Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
13:05

Emlékszik még valaki arra, hogy ki szerepelt 2002-ben a Fidesz országos listájának második helyén? Igen, közvetlenül Orbán Viktor mögött, aki amúgy 1990 óta minden választáson a Fidesz listavezetője volt, s feltehetően most is az lesz. Nos, akkor éppen Fidesz-MDF közös listával volt dolgunk, amelynek első tíz helye így alakult: Orbán, Dávid, Harrach, Pokorni, Áder, Kövér, Szájer, Várhegyi, Varga és Gyürk. Bizony, a helyes válasz Dávid Ibolya - aki most talán Bokros Lajos mögött lesz második. S azt tudja valaki, hogy az MSZP mostani listavezetője, Mesterházy Attila hányadik volt ugyanekkor pártjának országos listáján? Az előkelőnek nehezen nevezhető nyolcvanharmadik helyet kapta, közvetlenül Veér András mögött.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert a héten az MSZP elnöksége és választmánya megküzdött az országos listás helyekért, s a média is meglepően széles körben tárgyalta a fejleményeket: elemzők elemezték, publicisták véleményezték, politikusok kommentálták. Azt is tudni lehet, hogy Szili Katalin állítólag megsértődött, mert párton belüli riválisa és rosszakarója, Gyurcsány Ferenc megelőzte volna őt, mire a volt házelnök kijelentette: nem kíván szerepelni a megújulást és a változást nem tükröző országos listán. (Szili amúgy 2002-ben Medgyessy és Kovács mögött a harmadik volt, Gyurcsány azon a választáson nem indult, akkor még Medgyessy szürkebarátjaként ténykedett.) Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője (aki 2002-ben még szintén háttérembernek számított – régi szép idők: a választás után pár hónapig hetente együtt elemeztünk az akkor indult Hír TV-ben Kóczián Péter műsorában) fontosnak érezte, hogy kommentálja a szocialisták listaállítását: "innen pár száz méterre, a Magyar Szocialista Párt székházában a múlt emberei a múlt listáját állítják össze” – mondta példás tömörségbe csomagolva az üzenetet.

Bizonyára szórakoztató lenne kimutatni, hogy melyik párt listája változott többet választásról választásra, biztos lesz is olyan, aki (mert érdeke) ezt megteszi majd. Mondjuk én tényleg nehezen értem, hogy a (minél több) változás miért önérték, ahogy erre Szili és Navracsics nyilatkozata is hivatkozott, s ahogyan erre – a „leválthatatlan” Orbánra célozgatva – általában a baloldali véleményvezérek is rendre utalni szoktak. Ezzel az erővel most az úgynevezett „Új SZDSZ” lehetne a trendi erő: pedig az ottani változás, amelynek következtében bizonyára senki sem lesz most a lista elején a 2006-os országos lista első tíz helyezettje közül (ha egyáltalán a párt képes lesz listát állítani), inkább nevezhető szétesésnek, mint reményteli megújulásnak.

De bárhogy is van, fontos lenne belátni, hogy az országos listák politikai jelentősége finoman fogalmazva is korlátozott. Miután ezekre közvetlenül szavazni nem lehet, a választók legfeljebb a listavezetők személyét ismerik, a listával nem találkoznak, a pártok frontpolitikusait pedig nem a listán elfoglalt helyük alapján azonosítják. A politikusok számára természetesen kiemelt jelentőségű, hogy milyen sorszámot kapnak: a biztos befutók között a párton belül elfoglalt helyük, azaz hatalmi- és presztízs szempontok miatt fontos a sorrend; míg a parlamenti helyük elvesztésétől rettegők esetén egzisztenciális érdek, hogy valahogy bejutó(nak gondolt) helyet kapjanak. A lista továbbá lehet egyfajta üzenet és szimbólum is (ebben az értelemben valóban elgondolkoztató például Gyurcsány negyedik helye, mint ahogy a vállaltan gyurcsányista Debreczeni József kilátásba helyezett megjelenése is az MDF listáján), de azért ebből nagyon messzemenő következtetéseket (változásról és változatlanságról, múltról és jövőről, párton belül és párton kívül) én biztosan nem vonnék le. Úgy értem: csak ebből - nem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr881577693

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A gyűlölet karmestere 2009.12.07. 12:45:29

A mi dolgunk nem az, hogy az elmúlt nyolc év sérelmeit hánytorgassuk fel - mondta Navracsics, majd a szocik friss választási listája kapcsán ugyanazzal a lendülettel elkezdte felhánytorgatni az elmúlt nyolc év sérelmeit, egészen pontosan Gyurcsány &...

Trackback: A megújulás listája 2009.12.06. 15:41:11

Elkészült a szocik választási listája, íme a lista első húsz neve, amiről egy hét múlva a kongresszus fog szavazni - feltehetőleg kevés izgalommal körítve: "Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, Lendvai Ildikó pártelnök, Kovács László volt uni...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2009.12.06. 13:26:10

"a biztos befutók között a párton belül elfoglalt helyük, azaz hatalmi- és presztízs szempontok miatt fontos a sorrend"

Annyit jegyeznék meg, hogy a szocialisták listája nem csak presztízs, hatalmi vagy egzisztenciális szempontokat tükröz... átolvasva a névsort kitűnik, hogy bizony a mentelmi jogra hajtó felettébb gyanús alakok kaptak "biztos befutó" helyeket. :)

forrestg 2009.12.06. 13:26:32

Kedves Gábor! Szeretnék valamit kérdezni. Tudom, hogy az országos listát (ami minimum 58 mandátumot jelent a parlamentben) a pártokra leadott töredék-szavazatok alapján osztják ki (de csak az 5% fölöttiek részesülnek belőle). A kérdésem a következő: a területi listákra vagy az egyéni jelöltekre leadott (és ott nem hasznosult) szavazatok töredékeit számolják-e? Válaszod előre is köszönöm!

forrestg 2009.12.06. 13:29:18

@freehckr: jó és fontos meglátás volt. Úgy gondolom, 2010-ben, minden pártnál más az országos lista jelentősége. Hisz a Fidesz esetében előfordulhat, hogy csak minimális számú mandátumuk fog innen származni, a szocialistáknál már várhatóan több (de ők azért kapnak majd a területi listákról is), a Jobbik helyzete hasonló, míg az MDF - ha bejut egyáltalán - vélhetően még területi listás helyeket sem fog szerezni, így nekik az országos lista az egyetlen bejutásai esélyük.

2009.12.06. 13:43:59

@freehckr: bingó...:)

Ugyanakkor Kovács Laci pénze is benne van jelentősen, mert azt a korrupt, vén bakkecskét normális párt a képességei miatt már jól kiebrudalta volna...

Szóval nem változott itt a rómaiak óta semmi, csak a díszlet változott, mecénások nyomják a pénzüket és kapnak a szenátusban helyet.

És nőnek a politikában helye nincsen, mert pl. ez a Szili is olyan hisztis, hogy csak na. Most vagy vagy cseréljen férjet, vagy szedjen nyugtatót! Mondjuk veszítenivalója sok nincs, annyi pénzt össze"keresett", hogy a kamataiból már megél.

A listákról: nincsenek örök barátságok, csak örök érdekek, és ez hol lenne legjobban alkalmazható, mint a politikában? Dinók kora nem járt le, mert a legvastagabb bőrűek itt maradtak "homo politikus" alakban. A krokodil se bírná őket megenni..:D

török gábor 2009.12.06. 13:59:58

@forrestg: mindkettőt, azaz az egyéni választókerületek első érvényes fordulójában keletkezett összes, mandátumot nem eredményező, illetve a területi listán mandátumhoz nem számító szavazatok egyaránt az országos listára kerülnek azoknál a pártoknál, amelyek a területi listás szavazatok országos összesítése alapján átlépték az öt százalékos küszöböt. a gyakorlatban 80-20% körülbelül a "felkerülő" szavazatok aránya a két ág között.

Arivistus 2009.12.06. 14:36:05

Szerintem azért számít az MSZP országos listája, mert az MSZP volt már minden: volt osztogatás, voltak "reformok", voltak "bársonyos reformok"; a válsághoz való viszony szerint volt már "minket nem fog érinteni, ez csak a Fidesz marhasága", és volt olyan, hogy a "a Fidesz nem működik együtt a válságkezelésben", ráadásul e kettő álláspontot kb 48 óra választotta el egymástól.

Szóval az MSZP annyira "sokszínű", hogy itt igenis jelentősége, üzenete van a listán elfoglalt pozícióknak.

loláb 2009.12.06. 14:36:43

Emlékeim szerint a szavazólapon az országos lista első öt helyezettje szerepel. Biztosan jó ötlet volt a szociktól, hogy a negyedik helyre rakták Gyurcsányt, aki így még éppen ráfér a szavazólapra?

forrestg 2009.12.06. 14:56:25

@loláb: Rosszul emlékezel Barátom. Az országos lista semmilyen, Eléd kerülő szavazólapon nem szerepel. Amikor Te bemégy a szavazófülkébe, akkor a lakóhelyed szerinti területi lista (megyei illetve budapesti) kerül eléd. Vagyis, ha gyurcsány ferenc nem teteti fel magát pl. egyik területi listára sem, akkor úgy lehet parlamenti képviselő, hogy a nép sehol nem találkozik a nevével (csak a hírekben).

forrestg 2009.12.06. 14:58:23

@Letícia: Kovács Laci indítása tényleg érdeke. Benne lehetnek vastagon a személyes ambíciói és olyan érvet is olvastam, mely szerint ő (74 éves!) tudja megszólítani a hagyományos MSZP-törzsszavazó nyugdíjas-generációkat.
Szili erősen képmutató, hisz az országos listán ugyan nincs rajta, de ő vezeti a Baranya megyei listát, így parlamentbe jutása borítékolható.

2009.12.06. 15:00:47

@forrestg: ebben lehet valami, de hát mit akar már 74 évesen?

SzucsCsaba 2009.12.06. 15:23:50

Kedves Gábor,

Azt írta legújabb bejegyzésében, hogy az országos (és igazából a területi) lista politikai jelentősége csekély. Ez bizonyára így is van.

Azt is írta, hogy politikusi jelentősége annál érdekesebb. Ez is így lehet.

No, és mi van a politológusi, elemzői jelentőségével ezen listáknak?! Szerintem nagyon is fontos lehet, úgy mondanám, egyfajta indikátora az MSZP aktuális belső erőviszonyainak. Ebből a szempontból szerintem nagyon is árulkodó és nagyon is sok kiolvasható az országos, illetve a területi listákból.

Véleményezői jelentőségét forrestg esetében már olvashatjuk is: egy határozott véleményt alkot az egyik megyei lista kapcsán (blog.hu/user/347756) :)

Üdvözlettel.

SzucsCsaba 2009.12.06. 15:27:57

Bocsánat, a helyes link forrestg említett véleményére a következő:

torokgaborelemez.blog.hu/2009/12/06/20_kit_erdekel_az_orszagos_lista/fullcommentlist/1#c7899270

Az előző az adatlapjára mutat...

forrestg 2009.12.06. 15:35:02

@Letícia: a kérdés helyénvaló. belső információ híján nyilván nem tudjuk megmondani, csak sejtéseink lehetnek (amelyekben akár tévedhetünk is). Pl. pénzkeresési vágy, a hatalom édes érzete, biztos mentelmi jog stb.

forrestg 2009.12.06. 15:36:14

@SzucsCsaba: fontos dolgot vetettél fel. én is szívesen olvasom, ha akár Gábor, aki közülünk/közületek valaki az MSZP belső hatalmi viszonyainak elemzésébe kezd.

forrestg 2009.12.06. 15:39:31

@SzucsCsaba: egyébként úgy tudom, hogy az MSZP hivatalos álláspontja, hogy minden területi listát az adott megye MSzP-elnöke vezet. Ezek szerint gondolom Szli lehet az MSZP Baranya megyei elnöke.
Érdemes lenne részletesen megnézni, hogy melyik megyében hány listát mandátumot osztanak ki egyáltalán és azt is, hogy megyénként az MSZP-nek (és a többi pártnak) hány mandátumra lehet esélye. Pl. ha egy megyében mondjuk 8 listás mandátumot osztanak ki és ott mondjuk az MSZP 20%-ra áll, akkor ott 1-2 mandátumot szerezhetnek.

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.12.06. 15:47:05

"Kit érdekel az országos lista?"
Engem egy kicsit. nen nagyon, épp csak annyira, hogy kissé utálom a puszta létét és nehezen tudom magamévá tenni a létezése mellett szóló érveket.

Esetleg megszűnhetne?

Robinzon Kurzor 2009.12.06. 16:03:57

@Vérnűsző Barom:

Az országos lista szolgál a töredékszavazatok kiosztására.

Ha megszűnne, az jelentősen átalakítaná a választási rendszert, sokkal nagyobb mandátumarányú győzelmek-vereségek lennének mint eddig, ha minimálisnál nagyobb különbség van a győztes és a vesztes országos támogatottsága között, akkor gyakorlatilag értelmüket vesztenék a kétharmados törvények, mert nagyon könnyű lenne kétharmaddal nyerni.

2009.12.06. 16:05:33

@forrestg: hát erre én is kíváncsi vagyok, egynek örülök, fafejszanyitibor sehol se sincs...:)

Stoney Hill Billy 2009.12.06. 16:08:04

Csak a szocik listájának van jelentősége, az pedig nyilvánvaló:
a megyék első 2 emberén kívül "szocialista politikus" csak erről a listáról juthat be a házba.

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.12.06. 16:15:53

@Robinzon Kurzor: Igen, ezt eddig értem is, tök jól hangzik.
Csak egyben ennek a rendszernek köszönhetően lehetnek az országnak olyan vezetőji, akiket speciel senki se választott meg ilyesmire, "csak" valami jobban-rosszabbul elsült pártgyűlésről bukkannak fel. Azt meg nem nézi senki, oda hogy a fenébe kerültek (lsd. Gyurcsány pár évvel ezelőtt)

Talán meg kéne szűnnie,és jelentősen át kéne alakiítani a választási rendszert.

Kezdve ezzel, majd folytatva a létszámmal,és befelyezve a büntetéssel szankcionált pártfegyelmes szavazósdival, meg a képviselő visszahívásával.
Remek olvasgatni, hallani, látni, ahogy a megválasztott képviselő nem a választókerületének lakosságát, hanem az őt delegáló pártot képviseli.

Remek dolog, csak ezt nem demokráciának, választott képviselőnek hívják, hanem valami egyébnek, és ez esetben - pusztán a tisztánlátásért - egyszerűen nevezzük át valami másnak, ne keverjük bele a demokrácia foglamát.

statez 2009.12.06. 16:19:58

Akárhogy is, Gyurcsány 4. helyének üzenetértéke van. Egyszerre üzen vele Gyurcsány és pártja: itt vagyok, akár vissza is jöhetek. Miközben már most csúcsra járatva zajlik az Orbánnal való rémisztgetés a hivatásos rettegők, mindenek előtt Debreczeni vezetésével, a szocik vannak annyira ostobák, hogy maguk ijesztgetik a választókat, és azt még véletlenül sem bízzák az ellenzékre...

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.12.06. 16:26:54

Buta vagyok, politikailag képzetlen, és nagy valószínűséggel az állampolgári vizsgán is megbuknék, ami azért pár kínainak, afgánnak is sikerül.

Nem is csoda, ha nem értem ezt az egész vircsaftot, amit demokráciának hívunk.
Van ugye a választó, aki elmegy szavazni, és voksol valakire. Aki vagy egy párt tagja, vagy nem, de most legyen párttag.
Sok pártagot megválaszt a sok szavazó. Az egyik párt tagsága kicsit többet, a másik kicsit kevesebbet kap, a harmadik egészen picurit, de ettől még ezek ketten megbeszélik egymás közt, hogy majd ők ketten együtt, és akkorjó lesz, mert fényes győzelmet aratnak, míg a mindkettőhöz képest tulképp többséget kapó társulat veszít.
Ezt se értem,pláne akkor, ha a picike eltűnik, akkor miért marad mégis a másik kicsi hatalmon. De mindegy.

Nekem - mint politikailag ostobának - az lenne a logikus, ha megnéznék, kire, hányan szavaztak, majd a kormány szépen ennek arányában nekilátna felelősségteljes, országépítő tevékenységének, és együtt próbálnák meg ezt a remek vircsaftot elvezényelgetni.

Ugyanis az ország fele (nagyjából( az egyikre, a másik fele (nagyjából) a másikra szavazott. Azaz az ország egésze ezt a kettőt akarta a parlamentben látni.

A jelen esetben gyakorlatilag az ország fele (nagyjából) mehet a levesbe vesztesként, a másik fele ünnepelheti a győztest, miközben nem szerzett többséget.

Akkor most hogy a fenében is van ez az egész?

forrestg 2009.12.06. 16:33:01

@statez: gyurcsány listára helyezése azért érdekes, mert sok balos szavazót hallani (pl. ATV-re betelefonálót), akik hatalmas gyurcsány-fanok. Szóval hozhat nekik szavazatokat.
Az pedig biztos, hogy vissza akar térni a hatalomba.

forrestg 2009.12.06. 16:39:24

@Vérnűsző Barom: fontos dologra tapintasz rá. A demokrácia nevében diktálta törvényeinket az 5%-os SZDSz és nem szólhatott bele a 40-50%-os Fidesz.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.06. 16:40:12

Az országos listákra azok a politikusok kerülnek, akik nem tudnának egyéniben győzni.

Mert sok pofáraesés volt már ebből.

Orbán, a nagytudású, kétszer indult egyéniben, mire belátta, hogy utálják és csak töredékszavazatokkal juthat be.
Talán Kuncze volt az, aki pártelnök létére tudta hozni az egyénit, de ebben sem vagyok biztos.

Az meg, hogy ilyen Wittner Mária féle emblematikus autszájderek is vannak a listán, inkább csak bosszantásra jó. A saját embereikbe törlik így a lábukat.

forrestg 2009.12.06. 16:40:19

@Letícia: Tudsz valamit Szanyiról? Hányadik a listán? Az is érdekes lehet, hogyan számolták ki, hogy a listájuk 75. helény álló Szilvásy még befuthat.

forrestg 2009.12.06. 16:42:44

@simonmondja.: Szerintem ez a kijelentésed kicsit pontosításra szorul. Ugyanis vannak olyan biztos választókerület az országban (főleg a Nyugat-Dunántúlon), ahol Orbán Viktor biztos győzött volna egyéniben is.
Kuncze azért tudott győzni, mert a szocik visszaléptek a második fordulóban.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 16:46:05

Nem értek egyet a poszt főüzenetével, mert az országos lista első 20-30 helyének igenis olyan üzenetértéke van, ami nem hagyható figyelmen kívül.

Főleg akkor nem, ha egy mélyrepülésben lévő párt a politikailag megbukott embereit tolja előre. Ez jelzés arra, h képtelenek megújulni...

A Fidesz sohasem bukott akkorát, h nagygenerálon kellett volna gondolkodnia, ráadásul választásról-választásra növelte az elsőfordulós, %-ban kifejezett eredményét.

Az szdsz rossz példa annak bizonyítására, h szükségtelen a megújulás, mert ők meg a ló túlsó oldalára átesvén, figyelmen kívül hagyták azt, h a folytonosságot is fel kell mutatni.

Összességében a szocik helyében az első 20-ban kb. 10-12 új arcot toltam volna be. Az ő szempontjukból kell az első 20-ba gyurcsány, Lendvai, s még néhányan, de a többi helyet a Botka-féléknek kellett volna adniuk.

Nagyjából úgy gondolom, h 4 évente, ha nincs semmi különös a párt életében, akkor is kell cserélni kb. 1/3 arányban, de ha olyan válságosan elkúrt a párt népszerűsége, mint a szociké, akkor jobb, ha kb. 60%-ban cserélnek.

Az szdsz teljes cseréje hiba, mert a folytonosság igazolására mindenképpen szükség van legalább 30-40%-nyi régi arcra.

Én úgy gondolom, h a politikai választás manapság leginkább szimbolikus kérdéseken áll, vagy bukik. És az országos lista szimbólum, méghoz6zá a fontosabbak közül.

De ami valóban pregnánsabb, erősebb szempont: kik lesznek a kampány fő arcai, ki az a 4-5 fő, aki napi szinten megnyilatkozik, nyilvános fórumokat, városi nagygyűléseket tart, elmegy tv vitákba, stb... Márpedig ilyen helyekre a lista előkelő helyéről küldik az embereket, és ezen a ponton a két dolog összefügg. Túlragoztam...

Üdv.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 16:50:10

@forrestg:

Szilvásy vsz akkor futhat be, ha listán kapnak 20-25%-ot a szocik, de nagyjából az összes választókerületet elveszítik egyéniben. Valami ilyesmi, de Török úr biztosan jobban tudja...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.06. 16:52:58

@forrestg:
Tényleg?
Most nagyon megdicsérted Orbánt.
Kétharmados győzelemre készül és akad olyan szélsőnyugati mesgye, ahol győzhetne egyéniben egy Akárki Egyed ellen.

drkovax 2009.12.06. 16:54:48

@simonmondja.: Jelenleg is egyéni képviselő (Kalocsa) a KDNP elnöke, Semjén Zsolt. Csak azért, hogy tudjad.

pistii 2009.12.06. 16:57:51

@simonmondja.: Orbánt utálják? Ez jó. Ekkora baromságot mondani csak egy mszp-hívő képes.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 16:59:12

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

Az is számít, h az 1-74. közöttiek közül hányan kerülnek be a megyei és fővárosi listákról

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.06. 17:02:22

@drkovax:
Ja, az egy pártelnök? Tényleg.
Talán azért választották meg, mert nulla az ismertsége.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.06. 17:03:39

@pistii:
Te szereted... Hát tudod, nincs ezzel mindenki így. Valahogy tedd túl magad rajta.

ben2 2009.12.06. 17:03:55

@forrestg:
"Az pedig biztos, hogy vissza akar térni a hatalomba."

Gyurcsány visszatérésének pusztán elméleti lehetősége is nagyságrendileg több szavazót ijeszt el a szocialistáktól, mint amennyit hoz.
Gyurcsány mára a politikai bűnözés és a hazudozás archetípusává nőtte ki magát. Aki ezt nem így gondolja, az amúgy is elmegy választani és akkor is az MSZP-re szavazna, ha az országos lista összes helyezettje pedofil tömeggyilkosságot követett volna el. Matematikailag tehát nem indokolható Gyurcsány 4. helyezése. Ez egy kétségkívül elhibázott szimbolikus gesztus. Megint csak a szokásos Gyurcsány-nyomulásnak lehetünk tanúi, aki - mint ahogyan azt már megszokhattuk tőle - képtelen a pártja érdekeit a saját személyes érdekei elé helyezni. A jobboldal legnagyobb szerencséjére - teszem hozzá.
Egyébként az országos lista körüli felhajtást egyértelműen az MSZP gerjeszti, így akarnak olyan médiafelülethez jutni, amely legalább nem érint bűntetőügyeket. A Fidesz max. lereagálja a hype-ot a maga stílusában. Lehet, hogy Török Gábor nem tudja (vagy akarja) értelmezni, de "A múlt listája" kifejezés egyértelműen a jobboldalnak szóló szlogen, lényege nem az, hogy ki hányszor szerepelt már országos listán, hanem hogy ki mennyire kötődik a kommunista diktatúrához, mennyire gazdagodott meg belőle, illetve mennyiben köthető a személye az elmúlt 8 év kormányzati elkúrásaihoz és bűncselekményeihez.

2009.12.06. 17:06:53

@malac69 gerinckutató blogkalandor: menj már, hogy sose bukott akkorát a fityeszed...nem, csak nem nyert, és szerintem ez pont elég!

@forrestg: mszp.hu/public/downloads/pdf/valasztmanyaltaljavasoltlista.pdf

Sehol se találom!:) Ami nem baj, egyéniben indult nálunk itt, de szerintem itt neki nincs esélye.

2009.12.06. 17:08:32

@pistii: én speciel utálom!:)

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.12.06. 17:08:37

Jól látom, hogy a választók jelentős része nem azért megy el szavazni, mert a választókerületében induló képviselőjelöltre akar szavazni? AKit esetleg imser, tisztel, tralala, hanem az általa utált aktuális orbánygyurcsánkuncemikorki ELLEN? Hogy nehogy már az kerüljön hatalomra, mert akkor jajj, mi lesz.

A maradék zöme meg pont a liblingjekén számontartottra megy voksolni, noha se az orbán, se a gyurcsány, se a többi kedvence NEM indul a választásokon.

A választók jelentős része meg el se megy szavazni. Nem azért, mert tüntetőleg kiáll így valamelyik társulat mellett, hanem mert némi rutinnal rálegyint: úgysincs semmi értelme.

Páran meg elmennek szavazni. Tudatosan jól átgondoltan, bízva az emberükben, pártjukban. Na, őket basszák át a legjobban.

Robinzon Kurzor 2009.12.06. 17:21:17

@Vérnűsző Barom:

Mondjuk alapvető kérdés, és előbb ezt kellene eldönteni, hogy a parlamenti képviselőnek a lokális érdeket kell-e képviselni (lásd költségvetési módosító a helyi temető központi forrásból való felújítására), ami egyébként vagy létezik vagy nem; avagy a parlamentben kell a szerepe szerint (kormány v. ellenzék) és bizony pártja politikája által meghatározottan ellátni a feladatát, országos szinten.

Vagyis bár politikus, de "ért" valamihez, ezen a területen részt vesz a törvények készítésében, a kormány munkájának ellenőrzésében, stb.

Szerintem a sok kvázi független egyéni képviselő esetén még a jelenleginél is rövidebb távú szempontok alapján nyomnák a gombot.

Ez a 4 év is kevés nagyon sok ügyben, de ha minden képviselő felett ott lebegne egy 1-2 hónap alatt lezavarható visszahívási eljárás, akkor soha semmi olyan nem szavaznának meg, aminek a megtérülési ideje ennél hosszabb, mert a mindenkori ellenzék azonnal felhergelné a népet.

Szerintem.

Bambano 2009.12.06. 17:30:21

Nem az a nagy dolog, ha változik a lista, hanem az, ha kikerül a gagyi és bekerül a jó... És az a gáz, ha bent marad a gagyi és nem kerül be a jó...

Én szeretnék elolvasni egy vaskosabb posztot arról, hogy Szili mitől ekkora tényező? Amit láttam tőle, az alapján kb. maximum szavazatszámláló lehetne a választásokon...

statez 2009.12.06. 17:41:50

@forrestg: Csakhogy az átlagos magyar választó nem szokott az ATV-be telefonálni, ha ezeket elijesztik Gyurcsánnyal, viszont megnyerik azt a néhány hülyét, akinek nincs jobb dolga, mint az ATV-be telefonálni, abból csak méretes zakó lesz, és még csak elfogadható vereség sem.

2009.12.06. 17:44:39

@statez: én sem értem, mit keres gyurcsány a mszp egén????

forrestg 2009.12.06. 17:56:18

@simonmondja.: nem értettél pontosan. Pár hónapja alaposan végigböngésztem az összes magyar választókerület győzteseit 1994-től 2006-ig. Van kb. 20 olyan választókerület, amelyik még 1994-ben (!!!) sem MSZP-t választott (és még több olyan van, ahol '94 kivételével soha nem győztek a szocik), azaz Orbánnak nem csak 2010-ben, hanem 2002-ben és 2006-ban is gond nélkül tudtak volna biztos egyéni bejutást találni. Ő tehát nem ezért nem szokott egyéniben indulni.

forrestg 2009.12.06. 17:58:09

@statez: igen, ebben igazad lehet. Az egyik lehetőség, hogy elsősorban a saját híveik (ATV-be telefonálók) mozgósítására koncentrálnak és ezért kell Gyurcsány, a másik lehetőség az, hogy nem is mérlegelnek, hanem egyszerűen a párton belül ilyenek az erőviszonyok.
Szerintem továbbra is van esélye az MSZP-nek áprilisban jó eredményre.

forrestg 2009.12.06. 18:00:16

@Bambano: Szli képvisel az MSZP-ben egyfajta "népnemzeti" vonalat és lehet, hogy a tagok között van támogatottsága. Ismert arc, akire minden kampányban szükség lehet. A parlament elnöke volt. Mint ember, amúgy szerintem nem sokkal különb gyurcsánynál, mert kifelé mindig elmondja, hogy mennyire nem ért egyet mindennel - majd mégis mindent megszavaz.

forrestg 2009.12.06. 18:03:06

@ben2: "Gyurcsány visszatérésének pusztán elméleti lehetősége is nagyságrendileg több szavazót ijeszt el a szocialistáktól, mint amennyit hoz.
Gyurcsány mára a politikai bűnözés és a hazudozás archetípusává nőtte ki magát. Aki ezt nem így gondolja, az amúgy is elmegy választani és akkor is az MSZP-re szavazna, ha az országos lista összes helyezettje pedofil tömeggyilkosságot követett volna el. Matematikailag tehát nem indokolható Gyurcsány 4. helyezése. Ez egy kétségkívül elhibázott szimbolikus gesztus. Megint csak a szokásos Gyurcsány-nyomulásnak lehetünk tanúi, aki - mint ahogyan azt már megszokhattuk tőle - képtelen a pártja érdekeit a saját személyes érdekei elé helyezni. A jobboldal legnagyobb szerencséjére - teszem hozzá.
Egyébként az országos lista körüli felhajtást egyértelműen az MSZP gerjeszti, így akarnak olyan médiafelülethez jutni, amely legalább nem érint bűntetőügyeket. A Fidesz max. lereagálja a hype-ot a maga stílusában. Lehet, hogy Török Gábor nem tudja (vagy akarja) értelmezni, de "A múlt listája" kifejezés egyértelműen a jobboldalnak szóló szlogen, lényege nem az, hogy ki hányszor szerepelt már országos listán, hanem hogy ki mennyire kötődik a kommunista diktatúrához, mennyire gazdagodott meg belőle, illetve mennyiben köthető a személye az elmúlt 8 év kormányzati elkúrásaihoz és bűncselekményeihez." Nagyon jó, amit írtál, lényegileg egyet is értek vele. Mégis, legalább elméleti szinten, figyelembe kell vennünk annak esélyét, hogy Gy. F. bizonyos csoportok számára lehet pozitív mozgósító erő. Szerintem még akár olyan SZDSZ-es "anti-Orbánisták" számára is, akiknek elsődleges a nagytőke technokrata képviselete.

forrestg 2009.12.06. 18:05:27

@malac69 gerinckutató blogkalandor: igen, azt hiszem szilvásy 75. helyes esélyeit ők is ugy kalkulálták ki, hogy legalább 25%-ot szereznek (erre szerintem is megvan minden esélyük, hisz mostani kb. 1 millió szavazójuk mellett mág van másik 1 millió hívük, akiket csak el kell vinni valahogy), és számolnak egyéni győzelmekkel is. Ez utóbbi már nehezebb diónak tűnik.

kisszines 2009.12.06. 18:07:09

@Vérnűsző Barom: lehetne olyat, hogy meghackelnénk a jelenlegi parlamentet a nevezzük mondjuk "kozvetlen" párttal.

a kozvetlen párt így működne:

1:a kéviselkőket a jelentkezők közül véletlenszerűen választjuk
2:a képviselő, minden esetben a választókörzetéből regisztrált felhasználok döntésének megfelelően szavaz
3:ha a regisztrált felhasználók döntésképtelenek, vagy vmilyen okból elérhetetlenek, a képviselő pénzfeldobással szavaz
4:a kozvetlen párt parlamenti létszámát mondjuk 1/3-ban korlátozza, semmiképpen nem akar programot alkotni, csupán a választók véleményét biztosítja a parlamentben.

igy valahogy:
www.szanalmas.hu/show_post.php?id=62102

forrestg 2009.12.06. 18:07:45

@simonmondja.: nem hiszem, hogy Semjén Zsolt ismertsége nulla lenne. Nyilván azért választották meg, mert egy elsősorban inkább jobbra hajló választókerületben ő volt a jobboldal (Fidesz-KDNP) közös jelöltje. Figyeljetek a választási földrajzra mindig!

Balt 2009.12.06. 18:14:55

@simonmondja.: Nyugi, Orbán is kb. 2/3-dal győzne akárhol, még egy angyalföldi vk.-ben is. És könnyen lehet, hogy ott is a Jobbik lenne a második.

forrestg 2009.12.06. 18:15:46

@Balt: Lehet, hogy tényleg ez történik áprilisban. Akkor újra kell írni a magyar politológiát...

tlac 2009.12.06. 18:16:23

a legnépszerűbb Dávid Ibolya, MDF elnök Tamásiban pár százalékot kapott rendre. Ott ismerik. Most más választókörzetbe tette magát.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 18:16:53

@Letícia:

Na nézzük, mekkorát bukott a Fidesz (csak I. fordulót nézem, mert az mutatja legjobban az arányokat):

1990. 8,95% kb. 440ezer szavazó

1994. 7,70% kb. 420ezer szavazó

1998. 28,2% kb. 1.263ezer szavazó (és ezzel a szar eredménnyel nyertek, mert dr. Torgyán)

2002. 41,07% (mdf-el együtt) kb. 2.306 ezer szavazó

2006. 42,03% (kdnp-vel együtt) kb. 2.273ezer szavazó

Leticia, ha valamihez nem értesz, vagy nem tudsz pontos adatokat, ne nyilatkozzál róla!

Szemmel látható, h a Fidesz mind százalékosan, mind szavazók száma szerint 1994 óta folyamatosan növekszik, ami azt igazolja, h sosem kellett nekik radikális személyi megújulást csinálniuk. És mint mondtam, azért 1/3-os arányban 4 évente érdemes megújítani a listát akkor is, ha egyébként nem szerepelnek szarul.

Orbánról meg nem nyitnék vitát, mert az idő őt igazolta, és a pártját is, amelyik megtartotta az élén.

Végül: nekem pont annyira van fityeszem, mint neked Bokros Lali királyod. Ez a fityeszezés a legprimitívebb kapcsolat.hu-s szöveg, érdemes lenne mellőzni... legalábbis intelligens hölgyek nem használják.

Köszönöm!

Üdv.

Újlaki 2009.12.06. 18:20:55

@freehckr: Mentelmi jogra hajtók? Nyolcvan százalékos Fidesz-többség mellett? Ugyan már!

Tudom persze, hogy a szélsőjobb egésze, na meg a mérsékelt jobb egy jelentős része is valamiféle "elszámoltatásban" reménykedik. Csak éppen miért kellene elszámolni? Mert végre valaki megpróbálta azt tenni, amit tennie kellett? És amit most majd a Fidesznek kell megtenni, mert nem hagyták végigcsinálni? Mert a gyurcsányi reformok elkerülhetetlenek, csak legfeljebb máshoyg gogják majd hívni ezeket.

Balt 2009.12.06. 18:21:35

@simonmondja.: "Te szereted... Hát tudod, nincs ezzel mindenki így. Valahogy tedd túl magad rajta."

Ne keseredj el, de Sólyom mellett a "népszerűségi" (vagy mondjuk úgy: a "kevésbé népszerűtlenségi" listát) fej-fej mellett vezeti egy ideje, kb. a duplája százalékot hozva az MSZP Akárkijénél - kivéve persze Szilit.

(Itt mondjuk érdekes lenne megvizsgálni, hogy Szili most mennyire a pártdirektívák alapján próbálkozik egyfajta "baloldali bolgári körök" szervezésével, vagy mennyire tekinthető ez esetlen kiugrási kísérletnek. Esetleg, időben eltolva: is-is...)

Balt 2009.12.06. 18:22:12

@Balt: esetlen=esetleg, de így is jó. :))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 18:23:16

@Letícia:

"én speciel utálom!:)"

Már előre sajnállak, h lesz 4, rosszabb esetben 8 utálkozós éved..., márpedig az utálkozás mindig azt mérgezi, aki érzi.

Utálkozás (érzelmi politizálás) helyett javasolnám az érdemi kritikát (értelmi politizálás).

Hajrá!

Balt 2009.12.06. 18:24:37

@ben2: "Gyurcsány visszatérésének pusztán elméleti lehetősége is nagyságrendileg több szavazót ijeszt el a szocialistáktól, mint amennyit hoz."

Én is így gondolom. Ez öngyilkos manőver. De látható, hogy mennyit vajúdtak rajta az elefántok. Pardon: mammutok. :)) (Gyurcsány jelen volt tegnap a lista fúrásánál-faragásánál...?)

Balt 2009.12.06. 18:25:28

@Balt: Ja, merthogy óránként ellentmondó hírek jelentek meg arról, Gyurcsány benne van-e az első 5-ben, vagy sem.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 18:25:44

@Újlaki:

"Mert a gyurcsányi reformok elkerülhetetlenek"

Miért is elkerülhetetlen a társadalombiztosítás privatizációja?

Miért is elkerülhetetlen a tandíj?

Várom szíves válaszát!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.06. 18:31:14

@Balt:
Hogy jön ide Szili?
Ki az a Szili?
Tudja valaki, ki ez a nő?
Orbánon meg nem kesergek, mert azt fogja kapni mindenki, amit legjobban szeretne.
Én csak örülni fogok.
Nem lesz több jajjveszékelés a tévében, minden csupa kolbásztöltés és derű.
Ha választhatnék, hogy Szijjártó rosszhíreit hallgassam, vagy Orbánt nézzem koronában a szenttéavatásán, akkor az utóbbit választom.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 18:35:03

Gyurcsány elől van. Okés

Nos, érdemes megnézni a Szonda legutóbbi listáját:

malacnews.freeblog.hu/archives/2009/11/23/Zajos_zombik_balja/

Világos: Vona indexe 29, gyurcsányé 19.

Szili 37, Gráf 32 ponttal a legjobb szocik. Hol vannak az mszp 20-as listáján? Hol van a viszonylag becsületes Tóth Károly? Sehol!

Viszont benne van a 20-ban az egykor Fideszbe jelentkező Újhelyi, a tapló stílusú Szűcs Erika, a semmire sem alkalmas Lamperth Mónika, a részeges Grippen átadó Szekeres, a kétes előéletű Puch, az egykori cenzor Lendvai. Ezek a jövő emberei?

bandeirante 2009.12.06. 18:36:19

@simonmondja.: Azért azt ne felejtsük el, hogy Orbán olyankor indult egyéniben, amikor a fidesz esélytelen volt, és lényegesen több szavazatot hozott, mint a párt.

Amúgy én az angol rendszer híve vagyok: csak egyéni választókerület.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.06. 18:43:33

@krüger:
Én meg a finn rendszeré, csak listás.
Szép tiszta munka, egy darab szavazat sem kerül a kukába.
A helyi kijáró-korrupciós rendszer helyett lehetne országos ügyekre is koncentrálni.

És nem azért veszített, mert gyenge volt a Fidesz, mert az ellenfele nem volt olyan ismert, mint ő.
Azért veszített, mert egy országos politikus indulása aktiválja azokat, akik utálják.
Mind elmegy ellene szavazni.
Van mit utálni a politikusokon.

Balt 2009.12.06. 18:44:19

@simonmondja.: Előre örülök a várhatóan hosszú távú megelégedettségednek! :))

tölgyes 2009.12.06. 18:46:29

TG ismét csinált egy álelemzést.. valamit írni akart és eredeti akart lenni.
A lista nem jelent semmit, vagy legalább is keveset. Ez még igaz is lehetne, de most nem kicsi a tét., mert szélső értéken - és nem ez a legrosszabb forgatókönyv - az MSZP-nek 20-30 közötti képviselője lesz. Innen nézve már nem mindegy, hogy ki van a listán... DE EZ CSAK EGY MELLÉKES SZÁL. A legfontosabb, hogy ezt a lsitát akár Kádár is összeállíthatta volna, hiszen az ő apparátusában dolgoztak vagy voltak vezetők a listán lévők nem kis számban. Kovács László, Lendvai Ildikó, Kis Péter, Szekeres Imre Gyurcsány Ferenc, Szűcs Erika.. mind-mind a kádári rendszerkreatúrájának számit és onnan se a legjobbak közül valók voltak... de egy bizonyos: EZ A LISTA BIZONYÍTJA A KÁDÁRI PÁRTBÜROKRÁCIA ÉLETKÉPESSÉGÉT.. MINT FÁN A FAGYÖNGY, VAGY A ZUZMÓ, MOHA BOROSTYÁN.. ÚGY ÉLŐSKÖDNEK RAJTUNK.. MÉG MINDIG.Ez azért érdekes lehetne még TG-nek is...

Balt 2009.12.06. 18:46:46

@simonmondja.: Szili úgy jön ide - többek között -, hogy az ő előkelő helyezése nem fért össze Gyurcsányéval. Ha hinni lehet a pletykáknak, bizonyos elvi/személyi ellentétek miatt. És alighanem ez a lista, és így a blog kulcskérdése.

(Én meg fentebb a népszerűségi lista alapján hoztam fel Szilit.)

2009.12.06. 18:49:11

@malac69 gerinckutató blogkalandor: oké, akkor nem vagyok intelligens!:P

tölgyes 2009.12.06. 18:50:28

@simonmondja.: Kis hamis..azért az sem volt rossz amikor nagy csókot cuppantot Gyurcsány kacsójára az a melák két méteres kigyúrt izmú fogd-meg...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.06. 18:52:30

@Balt:
Én úgy tervezem, hogy végleg eljön a megelégedettség kora, mert hogy ebben az országban akkor már több hiba nem lesz, az egészen biztos.
Úgy negyven évre gondoltam, mint Kádár alatt, de Kádárnak nem volt gyereke, úgyhogy lehet több is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 18:59:21

@simonmondja.:

A tisztán listással az a baj, h

a) kevésbé valószínűsíthető egy erős kormány, mert nem nagyítja fel a győztes arányát,

b) a képviselőnek semmilyen érdeke nem fűződne ahhoz, h ne Budapesten lakjon. Eltorzulna a képviselők lakóhelye szerint a főváros-vidék arány, és valóban alig maradna vki, aki valóban helyi érdekeket jelenít meg.

Persze a tisztán egyéni is szar lenne, mert akkor meg szinte mindent visz az a párt, amelyik országosan 5-10%-kal vezet.

Sztem a magyar rendszer jó, szépen kompenzál, csak két hibáját látom:

magas az 5%, sztem kb. 3% lenne reális, akkor még egy normális cigánypárt is bejuthatna saját jogán. Hiba volt 4%-ról 5%-ra emelni.

a másik hiba, h elég lenne 200 képviselő. Ezt egyszerű lenne elérni úgy, h megfeleznék a mostani rendszerben megszerezhető helyeket, ami 386:2= 188, és a maradék 12 részint mehetne országos listára, részint valamiféle kisebbségi képviseletre, ami a mai napig nincs megoldva rendesen.

Balt 2009.12.06. 19:00:59

@tölgyes: Az a "melák" nem is annyira nagydarab, a fogdmeg még így-úgy stimmel: A kézcsókos illető bizonyos Arató András, egykori lemezlovas és III/III-as...

tölgyes 2009.12.06. 19:02:19

Én azt gondolom, hogy a maszoposoknak érdemes lesz abbahagyni az utálkozást.. mert Orbán nagy valószínűséggel miniszterelnök lesz és azt az MSZP jelen formájában nem fogja túlélni... Szétmarcangolja őket a koncvesztés miatti kiábrándultság és csalódottság... erre gyógyírt még a lenyúlt, felhalmozott milliók se adnak majd.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 19:05:07

@Letícia:

Nem, inelligens vagy, ezért lepődtem meg a méltatlan fityiszezésen, amit Gréczy blogjában és a kapcsolat.hu-n szoktam látni. Csaknem érzel velük lelki rokonságot?:o)

Javaslom a fidesznyikezést, az valamelyest távolabb esik említett orgánumok hangvételétől, és még vállalom is. Értve vagyok, bokrosnyik?;-)

tölgyes 2009.12.06. 19:07:08

@simonmondja.: Én úgy látom, hogy amnéziával küzd..Annyi elégedetlen hang mint 98-2002 között volt, csak az Antall időszakban volt olvashat...
Orbánék alatt állandósult a fasiszta veszély.. szegény Kertész az ágy alá tette bőröndjét.. mások a gazdaság összeomlásától óvtak bennünket, megint mások lop-stop táblával vonulásztak (jó részük azóta börtönbe került),..és még sorolhatnám!

Balt 2009.12.06. 19:08:07

@tölgyes: Ez a Szili-kifarolás mindenesetre érdekes. Szanyi nincs is a listán. Tóth Károly sem, se Karsai. (Területi listán persze még lehetnek.)

Kérdés, mennyire tudnak még egységet mutatni? Egyelőre még fut a szekér, nagy az összetartás, de a vártnál nagyobb kudarc elfordítja a "szponzorokat" és szétveti a pártot. Márpedig szerintem semmi esélyük az 1/3-ot önállóan elérni (legfeljebb a Jobikkal együtt), talán ez lehet a "threshold".

Balt 2009.12.06. 19:09:27

@malac69 gerinckutató blogkalandor: :) A "megBokrosodott" szerintem stílusosabb és magyarul van. :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.06. 19:10:00

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
A tisztán országos-listás rendszerrel viszont nem kell semmit kompenzálni, mert minden szavazat egyet ér.
A főváros-vidék arány már régen eltorzult.
A fővárosban falusiak a polgármesterek.
Vidékről járnak be szolgálati autóval.
Azt sem tudják, milyen szinű a villamos.

tölgyes 2009.12.06. 19:11:07

@forrestg: Ezek szerint a szocialisták legalább 80 befutó jelölttel számolnak...

Arivistus 2009.12.06. 19:11:22

@tölgyes:
Legyen igazad. Bár a magam részéről nem vagyok ennyire optimista.

forrestg 2009.12.06. 19:13:51

@malac69 gerinckutató blogkalandor: én is úgy látom, hogy a magyar választási rendszer elég tűrhető (vélhetően pont azért annyira bonyolult, hogy a tiszta rendszerek problémáit elkerülje). abban is egyet értek, hogy elég lenne 200 mandátum. Az 5%-os határ leszállításán lehet elmélkedni, de jelen esetben talán visszahozhatná az SZDSZ-t - pedig annak a fajta gyűlölködésnek a visszahozatala nem tenne jót az országnak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 19:16:06

@Balt:

"Ez a Szili-kifarolás mindenesetre érdekes. Szanyi nincs is a listán. Tóth Károly sem, se Karsai."

+ Jánosi... Ez a sokat hangoztatott baloldali fordulat veresége. A lista mutatja, h ez csak egy üres lózung volt, a személyekben semmilyen balos fordulat sincs.

Pl. Tóth Károllyal abszolút nem értem, mi bajuk, azonkívül, h olyan az arca, mintha frontálisan ütközött volna a Baranya IC-vel. Az az ember jobbról nézve is becsületesnek látszik.

tölgyes 2009.12.06. 19:16:07

@Balt: Kedves Balt! Szilinek régi ellensége Gyurcsány és Szili úgy látja jónak, ha nyilvánvalóvá teszi, hogy neki ehhez a fickóhoz és garnitúrájához semmi köze... Mintha Tóth nem akarna indulni. Karasai korábban is egyéniről jutott be és nem függ a pártvezetéstől. Ő a saját gabonáján "vásárolja fel" a szavazatok szükséges részét..Szanyi meg egy bunkó futóbolond,akit normális ember nem vállal.. Ezzel együtt én nem ismerem a párt listáját 20-80 között..Én azt se tudom, hogy Vitányit még beteszik-e (az is hiba)..no de az MSZP úgy üt léket a hajón ahogy akar, ahogy tud.

forrestg 2009.12.06. 19:16:16

@tölgyes: "az MSZP-nek 20-30 közötti képviselője lesz.": félek Barátom, hogy ez túl optmista feltételezés (mármint, hogy csak ennyi lesz). Gondolj bele: a MIÉP 5%-al 1998-ban 13 helyet szerzett. Az MSZP-nek a 20% garantált, de én 25-re tippelem őket.

forrestg 2009.12.06. 19:17:25

@tölgyes: "A legfontosabb, hogy ezt a lsitát akár Kádár is összeállíthatta volna, hiszen az ő apparátusában dolgoztak vagy voltak vezetők a listán lévők nem kis számban. Kovács László, Lendvai Ildikó, Kis Péter, Szekeres Imre Gyurcsány Ferenc, Szűcs Erika.. mind-mind a kádári rendszerkreatúrájának számit és onnan se a legjobbak közül valók voltak... de egy bizonyos: EZ A LISTA BIZONYÍTJA A KÁDÁRI PÁRTBÜROKRÁCIA ÉLETKÉPESSÉGÉT.. MINT FÁN A FAGYÖNGY, VAGY A ZUZMÓ, MOHA BOROSTYÁN.. ÚGY ÉLŐSKÖDNEK RAJTUNK.. MÉG MINDIG.Ez azért érdekes lehetne még TG-nek is...": ez nagyon jó meglátás. Szerintem kifejthetnéd hosszabban is.

tölgyes 2009.12.06. 19:18:24

@Arivistus: Nem értem, hogy mire utal..Én azt látom, hogy az MSZP mocskolódni fog.. de hogy annak milyen lesz a hatása zt nem tudom.

forrestg 2009.12.06. 19:20:14

@tölgyes: Jól írtad: Szili úgy tesz, mint semmi köze sem lenne hozzájuk. És akkor megkérdezném tőle: kivel tetszik egy gombot nyomni, egy frakcióban ülni (és azonos pártkasszából kampányolni)?

tölgyes 2009.12.06. 19:22:29

@forrestg: A legrosszabb forgatókönyvben ez is benne van hogy 20-30 közötti képviselőjük jön össze. Én azt nem tudom, hogy mennyire valószínű... de benne van.. az a kérdés, hogy a választók emlékezni, vagy felejteni akarnak-e.

tölgyes 2009.12.06. 19:23:18

@forrestg: Szili is a választok amnéziájára spekulál.. akár csak Gyurcsány és a többi.

Balt 2009.12.06. 19:23:31

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Hát nem tudom, Tóth arca végül is ízlés kérdése. Én egyszerűen egy gyakorló kisgazdának nézném máskülönben, ha nem falazott volna Szívásyéknak a Nemzetbiztonsági Bizottságban... De tény: egyelőre konkrét bűncselekményben nem került gyanúba, köztük pedig már ez is valami... :)

forrestg 2009.12.06. 19:23:33

@Balt: Az 1/3-ad az 128-129 mandátum. Most valóban nem néz ki ennyi a szociknak, de a Jobbikkal (közös a kenyéradó: Putyin és az MDF-fel (róluk szót ejteni is felesleges) meglehet.

forrestg 2009.12.06. 19:25:53

@tölgyes: igen, amnézia-ügyben egyetértünk.

Balt 2009.12.06. 19:26:00

@tölgyes: "Ezzel együtt én nem ismerem a párt listáját 20-80 között.."

Feljebb belinkelte valaki pdf-ben. Vitányi 45.

Balt 2009.12.06. 19:28:11

@forrestg: "Az MSZP-nek a 20% garantált, de én 25-re tippelem őket."

Egyáltalán nem garantált, de nagy valószínűséggel a 25%-os pártlistás eredmény is édeskevés lesz a Fidesz 2/3-ának megakadályozásához...

Balt 2009.12.06. 19:30:42

@forrestg: Ebben egyetértünk: a 2/3-tól csak a Jobbik ütheti el a Fideszt. És ezt persze ők is tudják. (Mármint: az MSZP...)

forrestg 2009.12.06. 19:30:54

@Balt: igazad van, persze a "garantált" szót nem úgy értettem. de kampányban ezerszer ügyesebbek, övék a média, a megmondó-emberek az értelmiségben. nálunk a pénz is.
Az 1/3-ad mindössze 128 kell. Országos listán 58-90 köztit osztanak ki: ezekből alig lesz Fideszes. Területi listákon is lesz mindenhol MSZP meg Jobbik-mandátum.
Szerintem nem lesz Fidesz 2/3-ad.

török gábor 2009.12.06. 19:31:20

@Balt: A posztban is belinkeltem, második bekezdés első mondatában.

forrestg 2009.12.06. 19:31:35

@Balt: Putyin öreg játékos: felismerte, hogy egyedül kevés az MSZP-re tennie...

Arivistus 2009.12.06. 19:31:53

@tölgyes:
Az MSZP mocskolódásának kb +2% lesz a hatása.

Arra értettem, hogy bár nagyon szeretném, ha a választási kudarc után az MSZP feldarabolná, felszámolná magát, és nem vagyok ilyen optimista.

tölgyes 2009.12.06. 19:32:27

@forrestg: Én régóta úgy látom, hogy a kádárizmus haszonélvezője és a rendszer fenntatartója, működtetője a kádári politikai intézményrendszer hivatásos, fizetésből élő tagjai voltak. Számos kiváltsággal bírtak. (jó fizetés, soron kívüli gépkocsi kiutalás, soron kívüli állami lakás, telefon, évenkénti üdülési lehetőség, kedvezményes telekvásárlás stb) és a hatalom maga, amelyik kinek-kinek újabb kisebb nagyobb kiváltságokat adott...Mindezért a feltételek nélküli lojalitást várták el.. ami jelentette az első emberhez és a mindenkori főnökökhöz kötődő lojalitást...Ha valaki ügyesen lavírozott, akkor szép jövő várt rá.. tehát megtanultak hallgatni, hízelegni és a túlélés lehetőségét felmérni.. Az apparátus tagjai egyszerre voltak versenytársak és szövetségesek...Úgy látszik ezekre a tulajdonságokra most is szükség van az MSZP-ben.. innen a sok kádárista túlélő.

Balt 2009.12.06. 19:33:14

@forrestg: Pedig hidd csak el Debreczeninek. :) Kivételesen igazat mond, illetve ő is csak hivatkozik egy korabeli Medián(?)-kutatásra. :)

www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1191667

2009.12.06. 19:34:14

@tölgyes: Vitányit sosem értettem, mit keres ott, csak tán mert látta még Lényint, és egy csomó balansz van most is a listán, amitől a farnehéz a hajó. Tőkesúlya nuku, illetve a lista elején lévők tuti pénzt fizettek, és még egy páran és szerintem Katika megsértődött, hogy tőle is vártak támogatást, mert ő lóvét fizetni nem, csak kapni szeret.

Balt 2009.12.06. 19:34:55

@török gábor: Bocsánat és köszönöm, tudtam, hogy valahol már láttam. :)

tölgyes 2009.12.06. 19:38:31

@Arivistus: Az a kérdés, hogy hányan szorulnak ki a hatalomból. Nagy lesz a veszteség..Ma az MSZP hatalmából különféle intézményekben, bizottságokban sokan.. akár 100.000 -res nagyságban is dolgoznak... (Gondolja meg, hogy csak a két fővárosi alpolgármester kabinetjében 40 ember dolgozik havi 19 millióért...

A pártelit bizonyára nem függ egzisztenciálisan a váltásoktól.. de azok a tízezrek akik miattuk veszítik el az állásukat... azok reakciója kiszámíthatatlan... Ez a réteg jelenti ma az MSZP biztos szavazóit.. de ők lesznek a legindulatosabbak egy nagy arányú vereség esetén.

Balt 2009.12.06. 19:38:55

@forrestg: Putyin érdekes kérdés, valóban. Nem hinném, hogy a Jobbik általuk mozgatott társaság, de persze amellett nem mehetünk el megállás nélkül (függetlenül ennek a látogatásnak a belpolitikai lecsapódásától), hogy Orbán járt náluk, és egy héten belül Gyurcsány is...

Balt 2009.12.06. 19:43:24

@tölgyes: És már rég nem lehetnek biztosak benne, hogy a szagértőik lojálisak... (Lásd Oszkó minapi kirohanását a kiszivárogtatók ellen.)

2009.12.06. 19:43:27

@tölgyes: csak közben nem vették észre - pl. Vitányi - hogy semmilyen hozzáadott értéke nincs nekik, mert a kutya se ismeri és ha csak elvárásai vannak az elvtársnak, de dolgozni nem dolgozik, az egész szekeret hátráltatja. Így nem értem továbbra is, hogy a nagyétvágyú Kovács Laci bácsi mit keres ott, mert csak a szociknak érdem, hogy hű, de nagy ember volt, EU-biztos, de a többi tudja, hogy egy nagy túlélő lúzer és röhej az EU, ha ilyen biztosai vannak...:( Szóval akik még hezitálnak, azok menekülnek, és gyurcsány miatt is. Na de jó, ők tudják, hogyan akarják. Vagy veszítésre játszanak eleve?:)

@malac69 gerinckutató blogkalandor: nem olvasom azt a blogot vagy oldalt, malac! Még mindig nem! Tudok én magamtól is gondolkozni, nem kell nekem a pártutasítás, vagy a nagyvezír álma verses kötetben szedve, s nagy országos találkozókon megénekelve, hogy jobban megjegyezzem!:P Szuverén vagyok és önálló, ami tudom, hogy neked hihetetlen...

tölgyes 2009.12.06. 19:43:43

@Letícia: Vitányinak vannak "érdemei".. Segítségével sikerült a párton belül győzelmet aratnia az SZDSZ-es irányzatnak.. mindig tudta, hogy mikor kit kell megrágalmazni...Ő ennek technikáját még a Nékoszban tanulta...:::(((.. Ki is penderítették őt maguk közül.. és ebben a nehéz helyzetében a Rákosi vezette párt ölelte keblére....stb aztán ő volr Gyurcsány egyik bizalmi embere és most is, bár komolyan őt Gyurcsányék se vették.. de jól jött nekik egy öreg hiteles fecsegő..:::)))

tölgyes 2009.12.06. 19:46:44

@Balt: Nem szabad abszolut kategóriákban gondolkodni.. a törzskar hűséges hozzájuk az utolsó fillérükig...de egyben haragszanak is az elitre, mert az Ő egzisztenciájukat teszik kockára...ÉS MOST EZ TÖRTÉNIK!

tölgyes 2009.12.06. 19:50:52

@Letícia: TUDJA AKIK BELÜL VANNAK MINDIG MÁSKÉPPEN LÁTJÁK. ŐK CSAK A SAJÁT KÖZEGÜK REAKCIÓJA ALAPJÁN TUDNAK ÍTÉLNI.CSAK A LEGJOBBAK KÉPESEK EBBŐL A KETRECBŐL KILÁTNI... SZILI - PEDIG NEM NAGY SZÓNOK, NEM LÁTSZIK LÁNGÉSZNEK - RÉGEBB ÓTA ÉRZI A BAJT MINT A TÖBBSÉG, DE NEKI SE VOLT EREJE A DOLGOK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA....Elnézést a nagy betűkért, de mellé ütöttem.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 19:58:17

@Arivistus:

"Az MSZP mocskolódásának kb +2% lesz a hatása."

+2%... jó-jó, de kinek? A Fidesznek, vagy az mszp-nek? Netán a nevető harmadik mdf-nek?

@forrestg:

"Szerintem nem lesz Fidesz 2/3-ad."

Az attól függ, kiket fognak sokat szerepeltetni a kampányban, értve ezalatt a tv vitákat, és a lakossági fórumokat, nagygyűléseket.

Ha sok lesz a Kövér, Mikola, Szijjártó, Balsay, stb... akkor baj lehet, de ha sok lesz az Orbán, Kósa, Lázár, Páva, stb... akkor lehet 2/3. Immár nem az mszp kezében van annak a lehetősége, h megakadályozza a 2/3-ot, hanem a Fideszében, h elkúrja-e szokásosan.

Pl. az sem ártana, ha kicsit visszafogodtabbak lennének, mert az arrogancia mozgósíthatja a maszopnyik bázist kontraproduktív logikával.

@Letícia:

Mindig csodálkozom, ha egy túlérzékeny ember sérteget. Leticia, hallgas rám (mégha önálló is vagy): nem áll jól, ha belekötsz vkibe, pláne ha a betonba:o)

tölgyes 2009.12.06. 19:58:46

@Letícia: Kovács meg olyan mint a figaro figaro.. figaro..Figarrrró...Lefetyel, pereg a nyelve, de szavai felszínesek és semmitmondóak...No de Gyurcsány is hasonló volt!

2009.12.06. 19:58:53

@tölgyes: aha, sejtettem, hogy a szadeszhoz van köze. Az egész pasi úgy néz ki és olyan, mint Jonadáb, és akkor lőn, talált süllyedt...

Gyurcsánytól több észt vártam, de hát szerintem ő is tanult valamit Vitányitól, hogy oda került, ahol van. Mondjuk Krausz Tamás kicsinálását is az mszpből az öregre kenném, de csak tippelek. KT szimpibb volt a naivitásával.

Szili talán megőrizte azt a rálátást, amit az anyagi függetlenség neki szerzett, illetve nem tudott vagy nem akart alámerülni a belbudai/pesi-újlipótvárosi polgári elitbe, és ez a kívülállás adta azt az erényt, hogy mivel benn nincs, kívülről tud látni. (Semmi baj, ragyogóan lehet olvasni úgyis!:D)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 20:01:34

@forrestg:

A szoci kebelen dédelgetett mdf kígyó Bokrossal az élen sok szavazót elcsábít a gusányival terhelt maszoptól. Olyan töredezett lesz a baloldal (mszp, szdsz, lmp, mdf), mint még soha. Ez akár segítheti is a 2/3-os Fidesz győzelmet, ha ők viszont sikeresen verik vissza a Jobbik támadását az ő bázisukra.

Balt 2009.12.06. 20:08:36

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Gyurcsány láthatóan nem tud nyugodni - az imént láttam egy híradásban :) -, márpedig ez sokakat fog nemhogy csak passzivitásra, hanem protestálásra késztetni...

tölgyes 2009.12.06. 20:14:12

@Letícia: Nézze Vitányi nem ostoba ember,sőt okosnak is mondható, de a politika ennél több is kevesebb is...ezért ő politikusoknak mindig csak eszköze maradt.. bántóan hangzik, de ő amolyan csicska szerepre alkalmas..legyen az a csicskáztató a párt, Aczél, Gyurcsány vagy bárki más.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 20:15:39

média, mdf, Debreczeni

"Kimondom, amit úgyis tud mindenki: a fővárosi újságíró-társadalom meghatározó többsége zsidó származású. Legtöbbjük nem rokonszenvezik azzal a nemzeti érzelmekkel telített politikai értékrenddel és stílussal, amelyik az MDF sajátja"

(Debreczeni József: A miniszterelnök, 278. oldal)

Balt 2009.12.06. 20:18:23

@malac69 gerinckutató blogkalandor: :)) Ez tetszik a fejlemények tükrében, de hogy jön ide? :)

2009.12.06. 20:22:49

@tölgyes: ez szép. Végül is, akkor van benne egy kisebbségi komplexus, hogy vezetésre nem alkalmas, csak a intrikára...szánalmas.

jozicsenko 2009.12.06. 20:27:45

szép jó este!

www.median.hu/object.1619c859-7b37-4380-823e-fe3b877249fe.ivy

cikk, mi kell a kétharmadhoz:

ha csak a jobbik jutna be az mszp és a fidesz mellett, akkor 21%ponttal kellene megverni a fidesznek az mszp-t

vajon ez azt jelenti, hogy pl

25% mszp (meglehet)
15% jobbik (miért ne?)
55% fidesz (ennyi marad, ha)
5% minden egyéb (mdf, szdsz, lmp)

vagy a jobbiknak csak 5%-ot számoltak volna? nem derült ki

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 20:29:30

@Balt:

"de kampányban ezerszer ügyesebbek, övék a média, a megmondó-emberek az értelmiségben." (forrestg)

ehhez kapcsolódott

tölgyes 2009.12.06. 20:33:17

@Letícia: Igen Őt olvasva azt hiszem valahogy így.

tölgyes 2009.12.06. 20:34:33

@jozicsenko: Én azt gondolom, hogy a Jobbik megveri az MSZP-t.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.06. 20:35:58

@jozicsenko:

25% mszp
9% Jobbik
55% Fidesz
6% mdf
5% egyéb (szdsz, lmp, komcsik, szdsz utódpártok, stb...)

Az mdf-nél azt is el tudom képzelni, h megszorongatja a Jobbikot, csak ehhez az kell, h Bokros ne szálljon be az antifa bizniszbe, és ne dicsérje annyira Bajnaiékat, mint amennyire tette a közelmúltban.

Hosszútávon pedig a Bokros-Somogyi team átveheté az szdsz-t a bíróság elé állított Dávid-Herényi Co.-tól, és szdsz-esíthetik a pártot, majd harcba szállhatnak a 2. legnagyobb párt büszke címéért 2014-ben.

szenzor.freeblog.hu/archives/2009/12/02/bokros/

tölgyes 2009.12.06. 20:42:13

@malac69 gerinckutató blogkalandor: No meg a pénzük is több!!!..Egy valami hiányzik: az emberek odaadása és lelkesedése. Ez talán most döntő lesz.

tölgyes 2009.12.06. 20:43:25

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Kétlem, hogy Bokrosék bárki szerepét átvehetik

2009.12.06. 20:48:35

@tölgyes: Szomorú, hogy ezek az emberek a "háttérmunkások", és nem tudott kifejlődni, illetve nem lehetett kinevelni egy normális csapatot. Fogadjunk, itt is olyan problémák voltak, hogy az öregek nem engedték a fiatalokat ezek közelébe.

tölgyes 2009.12.06. 21:52:01

ÉN AZT GONDOLOM, HOGY NEM MENNEK EL 25%-NYIAN AZ MSZP--RE SZAVAZNI.. HISZEN MÉG HÁTRA VAN AZ ŐSZI-TÉLI FEKETE-LEVES A NÖVEKVŐ MUNKANÉLKÜLISÉG KESERŰ LEVE...

Balt 2009.12.06. 21:52:04

@jozicsenko: De Debreczeni kiszámolta. :) Lásd fentebb! (Népszava cikk: "Pécs után - Mohács előtt") 22% kell, ha az MDF és más párt - akkor még úgy kalkuláltak, az SZDSZ :) - is bejut. Viszont egy Fidesz-Jobbik koalíció esetén - ami mára megint csak erős fenntartással prognosztizálható -, elég 14%-or ráverni az MSZP-re a 2/3-hoz (3 párti parlament esetén).

forrestg 2009.12.06. 21:56:54

@malac69 gerinckutató blogkalandor: igen, a baloldal töredezettsége tényleg jó hír. Nyilván ez egyfajta válságtünet is.

tölgyes 2009.12.06. 21:58:03

@Letícia: Nem tudom, hogy miként lehet jó politikusokat nevelni.. 89 táján az MSZP-ben volt ilyen..Pozsgay jó politikus volt és ma is az... bár már nem politizál... Mégis 2004-ben is tisztábban látott mint a mai pártelit.. de így volt 89-ben is.. 91-ben pedig azért szakított az MSZP-vel, mert az az SZDSZ befolyása alá került... az akkori elitnek ez ígérte a fennmaradást.. és ez el is tartott nekik majd 20 évig....de most elérkeztek abba a szakaszba, amikor már a megújulásra nagyon kicsi az esély.

forrestg 2009.12.06. 21:59:37

@malac69 gerinckutató blogkalandor: A bokrosista MDF szereplése valóban hatalmas kérdőjel. Nélküle az 5%-os határ átlépéséért lihegnének, vele ennél följebb is törhetnek. Egyelőre nem hiszem, hogy most áprilisban megszorongatnák a Jobbikot (35 éves kor alatt a Jobbik fog kaszálni), de később talán igen.

Balt 2009.12.06. 22:00:32

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
Ha már tippelünk: :)
15% mszp
15% Jobbik
60% Fidesz
5% mdf (vagy igen, vagy nem)
5% egyéb (megosztott díj nem jár, nem jut be 1 se)

de csak pártlistán! Mandátumarányban ez ugye egészen máshogy néz ki:

40 fő körüli MSZP
40 fő körüli Jobbik
300 fő körüli Fidesz
Maradék: MDF vagy a fentiek között

forrestg 2009.12.06. 22:01:18

@tölgyes: Én nem gondolom, hogy a Jobbik megveri az MSZP-t. Az MSZP-nek alapvetően "csak" mozgósítania kell, hisz az 1989 előtt 800 ezer párttag és családjaik révén kb. 1993-ra összeállt masszív 2 millió (sőt több) hívük.

forrestg 2009.12.06. 22:04:10

@Balt: Tippeljek én is? Fidesz: 50%, MSZP: 25%, Jobbik: 10%, MDF: 7%, többiek: 8%

forrestg 2009.12.06. 22:06:16

@Balt: Ha csak valami egészen nagy katasztrófa nem üt be, akkor nem lesz Fidesz-Jobbik koalíció. (Debreczeni természetesen sokat fog ezzel riogatni áprilisig - de ő is tudja, hogy ez csak trükk).

forrestg 2009.12.06. 22:09:24

Elképzelhető az is, hogy a Fidesz listán 50% alá esik (ettől persze még ő alakít kormányt) és a komcsik 25-30% kapaszkodnak. A Jobbiktól valóban elképzelhető 10% fölötti eredmény is (10 alatti nem hiszem). És ha az LMP mégis bejut (az MDF mellett): Vagy Bokros 10%-ra viszi fel Ibolykáéket?
Ne feledjétek, a Távhő-vel most megtámogatott lakótelepieket, a márciusi pénzt majd a nyugdíjasoknak, és a költségvetés 300 milliárdos (szétosztogatandó) tartalékát.

Balt 2009.12.06. 22:09:49

@forrestg: Ááá, esélytelen. Szorongatni persze szorongathatná, de nem egymás szavazóira hajtanak, sokkal inkább az MSZP-ére. (Na meg persze az MDF az SZDSZ-ére, de velük nem jutnak el a következő sarokig se...) Tehát a kérdés úgy merül fel inkább, ki szipkázik el többet közülük?

Balt 2009.12.06. 22:12:11

@forrestg: "hisz az 1989 előtt 800 ezer párttag és családjaik révén kb. 1993-ra összeállt masszív 2 millió (sőt több) hívük."

De azóta eltelt egy emberöltő!

Balt 2009.12.06. 22:13:26

@forrestg: "Tippeljek én is? Fidesz: 50%, MSZP: 25%, Jobbik: 10%, MDF: 7%, többiek: 8%"

:) Ezzel is bőven megvan a 2/3. :)

forrestg 2009.12.06. 22:13:42

@Balt: Azért ne feledjük, hogy még 2006-ban is 2 milliónál jóval több hívük volt. Az alig 3 és fél - 4 év.

Balt 2009.12.06. 22:17:18

@forrestg: A 25-30% képtelenség, ők maguk sem hisznek benne, de a "szponzorok" pláne nem. Persze nem fogják lábhoz tett fegyverrel várni a márciust, de ez nem is baj. :) Látszik már, hogy Gyurcsányt szerencsére nem tudják visszafogni, ő meg megteszi a magáét, mint az elszabadult hajóágyú. :))

forrestg 2009.12.06. 22:19:19

@Balt: igen, az egyéni körzetek lévén talán igen.

Balt 2009.12.06. 22:20:55

@forrestg: Tény, hogy 2006-ban "a szarból visszahozták a választást". (Nézd már, milyen igaz is ez, valóban! :))) De ez volt az utolsó fegyvertényük, meg kétségtelenül kihúzták a 4 évet, bár ez azt hiszem nem válik a javukra... :)

forrestg 2009.12.06. 22:22:07

@Balt: Hidd el, én kívánom legjobban, hogy Neked legyen igazad és én tévedjek.
Emlékezz ráá, hogy 2006-ban még a parlamenti előtti utolsó hetekben is megnyert a Fidesz két önkormányzati választást - és a nagyot elbukta.

forrestg 2009.12.06. 22:23:12

Szép álmokat mindenek, mennem kell, holnap mokanap.

Balt 2009.12.06. 22:28:24

@forrestg: Én is azt kívánom, hogy nekem legyen igazam. :) De úgy gondolom - és ezzel kezdte Török Gábor is -, hogy a meccs alapvetően lefutott. Ebből nem tud az MSZP felállni, de nekem személyes meggyőződésem, hogy 4 vagy 8 év múlva sem. (És azt hiszem, ez a lista, amiről jelen topik szól, a legjobb megerősítés ebben...) Ha a Fidesz is "elkúrja", nincs más, "győzzőn a Jobbik"... :)

2009.12.06. 22:29:41

@Balt: én is tippelek: fidesz: 49 % mszp 25 % jobbik 18 % mdf 8.

:)

Balt 2009.12.06. 22:34:34

@Letícia: OK, ez is 2/3 fölötti Fidesz győzelmet jelent. :)

Balt 2009.12.06. 22:39:15

@Balt: Ezt Debreczeni szó szerint idézte májusban a Mediántól: "A jelenlegi rendszerben a Fidesznek legalább 20 százalékpontot kellene rávernie az MSZP-re, hogy egyedül is meglegyen a kétharmados többsége... 20 százalékpontosnál valamivel nagyobb győzelemre (22) lenne szükség, ha az MDF és az SZDSZ a következő választáson is bejutna a parlamentbe, viszont kevesebb elég lenne, ha a két nagy párton kívül csak a Jobbik lépné át a bejutási küszöböt. Ez utóbbi esetben a két jobboldali pártnak együtt már akkor minősített többsége lenne, ha a Fidesz legalább 14 ponttal előzné meg az MSZP-t."

Jester 2009.12.06. 22:40:39

Debreczeni úrral, meg ezzel a vonallal az általam eddig favorizált MDF elment abba az irányba ahova nem fogom követni őket. Mégsem szavazok rájuk.

Ezzel kapcsolatban kezd kialakulni egy nagyobb léptékű elméletem:

GyF annak idején egy kapitalista politikát akart megvalósítani, az MSZP-t felhasználva politikai ambícióihoz. Felesleges hajót építeni, ha elfoglalhatod az egyik legnagyobbat. A reformokat beígérte (és Szili hülyeségével ellentétben nem ezért pártoltak el az MSZP-től, hanem mert végül nem csinálta meg), de az MSZP alkalmatlannak bizonyult. Túl sok ott a kommer és GyF-nek visszavonulót kellett fújnia.

Eközben Kókát bedobta az SZDSZ-be és lényegében ő volt a Trójai, lebontotta a kapitalista-párti létre esélyes kolaíciós partnert.

Mivel az MSZP alkalmatlan GyF terveinek végrehajtására, tudatosan építik az MDF-et váltópártnak, és a Debreczeni féle alakok csak azt bizonyítják számomra, hogy megágyaznak GyF-nek. Más értelmes magyarázatot nem is látok arra, hogy miért hagyják az MDF-et a baloldalon garázdálkodni büntetlenül..

Ferencnek csak a kezét figyeljük, mert csal :)

tlac 2009.12.06. 23:17:55

@Jester: Fletó kiírta magát, MDF-ben sem terem neki babér. sem most sem később.

Doktor Kotász 2009.12.06. 23:43:39

"mint ahogy a vállaltan gyurcsányista Debreczeni József kilátásba helyezett megjelenése is az MDF listáján"

Debreceni József eddik csak az MDF tagja volt, csak az MDF színeiben indult választásokon, és 1990-93-ig MDF képviselő is volt. A Csurkáék mozgolódása, a nép-nemzetinek mondott szélsőjobbos szekció előretörése mondott le az MDF-es képviselői mandátumáról.

Mióta is lenne ő deklaráltan gyurcsányista?

Doktor Kotász 2009.12.06. 23:51:36

"Mivel az MSZP alkalmatlan GyF terveinek végrehajtására, tudatosan építik az MDF-et váltópártnak, és a Debreczeni féle alakok csak azt bizonyítják számomra, hogy megágyaznak GyF-nek. Más értelmes magyarázatot nem is látok arra, hogy miért hagyják az MDF-et a baloldalon garázdálkodni büntetlenül.."

Sokat agyalsz hülye elméleteken.
Debreceni az MDF képviselője volt 1990 és 1993 között. A vállalhatatlan Csurka miatt lépett ki az MDF-ből, de nem lépett be utána másik pártba, nem indult más párt támogatásával egyik választáson sem.
Most visszatért az MDF-be, mert az az egyetlen vállalható jobboldali párt. (mindig röhögök, amikor a fideszt jobboldalinak állítják be.)
Illetve újra vállalható jobboldali párt.

Most szerintetek azért balos, mert könyvet írt arról, hogy az Orbán mekkora állszent, mekkora demagóg?

j.sz. 2009.12.07. 00:17:04

Török Gábor marginalizálja az országos listát, ami önmagában persze igaz lehet (nem szavazunk rá, nem is ismerik sokszor a választók a névsort, stb.)
Azonban politikai értelemben igenis fontos, főleg most a szocialistáknak, akiknek egy nagy választási zakó is könnyen benne van a pakliban, így a töredékszavazatok miatt jó menekülőpályának ígérkezik.
A névsoron kár meglepődni, borítékolható volt, hogy a párt erős emberei elöl kapnak helyeket. Ez mindig így volt minden pártnál, semmi meglepő nincs ebben.
A szocialisták esélyei nem túl rózsásak, de véleményem szerint van út felfelé. Első lépésnek visszahozták Szigetvárit, aki az egyik legtehetségesebb kampányszakember. Kíváncsian várom mire lesz képes a romokban heverő MSZP.
j.sz.

Doktor Kotász 2009.12.07. 00:32:53

Gondolom, akik az MDF-et baloldalinak, liberálisnak, MSZP-s napköziotthonnak tartják, megmagyarázzák valahogyan, hogy az MDF mit keres az Európai Konzervatív frakcióban...

Ha nem megy, segítek.
Azért, mert az MDF az egy konzervatív jobboldali párt.

Lev Menachem 2009.12.07. 01:08:23

A hét viccét @Doktor Kotász: -tól hallották. Köszönjük.

(bocsi, de ha komolyan gondoltad, arra csak az lehet a magyarázat, hogy téged még 94 környékén hibernáltak, és 3órája olvasztottak ki, más elképzelésem nincs)

kovaxx 2009.12.07. 01:44:27

@Doktor Kotász: "Most szerintetek azért balos Debreceni... "

A baloldali szélsőséges Debreceni mitől balos? Nem balos, baloldali szélsőséges.

kovaxx 2009.12.07. 01:50:57

@Doktor Kotász:
"MDF mit keres az Európai Konzervatív frakcióban...

Ha nem megy, segítek.
Azért, mert az MDF az egy konzervatív jobboldali párt."

Egy valóban konzervatív párt valaha a büdös életben összeállna egy bolsevik kommunista utódpárttal?

Vagy egy az elmúlt 8 év összes disznóságában rombolásában részt vevő "tele van korrupciós ügyekkel" pártelnök Kunczéval?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.07. 06:47:48

Nah, ezt a posztot eltettem a könyvjelzők közé, aztán tavasszal meglátjuk ki tippelte a legjobbat!

Ti is tegyétek el, aszt szóljatok, ha magam elfelejteném, vagy addig újra kell formáznom egy mszp nevű vírus miatt a winyóm.

Üdv., disznó vátesz
:o)

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.12.07. 08:37:36

Összeállították, van lista, és? Ennek most mi a jelentősége?

p.lac 2009.12.07. 08:47:08

Azt azért hiányolom az írásból, hogy ha valami nagy változás nem lesz és maradnak a mostani párt-támogatási adatok, akkor az MSZP egyéniben gyakorlatilag nem tud nyerni, a 2. fordulóban sem, és csak a területi listáról (ott is alulreprezentáltan!) és az országos listáról juthat mandátumhoz.

A fentiek miatt biztos vagyok benne, hogy a területi listák is jóval nagyobb érdeklődést fognak kiváltani, mint szoktak, sőt, a választásokhoz közeledve - a közvéleménykutatsi adatokra és a múltbeli támogatásokra alapozva - elég jól össze lehet majd rakni az MSZP frakcióját, és ha a Fidesz okos, ezt is figyelembe veszi a kampányban...

Bozdurgán 2009.12.07. 09:46:34

Azért nem kellene úgy csinálni, mintha ennek semmi jelentősége sem lenne, egy ilyen lista mindig az aktuális politikai irányokat is mutatja.
Ebből a listából meg egyértelmően látszik, hogy az irány ugyanaz, mint az elmúlt években.
Ugyanazok az arcok fogják a párt zászlaját, és ez alapján igen is eldönthető akar e az ember utánuk masírozni.

radala 2009.12.07. 12:41:35

@forrestg: Nem tudom válaszolt-e TG. Az országos listára kerül minden nem hasznosuló szavazat, magyarul az egyéni és a listákra leadott is, az 58 hely pedig attól ö meg akár 90-ig, hogy a területi listákon csak akkor osztják ki a mandátumot, ha azt valaki megkaphatja, mert van annyi szavazata, amennyi egy mandátumhoz kell. Tehát, ha mondjuk egy megyében szavaznak 200000-en és van 4 listás hely, akkor 50 000 szavazatonként osztanak ki egy mandátumot, ha itt a Fidesz kap 110 000-ezret a Jobbik meg az mszp meg 45-45 ezret, akkor a két mandátum fölkerül az országos listára, mint kiosztható...
Kb így van, vagy én így képzelem. Valahogy van valami trükk az 5% alatti szavazatokkal is, mert azok sem eltűnnek, hanem az 5% fölöttiekhez kerülnek arányosan.

radala 2009.12.07. 12:57:47

@Vérnűsző Barom: Ha szerinted az országos listával olyan emberek kerülnek be, akiket soha senki nem választott meg, akkor Olaszországban, Ausztriában például csupa olyan képviselő van, akiket senki nem választott meg.
Semmi baj nincs az országos listával, egész biztos, hogy GyF-nek sokkal nagyobb ráhatása van bármely szoci megválasztására, mint az adott szocinak saját magának.
Bár a kutya nem emlékszik az országos listákra, de az ott szereplők sokkal többet tesznek egy párt sikeréért vagy kudarcáért, mint az egyéni képviselők.

forrestg 2009.12.07. 12:59:32

@radala: köszönöm szépen a választ! Gábor is válaszolt fentebb, de a Te válaszod fontos adatokkal egészíti ki.
a közeljövőben rirkábban érek majd rá blogolni, egyéb elfoglaltságaim miatt.
azért ápriliban tényleg nézzük majd meg, hogy ki tippelt a legpontosabban.
viszlát.

radala 2009.12.07. 13:05:05

@tlac: Az külön érdekesség, hogy Tamásiban kevesebbet kap az mdf, mint az országos átlag. (már ha ez igaz, soha nem néztem meg csak elhittem a hírt)

radala 2009.12.07. 13:11:39

@forrestg: Amúgy az országos listának hatalmas jelentősége lesz 2010-ben, mert, ha jól látom, akkor egyéniben senki nem nyer semmit csak a Fidesz,
az olyan megyékben, ahol kisebb a listán kiosztható helyek száma, mint 7 ott 15 % alatt nem jön ki egy mandátum.
Magyarán a BP lista, a Pest, BAZ, BKK, Hajdú( itt meg akkora a fidesz előny, hogy a szocik 15-öt sem szereznek), Szabolcs megyei listák azok, ahonnan elvileg bejuthat szoci.

radala 2009.12.07. 13:24:38

Akik szeretnek játszani, azoknak itt egy talán 2002-re készített mandátumszámláló, sok sok okosat meg lehet belőle tudni. Úgy készült, hogy a 98-as eredmények alapján modellezi a jövőt, az a föltételezés, hogy amelyik megye relatíve jobbosabb az az is marad illetve fordítva. Sajnos a munkalapokon nem írtam át a pártok neveit, az fkgp-t LMPre cseréltem (mert szerintem az LMP-sek anti kommancsok, meg ott volt hely:-).
Ha nem érthető valami akkor szívesen válaszolok.
www.rongybabak.hu/Aladar1_Karma-feleMandatumszamlalo-1.XLS

radala 2009.12.07. 13:35:04

Kedves török gábor!
Tegnap láttam, hogy Sólyom László azt nyilatkozta, hogy a sértő volt a nagykövetek nyilatkozata...
Erről eszembe jutott, hogy nem úgy van-e, hogy te azt gondolod a politikáról, hogy SL a legnagyobb ember hazánkban. Konkrétan nem ö-e az, aki még soha nem mondott semmi olyat, amivel ne lehetett volna maximálisan egyetérteni minden "normális" embernek.

Én/Me 2009.12.07. 13:40:38

@Balt: Én nem zárnék ki semmilyen koalíciót. Korábban is volt már erős fogatkozás, hogy a szocikkal nem, meg a kisgazdákkal nem, aztán a hatalom megszerzésének és gyakorlásának vágya felülírt mindent. Választások előtt bármely oldalon a koalíciós esélylatolgatások és fogatkozások szimpla kampánydumák.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.07. 15:56:48

@Én/Me: - itt max. a 2/3-hoz kellhet majd "koalíció" - feltéve, hogy a Jobbik ehhez ("bársonyszék";) kötné a támogatása megadását...

Az mindenesetre roppant "érdekes" lenne, ha a történelem ismételné magát:
1. "Jobbikkal soha"...
2. Hisztikéből agrárminiszter :)))
(- lehet, hogy most épp ezért/erre gyúr az EP-ben! ;))

tlac 2009.12.07. 16:03:37

@radala: ott ismerik az elnök asszonyt elég jól...

radala 2009.12.07. 16:15:28

@1.szolo (B.A.): A Jobbiknak elemi érdeke, hogy ellenzéki legyen, sőt, mint a miép példájából tudhatják, még a Fidesszel történő informális barátkozás is életveszélyes.
Amúgy a dolgok mai állása szerint nemhogy koalíciós kényszer nem lesz, de a 2/3-ad is igen valószínű.

tlac 2009.12.07. 17:08:05

Mesterházynak szóltak már hogy nem hat hónap van hátra a választásokig, amíg sok minden történhet? vagy valamit tud amit mi nem?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.07. 17:09:34

@radala: - Ezt némileg vitatnám...

Egy politikai pártnak az az érdeke, hogy a programjából minél többet megvalósíthasson. (érdekérvényesítés!)
Ellenkező esetben a választók tök fölöslegesen szavaztak vona rá!

Az SzDSz is ezért ment bele a koalícióba, szerzett tárcákat, és futtatta is bennük rendesen a programjait...
A partnerük pedig mindeközben igencsak zsarolva érezhette magát.

Az SzDSz onnan kezdett zuhanni, amikor a koalíció feladása után továbbra is támogatta kívülről az MSzP-t, ahelyett, hogy megbuktatta volna egy konstruktív bizalmatlansági indítvány támogatásával...

Igen, a 2/3 valószínű, de ha mégis közbejönne valami, akkor csak fennálna a 2/3-os törvényeik támogatásáért járó zsarolási potenciál.

radala 2009.12.07. 17:13:01

Kedves török gábor!
Nem tudom kit érdekel az országos lista és kit nem. Elvileg Baranya ultrabalos és van 6 listás helye, szóval még 10 %-nál is van legalább 1 mszp mandátum, de azért Szili elég vakmerő, ha lekéredzkedik az országos listáról.
Amúgy az országos listára nem sokan emlékeznek az tény, de szerintem az egyéni jelöltjük nevét sem ismeri a többség. Amúgy pedig az, hogy mire emlékszünk az nem mutatja, hogy mi befolyásolt bennünket. Valószínűleg még mindig 10-szer annyian emlékeznek egy két névre az országos listákról, mint ahányan a megyei listákra emlékeznek, pedig ugye oda tettek már x-et.
Konkrétan én, aki sokat foglalkozom a politikával (sokkal többet a kelleténél), sem emlékszem, hogy valaha is tudtam volna ki van a listán. Söt arra sem emlékszem, hogy kire szavaztam egyéniben 2006-ban (igazából emlékszem). Arra végképp nem emlékszem, (és tényleg nem), hogy 1990,94-ben kire szavaztam.
Tovább rontja a bejegyzés igazságtartalmát (vagy miét), hogy ha kiválasztanánk 1000 főt, hogy mondja meg az országos lista elsö 5 helyét, meg az egyéni jelöltjét, akkor tuti sokkal több említést kapna a listán szereplő politikus, mint az egyéniben induló, hiszen az egyéniben indulót 5-6-an ismerhetnék csak maximum:-)
Szerintem baromi fontos az országos lista.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.07. 17:13:29

@tlac: Mondjuk október 23-án 0.Viktor is lazán "kerekített" 5 hónapra, pedig akkor még éppen megvolt a 6 (-az április 25-i második fordulóig ugye;)

radala 2009.12.07. 17:18:48

@1.szolo (B.A.): Ebben akár egyet is tudunk érteni. De azért megemlítendő, hogy, ha nőni akar a jobbik, akkor az a jó neki, ha minden protest szavazó szempontjából "szűz" marad. Ők meg pláne egy olyan párt, amelyik csak a "végső megoldásokban" tud gondolkozni, magyarán stratégiája van. Persze nem tudhatjuk mit hoz a jövő. Szerintem az ország érdeke, hogy ne kelljen a Jobbik a 2/3-hoz. De igazából semmi szükség a 2/3-ra (ha a mentelmi ügyeket nem számítjuk), akkor tulajdonképpen Mo egy nagyon is működtethető ország.

radala 2009.12.07. 17:22:42

@radala: a stratégia, itt egy ironikus megjegyzés volt, arra akartam célozni, hogy azt képzelik az idő nekik dolgozik.
Mondjuk a Jobbik országos listájára pláne kíváncsi vagyok. Persze senkit nem ismerek közülük, Vonát is csak egyszer láttam egy letöltött interjúban és megdöbbentően gyenge volt. (tudatlan), ja meg egy index interjút olvastam vele, esküszöm tájékozottabb vagyok nála:-)

Balt 2009.12.07. 17:34:49

@Jester: "Mivel az MSZP alkalmatlan GyF terveinek végrehajtására, tudatosan építik az MDF-et váltópártnak, és a Debreczeni féle alakok csak azt bizonyítják számomra, hogy megágyaznak GyF-nek. Más értelmes magyarázatot nem is látok arra, hogy miért hagyják az MDF-et a baloldalon garázdálkodni büntetlenül..

Ferencnek csak a kezét figyeljük, mert csal :)"

Ebben van valami, de akkor miért erőszakolta(tta) be magát az inkriminált lista 4. helyére? Hogy 2010-re teljesen lenullázza az MSZP-t? (Persze így nyilván 2014-re sandítva.) De őszintén: hihető az bárkinek is (szűk család, tanácsadók), hogy Gyurcsány egyszer még húzónév lesz...?

Balt 2009.12.07. 17:35:49

@tlac: "Fletó kiírta magát, MDF-ben sem terem neki babér. sem most sem később."

Pont ezt állítom (kérdem? :) én is.

Balt 2009.12.07. 17:39:02

@Doktor Kotász: "Mióta is lenne ő deklaráltan gyurcsányista?" (Ti. Debreczeni)

Amióta nevezetes (vagy inkább: nevetséges) könyvét megírta:

index.hu/kultur/klassz/debreczeni/

Balt 2009.12.07. 17:43:53

@j.sz.: "Első lépésnek visszahozták Szigetvárit, aki az egyik legtehetségesebb kampányszakember."

Nota Bene, ő az, aki "mindent fikáz": :))
index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/0323mucoph/

Balt 2009.12.07. 17:46:09

@Doktor Kotász: "megmagyarázzák valahogyan, hogy az MDF mit keres az Európai Konzervatív frakcióban..."

Ja, tényleg, szélsőséges, euroszkeptikus pártokkal közös frakcióban ülnek. :) Nincs ezzel gond, csak ott volt hely, mert a néppárti frakcióból érett a kizárás. :))

radala 2009.12.07. 17:47:37

@Balt: Szerintem ritka a tudatosság a magyar politikában, mint a fehér holló. Viszont Bokros 16 %-os népszerűsége mutatná, hogy elvileg van a népszerűtlenségből visszaút. Ez azonban teljesen félrevezető, mert Bokrost, bár a nép utálta. Komoly urbánlegenda alakult ki az állítólagos szakértése körül.
Kíváncsi vagyok jön-e még Kupa is, ö a másik lufi.

Balt 2009.12.07. 17:48:09

@malac69 gerinckutató blogkalandor: "Nah, ezt a posztot eltettem a könyvjelzők közé, aztán tavasszal meglátjuk ki tippelte a legjobbat!"

:) Hú, ha ilyen nagy a tét, tizedszázalékokat mondok! :))

Balt 2009.12.07. 17:50:10

@boogieee: "Összeállították, van lista, és? Ennek most mi a jelentősége?"

Az, hogy képtelenek megújulni. Szerencsére vagy hál' Istennek, vérmérséklet szerint. :) (És persze most feltételeztük, hogy az egyszeri választópolgár többé nem lesz ugyanígy megvezethető...)

radala 2009.12.07. 17:55:07

@radala: Egyetlen ember, akinek lehet hogy van stratégiája OV, de persze lehet, hogy simán csak mázlija van. Mindenesetre ö az, aki hatalmas változásokat kezdeményez és nagy sokára (sokkal később, mint az elfogadható lenne) be is jönnek.
Fidesz jobbra (6 év késés) Fidesz brutálnagy 8 év késés.
OV valóban félelmetes egy kicsit, mert ha nem lenne demokrata, biztos meg tudná csinálni, amit DJ javasol:-)
Kedves török gábor!
Nem OV-e az, aki olyanokat szokott húzni, ami meglepi az elemzőt és mégis hosszú távon bejön? (nem Mikola miniszterelnökhelyettességére gondolok:-) Hanem pl 2006-ban a népszavazásra. 2002-ban a polgári körökre, amik mára talán elhaltak, de valószínűleg nagyot dobtak a fidesz beágyazottságán.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.07. 17:59:20

@radala: (... jön-e ...)
Kupa az MDF-be, vagy Kupa a (volt) Centrumával?

Balt 2009.12.07. 18:17:10

@radala: Nem tudom, de szerintem Bokros "leépítése" még hátra van... Elég lesz néhány korabeli intézkedést, interjút bevágni, és ő se lesz "húzónév". :) (Ha nem teszi meg a Fidesz, majd megteszi a Jobbik vagy az MSZP, hisz adott esetben az ő pozícióikat fenyegetheti az MDF.)

Balt 2009.12.07. 18:22:27

@radala: Akkor viszont Gyurcsány az ultrarödid-távú :) "stratéga", mert a 2006 megvolt neki, ez kétségtelen. (És nem ment vele semmire...)

Nem gondolnám, hogy Orbán a népszavazás kimenetelét - és pláne: a másfél évnyi húzódását - előre kalkulálta volna, de tény, az megrendítő ütés volt. Ha nem írja ki az alkotmánybíróság, bizonyára lett volna egyéb, talán kevésbé demokratikus megoldás is, de utólag beláthatjuk: ez volt a célravezető. Hagyták a helyzetet beérni, lám, az MSZP lassan a bejutásért küzd. (De hosszabb távon vége van ebben a formában, abban biztos vagyok.)

Balt 2009.12.07. 18:23:30

@radala: Ja, a polgári köröket talán Szili próbálja most másolni, meglátjuk, mekkora sikerrel...

radala 2009.12.07. 18:31:11

@Balt: Nyilván semekkorával, OV-t abban az időben imádták, Szilit max. van, aki nem utálja annyira.
Ja, GyF nagy taktikus volt az biztos, ha nincs a miniszterelnök keresés a nyáron, akkor még talán stratégiát is beleképzeltem volna.
Mondjuk OV stratégiát nagyban megkérdőjelezi, hogy ép ésszel nem föltételezhetett ekkora balfaszságot GyF-röl és az mszp-röl. Illetve ha igen, akkor ahhoz végtelen nagy hazárdjátékosnak kellett lennie. Ha meg 2006-ban Mikola stratégiai döntés volt, akkor ott a helye GyF mellett a börtönben, mert azért ez már erkölcsileg nem fér bele, hogy direkt nem nyersz, hogy majd aztán olyat nyerjél, hogy a másik attól kódul.

Doktor Kotász 2009.12.07. 21:57:21

@kovaxx: "Egy valóban konzervatív párt valaha a büdös életben összeállna egy bolsevik kommunista utódpárttal?"

Az MDF egy konzervatív jobboldali párt. A fidesznél azzal verték ki a biztosítékot, hogy nem hagyták magukat bekebelezni, a Jobbiknál meg azzal, hogy elutasítják az operettnácikat. Hogy mind a fidesznek, mind a jobbiknak csípi a szemét az MDF, attól még nem lesz az MDF komcsi, és a többi jelzővel azonos párt.

Mellesleg érdekes a párhuzam, mert a fideszsesk körében a Jobbik az MSZP kreálmánya. Tehát az, hogy a fidesz és a Jobbik szubkultúrájában mindennapos a komcsizás, még nem jelent valós tartalmat.

Doktor Kotász 2009.12.07. 22:02:51

@radala:

A polgári körök nem a fideszt alapozták meg, hanem a Jobbikot...

Jester 2009.12.07. 22:12:06

@radala: Kupa menni MDF. Ezt már korábban felvetettem én is. Kiváncsian várom a fejleményeket :)

tlac 2009.12.07. 22:45:49

@1.szolo (B.A.): kevesebb lehet, de ha több, az rendkívűli állapot :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.13. 13:48:20

Egy érdekes végeredményű számítást végeztem el az imént, amely azt igazolja, hogy messze nem véletlen a "176" egyéni körzet és a 750 ajánlás előírása.

- ha egy párt minden körzetben állít jelöltet, és minden körzetben szavaznak rá listán az ajánlói +mindegyikük "visz magával még egy embert" (=1500 voks/körzet)
- akkor ahhoz, hogy ennyi (264e) szavazattal bekerülhessen (5%), a részvételnek kereken 66%-nak kellene lennie (a kerekítve 8M választóból).

Kár, hogy a valóságban nemhogy az ajánlói kétszerese, de még a fele SEM szavaz egy újonan jelentkező, bizonytalan bejutási esélyű pártra.
(-lásd Csornán a "CM" párt 930 ajánlásból elért 437 szavazatát!)
süti beállítások módosítása