Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

Utolsó kommentek:

NagyVonalakban 2016.11.19. 20:49:10

Laszlo56: "..... Mi a szabadságot nagyon is naivan, totális értelemben használjuk. Az, az a szabadság ami soha nem is volt és soha nem is lesz. Mivel ilyesmi nem létezik...."

A te szolgalelkű világodban nem létezik ilyesmi...

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

livengood 2016.10.17. 11:43:48

A hétvége legboldogabb magyar embere egy politológus!
...politológia szakon végzett, de büntetőjogásznak készülő Kiss Virág nyert bikinimodell kategóriában...

TG, semmi vagy. :)

index.hu/sport/2016/10/16/kiss_virag_versenyt_nyert_liverpoolban/

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

ubul2000 2016.10.16. 21:23:43

Megint mellélőttéla válasszal, vagy nemérted a mondandivalómat, vagy szándékosan úgy teszel, mintha nem értenéd.
Miután nem vagyok kormánypárti értem én a hozzászólásod lényegét, de nem erről van szó.

A mostani népszavazás - formálisan - nem lett érvényes, de a NEM szavazatok száma meghaladta az eu/nato belépés szavazatainak számát. A ballib azzal támad,hogya kormány ezt NEM veheti figyelembe egy alkotmány módosításnál.
Ha teljesen más témakörben a ballib oldal kezdeményezne egy népszavazást, és hasonló arányban támogatnák a szavazók (3.200.000), de nem lenne érvényes, akkor a ballib oldal hangosan kiabálna, hogy a kormány vegye figyelembe a népszavazás eredményét. KETTŐS MÉRCE

Bejegyzés: Népszavazás: tanács a tanácstalanoknak

chrisred 2016.10.16. 04:48:23

@ubul2000: Ami a legkevésbé sem érdekelné a kormányt, ahogy eddig sem érdekelte.

Bejegyzés: Népszavazás: tanács a tanácstalanoknak

6.Lenin 2016.10.15. 20:52:16

@tölgyes:

Drága Tölgyes!

Mi a toszért lovagolsz faszságokon?

Volt 1 érvénytelen népszavazás.

Volt 1 olyan nagy számú egyöntetű voks, amit nem LEHET figyelmen kívül hagyni politikai bukás nélkül.

Ugyanis nincs egyértelműen kizárva a lehetősége, hogy 1 újabb nagyobb tömegű migráns esetében, de már az itt lévők közül humánusan kimazsolázott söpredéket ne toloncolnák vissza Mo-ra. Nincs erre sem semmiféle biztosíték. Vannak erre utaló kísérletek.

Ebben az esetben a kormány bukna-joggal-hiszen figyelmen kívül hagyna 1 nagyon nagy számú választói akaratot.

Ennek megelőzéséről szól a móka. ezt nagyon is jól tudják az EU-ban.

A kormány, ha biztosítani tudja a 2/3-os többséget alkotmányt módosíthat. Legfeljebb a következő választáson bukik emiatt.

A népszavazásnak semmi köze a menekültekhez?
Ennek az egész cirkusznak semmi köze a német túlterjeszkedéshez, az EU gyengítéséhez?

Tölgyes, neked maradnak a lepkék. Kár minden szóért.

Gyűlölöd Orbánt+ ezt a rendszert, jogod van hozzá, de ezt leszarom. Ez viszont semmiféle előjoggal nem ruház fel arra, hogy marhaságokat írjál, legfeljebb ajánlani tudom, kergess lepkéket.

Nem azok alapján ítélem meg Merkelt, Gyurcsányt,Orbánt, hogy szeretem, vagy gyűlölöm, hanem mit, miért tesz vajon, és az mennyire hasznos, vagy káros másoknak.

Vajon kiknek az érdekei mozgathatják őket. ezek az érdekek 1 kisebbségé, vagy netán a többség érdekeivel azonosak.

Mit hablatyolsz itt jogokról, amikor naponta veszik semmibe, ha az érdekeikkel ellentétes.

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

tölgyes 2016.10.15. 18:37:52

@6.Lenin:
Vlagyimir, Vlagyimir!!

Megint beszél össze-vissza.
Az angolok egy népszavazás után most léptek ki. A svájciak havonta népszavaznak. Országonként eltérnek a szokások. Orbán is irtózott a boltbezárási népszavazástól. Meg is nehezítette a népszavazás kiírását is érvényességét is. Meg is szívta saját szabályai miatt. Most aztán hazudozni kényszerül.
Példa: Ha az angolok népszavazása érvénytelen lett volna, akkor az angolok nem lépnek ki.. DE AZ ANGOL NÉPSZAVAZÁS ÉRVÉNYES VOLT. Érvényes volt, ezért kiléptek.

Ez azonban nem teszi érvényessé a magyar népszavazást. Volt egy érvénytelen népszavazásunk. Ez tény és nem naivitás kérdése. EZ A NÉPSZAVAZÁS A MAGYAR ALKOTMÁNY SZERINT SEM HATALMAZTA FEL SEMMIRE A KORMÁNYT.:( NEM HATALMAZTA FEL MERT ÉRVÉNYTELEN. Ráadásul a magyar alkotmány tiltja népszavazás kiírását alkotmányt érintő kérdésben. Vagyis alkotmány módosítására nem írható ki népszavazás. Ezt a szabályt is Orbán hozta, elődeire támaszkodva.

Orbán politikai hatása: az lenne Magyarország számára a legrosszabb, ha több ország is követné Orbán politikáját. Vagyis a franciák, németek, spanyolok olaszok stb azt mondanák: Németország a németeké stb. Mi németek vagyunk.. és teret engednének a német nacionalizmusnak. A németek lenéznék a magyar nacionalistákat, a franciák szintén. Miért tennék? Mert ez a a nacionalizmus természetéből fakadóan - lenézik a többi nacionalizmust.

Amit a menekültekről hablatyol, annak nincs értelme. Ennek a népszavazásnak semmi köze sem volt a menekültekhez. Okát nem befolyásolja, körülményeit nem változtatja meg, a folyamatot le nem állítja, számukat nem csökkenti stb. Ez a népszavazás egy becsapós politikai hűségnyilatkozat volt Orbán mellett. A népszavazás, így a hűségnyilatkozat is érvénytelen, mert nem érte el az 50%+1 szavazatot a résztvevők aránya. Épp ezért, aki itt győzelemről papol az egyszerűen hazudik.

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

ubul2000 2016.10.15. 10:26:18

@chrisred: Nem értettél meg. Egy feltevést próbáltam felvázolni neked. Tételezzük fel, hogy a ballib oldal kezdeményez egy népszavazást, amely ugyan jogilag érvénytelen lenne, mert nem lenne meg az 50%, de 3.200.000 ember egyetértene a felvetett kérdéssel.
Mi történne akkor, ha ezt egy jobboldali kormány teljesen figyelmen kívül hagyná? Óriási felháborodás, tiltakozás, nemzetközi tiltakozás, stb.

Bejegyzés: Népszavazás: tanács a tanácstalanoknak

6.Lenin 2016.10.14. 13:30:28

@tölgyes:

Az egészből nem sokat értettél meg. Ez politikai kérdés volt.

Létezik 1 olyan kísérlet ma az EU-ban, ahol a német dominancia már másoknak is kezd elviselhetetlen lenni.

Nyilván ez elleni akciók 1ike a migráció, másik a legnagyobb bank elleni támadási kísérlet.Valahol, valakiknek nagyon csípi a szemét ez a német kialakuló fölény.

Mo megpróbál ellenállni ennek az új gyarmatosítási kísérletnek. Mások is, de a függőségük miatt nyilván más eszközökkel próbálkozni.

Egy ilyen komoly-1 ország jövőjét meghatározó kérdésben- hatalmas háttér támogatás szükséges. Ezért kellet ezt felmérni.

Tölgyes!
Ezért tiltották meg Franciaországban, és ezért félnek nyugaton a népszavazásoktól. Ezért mondja Juncker, hogy hová vezetne ez. Megbuknának.

Nem hiszem, hogy ennyire naív lenne, valamikor írtál értelmesebb dolgokat is, de ez legyen ez a te gondod.

Ezt nyugaton tudják, mekkora is ez a felhatalmazás. Kit érdekelnek a jogszabályok, ha politikai érdekek húzódnak meg mögötte.
Majd legfeljebb bocsi, mondják, leszarva esetleg több millió áldozatot.

Milyen humánus megoldás a tengerbe fulladt gyerekek, nők, fiatalok hulláinak ezrei? Érdekel ez valakit?

Tölgyes! Nem kell ORDIBÁLNOD olyasmiért, amit nem vitattam. Persze, hogy jogilag érvénytelen, de az eredmény politikailag nem hagyható figyelmen kívül.

Ez politikai kérdés, EZÉRT IS TÁMADJÁK ÉRTE ORBÁNT, mert félnek a politikai hatásától, akik ehhez értenek.

Tölgyes! Ne feledd a lepkéket.

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

tölgyes 2016.10.14. 12:21:03

@6.Lenin:
Kedves Vlagyimir, Vlagyimirovics!1. Én tudom, hogy Önnek ez a kérdés kicsit bonyolult, de nézzük akkor a törvényt.

A törvény azt mondja: egy népszavazás akkor érvényes, ha azon részt vesz a szavazásra jogosultakból 50%+1 fő. (Talán emlékszik még a régi szép időkre, amikor kötelező volt szavazni, és mindig elment 99% és 99,8% Kádár, Rákosi elvtársra szavazott. Ők tudták, mi a demokrácia. Meg is teremtették a demokrácia feltételeit!!! Akkor nem okozott gondot az érvényességi küszöb!!!)Azt is mondja még a törvény, hogy a szavazatokba nem számítható be az érvénytelen szavazat. Az érvénytelen olyan, mintha el se ment volna a választó.

Gondolom, eddig egyetért velem. Azt sem vitatja, hogy ezt a FIDESZ akarta így! Ő hozta a törvényt. Az ellenzék tiltakozott, de ők, a fideszesek márványba vésték.

2. Gondolom abban is egyetért velem, hogy egy párt, kormány, csoport stb. azért kezdeményez népszavazást, hogy az érvényes legyen. Hiszen senki sem ostoba 15-20 milliárdot kidobni az ablakon, gyűlésekre járni, rohangálni az ország egyik végéből a másikba csak azért, hogy létrejöjjön egy érvénytelen népszavazás. Az érvénytelen népszavazásért nem érdemes harcolni. Munka, pénz és harc nélkül is lehet egy népszavazás érvénytelen.

3. Győzelemnek tehát csak az népszavazás tekinthető, amelyik érvényes. Ha nincs érvényesség, akkor olyan a népszavazás – alkotmányos, jogi értelemben – mint ami meg sem történt. Az érvénytelen népszavazás NEM JOGFORRÁS! (A politikus, politológus rághatja gittet, hisz ebből él.)

4. Láttuk, hogy a kormány sok pénzt (20-30 milliárd), sok erőt (még az önkormányzatokat is megfenyegették), sok munkát (ragasztottak, előadtak, fórumoztak, nyilatkoztak stb.)fordított arra, hogy a népszavazás érvényes legyen.

5. Mindezt azért tette a kormány, mert tudta: CSAK AZ ÉRVÉNYES NÉPSZAVAZÁS GYŐZTES NÉPSZAVAZÁS. Az eredménytelen népszavazás vereség.

6. Ez a népszavazás eredménytelen lett. Kb. 40% elment szavazni, kb. 60% nem ment el szavazni. Ezt a 60 %-ot nem csapom sehová, nem akarom megfejteni, hogy ki kedvéért maradtak otthon. (Téved az ellenzék, ha azt hiszi, hogy ezekre az otthonmaradókra, mint szavazókra számíthat. Ez a 60 % nem akart szavazni egy ostoba kérdésről. Nem ért meg neki a kérdés annyit, hogy elmenjen a fülkéig.)

7. ÉN TEHÁT NEM CSAPOK SEMMIT SEHOVA. NEM TÉTELEZEK FEL SEMMIT. Én csak azt állítom, hogy a népszavazás eredménytelen. Ha eredménytelen, akkor tehát vereség. Azt azonban NEM ÉRTEM, HOGY MIÉRT KELL EGY VERESÉGRŐL AZT ÁLLÍTANI, HOGY GYŐZELEM. EZT A NYILVÁNVALÓ TÉNYT MINDENKI LÁTJA. Ha a kormány nem látja, akkor baj van. Akkor felvethető a kormányzásra való alkalmasság. Miért? Mert ha egy ilyen egyszerű tényt sem lát, akkor hogyan vezet bennünket a zátonyos tengeren??????

Önnek igaza van abban, hogy ezt a győzelmet nem az ellenzék vívta ki. Én azt teszem hozzá: ezt a harcot nem is az ellenzék kezdeményezte. Az ellenzék nem akart ebben a kérdésben csatázni. Ők a boltzár miatt akartak harcolni. Azt a Fidesz nem akarta, meg is gátolta.

Most viszont lezajlott egy érvénytelen népszavazás, amit a Fidesz kikényszerített, akart. ŐK JÖTTEK A NÉPHEZ A POFONÉRT. A POFONT A NÉP AZ ÉRDEKTELENSÉGGEL ADTA.

A fidesz érvényes népszavazást akart, arra sok pénzt költött, az apparátus a belét kidolgozta, az aktivisták járták a házakat, ha nem vigyázok még a seggemre is felkerül egy Nem, Nem, Soha! – plakát. Az erőfeszítésben nem volt hiány. A rendszer csúcsra járt, DE A NÉPSZAVAZÁS MÉGIS EREDMÉNYTELEN TEHÁT ÉRVÉNYTELEN LETT. EZ A NÉPSZAVAZÁS ÉRTELMETLEN IS.

Az érvénytelen népszavazás tehát vereség.

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

6.Lenin 2016.10.13. 20:11:39

@tölgyes:

A nem választók kérdése...

Figyelembe véve az elmúlt néhány év választásait, a választók 30-40 %-a nem szavaz.
Senki nem tudja az okot, azt pedig főleg nem, hogy miként szavaztak volna, ha elmennek.

Aki ezeket hozzácsapja bármelyik valóban aktív szavazathoz,az 1 jó nagy köcsög.
(tulajdonképpen ezzel a köcsög logikával mindig a vesztes a nyertes. Vesztesekre leadott szavazatok + nem szavazók=több, mint az érvényes szavazatok többsége)
Tölgyes ez nagy hiba volt.

Olvastam 1-2 másnak irt hozzászólásodat a piaccal, üzlettel kapcsolatban, fingod sincs hozzá, ezzel kár vitatkozni veled.

A népszavazás jogilag nem volt érvényes, de 1 népszavazásnál (közvélemény-kutatásnál nem lényeges szempont) ekkora 1 irányba mutató egységes véleményt 1 komoly politikai erő nem hagyhat figyelmen kívül, büntetlenül. Csak a köcsögök, és ők meg is teszik jelenleg, ezért is ott tartanak, ahol vannak.

6. éve vergődnek minden különösebb eredmény nélkül.

Tölgyes, mi a toszért foglalkozol politikai kérdésekkel, amikor annyi szép lepke létezik. Miért nem őket kergeted?
Talán több sikerélményt is átélhetnél eme tevékenységeddel.

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

tölgyes 2016.10.13. 14:21:44

@6.Lenin: Lenin, leninovics!

Ne feledje a "nem választók", többen vannak. legyen kicsit óvatosabb a logikázással.

Ami pedig a piacot illeti: nem ritka jelenség, hogy Önnel szart etetnek és eszi is lelkesen.

Vagyis lehet így is, úgy is dönteni. A felelősség az öné. Majd megeszi mindenki azt amit főzött.

Én csupán azt nem értem: miért kell az érvénítelenra azt mondani, hogy érvényes, a vereségre, hogy győztünk.

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

6.Lenin 2016.10.13. 09:44:06

@Lord Meldrum:

Te is válaszolhatnál (magadnak), hogy milyen lehet az a demokrácia, ahol kizársz másokat, mert nem egyezik a te véleményeddel?
Talán te is jobban értenéd, mit is jelent a vélemények szabadsága, és tisztességes-é azt korlátozni.

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

6.Lenin 2016.10.13. 09:38:41

Érdekes emberek a demokrácia féltők.

Simán lehülyéznek több millió választópolgárt, ha nem az ízlésüknek megfelelően voksolnak.

Simán lebirkameneteznek több száz ezer polgárt, aki kinyilvánítja a véleményét.

Mindenki mucsai, náci, stb, aki nem az ő véleményüket osztja.

Drága ballib érzelmű honfitársaim, akkor létezhet a szabad véleménynyilvánítás, ha az nem a tiétekkel azonos.

Téves az a felfogás, hogy demokrácia csak akkor lehet, ha mindenki a ti véleményetekkel azonosulhat csak.
Drága honfitársaim pontosan az az igazi diktatúra , amit ti elképzeltek demokráciának.

A piac lényege is pont az, hogy ami szart ér, mert a kutyának sem kell, bármilyen csillogó-villogó is legyen, az valóban annyit is ér.

1 demokráciában-ami a versenyről is szól egyben- nem lehet olyan törvényt hozni, hogy néha a hülyéket is kell hagyni nyerni, nehogy éjszaka bepisiljenek.

Ha nem a verseny dönti el az alkalmasságot pl a kormányzáshoz, hanem bármilyen kierőszakolt kényszer, majd akkor lehet sivalkodni a demokráciáért.

Addig viszont azon kellene törni a buksit, hogy mivel, és miként lehet meggyőzni a választópolgárokat, hogy titeket válasszanak. Ugyanis ez lenne a szabad verseny a politikában is.

A választók szabadon eldönthetnék, hogy kiket is tartanak érdemesnek a sorsuk rendbe tételére.
Egyszer talán még az is kiderülhet, hogy nem a választók a hülyék, rosszul döntöttek, hanem másért lett ez a döntésük.
Különbséget tudtak tenni az értéktelen, és az értékes (vagy kevésné kártékony között)

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

tölgyes 2016.10.12. 21:23:48

@bircaman maxval szerkesztő:
Ha azt mondanám, hogy bármelyik jelenlegi magyar párt a fidesz fantompártja, akkor nyíltan azt is állítanám, hogy nálunk olyan viszonyok vannak, mint J. alatt Lo-ban, vagy amilyenek az NDK-ban uralkodtak. Én azonban tudom, hogy olyan sötétség mint ott nálunk még Kádár alatt se volt. Látja: még a diktatúrák között is vannak különbségek.
Én csupán azt mondtam, hogy nem elég a demokráciához a több párt... ahogy azt Ön is állította. Ahhoz kell más is. Kell a törvények uralma, kell az információ szabad áramlása, kell a független, sokszínű civil szféra, kellenek az államtól független GAZDASÁGI SZREPLŐK ÉS EGZISZTENCIÁK. És kellenek demokratikus habitusú politikusok, akik nem tesznek úgy mint a SUMER KUTYA, aki a tengerbe merítette vesszejét és azt mondta: ezt mind én vizeltem! A Fideszben ma sok sumer kutya ül.

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

tölgyes 2016.10.12. 21:13:20

@6.Lenin: Engem a Rogán sztori is érdekelt, mint ahpgy annak idején érdekelt a felvonulás sztori is. Emlékezetjavító szerintem segítene magáak.:)

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.12. 19:12:04

@tölgyes:

Azt akarod mondani, hogy a Jobbik, az LMP, s a ballib pártok a Fidesz fantompártjai, mint Lengyelországban a Parasztpárt a kommunizmus alatt, vagy mint a Keresztény-Demokrata Párt az NDK-ban, vagy mint az Agrárpárt Bulgáriában? Ugye, nem?

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

6.Lenin 2016.10.12. 19:11:22

@tölgyes:

Nem szerintem léteznek a seggek, és az azt nyalók, hanem a egyedüli igazság birtokosai szerint, vagyis...

aki nem osztja a véleményüket, az seggnyaló, aki 1etért, az a kiegyensúlyozott véleményeket támogatja.
Mitől kiegyensúlyozott?

Kíváncsi vagy a NOL -ban megjelent véleményekre, de mit tettél, hogy létezni is tudjon? Előfizettél?
Tuti, hogy nem.
Megszünteti a kormány, állítólag.

Már soha többet nem leget 1 hasonló akármit alapítani? Az is meg van tiltva?

Van ma sokszínű tájékozódási lehetőség. Van választék.
Azt nézel, olvasol ami megfelel az ízlésednek.

ami eladó, azt meg is lehet venni. A tulajdonos meg meghatározhatja, mit kezd vele, ha nem lesz érdekes, ő is eladja, te meg megveheted.

Ez a mindenható piac.

Téged érdekel a rogán sztori, engem meg érdekel, hogy miként vezethet 1 éhségmenetet 1 több száz milliót eltitkoló baloldali alelnök.
Meg kell keresni hol találhatók ezek az infók. Vannak, és ez a lényeg.

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

tölgyes 2016.10.12. 18:14:19

@bircaman maxval szerkesztő:
Azt írja: "A legtöbb kommunista ország többpárti volt, de ez nem jelentett valódi választást, hiszen ezek nem voltak független pártok." - ebben egyetértünk.
A kérdés az, hogy mi a pártok függetlenségének kritériuma. Milyen teret kapnak a civil szervezetek (Emlékezzen vissza arra, hogy 2011-ben alapítványok tucatjait szüntette meg a kormány. Mindazokat, amelyek tőle függetlenek voltak. Az érv a takarékosság volt. Most csak az MNB 260 milliárdot költ alapítványokra. Most erről nem esik szó.
A sajtóban hasonló a helyzet. Van egyfajta kormányosodás, amelynek kiemelkedő példája, de nem egyedi esete a nol. Most hoztak törvényt a plakátokról. Gyakorlatilag állami felügyelet alá helyezik a politikai hirdetéseket stb.

Tehát kiüresítik a politikai pártok választásokon való szabad részvételét, de más megfélemlítésekről is lehetne beszélni.

Mi elmélkedhetünk azon, hogy ez még demokrácia-e, vagy ez már nem az. A folyamatok a véleménynyilvánítás beszűkülését célozzák

Bejegyzés: Népszabadság: a demokrácia vége?

chrisred 2016.10.12. 17:43:30

@ubul2000: Tudtommal csak a Liberális Párt kampányolt az igen mellett, szóval legfeljebb az egy szem Fodor Gábor ajvékolna - meg a párt másik két tagja.

Bejegyzés: Népszavazás: tanács a tanácstalanoknak

ubul2000 2016.10.12. 16:15:03

@chrisred:
Sajnos továbbra sem értem mire ez a nagy rugózás az érvényességi küszöb el nem érése miatt. Miután nem ügydöntő népszavazás volt, annak eredménye semmire sem kötelezi a kormányt. (Akkor sem kötelezte volna, ha érvényes lett volna.) A parlamentnek joga az alkotmány megváltoztatása. Azt pedig senki nem kifogásolhatja hogy ezt a döntő többséget, a véleményüket figyelembe veszi.
El tudom képzelni, hogy mi lenne ha fordított arányban lett volna a NEM-ek és az IGEN-ek száma (98% igen, 2% nem, 42% szavazó mellett) és a parlament akkor is módosította volna az alkotmányt (jogilag megtehetné) Mekkora ajvékolás lenne a ballib oldalon, hogy a kormány/parlament nem veszi figyelembe a népakaratot.

Bejegyzés: Népszavazás: tanács a tanácstalanoknak