Több bejegyzésben találkoztam azzal a véleménnyel, amit talán így lehetne korrekt módon összefoglalni: „minden politológus hülye, hiszen én ismerek olyan szavazót…” Nem vitatkozva az állítás első felével, fontosnak tartom megjegyezni, hogy amikor az elemzők szavazótáborokról és más kollektív cselekvőkről beszélnek, természetesen nem gondolják azt, hogy a statisztikailag igazolható kijelentéseik minden egyes emberre igazak lennének. Szép példái ennek a pártok közötti mozgások, ahol ugyan nehéz elképzelni tömeges oldalváltó lépéseket - s ezért például a második fordulós átszavazások többé-kevésbé jól kalkulálhatók -, mégis mindannyian ismerünk személyesen olyanokat, akik rövid idő alatt képesek ilyen 180 fokos politikai fordulatokra.
Kedvenc példám ebben a témakörben a Magyar Narancs egyik 2001-es írása, amely a dabasi időközi parlamenti választás második fordulójáról szólt. Mint talán ismert, itt a MIÉP-es Franka Tibor az első fordulóban szerzett 13 százaléka után a második körben már nem állt rajthoz. Az elemzők – szerintem okkal – feltételezhették, hogy csalódott szavazói – ha egyáltalán elmennek – többségében a Fidesz jelöltjét választják. Ehhez képest a lap újságírója talált mást is: „Az persze a politiko-pszichológiai kuriózumok izgalmas világába tartozik, hogy a Narancs a rögtönzött exit-poll során az ócsai 6. számú választókör előtt egy olyan elsőfordulós MIÉP-szavazóra akadt, aki saját bevallása szerint igencsak szimpatizál a párttal, ám MIÉP-jelölt híján most vasárnap a szocialista jelöltet támogatta, miután hosszas gondolkodás után úgy érezte, hogy nem édemes az SZDSZ-es "Nagy Ferit" választania, mert az úgysem győzhet. Szűcs Lajosról (Fidesz-MDF-FKGP) hallani sem akart, "mert az utcában a háza elé, de csak övé elé betonút vezet", miközben a falu útjai „szégyenteljes állapotban vannak".”
Amikor a pártok szavazatvadász stratégiájáról beszélünk, értelemszerűen figyelmen kívül kell hagynunk az ilyen kuriózumokat. Bár vannak kivételek, nagy csodákra nem lehet számítani. Az elkötelezett anti-fideszes szavazókból nem lesz maholnap fanatikus (de még jobb híján sem) Orbán-rajongó, mint ahogy a jobboldali törzsközönség sem fog a kampányban sem Bokros, sem Retkes, sem Mesterházy irányába tájékozódni. Lehet ugyan hosszú távon az árok másik oldalára is kacsingatni, de ehhez egy kampánnyi idő elégtelen. Szabad vadászmezőnek legfeljebb a bizonytalanok tábora kínálkozna, a kutatásokból azonban azt is tudjuk, hogy azok a sokat emlegetett bizonytalanok sem igazán üres lapok; nagyon is látható róluk, hogy egyáltalán melyik pártnak van esélye valahogy táborába csábítani őket.
Azért vezettem be ilyen hosszan ezt a kérdést, hogy jobban érthető legyen az állításom: egy választási kampányban a pártok igazi ellenfelei nem tőlük messze, hanem pont ellenkezőleg: hozzájuk nagyon is közel találhatók. Természetesen a választási győzelemre törő, gyűjtőpárti jellegű politikai erőknek szinte mindenki ellenfél és egyben (választóinak elcsábításával) lehetőség, a kis pártoknál azonban más a helyzet. A politikai balra átfordult, az antifasizmusban is egyre erősebb MDF bizonyára nem remélheti, hogy a kampányban szavazókat rabol a Jobbiktól, ahogy a Jobbik sem hiheti komolyan, hogy mondjuk a csalódott SZDSZ-es választók náluk találnak ismét kényelmes otthonra. Az egymáshoz közelebb lévő politikai erők viszont egyszerre lehetnek nyertesei és áldozatai is a kampányharcoknak.
A szavazókért folytatott versenyben a pártoknak alapvetően négy feladatuk van: minél több őket választó szavazót arra ösztönözni, hogy elmenjenek voksolni (mobilizáció); a velük egyáltalán nem rokonszenvező szavazók választási kedvét csökkenteni (demobilizáció); a bizonytalan, vagy mások táborában lévő, de őket is kedvelő szavazókat magukhoz csábítani (szavazatszerzés); a náluk lévő, de másokkal is szimpatizáló szavazókat megtartani (szavazatvédés).
Ha innen nézzük, talán igazolhatónak tűnik, hogy a 2010-es kampány során ebben az értelemben a Jobbik fő ellenfele a Fidesz, mint ahogy a Fidesznek is elsősorban a Jobbikkal szemben kell megvédenie táborát. A másik oldalon az MSZP számára a legnagyobb veszély az MDF és kisebb részben az LMP. Az MDF számára pedig a bővülés előtt álló legnagyobb akadály – az MSZP-n túl - éppen az LMP, ahogy az LMP esélyeit is alapvetően meghatározza, hogy az MDF képes lesz-e megerősödni, vagy árván maradnak a csalódott volt MSZP-s és SZDSZ-es szavazók. (Az LMP esete bonyolultabb: új párt jellege miatt egyrészt egyelőre kiszámíthatatlan, hogy képes lesz-e olyan kampányra, amelynek következtében egyáltalán észrevehetik a szavazók, másrészt viszont éppen előzmény nélkülisége miatt célkeresztjébe jobbról és balról is sokan beleférhetnek, azaz akár arra is esélyes lehet, hogy – különösen a fiatalok között – a Fideszt is egy kicsit megcsapolja.)
Lehet tehát, hogy a valódi ellenfél egy kampányban közelebb van, mint gondolnánk – vagy mint nyilvánosan beszélni lehetne róla. Mindez nem túl eredeti gondolat, kétségtelen. Éppen ezért lep meg, hogy vannak pártok, amelyek, úgy tűnik, még ma sem látják világosan a helyzetet. Miközben a Jobbik és a Fidesz már hónapok óta következetesen (más-más taktikával) annak tudatában politizál, hogy komoly ellenfelei egymásnak, a baloldalon – különösen a szocialistáknál - mintha hiányozna ez a felismerés. Az MSZP minden lehetséges fórumon pátyolgatja, segíti és időnként megmenti az MDF-et (lásd például az őszi mentelmi szavazást), ami abból a szempontból érthető, ha tudjuk, hogy a jelenlegi ciklusban több alkalommal is baráti kezet kapott Dávid Ibolya pártjától, s a Fidesszel szembeni harcban mindig jól jött a „normális konzervatív” párt. A választások előtt a jelenlegi példátlan válsághelyzetében azonban már inkább az lenne az MSZP érdeke, hogy ne teremtse meg saját utódpártját, azaz ne erősítse tovább (próbálja meg gyengíteni) az MDF-et, amely láthatóan arra készül, hogy átvegye a szocialistáktól a „Fidesz váltópártja” szerepet. Ha az MSZP képtelen lesz visszakapaszkodni a kampányban, talán még azt is megérjük, hogy az MDF és az LMP, amely pártok egyelőre még úgy tesznek, mintha észre sem vették volna egymást, küzdenek majd az árván maradt balliberális szavazókért.