Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
07:04

Bizonyára - velem együtt - sokakat meglep, hogy most már napok óta tartósan a Jobbik vezeti ennek a blognak a szavazását. Több ezer voks érkezett, s bár természetesen egy ilyen szavazás nem lehet reprezentatív, és közismert az is, hogy a Jobbik nagyon erős (felülreprezentált) az interneten, mégsem számítottam arra, hogy a Fidesznél jobban állnak majd. Ettől függetlenül – de akár ezzel összefüggésben is - azt gondolom, hogy a parlamenti választás talán legnagyobb talánya éppen a radikális párt szereplése. A Jobbikkal már többször foglalkoztam, az egyik első bejegyzésben éppen ennek a bizonytalanságnak hangot adva fogalmaztam így: „a párt választási potenciálja széles skálán mozog: a küszöb körüli eredmény mellett akár az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy az MSZP-t megelőzve a második helyen végezzenek”.

A helyzet november óta nem sokat változott: a közvélemény-kutatások közölnek ilyen (történelmi csúcs) és olyan (stagnálás) adatokat is, de abban azért nagyjából összefoglalhatók, hogy a teljes népességben 5-7, a biztos pártválasztók körében pedig 10-14 százalék közé helyezik a Jobbik támogatottságát. Ezen felmérések tehát azt mondják: a parlamenten kívüli pártnak esélye van arra, hogy megközelítse az EP-választáson elért (14,77) eredményét. Mindez kétségtelenül a Jobbik hatalmas sikere lenne, s egyben – egy új erő megjelenésével - hozzájárulna a magyar pártrendszer átalakulásához. Érdemes felidézni, hogy a középerősnek tartott pártok korábban ennél rendre gyengébben teljesítettek: 1990-ben az FKGP (11,73) és az MSZP (10,89), 1994-ben az MDF (11,74) és az FKGP (8,82), 1998-ban ismét az FKGP (13,15) nem érte el ezt az eredményt; 2002 óta pedig a két nagy mellett csak küszöb környéki kicsiket találtunk. A Jobbik 14-15 százaléka tehát a magyar politikában egy csapásra jelentős parlamenti tényezővé emelné a pártot. (Ha ötvennél is több képviselőjük lenne, még hivatalos államfő-jelöltet is állíthatnának: természetesen nem a siker reményében, hanem demonstratív céllal.)

Számomra azonban úgy tűnik, a kérdés most már nem is elsősorban az, hogy 2010-ben bővül-e egy új megkerülhetetlen szereplővel a magyar politika, hanem sokkal inkább az, hogy lehet-e még ennél is nagyobb a Jobbik által okozott meglepetés. Sajnos ebben az ügyben április 11-ig ködszurkálásra vagyunk ítélve, de talán egy ilyen blog jobban elbírja még azt is. Nem fogom tudni igazán komoly érvekkel alátámasztani állításomat, több ok miatt egyre inkább mégis úgy érzem (ez a helyes ige, mert a gondolom-nál lényegesen kevesebbről van szó), hogy a Jobbik számára a 15-20 százalékos sáv sem elérhetetlen. A kampány jellege, a láthatatlan szavazók léte és a csak közvetetten megismert felmérések utalhatnak erre:

(1) Aki rendszeresen figyeli a pártok honlapjait, tanulmányozza kampánytevékenységüket, tapasztalhatja, hogy az egyes választókerületekben a Jobbik rendkívül aktív. Döbbenetes számban tartanak fórumokat, rendezvényeket, gyűléseket, miközben persze az országos média továbbra is alapvetően a Fidesz-MSZP csörtékkel van tele. A Jobbik országos láthatatlansága azonban megtévesztő lehet: potenciális szavazóikkal ugyanis elsősorban közvetlen eléréssel próbálnak kapcsolatot tartani – ráadásul az MSZP és az MDF-SZDSZ után most már a Fidesz is gondoskodik arról, hogy a „nehogy a Jobbikra szavazz” üzenetet azért a sajtóból azok is hallják, akiket ez szépen megerősít abban, hogy áprilisban a Jobbikra voksoljanak.

(2) A pártpreferenciákat vizsgáló közvélemény-kutatások érzésem szerint még mindig alkalmatlanok arra, hogy pontosan mérjék a radikális párt támogatottságát. Bár a Jobbik ma kétségtelenül legitimebb szereplő, mint a korábbi szélsőséges erők voltak, azt feltételezem, hogy sok szavazójuk még mindig nem szívesen vallja be egy vadidegen kérdezőbiztosnak, hogy rájuk fog voksolni.

(3) Azt feltételezem, hogy a pártok birtokában azonban vannak olyan részletesebb, nagyobb költségvetéssel készülő felmérések, amelyek pontosabb (más megközelítésben: torzítatlanabb) képet festenek a valós helyzetről. Vagy ha ilyenek nincsenek is (ami meglepő lenne), a helyi viszonyokról annyi információ futhat be egy nagyobb párt központjába, hogy egy okos politikus ezekből sok felmérésnél többet kiolvashat  a valós helyzetről. Lehet, hogy tévedek, de Orbán Viktor szokatlan nyílt fellépése a jobboldali szavazatmegosztás ellen annak következménye is lehet, hogy a Fidesz elnöke az általános kutatásoknál többet tud a Jobbik erejéről – és ezzel összefüggésben arról a veszélyről, amit a Jobbik jelenthet a Fidesz számára. Orbán viselkedése akár indirekt bizonyítéka is lehet a radikális párt számomra nehezen felmérhető erejének.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr451758894

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rögös az út az SZDSZ-től a Jobbikig 2010.02.15. 12:35:48

Egy igazi elvembert indít a Jobbik a főváros XXI. kerületében. Hegedűs Tamás képviselőjelölt a 2010-es parlamenti választások előtt megjárt már jó pár pártot.. „A 90-es években mániákus SZDSZ-es volt, 1993-tól a párt pécsi ügyvivőjeként, 1994-ben...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

snq 2010.02.15. 07:49:23

a mainstream 'klasszikus' média elhallgató, legfeljebb sározó stratégiája mellett ez még kiemelkedőbb eredmény

Abel129 2010.02.15. 07:58:31

A Jobbik terepen nagyon erős és ez kamatozhat neki a választásokon.

Emellett egy ettől eltérő tendencia is megfigyelhető: Sokan vannak (lehetnek) azok is, akik egy "tét nélküli" EP választáson a Jobbikra szavaztak, azonban amikor arról van (lesz) szó, hogy ki vezesse az országot, visszatérnek a "nagy testvér" kebelébe.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.15. 08:15:30

Jósolni nem akarok, de szerintem a történelmi - rendszerváltás óta itt kinlódó - pártjainkban már megrendült a bizalom.
A Jobbik azért fog győzni, amiért '98-ban a Fidesz.
A reménykedés a fiatalok romlatlanságában és egy tisztalappal induló pártban - szárnyakat ad neki.
A választók bármiáron fel akarják borogatni a becsontosodott politikusgarnitúrát.
Hogy erre a Jobbik alkalmas-e, az majd csak aztán fog kiderülni.
A becsontosodott ásatag őskövület pártok nem motiválnak engem sem.

snq 2010.02.15. 08:18:44

@simonmondja.: '98-ban a fidesznek nem romlatlansága és tiszta lapja volt, legfeljebb új imidzse

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.15. 08:21:56

@snq:
No, hát a Jobbikról sem a tények beszélnek, hanem a remények.

fromdtod 2010.02.15. 08:26:05

TG, én a 2. pontoddal nem értek egyet. Manapság nagyon trendi lett jobbikosnak lenni. Már lehet teljesen normális, hogy embertársunkat száramzása miatt elitélően megkülönböztetik emberek, és nem csak a neten, hanem a valós életben. Terméeszetesen ez csak a saját ismeretségi körömben lévő megtapasztalás... és nagyon szomorú vagyok miatta.

snq 2010.02.15. 08:30:19

@simonmondja.: mivel egy hosszú, keserű tanulási folyamat eredményeképpen megértettük, hogy a demokrácia azt jelenti, hogy 'a választási ígéreteket egy párt tette, nem a kormány, így azokat nem kell betartani', illetve lehet a vállalásokkal homlokegyenest mást is lehet csinálni büntetlenül, visszahívhatatlanul - valóban, csak reményeink vannak

theofil 2010.02.15. 08:38:40

Hm.
Még mindig többször lehet egy személynek szavazni?
Mert akkor az eredmény fals.

Saját jóslatom (február 10. Szerda, Elvíra napja, a nap kél 6.58-nyugszik 16.59.
Fidesz 45-55%
Jobbik 25-30%
MSZP 7-10%
+ néhány független.

Orbán-Vona koalíció.

snq 2010.02.15. 08:40:46

@fromdtod: embertársainkat a 'jobbikosok' nem származásuk alapján 'különböztetik meg elítélően' - ilyet a 'nem szélsőséges' pártokkal jó kapcsolatban lévő szélsőséges rasszisták csinálnak, ott, ahol állami szintű a faji megkülönböztetés ('nem csak a neten, hanem a valós életben')

theofil 2010.02.15. 08:42:18

@simonmondja.:

A Jobbik romlatlan és tiszta fiatalokból áll....?
Eztet a benyomást keltik..?!

(....Mocskos zsidók!....Mocskos zsidók!....)

Na megyek teszek vizes borogatást a fejemre.

László56 2010.02.15. 08:50:28

Ezt az írást inkább ténymegállapításnak nevezném mint elemzésnek. Olyan óvatosan van megírva hogy még véletlenül se lehessen kiolvasni belőle a szerzője gondolatait. Talán igaza van. Hiszen a Jobbik még sokak szemében nem szalonképes. Arról nem is beszélve hogy a követőit hamar le fasisztázzák, hiszen a még mindig fenn álló kommunista rend megbontására készül. A kormánypártok szerint, aki pedig nem kommunista az csak fasiszta lehet.

Érdekes módon azonban, hazánkban manapság az a ritka eset tapasztalható, hogy a kommunistáktól megnevezett csőcseléknek nagyobb érzéke van a politikai változásokhoz, mint a kormánypártok proletárból kinevezett értelmiségének. Ritka eset aminek most tanúi lehetünk. Ritka mert országunkban olyasmi érlelődik, amin már a szomszédos keleti államok már évek óta részben keresztülmentek. A közeli történelmünk feldolgozása van készülőben. Mindaz amit eddig az MSZP és FIDESZ kommunistái közösen megakadályoztak. Ki azonban ilyen horderejű kérdéseket feszeget az veszélyezteti azt a rendet ami a múlt rendszerünk proletárjainak a meggazdagodásához vezetett. Az országunk kirablását. Mert bizony nem az rabolta ki az országot aki megvette, hanem aki eladta. Ki ezt felfedi az csak fasiszta lehet. Legalábbis a kormánypártok szerint.

A Jobbik, - legalábbis eddig, - megértette hogy Magyarországnak magyar megoldás kell. A közeli történelmünk feldolgozása nélkül nincsen társadalmi haladás. Új öntudat, új becsület, új lelkiismeret nélkül a magyar nép nem éli túl a globalizmus veszélyeit. Eddig dicséretre méltó. Hogy a további útja a Jobbiknak hová vezet ? Az már csak találgatás lenne. Bízzunk és reménykedjünk. Most legalább van miben.

snq 2010.02.15. 08:50:44

@theofil: ha ezt a mocskolódást fan követte el, akkor azzal a rossz hírrel tudok szolgálni, hogy ilyent mindenféle szavazótól hallottam már - ha pedig a párt hivatalos álláspontja, akkor pontatlanul idézel

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.15. 08:51:37

Nézem, nézem, és nem értem. Ugyanazokat a számokat látjuk? Vagy rajtam kívül senkinek nem tűnt fel, hogy az LMP és az MDF is fel van tekerve, míg a Fidesz és az MSZP letekerve itt jobboldalt? Szerintem inkább annak okait kéne keresgélni, hogy itt egy ilyen szimpátia-szavazáson miért a kicsiket preferálja a plebs. Szerintem ennél többet érnek a nagy közvélemény-kutatók sokkal reprezentatívabb felmérései, ezért nem gondolom, hogy a nagyok és a kicsik arányának megborulására ez itt bármiféle jelzés lenne. A kicsik között első a Jobbik, azután az LMP, azután az épp széteső MDF, ezt tudtuk eddig is. A nagyok között a Fidesz arányaiban szintúgy pont annyival előzi az MSZP-t, amennyivel azt gondoltuk. Mondom, az egyedüli érdekes infó, hogy miért torzít a kicsik felé itt a tükör.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.15. 08:52:57

@theofil:
Legalább nem a sunyi fideszes vigyorral utalgatnak genetikára.

Már az is egy jópont.

Ja, és vállalják a saját szervezésű baromságaikat.
Nem mondják, hogy ott sem voltunk, nem mi csináltuk,
ártatlanok vagyunk,
épp otthon kötögettünk,
amikor valahogyan spontán a nép összegyűlt a HirTV kamerája előtt és verni kezdte a rendőröket.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 08:53:10

Korrekt elemzésnek érzem. Nyilván egy elemzés nem térhet ki mindenre, de érdekelne, Gábor véleménye a következőről. És persze most sok ha következik.

Szerintem egy történelmi, politikai térképváltozás tanúi vagyunk, mire gondolok?
Ha jól számolok és az eredmények eddig engem igazolnak, akkor OV most már nem csak a politikai kommunikáció szintjén, hanem ténylegesen is képes egy új Szociáldemokrata Gyűjtőpártot létrehozni.
Igen Szociáldemokratát.
Egy olyan Jobbikkal az oldalán, amelyik képes lenne átevickélni a radikálisról a középre (a programjuk közel sem olyan radikális, mint a kommunikációjuk).
Létrejöhet egy egy Egységes Párt, amire már volt példa.

radala 2010.02.15. 08:59:25

A rejtözködö Jobbik szavazókban nem hiszek, de valamiért szerintem is könnyen lehet, hogy a Jobbik megelőzi az mszp-t. Ez nyilvánvalóan ellentmondás, mert ugye minek is nevezhetnénk azt, ha egy párt népszerűbb, mint aminek látszik, mint rejtőzködésnek. Ennek ellenére szerintem a Jobbik messze nem olyan ciki, mint anno a miép és már a miép sem volt elég ciki ahhoz, hogy ne mondják meg a kvk-nak a szimpátiáikat a választók.

Érdekes, hogy írod, hogy a pártoknak szerinted vannak "jobb" kutatásaik, mint a publikus kutatások. Ez valószínű, csak azt nem értem, hogy hogyan lehet, hogy ezt csak sejted? A politológusoknak nincsenek extra információik? Olyan kevés kvk cég létezik és te olyan sok mindenkivel szerepelsz együtt a TV-ben rádióban, hogy azt hittem a várakozás alatt, elmeséli Giró-Szász vagy Karácsony gergely, hogy micsoda frankó fölmérést is csináltak most, amiből látszik, hogy Csepelen nagy tartalékai vannak a szociknak, vagy akármi.
Ezek a dolgok hétpecsétes titkok?
Vagy úgy van, hogy vannak "titkos" cégek. Vagy csak azt mérik, hogy hányszor köpték le a kopogtató gyűjtőjüket?
No mindegy, azt hiszem a konzekvensség érdekében azt kell mondanom a Jobbik abban az esetben előzi meg az mszp-t, ha az derül ki, hogy nem rejtőzködő Jobbikosok vannak, hanem az mszp-sek még annál is elkeseredettebbek, mint látszik, azaz sokan csak akkor hajlandók a szocikra szavazni, ha egy kérdezőbiztos elmegy és megkérdezi őket. Szóval szerintem lehet 20 % jobbik, de csak akkor, ha a részvétel történelmi mélységbe zuhan (50 %).

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 09:00:00

@snq:

Miért, mi a párt hivatalos álláspontja?

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.15. 09:01:06

@theofil: Szerintem ha strukturálisan nem omlik össze az MSZP, akkor a szavazótábora nem tud ennyire összeesni hirtelen. Nekik van egy becsontosodott szavazótáboruk is, akiket tényleg nagyon nehéz elveszíteni. Szerintem inkább 15-20% lesz az. A Fidesz meg inkább 60%, sőt. Az LMP talán épphogy bejut, az MDF pedig csak ha nagyon gyorsan összekapja magát, és lezárja ezt az SZDSZ-es káoszt.

tlac 2010.02.15. 09:02:49

Az MSzP akarva-akaratlanul még jobban felhozhatja a Jobbikot. A fősodratú médiában meg a közszolgálati annyit foglalkozik a Jobbikkal amennyit kell, vagy még annyit se, de a TV2 kivételesen nagyon nyomja őket. Ezt Gábor mivel magyarázod? Miért a TV2 pont??

theofil 2010.02.15. 09:03:47

@snq:

Ez a tiszta és romlatlan törzskönség
dalárdája áldal előadott oratórium szövege
- egy-egy jobbikos gyűlést követően, üvöltve, végig Budapeset utcáin.

snq 2010.02.15. 09:03:53

@El Topo (Sgt. Elias): nem kompetenciám a hivatalos álláspont ismertetése, bármi is legyen a kérdés

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 09:03:58

"de csak akkor, ha a részvétel történelmi mélységbe zuhan (50 %)"

Szerintem nem csak akkor, szerintem a jobbik területiről nagyon sokat fog kapni, többet mint az MSZP egy normál részvételnél is. És Szabolcs és Baz nagyon nagy meglepetést fog hozni.

theofil 2010.02.15. 09:05:12

@simonmondja.: ű

A sunyi fideszesek egy fokkal jobbak a jobbiknál....ők még talán szégyellik...a jobbikosok már nem.

radala 2010.02.15. 09:05:25

@radala: Ja még annyi, szerintem Ausztriában is vér ciki az FPÖ-re szavazni. Nyilván én nem az átlag osztrákot ismerem, persze nem is az átlag magyart. Mindenesetre annak ellenére, hogy az FPÖ ciki ráadásul van sok ex-jugoszláv (főleg szerb szavazójuk), akik aztán tényleg "jobban tennék!", ha eltitkolnák kire szavaznak. Nos ellenére szerintem az FPÖ-t sem mérik alul.
Nem tudom mi a helyzet a Lega Nord-dal, vagy a Vlaams Blok-kal , vagy hogyan hívják őket most.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 09:06:19

@snq:

Jó. Akkor maradjunk annyiban, hogy a Jobbik félhivatalos álláspontja a kéjes zsiráfozás, kajmámozás, jordán-pozitívozás. Bőven elég, ha félhivatalos.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 09:07:10

@theofil: Már pár napja jeleztem ezt, beszélve képviselökkel vidékről de persze rááám soha senki nem hallgat:-)))
Ez tökéletesen alátámasztja a Jobbik előretörését. 3 párti parlamaent lesz, és lesz egy Szocdem Fidesz:-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.15. 09:08:03

@theofil:
A sunyi fideszesek mást is csinálnak, amit szégyellnek.
Ez ássa alá a bizalmat.

török gábor 2010.02.15. 09:08:29

@radala:

amúgy szerintem rejtőzködő mszp-s szavazók is vannak (bizonytalannak mondja magát a kutatóknak, de azért elmegy majd), a kérdés csak a mennyiség.

vannak mindenféle információk, utalások, de ezekről a dolgokról senki nem szeret beszélni. s ne felejtsük el legalább magunknak feltenni azt a kérdést sem, hogy a nyilvánosságra került kutatásokat vajon ki finanszírozhatta - s van-e olyan része, amit csak a megrendelő akar látni.

@tlac:

talán mert úgy döntöttek, hogy így küzdenek a szélsőjobb ellen, más kérdés, hogy a cél és a hatás eltérhet egymástól.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 09:09:30

Gábor még egy kérdés! Mi van ha OV azt tudja, hogy 3 párti lesz a parlament és Jobbik a második erő, elképzelhető ennek tükrében is egy OV Mesterházy- vita???

Abel129 2010.02.15. 09:09:56

@Androidus: Ha összeadod az általad vizionált számokat, akkor a Jobbiknak kevesebb mint 10% marad(na), ami jelen "állás" szerint valószínűtlen.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 09:11:13

@török gábor: szerintem max félmillió rejtőzködő szoci van ezt könnyű kiszámolni.

török gábor 2010.02.15. 09:11:57

@Zengőtorkú Nyivákoló:

próbáltam valami okos választ írni, de csak ennyi sikerült: nem tudom. tényleg fogalmam sincs, mert a hatás kiszámíthatatlan lenne.

radala 2010.02.15. 09:12:43

@Zengőtorkú Nyivákoló: Ok, te hiszel a rejtőzködő Jobbik szavazókban. Én is elhinném, hogy a Jobbik nagyon erős, de nem hihetek a szavazóik rejtőzködésében, mert szerintem semmi nem indokolja.
Azaz szerintem (mivel a kvk-kat elfogadom) csak akkor lehet nagyobb a jobbik az mszp-nél, ha az mszp kisebb, mint mérik a Fidesz meg lustább. Azaz szerintem az mérhető, hogy a jobbiknak van 8000000*0,52*0,14 582 ezer szavazója. Az változhat, hogy ez mennyit ér. De ez nem azért lesz, mert neki több van, hanem, mert az mszpnek Fidesznek van kevesebb valóban elmenő.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 09:19:11

@török gábor: Ismerem az érzést:)

radala: "Az változhat, hogy ez mennyit ér. De ez nem azért lesz, mert neki több van, hanem, mert az mszpnek Fidesznek van kevesebb valóban elmenő." ugyanazt mondjuk, az Mszp területin bukni fog, nagyon sok helyen lesz harmadik, főleg a nagy mandátumokat hozó megyékben.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.15. 09:20:46

@Abel129: van ott egy tól-ig is :) A másik szélső értéke azoknak, amiket leírtam, 25% Jobbikot eredményez, ami átlag 15%, ami pont megfelel annak, amit saccolok nekik.

radala 2010.02.15. 09:22:30

@török gábor: nyilván van rejtőzködő szocialista szavazó. Ez mindig is volt, de szerintem, egyrészt nem kell a rejtőzködést túldimenzionálni. Ez valóban elég volt 2002-ben ahhoz, hogy a kvk-k teljesen leszerepeljenek, de kit fog érdekelni, ha a fidesz nem 61, hanem 58 a jobbik nem 14 hanem 18 stb. Ez mostanában még majdnem a 2/3 szempontjából is mindegy. Én a szocik 20 % fölötti eredményeit, amit mindenki mér irreálisan magasnak érzem, nem csak a teljesítményük miatt.
Az emberek sokféléket hazudnak a kérdezőbiztosoknak. Ismereteim szerint a legnagyobbakat, abban, hogy azt hazudják, hogy elmennek szavazni (mert nem szavazni is ciki, nem csak fasisztának lenni), de utána fontosabb a TV nézés.
Szerintem ez hatványozottan igaz a nem motivált egyébként sem a társadalom krémjét alkotó szoci szavazókra.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.02.15. 09:22:44

Az én szavazatomat elvesztette a Fidesz azzal, hogy újabban már szinte csak a nyugdíjasokat szólítja meg (ahogy az MSZP is), pedig nem is a nyugdíjasok, hanem a családosok, nagycsaládosok vannak igazán nehéz helyzetben.

Zahal 2010.02.15. 09:23:47

a jobbikosok ellepik az internetes fórumokat, ott vívnak fotelharcot. általános véleményük a holokauszt-tagadás, vígan zsidóznak, de nem ritka közöttük a hungarista mozgalmakban való résztvevő, illetve a "holokauszt nem volt, hanem lesz!" szlogen mellett felsorakozó. akit ez nem érdekel, és van hozzá gyomra, annak úgy kell.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 09:23:54

@radala: És ha esni fog a hó pfff annyi a részvételnek:-)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 09:25:34

@GGerg: A fidesz mindenkinek beszél és senkinek és ebben profi OV.

radala 2010.02.15. 09:25:57

@török gábor: Szerintem MA/OV vita tudva, hogy a jobbik rettenetesen erősödik, teljesen kizárt. Hacsak nem akarja OV Vonát belügyminiszternek:-)
Az egyetlen politikailag mérlegelhető vita egy 5 szereplős lenne, ezzel MA-t le lehetne nyomni mdf-et LMP-t meg fölhozni, de ilyen sem lesz.

theofil 2010.02.15. 09:28:08

@Androidus:

Én eléggé meg voltam csontosodva
(MSZP szavazóként), de nekem már sikerült összeesnem.

Mások nevében persze nem beszélhetek.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.02.15. 09:28:40

Én főleg a kettes pont miatt várok meglepetést.

theofil 2010.02.15. 09:29:36

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Szerintem is hasonlóképpen alakulnak majd az arányok.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 09:29:41

Hasonló a helyzet az MDF-nél is: a hét közepén például maga Herényi Károly járta órákon át az egyik választókörzetet, de egyetlen ajánlást sem kapott.

Somogyi arcát megnzézném:-)?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 09:31:36

Gábor elgondolkozhatna egy online elemző műsor létrehozásán. :-)))

theofil 2010.02.15. 09:32:15

@simonmondja.:

A fideszesek bizalmát a Fideszben semmi sem ássa alá - az égadta világon semmi - a maradék meg amúgy sem bízik bennük.

Mi, maradékok baromi kevesen vagyunk.

Persze a jobbikosok sem bíznak a Fideszben, de az ő bizalmatlanságuk nem az én bizalmatlanságom.

GrofZero 2010.02.15. 09:33:23

Akkor én is tippelek:
Fidesz-KDNP: 63%
MSZP: 21%
Jobbik: 9%
MDF:3%
LMP: 2%
Összes egyéb: 2%
ja, és SZDSZ: 0%

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 09:34:48

@Zahal:

És bárki-bármi rosszat szól a bálványaikra, az szerintük plusz tíz százalékot hoz a jobbiknak.:) Ahányszor én ezt leírva láttam, a jobbiknak már ötezer százalékon kéne lennie.:D

theofil 2010.02.15. 09:35:39

@Zahal:

Na végre valaki aki hozzám hasonlóan nem pártnak hanem szalonképtelen, elfogadhatlan, iszonytató csürhének látja a Jobbikot.

CSENDES 2010.02.15. 09:39:58

@simonmondja.: Ó hát mégsem csak a rendőrök voltak brutálisak??

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 09:41:06

@theofil:

Ezt mondom én is, már mióta.

Plumper 2010.02.15. 09:41:17

@theofil: + még: a szombati antifasiszta tüntetés megintcsak mszp-s szavazatszerző, helyi (újlipócia) ismerkedős esemény volt.:-(
a jobbikos csürhe sokféle (a régi miépesektől kezdve a kopasz, warrior-pólós suhancokig), de van egy általános ideológiájuk.

@El Topo (Sgt. Elias): aki ellenük van, az szerintük nem magyar. szóval nekik mindent lehet (uszítani, belvárost szétverni stb.), mert magyarok, a felháborodásuk okán.

DW73 2010.02.15. 09:41:30

Én vettem a fáradtságot és elolvastam a 88 oldalas jobbik programot. Először csak felsírtam, a végén már csak nevettem. Remélem azok, akik jobbikoznak el is olvasták, hogy mire akarnak szavazni...

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 09:41:44

@Zahal:
A hungarista mozgalmak nyíltan a szavazás ellen foglaltak állást, mivel elvetik a parlamenti demokráciát. A tököm tele van azzal, hogy minden blogon hazudozol össze-vissza miközben simán utánanézhetnél, hogy baromságokat beszélsz. Az meg, hogy van egy elmebeteg szavazórétege a Jobbiknak, alig hiszem, hogy releváns kérdés, lévén ez minden pártban így van.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.15. 09:42:25

Azért azt emberek vegyétek figyelembe, hogy lesz egy második kör is és vajon ott ki-kinek lép majd vissza?:)

snq 2010.02.15. 09:42:32

@theofil:
>> szalonképtelen

ennek a szalonnak, amire méltónak kellene lenni, már rég lelepleződött a képmutató mivolta

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.02.15. 09:43:50

Személyes tapasztalatom nekem is az, mint sok más embernek: a kiábrándult szocialisták búvóhelyévé alakult a Jobbik. Jelenlegi szavazótáborának csak egy kis része nemzeti radikális, ha rájuk építenének Vonáék, akkor a küszöbérték környékén egyensúlyoznának. Kőszoci lelkületű szavazók agitálnak a Jobbik mellett, és szavaznak is majd rá. Akik magasról tesznek a magyar megoldásokra, meg a nemzeti önbecsülésre, fogalmuk sincs a történelmünkről. Nincs ennyi nemzeti radikális Magyarországon. Ha lenne, akkor 2004 decemberében simán győzött volna a kettős állampolgárság intézménye. Ott derült ki, hogy Magyarország, beteg, hiszen ilyen szégyen sehol máshol nem fordulhatott volna elő. Egyik országban sem. Persze a Fidesz sem lehet büszke a 2004-es mozgósítására, bár talán arra gondolt, hogy egy ilyen kérdésre csak egy jó válasz lehet. Naívak voltak. A Jobbik nagyon jól fog szerepelni 2010-ben. Csak nincs mögötte olyan előremutató egységes világnézet, amely hosszútávon sikeressé tehetné. Ha az ország nagy gondjait (cigánybűnözés, munkanélküliség) megoldja az új kormány, akkor a Jobbik alól kihúzzák a talajt. A volt szoci szavazók pedig onnantól kezdve talán senkire sem fognak voksolni. Mert ők egy dologhoz ragaszkodnak: "az Orbánra soha".

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 09:44:19

@Muad\\\'Dib:

És a hungarista mozgalmak természetesen élesen elválasztandók a Novák féle, jobbikos-main stream, de azért félhivatalos szócső ténykedésétől, mi?

buddha 2010.02.15. 09:45:59

a legnagyobb baj az,hogy a jobboldal/Zsidesz,Jobbik/kizárólag az érzelmekre alapoznak,mellőzik nagyon sok esetben a racionalizmust.én nagy meglepetésre számítok a szélsőjobbtól.ami azt is jelentheti,hogy...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.15. 09:46:15

@CSENDES:
Dehogynem.
Az őszödi hazugságon felháborodott rendőrök összegyűltek a fővárosban, hogy az ártatlan járókelőket jól megverjék.
Még szerencse, hogy ott voltak a fideszesek, hogy jól leleplezzék őket.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.02.15. 09:47:31

Lehet, hogy sok a jobbikos, de ahogy Tölgyessy is mondja, csak a listás eredményben bízhatnak. Márpedig ha bejut az mdf és az lmp, kevés kiosztható mandátum maradhat nekik.

www.mr1-kossuth.hu/hirek/tolgyessy-a-cedulagyujtes-nem-mas-mint-nyilt-szavazas.html

A fidesz azért (is) tűzhetett ki kétmilliós ajánlószelvény begyűjtését, hogy ne tudjanak ebben versengeni a jobbikosok.

Zahal 2010.02.15. 09:48:03

@Muad\\\'Dib: ember! ismerem őket, mint a rossz pénzt. a jobbiktól egyenes az út az illegális magyar gárdáig, kicsit tovább a hungaristákig. ezt legfeljebb azért tagadod, mert egy követ fújsz velük. a jobbikban semmi európai, semmi demokratikus nincs. ne is próbáld te sem az egyébként jogos felháborodást az utóbbi 8 év szoclib kormányzás miatt egy új-hungarista, karrierista, életveszélyes, és Magyarországra végzetes politikai alakulat ideológiájával legitimálni.

galicius 2010.02.15. 09:48:45

Egy biztos.A most még hatalmon lévők,de a médiumok is olyan hallgatásba burkolódznak Jobbik ügyben,hogy az már nagyon gyanús.A gyanú pedig az,hogy nagyon nem szeretnék,ha a hatalom legkisebb csiráját is megszereznék.Félnek a felelősségre vonástő.Pedig hatalomra fognak kerülni.Ha valaki elolvasta a programját,akkor rájöhet,hogy nem is lehetetlen annak megvalósulása.Ráadásul közérthetően,már-már kisiskolás szinten van megírva.Profi munka,kétségtelen.Én ott voltam a kampánynyitójukon és meg kell mondanom,valami nagyon kellemes feelinggel mentem haza.Sajnos megpróbálják félremagyarázni gondolataikat.A velü(n)k szembeni hallgatás pedig nagyon meg fogja bosszulni magát.Sokat járok vidékre,szoktam beszélgetni az emberekkel.Tegnap pl.azt a választ kaptam arra kérdésre,hogy a vidéki ember kire fog szavazni,egyértelműen a Fideszt és a Jobbikot mondták.

2010.02.15. 09:48:52

Gábor! Hogy a jobbik milyen erdményt ér el, ebbe a találgatásba nem mennék bele. Lehet hogy Budapesten nem jelentös erö, ám vidéken--ott ahol a Gárda megjelent , segitett, vagy a kisebbségi " megélhetési bünözés " napi probléma--ott erös bázist képvisel. Ahol napi gondokkal, a munkanélküliséggel, a közbiztonság nem létével kell foglalkozni, ott a szavazókat nem az érdekli, hogy ki mit mond, hanem ki mit tesz, tett. Az elmult 20 évben a vidék állapota kritikusnak nevezhetö--elköltözött fiatalok, tömeges munkanélküliség, romló közbiztonság, ellehetetlenülö megélhetés, nagyfoku szegénység, fejlesztések elmaradása, stb, stb--ez mind a jobbik malmára hajtja a vizet. Emellett a BKV, a MÁV, a Metro épités, a politikusok, pártok, pénzügyi manöverei( finom voltam!) mind mind a jobbiknak hozhat szavazatot. De ne feledkezzünk meg a fiatalokról sem, akik a 80 évek elején-közepén születtek. Ök azok akik --miként nagyon sokan mások is--dühösen és büntetésül szavazhatnak a jobbikra. Ennek okát, ugye nem kell magyarázni. Ha okosak, és nem követnek el orbitális baromságokat--parlamenti párt lehetnek. Nem is a legkisebbek!

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 09:49:10

@El Topo (Sgt. Elias):
Ha valóban ismernéd a magyar hungarista mozgalmakat (értsd:legalább olvasnál róluk), akkor tudnád, hogy komoly nézeteltéréseik vannak a Jobbik féle vonallal (nekik pl. a Jobbik túl soviniszta, a hungaristák vidáman vonulgatnak a szlovák neonácikkal is). Természetesen naivság lenne azt várni, hogy a választás előtt a Jobbik mondjuk, nekimegy a kurucnak . De voltak rá jelek, hogy ez be fog következni előbb-utóbb.

theofil 2010.02.15. 09:49:41

@El Topo (Sgt. Elias):

Akkor már hárman vagyunk.

Nem gondoltam, hogy ennyire tömegesen leszünk....

CSENDES 2010.02.15. 09:49:47

@radala: Egyetértek, hiszen a Jobbik egyáltalán nem a rejtőzködő típusú szavazói bázist keresi (akik félnének megmondani..). A kopogtatócédula gyűjtés kapcsán becsöntgettek az édesanyámékhoz. Apám nyitott ajtót.
Mondták, hogy miért jöttek. Anyám elmesélése szerint az ereiben megfagyott a vér az Apám szavaitól, aki csak azt mondta, hogy nem ad semmit. Elkullogtak.
Nem ez az Ő terepük.

buddha 2010.02.15. 09:50:21

@Zahal: ne csúsztassunk,azért a vikinek nagy szerep jutott az életre hívásában a jobbiknak

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.02.15. 09:50:43

@Muad\\\'Dib: ennek ellenere az ors vezer teri jobbikosokkal mindig van egy-ket hungarista legenyke, akik karlenditessel udvozlik a metro felol erkezoket...

theofil 2010.02.15. 09:50:55

@Plumper:

A Haza nem lehet ellenzékben....nem ismerős ez valahonnan?

Zahal 2010.02.15. 09:51:17

@Muad\\\'Dib: könnybe lábadt a szemem..a hungaristák (ne tévesszen meg senkit az elnevezés, ők nem jól akarják a dolgokat Magyarországért) Szálasi-követők, és gyűlölnek mindenkit, aki szerintük nem magyar. A szlovák "testvéreikkel" legfeljebb közös zsidózásban, cigányverésben fognak össze, de milyen vicces, hogy Nagy-Mo--ot akarnak, a szlovák "testvéreik" pedig Nagy-Szlovákiát!:-D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 09:52:11

@theofil:

Még örülj, hogy nem vagy egyedül!

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 09:53:05

@Zahal:
Az érvelésed legalább annyira fals, mint amikor valaki a kommunizmus újjáéledését látja, egy szocdem pártban.
De a fanatizmus ellen nincs mit tenni. És te élen jársz benne.

theofil 2010.02.15. 09:53:36

@DW73:

Minden tiszteletem a Tiéd...
Majd alkalomadtán ha idéznél néhány gyöngyszemet belőle....!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 09:54:05

@Muad\\\'Dib:

Jajaja! Én is ismerem a faszomöccse konnacionalista pofájukat!

2010.02.15. 09:54:11

Vicces, amikor a szélsőséges ballibek szélsőségeseznek és emellett még szalonképesnek is képzelik magukat :)

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 09:55:22

@Zahal:
És még a történelmet sem ismered. Javaslom, nézegesd meg, mely szervezetekkel volt Szálasi puszipajtás, és milyen államalakulatot képzelt el a Kárpátokban. Szó nem volt Nagy-Magyarországról. Szerintem nem is volt értelmes gondolat, amit akart.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 09:55:38

@Zahal:

Óriási! Világ nacionalistái egyesüljetek!

jjulie 2010.02.15. 09:55:39

a jobbiik jelenség nagyjából arról szól hogy a ma döntően a multik és az állami tulajdonú cégek a nyereséget képző cégek, ráadásul úgy hogy a bevételeik egy része vissza nem téritendő államtól kapott, adóbevételből származó pénz.

míg korábban sok egyéb kis cég tudott a szabadpiacról jövedelemhez jut, legálisan, szürkén, vagy feketén, és ma ez a szegmens is látja nagyon veszélyeztetve a jelenét és a jövőjét, nekik nagy visszalépés a jelen

vagyis jó banknak, postának, mávnak, bkvnak, tesconak, audinak, gyógyszergyárnak, molnak lenni, és rossz autókereskedőnek, építőipari kivitelezőnek, kis élelmiszerboltosnak, autószerelőnek, taxisnak, kocsmárosnak, marketing cégnek stb lenni és még seftes pénzváltónak sem könnyű, leértékelődtek az ingatlanok, telephelyek, üzletek

beszűkültek a lehetőségek, lehet elmenni ügyfélszolgálatosnak a vodafonhoz havi nettó 110 000-ért, vagy jutalékért telemarketingelni, biztosítást árulni vagy ingatlant közvetíteni

tökeereje, know how-ja, érdekérvényesítő ereje kicsi annak a nem kis rétegnek, amely nemrég még biztos talajt érzett a lába alatt: ment a kocsmája, volt vendég a panziójában, vették a külföldiek a lakásokat és volt hatalmas ingatlanközvetítői jutalék, vették fel az emberek a kölcsönt ott is ömlött ajutalék, nöttek az autóeladások, vlt feketén szürkén szakipari munka, és dőlt a megrendelés a marketing és reklám és arculat trevező szolgáltatőkhoz

oda a versenyelőny

csak politikai eszközökkel lehet operálni és tömegek akarnak csak politikai segítséggel biztosítható előnyt maguknak, és nem 3% nyugdíjemelés eredményező formában

CSENDES 2010.02.15. 09:58:07

@DW73: Nekem már cca. az első oldal kiverte a biztosítékot. Az államfőjelölt és a kormányfő. A kormányfő mégcsak hagyján. De az Államfőt tudomásom szerint még a parlament választja. Vagy nem???

Zahal 2010.02.15. 09:58:17

@Muad\\\'Dib: hiába próbálod ilyenekkel legitimálni a nyilasokat, sosem fog menni, mert vannak még demokraták Magyarországon. egyszer már tudjuk, hova vezetett bármiféle hungarizmus (akár állami - Szálasi, akár kisnyilas, Dunába-lövések és a többi szintjén), ezért nem lesz soha többé. Szálasi legitimáltatni akarta magát minden felé. Nade nézzük csak a mai követőit, mit vallanak..

punpa 2010.02.15. 09:58:30

Amikor tippeltek, tegyétek hozzá, hogy a listás szavazatokra, vagy pedig a parlament összetételére voksoltok, mert nagyon nem mindegy.

Listás tippem:

Fidesz: 48
MSZP: 21
Jobbik: 19,85
MDF: 5,15
LMP: 3
Egyéb: 3

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 09:59:22

@az igazi Sipi:
Ebben az esetben megtehetnéd, hogy lefotózod őket és publikálod valahol. Biztos lehetsz benne, hogy következménye lesz a dolognak. Lehet kényelmes azt hinni, hogy a Jobbik hülyék gyülekezete, de a választások előtt ilyen produkciót nem tűrne el, ha kibukna a dolog. Mellesleg én gyakran járok arra és ilyet, még nem láttam.

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 10:01:22

@Zahal:
Ki akarja legitimálni őket? Te életedben őszinte még nem voltál? Az egész abból indult ki, hogy szerinted a Jobbik nyilas párt. Ebből jött, hogy homlokegyenesen mást gondolnak több dologról is.

theofil 2010.02.15. 10:02:33

@snq:

Ez a szalon van...olyan amilyen...ez a létező szalon, ez a mostani közhangulat és közérzet.

Mit lehet tenni?
Az ember óbégat és nyivákol, hivatkozik és jajgat....

Mi mást tehetnék/tehetnénk?

A tragédia, hogy nincs alternatíva, nem lehet egyetlen pártot sem a nagyérdemű figyelmébe ajánlani.
(Jó, én a Szepessy-féle pártra fogok szavazni ha lesz itt Pest-megyében listájuk. De hol van ez a párt?! Sehol.
Hiányzik az a félmilliárdnyi kezdőtőke amely nélkül pártkezdemény nem rúg labdába.)

CSENDES 2010.02.15. 10:03:00

@jános515: Messze nem arról van szó, hogy a Gárda hogyan jelent meg, s szabadította fel a kis falvakat a"cigány bűnözés" alól.
A kistérségek önkormányzatába már be vannak épülve (tehát vélhetően erősen jobbra tolódó volt fideszesek), és már mostanában is hallatják a hangjukat önkormányzati testületi üléseken. Legalábbis nálunk ez így meg, holott az előző önkormányzati választásokon még sehol sem voltak. Miről beszélünk?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 10:03:21

@Muad\\\'Dib:

Választások után már inkább, mi?

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.02.15. 10:03:51

@CSENDES: A kopogtatózás sikerességéből nem lehet releváns következtetéseket levonni, mivel nagyon sok ember annak adja oda az ajánlószelvényét aki először megy hozzá elkérni. Tudom, mert ezt tapasztaltam.

Amint bejut a Jobbik a parlamentbe és megszűnik a médiában a folyamatos mocskolásuk, rögtön nem fog megfagyni az emberek ereiben a vér egy jobbikos aktivista láttán. Egyáltalán minek kell félni egy aktivistától?

thnita 2010.02.15. 10:04:29

Engem annyira nem lep meg, hogy itt és most ezt a szavazást a jobbik vezeti, pont amiatt nem mert jelenleg (szerintem legalábbis) az ő szavazótáboruk a legaktívabb. Persze az tényleg egy érdekes kérdés, hogy vajon mekkora is az a szavazótábor, de ez majd kiderül.:-)

OV egyértelmű elhatárolódása a jobbiktól időszerű volt, legalább annyi szavazót hozhat mint amennyit vihet, de legalább az álláspontja egyértelmű velük szemben. Ez ugyanis eddig nem volt jellemző.

Zahal 2010.02.15. 10:04:45

@Muad\\\'Dib: tisztázzunk valamit. a Jobbik nem nyilas ideológiával indul, mert úgy 1. nem tudna sokakat megnyerni, 2. el sem jutna semeddig, mert az EU tiltja az ilyeneket.
Aztán ezek után kérdezd meg a jobbik fotelharcosait, akik teleszennyezik a netes fórumokat, miben nem értenek egyet a nyilasokkal, a nyilas ideológiával. Ha tudják is, mi az, nemigen fognak elhatárolódni, amelyik meg nem tudja, annak a nézetei sokban hasonlítanak a nyilasokéra.

punpa 2010.02.15. 10:05:13

Török Gábor! Új szavazást kérek:

Őn szerint milyen párt a Jobbik?

Nyilas
Mérleg
Vízöntő

Zahal 2010.02.15. 10:05:31

@theofil: Kossuth-párt kellene! :-)

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.02.15. 10:06:28

@Zahal: Ha Kommunista Munkáspárt létezhet a mai, állítólag demokratikus Magyarországon, akkor szavad sem lehetne, ha valóban létezne ma nyilas párt.

A kommunisták cirka 100× annyi halálos áldozatot követeltek mint a nyilasok...

2010.02.15. 10:06:36

@jjulie: meg arról is szól, hogy sokaknak elege lett a kisszámú, de annál nagyobb pofájú baloldali (ún. "mértékadók") ugatásából, nemzetgyalázásából, a nemzeti jelképek kigúnyolásából, a vidéki cigányterror elbagatellizálásából, a nem létező fasizmus elleni küzdelmükből és a folyamatos, évek óta tartó tömény hazudozásukból. Csak még néhány plusz ok, hogy Jobbik miért sikeresebb a magát szánalmas módon "demokratikusnak" és "européernek" tartó baloldali pöcegödörnél.

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 10:06:37

@El Topo (Sgt. Elias):
Szerény véleményem szerint a választások után nagyon sok túlzottan szélsőséges egyén óriásit fog csalódni a Jobbikban. És ez nagyon helyes. Viszont most nem fognak, mint írtam nekimenni ezen egyéneknek. Azonban az is biztos, hogy pontos viselkedési normáknak kell(ene) megfelelni mindig, ha valahol megjelennek és ezért simán kirúgnak bárkit, ha képtelen teljesíteni.

mélyborsod 2010.02.15. 10:06:55

Borsod megye a kommunizmusnak köszönheti a virágkorát és a kommunizmusnak köszönheti a mostani legmélyebb szegénységét és kiszolgáltatottságát is. Itt nem kérdés, hogy tarolni fog a jobbik. Immár húsz éve nem kínált egyik kormány sem megoldást, sőt az egész problémával szemben teljesen immunisnak tűntek, így lettek az emberek egyszerre fásultak és aggresszívek, az uralkodó pártok számára nincs többé hitel - igaz, hogy a Jobbik is csak egyszer rúghat majd labdába, de akkor nagyot. Az LMP itt teljesen ismeretlen, az mdf gyakorlatilag ismeretlen, az szdsz is csak valami budapesti izé. Az mszmp egy műfogsorragasztós, kazincbarcikai nyugdíjas klub, ahol a legnagyobb téma egymás orvosi leletei. Itt alig téma a zsidózás, az legfeljebb pesten vagy abban a környezetben izgalmas, a faluban utoljára 44-ben láttak zsidót és az sem zavart senkit. A többi zsidózás csak ideológiai visszhang, minden valós aggresszió és tartalom nélkül.
Ellenben valós és napi baj a roma kérdés. Amelyik párt ezt bagatelizálja az itt maga alatt vágja a fát. Az egyetlen, aki hozzányúlt a témához, az nyerni fog. Más kérdés a téma megközelítésének módja, de itt a köz megszólítása a tét. Ilyen értelemben simán párhuzam húzható a jobbik cigányozása és az mszp fasisztázása közt. Mindkettő túlzó, leegszerűsítő, alpári és méltatlan - de a saját rajongótáborban hatásos.

theofil 2010.02.15. 10:07:04

@CSENDES:

Ugyan már...!

Minden hatalmat a szovjeteknek!

snq 2010.02.15. 10:07:06

@Zahal:
>> sosem fog menni, mert vannak még demokraták Magyarországon

ezek a - hozzánk, alja söpredékhez képest - kiváló jellemek mely politikai formációért lelkesednek?

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 10:08:33

@Zahal:
1 ) Említettem már, hogy hülyék mindenhol vannak?
2 ) A múltkori maszop ajánlás után (kommenteljetek a Jobbikosok nevében), az is kérdéses ezeknek hány %-a Jobbikos.

bee-lah 2010.02.15. 10:09:05

Nos, én megálmodtam a választás végeredményét (konkrétan számoltam álmomban)...
csak már régebben, amikor még az mdf-szdsz együtt indulni látszottak :)

fidesz: 61%
jobbik:13%
mdf-szdsz: 5,001%
lmp:4,999%

az mszp-re nem emlékszem, a 31 rémlik (ez a jobbik felcserélve), de ezzel 116% jönne ki - többi eredményből a 15% következik...
a 2 kispárt között pedig kevesebb mint 1000 szavazat döntött (asszem 988db)...

szerintem ez is van olyan hiteles, mint bármelyik közvéleménykutató előrejelzése... :)

B1

kamasuka 2010.02.15. 10:09:10

@dino vercotti:
Ha a Jobbik nem lenne - félig nyíltan - Orbán ellenes, nem lenne enni ex-szoci híve. Ez ugyanis nem más, mint azok, akik "eddig" az MSZPre szavaztak, de vagy szégyellik, vagy bánják, és már nem szavaznának rá, azoknak megoldás az Jobbik. Tk. kb. azt akarja, azt képviseli, ami számukra is kedves (nincs munkám, sok a cigánybűnöző, de kell megoldás erre és arra is), meg amit az MSZPben láttak még 4 éve, de már "kínos" lenne rájuk szavazni, mert nincs munkám és sok a cigánybűnöző, stb..

Ha nem lenne - félig nyíltan - Orbán ellenes a Jobbik, akkor a szavazóik jó része máshová szórná a voksot, vagy nem menne el.

A "Gyurcsány igazságbeszéd" (hehe) óta, az önkormányzati választások szopása után egyszerűen nyíltan-nem nyíltan arra mentek el az évek az MSZPnél, hogy:
1. szétlopják amit csak lehet (de túl mohón és gyorsan csinálták, amivel nagyobb lebukási kockázatot teremtettek, ls. BKV, önkormányzatok)
2. ha már szemmel láthatólag nem tudják megmenteni az MSZPt, akkor kell valami más, ami iszonyat nagy munkával
A. blokkolhatja a Fidesz 2/3-át
B. amivel elő lehet hozni, hogy a Fidesz "szélsőséges" párt.
Na ezért került előtérbe a Jobbik, amihez ha nincs is köze az MSZPnek, de neki jó. Ha valakit IGAZÁN szélsőségesnek tekintenek, akkor azt:
A. nem engedik az országos média közelébe, nem számolnak be szerepléseikről, esetleg mindenhol (TV2, RTLK, M1, M2, DUNA) persona non grata-nak tekintik őket
B. nem hagyják, hogy egy EPn mandátum közelbe kerüljön

De mivel nekik is ez a "kisebbik rossz", mert akár Orbán ebbe bele is bukhat, így engedik szerepelni, sőt van miért anifázáni, Hollán Ernőzni, belehazudni a jónép szemébe.

Tény az is, hogy a Jobbiknak már egyedüli parlamenti pártként kéne szerepelnie, ha minden egyes baromság +5%ot hozna nekik ...

Tény az is, hogy arányaiban az MDF sincs lemaradva a Fidesztől ezen a listán, ami ugye ... :D

Valaki írta, hogy a Fidesz nem a családosokat, hanem a nyugdíjasokat szóllít(gat)ja meg. Nos, ez - ls. Orbán családi adózásos programját - nem teljesen igaz, de ugye ahonnan még el lehet szippantani, oda nem baltaarc kell, hanem vicsorgó vigyor. Ez van. Ha a Jobbikból 1x kormánypárt lenne, nekik is nyuggerezniük kéne, de most, hogy a főcél a parlament, addig ehhez nem feltétlenül kell ez, és még elég lehet más téma feszegetése.

De egy dolgot azért ne felejtsünk el:
a Jobbik nagy tétért csak az EPn mértettette meg magát, de ha ennyire mf minden Fideszes, akkor Pécsett is indíthattak volna jelöltet, és nem csak a pics-pucs időköziken.

Azon kívül meg azért a Fidesz - bár ezt sokan elfelejtik - szépen behúzott egy önkormányzati választást 2006 májusa után (tiszta narancs lett az ország), viszonylag magas részvétellel, és azóta eltelt még 4 szoci év, megszorításokkal, holokamuval, cigánybűnözéssel, és a fél önkormányzati MSZP lebukásával, szóval azért ezek a magas Fidesz százalék számok már nem felétlenül az esti mese kategóriába tartoznak. A Jobbik egyelőre még csak az EP választás alacsony részvételéből adódó százalékokkal számol, de 2002ben még Csurkáék is kormányközelinek tűntek, aztán ugye be sem kerültek.
Ennek ellenére lehet akár hasonló arány is, mint az EPn, de az is lehet, hogy ha sokan mennek el (ami ugye nem érdeke az MSZPnek, tehát nem fognak sokan elmenni), akkor akár még sok százalékot is rabolhatnak, de hogy a kormányzásra esélyük lenne, az azért túlzás.

ogremano 2010.02.15. 10:09:38

belső eredmények szerint (amire te is utalsz Gábor a bejegyzés végén) kelet-magyarországon több helyütt már veri a jobbik a fideszt (mszp-ről nem is beszélve)

radala 2010.02.15. 10:10:34

@CSENDES: Szegény anyád. Nem kéne annyi ATV-t néznie. Ugyan mi félelmetes van egy kopogtatógyűjtőben, akárhonnan jön is?
Valóban kicsit gusztustalan dolog ez a kopogtatózás, de ez az erekben megfagyó vér igazán méltatlan dolog. Azt teljes mértékben elhiszem, hogy ilyen van, de majdnem biztos vagyok benne, hogy édesanyád feleméről nem a Jobbik tehet, hanem az antifasiszták. Félreértések elkerülése végett én nagyon riasztó dolognak tartom a Gárdát, a Jobbikot meg egy túl profi (ergo ellenszenves) pártnak tartom. De az ilyen vérfagyasztások őszintén elkeserítenek.

CSENDES 2010.02.15. 10:11:10

@Imre Laci: Tévedsz, Anyámnak nem azért fagyott meg a vér az ereiben, mert jóJobbikos aktivista jött kopogtatócéduáért... Apám hangja riasztotta meg Anyámat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 10:11:33

@Muad\\\'Dib:

Fognak bizony! Fognak csalódni, csak nem ebből az okból!

dr. Mutyilufi Dr. 2010.02.15. 10:12:01

A Jobbik szerintem kevésbé radikális párt mint amilyennek beállítják. Egyrészről a többi párt érdeke hogy a radikális kártyát kijátsza. Másrészről a Jobbik a szélsőjobbról indult, az áttörést ez a szavazótárbor hozta meg, ezért nyilatkozataikban gesztusokat kell tenni feléjük. Egyetértek Török Gáborral hogy nagyon tudatos párt, és azt teszik amit tenniük kell. A progjamjuk viszont sokkal elfogadhatóbb, visszafogottabb. Én hiszek benne hogy a bejutás után megpróbálnak elmozdulni mérsékeltebb irányba. Ha ez így lesz, és az idő igazolja majd hogy közelebb állnak a progmramjukban foglaltakhoz, mint a nyilatkozataikhoz akkor megérte rájuk szavazni. Ha nem így lesz akkor 4 év múlva lehet korrigálni.

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.02.15. 10:12:19

Remélem, hogy nem erős. Szégyen az országra nézve, hogy ilyen politikai erő létrejöhetett...

theofil 2010.02.15. 10:13:03

@Zahal:

A Fidesz minden létező történelmi nagyságra rátette a pracliját a kettős állampolgárság követelése kapcsán.

Itten lógott nekünk II. Rákóczi Ferenc és Pelczné Gál Ildikó egy plakáton üde szimbiózisban.

Szerénység elvtársak, szerénység!
Amit a legjobban szeretek magamban az a szerénység.

A történelmi nagyságok nevei le vannak járatva.

P.Z. 2010.02.15. 10:13:11

A Jobbik a parlamentbe jutás után 3 hónapon belül belső viták miatt szét fog esni.

jjulie 2010.02.15. 10:14:29

@imperial:

ez mind ok, de amíg ment a bolt, meg a seft, addíg erre nem figyelt senki

most meg a közvetlen kaja van bajban, különböző helyeken különböző okból, van ahol a cigányok lopják el, van ahol meg egy idegennek érzett, vagy valóban idegen, politikai segítséggel erőpozícióba jutott cég

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 10:14:39

@El Topo (Sgt. Elias):
Mert te annyira tudod, ugye?
Bírom, hogy itt mindenki akkora szakértője a Jobbiknak, főképp a libsi netkommandó tagjai.
És amikor egy normális ember leír valamit a Jobbikról, máris huzogatják elő, mint valami fétist, hogy a múltkor is mit olvastak valamelyik kommentben. Miközben ugye más esetekben komolytalannak ítélik az egész netes hozzászólósdit.

Zahal 2010.02.15. 10:15:37

@Imre Laci: persze, a földrengések és cunami pedig 1000-ed annyi idő alatt követelt annyi áldozatot, mint a k-eu-i komcsi rezsimek (ironizálok, mint te, a hülyeségeddel). mintha a több áldozat felmentené a másik rezsim bűneit. csak ne menjünk át holokauszt-relativizáló topikba, abból van elég,
OK?
@Muad\\\'Dib: nade ennyi hülyét?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 10:16:35

@Muad\\\'Dib:

Egyfelől anyád a libsi netkommandó, kedves pajtás.
Másfelől meg tudom.

theofil 2010.02.15. 10:17:53

Most mennem kell.
Mindenkinek mindenféle jót kívánok!

Theofil

kamasuka 2010.02.15. 10:18:18

@ogremano:
Ha jól emlékszem ez a több hely az kettő.

chelsea.hu 2010.02.15. 10:18:33

OV , a szavazatmegosztással kapcsolatos aggályai talán nem is alaptalanok . A Fidesz számára a legnagyobb dráma akkor következne be ,ha a Jobbik olyan választási eredményt érne el ,hogy a Fidesz nem tudna egyedül kormányt alakítani . Ez az opció még egyetlen elemzőnél sem merült fel.Kérdezném Török Gábort , hogy ennek a realitása bekövetkezhet 2010-ben , vagy talán 2014-ben?Török Gáborhoz talán még annyit : messze a legreálisabb elemzőnek tartom a jelenlegi magya palettán .

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.02.15. 10:18:57

A "szalon" önmagában a szalonképtelenség szinonímája Magyarországon 2010-ben.

Zahal: erősen érzelemtől fűtve beszélsz vagy sok kávét ittál. Ezen a blogon nem az álláspontok az érdekesek, hanem a párbeszéd. Ha ezt meg akarod ölni nem a Jobbikosnak ártassz hanem TG-nek.

Jobbikos rejtőzködő szavazók igenis vannak. Főleg a fővárosban. Sok.

Szerintem is nyilvánvaló, hogy OV megnevezte ellenfelét. És innentől kezdve nem kérdés, hogy nem az Mszp lesz a második párt hanem a Jobbik.
A kérdés inkább az, hogy maga a tény, hogy a Fidesz a Jobbikot tartja kihívójának, bekerülve a köztudatba, mennyire fogja újrarajzolni a szimpatizánsok körvonalát a Fidesz, Jobbik, Mszp táborban.
Ezen kérdésben igen érdekelne TG véleménye.

Zahal 2010.02.15. 10:19:22

@theofil: az a baj a mai jobboldal jelentős részével, hogy folyton az 1920-1945-as politikai hagyományokhoz nyúlnak vissza, pedig láthattuk, az hova vezetett.
Orbán egyszer elővette Tisza Istvánt. Érdekes volt, de legalább még az 1920-tól datált irredenta-horthyzmus előtti.

punpa 2010.02.15. 10:19:23

@P.Z.:

Elképzelhető, de sokkal nagyobb az esély, hogy mindez az összeverbuvált MDF-SZDSZ-nél, illetve leginkább a koncon marakodó MSZP-nél fog megtörténni.

c 2010.02.15. 10:20:08

Szerintem a 15-20% biztosnak vehető.
De ha megjelenik még 1-2 "Beperlik a MÁV-ot a holokausztért"-hoz hasonló cikk, akkor több lesz mint 20%.
Nem vagyok jobbik szimpatizáns, de benne van a levegőben a 2. hely.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.02.15. 10:20:12

az a benyomásom, hogy török gábor alulbecsüli a jobbik támogatóinak erejét, bár inkább azt remélem, hogy nyilvánosan nem oszthatja meg velünk a "gyenge jelekből" épülő aggodalmait.

a jobbik nem klasszikus értelemben vett politikai párt, nem célja az, hogy az ország irányítására valamilyen működőképes modellt adjon. ennyiben klasszikus radikális párt -- egy radikális párt azonban épp azért nem ad modellt, mert néhány sarkos elv mentén szövődik. a jobbiknak nincsenek ilyen sarkos elveik: támogatóikat teljesen haszonelvűen gyűjtik, regionálisan és helyi szinten felmérve az egzisztenciális félelmek legfőbb forrásait, majd nyíltan és durván nekimegy ezeknek a célpontoknak. borsodban a cigányok, a XII kerületben a zsidók az ellenség, stb.

kik a jobbik valódi támogatói? miből finanszírozzák a párt működését negyedik éve, és ki fizeti a költséges kampányt? hm.

theofil 2010.02.15. 10:20:31

@CSENDES:

A Jobbik demokrata mivoltára utaltam ezzel:

A minel: Vona,
a közt. elnök. Morvai,
a kormányzópárt Jobbik (esetleg koalában, legalábbis eleinte).
Időtartam: a külföldi magyarok szavazataival dúsítva:
az örökkévalóság.

Satpal Ram · http://www.asiandubfoundation.com/ 2010.02.15. 10:20:40

Nyíregyházán 28%-on vannak egy a Gábor által is vélelmezett fideszes felmérés szerint... Sztem óriási meglepetés lesz sajnos

mr.pither 2010.02.15. 10:20:52

én nem tudom, de a Jobbikról folyton a Weöres Sándor jut eszembe:

MAJOMORSZÁG

Hej de messze majomország,

ott terem majomkenyér,

majomablak majomrácsán

majomnótát ráz a szél.

Majomtéren, majomréten

majomhősök küzdenek,

majomszanatóriumban

sírnak majombetegek.

Majomtanártól majomlány

majomábécét tanul,

gaz majom a majombörtönt

rúgja irgalmatlanul.

Megépül a majommalom,

lesz sok majommajonéz,

győzve győz a győzhetetlen

győzedelmes majomész.

Majompóznán majomkirály

majomnyelven szónokol

egyiké majommennyország

másiké majompokol.

Makákó, gorilla, csimpánz,

pávián, orángután,

mind majomújságot olvas

majomvacsora után.

Majomvacsoraemléktől

zúg a majomreterát,

majombakák menetelnek,

jobbra át és balra át.

Rémületes majomarcot

vágnak majomkatonák,

majomkézben majomfegyver,

a majmoké a világ.

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 10:21:01

@El Topo (Sgt. Elias):
Ja, igen. Kimaradt, hogy utána jön az anyázás. Megy ez...

Zahal 2010.02.15. 10:21:46

@helota: a fidesz ellenfele és kihívója a jobbik? ez elég szerény. én egyszerűen csak embertelen eszméket a fű alatt támogató, kifelé böcsületes jómagyaroknak tűnő alakulatnak nevezném, amelyikkel semmiben sem szabad megegyezni, legfőképp nem legitimálni, akármivel.

kamasuka 2010.02.15. 10:22:01

@chelsea.hu:
Felmerült. Új választás lenne.

punpa 2010.02.15. 10:22:14

@c:
Illetve meggyilkolnak még néhány 92 éves nénit a bátor, csoportosan támadó tetvek...

radala 2010.02.15. 10:23:27

Kedves Török Gábor!
A jobbik folyamatosan erősödik, már én is kezdek elhinni ilyen beszólásokat, hogy Borsodban már a Fideszt is veri (persze választóköri lebontásban ez nyilván igaz is).
Nem arról van szó, hogy ez a blog hatással van a te "szakmai" véleményedre is?
Most komolyan a 2002-es minden idők legpontatlanabb közvéleménykutatása volt, de ott sem volt szó semmi drámáról mérésügyileg. Azt azért leszögezhetjük, hogy olyan nincs, hogy valakit 10-nek mérnek, de 25, vagy 60-nak mérnek, de 45.
Szóval, amit mondani akarok, hogy nem túl sokat internetezel-e és ezért gondolod, hogy a Jobbik erősödik?
Nyilván a Jobbikosok brutál jók lehetnek door to door kampányban, de azért ne feledkezzünk meg arról, hogy az ajtókat már nagyon régen föltalálták, elég sokan kopogtatnak rajtuk. Nem hiszem el, hogy bármi drámai tud történni, mert azért bármilyen erős is a Jobbik, azért szerintem nyilván a Fidesz sokkal erősebb (bármiben is), és azért a szocik is élnek még.

Zahal 2010.02.15. 10:23:53

@c: a hülyék meg elkezdenek általánosítani, megbélyegezni, nem törődve a kvázi érintettek elutasító, a dolgot felháborítónak tartó véleményével. nem tudom, én valahogy nem tartom az összes franciát Trianon-hívőnek, csak mert pár politikusuk jót mulatott annak idején.

mr.pither 2010.02.15. 10:24:00

@Muad\\\'Dib: annyiban vitatkoznék, hogy a bolond panelnyugger lehet, hogy felkopog a partfissal, ha hangosan szól a Prodigy, de legtöbbször azért nem megy buzit ölni az Andrássyra.

CSENDES 2010.02.15. 10:24:21

@radala: Nincs ATV-jük, és másnak sem adnak kopogtatót..., úgyhogy ez most pontatlan célzás volt. Máshogy vagyok szokva Tőled. Egyébként pedig a magam részéről minden médiát megnézek ATV-t is, ECHO-t is), mert csak ütköztetett információk alapján vagyok hajlandó kialakítani az álláspontomat. Te nem??? Irigyellek.

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 10:25:13

@Zahal:
"...folyton az 1920-1945-as politikai hagyományokhoz nyúlnak vissza, pedig láthattuk, az hova vezetett..."
Egyébként hová vezetett? Ez mindig is érdekelt. Mert rendben, volt B lehetőség. Az volt mondjuk a lengyel példa. Lengyelországban hány zsidó élt? Mennyi maradt életben? És a gonosz Horthy Magyarországán? Abból mennyi maradt életben? Biztos jobb lett volna a másik megoldás?

radala 2010.02.15. 10:25:37

@CSENDES: Uppsz én is félreértettem valamit. Mi történt pontosan?

El Polako 2010.02.15. 10:26:44

A Jobbik, a többiektöl eltéröen még nem tudta magát lejáratni. A Fidesz 1998-2002 között lopott, az MSZP még ennél is többször.

Az emberek lassan észreveszik, hogy a rasszista, fajgyülölö bélyeg nem egészen igaz.A Jobbik választ ad azokra a kérdésekre, amelyekre a fenti pártok egyike sem. Az ország rendet akar.Mindehol. Ezt kéne észrevenni, és nem ócsároni a radikális pártot.

gabcigirl 2010.02.15. 10:28:04

Jobbik=Szégyen.

Új-nyilasok, fasiszták meg törő-zúzó futballhuligánok frusztrációpártja.

Ha lenne még Lipót akkor oda lennének valóak:((

galicius 2010.02.15. 10:28:27

Munkámból kifolyólag napi kapcsolatban állok "brazil gépsorokkal".Szabolcsból jönnek és a legalantasabb munkát is képesek elvégezni.Ők dolgozni akarnak és dolgoznak is.Ki vannak akadva a romugrókra,akik Bp-en élnek és ők a simlisek,a gengszterek,csalók.El is határolódnak tőlük.Lenézik őket.Mit gondol kedves Török Gábor,kire fognak szavazni?Elárulom,a Jobbikra.És azért,mert az Mszp átverte őket.Elmondásuk szerint a múlt választásokon megjelent egy teherautó,aminek rakterében gondosan összekészített csomagok voltak.Volt benne krumpli,száraztészta,levesízesítő.Ebből kapott mindenki.Cserébe a szavazatukat kérték és meg is kapták.Ma ezt a trükköt más ők sem veszik be.A Jobbikra meg-elmondásuk szerint-azért fognak szavazni,mert a programjukban le van írva,hogy milyen elképzeléseik vannak a cigánysággal.A Fidesz nem rendelkezik ilyen programmal,a szavaknak meg már nem hisznek.

groggil 2010.02.15. 10:28:36

@Zahal:
Írod:
"Aztán ezek után kérdezd meg a jobbik fotelharcosait, akik teleszennyezik a netes fórumokat, miben nem értenek egyet a nyilasokkal, a nyilas ideológiával. Ha tudják is, mi az, nemigen fognak elhatárolódni..."

Kicsit nagy ám a mellény ezzel a leoktató stílussal...
Én pl. Jobbikra fogok szavazni...nem vagyok nyilas, elítélem a nácizmust. Hoppá, ugye!?
Csak nem akarok Mo.-ból egy eljövendő európai Szomáliát, Rio de Janeirót vagy Mexikót a hihetetlenül agresszívan terjedő C-bűnözés és az egyre inkább izmosodó C-rasszizmus miatt (nem félreérteni: magyarok ellen irányuló rasszizmusról beszélek..lásd: Tavaszmező utca, miskolci támadás "halál a magyarokra" felirattal a baseball ütőn..és még sorolhatnám). Majd minden jobbikos ismerősöm (majdnem mindegyik ex-szoci az lett, +a fideszesek is listán Jobbik szavazók...és ez több tucat ember, köztük a igen sok diplomás, több tanár is pl.) a C-kérdéssel indokolja szavazatát, ill. egy kisebbik részük emellett visszahivatkozik a Simon Perez kiszólásra is...semmi "nagy-Mo.-ozás", semmi "szlovákgyűlölet", nincs karlengetés.

Én is tippilek akkor:

Fidesz:59%
Jobbik:23%*
Mszp:12%
Lmp:3%
Mdf-Szdsz:3%

*a Jobbik akkor 23%, ha a választások előtt 1-2 héttel nincs Cozma-ügy2, vagy Olaszliszka2 (Ne legyen, mielőtt bárki félremagyarázza szavaimat!!), mert ha van egy ilyen, akkor a Jobbik 38-40%, a Fideszből pukkantva főként...

CSENDES 2010.02.15. 10:30:57

@theofil: Na, vélhetően itt bukna el a terv, mert kivel koalában választanák meg közt-i elnöknek Morvait, mikor arra posztra vélhetőleg más készül???

tlac 2010.02.15. 10:31:00

@chelsea.hu: ha nem tud kormányt alakítani, akkor új választás. ennyi.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.02.15. 10:31:59

Én nem tudom megbecsülni sem, hogy mi lesz a választáson. Csak a magam impulzusait tudom leírni:

1. Pénteken(?) szerepelt a TV-ben Veres János, és tagadta a "trükkök százait" élő adásban. Akkor nevetve mondtam a kollégáimnak, hogy ha ez a fazon mégegyszer szerepel a választásokig, mégis elmegyek, és a Jobbikra szavazok (habár nem szeretem őket, de pl. a földkérdésben - ami majdnem az egyetlen, ami érdekel-, egyetértek velük).

2. Ma reggel volt Horn Gábor, és mostmár dühösen mondtam a kollégáimnak, hogy még egy ilyen idejétmúlt fazont látok arról polemizálni, hogy "Minden reménytelen", miközben minden felelősségét igyekszik letagadni, hát én mégis elmegyek, és a Jobbikra szavazok, csak azért, hogy őket bosszantsam.

Szóval szerintem a jelenlegi koalíció (igen, virtuálisan, de koalíció) legundorítóbb aparátcsikjai a Jobbik leghitelesebb kampányarcai (és nem Vona, Morvai vagy Balczó).

levee 2010.02.15. 10:32:03

Kedves Gábor! (Jogi) vesszőparipám, amit tényleg állandóan elmondok, hogy a magyar választási rendszer sajátosságait is figyelembe kell(ene) venni. A Jobbik nagyon erősnek tűnhet, de maximum csak listá(ko)n érezném annak, jelen pillanatban a Fidesznek akkora előnye van, hogy lehetetlennek gondolom, hogy a Jobbik akár egy egyéni vk-t is elvigyen. Jó eredményt fognak elérni a választásokon, ez nem vitás, de ami az igazi második helyhez kellene, az végül nem lesz meg nekik - feltételezem. (Aztán persze ki tudja. Ahogy mondottad volt, ez egy ilyen műfaj.)

Egyébként nem lehetne felállítani valami általános moderálási elvet? Például, hogy aki elkezd szélsőségesezni, meg nácikkal és holokauszttal riogatni, azt elküldjük pihenni pár percig? Rohadtul unalmas, hogy a jobbikos témákban ezen a blogon mindig van pár komment, ami vagy TG személyét érinti vagyis hogy miért "támogatja" a "jó" előrejelzéseivel őket - vagy azokat szapulja, akik a támogatói bázisukat alkotják. Ez a blog elemzői blog, vagyis a jövő megfejtése a célja, ugyanakkor (remélem) nem science-fiction irodalom írására hivatott... márpedig a Jobbik és a feltámadó pogrom meg nem tudom, ez nagyon sci-fi 2010-ben.

Idet 2010.02.15. 10:32:50

Szerintem túldimenzionáljátok a Jobbikot.
Ott voltak Csurkáék. Már mindenki a végítéletet trombitálta, bekerültek a Parlamentbe, és bedarálta őket a rendszer, egypár beszólós felszólaláson kívül nem történt semmi.
Most sem fog.

Beszélni meg felvonulni sokkal könnyebb, mint cselekedni, azaz gúzsba kötve táncolni, ha a parlamenti munkát tekintjük. Először semmivé válnak, aztán lejáratják magukat.
Minden ellenkező híreszteléssel szemben a törvényhozáshoz és a közigazgatáshoz szakértelem és gyakorlat szükségeltetik.

Idet 2010.02.15. 10:35:48

@levee: Szerintem TG meg tudja védeni magát, de igazad van!

Satpal Ram · http://www.asiandubfoundation.com/ 2010.02.15. 10:35:56

@galicius:
Na persze elplvasták a jobbik programot mi :-)

CSENDES 2010.02.15. 10:36:54

@radala: Az Apám szavai nemleges válasza) fagyasztotta meg a vért...
Tudod, nem amit modnott, hanem amilyen hangon mondta.

Idet 2010.02.15. 10:37:55

@RAMBO: Ha lehet, bosszantásból ne szavazz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 10:38:37

@CSENDES:

Mért, úgy nézett ki, hogy az öregharcos kiugrik és lerugdossa a lépcsőn a gyüjtögetőket?:)

mélyborsod 2010.02.15. 10:39:20

@gabcigirl: burokban élni jó!
Vegyél nagy levegőt és ismerd meg Magyarországot! Ne a tévén keresztül, ne Budapesten keresztül és ne a juppie haverokon keresztül. A legostobább és legkiszolgáltatottabb ember az, aki nem akar látni és nem hajlandó gondolkodni.

drkovax 2010.02.15. 10:39:37

Kedves Török Gábor !

Próbáld ki, és meggyőződhetsz róla, hogy ha törlöd a böngésződben a "ccokie"-kat ("sütiket"), akkor újra tudsz szavazni (bármilyen böngészőt is használsz).
Igen, vannak ügyes fiatal Jobbik aktivisták, akik szívesen és könnyedén írnak egy pár soros scriptet (programot), ami ugyanezt megteszi. Vagy esetleg csak símán ráérnek néhány tucatszor előadni azt a 3 kattintást, ami ehhez kell (az egyébként vitathatatlan netes felülreprezentáltságuk mellett).

Ennek figyelembevételével értékeld a szavazás eredményét.

radala 2010.02.15. 10:39:47

@CSENDES: Tehát akkor édesanyád egyszerűen a kopogtatógyűjtéstől ijedt meg? Nem világos.
Nem nézek Tv-t. rádió (munkába jövet-menet) + internet, ami hat rám.
Igazából egyszer gondoltam olyat, hogy már csak olvasva fogok információt beszerezni, mert minden egyéb túlzottan manipulálható:-)
Sajnos nekem annyira becsontosodott a politikai szimpátiám, hogy semmi nincs rám hatással. Azt még általában el tudom dönteni, hogy mi szép, mi nem egy párt tettei közül, de 10 perc múlva elmúlik a legcsúnyább tett hatása is.
Jut eszembe. Politikai manipuláció.
Mádi levétele a listáról szimpla PR volt. (nem tudom nem gusztustalanabb-e ez, mint az eredeti verzió).
tegnap olvastam, hogy a Fidesznek nincsenek is meg a területi listái és nehezen is alakulnak ki.
Szóval de jure sőt de facto sem vették le Mádit sehonnan. Csak azt hazudták, hogy leveszik. Az is lehet, hogy már rég szerepel valami államtitkárok listáján.
Az a szomorú helyzet, hogy a fidesz inkább eljátssza fasisztát, aki nem ingatlanadóztat, mint a demokratát, aki esetleg igen.

török gábor 2010.02.15. 10:43:12

@radala: ha így kérdezed, természetesen lehet, hogy tévedek, igen. ezért is írtam annyira feltételes módban. egyelőre három ilyen megalapozatlan állításom van itt a blogon, mindhárom erősen vitatható, kétségtelen: (1) lehet, hogy lesz vita, (2) az MDF már az ajánlószelvényeken elbukhat, (3) a Jobbik erősebb lesz, mint gondoljuk.

@chelsea.hu: a 38. bejegyzésben írtam erről valamennyit, most nem tartom valószínűnek.

@levee: a Jobbik evk-s esélyeivel foglalkozott a 48. bejegyzés, szerintem egyetértünk. a moderálással kapcsolatban: mindenkinek joga van minden rosszat elmondani rólam, én senkit sem fogok ezért kitiltani. de azt hiszem, hogy a közeg úgyis hatással van a kommentelőkre, márpedig itt a többség okos és értelmes hozzászólásokra törekszik.

török gábor 2010.02.15. 10:44:39

@drkovax: ezért is írtam a bejegyzésben, hogy "ettől függetlenül".

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.15. 10:44:45

"Bár a Jobbik ma kétségtelenül legitimebb szereplő, mint a korábbi szélsőséges erők voltak, azt feltételezem, hogy sok szavazójuk még mindig nem szívesen vallja be egy vadidegen kérdezőbiztosnak, hogy rájuk fog voksolni."

Szerintem ez ma már inkább a ballibb szavazókra igaz :-)

A Magi 2010.02.15. 10:44:53

A szavazatokból úgy látom csak budapestiek és borsodiak szavaznak. :-)
A Jobbik győzelme még viccnek is rossz.
Elég szomorú, hogy cigányozással ennyi szavazatot össze lehet szedni. Mintha nem is a 21. században élnénk.
Érdekes a jobbik mióta bent van az EP-ben nem szidják az EU-t. Most az USA az új célpontjuk.
A szórólapukon az áll, hogy megszüntetnék a képviselők mentelmi jogát. Ezzel szemben Budaházyt azért indítják, hogy mentelmi joga legyen.
Hát ennyit a jobbikról.
Butaság, cigányozás és zsidózás. Régi Szoci és Miép szavazók egyesültek.

szerintem:

Fidesz: 55%
MSZP: 19%
Jobbik: 12% (sajnos)
MDF-SZDSZ: 7%
LMP: 4-5%

Zahal 2010.02.15. 10:45:52

@Muad\\\'Dib: ajajj, a feldolgozatlan, vagy nem ismert múlt kísértete. azt remélem tudod, hogy a vidéki magyar zsidóságot Horthy idején deportálták 95%-ban a magyar közigazgatás (pl. csendőrség) közreműködésével, 1944. április-július között, és amikor a Vitéz Tengerész leállíttatta (mert félt a következményétől), már 450.000 honfitársunk szállt füstként a nagy lengyel égre. Lengyelországot elsőként szállták meg a nácik, és nem mintha sok lengyel nem örült volna a zsidók lemészárlásának, de ott legnagyobbrészt a német nácik végezték a piszkos munkát. Horthy nem gonosz volt, hanem gyengekezű (aki megvetette a vidéki zsidóságot, preferálta a városit). A budapesti zsidóságnak kb. 40%-a pusztult el a nyilasok rémuralma idején. Stb., ez nem történelemóra, és már megint itt tartunk.

@groggil: igazad van, nem általánosíthatok. csak a legtöbb jobbikos, akivel eddig beszéltem olyan volt, mint amit én írtam. egyébként mi lehet a megoldás a cigányok problémájára, a "cigánykérdésre"? úgy tudom, a Jobbiknak mégiscsak integrációs programja van erre, nem pedig deportálás (ami oly sokan szeretnének).

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 10:47:35

@Zahal:
Nem ezt kérdeztem. Nem vagyok hülye. Azt kérdezte, vajon jobban jártunk volna, ha minket is megszállnak, mondjuk 41-ben? Szerintem nem. Szerintem a zsidók sem.

CSENDES 2010.02.15. 10:47:53

@El Topo (Sgt. Elias): Lehet Más (csendes) módon is gyűlölni a pártokat (illetve politikusokat és aktivistáikat).

groggil 2010.02.15. 10:49:14

@gabcigirl:

Átgondolt, megfontolt, higgadt érveid vannak, minden elismerésem!
Bírom, hogy egyre inkább érvényesül az a trend, hogy a "szélsőségesnek, rasszistának (Mo.-on egyébként igen kevés valódi rasszista van...arányaiban kb. pont annyi, mint bármelyik Eu-i országban), primitívnek titulált radikálisok sokkal inkább érvelnek, alátámasztanak, indokolnak, mint önök, kedves "ballibek".
Pedig korábban de büszkék voltak intellektuális felülemelkedettségükre, igaz? Ebből mára egy agresszív, acsarkodó, fröcsögő gyűlölködés maradt egy jó adag cenzúrára hajlamos hozzáállással.
És akkor azt még meg sem említem, hogy melyik párt szavazói a leginkább empatikusak (korábban erre is milyen büszke volt a ballib, istenem!) a mai "megalázottakkal" szemben...engem pl. (ma még) Bp.-en nem sújt a C-bűnözés napi rendszerességgel, de empatikus vagyok azzal, akinek 19ezer forintjával szétlopják a terményét, aztán még le is köpik és fenyegetik...

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.02.15. 10:51:44

@theofil:

... a kormányzó pedig vladó putyin :-)

CSENDES 2010.02.15. 10:52:22

@radala: Ezt akkor is megemlítettem, csak vélhetőleg nem olvasta, ugyanis írtam, hogy nem volt mit levenni, mert még nem is volt lista. Ezt a fideszes Balsay mondta azat hiszem a királyi TV-ben, vagy a TV 2-ben.
Tehát, Anyám nem a cédulagyűjtögetőktől ijedt meg a saját lakásában, hanem Apám reakciójától, a fojtott dühtől, ami a hangjából áradt.

tony zionist 2010.02.15. 10:52:33

@Plumper: "aki ellenük van, az szerintük nem magyar."

nem csak szerintük...

Flúgatlan 2010.02.15. 10:53:06

Lehet, hogy amatőr és sületlen lesz, amit írok, de hát nem vagyok politológus...

Szóval: szerintem elvileg lehetetlen megmondani, mennyit fog a Jobbik kapni, mert teljesen más síkon erősek, mint a többiek. (MSZP, FIDESZ)

A liberális média-uralom rákényszerítette a többségre, hogy még csak ne is lehessen beszélni bizonyos kérdésekről érdemben. (Cigányok helyzete, nemzeti értékek védelme, zsidó-magyar viszony, ...) A mai parlamenti pártok nem is nyilatkoznak erről érdemben. Olyan hangulat lett ugyanis teremtve, hogy a témában bármilyen érdemi megnyilatkozást a "megmondóemberek" egyből lerasszistáznak. (Lásd a 2-3 héttel ezelőtt publicitást kapott szociológiai tanulmányt.)

A nagy pártok tehát belementek abba a játékba, hogy mondjuk a cigány-magyar viszonyban nem tesznek érdemi nyilatkozatot. A Jobbik ezen változtatott, és sok ember érzi, hogy erről a témáról beszélni kell, méghozzá érdemben, nem előre-gondolat-cenzúrázva, hogy
ne üvöltse le a fejüket a "liberális" média.

A Jobbik és a többiek tehát más síkokon mozognak. Ilyenkor az sokat számít, melyik sík értékelődik fel. (Pl. ha a holokauszttúlélő-MÁV per nem csitul el gyorsan.)

Tehát: egyedi események, amik egyik vagy másik területre terelik a figyelmet, ezek nagyságrendet változtathatnak a Jobbik szereplésén.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.02.15. 10:53:54

@tony zionist:

... de aki velük van, az sem magyar.
hanem orosz.

Viktus 2010.02.15. 10:55:42

Helyben két nap alatt megvolt kétezer kopogtató :D volt olyan falu a körzetben, ahol a falu harmada-fele roma na ott egyenesen taroltunk.

@A Magi:

Szerintem te nem a 21. századi Magyarországon élsz. Jó neked.

Lottózni ne ugorj el mostanában esélytelen leszel.
MDF-SZDSZ ? kopogtató sem nagyon marad nekik, hogy akarnak országos listát.
LMP-nek sem lesz egyszerű még a kopogtatókat begyűjteni.

Az LMP egyébként érdekes volt aktivista nálunk kopogtatóért mondtam neki Jobbikos vagyok azt mondta az jó, mert az LMP programja is olyan adjam oda neki :D

tony zionist 2010.02.15. 10:56:32

@Idet: "és bedarálta őket a rendszer, egypár beszólós felszólaláson kívül nem történt semmi."

te mit néztél? 98-2002 között a MIÉP képviselői voltak a legaktívabbak. olyan pártonkívüli szakpolitikusokat delegáltak az OGY-be mint Lentrner Csaba, Gidai Erzsébet(RIP).

pár tizeden múlott, hogy lemaradtak, az is az MSZP-s választási csalásnak, meg Csurka szept11.-i nyilatkozatának meghamisítása miatt történt, amit bizonyos Regős Péter és Charles C Gati féle magyargyűlölő zsidók követtek el.

tony zionist 2010.02.15. 10:58:46

@levee: "jelen pillanatban a Fidesznek akkora előnye van, hogy lehetetlennek gondolom, hogy a Jobbik akár egy egyéni vk-t is elvigyen"

majd nézel eg ynagyot, amikor borsodban, SZSZ megyében tömegesen nyerik meg a választókerületeket...

kamasuka 2010.02.15. 10:59:49

@MAZ16:
Ha lejáratná, kimagyaráznák.

Viktus 2010.02.15. 10:59:55

A Fidesz kopogtatógyűjtési technikája is érdekes volt a néni nem a Fidesz számára gyűjtött, hanem utasításban van adva a jobboldalnak kérjék el a kopogtatót ... mikor rákérdez az ember mi az a jobboldal, olyan is indul ? , akkor regéli el a Fidesz-KDNP-t.

radala 2010.02.15. 11:00:55

@török gábor: Nem mondom, hogy tévedsz. A vitát nem számítva mindenben egyetértünk. Én kérdésem inkább az, hogy mi az, hogy erősödik a Jobbik? a 14,76-ig nekem nem erősödés, de nyilván ehhez meg kell dupláznia a szavazóit. Egyszerűen arra céloztam, hogy ha az ember sokat hallja a saját blogján, hogy a Jobbik erős, meg látja a szavazást, akkor ha nem is elhiszi, de figyelni kezd az egyéb jelekre, holott nem biztos, hogy kellene. Például, ha mondjuk a Jobbik aktivisták megpuhítanák a szomszédomat, lehet, hogy én vissza tudnám keményíteni (pedig még csak nem is vagyok Fidesz aktivista). Azt akarom csak mondani, hogy igenis mérhető a közvélemény és olyan nincs, hogy egy párt szavazóinak 1/3-a ne látsszon. (a zajban lévő pártokról nem beszélek az más).
Más, kérdeztem, hogy van-e olyan, hogy egy üzenetet becsomagolnak valami egészen más csomagoló papírba. Tök úgy néz ki, hogy van. Mádit azért úgy rúgták ki ahogy, hogy egy életre lemossák magukról ezen az áron az ingatlanadó témát.
(sajna nem találom, de tegnap volt az indexen, hogy nincs is még megyei lista a Fidesznél)

Alikam 2010.02.15. 11:01:07

Én csak egy rövid intelmet szeretnék írni.

Ez az ország haldoklik. Mind társadalmilag, mind pedig gazdaságilag.
Itt olyan komoly és radikális változtatások kellenek minden téren, hogy azt - véleményem szerint - a nagypártok közül egyik sem képs végrehajtani. Nem azért mert nem lenne hozzá apparátusuk, hanem mert nem akarják. Sőt, megkockáztatom, hogy mélyítenék a gondokat.

Ha viszont - szkeptikusan szemlélve az egészet - csak a felét betartaná a Jobbik annak, amit ígért, akkor az nekem és az országnak is feltehetően már megér annyit, hogy bizalmat adok nekik.

Itt nagyon komoly, és radikális változtatásokra van szükség, mert nagyon nagy baj van ebben az országban, gyakorlatilag minden téren.

Ez nem rémisztgetés, ez sajnos tény:(

török gábor 2010.02.15. 11:01:19

@Viktus:

ez érdekes. szívesen látnék a hozzászólásokban további helyi beszámolókat az ajánlószelvények gyűjtéséről.

groggil 2010.02.15. 11:03:42

@Zahal:
Ezt jól látod, a Jobbiknak integrációs programja van erre, nem "deportálásos"..és ez a helyes út. A Jobbik programja a C-kérdésre az, amit életszerűen meg lehet valósítani, amit a reáliák engednek, azaz:

Ketté kell választani a cigányságot: egyik része (a kisebb, sajnos) az, amelyik be akar illeszkedni, és ezért "bizonyít" is (itt nem nagy dolgokra kell gondolni: mondjuk nem terrorizálja a falut, a szomszédjait, stb.). Ezeket minden eszközzel, nem sajnálva a -hasznosan elköltött- pénzt, segíteni kell..
A másik rész: a beilleszkedni nem képes, abszolút deviáns réteg: itt kriminalizáció és -valamilyen fokú- elkülönítés a megoldás, amit most még csak kényszerűségből nem old meg az élet...három csapás, jelentős BV-bővítés (ha kell, tábor jelleggel).

Eközben ösztönzőkkel visszafogni a szaporulatukat, és a "magyar" szaporulatot támogatni másfajta ösztönzőkkel, hogy a bűvös 10%-os határon nem billenjünk át (nagyon), mert 20-30%-nál már csak a káosz és a Dél-Afrikanizálódás marad..

A mai létszámok miatt asszem ennyi lehet a reális -és megvalósítható- célkitűzés.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.15. 11:04:48

A Jobbik évek óta csinálja roadshowját, régebben Vonával és Morvaival, így megtanulták, hogyan kell ilyen eseményeket szervezni. Emellett az is fontos, hogy ezek az események kifejezetten a bázis mozgósítását és nem feltétlenül új szavazók megnyerését célozzák. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szélsőjobboldal szavazói aktívabbak az átlagszavazónál, gondoljunk csak Csurka március 15-i gyűléseire, vagy a polgári körök létrehozása közben létrejövő nagyszámú radikális társaságnak.

ati27 2010.02.15. 11:05:00

Sziasztok!

Sokaknak nem fog tetszeni. Engem nagyon emlékeztet ez a szitu a 30-as évek németországi történéseire. Nem tudom, hogy més lát e párhuzamot? Nem akarok fasisztázni, mert az mszp és az szdsz eléggé lejáratta ezt a dolgot. Ennek ellenére nagyon nagy a veszély, és sokan bele sem gondolnak ezekbe. Sajnos ezek az események mindig így kezdődnek, addig észre sem veszik az emberek, amig már megtörtént a baj.. Persze ez a jelenlegi hatalom felelőssége, főleg a kormánypártoké. Nem volta képesek a valódi problémára fókuszálni. Sajnos azt kell hogy mondjam a láncreakció elindult. Még meg lehetne állítani, egy felelősségteljes, és értékelhető kormányzással. Ez valószínű a Fidesz felelőssége lesz.. Ha belebuknak, akkor nagyon sötét jövő előtt áll magyarország..

radala 2010.02.15. 11:05:20

@CSENDES: Igen tudom, hogy ez elhangzott (eljutott a tudatomig hogy elhangzott egy ócska kifogás Balsaitól, de az is világos volt, hogy Mádinak nyilván helye van egy listán), de nem erőltették ezt a magyarázatot, azaz szerintem azt gondolták, hogy a botrány visz egy nagyon pozitív üzenetet. Kb ők csináltak egy frankó botrányt az üzenetükhöz, amit egyébként milliószor kellett volna nekik elmondani.
Most már értem a kopogtatós részt.

levee 2010.02.15. 11:05:36

@tony zionist: elképzelhető - nem is állítottam, hogy lehetetlen. De az OGY választás játékszabályait végignézve ez azért nehéz lesz nekik, a második fordulókban a Fidesz aztán mindent be fog vetni (mert hogy a logikád alapján akkor biztosan nem fog ez eldőlni az elsőben, ha a Jobbik és a Fidesz is bivaly erős, na meg még ott az MSZP is).

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 11:06:01

@punpa:
A te becslésedet tartom a legreálisabbnak, éspedig a következő okból:
a Fidesz támogatottsága a következő két hónapban a kvk-ok szerint is folyamatosan olvadni fog 50 % körülre, ebből 45 % körüli listás eredmény lesz.
Az MSZP megtartja vagy kicsit talán növeli is a biztos táborát, 22-24 %-ra számíthat.
A Jobbik utolsó mérése 16 % körül lesz, ebből 17-19 %-os választási eredmény valószínűsíthető, viszonylag nagy szórással: a nagyvárosokban 10-12 %-os eredménnyel, a peremmegyékben akár 25-30 %-kal is, néhány egyéni választókerületekben meg akár 35-40 %-os eredménnyel, lesz talán 4-5 egyéni választókerület, ahol első helyen fognak fordulni.
Az MDF és az LMP egymással küzdenek 8-9 %-nyi szavazóért, a jelöltállítástól és a kampánytól függ, milyen arányban szerzik meg. A maradék 2-3 %-on osztoznak a futottak még pártok.
A Fideszben talán nem tudatosult eléggé, hogy jelenlegi támogatóik alapvetően MSZP-ellenesek, nem pedig Fidesz-szimpatizánsok. A Fidesz egyetlen esélye arra, hogy megtartsa 50 %-nyi szavazóját az, hogy az utolsó hónapban ellopja a Jobbik témáit, mégpedig úgy, hogy határozott, konkrét, de méltányos és körültekintő intézkedéseket ígér a dühös szavazóknak.
A jelenlegi kampánystratégia (mindkét nagypárté) a Jobbik malmára hajtja a vizet.

kikelet_ 2010.02.15. 11:06:35

@A Magi: ennyi hazugságot egy hozzászólásban a legostobább politikusoktól is ritkán látni...

"Elég szomorú, hogy cigányozással ennyi szavazatot össze lehet szedni."
homokba dugni a fejünket jobb?

"Érdekes a jobbik mióta bent van az EP-ben nem szidják az EU-t."
Rengeteg felszólalásban kritizálták, főleg a lisszaboni szerződést. Az EP oldalán el tudod olvasni egyébként.

"A szórólapukon az áll, hogy megszüntetnék a képviselők mentelmi jogát. Ezzel szemben Budaházyt azért indítják, hogy mentelmi joga legyen."
Budaházy függetlenként indul, pont a Jobbik mentelmi joggal kapcsolatos álláspontja miatt.

Nem ártana tájékozódnod, mielőtt nekiállsz okoskodni...

3.14159265 2010.02.15. 11:07:11

"a Jobbik nagyon erős (felülreprezentált) az interneten"
Szerintem egyértelmű miért. A két nagy párt a 3 millió nyugdíjas szavazatára hajt, őket nem az interneten keresztül lehet elérni.

Amúgy egy jelenlegi 20-30 éves kire szavazzon? A fidesz-mszp-re, akik egymásra licitálnak abban, hogy ki mit ad a nyugdíjasoknak az adófizetők költségére?

A szocik már el is vesztették gyakorlatilag minden szavazójukat az aktív korosztályból.
A fidesznek pedig lesz 4 éve, hogy eldöntse: ők is az akkor már 3,5 millió nyugdíjas szavazátért politizálnak, vagy pedig bevállalják az ország rendbetételét, és ekkor fognak egy csomó fiatal szimpatizánst elvenni a jobbiktól. Persze egy csomó nyugdíjast meg veszítenek, és ezzel feltámasztják az mszp-t.

frantisek 2010.02.15. 11:07:12

A két nagy párt 8 éves munkája van benne ebben az eredményben (a Jobbik erőteljes kampányán kívül). Én 1968-as születésű vagyok, egyetemistaként megéltem a nyolcvanas évek végén a mrcius tizenötödikéket, a négyigenes népszavazást, az első szabad választást. Akkor sokan hittek abban - én is - hogy Magyarországból demokratikus ország lesz, ahol jó lesz élni. A mai két nagy párt rettenetesen sokat tett azért, hogy ez ne így legyen. Aki emlékszik az 1989-90-es Fideszre, az tudja, hogy ez a társaság egy köpönyegforgató csapat, akik olyan ideológiát választottak maguknak, ami éppen üresen maradt. Ezért van az, hogy a Fideszben ma is összevissza keverednek a szélsőbal (megvédjük a zembereket és a nemzeties eszmék).

Én tudom, hogy ez az ország mekkorát fejlődött mindenféle tekintetben az elmúlt 20 év alatt. De aki az elmúlt 8 évben kezdett el politikával foglalkozni, az csak azt hallotta, hogy itt minden szar, és minden alapvetően el van rontva. Ez a szüntelen demoralizáló kampány egyértelműen a Fidesz történelmi bűne, az Mszp bűne pedig az, hogy ez ellen semmit sem tudott tenni.

Mára eljutottunk oda, hogy van egy olyan jenetős fiatal dinamikus réteg, aki miután állandóan azt hallotta, hogy minden úgy rossz, ahogy van, és nem tudja már azt, hogy ez az ország hogy nézett ki 20 éve (melyik megyeszékhély, vagy nagyobb város központja nem újult meg?, hány km autópálya épült?, megjelent a mobiltelefon, az internet a kábeltévé, stb) ezt el is hiszi, komolyan veszi, és az egész elitet egy kapal alá véve - amiben szerintem igaza van! - el akarja hajtani a sunyiba.

Szerintem ez a Jobbik sikerének az egyik fontos titka. Én nem vagyok és nem is leszek a szavazójuk, de meg tudom érteni a sikerüket, bár egyáltalán nem szurkolok nekik.

Én minden szavazáson részt vettem eddig, most is fogok szavazni, de azt soha nem gondoltam volna, hogy nem fogom tudni kire. Pedig most ez a helyzet.

levee 2010.02.15. 11:07:59

@ati27: én már várom a sörpuccsot :) sőt, azt hogy Magyarország hadiiparával fellendítse a gazdaságunkat is. Ja, meg egy weimari alkotmány se volna rossz... hagyjuk már...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.15. 11:09:49

@ati27: Érdekes, hogy annak ellenére a probléma okozójára bíznád annak kezelését, hogy az többször is kinyilvánította ellenérdekeltségét és alkalmatlanságát.

Viktus 2010.02.15. 11:10:09

@török gábor:

A nagyvárosokban nehezebben megy a Fidesz tarológépezettel indult neki ott panaszkodtak, hogy kemény meló.

Ott a legjobb, ahol városi körzet a központ, és vannak körülötte falvak. Érdekes a falvakban könnyebben oda adják az emberek, mint a városban. Ez egyfajta kritika is Draskovics közbiztonsági programjának nem nagyon jött össze neki.
Itt pl. a városban EP-n 3x annyi szavazónk volt , mint amennyi kopogtató összejött. Félnek a népek, hogy majd fekete listára összeírják őket ... a falvakban meg, ahol nagyobb lélekszámú roma van az emberek százával adták oda ott nem filozofálnak.

galicius 2010.02.15. 11:10:33

@Satpal Ram: Látod ez még egy nagy hiba.Azt gondolod,hogy a cigányok között nincs értelmes,okos ember?Nagyon tévedsz.Sokkal okosabbak,mint gondolnád.És,bizony elolvasták.Sőt!Majdhogynem megtanulták a saját érdekükben.És van még egy olyan tulajdonságuk,ami megint csak tiszteletreméltó.Ha a vezetőjük elhatároz valamit és azt megbeszéli az emberekkel,akkor az úgy fog történni.Senki nem fog kilógni.

radala 2010.02.15. 11:10:48

@Viktus: Szerintem tényleg segíthetnétek az LMP-nek, ha utáljátok az mszp-t.

Vincenzo90 2010.02.15. 11:11:25

A nagy pártok mindenhol csalnak a kopogtatókkal, és nagyon okosan manipulálnak. Ez egy politikai elemzőnek lenne új jelenség?

discretio 2010.02.15. 11:12:56

Azért Orbán nem hülye. Tisztában van ő azzal, hogy ha ő azt mondja, hogy nem szabad a Jobbikra szavazni, sokan csak azért is arra fognak. El tudok képzelni olyan Fideszes taktikát, ami szerint a saját szavazói úgyis a Fideszre szavaznak, akik meg új arcokat akarnak, szavazzanak inkább a Jobbikra , mint pl. az LMP-re, vagy csomagos Lajosra.

medve2 2010.02.15. 11:13:10

Fideszes ismerősöktől tudom, hogy a kopogtatócédula gyűjtés megerősíti az itt leírtakat: erősebb a Jobbik, mint gondolnánk. A Fidesz szavazók jobboldali szárnya valóban szavazt-megosztásban gondolkodik. Ami viszont a legdöbbenetesebb, hogy rengeteg volt szocialista szavazó adja nekik a cédulájukat. Vagyis míg a Fidesz középről pótolni tudja elveszett szavazóinak egy részét (a Jobbik megerősödése ellenére a kopoktatók sokkal gyorsabban gyűlnek a Fidesznél, mint az aláírások az EP-választások előtt, ami nem csak szervezettség kérdése) én nem zárnám ki, hogy akiket rejtőzködő mszp-snek vélünk, azoknak egy jelentős része a Jobbikra fog szavazni, különösen észak-keleten és Budapest külső kerületeiben.

caligne 2010.02.15. 11:13:28

Az miért olyan csodálatos, hogy a jobbik vezet a szavazáson, amikor a neten amúgy is szétoffolnak minden fórumot, blogot, akármit?
Örült ez a pár száz ember, hogy végre kifejezheti hűségét pártja iránt. Akár ötször is.

medve2 2010.02.15. 11:14:09

@Vincenzo90: Ferencváros óta ezt senki sem fogja megkockáztatni.

3.14159265 2010.02.15. 11:14:18

@frantisek: nagyobb a lemaradásunk a "nyugat"-hoz képest, mint 20 éve. A lenézett környező országok sorban lehagynak minket.
Az összehasonlítás számít, nem pedig az, hogy km autópálya épült, és hány mobiltelefon van.

Elnézve a nyugati országokat és a környékbeli versenytársainkat mi igenis leszerepeltünk az utóbbi 20 évben. És egy olyan párt van, aki ebben nem vett részt, és esélye van bejutni a parlamentbe.

kamasuka 2010.02.15. 11:14:47

@Zahal:
Ne írjál már hülyeségeket zsidókérdésben, de ebbe itt nem mennék bele. Horthy meg nem volt gyengekezü. Ha gyengekezű lett volna, a legnagyobb gettósítás és majdnem deportálás kellős közepén nem küldi fel az 1. páncéloshadosztályt a fővárosba Koszorús Ferenccel az élén ill. nem hagyja hogy lengyel tisztek menekülhessenek és éljenek Magyarországon 1944 márciusáig! Horthy "realista-idealista" volt, aki igazán! kommunista-ellenes, de angolbarát.

mélyborsod 2010.02.15. 11:15:01

@galicius: hol élsz te? Elolvassák, sőt megtanulják? Tömegesen? Hát nem ez történik, hanem: egy nagyon kis létszámú "elit cigány" (vagy más) elolvassa helyettük és "elmagyarázza" nekik, hogy mit kell gondolni és a horda megy a vezér után. Ez a valóság, a többi az ábránd.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.15. 11:15:10

@frantisek:

Én pont így látom.
De én nemcsak nem tudom, hogy kire fogok szavazni, de még nem is zártam ki senkit.
Szar ügy.

medve2 2010.02.15. 11:16:21

@Viktus: A nagyobb városokban valóban nehezebben megy, de azért, mert nehezebb elérni az embereket, mint falvakban. Ettől függetlenül a nagyobb településeken is már rengeteg cédula van a Fidesznél.

Viktus 2010.02.15. 11:16:53

@latte:

A rendezvényeken mindig új arcok jelennek meg az emberek elégedetlenek , és semmi nácizás nincs. Nem egy konszolidált roma család is nekünk adta a kopogtatóját őket ugyanúgy érinti a bűnözés. Főleg fiatalok özönlenek sokan a rendezvényekre. Sokszor a második rendezvényre már hozzák a szomszéd nénit, nagymamát, szülőket ...

mrbéla (törölt) 2010.02.15. 11:16:55

a Jobbik szereplése sok mindentől függ. Milyen lesz a közhangulat és hogy a Fidesz megint csinál e nagy bakikat (Mikola "szingli hordák" 2006, Kövér kötéles beszéd 2002)

kamasuka 2010.02.15. 11:17:37

@tony zionist:
Te meg ha sokan mennek el, és az 5%ért küzdötök.

caligne 2010.02.15. 11:18:35

@Viktus: Tőlem öltözhet Ronald McDonaldnak is, akkor se szavazok Hitlerre.

CSENDES 2010.02.15. 11:19:15

@groggil: Éppen a mondataidban fogható meg a diszkrimináció. Hogyan tudnád alkotmányos kereteken belül és a római egyezményben foglaltakkal (egyenlő bánásmód stb.)is egyezve megvalósítani, hogy a roma szaporulat visszafogását ösztönözd pozitívan, míg a nem roma szaporulat növekedését ösztöznzöd egy országon belül???

groggil 2010.02.15. 11:19:28

A másik érdekesség:
Nekem -nekünk(kollégák)- döbbenet volt, hogy a nagy dérrel-dúrral beharangozott szuperbruttó után ismét (mert 13.havi off, kafeteria is csökkent már) csökkent a fizu...ezzel sokan most fognak szembesülni...pedig nagggyon vastagon abban a körben vagyunk, akiknek állítólag emelkednie kellett volna...sajtó mikor fogja ezt a kérdést firtatni???

kamasuka 2010.02.15. 11:19:34

@Viktus:
Más meg az LMPnek ill. az MSZPnek gyűjt. Ki nem szarja le az újabb pokoli kopogtatócédula történeteket? Hasonlót tudnának Fideszesek és MDFesek is írni, ha hasonlóan erős netkommandójuk lenne, mint a Jobbiknak.

céerem 2010.02.15. 11:19:35

Erről az jut eszembe, hogy valahol olvastam, hogy a társadalmi berendezkedés csúcsa sosem lehet a demokrácia, mert az anarchiába fullad, amit diktatórikus eszközökkel lehet csak rendbe tenni. Ezt követi persze a diktatúrát megdöntő népi forradalom a demokrácia nevében. Persze mindez nem évek alatt. Érdekes és félelmetes körforgás.

radala 2010.02.15. 11:20:13

@medve2: Én csak annyit tudok a kopogtató gyűjtésről, hogy apukám, aki nem valami agitátor típus is már 20 kopogtatót gyűjtött a Fidesznek, szóval szerintem a 2 milla cédula még februárban tuti meg lesz.
Azért remélem adnak belőle pár darabot a demokrácia védelmében az LMP-nek:-)

Viktus 2010.02.15. 11:20:39

@radala:

Az LMP-nek egy nagy baja van az EP választások után nem tudom mit csináltak a kávézáson kívül, mert nincsen erős szervezetük.
Itt nálunk hétfőtől kezdték el kiszórni a kopogtatókat a Fidesz indult neki először gyűjteni mindjárt a postások után nyomulva a nyugdíjastagozatával délután meg mi. LMP-s aktivistát meg hétvégén láttam először ...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.15. 11:21:58

@frantisek: Az internet, kábelTV, mobil telefon azok technikai áttörések voltak, semmi köze a politikához.
Amúgy jellemzően a mobil technológia a legnagyobb nyomorban fejlődik, ahol a szolgáltatók még a vezetéses rendszer telepítésébe sem ruháznak be a bizonytalanság miatt.

Viktus 2010.02.15. 11:21:59

@kamasuka:

török gábor 2010.02.15. 11:01:19

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 11:22:43

@török gábor:
Baranyai, Pécs közeli 650 lelkes falu (nem túl szegény, nem túl gazdag), a cigány lakosság aránya kb. 15 %. Akik a Fidesz kopogtató-gyűjtőjét visszautasítják (legalább a fele), szinte mindannyian a Jobbik miatt teszik.

Zahal 2010.02.15. 11:23:04

@groggil: van egy nagy probléma a "magyarság szaporodásával" kapcsolatban: a lakáskérdés. egy fiatalnak esélye sincs normális lakást venni (nem 10nm-es lyukra gondolok, és nem Rákosborzasztón), hacsak nem örököl. így 25 évig nyögheti a részleteket. ebben az államnak kéne rendet tennie, segítenie.

@Muad\\\'Dib: nem ez a kérdés. hanem az, hogy amikor a németek már keleten küszködtek az oroszokkal, és az itteni hadseregcsoportjuk nem a "zsidókérdés végső megoldására" lett beállítva (Eichmann 300 fős stábját ne vegyük komoly tényezőnek, ő maga még csodálkozott is a magyar hatóságok önzetlen segítségén), ilyen helyzetben a magyar közigazgatás rekordidő alatt és tüchtig módon deportálta az utolsó k-eu-i zsidó közösséget. Tehát nem "mi lett volna, ha", hanem mi történt és miért.

stratez 2010.02.15. 11:24:23

Azért én ilyenkor megkérdezném Kubatovot, hogy miért veszi fel a fizetését, napok óta tart ez a szavazás, és állítólag többszázezres a Fidesz-aktivisták száma, és ugye csak ha minden tizedik kattintana...

kamasuka 2010.02.15. 11:24:54

@mrbéla:
Nem volt nagy baki, csak fel volt nagyítva és tök más lett lekommunikálva. Bezzeg a ciánozás ...

buddha 2010.02.15. 11:25:27

Török Gábor!
azért abban egyetérthetünk,hogy ön annyira nem független-bár ettől lehet racionális

stratez 2010.02.15. 11:25:34

Azt még hozzáteszem, hogyha nem tudott erről a szavazásról, az a baj, ha tudott, akkor meg az...

tony zionist 2010.02.15. 11:26:02

@levee: hiába vet be mindent a fidesz, sokan már nem kérnek a semmittevő szarpártból...

a fidesz menjen csak 24-48-72 órázni, vekkerezni, kordont bontani, meg kart széttárva sajnosnemenegediazalkotmányozni...

tisztességes magyar ember csakis a Jobbikra szavazhat.

kamasuka 2010.02.15. 11:27:51

@Captain Tott:
Négy éve mind MSZPs volt, de átverve érzik magukat és az Orbán-fóbiájuk miatt nem szavaznának a Fideszre, még akkor sem, ha aranytojásttojótyúkkal megrakott teherautókkal parkolnának le a putriuk előtt.

groggil 2010.02.15. 11:28:16

@CSENDES:
Ha dolgozol, két gyerek után kőkemény adókedvezmény (ennek összegét függővé lehetne tenni már ledolgozott évektől is pl....és egy tollvonással törölném el azokat a juttatásokat, amik "osztódásra" ösztönöznek.
Ezek -talán- alkotmányosak, ha jól vannak megfogalmazva

Sajnálom, én a "10% alatt tartáshoz" fűződő elkötelezettségemet lényegesen erősebbnek tartom, mint a "római egyezményhez" fűződő elkötelezettségemet...Miért, lebombázzák a Lánchidat?? Ugyan már...
Mert 20-30%-nál -a kőkemény káoszban- a római egyezményed pont arra lesz jó, hogy Pétervásárán letöröld a vért a szamurájkardról...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 11:28:24

@török gábor: ezen ne múljon Török Úr :)))

Zugló, "panelproli"-rész (Füredi ltp.). Kedden jött egy legény (elég félénk volt, kb elnézést kért, hogy él) a Jobbiktól (hétfőn a Fidesztől jöttek, hiába...).

Ez olyan délután 6 körül lehetett, elmondása szerint 1 órája járta a lépcsőházakat (ezek X. emeletes "hodályok", egy-egy tömbben ca 260 lakás), és addigra 2 (!!!) db kopogtatócédulát szedett össze. Ezt mi "megdupláztuk" a zasszonnyal.

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 11:28:28

@Zahal:
A németek megszállták az országot, valamint diktatúrát vezettek be. És megtalálták azokat az embereket, akik kiszolgálták ezt. Némelyek ostoba idealizmus miatt, mások gonoszság és gyűlölet miatt. Ilyen minden országban/népben van. Ha jól emlékszem zsidó kápók is voltak, nem?

Zahal 2010.02.15. 11:28:31

@tony zionist: micsoda érv!:-D
előbb nézz tükörbe. te vagy őrült ("A MIÉP az őrültek pártja").

lüke 2010.02.15. 11:28:36

elhatároztam ,hogy nem fogok itt fegyelmezetlenkedni:)
de már ma félre olvastam Hahn Bandiék trendetlenségét
" a politikusok nemi betegsége"
Pedig tegnap nagyon megrendültem egy két bejegyzés kapcsán: a pisztolyos avataron, a franciás zürzavaron és a történelmi
hiatuszon............

tlac 2010.02.15. 11:29:10

@török gábor: II. kerületben, Domb, FIDESZ tarolás (ajánlószelvény), de ez nem meglepő.

medve2 2010.02.15. 11:29:32

@radala: Igen. nagy valószínűséggel a Fidesz az 1 millión bőven túlvan. Még egy hétig lehet gyűjteni, a második hét után már pokolian nehéz. Szerintem is minimum közelíteni fogja a Fidesz a 2 milliót. Viszont ez nem mond ellent a Jobbik erősödésének, ami érezhető. A terepen az mszp nem érezhető. vagy azért, mert nagyon ügyesen rejtőzködnek és tényleg 20-25%-os párt, vagy azért, mert tényleg alig haladják meg a 15%-ot.

buddha 2010.02.15. 11:29:46

TE TONI:

én TISZTESSÉGES,ADÓFIZETŐ MAGYAR ember vagyok.kötelességem Jobbikra szavazni??egypárt rendszer lett??

medve2 2010.02.15. 11:30:22

@tlac: Budán a Jobbik nem fog áttörni, ahogy nyugaton sem.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.02.15. 11:31:23

@Muad\\\'Dib: vannak terfigyelo kamerak..

gondolom rendorsegi feljelentes eseten megnezik, nem?

mashogy nem nagyon adjak ki. az meg a masik fele, hogy bar szep nagy legeny vagyok es tanultam is ezt-azt, nem fogok nekiallni karlenditoket fenykepezni, hiszen a vasbetetes, az 5-6 par feherfuzos martenst nem erdekli, hogy jogosan fenykepeztem-e le a gazdit, avagy nem.

tony zionist 2010.02.15. 11:31:25

@Zahal: komám. csapd fel a zsidó enciklopédia 1906-os kiadását az idiotizmus szócikknél, hogy képet kapj magad és fajtád szellemi állapotáról.

"Though the parents of more than 15 per cent of idiotic children have been alcoholics, and alcoholism is rare among Jews, yet idiocy and imbecility are found comparatively more often among Jews than among non-Jews. "

www.jewishencyclopedia.com/view.jsp?artid=83&letter=I&search=idiocy

Zahal 2010.02.15. 11:31:37

@Muad\\\'Dib: 100.000 közigazgatási dolgozót találtak meg? + a feljelentőket, lakásfoglalókat, rablókat, amit csak megengedtek a zsidóellenes törvények? valóban, a 30-as években elkezdett antiszemita kampány megtette a hatását. ilyen mindenütt volt, nem lehet általánosítani. (nem értem, hogy jönnek ide a zsidó kápók, olyan helyzetben, amilyenben; nem lehet általánosítani, főleg nem származás alapján megbélyegezni

@tony zionist: ) tisztességes magyar ember elutasítja az embertelen eszméket, amiket a jobbikos húgyforradalmárok képviselnek.

buddha 2010.02.15. 11:31:45

@medve2:
ez így van,de keleten több az elkeseredett ember,aki el is megy s/z/avazni.

CSENDES 2010.02.15. 11:31:50

@frantisek: És valójában nagyon is sokan vannak így. Az én érzésem az, hogy ez egy direkt gerjesztett helyzet, mert aki ilyen "tipródásban"van, azaz kényszerhelyzetben az mindig rosszul választ. Ki úgy, hogy a régieket már ismerjük hibáikkal együtt, ki úgy, hogy ugorjunk az ismeretlenbe, hátha az beválik. Erre mondta TG. (az én olvasatomban) egy interjúban, hogy sokan emocionális szempontok szerint választanak, de ezt is fel lehet fogni racionális szempontnak (pl. ahogy mondta az előzőek már eleget loptak, talán most már csinálnak is valamit). No és mindig ebből van a gebasz, mert az emberi rossz természetnek nincsenek határai, soha nem elég.

Énszóltam 2010.02.15. 11:31:59

Akinek nincs vaj a füle mögött, az nem fél a Jobbik-tól. Akinek meg van, az lassan pakolhat... A csalók, hazugok, nemzetárulók, bűnözők, sikkasztók, népnyúzók, stb stb stb.

tony zionist 2010.02.15. 11:32:13

@buddha: adófizetéstől még senki sem lesz se tisztességes, se magyar.

sőt, magyarnak születni sem lehet, magyarrá válni kell!

Viktus 2010.02.15. 11:32:28

@buddha:

Miért nem független ? mert a Jobbikról is írt? :D ez jó. Minden pártról születnek elemző gondolatok ezen a blogon nézelődj.

tony zionist 2010.02.15. 11:32:43

@Zahal: elutasítok minden embertelen zsidó eszmét.

kamasuka 2010.02.15. 11:33:40

@tony zionist:
"a fidesz menjen csak 24-48-72 órázni, vekkerezni, kordont bontani, meg kart széttárva sajnosnemenegediazalkotmányozni..."
Váá, kiváncsi lettem volna a Jobbik hasonló esetben mit csinál?

"Forradalom! Forradalom! Akasszuk fel őket!" - vagy mit? Mert ők is max. ezt tehették volna, de ha ők teszik, az biztosan brave tett lett volna, de mivel a fityisz tette, csak lúzerség lehetett.

Megj., ezek mind blöff kategória, ami vagy bejön demokratikus keretek között, vagy nem, és már csak a demokragtikus keretek áthágása marad, amit a Fidesz nem vállalt fel.

Zahal 2010.02.15. 11:34:16

@tony zionist: 1906-os, igazán friss.:-) igen, a zsidók nem isznak, hanem eladják a piát (legalábbis a tökelütötteknek, mint te). most parázz rá mindenre, itt az ideje a modern paranoid dolgokra (izraeli tőke, izraelezés), de csak miután lefutott a Talmud, "jézusgyilkosok", Kohn Béla és társai.:-)
te igazán bokréta vagy Isten kalapján.

Viktus 2010.02.15. 11:34:27

@medve2:

Nálunk a szocik célirányosan a belvárosi tömbökbe nyomultak ott, hogy is fogalmazzak finoman nagy létszámú etnikum él ...

DW73 2010.02.15. 11:34:34

@tony zionist:
Jóember, olvastad mire fogsz szavazni??? És nem a 7 pontos kivonatra gondolok.

buddha 2010.02.15. 11:34:37

@Viktus:
a korábbi írásaiból,nyilatkozataiból tisztán látszik, kiderül

tony zionist 2010.02.15. 11:35:04

@kamasuka: ugyanakkor volt politikai válság thaiföldön 2006ban.

megoldották. hatályonkívül helyezték az alkotmányt, 2 hét alatt csináltak újat, és kiírtak új választást.

a thai király pedig jóváhagyta...

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 11:35:14

@Viktus: Ez a helyzet valóban! A Jobbik szimpatizánsai lelkesek és erőteljesen agitálnak. De ez a kisebb közösségekben, főleg a falvakban hatásos, ahol a nem egyívásúak is kommunikálnak egymással. A nagyvárosi, elszigeteltebben élő szavazókat már sokkal nehezebben érik el.

discretio 2010.02.15. 11:35:17

Ha a választások utáni átrendeződésről gondolkodom, akkor is azt érzem, hogy a Fidesznek nincs igazi félnivalója a Jobbiktól. Legfeljebb lesz egy közepes radikális jobboldali párt, akik azért parlamenti pártként már kevésbé lesznek radikálisok. a szavazóbázisuk pedig balszéltől jobbszélig bizonyára nagyon mást akar majd. Szerintem legnagyobb félnivalója Vóna Gábornak van, a köztársasági elnök jelölt Krisztina asszony nem semmi nő. :) Egy-két év, és úgy járhat, min Lezsákék az MDF-ben. Csak Morvai sokkal okosabb, mint Ibolyka.

buddha 2010.02.15. 11:35:27

@tony zionist: ez igen!
te szívsz valamit?

kamasuka 2010.02.15. 11:35:57

@Muad\\\'Dib:
Ráadásul pont Szálasi volt azellen, hogy elvigyék Magyarországról a zsidókat. Ő nem akarta ezt, az már más téma, hogy miért ... (itthon dolgozzanak)

Zahal 2010.02.15. 11:35:57

@tony zionist: (embertelen zsidó eszme, hmm. talán csak nem az egyistenhitre, leágazására, a kereszténységre gondolsz? vagy a Nobel-díjasokra, költőkre, művészekre) szerintem te csak viccelsz és provokálsz. valami beesett mellkasú, pattanásos recskahuszár lehetsz a monitor előtt, anyuci félszobájában.:-D

radala 2010.02.15. 11:37:35

@Viktus: No ez az, amiről beszélek és ez az, ami miatt nem hiszem, hogy a Jobbik olyan brutálisan megerősödhetne. Mert nyilván a Fidesz kárára kellene neki, de a fidesz is ott van a terepen a nyugdíjas tagozatával:-)
Orbán meg szerintem a jobbik fanok között is veri Vonát. Aki élt 98-ban és jobbos volt, az maximum puhának tartja OV-t, de szereti.
Irtó érdekes meccsek az ilyenek. Mert ugye még Vona is egyike a legnagyobb OV rajongóknak...
Jópofa ez a harc.
De én már csak az LMP-nek szurkolok. (underdog hatás)

kamasuka 2010.02.15. 11:37:52

@buddha:
Vagy nem, mert a részvétel sosem Keleten volt magas.

tony zionist 2010.02.15. 11:37:52

@Zahal: mindegy, hogy friss, ti írtátok magatokról.

a pia eladással kapcsolatban meg a Kazárföldön című könyvben elég jó képet kap az ember a fajtátokról...

buddha 2010.02.15. 11:38:06

@Viktus: jah és nem a Jobbikra gondoltam,hát és ugye az írások azért terelik vmerre az embert...

buddha 2010.02.15. 11:39:01

@kamasuka: de nem is volt ekkora sz@r azon a részen,mint most

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 11:39:04

@discretio: "Szerintem legnagyobb félnivalója Vóna Gábornak van, a köztársasági elnök jelölt Krisztina asszony nem semmi nő. :)"

Krisztina a "domina" ? :))))

hjzgjkhjkl 2010.02.15. 11:39:14

Én ezt az eredmény jósolom:

Fidesz: 57-58%

Jobbik: 16-18%

MSZP: 13-14%

MDF-SZDSZ: 4-5%

LMP: 3-4%

tony zionist 2010.02.15. 11:39:28

@DW73: nem, nem olvastam, ha a Jobbik programra gondolsz.

soha egyik párt programját sem olvastam. kb 10-en lehettek az egész országban, akik ez alapján szavaznak.

de izé: a Jobbikét legalább ellehet olvasni. tehát ilyen logika mentén se szabadna másra szavazni, hisz az MSZP és a Fidesz programját nem ismerjük.

tlac 2010.02.15. 11:39:44

@stratez: na PONT nem ezért kapja a fizetését. Idézném H.Kovács Lászlót, a VÁLASZTÁSOKAT kell megnyerni..

summarygloss 2010.02.15. 11:39:46

Szerintem is az van, hogy OV-t el kellett volna küldeni nyaralni Új-Zélandra nyaralni a kampány idejére. Ha még egy kicsit szerepel, mindenki átszavaz a Jobbikra.

Muad\\\'Dib 2010.02.15. 11:40:24

@Zahal:
"...100.000 közigazgatási dolgozót találtak meg? + a feljelentőket, lakásfoglalókat, rablókat, amit csak megengedtek a zsidóellenes törvények?..."
Ne csúsztass. Nagyon sokan próbáltak segíteni, ahogy módjukban állt. És sokan meg nem.

Zahal 2010.02.15. 11:40:25

@Énszóltam: és ki mondja meg, ki pakoljon? a szoclib sikkasztók, igen, szerintem is. ezek után már viszont kissé önkényes.
Hitler is ügyesen nevezte meg a német nép ellenségeit.

török gábor 2010.02.15. 11:40:37

Kaptam levélben is nagyon tanulságos beszámolókat, szinte minden párt gyűjtéséről. Nagyon köszönöm, és továbbra is várom - akár itt a blogon, akár levélben -, hogy ki mit tapasztalt.

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 11:41:33

@Seduxen: Na de kinek adhatták oda a többiek? A Fidesznek? MSZP-nek? Senkinek?

kamasuka 2010.02.15. 11:41:36

@tony zionist:
Nálunk egy súlytalan madár van, nem király, ráadásul tök más jogokkal. Ilyen alapon a hatályon kívül helyezték az alkotmányt, akár bármikor meg tudná tenni a Jobbik is az utcáról. Mert parlamentből, egy hadsereg nélküli államban, ahol a nép nagyszámban sosem vállalná a jelenlegi körülmények között a konfrontációt bárkivel, még a postással sem, ha késne a nyugdíjjal, nos ez nem lehetséges. Vagy mondj egy tippet, hogy miként!

ati27 2010.02.15. 11:41:44

@newtehen:

Mert a FIDESZ kormányzott az elmult 8 évben? Na ne már.. A probléma okozója a jelenleg kormányzó koala nem? MSZP-SZDSZ. Képzeld, ha a fidesz elkezdene nyiltan a cigánykérdéssel foglakozni.. Kampányidőszakban. Másrészt ezt a kérdést meghagyja a jobbiknak. Ezzel megosztja az mszp-t. És aszisztál a jobbik parlamentbe kerüléséhez. Eddig azt szüröm le, hogy az mszp és jobbik kb ugyanazt a szintet üti meg, majd elcsépelik egymást a parlamentben.. A becslésem:
Fidesz:58%
Jobbik:17%
Mszp19%
LMP 6%

groggil 2010.02.15. 11:42:15

@török gábor:
Kis adalék:

Főváros..lakótelep(ennél többet nem írok):
Az EP választáson, és most is a Jobbik jött elsőnek (most: múlt hét csüt de. ...mikor is indult a cédula-gyűjtés??). Két emeleten mindjárt begyűjtött 8-at (10perc), és mondta az aktivista, hogy előző házban 7-et (10perc).
Nálunk majdnem mindig van vki. itthon...azóta sem jött más céduláért...

buddha 2010.02.15. 11:42:59

@török gábor: ha már tapasztalat:választás előtt 2 héttel,szabolcsi város,cigánysor,élelem és ruhaosztás...

Zahal 2010.02.15. 11:43:16

@Muad\\\'Dib: tudom, voltak, akik segítettek. én általában írtam, hogy milyen flottul működött a közig. gépezete annak ellenére, hogy már nem kellett volna ilyen szívélyesen együttműködni.

@tony zionist: és ott van még Marschalkó (marslakó), a Gede-testvérek, a műkatona (kiflihuszár) aluljáró-irodalom, persze, a mi fajtánk. ha kicsi a pöcsöd, ne minket hibáztass, hanem menj el nőzni. Hitlert is visszautasíthatta pár zsidó nő (naná, majd nem), Morvai Krisztikének is állítólag ilyen gondjai vannak. Ejnye, na.

DW73 2010.02.15. 11:43:32

@tony zionist:
1. Az, hogy nem ismered a FIDESZ programját, az nem jelenti, hogy nincs. Van program és megtalálható az Interneten.
2. Ha nem olvasod, mert úgysem tartják be, akkor miért tartod különbnek őket, mint a többi pártot.
3. Köszönöm nem kérek, olyan pártot, aki kötelezővé tesz hittant, aki a hadiiparból akar eltartani gazdaságot, aki tollvonással meg akar szüntetni "nagy" kereskedelmi csatornákat (én ugyan nem sírnék értük, de hol élünk?), és még sorolhatnám!

kamasuka 2010.02.15. 11:43:45

@buddha:
1990 óta ez a helyzet pedig a rendszerváltozás akár motiváló erő is lehetett volna, de nem. 1994ben sem volt nagy áttörés, pedig 4 év alatt azért többen veszítették el a munkájukat, éltek a létminimumon vagy az alatt, mint most.

radala 2010.02.15. 11:44:51

@medve2: Nagyon különböző dolgok a kopogtató adás meg a szavazás. Szerintem pl a nagyon egyszerű emberektől viszonylag egyszerű megszerezni egy kopogtatót, de nem nagyon járnak szavazni.
Kopogtatót sosem gyűjtöttem, de 98-ban szóró lapoztam, meg plakátoltam. Hihetetlen megdöbbentő szimpatizánsokat szereztem, olyanokat, akik nem tudtak a két forduló közt sem arról, hogy itt választások vannak. Nem hittem volna, hogy ilyen van, ha nem látom. Nos, szerintem az ilyen emberek tuti odaadják a kopogtatót, tuti nyilatkoznak a pártpreferenciájukról, de kizárt, hogy szavazzanak is.

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 11:44:54

@hjzgjkhjkl: szerintem túlbecsülöd a Fidesz eredményét, és alulbecsülöd az MSZP-t.
Ha a KVK-knak 22 % be meri vallani, hogy az MSZP-re szavaz (ami ma nagyobb ciki, mint a Jobbikot mondani), akkor lesz 24-25 %-uk legalább.

punpa 2010.02.15. 11:45:03

@Captain Tott:

Igen, te leírtad részletesen, amit én is gondolok :)

Szűk 2 hónap van a választásokig.

A Fidesz a jelenlegi szintjéről erősödni már nem tud. A választói hajlandóság a Fidesz-szavazóknál már így is magas, ezért a rejtőzködőkben nem bízhatnak. Tutyimutyizásuk, a választási programjuk elnagyolása, konkrét lépések (elszámoltatás, közbiztonság) elhallgatása esetén a Jobbikhoz kerülhet százalék. De ezeket a szavazatokat megtarthatják egy erős, határozott kommunikációval, amit lassan el kellene kezdeni (tudom, hogy hivatalosan márc 15-től kezdődik a kampány)

Az MSZP nem fog számottevően gyengülni, az összes nagyobb botrány napvilágra került, bízhat a törzsgárdájában, az orbánfóbiás nyugdíjasokban. Néhány szavazat azért még elfolyhat, szintén a Jobbik felé! Ezt kompenzálhatja egy érdekes szituáció: amennyiben az MDF bejutása erősen kétségessé válik, jópár szavazó átpártolhat, visszatérhet az MSZP-hez.

A Jobbik esélyes a 2. helyre, mindez attól függ, hogy történnek-e átpártolások a két "nagy" párttól, illetve bekövetkezik-e további, a választók kedélyét erősen borzoló esemény. (ez esetben nem a Fidesz-Mszp szavazóktól, hanem a bizonytalan szavazóktól nyerhetnek)

Az MDF-SZDSZ, illetve az LMP egymással harcol a már említett 5-8%-ért, a két pártból maximum 1 érheti el a küszöböt, erre az LMP esetében 10% esélyt látok, az MDF-SZDSZ-nél 75-öt.

A mikropártok (Munkáspárt, Miép, Seres-féle mozgalom) összesen 3%-ot szerezhetnek.

DW73 2010.02.15. 11:45:38

@DW73: @tony zionist:
és olyan párt akar rendet tenni, aki az egyik alapvető szabályt nem tartja be, miszerint nem nyújt be "elszámolást a működéséről"...

tony zionist 2010.02.15. 11:45:55

@Zahal: nem. pl a nácizmusra.a messianisztikus, militáns, elmebeteg állatságokra.

miért van az, hogy a zsidók 99,9%-a náci a szó szoros értelmében? én nem a zsidókat utálom, hanem a nácikat.

"1000 nem zsidó élete sem ér annyit, mint egy zsidó körme"

a nagy tekintélyű Dov Lior főrabbi becses gondolata...

de említhetnénk a zsidó Madeleine Albrightot, aki 1996-ban annyival intézte el azt, hogy az UNICEF jelentése szerint 91-96 között 500 000 5 éven aluli iraki gyerek halt meg az embargo miatt, hogy "worth it".

ez a holocaust vazzeg. és ez valós,és nem kitallt.

szted miért van, hogy egy 27országban végzett BBC felmérés szerint a zsidók jelentik alegnagyobb veszélyt az emberiségre és a világbékére? egy 2003-as EU-s felmérés is hasonló eredményt hozott. 60%felett végeztetek, ezzel megelőzve észak-koreát, az USA-t, kínát, oroszországot és iránt.

gusztustalan, mocskos náci népség vagytok, tisztességes, civilizált ember csak köp, ha rólatok van szó.

CSENDES 2010.02.15. 11:46:22

@groggil: Már bocs, decsak felvetettem, tekintve hogy a Jobbik nagyasszonya ún. jogbanjártas asszonyszemély, akinek igenis kellene hogy számítson. Egyébként én is elgondolkoztam azon amit Te említettél, csak éppen ezen a szinten elvetettem, mert nem megoldás, ugyanúgy, mint ahogyan a gettósítás sem, hiszen éppen az szüli a devianciát. Ennek az eredményét láthatod most, hiszen amikor a faluvégeken új házakat építettek a romáknak, és így nem kerültek be új szociális-kulturális környezetbe, az éppen azt eredményezte ami ma van. Úgyhogy ne fújj rám, mert más a véleményem. Na.

discretio 2010.02.15. 11:46:28

@Seduxen: Igen és a mai "gender mainstreaming"-es világban ez nagy előny.

Gíbic 2010.02.15. 11:46:42

Ha szétnézek Borsodban és abból indulok ki, hogy egy ózdi melletti településen a Jobbik teltházat csinál, még a Fideszes naggyűlésre öten mennek el, lesz itt meglepetés. Arról nem beszélve, hogy a környéken az egykori MSZP-s tábor potenciális Jobbik szavazó lett. Százasával szavaznak át a Jobbikra közülük. Persze ez csak egy környék, de ha számításba vesszük az Észak-magyarországi Régiót és a nagy bajokkal küszködő keleti térséget, simán meglehet az a 20%, ami Borsodban szerintem 33% is meglesz bőven.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 11:47:02

@Captain Tott: passzolok. de ha tippelnem kellene, akkor inkább a senkinek opciót valószínűsítem.

sz'tem sokakban van még egyfajta "félsz" az egész kopogtatócédula odaadásával kapcsolatban.mintha ez kötelezne bármire is.

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 11:47:06

@török gábor: Köszönettel vennénk, ha megosztaná velünk is.

nyekk 2010.02.15. 11:47:32

Az eddigi hatalom (-ban lévő pártok) 20 év alatt a totális csőd szélére sodorta az országot. Minden olyan gazemberséget elkövettek, ami miatt a becsületes, normális embernek kinyílik a bicska a zsebében.
A mostani palettán egyedül a Jobbiknak van reális programja, HITE, ELSZÁNTSÁGA, EREJE, hogy az országot megmentse.
Én Budapesti diplomás vállalkozó vagyok. A környezetembem szinte mindenki a Jobbikra fog szavazni. A vidéki rokonok ugyancsak. De sem én, sem ők nem nagyon reklámozzák. Én pl azért, mert több olyan cégnek dolgozunk, ahol a jelenlegi szoclíb vezetés van. Volt már akivel azért mondták fel a szerződést, mert kiderült, hogy jobbikos szimpatizáns. (persze a hivatalos okként nem ezt jelölték meg)
Lesz itt akkora meglepetés (amit már OV, meg a blog szerzője is kezd pedzegetni)
A Jobbik tutti második lesz. A kérdés csak az, hogy a Fidesz tud-e majd egyedül kormányt alakítani? Reméljük nem. (A 2/3-ot meg főleg.)

buddha 2010.02.15. 11:47:41

kamasuka:én ezt nem gondolnám,/személyes tapasztalat alapján/jelenleg nagyobb a munkanélküliség ezen a részen,mint bármikor máskor,főleg a diplomások körében,más kérdés,hogy a diplomák nagy részének értéke ,hát ....0
de cáfolj meg!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.02.15. 11:47:59

@Zahal: hagyjátok már abba, ez a vita egészen szánalmas.

A Jobbikról van szó 2010-ben, ki a tökömet érdekli, hogy 65(!) évvel ezelőtt mit csináltak a nyilasok meg a német nácik!

Mr. Rustical 2010.02.15. 11:49:17

@Captain Tott:

Nagyon határozott számokat írsz!
Kár, hogy a végkövetkeztetés teljesen megalapozatlan.

Az előző választások éppen azt mutatták, hogy a Fidesz a legnagyobb hibát éppen akkor követte el, amikor a radikális jobboldali szavazatokat próbálva beszipkázni, támadási felületet adott, és elveszítette a "középpályát". Leglátványosabban 2002-ben történt ez meg, amikor azon ment az izgulás a Fideszben, hogy a sok láthatatlan MIÉP-es szavazó miatt majd nem lehet egyedül kormányozni.

Aztán jól kiderült, hogy nem voltak semmiféle rejtőzködő MiÉPes szavazók, de a kokárdázással, kötelezéssel, státustörvénnyel és társaikkal sikerült az MSZPnek témát adni (23 millió román, árokásás stb) és elbukni a választásokat.

A Fidesz számára a Jobbik nem igazi ellenfél, ha el is visz valamennyi szavazatot, sosem lesz kormányképes alternatíva, és pár év parlament könnyen elkoptathatja a őket. Egyéni körzetekben sem tudnak nyerni, a kétharmad pedig ott fog eldőlni. Tehát a Jobbik nem igazi veszély, sőt, direkt jó a Fidesznek, hogy van ilyen is, mert a fasisztáktól rettegő tömegek rémálmai legalább nem Orbánról szólnak.

Jó nagy hülyék lennének, ha ezután megpróbálnák lenyúlni a Jobbik témáit, és harmadszor is osztályt kéne ismételniük a "két zászló több, mint egy" c. tantárgyból.

tlac 2010.02.15. 11:50:06

@török gábor: Írd meg az MDF gyűjtését :)

kamasuka 2010.02.15. 11:50:38

@punpa:
Miért ne tudna erősödni? Szerinted Demszky már lemondott, a BKV és a MÁV összes ügye az ügyészségen? :D

Az MSZP az, aki gyengülni fog, mindenki más (LMP, Jobbik, Fidesz) inkább erősödni. Az MDF - ha marad az SZDSZ-el ez a baromsága -, meg elásta magát, de hamarosan úgyis kiderül, hogy ki, mennyi kopogtatócédulát gyűjtött össze.

tony zionist 2010.02.15. 11:52:24

@kamasuka: elég bevett gyakorlat, hogy az új alkotmány és az új kormány utólag, visszamenőlegesen legitimál ilyen lépéseket.

2006-ban a Fidesznek egy országos akció élére kellett volna állnia, ahogy Sólyomnak is. nyilvánvalóan kiderült, hogy olyan helyzet állt elő, amire az alkotmány nem volt felkészítve, tehát nem volt képes megfelelő jogi választ adni a 'gyurcsány' jelenségre, az 'akkorsemmondokle' politikájára.

amit 2006ban a fidesz és sólyom tett, az olyan, mintha azért nem térsz ki a sávodban veled szembejövő autó elől, mert jobbra nem tudnál, balra meg záróvonal van, és záróvonalat átlépni szabálytalan.

tehát csak széttárjuk a karunkat, és meghalunk.

2006ban Sólyómnak magához kellett volna hívnia a rendőrség, a honvédség és az ellenzék vezetőit, alkotmányt hatályon kívül helyezni, országos sztrájk és blokád, MSZP-SZDSZ irodák, közintézmények lezárása, Gyurcsány és bandájának letartóztatása, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása, ezután új választások kiírása, majd természetesen Sólyom lemondása.

tony zionist 2010.02.15. 11:53:19

@RAMBO: az ócska bérrettegőket, akik most ezzel a weimarozással próbálnak operálni.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 11:54:52

@discretio: meg lehet kövezni, de én Morvai "nagyasszonyt" egy - finoman fogalmazva is - vállalhatatlan figurának tartom :(

kamasuka 2010.02.15. 11:54:53

@Gíbic:
Ózd még a csodák MSZPs csodája volt 4 éve, most a Jobbikos csoda lesz. Azt hiszik, hogy a Jobbik munkát ad majd nekik. 20 évig abban a hitben éltek, hogy az MSZP ad majd nekik munkát, de mára már Miskolcon és Dunaújvárosban sincs meló. Persze, Orbán a patás fóbia miatt még mindig lehet kisérletezni, de minek?

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.02.15. 11:55:16

Ha a Fidesz vezető politikusainak sikerül pár butaságot és ijesztő dolgot mondani véletlenül, hasonlóan az előző és az azt megelőző választások kampányaiban, akkor még az is előfordulhat, hogy a jobbik valóban súlyos szereplő lesz a parlamentben.

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.02.15. 11:56:08

Mivel a génjeinkben benne van a kurucos "csak azért is !" OV valóban szívességet tett a Jobbiknak. De nem ez a lényeges hanem, hogy bármennyit is szerez a Jobbik, ne marakodás hanem együttműködés legyen a jobboldalon. Ott minden energiára szükség lesz és minden mással csak a
baloldal erősödik.

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 11:56:22

@punpa: :)))
Szerintem nagyon találó az a feltételezésedet, hogy ha az MDF bejutása kérdésessé válik, az a szocialistákat erősíti.

Tkp. nem is olyan unalmas ez a választási kampány... Lehet, hogy a győztes már megvan (bár erre sem vennék mérget), de még legalább 25 %-nyi szavazat nagyon erős mozgásban van.

Viktus 2010.02.15. 11:57:17

@Mr. Rustical:

Más a helyzet nagyon, mint 2002-ben volt. A kettő összehasonlíthatatlan.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2010.02.15. 11:59:52

Amikor megalakult az Élőlánc zöld szervezetkből, téden állva könyörögtem nekik, hogy vegyék már komolyan a pártcsinálás részvételi demokrácia részét. Később ugyan az LMP is lejátszotta, ahhoz kpest, hogy civil körökből jönnek, amatőrök e-demokráciból és helyi mozgalmárkodásból a JOBBIK-hoz képest.
Csurka Pista Bácsi már egyszer elővarázsolt a föld alól egy ilyen ork hadsereget. Addíg duruzsolt az MDF alaszervezetek közösségeinek fülébe, hogy a zsidózásra nyitott MDF-es tagság szépen kivált MIÉPként, az MDF meg összerogyott HR szempontból.

Szeretjük ilyen madártávlatból szemlélni a dolgokat... sajtó, meg történelmi hagyományok - sőt gyökerek... pedig van egy alulnézete is ennek a kérdésnek. Technikailag felépített emberi bizalom.
Ez félig a pártok HR-e, félig a kirekesztetteknek felkínált részvételi forma, és csak azután PR.

céerem 2010.02.15. 12:00:02

"2006ban Sólyómnak magához kellett volna hívnia a rendőrség, a honvédség és az ellenzék vezetőit, alkotmányt hatályon kívül helyezni, országos sztrájk és blokád, MSZP-SZDSZ irodák, közintézmények lezárása, Gyurcsány és bandájának letartóztatása, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása, ezután új választások kiírása, majd természetesen Sólyom lemondása."

Ez ugye nem komoly?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 12:00:32

@PeterBlau: "Ha a Fidesz vezető politikusainak sikerül pár butaságot és ijesztő dolgot mondani véletlenül, hasonlóan az előző és az azt megelőző választások kampányaiban,"

Ezdemennyire igaz :)

Én néha komolyan azt hiszem, hogy "ezek" (=fidesz) nem is akarnak nyerni.

És ugye a "márkanevek" (Mikola, Kövér, stb.) még nem is nyilatkoztak semmi "okosat" :))

tony zionist 2010.02.15. 12:01:07

a Jobbikról csak annyit tudnék, hogy Vona a napkeltében elküldte haza a munkásmozgalmi pantheonban fekvő elmebeteg (saját elvtársai jellemezték így, neten megtalálható) judeokommunista bettelheim oszi fattyát, akkor is rájuk szavaznék.

milyen ország az, ahol aprók meg bettelheim és bauer féle elmebeteg judeokommunista gyilkosok fattyai lehetnek meghatározó elemei a közéletnek? ez kb olyan, mintha ma Németországban kis Göbbelsekből parlamenti képviselők, állami vezetők, médiaszemélyiségek meg nácizó-antidemokratázó álértelmiségi megmondóemberek lehetnének.

medve2 2010.02.15. 12:02:11

@Viktus: Te vagy az első ember, akitől hallok szocialista gyűjtökről.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.02.15. 12:02:15

@CSENDES:
Nagyon egszerűen: A gyerektámogatás csak adóból leírható. Cash formájában senkinek nem adják ki. Ezt feltételezi, hogy csak olyanok vehetik igénybe akik dolgoznak.

tony zionist 2010.02.15. 12:02:28

@céerem: de, ez teljesen komoly. demokratikus, nemzetközi példákkal alátámasztott, civilizált megoldás.

céerem 2010.02.15. 12:03:50

@tony zionist: És kik vennének részt az "alkotmányozó nemzetgyűlésen"? Kik helyeznék hatályon kívül :-) az alkotmányt?

kamasuka 2010.02.15. 12:03:58

@tony zionist:
"2006-ban a Fidesznek egy országos akció élére kellett volna állnia, ahogy Sólyomnak is. nyilvánvalóan kiderült, hogy olyan helyzet állt elő, amire az alkotmány nem volt felkészítve, tehát nem volt képes megfelelő jogi választ adni a 'gyurcsány' jelenségre, az 'akkorsemmondokle' politikájára"
Ahhoz országos támogatás kellett volna, nem csak párezer ember, aki tényleg kiment az utcákra nap, mint nap, és leamortizálta Budapestet. Ahhoz, hogy amit írsz az működjön, az összes nagyvárost le kellett volna amortizálni, és ezzel megosztani az erőket. De ez az MSZPnek nem állt érdekében ...

"+amit 2006ban a fidesz és sólyom tett, az olyan, mintha azért nem térsz ki a sávodban veled szembejövő autó elől, mert jobbra nem tudnál, balra meg záróvonal van, és záróvonalat átlépni szabálytalan. tehát csak széttárjuk a karunkat, és meghalunk."
Látod? Nem haltunk meg. 4 év elquródott (ami tk. 20 év valójában), de senki sem halt meg politikai okokból, és jöhetnek a demokratikus választások, ahol ha tényleg az van, amit írsz, a még jobban megerősödött Jobbik szarráveri a Fideszt egyéniben IS.

"2006ban Sólyómnak magához kellett volna hívnia a rendőrség, a honvédség és az ellenzék vezetőit, alkotmányt hatályon kívül helyezni, országos sztrájk és blokád, MSZP-SZDSZ irodák, közintézmények lezárása, Gyurcsány és bandájának letartóztatása, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása, ezután új választások kiírása, majd természetesen Sólyom lemondása."
Nem tudta volna. Ha meg erőszakosan csinálja, az következményekkel járt volna, mint:
A. 100%, hogy esély nincs a kétharmadra csak sima többségre vagy még arra se!
B. az MSZP kitalálja, hogy kivonulgat, nem szavaz, nem hagyja működni a parlamentet, blabla., mert teszem azt a szélsőségesek miatt, ő ezt nem hagyhatja, blabla.
C. a B még a jelenlegi demokratikus választások után IS bekövetkezhet, különösen, ha 20% felett szerez az MSZP. Ha még több, akkor pláne erről fog szólni az elkövetkezendő négy év demokratikus! választások után IS.

mélyborsod 2010.02.15. 12:04:12

@kamasuka: Ózd és vidéke ennél sokkal árnyaltabb. Ózd lehet, hogy mszp volt, de egy szűk 30km körben már ez a többi településre alig húzható rá, ott már nagyon vegyes a kép. Itt az emberek baja nem az, hogy az mszp vagy akárki nem adott nekik munkát, hanem az a baj, hogy esélyt nem adtak nekünk arra, hogy élhessünk a lehetőségeinkkel és megőrizzük azt, ami érték lehetett volna. Aki ezt megoldja, az nagy piros pontot fog kapni a térségben.

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 12:05:18

@Mr. Rustical:
Nem olvastál el figyelmesen: azt írtam, akkor fordíthatják vissza a nagyszámú dühös szavazót, ha a Jobbik témáiról (amelyek rengeteg embert foglalkoztatnak!), határozottan és konkrétan, de KÖRÜLTEKINTŐEN és MÉLTÁNYOSAN beszélnek. Ez a szavazók számára azt üzenné, hogy ismeri ezeket a problémákat, van rájuk megoldási javaslata, amely éppen abban különbözik a Jobbikétól, hogy nem szimplifikált módon foglalkozik velük.

punpa 2010.02.15. 12:08:16

@kamasuka:
A Fidesz szavazói szempontból "kész". Nincs számottevő tartaléka a bizonytalanok körében (a bizonytalanokból véleményem szerint a legtöbb esetben protestszavazat lesz). Átpártolni nem fognak hozzá, melyik párttól is nyerne el még szavazókat? Amely szavazók elcsábítására esélye volt, azokat már "megkapta" korábban. Maximum az otthonmaradó fideszeseket mozgósíthatja, de azokból, mint tudjuk, nincs sok.

De továbbra sem szabad elfelejteni. Egy 45-55% közötti listás Fidesz eredmény is jóval nagyobb szeletet jelenthet a parlamenti patkóban.

hááááát 2010.02.15. 12:09:10

@tony zionist: Szerintem te Zsidó vagy.Minél többet olvasom a kommentjeid annál jobban hiszem.

Egyébként a JOBBIK-ot nem szabad leírni,mert igen is egy erős párt lehet belöle.Egyébként minden JOBBIK szavazónak ajánlom nézze meg az EU parlamentben végzet munkájukat.Azt hittem az MSZP-SZDSZ után nem lehet rosszabb.Tévedtem!!!!!Sajnos egy olyan országban,ahol nagy az elkeseredés, mindig megél egy ilyen párt.Ezt a történelem igazolja.

groggil 2010.02.15. 12:10:26

@CSENDES:

Nem volt olyan szándékom, hogy leoltsalak, ha annak vetted, bocs:

Nem megoldás a Jobbiké?? Akkor mi? Mert a mai sem az, az egészen biztos...gettósítás: nem gettósítás a jogrend által kivont személyek (ebben bőven lehet pl. drogdíler fehér is) börtönbe, vagy munkatáborba zárása...szerintem. Én egyébként -ha újra elolvasod- a deviáns, beilleszkedni nem is akaró rétegről írtam ezt. Meg azt, hogy pár év múlva -ha megfeszülünk akkor se- tesznek lehetővé más opciót a reáliák. Szerinted igen? Őszintén!!
Ne haragudj, de paneleket nyomsz: "ez a diszkrimináció", "ez a gettósítás"

Zahal!

"Hitlert is visszautasíthatta pár zsidó nő (naná, majd nem), Morvai Krisztikének is állítólag ilyen gondjai vannak. "
..ezek lehet, hogy általad szellemességeknek vélt dolgok, de ma már nagyon-nagyon kevés egy érveléshez...(pár éve még ezzel "porba döngölhettél" egy vitapartnert, ma már inkább csak magadat teszed nevetségessé). Világos megoldási javaslatokat írjál: C-kérdés? Ennek megoldása? például..
A lakáshelyzetre vonatkozó bekezdéssel egyetértek..ott vmit. kezdeni kell

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 12:10:59

@Viktus:
Egyetértek. 98-ban és 2002-ben a parlamenti pártoknak még voltak hitelességi tartalékaik. Ezek mára nagyon megcsappantak.
Továbbá az emberek akkoriban még hajlandók voltak a médiából vett értéksémákban gondolkodni, és sokan gondolkodtak a political correct keretei között. Mára ez szétfoszlott.

céerem 2010.02.15. 12:11:39

@Seduxen: Mindenesetre furcsán hangzik...

punpa 2010.02.15. 12:11:42

@Captain Tott:
Igazad van, amennyire lefutottnak tűnt a 2010-es választás 1 éve, mondjuk március környékén, annyira érdekes most. És ez nem baj.

sertésmájkrém 2010.02.15. 12:13:35

@Seduxen: korányozni lehet hogy jobban tudnak mint nyilatkozni. Sok beleköthető faszásgot mondtak, milyen jó is lett, hogy elvtársaid uralkodtak 8 évig, nem?
Teljesült az álmod.
***gfej.

tölgyes 2010.02.15. 12:14:04

Nem érdemes találgatni. Az első valódi megmérettetés a kopogtatócédulák jelentik.Ennek eredményeit napokon belül meg fogjuk tudni.
Abban a budapesti lakókörzetben ahol én lakok.. és abban a választó körzetben 60%-os részvétel mellett a fidesz a választók 61%-ától kapta meg a kopogtatócédulát. Ez az arány persze nem vetíthető ki az országra.. de Bp-ről lévén szó azért elgondolkodtató.
Ha mégis kivetítjük (ha TG. megtette talán tőlem se inkorrekt..), akkor 8 millió szavazóval számolva .. a választáson 4,8 millióan szavaznak.. és a fidesz a kopogtatócédulák alapján 2.880.000 szavazatra számíthatna.
Ha 60%-os lesz a részvétel akkor szerintem az MSZP 1 millió körüli szavazatot kaphat és a további 1 millión fog osztozni a Jobbik, az MDF az LMP, az MSZMP stb.

EZ PERSZE ÉPPEN ÚGY FIKCIÓ, MINT TG. LISTÁJA.. ÉS NEM IS ÍRTAM VOLNA IDE, HA EBBŐL NEM RITTYENTETT VOLNA EGY "ÉRTELMEZÉST".

A Magi 2010.02.15. 12:15:03

@kikelet_:
1) /és a legfontosabb…/ Szerinted a cigányozás a megoldás? Szerintem arról szól az egész, hogy buta emberek nem látják, hogy ha rosszul élnek, azon csak ők tudnak változtatni. (Elsősorban hozzáállásukkal.) De nem, az egójuk és a butaságuk ennél sokkal nagyobb, vki mást kell szidni. Ki is legyen az?…. Hát a cigányok!
Egyetértek Ati27-tel ez pont így kezdődött a németeknél is csak ott zsidóztak. A baj az, hogy balos média éveken át farkast kiáltott, és most, hogy itt vannak, már mindenki legyint. Egyébként a történelem nem ismétli meg magát, úgyhogy a jobbik előbb eltűnik mielőtt bármit árthatna. Néhány éve a franciáknál is erős volt a szélsőjobb még sem ingatta meg a demokráciájukat. Poshadt, régi energia aminek nincs már többé létjogosultsága.
2) Én nem hallom tőlük, hogy milyen rossz az EU, már nem akarnak kilépni, már ők is onnan kapják a fizetésüket, hát szidják inkább az USA-t annak úgyis fekete az elnöke. Bár a mi elnökünk lenne…
3) Ebben igazad van. Tényleg nem tudtam, hogy nem a jobbik a színeiben indul, bár múlthéten még úgy volt. Tényleg, Ő döntött így vagy a Jobbik. :-)

discretio 2010.02.15. 12:18:28

@Seduxen:
Lehet, hogy most annak tűnik, de gondolom kevesen mondták volna ezt róla, mikor az ENSZ-ben dolgozott. Én nem ismerem, csak azt látom, hogy rettentő céltudatos és nagy munkabírásu. Én sem szavazok a pártjára, de nagy esélyt látok arra , hogy fog még meglepetést okozni a Jobbikban is.

Grigorij 2010.02.15. 12:19:05

A Magi 2010.02.15. 10:44:53 Ami írsz, az propaganda!
Én nem vagyok jobbikos, sőt távol áll tőlem az az oldal, az elmúlt 20 év elsősorban az anarchisták felé sodort...
Mert a 20 év politikusi cselekedetei megerősítette bennem a gyanút, hogy előrelépés kizárólag ezeknek a jobb, bal, alsó, felső, közép stb. megélhetési és karrierista politikusoknak és sleppjüknek a szanaszét zavarását követően lehetséges!
Hogy eljuthassunk oda, hogy pár ezek önkéntesen kiválasztott és családtagja ne lehessen mindenek felett álló tetves tolvaj - mely ráadásul önmagának örökös büntetlenséget biztosít!!!!

Nem fogom fel, hogy a jobbik miért is zsidózik, cigányozik az ellenfelei szerint?
És az ellenfelei mért nem azokat hozzák fel ellene, amik a 1,6 millió munkanélkülinek, a szerencsétlen nyugdíjasoknak, a vidéki szegényeknek stb. jelent valamit?

Hogy miért lett egy komplett generáció kiirtandó hazánkban? A 40-50 évesekre gondolok, akiket a multicégek HR politikája, az Antall-Boross-Horn-Orbán-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai(-Orbán) kormányok fasisztoid és hazaellenes privatizációs, hazaellenes társadalompolitikája taszított a semmibe!
Miért cigányozás az, ha egy párt ennek a milliós tábornak - melyhez ráadásul "csapódik" asszony, gyerekek stb. - a gondjainak a megoldását tűzi a zászlajára?
És miért cigányozás az, ha valaki egyenlősdit akar! Hogy akár fehér, akár roma a bűnöző, kapják el és verjék vasba!
Hogy szeretné, ha az adójából fizetett kozmopolita (Choli-klán...) EP képviselő nem rohangálna Brüsszelbe beárulni a hazáját?
Cigányozás, ha azt szeretné, hogy a boltokban ELŐBB a hazai termékek legyenek eladva és csak azt követően a francia parasztté?
Franciaországban "cigányozás", ha a francia kormány védi a sajátjait?
Nálunk szélsőjobbos az, aki nem az idegenek seggét nyalja?

Nagyon be vagy tanítva! Mint valami sci-fi regényben... A nép egy része már zombiként szolgálja urait...

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 12:19:37

@punpa: Így van, és ehhez még azt is hozzátenném, hogy a Fidesz már 2006 ősze óta abból él, hogy az emberek utálják a szocikat. De a választók minél biztosabbak abban, hogy "ezek" (mármint a szocik) már nem jöhetnek vissza, annál lustábbak lesznek. Őket a szijártói mantrával már nemigen lehet elvinni, csak pozitív jövőképpel lehetne megmozdítani őket, de a jelenlegi borúlátásban és apátiában kérdéses, hogy ennek mekkora a mozgósítóereje.

mokkaczuka 2010.02.15. 12:20:58

Simán lehet húsz százalék a jobbik ebben az országban. Nézzétek meg az 1939-es eredményeket, 800 ezer ember szavazott ilyen vagy olyan nyilas pártra, úgy, hogy a rendszer üldözte őket, a Szálasi le volt sittelve, az ügyészség elkobozta a sajtójukat, az ország pedig messze nem volt ilyen szar állapotban, mint ma, sőt. Ráadásul a szavazójog nem volt teljes, most séróból nem vágom, de férfiaknál harminc, nőknél huszonöt év körül volt az alsó korhatár, vagy megfordítva, tehát a lényeg, hogy pont a legradikálisabb fiatal réteg nem szavazhatott. És így, ezen körülmények közt bírt rájuk szavazni 800 ezer szemétláda. Ezeknek az utódaival van tele az ország.

tony zionist 2010.02.15. 12:24:02

@kamasuka: "Nem tudta volna. Ha meg erőszakosan csinálja, az következményekkel járt volna, mint:
A. 100%, hogy esély nincs a kétharmadra csak sima többségre vagy még arra se!
B. az MSZP kitalálja, hogy kivonulgat, nem szavaz, nem hagyja működni a parlamentet, blabla., mert teszem azt a szélsőségesek miatt, ő ezt nem hagyhatja, blabla.
C. a B még a jelenlegi demokratikus választások után IS bekövetkezhet, különösen, ha 20% felett szerez az MSZP. Ha még több, akkor pláne erről fog szólni az elkövetkezendő négy év demokratikus! választások után IS."

milyen MSZP? már nem lett volna MSZP...

erőszakosan? semmilyen erőszak nem lett volna. pár MSZP-st lehet, hogy meglincsel a nép, de ez mindenhol belefér a demokratikus minimumba :D

olyan volt a közhangulat, hogy ha akkor Sólyom a néphez fordul, és elmondja, hogy adott ez a helyzet, de sajna az alkotmány készítői nem látták előre, hogy egy ilyen ganépárt és a bűnözői hogyan tudják annak hiányosságait kihasználni, ezért csak pragmatikus módon lehet megoldani a helyzetet.

és az új alkotmány és az új kormány felállása után pontosan azért kéne lemondania, hogy ne lehessen azzal vádolni, hogy személyes ambíciókból, hatalomvágyból követte el a dolgot.

abban a helyzetben könnyen lehetett volna 'narancsos forradalom' itt is, aminek a vége egy úk alkotmány, egy új kormány és egy közvetlenül választott Köztársasági Elnök.

természetsen az új alkotmányban rendelkezni kell az MSZP betiltásáról, és mindenkit, aki valaha tagja volt, közügyektől örökre eltiltani, vezetőit jogilag felelősségre vonni, ami Gyurcsányék és a felső vezetők esetében természetesen csakis halálos ítélet lehet, amire az új alkotmány ilyen kivételes esetekben, visszamenőleges hatállyal is lehetőséget kell adjon. (amúgy ellenzem a halálos ítéletet, de ebben az esetben megengedhető, sőt kívánatos)

nemzetközileg pár halk ejnyebejnye, de inkább 'belügyeztek' volna, és örültek volna, hogy 1 hónapon belül, egy stabil, politikailag letisztult, legitim vezetésű Magyarország a partnerük. :))

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 12:25:47

@tölgyes:
Érdekes, amit írsz. Az elemzők rekordalacsony választási részvételre tippelnek, mert mindkét nagy pártnak ez volna az érdeke.
Ám ha csak a biztos szavazóikra számítanak, a Jobbik (és kisebb részben az LMP) közben a surranópályán mozgósíthatja az apatikusokat, és a két nagypárt pofára eshet. Tehát végül muszáj lesz nekik is felpörgetni a kampányukat, de azzal egymás táborát fogják mozgósítani, nem a sajátjukat.

groggil 2010.02.15. 12:25:56

@mokkaczuka:
Ne szemétládázd le senkinek az utódait, te nyomorult!!
Lefogadom: egyébként a leghangosabban vallod magad liberálisnak, amikor csak teheted!

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.02.15. 12:26:13

Szerintem nem fog második helyre kerülni a Jobbik, és nem gondolom, hogy 8-10 %-nál jobb eredményt érnének el.

A paradoxon ott van, és ezt a blog szavazása is szépen tükrözi (Jobbik és Orbán Viktor kombó), hogy a választók igen széles köre (min. 20-30 %) gyakorlatilag egy az egyben vevő a Jobbik szövegére, durva antiszemitizmussal, cigányellenességgel, vérgőzös sovinizmussal, mindennel együtt, de ők jórészt a Fidesz bázisát alkotják, legfeljebb titkon reménykednek valami nagy összeborulásban.

Tehát nem arról van szó, hogy a Jobbiktól undorral elfordulna a választók túlnyomó többsége, csak elég sok olyan ember van, aki elég hülye ahhoz, hogy a Jobbik által képviselt nézetekre vevő legyen, ugyanakkor elég értelmes ahhoz, hogy felmérje ennek a praktikus korlátait.

Az egy érdekes gondolatkísérlet, hogy ha valami csoda folytán a nagy korrupciós bili kiborulna, majd MSZP és Fidesz politikusok mennének a sittre úgy, hogy a legfelső pártelitek érintettsége is nyilvánvalóvá válna, akkor milyen eséllyel indulna a Jobbik egy választáson?

Viktus 2010.02.15. 12:26:21

@mokkaczuka:

Szánalmas már ez a blabla handabanda 2010-ben járunk , ha nem vetted volna észre pár hasonszőrű idiótával, aki mindig ilyen hatvan-hetven éves vitaköröket nyit egy aktuálpolitikai kérdéskörnél.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 12:28:09

Nem akarok látni egyetlen kurva kommunistát sem ebben az elbaszott parlamentben már!Takarodjanak a halál faszára egytől egyig!

tony zionist 2010.02.15. 12:30:37

@A Magi: "Egyetértek Ati27-tel ez pont így kezdődött a németeknél is csak ott zsidóztak."

jó eccerű vagy...

szted okok nem is voltak, hanem valaki feldobott egy érmét, hogy ha fej, akkor a zsidókat okoljuk, ha írás, akkor a cigányokat.

weimarban fejet dobtak, vonáék meg írást,mi? így képzelted? :D

szánalmas, hogy a Jobbik kapcsán csak a cigányzsidó kérdéskört tudjátok körbejárni, és azt hiszititek, hogy a buta körtáncotokon kívül nem is létezik semmi :)

jjulie 2010.02.15. 12:30:51

@tony zionist:

akor kisült hogy egy pattanásos, beesettmellű racskahuszár vagy a monitor előtt anyuci félszobájában, sokat visszavettél

de nem eleget

mélyborsod 2010.02.15. 12:31:16

@mokkaczuka: gratulálok az önkéntes szegregációhoz, te gondolkodó, velünk élő, mérvadó politikai elit...

P.mester 2010.02.15. 12:31:33

Sajnos ez a poszt megint nem elemzés - immár sokadszorra.

szobatars 2010.02.15. 12:31:51

Nem gondolom, hogy a Jobbiknak lennének rejtőzködő szavazói..az EP választás eredménye a maximum, amit elérhettek. Sokan akkor nem mentek el szavazni, mert az EU választás "érdektelen" az emberek számára, s ez így van szinte valamennyi EU tagállamban. Aki pedig tiltakozni akart, az megtehette, s ezzel most nem azt kívánom mondani, hogy a Jobbik kizárólag a protest szavazatoknak köszönheti a jó szereplést.

Az OGY választás azonban más, itt mindenki jobban érzi a döntés súlyát, s véleméynem szerint a közvéleménykutatók teljesen tévesen értékelik a részvétellel kapcsolatos számításaikat (vagy szándékosan torzítanak, de ebbe most ne menjünk bele, legfeljebb majd megint értetlenkednek, mint 2002-ben, amikor 8-10 %-os Fidesz fölényt jeleztek...) Paradox módon, az elmúlt 8, de méginkább az elmúlt 4 év eseményei, a "politikából" való kiábrándulás mellett, azt is megmutatták, hogy mi várható akkor, ha nem olyan emberek kerülnek megválasztásra, mint akit szeretnénk..ez pedig sokakat ösztönözhet arra, hogy igen is elmenjenek szavazni...ráadául a "politikából" való kiábrándulás a jelenlegi parlamenti pártokból való kiábrándulást jelenti...s éppen ez ad erőt olyan csoportosulásoknak, mint a Jobbik, az LMP és a Civil Mozgalom ..

radala 2010.02.15. 12:31:58

mekkora lesz a részvétel?
Ez szerintem a legnagyobb kérdés. Eddig 98-ban volt messze a legalacsonyabb. Igazából nem is nagyon értem miért?
90 65,11
94 68,92
98 56,26
02 70,53 (sőt 73, 51 a második fordulóban)
06 67,83

98 borzalmasan kilóg, a 73 % is. Nem értem a 98-at, lagymatag kampány ide vagy oda. Mellesleg 98-ban is többen mentek el a 2. fordulóban, de nem drámai a különbség.
Nehéz elhinnem, hogy az 56 % alulmúlható.

tony zionist 2010.02.15. 12:32:28

@zombizan: "durva antiszemitizmussal"

az milyen? amikor a zsidók etnikai alapon legyilkolják szegény szemita arabokat, palesztinokat?

mokkaczuka 2010.02.15. 12:32:42

@groggil: OK, legyen mocskos viceházmester... :) vagy: az örök proli?

Inkább libertáriusnak vallom magam - nem mintha közöd lenne hozzá -, és semmi szín alatt nem vallok közösséget azokkal, akik szerint a liberalizmus azt jelentené, hogy minden beteg dolgot és szemétséget fel kell karolni. Kedvenc politikusaim Franz-Josef Strauss, Ronald Reagan, Margaret Thatcher.

Aki viszont nyilas pártokra szavaz - és ilyen a Jobbik is-, az mocskos, szemétláda viceházmester. Ha négyszázezer, akkor annyi, ha nyolcszáz, akkor annyi, ha kilenc és félmillió, akkor annyi.

causa finita

tony zionist 2010.02.15. 12:33:49

@jjulie: önprojekció?

az racka és nem racska, de a huszár amúgyis lovon jár, nem juhon, mint te...

te hülyekurva :)

mokkaczuka 2010.02.15. 12:34:36

@Viktus: Ez mai probléma, elvégre ma tart ott az ország, hogy problémáira válaszul ki bírt termelni egy hungarista tébolypártot és egy Vona Gábort az élén.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 12:34:46

Remélem hogy a Jobbik bejut a parlementben és ugatni fognak minden szarért és nyilvánosságra hoznak minden disznóságot amit politikusok elkövettek és remélem nem hagyják hogy a munkanélküliség kifizetődőbb legyen mint ha dolgoznának és remélem nem hagyják hogy a családi pótlékért szüljenek gyerekeket és remélem azt sem hagyják,hogy agyonüssenek embereket a saját házukban és remélem nem hagyják hogy a sok tetvesfaszú görény buzi felvonulgasson mellet verve és remélem a konzervatív értékeket fogják képviselni és remélem nem a ribanc EU-nnak is beszólnak jópárszor és Slotát is elküldik a halál faszába!Ezt várom a Jobbik Magyarországtól!

Viktus 2010.02.15. 12:35:26

@tony zionist: @mokkaczuka:

Neked is ajánlom toriblog.blog.hu/ ode való témakör a weimar meg nyilasok ...

hjzgjkhjkl 2010.02.15. 12:35:27

@Captain Tott: Lehet, hogy igazad van, de míg a Jobbiknak van tartaléka, addig az MSZP-nek szerintem nem nagyon van.

A balos beállítottságú szavazóik nagy része (akik nem fanatikus MSZP fanok) vagy otthon maradnak, vagy az MDF-SZDSZ és az LMP között fognak választani.

A korábbi volt szavazóik (akik annyira nem kötődtek az MSZP-hez, és balosnak sem tartották magukat) szerintem már átálltak a Fideszhez, vagy a Jobbikhoz.

Sokan csalódtak az MSZP-ben és ez a negatív kihathat a szavazófülke magányában. Mondjuk az lehetséges, hogy éppen emiatt a kisebb balos pártok jobban szerepelnek.

Mesterházy ráadásul nem volt a legjobb választás, eddig csak kudarca volt a kampányban, és sokszor olyanokat mondott, amikre nem lett volna szükség, sőt, inkább csak magának és az MSZP-nek ártott. Bajnait pedig - aki viszonylag jobban eladható lenne - egyáltalán nem szerepeltetik.

Mindenesetre a következő másfél hónap meghatározó lesz, de túl nagy változásra már nem lehet számítani a párpreferenciákat illetően.

mokkaczuka 2010.02.15. 12:35:43

@mélyborsod: A megjegyzést nem teljesen értem; ha arra gondoltál, önként szegregálódok a nyilas szennytől, akkor igazad van.

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 12:36:11

@zombizan:
Ez igaz, de ennek az az előfeltétele, hogy a nagy pártok hajlandók legyenek foglalkozni a Jobbik által uralt témákkal.
Ha a választásokig nem hiszik el róluk (főleg a Fideszről), hogy kompetensek lesznek a számukra legégetőbb kérdésekben, akkor csakazértis alapon a Jobbikra fognak szavazni.

De az biztos: ahogy a MIÉP eredménye 98-ban tükrözte az ország lelkiállapotát, a Jobbiké is tükrözni fogja 2010-ben. A baloldali kormányok mindig jól megcsinálják nekünk...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.15. 12:36:23

@mokkaczuka: Indokolni is tudod az általad felvázolt Jobbik - nyilaspárt párhuzamot, vagy csak megmondták a megmondóemberek, és ezt kell mondogatni?

Viktus 2010.02.15. 12:36:52

@mokkaczuka:

Nem megyek le egy szint alá vitában ilyen ez a nyilasozás, náczizás, aki fogott életében a kezében történelemkönyvet tisztában van vele semmi köze a mai viszonyoknak az akkori viszonyokhoz.

gejzabejla 2010.02.15. 12:37:43

A Jobbik is elvesztette "szűzies báját". A választások előtt kinyomta azokat, akik eddig harcoltak érte, és új arcok jelentek meg a jelöltek között. A pénz, kapcsolat ide is betette a lábát. A Jobbik sem lesz az a parlamentben, mint eddig volt. Ez kinek jó, kinek meg nem. Itt is a pénz beszél. Az mszp sok szavazóját lökte a karjaikba botrányaikkal, illetve pénzügyi-gazdasági alkalmatlanságával. A mi körzetünkben legjobban a szoci nyugdíjasok jobbikoznak. Na meg a fidesz demokráciapártisága is hozott nekik jó pár választót. Erről az oldalról meg azok jöttek, akik a fideszt erőtlen, töketlen pártnak tartják. Az mszp úgy gondolom, hogy még mindig nem látja azt, hogy a fideszt a jó régi bolsevik technikákkal gyengítve ("ezek sem különbek, mint mi vagyunk, ugyanolyan korruptak" - vagyis összemosás) tovább növeli a jobbik táborát. Kérdés az, hogy hol a kritikus tömeg, akiket már nem lehet megfékezni, nincs az a rendőrség (létszámban, eszközökben), aki a volt mszp képviselőket fizikálisan meg tudja majd védeni. Tűzzel játszanak.

mélyborsod 2010.02.15. 12:39:01

@mokkaczuka: nem, arra gondoltam, hogy hisztizel, érzelemből sarkítassz és tájékozatlan vagy.

Viktus 2010.02.15. 12:39:38

@Captain Tott:

Más a helyzet, mint 98-ban felnőtt több generáció, és szavazókorúak olyanok, akik már jórészt a rendszerváltás után szocialzálódtak, és kerülnek ki a munkaerőpiacra. Esélyük sincsen családot alapítani mellette azt tapasztalják , hogy az állam nem képes ellátni a feladatait lásd. közbiztonság, és a nagypolitikát egyedül a nyugdíjasok érdeklik.

groggil 2010.02.15. 12:41:38

@mokkaczuka:
Elhúzhatsz az országból, ha annyira rosszul érzed magad..alijázzál második hazádba, vagy mittudomén...nekem csak ez az egy van...ezt nem engedem elcseszni mégegyszer a ti "mindig mindent jobban tudunk, és mindenkit kioktatunk" bandád által...érdekes, itt "annyira" tombol a fasizmus, de nem kotródsz el ennek dacára...

Neked meg: anyukád hogy van??

Rühellek benneteket...kihozzátok az emberből az állatot..

A Magi 2010.02.15. 12:42:04

@Grigorij:

"Miért cigányozás az, ha egy párt ennek a milliós tábornak - melyhez ráadásul "csapódik" asszony, gyerekek stb. -"

Már a nőknek is van szavazati joga. :-)

De komolyan... Ha valaki bűnöző annak a börtönben a helye. Egyetértek veled. Azzal viszont nem, hogy ha vki egész csoportokat kiállt ki bűnözőnek.
Nem bűntetőjog vagy az alkotmány a hibás ha a bűnözést nem tudják felszámolni. Akkor új politikai vezetés kell. De nem olyan aki származása alapján mindenkit elítél.
Sajnos nem tudom melyik párt tudja rendbehozni a dolgokat. Egy biztos a jobbik megközelítése borzasztó.

Nem sci-fi regényben élek, hanem demokráciában és lehet akármekkora válság (mai szerintem nincs is, de mindegy), lehet akármekkora a bűnözés a szabadságból nem lehet engedni.
Ez nem "demagóg duma". Gondolj csak arra, hogy ha győzne egy Jobbik szerű párt és alkalmazná a furcsán értelmezett rendpártiságát. Te sem bírálhatnád ezen a blogon, mert óra múlva csöngetnének nálad... Ezt sem sem akarod. Igaz:
Most jön az a duma, hogy nekem nem kell félnem csak a cigányoknak.
Hát kösz, de ebből nem kérek.

"Cigányozás, ha azt szeretné, hogy a boltokban ELŐBB a hazai termékek legyenek eladva és csak azt követően a francia parasztté?"

Nem, ez nem cigányozás. A francia paraszt termékeit nem úgy kell leszorítani a polcról, hogy csak a magyart áruljanak. Jobbat és olcsóbbat kell előállítani, majd akkor azt veszik.

Azt mondod, ha francia tejet veszek, a magyar gazda tönkremegy. OK, de ha magyar tejet veszek a francia gazdával mi lesz?
Nem lehetne már túllépni ezen a nemzeti gondolkodáson. Mindenhol emberek élnek és szerintem segíteni kelleni egymást, attól függetlenül, hogy milyen nemzetiségű.

Egyébként, amikor a következő életedben francia paraszt leszel, akkor majd a magyar parasztokat szidod? :-)))

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 12:42:49

@gejzabejla: Engem nem érdekel a korrupció,amíg rend és béke és nyugalom van az országban,van munkahelyem és minden hétvégén rántotthúst eszem.Engem nem érdekel a korrupció,míg nem törnek be a lakásomba és nem ütnek agyon 40 ezer ft-ért.Engem nem érdekel a korrupció míg ellensúlyozza más,fontos vagy még ennél is fontosabb dolog.Amíg azon vannak hogy behozzák a tőkét és ne kivigyék,ha ügyesen igazagatják ennek a kis országnak a gazdaságát és nem hagyják hogy az apátia rátelepedjen az emberek mindennapjaira.Ha itthon tartják gyerekeinket és minket.Addig kit érdekel ha egy két buzzencs korruptkodik a parlamentben vagy megcsinálja a saját kis tetű üzleteit?Csinálja,de mellette tegyen is le arra a kurva asztalra és ne a semmiért legyen ott és ne a semmiért markoljon fel milliós fizetéseket!

pusztairénszarvas 2010.02.15. 12:42:49

Kedves Gábor,

itt most valamennyire egyre járt az agyunk, épen tegnap magyaráztam egy külföldi kollégának, hogy a Jobbik meglepetést okozhat, mégpedig szerintem két okból.
Egyrészt a "baloldali" pártok már a kopogtatócédulákat sem fogják tudni összegíűjteni, ami még biztosabbá teszi a fidesz nagyarányú győzelmét, ami viszont előrevetíti, hogy alcsony lesz a részvétel, és az azsürke zóna, amelyik amúgy sem érti, mi a különbség a nemzeti oldal két pártja között nincs rákényszerülve arra, hogy a fideszre szavazzon.
Kiegészíteném ezt azzal, hogy a jobbik programja (bár nem valószínű, hogy sokan olvasnák) olyan, mintha összegíűjtötték volna azokat az axiómákat, amiket a fideszes média nyolc év alatt kifejlesztett.
mindebből ráadául az is következhet, hogy a Fidesz úgy kapja kézbe a történelmi többséget, hogy történelmi szinten gyenge számszerű támogatást mondhat magáénak...

céerem 2010.02.15. 12:42:52

A Jobbikról: Úgy gondolom, hogy egy ilyen típusú, alapvetően diktatórikusan, kirekesztően fellépő szervezet azok ellen is fel fog majd lépni, akik megválasztották őket, ha érdekük úgy kívánja.
Amíg egyetértesz velük, és támogatod a módszereiket, ok, de ahogy van egy dolog, amiben nem értesz egyet velük, és onnantól Téged is "megtorolnának"... Na, a túlzott határozottság onnantól nem ok...

creativecitizen 2010.02.15. 12:43:34

kopicetli gyűjtési tapasztalat:
a jelenlegi parlamenti pártokkal szembeni lehetőséget keresők tulajdonképpen két lehetőséget mérlegelnek: a nyíltan, érzelemfűtötten rendszerkritikus Jobbik és a szemérmesen rendszerkritikus LMP között vacillálnak, már amennyiben ismerik az LMP-t, vagy hajlandók alapinfot befogadni róla ...

arra az érvre viszont, hogy az LMP a demokratikus alternatíva a Jobbikkal szemben, sokan becsukják az ajtót ...

nekem úgy tűnik beszélgetésekből, hogy a bizonytalanok között inkább idősebb, volt MSZP-s szavazók keresnek válaszokat a Jobbiknál, idősek között pl. a Jobbik Klauzál téri piac előtti standja is jóval népszerűbb volt, mint az LMP-é ...

az, hogy jobbikos netkommandó mindenhol nyomul, keltheti annak látszatát, hogy a valódinál nagyobb a támogatottságuk - az is igaz viszont, hogy ott erős a helyi jelenlétük, ahol helyi potentátokkal nyomulnak ...
a kopicetli gyűjtési tapasztalataim alapján az igazi probléma a nagyon sok vacilláló, bizalmatlan, csalódott, választani képtelen vagy nem tudatosan választó, rosszul tájékozott potenciális szavazó egyrészt, másrészt pedig a "politikát" messziről lenéző, azt öntudatos civil gőggel elutasító választó ...

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 12:44:58

@A Magi: A Jobbik sem kiírtani akarja a cigányokat,csak lefékezné a túlzott DÉDELGETÉSÜKET!Ezt facsarják ki némelyek és túlozzák el rasszizmusos hitlerizmusnak!

Viktus 2010.02.15. 12:45:04

@céerem:

Már csak az érdekelne, hogy mitől is diktatórikus meg kirekesztő a Jobbik?

tony zionist 2010.02.15. 12:45:20

@céerem: a köztársasági elnök helyezné hatályon kívül, amit mondjuk az ellenzék vezetője, az LB és az AB elnökei ellenjegyeznek(vagy nem)

tök mind1. természetesen gyakorlatilag ez azzal jár, hogy az aktuális közt.elnök átmenetileg magához ragadja a hatalmat, és mivel ebben többen támogatják, mint ellenzik, ezért ez a felhatalmazás legitim és demokratikus, feltételezve, hogy annak egyetlen célja a probléma mielőbbi megoldása, ami az új alkotmány, az új kormány, és az új, közvetlenül választott elnök beiktatásával valósul meg.

a köztársasági elnök ebben az akcióban egyszerre megdicsőül és megsemmisül. a helyzet rendeződése után mindenképpen le kell mondani,és vissza kell vonulnia a politikától. hiába, állami vezetőnek lenni felelősség.

mi a fasznak van köztársasági elnökünk, ha nem azért, hogy megvédje az országot egy rossz, de bűnözőkből álló többséggel rendelkező kormánytól, és egy rossz alkotmány következményeitől is?

mert az elég vicces, ha csak a kormánytöbbség ellenőrizheti a kormányt...láthatjuk, hogy elég 50%+1 fő bűnözőt bejuttatni, vagy ennyi megzsarolható mókust megvenni, és akkor csak széttárhatjuk a kezünket, pofánkba röhögnek 4 évig,és nekünk végig kell nézni, akkor is, ha tudjuk, hogy visszafordíthatatlanul elbasznak mindent..

egy nagy faszt.

tölgyes 2010.02.15. 12:45:32

@Captain Tott: Én azt látom, hogy a fidesz 2002 után kiépített egy kapcsolattartási hálót a polgári körök bevonásával. Vagyis van a fidesznek egy x számú tagja és körülöttük a polgári körösök akik nem akartak belépni a pártba, de segítségre mindíg készek. Ez a hálózat személyes kapcsolatokra épül.. és ilyenkor segít a mozgosításba. (Az MSZP-nek is volt-van ilyen hálózata). Ez a halózat hatékony, a személyes kapcsolatopkra épít és óriási összegeket takarít meg, olcsóbbá személyesebbé teszi a kampányt.

Én nem tudom, hogy mi lesz a végeredmény. Én azt tudom, hogy az én lakókörzetemben mennyi kopogtatócédulát gyűjtöttek össze itt Bp-en..Tudom, hogy ez nem minta.. de mégis... Ma én úgy számolom, hogy a 60% nem irreálisan magas részvétel.. és az is látszik, hogy ebből kijöhet az hogy a fidesznek lesz 2.880.000 szavazója.... és az MSZP jó részét is elviszi a megszokás..Ha nem viszi el, akkor kikapnak a Jobbiktól.

A végső kérdés azonban egyszerű: Aki változsát akar az a fideszre szavaz. Aki nem akar változást az az összes többi valamelyikére. Változtatni csak a fidesznek van lehetősége. Az MSZP morálisan, a Jobbik politikailag vállalhatatlan kormányzati szerepben.

László56 2010.02.15. 12:45:36

Az MSZP halott, de a FIDESZ is gyenge. Ez így igaz. Minden párt gyenge ha nem a saját erejéből hanem a másik gyengeségéből él. Nem kell politológusnak lenni ahhoz hogy a választások után az MSZP teljes szétesését megjósolja az ember. Feldarabolódik. Megsemmisül hogy helyet adjon a szociáldemokráciának. Addig meg a FIDESZ átveszi a baloldal szerepét, jobboldali attitűdökkel. A jobboldalt meg már most a Jobbik képviseli. Átvéve a KDNP szerepét is. Melyet már most hatásosabban képvisel, mint akármelyik keresztény párt.

Ezért az a fogas kérdés: hová tart a Jobbik. Ez az a kérdés ami az országunk jövőjét meghatározza. A kommunisták, - mindenki fasiszta, ki nem kommunista – akcióinak már semmi jelentősége nincs. Láthattuk a legutóbbi pr. akciójukon is. A kutya sem volt rá kíváncsi. Legfeljebb a külföldnek szólt, kik a magyar politikában nem ismerik ki magukat.

A Jobbik az aki az országunk jövőjét meg fogja határozni, annak ellenére hogy a FIDESZ jut a kormányra. A jobbik útja és politikai akarata viszont a programjából vehető ki. Hogy mennyit tud belőle megvalósítani az már más kérdés. Mert az nem csak a Jobbik politikai akaratán múlik, hanem a társadalmi és gazdasági körülmények változásaitól is. Ezek pedig a jövőben még gyorsabban változni fognak mint eddig. Izgalmas és az ország számára jövedelmező időknek nézünk elébe.

harcsabajuszos 2010.02.15. 12:45:55

Lehet erről a kérdésről sokat fecsegni és latolgatni az esélyeket, de én egész egyszerűen szemlélem már a kérdést.
Bármely parlamenti párt végtelen összegek felett rendelkezett eddig, hogy megfelelő fejlődési pályára állítsa az országot.
Nem tették, tehát hibáztak, 20 év hibázása már unalmas, csak ostoba élőlény adhat esélyt az eddigi rablóelitnek bármilyen továbbélésre.
Jöjjön a Jobbik.

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 12:47:04

@hjzgjkhjkl:
Abban igazad van, hogy a végeredményre és a helyezésekre vonatkozóan nagy változás nem várható, de az arányokkal kapcsolatban még igen: tartom azt, hogy még 25 %-nyi szavazat mozog.
Minden egyéb a részvételnek is függvénye.

szobatars 2010.02.15. 12:47:08

A magyar választási rendszer sajátossága miatt az egyes pártokra leadott szavazatok száma és a bekerülő képviselők száma között elég távoli összefüggés van.

S ha már tippek (a várható képviselői helyek száma):

Fidesz-KDNP : 250-280
MSZP: 35-55
Jobbik: 25-35
MDF-SZDSZ: 0-30
LMP: 0-25

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.02.15. 12:47:13

@hjzgjkhjkl:

"MDF-SZDSZ: 4-5%

LMP: 3-4%"

Ezt a kettőt megcseréled és rögtön rábólintok.

Viktus 2010.02.15. 12:48:03

@IárifIári:

A Jobbik az egyetlen , amelyik letett az asztalra egy felzárkóztató cigány programot. A nagyok elvannak a megvásárolt díszcigányokkal.
A cigányságnak a Jobbik lenne a legjobb választás, mert az édes kevés, hogy Teleki helyett Farkas Flórit kapják a nyakukba ...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 12:48:05

@sertésmájkrém: elvtársad neked a tutod ki!

"markáns" véleményedet miből sikerült leszűrni te "zseni"?

ha kormányozni akarnak, akkor először is oda kellene kerülni a kormányrúdhoz. de ha már a kampányt elk*rják...

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 12:48:50

Én azt szeretném ha Fidesz-Jobbik koalíció lenne.Szükségük van egymásra és sajnos szükség van egy kismértékű szélsősségességre a parlamentben.A szlovákoknál is faszássan működik a Ficó Slota páros és ügyesen együtt tudnak dolgozni.

groggil 2010.02.15. 12:49:04

@A Magi:

Hadd ne kelljen már -még csak minimális mértékben sem- aggódnom a francia parasztokért...elhiszem, hogy egyeseknek bármi inkább, mint a magyar (mert ezt sikeresen divatba hozták, a magyar termékek fikázását), de azért ez már túlzás..

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 12:49:46

@discretio: ezzel kapcsolatban nekem sincsenek tapasztalataim, de néha nem ártana egy kicsit disztingválnia. kicsit olyan, mint egy elszabadult hajóágyú :)

radala 2010.02.15. 12:51:08

@Oreg: Sajnos nem rendelkeztek végtelen összegek felett. GyF megpróbált végtelen összegek felett rendelkezni, azért tartunk most itt. Ettől persze még jöhetne a jobbik, de azért erre kevés az esély. Meglátjuk.

peca1000 2010.02.15. 12:51:30

A FIDESZ nagyot fog koppanni, mert már bennük is kevesen hisznek, a Jobbik meg fölényesen győzni fog.

Bizony a cigánykérdés az ország jelentős részét igen érzékenyen érinti, mivel a jog jelenleg a bűnözőket védi, és a lakosok NEM VÉDHETIK MEG MAGUKAT !!! következmények nélkül, sőt a rendőr sem mer intézkedni, mert fél, hogy őt csukják börtönbe, vagy a feltételesen szabadlábra helyezett bűnöző bosszút áll rajtuk.

Ezek sajnos létező, mindennapi dolgok, amikkel se a FIDESZ, se az MSZP nem foglalkozik, és ezért szavaznak az emberek a Jobbikra.

Élő példa, ami egy újságban se jelent meg, mert nem merték leközölni, és majdnem minden héten többször is vannak hasonló esetek:

Pécs-Somogy fényes nappal kiraboltak egy családi házat. Minden értékeset elvittek, a bútorokat összetörték, az ott élő 2 kutyát majdnem halálra verték. Több százezres kár.

Szomszéd látta az egészet, kihívta a rendőröket, felismervén a bűnözőket a nevüket, címüket megadta, és MIT MONDOTT A RENDŐR? "Megélhetési bűnözés, nem tud semmit tenni, ja és nincs cigánybűnözés" És ennyi.

mrs. white 2010.02.15. 12:51:31

@török gábor: A mai témaválasztás úgy néz ki telitalálat, ahogy Virág elvtárs mondja Bástya elvtársnak a nemzetközi helyzet fokozódik. estére lesz itt 1000 komment is. Véleményem szerint amennyire lefutott unalmas választásnak nézett ki lehet hogy elemző szempontból a legizgalmasabbnak ígérkezik. Nem az a kérdés hogy a fidesz nyer-e vagy sem, hanem annak mértéke, ami viszont már a végeredmény szempontjából egyáltalán nem mindegy. Kb 8 milla választó ebből 2.5- öt mindig is hidegen hagyott az egész móka. Az 5.5-ből kérdés mennyi érzi szükségét arra, hogy elmenjen. Ha mszp mozgosít talán elérhet 1 millát, de ha mozgósit a protest szavazatok számát is növeli. Ha sokáig küzd a fasiszták ellen akkor lehet, hogy többet árt magának mint amennyi hasznot hoz. Amennyire véleményed szerint Orbán tojástáncot jár annyira óvatos az mszp is, szerintem nem tudják eldönteni mivel járnak jobban, főleg hosszú távon. már nincs természetes szövetségesük, a baloldalon is csak ellenfelek vannak. Ebben a helyzetben érdekes módon a két szerintem be nem kerülő párt fog sok mindent meghatározni az első körben. Az Lmp Mdf mennyi szavazatot visz el másoktól. Ami a legpikánsabb, a sokismeretlenes egyenlet miatt most még az is belefér, hogy a fidesz 2/3-ot szerez és az is hogy csak a jobbikkal alakíthat kormányt. Ebben az esetben szerinted bevállalja az új választásokat?

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 12:51:32

@Viktus: Többszáz éve nem sikerül a felzárkóztatás.Az egyetlen motívációs eszköz a pénz lehetne.Annak megvonása avagy adása bizonyos dolgokért(jobb tanulmányi eredmény,sikeres vizsgák,továbbtanulás.A börtönökben is minimum kötelezni kéne arra az elítélteket hogy szakmákat tanuljanak és nem 2-es átlaggal hanem 4-5 átlaggal.Ennek függvényében adnék nekik enni) Máshogy nem fog menni ha meggebednek sem és örökké csüngeni fognak az adófizetőkön és a társadalom súlyos problémái lesznek.

Viktus 2010.02.15. 12:51:49

@tölgyes:

Ez a Jobbik vállalhatatlan kormányzati szerepkörben elbukott legendakör ... onnantól, hogy Szlovákiának már senki sem szól Slota miatt, akihez képest Vona ministránsfiú ... hanyagolni lehet az ilyesfajta mondókákat.

Az uniót egy dolog érdekli a rend, és a stabilitás. Ne kelljen a tagállamát az USA által ellenőrzött IMF-nek megmentenie ... lehet akármilyen PC, szuperdemokrata kormánya, ha mellette összeomlik a gazdaság.

bozoa 2010.02.15. 12:52:37

A Jobbik nem NÁCIPÁRT, hanem szókimondó és mint tudjuk, aki keményen megmondja, azt vagy jól pofánverik vagy szépen besorakoznak mögé. Halvány lövése sincs a jelenlegi politikai vezetésnek, hogy mit kezdjen a Jobbikkal, talán azért, mert nem hittek a saját felméréseiknek sem, amikor 2006 őszén 10%ra taksálták őket. Túlságosan nagy pofáraesést akartak maguknak, hát tavaly júniusban megkapták. Sőt, ez még csak a kezdet. A Jobbik konszolidálódik, de ha nem megy át mutyizásba, és erre jó esély van, akkor szépen a Fidesz fejére nő majd a következő években.
Választási tippem, százalékokban:
Fidesz 52%
Jobbik 22%
MSZP 19%
LMP 3%
MDF-SZDSZ 2%
többi együtt 2%
A rendszer sajátosságai miatt a képviselők közül 255 fideszes, 70 jobbikos, 60 szoci és talán a független Gyenesei is bejut újra a Somogyért színeiben.

CSENDES 2010.02.15. 12:52:57

@groggil: Már megbocsáss, de ez nem "panelnyomás". Gettósítás nemcsak pejoratív értelemben említhető meg, hiszen amit írtam azaz az ún. kitelepítés falu végére (bár új házakba) is ilyennek tekinthető. Ez nem tekinthető bezárásnak, csak kizárásnak a közösségből. Nem lehet hát csodálkozni, hogy antiszociális jelenségeket okoz.

Captain Tott (törölt) 2010.02.15. 12:53:03

@tölgyes:
Teljesen igazad van, de kérdés: ezen a választáson szerinted működni fog az a szavazói logika, hogy "most kormányt választunk magunknak"? Tehát hogy a leginkább kormányképes erőre szavaznak?
Ha ez igaz, akkor a Fidesz toronymagasan nyer.
De van bennem egy kétség: ez a szempont túl sok embert nem érdekel! Büntetni akar a szavazatával.

creativecitizen 2010.02.15. 12:53:22

érdekes volt még, hogy arra az érvre, hogy a kopicetlivel inkább kis pártok indulását lenne érdemes támogatni, mint az amúgy is 2/3 közeli Fideszt, többen válaszolták, még idősek is, akik annak idején megtapasztalták az egypárt rendszert, hogy az nem baj, sőt: így legalább a Fidesz egyedül változtatni tud lényeges dolgokon, és nem kényszerül másokkal alkura ...

tony zionist 2010.02.15. 12:53:59

@IárifIári: eddig is volt motiváció.
én anno köztársasági ösztöndíjjal meg mindennel együtt többet vittem haza havonta, mint apám nyugdíja. szal ha jól nyomod, akkor kapsz zsetont..

Viktus 2010.02.15. 12:54:09

@IárifIári:

Sosem ült le senki a cigány gyerekekkel tanítani őket egyik évszázadban sem. Az oktatás-nevelés a megoldás kulcsa. A pénz éppen nem motivációs eszköz a törődés annál inkább. A cigány gyereknek az iskolában hiába adsz tízezret attól nem lesz megnevelve nem tanul. Viszont alacsony csoportlétszámú osztályokban, ha a pedagógusnak lehetősége van foglalkozni velük, és odafigyelni rájuk bizony tanulnak, és eredményeket lehet elérni velük.

discretio 2010.02.15. 12:54:20

@László56:
leht, hogy paradoxonnak tűnik, de szerintem a Fidesz esélye, épp a relatív gyengeségében rejlik.Szerintem az a Fidesznek és különösen Orbán Viktornak sem lesz ellenére, ha ők nyernek, de a Jobbik "radiikálisabb " elképzeléseinek is teret kell adnia egyes esetekben. Amit nem vállalhat egyedül, "vállalnia kell " kényszerből. A felelőség megosztható.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.15. 12:55:11

@A Magi:

"Nem lehetne már túllépni ezen a nemzeti gondolkodáson. "

Nem.

Mert mindenki ezt teszi,kivéve a mi drága 8 éve kormány mszp-szdszünket.

Egy francia gazdát érdekel a magyar ugye?Azért sztrájkolnak a z ittenihez képest huszadrangú megszorítások miatt...

Nem kellene leszállni földre?

Megáll az ész komolyan...

creativecitizen 2010.02.15. 12:56:24

az viszont igen megdöbbentő jelenség, hogy több házba nem is engedtek be, pedig nem mondtuk, honnan jövünk, olyan indokokkal, hogy: a "közös képviselő" megtiltotta, "itt csak neki lehet leadni a kopicetlit, különben baj lesz", "ő már összegyűjtötte"

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 12:56:25

@Viktus: Pedig nem akarlak riogatni de nem adok 10 évet az egész EU-nak és széthullik.Na akkor kell majd kurvára észnél lennie az akkori magyar kormánynak!
Az EU nem életképes.Egy papíron felépített mesterséges gazdasága van,ami nem más mint egy gyenge kártyavár és éppen összeomlani készül.Ezt az infót megerősíthetik neked a tapasztalt közgazdászok is.

tony zionist 2010.02.15. 12:57:25

@creativecitizen: az egypártrendszer sem azért volt szar, mert csak 1 párt volt, hanem attól, amilyen ez a párt volt...

kínában elég jól elvannak a maguk egyetlen pártjával.

tony zionist 2010.02.15. 12:58:13

@creativecitizen: ilyen hol van? az ilyet jelenteni kell! pártoktól függetlenül

HUN_Sector 2010.02.15. 12:59:01

@hjzgjkhjkl: ha az mdf szdsz együtt indul, a bejutási küszöb számukra 10% lesz

jjulie 2010.02.15. 12:59:04

@László56:

az utólsó mondatod kivételével tökéletes

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 12:59:37

Az EU nem életképes és ennek oka nem csak a mesterséges/látszatgazdasága,hanem a benne élő tagállamok sokszínűsége,vallási,etikai,erkölcsi és mindenféle különbsége.A nyelvi különbségek,a túl nagy egyenőtlenségek, a túl sok szegény ember,az országokban kialakuló káosz,ennek mindnek az lesz a következménye hogy szét fog hullani az egész EU.Jelenleg EU-nak hívjuk a nyugateurópai országok keleti gyarmatait.

Viktus 2010.02.15. 13:00:01

@IárifIári:

Az EU nem hullik semerre az unió létezését a világpolitikai változások hozták meg. Európa egyik állama sem képes önmagában versenyezni majdan Kínával, Indiával ... egyedül csak az államszövetségek.
A kérdés az, hogy az EU milyen formában marad fenn , és hogyan lesz képes integrálni a több millió bevándorlót.

tölgyes 2010.02.15. 13:00:22

@Captain Tott: Én azt gondolom, hogy ez lehet az utolsó hónap fő kampánykérdése...Valójában pedig ez is a tét: lesz-e egy erős legitimitású kormányzóképes erő? Ha igen, akkor se lesz könnyű, ha nem akkor folytatódik az ország erodálódása...mert se a Jobbik, se az MSZP nem vállalható kormányzati szerepben.

hjzgjkhjkl 2010.02.15. 13:01:54

@HUN_Sector: Tudom, de bejutási esélyekről nem írtam velük kapcsolatban, csak annyit, hogy mennyit érhetnek el. Még nem tisztázott egyébként, hogy milyen néven indulnak. "Demokratikus Centrum" elnevezést hallottam többször. Tehát, lehet, hogy csinálnak egy harmadik pártot, mint a MIÉP és a Jobbik 2006-ban, "Harmadik út" néven.

De arról nincsenek infóim, hogy pontosan mi lesz a felállás.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 13:02:10

@Viktus: Tévedsz.A cigányok egyetlen és kizárólagos motívációs eszköze a pénz.A törődés és a magyar ember számára értékes család meg szeretet az számukra semmi.Nulla.
Nem adnék segélyt csak annak aki szakmukiba jár és eléri a minimum 4-es átlagot a tanulmányi eredménye,továbbá nem priuszos!Annak adnék segélyt de nem 10 ezret hanem többet valamennyivel,hogy megérje neki tanulni és küzdeni!

CSENDES 2010.02.15. 13:02:26

@helota: Nem erre utaltam, hanem a romaszaporulat visszafogásának pozitív megerősítése (támogatás) és a nem roma szaporulat növelésének pozitív megrősítése (támogatás/adókedvezmény) formájában. Tényleg nem érzed az ellentétet?

groggil 2010.02.15. 13:02:33

@Viktus:

Így van, egyetértek.

Nem tudom, feltűnt e neked, Viktus, az pl., hogy ezt már előtted 15-en leírták kb...
Ez nem a te hibád, ez azért van, mert ballibéknél kialakult egy új "vitastílus" (pár hete figyeltem fel rá): leírják, hogy a Jobbik le akarja festeni az eget fehérre...erre te értelmesen válaszolsz, hogy: "a programban az van benne, hogy marad az ég kéken, ahogy van..."; erre pár perc múlva ismét jön egy "zseniális vitapartner", amelyik újra leírja:"mert az világos, hogy a Jobbik fehérre akarja festeni..". És ez így megy a végtelenségig...lásd: Jobbik cigányintegrációs programjának az állandó lerasszistázása...amikor világosan le van írva például, hogy a Jobbik nem hisz a"genetikai elrendelésben".

Nincs egyszerű dolga az embernek ebben a végtelenül primitív, destruktív, obstruáló "vitakultúrában".
Ha megnézed: ballibéknél soha nincs egy javaslat sem...csak az, hogy mit miért nem, ill. hogy mi miért fasiszta...

discretio 2010.02.15. 13:02:34

@Seduxen:
Az ismeretlenségből csak nagyon erős üzenetekkel lehet kieemelkedni. Morvai valóban nem finnyás az üzenetei szalonlképessége tekintetében, de az ismertségett meghozta neki. Szerintem fog ő finomítani ezen a képen.

hjzgjkhjkl 2010.02.15. 13:03:07

@hjzgjkhjkl: Javítva magamat: "Demokratikus Centrum" néven már nem indulhatnak, mivel MDF nevében gyűjtik a kopogatót. Szóval, akkor csak önállóan indul az MDF, és nem lesz közös lista szerintem, hanem a listájukra tesznek néhány SZDSZ-es arcot. Így meg csak 5% kell.

Viktus 2010.02.15. 13:03:20

@tölgyes:

Miért is nem vállalható a Jobbik? , mert Lendvai Ildi néni aztat mondta?

CSENDES 2010.02.15. 13:03:24

@céerem: A "nép az istenadta nép"

céerem 2010.02.15. 13:03:54

@Viktus: Mindentől.
@tony zionist: Érdekes gondolatmenet...

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 13:04:04

@Viktus: Történelmi tény hogy a világon egyetlen unió sem működik kivéve az államokat.Ott is csak azért mert a nyelv egységes volt+ a vallás is és még számos más dolog.De ez az EU-ról nem mondható el.Másrészt az EU-ból kevés ország profitál igazán.A multikon kívül senkinek nemigazán jó.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 13:04:48

@HUN_Sector: feltehetően ezért nem lesz közös lista. néhány szadeszest "integrálnak" a madöf listára. már amennyire ez a párt még mdf-nek nevezhető. én inkább egy ősi mesterséget űző hölgy politikai megfelelőjének nevezném azt a brancsot...

bozoa 2010.02.15. 13:05:34

@groggil: Teljesen egyetértek. Ezt sz*pjuk már mióta.

Santinó 2010.02.15. 13:06:02

T.Török Úr.
A Jobbik ereje nem a közvélemény kutatások kimutatásainak eredményén alapszik!
Mint azt Ön is tapasztalta többek közt az EP választások eredményeit figyelembe véve.Hasonló eredményre lehet számitani,sőt még jobban is fogunk szerepelni!!!

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 13:06:39

@discretio: Az EU parlamentben is leugatták elég szépen.Igazából szóhoz sem hagyták jutni szerencsétlent.Elég rátermett nő,remélem megállja a helyét odakint.

tölgyes 2010.02.15. 13:06:45

@Viktus: "Tetszettek volna kevesebbet cigányozni és zsidózni.." mondom Antall szavait kiforgatva... de mert nem tetszettek, ezért diszkreditálták magukat mint kormányzati erőt.. Még Önöknek sem érdeke az, hogy kormányzati pozícióba kerüljenek.. annyira rossz lenne az országnak... jönne megint az egész országot sújtó nácizás, antiszemitázás.. és az ezzel járó diszkreditáció..Mert nem elegendő józannak, szélsőségektől, rasszizmustól mentesnek lenni. ANNAK IS KELL LÁTSZANI!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 13:07:05

@discretio: kénytelen lesz, ha a politika színpadán akar ténykedni. megjegyzem én ugyanezt gondolom a Jobbikról is - főleg miután parlamenti erővé lesznek -, mert a "lelátóról" bekiabálva "menő" ez a stílus, de majd a pályán ennél több kell. remélem képesek lesznek ezen elvárásnak megfelelni. azt hiszem az elkövetkezendő 4 év eldönti.

radala 2010.02.15. 13:07:06

@Viktus: Szerintem az SNS nagy árat fizet a koaláér (népszerűségben). A szocikat is kizárták a szocdemek közül egy időre.
Nyilván Mo-t sem fogja lerohanni a NATO, de azért tuti rosszat tenne.
De erre pontosan 0 az esély, hogy a Jobbik kormányra kerüljön.
Azért próbáljunk meg valamennyire a valóságnál maradni. Ok a kvk-k tévedhetnek is meg manipulálhatnak is, de szerintem a Fideszt 45 alá, a szocikat/Jobbikot 30 fölé tenni az túlmegy a wishful thinkingen.
A Fidesz abszolút többségének a Jobbik gyakorlatilag nem árt, mert a Jobbik szavazók be fogják húzni az x-et a Fideszre legkésőbb a második körben, ahogy már most is beikszelik OV-t, itt a blogon, mint kívánt ME-t.

panelburzsuj 2010.02.15. 13:08:59

"A munkásemberektől elvették a gyárakat, a parasztságtól a termelőszövetkezeteket."

Mi visszaszerezzük.

Nem, nem Thürmer. Morvai Krisztina, a turné minden állomásán.

Minden magyarok Viktora addig-addig fűtögette a mozdonyt, amíg az egyszer csak kiugrott a körmei közül.

Póriasan: a Fidesz most is rábaszik a sompolygásra.

cellimega 2010.02.15. 13:10:47

Listás jóslatom:
fidesz 50
mszp 28
jobbik 12
mdf 5
egyéb 5

A Jobbik a fiatalok körében népszerű (30 alatt), ha jól sejtem. Nem hiszem, hogy országosan 12-15%-nál többet kapnának.

Az emberek jó része zombi, és arra szavaz, amit a tévék sugallnak (balra).

A 60-75 közöttiek tömegesen Kádárról álmodnak még mindig, és ált. el is mennek szavazni (mszp)

Az MSZP közelebb lesz a 30-hoz, mint a 20-hoz szerintem (listán).

A 2006-os eredményhez (43-42) képest ez is óriási fidesz-győzelem lenne.

Santinó 2010.02.15. 13:11:22

@radala:
A Jobbik-os szavazó nem fogja behúzni az x-et OV neve mellé!
Mert a 2.-ik körben is Vonára szavaz!!!

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 13:11:35

Rögtön megszünne a munkanélküliség ha egyetlen ország sem engedne be külföldi cégeket és minden ország magának gyártaná le azt,amire szüksége van.Amit meg nem gyárt le azt meg lehet venni külföldről vagy amiből sokat gyárt azt el lehet adni külföldre.Máshogy nem fog kiegyenlítődni a gazdaság soha sehol!

bozoa 2010.02.15. 13:11:42

@tölgyes: Ha végre nem az fröcsögne az Önök mélyen tisztelt sajtójából, hogy a nemzet összefogó fiai mekkora rasszisták és vállalhatatlanok, hanem az hogy mi mindent szeretnének tenni AZ ITT ÉLŐ (vigyázat, nem fehér magyar) emberekért, hogy igenis van egy elég komolyan kidolgozott szakmai programjuk, ami áttekinthető és furcsamód az egyes fejezetek nem egymásnak ellentmondanak, hanem erősítik egymást, na akkor és csak akkor tartom Önöket egyenlő vitapartnernek. Köszönöm hogy nem moderáltak ki, mint általában.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 13:12:50

De legalább már az EU-ból elkezdték kitakarítani az amerikai cégeket.Ez már némi haladás,ha nem is túl nagy.

Claritas 2010.02.15. 13:14:17

voltam egy helyi jobbikos fórumon, és megdöbbentő dolgokat láttam/hallottam.
a jelölttől kérdeztek a kis- és középvállalkozásokról, pár perces csend után közölte,hogy ő nem gazdasági szakember, és felolvasott a programból inkább. következő kérdező a megújuló energiáról kérdezett, ugyanez zajlott le. a munkahelyteremtésről elmondta a srác,hogy lapátot kell adni az autópályaépítők kezébe,nem muszáj gépekkel dolgozni...elhangzott még az is,hogy a multikat drasztikus adóemeléssel távolítják majd el az országból, viszont egyetlen szó sem hangzott el arról,hogyan is próbálja megoldani a Jobbik a cigánykérdést ( oktatás,munka, jogegyenlőség). itt felálltam, és eljöttem inkább

Ragyás Tóni 2010.02.15. 13:14:26

Nekem olyanok mondták, akik a fidesznek gyűjtenek kopogtatókat, hogy döbbenet mennyi fideszes adja a jobbiknak a cédulákat. Az eu választáson kiderült, hogy van akkora erő a jobbik, amire már érdemes szavazni. Az mdf-esek kizárogatják egymást az utolsó darabig a választásokig, szdsz már nincs, az lmp vidéken 0. fidesz-jobbik-mszp. ez az én tippem. számokat nem tudok.

Santinó 2010.02.15. 13:14:33

@cellimega:
Kicsit merész várakozás ez.
Inkább ez:
Fityesz:45
Jobbik:30
Maszop:15
futottak még:5
..........
Szerintem:-)

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 13:14:49

@bozoa: Egyetértek.És felvetném a tollforgatók felelősségét a dolgok alakulásáért.