Miután a pártok semmi érdekeset nem mutatnak, s a kampány egyelőre meglehetősen unalmas, a sajtó – saját jól felfogott érdekében - próbálkozik izgalmasabbá tenni. Már itt is az újabb nagy szenzáció: a szocialisták arra készülnek, hogy az alkotmányos kiskaput kihasználva még ebben a parlamenti ciklusban megválasszák az új, 2010 augusztusától hivatalba lépő köztársasági elnököt. Bár az alaptörvény tényleg nem fogalmaz precízen („A köztársasági elnököt a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább 30 nappal, ha pedig a megbízatás idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított 30 napon belül kell megválasztani.”), a felvetést szívem szerint egyszerűen hülyeségnek (szebben: komolytalannak) nevezném. Ennyi erővel 2030-ig minden elnökválasztást le lehetne rendezni más most, Kovács László két ciklusa után mondjuk Gyurcsány jöhetne, aztán esetleg Mesterházy… Az alkotmányosság azonban nem csupán szöveget és szöveghiányt jelent, hanem szellemiséget és szokásjogot is, márpedig nincs olyan ember ebben az országban (talán még a vicces Szanyi Tibort is beleértve), aki korrektnek tartana egy ilyen megoldást. Ezzel a kérdéssel tehát nem is érdemes bővebben foglalkozni, felmerülésének oka érthető, tartalma nevetséges. Annál inkább izgalmas kérdés, hogy mi lesz majd 2010 nyarán (legkésőbb július 5-ig), amikor az újonnan választott parlamentnek döntenie kell az államfő személyéről.
Azt már tisztáztuk, hogy nagy valószínűséggel a Fidesznek abszolút többsége lesz a parlamentben, így aztán – végső soron a harmadik fordulóban – képesek lehetnek arra, hogy saját jelöltjüket küldjék a Várba. Orbán Viktor a minap világossá tette, hogy nem tervezi a közjogi szerkezet radikális átalakítását, nem lesz erősebb jogkörökkel bíró és közvetlenül választott államfői hatalom – ahogy ezt Stumpf István prognosztizálta korábban. Ha hinni lehet ennek a bejelentésnek, márpedig ennyi idővel a választás előtt életveszélyes lenne a későbbi cselekvéssel ellentétesen fogalmazni, akkor érdemes a mostani kormányzati forma adta keretekben gondolkozni. Ebben a rendszerben az államfői pozíció – bár vannak izgalmas lehetőségei a köztársasági elnöknek: a törvénykezdeményezéstől a vétóig – nem tűnik kívánatosnak a végrehajtó hatalmat akaró politikusok számára. Azaz a Fidesz frontpolitikusai helyett a másodvonalban, de még inkább az értelmiségi-támogatói holdudvarban érdemes nézelődnünk.
Fontos tisztáznunk, hogy a jelöltséghez ötven képviselő támogatása szükséges, azaz 386 képviselővel számolva akár hét induló neve is felkerülhetne a szavazólapra. Ez persze matematika: a feltehetően mamutfrakciót bíró Fidesznek bizonyára csak egy jelöltje lesz, s a kérdés inkább az, hogy vajon az MSZP-nek vagy a Jobbiknak lesz-e egyáltalán arra lehetősége, hogy ellenjelöltet állítson (nem a siker reményében, hanem az alternatíva demonstrálása érdekében – lásd az 1995-ös elnökválasztást).
A Fidesz megfontolásait elemezve lényeges dilemma lehet, hogy mi a szándéka a pártnak a jelenlegi köztársasági elnökkel (ezen a ponton az olvasók tisztánlátása érdekében jeleznem kell, hogy az államfő tanácsadó testületének tagja vagyok - s bár nem ez a szándék vezet, de mondataim, ha valaki így szeretné, akár burkolt korteskedésként is értelmezhetők). Sólyom László elméletileg még egy ciklust vállalhatna, abban azonban nem vagyok biztos (pontosabban biztos vagyok az ellenkezőjében), hogy ő szerepelne a Fidesz kívánságlistáján az első helyen. Sólyom önálló politikus, s bár kétségtelenül közelebb áll az egyébként őt szavazataival a pozícióba juttató Fideszhez, feltehetően egy jobboldali kormány alatt is fontosnak tartaná, hogy megőrizze autonómiáját (például az érdemi mérlegelésen alapuló jelenlegi jelölési gyakorlat folytatásával), s bizonyára arra is ügyelne, hogy az esetleges alkotmányos gubancok kapcsán hallassa hangját (nem csupán vétókkal). Egyszerű költség-haszon számítás után is világos, hogy a Fidesz számára a zsákmányelv alapján megszerezhető elnöki pozícióban jobban mutatna egy irányíthatóbb és/vagy passzívabb politikus. A kérdés csak az, hogy vajon a Fidesznek érdemes-e felvállalnia egy – végeredményét tekintve kétségtelenül komoly nyilvánosságot kapó - szakítást Sólyommal, akit a jobboldali táboron belül – de talán azon túl is - tisztelet övez. Az a Fidesz, amely korábban semmilyen kritikát nem fogalmazott meg az elnökkel kapcsolatban, hogyan indokolná szavazóinak az öt évvel ezelőtt általa támogatott államfő „ejtését”?
Nem szeretném túldimenzionálni a problémát, hiszen egy győzelmi eufóriában lévő párt bizonyára meg tudná oldani ezt a kérdést. A legjobb persze az lenne számukra, ha Sólyom – elődjéhez, Mádl Ferenchez hasonlóan – maga jelentené be a visszavonulását. Ha ez nem történik meg, a Fidesz feltehetően pragmatikus megfontolásokat követ majd: ha meg tudja oldani kommunikációval a váltást, azaz el tudja magyarázni, miért kell a „frissítés” (akár egy jól kitalált újabb előzetes „népakarattal”, mint 2005-ben), a Sándor-palotába költözhet egy Fidesz-közelibb államfő, olyasvalaki, mint például Martonyi János vagy Vizi E. Szilveszter. Ha viszont túl sok erőfeszítést igényel egy ilyen váltás keresztülvitele (ebből a szempontból akár annak is jelentősége lehet, hogy vajon a Jobbik és az MSZP állíthat-e jelöltet), az is elképzelhető, hogy végül mégis Sólyom László újrázása mellett határoz a Fidesz. Egy azonban biztos: bár a döntéshozók fejében bizonyára már most szerepelnek forgatókönyvek, a kérdés nem a parlamenti választások előtt, hanem kizárólag utána - alapvetően az akkori helyzet alapján - dől majd el.
Ezért aztán érdemben elemezni is csak akkor lehet - addig marad a látványos ködszurkálás.