Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
13:26

A héten a Tisztelet Társasága (TT) nevű szervezet vezetője, a volt szocialista politikus, Schmuck Andor pártvezetőkkel tárgyalt. Miután a TT – támogatói, vezetői és korábbi vonzalmai okán - a magyar közéletben alapvetően a baloldalhoz  kapcsolódik, nem meglepő módon a parlamenti pártok közül az MSZP, az MDF és az SZDSZ politikusai próbálták meg elnyerni a jelentős tagsággal rendelkező közösség támogatását. Ez a szokatlanul nyílt „árverseny” ismét felhívta a figyelmet a pártokat segítő, alaptevékenységüket illetően nem politikai jellegű szervezetek politikai jelentőségére.

Már korábban is hallhattunk híreket arról, hogy az ajánlószelvények gyűjtésében és a választói mobilizációban milyen komoly szerepet töltenek be bizonyos egyesületek, alapítványok és egyházak. Komoly felháborodást váltott ki a baloldalon, amikor a katolikus egyház választási iránymutatásából világosan kiolvashatók voltak a politikai vonzalmak, mint ahogy a szószékekről elhangzó politikai véleményeket is rendre hosszú  - az állam és az egyház elválasztásáról értekező - publicisztikák követték. Érdekes módon ugyanezeket a politikusokat és szerzőket kevésbé zavarta, amikor kiderült az SZDSZ és a Hit Gyülekezete nevű egyház választási együttműködése, ám ekkor viszont a jobboldali sajtó kiáltott botrányt. Vannak olyanok, akik biztosra veszik, hogy 2009-ben már az MDF köszönhetett nagyon sokat ugyanennek az egyháznak, mint ahogy 2006-ban - vállaltan, szerződéssel - éppen a TT hathatós támogatása is kellett ahhoz, hogy Dávid Ibolyáék pár ezer szavazattal átugorják az öt százalékos küszöböt. (Később, 2008-ban aztán állítólag szakítottak.)

Bármit is gondolunk egyik vagy másik szervezet befolyásáról vagy hitelességéről, szerintem egyetlen fontos elvárásunk lehet csak a politikai szerepvállalásukkal szemben: az átláthatóság. Egyrészt jó lenne, ha azok, akik ilyen vagy olyan okból támogatni kívánják a politikai szereplőket, nem félnének a nyilvánosság előtt is vállalni véleményüket. Nincs szükség homályos célozgatásokra, a semlegesség látszatának fenntartására akkor, ha valaki inkább elköteleződni szeretne. Miért lenne baj az, ha egyes szervezetek (igen, akár egyházak is) vezetői nyíltan elmondanák politikai vonzalmaikat, ahogy erre számos példa van a nagyvilágban. Másrészt, ha minden kapcsolódás mégsem kerülne nyilvánosságra, a sajtónak elemi kötelessége lenne segíteni a tisztánlátásban; nem megelégedni a politikusoktól kapott rutin válaszokkal, hanem utánajárni, kideríteni, megvizsgálni, hogy a választók tudják: kik is állnak választottjaik mögött.

Függelék: Részlet Somogyi Zoltán és Giró-Szász András beszélgetéséből (Heti Válasz, 2009.08.06.). Az MDF-ről van éppen szó.

Somogyi: Tévedtél. Most mit jósolsz?
Giró-Szász: Óvatosabb vagyok. Ha meg tudják tartani azt a mozgósító erőt, amelyet nem maguknak, hanem két - mondjuk úgy - társadalmi szervezetnek köszönhetnek, bejuthatnak.
Somogyi: Melyekre gondolsz?
Giró-Szász: A Tisztelet Társaságára és a Hit Gyülekezetére.
Somogyi: A Hit Gyülekezeténél minden párt járt, Rogán Antal pedig Tisztelet Társasága-díjas.
Giró-Szász: Csiripelik a verebek, hogy Schmuck Andor csapata a választás napján több mint 30 ezer hívást kezdeményezett. Aligha Rogán kedvéért.
Somogyi: Ez az MDF ellenfelei által sugallt imázs. Hogy a Political Capital csinálja a párt politikáját, a TT és a Hit Gyülekezete pedig szállítja a szavazókat. Tévedés.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr451635013

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A civil függetlenség csúcsa 2010.01.01. 09:55:07

A Szabadság Kör a héten emlékezetes belépőt produkált a parlamentben: egy bakancsot helyeztek Draskovics Tibor asztalára. Pontosabban Balog Zoltán fideszes képviselő tette oda, aki így segítette ezt a civil kezdeményezést.A poén kissé nyers (mondhatnán...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fabaszorult 2009.12.31. 13:53:53

Az állítólagosan a TT mögött álló Leisztinger neve miért kopott ki a médiából 3 év alatt?

Tiborr · http://1solumipsum.tumblr.com/ 2009.12.31. 14:12:55

Ezért gyűlölik sokan a politikát. Hogy képes ez a becsületesnek látszó Somogyi ilyen szemtelenül szórni a csillámport a szemünkbe!? Brrrr!

Aldobói Feldob 2009.12.31. 15:01:12

Somogyi egy jellemtelen kis fazon. De hát tele van a közélet ilyenekkel.

2009.12.31. 15:15:41

Hát nevezzük őket szép nevükön, civil szerveződésnek, de ha keményen megmondanám akkor azt mondanám pénzmosodák, de nyilván nem mondok ilyet, mert ez csak az én agyam szüleménye, és sehol senkinek ilyen nem jut az eszébe, én meg csak ilyen vagyok, ébren álmodok. No, persze a szavazatukra nagyon szüksége van a bejutóknak, de azért én megnézném azt az épeszű és állampolgári jogaival élő TT tagot, vagy Hit gyülist, hogy neki megmondják, hogy te leszel a 29999. aki Ibolyáékra/Attiláékra/ a többi nem számít pártokra fog szavazni. Szóval kínos lenne, ha kiderül, hogy a TT tagok, Hit gyülisek be lennének vezényelve és szavazásuk előre "megrendelt".

Csak ezek jutottak erről eszembe, meg a mai Subba, amelyet szeretettel a témához nyújtva szilveszterkor átnyújtok:
subba.blog.hu/2009/12/31/oltari_schmuck_andor_eskuvoi_meghivoja

Balt 2009.12.31. 15:19:36

Lehet, hogy nem látok a szememtől, de nem értem a függelék mibenlétét. Jó, jó, ez nyilván illusztráció a "homályos célozgatásokra, a semlegesség látszatának fenntartására". Így viszont nem látom a mögöttes viszonyokat - mert a magam részéről messze nem tartom a Vision konkurenciájának Somogyiékat, mert hát, mint látjuk, nem is azonos sportágban neveztek...

Balt 2009.12.31. 15:22:16

@Balt: (Ettől persze üzletileg még lehet konkurencia.)

Aldobói Feldob 2009.12.31. 15:23:04

@fabaszorult: Leisztinger nem egy frontember, sokkal inkább szeret diszkrét félhomályban maradni. Pontosabban szeretne, mert ahol megjelenik, ott szinte kizárólag korrupció és egyéb a Büntető Törvénykönyvbe illő cselekmények valósulnak meg.

Balt 2009.12.31. 15:29:12

@Letícia: Ohh, mily' meglepő, hogy Hagyó is ott ül a VIP-sorokban az összes celebbel (Schobert és Hajdú családdal karöltve)...

2009.12.31. 15:33:30

@Balt: Kilepődött ezen meg?:) Szerintem te sem...:D

mirrmurrkandur 2009.12.31. 15:45:10

@Letícia: menten rosszul leszek

Sosem gondoltam volna, hogy ennek a zsírbüfének ennyi dellája van... és egy egész helyes kis csajt összekukázott magának...

+ Rolls és a barokkos style:-)

mirrmurrkandur 2009.12.31. 15:45:56

@Balt: Az nem a Schobert család, hanem Csollány Szilveszter!!!

Balt 2009.12.31. 15:50:00

@mirrmurrkandur: Oh, sorry, tényleg!
Kárpótlásol jelntem, a Megyó-lány is jelen! :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.31. 17:56:57

Kedves Török úr!

A Hitgyüli egyértelműen beállt az mdf mögé, én nem is értem, h ez még lehet-e vita tárgya. Azt nem gondoltam, h a TT is, mert tudtommal ők összevesztek Dávidékkal, és azt hiszem épp tavaly történt meg a nagy szakítás.
Akkor most mégis?

Még azt is hozzátenném, h ahová a hitgyülisek beállnak, oda egy másik egyház is beszokott állni, és szvsz ez is megtörtént már, bár még egyesek vitatják, és összeesküvés-elméleteket gyártanak.

Különben meg Schmuck nagy tömegeket bír mozgósítani, efelől nincs kétségem. Éééééérted, hogy nagy tömegeket mozgósít...
...amikor pl. elindul gyalog!:o)))

BUÉK Mindenkikeknek!

2009.12.31. 18:06:32

BÚÉK!:) Jövőre ugyanitt!:)

hoplita 2009.12.31. 18:16:10

@Tiborr:
Hja kérem...!
Nem elég becsületesnek látszani, annak is kéne lenni.

Aldobói Feldob 2009.12.31. 18:34:21

@mirrmurrkandur: Várj csak, ezt a Rolls-Royce-t Dubai-1 rendszámmal láttam a múltkor a Soroksári úton a rozsdaövezetben és rögvest úgy éreztem megérkeztem Kánaánba. (Utólag szomorúan konstatálom: tévedtem.)

Rombola · http://rombola.blog.hu 2009.12.31. 19:04:11

Dávid Ibolya nagyon sokáig szimpatikus volt nekem. Még a Fidesztől elfordulás után is, kábé 2005-2006-ig, aztán jött a balos nyugdíjas szövetség a választásokra, a kormánnyal szavazás meg Bokros, meg az UD-ügy (lehet, hogy nem sorrendben volt)
Mára az egyik legnagyobb magyar politikai kalandornak tartom (és még nagyon finoman fogalmaztam)

BUÉK!

Aldobói Feldob 2009.12.31. 19:17:18

mindenki elment trombitát fújni?

Kivlov 2009.12.31. 19:19:00

Adjon az Isten... szebb jövőt!!!

pandacsökiboborján 2009.12.31. 19:28:14

Schmuck Andor mögött én a tejles húsipart sejteném. El is férnek mögötte...

Balt 2009.12.31. 19:35:37

Egyébként jó az a Heti Válasz dialógus:

Giró-Szász: Egy évvel ezelőtt éppen Dávid Ibolya mondta a Magyar Televízió reggeli műsorában, hogy közvádas eljárás esetén a parlamentnek mindig ki kell adnia az érintett képviselőt. Ha ez így van, mi a gond azzal, ha mindez gyorsan történik, és esélyt kap az igazságszolgáltatás, hogy a történtek végére járjon?

Somogyi: Egy szóval sem mondom, hogy nem kell kiadni a képviselőket, csupán azt: fontos, hogy a mentelmi bizottság tagjai megismerhessék az ügyet. Ráadásul a Fidesz sem látja át a saját érdekét, amikor a gyorsított eljárást követeli. A börtönbe vitel politikájának hiteles képviselője ugyanis a Jobbik.

:)))

Hagrid 2009.12.31. 20:27:22

Épeszű ember maga dönti el kire szavaz, nem hallgat másra, nem lehet megmondani neki, hogy kire szavazzon. Közvetve legalábbis nem.:-)

Akinek egy egyházi "akármicsoda" (értsd: bármely klerikális tisztség) megmondhatja, hogy kire szavazzon és ő bégetve megy, az barom. A többi részletkérdés, mármint, hogy melyik felekezet épp kit támogat. Minden felekezetnek kell a lóvé, ergo kell a politikai nyali-fali is. A hitgyülis birkák meg olymindegy nekem, hogy hova szavaznak. hitgyülisek, jehovisták, szcientológusok a legmanipulálhatóbb emberek a világon...

novákandris 2009.12.31. 21:48:46

A "Ki áll mögöttük?" kérdésre én mindig azt keresem, hogy melyik oligarcha, melyik magyar milliárdos. Leisztinger, Kapolyi, Hujber (Gyurcsány?) a "baloldalon", mindhárom pártban benne van a kezük. Csányi, Demján, Széles a narancsosok mögött. Nobilis, Spéder talán független.
Eltúlzom a szerepüket?
Kihagytam valaki fontosat?

lamed 2009.12.31. 21:49:54

Ne menjünk el szó nélkül a katolikus és a hitgyülis egyházak párhuzama mellett. Török úr úgy állítja be, mintha ez a két (amúgy tényleg undorító) szervezet nagyjából azonos mértékben befolyásolná a választókat, mintha 1 ide - 1 oda arányban egál lenne a dolog: a katolikusok a jobboldalt támogatják, a hitesek a balt. Na persze... De ne felejtsük el, hogy a RómKat bagázs sok-sok nagyságrenddel több szavazópolgárhoz jut el, többeket képes befolyásolni, ezért a hatása is összehasonlíthatatlanul nagyobb.
Szóval a hitelesség megőrzése végett a "kik állnak mögöttük" sorozatban jó lenne Rómkat egyház pártpolitikai szerepéről is olvasni egyszer.

grzesiu 2009.12.31. 22:00:52

Ami a Katolikus Egyházat illeti, ne várja el senki, hogy megmondja kerek-perec hogy a hívek kire szavazzanak.
Ami sem a bejegyzés szerzőjének (neki nem elég konkrét), sem a baloldalnak (hogy egyáltalán beszélni merészel róla) nem tetszik, hogy morális iránymutatást ad (ezen esetben: milyen értékeket kell követnie egy pártnak, amire egy katolikusnak szavaznia kellene), pont ez a kötelessége. Ezért ne várja el senki azt se, hogy ne szóljon semmit (mert morális ügyekben kötelessége szólni, bármennyire is nem tetszik az másoknak).
Legyenek szívesek a pártok alkalmazkodjanak az Egyházhoz (és ne fordítva), és majd arra a pártra szavaz minden katolikus a saját megítélése szerint, ami az értékrendjének a leginkább megfelel.

Kalmár 2009.12.31. 22:03:52

@lamed: TG cikkében nem volt tettenérhető az egyházak undoritó minősitése.
Szégyen ezt a komment.
Fogalmad sincs mit tesz az egyház.
A magadfajtának megállt az agya a pedofil papok és a közpénzen élösködő egyház hazug képénél.
Elképesztő ostobaságot képviselsz.

Balt 2009.12.31. 22:08:39

@lamed: "De ne felejtsük el, hogy a RómKat bagázs sok-sok nagyságrenddel több szavazópolgárhoz jut el,"

Hát így van ez, kedves istentelenek. :) Sajnos ez a "métely" világszerte sokfelé elterjedt, Kubától a Fülöp-Szigetekig (és persze a hit, mint olyan, Lappföldtől Izraelen és Palesztinán át Kínáig), talán csak Észak-Korea kivétel...

Aldobói Feldob 2009.12.31. 22:12:06

@pandacsökiboborján: "Schmuck Andor mögött én a teljes húsipart sejteném."
Hm. Lám, lám, hát mégis vannak még aranytartalékaink a feldolgozóiparban.

Balt 2009.12.31. 22:12:53

@Balt: Majd' elfelejtettem: a magam részéről nem vagyok hívő, de kimondottan elítélem azokat a "liberátorokat" (lásd: Tóta W.), akik hitükben sértenek és gyaláznak meg sokakat. (Ettől persze még megvan a HGy-hez hasonló "reformegyházakról" a külön bejáratú véleményem, csak nem venném a bátorságot, hogy a híveik felé tolmácsoljam...)

Diablo XR 2009.12.31. 22:20:56

@grzesiu: Oda ne rohanjak már az egyház morális iránymutatásától.
Amikor Horntól pénzt kaptak, sokat, nagyon sokat, akor valahogy nem volt olyan nagyon határozott az a morális iránymutatás. Azóta Horn elbaszta, Orbán ígér és adta és majd adja is a pénzt, ettől olyan nagyon egyértelmű az az iránymutatás barátom, nem a moráltól. Jó, a papok sosem baloldali eszmékre onanizáltak a kámzsa alatt, hagyományosan a konzervatív eszmk oldalán állnak ők, de egyrészt ez érthető, mert nekik a régi, a középkor, az volt a kánanán, a fél civilizált világ ingatlantulajdonlása, a papság teljes és korlátlan befolyása az emberekre és a hatalomra, hát érthető, hogy nem rajonganak mindazért, ami ettől távolít. De ezzel együtt faszom a morális iránymuta6tásba, az egyház oda tartja a farát, ahonnan pénzt szagol és kész. Nem bántom az egyszeri plébánost, aki a faluban szolgál, hiszem, hogy ő hiszi amit csinál és jót is csinál, de a főnökök, ott fent, azok ugyanolyan pénz- és hataloméhes sunyi férgek, mint a párt- és oldalfüggetlen politikusbarátaik, akikkel összedörgölik a szőrös seggüket.

Morális iránymutatás. Röhej, bazmeg! :-))))))))))

grzesiu 2009.12.31. 22:35:05

@Diablo XR:
Azt hittem, hogy értelmes, tisztességes szavak használatával is lehet vitát folytatni. Kár.

Diablo XR 2009.12.31. 22:44:00

Vedd ki a faszt, a bazzmeget, ha nagyon zavar. Esetleg az onanizálást is. Az se illő szó persze, bár eredete ószövetségi, de akkor is csunya dolog, ami az egyház értelmezésében azt jelenti, hogy csináljuk, de nem beszélünk róla.
Na mindegy. Vedd ki a faszomat és a bazmeget, ja van még egy szőrös segg is, jajédesistenem, ilyen egy álszemérmes szerencsétlen népséget...

Diablo XR 2009.12.31. 22:49:50

S. Annyi Istene például tetszik. Ezt mondja:

Emeszpé, emeszpé! Én mondom néked, mennyé te a büdös picsába, oda! Jól.

Kérdés, hogy a morálisan iránymutató egyháznak hogyan tetszene, ha a csipkebokor emígyen szólana.

mikénehavóna 2009.12.31. 22:51:49

@Diablo XR: Megengedem, Magyarországon így is van. De ez nem törvényszerű. Chilében (ahol lakom) éppen választási év van. Az egyik elnökjelölt, Frei a baloldali pártszövetség kereszténydemokrata jelöltje, a másik, Pinera jobboldali, némi Opus Dei hátszéllel.
Vagyis a katolikus hit nem jár automatikusan politikai állásponttal.

Galván_Tivadar 2009.12.31. 23:02:28

Kb. hány szavazatot is jelent egy TT kaliberű szervezet támogatása?
Teljesen laikusként 2-3000 szavazatra tippelnék.

Aldobói Feldob 2009.12.31. 23:06:36

@Galván_Tivadar: Plusz a rokonok, ismerősök meg az ismerősök rokonai meg a rokonok ismerősei stb, stb, stb... (Kb. ennyi elég is.)

kispista2 2009.12.31. 23:34:18

@Diablo XR: Húz vissza a putriba, te faszfej!

Diablo XR 2009.12.31. 23:45:04

@mikénehavóna: A kettő között az a különbség, hogy míg Chilében az emberek valóban vallásosok, így az egyház valóban része mindennek, addig Magyarországon egy elenyésző valóban hívő és vallásos körön kívül most egyfajta hangos divatkereszténység van, az emberek milliói vallják magukat kereszténynek jellemzően minden spirituális meggyőződés nélkül kizárólag politikai alapon úgy, hogy nemhogy a valláshoz semmi közük nincs, de még csak morálisan sem követik azt.

tölgyes 2010.01.01. 00:35:36

Fontos dologról írt volna TG. ha többet írt volna erről a kérdésről mint amit egy átlagolvasó is könnyű szerrel megtudhat. Sajnos ezen az információs szinten nem jutott túl. Vagy azért, mert ő sem tud többet (és ez politikai elemző esetében nagy baj) vagy azért mert nem akarja felfedni a kártyáit. (talán még kockázatos is..::))Ez utóbbit még megérteném, de azért ennél többre volna szükség...

Tehát TT. Itt az MDF már 2006-ban is eljátszotta aljas és kétszínű játékát.. Egyszerre próbálta megnyerni jobboldali és a TT támogatását.. miközben kifelé tagadta ezt a kapcsolatrendszerét... és nagy baj az hogy ebben a hazugságban olyan félértelmiségiek is közreműködtek mint Somogyi.. akit már ki tudja hányadik nyilvános hazugságon lehetett elcsípni.. (remélem, hogy az UD Zrt-ben játszott szerepe se marad titokban...)ebben lassan versenyre kel Gyurcsánnyal, csak az ő tétje ma nem több mint a személyes túlélése.. mert ha az MDF nem jut be, kevés hely lesz neki a Nap alatt.. komoly ember szóba nem áll vele.

Végül is annak idején a fidesz is létrehozta az őt támogató civil-szervezeti hálót a polgári köröket.. amelyek legalább nyilvánosan is megközelíthetőek voltak, bár a bonyolult és szövevényes személyi háló nem teszi lehetővé(könnyűvé) akár még a titkosszolgálati megfigyelést sem..Ráadásul a fidesz innen nyerte megerősödő és megújuló tagságát.. Amióta a polgári körök működnek a fidesznek nem nagyon kell a szórólapok terjesztésére, vagy az ajánló cédulák begyűjtésére sok időt és pénzt fordítani. Az emberek maguk hordják az anyagokat.. itt a mi körzetünkben ahogy látom számon is tartják egymást, még kisebb segítségektől és szívességektől sem riadnak vissza..
Az MSZP mögött is ott áll, bár erősen csökkenő létszámban a régi párttagság.. Az SZDSZ, amelyik belterjes lett többek között épp ennek a kapcsolatrendszernek a lebecsülése, semmibevétele miatt tűnt el... No de mindegy erről tényleg jó volna többet olvasni...

S. Annyi 2010.01.01. 00:40:19

@Diablo XR: Diablo: BÚÉK! És húzz bele a picsába! Igen, igen, igen! :-)))))

S. Annyi 2010.01.01. 00:42:00

@Diablo XR: a papok sosem baloldali eszmékre onanizáltak a kámzsa alatt

olyan költői vagy.... baszod.

tölgyes 2010.01.01. 00:47:28

@kispista2: Nagyon tájékozatlan, ha nem tudja, nem ismeri a délamerikai papság szerepét.. ahol az egyházi mozgalmak és maga az egyház bizony sokszor összekapcsolódott a baloldali mozgalmakkal.. ráadásul, ha egy kicsit a fejét is használná, akkor rájönne arra, hogy a kereszténység sok értelemben baloldali eszmerendszernek számít.. Vagy áttételesebben: természetes úton demokrácia, liberalizmus, szocializmus ott alakult ki, ahol a kereszténység domináns szerepet töltött be..

kovaxx 2010.01.01. 01:06:45

"Egyrészt jó lenne, ha azok, akik ilyen vagy olyan okból támogatni kívánják a politikai szereplőket, nem félnének a nyilvánosság előtt is vállalni véleményüket. Nincs szükség homályos célozgatásokra, a semlegesség látszatának fenntartására"

Politológusokra méginkább igaz lenne ez. Pl Somogyi Zolesz aki evekig fuggetlennek tetette magát aztán csak kibújt a szög a balliberális zsákból.

Li_bácsi 2010.01.01. 03:08:50

Kérem szépen és tisztelettel hol van a NÉP? Az Istenadta. Bárkinek meg lehet mondani, hogy hova kell szavaznia? Nincs szabad vélemény? Nincs szabad választás?

mirrmurrkandur 2010.01.01. 04:17:41

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Frick László Emlékzenekar 2010.01.01. 04:54:05

Érdekes, hogy egykedvenc trójaifalópártomat a Tisztelt SzaGértő Úr meg sem említi. Pedig az LMP mögött sem áll senki, ez a speciális trójaifalótípus nem beviszi az ügyeseket, hanem majd, ha már bent lesz, akkor sunnyognak alá...

A TT döglött ügy.. Engem inkább az érdekelne, Somogyiék lavórjában mi fő a sparhelten. Mert úgy 2005. óta az a rengeteg turha és genny, ami elömlött a magyar politikában, szinte mind a Political Capital konyháján főtt, hogy el ne felejtsük soha Bokros Lajos odakozmáltatását egy életre (Szegény Feri javára...)

nestrot10 2010.01.01. 06:19:37

a Jó Isten ne "JOBB" jövőt adjon! hanem, gonosz törpe és bandája nélküli jövőt! ( ilyen Orbán és bandája nem kell) akkor inkább a kapitalista Mszp! vagy MDF vagy Szdsz..vagy bárki!!!!

Zigi 2010.01.01. 08:54:33

@nestrot10: Túl sokat ittál aaz éjszaka, feküdj még vissza kicsit.

Gazz 2010.01.01. 09:23:59

@Aldobói Feldob:
Nem is a félhomályt szereti, hanem sokkal inkább a zavarost.

Gazz 2010.01.01. 09:26:15

@Frick László Emlékzenekar: Az LMP mögött is ott állnak már a héják. Egy választási kampány kurva sok pénzbe kerül. Biztos lehetsz benne, hogy egy két pénzeszsák tömi őket. Az is valószínű, hogy ezek a pénzeszsákok több kapura játszanak.
Kapolyi pld. valószínű.

Gazz 2010.01.01. 09:37:48

@pandacsökiboborján: Én inkább a huttokat sejtem Schmuck mögött, és azon se lepődnék meg, ha Jabba pénzelné. Amúgy rokoni alapon.

lmpslany · http://lmpdunakanyar.blog.hu 2010.01.01. 09:55:05

@Gazz: nem állnak ott, de ezt nyilván nem hiszed el - meg is értelek. Pénzügyi szempontból persze most bármi jól jönne, csak az LMP-t nem lehet név nélkül támogatni komolyabb összeggel (évi 300 e felett). Van rá esély, hogy belebukunk, de mivel az ország bajainak egyik fő okát a jelenlegi pártfinanszírozási rendszerben látjuk, nem venné ki jól magát, ha mi sem tartanánk magunkat a szerintünk kívánatos elvekhez.
Talán majd kiderül, hogy tényleg tiszták vagyunk - remélem nem abból, hogy egyáltalán nem látszunk majd a kampányban :)

kutty 2010.01.01. 10:01:08

Kedves Török Gábor!

Jópofa levezetés, csak végtelenül álnaiv!

Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy itt a dolog fordítottjáról van szó; nem civil szervezetek állnak ide, vagy oda a politika oldalához, hanem maga a politika hoz létre ilyen "civil" szervezeteket teljesen egyértelműen annak érdekében, hogy látszólag semleges támogatókat biztosítson magának, egyik-másik politikai oldalnak. (Hogy ezt néha még zsarolásra is felhasználják, az nem mond ellent ennnek.)

A kérdés nem is az, hogy melyik ilyen - és ezekhez hasonló - "civil" szervezet melyik pártot támogatja, hanem az, hogy miért kell a politikának "civilbe" öltöznie. Illetve még csak ez sem - nyilvánvaló, hogy a "semleges" támogatás többet ér, mint az elkötelezett/elfogult -, hanem az, hogy miként lehet szétválasztani a valóban civil (és nem politizáló) szervezeteket az ilyesféle álcivilektől.

Annál is inkább, mert amíg az ilyen álcivil szervezetek nem csak a politikai presztizs emelésére szolgálnak a pártoknál, hanem pénforrásként is, addig lehetetlen a valódi civilek központi támogatása. Legalábbis az eredményes és tiszta támogatásuk megoldhatatlan.

midnight coder 2010.01.01. 10:12:44

@lamed: Ja. Csak a RK egy egyház ahol a legtöbb hívőt csak igen kis mértékben befolyásolja mint mond a szószékről a pap. A HGy pedig egy szekta. Az ilyeneknek sokkal-sokkal nagyobb befolyása van a hívekre.

midnight coder 2010.01.01. 10:18:27

@nestrot10: Szerintem költözz be valamelyik szabolcsi putrifaluba. Az MSZP folyamatosan azon dolgozik hogy az egész ország ilyen legyen, és nem is keveset tett le ez ügyben az asztalra az utóbbi 8 évben. Megértem hogy neked ez szimpatikus, nem is tartanálak vissza a putriba költözéstől, de az egész országnak hadd ne legyen már muszáj!

midnight coder 2010.01.01. 10:19:48

@Gazz: Jabbának volt ízlése, ha csak olyan is. Nem állt volna be ibolyka mögé.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.01.01. 10:35:40

@kutty: "az ilyen álcivil szervezetek nem csak a politikai presztizs emelésére szolgálnak a pártoknál, hanem pénforrásként is, addig lehetetlen a valódi civilek központi támogatása."

Ideje lenne teljesen véget vetni ennek a központi lopkodásnak.
Ha piacgazdaság van, akkor az állam semmilyen civil szervezetet ne támogasson. Az adókat akkor lehetne csökkenteni. Különben is, mi a fenét jótékonykodik az állam az én adómból?

kispista2 2010.01.01. 10:38:12

Egy egyház azt a pártot fogja támogatni, melynek elvei és programja megegyezik az egyház álláspontjával.
A zsidó hitközségek sem fogják a Jobbikot reklámozni, még ha ez diszkriminációnak tűnhet is.

kispista2 2010.01.01. 10:39:35

@Epikurosz:
A civil szervezetek állami feladatokat is átvállalnak.

Az EU is támogatja a civil szervezeteket, sőt a támogatások jó része EU-s forrásból származik.

Kalmár 2010.01.01. 10:44:17

Tetszik a téma felvetése, bár szilveszter révén kicsit kurtára sikerült.
Éredkes, hogy azok akik az egyházat egyébként felesleges, önmagáért élő szervezetnek tartják, felháborodnak ha politizálni kezd.
A politika(közügyek) nagyon is része az emberek mindennapjának. Az életvezetésben, erkölcsben mindig is elvárható, hogy utat mutasson az egyház. A szószéken politizálás, mint valami bűn jelenik meg sokak fejében, pedig a legtermészetesebb dolog. Hiszen a közös ügyeinkről szól.

Szóval ha a hit gyülekezetnek szabad, az Izraelitáknak lehet, akkor ne tessék kiborulni a Katolikus és Református egyházon sem.
Valamiért a Református egyház papjai radikálisabbak. Nekem kifejezetten tetszik a szókimondásuk.
(ha valakinek nem tiszta a "radikális" fogalom, legyenszives ne kezdjen el fröcsögni a nácikról, hanem olvasgasson kicsit még.)

is 2010.01.01. 10:47:35

@kutty: bizony, a poszt olvasása közben nekem is rögtön a Magyar Vizsla ugrott be. meg hogy az ORTT civil delegáltjai kicsodák, micsodák, honnan kapják az utasítást arra, hogy mit kell szavazni a kuratóriumban.

is 2010.01.01. 10:51:40

@midnight coder: "Az MSZP folyamatosan azon dolgozik hogy az egész ország ilyen legyen, és nem is keveset tett le ez ügyben az asztalra az utóbbi 8 évben."

Kinek a milyen szemüvege, előítéletes világnézete, szelektív memóriája. Bizonyára bátor ez a ló, nem vak.

csatoimi 2010.01.01. 11:00:43

Minden normalis ember jobboldali beallitottsagu, de ebbol meg nem kovetkezik, hogy minden jobboldali normalis is. Eljen Orban Viktor!!! Minden magyar igaz vezere!!! Hajra, FIDESZ!!! Hajra, JOBBIK!!!

2010.01.01. 11:03:08

@Balt: ezen a Somogyin kiakadtam, Látszott rajta mindig, hogy nárcisz, de azt hittem a neveltetése meg a józan esze legyőzte a hiúságát. Sajnálom szegényt, jobb sorsa érdemesebbnek tartottam. Majd rájön, hogy a pénzéért szeretik csak, és csak addig kell Ibolyának, míg van pénze. @Rombola: teljes egyetértek, nekem ott dölt meg, amikor a Fideszes Földi gyerek, akit még ő túráztatott, hiphop, nekik lett a szponzoruk. Szóval nagyon jól írja itt valaki, a felső osztály összedörgölik, amijük van, és a felosztást a mi elhallgatásunk miatt úgy színezik be, hogy azt hisszük, mi akarjuk. Oszt 4 évig megint csönd van...:/

kutty 2010.01.01. 11:03:46

@Epikurosz:
Valóban arról van szó, hogy a tényleges civil szervezetek igen sok olyan dolgot (is) felvállalnak, ami eredendően állami feladat volna, de helybeli civil szervezetek jobban meg tudják oldani, mint az állam. (Ezen felül ezek nem csak állami támogatást kapnak, hanem egyéb szponzorációs, támogatási forrásaik is vannak.)

Hogy az ilyeneket központilag (is) támogatják, az teljesen rendben van.
(Természetesen létezik ilyen szelekció is, hiszen ezeknek pályázniuk kell, pontosan megjelölve, hogy mire kérik a pénzt. A baj az, hogy - mint minden pályázat - ez is kijátszható, lásd Zuschlag-ügy.)

Mindezeken túl, igen jelentős karitatív, valamint szociális tevékenységet folytató civil szervezetek is vannak, ezeket is támogatják központilag, ami szintén helyes.

Nagyon nehéz elválasztani e kérdésben a tüdőt a májától, mivel a hazugságnak - már az ügyes hazugságnak - sajnos nincs határa.

Hipposaurus 2010.01.01. 11:08:24

Amíg 5% marad a parlamenti küszöb, addig nem hiszem, hogy valódi civil szerveződésnek lenne reális esélye a bejutásra.
Igazi demokráciát csak az hozhatna, ha ezt lecsökkentenénk 1%-ra, sajnos erre nem látok sok esélyt.
No meg persze, álnaívság lenne azt hinni, hogy a gazdasági élet meghatározó szereplői ne várnának el a támogatott párt részéről "egy kis elköteleződést" a pénzükért cserébe.
A jelenlegi politikai "elit" lecserélésére pedig esélyünk sincs, listáról az első x mindenképpen bejut, tehát a választások után idén is ugyanazok a meghatározó arcok hazudnak bele a képünkbe, mint tavaly és az elmúlt 20 évben. :((

kutty 2010.01.01. 11:09:16

@Kalmár:
Nem Kalmár, a HIT-nek se szabad, és a többinek se!

Ez a vita jó ezer éve tart már, és maga az egyház szekularizálta magát, amikor a hatalommegosztás idején - valamikor 1000 körül Gergely pápa reformjával és az invesztitura harc lecsengésével rendeződöt az ügy, persze jócskán elhúzódva időben -, a világi hatalmat a fejedelmekre hagyta, az égit pedig magának tartotta meg.

Ma is annyi az egyház funkciója, hogy teljesítse a hívek szakrális igényét, és bizonyos oktatási, valamint - hitéhez méltó - karitativ tevékenységet végezzen.

A többi a világiak dolga.

sárkányfő 2010.01.01. 11:36:39

@Kalmár: Nem érted, de én segítek, elmagyarázom: Ha az egyház valóban egy hiteles, tiszta, szent szervezet lenne, akkor senkit nem zavarna a politizálásuk. (Persze csak ha azt is hitelesen csinálnák.) De mivel ez nem így van, sőt, ellenkezőleg, ezért zavaró. Ha nem papolnának olyan morális magasságokból, ahová nem ér el a földi mocsok és érdek, akkor nem tűnnének romlottnak, hogy beszállnak ebbe a mocskos játszmába.

Tudod nem lehet egyszerre szűznek is maradni, meg dugni fűvel fával.

Ez általában írtam, de ennek konkrét mellékszál az egyház anyagi és politikai prostitualizálódása, ugyanis nyilvánvalóan nagyon is evilági anyagi és politikai előnyökért szállnak be, és manipulálják saját híveiket. Utóbbiak persze hisznek nekik, hisz épp ezért hívők...

Épp az egészséges moralitást mutatja a felháborodás. És nemcsak a katkókkal szemben, hanem az összes álszent, korrupt bandával szemben. A katkók a legnagyobbak, így feléjük arányosan több felháborodás jut, joggal.

No, most már remélem érted mi áll a felháborodás mögött. Buék.

Balt 2010.01.01. 11:44:24

@kutty: Zárójelben jegyezzük meg, hogy a svéd alkotmányos monarchiában 1999-ig a lutherianizmus államvallás.

Kalmár 2010.01.01. 11:48:34

@kutty:
Még szerencse, hogy nem tilthatod meg egy egyháznak, hogy az emberek dolgaival törődjön.
Ez az állampárti korszak szelleme.
Úgy tűnik tetszene, ha az egyház egy öncélú, ájtatos, zárt szektaként működne, minimális jótékonysággal kiegészítve. Ezzel kiüresedne az egyház fogalma.
Na ez vicc.
Sok egyház(szekta) komoly gazdasági és politikai hatalomra törekszik nem is kis erőkkel. Igenis a legnagyobb egyháznak kötelessége véleményt mondani, irányt mutatni.
Ez is az egyház dolga.

Kalmár 2010.01.01. 12:06:23

@ó jaj: Köszönöm nagyságos uram, hogy leereszkedett hozzám földi halandóhoz.....
Kapni a fejedre bukósisakot??
Megleghetősen nagy butaság az egyháztól bűntelen, szent hibátlanságot várni.
Nem angyalokból áll, csak jó szándékú emberekből. Természetesen köztük is megvan a jó rossz arány, hiszen emberek.

"senkit nem zavarna a politizálásuk. (Persze csak ha azt is hitelesen csinálnák.)"

Na ez érdekes. Hogya kell politizálni hitelesen, hogy az senkit ne zavarjon? Ekkora marhaságot. Ezer érdek ütközik a politikában, hiszen közügyeinket mindenki a saját poziciójából ítéli meg. Így tesz az egyház is. A saját, közvetített értékrendje mentén mondja el a véleményét. Ez soha sem fog mindenkinek tertszeni.
Bármekkora tálentum is vagy.....

sárkányfő 2010.01.01. 12:19:12

@Kalmár:

Örülök, hogy felháborodsz a hangvételemen. Egyszerű, átlátszó kis csel volt, de simán bevetted. No valami ilyesmiért háborodnak fel sokan az egyház kapcsán is.

"Nem angyalokból áll, csak jó szándékú emberekből." Senki nem vonja kétségbe, hogy az egyházban vannak jó szándékú emberek, de mint szerveztet, intézmény, korrupt és álszent. Itt és máshol is, kb. kétezer éve. Te ezt nyilván nem hiszed el, épp ezért vagy hívő.

A politizálós részt pedig nem érted. Nem a politizálásuk tartalma nem zavarna senkit, hiszen az nyilván érdeket sértene, hanem maga a tény, hogy politizálnak. Az erre való morális jogot nem vonnánk kétségbe, ha nem lennének saját eszméik és híveik árulói.

Spiro 2010.01.01. 12:20:02

Azt elemezzétek már ki, hogy a parlamentáris demokrácia már rég nem demokrácia (nem csak nálunk). Van, aki már programot hirdetéssel sem fárasztja magát.

A pártok eleve antidemokratikus képződmények, pláne a mai elidegenedési szinten (ha a demokráciát a klasszikus jelentése szerint értelmezzük).

A párt támogatások ezen formája csak arról szól, hogy aki a parlamentben akarja látni magát, az ezt el tudja érni (de hogy jelenleg miért is jó egy minorita pártként, képviselőként bejutni azt mindenki sejti – nyilván nem a közérdek a mozgató erő- ), de sajnos a támogatok ellentételezése nem saját kasszából történik, hanem valami a közösből nyújtott szívességgel.
Azt kellene elemezgetni, hogy ki mit kap-ad ezekért a támogatásokért.

Azt elemezzétek, hogy mi kell a közvetlen képviseleti demokrácia megvalósításához, illetve miért elképzelhetetlen jelenleg független jelöltek dominanciája.
Tényleg a pártrendszer az egyetlen lehetséges megoldás és mindig meg kell mondania helyettünk valakinek a tutit??

Hitelesített mobiltelefonnal, internetkapcsolattal, és kicsit intelligensebb igazolvánnyal naponta lehetne népszavazásokat tartani (még parlamenti képviselők sem kellenének).

Ha ilyesmiről szólna a közbeszéd, és nem a jelen anomáliáiba révednénk hasztalan, talán értelmesebb dolgok is kialakulhatnának.

kutty 2010.01.01. 12:37:17

@Kalmár:
Kedves Kalmár!
Nem akartalak megbántani, sem hitedben, sem vélekedésedben.

Hogy a keresztény katolikus egyház ma a világ legnagyobb gazdasági ereje, az tény. (Persze nem forgótőkében, hanem ingatlanban, műkincsekben, nemesfémben és logisztikai értékben számolva.)

Továbbá tény az is, hogy története során soha nem mondott le a gyakorlatban a világi hatalomról.

Hogy magáról - feladatairól - mit mond ő maga és tanítása - olykor még ebben is akad ellentmondás bőven, de ez egy másik poszt témája lenne -, az mit sem változtat a fentieken.

Ám mindezek után is állítom, hogy a napi politikai életben nincs keresnivalója!

Engedd meg, hogy röviden kifejtsem.

Az egyház - mindegyik! - az emberekhez azok hitén keresztül jut el, tehát nem racionális úton. Ez olyan kapocs, amin a racionalitás nem tör át. Ha azonban a politika a hit világába keveredik a racionalitás helyett, az baj! Pont arról mondanak le a választók, ami a legfőbb fékje (lenne) a politikai hatalomnak: az észszerű megítélésről! (Ez esetenként persze a vallástól függetlenül is megjelenik hazánkban, lásd a különböző "politikai fan-ok" táborait, de ez létszámában még nem meghatározó.)

Ezen kívül, az ilyen ráhatás egyszerűen visszaélés a "lelkek feletti hatalommal", hiszen akinek hittel hisznek, annak különösebb meggondolás nélkül elhiszik azt is, amit mond. És mindezeken túl: az egyháznak van egy mindenek feletti "érve" is: "akkor vagy jó hívő, ha oda szavazol, ahová mondom".

Ez pedig - ha nem is ilyen nyíltsággal jelenik meg - egyszerűen aljasság.

Kalmár 2010.01.01. 12:39:49

@ó jaj: Gyerekes stílusodból már kitűnik, hogy elég ifjú lehetsz. Bevettem a cselt....? Óvoda.
Az egyházak az Isten, család, haza, mint társadalmat összetartó kohéziós erőket képviseli.
Ezt kéri számon a mindenkor hatalmon lévő politikai eliten.
Nem értem mit árultak el? Ha egy
pap bűnt követ el az nem jelenti azt hogy az egyház elárulja a saját tanait. Korruptak, álszentek, árulók stb. ez vérszegény köpködés. Tudsz valamit konkrétumot is ?
Abortusz törvényt támogattak?
Halálos itéletet?
Nem rémlenek a nagy egyház korrupciós ügyek sem. Persze ha lennének sem változtatna azon, hogy mi a tennivalójuk.

Fikalnyik Eugén 2010.01.01. 12:45:17

Nem hülye gyerek ez a schmuck, bár az egész ötletet egy 92-es eddie murphy filmből, a dzsetlemanus-ból szedte. De ugyanilyen próbálkozás volt részéről a xénia-láz dolog.

Bobellino 2010.01.01. 12:48:09

Engem az is érdekelne, hogy a TT miért nem indult el a EP választáson ha egyszer pártként bejelntkezett.
Lehet, hogy már akkor meg volt a preferencia?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.01.01. 12:48:54

Hehh, engem az is érdekelne, hogy milyen kőgazdagok állnak a politikusok mögött... Illetve bizonyos szálakat ki rángat a háttérből :S
Mondjuk a Hitgyüli nem volt meglepő, hogy benne van.

Kalmár 2010.01.01. 12:50:00

@kutty: "az emberekhez azok hitén keresztül jut el, tehát nem racionális úton"
Azt hiszem ebben különbözünk alapvetően.
A Bilia és az egyház tanai is tele vannak mindennapi életvezetési iránymutatásokkal. Racionális és evilági. Az, hogy ezt átfogja egy spirituális keret nem virtualizálja a tanokat. Ha az egyház érveit kicsit alaposabban megnézed, nem mondja, hogy szavazz ide vagy oda mert Isten ezt kéri. Azt sem, hogy különben elkárhozol. Ez lenne aljasság.
Ezzel szemben azt mondja, hogy szavazz ezek közül valamelyikre, mert ők képviselik azokat az értékeket amiket mi is.
Számomra ezzel semi baj nincs.

Hoffy 2010.01.01. 12:54:17

Ez marhaság aki azt feltételezi, hogy a Hit gyüli választásokon egy oldalt áll. Ugyanis ha politikáról kezd beszélni a Sándor akkor sokan felállnak és elmennek és mint utólag elmondják azért mert nem hajlandók végighallgatni, hogy ez a tuti párt. A gyülekezet az szdsz mellé és az mszp mellé is hiába tette le a voksát. Mindkettő rossz döntés volt. Tehát a gyülekezet politikai látása hiteltelen. A másik lehet, hogy a vezetés ezt vagy azt favorizálja, de az emberek nem vakok és az emberek pedig a saját érdeküket nézik. Én több embert ismerek aki közbe is a Fideszre szavazott. Én például még soha nem szavaztam kommunistára. Tehát ez csak duma és nincs valóság alapja. De az mdf re se fogok szavazni mert bokros nekem csak ártott.

sárkányfő 2010.01.01. 13:01:55

@Kalmár: Hű de értetlen vagy. Azzal a stílussal szemléltettem az egyházét, tényleg nem érted?

A társadalmat összekötő erő, hahaha... Rengeteg ember nem hívő és része a társadalomnak. A hívők sokasága sem a hitén keresztül tagja, nem kéne mindig magadból kiindulni.

A családot és a hazát pedig nem kéne lenyúlni, azok valóban értékek, de nem az egyházé.

Az egyház ahogy elnézem egy dolgot kér számon igazán komolyan a politikán: a saját jussát.

A papot meg minek hozod fel újra, már világosan leírtam, hogy az egyház mint intézmény bűnös.

És hogy mit nem értesz még, miért álszent, korrupt, stb. az egyház, az egy másik vita. Egy hívővel nem fogok erről vitatkozni, lol. Még azt se értetted, hogy a korrupció szót sokkal általánosabb értelemben használtam...

Nem értetted mi a felháborító az egyház politizálásában. Elmagyaráztam. Szívesen.

Hipposaurus 2010.01.01. 13:03:19

Spiro, sok mindenben egyetértek Veled, szerintem is ez a probléma gyökere, viszont azt nem várhatjuk el a mindenkori pártfunkciktól, hogy önként mondjanak le a hatalomról és a gazdasági előnyökről, azt pedig be kell látnunk, hogy forradalmak ritkán robbannak ki parlamenti demokrácia megbuktatására a népképviseleti érdekében.

A közvetlen képviseleti demokrácia bevezetése ezért egyrészt utópia - egyelőre erre szerintem még a nyugati társadalmak nagy része is alkalmatlan, - viszont a parlamentáris demokrácia jelenlegi szabályai is nagyon merevek, ezért gondolom én azt, hogy először ennek a kereteit kellene puhítani (5%-os küszöb helyett 1%), illetve a frakció fegyelmet kellene kiírtani a parlamentből.

kutty 2010.01.01. 13:16:41

@Kalmár:
Szerintem érted amit írtam, csak kiforgatod.
Nekem viszont nem dolgom meggyőzni senkit. Téged se.

2010.01.01. 13:17:28

@Gazz: Az, hogy héják vannak, szinte természetes. Majd ha bekerül az LMP a parlamentbe vagy megerősödik, nyilván megjelennek ezek a párt körül. Ekkor kell következetesnek lenni. Az LMP alapszabályában vannak erre biztosítékok és eddig is következetesen elutasítottak hasonló dolgokat, ahogy elutasították a TT-vel való kapcsolatot is. A sajtóban megjelenő hírek teljesen légbőlkapottak voltak ezzel kapcsolatban, ill. valószínűleg a TT-től eredtek.

Ezért is életveszélyes a Seres-féle agyamentek elmélete a párttámogatások megvonásáról, mert ez egyszersmind tőkés támogatók nélkül halálra ítéli a kis, feltörekvő pártokat.

Dr. Trebitsch 2010.01.01. 13:19:43

Természetes, hogy az egyházak is vállalhatják a politikai meggyőződésüket - soha nem értettem azokat, akik ezzel szemben kritikát fogalmaztak meg. Legalábbis akik ezt kívülről tették.

A politikai szerepvállalás bírálatának az egyházon belülről van helye: az egyház tegye fel a kérdést önmagának, hogy politikai szenvedélyeket és érdekeket kiszolgálni, evilági hatalomra törekvő erők mögé odaállni, a politikai élet nem éppen makulátlan arcaival demonstratív módon együtt mutatkozni - mindez része-e az egyház küldetésének. Ha úgy döntenek, igen, ám tegyék.

Én, aki egyikhez sem tartozom, milyen alapon bírálhatnám ezt felül? Az ő dolguk.

Én innen kívülről csak hiteltelennek látom a bagázst, ennyi. Ez meg nyilván őket nem érdekli. Csak könyörgöm, legalább ne hivatkoznának történelmi múltra, erkölcsre, hitre, Istenre, csupa olyan dologra, amire éppen magasról tesznek. Két úrnak senki sem szolgálhat, ezt véletlenül pont az az ember mondta, akit ezek a szervezetek alapítóként tisztelnek.

Spiro 2010.01.01. 13:20:38

@Hipposaurus:
Abban egyetértünk, hogy ez nem a jelenlegi rendszer kedvezményezettjeinek mozgalmával fog megtörténni, de talán a gazdasági kényszerűség hozhat ebben valami előre mozdulást

Én a jelenlegi lett preferenciális választási módszert tartom a követendőnek (amiben támogatás mellett, valaki ellen is szavazhatnak (pl. nem kívánt szélsőségek ellen)), annyival kiegészítve, hogy a pártlistákra ténylegesen leadott szavazatoknak megfelelő pártlistás mandátumot lehessen csak betölteni. Úgy, hogy azok a pártok kapnak mandátumot, akik pártlistájára leadott szavazatok elegendőek 1 képviselői hely megszerzéséhez az összes választásra jogosult arányában (pl.: parlament, jelenleg 0,55%*183~=1 (~45.000 szavazat).
Azaz a párt képviseletet nem kérők nevében ne üldögéljen senki a Parlamentben, Önkormányzatban.

Magyar viszonylatban a parlamenti választási körzetek és Önkormányzatok számát és hatókőrét a meglévő 113 városi bíróságnak megfelelően kellene kialakítani, kvázi 90.000fő/körzet. (jelezném a 3200 Önkor éves költségvetése ~egyenlő az SZJA bevételekkel, így demagóg módon azt is mondhatnánk, ha csak 113 Önkori lenne az SZJA maximális kulcsa 1,5% lehetne).
Emlékeztetőül a rendszerváltás előtt ~700 Tanács volt és azt a rendszert sem tudtuk finanszírozni.

A 113 Polgármester egyben lehetne automatikusan, 1 választás keretében Országgyűlési képviselő is.

abandi 2010.01.01. 13:27:02

Hukkk,
Köszi, Májszterúr...
Persze jön majd a Jobbik is, meg az lmp-is...
Az utóbbiról csak polkorrekten nem mondunk semmit...
Eh, hagyjuk....
Új éveket kívánok!

Kalmár 2010.01.01. 13:29:10

@Spiro: Jó kis kérdés, hogy az ilyen utópisztikus közvetlen demokrácia, hogy működne?

Tartok tőle, hogy az ország vezetése magasabb tudást, intelligenciát igényel mint az átlag. Egy ilyen szavzósdival pont az átlag uralkodna.

Tudom, hogy nem egyszerű, de nekem még mindig szimatikusabb egy arisztokratikus köztársaság mint az ilyen totális demokrácia.
Nem biztos, hogy fenntartható fejlődést hozna, ha mindenben a többség döntene.
Ki mondja meg, hogy mi szakmai kérdés és mi politikai? Egyébként pedig a média és a pénz segítségével mindig lenne aki megmondja az egyszerű embernek, hogy mi lesz neki a jó. minden évben ülök szavazókörben. ilyesztő, hogy milyen tuatlansággal jönnek nagyon sokan szavazni. A legegyszerűbb jelszavak megragadtak a fejükben és hajráá!
A Jobbik ebben a környezetben nem csoda, hogy tarol.
Megelpődnétek, hogy a szavazók közt, milyen sokan nem tudják ki kormányoz!!
Döbbenetes. Írástudatlan vagy ahoz közeli emberek járnak szavazni és döntenek fontos dolgokról.
Kétséges, hogy milyen lenne ha kiterjesztenénk a szavazásokat szélesebb témakörökre.
Tudom diktatúra, elitizmus, demokrácia. Tényleg nem tudom melyik a jó, úgy tűnik az egyik elindul és amikor összegyűlik minden hátránya megfelelő szintre, akkor robban és jön egy új rendszer.
stbstb.

Balt 2010.01.01. 13:48:19

@igazitrebitsch: "evilági hatalomra törekvő erők mögé odaállni, a politikai élet nem éppen makulátlan arcaival demonstratív módon együtt mutatkozni - mindez része-e az egyház küldetésének. Ha úgy döntenek, igen, ám tegyék."

Nem teszik:
www.evangelikus.hu/lapszemle/david-kituntetese-tiltakozik-a-matyas-templom-plebanosa

Hipposaurus 2010.01.01. 13:48:45

@Spiro: Spiro for president!

Egyetértünk, eddig egyik kormány sem mert meglépni jelentősebb létszámleépítést, valóban strukturális alapon kellene átszervezni, akkor rákényszerülnének a racionalizálásra.

Sajna minden költségvetési szervezetre - nem ritkán még a profitorientált gazdaságiakra is - jellemző, hogy a létszámukat indokolatlanul fejlesztik, mert a vezetők saját hatalmukat az alattuk lévő (fő)osztályok és munkatársak számában mérik...

abandi 2010.01.01. 13:50:24

@Kalmár:
A tömegdemokrácia egy focimeccs?
bunda, bunda, szőrös bunda...

abandi 2010.01.01. 13:57:35

@Hipposaurus:
B+!...
A sémita "fafaragó" szakkör megmodja a frankót.
Oké, igazodunk.

Spiro 2010.01.01. 13:59:00

@Kalmár:
Nem is biztos, hogy túl sok mindenen uralkodik a jelenlegi hatalom (jelenleg csak a köztulajdon feletti felügyelet nélküli rendelkezési lehetőség motivál mindenkit.)

Egy barátságos diktatúra, vagy arisztokratikus köztársaság csak addig jó, amíg a hatalom célja a közjó, de ez is felügyelet nélküli képviselet.
A jelenlegi rendszernél ezek csak annyiban tűnhetnek hasznosabbnak, hogy kisebb az aparátus és a költség igény, de ez máshogy is elérhető.

Ha elvonatkoztatunk attól, hogy a szavazók nem az államban látják megélhetésük forrását, hanem ezt maguk képesek elérni (kvázi nincs indokolatlan központi elvonás, újraelosztás), és ezáltal az irányítás sem a mézes csuporba benyúlkálás lehetőségét jelenti, akkor nem feltétlenül igaz az, hogy a szavazókat lehet, és tudja valaki manipulálni.

Másrészről a szavazati jogosultságot valami társadalmi hasznossághoz (nettó befizetői pozícióhoz is lehetne kötni, azaz aki hasznosabb tagja a társadalomnak az több szavazati jogot kap (kvázi több kötelezettséget vállal, több jogot kap)).
Így senki sem tud alamizsnáért szavazatokat vásárolni.

Hipposaurus 2010.01.01. 14:05:57

@abandi:
Stílusod, látásmódod és egyszerűséged lenyűgöz, gondolom attól félsz, hogy idén te is sorra és lapátra kerülsz?
Melyik párt színeit gyengíted?
Nem fogok sírni érted...

Piszkos Freud 2010.01.01. 14:06:53

@Hoffy: Ennél fontosabbnak kellene lennie annak, hogy az országnak ártott, és nem csak neked.

abandi 2010.01.01. 14:24:08

@Hipposaurus:
Csomagolsz, de közben fikázol...
Én speciel nem vagyok kíváncsi az "identitásodra"...
Bocseszka...

Spiro 2010.01.01. 14:39:30

@Hipposaurus:
A jelenlegi kormányok nagy hibája továbbá, hogy a szükséges adóbevételek beszedésének legkevésbé költséghatékony módját preferálják, magas újraelosztás mellett (hogy legyen miből osztogatni).

Pl. gépjárműadó, (autópálya)úthasználati díj, üzemanyag árba integrálása megvalósítaná a használat arányos teherviselést, ami a bürokrácia költségének csökkenése (központi kiadás csökkenés) miatt, és a nem hazai használok üzemanyag fogyasztása miatti bevétel többlet (akik most mérsékelten vesznek részt ezek fizetésében) az egyéni adózás mértékét is csökkenthetné, azonos adóbevétel elvárása mellett.

Pl. A tömegközlekedés ÁFA-jának csökkentésével (azonos jegyárak mellett több bevételük maradna ezeknek a társaságoknak) szemben meg lehetne szüntetni a központi ellenőrizhetetlen kedvezményeket, támogatásokat. Így ennek költségvetési hatása inkább pozitív lenne.

A rászorulók segélyezését, támogatását csak vagyonbevallás után szabadna végezni, és központilag (nem Önkori szinten). Amennyiben van vagyon, akkor a segély összegére jelzálogot, elidegenítési tilalmat lehetne előírni (pl. öröklés csak a segélyek visszafizetése után lenne lehetséges).

Ezek ma azért nincsenek így, mert a pártok szavazat maximalizálásának módszere, az alamizsnák osztogatása, a Társadalmi szolidaritás zászlaja alatt (jelezném a szolidaritást jellemzően nem kényszer tesszük, mint most), a tulzó elvonások mellett.

mirrmurrkandur 2010.01.01. 14:40:34

@Hipposaurus: abandinak: "Stílusod, látásmódod és egyszerűséged lenyűgöz, gondolom attól félsz, hogy idén te is sorra és lapátra kerülsz?
Melyik párt színeit gyengíted?
Nem fogok sírni érted..."

1, - Bunkó vagy! (mások jogos! megélhetési félelmeivel viccelődni abszolút jellemző rátok, nálatok ez általános, semmi meglepetés)

2, - Képmutató vagy, mivel pontosan tudod, hogy melyik párt színeit "gyengíti", ha ez a sémita fafaragókról való lamentálásából nem jött le, akkor menthetetlen is vagy egyben.

3, - Nem kell aggódnod, mert a ti hatalmatok sem tart örökké, egészen konkrétan már csak néhány hónap, úgyhogy azért megnézném az arcod, mikor majd te kerülsz lapátra, hogy mennyire leszel virgonc.

P.S: Egyébként be lehetne már fejezni ezt az öngondoskodásról szóló gusztustalan maszlagot.
Aki ilyet mond, az először is alapvető dolgokkal nincs tisztában (mondjuk kezdésként azzal, hogy az "ingyenes" egészségügy, meg oktatás sincs ingyen a legkevésbé sem, és azért épp úgy mi fizetünk. (ki más?) Aztán azzal, hogy vagy magas adók, magas szintű szolgáltatások, vagy alacsony adók, de tömesd be a fogad 10000-ért. De az nem megy, hogy kibaszott magas adók, de azért gondoskodj magadról, mert az állam szegény. Meg mondjuk az sem elhanyagolható tényező, hogy mennyit keresnek itt az emberek. Hát mondjuk éhen halni pont elég...)
Másodsorban pedig szociálisan totálisan érzéketlen, így alkalmatlan a közügyekhez való beleszólásra.

Szóval ennyi, be kéne fejezni ezt a szónoklatot, mert gyomorforgató!

Köszi.

:-)

mirrmurrkandur 2010.01.01. 14:41:07

@Hipposaurus: abandinak: "Stílusod, látásmódod és egyszerűséged lenyűgöz, gondolom attól félsz, hogy idén te is sorra és lapátra kerülsz?
Melyik párt színeit gyengíted?
Nem fogok sírni érted..."

1, - Bunkó vagy! (mások jogos! megélhetési félelmeivel viccelődni abszolút jellemző rátok, nálatok ez általános, semmi meglepetés)

2, - Képmutató vagy, mivel pontosan tudod, hogy melyik párt színeit "gyengíti", ha ez a sémita fafaragókról való lamentálásából nem jött le, akkor menthetetlen is vagy egyben.

3, - Nem kell aggódnod, mert a ti hatalmatok sem tart örökké, egészen konkrétan már csak néhány hónap, úgyhogy azért megnézném az arcod, mikor majd te kerülsz lapátra, hogy mennyire leszel virgonc.

P.S: Egyébként be lehetne már fejezni ezt az öngondoskodásról szóló gusztustalan maszlagot.
Aki ilyet mond, az először is alapvető dolgokkal nincs tisztában (mondjuk kezdésként azzal, hogy az "ingyenes" egészségügy, meg oktatás sincs ingyen a legkevésbé sem, és azért épp úgy mi fizetünk. (ki más?) Aztán azzal, hogy vagy magas adók, magas szintű szolgáltatások, vagy alacsony adók, de tömesd be a fogad 10000-ért. De az nem megy, hogy kibaszott magas adók, de azért gondoskodj magadról, mert az állam szegény. Meg mondjuk az sem elhanyagolható tényező, hogy mennyit keresnek itt az emberek. Hát mondjuk éhen halni pont elég...)
Másodsorban pedig szociálisan totálisan érzéketlen, így alkalmatlan a közügyekhez való beleszólásra.

Szóval ennyi, be kéne fejezni ezt a szónoklatot, mert gyomorforgató!

Köszi.

:-)

Hipposaurus 2010.01.01. 14:46:47

@abandi: Nem fikáztalak, csak csodáltalak és érdeklődtem...
Nem tolom egyik párt szekerét sem, nincs mit csomagolnom.
BÚÉK!
még Neked is...

abandi 2010.01.01. 14:59:53

@mirrmurrkandur:
Ön nem ivott eleget.
Fölszakadt a slejmes há1en1-es biznisz oltásból valami jobbikos...?
Maga csak egy szavazó.
Dikk és sálóm!

mirrmurrkandúr 2010.01.01. 15:16:24

@abandi: Pff... Retardált vagy... menj szépen játszani!

:-(

mirrmurrkandúr 2010.01.01. 15:19:45

@mirrmurrkandúr:

Egyébként meg ne magázz, már kértelek!

Elhiszem, hogy nem volt gyerekszobád, és hogy az első szexuális élményed anyádhoz kötődik... de nidd, hogy ez általános:-)

Lekötelezel.

mirrmurrkandúr 2010.01.01. 15:20:34

@abandi: Az előbbi természetesen neked szólt:-)

Hipposaurus 2010.01.01. 15:31:32

@mirrmurrkandur:
Mi ez a jellemző rátok??? :-))))

Mellétrafáltál, én a versenyszférában tolom, de remélem nem baj, ha nem sajnálom azokat a megélhetési politikusokat és köztisztviselőket, akik kénytelenek vmelyik oldalra "elköteleződni", ha pedig fordul a kocka, akkor kétségbeesni, esetleg köpönyeget váltani.
Én itt csak arról írtam, hogy jó lenne tudomásul venni, hogy van élet az Állambácsin kívül is, még ha esetleg ez sokaknak kényelmetlen is...
Nézd meg a környező országokban, hogy az emberek hány százaléka dolgozik a közigazgatásban és mennyi nálunk.
A "szónoklatodból" annyit elismerek, hogy valóban egy kisebb államot és önkormányzati rendszert tartok fenntarthatónak, de ha ezt a politika nem akarja tudomásul venni, akkor a gazdasági folyamatok majd rákényszerítik, vagy együtt döglünk meg a hitelekben.

P.S. Még valami, nem kell velem egyetértened, de kérlek, ne bunkózz le, csak mert eltérő a tiedtől a véleményem.

abandi 2010.01.01. 15:32:02

Feleslegesen picsogsz.
Lámpavasssal osztott sjváci bankszámla lesz a didergésed eredménye.
krumpliban konvertálva.

helóka, nagytudásúka

abandi 2010.01.01. 15:34:23

@mirrmurrkandúr:
De választó, sőt választható vagyok...

mirrmurrkandúr 2010.01.01. 15:36:04

@abandi: Túl sok kuruc.info-t olvasol.

Jó lenne már a lámpavasak világából visszatérni a valóságba.

Kis butus:-)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.01.01. 15:39:20

Én római katolikus vagyok. Rendszeresen ott vagyok a miséken, és mint látható a nickem mellett keresztény blogom is van.
A hitgyülisekkel pedig szép teológiai vitákat szoktam folytatni.
Ennek ellenére valószínűleg az MDF-re fogok szavazni, ha összegyűjtik az ajánlókat. :)
Volt hogy az SZDSZ-re is voksoltam!

Nem kell ezt annyira komolyan venni.
Minden egyház, gyülekezet tagjai szuverén egyéniségek, akik önállóan mennek be a szavazófülképe! :)
(EZ igaz a "civil" szervezetekre is.)

abandi 2010.01.01. 15:48:36

@mirrmurrkandúr:
Na, jó...
Itt a háztartás elkisebbségiesedett...
No problémó...
Engem kutyaütőzni kár.
Feleslegesen kened a szart magadra...

mirrmurrkandúr 2010.01.01. 15:55:14

@abandi: Ezekkel a nevetséges kis rasszista megjegyzéseiddel csak magadat égeted.

Igen, kisebbségben vagy, és minden még egy picit is épkézláb társadalomban kisebbségben lennél.
Oktalanul, és értelmetlenül vagy bunló, és halálosan fel vagy háborodva, ha valaki vissza merészel szólni.

Frusztrált vagy, abandi.

Régi jó tanács: Dugjál egyet! Próbáld ki, hidd el, nem rossz dolog.

S ki tudja, lehet, hogy megnyugszol utána.

:-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.01. 16:05:06

@Spirál:

"Én római katolikus vagyok."

Hátha Rómában élsz, akkor elhiszem, h te egy római kaotikus vagy, mert a totálisan kaotikus gondolkodásra vall az, h magadat katolikusnak gondolván olyan pártra tudtál szavazni - SZDSZ -, amelyik a szabad abortusz és a melegházasság pártján állt mindig is.

Tegyél rendet a fejedben, és van 100 napod, h tisztábban láss az mdf néven futó új szdsz pártról.

Balt 2010.01.01. 16:18:23

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=100): Kár ezen vitázni, mindenki abban hisz, amiben akar. Az orbánfóbia meg a tudomány mai állása szerint egy akut betegség, de szerencsére már alig fertőz. :)

abandi 2010.01.01. 16:21:56

"Ezekkel a nevetséges kis rasszista megjegyzéseiddel csak magadat égeted."
Jaj, jaj....anyád-apád ide jöjjön...
ne fárasszuk már egymást...
sálóm...-e?

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2010.01.01. 16:24:12

Kedves Gábor, ebből a gyülizésből két nem lényegtelen aspektus kimaradt.

Az egyik, hogy a HGY, ellentétben az ún. történelmi egyházakkal, nem vesz igénybe állami támogatást (kivéve iskolai normatíva és 1%). Így, saját pénzből azért elegánsabb civilkedni és esetleg pártpolitizálni, mint az állami csöcsön élősködve, még ha a gyüliről furcsa is azt írni bármilyen összefügésben, hogy elegáns.

A másik, hogy a gyüli az amerikai neoprotestantizmus képviselője, teológiája kapitalizmus- és öngondoskodáspárti, és ez nem új fejlemény. Szóval a mai MDF agendájával meglehetősen összecseng.

mirrmurrkandúr 2010.01.01. 16:25:00

@abandi: Jól van...

Téged már nem lehet megmenteni.

Béke Veled!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.01. 16:26:44

@Balt:

Kedves Balt!

Ez nem orbánfóbia kérdése!

Nem azt kértem rajta számon, h miért nem szavaz a Fideszre, hanem azon értetlenkedtem, h katolikus révén miképpen szavazhat valaki az szdsz-re. Ez valami egetrengetően kaotikus gondolatvilágra vall. Ennél még az is érthetőbb lenne, ha a szocikra szavaz, de ha létezett egyetlen párt, amire katolikus nem szavazhatott, az a szabaddemokraták, akiknek millió kérdésben más az ideológiájuk, mint a katolikus egyháznak, ráadásul többször is - pl. amikor a Horn-féle vatikáni szerződést bírálták - kivont karddal hadakoztak a katolikus egyház ellen.

Az meg már tájékozódás kérdése, h mikor veszi észre, h az szdsz és nézetei az mdf-ben reinkarnálódnak napjainkban.

Üdv., és BUÉK!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.01. 16:31:42

@Tóta W. Árpád:

"a gyüli az amerikai neoprotestantizmus képviselője"

Nem éppen!
"A Hit Gyülekezete egy magyarországi alapítású és központú, zsidó-keresztény kinyilatkoztatáson alapuló egyház, a pünkösdi–karizmatikus mozgalom" - írja nagyon helyesen a wikipédia.

mirrmurrkandúr 2010.01.01. 16:32:27

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=100): Többről van szó.
Elég szomorú, hogy húsz évig létezett -sőt, komoly, többnyire kormányzati tényező lehetett az SZDSZ Magyarországon.

Ez bármilyen ország szégyenére válna egyébként.

...

török gábor 2010.01.01. 16:43:18

@Tóta W. Árpád: Kedves Árpád, az állami támogatást egyetlen civil szervezet sem azért kapja, hogy politizáljon (vagy ezt ne tegye), hanem azért, mert (szociális, oktatási, hitéleti stb.) feladatokat lát el. Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy ezeket kell-e a költségvetésből támogatni, szerintem van amit igen, és van, amit nem. Ez a bejegyzés azonban nem erről szólt, hanem arról, hogy egyrészt merje nyugodtan mindenki vállalni a politikai vonzalmait, másrészt pedig akik el akarják rejteni, azokat próbálják meg azok kideríteni, akiknek ez (is lenne) a hivatásuk.

Balt 2010.01.01. 17:07:01

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=100): "Nem azt kértem rajta számon, h miért nem szavaz a Fideszre, hanem azon értetlenkedtem, h katolikus révén miképpen szavazhat valaki az szdsz-re."

Ez igaz. Meg persze nyilván az is, hogy (megint) elhamarkodottan ítéltem: egyáltalán nem biztos, hogy soha nem szavazott a Fidesz(KDNP)re; ha mégse, ennek sem biztos, hogy az orbánfóbia a mozgatórugója; de ha mindkét feltétel fennáll, még akkor is el kell fogadnom a korabeli "térdre csuhások" és egyéb - általam kárhoztatott - "liberális" megnyilvánulások okán. (Abba most nem mennék bele, hogy ez hol, mikor és miért hangzott el, kihez köthető, mert magam sem tudom.)

Viszont van egy praktikus - ha úgy tetszik, haszonelvű :) - javaslatom: legalább azokat ne riasszuk el, akik láthatólag nincsenek beleragadva az utódpárt családi-hálózati masszájába.

tölgyes 2010.01.01. 17:40:19

@Tóta W. Árpád: Igaz, hogy a Hit Gyülekezetének nem is államosították a teljes vagyonát.. Mint ahogy az is igaz, hogy nem kell fenntartaniuk az ország műemlék és műkincsvagyonának inkább nagyobb mint kisebb részét..(ennek az idegenforgalomra ható bevételnövelő szerepe is van) továbbá, hogy az állami támogatás döntően a szociális, oktatási stb ellátás állami feladatainak átvállalása miatt történik. Tehát beállítása enyhén szólva is aljas és rossz indulatú. TANÁCSOLOM öNNEK, HOGY OLVASGASSA FIGYELMESEN A MAGYARORSZÁG. HU ERRE VONATKOZÓ KÖZLÉSEIT.

Aldobói Feldob 2010.01.01. 18:01:01

@tölgyes: a Hit gyülekezete vezetői viszont talán nem bánnák, ha "magánosíthatnák" szeretett hívőik vagyonát. (Vagy rosszhiszemű lennék?)

Balt 2010.01.01. 18:02:02

@Tóta W. Árpád: "A másik, hogy a gyüli az amerikai neoprotestantizmus képviselője, teológiája kapitalizmus- és öngondoskodáspárti, és ez nem új fejlemény. Szóval a mai MDF agendájával meglehetősen összecseng."

Ezzel nincs is baj. Legfeljebb majd csak akkor, ha 50% fölötti mandátumarányra lenne esélyük...

Aldobói Feldob 2010.01.01. 18:03:12

@Balt: na attól mentsen meg minket az isten!

6.Lenin 2010.01.01. 18:09:58

Pénz=hatalom=pénz megszerzésének a lehetősége.

A hatalom gyakorlásához(a pénz megszerzéséhez)Szükségeltetik 2 drb szervezet,az ember tulajdonságainak ismeretéből eredően.

1 drb a zikai,anyagi kordában tartáshoz
1 drb a lelki,erkölcsi megfékezéséhez

Az első a kormányok feladata,a második az egyházaké,szektáké.

Mindkettő a hatalom része.
Természetesen szükség van még kiszolgáló személyzetre(lakájokra) is.Ezek mindkét szervezet alkalmazottai,önkéntes kiszolgálói,bizonyos előnyök reményében.

A hatalom megszerzésének jelenlegi módja,hogy pártokra szavazunk.

Amelyik párt több szavazatot kap,nyer,rendelkezik a pénz elosztása felett.

A pénzt nagyon sokak szeretik.Akinek sok van.még többet szeretne.A kormányok pediglen kurva sok pénz felett rendelkeznek.

Ebből a pénzből sokan szeretnének sokhoz hozzáférni.

Hogyan kell ezt megszerezni?

Támogatni kell a pártokat,hogy amikor nyernek,visszaadják a befektetett tőkét.A támogató kéri a jussát.
Néhány ezer éve így működik.

Néhányan még ilyesmin csodálkoznak?
Érdekes.

2010.01.01. 18:16:31

@Tóta W. Árpád: vagy a (éppen) mai mdf ágendája érdekes mód összecseng a Hit gyülivel. Szerintem.

És valóban, ha a maga erejéből lesz valami az, ami és az adófizetők pénzéből, akkor van joga szövegelni és beleszólni, merre tovább.

@Spiro: egyetértek, hogy a demokrácia csak látszat, és a lobbizás miatt tartunk ott, ahol és ahogy már írtam, semmi se változik, csak a színben és az emberek etetése.

Ugyanakkor a népszavazás azért nem korrekt dolog így, mert jóérzéssel akkor dönthetsz, ha a döntésed következményét ismered és erről van minimum egy, vagy két hiteles hatástanulmány a tarsolyodban. Na ez ami nehéz.

Szép álom egyébként, ha mindenki felnőne ehhez, hogy dönteni tudna. De sokan a saját életükben nem döntenek okosan, lásd a rengeteg hitelfelvétel és csodálkoznak hogy bedőlnek, és nemcsak a válság miatt, hanem mert elhiszik a fogyasztói társadalom ígéretét, mindent megvehetsz, minden a tied lehet. Na most gondold el, mindenki elhinné, hogy úgy adózzunk, hogy ő ugyan nem fizet, de te, meg más fizessen. Erre tuti így szavaznának az emberek, és Petőfi örökbecsűje, a Pató Pál úr, na az lenne itt az egészből.

Szóval, be kell látni, egyelőre nincs jobb megoldás.

2010.01.01. 18:18:22

@Letícia: És valóban, ha a maga erejéből lesz valami az, ami és NEM az adófizetők pénzéből, akkor van joga szövegelni és beleszólni, merre tovább.

A "nem", mint lényeg(:() kimaradt...bocsánat!

2010.01.01. 18:29:26

@Aldobói Feldob: hát végül is, én is szívesen beleszólnék, mint adófizető, hé, mit csináltok a pénzemmel és merre tovább vele!:)

abandi 2010.01.01. 19:00:51

@Letícia:
Maga is csak picsog bele a nagy világba...
Unalmába'...
Tenni!!!

6.Lenin 2010.01.01. 19:01:07

@Letícia:

most is beleszólhatsz,csak tojnak rá.
Nem a Te érdeked a lényeg.
Neked csak szavazni kell/vagy nem.Ebben dönthetsz.

Volt amikor ebben sem dönthettél.

Ha nagyon sokan akarják,hogy másként legyen,lesz változás.A módszereken,de a lényegen soha.

6.Lenin 2010.01.01. 19:05:07

@abandi:

Tenni!!!

Fejjel nekirohanni a falnak!

Bátornak kell lenni,vagy vaknak?

Aldobói Feldob 2010.01.01. 19:06:22

@Letícia: Alapvető gond az adófizetők és ezzel összefüggésben a szavazóképesek nagy száma. Gondold meg, pl. 4 millió adófizetőnek te vagy én a 0,0000002% -a vagyunk. Szavazók esetében még rosszabb az arány, mert több szavazóképes van, mint adófizető. Szóval matematikailag nagyon rossz az arány 1 főre vonatkozóan. Innentől kezdve egy ember hangja közelít a nullához, pontosabban alig-alig hangosabb a 0 decibelnél. És ezt sajna pontosan tudják a politikusok is (legalábbis az okosabbja).
Lenin másképpen fogalmaz "most is beleszólhatsz, csak tojnak rá.", de a lényeg ugyanaz.

2010.01.01. 19:10:04

@abandi: én? Mit picsogok én? én csak tényt állapítok meg, hogy magam 1 szavazó vagyok, aki adót fizet, és nem tudok pártokat és főleg a vezetőt támogatni se ígérettel, sem pénzel, míg egy HitGyülis stabil pénzlelőhely mint lélekszámmal, mint gazdasági potenciál szempontjából kecsegtetőbb. Persze kívánhatnám magamnak a HitGyülis vagyont, s akkor lenne barátnőm az Ibolya ( jó kosztümjei vannak, érdekelne, honnan szerzi be:D), de ez lenne a picsogás t. abandi kend uram!

teszek is én a magam módján, többek között idejárok okosodni oszt utána tenni, tenni és tenni.

@6.Lenin: hát ez az! Pl. az én pénzemből ne kapjon az az egyház, aki - figyelem - bármelyik állam ellen, akitől pénzt kap, papol...:/

2010.01.01. 19:11:07

@6.Lenin: Ösmered azt a kupecet, hogy "nem vak ez a lú testvír, csak vakmerő!":D

2010.01.01. 19:12:04

@Aldobói Feldob: hát ha előbb frissítek, le sem írom a @Letícia: kommentemet! Mert valóban arról van szó, amit írtál!:)

Aldobói Feldob 2010.01.01. 19:20:31

@Letícia: minden politikai formációnak ez a rákfenéje az egyén felől nézve. csak ezt az optikát az egyén valahogy mindig negligálni akarja. persze nehéz beletörődnie az individuumnak, hogy közel nulla. (és a legvégén meg hulla!)

6.Lenin 2010.01.01. 19:26:01

@Letícia:

".....az én pénzemből ne kapjon az az egyház, aki - figyelem - bármelyik állam ellen, akitől pénzt kap, papol..."

Tévedésben vagyol.

Az ........ nem az állam ellen papol,hanem azok ellen,akik nekik nem adnak és azok mellett papol,akitől várja,megkapja a jussát.

A kipontozott részbe beírhatod bármelyik társaságot,akik az emberi hiszékenységből élnek.

2010.01.01. 19:29:15

@Aldobói Feldob: egészséges társadalmaknak ezért lényege a család, a közösség és a spontán, illetve nem érdekből létrehozott szervezetek. Jó nincs semmi érdek nélkül, de itt nemes dolgokra gondoltam. Végül is a Hit gyüli is egy magasztos cél érdekében jött létre, profi menedzseléssel, és ezért tisztelem Németh Sándort.

De mondjuk ha a kórusok szövetsége létre jönne, vagy a házi ápolók szövetsége, vagy a gyerekemszegényosztálytársanálunkkosztos éhes kisgyereket etető nagy polgári családok tagjainak szövetsége, az olyan jó dolog lenne. Ennek szervezése nagyon sok időt, energiát emészt fel, de szerintem ezekre nagy szükség lenne.

Aldobói Feldob 2010.01.01. 19:36:38

@Letícia: "Jó nincs semmi érdek nélkül"
Na látod, ezzel az egy fenti kitételeddel szemben nem tudok felhozni semmiféle ellenérvet.

6.Lenin 2010.01.01. 19:37:44

@Aldobói Feldob:

Ilyenkor beugrik,

Kovács János ,ön azt állítja,hogy K. Béla úr és H. Gizella nacsasszony,tegnap a kert végén lévő pavilonban nemileg közösültek.

Tisztelt Biró Úr,az lehet,hogy a nevezett személyek némileg közösültek,de én ezzel a két szememmel,tisztán láttam,hogy ......tak,kérem szépen.

A lényeg ?

Aldobói Feldob 2010.01.01. 19:44:20

@6.Lenin: az a baj, hogy én nem láttam. de lehet, ha láttam volna, abban sem lett volna köszönet...

abandi 2010.01.01. 19:47:29

Szarral történő gurigázás folyik itten , "nagypolitikai" alapon...
Istenem!
Egynéhány rühös kutya baszni akar.

6.Lenin 2010.01.01. 19:50:47

@Letícia:

"Végül is a Hit gyüli is egy magasztos cél érdekében jött létre, profi menedzseléssel,"

magasztos cél érdekében?
Az USA magasabb célok érdekében....stb.

A cél,mindig valamilyen érdeket takar.

Azért hoztuk létre a Vidám Özvegyasszonyok
Kórusát,hogy közösen tudjuk elfogyasztani a töpörtyűt éneklés után.Minden érdek nélkül.Jó.

Aldobói Feldob 2010.01.01. 19:54:00

@6.Lenin: azért legyünk igazságosak, Letícia szövegében ott állt " Jó nincs semmi érdek nélkül", csak utána felpuhította verdiktjét.

abandi 2010.01.01. 20:04:00

@Aldobói Feldob:
Ez a lenin nevű mensevik is csak egy polkorrekt sunyinyuszi...
Nyugger drukker.
Kevés van neki hátrafele....

Aldobói Feldob 2010.01.01. 20:13:26

@abandi: Nigger drukker? Most látom csak, hogy "Nyugger drukker", ja, az egészen más...
Egyébiránt, miből gondolod, hogy nekünk sok van még hátrafele?

6.Lenin 2010.01.01. 20:13:38

@Aldobói Feldob:

Tisztelt Biró ÚR!
Igen,jelen voltam, K.Béla úr,aki régóta lappangó gerjedelmének nem tudván ellent állni,H.Gizella nacsasszony iránt érzett szerelmetesnek tűnő gerjedelmét végrehajtani szándékozván,és mivel a nevezett feddhetetlen jellemű nacsasszony részéről nem érzett sem nyílt,sem titkolt ellenállást, a már nemcsak feltételezett,de nyíltan látható cselekmény elkövetésének megakadályozására,nevezett úr szenvedélyes mozdulattal a pavilonban lévő heverőre fektetve elkövette,amit a jelenlévő hallgatóság feltételezett erkölcsi érzékenységét figyelembe véve nem szeretnék részletezni,de az esemény megtörténésének tényét nem tudom tagadni,mivel szemtanúja voltam.

A lényeg?

hoplita 2010.01.01. 20:16:33

@Tóta W. Árpád:
A hitgyüli által fenntartott iskolába hordod a kölykeid...?
A kérdés természetesen szónoki...és remélem nincsenek, mert nagy kár lenne, ha szaporodnál.:DD

6.Lenin 2010.01.01. 20:19:56

@Aldobói Feldob:

Nem is lehetnék más.
Üdv:Mátyás

Aldobói Feldob 2010.01.01. 20:20:03

@6.Lenin: hű, remélem nem én voltam nevezett K. Béla úr!!??

hoplita 2010.01.01. 20:23:07

@6.Lenin:
Aha, kedves eftás...
Ha majd sok év múltán az unokád megkérdezi a szép, új, tágas barlangban....hogyaszongya, tata, te mi a faszt tettél az ellen, hogy ide jussunk...akkor majd te aszondod, hogy kis tündibündi unokám, rongyosra téptem a szám n+1 blogon és fogad sincs annyi, ahány klavit szétpüföltem....???
:))))

abandi 2010.01.01. 20:23:49

@Aldobói Feldob:
Semmi nem predesztinál,
A gondolata.
Tán a pederaszta szó...
Bünetési tétel foganatja...
(baszogatsz?)

Aldobói Feldob 2010.01.01. 20:23:52

@hoplita: íííííííí, ez így első hallásra elég töménynek tűnik, nem gondolod?...

hoplita 2010.01.01. 20:28:55

@Aldobói Feldob:
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.

Nekem 3 gyerekem jár református iskolába.....mondhatom.

2010.01.01. 20:29:05

@6.Lenin: úúúúúútálom a töpörtyűs pogácsát a'la nature. De szilvalekvárral, nu, azt nagyon szeretem!:D

@hoplita: ez azért durva volt!:P Árpi, azaz tótaw egy intézmény, nem ér bántani, mer' véleménye van s az, ami!! Te szaporulatodat se bántja senki, szóval léciléci, írjál más kritikát, de a szaporulatot nem ér bántani!! Azok nem tehet semmiről!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.01. 20:31:55

@török gábor: ((a cikkedhez:))
"szerintem egyetlen fontos elvárásunk lehet csak a politikai szerepvállalásukkal szemben: az átláthatóság. Egyrészt jó lenne, ha azok, akik ilyen vagy olyan okból támogatni kívánják a politikai szereplőket, nem félnének a nyilvánosság előtt is vállalni véleményüket. Nincs szükség homályos célozgatásokra, a semlegesség látszatának fenntartására akkor, ha valaki inkább elköteleződni szeretne. Miért lenne baj az, ha egyes szervezetek (...) vezetői nyíltan elmondanák politikai vonzalmaikat, ahogy erre számos példa van a nagyvilágban.

RENGETEG egyesület Alapszabályában(!) olvasható egy politikai pártoktól való elhatárolódást deklaráló szövegrész...
MERT:
- A közhasznú jogállás megszerzésének egyik törvényi feltétele: (4.§)
"d) közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt."
(1997. évi CLVI. törvény)

Vagyis akik a fenti elvárásodnak megfelelnének, azok lemondhatnának a szervezetük "közhasznú" besorolásáról (és az azzal járó -anyagi- előnyökről is!).
Ki van ez találva rendesen... 8-(

Aldobói Feldob 2010.01.01. 20:31:58

@hoplita: "íííííííí, ez így első hallásra elég töménynek tűnik, nem gondolod?..."

Fentiekkel TWÁ szaporodásával kapcsolatos félelmeidre reagáltam volna.

bohocHAL 2010.01.01. 20:32:08

ADALÉK ANDORHOZ:

Bangó Margit koncert volt pár napja, rokonom zenélt ott. Na mesélte, hogy drága Andor 5000 (ötezer) nyugdíjasnak vett jegyet a koncerte (a legolcsóbb elvileg 4000 Ft...).

Fel is ment a színpadra műsor közben, majd rövid kedélyes szóváltás a Művésznővel, majd andor felkonferálta egy "régi kedves barátját" Mesterházy Attilát....
Pár kedves szó,Bangó Margit azt kívánta Attilllának, hogy jövőre sikerüljön, amire gondol,stb.

Andor még tavaszra beígért a nyugdíjasoknak egy koneretet tavaszra, aztán ment tovább a só.

na csak ennyi.

Balt 2010.01.01. 20:39:27

@bohocHAL: Ezen nem kell csodálkozni: Mangó Bargit régi jó, kipróbált elvtársnő, emlékszünk, hogy a 2006-os kampányban bizonyos Gyurcsány nevűt kívánt a Magyar NÉPKöztársaság miniszterelnökének... :)))

hoplita 2010.01.01. 20:39:57

@Letícia:
Aki a tepertős pogácsát szilvalekvárral kultiválja annak akár intézmény is lehet tótavé....csak aztán ne sírbakoljon, hogy szétqúrt országban kénytelen olyan egyházakat támogatni, amelyik az állam ellen papol....ahelyett, hogy olcsóbbá tenné a hidrogénperoxidot mindenki örömére.:)

Balt 2010.01.01. 20:40:07

@Balt: Én is ezt kívánom: MA legyen valamelyik népköztársaság elöljárója. :)

Balt 2010.01.01. 20:42:35

@Balt:
Bangó Margit kikiáltja a Népköztársaságot:
www.youtube.com/watch?v=HNuk98HXSEM

hoplita 2010.01.01. 20:45:13

@Balt:
Na bumm...
Bangómargó nem hazudtolja meg a fajtáját, három csiricsáré rongydarabért, meg egy kis fukszért kikiált az téged is.:D

Aldobói Feldob 2010.01.01. 20:45:39

@Balt: "Én is ezt kívánom: MA legyen valamelyik népköztársaság elöljárója. :)"

Talán nem is népköz... hanem banánköz...

6.Lenin 2010.01.01. 20:52:17

@hoplita:

Kis Tündibündi unokám!

Szeretnék neked néhány tanácsot adni.
Ha van kedved és tehetséged,próbálj támogatókat keresni és megszerezni a hatalmat,hogy a hopliták dolgozzanak helyetted és ne hagyd álmodozni őket mindenféle demokrácia nevezetű faszságról.Ez viszont elég macerás és veszélyes,néha a hopliták elvesztik a fejüket,össze-vissza ugrálnak meg lövöldöznek is néha,de a végén(ha megúszod a lövöldözést)úgy is Te nyersz.

Van viszont 1 sokkal 1xübb megoldás,amit a nagypapi is csinált,megpróbálta megoldani egyedül a saját problémáit.Ez a legmacerásabb.Soha nem szabad megalázkodni,ha kell,hasonlóan gondolkodókkal érdemes összefogni.
Soha ne azt nézd,mit mondanak a vezérek,a fontosabb,mit tesznek.Ők mindig hazudnak,másak az érdekeik.

Aztán lehetsz drukker is valamelyik pártnak,vagy híve valamilyen hókusz-pókuszos társaságnak is,de ezt nem ajánlanám,megalázó,mert amikor a vezér köpönyeget vált és nem figyelsz időben,rácseszhetsz.
Ez lenne a legrosszabb választás.

Most gondold át,még ráérsz dönteni.
Gyere menjünk sétálni,jó idő van.

2010.01.01. 20:53:37

@hoplita: Mi a hidrogénperoxid jelentősége?? Szőkít, de: és még?:)

Balt 2010.01.01. 20:58:34

@Aldobói Feldob: "Talán nem is népköz... hanem banánköz..."

Sajnos már ezt is elértük... a társadalmi fejlődés út-ján. :))) Vagyis :((

hoplita 2010.01.01. 21:00:28

@Letícia:
Ha ügyes vagy még mellette a Hold tÚlsó oldalára küldheted vele a szomszédod...:DDD

Aldobói Feldob 2010.01.01. 21:01:25

@6.Lenin: úgy látom, te sem fogsz kopogtatócédulákat gyűjteni.

tölgyes 2010.01.01. 21:01:43

@Aldobói Feldob: Inkább jóhiszemű..:::)) Ők nm csak a saját híveikére vágynak.

2010.01.01. 21:05:23

@hoplita: miért akarnám? Tündéri emberek, csak maradjanak itt mellettem!:)

hoplita 2010.01.01. 21:07:01

@6.Lenin:
Fogaggyunk, hogy fütyülni is szoktál a sötétben.:)
Szeretem, amikor ideológiát gyártanak a töketlenkedéshez.
Hallottál már róla, hogy mindennek ideje van?

hoplita 2010.01.01. 21:12:20

@Letícia:
Választhatsz mást is, nem kötelező a szomszédot....:D

6.Lenin 2010.01.01. 21:16:44

@Aldobói Feldob:

Szavazni viszont elmegyek,arra,akiknek a kormányzása alatt,a saját érdekeimet a legjobban tudom érvényesíteni.

hoplita 2010.01.01. 21:19:00

@6.Lenin:
Akkor megteszed, amit megkövetel......a mi is...?
:))))

2010.01.01. 21:20:05

@hoplita: ja értem! Lámlám, hogy én még komolyan vettelek!:P

:DDD

Aldobói Feldob 2010.01.01. 21:25:40

@6.Lenin: azt viszont nem tudod előre biztosan megítélni, hogy kik lesznek azok. csak utólag, de akkor halál biztosan.

Kalmár 2010.01.01. 21:28:28

@Letícia: Most értem oda ahol tiltakozol az adódból az egyházaknakj juttatott támogatás miatt.
Akkor az én adómból ne adjanak a focinak mert utálom és ellopják.
Ne építsenek metrót mert ellopják és haszontalanul tervezték, drágán építik.
Ne adjanak a szoclib pártoknak mert ellopják és rosszul végzik a dolgukat.
Ne adjanak a árvízkárosultaknak mert leszarom őket és önző vagyok........szerinted hova vezet ez??

2010.01.01. 21:33:37

@Kalmár: "Amikor ráébredsz, hogy semmi sem hiányzik, az egész világ a birtokod."

Lao Ce

:)

6.Lenin 2010.01.01. 21:34:20

@hoplita:

Nekem van 1 elképzelésem a dolgok mikéntjéről.Igyekszem azok szerint élni.
Ezeket itt leírom néha,mint bárki más is.Nem szándékozom sem rád,senkire,rákényszeríteni.
Soha, sehol nem írtam, ez az 1-len igazság.Tévedhetek is,elfogadom.

Elolvasom a Te hozzászólásaidat is.Gondolom Tiéd sem az egyetlen igazság,de meg vagy arról győződve,helyesen gondolkodol.

Mindenki megpróbál ideológiát gyártani a saját töketlenségeihez.
Nincs ebben semmi.Emberek vagyunk.
Isten csak 1(?)van,de gondolom az nem a Te képedben szállt le közénk,halandók közé.

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.01. 21:38:11

A Tisztelet társasága szavazat biznisze újra csak arra a gondolatra juttat, hogy szavazhat-e a demokráciában az, aki soha nem fizetett benne adót és már nem is fog.
Aztán, ha a szavazásnak van alsó 18 év határa akkor felső miért nincs. Mennyivel több belátással bír a politikára egy nyolcvan éves hallókészülékkel, és járókerettel valamint 4 elemivel felszerelt személy, mint egy 17 év 11 hónapos kitűnő tanuló két középfokú nyelvvizsgával rendelkező, tanulmányi versenyeket nyerő gimnazista.
Az mszp és a többi mszmp által alapított párt egyetlen esélye a tudatlanság, aki nem képes a neten utána nézni mennyi volt a nettó deviza adósság 2001-ben és mennyi most az a pörkölt és virsli ízét és mennyiségét díjazza szavazatával, és tönkreteszi a fenti gimnazista hazai jövőjét.
Üdv Pelikán

6.Lenin 2010.01.01. 21:44:16

@hoplita:

az érdekeim.

@Aldobói Feldob:

mivel nem az utolsó napokban,hónapokban foglalkozom a minden napival és nem a süket dumákat figyelem,nagyot nem szoktam tévedni.
Természetesen nem mindig az jön be,amit én szeretnék ,de nem jellemző rám a kétségbeesés.

Eddigi tapasztalataim alapján a drukkerekre ritkán szoktam figyelni,elolvasom,érdekesek,elfogultak.
Ennyi.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.01. 21:52:03

@Dr. Pelikán et. (ferológus):

:-)))) Örülök, h itt vagy! Maradj is, mert sok lesz még itt a tennivaló...
Üdv.

abandi 2010.01.01. 21:59:01

@6.Lenin:
Köszönjük, leülhet.

hoplita 2010.01.01. 22:05:17

@Letícia:
Ezt a dumát haggyuk meg a húzottszeműeknek....nekik ez is jó.:D

6.Lenin 2010.01.01. 22:09:06

@abandi:

B+,most is ülök.Még 3 hónap van hátra.
Várom a szebb jövőt.

abandi 2010.01.01. 22:11:32

@6.Lenin:
Akkor Maga egy szent..6...

abandi 2010.01.01. 22:14:06

@6.Lenin:
Nem természetem a társalgás, de az Ön kedvéért:
És mi a picsáért?

Balt 2010.01.01. 22:24:10

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=100): "Örülök, h itt vagy! Maradj is, mert sok lesz még itt a tennivaló..."

:) Újabb ismerős? Isten hozta!
Az antré tetszett, fel is olvastam anyámnak - aki egyébként 79 éves és nincs diplomája, igaz, hallókészüléke sem :), viszont nálam sokkalta radikálisabb. (Finoman fogalmazva: még kevésbé szereti a komancsokat. :)))

2010.01.01. 22:24:43

@hoplita: na akkor egyet a kedvedért Voltaire-től, a kedvencemtől:

"Minden embert a maga százada alakít ki; nagyon kevesen emelkednek koruk erkölcsei fölé."

:)

abandi 2010.01.01. 22:42:04

Egyébként:
Az antalljóska féle paktumokat termeljük újra., meg újra....
Állítólag rohamosan épült lefele, mikor kiderült, hogy: 1/4-ed részben zsidó...

6.Lenin 2010.01.01. 22:50:55

@abandi:

Itt ülök a monitor előtt.
Még 3 hónap van hátra és tiszta lesz minden.
Megtudjuk,kik álltak a pártok mögött,csórók,kis pénzű spekulánsok, netán profi nagymenők,hívők,drukkerek vagy csak élni vágyó nyuggerek,emberek?

Várjuk a szebb jövőt,végre tiszta lesz a kép,kik nyújtják be a számlát,azért mert helyettünk is döntöttek.

Megfizették azt az illúziót,jól döntöttünk.

Akik a győztesnek drukkoltak,elégedetten alázzák a veszteseket.A vesztesek majd szépen betartanak,ahol csak lehet,mert nálunk szokás.
Lesznek,akik lámpavasért hörögnek,majd csendesen várják a simogatást a gazditól,talán leesik 1 kockacukorka is.
Szép álmokat!

2010.01.01. 23:14:15

@6.Lenin: Köszi, neked is, és részemről is jóccak mindenkinek!:)

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.01.02. 00:20:41

@mirrmurrkandur: Egyetértek veled, de a smile a végére tök felesleges volt.

:o)

Frick László Emlékzenekar 2010.01.02. 06:06:44

@Gazz: Ádehogy.. Dr Kapolyi a múlt.

Az LMP viszont a legkorszerűbben modern, netokratív. A "semmiből" jött föl. Érdekes, hogy a szakértőurak véééletlenül mely-mennyire eltekintenek attól, hogy még a Jobbik sem méda nélkül és nem a Semmiből jött föl, haen netokratíve, a kuruc-in-fos -ból puruttyant...

Úgy látszik, hogy "ingyen" ennyire telik a szakértőknek...

Gondolom, hogy a pénzért kínált cuccaikban már nem ennyire álnaívak...

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.02. 09:02:12

Kedves Lenin!
"Lesznek,akik lámpavasért hörögnek"
Valóban a lámpavas kissé erős lenne, nem vagyok híve a halálbüntetésnek mert az egy hiba esetén lásd mőri ügy visszavonhatatlan.
Azt azonban, hogy a nyolc év alatt felvett nettó 32 milliárd eurót hova tették tételesen az utolsó centig hova tették azt szeretném látni.
Szingapúr a gyarmati sorból szabadulván 50 milliárd dollárt fektetett egy középkori színvonalú országba és most, ha jól tudom első az egy főre jutó gdp-ben. Ebből levezetve, mivel a két összeg nagyjából azonos és a 2002-es Magyarország jóval fejletebb volt, mint a 70-es évek beli Szingapúr ennyi pénznek bizony nagyon meg kellene látszani, , de nem látszik. Persze tudom van autópálya, hogy a budai millerek letudják húzni a ladikot az Adriára, de két szomszédos megyeszékhely között sok sok helyen még ma is rémes a közlekedés.
Tehát, ha a lámpavasakat traszparenciára cseréljük és kimutatjuk, melyik euró hova lett, utána már nincs más dolog, mint alkotmányos alapot teremteni a visszaszerzésre.
Üdv Pelikán

Balt 2010.01.02. 10:21:05

@Frick László Emlékzenekar:
"még a Jobbik sem méda nélkül és nem a Semmiből jött föl, haen netokratíve, a kuruc-in-fos -ból puruttyant...

Úgy látszik, hogy "ingyen" ennyire telik a szakértőknek..."

Na igen, a hálózatok szerepének a kuruc-infon nem ártana utánanézni, kivált a romagyilkosságok tükrében... Na de talán mégsem egy politológustól kellene elvárni. Majd jön Kövér Demeter :), aztán talán lesz egy kis belső vizsgálat. Mert ha nem, magukra vessenek megint!

Balt 2010.01.02. 10:24:52

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
"Persze tudom van autópálya, hogy a budai millerek letudják húzni a ladikot az Adriára,"

A budai millereket nem bántjuk, mert (az őskommunista ivadékokat leszámítva) nem a maszopra szavaznak. :) A főpolgi úr meg egyébként is az agglomerációban él.

Az vettétek egyébként, hogy "a Balaton környékiek csodájára járnak a [síkvidéki] völgyhídnak"? (GyF) :))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.02. 11:25:13

@Frick László Emlékzenekar:
A Sólyommal is "haverkodó" Védegylet neked "semmi"?

6.Lenin 2010.01.02. 12:38:02

@Dr. Pelikán et. (ferológus):

"Tehát, ha a lámpavasakat traszparenciára cseréljük és kimutatjuk, melyik euró hova lett, utána már nincs más dolog, mint alkotmányos alapot teremteni a visszaszerzésre."

Ebben egyet értünk.

Ha megint szemet hunynak a sok lopásra,azt hiszem keményebb dolgok lesznek,mint 1 vona féle pártocska.

Üdv a gáton!

G. Wolf 2010.01.02. 20:02:00

Kicsit a topic elejéhez:

Többen is írtátok, hogy nem jó hogy rejtőzködnek a pártok támogatói.

Nah már most; csak jutton már mindenkinek az eszébe, hogy ha egy tágabb asztal társaságnál szóbakerül a politika, az emberek fele egyből fölháborodik, és ha valaki kifejti hogy ő hova szavaz és miért akkor az ellentábor rögtön lehülyézi... Amíg ilyen az alap hozzáállás, addig nem hiszem hogy sokan fel merik vállalni a nyivánosság előtt hogy ezt vagy azt a pártot választanák, akár párt szimpátia, akár ideológia, akár csak mert egy két politikus onnan jobban tetszik. Egyszerűen nem racionális, nem éri meg felesleges konfliktusokat szül.

És szerintem itt van egy alapvető problémája az egész (politikai)közéletnek, hogy a többség meg se próbálja megérteni a másiknak az érveit, sőt az már egy "jó" állapot ha egyálltalán meghallgatja.

Nyilván nem egyszerű ezen túllépni, mert mindenkit sértettek már meg véleménye miatt.... És nem is állítom, hogy csuklóból tudom a megoldást, max annyit tudok tenni, hogy igyekszem személyeskedések nélkül a saját véleményem mellett érvelni.

Amúgy szerintem egyáltalán nem baj hogy ha civil szervezetek pártokat támogatnak (és fordítva). Igazából eléggé álszent dolog ez, ahogy az iskolából a politika kizárása is. Részint elvárnánk hogy nőjön a lakosság politikai aktivitása és ezzel szemben a legnagyobb szocializációs (családot leszámítva) intézményből meg száműzzük a pártokat. Ígyis bekúsznak, láttam már nem egy egyetemen ilyen olyan plakátot, matricát stb... csak így kezelhetetlen az egész.

Szerintem a civil szervezetek minél magasabb fokú szerepvállalása jót tenne a politikának is, és az embereknek is. Elvégre, ha most beszélünk egy szervezetről ahol azonos érdklődésű emberek vannak, akkor a döntésbe minél jobban be kéne vonni őket, mivel róluk van szó. Viszont ha a döntésekbe be vannak vonva óhatatlanul leszenek érdekeik, tehát valaki mellé (és valaki ellen) fognak állni.

Nyilván fordított az este, hiszen a politika szavazatmaximalizálásra törekszik, így számukra a pár fős kis egyesület kevéssé lesz fajsúlyos mint egy több ezer főr társaság. De ez helyén is van.

bee-lah 2010.01.02. 20:08:56

hát ezért a TWA oltásárt (torokgaborelemez.blog.hu/2009/12/31/31_kik_allnak_mogottuk/fullcommentlist/1#c8157788) már érdemes volt bekapcsolni a gépet... :)
Árpádnak vannak értékes gondolatai, csakhát ugye hitbéli kérdésekben nagyon ööö.. egysíkú... :)

amúgy mindig is fucsáltam, hogy a "történelmi" egyházak miért nem nyilvánulhatnak meg politikailag...
szvsz mindenkinek (egyén vagy szervezet) joga van a neki kedvező "környezet" mellett kampányolni...
alakítson ki a többi párt kedvezőbb "környezetet" és mögé fognak felsorakozni...
ja, hogy akkor ezen egyházak értékeit be kell emelni a programba?
hát így jártak...
Bí.

6.Lenin 2010.01.02. 20:51:22

@bee-lah:

"amúgy mindig is fucsáltam, hogy a "történelmi" egyházak miért nem nyilvánulhatnak meg politikailag..."

Mert nagyobb tömeget képesek befolyásolni,mint bármelyik párt,szerintem.

6.Lenin 2010.01.02. 21:02:31

@6.Lenin:

Hát,gondold át,ha elkötelezed magad 1 pol.irány mellett és az nem egyezik a hatalmon lévőkével,milyen jogon várnál támogatást?

Talán igaz,jobb,ha nem politizálunk(csak óvatosan).
Jobb a mindenkori betevő.Azért az előzőben is van némi igazság,na,talán.

Balt 2010.01.02. 21:05:14

@6.Lenin: "Mert nagyobb tömeget képesek befolyásolni,mint bármelyik párt,szerintem."

Tehát a többségi társadalmat képviselik. :) (Bár ugye ide számít a rom. kat., a gör. kat., a görögkeleti, a református, evangélikus éppúgy, mint az izraelita.) Nincs ezzel gond szerintem.

6.Lenin 2010.01.02. 21:13:24

@Balt:

1 pici(?)azért van.
Az igaz,a társadalom többségét képviselik(az általad felsoroltak),az is igaz nagyobb részét,mint a pártok.

Az is igaz, 1 a főnök,csak az érdekek másak és ez már okoz némi bonyodalmat.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.02. 21:51:48

Belegondoltatok már, hogy a R.K. Egyház tkp. az első GLOBALISTA intézmény?! ;)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.02. 21:54:31

@1.szolo (B.A.):

...vagy ha tetszik: nemzetek fölötti intézmény

ezt azóta is sok ideológia megirigyelte tőle: kommunista, fasiszta, globalista:o)

6.Lenin 2010.01.02. 22:57:52

Kedves Nézőink!

Ma este,a magyar társadalmat régóta izgató kérdésekről szeretnénk letépni,a tisztánlátást akadályozó, homályok fátylát.

Az első ilyen izgalmas kérdés,kik is állnak a pártok mögött,kik támogatják harcukat a hatalom megszerzéséért folytatott kemény küzdelmükben.

Első vendégünk Turultgergető Vazul a Bolhafingreszelő Zrt,vezére,köszöntöm.

Kérdésem az lenne mennyivel is támogtják a .........pártot,és mit is várnak cserébe?

Köszöntöm én is a Kedves Nézőket és a nagymamát is.
Mivel a mai elanyagiasodott világban minden pénzbe kerül,természetesen mi is pénzel támogatjuk kedvenc pártunkat.

Mennyivel is,ha szabadna?

Hát 3 vagy 4 szám,meg vagy 10 centi hosszan nullák utána,ha jól emlékszem.
Namármost, kemény harcra van kilátás.Sok polgártársunk fog a kampány során fizikailag,lelkileg,szellemileg sérülést szenvedni.Mi ezeknek a sérült polgártársainknak szeretnénk munkát biztosítani.Nagyon sok reszelőnk van.Ennek fejében az államtól,amennyiben mi nyerünk,némi anyagi támogatásban részesülni.
1-2 nullán nem fogunk össze veszni,ezt megígérem.

Nagyon szép felajánlás ez Önöktől,köszönjük.

Másik vendégünk Lottyadt Amália a Szexmunkásnők Szabad Szaksz-nek Tiszteletbeli Elnökasszonya.

Önök miben nyújtanak segítséget a kiválasztott pártnak?

Én is mindenkit!
Mint elnök úr is említette,kemény harc lesz.A megfáradt jelölt uraknak és hölgyeknek szeretnénk kellemes megnyugvást jelentő perceket nyújtani,természetesen térítés mentesen.
Cserébe csak annyit kérnék,ha nyerünk,diákolvánnyal és üdülési csekkel is lehessen az általunk nyújtott szolgáltatásokat igénybe venni.Ezeket természetesen az állam támogatni.Esetleg a korhatárt is levinnék,mondjuk 12 évre,akiket szolgálnánk és védenénk.Érett ez a mai ifjúság

Kedves Nézőink,2 szép példáját láttuk a megtisztulást jelentő kezdetnek.Holnap este várjuk a többi párt mögött állok jelentkezését is.
Nyugodalmast!
Szerintem.

2010.01.03. 09:24:32

@1.szolo (B.A.): aha, sőt, ezt tanítják is!:)

clownfish 2010.01.03. 12:09:10

@bee-lah: az a probléma, hogy egyes egyházi vezetők alpáribb stílusban és értelmezhetetlenebb mondanivalóval állnak ki a hívek elé, mint itt sokan a nickname mögül. amerikában azért működik ez, mert városonként van minimum 5 keresztény gyülekezet, amik között lehet vándorolni, ha valami nem tetszik.

6.Lenin 2010.01.03. 22:12:28

Kedves Nézőink,híreket mondunk!

Ma reggel arab terroristák felrobbantottak Izraelben 1 távközlési központot.Sok országgal megszakadt a telefon kapcsolat.

Olasz sonka készítő nagyvállalat a Hortobágyon épít 1 sertéstenyésztő telepet,ahol hatlábú sertések tenyésztésével szándékoznak foglalkozni.

Tegnapi megkezdett sorozatunkat sajnos technikai okból nem tudjuk folytatni,mivel az egyik pártot támogatókkal nem tudtuk felvenni a telefon kapcsolatot,a távközlési rendszer meghibásodása miatt.

Elnézést és jóccakát.
süti beállítások módosítása