Többen felvetették hozzászólásaikban, hogy a jobboldal polarizációja akár a 2002 óta a Fidesszel szorosan együttműködő, tulajdonképpen autonóm szereplőnek ma nem tekinthető KDNP önállóságának megteremtésével is megtörténhetett volna, illetve megtörténhet még a jövőben. Ebben az esetben létrejöhetett volna, illetve létrejöhetne egy, a lengyelhez hasonló megoldás a jobboldalon egy konzervatív-kereszténydemokrata és egy konzervatív-liberális párt potenciális együttműködésével (bár Lengyelországban mára egymás riválisává vált a 2005-ös választást még politikai szövetségben megnyerő két párt). Az ötlet kiindulópontja természetesen a szavazatmaximalizálás: többen úgy vélik, hogy ezáltal a jobboldal az „egy a tábor, egy a zászló” rendszernél (amely a Jobbik megerősödésével amúgy is kétségessé vált) szélesebb bázist tudhatna maga mögött. A konzervatív-liberálisok vagy a közép szavazói kevesebb kompromisszum árán voksolhatnának a Fideszre, mint ahogy a kereszténydemokraták számára kívánatos programot is bátrabban képviselhetné a KDNP. Mint látható, két kérdés is következik mindebből: (1) valóban növelhetné a jobboldal táborát ez a kettős felállás, (2) van-e esély egy ilyen tervezett elválásra?
Mint általában a hipotetikus politikai kérdések esetében, az első kérdésre is létezik ugyan egyetlen igaz válasz (mert ha ilyen helyzet előállna, vagy növelné, vagy sem…), csak sajnos nincs semmilyen módszerünk ahhoz, hogy eljussunk hozzá. Ezért aztán én is csak ködszurkálós véleményként tudom megfogalmazni azt, hogy attól függ… Pontosan attól, hogy milyen formában történne az önállósodás, és mennyire megtervezett lenne a két párt választási együttműködése. A legnagyobb veszély egyértelműen az egyik politikai alakulat (értsd: KDNP) küszöb alá kerülése a választáson, ebben az esetben minden rájuk adott szavazat komoly veszteség lenne a jobboldal számára. Valóban tanulságos, hogy azok a kutatások, amelyek egyáltalán mérik a KDNP támogatottságát, 2002 óta egyetlen alkalommal sem mutattak semmilyen emelkedést a 0-1 százalékos tartományhoz képest. A KDNP-nek, mint önálló politikai erőnek, ma lényegében nincsenek szavazói. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Magyarországon ne létezne egy jelentős kereszténydemokrata tábor, ők azonban ma szinte mindannyian a Fideszt nevezik meg akkor is választott pártként, ha a KDNP-t külön említik meg a kérdezőbiztosok.
Mindebből azonban nem vonnék le messzemenő következtetéseket. Egy olyan pártról, amely szinte semmilyen észlelhető egyediséget nem mutat, miért gondolkodnának önálló szereplőként a választók? Bizonyára más lenne a helyzet, ha a KDNP a Fidesztől külön álló szereplőként politizálna, lennének saját témái (amúgy ilyenek ma is vannak, csak nem jelentős számban és hangerővel), saját programjai, felépített szereplői és különösen mindezeket megjelenítő önálló kampányai. Érdekes módon a mai KDNP nem is látszik teljesen alkalmatlannak az önálló politizálásra, vezető politikusai például kifejezetten potens szereplőnek tűnnek. A két legismertebb vezető, Semjén Zsolt és Harrach Péter – bár időnként úgy tűnik, hogy nem kifejezetten harmonikus a kapcsolatuk -, ha valóban az lenne a küldetésük, hogy egy önálló pártot építsenek, alkalmasnak tűnnek az első ember szerepére. De több más vezető (Simicskó István, Surján László, Nagy Andor) neve is jól cseng a jobboldalon, s ráadásul soraikban található a Fidesz-KDNP frakciószövetség talán legtehetségesebbnek tűnő fiatal politikusa, Rétvári Bence, aki igazi XXI. századi kereszténydemokratának látszik (a „modern” szót szándékosan próbáltam kerülni).
Ha tehát megszületne egy, a KDNP önállóságára vonatkozó döntés, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy négy év alatt fokozatosan és tervezetten felépíthető lenne egy olyan jobboldali kétpárti szerkezet, amelyben a KDNP is önállóan indul a választásokon (előbb, mondjuk próbaképpen, az önkormányzati voksolás listás ágán). A jónak látszó ötletnek azonban komoly „humán” ellenérvei vannak. Egyrészt ehhez Orbán Viktornak látványosan változtatni kellene stratégiáján, ami – kimondatlanul is elismerve, hogy a korábbi elgondolás nem volt hibátlan – egy politikustól különösen nehéz döntés. (Csak zárójelben: teljesek komolytalannak tartom azokat a felvetéseket, melyek szerint Orbán majd átigazol a KDNP-hez, s így teremti meg a párt önállóságát és hozza létre szavazótáborát). Másrészt, és ez az igazán lényeges elem, miután nem önálló akarattal nem rendelkező robotokról van szó, a tervezett és szépen felépített akció elbukhat egy-egy ön- vagy pártérdekét kereső politikuson. Ha a KDNP zöld jelzést kapna a Fidesztől, s ráadásul feladata lenne, hogy önállóan szerezzen szavazókat, egy idő után könnyen lehet, hogy „túl” komolyan gondolná a jobboldali szabad versenyt. Riválisává válhatna a Fidesznek, megpróbálhatna nagyobb párttá válni, esetleg hosszabb távon átgondolhatná szövetségi politikáját. A Fidesz, ha máshonnan nem, éppen a kilencvenes évek elejének SZDSZ-Fidesz liberális együttműködéséből megtanulhatta, hogy egy magára önállóként tekintő pártot mennyire zavarhat – és autonóm cselekvésre sarkalhat -, ha valakik segédcsapatnak, alárendelt szervezetnek tekintik.
A KDNP önálló politizálására tehát csak akkor látok esélyt, ha valamilyen oknál fogva a Fidesz ölelő karja - a Fidesz szándéka ellenére! - gyengébbé válna, vagy (s talán ez a valószínűbb: nem ma, de talán nem is holnap) a KDNP-n belül olyan palotaforradalomra kerülne sor, amely után vezetőik tudatosan törekednének arra, hogy kiszabaduljanak ebből a ma még egyértelműen kellemesnek és biztonságosnak látszó ölelésből.
Az utolsó 100 komment: