Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2015
már 15
23:08

A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért. 

Az első érdem a pártoké. Ahogy egy nagyon fontos politikus nem is olyan régen egy háttérbeszélgetésen mondta: „igen, mi csináltuk, beküldtük az embereinket, akiknek a nevét sem mindig tudom, de a feladatot szépen elvégezték”. Ennél pontosabban magam sem mesélhetném el. A lényeg: nem bízták, nem bízzák a véletlenre. Ha igaz, hogy a nyilvánosságban minden kimondott szónak jelentősége van, márpedig igaz, akkor a pártok a saját szempontjukból ésszerűen jártak el. Megszületett a „szóvivői elemzés”, ami valójában nem más, mint - a kommunikációs tervezés során - a nyilvános értelmezés bevitele a kapukon belülre. Az elemzők készen kapott politikai panelekből építkeznek, az igazán hatékony esetben előre ismerik magát az eseményt is, amelyről majd véleményt mondanak, s amikor beszélnek, kizárólag a politikai szereplő érdekében teszik. Látszólag elemzők, valójában termékmenedzserek. Esetleg – ahogy GFG mondja - katonák. Övék a jelen és persze a jövő, sokáig itt lesznek velünk.

A második érdem az értékmentességé. Ami még a pártos elemzés light változatára válaszul született meg, de valójában tévút. Közel másfél évtizeden keresztül magam is abban hittem, hogy a nyilvánosság számára haszonnal jár, ha nem csupán politikailag motivált mondatokat kap, hanem lehetősége van arra is, hogy – politikai véleményétől függetlenül – segítséget kapjon a játék értelmezéséhez. A nyilvánosság azonban nem erre vágyik. A média különösen nem, hiszen az maga is pártos, és ezért csak a pártos értelmezéseket szereti, csak azokat tudja sikeresen dekódolni. De az embereknek sem ez kell. A többség saját véleményének megerősítésére vágyik, az értékmentes, politikai állításoktól tartózkodó mondatokkal nem tud mit kezdeni. Az értékmentességre törekvés ráadásul az esetek egy jelentős részében kiüresedéshez, semmitmondáshoz vezet. Ha megállunk a politika szempontjából lényeges kérdések megválaszolása előtt, a mondandónk – a nyilvánosság előtt - üres és értelmetlen lesz. Bár a megismerés minden esetben egyrészekből és másrészekből áll, a közönség elé vitt árnyaltság jobb esetben a politikai mezőn tétován bolyongó idegennek, rosszabb esetben rejtőzködő ellenségnek láttat.

A harmadik érdem a tudatlanságé. Egészen pontosan a politikai tudás hiányáé. Aki tudja, csinálja, aki nem, elemzi – mondják nekem gyakran. Ha ez így nem is igaz, hiszen aki csinálja, gyakran az sem tudja, de az kétségtelen, hogy a politikát nem lehet az íróasztal mellett művelni. Sok probléma csúszik itt egybe: az információk hiánya, a tapasztalatok hiánya és a politikai felelősség hiánya. Ha elfogadjuk, hogy a nyilvánosság ítélkezést vár, hogy az elemzői viták a politikusi viták reprodukciói, akkor látnunk kell: olyan elemzőktől várunk megalapozott, már-már tudományos döntést a helyes és helytelen politikákról, akik maguk a hivatásos politikusoknál sokkal kevesebbet tudnak a konkrét döntési alternatívákról és magáról a politikai gyakorlatról, ugyanakkor az ítélkező mondataik egyáltalán nem méretődnek meg, nem társul hozzájuk semmilyen politikai felelősség. Az ilyen elemzés így nem lehet más, mint szakvéleménynek hazudott értelmiségi okoskodás.

A termékmenedzser szerep kétségtelenül hasznos – elsősorban a termék gyártójának, de akár a célcsoportnak is. A fogyasztók imádják, a riválisok gyűlölik. Ugyanakkor itt szó sincs elemzésről, ez a meggyőzés világa.

A politikai mezőn látszólag tétován bolyongó idegen fontos dolgokat figyelhet meg, de miután maga nem akar részt venni a harcban, a lényeg szempontjából érdektelen lesz a mondanivalója. Legfeljebb majd eltalálja egy eltévedt golyó.

Az értelmiségi okoskodás jó dolog, a nyilvános művelése azonban sok kérdést vet fel. A „kire kell szavazni?” kérdésére adott válasz ugyanis – bárkitől is jön - nem szakvélemény, hanem csak egy vélemény.

S hogy mit jelent mindez? Vége a politikai elemzésnek? Nem, dehogy. Ami a nyilvánosságban halott, valójában él és virul. Valódi politikai elemzésre mindig szükség lesz. Kell a politikai szereplőnek, mielőtt döntéseket hoz. Ha van esze, ilyenkor nem a termékmenedzsert kérdezi, vagy a termékmenedzsertől nem termékmenedzselést kér. Kell azoknak a vezetőknek is, akik érintettjei lehetnek a politikai döntéseknek, és nem félelmeik vagy reményeik megerősítésére, megcáfolására vágynak, hanem szaktudásra. S persze kell a tudományos megismerésnek is, egy szűk olvasóközönségnek, akik beszélik ezt a nyelvet és értik a célt.

Magam tehát művelni fogom a jövőben is. Aztán majd kiderül, hogy hogyan használom.

2014
dec 04
02:11

Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai szenátor mégis ezt gondolja. S amit mond, az legfeljebb árnyalatokban, jelzőkben tér el attól, amit az amerikai demokraták vagy a magyar miniszterelnök európai kritikusai mondanak. Egy ideje már nem csupán balról.

513cain.jpg

13:55

Simicska Lajos a héten bombát robbantott: bejelentette, hogy talán indul Navracsics Tibor megüresedett parlamenti mandátumáért. S akkor mi van? Szerintem minőségileg új helyzet van. Simicska Lajos olyanra lehet képes, amire az ellenzék vezetői közül ma senki, s amiről egyelőre a fideszes trónkövetelők sem álmodhatnak. 2010 óta Simicska Lajos az első magyar ember, aki valóban veszélyt jelent Orbán Viktor hatalmára. Nem azért, amit mondott, nem azért, mert igazán jó esélye lenne Veszprémben nyerni. Hanem azért, amire - ha tényleg akarja - képes lehet.

 513simi.jpg

02:07

Én igazán megértő szoktam lenni a magyar politika népszórakoztatásra kitalált dolgaival. Nem a legszebb dolog hülyíteni a választót, de többé-kevésbé a világ minden részén alkalmaznak ilyen fogásokat. Nagy kárt nem is okoz, egészen addig, amíg maguk a politikusok nem hiszik el saját hazugságaikat, illetve, ameddig azok, akiknek a véleménye, a döntése lényeges, nem gondolják azt, hogy a politikusok komolyan mondják, amit mondanak.

512.jpg

13:05

Nagy bajban van az Orbán-kormány. Volt már máskor is, de ez most más. Nem fog belebukni, most biztosan nem. De nem is ez a tét: ha nem veszi észre az útelágazódást, vagy csak rossz utat választ, később már másnak, egyértelmű fordulópontnak fogjuk látni mindazt, ami most, ezekben a napokban történik.

511.jpg 

00:40

Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez maradt.

ovcikk.jpg

2014
sze 04
23:28

A politikai értelmezés egyik legzavaróbb sajátossága, hogy az elemző gyakran azt érezheti: a lényeg láthatatlan, s mint ilyen, elemezhetetlen. Kétségtelen, a politikai kommunikáció nagy szárnyai sok mindent eltakarnak, a politikusoknak értelemszerűen nem érdekük, hogy mindenről beszéljenek, a megfigyelő pedig sajnos az igazán fontos jelenségeknek és szereplőknek csak egy részét láthatja, követheti.

lajos.jpg

2014
aug 07
21:29

Egy egyetemi kollégám szerint Orbán Viktor a magyar politika legőszintébb szereplője: bár a beszédeit rendszeresen túlmagyarázzák és ezért aztán félre is értelmezik, valójában csak oda kellene jobban figyelni arra, amit mond. Ez a megközelítés persze biztosan vitatható, nem csupán az elhíresült “ne arra figyeljenek, amit mondok”üzenete miatt, hanem egyszerűen azért, mert idehaza a miniszterelnöknél kevesen tesznek többet azért, hogy a választói igényekhez, ízlésekhez, a befogadói közeghez igazítsák mondanivalójukat. Ugyanakkor annyiban mégis csak van valami az őszinteségre utaló megjegyzésben, hogy a céljait illetően Orbán Viktor meglepően nyíltan szokott fogalmazni: ha valaki olvasgatja a kormányfő régebbi beszédeit, szinte mindegyikben megtalálhatja azokat a gondolatokat, amelyek a későbbi események tükrében sokkal jobban érthetők, mint az elhangzás pillanatában voltak.

tusvanyos.jpg

23:43

A parlamenti választások óta sokan érzik: zavar van az erőben. Korábban elképzelhetetlen dolgok történtek: a kormányalakítás kapcsán jelentősen meggyengültek a 2014 előtt nagyon erősnek látszó gazdasági holdudvar hadállásai, a kormánypárti sajtó jelentős része hevesen tiltakozott egy kormányzati döntés (reklámadó) ellen, fideszes vezető politikusokról fújt be a szél terhelő dokumentumokat az ellenzéki sajtónak. Aki jól figyel, és ilyen ügyekben nem nagyon hisz a véletlenekben, okkal gondolhatja azt, hogy a háttérben heves hatalmi harcok zajlanak. Politikusok, politikai érdekcsoportok gyilkolják egymást, s mintha a kormányfő a saját gazdasági hátországával szemben is szabadságharcot kezdett volna. Vajon miért történik mindez?

lazarrogan1.jpg

2014
jún 06
11:01

Két hónappal a parlamenti választás után ma megalakult a harmadik Orbán-kormány. A régi-új miniszterelnök az áprilisi választás másnapján azt állította, hogy szinte észre sem lehet majd venni a változást, ám ehhez képest korábban szinte elképzelhetetlen események kísérték a hosszúra nyúlt folyamatot. Előbb Rogán Antal, később Lázár János kapcsán tűnt úgy, hogy nem csupán az ellenzék ármánykodása miatt kell magyarázkodniuk, hanem bizony baráti tűzbe keveredtek. A reklámadó ügyében pedig a fideszes média kezdett látványos ellenállásba: a Magyar Nemzet például vezércikkben jelezte, hogy a “kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára.” Adódik a klasszikus kérdés: és ezt így hogy?

509.jpg

21:18

Három választás éve 2014: az április eleji parlamenti után május végén az Európai Parlament 21 magyar képviselőjét, októberben pedig közel 3200 magyar település helyi vezetőit választja meg az ország. Ezeknek a voksolásoknak a politikai súlya, jelentősége természetesen messze nem azonos. Míg a parlamenti választás az országos, az önkormányzati pedig a helyi hatalomról szól, az EP-voksolás tétjét sokkal nehezebb pontosan meghatározni. Kétségtelen, hogy az Európai Parlament ma már tényleg nem az a politikustemető, mint ami kezdetben volt, jelentősége és befolyása nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben. Mégis az a helyzet, hogy akár csak a magyar uniós politika tekintetében is sokkal fontosabb, hogy kinek a kezében van idehaza a kormányrúd, mint az, hogy az egyes pártok hány képviselőt küldhetnek Brüsszelbe.

listavezhv.jpg

09:18

A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden vegyes szisztémában övé lenne az abszolút többség. Olyan demokratikus választási rendszert nem találtak még fel, amelyben a magát demokratikus ellenzéknek nevező baloldal a tegnapi teljesítményével kormányváltó erő lehetett volna.

90blog.jpg

12:14

Pár nappal a parlamenti választás előtt egyszerűen nem lehet mással foglalkozni, mint a várható eredménnyel. Bármerre járok, mindenki ezt kérdezi, liftben, benzinkúton, focimeccsen, de még fűnyírás közben is. Előrejelezni nem könnyű, különösen, ha a jövőről van szó – néhányszor talán még segít a bonmot, de az emberek igazán azt várják, hogy az elemző mondja meg, mi fog történni április 6-án.

median14.jpg

14:45

Egy mérés nem mérés, de kettő azért már valami: a Tárki után ma a Medián is a Jobbik egyértelmű erősödéséről számolt be. Utóbbinál a párt már az MSZP-t is beérte (bár a baloldali közös lista támogatottságától elmarad), s elnöke, Vona Gábor – hajszálnyival megelőzve Mesterházy Attilát - a legnépszerűbb ellenzéki politikus. Miután ennek a kampánynak ez az első érdemi változása, nem árt átgondolni pár kérdést.

506vona.jpg 

20:46

Többször megírtam már itt a blogon is, hogy mennyire értelmetlennek gondolom a politikusi beszédek megszokott értelmezését. Unalomig ismételt kérdések (kiket szólított meg? sikeresen tematizált? tudott-e mobilizálni?), amelyekre tapasztalataim szerint csak azok tudnak magabiztosan válaszolni, akiknek akkor is ugyanez lenne a véleményük, ha a szónok amúgy el sem mondta volna a beszédét. Valahogy soha nincs meglepetés: az egyik oldal véleményvezéreinek mindig tetszik, a másik oldal mindig fanyalog.

506ov-beszel.jpg

2014
feb 09
15:44

Mesterházy egy amatőr politikus, aki még egy rendes lejáratókampányt sem képes végigcsinálni – nyilatkozta a napokban Kövér László, a parlament elnöke. A szocialista politikushoz egészen mostanáig meglehetősen ambivalensen viszonyult a kormányoldal. Bár az MSZP elnöke már 2010-ben is miniszterelnök-jelöltként indult a választásokon, ennek a megnevezésnek akkor semmilyen tartalma nem volt: a baloldali bukás hónapokkal a választás előtt biztos volt, így komoly energiákat a Fidesz nem is fordított arra, hogy támadja az ellenoldal listavezetőjét. Ott volt a célkeresztben az MSZP történelmi vereségének szimbóluma, Gyurcsány Ferenc, s ennyi akkor bőven elég is volt a mozgósításhoz.

mesterh450.jpg

2014
jan 19
00:05

Kár erőlködni, a közvélemény nem fog felháborodni, bármennyire is szeretnék, nem lesz hatása az ellendrukkereknek, az emberek nagyon is jól tudják, mi az érdekük, Magyarországon az atomenergia a nyerő – írta ma egy rendszeresen kommentelő Fidesz-szimpatizáns a blog fb-oldalára. Az elmúlt napokban a magyar politika ismét bizonyította, hogy itt minden és mindennek az ellenkezője lehetséges, a voluntarizmus tere tényleg korlátlan. Ahogy egykor a fővárosi új villamosokat a balosok szerették és a jobbosok leszólták, most – lényegesen nagyobb tét mellett – az atom került a politikai értékválasztások középpontjába: a politikai preferenciák az esetek többségében szépen kijelölik, hogy támogatjuk vagy ellenezzük a január 14-én megkötött Putyin-Orbán megállapodást.

505ovputyin450.jpg

23:40

Most akkor hazamegyek... – kétségtelenül szellemesen csak ennyit írt oldalára a Spanyolországban nyaraló Gyurcsány Ferenc, miután Mesterházy Attila és Bajnai Gordon ma bejelentették a közös listáról szóló megállapodásukat, amelynek kapcsán hellyel kínálták a DK-t is az asztaluknál. Bajnai arcára is valami hasonló – de az ő esetében teljesen mást jelentő – mondat volt amúgy írva, január 8-án ugyanis véglegessé vált: a 2012 őszén elkezdődött előválasztási kampányt nem a baloldali véleményvezérek többsége által esélyesebbnek és alkalmasabbnak gondolt volt  miniszterelnök, hanem a sokszor lesajnált riválisa, Mesterházy Attila nyerte meg.

504mesterhazy-attila-es-bajnai-gordon11.jpg

2014
jan 06
22:53

Bajnai Gordon ma – némileg váratlanul - újra elővette a közös lista – közös jelöltek – közös miniszterelnök-jelölt kérdését. Egy évvel ezelőtt kevesen gondolták volna, de tény: a baloldali pártok közötti sajátos előválasztási küzdelem közel három hónappal a választás előtt még mindig tart, márpedig pontosan ez az, ami a leginkább akadályozza az ellenzéket abban, hogy hatékonyan politizáljon – és így esélye legyen a választás megnyerésére.  A bejelentés akár új helyzetet is teremthet, de azért akad itt pár kérdés.

503Mesterhazy-Attila_1.jpg 

2013
dec 28
00:45

A Fidesz ma sokkal jobban áll a felmérésekben annál, mint amit a párt számára mélypontot jelentő időszakban, 2012 közepén – a trendvonalakat meghosszabbítva - erről gondolni lehetett. Ezt a mondatot nem most, hanem 2013 januárjában írtam itt a blogon. Most azonban még inkább írhatnám.

502fidesz.jpg

22:58

Ahhoz képest, hogy a felek már évek óta az egekbe emelik a 2014-es választás tétjét, négy hónappal a voksolás előtt tartalmi értelemben szinte semmi sem utal a tavaszi eseményre. A pártok persze kampányolgatnak, a kormánypárti orgánumokban mindent elural a lassan egy éve ismételgetett rezsicsökkentés és a fájdalmat ígérő Bajnai Gordon, a baloldali ellenzék még mindig nem tud kitörni a kivel és a kivel nem ördögi köreiből, Vona Gábor pedig éppen álruhás országjárását folytatja, hol boltosként, hol kőművesként dolgozva. Ugyanakkor egyelőre nem nagyon látszik olyan szellemi erőfeszítésre utaló, új vezető témaként azonosítható ügy, amely a politikai pártok tudatos tevékenysége nyomán válhat a kampány kiemelt kérdésévé.  

ha.jpg

2013
nov 09
20:44

Nincs nagy szerencséje a szocialista pártnak október 23-ával. Tavaly ilyenkor bontott zászlót Bajnai Gordon, bejelentve igényét az első számú kihívó szerepére, s ezzel jó nagy fejtörést okozva Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének. Bajnai fellépése előtt a szocialista párt már-már a Fidesz közelébe ért: ami nem az MSZP előretörésének, sokkal inkább a kormánypárt visszacsúszásának volt köszönhető. Aztán a hosszú, köldöknéző és végtelenül kisszerű előválasztási kampány kezdődött a baloldalon, ami közel egy éven át lekötötte a harcban érintett politikusok energiáját. Amikor idén ősz elején az MSZP és az Együtt-PM végül megállapodott, a baloldali ellenzék szinte pontosan ugyanott tartott, mint 2012 őszén - miközben az elmúlt évet népszerűség-növelő intézkedésekre és azok kommunikációjára komoly energiát fordító Fidesz jelentősen növelte támogatottságát.

gyurcsanyfut.jpg

00:10

Vannak reménytelen küzdelmek: számomra az egyik ilyen annak elmagyarázása és elfogadtatása, hogy az elemző politikai véleménye, reménye és vágya nem része az elemzésnek. Nem azért, mert ezek ne lennének fontosak, hanem azért, mert hiszek a politikai vélemények szabadságában és a választók egyenlőségében. Az elemzőnek ugyanis ezen a téren nincs sem hozzáadott értéke, sem előjoga: véleménye, reménye és vágya pontosan annyira értékes, mint bármely más állampolgáré. Amikor tehát elemzőként beszélek, törekszem arra, hogy ne a saját értékrendem, ízlésem, hanem a politikáról szerzett tudásom vezessen, nem igazságosztó akarok lenni, hanem valaki, aki segít megérteni az eseményeket. Az értékrend, az ízlés persze nem levetkőzhető, olykor átüt, néha látszik, mégis, én elemzőként elsősorban elemezni és nem támogatni vagy ellenezni akarok. Ugyanakkor be kellett látnom, hogy időnként lehet, sőt talán kell is kivételt tenni. Ahogy 16 évvel ezelőtt is inkább arról beszéltem, hogy mit tartanék helyesnek, kívánatosnak, ebben a mostani bejegyzésben is erre teszek kísérletet. Akinek könnyebb úgy olvasni az elemzéseket, ha a fejében szereplő skatulyákban el is tudja helyezni a megszólalót, talán ez segítség lehet.

501apokalipszis.jpg 

23:05

Az utóbbi időben több hozzászólásban és levélben is felmerült, hogy illene az ötszázadik posztban túllépni a szokásos semmitmondó, felületes, unalmas, egyrész-másrészt jellegű, bülbülszavú elemzésen, és végre megírhatnám, hogy mit is gondolok "a" helyzetről. A finom nyomás terhe alatt el is kezdtem gondolkodni, de be kellett látnom, hogy az Apokalipszis most munkacímű írás talán nem lenne elég ünnepi, szívderítő. Aztán arra gondoltam, hogy megnézem, voltam-e valaha bizakodóbb, és kis keresgélés után rátaláltam életem első cikkére, 1997 nyarából, igen, 16 évvel ezelőttről, a Horn-kormány időszakából. Utolsó éves egyetemista voltam akkor, s bár a cikk címe nem túl vidám, kétségtelenül voltak illúzióim: a megértéssel és a változtatás lehetőségével kapcsolatban is. S miután ez a cikk nem található meg az interneten, úgy döntöttem, most ez lesz az ötszázadik bejegyzés, hogy néhány nap múlva következhessen az, ami már a máról szól. Az írás fontoskodó, állandóan hivatkozó, kapaszkodókat kereső jellege miatt elnézést kérek, 16 évvel ezelőtt feltehetően a mainál is nagyobb problémát jelenthetett számomra a "legitimációs kihívás", mint ahogy - ez szintén kiderül majd - a mobiltelefont sem nagyon ismertem.

500bastille.jpg

10:10

Kinek az érdeke, kinek az érdeke? – emlékszem régi televíziós beszélgetéseinkre Fricz Tamással a 2002-es választási kampány idejéről, amikor kollégám a felmerülő újabb és újabb ügyek kapcsán rendre erre a szempontra hívta fel a figyelmet. Igaza volt? Persze. A politikát jelentős részben érdekek mozgatják, aki ezeket nem veszi figyelembe, keveset ért meg belőle. De tényleg mindig tudjuk, hogy az egyes szereplőknek mi is az érdekük? S nem lehet, hogy néha a kis érdekek és a nagy érdekek összeütköznek egymással?

 499foto.jpg

süti beállítások módosítása