Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
10:02

Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem beszélek részletesen a bizonytalansági tényezőkről sem. Helyette elmondom, hogy - mindezek tudatában - én milyen választási eredményt tartok leginkább elképzelhetőnek. Figyelem: nem elemzés, hanem ködszurkálás következik. 

A választást alapvetően négy tényező határozza meg: a részvételi arány, a pártok országos támogatottsága, a pártok támogatottságának területi eloszlása és a szavazók viselkedése (jelen esetben leginkább átszavazási hajlandósága) az egyéni kerületekben. A választók számára a fő kérdés a győzelemhez kötődik: ki nyer, ki kormányoz tovább? A kulcskérdés éppen ezért az lesz, hogy a 2010-ben és 2014-ben egyaránt kétharmados többséget elért Fidesz idén hány mandátumot szerez majd. Miután a Fidesz – és a többi párt - mandátumainak számára mind a négy elem hatással lesz, az egyes elemeket – szemben a bizonytalanságokat elemző bejegyzéssel - nem külön-külön vizsgálom meg, hanem csak a végeredmény megbecsülésére koncentrálok.

Parlamenti választások listás végeredménye (1990-2014):

1990-2014.jpeg

1. Alapvetően két megközelítést tudok elképzelni. Az első a „konzervatív” előrejelzés, amely a korábban ismert adatokon, logikákon, mechanizmusokon, ráción alapul. Erre a megközelítésre illik leginkább az „eddigi tudásunk” kifejezés. A másik előrejelzési lehetőség ezzel szemben a folyamatokra, a változásokra, a dinamikára, a közhangulat alakulására koncentrál, és inkább megérzéseken, sejtéseken alapul, mint tudáson. A két megközelítés a jövővel kapcsolatban időnként közel van egymáshoz, jelentősebb változások előtt – vagy legalább azok tételezése esetén - azonban komolyan elválhat. Szerintem most is ez utóbbi a helyzet: a „konzervatív” előrejelzés alapján nehéz elképzelni, hogy a Fidesz ne szerezzen legalább abszolút többséget, a „megérzés” azonban a meglepetés irányába mutat. Ha azt nézem, hogy mit mutatnak most a számok, hogyan működtek a dolgok 2014-ben, mi volt az eddigi tapasztalat stb., akkor a Fidesz számára a legrosszabb forgatókönyv a szűk abszolút többség, és akár még a kétharmad közelébe sem lehetetlen kerülniük. Ha viszont a közvetett elemekből, a kampány dinamikájából, a választói mozgásokból, a „levegőben” érezhető változásokból indulok ki, akkor nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Fidesz végül kicsivel a 100 mandátumos vonal alá kerüljön.

2. A Fidesz listás eredménye ma valahol a 2014-es környékén képzelhető el leginkább. Bár a kutatóintézetek egy része ennél lényegesen magasabb támogatottsági adatokat mér, a becslések többsége figyelembe veszi a korábbi felülméréseket, és lefelé módosítja a prognózisát. Pár százalékos különbségek azonban jelentős változásokhoz vezetnek: a Medián által várt 46 százalékos listás eredménnyel valóban nem lehet más a végeredmény, mint kétharmados győzelem, miközben a 40 felé haladva egyre nő már az abszolút többség elvesztésének is az esélye. A részvétel függvényében magam 40-45 százalék közé várom a Fidesz eredményét, ha 40 alá kerül, az már komoly meglepetés lenne, de talán az sem elképzelhetetlen.

Tavaly nyáron egy interjúban azt mondtam, hogy szerintem 95-110 mandátum között lehet majd a Fidesz többsége a választáson. Nyilvánvaló, hogy itt pár mandátumnak is óriási jelentősége lehet: 99 mandátumnál a Fidesz nem tud egyedül tovább kormányozni, 100-nál már – nehezen, de – képes egyedül is kormányt alakítani és törvényeket elfogadni. A különbség ég és föld. De vannak még ennél is nagyobb különbségek: az általában mindig nagyon pontos Medián 142 mandátumos, minden eddiginél nagyobb fideszes többséget becsül, ami közel tíz parlamenti hellyel haladja meg a kétharmadot. Pár százalékos elmozdulás a listás támogatottságban, a Fidesz számára kedvezőbb területi eloszlás, részvételi adat és alacsonyabb átszavazási hajlandóság esetén a szűk abszolút többségtől el tudunk jutni a kétharmadig és fordítva. Amikor azt mondom, hogy szerintem 100 körül lehet a fideszes mandátumok száma, inkább arra számítok, hogy ezek az elemek a kormánypárt számára a vártnál kedvezőtlenebbül alakulhatnak, de tisztában kell lenni azzal, hogy a feltételek más irányú változtatásával akár a Medián becslése is valósággá válhat.

3. Az ellenzéki pártok esetében a fő kérdés a közöttük lévő erősorrend, a megnyert egyéni mandátumok száma és persze a parlamentbe való bejutás. A közvélemény-kutatók többsége a Jobbikot méri a Fidesz után a második helyre a listás voksoláson, de jelentősen eltérnek az adatok a párt lehetséges erejét illetően. A 13-25 százalék között változó számok közül magam inkább a 20-25 közötti sávot gondolom valószínűbbnek, és ha lesz meglepetés, azt inkább az ezt meghaladó, semmint azt ezt alulmúló eredményben tudom elképzelni. Négy évvel ezelőtt a Jobbik 21 százalékos listás támogatottsága mellett egyetlen egyéni választókerületet sem nyert, idén ennél valamivel magasabb országos támogatottsággal és érezhető baloldali átszavazással 5-10, de akár 10-20 egyéni választókerületi győzelmet is arathat. Ennél több jobbikos egyéni győzelem a mai tudásunk alapján szinte elképzelhetetlen, ahhoz már olyan mértékű átszavazásra lenne szükség, amit kevesen tartanak lehetségesnek. Magam ezt az eshetőséget sem zárnám ki, de kétségtelenül messze valószínűbbnek látszik az ezzel ellentétes forgatókönyv.

4. A baloldal pártjainak szereplését sem könnyű előrejelezni, de az valószínűnek látszik, hogy együttesen 30 százalék körüli – talán azt valamivel meghaladó - támogatottságon osztozhatnak majd, ez nagyjából megfelel ezen pártcsalád (beleértve az LMP-t is) 2010-es és 2014-es adatainak is. Közülük az MSZP-P látszik esélyesnek arra, hogy a legtöbb listás szavazatot kapja: a felmérések egy része a számukra életveszélyes tíz százalékos küszöb közelébe méri őket, mások a húsz százalék környékére. Ha előbbi az igaz, akkor a DK vagy az LMP akár meg is közelítheti őket, ha az utóbbi, akkor ez a két párt nagy bajban lehet, mert egyikük könnyen ki is eshet a parlamentből. Eddig úgy látszott, hogy a DK szavazói elkötelezettebbek, míg az LMP-nek komolyabb tartalékai lehetnek, ugyanakkor nem tudjuk, hogy az utolsó napok visszalépései és a koordináció kapcsán kialakult sajátos „blame game” – azaz egymás hibáztatása a teljes koordináció elmaradása miatt – hogyan érinti ezen pártok esélyeit. Legvalószínűbbnek azt gondolom, hogy mind a három párt megugorja a maga küszöbét, azaz a DK és az LMP az öt, az MSZP-P pedig a tíz százalékot. Ugyanez a többi kisebb baloldali pártról már nem mondható el: bár a Momentum közel lehet hozzá, de sem ők, sem az Együtt nem látszik esélyesnek az öt százalék átlépésére. Miután a baloldal pártjai a választási kampány végére több választókerületben is megvalósítottak valamilyen koordinációt, esélyesek arra, hogy a 2014-esnél több egyéni mandátumot szerezzenek. Akkor tíz baloldali győzelem született, most ennek a duplája sem elképzelhetetlen Budapesten és néhány nagyvárosban. A visszalépéseknek köszönhetően ráadásul mind a három politikai erőnek – és még az Együttnek is – van esélye arra, hogy egyéni mandátumot szerezzenek.

A 2018-as listás eredmények becslési opciói: 

2018becs.jpeg

5. Megítélésem szerint a Fidesz abszolút többsége látszik tehát a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Az abszolút többség persze tág határok között mozog: 100 és 132 mandátum között egyaránt létrejön, miközben nyilvánvaló, hogy egészen mást jelent egy-két mandátumos többséggel kormányozni, mint a kétharmad közelébe kerülni. Ha az ellenzék valóban győzni tud közel 40 egyéni választókerületben, a Fidesz mandátumainak száma szinte biztosan 100 körül alakulhat. Ennél több megnyert ellenzéki egyéni választókerület, a vártnál erősebb listás szereplés és/vagy a vártnál gyengébb fideszes országos teljesítmény mellett a Fidesz abszolút többsége is elveszhet, ez azonban a mai tudásunk alapján valóban komoly meglepetés lenne. Ugyanakkor a meglepetés egy másik irányban sem kizárható, bár kevésbé látszik valószínűnek, de kis – ellentétes irányú - elmozdulásokkal könnyen előidézhető: a Fidesz ismételt kétharmados többsége.

Április 8-án este - már valós tudás birtokában - innen és itt folytatom.

tge-kep2018.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr913810930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2018.04.05. 15:15:28

@ohmyFgod: Törésvonalak régen is voltak, a korábbi vereségek után fel is erősödtek, de szakadás sosem lett belőle. Meggyőződésem, hogy most sem lenne. A körülmények meg a világ nyilván más, de a Fideszt működtető politikai logika nagyjából változatlan.

Laikus Érdeklődő 2018.04.05. 15:17:30

Szerintem április9-én Orbán és Simicska nyilvánosan szájon csókolják egymást, majd jót röhögnek április bolondjain akik beszopták a jó zsaru-rossz zsaru játékot.
A háttérben pedig feltűnik egy bohócjelmezben mosolygó Gyurcsány-szál.

2018.04.05. 15:24:40

@Nancsibacsi:
Ez esetben olyan kormányt kell alakítani, amelynek egy tagja sem kötődik a pártokhoz. A kormányt megszavazzák, majd minden évben el kell fogadtatnia a pártokkal a költségvetését, illetve mindent, amihez törvény kell, a rendelet nem elég. Lehet káosz lenne belőle, de jó esetben meg végrw valódi viták a parlamentben.

grainos1 2018.04.05. 15:27:36

@NFL55T: Pár szó a valós választási esélyekről:

Abban nagyjából konszenzus van, hogy alacsony részvétel esetén a Fidesz-Kdnp akár kétharmados többséggel is újraalakíthatja kormányát.

65-70%-os részvétel mellett egy stabil abszolút többség tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, szintén Fidesz kormány alakul.

A baloldal nagy reményeket fűz a mozgósításhoz, mondván, hogy 70%-os részvétel felett megbuktatható a jelenlegi kormány.

Itt két dolgot kell tudni:

1. Az eddigiek fényében arra gyakorlatilag nincsen esély, hogy az esetlegesen többségbe kerülő, ám rendkívül heterogén, szélbaltól a széljobbig tartó spektrumot lefedő ellenzék kormányt tudjon alakítani, kormányzóképes alternatívát tudjon felmutatni, így az ellenzék számára legjobb forgatókönyv az ország számára katasztrófát jelentene: a hatalmon marakodó kispártokat, káoszt, sodródást, s idővel új választások kiírását.

2. A másik forgatókönyvről pedig baloldalon nem illik beszélni, ugyanis az úgy néz ki, hogy minél magasabb a részvétel, annál valószínűbb, hogy a kisebb táborral,s ezáltal kisebb tartalékokkal rendelkező pártok az ellenzéki oldalon nem tudnak bejutni a Parlamentbe, nem érik el az 5%-os küszöböt. (LMP, DK idesorolható, a többi kispárt valószínűleg alacsony részvételnél is esélytelen a bejutásra) Tehát magas részvétel esetén ezek a pártok jó eséllyel visznek mandátumokat az ellenzéki oldalró,s nem hoznakl, méghozzá nem is keveset, hiszen jó eséllyel 3-4%-os támogatottság mellett esnének ki, illetve nem jutnának be, ami ismét a kormánypártok malmára hajtaná a vizet,s a stabil többségüket jelenthetné. (Elméletileg még az MSZP-P kiesése is elképzelhető, hiszen nekik pártszövetségként a 10%-os küszöböt kell elérniük, ám úgy gondolom, hogy a pártállami időkből örökölt beágyazottságuk bent fogja tartani őket a törvényhozásban 15% körüli támogatottsággal.)

Összefoglalva, három különböző részvételi arány mellett négy lehetséges kimenetelt valószínűsíthetünk, melyek közül három a jelenlegi kormány stabil (egy esetben alkotmányozó) többségét jelentené, míg egy kormányzásképtelenséget és több hónapos bizonytalanságot, mely rossz a magyar gazdaságnak, rossz az ország megítélésének,s rossz a magyar embereknek.

Hogy ez utóbbi kiknek az érdeke lehet,s miért, azon lehet és érdemes is gondolkozni. (Például az is ok lehet, hogy júniusban lesz utoljára igazi esélye a nemzetközi (európai) baloldalnak arra, hogy átverje a migránskvóták kérdését az európai törvényhozáson, ám a jelenlegi magyar kormány ezt biztosan megvétózná. Több olyan ország is választ a közeli jövőben, ahol jobboldali, migráns-ellenes fordulat várható, így június után már nem valószínű, hogy a balliberálisok érvényesíteni tudják majd európai törvénykezési szinten az akaratukat. Tehát ezeknek az erőknek érdeke lehet, hogy ne Orbán Viktor képviselje hazánkat a miniszterelnökök júniusi csúcsértekezletén.) Tehát érdemes elgondolkozni,s nem csak pillanatnyi, de hosszútávú érdekeink, gyermekeink, unokáink jövője szemelőtt tartásával, felelősen választani...

inreallife 2018.04.05. 15:28:06

@haXXor:
birom ezt a dumat, 2018-ban a 2000-es eveket "szureteli". baromsag. ilyet az mond, akinek halvany segedfingja sincs a gazdasag mukodeserol, de kurva jol hangzik bedobni valami bullshitet, ami egyszerre nem magyaraz meg semmit, de megis megmagyaraz mindent. talan tetszett volna 1-2 konkret gazdasgi, tarsadalmi, vagy egyeb intezkedest kiemelni, amire a fidesznek meg a 2/3-ad birtokaban sem volt lehetosege, egy altalanos lozung helyett.

addig marad az, hogy a szlovak gdp 20%-kal gyorsabban nott a 2010-es orbani maffiakormanyhoz viszonyitva. forintban kifejezheto ez az osszeg barkinek, hozzadhato a fizeteshez, nyugdijhoz stb, ez volt a minden idok legstabilabb legdicsosegessebb korszakanak az eredmenye, marmint nyugodtan hivhatjuk vesztesegnek...

grainos1 2018.04.05. 15:30:52

@Pedró27: Én sem értem, hogy miért gondolja az ellenzék, hogy egy előrehozott választást megnyernének. Ha előrehozott választás lenne, az nyilvánvaló kudarc a jelenlegi ellenzék számára, a Fideszben pedig nemhogy nem indul meg az erjedés pár hónap alatt, de összezár a tábor, s nagyobb lesz a szavazókedv, mint valaha. A bizonytalanok meg, akik a kormányváltásra szavaztak- nevükhöz méltóan - elbizonytalanodnak. Sima Fidesz győzelem, sima 2/3 lenne egy ilyen forgatókönyv esetén az eredmény. (És az összetákolt ellenzéki együttműködés teljes, végérvényes széthullása.)

inreallife 2018.04.05. 15:32:15

@Nancsibacsi:
igy beszel az, aki partokban es kormanyokban latja a mindenseget. valojban pedig 200 kepviselo jut a parlamentbe, errol lesz szavazas. ha nem latod a kulonbseget, nem a te bajod, biztosan lefogtak a szuleid, amikor iskolaba akartal menni, aztan egy ido utan mar letettel rola. ismetlem: ne legyen aldozat szindromad, nem a te hibad...

ben2 2018.04.05. 15:34:10

@inreallife:

Mondj egy olyan gazdasági mutatót, ami 2002-2010 között javuló, 2010-2018 között pedig romló tendenciát mutatott.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.04.05. 15:34:25

@Frady Endre: Nem csak hogy hajrá MKKP, hanem TG elemzéséből kihagyta, pedig bő 2%-a lesz a kutyáké :-)

ohmyFgod 2018.04.05. 15:36:02

@Sir Galahad: Hát ilyen törésvonalak biztosan nem voltak. Ahol a korábbi sztár, Navracsics az áruló. Olyan sem volt a korábbi vereségeknél, hogy lehetett arra hivatkozni: Orbán szó szerint konkrétan az ellenkezőjét mondta annak 10 évvel ezelőtt, mint most. Sokan vannak, akik csak azért szavaznak még most is a fideszre, mert egyelőre nem látnak más alternatívát. Ahogy megrendül ez a gépezet, ők el fognak onnan pártolni. A mostani fideszt a támogatóik között sem nyeli le már mindenki, ezt neme gy fideszes ismerősöm elmondta, még a Nyugatinál a pultjuknál is elismerték, hogy vannak nagyon durva dolgok, "azért vannak még ott, mert egyelőre ez az értékrend áll még legközelebb hozzájuk".

inreallife 2018.04.05. 15:42:02

@Sir Galahad:
ja kb annyira, hogy az oszodi beszed elott, mar a fidesz politikusok is, pl kosa orban levaltasarol ertekezett (tudni kell mikor kell visszavonulni). elvitathatatlan szerepe van gyurcsanynak magyarorszag jelenlegi allapotanak a kialakulasaban, a 2006-os gyozelme egy masodik mohaccsal ert fel, 2018-ban meg mindig annak issza a levet magyarorszag. remelem nem fog 150 evig tartani...

pefe 2018.04.05. 15:48:29

Ez olyan mint a klasszikus időjárás jelentés.
Holnap sok csapadékra lehet számítani, de nem kizárt a többórás napsütés. A hőmérséklet minusz tíz és plusz negyven fok között várható.
És tuti, hogy igaza lesz. :)
Egy sovány megjegyzés: Ha Hódmezővásárhelyen a Fidesz 40 százalékot szerzett, akkor nehezen elképzelhető, hogy az elmúlt hetek botránysorozata után országosan 40% fölé menjen a támogatottságuk.

inreallife 2018.04.05. 15:49:03

@ben2:
te a mszp fele 100-as skalan -20-at elero kormanyzashoz akarod viszonyitani a -10-et elero orban kormanyzast? a bszolut 0 fokhoz kepest a -100 fok mar melegnek szamit, valojaban csak relativizalod a kurva gyenge eredmenyt egy meg gyengebbhez kepest.

azt viszont nehez megmagyarazni, hogy a szomszed allamok ugyanabban a gazdasagi kornyezetben hogyan fejlodhettek gyorsabban, mikor magyarorszag rekordszintu unios tamogatast kapott...

bigdata 2018.04.05. 15:51:49

Közben Gulyás véletlenül kikotyogta, mi lesz, ha nem a fidesz nyer. Természetesen akkor is a legnagyobb frakciót adó párt lesz, tehát mindenképp nyer. Aztán Áder javaslatot tesz a kormányfő személyére, és macedón mintára valahogy mindig fideszest javasol, akinek csak nem sikerül kormányt alakítania, így végül Áder feloszlathatja az országgyűlést. Előbb-utóbb csak lesz abszolút többsége a fidesznek.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2018.04.05. 15:52:17

@diszkriminans:

"A Jobbik lenullázná magát középtávon, ha a Fidesszel lefeküdne"

Ez igaz de akkor is kinyírná magát ha MSZP-DK stb csapattal fogna össze. Kb úgy járna mint a nagyon-demokrata és nagyon MSZP-ellenes SZDSZ ami a 1994-es nagy összeborulás után 17-18%-os pártból azonnal az 5% határán egyensúlyozó törpepárt lett és ebből a szerepéből már soha többé nem tudott kitörni.

ben2 2018.04.05. 15:53:38

@ohmyFgod:

"Ahogy megrendül ez a gépezet, ők el fognak onnan pártolni."

Mit értesz "megrendülés" alatt? Egy elvesztett választás még egyetlen pártnál sem robbantotta szét a törzsszavazói bázist.
Nem az elbukott választás miatt pártolnak el az emberek egy párttól, hanem ha elk..rja a kormányzást. Amíg a kormányzás a támogatói szemében eredményes, addig a kormánypárt szavazótábora is egyben marad. Ez nem mindig elég a győzelemhez, de a választás elvesztése még nem vezet automatikusan széteséshez.
Azzal ugyanakkor egyetértek, hogy a migráns népszavazás óta a fidesz kommunikációja sokkal primitívebb lett és túlságosan a jobbikos réteget célozza az eredeti támogatóihoz képest, így sokan nem a kampány miatt, hanem annak ellenére szavaznak a Fideszre. Ez viszont még egyáltalán nem vezet a szavazótábor szétszakadásához.

bigdata 2018.04.05. 15:59:42

@grainos1: 2015-ben a németek egyszeri kegyelméből szabadultunk meg párszázezer szírtől, akiknek az uniós jog alapján itt kellett volna maradni. Én inkább annak örülnék, ha legközelebb kötelezően vennék át őket.

ben2 2018.04.05. 16:07:58

@inreallife:

A szomszédos államok nem ugyanarról a szintről indultak 2010-ben mint mi, pont az előző ciklusoknak köszönhetően, hiszen 2002-ben még csoportelsők voltunk ugyebár.
Az emberek többsége pedig a lehetőségekhez és nem valamiféle virtuális abszolutumhoz képest ítéli meg a kormányzást.

Ez a kormány az előzőhöz képest - ne kerteljünk - bezony jobban kormányoz.
Lehetne még jobban? Biztosan.
Tudná-e az előző gárda jobban csinálni? Biztosan nem.

Mivel pedgi az előző gárda nélkül nem tud az ellenzék a kormányalakításnak még csak a közelébe se kerülni, egy kormányváltástól semmi jóra nem lehet számítani, így a kérdés nagyjából el is dőlt.

Nancsibacsi 2018.04.05. 16:13:24

@inreallife: "igy beszel az, aki partokban es kormanyokban latja a mindenseget. valojban pedig 200 kepviselo jut a parlamentbe, errol lesz szavazas"
Hány képviselő is lesz független, ööö, várj csak... 0? Ezek azok a képviselők, akik ha "rosszul nyomják a gombot", pénzbüntetést kell fizetniük?
Egyébként méretes egy farok vagy, de hát amennyi eszed van a hozzászólásaid alapján - nem te tehetsz róla.

ben2 2018.04.05. 16:15:25

@bigdata:

2015-ben a németeket nem kegyet gyakoroltak, hanem színvallásra kényszerítettük őket: adott pár százezer ismeretlen eredetű bevándorló, akik mind Németországba igyekeznek.
Mi legyen?
A schengeni szabályoknak megfelelően zavarjuk őket az EU-n kívülre, raktározzuk el őket táborokba (némi kényszerítő erő alkalmazásával), vagy engedjük őket tovább Németországba.
Mivel addigra a német politika már belemászott a "menekültek megmentője" szerepbe, nem mondhattak mást, mint hogy "hát küldjétek őket".

csorsza 2018.04.05. 16:16:06

@Frady Endre: Egy csomó cikk meg olyan a zindexen, ami szavazásra mozgósít. Mármint a baloldalra szavazásra. Arány 50:1-hez.
Belefér ez itt.

2018.04.05. 16:26:55

@Prof. William:
De nem kell összeborulnia, csak jófiúnak tűnnie a káoszban, vagy egy szakértői kormány külső támogatásában. A Jobbiknak azt kell elérnie, hogy váltópárt legyen, ezt pedig soha nem fogja tudni megtenni, ha a Fidesszel összefog. Mellesleg a Fidesz elszámoltatásában is érdekelt, mert az esetben is váltópárt lehet, csak az esetben a baloldalé.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.04.05. 17:02:47

@Magánvéleményem: Azon hezitálok, hogy a Momentumnak vagy a Kétfarkú Kutyáknak van-e esélye elérni az 5%-ot? Ha igen, akkor listán közülük valamelyikre voksolnék. :)

inreallife 2018.04.05. 17:05:46

@ben2:
megbuktak. a legnagyobb ellatorendszerekkel egyaltalan nem tudtak mit kezdeni a 8 ev alatt. az oktatas, egeszsegugy es a allami burokracia, ami a korrupcio melegagya. 8 ev utan ne kerjenek ujabb felhatalamazast a semmire, huzzanak el. johet a regi diak, megnezzuk mit tanultak 2010 ota, ha jobbak lesznek maradhatnak, ha nem, akkor megint el lesznek kuldve. ez a valtopartok sorsa, akkor jutnak hatalomra, ha az elozo hibazik. marpedig a fidesz nem kis hibakat vetet, a buntettesuk aprilis 8-an lesz. menj el nyugodtan, nezd meg eloben...

inreallife 2018.04.05. 17:16:30

@Nancsibacsi:
hiaba csurod csavarod a valasztok nem partokra szavaznak, hanem partlistakra es egyeni kepviselokre. a valasztas utan meghatarozzak, hogy a 200 bejutott kepviselo nevet. ezutan van lehetoseg a kormany es a frakciok letrehozasara. kepzeld, olyan is van, hogy valaki egy masik frakcioba ul, mint amilyen partban mandatumot szerzett. hihetetlen mi? fideszeskent megelni egy ilyet kb a vilag megcsufolasanak a kategoriaja lehet.

a valasztoknak nem feladatuk mukodokepes kormanyzatot valasztani. ez egy olyan fideszes mantra, mint az "elveszett szavazat kis partokra szavazni" volt valasztasokon keresztul. mivel a valszto nem rendelkezik informacioval, hogy hogyan szavaz a melette allo, meg a 2-vel mellette allo, sem az osszes tobbirol, igy o a sajat megitelese alapjan voksol. egy listra es egy kepviselore.

kurvara nem szamit, hogy elrelativizalva az o voksa vajon mukodokepes kormanyt, vagy az ellentetes dologt teremt. tudod szoktak is mondani, hogy a valasztok ezt meg ezt akartak. ott lesz a 200 ember, az o feladatuk az, hogy megoldjak a valasztok kepviseletet, pont abban az aranyban, ahogy bejutottak.

annak a 200 embernek a feladata mukodokepes kormanyt alakitani. ha nem tudnak, akkor kiirhatnak uj valasztast, de akkor viselniuk kell az a politikai kockazatot, hogy nem voltak kepessek megfelelni a valasztoi akaratnak. meg fideszes berkekben sem merik a valasztoi akaratot megkerdojelezni, mindig "elfogadjak", hogy ez volt az akarat.

nyugodj meg, a valasztoi akarat igencsak le akarja valtani a kormanyt. oket tartja a legnagyobb veszelynek magyarorszagra. a kormany meg a hivei, meg ezt akarjak valahogy meguszni, hogy a 40% a vegen tobbseghez jusson a 60% felett. remelem nem fog osszejonni, amit tudok en meg fogok tenni ellene. a tobbit a mellettem allokra bizom...

inreallife 2018.04.05. 17:21:36

@Frady Endre:
ha a ketto kozott hezitalsz szerintem a momentum lesz az, aki bejuthat. bar kvk-k csak 3 3%-ra merik, en sem hiszem, hogy eleg lesz nekik, de ha tenyleg a legertekesebb szavazat atmegy es joparan megnyomjak oket, akkor akar be is juthatnak.

van megegy nagy elonyuk. a szavazoi bazisuk valszeg a legfiatalabb, es a kvk-k kb semennyire nem tudjak merni oket. egy olyan alacsony erdeklodesu, de elkotelezett reteg van mogottuk, ami siman okozhat meglepetest.

a ketfarkuak is jo arcok, de nekik eleg az 1% is, szerintem nincs is tobb celjuk ennel, hogy folyamatosan tudjanak plakatolni... :)

Tsteinar 2018.04.05. 17:39:44

Kenyelmes FIDESZ tobbseg lesz. Amig ilyen pitianer ellenzek van, hogy csak a sajat penzuket szamolgatjak, nem lesz soha valtozas. Az LMP-tol kezdve, a JOBBIK-on at a MSZP-ig ugyanolyan onzo, kepmutato senkihazi az osszes. Hetekkel ezelott vissza kellett volni lepegetni es nem egy duzzog ovodas mondjara egymasra mutogatni.

ohmyFgod 2018.04.05. 17:47:18

@Frady Endre: A Momentumnak van esélye bekerülni, egyértelműen. Csak meg kell nézni, hogy hova jutottak el egy év alatt. A közvélménykutatásokból esetükben nem érdemes kiindulni. A kis pártokat mindig alul mérik. Anno az LMP-t sem jósolták bejutónak, aztán ahhoz képest elég nagyot szakítottak. A Momentumról pedig látszik, hogy profin szervezett csapat a méretükhöz képest. Elég sok aktivistájuk van, a fiataloknál, egyetemistáknál és külföldi magyaroknál kifejezetten jól állnak.

Számomra az lenne az egyik legjobb forgatókönyv, ha a fidesz szűken nyerne, az MSZP-P, DK kiesne, a Momentum bejutna. De pár Momentumossal beszéltem, ők is ezt mondták. Merthogy valójában nem látják realitását most fidesz vereségnek.

ohmyFgod 2018.04.05. 17:49:14

@ohmyFgod: mindezt úgy értem, hogy a Fidesz nyer szetinem. Ha veszítene, kicsit én is Tamáskodom a hatékony ellenzéki összefogással kapcsolatban, de az tény, hogy 1-2 dolgot helyre lehetne hozni az előrehozott választások kiírásáig.

ubul2000 2018.04.05. 18:15:22

Felmerült itt a hozzászólásokban egy esetleges fidesz-jobbik koalició lehetősége.

Ha a pártok választóin múlna, akkor erre lehetne esély, a valóságban erre alig van esély.
Egyrészt a jobbiknak nem ment el az esze, előttük vannak a példák hogyan jártak a pártok, akik kapcsolatba kerültek a fidesszel. A fidesz kicsinálta az mdf-t, a kisgazdákat, a kdnp-t - igazi bolsevik módszerrel. És kicsinálná a jobbikot is.

Aki figyeli a fidesz megnyilvánulásait észlelheti, hogy a fő támadás iránya a jobbik - az egyéb (hozzájuk hasonlóan bolsevik) párt elleni támadásról (mszp, dk) szinte nem is hallani.
Ráadásul tele van csúsztatással, ordas hazugságokkal amit a jobbikról állít a fidesz média.

nyünyüge 2018.04.05. 18:26:55

@ohmyFgod: bizony vannak durva dolgok. Kövér például már számon kéri a szülők generációján, hogy vannak kormánykritikus fiatalok. Meg persze a világháló, meg a pedagógus, meg az akadémiai szféra, meg a bírák, meg mindenki, aki minimálisan független még a kormánytól hibás azért, hogy a NER-nek még van szabad szemmel látható ellenzéke.

valasz.hu/itthon/kover-laszlo-uzent-a-nem-fideszes-fiatalok-kormanyparti-szuleinek-128055

Török Gábor legnagyobb rajongója 2018.04.05. 18:36:24

@consul: megfutamodsz a szavazás elől, mert elvette a kedved a kampány? állampolgári kötelesség választani.

Din Serpahis 2018.04.05. 18:53:39

@bigdata: Ezt marha könnyen ki lehet védeni. Az ellenzék megszavazza az Orbán kormányt, aztán rögtön az első lépéssel benyújt egy konstruktív bizalmatlansági indítványt. Áder nem tud csinálni semmit.

Timetogetawesome 2018.04.05. 18:57:04

@NFL55T: HÚ DE MENNYIRE EGYETÉRTEK AZ UTOLSÓ BEKEZDÉSEDDEL :D Amúgy ja, simán benne van, hogy az MSZP-Párbeszéd nem éri el a 10%-ot mert az átszavazás olyan 80-20% arányú.

Timetogetawesome 2018.04.05. 19:04:36

@Török Gábor legnagyobb rajongója: Az meg személyes emberi joga, hogy eldöntse, hogy a szavazást választja vagy a családját.

Timetogetawesome 2018.04.05. 19:07:28

Ami eldönti ezt a választás. Egyáltalán nincs durva fidesz ellenes hangulat. Aki ezt akarja belelátni az persze belelátja, de nincs. Azért is van ennyi bizonytalan.

Török Gábor legnagyobb rajongója 2018.04.05. 19:31:43

@Timetogetawesome: nálad a szavazás egész napos program? én kb 3 perc 12 másodperc alatt megoldom.

Timetogetawesome 2018.04.05. 19:39:30

@Török Gábor legnagyobb rajongója: természetesen nem, de akkor életbe lép a második opció: szíve joga eldönteni, hogy mit csinál vasárnap :)

fzozi 2018.04.05. 19:39:51

Szerintem is FIDESZ abszolút többség lesz, kb. 109-110 mandátummal.
Viszont a részvétel miatt nagyon nagy a bizonytalanság, simán lehet 62, de akár 71-72 is.
Akkor viszont lazán előáll olyan helyzet, hogy mindenki protesztet adott le és a DK, LMP kimarad.

Török Gábor legnagyobb rajongója 2018.04.05. 19:50:30

@Timetogetawesome: teljesen egyetértek veled, én nem is mondtam, hogy nincs joga eldöntenie. csak annyit, hogy megfutamodik az állampolgári kötelessége elől.

dnalow 2018.04.05. 19:53:46

Az a baj, Gábor, hogy egy ideje már elveszítetted a hitelességedet... :-( Néha eljövök, megnézem, mit írtál, aztán valahol a második-harmadik mondat körül rájövök, hogy k...ra nem érdekel már, mit írsz.

Nancsibacsi 2018.04.05. 20:25:45

@inreallife: "hiaba csurod csavarod a valasztok nem partokra szavaznak, hanem partlistakra es egyeni kepviselokre"
Ha neked egy konkrét kérdés, amit meg is válaszoltam csűrés-csavarás - hát lelked legyen rajta. Ettől függetlenül hülyeség az, hogy az emberek egyéni képviselőkre szavaznak. Tudod hány egyéni képviselőjelöltet ismerek a körzetünkben? Nullát. A nevét se tudom annak, aki neve mellé oda fogom tenni az x-et - csak a pártját. Ilyen eccerű.
1990-ben még bejutott pár független képviselő, de azóta az emberek rájöttek, hogy semmi értelme ilyeneket mandátumhoz juttatni - mert az tényleg elvesztegetett voks. A jelenlegi rendszerben csak a párt számít, mert a párt nyomja a gombot. Ezt az emberek túlnyomó többsége felismerte az elmúlt 28 év alatt - majd ha felnősz, talán te is felfogod.

Nancsibacsi 2018.04.05. 20:29:26

@Tsteinar: Nem az a baj az ellenzékkel hogy pitiáner, és csak a pénz érdekli, hanem az hogy balf.sz mind. Gyurcsánynak legalább volt annyi esze, hogy a 2. kormányra kerülése előtt januárban törvényt hozott az adócsökkentésről, amit májusban el is törölt. Ezeknek a puhapöcsöknek arra sincs merszük, hogy hazudjanak: hogy akarnak úgy választást nyerni, hogy a fideszen kívül mindegyik emelné az adómat a választási programja szerint? Adóemeléssel választást nyerni? Normáááális?

laci_52 2018.04.05. 21:41:07

Az én tippem: szerez a Fidesz 110-120 képviselői helyet. Innentől nagyjából mindegy, melyik ellenzéki párt hogyan szerepel, bár nem bánnám, ha a DK és az LMP kiesne a parlamentből.

Orbánnak már nem fontos a kétharmad és ezzel a kényelmes többséggel simán végigkormányozza a következő ciklust.

Viszont négy év múlva borítékolható Orbán bukása, úgyhogy jobban teszik, ha addig már nem lopnak tovább és eltüntetik az eddigi disznóságaik nyomát.

2018.04.06. 01:12:04

@ben2:
mi van, ha a magyar hagyományoknak megfelelően protest szavazás lesz?
Az egész kampány erre épült fel. Különösen a fideszé.
Riogatás Gyurcsánnyal, Vona lejáratása...közben borul ki a bili, kiderül, hogy az EU pénze nélkül nem lehet tömni a zsebeket, ami nem a meggazdagodás miatt érdekes, hanem a lojalitás megvásárlása miatt..
A fidesz kormányzása kudarc. Ők is jól tudják. Nem véletlen, hogy nem terveznek hosszú távra.
Az EU támogatások 80%-át lehívták félidőre, az MNB tarlalék eltűnt...miközben Orbán elkezdett hangot váltani. Dörgölözni az EU-hoz.
Orosz diplomatát kiutasítani? Felvetni az oroszok elleni közös fellépést?
Külső ügynökökkel dolgoztatni?
Nem egy magában bízó, hosszú távra tervező vezetô és párt képe...
Szerintem nem terveztek kétharmadot..
Hiába, Orbán a selejtet gyűjtötte maga köré, hogy ne legyen ellenfele. Ez a selejt bosszúja.

DFK 2018.04.06. 05:15:35

@ohmyFgod: csakhogy Bp-en kívül nem létezik a Momentum. Az lmp-t is Budapest húzza be.

DFK 2018.04.06. 05:19:48

@Din Serpahis: ahhoz pedig kell egy ellenzéki miniszterelnök jelölt is, akit egyúttal megválasztanak. Ki lenne az akit a dktól a jobbikig mindenki támogat?

2018.04.06. 08:44:29

Mindig csodálkozom azon, ha egy politikus mond valamit, milyen viharok keringenek utána a kommentekben. Miközben mindenki tudja, hogy hazudnak. A mostani választáson nincs valódi alternatíva és az emberek megint valami ellen fognak szavazni olyan figurákra, akiknek még a kocsijukat se mernék kölcsönadni, hogy ne következzen be, amitől félnek. Szervezetten méghozzá. Simán bűnszervezet is lehetne, ha nem pöffeszkednének a mi pénzünkön pingvinnek öltözve.

kvadrillio 2018.04.06. 08:53:48

én úgy tudom, hogy Obama elvállalta, hogy Magyarországon minielnök legyen ! :O)

Stephen Lakos 2018.04.06. 09:47:19

@inreallife: annyira azert nem artatlan a Jobbik, ne feledjuk a cukiskodas elotti idoket. Plusz az orosz penzek felett sem szabad elsiklani.
Mindegy is, aki a Jobbikra szavaz, az tamogatja Putyin bacsi EU destabilizacios torekveseit...

inreallife 2018.04.06. 10:06:03

@Timetogetawesome:
zsakfalukban 100%-os a fidesz tamogatottsaga. nem a erzekszerveiddel van problema, csak tul messze laksz a varostol...

inreallife 2018.04.06. 10:13:25

@Nancsibacsi:
na, szepen leirtad, hogy miert all igy a magyar valasztasi rendszer, es miert alkalmatlan a demokraciara magyarorszag. az altalanos valasztojog addig mukodik jol, amig az azt felfogni nem biro egyedek szama alacsony.

"A nevét se tudom annak, aki neve mellé oda fogom tenni az x-et - csak a pártját. Ilyen eccerű."

neked szinten fingod nincs rola, hogy mi ez az egesz rendszer, megis valaszthatsz. a felmeresek alapjan nem is vagy egyedul. a problema, hogy a kritikus szint fole kerult a veled egy szinten levok szama, ezert doglodik magyarorszag a rendszervaltas ota.

az oktatas segithetne rajta, de ket problema is van, az egyik, hogy rajtad mar az sem segit, leven az iskolapad szamodra egy kinzoeszkoznek minosult, a masik, hogy csak hosszutavon mukodne, amig az eddig legyartott selejt aranya visszaszorul. mindegy, fideszesnek nem kell gondolkodni, csak keresd a narancsot es huzd be az X-et, mi baj lehet belole?

inreallife 2018.04.06. 10:25:43

@Stephen Lakos:
erdekes, mert en pont azt latom, hogy a jobbik kereste a kitoresi pontokat, ilyen volt a garda, a torokok es oroszok magasztalasa stb. nem veletlen, hogy ezekbol az idokbol elhangzottakat terjesztik a propagandaban. minel vallahatatlanabb lett a kapcsolat, a jobbik szep lassan eloldalgott es ezeket a poziciokat szep lassan atvette a fidesz. mostmar a fidesz a rendparti akarnok, ok szaladgalnak putyin bacsi laba korul, es ok dorgoloznek erdoganhoz, kinahoz, meg voltakeppen barkihez, aki szoba all veluk.

en egyebkent is ugy vagyok vele, hogy a mszp es a fidesz bar rendszervalto partkent definialjak magukat, lenyegeben elcsaltak a rendszervaltast, es 2018-ban elmondhato, hogy olyan foku visszarendezodes tortent, hogy lassan megint fel lehet sorakozni a '89-es rajtvonal moge.

a fidesz es az mszp meg mindig a kommunizmusban szocializalodott tomegek voksat gyujti be, ketten egyutt 70-75%-ot. botrany. a fiatal demokratak partja olyan orszagos listat allitott ossze, ahol az atlageletkor 52 ev felett van. 52! fiatal! demokrata! polgar! vicc. meg mindig a komcsi nyuggerek dontik el, hogy az orszagot ki vezesse, a fiatalok meg eszik nem eszik ezt kapjak. az exodus nem veletlen...

6.Lenin 2018.04.06. 13:19:43

@inreallife:

És az mennyire "okos", hogy neked is mind1, hogy kire szavazol, csak ne a Fidesz nyerjen, vagy a másik opció, lényegtelen, ha káosz jön a jelenlegiek után, csak ne ők legyenek hatalmon,
Ez mennyiben "okos" magatartás? Sokan szavaznak így, de ez a demokrácia?
Szerinted.

inreallife 2018.04.06. 14:40:23

@6.Lenin:
mit jelent a kaosz a te ertelmezesedben? paks2 leallitasa? elszamoltatas? ugynokaktak nyilvanossa tetele? tao penzek? szavazatvasarlasok? fidesz propaganda megszunese az allami mediakban? igen, igazad van, pont ilyen kaoszt szeretnek. ez egy olyan kaosz, amivel sokan egyutt tudnanak elni. vannak, akik nem, de ezek epp atfedest mutatnak a fentiekben erintett halmazzal.

es tudod mit? nem kar ertuk. bunhodjenek a bunosok...

6.Lenin 2018.04.06. 15:40:57

@inreallife:

94-98 kiürítették az állam vagyonát, bagóért, 2002-2004 (kirúgták a "szakértőt"), 2004-2006-ig (hazudtunk reggeltől -estig), 2006-2010-ig államcsőd közeli állapotok. Közben szintén kirúgtak egy zsenit, félidőben.

Mitől lenne most jobb?
a Jobbiktól? Egy 100-as ürgét közülük, ha lehetne( nem fox találni, ne fáradj)
Lajos az összevizelt nadrágjában a magyar jövő?

Egy normális alternatívára még várni kell, most nincs.
(a gyengébbek, és a te kedvedért: ez nem azt jelenti, hogy akik most vannak, azok tökéletesek )

inreallife 2018.04.06. 16:39:57

@6.Lenin:
az biztos, hogy a mostani zsakutca, es valtani kell. megnezzuk a korabbiak tanultak-e a hibaikbol...

de szerintem a jobbik vastagon tul fogja nyerni magat. az 1000 fos reprezentativ kutatasok astagon felulmerik a fideszt es nagyon ala a jobbikot. mar a nagyvarosokban is sok helyen a jobbik kepviselojet tuntetik fel egymastol fuggetlen szervezetek eselyes jeloltkent. a kvk-k meg azt hoztak ki, hogy gyengulni fognak 2014-hez kepest. majd meglatjuk hany egyeni korzetet szereznek vonaek, legutobb nem sikerult, most siman eselyesek legalabb 4 helyen, osszefogas nelkul is.

az orbani maffia a legveszelyesebb jelenseg magyarorszagon, ellenuk kell fellepni...

6.Lenin 2018.04.06. 17:37:15

@inreallife:

A Jobbik esetleg addig kell, míg legyőzik (velük közösen) a Fideszt, aztán úgy rúgják ki őket, hogy nyomuk se marad.

Egy jobbik típusú párt szalonképtelen ma Európában, bármilyen cukisággal is. Csak, mint eszköz felhasználják, aztán repülnek. Vona egy jelentéktelen figura, a többiek meg annyit se érnek. bábuk, akiket mindig csak kihasználtak/felhasználtak. Nincs igazi tömegbázis mögöttük. az ilyen pártok 10-max 20 %, és ott vége.
Átmeneti (válságok) időszakokban lehet több támogatójuk is, de utána visszaesnek, eltűnnek . Most pediglen nincs válság. Igény lenne rá, de nincs valós válság helyzet.
Szerintem.

lüke 2018.04.06. 17:46:39

religion.orf.at/stories/2905359/
a sogoroktól
TG figyelmébe ajánlom....

inreallife 2018.04.06. 18:07:37

@6.Lenin:
ezt szajkozzatok 2009 ota, hogy 5%-nal tobb ugyse lesz. utana jott, hogy 15% a plafon. aztan mar a 20% is meglett. de biztos senki nem szavaz rajuk.

igazabol nem szamit. mivel jobboldali gazdasagpolitikat egyik part sem vallal, ezert a valasztasban a partok csak eszkozok arra, hogy az orbanvaltas megtortenjen. remelhetoleg egy nala kisebb gazember kerul a tronra, mondjuk eleg alacsony a lec, orban teljesen a fold ala nyomta...

6.Lenin 2018.04.06. 18:38:42

@inreallife:

Az "igazi" támogatottságot a szürke hétköznapokon kell mérni, nem lefizetett/felheccelt emberek időszakos hörgésén.
Normál üzemmódban a társadalom Max 10-15 %-a támogat hasonló beállítottságú pártokat.
Időszakosan felmehet néhány %-ot, aztán rögtön visszaesik.

azért a Jobbikot, mint a magyar gazdasági csodafegyvert elképzelni nem kis szellemi feladat lehet. Katalizátorok alkalmazása nélkül szerintem nem is működhet, komoly, ütős szerek kellenek az ilyesmihez.
Mind1.

A vágyakat,álmokat soha nem szabad keverni a valósággal (lehet, de egy torz szemlélet lesz a végeredménye, a jelek is ezt igazolják-a hozzászólásaid alapján)

Mészáros Gábor 73 2018.04.06. 22:05:18

@inreallife: 2010 és 2017 között a GDP/fő 27 százalékkal nőtt Mo-on, és 26-tal Szlovákiában (Eurostat). 2002-2010 között húztak el mellettünk a szlovákok

HaCS 2018.04.07. 13:59:35

@6.Lenin:

Szerintem komoly ember a szürke hétköznapokon a munkájával, magánéletével foglalkozik. Ilyenkor csak az elvakultak véleménye sziklaszilárd.

Ezért van a szürke hétköznapokon az egekben a nem tudja/nem szavaz kategória aránya. Hálistennek.

inreallife 2018.04.07. 14:51:05

@Mészáros Gábor 73:
szlovak gdp 2010: 12400$/fo
szlovak gdp 2017: 15000$/fo
magyar gdp 2010: 9900$/fo
magyar gdp 2017: 11800$/fo

innen vettem az adatokat:
ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=tsdec100&plugin=1

namarmost a szlovak kulonbseg 2600$, mig a magyar csak 1900$. ha a kettot elosztod egymassal, mar meg is kapod, hogy miert tavolodik a szlovak gdp a magyartol. szlovakiat sem fogja soha utolerni magyarorszag, nemhogy ausztriat...

hoplita 2018.04.07. 15:44:53

@pefe:

"...Ha Hódmezővásárhelyen a Fidesz 40 százalékot szerzett, akkor nehezen elképzelhető, hogy az elmúlt hetek botránysorozata után országosan 40% fölé menjen a támogatottságuk...."

Nálad a pont. Én 40 alá várom őket, és akkor lehet eső, lehet hó, hogy a meteorológiai hasonlatnál maradjunk.:)

lüke 2018.04.07. 15:49:50

@Török Gábor legnagyobb rajongója:
nono…
csak jog!
Kötelesség az vÓ’t csak
( nagyanyám 95 volt az utolsó átkos választásnál, erőszakkal kijöttek hozzá; apám most 96 ,nem kéri az urnát!)

lüke 2018.04.07. 15:53:38

@laci_52:
mehet az irat megsemmísítés, mint anno
lehet majd éjjel darálni.....

lüke 2018.04.07. 15:58:03

@Tsteinar:
igen mindenkinek...
s lehet terelni a stadionokba - van elég üres- mint a junta

lüke 2018.04.07. 16:03:27

@Mészáros Gábor 73:
majdnem mindegy.....
ott € van, itt nincs
ott hatalmas tiltakozás tiltakozás van a maffia botrány miatt
( több is van, orosz Piestany, olasz a kormány körökben)
itt………l’ état c’ cest mois ou la mafia cest mois

hoplita 2018.04.07. 16:37:31

@ubul2000:
Szia...!
Jó látni egy régi arcot, akarom mondani nicket.
A választói attitűdről csak annyit - mármint hogy egy jobbikos miként viszonyul mondjuk a fityiszhez, és csak a saját és közvetlen környezetem nevében - hogy a rézfaszú, pedofil, migráncs bagolyra is hamarabb szavaznék, mint a narancskomcsikra és úgy hiányozna velük az összefogás, mint tollas zsidónak a forgószél.

Tubalkain 2018.04.07. 17:47:46

Szerintem az ellenzék már a jövő évi önkormányzati választásra gyúr ezt a választást már elengedte. Egy szélesebb körű összefogással magas részvételnél verhető lett volna a fidesz de nehez lett volna kormányozni az ellenzéknek. Az ellenzék válsága és hogy a NER beépült az ellenzéki pártokba új politikai erő megjelenését hozhatja majd a csalódott tömegeknek.

inreallife 2018.04.07. 18:42:08

"Az esélyes jelöltekről szóló diskurzus az ellenzéki szavazók körében széleskörű ismertségre tett szert, az ellenzéki táborok 80-90 százaléka találkozott ezzel a kérdéssel. A különböző polgári kezdeményezések sikerét mutatja, hogy az ellenzéki pártok között átszavazók becsült száma már mintegy 700 ezer fő, közülük több mint 600 ezer fő racionális döntést hoz, például egy zalai LMP-s a jobbikos jelöltekre szavazna át, míg a fővárosban inkább az MSZP-P, a DK vagy az Együtt jelöltjeire. Az átszavazás az LMP szavazóinak már felét érinti, vegyesen a Jobbikot, valamint az MSZP-P és a DK jelöltjeit erősítik."

inreallife 2018.04.07. 19:02:53

vajon hanyan szopjak be? :)

"Ha Fideszes vagy, ne menj el választani, mert a Fidesznek az az előnyös, ha alacsony a részvétel."

Gandosz 2018.04.07. 21:30:19

@ben2: "Az emberek többsége pedig a lehetőségekhez és nem valamiféle virtuális abszolutumhoz képest ítéli meg a kormányzást."

Az értelmesebb emberek így tesznek, a nem értelmesek meg az aktuális kormányt hibáztatják mindenféle csipcsup ügy miatt.

Gandosz 2018.04.07. 21:46:04

@ohmyFgod: A matematikus számításai hibásak. A szavazatok értékét csak utólag lehet megmondani. A momentumra adott összes szavazat elveszik, ha a monentum 5% alatt marad.

inreallife 2018.04.08. 00:07:17

@Gandosz:
na itt latszik, hogy nem ertetted meg a cikket. meg az is, hogy fideszfan vagy. ertelmes emberekrol beszelsz, de szamodra azok ismeretlenek...

sanity 2018.04.08. 10:03:25

Eddig egész bíztatóak a részvételi adatok. Bízzunk benne, hogy nem az egy lakcímre bejelentett 80 emberes sztorik dobták így meg a részvételi arányt.

inreallife 2018.04.08. 11:06:38

atlag fideszszavazo a becsulet:
"Fideszes delegált csalt a szavazatokkal
Lebukott egy fideszes szavazóköri delegált Heves megye 2. számú választókerületében, Gyöngyös Felsővárosban,írja a Magyar Nemzet. Az érintett választókerületben a Jobbik elnöke, Vona Gábor indul.

Egy választó jobbikos pólóban ment szavazni, a fideszes delegált pedig úgy tett, mintha lepecsételné a választó szavazólapját, közben pedig ezt mégsem tette meg. A mellette ülő jobbikos delegált azonban ezt észrevette, és a csalást rögtön jelezte a bizottságnak. A fideszes szavazószámlálót végül eltávolítottak a bizottságból, az ügyet pedig jegyzőkönyvbe vették."

Gandosz 2018.04.08. 12:11:02

@inreallife: melyik cikket nem értettem meg és ugyan miért, te barom?

inreallife 2018.04.08. 13:51:59

@Gandosz:
amelyikben a szavazatok erteket reszletesen elmagyaraztak. a reszletesen szot alahuznam. nem kell mellre szivni, a pisa teszten pont ugyanigy elhasalnal...

ubul2000 2018.04.08. 14:29:55

Kár egymást szapulni, tartsuk tiszteletben egymás véleményét.

A magas szavazati arány egy valamit biztosan jelent (persze ha a végére is marad a magas százalék)

Akármi is lesz a végeredmény, az biztosan nagy legitimitást jelent- nemcsak a győztesnek, hanem egy jó eredményt elérő nem győztesnek (szándékosan nem vesztest írtam).

Szia Hoplita!
Szebb jövőt!

Gandosz 2018.04.08. 15:56:50

@inreallife: Azt se tudod, mi az a pisa teszt, ha azt hiszed, azon el lehet hasalni.
A matematikus csávó nem tud különbséget tenni a valószínűség és a biztos tudás között. Amit számolgatni akart, azt csak az utólagos eredmények ismeretében lehet. Ezért különösen visszatetsző, amit a Momentumról ír. Ilyen kicsi támogatottságú alakulatokat lehet a legbizonytalanabbul előrebecsülni.

inreallife 2018.04.08. 17:23:48

@Gandosz:
mondom, hogy nem erted, a szavazat erteke egy elvont fogalom, de kifejezheto. az elhasalas atvitt ertelemben azt jelenti, hogy a vilag szarabbik felenek az aljat sikerul elerni. de nem akarok magyarazni egy vaknak a szinekrol, neked kene olyan 8-10 ev iskola, hogy az altalanos tudasod olyan szintre emelkedjen, ahol ezeket a dolgokat mar ertelmezni tudod. a 8 altalanos vegen a valoszinusegszamitas csak a repulo tehen szintjen megy, a vagy benez az ablakon, vagy nem...

Gandosz 2018.04.08. 18:10:16

@inreallife: te nem érted, cica
nem fejezhető ki a szavazat értéke, csak a végeredmény ismeretében
nem tudod felfogni?
Akkor leírom még egyszer: nem fejezhető ki a szavazat értéke, csak a végeredmény ismeretében
Szemléltető példa:
ha az LMP-re szavaznak 230 ezren, és 4%-al kiesik, akkor a szavazat értéke 0 volt
előre nem lehet okoskodni
utólag meg már nem valószínűségszámítást alkalmaznak ilyenkor

inreallife 2018.04.08. 19:17:58

@Gandosz:
meg mindig azt probalod bizonygatni, hogy ertetted a cikket, de meg mindig nem sikerult...

Gandosz 2018.04.08. 19:31:05

@inreallife: én megértettem, ezért tudom, hogy a matematikus téved, te pedig nem
ennyit erről, szellemi fogyatékos vagy, sajnállak

inreallife 2018.04.08. 19:33:04

@Gandosz:
a 8 altalanos vegzettsegu fideszes szellemi fogyatekosozik. van azert ennek egy diszkret baja...

6.Lenin 2018.04.08. 19:33:41

Az egységnyi területre eső bukott me-jelöltek száma ma Mo-on a legmagasabb.
a váltásra még várni kell 1 hangyányit.
szerintem.

inreallife 2018.04.08. 19:35:32

@Letícia:
105-110 fidesznek.
de lesznek olyan korzetek, ahol az emberek felkapjak a fejuket.
ha a momentum is bejut, az is egy wtf? lenne.
rengeteg a fiatal, es rengeteg, akit nem tudtak merni a kvk-k...

szerintem lazart megbasszak hmvh-en...

Gandosz 2018.04.08. 19:51:10

@inreallife: van annak egy diszkrét bája, amikor valaki agresszivitással és személyeskedéssel próbálja elterelni a figyelmet hozzánemértéséről; én érdemben megcáfoltam a matematikust, te meg terelsz

inreallife 2018.04.08. 20:06:18

@Gandosz:
igen, a fidesz 8 altalanossal rendelkezo szavazoi cafoljak a matemetikust, aki nem hozzaerto, vegulis csak a szakmaja ez...

Gandosz 2018.04.08. 20:25:24

@inreallife:
matematikus vagyok, doktori fokozattal; sajnos a matematikusok nagy része a gyakorlatban rosszul alkalmaz bizonyos matematikai eszközöket;
a Csóka egyszerűen rosszul alkalmazza a valószínűségszámítást: nincs véletlenség, nincs tömegszerűség

inreallife 2018.04.08. 20:49:38

@Gandosz:
na persze, hiheto, hogy te vagy a fideszes diplomas 2 szavazojabol az egyik...

Gandosz 2018.04.08. 22:48:15

@inreallife: valóban nem hihető a két diplomás szavazó;
egyébként a társadalomtudomány képviselői között még ma is több a kommunista, marxista

Balt 2018.04.08. 23:22:39

Török Gábor, gratulálok, sikerül a Jobbikot a semmibe vezetni. :D

Gandosz 2018.04.08. 23:23:49

@Gandosz: Mondtam, hogy a matematikus hülye. Persze, a momentumra adott szavazatok érnek a legtöbbet, hahaha! Barom, a matematikusok szégyene.

Gandosz 2018.04.09. 00:07:05

@Gandosz: Na a szellemi fogyatékosban úgysem bizhatok, hogy megérti, miben hibázott a matematikus.

Gandosz 2018.04.09. 01:41:08

"A Momentum bejutási esélyei a polfogadás.hu6 oldalon közzétett oddsok szerint 17% és 35% közé tehetőek. Ez 2 - 3 közötti értéket jelent a Momentumra adott szavazat esetén. (A mi lognormális modellünkben ez 4,1% ill. 4,7% várható értékű listás szavazati aránynak felel meg.)"

Ja, persze. Mondjuk nem várom, hogy beismerje a matematikus meg az őt védő inreallife, hogy mekkora barom volt.

6.Lenin 2018.04.09. 09:23:43

@Balt:

Ennyit ért az összehugyozott nadrágban rejtett atombomba.

Ez volt a szertefoszlott álmok éjszakája.

Az MSZP-P bukott 1 nagyot. A csalódott szavazói átszavaztak a Jobbikra, Fideszre, kisebb pártokra.

Szép lassan helyreáll a rend Mo-on.

Az MSZP, Jobbik szétesik. A kisebb pártocskák eltűnnek, újak jönnek, de minek.

Amíg a Gyurcsányt nem takarítják el, normális ellenzéknek esélye sincs Mo-on. Addig tarol a Fidesz még sokáig.

Végre talán kicsit elcsitul az a sok mocsok, mert idő kell a sebek nyalogatásához, aztán kezdődik elölről minden., de lehet, hogy lesz egy nyugodt nyarunk.
Szerintem.
süti beállítások módosítása