Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'504'235 lapletöltés (2018.02.17.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (3) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (15) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

17:36

Politikai elemző vagyok, ezért – bár hiszek abban, hogy előbb-utóbb valamilyen ingatlan alapú adózásra szükség lesz majd Magyarországon – az Alkotmánybíróság mai döntése után nem bonyolódnék bele sem filozófiai, sem közgazdasági fejtegetésekbe. Egyszerűen és röviden csak felteszem ezen blog obligát kérdését: milyen hatást gyakorolhat a politikai szereplők helyzetére a vagyonadóról szóló törvény lényegi részének alkotmányellenessé nyilvánítása?

Állításom talán első hallásra meglepő: a mai határozatnak – eltérő mértékben - két nyertese van: a Fidesz és az MSZP.

Hogy az ellenzéki párt miért ünnepelhet, azt nem kell különösen részleteznem. A Fidesz elérte hangoztatott célját, a bíróság döntésével kiütötte a Bajnai-kormány nehezen kiizzadott új adónemét, ráadásul megmenekült attól a kényes politikai és gazdasági szituációtól, ami többször megerősített ígérete alapján kormányra kerülve várt volna rá a már befizetett összegek visszajuttatásával és a törvény rapid módosításával.

Talán nehezebben érthető, hogy miért gondolom a mai döntés haszonélvezőjének az MSZP-t. A szocialisták esetén a nyerés helyett persze pontosabb kármentésről beszélni: az AB döntése ugyanis megadja az esélyt, hogy tavasszal ne zúduljon rájuk olyan mértékben a választók haragja, mint ahogy akkor történt volna, ha a törvény hatályban marad. Ráadásul elsősorban éppen ott, a fővárosban verte volna ki a legjobban a biztosítékot az adóbevallások idején a rendelkezés, ahol az MSZP még valamennyire reménykedhet a sikerben, s ahol láthatóan amúgy is kampányának legtöbb erőforrását mozgósítja.

Természetesen lehet másképp is okoskodni, mondhatjuk, hogy a Fidesz-kormány ezáltal nem tudja egyrészt kampánya középpontjába állítani a kérdést, másrészt majd learatni a babérokat a törvény eltörlésével, illetve az MSZP feleslegesen szenvedte el a törvény elfogadásával jó előre a veszteségeket, s számukra most már jobb lett volna, ha hatályban marad az amúgy is viszonylag szűk kört érintő rendelkezés. Nem vitás, ezek megfontolandó érvek, de a politikai logika alapján szerintem kevésbé erősek, mint azok, amelyekről fentebb írtam.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr441704271

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Minek nézte Orbán a választókat? 2010.01.27. 21:05:04

Orbán az EP-választást az intgatlanadóról való népszavazásnak titulálta.  (vö.: inkább erről szóljon a kampány, mint Áder János nyelvtudásáról). Azonban a zemberek képviselete, mintha megbicsaklott volna az ingatlanadóról tartott parlamenti szavaz...

Trackback: Érvénytelen szavazat 2010 - Vote blank 2010 2010.01.27. 14:14:59

Érvénytelen szavazat 2010 - Vote blank 2010 Áprilisban ismét országgyűlési választásokat tartanak magyarországon.    Szerintünk, ha elmész és akármelyik pártra szavazol, azzal áldásod adod a jelenlegi politikai elitre és az elmúlt 20 évr...

Trackback: Villád, van-e? 2010.01.26. 20:17:35

A jedi lovagok úgy döntöttek, hogy az elavult, egyébként is ideiglenesnek szánt és mindenképpen változtatásra érett Alkotmány bötűjével ellentétes a vagyonadó ingatlanokra vonatkozó passzusa.Az indoklás hangsúlyozza: nem az önadózással, mint adótechnik...

Trackback: Vagyonadó nuku 2010.01.26. 19:32:48

Friss hír: az Alkotmánybíróság elmeszelte az ingatlanokra vonatkozó vagyonadó rendelkezést.Bár egyes Napok ezt cáfolják, de tudjuk, a Nap is azért kel fel, mert a kakas kukorékol.Nem volt hát hiábavaló előző bejegyzésem! Miután a korábbi kedvező hírek ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abandi 2010.01.26. 17:42:55

A szocionisták is nyertek?
Egérutat...
Legfeljebb!!!

abandi 2010.01.26. 17:48:03

@abandi:
Egyébként:
Ritka perverz tahó volt aki kitalálta -az örökösödési/vagyonszerzési adó után ( persze, a hetegizidlen megsarcolt jövedelemből)- ezt .
Kellene a hely a "pénzes" menekülteknek...

hapcika 2010.01.26. 17:53:00

Volt már az AB-nek ilyen rossz döntése, amikor 2007-ben a kórháztörvényt módósította és a végére odaírta, azt az ominózus kitételt, mely szerint az államnak kell állni minden költséget az eü.-ben. Nem folytatnak azóta a kórházak rendes gazdálkodást, még a pénzes betegeket is ingyen gyógyítják. Év végén meg síránkozik Éger vezetésével az egész szakma.

hapcika 2010.01.26. 17:54:21

@abandi: Neked is 50 millás házad van?

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.26. 17:54:26

A fidesznek ez valóban nem jó hír, mert nagy csinnadrattával eltörölhették volna az ingatlanadót kormányon, és a háttérben szépen bevezethettek volna valamit a pótlására, amiről a felhajtás elterelte volna a figyelmet.

Részükről az lenne az ésszerű, ha keresnének egy újabb hasonló témát, amit be lehet dobni gumicsontnak. Persze előbb érdemes kivárniuk, hogy a kormány mit lép az AB határozatára.

abandi 2010.01.26. 18:00:09

@agyvihar:
Bosszúból bedültik a Forintot a haverjaid...

hapcika 2010.01.26. 18:00:43

@abandi: Miért fáj neked, ha OV adót fizet a háza után? Nem kellene ekkorát benyalni neki?

sorokinV 2010.01.26. 18:00:52

Az MSZP-nek akkor kellemetlen, ha az ellenzéknek eszébe jut egy értelmes gondolat és szétüti a mostanában sokat hangoztatott "megújított, sikeres válságkezelő-szakértői kormány" vezérgondolatot, melyre a kormány és az MSZP fel kívánja fűzni a választási kampányát.

Ugyanis a vagyonadó - megint csak sikertelen, alkotmánnyal nem összeegyeztethető - tv.-i előkészítése már a "sikeres és szakértői" Bajnai csapat produktuma, így a Fidesz elkerülve az érdemi vitát (amivel csak nyerhet) az elmúlt 1 évben felépített szakmai nimbuszát (mítoszát) roppanthatja ketté.

Szal' ez csak akkor win-win szituáció, ha mind a két párt a babérok (választók) learatására törekszik a következő 1-2 hétben, míg kihűl a téma.

hapcika 2010.01.26. 18:01:53

@agyvihar: Semmit, az már a Fidesz kormány gondja.

dragi · http://digisample.hu 2010.01.26. 18:03:23

Nekem csak az volt a fura, hogy az apeh kalkulátor konzekvensen sok millió forinttal többre taksálta az ingatlanokat, mint a valódi értékük.

Ezt vidéken számtalan esetben hallottam, és sajátomon is tapasztaltam.
Tehát mondjuk ezek alapján, ha BP-en is így működött volna, és ez alapján kellett volna sokaknak fizetni, nyilván dühösek lettek volna.

Nyilván a fidesz most majd azt kezdi, hogy mi megmondtuk, hogy ...
Az mszp meg lehet, hogy megint szörnyűjujorbánvikit teszi felelőssé???
Szerintem órákon belül kiderül.

abandi 2010.01.26. 18:04:55

@hapcika:
Figyeljémá!
30MFt-os ingatlan a pesti zsidógettóban egy nagyobb romos lakás...

abandi 2010.01.26. 18:07:45

@sorokinV:
Nagyon szíp gondolatmenet...
Ellenben:
A "zalkománybírók" is félnek a lámpavastól-e....?

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.01.26. 18:09:47

Ebben a törvényben nem az volt a legmocskosabb, hogy 30 / 50 mio-ra helyezte az adózási határt, hanem az, hogy az is adózott volna, aki 30 millás ingatlanját 10-15-20 mio hitellel építette és havi 100-150-200.000 - ret törleszt.

Mert az mondom, aki zsebből kivág egy 30 millás házat az tényleg jómódú, na de a hitelt mér' adóztatták volna?

Zzoorroo 2010.01.26. 18:10:23

@dragi: nálam a kalkulátor +8 százalékos eltéréssel egészen jól lőtte be a lakásom forgalmi értékét (Bp, Erzsébetváros)

Zzoorroo 2010.01.26. 18:12:29

@közlekedési bűnöző: már megbocsáss, de aki egy 30 millás ház építésébe 20 millás hitellel vág bele (és úgy, hogy nincs semmi tartaléka, csak a majdleszvalahogyban bízik), az minimum felelőtlen.

Zzoorroo 2010.01.26. 18:14:28

@abandi: Hát nem egy luxuskégli (52 nm, elég színes szomszédság)

hapcika 2010.01.26. 18:16:06

@abandi: Ha nincs pénzed, váltsál kissebbre. Miért pont mindig a zsidók jutnak eszedbe, te is az vagy? Az írásaid után az jut eszembe, mint 2006 őszén, amit óbégattak a hajléktalanok: A mi befizetett adónkat ne lopja el Gyurcsány! Nevetséges vagy, se pénzed, lakásod másfél szoba, itt meg kiabálsz, hogy nem fizetsz ingatlanadót!

abandi 2010.01.26. 18:16:19

@Zzoorroo:
és mi van, ha csak 5 milla hiányzott, de azt devizában vette fel?
Mert bizony a "magyarállam" forinthitele még máig is rosszabb...
Biztos véletlenül!

abandi 2010.01.26. 18:17:51

@Zzoorroo:
Akkor a fehérek száma lehet a 8%-os eltérés...
Másra gondolni is kár...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.26. 18:18:46

Az a politikai haszon kérdése mellett sajnos elsikkad, hogy az országnak jó -e, hogy ezt az adót eltörlik. Még a FIDESZ-nek se jó, mert előbb-utbb rá fog kényszerülni, és akkor köpheti szemben saját magát. Megint ez a végletekben gondolkodás. Nem eltörölni kellett volna, csak kijavítani az esetleges hibáit, aés akkor meg lett volna az alap a további személyi jövedelem-adó csökkentésre.

is 2010.01.26. 18:19:35

azért megér majd egy külön posztot, hogy az lalkotmánybíróság utolsó 2-3 éves döntései akkor most mennyire tették kormányzati tényezővé. olyan értékalapú döntéseket hoztak, amik egyértelmű politikai állásfoglalások. nem elég a kormánynak a kétharmados törvények rablánca, de most még itt az alkotmánybíróság is.

mert mit mondtak most is: az a baj, hogy önbevallás van, és az APEH-nek lehet más véleménye még 5 évig. DE EZ VAN MINDEN ADÓNÁL! az SZJA-nál, a TANYA-nál, mindehol. így működik a viláőgon mindehol az adózás. önbevallasz, kijön a hatóság, és megmondja, szerinte hogy van. aztán lehet bíróságra menni, ha nem sikerül megállapodni.

én szeretném, ha nem kerülnénk meg ezt a témát.

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.01.26. 18:19:35

@Zzoorroo:

Akkor vedd a 10 millás változatot. Nem gondolom, hogy 66 % önrésszel felelőtlenség lenne....

Egyébként pedig mindegy, hogy felelőtlenség-e vagy nem. A lényeg az, hogy akkor még nagyobb az a rész, ami nem a ház használójáé, de ő fizet utána.

abandi 2010.01.26. 18:19:48

@hapcika:
Oké!
Kisebb kaliberű vasvillával kergetlek addig, amíg nem találsz magadra...

abandi 2010.01.26. 18:21:42

@Fedor:
na, a az adósságot vissza a "zsidóknak" című lemez kezd elkopni...

thehandsomest (törölt) 2010.01.26. 18:22:26

A Balaton környékén főleg Zala és Somogy) alaposan alulbecsülték az értéket, mert nem volt olyan kitétel, hogy balatonparti település, csak a megyét kellett behúzni a kalkulátorba. Nekünk emiatt -35% jött ki.

juliusbond 2010.01.26. 18:23:15

Ebben a formában az adó tényleg gáz volt.
Remélhetőleg jól szabályozva, jól kommunikálva a Fidesz bevezeti.

A fontos: nem az SZJA, ÁFA mellé kell az új adó, hanem részben helyette.
Tehát aki eddig SZJA-t fizetett, az ezután a lakása szerint egy részét ingatlanadóként fizesse. Aki meg feketén dolgozik, és/vagy feketén vásárol (ÁFA, számla nélkül), befizeti az ingatlanja után.

abandi 2010.01.26. 18:24:31

@is:
No, igen!
Végre egy polgárháború előtti utolsó:
"Na de polgártársak, hogy is van ez?" című jogosságosdi...

t a m á s 2010.01.26. 18:25:41

Fogadjuk el hogy az érdekek vezérlik a világot. Kinek az alapvető érdeke lenne az ingatlanadó mostani gyors bevezetése?

Azoknak az ingatlan-bizniszben ügyködőknek akik az így leértékelődő, az adót fizetni nem képes egyénektől féláron megvehetik a lakásokat, házakat.
Egyébként is természetesen úgy találták most ki, hogy ne legyen 100.000 hirtelen piacra kerülő panel lakás - hiszen azzal mit tudnának kezdeni. A "paloták" tulajdonosai úgyis egykönnyen kifizetik az adót. Azokat - a majdan központilag 40-50 millióra becsülhető ingatlanokat - akarják lenyúlni ami féláron komoly üzlet lesz. Vagy a HILD féle konstrukciók ahol az idős nyugdíjasok lakásaihoz jól kiszámított életjáradék formában jutnak hozzá.

A vagyonadót természetesen általában meg lehet beszélni, de MOST EZ AZ INGATLANMAFFIA TÖRVÉNYHOZÁSIG ELÉRT KEZE.

Köszönjük Alkotmánybíróság!!!

abandi 2010.01.26. 18:27:53

@juliusbond:
Bruhaha!
Lerabolták az országot és mi a kalákás parasztház építőket sarcoljuk.
Kivétel: a gipsz oroszlános rózsaszín-lilás többtornyú kulipintyók...
Mert:csak.

abandi 2010.01.26. 18:30:04

@abandi:
ja és:
Há áz csák huszonkettő tezsvírek között is!

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.26. 18:40:56

A döntés elsősorban arra mutat rá, hogy az alkotmánybíróság jóval fontosabb intézmény, mint általában látszik. Egyébként meg azok nyertek, akiknek most nem kell ingatlanadót fizetniük.

liksoft 2010.01.26. 18:42:09

Az ingatlanadó valóban elkerülhetetlen lesz. De remélem akkor kerül csak bevezetésre, ha válogathatok a munkahelyek közül, melyek becsületben és megbecsülésben (juttatásban) is biztosítják a munkám után, hogy eldönthessem 30 deka vagy fél kiló téliszalámit veszek nap mint nap. Ezen kívül a valós ár mellett az ott lakók száma, és korosztályok is számításba kerülnek. Mert azt hiszem nem lehet egy lapon említeni árban ugyanazt az ingatlant, ha út mellett van, vagy hosszú "nyeles" telek. Az sem mindegy, hogy hány család (korosztály) él egy fedél alatt. Valahol az igazságosabb felé lépve a /koponya arány talán jobb lenne, ugyanis a nagycsaládok voltak a legjobban kitéve ennek az adónak szenvedő alanyként. Pont ott, ahol a legkevésbé kéne.

Gáborral meg maximálisan egyetértek a két nyertesben. Az emberek hamar felejtenek, és a választások messze lesznek..... (relatív)

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.01.26. 18:45:31

Nem lenne az elkerülhetetlen, csak likvidálni kellene azokat, akik szétlopták az elmúlt 20 évben az országot, a vagyonukat meg elkobozni. Persze ez alkotmányos jogokba ütközik, meg demokráciában ezt nem lehet, de nekem személy szerint kezd elegem lenni az alkotmányból is meg az un. demokráciából is.

abandi 2010.01.26. 18:46:45

@latte:
Majd mulasztásos alkotmánysértésbe kelül...
Egyetsefélj, komám!
Lámpavas!!!!

pandacsökiboborján 2010.01.26. 18:48:16

az MSzP csak kapálódzik és egyre mélyebbre süllyed a saját szarában.

Spiro 2010.01.26. 18:54:35

Szerintem teljesen egzaktan le volt vezetve az értékszámítás, a korrekciós tényezőkkel és a területileg meghatározott nm árakkal.
Ezekkel a jogalkotó meghatározta az adó alapját (illetve +/- 10% eltérést engedett), amiből következik a fizetendő adó, a kulcsok használatával.

Az egy másik dolog, hogy ettől eltérhet az ingatlan piaci ára, de ez az adófizetés szempontjából érdektelen lett volna, hiszen a jogszabályban meghatározott egységár, és változókkal kellett volna mindenkinek meghatározni ingatlana értékét (és nyilván ez lett volna a maximum).

Én nem is értem az Alkotmánybíróság milyen 30-40%-os eltérésről beszél ennek tükrében.

Josef (K.) 2010.01.26. 19:04:00

Nagyjából egyetértek a bejegyzésben leírtakkal. Az AB döntésének a Fidesz és az MSZP is örülhet. Csak annyit tennék hozzá, hogy ez annyiban is segít a Fidesznek, hogy az IMF-tárgyásoknál ez a dolog már fel sem fog merülni. (Ellentétes esetben még kellett volna harcolnia valamennyit emiatt az IMF-fel.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.26. 19:05:22

illetve
a FIDESZ soha budos eletben nem vezethet be semmilyen vagyonadot
pedig lehet jol jonne a budzsenek majdan

gande 2010.01.26. 19:09:17

szerintem az egész vagyonadó több sebből vérzik.

ha valakinek 10 db 14 milliós lakása van, nem fizetne semmit, ha vki társtulajdonos 10%-ban egy 30 milliós ingatlanban. akkor fizet.

egy jövedelme nélküli gyerek, melynek 25%-tulajdonrésze van egy családi házban, az adóköteles, ha 30 millió feletti az ingatlan összértéke.

ezeket a pontokat nem vizsgálta az AB?

abandi 2010.01.26. 19:20:41

@Josef (K.):
Maga nagyon naív!
Mit gondol:
Miért kutakodnak nagy elánnal a közszolgálati-gazdasái bűnözők után???
Látszathajsza...

Josef (K.) 2010.01.26. 19:26:13

@abandi:
"Maga nagyon naív!"
Maximum naiv vagyok.

tölgyes 2010.01.26. 19:30:23

Alapjában egyetértek Török Gáborral a politikai hasznot illetően.. bár én úgy látom, hogy ha életbe marad nem lett volna az olyan kevesekre kiható mint Török gondolja... Ráadásul megint behozta volna az emberek közé a rossz lelkiismeretet, mert nyilván mindenki ki akart volna bújni az adózási teher alól.

Az AB egyhangú döntése arra utal, hogy hiába huhognak politikát a huhogók.. a politika nem játszott szerepet a döntésben. A baj az, hogy a kormány jogi-szakmai munkája 2002 óta nagyon gyenge szinvonalú. Én elképzelhetelennek tartom, hogy ne lehetne szakmai kontroll alá helyezni minden elfogadásra kerülő jogszabályt. Kellene hozzá 8-10 felkészült jogász egy főosztályba szervezve...

Trejo 2010.01.26. 19:34:18

@tölgyes: A kormány munkája 1998 óta nagyon gyenge színvonalú.

lüke 2010.01.26. 19:35:41

Ezzel mindenki vesztett.A mérgesecske:) nép nyert havi pár ezret, amit majd másképp beszednek és a felhasználásra a nagy fenekelen kútba kerül.
Hogy a két pár nyert volna? Akkor talán pártossággal kellene vádolni az alkotmány bíróságot is:)

Diocles 2010.01.26. 19:36:05

Kedves Török Gábor!

Szerintem totálisan rosszul látod azt, hogy az MSZP is nyert.

Miért? Íme:

1. a budai kerületeket érintette volna zömmel a cucc, ott meg az MSZP igencsak rosszul áll, ez nem oszt, nem szoroz.

2. a kieső 70 milliárdot (!) pótolni kell.
persze értem én, a szocik úgy gondolkodnam, hogy "utánunk az özönvíz", csakhogy az IMF aligha.
és Oszkó Péter (meg gondolom Bajnai Gordon) sem úgy akar bevonulni a történelembe, hogy az általuk benyújtott büdzsé két hét alatt megbukott, és felelőtlenül hagyták elszállni a hiányt, CSAK AZÉRT, hogy az MSZP-nek két mandátummal több jusson...
Szóval értem én az MSZP gondolkodásmódját, de kétlem, hogy ehhez Oszkó (aki nem pártpolitikus, és szakemberként még a tükörbe akar nézni) a nevét adná.

3. A döntés a Bajnai-Oszkó-féle "válságkezelés" nimbuszát is megtépázza, egy alkotmányellenes törvényre építették a büdzsét, és most egy hatalmas lyuk tátong. Eztán aligha lehet azzal virítani (ami eddig sem volt igaz), hogy az ország már sinen van.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.01.26. 19:40:37

Mindig az MSZP jön ki jól, meglátjátok...
:(

drkovax 2010.01.26. 19:40:58

@Spiro: Nem olvastad a törvényt rendesen. Az amiről beszélsz a számított érték és köszönő viszonyban sincs az adó alapjával, ami a forgalmi érték, ami egy __becsült__ adat (mert egzakt forgalmi értéke csak egy megvalósult tranzakció alapján lenne).

És ez a megsemmisítés alapjai is: a teljesen bizonytalan becslés alapján meghatározott adóalap, szinte korlátlan APEH felülbecslési jogkörrel = jogbizonytalanság.

Bizony, a Fidesznek cafatokra kell szedni azt a "szakértői nimbuszt" ...

Diocles 2010.01.26. 19:41:50

Én nem értem, hogy miért olyan biztos itt abban mindenki, hogy nem kell pótolni a 70 milliárdot, és ezt az IMF majd el is nézi, de ha mégis így volna (amit kétlek), és Oszkó is segget csinál a szájából, és Veres János babérjaira pályázik (mert ilyen szitut a pénzügyérek közül eddig csak ő vállalt be), akkor meg végképp oda a "válságkezelő" imázs, és Bajnai-Oszkó egy szintre kerül a Gyurcsány-Veres párossal, hiszen a leghülyébbek számára is nyilvánvaló, hogy a büdzsé tarthatatlan.

drkovax 2010.01.26. 19:42:46

@gande: Nem volt rá szüksége, hogy vizsgálja. Az AB gyakorlata szerint, ha talál egy okot a megsemmisítésre, többet már nem keres.

pannonfunk 2010.01.26. 19:43:59

@is: Valóban önbevallás van személyi jövedelemadónál is, node olyan még nem volt, hogy kijön az APEH, és azt mondja, hogy "a te jövedelmed nem 150000Ft/hó volt, hanem 180000Ft/hó (csak úgy, mert én azt mondom, minden féle bizonyíték nélül), és ezért most jól megbüntetlek". Ha volt egy vagyonosodási vizsgálat, hogy a minimálbéredből hogyan vettél A4-est, akkor persze megvágtak, de nem 10%-os jövedelembeli különbségre, hanem sok 100%-osra. Itt meg törvény szerint 10% volt a határ. Mindez hülye idióta vagyonkalkulátorral. 10% árkülönbség még szerencsén is múlhat, egy adásvételkor is akár 5-10%-os alkudozás lehet.

drkovax 2010.01.26. 19:47:42

@Diocles: Ez Oszkót sem fogja zavarni. Biztosan számot vetett azzal, hogy a PM funkció után hova mehet, miből él, amikor elvállalta. És tudnia kellett, hogy szakmailag/morálisan védhetetlen dolgokat is meg kell tegyen.

pannonfunk 2010.01.26. 19:48:37

Amúgy az előző posztba már írtam: jogász ismerősöm ránézett annak idején a törvényre, és azt mondta, legalább hat helyen beleköthet az Alkotmánybíróság. Benfentesek azt is tudni vélik, hogy az ingatlanadót az IMF erőltette rá a szocikra (nagyjából ennyire vagyunk függetlenek...), a szocik a hátuk közepére nem kívánták ezt, ennek megfelelően lett a törvény úgy megalkotva, hogy tuti elbukjon az Alkotmánybíróságon.

török gábor 2010.01.26. 19:49:07

@Diocles: szerintem ezek valós érvek, én csak annyit állítok, hogy politikai értelemben talán erősebbek azok, amikről írtam. még valami: kormány nem egyenlő mszp ebből a szempontból.

Spiro 2010.01.26. 19:50:23

@drkovax:
Én értem amit mondasz, de az is része volt a dolognak, ha és amennyiben az APEH kalkulátorral kiszámítod az ingatlan forgalmi értékét, és regisztrálsz, akkor azt az APEH elfogadja.

Ergo visszatértünk oda, hogy a számított érték az adó alapja.

Diocles 2010.01.26. 19:50:29

@drkovax:

Meglátjuk.
Nekem több illúzium van Oszkóval kapcsolatban (azért mégsem egy szabolcsi színesfémkereskedő), meg az IMF-fel (kétlem, hogy hagynák elúszni azért a büdzsét, hogy az MSZP-nek két mandátummal többje legyen) kapcsolatban is.

Valamit lépniük kell a hiány pótlására.

Arivistus 2010.01.26. 19:50:59

És honnan fogja a "szakértői kormány" előteremteni a kieső összeget?
Egyáltalán mekkora a kieső összeg, 50 vagy 70 mrd?

drkovax 2010.01.26. 19:51:14

@pannonfunk: Ebből azt, hogy ez direkt volt bukóra fogalmazva kétlem, de ha mégis nem azért mert ők sem akarták, hanem azért, hogy így biztosabban bukik a költségvetés júniusban (nem jön be a betervezett adó május 20-ra).

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.01.26. 19:55:09

ha fél százalékkal lejjebb viszik az alaPkamatot már az több bevételt hoz.

abandi 2010.01.26. 19:56:02

bánó és egy sereg nevű (tudjukkik), az AcionTéVeszmeszórón most sopánnkodnak a törvényhozó balfaszságán...
Bazmeg!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.26. 19:56:06

@gande:

Ha jól emlékszem, nincs igazad. Az ingatlanok értéke összeadódott (volna). De ez már múlt idő és feltételes mód.

pannonfunk 2010.01.26. 19:56:07

@liksoft: A benne lakók száma az, amit szerintem is fontos lenne figyelembe venni. Tényleg nagy egy 100 négyzetméteres lakás? Akkor is, ha öten laknak benne? Az ugye 20 négyzetméter/fő. Egy 20 négyzetméteres garzonban egyedül lakni elég necces. Persze azért 5 ember 100 négyzetméteren nem nyomorog annyira, mint egy 20-on, mert elég egy sütő, egy mosógép, stb., de 5 ember 50-60 négyzetméteren meg nyomorog, ez tapasztalat (négyen nem fértünk el 50 négyzetméteren). 60 négyzetméter felett meg vagy putri vagy ingatlanadó alá esik a lakás Budapesten.

Diocles 2010.01.26. 19:56:55

@török gábor:

nem kötözködni akarok, kedves T. Gábor, de egyetlen érvet hozol fel amellett, hogy "nyert az MSZP is",

mégpedig, hogy a fővárosban (javarészt a kőfideszes budai kerületekben) sem kell fizetni, így ott javulhatnak a szocik.
NEm látom be, hogy ez bármiben, érdemben befolyásolni az MSZP eredményét. Max. nem utcahosszal nyer Budán a Fidesz, hanem háromnegyed utcahosszal.

Ha viszont pótolni kell a bevételt, illetve ha ezt mégsem teszik, és utánam az özönvízre jáccanak, az meg a kormány szakértői-válságkezelő imázsát rombolja le, mindkettő csak rossz lehet az MSZP-nek.

(A Fidesznek szvsz nagyon rossz lett volna, ha a vagyonadóval kampányolt volna, pont ezen okok miatt, a kőfideszes budai kerületek érintettek komolyan, a többi réteg meg jóval kevésbé. Szal az inkább a Fidesz szokásos kampányhibája, hogy ezt - a többség szempontjából - marginális kérdést akarta lovagolni.)

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.26. 19:57:43

@török gábor: www.hirszerzo.hu/cikk.ingatlanado_az_mszp-nek_nincs_mit_mondania_.138135.html

Ezzel nem tudom, hogy majd hogyan lehet összegyeztetni a dolgot.

Ha a Fidesz lekommunikálja, hogy a szakértői kormány ilyen büdzsét volt képes csak összerakni, az elég nagy csapás lehet a szociknak.

drkovax 2010.01.26. 19:59:47

@Spiro: Nem. Az APEH kalkulátor két adatot szolgáltat: a számított értéket és egy becsült forgalmi értéket. Ráadásul ezt az utóbbit, ami az adó alapja, igen nagy hibaszázalékkal (igen, jellemzően +25-30% a valódi - tranzakción alapuló - forgalmi értékhez, de egyedileg akár +/- 50%-os hibával is).
Vagyis egyrészt, ha használod az APEH kalkulátort nem az adóalapot adod meg (amire a törvény kötelez), hanem valamit ex-has, másrészt jogalap nélkül több adót fizetsz, harmadrészt csak a mulasztási bírság alól mentesülsz, mert az APEH utólag a saját kalkulátorától eltérő adóalapot is jogosult megállapítani és megfizettetni az adóhiányt.
Azt senki és semmi nem ígérte, hogy az APEH kalkulátor adatát az APEH egy vizsgálatban el kell fogadja.

abandi 2010.01.26. 20:00:09

@török gábor:
" még valami: kormány nem egyenlő mszp ebből a szempontból."
Ez a szólás azért valami ördögi spirált sejtet...

MCsaba · http://alegy.blog.hu/ 2010.01.26. 20:00:13

Ki nyert ma?? Senki! Bár elviekben a Fidesznek jó a döntés, de ha később ők is bevezetnek valami hasonlót (ami értelmesen kidolgozva nem is egy rossz ötlet) akkor az MSZP ütheti őket. Ha pedig a költségvetés bukik e 70 mrd ft miatt, akkor meg a Fidesz ütheti az MSZP-t (persze mindkettőt csak verbálisan)

A végeredmény 1:1, és lett egy újabb téma a nyugdíjak mellett...

---

Idézet ma nincs?

Luxa · http://blog.luxa.hu 2010.01.26. 20:00:18

@gande: "szerintem az egész vagyonadó több sebből vérzik.

ha valakinek 10 db 14 milliós lakása van, nem fizetne semmit, ha vki társtulajdonos 10%-ban egy 30 milliós ingatlanban. akkor fizet.

egy jövedelme nélküli gyerek, melynek 25%-tulajdonrésze van egy családi házban, az adóköteles, ha 30 millió feletti az ingatlan összértéke."
Csak pontosítás végett:
- Az értékhatárok csak az első két ingatlanra vonatkoznak, utána minden ingatlan adózik.
- Az ingatlan utáni adózást bármelyik résztulajdonos (sőt azt hiszem haszonélvező is) átvállalhatja, az általad írt esetben nyilván nem a kissrác fog adózni. Egyébként tulajdonarányban adóznak. Az egyetlen szívás, ha valóban pici részed van egy nagyértékű ingatlanban, de ezt benne kellett hagyni, mert különben a százmilliós villák rögtön tíz rokonnak lettek volna szétírva.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.26. 20:00:21

@agyvihar: Hát így legfeljebb a cirkusz maradt ki a Fidesz réséről. Csendes pótlás biztos lezs, de úgy, hogy a kis lakásban lakók is durván szívjanak :/

@Judea: Most pesszimista vagy, vagy optimista?:)

pannonfunk 2010.01.26. 20:00:44

@drkovax: Na most az idei költségvetés úgy néz ki (hivatalosan), hogy az első negyedévben elköltjük a teljes hiány 75%-át, aztán a maradék 25%-ot meg a hátralevő háromnegyed évben.

Belegondolva, meg kapcsolódva az előző poszthoz, ennek egy pozitívuma van: Orbánék kénytelenek lesznek már idén az önkormányzati rendszer átalakítására, mert különben borul a bili a költségvetésben. Nem kicsit, nagyon.

drkovax 2010.01.26. 20:02:19

@Diocles:
Kár illúziókat táplálni Oszkó iránt és az IMF iránt sem. Nem fognak pótolni és az IMF nem fog hisztizni májusig, hogy "ne befolyásolja a választásokat".

hercegnö 2010.01.26. 20:03:35

idézet az elemzésből:
a mai határozatnak – eltérő mértékben - két nyertese van: a Fidesz és az MSZP.

kedves Török Gábor, nem jó jel, ha már a politikai elemzőt is figyelmeztetni kell arra, hogy ebben az országban nem csak pártok, hanem emberek is vannak.

bizony nyertesnek illene hirdetni a lakosságot, függetlenül attól, kit hogyan érintett (volna) az ingatlanadó.
a megsemmisített tv. ugyanis diszkriminatív, önkényes és jogbizonytalanságot okozó volt (lett volna), túl gyors lett volna a bevezetése, túl nagy hatalmat adott volna az apeh-nak, és még sorolhatnám. márpedig egy precedens ilyen hibákra nem csak a gazdagok
(?) kopasztása, hanem sok más előtt is utat nyithat.
így is sokan majdnem áldozatául estek egy alattomos, pénzbeszedéssel kombinált kampányfogásnak: márpedig ez aligha a legjobb irány...

van olyan forma és mérték, amelyben az ingatlandó elfogadható és el is kell fogadni, de annak SOKKAL közelebb kell állnia a közteherviseléshez, a kultúrállamokban már bizonyított mintákhoz, és a vagyon életszerű értelmezéséhez.

pannonfunk 2010.01.26. 20:05:43

@Gyurma73: Ez valóban így van, hogy maga az ingatlanadó nem egy nagy tétel a költségvetésben. Csak ha az egész költségvetés recseg-ropog már januárban, akkor minden morzsa számít. Az alapkamatot most viszik le, és a tegnapi 0.25-ös csökkenésre is morcos volt a piac. Mondjuk mára megnyugodott, de azért nem úgy van az, hogy csökkentsük az alapkamatot, mer' az jó.

pannonfunk 2010.01.26. 20:08:26

Mellesleg az is egy szép dolog volt az ex ingatlanadó törvényben, hogy 29.9 millás házzal havaj van, 30.1 millásra meg fizetsz keményen. Mindez úgy, hogy a 45 millás lépcsőnél már eszükbe jutott, hogy van sávos adózás is...

drkovax 2010.01.26. 20:08:49

@pannonfunk: Az önkormányzati rendszer bármilyen átalakítása leghamarabb jövőre hozhat bármit a konyhára.
Az átalakítás ráadásul 2/3-os...

drkovax 2010.01.26. 20:11:00

@pannonfunk: A piac Simor szövegére volt morcos, nem a csökkentésre. A DKJ-hozamokon látszik, hogy a "piac" már a következő 0,25%-ot is beárazta.

tlvajferi 2010.01.26. 20:11:06

a szocionisták az elmúlt 8 évben SEMMIT nem tettek a magyar népért

csak végigrabolták az országot

nem hoztak egyetlen törvényt, mely a magyar nép érdekeit szolgálná

csak olyan, mellyel még jobban nyomorítják

eladtak bennünket
holnap meg a háborús bűnös izraeli miniszters zónokol judapesten!

tlvajferi 2010.01.26. 20:13:06

ja, és
az elmaradt ingatlanadót a szocionista szavazóktól szedjék be!!!
meg a buzivédő szadesztől
meg a hazaáruló zsiroló ibolytól

drkovax 2010.01.26. 20:13:17

@tlvajferi: piros bögrére vagy Morvai-puszira hajtasz ?

abandi 2010.01.26. 20:13:31

@pannonfunk:
Az alapkamatot azért csökkentik, mert:
- ezzel is próbálják mársékelni a "szabad tőkeáramlás" állampapírokba történő további beszivárgását...HÁHÁHÁ...
- Közelítik a forint- és a devizahitel kamatait...HÁHÁHÁ...
VÁLASZTÁS GYÜN!!!

tlvajferi 2010.01.26. 20:14:21

ja, és
az elmaradt ingatlanadót a szocionista szavazóktól szedjék be!!!
meg a buzivédő szadesztől
meg a hazaáruló zsiroló ibolytól

kafferbivalybalamber 2010.01.26. 20:15:48

Szakértő kormányunk esmeg képtelen volt olyan törvényt hozni, amelyik ne sértené az Alkotmányt. Gratulálunk.
Remélem, a Fidesz így kampányolva csinál majd egy leltárt a hasonlóan ügyes, hozzáértő jogalkotói munkákról. Szép hosszú lesz. :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 20:24:43

A Fidesznek jó, hogy nem kellett megindokolniuk a beetetett 300 forintos szavazóiknak, hogy miért is ne fizessenek a gazdagok.
A bankárkormány szövegen felnevelt sutyerák bázis erősen csodálkozott volna, ahogy a Fidesz mentette volna a paloták népét.
A maszop pedig azért örül, mert ez egy totálisan lebutított, értelmetlen törvény lett, ami elsősorban zűrzavart képes csinálni és másodsorban pedig korrupciót.

Egyébként meg mindenki örül, mert mindegyiknek szép háza van.
Mondjuk ez nem olyan lényeges.

Én meg azért örülök, mert így megmaradt a lehetőség, amivel valszeg élni is fognak, hogy bevezessenek egy minden ingatlanra kiterjedő négyzetméteralapú adóztatást, mint más országokban.
Annak nincs becslése - colstokk elő és passz.
Nincs apelláta - ami annyi, az annyi.
Mindenkire vonatkozik - nem lehet kicsúszni alóla.
Beleraknak néhány könnyítést, mint lakók számához mért adómentes méret - ééééés kész.

tlvajferi 2010.01.26. 20:25:00

@drkovax:
se egyik, se másik

csak szeretem a hazámat!
neked hol a hazád?

tlvajferi 2010.01.26. 20:27:01

"Kiesett az ingatlanadó-bevétel: honnan pótolható ötven milliárd forint?"

jaj, hogy meg ne mondjam: a stop.hu-t üzemeltető puch maszopos kincstárnok vagyonából

simán!

.

Walter Melone (törölt) 2010.01.26. 20:29:30

@simonmondja.:

És ezzel megint a brazilok járnának jól... :-)

tölgyes 2010.01.26. 20:29:45

Az MSZP máris megmondta: ők ennek örülnek, ők ezt akarták.. VAGYIS EZEK SZERINT DIREKT ELKÚRTÁK!!! NA EZ JÓÓÓÓÓÓ!!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 20:31:29

@Walter Melone:
Sajnálom, a gyereket nem lehet kitenni a fa alá.

Diocles 2010.01.26. 20:31:32

"Az MSZP effektíve nem foglalkozik az ingatlanadó alkotmányossági fiaskójával, mert a párt országos választási bizottsága szerint a költségvetésen keletkezett lyuk betömését kényelmesebb ráhagyni a következő kabinetre. A kormányszóvivői iroda egészen szürreális közleménye szerint az Ab-döntés voltaképpen siker."
"Információink szerint az MSZP vezetői kifejezetten tartanak attól, hogy esetleg Bajnai kormányfő vagy Oszkó pénzügyminiszter az ingatlanadó eltörlése miatt kieső bevételek pótlására olyan intézkedéseket fog javasolni, amelyek rontanának a szocialisták amúgy sem rózsás választási esélyein."
www.hirszerzo.hu/cikk.nem_vicc_az_mszp-nek_nincs_mit_mondania_az_ingatlanado_elverzeserol.138135.html

na igen, erről beszéltem, Bajnai-Oszkó (+IMF) nem vállalhatja be, hogy így gondolkodjon.
Gábornak igaza van abban, hogy a kormány nem egyenlő az MSZP-vel, éppen ezért gondolom, hogy Bajnai-Oszkó tojik arra, hogy az MSZP-nek esetleg 2 mandátummal több lesz-e, és lépnek valamit a pótlásra.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 20:35:12

@Walter Melone:
Ha nem vesznek bele adómentes fejenkénti négyzetmétert, akkor meg a gyerekvállalást , vagyis a családot adóztatják.
Ezt nem tehetik meg.
Egyrészt, mert szemétség, másrészt, mert a család központi témája a magyar politikának.

Walter Melone (törölt) 2010.01.26. 20:38:09

@simonmondja.:

Persze, logikus gondolat, én is ezt vázoltam fel itthon nemrég...

Arivistus 2010.01.26. 20:38:46

@simonmondja.:
Hol élsz te?
A nyugdíjasok megvédése a központi téma.

Walter Melone (törölt) 2010.01.26. 20:39:15

@simonmondja.:

Csak mostanában kezdek én is jobbratolódni, és van mikor túl jól sikerül. ;-)

török gábor 2010.01.26. 20:40:11

@hercegnö: kedves hercegnő, vártam ezt a hozzászólást, ezért is jeleztem a bejegyzés elején, hogy ezúttal is a politikai erőtérben értelmezem a kérdést. ami nem jelenti azt, hogy a mi a jó az embereknek és mi a jó az országnak kérdések ne lennének fontosak (akár fontosabbak is), ennek a blognak viszont nem az a küldetése, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljon (én nem is lennék erre alkalmas).

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 20:40:57

@Arivistus:
Az nem is baj. Ilyen rohadt nyíltan még sosem csinálták.
Legalább végre kinyílik a csipája a sok kis csírának.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 20:42:40

@Walter Melone:
Én mindig egy helyen vagyok. Csak a pártok csúszkálnak körülöttem.
Kősziklának nem árt semmi.

Walter Melone (törölt) 2010.01.26. 20:43:08

@simonmondja.:

Ugyan, mindenki hízeleg mindenkinek.
Annyira színvonal alatti ez a mostani közbeszéd/kampány/akármi, hogy tisztára unatkozom....

tölgyes 2010.01.26. 20:44:36

@Arivistus: Valamelyik kormányközeli szóvivő szólt ilyet..:::)))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 20:45:34

@Walter Melone:
Én egy vasraverve elvezetett bizonyos képre várok, csak nem tudom, sikerül-e.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.01.26. 20:46:04

@Luxa: ha valakinek 10 db 14 milliós lakása van, nem fizetne semmit, ha vki társtulajdonos"
a 3. már 0 forinttól adózott volna!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.01.26. 20:47:53

@pannonfunk: Akkor gondolhatod hogy másfél éve amikor 11 százalékra ment fölt az alapkamat mennyibe került az országnak.
ez a kiesés ahhoz képest aprópénz.

Straight 2010.01.26. 20:49:34

Reklám.

Magyarország.
-Egy hely ahol az emberek elhiszik hogy egy mszp-s politikus csinál is valamit.
-Egy nemzet ami elhiszi hogy a Fidesz pénzt fog osztani.
-Egy ország ahol elhiszik hogy a jobbik nem rasszista és a gárda nem fog senkit sem bántani.
-Egy világ ahol bármennyit lehet ígérni.
-Ahol elhiszik hogy el lehet 70% nem dolgozót tartani.
-Ahol a felelősségre vonástól nem kell félni.

Jöjjön politikusnak magyarországra.

Az új garnitúra politikai konzorcium felvételt hirdet pártelnök és frakcióvezetői posztokra a szervezés alatt lévő 4 új pártra cégünk már elhasználódott garnitúrájának lecserélése céljából
A pártelnöki postok mellé első osztályú marketinges gárdát biztosítunk.
A Frakcióvezetői állás mellé statisztákat biztosítunk.

Amit ajánlunk
"Self Salary Management" (ssm)
"Dynamic promis communication management and explanation system managing" (dpc-e managing)

Feltételek
Magyar nyelvvizsga vagy készség szintű magyar tudás.
Legalább elégséges szintű érettségi vizsga az alábbi tárgyakból.
Magyar Irodalom
Alap fokú színművészeti ismeretek.

Arivistus 2010.01.26. 20:49:52

@tölgyes:
Nagyon kíváncsi vagyok a reakciójukra. Hogy lehet ezt lekommunikálni? Szerintem sehogy.

Bár lehet az is hogy egyszerűen nem reagálnak rá. Ki hozott olyan szabályt hogy mindenre kell reagálni? Ráadásul pont most amikor minden erejüket leköti a nyugdíjashülyítés.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.01.26. 20:53:42

@abandi: a hitelkamatoknak nem sok köze van az alapkamatokhoz,viszont abetétesek kevesebbet kapnak ergo nő a bankok nyereségessége.

rockjano 2010.01.26. 21:03:30

A költségvetési hiányt 3,8-ról felviszi 4%-ra (40 milliárd)...Nem egy nagy dolog őszintén

(szerintem messze nem folyt volna be akkora pénz belőle). A Fidesz nem kampányolhat vele, az mszp meg nem demagogizálhat vele.

Ki nyert: ÉN

(valszeg több százezret kellett volna fizetnem :-)

Szóval én ma örülök. De közben azt is tudom hogy elöbb-utóbb lesz központi ingatlanadó is.

Nálunk most is van és nem is kevés de aki itt lakik (ide folyik be a személyi jövedelemadója + vállalkozási adója) az kap 99% kedvezményt így csak pár ezer Ft évente!!!

Ingatlanadó maradjon helyi adó, helyi elbírálásban, helyi elköltéssel ha nagyon muszáj kivetik helyileg úgyis de akkor több értelmét látja az ember.

Ha az iskola felújítására kell akkor az sokkal jobban elfogadható mindenki számára.

tlvajferi 2010.01.26. 21:04:11

jó kezekben az ország:

"Kétmilliárd dolláros a magyar kötvénykibocsátási ajánlat, 2,65 százalékpontos ajánlati felárral az azonos futamidejű, tízéves amerikai kincstárjegy felett - közölték kedd este, a New York-i árazás előtt londoni források.

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. előző nap megbízta a Citigroupot és a Deutsche Bankot tízéves, amerikai dollárban jegyzett, benchmark kötvénykibocsátás megszervezésére."

csak a becsődölt lehman brothers hiányzik...meg a morganstanley :-)))

papika 2010.01.26. 21:07:40

Ha átment volna, Lendvai Ildi tartott volna egy sajtótájékoztatót: rájött, miből akarja pótolni a fidesz a vagyonadó eltörlése miatt kieső költségvetési bevételt: hát a nyugdíjak csökkentéséből. És lökhette volna, hogy az alkotmánybíróság sem talált semmi kifogást, hogy a rózsadombiak is fizessenek a kasszába, de Orbán Viktor megvédi őket, és kifizetteti ezt a pénzt a nyugdíjasokkal.
Ehelyett mást kell most kitalálni.
Egyértelműen az mszp vesztett, szerintem.

tlvajferi 2010.01.26. 21:09:59

Lendvai Ildikó: "utálom akorrupciót, mert ráment az mszp"

Én: "utálom az mszp-t, mert a fideszre kell szavazzak miatta !"

hercegnö 2010.01.26. 21:10:07

@török gábor:
kedves Török Gábor,
én viszont ennél "elemzősebb" választ vártam (if anything at all), a pártokra ugyanis emberek szavaznak, értékválasztásos alapon. ilyenformán aki a pártokkal foglalkozik, kénytelen a szavazóikkal is. gondolom én, persze

barli 2010.01.26. 21:19:33

elmondaná nekem valaki, hogy mivel indokolták annak idején az ingatlanadó bevezetését?
Mert ha a feketepénzböl épitöt megbüntetik az ok, de a leadózott, vagy még meg sem lévö pénzböl megvett ingatlan utan fizettetni, na hát az nem tünik túl kósernek.
A másik kérdésem az lenne, hogy miért mondja minden harmadik hozzászóló hogy egyszer majd ugyis be kell vezetni? Miért, jönnek az oroszok?
szvsz a cuclib sem gondolta ezt komolyan, de arra jo volt, hogy hamarabb bedöljön a költségvetésa választások után

pannonfunk 2010.01.26. 21:26:12

@Gyurma73: Egy szóval nem mondtam, hogy nem örülök az alapkamat-csökkentésnek. Az kifejezetten pozitív, ha a piac már a további csökkentést is beárazta. Amúgy a költségvetésbe is belekalkulálták ezt, vagy minden csökkentéssel plusz pénzhez jut a kormány?

tlvajferi 2010.01.26. 21:26:49

@barli:
pedig az ingatlanadó egy "kóser" adó:
a "kóser"országokban imádják kivetni
:-)))

Don_Pipita 2010.01.26. 21:28:06

Hello!

Ha van egy 70 milliós ingatlan aminél öt tulajdonos van ugyanannyi arányban, annak kellett volna fizetnie?
Válaszokat előre is köszönöm

rockjano 2010.01.26. 21:31:44

@Don_Pipita: Szerintem igen. Akárhány tulajdonos van az érték az ingatlanhoz tartozik, kérdés hogy osztatlan ingatlan-e?

Más egy társasház. Pl. egy lakótelepi ház összes lehet 70 milla fölött lakásonként soha.

De ha osztatlan akkor kellett volna fizetni utána gondolom tulajdoni arány megosztás alapján

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 21:32:57

@barli:
Azért kell ingatlanadó, mert a magyarok túl sok pénzüket fektetik a házaikba, ami döglött befektetés.
Ha úgy adózva lenne, mint a munka, vagy az iparűzés, egyebek, akkor nem döglene bele minden pénzünk a ház glancolásába.
Esetleg vennénk belőle egy kis üzemet, vagy akármit.
Szóval a gazdaság kedvéért - hogy felpörögjön.
Csak második cél, hogy a fekete jövedelmeket mégiscsak kissé adó alá vonja - legalább utólag.

Spiro 2010.01.26. 21:33:17

@drkovax:
Ezt is értem, de a lakó nyilván tisztában van a lakása forgalmi értékével és ezt próbálja bevallani.

Azt gondolom nem feltételezzük, hogy az APEH valami védhetetlen értéket próbál valakire ráerőszakolni (ami bíróság elött nem áll meg).

Továbbá az ingatlan esetében a vagyonszerzési illetéket esetén is van értékmegállapító szerepköre az APEH-nek (hiszen az Illetékhivatalokat is az APEH-ba integrálták), ezért viszonylag flott adatbázissal és ingatlan értékekkel rendelkezhet az APEH akár utcára, házra lebontva is.

Szóval az egész csak a szavak csavargatása.

barli 2010.01.26. 21:37:24

@Spiro:
ugyan már tárgytalan, de az apehnek garanciát kellett volna vállalnia arra, hogy megveszi annyiért az ingatlant, amennyire ö tartja.

tölgyes 2010.01.26. 21:38:06

@Arivistus: Nyilván summantani fognak..de a dolog nem olyan egyszerű. Jön az IMF és nekik valamit mondani kellene... ezek azok a dolgok ami miatt külföldön is hiteltelenek..mert nem tudják megcsinálni amit akarnak.. akkor meg miért ragaszkodnak a hatalomhoz.. immár négy éve, mióta kiderültek a disznóságaik

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.01.26. 21:39:00

70 milliárd tátongó lyuk lenne a magyar költségvetésben, mint ahogy azt valaki fentebb említette? Szerintem ez a magyar éves költségvetés 1, max 1,5 % -a, ami simán kipótolható mindenféle szükségalapokból. Nem egy nagy probléma....

rockjano 2010.01.26. 21:43:28

@tölgyes: Nyugi tölgyes az IMF-el már vityáék fognak boxolni és az sem lesz könnyű menet :-)))

pannonfunk 2010.01.26. 21:45:56

@simonmondja.: Ez így dettó hülyeség. Ha nem az én tulajdonomban lenne a lakásom, akkor is lenne valakiében. Most attól, hogy eladom a lakásom, hogyan pörgetem fel a gazdaságot?

Mástészt meg eddig is volt vagyonosodási vizsgálat, és meg lehetett büntetni azt, aki minimálbérből vett lakást. Aki viszont fillérre igazolni tudja, hogy miből vette a lakását, azt miért adóztatják meg utólag is?

pannonfunk 2010.01.26. 21:48:46

@barli: Állítólag az IMF erőltette.

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.01.26. 21:49:04

@pannonfunk: arról nem beszélve, hogy az igazi nagy lopásból és adócsalásból származó vagyonok nem is Magyarország területén vannak, hanem valahol a tengerparton yacht és nyaraló formájában,...

parázsdarász (törölt) 2010.01.26. 21:50:24

@Don_Pipita:

Szerintem nem.
Bár egyértelműen az APEH honlapján sem derül ki, de az én értelmezésem szerint az ingatlanadó mértéke a tulajdonosok számától függött volna.
Tehát: 70.000.000/5 nem esett volna bele.
Ha rosszul tudom, én is várom a helyesbítést.
Köszönöm.

rockjano 2010.01.26. 21:51:33

@pannonfunk: És akkor ott van még az öröklés.

Amikor a Rózsadombra költöztek apámék (most már másutt lakom) 60-as évek eleje, a szomszédban egy bácsi szamárral szántott!!! Busz nem jött fel, áram, víz volt de se csatorna se gáz. Anyámék fél gyerekkoromban fával fűtöttek kemencében, telente én vágtam a fát :-), emlékszem.

Most egy telek ott 150 milla... szép nem???

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 21:55:07

@pannonfunk:
Hát például ha van egy harmincmilliós hiteled, akkor azon vehetsz egy boltot egy bevásárlóközpontban, amiből megoldod a családod eltartását és egyúttal az öregkorodra is biztos bevételt igér - mellesleg foglalkoztat.
(lehet más is, mint bolt)
Viszont ha lakást veszel belőle, akkor az csak viszi a pénzt, egész életedben a lakásra kereshetsz, talán már másra nem is marad, és öregkorodra az állami nyugdíjadból akarod majd a kéglit siránkozva eltartani.

Második kérdésedre:
Nem utólag......folyamatosan.
Miért annak mi értelme van, hogy a megadóztatott pénzedből veszed a kenyeret, amit szintén megadóztatnak. Ilyen - nem fizetünk kétszer - marhaságokat nem érdemes agyalni, mert annyiszor fizetünk, akárhányszor megmozdulunk, vagy megmozdítjuk a pénzt.
Ezért szar, hogy az egész ország hodályokba temeti a pénzét, aztán megfagy benne, mert nincs munkahely.

Don_Pipita 2010.01.26. 22:01:19

@simonmondja.: Szerintem nem mindenki boltmanager akar lenni. Jó sok bolt menne tönkre, ha mindenki így tenne.

Amúgy én azt vettem észre, hogy nagyon sok többgyerekes apának az az élete műve,hogy 30as évei elején 40es kezdetén az 4,5(esetleg több) fős családját beköltözteti egy szép nagy házba, persze vállalva, hogy maradék életében jelentős összegeket fizet ki havonta törlesztésre.

Don_Pipita 2010.01.26. 22:05:19

@simonmondja.: Vagy akármi másba, hidd el akinek nincs egy minnimális érzéke a befgektetésekhez(és hát többségünknek nincsen) nagyon hamar elfolyik az a pénz

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 22:07:01

@Don_Pipita:
Pedig vehetne belőle egy családi üzletet is.
Egy negyven fölöttinek az alkalmazotti lét nem egy életbiztosítás.
A családi üzletben pedig a gyerekek kezdhetnék a karrierjüket.
Első munkahelyet sem könnyű találni.

És bolt alatt bármit érthetsz - gumijavítót, gyárat, benzinkutat, malmot, sajtüzemet, nyomdát, vagy bármit, amihez értesz, vagy amiben üzletet látsz.

pannonfunk 2010.01.26. 22:07:30

@simonmondja.: "Hát például ha van egy harmincmilliós hiteled, akkor azon vehetsz egy boltot egy bevásárlóközpontban" Aztán a bolt becsődöl, aztán se pénz, se kégli, csak az adósság, mehetek a híd alá csövezni. Remek kilátások.

Ahhoz, hogy az emberek bele merjenek vágni bármibe, kiszámíthatóság kellene. Ott nincs kiszámíthatóság, ahol leviszik az ÁFÁ-t 20%-ra, majd mégis visszaviszik, egyszer bevezetik az EVÁ-t, aztán taccsravágják, hoznak egy ötéves adótörvényt, majd visszavonják... És az ember meg vállalkozzon, 30 millát kockáztasson befektetésben. Aha.

Balt 2010.01.26. 22:09:30

Szerintem ez így (hogy ti. az MSZP számára is "siker") eléggé kifordított logika. Ezt nem lesz könnyű pozitív módon kommunikálni - lám, talán ma még nem is volt MSZP visszhang -, legbölcsebb, ha szépen lapítanak. Remélem a Fidesz ezúttal nem teszi!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 22:10:03

@Don_Pipita:
De ha lakásba megy, akkor fölzabálja minden kereseted és nem hozza vissza az árát.

Don_Pipita 2010.01.26. 22:11:43

@simonmondja.: És ha a befektetések többsége bejönne, Mo lenne a kis és középvállalatok mekkája

Balt 2010.01.26. 22:11:51

@abandi: "Bosszúból bedültik a Forintot a haverjaid..."

Ez benne lesz (van) a pakliban...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 22:14:00

@pannonfunk:
A boltokra sorbanállnak a vevők, a lakásokat meg évek alatt sem lehet eladni.
Egyébként ha bérlőt keresel bele, akkor munka nélkül is eltart.
A lakáskiadás nem tudom mennyire jó üzlet, de én félnék a kirakhatatlan bérlő esetétől.

pannonfunk 2010.01.26. 22:16:02

@simonmondja.: De, ott lesz. A lakásban. Ami még mindig több, mint egy befuccsolt vállalkozás után egy hálózsák a Margit híd alatt...

pannonfunk 2010.01.26. 22:19:50

@simonmondja.: Attól függ hol. Budán tavaly eladtam egy lakást másfél hónap alatt. Ingatlanközvetítő nélkül. Állítólag most rosszabb a helyzet. Négy hónap? Én kirakhatalan bérlőtől nem félnék. Csúnyán tudok nézni, ha muszáj :P

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 22:22:24

@pannonfunk:
Jó, ahogy akarod, de ha minden pénzünk nagy és még nagyobb gázzal fűtött házakra fog elcsesződni, akkor ne csodálkozzunk, hogy nem lesz egy darab munkahely sem és a házakat krumpiáron fogják a végén adni.

dzsaszper 2010.01.26. 22:22:24

@papika: ezzel egyetértek. Nyilván megpróbálnak minél jobban kijönni a helyzetből. és itt jön képbe a bejegyzés tartalma -- de az szerintem már csak "veszteségminimalizálás"

Balt 2010.01.26. 22:24:55

@is: "nem elég a kormánynak a kétharmados törvények rablánca, de most még itt az alkotmánybíróság is."

Már megint fordítva ültök a lovon. (Vagy mindig?) :))

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.26. 22:25:50

az AB határozat kb. 30 oldal. valaki elolvasta? mert gondolom nem csak az itt ismételt frázisokon alapul.

smartdrive 2010.01.26. 22:26:40

egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogyan lehetséges, hogy vannak kormányok, amelyeket újraválasztanak

dzsaszper 2010.01.26. 22:26:43

@papika: ezzel egyetértek. nyilván ők is igyekeznek jól kijönni a dologból, és itt jön képbe a blogbejegyzés tartalma -- de ez szerintem csak "veszteségminimalizálás" az mszp részéről.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 22:26:50

@pannonfunk:
Szép munka. A csúnyanézés már magában egy biznisz.

Balt 2010.01.26. 22:27:38

@t a m á s: "Kinek az alapvető érdeke lenne az ingatlanadó mostani gyors bevezetése?

Azoknak az ingatlan-bizniszben ügyködőknek akik az így leértékelődő, az adót fizetni nem képes egyénektől féláron megvehetik a lakásokat, házakat."

Bezony! Ugrásra készen dörzsölte a kezét az ingatlanmaffia. Hát ez nem (sem) jött össze...

pannonfunk 2010.01.26. 22:28:08

@simonmondja.: Ma Magyarországon a lakosság többsége saját tulajdonában levő lakásban lakik, a népesség meg fogy. Ergo, a bérelt lakások száma akkor növekedhet csak, ha az emberek kiköltöznek a saját tulajdonú lakásaikból (eladják) és bérelt lakásokba költöznek. Ahhoz, hogy eladják a lakásaikat, valakinek meg kell vennie. Namost, aki megveszi ezeket, annak hol az üzlet? Mert miért ne fektetné a vevő a pénzét közvetlenül abba, amibe a lakásától megvált ex-tulajnak kellene, szerinted?

pannonfunk 2010.01.26. 22:28:58

@Balt: Hm, egyszerre írtunk valami hasonlót, ld. előző kommentem...

Idet 2010.01.26. 22:33:46

@simonmondja.: A közállampolgár járt jól. Például én. A nyavalyás 74 négyzetméterem is ingatlan, és a baromi méretű rezsi mellett (NEM pazarlok!) még adót is fizessek a lakótelepi luxusomért? Glancolásnak számít a szigetelés és az új nyílászárók? Meg a fűtés mérése (hozzávaló szerkentyűk)?

dzsaszper 2010.01.26. 22:35:04

@török.gábor: arra volnék kíváncsi, mint politológus mit gondolsz László Csaba már-már hisztérikus reakcióiról? Engem ez egy olyan szituációra emlékeztet, mint amikor egy nem orvos családtag szidja a sebészt, hogy nem kellett volna akkorát kimetszenie...

Amennyire értem, az AB a nagyértékű lakóingatlanok adójának adóalapját (önadózásn alapuló forgalmi érték) találta alkotmányellenesnek. Ott hagyhatta volna a többi passzust úgy, hogy nincs meghatározva, mi az adó alapja, csak nem lett volna sok értelme.

Ami meg a családi pótlékot illeti, amennyire értem, nem a családi pótlék adóalapba vonása volt a fő probléma, hanem az, hogy a családi pótlékot 50%-50% kellett volna a két szülő adózza. Amennyire értem, ezt találták alkotmányellenes hátrányos megkülönböztetésnek, és ezért emlegették, hogy ha családi adózás is lenne, akkor még ez is rendben lenne... ehhez kell hozzátenni azt, hogy az AB-nek egyetlen eszköze van, a törlés. Úgy voltak megfogalmazva a szabályok, hogy értelmesen egyben lehetett törölni.

dzsaszper 2010.01.26. 22:36:04

bocs az előző kétszeri kommentért, hülyéskedett a böngészőm...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 22:37:06

@pannonfunk:
Ez már valami iskolai logika.
Ami értéktelen, az az. Nincs mese.
Ha pedig nem lesz elég munkahely, akkor feldughatjuk a lakásokat, mert eladhatatlanok lesznek, hiába raktunk beléjük harmincmilát és húsz évet.
Olyan helyen, ahol csak a szél fütyül - hiába áll a ház, csak a farkasok köröznek körülötte.
Ahogy a költő mondaná.

Balt 2010.01.26. 22:38:33

@Trejo: "A kormány munkája 1998 óta nagyon gyenge színvonalú."

Majd Radala jól megaszongya adatolva, de addig: Azt a szerény körülményt ne hallgassuk el, hogy az Orbán-kormány idején talán csak egy törvénytervezet bizonyult alkotmányellenesnek az AB előtt (arról is maga a kormány kért normakontrollt), a ballib kormányoknak pedig több tucat törvénye bizonyult alkotmányellenesnek, sőt, azt a szemérmetlenséget is megengedték maguknak (a vizitdíj-törvénnyel), hogy Sólyom visszautalta megfontolásra (ahelyett, hogy rögtön az AB-hez ment volna), aztán a kormány változatlanul elfogadta újra. (Hogy aztán 3 hónap múlva ugyanúgy egyhangúlag visszavonja a népszavazás után... :)))

pannonfunk 2010.01.26. 22:44:41

@simonmondja.: Ez viszont még nem is iskolai logika, hanem hatásvadász metafora. Metaforákkal értelmetlen vitatkozni, mert erre én is mondhatnám, hogy "a magyar név megint szép lesz", és pl. ezzel próbálnám meg eladni a saját álláspontomat.

Nem látom, hogy a jelenlegi helyzetben a gazdaságot miért az segítené, ha mindenki eladná a lakását. Eladni akkor lehet, ha valaki megveszi. Ahhoz pénz kell, és azt a pénzt meg bele lehetne forgatni közvetlenül a gazdasába.

pannonfunk 2010.01.26. 22:46:24

@simonmondja.: Közben elnyelte a kommentemet a blogmotor. Mindegy, amit írsz itt, az metafora, metaforákkal nem vitatkozni kell, hanem metaforákkal válaszolni.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.01.26. 22:48:49

Lapátra tették siklósi fideszeseket
Feloszlatta a Fidesz a párt legnagyobb létszámú baranyai szervezetét. A siklósi fideszesek akkor kerültek nyílt ellentétbe a pártvezetéssel, amikor nem támogatták Tiffán Zsolt, villányi borász képviselőjelöltségét, hanem a jelenlegi honatya, Kékkői Zoltán megtartása mellett kardoskodtak. A siklósiak szerint azonban ennél többről van szó: szembe mentek a szocialista városvezetés nagyberuházásával, amelyről számukra csak később derült ki, hogy a Fidesz regionális igazgató üzlettársának érdekeltségébe tartozik.

Szalai szerint azonban néhány hónapja derült ki számukra, hogy szocialista városvezetés projektjét a Fidesz regionális igazgatója, BÁNKI ERIK üzlettársa építi.
A beruházó cég, az Aquaplus vezetőjének van egy közös vállalkozása Bánkival, ráadásul az előkészítő tanulmányt is Bánki unokatestvérének tanácsadó cége készítette.

Lopjál, csaljál, simlizz politikus!

HALLGASS A ZSEBEDRE, SZAVAZZ A FIDESZRE!

Balt 2010.01.26. 22:48:59

@Spiro: "amennyiben az APEH kalkulátorral kiszámítod az ingatlan forgalmi értékét, és regisztrálsz, akkor azt az APEH elfogadja."

Szó sincs róla (ill. már múlt időben: szó sem volt...), csak az adóbírságtól volt kénytelen eltekinteni, a különbözetet kérhette (gondolom kamatostul).

Idet 2010.01.26. 22:49:48

És még a bérlakásokhoz: a mai jövedelmi viszonyok mellett leginkább külföldi, időlegesen itt tartózkodó állampolgárok engedhetik meg maguknak.
Ha egy magyar család megengedhet magának normális helyen normális bérlakást, az sajátot is megengedhet, és nem fogja a pénzt havonta marékkal az ablakon lakbérre kidobálni.
Történelmünk alaposan a fejünkbe verte, hogy ha valami - úgy ahogy - biztos, az a saját tulajdon. Mai viszonyaink nemigen igyekeznek leszoktatni bennünket erről a berögzülésről.

Balt 2010.01.26. 22:52:00

@Arivistus: "Egyáltalán mekkora a kieső összeg, 50 vagy 70 mrd?"

A vagyonadóból 50 milliárd forint bevételre számított a kormány, ám a tételes eho eltörlése ennél valamivel nagyobb bevételkieséssel, körülbelül 60-70 milliárd forint kieséssel járt volna.

Ha az AB a teljes vagyonadótörvényt megsemmisítette volna, akkor a költségvetés még jól is járt volna, hiszen az egyenleg nem romlott volna 10-20 milliárd forinttal. Ám mivel az AB csak a lakóingatlanos részt semmisítette meg, a tételes eho eltörlése érvényben marad, így a költségvetés egyenlege a döntés miatt durván 60-70 milliárd forinttal romlik (a vízi, légi járművek és a nagy teljesítményű autókból alig számított bevételre a kabinet).

index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/26/az_ab_eltorolte_a_vagyonadot/

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.26. 22:53:10

@pannonfunk:
Ja, de nem kéne mindenkinek eladni.
Mikor mondtam ilyet?
De ez a sok eladósodott - 800 ezer? - család is egy-két törvény hatására vett házat - például a szocpol.
Nem azért, mert hajléktalanok voltak és a híd alatt már fáztak.

Balt 2010.01.26. 22:53:19

@drkovax: "így biztosabban bukik a költségvetés júniusban (nem jön be a betervezett adó május 20-ra"

Viszont akkor még kb. ők adják az ügyvezető kormányt...

Idet 2010.01.26. 22:58:49

@Spiro, bocsáss meg, csak nagyon kíváncsi vagyok, te az "Ikszek", "Jégmadár" stb. Spiró vagy?

Balt 2010.01.26. 22:58:52

@br: @drkovax: "Nem vicc: az MSZP-nek "nincs mit mondania" az ingatlanadó elvérzéséről

Az MSZP effektíve nem foglalkozik az ingatlanadó alkotmányossági fiaskójával, mert a párt országos választási bizottsága szerint a költségvetésen keletkezett lyuk betömését kényelmesebb ráhagyni a következő kabinetre. A kormányszóvivői iroda egészen szürreális közleménye szerint az Ab-döntés voltaképpen siker."

Ez tényleg komoly. Na, ez lesz a "sikerpropaganda"...? :))

papika 2010.01.26. 23:00:23

@dzsaszper:

Nekem az a legfurcsább, hogy miért kérdezik meg?
László Csaba akkora szakember, hát ő volt a 100 napos program pénzügyminisztere, a pénzszórás felügyelője. És mint KPMG igazgató vagy mi (hogy került oda?) nyilatkozik. Tiszta röhej, hogy bárki bármiről is megkérdezi. Mondjuk arról lehetne, hogy nincs-e lelkiismeret-furdalása az iszonyat pénzszórástól-eladósítástól, amit csinált a megykóval.

Balt 2010.01.26. 23:00:37

Ezek teljesen készen vannak: :))

"Információink szerint az [MSZP] OVB egyik tagja amellett érvelt, hogy a két hét múlva Magyarországra érkező IMF-delegáció előtt mindenképpen magyarázatot kell adni a történtekre, és mondani kell arról is valamit, hogy a kormány honnan szándékozik pótolni a kieső költségvetési bevételeket, de ez az álláspont kisebbségben maradt a testületben.

Információink szerint az MSZP vezetői kifejezetten tartanak attól, hogy esetleg Bajnai kormányfő vagy Oszkó pénzügyminiszter az ingatlanadó eltörlése miatt kieső bevételek pótlására olyan intézkedéseket fog javasolni, amelyek rontanának a szocialisták amúgy sem rózsás választási esélyein."

jardel 2010.01.26. 23:03:55

Mindenesetre az AB tagok biztos nyertek az AB döntésével. Gondolom nézegették az alkotmányt egy darabig, aztán kipróbálták a kalkulátort.

Galván_Tivadar 2010.01.26. 23:07:29

Egy olyan vagyonadó elfogadható lenne (számomra), ami nem egy n+1-edik adónem (ahol N tart a végtelenhez) és nem a becsületesen/rendesen adózókat sújtja mégjobban, hanem azokra ró terhet, akik eddig kibújtak a fizetés alól. Ha pl az SZJA-ból le lehetne írni és megfelelően leszabályoznák benne azt, hogy aki pl elveszti az állását (és emiatt egy időre befizetőből eltartottá válik) az kapjon türelmi időt, ráadásul mindezt úgy, hogy ezzel ne nyissanak kiskaput az ügyeskedőknek. A jelenlegi adórendszer és adómorál mellett persze az általam felvázolt mód nemcsak a tehetősebb adóelkerülőket, hanem a kényszerből szürkén munkát vállalókat is -önhibájukon kívül, a munkáltatójuknak kiszolgáltatva- kellemetlen helyzetbe hozná. Szabályozni kéne a nyugdíjas tulajdonos problémáját is. Nagyon jól átgondolva, alaposan, minden részletre odafigyelve még elfogadható is lehetne egy ilyen jellegű adónem, de mostanában sajnos egyre több példa van arra, hogy úgy szavaz meg törvényeket az OGY, hogy azokat nemhogy érdemi szakmai vitára nem bocsájtották, de még át sem olvasta senki, mert hemzsegnek a félrefordításoktól (EU jogharmonizáció) és az ellentmondásoktól.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.26. 23:07:36

@jardel: OTT a PONT!

Tényleg, mi van, ha az alkotmánybírák nem óhajtanak fizetni, inka radíroznak?!

((CC: Valódi változás kell IDE!))

MCsaba · http://alegy.blog.hu/ 2010.01.26. 23:08:25

@Balt: Hát igen az IMF diktálhat - bár az MSZP-n ez már nem rontana sokat (és rákenhetik a Fideszre)

Idet 2010.01.26. 23:18:51

@Spiro: Föntebb megkérdeztem, hogy az a Spiro vagy-e, biztosan kiszálltál már, de ha nem, és ha az a Spiró vagy, csak szeretném megköszönni az összes eddig írt könyvedet, és az Isten szerelmére, abba ne hagyd!!!
Ha valaki más vagy, akkor bocs a zargatásért!

Balt 2010.01.26. 23:19:01

@Don_Pipita: "Ha van egy 70 milliós ingatlan aminél öt tulajdonos van ugyanannyi arányban, annak kellett volna fizetnie?"

Miazhogynagyonis!

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.01.26. 23:20:25

Az a legszebb ebben a dologban, hogy a magyar államigazgatás már másodszor ki magából ilyen silány minőségű törvénycikkelyeket KÖZPÉNZEN! Tekintve a jogalkotás komplikált menetét, ideje lenne megrendelni 100-200 tisztánlátó szemüveget a jogász urak és hölgyek számára, vagy kézrecsapó eszközt azon politikusok részére, akik belekotyognak a jogászok szakmájába. Csak azt nem tudom, a kettő közül melyik verzió a szomorúbb/félelmetesebb.

Balt 2010.01.26. 23:21:48

@simonmondja.: "Ha úgy adózva lenne, mint a munka, vagy az iparűzés, egyebek, akkor nem döglene bele minden pénzünk a ház glancolásába.
Esetleg vennénk belőle egy kis üzemet, vagy akármit.
Szóval a gazdaság kedvéért - hogy felpörögjön."

Hát igen, a sok 80 éves özvegy mamóka a 100 m2-es körfolyosós lakásban pont most akart volna vállalkozni...

Balt 2010.01.26. 23:25:01

@közlekedési bűnöző: "70 milliárd tátongó lyuk lenne a magyar költségvetésben, mint ahogy azt valaki fentebb említette? Szerintem ez a magyar éves költségvetés 1, max 1,5 % -a, ami simán kipótolható mindenféle szükségalapokból. Nem egy nagy probléma...."

Akkor meg mire volt jó ez a nagy izmozás? Vagy remek (egyelőre Werber nélküli) kampánystratégia része volt, hogy a kampány startjánál bukják el az AB előtt...? :)))

Balt 2010.01.26. 23:25:59

@rockjano: "Nyugi tölgyes az IMF-el már vityáék fognak boxolni és az sem lesz könnyű menet :-)))"

Nyugi, Oszkó a minap mondta, hogy immár nem szorulunk az IMF-re. Nem hiszel neki? :))

Balt 2010.01.26. 23:27:20

@pannonfunk: "Ez így dettó hülyeség. Ha nem az én tulajdonomban lenne a lakásom, akkor is lenne valakiében. Most attól, hogy eladom a lakásom, hogyan pörgetem fel a gazdaságot?"

Pedig milyen jól jött volna óccsó pártirodának!... :)

Balt 2010.01.26. 23:29:00

@parázsdarázs: "az én értelmezésem szerint az ingatlanadó mértéke a tulajdonosok számától függött volna.
Tehát: 70.000.000/5 nem esett volna bele.
Ha rosszul tudom, én is várom a helyesbítést."

Rosszul tudod. Tulajdoni arányban adóköteles (lett volna) minden 30m Ft fölötti lakóingatlan...

Balt 2010.01.26. 23:31:38

@simonmondja.: "és öregkorodra az állami nyugdíjadból akarod majd a kéglit siránkozva eltartani."

Ez igen! Remek perspektíva! Tehát a kívánatos cél az elfekvő, lehetőleg örökös nélkül, hogy az államra szálljon az ingatlan...

jardel 2010.01.26. 23:32:47

@bonbear 23:22 Igen, az a vicc, hogy kurva sok olyan szinten átgondolt jogszabály van, mint a vagyonadó volt, csak a legtöbb nem veri ki kapásból a biztosítékot. Ennek az adó-javaslatnak mi értelme volt és kinek használt ez az egész? Semmi és senkinek. No racionalitás. Ezt a legnehezebb elfogadni szerintem.

Balt 2010.01.26. 23:33:46

@simonmondja.: "akárhányszor megmozdulunk, vagy megmozdítjuk a pénzt.
Ezért szar, hogy az egész ország hodályokba temeti a pénzét,"

Na persze megértem én, hogy egy "immobilis vagyonból" különböző praktikákkal kell kiszedni az államnak "nyereséget", mert mennyivel jobb lenne máshogy azt az évi 60-70%-ot lenyelni...

Balt 2010.01.26. 23:36:23

@simonmondja.: "Egy negyven fölöttinek az alkalmazotti lét nem egy életbiztosítás."

Ez tény. De sebaj, pikk-pakk kiteszik a lakásból, mehet a híd alá, aztán a dolog (és nemsokára a tetem) el van kapálva. Jó kis társadalompolitika...

Balt 2010.01.26. 23:41:56

@vero: "az AB határozat kb. 30 oldal. valaki elolvasta? mert gondolom nem csak az itt ismételt frázisokon alapul."

Miért, te igen? Gratulálok, bár ez valami szakmai ártalom lehet legfeljebb... :) A lényeget minden hírforrás hozta, én pl. a Zindexen olvastam.

Balt 2010.01.26. 23:44:33

@pannonfunk: Pardon, csak most értem ide. :)

Balt 2010.01.26. 23:47:32

@dzsaszper: "arra volnék kíváncsi, mint politológus mit gondolsz László Csaba már-már hisztérikus reakcióiról?"

Mai? Link? Nem valami ingatlanos banki részleget vezet mostanában...? (Csak tipp.)

Balt 2010.01.26. 23:52:58

@simonmondja.: "De ez a sok eladósodott - 800 ezer? - család is egy-két törvény hatására vett házat - például a szocpol.
Nem azért, mert hajléktalanok voltak és a híd alatt már fáztak."

Vagy netán családot szerettek volna alapítani. Azt meg albérletbe nem egészséges...

Balt 2010.01.26. 23:55:28

@papika: "Tiszta röhej, hogy bárki bármiről is megkérdezi. Mondjuk arról lehetne, hogy nincs-e lelkiismeret-furdalása az iszonyat pénzszórástól-eladósítástól, amit csinált a megykóval."

Egyetértek. Szerintem fogják még kérdezgetni. Ha máskor nem, a Kulcsár-ügy újratárgyalásán. (Ő volt az AMB-Amro Alapkezelő korabeli igazgatója, amikor indult a biznisz...)

Balt 2010.01.26. 23:58:39

@Idet: "Ha valaki más vagy, akkor bocs a zargatásért!"

Ezt tartom valószínűbbnek. :)

Kalmár 2010.01.27. 00:09:31

Az a szomorú, hogy ismét láthattunk egy előkészítetlen törvényt összecsapva, ami ráadásul alkotmányba is ütközik.
Szégyenletesen alacsony színvonalú a törvénykezés.
Sorra jönnek az ehez hasonló betlik.
Életbe lép egy törvény de a végrehajtási utasítások rendre késnek vagy zavarosak.
Nem egyeztetnek előtte az érintett szövetségekkel, szervezetekkel.
Szakmailag siralmas a helyzet.
Különösen igaz ez az adótörvényekre, ahány előadó annyi féle képpen értelmezik.
Ráadásul hiába kér valaki állásfoglalást, az nem véd meg később.
Olyan az adószakma, mint a tenyérjóslás, nem egy egzakt tudomány.tudomány.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.01.27. 00:33:47

@simonmondja.:
Magyarországon soha nem alapítanék üzemet. Max olyat, amelyik kizárólag exportál, high tech cuccot. De azt meg minek pont itt, miért nem szlovákiában vagy hollandiában, ahol sokkal kevesebb az adó ?

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.01.27. 01:10:04

Én nem vagyok poltikai elemző és másmiatt látom a két nagy pártot nyertesnek az ügyben.Az ok sokkal egyszerűbb,méghozzá az,hogy kapjon még mindegyik elég időt ahhoz,hogy a hatalmas villájukat és egyéb vagyonukat feldarabolják és eladják vagy más módon menekítsék ki az adó alól.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.01.27. 01:10:40

@Scaramella va alla guerra: Alapíthaszt és meg is éri,kivéve ha magyar állampolgár vagy.

Trugatti 2010.01.27. 01:14:28

Én leginkább ehhez szeretnék gratulálni, a "tisztelt" bíráknak:

"az AB nem talált kifogásolnivalót a vízi járművekre, a légi járművekre és a nagy értékű személygépkocsikra vonatkozó passzusokban"

Csak úgy találomra megnéztem, hogy milyen az a "nagy értékű" személygépkocsi, ami után így vagyonadót kell fizetni.

Íme, egy nagy értékű, igazi luxusautó, ami 170 lóerős teljesítménye miatt vagyonadó köteles:
www.hasznaltauto.hu/auto/ford/mondeo/ford_mondeo_turnier_v6_ghia_automata-3512989

...és íme, egy nem nagy értékű, nem luxusautó, amire egyetlen fillér vagyonadót sem kell fizetni:
www.hasznaltauto.hu/auto/mercedes-benz/c_200/mercedes-benz_c_200_c_cdi_avantgarde_automata-3461289

Hát ugyan mi meglepő van abban, hogy az AB az ég világon semmi kifogásolhatót nem talált ezen?

Valószínűleg úgy gondolták, hogy jelenleg még túl kevés autó szaladgál itthon szlovák rendszámmal, tehát a szlovák-magyar közeledés jegyében, egy kicsit még segíteni kellene ezen a helyzeten, hogy lehetőleg minél nagyobb kör számára legyen vonzó az SK felségjelzés.

gande 2010.01.27. 01:29:59

@Luxa:
köszi, igazad van.

akkor is eléggé gáz az egész. már eleve az a tény, hogy nem a 30 millió feletti összeg volt adóköteles, hanem az egész.

gande 2010.01.27. 01:46:49

@simonmondja.:
ezzel nem értek egyet. pontosan a házak felújításával is lehetne hozzájárulni a gazdaság fellendítéséhez. de a most megbukott javaslat szerint senki nem érdeke, hogy renoválja vagy karban tartsa a házát, mert az csak növelet volna az értékét.

ha viszont egy ösztönző elemet (pl. renoválási költségek egy részével csökkenteni lehetne jövedelemadó alapját) beépítettek volna, akkor már eleve csökkenteni lehetne a feketemunkát és fellendíteni a gazdaságot.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.27. 06:43:11

@Balt:
"Hát igen, a sok 80 éves özvegy mamóka a 100 m2-es körfolyosós lakásban pont most akart volna vállalkozni"
Ezaz.
A 80 éves mamókák fűtik a nyugdíjukból a 100 négyzetméteres házaikat és sírnak a segélyek meg a gázártámogatás után.
Nem lenne egy rossz cél, hogy megmozgassák őket.
Ha nem akarnak adózni a vagyon után, cseréljék akkorára, amekkorát az egyszemélyes büdzséjük elbír és szabadítsák föl a vagyont.
Persze más szemlélethez más törvények is kellenek, mert egyenlőre a meglévő lakás eladásakor készpénzes vevőre kell várni, míg az újlakásvásárlást egy szép nagy igérettel el lehet kezdeni.
Ezért is vannak úgy lerohadva a nem új házak és ezért röghözkötött a magyar munkaerő.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.27. 06:46:23

@Balt:
És azoknak az albérletes családalapítóknak ott a 80 éves nagymamája a 100 négyzetméteres lakásában, ugye.
És nem érzed, hogy a kettő összefügg.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.27. 06:54:55

@Scaramella va alla guerra:
Hát most várjuk a csodakormányt, amelyik megmondja majd, hogy miért pont itt.
Ez csak kormányzás kérdése, ugye.
Egyébként még a Jobbik is azt mondja, amit én, hogy ne legyünk rabszolgák a saját országunkban.
Tízmillió adósrabszolga reszkessen az állása megtartásáért, mert húsz évre elkötelezte magát egy legolcsóbb helyen álló családiház építésére .

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.27. 06:59:51

@gande:
A mostani törvény egy szar volt.
De teljesen igazad van.
Évtizedek óta csak az újépítés érte meg. A régi épületeink meg rohadnak megfele.
Én budaiként örülök az új lakóparkoknak, de sírok, ha a szép régi házakra nézek, mert már csak a galambszar tartja össze őket.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.27. 07:25:14

Fidesz nem annyira nyert ezzel. Így nem tudják nagy felhajtás mellett eltörölni májusban.

@Balt: Zindexet jobb helyeken nem fogadják el forrás megjelölésként ;)

@simonmondja.: Picit gondolkozzatok vidékben is. Nem csak 100nm -es körfolyosós nénik vannak.

Idet 2010.01.27. 07:56:23

@simonmondja.: Jól van, értem, amit mondasz. Valahol igazad is van. Csak: a gyakorlati részét hogyan képzeled el a mamókák megmozgatásának? Mert,
1. a legtöbb mamókának nincs értékelhető rokonsága, legfeljebb, aki a halálára vár, és az első adandó alkalommal kitenné a hóba.
2. Hová menjen, ha kimozgattad a 100 nm-ből? Szoc. otthon, nyugdíjasház, egyházi intézmény? Kurv@ drága, kilométeres várólísta, bonyolult ügyintézés...
3. Ha ez mind teljesülne is, marad a kérdés, ha demokratikus jogállamban kívánunk élni: milyen alapon? Mert muszáj? Nem ragaszkodhat a saját tulajdonához, amiben nyilván az egész életét leélte, ha hajlandó kinyögni a költségeket? Visszatérünk Rákosi elvtársék módszereihez?

Nagyon kis szegmensét mozgatná meg a gazdaságnak ez a kimozgatás, és amit megnyerünk a réven, elvesztjük a vámon, ha érted, mire gondolok.
Különben, azt hiszem, Hornéknak már volt ilyen zseniális ötletük.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.27. 08:03:34

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:
Nem picit, de nagyon a vidék a főgond.
Harminc éve kapják a szocpolt a sutyerákok és arra használják, hogy egyforintos ártéri telkeken húznak föl belőle házakat, aztán sírnak a nagy magyar pusztába, hogy nincs kórház, meg közlekedés, meg munkahely.
A gyerkőcök meg úgy nőnek föl a patakparton, hogy nem láttak még villamost.

Idet 2010.01.27. 08:03:37

És még: inkább a lakásmaffiára kellene ilyen vehemensen lecsapni, és őket kellene kimozgatni valami kies, hűvös helyre.

Ésszerű adórendszer, legyalult bürokrácia, polgárbarát kormányzás, a korrupciónak az ő szicíliai módszerekkel való letörése, mármint a Vasprefektusra gondolok, neki sikerült rendet vágni egyedül a maffiában. Igaz, nem demokratikus módszerekkel. Fából vaskarika, de működött!
Lózungok, ja.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.27. 08:05:54

@Idet:
Ez például máshol egy jó üzlet.
Nem csak nyugdíjasházakat építeni, de egész nyugdíjas városokat.
A vidékfejlesztés egy módja.
Máshol a belvárosban az aktív fiatalok laknak, a mamókák meg kinn a kisvárosokban lazán költögetik a különbözetet.

Idet 2010.01.27. 08:12:49

@simonmondja.: Hát, én akkor sírok igazán, ha ezekre a gányolt lakópark-épületekre nézek, némelyik a mi lakótelepi lakásainknál is rosszabb minőségű, a felújíttottaknál biztosan!!

Hány családot átvertek velük... és most ne mondd, hogy oda kell figyelni, mert az, hogy az ügyfél báva, nem jog a csalásra, csak ok.

Idet 2010.01.27. 08:14:30

@simonmondja.: Na, ebben 100%-ig igazad van.

manager2008 2010.01.27. 08:28:58

"MSZP feleslegesen szenvedte el a törvény elfogadásával jó előre a veszteségeket, s számukra most már jobb lett volna, ha hatályban marad az amúgy is viszonylag szűk kört érintő rendelkezés"
Török Úr téved.
SZinte az egész társadalmat érinti az ingatlanadó. Csak sorolnám:
építipar, ingatlanforgalmazás, gazdasági társaságok, általános adóbevételek, stb.
Most az ügyvédek nyertek máris, mert rengeteg ingatlant alakítottak át még jogszerűen társasházzá, hogy bekerüljenek a 30 miliós sáv alá. Az ügyvédek kaszáltak (tudom ))).
A veszteség viszont hihetetlen nagy lesz az ország részére, mert gazdasági ügyekben ha egyszer megrémítenek egy réteget, az kb. 100 évig, több generáción keresztül érvényben marad (erre senki sem gondolt). A vagyont azonnal külföld felé kezdik áramoltatni, és az utódokat is bizonyos magatartás formákra ösztönzik. Példul a nagy ingatlan építése mostantól tabu, és ugynazt a taktikát fogják követni mint a német stb gazdagabbak.
A módszer a következő: ha nagyobb hajót szeretnél, csinálsz egy offshore céget, a nevére veszel egy hajót, és a céged bérel egy egy szezont üdülés céljára (tehát folyamatos költséghely lesz). A hajó persze lehet mondjuk a Genfi tavon. Már annyi van, hogy előjegyzés, és kihalás útján lehet csak bekerülni oda.
HA egy állam azt hiszi hogy hülyét tud csinálni a gazdagabbakból az nagyot téved. Már csak azért sem érthető ez a magatartás mert az állami vezetők is ismerik ezeket a trükköket (nem sorolnám).
SZóval az egész csak ökörködés eredmény nélkül, és az 50 milliárdos elmaradt bevétel csak alibi, mert nem folyt volna be. Az persze igaz hogy az eddig államban bízó bunkó ujgazdagok megszívták volna, de most sikerült nekik is egy tanulságos és örök érvényű igazságot megtanítani.
Újszölöttnek minden vicc új.

Idet 2010.01.27. 08:46:22

@manager2008: Egyetértek.
Egy megjegyzés csak, ha ezentúl nem épülnek hatalmas, überronda tortapaloták, az viszont nyereség...

manager2008 2010.01.27. 08:47:04

@simonmondja.: A fafútés kb a felébe kerül mint a gáz (foglalkozom tüzifa kereskedelemmel is).
Viszont ha épít a tulaj egy korszerű kandallót és a hozzávaló kémyént akár többet is, akkor 2-3 millióval nő az ingatlan értéke. egy komolyabb és szuper gazdaságos kandalló viszont akár maga is kerülhet 2-3 millióba, mert akár méterfát is bele lehet teni és magas a hatásfoka, rákapcsolható a központi fütésre, komoly vezérlése van, kintről szívja a levegőt stb stb.

Ennek is annyi, mert ki meri most növelni a ház értékét, hog ypont a fütés gazdaságossá való fejlesztésével ess át a sávon.
Agybeteg ez az egész. (tüzifa piac is lepadlózott (tudom) egy csomó kandallóépítést visszamondtak a félelem miatt.
Waterloo.

manager2008 2010.01.27. 08:50:57

@Idet: Minden építkezés munkaalkalom, építőanyag gyártási kapacitást köt le, szállítási kapacitás, építész, designer, belső építész, felszererlések gyártása és forgalmazása,stb stb.
Természetesen hatalmas Áfa, nyereségadó és egyéb (fekete, szürke) bevétel is, de a feketéből is lesz Áfa az élelmiszerboltban.
Tehát nem csak az 50 milliárd tűnik most el, hanem a félelem miatt kiszámolhatatlanul sok, majd a statisztikák megmondják.
Ha bemész egy építőanyagtelepre, magányosnak érzed magad )))
ez a csapás nem pillanatnyi hanem 50 évre előre sikeres.
Én is építettem volna éppen, felejtős lett.
Építek máshol, tehát a pénz elmegy de máshová (minusz Áfa).

hááááát 2010.01.27. 08:51:04

@manager2008:És ha pont ez volt a cél?Az ingatlan árak nagyon magasok amit tervszerűen emeltek fel.Hány ház ára lett volna 29900000.De egyébként nagyon jó meglátás.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.01.27. 08:53:53

@simonmondja.:
Szó sincs csodakormányról. Egyszerűen olyan kormányt várok, amelyik nem csak a multiknak ad adókedvezményt, és nem a kutyakozmetikának adja az EUs támogatást ahelyett hogy az exportra termelő gépipari KKVnek adná.

Egyébként meg nem tartom fair dolognak a játékszabályok menet közbeni változtatását. Valaki a pénzét nagy házba fektette, ahelyett, hogy pl aninim svájci számloára tette volna. Ha tudta volna, hogy az ingatlan adózik, akkor lehet hogy meg sem vette volna a házat.

Mindenesetre az ügy csak azt erősítette meg bennem, amit idáig is tudtam. Jóanyám mindig az ingatlanbefektetésekek tartotta tutinak. Én csak akkor, ha arra adókedvezmény vehető igénybe. Ugyanis az ingatlan látható és elkobozható mindenféle "szolidáris" meg "szociális igazságosságra" való törekvés nevében. Ergo : eszembe sincs, hogy drágább ingatlant vegyek Magyarországon. És mivel jelenleg az országban nincsenek jó lehetőségek, így a pénzemet is el fogom innen vinni.

Ennyi.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.01.27. 08:56:49

Ja igen : ha jól tudom, egyes mszps önkormányzati képviselők hirtelen elkzedtek ingatlanbecslő cégeket alapítani.
Érdekes: pont mszpsek pont ingatlanbecslő cégeket.

Does it ring a bell ?

barli 2010.01.27. 09:05:02

Azért akik itt mamókák önkényes deportálásáról értekezik azoknak azért annyit elmondanék, hogy ök is emberek, érzö lények, nem pedig árucikkek és problémák. Sok dolog van a vil´äagban ami nélkül jobban menne a gazdaság, pl. nyugdijkifizetés, családi pótlék, stb. , mégis szükség van rájuk. Mert szociális piacgazdaságban élünk, vagy mi. Tény, hogy a mamókák lehetnének rugalmasabbak is, de ezt biztos nem ugy lehet elérni hogy kilakoltatjuk öket a belvárosból...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.27. 09:13:12

@barli:
Nem hinném, hogy Manhattan-ből lefüggönyözött fekete autókkal toloncolták volna ki a kisnyugdíjasokat.

manager2008 2010.01.27. 09:19:37

@Scaramella va alla guerra: Van azért millió más lehetőség is.
Van aki gyémántot gyűjt, van aki műkincseket, bélyeget, külföldi állampapírokat stb.

Magyarország leggazdagabb emberének is svájci széfekben vannak a műtárgyai (összértéke sok száz milliárd).
Egy peták adót sem fog fizetni valszeg ha az öröklésre sor kerül, mert nem is a nevén van hanem külföldi cégén (gondolom én )))). Mellesleg jófej a tag, együtt jártam vele anno.

Nekem is a WC ajtó mellett van egy képem, 20 forintos fakeretben, tök ronda, nézhetetlen, nincs olyan barom betörő aki elvinné (úgy néz ki mint egy középiskolai rajzverseny tizedik helyezett képe).
Többet ér mint a fél ház Budán.

manager2008 2010.01.27. 09:28:53

@hááááát: ez egy komplex rendszer, ha az egyik elemet megmozdítod, megmozdul másik száz is.
De van amit ki lehet javítani gyorsan, és van amit száz év alatt sem.
Vannak olyan nemzedékek, pld a régebben üldözöttek között, akik ma sem hajlandóak stabil, elmozdíthatatlan értékeket birtokolni tartósan.
Ha mindenki úgy fog itt élni, hogy minden pillanatban el lehet menekülni, és viheted az értékeidet, akkor megáll az ország.
Ha ezt a félelmet beviszed a köztudatba, akkor nem veszünk földet, telket, házat, traktort, nagy autót, repülőt,vitorlást, hanem apró és mozgatható értékeket.
Persze külföldön vehetsz bármit, cég nevére stb. Ez az autó, hajó, repülő stb. üzletben már megy.
Svájcközelben komoly VIP garázsok vannak, az autók az ottani cég tulajdonában vannak papíron és bérautóként jelennek meg. Kinek mi köze hozzá, ha egy 50 milliós bérautóval rohangálok?

Tehát az egész a gyémánt, arany, műkincs, külföldi értékpapír, stb piacnak kedvez igazán, és felfut ezeknek a magas értékű cikkeknek a bérlése.
Illusztráció és példa:
agyasztaltv.blog.hu/2010/01/26/egy_luxusjacht_kepekben#comment-form

manager2008 2010.01.27. 09:35:29

Tehát azt állítom, hogy ez az ingatlan adó játék nagyobb csapást mért az országra mint egy cunami vagy földrengés, mert annak a következményeit fel lehet számolni két év alatt, de ez most nem fog menni.
A hatás 50-100 év minimum, akkor is ha az alkotmányba is beleteszik hogy ilyen adó nem lehet (azt is meg lehet változtatni).

Most nehogy azt írja be valaki hogy máshol is van ingatlanadó!!!!, mert az egy másik komplex környezet, más feltételekkel stb. (Bokros Lajos szokott ilyen idiótaságokat beszélni, mert rá pont az jellemző hogy nem rendszerszemlélettel tekint a dolgokra, hanem kiragadott minták alapján, mintha a holdról jönne).
Ez nem amerika, hanem a balkán.

Ergo lehet itt is ingatlan adó (előre jelzett határidővel, mondjuk három év múlva hatályba léptetve, az új építményekre) , és akkor tiszta az ügy, nem épít senki csak az akinek mindegy, vagy bevállalja.

A négyzetméter alapon számított adó is csak egy sarc, és a már egyszer megadóztatott jövedelem újra adóztatása. Kb olyan mint a rablás, add ide a pénzt és mehetsz tovább.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.27. 09:35:44

@Scaramella va alla guerra:

Az ingatlan egyébként nagy üzlet, főleg ha van élő piac és üzletnek kezeljük,

és nem betonbunkernek katasztrófák esetére, vagy mauzóleumnak a pénzünk örök dicsőségének hirdetésére.

beszélő 2010.01.27. 09:35:50

Nem csak azért nyert az MSZP, mert az Alkotmánybíróság egy ütőkártyát kihúzott a FIDESZ-től.
Mivel az MSZP az ingatlan és az informatika biznicben utazik, bisztos vagyok abban, hogy az ingatlanadó-kalkulátort a haverok gyártották, a a lét már fel is vették az már valamelyik külföldi bankszámlán pihen.

forrestg 2010.01.27. 09:46:57

Kedves Gábor!
Kérdésem valószínűleg nem kapcsolódik közvetlenül az ingatlanadó ügyéhez, ezért bocsánat mindenkitől, ha OFF.
Szóval azt szeretném megkérdezni, tudsz-e róla valamit, hogy miért nem jelent még meg január hónapban a Tárki esedékes pártszimpátia-kutatása? Mikor várható?
A másik kérdésem: pár nap eltéréssel két felmérés is napvilágot látott majdnem azonos cím alatt: az egyik szokás szerint a Századvég-Forsense nevéhez kötődik, a másik pedig a "Századvég Alapítványoz". Ez ugyanaz a cég? De akkor miért van két, eltérő adatokat hozó kutatás jauárban pár nap eltéréssel?
Válaszaid előre is köszönöm!

Idet 2010.01.27. 09:51:50

@manager2008: Nem tudom, mi van, a kereső nem akarja, hogy válaszoljak neked, tehát harmadszor:

Arra céloztam, hogy talán kevesebb lesz a ronda, giccses, idomtalan épület.
Nem a nagy ház építése ellen vagyok, jó az nagyon, ha van rá pénz, megépíteni - és aztán fenntartani.
Csupán csak az újgazdag hőzöngés ellen vagyok, ami az épületeikben is megnyilvánul.
A tied, úgy sejtem, nem ilyen lett volna, sajnálom, hogy nem épült meg!

Idet 2010.01.27. 09:56:05

@manager2008: Ezt csak most olvastam, jesszusom, ne adj már écákat a kispajszeres kispajtásoknak!

török gábor 2010.01.27. 10:05:40

@forrestg: sajnos egyik kérdésre sem tudom a választ.

forrestg 2010.01.27. 10:07:51

@török gábor: Köszönöm, ez is segítség!

manager2008 2010.01.27. 10:16:43

@Idet: Teljesen igazad lenne )))
Volt már ilyen próbálkozás, és nagyon nagyon ártalmas volt az egészségükre.
Egy bankot sokkal egyszerűbb kirabolni, mert ott nem lő a biztonsági őr.
Ha valakinek szüksége van egy használható és eredményes biztonsági rendszerre, kamerákra, őrkutyákra szóljon ))). Az üzlet az üzlet.
De ez is egy komplex rendszer része, ha valaki el akar adni kamerákat akkor kellenek a rablók is a dologhoz, hogy legyen kereslet )))))
Ha nincs INGATLAN akkor a rablóknak is annyi de éhenhalnak a biztonsági őrök is. Hoppá ez eszembe sem jutott fentebb, mint másodlagos hatás.
Tényleg így volt nálunk is, hogy amíg nem történt egy betörési kisérlet, addig nem volt még komoly rendszerünk sem.
Aztán lett minden ami a piacon megtalálható, + három olyan kutya amelyik meg is eszi a betörőt egy ugatás nélkül (középázsiai juhász), és reggel csak a gumitalpú cipőjét kell kidobnod a kukába.)))

dzsaszper 2010.01.27. 10:16:48

@Balt: szerintem egyedül a portfolio.hu hozta le a lényeget -- úgy értem, az indoklás máshonnan teljesen hiányzott.

barli 2010.01.27. 10:16:51

elek a gyanuperrel, hogy a szocik holnaptol mar azzal fogjak verni a mellüket, hogy milyen jol kicseleztek az imfet egy alkotmanyellenes törvennyel, es ök nem is akartak ilyen adot, max a gordon

dzsaszper 2010.01.27. 10:21:36

@Trugatti: azért lásd azt is, hogy az autóknál elkerülték azt a hibát, hogy a forgalmi értéktől függjön, hogy adózik-e. Bevezettek egy ökölszabályt a 170LE-vel, ami még a környezetvédelemnek is jót tehet. De legalább tiszta sor...
Más: az a Ford Mondeo nominálisan 170LE-t tudott. 14-15 évesen, jó öreg motorral aligha tud már annyit. Lenne arra mód, hogy a tulaj bizonyítsa, hogy mivel szegény Mondeo már öreg, nincs is annyi teljesítménye?

dzsaszper 2010.01.27. 10:28:17

@barli: kétes dicsőség...
de inkább -- sic transit gloria mundi.

Nem én vagyok, hanem én 2010.01.27. 10:39:04

Kedves Gábor!
Meg szeretném kérdezni, hogy mi a véleményed erről az Index cikkről:
index.hu/belfold/2010/valasztas/orban_viktor_lehet_hogy_nem_jut_be_a_parlamentbe/
Válaszodat előre is köszönöm!

török gábor 2010.01.27. 10:45:40

@miklos.rabai:

Most olvastam én is. A töredékszavazatok kb 80-20% arányban jönnek az egyéni választókerületekből és a területi listákról. Ha 176 helyen nyer a Fidesz, akkor az evk-kból tényleg nem jön semmi. Azt viszont nehezen hiszem, hogy a megyei mandátumelosztásnál ne legyen annyi "felesleges" (=mandátumot nem eredményező) szavazat, ami elég 1-5 országos listás mandátumra. Szóval OV helyében én nem kezdenék el harcolni a Fejér megyei listavezetésért...

papika 2010.01.27. 11:06:20

@török gábor:

Szia,

én úgy tudom, de javíts ki, hogy ha első fordulóban nyer egy jelölt, akkor az 50%+1 feletti szavazatok felcsúsznak az országos listára. Konkretizálva, ha 60%-ot kap egy jelölt az első foruloban, akkor 10%-nyi szavazat felcsusszan.
Az egyéniből úgy nem lenne nekik egy töredékszavazat sem, ha az első forulóban sehol sem szerzik meg a mandátumot, a másodikban viszont mindenhol. Ez viszont már tényleg sci-fi.

papika 2010.01.27. 11:21:25

@papika:

Hm, mégsem találok ilyet a választási törvényben.
Pedig az 50%+1 felettiek nem hasznosuló szavazatok.
Rosszul emlékeztem.

Isakson26 2010.01.27. 11:35:55

tök mindegy, hogy bekerül vagy sem... úgy tudom, hogy a miniszterelnöki bársonyszék nincsen parlamenti mandátumhoz kötve...OV ígyis-úgyis bent lesz...

dzsaszper 2010.01.27. 11:41:01

@papika: az 1989. évi XXXIV. törvény 9. § (1) a) pont értelmezésén múlik.
[Töredékszavazatnak minősülnek] "egyéni választókerületben a választás első érvényes fordulójában az olyan pártjelöltekre leadott szavazatok, amelyekkel a választás egyik fordulójában sem szereztek mandátumot"

Idet 2010.01.27. 11:42:20

@manager2008: Azért vigyázz, nehogy a kutyák gyomrát megfeküdjék a betörők!
Gyönyörűek lehetnek egyébként, képeket láttam már erről a fajtáról.

török gábor 2010.01.27. 11:48:24

@dzsaszper: nincs ezen mit "értelmezni", teljesen egyértelmű. ha a fideszes jelölté a mandátum (akár első, akár második fordulóban szerzi), az első érvényes fordulóban rá adott szavazatokból nem lesz töredékszavazat.

Idet 2010.01.27. 11:52:51

@török gábor: Hát remélem, hogy ezt a választási törvényt megváltoztatják majd! Ez még az USA elektoros és egyéb nyalánkságos választási rendszerénél is átláthatatlanabb, már mint az egyszerű polgár számára, akinek ezt ugye, értenie kellene ahhoz, hogy tudja, mit csinál az ominózus fülkében.
Ti nyilván értitek, de nem ez a standard...

ossian 2010.01.27. 12:15:34

idetnek: a Spiro nicknév nyilván fantázianév: "Dum spiro, spero" - míg élek, remélek.
Az alkotmánybíróság döntött, tehát ilyenkor pofa be (nekünk, mezítlábasoknak) - de tudtommal csak egy két kitételét találták alkotmányellenesnek, vagyis kipofozva még nyugodtan visszatérhet a törvénytárba.
Milyen aggályokat is fogalmazott meg a tekintélyes taláros bíróság?
Hogy a tulajdonosnak magának kell meghatározni az ingatlana értékét.
Erre nyilván képtelen - mert nem minden tulaj ingatlanszakértő.Ha el akarja adni, tudja az árát. Ha adózni kell, fogalma sincs.
Nem először bámulok az AB határozatain. Mintha néha politikai döntéseket hozna... mint a vizitdíjas népszavazás esetében: soha nem hitetik el velem, hogy olyan kategóriákról volt szó (főleg a tandíj kérdése), ami nem tartozik a költségvetéshez.
Itt pedig az indok furcsa.
Igen, Török Gábornak igaza van: ha nem az ország érdekét tekintjük (vagyis, hogy ne szálljon el a költségvetés), a szociknak jól jön, addigra elfelejtik a népek, a Fidesz persze ezerszer elmondja majd, hogy be AKARTÁK vezetni, de ők résen voltak, így meg úgy, de ez nem csattan akkorát.
Bevesztek a klubba? :-)

ossian 2010.01.27. 12:24:28

@török gábor:
176 helyen nem nyer a fidesz egyéniben, ez kizárt, bár nem is titkoltan ez az álmuk.
Itt, az én városomban biztosan nem. Elég stabil a szocialista polgármester státusza, a fidesz itt nem arat, az biztos.
Aztán ott vannak azok a Fidesz vezette városok, ahol igenis váltani akarnak, mert megbánták, de nagyon, hogy fideszes polgármestert választottak, aki képviselő is, persze.
em gondolnám különben, hogy meglesz a kétharmad, amitől egyébként isten óvjon.
A baloldali szavazók talán felemelik a feneküket. Győzelmi esély nincs - talán nyolc keserves év után nem is lenne nekik se jó.

Idet 2010.01.27. 12:24:42

@ossian: Igen, gondoltam, hogy erre a latinra megy vissza, csak reménykedtem, hátha mégse, és közölhetem az illetővel a könyveit illető elragadtatásomat!

Köszi!

papika 2010.01.27. 12:26:39

@török gábor:

Viszont ez azt is jelenti, pár kommentelő magyarázott iyet, hogy azok a fidesz szavazók, akik másik párttal is szimpatizálnak, tkp semmit sem veszíthetnek azzal, ha az első fordulóban egyéniben a másik szimpatikus párt jelöltjére szavaznak, sőt, ezzel az általuk nem szimpatizált pártokat gyengíthetik.
Mert 4 éve, amikor a szocialista szimpatizánsok a listán az szdsz-re szavaztak, hogy biztos bejussanak, azzal az mszp-t gyengítették, tehát ott lehetett ellenérv, de most valójában nincs.
Esetleg a túltaktikázás.
Úgy tűnik, hogy aki ilyenen töri a fejét, annak szabad a pálya.

török gábor 2010.01.27. 12:55:47

@Idet: igen, ez teljesen igaz. most éppen a választási műsorra készülünk, s meglepve tapasztalom, hogy még a médiában ezzel foglalkozóknak is gondot okoz a rendszer működése.

@ossian: melyik ez a város? korábban írtam pár helyről, ahol lehet elméletileg az MSZP-nek esélye, közöttük van?

@papika: jogos, ha biztosra veszik, hogy az ő szavazatuk nem kell a fideszes jelölt győzelméhez.

ossian 2010.01.27. 12:57:41

@Idet:
Nagyon jó író Spíró. Amit elsősorban díjazok benne, az a feltétlen őszintesége. A jobboldal egyetlen verse miatt támadja: nyilván egyáltalán nem ismeri széleskörű munkásságát, és én, aki jó magyarnak tartom magam, néha szomorúan konstatálom, hogy 1986 körül mennyire tisztán látott az író.(Vágod, gondolom).
A múltkor láttam egy éjszakai műsort vele (az értelmes dolgok mikor menjenek a tévében? éjjel egykor), lenyűgözött önismerete, önkritikája és általában véve az őszintesége, ami manapság a legnagyobb hiánycikk.

radala 2010.01.27. 12:58:17

Szerintem ezzel senki nem nyert semmit a pártok közül. Az mszpnek azért talán inkább ciki, hogy képtelenek törvényeket alkotni a Fidesznek meg kiesik egy amúgy nem olyan rettentően erős adu a kezéből.
Annyit talán nyer a Fidesz, hogy nem kell demagógulnia, bár talán már annyira rákaptak az ízére, hogy abba sem tudják hagyni.

ossian 2010.01.27. 13:03:57

@török gábor:
Szeged és Szolnok.
Úgy tűnik, hogy Botka helyzete stabil, Újhelyi is nyugodt lehet.
Itt Sándor Klára (közös színekben indult 4 éve, de a körzete iszonyú árulásnak vette a koalícióból való kilépést). Ez bizonytalan.
Szolnok: volt már képviselő és polg.mester a Szalai, újraválasztották, mert Botkánéval nem voltak megelégedve. Megbánták: Szalai ma nagyon népszerűtlen.
Nem biztos, hogy ezeken a helyeken az MSZP nyer, de a fidesz nemigen.

ossian 2010.01.27. 13:27:38

@radala:
Tanultunk egy új szóképzést (demagógulnia :-), na meg populistálódnia:-) ?
de már késő, mindkettőből keményen kivették a részüket 8 év alatt.
Ezalatt a nyolc év alatt - és ez aggaszt engem - soha nem a lényegről beszéltek.
Hogy a jelenlegi kormányon volt és van mit kritizálni, az nem kérdéses, csakhogy a fidesz minden retorikájában önellentmondásos kritikát fogalmazott meg.
Miért pazarol a kormány - ami miatt nagy a költségvetési hiány és az államadósság - ugyanakkor miért vannak megszorítások?
Miért nem csökkent adót, járulékot, egyebeket a kormány, de a befolyó adókból miért nem fizet ki sokkal többet nyugdíjra, eü -re, szociális kiadásokra, lakástámogatásra, és minden egyébre.
A fidesz a kör négyszögesítését követelte 8 éven át a regnáló kormánytól.
Na, ez az, ami nekik sem fog sikerülni.

manager2008 2010.01.27. 13:31:49

@ossian:" Hogy a tulajdonosnak magának kell meghatározni az ingatlana értékét.
Erre nyilván képtelen - mert nem minden tulaj ingatlanszakértő.Ha el akarja adni, tudja az árát. Ha adózni kell, fogalma sincs."
A feleségem a II kerületben ingatlanozott évekig. Légy nyugodt a tulajdonosnak fogalma sincs az ingatlana tényleges értékéről csak hallomás útján meg a szomszédok stb értékitélete alapján. Állnak is az eladások egy csomó ideig amire rájön a tulaj hogy reális e az ár amit kigondolt. A +- eltérés nagyon nagy is lehet. Ezért kell az ingatlanos hogy felébredjen.

Idet 2010.01.27. 13:36:50

@ossian: Engem a hatalmas tudása, ismeretanyaga is lenyűgöz, és az írásművészete egyáltalán. A humora... olvastad a Jégmadarat? Elsőre vérkomolyan, odafigyelve olvastam, hogy tényleg értsem is, másodjára könnyesre röhögtem magam a nyilvánvaló és a rejtett humoron.

Jaj, de kár, hogy lemaradtam róla! Néha azt hiszem, a televíziók direkt csinálják, hogy a véletlenszerűen értelmes műsorok az éj homályába vesszenek...

Hát igen. Egyetértek. Sajnos, igaza volt. Egyébként is, szerintem ez az "érted haragszom" példája volt.

ossian 2010.01.27. 13:54:19

@Idet:
Reggeltől estig hiheted, mert bizony ez tendencia. Nappal celebeket kell nézni, meg százig való ismétléseket. Egy értelmes riport marad éjszakára, amikor egy-két álmatlan, vagy a kultúrát, mint olyat még a kukába nem dobó alak fentmarad és megnézi.
Spíró az életet mutatja be, drámáiban is és írásaiban is. Nem szépeleg és nem szépít - bár szerintem néha erősen sarkít.
Ámbár ez a művészet egyik lényege.
Trágár - ez is az egyik kifogás a "széplelkeknek". akkor, amikor a trágárságnak funkciója van, amikor megjelenítő ereje. Öncélúan soha.
Korunk egyik legjobb írója.

Diocles 2010.01.27. 14:02:40

@ossian:

nagy hülyeség Fidesz-kormány alatt szocialista képviselőket választani Szeged képviseletére, ezzel csak azt éritek el, hogy hűen a hazai gyakorlathoz - függetlenül attól, hogy milyen színű a kormány - még a legutolsó kormánypárti tanya is több központi fog kapni, mint a dacos ellenzéki nagyváros.

de ha valaki ki akar szúrni magával, ám tegye.

Idet 2010.01.27. 14:13:14

@ossian: Talán inkább nagyon erősen karikíroz, mint a legutóbbi regényében, néha már a torzságig, de ha valaki ismeri a terepet, a környéken lakik, mint én, abszolut realista képnek fogja tartani, amit előnkbe tár.

Igen, a Csirkefej engem is visszahökkentett kicsit, de aztán végiggondoltam a dolgot.

Nem tudom, meg szabad-e kérdezni ezen a helyen, hogy melyik műsorról van szó? Hátha más értelmes dolgot is elcsípek.
Egyszer megpróbálkoztam egy ilyen celebműsorral, hogy mégis tudjam, miről van szó. 5 egész percig bírtam, mondom, most aztán elinalok, mert tuti az agykárosodás.

ossian 2010.01.27. 14:21:01

@Diocles:
Van még két szempont:
1. Viszonylag elégedettek-e a város lakói a jelenlegi szocialista vezetéssel? Ha igen, akkor nem változtatnak, mert volt egy nagyon rossz tapasztalatuk az 1998-2002-es években a helyi fideszes irányítással.
2.Szeged azért tudott nagyberuházásokat és egyéb nagyvolumenű tendereket végrehajtani, mert tudott eredményesen pályázni: itt uniós pénzből szépül a város. Ha szándékos "kitolást" tapasztal a szegedi ember a köv. kormány részéről, hát nem fogja díjazni, és lesz még 2014 is.
Nem mindenki opportunista: ott még egy harmadik szempont is: a fidesz ne nyerje túl magát, mert a végén az általam nagyon becsült Debreczeninek lesz igaza.

Idet 2010.01.27. 14:36:58

@ossian: És még Spiró: a minapában vitatkoztam valamelyik másik blogon (ami azt illeti, két másikon is) az irónia fogalmáról, hogy mennyire kezdi elveszíteni eredeti jelentéstartalmát a felszínes használata miatt.

Na hát, Spiró humora éppenséggel a kifinomult irónia maga, amikor úgy dönt, hogy ezt az eszközt használja, A jégmadárban is, az Ikszekben is, és a Jövevényben főleg, de a Fogság sem ment tőle, hála Istennek.
Egyetértek a megítélésében, nagyon élvezem a műveit. (Ugye, azért az élvezet sem árt egy irodalmi műnél!)

ossian 2010.01.27. 14:37:57

@Idet:
Sajnos, nem emlékszem. Talán valamelyik esti kulturális műsorban volt,lehet, hogy a Duna tévén.
Az biztos, ha itt meglátlak, és lesz hasonló, szólok. :-)

Diocles 2010.01.27. 14:39:01

@ossian:

nem mindenki opportunista, de sokan igen, és erre mehet rá a Fidesz-kampány a második fordulóban, ti. hogy hangsúlyozzák, hogy olyan képviselők kellenek, akik eredményesen tudnak tárgyalni a következő kormánnyal.

azt soha egyetlen kormány sem fogja elismerni, hogy kivételezik a "sajátjaival" (pedig most is így van, olvasd el az ivády polgármester írását, amely itt jelent meg két hete az indexen, statisztikák zömével bizonyítja, hogy egy kormánypárti település sokszorosát tudja kijárni most is)

mindenesetre érdekes jelenség lesz, hogy amíg Pécsett és Salgótarjánban is most már zsinórban jobbos jelöltek nyernek, a korábban a magyar jobboldal fellegvárának számító Szeged épp ekkor veszi át tőlük a "kis Moszkva" címet. :)

ossian 2010.01.27. 14:44:58

@Idet:
Hasonlóan ítéljük meg Spírót.
Ma a kifinomult irónia, mint műfaj, kivész: a nagy dumák, a locsogó hülyéskedés adja a humort, nekem nem jön be.
Spíró sem ismer a humorban tréfát, bár ő inkább a tragikomikumot és a szatírát emeli kia a műveiben.

radala 2010.01.27. 14:48:01

@ossian: sajnos nem találom hol láttam a jobbik nyilatkozatát nyugdíjügyben, de esküszöm tök egyetértettem velük. Fujj:-)
Kedves Török Gábor!
Elvileg lehetne kicsi nemzetközi rátekintésem a kampányokra, de az a baj, hogy mindig csak kritikus szemmel szoktam figyelni.
Mondjuk az osztrák SPÖ az pont ugyanazt a szar békülékenységi dumát nyomja, mint teszem azt Medgyessy. Szóval azt nem tudom, hogy létezik-e a világon olyan kormányképes erő, amelyik nem gusztustalan demagóg, populista? Nem az-e a különbség a 98-as és a 2006-os Fidesz között, hogy 98-ban még egy "rétegpárt" volt. Nem úgy van-e, hogy 35 % fölötti eredmény megcélzásához le kell menni kutyába a világ bármely pontján.
Volt-e a világon olyan művészfilm, amit látott egy ország 35 %?
Nem úgy van-e, hogy ami bonyolultabb egy szappanoperánál, az nem lehet kedves az emberek 10 %-nál többnek? Ha így van (márpedig így), akkor mi a helyes "értelmiségi" mentalitás. Keresni egy kis jelentéktelen, vagy igazságtalanul jelentékeny pártot és arra szavazni? Vagy megpróbálni elvonatkoztatni a nem nekünk szóló információktól?

ossian 2010.01.27. 14:57:54

@Diocles:
Hát, talán nem leszünk Moszkva...
az a helyzet, hogy nem tudott igazából megkapaszkodni a fidesz, valamit nagyon elrontott errefelé.
De ez csak egy város, említettem egy másikat is, és van egy pár település, ahol legalább úgy kiábrándultak a fideszes vezetésből, mint a nem fideszes kormányból.
1998 és 2002 között Orbánék már ízelítőt adtak a nem kormánypárti települések kibüntetéséből, hát ez benne lesz a pakliban.

radala 2010.01.27. 15:01:55

@ossian: Ugyanmár Szeged mindig is szépült A Fidesz alatt legalább annyit, mint azóta. Szeged tuti meglesz a Fidesznek, mert Szeged mindig úgy szavaz, ahogy az ország.
Botka egy szar...

ossian 2010.01.27. 15:08:25

@radala:
Rendkívül érdekes felvetés: mi lenne a helyes, a magára adó értelmiség részéről?
Kutyába nem menjünk le, és szerintem nyugodtan megfogalmazhatunk kritikát, bármelyik irányba.
Nem követelhet elvhűséget egyetlen párt sem a független gondolkodó értelmiségtől: nem érdemlik meg.
Nálunk a politikai elit igen gyenge felhozatalú az emberi minőséget illetően.
20 éve nincs olyan politikusunk - egy sem, de soknak kellene lenni - akik az ország hasznát nézik akkor, amikor kompromisszumot kellene kötni, és a saját hasznukat tolják háttérbe, amikor konfrontálni kell.
Nálunk ÉPPEN fordítva van! szépen el sundám-bundáznak, ha saját zsebről van szó, és akkor is konfrontálnak, amikor nagyon kellene egy kis összefogás, az ország érdekében.

Diocles 2010.01.27. 15:38:15

@radala:

tudtommal a Fidesz-kormány alatt sok pénz ment Szegedre, majdnem annyi, mint Debrecenre, csak fasz volt a polgármester.

mindenesetre nekem annyira hihetetlennek tűnik, hogy amikor már a salgótarjáni panelrengetegben is tarol a Fidesz, pont akkor váljék Szeged, az ország tán legjobboldalibb városa "kis Moszkvává"...

ez egy nagyon érdekes jelenség volna, érdemes a tanulmányozásra.

radala 2010.01.27. 15:55:32

@ossian: Nem szeretném ismételni magamat, azt meg nem várom el, hogy minden hozzászólásomat bárki elolvassa. De szerintem nincs baj a magyar politikai elittel, illetve nincs nagyobb, mint bárki mással, bárhol máshol. (A mostani helyzet, a balfél teljes leamortizálódása szerintem egy kisiklás, aminek az oka nem a rossz emberanyagban, hanem a rossz fátumban keresendők) Szerintem egyébként az a helyes "értelmiségi" megoldás, hogy az ember igyekszik elmélyedni a programokban és igyekszik függetleníteni magát a hülyeségektől. Az persze megnehezíti ezt, hogy nem nagyon vannak programok, ha meg vannak, akkor azokat nehéz elhinni. Munkás dolog lenne a valódi független értelmiségi lét. Én inkább megmaradok az előítéleteimnél:-)
Hogy fokozzam a problémát. Vannak a szóvivők, akik lemennek kutyába és a 100 alatti/körüli IQ-ra utaznak. Nekünk itt ez nem tetszik. De vannak a programírók, meg beszélgetős műsorba járók, ők meg a 110 körüli IQ-ra utaznak. Nekünk ezek tetszenek. De nem azért, mert ők tényleg jobbak lennének, csak mert hozzánk AKARNAK szólni.
Olyan ez, mint az autó vagy mosógép reklám. Azok gyakran zseniálisnak tűnnek szemben a mosópor meg dezodor reklámokkal. De nem jobb az egyik a másiknál, csak tudják, hogy még mosógépről is valószínűleg a férj dönt, azaz nekünk csinálják. Ezzel szemben még a férfidezodort sem te fogod megvenni, hanem valami hölgy.
Szóval szerintem, ha elmélyednék az mszp programjában, abban valószínűleg találnék sok támogatandót, A Jobbiknál, amit láttam az tetszett, de legalábbis nem volt náci. Tulajdonképpen nem hiszem, hogy lehet valóban helyes döntést hozni. Maximum sok év alatt, de akkor is nagyon sok elvföladás árán. Egyébként nem is lehetne ez elvárható senkitől, az lenne a cél, hogy a rossz döntéseinknek ne legyenek drámai következményei. Most sajnos voltak. De ilyen talán minden korai demokráciába becsúszik. Reméljük olyan hatalmas lesz a büntetés, hogy tanul belőle az egyébként emberileg semmivel sem alávalóbb része a baloldalnak.

radala 2010.01.27. 16:01:17

@Diocles: Bartának nagyon rossz volt a renoméja, szerintem még annál is sokkal rosszabb, mint amilyen valójában volt. Ha jól tudom ez leginkább annak volt betudható, hogy az akkor még inkább jobbos Délmagyar főszerkesztő, Dlusztus Imre is utálta.
Másrészről, annyira ostoba volt, hogy nem is tudta fölmérni ki van vele. De azért ö nem volt egy GyF, csak simán egy bunkó.
Szerintem Botka egy 0, ha mégis nyer, akkor viszont megemelem előtte a kalapomat. Nekem az a tippem, hogy semmi eltérést nem fog okozni a személye az országos átlagtól.

Idet 2010.01.27. 16:02:00

@ossian: Előre is köszönöm!

Igen, a szatirikus véna, és az irónia is sokszor keserű irónia, de az ember már szó szerint ki van éhezve valamire, ami túlmegy a földhözragadt, "na, was hast du davon" életszemléleten, és valami tényleg emberit, élvezhetőt, igazat mutat fel.
Én is keresni foglak a blogvilágban, köszönöm az értelmes, emberhez méltó eszmecserét!

radala 2010.01.27. 16:21:20

index.hu/belfold/2010/valasztas/mindent_vihet_a_fidesz-kdnp_koalicio/

Ez egy telefonos Nézőpont fölmérés. Lehet a 21. században még telefonos fölméréssel mérni? Van olyan LMP szavazó, akinek van vezetékes telefonja? Vagy nem vezetékesen kérdeznek?
Bár én azt mondtam, hogy 101 az legalább 1,9, de nagyon megdöbbent a 8 %-os MDF.

radala 2010.01.27. 16:22:39

@radala: 101 =1+1 elütöttem a + jelet, pedig nincs is a 0 közelében, nem tudom, hogy csináltam

radala 2010.01.27. 16:26:05

@radala: Pedig a fölmérés az mdf+szdsz összeborulás után 18-21-ig készült.
Sokkal nagyobb politikai elemző vagyok, mint Török Gábor. Illetve kevésbé vagyok idealista. Őszintén szólva szeretnék kisebb politikai elemző lenni és szeretnék valódi igényes nem mszp szavazókat az országba....

Én/Me 2010.01.27. 16:53:09

Pici off:

A HVGnmost olvastam, hogy az LMP nyílt kampányszámlát kezdett üzemeltetni, amin bárki figyelemmel kísérheti a be-ki folyó pénzeket.
Érdekes - és nekem szimpatikus - kísérlet. Kíváncsi vagyok, követi e több, és hogy ezek megütik e a korábban e blogon leírt láthatósági küszöböt...

török gábor 2010.01.27. 17:48:19

@radala: az a 8 jelenleg inkább 3, a "potenciális szavazótábor" egy érdekes kategória...

Diocles 2010.01.27. 18:54:31

@török gábor:

igazad volt tegnap abban, hogy az MSZP is nyert, én ugyanis álmomban sem gondoltam volna, hogy Oszkó a kisujját sem mozdítja azért, hogy pótolja a kieső 70 milliárdot, és majd továbbra is rezzenéstelen arccal beszél arról, hogy semmi gond, ott a tartalék, a büdzsé tartható.

azt hittem, hogy többre tartja magát ennél, tévedtem.

(most már csupán az a kérdés, hogy az IMF mit szól a kieső 70 milliárdhoz, de majd valahogy ezt is lezsírozzák nyilván.)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.27. 20:58:15

Az volt már, h a Fidesz a maga javára tudja fordítani a döntést azzal is, h hangoztatja:
"ők mondják szakértői kormánynak magukat, miközben képtelenek voltak egy ilyen fontos kérdésben alkotmányos megoldást találni.

Az mszp szakértelme egy baloldali mítosz. Nagyjából annyit tudnak, h fűnyíró elven elvonják az emberek pénzét."

Kb. így

Balt 2010.01.27. 21:54:37

@simonmondja.: "Nem lenne egy rossz cél, hogy megmozgassák őket.
Ha nem akarnak adózni a vagyon után, cseréljék akkorára, amekkorát az egyszemélyes büdzséjük elbír és szabadítsák föl a vagyont."

Jól látom, hogy ezek szerint erre az optimális megoldás a "2 m2-es 1,60 mély földes padlójú szuterén"...?

Balt 2010.01.27. 21:56:40

@simonmondja.: "És azoknak az albérletes családalapítóknak ott a 80 éves nagymamája a 100 négyzetméteres lakásában, ugye."

Végül is igazad van: "Jó" esetben válogathatnak is, hisz egy egykékből álló pár 2x2x2 nagyszülő kihalására hajthat...

Balt 2010.01.27. 21:59:19

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Örülök, hogy Te is eredetiben olvastad a határozatot. :)

A 100 m2-es körfolyosós nénit én hoztam, Simon csak idézte.

radala 2010.01.27. 22:06:28

@török gábor: Azt hittem a potenciális szavazótábor az a biztos szavazó pártválasztó, a 3 meg a biztos szavazó.
Szóval szerintem csak hülye elnevezés, de nem újdonság, én legalábbis ezt képzeltem.
Amúgy, ha az mdf nem jut be az nem azért lesz, mert az én egészen lesújtó véleményem nem igaz, hanem hogy nincs senki, aki ne fikázná ezt az összeborulást.
Ha gonosz lennék, akkor azt mondanám, hogy a bértollnokok a médiákokban még annak is jobban örülnek, ha a Retkes féle szdsznek betesznek, ha már az ájrópai értelemben vett liberális Kuncze-Magyar vonal nem maradhatott...
Természetesen objektíven is lehet a dologról az embernek lesújtó véleménye, nem rád értem a bértollnokot, már csak azért sem mert nem vagy tollnok:-)

török gábor 2010.01.27. 22:14:42

@radala: én inkább a bért vitatnám :) amúgy szerintem ez nincs elmagyarázva rendesen a felmérésben.

török gábor 2010.01.27. 22:18:38

akkor ez hogy jött ki?

"A választási kampány a biztos pártválasztók megtartásáról és a még ingadozók megnyeréséről szól. A bizonytalan („nem tudja”, melyik pártra szavazna) és a rejtőzködő (nem árulja el a pártszimpátiáját), de részvételüket biztosra ígérő, aktív szavazók véleménye sorsdöntő lehet. A választásokig – egy összetett kérdőív alapján – a Nézőpont Intézet megkísérli e csoport lehetséges pártválasztását meghatározni, így az egyes pártok potenciális (maximálisan elérhető) szavazótáborát megadni. Januárban ezek alapján az aktív szavazók körében a Fidesz lehetséges tábora 7, az MSZP-é 8, az MDF-é 5, a Jobbiké pedig 7 százalékponttal nőhet. E tartalék-tábor megszerzéséről szól a pártok kampánya, amely csak az MDF esetében létkérdés, potenciális szavazói nélkül ugyanis a párt nem kerül be a parlamentbe. Márpedig az általa megszólítható szavazókért az MSZP és a Lehet Más a Politika is verseng majd."

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.27. 22:23:13

"bár hiszek abban, hogy előbb-utóbb valamilyen ingatlan alapú adózásra szükség lesz majd Magyarországon"

Gábor, a helyi önkormányzatok szednek mindenféle adókat, pusztán az ingatlan léte miatt. Mondjuk adnak neki nevet: kommunális adó, és belemagyarázzák, h a közvilágítás, árkok rendezése, fűnyírás, stb... de ez azért kamu, mert ha mondjuk egy pesti embernek van Bivalybasznádon egy kéglije, amit nem használ, akkor is kell fizetnie, pedig nem élvezi a közvilágítást, és a többit, mivel nem él ott.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.27. 22:25:28

@török gábor:
Ezen én is fennakadtam, de nem nekem kell tudni, nem én vagyok a prolitológus.-))

radala 2010.01.27. 22:45:25

@török gábor: OK, akkor hülyék. Én nem olvastam végig türelmesen, csak mivel ez a kategória hiányzott (BszPV) és a BSZ megvolt, azt hittem, hogy nyilván így van, az irány s jó volt.
Emlékszem a gallup a közvélemény-kutatás fekete napja cikkére, vagy valami hasonlóra, ahol a hazugokat próbálták utólag utolérni. Szóval nem teljesen ostobaság a rejtőzködők pártszimpátiáinak keresése, de azért talán kicsit túlzás elhinni valakinek, hogy abban igazat mond, hogy elmegy szavazni, közben meg hazudik. No megyek aludni.
www.gallup.hu/Gallup/release/ppref020408.htm

Ja az ingatlanadóhoz. Szerintem az osztrák ingatlanadót észre sem veszi az ember, az átlag osztrákban nem tudatosodik, hogy az egy adó, mert a szeméttel-szennyvízzel együtt fizeti be az önkormányzatnak, amúgy a súlyadót, vagy teljesítményadót is a biztosítással együtt fizeted, de ott látszik a számlán, hogy mi mi. Azt gondolom, hogy az önkormányzatnak az ember szívesen fizet ingatlanadót, mert abból olyan dolgok lehetnek, amik növelik a ház értékét, hogy az államnak, kormánynak mire kell az én pénzem, azt nagyon nehéz megérteni. Szerintem az osztrákok azt hiszik, hogy az ingatlanadó az az az 1 %, amit a vásárláskor fizetsz adónak. Az önkormányzatnak fizetett adót "járulékos költségként" tartják számon, mint a rezsi része. De utánakérdezhetek, hogy így van-e, bár annyira nem érdekes.

Balt 2010.01.28. 00:01:46

@beszélő: "Mivel az MSZP az ingatlan és az informatika biznicben utazik, biztos vagyok abban, hogy az ingatlanadó-kalkulátort a haverok gyártották, a a lét már fel is vették az már valamelyik külföldi bankszámlán pihen."

Állítólag mindössze 7m Ft-ba került a csodaprogram az APEH-nak. :) + a csekkek és ívek kiküldése az adócsomagokban, az 24m Ft.

Balt 2010.01.28. 00:04:05

@dzsaszper: "szerintem egyedül a portfolio.hu hozta le a lényeget -- úgy értem, az indoklás máshonnan teljesen hiányzott."

Lehet. Az is az Index csoport része. :) Nem mintha jelentene valamit. :)

Balt 2010.01.28. 00:15:59

@ossian: "Elég stabil a szocialista polgármester státusza, a fidesz itt nem arat, az biztos."

De könyörgöm, nem polgármestert választunk! Azt majd ősszel. Egyébként: előző poszt. :) De volt poszt a Hol lehet megverni a Fideszt? címmel is. Bő egy tucat helynél többen még csak fel sem merül.

"Nem gondolnám különben, hogy meglesz a kétharmad, amitől egyébként isten óvjon."

Többen meg másképpen gondoljuk mindkettőt. :)

Balt 2010.01.28. 00:18:47

@papika:
"Viszont ez azt is jelenti, pár kommentelő magyarázott iyet, hogy azok a fidesz szavazók, akik másik párttal is szimpatizálnak, tkp semmit sem veszíthetnek azzal, ha az első fordulóban egyéniben a másik szimpatikus párt jelöltjére szavaznak, sőt, ezzel az általuk nem szimpatizált pártokat gyengíthetik."

De csak ott, ahol feltehetőleg nem lesz meg az első körös győzelem. (Főváros - közép-Budát kivéve, megyei jogú városok.) Máshol veszélyes túlkombinálni!

Balt 2010.01.28. 00:26:43

@ossian: "Nem mindenki opportunista: ott még egy harmadik szempont is: a fidesz ne nyerje túl magát, mert a végén az általam nagyon becsült Debreczeninek lesz igaza."

Akkor alkalmasint olvasd el a májusi Szili-bukta után írt Népszaga-cikkét. ("Pécs után, Mohács előtt") Ebben pl. határozottan állítja, hogy egyéniben sehol nem fog az MSZP nyerni - pedig még az EP választások előtt voltunk és a Jobbikot küszöb alattinak mérték...

papika 2010.01.28. 00:38:15

@Balt:

Nem, nincs köze az első körös győzelemhez.
Mivel a fidesz a körzetet legkésőbb a második fordulóban elviszi, és a tördékszavazatok az első körben dőlnek el, és a győztes úgysem kap, ezért az a fontos, hogy az első körben melyik nem nyerő jelöltre szavazol.
A túlkombinálás azt jelentené, hogy a másodszimpatizáns párt az első fordulóban elviszi a mandátumot.

Balt 2010.01.28. 00:44:24

@papika: "A túlkombinálás azt jelentené, hogy a másodszimpatizáns párt az első fordulóban elviszi a mandátumot."

Igen, erre gondoltam. Bár ez azért tényleg kevéssé valószínű. Mindegy, csak Pannonfunk ötlete kapcsán merült fel: próbáltam lebeszélni a Jobbikról, aztán magam is gondolkodóba estem. :)

papika 2010.01.28. 10:56:54

@Balt:

Ugye-ugye!
A mezei fidesz szimpatizáns olyan jó helyzetben van, hogy még az ellenzékét is megválogathatja!

Gerardus A. Lodewijk 2010.01.28. 11:51:28

@tölgyes: "[...] elképzelhetelennek tartom, hogy ne lehetne szakmai kontroll alá helyezni minden elfogadásra kerülő jogszabályt. Kellene hozzá 8-10 felkészült jogász egy főosztályba szervezve."

Igen, de vajon a főosztály véleményét a feletteseik, a kormány és a képviselők komolyan vennék akkor is, ha az ellentétes a politikai elképzeléseikkel? Vagy legyen a főosztály véleménye kötelező ezekre?

Az Alkotmánybíróság nem pont ugyanezt csinálja (és 8-10 felkészült jogászból áll)?

dzsaszper 2010.01.28. 12:03:30

@Balt: van valami a logikában, de ahogy én látom, hogy pl. egy középre húzó fidesz-szavazónak nehéz kit választani ellenzéknek is. Persze aki hezitál a fidesz és a jobbik között, annak lehet hogy ez tényleg jó.

papika 2010.01.28. 13:05:45

@dzsaszper:
Nézd, nekem erős Lendvai Ildi fóbiám van, szerintem nem lehet gyógyítani, ezért nem is kezeltetem.
És én azt gondolom, hogy ha bármi gazdasági javulás lesz ebben az országban, az a nő ott fog sipítozni a parlamentben, hogy hol a nyugdíjkorrekció? hol a nyugdíjprémium? orbán viktor már megint nem ért a szép szóból, már megint a nyugdíjasoktól vesz el!
És ha ők lesznek az ellenzék vezető ereje, akkor a 2014-es kampány megint a nyugdíjasokról fog szólni, meg hogy mennyit lopott el tőlük a fidesz.
Ezért, szerintem, bárki, csak ne ők.
Se a Vona, se a Bokros, se az LMP nem fog a nyugdíjprémiummal jönni, vagy legalábbis én ezt remélem.
Persze, lehet, hogy még nagyobb baromságot találnának ki, erről meg lehet győzni, nyitott vagyok.

Gerardus A. Lodewijk 2010.01.28. 13:30:55

@pannonfunk: "Valóban önbevallás van személyi jövedelemadónál is [...]"

Adóbevallásnak akkor van értelme, ha olyan adatot tudsz bevallani, amit az adóhatóság egyébként nem ismer. Vagyis teljesen nonszensz akkor, ha maga a törvény határozza meg, hogy pontosan mennyit kell bevallani. (arról nem is beszélve, hogy egy-egy megyén v. fővárosi kerületen belül messze nagyobb értékkülönbségek lehetnek, mint 10%).

Ehhez hozzájön, hogy a bevallás mint módszer gyakorlatilag a jogorvoslathoz való jogtól is megfosztja az adózót: ha ugyanis a hatóság határozatban állapítaná meg az adót, azt bíróság előtt vitatni lehetne, míg a saját bevallásomat nem tudom bíróságon megtámadni. Ezenfelül a bevallás a bizonyítás költségeit és kockázatát is az adózóra telepíti, míg adómegállapítás esetén mindkettő a hatóságot terhelné. Az AB által vizsgáltakon fölül ezért is alkotmányellenes az ilyen adó.

dzsaszper 2010.01.28. 14:16:15

@Gerardus A. Lodewijk: Az AB nem Tier1 szint :) nem is arra való. Saját maguk mondták ki a rendszerváltás után, hogy előzetes normakontrollt csak a köztársasági elnök kérhet tőlük elfogadott, de alá nem írt törvényre...

dzsaszper 2010.01.28. 14:25:58

@papika: nagyjából egyetértünk.
Nekem a gárdázás nem elfogadható a jobbiktól.
Az mdf-ben meg amit 2006 óta csináltak azok, akik még most is benne maradtak a pártban -- abból köszönöm szépen, nekem bőven elég volt, sőt.

Gerardus A. Lodewijk 2010.01.28. 16:22:39

@Spiro: "Azt gondolom nem feltételezzük, hogy az APEH valami védhetetlen értéket próbál valakire ráerőszakolni (ami bíróság elött nem áll meg)."

Téves megközelítés. Maga az adózó lett volna köteles a törvény mellékletében meghatározott védhetetlen értéket bevallani, így nem is az APEH kockázata lett volna az értékmegállapítás. A saját bevallásomat meg hogyan vitassam utólag?

"Továbbá az ingatlan esetében a vagyonszerzési illetéket esetén is van értékmegállapító szerepköre az APEH-nek (hiszen az Illetékhivatalokat is az APEH-ba integrálták), ezért viszonylag flott adatbázissal és ingatlan értékekkel rendelkezhet az APEH akár utcára, házra lebontva is."

Éppen ezért primitív az a megoldás, hogy egy egész megyére vagy fővárosi kerületre határozott meg ingatlanárakat a törvény. Tehát a szükséges adatok megvannak, semmi akadálya nem lett volna, hogy az adót az APEH vesse ki, és ha az nem tetszik, irány a bíróság.

Gerardus A. Lodewijk 2010.01.28. 16:42:04

@dzsaszper:

Ez így is van.

Ha viszont a törvényhozási folyamat részeként képzeljük el a 8-10 jogász által végzendő szakmai felülvizsgálatot, ahogy ezt tölgyes olvtárs javasolta, akkor arra a törvényhozás szabályai vonatkoznak, azaz mindenképpen a képviselőké a végső szó.

Van egyébként a világon olyan alkotmánybíróság, amelyik szine csak előzetes normakontrollt végez.

Balt 2010.01.28. 18:05:40

@papika: "A mezei fidesz szimpatizáns olyan jó helyzetben van, hogy még az ellenzékét is megválogathatja!"

:)) Ezen az alapon akkor "hajrá MSZP!" (Fiala stílusában), mert hozzájuk fogható dilettáns társaság nincs másik. Meggyőződésem, hogy negyed századon belül nem jön fel újra írmagjuk sem - ha egyáltalán túlélik a következő ciklust, sőt, az idei évet...

Balt 2010.01.28. 18:17:51

@dzsaszper: "Persze aki hezitál a fidesz és a jobbik között, annak lehet hogy ez tényleg jó."

Én egyáltalán nem hezitálok, sőt, kb. egy éve - amióta a Jobbik (is) tkp. a "Fidesz ellenzéke" - kimondottan dühös vagyok rájuk, bár igyekszem türtőztetni magam. De mikor meglátok egy ilyen Tárki jelentést, vagy a rá hivatkozó Mesterházyt (de van nála rosszabb is), akkor kinyílik a bicska a zsebemben és büntetni akarok. :) Ők megjátszották ezt kétszer is, mi több, kizárólag emiatt kerültek hatalomra (megosztott szavazatok az MSZP és SZDSZ között), hát csakazértis visszavágnék nekik!

dzsaszper 2010.01.29. 15:02:25

@Balt:
értem... ami a visszavágást illeti, szerintem az lmp plusztöredékszavazata nagyobb visszavágás, közelebb van a szavazói bázis... Csak kérdés, az lmp megugorja-e az 5%-ot listán.

Balt 2010.01.31. 11:45:12

@dzsaszper: Szerintem az LMP esélytelen még egyéni jelöltet állítani is. (Bár ha valahol, Bp.-en jöhet össze...) A logikádnak helyt adok, de egy baj van az LMP bejutásával: senki nem számol ezzel pillanatnyilag, márpedig a bejutása a 2/3-ra veszélyes lehet, igaz, minden párt rovására nyerne teret...

Balt 2010.01.31. 11:46:52

@Balt: De megfontolom. Az orbánozó Jobbikosok is a bögyömben vannak, sőt! :)

2010.02.01. 18:31:53

A vén csontok összeszedtek már egy, vagy több 30 millás lakást a dunántúli Dombon, a jachthoz meg spúrok és öregek, az AB biztosít nekik kocsit, így az nekik ingyé' van. Szóval ezek után fizessenek, de nehogy már lakásuk ők fizessenek is!!! Rémes egy bigott gittegylet! Még azt se látják be, hogy az unokáik fogják bánni!

2010.02.01. 18:34:01

@Letícia: na, szóval azt hagyták hatályban, ami neki vagy ingyen van (kocsi) , vagy nem merték/tudták összelopni (jacht), azaz nekik nem fáj!