Emlékszik még valaki arra, hogy ki szerepelt 2002-ben a Fidesz országos listájának második helyén? Igen, közvetlenül Orbán Viktor mögött, aki amúgy 1990 óta minden választáson a Fidesz listavezetője volt, s feltehetően most is az lesz. Nos, akkor éppen Fidesz-MDF közös listával volt dolgunk, amelynek első tíz helye így alakult: Orbán, Dávid, Harrach, Pokorni, Áder, Kövér, Szájer, Várhegyi, Varga és Gyürk. Bizony, a helyes válasz Dávid Ibolya - aki most talán Bokros Lajos mögött lesz második. S azt tudja valaki, hogy az MSZP mostani listavezetője, Mesterházy Attila hányadik volt ugyanekkor pártjának országos listáján? Az előkelőnek nehezen nevezhető nyolcvanharmadik helyet kapta, közvetlenül Veér András mögött.
Mindez csak azért jutott eszembe, mert a héten az MSZP elnöksége és választmánya megküzdött az országos listás helyekért, s a média is meglepően széles körben tárgyalta a fejleményeket: elemzők elemezték, publicisták véleményezték, politikusok kommentálták. Azt is tudni lehet, hogy Szili Katalin állítólag megsértődött, mert párton belüli riválisa és rosszakarója, Gyurcsány Ferenc megelőzte volna őt, mire a volt házelnök kijelentette: nem kíván szerepelni a megújulást és a változást nem tükröző országos listán. (Szili amúgy 2002-ben Medgyessy és Kovács mögött a harmadik volt, Gyurcsány azon a választáson nem indult, akkor még Medgyessy szürkebarátjaként ténykedett.) Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője (aki 2002-ben még szintén háttérembernek számított – régi szép idők: a választás után pár hónapig hetente együtt elemeztünk az akkor indult Hír TV-ben Kóczián Péter műsorában) fontosnak érezte, hogy kommentálja a szocialisták listaállítását: "innen pár száz méterre, a Magyar Szocialista Párt székházában a múlt emberei a múlt listáját állítják össze” – mondta példás tömörségbe csomagolva az üzenetet.
Bizonyára szórakoztató lenne kimutatni, hogy melyik párt listája változott többet választásról választásra, biztos lesz is olyan, aki (mert érdeke) ezt megteszi majd. Mondjuk én tényleg nehezen értem, hogy a (minél több) változás miért önérték, ahogy erre Szili és Navracsics nyilatkozata is hivatkozott, s ahogyan erre – a „leválthatatlan” Orbánra célozgatva – általában a baloldali véleményvezérek is rendre utalni szoktak. Ezzel az erővel most az úgynevezett „Új SZDSZ” lehetne a trendi erő: pedig az ottani változás, amelynek következtében bizonyára senki sem lesz most a lista elején a 2006-os országos lista első tíz helyezettje közül (ha egyáltalán a párt képes lesz listát állítani), inkább nevezhető szétesésnek, mint reményteli megújulásnak.
De bárhogy is van, fontos lenne belátni, hogy az országos listák politikai jelentősége finoman fogalmazva is korlátozott. Miután ezekre közvetlenül szavazni nem lehet, a választók legfeljebb a listavezetők személyét ismerik, a listával nem találkoznak, a pártok frontpolitikusait pedig nem a listán elfoglalt helyük alapján azonosítják. A politikusok számára természetesen kiemelt jelentőségű, hogy milyen sorszámot kapnak: a biztos befutók között a párton belül elfoglalt helyük, azaz hatalmi- és presztízs szempontok miatt fontos a sorrend; míg a parlamenti helyük elvesztésétől rettegők esetén egzisztenciális érdek, hogy valahogy bejutó(nak gondolt) helyet kapjanak. A lista továbbá lehet egyfajta üzenet és szimbólum is (ebben az értelemben valóban elgondolkoztató például Gyurcsány negyedik helye, mint ahogy a vállaltan gyurcsányista Debreczeni József kilátásba helyezett megjelenése is az MDF listáján), de azért ebből nagyon messzemenő következtetéseket (változásról és változatlanságról, múltról és jövőről, párton belül és párton kívül) én biztosan nem vonnék le. Úgy értem: csak ebből - nem.