Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
08:48

Az utóbbi idők egyik legérdekesebb interjúját készítette Orbán Viktorral ma reggel Süveges Gergő a közszolgálati tévében. Releváns kérdéseket tett fel, jókor szólt közbe, érdemi megjegyzései voltak, de nem akarta túljátszani sem a szerepét, s földbe döngölni sem kívánta az amúgy ritkán nyilatkozó interjúalanyt. A beszélgetés különösen akkor lett izgalmas, amikor a Fidesz elnöke, aki korábban rendre kerülte, hogy politikai ellenfeleivel kapcsolatban nyíltan fogalmazzon, elkezdett a Jobbikról beszélni. Érdemes szó szerint idézni:

„Sőt, hát találkozok olyan jobboldali szavazókkal, akik meg akarják osztani a szavazatukat. Tehát egyet akarnak adni a Fidesznek, egyet meg a radikális jobboldalnak. Hát ez a legnagyobb butaság, amit én el tudok képzelni. Meg a legnagyobb veszély is. Tehát én óvok, április 11-ig szeretném óva inteni a velünk szimpatizáló választókat, hogy megosszák a szavazatukat, mert annak a vége az lesz, hogy nem lesz olyan különbségű fölény a jobboldalon, ami után az általuk egyébként kívánt változásokat, beleértve az elszámoltatást, beleértve a gazdasági változásokat, elő tudnánk idézni.”

Az elhangzottak legalább két – egymással összefüggő - ok miatt is meglepőek. Egyrészt váratlan a szokatlan őszinteség: Orbán Viktor nem csomagolta be az üzenetet, hanem világosan megkérte a jobboldali választókat (csak zárójelben: ezek szerint Orbán sem hisz abban az állításban, hogy kizárólag a volt szocialisták szavaznak a Jobbikra), hogy ne osszák meg a szavazataikat. Másrészt pedig izgalmas a változó politikai stratégia: miközben a Fidesz elnöke politikai ellenfeleivel szemben korábban rendre a „no comment” eljárást alkalmazta (Gyurcsányról például évekig nem beszélt nevesítve), ezúttal a Jobbikkal kapcsolatban úgy ítélte meg, hogy szükség van a lehető legegyértelműbb fogalmazásra. Mindebből nehéz lenne nem arra következtetni, hogy a Fidesz valóban jelentősnek látja azt a veszélyt, amit számukra a Jobbik potenciális megerősödése jelenthet. A világos mondatok egyben azt is igazolták, amiről korábban már ezen a helyen is volt szó: a Fidesz első számú ellenfele 2010-ben nem az MSZP, hanem sokkal inkább a Jobbik lehet, alapvetően tőlük, velük szemben kell megvédeni jelentősre duzzadt táborukat.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr121738410

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dübörgött ez már jobban is 2010.02.08. 13:26:57

Jó hír, hogy már kampányidőszak van, és jó hír, hogy nem dübörög a kampány. Orbán Viktor már évet értékelt, megtette ugyanezt Bokros Lajos is, aztán őket is értékelte mindegyik oldal, és végül megtudtuk, hogy itt megint mindenki hazudik.   Minde...

Trackback: Oszkár, az élő példa - A Fidesz Jobbik oldala VI. 2010.02.08. 12:27:38

"A Fidesz évek óta radikális akciókkal, szándékosan félreértelmezhető kiszólásokkal próbálja elvenni a lehetőséget a radikálisok elől, és mégis kinőtt a földből egy tizenöt százalékos Jobbik." - kritizálja a Fidesz szélsőségekhez való ...

Trackback: Populizmus példatár 2010.02.08. 11:14:24

A NATO-radarral kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, ott nem lehet a lokátor, ahol az emberek nem akarják, hogy legyen. "Le kell ülnünk a NATO-val, és kell találnunk egy másik helyet" - közölte. A deviza alapú hitelekkel kapcsolatban Orbá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobbrólelőz 2010.02.08. 08:58:00

Kedves Gábor!
Elemzésével messzemenőkig egyetértek. A Reggelben ma volt kolleganője is nyilatkozott, kaphatnánk egy amolyan elemző az elemzőről elemzést? Nem csupán a nyilatkozatról, hanem a politikai szerepvállalasról és arról hogy hogyan lesz valaki független politikai elemzőből pártkatona?

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.02.08. 09:01:47

A cikk egyértelmű, OV a Jobbiktól fél, ezt mindenki tudja. Nekem azonban lenne a bloghoz kapcsolódó kérdésem: torokgaborelemez.blog.hu/media/image/hird/rekord01.jpg

Ez a kép ilyen egyedi Index-reklám, csak a TGElemez-re szabva?

török gábor 2010.02.08. 09:03:34

@Szekuriti Blogger: nem, ennek semmi köze az Indexhez, én fabrikáltam (manu facere).

theofil 2010.02.08. 09:10:42

Szavak, szavak, szavak....

Majd visszatérünk rájuk, ha föláll az Orbán-Vona kormány.

theofil 2010.02.08. 09:14:09

Lehet arról vizionálni, hogy Orbánból a felelős államférfi beszélt aki félti a Jobbiktól az országát.

Én a magam részéről inkább arra gondolok, hogy Viktorunk mindig is rühelte a tolongást a vezéri poszt körül.

vpi 2010.02.08. 09:26:39

Azért ha Orbán annyira leakarja fedni a teljes lakosságot (ami lehetetlen), mérlegelhetné, hogy könyörögni kell egy pár FideszesvagyJobbikosvagyok-e arcnak, vagy hatásosabb (több szavazat) lenne markánsan visszautasítani Vónáékat, és a közép-bal irányába nyitni.

snq 2010.02.08. 09:27:09

>> a Fidesz valóban jelentősnek látja azt a veszélyt, amit számukra a Jobbik potenciális megerősödése jelenthet

precíz, pontos megfogalmazás. számukra. nem számunkra.

loláb 2010.02.08. 09:27:29

Orbán nem hülye, tökéletesen tisztában van azzal, hogy a jövendő kormányának a legnagyobb támadási felület az lehet, ha együttműködni kényszerül a jobbikkal.

Amit ők szeretnének, az az, hogy olyan pozícióba legyenek, amihez a jobbik informális támogatása sem szükséges. Nem kell nyílt egyeztetés, nem kellenek gesztusok, semmi.
2002-ben már megégette magát a MIÉP-pel, elég sokáig tartott, ameddig sikerült lemosnia magáról az "antiszemitizmussal kokettáló" jelzőt, nem szeretne mégegyszer ebbe a hibába esni, mert szétszedné a balliberális sajtó.

Ha megvan a támogatás az egyedüli kormányzáshoz, reformokhoz, akkor a jobbiknak nem marad más eszköze a poltika tematizálására, mint a szent korona tan, és a rovásírás kötelezővé tétele, az pedig biztos út a 2-3% felé. És Orbán erre hajt, hogy legyen megint egy a tábor.

nézz · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.08. 09:33:34

Ha győzni akar akkor nem is mondhatja, hogy szavazzanak nyugodtan a Jobbikra is.

gorcsev54 2010.02.08. 09:34:22

@loláb: Azt is megmutatta O.V . hogyan kormányoz, és valószínű nem lesz meg a támogatottsága , ahhoz ,hogy a korona a fejére kerüljön- bármennyire is szeretné-remélem

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.02.08. 09:35:25

Ezért is LEHET MÁS A POLITIKA!

Átlátható, korrupciómentes államot és védett magánszférát szeretnénk, a társadalmi részvétel erősítésével. Kiszámítható gazdaságpolitika, hiteles költségvetés, adórendszer egyszerűsítés, ügyfélbarát hatóság segítse törekvéseinket.
Fontos számunkra az élhető, egészséges lakókörnyezet, a fenntartható termelés és fogyasztás, a felelős klímapolitika és energiagazdálkodás kialakítása.
Nyílt kampányszámlánkkal a választási pénzek követhetőségét kívánjuk bemutatni és felszólítjuk a pártokat a minél takarékosabb kampányra és a minél kisebb lelki és fizikai környezetszennyezésre!

www.lehetmas.hu
www.lmpbaranya.hu

discretio 2010.02.08. 09:35:38

Lehet, hogy Orbán más ismeri a elgújabb közvéleménykutatási adatokat, mely szerint az MSZP már csak a harmadik. :)

theofil 2010.02.08. 09:35:43

@loláb:

Igen jó meglátás....de kérlek, folytasd.....onnan, hogy nyer a Fidesz, de nem lesz meg a kétharmad....csak a Jobbikkal....

Jósolj kérlek....innen mi lesz...?!

csorsza 2010.02.08. 09:38:17

Gábor,

jó melója van. Kis józan ésszel, meg némi szövegértési képességgel már lehet valaki politológus, úgy látszik.

Bocs a személyeskedésért.

zoli29 2010.02.08. 09:38:36

@theofil:

"Lehet arról vizionálni, hogy Orbánból a felelős államférfi beszélt aki félti a Jobbiktól az országát."

Ki vizionálta ezt?

discretio 2010.02.08. 09:39:56

@Orbán Castro Chavez Rákosi Viktor takarodj!: Lehet, hogy lehet más a politika, de azért az elég vicces, hogy a pécsi LMP-s jelöltek bemutatkoozására az egyik LMP-s képviselőjelölt el sem ment. Így azért nehéz lesz a választókkal elhitetni, hogy komoly a társaság.

Santinó 2010.02.08. 09:40:07

@discretio:
ahogy írod Uram!
Az már biztosnak látszik,hogy a JOBBIK a 2..ik lesz.......
És nem fog Orbán kiskirálykodni.....
Igenis kell ennek az Országnak 1 olyan párt mint a JOBBIK!!!

Szlovákiában megtűrik Slotát.......
Nálunk?Nem csak megtűrik majd a JOBBIK-ot,hanem rengetegen támogatják is!!!!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.08. 09:40:23

@török gábor: Kedves Gábor!

Érdekel a tartalmi véleményed erről:

"ez a legnagyobb butaság, amit én el tudok képzelni. Meg a legnagyobb veszély is."

Vagyis jogos eme lesújtó értékelése - az egész jobboldal érdekére nézve! - a szavazatmegosztás módszeréről - vagy csupán csak hazabeszélt?

PS:
Szvsz én 0.Viktor helyében (brrr!) el tudnék képzelni ennél nagyobb "veszélyt" is a szavazatok megosztására, méghozzá:
- CSAK a 1. és 2. forduló között osztani meg
(- mármint Jobbik:Fidesz ugye ;)

Farnsworth 2010.02.08. 09:41:42

Kedves Török Gábor!

Nem teljesen, de kicsit idekapcsolódó téma: a Fidesz szavazatait szerintem nem csak a Jobbik hanem az LMP is veszélyezteti. Személyes tapasztalatom (ami nyilván nem reprezentatív minta:)), hogy az LMP-re szavazók nagy része ex-Fideszes (esetleg ex-MDF-es)... Nem tudom, hogy látod ezt a kérdést, de korábban mintha láttam volna hasonló véleményt valamelyik posztodban...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.08. 09:42:04

@Orbán Castro Chavez Rákosi Viktor takarodj!:

Ez eszetlen kontraproduktív!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.08. 09:42:41

@theofil: "nyer a Fidesz, de nem lesz meg a kétharmad....csak a Jobbikkal....

Jósolj kérlek....innen mi lesz...?!"

mi lenne? politikai alkut kötnek, ez leginkább közös kormányzás lehet.

ezt mindenki tudja, ha máshonnan nem, Torgyán óta.

további kérdés? ;-)

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.02.08. 09:43:23

@Santinó: Jól értem, hogy te a legtöbb jobbikossal ellentétben legalább elismered, hogy ők Slota bandájának itthoni megfelelői? Akkor viszont hogy van ez: szereted Slotát is, vagy lazán kettős mércével mérsz, és amit egy szlováktól nem fogadsz el, az itt megfelel?

Alvarez 2010.02.08. 09:44:00

A Fidesznek ez a legnagyobb problémája, hogy osztozkodni kell a jobboldalon, míg az MSZP-től szélsőbal irányba nincs életképes erő.

Az EP választáson kiderült, hogy harapófogóban van Ovi. Nehéz ebből kibújni.

török gábor 2010.02.08. 09:44:25

@csorsza: :) biztos nem hiszi el, de mint a 0. pontban leírtam, ez nem politológia.

török gábor 2010.02.08. 09:45:22

@Farnsworth: igen, biztos van ilyen is, de azért komoly méretkülönbségekkel.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.02.08. 09:47:10

@Farnsworth: Nyilván nem nekem szólt a kérdés, de elmondanám mit gondolok. Szerintem az LMP legfeljebb a fővárosban lehet tényező, de ott sem fog elérni 5%-ot. Vidéken pedig teljesen esélytelennek látom. Emiatt nem hinném, hogy az LMP bármiféle veszélyt is rejtene magában.
Múlt héten volt az egyik vezetőjük (nem tudom már ki volt) a m1 reggeli műsorában és szerintem semmit nem ért el a médiaszerepléssel, lévén úgy kellett kihúzni belőle a szavakat. Nem tudja eladni magát, így teljesen esélytelen pártnak látom őket. (Bejutásra esélytelen)

Santinó 2010.02.08. 09:47:23

@bm613:
Egy 1993-óta létező miniállamtól,akinek a lakosságának majd 10%magyar nem lehet eltűrni a nacionalizmust!
Amit A JOBBIK képvisel,az nem nacionalizmus,hanem radikalizmus!
Szükség van rájuk(RÁNK)akik nem engedik azt hogy Orbán kényelmes 2/3-a mögött elmossa az elmúlt 20 év politikus bűneit.....

loláb 2010.02.08. 09:47:43

@theofil: Ezt pillanatnyilag kevéssé valószinűsítem, de megmondom szerintem mi lesz.

Alapvetően a kormányzáshoz nem lesz szükségük jobbikos támogatásra, hiszen a stabil többségük megvan.
Amire szükség lesz plusz támogatásra, az a 2/3-os törvények: önkormánzytai, választójogi reform, alkotmánymódosítás, médiatv.

Itt az mszp választhat: vagy támogatja a reformokat, és tárgyalások során viszi át azt az álláspontot, ami neki IS megfelelő, vagy elfogadja, hogy a fidesz a jobbkkal egyezik meg a reformok irányáról, ugyanezzel elfogadja azt is, hogy valószinüleg soha nem lesz képes megváltoztatni a kialakított struktúrákat.

A harmadik verzió, hogy nem kezd jelentős, 2/3-os támogatottságot igénylő reformokat, a feles többséget igénylő törvényekkel is lehet elég komoly változtatásokat lérni (adótörvények, eü, felsőoktatás, nyugdíj). Az viszont igaz, hogy ezeket a következő kormány képes lesz eltörölni.

discretio 2010.02.08. 09:48:35

@Alvarez:
Amikor a német zöldek anno a parlamentbe készültek, Joska Fisher azt mondta, hogy felemelik 5 márkára a benzon árát, mert nagyon környeztszennyező a rengeteg autó és a szállítás stb...
Bejutottak és nem lett öt márka benzin.
Az országgyűlésen belül l minden másképp van....

theofil 2010.02.08. 09:49:04

@zoli29:

....az orbáni szavakból a megfelelő elfogultsággal kihámozható mondandó....

Farnsworth 2010.02.08. 09:49:44

@török gábor: Köszönöm, azt hiszem fordítva tettem fel a kérdést:) nem az érdekel annyira, hogy hova mennek a Fidesztől, hanem, hogy honnan jönnek az LMP-be,csak ez kevésbé kapcsolódik a poszthoz...:)

lmpslany · http://lmpdunakanyar.blog.hu 2010.02.08. 09:50:11

Hát bizony, a Fidesznek a Jobbik miatt nem lesz meg a kétharmada. De többsége remélem igen, mert bármilyen koalíció rosszabb volna.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.02.08. 09:50:54

@Santinó: Ez baromság, a kirekesztő nacionalizmus sehol sem eltűrhető. Ahol a hazaszeretet gyűlöletben nyilvánul meg, az sehol sem elfogadható. Sem Szlovákiában, sem itthon.

theofil 2010.02.08. 09:51:02

@idelle:

Kissé nyugodtabb lennék ha ezt tényleg mindenki tudná.

Nem mintha lenne alternatívája a Fidesznek (és a Jobbiknak)....mert jó szívvel melyik pártot lehet ajánlani a kedves választó figyelmébe...?

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.02.08. 09:51:15

Viktor csak most kezd rájönni, hogy a Jobbik viszi a 2/3-hoz szükséges különbözetet. Eddig a közvéleménykutatók a hibahatár(3%) legalsó értékét közölték a Jobbik népszerüségi mutatói közül. Az emelkedő trend viszont a hibahatár alsó értékén nézve is emelkedő.
És ez tovább fog emelkedni, mert a Jobbik egyre inkább konszolizálódik, másrészt 15% fölött egyre többen kezdenek nyíltan is állást foglalni a Jobbik mellett, akik eddig féltek a szélsőséges megbélyegzéstől, de számukra már világos, hogy nem lehet egy ország aktív szavazónak 15% -át szélsőségesnek tekinteni. Ez a folyamat újabb rejtőzködő szavazókat hozhat a felszínre és szélesítheti a társadalmi párbeszédet a Jobbik körül. Ez a Jobbiknak csak jobb lehet mert egyrészt megismerik a Jobbik valódi állásfoglalását, másrészt segiti a konszolidálódást.

Viktor eme megnyílatkozása után már tudhatjuk, hogy a Jobbik biztos második befutó.

török gábor 2010.02.08. 09:53:08

@Farnsworth: szinte mindenhonnan jöhetnének sztem, a kérdés az, hogy lesz-e annyira erős és átütő az LMP (egyelőre nem az), hogy menjenek is. a mai pártrendszerben az LMP az egyetlen párt, amelynek mindenfelé lehetne szabad vegyértéke, de ami eddig nyújtottak, az ehhez kevés.

Farnsworth 2010.02.08. 09:53:16

@Zsoca87: Érdekel bárki véleménye:) na még egyszer; nem annyira a Fideszre leselkedő veszélyek érdekelnek, hanem az átmozgások a pártok közt, csak rosszul fogalmaztam az előbb

Santinó 2010.02.08. 09:53:42

@helota:
És ez tovább fog emelkedni, mert a Jobbik egyre inkább konszolizálódik, másrészt 15% fölött egyre többen kezdenek nyíltan is állást foglalni a Jobbik mellett, akik eddig féltek a szélsőséges megbélyegzéstől, de számukra már világos, hogy nem lehet egy ország aktív szavazónak 15% -át szélsőségesnek tekinteni. Ez a folyamat újabb rejtőzködő szavazókat hozhat a felszínre és szélesítheti a társadalmi párbeszédet a Jobbik körül. Ez a Jobbiknak csak jobb lehet mert egyrészt megismerik a Jobbik valódi állásfoglalását, másrészt segiti a konszolidálódást. "
Maximálisan igazad van!
Remek meglátás!!!

Yasashi Tanuki 2010.02.08. 09:54:30

Ahogy egy korábbi kommentben írtam Debreceni Gyurcsányról írt könyvében Gyurcsányt idézi: a Fidesz abba bukott bele, hogy nem tudta elviselni a jobboldal tagoltságát.

Szvsz a Fidesz ott vesztette el az előző két választást, hogy a koalíciós partnereit igyekezett beolvasztani, ha ebben nem voltak partnerek akkor diszkreditálni. Ez a veszély most is fennál talán nagyobb is mint korábban. Mert a korábbi jobboldali versenytársak - akiket a Fidesz sikeresen leamortizált - történelmi pártmaradványok voltak. Most pedig itt van egy más típusú párt akik az élet és vagyonbiztonság igényére építve kovácsolt magának alapot amit a többiek PC okokból tagadni kényszerülnek. Azt pedig tudjuk, hogy a döntési hierarchiában az életben maradás és a gyerekek sorsa minden egyéb megfontolást felülír.
Ráadásul ezzel párhuzamosan egy aktuálisan erős európai trendre ültek fel.

theofil 2010.02.08. 09:54:39

@Alvarez:

Ha nem a Jobbik lenne az a párt amelyikkel osztozkodnia kell Orbánnak, akkor azt mondanám, hogy macerás dolog ez a többpártrendszer, mi a francnak ennyi párt....

Esetleg hivatkoznék a demokráciára, vagy mifenére is.

Így azonban....olvastátok Náci bácsi bejegyzéseit az előző blogban..?

Publius Decius Mus 2010.02.08. 09:55:22

Tetszik ez a blog mégha nem is tökéletes. Egyetlen hibája, hogy gyakran írogatnak bele "magánvéleményeket" az LMP meg az MSZP kampánycsapatai. Mi a jó abban, hogy Lendvai Ildikó gorcsev54 néven írogat?

Kenwyn 2010.02.08. 09:55:52

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!:

Nagyon gáz az az ámokfutás amit itt művelsz, főleg az előző bejegyzésekben. Ezzel csak elriasztod a lehetséges szavazókat...

II.Briandrew 2010.02.08. 09:57:29

@snq:

számunkra is, nagyon sok - a mérsékelt, nyugodt politikát támogató - ember számára is igenis reális veszély egy ilyen indulatos társaság egyre ijesztőbb térnyerése. miért?
mert persze, hogy változás kell, persze, hogy nem is csak más fokozatba kapcsolás, de a jobbik és a szélsőség nem éppen a mérsékelt, józan politizálás mintapéldaképei!fölösleges tagadni, hogy igenis szélsőségesek és radikálisok és ez bőven elég indok arra, hogy ne szavazzon rájuk az, aki az ország előremenetelében hisz! ugyanis a gyors változtatni akarás, az indulatok és a hév soha nem vezet jóra és a jobbik annyira akarja a változást, hogy könnyen a paci túlsó oldalára billentheti a dolgok állását. én személy szerint józan politizálást várok, mert erre van szükség és a jobbik hőzöngésétől-még akkor is ha vannak igenis értelmes ötleteik-óvnék minden értelmes magyar embert!

zoli29 2010.02.08. 09:59:10

@theofil:

Magyarul te hámoztad ki ezt Orbán szövegéből.

Kenwyn 2010.02.08. 10:00:43

@Publius Decius Mus:

Szerintem nincs azzal baj,h írogatnak.A probléma az,h egyfolytában trollkodnak, ami mögött általában nincs valódi, értelmes, vitára alkalmas mondanivaló....

Farnsworth 2010.02.08. 10:01:03

Tényleg anno a forgatókönyveknél volt olyan verzió, hogy mi lesz, ha a Fidesznek nem lesz 50%-a a parlamentben? Vagy ez annyira esélytelen?

stratez 2010.02.08. 10:02:59

Orbán azt akarja megakadályozni, hogy a Jobbikkal kelljen megszavaznia a Fidesznek a kétharmados törvényeket. Ennek megakadályozására viszont kicsi az esély. Igaz, hogy az MSZP hajója Mesterházyval és a BKV-val a fedélzeten már elsüllyedt, de így sincs esély az egyedüli kétharmadra. Az ilyen direkt utasításokat pedig egyébként sem szeretik a választók

II.Briandrew 2010.02.08. 10:04:02

@zoli29:

wow, biztos izgalmas és abszolút elfogulatlan dolog egy egész blogot szentelni a fidesz-ígéreteknek...más nem is szokott ígérgetni ebben az országban vagy az annyira nem érdekes, igaz?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.08. 10:04:22

@Kenwyn: ("egyfolytában trollkodnak")

- de bezzeg a Jobbik net-gárda, az igen! 8Đ

Nazareus 2010.02.08. 10:04:57

Az a baj, hogy a FIDESZ nem fog semmi hatékonyat meglépni. Nem lesz elszámoltatás, felelösségre vonás az elmúlt 8 év szabadrablása miatt. 2003 óta az MSZP-SZDSZ politikusai kb. 20milliárd Ft-ot privatizáltak magánzsebbe. A FIDESZ ebben partner akar maradni.

Sajnos radikális változáshoz radikális módszerek kellenek.

Én azt nem értem az emberekben és a FIDESZ - szimpatizánsokban, hogy a FIDESZ (és Orbán) már egyszer átverte öket (98-2002), de azért még biznak benne??

De hát ilyen az emberi lélek.

gorcsev54 2010.02.08. 10:07:26

@Zsoca87: hol van kirekesztő hazaszeretet-ez mondják azok akik minket rekesztettek ki egyszer 45 évig aztán 20 évig.Csak következtetek a 87 -ből, hogy nem sokat éltél a mási rendszerben

zoli29 2010.02.08. 10:08:45

@II.Briandrew:

Javaslom, hogy olvasd el, miről szól maga a blog. ;)

Kenwyn 2010.02.08. 10:08:51

Tényleg remek volt a reggeli Orbán interjú.OV. a lehetőségeihez és magához képest eléggé konkrétan válaszolt mindenre.
Érdekes volt,h az MDF-ről,Bokrosról egy szó sem hangzott el, erősítvén,h a Fidesz egyátalán nem számol velük.Bár Süveges esetleg rákérdezhetett volna...

II.Briandrew 2010.02.08. 10:09:04

@Nazareus:

miért vert volna át bárkit is? azért mert 2007-re már eurót csináltak volna? azért mert jól működött a gazdaság?

radikális változás nem lehetséges pártváltással, az emberek fejében kell rendet rakni és a jobbik túlzott, radikális, szélsőséges indulatai nem javítani, hanem rontani fognak az amúgy sem rózsás helyzeten, pont azért, mert annyira akarják a változást...

ennek ellenére nem tolom a fidesz szekerét sem, mert elegem van az unalmas frázisokból...

ilyen is az emberi lélek...ezért ha lehet, kicsit objektívebben!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.08. 10:09:27

@Nazareus: PONT
- a posztban írt reggeliben mondta 0.Viktor, - mikor Gergő nekiszegezte az alkalmatlan (=balos) pedagógusok elbocsátásának lérdését, hogy MINDEN szakmában elküldik az ALKALMATLAN alkalmazottakat... IDEértve a KORMÁNYT is...
- egyből felkaptam a fejem, hogy HÁÁÁT, ő már csak tudja...
(de ugye a beismerő vallomás enyhítő körülmény;)

Viktus 2010.02.08. 10:10:00

Alapvető hiba jobboldal? mi az a jobboldal? mikor az MSZPben szocialistát sem látni áttelepültek a Fideszbe, akkor most melyik a jobb meg a baloldal? :D

Kenwyn 2010.02.08. 10:10:50

@1.szolo (Ajánljuk magunkat: IDE):

Szerinted a trollkodás pártfüggő? Szerintem nem...És ugye akinek nem inge...

II.Briandrew 2010.02.08. 10:10:51

@zoli29:

jobboldali vagyok, de jobb szeretem a kiegyensúlyozott tájékoztatást...csak fidesz-ígéreteket olvasgatni nem épp felemelő, kellene összehasonlítási alap! :)

bastian 2010.02.08. 10:11:19

Alapvetően Orbánt jó szándékú embernek tartom, csak hát körbe van véve "hiénákkal". Ezért nem szavazok rájuk. De valójában sajnálom egy kicsit, mert annyit várt már erre és most, hogy itt van a nagy lehetőség, lesz benne egy kis "üröm" is. De hát nem kellett volna ennyit várni ezzel, a komcsikat legkésőbb 2006-ban ki kellett volna takarítani a parlamentből a nép élére állva, most "tündökölhetne". Nem vállalta fel. Azóta a fejére nőttek.

Hát akkor jöjjön a Jobbik!

stratez 2010.02.08. 10:11:28

@Nazareus: A Fidesz a felelősségre vonás és az elszámoltatás terén annyit fog megtenni, amennyit az alkotmány és a törvények erre lehetőséget adnak. Csak ezt jobbikos aggyal nehéz felfogni. Más út ugyanis nincs. Megjegyzem, ha a Jobbik kerülne kormányra, neki sem lenne más választása.

theofil 2010.02.08. 10:12:23

@loláb:

Jó. Akkor játsszuk azt, hogy én vagyok a Vona (fene a gusztusomat!) és tárgyalok a Viktorral minekutána a Fidesz győzött, de nincs meg a kétharmad.

Ha ellenzékben maradok csak addig kellek Orbánnak ameddig meg nem szavazom az alkotmány módosítását amelynek legfontosabb eleme a külföldi magyarok szavazati joga.

Ha az alkotmánymódosítás megvan - a kétharmados törvények kiiktatásával - a Viktornak nincs többé szüksége rám, mehetek a süllyesztőbe.
Eddig mindenki ráfázott aki a Viktorral egy tálból szemezgette a hatalom cseresznyéjét.

Én mint Vona ragaszkodom a koalícióhoz. A koala partnert nehezebb kinyírni, és módfelett undorító is - ott van példának az SZDSZ amelynek legnagyobb gyönyörűsége abban telt, hogy rugdosta a Maszopot.

Én mint Vona nemcsak a Torgyán kinyírására emlékszem - a kétéves költségvetés arra kellett, hogy a kisgazda szavazatok nélkül is menjen a koalíció - de emlékszem Csurkára is aki folyton azon kesergett, hogy ők a Fidesz kurvája.

Nem, Vona nem lesz ellenzékben ő hatalmat akar, kormányra akar és fog is kerülni.

Volpone és Mosca....majd meglátjuk, hogy hosszú távon melyik gyűri le a másikat.

II.Briandrew 2010.02.08. 10:13:08

@stratez:

ne fesd az ördögöt a falra! :)

snq 2010.02.08. 10:13:22

@II.Briandrew: pontosan kitől várható egyébként lényegi változás?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.08. 10:14:26

@Kenwyn:
Pedig elég egyoldalúan hangzott az a kritikád...

Azért is egész-ítettem ki. 8Đ

Amúgy meg:
- más a trollkodás és más a figyelemfelkeltés
(szigorúan az esélyegyenlőség jegyében;)

pannonfunk 2010.02.08. 10:15:09

@1.szolo (Ajánljuk magunkat: IDE): Ez de jó stratégia! Ha hóhányó vagy, akkor mondjad azt, hogy baloldali vagy, és máris lehet diszkriminációt visítani, amikor teljesen jogosan kiteszik a szűrödet. Rém gusztustalan banda.

zoli29 2010.02.08. 10:15:53

@II.Briandrew:

Nem a kiegyensúlyozott tájékoztatás a célom, hanem a "Fidesz azt ígéri, hogy kolbászból lesz a kerítés" c. propaganda árnyalása.

phoenixke 2010.02.08. 10:17:17

@Santinó - értelmezhetetlen a logikád. Alapvetően beismered, hogy a szélső jobb radikális és buta (Slota), de az kivánod itt is bekerüljenek és hatalmon legyenek olyanok, akiknek a buta, indulatos, a médiában megjelenő megnyilvánulásain röhög az egész világ. Bár a magyar média szeret álatalánosítani és homályosítani, azért tudjuk, hogy Slotát Szlovákia nagy része is kineveti miközben minket felb@z az égig - kivétel a szavazói, akik megegyeznek a mi saját radikáslis jobboldali rétegünkkel.
De ez az egész már elkezdődött az EP szinterén:
kepviselofunky.blog.hu/2010/01/13/morvai_krisztinat_izgagasagert_rendre_utasitottak

stratez 2010.02.08. 10:17:25

@bastian: Ja, ez a tipikus jobbikos fantáziálás. Csakhogy a "népnek" esze ágában sem volt 2006-ban az utcára menni, még egy tisztességes tüntetésre való sem jött össze a Kossuth térre, hiába hívta a Fidesz is meg mások is. Láttam, ott voltam. Ha egy nép forradalmat akar csinálni, azt nem kell biztatni, meg hívogatni, lásd 56...

levee 2010.02.08. 10:18:28

Véleményem szerint a Jobbik, mivel elég nagy turbulenciával létrejött párt, az elért eredményét nagyon befolyásolja majd az áprilisi "klíma". Ha lehet, nekik akkor még több embernek kell elmagyarázni a Jobbik üzenetét, hogy az EP-választásos sikerüket az OGY választások részvételi arányához képest is felülmúlják. Ugyanis gyakran elfeledik az újságírók, de még az elemezők is, hogy az OGY választása nem csupán egyetlen listáról (ahogy az EP-n van) történik, hanem három lépcsőben (egyéni+területi+közvetetten az országos). Ez azt jelenti, hogy az egyéni jelöltekre ÉS a területi listára adott voksok számítanak: ha nincs elég egyéni jelölt, nincs rendes területi lista sem, és azon keresztül nem részesülhetnek erős kompenzációban sem. A Jobbik pedig egyelőre még abban gyenge, amiben az összes kisebb párt: vidéki káderekben. Szerintem a 8-10% lenne tőlük a statisztikailag megalapozottan elvárható eredmény, ha mondjuk egy 60%-os, OGY választással számolunk - ami amúgy részvételben nagyon gyenge. Orbánék félelme jogos, hiszen a szavazatmegosztás nem csak a Fidesz, de a Jobbik számára is káros, pont az OGY választási szisztémája miatt.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.02.08. 10:18:33

Nekem ebből leginkább az jön le, hogy nyíltan 2/3-ot akar.
De nem lesz itt semmilyen elszámoltatás. Egy ugyanolyan parasztvakítás, mint az üvegzseb nevű bohóckodás volt.

II.Briandrew 2010.02.08. 10:18:49

@snq:

mit nevezünk lényegi változásnak? azt, hogy indulatból mindent szétbarmolunk, amit eddig csináltak az elődök? mert nyilván rossz a rendszer nagy része, de nem az egész, amire pedig a jobbik készül, az a rendszer totális felborítása. és egy ilyen labilis időszakban erre van a legkevesebb szüksége ennek a szerencsétlen országnak...hogy ki hozhatna pozitív változást, ahol javul a gazdaság, a magyarokba vetett bizalom...nos ez egyszer már sikerült a fidesznek, de elbízták magukat 2002-ben és buktak!de nem azért mert szar volt az a 4 év! ha választani kell, a kisebbik rosszat választom, de hogy az a fidesz lesz-e vagy valamelyik kis párt, még nem tudom. egy biztos, a jobbik stílusától kiver a víz!

Viktus 2010.02.08. 10:19:52

@stratez:

Van más út ez a vicc, hogy ezt akarják elhitetni nincs ... akarat kérdése.

Dé208 2010.02.08. 10:20:50

Igazából nem is értem a FIDESZ rettegését a J.-tól. Én még emlékszem
98-02 között a MIÉP frakció tevékenységére és mindenkit biztosíthatok, hogy náluk konstruktivabb
elvibb partnere e F.-nek nem volt soha.
Miért ne lehetne ilyen a J. Ja mert a
ballib sajtó ! Észre lehet venni, hogy a
végét járja.Nemigen veszik már őket
komolyan.Felnőtt a világ nekik meg megmaradt a hülye kardigánjuk.
Szóval szerintem ha a J.-al akkor a
Jobbikkal kell sikerülnie a fő célnak
a balbolsik totális és végleges kiszorításának a közügyek és közpénzek közeléből. És ha ennek az ára büdöskomcsizás vagy a zszás
akkor a J.még szívességet is tesz.

Nazareus 2010.02.08. 10:21:28

@II.Briandrew: És te elhiszed ezt a szép mesét? Hogy jól müködött a gazdaság? Stb. :)

zoli29 2010.02.08. 10:22:11

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:

Hogy milyen szintű elszámoltatás lesz, az a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás hatékonyságán múlik. A jelek szerint valami történik, lásd BKV-, MÁV Informatika-ügy, stb. A kormány ezt annyiban tudja elősegíteni, hogy biztosítja a feltételeket a hatékony munkához, illetve a tudomására jutott ügyekben megteszi a feljelentést.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.02.08. 10:22:23

@gorcsev54: "hol van kirekesztő hazaszeretet-ez mondják azok akik minket rekesztettek ki egyszer 45 évig aztán 20 évig.Csak következtetek a 87 -ből, hogy nem sokat éltél a mási rendszerben"

Ez igaz, de nem is értem. Attól, hogy nem éltem sokat a szocializmusban, attól még láthatom, hogy a Jobbik a csalódott emberek haragjára, dühére alapozva próbál hatalmat szerezni. Nemzeti érzésbe csomagolt hatalomvágy. Morvai Krisztina pálfordulását nem lehet máshogy magyarázni, szerintem.
És igen, az elmúlt 20 év szar volt. Az előtte lévő 45 méginkább, a rendszerváltás után tele kellett volna pakolni a börtönöket azokkal, akik ellopták az országot, egy külső hatalomnak adták át magukat. De ettől még nem lesz Jobbik szavazó, se jobboldali. (se baloldali). A Jobbik elveivel, propagandájával nem tudok egyetérteni.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.08. 10:22:51

@pannonfunk:
Én (mint oldalak fölötti!:) a másik oldal szemszögéből közelítettem, amikor azt állítottam, hogy szerintük MINDEN baloldali "alkalmatlan" - ha nem is szakmailag, de emberileg ÉS ebben a szakmában az is perdöntő, tehát nincs is szüksége a "magukfajtákra" a "magunkfajtáknak"...
((lámcsak, jókis "faj-ta-elmélet" alakul itten!))

Nazareus 2010.02.08. 10:23:55

@stratez: De van más út, azt kellene felfogni. A törvény és az alkotmány _is_ módositható, ha akarja valaki. A FIDESZ persze nem akarja majd.

radala 2010.02.08. 10:23:57

Szerintem OV nem öszinteségi rohamában tart a szavazatok megosztásától. Bennem is fölmerül, hogy az LMP-re voksoljak listán (de nem fogom tenni).
Szerintem ez a mondat azért szuper, mert esetleg megóv egy-két átszavazástól (szerintem az átlag jobbik szavazó jobban szereti OV-t, mint az átlag fideszes). De az igazi mondanivalója az, az, hogy az "Elnökúr" (aki mindenhez ért), nem biztos abban, hogy meglesz a 2/3, azaz mindenkinek el kell mennie.
Szóval szerintem OV nem mond most sem igazat, hanem mond egy zseniális mondatot, ami igaznak tűnik, van is igazság tartalma, de a lényege, a célja nem az, ami a mondatban expressis verbis benne van.

II.Briandrew 2010.02.08. 10:24:15

@Nazareus:

ha éltél akkor, márpedig éltél akkor nézd már meg a számokat, meg nézd meg Megyó nyilatkozatait a 2007-es euróbevezetésről, de ha neked ez mind mese, akkor szerintem te élsz csodaországban!

belga6 2010.02.08. 10:25:43

Pont elcsíptem az interjút, és pont ez fogalmazódott meg bennem is, hogy tényleg nagyon jó volt a Süveges Gergő. Demcsák Zsuzsák, Ördög Nórák meg Liptai Klaudiák beiratkozhatnának az iskolájába.

Viktus 2010.02.08. 10:27:45

@Nazareus:

Már az is haladás lenne, ha a jelenlegi törvényeket elkezdené v.ki betartatni ... :P

bastian 2010.02.08. 10:28:42

@stratez:

Nana. A fidesz a Szilvásy gennyláda ijesztgetése miatt lemondta a nagy rendezvényét besz@ri módon.
Azért ott lettek volna rendesen, hiszen tavaly még a semmi CÖF-ös rendezvényen voltak vagy 100 ezren. Ha Orbán hívja, lettek volna 2006-ban 500 ezren legalább.

Peter252 2010.02.08. 10:29:09

Az én tippem a választások eredményére: 1. Fidesz 42-43%
2. MDF 18-20% (szerintem a baloldali szavazók nagyon nagy része rájuk fog szavazni az mszp helyett)
3. MSZP 12-15%
4. Jobbik 5-6%(De ha 70 százalék lesz a részvétel, szerintem nem jutnak be, csak kb 4,8 % nál megállnak, mint a Miép 2002 ben)

Ezen kívül szerintem nem lesz 2/3 és talán egyszerű többsége se a Fidesznek, valószínűleg koalíciós kényszer lesz.

Peter252 2010.02.08. 10:30:47

Az én tippem a választások eredményére: 1. Fidesz 42-43%

2. MDF 18-20% (szerintem a baloldali szavazók nagyon nagy része rájuk fog szavazni az mszp helyett)

3. MSZP 12-15%

4. Jobbik 5-6%(De ha 70 százalék lesz a részvétel, szerintem nem jutnak be, csak kb 4,8 % nál megállnak, mint a Miép 2002 ben)

Ezen kívül szerintem nem lesz 2/3 és talán egyszerű többsége se a Fidesznek, valószínűleg koalíciós kényszer lesz..

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.02.08. 10:31:02

megosztani a szavazatot?
mármint egy családban pl?

egyébként miért ne lehetne elszámoltatás így? a jobbik nem szavazná meg?
hát dehogynem

stratez 2010.02.08. 10:31:29

@Viktus: Részletezd már ezt a másik utat, mi lenne az? Rohammal bevenni a Jókai utcai székházat vagy a Markó utcát. esetleg az LB-t? Másnap az összes befektető, hitelező kivonná a pénzét, harmadnap összeomlana a költségvetés. Se fizetés, se nyugdíj. Az első az lenne, hogy az ilyen ötletelőket meglincselné a jónép...

levee 2010.02.08. 10:32:35

@radala: jogilag, tehát az országgyűlési választási rendszert tekintve (ha úgy tetszik a "játékszabályok" legjobb kihasználása szerint) a megosztott szavazás mindkét pártnak árt. (Sajnos a jelenlegi rendszer a gyakorlatban értelmetlenül várja el a 2x1 szavazatot, szerény véleményem szerint.)

ÉrvénytelenSzavazat · http://esz2010.blog.hu/ 2010.02.08. 10:32:39

Küldj egy jelet a kampánybűnözőknek!

loláb 2010.02.08. 10:32:50

@theofil: Ez nem így működik, hogy ha Vona kormányozni akar, akkor fog is.

Orbán többször kihangsúlyozta, hogy nem köt koalíciót a jobbikkal. Amire nem is szorul rá, ameddig egyedül is megvan a többsége. A gond inkább akkor lehet, ha fidesz 49%, jobbik 15%, mszp 26% mdf 10% lenne az eredmény.
Erre az esély minimális, de ebben az esetben is inkább úgy gondolom, hogy az új választásokat vállaja a fidesz, mintsem a koalíciót. Azt ugyanis Orbán kizárta, hangsúlyosan, sokszor. Ennek (is) köszönheti a msotani támogatottságát. És nem fogja azt vállalni, hogy rásüthessék a "hazug" jelzőt, ennyit nem ér neki a dolog.

Santinó 2010.02.08. 10:33:23

@Peter252:
Merész következtetés......

Waldi! 2010.02.08. 10:33:48

@loláb:

"2002-ben már megégette magát a MIÉP-pel, elég sokáig tartott, ameddig sikerült lemosnia magáról az "antiszemitizmussal kokettáló" jelzőt"

Miert, mar sikerult lemosni? Akkor Oszinak miert nem szoltak? Mar a arpadsavos nyilas zaszlo is ciki fidesznyik korokben? A tobbek kozott zsido aldozatok emleket megszentsegtelenito turul szobort is lebontjak talan, a magyar birosag iteletenek megfeleloen? Orban mar nem bratyizik latvanyosan a Fidesz szuletesnapon, a hudenem antiszemitakkal kokettalo Bayerrel? Vagy ha Orban-t varjak az ujsagirok, hogy nyilatkozzon a gardarol, akkor mar nem hazudtatja azt, hogy a nemletezo masik kijaraton mar elhagyta a szobat?
Igy beszel valaki 2006-ban, aki nem kokettal az antiszemitizmussal (vagy akkor meg kokettalt?):
„Nem tudom, miféle vidék ez, ezzel eddig sokkal jobban meg voltam elégedve, hogy – lehet 7 vagy 8 százalékot kapni egy szabad demokratának? Ez több mint megdöbbentő, rendes, normális magyar vidék volt ez mindig is”
„Nem sok tartalékunk van a derék MIÉP-esek remélem, tudják, mi a dolguk”

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.02.08. 10:34:05

@Peter252: Fúú, ez elég merész. Szerintem a Fidesznek az abszolút többésg biztos meg lesz, ha a 2/3-ad nem is.
A Jobbikot én se várom 7-8%-nál többre, bár a mai közhangulatban megeshet. Nagyon sok fog függni attól, hogy hányan mennek el szavazni. Ha kevesen, az természetesen (lásd EP) a Jobbiknak kedvez, szerintem most nekik van a legelkötelezettebb szavazótáboruk.
Az MDF szerintem nem lesz ilyen erős, bár Bokros Lajosnak hála a bejutásuk nem kérdés, bár a SZDSZ-szel való "flörtölgetés" semmiképp sem tett jót nekik, nem is értem, mi ebben az üzlet nekik.

[nev] (törölt) 2010.02.08. 10:34:26

szerintem orbánt az európai karrierje érdekli a leginkább. és gondolom elég világosan elmagyarázták neki, hogy a jobbik jelenlegi formájában nem szalonképes. ha a jobbik megerősödik, akkor a klubban azt mondják neki: aus.

jjulie 2010.02.08. 10:34:35

@Peter252:

én is azt szeretném látni hogy 50 alatt marad a fidesz eslyt is adnék neki, de a számaidat nézd át mégegyszer hogy kijöjjön a 100

a jobbiknak nyilván ebben a formában nincs középtávon jövője, de erős lesz idén és még jövőre is

Sobrijóska 2010.02.08. 10:35:42

Mindenki arra szavaz, amire akar. Ha egy családon belül van 2 szavazat, és asszonyt nem érdekli, de azért szavazna, akkor úgy csinálják, ahogy jól esik. Itt nincs "butaság", a szavazatnak pont az lenne a lényege, hogy nem kalkulál, hanem odamegy, ahova akar. Majd a pártok kalkulálhatnak, meg majd koalíciót köthetnek.
Én azt mondom, minél több pártot az országgyűlésbe, nehogy már kétpártrendszer legyen a saját régóta begyepesedett klientúrájukkal!

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.08. 10:36:18

Nyilvánvaló, hogy az MSZP-től máshogy kell a Fidesz táborát védeni, mint a Jobbiktól. Az MSZP a nyugdíjasokra megy rá, elsősorban a fővárosban, a Jobbik meg a keleti országrészben erős -igaz ott az MSZP is az volt. Azonban jó pár jobboldali szavazó van, akik nem a szocialistáktól kerültek a szélsőjobbra. Őket akarja Orbán meggyőzni, hogy a Jobbikra adott szavazat csupán az esetleges Fidesz-kormány erejét csökkentené. Mivel a feles többség a Fidesznek majdnem biztosan meglesz, a kétharmad útjában a Jobbik marad.

Viktus 2010.02.08. 10:36:21

@stratez:

Ki akar ilyesmit a Jobbik ugyan nem. ott van pl. a BKV van neki egy felügyelőbizottsága, ahogy a többi állami pénznyelőnek is, ahol szivárognak el a milliárdok. Nos ezek a felügyelőbizottságok tagokból állnak sok fizetésért azon célból, hogy a neve alapján felügyeljék az állami cégek működését. Felelősségrevonni őket az összes igazgatóval, osztályvezetővel szépen osztogatni a börtönökben a szállást. A következő brancs jobban átgondolná mire is kapja a fizetését. Most szépen kéz kezet mos következmények nélküli ország ...

pannonfunk 2010.02.08. 10:36:39

@1.szolo (Ajánljuk magunkat: IDE): Ezt hol és ki mondta, hogy minden baloldali alkalmatlan? Nagyjából Mesterházy Attila dobta be ezt az idiótizmust. Imádom, amikor a "független értelmiségiek" megmondják, hogy a jobboldali politikusok mit is gondolnak.

Viktus 2010.02.08. 10:37:39

@[nev]:

Te álomvilágban élni Európát a számok érdeklik lásd. Szlovákia.

Kalányos Márió 2010.02.08. 10:37:42

@Peter252: Ez a tipp nagyon megmosolyogtató! :)

Ötvös 2010.02.08. 10:38:18

@Zsoca87: Sorold föl kérlek a jobbik
elveit és,hogy melyikkel nem tudsz egyetérteni. Netán a föld,az elszámoltatás stb zavarnak?

Arivistus 2010.02.08. 10:38:43

A post minden szavával egyet értek. Ha valaki veszélyezteti Orbán hatalmát akkor az nem az országot leamortizáló MSZP vagy SZDSZ, nem is az MDF, akik eléggé limitált szavazóbázist tudnak megszólítani, hanem a Jobbik.

radala 2010.02.08. 10:39:22

@II.Briandrew: Ne szidd az a legjobb blog az egész neten,
legalábbis, ha az ember szeretne a Fideszre is szavazni, meg nem is szeretne lemenni kutyába utánuk.

zoli29 2010.02.08. 10:41:07

@Peter252:

Már itt is terjeszted a lázálmaid? :)

radala 2010.02.08. 10:41:08

@Kenwyn: Szerintem rohadtul számol velük, pont ezért nem volt szó róla. Nem lennék meglepve, ha szóltak volna, hogy inkább a bányák meg a szőlők legyenek a kérdés, mint BL:-)

bastian 2010.02.08. 10:41:18

@Peter252:

Ne haragudj, de Te beteg vagy. Az MDF nem jut be. Senkit nem érdekel a médián kívül. Már a zsidók is a fideszre szavaznak, a háttérhatalom átállt hozzájuk. Azt hiszed a "csontvázak" maguktól esnek ki a szekrényből? Az mszp-szdsz elvégezte a feladatát, mennek a lecsóba. Ez olyan mint a fekete özvegy, ha elvégezték a feladatukat, halottak. Ilyen gennyes "munka" után ez be van kalkulálva a rendszerbe. A valódi "kiválasztott" a fidesz, csak előtte a legkoszosabb munkát a posztkomcsikra bízták, mert azokért nem kár.

A végeredmény ilyesmi lesz:

fidesz: 55%
mszp:25%
jobbik:20%

Más nem jut be.

loláb 2010.02.08. 10:41:22

@Waldi!:
"Miert, mar sikerult lemosni?"

Igen, sikerült, bárhogy is erölködnek a balosok. Van még 15-20%, aki soha nem szavazna a fideszre, ők még elevenen emlékeznek ezekre az esetekre, a fennmaradó 80% viszont már csak legyint, amikor az "antiszemitizmussal kokettáló orbánról" olvas.
És tudja, hogy más érve már nem maradt az mszpnek, csak ez. Ez viszont gyenge.

Nazareus 2010.02.08. 10:41:47

@II.Briandrew: Igen, éltem akkor, átéltem a rendszerváltást és azt látom, hogy azóta folyamatosan süllyedünk. A FIDESZ és az MSZP miatt. Igaz, hogy a FIDESZ jobb, mint az MSZP, de csak egy paraszthajszállal. Nagy különbség nincs kettejük közt.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.02.08. 10:42:44

@bastian: Valahogy mindig meg lehet magyarázni, hogy a zsidók ott vannak, ugye? :D:D

walker57 2010.02.08. 10:43:09

@theofil:
Érdekes felvetés, ezért drukkol mindenkinél jobban a Fidesz az MDF bejutásáért.

zoli29 2010.02.08. 10:43:24

@Peter252:

Egy kis matek: ha a Jobbik nem tesz mást, csak megőrzi az EP-szavazóit, 70%-os részvétel mellett is 7%-ot érnének el listán.

theofil 2010.02.08. 10:44:04

@loláb:

Elég sok emberrel beszéltem mostanában akik mindannyian kedvező változásokat várnak a Fidesztől és bíznak a Viktorban.

Én ilyenkor mindig azt mondom, hogy legyen nekik igazuk!

Amit komolyan is gondolok. Én tényleg nagyon boldog lennék, ha egy tisztességes, korrekt Orbán kerülne kormányra.

Csak sajnos egy fikarcnyira sem bízok benne.

stratez 2010.02.08. 10:45:35

@Nazareus: A kétharmadra a Jobbikkal együtt is kábé csak 60% esély van. Egyébként is. ha a Fidesz olyan irányba változtatja meg az alkotmányt, pláne a Jobbik segítségével, ami nem tetszik a befektetőknek, hitelezőknek, az IMF-ről már nem is beszélve, akkor jön a jól ismert forgatókönyv, a megtorlás a nemzetközi pénzvilág részéről, államcsőd, és Orbán veheti is a kalapját, örülhet, ha nem lincseli meg a jónép. Fel kell fogni, hogy nagyjából nulla a következő kormány mozgástere. A különbség annyi lesz, hogy Eszterházy és Jancsó nem kapja meg a negyedik Kossuth-díjat, de szerintem már ez is valami...

Viktus 2010.02.08. 10:46:02

@Arivistus:

Orbán hatalmát semmi nem veszélyeztetné, ha lenne programja, és valódi cselekvésre készülne. Pár ciklusra beágyazhatná magát ... így viszony gyanús, hogy ennyire tart a jobbiktól, hogy tengilengizése esetén még lesz választási lehetőség.

bastian 2010.02.08. 10:46:25

@Zsoca87:

Mit gondolsz az szdsz miért került be mindig a parlamentbe és most miért nem fog?

Kalányos Márió 2010.02.08. 10:47:21

@zoli29: Pedig az EP választás előtt sokan nem ismerték a Jobbikot! Azóta radikálisan nőtt a népszerűsége még az én Bp belváros környékemen is, nem hogy vidéken! ;)

Ötvös 2010.02.08. 10:47:37

@Arivistus:
Igaz,egyrészt szavazatokat vihet el a
Fidesztől ami rossz.Másrészt Ők nem
fogják a Fideszt és OV-t mocskolni
inkább egyfajta ösztönzést jelentenek.

Santinó 2010.02.08. 10:47:44

@latte:
A JOBBIK itt Bp-n is hihetetlenül erős!!
És ez nagyon át fogja rajzolni a politikai palettát......

Viktus 2010.02.08. 10:47:57

@Peter252:

Mostanában ne tölts ki lottó szelvényt esélytelen lesz ... :D

Peter252 2010.02.08. 10:47:59

A Bolgár féle Megbeszéljük műsorban, ahol általában hardcore gyurcsányista betelefonálók vannak, már jó ideje azt mondják, adásról-adásra, hogy Bokrosra fognak szavazni, ő az igazi baloldali.
Ezenkívül sok fiatal , korábban gyurcsányista ismerőstől hallottam, hogy most Bokrosra szavaznak...
Ezért gondolom, meglesz a 18-20 %..

Ezeknek az embereknek Bokros amolyan Gyurcsány-pótlék, és érthetetlen okból baloldalinak tartják, talán még igazi kommunistának is:))

II.Briandrew 2010.02.08. 10:48:09

@Nazareus:

azt mondod van kiút, kivel akkor?

belga6 2010.02.08. 10:48:20

Fidesz 55
Jobbik 20
Mszp 15
LMP 5
MDF-SZDSZ 5

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.02.08. 10:48:38

@bastian: Talán azért, mert alapból mindig a határon táncoltak és ilyen 8 év után a kutya sem szavaz ilyen senkiháziakból álló pártra?

II.Briandrew 2010.02.08. 10:48:54

@radala:

nem szidtam, hol olvastál ilyet? csak ironizáltam egy kicsit az elfogultságon, amit még akkor sem szeretek, ha épp azon az oldalon tartózkodom! :)

bastian 2010.02.08. 10:49:59

@Peter252:

Tudod mekkora a nézettsége az ATV-nek? kb. 60000. Na ehhez mérd a betelefonáló MDF-esek számát. kb. annyi az összes.

Arivistus 2010.02.08. 10:50:09

@zoli29:

A Jobbikot nehéz mérni. Ha azt nézzük, hogy az EP választás előtt 4-5%-ot mértek a Jobbiknak, majd a tényleges választáson lett ebből 15%, tehát a háromszorosa, és jelenleg 15%-on mérik a Jobbikot, ha ezt megszorzom hárommal....

Orbán félelmei jogosak

walker57 2010.02.08. 10:50:25

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:
A 2/3-al az a gond, hogy nem lesz érv amellett,miért nem lépi meg azokat amikkel kampányolt. Jpobb egy erős többség ereseti beszavazással, akkor lehet azt mondani: mi akarjuk,de ezek nem szavazzák meg már megint.
Elszámoltatás meg nyílván nem lesz, mert a másik oldal fiókjában is van legalább annyi akta amit még nem vettek elő,sőt az új hatalom is akar egy (nem)keveset osztogatni a holdudvarnak.

Viktus 2010.02.08. 10:51:13

@Peter252:

Kicsit sem akarlak megbántani, de már a gyurcsányista ismerősök kitétel megmutatja a baráti köröd roppant "specifikus" ebből levezetni bármit is erősen megkérdőjelezhető.

Kalányos Márió 2010.02.08. 10:51:58

@stratez: Egy államcsőddel a külföld sem járna jól, mert nem kapja vissza a pénzét! A másik, hogy domino elv szerint dőlne be utánunk jó néhány ország, pld. Ausztria!

Ez a forintgyengülés jó zsarolási pozíció nekik, de beváltani a fenyegetést már nem olyan egyszerű! Mellesleg az EU sok országa már szarabbul áll hiány szempontjából, mint mi.

bastian 2010.02.08. 10:52:35

@Arivistus:

Nagy meglepetés lesz hidd el. Már az EP választás előtt is megjósoltam a 12-15%-ot, akkor is lehülyéztek, aztán csak néztek, mint borjú...
Jók az informátoraim :))

II.Briandrew 2010.02.08. 10:52:38

@Arivistus:

ja, a végén még többet szereznek, mint a fidesz, nem? menj már a hülyeségeddel...pont ez az, hogy nehéz mérni őket és ha sokan mennek el szavazni, márpedig sokkal többen, mint az EP-választásnál, akkor nagyon is jól mérhetően nem lesznek olyan erősek, mint hiszik!

bastian 2010.02.08. 10:53:47

A Jobbik is végez külön közvélemény kutatást, csak nem őrült meg közzétenni, mert akkor még jobban rákapcsolnának a lejárató mocskolódással.

snq 2010.02.08. 10:54:18

@stratez: úgy érted bizonyos bűnözői csoportok idegen pénzügyi körök - zsaroló - oltalma alatt állnak?

ibn_battuta 2010.02.08. 10:54:54

Gyakorlati javaslat Török Gábornak:

Érdemes lenne a saját hozzászólásokat valahogyan grafikusan kiemelni, mint pl. azt a Tóta W. teszi a saját blogján.

Waldi! 2010.02.08. 10:55:29

@loláb:

Sikerult lemosni az antiszemitizmus vadjat =/= a szavazobazist nem erdekli, vagy eppen orul a kirekeszto, antiszemita, ciganyellenes, homofob, szinglihordazo legkornek.

Arivistus 2010.02.08. 10:55:45

@Viktus:

A helyzet az hogy az ország teljesen le van amortizálva, mind az államháztartás + felhalmozott államadósság, mind a versenyképesség szintjén. Természetesen ez nem OV hibája, de ha elkezdene őszintén beszélni arról hogy mi a programja, akkor népszerűtlen lenne, mert alapvetően két dolgot tehet:
1.: Olyan megszorítás amitől még Bokrosnak is rémálmai lennének, majd adócsökkentés, ez a helyes stratégia, de ezzel nem lenne igazán népszerű.
2.: Amit GYF csinált 2006-2009 között. Csak annyit változtat hogy rövid távon ne omoljon össze a rendszer.

Szóval, ha elmondaná hogy mit akar, azzal nem lenne meg a 2/3.

VLADISZLAV 2010.02.08. 10:55:55

Viszont tegnap este a Szólás Szabadságában Mesterházy egyszerűen nézhetetlen volt. El is kapcsoltam, pedig komolyan kíváncsi voltam, hogy miket mond. Hatalmas agresszió sugárzott belőle, tiszta ideg, kioktató a riporterrel szemben. Nem tud méltósággal veszíteni.

zoli29 2010.02.08. 10:56:15

@Arivistus:

Ez nem úgy működik, hogy ha az 5%-hoz képest háromszoros eredményt értek el az EP-választáson, akkor most a 15-öt is csak meg kell szorozni hárommal... ezzel gondolom, te is tisztában vagy.
Az EP-választásig a Jobbik-szavazók bujkáltak, azóta már nem szégyellik a szimpátiájukat, vagy legalábbis sokkal kevesebben. Ezért nem várható akkora meglepetés, mint júniusban.

radala 2010.02.08. 10:56:15

@II.Briandrew: Szerintem nem elfogult, vagy persze elfogult, de egy ilyen blog "mindenki" érdeke.

jjulie 2010.02.08. 10:57:01

@II.Briandrew:

a jobbikot a kilátástalanság és az elkeseredés táplálja

ez a tápláló erő nem csökkent az ep válsztások óta és csak nőni fog április elejéig

vizipipa 2010.02.08. 10:57:05

OV természetesen nem tart sok éve jól bevált korrupciós társpártjától, viszont fél a nem ismert és így kiszámíthatatlan új párttól.
Igaza van, az ő helyében én is félnék.

Arivistus 2010.02.08. 10:57:25

@Ötvös:
Igen, a két szavazótábor között nagy átfedés van, és ezért nem lehet egymást mocskolni. Ez egy olyan dolog, amit ritkán hangoztatnak, de szerintem is nagyon fontos.

walker57 2010.02.08. 10:59:24

@Zsoca87:
az SZDSZ hozza nekik a "közelkeletiek" jelentős részét + hitgyülekezetet.
Bokrosban az a jó,hogy érthetően beszél, konkrétumokat mond és nem lesz miniszterelnök.

II.Briandrew 2010.02.08. 11:00:23

@jjulie:

én ezt értem és egyetértek, de a kilátástalanság és az elkeseredés nem a legjobb tanácsadó és az bizony hamar elillanhat, ha valaki mondjuk a fideszből jobb kommunikációt produkál...egyelőre ezt nem látom...

Arivistus 2010.02.08. 11:01:12

@bastian: @II.Briandrew: @zoli29:

Nyilván a gondolatmenetem egy kicsit túlzó volt.

De az egész biztosan igaz hogy
1: a Jobbikot nehezen lehet mérni,
2: a Jobbik többet fog kapni annál amit mérnek neki.

rockjano 2010.02.08. 11:01:36

Nem a százalékok alapján osztják a képviselői helyeket emberek!!!

Ha a fidesznek 52-54%-a van abból kijön a 2/3-is akár!!!

Képviselő hely szerint szerintem fidesz 2/3, 50-60 Mszp, 40-50 jobbik, kb 20 Mdf-Szdsz. És nagy tévedés azt hinni hogy az szdsz-el azért álltak össze mert buták, kiszámolták hogy nélkülük nem megy

1 nem oszlik szavazat
2. sok liberális érzelmű ember van (én is) aki nem tudná hová szavazzon egyébként, ez ezek után egyértelmű.

2006-ban az szdsz 6-7%-ot kapott, hiába ment szét a csapat rengetegen vannak akik az itt posztolók többségétől hányingert kap

tom64 2010.02.08. 11:01:40

Orbán ilyeneket is mondott:
"...fontos,hogy kenyeret adjunk a polgároknak..." "1 millió munkahely megteremtésével kenyérkeresethez segítjük az embereket..."
höhö

snq 2010.02.08. 11:01:53

@II.Briandrew: sajnos olyanokkal, hogy "indulatból mindent szétbarmolunk" illetve a cél a "rendszer totális felborítása" vitatkozni nem tudok, de köszönöm a választ

jjulie 2010.02.08. 11:02:21

@II.Briandrew:

én végignéztem élőben az erzsébettéri utólsó jobbikos eseményt

a füvön ültek a férfiak, a buszpályaudvar alatt pedig körülöttem áltak a hozzátartozók és beszélgettek

nincs az a kommunikáció ami nekik számíthatna

török gábor 2010.02.08. 11:02:58

@ibn_battuta: ha kapok ehhez technikai segítséget, megteszem.

barli 2010.02.08. 11:03:17

@walker57: "Elszámoltatás meg nyílván nem lesz, mert a másik oldal fiókjában is van legalább annyi akta amit még nem vettek elő,sőt az új hatalom is akar egy (nem)keveset osztogatni a holdudvarnak."

Két lehetöség van:
-Az aktáikat már rég ellödözték az elmúlt nyolc év alatt (mondjuk gyárthatnak is)
-vannak még aktáik. Ebben az esetben kivancsian várom, hogy mikor jönnek elö velük. Ha a választás elött, akkor nem marad zsarolópotenciáljuk az elszámoltatásnál, de legalább nyernek egykét százalékot pluszba. Ha meg utána jönnének elö velük, lehet hogy márt sokaknak késö lesz.

Gaiaman · http://lehetmas.hu/176 2010.02.08. 11:03:46

@radala: Érdemes volna adni egy esélyt az LMP-nek, hátha élnek vele.

Nazareus 2010.02.08. 11:04:06

@II.Briandrew: Per pillanat a Jobbikban bizom. Egyelöre. Amig nem csalódok bennük is.

II.Briandrew 2010.02.08. 11:04:32

@jjulie:

nem róluk beszélek...mert ez a kemény mag, amiről beszélsz és ez mindenhol megvan!

dzsaszper 2010.02.08. 11:06:04

@Kenwyn:
Szerintem az elriasztás a célja, igazából nem népszerűsíteni akarja az LMP-t, hanem épp ellenkezőleg...

jjulie 2010.02.08. 11:06:13

@Gaiaman:

az lmp egy kis jószámdéku klub

hasznos lehet hogy vannak, de lehet hogy jobbha nem lesznek aktív hivatásos politikusok, még elkurvulnának

II.Briandrew 2010.02.08. 11:06:18

@snq:

akkor hallgass meg egy Vona-beszédet és meglátod miről beszélek, bár ha neked ennyire tetszik, nem akarok vitázni veled! :)

jjulie 2010.02.08. 11:07:39

@II.Briandrew:

nem igazán olvasol itt tömegében jobbikost

sem internetje sem gépe, viszont vesztenivalója sem

jjulie 2010.02.08. 11:09:51

@II.Briandrew:

nem olvasol itt tömegében jobbikos bejegyzést

akiket ott láttam, se netjük, se gépük és veszteni valójuk sem és ebből a van ma vagy 2 millió

Ballagator 2010.02.08. 11:10:00

Jobbik? Kiderül róluk, hogy ők is csak "büdöskomcsik", szóval egy szokásos mutyi banda. Végülis mi más választásuk lenne a jelenlegi szűkebb és tágabb környezetben? A magyar gazdasági potenciállal és demográfiai struktúrával?
A "rendes" nácik ezt már meg is sejtették és meg is fogalmazták (igaz, a maguk elmebeteg stílusában): "Jobbik? Ugyan már. Csak egy újabb zsé öszeesküvés."

bastian 2010.02.08. 11:15:15

@rockjano:

Szóval aki liberális, akkor az MDF?
Szóval a liberálisoknak a tolvaj, hazug, gazemberek, akik próbálnak menekülni a mentelmi jog mögé, az nem számít.
Gratulálok!

Kono 2010.02.08. 11:15:25

@Peter252: Hát ez nagyon hasonlít a "közvélemény"-kutatásokhoz.
Azt ugye te is érzed, hogy semmi realitása annak, amit mondtál?
Persze, ki tudja... A rendszer csak azt tudja kiadni, amit beleprogramoztak...

Zoltchy (törölt) 2010.02.08. 11:16:05

Szerintem Orbán Viktor egyre jobban izgul, mint a gyerekek Karácsony előtt. Ezért kap "őszinteségi rohamokat". Nem bírja a vágyait magában tartani. A beszéde közben szemmel is látható volt rajta az izgalom, főleg az elején.

Médiaközhely, hogy sztárból nem lehet sztárt csinálni. O. V. egy fiatal, rendszerváltó sztár volt. Ahhoz, hogy 20 év után, az őszülő, pocakos, kolbásztöltögető O. V. ismét sztár legyen, nem elég az, hogy - még ha gazdaságilag sikeres is lesz - "jó hivatalnok" módjára kormányozzon. Az ő egójának - és a legendájának - valami nagyon-nagyot dobásra van szüksége, ezért reszket annyira a kétharmados többségért. Nekem az a véleményem, hogy O. V. politikai ambícióinak hátterében a személyisége áll, csak ügyesen csomagolja az emberekért aggódó, nemzetmentő politikus pózába.

Fent idézett mondatából - számomra - az derül ki, hogy ő, tulajdonképpen, egyedül szeretne kormányozni ("a Parlament meg van ellenzék nélkül is" (?)).
Én úgy gondolom, hogy ha valaki (demokratikus körülmények között), sok embert - akár egy egész országot - akar irányítani, akkor az lenne a legfontosabb, hogy egyértelműen közölje a szándékát, két okból. Egyrészt azért, mert csak akkor számíthat az emberek támogatására, ha sikerül őket meggyőzni, másrészt azért, mert csak ebben az esetben érezhetik azt, hogy ők is felelősek a sorsukért. Felelős politikus meggyőzni akarja a választókat, nem pedig manipulálni. Éppen ezért, O. V. beszédét egyáltalán nem tartom nagy politikusi teljesítménynek. Igen, a konkrétumokat, vagy legalábbis a konkrétumokra (kormányprogramra) való hivatkozást hiányolom belőle. Számomra nem nagy politikusi teljesítmény, hogy "ha változást akarsz, szavazz rám".
Akkor most nem tudom, mi az, hogy politika, vagy túlságosan naív vagyok?

walker57 2010.02.08. 11:16:06

@barli:
Deák Ferenc mondta: a politika úri huncutság.
Szerinted ma nem együtt kávéznak ebédelnek a parlamentben azok, akik a mikrofonok előtt egymást köpködik?
Mindig annyi szemét kerül elő, amennyit a másik felkapott, egálban lesznek.
Szépen megbeszélik zárt ajtók mögött,hogy ha ti ezt, akkor mi ezt és vica versa. Tehát már el se kezdődik.
Milyen hirtelen ellobbant a képviselői tiszteletdííjakból kerekedett bilivihar, emlékszel?
Mennyire leszavazták a számlászási kötelezettséget a képviselőknél emlékszel?
A tiszteletdíj és egyéb juttatásokat a magyar parlament 99%-al szavazta meg 2009-ben is.
Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

pannonfunk 2010.02.08. 11:17:03

@török gábor: Egyébként már most is látszik valamelyest a kiemelés, csak halványka. Az admin felületen a megjelenítés fül, az aktuális skin-nél a css szerkesztésére kattintani, és ott a Kommentek Styles for comment area text dobozban kell megkeresni a div.owncomment {} részt. Itt kell lennie egy olyan sornak, hogy

background-color:#FAFAFA;

(ha jól mérem a saját kommentjeidnek a háttérszínét...), ezt kell átírni valami más értékre. Pl. a

background-color:#88FF88;

egy kellemesen pasztel zöld háttérszínt adna.

II.Briandrew 2010.02.08. 11:17:11

@jjulie:

hogy jön ehhez a net meg a gép?akik ott voltak kemény mag, pont.

sertésmájkrém 2010.02.08. 11:19:26

@II.Briandrew: Engem a te dilettáns ostobaságodtól ver ki a víz.
Vagy szándékosan hazudsz és csúsztatsz vagy egyszerűen hülye vagy, ha ilyesmiket írsz le.

Remélem az utóbbi, ezesetben csak sajnállak, hogy hagytad magad megvezetni.

Kono 2010.02.08. 11:19:29

@barli: Az igazi aktákkal soha nem jön majd elő senki.

Az olajszőkítéses ügyet is szépen felgöngyölítették, és ennek hála azóta az össze politikus, aki részt vette benne, már börtönben, vagy munkatáborban tengeti életét.
Vagy nem? Lehet, hogy ezek kaptak miniszteri széket azóta? :D

barli 2010.02.08. 11:20:43

Még ha utálja is valaki a fideszt, be kell látni, hogy ez a választás arról szól, hogy valakinek vegre csinálnia kell valamit. Azt meg akkor tudja megcsinálni, ha stabil többsége, söt kétharmada van. Erre jelen pillanatban csak a fidesz esélyes. Minnél erösebb lesz az összes többi párt annál nagyobb lesz a káosz. És akkor mi van, a a bokrosnak programja van? Sose lesz rá lehetösége hogy végre is hajtsa. LMP? Vicc! Szocik? Még egyszer ezek???? A jobbikban még hosszútávon lehetne is valami, de most csak azért vannak ott, hogy a fidesznek ne legyen kétharmada.

dzsaszper 2010.02.08. 11:20:45

A jobbik várható eredményéről írt kommentek elég durván szórnak. Jó lenne tudni, hogy melyik kommentelő mire alapozza a becslését...

sertésmájkrém 2010.02.08. 11:20:47

@sertésmájkrém: Persze ezesetben még kell az is, hogy igen távol tudj maradni a mai magyar valóságtól.

juliusc42 2010.02.08. 11:21:18

@theofil:
En OV helyeben bevennem az MDF-et a kormanyba, hogy meglegyen a 2/3 . Es Borkosra biznam, hogy a Bokros csomag 2.0-at megcsinalja, es amikor a nepszerusege melypontjan van, elkuldenem oda ahonnan jott...

II.Briandrew 2010.02.08. 11:21:59

mégis mi a bánatot vártok egy olyan párttól, aki még be sem került a parlamentbe, máris széthúz és a pártfinanszírozási - hogy is fogalmazzak? - mutyijairól halottunk már...ugyanmár!

sertésmájkrém 2010.02.08. 11:22:44

@juliusc42: Már nem tud bokros csomag 2.0-t csinálni, mert nincs miből. Esetleg egy lázadást elindíthatna a szokásos gazdaságpolitikája.

loláb 2010.02.08. 11:25:15

@theofil:

"Csak sajnos egy fikarcnyira sem bízok benne."

Szíved joga.
Szerintem ennek az országnak nem nagy vezetőkre van szüksége, hanem egy olyan pártpolitikusra, aki mögött a párt támogatása erős, egységes. Nem olyannak, aki mögött egy egymásnak ellenmondó elvekkel rendelkező koalíció áll.

Az ország vezetése, a nagypoltika arról szól, hogy a különféle javaslatokhoz biztosítsák a parlamenti többséget.
Ez koalícióban nem megy, az egyik párt javaslatait a koalíciós megegyezési kényszer alakítja, puhítja, és gyakran pont a lényeg veszik oda az egyezteéseken (lásd több biztosítós modell, az eredeti javaslat, és ami lett belőle). Ezt nyilvánvalóan bebizonyította az elmúlt 8 év.

Én abban bízom, azt látom, hogy ezt egyre többen átlátják, és akiknek nem eleve elfogadhatatlan a fidesz, azok inkább rájuk szavaznak, mert tudják, hogy egy akármilyen koalíciós kormáynzással csak a tökölés fog folytatódni.

Szóval nem közgazdászprofesszorok vagy szociólógusok kellenek kormányfőnek, hanem egy olyan politikus, aki képes a kormáynzást biztosítani. Erre pillanatnyilag csakis Orbán alkalmas. Gyurcsány alkalmas volt, de 2006 ősze után nyilvánvalóvá vált, hogy csak úgy tudja egybentartani a baloldalt, ha kiegyezik az erőterekkel. Ennek az eredménye lett a se veled, se nélküled koalíció, és az, hogy gyakorlatilag 2006 óta semmilyen jelentős dolgo nem történt, ami Fletóhoz köthető. Még ahhoz sem volt elég ereje, hogy a válságmenedzsmentet keresztül vigye, ahhoz is olyan ember kellett, akit nem terhelnek a megegyezési kényszerek, mert tudja, hogy ha ő (Bajnai) megy, akkor megy a párt is, viszont neki semmiféle párttisztsége nincs, amit félteni kéne.

Bajnai ezért ragaszkodott az egy éves kormányfőséghez. Azzal, hogy előre kikötötte a távozásának LEGKÉSŐBBI idejét, nem csinált mást, mint lefegyverezte a szoci zsarolási potenciált. "Ti bármit tehettek, én egy év múlva elhúzok a politikából. Ti viszont maradtok, nekem 8, hogy támogattok-e, nektek elemi érdeketek, hogy mentsétek, ami menthető" És ez működött, nagyon is, mindent elért, amit el akart, adóemelést, kiadás visszafogást, érdemi ellenállás nélkül.

Ilyen a jó politikus, ez a politika.

Nazareus 2010.02.08. 11:25:50

@barli: A FIDESZ 2/3-al sem mer majd hozzányúlni a fontos kérdésekhez. Szerintem azért imádkozik Orbán, hogy ne legyen meg a 2/3, mert akkor rá lehet fogni majd erre :)

levee 2010.02.08. 11:26:14

@sertésmájkrém: nem beszélve arról, mekkora amnéziára vall a Bokros-csomag utólagos kultikus volta. Szerintem a Bokros fanok nagy része fel se tudná sorolni a csomag legfőbb elemeit.

sárkányfő 2010.02.08. 11:26:30

Tölgyessy Péter véleménye a választókról:
"A pártok eddig érdektelen témákról tusakodtak, a társadalom pedig egyszerűen nem tanult meg élni a szabad választás lehetőségével, nem tud eligazodni a mondatok között, és szinte ukrán módon csak az ajándékokat várja."

Véleménye a sajtóról:
"A tájékozódásban a sajtó és a véleményvezérek sem igazán segítenek, mert vagy rágódnak az eléjük dobott csontokon, vagy fenntartás nélkül a pártok által mondottakat képviselik, így aztán nincs, aki őszinte beszédre kényszerítse a pártokat, a programokról pedig alig tudni valamit - tette hozzá az alkotmányjogász."

Milyen igaz. Ugyanezt írtam én is itt nemrég.

Gábor, a részedről várható, hogy az 54-es számú (Miért politikus itt mindenki?) remek posztodhoz hasonlóak lesznek még itt? Őszintén szólva én nagy örülnék neki. Lehetnének akár példák is, hogy működnek a dolgok, az elvárások a pártok (és a sajtó) felé a kiforrottabb demokráciákban, amelyekhez elvileg mi is szeretnénk felzárkózni.

[nev] (törölt) 2010.02.08. 11:26:32

@török gábor:
ha jól sejtem te a "wp brown" sablont használod. ezt úgy lehet módosítani, hogy blogmotor admin felületén a megjelenés fülre kattintva wp brown mellett a három ikonból a "másol"-ra kattintva készíthetsz egy saját sablont. mondjuk "my wp brown" néven. módosítsd a nevet, és "elküld".

ekkor lesz egy saját sablonod jobbra. ha már van ilyen, akkor ezt nem kell megtenned. és annak a megjelnésén kell módosítani. "css" gomb. legalul "kommentek" doboz. ezt keresd meg.

div.owncomment
{
background-color: #fafafa;
}

ezt a részt kell módosítani. "#fafafa" egy hexadecimális szám, ami leírja a színt. írd át másmilyenre.

itt kereshetsz színkódokat.

en.wikipedia.org/wiki/Web_colors

II.Briandrew 2010.02.08. 11:26:44

@sertésmájkrém:

én inkább nem minősítenélek, rendben? nem fröcsögök, nem sértegetek mást csak azért, mert a jobbiktól kiveri a víz vagy épp a fidesztől...és ha te jobban alszol abban a tudatban, hogy én dilettáns és hülye vagyok, hát barátom lelked rajta! azért mert te ezt állítod, még nincs így! és amilyen vehemenciával véded a jobbikot, hát ehhez nem kell sokat hozzáfűzni, erről beszéltem a "dilettáns ostobaságokban", de te hamar beigazoltad barátom!

[nev] (törölt) 2010.02.08. 11:27:05

@pannonfunk:
most látom, hogy már leírtad ugyanezt.

Nazareus 2010.02.08. 11:28:34

@II.Briandrew: Nem tudom milyen széthúzásról és mutyiról beszélsz.

ag1950 2010.02.08. 11:28:49

A hozzászólásaitok már rég nem arról szólnak ,amiről Török Gábor itt írt! De hát ezt már rég megszokhattuk a Fidesztől, csak a magukét fújják, akár miről van szó!
Amit meg OV mondott a Jobbikosokról az egy nagy baromság! De ezt is megszokhattuk már!
Egyébként meg a remélt 2/3 ról, az elszámoltatásról meg mi egyébről szól, azt el kell felejteni, az nem lesz!
A 2/3-ról annyit, hogy ha a nyugdíjasok( akiknek a 2/3-a szoci érzelmü ) elmennek szavazni, akkor már nem lesz meg!
Az elszámoltatásról meg csak annyit, hogy OV nek majd a saját lelkiismeretével kell elszámolni, amiért ketté szakította a nemzetet!

II.Briandrew 2010.02.08. 11:28:53

@ó jaj:

amúgy a Tölgyessy jó dolgokat mondd, de az inforádió és az index úgy kezeli őt, mint valami "haza bölcsét", kétnaponta címlapon szerepel a Tölgyessy ezt mondta, Tölgyessy azt mondta kezdetű cikk...ok, okos, de nekem már kicsit sok, hogy ő a megmondóember, aki mindent tud!

mirrmurrkandúr 2010.02.08. 11:29:06

@idelle: "mi lenne? politikai alkut kötnek, ez leginkább közös kormányzás lehet.

ezt mindenki tudja, ha máshonnan nem, Torgyán óta.

további kérdés? ;-) "

Jó, hogy ennyi zseni van itt, szegény O.V. valószínűleg tanácsadói szerződést is kötne veletek, hiszen úgyis kibeszélitek itt az ő ki titkait...

Tudod, az ember agya egyrészt azért található a végeláthatatlan koponyaűrben, hogy egyrészt gondolkodj, ha az nem megy, akkor legalább emlékezz...

O.V. nem azért kötött koalíciót Torgyán doktorékkal, mert erről álmodott éjjelente, hanem mert egyedül nem tudott kormányozni, és tudod miért nem?

Na, hát akkor elárulom neked. Azért, kedves ..., mert nem volt meg a TÖBBSÉGE???? Tudod, mi az a többség? Több, mint a képviselők fele kell hozzá, és lehet kormányozni!
Nos, mivel azt senki nem gondolja, hogy Orbánnak nem lesz meg a többsége, ezért nem tudom, miért kötne koalíciót Vonával? Mi érdeke? Passzióból? A kétharmadhoz nem szoktak koalíciót kötni, azt csak a te kedvenceid tették meg annak idején, mert valakinek legitimálni kellett a maszopot, és hát... volt az a pénz...

Egyébként meg, ha nem is lesz meg a Fidesznek a kétharmada, biztos, hogy közel lesz hozzá, és ismerve a parlamenti képviselők hírös munkamorálját, nem félek attól, hogy nem mennek át a kétharmados törvények...

jjulie 2010.02.08. 11:29:08

@dzsaszper:

arra alapozom, hogy egyszerű falusi embereket láttam az erzsébet téren, ilyenek között nőttem fel a hatvanas években

a magyar lakosság 37%-a falvakban él, ahol tragédia van

a parasztember mindig is politizált, hogy milyen szinvonalon az külön téma

a vidék helyzete csak a szocializmusban volt valamilyen szinten megoldva, lehetett lopni a tsz-ből meg a kölönböző gyárakból

a földkérdés megoldatlan volt a második világháborúug

az eu költségvetésének 50 % megy az agrártámogatásokra, ezt látod muskátlik formájában ha kiautózon németországba

nincs alternatíva vidéken

besten pedig egy kis burkolt zsidózássl mindig sokra lehetett menni egy fajta rétegben

walker57 2010.02.08. 11:29:12

@sertésmájkrém:
lehet,de csak az együtt ebédelők neve fog változni, a kör marad :)
Vagy elkerülte a figelmemet olyan jobbikos nyilatkozat,hogy ők nem tartanak igényt tiszteletdíjra utiköltségre egyébre?
Úgy emlékszem,mintha már előre nyíltan a ,mentelmi jog céljából akarnák egyesek felhasználni a szavazatokat.

[nev] (törölt) 2010.02.08. 11:31:53

ez ajánlom:
RosyBrown
#BC8F8F

Santinó 2010.02.08. 11:32:44

@walker57:
Budaházy függetlenként indul......

barli 2010.02.08. 11:33:00

@török gábor: hü ez most nagyon mdfes lett :) Nem lehetne valami pártsemleges szin? Rózsaszin vagy lila? :)

II.Briandrew 2010.02.08. 11:33:02

@török gábor:

jó ez Gábor, még a végén rábeszélnek valami szivárványszínű háttérre! :-)

barli 2010.02.08. 11:33:31

@barli: visszavonom, már szürke lett

sárkányfő 2010.02.08. 11:33:58

@II.Briandrew: Kampány van, akár naponta is szólhatna. Főleg, hogy tényleg jókat mond.
Vagy csinálhatna egy blogot...

Zoltchy (törölt) 2010.02.08. 11:35:12

@török gábor:

Amennyiben ez neutrális szürke, akkor egy elemző nem is választhatott volna jobbat. Vigyázni kell a színekkel így, kampányidőszakban.

Kenwyn 2010.02.08. 11:36:17

@dzsaszper:

Hát igen, az meg undorító dolog. De a szépség nem a politikában keresendő... :)

II.Briandrew 2010.02.08. 11:36:20

@ó jaj:

csinálhatna blogot, olvasnám is, csak ez a sztárolás nem tetszik...a jóból is megárt a sok, kampány ide vagy oda.

sárkányfő 2010.02.08. 11:37:05

@török gábor: Sok blogban a blogtulaj erős színnel és/vagy vastag kerettel emeli ki szerényen saját szavait.
Szerintem jó ez a visszafogott halvány kiemelés, passzol a józan, mérsékelt hangvételhez.

Nazareus 2010.02.08. 11:37:07

@mirrmurrkandúr: Arra is gondoljatok már, hogy a Jobbik nem fog koaliciót kötni a FIDESZ-el. Ki is jelentették ezt.

II.Briandrew 2010.02.08. 11:38:16

@török gábor:

szürke eminenciás, jó is az! :))

walker57 2010.02.08. 11:38:40

@Santinó:
De egy jobbikos lemond a javára a mandátumáról :)
beszélgessünk, vitatkozzunk de nem hintsünk homokot egymás szemébe ha kérhetem.
Én nem neveztem meg az illetőt mégis tudod kiról van szó :)
Érdekes dolog egy jövőben bekövetkező dologról vitatkozni, ne is vigyük túlzásba.
Itt leszünk még mindketten a ...na ugy én megmondtam.. időszakban is

sárkányfő 2010.02.08. 11:40:00

@II.Briandrew: Nem sztárolás van e mögött szerintem, hanem a kétségbeesett hírverseny. Mindenki próbál ezerrel tartalmat gyártani, illetve átvenni minden hírt.

Amúgy meg pl. ennek a blognak minden egyes posztjáról tudósít a hvg.hu.

theofil 2010.02.08. 11:41:13

@Ballagator:

Vannak már "rendes nácik" is akiknek a Jobbik zsidótársaság...?!

Milyen öröm. Mármint az hogy a Jobbikhoz képest "rendes nácikkal" is rendelkezik már a haza.

Az antiszemitizmus felfalja önnön gyermekeit..???

barli 2010.02.08. 11:41:24

@walker57: egyebkent addig ok, hogy a mentelmi jog miatt nem lehet senkit sem csak ugy lecsukni (bár baromság), de az hol van leirva hogy ki is kell engedni?

Kenwyn 2010.02.08. 11:41:57

@radala:

Lehet, de sztem nem veszik komolyan Bokrost. Az igazi ellenfél nem ő,hanem a Jobbik. Bokrost a kutya nem támogatja a vidéken, amíg a Jobbikot még a macska is...

II.Briandrew 2010.02.08. 11:45:27

@ó jaj:

értem én ezt, de ez a lényegen nem változtat, túl sok! :)

jjulie 2010.02.08. 11:45:28

@Kenwyn:

könnyen lehet hogy megint egy törpepárt 5-10% nyi eredménye fog a legjobban fájni és ez lehet a bokrospárt

levee 2010.02.08. 11:45:51

@barli: 1990. évi LV. törvény a képviselők jogállásáról. A 7.§ rendelkezik a kezdetének időpontjáról, ami már a jelöltség idejétől számít a normaszöveg szerint. A későbbi joggyakorlat pedig kiterjesztette mindezt a szabálysértési és büntetőeljárásokra is, Budaházy előtt tehát szabad az út.

CSENDES 2010.02.08. 11:46:34

@Zoltchy: Sajnos részben igazad van, részben pedig nem, mert szerintem a politika igenis manipulálja az embereket, mégpedig a médián keresztül, és ez már régen folyik.

Santinó 2010.02.08. 11:47:41

@walker57:
Megmondom Őszintén,mint Jobbik-os,gusztustalan amit abban a kerületben csinál a párt.....
Én mondjuk Elődöt sem tartom valami sokra,de kicsi vagyok ezügyben....

radala 2010.02.08. 11:48:34

@II.Briandrew:
jobbklikk.hu/index.php?Cikk=875
érdekes olvasmány Tölgyessy rajongóknak (nem rád mondom, hogy TP rajongó vagy), én egyébként nagyon is kedvelem, de ettől ez még egy jópofa iromány róla (is)

Thulsa Doom (törölt) 2010.02.08. 11:50:28

Höhöhö! Szóval azért kell a fityiszre szavaznunk, nehogy a csúnya jobbik megakadályozza őket az elszámoltatásban! Menten behugyozok, tisztelt hölgyeimésuraim!

Szegény viktor elég rossz bőrben van, kiégett a csóka mint a villanykörte. Mondjuk húsz év handabandázás után nem is csoda.

manager2008 2010.02.08. 11:51:04

@Arivistus: Pontosan.
Nagyon sokan fognak a Jobbikra szavazni ezer okból, mert a régi pártoknak nincs már hitele.
Orbán Viktornak pontosan kellett volna ismertetnie a stratégiáját, akkor megszerzett volna egy csomó gondolkodó embert is.
Maradt a káosz. Bokrost nem érti a tömeg, MSZP visszavonul és hagyja megbukni Orbánt a problémák súlya alatt.
Lehet olyan variáció is, hogy a Jobbik annyira megerősödik, hogy zavarni fogja a Fidesz működését.
De tök mind1.
Nem tudnak csinálni az égvilágon semmi komoly dolgot, mert akkor elsüllyed a hajó.

radala 2010.02.08. 11:51:59

@Kenwyn: Ja-ja ez gondolom igaz. Arra lennék kíváncsi, hogy ez a nézet a világban mennyire általános. Az interneten szerintem már legalább az emberek fele "nagyonis elképzelhetönek" tartja a jobbik 2. helyét.
De szerintem az MDF-et nyilván tudatosan ignorálja a Fidesz. ez a legjobb stratégia arra, hogy ártsanak nekik.

II.Briandrew 2010.02.08. 11:52:46

@radala:

hehe, köszi, megnézem, de általában jobban tudok azonosulni a Gáborral :)

zoli29 2010.02.08. 11:54:55

@Arivistus:

1. A Jobbik támogatottságával kapcsolatos adatok valószínűleg sokkal közelebb állnak a valósághoz, mint az EP-választás előtt
2. Ebben sem vagyok biztos

jjulie 2010.02.08. 11:55:48

@manager2008:

igen ezer okból fognak a jobbikra szavazni

aztán elül a vihar és oldalra néznek és megijednek attól hogy kivel is szavazott együtt

és ezer darabra hullanak

manager2008 2010.02.08. 11:56:21

@Kenwyn: Igazad van, a vidékiek gazdasági ismeretei sajnos nem éri el azt a szintet hogy komoly érvekkel el lehessen jutni hozzájuk.
Nekik néhány nagy gondjuk van, ha azokat hangoztatja valaki akkor ő a nyerő, Mari néni rá szavaz.
Bokrosék nem értik hogyan kell tömegpártot létrehozni (nem olvassák Lenint), maximum bejutnak és akkor mi van?
Az egész egy gumicsont. Egy olyan hajón ahol éppen kezd elfogyni az élelmiszer, el kell gondolkozni hogy kit dobnak a tengerbe - a nagymamát, a gyerekeket, vagy az evezni nem akarókat))). Sok választás nincs, mert ha nem történik semmi akkor az evezősök is éhenhalnak, és akkor nincs célbaérés (sziget).

theofil 2010.02.08. 11:58:28

@loláb:

Jó kérdés, hogy Bajnai miért kötötte ki az egy évet.
Na akkor találgassunk.
Nem szívesen vállalta el, sokat hezitált előtte, de mert - föltehetőleg - úgy vélte Gyurcsány bizalmasaként rosszul venné ki magát a pilátusi szerep - inkább elvállalta a dolgot.
Nem kevés bátorságról téve ezzel tanubizonyságot.
Jól kijött az MSZP-vel, jobban mint Gyurcsány.
Bajnai néhány fényévvel okosabb mint Gy. Ez csak akkor derült ki amikor döntési helyzetbe került.

Ha az MSZP nemcsak politikailag működött volna együtt Bajnival - úgy ment át a megszorító költségvetés az MSZP-én mint kés a vajon - hanem a maszoposok viselkedtek is volna - azaz kevesebbet lopnak, jóval kevesebbet, szinte nem is - akkor, de csak akkor megtarthatták volna Bajnait. (Szerintem.)

De ezzel a mostani emeszpével - ezzel az ócska tolvajbandával - vajon melyik épelméjű politikus vágna neki egy választásnak?!

mirrmurrkandúr 2010.02.08. 12:00:09

@Nazareus: Na, ez a másik. A Jobbiknak sem érdeke a téma, akkor meg mink ezzel riogatni...

Egyébként egy biztos: Még a Jobbikkal sem lenne semmivel sem rosszabb, mint az elmúlt nyolc évben...

manager2008 2010.02.08. 12:01:18

@jjulie: Valaminek történnie kell. A rendőr azt figyeli hogy be van e kötve a biztonsági övem, meg 59-el megyek 50 helyett (két rendőr drága felszereléssel) mikor tőle 500 méterre lopják az erdőt - teherautóval, és északa feltörik a Mari nénik (egyszerre 8 ház) füstölőjét és elvisznek belőlük egy egy komplett disznót. De fizess adót hoyg a rendőr még drágább felszereléssel (amit nagyon jó dolog versenyeztetni) szórakozhasson közpénzen. Elég volt.

jjulie 2010.02.08. 12:04:27

@manager2008:

én is tudom hogy a jobbik a földből született és nem iróasztal mellett

walker57 2010.02.08. 12:10:04

@barli:
a mentelmi jog esetén megszüntetik az eljárást. A mentelmi jog életbelépésétől pedig nem indítható ellene eljárás,csak ha a mentelmi bizottság úgy dönt.

II.Briandrew 2010.02.08. 12:11:18

@walker57:

ugye a jobbik nem gondolja komolyan, hogy indítja azt a huligánt?

vlaca55 2010.02.08. 12:11:46

A legnagyobb butaság a Fideszre szavazni. Lásd link, szakpolitikusokat tesznek ki, mutyizók javára...:

index.hu/belfold/2010/02/07/a_fidesz_simicskot_jeloli_orban_anita_helyett/

Megjegyzem Simicskó egyik cége (Közgép) két-három éve folyamatosan nyeri a nagy állami közbeszerzéseket, de lehet, hogy ez sem elég...

Zoltchy (törölt) 2010.02.08. 12:13:07

Eszembe jutott még egy költői kérdés:

A Fidesszel szimpatizálók részéről miért lenne logikus a szavazat megosztása?
Miért óvja őket ettől Viktor?

II.Briandrew 2010.02.08. 12:13:13

@manager2008:

és a jobblik alatt huss gondok, megváltozik minden és eljön a kánaán és az emberek ölelgetik majd egymást az utcán és nagy boldogság, jólét és vigadalom lesz az élet...

II.Briandrew 2010.02.08. 12:15:42

@vlaca55:

honnan veszed, hogy a közgép a simicskóé???

Átvitel honvéd 2010.02.08. 12:16:53

@ag1950: "...szakította a nemzetet!" -- na, ez is megvolt, PrintScreen... :-D

jjulie 2010.02.08. 12:20:04

@II.Briandrew:

ne viccelődj a jobbikkal, az élet szülte

amikor végignéztem az erszébet téren az egyenkénti gárdatagok elvezetését, vagy 10 külföldi túrista jött oda hozzám megkérdezni hogy mi ez

én sem tudtam hogy mi is ez valójában, azzal kezdtem, hogy elkeseredett emberek demonstrálnak, és hogy szélsőjobbosok

egyik sem kezdett viccelődni, mindegyik azt mondta hogy az ő országukban hasonló folyamatok zajlanak

lüke 2010.02.08. 12:23:23

if:)
félni lehet:)
az ellenség nem alszik:)
csak a magyar értelmiség
ld.fentebb

kisa 2010.02.08. 12:25:58

@jjulie: Emlékeim szerint a fidesz egy kis egyetemista baráti körként kezdte '88-89-ben. '90-ben 8% körül kerültek be, + volt egy fidesz-kdnp-szdsz-es befutó.... '94-ben csak 7 %-ot kaptak, két fővel még a kdnp is beelőzte őket... Éslám, hova jutottak!

manager2008 2010.02.08. 12:26:29

@II.Briandrew: A rend vagy REND nélkül nem lehet fejlődni. Én nem vagyok Jobbikos, meg nem is nagyon érint ez a gazdasági probléma hegy. De azt látom hogy vidéken hatalmas problémák vannak (járok le hetente), és senkit sem érdekel a rend helyreállítása. A közbiztonság az első, a jólét és vigalom csak ez után érhető el, a boldogság meg odébb van. Alibi rendőrséggel, elhúzódó bírósági eljárással, wellness börtönökkel ezt nem lehet kezelni. Ide kőkemény kéz kell, akár ideiglenesen is, hogy a tudat átalakuljon. Olvasd a Faddi TBC sztorit, egy egész falu veszélybe kerül, és a hatóság csak szarakodik, a TBC-s nő meg megszökik a kórházból. Kész röhej ami itt van.
Az igazi katasztróga az lesz ha a Jobbik sem csinál semmit, vagy a Fidesz sem. Akkor mit lépsz?

II.Briandrew 2010.02.08. 12:26:29

@jjulie:

az élet szül mindent! és nem a jobbikkal viccelődtem, hanem aki azt írta, hogy a jobbik alatt egy csapásra megváltozik minden és minden szép és jó lesz...kicsit naiv, mint ahogyan nagyon sok ember naiv ebben az országban és nem képes reálisan és objektíven gondolkodni, hanem az érzelmei vezetik!

@theofil:

köszönöm a köszöntést, de nem vagyok zsidó, ugye nem haragszol? :)

theofil 2010.02.08. 12:30:06

@II.Briandrew:

Arra a jövőképre utaltam amelyben az emberek a Jobbik győzelme után boldogan ölelgetik egymást.

És hová álljanak a zsidók?

loláb 2010.02.08. 12:30:25

@theofil:
"Jó kérdés, hogy Bajnai miért kötötte ki az egy évet."

Azért, amit írtam. Hogy érzékeltesse, vagy megvalósulnak a javaslatai, olyan formában, ahogy ő akarja, vagy leköszön, és akkor jön az előrehozott választás.
Már nyáron próbálták megnyerni a szoci potentátok, hogy legyen ő a miniszerelnök jelölt, de ő nemet mondott, mert tudta, hogy azzal, hogy kinyilvánítja, maradna alkupozícióba kerülnének a szocik a költségvetés elfogadása elött.
Ezt akarta elkerülni. Miniszterelnök jelölt a választásokon csak a szocialista párt TÁMOGATÁSÁVAL lehet. A támogatás egy ennyire diverzifikált pártban, ahol különféle csoportok, paltformok gyakorlatilag egymástól független vezetéssel rendelkeznek, nincs központi erős ember (különösem azóta, amióta a triumvirátus vezeti a pártot), csak úgy lehet biztosítani, ha kiegyezik a vezetőikkel. Ez pedig gátolja a válságkezelést, és gátolja a potens kormányzást.

Ezt mérlegelte Bajnai, hogy hogyan tudná végigvinni a kormányzást akár a párt ellenében is, és erre találta ki azt, hogy előre közli, meddig vállalja. Ennél töbet nem akar, így a párt erős embereinek nincs a kezében semmi, ami alkupozíció egy tárgyaláson.

Viszont ez csak egy külsősnek megy. Aki pártkarriert csinál, annmindíg van feljebb, mindíg van olyan pozíció, amiért megéri kiegyezni, nem vághatja el magát az erős emberektől.
Gyurcsány annó azzal szerezte meg a támogatottságot, hogy ő az, aki felveszi a harcot Orbán ellen. Ezért összezárt mögötte a párt, de nem lett egységes. Ugyanúgy Szekeres, Szili, Lendvai, Kiss Péter, Hagyó, Puch lászló volt a párton belül az erős ember, de nem érte meg kiállni gyf ellen. Egészen az öszödi beszédi nem volt alternatívája párton belül, ezért látszólag nagy volt az egység mögötte. Utána viszont már nem volt tartható, illetve megnőtt a zsarolási potenciálja az egyes erős embereknek. És ez látszott a kormányzáson.
A nagy emberek belementek abba is, hogy leköszönjön a miiniszterelnökségről, cserébe, hogy megtarthassa a pártelnöki pozicíót, majd az első adandó alkalommal úgy rugták ki a párt éléről, hogy csak úgy porzott. Mert akkor már nem volt SEMMI gyurcsány kezében, amivel megvédhette volna a pártelnöki székét.

"...azaz kevesebbet lopnak, jóval kevesebbet, szinte nem is..."

Ezek az ügyek nyilvánvaló következményei a Gyurcsány féle megegyezési kényszeres poltikába. "Ha te támogatsz, akkor kapsz pár helyet X állami válallatban a strómanjaidnak" Kielégíti a különféle erőterek igényeit, akik elkezdenek "működni" a háttéremberek érdekében. Mivel sok erősember van, mindenki részére ki kell kaparni a gesztenyét, ezért tűnik úgy, hogy sokat lopnak, mert sok az éhes száj.

II.Briandrew 2010.02.08. 12:30:50

@manager2008:

nos én vidékről származom, nagyon is jól tudom mi megy vidéken, hiszen ott nőttem fel...érdekes, hogy mindenki a vidéki emberekkel érvel és azt hiszi, hogy a vidéki ember csak a jobbikra fog szavazni, csak azért mert a jobbik megvédi a földeket. tisztázzunk valamit! a vidéki ember valóban nem hülye, nem mindegyik őstermelő, gazda, stb...nagyon is jól tudom milyen a kisebbség helyzete, 2006-ban polgármester-jelölt voltam a szülőfalumban, nem kell bemutatni hogy működik a vidék...azt tudom, hogy nem olyan egyértelmű a vidéki ember jobbikhoz való ragaszkodása, mint azt sokan gondolják, persze népszerűbbek ott, mint a fővárosban.

II.Briandrew 2010.02.08. 12:32:05

@theofil:

azt hittem eléggé ironikusan írtam, amit írtam! nem szeretnék ilyen eshetőséget!

manager2008 2010.02.08. 12:33:51

@II.Briandrew: Tőlem jöhet egy jóképű tábornok is (ilyenünk sincs , aki legalább a nőknek tetszene) és szétrúghatná a sok tolvaj politikus seggét, egy két év nevelés után meg lehetne választgatni.
Ha nincs megfelelő szakértőket is alkalmazni tudó erő, akkor importáljunk (van erre is hagyomány a történelmünkben, nem szégyen az).
Legyen Habsburg a király, megszavazom, de ebből a baromságból nem sül ki semmi. Orbán is csak miniszterelnök szeretne lenni, szerintem lövésük sincs mit kellene csinálni (fogadjunk hogy megbuknak, és egy éven belül ráfogják az egészet az előzőre - egy üveg Chivas Regal a tiéd ha nem)
De már ma reggel is ezt mondta OV, hogy a költségvetés kamu, sokkal több a hiány stb. Tehát már most mentegetőzik előre. Na most kell menekülni...

szakállasbácsi 2010.02.08. 12:36:14

LMP: cave canem!
Akik olyan eszement baromságot képesek a programjukba írni, hogy a magyar mezőgazdaségot a kis családi vállalkozások fogják megmenteni! Ezekre kéne szavazni?
Eztígyhogy? Bolond populisták.

theofil 2010.02.08. 12:37:13

@loláb:

Sokat lopnak mert sok az éhes száj....a közéleti erkölcs meg nulla, a párt renoméja bakfitty, a szoci választó meg ott dögöljön meg ahol van....kit érdekel, hogy esetleg nem azért adta a voksát ránk...

manager2008 2010.02.08. 12:39:37

@II.Briandrew: Azon a területen ahová én járok ott a Fideszre fognak szavazni a legtöbben (Somogy, Balaton part).
De fogalmuk sincs miért szavaznak rá, ha megkérdezed csak hülyeségeket beszélnek. Az átlagembernek magas ez az egész, nem tudja mi az érdeke. Nem is történik arra kisérlet hoyg képesek legyenek reálisan értékelni. A TV meg felejthető, amit ott mondanak az követhetetlen részükre.
A demokráciának ez a formája csak kommunikációs háborúra alkalmas, a demagógia a nyerő.

kisa 2010.02.08. 12:42:09

@szakállasbácsi: Miért rémlik úgy, hogy ezzel már a fidesz is kampányolt? Mármint a családi gazdaságokkal...

[nev] (törölt) 2010.02.08. 12:44:51

@manager2008:
gondolom a helyhatóságnak van felelőssége ez ügyben. az önkormányzatnak, és nem kormánynak.

egyik kormányt sem fogja érdekelni, hogy mi van faddon, az országgyűlés nem erre lett kitalálva, hanem az országos ügyek megtárgyalására.

ha a települések képtelenek a helyhatóságba pártoktól független szakértőket beültetni, akkor nem lesz rend. ez ilyen egyszerű. ha a vidék ragaszkodik a falusi, tanyasi önkormányzatokhoz, és szembeáll a városokkal, akkor megint csak nem lesz rend. lehetne ezt sorolni.

BushDoctor 2010.02.08. 12:45:25

Orbán kiengedte a szellemet a palackból, hát most próbálkozhat vele, hogy kell a palackba visszagyűrnie. Igazságos a sors..megérdemli a fidesz a jobbikot, mert a propaganda ellenére teljesen világos hogy a fidesznek köszönheti a létét. Lesz még a parlamanetben vicsorgás...alig várom, hogy Vona kiossza orbánt :D (hacsak nem lépnek koalicióra, mert még az is simán ott van a pakliban, akármit mond Zember király...láttunk mi már torgyánt miniszteri székben)

tengier 2010.02.08. 12:46:02

@manager2008: mekkora sötétség van a fejedben...

II.Briandrew 2010.02.08. 12:48:33

@BushDoctor:

látom te sem olvasol újságot és láthatóan nem jársz nyitott szemmel, de ez a te bajod :) demagógia a köbön!

sofalwy 2010.02.08. 12:50:04

Nehéz lehet Orbán helyzete, ha a kampány ezen kezdeti szakaszában nyíltan kényszerült nyilatkozni a Jobbik ügyében. Kár, hogy mi nem láthatjuk azokat a méréseket, melyeket ez ügyben ő olvashatott.

Kérdés, hogy lehet-e eredményes azon érvelése, mely szerint minden megoldás "én" vagyok? Eközben egy gyűjtőpártot elnököl, olyat amiben Martonyi János volt MSZMP KB tag együtt volt a közelmúltig az edelényi polgármesterrel. Nota bene Martonyi maradt. Ez is egy jelzés, amit éppen a jobbik felé tekinteni hajlamos szavazók vehetnek negatív jelzésnek.

Lehet-e ennyire színes csapattal kiszolgálni azokat az indulatokat, melyek különösen az elszegényedett, munkanélküliség közelében vergődő tömegekben gyűlnek? Lehet e csupán retorikával meggyőzni a kételkedőket? A gyűjtőpártiság egyik alapvető kérdése, hogy meddig nyúlhat ki az ideológiákon átívelő szárnya veszteség nélkül. Az áprilisi választásnak szerintem ez a fő kérdése. Ehhez képest Bokros, Mesterházi csak epizodista lehet.

stratez 2010.02.08. 12:50:11

Az új kormánygazdasági mozgástere a nulla közelében fog mozogni, és ez bármit beszéljenek is most a felelősségrevonásról és elszámoltatásról, ez erre is kihatással lesz. Az üzleti körök, az IMF, a befektetők nem szeretik az ilyesmit, és ennek már hangot is adtak, ami érthető, hiszen így vagy úgy érintettek. Amiben változás lesz, hogy a szocik nem a BKV-hoz fognak járni a 13., 14., 15. stb. havi fizetésükért, és Eszterházy nem lesz hétszeres Kossuth-díjas...

snq 2010.02.08. 12:50:17

@theofil:
>>És hová álljanak a zsidók?

remélem nem arra célzol, hogy érdekellentét lenne köztünk és köztük

BushDoctor 2010.02.08. 12:50:31

@helota: Már miért ne lehetne egy ország 15% - át szélsőségesnek nevezni ? Szélsőségesen megvezetett, pénzügyi és gazdasági analfabétából akad itt több is. Pl nagy részük nem is a jobbikra fog szavazni, hanem a fideszre.

BushDoctor 2010.02.08. 12:51:43

@stratez: Szerintem 10 ezer milliárd forint elköltése évente egy kicsit messze van a "nulla mozgástértől". Kerüljük már a jól hangzó lózungokat.

manager2008 2010.02.08. 12:52:29

@tengier: érvek? ja az nincs, akkor gratulálok. Vita kultúrád az van igaz, mert Te majd megoldod a problémákat. Hogyan?

rockjano 2010.02.08. 12:52:50

Én nem szeretem a pasit de azt kell mondanom hogy most az eddigi legjobb arcát mutatta Vitya.

Majd meglátjuk...

BushDoctor 2010.02.08. 12:54:02

@II.Briandrew: megköszönném ha nem minősitenél és személyeskednél. 30 éve olvasok újságot. ne firtassuk egymás preferneciáit, mert alul fogsz maradni.

[nev] (törölt) 2010.02.08. 12:54:57

@BushDoctor:
a jobbik európához képest szélsőséges.

Lukitom 2010.02.08. 12:55:23

Abban igaza van Orbánnak hogy megosztani a szavazatot jelen helyzetben nem célszerű. Egyrészt itt az ideje, hogy hozzányúljanak 2/3-os törvényekhez. Ha a Fidesz megkapja a lehetőséget és nem él vele végleg leírja magát. Másrészt az, hogy a Jobbikot a Gazprom pénzeli nekem nem teszi túl hitelessé őket.

rockjano 2010.02.08. 12:55:47

@stratez: Nagyjából igen... ráadásul az IMF hitelt is vissza kell fizetni.

Szűk esztendőkre készüljön mindenki...

II.Briandrew 2010.02.08. 12:58:25

@BushDoctor:

nem hagyhattam szó nélkül és nem kívántam személyeskedni, csak épp demagóg dolgokat sikerült leírnod...a preferenciákat illetően nem lehet alul vagy felül maradni, de hagyjuk is, nincs értelme...

manager2008 2010.02.08. 13:00:09

@[nev]: Természetesen igazad van, csak a törvények némileg meggátolják a helyi önkormányzat tevékenységét is.
A fémkereskedelemmel kapcsolatos új szabályzást ha elolvasod, vidám leszel tőle napokig.
Ki fogja ezt végrehajtani? Azt hiszed komolyan veszik a harcosok?
A törvény csak arra jó hogy a jogászoknak legyen mivel játszadozni. Egyébként is olyan hibás szinte mind, hogy elképesztő.
A kis rossz fiúk hamarabb megtalálják a lehetőségeket a törvény mellett mint amilyen gyorsan meghozzák a módosító javaslatot. Évek mennek el és nem történik semmi.
Önvédelem megoldott? Fegyvert tarthatsz? A bűnöző tart eleget.

Ki védi meg az önkormányzati tisztviselőket, ha véletlenül rendelkezni mernek valamit?
Volt ilyen ügyem, sem a rendőrség, sem az önkormányzat nem csinál semmit. Megoldottam...

Hotex 2010.02.08. 13:01:09

Jogosan tart tőle a pártelnök úr. Volt kb. bő 7 éve, hogy ha máshogy nem is, legfeljebb szavakkal, gesztusokkal tegyen valamit a magyar értékekért, emberekért. Nem tette, és ezt Ő is tudja. Valamint azt is, hogy Őt már nem becsületes, tiszta politikusnak tartják a választók, csupán az eddigieknél még mindig jobbnak. És ez így is van, sajnos. Ezért fordulnak véleményem szerint az emberek a Jobbik felé. Nem biztosak benne, hogy valóban jobb lesz, csupán abban reménykednek, hogy végre lesz valaki / lesznek valakik, akik tényleg az ország legégetőbb problémáival fognak érdemben foglalkozni. Én a magam részéről ezt csak ábrándnak, álomnak gondolom, hiszen a magyar politikus az magyar politikus, színtől, oldaltól, csomagolástól függetlenül. Tisztelet és elnézést a kivételnek. Ha van ilyen egyáltalán.

BushDoctor 2010.02.08. 13:01:21

@II.Briandrew: Igen, minekutána sikerült leirnod, ezálltal sikerült minősitened és személyeskedned. Több bölcsességet kivánok. Demagógia ? Nem, az nem én vagyok, az én nevem nem V-vel kezdődik. Amúgy hagyjuk már a minősitéseket ismételten kérlek. Vitára nyitott vagyok, személyeskedésre nagyon nem. Keress más partnert ha csak ennyire futja.

kvadrillio 2010.02.08. 13:02:17

A Fidesz senki véleményére nem volt kíváncsi, amikor ormányzó helyezetben volt. Csinálta a dolgait, mint egy egyszemélyi diktátor.Emlékszem rá.
A parlamenti pártok már mind bizonyították alkalmatlanságukat, akármilyen síkban is igyekeznek "rendeződni" ! :)

Más párt kell, jöjjön a Jobbik ! :O)

II.Briandrew 2010.02.08. 13:08:55

@BushDoctor:

jólvan, jólvan, keresek mást, jobb lesz az mindenkinek! mert olyan "bölccsel" én nem tudok vitát nyitni, aki a nyilatkozatok ellenére fidesz-jobbik koalíciót vízionál és aki orbánra keni a jobbik megerősödését, holott az elmúlt 8 évben a sebei nyalogatásával volt elfoglalva...a "vitát" lezártam a részemről!

Kenwyn 2010.02.08. 13:08:57

@manager2008:

Lehet,h így van, bár kétlem. De akkor az a megoldás,h ez esetben hagyjuk a fenébe a vidéket,mezőgazdaságot Mert Bokros ezt teszi. Dávid Ibolya szintén.
Érdekes hozzáállás...

[nev] (törölt) 2010.02.08. 13:11:38

@manager2008:
oké, de lehetőség van helyi rendeleteket alkotni. már ha ugye arra valaki helyben képes.

így működik az unió. európában a földvásárlás mondjuk szabad. de helyi rendeletekkel lehet korlátozni. vagy mit tudom én a patikaalapítás.

ha egy település azt mondja, hogy márpedig itt csak az alapítson patikát aki 10 éve itt él, csak ilyen emberé lehessen a helyi drug store, akkor csak az övé lehet. mindegy, hogy mit mond az állam. a helyi rendeletek lehetnek akármilyen szigorúak, egyetlen kitétel van, nem ütközhetnek az alkotmányba.

azt nem lehet mondani, hogy zsidóé ne lehessen a föld, vagy patika, de azt lehet mondani, hogy idegené ne lehessen.

Kenwyn 2010.02.08. 13:12:54

@vlaca55:

Orbán Anita tényleg beteg, az más kérdés, h kivel helyettesítik.

Kenwyn 2010.02.08. 13:19:31

@jjulie:

Meglehet, de annyira kicsi a támogatottsága Bokrosnak,főleg vidéken,h megteheti a Fidesz a mellőzését. És ehhez tökéletesen jó érv a "Bokros csomag" emlegetése. Ha ennél többre lenne szükség lépni fognak,de addig minek? Másrészt az MDF szorgosan vágja maga alatt a fát, lassan már a gyökerek is kifordulnak a földből, ha ugyan még vannak...

jjulie 2010.02.08. 13:24:15

@Kenwyn:

liberálisik vannak kétszáz éve, és ez nem egy földműves világnézet

az ibolya csak behajózott az üres térbe

a liberálisok mindig kevesen voltak, de annál befolyásosabbak

szakállasbácsi 2010.02.08. 13:24:54

@kisa: Ah persze. Régi hazug populisták, persze. De az újak? Azok miért ilyen hülyék?
Majdnem szimpatikusak voltak...

vlaca55 2010.02.08. 13:32:26

@Kenwyn: én azt nem hiszem, hogy egy igen aktív képviselőjelölt hirtelen nagyon beteg tud lenni... persze lehet kivétel, de ennek a valószínűsége jelentéktelen. Egyszerűen félreállították, és ez felháborító!

frantisek 2010.02.08. 13:32:33

Szerintem most már elemzői szinten is komolyan kellene venni azokat a fenyegetéseket, amelyek Orbántól jönnek: azt mondja, hogy kétharmad kell az elszámoltatásokhoz. Én azt tanultam, hogy egy normális országban a törvényhozás és az igazságszolgáltatás különálló ágak. Nem értem, hogy az igazságszolgáltatás működéséhez miért kellene kétharmados parlamenti többség. Hacsak nem diktatúráról van szó. A gazdasági döntésekhez pedig végképp nem kell ilyen felhatalmazás. Orbán vagy nem tudja mit beszél, vagy pedig nagyon is jól tudja, csak az elemzők nem veszik észre miket mond.

CSENDES 2010.02.08. 13:37:10

@manager2008: mi köze a közlekedési rendőrnek a járőrozésre kijelölt rendőrhöz?

Kenwyn 2010.02.08. 13:37:34

@jjulie:

Hát, a gazdáknak majdnem tökmindegy,h liberós valaki, vagy konzervatív. A lényeg,h mit ígér. És Bokros semmit nem ígér nekik. Ja, bocs, egyvalamit, adókat. Ez azért eléggé karcsú, és annyira nem is vonzó... Másrészt még elevenen él bennük a Bokros csomag,ami nagyon nem jó ómen, főleg mostanság amikor úgyis válság van...
És akkor még nem beszéltünk arról,h a konzervatív,keresztény MDF hová jutott, hová züllesztették le, kikkel állt össze, etc.
Szóval úgy rossz ahogy van az MDF., csodálkoznék, ha vidéken nemhogy labdába rúgnának,hanem egyátalán néhány percnél többet is töltenének a pályán...

Zoltchy (törölt) 2010.02.08. 13:40:34

@frantisek:

Ha diktatúráról van szó, akkor pláne nem kell kétharmados többség, tehát itt van egy kis bibi.

Gondolom, arról van szó, hogy vannak bizonyos, 2/3-os törvények, amelyeknek a módosítása nélkül nem lehet elszámoltatni.

CSENDES 2010.02.08. 13:40:38

@vlaca55: Hát azért van ennél több vaj is a fején...

Kenwyn 2010.02.08. 13:42:49

@vlaca55:

Persze, igazad van, tényleg furcsa.
Én úgy tudom,h vártak az utolsó pillanatig, hátha nem kell csere,de aztán mégiscsak meg kellett lépni.
Szerintem nem is lett volna logikus cserélni a meccs kezdetén, de persze ki tudja mi zajlott le.
Remélem,h hivatalos és megbízható forrásból is fény derül majd az igazságra.

manager2008 2010.02.08. 13:44:16

@[nev]: Van vidéken (Balaton mellett, üdülő övezet) egy holland szomszédom, és van egy német, négy magyar és egy cigány. (nem négyzet alakú a telek)
Lehet találgatni hogy milyen az együttműködési lehetőség velük (bármiben).
De elárulom: a némettel és a hollandal kb 10 perc a nyelvi nehézségek ellenére is a megállapodás bármiben (bonyolultabb esetekben bevonnak szakértőt és akkor két nap, de tuti).
A magyarokkal kb ugyanolyan nehéz mint a cigányokkal (egyik hülyébb mint a másik).
Csak egy példa, az egyik magyar méheket tart valamilyen agresszív fajtából, ha nyáron kimész a telekre 5 perc alatt megcsípnek tizen (halálos is lehet), ha nem menekülsz elég gyorsan. A jogi lehetőség két év pereskedés. Amikor beszéltem vele erről a telken az orra előtt megcsíptek a méhek. Nem érdekli. Ő régen méhészkedik, ne járj ki a telkedre ha nemtetszik.
A cigány fémet bont , nagykalapáccsal, nyáron, szombat, vasárnap reggel. Szólsz neki udvariasan hogy azért ezt mégse, nem érti, és csinálja tovább, mert neki kell a pénz és kész (játéktermes a harcos).
Megoldottuk minkét problémát, önkormányzat , rendőrség, jegyző, bíróság, stb. elfelejtve.

[nev] (törölt) 2010.02.08. 13:47:33

@CSENDES:
a falvakban nincs megoldva a rendvédelem. a falusi önkormányzat ehhez túl kicsi, a megyei (amiből hiányzik a megyeszékhely) meg túl nagy.

a kisvárosi (járási, kistérségi) igazgatás lenne a megoldás, amit az unió is megkövetel, de a vidék nagy része ezt elutasítja, mert megszűnne a falvak önállósága. kiderülne, hogy pont a liberálisoknak van igazuk.

manager2008 2010.02.08. 13:54:42

@CSENDES: A francot sem érdekli. Mellesleg a rendőrt is megkérdeztem és mentegetőzött hogy neki sem tetszik hogy ilyen hülyeségekkel kell foglalkoznia, de parancs az parancs. Na meg halálra is unja magát, mert nem történik semmi. De barátságos, udvarias, szépen van felöltözve, és magas órabérért megóv attól hogy száguldozzak 60-al, és kiessek az ablakon ha nekimegyek a villanyoszlopnak részegen. Igaz hogy 400000 km-t vezettem egy koccanás nélkül, de mind1. A faluban már sok embert megbüntettek ilyen szarságokért.

Közben azért milliós károk keletkeznek a magánvagyonban, de az nem érdekel senkit.
Csak én nem vágom a fejébe a baltát, az illegális favágó meg néha megpróbálja.))))

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.08. 13:59:01

Látom sokan abban a tévhitben vannak ,hogy van 'A' vidék, meg van a 'A' nemvidék és kész...nos kurta nagy különbségek vannak...össze lehet(ha valaki hivatalosan megtenné...de minek..kényelmetlen)hasonlítani egy kb. azonos létszámú É-K Mo.-i és egy Ny.Mo-i települést;legtöbbször erre továbbképzések útján van lehetőség,amikor önkormányzati dolgozókat zendítenek össze innen- onnan.No olyan különbségek vannak ,hogy 20 db rendszeres szociális segélyes versus 300,havi 5 átmeneti segély versus heti 15.

II.Briandrew 2010.02.08. 13:59:53

@manager2008:

indíts rendőrfikázó blogot, de itt nem ez a téma :)

frantisek 2010.02.08. 14:00:28

@Zoltchy: először én is erre gondoltam, de visszamenőleges hatállyal nem lehet törvényeket hozni (egy demokratikus országban)! Egyébként meg tényleg mindegy a kétharmad, mert diktatúrában parlament sem kell

Zoltchy (törölt) 2010.02.08. 14:01:21

@frantisek:

Miért kellene visszamenőleges hatállyal törvényt hozni?

BLovi 2010.02.08. 14:02:16

"...mert annak a vége az lesz, hogy nem lesz olyan különbségű fölény a jobboldalon, ami után ....az elszámoltatást...elő tudnánk idézni"

Ehhh. Most függetlenítsünk el a pártok nevétől. Egy 8 évig a Parlament ellenzéki padsoraiban ülő párt szerint a korábbi kormány elszámoltatása azon múlik, hogy megtudják-e akadályozni azt, hogy egy őnáluknál is erőteljesebben elszámoltatást kilátásba helyező új erő bejut-e a parlamentbe, vagy sem.

Ez így ebben a formában nevetséges, tisztelt Orbán úr! Max. csak azt erősíti, hogy a Fidesz megelégedne a lightosabb verziójú, felületes elszámoltatással. Mit számoltattak el eddig 8 év alatt a parlamentben? És amikor hatalmon voltak? Miért lehet országgyűlési képviselő olyan aki kommunista diktatúrában volt vezető beosztású személy??? Eddig mit tett ez ellen a Fidesz?

manager2008 2010.02.08. 14:02:20

@Kenwyn: "És Bokros semmit nem ígér nekik. Ja, bocs, egyvalamit, adókat"
Nagyon helyesen, mert olyat én még nem láttam hogy falun bárki bármilyen szolgáltatásért számlát adott volna és hiába is kértem.
Olyat sem láttam soha hogy bármilyen idényjellegű, vagy alkalmi munkát bejelentettek volna. Amikor rákérdeztem csak néztek mintha a holdról jöttem volna.
Kivétel az önkormányzat és talán nagyobb mezőgazdasági cégek (bár ki tudja).
Ügyesek is persze, mert mindenféle szövetkezéseket találtak ki (gyümölcs) és élő ember nem tudja hogy most éppen a sajátját csinálja e vagy bérmunkát végez. A gyerekek i szüretelnek, metszenek stb.
Valószínü hogy elképesztő adóhiány van a mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatban.

II.Briandrew 2010.02.08. 14:06:52

2002 után az mszp nem csinált elszámoltatást? dehogynem! minden kormány elszámoltatja az előzőt, ha ez eddig nem tűnt volna fel! maximum nem teszik ezt kampányszlogenné, bár ha jól emlékszem megyó is azzal kampányolt: "megszűntetjük az országimázsközpontot", bravo, meg is oldották az ország népszerűsítését azzal, hogy padlóra küldték a gazdaságot!

cotti 2010.02.08. 14:26:07

Kedves Gábor!

A Jobbik utóbbi hetekben tett megnyilvánulásai, de legfőképpen a választási program elolvasása után azt érzem, hogy a Jobbik 'elindult középre', legalábbis nyit a közép felé. Mi erről a véleményed?

elfelejtette 2010.02.08. 14:34:03

@szakállasbácsi: Az alternativ gazdasagi modellek elsosorban a szelrol erkeznek, LMP es Jobbik. Az LMP eleg eros zold beutessel rendelkezik, ami a baloldalon is egyfajta szelsoseg, a Jobbik meg ugye be akar zarkozni gazdasagilag is. Szerintem mindenketto hulyeseg,. hatalomra kerulve azonnal letennenek roluk. Hacsak persze ha nem derul ki az, hogy a magyar nep titokban szerb es alban eletszinvonalra vagyik.

faqtya 2010.02.08. 14:38:43

@cotti: nem vagyok Gábor, de nyilván azért is teszi (ha teszi), hogy a fidesztől hozzon el szavazókat.

Yasashi Tanuki 2010.02.08. 14:39:03

@manager2008: "Valószínü hogy elképesztő adóhiány van a mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatban. "

Ha nem vallották be akkor nincs adóhiány. Vidéken, különösen a nem főállású gazdáknál legtöbbször nem pénzbeli az ellentételezés, hanem a rokonság, baráti kör segít és azt visszasegítik.
Az adóhiány inkább a kisvállalkozásokra jellemző akik tetemes ÁFA és járuléktartozással mennek tönkre. Ezek az adatok bekerülnek a GDP-be, mert bevallják őket, csak éppen befizetésre nem kerül.

[nev] (törölt) 2010.02.08. 14:45:58

@Yasashi Tanuki:
ez kb. olyan, mint amikor leírják, hogy a romák nem tisztelik annyira a tulajdont, és az nem is lopás, ha elvisznek ezt, azt.

vmary 2010.02.08. 14:49:15

Orbán Viktor tisztában van vele, hogy nem az ő és pártja iránti szimpatizánsok száma nőtt meg rohamosan 8 év után, hanem az MSZP-ben csalódtak nagyon sokan.
Jó lenne, ha egy kicsit lenne jobban mitől (kitől) tartania.
Elkeserítő, hogy egy leendő arrogáns, pökhendi miniszterelnök a jövő. Persze politikusainkra tekintve: Morvai Krisztina mint köztársasági elnök vagy a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc.... Hát... szomorú a helyzet.
Mondd, Te kit választanál?

gócpont · http://gocpont.blog.hu 2010.02.08. 14:53:45

Az, aki szerint a fidesz nemjó, az kit szeretne látni a miniszterelnöki székben?
Játsszunk olyat, hogy mindenki odaírja, a kommentje végére, h ki az őminiszterelnöke! így:

-ORBÁN VIKTOR

Kenwyn 2010.02.08. 14:58:13

@manager2008:

Persze,nagyon helyes. A bibi mindössze az,h ugyan kit,mit,hogyan akar megadóztatni? Az ellehetetlenített gazdákat, kistermelőket, a munkanélkülieket, a létminimum szélén élőket?
Az a baj,h fordítva ül a lovon Bokros. Először a munkahely teremtést kellene megoldani, vállalkozás ösztönző lépésekre lenne szükség,h talpra álljon a gazdaság. Abban mi a ráció, h még nagyobbat belerúg a sok esetben már szinte padlón fekvő emberekbe, csődközelben lévő vállalkozásokba? Ha végképp tönkreteszi őket, akkor ugyan ki, és mennyi adót fog fizetni?

II.Briandrew 2010.02.08. 14:58:53

@gócpont:

ezt inkább ne, mert a végén még uhrin benedek is itt landol :)

rockjano 2010.02.08. 15:02:32

@gócpont: lehet ilyet játszani mindenki tudja hogy vitya lesz az...

De ha akarod OK

BOKROS LAJOS

Zoltchy (törölt) 2010.02.08. 15:05:05

@vmary:

Szerintem, nem feltétlenül azért kell valakire szavazni, mert azt szeretnénk, hogy kormányozzon. Jelen körülmények között, talán egy normális ellenzékre nagyobb szükségünk van, mint egy közepes kormányra.
Lehet, hogy Morvai K. vagy Vona G. nem lenne jó miniszterelnök, de önálló politizálással esetleg a másik 2 (2.5? 3?) pártot is tudnák befolyásolni.
A jó kritikára mindig, mindenki vevő, csak ez a jelenlegi, pártállami-szagú sameszkodás csípi a szemünket.

[nev] (törölt) 2010.02.08. 15:05:07

@Kenwyn:
oké, csak valamiből meg működni kellen e az iskolának, kórháznak, valamiből fenn kell tartani a közutakat, és mondjuk a vasutat. és az államnak nagyjából ennyi a dolga, illetve még ennyi sem.

mert ugye az eü. alapellátás működhetne maszek alapon, és a szakképzés szintén. és a vasút szintén. és akkor mindjárt nem kellene annyi adót beszedni. mindjárt nem kellene tovább adósodni, akkor mindjárt nem változna percenként a forintárfolyam, mindjárt csökkenének a kamatok, stb. stb. de ezeket az egyszerű dolgokat a parasztok valamiért nem akarják megérteni. a dühösebbje beszavaz a jobbikra, a hívők meg a fideszre.

gossage 2010.02.08. 15:05:29

Demszky sajtotajekoztatoja az origon eloben

hoplita 2010.02.08. 15:17:37

@Peter252:

Muhahahahahahahahahahahahaha!!!

Ecsém, most jót röhögtem...ez nem a te műfajod.:DDD

radala 2010.02.08. 15:18:19

Meghallgattam az interjút. Valóban jó és elsö látásra el is bizonytalanodtam, hogy OV talán tényleg őszintén beszél az átszavazásról, talán tényleg mondják neki itt-ott, hogy ők a jobbikra és a Fideszre szavaznak. Ennek ellenére azért tartom, hogy ennek a dumának van egy az átszavazás megakadályozásánál fontosabb eleme is, azaz a mozgósítás, annak a választók fejébe sulykolása, hogy most is minden szavazatra szükség van. Mondjuk ez az EP választások eredményeiből látszik is, hogy így van, mert a Fidesz a várakozásokon alul teljesített. Jó lenne tudni, hogy mi OV titka, mert szerintem baromi meggyőzően tud beszélni, nagyon jól játssza a "mindenhez értőt". (persze én elfogult vagyok). Olyan hihetően mesélte, hogy ö nem tud a pedagógusok riogatásáról, hogy majdnem elhittem, hogy nem is tud.

Füredi 2.0 (törölt) 2010.02.08. 15:19:42

Én úgy gondolom, hogy a Fidesz nem véletlenül tért át pár hónapja a "felelősségre vonás" kifejezésről az "elszámoltatás" kifejezésre. Én úgy gondolom, hogy majd ősztől egy jó egy évig az lesz a téma, hogy lesz öt parlamenti vizsgálóbizottság, 2/3-os fideszes többséggel, fideszes elnökökkel, és ott majd jól megbeszélik, hogy a szocik elkurták. Vélhetően valami könyvet is kifognak adni róla - (szerintem fehéret...)
Meg az lesz, hogy mondjuk a BKV-ügy tárgyalása hatalmas médiafelhajtással lesz. Aztán a végén azt fogják mondani, hogy erre gondoltak, el van számoltatva mindenki.

Kenwyn 2010.02.08. 15:21:39

@hoplita:

Szerintem összekeverte az MDF-et a Jobbikkal.

Füredi 2.0 (törölt) 2010.02.08. 15:23:34

Hadd mondjak egy konkrét példát: Most ugya jól fel van jelentve Gyurcsány.veres mert visszaélt közérdekű adattal. Vélhetően tényleg, egy baj van csak: elévült. Na, most Balsay ezt nyilván pontosan tudja, csak kell a cirkusz.

tölgyes 2010.02.08. 15:33:54

Igazán nem szeretnék Orbán magyar hangja lenni, de Török G. feltehetően félreérti és félre is magyarázza Orbán megnyilatkozását.

1. Orbánt a világból elsősorban Jobbikkal való cimborálás vádjával lehet leginkább lejáratni.. méghozzá úgy, hogy az ilyen vád az országnak is árt.. méghozzá feleslegesen árt.
2. Orbán egyértelmű üzenete természetesen az olyan fidesz szavazóknak szól, akik meg akarják a szavazatukat a Jobbikkal osztani.
Nem szól mert nem is szólhat az MSZP-ből átszavazóknak, mert azok úgyse hallgatnak rá. Ebből azonban nem következik Török G állítása, hogy az MSZP-sek nem szavaznak nagy számban a Jobbikra. Azt pedig senki se állította, hogy kizárólag az MSZP-től szavaztak át..

ubi40 2010.02.08. 15:37:18

F.pákó,Tüncike kb.annyi hitelük van mint a mostani jelölteknek.

cecilya 2010.02.08. 15:41:09

Szerintem (részben tapasztalaton alapulóan) Orbán Viktor aggodalma jogos.

A FIDESZ táborának egy része radikálisabb, mint amit a FIDESZ képvisel. Ők akik a MIÉP-től jöttek át jobbhíjján. Most tuti, hogy a JOBBIK-ot választják.

De a mérsékeltebbek is drukkolnak a JOBBIK-nak, hogy több %-kal lemossa az MSZP-t, ezért kombinálnak a keresztszavazással.

Az idő a JOBBIK-nak dolgozik, mert ennyi szemétség láttán, amit ez a ballib kormány megengedett magának az idő függvényében nő a radikalizmus.

Nekem is egyre több bicska nyílik ki a zsebemben.

De maradok a FIDESZ-nél, mert a legmegbízhatóbbak mindközt!

Az elszámoltatásban viszont a JOBBIK-kal értek egyet! Nem tudom, miért kell mérsékelten kezelni a bűnösök megbüntetését!
szvsz a többség igenis "boszorkányüldözést" akar!

vmary 2010.02.08. 15:49:40

@Zoltchy: Valóban, a jelenlegi helyzetben egy jó ellenzékre szükség lesz. A 2010-es választásokat tekintve egyetértek a soraiddal.

radala 2010.02.08. 15:58:44

@tölgyes: Szerintem tg sem állítja, hogy kizárólag a fideszböl szavaznak át. Egyszerűen sokan (én is) szoktam sarkítva fogalmazni. Csak arra céloz, hogy szerinte a Jobbik a Fidesz nagy ellenfele. Ez szerintem is igaz, szerintem ma már mszp-jobbik átjárás nem nagyon van, de sok "okos" jobbos van, aki szeretné megosztani a szavazatait. Mindenesetre szerintem messze nincs annyi, hogy OV csak ezért ilyen hosszan beszélne a kérdésről. Ez minden Fidesz szavazónak szól, azt jelenti, hogy el kell menni szavazni.

Picitures doktor 2010.02.08. 15:59:10

@frantisek: Miért?Úgy gondolod,hogy VAN parlament??

radala 2010.02.08. 16:03:52

@cecilya: Szerintem is minden egészséges erkölcsű ember boszorkányüldözést akar, ha nem gondolkozik el a kérdésen mélyebben. Olyan ez, mint a halálbüntetés. Nem azért nincs halálbüntetés, mert nem lenne ember, aki ezt megérdemelné, hanem mert nincs olyan hatóság, aki tökéletes biztonsággal ki tudja őket választani.
A boszorkányüldözés is teljesen jogos lenne most. De hova lenne a világ, ha folyton csak az igazságot keresnénk és nem tartanánk be a játékszabályokat. Mivel a szabályok objektívek, az igazság többé kevésbé szubjektív, ezért jobb csak azokat megbüntetni, akiket szabályosan lehet és akár a legnagyobb genyákat is futni hagyni a "jövő" tisztasága érdekében.

Picitures doktor 2010.02.08. 16:09:54

@radala: Ezt az egész kommentet fusd át mégegyszer.Valóban erre van szükség most?A legnagyobb genyákat nem kellett futni hagyni,mert senki nem állt neki kergetni őket.Ez a továbbiakban is jó lesz így???A halálbüntetés ,mint nem biztonságosan kiutalható büntetés???Kiváncsi lennék a jövőképedre,a "jövő tisztasága érdekében".

nyekk 2010.02.08. 16:11:55

Én megfogadtam Orbán javaslatát. Nem osztom meg a szavazatomat: teljes mértékben a Jobbikra fogok szavazni. (A Fidesz regnálását már volt szerencsém élvezni ellenzékként is, meg kormánypártként is. Hát még egyszer őket sem)
Itt nem az a kérdés, hogy mi lesz, ha a Jobbik győz, hanem az, hogy pár éven belül végleg tönkre megy az ország, ha nem a Jobbik programja valósul meg.

theofil 2010.02.08. 16:18:54

@manager2008:

Érdekelne, hogyan sikerült megoldani a problémákat....ha egy kicsit mondanál erről, csupa fül vagyok, illetve csupa szem....!

radala 2010.02.08. 16:23:11

@Picitures: Vagy nem tudok írni, vagy nem tudsz olvasni.
A halálbüntetés egy hasonlat. Nem kell halálbüntetés, mert egy abszolút és irreverzibilis büntetés, szemben a bíróságok relatív döntési lehetőségeivel.
Arra céloztam, hogy a halálbüntetéssel technikai problémák vannak elsősorban és csak utána morálisak.
Nem kell boszorkány üldözés, mert a szabályok áthágását nem éri meg egy-két köcsög szoci.
Ezt akartam mondani, de sajnos nem sikerült.
Annak ellenére nem kell boszorkányüldözés, hogy ha a szabályok engednék, akkor támogatnám a lámpavasra húzásukat, erkölcsi okokból. De a szabályok nem ilyenek. (hál isten)

cecilya 2010.02.08. 16:33:07

@radala: Persze, én sem akarom, hogy "jövő" helyett a múlt árnyékáé legyen évekig a főszerep, de csak lehet egy olyan középutat találni, ahol a tisztességes emberek igazságérzete is jól lakik, és szabadlábon egy genya se marad. :)

Annyira felborult, illetve 40 év alatt annyira átmosódott az emberek erkölcsi érzéke, hogy vannak akik komolyan azt gondolják, hogy a szocikra azért érdemes szavazni, mert már annyira összelopkodtak mindent, hogy talán elég volt nekik.
És ez komoly érv náluk!:(
Fel sem merül bennük, hogy egy politikus is lehet tisztességes, annyira a mutyizásban nőttek fel.

Talán nem is annyira a bűnösök felelősségre vonása, hanem a bűnök pontos meghatározása lenne a fontos, hogy mindenkinek egyértelmű legyen a miheztartás.

jjulie 2010.02.08. 16:35:59

@radala:

teljesen, tisztán igazad van ebben a formában, de ez sok embert nem érdekel

volt egy lány két éve a munkahelyemen akinek mindenruhálya és cipője lopott volt, és nem egy hűtőt és mosógépet adott el már az éppen aktuális albérletéből

tizennyolc évesen jött vidékről, túl élésre kellett játszania

hallott ilyen tiszta érvekről amit te is (és én is) elfogadok, ő meg átszökkent felettük és nem gondolta hogy nem jogos amit csinál

radala 2010.02.08. 16:40:51

@gossage: Itt a leirata, párszor belepillantottam, azt akkor jól csinálta Demszky.
mno.hu/portal/693572

theofil 2010.02.08. 16:42:31

@jjulie:

Szemét kis ringyó volt az illető...már bocs, de mi az, hogy "túlélésre kellett játszania"??!!

Jut eszembe, a Hunvald.
Neki is "túlélésre kellett játszania" és ő is átszökkent.

radala 2010.02.08. 16:47:43

@cecilya: fognak genyák maradni szabadon:-)
Nehezen hiszem, hogy GyF-et le lehetne sittelni. Ha úgy van ahogy képzelem, akkor GyF már most is tölti méltó büntetését. Szerintem keveseknek jelent annyit Mo ME-ének lenni, mint neki. Nem úgy értem, hogy mások nem éreznék ezt egy hivatásnak, hanem hogy szerintem kevesek vannak, akik olyan sérült személyiségek, hogy más ne is lenne gyógyír a beteg lelküknek.

jjulie 2010.02.08. 16:49:20

@theofil:

logikusan érvelt: elmondta, hogy tolvajtól lopni nem bűn, felsorolta nekem a boltokat ahonnan lopott, illetve azokat a kávézó tulajdonosokat akiknek a lakásábol eladott ezt azt

szerinte fillérekért jutottak kapcsolataik révén az üzlethelyiségeikhez, az ő szülei pedig nem kaptak ilyen ajándékokat az allamosításnak nevezett rablásból szerzett ingatlanvagyonból

radala 2010.02.08. 16:53:40

@theofil: Azért túlélés és túlélés között van különbség:-)
El tudok képzelni olyan élethelyzetet, amikor a lopás mondjuk a kisebb bűnök közé tartozik. Lopsz-e kenyeret az éhező gyerekednek, hogy egészen demagóg legyek.

radala 2010.02.08. 16:56:05

@jjulie: veszelyes ideológia, főleg mert szerintem előbb lopott és csak utána kereste meg az okot.
Mondjuk legalább intelligens volt:-)
államosítás=privatizáció gondolom:-)

hoplita 2010.02.08. 16:58:23

@Lukitom:
Vazzeg, hát nem a Hezbollah és Ahmadinedzsad..?
Ó...egy világ omlott bennem össze.

Süket fityiszes.:DD

jjulie 2010.02.08. 16:58:57

@radala:

csak arra akartam célozni hogy rengeteg saját vagy más hibájából lecsúszott vagy magát vesztesnek érző ember van aki aztán más megközelítéseket használ

hoplita 2010.02.08. 17:02:30

@manager2008:
Sok mindennel nem értek veled egyet, sőt....de az önvédelemmel és a fegyvertartással kapcsolatos felvetéseddel teljes mértékben.

theofil 2010.02.08. 17:03:08

@jjulie:

Ha én befogadnék a lakásomba valakit albérlőnek és ő eladná a hűtőmet és a mosógépemet hát én agyonverném.
Nagyon sajnálom ha nem vagyok eléggé humánus és empatikus.

radala 2010.02.08. 17:04:42

@jjulie: Kétségtelen. Pont ezért kellenek a szabályok és nem az "igazság".

theofil 2010.02.08. 17:06:10

@radala:

Itt életvitelszerű lopássorozatról van szó, megideologizálva.

Apropó! Nem tisztelhetjük a nemes hölgyet manapság a parlamenti képviselők sorai között?

theofil 2010.02.08. 17:08:11

@jjulie:

Istenem, de gyönyörű....más megközelítéseket használ....egyszer ellopott tőlem egy zsebtolvaj tízezer forintot, nyilván itt is egy 'más megközelítésről' volt szó.

jjulie 2010.02.08. 17:10:19

@theofil:

nevetni fogsz, azt mondta a tulajnak, hogy elromlott kéne venni másikat, a tulaj adott neki pénz hogy vegyen

a tvt többször is eladta

ezen elsőre én is meglepődtem ezért eméksze a sztoritra, és azóta is sokat gondolkodom rajta, amugy kedves lány volt

radala 2010.02.08. 17:14:08

@jjulie: nyilván ez a titok, hogy kedves lány volt. Van akinek a privatizáció hoz pénzt, van akinek a veleszületett kedvessége:-)
Nem is olyan igazságtalan a világ:-)

hoplita 2010.02.08. 17:16:55

@radala:
Hát....nem tudom mennyire vagy benne a szervezeti szintű politikában, de a mai naptól fideszes aktivisták is szedik a Jobbiknak a kopogtatót...stikában.:D
Nálunk legalábbis, de nem hinném, hogy egyedi esettel állnék szemben....

abandi 2010.02.08. 17:17:07

Természetesen Ovi nem mondhatott mást a szavazatokról, pedig ő is tudja, hogy a kisgömböc féle amcsi-ejuroatlanti-judeista redszer itt még nem működik!
Lásd az előző választást: bekerült a szadesz és az emdéef is...
És nem hiszem, hogy a baloldali szocionisták ármányaként csupán!
Ez a dolga, mondja és nyomja...
(Monnya és monnya a többi is...)
Lazításként, egy "klásszikus":
www.youtube.com/watch?v=qI1BxgeXNRk

radala 2010.02.08. 17:17:48

Demszky mondta:
"Mint mondta, a választások után a Hunvald-Hagyó csatát Hagyó Miklós nyerte meg..."
Baszki ez pikáns. Nem tudtam, hogy ez volt a választék... Ez azért jelent valamit:-)

index.hu/belfold/budapest/2010/02/08/demszky_elismerte_felelosseget_bkv-ugyben/

theofil 2010.02.08. 17:19:23

Picinyt nektek az élményeimből.
A napokban az a szerencse ért, hogy megkaptam Tóbiás József szórólapját, Mesterházy ajánlásával (nem, nem az amelyik börtönben van, a másik).
Szóval a lap.
Megpróbáltam elolvasni, de pár mondat után abahagytam mert félő volt kómába esem az unalomtól.

Ma meggyött a fideszes.
Aradszki András a jelölt.
Az ő szórólapjában van egy másik lap, ebben arról van tudósítás, hogy Tóbás Gyurcsánnyal együtt tette tönkre az országot, Tóbiás 1751 alkalommal szavazott együtt Gyurcsánnyal.
A leleplezés helyes és korrekt.

Számtalan olyan fideszes képviselőt ismerünk (köztük van bizonyára Aradszki András is) aki az Orbán-kormány idején nótóriusan és büntetlenül folyamatosan ellene szavazott Orbán Viktornak.

radala 2010.02.08. 17:20:00

@hoplita: Ezt elhiszem, elég nagy pöcsök, bár teljesen megértem őket. Mondjuk nem értem minek a jobbiknak még kopogtató, szerintem nem lesz hova tenniük annyi lesz nekik. A kopogtató a miépnek sem jelentett soha gondot, a Jobbik meg aztán valóban jól nyomja.

manager2008 2010.02.08. 17:42:27

@Yasashi Tanuki: Nem fogalmaztam pontosan. Igaz. Mondjuk akkor inkább azt hogy számla és adóköteles tevékenységeket sokan folytatnak a mezőgazdaságban, és igen nagy számban nem kerülnek ezek a tevékenységek számlázásra, megszegik a számviteli törvényt, adótörvényeket, és mindent amit csak erre vonatkozik (TB, Nyugdíj, Járulékok, stb. stb.)
Mindegy.
A családi közreműködés is szabályozva van, azt is megszegik.

Ha a mezőgazdasági termék előállítás során áru keletkezik (piac) akkor adónak is kellene keletkeznie. De ez ritka mint a fehér holló.
Ha viszont én saját kezemmel házat építek akkor jön a vagyonadó, ingatlanadó stb. Ez nem igazságos. Ha krumplit termelek ugyanennyi energiával akkor semmi.

hoplita 2010.02.08. 17:51:52

@radala:
Hát, azért a miépes időkben nem volt olyan egyszerű összeszedni, főleg vidéken.
98-ban szinte vért izzadtunk, mire összejött, házalva, kuncsorogva.
Most a Jobbiknak helybe hozzák, ezerszám.

manager2008 2010.02.08. 17:56:06

@hoplita: Ha nem értessz valamivel egyet, az nem gond, csak írd is le, hogy mivel, mert különben nincs vita.
Lesz itt fegyvertartási lehetőség órák alatt kényszerűségből, és még az sem lesz megoldás, mert a helyzet úgy áll, hogy a természetes személyek biztonsági kockázata folyamatosan nő. Nincs és már nem is lehet létrehozni elrettentő és visszatartó erőt ( ne álmodozzunk a csendőrségről, mert ez már nem az a világ és jogrendszer). Speciális lehetőségek vannak.
A biztonságtechnika is csak ideig óráig segít (kamerák, nyitás, törés, mozgás érzékelők, kutyák, őrök, stb.) A bakterorológiai fegyverek ellen viszont ezekkel nem tudsz védekezni (TBC, stb.). Aztán kitűnően szaporodnak a patkányok, és egyéb rágcsálók is egyes magánportákon, ami szintén nyügös dolog.

radala 2010.02.08. 18:00:00

@hoplita: Teljesen megértem, hogy népszerű a Jobbik. Pont ez amit félelmetesnek tartok. Azért nem vagyok otthon a pártok szervezeti életében, mert Bécsben élünk momentán. Itt Starche a Vona. Én meg ugye, mint külföldi (bár jó külföldi, mert nem török) folyton az ö plakátjait meg szórólapjait kell nézzem. Igazából bár megértem a radikálisokat, de nem szeretem őket. Szerintem a radikalizmus kicsit ciki, ez a profi radikalizmus meg valóban aggasztó, no nem a náculás miatt, nem amiatt, amit a Jobbik fog csinálni, hanem amiatt, amit miatta fognak csinálni a "mérsékelt pártok". Az lesz, hogy az aktuális kormányok a szegényeket (mondjuk cigányok) fogják non-stop baszogatni, hogy tovább ne erősödjenek a "szélsőségek". Szerintem pedig a szegényeket csesztetni genyaság...
De azért szorítok a jobbiknak. Azt szeretném, ha elérné a 10 %-ot és ezzel a második legerősebb párt lenne:-)

rakaz 2010.02.08. 18:04:09

Na , országmentő elszámoltatók,
a sok hülyeséget abba hagyhatnátok.
BOKROS LAJOSra szavazok.

gossage 2010.02.08. 18:44:07

@radala: azert jo volt vegighallgatni,mosakodott,kezdtem megsajnalni de jo volt mert megerositett abban hogy hova fogok szavazni es ez a segitseg pont tole jott ,Demszkytol ez a legszebb

abandi 2010.02.08. 18:46:38

@manager2008:
A tervezett csendőrség mai "jogállását" én sem értem...
Mondjuk egy katonai gyors reagálású, helyi ismeretekkel rendelkező rend- teremtő egységről Vó'na nagyba szó...
A mi-hogy-miért féle nyomozás maradjon a rendőrségre...

tölgyes 2010.02.08. 19:19:26

@radala: TG azt írta" kizárólag a volt szocialisták szavaztak a Jobbikra.." Én csak ebből tudok kiindulni..
Tg. egyébként elég jól fogalmaz ahhoz, hogy ilyen slamposságokat ne kövessen el.
Egyébként azt gondolom, hogy az országnak nem lesz jó a Jobbik túlzott előretörése..és én se fogok örülni neki.ÉS TÉNYLEG EL KELL MENNI SZAVAZNI ÉS MINDENKINEK MEGGYŐZŐDÉSE SZERIN KELL SZAVAZNI.

dzsaszper 2010.02.08. 19:31:42

@radala: na igen... én meg a napokban döbbentem meg amikor az indexen olvastam a Tízek Társaságáról...

6.Lenin 2010.02.08. 19:47:46

Elolvastam az idézetet,de megnéztem a délutáni ismétlést (Orbán interjút)

Tiszta és világos beszéd.Van jövőképe,vannak elképzelései.Jól látja a veszélyt.
ez a szavazatmegosztás 1 baromság.

Nagy veszély az országra,nem a Fideszre.
Szükség lenne a parlamentben egy 5-8 %-os Jobbikra,ennél nagyobbra már nem.
Egyre hosszabb ez a pár hét a választásig.

mrs. white 2010.02.08. 19:55:57

@jjulie: Liberálisok vannak 200 éve ez igaz. Csak magyarországon valahogy ez is félresiklott. Sikerült úgy lejáratni a fogalmat mint a reform kifejezést. Egy alapvetően pozitív dolog már mindenkiből az utálatot váltja ki.

mrs. white 2010.02.08. 20:00:54

@frantisek: Ha 50% célkitűzést teszel, akkor a 40 se lesz meg. Ezzel próbálja mozgósítani a kényelmes szavazókat. Ha 2002-ben annyian mennek el rájuk szavazni mint a második fordulóban, akkor ők nyernek. Előtte 5-6% al vezettek a felmérések szerint. Ezt a hibát nem akarják elkövetni. Ennek semmi köze szerintem a 2/3-hoz és a törvénykezéshez az abban az értelemben ahogy te gondolod.

jjulie 2010.02.08. 20:06:18

@mrs. white:

és mi a legnagyobb butaság?

abandi 2010.02.08. 20:24:40

@6.Lenin:
És a többinek mennyit adnál?
Egyébként:
Nem hiszem, hogy egy mesterségesen életbentartott gazdaságot egy több lyukon kifúvó lufi felemelne...
Egy usa-likud elkötelezett párt nem hiteles az itthoni rendteremtésben!
(Egy porcikám sem kívánja a leendő háborút...)

mrs. white 2010.02.08. 20:31:58

@jjulie: Aha. a liberális kommentedhez szóltam hozzá. Az is a butaság témakörben született nem? Vagy csak neked szabad elkalandozni másnak nem? egyébként tényleg marhaság elején én is szavaztam Fodorra és adtam le szavazatomat a Fideszre, és fordítva is mert ugye Gabi pártott váltott. ennek ellenére személy szerint jó fejnek tartom csak a politika formációt nem találta el. most pedig biztos hogy az mdf-el lukra szaladt. Ez a butaság.

Kenwyn 2010.02.08. 20:34:40

@6.Lenin:

Egyetértek, Orbán szerintem is érthető válaszokat adott sok kérdésre. Ellentétben pl. Bokrossal neki van jövőképe, elképzelése a holnap utánról is.

A szélsőjobbos veszély pedig valós. Hogy elkerülhető legye, a baloldal híveinek is el kell mennie szavazni különben beláthatatlan negatív következményei lehetnek ha "túlzottan" nagy számban kerülnek be a parlamentbe a szélsőséges elemek.

Kenwyn 2010.02.08. 20:42:35

@mrs. white:

Hát igen, Orbáni magasságokba tört Fodor, de csapatot tévesztett.
A sors iróniája, (vagy az igazság pillanata jött el)h amikor igazán megmutathatta volna mit tud,akkor kiderült róla,h alkalmatlan egy igazán komoly szerepre.

Preskin 2010.02.08. 20:43:47

Hjajjj 6.Lenin !

"Egyre hosszabb ez a pár hét a választásig."

Azarányok, azarányok,
én mindenhol esztet hangoztatom !
o well
?-)

jog-ász 2010.02.08. 20:48:38

@frantisek: azért kell neki az igazságszolgáltatás müködéséhez a 2/3 mert az igazságszolgáltatás törvények alapján müködik és törvény szavát hajtja végre, akár diktatura törvényeit is. egy biro nem mondhatja hogy bár ez a törvény de nekem nem tetszik mert orbánék 2/3dal döntöttek róla és nem demokratikus..max lemondhat ha nem akar rendszert kiszolgálni.

mrs. white 2010.02.08. 20:49:39

@Kenwyn: Ha megfigyelted ott cseszte el hogy megpróbált normális lenni. na ilyen nem lehet egy vezető politikus az válasszon magának más pályát itt nem kultiválják az ilyet. Viszont hogy ebbe torzó formációban részt vesz az egész eddigi dolgot sikerült annulálnia. Még azokat is hajlandó vagyok megérteni akik Bokrost választják lásd fent pár úriember. De slepp vele egy olyan balansz ami vállalhatatlan. azt a csapatot csak csak a közös Orbán elleni utálat és a pénz tarthatja össze nem az őszinte barátság és az ideológiai közös nevező. Fél évnél többet nem adok nekik a süllyesztőig.

6.Lenin 2010.02.08. 20:55:29

@abandi:

Rendben,1-2 komcsi kibelezve,elmúlik a véres köd,aztán jönnek a zsidók,cigányok,ballábuak,kispöcsűek,
de enni mit fogunk?

Nem kéne felnőttnek nézni egymást?

abandi 2010.02.08. 20:56:13

@Kenwyn:
Oktatási és kulturális miniszter is volt...
A lejtő és a faék egyszerű fizikai dolgokra képesek.

MCsaba · http://alegy.blog.hu/ 2010.02.08. 20:57:25

A Jobbik helyzete most egy kicsit bizonytalanabb (Budaházy okán) így Orbántól logikus politikusi lépés volt most 'támadni' (mivel az állásfoglalás is lehet az), illetve a szavazókat és ébren kell tartani valahogy - ha elalszanak ápr. 11.-én, nem lesz meg a kétharmad ugye!

abandi 2010.02.08. 21:02:33

@6.Lenin:
"Szép" és hasznos, de nem erre gondoltam!
Egyszerűen nem hiszek a "nyugat"-ban!
Természetesen bármikor meg tudom indokolni az álláspontomat, csak ahhoz többet kell innom!

Kenwyn 2010.02.08. 21:05:45

@mrs. white:

Én azt figyeltem meg,h nem tudott mit kezdeni a pártelnökséggel. Nem volt irigylésre méltó helyzetben,de ha igazán tehetséges lett volna akkor ki tudott, ki kellett volna hozni többet a dologból.Különben is teher alatt nő a pálma. De ő összecsuklott a ránehezedő súly alatt.
Ott van pl. Dávid Ibolya; az a nő a jég hátán is megélne. Lehet rá mondani mindent,de vitathatatlan tehetsége van a felszínen maradáshoz, a túléléshez.
Fodorban nagyon minimálisan van meg (ha egyátalán van vmi)mindaz ami kell egy igazi vezéregyéniséghez. De ez nem is baj; inkább azon lehet keseregni annak aki kedvelte,h eddig tartott a politikai karrierje nagy valószínűséggel. Persze a politikában minden lehet...

6.Lenin 2010.02.08. 21:05:56

@Kenwyn:

Igen,majd megint olyan kérdésekkel lenne kénytelen foglalkozni a parlament,amik nem elsődlegesek.

Első és legfontosabb a gazdaság beindítása.Amennyiben sok embernek lesz munkája,megélhetése,néhány probléma magától megszűnik vagy csökken a hatása.

20 év 1 ország életében nem hosszú idő,de az emberekében így sok volt az üresjárat,feleslegesen elpocsékolt évek.

Preskin 2010.02.08. 21:06:06

@MCsaba:

Biztoshogykellenekije ? 2/3

Kenwyn 2010.02.08. 21:09:21

@abandi:

Meg pártelnök. És game over.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.08. 21:09:38

@tölgyes: szerint:
"
TG azt írta" kizárólag a volt szocialisták szavaztak a Jobbikra.." Én csak ebből tudok kiindulni..
Tg. egyébként elég jól fogalmaz ahhoz, hogy ilyen slamposságokat ne kövessen el."

Valójában T.G. EZT írta:
"(csak zárójelben: ezek szerint Orbán sem hisz abban az állításban, hogy kizárólag a volt szocialisták szavaznak a Jobbikra)"

Tölgyes egyébként elég (...) ahhoz, hogy ilyen slamposságokat ne kövessen el...
Itt pedig még a "szavaznak"-ból is "szavazTak"-ot slampolt...

6.Lenin 2010.02.08. 21:13:07

@abandi:

Én sem hiszek,mindig szarban hagytak bennünket,de az egyetlen esély,ha olyan kormány lesz,akit nagy tömegek támogatnak.
Szétaprózott ország soha nem lesz képes megvédeni a saját érdekeit .

Ez az igazi veszély,a többi lópisztoly.
Erre megy a játék és eddig sajnos sikeres is.

jjulie 2010.02.08. 21:15:20

@1.szolo (Ajánljuk magunkat: IDE):

nem számít néhány apróság, elég annyit tudnia hogy a fideszre kell szavazni

abandi 2010.02.08. 21:16:56

@Kenwyn:
Micsoda csata volt! Még a "rendőrség" is vizsgálta...
A fideszes zsidó, vagy a zsidó fideszes...
Mecsoda különbség...!

MCsaba · http://alegy.blog.hu/ 2010.02.08. 21:20:09

@Preskin: a 2/3 lenne az igazi... azt pedig, hogy igázóból kell-e neki csak ő tudhatja, nem? :)

Kenwyn 2010.02.08. 21:20:48

@6.Lenin:

Pontosan, elsődleges a gazdaság beindítása. Aztán majd lehet vitatkozni Prohászka szoborról, Trianon emlékműről, avar írásról meg hasonló dolgokról.
Nincs mese, az utolsó órában vagyunk, vagy megindulunk előre,vagy lehúzhatjuk a rolót. És csak JÓZAN kétharmados többséggel lehet vmit kezdeni.

jjulie 2010.02.08. 21:23:29

@MCsaba:

ismered az eddigi 5 választáson milyen eredményeket ért el?

6.Lenin 2010.02.08. 21:23:44

@Kenwyn:

Teljes az egyetértés.Ilyesmire gondoltam én is.

Kenwyn 2010.02.08. 21:28:39

@abandi:

Mint politika iránti érdeklődő azt mondom kár,h így alakult. Kíváncsi lettem volna,h békésebb körülmények között mire viszi, mit tud kihozni a pártból, önmagából.
Az viszont kiderült, h háborús hadvezérnek nem jó.

jjulie 2010.02.08. 21:30:13

emlékeztetőül az elmult választások fideszes eredményei

1990 5,44

1994 5,18

1998 38,34

2002 42,49

2006 36,53

abandi 2010.02.08. 21:37:08

@6.Lenin:
És természetesen a tömegek foglalkoztatása nem megoldható fizikai munkások nélkül.
És itt azonnal felmerül bennem a kérdés:
Mit kezdjünk a túlzsúfolt börtönökkel?
Mert mindenki nem lehet magasan kvalifikált marketing-kommunikáció szakon végzett celeb!
(A nagytudású tennivágyók már rég kinnt vannak a nagyvilágban, az itthoni -tudjukkik- ákádémikusok miatt...)

jjulie 2010.02.08. 21:40:49

még egy adat emlékeztetőül, 2002-ben biztos befutónak számított a fidesz csak rossz volt a finis

az mszp eredménye 2002-ben 46,11

várjuk ki a végét sokoldalu viktorunk vesztett már élről kétszer

ma reggelig tartotta a száját, amit a legutóbbi két alkalommal nem tudott megállni, lehet hogy most sem bírja ki

ez a nagy esélye az ellenfeleinek

Kenwyn 2010.02.08. 21:40:50

@jjulie:

Ezekből most túlzott nagy következtetést nem lehet levonni ,-legalábbis a mostani választás szempontjából.
Annyi látszik,h 98 óta viszonylag stabil, kiegyensúlyozott támogatottsága van a Fidesznek. Ez most úgyfest közel megkétszereződik. De tényleg hosszú még az idő Húsvétig (is)...

abandi 2010.02.08. 21:44:28

@Kenwyn:
Hát nem tudom, hogy van-e jószándékúbb "buzi" (ökör) nála!?
Kárt okozott az oktatásban, ezt ne felejtsük el!
Végül is a fidesz ment ki alóla, csak ezt sokan elfelejtik...

MCsaba · http://alegy.blog.hu/ 2010.02.08. 21:44:34

@jjulie: köszi, de tudok róla! És a közvélemény-kutatók is mindig hasonlót mondtak...

De miért tűnik a 2/3-ad olyan hihetetlennek? Az EU választáson tavaly a 22 helyből 14 lett Fideszes ami 63.6% - akkor is, ha a szavaztok szerint "csak" 56,36 lett az övék! És ez csak listás volt, az egyéni meg tuti 90%-ban Fidesz, szóvel...

A jobbik pedig majd tízszeres lett 2006 óta: 2,2% (MIÉP-Jobbik) 2009: 17,4%

Persze két hónap sok idő....

jjulie 2010.02.08. 21:47:26

@Kenwyn:

hogy mire következtetsz az a te dolgod csak ne felejts el: egyszer sem ugrotta még meg az 50-t a fiu,

Kenwyn 2010.02.08. 21:47:31

@jjulie:

"2002-ben biztos befutónak számított a fidesz csak rossz volt a finis"

Azért közel sem volt az olyan biztos, meg aztán totál más volt a helyzet, a hangulat. Ha azt mondjuk,h akkor kormányváltó hangulat volt,akkor a mostanit forradalminak lehet nevezni.

"ma reggelig tartotta a száját,"

És mit mondott? Semmi olyant amivel a híveit vagy a bizonytalanokat elriasztotta volna.Sőt.
Szerintem okosan beszélt.

Kenwyn 2010.02.08. 21:51:56

@abandi:

Csak kíváncsiságból érdekelt volna, de ez van, így alakult; nekem nem hiányzik.

pannonfunk 2010.02.08. 21:52:53

@jjulie: Nem tudom, hogy a 2006-os 36%-ot honnan veszed, az OVB szerint 42.03%-ot szereztek,

www.valasztas.hu/parval2006/hu/09/9_0.html

es kattints a "Az 5-10 %-os, listás mandátumhoz jutási küszöb"-re...

6.Lenin 2010.02.08. 21:53:19

@abandi:

1.Áruld már el kérlek,hogyan tudtad elintézni,hogy Mo-os lásd meg a nap fényét,fehérnek,szittyaként.

2.hiszel az újjászületésben?

3.ha igen és a következőben valahol Mátészalka környékén potyogsz ki,mint 8. Lótolvajos Bandika,zeneileg igen jó hallású purdé.Kissé barnábbként az elvárható divatszínnél.

Nos,akkor?

jjulie 2010.02.08. 21:56:36

@pannonfunk:

én a fideszről írtam adatokat te pedig talán a fidesz kdmp-ről

tudod mi a különbség köztük?

Kenwyn 2010.02.08. 21:57:27

@jjulie:

Persze, elvileg lehet,h most is veri a lécet, ki tudja. De az vitathatatlan,h jobb helyzetben van mint bármikor is az elmúlt 20 évben. A kérdés,h bírja-e agyilag a feszkót, vagy izgalmában lép egy-két hülyeséget...

Kenwyn 2010.02.08. 21:59:44

@jjulie:

Szerintem semmi különbség.
Miért, Te tudsz vmit?

jjulie 2010.02.08. 22:00:47

@Kenwyn:

négy betű

az egyik fidesz a másik fideszkdmp

pannonfunk 2010.02.08. 22:01:00

@jjulie: persze, 2006-ban a fidesz és a kdnp választási szövetségben vett részt. Node akkor 2002-re miért a fidesz-mdf választási szövetségre adott szavazatokat írtad be, és miért nem csak a fideszét? Arról nem is beszélve, hogy honnan szedted azt, hogy a fidesz-kdnp 42.03%-ából 36,53% jár a fidesznek?

jjulie 2010.02.08. 22:02:37

@jjulie:

nincs viszont abban különbség, hogy igy is úgy is messze volt az 50-től

abandi 2010.02.08. 22:05:25

@6.Lenin:
1. Természetesen a szüleim fehér, magyarok voltak.
2. Nem, de jó lenne nem "gyugyuként" szaporodnom.
3. Természetesen, ha mégis bekövetkezne (hogy egy kvalifikált cigány kasztba szülessek)akkor determinálva van a jövőm:
Bp8ker, drogdíler...

jjulie 2010.02.08. 22:06:45

@pannonfunk:

ismerek egy titkos helyet: vikipedia

de nehogy már én legyek a jobb fideszt érintő számokban?

fidesz mdf 2002-ben 48,71

Kenwyn 2010.02.08. 22:07:05

@jjulie:

Papíron, de a gyakorlatban a KDNP a Fidesz egyik platformja, vagy még tán az sem.
Szerintem csak szavazat szerző célból léteznek, pedig jól jöhetne egy önálló, markáns kereszténydemokrata párt.

jjulie 2010.02.08. 22:12:11

@Kenwyn:

a kerszténydemokrata párt az majdnem olyan mint a világi zsidó gimnázium

játék a szavakkal, nem pedig egy hiányzó jelenség

abandi 2010.02.08. 22:20:30

@jjulie:
Láttad a fidelistásokat is-e?

jjulie 2010.02.08. 22:20:39

@Kenwyn:

szóval a múlt nem arről szólt hogy orbán viktor elgondolkodott és aztán eldöntötte hogy kell e neki kéthatmad vagy megelégszik az ötvennel

török gábor 2010.02.08. 22:24:15

@cotti: ha nem is középre, de "befelé", ez nekem is így tűnik. erről majd szeretnék is írni bővebben.

török gábor 2010.02.08. 22:29:33

@ó jaj: igen, szeretnék még időnként ilyesmiről is írni, de az nem lenne jó, ha túlságosan köldöknéző lenne a blog.

cotti 2010.02.08. 22:33:49

@török gábor: Érdekes témakör, várom! :)

abandi 2010.02.08. 22:36:01

@jjulie:
Mindent!
És váratlan a sorrendben...

Preskin 2010.02.08. 22:36:48

T.@török gábor:

Vigyázz ezek többsége blogeriánus !
Most mondodom !

mirrmurrkandúr 2010.02.08. 22:44:39

@mirrmurrkandúr: Megjegyzem, ha már Torgyánról van szó... ha jól emlékszem Dávid Ibolya is együtt kormányzott Torgyánnal... sőt, ha jól tudom ők kétszer is... (90-94, 98-2002)

Ennyit erről.

elfelejtette 2010.02.08. 22:54:58

@Kenwyn: Markans keresztenydemokrata part nalunk? Ne vicceljen, 5%-ra szorult megelhetesi part vallna beloluk.

6.Lenin 2010.02.08. 22:59:59

Figyelem!

A bal oldalon kérem vigyázzanak!
Szélsőjobbról 1 párt érkezik középre!

Az ingadozók és csalódott balosok,kérem időben készüljenek fel a belépésre.A párt tovább közlekedik balra,igény esetén akár szélső balra is sodródhat.
Nyugdíjasoknak 50%-os kedvezmény.
Romáknak ez sehogy nem jó.Ők még várjanak.Majd,talán.

pannonfunk 2010.02.08. 23:00:38

@jjulie: hadd legyen egy szerény javaslatom, fogadjuk el a valasztas.hu oldalon található adatokat hitelesnek. A wikipédiába bárki azt ír bele, amit akar. Az országos választási iroda szerint fidesz-mdf 2002-ben 41.07%

www.valasztas.hu/parval2002/so02/ered_ind.htm

Te nem a parlamenti képviselőhelyek számát nézed? Abban lehet, hogy igazad van...

jjulie 2010.02.08. 23:05:40

@pannonfunk:

igen a mandátumok arányát néztem

nem ezt kell nézni?

abandi 2010.02.08. 23:10:24

@6.Lenin:
A vonat megy tovább...
'ndia felé!
Ne rémísztgesd itt a jónépet!

6.Lenin 2010.02.08. 23:26:24

Figyelem!

A szélsőjobb irányából érkező párt,mielőtt középre érkezne,rövid ideig megtorpan.
A számonkérést lehetőleg ekkor végezzék el.Tovább indulás után már számonkérni nem lehet.
Negyedik utasokat a pártból kidobálni tilos.
Középtől balra haladva a romák üldözését ismét elfogadjuk.
Jovőképek kaphatók.Mindenféle színben.

Preskin 2010.02.08. 23:32:17

@6.Lenin:

Ezígykevésezígykevés !!!

Kékvértetkékvértet !!

Preskin 2010.02.08. 23:41:39

Nyitnikék
kinyögtem végre.

abandi 2010.02.08. 23:42:19

@6.Lenin:
"Ez a vonat, most van idulóban...
A belseje, sárgára...
Leszerelő öregbaka számára...
Fel van virágozva!"

Sárgára! Érted...

6.Lenin 2010.02.08. 23:49:17

@abandi:

匈汉 / 汉匈 词典.???

6.Lenin 2010.02.08. 23:51:41

Jó éjt mindenkinek!

abandi 2010.02.08. 23:53:28

@6.Lenin:
Ez csak a töröl-töröl alfa/szigmába lemenetel kódja lehet, Stiglincz elvtárs!
Kérem vegye fel a kapcsolatot izrajéllel...

abandi 2010.02.08. 23:56:32

@6.Lenin:
A Párt nevében:
Viszont kívánjuk!

Preskin 2010.02.09. 00:06:32

Nemodabudialbandiuá
esztetetkéremszeppen
visszazsiróztatommagamnak!

Hájlészelasszié !-)

abandi 2010.02.09. 00:30:52

@Preskin:
elkelkáposztátíthatatalanságossogásodért kapod a megszentségteleníthatatetlenkedéseidért járó érdmlendtelenítést!

abandi 2010.02.09. 00:32:56

@abandi:
Ezt majd vki gépelje be újra, javítva...

mirrmurrkandúr 2010.02.09. 00:51:19

@jjulie: "emlékeztetőül az elmult választások fideszes eredményei

1990 5,44

1994 5,18

1998 38,34

2002 42,49

2006 36,53"

Mármint, hogy mi????

A 2002 stimmel... de a többi...

abandi 2010.02.09. 01:07:46

@mirrmurrkandúr:
Na, jó...
Akkor most melyikből derül ki igazán, hogy a kormányalakítási lehetőséget a fidesz mindig elbukta?

theofil 2010.02.09. 07:36:57

Uram Istenem miért büntetsz engem?!

Mit vétettem?!

Ma reggel - az MSZP és a Fidesz szórólapja után - megtaláltam a Jobbikét.....

Irgalom!!!

Nem tudom olvastatok-e már tömény borzalmat....most majd fogtok mert ide fogom írni az egészet szó, sőt betű szerint, ha belehalok ebbe a szövegbe akkor is utolsó leheletemig, ha kell a véremmel írom fel a monitorra.....

Nem ide, majd a következő bejegyzésre, hogy minél többen olvassák, minél többen lássák...!

theofil 2010.02.09. 07:49:21

Uram Istenem miért büntetsz engem?!

Irgalom!

Ma reggel - az MSZP és a Fidesz szórólapja után - megtaláltam a Jobbikét......

Hát nem tudom olvastatok-e tömény borzalmat....most majd fogtok mert ide fogom írni, illetve a következő bejegyzéshez, hogy lássátok kifélék mifélék azok az emberek, hogyan gondolkoznak azok akikre itt sokan az országot akarják rábízni.

theofil 2010.02.09. 07:50:35

Bocs az ismétlésért, de az első bejegyzésem olyan sokáig nem látott napvilágot, hogy azt hittem valahol elenyészett.

Ezért a duplázás.

lüke 2010.02.09. 08:35:31

azért a bon mot -t erre a kérdésre is megírom:)
az emberi

radala 2010.02.09. 09:36:17

Nem állítom, hogy ez az mdf programja, nem is olvasnám el, ha megtalálnám sem. Azért vannak a megmondó emberek, hogy ne kelljen olyan sokat gondolkoznom. Mindenesetre nekem a mandiner.hu egy elfogadható forrás.
Érdemes elolvasni.
mandiner.blog.hu/2010/02/09/akiknek_van_programja_mdf#more1740545

Kenwyn 2010.02.09. 09:40:16

@elfelejtette:

Tudom, sajnos így van ez Mária Országában...

jjulie 2010.02.09. 09:40:27

Mi a legnagyobb butaság?

Az apám katona volt a második világháborúban, és 43-44 telén leszerelték, mert volt egy törvény miszerint a 18 hónap frontszolgálat után ez következett. 23 éves volt ekkor, megtanult oroszul is a fronton. Hazajött és fennen hirdette, hogy nincs mit tenni, ide fognak érni az oroszok és vége mindennek. A szülei elmúlt 25 évben összegyüjtött vagyonkájának az egyetlen célszerű hasznosítási módja, hogy el kell menni az összes bálba a télen, mulatni, táncolni amennyit lehet, mindenkinek fizetni a fröccseit, és a pénz belehúzni a cigány vonójába. Ez a maximum. A nagyanyám kardos menyecske volt és ezt a nagyívű tervet meghíusította. Aztán még a hatvanas években is néha egymásnak estek és az apámnak mindíg volt egy aduja a viták végén. Mi meg a nővéremmel tartottunk a játékaink között a szekrényben elértéktelenedett. a cigány vonójától megmentett papírpénzekből.

Legnagyobb hibát megtalálni nehéz dolog, de hibákat véteni könnyű.

Nagy hiba a felejtés.
Nagy hiba, nem beszélni arról hogy a politika nagyon veszélyes fegyver, és a politikusokhoz nagyon, de nagyon óvatosan kell közelíteni.
Politus kell, nem vitás de rajongani bármelyikért is nem kötelező.

Az apámnak csak 4 elemit engedtek elvégezni a szülei, mert kellett a munkaereje a családnak. Ennyi képzettséggel 43 végén tisztán látta, hogy mi fog következni, igaz ehhez nem is kellett az övénél magasabb iskolázottság. Csak ott kellett tapasztalatokat szereznie ahol eldőltek a dolgok.

És kérdem én, mit csináltak és mondtak eközben a politikusok?

A nyilasok bevonultatták később újra, Gödöllönél 44 novemberében megsebesült, 75%-os hadirokkant lett. A nagyapám ölbe vitte haza egy sebesült szállító vonatról, és csak azért nem lőtték agyon az oroszok az ágyban, mert a nagyapám tökéletesen beszélt oroszul az első világháborús hadifogságának köszönhetően, és nem csak beszélte a nyelvet, hanem tudott is bánni vele.

Ma egy politikusnak egyetlen témáról lenne szabad beszélni, de nagyon de nagyon sokat: vége egy korszaknak, más világ jön, hogy milyen abból csak az biztos hogy a legtöbb embernek komoly nehézségei lesznek. Sőt már valószínűleg vannak is, és be kellene vallania, hogy szűkek a mozgásterek, és lehet, hogy egy egész generáció megint el fog veszni.

Illúzió építés nagy hiba. Lehet, hogy ez a legnagyobb.

Kenwyn 2010.02.09. 09:44:43

@radala:

Én elolvastam és egyetértek a mandiner.hu konklúziójával:

"Mezőgazdaságról, külügyről, honvédelemről nem esik szó.

Őszintén szólva ebben a programban sem találtam meg azt a pontos, minden részletre kiterjedő intézkedési tervet, amelyet a Fideszen szokás követelni. Pedig hát, ha értelmiségi vitában kívánjuk a demokrácia versenyében induló pártokat összehasonlítani, a szakmaiság jéghideg racionalitása által kifényesített mérőszalagainkkal csak számokat és mértékkel rendelkező fogalmakat hasonlíthatunk össze. Hiába, a racionális vita ezúttal is elmarad, a populizmus árja ismét elborítja a felelős értelmiség agóráját. "

radala 2010.02.09. 10:00:58

@jjulie: huhh de szép ez a bejegyzés.
Tényleg gyönyörű. (((((de a mindig az két rövid i és az ilyenek nálam nagyon csökkentik a "művészi hatást". lehetne telepíteni egy helyesírás ellenőrzőt. Nagyon jól működik, nekem azért is szükségem van rá, mert hosszú ü,ö nincs a billentyűzetemen, így ez az egyetlen mód, hogy néha kijavuljanak.
itt a helyesírás ellenőrző a firefoxhoz addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/3386
icike-picike bántó szándék sincs a hozzászólásomban, bocsánat ))))))

pannonfunk 2010.02.09. 10:40:24

@jjulie: Én meg az első fordulóban leadott listás szavazatok arányát néztem, ez volt a félreértésünk alapja...
@mirrmurrkandúr:
Ezek valószínűleg az elnyert mandátumok százalékos arányai. 2006-os 36% azért van, mert egy eléggé masszív KDNP frakció kerekedett ki a fidesz-kdnp szövetségből, a fidesz frakció mérete ennek megfelelően kisebb lett (de csak tippelek...)

6.Lenin 2010.02.09. 10:45:58

@jjulie:

".... vége egy korszaknak, más világ jön, "

Vége 1 illúziónak,és elkezdünk 1 másikat.

Minden,amit nem ismerünk, az csak illúzió,Vannak mindig akik megmondják előre,mert esetleg messzebbre látnak.

Azt nem tartom hibának,hogy reménykedünk,majd mi megtaláljuk az igazit,a hitelest,a tökéletest.

Hiba akkor.ha még akkor is ragaszkodunk hozzá,amikor rajtunk kívül szinte mindenki látja,ez nem megvalósítható,valóban csak 1 illúzió.

Hallgatni kellene egymásra,meg kéne bíznunk egymásban.
Senki sem tévedhetetlen.Nincsenek kiválasztottak,csak öntelt fajankók(esetleg).

Szerintem ez a legnagyobb butaság.

Diocles 2010.02.09. 11:27:02

Ha rosszindulatú volnék, akkor azt mondanám, hogy a cikk altatás - az MSZP érdekeinek megfelelően.

Méghogy a Jobbik veszélyesebb a Fideszre, mint az MSZP? LOL

Kinek a kezében van a média oroszlánrésze még ma is, a Népszabadságtól az ATV-ig? Kinek a kezében van az államapparátus, volt és jelen titkosszolgák tömegével? Ki mögött áll a milliárdosok nem csekély része? Ki indított a Fidesz ellen hecckampányokat nyugdíjügyben? stb. , stb.

Ezzel nem azt mondom, hogy a Jobbik nem veszélyes a Fideszre, de az MSZP még ma is nagyságrendekkel komolyabb erő, mint a max. pár ezer tagon alapuló Jobbik.

6.Lenin 2010.02.09. 12:38:28

@Diocles:

Szerintem a Jobbik abban veszélyesebb a Fideszre,hogy esetleg nagyobb számú képviselővel olyasmire kényszerítheti a Fideszt a törvénykezési munkában,ami hátráltatná őket a terveik megvalósításában.

90-ben a kisgazdák olyasmikkel tököltek hónapokon keresztül,lehet-é
ismét a korzón csákót és kardot viselni.Az igazi kérdésekre nem maradt idő.

Most is félő,hogy a Jobbik,mivel valódi terveik nincsenek,az üldözési mániájukat helyeznék túlságosan is előtérbe,nagy csata zajjal és az érdemi intézkedésekre ismét nem lenne idő.

Az MSZP a múltat nem igen feszegetné a parlamentben.A jövőt illetően sincs min nagyon ugrálniuk,hiszen 8 év alatt nem sokat tettek.
Ilyen szempontból veszélyesebb a Jobbik.Szerintem.

6.Lenin 2010.02.09. 12:44:07

@6.Lenin:

Az igaz,hogy a gyakorlatban,a törvények végrehajtásában,alkalmazásában az MSZP,az általad is említettek miatt nagyobb akadály.
Nem irigylem a Fideszt az biztos.

radala 2010.02.09. 13:25:02

@6.Lenin: Szerintem meg egyszerüen azért veszélyesebb a Fideszre a jobbik, mert a mai mszp szavazók már garantáltan nem mozdulnak a Fidesz felé és a fidesz szavazók sem az mszp felé. A jobbik-Fidesz között viszont nagyon könnyű az átjárás. Szerintem a Fidesz sokkal nagyobb veszélyt jelent a jobbikra, mint fordítva, de ettöl még hihetetlen mennyiségű olyan fidesz szavazó lehet, akinek semmi baja a jobbikkal, innen meg már csak nagyon pici ugrás a jobbikra szavazás.
Ezt azzal lehet a legjobban megakadályozni, ha OV azt mondja, hogy csak az ö brutális többségük hozhat igazi változást. Amúgy ez szerintem igaz is, a Jobbik sötét ló. Nem azért, mert nem akarnák ugyanazt, mint a Fidesz, de elemi érdekük, hogy folyamatosan mást mondjanak, mint a Fidesz. A választás de legkésőbb a kormány megalakulása után az mszp-jobbik ellentét teljesen értelmetlenné válik.

dzsaszper 2010.02.09. 13:41:41

@radala: tegyük hozzá, hogy az egyéniben fidesz, listán jobbik szavazat inkább a jobbiknak kedvez (egyéniben nem sok esélyük van). Ha a jobbik ezt a variációt népszerűsíti, akkor lényegében a töredékszavazatról mond le, a területi listásat viszont begyűjti a hezitáló szavazótól. Nem véletlenül ezt a kombinációt emlegette Orbán...

radala 2010.02.09. 14:15:33

@dzsaszper: megyei listán kb fele annyi szavazat kell egy mandátumhoz, mint országoson sőt az is lehet, hogy negyede, most nem akarok utánaszámolni. Az egyetlen logikus lépés az egyéniben Fidesz, listán jobbik, már, ha a jobbiknak akarsz kedvezni. A másik az tök logikátlan és nem is hordoz semmiféle veszélyt, maximum annyit, hogy lesz második forduló és ott már muszáj lesz a fideszre szavazni:-)

vlaca55 2010.02.09. 14:20:10

off: link:

www.magyarorszagvalaszt.hu/

a tovább-ra kattintva megtudhatjátok a pártpreferenciátokat (persze csak nagyvonalakban)...
ÉRDEKES!

Kenwyn 2010.02.09. 14:33:30

@vlaca55:

Kitöltöttem.
Kiderült,h LMP szavazó nem nagyon lehetek, mert "mínuszban" vannak az elképzeléseim az ő irányzatuktól...

hoplita 2010.02.09. 15:21:13

@6.Lenin:
"....1.Áruld már el kérlek,hogyan tudtad elintézni,hogy Mo-os lásd meg a nap fényét,fehérnek,szittyaként..."

Majd én válaszolok.
Egyszerű, a felmenőid is azok.

"..Apám magyar, anyám magyar
Gebedjen meg akit zavar!..."

Ha ismered...

hoplita 2010.02.09. 15:26:36

@theofil:
Júúúúúúj, ne is mondd....!
Én mán rettegek...:DDD

dr. mesterséges színezék 2010.02.09. 15:29:31

@Kenwyn: Azta, én is előbb vagyok emeszpés, mint elempés! Hát akkor: NE LEGYEN MÁS A POLITIKA! :)

hoplita 2010.02.09. 15:30:42

@radala:
Nálad a pont, Lenin a saját kis rémálmait vetítgeti, sőt, hinti, bőkezűen....kis képzavarral.:D

hoplita 2010.02.09. 15:34:43

@radala:
"...A választás de legkésőbb a kormány megalakulása után az mszp-jobbik ellentét teljesen értelmetlenné válik. ..."

Ebben viszont nincs igazad.....A Jobbiknál egyfajta jelszó az, hogy kinyírtuk az eszdéeszt és a szemétdombra küldjük az emeszpét is.
Ha minden jól megy - és egyelőre jól megy - ez be is következik és feláll a lengyel konfiguráció.

theofil 2010.02.09. 15:49:08

@hoplita:

Nem a rettegés a helyes reakció, hanem a csodálkozás: hogy a fészkes fenébe lehetett ennyi zagyvaságot összehordani?

radala 2010.02.09. 15:53:05

@hoplita: Szerintem, ha a jobbik megelőzi az mszp-t, de legalább utoléri, onnan a Jobbik minden erejét a Fidesztől való megkülönböztetésre fogja fordítani.
Most is így tesz, de most ez nem zavaró, mert tudjuk, hogy "halál minden mszp-szdsz-mdf-esre" az alap, akkor is ha nem mondják. De mi lesz, ha ez az elsö cél teljesül és lesz 15-15 % jobbik mszp (ok legyen 20-20, hogy te is örülj).
Ebben az esetben (az én számításaim szerint lesz két 60 fő körüli ellenzéki frakció, meg a brutál nagy 260 pár fős Fidesz-KDNP. Illetve szerintem azt fogják csinálni, hogy még a KDNP is nagyobb legyen, mint ti:-)
Nos, ekkor az mszp bátran halottnak tekinthető, ez már nem 90-94, ahonnan volt visszaút a gorenje meg a világútlevél meg a szakértelem miatt.
Persze értem, hogy amiről én beszélek az már a valódi rendszerváltás:-)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.09. 16:11:00

Azt mondta ma nekem egy elkötelezett Jobbik szavazó (nem hívő, érvei is vannak!), hogy a Fidesz feltételes módban ígér. Hozzátesz, hogy ha meglesz a 2/3-ad, ha meglesz a többség.
Önkormányzati szinten már régóta nem 2/3-os, hanem 3/4-es többségben vannak, mégsem tettek semmit.
Elgondolni való....

jjulie 2010.02.09. 16:21:58

@radala:

ok, helyesírok

az igazi rendszerváltás nem az, hogy az MSZP lesz e vagy sem és ha igen mekkora

ennél ma már fontosabb, hogy mi lesz a kapitalizmussal és Európa Ázsia szereposztással, és milyen sors vár ránk Európában, melyik miniszterelnök jelölt számít tárgyalópartnernek ott ahol osztják a lapokat

lehet, hogy most el mennék szavazni, ha erről való témákról szólnának a kampány szövegek és a politológusi elemzések, és látnék valami biztató alakot

ez így pedig arról szól hogy melyik 30 000 ember férjen oda a húsosfazékhoz

jjulie 2010.02.09. 16:32:22

@jjulie:

hát a helyesírás nem sikerült

radala 2010.02.09. 16:43:19

@jjulie: Ez valószínűleg igaz, (mármint a 30 000 ember a húsosfazék körül). De szerintem ahol osztják a lapokat, ott az a tárgyalópartner, akit itt választottak. legrosszabb esetben nem kap lapokat;-)

hoplita 2010.02.09. 17:03:08

@theofil:
Ugye hallottál már ingerküszöbről?

Nekem meg teccik a 20 évet a 20 évért szlogen.
És igenis követ töretni a sztojkákkal, raffelekkel, de akár kissekkel, nagyokkal, tóthokkal is.
És rendet, közbiztonságot akarok.
Meg sitten látni a tolvaj politikusokat.
Minimálnyugdíjon a szochazás, munkás-paraszt hatalomért érdemrendes, hasonszőrű pártgeciket.....és sorolhatom.
Ezt nagyjából felfogja az egybites is.:D

jjulie 2010.02.09. 17:20:58

@jjulie:

tévedtem, még arról is szól, hogy egy adag ember megérezte a saját seggén, hogy mi is az azerősebbkutyabaszik berendezkedés, és a fájó segge miatt dühében osszehord hetet havat

a viktor meg arról beszél nekik hogy ne osszák meg a szavazatokat, mert mostantól más lesz az erősebb kutya, és ha még többen szavaznak őrá mégerősebb lesz az új kutya

6.Lenin 2010.02.09. 19:14:58

@hoplita:

Látom nem értetted(sőt abandi se értette),ő fehér és szittya szeretne lenni.
Kibújik és meglátja,a kijárathoz tartozó egyén(nőnemű) boxos,barnább az átlagosnál.
Visszafordul???

6.Lenin 2010.02.09. 19:45:16

@radala:

Szerintem másként látjuk a lényeget.

Induljunk ki postban lévő idézetből.

A Fidesz (OV)úgy látja,változás csak akkor lesz,ha elérik a 2/3-ot,vagy az ahhoz közeli eredményt.
Ebben tökéletesen igaza van és ezzel én is egyet értek.

Minden más variáció 4 év értelmetlen tökölést jelent az ország szempontjából.Az történne,ami az elmúlt 20 évben végbement.

Jelenleg az egyetlen kormányzóképes erő a Fidesz.
Bárki bármilyen irányból rontja a Fidesz pozícióját, a tökölésre,az értelmetlen idővesztességre szavaz.

A Fidesz nyílt koalíciót a Jobbikkal NEM VÁLLALHAT,bármilyen kísérlet a bukásához vezetne.
Nincs közös érdekük!

Egyetlen komoly veszély van,hogy a Fidesz önmagában nem tudná megszerezni a kormányzáshoz a minimális többséget.

Ismét az MSZP,MDF_SZDSZ alakíthatna kormányt és minden menne tovább,mint eddig.
Talán még rosszabb is,hiszen rászabadítanák Bokrost ismét az országra,aki végképp hazavágná Mo jövőjét.

A többi Mo jelenlegi állapotában,értelmetlen spekuláció.
Egy jól működő országban lehet csak szórakozgatni azzal,ami itt zajlik.A kis pártok kisstílű játékaival.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.14. 22:34:05

off

Török uram, 61 posztból 30 címe kezdődik m-betűvel.
Most egy kéne még egy, és akkor egál.

Úgy gondolom, ez nagyon fontos hozzászólás volt.

on

török gábor 2010.02.14. 22:45:26

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 56cm:

minden kívánság teljesül: a következőnek Mennyire erős a Jobbik? lesz a címe...

eprom 2010.02.15. 11:59:36

@6.Lenin:
"...talán még rosszabb is,hiszen rászabadítanák Bokrost ismét az országra,aki végképp hazavágná Mo jövőjét."

Ezt a bődületes baromságot honnan vetted?
Az összes táborban egy ember van aki hiteles és az a Bokros, aki már bizonyított itthon is és Európában is. Az, hogy szar volt a píárja az már más tészta. Rendberakta a gazdaságot amit OV-ék szépen lefölöztek. Kurvára szakemberek kellenének a fontosabb pozíciókba, nem mutyitesók.

Bízom benne, hogy a meglepetések napja lesz idén április 11.

6.Lenin 2010.02.15. 12:34:35

@eprom:

Van ezen a blogon több hsz is B.Lajosról,ahol részletesen is kifejtik munkásságát,olvasd el.
Viszont van 1 egyszerű ellenőrző kérdés az csomagjaival kapcsolatban.

Hogyan és mikor lesz ezekből fejlődés?
Na, ezekre nem ad választ.
Majd ha a világ beindul,akkor mi is.Hát ez 1 nagy lópisztoly.

6.Lenin 2010.02.15. 12:36:59

@eprom:

Bocs kimaradt a bizonyítás.

Olvasd el,mit írtak róla Horvátországban,Lengyelországban,amikor elzavarták stb.

eprom 2010.02.15. 13:12:04

@6.Lenin:
Olvastam, hogy egymillió ember tüntetett miatta a horvátoknál. Nem meglepő. Itthon mi volt a reakció a megszorításokra? Hmm? Ha nem lenne ennyire birka a magyar, itt is tüntethettek volna akkoriban. Emlékezz, hogy rengetegen fel voltak háborodva a Bokros-csomag miatt. De működött, nem? Ért hozzá és ez a lényeg. Nem győztél meg :)

6.Lenin 2010.02.15. 20:03:22

@eprom:

Nem is akartalak meggyőzni.
Nyirbálni nem nagy tudomány,látni a következményeket,ahhoz kell az ész.
Sem ő nem látta,sem Bajnai.
Azokat majd hosszútávon más szívja.

eprom 2010.02.15. 21:09:05

@6.Lenin: Mi meg a kölykeink, ahogy lenni szokott...

Kiváncsi lennék a szavazatok eloszlására, ha Magyarországon csak az szavazhatna akinek munkahelye van (adófizető). Végül is igy lenne korrekt, mivel az ország dolgába az pofázzon már bele, aki le is tesz az asztalra valamit, nem csak a markát tartja.

De szép is lenne....

6.Lenin 2010.02.15. 21:35:28

@eprom:

"Magyarországon csak az szavazhatna akinek munkahelye van (adófizető)."

PL.akik a BKV-nál dolgoznak,sokat tesznek az asztalra és nem tartják a markukat.
Nem elég a munkahely,adót fizet....

Mondjuk sokkal többet jelent,ha értéket is termel...

kamasuka 2010.02.18. 10:45:42

index.hu/belfold/2010/valasztas/visszalepett_egy_pest_megyei_mdf-es_jelolt/

Értsd: kb. hat ajánlószelvényt tudtak neki összegyűjteni (mama, papa, testvér, feleség, szerető?, ismeretlen egyén), így inkább - a még nagyobb blamát elkerülendő - visszalép. :)

De nem biztos, lehet, hogy megvolt már neki a 750, és úgy.

Anno Farkas Berci is náluk indult. Vele mi van?
süti beállítások módosítása