyonnyomorításával és a korrupcióval nem értek egyet. (Török is ezt teszi) Az jó lenne, ha az országnak lenne egy szilárd, vitamentes vezetése, aki modernizációt valósít meg (Orbánnak van ilyen célja, még ha sokan maradinak is látják), viszont társadalmi rétegeket nem fordít így egymás ellen. De a kereszténység nevében nem lehet a szegények ellen fellépni, és a korrupcióval a pénzeket elfolyatni. Jézus elzavarta a kufárokat, és azokat akik nem álltak meg a tisztességes szegényember mellett, hanem lefitymálták.

NYJetsTD 2014.11.17. 21:09:21

@6.Lenin: Haj leninem, nem érted te ezt. Azért nem mentünk szavazni, mert nem volt kire. Ostoba, tehetségtelen ellenzékre minek? Egy éven belül megbuktak volna. De ez nem mentesíti ezt a korrupt, cinikus bandát. Ők is mennek utánuk.

Khal Drogo 2014.11.17. 21:12:23

Milyen érdekesek a vélemények. 2006 őszén a ma fikázódók forradalmat láttak, a 2006-os tüntetések a nép hangjaként élték meg, ma már csőcseléket látnak.
2006-ban anyázódtak az ÁFA-emelés miatt, ma már kell az adóbevétel. 2006-ban a komány lopott, a maiak sokat dolgoznak és ki kell őket fizetni.
2006-ban a reformokat megszorításoknak hívták, a mai megszorításokat reformoknak.

És így tovább.

Khal Drogo 2014.11.17. 21:14:36

@Kata Pokrivcsák: A mai magyar keresztény egyház nem ételt oszt hanem stadiont épít. Nem árvaházat működtet, hanem fociakadémiát.

anonymand 2014.11.17. 21:15:29

@polyvinyl:

"Bárki mondhatná, hogy nem feketemunkások építik a házát, hanem a sógor, meg a koma, meg a nászam öccse, meg a keresztanyám térde kalácsa. És amilyenek az "élelmes" emberek, azok simán mondanák is. :)" - ez így valóban fennálhat. :)
Én azonban már több házépítésben segítettem: volt kollégáknak, volt osztálytársnak, volt katonatársnak, unokatestvérnek. Ha nem segítettünk volna, soha házuk nem lett volna...
:(

"1. Egyrészt magáncégnél is van/lehet korrupció." - ezt ugye te sem gondolod komolyan? A korrupció lehetősége és kísértése jellemzően nem a (kis) magáncégek jellemzője. A hatalommal rendelkezők, a nagyok kaszálni képes (tehát nagy, akár magáncégek) sajátja. Ki szeretném emelni a hatalmat, a mindenkori hatalmat. Amely egészen egy építési osztályig is jellemző lehet (engedélyek, határozatok "nem jogos" előnyökért való 'ügyintézés').
A kis hatalom is hatalom.

"2. Másrészt nem csak a korrupt hivatalnok kezét kellene csuklóból levágni, hanem azét is, aki a borítékot dugdossa a zsebébe. Így lenne igazságos szerintem." - mivel a korrupcióhoz minimum két fél köll, a dolog elég egyértelmű. Igazad van!

"3. Ebből következően, ha bármelyik NAV-os ellen a korrupció gyanúja merül fel, én azért azt is tudni szeretném, hogy ki ADTA neki a pénzt, és elvárnám, hogy azt is megbüntessék - akkor is, ha annak a cégnek, amelyik magyar hivatalnokokat fizetget le, mondjuk az USA-ban van a tulajdonosi köre ;)" - én ugyanezt a bizonyosság, vagyis a bizonyítottság esetén gondolom valami hasonló módon.

Piftike 2014.11.17. 21:22:56

@polyvinyl:
Remélem te érted a kerdést: Nem vagy te Orbán tanítványa?
Amikor elfogynak az érvek, akkor jön a hablaty, személyeskedés, vagdalkozás, sértegetés. Van egy rossz hírem, TE, nem tudsz megserteni! Sajnállak, de komolyan.
Ugyan nem kérdezted, de válaszolok.
Sokan voltunk! Az AtV-n még láthatod.

anonymand 2014.11.17. 21:23:10

@6.Lenin:

Kedves felebarátom!

"Nem arról, amiről te, és ez a csőcselék álmodozik." - azt te egyrészt nem tudhatod, hogy a másik miről álmodozik.
Ennél azonban fontosabb a másrészt.
Fogalmi tévedésben vagy, nem ismersz egy szót és használod, mintha értelme lenne.
A magyar nyelv értelmező szótárában nézz már utána a csőcselék jelentésének.
Ha ez sikerült (esetleg felolvassa valaki), akkor ajánlom még a kukaborogatós, tankbeindítós, székházba betörős, stb. felvételek tanulmányozását, ami a csőcselék viselkedési formáját a maga nemes egyszerűségében mutatja.
Utána próbálj meg értelmes mondatokat egymás után fűzni.
Nincs kizárva, hogy sikerül...

6.Lenin 2014.11.17. 21:24:20

@Kata Pokrivcsák: @NYJetsTD:

Már írtam néhányx, de mindig akadnak, akiknek kcsit nehezen megy a racionális gondolkodás....

tételezzük fel, hogy ez a kormány csupa tolvajokból áll, mindent ellopnak, korruptak, sima biciklitolvajok...

közben meg épülget itt, visszafizetik az előzők adósságát, fizetéseket emelgetnek, vissza vesznek elkótyavetyélt értékes dolgokat, idecsalogatnak befektetőket...

Aztán volt 1 kibaszott nagy szürkeállomány, csupa zsenikből, lóvé szarásig, olyan pacákok, akiknek még a kutyája/macskája is szakértőnek számított.

Aztán majdnem összeomlott az ország.

Aztán jönni szeretnének....

Kik is?
Most járnak óvodába?

Értem én, hogy miről álmodozik itt néhány monitor előtt álmodozó szerencsétlen, akik csak a neten/mobilon képesek talán összerakni 1 bonyolultabbnak nem is nevezhető mondatot.

Mikor lesz abból valami is?
Szerintem soha.

Korrupció létezik, létezni is fog mindenhol, ahol emberek vannak/lesznek. Tenni kell ellene, és nem harcolni.

Ez a hecc nem azért van.
Azért van, mert akik eddig loptak, szeretnének visszajönni.

Ha szerencsétlen, felheccelt csőcselék esetleg megteremtené a részükre ennek lehetőségét, a csőcselék abban a mp-ben el lenne küldve a P....ba.
ezért mondom, hogy szerencsétlenek.

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 21:26:34

@6.Lenin: Stabilizálni egy országot nem lehet úgy, hogy előbb megnézem hogy az egyes társadalmi rétegek valószínűleg kire szavaznak (a legszegényebbek senkire, vagy a mindenkori ellenzékre, mindegy, hogy ki az), és annak megfelelően azt mondom, hogy a szavazómnak, aki engem támogat, mert ő vagy a családja, jobb módú lett a rendszeremtől, mindent, aki meg eleve szegény és úgy sem támogatna semmilyen kormányt, az meg legyen még szegényebb, és pusztuljon el. Mert ez így egy szavazatvásárló gondolkodás, a társadalom, a jómódú rétegek korrumpálása. Főleg nem úgy, hogy közben kereszténységről beszélek. (Ha hallaná és látná Krisztus.. )

zorki 2014.11.17. 21:27:33

A helyzet -bár ezt senki sem várta pont most- megváltozott.Most már belpolitikával is kellene foglalkozni, és nem az eddigi gyakorlat szerint, amikor mindent el lehetett adni.
A kérdés már nem az, Orbán tud-e válaszolni az amcsiknak, hanem tud-e válaszolni a magyaroknak?
Nem igazán körvonalazódik a válasz.
Ilyenkor valakit le kell váltani. De kit? Ilyenkor üt vissza az egyhangúság.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 21:30:20

@anonymand:

A magáncéges korrupcióhoz: biztosító emberét, banki ügyintézőt - ha olyan fajta - simán meg lehet venni, hogy az ügyfél jobban járjon a döntésével, mint ahogy normál elbírálással járna, kenőpénz nélkül.

De bármilyen beszerzésnél is előfordulhat, hogy a tendert nem az nyeri, aki a legmegfelelőbb lenne, hanem az, aki lepacsizta a döntéshozókkal az ügyet - és a tulajdonosi kör kárára, a saját zsebe előnyére dönt.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.17. 21:34:58

@zorki:

"A kérdés már nem az, Orbán tud-e válaszolni az amcsiknak, hanem tud-e válaszolni a magyaroknak?"

Orbánt NEM a magyarok kérdezték, hanem egy szűk létszámú, szarkeverő csürhe!

Ki lehet ám provokálni egy előrehozott választást :)

Kérdés, hogy hány választást kell még zsinórban elveszítenetek, amíg felfogjátok, hogy az ország NEM kér belőletek?

6.Lenin 2014.11.17. 21:35:09

@anonymand:

A csőcselék azon emberek tömege, akiket valakik a saját céljaik eléréséhez felheccelnek/felhasználnak valós problémák felnagyításával.
Szerencsétlenek, mert nincsenek tisztában a saját érdekeikkel/lehetőségeikkel.
Eszközök.
Soxor pontosan azok heccelik fel az ilyeneket, akik a bajok előidézői is 1ben, sőt a továbbiakban is azt szeretnék folytatni, esetleg kifinomultabb módszerekkel.

Én az ilyeneket tartom csőcseléknek.

NYJetsTD 2014.11.17. 21:43:18

@6.Lenin:

"közben meg épülget itt" mindig így volt

"visszafizetik az előzők adósságát" csinálnak újat

"fizetéseket emelgetnek" meg áfát, adókat

"vissza vesznek elkótyavetyélt értékes dolgokat" féligazság

"idecsalogatnak befektetőket" Meg el még többet

6.Lenin 2014.11.17. 21:48:29

@Kata Pokrivcsák:

Süketelsz.
1 változáshoz kell 1 szándék, ami a legtöbb esetben nem is lesz látható
kell 1 valaki, aki képes ezt tömegekkel elhitetni
kell 1 óriási tömeg, aki a hátsó szándékot azonosítani tudja a sajátjával, vagy legalább is látszólag azonosnak tűnnek az érdekek.
kell 1 réteg, akik képesek a hátsó irányítók hatalmát hosszútávon biztosítani....kiszolgálók, helytartók,lakájok,elvbarátok, elvtelen haszonlesők.

bármelyik hiányzik, szart ér az egész.

Mi van meg ezek közül a mai ellenzéknek?

2 fontos....nincs vezér....nincs vevő.....nincs mire
a hátsó szándék magában semmit se ér.

Még lakájok,helytartók kiszolgálók lennének, de magukban szintén szart se érnek.

Persze lehet ezt cifrázni, de minek, nem lesz belőle semmi.

Majd, ha minden összejön, akkor már lehet akár jogos is a remény a sikerre. Addig üres spekuláció az egész.

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 21:49:02

@6.Lenin: Valakinek ezeket a rétegeket csak meg kell tanítani arra hogy mik az érdekeik, hiába nevezi ezt valaki heccelésnek, mert 8 általánossal valaki nem tud saját maga tájékozódni, és nemcsak tüntetéskor. Ilyen értelemben a rezsicsökkentés is egy heccelés, csak támogatásra való heccelés, mert adtak 2000 Ft rezsicsökkentést a szegényebbeknek, utána meg a 33 százalékos áfával visszaveszik - a szegényebbektől teljes egészében, szavazásra felheccelték, aztán már nem érdekes, hogy mi van vele.

jjulie 2014.11.17. 21:49:37

@6.Lenin:

nem vagy te orbán se szijjártó hogy hablatyolj, birkakirály

körbeszartad ma az udvart?

az orbán rég megbukott majd idővel nálad mucsán is kihirdetik, addig várj nyugiban amig a kubatov nem szalajt érted hogy hopp birka ikszelés van

6.Lenin 2014.11.17. 21:58:49

@Kata Pokrivcsák:

Jársz 1általán emberek közé?
Meg sem merem kérdezni.
Beszélgettél már emberekkel?

Hát persze, hogy minden heccelés, de ha nem találkozik valamilyen befogadó réteggel, akkor üres fecsegés lesz csupán.

Forradalmat 1 cári Oroszországban lehet csinálni, Svájcban nagyon macerás lenne még a világ legnagyobb zsenijének is.

Süketeknek bakelit lemezt kínálni elég nagy merészségre utalna, sikerre már kevésbé.
Nem tanítani kell, hanem igényeket kielégíteni, aztán már lehet tanítani is, ha már unatkoznak a jóléttől.

jjulie 2014.11.17. 22:00:11

@6.Lenin:

hahaha

felcsutidembinszki süketeli szijjártónak nagyabaj, nagyabaj

hahaha felcsutibolond ugrasztott a kubatov süketelni, hahaha

zorki 2014.11.17. 22:00:42

@polyvinyl: Engem nem zavar, ha nem tudsz józanul gondolkodni. Ráadásul nem is Te vagy a tét, tehát csendesebben!
Öszintén szólva miattam nem kell újabb választást tartani. Nézd meg jól, itt már mások osztják a lapot, mint akikre zsigerből gondolsz.
Valszeg nagyon el vagy tévedve.
Én szóltam!

6.Lenin 2014.11.17. 22:03:12

@NYJetsTD:

A többi részére miért nem reagálsz?
Kimazsolázod, ami beleillik a "világképedbe", a többi meg nem létezik, főleg, ha arról nem beszélünk.
Ismerős "világkép", igaz nem jött össze eddig. Esélye meg a továbbiakban se sok.

anonymand 2014.11.17. 22:04:28

@6.Lenin:

A te saját megfogalmazásod a csőcselék értelmezésére, elég sajátos.
Ez is egy vélemény, tudomásul vettem.
Kissé hasonlít G. Fodor Gábor azon definíciójára, amikor a középosztályt úgy határozta meg, hogy akinek van munkája, az oda tartozik.
Lehet rajta egy jót röhögni, és persze elgondolkodni is.
Én az utóbbit választom.

Harmony12 2014.11.17. 22:06:24

@Khal Drogo: Akkor a mai csőcselék: Felnőtt, kisgyerek, diák, egyetemista, nyugdíjas, egészséges, tolószékes, szemüveges, látó, fehér, fekete, cigány, nő, férfi, stb. Soroljam? Minden korosztály, minden nem, státusz, stb. képviselte magát. Mindenki mosolygott egymásra, ha odébb ment, elnézést kért, kedvesen, nulla agresszió, csak akkor zúgott a tömeg, amikor egyetértett a felszólalóval, vagy a mellette rigmusokat kiabálóval. Jó érzés volt részese lenni ennek, valami rejtélyes oknál fogva úgy éreztem, hogy egy nagyszerű dolog részese vagyok... :)

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 22:07:55

@6.Lenin: Azt mondtad nemrég, hogy nem elégedetlen és nem tüntet senki,és abból kell kiindulni, hogy emiatt működik a rendszer és stabilitás van, ha meg elégedetleneket és tüntetőt látsz, azok meg neked nem léteznek. A tényekből kell kiindulni, nem a tényeket a vágyakhoz igazítani és kétségbe vonni. Attól, hogy arra vágysz, hogy ne láss tüntetőt, a tüntető még ott van. Inkább te jársz szemellenzővel.

jjulie 2014.11.17. 22:08:31

@6.Lenin:

a "mocskosfidesz" a gúny tárgya

“Mocskos Hír TV, salalalala”
ma 22:04

szól a dal a Boney M Brown Girl in the Ring című dalának dallamára. Alighanem a tévé a helyszínről próbált meg bejelentkezni, akkor szokott ez a reakció előjönni.

6.Lenin 2014.11.17. 22:08:50

@jjulie:

Rossz szögből nézed a szitut.

Orbán már 5. éve stabilan álla lábán, te fexel a padlón.
Nézz oldalra, az a lik 1 bányász békái, amibe éppen belenéztél.

Talán ő is szeretne már kijönni a fényre, de útban vagy neki.
Beszéljétek meg, hátha együtt könnyebb lesz kicsit feljebb emelkedni.

jjulie 2014.11.17. 22:10:30

@6.Lenin:

hablatyolj birka, hablatyolj

rajta birka, rajta

jjulie 2014.11.17. 22:14:13

@6.Lenin:

nem számítasz dembinszki, csak a kubatovnak, heveredj le a szalmára

a mocskosfidesz és a közröhely

Újabb rendőri felszólítás
ma 22:07

Tolmácsot! Tolmácsot! a válasz a tüntetők részéről.

hahahaha

6.Lenin 2014.11.17. 22:17:04

@Kata Pokrivcsák:

Ez nem tüntetés.
Ezek nagy része felheccelt emberek. 2-3 havonta nagy nehezen összerántanak 10-20 (jobb esetben)ezer embert.
1 nagy részük csak nézőként megy el szelfizni, hogy aztán feltölthesse a kedvenc oldalaira.
Néhány provokátor.
kisebb részben valóban elégedetlenek is.

Miért is nem fizeti ki a kormány a lapostvre felvett kölcsönét pl.

20-30 ezer, aztán 2 millió meg szavaz a kormányra.

jjulie 2014.11.17. 22:18:00

@6.Lenin:

nyugi birka, le se szarja már senki a hazugtolvaj hablatyolóidat, csak kiröhögi

vége, feliscsút leiscsut

Harmony12 2014.11.17. 22:19:02

@jjulie: Na, konkrétan ezt élvezet volt énekelni. :)

jjulie 2014.11.17. 22:20:08

@6.Lenin:

tolmácsot tolmácsot Mocskos Hír TV, salalalala

hahahaha

6.Lenin 2014.11.17. 22:22:36

@jjulie:

Dezső!

Én mondjuk Orbán helyében behívtam volna már olasz, francia, rendőröket...
Már olyan lapos lennél, mint 1 tehénlepény (meg olyan büdös is)

Tudja Orbán, hogy szinte remegve várják 1esek, hogy a rendőrök úgy viselkedjenek, mint 2006-ban.
ez nagyon hiányzik nektek (nem is lesztek nyugton, vagy szép lassan beleőrültök a vágyakozásba)

Remélem soha nem teszi meg ezt a szívességet ennek a csürhének.

jjulie 2014.11.17. 22:24:06

@Harmony12:

nekm az tetszett, amikor az internetes bulin a várbazár elött haladva ment az "adjátok át újra"

de ez a "Mocskos Hír TV, salalalala" nagyon gyilkos

tetszik, könnyed kiröhögése a hazugtolvalytokásgeciknek

Harmony12 2014.11.17. 22:24:51

@6.Lenin: Na, akkor ezt tisztázzuk, mert ön nem volt ott. Nem 2-3 havonta, hanem jelenleg hetente. Több kört megtéve nem nézőként szelfiző, hanem MINDENKI elégedetlen volt valamivel. Provokátorral nem találkoztam, de persze több tízezer emberrel nem tudtam egyenként elbeszélgetni. Tetszett volna kijönni, és akkor nem ilyen badarságokat mondani csak azért, hogy beleférjen a világképébe, már megbocsásson...

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 22:27:02

@6.Lenin: Ez fél éve tényleg így volt, de azóta van egy RTL hatás.... Azért mondtam, hogy az Orbán után az ország második legbefolyásosabb embere- ellenzék hiányában- jelenleg Dirk Gerkens, a harmadik meg Andre Goodfriend. De ez nem jelenti azt hogy ne valós érdekek mozgatnák a tüntetőket. Csak Gerkens és Goodfriend ébreszti rá őket az érdekeikre. Mert másoknak ehhez nincs tehetsége. Ha Gerkens és Goodfriend nem lenne, akkor viszont gondolj bele, hogy mi lenne a szegényekkel. Tudom hogy ez téged nem érdekel.

Harmony12 2014.11.17. 22:27:18

@6.Lenin: És legyen kedves olvassa el, amit írtam, hogy kik voltak ott. Na csürhe, az nem volt...

jjulie 2014.11.17. 22:30:08

@6.Lenin:

Mocskos Hír TV, salalalala

Harmony12 2014.11.17. 22:33:45

@Kata Pokrivcsák: Én örülök, hogy volt egy pont, amikor végre megmozdultak az emberek, hogy végre legyen vége a rablásnak. Hogy ebben mekkora szerepe van az RTL-nek vagy Goodfriendnek, azt nem dramatizálnám túl, szerintem inkább Gulyás Balázs érdeme volt az első igazán nagy tüntetés, de mindegy is. A mai szónoklatok arról szóltak, hogy elég a rablásból, az elmúlt 25 évből, itt az ideje az igazi rendszerváltásnak. Ezzel végre mélységesen egyet tudok érteni. Nem volt szoci, liberális, jobbikos vagy lmps, hanem a becsületes, élhető országért voltunk ott...

jjulie 2014.11.17. 22:33:59

@6.Lenin:

ki vagy röhögve kubatov birkája, Mocskos Hír TV, salalalala

Harmony12 2014.11.17. 22:37:30

@jjulie: :) Jók ezek a rigmusok, sallalala...

6.Lenin 2014.11.17. 22:39:40

@anonymand:

Bocs, csak utólag vettem észre....

Jobban örültem volna 1 cáfolatnak, hátha tévedek.
Elgondolkodtat, ez sem rossz eredmény.
G.Fodor Gábornak is lehet véleménye, neked is, nekem is.
Aztán lehet, igaza 1ikünknek sincs, de rajta vagyunk a megoldás keresésén.
Ez a legjobb benne, és nem az, hogy valamelyikünk megpróbálja elhitetni, csak neki lehet igaza.

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 22:41:50

@Harmony12: Gulyás Gerkens médiája nélkül és az amerikai eredetű korrupcióügy (ami nem lett volna ügy a médiában, ha nem Goodfriend és az USA beszél róla) nélkül nem sokra jutna, nekem van ilyen érzésem. Annyira jutna mint a milla. Tartós mozgalmat nem tudja fenntartani Habonyékkal és médiájukkal szemben.

jjulie 2014.11.17. 22:43:26

@6.Lenin:

tolmácsot, tolmácsot salalalala kósa dembinszkije, salalalala kubatov birkája salalalala Mocskos Hír TV, salalalala

hahaha mocskosfidesz salalalala

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 22:44:40

@Harmony12: Pontosabban: nem tudna. Így valószínűleg nem a millás történet lesz.

6.Lenin 2014.11.17. 22:49:36

@Harmony12:

A rizsa részét nyugodtan kihagyhatjuk.

Nyertek, ok!
És?
Utána mindenki azt csinál, amit jónak lát.
Ki/kik fogják ezt anyagilag támogatni?

Mindenkinek kell majd dolgozni is?
Brrr!

Vagy a neten fogunk 10 percenként népszavazni (@akitlosz álma).
Ha nekem véletlenül nem fog tetszeni, ami neked?
Akkor majd tüntethetek?

Vagy majd azokat kell vezetőnek megválasztani, akik odahívtak tüntetni?
Lesznek pártok, meg ilyenek?

hát persze, de azt neked tetszeni fog, sokaknak meg nem.

(aztán úgy járunk, mit a mádi zsidó, megint otthon találta magát, pedig el akart menni otthonról, d elcseszte a viharban az irányt)

jjulie 2014.11.17. 22:49:50

@Kata Pokrivcsák:

tévedsz, ez egy könnyed mosolygós, szellemesen gúnyoló tömeg

ellentéte a habonyhablatynak mint az inteligens művelt amcsi ügyvivö akinek nem kell hazudnia ha megszólal

és látható a különbség, a csak és kizárólag hazugságért szájátnyitó felcsuti illiberálisuninteligenciával

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 22:51:26

@Harmony12: De még az sem biztos hogy nem csak az lesz. kb 60 százalék hogy eszkalálódni tud, és több lesz, mint a milla, 40 százalék, hogy Habonyék beerősítenek és nem.

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 22:55:52

@jjulie: Igen, akik ott vannak, azok intelligensek jórészt, de ők nem az egész ország, és még nem is a fele. Egy csomó ember nem tudja eldönteni, hogy az intelligenciára hallgasson vagy az érzelmekre ható jelképekre (bank, multi) Azokért az emberekért még nagy verseny lesz.

6.Lenin 2014.11.17. 23:02:10

izé...

Én nagyon örülök, hogy néhány köcsög jól érezte magát ezen a borongós estén.

Már csak néhány millió másikat kellene meggyőzni, hogy tényleg jó lesz az amiről ők álmodoznak.

Eddig ez elég nehéznek tűnt.

Szorítok.

(sajnos már tovább nem megy, muszáj kimennem, nem szeretnék bepisilni)

Jó volt itt lenni, de inkább most már hunynék 1et.

Jó éjt! (szép álmokat, más úgysem lesz belőle)
mindenkinek.

(a bilit toljátok arrébb. kezekre vigyázni)

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 23:09:51

@jjulie: Na és még azokkal is számolni kell, akik egy harmadikra hallgatnak, a pénzre !

Harmony12 2014.11.17. 23:17:55

@6.Lenin: Ez volt a nesze semmi fogd meg jól válasz klasszikus esete. Ha más nem is, annyi kiderült belőle, hogy mostantól tegeződünk. :) Jó éjt kíván egy köcsög, aki jól érezte magát ezen az estén. :)

Harmony12 2014.11.17. 23:27:09

@aszekelyek: meg fogsz lepődni, ha feloldják a 85 éves titkosítást az olajügyben, hogy kik voltak érintettek. :) ha úgy lenne, ahogy mondod, a te kedvenc fityiszed rég tett volna arról, hogy feloldódjon, végtére is a kétharmaddal alkotmányt lehet írni, bármit lehet, nem?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.17. 23:29:13

@Harmony12:
Valószínűleg hasonlóan éreznek a békemenetelők is...
Én egy kevésbé nagyszerű dolog része voltam, ugyanis nem ettek a süllők, viszont lassan ugrottam félre az egyik BKV-hajó hulláma elől, így beázott a cipőm.
Itt meg látom Polyvinyl bérkommentelő-főész és Lenin álltak ki a placcra fideszfelszopni, mert Aszekelyek úrinő éppen más barikádon harcol a legnemesebb célokért. :D

Harmony12 2014.11.17. 23:44:49

@Hepci: :) Jajjaj, hol vannak süllők a BKV hajók vonalán, ez nagyon érdekelne! :) Aszekelyek úrinő ma korábban letette a lantot, de Vlagyimir Iljics és az újonc hősiesen küzdöttek. :)

Kata Pokrivcsák 2014.11.17. 23:46:35

@Harmony12: Ha az rtl klubot kiiktatják a folyamatból, akkor meg 20-80

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.18. 00:08:36

@Harmony12:
Ugye, nem tudhatom, nem találkoztam velük. :)
Az alábbi cikkem első süllője 1 BKV-kikötő közelében akadt horogra, de a helyet a fotóról beazonosítani (khmmm) nem könnyű:

gasztrojazz.blogspot.hu/2013/12/oktoberi-nyar-dunan.html

Idén is írok majd ilyesmit, hamarosan...

Reszelő Aladár 2014.11.18. 00:46:55

Tök mind1 miről szól valójában az egész. Harapófogóban vagyunk.
Az egyik szembenálló hatalom a szövetségesünk, a másik pedig a gazdaságunk piaca. Ebben az esetben mi a jó lépés?

Ha amerika pártiak vagyunk akkor velük kell megcsináltatni Paks2-t vagy elfelejteni az egészet, de fizethetjük a kötbért a semmire. Ők pedig majd túlszámláznak, és meg is van a profit, ami az uóbbi években kicsit elmaradt. Sőt, majd gázt is kicsit drágábban kapunk, nesze neked rezsicsökkentés, megint itt lehet majd a legdrágább.

Vagy lehetünk oroszpártiak is, akkor lesz Paks is, gáz is, csak a szövetséges tekint majd ránk terroristaként, talán még ellenünk is szankciókat vezettet be.

Ha jól megnézzük itt nincs jó lépés.

NYJetsTD 2014.11.18. 01:55:37

@6.Lenin: Válaszaimat aszerint szelektálom, milyen mennyiségben öntöd ránk a fóbiáidat.

Másrészt unalmas már ez a 2/3 meg három választásos cuppogtatás.
Nyugdíjasok megvehetők 2-3 ezerért, cigányok tömegei májkrém csomagért meg biztos segélyért-közmunkáért szavaznak évtizedek óta. Hol érdekli legtöbbjüket jövő, fejlődés, innováció, modernizáció, technológia?

Magyarországon jelenleg a csirkefarhát know-how nyerő csak.

Értelmes ember jó ideje le sem szarja a választási eredményeket, hiszen tudja, az elmaradott és ostoba rétegek szavazata pont ugyanannyit ér mint az övé, ráadásul mennyiségük legyőzi a minőséget. Ezért röhöghetik ki és rabolhatják le őket bármikor populista politikusok.

NYJetsTD 2014.11.18. 02:01:33

@Reszelő Aladár: ne viccelj már. Értelmes, kulturált, gondolkodó ember nem akar az orosz medve alá tartozni. Üzletelni kereskedelmi szinten lehet velük, de ennyi.
Paks 2.0 miatt pedig még annyit fogunk szívni, hogy ovit a történelem könyvekből is ki fogják törölni.

hoplita 2014.11.18. 05:41:08

@polyvinyl:
Majd ha belelépek a szádba és csinálok egy szabályos hátraarcot benne, majd akkor ugass...meglátjuk sikerül-e...?

Ugyan faszfej, dobjál már egy elérhetőséget, aztán megdumcsizzuk...

hoplita 2014.11.18. 05:47:11

@NYJetsTD:
8 év telt el azóta és lehet marhaságokat beszélni,,,

Néha csak röhögök, de általában bosszankodok, amikor olyanok tévéostromoznak, meg 2006 őszéznek, akik ott sem voltak és csont nélkül szopják be a konteós baromságokat, amiket szakmányban raknak eléjük, mint tehén elé a hereszénát.

Ott kellett vóna lenni, baszod, akkor talán autentikusabb lenne a vélemény.

hoplita 2014.11.18. 05:49:48

@NYJetsTD:
"...Az M1 pedig érintettsége okán is közvetített...."

Egy percet sem, csak megsúgom.
Maradjunk is ennyiben.

hoplita 2014.11.18. 06:01:10

@6.Lenin:
"...A @hoplita félék, utána beköpve a haverjaikat, hogy mentsék a bőrüket...."

A rohadt kurva anyádat köptem én be, te szemét nyuggergeci.

Ezért kitaposom a beled, te rohadt kis szarfaszú kriptaszökevény.

jjulie 2014.11.18. 06:44:05

@hoplita:

nemár csürhetöltk, a semmitérő éltednek két csúcspontja van: lehettél a kádár katonája, meg részegen meveretted magad némi utcai rohangálás közben 2006-ban

szép karrier egy óperenciántúli mucsaszéli felcsutiikszelő kocsmatöltelék kádárvakaréktól

jjulie 2014.11.18. 06:56:12

@Reszelő Aladár:

tévedzs pajtás, van jó lépés

abbahagyni a hazugtolvajlást, mélyenmagyarkodást, érdemtelenek politikai alapon való feltőkésítéset, a politikai előnyszerző stadionépítő pénzé erőpocsékolást

nézz utána pajtás, hány burgenlandi magyar kért magyar állampolgárságot?

és mijafaszért nem kért egy sem?

elárulom: európában élni nagyságrendileg jobb minr a narancskomcsi mélyen hazugtolvaj nyiltszinikorrupciós tokásuninteligens vidékikádárvakarék urhatnámorbániában

tolmácsot, tolmácsot salalalala, kubatov birkák salalalala Mocskos Hír TV, salalalala

jjulie 2014.11.18. 07:06:30

@Kata Pokrivcsák:

ezaz, szerintem is szaporábban kéne hazudniuk a habonyítottaknak

jjulie 2014.11.18. 07:11:16

@Hepci:

nagyon sajoghat a mocskosfideszikszelő rossz kezed pajtás, hogy ennyire félrebeszélsz

egy nyamvadt OBIII-as teniszmeccset sem nyersz, cipőd is beázik, kész tragédia vagy

mi lesz veled ha elfogy az örökséged, még a végén belédharap egy lecikizett süti

jjulie 2014.11.18. 07:16:56

@6.Lenin:

ezez kubatovbirkája szoporázd a hablatybégetést, és hozzájárusz hogy hangosabb legyen az utcán az "adjátokátújra"

kevés lesz legközelebb az a másfélmilla kubatovbirka

Mocskos Hír TV, salalalala

jjulie 2014.11.18. 07:26:49

igazából csak az orbán tud mosolyogva hazudni

www.fidesz.hu/

a többinek merev a hazugpofája, nem lesz ennek így jóvége

Ruzsa Söndör 2014.11.18. 07:32:27

@polyvinyl: Rosszindulatú vagy és hazudsz, gyanúsítgatsz, mint általában a FIDESz seggnyalók. Sajnos ti ilyenek vagytok és el kell fogadnunk, hogy ez is a Magyarság része. Szerencsére a Magyar nép nem ilyen, mint ti. Azt sem tudod ki vagyok és mit tettem, de azt hiszed, hogy amiért követelem a becsületes képviseletet, már nem is képviseltem, még soha senki érdekeit. Először is a saját és a családom érdekeit régóta és rendszeresen képviselnem kell, ráadásul nem is kis közösség ügyeiben is rendszeresen el kell járnom. Ezt mindig becsületesen teszem, mert ezek az emberek nem adnák a nevüket hozzá, ha ez nem így lenne. Te viszont egy rágalmazó, hazug, gonosz, rosszindulatú, fröcsögő Fidesznyik vagy, aki semmiféle aljasságtól nem riad vissza, hogy a korrupt vezetőit és a saját érdekeit védje, akár a Magyar néppel szemben is. Ez nem Nemzeti, ez hazaáruló. :)

jjulie 2014.11.18. 07:35:22

hahaha körülöttönk zajlik az élet

romániában liberális kissebbségit főnök lett a nyugaton élő románok szavazatából kifolyólag

pozsonyban is elg az elmult25 évből

"A tüntetés szervezői, Alojz Hlina (független), Igor Matovič (OĽaNO), Daniel Lipšic (Nova) és Ľubomír Galko (SaS) kedden írásos követeléseket nyújtanak be a kormányfőnek, Robert Ficónak. A tervezetből hármat ismertettek a tüntetésen. Követelik, hogy garázscégek ne kaphassanak állami megbízásokat, a Gorilla-ügy kivizsgálására parlamenti bizottság létrehozását követelik, olyan törvényt is akarnak, amely tiltja, hogy állami cégek élére politikai hovatartozás szerint jelöljenek ki vezetőket."

jjulie 2014.11.18. 07:42:31

@Ruzsa Söndör:

ne vedd komolyan a hazugtolvaj ócska mocskosfideszhablatyot

mosolyogva dalolva könnyedén lesznek elzavarva, újjal mutogatva rájuk kiröhögve: tolmácsottolmácsottolmácsot meg adjátokátújra

ha tovább hazudnak az lesz a vesztük, ha visszavesznek belőle akkor meg az a kubatov és a másfélmillió agyhalott törzsbirka édeskevés

Ruzsa Söndör 2014.11.18. 08:04:14

@jjulie: Lehet, hogy nem voltam túl világos, de a smiley a végén azt jelentette, nem vagyok mérges, csak demonstrálni akartam a kontrasztot. Ha ugyanezt röviden intézem, akkor nem is válaszolok, mert a szövege önmagát minősíti. Az anyjába pedig elküldik mások is helyettem.

Khal Drogo 2014.11.18. 08:14:05

@NYJetsTD: Én bízom abban hogy akárcsak annó az Expo-ból, ebből sem lesz végül semmi sem. Annyira megzuhannak az oroszok pénzügyileg, hogy nem adnak 2 milliárd dollárt.
Mert állítólag eddig egy centet sem utaltak, a közvetítésre kiszemelt Széchényi Bank pedig mindeközben becsődölt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.18. 09:57:31

@jjulie:
Mi van, nyomi, akarsz már teniszezni vagy betojtál?
Ne bíbelődj a válasszal...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.18. 10:00:24

@Ruzsa Söndör:

Neked teljesen elment az eszed, barátom :DDD

Harmony12 2014.11.18. 10:03:57

"Nagy baj lesz, ha a Fidesz nem csak mondja, de el is hiszi, hogy az utcára "producerek" küldik az embereket..." TG Facebook

Kedves Gábor, esetleg ezt gfg-ben is tudatosíthatná...Bár nehéz eldönteni, hogy gfg ezt valóban hiszi, vagy csak a pártpropaganda szól.;)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.18. 11:00:51

@Harmony12:
Szervezkednek a norvég-amerikai idegenszívű-homokos-békaember-producer-buzik, de szerencsére a hazai stáb (Habony-GFG-Kovács-eh) is résen van. :)

6.Lenin 2014.11.18. 12:48:46

@Harmony12:

Én kérdeztem, te nem válaszoltál.

akkor fussunk neki még 1x...

Nem kellenek korrupt pártok....OK!

tisztességes civilek kellenek....OK!

Honnan importáljuk őket?
Mind a 60-80 ezer civil szervezet irányítana?
Csak a Ökotárs irányíthatna?
Csak olyan valaki irányíthatná az országot aki ennek a 20 ezer embernek tetszik?
Vagy mások mondanák meg nekünk, hogy ki az aki nekünk valójában tetszik majd? Mi ezt magunktól úgysem tudjuk eldönteni,állítólag.

A többit majd később, ha ezekre válaszoltál, nehogy nagyon leterheljelek, agyilag.

Annak tényleg örülök, hogy tegnap este néhány köcsög jól érezte magát, ennyi kudarc után talán megérdemlik.

6.Lenin 2014.11.18. 12:59:15

@NYJetsTD:

Én azt megértem, hogy rátok a kutya sem kíváncsi már, de hát a törvény szerint az jogosult az országot irányítani, aki a választásokon többséget szerez.

Majd, ha a "jóbaráték" dönthetik el -törvényesen-ki legyen a góré, akkor természetesen 1 demokratának ezt tudomásul kell venni.
Ráadásul még esetleg liberális is ez a demokratikus pacák, akkor egyenesen kötelessége tudomásul venni kié is az aktuális segg.
Nem lesz más állampolgári kötelessége, mint nyalni a kijelölt segget.
Én elfogadom, ha ilyesmire vágysz, de én nem rajonganák érte, hogy őszinte legyek.

6.Lenin 2014.11.18. 13:09:41

Nos, itt van az amiről írtam....

(rövid idézet az indexről..)

"Sok ezren gyűltek össze a Kossuth téren, csakhogy kiderült, nincs vezető, és senki nem tudja, mi a közös cél. Nem csoda, ha a szervezők elvesztették a kontrollt."

Nincs cél, nincs vezér, csak felheccelt/felhasznált emberek.
Ilyenekből lesz a csőcselék.

Harmony12 2014.11.18. 16:44:22

@6.Lenin: A tüntetés alapvetően egy NEM kifejezése volt. Lehet így is nézni, meg úgy is nézni, nem volt elvárása a csatlakozóknak, hogy kész pártok mondják meg, merre van az előre, sőt, elutasították azok részvételét. Én is roppant praktikus ember vagyok, értem amit kérdezel, de ez most még nem erről szólt.
Sértegetéssel pedig nem igazán jutsz előre, az agyi kapacitásom valszeg jócskán meghaladja a tiédet és a népesség 99,8%-áét a mérések szerint, de ha véletlenül Mensa-tag vagy, akkor elnézést.:)
Köcsöggel sem találkoztam tegnap, de mint írtam nem beszéltem egyenként több tízezer emberrel, ergo lehet, hogy elkerülte a figyelmemet a részvételük. :)

korábban ulrike 2014.11.18. 16:53:08

@Reszelő Aladár: Tévedsz, van. Ha neked mindegy, hogy Pax Americana vagy Pax Russiana, akkor persze mindegy. De sokunknak ez nagyon nem mindegy, nem teszünk egyenlőségjelet kettejük közé, mert tudjuk, mit jelent(ene) az orosz felügyelet. Nagyon jól tudjuk, volt benne részünk.

korábban ulrike 2014.11.18. 17:02:57

Hajlamos vagyok azt hinni, a kitiltási ügynek pozitív kommunikációs hozománya kormány számára a devizahitelesek ügyéről történő kommunikációs terelés lehetősége. Jó barát ez a Goodfriend, sokkal jobb róla beszélni, mint az árfolyamról.

Főgebra 2014.11.18. 17:17:45

@korábban ulrike:
Volt idő, nem is olyan rég, amikor a kedves vezető is így gondolta:

www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo&feature=youtu.be

Harmony12 2014.11.18. 17:22:47

@Hepci: Valahogy ismerős az a torony, de azért nem mernék megesküdni. :)

Khal Drogo 2014.11.18. 19:18:51

@korábban ulrike: A papíron minden rajta lesz majd,amit kiküldenek végül a bankok. De már addig sem kell várni. Ismerősi körben vannak szó szerint vallásos hitű Fideszes nyugdíjasok. Nos egyiknek van devizahitele, nem idézem milyen cifra káromkodásokat eresztett meg amikor 256-os árfolyamot meghallotta. Miután lenyugodott, bajlóslatúan annyit mondott nem erről volt szó. Neki nem ezt mondták.

Nem hiszem hogy Mati bá az egyetlen aki érez vagy fog érezni.

Khal Drogo 2014.11.18. 19:27:07

@Reszelő Aladár: Lehetett volna versenyt kiírni, legalább a látszat kedvéért.

6.Lenin 2014.11.18. 19:52:30

@Harmony12:

" az agyi kapacitásom valszeg jócskán meghaladja a tiédet és a népesség 99,8%-áét a mérések szerint,"

Hú, B+... térfogatra gondolsz ilyenkor?...bazi nagy sapkád lehet.

De vegyük komolyra.

Minden tüntetés NEM valamire.... még a szimpátia tüntetés is (NEM a nemre).

idézek magamtól...

"Annak tényleg örülök, hogy tegnap este néhány köcsög jól érezte magát, ennyi kudarc után talán megérdemlik. "

Néhány az nem = mindenkivel, de részletezem mert az a 0.2% még hiányzik a megértéshez ezek szerint.
Vagyis nem azt mondtam/írtam, hogy ott mindenki köcsög volt (minden résztvevő), csak néhányan (most a %-os arány nem érdekes), és azok közül néhányan jól érezték magukat, ennek örültem, mert talán megérdemlik már ennyi kudarc után.
Még részletesebben...valószínűleg az ott lévő köcsögök közül se volt mindenki boldog, lehetnek depressziós hajlamú köcsögök is, és talán ott is volt néhány, de ezekkel nem foglalkozom jelenleg, valahogy kívül esnek az érdeklődési körömön.
Remélem nem okozok ezzel nekik még nagyobb traumát.
Téged nem soroltalak közéjük, de ha sértve érzed magad ezért, hát bocs, de te döntheted el hová tartozol. Nekem tök mind1.
Nem voltam ugyan ott, de láttam néhány felvételt, azon voltak olyan honfitársaim, akikről -talán joggal-feltételeztem a hovatartozásukat.
Lehet, te a másik oldalon voltál.Mindegy is, személyesen nem ismerlek.
Ellenben azért jól otthagyták a szervezők azt az ordibáló bagázst.
Vérükben van. Felheccelik az embereket, aztán jól otthagyják őket a kakiban. Biztos az apukától, mag az anyukától tanulták otthon, meg a pártban, ahová el szokták őket kísérni.

Valami csak lesz belőle, mert az mindig szokott lenni, több, vagy kevesebb valami, az + a jövő titka, talán.
Szorítok (1 darabig)

jjulie 2014.11.18. 20:04:26

@Khal Drogo:

a másfél milla felcsuti törzsbirka 80% a mit a fidesztől kap egyrészt hablaty a fülébe és lófasz a seggébe, csak a maradék 20% kap a hablaty mellé a koncból is

namost az igazfideszárja és igazfideszárja között is nagyonnagy a fideszárjásítás igazi nyertese csak egy nagyon szűk kör

a ma kibukorr fideszárjásítás az élelmiszerkiskereskedelem fideszárjásítása

vajon ez többet visz vagy többet hoz? szavazatilag,

jjulie 2014.11.18. 20:08:35

@6.Lenin:

nyugi birka kár a hablatyért

a felcsutivezér finiselni kezdett, gyorsított utemű fideszárjásításba kezdett, mivel nem hülye. és tudja hogy záros határidővel vége a dalnak

azért te hablatyolj még nyugodtan, ha már egyszer a kubatov azt üzente....

6.Lenin 2014.11.18. 20:08:37

Jön a Karácsony...

index.hu/belfold/2014/11/18/zugloban_teljesen_elszalltak_a_kepviseloi_fizetesek/

tudja ez a pacák, hogy mitől döglik a légy...
Tisztességes munkáért, tisztességes bért.
Ez szép munka volt, első húzásként.

jjulie 2014.11.18. 20:14:19

@6.Lenin:

hahaha birka

"A magyar tüntetéssel van teli a világsajtó"

www.parameter.sk/rovat/kulfold/2014/11/18/magyar-tuntetessel-van-teli-vilagsajto

hahaha a magyarságot képviselő felcsutiárjaság, hahaha

jjulie 2014.11.18. 20:22:47

úgysem hisz a seggszájának senki aki nem agyhalott fideszbirka

"Egy német bölcsesség szerint azonban ahol akarat van, ott út is van. Ez a magabiztos, mégis realista hozzáállás a mai európai helyzethez igazítva úgy szól, hogy ott van út, ahol van akarat. Hozzátette: ezért a magyar-német barátság jegyében azt kívánjuk, legyen végre egység és európai akarat, hogy út is legyen, amelyen haladva Európa elfoglalhatja méltó helyét az új világrendben."

korábban ulrike 2014.11.18. 20:24:41

@Khal Drogo: Úgy néz ki, valami történhetett közben. Ezzel az egésszel nem azt akarom mondani, hogy helytelen a döntés, csupán azt, valami történt. A devizahitelesek (főleg a pénztelenek) elvárásai is valószínűleg túlzóak voltak, és az ígérvények vagy elvárások generálása is. Mindkettő hiba. Csakhogy mivel itt pénzről van szó, ez fájdalmas a kutyaszorítóban lévőknek. Nem tudom, hányan lehetnek, és mennyire szervezhetőek. De nem is biztos, hogy szervezkedni fognak. Elég, ha szavaznak. Ebből a szempontból érdekesnek tűnik Ponta esete. Kiprovokáltak egy több, mint 60%-os szavazói részvételt a második fordulóra, és vesztettek. Ennyi. Sok kicsi sokra mehet mindenféle tüntetgetés nélkül is.

NYJetsTD 2014.11.18. 20:33:23

@6.Lenin: "Én azt megértem, hogy rátok a kutya sem kíváncsi már, de hát a törvény szerint az jogosult az országot irányítani, aki a választásokon többséget szerez."

Régi jó szokásom szerint azokra a faszságokra, melyekben politikailag engem besorol bárki, bárhova, nem is tartom válaszra méltónak.

@Khal Drogo: Elméletileg érvényes szerződésünk van. Kíváncsi vagyok, mennyi lenne a lelépési pénz, bármelyik részvevő oldaláról.

6.Lenin 2014.11.18. 20:40:51

@NYJetsTD:

Miért?
Aki 1 törvényesen megválasztott kormányt kritizál, az politikailag nem besorolható?
Magányos Rambó-ként küzdesz a gonosz ellen?
Szerintem nincsenek válaszaid, csak kifogásaid.
Nem vagy 1edűl, tehát mégis van 1 olyan csoport, ahová be lehet sorolni.
Miért baj ez?

Harmony12 2014.11.18. 20:57:16

@6.Lenin: Pusztán közöltem tényszerűen valamit, hátha megérted, hogy nem a sértegetés szintjén kívántam a diskurzust folytatni. :)

Én sem azt írtam, hogy szerinted ott mindenki köcsög volt. Valójában azt nem értettem, hogy miért kell az ott résztvevő embereket bármilyen dehonesztáló jelzővel illetni. Mint köcsög, csőcselék, stb. Csak azért, mert valaki nem ért egyet veled, nem feltétlenül paraszt, sőt, egy csomóan, akik veled értenek egyet, valszeg azok lehetnek. Én a fideszhívő barátaimra az életben nem mondtam ilyet, értelmes, okos emberek, így nem gondolom, hogy a politikai szimpátiája alapján kellene bárkinek az emberi minőségét megítélni.

Kétségtelen, hogy minden oldalon színes a paletta, de ne legyen már az ítélet alapja önmagában az, hogy melyik oldalon vagy! ;)

A szervezők valóban nem készültek arra, hogy sokan maradnának, és tennének egy újabb lépést előre. Ugyanakkor senki nem akarta megtámadni a parlamentet meg a rendőröket. Nagyon sok olyan volt ott, aki életében először ment el tüntetni, és fogalma nem volt, hogy mi van ilyenkor.:) Egymást kérdezgették, hogy meddig tart, most mi lesz. Szóval valóban egy amatőr szervezés volt, de mögöttük nem állt kommunikációs gépezet, buszok, meg szervezett utaztatás, ingyen kaja-pia, de pénz sem. Pont ettől jelentős ez az egész szerintem, hogy ilyen minimális feltételekkel ilyen sok ember ment ki oda...

korábban ulrike 2014.11.18. 21:03:57

@NYJetsTD: Mivel nem nyalsz, a köcsög kategóriába vagy sorolva. Ennyi. Helyesebben, ennyire futja Iljicsnek. Van 0 vagy 1 és kész. Abból él, hogy vannak mindig új belépők.

6.Lenin 2014.11.18. 21:16:56

@Harmony12:

"Nincs cél, nincs vezér, csak felheccelt/felhasznált emberek.
Ilyenekből lesz a csőcselék. "

Már bocs, de láttam néhány felvételt.

A tüntetéssel semmi bajom, azzal sem, hogy lehetnek más véleményt is megfogalmazó honfitársaim.
Az nyilván nem lehet 1 általánosító jelző, hogy ki melyik oldalhoz tartozik, ha vállalja is a saját nézeteit. Velük szintén nincs problémám.

Nekem azokkal van (?) problémám (inkább csodálkozom rajtuk), akik minden értelmes indok nélkül pocskondiázzák a más véleményt vallókat.
Vagy csak kifogásaik vannak, de minden értelmes alternatíva kínálása nélkül acsarkodnak.

Az elmúlt néhány év történéseit amatőr szervezésnek nevezni, enyhén félrevezetőnek tartom.
Szerintem teljesen más okai vannak, hogy amatőrnek tűnhet 1 külső szemlélő számára.

jjulie 2014.11.18. 21:19:16

@6.Lenin:

van már egy falat trafikod, földbérleted, vagy dohányellátód?

naugye, és mivel nem vagy fideszárja, mész a levesbe haszontalan vagy, még egy árva felcsutiárjásítható benzinkutad sincs

kár a hablatyért

NYJetsTD 2014.11.18. 21:19:38

@korábban ulrike: Én elég elnéző vagyok az ilyen idős, kissé begyepesedett ember iránt. Vannak elvei, csoportjai, besorolásai. Az ő élete alapján. Hogy valaki esetleg gyökeresen másképp gondolkodik, él, dolgozik, kritizál vagy dicsér, az már nem fér bele saját élettapasztalatába. Nem bántom érte. Ő még nem érti és már nem is fogja az új generációs világot. Ami nem mondom hogy jobb vagy rosszabb, csak más. Nagyon.

NYJetsTD 2014.11.18. 21:28:47

@6.Lenin: "Aki 1 törvényesen megválasztott kormányt kritizál, az politikailag nem besorolható?"

Ha egy étteremben kifogásolom az ételt, máris gasztro kritikussá válok?

"Magányos Rambó-ként küzdesz a gonosz ellen?"

Küzdelem helyett jobbára röhögök. De különben igen, Woody Allennel szólva "Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának".

"Szerintem nincsenek válaszaid, csak kifogásaid."

Ahogy mondod: szerinted.

jjulie 2014.11.18. 21:32:31

@NYJetsTD:

a @6.Lenin: -ke szívét rabulejtette az orbánszijjártó összevissza elvtelenilliberálisuninteligencia

szegeny kissebbségi sors, ha szerencséje lesz az örök vadászmezőkön az indiánok közé keveredik, azok meg mindigis tisztelték a bolondokat

hamár itt a földi emberek között nem sikerült kivívnia

6.Lenin 2014.11.18. 21:35:16

@korábban ulrike:

Hmm!

Tudod mennyi minden leírható 0 és 1 kombinációival?
Amit ütögetsz, annak is alapja sok-sok 0 és 1-es.

Akik nem értik a világot, azok szeretnék elhitetni, hogy azért nem értik mert nagyon bonyolult.Nekik igen.

Én csak azokra szoktam mondani, hogy köcsög, akik keményen küzdenek szinte minden este azért, hogy magukról 1 ilyen véleményt sikerüljön kialakítani.

A régieket már ismerem, sokuktól semmi új már nem várható, de 1 új belépő esetén az ember fia még reménykedve várhat magyarázatokat az őt izgató miértekre.

Engem tényleg érdekel, hogy ugyanarról, másoknak miért más a véleménye. Nyilván néha szükséges némi trükk is előcsalogatni a titkolnivalót, de erről már soxor írtam, csak mindig elfelejted.
Valamiért nagyon a bögyödben lehetek, hogy másokon keresztül piszkálgatsz, de nem lényeges,csak néha felhúzom kérdően a szemöldököm, de rögtön el is múlik, szerencsére.

Most ráérek ilyenekkel is foglalkozni.
(közben Ágnes Vanilla gyönyörű dalain élvezkedem)

www.youtube.com/watch?v=mbG3PNtSA6U

korábban ulrike 2014.11.18. 21:40:36

@NYJetsTD: Nem is kell bántanod. Csak jeleztem, időpocsékolás szóba elegyedni vele. Persze, az ember nem tudja sokszor megállni, de hasztalan. Érvek nem fognak rajta, az olyan ballib köcsögség. Aztán Zsüli meg olykor Hoplita beellenérvel neki eléggé népies stílusban, de az sem riasztja. Vagy mazochista, vagy kemény pártharcos. Vagy kemény pártharcos mazochista.

NYJetsTD 2014.11.18. 21:42:10

@6.Lenin: Jaj leninem, én már régóta gyötröm itt is a népet, csak volt ezen a blogon valami (talán miskolci) pics@, aki annyit nyalt már szegény Gáborunknak, hogy inkább elkerültem a jó gyomor működésem érdekében. Valami knausz vagy hasonló néven bohóckodott egy ideig.

korábban ulrike 2014.11.18. 21:43:24

@6.Lenin: Kézcsókom Ágikának. Stracciatella nincs?

NYJetsTD 2014.11.18. 21:44:46

@korábban ulrike: nem csak ő mazochista... :) csak én még vadista szandál is vagyok.

6.Lenin 2014.11.18. 21:46:28

@NYJetsTD:

Isten őrizz, hogy befogadjalak a gondolatvilágomba.Miért is kéne?
A tiéd, te élj vele.
már kérdezni se lehet?

Az 1 nagyon olcsó és semmitmondó kifogás a válaszok hiányára, hogy ...
"Én elég elnéző vagyok az ilyen idős, kissé begyepesedett ember iránt. Vannak elvei, csoportjai, besorolásai. Az ő élete alapján."

Te nem csak bizonyos feltételezések alapján alkotsz ítéletet mások felett?
Miért is gondolod,hogy ezt te megteheted?
(ezért kapaszkodtok 1másba ulrikével?)
Vicces.

6.Lenin 2014.11.18. 21:51:24

@korábban ulrike:

Vagy nagyon is szórakoztat, hogy 1esek nem veszik észre magukon, amit esetleg a másikban kritizálnak.
Tényleg sok itt a köcsög (politikai blogokon).
Nagyon könnyű 1eseket becsalni a kertbe.

jjulie 2014.11.18. 21:51:27

látja valaki mennyi néző van ezen a magyar-orosz focimeccsen?

NYJetsTD 2014.11.18. 21:56:00

@6.Lenin: "Isten őrizz, hogy befogadjalak a gondolatvilágomba.Miért is kéne?"

Azért , hogy végre modernizálódj. De tévedtem. Többet nem teszem számodra ilyen magasra a lécet.

"Te nem csak bizonyos feltételezések alapján alkotsz ítéletet mások felett?"

Ennek te vagy a nagymestere. Mi csak gyenge utánzatok.

"(ezért kapaszkodtok 1másba ulrikével?)"

Ne irigykedj, nem ez történt. De megértelek, valami új kötekedés is kellett.

korábban ulrike 2014.11.18. 21:57:16

@6.Lenin: Ilyen ez a qrva szelaví, Iljics. NEP nem lesz?

NYJetsTD 2014.11.18. 21:57:57

@jjulie: Hol van a meccs? Pakson?

jjulie 2014.11.18. 22:02:34

@6.Lenin:

jaja, szerencséd van birka mindenki át van baszarintva, csak te úsztad meg

jjulie 2014.11.18. 22:05:21

@NYJetsTD:

nem tudom, csak az üres székeket látom a háttérben

6.Lenin 2014.11.18. 22:10:40

@NYJetsTD:

"Ennek te vagy a nagymestere. Mi csak gyenge utánzatok."

Eddig nem is esett le nagyon senkinek, hogy csak az itt használatos "érveléssel" operálok.
Pedig már nagyon régen ismert a tükör.

Valamiért 1esekben nagyon beégett, hogy nekem szabad, másoknak nem. Ez a legviccesebb része.
(politikai blogon írogatóknak)

Harmony12 2014.11.18. 22:14:20

@6.Lenin: Én ezt az egy tüntetést neveztem amatőrnek. Milyen eseményekre gondolsz az elmúlt néhány évben, ami amatőrnek látszik? Én még hasonlót sem tudok felidézni.

egyébként sokaknak valóban csak kifogásai vannak, és nincs olyan párt, amely által kínált bármit el tudnának fogadni, így el sem mentek szavazni, de most odajöttek. És persze sokan vannak azok, akiknek van másik pártpreferenciájuk. Ez a kettő együtt 77 százalék. Ez nem kevés, és ennek fényében az általad citált legitim kétharmad ugyan valóban törvényes, de némiképp röhejes.
Az elégedetlenségük oka pedig olyan sokszínű, mert a kormány erre olyan sok okot és lehetőséget ad, hogy együtt egyetlen közös platformban tudnak megállapodni, az pedig annyi, hogy Orbán takarodj. És akkor azokat még nem is említettem, akik leszavaztak a fideszre, és mostanra rájöttek, hogy meg lettek vezetve mondjuk a devizahiteleik miatt, a családi pótlék, a segély miatt, stb, stb. Ez az inhomogén tömeg roppant veszélyes, hidd el nekem, ez nem egy maroknyi kisebbség, ne áltasd magad.

6.Lenin 2014.11.18. 22:19:39

@jjulie:

Dezső!
(sűltkrumpli)

Te 1 különleges eset vagy, ezt nem vitatom.ritka példány.

(természetesen a tv székháznál tombolt a csőcselék. A Fidesz székháznál csupa modern szép fiatal fejezte ki az elégedetlenségét) Tegnap is.

Dezsőkém, mindkét helyen megvezetett/felheccelt köcsögök/csőcselék dühöngött.
Tegnap is kiabált az 1ik.....forradalom,forradalom....a nép hangja...meg hasonló faszságok.

ez persze, hogy más, a kukaborogató barátodnak meg a másik volt az igazi...

mindig, minden más, ha én csinálom...naná

Harmony12 2014.11.18. 22:23:29

tablet.magyarnarancs.hu/narancsblog/orban-meguzente-o-barmit-megtehet-92634

„A kormányfő először Felcsúton részt vett Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján, majd Alcsútdoboz mellett a Búzakalász 66 Felcsút Kft. (Mészáros Lőrinc cége – a szerk.) bányavölgyi mangalicatelepének átadásán. (…)"

Egy kettőre lincshangulat lesz, a drága miniszterelnök teljesen elveszítette az arányérzékét...

livengood 2014.11.18. 22:29:52

A szakértők egyelőre csak találgatják, milyen céllal lőtt fel nemrégiben Oroszország egy új műholdat. A szerkezet mozgásából akár az is kiolvasható, hogy feladata más országok kommunikációs és kémműholdjainak levadászása...
...A manőverben valószínűleg egy kinyújtható kart használtak, amellyel le lehet téríteni a pályájáról egy űreszközt vagy akár szemetet anélkül, hogy mondjuk beledurrantanának, jókora törmelékfelhőt létrehozva... www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/uj_fronton_inditottak_haborut_az_oroszok.589712.html

Cefre egyébként Putyin és Orbán imádó, de az eddigiektől eltérően most figyelemre méltó amit ír:

"Cefre, 2014. november 18., kedd 21:32
Eh, megmondjam az okát? Mivel az orosz atomrakéták egy részét folyamatosan mozgatják, vasúton, teherautón, tengeralattjárón stb., ezeket csak a műholdak tudják követni, hogy egy éles háborús helyzet esetén kilője őket az ellenség. Namost ezeket a műholdakat lövi ki, egy háború-közeli helyzet esetén, az orosz űrjármű."

Régen nem mozgatják a rakétákat, persze megtehetik újra. Képzeljük el hogy ettől függetlenül is mekkora pusztítást tudnának véghezvinni, ha lenne néhány ilyen vadászműholdjuk. Gondolom lesznek vadászműhold vadászműholdak is.

Egyébként ahol ilyesmik történnek annak a helynek a neve Armageddon.

6.Lenin 2014.11.18. 22:39:58

@Harmony12:

Már leírtam, de a kedvedért még 1x leírom a saját véleményem, mert te is csak azt írtad le. Kettőnk véleményén kívül még nagyon sok létezik.
Kinek van igaza?
Szar ügy eldönteni.

Szerintem az első igazán amatőr megoldás 2012 januárjában történt. Az volt az elképzelés, hogy Bajnait a Duna jegén megkoronázzák.
Nem jött be, mert hamis volt a kiindulás. Nem létezik országos elégedetlenség.Kamu. Vannak elégedetlenek-mindig is lesznek, de a nagysága nem számottevő.

2013 ősze óta (bajai kísérlet) amatőrebbnél amatőrebb megoldások. Össze, szét, külön-külön stb.

A jobbik meg szépen profitál a ballib amatőrségéből.

Ez a mostani korrupciós vádaskodás.
Kinek jó ez?
A "civilek" zavarodottan keresnek valamit, vagy valakit, minden különösebb cél nélkül.
Így nem fog megbukni ez a kormány, de a következő kormánynak is lehetetlen helyzetet teremtene, mert már semminek/senkinek sincs hitele ebben az országban.

Lehet itt álmodozva szelfizni 1 "tüntetésen", de eredménye nem sok lesz.Hosszútávon meg csak károkat okoz mindenkinek. (Kuncze az ATV-n) Most néhány dologban 1etértek vele. Nem ez a megoldás, jobban mondva ez nem megoldás.
Érdekek vannak, és ebben sajnos a mi (magyarok) érdekeink nem sokat jelentenek, de másoknak nagyon hasznos is lehet a jelenlegi "káosz".

Nem áltatom magam semmivel, csak nézek, mint a moziban, hogy kik is szeretnének itt valamit is elérni. ez még nagyon kevés.

Harmony12 2014.11.18. 23:23:02

@6.Lenin: Szerintem amiket felsoroltál, legalábbis a Bajnai-féle kísérlet nem volt amatőr, de akkor mást gondolunk és kész.:)

épp most néztem vissza az atv ma esti felvételét TGvel, és azt kell mondjam, osztom a véleményét, hogy nem csak a kormánypárt, de az ellenzék is megijedt egy kissé, ennek köszönhető pl. Kuncze ilyetén reagálása.

Akkor hajrá, most indulhat a fizetett és támogatott békemenet is, és megnézhetjük a professzionalizmussal áthatott vonulást. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.19. 00:25:54

@Harmony12:
Iljics nem Mensa-tag, hanem menza tag (volt).

A torony elég jellegzetes, de az természetesen nem ott van, ahol a süllő. :)

NYJetsTD 2014.11.19. 02:23:28

Minden idióta és feledékeny fideszesnek, hogy fájjon orbán és saját maguk gerinctelensége:

www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo

www.youtube.com/watch?v=PzlpqeMbqT0

jjulie 2014.11.19. 07:20:21

@6.Lenin:

te fideszárja helyett mezi felcsutibolondbirka, ezen a legutóbbi kossuth téri "mocskoshirtv salalalala" éneklésen is voltak annyian mint rákaifilip kétmilliós nagyűlésén

gyorsított fideszárjásítás ide vagy oda a párhuzamos felcsutivakításvilágvége közel

nyünyüge 2014.11.19. 10:19:08

A miniszterelnök sem pirul el a saját duplafenekű mondataitól :(

"Senkinek sincs olyan alkotmánya az EU-ban, amelyet bárki is összevetett volna az uniós jogrenddel, csak a magyar ilyen. Nekünk olyan alkotmányunk van, amely kóser alkotmány fogalmazott - magyarázta."

hvg.hu/itthon/20141119_orban_diaszpora_tanacs

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.19. 12:17:42

@Harmony12:
Horgászol vagy csak szereted a süllőt?

6.Lenin 2014.11.19. 12:47:13

@Harmony12:

A bajnai kísérlet nem volt amatőr?
Akkorát buktak,akik azt hitték, hogy a Holdon is hallani fogják a magyarok öröm ujjongását.,itt a király.
Bajnai nem kellett a tömegeknek.1 marginális kisebbség szerette volna csak viszont látni.
Tök alkalmatlan a pacák bármire is.

(nekem megvan az IMF-el kötött szerződésének jegyzőkönyv másolata- már 1x nyilvánosságra is hoztam, de a kedvedért még 1x)

-Mr. Majnai, kérem itt írja alá.
-Elnézést, de még nem olvastam.
-Nem azt mondtam, hogy olvassa, hanem írja alá.
-Bocsánat, nem jól értettem. Tessék, már kész is, aláírtam.
-OK! Mr. Bajnai ön okos ember Ön lesz Mo me-ke.
-Nagyon köszönöm, cupp,cupp
-Ezt nem kellett volna (most moshatok kezet,tök összenyálazta ez a köcsög)
-Hölgyeim,Úraim lehet örvendezni.Zene!

Reggel véletlenül láttam az ismétlés 1 részét,, majd este megnézem az teljes felvételt. Olgácskának nem nagyon tetszett. Többx is magába nézett szokása szerint, de most se látott ott semmit, szerintem.Elég sűrűn behunyja szemét, de látni, hogy közben forgatja, gondolom kutat valami után,keres valamit)

graycivil 2014.11.19. 13:17:42

Illiberális jelentése:

illiberal (melléknév)
fukar
bigott
szolgai
fösvény
kicsinyes
szervilis
korlátolt
ordenáré
műveletlen
szűkmarkú
közönséges
antiliberális
szűk látókörű
nem szabadelvű
szabad emberhez nem méltó
további találatok
illiberality
főnév
korlátoltság
közönségesség
illiberality
műveletlenség
szűk látókör
szabadelvűség hiánya
szabad emberhez nem méltó volta vmnek

Ez Le Sopeau álomállama...?

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

patkányarcúáginéni 2014.11.19. 19:22:25

@jjulie: nagy baj lehet a buckában, internet seggelyuka

nyünyüge 2014.11.19. 19:27:30

Lázár sem pirul el, meg Csepreghy Nándor sem:

"Abszurdnak és elfogadhatatlannak, sértőnek tartja Norvégia budapesti nagykövete Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter és más magyar vezetők vádjait, miszerint a norvég kormány azon dolgozik, hogy megbuktatja Magyarország kormányát.

A diplomata szerint hazájában azon is meghökkennek, szinte felfoghatatlannak tartják Csepreghi Nándor államtitkár azon vádjait is, miszerint Norvégia zsarolja Magyarországot a pénztámogatások felfüggesztésével. A lehető leghatározottabban cáfolta a nagykövet azt is, hogy hazájának bármi köze van a magyarországi tüntetések finanszírozásához, szervezéséhez. Arra a kérdésre, hogy történt-e már olyan, hogy egy demokratikus ország azzal vádolja Norvégiát, hogy a belügyeibe avatkozik, Tove Skarstein úgy válaszolt, hogy ez az első eset, amit meglepőnek és sértőnek tart.

A nagykövet asszony megerősítette az interjúban -, amelyet szombaton a Hetes stúdió című műsorban sugárzunk teljles egészében - hogy az összességében harminchat milliárd forintos támogatást Norvégia mindaddig nem folyósítja Magyarországnak, amíg a magyar kormány nem hajlandó a közösen megállapított játékszabályok alapján tárgyalni. Norvégia visszautasítja, hogy valakik játék közben változtassanak a szabályokon, márpedig a magyar kormány ezzel próbálkozik –mondta a nagykövet a Klubrádióban. "

Khal Drogo 2014.11.19. 20:08:46

@korábban ulrike: Szerintem is történt valami. A döntés előtt még úgy volt hogy a forintosítás piaci árfolyam alatt lesz. Aztán valahol valami történt és megváltozott a döntés.
Kósa amikor erről beszélt, akkor az aktuális álláspontot kommunikálta, de aztán ez napok alatt megváltozott, Kósa nyilatkozata viszont beleégett az emberek tudatába.

Ilyen ez. Ez szokott a miniszterelnök úr rébuszokban beszélni. Csak semmi konkrétum, abból nem lehet baj.

szoja122 2014.11.20. 05:30:36

Ezt a Jobbik valószínűleg beszopja és megszavazza, ezzel hozzá fog járulni a újabb mutyik létrejöttéhez.

"Új mutyit szolgál a hipermarketek elleni háború?"

"A kormány előbb veszteségessé tenné a diszkontokat és a hipermarketeket, majd a veszteségre hivatkozva becsukatná az áruházláncokat. Ez alól csak egy frissen alapított cég kapna felmentést, ám ilyenről a piacon még nem tudnak."

nol.hu/gazdasag/lehuzatnak-veluk-a-rolot-1499349

A magyar, Fidesz közeli cégeknek átpasszolva ők is multikká válnának, de konkurencia híján drágábban és rosszabb minőségben fognak árulni. A leépítések miatt pedig tovább nő a munkanélküliség.

Ennyit ér a multik elleni újabb elmebeteg szabadságharc. Az eredményét pedig a ismét a nép szívja meg.

jjulie 2014.11.20. 06:59:40

@szoja122:

nincs ebben semmi új, régi kotta, csak csak felcsutiravaszdiparaszi módon nem nevesítik: fideszárjásítás

először azt mondják, ha tejelsz, túlélheted, aztán még tejelj, aztán ha már nincs mit, add ide ingyen

egy fideszárja nem lesz multi attól hogy kiteszi a cégtábláját a tescoé helyére

www.parameter.sk/rovat/kulfold/2014/11/19/magyarorszag-neked-annyi-te-leszel-kovetkezo-ukrajna

Khal Drogo 2014.11.20. 09:32:00

@szoja122: Ha bezárnak a multis hipermarketek, a helyükön ugyanakkora CBA-k fognak nyílni. Majd átveszik a munkaerőt.
A kormánynak nem a szuper-hiper-mega-gigamarketekkel van baja. Hanem azzal hogy a CBA helyett a brit TESCÓ csinálja az üzletet, a francia Auchan és a német LIDL/ALDI.

A magyar kormányt nem érdekli a magyar kkkv szektor, ez a pénzelosztásról szól csak.

Abban is biztos lehetünk, hogy a TESCO pénztárosnak semmivel sem jobb sora a CBA pénztár mögött. Sőt, valószínűleg sokkal jobban ki fogják zsákmányolni, hiszen politika-vezérelt felügyeletek nem fogják bírságolni és ellenőrizni a CBA boltokat, tehát gyakorlatilag igen tág keretek között fogják kizsákmányolni az embereket.

Persze arra is lehet számítani, hogy a moslékokat továbbra is eladják a lakosságnak, csak most más lesz rajta a címke és ellenőrizve sem lesz, még annyira sem mint most.

concret 2014.11.20. 11:22:31

@Khal Drogo: Rogán már óvatosan megkezdte a devizahitelek forintosítása negatív hatásának a kommunikálását:

magyarhirlap.hu/cikk/9984/Rogan_A_devizahitelesek_90_szazaleka_jobban_jar

Így ha egy derék polgár (aki személyében nem érintett) azt hallja egy barátjától-ismerősétől: ő személy szerint nagyot bukott azon, ahogyan megmentette őt a fideszkdnp kormány, hát megnyugodhat: ez csak a törpe kisebbséget érinti így. Statisztikát meg tuti nem közöl majd a kormánymédia, és hát ha több mint 90%-ban sikerült a "megmentés", akkor megint győzött a kormány.

Persze, ez az érintetteket nem nyugtatja meg. A törlesztőrészletek kizárólag azoknak csökkennek majd, akik ma piaci árfolyamon törlesztenek. Az árfolyamgát megszüntetése (180-ról 256-ra emelt árfolyam) viszont ab ovo törlesztőrészletet növel, és a brutális tőketartozás növekedés is realizálódik.

Kósa teljesen pontosan fogalmazta meg a dolgot. Nem hiába halasztották ezt a három választás utánra. Ebből az ügyből jól senki sem jöhet ki. Most nagyot szívnak az adósok, nagyot szívnak a bankok - de nem ússza meg szárazon Orbán sem.

Mindez a halogatás, a késlekedés miatt - ami persze 6.Lenin szerint indokolt, érthető és méltányolható volt.

tölgyes 2014.11.20. 13:12:46

@Khal Drogo:
A történet azért ennél sokkal bonyolultabb! Egy elhibázott privatizációs politika eredményeként - ebben a legkevésbé a fidesz volt hibás - külföldi kézre került a magyar feldolgozó ipar és az élelmiszer-kereskedelem. Ezáltal a magyar mezőgazdaság is kiszolgáltatott helyzetbe került, hiszen a termékeinek nincsen biztos piaca.

A külföldiek pedig gyakorlatilag piacot vásároltak. Eszük ágában sincsen (sem volt) magyar terméket venni. Emiatt folyik a harc állandóan. (Gondoljon a győri keksz körüli balhéra)

Én még emlékszem arra, hogy 2003-ban az egyik ilyen cégcsoport 4 azaz négy forintért adta a krumplit. Következménye az lett, hogy szétverték a burgonyatermesztést. Ilyen példákat Ön is össze tudna szedni.

Abban azonban nincsen vita közöttünk, hogy a magyar tőkés se jobb, mint a külföldi.

Egyébként hasonló folyamat zajlott le a könnyűiparban is.

szoja122 2014.11.20. 15:56:12

@Khal Drogo: Egyetértek. Azonban, nem biztos, hogy mindenkit visszavesznek.

Egy lényeges dolgot hozzáfűzve. Ez is piacellenes lépés. A verseny csökkenése miatt is további élelmiszer drágulás lesz. Vagyis a nép szívja meg, mint szinte minden Fideszes gazdasági lépést.

nyünyüge 2014.11.20. 16:02:09

A fecni el nem pirul, de az olajfolt átüt rajta:

cink.hu/nevek-szamlak-es-datumok-szerepelnek-az-orban-fele-f-1661058533

Hasznosabb lett volna ennek elébe menni :(

szoja122 2014.11.20. 16:07:07

"Nem fecnit, információbombát kapott a NAV az áfacsalókról"

"Közel kéttucatnyi étolajmárkát, importőröket és forgalmazó cégeket nevezett meg, szállítóleveleket, számlákat, konkrét áfacsalási sémát ismertetett 2012 elején egy részletes anyagában az amerikai Bunge étolajgyártó cég, amelyet eljuttatott az adóhatóság központi hivatalába, és amelyik a hvg.hu birtokába került. De már előtte pár hónappal is adott át információkat az őket ellehetetlenítő, egyre durvább méretűvé dagadó áfacsalásról. A listára került étolajmárkákat három évvel később, ma is ott találjuk a boltok polcain. Vagy nagyon hasonló márkák gyanúsan olcsók: ugyanazon a polcon van Sunol, Suniol és Szaniol, ugyanolyan áron, de durván 100 forinttal olcsóbban, mint a Bunge által gyártott Vénusz étolaj. Az adóhatóság hallgat, mint a sír, a Bunge nem cáfolta információinkat."

hvg.hu/gazdasag/20141120_A_fecni_mogott_komoly_informaciok_allnak?s=hk

Ezek az információknak tökéletesen elegendőeknek kellettek volna hogy legyenek egy vizsgálat megindításához.

Röhej. Olyan ez mintha egy autólopást bejelentek és vizsgálat csak akkor indulna meg, ha megnevezem a tolvajt és felvételem van arról, hogy ellopja.
Az ügyészség dolga a vizsgálat elrendelése gyanú esetén és a rendőrségnek pedig a nyomozás lefolytatása, a bizonyítékok begyűjtése.

szoja122 2014.11.20. 16:15:17

Apropó. Kedves Fideszesek! A legutóbbi tüntetésen 2 millióan voltak, mert a Kossuth teret megtöltötték. Tudtok követni???

Főgebra 2014.11.20. 17:46:10

Hirnök jő pihegve!

Ez nem vicc!!
Skicc Pali lett a nemzet sportolója!!

Khal Drogo 2014.11.20. 17:51:31

@szoja122: A Fidesz monopolpiacokat akar létrehozni minden olyan területen, ahol esélyt lát arra, hogy a külföldi tőketulajdonosokat tudja helyettesíteni a saját embereivel.
Az autógyártásban pl. azért nincs szerintem különadó mert nincs olyan magyar tőketulajdonos aki elő tudna állítani olyan személygépkocsit, melyet tudna jelentős számban értékesíteni olyan árban mint az Audi. Ha az Audi kivonulni, nincs olyan oligarcha, aki bemenne a helyére, ezért hát az Audi nem fizet különadót.

A CBA, Coop be tud nyomulni a TESCO helyére, ezért ott van különadó. Van kormányzati média, ott is van különadó aminek a zömét a piacvezető nem kormányzati szereplő fizeti meg. Nagy igény van kormányzati szinten saját,tőkeerős banki vállalkozásra. Ezért államosítottak a Takarékot, de ez kevés. Piaci versenyben a magyar Takarékbank vagy az új szerzemény MKB nem állja meg a versenyt, ezért a különadókkal tönkre kell tenni a konkurenciát.

A mozgatórugók ezek, a többi csak gyártott magyarázat,a multicégek nagyobb társadalmi szerepvállalása, a kiszivattyúzott pénz és így tovább.

Az egész lényege szerintem ott fogható meg, hogy a kormányzat joggal várhatja el a helyzetbe hozott új, nagytőkés osztályától hogy anyagilag a kormánypártot támogassa. Legálisan, illegálisan, kormányzatilag és egyénileg. Az ellenzéket pedig semmiképpen sem.

Ezáltal a kormányzat képes kontrollálni az ellenzéket, hiszen pénzügyileg elzárja a fajsúlyos szereplőket attól hogy támogassák az ellenzéket. Egy ilyen rendszerben a sarcot a kormánynak kell fizetni, aki nem fizet, ne adj Isten az ellenzéket pénzeli, az drákói szigorú büntetést kaphat a politikai kommiszárok által vezetett hatóságok részéről akik az eleve betarthatatlan szabályokat számonkérve tudnak büntetni. Ma minden cég büntethető a mai jogrendszerben, kérdés, kit akarnak büntetni.

Viszont a gyarapodó újtőkéseket etetni kell, ezért egyre újabb és újabb területeken avatkozik be a kormányzat, hogy helyzetbe hozza a legújabb szövetségeseit. Elméletben elképzelhető lenne az új "nemzeti" tőkésosztálynak a nyugat felé terjeszkedés is, de politikai védernyő nélkül, baráti hatóságok nélkül, a kontraszelektált felső vezetésükkel, melynek szakértelme a csúcsra járatott szervilizmus, nem mennek semmire sem.

Már olyan nagy az étvágy, hogy egyes kisgömböcök falánkságának udvaron belül kell gátat szabni, hogy a forrásokhoz más, újabb szövetségesek is le tudjanak ülni. Ezért szorult némileg hátra a Közgép, hogy átadja a helyének egy részét a második hullámnak. Erre pedig azért van szükség mert ha csak egyetlen szereplőtől függ egy szegmensben a kormány, egyetlen szövetségese van csak, az kiszolgáltatottságot hozhat. Az emberi kapcsolatokat természetüknél fogva hajlamosak elromlani.

A folyamat tehát egyre terjeszkedő állami beavatkozás, ami mint egy jégtörő hajó hasítja szét a jelenlegi struktúrát és mögötte hajókáznak a kis magyar gőzös oligarchák.

A tragédia ebben, hogy szervilizis kiválasztódásból versenyképes és prosperáló ország nem lesz. Mészáros Lőrincz nem lesz Steve Jobs, megmarad annak ami. Ahogyan Simicskából sem lesz Strabag. Ezekből sikersztorik nem lesznek, megbízást csak hasonló elven működő országokban remélhetnek.

A magyar kkv szektor meg közben megfő a levében.

Khal Drogo 2014.11.20. 17:57:18

Az egész folyamat jól látható egy olyan kompetitív területen mint a labdarúgás. Miközben az elmúlt 4 évben jelentős erőforrást irányítottak a ladbarúgásba, csak egyes belföldi szereplők egymáshoz viszonyított helyzete javult.

A kifelé mért teljesítmény ugyanolyan mint előtte. Ugyanazon szervilis felsővezetés rotálódik, aki ma itt nem ér el értékelhető eredményt, az holnap máshol bizonyíthat. De egy biztos, külföldre egyik sem kell. Egy kompetitív környezetben egy magyar edző pont annyira sikeres vezető mint a felcsúti Bill Gates.
Egy magyar szakmunkás előbb talál munkát Németországban, mint egy magyar minősített csodalicenses edző.

Khal Drogo 2014.11.20. 17:59:24

@Pinokkio: Éveken át lehetett olvasni, hogy a miniszterelnök hű emberét méltóképpen akarja jutalmazni. Még az is felmerült hogy rektor lesz belőle, de hát nem lesz belőle rektor, be kell érnie ezzel a titulussal.

korábban ulrike 2014.11.20. 19:28:35

1. Russia
A wounded economy
www.economist.com/news/leaders/21633813-it-closer-crisis-west-or-vladimir-putin-realise-wounded-economy
2. Magyarország
- Érdekes új fejlemény a Bunge információk közzététele. Ez az info háborúnak a csapatok felvonultatását követő eső tényleges fázisa, s nyilvánvaló, kinek van betonromboló lőszere (is), egyáltalán, lőszere. Sajnálom, tűz, mondták és bekapcsolták a kisebbik hajójuk kisebbik ágyúját, rögtön talált is. Önök kérték, mi teljesítjük, itt a kért info, bumm! Bungéék szívélyesen és kimerítően informálták az illetékeseket és a még illetékesebb publikumot is, hogy semmi sem akadályozza már az alapos kivizsgálást.

- A New Deal á la Szíj:
Első út: Washington (leb....ás)
Második út: Berlin (leb....ás)
Harmadik út: Moszkva (dicséret)

Khal Drogo 2014.11.20. 20:23:46

@korábban ulrike: Szíjjártó és focista haverjai már kezelik az ügyet. Ja várjál, nem is.

Khal Drogo 2014.11.20. 20:38:14

@korábban ulrike: www.komment.hu/tartalom/20141120-donteselmeleti-kiserlet-a-kitiltasi-botrany-ertekelesere.html

Budapest egyetlen racionális lehetősége

A helyzetet tehát úgy lehet összefoglalni, hogy a magyar kormánynak a Washingtonnal szemben jelenleg követett konfrontatív stratégiája rendkívül kockázatos. Addig lehet eredményes, amíg az USA vonakodik vállalni a valóban kemény fellépéssel járó politikai költségeket. Ha azonban egyszer eljut erre a szintre, márpedig a helyzet eszkalációs logikája ebbe az irányba mutat, az a magyar kormányzat valószínű összeomlását vagy legalábbis komoly megrendülését eredményezi majd. A budapesti stratégia fő gyengesége egyrészt abban áll, hogy bizonyos eszkalációs szint felett működésképtelen, másrészt abban, hogy nem képes pontosan megmondani, hogy mikor jön el ez az eszkalációs szint.

---

Érdekes lehet figyelni Lázár János milyen visszafogott az ügyben.
Rogánnal ellentétben.

Khal Drogo 2014.11.20. 20:45:09

Nézzünk egy olyan hírt ami nem lesz M1 Híradóban bemondva

index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/

Messing Vera, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a súlyosan depriváltak (akiknél kilenc fogyasztási tételből - például rendes fűtés vagy elég hús - legalább négy hiányzik) aránya Magyarországon meredeken nőtt 2009 és 2013 között. 20,3 százalékról indult, legutóbb már 26,8 százalék volt. Az EU átlaga 9,6 százalék, de például a szomszédos Szlovákiában is csak 10,2 százalék, Lengyelországban 11,9 százalék.

---

Zárásképpen egy hollywoodi filmidézet :

Vihar közeleg, Mr. Wayne. És jobb lesz, ha ön és a barátai felkészülnek rá, mert ha ideér, mindannyian azon tűnődnek majd, hogy tudtak ennyi ideig ilyen nagy lábon élni, és nekünk, a többségnek olyan keveset adni.

NYJetsTD 2014.11.20. 22:35:04

@Khal Drogo: jó kis idézet. Ahogy halad az idő, még könnyen lehet, be is jön.

index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/

Még stadiont!

Khal Drogo 2014.11.21. 08:05:24

@NYJetsTD: Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében új, többfunkciós létesítmény épül a Bozsik-stadion helyén – számolt be a hírről a Budapest Honvéd hivatalos honlapja.

HIRDETÉS
Az ingatlan állami tulajdonba, a Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésébe kerül. A stadion építése előreláthatólag 2015-ben kezdődik és 2016-ban fejeződik be.
Mint arról beszámoltunk, az MLSZ létesítményfejlesztési koncepciójának keretein belül 2016-ig 40 milliárd forintot fordítanak felújításra, a meglévő pályák komfortosítására. A Honvédnál 2013 szeptemberében úgy értesültek, a Bozsik-stadion is szerepel a koncepcióban, és ehhez kapcsolódóan nyilvánosságra hozták a klub által készített látványterveket, melyek között utánpótlásközpont is szerepel.
A Honvéd honlapján szereplő koncepcióban részletesen ismertetik egy UEFA IV kategóriás stadion követelményeit, így például a magyar klub 9 ezer ülőhellyel számol, a VIP-vendégek számára 990 ülőhelyet biztosítana és további 350-et a Skybox szinten. A csapatok számára négy öltözőt hozna létre, a sajtó kiszolgálására 100 négyzetméteres mixed zone-t létesítene.

---

Az elmúlt hetekben jelentették be a világ legmodernebb stationjának titulált MTK stadiont, és a Videoton új Arénáját.

A meglévő nagy stadionok és a vidéki kisebb stadionok mellett of course.

Most vagy a 350-400 euró nettót kereső magyarok minden héten koncertekre mennek, vagy Magyarország lesz a világon a legtöbb stadionban tartott konferencia , vagy ezek a stadionok brutális veszteségeket fognak termelni. néző ugyanis nem lesz a stadionokban, ezt onnan lehet tudni hogy a már átadott stadionok is konganak az ürességtől, fél és negyedházzal mennek.

Mindenki megteheti a tétjeiket, hogy melyik forgatókönyv fog bejönni.

NYJetsTD 2014.11.21. 12:49:38

@Khal Drogo: Közben Petike a fél futsal csapatot beteszi a minisztériumba, kiderült, hogy az Audi 11 milliárd helyett 45 milliárd állami támogatást kapott 2011-ben, Andy már a TV2-be is betette a lábát és beismerték, nem lesz továbbra sem egyéni nyugdíjszámla.

Minden normális országban az ügyészség már a nyakukat taposná.
Nálunk focit néznek együtt.

T.G. szerint ez a politikai zsenialitás. Szerintem meg ez a szervezett bűnözés magas foka. A politika már rég csak máz a tortán. Mario Puzo ha még élne, sírva tépné össze könyveit.

NYJetsTD 2014.11.21. 13:06:53

444.hu/2014/11/21/vajon-honnan-vont-el-a-kormany-megint-182-millio-forintot-hogy-a-kimagaslo-sporteredmenyeket-jutalmazza/

Nem fogják fel, az éhező gyerek kihozza a szülőkből a legrosszabbat. Utána már nem számítógép alkatrészekkel megy majd a dobálózás.

Khal Drogo 2014.11.21. 13:13:48

@NYJetsTD: Emlékszem a 90-es évek sikersorozatára, a Polipra.
Nem véletlen hogy az M1 nem tűzi újra műsorra, még sokan összekevernék a fikciót a valósággal.

nyünyüge 2014.11.21. 14:52:19

@NYJetsTD:
És senki sem pirul el, pedig az alábbi képen türkizzel jelzett százezrek jövőbeni bármilyen, minimális szociális ellátása a helyi önkormányzat szubjektív döntésétől ill. teherbíróképességétől fog függeni:

img.444.hu/ksh-szoc.png

444.hu/2014/11/21/most-meg-tobb-emberrel-fog-kiszurni-a-kormany-teljesen-feleslegesen-megszuntetik-a-szocialis-segelyt-es-meg-sok-dolgot/

NYJetsTD 2014.11.21. 15:48:10

@nyünyüge: Miért is pirulna? Hiszen TG minden posztjában megemlíti micsoda zseniális politikus vezeti hazánkat. A választási csalások, a megnyomorított ország, a növekvő szegénység dacára.

Bár, ha ezt a logikát követjük, milyen zseniális üzletasszony Tribuszerné is. Hiszen mennyien hittek neki! Igaz csaló, de ez nem számít, ennél sokkal fontosabb, hogy milyen zseniálisan ver át bárkit.
Nincs szegénység, nem számít, hogy lassan az egész világon rajtunk röhögnek, nem érdekes a társadalom teljes megosztottsága, a szolidaritás hiánya, egy vezérelv a fontos: a győzelem. Bármilyen módon.
TG és társai egyetemeken előadnak, tanítanak. Csodálkozunk, kik kerülnek ki onnan mostanában?
Vajon TG-nek meddig tart a politika és honnan kezdődik a bűn? Sose tudjuk meg.

Khal Drogo 2014.11.21. 17:23:42

@NYJetsTD: Ha TG kritikusabb hangnemet ütne meg, nem készülnének vele a miniszterelnök úr társaságában fotók mindenféle meccseken, minden bizonnyal kiszorulna az állami felsőoktatásból és hát a Hetiválasznak sem publikálhatna.

Khal Drogo 2014.11.21. 17:26:43

Elemzése szerint a kormánypártot elhagyók főképpen a fiatalok, a középkorúak, a középrétegek, a 10 ezer fő alatti városok lakói között találhatók. Ezek olyan társadalmi közegek, amelyekben a Fidesz kimagaslóan jól szerepelt az idei három választáson. Az itt, a párt támogatói derékhadát jelentő rétegekben elszenvedett 10-12 százalékpontnyi visszaesések következtében némileg megváltozott a Fidesz-tábor társadalmi karaktere, nagyon szokatlan például az, hogy az életkor emelkedésével egyre nagyobb a párt támogatottsága – írta az Ipsos.

---

A blogon is a legmegértőbbek a nyugdíjas aszekelyek és Lenin.
Kádár elvtárs legtehetségebb reinkarnációja nagyon népszerű az idős emberek körében. A nosztalgia az nosztalgia.

NYJetsTD 2014.11.21. 18:29:41

@Khal Drogo: Jól látod. Éppen ezért lesz szép lassan hiteltelen valaki. Még két-három "orbán zseniális" írás és TG is mehet a "lefizetett gondolkodók" dobozba. A századvéges slepp már ott van.

jjulie 2014.11.21. 21:13:47

@6.Lenin:

most hol bujkász birkakirály, most hogy az amik megszellőzettek vagy 30 oldalnyi fechit cégnevekkel, számlákkal stb, két évvel ezelőttről

ha nem véded meg a hazugtolvaj felcsutibűnözöket elpártol megint 400 ezet fideszikszelő

6.Lenin 2014.11.21. 21:24:30

@jjulie:

Már csak te hiányoztál sültkrumpli.
Végre 1 kis izgalom.

Látom szenved a ballib tábor.

jjulie 2014.11.21. 21:53:51

@6.Lenin:

birkakirály, felcsutibégetést akarok hallani

kezd meg most

najó, hablatyolás i sjó lesz

jjulie 2014.11.21. 21:57:13

@6.Lenin:

láttad e a 30 oldanyi fecnit birka?

6.Lenin 2014.11.21. 22:07:32

@jjulie:

Unalmas ez már sültkrumpli.
Ne erőlködj, még nikotinos lesz a gatyád.
Nem megy ez nektek (még ez se, semmi se)

Még a kutyám is ásít már ezeken, pedig nincs is, talán még macskám se.

Álmodban szoktál győzni?
(ha már az életben semmi nem jön össze)

Pá!
(a bilid ne feledd arrébb tolni)

jjulie 2014.11.21. 22:19:13

@6.Lenin:

beszoptad a mocskoshirtévé salalala neked dembinszkibirkának szánt 12 ezer milliárdos tescos számot

birka vagy butafelcsutikszelő ostoba felcsutijátékszer kubatovkatonája

szégyelld magad

hoplita 2014.11.22. 07:28:52

@jjulie:
Hetekkel ezelőtt mondtam, hogy ez lesz...keresd csak vissza anyabaszó.:)

@Khal Drogo:
Ez sem újdonság, már jó ideje a legképzetlenebb és a legostobább rétegek a fityisz tartóoszlopai.
Meg az egzisztenciális bekötöttek, ők is kurva sokan vannak, de fogy a konc és fogy ez a szegmens is.

Khal Drogo 2014.11.22. 09:30:55

index.hu/belfold/2014/11/22/kosa_lajos_rolling_stones_koncert_milliok_milliok_eltapsolasa_dubaj_uj-zeland/

Kósa programja :
Hétvége : Rolling Stones koncert Új-zélandon
Hétfő : Adóemelések megszavazása
Kedd : A segélyek megvonása
Szerda : Pénz átcsoportosítása gyerekétkeztetésről a stadionokra
Csütörtök : Schmidt Palinak tolunk havi 600k-t, jövőre ő is jön bulizni
Péntek: Rekordárfolyamon forintosítás megszavazása, ő már kiszállt 180-on.

Hétvége : Kemény volt a hét. Nézzük, ma hová menjünk.

Khal Drogo 2014.11.22. 09:41:28

Protokollfőnök lett a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál (KKM) Szijjártó futsalcsapatának ügyvzetője. Andréka Domonkos diplomáját nem fogadták el, ezért nem kormánytisztviselőként látja el a főosztályvezetői feladatokat. Korábban a Miniszterelnökség protokollosaként érdekes feladatai voltak.

Nem fogadták el diplomának Andréka Domonkos KKM-protokollfőnök felsőfokú végzettségét, ezért a kabinetfőnökhöz hasonlóan őt is munkaszerződéssel alkalmazza Szijjártó Péter minisztériuma. Tehát nem áll kormányzati szolgálati jogviszonyban – értesült a VS.hu.

Andéka a külgazdasági és külügyminiszter futsalcsapata, a Dunakeszi Kinizsi ügyvezetője, de nemcsak ebben a minőségében került közel Szijjártóhoz. Korábban a Miniszterelnökség protokoll-ügyintézője, majd protokollreferense volt, miközben Szijjártó a miniszterelnök személyes szóvivője volt.

A protokollos Andréka feladatai közé tartozott ekkor az is, hogy Orbán Viktort kísérje, egyebek mellett vécéket térképezett fel a miniszterelnök számára: megnézte, van-e szappan, kéztörlő. Temetésekre is kísérte a kormányfőt, hogy ne Orbánnak kelljen cipelnie a koszorút – ezt maga Andréka mesélte el egyszer az Oxygen TV-nek. Ekkor még visszafogottan keresett, havi 124 ezer és 166 ezer forint közötti összeget vitt havonta haza.

---

Még hogy nem lehet Magyarországon karriert befutni.
Tegnap még WC-bejáró vagy, ma már protokoll-főnök a Külügyben.

tölgyes 2014.11.22. 13:04:07

@hoplita: Én elhiszem, hogy a magafajtáját a konc reménye köti a Jobbikhoz. Egy párt támogatása azonban ennél bonyolultabb kérdés. Csak a pártelitet-holdudvart mozgatja a gazdasági haszonszerzés reménye. A fidesz szavazók - vonatkozik ez minden pártra - 90%-a nem reménykedhetett a koncban, mégis a fideszt támogatta a választásokon. Vajon miért? Mert az Ön konc-elmélete semmit sem ér. Ebben nem különbözik zsülitől.

tölgyes 2014.11.22. 13:10:54

@Khal Drogo: Valóban kiábrádítóak a párt és személyi függőségen alapuló karrierek. Csakhogy a világ így működik. A felkészültség önmagában nem elegendő a politikai, tudományos, művészi karrierhez. Én nem ismerek olyan politikai művészi, tudományos közeget, ahol a személyes kapcsolatrendszer ne lenne meghatározó.

Khal Drogo 2014.11.22. 14:14:40

@tölgyes: Ezek után nem kell meglepődni amikor az élcsapat hibát hibára halmoz. A Fényes Szelek nemzedéke újratöltve.

Sej, a mi lobogónkat
fényes szelek fújják,
sej, az van arra írva:
éljen a szabadság!
Sej, szellők, fényes szellők,
fújjátok fújjátok –
holnapra megforgatjuk
az egész világot.

Tartok tőle ez is olyan eredményes lesz, mint a nagy előd.
Nehogy élesben kiderüljön hogy van különbség olyan munkák között mint a fustal-meccsek leszervezése, passzolás, WC-felügyelet és a diplomácia között.

tölgyes 2014.11.22. 14:36:16

@Khal Drogo: Ilyet nem csak Mon, de a világban sem ismerek.

László56 2014.11.22. 15:57:06

Nagyon szép hétvégét kívánunk Mindenkinek,

A fecni nem pirul el, írja az elemzőnk. Így igaz, de az elemzőnk sem. Miért is pirulna, ha nincs tudatában írásának fonákságaival. Olvasom az írását és az első gondolatom, hogy segíteni akar. Rá szeretne világítani kormányunk hibáira és jóindulatúnak hangzó, kritikus hangvételével akar utat mutatni a világpolitika megértéséhez. Annak a magyar kormánynak szeretne utat mutatni, amelyik több évtizeddel előbbre van a népénél, a politikai folyamatok kiértékelésében. Mivel az elemzőnk a nép fia, ugyanannyival le van maradva a kormányunk gondolkozásától, mint amennyivel előbbre van a kormány őnála.

Ha valaki egyszerű történetről beszél egy nagyon komplikált esetben, biztosak lehetünk abban, hogy nem értette meg az eseményeket. Nem ezért mert buta, hanem a nevelése nem engedi. Ugyanúgy mint ahogy a népünk kommunista nevelése sem engedi a mai politikai folyamatok megértését. Egyszerűbben, a tanárok primitív nevelése, primitív diákokhoz vezet. Ahol a rektor maga is a primitív kommunista tanítás áldozata, ott a rosszul nevelt tanárokért és hallgatókért sem kell messze menni.

A legtöbb társadalmi probléma hazánkban, ebből adódik.

Amerika a szövetségesünk, írja az elemzőnk. Milyen igaz. Csak éppen a szövetséges szó demokratikus fogalmával nincs tisztában az elemzőnk és ezáltal körülírja azt az értelmezést, amit a kommunisták használtak a nagy Szovjetunió „szövetséges barátságáról” és az oroszoknak feltétel nélküli alávetésről. Az, amit ír, a tiszta kommunista fogalom elemző Úr, de nem a demokratikus felfogás a népek barátságáról. A szövetséges jelző a politikában meg még csak nem is barátságot jelent, hanem közös érdekképviseletet egy vagy több cél érdekében. Érdekünket feladni és feltétel nélkül alávetni magunkat olyan akaratnak, amely nem a magyar nép érdekeit szolgálják, szó sem lehet a kormányunk részéről.

Ezért nem fogja figyelembe venni az elemzőnk kritikáját a magyar kormány. Nem vitás, az Amerikai Egyesült Államok egy erős ország. Nagy demokratikus tradícióval rendelkezik, de az érdekérvényesítésénél legalább ugyanannyi hibával is. A hibákat nem érdemes átvenni, tiszta félelemből alávetni magunkat idegen akaratnak azonban még nagyobb hiba lenne. A magyar kormánynak ez világos. Egyetemi oktatóinknak azonban még sokat kell magukat képezni ahhoz, hogy a politikai prioritás világos legyen.

Ha feltétlenül le akarjuk egyszerűsíteni a problémát, mint ahogy elemzőnk erre kísérletet tett, akkor meg kell tudnunk különböztetni a lényeget a lényegtelentől.

Az országunk szuverenitásáról van szó és nem másról. Ez a lényeg és nem más. Mivel ezt a magyar kormány felismerte nem tehet mást, minthogy az érdekképviseletünk érdekében politikai tárgyalásokat folytat és kompromisszumot keres.

A magyar kormány teszi a munkáját. Ezt joggal várja tőlünk is. Köszönetet nem vár, ennek ellenére köszönettel tartozunk kormányunk minden tagjának. Az első magyar kormány, amely a népünk érdekeit érvényesíti és védi. Köszönjük Orbán Viktor és köszönet a magyar kormánynak.

NYJetsTD 2014.11.22. 16:27:31

Úgy látom, pár embernek emelni kellene a gyógyszeradagját.
Sürgősen.

graycivil 2014.11.22. 17:58:47

"Ilyen például az ágyi poloska, a szőrös disznóparéj meg a Szily László

...egy elhagyott, 1974-ből megmaradt Bundesliga-bajuszra valahogy rászervesült egy rakás fehérje, és az egész összeállt Szily Lászlóvá. Ezt követően a létrejött képlet betagozódott a Monogenea rendbe, és külső élősködő (ectoparasita) lett belőle. Mint ilyen, természetesen az ú.n. „rohadtul modern, liberális újságírók" családjának tagja. Legfontosabb tulajdonságai az elviselhetetlen cinizmus, gyilkos indulatokat kiváltó pofátlanság, a gondolkodási képesség teljes hiánya."

cink.hu/ilyen-peldaul-az-agyi-poloska-a-szoros-disznoparej-me-1662036876

Újra elemében a "kételemis fasz"... F.Y!DESZ

graycivil 2014.11.22. 18:02:23

Az a véleményem, hogy a mai rendszer kb. megfelel a Kádár rendszer 1980-as évek fordulóján produkált szintjének. Annyi különbség, hogy akkor nem szabadott elmenekülni külföldre a rezsim elől. Ám annyi előnye volt, hogy akkor tudtuk, hogy ez már csak jobb lesz. Ma pont ellenkezőleg...

Amúgy Kádár és Grósz halálát sem kívántam, ...

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Laikus Érdeklődő 2014.11.22. 18:50:50

"Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor két jó kiállású politikus. Régóta méregetik egymást, régóta vitatkoznak, és valljuk be, sokszor nehéz eldönteni, melyiküknek is lehet valójában igaza. De míg Gyurcsány Ferencet még miniszterelnök korában is gyakran kaphattuk füllentésen, addig Orbán szavai egyenesek, és úgy dörögnek az európai parlament üléstermében, mint Kossuth ágyúi Buda visszavételénél. Ugyanakkor az a helyes, ha a kérdéseket több oldalról is van alkalmunk megvizsgálni, fontos tehát, hogy Gyurcsány Ferencet, korábbi miniszterelnökünket is tisztelettel meghallgassuk, és mondanivalója tükrében alkossunk igazságos ítéletet."

rajottem.blog.hu/2011/03/15/gyurcsany_ferenc_8

Gyerekek, könyörgöm,...! D.Kongresszus!!!

hoplita 2014.11.23. 07:34:19

@tölgyes:
"...Én elhiszem, hogy a magafajtáját a konc reménye köti a Jobbikhoz..."

Ez a kijelentésed is fényesen bizonyítja, hogy mennyire hülye vagy, nyuggergeci.

nyünyüge 2014.11.23. 08:18:37

Ezentúl törvény is véd majd a pirulós helyzetek ellen:

A pénteken benyújtott költségvetést megalapozó törvényjavaslatban a Kormány a hazai forrásból finanszírozott költségvetési támogatásokra vonatkozóan jelentősen korlátozza a nyilvánosság szintjét, az összeférhetetlenségi szabályokat.
Így például azt, amely szerint a döntéshozók, a kormánytagok és hozzátartozóik, valamint a pártokhoz kötődő szervezetek nem támogathatóak, nemes egyszerűséggel megszüntetné. Mindezt persze a 194 oldalas törvényjavaslatban gondosan eldugva, egy hangnyi tartalmi indokolás nélkül.

propeller.hu/itthon/3023747-itt-lopaskonnyito-torvenyjavaslat-szabadon-lehet

Khal Drogo 2014.11.23. 09:32:49

@nyünyüge: Közben a kormányzat megtalálta a visszavont cafateriéria és a neteadó ellentételezését - államosítják a maradék kötelező magánnyugdíjpénztári vagyonban lévő 200 millárdot.

tölgyes 2014.11.23. 09:37:41

@hoplita: Az lejhet, hogy hülye vagyok, de annyira azért nem.. "egzisztenciálisan bekötöttekkel" csak a Jobbik alja magyartázhatja a kialakult és állandóan mozgó erőviszonyokat.

hoplita 2014.11.23. 10:06:04

@tölgyes:
Még annál is hülyébb, nyuggergeci.

@Khal Drogo:
Megvédik....nem beszélsz fityiszül?

jjulie 2014.11.23. 11:03:07

@tölgyes:

nana kádárvakarék, ne hablatyolj

a fidesz az a párt amelyre önzetlen szerelemből szavaznak a kubatovkatonái, akit a kubatov önzetlen szerelenből mozgat, akikket a mocskoshirtv salalala önzetlen szerelemből tévinformál, akiket a magyarnemzet önzetlen szerelemből tévinformál, és akiknek azt mondja a párt, hogyha nem fideszmikutyánkkölke lesz önzetlen szerelemből megszavazva polgármesternek, akkor baszhatja a település a támogatásokat

anyád a hibás aki nem vert szájba kiskorodban mikor rászoktál a hablatyhazudozásra

Khal Drogo 2014.11.23. 11:52:59

Újabb módosító

A parlamentnek kedden benyújtott, a szociális ellátásról szóló törvény módosítását célzó javaslatba került bele, hogy a bentlakásos szociális intézmények a jövőben belépései hozzájárulást kérhetnek, legfeljebb 8 millió forint összegben. Bentlakásos otthonok például a fogyatékosok, a pszichiátriai betegek vagy az idősek ápoló-, gondozóotthonai.
A rehabilitációs intézmények – ilyenek szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek számára is létesültek -, a hajléktalanok otthonai és a rehabilitációs lakóotthonok kivételek, de a többiben meg lehet határozni azoknak a férőhelyeknek a számát, amelyek után belépési hozzájárulás szedhető, azaz akár minden helyért fizetni kell majd a jövőben. A javaslatban kivételként szerepelnek az egyházi és a nem állami (vagyis magán-) fenntartású intézmények , ahol a helyeknek csak legfeljebb 50 százaléka lehet fizetős.
Nem kell fizetniük azoknak, akik már ilyen otthonokban élnek, illetve ha valaki felé az intézménynek ellátási kötelezettsége van, de ő nem tudja kifizetni a hozzájárulást. Ez garantálná, hogy akinek joga van idősotthoni gondozásra, de nincs pénze belépési díjat fizetni, mégse maradjon ellátás nélkül.
Valamekkora garanciát jelent az is, hogy ha egy otthon a belépéstől számított három éven belül megszűnik, a befizetett pénz arányosan visszajár. Kérdés persze, hogy a harmadik év után honnan tudja majd előteremteni valaki még egyszer egy másik otthonba való felvételhez a szükséges milliókat.
Az otthonokba bekerülni akkor lehet, tehát az ellátás akkor jár, ha valaki napi 4 óránál hosszabb ápolást igényel, egyben a szociális helyzettől is függ. Az állami fenntartású intézményeknél viszonylag hosszú, három hónaptól másfél évig tartó várakozási időre kell számítani, míg a magánotthonokban általában nem kell várni. Az otthonokban napi vagy havi térítési díjat kell fizetni.
A magánotthonok egy része nem, vagy nem csak szociális ellátást nyújt, ezekben most is kell fizetni a bekerülésért, az összeg 3-tól 20 millió forintig is terjedhet.

Khal Drogo 2014.11.23. 11:55:01

@6.Lenin: A Fidesz megszavazta az indítványt...

6.Lenin 2014.11.23. 12:57:52

@Khal Drogo:

És?....(tudja mitől döglik a légy, írtam)
Karácsony is tudta, hogy pénzért mindenkit meg lehet venni. Még ő is.
(nézd meg a testület összetételét)

Így működik mindenhol a politika. Rendszerfüggetlen.
Az összeg nagysága, és a módszer változhat, a lényeg nem.

Ezért hazugság az LMP (ott indult), és minden más szervezet, még a civilek is.

Akkor nyer az ország, ha másnak is jut belőle, ha nem, nos akkor lehet elkezdeni 1 forradalmat, de utána se fog gyökeresen változni semmi, valójában.
(lobbisták lesznek, akik eddig korruptak voltak és kész)

A kívül rekedteknek mindig is szar lesz, ha másokra várnak, és nem önmaguk próbálnak boldogulni.

A többi rizsa, a mennyországgal együtt. Remény az elesetteknek, akik mindig is lesznek/voltak.
Ezért találták ki a politikát, vallást.
Eddig bevált (csak nem mind1, ki, és miként eteti meg a befogadókkal)

tölgyes 2014.11.23. 13:23:06

@hoplita:

Nincs mese!!!! MAGA A JOBBIK IGAZI HANGJA!!:):):) Nem ám a csábos Vona-szirén hangok!:)

Hölgyek ! Urak!

Érdemes hoplitát figyelni!:)

jjulie 2014.11.23. 14:00:47

@tölgyes:

minek hablatyolsz felcsutista kádárvakarék, egy falat trafikod sincs

inkább örülj csendben hogy a kádár kivakart a faluvégről a felcsutihazuggecitolcaj ravaszdiparaszttal együtt

szégyelld magad

Khal Drogo 2014.11.23. 18:18:29

@6.Lenin: "Karácsony is tudta, hogy pénzért mindenkit meg lehet venni."

Ezt kifejtenéd hogyan vette meg Karácsony a testületet?

6.Lenin 2014.11.23. 18:51:42

@Khal Drogo:

Ha valamit nem tudsz megoldani, hozz létre 1 bizottságot (nem biztos, hogy így pontos, de ez a lényeg)

"Bizottsági pozíciókból pedig nincs hiány az új zuglói önkormányzatnál. Várnai megírta, hogy míg a kerületben az előző ciklusban 4 bizottság működött 40 bizottsági poszttal, most Karácsony Gergely polgármester szóbeli előterjesztése alapján 8 bizottságot szavaztak meg 63 bizottsági poszttal. "

Ez azt jelenti, hogy kívülről hatalmas munkának látszik majd minden.Lehet rájuk hivatkozni.....akadályozzák a bizottság munkáját......mi akartuk, de a bizottság leszavazta.....stb

Közben meg a zseb szépen telik.

Kevesebbet fognak lopni, mondja Karácsony úr.
Minek itt kérem lopni?
Lehet ezt csinálni "törvényesen" is, régi szoci módszer, és Karácsony úr jó tanuló.

A képviselő urak meg joggal gondolhatják, hogy így mégis csak jobb, lóvé is lesz, hivatkozási alap is lesz.

Szerintem Karácsony úr jól ismeri a dörgést.

nyünyüge 2014.11.23. 18:55:38

@6.Lenin:

A pénteken benyújtott költségvetést megalapozó törvényjavaslatban a Kormány a hazai forrásból finanszírozott költségvetési támogatásokra vonatkozóan jelentősen korlátozza a nyilvánosság szintjét, az összeférhetetlenségi szabályokat, így például azt, amely szerint a döntéshozók, a kormánytagok és hozzátartozóik, valamint a pártokhoz kötődő szervezetek nem támogathatóak, nemes egyszerűséggel megszüntetné. Mindezt persze a 194 oldalas törvényjavaslatban gondosan eldugva, egy hangnyi tartalmi indokolás nélkül.

Az ember ül egy jó csésze kávé mellett péntek délután, olvasgatja a frissen benyújtott költségvetési salátatörvényt, jóleső izgalommal, miként a karácsonyi ajándékokat bontogató gyermek. Majd ráköpi a kávét a monitorra. Először ott, amikor a 120. oldal alján, a 293. §-ban megtalálja a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

>>>>>alábbi rendelkezéseinek hatályon kívül helyezését:<<<<

6. § (1) Nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban

f) az az egyesület vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége, valamint az egyházi jogi személy

fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt),

fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,

6.Lenin 2014.11.23. 19:24:51

@nyünyüge:

Gondolom ezért (is) nagy a tülekedés zuglóban az alelnöki posztért.
Ezért indulnak 1re többen a választásokon is.

Ezért (is) szaporodnak a "civil" szervezetek.

Mindenki pénzből él, és nagy hajtóerőt képvisel az irigység.
Az egész ellenzéki kommunikáció a SI faktorra épít.

Még KO és TG beszélgetésén is KO nem a munkát irigyelte SZP-től hanem a medencés kérót.

Miért nekem címezted?

Már 1000X leírtam, hogy mindenki a pénzből él, de nem mindegy, hogy esetleg másoknak is jut belőle.

Amennyiben elfelejtetted volna, 1 pénzbő időszakban került az ország csőd közeli helyzetbe. Akkor az sem volt nagy gond, hogy kirúgtak néhány ezer pedagógust stb.
Most, ha lassan is, de valami csurran-cseppen másoknak is.

Ja, hogy dolgozni is kell érte? Hát persze, hogy büdös a munka.

Nagyon kevés a jól fizető bankigazgatói állás 8 ált. isk. végzetséggel rendelkezőknek.

nyünyüge 2014.11.23. 19:32:48

@6.Lenin:
Tessék?!?!

A kormány azért ront MOST az átláthatósági szabályokon, azért töröl olyan passzusokat a törvényből, amelyek a kormánytagok és családjuk, szakszervezetek, pártok, civil szervezetek közpénzből való közvetlen támogatását tiltották, hogy még többen induljanak a pénz miatt a választásokon?

6.Lenin 2014.11.23. 19:46:12

@nyünyüge:

Nem azt írtam.

Arra akartam utalni, hogy sokan sejtenek lehetőséget a megváltozott környezetben.

Persze nem nehéz félremagyarázni, ha valakinek ez a (önként ?) választott küldetése.

Khal Drogo 2014.11.23. 20:45:03

@6.Lenin: Töröljük el az egész Btk-t. Minek az. Igaz, sokan sejtenének lehetőséget a megváltozott környezetben. De csak azok akiknek ez a küldetése.

Khal Drogo 2014.11.23. 20:47:09

Az MSZP-s Horváth Imre nyert a Kiss Péter halála miatt kiírt újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson. A szavazatok 98,79 százalékának összeszámlálása után 50,62 százalékon áll a szocialista jelölt, a fideszes Hollósi Antalra 30,67 százalék szavazott. A jobbikos Urbán Flórián 9,82 az LMP-s Kanász-Nagy Máté 5,04 százalékon áll. A 13 jelölt közül rajtuk kívül még Schmuck Andor ugrotta meg az egy százalékot, 2,52 százalékon áll.

---

Hoppá.

Khal Drogo 2014.11.23. 20:54:21

Ózd után Újpesten is 30%-on a CsakAFidesz.
LOL.

Gondolom a CIA ügyeskedett megint :D

jjulie 2014.11.23. 21:12:45

@Khal Drogo:

nana, a választásra jogosultak 30%-nak a 30%-án

az mennyi is lehet, csaknem kéthatmad?

6.Lenin 2014.11.23. 21:17:11

@Khal Drogo:

Itt a másik (sokadik) ferdítő/félremagyarázó.

A megváltozott törvények nem csak a fideszes résztvevőkre vonatkoznak.
Sokan látnak ismét (sajnos) lehetőséget a "törvényes" lopásra.

Ezt valóban sugallja a nyugati támogatás. Nekünk szabad, mert kibaszott demokraták vagyunk.

Ne csak azt nézd, hogy a Fidesz hol van 1 szoci kerületben, hanem a többieket is.
Most foghatja a fejét az MSZP-s agytröszt, kicsesztek velük a mindenféle csavargó, össze, meg szét húzó köcsögök.

Valójában már nincs nagy jelentősége az egésznek.

jjulie 2014.11.23. 21:18:40

@6.Lenin:

mijafaszvan újpesten birka, kubatovkatonáit elvitte a korruptvidaildi salalalala szabadságra ?

mijafaszvan mocskostolvajhazugfelcsut salalalala

át kellett volna jelentkezned újpestre kubatovbolondkatonája, salalalala a @tölgyes: kádárvakarékkal együtt

nade mi lesz a másikkal, mocskosok, salalalala?

6.Lenin 2014.11.23. 21:22:50

@jjulie:

Te köcsög,1 szoci halt meg, most van helyette 1 másik.
Nekik nem számít, hogy ki a pacák, csak a bandából legyen.
Egészségükre.

jjulie 2014.11.23. 21:27:21

@6.Lenin:

10% százalékon a felcsut újpesten, salalalala

mocskosfidesz, mocskoshirtv salalalala

szokj hozzá dembinszki, maradtál aki voltál, felcsutibolodbirka, salalalala

6.Lenin 2014.11.23. 21:36:59

3 elbukott választás után ujjong az ellenzék.
Leváltható a Fidesz, harsogják.
Lebontható a 2/3-ad. Könnyezve üvöltöznek most a 10% alatti pártocskák.
Beszarás, hogy milyen kicsi dolognak is tudnak örülni.

Vegyek nektek karácsonyra medvecukrot?
(legyen mit rágni)
Hát persze, gyerekek, de a bilit azért érdemes még esténként arrébb tolni, nehogy álmodozás közben belelógjon a kezetek.

6.Lenin 2014.11.23. 21:47:25

izé...

2 drb KGB-s a Parlamentben, 1 demokrata, 1 náci.

Vicces lesz ahogy követelik majd a másiktól, hogy mondjál már le!

Követelem, hogy legyen 1 a liberálisoknak is, meg a többieknek is.
Ez így nem demokratikus.

JOGA VAN MINDEN PÁRTNAK 1 drb KGB-sre.

6.Lenin 2014.11.23. 21:49:31

Jujj a legjobb lemaradt.

A mocskos Orbán Putyin csatlósa.

Putyin nem KGB-s volt véletlen?

Beszarás, mi megy itt.

jjulie 2014.11.23. 22:13:20

@6.Lenin:

hahaha az orbántakaroggyok után 20% al szopott a mocskosfidesz salalalala,
míg tavasszal csak 5%-al

jó az irány, salalalalala

mocskosfidesz, kubatovbirkái

6.Lenin 2014.11.23. 22:26:07

@jjulie:

A iránnyal semmi gond, de még mindig sok a köcsög, ez inkább gond, de elmúlik, mint a nátha.

Örömködj még 1 kicsit Dezső.
Ritka lehetőség ez nektek.
Használd ki.

(most nem zavar, hogy 30% alatt volt a részvétel?)
Átlátszó vagy Dezső, mint 1 lyukas gatya.

graycivil 2014.11.23. 23:31:55

Mivel a FYDESZ-nek a kétharmad (és az "édes élete") múlik a veszprémi választáson, azt hiszem, a FYDESZ választási csalási repertoárjának teljes skáláját meg fogjuk kapni.

Fenyegetés, rágalmazás, rémhírterjesztés, szavazatvásárlás, egzisztenciális fenyegetés, utaztatás, ügyészségi megvádolás...Nekem egyelőre ennyi jutott csak eszembe a "kreatív eszközökből". de fogunk mi még tanulni a FYDESZ-től újabb eszközöket is.

jjulie 2014.11.24. 07:27:33

@6.Lenin:

10%-on a mocskosfidesz salalalala

Khal Drogo 2014.11.24. 08:00:33

@6.Lenin: Hol maradt a legendás Fidesz-mozgósítás? Minél alacsonyabb a részvétel annál jobb, szokták mondani, mert a Fidesz szimpatizánsok mindenképpen elmennek szavazni.
A miniszterelnök úr nem örül, hogy így cserbenhagytátok őt. Áprilishoz képest is elpárolgottak a Fidesz szavazók.

Khal Drogo 2014.11.24. 08:04:27

@graycivil: A Fidesznek jó esélye van Veszprémben. Majd lemegy a Nagy Ő és tart lelkesítő beszédet, Fásy Mulató lesz, minden nyugdíjasnak ad az önkormányzat Erzsébet utalványocskát Karácsonyra, a Nagy Ő fényképével, be lesz igérve minden felújítás, kínai megaberuházások, gyorsvasút, villamos, múzeum, repülőtér vagy amit csak el tudsz képzelni és az is amit nem.

Khal Drogo 2014.11.24. 08:08:20

Lesz még baj ebből, már ha igaz.

Több évre megvonna minden bérkiegészítő szociális juttatást a brit kormány az Európai Unió más országaiból érkező munkavállalóktól, ezzel is csökkentve a nagy-britanniai bevándorlás vonzerejét – írja a Sunday Timesra hivatkozó MTI.
A Sunday Times kormányzati forrásokból származó értesülései szerint David Cameron miniszterelnök és stábja az Open Europe nevű londoni kutatóintézet hétfőn megjelenő javaslatcsomagja alapján dolgozik a szigorítási terveken.
Az intézet javasolja, hogy a külföldi EU-munkavállalók az elhelyezkedésük utáni egy-öt év közötti időszakban ne vehessenek igénybe béren kívüli szociális juttatásokat, például adójóváírást vagy lakhatási hozzájárulást. Az Open Europe szakértői két-három évi átmeneti tilalmi időt tartanak politikailag kivitelezhetőnek.
A cél, hogy sok olyan EU-állampolgár, akinek a jelenlegi szabályozások alapján még a törvényes brit minimálbért megkeresve is vonzó lenne a nagy-britanniai munkavállalás, ne járjon annyira jól anyagilag, mint most.
Nem jóléti intézkedésnek szánták
A tanulmány szerint egy spanyol bevándorló, aki Nagy-Britanniában a brit minimálbérért dolgozik, juttatásokkal együtt átlagosan 290,28 fontot (115 ezer forintot) keres hetente; 76,21 fonttal többet, mint otthon. Ha megvonják a szociális kedvezményeket, a heti jövedelme 196,51 fontra (nem egészen 76 ezer forintra) csökkenne. Ez már heti 17,56 fontos veszteség lenne az otthon megszerezhető átlagos minimálkeresethez képest.
Az Open Europe elemzése szerint a kelet-európai munkavállalók esetében sokkal nagyobb a nagy-britanniai munkavállalás bérelőnye. A ház szakértőinek számításai szerint egy lengyel munkavállaló hetente átlagosan 176,27 fonttal (68 ezer forinttal) keres többet, mint otthon. Az alkalmazottaknak járó brit szociális kedvezmények megvonásával ez a bérelőny 82,50 fontra, vagyis a felére csökkenne.
Pawel Swidlicki, az Open Europe Közép- és Kelet-Európára szakosodott elemzője szerint a Nagy-Britanniában alkalmazott szociális rendszert arra tervezték, hogy ösztönözze a segélyeken élők munkába állását, de a mostani formájában gyakorlatilag brit költségvetési támogatást nyújt az EU-társállamokból érkező munkavállalóknak az alacsony bérezésű nagy-britanniai állások betöltéséhez.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.24. 09:11:24

@Khal Drogo:
Minden nyugdíjas megkapja a Nagy Ő-t.
A mamit meg letelepíthetik a viadukt alá, szociális bérlakásba.

Nagy-Britannia: az általam ismert kelet-európai munkavállalók még az alacsony bérezésű állások tartós betöltésében se érnek el kiemelkedő sikereket...
Aki itthon az egyik alkalmi állásból/ügynökösködésből a másikba imbolygott, az gyakran azt csinálja ott is, így legfeljebb az aktuális magyar miniszterelnöktől való viszolygás tartja ott a kulimunkák végzése (= tengődés) közben.

Khal Drogo 2014.11.24. 09:53:48

@Hepci: Én egy valós karrierről tudok - A Morgen Stanley alkalmazott bankár Morgen Stanley bankár a londoni Cityben.
A többieknek alja munka jutott, egy-kettő 4-5 év alatt feltört és postai kézbesítő, portás vagy a takarítókat felügyelő takarító lett ( de még ő is takarít of cousre ). Ők majdnem mind humán végzettségű emberek, a diplomájuk pont annyit ért mint egy magyar segédmunkás általános 8 osztálya.

Ha megvonják azt adójóváírást, azt havi 120 ezer nettó bukás lenne. Ez az összeg az, ami szerény életvitel mellett, nem dohányzó, nem bulizó, nem alkoholfogyasztó embereknél havonta, gyenge lakhatási körülmények között megtakarítható ilyen segédmunkás állásban. ( ez Magyarországon jellemzően 0 Ft ).
Illetve akik dohányoznak, alkalomszerűen eljárnak szórakozni Pubokba, azoknál is ennyi megmarad ha a vendéglátásban a szállásért és étkezésért nem fizetnek, vagy kedvezményes áron kapják ezt meg.

Nekem ezt mesélik, nem tudom ez mennyire valós vagy nem valós.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.24. 10:08:02

@Khal Drogo:
Gondolom, valós, hasonlókat hallok, vagy rosszabbat.
Képzett embereknél, multinál persze előfordul olyan is, mint a Morgan, de ez százezerből lehet egy, meg nem is "kivándorlás", hanem cégen belüli előlépés.

livengood 2014.11.24. 11:46:36

"Rezesova áldozatainak fia szerint arra lenne szükség, hogy új etikai szabályozással az igazságügyi szakértői tevékenység valóban átlátható és tényleges kontrollt kapjon, és ebben a sértett is jogokat kapjon.
:
"Azt gondolom, hogy az igazságügyi szakértői tevékenységnek és összefüggésben az igazságszolgáltatásnak semmilyen köze nem lehet a szabadpiachoz, az igazság nem egy árucikk, amit az vehet meg, aki többet fizet!

feketefilc.blogspot.hu/2014/11/normal-0-21-false-false-false-hu-x-none_23.html

index.hu/belfold/2014/11/24/rezesova_aldozatainak_fia_az_allamtitkarhoz_fordult/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.24. 16:10:04

@nyünyüge:
Na, most TG irigyli a pacekot.
Vagy nem.

Khal Drogo 2014.11.24. 16:26:38

A hatalom nem akar tovább provokálni :

A költségvetés megalapozásáról szóló 194 oldalas törvényjavaslatban bújt el az a paragrafus, amely egy évvel elhalasztaná, 2016 januárra tolná a szociális temetések elindítását. A kormány indokait egyelőre nem tudni.
2015. január elseje helyett egy évvel később, csak 2016. január elsején legyenek az első szociális temetések, ezt szeretné a kormány a legújabb tervezek szerint. Először a parlament honlapján jelent meg múlt csütörtökön a 2015-ös központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat, amelyet a nemzetgazdasági miniszter nyújtott be.
A 194 oldalas tervezetnek egy alig fél oldalas része vonatkozik a temetkezésről szóló törvényre, és ebben is csak egy sor az a rendelkezés, amely a szociális temetkezéssel kapcsolatos rendelkezések hatályba lépési időpontját módosítja 2016. január elsejére.
A javaslathoz tartozó indoklás konkrét okot nem mond a halasztásra, csak annyi van benne, hogy "a módosítás emellett a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény egyes módosított
rendelkezéseinek későbbi időpontban történő hatálybalépését teremti meg".

korábban ulrike 2014.11.24. 18:29:08

www.origo.hu/gazdasag/20141124-mol-ina-ugy-uj-bizonyitekok-vannak.html
Hmmm.... Milyen ügyesek lettek ezek a horvátok! El nem tudom képzelni, honnan szerzik az új infókat.
Milyen jó ötlet volt megpróbálni Washingtonnak sallerokat és kokikat osztogatni.

jjulie 2014.11.24. 19:36:00

@6.Lenin:

holbujkálsz kubatovbolondkatonája, felcsutidembinszki, most nagy szüksége van a falcsutihazugtolvajnak minden birkára, jelentkezz hogy nem csak a fideszikszelésre vagy még képes, hanem ugrani és szaladni ha hív a kubatov

átjelentkeztél már veszprémbe?

6.Lenin 2014.11.24. 19:49:11

izé...

"Tóbiás szerint bebizonyosodott, hogy demokratikus keretek között is legyőzhető a Fidesz. "

Mondja 3 bukott választás után. A következő 3,5 év múlva lesz.

Csodálkozik még valaki?
Köcsögök.
Kell ezt még ezek után bizonyítani is vmivel?

jjulie 2014.11.24. 20:18:55

@6.Lenin:

mocskosfidesz salalalala

"Fidesz nagy döbbenete főleg ez utóbbi telefonos mozgósítás miatt alakult ki, ugyanis azoknak a választóknak, akik a részvételüket biztosra ígérték a Fidesznek, a fele egyszerűen nem ment el szavazni. A Fidesz a korábbi módszereivel végezte a kampányt, abban a tudatban volt, hogy nagyjából 16 ezer embert el tudnak vinni szavazni, Hollósi Antal Gáborra azonban 8 ezren se voksoltak."

mocskosfidesz salalalala

jjulie 2014.11.24. 21:06:02

@6.Lenin:

nabirka, a felcsutigecik tudják hol lax, tuják a telszámodat, fel fognak hívni és megigértetik veled hogy mész felcsutiikszelni

aztán ha elsunnyogod mint 10ezren tették újpesten, mijafasz les a bünti, kubatovkatonája?

mocskosfidesz salalalala, kiverik a kubatov a farkad, úgyhogy ne hazudj, ne sunnyogj, felcsut lesújt

szoja122 2014.11.25. 05:05:56

@Khal Drogo: Ez valószínűleg teljes elhalasztást jelent. Ha nem és mégis bevezetik, akkor hatalmas baklövés, mert a választásokra fog a hatása kicsúcsosodni, ami ugye politikailag nem a legszerencsésebb.

szoja122 2014.11.25. 05:13:37

@Khal Drogo: Így van, de korántsem lefutott. Ahogy a Fidesz eddig "kormányzott", úgy csinálhat még egy csomó baklövést és a belharcaik is felerősödhetnek, USA-NAV botrány is súlyosbodhat, EU ellentétek is jobban kiéleződhetnek. Tehát még nem lefutott, csak a mai állapot alapján biztos befutó a Fidesz. Majd meglátjuk.

szoja122 2014.11.25. 05:19:33

@Khal Drogo: "Minél alacsonyabb a részvétel annál jobb, szokták mondani, mert a Fidesz szimpatizánsok mindenképpen elmennek szavazni."
Igen, ez az egyik legváratlanabb dolog az egészben.

Másrészt ott van még a vasárnapi zárva tartás ügye is, ami -ha megszavazzák- tovább erodálhatja a Fidesz szavazókat. Ők is szoktak vasárnap vásárolni. Másrészt a CBA és társainak kell néhány év, hogy átvegyék a multik szerepét. Ezt az előbb elfelejtettem leírni, pedig ez is fontos tényező lehet.

szoja122 2014.11.25. 05:24:25

@Khal Drogo: A 2/3-ad még mindig kell a Fidesznek mint a falat kenyér, a 2/3-os törvények esetleges módosítása miatt, az adódó új helyzetek hozzáigazításához. Leginkább a választási törvény ilyen, mert az esetleg nem fog 2018-ban a Fidesznek kedveznie.

jjulie 2014.11.25. 07:31:42

@6.Lenin:

felcsutidembinszkibirka, hogyisvanez, most elsunnyogod a ballibezést, aztán a gyurcsányozást, megl a köcsögözést

mi lesz ebből bolondbírka, végül a felcsutiikszelést is elsunnyogod majd?

nem te leszel az utolsó felcsutibolondított aki szégyenli a korábbi felcsutiikszeit, nemár birka, nemár

tudod már mire szavaztál amikor felcsutra szavaztál?

Khal Drogo 2014.11.25. 08:28:12

@szoja122: Annál sokkal súlyosabb a 2/3 jelentősége, mint a választási törvény. Bármikor bárki emócionális okok miatt szembe fordulhat a 2/3-al, legyen szó Polt Péterről, az ÁSZ elnökéről, vagy alkotmánybírókról. Az emberek nem robotok, még a Fideszesek sem, még ha erre kicsi is az esély, de nem zárható ki teljesen hogy valamelyik fontos alkatrésze "megőrül" a rendszernek.
Baka óta ismert a módszer, magát az intézményt kell akkor szétverni, beolvasztani, a bebetonozott vezető csak így mozdítható el. Ehhez kell a 2/3.

Kell továbbá a kétharmad ahhoz hogy teljhatalommal bármit keresztülvigyenek, amit esetlegesen neccesnek tartanak, bele tudják írni az Alaptörvénybe, ahogyan tették korábban. Erre is láttunk példákat.

Kiderülhet sarkalatos törvényekről a későbbiekben is, hogy nemzetközi fórumok, melyek közül van ami a Magyar Alkotmánybíróság és a Parlament felett áll, egyes passzusokat megváltoztatását írja elő. Ezeket végre kell hajtani, ehhez is kell a 2/3. Erre is láttunk példákat már.

De a 2/3 kellett a piaci szektor felé történő zsarolási potenciál fenntartásához, a médiaviszonyok szabályozásához, az állampolgári jogok tetszőleges szűkítéséhez és így tovább. Erre is láttunk már példákat.

Szóval a kétharmad a teljhatalom, a bármit megtehetünk világ, a nincs ellenfelünk miatt nagyon fontos.

Csak egy Tétenyi-féle összefogás tudná jelenleg megverni a Fideszt Veszprémben, ha csak egyetlen jelöltet indítson az ellenzék. Erre pedig kevés esély van. De ha úgy alakulna is, hogy mégis buknának egy ilyen jobbos körzetet, akkor is meg vannak az eszközeik hogy vegyenek mandátumot a többi pártból. Ez sem lenne példa nélküli.

De abban sem vagyok biztos, hogy ez lesz az utolsó esély. Számos nagyon idős ember van a Fidesz-frakcióban, illetve bármelyik képviselőjük tönkremehet időközben, több országgyűlési képviselő végezte már autópályán földi pályafutását. Nagy a frakció, az élet kiszámíthatatlan.

Összegezve : A Kétharmad megmarad a ciklus végéig, vagy így, vagy úgy de a Fidesz tudja biztosítani a teljhatalmát.

Khal Drogo 2014.11.25. 08:32:13

@szoja122: Az ózdi és az újpesti KO vereségek, a tüntetések hatására a Fidesz kétszer is meggondolja ezt a vasárnapi nyitvatartást. Nem véletlen hogy nincs még hivatalos álláspont.

Ha mégis felülkerekedik a doktríner őrület és meglépik, az valóban tovább fogja rombolni a Fidesz tábor elkötelezettségét.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.25. 12:26:57

@korábban ulrike:
Csak nem lehallgatták szegény Zsótot, amint 10 mordályról értekezik Ivóval?
Kellemetlen lenne, bár itthon is van élet, nem csak az Unión kívül.

livengood 2014.11.25. 13:03:28

@Khal Drogo: Utolsó két bekezdés nem mond ellent?

Első arról szólna, hogy a Fidesz nagy frakció ezért valószínűbb, hogy betegség, baleset, stb. folytán lesz még esélye az ellenzéknek választás útján elvenni a Fidesz 2/3-át?

Ugyanakkor itt említed az autópálya jelenséget, ami nekem úgy tűnik - egy ideje baljós árnyékot vet a magyar politikai elit harcaira.

Majd mintha ez utóbbira utalnál, hogy így, vagy úgy, de megtartja a 2/3-ot.

Mire gondolsz? Az így, azt jelenti ugye hogy megnyerik a választásokat. Az úgy, pedig azt, hogy megveszik a mandátumot, vagy... vagy elintézik az autópályán? Brrr. Remélem nem.

Ha esélyes az ellenzék, akkor esélyes: "abban sem vagyok biztos, hogy ez lesz az utolsó esély" Ennek ellent mond az összegzésed: "A Kétharmad megmarad a ciklus végéig".

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.25. 13:03:35

@Khal Drogo:
A szent Kétharmad fontos dolog, hiszen pl. 2018. márciusában szükség lehet rá, hogy úgy módosítsák a törvényt, hogy 1 párt akkor is kétharmadot szerezhet, ha csak 8% szavazatot kap, viszont a neve úgy végződik, hogy "IDESZ"

Puzsér közben belelkesedett a faszbukján, hogy talán TG lehet a megmentője a demokráciának, ha elindul Veszprémben, s megdönti a kétharmadot.
Meglássuk, mondta Igor Beszarnij, a művelt murmanszki étteremkritikus.

Azért nem lennék az MLSZ helyében, mert siker esetén elveszíthet 1 fontos munkatársat...

Khal Drogo 2014.11.25. 13:48:18

@livengood: Amire számítok :
- Ebben a ciklusban is lesznek előrehozott választások egy-egy parlamenti mandátumért. Vagy valakit átvezényelnek máshová, vagy baleset, vagy időskori elgyengülés miatt. A baleset alatt valódi balesetre gondolok, nem gyilkosságra.
- Az előrehozott választások tétje folyamatosan a 2/3 megtartása lesz. Ha a véletlenen múlik, akkor szoros lehet a befutó, akár meg is verhetik a Fideszt, ha személyi döntés lesz, nyilván olyan ember vált mezt, aki jobbos körzetből kapott mandátumot.
- Ha bármilyen ok miatt mégis elbukja a Fidesz a 2/3-ot, a hiányzó mandátumokat meg fogják oldani pénzből. Megveszik a hiányzó képviselői szavazatot ha szükség lenne rá, nem kell hogy beüljön a frakcióba, elég ha a Fidesszel szavaz a kritikus helyzetben. Ha ezért az adott pártja megbünteti, akkor kifizetik, adnak neki pozíciót pl. van elég állami vállalat és hivatal.

Vagyis ki fog tartani a 2/3, vagy azért mert behúzzák a néhány mandátumra kiírt időközit vagy mert megvesznek embereket.
Nincs rá okom hogy azt higgyem hogy a magyar ellenzéki képviselők megvesztegethetetlenek lennének.

nyünyüge 2014.11.25. 17:42:54

Így múlik el a világ dicsősége ?

[l]http://index.hu/belfold/2014/11/25/torok_gabor_tenyleg_elindulna_navracsics_helyeert/[/l]

Főgebra 2014.11.25. 18:02:01

Gondolom, az Aszófőiek kedvében akar járni.
Ha négy év önkormányzati képviselőség alatt nem sikerült elintéznie egy nyomorult fekvőrendőrt, akkor országgyűlési képviselőként biztos sikerülni fog!
Szorítunk neked Gábor!! :-)

livengood 2014.11.25. 21:08:43

A lájkokat várja, nem ír, nem nyilatkozik. E közben Giró-Szász is híresedik

tölgyes 2014.11.25. 22:53:58

@nyünyüge: Ő is olyanba kezd, amihez nem ért.:) Én nem tudom miért lesz jó neki, ha ellátják minden baját.:)

jjulie 2014.11.25. 22:57:30

@tölgyes:

csendesebben kádárvakarék

majd ha szalajtérted a kubatov akko nyüzsögj

szoja122 2014.11.26. 06:06:01

@nyünyüge: Úgy gondolják, hogy a Fidesztől elpártolók egy része rá fog szavazni, nem az ellenzékre és így ők nyerik a választásokat. Divide et impera! Oszd meg és uralkodj! Szokásos Fidesz taktika.

szoja122 2014.11.26. 07:04:46

@szoja122: Bocs természetesen nem választásokat, hanem a választást. :)

livengood 2014.11.26. 13:58:23

Egyre többen lelkesednek a mérleg nyelvének képzelve magukat. Ha a veszprémieknek szerencséjük lesz és indul ott valaki aki nem csak a 2/3 -ot látja bennük, akkor azt tanácsolom nekik, hogy se TG-re se senki fiára ne szavazzanak, mert már megint látszik mennyibe is veszi őket a politikai elit. Egyébként @Khal Drogo: pontosan összefoglalta, hogy a 2/3 tekintetében miért is mindegy a veszprémi eredmény. Ezen a cirkuszon csak a helyiek veszíthetnek, ha feltételezzük, hogy a választott képviselők a választóikért dolgoznak. Nekem úgy tűnik, hogy még a TG-ért lelkesedő különlegesen jeles társaság - akik többsége objektivitására és függetlenségére büszke - sem hisz a képviseleti demokrácia lényegében.

Mit keresnek a nem ott élő emberek a veszprémi választáson? Simicska és mások? Hogy keveredhet ebbe bele TG?

livengood 2014.11.26. 14:00:51

@livengood: Pontosítva: senki idegen fiára ne szavazzanak

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.26. 14:15:58

@livengood:
Khmmm...
Nekem aztán tökmindegy, indul-e TG Veszprémben, és ha indul, győzhet-e, de azért:
(1) TG Alsóörsön él, meglehetősen közel Veszprémhez.
(2) A jelenlegi képviselők döntő többsége semmiféle lokális tevékenységet nem végez, kizárólag gombokat nyomogatnak pártérdek szerint, vezényszóra. Tehát ha ez az ún. képviselet (lenne) az ún. demokrácia lényege/feltétele, itt nyomokban sincs demokrácia, s nem is volt soha.
(3) TG-re ráférne a képviselőség - korábban Volvóval járt, legutóbb nem abban láttam. Ne akard már, hogy ennyire lemaradjon a Zsiró100-tól, ennél többet érdemel.

livengood 2014.11.26. 14:17:49

Vona Gábor személyesen jelentette be, hogy
amennyiben Török Gábor megméreti magát, nem állít ellenjelöltet, és szimpatizánsait a politológus támogatására fogja kérni

Az MTI tudósítása alapján Vona ezt azzal magyarázta, hogy pártja tiszteletben tartja a politológus pártfüggetlenségét, személyétől pedig azt várják, hogy valóban független képviselőként új színt visz az Országgyűlésbe, ahol jelenleg "hiánycikk" az érdemi vita és a konszenzuskeresés.
h i r d e t é s

Vona Gábor elárulta, hogy erről előzetesen is konzultált a jelötséget kedden elvállaló Török Gáborral, és a politológus azt mondta neki, indulása esetén minden szavazó támogatására számít, érkezzen bárhonnan, de egyik pártnak sem kíván a jelöltje lenni.

Khal Drogo 2014.11.26. 14:20:15

@livengood: én azt olvastam hogy Simicska Veszprém környékén lakik. Ott vannak komoly földbirtokai.
Ha tényleg elindul, függetlenül attól hogy milyen eredményt tudna elérni, az komoly jelzés lenne részéről.

livengood 2014.11.26. 14:23:34

@Hepci: Én is ettől félek. Mármint hogy arról szól majd a végén a dolog, hogy jobb kocsiban látod legközelebb. Egyébként meg ha valami szarul működik akkor nem az a megoldás, hogy oda állunk azok közé akik azzal egyet értenek, sőt élvezik is a szar működésből fakadó helyzetet.

livengood 2014.11.26. 14:26:47

@Khal Drogo: Én meg azt gondolom, hogy az egész cirkusz amit most a veszprémieknek viselniük kell, kizárólag a 2/3-ról szól.

Mit keres egy ilyen helyzetben egy függetlenségét hirdető politológus?

A többieket értem, ezért is tart ott az ország ahol tart.

Khal Drogo 2014.11.26. 14:29:51

@livengood: TG szerintem ráérzett arra hogy meg lehetne lovagolni a jelenlegi helyzetet, amikor sokan a Fideszt már nem, a többi pártot még nem támogatják.
Elég ismert ember ahhoz hogy gyakorlatilag ingyen kapjon a médiától figyelmet, behívják ide-oda, csodájára járnak a döntésének és forogni fog a neve.

Ha mögé beállna az összes ellenzéki párt úgy hogy saját jelöltet nem indítana, talán még nyerhet is. De csak akkor ha közte és a Fidesz között kell választani. Szerintem ma a kormánypárt így megverhető.

Sok jelentősége azért nincs a dolognak a következő éveket tekintve. Ha csak annyi nem hogy egy viszonylag érdekes és népszerű személyiség bekerülne a Parlamentbe. Hatalomtechnikailag a Fidesz meg fog oldani 1 mandátumot ha nagyon kell nekik.

Khal Drogo 2014.11.26. 14:33:18

@livengood: Politikus akar lenni. Legyen. Inkább ő legyen, mint Navracsics táskahordója.

livengood 2014.11.26. 14:41:49

@Khal Drogo: Kedvelem TG-t, de most rossz érzésem van. Igen, a média ismertségét használva megválaszthatják. Sőt, ő akkor is nyer ezen, ha bukik. Tovább nő a média ismertsége, politológusként is jobban fogják hívogatni. Sőt, a jövőben ezzel megalapozhat egy komolyabb politikai karriert is. Sőt, időlegesen belemerülve a nagypolitikába, később pontosabb politikai elemzéseket készíthet. Csupa haszon. Nem tudom miért, én mégis sajnálom a döntését.

panelburzsuj 2014.11.26. 14:42:22

@livengood:
"Mit keres egy ilyen helyzetben egy függetlenségét hirdető politológus?"

Azt gondolom, hogy az a konkrét előterjesztések pénzben kifejezhető értékével szoros korreláciában fog majd alakulni.

livengood 2014.11.26. 14:44:06

@Khal Drogo: Persze. Inkább TG mint Navracsics.

tölgyes 2014.11.26. 14:48:14

@livengood: Az index szerint Tg-t a Jobbik támogatná.:) Milyen szép is ez.:) A végén még létrejön az olajfa KG álma:)

korábban ulrike 2014.11.26. 15:00:51

A kispályás teremfoci külpolitika és diplomácia újabb fejezete: OV Litvániában.
Ezek egyre nagyobb baromságokat csinálnak, és egyre gyakrabban, és egyre hiteltelenebbül. Ez lesz a vesztük, nem bírnak már a normál nyomtávra visszatérni. Elfelejtették, mi az, hogy normális. Ez a lejtő. Nehéz lesz megállítani a csúszást, és fájdalmas is, mert egyre jobban úgy tűnik, zavar van. Nem is kicsi. Nem igen tudják, mit is kéne tenni, csak érzik a veszélyt, és tehetetlenül kapkodnak. Nem jó jel.
Legalább a külügyet meghagyhatták volna a nagypályás játékosoknál. Volt ilyenjük, de mind kiirtották a színpadról.

nyünyüge 2014.11.26. 15:44:10

@Hepci:
TG Aszófőn él- a pontosság kedvéért- bár kétségkívül mindkettő A-val kezdődő és Veszprém megyei község.

panelburzsuj 2014.11.26. 16:52:08

@nyünyüge:
Hepci is kopik.

Tálcán kínálja neki az élet, hogy az A-val kezdődés körül most az egyszer nem erőltetetten, hanem direkt felszólításra a megszokott jelképrendszerében fejthesse ki nézeteit - hát erre nem elassza...

korábban ulrike 2014.11.26. 17:58:36

@Hepci: @livengood: @panelburzsuj: @Khal Drogo:
- Egyetértek Khallal, jól ráérzett a lehetőségre, ami egyáltalán nem baj. Inkább egy olyan aki ráérez, mint egy kijelölt táskahordozó (bármelyik párttól), aki majd fegyelmezetten nyomkodja az az napra elrendelt gombokat.
- Nem kellene rossz indulattal viseltetni. Ha ebből a képviselőségből származik előnye (IS), akár anyagilag, akár erkölcsileg, vagy mindkettő, az nem ördögtől való. A tisztességes és nem buta embernek érje meg ilyesmit vállalni. Nem olyan nagy bó't ez, ha valaki tisztességgel látja el. Tegye fel a kezét aki mazochizmusból, saját boldogulását nem nézve ülne egy sorban annyi hülyével, akit aztán, ha Brüsszelbe repít a vezér kegye, nem győzi saját maga közelmúltját többször mint Júdás megtagadni.
- Nézzük rendszertanilag a dolgot. Ez egy kísérlet arra, hogy lehetséges-e a politikai fellépéshez is elegendő bizalmat gründolni egy a többség által egyébként elismert fiatalembernek, úgy, hogy visszacsatolás egyfajta lehetőségeként facebookot használja. Ha a válasz igen, akkor a pártok mindenhatóságának annyi. Hülyékkel ugyanis nem lehet hosszú ideig színvonalasan szociális média oldalt futtatni. Kétharmadnyi okos emberre pedig egyik pártnak sem futja ebben a qrva országban. Nem hogy kétharmadnyi okos képviselőre nem futja, hanem arra sem, hogy legalább a kormányban legyen annyi okos.
- Szóval, ne kárhoztassuk TG-t. Drukkoljunk neki, ha szavazni nem tudunk. Ha nyer, az jó hír nekünk, vége lehet a hülye pártok hülye csatornáin gyártott műanyag katonáknak. Ha csak le nem tiltják. Obama használta először a szocmédiát kampányra, állítólag a facebook nem örül ilyesminek, s szeretné megakadályozni, de ha nem a gacebook, akkor majd lesz valami más. Szóval, könnyen lehet, a pártok érzik a veszélyt, nem lesz monopóliumok királycsinálásra. Quercus kínjában már kezdett is aggódni. De nem baj az, ha nem juthat mindenhová egy Pozsgay et.

szoja122 2014.11.26. 18:16:20

"Ha Simicska is elindul Veszprémben, Török Gábor kiszállhat"

""Ha megjelenik Simicska Lajos bármilyen formában a választáson, akár közvetlenül, akár közvetve, attól csak még komolyabb lesz a tétje a veszprémi időközi választásnak. (...) Ugyanakkor abban nem vagyok annyira biztos, hogy akkor szereplőként, tehát sakktáblán, bábúként is szeretnék megjelenni" - mondta az InfoRádióban a szintén az indulását fontolgató Török Gábor politológus. "

hvg.hu/itthon/20141126_Ha_Simicska_is_elindul_Torok_Gabor_kiszal?s=hk

szoja122 2014.11.26. 18:18:35

"Tárki: földcsuszamlásszerű a Fidesz népszerűségvesztése"

"Novemberben csökkent a kormánypártok népszerűsége, ami minden bizonnyal a közelmúlt hazai és nemzetközi politikai konfliktusainak következménye lehet. Kisebb mértékben, de növekedtek az ellenzéki pártok táborai, viszont a legnagyobb mértékben a bizonytalanok és pártválasztásukat eltitkolók tábora nőtt meg – közölte a Tárki szerdán."

hvg.hu/itthon/20141126_Tarki_foldcsuszamlasszeru_a_Fidesz_nepsze?s=hk

livengood 2014.11.26. 18:19:06

Úgy látszik TG még is marad "a józan ész pártján". Ha Simicska megjelenik, akkor ő nem indul. Örülök:

"Nemrég Török Gábor politológus is úgy döntött, hogy ha elég támogatást kap elképzeléséhez a Facebook-on - vagyis több mint 22 ezer "Like"-ot - akkor megfontolja, hogy induljon a voksoláson. Az InfoRádió Aréna című műsorának nyilatkozva a politológus a következőképp fogalmazott:

"Politikai elemzőként azt mondom, hogy ha megjelenik Simicska Lajos bármilyen formában a választáson, akár közvetlenül, akár közvetve, attól csak még komolyabb lesz a tétje a veszprémi időközi választásnak. Tehát engem még jobban fog érdekelni a választás és még jobban szeretném testközelből figyelni magát a választást, ugyanakkor abban nem vagyok annyira biztos, hogy akkor szereplőként, tehát sakktáblán, bábúként is szeretnék megjelenni. Nem az az elsődleges célom, hogy egy ilyen nagypolitikai, nehezen áttekinthető játszmának a részévé váljak."

livengood 2014.11.26. 18:29:47

@korábban ulrike: "Szóval, ne kárhoztassuk TG-t. Drukkoljunk neki, ha szavazni nem tudunk. Ha nyer, az jó hír nekünk, vége lehet a hülye pártok hülye csatornáin gyártott műanyag katonáknak."

Egyet értenénk, ha a következő Országgyűlési választások előtt lennénk, és egy olyan pártban indulna TG Veszprémért ahol a párttársai hasonszőrűek. A jelen eset inkább a sok disznó és a korpaközé keveredés borítékolható végkifejlete felé mutat. Én ezért sajnálnám Gábort, meg magunkat.

De ahogy már hírlik, ezt ő is szem előtt tartja - szerencsére: "Ha Simicska Lajos elindul, Török Gábor kiszáll"
inforadio.hu/hir/belfold/hir-684440

livengood 2014.11.26. 18:54:13

Putyin szenved a 80 dolláros olajártól, emberei mint a mérgezett patkányok rohangálnak Bécsben, mindenki a holnapi döntést várja. Csodálkoznék, ha hagynák menekülni a patkányfogóból. Mert persze mindig több ez mint gazdasági döntés, főleg mostanában.

"Az OPEC holnapi döntése előtt láthatóan felfokozott a hangulat, a legfontosabb fejlemény eddig az oroszok aktivitása, annak ellenére, hogy nem tagjai a nemzetközi olajkartellnek, jelezték, hogy hajlandóak csökkenteni kitermelésüket, ha az OPEC is így dönt.

livengood 2014.11.26. 19:26:59

A HVG legújabb számának címlapja:

Falra ragasztott A4-es lap alján telefonszámok felsliccelve (néhányat már letéptek), felette Magyarország kontúrja és продается - eladó felirat.

Mindent elmond. Akár tüntetni is lehet vele. Veszek egyet, előbb villamosozok vele, majd postára adom moszkvai barátaimnak, akik a Moszkva tér átnevezése óta egyre kevésbé értik hogy - mi van!?.

korábban ulrike 2014.11.26. 20:49:06

@livengood: Igen, így van. Sajnos. De valahogy el kellene kezdeni kevésbé hülye pártokat kevésbé hülye vezetőkkel csinálni. Mert ez a mostani kész tragédia.

korábban ulrike 2014.11.26. 21:03:24

@livengood: Jó címlap. Nem emlékszem melyik orosz lap, talán az Аргументы и Факты közölt egy cikket Orbánról, mikor megkaptuk az orosz kölcsönt Pakshoz. Nem, hogy nem túl hízelgő, hanem inkább becsmérlő (tárgyszerűen becsmérlő) volt Orbánra nézve. Valami olyasmi volt a lényege, hogy mi a fenét finanszíroz az orosz vezetés egy ilyen megbízhatatlan valakit egy kritikus méret alatti ország élén. Az AiF akkor még nem jött rá, hogy ennyibe kerül a legolcsóbb orosz párti állásfoglalás mantrázása Brüsszelben.

Khal Drogo 2014.11.26. 22:42:55

A Századvég is átállt a CIA-hoz :D

A Századvéghez látogatott szerdán délután André Goodfriend. Az amerikai ügyvivő az alapítvány elnökhelyettesével tárgyalt.
André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője látogatást tett a Századvégnél, ahol kötetlen, konstruktív munkamegbeszélést folytatott Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, az alapítvány elnökhelyettesével - közölte a Századvég Alapítvány a honlapján.

...

Goodfriend vérprofi. Úgy forgatja a teljes Fidesz-birodalmat ahogy csak akarja.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.27. 00:26:57

@livengood:
TG körül - relatíve tisztességes viselkedése eredményeként - egyfajta légritka tér alakult ki az elmúlt években. Ez alighanem befolyásolja az egzisztenciáját is...
Tehát az indulás nem tűnik rossz ötletnek tőle. Egyrészt ha esetleg bejön, nem járna rosszul, meg az ország se, mivel mégis egy írni-olvasni tudó, nem velejéig gátlástalan pacák kerülne a parlamentbe, az átlagot mindenképp felfelé húzná. Ha meg nem jön össze, akkor is nyerhet annyit az ismertsége újbóli emelkedésével, mintha mondjuk elmenne Afrikába celebkedni néhány pöcslóbáló elmeroggyanttal és/vagy plasztikmellű qrvával.

@nyünyüge:
Hömmm, Alsóörsön már többször beradaroztak, biztos ettől ugrik be mindig.

@panelburzsuj:
Te mindig asziszed, hogy lárpurlár trágálkodhatnékom van reggeltől estig.
De nem.
Minden fackalapozást megfontolok. :)

szoja122 2014.11.27. 04:48:02

Ne legyen senkinek sem kétsége, a kevésbé radikális jobb oldali indulók egyetlen célt tudnak elérni, hogy megakadályozzák a Fideszt elhagyóknak a baloldalhoz való csatlakozását, ami kizárólag csak a Fidesznek kedvez, mert az ellenzéket megosztja és a törzsbázisuk nekik a legnagyobb.

Simicska esetleges indulása pedig a Fidesz belső ellentétének fokozódását mutatja, ha egyáltalán indul és nem egy zsaroló kamu szöveg.

Töröknek semmi esélye sincs. A célja az amit fentebb leírtam. Ne dőljetek be neki. Amúgy ő is alapjaiban Fidesz közeli, mutatja ezt a barátai is. Nem várható tőle komoly ellensúly.

Nem a baloldalnak drukkolok, de most egyedül ők az igaziak, a tényleges lehetőségek (!) alapján, hogy ellensúlyt képezzenek.

szoja122 2014.11.27. 06:04:51

"Beáll Török Gábor mögé a Jobbik a veszprémi időközin"

"A Jobbik arra buzdítja szimpatizánsait, hogy a február 22-i veszprémi időközi választáson Török Gábort támogassák – közölte rendkívüli sajtótájékoztatón a Jobbik elnöke."

vs.hu/kozelet/osszes/beall-torok-gabor-moge-a-jobbik-a-veszpremi-idokozin-1126?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss

Vajon miért? :D

graycivil 2014.11.27. 10:39:13

"Orbán visszavág, jön a magyar kitiltási lista

Olyan előterjesztésen dolgozik az államapparátus, amely egy magyar kitiltási listát alapozhat meg – állítja legfrissebb számában a hetilap, amely szerint már készül az Egyesült Államoknak szánt válaszcsapás. Hasonlóan az amerikai módszerhez, indoklás nélkül helyezhetnének tiltólistára például egyesült államokbeli polgárokat. "

www.hir24.hu/belfold/2014/11/27/orban-visszavag-jon-a-magyar-kitiltasi-lista/

Ez most vicc? Mert egyébként brutál-mentál állapotot tükröz. Kedves Vezetőnk megőrült!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

livengood 2014.11.27. 11:01:25

TG végre belátta.

"szívesen dolgoztam volna egy olyan politikáért, amely a dolgot magát nézi, és nem csak a pártkötődés, hanem a józan ész alapján is hoz döntéseket. Az elmúlt napok eseményei alapján azonban úgy látom, hogy nem a veszprémi választás lesz az a hely, ahol ezt a mintát, ezt a példát meg lehet mutatni. Simicska Lajos indulási szándékának váratlan bejelentésével számomra világossá vált, hogy ez a kampány nem Veszprémről, nem az itt élőkről, de még csak nem is a kormány és az ellenzék átlátható, kívülről is megítélhető viszonyáról szól majd"

Az újpesti választás másnapján, még Simicska előtt már ez volt a véleményem, mert látszott hová fognak örvényleni az események. Nem a veszprémi választás lesz az a hely ahol a tisztességes politizálást meg lehet mutatni, nem ez a választás az ahol a helyben élőkről szól majd a politika. Szerencsére Gábor időben belátta ezt.

Az viszont ijesztő, hogy senki nem érzékelte a helyzet "mocskosságát" a jeles társaságból, akik követik a blogot és a facebook oldalt.

graycivil 2014.11.27. 11:02:52

@szoja122: A legszebb, hogy ez a papíros Magyar Nemzet címlapcikke!

korábban ulrike 2014.11.27. 11:09:40

TG politikai pályájának annyi. Ha sokszor játszik ilyent, akkor az elemzőinek is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.27. 11:23:41

@livengood:
Nyuszi ez a TG. :)
S most mi lösz, ha SLajos nem Fidesz színekben indul, a Fidox veszprémi jelöltje Pintér Sándor lesz?
Vagy előkerül végre Kaya Ibrahim?

nyünyüge 2014.11.27. 11:36:42

@korábban ulrike:
Talán szépen megkérték, hogy bizonyos körülmények miatt entomológiai vizsgálatainak terepéül ne Veszprémet válassza.

korábban ulrike 2014.11.27. 12:36:49

@nyünyüge: A régi mondás aktualizálva: 'Aki tudja, csinálja; aki nem, elemzi,;aki azt sem, kommenteli.'

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.27. 12:37:34

@nyünyüge:
Lehet, hogy felajánlottak neki egy komplett gasztroenterológiai kivizsgálást, ha elindul?

korábban ulrike 2014.11.27. 13:02:42

@Hepci: Most már kíváncsi vagyok erre a veszprémi csatára. Hiába na, Veszprém mégis csak a királynék városa, látványos öldöklés illik hozzá, nem csak ilyen akármilyen újpesti 'ezt elqrtuk' himi-humi. Pintér szerintem már ott lehet, de nem azé', hogy induljon, csak tájékozódik, mint tökös parancsnok a székháznál.
Simicska egyébként démonizált személy. Nem kis mértékben a Fidesz részéről, mivel veszélyes lehet OV-ra. Simicskának nincs vesztenivalója, anyagilag független, tönkre nem tehetik, viszont nagyokat tud ütni. És egyáltalán nem egy kapkodó idegbolondnak néz k, szépen felépítette a várát, szerintem annak tudatában, hogy előbb vagy utóbb tengelyt kell, hogy akasszon Orbánnal. Hát most eljött az ideje. Régi iskolatársak nem feltétlen örök barátok, csak elfogadnak egyfajta szerepleosztást, mert az áll érdekükben. De ahogy nőnek, kinövik a leosztást, az élet önmaga nivellál, nem kell hozzá mindig szándék, az alakul. Ha ilyen régi nagy barátok, akik igazából soha sem voltak nagy barátok, csak szövetségesek, tengelyt akasztanak, akkor azok a tengelyek kérem szépen meg vannak akasztva rendesen. Az egyiknek általában reccs. Nem biztos, hogy a reccs nyilvános. Sőt az sem, hogy valamelyik fél elismeri, hogy az övé lenne reccs, és eltekintenek az aktuális publikus reccsentéstől. Majd újratárgyalják a fontossági sorrendet. Ha nem ez történik, az egyiknek szét kell reccsenteni a másikat. Orbán olyan szeret reccsenteni típus. Simicskáról nem tudni, milyen. Szerintem kitartóan módszeres, nem afféle hőbőrgő. Ezért veszélyes.

tölgyes 2014.11.27. 14:11:49

@livengood: A mérleg nyelve is úgy imbolygott mint a középparaszt.
Ezt írtam 2014.11.25. 22:53:58 - kor
„@nyünyüge: Ő is olyanba kezd, amihez nem ért.:) Én nem tudom miért lesz jó neki, ha ellátják minden baját.:) „

Azt azonban még én se gondoltam, hogy politikai pályafutása a harmadik napot sem éli túl. Ez olyan nagy fokú politikai alkalmatlanságra vall, ami engem is meglepett.

nyünyüge 2014.11.27. 16:11:29

@korábban ulrike:
Talán szépen megkérték, hogy bizonyos körülmények miatt entomológiai vizsgálatainak terepéül ne Veszprémet válassza. ... ... mert bizonyos fokozottan védett fajoknak már a beható vizsgálat is megárthat.

panelburzsuj 2014.11.27. 17:03:54

@korábban ulrike:
Gyorsan megfoszttattunk a függetlenség tőzsdei árának megfigyelésétől.

korábban ulrike 2014.11.27. 17:52:44

@panelburzsuj: Valahogy egyébként - nem t'om miért - a Hoffmann meséi ugrott be. A feltaláló létrehozza Olympiát a bábut, bemutatja, Coppélius szemüvege segítségével a megtévesztett Hoffmannak, ki megszereti. Hoffmant ezért kigúnyolják.
Magyari változat: a miniszterelnök összeszereli a Nemzety Vállakozót, olyan szemüveget ad mindenkinek, mely kedvező színben látatja azt, s bemutatja mindenkinek. Később azonban megutálja saját teremtményét az alkotó, ezért kigúnyolják. Mivel zeneileg ehhez nem egészen passzol Offenbach nyugatiasch haut musique-je, ezért a zeneigazgató a 'Jól beba....tt nékünk a szentkúti búcsú' c. nemzety nótát teszi a librettó mögé. Jó kis előadás, a nép csak úgy bámul.

nyünyüge 2014.11.27. 18:01:23

@korábban ulrike:
Csak az a kérdés, hogy a mese nem úgy kezdődött-e, hogy a Vállalkozó meggründolta a Nemzety Miniszterelnököt, aki őt hálából Nemzety Vállalkozóvá nevezte ki.
Aztán telt, múlt az idő - mint a mesében - újabb mesehősök is képbe kerültek, és lassacskán egészen eltérően emlékeztek arra, hogy hogyan is kezdődött a mese, és kinek kell öreganyádnak szólítania a másikat.

korábban ulrike 2014.11.27. 18:16:54

@nyünyüge: Aztatat mi soha nem tudhassuk. A nép meg az elemző, csak a mesét ismeri (ezért akar némelyike elindulni választáson). A fegyelmezett előadók meg ragaszkodnak a librettóhoz, nem dalolnak félre (nem baj, ha nincs hangjuk, de tartaniuk kell magukat a kottához, ami nem is nehéz, mert mást nem is tudnának előadni). Jó kis színház ez, minden le van szervezve.

tölgyes 2014.11.27. 19:37:56

@korábban ulrike:

„Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében…”

livengood 2014.11.27. 19:40:11

Micsoda sopánkodás amikor a józan ész újra visszatér.

korábban ulrike 2014.11.27. 19:46:36

@nyünyüge: Meg egyébként is. Az orosz változatban az ottani Federálníj Elnök, Miniszterelnök (mikor mi) az ottani Minden Oroszok Oligarcháját beperelteti a Federálníj Ügyésszel, s a Federálníj Bíróság börtönbe küldi azt. Később aztán minden oroszok elnöke megkegyelmez neki (jó ember), s az oligarcha cserébe megígéri, többet nem indul választáson, majd sietve Svájcba költözik.
Tehát az orosz változatban a Federálníj Elnök, Miniszterelnök (mikor mi) erősebb, mint Minden Oroszok Oligarchája. Legalább is addig, míg a Federálnaja Szluzsba Bezopasztnosztyi (lánykori nevén KGB, szűzlánykori nevén Cseka) le nem tartóztatja az egész brancsot egytől egyig.
Nálunk persze nem lehet tudni, hogy ugyan így menne-e az előadás, mert egyrészt nincsenek oligarcháink, másrészt federáció sem vagyunk.

korábban ulrike 2014.11.27. 19:49:54

@tölgyes: Igen, az előadás minőségét pedig ne firtassuk állandóan.

livengood 2014.11.27. 19:50:12

TG most megkapja, 1000 hasonló sopánka sértődött bánatos a facebook oldalán:

"Elmondom Gábor tömören, hogy mit üzentél a magyar embereknek az elmúlt napokban. "Van választásotok, ha nem akartok gátlástalan, korrupt és populista pártokra és jelöltekre szavazni! Ja nem, még sincs, bocs."

Realitás érzék zéró.

6.Lenin 2014.11.27. 20:01:57

@livengood:

El szerette volna játszani a szűzlány szerepét 1 kuplerájban.
Talán még hitt is benne, hogy neki bejön.
Elég vicces volt az indulás is, be is jött, a vége is vicces lett.

Volt aki mást várt?

korábban ulrike 2014.11.27. 20:06:06

@livengood: Ezért mondtam, hogy mint politikus befejezte, de keményen kell dolgoznia, hogy visszatornázza magát a hiteles elemző rangjára. Az emberek nem szeretik a meggondolatlanságot. Sem.

livengood 2014.11.27. 20:29:10

Putyint most biztonságos távolból megnézném. Mérget veszek rá, hogy tombol. Az bizony nem tesz jót az egészségnek, de jelen helyzetben sokan életben maradhatnának Kelet-Ukrajnában, ha megütné a guta.

"Piaci beszámolók szerint tegnap konszenzus született az öböl menti országok között az olajkitermeléssel kapcsolatban, ugyanakkor nem részletezték, miféle egyezségről van szó. Eszerint az említett országok nem fogják csökkenteni olajkitermelésüket.

Irány a 35 dollár?

Tom Kloza, az OPIS (Oil Price Information Services) társalapítója úgy véli, a kőolaj árfolyama jövőre 35 dollárig is leeshet, amennyiben a Kőolaj-exportáló Országok Szövetsége tavaszig nem tud megállapodásra jutni a szükséges teendőkről."

livengood 2014.11.27. 21:03:37

"A szaúdiak jól kiszúrtak Oroszországgal.

A körülmények ritka együttállása most kifejezetten kedvez a hatalmas valutatartalékon ülő, az olajat ráadásul rendkívül olcsón kitermelő arab államoknak:

Szaúd-Arábiának még a jelenlegi árszinten is bőven megéri termelni, míg a többi nagy termelő könnyen bajba kerülhet.

Például Irán, Szaúd-Arábia legnagyobb térségbeli riválisa. Vagy az Egyesült Államok, amely a 100 dollár feletti olajár miatt beindult fejlesztésekkel, a korábban csak veszteségesen feltárható mezők kiaknázásával elindult az energiafüggetlenség felé. De Oroszország is 100 dollár körüli olajárral számolt költségvetésében, vagyis most komoly veszteségeket szenved el.

Vagyis úgy alakult, hogy bár az olajárcsökkenés amerikai gazdasági érdekeket is sért, az amerikai politikai érdekeket kimondottan szolgálja:

Az Egyesült Államok Iránnal és Oroszországgal szemben is gazdasági szankciókat vezetett be, ezek hatékonyságát pedig nagyban növeli a két ország fő bevételi forrásának elapasztása."

444.hu/2014/11/27/nem-segitik-ki-piaci-versenytarsaikat-az-olajtermelo-arab-orszagok/

livengood 2014.11.27. 21:16:00

Szerintem az év híre a várható még alacsonyabb olaj ár. Hallelujah! Karácsony közeleg, Mekkából is jó hírek érkeztek, mi kell még a boldogsághoz? :)

jjulie 2014.11.27. 21:26:35

@6.Lenin:

nocsak birka megint te voltál a legokosabb - a felcsutibolondok között

Kata Pokrivcsák 2014.11.27. 21:36:37

Orbán politikai zsenialitása épp Veszprémben fog megmutatkozni, és épp az a zsenialitás, hogy egy fideszes a Simicska ellen indul. Simicskát mint gonosz jelképet fogja a fidesz bombázni, és ezzel visszanyeri magának az embereket. Jól mondta Széles: majd meglátják, hogy ki nevet a végén. Ez az amire egy mai interjúban azt mondta Török Gábor, hogy olyan dolgokról szól a veszprémi választás, amiről az emberek (még) nem tudnak semmit. Arról nem, hogy a fidesz milyen jól fogja manipulálni őket a csunya Simicska elleni küzdelemmel, akivel szemben a hős fideszes fog győzni. Cumi lesz az embereknek, ahogy Deutsch mondta, a hős Orbán Viktor legyőzi a csaló Simicskát. Persze csak a színpadon, közben a háttérben nagyon jóban van vele, mint mindig. Ennél zseniálisabb kommunikációs taktikai fogása még nem volt Habonyéknak, mint ez lesz. Orbán Viktor hadjárata a nép felett élősködő Simicskák ellen. (miközben a háttérben jóban van velük, és semmi valódi konfliktus nincs!)

korábban ulrike 2014.11.27. 21:36:42

@livengood: Nem olyan biztos, hogy amerikai gazdasági érdekeket sért. Amerika úgyszólván ott van az energiai önellátás kapujánál. Ha drágábban is hozza fel az olajat (palagázból világbajnok), a termelésben ott van mindenütt, mert az USA a kitermelési technológia domináns szállítója is. Az oroszok ezért is vannak (lesznek) xarban, mert hitel és technológiatranszfer nélkül nem tudnak fejleszteni, magyarul egyre drágábban hozzák fel azt, amit egyre olcsóbban tudnak csak eladni. Szóval, ez nem túl jó az oroszoknak, a kormánybevételek háromnegyede olajból jön.
Másrészt, ha USA nagymértékben energia önellátó, akkor csökken(het) számára Közel-Kelet stratégiai fontossága, minek következtében sok pénzt felemésztő katonai kötelezettségei lecsökkennek a térségben, és más térségekben használhatóak fel. Szóval a generális trend az oroszoknak nem túl pozitív, míg az amik manőverszabadsága mind gazdaságilag, mind politikailag, mind katonailag nő.

Kata Pokrivcsák 2014.11.27. 22:14:48

Az Alkotmánybíróság új elnöke meg nem az állítólag a fidesz által támogatott Lenkovics Barnabás lesz jövő hét hétfőn .
Hanem amit még senki nem sejt: a sokkal radikálisabb POKOL BÉLA. Ő Orbán Viktor igazi jelöltje arra a funkcióra, csak erről még senki nem tud semmit.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.27. 23:42:58

@Kata Pokrivcsák:
Tudod, mi szokott az ilyen sztorik vége lenni?
Habony önnön, általad magasztalt zsenialitásától eltelve, összeméri a sajátját 1 lóéval.
No, azt nehéz lesz jól kommunikálni...

tölgyes 2014.11.28. 08:36:49

@Hepci: Mit tegyünk, ha mér egyszer ilyen pitiáner balfékek a magyar politikai elit tagjai? Nem vígasztal a világszínvonal sem. Itt van Juncker elnök dolga ezzel a nemzetközi adócsalással. Ez kb. azt jelenti, hogy 300 világcég nem adózik a "gyarmatokon", hanem befizet egy kisebb összeget Luxemburgban és azzal le is tudja a kötelességét. Luxemburg pedig - méreteihez képest - hatalmas többletbevételre tesz szert. Ráadásul ez jól van így.

Az is elképesztő történet, hogy az USA azzal indokolja a feltett kérdésekre adott válaszának elmaradását, hogy a levél elkeveredett. Elkeveredett az is, amit a követség átvett, meg az is, amit az ottani IM-be küldtek.

Nekem erről Hasek jut az eszembe. Éjszaka a feleséged rajtakap, amikor a szobalány szobájából lopakodsz kifelé. Ha megkérdezi mit kerestél éjnek évadján a szobalánynál, akkor a legjobb válasz az, hogy "Visszamentem a zsebkendőmért."

Innen nézve a dolgokat ez a magyar ügy tényleg végtelenül ügyetlen és pitiáner.:)

Old Shatterhand is Dead 2014.11.28. 09:19:56

444.hu/2014/11/28/torok-gabor-az-otp-jeloltje-lett-volna/

a független politikai elemző, az :-)) kíváncsi voltam meddig lehet ezt a hamis reputációt fenntartani, hát eddig.

egyfelől és másfelől is egy rezsimpöllencs vagy Gábor.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.28. 10:29:31

@Old Shatterhand is Dead:
Eddig nem volt nyilvánvaló, hogy vannak bevételei az egyetemi állásán kívül is?
Sugallatra indult, majd visszavonult, vagy szimplán bebluttyantott.
Hát ez van, a részletek szokás szerint örökre homályban maradnak.

panelburzsuj 2014.11.28. 14:03:05

@korábban ulrike:
Iiiiigen - de ...

Ezzel a szemüvegezéssel már régóta szemezek. Karatty Kata áradozó kommentjei meg újfent szebeszökővé teszik a kérdést: tényleg olyan okulárét biggyeszt-e az orrunkra "a hatalom", amilyet csak akar - vagy csak-csak véges az a készlet, és még azt a véges készletet se a hatalom gyártja, hanem legfeljebb "ajánlja". Már azt ajánlja, hogy szerinte szerinte melyik tárgyhoz éppen melyiket viseljük a saját, személyes, eleve meglevő kollekciónkból.

korábban ulrike 2014.11.28. 16:26:15

@panelburzsuj: Nem, mindenki maga dönt, hiába ajánlgatnak.
Egyesek viszont az optikust imádják, nem az optikát. Az ilyen szemüveg nélkül is azt látja, amit az optikus diktál neki. Ez egy betegség, dr. Bubó Bubó tudná gyógyítani. Mondjuk Ursulát ültetné az orrára, hogy tisztán lásson.

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 16:40:10

@Old Shatterhand is Dead: Csak most jöttél rá Gábor tulajdonságaira ? Én az elemzéseiből levezettem a tulajdonságait, itt meg valaki csak akkor jön rá, ha már Felcsúton nézi a meccset.

korábban ulrike 2014.11.28. 17:15:42

@Hepci: Old Shatterhand is resurrected and bejelenti, hogy indul a választáson. Gyülekezet örvend, kórus a "Surrexit Christus hodie" gregoriánumot zengi. Perselyezés után Old Shatterhand bejelenti, hogy mégsem tud indulni, mivel az esélyek pártatlan elemzése közben lábon lőtte magát. A misének vége, menjetek békével haza felszólítást követően a gyülekezet hangosan káromkodva átvonul a szemközti kocsmába. A kórus az "Istenem, téged dicsérünk"-be kezd.

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 17:26:45

@Old Shatterhand is Dead: De Csányinak is hasonlóak a tulajdonságai. Mindig arra kell húzni, amerre áll a zászló! Gábor még baloldalhoz húzott,amikor mszp volt, és Debrecenivel volt egy műsorban, aztán amikor 2006 után kezdett feljönni a Fidesz, különösen a 2010-es "fordulat" előtt, Gábor elgondolkodott, és ő is fordult egyet, és elkezdte ezt a blogot, hogy az imázsát átépíthesse, és akár Felcsúton is kívánatos lehessen, gondolom én. Ugyanúgy egyensúlyozgat és ugyanolyan kínosan kerül minden konfrontációt az elemzéseiben, mint ahogy Csányi a gazdaságban. A tudományt alárendelte annak, hogy mindig mindenkivel jóban legyen. Nem ért egyet a fidesszel, de ugyanolyan megalkuvó módon viszonyul mindenhez, mint akár Csányi. Kérdés, hogy ami Csányi részéről megengedhető az üzleti életben, az megengedhető és erkölcsös e a tudományban !!! De lehetne a celebek közül is ilyen viszolyogtatóan mindenkivel egyszerre miondig jóban lenni akaró szélkakas embert említeni Pl Havas Henrik, Hajdú Péter. Ezek a legundorítóbb emberek, és én azért kezdtem el ezt a blogot kommentelgetni, mert a Török Gáborban, akit valamikor komoly embernek tartottam, észrevettem ezt a szélkakas észjárást. Nem abban hogy kiegyensúlyozott akar lenni, mert az is, legalábbis a saját szempontjai szerint. . Csak kérdés, hogy milyen áron. Olyan áron, hogy lemond a tudományos hitelességről és az elemzésbe csak azt vonja be, amiről kiegyensúlyozottan nyilatkozhat, minden más témát, pl demokrácia helyzete, pedig inkább elkerül, vagy röviden elintézi. És olyankor már szerintem nem őszinte önmagához sem. A háttérben már régen mehet az undorító ki kivel van történet, Csányival, Simicskával, fidesszel, amiben ő is benne lehet Csányin keresztül, és most Veszprémben attól félne, hogy ezt az emberek megtudnák... Ha Simicska (és emiatt Csányi) nélkül lenne Veszprém, akkor meg nem félne hogy megtudják, hanem csinálná és játszaná.. Megszerezné a mandátumot, és ki tudja, kivel, mivel lenne. Nem tudná kiszámítani senki. Az emberek meg csak forgatnák a fejüket, hogy éppen most hol áll a Gábor. Az döntene a parlamenti szavazásoknál a kétharmadról, az országról hogy Gábor mit gondol éppen Viktorról. Azt meg az elemzései mutatják, hogy teljesen kiszámíthatatlan. Ez a veszprémi történet megmutatta, hogy talán, sajnos, az ember sem más mint az elemző ? Erkölcsök és elvek helyett ugyanazt a kínos és őszintétlen, szánalmas önérdekű egyensúlyozgatást csinálná politikusként is miközben a kétharmados előterjesztéseknél az országról döntene a mindenkori szavazata ? A következmények beláthatatlanok lennének... Nagyon-nagyon sajnálom hogy ez lett belőle, többre lenne érdemes.

Khal Drogo 2014.11.28. 17:49:06

@Kata Pokrivcsák: Azért nem hiszem hogy nincs SImicska és a miniszterelnök között konfliktus. A nyilvános adatsorok alapján 2014-re a Simicska-céghálózat nyeresége 30%-al zuhant, egyértelműen a Garancsik céghálózat nyert teret. Idén több projektet is nyert ugyan a Közgép, de tudni kell, hogy ezek jórésze olyan hídépítési munka, amire csak a Közgépnek van Magyarországon kapacitása.

A stadionépítő céget ( Market ) meg akarta venni Simicska, de Garancsiknak adták el.

A nagy falat, amiért mehet a harc, az szerintem Paks II. Ez hatalmas volumenű megrendelés lesz.

Bónusz : Szerintem kizárt hogy Simicska maga elindul a választáson. Minek? Sokkal esélyesebb, ha úgymond "indulna", akkor valamelyik Veszprémben ismert embert fog indítani, pl. lehet az MKB Veszprémhez kötődő Fonyó, vagy más helyben ismert ember.

Ha erre sor kerül és meg tudja osztani a jobbos szavazótábort, plusz az ellenzék falanxban indul, akkor akár a mandátumot bukhatja a kormány. Nem kell ahhoz Simicska jelöltjének nyernie, hogy elérje Simicska a célját.

Pár hét és kiderül.
Azt pedig furcsállanám, ha nyilvánosan a Fidesz Simicska-gyalázásba kezdene a jobbos sajtóban. Ezeknek az embereknek nagy egójuk van. Nem fognak belemenni abba, hogy úgymond kamuból lejárassák a sajtóban.

Khal Drogo 2014.11.28. 17:51:32

@tölgyes: Ezek a levelek nem hiszem hogy valóban elkeveredtek. Ez csak kifogás. Alázás.

tölgyes 2014.11.28. 18:02:29

@Khal Drogo: Ez önalázás. Másképpen nem tudom értelmezni. A világ legnagyobb hatalmának adminisztrációjában olyan nagy a rendetlenség, hogy elkeverednek a levelek.

Mert lehet azt mondani, hogy Mo. és O annyira nem fontos, hogy még a leveleiket sem olvassák. Ha így van, akkor mire fel az izmozás? Üzenhetik azt is, hogy ők bármit megtehetnek. Ez azonban megint rossz üzenet és megint csak erőfitogtatást jelent, ami nem erősíti, hanem gyengíti őket. Mert ilyen erőkülönbség esetén már nevetséges az izmok mutogatása. Mintha az elefánt erőtáncot lejtene az egér előtt.:)Minek. Mindenki tudja, hogy el tudná taposni ha....

nyünyüge 2014.11.28. 18:11:34

A NAV és az ügyészség sem pirul el:

pestisracok.hu/horvath-andrast-velhetoen-meggyanusitottak-tobb-ezer-illegalis-adatletoltes-miatt/

Egy év kellett ahhoz, hogy "rájöjjenek", hogy egy volt NAV-os munkatárs tulajdonképpen illegális adatokhoz fért hozzá?
Ne vicceljünk már.
Ha egy NAV-os munkatárs az ilyen "illegálisan letölthető adatokat" szép csöndben eladja ide-oda, az fel sem tűnne?

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 18:40:31

@Khal Drogo:" Szerintem kizárt hogy Simicska maga elindul a választáson. Minek?" - az biztos, hogy nem azért hogy győzzön, ezt ő is tudja, de valami magyarázatnak kell lenni. Ha ,meg valaki úgy indul, hogy nem győzhet, "Ezeknek az embereknek nagy egójuk van" - kérdés, hogy mihez. Elsősorban a pénzhez. Akit csak a pénz érdekel, az mindenbe beleegyezik, ha a pénze megmarad vagy növekszik. Mindenbe, csak a pénze maradjon meg. Azt is el tudom képzelni, hogy van egy Simicska-Fidesz paktum, ami szerint a Fidesz visszafogja a Simicska birodalma elleni hadjáratot, cserébe Simicska vállalja, hogy elindul Veszprémben, és ott minden, Habony kommunikációs stratégiájából adódó ócsárlást, minden gonosz jelképének való beállítást elvisel. Cserébe a fidesz nem hoz olyan változtatásokat, amit Simicska vagyona nagyon megbánna. Mert most készülnek egy kommunikációs offenzívára, amihez kell egy olyan jelkép, amit a társadalom utál. Ilyen jelképet mindenképp kell mindig találni, mert csak így lehet működtetni a kommunikációs stratégiát. Ugyanakkor az eddigi jelképek már amortizálódtak, a társadalom elkezdte megunni hallgatni hogy a bank, a közműcég, a nyugat, a segélyes, a munkakerülő, lehetne még a tesco ? Mindenki ott vásárol olcsón... Most már csak Simicska maradt, amivel szembe kell fordulni (látszólag) és szabadságharcot vívni ellene. Ez egy jó stratégia, Habony jól kitalálta. Ha tényleg van ilyen. De mi lesz Simicska legyőzése után, amikor azt is elfelejtik az emberek ? Persze Simicskát csak az embereknek szolgáló színjátékban kell legyőzni, ami egy háttérpaktum alapján folyik, Simicska beleegyezésével. Utána lehet még bezáratni az rtl klubot. Ebben már léptek, és nemcsak az adóval, az új törvény szerint a szegények már nem nézhetik majd, a jobb módú fideszes szavazók meg eleve nem is nézik. Megoldották, hogy az ingyenes digi csomagokból kikerüljön. Ez is jó stratégia, le kell zárni az emberek felé a sokszínű információ áramlását, hatékonyság szempontjából az a jó, ha csak egyszínű propaganda áramlik, és aki hajlamos az elégedetlenségre, az a hírekben csak Obersovszkyt nézhessen, egy olyan közszolgálati hálózaton, ahol a kereskedelmi tévéket csak pénzért adják, ezért az elégedetlen szegény emberek csak a közszolgálatit nézik inkább, ahova Győzikét is át lehet csábítani a tavasszal induló új csatornára, hogy szórakoztatás is legyen. Emellé mindig adni egy kis rezsicsökkentést , azaz a cirkusz mellé egy kis kenyeret és így az elégedetlenség passzív és tudatlan elégedetlenség marad, nem tud szervezett ellenállásss válni, csak egy morgássá. Putyin Oroszországban ezeket valósította meg, lezárta a propagandán túli információt és a kereskedelmi tévéket, és 90 százalékos népszerűségnek örvend még a hajléktalanok között is.

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 19:09:46

@Khal Drogo: És az is fontos, hogy az alkotmánybíróság elnöke (ez még csak a vezető fideszesek fejében van meg, de ő lesz az) a lehető legradikálisabb és legultrakonzervatívabb és legemberijogellenesebb jogász legyen, ezért Torgyán volt helyettese, POKOL BÉLA lesz az. A fidesz Kövér Lászlón keresztül őt jelöli majd. Ő fogja biztosítani, hogy ha az elégedetlen rétegek valamilyen emberi joggal akarnak élni, ilyen emberi jog ne legyen. Azért nem is neveztek meg jelöltet,és csak az utolsó másodpercben mondják meg, mert kommunikációs szempontból célszerű, ha Pokol neve minél kevesebbet forog közszájon, és kelt ellenszenvet csak egy-két napig, gyorsan beül a vezető székbe, ahol viszont az emberi jogok ellen fellépő munkájára nagy szükség lesz és el is fogja végezni. Torgyán egyébként üdvözli a jelenlegi jogkorlátozásokat, ha hatalma lett volna, ő is ezt tette volna.

korábban ulrike 2014.11.28. 19:41:19

@nyünyüge: Most mit vitatkozol? Ha egyszer Pokol, akkor Pokol. Kövér még nem tudja. Nem jár ide kommentelni.
P.S. De ha tényleg nem jár ide kommentelni, akkor ki a fene a László 56?

Khal Drogo 2014.11.28. 19:46:43

@korábban ulrike: László 56 = G Fodor vagy Kumin.

nyünyüge 2014.11.28. 19:49:11

@korábban ulrike:
Biztos nem Kövér.
Ő valami igennemzeti intézmény vagy cég külszolgálatos, idegenlégiós alkalmazottja lehet, aki ezen a blog-on teszi le időről-időre a hűségesküt.

Khal Drogo 2014.11.28. 19:52:55

@Kata Pokrivcsák: A Fidesz csodálatos kommunikációja mely szerint nemzetközi összeesküvést szőttek Magyarország ellen, a CIA ügynök Goodfriend vezetésével orbitális bukást hozott Újpesten és Ózdon.
Annyira nem jött át, hogy a mozgosítás mindent elmúlt, rengeteg Fidesz szavazó otthon maradt, fittyet hánytak a "támadás" hírére.

Sőt, ma ott tartunk, hogy a Nagy Honvéd Háború híre behorpasztotta a Fideszt,nem pedig erősítette.

Ezt mivel magyarázod? :D

Khal Drogo 2014.11.28. 19:58:42

@Kata Pokrivcsák: Simicska Lajost egy évtizeden át le sem merte fotózni a teljes magyar sajtó. Aki ennyire kerülte a nyilvánosságot, tudatosan, nem fog belemenni abba hogy "játékból" ő legyen a Fekete Péter.
Ismerek sikeres és büszke embereket. A pénz egy dolog. Az ego meg egy másik.

Nagyon alábecsülöd az ego természetét.

Khal Drogo 2014.11.28. 20:01:46

@tölgyes: A levél elveszhetett szöveg tipikusan fölényeskedő arrogáns módszer. A kormánypárt is élt már konkrétan ezzel. Olyankor teszik meg, amikor éreztetni akarják a másikkal hogy semmibe sem veszik.

Khal Drogo 2014.11.28. 20:06:28

@Kata Pokrivcsák: A lakosság zöme ma már kábeltévét néz. Nyilván van egy jelentős szegény réteg, aki nem tudja megfizetni ezt, nekik marad a köztévének gúnyolt MTVA. Nekik azonban nem kell tévé ahhoz hogy megtudják, hogy nyomorban élnek. Pontosan tudják maguktól is.

De még ő előlük sem tudják elzárni az információs csapot. Magyarország legnépszerűbb lapja a Blikk. A Blikk egyrészt olcsó, másrészt vidéken is nagyon népszerű. A kormányzati korrupciós botrányok leleplezésében élen jár a lap, köszönhetően a német tulajdonosoknak.

korábban ulrike 2014.11.28. 20:09:00

@nyünyüge: " aki ezen a blog-on teszi le időről-időre a hűségesküt" :))) Igen, gondosan ügyel rá, hogy nehogy pártatlansággal vádolhassák.

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 20:09:18

@nyünyüge: Ezt nem találtam el. Viszont. Hallottam egy olyat, hogy Lenkovics mandátuma lejár 2016-ban, és akkor új elnök kell majd, aki megválasztásához a veszprémi választás miatt nem biztos hogy lesz kétharmad. És attól kezdve csak bizonyos mértékben liberális, kompromisszumos, ellenzéki által is támogatott jelölt lehetne, akit meg nem valószínű, hogy akarnak. Orbáni logikával, a célszerűséget nézve, cinikusan gondolkodva, Pokol lenne az ideális. Valószínűleg azért nem akarják, csak kínjukban (pedig nagyon szeretnék) , mert akkor az egész alkotmánybíróság mindenestől lemondana, mert még a legkisebb jogi liberalizmusra is pokol várna, és ilyen szellemben komoly jogtudósok már nem tudnának dolgozni. A jogtudósi szintű emberek biztos nem vállalnák fel a jog helyett az ideológia szolgálatát. Igaz, hogy olyanból már 4-5 nél több nincs is ott, mind fideszes képviselők meg ügyvédek. Összesen 5-6 komoly jogtudós van már csak, ebből három-négynek most fog lejárni a mandátuma.

korábban ulrike 2014.11.28. 20:15:07

@Khal Drogo: Tölgyes úgy tesz, mint aki nem érti (nem akarja érteni) az amerikai riposztot. Innen tudni, hogy talált, és kényelmetlen. Ezért értetlenkedik, de közben tudja, ez finom célzás (meg találat) az államtetkári megjegyzésre. Van humoruk. Simonnak is. Tölgyesnek is, csak most pártszerűen kikapcsolta.

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 20:19:22

@Khal Drogo:Blikk ? Mint komoly hatású média ? Ezt ne gondold. Nemhogy a blikk, hanem egyetlen nem ingyenes nyomtatott lap se, ingyenes csak a metropol, az meg orbáné. Érzik a helyzetet, csak ha nincs kritika, akkor az okát nem tudják hova kötni, mert iskolázatlanok, hanem elmennek az italboltba, és ott elszidják az egész elitet, szavazni meg akkor mennek, ha kapnak a szavazatért 2 ezer forintot. Ha meghallgatnak 20 Obersovszkyt, és ez alatt vesznek mondjuk két hetente egyszer egy kritizáló blikket, akkor hússzor hallják a propagandát és egyszer a kritikát. Az marad meg jobban amit valaki többször hall,és leginkább igaz ez, ha iskolázatlan. Nagy idealista vagy.

nyünyüge 2014.11.28. 20:21:01

@Kata Pokrivcsák:
Egyáltalán nem hiszem, hogy az alkotmánybíróság testületileg lemondana Pokol miatt.
Talán néhányan lemondanának, de hogy egységesen lépjenek egy ilyen demonstratívat, az kizárt!

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 20:29:27

@Khal Drogo:@Hepci: "Habony önnön, általad magasztalt zsenialitásától eltelve, összeméri a sajátját 1 lóéval.
No, azt nehéz lesz jól kommunikálni..."
Lovakkal könnyű lesz, mert nem Habony a ló, hanem sajnos a magyar emberek jelentős, iskolázatlan része, Habony meg a zsokéjuk. Aki zseniálisan megérti az iskolázatlan emberek lelkét, a lovak megértéséhez nem zseninek kell lenni, hanem zseniális lónak.

Khal Drogo 2014.11.28. 20:35:39

@Kata Pokrivcsák: Egyrészt 130 ezeres Blikk példányszám megy el országosan kb. naponta. Elég ha a 10 fős munkahelyi kollektívában egyetlen ember megveszi 80 Ft-ért és felolvassa a többieknek kávézás közben.

Másrészt Metropol csak Budapesten és néhány nagyvárosban van. Ezekben a városokban szinte mindenkinek van kábeltévéje, onnan nem tudják leépíteni az RTL Klubot. Az addig oké hogy a Metropolban nem lesz benne a korrupciós botrány, de azt majd megtudják a tévéből.

Harmadrészt pedig rengetegen neteznek.

Tehát nem tudják ezzel sem elszigetelni a lakosságot a hírektől. Max azokat a kiskeresetű nyugdíjasokat, akik csak valami alapcsomagra fizetnek be és ingyen kapnak propaganda-újságot, de ők eleve már Fidesz szavazók.

Negyedrészt meg az RTL ezért perelni fog. Itt az állammal szerződéses jogviszonya van a frekvenciákra és az elérhetőségre az RTL-nek.

Ötödrészt pedig a német politika sem tökhülye. Ez nem fog következmények nélkül maradni.

Khal Drogo 2014.11.28. 20:45:08

@Kata Pokrivcsák: Ha a nép azt látja és azt fogja látni, erről gondoskodni fognak, hogy a Fidesz felső vezetése milliós karórákkal járkál, luxusautókkal száguldozik, évente vesz egy felsőkategóriás házat, jachot, akkor gondok lesznek.

Elmesélek egy példát.
A 150 ezres, bányászok rokkantsági nyugdíját a FIdesz levágta negyedére. Amikor ezt Komlón megpróbálta elmagyarázni a hőbörgő embereknek a Fideszes polgármester akkor ökölcsapás volt a válasz hogy minden rendben lesz.

Az ex-bányászt bíróság elé állították. A tárgyaláson a teremben zsúfoltságig tele volt bányászokkal. Olyanokat kiabáltak be hogy jobb lesz ha odafigyel a polgármester úr hogy hová parkol a jövőben meg kétszer is nézze meg, működik-e a fék az autóban, mert ezek a modern autók hajlamosak ám meghibásodni.
Láss csodát, a tisztelt bíróság hogy hogy nem, pénzbüntetéssel sújtotta a bányászt.

A polgármester nem mert elmenni a tárgyalásra.

Pedig a Fidesz minden szájával azt kommunikálta hogy ez így nagyon jó a bányászoknak. Nem jött át.

inreallife 2014.11.28. 20:47:57

két dolog.
tg-nek örültem volna, már épp kerestem egy volt osztálytársam kár, hogy visszalépett.
lézerjani pedig tovább akarja emelni az így is pofátlan áfát. taps!

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 20:49:21

@nyünyüge: Igen , a komoly jogtudós emberek lemondanának, maradna Balsai, Szívós, azaz akik maximum politológusok, ügyvédek, mezei jogászok, volt képviselők, 5-6 van ilyen és így körülbelül olyan jogi színvonalú, ideologikus, átpolitizált alkotmánybírósági határozatok jönnének ki, hogy a bíróság egyszerűen kiröhögné. És végül mindnek le kellene mondani a jogtudósok hiánya miatti színvonalesés miatt. Olvastál már alkotmánybírósági határozatot ? (ne a legújabbakat olvasd, mert erősen divergálnak az egyes tagok véleményei, a leginkább színvonalban, amióta mezei jogászokkal felhígultak) Képzeld el, ha csak volt fideszes képviselő, politológus, ügyvéd, stb lenne ott, akinek legfeljebb csak jogalkalmazói gyakorlata van, vagy még az sincs, és a jogról, mint tudományról annyit tud, amit 30 éve az egyetemen tanult. Olyan lenne, mintha valaki 4 elemivel akarna differenciálegyenletet megoldani. Most még megoldja az a pár jogtudós, de mi lesz, ha nem lesznek ? Képzeld el, mi lenne, ha mérnöki feladatot, mérnöknek kinevezett szakmunkásokra bíznának. Mit mondana az a kivitelező mérnök , akinek dolgozni kell a tervekből ? A jogalkalmazó bíró komoly jogász, egy volt képviselő vagy egy politológus írná neki a jogszabályt ?

Khal Drogo 2014.11.28. 20:55:12

@Kata Pokrivcsák: Már most is ilyen határozatok jönnek ki.

Khal Drogo 2014.11.28. 21:01:19

@Kata Pokrivcsák: A FIdesz túlságosan is nyersen politizál, visszaél a hatalmával. Ezért óriási árat fog fizetni.

6.Lenin 2014.11.28. 21:02:42

@Kata Pokrivcsák:

izé...

"..összeméri a sajátját 1 lóéval."

Nem ismered @hepci-t ? (általában mindent bizonyos alkatrészekkel hoz összefüggésbe, és a velük elkövethető műveletekkel)

Ő ebben az esetben 1 alkatrészre célzott (mindkettőnek van )
Szerintem

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 21:02:48

@Khal Drogo: Igen, de azt csak kritikus média mutatná, az meg, ha nincs, akkor az emberek, most láttak egy karórát, aztán meg sokáig nem látnak, és elfelejtik, vagy leginkább ezt mondják : aki ott ül a parlamentben, mind egyforma bűnöző, mindnek van olyan, akkor meg nem mindegy? Nem szavazni kell itt, hanem mindenkit börtönbe zárni, aki politikus. egyik kutya, másik eb. Majd szavazok arra, amelyik ad 5000 forintot kenyérre a szavazás előtt. Ha Gyurcsány adja, akkor arra, ha Orbán adja, akkor arra. Ha meg egyik se, akkor egyikre se. Úri huncutság ez a politika.

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 21:09:11

@6.Lenin: Na igen, de az emberek sem okosabbak, ezért Habony tudja őket okítani.

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 21:12:28

@Khal Drogo: Nem ismered te az embereket. Habony úri huncutsága szükséges a szavazatukhoz, nem okosság.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.28. 21:12:47

@Khal Drogo:
A sziájés békaemberek bevetettek egy - khmmm - hölgyet, aki még P. Katánál is jobban és gyakorlatiasabban szereti H. Árpit, így a kommunikációs stratég(i)a mondhatni enfarkába harapott.

Kata Pokrivcsák 2014.11.28. 21:16:42

@Khal Drogo: Nem, a határozatok alap része most még nem, mert van 4-5 jogtudós, aki megmenti a többit, akiknek csak csatlakozni kell, ha nem tudnak semmit. Van olyan, hogy ügyvéd, mezei jogász is különvéleményez, de inkább ne tenné...

tölgyes 2014.11.28. 21:22:27

@Khal Drogo: Ahogy az elefánt az egérrel..Oszt minek? Az egér azért annyira nem hülye, hogy ne tudná: az elefánt egy kicsit nagyobb és erősebb.

Ez a fajta arrogancia nem használt a fidesznek sem, de az USA-nak sem használ és eredményre sem vezet. Jó eredményre semmiképp.

livengood 2014.11.28. 21:45:11

Drámai helyzetbe került az orosz gazdaság. Az olajár esése nyomán Oroszországban beüt a recesszió.

Putyin csak nagyon rossz és nagyon rossz között dönthet. Mivel azonban egy magas íkújú és nagy egójú kombinátorról van szó, attól félek pusztító, vagy egy még pusztítóbb mutatványt láthatunk majd tőle, ami a közelében lévőkre lesz igazán veszélyes. Nem most kell barátkozni Oroszországgal.

"Otthon még népszerű Putyin rezsimje, ebből a szempontból nem volt teljesen fölösleges az imperialista hangulatkeltés, és egyelőre a jóléti helyzet romlása sem okozott indulatokat. Vannak, akik szerint éppen azért kezdett bele a Kreml a nagyhatalmi keménykedésbe, hogy ezzel elterelje a figyelmet arról, hogy a jóléti transzfereket nem tudja tovább növelni." 444.hu/2014/11/28/putyin-oroszorszaga-sokkal-gyengebb-mint-aminek-latszik/

Azt hiszem a fenti megállapítás helytálló, a jólétről akarta elterelni a figyelmet. A problémát az okozza Putyinnak, hogy 100 dollár feletti olajárral számolta a katonai konfliktus költségeit. Mára viszont kész helyzet előtt áll, a militarizálás folyamatban van, a hozzá szükséges források rohamosan apadnak. A társadalmi folyamat pedig olyan mint egy tanker, leállítani és irányt váltani is csak lassan lehet vele, a felszított nacionalizmus táplálta háború miatt viszont idő már nincs a korrekcióra. A még csak félig állam irányította gazdaságban valahonnan sürgősen pénzt kell szereznie.

Putyinon kívül mi akadályozhatná meg az oroszországi cégek államosítását? Mi akadályozhatja meg a hadigazdaság felé fordulást. Ez néhány évre minden baját megoldaná. Egy nép követelte népi háború. Egy honvédő háború! A jelszó már kipróbált: - Mindent a frontnak!

Szerintem a társadalom jelenlegi pszichés állapotában ezt a legkönnyebb elérnie Oroszország teljhatalmú urának. Minden más megoldás körülményes lesz számára.

Khal Drogo 2014.11.28. 22:04:32

@tölgyes: Gondolom az egér-elefánt párhuzam felismeréséből fakadóan folyik USA ellenes kormányzati uszítás a kormányzati médiában és a kormányzati pénzzel kitömötött lakájemberek körében.

A héten már Bayer Zsolt arról elmélkedett hogy Orbánt meg akarja gyilkolni a CIA. A CÖF meg lecsukatná az amerikai diplomatát. Egyes kormánypárti politikusok pedig olyanokat nyilatkoznak a magyar-USA relációban mintha az 50-es évek híradójának valamelyik adásából jöttek volna.

Én nem látom vissza hogy Magyarország jelenlegi kormánya felfogta mibe keveredett.

korábban ulrike 2014.11.28. 22:07:40

@tölgyes: Sajna úgy fest, ez az egér egyre hülyébb.

Khal Drogo 2014.11.28. 22:13:40

A futsal-osok után újabb erősítés a Külügyben. Szíjjártó új igazolása Farkas Berci, a magyar űrhajós. Vajon ki lesz a következő Külügyes szakember? Lehet tippelni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.28. 22:22:17

@Khal Drogo:
Az egykori Nagy Ő Anikót vagy Somamamagésát javallanám.
Ha bármelyiknek alákerül Goodfriend, nehezen mászik ki belőle épségben.

korábban ulrike 2014.11.28. 22:30:18

@livengood: A nagy honvédőben rájuk támadt a Wehrmacht és decemberre Moszkvánál állt, az orosz állam az összeomlás szélén, halálos veszélyben, több millió ember meghalt, eltűnt. Ez sok orosz életébe került.
Az oroszok most nem látnak senkit Moszkva alatt, és tudják, hogy ők támadtak meg másokat. Azt is látják, hogy Putyin ebben a háborúban nem kérte az életüket, hanem sokkal rosszabbat tett, eljátszotta a pénzüket. A gazdagoknak sok pénzét, a szegényeknek pedig kevés félretett pénzecskéjét. És ezt az oroszok nem fogják neki megbocsátani, mivel nem hülyék ők, hanem oroszok.

korábban ulrike 2014.11.28. 22:36:34

@Hepci: A'szem Hofi szám volt:
- Ti hogyan csináljátok, te vagy fölül?
- Nem, mer szédülős vagyok.
- Akkor te vagy alul?
- Nem, mert a szívem nem bírja.
- Akkor oldalt fekve?
- Nem, mert úgy meg nem látom a TV-t.

Khal Drogo 2014.11.28. 23:00:19

"Hazudtunk reggel, délben meg este"

---

Nem épül meg az M60-as Pécs és a horvát határ, illetve az M6-os Bóly és Ivándárda közötti szakasza, mivel a kormány visszavonta az erről szóló tavalyi rendeletet, írja a Bama.hu. Előbbi szakaszon így elmarad egy új Dráva-híd építése, míg utóbbin csak kétszer egysávos autóút épül.

A döntés váratlanul érkezett, mivel szeptemberben Lázár János még egy olyan sztrádaprogram indításáról beszélt, mely Baranya megyét is érintené, Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára pedig októberben nyilatkozott arról, hogy 2018-ig megépülnek ezek a konkrét szakaszok, mivel kormányrendelet kötelezi erre a kormányt. Tasó László még november 15-én is említette az M6-ost, mint a következő uniós ciklusban határig épülő autópályát.

Egy 2013-as BAMA-cikk tanúsága szerint Orbán egy kormányülésen pont az M6-os meghosszabbítása és a Dráva-híd kapcsán kérdezte kormánya tagjait arról, hogy „Mi tart ennyi ideig? Az állam mi vagyunk, mi adjuk az engedélyeket, nem? Brüsszelbe kell ezért is utaznunk, hogy engedélyt adjunk saját magunknak?” Németh Lászlóné fejlesztési miniszternek külön még azt is felrótta, hogy: „Zsuzsanna, ha minden engedély megvan, és az állam összeszedi az erejét, mennyi ideig tart megépíteni egy 10 kilométeres utat, konkrétumot mondjon, legyen szíves.” Németh Lászlóné akkor azt ígérte, 2014-re kész lesz a pécsi elkerülő, 2018-ra pedig az autópálya a határig.

Khal Drogo 2014.11.28. 23:07:20

@Hepci: Én Fekete Pákóban bízok. Lehetne Magyarország utazó Afrika-Nagykövete. Bisseu-ginea-i útlevéllel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.28. 23:56:03

@Khal Drogo:
Azért a hölgyek alkalmasságát kár lenne kétségbe vonni.
Csinálhatnák hármasban...

inreallife 2014.11.29. 00:28:13

@Khal Drogo: szerintem pontosan felfogták. rájöttek, hogy a belpolitikába az usa nem avatkozik bele, magyarországon azt mondanak amit akarnak, még megcáfolni sem fogják, ha nem konkrét személyeket vagy cégeket gyanúsítanak. amerikát nem az érdekli, hogy mivel tömik otthon a fejeket, hanem az, hogy mit lépnek a geopolitikai játszmában. ha a paraszt nem arra lép, amerre kell, akkor egy kicsit hátbalövik egy sörétessel, hogy észrevegyék merre van az előre. ha otthon hülyeségeket beszélnek, de azt csinálják, ami a kottában szerepel, akkor amerika nem fog a kormány ellen tenni.

láthatóan ezt a fideszes berkekben is felismerték, ezért megy a félrekommunikáció (nem adják oda), miközben meg nyomatják, hogy nem kérünk szovjetekből. amerikát a második érdekli, az első szemétdombbot meghagyja az ottani kakasoknak, tökmindegy melyik kukorékol, ha azt csinálja, amit kell.

nem fog megmenti senki sem a saját hülyeségetektől, a ti kezetekben van a sorsotok. amúgy mostmár komolyan 3 esélyes az, hogy ki tudná jobban elbaszni az országot, fidesz-jobbik-mszp viszonylatban. eddig mindenki a jobbikra voksolt bőszen, de én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a másik kettő nem kártékonyabb...

livengood 2014.11.29. 02:03:41

@korábban ulrike: Ezt gondolod te. Az orosz átlagember meg meg van vezetve. Ahogy a magyar is össze tudta hozni másodszor is a 2/3-ot. Hol élsz barátom? Szerinted viccből szerezték meg a média nagy része felett az ellenőrzést?

László56 2014.11.29. 06:34:49

Nagyon szép hétvégét kívánunk Mindenkinek

Csak egy szóra......, a szeretnék politikus lenni Uraknak. A politika fontos, Olyan fontos, hogy anélkül nem is lehet élni. Vagy Te politizálsz, vagy a fejed felett mások politizálnak és döntik el a sorsodat. A választás lehetősége mindenkinek fenn áll. Erre már a politológusunk is rájött.

Politikus szeretne lenni. Feltételekkel ! Ez az, ami nem megy a politikában. Feltételeket szabni a politizáláshoz. Hiszen a politika éppen azért politika, hogy a társadalmi élet kereteit megszabja és ezáltal a feltételeket kialakítsa. Ehhez kell a közösség, mert az nem egyéni feladat. Tehát először kell politikusnak lenni és csak utána jöhet a feltételek kidolgozása. Hogy saját magának is szabhat az ember feltételeket ? Igen. Természetesen. De, ha valakinek saját maga fontosabb, mint a közösség akinek dolgozni szeretne, az ne akarjon politikus lenni. Olyanból sajnálatos módon nagyon sok van már. Tönkre is tették az országot.

Mi örülnénk, ha az elemzőnk a politikában megmérettetné magát. Mint ahogy minden embert csak bátorítani tudunk, ki a politizálást választja, hiszen csak ezáltal lehet a saját sorsunkat, mint ahogy a közösségét is, amiben élünk, befolyásolni. Politizálj ! De, ne feltételekkel, hanem azért mert magadért, a közösségért és hazádért szeretnél valamit tenni.

Ugyanakkor féltjük az elemzőnket. A naivitása ölheti meg a politikai ambícióit. Az a naivitás amelyik el akarja velünk hitetni, hogy Ő maga mennyire független. Gyerekesen naiv, ha azt hiszi, hogy nem látható át a politikai gondolkodásmódja. Arról nem is beszélve, hogy a politika nem ismer sem függetlenséget, sem semlegességet. Szavahihető politikus csak akkor tudsz lenni, ha kiállsz mindazokért az értékekért amit képviselni szeretnél. Ha, pedig ezt teszed, akkor már nem is vagy független. Mint ahogy, mindannyian függünk valamitől. Csak éppen a politikusok még jobban.

Mondd meg az igazat és betörik a fejedet...., mondogatta mindig a megboldogult nagymamám. Örök igazság és talán ez vezeti az elemzőnket is abban a próbálkozásában, hogy fátyolba borítsa a politikai elképzeléseit. Ugyanakkor a politikában a félelem nem jó tanácsadó. Ki fél, az könnyen legyőzhető. Ki mindenkinek eleget akar tenni, az saját magát teszi szava hitetlenné.

A bátorságért bátorítjuk az elemzőnket. Tegye azt amit jónak lát, de gondoljon arra is, hogy egy naiv birkát, a farkasok könnyűszerrel felfalhatnak. A politika nem éppen gyenge idegzetű, mindenkinek megfelelni akaró, embereknek való. Evvel kívánunk sok szerencsét az elemzőnknek a további életében.

szoja122 2014.11.29. 07:00:13

@inreallife: "idesz-jobbik-mszp viszonylatban. eddig mindenki a jobbikra voksolt bőszen, de én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a másik kettő nem kártékonyabb..."

Mivel lehet azt a hatalmas gazdasági politikai kárt tetőzni, amit a Jobbik okozna?

1. Sokkal jobban multi és bank ellenes mint Fidesz. Ezek nélkül nem lehet normális gazdaságpolitikát csinálni.

2. A különadókat kiterjesztené, ami a nyereséges szektorokat agyonvágná.

3. Kilépne az EU-ból. Önagában ez halálra ítélné Magyarországot.

4. Még annyi "barátja" sem lenne a világon mint a Fidesznek. Legfeljebb, az arabok, oroszok, de fejlett ország egy se. Fejlett nyugat nélkül ugyancsak nem lehet normálisan működő gazdaságpolitikát csinálni, legalábbis nekünk semmikép.

nyünyüge 2014.11.29. 08:08:29

@Khal Drogo:
ma éjjel meghallgattam (én hülye, inkább szednék altatót!!) egy Halász Zsuzsa műsor a közrádióban, hát az ész megállt és azóta is ácsorog.

Megnéztem a műsorújságban, az Időt kérek c. műsor volt.

nyünyüge 2014.11.29. 08:26:14

@korábban ulrike:

bár a ma reggelit elolvasva újból az egyszemélyes propagandaosztály verzió jön elő, a királyi többessel és a fenyegetésnek is érthető bűbájos mondatokkal.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.29. 12:19:27

@nyünyüge:
Ha jól értettem Lászlót, TG-ről is könnyen kiderülhet, hogy buzi norvég békaember.
Szegény naiva, ahogy felbukkan a parlament előtti kövezésen, hínárokkal és használt kotonokkal a fején, máris ott terem 3 jól megtermett CÖF-aktivista és elviszik végbéltükrözésre.

livengood 2014.11.29. 13:28:03

Kedves Barátaim!

Szeretném bejelenteni, hogy elindulok a veszprémi időközi országgyűlési választáson. Az elmúlt napokban annyi megkeresés ért, hogy nem térhetek ki előle. Ugyanakkor, ehhez a kemény munkához és egyben közös történelmi sikerhez munkájukkal támogató barátokat is várok. Jelentkezni minden elérhetőségemen lehet.

Kedves Barátaim!
Felelősek vagyunk a hazánkért, a jövőnkért. Most mi, választójoggal rendelkező polgárok abban a helyzetben vagyunk, hogy nem hivatkozhatunk senkire és semmire, ha valamit hagyunk elromlani, elveszni. A mi felelősségünk megállítani az arcátlan politikai korrupciót; a mi felelősségünk visszaszerezni az ellopott magánnyugdíjunkat; a mi felelősségünk újraszervezni a működésképtelen kórházainkat, a mi felelősségünk visszaadni a szabadságot az iskoláknak, gyerekeinknek és tanáraiknak. Nem hivatkozhatunk senkire, és semmire, és csodát sem várhatunk az Európai Uniótól és az Egyesült Államoktól. Egyedül mi változtathatjuk meg, ami ma Magyarországon zajlik. Egyedül mi tudjuk elzavarni a korrupt magyar kormányt.

Ami ma Magyarországon zajlik, az egyenlő a törvényesített rablással. Hazánk, a kormány politikájának következtében, nemcsak a Nyugattól, hanem a szomszédos országoktól is leszakadt. Ma Magyarországon minden negyedik gyermek mélyszegénységben, éhezve nő fel. Az eltitkolni próbált statisztikákon át is látszik: nincs munka, nincs megélhetés. Csak közmunka. Akinek meg van munkája, annak a jövedelmét elviszi az a 40 különféle új adó, amit a Fidesz vezetett be az elmúlt 5 évben.
Tenni szeretnék a hazámért, ezért úgy döntöttem, indulok a veszprémi képviselőválasztáson. Azért döntöttem így, mert nagyon mást szeretnék, mint amit a jelenlegi hatalom. Mert én polgári Magyarországot szeretnék, ők meg alattvalóit. Mert én nyugatias Magyarországot szeretnék, ők meg félázsiait. Mert én működő közszolgáltatásokat szeretnék, ők meg működő közpénz-lenyúlást. Mert én nem bírom elviselni, hogy egy tízmilliós országban négymillió ember a létminimum alatt éljen, ők pedig nyíltan mondják, hogy aki szegény, az magára vessen. Mert én tisztességes Magyarországot szeretnék, ők pedig mindenkit korrumpáló oligarchiák rendszerét. Mert én gazdagodó Veszprémet szeretnék, ahhoz pedig egy megváltozó, versenyképes Magyarországra van szükség.

Én büszke veszprémi polgár vagyok, ezért felháborít annak a gondolata is, hogy viccet csináljanak a mi választásunkból. Veszprém büszke város, amely nem engedi meg, hogy hozzá méltatlan emberek képviseljék a nagypolitikában. Veszprémnek nem lehet képviselője egy oligarcha, aki a ti adópénzetekből lett az ország egyik leggazdagabb embere. És nem képviselheti senki olyan, aki csak attól megijed egy választáson, hogy vele szemben elindul egy oligarcha. Veszprémnek bátor, szókimondó, szabad és gyarapodó országért dolgozó, őszinte és a célok érdekében harcos képviselőre van szüksége. Én annak tartom magam, és mivel felháborít az, ami ebben az országban történik, ezért az elmúlt időszak tüntetéseit szervező egyik civilként, független jelöltként elindulok az országgyűlési választásokon.

Nem titkolom, sohasem tettem: életemben keveset pártpolitizáltam, de azt a Fideszben tettem. Megismertem a pártot, és távoztam. Most pedig, független jelöltként minden olyan támogatást el fogok fogadni, amely a kétharmados hatalom megdöntésének érdekében nem indít ellenem jelöltet és szavazatával engem erősít. A támogatás elfogadása a Jobbikra nem vonatkozik.
Először azonban a veszprémiekhez szeretnék szólni, ezért a Veszprém News-nak adom az első interjúmat. Jövő héten szerdán pedig, az első tapasztalatok összegzésére, állok az országos sajtó rendelkezésére.

Kérek mindenkit, hogy támogasson!

Köszönettel,
Ifj. Kész Zoltán

livengood 2014.11.29. 13:38:22

Na végre.

Végre valaki aki látott már karón varjút. Meg mintha jobban érezné a határt is, nem hagyja magát kompromittálni mint TG - mindenki támogatását elfogadja, kivéve a Jobbikét :

"Nem titkolom, sohasem tettem: életemben keveset pártpolitizáltam, de azt a Fideszben tettem. Megismertem a pártot, és távoztam. Most pedig, független jelöltként minden olyan támogatást el fogok fogadni, amely a kétharmados hatalom megdöntésének érdekében nem indít ellenem jelöltet és szavazatával engem erősít. A támogatás elfogadása a Jobbikra nem vonatkozik.
Először azonban a veszprémiekhez szeretnék szólni, ezért a Veszprém News-nak adom az első interjúmat. Jövő héten szerdán pedig, az első tapasztalatok összegzésére, állok az országos sajtó rendelkezésére.

Kérek mindenkit, hogy támogasson!

Köszönettel,
Ifj. Kész Zoltán

nyünyüge 2014.11.29. 13:48:30

@Hepci:
Simán. Amúgy már van CBA-védő aktivista is, el sem kell menni az ábécében az Ö -ig.

tölgyes 2014.11.29. 14:36:18

@Khal Drogo:Nézze! A helyzet nem könnyű. Ha a kormány nem áll ellen, akkor abba belebukik, mert rögtön megindul a pénzszivattyú és jönnek azok a nagy rendszer-átalakító elháríthatatlan kérések, amelyek miatt az USA-ban is nagy a baj. Ott annyival könnyebb a helyzet, hogy nem kell már meglévő juttatásokat leépíteni, elvenni.

Ha ellenáll a kormány, akkor jönnek a támadások a demokrácia szétverése - értsd: a pénzszivattyú működtetésének korlátozása - miatt. Nem tudnak olyan szépen mosolyogni és hajlongani, hogy ne jöjjenek.
Ez az alapprobléma. Ráadásul a kormány útkeresés közben hibát hibára halmoz. Hülyeségeket deklarálnak - nagy a hangerő a dudán - ahelyett, hogy csendben csinálnák, amit kell. Magyarázat persze a hangoskodásra is van. A baloldal kiabál a pénzcsapok elzárása miatt, a Jobbik meg azért, hogy még nem verték szét a csővezetékeket is.

Én az igazi hibát abban látom, hogy a polgári köröket szélnek eresztették, ezeket kiváltották a nagy „tömegmenstruációk”. Nem vették észre, hogy az egyik nem pótolja a másikat. A polgári körök lehetnének a párbeszéd mikro-sejtjei, azok a helyszínek, fórumok, ahol mód van az érdemi, közvetlen párbeszédre a „párt” és a „pártolók” között. Orbán akkor tévedett, amikor azt hitte, hogy ezeket ki lehet váltani aláírásgyűjtésekkel, felmérésekkel, nemzeti álkonzultációkkal. Az aláírásgyűjtés és álfelmérés, amit érdemben soha fel nem dolgoztak az agitációnak és nem a párbeszédnek az eszköze.

A demonstrációk pedig kellenek az erőfitogtatáshoz, de erre csak addig van lehetőség, amíg van elég erő, elszántság és belső kohézió. (Vajon miért folyt a vita arról, hogy a netadó miatti felháborodást követően demonstráljon-e a CÖF? Én még emlékszem arra, amikor Vitányi nagy hangon kijelentette, hogy a jobboldalt az utcán is le kell győzni. Kiáltozására - a Charta hívó szavára -, akkor még százezrek vonultak az utcára. Aztán a Charta is elenyészett, mert kiszaladtak mögüle a valódi társadalmi kapcsolatok és az erre épülő mozgósító erő. Most hasonló a - ma még csak - dilemma: van-e elég erő. A polgári körök hiányában nem tudják felmérni a valódi társadalmi közhangulatot és szervező erőt. Ne legyen senkinek kétsége, ha úgy ítélik meg, hogy van, akkor vonulnak, de mert nem tudják, hogy van-e: elgyávultak.)

Ráadásul úgy látom, hogy a fidesz belső fórumai se működnek. Korábban itt a kerületben a szervezeti kérdéseket leszámítva volt lehetőség valamiféle párbeszédre. Ma már erre -az egyébként az itt nálunk megválasztott ügyes és tehetséges - a polgármester sem tart igényt. A fidesz központja pedig még ennyire se figyel a tágabb környezetre, megelégszik a közvéleménykutatások, a hangoskodók és érdekeiket minden áron érvényesítő tanácsadók véleményével. Vagyis a fidesz elindult az elmszpésedés útján; van egy ma még biztos, de egyre szűkülő elszánt szavazótábora, de már alig jelent vonzerőt a semleges szavazók számára. (Ők ma már csak jobb híján, a szélsőségek és Gyurcsány elutasítása miatt szavaznak rájuk.)

Azt látjuk, hogy miközben fideszben kiabálnak az USA ellen, aközben maguk is amerikanizálódnak. A fideszből választási pártot csinálnán(t)ak. A választókra, a választói bázisra csak, mint propaganda anyagok kihordóira, szavazókra és hivatkozási alapra van szükségük.

Az USA-ban viszont van hagyománya a civil összefogásnak A civil szervezeteknek van autonómiájuk. 2010 után a fidesz ebbe is belerondított. Folyik az egyesületi, alapítványi szféra bürokratizálása, szűkítése. A folyamat során ellehetetlenülnek a szervezeteket is, de a nyilvántartó bíróságokat is irreális mértékben megterhelték. Ezzel azonban nem az ügyeskedőket zárják ki – nekik mindig lesz elég pénzük könyvelők és jogászok megfizetésére –, hanem azokat a szerveződő és csak lassan intézményesedő félig baráti, félig jószolgálati tevékenységet folytató közösségeket lehetetlenítik el, amelyek mégis csak a jövő csíráit hordozzák magukban.

Vagyis bármilyen furcsa: saját hátországukat számolják fel.. mint ahogy ezt tették az AB-val is, amit most betetőz Lenkovics kinevezése.

Khal Drogo 2014.11.29. 22:47:19

@tölgyes: Ez elég korrekt összefoglaló volt.

Khal Drogo 2014.11.29. 23:45:21

Az amerikai korrupciós vádak miatt már nem fér bele, hogy egyes kormánypárti politikusok drága utazásokra menjenek, vagy sokmilliós házat építsenek, mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke Hírtévé P8 című műsorban. Azt mondta, önkorlátozást és visszafogottságot vár el képviselőtársaitól.
„Ezek a kisebb-nagyobb ügyek, hogy ki milyen órát hord, ki hova jár pihenni vagy nyaralni, vagy hogy kinek mekkora a háza, ezek nyilván az elmúlt években is tudottak voltak, de nem érdekelt senkit. Nem kötődött össze ez a korrupció vádjával. Az Amerikai Egyesült Államok kitiltása óta viszont egy ilyen metszetbe rendeződik újra ez a sok apró, egyébként korábban csak bosszantónak gondolt tény" - mondta.
Szerinte a páncéljukon ütött egy rést az Egyesült Államok, egy kis lyukat, de azon folyik be a víz. És ezt a vizet kell most megszüntetni. "Nincsenek ilyen urizáló életvitelek, illetve nem szabad, mert nem engedheti meg magának egy felelős kormánytag, vezető politikus sem ezt a fajta urizálást, ami lehet, hogy korábban elment” – mondta Pokorni.

h i r d e t é s
Beszélt a közoktatás átalakításáról is. Szerinte attól, hogy több pénz van a költségvetésben, lehet, hogy kevesebbre elég. Azt mondta, hogy gyakran hall olyan mondatokat manapság, hogy az érettségi nem jó semmire, és többet ér, ha valaki szakmát tanul. De a magyar állampolgárok az elmúlt 20 évben döntöttek, az érettségit választották. Olyan helyre íratják a szülők a gyerekeiket, ami érettségit ad. Szerinte nem az a feladat, hogy a középosztály gyerekeit szakmunkásképzőbe dugjuk, hanem hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket, a cigánygyerekeket felemeljük a szakképzésbe.

---
Pokorni még csak azért nem ment a kukába a Fideszben, mert ha elindult volna önállóan, akkor is megnyerte volt a kerületet a Fidesszel szemben.

Szerintem Pokorni befolyása a döntésekre nagyon csekély.
Orbán Viktortól olyan távol került hogy ezek a józan szavak odáig már nem érnek el.

Khal Drogo 2014.11.30. 00:03:36

@tölgyes: A Fidesz struktúrájának megváltozása, választói párttá való átalakulása mellett ami megfigyelhető, hogy a konzervatív értelmiség szinte teljes kiszorulása a kormányzásból.
Amíg korábban Járai, Chickán, most Lázár és Rogán. Államtitkári szinteken is megfigyelhető a folyamat, a szakembereket egyre nagyobb számban lepik el fiatal ambíciózus 30-40 évesek, akik döntő többsége vagy teljesen újonc az adott területen, vagy abszolut outsider. Amennyire yupiee életmódot folytatnak és amennyire lojálisak, nem képeznek semmiféle ellensúlyt, annyira halmoznak hibát hibára és pénzszóró kivagyi életmódjuk, gátlástalan panama-botrányaik még ellenszenvessé teszik őket.

Gyakorlatilag eltüntek a főtisztek, Orbánnak gyalogjaik vannak csak. Ez egyre rosszabb lesz, ma már egy magyar szaktekintélynek magyarázkodnia kell ha kormányzati felsővezetői pozíciót elfogadna. Hogy te "ezeknek" dolgozol?

A kormányzás egyre inkább egy panama-botránysorozatba torkollik, aminek a kezdő epizódjában a talpasok kvázi rongyokban érkeznek és a végére mind milliárdosokká válnak. Senki sem tudja hogyan, hiába a NAV vizsgálatok, meg a nem tudom milyen vizsgálatok, ezek eredményeit egyre többen tartják manipuláltnak.

A végére minden lejáratódik. Mert a sok lojális nem-szakember vezető által irányított intézmények mind devalválódnak, a döntéseikről a közfelfogás egyre inkább úgy tartja hogy a pártközpontban íródtak.

Ennek a folyamatnak ágyazott meg az első 4 év. Most lépünk a második szakaszba.

Khal Drogo 2014.11.30. 12:38:54

Tegnap ezt énekelték az ország legnézettebb műsorában... Biztos véletlen. :D

Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra,
Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk,
Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk,
Minden álmunk.
(...)
El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így,
El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít,
El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra,
El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Sárga rózsa

tölgyes 2014.11.30. 21:39:16

@Khal Drogo: Én a kormányzásból nem hiányolom az értelmiségieket. Ők tudnak jókat írni és mondani, de a kormányzáshoz más adottságok kellenek. Járaiban voltak ilyen adottságok, de ő mégis csak tűrte a devizahitelt.

A fiatal karrieristák beáramlásával és annak következményeivel egyetértek Önnel.

Én azt látom, hogy már nem akarnak szóba állni azokkal, akik bírálják őket. Most az AB ügyében lehetett volna üzenni, ha pl. nem Lenkovicsot választják ki, aki nagy jóindulattal is csak egy közepes szakjogász.

A legnagyobb bajt azonban a társadalommal, de a saját pártjukkal való folyamatos párbeszéd elhanyagolásában látom.

Khal Drogo 2014.12.01. 18:03:36

Nem volt elég a 12%-os népszerűség csökkenés.

A Fidesz azt szeretné, hogy vasárnap senkit ne lehessen dolgoztatni, ennek első lépése a kereskedelemre vonatkozó vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény megszületése – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus közölte, a Fidesz frakcióülésén megvitatták az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó KDNP-s előterjesztését, amelyet feltételekkel és módosításokkal támogatnak.

Rogán Antal azt mondta, terveik szerint a hét utolsó napján semmilyen üzlet nem lehet majd nyitva, ahol nem a tulajdonos vagy annak családtagjai dolgoznak. Kivételek ugyanakkor kellenek – folytatta –, ilyen lesz az adventi időszak, amikor engedélyezik majd a vasárnapi nyitva tartást és munkavégzést, de ezeken a napokon plusz bért kell kapniuk az érintett munkavállalóknak. Hozzátette, nem tart kizártnak akár 50 százalékkal magasabb vasárnapi pótlékot sem.

---

Csodálatos döntés ismét.

Khal Drogo 2014.12.01. 18:08:51

Ma a 6-os villamoson két fiatalember beszélgetett arról mellettem mekkora egy szemétláda ez az Orbán Viktor és mit képzel magáról...

Tamás Gáspár Miklósnak igaza van, ez már beszédtéma a villamoson is. Utoljára ilyet Gyurcsány dicsőséges korszaka alatt hallottam...

Persze lehet hogy CIA bomlasztókat hallottam, de meg kell hagyni ebben az esetben jól megtanultak magyarul, akcentus nélkül. :D

Khal Drogo 2014.12.01. 20:02:18

Kormányunk mesteri terve, mely révén orosz gázzal helyettesítettük volna az orosz gázt, dugába dőlt...

Oroszország nem tudja folytatni a Déli Áramlat megépítését - jelentette ki Vlagyimir Putyin törökországi látogatásán. Az orosz elnök az akadályoztató körülmények között említette a bulgáriai helyzetet és azt is mondta, hogy Oroszország lemond a projektről, ha az Európai Unió ellenzi. A Gazprom vezére Putyin bejelentését követően világossá tette: a projektet lezárták, vége.

Az orosz elnök bejelentése meglepetésnek számít annak fényében, hogy az orosz fél az elmúlt hetekben és hónapokban mennyire erőteljesen kiállt a projekt megvalósítása mellett. Igaz, voltak arra utaló jelek, hogy a projekt nehezen fog beindulni. Elképzelhető, hogy az orosz gazdaságra nehezedő egyre nagyobb nyomás váltotta ki Putyin döntését. A hír Magyarország szempontjából sem mellékes, hiszen hazánk támogatja a gázvezeték megépítését.
süti beállítások módosítása