Olvasottság

A blog indulása óta: 15'504'235 lapletöltés (2018.02.17.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • kincsőrző: Talán itt a legkevésbé off: Schiffer kilépett az LMP-ből: index.hu/belfold/2018/05/07/schiffer_and... (2018.05.07. 10:34) 2018/3 Ellenzéki kétségek
  • Béla Kovács326: @Namir: Török Gábor Úrral csak annyi a bajom, hogy ő nem ért ahhoz amit csinálni próbál. Magyarul... (2018.05.03. 21:23) 2018/10 Mit mutatnak a számok?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @eßemfaßom meg áll: :) Mi másfél éve költöztünk Budapestről egy ezer lelkes zalai faluba, ne t... (2018.04.19. 21:21) 2018/10 Mit mutatnak a számok?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @white999: A szarkazmust még gyakorolnod kell, mert ez így elég szánalmas erőlködés lett. De loo... (2018.04.19. 21:16) 2018/10 Mit mutatnak a számok?
  • eßemfaßom meg áll: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyébként ez valahogy úgy képzelheti el a mezőgazdaságot onnan a belpest... (2018.04.19. 19:01) 2018/10 Mit mutatnak a számok?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (3) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (15) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

22:00

Régóta meggyőződésem, hogy a politikusi beszédeket önmagukban értelmetlen elemezgetni. Teljesen felesleges olyan kérdésekről beszélni, hogy mennyi volt bennük az újdonság vagy hasonlók, mert csak egy dolog számít minden beszéd kapcsán: segítették az adott szereplő stratégiájánák érvényesülését, vagy inkább gátolták azt. Három héttel a parlamenti választás előtt mindez fokozottan érvényes. Szerintem a mai napnak ebből a szempontból négy fontos tanulsága volt:

  1. A Fidesz számára kulcskérdéssé vált, hogy a választási kampány számára egyre kellemetlenebb dinamikáját megfordítsa, vagy legalább megtörje. Míg négy évvel ezelőtt szinte jutalomjáték volt a kormánypártnak a voksolás előtti egy-két hónap, benne a legnagyobb visszhangot kiváltó Simon-üggyel és az ellenzéki kampány bénázásaival, idén ehhez képest sorra jöttek a Fidesz számára ártalmas témák. Kezdődött az Altusz-nyilatkozattal, folytatódott a minden napra egy Elios-aktával, aztán jött a váratlan és széles körben tárgyalt hódmezővásárhelyi vereség, végül pedig Simicska Lajos lapja kezdte el a sajátos politikai vadászatot, és hozott elő újabb és újabb kínos dokumentumokat kormánypárti vezetőkről. Március 15-től a Fidesz azt várhatta, hogy megtöri ezt az irányt, és a Békemenettel erőt és magabiztosságot mutat, kijön abból a defenzívából, amibe az elmúlt hetekben került. A Békemenet azt a célt biztosan teljesítette, hogy rengeteg embert toborzott össze, a mozgósítás jól működött, a demonstráció tehát sikeresnek bizonyult. Hogy ezzel a kampány dinamikája megfordult volna, az ma este még biztosan nem dönthető el. A következő napok politikai vitái mutatják majd meg, hogy ebből a kormányoldal mennyit tud profitálni: új irányt ad a kampánynak, vagy csak epizódnak bizonyul.
  2. Pár héttel ezelőtt egy rádióműsorban arról beszéltem, korábban nem hittem volna, hogy a bevándorlás kérdése ilyen hosszú időn keresztül a kormánypárt vezető témája tud lenni, és azt sem gondoltam volna, hogy a 2018-as kampányban kizárólag ezt teszi majd a kirakatba. Az egyik egyetemi kollégámtól kaptam is egy levelet a műsor után, amelyben finoman megdorgált, mondván, hogy tévedek: a kormánypárt kampányának ez csak az egyik üzenete, de emellett nagyon fontosak a kormányzás gazdasági és társadalmi eredményei is, amelyek szintén a kormány üzenetei között szerepelnek. Orbán Viktor mai beszéde megmutatta, hogy – bár kétségtelenül szólhatna az elmúlt nyolc év eredményeiről is, hiszen tagadhatatlanul lenne muníció – ebben a kampányban a Fidesz mindent a migrációra tesz fel. Egy téma, egy ügy ilyen mértékben szerintem még soha nem uralt el egyetlen ünnepi beszédet sem, szinte gigantikus méretűvé növelve a kérdést és annak tétjét, ezáltal azt is üzenve, hogy minden más ügy eltörpül, sőt, felvetése gyengíti a lényegi kérdést, azaz ártalmas is. A Fidesz láthatóan lemondott arról, hogy a kormányzás egyéb területeiről bármit mondjon, nem csupán ígéreteket nem tesz, de a létező eredményeit sem hajlandó a kampányban tárgyalni. Fontos döntés ez, amelynek a hasznosságát április nyolcadika után tudjuk majd megítélni.
  3. Orbán Viktor beszédében elhangzott egy szokatlan, meglepő mondat, amely azonnal az ellenzéki pártok legfontosabb témája lett. A miniszterelnök erkölcsi, jogi és politikai elégtételt helyezett kilátásba a támadásokkal szemben a választásokat követően. Az elmúlt pár órában folyamatosan azon gondolkoztam, hogy vajon ennek a résznek mi értelme, mi célja lehetett? Mit szeretett volna ezzel elérni a szónok, hogyan illeszkedik a kormányfői stratégiába? Tudhatta előre, hogy egy ilyen mondatot sokan – nem ok nélkül - fenyegetésnek fognak értelmezni, és egy miniszterelnöki pozícióból elhangzó hasonló megnyilatkozás a kampány hajrájában az ellenzék számára magas labda lehet. Ha korábbi szövetségesének és mostani ellenségének, Simicska Lajosnak akart üzenni, azt megtehette volna számtalan más – nem nyilvános - csatornán is, ehhez biztosan nem egy olyan eszközt volt célszerű igénybe venni, amelyre a legnagyobb figyelem irányul. Magam ezen a ponton egyelőre nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy itt nem a ráció, hanem a zsiger szólalt meg: a miniszterelnök nem azt mondta, ami hasznos számára, hanem amit ebben az ügyben valójában gondol, még inkább érez. Ha valóban így történt, az olyasmi, amit Orbán Viktor a beszédeiben viszonylag ritkán szokott elkövetni: komoly politikai hiba.
  4. A mai nap azt is megmutatta, hogy az ellenzéki együttműködés kérdésében továbbra is érvényes mindaz, amit a korábbi bejegyzésben írtam. Az ellenzék egy kicsit sem lépett közelebb ahhoz, hogy a koordináció megvalósuljon, sőt, a téma felvetésének módja inkább ahhoz vitt közelebb, hogy az elutasítás egyértelműbb legyen. Gyurcsány Ferenc – szokásos jó ütemérzékével és sajátos racionalitásával - ismét megpróbálkozott azzal, hogy ellopja a showt az ellenzéki riválisai elől: a Szél Bernadett körzetében bejelentett egyoldalú visszalépése és a többi párt meghívása egy vasárnapi tárgyalásra a leginkább médiaképes megnyilvánulás volt az ellenzéki oldalon. Az LMP, amely az elmúlt napokban egyre többet kezdett beszélni az együttműködés fontosságáról, azonnal bele is sétált a csapdába, és Szél Bernadett az egyik esti televíziós műsorban jelezte, hogy ott lesz a tárgyaláson. A Jobbik viszont kapásból elutasította Gyurcsány meghívását, ami után nyilvánvalóvá vált, hogy vasárnap Szél Bernadett kénytelen lesz kizárólag Karácsony Gergellyel és Gyurcsány Ferenccel egyeztetni – pedig pont ezt akarta korábban elkerülni azzal, hogy folyamatosan az MSZP és a Jobbik megállapodásának fontosságáról beszélt. Miközben a Jobbik távol marad, de számíthat rá, hogy minden szereplő róluk beszél majd (őket hiányolja vagy hibáztatja), átfogó megállapodás pedig szinte biztosan nem lesz.

tge-kep2018.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr1313742412

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Török Gábor: Az „ünnep” üzenete 2018.03.16. 12:00:08

A Fidesz számára kulcskérdéssé vált, hogy a választási kampány számára egyre kellemetlenebb dinamikáját megfordítsa, vagy legalább megtörje.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inreallife 2018.03.19. 16:38:57

@6.Lenin:
az lmp egy part. a szavazok pedig a megegyezest akarjak. akkor is, ha a part nem. ha benn akarnak a parlamentben maradni, akkor odafigyelnek a szavazoikra. ha tovabb nyomjak a kretent "mas vagyok" jelszoval, akkor onnantol mehetnek amerre latnak...

nem olyan nehez ez, a megvalasztott kepviselonek 60.000 ember velemenyet kell kepviselni. probalom megvilagitani neked, hogy megertsd, nem a part altal diktalt gombot kell megnyomni, hanem amit a valsztoi elvarnak tole. ha bizonytalan egy adott kerdesben, akkor tartson egy lakossagi forumot. gombnyomogato fideszbirkak nem kellenek...

inreallife 2018.03.19. 16:44:02

@Pop40:
a fideszel a kovetkezo bajok vannak:
- korrupcio (kozbeszerzesek)
- korrupcio (trafikozas, paks2, olimpia, uszovb)
- korrupcio (tao)
- oktatas
- egeszsegugy
- eu ellenes kulpolitika
- eurobevezetes halogatasa
- orosz, torok, kinai seggnyalas
- nepszavazasfobia
- vizsgalobizottsagfobia
- polt peter

ezekben az ugyekben deklaraltan nem hajlandoak valtoztatni. aki a fideszre szavaz, az megkapja a fenti dolgokat is "csomagban". akit valamelyik aggaszt, az nezzen szet a korzeteben, ki verheti meg a fideszes jeloltet...

6.Lenin 2018.03.19. 16:51:58

@inreallife:

Vagyis, ha te és hoplita zsidókat szeretnétek akasztani, vagy bárki mást, akkor a pártotok ezt köteles nektek lehetővé tenni?
Nem bassz már ilyesmikkel.

Akkor a Fidesz is jól teszi, ha választói igényeket elégít ki?
Ja, az nem jó. Bocs, hogy én keverem.

A Fidesszel 1 baj van. Működő országot csinált, így nem lehet válságot kezelni (lopni), ahhoz először tönkre kellene tenni az országot. A szakértők ehhez nagyon készülődnek éppen.

hoplita 2018.03.19. 17:26:51

@6.Lenin:
Zsidókat nem feltétlen, de ha lenne időgépem, akkor a kurva anyádat felrántanám az első fára, mielőtt a buzi apád belecsavarja a csoffadt faszát és megcsinál téged, te féreg.
Bár még mindig agyonverhetlek, vagy valamelyik leánykádra ráküldök pár kanos cigányt.
Na, hogy teszik büdös patkány? Ugass csak a hátam mögött, sosem tudod meddig büdösíted még itt a levegőt.

Pop40 2018.03.19. 17:27:31

@6.Lenin:

"A Fidesszel 1 baj van. Működő országot csinált"
Azt, bazdmeg, működő országot. Rohad szét az oktatás, pusztul le az egészségügy, többéves várólistákkal magát operálja a beteg, fél Mo hosszú tömött sorokban húz el a "hanyatló" Nyugatra, és a fideszes maffiózók lassan már mindent elloptak, csak a levegőt nem.

De a hülye fideszesnek ez egy működő ország, mert szerencsére a nemzetközi konjunktúra meg az eus lóvé miatt még nem vagyunk Albánia szintjén.

Orbán hasznos hülyéi.

Pop40 2018.03.19. 17:31:28

@inreallife:

A fidesz egy köztörvényes maffia, természetesen megfelelő pszichológiai ismeretekkel, hogy az olyan majmokból álló tömeget, mint ez a segghülye lenin is, terelgetni tudják.
Ennélfogva kár pontokba szedni, mi a baj vele - mi a baj az orosz maffiával, vagy a Cosa Nostrával?
Az, hogy létezik, ennyi.

Pop40 2018.03.19. 17:41:03

@6.Lenin:

Ha elvfeladást akarsz látni, nézd meg a vajdád életútját. Sorosnövendékből, kisztitkárból meg Liberális Internacioné alelnökből lett "nemzeti" konzervatív (begyűjtve persze az összes mszmp-s funkcit, meg Szita-féle spiclit) utána ebből lett komcsi diktátor. Minden volt már, csak akasztott ember nem. (Remélem, az se várat rá sokáig.)

Ennek pont semmi köze ahhoz, amit pl az lmp csinál, akik szimplán alkalmazkodnak egy egypárti választási rendszerhez, amit a mocskos tolvaj gazdád pont azért csinált ilyenre, hogy az ellenzéknek esélye ne legyen nyerni, ha nem fog össze.
Az, hogy ezek után pont a fideszes szarháziaknak van pofája óbégatni, ahelyett, hogy mélyen kussolnál, világröhej.

Amúgy de, volt ebéd, kösz.
Nem az ebéd fekszi meg a gyomrom, hanem a pofátlan hazudozásod.

6.Lenin 2018.03.19. 17:42:00

@Pop40:

Néha kegyetlen tud lenni a sors, amikor neked már a maradék értelemből se jutott. Kár is rád szót vesztegetni.

6.Lenin 2018.03.19. 17:56:45

@Pop40:

Na, jó, teszek még 1 kísérletet.

együk igaznak, amit mondasz, az ország minden szempontból a mélyponton. Nem részletezem, ezt te jobban ismered ezek szerint.

Közben a hülyék 2x nyertek kétharmaddal.
8. éve rohad az ország.

Van egy valag ellenzéki párt. 6 millió választásra jogosult, akik nem a Fideszre voksoltak.

Vegyük a legtisztességesebb, legtalpraesettebb pátot az LMP-t.

Volt 8 éve, hogy meggyőzze a többi pártot, hogy az ő me jelöltjük a legalkalmasabb, mindenki csatlakozzon hozzájuk egy pártszövetségbe.
Kiválasztanak minden pártból, vagy a támogatóikból a leghitelesebb jelölteket, összeállítanak egy listát. Egyeztetik a programjaikat. 2 évvel ezelőtt megkezdik ezt ismertetni a 6 millió szavazóval.

És simán nyernek igen magas fölénnyel.

Miért nem így történt?
Az LMP helyére behelyesítheted bármelyik pártot. Bármelyikük megtehette volna. Adott volt a helyzet, vagy miért is nem?

Ne gyere hülye médiafölényt emlegetve, mert ilyen kis országban mindenkit személyesen felkereshettek volna ennyi idő alatt.

Nos?

hoplita 2018.03.19. 18:00:49

@Pop40:

Ugye nem csodálkozol, hogy ki akarom belőle taposni a belet?
Asszem 3 napja ismred és ahogy érzékelem, már ennyi idő alatt is torkig vagy vele. Én úgy 8 éve...hát ne csodálkozz az indulataimon.
Hasznos hülyék, félnótások, idióták mindig is voltak itt is, mint mindenhol dögivel, de ez egy szemét geci. Nem csak egy hétköznapi szarházi, hanem egy minősíthetetlen, aljas, hazug féreg.

Egy kis adalék ehhez a csótányhoz.
állítólag nem volt párttag, de 70-ben már maszek lehetett hivatalosan, szintén hivatalosan nyugatra költözött, aztán haza és egyebek.
Aki egy hangyafasznyit is ismeri a komcsikor viszonyait, annak ez nem is gyanús, hanem nyílt beismerése a kádárfaszszopásnak és a besúgó gecilétnek.

6.Lenin 2018.03.19. 18:16:39

@hoplita:

Kivételt teszek, pedig szarral nem szoktam társalogni.

68 -ban kezdődött egy egy reform (Nyers Rezső kezdeményezésére), ennek keretében bárki kiválthatta a vállalkozói engedélyt.
Soha sehol nem írtam, hogy nyugatra költöztem. Külföld nem minden estben nyugat.

Ennyit a hazugságaimról. Hülyeség ellen a legjobb egészségügy is tehetetlen. Előbb informálódnod kellene.

Anyád halálakor másodikként nyilvánítottam a részvétemet (visszakereshető ezen a blogon) mert én is elvesztettem az édesanyámat és tudom mit is jelenthet az elvesztése.

természetesen akkor egy normális családot feltételeztem a te esetedben is, de számomra elképzelhetetlen azok után, amit itt művelsz, hogy te valamikor is egy normális családban nevelkedhettél.

Ilyen alja stílusban normális ember szerintem képtelen másokkal kommunikálni, még akkor is, ha esetleg a politikai nézetük más, vagy netán a vallásuk.

hoplita 2018.03.19. 18:23:15

@6.Lenin:
Nekem te ne smúzoljál, mondtam, imádkozz mindig, ha olyan kopog be hozzád, akit nem ismersz.

hoplita 2018.03.19. 18:31:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Jaja, álhír, birkabébi...:)))
Mint az ELIOS, Kósa milliárdjai, tömjénzsóti szarvasröptetése, lézergecijani földjén termett vadászkastély, i tak dálse...ugye anyabaszó?

6.Lenin 2018.03.19. 18:51:50

@hoplita:

Annyi eszed azért nincs, hogy átgondold, bármit is csinálsz velem, attól te még egy söpredék, szar alak maradsz.
Most már mások is tisztában lehetnek vele.

Azt csak remélni tudom, hogy egy gyerekeid már nem ebbe a kategóriába tartoznak.

livengood 2018.03.19. 18:58:10

@SünBalázs: nem emlékszem

Próbáltam megtalálni a filmet, közben találtam egy másikat amit 1981-ben készítettek (angolul beszélő):
www.youtube.com/watch?v=dwINn5DEL1c

Meg egy magyar nyelvű cikket a történtekről:
www.globoport.hu/55949/1943-zoot-suit-riots-amikor-los-angeles-a-mexikoiak-ellen-fordult/

6.Lenin 2018.03.19. 19:18:10

@Pop40:

Nem kell túl hosszan megmagyaráznod,
elég, ha a lényeget néhány mondatban összefoglalod.

Manyike 2018.03.19. 21:29:28

Nem értem. A "józanul" szó miatt van most ez a külön műsor? Akkor nem akarom érteni :(

De akarom érteni, ha Gy.F,-nek vmi közvetett szándéka lenne ezzel, de ma nem megy az értés.

Vágó Gábor: "Tartozunk az országnak és a választóinknak, hogy józanul és felelősségteljesen az ország jobbítására és együttműködésre törekszünk. Nem elégtétellel kell fenyegetőzni, hanem jövőt mutatni a hazánknak."

Értelmező szótár: józan, józanul
azon kívül :)
és
Megnyilatkozásaiban, cselekedeteiben szélsőségektől tartózkodó, megfontolt, mértéktartó.
A valóságra építő, megfontolt, higgadt személyre jellemző.

Gyurcsány Ferenc: "Vágó Gábor ... igaztalan állítása, ... A DK elnöke és ügyvezető alelnöke becsületében sértve érzi magát... Ezért Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba jogi elégtételt vesz Vágó Gáboron.” – így szól a DK hétfő délelőtti közleménye.

Manyike 2018.03.20. 09:06:56

LMP
- nagyon utálja Gy.F.-et? - nem lennénk meglepődve
- elnök asszony eddig igen szűkszavú a tárgyalásokról - biztosan nem véletlenül

@6.Lenin: :)
"a valósággal szeretek foglalkozni, és elsősorban saját magammal, a családommal"
Kb. vallom, ha az egyének a maguk feladatait igyekeznének elsősorban 100%-osan, a korrekt szabályokkal bíró közösségnek is jobb lenne, s nemcsak másodlagosan.

T.G. csak hatalomtechnikai megfigyeléseinek logikai hatásaként:
- Mi lenne most, ha az MSZP-PM nem egyezik meg a DK-val s most 106 jelöltje lenne nagyobb egyezkedési mozgástérrel?
- Sokan gondolják, hogy Gy.F. nem Fidesz vereséget, csak az MSZP-nél nagyobb párt akar lenni, s nagyon.

6.Lenin 2018.03.20. 09:51:08

@Manyike:

1 biztos, hogy az ellenzék jelenleg nem a polgárok, ország érdeke tartja szem előtt.
Ami most zajlik ellenzéki oldalon az egy szánalmas vergődés.

6.Lenin
2018.03.19. 17:56:45
@Pop40:

Itt leírtam-nem szeretném ismételgetni- szerintem mi lenne a jó megoldás.

Eddig nem kaptam rá választ.

Ha nyerne is az ellenzék most 8-án, az mindenképpen katasztrófa lenne nekik is, az országnak is.

Olyan magasra srófolták a z elvárásokat, hogy azt már nem úsznák meg bukás nélkül.
pl az elmaradt, elhazudott, elmutyizott rendszerváltás. Lassan 30 éve feszíti a társadalmat. Most már nem is létezik-szerintem-jó megoldás rá.
Nem teljesültek az akkor felkorbácsolt, alaptalan elvárások.

Ez a mostani, ki, kivel, kivel nem 1 szánalmas cirkusz.

Manyike 2018.03.20. 10:19:06

@6.Lenin: "De nem veszem be," ,,, írtad más témában.
Elloptam :) már minden témára.

Arra jutottam magammal: egyik párt sem őszinte, most sem, a politikusoktól már megszokhattuk volna, de azért bosszant, hogy nem látok át rajtuk megint.

Sokan el tudják képzelni, hogy egy időre átmeneti kormány lehetne, rendeznék az intézményi viszonyokat, majd előre hozott választás lenne.

Tudom s tiszteletben tartom, hogy kire szavazol. Én még nem tudom kire, s ezért is nagyon figyelek (1-re biztosan nem, bocsi).

T.G.-s szemlélettel (csak hatalmi technika) nagy élvezet a mögöttes szándékok keresése (tudod, agytorna, a prevenció része :) meg az élet iskolája.

Szép napot?

6.Lenin 2018.03.20. 10:36:10

@Manyike:

" egyik párt sem őszinte, most sem,"

Drága Manyike!
Tudomásul kéne már venni, hogy nem is lehet teljesen őszinte egyik sem. A politika érdekegyeztetés, nem kívánságműsor.
Képzeld el, hogy csak 1 ilyen kis országban is mennyi érdek ütközhet. Sok kérdéssel a polgárnak nem is kell(ene) foglalkoznia.
Természetesen a nagy hazugságokat, lopásokat meg kell büntetnie a választóknak is.

Arra szavazol, akiben megbízol, legfeljebb csalódni fox, vagy nem. A te döntésed. Csak majd neked is őszintén be kell vallanod magadnak, hogy miért is döntöttél úgy, ahogy.

A napod olyan lesz, amilyenné teszed, ha széppé, akkor az lesz.

Manyike 2018.03.20. 11:05:32

@6.Lenin:

A politikusi taktikázás más, mint a hétköznapok szereplőié. Próbálok, nagyon próbálok beléjük látni :)

Csalódás?! Előre kódolva van már bennem, s nem fogok e téren csalódni magamban (életedzett vagyok már).

Az élet pikantériája, hogy a MKKP (kutyák) testesítik meg most a legjobban, hogy lehet más a politika.

Sokat eszmecserézek a fiammal, meddően is. Kezdetektől így szoktattam. Mikor nagyobb volt, mondtam neki: azért mondhat bármit kendőzetlenül nekem, mert liberális nevelést kap. Mikor még nagyobb lett, s még több mindenről eszmecseréztünk, meddően is, értetlenségemre mutatott nekem definíciókat a liberalizmusról, a sokak által utáltról. Meglepődtem ezen (meg hogy milyen tájékozatlan vagyok). Nekem a liberalizmus mindig azt jelentette, hogy természetes legyen, hogy bárkinek legyen választási joga s lehessen miből választani, tanuljunk meg felelősséget vállalni a döntéseinkért, de biztosítsák ennek mindenkire azonos, érthető jogi hátterét, s aki elakadt vagy rosszul döntött, kapjon segítséget s új esélyt. Kb. ilyeneket keresek a kormányokban, mert megtehetem, s tudva, hogy alap, hogy tökéletes sosincs az életben, s én magam is mindig változok, a világ meg pláne.

Szép napot!

6.Lenin 2018.03.20. 11:29:39

@Manyike:

Látod, a generációs-örök-problémát csak most említetted, és eddig még szóba se került. Aztán még mennyi minden más is szóba jöhet. Ennyi érdeket közös nevezőre hozni, szinte lehetetlen feladat. Még egy családban is, nem egy országban.

inreallife 2018.03.20. 11:33:52

@Manyike:
ezt siman meg tudna csinalni egy kisebbsegi kormannyal is baloldal. a jobbik meg kivulrol megtamogatna, amiben meg tudnak egyezni. azert van par olyan tema, amire miinden jobbikos igent nyomna, elszamoltatas, polt peter levaltasa, ugynokaktak, euro bevezetes, paks2 leallitasa, belgradi vasut leallitas. ja, a koztv-t megszuntetnem, oriasi penzkidobas a semmiert, de szerintem a bankado megszuntetese, a kozmuado megszuntetese, chipsado megszuntetese is siman belefer.

vagyonosodasi vizsgalatokat is inditanek tucatszamra, pl hogyan lesz a rendszervaltaskor nincstelen gazszerelo 30 ev alatt (valojaban par ev alatt) az orszag egyik leggazdagabb embere. milyen es mennyi jovedelmet szamolt el, stb. ennyi kene a "kormanyprogramba", par pontban felsorolni, es amikor megvan az osszes pipa, kiirni egy elorehozott valasztast, media es kormanyzasi zsarolasi potencial nelkul, raadasul a szennyest kiteregetve egeszen biztos, hogy a fidesz jelentosen osszezsugorodna...

Manyike 2018.03.20. 12:09:28

@6.Lenin: :) generációk mint probléma s mint örökség..

Hiszem, hogy csak tudatosan, megadott tisztelettel, a másik sértegetése nélkül, megfontolt stílussal, a haragszom rád mellőzésével s a bárkitől-bármiből tanulhatunk meggyőződéssel lehet csak folyamatos s értelmes párbeszéd, kapcsolat.

" 6.Lenin
2018.03.19. 13:21:46
...
Én meg megmutatom a sok könyvet, amit gyerekként elolvastam, az unokáimnak, és elmagyarázom nekik, hogy áldozat nélkül soha ne reméljenek sikert, főleg mások nem fognak megtenni helyettük semmit.
Ha valamit el szeretnének érni, tenni is kell érte.
Ha a mobillal baszakodnak egész nap, hülyék maradnak.
Ennyi az én dolgom ebben.

Ők meg eldöntik, hogy melyik a szimpatikusabb, eredményesebb."

@inreallife:

- listád: szerintem is :)
- s egy átmeneti kormány adhat olyan kötelező s biztos alapot az előre hozott választáson győzőnek, hogy újra ne legyen politikai lezüllés?
- titokban egyezkednek egy ilyen forgatókönyvről is?

inreallife
2018.03.19. 16:44:02
@Pop40:
a fideszel a kovetkezo bajok vannak:
- korrupcio (kozbeszerzesek)
- korrupcio (trafikozas, paks2, olimpia, uszovb)
- korrupcio (tao)
- oktatas
- egeszsegugy
- eu ellenes kulpolitika
- eurobevezetes halogatasa
- orosz, torok, kinai seggnyalas
- nepszavazasfobia
- vizsgalobizottsagfobia
- polt peter

inreallife 2018.03.20. 12:34:25

@Manyike:
erre csak ilyen tg-sen tudok valaszolni. semmirol nem tudunk, de nagyon sok minden elkepzelheto. azt kurvara nem tudjuk, hogy 1 ev mulva milyen bel-kul es egyeb politikai helyzet lesz. jon-e ujabb valsag, tamadnak-e az oroszok stb. de ha a fidesz tamogatottsaga 40-rol megfelezodik a kiteregetett szennyes miatt, akkor ott egy csomo valszto fog kulonbozo iranyokba, kulonbozo aranyokban megmozdulni. na majd ott fog az osszefogas atfordulni egy egymas elleni kampanyba.

nem tudok rola, hogy barmifele megegyzes lenne egy dontetlen eseten, de biztos vagyok benne, hogy minden partnak van ilyen forgatokonyve. elovenni ezeket csak az eredmeny ismereteben fogjak. az altalam nem kedvelt baloldai fico josok evet lehuzott szelsojobbos partokkal koacilioban. az pedig joval tobb, mint amennyi egy elszamoltatashoz szukseges es elegseges lenne...

6.Lenin 2018.03.20. 12:49:07

@Manyike:

" a haragszom rád mellőzésével "

Nálam nincs haragszom rád, hanem van egy szint, amit nem tudok, és nem is szeretnék elfogadni soha. Sőt azoktól sem, aki ezt a szintet valamilyen téves okkal meg is próbálják indokolni, hogy miért is tartják elfogadhatónak, akár átmenetileg is.

Van olyan hozzáállás, amire én nem tudok, és nem is akarok mentséget keresni. Mert akkor bármit meg lehetne indokolni.

Manyike 2018.03.20. 13:27:52

@inreallife:
listádhoz + kamupártok utólagos kiszűrése, megbüntetése, s új jogszabály.

Választók többsége változást akart.
Felmérések többsége Fidesz győzelmet prognosztizál (szabályok miatt).

MIlyen változás lesz? Fidesz a parlamenti patkóban pl:
51%?
49%?
45%?

@6.Lenin:
Generációkhoz írtam :) ez nálatok sem gond, úgy érzékelem :) :)
Amúgy meg bonyolultabb, bárkit nem szeretek feltétel nélkül. Igen, lehet egy általános elvhűségünk, de valakiknek valamiért mégis adhatunk még egy kis esélyt, csak jól tudjuk ezt jelezni, ő meg fogadni.

S értelek, összességében :)

6.Lenin 2018.03.20. 13:41:39

@Manyike:

"ez nálatok sem gond,"
Nem gond?
Tudod, hogy hányszor vágták a fejemhez az unokák: papa, te ezt nem érted. És soxor talán igazuk is van, de azért imádjuk egymást.

inreallife 2018.03.20. 15:20:10

@Manyike:
csak a patko szamit, attol fugg a valtozas.
prediktalhatoan a 2/3-ad nem fog megvalosulni egyik oldalon sem, ha nem jon valami varatlan szitu. tehat a fidesz 33-66% kozott lesz. most az 50-66% kozotti eredmenyre van a legnagyobb esely, ha fogadni kene, en arra tennek, ami azt jelenti, hogy minden megy tovabb, ahogy eddig, azaz meg ennel is rosszabb lesz, mert a fidesz gatlastalansaga, mindig kepes uj rekordot donteni.

ha fidesz nem erne el a 50%-ot, az egyertelmuen ellenzeki siker lenne. onnantol indulna csikicsuki, ki kivel igen, es ki kivel nem, esetleg alkalmankent stb. ebbe a valsztoknak mar nincs beleszolasa, a parlamantbe kuldott kepviselok dolga kormanyt alakitani. a madarak csiripelik, hogy lennenek fideszes dezertalok, eddig is voltak, de ha ledol a struktura, akkor valszeg lehet szamitani akar egy nagyobb tomegre is.

volt egy felmeres, ahol battlestate-eket tuntettek fel. nem meglepo modon ezek olyan 30 koruli korzetszamok, a 4 eve 10 megnyert, az idokozin hozzacsapott 2 meg az lmp+mszp 2014-es osszeadasaval megfordithato korzetek vannak benne. ezenkivul a jobbiknak van 7 eselyes korzete, ahol ha a partok nem is tudnak megallapodni, a szavazok siman gyoztest avathatnak.

a fenti szamok alapjan az latszi, hogy 106-bol 15 korzetet veszitve a fidesznek nincs 2/3-a. szerintem ennyit siman fognak vesziteni. 35-40 koze teszik, amikortol az 50% az ellenzek iranyaba billen. matematikailag ez is opcio, de lathatoan nincs most olyan politikus, aki meg tudna indokolni es vegre tudna hajtani ezt a manovert. ha orban lenne, neki nem lennenek ilyen gatlasai, lassuk be, a politika a gatlastalansag melegagya.

en azt gondolom, ha semi nem valtozik, akkor 20 helyet biztos hoz az ellenzek, az mszp-dk kimaxolta amit tud, tehat a 2014-es eredmenyt megismetlik, par helyen a jobbikos es lmp-s szavazok pedig atbillentik a szuk 2014-es fideszes elonyt az ellenzek javara, a jobbik behuz 2 max 3 korzetet.

de az egesz meg van spekelve egy nagy mennyisegu, nem mert szamu, jellemzoen protest szavazoval. az ilyen nem lesz brexit, meg trump sose lesz elnok tipusu dontetlen kozeli, de azert "tuti" eredmenyeknel szokott a legnagyobb pofara eses lenni. szoval a "remenyhal" meg utoljara. en azert meg varok egy kis simicska fele lassu sav fideszt mos akciot...

GyMasa 2018.03.20. 15:38:00

@inreallife:
...de az egesz meg van spekelve egy nagy mennyisegu, nem mert szamu, jellemzoen protest szavazoval....
Akikről még nem tudjuk, hogy ki ellen fognak szavazni.
...az ilyen nem lesz brexit, meg trump sose lesz elnok tipusu dontetlen kozeli, de azert "tuti" eredmenyeknel szokott a legnagyobb pofara eses lenni...
És, mi van akkor, aha fidesz anno pont az előhírnöke volt amostani eseményeknek, tehát 2010 volt az ELSŐ jele, hogy a liberálfasizmus megbukott?
Mert, azért kisebb kilengésekkel, de bizony folytatódik EU szerte ez a tendencia.
A Lengyelek, Csehek, Osztrákok, Olaszok...
Két kivétel volt ebből, a Németek, és a Franciák.
A németeket értem, hiszen mutti AMÚGY a gazdaságot jól kezelte, nagy a jólét, szalad a szekér, és van ugye a "nyertes összeállításon ne változtass" elve. Azért mondjuk az AfD megjelenése, és 13%-a a2013 előtti semmiből ott is erős figyelmeztető jel lett.
A franciákat nem ismerem túlzottan, meg a hollandokat sem, de ha jól emlékszem egyik helyen sem volt "sima" a balos győzelem... (mondjuk, elképzelhető, hogy ott nem volt valami mérsékelt jobbos jelölt, mert LePenn meg Van Geert (vagy mi a nevük) mindketten elég véresszájú rasszista vonalat képviseltek a két, kultúrálisan hagyományosan színes országban.

inreallife 2018.03.20. 16:55:34

@GyMasa:
en nem mosnam ossze a kelet europai valasztasokat a nyugat europaival, mindegyik tobbnyire belpolitikan alapszik, es tokmas problemaik vannak az embereknek egyik es masik helyen.

a nyugat europai szelsosegek megjelenese erdekes, de atuto sikert egyik sem ert el. a brexit mindig is a brittek damoklesz karja volt, amit a szelsoseges part nagy offenzival eppenhogy atboritott, azota kvazi lemondtak, dezertaltak, meg is szuntek, de a problema megmaradt.

a tobbi helyen egy felfordult vilag ellenere sem sikerult attorest elernie az eu ellenes elemeknek, meg ahol nagyon sokan voltak, ott sem. a nemet afd is darabolodik, az olaszok sem tunnek kormanyzokepesnek, hollandiaban sincs kormany egy eve. ismetlem, soha nem latott problema omlott az eu-ra.

mivel az 1 millio menekult utan tavaly mar csak joval kevesebb erkezett, a kitoloncolasok is csokkentik a letszamukat, ez az "adu" mar nem fog meccseket eldonteni. olaszorszagban, ahol komoly gondok vannak, esetleg spanyolnal lehet meg ilyen szitu, de ok ugy latszik immunisak erre, vagy meg a gorogok ahol problema lehet, de ott meg szinte mindegy, hogy ki vezeti szarul az orszagot.

es mar a kelet europaban sem meno idiotanak lenni. a magyarok epp levaltani akarjak a fideszt, a lengyeleknel is lazad mar a nep, a csehek kisebbsegben vannak, kifujt a fordulat szele, barmennyi problema is van az eu-ban, az latszik, hogy nem a faszmeregetos kormanyok hozzak a megoldast. van mar par orszag, aki testkozelbol el tudja ezt mondani, a magyarok is ilyenek.

es meg hozzateszem, hogy ha jelenleg a 2010-ben a fidesz gyozelmet hozo valasztasi rendszer lenne ervenyben, akkor ma mar egyaltalan nem tudna nyerni. tehat a toretlen sikerek koranak mar a vegen jarunk, messze van mar 2010, de 2014 is, a fidesznek lealdozott, a merhetetlen korrupcio eltaszitotta a tamogatoi jelentos reszet, mig bevonzott egy tudatlan reteget, mara inkabb egy vallasi mozgalom a fidesz, mint politikai part.

igazabol nem az a kerdes, hogy teleli-e a fideszt magyaroszag, mert az oroszokat is tulelte, a kerdes az, hogy mekkora arat fizet ezert. par het mulva lesz egy "akcios" kilepesi lehetoseg, 3 millio valaszto keresi a levaltas lehetoseget 2 millio tamogatoval szemben. ha tudnak elni a lehetoseggel, akkor lesz valtas, ha nem, akkor nem. en a valtasnak szurkolok, a nemzetallomok ideje lejart...

GyMasa 2018.03.20. 17:21:24

@inreallife:
Attól tartok, a túlélés árát nem a fidesz szabja meg, hanem az a "bárki/akárki" aki képes lesz a helyébe lépni. Illetve ott is inkább mi fizetjük meg az eltelt idővel arányosan.

Manyike 2018.03.20. 17:43:13

@inreallife: Szerinted? Változást! Működőt! Jobbik alakít új kormányt, a mostani ellenzékek többi pártja kívülről támogatja pl. a te listád szerinti legfontosabb teendőket a változás jegyében. Választók megoldják, a pártok nem mondhatják most ki hangosan.

inreallife 2018.03.21. 10:10:54

@Manyike:
en megmondom oszinten, hogy buntetnem listan is azokat a partokat, akik nem lepnek vissza, mindenfele partpolitikai megfontolasokra hivatkozva. szerintem lassan mar akkorat fordul a kozhangulat, hogy nemhogy az egyeni voksok mennek az eselyesebbre, de a listas voksokat is bukni fogjak...

kormanyalakitasrol meg korai beszelni, eloszor a fidesz 50%-at kell megakadalyozni. utana meg jo esellyel kisebbsegi ellenzeki kormany fog alakulni, tippem szerint mszp-s es dk-s, kulso jobbik es lmp tamogatassal. de elobb latni kell a szamokat, sikerul-e orbaneknak ugy manoverezni, hogy a 2millio szavazo legyozi a 3 millio kormanyvalto akaratat, vagy sem. lesz azert nagy karorvendes, barmelyik oldal gyoz, eleg kiegyenlitett a "csata", hogy mindenkinek gyozelmi remenyei legyenek...

Manyike 2018.03.21. 11:03:24

@inreallife: Megjegyeztem :) Majd nagyon figyelem a valóság alakulását.

1.07-től: az elemző szerint az LMP koalicíós partnerlehetőség akar maradni a választások után bárkinek (Fidesz is) .... ez a közlés nagyon meglepett a hírekben.

www.atv.hu/videok/video-20180320-atv-hirado-2018-03-20-19

inreallife 2018.03.21. 11:48:28

@Manyike:
engem kevesbe, mert sosem tartottam sokra oket. szsdsz2.0 leontve sotetzold mazzal, hozzadva par szelsobalos anarchista ideologiat. szerintem semmivel sem massabbak a tobbinel, pontosabban szerintem az egyik legrosszabb valasztas, igen messze esnek a normalitastol.

ha megnezed a gazdasagi programjukat, marmar a kommunizmus felszinet karcolgatja, mintha thurmer gyuszi otleteit nyulnak. egyebkent meg eljen a green energie, es szelsoseges liberalis tarsadalompolitikval kampanyolnak. szarkasztikusan azt tudnam mondani rajuk, hogy identitasvalsaggal kuzdenek.

az, hogy kinek lennenek jo partnerek? gazdasagpolitikai szinten az osszes "nagy" partnak balos programja van, valamelyiknek jobban, valamelyiknek kevesbe. igen, a jobbiknak is. ebben szerintem nem lesz gond. tarsadalompolitikailag viszont tokmas az osszes tobbitol.

a valasztok is erzik, ha tudatosan nem is, hogy valami nem koser azzal a parttal, valami nagyon nagy dolognak kell tortennie, hogy kozeppartta valhassanak. bar sok fideszes troll szokott szimpatikus partkent nyilatkozni az lmp-rol, nemnagyon tudom oket komolyan venni, inkabb dezinformacio a celja, mint a kiallas az elveik mellett.

pl amikor a migraciotol megvadult trollok kamulmp-snek hirdetik magukat, mikozben bettiket gyalazzak es kitiltjak. furcsa na.

en inkabb ezt ajanlanam a figyelmedbe:
www.v18.eu/eselyes-ellenzeki-jeloltek

graycivil 2018.03.21. 14:33:19

@inreallife: Az a nagyobb probléma, hogy ál-LMP-sek valóságban is kimennek házakhoz, és "arról érdeklődnek", hogy a lakésban hány olyan szoba van, ahova migránsokat tudnának majd elhelyezni.

Ritka aljas módszerek. Ebben a kampányban "információ", mint olyan, már nem is létezik, csak "híresztelések, szóbeszédek és álhírgyártás".

Ha pár év múlva visszanézzük a FIDESZ-média híreit, valószínűleg a fejünket fogjuk majd, hogy az az ország ilyen irtózatos szellemi nyomorban működött!

inreallife 2018.03.21. 15:13:12

@graycivil:
tovabbra is azt gondolom, hogy a migranstema fidesz szavazat maximalizalo hatasu, mindenki mast hidegen hagy. aki retteg a magyarorszagot az atalepestol szamitva par oran belul tavozo migransoktol, az eddig is a fideszre szavazott. aki meg nem, annak tokmindegy mit kozvelemenykutatnak, hiresztelnek stb. jo erzesu valasztopolgar az ilyen erdeklodoket elkuldi a retkes f@szba...

az lmp pedig megerdemli, hogy a roppant karos ideologiai elkepzelesei tudatosuljanak az emberekben. nincs szukseg az lmp-re, es az altala kepviselt "ertekekre". ez a fajta suttogo propaganda nem letezne, ha az lmp nem azt az allaspontot kepviselne, amit kepvisel...

Manyike 2018.03.21. 15:21:39

@inreallife:
(anyagi)mozgástérben melyik mennyi? MSZP (a DK-val kötött alkuja miatt) max. 4 helyről tud visszahívni (vagy bukik sok milliót). A többieket nem tudom.
S még mi motivál vagy gátol: elvek? Taktika a végsőkig?

@graycivil: lehetne más a kampány? Elegendő lenne csak a párttaktika.

Manyike 2018.03.21. 15:35:04

@inreallife:
pártos egyezkedés már alig (pl. Juhász Péternek jó karácsonya lesz?), de választói átszavazási dömping

új mankó (Márki-Zay Péter):
rendszervaltas2018.hu/
ha ez így lenne majd, csak ez mennyi szék a patkóban?

inreallife 2018.03.21. 15:53:46

@Manyike:
na, egyebkent az o 12 pontja szinte pont ugyaaz, amit en is hangoztatok. talan meg a sorrend is megegyezik, mint a fidesz kamupartok ajanlasain.

az se a valosagtol valo elrugaszkodott dolog, ha ezt meghirdetnek "nemzeti minimumkent" az osszes ellenzeki part! csak annyit kell irni, hogyha megvan az 51%, akkor ez lesz a kormanyprogram, es erre johetnek a voksok, protestszavazatok minden. ennyi eleg is lenne...

inreallife 2018.03.21. 16:24:51

@Manyike:
ja a visszalepesekrol szolva pedig az a meglatasom, hogy frakciokent sokkal tobb penzt kapnak, mint amennyit a parttamogatasbol bejon nekik. ha 2 kepviselovel tobbet be tudnak juttatni, akkor utana azokat nem a partpenzbol kell etetni, lesz sajat, nem is rossz fizetesuk is a mandatumuk miatt. ha pedig meg donteshozoi pozicioba kerulnenek egy kormanyban, az maga a jackpot. es ne felejtsuk el, itt nem +-2 mandatumrol van szo, hanem 30-50 kozotti, aminek jelentos resze az mszp olebe hullana...

Manyike 2018.03.21. 17:26:44

@inreallife:

mandatumkalkulator.atlatszo.hu/

Lehet találgatni: egyénin - listán - frakciólétszám - pénzecske.

A kutyákra nagyon kíváncsi vagyok. Meg a kamu meg az esélytelen pártokra.
2014. évi parlamenti választás: pl. 62 olyan település, vagy budapesti kerület volt, ahol a szavazatkülönbség kevesebb volt 1 %-nál.

2018 s 2014?

2014
Fidesz–KDNP 96+37=133=66,83%
Összefogás (MSZP–EGYÜTT–DK–PM–MLP)10+28=38=19,1%
Jobbik 0+23=23=11,56%
LMP 0+5(=5.38%!)=5=2,51%

timea knausz 2018.03.21. 23:13:44

@Manyike:

Érdekes lesz, bár az ellenzék megint rémesen gyenge, olyan őrült nagy meglepetés ne várjuk! :)
A Fidesz-KDNP-nek elég lesz csak a Békemenet tagjait mozgósítani és megvan a többség.

Manyike 2018.03.22. 06:27:27

@timea knausz: Szia! :) Te is jársz még erre? Már nem a Jobbiknak drukkolsz?

Amit írtál, kicsit másként (bocsika :).

érdekes = izgalmas, van tétje a választásnak.

gyenge ellenzék = s miben erős kormány? - a választók többsége változást akar (még a fideszesek egy részének is sok már a mostani korrupció s az ellenségkép önmagukban is, s hogy a másik az egyik leplezésére is ekkora nagy)

meglepetés = az ellenzéknek győzelem s a kormánynak vereség, ha a Fidesz nyer, de 50% alatti eredménnyel, de ehhez a Fidesz stabil magja kell (a kb. minimum 2,3mill szavazó, a békemenet nem tudom mennyi volt, kb. 3-4-.... százezer?)

Manyike 2018.03.22. 06:49:44

@inreallife:

Kíváncsi vagyok, hogy

- mennyiben azonos a kettő:

1. pollo.hu/ .. önkéntes on-line szavazás
2. rendszervaltas2018.hu/ ... Márki-Zay-ék ajánlása

- s majd a valóság: összellenzéki egyéni győzelem

1. 15 alatt? (2/3 a tét)
2. ..... felett? (te tudod, hogy mennyi is kell az abszolút vagy a relatív többség miatt ?? .... 40-50 a cél az ellenzéknél)

Manyike 2018.03.22. 06:52:20

@inreallife:@Manyike: link javítása (remélem sikerül)

- mennyiben azonos a kettő:

1. pollo.hu/ .. önkéntes on-line szavazás

2. rendszervaltas2018.hu/ .... Márki-Zay-ék ajánlása

timea knausz 2018.03.22. 08:00:13

@Manyike:

Szia.:) Örülök, hogy olvaslak. Igen. Járok erre is, arra is.
Gondoltam, jó volna, ha újraépülne a blog!
Szeretettel és köszönöm:
www.youtube.com/watch?v=gksoyq_IDTo

inreallife 2018.03.22. 10:53:44

@Manyike:
hat nemtom, szerintem elter tobb esetben is, de en ugy latom markizay csinalja azt, amit kell. magyarul kijeloli az eselyes jeloltet, tokmindegy milyen partszinben van. erre van most szukseg. az 53 hely nekem egy nagyon gyanus, hogy a 106-nak a fele. marmint, hogy nem veletlenul lett 53 helyen jelolt, hanem szandekosan a feleben "gyoztest" hirdetett. a "masik fel" pedig mar csak nehezen lesz nyerheto.

en egyebkent a partok helyeben fu alatt megegyeznek vele, hogy beallnak a listaja moge. valami ilyesmire utal karacsony beszede is, miszerint gentleman agreement alapjan viszonyulnak a jobbikhoz, a keleti reszek kampanyat kvazi elszabotaljak, es valami hasonlot varnak vissza pesten. azok a valasztok, akik fideszt akarnak valtani, meg fogjak talalni a jeloltet hozza.

egyebkent az a vicces, hogy a fideszesek menekulnek a sajto elol. mindenhol azt latni, hogy futnak, mikozben a riporter szalad utanuk. vajon ezzel mit uzennek a valasztoiknak? :)

Manyike 2018.03.22. 12:32:19

@inreallife:
Márki-Zay (kiábrándult fideszes hiteles idegenlégiós az ellenzék közt)
- ígérték mind a 106-ra
- szerintem
.... mozgalmat tud építeni maga köré
.... 18.4.8. választás
.... ?????? előrehozott választás : Márki-Zay még ME is lehet

LMP:
- még nem tudott nagy párttá lenni, de szeretne
- elemző szerint: összeállna a Fidesz-szel
- Szél Bernadett: feltételekkel maradhatna tovább Polt Péter
- régebben egyértelműbbek voltak? ártanak most maguknak vagy pont nem? stratégiájuk (elveik mentén): Momentum kivételével mindenkitől külön kell maradniuk

Manyike 2018.03.22. 12:36:25

@inreallife:
ki mit mondhat ki őszintén:
- adott párt: szavazóira bízza az átszavazást
- Márki-ék: így "kell"(!) szavazni, ha ....

6.Lenin 2018.03.22. 12:52:04

@Manyike:

"(kiábrándult fideszes hiteles idegenlégiós az ellenzék közt)"

Vagy kiderül, hogy először ott próbálkozott, de nem kellett.
Vagy nem tették olyan pozícióba, amire magát alkalmasnak képzelte.
Nem illik az adott párt elképzeléseibe.
Tulajdonképpen alkalmatlan bármire is. stb

Ezeket az opciókat kifelejtetted(?, szándékosan?)

Márki-Zaj , mint me? Ennyire lecsúszna ez az ország? Brrr..

Manyike 2018.03.22. 14:11:49

@6.Lenin: " szándékosan?" IGEN :)

csak felvetések, mert

- nem vagyok jós (tuti biztosat tuti biztosan)
- regényt nem, soha (mindent kifejtve)
- politikai taktikák, mint sorsfüggő rejtvény (izgi, csak túl hatalmi)
- gyakorlom a stílust (infókeresések s nem minősítgetések)

6.Lenin 2018.03.22. 19:26:19

@Manyike:

Nem hiszem, hogy az infó szerzésének a legjobb módszere, ha az új kedvesed tulajdonságairól egy régebbi, elhagyott, vagy az őt megunó régi szeretőt kérdezed.
Azért mondjuk ajánlatos elmorfondírozni azon, vajon miért is szakadhatott meg a kapcsolat.
Az, hogy ő esetleg most násztáncot jár előtted valamiért, talán tuti, nem a két szép szemedért. Valami piszok nagy véletlen folytán még az is előfordulhat.

www.youtube.com/watch?v=tz_pqMmrphM

Manyike 2018.03.22. 20:34:44

@6.Lenin: "ajánlatos elmorfondírozni azon, vajon miért is szakadhatott meg a kapcsolat." Ok, morfondírozzunk :) :)

Viszlát Kétharmad Mozgalom nevében a keresztény, konzervatív választókhoz szól Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Lukácsi Katalin kilépett KDNP-tag és Bod Péter Ákos volt jegybankelnök.... pl, hogy szavazzanak Meller Tamásra

6.Lenin 2018.03.22. 20:47:54

@Manyike:

Tudom, hogy kikről van szó, és?
Olvastam, sőt hozzászóltam azon a blogon.

Mind sikeres ember volt a maga posztján?
Beleillettek a Fidesz koncepciójába?

Nézd van pl a GKI, csupa "sikeres" ember, szinte naponta szerepel valaki az ATV-n.
És még a büdös életben nem találtak el semmit.

Láttam vitázni Boros Imrét és Bod Péter Ákost, mintha egy egyetemista vitázna egy óvodással.

J.G. mint külügyér se alkotott valami nagyon maradandót.

Igen, a volt fideszes most mintha valami rangot jelentene ellenzéki oldalon, aztán majd ők eldobják őket, mint a használt papírzsepit. Ezeknek ez a sorsuk mindig. Most se fognak pozícióba kerülni, még ellenzéki győzelem esetén se. Erre fogadni mernék.
Szerintem meg is érdemlik a sorsukat. Nem az "árulásukért" hanem az önismeret hiánya miatt.

Bii­visz 2018.03.22. 20:57:47

Amikor a mandineren megjelent, ott kommenteltem.
Így legyen ötösöm a lottón.

Azt tippeltem, azért mer OV fenyegetni, mert lehetnek aduászok a zsebében.

Nos, azóta - egy hét alatt - három került elő, hangfelvétel formájában.

Hátra van még két hét ...

:-)

Manyike 2018.03.22. 22:39:36

@Bii­visz: Bocsi, nem vagyok ennyire naprakész, mint te. Megírnád, hogy mi az a 3 hangfelvétel aduász? Köszi.

@6.Lenin: Képzeletbeli mérlegemen másokból csak az arányok érdekelnek (megértem vagy nem), ennél kritikusabb, elváróbb önmagammal próbálok csak lenni.

T.G. minden szavára emlékszem, csak nem mindig vallom be :)

2011
"Ha a Fidesz bölcsebb lenne, akár maga is beláthatná azt, amiről korábban az „egyzászlós” modellt politikai hasznosság okán opponáló Stumpf István szokott beszélni: a jobboldal számára fontos lenne, hogy legyen egy pufferzóna, amely felszívja, megszólítja azokat a jobboldaliakat, akik a jelenlegi étlapról nem tudnak választani."
torokgaborelemez.blog.hu/2011/11/06/407_lehet_mas_a_jobboldal

2016
"El tudom képzelni, hogy lesznek, akik dezertálnak vagy robbantásra tesznek kísérletet.... Szerintem nem hallgat mindig mindenki, mozog a fazék teteje ... Ebben az értelmiségi körben sokan nem engedhetik meg maguknak ezt az autonómiát. Mézesmadzaggal és korbáccsal épült a rendszer "
mno.hu/nagyinterju_magazinban/torok-gabor-orbannak-muszaj-nyernie-1333624

2018
s megint új helyzet ...

Bii­visz 2018.03.23. 09:46:26

1. Dénes Balázs
2. Sie­wert András
3. Tracie Ahernt

Keress rá a google-on

Bii­visz 2018.03.23. 09:49:30

@Manyike: "Megírnád, hogy mi az a 3 hangfelvétel aduász?"
(Bocs, elsőre nem sikerült válaszként.)

1. Dénes Balázs
2. Sie­wert András
3. Tracie Ahern

Manyike 2018.03.23. 12:11:25

@Bii­visz: köszi :) Igen, a napi hírekben valóban megvannak. S mi lesz majd?

Török Gábor 2016-ban:
"A habonyi logika szerint nincs visszaút... rezsicsökkentés és a migrációs ... csodafegyver… nélkül a Fidesz már rég nem lenne ennyire népszerű... Nem hiszem, hogy ezt még két évig lehet csinálni, megőrizni a látszatát, hogy végveszély van... Kivéve persze, ha Orbán Viktor tud valamit a migrációs válság folytatásáról, amit mi nem... Ha Orbán Európa megmentője lesz, .... ha nem ... , megint elvesztegettünk sok évet, s a jó kormányzás helyett csupán jó kommunikáció valósult meg.... új lehetőségeket kapott a kormányfő, hiszen elkezdődött a zsákmány újraelosztása, új tőkések helyzetbe hozása. A politikai és gazdasági irányítás egy személy kezébe került... Lánczi András ... amit mások korrupciónak tartanak, az a Fidesz hatalomgyakorlásának a lényege... az emberek .. Elfogadják-e a rokonok, barátok helyzetbe hozását, az új tőkésosztály mesterséges létrehozását, vagy ezt korrupcióként értelmezik? Szerintem túl sok az ártalmas ügy...."

Bii­visz 2018.03.23. 12:49:13

@Manyike: Nem nagyon tudok hozzászólni, mert a 2016-os idézetben ("a migrációs ... csodafegyver... Nem hiszem, hogy még két évig lehet ... megőrizni a látszatát, hogy végveszély van... ") indirekte azt is állítja Török, hogy a végveszély nem valós, annak csak a "látszata" van a kommunikációs térben.

A hangfelvételek éppen azt igazolják, - de legalábbis erősen valószínűsítik - hogy a "végveszély" valós.

Onnantól kezdve meg az összes többi kérdés másodlagossá válik.

Bii­visz 2018.03.23. 12:59:40

@Bii­visz: Szerintem ezzel a politikaelemzés nem tud mit kezdeni.

A módszertan alapvetően abból indul ki, hogy nincsenek egyirányú utcák. Ami egyszer elmozdult egy irányba, az később mozoghat ellenkezőleg. A demokrácia alapvetően ugyanolyan marad.

Csak hát a migráció - elsősorban a muszlim többség miatt - egyirányú utca. Amint eléri a muszlim - patriotizmust csak a vallása iránt tanúsító - lakosság a kritikus tömeget. A rendszer automatikusan csúszik ki ebből a paradigmából.

Példa rá az összes muszlim ország, ahol valamifajta demokráciafélével próbálkoztak valaha is.
(Törökország a "szabályt erősítő" kivétel.)

inreallife 2018.03.23. 13:25:26

@Bii­visz:
a migracio, bar fontos, csak egy kulugyi kerdes. de azon kivul van am mas is egy orszagban. mi ujsag pl az oktatassal? mi ujsag az egeszseguggyel? mi ujsag a korrupcioval?

egy raklap tarca es miniszter van, mindegyik fontos feladatot lat el. a migracio, ami magyarorszag szempontjabol egy atmeneti kerdes. miert helyezne a kormany nemcsak minden mas ele ezt a kerdest, hanem kizarolagossa? magyarorszagon ott van az a 25000 migrans, akiket orban beengedett, meg az ukrajnai nyuggerek es biorobotok. mas migrans nincs. akkor mirol is megy a duma?

Manyike 2018.03.23. 18:16:37

@Bii­visz:
Bevallom, direkt 2016-os az idézet, bocsi :) szerintem tanulságos: változások, sejtések, másként gondolkodás ...stb.

Manyike 2018.03.23. 18:31:23

@inreallife:
Nem tudom, de ...
- mennyi ember él most hazánkban, akikről már a külső alapján lerí a más kultúra?
- hazánk mennyi menekültet tudna elbírni, sőt előnyt kihozni?
- mennyi menekült maradna hazánkban, s nem állna tovább?

Értem, hogy ameddig lehet, önálló szigetként védjük az országot. Hogy ezt csak ennyire harciasan lehet? Általánosít. A terroristák miatt? Más kultúrák beszivárgása miatt? Vagy ...?

El nem tudom képzelni, hogy mi lesz, ha az éghajlatváltozás miatt élhetetlenné váló területekről újabb elvándorlások lesznek.

Bii­visz 2018.03.23. 22:06:18

@inreallife: Elég lett volna, ha csak annyit írsz, szerinted a "végveszély" nem valós.

Teljesen felesleges volt hozzá végigvenni a libbant bullshit mantrát (stadionoktatásegészségügykorrupció) megfejelve a zorbániszlámmal.

Ezek mind csak akkor lennének fontosak, ha nincs "végveszély".

Szerinted nincs. Rendben.

Szerintem viszont van!

Ezt pedig az, hogy a fidesz - szerinted - miért érdemes a bukásra nem fogja cáfolni.

Manyike 2018.03.25. 12:47:29

M1 - 5 perces pártprogram-bemutatók -

Min múlik .....? Nem ciki, amúgy egy országos fontosságú ügy szempontjából?

2018. márc.
Kamupárt kamuembere a köztévében: azt sem tudta, hány kulcsos az adórendszer és mennyi az SZJA ... hiába a 145mill állami támogatás
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/25/kamupart_kamuembere_a_kozteveben_azt_sem_tudta_hany_kulcsos_az_adorendszer_es_mennyi_az_szja/

2018. márc.
Az MKKP beadványukban azt kérték a Kúriától, semmisítse meg a két kis párt országos listáját, mert azok szerinte nem jóhiszeműen és rendeltetésszerűen gyakorolták a választáson indulás, illetve a jelölt- és listaállítás jogát, ezért listaállításuk is törvénybe ütközik....
hvg.hu/itthon/20180319_Nem_tudott_sprorolni_az_allamnak_a_kamupartokon_a_Ketfarku_Kutyapart

--------------------------------------------------
2016. nov
Dúró Dóra: 16 éves kortól, de csak ált. iskolai végzettséggel
mandiner.hu/cikk/20161117_duro_dora_kapjanak_valasztojogot_a_16_evesek_de_legyen_cenzus

2017. aug.
Jobbik-ötlet: ne szavazzon, akinek nincs általános iskolája
www.origo.hu/itthon/20170801-duro-dora-szerint-ne-kapjon-szavazati-jogot-aki-nem-vegezte-el-a-nyolc-altalanosat.html

2017. aug.
LMP: 16 éves kortól szavazhassanak
24.hu/kozelet/2017/08/07/16-eves-kortol-adna-szavazati-jogot-az-lmp/

hoplita 2018.03.25. 14:50:19

@Bii­visz:

Fosol sorostól meg a migráncsiktól, úgy igazán?

Akkor te a csuti mangalica gecigány embere vagy, asszem a zeszed megvan hozzá.:DDDDD

Este nézz be az ágy alá is, mielőtt lefekszel....mán ha van hová.:)

graycivil 2018.03.25. 18:53:11

@hoplita: Szerintem Orbán következő nagy kampányígérete: Pánikszobát minden magyar háztartásba! :)

Szerintem aki ilyen őrülten tud rettegni, vagy játszani a rettegőt, mint a fideszesek, az szerintem alsó hangon is pszichiátriai eset.

graycivil 2018.03.25. 19:28:37

Kihagyhatatlanul érdekes cikk a csengeri nő ügyvédjével.

fuhu.hu/he-viktor-van-itt-1300-milliard/

"Akkor megfordítom a kérdést: az nem lehetséges – nem mondom, hogy Kósa Lajos tette -, hogy valakik megtalálták ezt az asszonyt, tudván, hogy az apja meghalt valahol Németországban, hát miért ne örökölhetett volna egy nagy összeget, nosza vonjuk be egy ilyen akcióba, vegyünk a pénzen államkötvényeket, és máris megtörtént a pénzmosás, a csengeri asszonyon keresztül.

Nézze, ha maga vagy én veszem ezt a kötvényt, akkor huszonnyolc hatóság vizsgálja, hogy miből vesszük. A kormánypárti politikusok, vagy Kósa úr esetében erről már nem vagyok meggyőződve."

hoplita 2018.03.25. 22:14:00

@Bii­visz:
Amúgy te melyik fityiszfasz vagy a mandin a sok tucat közül balfasz?:)

Manyike 2018.03.26. 08:08:19

Lehet más? A kormány nem főleg fél, hogy leválthatják, átláthatóbban politizál, s azokat a választói igényeket is érzékeli, amelyeknek más értékekkel lehet irányt adni?

"Riporter: – Sok gondolkodó ember érzi még úgy, hogy pártpolitikai értelemben senki sem képviseli. Miért alakult ez így, hiszen nem is olyan nagyon rég a Fidesznél is fel lehetett fedezni az említetthez hasonló értékvilágot?

– T.G.: Nem volt kifizetődő. A magyar pártrendszerben végbement változások a választói igényekhez való alkalmazkodás folyamataként írhatók le. Ha megnézzük a Fidesz két és fél évtizedes történetét, hogyan lett liberális pártból az, ami ma, akkor a közvélemény-kutatásokra alapozott, alkalmazkodó politikát látunk, és egy olyan szervezetet, amely arra ment, amerre a társadalmi többség igényeit érzékelte...... a Fidesznek lenne muníciója, amellyel iránymutatást is adhatna. Hogy miért nem teszi, magam sem tudom megválaszolni, 2002 óta alighanem kockázatosnak tekintik ezt az utat... Főként a 2002-es vereség tanulságaként változtattak irányt, ennek megfelelően politizálnak ma lényegesen cinikusabban és realistábban......

- Riporter: Ebből következett, ahogyan Orbán Viktor elnevezte, a plebejus politika korszaka?
- T.G. Ha van valami, amit az újkori magyar politikatörténetben szívesen megváltoztatnék, az a 2002-es választás eredménye lenne.

- Riporter: Ha akkor nyer a Fidesz, ma jobb országban, harmonikusabb viszonyok között élhetnénk?
– T.G.: Azt gondolom, hogy igen. 2002-ből nagyon rossz tanulságokat szűrt le a Fidesz, és az akkori szocialista pártnak sem tett jót, hogy azzal a politikával választást nyerhetett. A Fideszben akkor született az a döntés, ami a hatalompolitikát az elvi politika elébe helyezte, a baloldalon pedig annak a visszaigazolását látták, hogy felkészületlenül, felelőtlenül ígérgetve is győzni lehet."

mno.hu/nagyinterju_magazinban/torok-gabor-orbannak-muszaj-nyernie-1333624

inreallife 2018.03.26. 17:03:56

@Bii­visz:
"vegveszely"????
hol van itt vegveszely? amig te a migransoktol rettegve a fideszre szavazol, addig a polgari kozeposztaly, a gyerek oktatasa miatt van elkeseredve, meg a korhazi varolistaktol. te egy velt veszely miatt megfeledkezel a mindennapok valosagatol. en nem latom, hogy magyarorszag muszlimok altal lenne megszallva, es a kozeljoveben sem latok ilyen veszelyt ismerve magyaroszag "remek" allapotat...

inreallife 2018.03.26. 17:06:01

@Manyike:
koszi, ezt meg nem olvastam. :)

ellenben a paksi projekt bedolese igen elorehaladott allapotban van, most latszik, hogy orbant mennyire atkurtak, miert szabotaljak az epitest, es miert kell ilyen kamudiszdoktori kinevezeseket osztogatni...

Manyike 2018.03.26. 23:25:27

@inreallife: :) kötelező olvasmány....

graycivil 2018.03.27. 15:21:20

Azt hiszem, a fideszesek többségének részéről ez a választás a kognitív disszonancia szélsőséges megnyilvánulása. Már a felmérések is mutatják, hogy a FIDESZ-szavazók többsége is elismeri, hogy a korrupció kumulált fajtáját űzi a kormány.

Ám Orbánt olyan elemi rajongással emelték a fellegekbe, hogy egy kormányváltás esetén megjelenő "jogállamhoz méltó igazság-kiderülési cunami" esetén a bálvány porba hullása számukra (érzésük szerint) iszonyatos traumát okozna. Inkább vesszen az ország, mint saját önbecsülésük.

Tehát nem azért migráncsoznak, mert hülyék, hanem azért, mert a Hőn Szeretett Vezérükkel való lelki összenövés elszakításának lehetősége rettegésben tartja őket.

Manyike 2018.03.28. 05:55:41

Ha most vasárnap lenne...

KI MIT TIPPEL? S egy hét most sok idő a jelenlegi helyzetben?

A Nézőpont Intézet, Publicus Intézet, Republikon Intézet, Iránytű Intézet, ZRI-Závecz Research, Tárki, a Századvég, IDEA legfrissebb méréseinek átlaga, a 2014-es 61,24%-nál kicsit magasabb részvétel mellett:

Fidesz 51%
Jobbik 17%
MSZP-P 14%
Dk 8%
LMP 7%
részvétel ..... %

www.napi.hu/magyar_gazdasag/itt_a_friss_kutatas_ekkorat_nyerhet_a_fidesz.659443.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

graycivil 2018.03.28. 15:45:45

Most vagy halálra röhögöm, vagy főbe lövöm magamat. Eddig ez a "legütősebb" bizonyítékuk.

"Ezek tényleg mindenkit hülyének néznek: a kormány közzétette a bizonyítékát, aminek semmi köze az állításhoz

És valóban: a kormány Facebook-oldalára feltöltöttek egy adatigénylést. Ennyi igaz a történetből. Még az is lehet, hogy a kérelmező „nagyon szorosan kötődik a Helsinki Bizottsághoz", de ezt nem tudhatjuk mert a nevét kitakarták. A kérelemben viszont szó sincs az üresen álló, állami tulajdonban lévő lakásokról, kizárólag a a 2017 januárjától 2018. február végéig, öröklés útján az államra szállt lakások listáját kérte az ügyvéd. "

168ora.hu/itthon/ezek-tenyleg-mindenkit-hulyenek-neznek-a-kormany-kozzetette-a-bizonyitekat-aminek-semmi-koze-az-allitashoz-147463

Manyike 2018.03.29. 06:51:52

"... a kormányközeli ... cégek is ...: úgy látják, hogy a Fideszt mindenki felülméri ..

.. a választásokon nemcsak a pártok, de a közvélemény-kutatók is megvívják a maguk harcát ...

.. Nagyon sok minden fog azon múlni, hogy 60 vagy 70 százalékos lesz-e a részvétel..

.. az összes kutatóintézet egyetért: egyik kispártnak, sem az Együttnek, sem a Momemtumnak, sem a Kétfarkúnak nincs esélye bejutni a parlamentbe. Sőt, akár a pártfinanszírozás szempontjából lényeges egyszázalékos küszöb is gond lehet nekik, például az Együttnek"

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/28/nagyon_magas_reszvetel_kell_az_ellenzeknek_hogy_legyen_eselyuk/

Manyike 2018.03.29. 06:56:36

előzetes mérések ... pl.

közvéleménykutatók által

+ választók által... pollo.hu/

graycivil 2018.03.29. 08:25:02

Tegnap Lázár Hódmezővásárhelyen echte (kora) náci beszédet mondott.

Manyike 2018.03.29. 11:58:35

Fejlődik a világ? Igények, szolgáltatás s technika? Manipulálás, titkos adatgyűjtés vagy mi?

Ezek azok az oldalak, amelyek azt ígérik, hogy megmondják, melyik az esélyes ellenzéki jelölt:

Közös Ország Mozgalom
Taktikaiszavazás.hu
V18 mozgalom
Kireszavazzunk.hu
A Márki-Zay féle Rendszerváltás2018
Pollo.hu
Orbánváltó.hu

Az oldalakat böngészve hamar kiderül, hogy sok esetben azonos eredményeket közölnek az egyes körzetek esélyes jelöltjeiről, de jócskán akad olyan adat, ahol eltérő... (balra vagy jobbra húz)

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/29/taktikai_oldalak/
................................................................................

S a közvéleménykutatók is elég széles skálán tudományosak:

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/28/nagyon_magas_reszvetel_kell_az_ellenzeknek_hogy_legyen_eselyuk/
..................................................................................
Szavazzunk arra, akiben megbízunk. Ennyi.

www.atv.hu/videok/video-20180323-cegledi-zoltan-es-lakner-zoltan

concret 2018.03.29. 18:37:47

@Manyike: Tényleg nehezen prognosztizálható, mlyen változás(oka)t hozhat a szavazói részvétel növekedése.

Hogy mekkora és milyen összetételű a fidesztábor, azt elég jól ismerjük. Ők ugye lelkesedésből/sportból/hazafiságból el szoktak menni szavazni. Föl vannak spannolva rendesen, most is hozzák majd magukat - szinte semmi tartaléka rajtuk kívül Orbánnak.

Szerintem a balosoknak is elég objektív korlátai vannak, igaz, az ő szavazóik (kivéve a gyurcsányista szektát) elég tunyák tudnak lenni. Persze most Orbán őket is hecceli rendesen. Talán meríthetnek a plusz részvételből, de nem hiszem, hogy nagy arányban.

Az egyik meglepetéspárt a Jobbik lesz: persze közel sem a győzelemhez, még csak meg sem szorítják majd a fideszt, de ha 25% közelébe kerülnek, nyilván a legerősebbek lesznek a mai ellenzéki oldalon, nagyon meggyőző módon. Jelenleg azt nem látható, mit tudnak majd ezzel kezdeni.

Ha Isten kicsit megszánja a magyart, kerülnek be új pártok az Országgyűlésbe. 2010. óta nincs frissülés, pedig a régi pártok leváltásán kívül nincs semmi pozitív távlata az országnak. 2010-ben sem volt valószínű a 2 új párt bekerülése, különösen az LMP volt necces, mégis megtörtént. A friss pártok fölözhetik le a részvételi többlet jelentős részét, különösen a városokban - na persze, ott van inkább ismertségük. Az ő potenciális szavazókörüket mutatják legkevésbé a felmérések.

Aztán majd kiderül, mekkorát tévedtem.

graycivil 2018.03.29. 20:49:49

A FIDESZ még csak felülvizsgálni sem akarja az ISIS-partner szír terroristasimogatót.

Hogy fogják szégyellni és átkozni magukat a hívők pár éven belül. Bár inkább tagadni fogják, hogy valaha FIDESZ-hívők voltak.

Manyike 2018.03.29. 22:57:38

@concret: lehet, hogy az utolsó pillanatban is kell majd módosítani a "tévedésedet", ha lesznek még váratlan lépések :)

Mivel csak 8mill a max. szavazói létszám, a sokaság (pl. 65%-os részvétel) sem olyan nagy (fideszesek kb. 2.3mill). Jobbikra átszavazhatnak, bár óva intenek ettől (múltjuk van, a néppártosodásuk meg túl friss). Balosok tartaléka a bizonytalanok. A kiábrándult fideszesek LMP-re voksolnak? Momentum mellett bejusson a MKKP is? Juhász Péter Hadházyval tárhatna fel inkább ügyeket.

concret 2018.03.30. 18:44:14

@Manyike: Nem tagadom, a prognózisomat részben a vágyaim is alakítják. Lehet, Téged nem, de szerintem nehéz elszakadni a latolgatásokban a saját ízlésünktől.

A Jobbik esélyes értékelése nem az ízlésem szerint való. A szavazóikat (ha nem is értek egyet velük) el tudom fogadni. Akik 2010-ben kisprűzték a baloldalt a hatalomból, ugyan miért szerették volna meg őket utóbb? Nézd meg, hol esélyes a Jobbik: a szűken vett Borsodban, Szabolcsban, Kelet-Zalában (ma Dél-nyugat Veszprém megye) és Pesten: CSEPELEN! Lecsúszó régiók, ahol tarolnia kellene a baloldalnak. De nem képes rá: lengyel pályán mozognak, csak lassított felvételben. Az Mszp a 10%-kal küzd, a DK örökre beragadt az 5-10%-os tartományba. Középpártnak füllentik magukat, holott reménytelen kispártok. Meglevő médiájuk révén gusztustalanul presszionálják a kormányváltásban reménykedő (nem Jobbikos) szavazókat: "aki nem ránk szavaz, az a Fidesz szekerét tolja"! Közben Puch László aktuális alkujai igazából az agónia megnyújtását szolgálják.

Pedig mennyivel nagyobb teljesítmény 1-2 éven belül a nulláról 3%-ra jutni! Ott van a növekedési potenciál. Néha úgy érzem: a magukat balodaliként pozícionáló pártok keményebben rivalizálnak az újakkal, mint a kormányoldallal. Őket érzik kihívónak.

Ne érts félre: kormányváltást és új köztársaságot szeretnék. 2014-ben aktívan résztvettem a sajnálatos emlékű Összefogás kampányában (jobb meggyőződésem ellenére). Ha mindkét "balos" párt bejut, és a Fidesz kisebbségbe szorul, részesei lehetnek egy új államstruktúra kiépítésének. Kb ennyire vannak kalibrálva.

Manyike 2018.03.30. 23:22:04

@concret: csak érteni szeretnélek, félre nem, mert nem ítélkezem :) s természetesen az eszemet (racionalitás) gyakran megtréfálják az érzelmeim (személyiségem).

A "vezető": sokaknak túl sok a mostani mindig harcolni kell mentalitás (de a 2.3mill magnak szükséges), ill. a jogászi fifika (a mostani korrupció nem a szabályok kijátszása, hanem pont az átírt szabályok mentén, a fix rajongóknak ezek a mértékek mintha egy távoli világ lenne). Aki változást szeretne, az alternatívát kínáló pártok vezetői eléggé meggyőzőek?

MSZP: árulkodó, hogy ilyen rossz alkut kötött a DK-val, most 106 egyéniben versengene országosan. DK: elfogy majd. Az 1990 utáni vagy előtti időszakukat utálják jobban a választók? MSZP osztódna tovább a túlélésért? Sokan gondolják, ha a Fidesz 50% alatt nyer, összeáll az MSZP-vel (Párbeszéd nélkül).

A régi s az új Jobbik most (még?) együtt, de így stabil kormány tudnának lenni, ill. melyik irányuk az erősebb? Mivel az ellenzékek eléggé korlátozva voltak, talán az LMP-t s a Momentumot se lehetett kellően megismerni.

Az én körzetemben elég egyértelműnek tűnik a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Listáson is talán taktikázok majd, s talán nem veszne el a szavazatom, ha Juhász Péternek nagyobb mozgásteret adnék, ha az Együtt bejutna a parlamentbe. Kíváncsi vagyok a finisre.

Manyike 2018.03.31. 14:11:18

@concret: @inreallife:

A sokkal több nullát tökéletes értem: milliós vagy milliárdos korrupció.

ÁFa-csalás, számlák vásárlása ... bármelyik pártos kötődésű cégek között megtalálható?

A politikai - titkolni való - kapcsolatokkal, bevallom, nem, nem boldogulok. Van olyan párt, amelyik mentes tud ettől, úgy általában lenni hazánkban?
.....................
FRISS HÍR: Magyar Nemzetben, s hogy Balogh MSZP-s
2018. 03. Balogh János Orsz. Roma Önk. elnöke egy rendezvényszervező cégtől számlát vett volna (csak papíron megrendezett rendezvény).
X
MSZP-s válasz: a párt cáfol (nem volt párttagjuk s nincs delegáltjuk) s feljelent (3,5MFt fiktív számla a fideszes jelölt kampányához kellett volna)
X
2016. febr. Balogh megválasztása 1 ellenszavazattal (aki nehezményezi, hogy balos kötődésű, s Farkas Flóriánnak csak bábnak kell)
2017. nov. kormányhivatal jogsértőnek tartja, hogy még mindig nem tudni, hogy Balogh megválasztása előtt mit tett Farkas Flórián azzal a sok pénzzel (HÍD felzárkóztatási 1,5 mrdFt)

Bii­visz 2018.04.01. 01:21:54

@hoplita: "Akkor te a csuti mangalica gecigány embere vagy"

Erős ütős érvek.
(Különösen a "gecigány").
Nincs is rá válaszom.

:-)

hoplita 2018.04.02. 16:41:16

@Bii­visz:

Akkó' mijazanyádé' vakogtál vissza faszgyík?

inreallife 2018.04.03. 15:35:11

@concret:
csak eszrevetelkent, a valasztasokon eddig mindig az nyert, aki a dunatol keletre levo reszeken tarolt. ott most nagyon feltort a jobbik. a fideszt rendre felulmerik, a jobbikot meg tendeciozusan ala. nem szeretik a szavazok, hogy nacinak titulaljak oket, igy bemondjak a fideszt, de a fulkeben meg tuti nem ugy szavaznak. kivancsi leszek mi lesz ennek a vege...

Manyike 2018.04.04. 10:25:19

Hadházy Ákos: "amennyiben addig nem lesz országosan megàllapodás az ellenzéki pártok között, péntek délután hajlandó vagyok egyoldalúan visszalépni Szekszárdon az egyéni jelöltségtől."

Pl. egy értelmezés:
Ez egy üzenet a saját pártjának: ha a választók úgy döntenek, hogy nem szavazzák be az LMP-t (min. 5%) a parlamentbe, ő sem akar függetlenként a patkóban ülni?

...........................................................

Jelen helyzetben korrekt parlamenti matematikai ajánlás?

Karácsony Gergely: Ha az MSZP-P visszalépéssel támogatja az Együtt jelöltjét Dr. Szabolcsot Szabolcsot (17. OEVK) és Vajda Zoltánt (13. OEVK), akkor cserébe azt kéri, hogy ahol az MSZP-P jelöltje a legesélyesebb, s ott az Együtt jelöltje várhatóan csak max. néhány %-os, akkor lépjen vissza (jelen helyzetben 2-nél több helyen)?

Manyike 2018.04.04. 10:32:41

@Manyike:
17. OEVK dr. Szabó Szabolcs

Logikus politikai taktika?

most éppen az MSZP-P egyezkedik másokkal

utána/meg mellette egyezkedjenek a többiek is - DK - LMP-Együtt - Mommentum - a nekik logikus, hasznos sorrendben

Manyike 2018.04.04. 14:26:00

@Manyike:

Hadházy kilép a politikából?

Együtt megegyezik a DK-val is (Vajda Zoltán miatt)?

Szél Bernadett csalódott, mert úgy gondolhatta, hogy a Fideszt, az MSZP-t, a DK-t s a Jobbikot utálják a legjobban, s ő lesz a legnépszerűbb ME-jelölt? Hogy ennyi év alatt miért nem lettek nagyobb párt, egy másik kérdés.

Karácsony Gergely nagy szívességet tesz éppen az MSZP-nek?

Fidesz 50% alatt nyer, s ha nem akarnak még nagyobbat veszíteni, össze kell valakivel fognia?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 23:23:32

@graycivil:

"a fideszesek többségének részéről ez a választás a kognitív disszonancia szélsőséges megnyilvánulása. Már a felmérések is mutatják, hogy a FIDESZ-szavazók többsége is elismeri, hogy a korrupció kumulált fajtáját űzi a kormány."

Rosszul látod, elvtárs, szó sincs kognitív disszonanciáról. Annak felismeréséről van szó, hogy a töketlen, elvtelen, inkompetens ellenzéknél még a tolvaj fideszes csapat is hasznosabb az ország és a nép számára.

Öröm volt látni, ahogy tapsoltatok a nagyobb részvételi aránynak, miközben ez csak a bukásotokat tette még csúfosabbá.