Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
04:18

Hiába a közelgő választás, az ünnep előtt a politika már csak pislákol. Ugyan Bokros Lajos még kísérletezik azzal, hogy végleg pártjára húzza a szélsőjobb elleni harc (SZDSZ által már) viseltes mezét, de aztán kiderül, az ATV esti beszélgetésén kívül csak arra jó a kihívásos akció, hogy Vona Gábor - meglepően jó taktikai érzékről tanúbizonyságot téve – gyorsan elsüssön néhány poént. Egy politikai elemző blognak így nem marad más választása, mint beállni az évet értékelők közé. S miután valamelyik nap ismét megnéztem Nick Hornby regényének filmváltozatát, a kérdés adja magát: mi volt 2009 három legfontosabb politikai eseménye?

A válasz előtt azonban – már csak az összehasonlítás kedvéért is – gondoljuk át gyorsan a megelőző évet. 2008-ban a politikai hatásokat vizsgálva egyértelműen a népszavazás, a koalíciós szakítás és a gazdasági világválság voltak a legfontosabb történések. Érdekes módon mindhárom ugyanabba az irányba mutatott: az egyre komolyabb válságban lévő, de túlélésben reménykedő Gyurcsány-kormányt lökte a szakadék felé. Ezen előzmények után 2009-ben az én listámon az alábbi hármas szerepel: a kormányfő cseréje, a pártrendszer átalakulásának lehetősége és a politikai innováció szinte teljes hiánya. Nézzük sorban:

1. A kormányfő cseréje. Gyurcsány miniszterelnök bukásának számos oka lehetett. A legitimitási deficit 2006 óta kézzel fogható volt, a kisebbségi kormányzás nehézségei 2008-tól keletkeztek, míg a válságkezelés gondjai 2009 elején váltak szembetűnővé. A három közül akár egy is elég lehetett volna ahhoz, hogy Gyurcsányt az MSZP menet közben lemondásra kényszerítse, ám az erőtlen és szétesett kormánypárt erre nem volt képes. A politikai és gazdasági csapdahelyzetben lévő kormányfő, egyfajta előremenekülési terv keretében, tavasszal végül maga lépett. A döntés megadta az esélyt a kormánypártnak, hogy radikálisan változtasson politikáján és vele együtt esetleg a népszerűségén is. Az új kormányfő kiválasztásának folyamata – a tragikomikus „politikai casting” - azonban már jelezte: szó sincs nagy tervről, így aztán nem meglepő, hogy a végeredmény is meglehetősen szerényre sikeredett. Az egyre mélyebb válságban lévő MSZP nem tett kísérletet arra, hogy új korszakot kezdjen: a túlélési stratégia folytatásaként sok minden változott ugyan – s Bajnai meglepően jól teljesített kormányfőként -, ám a vereségbe beletörődni látszó és egyéni utakat kutató szocialisták választási esélyei semmit sem javultak. A kormányfő cseréje az országnak talán hasznára vált, de a kormányzás legtöbb területén és különösen az MSZP politikájában a korábbi tendenciák folytatódtak. Az MSZP 2009-ben kijátszotta ugyan az adu ásznak gondolt közjogi trükköt, de igazán nem tett semmit azért, hogy hasznára legyen a váltás. Így aztán nem is lett.

2. A pártrendszer átalakulásának lehetősége. A 2009-es EP-választás önmagában, az elnyert mandátumok tekintetében nem nevezhető különösen fontos eseménynek. A választás eredménye és hatása azonban jelentős: a hosszú ideje stabilnak gondolt magyar pártrendszer változásának lehetőségét mutatta meg. Azért beszélek csak lehetőségről, mert az EP-választás több tekintetben sem tekinthető pontos mérőeszköznek: az alacsony választási részvétel miatt például komoly eltérések lehettek az egyes pártok szavazóinak részvételi hajlandóságában. Ha parlamenti választást tartottak volna aznap, lényegesen magasabb részvétel mellett, a legnagyobb meglepetést okozó Jobbik bizonyára rosszabbul szerepel. Ennek ellenére az EP-választás megmutatta, hogy komolyan kell számolnunk 2010 kapcsán olyan forgatókönyvekkel is, amelyek a pártrendszer radikális átalakítását jelentenék: akár a Fidesz elsöprő fölényével, akár lengyel módra egy jobboldali kétpártrendszer kialakulásával. Arról nem is beszélve, hogy az EP-választás hatásaként egy korábban fontos szerepet betöltő párt szinte már most kiiratkozott: az SZDSZ végelgyengülése fontos változásokat indított el a balliberális táborban is.

3. A politikai innováció szinte teljes hiánya. 2009 tartós jelensége a pártok politikájában megfigyelhető ötlettelenség, ennek következtében pedig egy egyre erősödő politikai unalom. Miközben jelentős választói igény mutatkozik valami újra (az EP-választás eredményei részben erről is árulkodnak), ráadásul a politika-ellenesség, a kiábrándultság, az elfordulás egyre komolyabb méreteket ölt, a parlamenti pártok mintha észre sem vennék ezeket a jeleket. Az MSZP láthatóan már képtelen a változásra, a Fidesz pedig azt gondolja, hogy számára a kockázatkerülés a legjobb taktika. Így aztán az aszimmetrikus törzsbázisokon kívül csak „jobb híján” megoldások maradnak, illetve bizalom az ismeretlenben, a még ki nem próbáltban. Mindez felerősíti a bizonytalanságot, hiszen pár hónappal a választás előtt még rengeteg potenciális szavazó keresgél. S ha már Bokrostól indultunk: be kell látnom, hogy talán egyedül az MDF kísérletezett változtatással, illetve próbált meg - a maga módján - reagálni a szavazói igényekre. A párt átpozícionálása 2009-ben már teljes képet mutatott: a gazdasági kérdések után idén a társadalompolitika téren is abba az irányába fordult az MDF, ahol megszólítható szavazókat feltételezett. Bármit is gondolunk az irányváltás hitelességéről, a volt konzervatív párt balliberálissá történő átalakításáról, az kétségtelen, hogy itt legalább egy alaposan kigondolt innovációval van dolgunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr221614952

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gazdaság(etika), mint vallásos probléma? 2009.12.22. 14:03:14

A gazdasági növekedés korunk istene, akinek fogyasztásunkkal szolgálunk, neves közgazdászok pedig prófétái neki. Így vélekedik John B. Cobb Jr., metodista teológus, aki számos írásában fejtette ki erre vonatkozó elméletét. Az alábbiakban idén májusban ...

Trackback: Kakaskodás a szemétdombon 2009.12.22. 08:36:22

Volt egy párt, amelyet ma már 0%-on mér a Századvég, és amely párt mindig kardot ragadott, ha valamelyik keresztény egyház a legkisebb mértékben is állást merészelt foglalni politikai kérdésekben

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovaxx 2009.12.22. 04:54:55

Friss poszt mindig finom.

ikiss68 2009.12.22. 06:13:18

A klasszikus történet szerint az orosz és német csapatok addig háboruztak az erdöben amig jött a erdész és kizavarta őket onnan. Amikor megláttam a Fidesz tervezett kormánynévsorát, nekem is ilyen érzésem támadt. Függetleneket a parlamentbe vagy normális ideologiamentes felnőtt embereket.

vlaca55 2009.12.22. 09:08:51

És 2010 is hasonló lesz, mert szeptemberig nem fog történni semmi. A Fidesz nem fog azonnal belekezdeni a fájdalmas átalakításba, mert meg akarja nyerni az önkormányzati választásokat is. Aztán jön a jobboldai feketeleves is... Szép kilátások. Csak azt kérdezném Gábortól, hogy szerinted mivel fogják rávenni a politika-undorosokat, hogy elmenjenek szavazni, mikor nincs is kire?

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2009.12.22. 09:09:33

Örülnék, ha a poszt írója megnevezne egy-két olyan politikai innovációt, aminek ő örült volna.

Mert az, hogy "politikai innováció" az hangzatos, de példák nélkül üres frázis marad..

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.22. 09:11:00

Az MSZP hozzáállása a politikához olyan, mint nekem kb. a fogorvoshoz.
Szar az egész, nem vagyunk legitimek, csak tapicskolunk a xarban, de lemondani. Jaj, nem! Csak a hatalmon maradni az utolsó percig, bármi történjék!
Hiába a fogorvos halogatásának példája, őket ennek fényében sem tudom teljesen megérteni. Gyanítom, nem is fogom...

BISMARCK 2009.12.22. 09:26:44

"Ha parlamenti választást tartottak volna aznap, lényegesen magasabb részvétel mellett, a legnagyobb meglepetést okozó Jobbik bizonyára rosszabbul szerepel."

Ezt miből gondolja? Kinek az érdeke, hogy ezt sulykolják?
Tudom egy kis ötszáz lelkes faluban lakik, de mint egyszer már írtam, menjen el pl. Baracskára és nézzen körül ott. Ismerje meg az ottani helyzetet és akkor talán értelmesebb gondolatokat fog írni. Mert hazánkban elég sok "Baracska" van.

"Bajnai meglepően jól teljesített kormányfőként"
Ezen megint csak röhögnöm kell. Mi a helyzet a nem létező "cigánybűnözéssel"? A közbiztonság katasztrofális helyzetére milyen megoldást talált ki ez a kiváló kormányfő?

Yasashi Tanuki 2009.12.22. 09:26:59

Az MDF baloldali fordulata aligha nevezhető politikai innovációnak - a Lesztinger köreivel és Tisztelet Társaságával kötött alkuk során már megkapták a baloldali tőkeinjekciót és a parlementi és önkormányzati választáskor ennek megfelelően politizáltak. Ennek legékesebb példája, ahogy megnyerték Demszkynek a főpolgármesteri széket az esélytelen Katona Kálmán indításával. Csak annyi változott azóta, hogy akkoriban még tagadták ezt, hogy a Fideszt köpönyegforgatással vádolhassák.

kispufi 2009.12.22. 09:27:39

@vlaca55: 8 és 4 éve is a politikaundorosok döntötték el a választást. én csak azt kívánom, jöjjenek tisztába undorukkal és ne legyenek megszólíthatók többé.

török gábor 2009.12.22. 09:29:21

@vlaca55: lehet, hogy nem is sikerül majd.

@Victoorius: jogos kérdés. de ha visszagondolunk arra, hogy a korábbi parlamenti választásokat megelőző években milyen komoly energiákat mozgósítottak a szereplők, új(nak ható) politikai tartalmakat találtak ki, személyi, szervezeti, ideológiai vagy tematikai változtatásokról döntöttek stb., akkor talán érthető, hogy mire gondolok. nem önmagában a változást hiányolom, hanem a rutin, a megszokás, a panelek túlhatalmát látom. de örülök, ha mások szerint kielégítőek, meggyőzőek és különösen lelkesítőek azok a válaszok, amelyek a pártoktól érkeznek.

Yasashi Tanuki 2009.12.22. 09:30:33

@BISMARCK: Pedig jobb ha hozzászoksz ehhez a kijelentéshez, mert a következő 4 évben a baloldali ellenzék azt fogja harsogni, hogy Bajnai alapozta meg a kilábalást a válságból. Pedig mindössze annyi történt, hogy Gyurcsánynak sikerült olyan gazdasági és politikai mélységbe taszítani az országot ahonnan már szinte csak felfelé vezet út.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 09:37:02

2009. számomra

- Sólyom éve;
- a morális válság feloldásának kezdete;
- Jobbik meglepetése az EP-n;
- a cselekvés nélküli beszéd leváltása visszafogott beszédű cselekvésre*

Idén bebizonyosodott, h a kiváló retorikai és debattőri készségből nem következik a jó színvonalú kormányzás.

Fidesz hibája: legalább részben elismerhetne néhány dolgot Bajnai tevékenységében, amellett, h bírálni is van épp elég ok.

Bajnai=/= gyurcsány, ezt a fideszes retorikát nem kéne erőltetni, ennél sokkal árnyaltabb a kép.

pannonfunk 2009.12.22. 09:37:12

@vlaca55: Pl. szeptemberig hozzá lehetne látni a gazdaságélénkítő programokhoz. El lehetne indítani azt a stratégiát, amely megmondja, hogy melyek legyenek a gazdasági prioritások, és e köré szervezni pl. az EU-s támogatások lehívását és elköltését. Értelmesebbé kellene tenni a gazdasági pályázati rendszert, mert ami ma van, az közröhej, a 40 cm-es kilátóval, meg az értelmetlenül elszórt milliárdokkal. Pl. ezt is meg kellene lépni, a nagy költségvetési átalakítás mellett. Persze a ballib megmondóemberek ordítani fognak, hogy a fidesz mutyizik, mert lám-lám, úgy alakítják át a pályázati rendszert, hogy ők markoljanak nagy pénzeket, ezt ellensúlyozandó kellene bedobni a felelősségrevonást az elmúlt nyolc év botrányai miatt (alagút a pár méteres löszfalba, stb.) Botrány van bőven, úgyhogy én azt jósolom, hogy a kormény megalakulása és az önkormányzati választás között a felszínen olyan sárdobálás fog menni, amit eddig még nem láttunk, háttérben meg remélhetőleg menni fog valami értelmes munka is.

török gábor 2009.12.22. 09:37:50

@BISMARCK:

1. abból gondolom, amit a kutatások mutatnak: a Jobbik szavazói körében nagyobb volt a részvételi hajlandóság. ha a részvétel általánosan emelkedik, értelemszerűen csökken a Jobbik szavazataránya. fontos azonban látni, hogy a Jobbikra olyan sokan szavaztak, amely már akkor is elegendő lett volna egy magas részvétel mellett is a bejutásra. velem nehéz lesz erről vitatkozni, mert szerintem a Jobbik kifejezetten esélyes arra, hogy 2010-ben is meglepetést okozzon.

2. a várakozásokhoz képest, amelyek akár egy őszi bukással (én sem voltam biztos benne tavasszal, hogy átmegy majd a költségvetés) és esetleg gazdasági összeomlással is számoltak, kétségtelenül jobban teljesített. ennyi, nem több.

drkovax 2009.12.22. 09:39:03

@ikiss68: Te hol láttad a kormánynévsort ? Mert én csak a Népszabadság kívánságlistáját láttam ;-)

BISMARCK 2009.12.22. 09:46:54

@török gábor:
Csak, hogy ne kötekedjek állandóan :)
Az 1. ok. Bár én a kutatásokkal szemben kicsit mindig szkeptikus vagyok. Vitázni egy politológussal eszemben sincs. Ezt megtanultam a töriszakon. A politológus olyan mint a jehovás, mindnek saját koncepciója van, attól soha nem tágít :D
A 2. Én 100%-ig biztos voltam benne, hogy átmegy a költségvetés. Magyarországon kormányzó párt lényegében nem tud úgy megbukni, hogy választást kelljen tartani. Ennél sokkal erősebb az összetartó erő - nevezhetjük közös koncnak vagy bármi másnak -, legyen szó bármelyik oldalról. Tudom, ez nem politológiai fogalom, nem mérhető, nem kimutatható.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 09:54:56

off.
Igen stílusos a "29." posztban "2009"-ről írni...

bnct · http://lehetmas.hu/176 2009.12.22. 09:55:28

ha nem lennék elfogult, akkor is azt mondanám, h 2009 egyetlen jelentős politikai innovációja az LMP létrejötte volt. vagy tévednék?

nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2009.12.22. 10:00:40

Azt hiszem igazan idoszeru mozdulat lenne ha Magyarorszagon nem lenne mindennapi tema a politika az emberek eleteben es elkezdenenek helyette valami haszossal foglalkozni, mert a jelen helyzet h mindent csak a politikahoz tudunk kotni jot nem szul. Persze ez sokak erdeke.

nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2009.12.22. 10:03:15

(ezzel nem arra akarok celozni h ne legyenek ilyen blogok, azzal semmi kulonos gondom nincs, csak arra, hogy lehet nem baj, hogyha most eppen a politika leszalloagban van, "unalmas", es nem allando tema, )

WiZe 2009.12.22. 10:10:36

@bnct: Én nem Budapesten élek, szerintem nem vagyok azzal egyedül, ha azt mondom, hogy az LMP az egy Budapesti bennszülött törzs. Napi szinten tájékozott vagyok a politikában és mégis fel kell tennem a kérdést: Mi a fene az az LMP?

vlaca55 2009.12.22. 10:11:47

@bnct: jójó, de mit is csinálnak? Nekik már régesrég "folyni kéne a csapból", hogy bárki is rájuk szavazzon áprilisban. Ehelyett nem is feltűnősködnek, hogy legalább 1-1 hír erejéig országosan láthatóak legyenek. Így nagyon nehéz lesz pár(=2-3) százaléknál többet produkálni szerintem. A többiek meg egyszerűen semmibe veszik őket, nem is említik, mint létező pártot... Én elhiszem, hogy lehet más a politika, de aki nem beszél, az még a saját szavazóit sem éri el, nemhogy esetleg másokat, értsd bizonytalan szavazók.

WiZe 2009.12.22. 10:15:29

A 2009-es év szerintem arról szólt, hogy lélegzetvisszafojtva várjuk a következő évi választást. Számomra mindenek felett áll, hogy kőkemény elszámoltatás legyen.

Nagyon remélem, hogy tényleg lesz és hogy azok pozitívan csalódnak, akik életkorukból kifolyólag nem hisznek ebben. Vagy azok dühösek lesznek, akiknek az érdekeikkel ellentétes.

Balt 2009.12.22. 10:17:36

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (111):
"Fidesz hibája: legalább részben elismerhetne néhány dolgot Bajnai tevékenységében, amellett, h bírálni is van épp elég ok."

Ez talán igaz: hangsúlyozni kéne, hogy számos (igaz: Bajnai-csomagot "fepuhító" :)) intézkedés a Fidesz korábbi ötlete volt. (Szja és távhő áfa mérséklése stb.)

"Bajnai=/= gyurcsány, ezt a fideszes retorikát nem kéne erőltetni, ennél sokkal árnyaltabb a kép."

Szerintem meg nem ártana (többször, idézetekkel és felvételekkel) rámutatni, hogy Bajnai aktív részese volt az elkúrásnak kormánytagként, sőt, az általa betöltött pozíciókban kiemelt a felelőssége; az pedig hiába csapkodja a lángokat a nyakkendőjével, aki maga gyújtotta fel az aztagot, még nem lesz a falu hőse...

Balt 2009.12.22. 10:20:15

@Balt: aSztag, pardon, ez a hülye noti. :)

Balt 2009.12.22. 10:24:35

@pannonfunk: egyetértek. Valamint vannak fontos és sürgős beígért teendők - amelyek persze rontani fogják a mérleget: ingatlanadó, gyes-gyed; a nyugdíjak megadóztatása nyilván 2011-től jöhet majd. :) (Ha már úgyis szuperbruttyósítunk, ezt miért ne...?)

SteveNo1 2009.12.22. 10:34:30

A pártrendszer átalakulásával kapcsolatba én annyit tennék hozzá, hogy egy demokráciában létrejövő pártrendszert mindig a választási rendszer határozza meg.

A tisztás listás választási rendszer sokpárti demokrációt hoz létre (a választási köszöbtől fűggően nagyan sokat, vagy kevésbé sokat), a tisztán egyéni választókerületeken alapuló rendszer elsősorban kétpártrendszert hozz létre (bár ez Angliában éppen bomlik), a vegyes választási rendszer (mint a miénk) pedig kétpólusú pártrendszert!

Kell két nagy párt mindkét oldalon, hogy elvigye az egyéni választókerületeket, de kell két kicsi is (oldalanként egy-egy) hogy összegerebjézze a nagy pártra szavazni nem akarók töredékszavazatait, és tartalékot jelentsen a második fordulóra az egyéni választókerületekben.

Én nem tartanék a domináns párt uralta pártrendszer kialakulásától, mert előbb-utóbb majd megunják a Fideszt a választópolgárok (ha nem 2014-ben, akkor 2018-ban, vagy 2022-ben) és kialakul majd egy rivális nagy párt!

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.22. 10:37:31

@török gábor: a Jobbik politikai stílusa, külsőségei, témái, stb. nem tekinthetőek politikai innovációnak? Azzal egyetértek, h a parlamenti pártokra ez nem jellemző, de rájuk az, vagy tévednék?

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.12.22. 10:43:48

2009. legfontosabb eseményei:
1.) Gyurcsány bukása és a "Legyen ön is miniszterelnök!"-show*
2.) Szlovák nyelvtörvény+ Sólyom-affér
3.) Jobbik-SZDSZ-csere

-------------------------------------------

*Küldje el ön is SMS-ben a "MINISZTERELNÖK" szót az 123456789-es számra (500 Ft-ÁFA). A szerencsés nyertes szolgálati Audit és miniszterelnöki rezidenciát kap 1 évig a Magyar Köztársaság jóvoltából.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 10:47:47

@Balt:

"Szerintem meg nem ártana (többször, idézetekkel és felvételekkel) rámutatni, hogy Bajnai aktív részese volt az elkúrásnak kormánytagként"

Ez igaz, de az emberek többségének gyurcsány egy karakter, Bajnai pediglen egy egészen más karakter. Tény, vele vmilyen mértékben folytatódik a gyurcsány korszak (trükközések:
malacnews.freeblog.hu/archives/2009/12/19/Trukkok_szazai_20/ )

de ő legalább cselekedett, nemcsak pofázott, és nem irritáló a személyisége, bár ő is folyton hazudik "szakértői kormány", "nem vagyok politikus", "távol az mszp-től"), de közben nem beszél brutális őszinteségről.

-----------------------

Nekem még az év eseménye, h bebizonyosodott, az NBH-t a kormány (azaz a maszop) politikai célokra alkalmazza már évek óta.

Az, h egy NBH által rögzített felvétel eljut egy pártelnök kezébe, h az saját politikai céljait szolgálja, illetve egy ellenzéki pártot lejárasson vele, majd nem adják ki DI-t az ügyészségnek, az sztem az év egyik legfontosabb botránya. A törvénytelenség nyilvánvaló, az NBH politizálása szintúgy, felelősségre vonás nem történt. Szilvásy és Ficsor kihallgatásra érett személyek!

Alapvető élelmiszer 2009.12.22. 10:55:42

Ez a mostani világ a tipikus 70-es éveket idézi vissza bennem, az "olajozott semmittevés" időszakát, amikor a vezetés és a "nép" mintha nem is egy dimenzióban élne.

Úgy vélem, a 2006-os események után politikailag keleten ragadtunk, a ruszkiknál vagy az ukránoknál van hasonló politikai apátia.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 11:03:44

@vlaca55: "nem is feltűnősködnek" (LMP)

Ja, talán masíroztatniuk kéne nekik is egy IDEgenlégió-szerűséget fel-s-alá...

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.22. 11:14:31

TG: ha már úgy sincs innováció: szerintem süssünk mézeskalácsot és boldog karácsonyt! :)

Tényleg: gondolkodtál már esetleg blog sörözésen? Bár mondjuk lehet, hogy ehhez túl népszerű a blog... ;)

radala 2009.12.22. 11:16:27

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110):
Nincs mit elismerni Bajnain. Bajnai kárt okoz az országnak, függetlenül attól, hogy jól vagy rosszul kormányoz. Egyszerűen nem neki kellene kormányozni.
Egyébként én sem értem tg "meglepően jól" én megmondtam volna látatlanban, hogy meglepően jól fog kormányozni.
Most komolyan. Ki épített már házat?
Az ember készít egy szuper költségvetést és kiderül, hogy annyiból nem megy. Tök mindegy, hogy Bajnai milyen költségvetést csinál, ha annyi pénz nem elég? Nem nagyon kell ehhez közgazdásznak lenni.
Amit meg végképp nem értek. Hogy képes értelmes ember azt elhinni, hogy spórolással bármit el lehet érni.
Soha senki (no jó tán a kommunizmusban) nem spórolt még össze semmit. Nem lehet egy autót vagy egy lakást összespórolni. Meg kell keresni az árát, ez ilyen rohadt egyszerű. Arról nem is beszélve, hogy olykor az ember ha mondjuk házat épít megpróbál ezen-azon spórolni. No az ilyen döntéseket szokta egy életen keresztül bánni, mert ronda, vagy szar, amit választott. Pont így van ez a költségvetéssel is. Nem lehet elvenni pénzt az egészségügytől, ha egyszerűen ennyibe kerül meggyógyítani valakit...
Bajnai rosszabb, mint GyF, mert GyF legalább nem hitette el senkivel, hogy ö nem AKARJA a hatalmat.
Bajnai további hibája, hogy amihez nyúl az beszennyeződik. Az ingatlan adó például szerintem egy igazságos valami, de a Fidesznek ilyet már nem lehet majd soha csinálnia, mert ez a fasz legitimáció nélkül összekente.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 11:23:21

@bnct: "2009 egyetlen jelentős politikai innovációja az LMP létrejötte volt. vagy
tévednék?"

Igen.

Volt még egy "Civil Mozgalom" nevű új pártalapítás is...
Azután egy "Vissza a jövőbe" stílusú alakulat, a Magyarok Szövetsége is IDE'n ősszel lett 1 éves...

proton1701 2009.12.22. 11:26:35

Én egyikre sem fogok szavazni mert mindegyik köcsög, tojvaj banda.... Mindegy mit mondanak, ha nyer bármelyik megrészegülnek a hatalomtól és ha nem is úgy,mint az elődeik de elteszik amit lehet saját zsebre. Hányingerem van a politikusoktól. Ingyenélő szemetek....

radala 2009.12.22. 11:27:49

@radala: index.hu/gazdasag/magyar/2009/12/22/megis_torvenyserto_a_koltsegvetes/
Még ez is.
Jut eszembe az még senki demokratának nem tűnt föl, hogy a Fidesz 98-02-között egyetlen alkotmánybírósági nemet gyűjtött össze és akkor is saját maga küldte előzetes normakontrollra a törvényt ehhez képest a szocik 98-elött 02-után tizesével próbálják meg a lehetetlent?
No ki is a demokrata?

Epokit Drive 2009.12.22. 11:30:35

Kedves Gábor!

Emlékszem még az arcodra, amikor ültél bent a stúdióban Laknerral és Balóval 2006 tavaszán, és szétömlött az arcodon az öröm, hogy az adatfeldolgozásban még csak most jön Bp, és az majd jól megváltoztatja az addigi, szorosabb, néhol talán még Fidesz dominálta eredményeket.
Egyrészt egyből tudtam, hogy vesztett a Fidesz (mert nem vagy hülye, és én sem), másrészt arra gondoltam, hogy nem lehet igaz, hogy értelmes fiatalemberek még hisznek Gyurcsánynak és a szociknak, és örülnek a győzelmüknek. Az idő ugyan engem igazolt, de az efölötti halvány elégtétel semmi ahhoz a kárhoz, amit ez a bűnbanda (megelőlegezve pár folyamatban lévő ügy ítéletét) okozott, és válogatás nélkül, mindenki számára.
Te ebben vettél részt így vagy úgy, és az akkori mosolyoddal nálam emberileg leírtad Magad, maradt a szakmaiság, ezt igyekszem erről leválasztva kezelni.
Amikor azt olvasom: "legitimitási deficit", Rád is gondolok, a fentiek alapján.

Ed

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 11:34:04

@proton1701: "Én egyikre sem fogok szavazni..."

Nagyon fognak neki örülni, hogy SZABAD kezet adsz nekik! 8Đ

((-akkor már inka az egyiksem.hu pártra...))

Balt 2009.12.22. 11:34:19

@Naszta: "Tényleg: gondolkodtál már esetleg blog sörözésen? Bár mondjuk lehet, hogy ehhez túl népszerű a blog... ;)"

Végül is egy "Oktoberfest" elkél az önk.-i választás után... :))

micu · http://www.ingyentv.hu 2009.12.22. 11:35:51

Bizony jó lenne sok politikai innováció 2010-re. Például napok óta nyomaszt, hogy a hirek szerint a Fidesz kormányban ismét Pintér
Sándor lesz a belügyminiszter. Namármost -jó lenne ha tévednék-, de az ő cégénél kapott munkát Gergényi szemkilövető parancsnok azonnal a bukása után. Ha ez így igaz akkor baromira nem érdekel, hogy akár mindketten jó szakemberek. A Fidesz hitelessége ilyen "apró" dolgokon áll vagy bukik.

radala 2009.12.22. 11:40:13

@Epokit Drive:
Azt hiszem nem néztem a választási műsort. Ja nem is volt mát akkor TV-nk.
De nehezen hiszem ezt. tg nem egy ilyen-fokú hülye gyerek. Gondolkozz el inkább azon, hogy esetleg csak ö volt számodra a rossz hír hozója. Mondjuk ezért is megérdemelne egy lenyakazást, no de azért emberileg leírni az több ennél:-)
Egyszóval nem akarom védeni, de ha mondjuk kikap a Fradi és a kommentátor azt mondja, hogy szarul játszik. Akkor én utálom azt a kommentátort, holott lehet, hogy csak objektív akart lenni.
Az ilyen kiélezett helyzetekben nem szabad emberekről véleményt alkotni.
Nekem 2002 választás benne van életem legszarabb élményei között (utólag persze tök igazam van, ez az ország legszarabb élményei között is benne van). Mindenesetre mindig szégyelltem magamat, hogy én akkor épp a szülőszobán voltam és ahelyett, hogy örültem volna, csak ez a szar bírt foglalkoztatni és azt hittem, hogy mindenki rohadt kommunista körülöttem, mert senki nem volt különösebben elkeseredve...
Később kiderült, hogy az orvost pont úgy zavarta, mint engem, de a munkahelyén nem politizál... Nem kell ítélkezni, pláne nem mosolyokból.

Balt 2009.12.22. 11:41:20

@radala: "No ki is a demokrata?"

:) Ha igen... Az adatokat ugyan nem ismertem, de jól mutatja a kormánypárt(ok) demokratikus érzékét, hogy az eü. tv.-t Sólyom aláírás-megtagadása után ugyanúgy megszavazták, aztán persze három hónap múlva - a népszavazás után - , változatos indoklással egyöntetűen visszavonták. :))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 11:42:17

@Epokit Drive: "ez a bűnbanda"

- leginkább a KONKURENCIA számára okozott kárt ;),
ami minket legfeljebb annyiban érint, hogy milyen színű a "talicska", és melyik irányba tolják INNEN... :(((

Shore 2009.12.22. 11:44:21

MDF: "a volt konzervatív párt balliberálissá történő átalakításáról,"

Mi a péktől lenne az MDF balliberális? Baloldali, szocialista/szociáldemokrata gazdaságpolitikája van? Nem.
Társadalmi kérdésekben annyira liberális lenne? Nem.

Akkor miért? Ha még Török Gábor is beleesik abba a hibába, hogy ami nem FIDESZ/Jobbik, az balliberális, akkor már tényleg nincs miről beszélni.

Epokit Drive 2009.12.22. 11:44:46

@1.szolo (B.A.): A másik banda (még nem "bűn-") most köpi a markát a hatalomra kerülés előtt, nem táplálok vérmes reményeket, ugyanazok az arcok, ugyanaz minden, mintha nem is lett volna ez a nyolc év. Hihetetlen.

Balt 2009.12.22. 11:47:29

@Epokit Drive: Én ezt nem vettem észre, de ez a huncut (monalizás vagy jóllakottnapközis) mosoly azt hiszem egyébként is jellemző a bloggazdára, talán nem a választási eredményeknek szólt. Én még nem kaptam pártosságon - noha különböző sajtóban, más-más vitapartnerekkel nyilván eltérő az ember hozzáállása. (Pardon a személyeskedésért!) :)

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2009.12.22. 11:48:56

szvsz a fidesz jól csinálja h nem csinál semmit, abba elég nehéz belekötni, Orbánt is jegelni kéne a választások utánig.

Epokit Drive 2009.12.22. 11:51:32

@radala: Nem. A lényeg az volt, hogy láthatóan örült a fejleményeknek. Tényleg hihetetlen volt látni. A kommentátor elvileg nem jelezheti egyik csapat iránti szimpátiáját sem, és mi ehhez képest egy szimpla focimeccs? Számomra a politika elsősorban értékválasztás, ami a legmélyebb emberi tulajdonságokat, erkölcsöt mozgósítja. Nála ez jött a felszínre, és ezért írtam le akkor.
2002-ben azt reméltem, már állunk úgy, hogy jöhet bárki, nem fogja tudni igazán elcseszni. Ezzel többé nem áltatom magam. Ha TG akkor mosolyodik el, csak legyintek, hiszen nem volt közvetlen előzménye a szocik rossz kormányzásának. De ugyanezt 2006-ban, négy év nyilvánvaló bénázása után, képtelen vagyok csak úgy megbocsátani.

Ed

G. Wolf 2009.12.22. 11:54:00

A poszhoz:

1) Gyurcsány Lemonása

2) EP választás, és a Jobbik valós párttá avanzsálódása

Többen felvetettétek itt az elszámoltatást. Persze mindig van értelm eelkezdni így most is. Sőt kívánom hogy legyen, mert nagyon sok bicskanyitogató hülyeségnek lehettünk tanui... (Lást fentebb említett 40cm-es kilátó... és ez csak egy apróság.)

Azonban véleményem, hogy senkinek ne legyenek illuziói. Annó a szocik se nagyon vonták felelősségre a Fideszt a Happy End, vagy az Ezüst Hajó körüli ügyek mentén - ha annyira jó lett volna szakmailag bármelyik cég akkor a mai napig meglenne. Most vajon miért viselkene a Fidesz másképp? 4 vagy 8 év múlva úgyis elbuknak, és nem hiszem hogy nekik hiányozna egy felelősségre vonás...

Mondjuk a Jobbiknak talán lehet szerepe az elszámoltatásban, hiszen neki nincs mit veszítenie, mivel (vélhetően még) nincsenek korrupciós ügyei.

Shore 2009.12.22. 11:57:21

@fghjk:

"Orbánt is jegelni kéne a választások utánig."

Jav: választások után:)

@G. Wolf:

"Jobbiknak ..., mivel (vélhetően még) nincsenek korrupciós ügyei."

Bár azzal a fránya pártpénzzel akárhogy is kérik, csak nem akar elszámolni.

Straight 2009.12.22. 11:59:11

Szavazzon az MSZP re!
Mi vagyunk a gyógyír a válságra.
A válságkezelő kormány modern reformokkal kápráztatja el a választókat úgy mint elvonások végrehajtása az élet szinte minden területén. A társadalmi egyenlőség növelése a minibálbér kétszerese és háromszorosa között keresőket fokozottan sújtó adókkal.

Szavazzon a Fideszre:
Mert mi vagyunk a kisebbik rossz. Félreértés ne essék kedves szavazók mi is kurva szarok vagyunk kilopjuk a szemedet is csak mi másképp. Talán nem fog annyira fájni.

Szavazzon az szdsz re!
Igazából nem fontos. Nekünk már úgyis mindegy.

Szavazzon az MDF re!
Bennünk egyszemélyben megkapja az összes többi pártot. Sok in 1 !
Egyaránt megtalálhatja bennünk a baloldali, a konzervatív, a liberális, és ha kell a jobboldali eszméket is éppúgy mint a hozzáértő szakértőgárdát, és az innovációs készséget melynek során negatív népszerűségnek örvendő politikailag már halott és valószínűleg fertőző embereket emelünk be magunk közé és a modern politikával újraélesztjük.

Szavazzon a jobbikra!
Szavazzon ránk ha már elege van a büdös kommunistákból nácikból fasisztákból, tolvajokból stb.
Szavazzon ránk ha elege van a még mindig háttérből irányító ebből a rohadék ultraliberális hiperkapitalista büdöskomcsiGyurcsányfletóból!
A mi pártunk a megújulást szolgálja innovatív kissebségpolitikájával és a náci eszmék kommunbista intézkedésekkel történő eddig sosem látott bársonyos diktatúrába csomagolt elegyével.

Seravy 2009.12.22. 12:01:21

Innováció kell? Tessék :
Minden szavazó állampolgár legyen jogosult a szavazatának interneten keresztüli változtatására, bármikor, bárhányszor. Ha a nyertes képviselőt megelőzi egy másik és több mint egy hónapig tudja tartani a vezetést, akkor a régi képviselő távozik és az új veszi át a helyét, és addig marad ott amig megint más meg nem előzi. Így nincs szükség választásokra (mert folyamatosan választás lenne), kampányra (Az emberek látják hogy a képviselőjük mit tesz vagy nem tesz értük), és listákra sem. Sőt pártokra sincs, mert a képviselőket egyéni munkájuk alapján birálnák el. Hogy ez a rendszer zökkenőmentesen műkönjön, nem árt bevezetni az ingyenes, alanyi jogon járó (a szavazáshoz elegendő sávszélességű) internetet. Aztán lehet a dolgot azzal bőviteni hogy a döntéseket sem a képviselők hozzák meg, csak javasolják, és a területen érintett állampolgárok szavaznak róla, szintén interneten. Egy idő után eljuthatunk akár oda is hogy az emberek döntenek a saját sorsukról, és megvalósul az amit demokrációnak hívnak, mert jelenleg sajnos nagyon-nagyon távol állunk ettől.

radala 2009.12.22. 12:02:59

@Epokit Drive: No jó, mindegy ez. Szerintem tg egy pokornista lehet világnézetileg szabadidejében.
Amúgy nekem 2006 tizedannyira nem fájt, mint 2002, mert 2006-ban a fidesz egy szar volt. 2002-ben viszont tele volt valódi politikai innovációval. (1-2-3 milláig adómentesség a gyerekek után, adódból nyugdíj kiegészítés a szüleidnek...)
Igazából a 2002-es szoci szavazók kurvára megérdemlik, hogy ide jutott az ország, remélem már mind munkanélküliek. Az igazi bűn volt, hogy akkor egyesek "jóléti rendszerváltozásra szavaztak"...

Balt 2009.12.22. 12:04:54

@radala: Lám, más meg explicit lefideszjobbikosozza Török Gábort, tehát marad a(p)ártatanság vélelme. :))

Remélem azért kértél mozgó urnát 2002-ben, főleg, ha - jól értem, és - onnantól kezdve többek jövője iránti felelősség nyomta a vállad. :)

reichenberg kenéz 2009.12.22. 12:06:17

@radala: a fidesz sajnos az egészségügyet sem fogja tudni megreformálni. És ezt tök egyedül intézte el. Az a helyzet sajnos hogy ma Magyarországon nincs felelős politikai erő. A Jobbikot azért nem tartom annak (mert azon kívül h. hányok a tőlük...) mert szerintem ha véletlenül a hatalomba kerül v. a közelébe a saját szélsőségesei megakadályozzák abban hogy konszolidálódjon... egy rossz választási konstelláció esetén (bár nem tudom hogy van e jó...) sajnos nagyon csunya dolgok is történhetnek... :-( bár lehet hogy pont ez rázná már végre fel ezt az országot...

radala 2009.12.22. 12:09:21

@Epokit Drive: Ja nem kommentátorra gondoltam, hanem mondjuk egy szakértőre a stúdióban a szünetben. A lényeg, hogy az ember kiélezett helyzetekben gyakran itél meg másokat (pláne csak 2D-ben) rosszul.
Nehogy már létezzen 38 éves Szombathelyi születésű kommancs politológus. Nem akarok kódolt zsidózni, de az igazi szocifan megmondó emberek azok általában vérségi kapcsolatban állnak az MKP prominenseivel és Bp-n születtek;-)
Ez természetesen egy vicc nem érv, csak úgy mondtam.
Ja ki a felesége tg-nek? Mert be is lehet nősülni az mkp-be és ez általában megfertőz. :-)

Balt 2009.12.22. 12:12:54

@Epokit Drive: "kommentátor elvileg nem jelezheti egyik csapat iránti szimpátiáját sem"

És mit szólsz a Progresszív ("baloldali") Magyar Kornéliához? :) Nekem azzal nincs bajom - sőt! -, hogy a választási műsorokban kikérik kompetens (köz)szereplők véleményét, legyen az Dessewffy, Debreczeni, Fricz Tamás vagy Giró-Szász. Közűlük még mindenképpen TG rejti a legjobban a pártszimpátiáját, úgy látom.

Balt 2009.12.22. 12:15:30

@Balt: Persze az ellenkezőjével sincs baj, de ugye Debreczeni és Somogyi innentől(?) nem vehető komolyan, Dessewffy meg soha sem. :) (Elvégre ő nem is szakmabeli. Ja, Debreczeni sem. :))

radala 2009.12.22. 12:16:16

@Balt: Ugyan már mozgóurna, mi már hajnalban két fájás közt elmentünk szavazni:-)
Ne hülyéskedj már olyan hogy pártatlan nincs, maximum érdektelen, meg olyan aki tud uralkodni magán.
No, ne elemezzük tg-t, de szerintem a mosoly szólhat annak is, ha valami politológiailag szép (mondjuk a szocik a "szarból hozták vissza" és ezt ö sem gondolta volna, hogy meg tudják csinálni). Nem akarok morbid lenni, de el tudom képzelni, hogy egy orvos elmosolyodik egy rákos daganat szövetmintája fölött a mikroszkópnál, mert az "orvosilag" szép. Ettől még nem örül neki, hogy ez történt, de annak örül, hogy ezt ö látta és majd le is publikálhatja.

radala 2009.12.22. 12:18:33

@reichenberg kenéz: Az már régen volt. A vizitdíj ellen mondjuk nekem nincs elvi kifogásom szemben mondjuk a tandíjjal. "Ahol tandíjat szednek ott előbb-utóbb embereket is fognak" égetni)
:-)

G. Wolf 2009.12.22. 12:19:53

@Seravy:

Igen havonta kéne visszahívni... legyen folyamatos kampány hogy véletlen se lehessen dolgozni :) Valahol korábban már ketten is kifejtettük véleményünket a 6 éves ciklus mellett, én továbbra is tartom.

Amúgy nem tudom hogy élő-e a példa, de már több helyen is hallottam:

Arról volt szó hogy szeméttszállítás ügyében kellett dönteni, a liberálisok azt mondták hogy felhoznak 5-6 változatot és szavazzon a nép, a konzervatívok meg azt hogy jöjjön egy szakértő.

A nép megválasztotta a liberálisokat, azok kiírták a népszavazást, majd bevezették a NÉP ÁLTAL megszavazott szemétgazdálkodást

X hét múlva a várost elönti bűz, és jönnek a dögevő állatok stb... stb..

Pedig az lett amit a "nagytudású" nép akart... demokrácia megvolt... csak éppen az általános szakértelem miatt valahogy nem sikerült jó döntést hozni.

A hulladékgazdálkodók és környezetmérnökök meg sírva röhögnek a városon :)

Szóval szép dolog a demokrácia, de valahol meg kell húzni a határt, hogy várhatod el hogy ugyanaz az ember képbe legyen honvédelmi? egészségüigy? oktatáspolitikában?

Lehet jó lenen egy ilyen (totálisan közvetlen) demokrácia, de nem biztos hogy helyes is lenne.

Straight 2009.12.22. 12:23:31

@radala: Na látod pont itt van a hiba az emberek gondolkodásmódjában. Amikoet felsoroltál rohadtul nem politikai innovációk hanem népszerűségnövelő pénzköltések. (nemmondom kell ez is mert ettől élünk jobban) de innováció az amitől rendszerszinten jobb lessz. Az elveszemapénzed vagy az adoknekedpénzt műveletek nem innovációk hanem az adók ide oda tologatása. A kisebb államaparátus lehet innováció. A bürokrácia logikai átrendezésekkel történő csökkentése is lehet innováció. A forint erősítése kreatív eszközökkel is lehet innovció.

Az innováció az amikor nem csak neked hanem az ország kasszájának is jó. Te egyszerű pénzosztásokat említettél. És az általad említett fidesz kormánynak is jelentős része van (kb kormányon töltött idő szerint részarányos) abban hogy az ország ebbe a gazdasági helyzetbe mert szétinnoválta a vagyont. És affelől se legyen kétséged hogy ők is lopnak. vikike sem szent.

radala 2009.12.22. 12:26:10

@G. Wolf: A kampányban hazudtak az embereknek. Nem az emberek nem voltak elég bölcsek. A közvetlen demokrácia jó lenne.
Ez a szakértelem a másik, amitől fölidegesedem:-) Nem hiszem, hogy van olyan kérdés, aminek az eldöntésére nem lenne elég 1 hónap utánajárás. No jó azt elhiszem, de azt nem, hogy van olyan politikus, aki jobban tudná képviselni az én érdekeimet, mint én magam. A politikusok csupa olyan dologban jók, amire semmi szükség nem lenne, egy közvetlen demokráciában.

radala 2009.12.22. 12:29:14

@Straight: Attól, ha jutalmazod azt, aki jobban dolgozó gyereket nevelt, az rendszerszintű javítás, az, ha jutalmazod azt, aki gyereket nevel és még dolgozik is, az rendszer szintü javítás. Ennek semmi köze semmiféle szociális pöcsséghez, ez nem pénzosztás. Arról nem is beszélve, hogy ez nem olyan, mint a 13. havi nyugdíj, amit válság idején el kell venni. Ez egyszerűen nincs, ha válság van, azaz önszabályozó.

reichenberg kenéz 2009.12.22. 12:31:01

@radala: nem volt az olyan rég. És azóta is a magyar ember kétszer fizet az egészségügyért (egyszer előre az államnak, egyszer pedig helyben az orvosnak) és az mégsem működik rendesen ugyebár... Tandijat pedig - most jól figyelj - most is fizetnek Mó- n. Álltalában azok az emberek akik mivel el kell hogy tartsák a családjukat dolgozniuk kell és ezért levelezőn vagy estin járnak főiskolára v. egyetemre. Azok nem fizetnek tandíjat akik megengedhetik maguknak azt hogy nappalira járjanak. Mert van rá idejük... Ilyen igazságos ez az ország! Hát nem csudaklassz?

G. Wolf 2009.12.22. 12:33:42

@radala:

"Nem hiszem, hogy van olyan kérdés, aminek az eldöntésére nem lenne elég 1 hónap utánajárás." - egy überpopulista volt...

Pl:

egy külföli országba katonai intervenció?

szólásszabadság vs személyiségi jogok?

egészségügyi kérdések (akár a privatizáció akár a finanszírozás)

oktatásügy

EU-s ügyek (pl törökcsatlakozás? svájc bekényszerítése?)

Amúgy ha tényleg mindegyikhez szakmai szinten értesz minden tiszteletem a Tied :)

Gyakorlatilag mindegyikről csak annyi anyagot lehet fellelni hogy témánként egy hónap se elég egy embernek hogy végigolvassa, és akkor még önmagának kéne hatástanumányt csinálnia, különben honnan tudja hogy jó e a döntés amit hoz?

jah és még dolgoznia is kell mert élni is kell valamiből :)

Véleményem nekem is van, de nem állítom hogy az a legjobb, kevés kérdés van amibe biztosan merek állítást megfogalmazni.

Balt 2009.12.22. 12:34:14

@Epokit Drive: "2002-ben azt reméltem, már állunk úgy, hogy jöhet bárki, nem fogja tudni igazán elcseszni. Ezzel többé nem áltatom magam. Ha TG akkor mosolyodik el, csak legyintek, hiszen nem volt közvetlen előzménye a szocik rossz kormányzásának. De ugyanezt 2006-ban, négy év nyilvánvaló bénázása után, képtelen vagyok csak úgy megbocsátani."

Ebben igazad van - és azt hiszem rajtam sem lehet számonkérni, hogy az ellenzék vagy Orbán személyes felelősségét feszegessem a 2006-.os kudarcban -, de mégsem lehet kétmillió választópolgárt keresztre feszíteni. (Annál inkább meg kell tenni a permanens elkúrókkal! Képletes keresztre persze. :))

Tudjuk be annak ezt a +4 évet (meg a sokszor ennyi visszakapaszkodást...) annak az árnak, hogy végre huzamos időre (örökre) megszabadulunk az utódpárttól!

radala 2009.12.22. 12:35:09

@Straight: Mi a szar az a kisebb államaparátus, mi a fene az a forint erősítés? ezek virtuális, technikai hülyeségek. Erre lehet alapozi egy vállalkozást rövid távon, de orsza´got irányítani forinterősödési alapon ez nem innováció, nem szakértelem ez egyszerüen semmi. Mire jó az erös forint? hagy tönkremegy az exportör?
Minél kisebb az az államaparátus?
Talán hatékonyabb. Rohadtul nem lenne az sem baj, ha minden magyar az államaparátusban dolgozna, ha az valahogy hasznot termelne.

Balt 2009.12.22. 12:38:10

@radala: "No jó, mindegy ez. Szerintem tg egy pokornista lehet világnézetileg szabadidejében."

:)) Úgy legyen! Bár a "nemzeti liberális" sokaknak öncimkéje, Debreczenitől Katona Tamáson át Retkes Attiláig.

radala 2009.12.22. 12:40:27

@G. Wolf: Félreérthetö voltam én egy egy szavazásra gondolok, ahol el kell döntenem, hogy szerintem kell-e nekünk Svájc, kell-e tandíj, kell-e ingyenes fogorvos (ami ugye nem ingyenes).
Nos azt nem hiszem el, hogy XY politikus jobban utána tud járni a dolognak, mintha én tenném ezt, esetleg civil szervezetek föállású szakembereinek blogbejegyzései alapján. Nem azt mondtam, hogy szakértökre nincs szükség (itt valószínűleg nagyon rosszul fogalmaztam). Én vagyok a legnagyobb szakértő imádó. Én a szakértő politikusoktól vagyok ideges. Azt nem hiszem el, hogy olyan van.
De meg kell próbálnom nem sarkosan fogalmazni, csak az a baj, hogy szeretek:-)

Balt 2009.12.22. 12:45:23

@radala: "Igazából a 2002-es szoci szavazók kurvára megérdemlik, hogy ide jutott az ország, remélem már mind munkanélküliek."

Jórészük alighanem már akkor is nyugdíjas volt, de azóta pláne... (Az is biztos, hogy azóta az ifjúságból, pláne az új választókból csak elenyésző számú szavazatra számíthatnak, ezért gondolom elsősorban, hogy számukra itt a záróra.)

Diocles 2009.12.22. 12:45:47

"Ugyan Bokros Lajos még kísérletezik azzal, hogy végleg pártjára húzza a szélsőjobb elleni harc (SZDSZ által már) viseltes mezét, de aztán kiderül, az ATV esti beszélgetésén kívül csak arra jó a kihívásos akció, hogy Vona Gábor - meglepően jó taktikai érzékről tanúbizonyságot téve – gyorsan elsüssön néhány poént."

Szerintem meg Vona egyáltalán nem jól taktikázott, hiszen megfosztotta magát egy olyan szereplési lehetőségtől, amelyet, mármint a Bokros-Vona vitát, tömegek néztek volna.

Ez önkiherélés, nem pedig zseniális taktika.

Balt 2009.12.22. 12:48:22

@reichenberg kenéz: "Igazából a 2002-es szoci szavazók kurvára megérdemlik, hogy ide jutott az ország, remélem már mind munkanélküliek."

Pedig kénytelen lesz... (Nem feltétlenül vizitdíjjal, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a háziorvosok státuszának rendezése - azaz a praxisok magánosítása - a Fideszhez fűződik, és ez többé-kevésbé működőképes, sőt, irigyelt "műfaja" az egészségügynek...)

Balt 2009.12.22. 12:51:23

@radala: "Ja ki a felesége tg-nek? Mert be is lehet nősülni az mkp-be és ez általában megfertőz. :-)"

Már azt hittem, az ajánlat jön. :)))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 12:54:14

@Epokit Drive: "még nem "bűn-")"

- és MÁR nem bű, mert elévült ;)
Az arcok meg azért ugyanazok, mert a hiteleket valamiből vissza kell fizetniük, máshoz meg nem értenek...
(0.Viktor szokja úgy mondani: "a mi szakmánkban...")

Azért én reménykedek, hogy tartják majd magukat a régi jól bevált intelemhez:
"Ne mi (-nyerjük-) lopjuk a legtöbbet..."

Balt 2009.12.22. 12:55:02

@radala: "Ugyan már mozgóurna, mi már hajnalban két fájás közt elmentünk szavazni:-)"

Ezt nevezem felelősségteljes választói öntudatnak! :)) (Viccen kívül.) Remélem, a csemete még "felhőtlen" körülményekbe született! :)

"Ne hülyéskedj már olyan hogy pártatlan nincs, maximum érdektelen, meg olyan aki tud uralkodni magán."

Így van. Én sem pártatlan, sem uralkodni képes nem vagyok. :)) (Bár mosolyogni szertetek. :))

G. Wolf 2009.12.22. 12:56:50

@radala:

"n a szakértő politikusoktól vagyok ideges. Azt nem hiszem el, hogy olyan van." - pl.: Varga Mihály vagy Járai Zsigmond? vagy balról Oszkó Péter?

Én az iylen embereket szakértőnek IS tartom, nyilván el kell választani a "mezei" politikus véleményét egy szakpolitikusétól (és azzal se kell egyetérteni mindig).

A népszavazás intézménye mint olyan alapvetően tetszik, ne érts félre. Csak valahogy azt látom (nem csak itthon, gondolok itt a svájci minaterépítésre is), hogy az emberek gyakorlatilag sokszor irracionálisak. És egy egy jól managelt kampány (mindegy mi mellett vagy ellen) többet ér mint a szakértelem, és valós helyes álláspont. Összegezve, sokszor inkább károsnak tartom annak ellenére hogy sok esetben jó lenne a népszavazás.

Balt 2009.12.22. 12:59:09

@radala: "A vizitdíj ellen mondjuk nekem nincs elvi kifogásom szemben mondjuk a tandíjjal."

Jó, vizitdíj jóidőre kihúzva. (Nem tudom, hogy hosszabb távon - a tb befizetések csőkkentése fejében esetleg!... - vállalható-e, de természetesen "...a vonja vissza, igaztalan vádakkal nem lehetv választásokat nyerni!" dialóg után én is leszavaztam.

Balt 2009.12.22. 13:08:14

@Straight: "És az általad említett fidesz kormánynak is jelentős része van (kb kormányon töltött idő szerint részarányos) abban hogy az ország ebbe a gazdasági helyzetbe mert szétinnoválta a vagyont."

Stimmt. Azaz 1/5 időarányos részben, ami háromfelé oszlik (koalíció lévén).

G. Wolf 2009.12.22. 13:08:37

@Balt:

"...a vonja vissza, igaztalan vádakkal nem lehetv választásokat nyerni!" dialóg után én is leszavaztam." - én általánosságban ezt egy nagy hibának tartom, azért leszavazni valamit mert ők mondták hogy csináljuk úgy?

Szóval persze nem kell szeretni szocikat, elég okot adnak rá hogy lehessen utállni is. De azért valahol az ilyen gondolkodás/hozzáállás miatt se lesz jobb a politikai élet. Vagy ahogy fentebb megfogalmazodott "hozzáért ezzel bemocskolta" És akkor a következő kormány már nem is nyúlhat hozzá?

Kicsit talán ez is hozzákapcsolódik előző beírásomhoz, hogy egy szakmai kérdésben sikerült politikai választ adni. (Horn Gábor e tekinteben kimagasló politológusi képességekről tett szert: www.youtube.com/watch?v=tlA9wYJ4HIM&feature=related )

Balt 2009.12.22. 13:09:59

@Balt: Ja, de még ez sem biztos, mert számos gazdasági mutatót - és főleg a trendjeit - nézhetjük, pláne az elmúlt (kétszer annyi) idő távlatából.

Balt 2009.12.22. 13:14:03

@Straight: "És affelől se legyen kétséged hogy ők is lopnak. vikike sem szent."

Jajj, az a fajta érvelés a kedvencem (korábban még "hiteles" volt, de éve meglepve hallottam), hogy: " ők már legalább nem éhesek, összelopták a magukét"... :))

Balt 2009.12.22. 13:18:08

@radala: Nem is beszélve erről az "adódból nyugdíj direkt a szüleidnek"-ötletről (bár nem emlékszem a részletekre), de a nyugdíjrendszer bizony (mára már) sürgős átszabást igényel, és nem olyan módon, hogy külföldi biztosítók kezére játsszuk az alapokat!

radala 2009.12.22. 13:19:39

@G. Wolf: Talán meg kéne tanulniuk az embereknek, hogy a döntéseiknek következményeik vannak. Valószínűleg a példában szereplő város lakói mostanra helyesebb döntést hoznának. Pl. a svájciak megszavazták (állítólag), hogy nem kell nekik olcsón a cukor, inkább Svájcból. Talán a magyarokat sem lehet következőre behúzni a csőbe egy jóléti rendszerváltással. Ha a Fidesz nagyon nyer (annyira, amennyire most mérik), akkor az is azt fogja jelenteni (számomra), hogy az emberek megtanulták, hogy el kell menni választani. Ha a részvétel mégis alacsony, akkor talán néhányan megtanulták, hogy ez nekik bizony magas és jobb, ha otthon maradnak:-)
Járai, Oszkó nem politikus nekem. Mondjuk Pokorni az, aki politikus és talán még ért is valamihez pluszban. Valószínűleg az vitt félre engem, hogy én még mindig az egyéni jelöltek jelentéktelenségénél tartok. A "nagy" politikusok között van egy-két értékes ember.

Balt 2009.12.22. 13:23:11

@Balt: Pardon, ez a vizitdíjas idézetre válasz, csak "beragadt" a vágólap. :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 13:24:47

@Shore:

"Mi a péktől lenne az MDF balliberális?"

Egyszerű ez kérem!
Azért, mert a balliberálisok szavaznak rájuk.

Itt vagy pl. Te, aki liberális, és rájuk fogsz szavazni.

Egy párt, hiába mondja, h jobber--konzi, ha a szavazói 90%-a balos, vagy legalábbis libsi.
Ráadásul a hitgyüli és zsidóság kapcsán is átvette az szdsz szerepét.

Nem láttad az Elie Wiesel előadást az AVT-n tegnap, késő este?
Én láttam, és a No. 1. helyen ült Dávid Ibolya. Az első sor közepén, szemben az előadóval.

Ott volt még Bokros és Herényi is. Rajtuk kívül még néhány szoci politikus, és néhány balliberális értelmiségi, mint Czeizel, Sas Jóska, stb..
A Mazsihisz és a másik zsidó szövetség is magas szinten képviseltette magát.

Antall J. forogna a sírjából, hogy egy hitgyülis-zsidó globalista-liberális párt lett az ő keresztény-nemzeti-konzi pártjából.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 13:26:00

@Seravy:
Dolgozunk rajta, de nem olyan könnyű...
Nem a technikai része, hanem az, hogy alig van rá valós igény! :(((
((-de 2014-ig majdcsak összegyűjtjük őket IDE;))

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.22. 13:26:38

@radala: "Talán a magyarokat sem lehet következőre behúzni a csőbe egy jóléti rendszerváltással."

És ezt attól a Fidesztől várod, amelyik kb. mindenre azt mondta, hogy "visszacsináljuk"? A jóléti rendszerváltással pont a gondoskodó állam a baj, a Fidesz meg kb. azt tűzte a zászlajára. Rólam ne gondoskodjon az állam úgy, hogy 70%-ot elvon, de ha bajban vagyok, akkor alamizsnát ad. Akkor inkább megoldom magam.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 13:30:55

@Diocles:

Vona bemehet műsorokba, semmi szüksége sincs arra, h egy olyan párt első emberével vitázzon, amelyik az ővékénél jóval kevésbé népszerűbb, de a vitában esetleg alul marad, ha ráerőlteti Bokros a gazdasági témát. Bokros 1,5 órát kért, az túl sok ahhoz, h minden szakmázást ki tudjon kerülni, márpedig Vona nem gazdasági szakértő.

Bokrosnak gazdasági vonalon jóval nagyobb előnye van, mint általános politikai vonalon Vonának... ...ha egyáltalán van olyan terület, ahol egyértelmű előnye van a Gabesz gyereknek.

Amúgy Bokros egy seggfej, és hülye elképzelései is vannak (pl. 10 ezer forintos, mindenkire kiterjesztett eü hozzájárulás), de ahhoz egy Heim Péternek, egy Csaba Lászlónak, egy Bogár Lászlónak, stb.. kell lenni, h ezt rá lehessen bizonyítani.

radala 2009.12.22. 13:30:59

@Balt: Arról volt szó, hogy az adód valahány (kevés (1-2%) odakerül a szüleidhez nyugdíjként.
Most jut eszembe, hogy mondjuk ez (az 1-2-3 milla 1-2-3 gyerek, illetve a szüleidnek juttatott pénz) feszültséget generálhatna az unokák és a nagyszülők között, mert ha sok gyereked van, akkor kevés adót fizetnél:-)...
Másrészt igazságtalan, mert a fiú gyerekeket preferálja, lévén azok általában jobb adózók (mondjuk konkrétan az én szüleim lánya sokkal jobb adózó, mint a két fia együttvéve, de ez kivétel)
De ugyanilyen módon én a tandíjat is el tudnám fogadni, ha közvetlenül az én volt iskolám/egyetemem kapná meg az adóm valamekkora részét, ha én is így látom jónak... Szerintem sokat lendíthetne az adózási morálon, ha lennének részei az adónak, amit nagyon is látok esetleg megköszöni a volt iskolám stb.

G. Wolf 2009.12.22. 13:31:43

@radala: "Talán meg kéne tanulniuk az embereknek, hogy a döntéseiknek következményeik vannak." - ezzel egyetértek! Ez kb az amit szajkózni próbál a baloldal, öngondoskodás meg ilyesmi... csak ezzel is az a baj hogy tényleg csak "szajkózza" nem pedig elmagyarázza :(

"Valószínűleg a példában szereplő város lakói mostanra helyesebb döntést hoznának" - nem biztos, ha valami más alternatíva mellett meg elkezd kampányolni egy valami hulladékszállító cég a lehet h szimpatikus lesz de nem biztos hogy helyes. de ezek már csak további példák hogy mi lenne ha... igazából itt csak az első volt az érdekes.

Nem teljesen vágom hogy Járai vagy Oszkó miért ne lenne politikus? Különösen Járai (Oszkót még elfogadom HA valóban nem fog következő ciklusban szerepet vállalni, ha igen akkkor ő is politikus,) mivel Járai régebb óta Fidesz szája íze szerint épp hallgat (de hülyeséget nem beszél - vagy ritkán) vagy ha olyat tud mondani amivel ő is egyet ért akkor szakmai véleményt fogalmaz meg.

Balt 2009.12.22. 13:33:18

@G. Wolf: "Csak valahogy azt látom (nem csak itthon, gondolok itt a svájci minaterépítésre is), hogy az emberek gyakorlatilag sokszor irracionálisak."

Má' mé'? Szívük joga így dönteni. És persze megértem, ha nem akarnak Zermattban vagy a Kappelbrücke tövében minateret látni - bár ez nyilván (megfeleően "rasszista":)) helyi építésügyi előírásokkal is szabályozható.

Jut eszembe, valahol hallottam a közelmúltban, hogy Svájcban milyen fejlett a demokrácia: Európában utoljára, tán a háború után vezette be Svájc az általános (nőkre is kiterjedő) választójogot. Népszavazást írtak ki, amin a többség elutasította ezt. Még a nők többsége is! Ennek ellenére bevezették, a választói nakarattal dacolva. :))) (Jó, ismerős a vicc persze a "demokrácia őshazából", a '60-as évekből: Gyerekek, mától kezdve nincs faji megkülönböztetés. (...) Világoskékek előre, sötétkékek hátra. :))

radala 2009.12.22. 13:36:03

@Naszta: Fidesz=adókedvezmény
mszp=szociális segély.
Én ezt így látom és a Fidesz minden 2002-óta folytatott ellenkező hülyesége ellenére is hiszem, hogy így fog kormányozni. Ha nem akkor az pech mindenkinek. Azért csak kell bízni valakiben. (mi lenne a bizalom alternatívája) Ugye nem Bokros Lajos? Menj már...
Szerintem racionálisabb azt gondolni, hogy OV hasonlóan vagy jobban fog kormányozni, mit tette.
Mint amennyire racionális volt azt feltételezni Medgyessyről, aki a gorenje turizmust szervezte, hogy jót fog tenni az országnak.

Balt 2009.12.22. 13:40:09

@G. Wolf: "- én általánosságban ezt egy nagy hibának tartom, azért leszavazni valamit mert ők mondták hogy csináljuk úgy?"

Ácsi: itt épp arról van szó: azt mondták, hogy nem csinálják!

Egyébként meg: fizetek épp elég tb-t, a vizitdíj nem megoldás. Az már inkább, hogy szigorították a befizetések ellenőrzését.

Balt 2009.12.22. 13:42:59

@Balt: Jajj, az a fajta érvelés a kedvencem (korábban még "hiteles" volt, de _4_ éve meglepve hallottam), hogy: " ők már legalább nem éhesek, összelopták a magukét"... :))

(Franc ebbe a notebookba!)

radala 2009.12.22. 13:44:41

@Balt: Tök vicces, felületesen olvastam, plusz a minater=minaret nem jött át az agyamig, így nem vettem észre ezt a példát az irracionális döntésre.
De még föl akartam hozni pozitív példának, hogy a svájciak leszarják a hülye hisztis politikusaikat és úgy szavaznak, ahogy jónak látják. (nem is beszélve, hogy ez így is van jól, ez nem vallásszabadság kérdése) Arról nem is beszélve, hogy a vallásszabadságot nálam übereli az egyetemes emberi szabadság, szóval a burka betiltása szerintem fokozza a világ összdemokráciáját nem pedig csökkenti.
Itt Ausztriában rendszeresen lesznek öngyilkosok török lányok a kényszerházasság elöl. (no jó egyről olvastam és ott azt mondták, hogy sok ilyen van)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 13:45:55

off

Kedves Gábor!

Van vmi akadálya, h a blog fejlécében a
"törökgáborelemez" szöveg
"Török Gábor elemez"
szövegre módosuljon?

Sztem semmi. Az csak egy cím, aminek nem muszáj egy szóban íródni, és ékezetes is lehet, mint ahogy eleve az. Én megfontolnám azt, h helyes magyarsággal íródjon a blog címe.

... különösen így Fidesz kormányzás előtt;-))
on

Balt 2009.12.22. 13:47:31

@radala: "Másrészt igazságtalan, mert a fiú gyerekeket preferálja, lévén azok általában jobb adózók (mondjuk konkrétan az én szüleim lánya sokkal jobb adózó, mint a két fia együttvéve, de ez kivétel)"

Na, itt térjünk vissza arra az ajánlatra...! :)))

Balt 2009.12.22. 13:49:30

@radala: De ugyanilyen módon én a tandíjat is" el tudnám fogadni, ha közvetlenül az én volt iskolám/egyetemem kapná meg az adóm valamekkora részét, ha én is így látom jónak..."

Mi ezt évek óta így csináljuk az 1%-okkal. (És persze ebbe a csuporba is igyekeznek belenyúlkálni Bajnaiék...)

Balt 2009.12.22. 13:52:17

@radala: "Mint amennyire racionális volt azt feltételezni Medgyessyről, aki a gorenje turizmust szervezte, hogy jót fog tenni az országnak."

:))))

G. Wolf 2009.12.22. 13:53:38

@Balt:

"Egyébként meg: fizetek épp elég tb-t, a vizitdíj nem megoldás" - önmagában valóban nem, szeerintem csak egy pici része lenne. lett volna.

"Az már inkább, hogy szigorították a befizetések ellenőrzését." - ezell 13456543%-ig egyetértek. Talán annyival kiegészívte hogy a befizetéseket meg racionalizálni kell, normális megfizethető és értelmes szintre (emelni/csökkenteni).

@radala:

"Arról nem is beszélve, hogy a vallásszabadságot nálam übereli az egyetemes emberi szabadság, " - egyetértek!

DE pont hogy az emberi szabadság az amiből le lehet vezetni hogy joga van csadort viselni feltétel: HA AKAR! tehát döntese el saját maga az egyén hogy most mit is akar. És ha ő akar csadort viselni, akkor milyen alapon tiltod meg neki? (ugyanez minden vallásra szeirntem igaz, ha akar legyen neki minatet az imátkozzon ötször... váljék egészségére, de ugyanezen az elvi alapon akkor betilthatnánk a keresztény templomot , sőt bármi vallási izét... és ez egyáltalán nem demokratikus...)

G. Wolf 2009.12.22. 13:57:24

@radala:

"De ugyanilyen módon én a tandíjat is el tudnám fogadni, ha közvetlenül az én volt iskolám/egyetemem kapná meg az adóm valamekkora részét, ha én is így látom jónak..." - ehhez anniyt én hozzátennék hogy minden esteben, pl minden egyes oktatási intézmény melybe jár az ember az adójának 1%-át megkapja, így az iskolák is rá lennének kényszerítve h piacképes diplomát adjanak. azaz 1% általános 1%közép és onnantól ahány diplomája van annyiszor 1% minden diploma adó intézménynek. És akkor az ember is mérlegeli hogy megéri-e neki beiratkozni abba az iskolába - de ez az egész csak egy vélemény :)

Bár az biztos, hogy ez hosszú távon éri csak meg, mert ugye mire egy diplomás állást kap, és valódi keresőképes lesz az nem két pillanat.

török gábor 2009.12.22. 14:15:24

@tdave: egyetértek. ezért is állítom, hogy a Jobbik szavazóinak egy része nem klasszikus radikális jobboldali, hanem egyszerűen "újdonságpárti", akik a "legyen végre más" alapján választják őket.

Balt 2009.12.22. 14:19:47

@G. Wolf: Ez már elég off, de:

Svájc ugye nem volt gyarmattartó, expanzív ország soha, sőt, inább egyféle magának való, zárt közösség - ha lehet ilyet mondani, minden többnyelvűsége és multikulti volta ellenére. Persze praktikus okokból nyilván befogad korlátozott számban idegen kultúrákat, elvárva a beilleszkedést. Ezzel szerintem nincs semmi probléma.

török gábor 2009.12.22. 14:24:37

@Epokit Drive: Kedves Ed, ha én mindig örülnék, amikor mosolygok, akkor nagy baj lenne (velem). Ez a sekélyes kremlinológia nálam genetikailag nem működik, sajnos. :)

radala 2009.12.22. 14:24:56

@G. Wolf: A minaret, nem mecset, csak egy magas torony, ahonnan lehet kiabálni.
Láttál te már egy európai városban csak a szemét szabadon hagyó nőt?
Hihetetlen félelmetesen hat és nehéz elképzelni, hogy valaki ezt akarja hordani. Az lehet, hogy azt hiszi, hogy ö ezt akarja, mert így nevelték, de attól még ez nem így van.
Ez pont olyan, mintha a liberalizmus nevében azt mondanád, hogy a romagyilkosoknak joguk van romát ölni, mert szerintük az nagyon faja.
Én aztán nagyon nem vagyok híve a társadalom mérnökösödésnek, de az ilyen burkás csadoros népekre ráfér egy kis fölvilágosítás.
Drogozni sem szabad, mert egészségtelen, meg a cigit is megadóztatják. Nehogy már én fizessem az összes arab nő combnyaktörését a tb-mböl, mert nem éri őket nap...

török gábor 2009.12.22. 14:27:46

@Shore: erről már próbáltam írni korábban is. amikor balról és jobbról beszélek, nem az általános (ha van ilyen) világnézeti pozíciókra gondolok, hanem arra, amit ez nálunk jelent. "történetileg úgy alakult", hogy ami felé az MDF tart, azt nálunk baloldali-liberális pártok képviselték eddig.

török gábor 2009.12.22. 14:32:36

@radala: a teljes családfámat is nyilvánosságra kell hoznom, vagy elegendő, ha én vallomást teszek... :)

török gábor 2009.12.22. 14:39:11

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110): akadálya semmi, tényleg. az index korábban mindig ezt írta, amikor idéztek tőlem, aztán ezen néhányan elkezdtek viccelődni, s ezt a formát én inkább öniróniának szántam. a nagybetűs változat olyan lenne, mintha elhinném, hogy ez az...

radala 2009.12.22. 14:41:35

@török gábor: Csak az MKP tag családtagokat:-)
Amúgy talán nincs is rá szükség el tudom én dönteni ha akarom, hogy ki a kommancs, jobban, mint bárki saját maga:-)

G. Wolf 2009.12.22. 14:42:58

@radala:

"A minaret, nem mecset, csak egy magas torony, ahonnan lehet kiabálni." - a lényeg nem ment át, tök mindegy hogy mecset vagy minatet vagy egy templom nem ez a lényeg, hanem, hogy egy VALLÁSI az az magánéleti dolgot próbálnak korlátozni.

"Hihetetlen félelmetesen hat és nehéz elképzelni, hogy valaki ezt akarja hordani." - neked, mások meg azt tartják hihetetlen félelmetesnek hogy a férfiak nem viselnek szakállat, a nők meg burkát.

Azt nem értem, hogy miért akarod ráeröltetni, rákényszeríteni - ha magad is a személyes szabadság híve vagy - a saját véleméynedet másokra. Ez kb olyan minthogy van aki a rock zenét szereti, van aki meg Mozartot.

"Ez pont olyan, mintha a liberalizmus nevében azt mondanád, hogy a romagyilkosoknak joguk van romát ölni, mert szerintük az nagyon faja. " - ez meg úgy hülyeség ahogy van. Szóval mibe árt nekd az hogy valaki visel burkát vagy csadort? Attol neked személy szerint miért lenne jobb ha nem viselné?

"Nehogy már én fizessem az összes arab nő combnyaktörését a tb-mböl, mert nem éri őket nap..." - és akkor erre modnhatom hogy tiltsuk be a szoknyát? nehogy már az én tb-mből fizessük az össes NŐ combnyaktörését? - ez buta egy hozzáállás lenne.

@Balt:

"nyilván befogad korlátozott számban idegen kultúrákat"

"Egy főre vetítve Svédország, Ausztria és Svájc a legnagyobb befogadó országok." - www.oecd.org/dataoecd/30/63/41275539.pdf második oldal legalsó bekezdése.

radala 2009.12.22. 14:45:29

@török gábor: Érdekes én láttam az öniróniát benne (illetve nem gondoltam, semmire), nyilván nem gondolom, hogy valaki ilyen nagyképű lehetne. De valóban veszélyes lenne a normál írásmód, mert esetleg valaki félreérti. Soha nem is gondoltam, hogy milyen veszélyes lehet blogcímet adni egy "közszereplönek"

G. Wolf 2009.12.22. 14:50:41

@radala:

"én dönteni ha akarom, hogy ki a kommancs, jobban, mint bárki saját maga" - tudod egyáltallán mi az a kommunizmus?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 14:57:05

@török gábor:

Épp ezt írtam az imént egy neves (he-he) blogba:

A Jobbiktól azt várom - és ezt XYnak is mondanám -, h a parlamentben képviselje a tiszta erőt, amelyik szóvá teszi a nagyobbak ilyen-olyan sumákságait. Nekem már az is elég, ha végre lesz egy parlamenti erő, akire ha nem is bíznám a kormányrudat, de rábízhatnám napi háborgásaim képviseletét.

(Azért obánista fidesznyik vagyok ám, félrelövés ne essék!)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 15:00:01

@török gábor:

"a nagybetűs változat olyan lenne, mintha elhinném, hogy ez az... "

Erről meg az jut eszembe, h amikor maszekba tanítok, akkor azt szoktam mondani a gyereknek:
- ha én tanár lennék, azt kérdezném a dogába, h.....

mire a gyerek: - de hát maga tanár?

- jaaaa, tényleg.

Jó, ha néha nem veszi túl komolyan magát az ember. Gyereklelkű felnőttgondolkodásúnak lenni a legjobb...
...talán... ...azt hiszem

radala 2009.12.22. 15:06:31

@G. Wolf: Konkrétan nekem a romagyilkosságokból sem lett hátrányom:-) (no jó ez tán erős, vicc).
Sőt ha még jobban sarkítani szeretnék, akkor azt mondhatnám, hogy nekem személyes hátrányom valószínűleg előbb lesz a nem integrálódó muszlimoktól, mint a roma gyilkosoktól, lévén én az utóbbiak célpontja lehetek inkább.
Az a szomorú helyzet, hogy én állok a vita kellemetlenebbik oldalán, mert nekem akkor lehetne esélyem a győzelemre, ha venném a fáradtságot és utánanéznék, hogy a valóságban milyen rohadt veszélyesek is a muzulmánok, de nem fogok utánanézni (főleg mert nem is teljesen értek egyet ezzel, csak azzal még kevésbé értek egyet, ha valaki távolról akar mindenféle magasztos eszmék nevében másokat olyasmiről meggyőzni, amit nem is lát).
No szóval mostanában az volt a botrány Ausztriában, hogy az iszlámot tanító tanárok 80 % nem ért egyet a demokráciával (lehet, hogy nem ez az adat, nem néztem utána). Németországban volt valami lány akit házasságtörés vagy nem is tudom mi miatt kinyírt a bátyja, ez náluk a legnagyobb dicsőségek között van. Ezzel is egyetértett az általános iskolás török fiúk nagy része. Természetesen nem a vallást kell tiltani, hanem az ilyen elhajlásokat, de sajnos ezek nagyon mélyen összefüggnek.

radala 2009.12.22. 15:10:56

@G. Wolf: minek teszem ki a szmájlit, ha nincs semmi foganatja.
Arra céloztam, hogy én és a vitatkozók nagy része, sokkal jobban tudja, hogy mit gondol és milyen családból való tg, mint ö maga. Arra céloztam a viccel, hogy rohadtul semmi jelentősége nincs semmilyen védekezésnek, mert a prekoncepciók úgyis erősebbek. De ez egy önirónidus hozzászólás volt.
Amúgy nem sok fogalmam van a kommunizmusról. De ez a kommunistázás Mo-n pont olyan, mint a jobb-bal oldal. Nem kell a valósághoz, hogy köze legyen.
a kommunista a jobboldalon azt jelenti, hogy az illetőt egy erkölcstelen karrierista embernek gondolod.

Zoltchy (törölt) 2009.12.22. 15:15:54

@török gábor:
Én inkább nemzeti romantikusoknak nevezném őket.

Epokit Drive 2009.12.22. 15:21:55

@török gábor: Fenntartom a lehetőségét (és a reményét) annak, hogy akkor és ott félreértettem azt a mosolyt. De láttam, amit láttam, és csak egy elvem van, ami ide vonatkozik: a tetteknek hiszek, nem a szavaknak.

Ed

G. Wolf 2009.12.22. 15:27:43

@radala:

" és utánanéznék, hogy a valóságban milyen rohadt veszélyesek is a muzulmánok" - pedig nem rég még a mellett érveltél hogy 1 hónap alatt utánna lehet járni bármely kérdésnek :) Szerintem ha utánnanézel biztos hogy fogsz találni vallási fanatikusokat, és biztos vagyok benne hogy teljesen normálisokat is.

A gyilkosság az bűn, nincs rá felmentés. Pont. Még a vallás se.

Nem mondtam, hogy nem kell integrálni a bevándorlókat, de nem erőszakosan, sőt ha saját maguk elfogadják a normákat akkor azon belül a saját identitásukat had őrizzék meg. (Muszlimoknál maradva, fogadják el a törvényeket, vagy azt hogy európa ezen részén ha a nő nem akar akkor nem hord csadort - ha akar hord.)

"a kommunista a jobboldalon azt jelenti, hogy az illetőt egy erkölcstelen karrierista embernek gondolod." - mondhatnánk rá akkor ezentúl azt is hogy merőkanál, vagy azt hogy szélsőjobbos, vagy hogy fideszes. végülis tökmindegy ugye? :)

szerintem igenis vana szavaknak tartalmuk és a szerint kell használni, és nem lehet azt mondani egy fideszesre hogy fasizta...

Ha már veszed a fáradtásgot hogy egy politológus blogjára feljösz, kérlek legalább a minimális szavakat ne keverjük... vélemény szabad és szent; de azért legalább az alapvető kifejezéseket ITT (egy félig meddig szabad és félig meddig szakmai fórumon) ne keverjük... ha már a közéletben sajnos tényleg úgy van ahogy mondod...

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.22. 15:27:53

Kedves Gábor!

Az lenne a kérdésem, hogy a politológia foglalkozik a társadalommal is vagy csak tök szárazon a napi politikával? A kérdésemet azért érzem aktuálisnak, mert 29 bejegyzés szól már immáron az aktuálpolitikának, de nincsen elhelyezve szélesebb környezetben. Mire gondolok ez alatt?

Például arra, hogy az új kori demokráciánkban az állam és a magánszemély viszonya és feladatai még nem tisztultak le. Az állam a feladatainak a nagy részét örökölte a szocializmusból. Igazából csak a demokratikus berendezkedés változott meg. A társadalom maga is mintha szocialista reflexeket követne: 1990 után mindig az nyerte a választást, aki hihetőbben ígérte meg, hogy osztogat. És még mindig a fűtést kell támogatni és nem a szigetelést. Nem alakultak ki természetes reflexek sem: az a párt ugyanis mindig gyanús, amelyik képes többet is költeni, meg adót is csökkenteni.

Komoly hiánynak tartom továbbá, hogy a stratégia kérdésekben sincs egy minimális kompromisszum sem, nincs távlati cél. Ebben az értelmiségnek legalább akkora a felelőssége, mint a politikának. Nevezetesen: nem szabad odaengedni! Az oktatásban, az energetikában, a közlekedésben, az egészségügyben és a nyugdíjrendszerben csak olyan rendszerek működhetnek jól hosszú távon, amiknek az alapjai ki vannak dolgozva, és nem változnak 4 évente. Itt egy kompromisszumos közepes megoldás is sokkal jobb, mint a 4 évente cserélődő "még jobbak". Itt fontosabb lenne a szakmai összetartás, mint a politikai. Sajnos ez még közel sincs így otthon. Ma felelős közgazdászok, mérnökök ki mernek állni egy zászló mellé és nettó f@szságot bírnak kimondani a vélt győzelem reményében.

Magyarország úgy indul egy választásnak, hogy van egy szociáldemokrata nagy pártja, ami mindent megígért (és ebből még lehetnek komoly bajai), egy teljesen hiteltelen régi nagy pártja (aki ha rajta múlik szintén szociáldemokrata), egy szélsőjobboldali pártja, egy olyan törpe pártja, amelyiknek az arcainak a névsora elfér egy SMS-ben, egy olyan liberális pártja, ami nem létezik már és egy olyan zöld pártja, amelyik szintén szociáldemokratának vallja magát. Gyakorlatilag az európai értelembe vett liberális és konzervatív szavazók kínjukban fognak csak valakire X-elni.

Hihetetlen ellentmondások feszülnek ma meg: öngondoskodás vs. 70% adó, adócsalás vs. csőd, szar nyugdíjjak vs. 20%-nyi élősködő, modern felsőoktatás vs. fejkvóta stb. Ennek ellenére a politikai tematikája meg egyenesen szégyen. Mintha nem látnák ezeket a problémákat.

Nem írok többet, mert nem értek ehhez. Csak látom, hogy már olyan helyeken sem szakmai a döntés, ahol ki lehet számolni, hogy melyik a jó megoldás... :(

Üdv: Naszta

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 15:29:38

@Epokit Drive:

Ed, visszaolvastam, és erre én is emlékszem, de úgy gondolom, h abban az időben még akár egy ígéretes embernek is tűnhetett gyurcsány a maga lendületével és elhivatottságával, másrészt nem hinném, h Gábor mosolygása bárminek is szólt volna. Én azt hiszem, ő egy ilyen mosolygós-nyugis fajta, aszt vagy megerősít, vagy megcáfol, de itt is hozza ezt az igen toleráns, mérsékelt, nyugis hangnemet. És ez jó. Bár én tudnék mindig ilyen nyugis maradni...

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.22. 15:36:43

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110): én síelek. A legutóbb, amikor "koriztunk" és söröztem a pálya szélén.

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.22. 15:37:38

@Naszta: és = én

Pedig már kezdtem azt hinni, hogy értem, amit írok... :)

radala 2009.12.22. 15:46:58

@G. Wolf: No jó, maradjunk annyiban, hogy ez a muzulmán kérdés bonyolult. De el tudnám dönteni egy hónap alatt, hogy akarok-e csadort, vagy minaretet, hogy mit gondolok fontosnak a probléma szőnyeg alá söprését vagy az önvédelmet. Szerencsére ez a probléma még nincs Mo-n. Tekintsük úgy, hogy jól emlékszem a számra és valóban a muzulmán hittantanárok 80 % demokrácia ellenes. No azért ez nem hiszem, hogy csak néhány vallási fanatikus. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy ezek állami iskolák hittanárai, ami elég szép példája a vallási toleranciának.
Én nagy barátja vagyok mindenféle toleranciának, igyekszem is toleráns lenni, de odafigyelve az esetleges veszélyekre a visszaélésekre kell toleránsnak lenni, nem pedig ész nélkül.
A kommunistázást fasisztázást én egy vicces magyar népszokásnak gondolom, ha te be tudod vinni a köztudatba, hogy a merőkanál vagy a fideszes az azt jelenti, hogy egy erkölcstelen karrierista, akkor majd azt fogom használni.
Szerintem ez nem egy "szakmai blog" már csak azért sem, mert még tg sem hiszem, hogy annak szánja. De ha annak szánná is, akkor sem hiszem, hogy én lennék itt az a hozzászóló, aki a legtávolabbról ugatja a témát.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 15:55:18

@radala: Fontos az hogy KI a kommancs és ki nem?

A lényeg, hogy: "a MI komcsink JÓ komcsi!" a többi meg úgyis egyre megy...

radala 2009.12.22. 15:57:25

@Naszta: Szerintem túlspilázod ezt a kérdést. Nálam jobban nem utálja a magyar politikusokat senki, de semmivel sem rosszabbak, mint a nyugati társaik, az ország ketté szakítottsága is látszólagos, mert már senki nem maradt az egyik szétszakított oldalon. Nincs itt semmi baj, ha az mszp-szdsz-mdf végleg eltűnik a Fidesz kettéválik, akkor majd lesz elég normális párt. Amit te látsz ilyen tragikusnak az egyszerűen az, hogy téged 2002-ben nagyonátbasztak. Tény, hogy a saját lelki békédet jobban szolgálja ez a fajta önámítás, de az igazi megoldás az lenne, ha belátnád, hogy akikre szavaztál, azok soha nem is gondolták azt, amit mondanak, soha nem értettek semmihez, soha nem voltak sem demokraták sem liberálisok sem szakértök.
Tény, hogy egy ilyen mély átalakulás nem megy gyorsan, de érdemes megpróbálni:-)

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.22. 15:59:27

@1.szolo (B.A.): szerintem meg aki családtagodról kérdezi a pártállását, majd extrapolál, az nettó idióta. Én például egészen másképp gondolkodom, mint édesapám. Szóval ha ő szociáldemokrata, akkor én is? Röhej.

G. Wolf 2009.12.22. 16:02:54

@radala:

"No jó, maradjunk annyiban, hogy ez a muzulmán kérdés bonyolult." -- valóban az ...

"De el tudnám dönteni egy hónap alatt, hogy akarok-e csadort" - senki nem mondta hogy Te hordjál, hanem azt mondtam, hogy hagyd a döntésd mindenkinek magának. Ha valaki akar, hordjon ha nem akkor meg TILOS ráeröltetni.

"Tekintsük úgy, hogy jól emlékszem a számra és valóban a muzulmán hittantanárok 80 % demokrácia ellenes." - kiváncsi lennék hol olvastad. Elolvasnám én is. Ha így van akkor azt valami módon ellensúlyozni kell, egyéb világi oktatással.

"A kommunistázást fasisztázást én egy vicces magyar népszokásnak gondolom" - én meg inkább ostobaságnak, vagy méginkább tanulatlanságnak. Egyszer egyszer poénos adott szituációban, de rendszeresen (pláne közéletben) inább szánalmas.

Majd TG elmondja hogy mennyire tartja szakmainak, én azért modntam h félig meddig, mert azért más itt a forma meg a mennyiség is mint egy Politikatudományi Szemlében, de szeirntem az írások színvonala simán megállná ott is a helyét - tehát végülis szakmai.

radala 2009.12.22. 16:06:11

@Naszta: Bár nem nekem szól, de én vicceltem a családtagokkal. Hány szmájlit tegyek ki, hogy valami, amit nem lehet komolyan mondani látszódjon, hogy nem komoly.
Amúgy viszont, ha én 70-80 %-os biztonsággal meg tudom mondani egyes emberek véleményét, csak a családfájuk ismeretében, akkor nehogy már ez véletlen legyen.
A vallás, a politika a focidrukkerség, mint általában a legsikeresebb mémek természetesen öröklődnek. Ez nem jelenti azt, hogy az ember nem képes mást gondolni, mit az apja, de azt jelenti, hogy ehhez kell bizonyos eröfeszítés, ami ráadásul végül nem is mindig sikerül.
Szerintem pl. a fönti béke fölötti aggodalmad alapján, te pont azt gondolod, mint édesapád (feltéve, hogy a szociáldemokrata azt jelenti, hogy régi jó mszmp tag)

Balt 2009.12.22. 16:12:23

@török gábor: "az index korábban mindig ezt írta, amikor idéztek tőlem, aztán ezen néhányan elkezdtek viccelődni, s ezt a formát én inkább öniróniának szántam. a nagybetűs változat olyan lenne, mintha elhinném, hogy ez az..."

:)) Ez jó. Tényleg, így már érthető. De nincsen neki copyrightjuk a "cimkére"? :)) (Különösen a minapi BKV-s "hírbe hozás" után lehet érdekes a kérdés, bár én csak poénnak szántam. :))

radala 2009.12.22. 16:13:15

@G. Wolf: Az a baj, hogy szerintem ősszel olvastam a heute-ban az olyan, mint a blikk csak ingyen, de maga a fölmérés az igaz volt. Majd utánanézek.
Nem tudom, hogy nem jó-e betiltani a csadort egy kis időre, hogy azok, akik nem akarják hordani, mondhassák, hogy nem szabad ezért nem hordom. Nem olyan egyszerű levenni a csadort, ha megver a bátyád meg az apád érte.
Nem akarok okoskodni, de nyilván egy muzulmánságba belenőtt embernek a csador nemléte olyan, mintha egy száll tangában menne ki a gyerek az utcára...
Klasz dolog azt mondani, hogy tegyen belátása szerint, de nagyon nem könnyü ez nekik. Azt is olvastam a heute-ban:-), hogy hány százalék az arranged marriage, de arra sem emlékszem. Félreértések elkerülése végett szerintem akár jó is lehet a arranged marriage, de talán nem Bécsben.

Balt 2009.12.22. 16:14:00

@radala: "el tudom én dönteni ha akarom, hogy ki a kommancs, jobban, mint bárki saját maga:-)"

:))) Es mi a verdikt?

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.22. 16:14:43

@radala: "Az optimista úgy véli, hogy a lehetséges legjobb világban élünk. A pesszimista attól tart, hogy ez így van." Irving Caesar

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.22. 16:21:58

@radala: az az érzésem neked elképzelésed sincs arról, hogy mi az a szociáldemokrata, liberális és konzervatív. Persze ha a csak a Magyar pártokat látod, nem is lehet róla, sajnos. Olvass Hegel-t vagy Fukuyamát! Ha itthon a jövőbe akarsz látni, akkor meg Machiavelli-t!

Balt 2009.12.22. 16:22:08

@G. Wolf: "Azt nem értem, hogy miért akarod ráeröltetni, rákényszeríteni - ha magad is a személyes szabadság híve vagy"

Most várjunk egy pillanatra: Svájc a reformáció bölcsője, azt hiszem az fel se merülhet, hogy ez egyszerű vallási intolerancia.

Balt 2009.12.22. 16:26:36

@G. Wolf: ""én dönteni ha akarom, hogy ki a kommancs, jobban, mint bárki saját maga" - tudod egyáltallán mi az a kommunizmus?"

Nem szeretnék avataltan pro(vo)kátor lenni, de hol van itt szó kommunizmusról?

Egyébként, a költő szavaival - bár nem hiszem, hogy ez az ő utópista ideológiai ars poeticája: "Ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet..." :))

G. Wolf 2009.12.22. 16:34:08

@Balt: itt nem kommunizmusról, hanem kommunistázásról volt szó, aminek sok értelmét nem látom csak ennyi volt

svájcnál meg lehet vallási intolerancia is akár

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 17:08:49

@Naszta:

off
Jópofa ez, ahogy az ember olvas téged, és közben te nézel bele erős komolysággal az ő szemébe...

mennyivel jobb egy szárnyas malac hülyeségeit olvasni, nem?
:o)

on

török gábor 2009.12.22. 17:19:51

@Naszta: ez a blog nem politológia, legfeljebb politikai elemzésféleség. írtam erről már a 0. bejegyzésben is. az említett témák mindegyikéről komoly és színvonalas írásokat lehet olvasni szociológiai és politológiai tudományos szaklapokban.

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.22. 17:23:10

@török gábor: bárcsak lenne annyi időm ... bár ez nem is igaz. Jó, hogy nincs annyi időm... :)

Balt 2009.12.22. 18:52:25

@G. Wolf: "a kommunista a jobboldalon azt jelenti, hogy az illetőt egy erkölcstelen karrierista embernek gondolod." - mondhatnánk rá akkor ezentúl azt is hogy merőkanál, vagy azt hogy szélsőjobbos, vagy hogy fideszes. végülis tökmindegy ugye? :)"

Már bocsánat, de azért aki KISZ-vezető volt az hadd legyen "kommunista"!... Persze azok a mezei tagok, akik a tanulmányi/egzisztenciális előmenetelük miatt léptek be, nevezhetők mondjuk karrieristáknak, netán opportunistának, de aki vezető, pláne felsővezető volt egy nevében (is)(?) deklaráltan kommunista szervezetben, az hadd neveztessék kommunistának, sőt, Kövér szavaival: fekete öves kommunistának. :)) (Jó, persze tudjuk, ő is MSZP TTI blablabla stb., tehát azért van egy két rovás az övén, de akkor is. :))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 18:53:19

@Naszta: "a politológia foglalkozik a társadalommal is vagy csak tök szárazon a napi politikával?"

@török gábor: "... szociológiai és politológiai tudományos szaklapokban."

Na igen, én is a szocio-lógiára - mint a társadalommal foglalkozó tudományra:) - tippeltem...

Balt 2009.12.22. 18:54:24

@Balt: Ja, tehát Maróti et., Barabás et., Hámori et., Nagy Imre et. (az ifjú, persze), Gy. Fegyenc et. azér' hadd legyen má' kommunista, ha egyszer ilyen szervezetben vezető tisztséget töltött be!

Balt 2009.12.22. 18:56:15

@Naszta: "Komoly hiánynak tartom továbbá, hogy a stratégia kérdésekben sincs egy minimális kompromisszum sem, nincs távlati cél."

Érdekes, én ezt csak bő 7 éve érzem ilyen határozottan...

Balt 2009.12.22. 19:00:54

@1.szolo (B.A.): "A lényeg, hogy: "a MI komcsink JÓ komcsi!" a többi meg úgyis egyre megy..."

Látod, má az is valami, ha valaki önkritikát képes gyakorolni. Legalább tetteiben. :)) Vö.: "szenvedélyes igazságbeszéd".

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 19:01:50

@Balt:
Jézus volt az első "feketeöves" kommunista:
"Add el mindenedet, oszd szét a szegények között, és kövess engem!" (kb.;)

Persze a kultuszát felhasználó (globalista) egyháznak annyi köze volt az ő kommunájához, mint a modern kommunista pártoknak a valódi kommunizmushoz...

Apropó, azért Marx nem volt olyan hülye (mint Lenin;), mert ő még azt állította (tudományosan), hogy a szocializmus (majd a kommunizmus) a legfejlettebb(!) tőkés országban fog megvalósulni törvényszerűen ...
(nem pedig utópisták által idő előtt kierőszakolva!)
Márpedig ez a tudományos verzió MÉG NEM "bukott meg"!
(-mivel ugye még nem is következett be;)

Diocles 2009.12.22. 19:03:17

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110):

1. Vonának éppen úgy nincs médiafelülete, mint az MDF-nek.
Igaz, a Jobbiknak, ellentétben az MDF-fel, van tagsága, sőt, magánhadserege is, de a gondos terepmunka távolról sem helyettesít egy tömegek által nézett vitát.

2. A vita formája, részletei meg gondolom megállapodás kérdése, lehet akár többrészes is, húzhatják, mint a rétest, elvégre mindkét szereplőnek az az érdeke, hogy saját maga "hősként" szerepeljen a másikkal szemben.
Bokros előadja majd a szélsőségekkel szembeszálló Sárkányölő Szent GYörgy szerepét, besöpörve a volt szadi-voksokat, Vona meg ennek ellentetjét, besöpörve a Szadi-utálók népes seregét. A vita mindkét szereplőnek kiváló lehetőség a szavazatmaximálásra, Vona ezt érdekes módon nem vette észre, talán azt hiszi, hogy a TV semmit nem ér, és pár gárdafelvonulás önmagában hozza neki a 10%-ot.
Nos, szerintem téved.

G. Wolf 2009.12.22. 19:04:11

@1.szolo (B.A.):

ezt én is így gondolom :)

Balt 2009.12.22. 19:08:14

@Naszta: "szerintem meg aki családtagodról kérdezi a pártállását, majd extrapolál, az nettó idióta."

Pedig erre van tudományos szakkif.: "szocializáció". (Vigyázat, nem pejoratív benne a szoci...! :))

Diocles 2009.12.22. 19:10:54

@Diocles:
folyt köv.:
tehát azt gondolom, hogy egy ilyen vita nem csupán gazdasági kérdésekről szólna, erre maga Bokros is utalt egy interjújában, amikor a romaproblémát és egyebeket emlegetett, amelyet szintén megvitatna.

ezek részletkérdések, igazából a két szereplő tematikus vitákat is csinálhatna, lévén ez az egyik megjelenési felületük, ugyanis se Orbán, se Mesterházy nem rohan vitázni se Bokrossal, se Vonával.

Balt 2009.12.22. 19:15:05

@radala: "A vallás, a politika a focidrukkerség, mint általában a legsikeresebb mémek természetesen öröklődnek. Ez nem jelenti azt, hogy az ember nem képes mást gondolni, mit az apja, de azt jelenti, hogy ehhez kell bizonyos eröfeszítés, ami ráadásul végül nem is mindig sikerül."

Ez korfüggő. De nem értek a focihoz... izé, gyermekpszichológiához. Azt viszont tudom, vagy tán a hajlott korú (MSZP-fan) Ranschburg Jenőtől hallottam kevésbé élemedett koromban :), de így mondhatjuk már saját tapasztalatnak is: A fiúgyerekeknek van olyan korszaka, amikor az apa az Isten. Később, kamaszkorban ez ellenkezőjébe fordul, én mindent jobban tudok, mindent máshogy fogok csinálni... Aztán mikor oda ér (már aki...) és szülő lesz, belátja, hogy dehogy tudja másképpen, sőt, oly mértékben rögzültek a gyerekkori családi viszonyok, hogy még véletlenül sem tud kilépni a modellből. (Mondjuk a pedofil alkoholista stb. persze más kategória, de most az átlag, normál családokról beszélünk természetesen.)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 19:18:07

@Balt:
Ja, a kis- és közepes polgári csemeték "társadalmiasítását" sem kapitalizáció-nak hívjuk... 8Đ

Balt 2009.12.22. 19:20:21

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110): "Jópofa ez, ahogy az ember olvas téged, és közben te nézel bele erős komolysággal az ő szemébe..."

:)) Honnan tudod, hogy ő az, személyesen? :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 19:21:41

@Balt:
Volt egy réges régi OTP reklám (a forgóajtós):

- Van, aki azért jön IDE, mert otthon ezt látta.
- Van, aki azért, mert otthon NEM ezt látta...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 19:23:20

@Balt:

Ismerem régről Nasztát, ő tényleg egy bevállalós, tisztán bloggerkedő srác.

Két percen belül elérhető a neten a pontos neve, címe, tfonszáma. Nem fél: igazi demokrata...

...csak néha hülyeségeket beszél, és pocsék a helyesírása:o))

Balt 2009.12.22. 19:25:00

@1.szolo (B.A.): "kommunizmus) a legfejlettebb(!) tőkés országban fog megvalósulni törvényszerűen ...
(nem pedig utópisták által idő előtt kierőszakolva!)
Márpedig ez a tudományos verzió MÉG NEM "bukott meg"!
(-mivel ugye még nem is következett be;) "

:)) Majd a III. világháború, Niburu, globális felmelegedés, 2012 (vagy ami tetszik) után. :) Vagy :(

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 19:25:44

@Diocles:

nem, nem így lenne.
Bokros előadná a gazdasági szakértőt, és bizonygatná, h a Jobbik mögött nincs szakértelem, csak üres handabandázás, konkrét elképzelések nélkül. Az antifa kérdésnek nem jutna főszerep.

Balt 2009.12.22. 19:26:58

@1.szolo (B.A.): "Jézus volt az első "feketeöves" kommunista:"

De a főzsidók keresztre feszíttették. :)
(Pardon, ez szimpla ténymegállapítás lett volna, még véletlenül sem antiszemitizmus, bár alighanem itt kell keresni az "ideológiai" gyökereit. Mármint: nem nálam! :))

Balt 2009.12.22. 19:30:09

@G. Wolf: :) Akkor pláne utópia, mikor minden az ellenkező irányba mutat világszerte...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 19:31:36

Török Uram, és többiek!

Sztem az év egyik fontos eseménye volt az a meglepetés is, h a pártállam cenzora lett a rendszerváltás után 20 évvel a maszop elnöke.

Gondoljunk bele, ez az asszony már bőven negyven fölött volt, amikor még cenzorkodott, ha jól emlékszem a Tiszatájjal kapcsolatban intézkedett is.

Nah, ez az asszony rendre árulkodó kijelentéseket tesz. És sztem a nap két mondása is az övé. Az egyik a poszt második részében, a másik az 5. kommentben.

malacnews.freeblog.hu/archives/2009/12/22/Ha_hallgattal_volna/

Különben Bajnai lesz a főpolgármester-jelölt? LOL, én azt hittem gyurcsány...:::OOO

Balt 2009.12.22. 19:33:45

@1.szolo (B.A.): "Ja, a kis- és közepes polgári csemeték "társadalmiasítását" sem kapitalizáció-nak hívjuk... 8Đ"

Pedig akár hívhatnánk is: felkészítés a nagybetűs életre. :)))

Balt 2009.12.22. 19:35:46

@1.szolo (B.A.): Emlékszel a képekre is, ugye? Az egyik egy úrkisasszony, a másik egy Ricse kendős párocska. :) Didaktikusan alá volt támasztva képileg is. :))

Balt 2009.12.22. 19:39:32

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110): :)
Akkor jöjjön az exhibicionizmus(?): (hm, az egyfajta cionizmus...? :)) Én új vagyok itt, csak az Origón vitézkedtem kampányidőszakban (mondjuk elég régóta, bő 6 éve), de mindig ezzel a nickkel. Csak egy van, ezért igyekszem vigyázni rá (és az inkognitómra), kevéssé foltosodjon, és akkor is csak kíméletesen mossuk. :))

G. Wolf 2009.12.22. 19:41:04

@Balt: Szerintem egyikünk se mondta, hogy a kommunizmus ne lenne utópia :)

kicsit más téma

Török Gábornak: páran már itt beszéltünk a 6 éves ciklusról, kiváncsi lennék erről mi a véleményed? (az én nézetembe semmi mást ne változtassunk csak írjuk át a 4-et 6-ra)

Balt 2009.12.22. 19:42:29

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110): "Különben Bajnai lesz a főpolgármester-jelölt? LOL, én azt hittem gyurcsány...:::OOO"

1 Ft-ért megmondom. :))
(Még jó, hogy csak szakmai alapon lenne főpolgi, és nem készül politikai szerepre. :)) De tudjátok mit? Most kéne bedönteni az önkormányzatot, és tavasszal választhatnánk főpolgit is, ezzel ki lenne húzva. (A listáról. Meg a méregfoga. :)))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 19:47:23

@Balt:

Az a baj, h Tarlós verhető. Sajnos tikkje is van (egyre erősebb), és a feje sem egy főnyeremény, a kommunikációs stílusa meg a rém unalom és a dögunalom között cikázik fáradhatatlanul.

Más kéne, de hát Viktor hálás tipus, pedig már megírtam neki, h ez baj, nagy baj. Pártelnök ne a hálát nézze, hanem a hasznosságot, a legjobb választást, amivel célját elérheti.

Ha Tarlós marad a főpolg. jelölt, azzal lemondanak Bp. megszerzéséről.

szerintem.

amúgy ért hozzá, csakhát más is kell a győzelemhez...

6.Lenin 2009.12.22. 19:56:09

@1.szolo (B.A.):

Apropó, azért Marx nem volt olyan hülye (mint Lenin;),

Márpedig ez a tudományos verzió MÉG NEM "bukott meg"!
(-mivel ugye még nem is következett be;)

Akkor mégse?

6.Lenin 2009.12.22. 20:02:04

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110):

Vacsora csata!Meg betelefonálós!
Azt kajolják a népek.

Meg jobban is átlátnák,mint 1 "szakmai" vitát.
Visszanézve így 2009 vége felé, meg 8 év után,igencsak "szakember" hiányérzetem van.

Balt 2009.12.22. 20:03:09

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110): Egyetértek. (Bár fejlődik Tarlós, el kell ismerni.)

Mindegy, ha nem egyszuszra lesz a választás, akkor a tavaszi pártlistás eredményekből lehet következtetni arra, bejönne-e Tarlós. 2006-ban bejött volna(!), ha nincs MDF...

Balt 2009.12.22. 20:04:35

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110): J, és a BKV vastagon rakódik az MSZP-re, tehát bőven kell vasvillázni, hogy egyáltalán kilássanak a kupac alól...

clownfish 2009.12.22. 20:04:52

@Diocles: szerintem is vagdalkozott vona, bokros bajszának láttán bepisilne. az igazán kisstílű, hogy bokrost csak kopogtatócédulákkal tudja vádolni. hol vannak a konkrétumok? én megnézném ezt a vitát! szerintem az utóbbi egy hónapban a bukfenc ellenére is "csábosabb" lett az mdf. és ez az ország szempontjából jó.

6.Lenin 2009.12.22. 20:11:47

@clownfish:

"hol vannak a konkrétumok? "

Mindkét jelölt úgy kezdené..
Ha...,de 1-ik sem lesz,csak ha...

"bukfenc ellenére is "csábosabb" lett az mdf. és ez az ország szempontjából jó. "
Ez igencsak érdekelne,hogy miért?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 20:13:52

@G. Wolf:
Csak ismételni tudom:
- akkor írjuk át a 8(!) év szívást is 12(!!!)-re?!

Tudod túl rövid az élet a hossssszú kisebbségi léthez;)

Balt 2009.12.22. 20:17:26

@clownfish: "igazán kisstílű, hogy bokrost csak kopogtatócédulákkal tudja vádolni. hol vannak a konkrétumok?"

1. Nem Bokrost vádolta, hanem az MDF-et. Konkrétum (pl.):
index.hu/belfold/kilenckerdm0/

2. Szerintem ez betalált. :)

3. Az MDF erősödése még jó is lehet, ha kb. ugyanennyivel gyengül az MSZP. :))

(+1 Nem vagyok a Jobbik szószólója, de ez szerintem is frappáns válasz volt, bőven messze van még a "vitaidőszak".)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 20:22:44

@Balt: BKV...

Bocs, de 3,5 éve azt igérte a FIDESZ, hogy a szocik a tarkójukon fogják érezni a lehelletüket...

Na, akkor most kép-zeld el (vizualizáld;) ahogy a szocik talicskázzák kifelé a pénzt a BKV-ból végig a Köztársaság térig, és EKÖZBEN mindegyik nyakába ott liheg végig az úton 1-1 FIDESZES!

De kevésbé "talicskásan" is írhatom:
- akkor is ott lihegtek (ÉVEKIG!), amikor a kifizetési engedélyeket aláírták az utalványozók...
Többek között Vitézy VEKE Dávid, a Felügyelő bizottság hol "CIVIL", hol fideszes (netán skizofrén?) delegáltja IS!

Nem fura, hogy addig tűrték, tűrögették, amíg csak végre el nem jött a kampány IDEje?!

Edrik 2009.12.22. 20:23:19

@G. Wolf: a vallásszabadság miért mindig olyan szövegkörnyezetben kerül elő, hogy el kell viselnem mások hülyeségét, mert a vallásuk diktálja? (Hasonló logikával mondjuk az indiai származásúak özvegyeit is hagyjuk felgyújtani, hiszen az is milyen szép hagyomány.) Konkrétan Svájcban pont muzulmánok már pedzegették, hogy nem kéne az iskolásokat koedukáltan úszni vinni, mert nekik (=a vallásuknak) nem tetszik. Na erről nyilvánítottak véleményt a svájciak, nagyon helyesen. Ha valakinek ez nem tetszik, haza lehet menni Bangladesbe vagy Pakisztánba, ott úgy függönyözi el magát egy nő, ahogy akarja. Európában ez szerencsére (még) nem divat, bár egyesek szerint már csak idő kérdése:
www.commentarymagazine.com/viewarticle.cfm/the-last-days-of-europe-by-walter-laqueur-10909

G. Wolf 2009.12.22. 20:25:43

@1.szolo (B.A.):

próbáljunk már meg elrugaszkodni a napi dogloktól

eleve akkor MINDENKI kormáynzása is addig tartana (illetve tartott volna) itt most ez egy struktúrális kérdés, nem pedig napi politikai.

Balt 2009.12.22. 20:31:09

@1.szolo (B.A.): "Bocs, de 3,5 éve azt igérte a FIDESZ, hogy a szocik a tarkójukon fogják érezni a lehelletüket..."

Bocs, ezt 7,5 éve ígérték (és úgy is lett). :)) Konkrétan: Pokorni célzott erre a valószínűtlenül kicsi mandátumkülönbségre az ogy.(!) válaszátsok után.

G. Wolf 2009.12.22. 20:32:10

@Edrik:

"Konkrétan Svájcban pont muzulmánok már pedzegették, hogy nem kéne az iskolásokat koedukáltan úszni vinni, mert nekik (=a vallásuknak) nem tetszik." - akkor építsenek maguknak egy külön (vallási szabályaiknak megfelelő) uszodát és járjanak oda nemenként külön - viszont a többség meg fogadja el hogy oda nem járnak nem muzulmánok, ez lenne a normális tolerancia.

Úgy látom hogy nem jött át teljesen amit mondani akarok, az ami közösségi abba a bevándorlónak kell integrálódnia (pl erre ez az uszoda nagyon jó példa), nem kötelező koedukált iskolába járatni a gyerekét ha úgy tartja jónak. de ha "hagyományos svájci" iskolába akarja járatni akkor fogadja el hogy koedukált és pont.

de az ami magánéleti, pl a vallásgyakorlás, vagy hogy hogy öltözködik az tök magánügy.

Balt 2009.12.22. 20:35:51

@1.szolo (B.A.):
"- akkor is ott lihegtek (ÉVEKIG!), amikor a kifizetési engedélyeket aláírták az utalványozók..."

Nem egészen. Emlékszel bizonyos Regőczy kommunikációs igazgatóra. Na, ő nyíltan az MSZP mellett állt, egy levél bizonyítja, de most hadd ne keressem meg.

"Többek között Vitézy VEKE Dávid, a Felügyelő bizottság hol "CIVIL", hol fideszes (netán skizofrén?) delegáltja IS!"

Ez szerintem kb. fél éve van így. Előtte CSAK a VEKE szóvivője(?) volt, mellesleg a botrányos járatátszervezéseket nekik sikerült megállítani és új mederbe terelni.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 20:37:23

@G. Wolf:
Először is, ez egy KÖLTŐI kérdés...

Tegyük fel, hogy MI ITT mindnyájan igazat adunk neked, rendben, szuper, tessék: legyen 6 év!
(még akkor is, hogy ha MAJD bárki duplázna, triplázna, akkor az 8-12 év helyett 12-18 év szigorított lehetne MAJD:(((

Szóval LEGYEN 6 év!

Na és? - Oszt jónapot! 8Đ

(( gykv. lesz ettől 6 év? ;)))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 20:38:57

@6.Lenin:

"igencsak "szakember" hiányérzetem van."

Igazad van, csakhát a többség olyan, mint ahogy előtte leírtad: benyomások alapján, szimpátia szerint ítél.

Mindegy, én szóltam: Tarlóssal nem lehet nyerni, mert addigra már a Fidesz előnye jelentősen apadni fog, Pesten meg eleve erősebb a szocivírus, és akkor szembekerül majd az aranyos Horváth Csabával, vagy a cuki Bajnaival, vagy vmi más jófiú-szépfiú kinéze(te)tűvel.

G. Wolf 2009.12.22. 20:39:43

@1.szolo (B.A.):

persze ez csak egy elméleti kérdés :) nem tom van e jelentősége, valószínű eléggé csekély. Kétlem hogy valaha annyira átalakítsák a választási rendszert hogy átírják 4ről 6ra. De azért még érdekelhet mások véleménye :)

Balt 2009.12.22. 20:41:06

@1.szolo (B.A.): "Nem fura, hogy addig tűrték, tűrögették, amíg csak végre el nem jött a kampány IDEje?!"

Őszintén szólva nekem az volt a furcsa, hogy hazánk nemzetközileg elismert p(r)olihisztora, aki már az energetikai privatizációban is elévülhetetlen (szocialista, sőt, bokrosista) érdemeket szerzett, némi látványos szakmai vargabetűk után (Paks, MVM), ahol mindenütt a szóban forgó cégek szakmai irányításának hírnevét öregbítette, majd végre megtalálta helyét a BKV dicsőségtábláján, és itt is igazi, elhivatott vezető lett. (Mondjuk kár, hogy nem prolibusz-vezető, bár ott emberéleteket veszélyeztethetne súlyosan, itt meg csak állami milliárdokat...)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.22. 20:43:50

@clownfish:

"az utóbbi egy hónapban a bukfenc ellenére is "csábosabb" lett az mdf. és ez az ország szempontjából jó."

Valóban, jó az országnak - az állam és egyház kapcsolata szempontjából -, ha van egy zsidó-hitgyüli szövetség által pajzsra emelt párt, amely majd garantálja a kétféle egyház hatalmi befolyását, amit eddig az szdsz vitt. Igazad van, pótolni kell a kieső pártot. Még a Strabagot hiányolom Ibolya társaságából, de lehet, h már titokban emaileznek...

Balt 2009.12.22. 20:45:55

@Balt: Ja, persze (metró)Kocsis Istvánról beszélek, de említhetnénk Antall Attilától kezdve Aba Botiig sokakat, mind egy szálig MSZP közeliek:

index.hu/belfold/budapest/bkvvezer2159/
index.hu/belfold/ki209/
index.hu/belfold/budapest/hirek/305586/

Ennyit erről.

Edrik 2009.12.22. 20:48:07

@G. Wolf: pont ez az, a svájciak arra hajtanak, hogy ne alakulhasson ki olyan párhuzamos társadalom, mint mondjuk Angliában, Franciaországban vagy Svédországban. Aminek része az erőszakos asszimiláció, illetve a multikulti korlátozása. Ezt nem kötelező szeretni, de Európába jönni sem kötelező.

Balt 2009.12.22. 20:48:33

@G. Wolf: "uszodát és járjanak oda nemenként külön - viszont a többség meg fogadja el hogy oda nem járnak nem muzulmánok, ez lenne a normális tolerancia."

Esetleg ultraliberális törökfürdőt? :))

Don_Pipita 2009.12.22. 20:48:50

A muzulmános vita kapcsán eszembe jutott egy hír, amit talán sokatok nem is tud:
A 11. ker. engedélyt adott, a pontos helyet nem tudom,valahol a Sasadin, egy mecset építésére. Érdekes jelenség,hogy a körülötte levő telkeket az arabok hirtelen kedzik felvásárolni. Lesz egy arab negyedünk? Persze a helyiek már is elkezdtek szorólapozni,hogy mit akarunk madárfüttyöt hallgatni vagy egy muftit(?), aki imádkozáshoz szólít.

Balt 2009.12.22. 20:53:12

@G. Wolf: De hát mindenhol a világon 4 évente van választás (ill. sűrűbben...), ahogy az olimpia mg a foci vb. :) De nem bánom, egyezzünk ki az ötéves tervben. :))

Don_Pipita 2009.12.22. 20:53:50

@Balt: Svájcban például évente van

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 21:07:08

@Balt: a "konkrétum"-odra:

"A baj az volt, hogy a támogatók neve és címe más pártok kopogtató céduláin is szerepelt már, ezért a kettős támogatásokat érvénytelenítették."

De milyen érdekes, hogy azok a "MÁS PÁRTOK" még csak nevesítve sem lettek! (legalábbis abban a cikkben) Nem is beszélve az ő céduláik érvényességéről...
A "kettős támogatások" esetén ugyebár mindkettőt érvénytelenítik, ráadásul FÜGGETLENÜL attól, hogy éppen MELYIK is a hamisító!!!
Namost innentől már csak "logisztikai" kérdés, hogy egy NAGY PÁRT ezzel visszaélve elrontsa néhány kisebb párt indulási esélyeit.:(((

Balt 2009.12.22. 21:13:31

@Don_Pipita: Jó, pardon, általánosítottam.

De akkor nyilván kantononként valami rotációs rendszerben, mert különben hogy a bánatba' működne? Szó se róla, nem vagyok svájcológus, még ha annak látszom is. Ja, apám nagyon szerette a svájci sapkát - mert így szocializálódott :))) -, de a komancsokat kifejezetten utálta. :))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.22. 21:14:22

@Don_Pipita: "évente van..."

@G. Wolf: "érdekel"

Ha rajtam múlna, évi KETTŐ választás lenne:
- tavaszi
- őszi
amelyek alkalmával meg lehetne tartani minden, az előző félévi választás óta esedékes
- időközi
- népszavazási
- stb.
szavaztatásokat is egyben, "egy füst alatt"...

Továbbá 4-5-6 évenként az éppen esedékes "nagy" (általános) választásokat IS.
Mellesleg az önkormányzatit félidőre tenném, vagy méginkább széthúzva több részletben ("indikátornak";)

Balt 2009.12.22. 21:15:43

@1.szolo (B.A.): Mindegy, a VB elmeszelte az MDF-es jelöltet (többek között), a többi meg népmonda. Azt kivéve, hogy a határidő lejárta előtt még nem volt meg a szükséges számú ajánlása Dézsinek...

Don_Pipita 2009.12.22. 21:17:56

@1.szolo (B.A.): Ez mennyibe kerülne?

Egy nagy választás négy milliárdba kerül azt tudom

Balt 2009.12.22. 21:19:29

@1.szolo (B.A.): Egyébként a NAGY párt aligha a Fidesz, mert úgy rémlik, kitöltetlen szelvényekkel segítették az MDF-et, ez meg aligha volt a Fidesz érdeke (akkor még...), meg nem is fordult volna hozzájuk az MDF, azt hiszem.

Don_Pipita 2009.12.22. 21:36:03

@Balt:
@1.szolo (B.A.):

2006-ban az mdfnek az mszp adott kopogtatócédulákat és ez biztos, hiszen ezt Sz.T.G. volt mdfs képviselő mondta, ezt persze úgyse hisztek el, miért tennétek, én sem hittem el, míg nem egy hiteles forrás mondta.
Aki közel van a tűzhöz sok piszkos dolgot tud.

Balt 2009.12.22. 21:39:02

(Valamelyik) Következő posztot rendelhetünk? :) Ezt az NBH-s "nyomozás-zártát" - és előzményeit - őszödi beszéd ügyében örömmel látnám összefoglalva, persze tanulságokkal és következményekkel; szerintem hálás téma, és úgy vélem, rendszerváltás utáni jelen történelmünk mérföldköve...

Balt 2009.12.22. 21:41:02

@Balt: Mármint nem a mai kapcsolódó esemény, hanem maga a beszéd, vagy a nyilvánosságra kerülése. (Bár a mai hír is érdekes, így a kampány kezdetén...)

6.Lenin 2009.12.22. 21:51:45

Miről szólt a 2009-es év?

1. elnézést kérek,hogy ehhez a poszthoz próbálkozom hozzászólni.

2.tulajdon képen arról,ami már várható volt.
Fleto bukott,2006 őszén kellett volna.
Az SZDSZ széthullik,a marakodáson kívül nem csináltak semmi hasznosat.

2006 ősze óta az is várható volt,ha minden marad,létrejön 1 radikális szervezet/párt(1 új),a Miép nem volt erre esélyes.

a Fidesz erősödése is, ezt nem maguknak köszönhetik,de más hasonló szervezet nincs ma MO-on.

Az is várható volt,hogy az MDF mindent el fog követni a parlamentbe kerülésért.Ha kiesnek,vége.A megélhetésükért küzdenek.Ilyenkor nem számít semmi.

Az MSZP bármit,bármikor megszavaz nagy fölénnyel és mindig a jövőbe néznek,pedig fogalmuk sincs,mi van ott,de hátha valami előre mutató,pedig az sem világos,hogy az mi a fene.

Aztán már az is látszott,talán már fel,de mindig kiderült,az a fel tulajdonképpen le,de ez állandó.
Ez hozzájuk nőt,nem tudnak tőle szabadulni.

Anyázás ezerrel.Ettől senki nem tud(egyelőre)szabadulni.

Nekem is rossz volt ez az év,de ez itt és most lényegtelen.Csak a tárgyilagosság kedvéért.

mirrmurrkandur 2009.12.22. 22:04:11

Jó estét kívánok mindenkinek!

Nem tudom most végigolvasni az összes kommentet, sajnos csak most kerültem gépközelbe.
Valaki össefoglalná nekem röviden, hogy miről volt szó eddig, ha megkérem?

Kérem!:-)

6.Lenin 2009.12.22. 22:08:58

@mirrmurrkandur:

Néhány a posztról,aztán helyi színesek,mindenről.Van közte érdekes is.
Szerencsére is-t nem láttam,de lehet volt.Nem olvastam mindet.

Balt 2009.12.22. 22:24:47

@mirrmurrkandur: Na várj csak! :)

1. év eseményei (Fletó lemondásában többnyire konszenzus van; EP választás ill. Jobbik eredménye; a többi szóródik. De mondjuk ez volt a legkevésbé téma. :))

2. A fidesz tervei (akkor és most), különös tekintettel a Népszavában(?) megjelent hiteles kormánynévsorra :)

3. Svájci minaretek és törökfürdők pro és kontra (nem, nem Orosz Józseffel!)

mirrmurrkandur 2009.12.22. 22:25:16

@6.Lenin: Se is, se verbalisharamia?

Mire jut így ez a blog, ha sztrájkolnak a (le)húzónevek?:-)

Látom Balt, Te és malac tartjátok a frontot. - nagyon helyes:-)

Próbáltam végigfutni a kommenteket úgy nagyjából, de olyan dobhártyaszaggató ordenáréságot nem láttam, amire érdemes lenne kifényesíteni a pörölyt:-)

Úgyhogy ezért szerintem a posztra reagálok:-)

Köszi:-)

Balt 2009.12.22. 22:30:51

@mirrmurrkandur: :) Ma ilyen ünnepi hangulat van, mindenki bevásárol. (Én szabin vagyok.)

Ja, a +1 thread: Török Gábor mosolya. :)) (Ez a 2006-os választásokkal kapcsolatban merült fel kritikaként.)

Balt 2009.12.22. 22:35:09

További töltetéktémák: várjuk a kommunizmus eljövetelét; BKV és vidéke; (svájci) muzulmánok egyáltalán csadorban és vödörben; őszödi beszéd és az NBH. (Ez egyelőre csak szőr mentén, hátha poszt lesz belőle... :))

6.Lenin 2009.12.22. 22:35:17

@mirrmurrkandur:

Na ezt még megvárom,hogy látod 2009-et.Meg őszintén inkább arra,Leticiát hová pozicionálod?

Balt 2009.12.22. 22:36:28

@6.Lenin: :)) Erre volna tippem, de nem szabad mondani, csak a jelenlétében. :))

Balt 2009.12.22. 22:40:52

@6.Lenin: :)) Erre volna tippem, de nem szabad mondani, csak a jelenlétében. :)

török gábor 2009.12.22. 22:45:42

@Balt: rendelni? ez tetszik :) az a baj, hogy csak olyanról szeretek írni, amivel kapcsolatban az az illúzióm, hogy értem. ez nem az...

török gábor 2009.12.22. 22:48:29

@G. Wolf: hosszabb ciklus: több idő a cselekvésre, kevesebb esély a végrehajtó hatalom megváltoztatására. előnyök és hátrányok. egy alkalmatlan kormánynál a négy nagyon soknak tűnik, egy cselekvőképesnél nagyon kevésnek.

6.Lenin 2009.12.22. 22:48:57

@Balt:
Azért látom neked is megremegett a kezed,mikor rá gondolsz.

Balt 2009.12.22. 22:52:08

Még én sem mondtam a 3 (+1) eseményt, bár az első kettőben maradéktalanul egyetértek. (Fontossági sorrendben.)

Belpolitikában harmadiknak nem is egy konkrét eseményt neveznék meg, inkább egy folyamatot, amely még csak nem is idei kezdetű, csak talán idén ért el kritikus szintet: az MSZP-hez köthető korrupciós botrányokról beszélek, Kezdve Zuschlag monstre perével, a Kulcsár-ügy újratárgyalásáról, a rendőrök elleni perekről, Szilvásy-Laborcz kontra UD Zrt.; a BKV-, MÁV-, MALÉV/Ferihegy-botrányokról, és persze ne feledkezzünk meg az Omninvesztről se! Közös jellemzőjük, hogy mind lemoshatatlanul az MSZP-hez köthető, vagy közvetlenül, vagy felelősein keresztül. Meglehetősen erőtlen visszalövések kísérték ezeket a kérdéseket, egyedül a oltás-hisztit próbálták a Fidesz nyakába varrni, de az is visszahullott az MSZP-re. Ja, akkor ide kapcsolódóan ide jön a ráadás: Gyurcsány aktivizálta magát. És ez döntő lehet a továbbiakban. :))

Balt 2009.12.22. 22:56:06

@török gábor: Na jó, hát nem erőltetem. :) Pedig hálás téma, még olyan szinten is, amit ma ismerünk belőle. (És ide a bökőt, hogy a választásokig lesz még téma... Vagyis újdonság az ügyben.)

Balt 2009.12.22. 22:58:05

@török gábor: :) Ez már hovatovább pártos vélemény! :)) De sebaj, mi értünk a szóból!

clownfish 2009.12.22. 22:58:52

@6.Lenin: azért, mert a parlamentben erősítené a konszenzuskényszert a bekerülésük.
@Balt: ha Bokros a címzettje, Bokrosnak szól, ha nem Bokrosnak szól, ne neki címezze! merthogy nem arra válaszolt, amiről szó volt.
@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110): most erre mit lehetne mondani? igazad van, okos vagy?

Balt 2009.12.22. 22:59:46

@6.Lenin: Valami zavar volt az erőben, nem jelent meg egyből, azt hittem, felemésztődött a válaszom. :) (Kár, hogy nem, de azért rádupláztam...)

Balt 2009.12.22. 23:00:58

@6.Lenin: Az áthallásra: :) nem remegett meg a kezem, csak húzogatom Leti cica bajuszát. :)

clownfish 2009.12.22. 23:01:47

amúgy emberek, az idézőjelet tessék már idézőjelként értelmezni!

6.Lenin 2009.12.22. 23:04:45

@Balt:

Ez érdekes.Ezek a botrány sorozatok olyan "természetes"-en kötődnek az MSZP-hez és elődeihez,hogy nekem már fel sem tűntek.Hm.
Gyurcsány aktivizálta magát.Én ajánlanám az MSZP-nek,hessegessék már el a párt környékéről,ha nem akarnak totál padlót fogni.

clownfish 2009.12.22. 23:07:58

@6.Lenin: ha ő a legerősebb a pártban, akkor hogy kergetik el? ha képesek lettek volna rá, hogy eltávolítsák a lista első 20 helyének egyikétől, akkor megtették volna, nem így történt, én úgy gondolom, hogy nem szívszeretetből engedték az előkelő pozícióba.

Balt 2009.12.22. 23:08:16

@clownfish: Bokros az MDF jelöltje, nem? Vona meg a Jobbiké, márpedig könnyen el tudom képzelni - sőt, van is ilyen füles -, hogy Vonánál van kompetensebb gazdasági tanácsadó/programalkotó/közgazdász a Jobbikban, aki szívesen elcseverészne Bokrossal. Szerintem el fog jönni az ideje, esetleg Vonát készítik fel, de még bőven korai egy ilyen vitába belemenni. (Mint írtam: nem vagyok a Jobbik szósz-ólója, de nem lesz könnyű rájuk verni az MDF-nek, Bokrossal különösen nem. Egyébként kezd elszállni a pali, azaz Lali, azt hiszi, olyan hűdenépszerű. :))

török gábor 2009.12.22. 23:08:44

Lenne egy kérdésem, örülnék, ha minél többen elmondanák a véleményüket azok közül, akik időnként olvasnak. Arra gondoltam, hogy újításként a blogban néha lehetnének interjúk is frontpolitikusokkal. Nem tudom, hogy lehet-e (egyrészt, hogy nekem menne-e, másrészt, hogy vállalkoznának-e rá politikusok), de megpróbálkozhatnék azzal, hogy elemző(bb) jellegű kérdéseket tegyek fel, és ne elégedjek meg a sablon válaszokkal. Nos? Jó ötlet vagy felejtsem el gyorsan?

Balt 2009.12.22. 23:09:52

@6.Lenin: "Gyurcsány aktivizálta magát.Én ajánlanám az MSZP-nek,hessegessék már el a párt környékéről,ha nem akarnak totál padlót fogni."

Épp ezért mondom, porondra vele! :))
(De az enyém pártos vélemény, elismerem. :)) Gyurcsány-pártos.)

6.Lenin 2009.12.22. 23:14:00

@clownfish:

Ez csak 2010-től lesz jellemző?(ha bekerülnek)

Balt 2009.12.22. 23:14:35

@török gábor: Erről jut eszembe: lemaradtam az onlájn interjúról. :)

Ez jó ötlet, csak akkor nyilván vigyázzba kell vágni magunkat. :) (Értem én, hogy mi majd legfeljebb kommentelni fogjuk az interjúkat, és jól is van ez így. Bár az Origón meg itt-ott bedobják a politikust az oroszlánok közé. :))

hajdú 2009.12.22. 23:17:21

@török gábor:
Rövid a válasz és velős: jó ötlet.

Egyébként pedig, kedves Török Gábor, mosolyogva láttam, hogy minden előző ígéreted ellenére nem bírtad megállni és már hozzászólsz a kommentekhez is. És ez így jó, hiszen épp ez a blog formátum előnye! Ettől különbözik egy cikktől. Ha úgy tetszik, egy virtuális szeminárium, ahol ráadásul nyugodtan beleszólhat mindenki, reagálni és olvasni mégis lehet csak az értelmesekre. Persze ez várható is volt, hiszen nem véletlenül választja valaki pont ezt a kommunikációs csatornát, várja a reakciókat, de a reagálók is hasonlóképpen :)

török gábor 2009.12.22. 23:19:32

@hajdú: kérem szépen, engem fokozatosan belerángattak :) pedig tényleg más volt a tervem.

clownfish 2009.12.22. 23:20:29

@6.Lenin: azt hiszem nem sikerült teljesen megértetnem magamat. arra gondoltam, hogy a jövő évben megválasztandó országgyűlés közel sem lesz annyira plurális, mint a jelenlegi. ilyen esetekben 1-2 kis párt bekerülése legalább azt a diskurzust erősítheti a parlamentben, ami hajlamos eltűnni biztos és markáns kormánytöbbség esetén. nyilván függ ez az ellenzék vehemenciájától is.

Don_Pipita 2009.12.22. 23:22:19

@török gábor: Az itteni rendszeresen önjelölt politológusoknak ez maga lenne a kánaán.:D(csak vicc senki se "önjelölt")
biztosan lennének, oylan politikusok ,akik szívesen közreműködnének ebben, de szerintem a többség nembiztos, hogy örülne, hogy nem a jól bevált "baráti sajtó" kérdései hangzanának el.

Don_Pipita 2009.12.22. 23:23:44

az itteni rendszeresen fórumozó

6.Lenin 2009.12.22. 23:24:17

@clownfish:

Ő a legerősebb,ezt úgy értjük,tőle félnek a legjobban,gondolom mindenkiről tud mindent,úgy rendben.

Don_Pipita 2009.12.22. 23:27:55

@török gábor:
@G. Wolf:

Akkor talán nem a ciklus hosszán kéne változtatni, hanem azon, hogy ne legyenek ennyire bebetonozva a kormányok. Persze annak is meg lenne a hátránya, ha évenként küldenénk ela kormányokat. Habár az olaszok jó lélnek:D

Balt 2009.12.22. 23:27:57

@clownfish: Komolyra fordítva: nyilván szükség lesz egy "váltópártra" - legyen bármilyen színezetű, bármilyen feliratú zászlója -, mert szerintem az MSZP nem fogja túlélni jelen formájában a következő ciklust. (Ezt mondjuk nem túl nagy kockázat vélelmezni...) Ha az MDF fel tudja szívni az orbánfóbiásokat (MSZP-től SZDSZ-en át a volt Kisgazdákig, bár utóbbiakat már befogta a Jobbik az utóbbi időben), akkor lesz esélye a következő ciklusban akár komoly erővé válni, de egyelőre se politikus, se tagság. (Ettől persze még szavazó lehet, ha lesz kire...)

clownfish 2009.12.22. 23:28:08

@6.Lenin: én nem tudom, kiről mit tud, nyilván róla is tudnak egyet s mást, lásd őszödi beszéd, de hát mi is lenne, ha egy pártnak nem szakrális az elitrekrutációja..., itt nem mondok példá(ka)t. :P
viccet félretéve: bizonyosan erős a bázisa. még ha nehéz is kívülállóként elképzelni, hogy elragad valakit a karizm(áj)a, de a párton belül sokan hisznek még benne.

Balt 2009.12.22. 23:30:23

@Don_Pipita: Szerintem kampányidőszakban nem engedhetik meg maguknak, hogy elhárítsanak egy ilyen "baráti" meghívást. (Merthogy itt gyümölcsözik a komolyan vett (p)ártatlanság vélelme!)

Más kérdés, hogy mire lesz idejük.

Balt 2009.12.22. 23:33:18

@Balt: Ja, és ez a "váltópárt" persze nem biztos, hogy belátható időn belül le tudná váltani a 2/3 körüli Fideszt, de attól még szükség lehet egy "fenyegetést" jelentő erőre, mintegy kontrollként. :) (Ez persze éppúgy lehet a Jobbik is.)

clownfish 2009.12.22. 23:34:32

@Balt: erre szép példával szolgál a foci. a premier league-ben kiesés ellen küzd a Portsmouth és a Wolverhampton is. a Wolverhampton idén jutott fel hosszú idő után az első osztályba, míg a Pompey ősidők óta ott van. a Portsmouth esetében azt gondolja az ember, hogy ezek méltatlan formában fociznak, rémes a morál az öltözőben, kiesnek, míg a friss feljutó farkasok motiváltak, hogy bentmaradjanak. és akkor jön a következő forduló, ahol a Portsmouth mégis megveri a Liverpoolt. a jobbikról senki nem gondolta 3 éve, hogy 15%-os lehet, az mszp-ről meg azt nem, hogy 20% alatti. de ez nem megfordíthatatlan korántsem! az szdsz is számtalan alkalommal visszafordulhatott volna, nem tették egyszer sem, elbuktak. az mszp-ben véleményem szerint több életösztön van. mdf határeset, de szerintem megugorják a lécet tavasszal.

Balt 2009.12.22. 23:35:56

@Balt: (Félreértés ne essék: én bízom a 2/3-os Fideszben, jobban, mint bárki másban a palettáról.)

6.Lenin 2009.12.22. 23:38:11

@clownfish:

Ezt másként látom,de ez most hosszú lenne.
Röviden,kívánatos lenne,amiről írsz,de Mo-on ennek még nem látok esélyt.
Sajnos az MDF utóbbi ténykedései sem ezt az irányt erősítik.

Balt 2009.12.22. 23:39:37

@clownfish: Mondtam már, hogy nem értek a focihoz? :))

Persze, igazad van, az nagyon is "az év sztorija", hogy változott a pártstruktúra. És látszik, hogy az EP-választások óta sem változatlan, de ez a hajó már elment mindenkinek: utasnak is kevesen jutnak fel, nemhogy az "irigyelt" legénységbe...

mirrmurrkandur 2009.12.22. 23:40:28

@Balt: @6.Lenin:

A posztra:

Röviden és tömören csak annyit tudnék mondani, hogy katasztrófális év volt. (Nekem az eddigi legborzalmasabb...)
Valamint minden reményemet kifejezném abban, hogy kettőezer-tízben statáriumszerű pozitív változások állnak be, nem csak Magyarország, hanem mindannyiunk életében! Mind sűrűbb imáimba foglalom...

Amen.

Bővebben: Ez az év politikailag is egy érdekes időszak volt, sokminden újat hozott, de legalább ennyi minden maradt a régiben. Sőt.

pontokban:

1, - Népszavazás - fideszes álláspont sikere

2, - Szétesik a kormánykoalíció - az SZDSZ ellenzékbe vonul, de továbbra is -hol nyíltan, hol kevésbé nyíltan- támogatja az MSZP-t.

3, - Gyurcsány Ferenc lemond mind a miniszterelnöki, mind a pártelnöki posztjáról - kezdetét veszi a "Miniszterelnök kerestetik" c. valóságshow, aminek nyertese Gyurcsány régi harcostása, aki egyébiránt a Gyurcsány-kormány egyik minisztere Bajnai Gordon.

4, - EP-választások: Előzetesen talán csak annyi a meglepetés, hogy az MSZP meglepően sok női jelöltet indít, és ugyancsak meglepően előkelő helyeken, valamint (és ez a Jobbik mellett az év meglepetése) a "konzeratív" MDF Bokros Lajost (!!!) indítja listavezetőként. - Eredmények:
A Fidesz nagy győzelmet arat, a Jobbik hatalmasat szakít, majdnem annyi szavazatot kap, mint az MSZP, az MDF éppen bejut, az SZDSZ megszűnik létezni, még az LMP is megelőzi.

5, A Fidesz előnye az MSZP-vel szemben most már éves viszonylatban 35-52% a biztos pártválasztók körében, az összes szavazó között pedig szintén nagyjából háromszoros, a Jobbik stabilan 10% környékén, a többi párt tartósan a küszöb alatt - jelzi egybehangzóan az összes közvéleménykutató intézet. (Mindeközben a Bajnai-kormány tevékenységének megítélése bár sokkalta jobb, mint a kormányzó párté, Bajnai még mindennek az elején jelzi, nem vállalja az MSZP miniszterelnök-jelöltségét.)

6, A Parlamentbe jutás szempontjából "releváns" támogatottsággal rendelkező pártok megnevezik a miniszterelnök-jelöltjeiket, éspedig:

Fidesz: Orbán Viktor
MSZP: Mesterházy Attila
Jobbik: Vona Gábor (köztársasági elnöknek Morvai Krisztina)
MDF: Bokros Lajos

7, - A Fidesz a kormányzásra készül, az MSZP nem tudni mire, a Jobbik az MSZP legyőzésére, az MDF pedig a kopoktatócédulák összegyüjtésére koncentrál. - Bokros Lajos kihívja Vona Gábort vitázni, Vona ezt az MDF országos listaállításához szükséges ajánlószelvények összegyüjtésétől, valamint a többi párt miniszterelnök-jelöltjeinek a vitán való megjelenésétől teszi függővé.

8, Maffia-gyanús bűncselekmények, korrupció minden szinten, és folyamatos egyéb botrányok az egész évben egybefüggően (BKV, Hagyó, Lakos, Zuschlag, Hunvald, Verók, Gaál Gy stb...), a magyar polgárok eddig soha nem észlelt mértékű kiábránultsága a politikától.

9, Általánossá váló etnikai konfliktusok, a cigány kisebbség egyes tagjai által elkövetett brutális gyilkosságok sorozata (Kiskunlacháza, Olaszliszka, Veszprém stb...), polgárháborús állapotok állandósulása vidéken. Időnként titkosszolgálati szál megjelenése (...) - kormányzati részről (standard és gondolkodás nélküli) rasszistázás, antiszemitázás, Orbánozás, a problémák szőnyeg alá söprése, cinizmus ( ennek eredményeképpen újabb gyilkosságok) - ellenzéki részről ügyetlenkedés, hadoválás, szerencsétlenkedés, Jobbiktól - szavazatmaximalizásás céljából elkövetett konfliktus továbbgerjesztés. (akárcsak a kormányzati oldalon)

10, Időközi választások - Minden időközi választást a Fidesz nyer, talán a legszignifikánsabb mind közül a pécsi időközi polgármeser választáson (Tasnádi Péter korábbi szocialista polgármester halála miatt kellett megtartani), amelyet Páva Zsolt, a Fidesz színeiben már egyszer e posztot betöltő jelölt nyer a szocialisták Adu Ásza, Szili Katalin ellenében kétharmados szavazataránnyal, egy jónak mondható részvétel mellett.

+1 - mivel választások közelednek, -értelemszerűen- újabb könyv íródik Orbán Viktorról (sorozatban a harmadik választási kampány előtt!), ezúttal Debreczeni József "tollából", akiről később kiderül, hogy a Bokros vezette MDF választási listáján indul a jövőre esedékes Országgyűlési választásokon. A könyvet Debreczeni Dávid Ibolya, illetve Kuncze Gábor (és még néhányak)
társaságában mutatja be.

Csatlakozó külföldi történések:

- Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártja kettészakad, és a pártból kiváló "liberális szárny" Bugár Béla vezetésével új pártot alakít Híd-Most néven. Az MKP elnöke Csáky Pál marad. - Az éppen esedékes helyhatósági választásokon a Híd párt meglepően jól szerepel. Orbán Viktor az MKP-t tartja a Fidesz stratégiai partnerének.

- Romániában Tökés László és Markó Béla közös listán indul az EP-válsztásokon, az RMDSZ kiugróan jól szerepel, de bejut a szélsőséges magyarellenességéről ismert PRM is, aki Gigi Becalit, a hírhedt román vállalkozót is indítja listáján.
Romániában megbukik az Emil Boc vezette PD-L - PSD nagykoalíció, az elnökválasztáson hajszál híján, de a korábbi elnök Traian Basescu (akit Orbán viktor is biztosított támogatásáról, ő pedig ezt kampányában előszeretettel használta is...) nyer. Mindezek után kormányalakításra ismét Emil Bocot kéri föl, az RMDSZ (és egyéb független kisebbségi képviselők) belépnek a koalícióba, annak ellenére, hogy a kampányban a szociáldemokrata Mircea Geoana-t támogatták (a Nemzeti Liberális Párttal együtt), aki cserében támogatta volna Nagyszeben szász polgármesterének, Klaus Johannisnak a miniszterelnökké választását.

Szerbiában nagy előrelépés történt, Koszovó egy évvel ezelőtti elszakadását követően, a Szerb kormány (a szomszédos országok közül elsőként) törvényileg lehetővé tette a Vajdaság számára a KULTÚRÁLIS AUTONÓMIÁT(!), amit 2010-ben minden valószínűség szerint szentesíteni fognak.:-)

Újra itthon:

Summa summarum: A politikában a pártrendszer gyökeres mértékű átalakulásának lehetősége, korrupcó, botrányok, hiteltelenség, gátlástalanság, cinizmus.

Az emberek körében általános letargia, hitehagyottság, elszegényedés, félelem, düh és undor.

conclusion: Egy (sokkal) Boldog(abb) Új Évet kívánok Mindannyiótoknak!

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2009.12.22. 23:40:38

@török gábor:

Kedves Gábor!

Az ötlet nem csak kiváló, de izgalmas is!
Már ha feltételezünk bizonyos harcias hozzáállást.
Enélkül, na jó, ha nem is salto mortale, de azért nem kis attrakció sablonmentes kérdésekre, sablonmentes válaszokat kicsiholni!:)

Egy próbát mindenképp megér, én várom, sok sikert előre is!:)

Balt 2009.12.22. 23:42:15

@clownfish: Egyébként könnyen lehet, hogy Fidesz érdek lenne minél tagoltabb ellenzéket "felállítani" a ficakba :), bár nem hinném, hogy ez "kampánystratégiailag" kívülről kormányozható.

Edrik 2009.12.22. 23:42:16

@török gábor: jó ötlet, de talán nem lennének befogadók a túloldalon. Sarkítva, kinek érdeke egy intelligens közegben komoly kérdésekre válaszolni, letagadhatatlanul, utólag kimagyarázhatatlanul, szóvirágok és sablonok nélkül? (Költői kérdés volt.)

Balt 2009.12.22. 23:48:33

@mirrmurrkandur: Igen, a 9. is fontos, ez eddig nem került terítékre.

Don_Pipita 2009.12.22. 23:49:56

@Balt: Érdekes feltevés. "Oszd meg és..."
Mondjuk, ha én lennék a kormányfő biztosan nem akarnám, hogy még egy párt pappoljon ellenem a parlamentbe, vagy jelentős esélyt adnék neki a bejutással, hogy fentmaradjon. Esetleg az LMP....

clownfish 2009.12.22. 23:52:28

@6.Lenin: adottságaikhoz mérten a maximumot hozzák ki magukból a régi arcok újra felfedezésével, ne felejtsük el, hogy a kampányukat a korántsem avatatlan somogyi zoltán vezeti!

szerintem természetes mechanizmus, nem idilli állapot, mindenki a saját céljait követi, így alakul ki a fent említett formáció esetén a diskurzus a parlamenti pártok között, itt jön be az idilli-nem idilli kérdés: milyen lesz a diskurzus tartarmilag és formailag. remélem a jelenleginél már csak jobb lehet!

@Balt: a fidesznek szerintem mindegy, milyen az ellenzék, ha ellene szavaz. hogy darabonként vagy egységesen, de az eredmény ugyanaz. nehezen tudom elképzelni a nagy nemzeti összeborulást a parlamentben, ha stabil kormánytöbbség van a fideszre jellemző határozott és nehézkesen módosítható elképzelésekkel. nem lesz sok közös pont a kormány és ellenzék között. a jobbik érdekes lehet, mivel velük kapcsolatban még nincs parlamenti tapasztalatunk.

Balt 2009.12.22. 23:53:10

@Don_Pipita: Igen, erre én is gondoltam. Az új MDF talán kinőheti magát, a Jobbik a Fidesz saját táborából vihet; talán mégis az lenne a legjobb opció nekik, ha az MSZP marad egyedül. :))

clownfish 2009.12.22. 23:54:56

@Don_Pipita: az lmp ostromolni fogja az 5%-ot, de szerintem nekik a részvételi adatokon fog múlni. most azt mondom, max 300 ezer szavazatot kapnak listán.

clownfish 2009.12.22. 23:55:54

@Balt: szerintem is az lenne a legjobb az ő szempontjukból, bár az azzal jár együtt, hogy előáll a két dudás egy csárdában-effektus.

mirrmurrkandur 2009.12.22. 23:56:11

@6.Lenin: Letícia:

- Nem illik valakit a háta mögött (bár egyszer feltételezhetően úgyis elolvassa) kibeszélni, DE

- Nem kell nekem sehová sem pozícionálnom Őt, megteszi ezt Ő maga, amikor csak szükségét érzi (nem szorul rá az én skatulyáimra).

- Értelmes lány, vannak egyéni gondolatai, bár kifejteni már kevésbé szereti őket..

- Kétségkívül Patásundoritisze van, de nem ő az egyetlen, és ha nem lennének ilyenek, (meg olyanok, mint mi) kik laknának ebben a blognak nevezett elmegyógyintézetben?:-)

- Indokolatlanul megbántottam a múltkor, ezúton is szeretnék bocsánatot kérni Tőle:

Ne haragudj, Letícia! :..(

Békés karácsonyt és Boldog Új Évet Neked is!

Mirrmurrkandúr

6.Lenin 2009.12.22. 23:56:20

@clownfish:

Ez is 1 hosszabb elmélkedést igényelne.
Elfogadom,hogy sokan hisznek benne,azt is értem,hatással van az őt imádókra.De,hogy ez kinek előnyös?

@mirrmurrkandur:

Kivártam,megérte.

Jó éjt mindenkinek!

Balt 2009.12.22. 23:57:27

@clownfish: Arról nem vagyok meggyőződve, hogy az MDF egységesen szavaz, vagy egyáltalán egységes marad bizonyos "nemzeti sorskérdésekben". (Persze még a jelöltekből is csak az első parti fecskéket ismerjük, és ők sem biztos, hogy bejutnak. De igaz: annyifelé szakadtak, hogy már csak a körmeszakadtáig Ibolyahű mag maradt. De mi lesz, ha nem lesz Ibolya...?)

clownfish 2009.12.22. 23:59:15

@Balt: én nem az ellenzéki pártokon belüli tagoltságról, hanem az egész ellenzéken belüli pártközi tagoltságról beszéltem, feltételezem a pártfegyelmet. nyilván kérdése válogatja, miben.

mirrmurrkandur 2009.12.23. 00:00:54

@török gábor: Szerintem is nagyon jó ötlet, nekem legalábbis nagyon tetszene.
Bár van néhány politikus, aki valószínűleg néhányakból a kelleténél erősebb indulatokat váltana ki... :-)

De mindent meg lehet oldani!

Egyébként tényleg nagyon jó ötlet:-)

clownfish 2009.12.23. 00:02:57

@clownfish: najó, ez így utólag nézve túl sok, 200-250 közelebb áll a valósághoz, és mint maximum érték, tehát 60 valahány ezerhez képest ez is hatalmas előrelépés lenne!

mizrolist 2009.12.23. 00:04:02

@török gábor: szerintem az ötlet jó. Ugyanakkor nem lennék az az ember, aki a kommenteket moderálja egy-egy olyan politikus riportjánál, aki nagyobb mennyiségű állóvizet bír megmozgatni :D

clownfish 2009.12.23. 00:04:53

@mirrmurrkandur: a híd-most meglepően jól szerepelt? hát ez engem lepett meg.

Balt 2009.12.23. 00:05:25

:) Ez eddig moderálatlan blog volt - talán nem is szorul rá, bár félek, néhol feszegetjük a határokat. :)

Balt 2009.12.23. 00:07:40

@clownfish: Ha már a külpolitikát belekeverjük, akkor talán érdemes foglalkozni a Putyin látogatással is: Orbán - mint kiderült, mindenféle dezinformációval szemben a személyének szóló meghívásán volt -; illetve 3 napra rá Gyurcsány. Legalábbis különös véletlen...

Balt 2009.12.23. 00:08:59

@Balt: (Bár a határon túli magyarság talán nem is annyira külpolitika.)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.23. 00:11:15

@Don_Pipita: "Ez mennyibe kerülne?
Egy nagy választás négy milliárdba kerül azt tudom "

1. még mindig olcsóbb lenne évi 2 szavazás, mint több ;)) - márpedig most nincs korlátozva a lehetséges számuk...

2. egyszer olvastam egy "nagy választás" költségvetésének részletezését...
Nos, van benne olyan tétel, amelyet (3-)4 évente egyszer is elég lenne kifizetni, és az maga 1-2 milliárd forint közötti tételt jelent!

G. Wolf 2009.12.23. 00:12:55

@török gábor: " hosszabb ciklus: több idő a cselekvésre, kevesebb esély a végrehajtó hatalom megváltoztatására. előnyök és hátrányok. egy alkalmatlan kormánynál a négy nagyon soknak tűnik, egy cselekvőképesnél nagyon kevésnek." - ez egy diplomatikus semmitmondás volt :)

én inkább arra lennék kiváncsi hogy egy nálam tapasztaltabb szakember, hova teszi le e kérdésben a voksát?

Az interjukat mindenképp támogatom, én főképp olyanokra gondolok akik kevesebb teret kapnak, vagy nem épp mainstream gondolatokat visznek (pl Szabó Tímea LMP - Sárközy Tamás, Bogár László, stb...) Esetleg annyival lehetne megspékelni hogy prá nappal előre bedobni a nevét, és akkor így közösen néhány témát fölvethetnénk, azátn mazsolázgatsz mi tetszik, mi nem.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.23. 00:13:19

@török gábor: szerintem nagyon jó. Én támogatom, szívesen is olvasnám őket.

Ami elsőre viccből beugrott: Vona Gábor lehetne az első.

clownfish 2009.12.23. 00:13:21

kartonfülke? :D amúgy az ismerőseimnek frankó piros-fehér-zöld tollgyűjteménye van!

G. Wolf 2009.12.23. 00:16:11

@Balt: igazad van tényleg eléggé kultúrált és normális eddig a hozzászólók 99,999%-a. lehet a "csakazezazamazanagyonübertuttifrankó" megmondó emberekenk ez a szint magas :)

és ez jó :)

Balt 2009.12.23. 00:22:04

@G. Wolf: "- ez egy diplomatikus semmitmondás volt :)"

Diplomatikusnak diplomatikus, de nagyon is jelentőségteljes! (Ahogy a 2/3 "támogatása" is valamelyik első posztban. De igazán nem szeretném leleplezni a házigazdát; meg persze sose nevezte meg a "rejtetten hivatkozott" politikai erőt.) :)

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.23. 00:24:27

@török gábor: ma láttam a Vision holnapjáról elérhető videot (októberi talán) a győri Fidelitas rendezvényéről. Ott elhangzott egy kulcsmondat, amit szeretnék a mosolygás issue-hoz kapcsolva említeni. Remélem nem gond. Eszerint ok-okozati összefüggés van a választások során, este, a beérkező választási adatok (maga tény, h jönnek az adatok!!!!) és Gábor mosolygásra való hajlandósága között. Ezt nagyon szépen megfogalmaztam. Ez a videon persze sokkal személyesebben hangzik el, de pont ma néztem, s szóba is került itt, így gondoltam megosztom. Mindez nyilván empirikusan is igazolható, így 2010-ben jegyzetelni fogok a TV előtt ülve. :)

Balt 2009.12.23. 00:24:58

@tdave: Én Fideszes gazdaságpolitikusokra lennék kíváncsi - elvégre ezt a bőrünkön fogjuk tapasztalni hamarosan :) -, Vargára, Matolcsyra, de ez kemény dió lesz jelen helyzetben, attól tartok. :) (Bár már napi szinten csöpögtetnek valamit, tehát nyilván lehetne miről beszélni, csak még szerintem is korai. :))

Balt 2009.12.23. 00:28:19

@tdave: :) Na, ez viszont annyira diplomatikus volt, hogy nem is érteni. :)

"(maga tény, h jönnek az adatok!!!!)"

Ez azt jelenti értelmezésedben, hogy nem (vélelmezett) eredmények szólt a mosoly? :)

Na jó, sablonnal fogjuk nézni a tévét áprilisban. :))

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.23. 00:28:34

@Balt: én persze nemcsak Vonára vagyok kíváncsi, részben vicc is volt, mint írtam. S szerinted el fogják mondani, h mit akarnak művelni kormányon? Nem hinném. Szerintem nyomos okuk van, ami érthető.

clownfish 2009.12.23. 00:30:00

matolcsy ma a fiskális szigort, a hiánycél teljesítését és az euró bevezetését tűzte ki célul az eljövendő fidesz-kormánynak. nem éppen ugyanazt mondta, mint orbán pár hónapja...

apropó, valaki emlegetett egy lehetséges fidesz-kormánylistát. lenne oly kedves megosztani?

Balt 2009.12.23. 00:30:49

@tdave: Értem a viccet - és szeretem is :) -, de ezt a beszélgetést majd Bokros abszolválja. :)) (Vagy nem. :))

Balt 2009.12.23. 00:33:10

@tdave: Bevallom, sosem olvastam, :) de úgy tudom, a Jobbiknak a saját szempontjukból koherens gazdasági programja van. (Na hallod, van volt MSZP-s szavazó ismerősöm! :)) Aki mára aktív Jobbikos persze. :))

2009.12.23. 00:33:37

Most kapcsolódom be, szóval nekem a 2009-es év a nagy meghasonlás és a feladás éve. Azon gondolkoztam, hogy ezek szerint jó mélyen lehetünk, sajnos. Ugyanakkor egyéniben egy jó évet zártam.

G. Wolf 2009.12.23. 00:33:54

@tdave:

Vonára én is kiváncsi lennék.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.23. 00:34:37

@Balt: :) örülök, h diplomatikusnak sikerült lennem. :)
igen, azaz maguk az adatok érkezésének ténye váltja ki a reakciót (mosolygás), s nem az adatok tartalma. Ha jól értettem elég egyértelmű volt: nem az eredményeknek szól ez a reakció, hanem annak, h jönnek az adatok, s lesz mit elemezni, boncolgatni, gondolom én a választások előtt megfogalmazott hipotéziseket alátámasztani, cáfolni, stb. :)

Balt 2009.12.23. 00:34:39

@clownfish: Keresgélni kellene, én csak reggel az ATV-n(?) hallottam egy félmondatot belőle. (Népsava vagy Népszabóság.)

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.23. 00:36:40

@Balt: Majd kiderül. :)
Vonánál az érdekelne, h mennyire lehetne kimozdítani a sablonszövegekből, s az egyszavas megváltást ígérő üzenetekből.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.23. 00:40:00

@Balt: Vagy Bokros Lajos is lehet interjúalany, főleg ha most mindenkivel beszélgetni, vitázni akar.

Balt 2009.12.23. 00:41:00

@tdave: Ma(?) reggel, vagy tegnap volt a Mokkáknál. :) Érdekes volt. Visszafogott (úgy ült, vigyázülésben, mint a thébai királyok), szinte félénk :), de határozott, viszont a Kárász kicsit túllőtt a szerepén: mindjárt rátette volna a bilincset. :) Na, pont Megyó 2002-es esete jutott eszembe: ez tuti 20e szavazat volt a Jobbiknak. :)) (Ha igaz a "szimpátia" koncepciótok.)

Balt 2009.12.23. 00:41:46

@tdave: :)) Ezt meg bízzuk Vonára. :))

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.23. 00:43:43

@Balt: láttam, nekem is furcsa volt elsőre. Persze Vona Betlenben találta meg "élete riporterét", együtt mindig jól eldumálnak, azokat is érdemes megnézni.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.23. 00:44:57

@Balt: de miért, akkor Vona-Bokros a törökgáborelemez.blog.hu-n csaphatna össze.

Balt 2009.12.23. 00:48:47

@tdave: :)) Erről hallottam, persze.

Egyébként furcsállom, hogy nem csapta le Kárász magas labdáját: "Ön szerint blablabla... nem magyarok irányítják?" Csak az IMF-et kellett volna benyögnie (mielőtt Kárász beléfojtja a szót), mert ez kétségtelen tény: _ma__Mo.-t_az_IMF_irányítja_.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.23. 00:49:18

@Balt: "bőrünkön fogjuk tapasztalni hamarosan"
a Jobbikot is, nem? :)))

Balt 2009.12.23. 00:54:37

@tdave: Egyébként Betlenen is csodálkozom (felvételről láttam az "elküldős" össztüzet :)), hogy higgadt tudott maradni, aztán azért "tisztességből megharagudott", mintha előre megbeszélték volna.

A kurucok aztán persze rögtön rohantak adatolni :) Betlen=Bettelheim, de a következő össztűzben már mintha jól meglettek volna. (Nem láttam azt hiszem, csak talán mást akart Vona Betlen sorsára juttatni.)

Betlennel egyébként szimpatizálok, még akkor is, ha néha elég indiszponált(?), vagy legalábbis nem eléggé összeszedett.

Balt 2009.12.23. 00:55:39

@tdave: Kormányon nem hiszem. (Remélem!) :)

Balt 2009.12.23. 00:56:50

@tdave: Ez végül is nem rossz ötlet, így ott lehet(ne) mögöttük a komplett úttörőcsapat (ha netes riportok lesznek), akkor nem feszélyez senkit. :))

mirrmurrkandur 2009.12.23. 00:57:55

@clownfish: Miért, nem szerepelt jól?

Egy újonnan megalakult párttól ez, amit elértek, több, mint jó! (ez nem erkölcsi ítélet (egyáltalán nem)), csak egy tényszerű megállapítás...

mirrmurrkandur 2009.12.23. 01:46:16

A II. Orbán kormány előrelátható valószínű kormánynévsora:

miniszterelnök: Orbán Viktor
kancelláriaminiszter: Navracsics Tibor
belügyminiszter: Pintér Sándor
külügyminiszter: Martonyi János
pénzügyminiszter: Varga Mihály
"humánerőforrás" miniszter (összevonva: egészségügy, oktatásügy, szociális és kulturális, illetve sportügyek) : külsős egészségügyis szakember vagy Mikola István
honvédelmi miniszter: Simicskó István
agrárminiszter: Glattfelder Béla
és esetleg lesz még egy infrastruktúrális minisztérium: Fellegi Tamás

A belügyminiszteri posztra (vagy ha megtartják a mostani nevet, akkor rendészeti miniszteri posztra) esélyes még Lázár János (Hódmezővásárhely polgármestere, a Parlament jelenlegi rendészeti bizottságának fideszes alelnöke)
A gazdasági miniszteri posztra pedig még Széles Gábor neve is előkerült. (igaz, szerintem nem komolyan)

vélemény: Hát nem túl innovatív, a Fidesz elég kritikátlanul viseltet a maga kormányzati teljesítményre, éppen ezért a kormányzati "szaknévsor" kísértetiesen hasonlít az I. Orbán kabinetére. Ez nem túl jó hír. Matolcsy jelölését például egyáltalán nem tartom jó ötletnek -bár ennek -bevallom- személyes okai is vannak.
Matolcsy (+Varga) irányításával a előre látható a Fidesz gazdaságpolitikája - brutális, egyszeri adócsökkentés és irtózatos méretű költséglefaragás (az első két évben), aztán utána egy kis osztogatás. Szerintem ez nem túl innovatív (ennél szerintem egy Csaba László-Bogár László tandem sokkal kreatívabb és innovatívabb döntés lenne!)

A belügyre pedig Pintér Sándort (eddigi teljesítménye és előélete akárcsak részleges ismeretében) egész egyszerűen felháborítónak tartom (akkor már sokkal inkább Lázár János!!!)

A többiek nagyjából -szvsz- rendben vannak , bár Mikolánál is el tudnék képzelni épkézlábabb jelöltet, és talán Glattfeldernél is lenne jobb ember...

Újra kéne gondolni még ezt a kormánynévsort...

mirrmurrkandur 2009.12.23. 01:54:13

@mirrmurrkandur: kihagytam a névsorból: gazdasági miniszter: Matolcsy György

Balt 2009.12.23. 02:29:07

@mirrmurrkandur: De ezt csak a Népszabóság tippeli. Mellesleg voltak már ilyen találgatások vagy egy éve is. (Abban Járai is szerepelt.)

Pintér szerintem is kiveri a biztosítékot. Matolcsyval nem tudom mi bajod van, mondjuk nekem is egy savanyú pofa, de ettől még lehet jobb pénzügyér, mint az elúlt 7 évben bármelyik... (Jó, ez a minimum.) Bogár szerintem vállalhatatlan, Csaba László meg talán túl autonóm (CEU), de mit szólnál Heim Péterhez? :)

Balt 2009.12.23. 02:34:57

@mirrmurrkandur: A humán csúcsminiszter szerintem túl nagy kihívás, erre vagy egy megszállott polihisztor kell (Mikola mondjuk ért a körmöshöz is :)), vagy kismillió segítség, sok bába közt meg elvész a gyerek. Ráadásul ez lesz a legkényesebb terület, van mit helyretenni, hogy ne mondjam: reformálni. :)

Balt 2009.12.23. 02:44:18

@mirrmurrkandur: Glattfelder helyett hallottam korábban Jakab Istvánt is, Pestit meg eü. min. várományosként emlegették, a KDNP-s milyen? Rózsát vagy Pokornit oktatási tárcavezetőként. A pénzügyi gazdasági területről azt találgatták korábban, hogy lesz az első 2 (4 :)) évben egy kemény kezű, rövidtávú válságkezelő (Varga?) és egy hosszabb távú, már felfutó gazdaságban működő (Matolcsy?).

mirrmurrkandur 2009.12.23. 03:11:17

@Balt:
1, Hoffman Rózsa - szerintem rá gondolsz.

2, Egyáltalán nem csak a Népszabi névsora ez (csak a humántárca), sőt!!!

3, Bogár szerintem éppen megfelelő (nekem a kedvencem!). Csaba nagyon kontrasztos Bogárral (tök más ipse), és valóban (viszonylag) független.
Egyébként az miért baj, ha független???

4, Jakab neve fölmerült, de már régebben (Figyelő), de nem ő lesz valószínűleg.

5, Pokorninak NAGYON örülnék, de ő belső ellenzék, úgyhogy nem lesz miniszter valószínűleg...:-(

6, Matolcsy-Varga - fogadni mernék, ha ők lesznek, akkor az általam elmondottakat fogják csinálni... (ezért nem szeretném, ha ők lennének...)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.23. 06:12:03

mirrmurrkandur

"1, - Népszavazás - fideszes álláspont sikere

2, - Szétesik a kormánykoalíció - az SZDSZ ellenzékbe vonul, de továbbra is -hol nyíltan, hol kevésbé nyíltan- támogatja az MSZP-t."

Ez 2008-as nem 2009-es!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.23. 06:38:30

@mirrmurrkandur:

Nem túl bíztató névsor:-((

Én Pokornit és Lázárt semmiképpen nem hagynám ki, a pénzügyre meg egy váratlan húzással egy mesterhármast hoznék, és alárendelném a miniszterelnöki hivatal alá. A főbb döntéseket ez a hármas hozná meg, a miniszterelnök lenne a politikai szűrő, aki azért felelne, h a megszületett döntés politikailag is végrehajtható legyen.

török gábor 2009.12.23. 08:49:34

@G. Wolf: szerintem a négy év elég jó. a "bedobás" és "mazsolázás" jó ötletek, köszönöm!

clownfish 2009.12.23. 09:09:56

@mirrmurrkandur: index.hu/kulfold/2009/11/15/leszerepelt_a_hid_a_megyei_valasztasokon/
nem mintha én nem tartanám szimpatikusabb alakulatnak az mkp-nál, de hát a számok magukért beszélnek...

clownfish 2009.12.23. 09:13:57

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110): szvsz lázár jános nem rendelkezik nagy miniszteri kompetenciával. a megnyilvánulásai finoman szólva is bőséges lakomák a rajta fogást keresőknek.

clownfish 2009.12.23. 09:15:34

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (110): vonjuk a pénzügyeket és a gazdaságot viktor kezei alá? muhahaha :P

radala 2009.12.23. 09:46:23

@Naszta: Fogalmam sincs, hogy van-e elképzelésem arról, hogy mi micsoda. Gondolom, ha akarom akkor tudom (nem vagyok olyan nagyon buta gyerek). De, abban tökéletesen biztos vagyok, hogy Mo-n ezeknek a kategóriáknak semmi jelentősége nincs.
Másrészt baromira fölöslegesnek gondolom azt figyelgetni, hogy ki (melyik párt) mit mond, mert abból nem leszek okosabb. Az, hogy az mszp két hónapja éppen az öngondoskodást tartja fontosnak, de még soha nem tett ez ügyben semmit az nem jelent számomra semmit. Az, hogy a Fidesz lassan 8 éve populistáskodik szintén nem jelent semmit, mert tudom, hogy attól mert hülyeségeket beszélnek még nem lettek hülyék. Bármiben fogadok, hogy nagyon jól fognak kormányozni és az elsö nap többet fognak tenni öngondoskodás ügyében, mint az mszp-szdsz valaha.
Kicsit vissza kell utalnom a hiteltelenedés kérdésére. Az a baj, hogy én ha meghallom a kompromisszum szót, a konszenzust meg az ilyeneket, akkor föláll a szőr a hátamon. Ez olyan, mint a gyalog galoppban a fekete lovag. Egy szoci-szabaddemokrata-mdfes. Ne keressen semmiféle kompromisszumot és konszenzust. 8 évig nem keresték, de inkább 20 évig nem. Révész Mártíriuszozás, 23 milla románozás, gyűlölet kis szigeteizés, traktorral behajtani tilos tábla után nincs kompromisszum, nincs semmi. Sóval beszántás van, ha liberális vagyok, teljes vagyonelkobzás, ha mérsékelt, illetve lámpavasra húzás, ha radikális. (De ha valaki lefele és fölfele is kiíratná a családjukat én azt is meg tudom érteni, nem elfogadni, nem támogatni, de megérteni tökéletesen megtudom).
Hogy még tovább meséljem a lelki problémáimat. Amitől igazán ideges vagyok az az, hogy az igazság mindig középen van. A rendszerváltás tanulsága számomra, hogy az igazság sosincs középen az mindig vagy itt van vagy ott, de leginkább még azon is túl.
Ezek a konszenzus keresések pont ugyanabból a hazugságból táplálkoznak, mint anno, hogy az igazság a SZER és a Kossuth között van.
Azért vagyok ilyen ideges ettől a középen van az igazságtól, mert emlékszem amikor a rendszerváltás körül egyszer egy vitában Kádárt védtem, hogy esetleg ö volt a kisebbik rossz. Még most belegondolva is elszörnyedek, hogy engem ártatlan gyereket ilyen aljas mémekkel próbáltak meg befolyásolni, sikerrel. Szerintem, ha minden 90 előtti töri tanárt (úgy értem rohadt hazugokat, nekem pl nagyon jó történelem tanárom volt) becsuktak volna a börtönbe, akkor ma talán jobb lenne. Nem volna szabad a dolgokat következmények nélkül hagyni.

Balt 2009.12.23. 09:49:52

@mirrmurrkandur:
1. Igen, rá.

2. Bogár nekem is kedvencenm de mégsem lehet az IMF-fel leülni úgy tárgyalni, hogy "globális erőforrás szivttyúk". :))

3. A többiben egyetértek, illetve bedobok még egy nevet: Szapáry. Látható, hogy pénzügyi-gazdasági téren jó a felhozatal, a másik oldalon (Medgyessy-Draskovics-Bokros) a bokájukig sem érnek.

radala 2009.12.23. 09:52:16

@török gábor: kurvajó ötlet:-)
De csak Fideszesekkel:-)
Igazából engem a jövő jobban érdekel, mint a bizonyítvány magyarázás. Másrészt nem nagyon bízom benne, hogy ezek nem siklanak ki bárki keze közül. Mert vagy teljesen hülyék és nem zavarja őket, hogy nem is válaszolnak, vagy nagyon is zseniálisak és még el is hitetik, hogy válaszoltak, közben meg nem is.

Balt 2009.12.23. 09:57:55

@clownfish: Mindegy, mert végső soron a ME egyszemélyi felelőssége minden. (A parlament és a zemberek előtt. :)) (Fegyenc talán ezen a ponton (is) védhetetlen...)

radala 2009.12.23. 10:07:45

@clownfish: Minden Viktor keze alatt van. Illetve lesz. Ahogy minden GyF keze alatt is volt. Ez egy ilyen rendszer.

clownfish 2009.12.23. 10:15:18

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (109): ez egy "jujujuj" komment volt! mondjuk úgy: egyik jobb, mint a másik...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.23. 10:15:36

@clownfish:

"vonjuk a pénzügyeket és a gazdaságot viktor kezei alá? muhahaha :P"

Tanulj meg értelmezőn olvasni. Arról lenne szó, h minden pénzügyi döntést ez a hármas grénium hozna, de - mivel Viktor felel a politikai végrehajtásért - neki lenne vétójoga, ha és amennyiben úgy érzi, az ötlet ugyan jó, de politikailag véghezvihetetlen.

Gyurcsány legnagyobb hibája éppen az volt, h azt gondolta, amiben lát logikát, az politikailag is alkalmas döntés. Hát nem.

Egyébként nem tudom, tudtad-e, de a miniszterelnök a pénzügyminisztérium döntéseiért is felel politikai értelemben.

Balt 2009.12.23. 10:16:09

@radala: De jogilag is ez a helyzet. Az OGy abszolút többséggel megválasztja és nekik felel. A miniszterek meg neki.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.23. 10:17:26

@clownfish:

Öreg, te sem indokoltál, én sem. Azt mondtad, nem kompetens, én meg azt mondom, igen.

Ha te kifejted konkrétan, Lázárral mi a baj, én elmondom konkrétan, h miért jobb mégis, mint Pintér.

Addig maradjunk annyiban, h címkézgetünk, oksa?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.23. 10:19:03

@clownfish:

Minden kommented butáskodás és konkrétummok, érvek nélküli, csak dobálózol bárgyú vigyorral...

...az együgyűek bárgyú mosolya ez.

Balt 2009.12.23. 10:19:53

@clownfish: Viszont volt egy érdekes interjú az Echon Beczével. Még az is benne van a pakliban, hogy a főrendőr marad... (Mondjuk én támogatnám, de a Jobbikosok nemigen. :))

Zoltchy (törölt) 2009.12.23. 10:20:24

@török gábor:
Az ötlet jó, de a végeredményt tekintve én szkeptikus vagyok.
Úgy gondolom, hogy frontpolitikusaink nagy része az egyirányú kommunikációt részesíti előnyben (vagy csak azt ismeri). És itt nem csak az emelvényen elhangzott kinyilatkoztatásokra gondolok, hanem a riportokra is.
Kurz und gut: teljesen mindegy, hogy a riporter mit kérdez, az alany úgyis arra válaszol, amire akar.
Provokálni őket meg reménytelen, mert ők már elpirulni is képtelenek.
Attól tartok, ezen a fórumon sem fognak őszinteségi rohamot kapni.
Szerintem, legfeljebb csak eggyel több kampányterepnek tekintenék.
Talán még a blogger általánosan elismert pártatlanságába is belekötnének sajtó útján.

Persze, azt azért szívesen megnézném, ha egy itteni riport után 2 nappal az alanynak felolvasnák a válaszaira jött kommenteket.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.23. 11:09:26

@Balt:

Bencze maradhat főrendőr, legalább a Fidesz fel tudja mutatni, h lám, ők nem tisztogatnak, de miniszter mégsem lehet, tehát azt a személyi kérdést akkor is meg kell oldani.

@török gábor:

Sztem nem jó ötlet, mert

1. Nem tenne fel igazán csípős, húzós kérdéseket, ugyanis megingadtná a függetlenségébe vetett hitet. Olyan langyos lenne az egész, igazán kemény kérdések nélkül.

2. A politikus nem maradna itt reagálni a kommentekre

Ám, ha 1. és 2. pontokat cáfolni tudja, van benne rá.

Üdv.

j.sz. 2009.12.23. 11:54:05

Jó ötlet Török Gábor felvetése, ha valóban leszervezhetők az ilyen online interjúk, kíváncsian várom majd őket.
j.sz.

Ja és persze Boldog Békés Karácsonyt minden kommentelőnek (pártpreferenciától függetlenül), illetve természetesen TG-nek is! :)

mirrmurrkandur 2009.12.23. 12:10:13

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (109):

"1, - Népszavazás - fideszes álláspont sikere

2, - Szétesik a kormánykoalíció - az SZDSZ ellenzékbe vonul, de továbbra is -hol nyíltan, hol kevésbé nyíltan- támogatja az MSZP-t."

Ez 2008-as nem 2009-es!"

Így igaz, már nagyon későn írtam...:-(

clownfish 2009.12.23. 12:11:51

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (109):
kinek érthetetlenek a kommentjei?
egész konkrétan arra gondoltam, hogy lázár jános szinte teljesen kompromisszumképtelen. egy miniszter nem lehet ilyen hozzáállású. tipikusan olyan figura, aki előbb beszél, aztán gondolkodik. megjegyzem: jogász... ettől még lehet, hogy 20 év múlva remek politikus lesz, de jelenleg nem hiszem, hogy profi miniszter lenne.
és megint szelektív felfogást szimatolok, egy pillanatig sem mondtam, hogy pintér jobb választás lenne, az ő miniszterségével a fidesz 8 éves retorikáját köpné szembe (a múlt emberei-pintér sok kétes ügyben elég mélyen érintett)

nem tudom, mit gondoltál, ha orbánnak van az országgyűlés és közvetve az állampolgárok felé végrehajtói felelőssége, akkor miért nem az történne a pénzügyminisztériumban, amit ő akar? (elvégre ő a miniszterek főnöke) legalábbis a kommentedből ennyit lehetet leszűrni, már amennyire az érthető volt "a pénzügyre meg egy váratlan húzással egy mesterhármast hoznék, és alárendelném a miniszterelnöki hivatal alá"

clownfish 2009.12.23. 12:14:23

@Balt: Bencze szakszerűen irányította a rendőrséget, mondhatni politikamentesen, nyilván ha lejár a kinevezése, találnak megfelelő jelöltet a helyére.
a jobbiknak csak egy kis lehetőség kell, és simán be tudná magát ágyazni a rendőrség felsőbb szintjein is. de nyilván ez a fidesznek sem érdeke, úgyhogy remélhetőleg nem fog megtörténni.

mirrmurrkandur 2009.12.23. 12:48:48

@clownfish:

Lázár János:

Szerintem ebben nagyon nincs igazad.

- Lázárnál "kompromisszumosabb" Fidesz-jelöltet nem nagyon tudnék elképzelni. (Ezt már a Mancsban való az átlagosnál jóval gyakoribb szerepeltetése is világosan jelzi számomra.)

- Az sem igaz, hogy ne lenne jó politikus, nagyon is az.
Aki valamennyire ismeri az ő "otthoni" tevékenységét", a polgármesteri eredményeit, meg azt, hogy ezekért leggyakrabban a kuruc.info szégyenlistáján szerepel (címmel, telefonszámmal), az nem gondolhatja, hogy nem jó, nem eredményes politikus.

- S a megjelenése, a külseje is megnyerő, tehát minden együtt van, hogy egy jó miniszter válhassék belőle, és az emberek is -nem csak vásárhelyen- elfogadják őt.

Pintérrel pedig ne bánjunk ilyen kesztűs kézzel, ő egy utolsó maffiózó. Pont.

hajdú 2009.12.23. 13:17:04

@Edrik:
Annak, aki azt gondolja magáról joggal vagy jogtalanul, hogy nem "csak politikus", hanem érvelni kész gondolkodó ember. Aki azt gondolja, hogy ez is egy hatásos kommunikációs csatorna. Szerintem ha az legismertebbek nem is kockáztatnának ennyire, feltörekvő másodvonalbeliek közül lehetnek vállalkozó kedvűek. Meglátjuk.

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2009.12.23. 13:41:58

Lázár ügyben tökéletesen egyetértek Malaccal és Mirrmurral!
Megnyerő fazon.
Egy napon/lapon sem említhető a rókaképűvel, akiről már belügyminiszterként sem volt valami jó véleményem, hallottam ezt-azt felőle...
Valójában soha nem értettem, miért pont ő?

Lázár egy kellemes férfi, értelmes, jó kommunikátor, végre egy ARC azon kevesek közül, akikre érdemes lenne fókuszálni.
Pintér premier planjat messze nem csak ragyái és hamis nézése miatt hanyagolnám...!:)

clownfish 2009.12.23. 13:42:50

@mirrmurrkandur: olvastam a mancsban róla/vele készült anyagokat. maga a szereplés nem teszi vonzóbbá, meg akkor sem lesz jó politikus, ha a kurucinfó szégyenlistáján van.
nyilván nagyobb kaliberű, mint a koszorúslacikák meg ághpéterkék, de nekem mégsem stimmel valami teljesen ezzel a fickóval. mondjuk leginkább a költségtérítéses bizniszei óta van ez az érzésem, én örülnék legjobban, ha rácáfolna erre az érzésemre.

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2009.12.23. 13:51:12

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (109):

A TG számára írtakhoz:

Na igen...
Amellett, hogy magam izgalmas ötletnek vélem, valami ilyesmit fogalmaztam meg én is a sablonmentes válaszok kisajtolásának egyetlen módjáról, a harciasságról!:)

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.23. 14:40:28

@török gábor: nagyon jó ötletnek tartom, mert egy szakember mellett a legnagyobb állat politikusokról is ki szokott derülni, hogy azért van eszük is. :)

Kifejezetten ezért szoktam hallgatni az Info Rádión az Aréna című műsort is. :D

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.23. 14:46:14

@radala: amikor azt írom, hogy liberális vagyok, azt európai értelemben gondolom.

E mellé viszont Te kevertél MSzP-t és SzDSz-t. Nem én nem bírtam kinézni a kis lokális világomból, hanem Te.

A Fidesz kormányzáshoz: legyen igazad! Sajnos a tapasztalat mást mutat.

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.23. 14:50:41

@Balt: nem értek egyet. Szinte mindig az új korosztály hozza a változásokat (is). Sokkal többet jelent, hogy az illető mennyit látott a világból, amikor gondolkodó emberré vált. Na mondjuk ehhez tényleg van némi köze a szülőknek is, de az egyetem és a barátok legalább ennyit tudnak változtatni (néha többet).

Jusson eszedbe ez a néhány sor akkor, amikor a lányod befesteti a haját, mert az úgy trendi. Biztos tőled szocializálta... :D

mirrmurrkandur 2009.12.23. 17:55:43

@Naszta: Más...

Volt neked egy remek ötleted, ami -szerintem- méltatlanul elsikkadt, és feledésbe merült.
Ez pedig egy közös blogsörözésre való invitálás volt.

Azt hiszem, ez tényleg nem lenne rossz, azon felül pedig nagyon megdobná a blogot, sőt talán még egy (vagy több:-) igazán jó baráti társaság is kialakulhatna. :D

Volt egy ellenvetésed is, hogy lehet, hogy túl sokan lennénk, mert azért nem öten írkálunk erre ide.
Úgy vélem, ezen is felesleges parázni, mivel akik rendszeresen részt veszünk ezen kezdeményezés vérkeringésében, azért nem vagyunk olyan nagyon sokan.
A másik dolog pedig, hogy mindenki -legalábbis az első ilyen alkalommal- biztos nem lenne ott.

Tehát, úgy érzem alaptalan a félelmed, és egyébként pedig tényleg egy remek ötletnek tartom.

Első ilyen lehetne a Választások után. (vagy éppen akkor:-)

Utána pedig akár rendszeresülhetne is ez az egész, és bizonyos időközönként átbeszélhetnénk az ország, és a Világ ügyes-bajos dolgait.

Hátha valami nagyon jó, és értelmes sül ki a dologból.

Nos?

mirrmurrkandur 2009.12.23. 18:06:29

@clownfish:

Lázár nem azért lesz politikus, mert a kuruc.info pellengérre állítja.
Meg nem is attól, hogy a nyíltan balliberális (liberális) Mancs sokat szerepelteti.
Ettől csak kompromisszumos lesz, mert jobboldali politikus létére, valamennyire elfogadja a balliberális oldal, a radikális jobboldalnak a fasisztoid alfele pedig meglehetősen utálja...

Attól viszont jó politikus, hogy kiválóan irányít egy megyei jogú várost, jól megállja a helyét egy fontos parlamenti bizottság vezetői helyén, és hogy el tudja magát adni (nem úgy!:-) a nagyközönségének, jól kommunikál, egy bizalomgerjesztő jelenség, és még jól is néz ki. nem egy Répássy Róbert, na...:-)

A költségtérítésről pedig jusson eszedbe a mindenható Szili Elvtársnő, akinél kb. ugyanilyen szinten felmerültek ugyanezek a dolgok, oszt' mégse mondja senki, hogy alkalmatlan lenne bármire is... sőt!
Ezzel nem a hűtlen kezelést, lopást akarom mentegetni, hanem más, egyébként jó tulajdonságaira hívnám fel a figyelmed!

G. Wolf 2009.12.23. 18:18:22

@mirrmurrkandur:

én egyetértenék egy ilyen blgosörözéssel :)

Balt 2009.12.23. 21:59:50

@Naszta: "nem értek egyet. Szinte mindig az új korosztály hozza a változásokat (is)."

Ja. Míg a következő generációk nem fenyegetik őket (minket...) (világ)nézetében, egzisztenciájában stb. Onnantól kezdve helyreáll a világ rendje... :) (Ez úgy fiatal középkor körül esik meg általában, a 30-as éveink közepén; erre mondják: krisztusi kor.)

Balt 2009.12.23. 22:09:51

@Naszta: "Jusson eszedbe ez a néhány sor akkor, amikor a lányod befesteti a haját, mert az úgy trendi. Biztos tőled szocializálta... :D"

:) Nem festi, de ha festené, azt se bánnám. :)

Balt 2009.12.23. 22:13:29

@clownfish: A Nézőpont meg az ellenkezőjét méri. Egyébként csak akkor fogunk felizgulni a híren, ha a _pártot_választani_tudó_aktív_választók_körében 20% körülire zárul az olló. Pillanatnyilag több, mint a duplája... (És még most jön Gyurcsány meg Bokros, akik csak vihetnek az MSZP-től! :))

Balt 2009.12.23. 22:14:32

@mirrmurrkandur: "Első ilyen lehetne a Választások után. (vagy éppen akkor:-)"

Olyan soká?! Azt hittem, még az idén... :))

Balt 2009.12.23. 22:15:15

@mirrmurrkandur: "Hátha valami nagyon jó, és értelmes sül ki a dologból.

Nos?"

Pártalapítás? :)))

Balt 2009.12.23. 22:18:27

@mirrmurrkandur: "A költségtérítésről pedig jusson eszedbe a mindenható Szili Elvtársnő, akinél kb. ugyanilyen szinten felmerültek ugyanezek a dolgok, oszt' mégse mondja senki, hogy alkalmatlan lenne bármire is... sőt!"

Mondjuk innentől lett "félkarú rabló", amit valamilyen riportban hallottam egy helyi választójától :)), bár ez tényleg illetlenség, hovatovább inszinuáció. (Mármint a félkarú. :)))

clownfish 2009.12.23. 22:28:58

@mirrmurrkandur: idealista volnék? @Balt: csak linkeltem, nem értékeltem :P gondoltam értékelitek.

Balt 2009.12.23. 22:38:43

@clownfish: Értékeljük. Az igyekezetet. :))

G. Wolf 2009.12.24. 00:19:13

szenteste van, úgyhogy minden kedves kommentelőnek, és a bloggazdának is nagyon boldog karácsonyt :)

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.24. 03:54:21

Én ma este is dolgozom. Ezek a lökött Japánok nem tartják a karácsonyt. :)

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.24. 03:57:06

Én ma este is dolgozom. Ezek a lökött Japánok nem tartják a karácsonyt. :)

Minden esetre: boldog karácsonyt!

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.24. 03:57:51

Én ma este is dolgozom. Ezek a lökött Japánok nem tartják a karácsonyt. :)

Minden esetre: boldog karácsonyt!

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.24. 05:03:46

Én ma este is dolgozom. Ezek a lökött Japánok nem tartják a karácsonyt. :)

Minden esetre: boldog karácsonyt!

Goga 2009.12.24. 05:54:10

Török Gábornak van email-címe is?

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.24. 09:31:24

@török gábor: ha nem szeretnél egy halom kéretlen levelet kapni, akkor moderáld ki magad, és írd az e-mail címedet ilyen formában: torok at visionpolitics.hu!

A legtöbb spam szerver ugyanis egész egyszerűen kikeresi a "mailto" bejegyzéseket az oldalakról, majd küldi a sok szemetet. Amikor valós e-mail címet írsz, a blog.hu "intelligens" motorja beilleszti a "mailto" tagot, azért lehet rá rögtön e-mail-t küldeni.

török gábor 2009.12.24. 09:40:58

@Naszta: köszönöm.
@Goga: torok at visionpolitics.hu

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.24. 10:08:58

@török gábor: javaslom, hogy az egyéb weboldalakon is tegyél így! (Eddig csak a visionpolitics.hu-t néztem meg, de ott is volt ilyen hiba.) A megoldás javascript-be, vagy flash-be rejteni az e-mail címet. Ha a web oldalad készítői nem tudják ezt megoldani, akkor itt az ideje másik után nézni. (Ez ugyanis ordas nagy hiba.)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.24. 11:36:55

Csakhogy egy klasszikust idézzek, íme:

"Engem szeret mindenki, és én is szeretek mindenkit" (Benkő D.)

Ennek szellemében kívánok kedves Mindenkikeknek ÁLDOTT KARÁCSONYT!

love & peace, malac69

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.24. 11:42:59

Jaaa, és még annyi, h a havas, téli utakon óvatosan vegyetek fel stoppost, mert nagyon megjárhatjátok! Nézd meg:
m.blog.hu/al/alliteracio2/image/T%C3%A9lany%C3%B3%20stoppol.jpg

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2009.12.24. 12:02:24

Csatlakozom a közvetlen előttem szólokhoz, ámbár az a kis stoppos engem hidegen hagy [naja, elvégre se meleg nincs, se meleg nem vagyok!:)] :

Én is szeretnék boldog Karácsonyt, szép Ünnepet kívánni kedves és végtelen türelmű Bloggazdánknak, s az egész itteni Közösség összes tagkának!

Béke Veletek!

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2009.12.24. 12:07:16

Még jó, hogy nem '"tangát" írtam, igaz, abban legalább lett volna valami freudi elszólás, na hallod, malacka linkjét látva....!:)

mirrmurrkandúr 2009.12.24. 12:13:15

Boldog, Békés Karácsonyt Kívánok Mindannyiótoknak!

Tetszik a malac-kép, komolyan elgondolkodom majd, ha találkozom vele, hogy fölvegyem-e... borzasztó nagy károkat tudnak ám okozni ezek a csúnya-csúnya stopposok:-)

Bele sem merek gondolni:-)

6.Lenin 2009.12.24. 12:44:50

www.youtube.com/watch?v=AH8Wx1hZCmU

Mindenkinek!
Boldog Karácsonyt!
A komcsiknak szép Fenyő Ünnepet,aztat!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.24. 13:25:53

Csak visszajöttem egy pillantásra. Szóval, én nemigazán ismertem/ismerem Wass Albertet, de tudom, eléggé megosztja az irodalmi életet. Ám amikor keresgéltem vmi versfélét, úgy találtam, h az övé érint meg aktuálisan legjobban (a mai napon)

szenzor.freeblog.hu/archives/2009/12/24/Aldott_Karacsonyt/

Üdv.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2009.12.24. 14:24:48

Áldott Karácsonyt kívánok én is mindenkinek!

mirrmurrkandúr 2009.12.25. 00:01:11

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (108):

A Funtineli boszorkányokat olvasd el!!!

három részes... egészen megrendítő..

clownfish 2009.12.25. 13:45:46

én is kaptam karácsonyra wass albert könyvet, nem családtagtól, és megtudtam belőle, hogy miért nem szabad zsidókkal házasodni. életreszóló élmény volt! :D

újévi fogadalom: jövő ilyenkorig még 100 wass szobrot a falvakba! :D

6.Lenin 2009.12.25. 14:58:39

@clownfish:

"én is kaptam karácsonyra wass albert könyvet, nem családtagtól, "

Ez tetszik.

clownfish 2009.12.25. 17:23:57

de legalább elolvastam!

mirrmurrkandúr 2009.12.25. 21:35:22

@clownfish: Legalább karácsonykor nem kéne!!!

(Én is tudnék Nádastól, Spirótól, Eszterházytól és még sokaktól ennél sokkal csúnyábbakat is idézni... nem teszem.)

Egyébként valakinek az írói munkásságát nem ebből kéne megítélni...

Még egyszer mondom: karácsony van!!!

clownfish 2009.12.25. 23:45:31

@mirrmurrkandúr: ez egy blog, nem a családi asztal :)
ha már személytelen a blogviszony, lehet szemtelenkedni. amúgy esterházy nem sz-szel van.
amit írtál, aszerint a mein kampf is lehetne szépirodalmi olvasmány?
wow

mirrmurrkandúr 2009.12.26. 00:15:56

Ez valóban egy blog, ahol azért alapvető emberi normák (az év legszentebb ünnepének tiszteletben tartása pölö) épp úgy érvényben vannak, mint akkor, ha ez a lamentálás személyesen menne.

Persze tudom, nektek semmi sem szent (már a kifejezés is kirekesztő, pfujj), és a holokauszt mindennek a viszonyítási alapja, még a bálnák szaporodásának is.

Mivel számos ehhez hasonló és mérhető tragédiája van az emberiségnek, ezért nekem ez nem viszonyítási alap (bármennyire is szeretnéd).

Az, hogy te Wass Albert műveit a Mein Kampf-hoz mered hasonlítani, rólad állít ki szegénységi bizonyítványt, nem is akármilyet.
Arról nem is beszélve, hogy azért a spanyol viaszt nem ti szartátok, úgyhogy jó lenne, ha egy ilyen személytelen "beszólogatás" alkalmával is ehhez tartanád magad.

Ráadásul valószínűleg egy másodpercet sem éltél át a holokausztból, így aztán külön felháborító, hogy szerencsétlen meggyötört életű embereket használsz föl a politikai véleményed alátámasztása végett. Mondhatnám így is: Undorító.

Az, hogy nem vagy egy olvasott ember nyilvánvaló, és nem is baj: nem kötelező, de hogy ennek ellenére is belekötsz (egy egyébként kedvesnek szánt ajánlásba), az már gyomorforgató.

Ne olvass Wass Albertet, ha nem tetszik, vegyél el zsidó nőt, ha azt szeretnél, senki nem tiltja meg, és nem is akarja!

Végül pedig, ha neked nem számít a karácsony, az a te bajod, de másokéba, ne piszkíts bele, ha egy mód van rá.

Köszi! :-)

P.S:: Esterházy valóban s-el van, véletlenül írtam sz-szel, remélem túléled.)

Boldog karácsonyt neked is!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.26. 01:35:39

@mirrmurrkandúr: "Wass"

Aki jó magyar ember lévén Vass ként látta meg a napvilágot, csak miután Németországba emigrált, nem viselte el, hogy az ottaniak a V-t F-nek, az S-t pedig SZ-nek ejtik... (lásd: "VolkSwagen" - folksz...;)
Bár azt már nem értem, hogy amikor tovább ment az USA-ba, akkor miért is nem vette vissza a Vass-t...

Egyébként meg Allah adjon nektek szebb jövőt!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.26. 09:34:30

Politikusaink is megünnepelték a Karácsonyt!;-))

malacnews.freeblog.hu/archives/2009/12/26/Meglepik_Karacsony_jegyeben/

Hajrá! Színház az egész világ és színésze benne minden ....... (a kiegészítést rátok bízom)

clownfish 2009.12.26. 11:11:19

@mirrmurrkandúr: ez egy méltatlan hozzászólás volt, ha valami, akkor ez rombolta igazán a karácsonyi hangulatot.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.26. 11:19:16

No para, no war!

Peace&smile for ever, s biztatásképpen csak annyi, h jan. 1-én éppen 100-at kell még aludni ápr. 11-ig.

Megvettétek már a centit? Én igen.

clownfish 2009.12.26. 11:29:34

én nem voltam már katona. :P

mirrmurrkandur 2009.12.26. 12:17:31

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=106):
Nem vettem meg a centit, de a Medián szerint erősödött az MSZP, gyengült a Fidesz.
A Századvég szerint épp fordítva.
... pont karácsony előtt.

Ilyenkor szeretem magamévá tenni Churchil egyik örökérvényű mondását, miszerint csak azt a statisztikát hiszem el, amit én magam hamisítottam...

Lehet, hogy jó lenne, ha már túl lennénk azon a száz napon...

mirrmurrkandur 2009.12.26. 12:24:42

@clownfish: "ez egy méltatlan hozzászólás volt, ha valami, akkor ez rombolta igazán a karácsonyi hangulatot."

Nem, ez csak válasz volt a hülyeségedre. Csupán nem szerettem volna, ha a többiek fejében nem az marad meg W.A.-ről, hogy gyönyörű dolgokat írt, hanem, hogy kivel szabad házasodni meg kivel nem. S felháborított, amit írtál.

Ennyi.

clownfish 2009.12.26. 12:33:09

akkor olvasd el újra, hogy mit írtál le :D
esetleg meg is nyugodhatnál, olyan opció is van, ilyen hangnemű megnyilvánulásaidra úgysem fog senki reagálni.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.26. 12:54:03

@clownfish: ... nyilván malacka SEM,
- különben tudná, hogy az a bizonyos "centi" anno 150-ről indult...


((könnyebb azt mondani, hogy már megint "kötözködöm",
mint elismerni, hogy csak egyszerűen igazam van;))

mirrmurrkandur 2009.12.26. 14:04:41

@clownfish: "ilyen hangnemű megnyilvánulásaidra úgysem fog senki reagálni. "

Ahhoz képest:-)

Ha a kicsi halacska megnyugszik, a cicus se vaászik tovább:-D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.26. 16:44:50

@1.szolo (B.A.):

haha, igazad van, a katonaságnál valóban 150 centiről vágtuk, miután benzinnel kikeményítettük, és egy esztergált gránátra ráapplikáltuk, h berázhassuk a koptereknek. Megvan a gigaLOL érzés?

Ám az én centim speciális, a kínai turkálóban vettem akciósan:o))

clownfish 2009.12.26. 17:38:13

stílszerűen komcsi termékkel búcsúztatod a komcsikat? :D

a cicus fel akar falni? :D
amúgy komolyan mondtam, hogy olvasd el az utolsó előtti hozzászólásodat, mert nem hiszem, hogy ilyen gyorsan egy platformra kerültünk. :P

2009.12.26. 21:29:34

Szasztok, újra itt! Boldog karácsonyt ebben a maradék időre is!:)

mirrmurrkandur 2009.12.26. 21:45:41

@clownfish: Nézd, guppi, nem tudom, melyik mondatomból bírtad kibogozni, hogy mi egy platformra kerültünk.
Nem, mi egy pillanatra sem kerültünk egy platformra, és igen szégyellném magam, ha ez megtörtént volna, mivel én nem lettem zsigerből mucsaizó, és azt hiszem, te sem lettél értelmesebb.:-P

A cicus nem akar felfalni, mert a díszhalnak szar íze van, az igazitól meg messze vagy.
Úgyhogy sajnálattal közlöm: éhen maradtam... miuúú

:)

mirrmurrkandur 2009.12.26. 21:48:49

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=106): Csak tudnám, mit csinálsz a centivel, ha vége a választásoknak?:-)

Thresher 2009.12.26. 22:01:02

Hülye helyzet lesz ez a választás... Szavazni is undorom van akármelyikre, de ha meg nem szavazok, akkor meg joggal lehettek lehurrogva hogy ne panaszkodjak, megvolt a lehetőségem a véleménynyilvánításra.

Lehet hogy beikszelem az összeset, majd rajzolok rá egy smileyt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.26. 22:21:07

@mirrmurrkandur:

Mit csinálok azzal a bejglivel, amit megettem, azzal a szőlővel, melyből bort készítettem, azzal a lehetőséggel, amit elszalasztottam.....
...jó kérdés, jó válasz nélkül.

abandi 2009.12.26. 22:28:06

Na, pihenjetek, a szeretet jegyében!
Itt még van öt hónapnyi fosztogatásnyi idő.
Ez ki lesz használva.
A mi gáborunk, meg majd kielemzi csomagban...
Ennek is, annak is...évi vémi suskáért...
Így van ez rendjén...(?)
Most meg pár száz beíró véleményével is "gazdagodik" a szubjektív-reprezntatív repertoár.
Félreértés ne essék!
Még mindig egy "pártatlan" mosolyúval "beszélgetünk"...
Boldog új évet, szebb jövőt!

2009.12.26. 22:31:37

@abandi: kinek van itt 5 hónap, izé, ki fosztogat itt?? Sajnos én nem vagyok olyan helyzetben (s nem is leszek), holott 30 millert úgy megfosztogatnék...:)

mirrmurrkandur 2009.12.26. 22:47:49

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=106):

:-) tényleg csinálsz bort, vagy csak hipotetikusan?

Én megpróbálkoztam vele... ne tudd meg... sose innál mást

:-)

abandi 2009.12.26. 22:49:28

@Letícia:
Sajnos Önnek igaza van.
Maga a nép hangja.
Sem esélye, sem képessége/lehetősége nincs, hogy változtasson a jelenlegi helyzetén.
Ön elégedetlen.
Kérem, hogy amennyiben változtatni kíván a jelenlegi állapotán, úgy:
- legyen szerelmes
- nyerjen sok pénzt
- tartson kutyát/macskát...teknőct...,szeretőt...stb...
-rendszeresen olajozza a vasvilláját.
Önt megtéveszti a talmi Magyarság, holmi konstans globalizmussal szemben!
Kérem:
Gondolkodjon mielőtt bokroslajosra gondol.....
üdv:
apicsábamár

clownfish 2009.12.26. 22:49:54

@mirrmurrkandur: ha bedobnak az óceánba, kiderülne, melyikünk a hal.

2009.12.26. 22:53:20

@abandi: na mosz egy pontot már teljesítettem (tartson macskát), a többi jöhet, kivéve a vasvella olajozása, mer azom nincsen nekem...:(

2010- áprilisára be kell szerezzem???

Aggódva várom értékes válaszát!

clownfish 2009.12.26. 23:05:03

egyébként ezen gondolkoztam, én igyekszem mindig visszafogni magamat még blogon is, ahol nyilvánvaló, hogy nem élnek a személyes párbeszéd szabályai, de miért kell ennyire durván offenzív stílusban megsorozni a népet?

abandi 2009.12.26. 23:37:40

@Letícia:
Ön, -mint egyszerű halandó- természetesen nem tartozik felelősséggel a jelen polgazdasági-bűnelkövetésekért.
Minden macskatartó tisztában van a szeretet/költség/haszon fogalmával.
Üdv.:
magyarkormány

abandi 2009.12.26. 23:39:21

Kimaradt:
magyar?kormány?

abandi 2009.12.27. 00:19:06

No, akkor a címhez:
- korrupció
- igazsággyalázás (a jogszolgáltatás, nem igazságszolgáltatás...)
- fehérgalléros (zsidó)bűnözés ,
- cigánybűnözés,
- megtorlatlanság!
Milyen politikai elemző maga?

clownfish 2009.12.27. 00:48:23

te jó ég. én most szűnok meg kommentálni ezt a blogot. és erről nem a blog tehet. sajnálom :(

mirrmurrkandur 2009.12.27. 00:58:46

@clownfish: ne rám nézz, abandi a kuruc.info-ról jött valszeg, én arról nem tehetek, és vélhetően most kivételesen ugyanazt gondolom, mint te! (ettől még -ne aggódj- nem leszünk egy platformon)

Az óceánról meg csak annyit, hogy a cápák nem tesznek különbséget macskák és halak között.. :-)

abandi 2009.12.27. 02:11:22

@clownfish:
Miattam ne kímélje magát.

abandi 2009.12.27. 02:19:50

@mirrmurrkandur:
Nem olvashat mindenki csak "tudjukkik" által vezérelt médiát...
Bocsesz, drága bolgártársak...

mirrmurrkandur 2009.12.27. 02:39:27

@abandi: Hát.. csak kár, hogy a kuruc is pölö egy ilyen "tudjukkik" vezérelte média... ha valamivel még be lehet a "progresszív liberalizmust" rugdosni a parlamentbe, akkor veletek bizonyosan...

Egyébként meg, ha nem olvasnálak titeket, akkor azt sem tudnám, miről beszélek. Bolgárt is elolvasom, ha ír valami baromságot a 168 Órában, vagy a Népszavában, így Molnár Balázs ömlengéseivel sem teszek másképp, mondjuk a kurucon. De ettől még a lényeg nem változik: szánalmas.

(mondjuk az sem ártana, ha clownfish nem provokálna...)

mirrmurrkandur 2009.12.27. 02:41:13

@abandi: Ja, még valami: ne magázódjál már, légy szíves, eszméletlenül agybaszó.

Köszi

abandi 2009.12.27. 02:50:36

@abandi:
Ja, bocs!
Önt nem is magáztam.
Nyazsgem.

mirrmurrkandur 2009.12.27. 11:52:13

@abandi: Jól van, Bandika, menjél szépen játszan...i:-)

2009.12.27. 16:14:44

@abandi: hinnnyje, velem, mint eccerű halandóval a magyarkormány 12.26-án törődik?? Nyertem is valami szépet, lakást, kocsit vagy kocsikulcsot, ahogy a szomszéd ángyi szokta a sok-sok szép papirosa között a valami rizserdagesztő' vagy mitű'???? Most ezért a szocialista elvtársakra köll szavaznom, kérem alássan, kérdeném nagy tisztelettet a tekintetes magyarkormánytó'?? Vagy mi van??

:)

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.28. 07:10:40

@abandi: nekem mindig az jut eszembe, amikor valaki a "zsidók által irányított" világról írja be a nettó baromságait, hogy bárcsak igaza lenne!

Nevezetesen: ha ez a baromság igaz lenne, akkor lenne 100 olyan ember a Föld nevű bolygón, aki az emberi pusztítást lelassíthatná, megállíthatná, hiszen célja lenne, hogy az unokája is tudjon fosztogatni. Ne feledjük: olyan szuperintelligens emberekről van szó, akik a többi nemzet legjobbjainál is jobbak. Szóval nem gond az előre látás sem, nyílván.

Ezzel szemben én attól tartok, hogy az emberiség csak szimplán olyan hülye, mint amilyennek kinéz, és a'la nature a vesztébe rohan. :(

kovaxx 2009.12.28. 11:28:21

@Naszta: "hiszen célja lenne, hogy az unokája is tudjon fosztogatni."

Na persze a legtöbb ember így gondolkozik, feláldozza a saját jólétét, hogy az "unokái"nak jusson valami. Ezért is van az hogy a világ országai adóssághalmok helyett hatalmas többleteket hagynak köv. generációknak.

mirrmurrkandur 2009.12.28. 12:07:17

@kovaxx: Attól a stílus még kuruc.info, még akkor is, ha esetleg igaz.
Nem arról van szó, hogy nem lehet kimondani dolgokat (főleg itt), hanem arról, hogy valamivel azt alá kéne támasztani, mert a zsidóbűnözés magában még nem hangzik valami értelmes megjegyzésnek...

A kuruc primó, és minden radikáljobbos a Jobbik nevű holding mannáját hírdeti, ráadásul a Jobbik szóhasználatával... reklám a jobbiknak megszakítás nélkül. Ez pedig uncsi már, ha van zsidóbűnözés, ha nincs.

Holokausztipar van, ez ténykérdés. S kevés olyan jó üzlet van, mint ez, az is biztos...
de ez még nem bűnözés, hanem üzlet, ami bár gyomorforgató, de nem törvényellenes.
A bűnözés pedig az. S ha van ilyen, akkor bizonyítani kéne. Simon Perez kijelentése még nem bűncselekmény, csak szintén gusztustalan, és egyébként jellemző izrael politikájára...
Valamive a kijelentéeket igazolni kéne, és akkor máris több, mint kuruc.info...

:-)

2009.12.28. 12:26:17

@mirrmurrkandur: holokauszt-ipar? Nem semmi...nem is hallottam róla. És jó üzlet? Erről se tudok, hogy mivel üzletelnek, de ha jól belegondolok, a üzlet a tagadók inkább! Sőt!!

:)

hoplita 2009.12.28. 14:02:06

@mirrmurrkandur:
"...Holokausztipar van, ez ténykérdés. S kevés olyan jó üzlet van, mint ez, az is biztos...
de ez még nem bűnözés, hanem üzlet, ami bár gyomorforgató, de nem törvényellenes. .."

Nocsak, fideszes létedre elég veszélyes vizeken csónakázgatsz...:DDD
Egyébként nálad a zsarolás egy bevett üzleti fogás?
Nem hinném.

mirrmurrkandur 2009.12.28. 15:04:06

@Letícia: Érdekesnek tartom, ha nem hallottál a "holokausztiparról", annak ellenére, hogy Te is ezen a Földön élsz, annak egy nem is akármennyire érintett szegletében... (ha már a múltkor kiselőadást akartál tartani, hogy mi a különbség A.F. és Ú.L. között) :-)

Elég sok sok zsidó barátom van (tudom, ez már magában megbocsáthatatlan, hogy a származásuk alapján kategorizálom őket, ejnye-bejnye), akik pontosan ugyanazt állítják, mint én, tehát hogy van holokausztipar, és baromira gusztustalannak tartják, főleg annak a fényében, hogy az ő szüleiket, nagyszüleiket sok esetben tényleg elhurcolták, és a mai napig senki sem ment oda hozzájuk, hogy "bocsi, ez tényleg túlzás volt... itt van egy bovsánatkérő levél, hogy ne hari, na hello".
Ehelyett bizonyos üzleti (és egyéb) körök, abból kovácsolnak tőkét maguknak, hogy nekik mindent szabad, mert zsidók, és aki a szavát felemeli, az már kapásból fasiszta, de minimum antiszemita. (Simon Perez, Sukoro, Izrael az utóbbi 60 évben, amelynél rasszistább állam aztán tényleg kevés létezik a világon (természetesen amerikai támogatással) stb...) . Magyarán őrájuk hivatkoznak, és baromira meggazdagodnak ebből.

Miért? Mert a holokauszt megtörtént, embereket írtottak ki tervszerűen, csak ezeknek a mindig erre hivatkozó srácoknak rohadtul semmi közük azoknak az embereknek a rettenetes szenvedéseihez, nekik ez a hivatkozási alap mindenre.
A másik, szintén nem elhanyagolható tény (csak halkan jegyzem meg), hogy volt még néhány legalább ilyen borzalom, amiről senki sem beszél, és senkit nem érdekel..

Szóval, nem kell hülyének tettetni magunkat, főleg mert nem vagyunk azok, és a nyilvánvaló, az nyilvánvaló.

@hoplita: Miért eveznék veszélyes vízekre?
Mert kimondok egy olyan dolgot, amit egyébként mindenki tud. Engem elég nehéz lenne antiszemitizmussal megvádolni, főleg mert nem kis részben zsidók között nőttem fel...
Úgyhogy azt mondok, amihez kedvem van, szerintem jól ismerem őket, ebből az egész bérrettegő, szánalmas hazudozásból nekik is baromira elegük van... Nincs sem náciveszély, sem fasizmus, sem semmi ilyesmi, a Jobbik is csak egy remekül működő üzleti vállalkozás, akárcsak a holokauszt II.-től való álságos félelem gerjesztése.

Nincs zsidóbűnözés, bűnöző zsidók vannak, meg cigányok, meg magyarok, meg írek meg estébé.

Holokausztipar van, de ez -mint mondtam- nem bűncselekmény, hanem bót, amiből egyesek birodalmakat építenek fel, s mint minden ilyennek előbb-utóbb megérkezik a tagadása is.
Csak a tagadást Európa számos helyén börtönnel honorálják, az emebri borzalmakra épülő üzleti kreálmányokat pedig szépen megfizetik, ez a különbség, Kedves Letícia.

A zsarolás nem üzleti fogás? De. Egyébként -annak ellenére, hogy az- én nem mondtam ilyet.
Amit Perez mondott, abban nem volt zsarolás, ő ex catedra kijelentette, hogy ők megvesznek néhány országot, mert annyira fasza gyerekek. Ez nem zsarolás, hanem igéret akart lenni, amit már megint nem értek, hogy hogyan lehetett kimagyarázni.

Az, hogy a Fideszre szavazok pedig nem azt jelenti, hogy tök hüle vagyok, hanem, hogy őket tartom a legmegfelelőbbnek a jelenlegi helyzetben,és úgy egyébként is ők
állnak a legközelebb hozzám.

nem tudom, mi nem érthető ezen...

:-)

2009.12.28. 15:29:32

@mirrmurrkandur: ja, hogy ez az. Én azt hittem, valami nagyipari szuvenírgyártás és egyéb, mint ipar. Hát tudod, azért jó nekem itt Ú.L., mert kultúrvidék. Amiről kell, csak arról beszélgetek.

Jó, azért a románok is gazdagodtak a svábokból, meg s csehek is a szudétanémetekből! És épp tegnap bontottam fel örmény gránátalmabort az ebédhez, csak ajánlani tudom másnak is.

Szóval nekem örmény ismerősöm van sok, és ők is tudnának mesélni...

2009.12.28. 15:34:40

@mirrmurrkandur: ja, hogy hoplita válaszába is beleszőttél, értöm.

Háááát, én tanulmányoztam Herzl Tivadar munkásságát. Ő az oka mindennek!:) Szóval csak a magyar oktatást és kultúrközeget ostorozhatnánk, ha lenne értelme, de inkább asszondom, akitől tanulni lehet, tanuljunk: csináljunk magyaripart!!:DD Építsünk mi is birodalmakat! Itt van nekünk Mohács és Trianon! Szóval: ki a hülye??:)

hoplita 2009.12.28. 15:35:18

@mirrmurrkandur:
Nézd, én olyan általános iskolába jártam, ahol az alsó tagozatban négy évig kisebbségben leledztem, több volt ugyanis a kokeró, mint a fehér osztálytársam.
Emiatt aztán engem lehet cigányellenességgel vádolni, mert aki jobban rühelli őket mint én, az festi magát......vagy valami neofita barom.:DD
Zsidókhoz akkoriban egy kivételével nem volt "szerencsém"....kisvárosomból az utolsó család a 80-as évek elején húzta el a "több lehetőséget kínáló" nagyfaluba a csíkot.:))

Akkor most egy feladat, párosítsd a népneveket a cselekményekkel:

Színesfém lopás, lincselés, brutális utcai rablások, bank és biztosító csődbűntettek, ingatlanpanamák, bankrablás, utcai zavargások - zsidó, cigány, magyar..
Na, nézzük megoldod-e a feladványt! :DDD

Jók a probléma felvetéseid, közelítőleg helytállóak a meglátásaid...meggyőződésem, hogy egyszer a válaszok megtalálása is sikerülni fog, mert attól tartok, hogy most még mellényúlsz.:)

mirrmurrkandur 2009.12.28. 16:53:52

@Letícia: @hoplita:

Egy nem is oly régi Heti Válasznak a címlapján Martonyi János képe alatt a következő címadó szöveg díszelgett: "Ha tetszik, ha nem, középen vagyunk".

S ha már mindketten úgy érzitek, hogy mellényúlok, (ráadásul ezt talán egy kicsit a politikai vonzalmaimból vezetitek le), ennél helytállóbb idézetet nem nagyon tudnék idebiggyeszteni.
Mert hozzátok viszonyítva tényleg én vagyok középen:-)
Persze ez nem azt jelenti, hogy igazam is van, csak annyit, hogy mindkettőtökhöz képest egy "mérsékeltebb" véleményt fogalmaztam meg.
Ettől még lehet, hogy Letíciának, vagy hoplitának van igaza, de kettőtöknek együtt biztosan nem.:-)

gyökerek: Mint azt már írtam, Budán nőttem föl, egy sváb településen, ahol egy pici román kisebbség is élt/él (nem őslakosok, mondjuk úgy: "vendégmunkások", de ez a pici, a településnek, városrésznek mintegy öt százalékát jelentette/ jelenti.)
Iskolában már a kezdetektől fogva az átlagosnál több zsidó származású gyerek vett körül, Budán elég nagy számban találhatóak ilyen iskolák.
Ráadásul német kéttannyelvű gimnáziumba jártam (pedig nem vagyok német), később pedig az ELTÉ-re román szakra (pedig román sem vagyok).
Egyetem előtt jártam egy évet -mint említettem ezt is Letíciának- Angyalföldre, ahol finoman szólva is kisebbségben voltam, és igen, a hoplita blogtársunk szavaival élve "szinesfémtolvajok" voltak/vannak többségben. Nem mondom, hogy könnyű volt, meg azt sem, hogy szerettem oda járni, de valahogy túléltem.

Ezzel a kis személyes résszel, csak azt akartam érzékeltetni, hogy az "átlagnál" talán egy kissé nagyobb rálátásom van néhány kisebbség problémáira és arra, hogy a többségnek milyen problémái vannak velük...

Letícia, én nem mondtam, hogy a románok (meg leginkább az ottani magyarok!!!) nem gazdagodtak a svábok (akik egyébként szászok, nem ugyanaz!) által.
Sőt, ennek az ellenkezőjét állítottam, állítom, és ha figyelmesen olvastál, azt is láthattad, hogy az emberi szenvedések kiárúsításával, piacosításával pont a magyarországi/meg a mindenhol élő zsidó kisebbségnek ártanak a legtöbbet!
Nem hiszem, hogy hülye lennék, én nem mondtam, hogy jó Trianonból, vagy Mohácsból üzletet csinálni, ezt k
ár is erőltetned, ilyet senki sem mondott.
Egyébként, ha már itt tartunk egyesek Trianonból is üzletet csinálnak, ami épp úgy undorító, mint a holokauszt-marketing. (Bár azért azt hozzátenném, hogy a Trianon-biznisz, az nem világméretű, míg az előbbi/utóbbi nagyon is az.)

Van például Csíkszépvizen (Csíkszeredától kb. 10 km) egy nagyon szép örmény templom, nem rég újították fel, sőt még örmények is élnek ott, lehet, hogy ők is tudnának mesélni.
Bár nem értettem, mit akartál ezzel az "örmények is tudnának mesélni" (talán a törökök általi örmény népírtásra céloztál) mondani, lehet, hogy csak felétek, azon a nagyon kultúrvidéken értik, ahol értelemszerűen mindenki csak arról beszél, amiről érdemes. :-)

Hoplita, neked pedig annyit, hogy amit leírtál (a cigányokat jellemezendő) az igaz, csak egy kissé hiányos, és egyoldalú, még akkor is, ha az elmúlt időben valóban ezek voltak a meghatározó események velük kapcsolatban.

A kép árnyalása végett ajánlanám neked Ion Budai Deleanu Tiganiada (Cigániádá) című művét, nekem románul megvan, azt kölcsön tudom adni, de gondolom nem sokra mész vele, így nézz körül, hátha magyarul is megszerezhető), elég teljes képet ad a cigányságról.
Valamint javasolnám Mága Zoltán újévi koncertjét, lehet, hogy észreveszed, hogy jó tulajdonságaik is vannak... :-)

Summa Summarum: Nem kell nekem hinni, de talán érdemes megfontolni, amit írtam, és le lehet szállni (az új lipotvárosi) "magas lóról", mert nincs az olyan magasan, mint ahogy az onnan látszik.
A cigányokat sem kell olyan eszeveszettül rühellni, egyszerűen, aki embert öl, rabol, verekszik, azt le kell sittelni 20-2000 évre, és mindjárt kedélyesebb lesz a helyzet...

:-)

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.28. 17:22:10

@mirrmurrkandur: ez a bér rettegő a másik nagy kedvencem.

Néhány tanultabb (értsd: 8-ikban is figyelt töri órán) embernek eszébe jut, hogy az k@rvára nem szokott jól végződni, amikor önjelölt barmok katonásdit játszanak. Ráadásul teljesen véletlenül - ezek a barmok - pont ahhoz a zászlóhoz és ruhához "hagyományőriznek", amihez megannyi zsidó és cigány honfitársunk vére tapad. Mind e mellett, emlékeznek arra is (nem törölte ki a Gyurcsány beszéd), hogy a "középen" elhelyezkedő Fidesz elnöke - a nagy demokrata - ki bírt ilyet mondani 2002-ben: "a haza nem lehet ellenzékben", amivel gyakorlatilag kirekeszti azokat, akik nem értenek vele egyet. (Az csak hab a tortán, hogy a választások tisztaságáért a Belügyminiszter volt a felelős akkoriban, aki Fideszes volt, hiszen őket váltották.) Mivel ezek az emberek figyeltek már 5-ikben, is eszükbe jut egy régi mondás: "historia est magistra vitae".

Biztos sötétek és csak az üzlet jár az eszükben...

hoplita 2009.12.28. 17:49:02

@mirrmurrkandur:
Ha az elejéről kihagytad volna Martonyit azt díjaztam volna.
Ez a bilderberges, háromperkettes, cíájés láncoskutya a Fidesz egy rossz szelleme....aki nem létező politikai éleslátását takonygerinccel kompenzálja.
És valaki mondja már meg neki, hogy középen az origó, a zéró, a nulla van...mer ettől is hátast tudok dobni.:((
Nem sokra mennék egy román könyvvel, az anyanyelvemen kívül nem nagyon olvasok....illetve olvasni azt éppen tudok, csak nem nagyon értem.:D
Nekem nem a Mágákkal van problémám, mint ahogy a Tisza, vagy a Galga mentieknek sem, gondolom ezt te is sejted.:))
Az utolsó bekezdéseddel pedig tökéletesen egyet értek.
Ha ki akarjátok fogni a náczik vitorlájából a szelet, akkor rövidesen lesz rá lehetőségetek.
Mongyuk én szkeptikus vagyok, nem kicsit, nagyon...hogy egy élő klasszikust idézzek.
Májustól...hic rhodos, hic salta.

@Naszta:
Te is rettegsz a "csíkos" zászlótól..?
Szegény.....úgy sajnállak.:DDDDDD
Te is szereted elfelejteni az örök igazságot, miszerint szüntesd meg az okot és megszűnnek a következmények is...?

Balt 2009.12.28. 17:51:00

@Naszta: Engem mondjuk nem zavar az árpádsávos zászló, sőt, van ilyen mintájú törülközőm. :) A kéményseprő egyenruha sem, bár belátom, a kettő együtt már tényleg kelthet félelmet a "félelemkeltőkben", de jegyezzük meg: a MG még sehol sem lépett fel erőszakosan, sőt, mint utóbb kiderült, a sajóbábonyi esetnél is tkp. áldozatok voltak. De támogatom: legyen rózsaszín kacagányuk, vagy piros-fehér-zöld színű terepruha; és ki van húzva a dolog méregfoga, nemdebár...

Nem emlékszem pontosan a "haza nem lehet ellenzékben" kiszólás környezetére, de alighanem megelőzte a "merjünk kicsik lenni", tehát szinte biztosan egy adekvát válasz volt, ezt elfelejtik hozzátenni az ettől rettegők.

A "kirekesztésről" általában: jól emlékszem a 2002-es pártelnöki vitára. Az a jelenet volt a csúcspontja, mikor Kovács mintegy tüntetőleg kokárdát tűzött a hajtókájára. (Őszintén szólva nam tudom mire számított: hogy Pokorni rátérdel a mellkasára és egy ügyes rugósbicska mozdulattal kikanyarítja a zakójából...?) Pokorni válasza (kb.): "Látja, Elnök úr, ez ilyen egyszerű! Ha úgy érzi, hogy ki kell tűzni a kokárdát, tűzze csak ki bátran." (Szolg. közl.: nem lehet ezt a vitát vagy legalább a jelenetet fellelni valahol a neten? Kerestem, de nem lelem.)

Balt 2009.12.28. 17:54:03

@hoplita: "És valaki mondja már meg neki, hogy középen az origó, a zéró, a nulla van...mer ettől is hátast tudok dobni.:(("

Nem kell ilyen "egysíkúan" gondolkodni. :)

Balt 2009.12.28. 17:59:47

@Balt: Ja, azt még szögezzük le: ez a Kovács-i kokárdatűzés a legjobb illusztrációja annak, hogy a "nem nemzeti" oldal (hogy is lehetne ennél szebben megfogalmazni...?) önmagát rekeszti ki, kényszeresen irtózik bármitől, ami magyar. (És akkor nagyon ostyába csomagolva fogalmaztam...)

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.28. 18:08:46

@Balt: A Jobbikkal (és MG-vel) nem lenne baj, ha nem lennének esélyesek arra, hogy bekerüljenek a parlamentbe. És igen: miért nem Corvinus zászlaja van a karukon? Mintha csak az Árpád létezne...

Másik részhez: köszi, tök jó példa. Igazából ha Kovácsot ronggyá alázta a Pokorni, akkor is - ebben a kérdésben - a Kovácsnak volt igaza. Én veszek kokárdát minden március 15-én, de bizony ismerek olyat, aki nem szívesen vette fel, mert aktuál politikai szimbólum lett. Ebben az esetben pedig - szerintem - ettől az embertől a Fidesz elvett valamit, amihez nem volt joga. A srác egyébként nem jár szavazni (mielőtt megkapná a komcsi markert).

Kirekesztés: az a baj ezzel, hogy amikor elkezdődik a pokol, akkor - ha nem vagy szimpatikus a rendszernek - egy pillanat alatt leszel te is cigány, üzbég, komcsi, náci stb. Most tényleg keresgéljem ki Neked, hogy a Fidesz parlamenti képviselői mennyi durva szöveget mondtak ezzel kapcsolatban? Szerintem Te megad is tudsz legalább 3 nevet, akik nettó nácik...

Orbán szövege (google, 2mp): www.osaarchivum.org/pka/gondola.hu.orban.html

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.28. 18:11:36

@hoplita: én nem félek a zászlóktól. Csak elfogadom, hogy van, aki fél. És nem azért írogatja le blog-okban, mert fizetnek neki.

Az külön vicc a dologban, hogy senkit nem lehet itt meggyőzni semmiről, tehát biztosan nem fizetnek erre senkit, mert értelme az 0.

mirrmurrkandur 2009.12.28. 18:12:07

@Naszta:

1, - Hogy kik játszanak katonásdit, meg kik nem, az teljesen indifferens addig a pontig, amíg egyetlen pofon sem csattan el. (még Orbán Viktor "hazazavaró" pofonja sem)
Egyébként a Magyar Gárda működésével és külsőségeivel (ideértve a ruháit is) nem értek egyet, de ténykérdés, hogy volt olyan helyzet, amikor hasznos volt az ottlétük, és olyan munkát végeztek el, amit másoknak kellett volna.
Kétségtelenül nem jó, hibás értelmezés a részükről, hogy a "katonásdi" mellett "rendőrösdit" is játszanak, de mit lehet tenni, ha a kedves rendőreink nem "játszanak" rendőrösdit, kivéve, ha ártatlan emberek szemének a kilövéséről, megrugdosásáról, és a kocsmából való kiráncigálásáról van szó.
Nem értek egyet a gárdával, de nem alkalmaztak erőszakot eddig, ellentétben a Magyar Köztársaság Kormányával, akik azóta is a helyükön ülnek, mindenfajta retorzió nélkül. Kérdem én szelíden: melyik eltávolítása elsődlegesebb, égetőbb szükséglet?

2, - Arról, hogy ez (a radikáljobb erősödése) mennyire veszélyes, már több hosszú kommentemben értekeztem.
De még egyszer: Magyarországon nincs fasisztaveszély!!!
A jobbik sem az, a Jobbik egy épp olyan üzleti vállalkozás része, mint bármelyik másik párt, a különbség csak annyi, hogy ők jobban csinálják.
Azt, amit az eddigi elitünk össze (vagy inkább el) hordott, most -egy nagy részben- a Jobbikot és hozzá tartozó holdingot erősíti. Ők nem csinálnak mást, csak azt mondják, amit a "nép" nagy része hallani akar. Ebből élnek, ezt fogják szajkózni a parlamentben is, aztán majd -feltételezhetően- nem csinálnak semmit.
de miért haragszunk rájuk jobban, mint a többiekre? Ugyanezzel kampányolt mondjuk az MSZP, vagy akár a Fidesz is, azt mondták/mondják, amit az Istenadta' hallani vágyott, majd nyertek, oszt' nem csináltak semmit, csak mosolyogtak szépen, és jelentőségteljesen hallgattak a kellő időben.
A Jobbik egy brand, amihez a Magyar Gárda, meg a Turul márka stb... hozzátartozik. Nem félni kell tőlük, hanem inkább tanulni abból, amit jól csinálnak, meg a magunk hibáiból, és akkor talán nem veszélyeztetik majd a szocik második helyét.
A többi az meg bérretegés, mert akik azt gerjsztik, hogy félni kell tőlük, pontosan tudják, hogy nem, sőt időnként kampányolnak is nekik. (pölö SZDSZ!)

3, - Az, hogy O.V. mit mondott 2002-ben, bizony sok helyütt kikezdhető, de szerintem minden pártnál (legalább ilyen szintű) kirekesztő szövegek megtalálhatóak. (Ha szeretnéd, mondok példákat szívesen) Úgyhogy nem tudom, miért mindig Orbánt kell idézni ilyenkor, és főleg azt nem értem, ha ilyen csúnya patás, akkor miért mindig csak ugyanazt idézitek tőle? Ennyire tellik?

4, - Szerintem ne feltételezzük egymásról, hogy ötödikes szinten (sem) vagyunk, ez méltatlan, én is tisztában vagyok vele, hogy a nyilasok milyen honfitársainkat "segítettét" a túlvilágra, még akkor is, ha ez nem ötödikes anyag.

de ettől még nem lesz igazad. Ez üzlet. A bérretegők pedig csak reklámot csinálnak ennek.

:-)

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.28. 18:15:17

@Balt: az baj, hogy ha a Fidesz középen van, akkor a koordináta rendszert is mozgatni kell, mert sz@r helyen van.

2009.12.28. 18:24:46

@mirrmurrkandur: húúúúúú, ettű a Heti Választú megijedtem, hogy mi jön, holott ez a M. János milyen okosakat mond! Hogy középen, ejjjj, de eltalálta!:)))

Én nem állok sehol, vedd már észre! Köszi!:)

És csak gondolatébresztésnek dobtam be. Mi'zu Pécsett egyébként, sok a petárdázó??:)

Naszta · http://naszta.hu 2009.12.28. 18:25:54

@mirrmurrkandur:

1) jogerősen fel van oszlatva. Az, amit tesznek NEM megoldás. Vagy attól, hogy ott jártak a faluban, a következő generáció cigány el fogja végezni az iskolát?

2) attól, hogy sokat írsz valamiről, nem lesz igazad. Nem hiszem én sem, hogy nagy veszély lenne, de a populizmus az nem egyszerű mértékben van jelen a magyar politikában. Mondhatjuk úgy is, más nem is nagyon van. Márpedig az egymondatos válaszokban mindig erősek a szélsőségesek. 10% feletti Jobbik mellett a kérdéssel nem foglalkozni, struccpolitika.

3) OV a miniszterelnök jelöltje és elnöke a Fidesznek. Azért az nem egy sima képviselő kategória, maradjunk abban.

4) legyen. :)

Bérrettegők meg nincsenek. Attól tartok sokan önszántukból hülyék (mindkét oldalon).

R\'hard 2009.12.28. 18:34:29

Udv!

A kokarda kituzeset az utobbi evekben viszonylag sok kulfoldi (angol, nemet, francia, olasz, lengyel, lett stb.) ismerosomnek elmeseltem. (El is magyaraztam, hogy mit jelkepez a kokarda, mi volt 1848 marcius 15-en stb.) Mindenki azt mondta, hogy a kokarda viselese nagyon durva, kirekeszto lepes volt. Mivel ezek az ismeroseim nem magyarok, szerintem viszonylag objektiven iteltek meg a helyzetet. (Az mas kerdes, hogy meglehetosen szuk az ismeretsegi korom ezen szelete.)

R

R\'hard 2009.12.28. 18:43:03

@Naszta:
Udv!

Ahogy en latom, a MG csupan egy tunet.
A cigany kisebbseggel szemben a tarsadalom tobbsegenek - akar tetszik, akar nem - eros sztereotipiai alakultak ki. A korabbi parlamenti partok nem igazan tudtak mit kezdeni ezzel a helyzettel, s igyekeztek a problemat a szonyeg ala soporni. A garda megjelenese es nepszerusege szerintem a tarsadalom egy tetemes reszenek azt az igenyet mutatja, hogy errol a problemarol igenis beszelni kell, es meg kell oldani. Szerinem a MG szimpatizansok nagy resze nem eroszakos megoldasban gondolkodik. (Termeszetesen lehet, hogy tevedek.) De mindezidaig senkitol nem kaptunk semmifele megoldasi javaslatot, de meg a problema megfogalmazasat, kibeszeleset is mereven elutasitotta tobb parlamenti part.
A MG-t karhoztatni, a pokolba kivanni olyan, mint az a kozepkori szokas, hogy kivegeztek a rossz hirt hozo kuldoncot...

R

mirrmurrkandur 2009.12.28. 18:45:52

@Naszta:

1, - "attól, hogy sokat írsz valamiről, nem lesz igazad."

- "Márpedig az egymondatos válaszokban mindig erősek a szélsőségesek."

Márpedig ez egy oximoron, Kedves Kollega:-)

Nem, a cigányoknál a következő generáció -sem- fogja elvégezni az iskolát, de a gárda nem is ezért vonult fel, hanem általában azért, mert kinyírtak valakit, ráadásul nem kispályás módszerekkel. (ne keverd a szezont a fa...:-)
Amire a rendőrség fülét, meg a kis fütyikéjét behúzva dugta a fejét a homokba, mert ők is félnek.
Na, erre jött a gárda, lehet őket utálni, de nem volt egészen okafogyott - és talán értelmetlen sem- hogy kimentek néhány helyre.
NEM megoldás ez, de ezt nem is mondtam. Csak azt állítottam, hogy félni nem kell tőlük.

2, - A Jobbik nem lesz veszélyesebb sem 10, sem 20, sem 93% fölött, azon egyszerű oknál fogva, hogy a Jobbik 10, 20 és 93% felett is csak üzlet, nem pedig koherens, komolyan vehető ideológiai háttérrel bíró szervezet!

3, - Azt sem mondtam, hogy ezt csak mezei képviselők követték el, nagyon is komoly vezető politikusok is osztottak meg minden oldalon!

4, - Örülök.:-)

5, - Bérretegők pedig vannak... Nem mindkét, hanem minden oldalon:-)

mirrmurrkandur 2009.12.28. 18:52:23

@Letícia: - Martonyit csak azért hoztam fel, mert illet a mondandómhoz, nem azért mert ő a kedvencem.:-)

- Nem mondtam, hogy állsz valahol, pedig valahol állnod kell:-)

Pécsett semmi különös nincs, nem rég jöttem haza a "fészekhez", s majd csak januárban megyek vissza. Remélem a környék, ahol lakom, egyben lesz még akkor. Az alagút, meg a Barbakán tér is:-)
Tavaly is csak néhány kuka robbant fel, de hál'Istennek senki nem volt benne:-)

2009.12.28. 19:02:19

@mirrmurrkandur: aha, szóval megint védekezel?? Pedig lehetne MJ a kedvenced, senkinek se köze hozzá!:)

Én a saját lábamon állok!:)

Na akkor üdvös, hogy Pécsett minden rendben van, így is legyen, megérdemli, mert remek kis város az!:)

mirrmurrkandur 2009.12.28. 19:05:52

@Letícia: - Szeretnék én is a saját lábamon állni:-)

Hogy kell azt?

:-)

Balt 2009.12.28. 19:06:38

@Naszta: "Másik részhez: köszi, tök jó példa. Igazából ha Kovácsot ronggyá alázta a Pokorni, akkor is - ebben a kérdésben - a Kovácsnak volt igaza."

:)) Hát persze, én is ezt mondom: a kokárdatűző Kovácsnak igaza van. De talán feszül egy kis ellentmondás a korábbi "23 millió román"-os és a "merjünk kicsik lenni", meg a kokárdatűző között. (Ám még hajlandó lettem volna mindezt megbocsátani, de a 2004-es "nemes" népszavazásra nincs bocsánat!)

"Én veszek kokárdát minden március 15-én, de bizony ismerek olyat, aki nem szívesen vette fel, mert aktuál politikai szimbólum lett."

Nos, töredelmesen bevallom, én nem mindig vettem kokárdát. Egyrészt vagy bőrdzsekiben, vagy tiritarka széldzsekiben járok március közepén, egyikhez sem passzol. (Ill. sajnálom kilyukasztani.) A 2002-es kampányban, amikor is - jegyezzük meg! az atv-n szereplő Sajtóklubos társaság, név szerint Lovas, Bayer, Tőkéczky(?) és - Bencsik hirdette meg, őszintén szólva épp az inkriminált reakciók miatt nem értettem egyet vele. Aztán - különösen a két forduló között - már magam is kokárdát tűztem, és kifejezetten örültem, hogy volt kivel összemosolyogni, tudtuk, bízhatunk egymásban, és ez leírhatatlanul felemelő érzés volt ebben a sokat megélt országban... Tehát be kellett látnom, praktikus okokból bizony jó gondolat volt, és még azt is magával hozta a kokárdázás, hogy aki addig is irtózott tőle, az lám, kirekesztette magát. Ezzel együtt: ne mondja senki, hogy azért nem tűz többé kokárdát, mert a "Fidesz kisajátította". Tessék példát venni Kovács másfél másodpercéről! :)))

Jut eszembe: 2006 márc. 14. éjjelén a Gödörben jártam (Bozóky András épp kitüntette Bárdos-Deák Ágnest, mintegy búcsúzóként), volt a kabátomon egy kb. 3 cm hosszú nemzetiszín szalag félbe hajtva. (Fogjuk rá: "kokárda".) Hazafelé tán a szomszédos liberális sátortáborból hazafelé tartó fiatalok kötöttek belém emiatt, én egyedül voltam, ők vagy 5-6-an. Nem értettem, mi volt a konkrét problémájuk a nemzeti színekkel, de megjegyzéseket tettek, röhögve virgonckodtak, persze nyilván tág pupilláknak vagy magas véralkoholnak köszönhetően... Komolyan nem értettem, mi lehet a probléma, csak annak az általános megvetésnek(?) tudhatom be, amit a bal(?)oldal művel bármiféle nemzeti szimbólumokkal.

"Ebben az esetben pedig - szerintem - ettől az embertől a Fidesz elvett valamit, amihez nem volt joga. A srác egyébként nem jár szavazni (mielőtt megkapná a komcsi markert)."

Kokárdát természetesen nem kötelező tűzni, mondom, én is rapszodikusan teszem. De hogy ezt valaki a Fideszre fogja, az egyszerű mondvacsinált hivatkozás. Fogadjunk, hogy a Láger rádió vörös zászlaját annál szívesebben kitűzi az a bizonyos "(ön)bélyegzést elviekben elutasító" polgártárs!

2009.12.28. 19:13:40

@mirrmurrkandur: nem bújok bele senki ingébe, nem viszem senki zászlaját s maradok a saját koordinátarendszeremben!:)

Balt 2009.12.28. 19:19:30

@Naszta: "Kirekesztés: az a baj ezzel, hogy amikor elkezdődik a pokol, akkor - ha nem vagy szimpatikus a rendszernek - egy pillanat alatt leszel te is cigány, üzbég, komcsi, náci stb."

Már bocs, de itt még a Jobbik sem fenyeget pokollal, ellenben a legbékésebb ünneplő is megtapasztalta a gyurcsányi "demokráciát"... És itt akkor pozícionáljuk az origót, bár nem tudom, kell-e itt a Descartes-i koordinátáknál maradnunk...: A legszélsőségesebbnek mindenképpen az MSZP(-SZDSZ) bizonyult, ezt immár (40+)3x4 éven át sikerült aktívan prezentálni.

"Most tényleg keresgéljem ki Neked, hogy a Fidesz parlamenti képviselői mennyi durva szöveget mondtak ezzel kapcsolatban? Szerintem Te megad is tudsz legalább 3 nevet, akik nettó nácik..."

:) Ja, sejtem: A bruttó 40 kilós, amúgy helyben népszerű Molnár Oszkár lenne a "nettó főnáczi"? :)))

Balt 2009.12.28. 19:23:15

@R\'hard: :)) Agyrém. Mondjuk kíváncsi vagyok, bármely említett ország szocialista (vagy hívják akárhogy: baloldali) pártja megengedhetné-e magának a kokárdától elhatárolódást. Kíváncsi vagyok, ha más mesélte volna el, akkor is így gondolnák-e.... :)

Balt 2009.12.28. 19:28:35

@R\'hard: "A kokarda kituzeset az utobbi evekben viszonylag sok kulfoldi (angol, nemet, francia, olasz, lengyel, lett stb.)"

Maradjunk az angílusoknál: Nem tudom, esett-e választási kampány a Sexpistols rövid tündöklésének idejére, de ha nem, akkor hozom a Clash-t, Jam-et, akármelyik hangsúlyozottan kormányellenes (... "and fascist regime", "fucking tory government" stb.), baloldali brit bandát: egytől egyig mind ott virított a Union Jack a hajtókájukon, a lábdob közepén, a gitáron, mindenhol. Akkor ők most mind kirepesztő balodali nácziak? :)))

mirrmurrkandur 2009.12.28. 19:32:14

@Balt: Aki nincs velünk, az ellenünk van.
Aki nincs ellenünk, az velünk van.
Aki velünk van, az is előbb utóbb ellenünk lesz, és nettó náci.:-)

Egyébként pedig minden ember létezik.
Minden disznó létezik.
Tehát az emberek disznók.
Orwell is egy disznó, nekünk pedig mindent szabad, amit ti eltűrtök, mert disznók vagytok.

... nem kéne megvárni, ameddig levágnak. (csak, hogy bérretegjek egy kicsit én is:-)

Balt 2009.12.28. 19:35:20

@mirrmurrkandur: "- Nem mondtam, hogy állsz valahol, pedig valahol állnod kell:-)"

És ha ül, vagy éppen fekszik...? :)

Balt 2009.12.28. 19:36:58

@Letícia: "Én a saját lábamon állok!:)"

:)) Pedig néha nem árt a másén állni, pláne egy gyönge nőnek. :)) (Bár ezzel vsz. mellé trafáltam...)

2009.12.28. 19:39:43

@Balt: Na végre, valami kultúra is itten! Sex Pistols na'on jó!:D Ez a baloldali náci ez jó duma...Mint a baloldali keresztyén...nekem a mszp ott lett "szagos", hogy meg alakult a keresztény tagozatuk...szóval, szűznek is lenni, meg mást is csinálni egyszerre nem lehet.

Egyre inkább rájövünk, hogy nincs igazi trikó, amibe annyi minden méret (nézet) bele fér. Lehet, hogy az istenkirályok kora jön megint el?? Diktatúráknak nézünk elébe??

mirrmurrkandur 2009.12.28. 19:43:05

@Balt:
"És ha ül, vagy éppen fekszik...? :)"

Akkor valószínűleg valaki más "áll", és nem a lábán:-)

De hagyjuk a lábakat, mert csak túl szépeket fogunk álmodni, maradjunk inkább a földön... kivéve, ha két vállra fektettek:-)

Gyönge???

...

:-)

2009.12.28. 19:43:11

@Balt: tényleg ülök amúgy!:)

Gyöngének gyönge vagyok, de hála fiúknak (:S), jól megkeményedtem. Szóval maradok a saját lábamon inkább, az a biztos!:))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.28. 19:45:33

@Balt: "a 2004-es "nemes" népszavazásra nincs bocsánat!"

Úgy van!
Örök SZÉGYEN marad, hogy hiába győzött(!) az IGEN, de a FIDESZ bizony nem volt képes mozgósítani mind a 2.000.000 szavazóját!
:(((

(-ahogy azt sikeresem megtette 2002-ben és 2006-ban IS, a szocik ugyanakkora ellenpropagandája mellett!)

De még ennél is nagyobb szégyen rájuk (és minden SEGÍTŐJÜKRE!), hogy ezért aljas módon a valójában VESZTES nem-mel szavazókra kenik a saját sarukat...

Pedig Fletó győzelme óta MÁR pontosan tudjuk, hogy hazugsággal nyerni, az nemigazországhoz vezet! :(((

Balt 2009.12.28. 19:47:27

@Letícia: :)) Pedig ezzel nincs baj. Ha valaki szintetizálni tudja a dialektikus materializmust az istenhittel, ám tegye! :) (De ha csak hagyománytiszteletnek érzi az utóbbit, akkor végképp semmi kivetnivalót nem látok benne, fordítva már inkább...) Jó, mondjuk ki: Szili a célpont, és megértelek. :) Mégis, szerintem Szili az egyedüli valamelyest vállalható jelenlegi MSZP-s képviselő, bár nem biztos, hogy meg tudná menteni a pártját - jelen formájában. (Ennél már csak a szándék kérdésesebb...)

mirrmurrkandur 2009.12.28. 19:49:43

@Letícia: szerintem itt már a legbátrabbak sem beszélnek szüzességről... már csak azért sem, mert most már a inkább a "munkatapasztalattal" kampányolnak...

Keresztény-buddhista-taoista tagozat?:-) Aki bordélyházba megy, ne csodálkozzon, ha megbasszák...

Szaliciles végbélkúpot a képviselőháznak!

:-)

Balt 2009.12.28. 19:52:05

@Letícia: Nekem konkrétan a Jam a kedvencem a korszakból, de bírom a többit is. :) Tegyük hozzá: Paul Weller, a Jam motorja aktív szereplője volt több Labour kampánynak (pl. Red Wedge), tán még kormánytag is volt később, de több ilyen brit zenész is van Mick Hucknalltól (Simlly Red) Jimmy Sommerville-ig.

Úgyhogy én igazából baloldali (liberális) vagyok - nem véletlen a nick sem -, tessen vigyázni! :))

Balt 2009.12.28. 19:54:14

@1.szolo (B.A.): Ez hosszú, ráadásul visszatérő téma köztünk, csak ismételni tudom magamat. :) (Mindjárt megkeresem, ha oda jutok.)

2009.12.28. 19:54:47

@1.szolo (B.A.): ez jóóó!:D Szellemes volt!:)

mirrmurrkandur 2009.12.28. 19:57:01

@1.szolo (B.A.): Biztos, hogy a Fidesz tehet róla, hogy nem tudta megmozgatni a kétmillió szavazóját?

Biztos, hogy az a kétmillió nem azért nem ment el, mert olyanokkal ijesztgették (és nem a Fidesz), hogy elveszíti az állását, és éhen döglik?

Biztos, hogy a Fideszre hallgat mind a kétmillió, ha arról van szó, hogy 23000000 román beözönlik, és elveszti mindenét?

Biztos, hogy a Fidesz hibája, hogy az ő szavazói között is vannak gyengeelméjűek?

Hmm?

Balt 2009.12.28. 20:01:25

@Balt:
Balt 2009.12.13. 18:06:35
@1.szolo (B.A.):

Igen, utólag értékelve bizony nagy felelőtlenség volt a kettős állampolgárság kérdését egy esetleges eredménytelen népszavazáson kockára tenni, tehát Kövérnek megint igaza volt. :)

Orbán mondta egy interjúban, hogy ők csak akkor álltak az MVSZ és az MDF(!) kezdeményezése mögé, amikor már összegyűlt a 200 ezer aláírás, tehát a népszavazás elkerülhetetlenné vált. (Elfogadom, lehetne ezért opportunizmussal vádolni a Fideszt, de 2004-ben, az uniós csatlakozással nyilván szükséges volt előbb a korabeli álláspontjuk felülvizsgálata, mely a státusztörvényben látta a határon túli magyarok HELYBEN való megtartását, noha utóbbiak sem voltak ezzel maradéktalanul elégedettek, főleg az MSZP által kiherélt formájában. Na, ez tisztességes tőmondat volt. :))

Nézzük a másik oldalt: semmi kockázata nem lett volna még akár csak falból is az igenek mellé állni az MSZP-nek, pláne egy éppen felállt új vezetéssel. (Ne feledjük, a népszavazáson feltett kérdés mindössze annyiban döntött volna: "Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról..."
www.election.hu/hu/ovb/45/45_0.html - mely "előrendelt" törvényt kényelmesen elszabotálhattak volna akár az ellenzékre, akár az SZDSZ-re :) hivatkozva 2006-ig.) Ezzel lemoshatták volna a "gyalázatot", hosszú időre megszabadulva a "nemzetietlen" jelzőtől, kicsorbítva a másik oldal ezen fegyverét. (Persze erősen csorbult 2004-ben így is...) Helyette Gyurcsány ezt a népszavazást egy első erőfelméréssé degradálta, mely antréjában kétségtelen sikert tudott így felmutatni...

Balt 2009.12.13. 18:13:13
@1.szolo (B.A.): Egyébként ha már az OVB-t citáltam, jegyezzük meg, a 2 millió szavazóból nem sok volt "igazolatlanul" távol.

>>IGEN választ adott az érvényesen szavazó választópolgárok 65,01 %-a, 1 922 680 fő<<

(Nem mellesleg magam is ismerek nem egy jobboldali - és nem feltétlenül Fideszes! - szavazót, adott esetben erdélyieket, akik valamiféle önérdektől vezetve, és talán nem utolsó sorban a "nemes" kampány hatására távol maradtak, vagy pláne: nemmel szavaztak...)

Balt 2009.12.28. 20:03:28

@mirrmurrkandur: :) Hozzá kell tennem: mindig a Fideszre szavaztam. :) (Na jó, az igazság kedvéért: egyéniben a '94-es első fordulóig az SZDSZ jelöltjére, bármennyire is szégyen, konkrétan Magyar Bálintra.)

2009.12.28. 20:11:48

@Balt: Szli is ottan van? Ó, ezt nem is tudtam...Nekem egyébként pont ő nem vállalható. Sok kudarca van a karriervágya miatt a maszopnak benne.

Balt 2009.12.28. 20:15:00

@1.szolo (B.A.): "Örök SZÉGYEN marad, hogy hiába győzött(!) az IGEN, de a FIDESZ bizony nem volt képes mozgósítani mind a 2.000.000 szavazóját!
:((("

>>IGEN választ adott az érvényesen szavazó választópolgárok 65,01 %-a, 1 922 680 fő<<

2012186-1922680=89506 [db. :) választópolgár, az érvénytelenül szavazó 1,78%-ot figyelmen kívül hagyva, azaz a nem szavazottba számolva]

Tehát 77 ezer szavazatot hiányolsz, és persze igazad van: nem sokkal többön múlott, hogy érvényes és eredményes(!) legyen a népszavazás; a kórházas kérdésben meg még ennyin sem. (! És ez jól mutatja, hogy a "nemes" kampány bizony hatásos volt.)

2009.12.28. 20:17:54

@mirrmurrkandur: megérdemelnék valamennyien, az biztos!:)

@Balt: Mindegyikek a kedvencem...és épp eszembe jutott Jimmy S-ről, meg a politikáról a

www.youtube.com/watch?v=HpT5T7Gi044

:)

(Közeledik a szilveszter, a könnyed téma is tán megengedett)

Balt 2009.12.28. 20:18:55

@Letícia: Hápprsze! Ne mondd, hogy nem tudtad: Szili a "hívő tagozat" oszlopos tagja! :)

Én fordítva gondolom: a maszopnak kell tulajdonítani Szili sok személyes kudarcát. (És innentől kezdve újra kellene olvasni TG elemzését: miért is nem "robbant" Szili? Hmm, itt pedig eszembe jutottak az életrajzának korai, kritikus részletei, de nem szeretnék ízléstelenkedni. :))

Balt 2009.12.28. 20:20:56

@mirrmurrkandur: Igen, 21. vk. de már lelepleztem (magam) az előző posztban.

mirrmurrkandur 2009.12.28. 20:21:28

@Balt, @1.szolo (B.A.): Valamit rohadtul félreszámoltok, mert csak alig több, mint 1,5 millió volt az "IGEN" szavazat... (Az MVSZ székházon a mai napig megtekinthető a pontos szám)

(Egyébként a Fidesz szavazótábora 2002-ben és 2006-ban is majdnem 2,3 millió volt... úgyhogy egy csöppet többen maradtak távol "igazolatlanul", mint 77ezer...)

Balt 2009.12.28. 20:22:42

@Letícia: "Mindegyikek a kedvencem..."

Na, ezt a vasat majd még püföljük, egészen amíg indusztriális zene nem lesz belőle! :))

Balt 2009.12.28. 20:24:39

@mirrmurrkandur: "Valamit rohadtul félreszámoltok, mert csak alig több, mint 1,5 millió volt az "IGEN" szavazat.."

Nincs kizárva, de ott a link feljebb az OVB-hez... Fejtsük meg együtt. :)

mirrmurrkandur 2009.12.28. 20:24:52

@Letícia: Szerintem Szili Kati, és Fásy Ádámka (az ő picinyke Zsülikéjével együtt) a legbikavadítóbb MSZP-sek...

Befejezem a Dido hallgatást, és áttérek mingyá' én is a Sex pistolsra...

:-O

mirrmurrkandur 2009.12.28. 20:27:43

@Letícia: Leo ari. :-)

Örülök ilyenkor, hogy nem vagyok zuglói. (na, mondjuk a Rátonyi sem volt az a fehér ruhás szűzlány/fiú, lehet, hogy még bordélyba is járt...)

:-)

Balt 2009.12.28. 20:28:31

@mirrmurrkandur: Off: Dido? Az jó! Én is szeretem a fád(?) hangját, bár talán nem ez a jó jelző, mert mégis marha finom, érzékeny és érzelmes (tán kevésbé érzéki), de megérint, az biztos! :) (És most egy kicsit "megcsaltuk" a punkkorszakot, nemkülönben a thread-et. :))

Balt 2009.12.28. 20:30:18

@mirrmurrkandur: ???

Nem tudok Rátonyi kínos ügyeiről, de engem anno úszni is tanított - és persze nem rajta múlott, hogy jószerivel csak elméletben tudok a mai napig. :)))

2009.12.28. 20:32:48

@Balt: én azt hittem ,mint a Parlament elnöke bábáskodik felettük. Nahát tudod...jó, igazad van, csak egy ilyen beltenyészetben lehetett belőle akárki...Mondjuk mindig jobb, mint a maszop budapesti nőtagozata...egyszer elvetődtem oda (2001) nőnapjukra, és most bevillant, hogy értem a bukásuk okát. Ki látta Kádárt és Lenint, és mind minimum 100 kiló felett kezdődött, és még a maszop székház vécés nénije is kapott kitüntetést és virágcsokrot. Szóval az, hogy és akkor "Jöjjön mindenki Jolánka nénije, aki helytállt az évtizedek viharában", ja a WCnél! Na, innentól fogva csak röhögni tudtam az egészen...

2009.12.28. 20:34:18

@mirrmurrkandur: Leo ari? :) Na mesélj, ezt honnan veszed, hogy ari?:)

Balt 2009.12.28. 20:34:54

@mirrmurrkandur: "Valamit rohadtul félreszámoltok,"

Igazad van! Mea clumpa, az előző adat a kórházakról szólt, a kettős áp.-ságra vonatkozó:

>>IGEN választ adott az érvényesen szavazó választópolgárok 51,57 %-a, 1 521 271 fő,<<

hoplita 2009.12.28. 20:39:20

@Naszta:
Gondolod én azon strapálom magam, hogy téged meggyőzzelek?
A harmadik mondatod után tudtam hová tartozol.:DD

Légy erős, kiveszőben lévő fajtához tartozol..:))

2009.12.28. 20:45:46

@Balt: hú, ezen de jót nevettem!:DD Nem változott semmi, csak a helyszín. Szegény újságíró is migrént kapott...:DD

Balt 2009.12.28. 20:48:17

@Letícia: Vigyázz, mert a nevetés állítólag hizlal! :)) Én akkoriban "onlájn" olvastam, de egyből beugrott a vázolt képre, meg is találtam rögtön. :))

2009.12.28. 20:53:20

@Balt: jóóóó!:)

@mirrmurrkandur: ez a Zsülikés ökör és baráti köre...uuuunnnnnddorító! Komáromi Pityuval az élen...:(

2009.12.28. 20:55:06

@Balt: jaj, én vigyázzak? Te ne linkelj ilyen röhögőset, ami jobb, mint a kabaré!:) Na jó, linkelj, egye fene, majd leadom tornával!:)

Balt 2009.12.28. 21:18:31

@Naszta: "Orbán szövege (google, 2mp): http://www.osaarchivum.org/pka/gondola.hu.orban.html"

:) Ott voltam, de kösz, felemelő volt újra olvasni! Ez egy kiemelkedően jó beszéd volt, nem is tudom volt-e jobb Orbántól (vagy bárkitől). :)

Jesjó raz: mi ebben a kifogásolható? Így szól az egész bekezdés, még hízeleg is Medgyessynek az utolsó két mondatban.

>>A polgári Magyarország nem ennek az országnak az egyik kisebb vagy nagyobb része. A polgári Magyarország az egész. A polgári Magyarország az, amit az emberek polgárként tesznek kormányoktól függetlenül. Néha könnyebb, néha nehezebb ezen az egy Magyarországon élni és szolgálni, de ez a helyünk. Innen nem megyünk el. Itt maradunk. Haza akkor is van, ha idegen hatalmak befolyása alá kerül, ha tatár, ha török dúl. Haza akkor is van, ha történelmi viharok rázzák. Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség. A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben. Legfeljebb egy kormány kerülhet ellenzékbe saját népéhez képest, ha feladja a nemzet céljait. Még egyszer: nem az a fontos, hogy mi hozzuk a jó döntéseket, hanem, hogy jó döntések szülessenek. Ezért, még ha vannak is intő jelek, és tudjuk, amit tudunk, a most alakuló kormányt és pártjaikat nem múltjuk, hanem tetteik alapján fogjuk és akarjuk megítélni.<<

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.28. 21:18:36

@Balt: "a "nemes" kampány bizony hatásos volt."

2002-ben és 2006-ban ugyanúgy volt "nemes" kampány!
(=NEM a Fideszre kéne szavaznotok;)))
AKKOR mégis jóval 2M fölött(!) kapott a Fidesz, tehát a "nemes" kampányra érdekes módon jóval KEVESEBB fideszes hallgat akkor, ha a Fidesz hatalmáról van szó, mintha a kinti testvéreink elfogadásáról!
Épp EZÉRT AKKORA a szégyenük! :((((((((((

mirrmurrkandur 2009.12.28. 21:36:06

@Letícia: na jó, Leo lehet, hogy nem ari, sőt egy kicsit panama jack, de a "magyar" Bálint (or)gazdánál mindenféleképpen szimpatikusabb:-9

2009.12.28. 21:38:53

@mirrmurrkandur: Leo mint Panama Jack?? Hihi, ez tetszik!:) Vicces!:)

Na szép jóccakát, én mára el!:)

mirrmurrkandur 2009.12.28. 21:39:00

@Balt: Dido: az a csaj érzéki, és mindig jöhet... a punkért nem vagyok oda, ha már kemény, akkor Pantera, Nevermore, Down... Andrea Bocelliig:-)

Balt 2009.12.28. 21:42:05

@1.szolo (B.A.): Megint csak azt tudom mondani: a népszavazást nem a Fidesz kezdeményezte - és a mai hírek szerint mindenféle népszavazósdi nélkül meg is lesz a törvény hamarosan... Azt azt hiszem, nem foghatod rájuk, hogy félgőzzel kampányoltak a népszavazási kampányban, mert bevetettek Gregor Józseftől Pozsgayig mindenkit, akik soha nem exponálták korábban magukat a Fidesz mellett.

(Ps.: én itt "rehabilitáltam" Pozsgayt, mert bár a mai napig hülyeség a Fidesz oldalán emlegetni - nem bocsátotta meg soha a 4 igenes népszavazást -, de a "nemes" kampány nála is kiverte a biztosítékot, akkor kiállt az "igen" mellett, ezt pedig a magam részéről méltányolom.)

Balt 2009.12.28. 21:44:39

@mirrmurrkandur: Várgyunk má', egyik polgimester, másik meg egyéni ogyk (lett volna). De csak pártlistán jutott be 94 óta MB, persze az MSZP jelölt javára folyton visszalépkedve... (Én természetesen azóta nem szavazok rá, hisz ha akarnék, se tudnék. :))

mirrmurrkandur 2009.12.28. 21:45:36

@Balt: Orbán valaha volt legjobb beszéde a Terror Háza megnyitóján esett meg.
A Bayer írta szerintem, mert zseniális volt...
Azóta sok hülyeséget beszélt már, de az volt a Csúcs...

Balt 2009.12.28. 21:47:01

@mirrmurrkandur: Lehet. Azon nem voltam ott, most meg lusta vagyok elolvasni. :)

mirrmurrkandur 2009.12.28. 21:48:59

@1.szolo (B.A.): igen, erről beszéltem, ez a szavazók szégyene (no, nem az enyém), és nem a Fideszé...

R\'hard 2009.12.28. 22:23:43

@Balt:
Udv!

Igyekeztem targyilagosan elmeselni nekik, hogy mi tortent. Persze nem biztos, hogy sikerult. Mea culpa.

R

Balt 2009.12.28. 22:51:10

@R\'hard: Nem Téged hibáztatlak, de megnézném a világ bármely országát (leszámítva az etnikailag megosztott, polgárháborús helyeket, bár még ott sem egyértelmű), ahol bárki, bármilyen indíttatásból megtagadná a saját nemzeti jelképeit, csak mert a politikai ellenfél "nem átall" nem tartózkodni azoktól. Ilyen ország a világon nincsen.

pannonfunk 2009.12.28. 23:17:03

@R\'hard: Lehet, hogy külföldi kollégáid azt gondolták, hogy "áh, ez reménytelen eset", és inkább rádhagyták a dolgot, és ezt értelmezed úgy, hogy azonos állásponton vannak veled? Ld. még Balt kommentjét a Sex Pistolsról. Angliában nincs az az ember, aki azért szégyelne használni egy nemzeti jelképet, mert az ellenkező oldali politikai erő azt használja. Ez mekkora hülyeség már, ha belegondolsz. Az angol ismerősöd sem gondolhatta ezt komolyan, max. udvarias akart lenni veled.

pannonfunk 2009.12.28. 23:18:10

@Balt: De, van. Magyarország :S

mirrmurrkandur 2009.12.28. 23:21:04

na... akkor most már jöhet a "Mit hozhat 2010" című poszt.

:-)

Balt 2009.12.28. 23:32:30

@mirrmurrkandur: De hát erről szólt mind a 29 idáig! :)

mirrmurrkandur 2009.12.29. 02:17:43

@Balt: Hát... erre nem is gondoltam... :-) csak épp ki nem szúrta a szemem.:-)

de akkor mi lesz a 30.?

ikiss68 2009.12.31. 11:38:01

A narancs belül elrohadt, a szegfü elszáradt, a szabad madár megdöglött, mi jöhet még?

Phil Co. 2010.01.03. 07:43:11

Török Gábor ismételten kiváló elmemenése ellenére nem vagyok benne biztos, hogy a pártstruktúra alapvető átrendeződését biztosra vehetjük. De van rá bőven esély. És nem is gond, hogy az establishment rákényszerül a változtatásra...
www.hungary.indymedia.org/node/12596
süti beállítások módosítása