Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
21:03

Régóta meggyőződésem, hogy az úgynevezett kiemelt politikusi beszédek túl-, pontosabban félreértékeltek a politikai kommentárokban. A szónoklatok kapcsán nyilatkozó elemzők általában ilyen fordulatokat használnak: megszólította a nyugdíjasokat, mobilizálta a törzsszavazókat, üzent a bizonytalanoknak stb. Ezek a kifejezések mind azt sugallják, mintha egy-egy beszéd – amit ráadásul a választók többsége legfeljebb összefoglalókból és tudósításokból ismer – képes lenne arra, hogy alapvetően befolyásolja a választók viselkedését. Erről pedig szó sincs, ráadásul nem is lenne szabad a beszédeket az azt megelőző és azt követő eseményekből – azaz a politikai kontextusból – kiragadva értelmezni.

Az a javaslatom tehát, hogy ha nem csupán kényelmesen gyönyörködni vagy utálkozni szeretnénk az Orbán-beszéd alatt, hanem arra akarjuk használni, hogy többet tudjunk meg általa a politikai versenyről, akkor arra az egyetlen dologra figyeljünk, ami egyáltalán figyelhető: a beszélő szándékára. Nem fogjuk tudni megmondani az íróasztal mellől, hogy kikre és hogyan hatott az évértékelő, mint ahogy arra a kérdésre is képtelenség válaszolni, hogy mennyire szólított meg és mobilizált. Arra viszont a szövegből következtetni tudunk, hogy mi lehetett a célja a Fidesz elnökének a beszéddel; képesek lehetünk elhelyezni a szónoklatot a párt kampánystratégiájában, továbbá valamennyire előre jelezhetjük talán azt is, hogy mit várhatunk még a kampányban az ellenzéki párttól.

Én tehát elsősorban az alábbi kilenc kérdésre figyelek majd:

  1. Hogyan fogalmazta meg a választás tétjét?
  2. Hogyan jellemezte saját pártját?
  3. Miképpen viszonyult a riválisokhoz, különös tekintettel az MSZP-re és a Jobbikra?
  4. Milyen témákat tartott fontosnak kiemelni?
  5. Milyen választói csoportokat nevesített?
  6. Mit mondott a leendő kormányról, milyen ígéretek hangzottak el?
  7. Milyen volt a beszéd stílusa és hangneme?
  8. Mennyire illeszkedett a beszéd a Fidesz eddig megismert stratégiájába?
  9. Összességében mi lehetett a célja a beszéddel?

A beszéd elhangzását követően igyekszem majd itt a blogon választ adni a kérdésekre, s miután egy kedves olvasó technikai segítséget nyújtott, ha minden igaz, itt is nézhető lesz majd az évértékelő:

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr741730347

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Itt az idő! 2010.02.05. 10:40:02

Tizenkettedik alkalommal mond országértékelő beszédet Orbán Viktor.

Trackback: Arckönyv és szépkorúak 2010.02.04. 22:50:02

avagy madarat tolláról, pártot kampányáról? Sok elszeretkezett kampány után végre úgy néz ki, hogy a Fidesz megfelelő tanácsadókhoz fordult. Persze a baloldalon fanyalognak: "Orbán lenyúlta Obama kampányát", de ők is

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirrmurrkandúr 2010.02.04. 21:14:42

Lehet, hogy elmegyek, megnézem.

gossage 2010.02.04. 21:17:05

Ha ez mukodni fog nagyszeru mivel en kulfoldon vagyok es erdekel....ennek orulok

En azt is fogom figyelni,hogy vajon azt a szot ,hogy hazudik foglya -e es mennyiszer emliteni

a masik pedig megemliti-e illetve mennyiszer a zuros ugyeket es az elszamoltatast

gossage 2010.02.04. 21:18:05

a foglya az fogja

bocs ELIRAS

Viktus 2010.02.04. 21:21:34

Ejnye nem tudja ez a Viktor pénteken még a jómunkásembörök dolgoznak csak az élősködős közalkalmazottak pattanhatnak le olyan korai órákban.

Viktus 2010.02.04. 21:26:27

@gossage:

No para hirtv.hu -n gondolom feltolják, és hetekig lehet csodálni.

Gábor találj ki még v.mit ez a 9 nem szép legyen már kerek 10 pl. Viktornak lesz é új frizura, mert a választások előtt szokott variálni.

JokerZ 2010.02.04. 21:28:00

egyébként tényleg érdekes az időpontválasztás. Török Gábornak talán már arra is fel kellett volna figyelnie, hogy ezt élőben szinte kizárólag csak az egyetemista internetező fiatalok (facebook), a közalkalmazottak egy része és a nyugdíjasok láthatják - tehát a kvázi "inaktív" réteg.

Éppen ezért nagy meglepetés lenne, ha az adócsökkentésről szó esne. Szerintem a fiatal nézők miatt munkahelyteremtésről, családtámogatásról és lakáspolitikáról, a nyugdíjasok miatt a nyugdíjak reálértékének megőrzéséről, a közalkalmazottak miatt pedig erős államról lesz szó.

A többiekhez pedig majd a média juttatja el az üzenetet. Legalábbis Orbán ebben bízik.

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2010.02.04. 21:34:54

Valószínű azért van ebben az időpontban, hogy az esti híradóba mindenképpen bekerüljön.

2010.02.04. 21:35:09

10. Mi lesz a véleménye az LMP-ről? :P

Viktus 2010.02.04. 21:36:13

@callahan:

Az esti híradókba amúgy is bekerülne a nagy szeretett vezetőt a hír tv élőben tolja meg felvételről is szokta pár tucatszor :P

pupakpepe 2010.02.04. 21:40:51

Én nem fogom nézni, helyette majd este jól meglesem a torokgaborelemez.blog.hu-t! itt úgyis megtudom a tutit:)
ezért van a mi Gáborunk!:)))hajrá a bloggal Gábor, ha nem lenne, már talán a politika se érdekelne!

[nev] (törölt) 2010.02.04. 21:41:49

@gossage:
"kicsi volt a súgólyuk, nem fért be súgójuk" ;-)

ibn_battuta 2010.02.04. 21:46:19

A francba, pont 3-kor akartam a kisfiam korcsolyázni vinni a Marczibányi térre... Így nem fogok parkolóhelyet találni, Vitya ugyanis a szomszédos Millenáris Parkban tartja a beszédét.

jah-man 2010.02.04. 21:51:17

10. pontnak mindenképpen legyen benne a frizurája, meg hogy mennyire akar/sikerül "humorizálnia"

gossage 2010.02.04. 21:55:51

ja ja eleg gaz ,de azert egy percen belul javitottam a hibamat nem pedig rafogtam a billentyuzet beragadasara es arra,hogy ez a billentyuzet fogja foglyul ejteni a ...na nem is tudom mit
:)

punpa 2010.02.04. 21:59:33

Ejnye, de hiszem ott figyel az origo logoja :)

east69 2010.02.04. 22:01:08

És ki a tökömet érdekli, hogy egy törpe száján milyen szél fúj?!

Viktus 2010.02.04. 22:08:02

@east69:

Mindazokat akik itten élnek, és akiknek szeretett nagy vezetője lesz minimum a következő 4 évre akin pl. az múlik, hogy mennyi lesz a havi törlesztőjük ...

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.02.04. 22:18:39

Szeretem a Török-féle elemzéseket, sokat elolvastam már.
Ezt a mostanit nem olvastam, mégis elkövetem azt a pofátlanságot, hogy hozzászólok, mert úgy érzem, a címben feltett kérdésre válaszolnom.

Szerintem semmire nem érdemes odafigyelni az illető beszédeiben.
Sajnos úgy néz ki, megint ő lesz a miniszterelnök és ugyanott folytatja, ahol 2002-ben megbukott.

Látjuk-halljuk majd eleget, ha kell, ha nem, szinte már előre tudom, miről szól a kormányzásuk első éve, ennek ellenére azt mondom: szerintem egészségtelen dolog a politikának ekkora jelentőséget tulajdonítani. Az utóbbi 12 évben sok ember élete mintha már másról sem szólna, csak a politikáról, holott az átlagember nem fog sem jobban, sem rosszabbul élni, bárki is kerül kormányra.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.04. 22:18:48

teljesen lényegtelen, mit fog mondani.

egyrészt, mert az elmúlt húsz évben már mindent elmondott, amit akart.

másrészt már olyan szinten elrugaszkodott és elzárkózott a valóságtól, hogy jobb, ha nem figyelünk rá.

Viktus 2010.02.04. 22:21:24

@az igazi medwe:

Kedves maci te v.mi álomvilágban élsz? :D a Magyarlandban élő emberek éppen most érezhették át mennyit is számítanak a politikai elkúrások, mikor pl. a törlesztőrészleteik többszöröségre ugrottak, és azóta sem másztak vissza ...

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.02.04. 22:29:16

@az igazi medwe:

Te, medwe :"Sajnos úgy néz ki, megint ő lesz a miniszterelnök és ugyanott folytatja, ahol 2002-ben megbukott."

A megbukás az, amit Gyurcsány hajtott végre. Lelépett, mert ellehetetlenült. Orbán Viktor kitöltötte a 4 évet, amire mandátumot kapott. Kurvára nem bukott meg....

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.02.04. 22:48:01

Én azért odafigyelnék az öltözékre is. Milyen lesz vajon? Depressziós bölcsészzakós kockás inges? Vagy kifinomult fiatalos tettre kész? Esetleg valami teljesen kommersz viselet?

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.02.04. 22:49:26

Egyébként a legfontosabb dolog a bejegyzésben: "az egyetlen dologra figyeljünk, ami egyáltalán figyelhető: a beszélő szándékára".

[nev] (törölt) 2010.02.04. 22:53:06

@az igazi medwe:
lesz egy csomó lózung. panelek a krúdy féle álmoskönyvől, és poénok a hahota magazinból. történelmi beszéd lesz.

jabba74 2010.02.04. 22:55:21

@idelle: valahogy még is mindenki felfigyel, ha OV beszél valahol. Lehet, hogy azért mert fontos amit mond. Te is kommenteltél, ami valszeg a téma miatt történhetett. A téma pedig az, hogy OV valahol valamiről beszélni fog.
Ha most Gyurcsány valahol beszédet mondana ugyanebben az időpontban, na az alávágna az OV beszédnek. Nem is tudom miért nem dobják be a szocik, most amikor semmi veszetnivalójuk nem lenne...

[nev] (törölt) 2010.02.04. 22:57:20

amúgy ugye két célja lehet egy ilyen beszédnek, hogy örüljön török gábor, játszuk azt, hogy politológusok vagyunk.

szóval mit lehet csinálni. mozgósítani a saját tábort, és elbizonytalanítani az ellentábort. lehet-e ezt egyszerre. ha lehet, hogyan. ha nem lehet, akkor melyik szerepet osszák orbánra, és a másik szerepet kire, vagy kikre osszák. ezek voltak a beszéd megírása előtt szerintem a fő kérdések a fidesz boszorkánykonyhájában.

Balt 2010.02.04. 22:57:58

@az igazi medwe: "Az utóbbi 12 évben sok ember élete mintha már másról sem szólna, csak a politikáról, holott az átlagember nem fog sem jobban, sem rosszabbul élni, bárki is kerül kormányra."

:)) Ezek szerint a jelzett 12 évben Marsutazáson jártál...

Bambano 2010.02.04. 23:04:38

semmire, majd Gábor figyel rá és itt szépen összefoglalja:PPPP

[nev] (törölt) 2010.02.04. 23:08:30

egyébként hogy megválaszoljam ezeket. orbánnak szerintem mozgósítani kell. mert ehhez ő ért a leginkább.

navracsics vagy kósa a szoci közönséget tudja szerintem elbizonytanítani: a tessenek szépen otthon maradni, mert a fidesz sem lesz rosszabb, sőt még az is lehet, hogy jobb lesz.

kövér vagy semjén feladata a jobbik szavazók elbizonytanítása lehet: tessenek szavazni a fideszre, hogy az erő a centrumban összpontosuljon.

Josef (K.) 2010.02.04. 23:17:58

@gossage:

"a foglya az fogja
bocs ELIRAS "

Szerintem inkább freudi elszólás volt...

G. Wolf 2010.02.04. 23:24:15

Érdekesek ezek a beszédek úgy általban, bár szerintem sok értelme nincs.

Az USÁ-val ellentétben nálunk a kampány nem egy két markáns téma körül forog, hanem sokkal több. Ez jó-e vagy sem nem tom. De biztos érdekesebb lenne ha két három fő kérdést feszegenének csak.

Szerintem ha a magyar kampány csak arról szólna hogy egészségügy és adórendszer átalakítása, lehet teljesen másképp értékelnének a szavazók - igaz ehhez az kéne hogy két/több alternatíva tudjon megütközni. Ezzel szemben mindenki csak mond pár gondolatot egy egy témáról, de messze nem eleget ahhoz hogy az egy kész csomag vagy tematikus program legyen.

Most ha megnézzük a programokat (illetve inkább az ígéret csomagokat) akkor leginkább - jóindulattal élve - is csak irányvonalat tudunk leszűrni.

Például érdekes lenne ha valamelyik kisebb párt (LMP, vagy MDF) készítene egy lépcsős tervezetet, hogy ettől-eddig ezt csináljuk, utánna erre építve ezt, majd beveztjük azt és PONT.

Bár tény egy hasonló álláspont a kormánynak nehézségeket okozna, azonban jelenleg a kormányzás felelősségének és terhének veszélye csupán egy pártot fenyeget; így a többi pártnak lehetne bátran komolyabb programja - és nem kell félnie a később számonkérhetőségtől, hogy nem csinálta meg.

Én amúgy támogatom az ilyen beszédeket, mégpedig nem is tartalmi hanem inkább stílusbeli mivoltuk miatt. Véleményem hogy a kormányok keze alapvetően minimális játékot enged, ugyanis tetszik vagy sem, de nem vagyunk túl erős középhatalum (ugye Laci bács?!) és MUSZÁJ alkalmazkodunk, így legfeljebb az számít hogy hogyan tálalják a szükséges lépéseket, és a párt vezető egyéniségének stílusjegyei azért visszaköszönnek az egész kormányzáson.

(Mielőtt bárki belekötne nem azt modom hogy a kormányok nem tudnak semmit csinálni és csak bábok, hanem azt hogy kisebb a mozgástere mint teszem azt a Pekingi vagy a Washingotni kormánynak.)

whale 2010.02.04. 23:27:06

@Balt:
Ha a te életed választási ciklusonként lesz jobb vagy rosszabb, akkor te ezexerint valamelyik párt nomenklaturájának lehetsz a tagja....:)

tölgyes 2010.02.04. 23:30:32

Így lefekvés előtt azt gondolom, hogy Orbán biztosan beletesz a szövegébe valami olyat amit nehéz előre kiszámítani.Mostanáig ezt szokta tenni, ezért is óvatos mindenki a találgatással.

Engem jobban érdekel most így lefekvés előtt Mesterházy Ernő ügye. Az ATV-re mentem és ott Mészáros műsorában elhangzott: ha Mesterházy letartóztatásba marad (kerül), akkor ez azt jelzi, hogy minden kompromisszumot felrúgott a fidesz...nem lesz háttéralku.. stb. Mondta ezt egy szemüveges elfehéredett arccal és szájszéllel..Én meg csak lestem bambán, hogy mit is beszélnek ezek?????TÖRVÉNYERŐRE AKARJÁK EMELNI A TOLVAJKODÁSOKAT? MÁR AZ IS BAJ LESZ, HA AZT AKI ROSSZAT CSINÁLT MEGDORGÁLJÁK..???? HOL ÉLÜNK MI???MILYEN ÉRTÉKRENDET KÖZVETÍT MÁR MEGINT A MÉDIA... MERT A JELENLÉVŐK KÖZÜL SENKI SE MONDTA NEKI: ÖREG HA MAFFIÁZOTT AKKOR BÖRTÖNBEN A HELYE.. EGYÉBKÉNT MEG MÉGIS CSAK JOGÁLLAMOT CSINÁLNÁNK VAGY MI A FENE..
A baj tehát igen nagy.. nem a lopások miatt, hanem az amoralitás nyilvános tobzódása miatt.

Bona Fides 2010.02.04. 23:46:44

Teljesen mindegy, hogy mit fog mondani. Mindenképpen a Fidesz nyeri a választásokat. :)

PS: Azért remélem, néhány ballib fanatikus agyvérzést kap majd.... ;-)

LarryUnderwood 2010.02.04. 23:47:13

Mivel a tábort nagyon nem lehet már növelni, viszont a sok szerepléssel könnyen és gyorsan lehet csökkenteni (ezt már láttuk egy párszor) ezért ez szerintem egy unalmasra hangolt kampány lesz, ahol senki nem beszélhet mellé(ezt is láttuk), még a plakátok is unalmasak, nincsenek tömeggyűlések (márc. 15. fix nyugis lesz). Minél kevesebbet van OV a médiában annál népszerűbb.
Viszont helyi szinten ahol a média nem látja,na ott iszonyat kemény meló van, nagyon komoly elvárásokkal.
Úgyhogy OV unalmas lesz. Direkt.

FélOFF:
- Megjött hozzánk a 26 vk szoci jelöltjének 4 oldalas újságja. Három oldal a helyi játszóterek bővüléséről, szépüléséről, finanszírozásáról szól. Semmi kardcsörtetés, semmi ígérgetés, semmi 'nagyszerű eredmények emlegetése' rovat (nyilván). Még a szoci logó sincs! rajta.
- Érdemes lenne összeszámolni, hogy hány belpolitikai hír volt négy éve index főhír januárban és hány most. És emlékszünk milyen hírek voltak azok!
FélON

Ebbe a nagy csöndbe ki akar bele kiáltani?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.04. 23:47:16

@tölgyes: Tudod mi az amorális?!

- hogy éveken átt ott lihegtek a tarkójukba, de a feljelentésekkel fineszesen megvárták a KAMPÁNY IDEjét!

((Cc: ajánlószelvényeket várok IDE mindegykitől))

[nev] (törölt) 2010.02.04. 23:48:21

@tölgyes:
nyilván arra gondolt a szemüveges, hogy fidesz vezette városokban valami hasonló történik, mint a fővárosban. tehát az elkövetkező hetekben az ellenzékben levő szocialisták is előállnak majd a farbával vélhetően. és ez a jobbik malmára hajtja majd a vizet.

pucros 2010.02.04. 23:52:31

@tölgyes: mi köze egy letartóztatásnak a Fideszhez? talán meg kellett volna fenyegetniük a munkájukat végző hatóságokat, hogy ne merjék?

Választások előtt mindig úgy elcsúszik a realitásérzék, hogy sorra lógnak ki a lólábak. Emlékszem, amikor Veres János azzal kampányolt, hogy amelyik vidéki választókerületben szocialistát választanak, ott jobban hozzá fognak jutni állami pénzekhez - aztán meg nem értette, hogy mi ezzel a baj.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.04. 23:55:43

@közlekedési bűnöző:
1. 0.Viktor kitöltötte a 4 évet, Gy.F. meg az 5-öt!
számolni tudni kell... 8Đ

2. Gy.F. nem ""ellehetetlenült"", hanem tervszerűen és tudatosan le-karakter-gyilkolták.
Persze remek célpont volt ehhez, de egyben veszélyes ellenfél is, ezért kellett liquidálni:) Elég csak a szoci elődeihez hasonlítani... mindegyiküknél közelebb állt 0.V.-hoz!

((Cc: ajánlószelvényeket várok IDE mindegykitől))

Bona Fides 2010.02.04. 23:59:39

@LarryUnderwood: Már a logó is ciki. A VIII. kerületi polgármester választáson Takács plakátjára utólag nyomtatták rá - sajtóvisszhang miatt -az SZDSZ logóját és egy kis pótszöveget, ami miatt mondat közben is nagybetű szerepelt, valahogy így: "Mi már Ismerjük egymást!"

Tudják, hogy már a logó látványától is hányunk.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.05. 06:42:52

Ha szabad tippelni:

Történelmi válaszúthoz érkezett a Haza!
Itt az idő....
Mozdulni kell...
Együtt....
Itt az idő , hogy együtt rálépjünk a történelem országútjára...
Felszabadulunk az ötvenéves elnyomás alól....
Végre a Nemzet kezébe veheti sorsa alakulását...
Itt az idő, hogy örökre leszámoljunk Nemzetünk idegen elnyomóival....
Felszólítok minden becsületes magyar embert, hogy tegyen egy lépést a Jövő felé !
Most, még utoljára kell egy erőfeszítést tenni...
A haza fényre derült...
Iszonyúan nehéz munkát vállal magára a Nemzet...
Romjaiból kell újjáépíteni a Hazát...
Hajrá Magyarország !
Hajrá magyarok !

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.05. 06:45:01

@simonmondja.:
Úgy gondolom, a talicskákat és a csontvázakat kihagyja.
Vagy mégsem.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.05. 07:00:05

Ezt az öszödi beszédnél is le kellett volna írni. Talán páran megértik és elmagyarázzák másoknak, akik nem is akarták megérteni. Talán akkor most sokkal jobban állna az ország...

gonda1979 2010.02.05. 07:03:44

Kiváncsian várom.
Remélem rácáfol arra, amit sokan irogatnak, vagyis, hogy előre lehet tudni, mit fog mondani.
Pl a RESET Hungary, az nagyon ott van.

klacus 2010.02.05. 07:09:30

A beszédek fontosak. A 2006-os választás egyik fordulópontja a Gyurcsány Orbán vita volt. Ott Ferenc ugyanazzal a retorikával, csak keményebben bemondogatott Viktornak, majd még utólag is vergődött a számokon. Ezt a hírt a média jól felkapta, és egy sereg bizonytalant állított melléjük.

Azt hiszem azok az emberek sokat a magyar nyelvtan szépségeiből. Hacsak a valóság minden részletének kibontására gondolok.

Most Viktornak nincs kivel vitáznia, és az Ő habitusa más mint a Ferinké volt. Pl az országgyűlésben sem beszél.

Akár azt is hihetnénk, hogy néma, de azért legalább évente egyszer -nem ünnepen amikor muszáj- megszólal látszólag magától.

Ez miatt nem tartom Én sem igazi államférfinek, és ez miatt idegenkednek a személyétől sokan. Nem kevés muníciót adva a bal oldalnak.
Ha a történelmi példákat végignézzük, akkor pl Churchill nem az alsóházban véghezvitt hallgatásairól, vagy a felsőházban elkövetett csendes kávézgatásról lett sikeres államférfi. (nyilván belföldön)

A mi Viktorunk ül a sötétben és hallgat, amikor az ország ügyeiről van szó. Pedig nem ezért fizetjük.

(A jobberek kedvéért megjegyzem halkan, hogy a bal oldalt meg nem azért fizetjük, hogy végigtöketlenkedjen 8 évet úgy hogy kidobott pénz volt az adónk, és innováció helyett csendes vegetálásba fulladjon a Pannon állat )

Tehát Viktor jön mond egy jó beszédet, lesznek benne ízes magyar szavak, pár érvelés hogy rettegjen akinek rettegnie kell, és kész.

Egy az ország egy a zászló. Ezt felfoghatjuk úgy is mint egy szocialista vívmány, amin 8 évet dolgoztak. (igaz egy kicsit sokba került, mint anyagilag, mint morálisan) Tehát az Mszp szépen felnyergelte a lovat a mi Viktorunknak, a kérdés az, vajon jó irányba ül e rá?

klacus 2010.02.05. 07:10:37

@klacus: Azt hiszem azok az emberek sokat a magyar nyelvtan szépségeiből. Hacsak a valóság minden részletének kibontására gondolok.

Azt hiszem azok az emberek TANULTAK sokat a magyar nyelvtan szépségeiből. Hacsak a valóság minden részletének kibontására gondolok.

theofil 2010.02.05. 07:13:02

@simonmondja.:

Nem rossz tipp, nem rossz tipp.

Sajnos nem leszek képes megnézni a beszédet mert idegileg nem bírom őkelmét - bármit mond hamisnak, falsnak érzem, azt sem vagyok képes elhinni neki, hogy a nap keleten kel és nyugaton nyugszik.

(Ugyanúgy utálkoznék ha valamelyik szocialista tótumfaktum hintené a rizsát. Nem bírom én ezeket idegileg.)

theofil 2010.02.05. 07:16:15

Márcsak azért sem érdekel az Orbán-beszéd mert össze fog feküdni a Jobbikkal, Orbán-Vona kormány lesz.
Feltéve, ha a Fidesznek nem lesz meg egyedül az alkormányozáshoz szükséges kétharmad és nem lesz meg.
Tehát tökmindegy, hogy Orbán mit fog mondani, az az érdekes, hogy mit fog cselekedni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.05. 07:20:53

@theofil:
Ha azt találná mondani valahol, hogy

-szebb jövő-

,akkor ezt meg is igéri a jobbikosoknak.

klacus 2010.02.05. 07:22:16

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: A baj az, hogy mi Ferink önmagával szemben sem volt koncepciózus. Az öszödi beszéd után, Én csak a zavargásokat láttam a TV-ben Nem a nagy tanulság teljes szervezetet átható átalakulását. Azért mert a tüdő ordít, hogy elég a füstből, az agy miatt a cigi után nyúlsz.

A szocik nem tudták legyűrni a háttér szorítását, képtelenek voltak máshogy tenni a dolgaikat.

A baj az, hogy a narancsos oldalon is kész vannak a háttéralkuk, már csak a gyeplőt kell a lovak közé hajítani.

theofil 2010.02.05. 07:30:09

@klacus:

Hm. Egyszer majd - nem most ebben a blogban, mert ez nem arról szól - szót kéne ejteni az öszödi beszédről.
Hogy miről szólt valójában.

theofil 2010.02.05. 07:35:03

@simonmondja.:

Ezt így nem fogja mondani. Nem ezekkel a szavakkal.
Orbánra mindig is jellemző volt a kettős beszéd, tehát meg fogja találni azokat a kifejezéseket amelyeket a vájtfülüek megértenek, de amit alkalomadtán nyugodtan le lehet tagadni.
Már csak ezért is utálom őkelmét.

Játszik velünk, játszik a lakosság érzelmeivel, vágyaival, sakkozik az elkeseredésükkel a reménytelenségükkel, hasznot húz a kiszolgáltaottságukból.

Egek, de utálom.

SteveNo1 2010.02.05. 07:44:33

Vajon Bajnai (Mesterházy) mond országértékelő beszédet? És ha mond ki figyel rá?

Nzoltan 2010.02.05. 07:47:11

@Viktus:
"Gábor találj ki még v.mit ez a 9 nem szép legyen már kerek 10 pl. Viktornak lesz é új frizura, mert a választások előtt szokott variálni."

Ne keverjük Torgyánnal.:-D

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 07:57:33

Szerintem a lehető legkevesebb negatív üzenetet próbálja majd meg közvetíteni, inkább a bizakodás és a jövő lesz hangsúlyos, mint a másik tábor (legyen az bármelyik párt) ledorongolása. Persze azért meg fog történni, de igyekszik majd feloldani humorral, anekdotával, most nem engedheti meg magának, hogy feszültség és a hőzöngésnek csak a gyanúja is társuljon hozzá.
Higgadtnak kell lennie, mert a Jobbikkal szemben ez az egyetlen öndefiniálási lehetősége, és ez még mindig nagy feladat. A jobbikéhoz hasonló retorika már összeforrt annyira azzal a párttal, hogy valamiféle rendszerellenes színezetet kapott (bár igyekszenek most kibújni belőle), ez pedig a nagy többség részére továbbra is taszító vagy ijesztő. Egy nyugodt, kedves, ám rendkívül határozott és cselekvésre képes vezetőt kell megmutatnia, aki tisztában van a problémákkal (hallom a hangotokat), és orvosolni akarja őket.
Ügyelnie kell arra, hogy ne essen ki ebből a szerepből egy pillanatra sem, mert szavazót nyerni ritkán lehet egy beszéddel, de csak egy veszélyes mondattal lehet veszíteni sokat, és most a tábor megtartása a cél, mert abban bízhat, hogy a többi szavazat felaprózódik a sok másik párt között.
Szóval azt hiszem egy rendkívül óvatos beszédre számíthatunk.

Sundance- · http://oravilag.blog.hu 2010.02.05. 08:02:03

10. : Milyen témákról hallgatott mélyen, holott (el)várható lett volna pár szó róla?

Nekem ez lesz az egyik legérdekesebb :)

dzsaszper 2010.02.05. 08:11:54

@theofil: nem tudom, ezt máshogy látjuk. Lehet hogy túl vájtfülű vagyok ;)

Szóval a szándékot elég jól ki lehetett venni Orbán beszédeiből, és az általában be is igazolódott később. Lehet hogy nem azt mondta, mint amiket te hallani szeretnél -- vagy sokan hallani szeretnének --, pl. konkrét ígéreteket eléggé óvatosan szokott tenni.

Én minden politikai szereplőtől azt várnám el, hogy az irányt tegye egyértelművé és hacsak ki nem sül, hogy baromság, akkor kövesse. Ígérjen óvatosan, amit pedig ígér, azt tartsa be.

pesti lokista 2010.02.05. 08:12:44

TÖRÖK GÁBOR ELEMEZ:
legalábbis próbál most(már) a független szerepében megjelenni,
valószinűleg szeretné, hogy a következő néhány évben is legyen munkája,mondjuk az így sem lesz olyan jól fizető, mint az elmúlt években volt...elemez, igen emlékszem, amikor az m1 esti műsorában, több adásban is ott feszített, az igazán "független", "közszolgálati" mondandandóval bíró debreczeni józsef mellett, a szemüveges, raccsoló másik kollégájával együtt.
debrczeni már akkor is rettegett, már akkor is veszélyt vizionált, de török gábor szinte még ellenvéleményt sem fejtett ki. akkor kellett volna "elmeznie" orbán viktort, ha lett volna egy tisztességes megszólalása, akkor talán nem éreztük volna, hogy nem az m1-et, hanem az ATV-t nézzük.
török gábor, nekem nem fog hiányozni a jövőben, talán most is jobb lenne, ha valahol debreczeni mellett lenne, ott a helye.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 08:20:07

@jabba74: "Lehet, hogy azért mert fontos amit mond. Te is kommenteltél, ami valszeg a téma miatt történhetett."

ügyes, roppant ügyes.

persze, mert herótom van tőle, hogy ez a zsebhuszár tüsszent egyet, és a média meg a zemberek azonnal zsebkendőért nyúlnak.

lüke 2010.02.05. 08:25:14

most aztán lesz
a spindoktoroknak:)
munkája ezt a jó kis vázlatot kidolgozni:)

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 08:25:58

@idelle: Valószínüleg ő lesz a miniszterelnök, ezért kell foglalkozni vele, teljesen mindegy, hogy mire tartod emberileg (vagy politikailag).
@pesti lokista: Jaj, nemár.

recklamal 2010.02.05. 08:29:18

a fidesz.hu-n is megy onlineban, süketeknek feliratozva vakooknak és bénáknak pedig csak úgy!!

török gábor 2010.02.05. 08:35:03

@pesti lokista: nagyon köszönöm, hogy megtisztelt a véleményével. örülök, hogy rendszeres nézője volt a lapozónak is, bár én azért másképp emlékszem azokra a beszélgetésekre :)

peacekeeper 2010.02.05. 08:36:16

Kedves Gábor!

Nem mindegy mit mond?
Én már évek óta nem próbálom elemezni a beszédeit, mert semmi értelmük, semmi mondanivalójuk.

Elismétli az ismert és begyakorolt üres paneljeit - Simonmondja felsorolta - úgy fog beszélni, hogy középen állónak tűnjön, mint a mindenekmagyar vezére.
Nagyon vigyáz, hogy jó képet mutasson magáról, és arra még jobban, hogy a jövőről ne mondjon semmi konkrétat, csak az eddig már hallottakat. Ahogy Lénanyuszi írja. Adócsökkentés, munkahelyteremtés, nyugdíjak megőrzése, a mostani kormánnyal mindenben ellentétesen, a magyar érdeknek megfelelően. Mindent alárendelten a hatalom megszerzése érdekében.
Lesz benne ezoterikus utalás, (dakota vagy székely) népi bölcsesség, orbános kétfenekű, értelmetlen, de jól hangzó mondatok.

Mit nem tudunk még róla?
Meg fog tudni valakit is valami újjal lepni?
Aligha hiszem......

Még hogy jövő?
A fideszes MÚLT folytatódik......
De nagyot fog ez a nép csalódni, Istenem!!!

fialafi 2010.02.05. 08:39:17

Nem tudom, hogy megteszi-e, de én őszödi beszédet tartanék káromkodás nélkül. Megpendíteném a lehetőséget a politika megtisztítására és garanciát vállalnék, hogy a FIDESZ új alapokra helyezi a politika átláthatóságát. Visszatérnék az előző évértékelőre, amelyben a világ változó szerkezetéről gondolkodott és kevés aktuális részlettel "lendületbe hoznám" a jövő. Természetesen komolyan is gondolnám. Unión belüli Uniót vázolnék fel tág Kárpát-medencei határokkal, párbeszédet a szomszédokkal, elsősorban a szerbekkel.
Abbahagyom, mert belelendülnék. Én csak egy szavazó vagyok.

Viktus 2010.02.05. 08:40:05

@Nzoltan:

index.hu/belfold/2010/valasztas/orban_viktor_12_pillanata/

nézd meg :D 2006-ban pl. fiatalos dinamikusra volt belőve a vezér

theofil 2010.02.05. 08:42:46

@dzsaszper:

Én nemcsak Orbántól, de mindegyik politikustól azt várnám és azt igényelném, hogy legyenek őszinték.

Én ilyesmit már senkinél sem érzek - az egyetlen kivétel Dávid Ibolya volt akinél spontaneitást érzékeltem, ő volt képes egyedül azt a benyomást kelteni bennem, hogy azt mondja amit gondol.
Ibolya azonban elásta magát nálam azon dévaj ötletével miszerint az SZDSZ-szel...

Viktus 2010.02.05. 08:44:34

@theofil:

Dávid Ibi olyan, mint a kiöregedő disco luvnya. Először csak mercis srácokkal megy el huncutkodni aztán már jó a golfos is legvégül már italért is a bringásokkal ...

O1V1 2010.02.05. 08:46:09

Ne nézz beszédet, szeretkezz!!

Ha nincs kivel akkor igyál.

jjulie 2010.02.05. 08:51:14

a viktor csak az "előre megírt beszédek" kategóriában versenyképes, "vitatkozni improvizáalni" kategóriaban még egy lendvai is lekörözi

a mostani beszéd körzővel vonalzóval megszerkesztett lesz,

vidékiekhez fog szólni (többen vannak, több szavazatot hoz)

olyan tömeghez fog szólni amelynek 3000 szavas aktív szókincse van

egy egy téma nem lesz 2 percnél hosszabban kifejtve

olyan meglepő és erősen vitatható, de hatásos viktoriánus újdonságokat fog belecsempészni, amelyek cáfohatóak, de több mint 3000 szavas szókinccsel és 2 percnél hosszab koncentrálási képességet igényel

tb7999 · http://uksi.blog.hu 2010.02.05. 08:58:11

@klacus: Te ilyen fontos vagy magadnak, hogy az "én"-t mindig nagy É-vel írod? :DDDDDDDDDDDD

pesti lokista 2010.02.05. 09:00:47

igen, gábor
az emlékek egy idő után megszépülnek. ez valószinűleg így van a "lapozóval" is. ön másra emlékszik, mint a tv néző.
arra nem gondolt, hogy debreczeniről is írjon egy "elemzést"?
és itt akár számot vethetne a saját maga szerepével is.

Nem én vagyok, hanem én 2010.02.05. 09:02:05

Én nem fogom nézni... :) Külföldön? Az éjszaka kellős közepén? Megyek is aludni...
Jó éjt mindenkinek... :)

Viktus 2010.02.05. 09:04:33

@jjulie:

Te v.mi régi szadis vagy? Orbán gyakorlatilag mindenhol seper mostanat Budapest, vidék mindegy.

@pesti lokista:

Lapozót néha néztem Török Gábor nem csinált benne semmi rettenetest inkább az a kicsit b*zis srác volt szörnyű.
Egyébként meg ez a politológus szakma olyan , hogy sokat képeznek , és kevés él meg belőle. Főleg azoknak nehéz, akik nem állnak be zsoldba, mint pl. Gábor sem állt semerre. Így nincs is külön blokkja sem az ATV-n sem a Hír Tv-n ...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.05. 09:06:11

@pesti lokista:
Szerintem is.
Most, hogy Orbán lesz a gazda, itt az idő, hogy mindenki szép sorjában kézcsókra járuljon hozzá.

theofil 2010.02.05. 09:12:58

@Viktus:

Annak idején én is néztem a Lapozót - addig ameddig a derék Rudi éjnek évadjára át nem rakta...
(Én ilyentájt óhatatlanul elalszom, nem esztétikai hanem élettani okokból.)

A Lapozóban kifejezetten szerettem Debreczenit. A bloggazda reagálásain pedig sokszor jót mulattam....ugyanis ha Debreczeni Orbánnak vagy a Fidesznek valamely konkrét disznóságát hozta fel témának akkor T.G. mindig úgy kezdte a mondanivalóját: A pártok....stb.
Tehát elcsúsztatta, általánosította a konkrét felelősséget a pártokra általában....de kedvesen csinálta, nem lehetett haragudni rá érte.

török gábor 2010.02.05. 09:14:41

@pesti lokista: hát, sok mindent mondhatnék a lapozóról, de hogy szépült volna utólag az emlék, azt biztosan nem - különösen ami a végét, az elválást illeti.

mindenesetre nem hiszem, hogy nekem bármivel "számot kellene vetnem": aki látta azt a műsort, tudja, hogy számos dologban nem értettünk egyet, időnként még talán a kelleténél erősebben is vitatkoztunk (lásd a populizmus kérdését), de nekem nincs kényszeres elhatárolódási vágyam, és nem is lesz. mint ahogy igazodási kényszerem sem :)

Viktus 2010.02.05. 09:16:57

@simonmondja.:

Törög Gábor eddig is akart volna odamehetett volna Viktor anuszához egy nyalásra meglett volna a betevője a hír tv-nél, nemzetnél ... eddig nem tette, miért pont most kezdené?

Nem véletlenül olvassuk itt ennyien legalább nem kínálta fel egyiknek sem magát. Itt is nézd végig mindegyikről ír vegyesen mindenfélét, és nem a kommersz megrendelt írásokat.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 09:21:30

@lunanyuszi: "Valószínüleg ő lesz a miniszterelnök, ezért kell foglalkozni vele"

jaaa, akkor elmondom két mondatban a lényeget:

1) a politika a hatalom megszerzésének és megtartásának érdekében végezett tevékenységek összessége.

2) mivel a politika fogalmában nincsen benne az állampolgár, ezért Ez a miniszterelnök is a hatalom kiépítésére, a haverok pozícióba ültetésére, az állami pénzek lenyúlására fogja KONCENTRÁLNI az erejét, és amennyiben a gazdasági helyzet megengedi majd, természetesen a polgárnak is fog vetni némi kis látszatkoncot.

még valamire kíváncsi vagy Orbán Viktor leendő tótumfaktummal kapcsolatban?

Nash vs. Keynes 2010.02.05. 09:23:30

@peacekeeper: de ugye te a bülbülszavú ferencünkre is fanyalogtál már?
vannak akiknek semmi se elég jó :)

jjulie 2010.02.05. 09:24:16

a viktor egy energikus vidéki rosszcsont kölyok volt

aztán kinyilt előtte a világ, az egyetemi évek alatt hallgathatta élőben kis jánost is, és olyanokat olvashatott amit igazi éleseszűek írtak

el is kezdett káprázni a szeme, hazament néha a falujába és erezte hogy ő vitte valamire

aztán a soros pénzén még anglia is megadatott

pár év mulva meg azt gondolta, hogy eleget tud, szakíthat azokkal akik felnevelték, már nagyfiu mindent tud, az öregeket lelökheti a szakadékba

ez több mint 15 éve volt, azóta nem fejlődött semmit

Viktus 2010.02.05. 09:28:10

@idelle:

Esetleg a trollkodás művészetét nem tudnád a blogodon űzni? itt nem ez a téma mostanat, akit meg érdekel a Kerényi-Debreczeni összes átmegy hozzád.

Diopapa_sok 2010.02.05. 09:30:42

@jjulie: "a viktor csak az "előre megírt beszédek" kategóriában versenyképes, "vitatkozni improvizáalni" kategóriaban még egy lendvai is lekörözi

a mostani beszéd körzővel vonalzóval megszerkesztett lesz,

vidékiekhez fog szólni (többen vannak, több szavazatot hoz)

olyan tömeghez fog szólni amelynek 3000 szavas aktív szókincse van

egy egy téma nem lesz 2 percnél hosszabban kifejtve

olyan meglepő és erősen vitatható, de hatásos viktoriánus újdonságokat fog belecsempészni, amelyek cáfohatóak, de több mint 3000 szavas szókinccsel és 2 percnél hosszab koncentrálási képességet igényel"

Jaaa, mert a vidékiek ostobák... Kik is juttaták be az SZDSZ-t a parlamentbe? :D

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 09:31:35

@Viktus: van az általad trollkodásnak nevezett racionális politika-, és életfelfogás

illetve van a vezérimádat vagy legalábbis egy olyan életfelfogás, ami egy VÁLASZTOTT vezetőt KIVÁLASZTOTT vezetőnek tekint, és nemscak hogy a számonkérhetőségét kérdőjelezi meg, de még a kritizálását is.

p.s.: MOST MÉG nincs itt ideje, hogy megmondd, hol trollkodjak, majd a Lex Répássy után, talán...

Viktus 2010.02.05. 09:34:56

@idelle:

Nem még mindig nem kapizsgálod nem ez a témakör. Elhiszem baromi racionális személyiség vagy elolvastad a Kerényi-Debreczeni összest is remek, de itt most nem Viktor életpályája a lényeg, hanem a ma délutáni perfomansze.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 09:37:32

@idelle: Engem a beszéd maga érdekel, a kampány milyensége, ilyesmik. Ugyanígy érdekelne a többi lehetséges jelölt hasonló beszéde is. Nem várom tőle, hogy meggyőzzön. Annak veszem, ami, nem többnek és nem kevesebbnek. Jobb a helyén kezelni ezeket.
Amit pedig leírtál, hallottam ezerszer, egészen hasonló megfogalmazásban is, teljesen másként is, de azért köszönöm, méltányolom a népnevelő szándékot.

jjulie 2010.02.05. 09:38:24

@Diopapa_sok:
"Jaaa, mert a vidékiek ostobák"

így érzed?

minden esetre a pesten nagyságrendekkel nagyobb kaliberű csibészek teremnek mint a falvakban, vagy ezzel sem értesz egyet?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 09:41:50

@Viktus: "elolvastad a Kerényi-Debreczeni"

ki az a Kerényi-Debreceni?

"a ma délutáni perfomansze."

húsz éve hallgatjuk ezt a kimosakodott alcsúti parasztgyereket. szerinted MI ÚJAT fog mondani?

dakota közmondások helyett bantu bölcseleteket?

vagy tényleg, te mire számítasz?

de hogy kielégítsem tudásszomjadat és kíváncsiságodat, itt van a szpícs veleje:

1) rossz volt
2) a komcsik miatt
3) jó lesz
4) miattunk
5) aki miatt rossz volt, azt felelősségre vonjuk
6) új államot építünk
7) szebbet jobbat, színeset szagosat
8) magyarot...ööö...magyart
9) szép volt fiúk...ööö...most lőjj, most lőjj...valami focis idézet volt bassza meg...bun-da, bun-da...megvan: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

Kono 2010.02.05. 09:42:39

Azok, akik a semmitmondást emlegetik, eléggé el vannak tévedve. Hiszen jól tudjuk, hogy a kommunikáció több, mint 2/3 részét, a média közvetítésével pedig megkockáztatom- 90%-át egyáltalán nem a mondanivaló teszi ki!
A tökéletes HATÁS a tökéletes manipuláció (nem kell pejoratívan érteni!) eredménye. És a HATÁS sokkal több, és fontosabb, mint a puszta szavak.
Azok csapják be leginkább magukat és másokat, akik szerint semmitmondó egy ilyen beszéd.

Aki szerint pedig Orbán beszédével- esetleg manipulációjával- baj van, az mutasson ettől jobbat. Nem hiszem, hogy tud.
Kedves Barátaim, lehet, hogy újdonságot mondok, de nem ott és akkor fogja kitalálni, mit mond, mit visel, milyen hanghordozásban, vagy stílusban teszi mindezt...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 09:42:54

@lunanyuszi: "méltányolom a népnevelő szándékot."

nem volt benne.

csak nem értem, mit gondoltok, mi olyan jut eszébe egy fazonnak, aki húsz éve beszél és már elmondott mindent - sajnos többet is, mint kellett volna...???

Viktus 2010.02.05. 09:44:04

@idelle:

Nagyon köszönöm a kis színest, de inkább megvárom, majd Török Gábor elemzését ezen irányelvek alapján:

Én tehát elsősorban az alábbi kilenc kérdésre figyelek majd:

Hogyan fogalmazta meg a választás tétjét?
Hogyan jellemezte saját pártját?
Miképpen viszonyult a riválisokhoz, különös tekintettel az MSZP-re és a Jobbikra?
Milyen témákat tartott fontosnak kiemelni?
Milyen választói csoportokat nevesített?
Mit mondott a leendő kormányról, milyen ígéretek hangzottak el?
Milyen volt a beszéd stílusa és hangneme?
Mennyire illeszkedett a beszéd a Fidesz eddig megismert stratégiájába?
Összességében mi lehetett a célja a beszéddel?

Ez komplexebnek ígérkezik.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 09:44:58

@idelle: "mi olyan"

...ami fontos lehet vagy még nem hallottátok, vagy e kettő kombinációja vagy bármi, ami még lényeges lehet... ;-)

Kono 2010.02.05. 09:51:39

@Kono: mondanivaló=SZÓBELI (verbális) közlés.
ugye, így is értettétek? :D

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 09:57:01

@idelle: Semmit. Nem Madonna, hogy minden lemez megújulás legyen. :D A főbb vázlatpontokkal tisztában vagyunk mindannyian, nem hiszem, hogy meglepődünk, azt sem, hogy nagyon el fog térni attól, amit leírtál.
De kíváncsi vagyok a hogyanra, az új szavakra (mindig voltak szavai, amiket "lestoppolt"), hogy mi az a hatás, amit el akar érni, mi az a szerep, amit be akar tölteni a kampányidőszakban, vajon ki az, akinek ezt vagy azt a megnyilvánulását szánta.

sárkányfő 2010.02.05. 09:57:36

fő cél: minél nagyobb arányban nyeri.
helyzet: történelmi csúcson a népszerűség, fokozni nem lehet csak morzsolni.
következtetés: abszolút biztonsági beszéd, a meglévő tábor egyben tartása, szavazási hajlandóság növelése.

magyarul egy hót unalom bezséd lesz az örök panelekkel, esetleg kicsit újracsomagolva, hogy mégse szóról szóra egyezzen a korábbiakkal. hogy úgy tűnjön komoly ember, lesz pár konkrétum, pl. beígér egy új hidat budapestnek, több támogatást a vidéknek, nahát. valszeg szóba kerülnek a nyugdíjasok, meg a tanárok, és hogy olyan témát találjon, ami mindenkit felháborít, támadhatatlan, és elszívja a levegőt a jobbik elől is, ezért kb. 20x fogja lemondani hogy békávé meg majd lesz nálunk rend és becsület így meg úgy.

BTW: van olyan ember aki képes végignézni, horribile dictu _elmenni_ személyesen és végignézni egy politikus beszédét? bármelyik politikusét. tényleg ennyire üres az életetek? és ennyire sok időtök van? Gábornak munkaköri kötelessége, de nektek?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 10:03:03

@lunanyuszi: csak hogy élcelődjek: bocs, elfelejtettem, hogy létezik a politikai-mazochizmus fogalma, titeket ezért érdekel a dolog.

én racionális pali vagyok: semmi bajom azzal, hogy vasárnap elrángat az asszony a misére, de a kockás füzet nálam van, és én tudom, mennyit dobhatunk a perselybe.

mert túl lefoglalt szavakon, négyzetkilométeres magyar lobogókon, hamburgeres és vöröscsillagos tűzijátékokon, az a lényeg, hogy az ország mint gazdasági egység tud-e működni, lehetőleg minél jobban.

klacus 2010.02.05. 10:03:50

@gintike.contact: Nos a névmások modoros használata a magyar nyelven nem számít szabálytalannak.

A kérdésedre válaszolva pedíg nyilván. Hiszen belőlem csak egy van, másokból sok...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 10:08:13

@Viktus: "Ez komplexebnek ígérkezik."

és talán következtethetsz belőle, hogy májustól lesz-e osztályvezetői állásod valamelyik minisztériumban. értem. :-DDD

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 10:09:48

@idelle: Akartam is írni, hogy lehet, hogy ez valami perverzióféleség nálam :D
A lényeg meg persze, hogy ez (vagy valami hasonló).

2010.02.05. 10:24:31

Gábor! Beszélni, fog az biztos de semmi ujat nem fog mondani. Lesz szoci köpködés, lopás emlegetése, a hozzá nem értés, lesz BKV, MÁV, meg igéret. Lesz itt pénz, a focira, a stadion épitésre, meg 10 év alatt 1 millió munkahely teremtésre. Lesz igéret a korrupció visszaszoritására, a nyugdijak értékének megörzésére, a vagyonadó eltörlésére, ahátrányos helyzetü kistérségek megsegitésére, a nagycsaládosok megbecsülésére, az önkormányzatok pénzügyeinek rendbetételére. De nem lesz kis létaszámu parlament, önfentartó pártfinanszirozás, kevesebb-olcsóbb önkormányzat, állami bürokrácia felszámolása, a korrupció kemény megbüntetése. Nem lesz az elmult 20 év gazdasági büncselekményeinek elszámoltatása, az ország szétlopásában felelösök megnevezése. Hogy miért? Mert akkor önmagukkal kellene kezdeni! Ugyhogy ,én már nem hogy Viktornak, de semmilyen politikai alapon létrejövö, létrejött alakulatnak nem hiszek, Amiért szavazni fogok, az azért lesz, hogy megbüntessem ezt a 20 éve hazudozó, csaló, zsivány politikai elitnek önmagát mondó, pártokból álló "gittegyletet". Szavazatom pedig a JOBBIK-é!

Viktus 2010.02.05. 10:27:36

@idelle:

Te v.mi tréningen kimosták az agyad? :D

Mivel a következő haza nagy bölcse az úriember lesz biza érdekel miféléket is beszélget. Tudod én adózom , cégem van, hitelek ezáltal érdekel a népvezérünk miket is gondol a nagyvilágról, mert a gondolatainak kivetülései fognak látszódni a hiteltörlesztőimen, adófolyószámlámon stb.

barli 2010.02.05. 10:39:19

Azokhoz akik folyamatosan szidják a Viktort:
gondoljatok már bele, minek örülnétek jobban a FIDESZ 2/3-ánál:
-fidesz + jobbik 2/3?
-fidesz + jobbik 50%+1?
-mszp + szadef 50%+1?
Más nincs. Magyarország egyetlen esélye hogy a fidesz erös többséget, söt kétharmadot szerez. Nincs több lehetöségünk, minden más csak fokozná a káoszt. A kétharmadhoz meg nagyon sok szavazó kell. Ha a szélsöjobb felé nyitnak balról veszítenek szavazókat. Ha balra nyitnak, jobbról. Unalmas beszéd lesz panelekkel. Na és? Mi nem igaz az elmult nyolc évben elhangzott panelekböl? Azért mert valami unalmas, ha százszor elmondják még lehet igaz is. Mit értünk az elmult nyolc év tizezer új programjával? Volt értelme?
Jó lenne már abbahagyni az elöre félést! Nyerjenek meggyözöen, próbálják meg rendbetenni a dolgokat, ha nem sikerül nekik négy éven belül elkezdeni, ugyis elzavarják öket. de elöre leírni öket az minimum gerinctelenség.
A sok skizofreniás IQbajnokot, akiknek még mindig nem tünt fel hogy kik miatt tartunk ott ahol most , nagyon sajnálom!

spinat 2010.02.05. 10:48:29

mindenesetre reélem elolvasatták elötte a beszédet egy magyartanárral, hogy kigyomlálja belöle azt a rengeteg magyartalan szófordulatot, amiktöl mindig felállt a ször a hátamon. ´Tényleg, ö maga írja, vagy írják neki?

jjulie 2010.02.05. 10:49:34

@jános515:

az utólsó mondat kivételével én is irhattam volna a többit

szavazni azért megy el egy ember, hogy hatalomra juttasson valakiket akik olyan helyzetet teremtenek, amitől ő előnyösebb helyzetbe kerül mint mások?

nem a tehetsége, szorgalma, rátermettsége folytán akar előnyhoz jutni, hanem a politikától reméli megkapni mindezt

a viktor olyanokat fog mondani amitől egy sereg ember megvalósulni véli ezt a reményét

vagyis ha jó magyar ember lesz, aki szereti a hazáját és nem szereti a hazug lopós komcsikat és őrá szavaz akkor ő helyzetbe hozza a népét

miután sokan szeretnék, hogy ez ilyen egyszerű legyen, ezt fogja ígérni

barli 2010.02.05. 10:55:14

@jjulie:
"szavazni azért megy el egy ember, hogy hatalomra juttasson valakiket"

Ez így pontosan nem igaz a mostani szavazásra. aki most az mszpre, szadefre, jobbikra, lmpre szavaz nem ezért szavaz rájuk. Szivük joga, demokrácia van.
Szerintem idén azért megy el szavazni valaki hogy:
- hatalomra juttasson valakit
vagy
- megvonja a bizalmát
vagy
- megerösitsen valakit
vagy
- meggyengítsen valakit

persze ezeket lehet kombinálni is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.05. 10:55:58

@barli:
Teljesen igaz.

"Jó lenne már abbahagyni az elöre félést! Nyerjenek meggyözöen, próbálják meg rendbetenni a dolgokat, ha nem sikerül nekik négy éven belül elkezdeni, ugyis elzavarják öket. de elöre leírni öket az minimum gerinctelenség. "

Így, ahogy mondod.
Milyen jó, hogy nyolc évig semmi negatív hang nem volt, csak most kárognak a vészmadarak.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.02.05. 10:56:42

@idelle: köszönöm! :-)

@Viktus: nem, én a valóságban élek és egyre jobban.
Te biztosan elhitted 2006-ban hogy rosszabbul élünk, mint négy éve és biztosan elhiszed majd 2013-tól, hogy hála a messiásnak sokkal jobban élünk mint most. Az illető beszéde neked szól, érted van, élvezd minden szavát! :-)

@közlekedési bűnöző: 2002-ben "az erő akkor is vele volt, ha ilyen halkan mondta" nem emlékszel?
ehhez képest iszonyú bukás volt, hogy mennie kellett és ezt azóta sem tudta feldolgozni.

@[nev]: ha még csak ennyi lenne! De sajnos nem csak ennyi lesz. Az a sok ember nem véletlenül fél már most és ha nem muszáj, akkor inkább nem szólal meg.

@Balt: ezt nem igazán értem. Miért jártam volna Marsutazáson?

Diopapa_sok 2010.02.05. 10:57:52

@jjulie: ""Jaaa, mert a vidékiek ostobák"

így érzed?

minden esetre a pesten nagyságrendekkel nagyobb kaliberű csibészek teremnek mint a falvakban, vagy ezzel sem értesz egyet?"

Azzal értek egyet, hogy több emberből több a tahó, valamint több pénzből többet lehet ellopni.

Viktus 2010.02.05. 11:10:26

@az igazi medwe:

Én veled ellentétben nem hitekből élek, hanem havi megrendelésállományból.

Nos abból meg az jön le, hogy egy nyerges vontató törlesztője a másfélszeresére ugrott az utóbbi években, és most sem nagyon megy vissza a hudesikeres kormányzás idején.
Nekem az jön le a gázolaj megin 300 ft forint felett ketyeg.
Az adóterheim sem csökkentek fikarcnyit sem.

Hinni szép dolog kedves egészségedre bár az leginkább a templomba való.

@Diopapa_sok:

Igaza van Pestiek mennyivel jobb agyak pl. Hunvald gyuri eladott egy fél kerületet nem vette észre senki , Hagyó hűbéresként kezelte a BKV-t senkinek nem volt probléma évekig.

Csupa-csupa nagy agy.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 11:18:22

@Viktus: "Nos abból meg az jön le, hogy egy nyerges vontató törlesztője a másfélszeresére ugrott az utóbbi években, és most sem nagyon megy vissza a hudesikeres kormányzás idején.
Nekem az jön le a gázolaj megin 300 ft forint felett ketyeg.
Az adóterheim sem csökkentek fikarcnyit sem."

ez volt a szoktató időszak.

a hiteled törlesztője nem fog csökkenni, a gázolaj csak drágább lesz, főleg, ha tényleg beindul a világgazdaság (biztosan emlékszel a 140$-os hordónkénti olajárra), és az adód sem lesz kevesebb.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 11:20:16

@Viktus: "Te v.mi tréningen kimosták az agyad? :D"

igen, úgy hívják a tréninget, hogy "Élet Magyarországon."

"adófolyószámlámon"

értem. hosszú bájtok éjszakája. ;-)

Viktus 2010.02.05. 11:25:30

@idelle:

Kicsit sem akarlak kiábrándítani , de a hitelek azon okból szálltak el, hogy voltak ilyen elkúrások reformok meg a szavak szintjén. A gázolaj ár önmagában nem gáz, ha nem vele finanszíroztatják a sz*rjaikat amiket elcsesznek.

Veled ellentétben másnak a gondolatai a fideszen túl is látnak. Elég egyszerű a világképed minden azorbánra visszavezethető ami történik. :D

Viktus 2010.02.05. 11:27:20

@idelle:

Mindenesetre sokat elárul a dolgos hétköznapjaidból, hogy az adófolyószámla fogalma ez ilyen misztikum a számodra. :D

Segítek:

www.magyarorszag.hu/allampolgar/szolgaltatasok/ebev.html

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.02.05. 11:29:04

@Viktus: valakivel összetévesztesz. bizonyára.

Ha két lábbal a földön járnál és tájékozottabb lennél, akkor valószínűleg hallottál volna arról a világgazdasági válságról, ami az amerikai fogyasztás túlhitelezéséből indult és mivel a világgazdaságot az amerikai lakossági fogyasztás mozgatja, így körbeért az egész világon és nem kímélt minket sem.

Ez tény, ebben nem kell hinni.

A hit és az agymosás az épp abban látszik, hogy valaki elhiszi: mindez azért van, mert a szocik elkúrták és bezzeg ha korábban jött volna el a messiás, akkor most még a kerítés is kolbászból lenne.
Ez kényelmesebb, ehhez sem gondolkodni, sem informálódni nem kell. Utóbbiak ugyanis nagyon bonyolultak.

Félre ne érts: a szocik tényleg sok mindent elkúrtak és tényleg ideje elmenniük ellenzékbe, de az hogy neked kevesebb a megrendelésed a nyerges vontatóra és magas a törlesztőrészleted, az nem miattuk van - és ha eljön a messiás, akkor sem lesz másképp.

spinat 2010.02.05. 11:30:16

ha már hitelek. akkor jó volt a devizaalapú, mikor alacsony volt a hitelkamat? Persze az árfolyamkockázat meg nem teccik. Azér nem kêne mindent mindig a kormányra kenni.

jjulie 2010.02.05. 11:30:51

@barli:

"kik miatt tartunk ott ahol most "

nem rég egy ausztrál üzletfelemmel töltöttem néhány napot, aki először járt magyarországon, nagyon tettszett neki budapest, elgondolkodott hogy vesz egy kis lakást, mivel gyakran fog a jövöben itt tartózkodni

már ingatlanossal is tárgyalt

sétálgattunk a belvárosban és megkérdezte tőlem, hogy kik építettek annak idején ezt a várost, amit gyönyörűnek talált, viszont megnézett az ingatlanossal több lakást és azt is kérdezgette tőlem, hogy miért vannak ilyen elhanyagolt állapotban gyönyörű épületek és pazar adottságú lakások

mit mondhattam:

volt egy liberális hatalom az első világháborúig, ekkor épült nagyjából az amit lát, olyan fejlődési ütemmel ami tartotta a lépést a világ centrumaival, és olyan cégekkel amik szintén tartották a lépést világ gazdasági centrumaiban lévő cégekkel (vagy legalább is jól kedtek)

aztán vesztett háború, három forradalom a végén, román megszállással és kirablással, majd vesztes újabb háború, immár hadszintérként, előbb német majd orosz megszállással és kirablással, politikai fordulattal és államosítással 48-ban, forradalommal 56 .

az épületek között sétálva látható, mennyire bíztak a jövőben a beruházók és építészeik, mennyire gondolták hogy maradandót kéne alkotni, mennyi erejük és tehetségük volt hozzá

aztán jött ami jött

"kik miatt tartunk ott ahol most "?

erről így nem fog beszélni a viktor most sem
beszélni fog arról hogy 2002 óta minden tönkrement

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 11:34:05

@Viktus: "minden azorbánra visszavezethető ami történik."

nem. bármennyire is utálom az Orbán-féle felfogást és kurzust, ha a gazdaságot nem cseszik el, sőt tovább megyek: ha megvalósítják mindazon szükséges átalakításokat az államháztartás szerkezetében, amelyekhez a szoclib gyáva volt, akkor az is elképzelhető, hogy valamikor 8-10 év múlva, amikor a sok népszerűtlen intézkedés és hazugság miatt 20%-ra csökken a népszerűségük, még rájuk is szavazok.

"a hitelek azon okból szálltak el, hogy voltak ilyen elkúrások reformok meg a szavak szintjén"

a hitelek tekintetében van igazságod (ami a költségvetési helyzet folytán megnövekedő országkockázatot illeti), de az elszállás másik fő oka a gazdasági válság volt, az meg ugye nem magyarpolitikus-függő.

"A gázolaj ár önmagában nem gáz, ha nem vele finanszíroztatják a sz*rjaikat amiket elcsesznek."

persze, majd nyilván csökkentik a jövedéki adóját, külön a Te kedvedért. nyehherehehehe.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 11:36:10

@Viktus: "hogy az adófolyószámla fogalma ez ilyen misztikum a számodra"

köszönöm!
amikor elvégeztem a Pénzügyi- és Számviteli Főiskolát, még valóban nem volt ebev, azt már jócskán az után csinálták meg, miután a könyvelés felől elkanyarodtam másik szakirányba.

még egyszer, köszönöm!

Viktus 2010.02.05. 11:37:38

@az igazi medwe:

Bizonyára veled mindent megetet a kormányszóvívő csak a szituáció az, hogy itt már eleve szopóágon volt a gazdaság a válságnak nevezett hajcihő meg max. borította a bilit.

Nem messiás kérdése hiteles gazdaságpolitika kérdése.

A magyar kormányzat nagyszerű közgazdász szakijai olyan szinten alakították a gazdaságpolitikát, mint Kolompar Romeo a borsodi telep két általánost végzett családfője.

Hitelből finanszírozott vígadozás a hitel visszafizetése hitelekből aztán az uzsorakör bezárult, és akkor jött a bukta.

Megrendelésem van csak sokra megyek vele, ha a bevételért mindjárt jelentkezik az állam.

Érdekes módon a baromi hatalmas nagy válság ellenére a nyugati fogyasztás annyira lecsökkent, hogy több tv-t gyárt a samsung pl. , mint v.ha...
@spinat:

Tódi 2010-et írunk beléptünk az unióba 2004 mi ott a fizetőeszköz többnyire? és mi mivel bohóckodunk még évekig. Ennyit az ilyen elmés dumákról. A forint hitel versenyképtelen volt , és az is marad már régen elsődleges célként kellett volna az euro belövését megjelölni. Nem felélni meg viaduktokat, alagutakat építeni a síkságra stb. marhaság.

Viktus 2010.02.05. 11:42:18

@idelle:

Na erről van szó ezen okból vagyok kiváncsi az nagy nemzeti vezér haza bölcse megnyilatkozására, hogy mégis miket fog szent szájábul kipréselni, mert ugyebár megaztmondta, hogy sosem hazudik.

A gazdasági válság érdekes módon csak az ilyen jól vezérelt országokban volt olyan hatalmas krach.

A parasztoknak kedvéért tudnak vele huncutkodni lásd visszaigényelhető a jövedéki egy része is szegény elhagyatott földmíveseknek.

spinat 2010.02.05. 11:43:53

Viktus. pont ezt mondtam. Ha akkor jó volt (versenyképes), akkor utána nem kell sírni az árfolyamkockázat miatt. Jelen esetben irreleváns, hogy van-e Euro vagy nincs. Sok EU tagállamban nincs. Na meg sokan CHF-re vették. Azokkal mi legyen?

Viktus 2010.02.05. 11:47:50

@spinat:

Most is euro-ban veszek fel hitelt a forintot elkell felejteni az még nagyobb szopóág a kisembereknek.
A CHF hiteleket átlehetett vezettetni euro v. forint alapra a válságosdinál annyi kedvezményt kiharcolt a kormányzat.

spinat 2010.02.05. 11:53:27

@Viktus: na persze ha euroban is törlesztesz, akkor nincs probléma. Amúgy azóta sem értem mi köze egy kormánynak a lakossági hitelek törlsztörészleteihez.

dr. mesterséges színezék 2010.02.05. 12:07:28

@[nev]: "történelmi beszéd lesz."

Az egy másik párt másik (mentelmi joggal megtámogatandó) vezére.

Viktus 2010.02.05. 12:09:31

@spinat:

Komolyan mondod ezt? Tényleg nem érted? roppant egyszerű kormányzat gazdaságpolitikája szar nincsen bizalom szar kategóriákba tesznek, és növekszik a bankok közti hitelezések ára, amelyet a lakosság fizet meg a kis lakáshiteleiben stb.

Na meg mellette gyengül a forint is grátiszban ami miatt a lakosság még pluszban szopizik a hiteleivel.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 12:09:50

@Viktus: "ezen okból vagyok kiváncsi az nagy nemzeti vezér haza bölcse megnyilatkozására, hogy mégis miket fog szent szájábul kipréselni"

konkrét gazdasági kérdésekről (pláne adóügyekről) ugyebár nem fog beszélni, egyrészt, mert nem ért hozzá, másrészt emiatt IS fél tőlük, mint a tűztől (tán emlékszel rá, hogy friss miniszterelnökként a hülye szakemberei hogyan engedték belemenni egy sajtótájékoztatón a válallkozói kivét magyaárzásába - tiszta égő volt...)

"A gazdasági válság érdekes módon csak az ilyen jól vezérelt országokban volt olyan hatalmas krach."

nem barátom, mindenhol az volt, csak nálunk a retorika két dologra erősített rá: az emberek armageddon-érzésére, másrészt, hogy mindez a szar a komcsiknak köszönhető.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.02.05. 12:12:25

@Viktus: velem ugyan nem etet meg semmit sem a kormányszóvivő, sem a sajtó.
Hogy miért fogy annyi tévé a válságban, arról olvashatsz nálam is:
medwe.blog.hu/2010/01/14/szegeny_ember_es_a_plazmateve

Azt hogy a bili valóban kiborult volna, semmilyen hiteles forrás nem támasztja alá.

A kedvedért összefoglalom a jelen poszthoz hozzáfűzött gondolataim lényegét:

sok ember az egészségesnél jóval többet foglalkozik a politikával, pedig akár élvezhetné is az életet

a te esetedre lefordítva: ha nem ebben a blogban okoskodnál már reggel óta, akkor lehet hogy a te bizniszed is jobban menne.

Vajon miért a kormány gazdaságpolitikáját okolják a saját nyomoruk miatt azok, akik ráérnek naphosszat itt osztani az észt?

mi lenne ha a saját életeddel (vállalkozásod, családod, barátaid, stb.) foglalkoznál többet és nem ezzel a politikának nevezett bábszínházzal?

Nem muszáj válaszolnod, én itt ezt befejeztem.

barli 2010.02.05. 12:14:19

@Viktus: ott a pont, a többiek meg mehetnek a bögréért!
a jelenlegi vezetés meg hálás lehet a világválságnak, mert anélkül is bedölt volna a gazdaság, de így legalább van kire fogni, söt még jopár milliárd hitelt is kaptak, ami szintén szörén szálán eltünt. Mivel is jöttek? Hogy hagytak belöle 2 milliárdot a következö kormánynak? 1 hiszem ha látom, 2 mennyi is volt a hitel maga, ami ugye csak biztositéknak volt ott és le sem akarták hívni? elmehetnek az anyjukba, már bocs a kifejezésért.
Nem az a baj, hogy loptak, az a baj hogy csak loptak.

jjulie 2010.02.05. 12:18:24

@spinat:
az a köze a kormányok nak a hiteltörlesztő részletekhez, hogy a korányok törvényeket hoznak és tartatnak be

a magyar törvények lehetővé tették a bankoknak, hogy olyan hitelszerződésekhez kötötték a hitelnyújtást amely szerződések lehetővé tették a bankoknak, hogy később úgy állapítsák meg a törlezstö részletet ahogy a kedvük tartja

ennek a gyakorlatnak a megváltoztatását fogja megszüntetéséről fog a viktor beszélni

persze nem hallottam hogy a fidesz az elmúlt években figyelmeztette volna a lakosságot, hogy nem csak az árfolyamkockázat miatt nőhet a törlesztörészletük, hanem amiatt is hogy egy magyar leányban anyukája szar helyzetbe hozza a leányát amelynek igy már van indoka és a magyr gyakorlat szerint lehetősége megemelni a törlesztőrészletet

ez így azt jelenti, hogy a bank az amely akadálytalanul átháríthat bármilyen költségnövekedést utólag

az hogy van hogy amerikában tönkremehetnek bankok nálunk meg nem?

erről sem fog beszélni a viktor, túl komplikált ez az ő népének

Viktus 2010.02.05. 12:21:28

@barli:

A következő kormány cselekvési pályája igen érdekes lesz, ha nem ülnek le adósság elengedést-átütmezést kibulizni, mert a meglévő törlesztéseken felül 2011-ben drága Ferink IMF-től felvett cuccait is elkell kezdeni visszafizetni mindjárt egy 1100 milliárdos tétel formájában.

A legnagyobb probléma nem is az volt, hogy az IMF-től felvették a hitelt, hanem az , hogy mire költötték? röviden, és velősen felélték azt is ... Már 2008 tavaszán csomagolni kellett volna Feriéknek a közgazdász zsenik érezhették itt szopi lesz, és akkor vagy új választás vagy Bajnai.

A vicc az, hogy valószínűleg soha nem vonják felelősségre drága Ferencet.

Viktus 2010.02.05. 12:27:33

@az igazi medwe:

Az a baj, hogy te a magyarszki korlátolt szociokulturális környezeteden túl nem látsz. A 15 milka tv-t a samsung nem a magyar piacon adja el :D

Már hogyne támasztaná alá? próbáld ki kezdjél el bankhiteleket felvenni és felélni, majd miután már hitelképtelen vagy mondjuk a providentet, és legvégül az uzsora kölcsönöket a kör mindig bezárul. Ez roppant egyszerű logikai folyamat.
A magyar állam ezt produkálta nagyban.

Hitelekből finanszírozta a "jóléti rendszerváltást" a 13. havikat stb. a vízfejű államot, az racionalitást nélkülöző beruházásokat ... majd elvesztette a hitelét, és jött a krach.

Időm most van péntek van pangás - sajnos.

dr. mesterséges színezék 2010.02.05. 12:29:24

@spinat: "ha már hitelek. akkor jó volt a devizaalapú, mikor alacsony volt a hitelkamat? "

Márhogy a devizaalapú hitelkamat volt sokkal alacsonyabb, mint a hazai, amely hazai minimumát meghatározza az elkúrt államháztartás finanszírozására muszájból kifizetendő alapkamat.
Így vajon van-e hozzá köze a kormánynak, vagy csak a világválság a ludas (lásd még az Igazságbeszéd ide vonatkozó részét az isteni gondviselésről meg a világ pénzbőségéről).

dr. mesterséges színezék 2010.02.05. 12:40:15

@Viktus: "A következő kormány cselekvési pályája igen érdekes lesz, "

Különösen, amikor a fasorban lévő versenyképességnek odatesz az usákok kettős adóztatása, és aszondják, gudbáj, hevfan.

Viktus 2010.02.05. 12:41:12

@mesterseges szinezek:

Végülis a válság a ludas, mert megszűnt azáltal Feri felett az Isteni gonviselés :D

gossage 2010.02.05. 12:44:17

@török gábor: A hozzaszolasaimbol nagyjabol latszott,hogy melyik oldallal szimpatizalok...ezt azert irom mert az egyertelmu hogy nem a bal...ezert azt gondolom,hogy nincs okod magyarazkodni es nem is kell....ilyen kommentek mindig lesznek es en mar elobbre is vartam oket.

Persze engem is zavarna,de ezekre nem kell reagalni..ennyi..megis ezt a blogodat olvassak.
A problema az,hogy barmelyik nagy part (Fidesz-Mszp) elkotelezettje , barmelyik oldalrol hihetetlen nehezen viseli ha valaki objektiven probalja vermerseklete szerint megfogalmazni a masik felnek nem tetszo dolgokat...raadasul a masik fel total elfogult a sajat tabora iranyaban...
arra is kivancsi vagyok mikor tamadnak a Barikadban megjelent cikkekert....az valahogy most elmaradt,de majd az is itt lesz.

dr. mesterséges színezék 2010.02.05. 12:45:18

@Viktus: "A vicc az, hogy valószínűleg soha nem vonják felelősségre drága Ferencet."

Ha valami, ez lesz OV nagy dilemmája: legalább annyira megvalamizni Fletóék valamijét, hogy a megvalamizést elváróknak elegendő legyen. Különben kénytelen lesz ugyanúgy szétveretni utcai tüntetéseket, mint Fletó, és úgy ugyanolyan hamar eljön a dugóhúzó, mint azoknak.

jabba74 2010.02.05. 12:47:10

Nem szorosan tartozik a témához de
felvetettem az előző, sok hozzászólással ezelőtti bejegyzésemben egy esetleges Gyurcsány-féle visszatérést. /Szerintem ez előbb-utóbb bekövetkezik/ Kiváncsi lennék, hogy a baloldaltól teljesen idegen e a népvezér szerep vagy csak túl sokan pályáznak rá, így kioltva egymás potenciálját. Vagy Gyurcsánynak kell még egy kis idő, ami megszépíti azt a dúlást amit a pártban végbevitt. Mindensetere túl azon, hogy nekem személy szerint szimpatikus Orbán személye / és ez a jogom elvitathatatlan/ a népvezér szerep, amit kiosztottak neki vagy kiharcolt magának, viszont nem tetszik és ennek egyik hagyományos külsősége az "orbánbeszéd" ami szintén nem tetszik. Hozzáteszem, hogy az "őszdibeszéd" sem de az más miatt nem.

hoplita 2010.02.05. 12:51:31

@spinat:
Köszönnyük, nagyon építő volt.
Talán még ha azt hozzátennéd, hogy miért van árfolyamkockázat, mikor már 2 éve ajróval kéne fizetnünk....kinek a bűne-sara-szara, hogy ilyen "kitett" a nemzeti valutánk, akkor azt mondanám, hű de igazad van.
De így csak azt tudom mondani, menny és húzd le magad, droid.:(

dr. mesterséges színezék 2010.02.05. 12:55:16

@Viktus: Azért az Isten egy picit jobban is igyekezhetett volna, ahelyett, hogy felelőtlenül a zorbán malmára hajtja a vizet.

hoplita 2010.02.05. 12:57:24

@jjulie:
Mintha Trianont kihagytad volna.....
De ez már mindegy is.
Úgy veszem észre, hogy te előszeretettel történészkedsz, kár, hogy csak ugatod, mint kutya a Holdat.:(

gossage 2010.02.05. 13:00:26

@mesterseges szinezek: hat ez tenyleg dilemma lesz,mert az igazsagszolgaltatas finoman szolva nem all a helyzet magaslatan,es a "nep "bizony felelossegre vonast kovetel.
Ha ez elmarad akkor az nagy gaz lesz,raadasul meg azzal lesz tele a sajto ,hogy itt a fasizmus mert leszamolas tortenik,,pedig velemenyem szerint nem..egyszeruen azt kerik az emberek,hogy egyenlo legyen az elbiralas ne csak Isten szent szine elott..hanem a magyar birosag elott is.
Eszembe nem jutna arcatlanul hazudni egy birosag elott vagy az adomat idore nem befizetni-mert kapom a buntetest-
nem is ertem,aki hazudik egy birosag elott azt miert nem buntetik meg,vagy miert lehet falazni egymasnak..es ezt mindenki tudja....foleg egy erkolcsileg fedhetetlen szemelynek kellene lennie aki rendor..

jjulie 2010.02.05. 13:02:31

@hoplita:

historia est magistra vitae

gossage 2010.02.05. 13:05:41

@jjulie: nem nagyon akarok veled vitatkozni mert gyokeresen maskeppen latjuk a problemat es a megoldast..de azert szeretnelek en is arra figyelmeztetni,hogy az emlekezeted elegge szelektiv az utolso idoszak megiteleseben.
Azt gondolom..tok mindegy jobb vagy bal oldal azert ami el lett "kurva " csak az utolso evekben lett elkurva
Ne haragudj hogy ezt a szot hasznalom,de klasszikusokat ideztem

hoplita 2010.02.05. 13:07:19

@jjulie:
Én is ezt mondom.....miért nem tanulod meg normálisan?:D

Ja, még valami az előbbihez...
A "liberális káundká Monarchia Magyarországa...?
Muhahahaha....
Te attól a "liberalizmustól" Strasbourgig szaladnál visítva, mint a zámolyi orkok.:DDD
Ez volt a hét vicce...

spinat 2010.02.05. 13:07:44

na jóvan, akinek GYF személyesen tartotta a pisztolyt a halántékához, hogy írja alá a devizaalapú hitelszerzödést, attól ezennel bocsánatot kérek. A többieknek meg annyit, hogy ezeket az okosságokat akkor kellett volna végiggondolni, mikor ök a saját szabad akaratukból megkötötték ezeket a szerzödéseket.

Viktus 2010.02.05. 13:10:36

@spinat:

Jól van megértem a kaparást a bögre miatt ... sok örömöt hozzá.

barli 2010.02.05. 13:11:52

@gossage: abban én sem reménykedem, hogy a Ferit lesittelik, pedig ha valaki, ö megérdemelné. Viszont abban reménykedek, hogy nagy nyilvánosság elé tárják mindazon ügyeket ami miatt itt tartunk. Legyen az 2006 oktober 23-ai rendörségi parancsok, a trükkök százai, metró, viadukt, mittoménmi. Meg hogy feloldják a sok titkosított iratot a stiklikröl. A mostani köztörvényeseket el kell lehetetleniteni, legalább politikailag és emberileg. Mert megérdemlik egytöl egyik, ez ma már nem kérddes!

hoplita 2010.02.05. 13:12:56

@Viktus:
Ennek mán van bögréje....pendrájvra gyúr.:D

gossage 2010.02.05. 13:14:18

Politikus mashol is politikus,de ott a dolgok mukodnek

Vádat emeltek pénteken a brit parlament alsó- és felsőházának több tagja ellen a tavaly májusban kirobbant költségtérítési botrány ügyében. Az angol-walesi ügyészi hivatal igazgatója, Keir Starmer közölte: a kormányzó Munkáspárt három alsóházi képviselője, illetve a Lordok Házának egyik - szintén munkáspárti - tagja ellen indult büntetőeljárás lopás címén. A Scotland Yard már tavaly novemberben átadta a négy képviselő ügyének aktáit a vádhatóságnak, miután befejezte a vizsgálatot elszámolásaikkal kapcsolatban.

gossage 2010.02.05. 13:16:38

Persze ott konnyebb volt elkapni oket mert szamla alapjan szamoljak el a koltsegeiket :) ez gyorsitotta a dolgot..bocs ezt kifelejtettem

CSENDES 2010.02.05. 13:16:45

@barli: És gondolod, hogy erre az a B. által (jogi tótumfaktum) beadott feljelentés a megfelelő, amit közérdekű adatokkal való visszaélés miatt terjesztettek elő, amely már 2009-ben elévült, tekintve, hogy az elkövetéshez számított 3 év (max. büntetési tétel) eltelt? Hát ezt hívják gumicsontnak, ezt kapja az ígéret fejében a nép. Ezen azért el lehet gondolkodni..

jjulie 2010.02.05. 13:17:08

@gossage:

hogy mikor ki mit kúrt el arról majd estére írok most muszály egy kicsit dolgoznom

hoplita 2010.02.05. 13:17:23

@barli:
"...Meg hogy feloldják a sok titkosított iratot a stiklikröl...."

Ne légy már ilyen naív.
Nincs két hónapja, hogy nagy egyetértésben, 332 igen szavazattal tovább lehetetlenítették a titkosítások feloldását.
Véletlenül, szinte fű alatt, nagy egyetértésben, az antagonisztikus viszonyt ápoló két nagy.....gyorsan, mielőtt még bejut egy kívülálló és beleköp a közösen kotyvasztott levesbe.
Emlékszel....?

barli 2010.02.05. 13:22:00

@hoplita: nem a rendszerváltás elöttiekröl beszélek, azokat kábé l****rom. Nem em érdekel a rendszerváltás, azt már elrontották. A mostanit nem kéne elrontani. Amugy a régi szalagokról csak annyit, hogy hogy, hogy nem biztos csak a fidesz vezérkara lenne rajtuk. Az igazi szalagok a) már nincsenek meg mert rég megsemmisitették öket, b) sose fognak elökerülni.
Amugy ismét elövették a témát a sajtóban, élek a gyanuperrel, hogy április elején megjelenik belölük valami.

ikiss68 2010.02.05. 13:26:38

sziasztok Viiiitor vagyok, a többi mind hazudik csak mi nem, hazaárulók vagytok ha rájuk szavaztok, most pedig átadom a szót Jobbikos barátaimnak. Mennem kell, uj könyvet irok, csók! Hajrá, hajrá satöbbi satöbbi! Hatalmat a népnek, és NEKEM!

theofil 2010.02.05. 13:31:35

Azt tippelem, hogy Orbán bíróságra fogja citálni Gyurcsányt...mivelhogy az ország lakosainak semmivel sem lesz jobb ővele.

Nagy várakozások fűződnek a kormányváltáshoz....valamit adnia kell, valamit nyújtania kell a reá szavazóknak és ez nagy valószínűséggel Gyurcsány feje lesz.
Hogy azután meddig megy el ezen az úton azt nem tudom.

De nincs kizárva, hogy végigmegy és lecsukatja Gyurcsányt.

dr. mesterséges színezék 2010.02.05. 13:31:59

@gossage: "Politikus mashol is politikus,de ott a dolgok mukodnek"

Ebből is látszik, hogy arrafelé nem bíznak úgy a jövőben a politikusok, mint itt: ott csak abból lopnak, ami már meg van termelve, itt meg azt lopják el, amit talán az unokák fognak egyszer megtermelni. Tisztára hiányzik belőlük a jövőbe vetett hit.

theofil 2010.02.05. 13:34:01

@mesterseges szinezek:

Merthogy nyugaton a politikusok lelkiszegények.

barli 2010.02.05. 13:34:57

@theofil: szerinted komolyan nem érdemelné meg? nem bosszú kell ide, csak szimpla igazságszolgáltatás

peacekeeper 2010.02.05. 13:53:26

Jobb, ha megnézzük a beszédet és itt megbeszéljük, mint ha az újságírók tálalják számunkra.

Most nézem a HírTv-t, és a tisztelt ujságíró, asszem Dörcher a neve, úgy emlékszik, hogy a negatív kampányt az MSZP kezdte 2002-ben.
Tessék mondani, ez az ember hol volt 98-ban, a Fidesz Bokros -csomag kampányakor?

Tegnap olvastam a Fidesz 3 lépcsős stratégiáját. Ugyanaz, mint 98-ban.
1. lépcső- az ellenfél pocskondiázása.
Előbb kaptam meg a Fidesz szórólapját, hogy az MSZP jelölt a Gyurcsánnyal tönkre tette az országot, mint hogy azt megtudtam volna, hogy ki a fideszes jelölt és mi a programja...
2. fázis - két beszéd között a nagy semmi
3. fázis - szebb jövő ígérete, (kicsit más szavakkal, nehogy összekeverjék)

theofil 2010.02.05. 13:54:38

@barli:

Legyek őszinte? Nem tudom. Ahhoz, hogy lecsukják köztörvényes bűntény kell és nem tudom, hogy szárad-e a lelkén ilyesmi.
Azért rafinált a pasas, tehát nem hiszem, hogy törvényt szegett volna.

Politikusnak borzalmas volt....de én is megettem, mások is megették, kellett idő amíg rájött az ember, hogy milyen rossz lóra tett.

Bajnai százszor különb őnála. Pedig belőle semmit sem néztem ki ameddig Gy. miniszterelnök második embere volt.
De jó miniszterelnök lett belőle. Ha a szocik képesek lettek volna megtartani akkor elmennék és szavaznék rájuk.

dr. mesterséges színezék 2010.02.05. 13:55:53

"Tessék mondani, ez az ember hol volt 98-ban, a Fidesz Bokros -csomag kampányakor? "

Bisztosss a zalkotmánybíróságot vezérelte kézileg.

loláb 2010.02.05. 13:57:58

Gábor!

Érdekelne, hogy szerinted mi lesz a következménye Mesterházy Ernő letartóztatásának, és melyik párt lenne a haszonélvezője ennek.

(Szerintem mindkettő nagy, azért is lehetett ilyen gyorsan bevarrni)

török gábor 2010.02.05. 13:59:13

@loláb: szerintem csak az biztos, hogy az MDF-SZDSZ páros számára ez a vérveszteségnél is súlyosabb.

trabant 2010.02.05. 14:02:34

Van egy javaslatom: megszámolni, strigulát húzni, hogy hányszor hangzik el a beszédben a KELL, illetve KELLENE kifejezés.

Utána a következtetéseket bátran le lehet vonni.

(Persze ez valamennyi beszédre érvényes, ma csupán az aktualitása miatt vetettem fel.)

gossage 2010.02.05. 14:05:23

veratomleszteshez meg a megfelelo donor megkeresesehez mar keves ido...

barli 2010.02.05. 14:06:17

@loláb: szerintem várjuk meg ezzel a bejegyzéssel amig lecsukják a demszkyt is :)

loláb 2010.02.05. 14:13:18

@török gábor: Az tiszta sor. Valszeg lőttek az együttműködésnek, és akik emiatt elfordultak az mdftől, nem biztos, hogy visszatalálnak hozzájuk.

Az anti orbánisták inkább szavasznak a szocikra (mert az ő bejutásuk biztos, az mdfé pedig bizonytalan), a fidesz kétharmad pedig az MDF be nem jutásával egyre kevésbé van veszélyben.

Tipikus win-win szituáció, az mszp nyert pár helyet a parlamentben, a fidesz pedig kvázi biztosan megszerzi a mandátumok kétharmadát, hiszen egy 60% fidesz, 20%mszp, 10% jobbik, 10% egyéb párt (LMP, MDF, Szocdemek, munkáspárt, stb...) gyakorlatilag ezt jelenti, mivel az evk-ből kizártnak tartom hogy 10-15nél többet veszítsenek el.

trabant 2010.02.05. 14:14:40

@Viktus: "nézd meg :D 2006-ban pl. fiatalos dinamikusra volt belőve a vezér"

Ma új jelmezben, új felvonás várható, mert:
"Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nô" (Shakespeare)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.05. 14:17:17

@Viktus: "A vicc az, hogy valószínűleg soha nem vonják felelősségre drága Ferencet."

theofil-hoz csatlakoznék, dehogynem.

látunk mi még a mostaniaknál is ismerősebb arcokat bilincsben, meg vezetőláncon.

és ahogy a fideszes önmérsékletet ismerem, éveken keresztül csak a rendszer ellenségeinek felkutatása fog zajlani, az érdemi munka mellett. HELYETT. (röviden: ezt is el tudjá majd cseszni.)

az persze másik kérdés, hol van/lehet az az inflexiós pont, ahol majd az ő ügyeiket is elkezdik borítani a letartóztatottak, mert ugye a bulikban a fidesz is benne van (emlékszünk még a 70-30-as felvetésére Ibikének... ;-)

bee-lah 2010.02.05. 14:26:27

@pesti lokista:
Amennyire én emlékszem, miután TG "eltűnt" a lapozóból nyíltan elkezdték szopni az MSzP f@szát...
utána már csak véletlenül néztem bele... :)

más.
10 helyett inkább 12 szempont legyen... az mégis csak egy tucat :)

B1

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 14:43:33

Akit a valódi gondolatai érdekelnek, annak javaslom, hogy vegye le a hangot és csak az arckifejezését és a testbeszédét figyelje.

theofil 2010.02.05. 14:44:28

@idelle:

A poltvezérelt ügyészség és az addigra már orbánvezérelt rendőrség és bíróság nem fogja meghallani a fideszesek elleni esetleges vádakat.

Eddig sem hallották meg az ilyent és később még kevésbé fogják.

Lesz itt olyan igazodás...húúúú...a múltkori kurzus a liberális demokrácia túlhajtása volt ahhoz képest ami majd most jön...és nem lesz menekvés, kétharmad az kétharmad, a külhoniak szavazati joga az szavazati jog lesz ám....!

Viktus 2010.02.05. 15:05:32

Nu csalódott meg dühös emberek, de hamarost jön Viktor beragyog mindent. :D jó műsor.

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 15:07:59

Az az árfolyamgörbe mit jelent ott, alant?

spinat 2010.02.05. 15:08:49

bakker, de furán néz ki Orbán a videjón!
;)

spinat 2010.02.05. 15:13:12

hú, most jelenti be, hogy visszavonul?

Viktus 2010.02.05. 15:13:41

@Zoltchy:

Lehet nyomogatni a szavazós részt, hogy mennyire szupi a műsor ... eddig nesze semmi fogd meg jól.

dr. mesterséges színezék 2010.02.05. 15:18:01

@theofil:

"A poltvezérelt ügyészség"

Ez nem lejárt lemez?

"Eddig sem hallották meg az ilyent és később még kevésbé fogják."

A koala még a főügyész kiválasztását is elkúrta, és fideszes kézivezérlőt szavazott be, a zorbán meg sátáni kacajjal röhög a markába. Le se fogja cserélni, mert fideszesebb, mint Polt.

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 15:18:27

Az alkalmazkodás a jellemtelenség melegágya is lehet. Szegény Szent István egyik legnagyobb erényének azt tartják, hogy felismerte, alkalmazkodni kell a nyugati, keresztény államrendhez. Akkor ő most micsoda?

spinat 2010.02.05. 15:21:33

az utóbbi két percben ha nem a papírt nézi, akkor jobbra vagy balra kifele pislog. Nem is néz azokra, akikhez elvileg beszél. Fél?

Viktus 2010.02.05. 15:22:34

Miképpen viszonyult a riválisokhoz, különös tekintettel az MSZP-re és a Jobbikra?

:D Éppen most szélsőségezi őket :D

spinat 2010.02.05. 15:22:42

én is úgy tudtam, hogy az alkalmazkodóképessép pozitív tulajdonság. Mondtam én, hogy nem tud magyarul.

dr. mesterséges színezék 2010.02.05. 15:24:07

@spinat: "Nem is néz azokra, akikhez elvileg beszél. Fél?"

Háppersze. Nem kis felelősség a 2/3, könnyen be lehet tojni a súlya alatt.

Viktus 2010.02.05. 15:25:17

Pistike vicc a nagy ember nagy beszédjében vau

dr. mesterséges színezék 2010.02.05. 15:25:52

@spinat: "én is úgy tudtam, hogy az alkalmazkodóképessép pozitív tulajdonság."

Dávid Ibolya is úgy tudta.

spinat 2010.02.05. 15:28:35

ö a dörgölözéssel keverte

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 15:30:01

Hogy lefordult az árfolyama, ahogy a munkáról kezdett beszélni! :-)

spinat 2010.02.05. 15:30:21

az alaklmazkodóképess'eg és a dörgölözés nem ugyanaz

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 15:31:08

Az adófizetésről szóló részt megshortolom...

barli 2010.02.05. 15:32:52

hogy lehet egyszerre nezni a videot es kommentelni? amugy nalam minden fel percben behal

Viktus 2010.02.05. 15:33:11

Remélem mindenkinél van zsepi , és elérzékenyülten hüppög erre a szíp beszídre ... TAPS

Viktus 2010.02.05. 15:34:00

@barli:

Külön ablakban megnyitod az oldalt ott megy a műsor itt meg kommentálod :P

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 15:35:11

@barli:

Én az EKG-n vagyok, miután már a fél államigazgatás haza ment.

Viktus 2010.02.05. 15:35:42

Vona is ugyaneztet tolta csak ők nem spekulánsosnak becézik a főgonoszt, hanem multinak.

spinat 2010.02.05. 15:39:53

ahha, az állami bankok az közeli cégeket utasítsra hitelezik. ismerös

Viktus 2010.02.05. 15:42:52

Orbán a jobbik programjából tart felolvasást csak a Szebb jövős részt hagyja ki :D

spinat 2010.02.05. 15:43:59

megint az egymillio munkahely. mikor jön a fokhagymát kínának, csak akarni kell?

spinat 2010.02.05. 15:46:28

csak nem mondta ki, hogy cigánybünözés

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 15:48:44

Cseh Tamás még énekel?
Hümm...

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 15:51:42

Kicsit unja már a közönség. Sokat tapsolnak.

spinat 2010.02.05. 15:57:27

nem okozott csalódást, nem mondott semmit.

Viktus 2010.02.05. 15:57:57

Na ezt kár volt megnézni inkább üzemanyagnormáztam volna ... kevesebb marad hétvégére. A jobbik programját olvastam most megint azt meghallgatni átfogalmazva.

spinat 2010.02.05. 15:58:35

hú, meghívták a vikidált?

theofil 2010.02.05. 15:59:46

@mesterseges szinezek:

Állítottam én azt, hogy a koala nem szúrt el sokmindent?

G. Wolf 2010.02.05. 16:01:12

Hmm

Valóban semmitmondó volt... Bár azér volt egy két érdekes momentum:

Csak Gyurcsányt említette név szerint (elhagyta a Gyurcsány-Bajnai összemostást, sőt Bajnait NEM is mondta ki, és csak egyszer utalt az utóbbi 1 év kormányzására).

Ezzel szeben viszont a többször is klasszikus populista módszerhez folymaodott "mi tudjuk itt hogy ők ott" - valamint - a Jobbikkal szemebemenve - a "jogtalanul gazdagok" és a kissebbségek bűnözésért is megmelítette; véleményem szerint ez egyértelműen a a Jobbiktól való szavazók átcsábítása miatt volt.

Elsőre enniy.

barli 2010.02.05. 16:01:57

@Viktus: most már ugyan kesö, de akkor meg visszhangosan hallottam a Viktort mert minden oldalfrissitesnel ujra elindult a cucc :)

Viktus 2010.02.05. 16:04:05

@G. Wolf:

Persze ez az alap már Bajnai kinevezésekor kampány volt, hogy a Gyurcsány bábja tehát csak látszat Gyurcsány vége.

barli 2010.02.05. 16:05:07

@Viktus: senki sem mondta hogy nem lehet átfedés a két, esetleg az összes párt programja között. A jobbiknak is vannak jo ötleteik, de per pillanat több kárt okoznak mint használnak. 2014 na ott kell majd választani a jobbik és a fidesz között.

gossage 2010.02.05. 16:05:07

Mindenki azt hallja ki a beszedbol amit ki akar hallani,szerintem meg sokkal egyertelmubben fogalmazott mint szokott,es bizony sokszor megemlitette a szamonkerest es Gyurcsany nevet.

Lazas 2010.02.05. 16:05:11

Orbán Viktor jó beszédeket szokott tartani, meg nagyrészt egyezik is az értékrendünk. De van vele egy nagy bajom, hogy elbukott 2 választást és emiatt a szocik kormányozhattak 8 évig. A mostani győzelmét is másoknak köszönheti majd. aZ mszp-nek azért mert elcseszték, a Jobbiknak meg azért, mert Orbántól jobbra vannak ezért nehezen húzhatják rá a Fideszre és OV-re a szokásos fasiszta jelzőt.

G. Wolf 2010.02.05. 16:05:36

@Viktus:

de most mégse mosta össze a kettőt, nem erősítette ezt a vonalat, hanme csak Gyurcsányra utalt mint a bajok forrására, Bajnait érintetlenül hagyta (közvetlenül). Közvetve persze melítette hogy az utóbbi egy év válságkezelése se jó.

theofil 2010.02.05. 16:06:13

Mégiscsak végignéztem a Hírtévén.
Amit a javára kell írni:
Technikailag ügyes, színészileg jól előadott beszéd volt. Szinte teljesen közhelymentes, ami nagy szó.
A szocikból közhelyeken kívül más nem bír gyünni.
Lendületes, meggyőzőerővel bíró, jól sikerült beszéd volt.

Egyetlen szavát sem hittem el.

Azon kívül, hogy Gyurcsány jól teszi ha összekészíti a legszükségesebbeket egy kisebbfajta bőröndbe.

Vénveterán 2010.02.05. 16:06:23

Hát nem tudom, kicsit szerény. Amit említett, azoknak is egy jó részét - föld, víz védelme, politikus- és cigánybűnözés (ha nem is szó szerint), emberközpontúság(profit helyett az ember) - tényleg jobbiktól vette át. Konkrét dolgot szinte semmit nem mert mondani. Körülírta a dolgokat inkább és általánosságban beszélt.
Inkább az érzelmekre próbált hatni.

==T== 2010.02.05. 16:06:27

@peacekeeper: A negatív kampány már 94 előtt is volt (szdsz, taxisblokás, stb.). A szociális demagógiát meg az MSZP vitte sikerre 93 körültől.

zebaek 2010.02.05. 16:09:25

Hogy nem hangozhatott el megint egyszer sem az, h: Europai Unio? mindjart mi leszunk az elnokok. erre kb annyi volt a reflekcio, h "a nemzeti ugyek kormanya" lesznek... - meg, hogy "Becs, Moszkva, Brusszel, Washington". durva.

spinat 2010.02.05. 16:10:15

@theofil: akko én mást láttam. töredezetten beszélt, monoton hangsullyal, érzelemmentesen, kb félmondatonként a papírjába bámulva, vagy oldalra pislogva. Nem volt valami nagy elöadás.

gossage 2010.02.05. 16:11:34

@spinat: Draga Spinat....persze hogy mast lattal ,mert mast akarsz latni ....

Viktus 2010.02.05. 16:12:58

@G. Wolf:

Éppen ez a lényege nem is említette meg, mintha nem létezne Bajnai korszak, hanem az is egy az egyben része lenne a Gyurcsány érának. Érted? ez is egyfajta módszer.

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 16:14:27

Kár, hogy a kezét nem lehetett látni.
Ennyit rángatózni beszéd közben!
Az energiájának a kétharmada a mozgásra ment el. Állandóan kapkodta a fejét, mintha attól félne, hogy amikor nem néz oda, akkor nem figyelnek rá.
Lehet, hogy azért mozgott ennyit, mert érezte, hogy amit mond, az nagyon gyöngécske.
Érdemes összehasonlítani a Nagy Imre temetésén mondott beszéddel. Ott alig mozgott.

Most teljesen gépiesen, szájbarágó hangsúllyal beszélt, semmi őszinteség nem volt benne. Mint egy szónoklógép.

spinat 2010.02.05. 16:14:32

@gossage: ugyan! ezt a szöveget sokkal lendületesebben is elö lehetett volna adni. Több érzelemmel, pátosszal. Pedig OV úgy is tudná. Lehet, hogy csak nem akarta, mert csendes kampány van, vagy pedig a mérsékelt államférfit akarta elöadni. Csak a két viccnél lett egy kicsit lazább.

Karcolt lendület 2010.02.05. 16:15:01

@Vénveterán:
Ahhoz képest, hogy nagyjából ezekről beszélt már akkor is, mikor még Vonáék azt sem tudták, milyen pártot is akarnak, persze, hogy tőlük vette át.
A jobbikosok szerint minden problémát ők találtak meg először, miközben egy évvel ezelőttik csak a keresztállítással, a cigánybűnözéssel és zsidókkal foglalkoztak. Kissé talán túlértékelik a saját fontosságukat.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 16:15:36

Nagyjából bejött, amit sejtettem.
A józan ész képviselőjeként definiálta a pártot, a két nagy ellenfelet pedig szélsőségesnek minősítette.
Ami ügyes kezdeményezés volt az az, hogy a rend szónak igyekekezett új tartalmat adni, legalábbis megfosztani a negatív színezettől. Ez egy nagyon fontos üzenet, ráadásul így már a "rendet teszünk" sem cseng olyan ijesztően. Amikor túl erőset mondott, elviccelte.
A harmadik szó az erő, illetve az erős-gyenge szembeállítás, ezt viszont egészen meglepő módon nem akarta tompítani, árnyalni.
Azt nem tudom, miért ragaszkodtak az "évértékelő beszéd" kifejezéshez:D Ez most tényleg színtiszta kampánynyitó volt.

trabant 2010.02.05. 16:15:47

Orbán valamilyen félreértés okán ma a miniszterelnöki beiktató beszédét mondta el. Tessék csak figyelmesen olvasni:

"Orbán: nem a bosszú kormányzása következik"

Tovább:

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_belekezdett_kovesse_a_hirszerzovel.139286.html

G. Wolf 2010.02.05. 16:16:29

@Viktus: értem amit mondasz de szerintem meg az van hogy nem is akarja összemosni a kettőt, mivel Bajnai alatt az MSZP népszerűsége nőtt, sőt Bajnai megítélése (saját párválasztók körében) jobb is mint Orbáné, így szerintem a legjobb számára ha inkább elválasztja a két korszakot, és azzal helyezi szembe magát ami az emberek szemében a legrosszabb.

theofil 2010.02.05. 16:16:34

@spinat:

Szerintem Orbán tud beszélni.
A szónoki teljesítményét nem akarom lebecsülni.

Csak számomra hiteltelen.

hoplita 2010.02.05. 16:17:34

@Vénveterán:
Igen, plagizál Viki, csak amolyan mérsékeltpógári vérszegénységgel.
Megöregedett ez a faszi....lassan a szociban a helye.
És elég unalmas is.

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 16:19:04

@theofil:

És, szerinted, miért hiteltelen?

gossage 2010.02.05. 16:19:07

A masik fel is beszedet mondott a mondandoja : Mesterházy Attila szerint ma Magyarországon az MSZP az egyetlen párt, amely törődik a panelekben élők gondjaival.

basszus

trifid 2010.02.05. 16:21:42

My house is my castle!
Ja, ez egy ősi magyar szólás.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 16:22:19

@G. Wolf: Igen, a Gyurcsány-korszak hangsúlyozása, Bajnai meg sem említése nekem is feltűnt.
@spinat: Ez a vikidálos szöveg azért nagyon "gonosz" :D

theofil 2010.02.05. 16:22:37

Na akkor szőrszálhasogassunk egy kicsit!

Egyik mondatában arról beszélt, hogy egymillió új munkahelyet fognak teremteni 10 év alatt.

Rosszul emlékeznék?
Mintha egy kormányzati ciklus négy évig tartana.
Legalábbis régebben így volt.

jjulie 2010.02.05. 16:23:28

lemaradtam a beszédről de a kommenteket látva nem lesz itt kétharmad, de még a 50% is kérdés

ez jó

-lyla- 2010.02.05. 16:24:38

@spinat: hányszor jössz még evvel az oldalrapislogással?

ott is ültek, te szerencsétlen balfasz...

trifid 2010.02.05. 16:24:59

@theofil:
Tudhatnád, ha már egyszer megnyerik, akkor húsz évre!

theofil 2010.02.05. 16:25:50

@Zoltchy:

Azért mert én emlékszem az egykori Orbán-kormányra és annak cselekedeteire.
Nem hiszem, hogy a Viktor katartikus változáson ment keresztül azóta.

spinat 2010.02.05. 16:25:54

@Zoltchy: az az ember hiteles, aki kijelenti, hogy ö még sohasem hazudott? Aki összefekszik a Torgyánnal, plusz titokban a Csurkával? Aki nem a legtöbbet akarja nyerni a nem közgyülésen? Azt hittem OV hitelességi kérdését már kinöttük. Most csak az volt a kérdés, mond-e arról valamit, hogy mit fog csinálni, és hogyan mondja.

dzsuhesz 2010.02.05. 16:26:37

@Karcolt lendület: Ajánlom figyelmedbe a Jobbik 2006-os és 2007-es programját :) Mindkettő fennvan a honlapjukon...

gossage 2010.02.05. 16:27:48

@jjulie: ja lehet be se jutnak

es mindenki oromere marad a jelenlegi hatalom es bevezetik a kommunizmust

spinat 2010.02.05. 16:28:13

@lunanyuszi: amikor az az ipse elkezdte énekelni a Himnuszt, sikítva dobtam el a fülhalgatót. Senki nem volt, aki kikapcsolta volta a mikrofont?

gossage 2010.02.05. 16:28:58

@spinat: figyelj tenyleg kicsit ideges lettem ettol.....miert nem az elvtarsaidat kered szamon a hitelesseggel

theofil 2010.02.05. 16:29:48

@trifid:

Tudom. Amióta Mikola kinyilatkozott azóta tudom. Ezt Orbán kancelláriaminisztere - nem jut eszeme a neve - szintén megerősítette bár Mikolánál kevésbé otrombán:
Viktorunk két évig miniszterelnök, ezt követően köztársasági elnök a mainál jóval erősebb jogkörrel.

jjulie 2010.02.05. 16:29:52

@gossage

gondolod hogy ilyen szűk a választék?

theofil 2010.02.05. 16:30:53

@gossage:

Nincs értelme idegeskedned.
A Maszopot már lapátra tettem.

theofil 2010.02.05. 16:32:08

@gossage:

Bocs. azt hittem hozzám szólsz.

spinat 2010.02.05. 16:32:10

@gossage: mert most épp OV-röl volt szó. Amúgy meg nincsenek elvtársaim.
Még nem is mondtam, hogy szerintem szokatlanul pozitív hangulatúnak tartom a szöveget. összefogásra buzdít. Ilyet már rég nem hallottam töle.

gossage 2010.02.05. 16:32:27

hat figyelj itt most a beirasok megszaporodtak az egyik oldal reszerol ,csak arra utaltam hogy nem kell a kommentekbol messzemeno kovetkeztetest levonni.....informalodj mas helyekrol es majd sajat magad alakitsd ki a velemenyedet ,meg akkor is ha nem fog tetszeni a beszed

jjulie 2010.02.05. 16:34:01

a fiam látta a beszédet és szerinte a gyerekkorát emlegette, hogy akkor rend volt, nem kellett bezárni a kertkaput és a házat sem, a panelkorszakában sem voltak rácsok az ajtókon

hát igen, hol vannak már azok a szép kádári ével

G. Wolf 2010.02.05. 16:35:40

@jjulie: 50% nem kérdés, tutti meglesz

Az inkább a kérdés hogy a kérharmad az Jobbikkal vagy MDF-el vagy nélkülük?

Abba nem vagyok biztos teljesen hogy a Fidesznek érdeke, hogy egyedül meglegyen a 2/3-a. Érdekes hogy nem tett utalást arra hogy minél többeknek el kell menni, sőt ki se modnta hogy kétharmad az cél, célként csupán kormányváltást jelölte meg. Bár a puskás idézet utalhat erre, de más az utalás és megint más az, ha ki van mondva egyértelműen.

jjulie 2010.02.05. 16:38:39

@G. Wolf:

a fiam szerint nem volt túl magabiztos sem túl lelkes, mintha csak a munkáját végezte volna

Viktus 2010.02.05. 16:39:33

A frizu is más volt , mint az utóbbi évek évértékelőinél :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.05. 16:39:50

Én még reggel tippeltem egy mozgósító beszédet, de ez nem igazán volt mozgósító.
Inkább unalomba fulladt.

trifid 2010.02.05. 16:40:40

@jjulie:
Ha hiszed, ha nem, de én már 1988-ban Rákospalotán /Újpalotán/ rácsokat szereltem fel a lakótelepi lakások folyosósán. És hol volt akkor még a nagy büdös rendszerváltás!

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 16:41:13

@jjulie: Igen, de nem volt annyira hangsúlyos ez a nosztalgia/cél, bár ennél a résznél (közbiztonság) használta a legerősebb szavakat, és beszélt a leghangosabban.

gossage 2010.02.05. 16:41:34

@Viktus: nem vetted eszer,forditva vette fol a zokniat

jjulie 2010.02.05. 16:42:31

néha profilból is mutatták, az amúgy is rövid nyakát előnytelenül takarta a tokája ahogy lefelé nézett a papírjaira

==T== 2010.02.05. 16:43:24

Orbán Viktor évértékelőjében egy maszatoló, ideologizáló, minden konkrétumot nélkülöző kampánybeszédet hallottunk, amely joggal veti fel a kérdést, hogy két hónappal a választás előtt mi is a Fidesz programja? - reagált az évértékelőre azonnal Vona Gábor a Jobbik elnöke.

"Továbbra is várjuk a választ, hogy Orbán Viktor miért tartja szélsőségesnek és erőszakosnak a Jobbikot? Talán azért, mert mi nem csupán a szegfűs, hanem a narancsos gazembereket is el akarjuk számoltatni? Talán azért, mert mi - vele ellentétben - ki merjük mondani a teljes igazságot a multinacionális tőkéről, az EU-ról, az IMF-ről, az izraeli térhódításról vagy a cigánybűnözésről?" - kérdezi a Jobbik elnöke.

gossage 2010.02.05. 16:43:27

@trifid: mert az eloterbe ki lehetett tenni a viragokat es igy megnovekedett a lakas terfogata amit a kozvetlen szomszedoddal lehetett hasznalni-bicklitarolasra,stb

rockjano 2010.02.05. 16:46:00

na jobbosok... akkor most ebből mit tudtunk meg??? A fidesz mire készül???

(sok demagóg közhelyen kívül)

G. Wolf 2010.02.05. 16:46:12

@jjulie: Ha feltételezésem igaz, hogy nem valódi cél a 2/3 akkor viszont tökéletes volt - persze ez olyan ami soha nem fog kiderülni; de attól még feltételezésnek jó.

Ugye a cél meghatározza az utat is.

gossage 2010.02.05. 16:50:18

@G. Wolf: vegul is tok mindegy a 2/3 mivel a Jobbikkal egyutt messze folotte lesznek..es a 2/3-os torvenyeknel a Jobbik ellenzekbol is tamogatni fogja
megjegyzem ,helyesen

theofil 2010.02.05. 16:51:05

@==T==:

Nocsak, hogy berágott Vona.
Majd megbékél....pihegnek még ezek egymás kebelén.

gossage 2010.02.05. 16:52:04

mindig elfelejtettem odatenni,hogy szerintem..hiszen a nevem mogott nem OV vagy VG van

jjulie 2010.02.05. 16:52:28

@==T==:

ez tetszik, az én forgatókönyvem

- viktorék nyernek, a jobbik hangsúlyos szerephez jut
- a jobbik felőrli a második év végére a fideszt
- harmadik évben előre hozott választások
- megtisztult mszp 50 % felett megnyeri, a jobbik ezer darabra bomlik

(nem drukkolok egyiknek sem, csak erre számítok, vicces lesz)

G. Wolf 2010.02.05. 16:52:30

@gossage:

Azért nem tökmindegy, mert valóid struktúrális reformokhoz (nem csupán látszatokhoz) szeintem nem fog hozzájárulni a Jobbik.

például az alkotmányértelmezésben merőben eltér a két párt gondolkodása.

Persze tény hogy lesznek témák amikhez Jobbik megadja a támogatásáat, ezt Vona többször lenyilatkozta már.

gossage 2010.02.05. 16:53:48

@G. Wolf: igen ez igaz....visszavonom a tokmindegyet

peacekeeper 2010.02.05. 16:54:04

A nyugdíjasokról egy szót sem szólt, vagy csak én nem hallottam?
Vagy a gyengék helyett jönnek az erősek az a nyugdíjasokról szólt?

gossage 2010.02.05. 16:55:04

@jjulie: huha..ahhoz nagyon kell aztatniuk magukat hogy ennyi idon belul megtisztuljanak

G. Wolf 2010.02.05. 16:55:17

@jjulie: Bocsi de ez aranyos :)

Tutti hogy nem lesz előrehozott a következő négy évben, a Fideszesek annó csináltak 2 éves költségvetést is - biztos ami biztos elvi alapon.

Mondjuk abba biztos vagyok hogy lesz még Magyarországon MSZP kormány; csak kérdés hogy 4 év múlva vagy 8 - én inkább abba reménykedek, hogy a következő időszak alatt ki tud termelni az MSZP valódi új politikusokat.

peacekeeper 2010.02.05. 16:59:14

És a baloldaliaknak, a volt MSZP szavazóknak se kínált semmit.
Az "alsóbb rétegeknek" se semmit.
Csak a nemzeti politika támogatását kérte tőlük, de nem mondott semmit, hogy "cserébe" bármit várhatnak.
A baloldaliak nem várhatnak semmit a Fidesztől, nem ígért nekik semmit.
Csak azt, hogy ha a gazdagok gazdagodnak, az jó.

jjulie 2010.02.05. 16:59:56

@G. Wolf:

a vonáék a fiatal viktor fegyvereit használják: keményen odalépni

namármost az mszp-nek szava sem lesz a következő két évben akinek odalépnek az a fidesz lesz

a viktor pedik nem lőhet rájuk, mert az öngyilkosság lenne, marad a meghátrálás

G. Wolf 2010.02.05. 17:02:24

@jjulie:

"a vonáék a fiatal viktor fegyvereit használják: keményen odalépni" - ez igaz, ezzel egyet értek.

De attól még a jobbik nem hsizem hogy fölörőlné a Fideszt, pláne nem annyira hogy újra kelljen választásokat kiírni.

Nézd az utóbbi 4 évbe egy jóval erősebb párt próbált meg fölőröni egy kormánypártot és ez se sikerült.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 17:02:32

@peacekeeper: Dehogynem, a szokásosat, azt amit mindenki más is.

jjulie 2010.02.05. 17:02:36

a fiam szerint beszél arról is amiről én papolok

keletről fúj a szél, nyugaton lépéshátrány van

peacekeeper 2010.02.05. 17:04:56

@G. Wolf:
Milyen 4 év?
Legkésőbb 2012-ben új választást kell majd tartani......

theofil 2010.02.05. 17:05:33

Orbán és Vona összejönnek ez nem vitás.
A jövőre nézve csak az a kérdés, hogy vajon Orbán fogja-e kinyírni (politikailag) Vonát, avagy Vona Orbánt?

Ismeretes, hogy Viktorunk nem szereti a tolongást a vezéri poszt környékén.
Vona ezirányú képességeit és késztetéseit nem ismerem.

Volpone lesz a győztes, vagy legyűri őt Mosca?

G. Wolf 2010.02.05. 17:08:22

@peacekeeper: háát... lehet akkor nem egy országot nézünk? :)

Mindenesetre egymást meggyőzni nem fogjuk, két év nem sok idő, megvitatjuk majd hogy lesz e parl választás két év múlva is.

Nah átmentem a köv posztra :)

jjulie 2010.02.05. 17:09:51

@theofil:

a vona győzelmére teszek

az a fiatal demokrata viktor mehet nyugdíjba, és mesélhet a térdén lovagló unokáinak arról amikor még fiatal volt

trabant 2010.02.05. 18:40:01

@G. Wolf: "abba reménykedek, hogy a következő időszak alatt ki tud termelni az MSZP valódi új politikusokat."

Ne reménykedj. Egyáltalán nem érdek. Ha az lenne, már látható lenne egy életképes másodvonal. Ami nincs a láthatáron sem.

tempi 2010.02.05. 18:41:59

Szép volt Elnök ur jolbeszélt ezt vártam,nem adott támadási felületett a kormányon lévö sunyi rablo bandának.

G. Wolf 2010.02.05. 18:51:10

@trabant:

tul sok életképes arcot én se látok, bár ez szeirntem nem véletlen, a bukást a mostaniaknak kell elvinni, igazából kevés olyan ember van aki most előtérbe akar kerülni szoci színekbe, szépen várnak egy évet, mert akkor ellenzékből lehet "memondóemberként" elindulni.

spinat 2010.02.05. 20:36:03

Azért a Vonát nem kéne Ov-hez hasonlitani. Nem egy liga. Vona buta mint a föld. Orbánról azért ezt nem mondanám.

radala 2010.02.05. 20:44:10

Oktatást említette? Még nem tartok a végén, de eddig nem.
Egyébként valóban uncsi.

Balt 2010.02.05. 23:30:40

@whale: "Ha a te életed választási ciklusonként lesz jobb vagy rosszabb, akkor te ezexerint valamelyik párt nomenklaturájának lehetsz a tagja....:)"

Nem vagyok, ellenben az elmúlt 8 évben 10 (azaz tizenöt)millió magyar életét keserítettétek meg, ez pedig nem maradhat büntetlen.

Balt 2010.02.05. 23:33:42

@tölgyes: "Az ATV-re mentem és ott Mészáros műsorában elhangzott: ha Mesterházy letartóztatásba marad (kerül), akkor ez azt jelzi, hogy minden kompromisszumot felrúgott a fidesz...nem lesz háttéralku.. stb. Mondta ezt egy szemüveges elfehéredett arccal és szájszéllel.."

:)) Nahát, kár, hogy nem láttam! Erre nemhogy megsajnálnám őket, inkább kinyílik a zsebemben a lámpavas!

Balt 2010.02.05. 23:36:20

@1.szolo (B.A.): "Tudod mi az amorális?!

- hogy éveken átt ott lihegtek a tarkójukba, de a feljelentésekkel fineszesen megvárták a KAMPÁNY IDEjét!"

Ja kérem, mié' nem teccettek előbb bedobni a törűközőt?! :)) Ha már így alakult, akkor meg lehet kapaszkodni a küszöbbe... (Remélem, alulról!)

Balt 2010.02.06. 01:02:37

@1.szolo (B.A.): "1. 0.Viktor kitöltötte a 4 évet, Gy.F. meg az 5-öt!
számolni tudni kell... 8Đ"

Jé, milyen igaz! De remélem a következő 15-öt nem fogják neki harmadolni jó magaviseletért! :)))

Balt 2010.02.06. 01:05:10

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: "Ezt az öszödi beszédnél is le kellett volna írni. Talán páran megértik és elmagyarázzák másoknak, akik nem is akarták megérteni."

Értjük mi, értjük: egy közönséges (köztörvényes), folytatólagosan elkövetett zsarolás volt, semmi más.

Captain Tott (törölt) 2010.02.06. 08:18:05

@jjulie:
Kétlem, hogy akkora felfordulás lenne a következő négy évben, ami miatt a Fidesz parlamenti frakciója szétesne.
A Jobbik ugyanúgy el fog szürkülni a parlamentben, ahogyan 98 és 02 között a MIÉP.
Az meg nagy talány, mihez kezd az MSZP önmagával: hogyan tudna megújulni egy megélhetési párt, amiben lámpással kell keresni olyanokat, akik a saját hasznukon kívül más is akarnak? Nem fognak a vezetésbe beengedni olyanokat, akik kipenderítik a megélhetési politikusokat. Mindenkit elhasználtak ebben a két ciklusban, aki rokonszenves lehetne.
Marad az, hogy a választók feledékenységére mindig lehet építeni.
süti beállítások módosítása