A 2010-es választás számos tekintetben különleges lehet. Az előző bejegyzésben már említettem, hogy 1990 után minden bizonnyal most dől el a legtöbb egyéni mandátum már az első fordulóban. Miközben a 176 választókerületből 1990-ben 5, 1994-ben 2, 1998-ban pedig csak 1 helyen lett eredményes a voksolás, 2002-ben már 45, 2006-ban pedig 66 helyen ért véget a szavazás az első fordulóval. A látványos változás okát általában a pártrendszer koncentrációjával és a kvázi-kétpártrendszer kialakulásával szoktuk magyarázni: azaz azzal, hogy a két nagy (Fidesz és MSZP) fej-fej melletti kiemelkedése miatt 2002-ben és 2006-ban a regionális eltérések elegendőnek bizonyultak arra, hogy sok helyen az egyik jelölt 50 százalék feletti eredmény közelébe kerüljön. Érdekes módon most úgy folytatódhat az emelkedő trend, hogy közben az okok változnak: komoly esély van arra, hogy egy domináns pártrendszer irányába történő elmozdulás emelje ezúttal magasabbra az első fordulós mandátumszerzések számát. Ha a Fidesz valóban 50 százalék körüli országos támogatottsággal rendelkezik majd, ahogy ez a kutatások alapján ma nem látszik elképzelhetetlennek, az inkább a jobboldal irányába húzó választókerületekben már az első forduló eredményes lehet. Nem kizárt, hogy tömegesen: akár 80-100 helyen (azaz a választókerületek többségében!) egyfordulós lehet így a szavazás.
Mindez felvet egy másik, az eddig tárgyaltnál is fontosabb kérdést: vajon meg lehet-e egyáltalán verni bárhol az országban egy olyan pártot (annak jelöltjét), amely ilyen jelentős támogatottsággal rendelkezik? Az eddigi csúcs 1994-ben született, akkor az MSZP 33 százalék körüli országos eredménnyel az egyéni mandátumok csaknem 85 százalékát megnyerte: 149 helyen győzött. Elképzelhető-e, hogy most akár az összes egyéni mandátum a Fideszé lesz?
A válasz határozottan igen. Elképzelhető. Vagy politikai elemzősebben: nem elképzelhetetlen (ami ugyanaz, csak óvatosabban hangzik…). De azt sem szabad elfelejteni, hogy ehhez olyan jelentős általános előny kell, amely minden regionális különbséget felülír. Köztudott, hogy léteznek az országos átlaghoz képest inkább balra vagy jobbra húzó kerületek. Olyanok tehát, ahol az egyik oldal rendre jobban – a másik pedig rosszabbul – szerepel, mint a saját országos átlaga. Ezen eltéréseknek számos oka lehet: az sem zárható ki, hogy egy-egy kiváló és népszerű jelölt emeli meg folyamatosan a támogatottságot, de azért a tartós különbségek mögött valamilyen más – talán szocio-demográfiai, esetleg történeti - magyarázat rejtőzhet.
2010 kapcsán értelemszerűen a baloldalinak nevezhető körzetek szerepe értékelődik fel: kizárólag ezekben látszik egyáltalán kérdésesnek a Fidesz mandátumszerzése. De melyek ezek a választókerületek? Az eddigi eredmények tanulmányozása alapján a 176-ból körülbelül félszáz nevezhető egyértelműen inkább balra húzó körzetnek, ahol többségében az MSZP szerzett mandátumot (lásd alább a Lakatos Gergő által készített térképen).
Ha még tovább akarjuk szűkíteni a kört, akkor valamilyen szigorúbb feltételrendszert kell alkalmaznunk. A „legnemfideszesebb” körzetek meghatározásához ezúttal egyszerű módszert választottam (más eljárással szűkebb és bővebb is lehet a lista): azokat kerestem, ahol 1994 óta mindig csak a szocialisták nyertek, és ahol 2002-ben és 2006-ban is az első fordulóban eldőlt a mandátum sorsa. Utóbbi feltétel miatt több körzet, amely szintén erősen balra hajlik (pl. Komló, Sajószentpéter, Tiszaújváros, Dunaújváros, Heves, Füzesabony, Tatabánya, Nyíregyháza stb.) hajszál híján kiesik, ráadásul ez az eljárás nem veszi figyelembe azt, hogy a nagyvárosokban és különösen Budapesten az MSZP-SZDSZ együtt indulva könnyen bekerült volna ebbe a körbe (pl. Budapest 3-as, 4-es, 14-es 19-es és 22-es választókerülete). Így is marad azonban 18:
EVK száma | Hely | 2006-os győztes |
BAR 2 | Pécs | Szili Katalin |
BAR 3 | Pécs | Toller László |
BOR 4 | Miskolc | Tompa Sándor |
BOR 5 | Ózd | Tóth István |
BOR 7 | Kazincbarcika | Gyárfás Ildikó |
BUD 5 | IV. ker. | Csizmár Gábor |
BUD 13 | IX-XX. ker. | Pál Tibor |
BUD 20 | XIII. ker. | Tóth József |
BUD 23 | XV. ker. | Hajdu László |
BUD 26 | XVIII. ker. | Simon Gábor |
BUD 27 | XVIII. ker. | Mester László |
BUD 28 | XIX. ker. | Burány Sándor |
BUD 29 | XX. ker. | Hiller István |
BUD 30 | XXI. ker. | Podolák György |
BUD 31 | XXI. ker. | Avarkeszi Dezső |
HEV 4 | Hatvan | Érsek Zsolt |
JNSZ 5 | Kunszentmárton | Farkas Imre |
KOM 3 | Kisbér | Keleti György |
Ezekben a körzetekben – kiegészülve a fentebb említettekkel - minden bizonnyal második fordulóra kerül sor; hogy ez ne történjen meg (a Fidesz győzelme mellett), ahhoz olyan országos Fidesz-fölény kellene, ami tényleg elképzelhetetlen. Nagy valószínűséggel a második fordulóba a Fidesz, az MSZP és a Jobbik jelöltje jut, azaz kulcskérdéssé válhat, hogy a Jobbik milyen stratégiát folytat. Ha visszalép (a Fidesz javára), értelemszerűen növeli a Fidesz győzelmi esélyeit, de ha állva marad, még akkor sem biztos, hogy ez elegendő a szocialisták mandátumszerzéséhez.
Bárhogy is lesz, fontosnak azt tartom, hogy a választási rendszer ezen ágában elsősorban ezekre a körzetekre lesz érdemes figyelni. Elemzőknek, újságíróknak, érdeklődőknek és különösen a pártoknak. Könnyen lehet például, hogy az MSZP akkor jár el okosan, ha erőforrásainak többségét ide összpontosítja – bár az is igaz, hogy az országos listás mandátumszerzéshez fontos töredékszavazatok miatt egyetlen körzetben megszerezhető szavazatról sem érdemes lemondania –, mint ahogy a Fidesznek is talán ezeken a helyeken kell a leginkább megerőltetnie magát, ha komolyan hisz abban, hogy akár az egész ország narancssárga lehet.
Javaslatom: figyeljünk mi is, a kommentekben örömmel olvasnék majd részletesebb beszámolókat a helyi kampányokról az érintett körzetekben élő hozzászólóktól.
