Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:26

Tölgyessy Péter a minap találóan háromfordulós választásról beszélt, amelynek első fordulója már javában zajlik: ez ugyanis nem más, mint az ajánlószelvények gyűjtése. Egy korábbi bejegyzésben ennek kapcsán formális és valódi feltételekről írtam, azt állítva, hogy akinek nem lesz szinte minden egyéni választókerületben jelöltje, és nem tud húsz területi listát állítani, annak lehet ugyan országos listája (ehhez már hét területi lista elegendő), de esélye nem lesz arra, hogy bekerüljön a parlamentbe.

Az ajánlószelvények gyűjtése tehát kiemelten fontos eleme a választásnak, a médiából mégis csak nagyon kevés érdemi információt kaphatunk ezzel kapcsolatban. Éppen ezért arra kértem a blog olvasóit, hogy küldjenek beszámolókat, személyes élményeket, esetleg a nyilvánosságtól elzárt, a pártok belső titkaként kezelt tudnivalókat. A  felhívásomra rengeteg hozzászólás, még több levél és néhány meglepő telefonhívás is érkezett. Ezek áttanulmányozása alapján a következő kép rajzolódott ki:

(1) Fontos különbséget tenni Budapest és az ország többi része között. Budapesten a Fidesz - amely párt tűnik a legszervezettebbnek a vadászatban - áll a legjobban a gyűjtésben, messze megelőzve a többieket. A második helyen az MSZP és a Jobbik küzd, itt még a Jobbiknak is komoly gondot okoz a kopogtatás. Az MDF-SZDSZ és az LMP a fővárosban időnként látható a lépcsőházakban.

(2) Vidéken más a helyzet. A legtöbb helyen – különösen a keleti megyékben - a Fidesz és a Jobbik versenyez a gyűjtésben egymással, az MSZP kevésbé látható, de a megfigyelőink szerint nem reménytelen a helyzetük (az indulásra), míg a többiek alig léteznek. Sok választókerületben például még senki nem találkozott MDF-es gyűjtővel, igaz, néhány helyen még jelöltje sincs a pártnak. A levelek szerint az LMP valamivel jobban áll, ha másban nem, legalább jelöltekben és lelkesedésben.

(3) A beszámolók szerint – szemben azzal, amit korábban írtam - a volt szocialista szavazók egy része a Jobbikot választja. A radikális párt - írták többen - részben ennek köszönhetően nem csupán a falvakban kap sok szelvényt, de a lakótelepi részeken is.

Ha valóban igazak a hírek, és a következő két-három hétben sem változik a helyzet, akkor előfordulhat, hogy már a választást megelőzően eldől: csak három listának van esélye a parlamentbe kerülni. Az MDF korai búcsúja mindenesetre a kampány eddigi legnagyobb meglepetése lenne, hiszen pár hónappal ezelőtt nem csak saját maguk hittek benne, de az elemzők többsége is biztosra vette bejutásukat – arról nem is beszélve, hogy a külső feltételek most minden korábbinál kedvezőbbek lennének a balra fordult MDF-nek (erre vonatkozott a rajtkockás-úszós hasonlatom). Az LMP  még mindig sötét ló: a beszámolókból számomra nem derült ki pontosan, hogy lehet-e esélyük a húsz területi listára – ha ők esetleg igen, de az MDF nem teljesíti ezt, az komoly lendületet és esélyt adhatna a pártnak.

A kis pártok korai elbukása mindenesetre sokat segíthetne az MSZP-nek, hiszen ettől kezdve nem sok lehetőségük maradna a Jobbikot és a Fideszt egyaránt elutasító – és választani akaró – szavazóknak. Ebből a logikából amúgy az is következik - bár kockázatos vállalkozás -, hogy a leadási határidő előtt a Fidesz még átgondolhatja: nem szeretné-e mégis valahogy támogatni az MDF, de különösen az LMP indulását. 

x x x

A beszámolókat természetesen továbbra is várom: akár itt hozzászólásként, akár nekem küldött e-mailben.

x x x

Ma reggel az MTV-ben ugyanerről: ide kattintva.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr981761845

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pár(t)támogatásunk IDE-ODA 2010.02.18. 21:00:39

Ez most a T-t: Vegyük ki az arányos részünket az állami "párttámogatás"-ból, azután vegyünk ki belőle egy fölös t-t, és a maradékot "osszuk szét a szegények között" PÁR_TÁMOGATÁS-ként! Az IDE vállalja 4 év alatt 60 MFt jótékony cél...

Trackback: Februári reggel 2010.02.16. 21:46:21

Halk léptek verik fel a téli reggel szokatlan csendjét. Egy emberforma árnyék kúszik végig a házak falain, fürdőzve az erőtlen, de mégis szívmelengető napfényben. Az árnyék gazdája szapora léptekkel közelít a kapualjhoz. Szellő lengeti ballonkabát...

Trackback: Cédulák 2010.02.16. 10:56:53

Kábé egy hete zajlik a kopogtatók gyűjtése. Tanulságos jelentések a frontvonalból, LMP-s aktivisták belső fórumáról minden további kommentár nélkül. „Volt egy idős nő aki szimpatizál velünk, ránk is szavazz, de a kopogtatót nem adja. Magyará...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szöllősi 2010.02.15. 22:40:35

Drukkoljunk! Kevesebb cédula, kevesebb párt a Parlamentben, kisebb parlament, kevesebb finanszírozandó párt szakértő stb.!

vagyok59 2010.02.15. 22:41:20

Szerintem az MDF-re épp azok a szavazók szavaznának, akik az SZDSZ-től írtóznak. Jól kitolt magával az MDF, de meg is érdemli. Pénzért eladni helyeket, ráadásul még azt sem nézik, hogy kinek, elég gáz.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.02.15. 22:42:36

Csak csendesen remélem, hogy a most Fidesz (hogy ennyire jól áll) nem adja le a kommunista Munkáspártnak, hogy kitoljon a "kommunista" MSZP-vel.

(Mint azt tette egy tavalyi időközin)
fideszfigyelo.blog.hu/2009/01/23/kommunista_kisertet_jarja_be_ferencvarost

tlac 2010.02.15. 22:48:21

Hát igen, Ibolyka még felszólíthatja híveit, hogy szavazzanak az MSzP-re..

sorokinV 2010.02.15. 22:49:38

Valahol mókás, hogy a PC agytrösztje figyelmen kívül hagyta, hogy hátország nélkül egy médiapárt sem él meg Magyarországon a sajátos választási rendszerünk miatt. Az MDF meg jelenleg szervezet és tagság nélkül próbálja behúzni a előzetesben mért szavazatokat, amihez jelölteteket és listát nem tud állítani.

tengier 2010.02.15. 22:49:47

Vidéken a fidesz cédulái szinte magukat gyűjtik össze. A jobbik trükkösen csak annyit mond, a jobb oldalnak gyűjtünk szelvényeket, ami sok ember fejében =fidesz. Az mszp helyzete nem egyszerű, pofa kell hozzá. A lmp-ről Könyves Kálmán szavaival élve: "mivel az nincs, róla említés se tétessék"

larry 2010.02.15. 22:50:34

A Fidesz-LMP "szövetég" csak akkor lehetne elképzelhető, ha egyértelműen sikerül tudatosítani, hogy az LMP nem az SZDSZ trükkös reinkarnációja (sokan gondolják így a jobbszélen). Még ha a színfalak mögött is folyna az együttműködés, az MSZP-nek magas labda lenne. Az már egy sokváltozós egyenlet, hogy ez mennyit hozna és mennyit vinne el. Minden szereplőnél.

kristofnagy 2010.02.15. 22:51:21

a fidesz lehet hogy szívesen megtolná kopogtatócédulával az lmpt, de nem gondolom, hogy ők erre vevők lennének

abandi 2010.02.15. 22:51:53

Azért a maszopot sem kell félteni, ha cetlibűvészkedésről lesz szó...

Vincenzo90 2010.02.15. 22:53:30

@tengier: A Jobbikos kopogtatócédulákat általában vidéken nem gyűjti senki, a szimpatizánsok maguk adják le, ha akarják, a megjelölt pontokon, és nagyon hamar összegyűlnek. A Fidesz az, aki azzal trükközik, hogy a jobboldalnak kéri a szavazólapokat. Te nem tapasztalatból mondtad gondolom, mert én igen.

Vincenzo90 2010.02.15. 22:54:30

@Vincenzo90: Szavazólap, bocs, ajánlószelmény...

Katzenbach 2010.02.15. 22:54:40

Ha az MDF-nek nem sikerül a megfelelő mennyiségű ajánlószelvény gyűjtése, okozhatja-e azt, hogy csökken a választási részvétel?

Korábban már az EP-választás kapcsán ez a kérdés kitárgyalásra került (ez a mostani csak egy újabb lehetséges forgatókönyv) - ki hogy látja ennek a valószínűségét?

(Nehéz elképzelni, hogy az MDF-es szavazók többsége átszavazna az MSZP-re)

tengier 2010.02.15. 22:54:49

@sorokinV: Ezért is jó a mi választási rendszerünk, függetlenül a trükközésektől. Minden kis elvtelen genyó nem tud frakciót alapítani.

tengier 2010.02.15. 22:56:41

@Vincenzo90: nálink gyűjtött a jobbik. KISNYUGDÍJASOK jártak házról házra. erre varjál gombot.

sorokinV 2010.02.15. 22:56:46

@Vincenzo90:

A Fidesznek nem igazán kell trükköznie, hogy összekaparja vk.-ént azt a 750 cédulát. ;)

szobatars 2010.02.15. 22:57:04

Már eddig is elképesztő volt, hogy a közvéleménykutatók, elemzők mennyire erőltetik az LMP-t...de ez a javaslat, hogy "a Fidesz jól járna azzal, hogy az ajánlószelvényeket átadja nekik"...nos ez finom szólva még a szakmaiság látszatát is igyekszik elkerülni. Ha van párt, akinek indulásában és megérkezésében a Fidesz abszolút nem érdekelt, az pont az LMP!

Gábor, komolyan gondoltad amit írtál, vagy tudatmódosító hatása alatt álltál éppen??
:-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.15. 22:57:25

Ha az MDF minimális józan ésszel önállóan vág neki a választásnak mint tette az EP esetében is, simán hozhatta volna az 5-6 százalékot az MSZP/SZDSZ romjaiból átigazoló, elkeseredett, de mérsékelt (és naív) értelmiségi szavazókból. A pedofil sátánistáknál is rosszabb közmegítélés alá eső SZDSZ-összefekvéssel azonban sikeresen tarkón lőtte magát. Aki hülye... tudjuk tovább.

Lucilius 2010.02.15. 22:57:28

Én senkit nem láttam még kopogtatócédulákat gyűjteni. Lehet azért, mert nappal dolgozom? :-)

sorokinV 2010.02.15. 22:58:14

@tengier:

A cédula és a frakcióalakítás között csak közvetett kapcsolat mutatható ki jelenlegi ismereteink alapján ;)

Vincenzo90 2010.02.15. 22:59:18

@sorokinV: Csak a cél nem a 750... A minél több cédula, amit direkt, párt és jelölt megjelölése nélkül kérnek el... Nem először történne meg, hogy kisebb pártokat segítenének, hogy gyengítsék a komoly riválisok esélyeit...

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.02.15. 22:59:26

Hozzám eddig csak az LMP jött, ennyiben a szubjektív megítélésem az is lehetne, hogy csak ez a párt gyűjti a cédulákat :-)

Szerintem az MDF összevásárolja majd a lista állításhoz szükséges szavazatokat, nem kell őket félteni... Eleinte csodálkoztam azon, ha egy párt jelöltje egy választókerületben jóval kevesebb szavazatot kapott, mint ahány kopogtatócédula a jelöltté váláshoz kellett. Ma már nem csodálkozom rajta...

tengier 2010.02.15. 23:00:22

@sorokinV: Na az a közvetett kapcsolat most pont elég az mdfszdsz szopásához. (káröröm)

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.02.15. 23:01:04

Akarom mondani, kopogtatócédulákat vásárol majd össze.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.02.15. 23:01:40

Van olyan mdf-es, aki már összegyűjtötte, de ő lehet kisebbségben.

sopron-mdf.hu/news/news.php?id=548

is 2010.02.15. 23:01:58

tavaly Bokros kapott az EU választáson ~150ezer szavazatot. az 200x 750. azt állítják, hogy a hitgyüli szedte nekik össze. ha ez most is így van, akkor nem is kell lépcsőházakba menni. akkor hitgyülis istentiszteletekre kellene menni. meg az SZDSZ vonal sem hiszem, hogy nyilvánosan szedné a cédulákat.

na ez megint egy adat lett volna a posztban, ami más megvilágításba, mélyebbre ásva mutatta volna be a szitut, nem pedig csak 'meglepetésként' bulvárborzolta volna a kedélyeket. természetesen bárm lehet, de a Metro újság fogalmaz a posztbeli szinten és hangulatban, nem egy politikai elemzés.

Ephialtes 2010.02.15. 23:03:12

Kedves Gábor,

mikor zárul le az ""első forduló"", azaz mikorra kell össze gyűjteni a szelvényeket és mikor hirdetnek eredményt?

Köszönöm,

Lucilius 2010.02.15. 23:04:16

@nyomasek_bobo:
Hoppá, ez most meglepett! És mind érvényes is?

tengier 2010.02.15. 23:05:08

@Lucilius: és remélem csak pont 750-et szedett össze

Lucilius 2010.02.15. 23:05:26

@is:
Állítólag a Hitgyüli kifarolt az MDF-el történő együttműködésből.

tlac 2010.02.15. 23:06:22

@zombizan: igen , csak venni tudnak, Ibolya akár kölcsön is kérne rá, nem tudom Mesterházy E. megadta-e a PIN kódját. Mondjuk a vásárlást (bő 100 000 cetli kéne..) tiltja a törvény, de a Normális Magyarországon lehet beleférős..

Wuff 2010.02.15. 23:06:34

@nyomasek_bobo: Azért Győr-Mosonban nem lennék meglepve, ha több helyütt az MSZP nem férne be az első háromba. Ha miépes jelölt indul, még az is megelőzheti.

sorokinV 2010.02.15. 23:06:58

@Vincenzo90:

A valóság ezzel szemben az, hogy a Fidesz azért szeretné learatni a cédulákat, hogy ellehetetlenítse a kis pártokat, melyek szavazóinak (egyes vélekedések szerint) a másodlagos preferenciája a Fidesz. Tehát ezért és a nyilvánvalóan könnyen megjeleníthető siker "élmény" miatt.
Az más kérdés, hogy a jelenlegi MDF inkább az MSZP-től venne el szavazatokat, ugyanakkor nem lehet garantálni a nembejutásukat. Tehát kockázatos volna az MDF-et megtámogatnia a Fidesznek. Az LMP szavazói reálisan nézve inkább az apolitikus rétegekből, az elsőszavazókból és az SZDSZ támogatóiból kerülnek ki. Tehát velük sem pro sem kontra nem érdemes foglalkozni, mert másik terepen mozognak.

tlac 2010.02.15. 23:08:17

@Lucilius: igen, kifarolt, de minden az Anyegin múlik.. Mikor lesz legközelebb hitgyűlis foglakozás? Schmuck Andor is fokozhatja a tétet..

freehckr 2010.02.15. 23:08:38

"A második helyen az MSZP és a Jobbik küzd, itt még a Jobbiknak is komoly gondot okoz a kopogtatás."

Bár az előző felhívást nem olvastam (elkerülte a figyelmemet), de nekem friss mai infóim vannak néhány budapesti választókerület jobbikos gyűjtéseiről. Itt is igaz az, amit Vincenzo90 írt, hogy a Jobbik szimpatizánsai többnyire maguktól felkerekednek, összeszedik a környékükről (szomszéd, ismerős) az ajánlószelvényeket, és viszik be a helyi jobbikos irodába. Egy képviselő-jelölttel tudtam beszélgetni, illetve "hivatásos" gyűjtőkkel pár választókerületből, ők azt állították hogy nem akarnak "számháborút" az ajánlószelvényekkel, összegyűjtik az induláshoz szükséges cédulákat (+10% az esetleges hibák elkerülése érdekében), és szép csendben kisebb médiafelhajtással (nagyot nem is tudnának csapni:) leadják. Nem akarnék választókerületeket, esetleg jelöltet említeni, nem tudom mennyire kezelik bizalmasan ők maguk ezt az információt, de azt állítják hogy már többen "megvannak", azaz összegyűjtötték az induláshoz szükséges cédulákat.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.02.15. 23:08:43

@tengier: Tamás elég ismert Sopronban, ha jól emlékszem, az utóbbi időkben mindig ő indult itt (időközi és rendes ogy vál., önk. vál., EP vál.) Szerintem nem kamu.

szobatars 2010.02.15. 23:09:56

@is: nem az a lényeg, hoyg 150000 cédulája legyen valakinek, hanem az, hogy mind 176 körzetben legyen legalább 750...és ez messze nem ugyanaz...ad abszurdum, ha minden körzetben "csak" 749 van, akkor 131.824 szelvény éppen annyit ér, mint a 0....

Az EP választáson teljesen más szisztémában kell az ajánlószelvényeket összegyűjteni, de ez a lényegtelen momentum ne zavarjon..

kissé hype gyanús a bejegyzésed
:-)

eastwood09 2010.02.15. 23:10:50

@Lucilius: én is nagyobb "rohamra" számítottam, eddig nálunk (IX. ker, Üllői út) csak egy mszp-s jött szombat hajnali 12kor...

sorokinV 2010.02.15. 23:11:13

@freehckr:

Valami ilyesmit hallottam én is susogni. A Jobbik tábora kicsi, de elkötelezett - könnyen összeszedik a cédulákat.

szobatars 2010.02.15. 23:12:51

@Ephialtes: március 19-ig kell leadni őket..

mellesleg ez az "első forduló"..gyakorlatilag nyilvános szavazás és szvsz súlyosan sérti a választások tisztaságát...

ami pedig a tényleges két fordulót illeti, igen igen nagy sansz van arra, hogy a Fidesz minden egyéni körzetben eléri az 50 % + 1 szavazatot már az első fordulóban...s akkor nincs második forduló..
ez is megérne egy jó kis elemzést..

Krogshöj 2010.02.15. 23:12:52

Van valami irónia a "balra fordult MDF" kifejezésben, amikor momentán ez az egyetlen párt, amely az ideológiai és a gazdasági játéktéren is a jobboldalon látszik állni.

kuki123 2010.02.15. 23:13:03

A fidesz most valami eszeveszetten görénymentalitást vett fel:

lehetmas.blog.hu/2010/02/15/title_138507

„itt minden közmunkásnak szóltak,hogy vigyék be a cetlit ma munkába és jön egy hölgy értük (Fidesz)”
és egyre több a gyanús fideszes cédula ügy
kurucon is volt egy roma-fideszes fénymásolós
kuruc.info/r/20/55169/

másrészt jól mutatja mennyire nincsenek képben az emberek, elolvas egy szórólapot és az alapján dönt(gondolom nem csak az lmp hanem a fidesz mszp esetén is), hogy milyen munkát(lopást) végzett az elmúlt 4 évben..az le van szarva
...érdekes hogy mennyire tisztának és jónak akarnak feltűnni ilyenkor a választók szemében...

Ez az egész kopogtatócédulásdit már régen el kellett volna törölni és központosítani vagy megtiltani hogy 1500 darab fölött is gyűjtsenek
persze ez az egész helyzet a 20 év alatt mind a 4 pártnak kedvezett mert így nyugodtan adhatták vehették egymás közt a szelvényeket és így mindig sikerült bennmaradniuk hiszen nem gyakorlatilag nem volt más párt akire az ember szavazhatott volna

demokrácia LOL

mi mást mondhatnék:
HAJRÁ JOBBIK! GYŐZNÜNK KELL!

Lucilius 2010.02.15. 23:14:35

@sorokinV:
Nekem is van egy teóriám h miért gyűjt be a fidesz 2 millió ajánlószelvényt. A közvélemény kutatók a választások után megszokták kérdezni a zembereket h kire szavaztak és a zemberek úgy szoktak emlékezni h a győztes pártra. Szvsz a Fidesz ezt a győzteshez húzást akarja előrehozni --> Április 11-e, reggel 5 óra 20 perc: "Te Józska, hallottad h a fidesz 2 millió ajánlószelvényt gyűjtött és a Viktor fészbúkos oldalának 500 ezer rajongója van?" "Hmm, a teremburráját, akkor megyek én is a fideszre szavazni!"

kuki123 2010.02.15. 23:14:36

@Vincenzo90: nálunk még nem járt a fidesz csak egy mszps..és mivel ismertem az ürgét így lelepleződött :)

tlac 2010.02.15. 23:16:11

@szobatars: persze így értettem a bő 100 ezret. 176x750 + bő hibatűrés. sztem a MDF és SzDSz romjai egymást hülyítették a marha nagy szervezettségükkel.. fénymásolás is nehezebb már. Ibolya kitalál vmit. Herényi ha igaz, maga felkerekedett gyűjtögetni a nagy hidegben.. és kérdés Bokros mikor veszti el a türelmét, végül is elvan Brüsszelben is ha kell. Vagy Ibolyka cserél vele, de nyelvekkel gondjai vannak..

Lucilius 2010.02.15. 23:16:39

@tlac: De ha nincs hitgyüli se tisztelet társasága, akkor ki fogja összegyűjteni a cédulákat? Az Almássy Kornél? Jut eszembe, őt kizárták. Akkor csak a Habsburg dinasztia marad!

sorokinV 2010.02.15. 23:18:08

@Lucilius:

Ez a 2 millió régi fétise a Fidesznek és most is hasonlóan reális, mint mikor a Kossuth térre passzíroztak be annyit gondolatban. ;)

tlac 2010.02.15. 23:18:18

@szobatars: nyilvános szavazás, de nem kötelező. határeset. nem védem az ajánlószelvényt, de íme a példa, h akinek akkor társadalmi beágyazodottsága sincs h még csalással se tudja összeszedni... ha kauciót kéne lerakni akkor meg az nem tetszene, h bki gazdagabb erő be tudná magát játszani.

tengier 2010.02.15. 23:18:31

@Lucilius: Habsburg pfej. ha mindenképp ki kell ejteni ezt a nevet, előtte utánat szájat öblítek. javaslom te is mosd le a billentyűzetet

sorokinV 2010.02.15. 23:19:05

@Lucilius:

Hátha adnak egy megyét a céduláért cserébe...

Lucilius 2010.02.15. 23:19:37

@eastwood09:
Valamelyik előző TG bejegyzás kommentjei között olvastam, h a fideszesek biztosra mennek és valami listával a kezükben mászkálnak. Úgyhogy ha nem írtál alá semmilyen petíciót, akkor lehet h nem is létezel a pártok számára :-)

Wuff 2010.02.15. 23:19:40

@Krogshöj: Nemzeti liberális. Bokros Lajossal. Hát, feláll a szőr a hátamon. :)

tlac 2010.02.15. 23:19:56

@Ephialtes: március 19. de aki az első héten nem szedi össze, utána már nagyon bajban van.. egy hét és eldől.. ha csak nincs valami nagyobb hitgyülis, vagy TTT banzáj.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 23:20:43

Nálam tegnap előtt egymás seggében tolongott a fidesz és az mszp. Mind a két csapat 3-3 emberrel.
Ma jött két kisgyerek, egy fiú, meg egy kislány. Azt sem tudták, kinek gyüjtenek.

tlac 2010.02.15. 23:21:35

@eastwood09: és milyen az MSzP-s gyűjtő hangulata? :)

szobatars 2010.02.15. 23:21:49

@tlac: úgy érted, mindketten parasztvakítást adtak elő a másiknak??? lehet, de ez még többet elmond arról az "elitről", ami ma annak tartja magát... Mennyivel bölcsebbek a dánok, régóta él náluk egy mondás: a hab még nem a sör.

lackotheking 2010.02.15. 23:23:26

mondjuk én lehet, hogy k... nagy looser vagyok de tőlem még soha senki nem szedte össze a kopogtatócédulát 1994 óta....
Mondjuk 2006-ban felcsengetett egy fideszes de akkor épp rohantam el ezért azt mondta visszajön másnap. Nem jött....

tlac 2010.02.15. 23:23:35

@volánrulz: és milyen egy leleplezett MSzP-s mostanában?

tlac 2010.02.15. 23:24:54

@Lucilius: állítólag Herényi maga nekiment a körzetének a nagy hidegben. Nem sok jött össze. nehéz idők..

Lucilius 2010.02.15. 23:25:14

@El Topo (Sgt. Elias):
"Ma jött két kisgyerek, egy fiú, meg egy kislány. Azt sem tudták, kinek gyüjtenek."

Mesekönyv volt náluk?

Bambano 2010.02.15. 23:25:40

nálunk járt többször is a fidesztől ugyanaz az ember, a végén már zavaró volt, meg egy lmp-s.

hebab 2010.02.15. 23:25:54

tölgyessy péter nem a minap beszélt találóan a háromfordulós választásról, hanem már húsz évvel ezelőtt (amikor is kitalálta a magyar választási rendszert) és azóta folyamatosan.

majomkutya 2010.02.15. 23:26:22

Tolna megye 3. sz. választókerületében 5 nap alatt összeszedtük a Jobbiknak. (péntekre, febr. 12.-re megvolt a 750)

tlac 2010.02.15. 23:27:30

@szobatars: mondjuk Bp-en mindketten erősek :) ha az nincs meg, akkor jöhetnek a Retkesék, hogy mondjuk Somogyban mennyire összeszedik.

SteveNo1 2010.02.15. 23:28:08

Az LMP annyival tűnik számomra szervezettebbnek, hogy jól láthatóan megjelenik néhány olyan felületen, amelyet használ a "fiatal értelmiség". Könnyen elérhetőek, bizonyos honlapokon, és "helyzetjelentést" adnak magukról! Vagyis modern módon gyűjti a cédulákat!

A mi lépcsőházunkban (megyei jogú város lakótelepe) előbb körbejárt az aktivistájuk, mint a Fideszé, MSZP-Jobbikot még nem is láttunk!

Lucilius 2010.02.15. 23:28:35

@tlac:
Mikor volt a ferencvárosi előrehozott, ott is az MDF-es cetlik döntő többsége megvolt buherálva. Pedig akkor még össze se bútoroztak az SZDSZ-el.

szobatars 2010.02.15. 23:29:51

@tlac: nem értek egyet Veled, sajnos az ajánlószelvényes rednszer egy "kötelező" nyilvános szavazás...amikor bekopognak hozzád, azt mindenképpen megtudják rólad, hogy nekik nem adod oda...s innen már elég könnyű nyilvántartásokat készíteni...szóval ha akarod, ha nem, részese vagy a dolognak.

A kaució helyett én egy véglegesen befizetendő összegre szavaznék, képviselő szeretnél lenni..akkor fizess egy milliót, amit nem kapsz vissza...ha van elég támogatottságod az adott egyéni körzetben (vagy saját pénzed, stb,) akkor el tudsz indulni..s az indulás még nem jelenti azt, hogy nyersz is...s nem mellesleg, 6 párt (Fidesz, MSZP, MDF, SZDSZ, Jobbik, LMP) indulása mellett ez több, mint 1 milliárd forintot jelentene a választási költségek fedezésére...s nem mellesleg kb. fél milliárd megtakarítást jelentene a kopogtató cédulák törlése...

combo 2010.02.15. 23:29:58

Ha esetleg csak a fidesz-mszp-jobbik trióra lehet csak szavazni a körzetemben, akkor szomorú leszek. Még a végén én fogom felkeresni valamelyik kis pártot a kopogtatócédulámmal. ;-)

Lucilius 2010.02.15. 23:30:52

@tlac:
anno a Ferencvárosban sem tudták összeszedni a cetliket - pontosabban amit leadtak annak a nagy része meg volt buherálva. És akkor még nem bútoroztak össze az SZDSZ-el.

Higany 2010.02.15. 23:31:04

Itt nálunk Újpest kertvárosi részében még senki nem érdeklődött a cédulák iránt.

Újpalotán az Arany Alkonyt (idősek otthona) már több körben is leszüretelte a Fidesz és az MSZP, Kiss Péter sok ajánlást kapott a nagyiktól "mert ő még nem lopott annyit" felkiáltással... :-o

stratez 2010.02.15. 23:31:07

"a leadási határidő előtt a Fidesz még átgondolhatja: nem szeretné-e mégis valahogy támogatni az MDF, de különösen az LMP indulását." Nehéz ügy. Mi a jobb a Fidesznek, egy MDF-es parlament, vagy uszkve 20 szoci képviselővel nagyobb MSZP-frakció. Azt hiszem, egyik se, legjobb a 4.99%-os MDF. Az sem mellékes, hogy egy Dávid Ibolya nélküli parlament azért a magyar közélet némi tisztulását is jelentené, ha nem is túl nagyot...

Surko 2010.02.15. 23:33:04

@Krogshöj:

"Van valami irónia a "balra fordult MDF" kifejezésben, amikor momentán ez az egyetlen párt, amely az ideológiai és a gazdasági játéktéren is a jobboldalon látszik állni."

100% egyetértek.

Fura az élet. Lengyelországban a hajszálpontosan ilyen elveket valló Donald Tusk vezette PO magasan a legnépszerűbb politikai erő.

Persze nincs itt min csodálkozni, amikor a kőbaloldali neoszocialista elveket valló LMP-t sokan liberális képződménynek tartják...

Az a baj, hogy sokszor maguk az ex-SZDSZ szavazók is így gondolják. Majd nagyot néznek ha bekerülnek a parlamentbe és előjönnek az antikapitalista állampárti szlogeneikkel...

tlac 2010.02.15. 23:33:14

Még meglehet Ibolyának persze, de maradt volna az Orbán akolban, kevesebb parával már rég Országgyűlés elnöke lehetne, örökös A8 használat,pénz, villa, gorillák, kalapgyűjtemény élete végéig. Lsd. Szili Katalin. De Ibolya ilyen alkat. Mit végigélhetett PC-vel, Szilvásyékkal, Csányival, UD, jajj. És aki somogyizolikkal meg mesterházykkal összeáll, az már ebből a mocsárból nem fog kimászni.
nem tudom, hogy de meglesz a minimális cetli szám.

Ephialtes 2010.02.15. 23:34:39

@tlac: miért is van bajban ha nem jön össze az első héten? egy választókerületben 40-50 ezer választó is van... és még 1 hónap hátra van...

tlac 2010.02.15. 23:34:43

@Lucilius: de a Jobbik lebuktatta őket. most nehezebb lesz fénymásolni..

tlac 2010.02.15. 23:36:17

@szobatars: tartsák nyilván h nem adtam oda! és akkor mit ér el?? és sose adtam még oda senkinek, nem is kérték. nem kötelező.

tlac 2010.02.15. 23:38:09

@szobatars: berax 1 milliót: felhívás a keringőre, hogy a többszörösét vedd ki! lehet ötletelni, de eddig senki nem találta ki a tutit. pl. egyik megoldás h aki bent van annak ne kelljen ajánló cetli. Nos, akkor a 0%-os SzDSz simán mehetne most tovább.. érted.

tlac 2010.02.15. 23:39:56

@Ephialtes: tapasztalat. aki első két héten nem ad, utána már tőle nagyon nehezen kisírható. ennyi. főleg, ha még tömegével kellene..

Lucilius 2010.02.15. 23:40:15

@Ephialtes:
Gondolom aki nagyon leakarta adni, az már az első héten leadta afideszjobbikelempémaszopnak.
Mi akik a második hétre maradtunk, már gyanúsak lehetünk az aktivisták számára :-)))

Surko 2010.02.15. 23:40:26

Gábor, 2002-ben a Centrum pártnak hogyan lett meg a szükséges kopicetli mennyiség?

A már akkor sem létező KDNP meg MDNP szedte volna össze?

Vagy akkor "leadtak" nekik a szocik?

sárkányfő 2010.02.15. 23:43:18

Tudatosan vagy sem, de az interaktivitás új szintjét hoztad be, Gábor :) Gyakorlatilag a blogodon keresztül kialakítottál egy országos kopogtató-figyelő rendszert. Nyilván nem reprezentatív, de eddig erről, folyamatában, külső figyelő szemével, még nem volt infók, tehát ez is előre lépés.

Ennyit erről.

Lehet tudnunk egy kicsit többet az érdeklődést felkeltő, de bővebben ki nem fejtett "néhány meglepő telefonhívás"-ról?

tlac 2010.02.15. 23:43:40

@Surko: MSZP mindig nagy leadó volt. Sazdinak is. De sose láttam. Most az MDF maradékának ha van pénze, egy törvénytelen megoldása van, annyi ember lecsórósodott, hogy van az a pénz amiért felvásárolják a cetliket. Mondjuk nagy kockázat, h kitudódik. Meg emberük sincs rá. TTT vagy Hitgyüli maradt. Nem tudom szurkolok-e Ibolyának. Azt hiszem nem. nem akarok.

Lucilius 2010.02.15. 23:44:28

@Surko:
A Centrum 3.6%-ot összeszedett az akkori választásokon, Kupa pedig húzónév volt. Szerintem gond nélkül megkapták a cetliket. Plusz ha probléma volt, valszeg segítettek nekik a szocik (ez csak tipp).

Vénveterán 2010.02.15. 23:44:34

Csak egy olyan észrevételem lenne, hogy az mszp, fideszt leszámítva, akiknek biztosan meglesz a kopogtató, szinte egyedül a jobbik járja az országot napi 10-15(hétvégén még több) lakossági fórumot tartva(általában teltház előtt, pl. Békéscsabán 1200-an voltak) és így is néhol csak nehézkesen gyűlnek a kopogtatók. Arról nem is beszélve, hogy nekik azért vannak elkötelezett aktivistáik jópáran.

De hogy a többi párt honnan fogja összeszedni, ha összeszedi az számomra rejtély... sem fórumok, sem látványos jelenlét.
Még talán az lmp-nek van néhány aktivistája, de a honlapukon mindössze a győri fórumukról találtam híreket. Márpedig ha nem mennek el az emberekhez(nem a cédulagyűjtőkre gondolok, hanem olyan gyűlésre ahol meggyőzik az embereket), úgy nagyon nehéz lesz.

(én még tartalékolom a cetlit, ha szükség lesz rá beviszem a végén a pesti pártirodába..)

szobatars 2010.02.15. 23:44:36

@tlac: erősek voltak....bár némely média munkás wishful thinkingje még mindig annak igyekszik láttatni őket..
:-)

Lucilius 2010.02.15. 23:46:32

@ó jaj:
"Lehet tudnunk egy kicsit többet az érdeklődést felkeltő, de bővebben ki nem fejtett "néhány meglepő telefonhívás"-ról? "

Persze, az MDF egy hét alatt beszerezte a két millió ajánlószelvényt :-)

Ephialtes 2010.02.15. 23:48:07

ha jol számolom 176 * 750 = 130k kopicetlit osszee kell ugyebár szedni...

Na most ha 8,000k választóból elmegy szavazni 60%, annak az 5%-a 240k

magyarán a leendő szavazóid több mint felétől be kell hajtani a cetlit!! az qrva sok!!! :)

szobatars 2010.02.15. 23:48:33

@tlac: miért ne mehetne??? az, hogy befizeti a pénzt, még nem jelenti azt, hogy akár egyetlen szavazója is lesz

Josef (K.) 2010.02.15. 23:49:15

@ó jaj:

"Tudatosan vagy sem, de az interaktivitás új szintjét hoztad be, Gábor :) Gyakorlatilag a blogodon keresztül kialakítottál egy országos kopogtató-figyelő rendszert."

Valszeg tudatosan. Korábbi kommentjeiben is utalt arra, hogy pl. tök jó lenne így (kommenteken keresztül infókat kapva) figyelni a "helyi kampányokat".

szobatars 2010.02.15. 23:52:13

@Ephialtes: ezért van így kitalálva...szinte lehetetlenné teszi új pártok bejutását..azaz bebetonozza a rendszerváltó pártokat..hacsak azok 20 év alatt nem erodálják le önmagukat..

Ephialtes 2010.02.15. 23:52:53

@Ephialtes: ugy is fogalmazhatnank hogy az elso fordulo küszöbe 2,5% (legalább) ;)

tlac 2010.02.15. 23:54:10

@szobatars: sztem most nincs napirenden a cetli kiváltása, de feltételezem, ha pénzzel lehetne a belépő (belépőjét) kiváltani, akkor az még inkább nem tetszene.. Eddig is sok simli volt a cetlik közül, nagyon halkan mondom, hogy akinek annyi "népi" beágyazodottsága sincs, hogy még egy gyűjtést (csalást..) nem tud levezényelni, az elefántcsonttoronyból akar vmit.. nem becsülöm le a 5..8 %-os pártokat, láttuk pl. SzDSz szinte az egész kormányt/országot tudta mozgatni ilyen pozicióból. Hajszál híja volt, hogy most 21/7 "egészségpénztár" lenne, ennyi "BKV" brrrr...

dzsugasvili 2010.02.15. 23:56:13

Szegedről tudok nyilatkozni. Nálunk eddig 1 db fideszes aktivista járt összesen, pedig nem lakunk a város szélén, sőt. Viszont voltam a Jobbik kampányrendezvényén, ahol kb. 400-500 fő közötti lehetett a jelenlévők száma, és ott is le lehetett adni a cédulákat. Ha csak a jelenlévők fele leadta a cédulákat, máris összejött a 3 szegedi képviselőjelölt jelöléséhez szükséges cédulamennyiség több, mint 10%-a. Alig két óra alatt. És ugye tudjuk, hogy ők tartják a legeslegtöbb kampányrendezvényt, ahogy maga az Index is írta, 73-at csak az elmúlt hétvégén. Ha tényleg olyan lelkes a támogatói körük, nekik tényleg nem kell külön a házakba csöngetgetni...

Viktus 2010.02.15. 23:56:19

@Lucilius:

Ja csak ma más szelek fújnak ... anno itt Heves megyében nálunk az MSZP első fordulóban nyert előtte is simán megvolt a kopogtatójuk. Most 2010-ben meg kaparnak minden céduláért. Aktivista sem nagyon van a szociknak nem fognak itt osztogatni olyanoknak akik alapban is max. tőlük vinnének el szavazót.

A Fidesz más tészta , de a töredékszavazatok miatt nekik sem hinném, hogy érdekük lenne segíteni az MDF-et, vagy LMP-t. A szocik meg annyival nem kapnak kevesebbet, hogy megérné az a maradék nyugger táboruk meg kitartottjaikat már nem kergeti el senki.

@majomkutya:

Itt a körzetünkben két nap alatt megvolt már majd 2500 cédula van, és sajnos 100 körül volt hibás is amit kiszanáltunk ...

Ephialtes 2010.02.15. 23:57:08

@szobatars: ezt az állítást a jobbik most meg is fogja cáfolni...

Viktus 2010.02.15. 23:59:28

@tengier:

Éppen fordítva megy a Fidesz erre azzal a címszóval gyűjt, hogy a jobboldalnak gyűjt csak olyan nem indul, és megtévesztésnek jó ... a jobbikos azt mondja Jobbiknak.

szobatars 2010.02.16. 00:00:00

@tlac: nekem is vannak ellenérzéseim, de jobb, mint a jelenlegi rendszer..nem vagyok híve annak, hogy bárki -közvetve vagy közvetlenül - már a választások előtt megtudja, kire szvazok, vagy nem szavazok...az ajánlószelvény pedig elég pontosan jelzi ezt..hol marad így a választójog titkossága???

a kaució meg szintén nem jó, mert visszakapja...aki nem nyer, az bukje csak el a pénzt..majd legközelebb nem indul...

Viktus 2010.02.16. 00:01:42

@Vincenzo90:

Gyűjtjük ne nézd le több tucat ember munkáját.

eastwood09 2010.02.16. 00:02:59

@tlac: igazából elég jókedvűnek tűnt, miután mondtam neki, hogy én másnak szándékozom odaadni, udvariasan mosolygott és továbbált :) szóval semmi extra :)

szobatars 2010.02.16. 00:03:01

@Ephialtes: majd március 19-én kiderül, mire jutottak valójában..addig csak találgatunk és itt-ott hallott hírekre építünk..szóval, még a Jobbiknak se lesz könnyű összeszedni..pedig, ugye, közel 15 %-ot kaptak az EU választásokon..

Viktus 2010.02.16. 00:04:11

@sorokinV:

Ja csak ott kitalálta a vezérek vezére, hogy két milkát akar ... a hívek meg igyekeznek eleget tenni ennek bár arra esély sincs. Sokan nem kedvelik ezt az ajánlószelvényesdit, és nem adják senkinek.

tlac 2010.02.16. 00:04:33

@szobatars: nem tudja meg kire szavazol :) A fülkében azt húzol be amit akarsz. Mutass EGY embert akinek bmi baja lett ebből az elmúlt 20 évben!
ha kaució se jó, akkor még ötletelj. Ma Majtényinak se sikerült semmi jót kitalálnia. meg márc 22-én ez az egész hype le fog ülni. Ha Debreczeni J.-nek igaza lesz, akkor nem is kell többet cetlizni már, mert Putyin-éra jön , sörpuccs se kell..

Humanoptera 2010.02.16. 00:05:10

Én bizony egy vidéki kisvárosban kutyagolok ajánlócédulák után.
A helyzet egyszóval: szar ! (bocsánat, de erre nincs jobb szó)
Minden negyedik ember már odaadta a jobbikosoknak, akik errefelé a leggyorsabban rámozdultak a kopogtatókra, a másik véglet a fidesz, akik úgy döntöttek, hogy minden elképzelhető mennyiségű cédulát begyűjt, és az emberek többsége nem is várja meg a fideszes cédulagyüjtőket, hanem személyes kapcsolatokon keresztül juttatják el a helyi pártközpontba. Ez kb. az összes már eddig leadott ajánlócédula fele!!!
A maszoposok nagyon lapulnak, itt is úgy vetem észre, hogy a személyes kapcsolatok révén kerül a cédula a párthoz, mert gyüjtögetőemberükkel még nem találkozott a környékünkön senki (vagy az is lehet, hogy címre mennek direktben).
A kispártoknak itt szinte lehetetlen cédulát gyűjteniük, mert az mdf-et még csak ismerik az emberek, de a cetlit nem adják nekik, az lmp-ről meg azt se tudják, hogy létezik.
A szomorú az, hogy az emberek fele már most közli, hogy nem adja a céduláját senkinek, meg szavazni se fog elmenni, mert "rohattul nem érdekli már a politika".
Hogy mi lesz még ebből?!
Egyébként szerintem is agyament ötlet ez a cédulagyüjtés.
Azt mesélik, hogy a cédulán lévő adatokból adatbázis állít össze a fidesz és a jobbik, ami alapján majd a későbbiekben az embereket címre menve kereshetik meg.
Szóval szerintem ez így ilyenformán sok mindenre jó, csak nem jelöltállításra.
Mindenesetre én most figyelmeztetek mindenkit, hogy a jobbik igen nagy meglepetést fog okozni a választáson!

Ephialtes 2010.02.16. 00:06:01

@szobatars: egyetértek. Hol lehet leadni egyébként ha nem jött érte senki? ;)

tlac 2010.02.16. 00:06:02

@eastwood09: úgy örülnék nálam kopogtatna valamelyik :)
"Mindjárt viszem, várj meg a kapunál!" :)

Darvon 2010.02.16. 00:06:16

Szerintem a Fidesz taktikája az, hogy minél több cédulát begyűjtsön, ezzel a Jobbik helyzetét nehezítve. Van ugye T Gábor megérzése, hogy Orbán tud valamit a Jobbik valós erejéről, ezért szerintem teljesen elképzelhető hogy az ajánlószelvénytaktika konkrétan a Jobbik ellen irányul. Lehet hogy az LMP erősödése előnyt jelentene a Fidesznek, de szerintem a következő számítás alapján döntöttek a Fidesznél: LMP nem is biztos hogy bejut, és ha igen, nem lesz túl nagy a frakciója. Viszont a Jobbik esélyes a bejutásra, és veszélyes is a Fideszre, tehát az a taktika, ami nehezíti az ő dolgukat (és mellékesen nehezíti az "amúgyis lényegtelen" LMP-t) csakis jól jöhet a Fidesznek.
Csak bele próbáltam magam képzelni a narancssárga öltönybe...

szobatars 2010.02.16. 00:07:24

a kaució az a fizetek is meg nem is...szerintem, ha valaki szeretne egyéni jelölt lenni, akkor fizessen, de ne letétet..kockáztasson...

phoenixke 2010.02.16. 00:07:30

Vicces kis szösszenetnek voltam ma tanuja. Becsengettek kopogtató céduláért (13. ker.), mivel nem vagyok bejelentve, kezdtem azzal, hogy sajnálom, nincs nálam a kopogtató cédula. Megkérdeztem melyik párt nevében gyűjtik, mondták hogy a Jobbik, megkérdezték másnap jöhetnek e érte. Közöltem, hogy sajnálom de nem, másnak szánom és teljesen udvariasan elköszöntünk.
De... arra lettem figyelmes hogy a kollegája a szembe szomszéd két afrikai fekete bőrü egyetemista lánynak magyarázza türhető angolsággal " You know, because of the elections" :). Ilyenkor nem számitanak a saját elveik?

szimplalány 2010.02.16. 00:08:11

LMP-s jelöltként az a megdöbbentő tapasztalatom, hogy annyira adás-vétel és hamisítás tárgya volt csak a KC, hogy az emberek egyszerűen nem tudják, hogy kell (hitelesen) kitölteni. hiszen eddig mindenki üresen vitte el tőlük, pénzért vagy ingyért.

most meg ott izzadunk velük, mert ha egy számot elrontanak a(z amúgy már megszüntetett) személyi számon, máris gáz van.

persze elmondták nekem az egyéb pártokban dolgozó barátaim, hogy megy ez, de döbbenetes élőben látni.

szobatars 2010.02.16. 00:09:31

@Ephialtes: gondolom a jelöltnek el lehet vinni személyesen, vagy az adott párt helyi irodáján...

Vénveterán 2010.02.16. 00:10:39

@Humanoptera: Szabad tudni kinek gyűjtöttél?:) Ez számomra nem derült ki, valamint az sem, hogy ez az ország melyik része.

Viktus 2010.02.16. 00:11:13

@szobatars:

Jah szép csak még korruptabb lenne a rendszer ...

szobatars 2010.02.16. 00:12:13

@Humanoptera: "az lmp-ről meg azt se tudják, hogy létezik."

az lmp-ről azt hiszik, hogy egy szlogen, amivel ráadásul a többség nem is ért egyet..:-)))

freehckr 2010.02.16. 00:12:17

@Humanoptera:
"Azt mesélik, hogy a cédulán lévő adatokból adatbázis állít össze a fidesz és a jobbik, ami alapján majd a későbbiekben az embereket címre menve kereshetik meg."

Lehet most egy világ fog összedőlni benned, de minden párt így csinálja. Le is írtad:

"vagy az is lehet, hogy címre mennek direktben"

Akkor most már neked is világos, honnan van a cím. :) Az a párt a béna amelyik nem így csinálja...

Darkrider 2010.02.16. 00:12:25

Te szerencsétlen!
"bár kockázatos vállalkozás" - nem kockázatos vállakozás, hanem bűncselekmény...

tlac 2010.02.16. 00:13:13

egyre inkább úgy néz ki Jobbik-FIDESZ döntő várható. Ha a szocik esetleg a felperzselt föld taktikáját játszanák, és mondjuk a METRO4 vagy MVM milliárdokból táplált FIDESZ esetet borítanák, negatív kampány- akkor még jobban fel tudják hozni a Jobbikot, akinek egyelőre csak a EP és a mostani választás kasszájával nem sikerült meggyőzően elszámolniuk. Honnan a lé??

szobatars 2010.02.16. 00:14:03

@Viktus: miért is????

nem a szavazatokat (ajánló szelvényeket) veszed meg, hanem az indulási jogot..(nevezési díj)

Viktus 2010.02.16. 00:15:40

@Ephialtes:

Ez nem ilyen egyszerű, ahogyan a számok lefestik. Egy korlátozott számú ajánlószelvényt hajlandók az emberek leadni. Sokan szarnak rá vulgárisan fogalmazva, mások félnek az adatkezelés miatt, harmadik fajta üldözésimániások ... nem ismerik a népek a választási rendszerünk sajátosságait pl. mi múlik ezen az egészen.

Môžeš mi pomôct'? 2010.02.16. 00:17:06

Tőlem itt az egykerben soha, senki nem kért még kopogtatócédulát.
Most is itt van előttem az enyém, meg az asszonyé az íróasztalon, az egyiket le is ettem picit ilyen Bonduelle bébirépalével.
Viszont egy valamikori gimis szerelmem elkérte a Jimi Hendrix Live at Winterland bakelitemet - ha olvasod baszkikám hozd vissza, mer' hiányzik! Most egyrészt nem fogom letölteni ha megvan, másrészt bakeliten jobban szól, és mivel még apámmal vettük Bécsben 88 körül, emlékek is kötnek hozzá.

pgeri 2010.02.16. 00:17:11

Hát, én is kíváncsi vagyok, bejön-e a "dögöljenek meg a kis pártok" típusú jellegrajz, amit elsősorban nem az 5%-os küszöbnek, hanem a kopicetliknek köszönhet az ország (lásd: lehetmas.blog.hu/2010/02/15/verseny_minek)

A cetligyűjtés mindenesetre tud érdekes is lenni, bár azért talán nem nagy merészség kijelenteni, hogy minden érintett (lakosság, aktivisták) inkább kihagyná, ha nem lenne muszáj. :-)

Viktus 2010.02.16. 00:17:49

@szobatars:

Ahm meg te azt is elhiszed, hogy egy MSZP-s jelölt egy milkából kampányol? miközben mindenhol szoci óriásplakátok vannak, drága több oldalas fűzetecskék, és még a kampány elején járunk ... na ezek miatt tűnik el pl. a BKV-ból több milliárd ft.
Szerinted v.ki betolna egy milkát nem az lenne az első dolga, hogy elkezdi visszaszerezni ... te ebben az országban élsz? a kampányfinanszírozás miatt így is korrupt a pártrendszer.

tlac 2010.02.16. 00:19:01

álhír?".. a hét közepén például maga Herényi Károly járta órákon át az egyik választókörzetet, de egyetlen ajánlást sem kapott. "

combo 2010.02.16. 00:20:35

Én azt szeretném kérdezni, hogy a kopogtatócédulát csak az állandó lakcímem választókerületében lehet leadni, ugye? (Egyetemista vagyok, ritkán vagyok otthon.)

@dzsugasvili: Nekem éppen Szegedről és a jobbikról van 1 db tapasztalatom, de akkor sem tőlem kérték: Fiatalok csöngettek fel éppen a belvárosban valahová, hogy a jobbiknak gyűjtenek. (Én éppen elmentem mellettük az utcán, és hallottam. Azt hiszem amúgy, hogy nem engedték be őket.)

Viktus 2010.02.16. 00:22:46

@Humanoptera:

Állít össze a halál adatbázist ott pihennek a széfbe kiszanáltuk a hibásakat, és annyi.

szobatars 2010.02.16. 00:23:52

@Viktus: a kettőnek semmi köze egymáshoz..

képzelj el egy sportcsarnokot, ahol ül 3000 néző a versenyre várva..

az egyik alternaítva, hogy az indulhat a versenyen, aki legalább 300 nézőt aláírását megszerzi..ekkor az egyik versenyző (akinek futja óriás-plakátra) gyorsan megveszi 2701 néző aláírását..s egyedül indul a versenyen, amit -ellenfél hiányában meg is nyer..mondjuk egy 76 centis magasság átugrásával..

a második variációban az indul, aki befizet x nevezési díjat..és nyer aki a legmagasabbat tudja ugrani..

Paradoxon88 2010.02.16. 00:23:57

@szobatars:
Szerintem meg ne is legyen választás. Akkor még több pénzt megspórolunk. Sőt, az lesz a 386 képviselő (de inkább legyen 1386 fő, bővítsük ki), aki egy liciten az első 1386 legnagyobb összeget ajánlja. És befizeti az országnak.
Ja, népszavazás is minek, hisz 5 milliárd. Áá, hagyjuk az egész demokráciát, sok hülye szabály, meg költséges intézmény (pl. Alkotmánybíróság). Kell 1 jó arc (nevezzük vezérnek), és majd ő hatékonyan és occsón elkormányoz.

szobatars 2010.02.16. 00:26:05

@Paradoxon88: nem a demokráciát kell elspórolni, hanem egy demokráciában kell spórolni a közpénzekkel..

tiszta szabályok kellenek...az ajánlószelvény nem az...

Viktus 2010.02.16. 00:26:12

@szimplalány:

Segítek a konkurenciának, ha elcseszi teszel egy csillagot mellé, és oda írod javítva, és kijavítod majd aláíratod vele a javításnál.

Vénveterán 2010.02.16. 00:28:02

tlac 2010.02.16. 00:13:13

A mostani választás? Még sehol nem láttam a plakátjaikat, szemben a többi pártéval... Mindössze lakossági fórumokat tartanak, nem hinném, hogy hatalmas összeg lenne. Ráadásul van 3 eu-parlamenti képviselőjük, akik havi 2 millió körül keresnek, abból van mit felajánlani, meg gondolom adomány is gyűlt már jócskán. Nem hinném, hogy 100 millió felett lesz a költésük.

Szemben a nagypártokkal, akik január óta hirdetnek, "1 hónapos rövid kampány lesz" címszóval vagy pl. az lmp-vel ami február eleje óta van citylight reklámokon... Mellesleg ezek szerintem messze drágább és kevésbé hatékony módszerek.
Utóbbi párt elvileg vezet ilyen nyilvános számlát, de ezek a citylight-os költségek még nincsenek rajta, aminek darabja 100 ezer környékén van havonta. Kíváncsian várom mikor kerül fel.

majomkutya 2010.02.16. 00:29:43

@Humanoptera:
A Jobbiknál pártutasításban külön fölhívták rá a figyelmet, hogy az ajánlószelvényekről másolatot készíteni, választópolgárok adatait rögzíteni szigorúan tilos és veszélyes!
Mi ezt tartjuk magunkra nézve kötelezőnek, utasítás nélkül is így jártunk volna el.
Minek adatbázis, ha egy hét alatt könnyűszerrel összegyűjtöttünk több, mint 1000 db-ot és még mindig hozzák az emberek és le akarják adni.
Volt szó róla, hogy rossz a kopogtató. Tényleg rossz.
Nem egy szerencsés, meg elég gáz kopogtatni találomra az ajtókon, de most komolyan! Egy körzetben élnek kb 40 ezren. 750 ajánlás egyáltalán nem sok. Mit szeretne egy olyan jelölt/párt, akinek nincsen 750 elkötelezett támogatója?
A másik lehetőségként fölmerült a kauciós rendszer. Hát nem! Mi, Jobbikosok nagyon kevés pénzből, leleményességgel, lelkesedéssel és rengeteg munkával aktív kampányt folytatunk és könnyűszerrel össze tudtuk szedni a szelvényeket. A kaucióra nem futotta volna!
Csak jobb az, ha valaki munkával, szívből, hittel ér el valamait, mint ha zsebből kifizeti! Nem?

szobatars 2010.02.16. 00:30:41

@Paradoxon88: "aki egy liciten az első 1386 legnagyobb összeget ajánlja. És befizeti az országnak. "

gondolom, aezt Te magad se gondoltad komolyan..

ami pedig a korábban már írt pártfinanszírozást illeti...minden választópolgár szavazata 100 forintot ér...amelyik pártra leadod, az kap évente 100 forintot a szavazatod után...ha valaki 3 millióü szavaztot kap, az évente 300 millióból gazdálkodhat, aki 200 ezret..az meg 20 millióból...egyszerű szabály és a választó a szavazat leadásával egyben támogatja is az adott pártot...

mi ebben a bonyolult????

tlac 2010.02.16. 00:32:18

@Vénveterán: Horn Gábor szerint 500 milla alatt nem lehet országos kampányt csinálni. tehát 1 milliárd. nem is az összeg, hanem miből?? Tiszta kezeket játszanak, és már az első belépőjük fals (EP választás). Tudod egy haveromat megkérdezték egyszer hogy jönnek ki 60 rongyból. "Simán! Kifizetjük a rezsit és a többi zsebpénz..."

Paradoxon88 2010.02.16. 00:32:43

@tlac: Ironizáltam.

@szobatars: Az meg enyhe szólva nagyon nem demokratikus, ha az indulhat akinek pénze van.
ja, hogy ma sokszor megveszik az ajánlószelvényt? ja, hogy ma is gyakran az indul akinek pénze van (vagy akit megvesznek, és báb lesz)?
Azért ez egyrészt nem a KC-k hibája, másrészt meg nincs így (legalábbis nem csak így van). Lásd Jobbik. A Jobbik egy alulról szervezett párt, sok-sok nagyon elszánt aktivistával, képviselőjelölttel, szavazóval. Nem állítom, hogy ott nincs gazember, de, hogy főszabályként nem a pénzen vett jelölt-ajánlószelvény konstrukció uralkodik az ezer %.

Viktus 2010.02.16. 00:32:50

@Vénveterán:

Terembérlet van azt fizetik a helyi szervezetek meg magunk szervezzük a kihangosítást stb. A központ egyedül egy adag szórólapot adott eddig abból is kevesebbet, mint ígértek. Nem egy olyan horror költség ... ilyen utcai óriásplakátokat lehet külön rendelni, ha van a helyi jelöltnek elég pénze , vagy támogatója. A többi párt már most többet költött, mint mi.

tlac 2010.02.16. 00:33:51

@majomkutya: ezt próbálom itt kifejteni..

szobatars 2010.02.16. 00:35:24

@majomkutya: szép szöveg, de miből fizetitek a stábot???? mert az is pénz...

mivel úgy tűnik, be fogtok jutni az OGY-ba, kezdhetnétek a képviselői fizetések csökkentésére irányuló javaslattal és a pártokra költött pénz (idén kb. 4 milliárd Ft) tizedére csökkentésével..majd akkor elhiszem ezt a szívből muzsikálunk című maszlagot..

pakesz (törölt) 2010.02.16. 00:35:26

@szobatars: "Ha van párt, akinek indulásában és megérkezésében a Fidesz abszolút nem érdekelt, az pont az LMP!"

nezzuk meg mi is volt a cikkben:
"Fidesz még átgondolhatja: nem szeretné-e mégis valahogy támogatni az MDF, de különösen az LMP indulását. "

itt nem az volt hogy bejussanak hanem hogy elinduljanak!
na ha van 3% szavazo akik ki vannak abrandulva az emeszpebol de a fideszre semmikeppen nem akarnak szavazani akkor azok az LMP -re szavaznak, de mivel az nem kerul be igy a fidesz legalabb az egyik reszet megnyeri annaka 3% -nak

ez is benen volt a cikkben: "bár kockázatos vállalkozás"
ez ugyebar arra az esetre utal ha az a 3% az 5.1 %

Viktus 2010.02.16. 00:35:50

@majomkutya:

Kedves majomkutya , azért ez nem ilyen egyszerű gondolom te is vidéki Jobbikos vagy. Viszont a nagyvárosi jobbikos szervezeteknek jobban megkell szenvedni hiába szavaznának ránk sokan nehezebb elérni az emberekhez. Ismerősök mesélték , hogy igen nagy meló Egerben pl. nálunk meg ripsz-ropsz összejött. Csak mentünk, és adták az emberek ... mondjuk hetekig szerveztük meg melegítettünk elő januártól fórumokkal.

Paradoxon88 2010.02.16. 00:36:21

@szobatars: A demokráciának az lenne az egyik lényege, hogy mindenki egyenlő esélyekkel bír. Elvileg az élet minden területén. Minél inkább a pénz uralkodik afelett, hogy ki és hogyan vehet részt a választási játékban, szart se ér az egész.

Egy új párt, pénz nélkül, de a lehető legjobb programmal - ideológiával - legtisztességesebb emberrel kicsit nagyon esélytelen lenne a Te rendszeredben. Ma pedig (lásd ismét Jobbik) nem az. És ez így van jól.

Viktus 2010.02.16. 00:36:55

@szobatars:

Stáb? miféle stábok vannak nálunk elárulnád ? :D

combo 2010.02.16. 00:38:29

@majomkutya: Az a baj a kopogtatócédulával, hogy rá kell írni a nevet és a személyigazolványszámot, ami gyakorlatilag egy nyílt szavazás... (Még akkor is, ha nem kötelező arra a pártra szavaznom, amelyiknek az ajánlószelvényt adtam.)

Egyszerűbb lenne, ha mindenki kapna egy jó hosszű kódot (a kiosztott kódokat az OVB tartaná nyilván, de azt nem, hogy kinek melyiket küldték ki). Ezt el lehetne küldeni a pártnak névtelenül, SMS-ben/e-mailben stb. Az OVB meg ellenőrizné, hogy jók-e a kódok (és azt is, hogy nincs-e egy kód több pártnál elszámolva).

Persze ezzel a rendszerrel meg az a baj, hogy akkor meg a pártok megpróbálnák ellopni a kódomat. A fene se tudja...

szobatars 2010.02.16. 00:39:06

@pakesz: a Fidesz szemmel láthatólag kockázat minimalizálást folytat..ezért életszerűtlen a felvetés...szvsz

Vénveterán 2010.02.16. 00:39:31

tlac 2010.02.16. 00:32:18

Ugyan volt már egy emlékezetes, igen őszintének tűnő elszólása Hornnak, de azért nem kell kézpénznek venni amit mond. Meg az is lehet, hogy nekik ennyibe került, de akinek nincs ennyije az másképp csinálja, ha nem kell kopogtatót meg láncszavazást fizetni, és mondjuk tv-ben, meg óráisplakáton is alig jelennek meg.(ep-nél sem volt sok a jobbiknak és csak rövid ideig), akkor azért sokat meg lehet spórolni

Môžeš mi pomôct'? 2010.02.16. 00:40:58

Hé, azóta konzultáltam az asszonnyal, és azt mondja tőle kérték, csak nem tudta mi az. Adott helyette egy intersportos kupont, meg egy zacskó lejárt szavatosságú füstölt gyíkhalat, de ezt láttam szétszórva a járdán, szóval erős a gyanú, hogy nem vitték messzire.
Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy emdéefesek jártak nálunk, de lehet.

szobatars 2010.02.16. 00:44:46

@Viktus: csak azt ne mond, hogy a T-com nektek ingyen adja a perceket..a papír és nyomdafesték szintén ingyen van..az autóitok benzin nélkül közlekednek...

van különbség, ha egy csomag A4-es lapot adok neked, vagy 800 forintot, hogy vegyél egy csomaggal???

ivrilider 2010.02.16. 00:47:56

@pakesz: Illetve szerintem pont az a kockázatcsökkentő, ha a Fidesz ad az LMP-nek. Így ugyanis megoszolhat azoknak a tábora, akik a "két kis pártra" (vagyis az MDF-SZDSZ-re, ill. az LMP-re) akarják adni, és egyik sem jut be.

Vénveterán 2010.02.16. 00:50:29

szobatars 2010.02.16. 00:44:46

És ez vajon mekkora költség lehet így együtt? ha csak a papírt, a szórólapokat a telefont számoljuk? 2 millió? egy nagy párt 10-20 óriásplakátra kiad ennyit...
A benzint meg kétlem, hogy a párt elszámolná... bár lehet, hogy a pártvezetők, akik járják az egész országot kapnak valamit.

majomkutya 2010.02.16. 00:53:50

@combo: Igen, hogy a kopogtatóval a jelenlegi formájában baj van az tiszta sor.
De az, hogy a pártok többsége görény módon viselkedik, még nem jelenti azt, hogy maga az ajánlás intézménye a rossz, amit nyomban le kell cserélni arra, hogy ha egy jelölt el akar indulni, akkor fizessen be mondjuk 1 milliót kaució címén.
Valami más módon kell az ajánlást megoldani, hogy adatvédelmi szempontból rendben legyen, ne lehessen lopkodni, másolni, stb...

pakesz (törölt) 2010.02.16. 00:54:52

@ivrilider: hat
az 50% + 1 a fidesznek mar teny
(hogy ne legyen ahhoz a nyuggerhordakat most kellene befenyiteni :) )
de a 2/3 annak az eselye szerintem is nagyobb ha a ket kispart indul
de azt hiszem pont errol beszelt a blog iroja :)

es hat nem akarok csunya lenni, de a 2/3 a fidesznel az igazi gyozelem, es nem a sima gyozelem :)
meg szerintem ok is ugy gondolkodnak, hogy a 67% elerese sokkalta fontosabb mint az hogy 63 % vagy csak 59 % van

Môžeš mi pomôct'? 2010.02.16. 00:56:31

Pedig igazából ez a füstölt gyíkhal - egyébként az arbatban veszem - sokkal tovább is jó, mint amit a zacsira írnak. Általában el szokott fogyni, csak mostanában nem piálok olyan intenzíven, szóval... jó, legyen az emdéefnek egy jó napja - gondolhatta. Ezek meg szétszórják. De mondom, lehetett a jobbik is. Látták, hogy ruszki, erre pfű, pfú... Á, mit tudnak ezek? Majd benő a fejük lágya, remélem. Csak a gőzfürdőkbe, meg a szakorvosi rendelőkbe ne küldenének aktivistákat fennhangon gajdolni... Ez olyan gáz, nem? Nem gáz betolakodni beteg, vagy kikapcsolódni vágyó emberek intim szférájába imbecillis dilettánsok ordas faszságait harsogni? Az, hogy valaki okkal felindult, már menti a hozzánemértést? Na mindegy, ez igenis gáz, és ennyit a jobbik aktivistáinak szofisztikált módszereiről - már ha épp ők veszik magukra amit írtam.

Viktus 2010.02.16. 00:56:35

@szobatars:

Ez igen érdekes logika. Adózom a pénzemet meg arra költöm amire akarom te mereszted a hátsód gondolom horvátba , vagy spanyolba én meg veszek papírt meg netet meg tankolom a kocsit. Köz van?

szobatars 2010.02.16. 00:57:33

@Vénveterán: a cédulagyűjtők ideje és munkája is "pénz"...pl. valaki most két hétig gyűjti a cédulákat, az utcákat járva ebben a hidegben, leadja, majd elégedetten hátradől és azt mondja megérte...aztán 3 év múlva "kér egy kis szivességet"...

kinek kell ez a színjáték, hogy szívből, meg hitből...ugyanmár..

Viktus 2010.02.16. 01:01:23

@szobatars:

Mert te soha nem csináltál semmit érdek nélkül? ebben éppen a hozzáadott érték az igazi érték.
Képzeld a vöröskeresztnek is szoktam ingyen szállítani meg egyéb ilyesmi ... tőlük milyen szívességre is vágyhatok? :D

szobatars 2010.02.16. 01:08:03

@Viktus: én is arra költöm a pénzem, amire akarom..illetve csak részben, mert az adóm egy részét odaadják gipsz jakabnak segéyl, ártá,ogatás meg hasonlók formájában...

fogalmad nincs róla, ki vagyok, csak írod itt a hülye képzelgésedet rólam.. tapasztalataim szerint leginkább azok hivatkoznak az "adózott pémzem arra költöm" mondatra, akik kurvára keveset adóznak ebben az országban...(persze lehet, hogy Te kivétel vagy)

nincs ingyen leves, nincs ingyen kampány...ha ezt nem érzed, hogyan akarsz bármit is hitelesen képviseléni..ja és hozzáértéssel???

Szavazz rám, az én kampányom nem került semmibe, és képviselőként se kérek egy büdös vasat sem!" Ez lenne a programod??? Te hinnél egy ilyen embernek, pártnak???

Akkor Te azt is elhitted, amikor Friderikusz havi 1 forintért vállalta volna a TV elnökséget...

amúgy semmi közöm hozzá, hogy mire költöd a pénzed, a szíved joga...miként nekem is az lenne, ha "horvátba mereszteném a seggem"...

de azért tudod, a stílus maga az ember...

matyej.. 2010.02.16. 01:11:42

miért probléma, ha a már bennlevő pártoknak nem kell cédulát gyűjteni? mert az szdsz elindulhatna? és akkor mi van? a szavazáskor kiderülne, hogy van-e mögötte(2010-ben) társadalmi támogatás (nincs). a kopogtatócédula lényege az volt, hogy olyan pártok indulnak a választáson, amelyek nem csak négy barát kártyapartija.

amúgy meg fidesz/mszp/jobbik hármas parlamenttől mentsen meg az ég..

szobatars 2010.02.16. 01:14:49

@Viktus: "Mert te soha nem csináltál semmit érdek nélkül? ebben éppen a hozzáadott érték az igazi érték.
Képzeld a vöröskeresztnek is szoktam ingyen szállítani meg egyéb ilyesmi ... tőlük milyen szívességre is vágyhatok? :D "

pl. éveken át élelmiszert vittem Ceausescu Romániájába, saját költségemen..kenyeret szállítottam a Kárpátaljai magyaroknak, 5 évig ingyen képviseltem a bűncselekmények áldozatait, ....vagy az semmi??? mi volt ezekben az "önérdek"???? Címkéztek itt embereket (csak nem az SZDSZ vagytok?? :_))) anélkül hogy gondolkodnátok...

mondjuk az általuk gyűjtött vért kapod majd egyszer műtétnél??? az akkor valami önzetlenség hiánya lesz???

Asidotus 2010.02.16. 01:22:00

A képviselőválasztás meg kellene szüntetni. Lenne egy feltételrendszer (mondjuk 30-65 év es kor, meglévő min. középiskolai végzettség), és aki akar képviselő lenni, leadja a cetlijét, és kisorsolnák. Belőlük lenne a népképviselet (parlament).
A pártok meg indítanának miniszterelnök-jelöltet, és a győztes meg kormányt alakítana.
Ez sokkal demokratikusabb lenne, ha nem a választásokon győztes párt vezére lenne az ország egyszemélyi, teljhatalmú vezetője. Mert 1990. óta ez van Magyarországon.
A nagy számok törvénye szerint (386 random magyar állampolgár azért már nem kevés), arányaiban lenne köztük náci is, konzervatív is meg kommunista, stb. És a kormány elképzeléseit valóban a nép képviselőivel kellene elfogadtatni.

bastian 2010.02.16. 01:29:12

Ez lesz:

Fidesz: 55%
Jobbik: 25%
MSZP: 20%

Más nem jut be.

Viktus 2010.02.16. 01:31:51

@szobatars:

Ki mondta nem kérnek fizetést? képviselői munka teljes embert igényel a jobbikos meg vállalja mellette nem polgármesterkedik stb. , hanem a dolgát végzi a nagy házban.

A többi meg unalmas blabla te nem vagy képes felfogni, hogy működik ez. Legalább néha elolvasnád miket nyilatkozol meg nem kellene utánna önigazolásba forduló monológot tartani.

A központ a megkapott állami támogatásból, pénzadományokból ad szórólapot meg lesz plakát meg néhány óriásplakát meg talán pár spot a médiában, és ennyi.
A kampány nagy része meg abból van amit a különböző helyi, és alapszervezetek tagjai az adózott jövedelmükből összedobnak.

@Nűnű:

Korda Gyuri lenne az "alkotmánybíróság" elnöke? :D

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.16. 01:49:31

Budapesti 7-ik körzet (az az ominózus gigászok harca), a teljes, általam érzékelhető aktivitás:
- Fidesz: újságban hirdet. (és ennyi!)
- MSZP: szórólapot dob, telefonál.
- Jobbik: aluljáróban standon szedi össze.
- MDF: óriásplakáton hirdet, szórólapot dob.
- LMP: óriásplakáton hirdet, szórólapot dob, aluljáróban standon szedi össze, és mindenkit megelőzve eddig egyedüliként már jöttek is a cédulákért.

Az mondjuk belefér, hogy Schiffer körzetében az LMP-sek nagyon el akarják kerülni a blamát, de a Fidesz inaktivitása valahogy nem illik a képbe. Pedig még van is lakása egyik képviselőjüknek a házunkban ;)

Ravaszdi 2010.02.16. 02:00:42

@pakesz: igen, ez pontosan így van, az egyéni választókerületekben való biztos győzelemhez, a Fidesznek differenciáltabb baloldalra van szüksége. ha már az első fordulóban, csak három párt tud jelöltet állítani a legtöbb körzetben, a nevető harmadik mindig az MSZP lesz, ráadásul nem kell az MSZP-nek a többi baloldali párt szavazóit győzködni (ha nem nagyon maradna ilyen induló), és mostani kormánypártot érő baloldalról jövő támadások, vitaszituációk is eljelentéktelenednének. vagyis a Fidesznek a lehető legrosszabb, egy erős jobboldali rivális, és egy egységesíthető baloldal.

magyar-magyar szótár 2010.02.16. 02:08:29

Elsősorban a Political Capital számára üzenet ez, nekik még újság az, amire értelmiseggi elitünk pár éve már rádebi-döbizhetett: Az a KÉP amit a sajtóban nagynyomással elérünk, nem vág egybe a valósággal... A "közvéleménykutatások" metszésében a termelési értekezleteken jóllakott úttörő pofival (vagy jellegzetes török gábori önelégült vigyorral ) ücsöröghettek a fiúk, most azonban maga Seres írt reklámdumát (Mért szavazok Bokrosra és az MDF-re ) Hogyne szavazna: Minden rossz találmány működőképes legalább egy kézben: azéban, aki kiagyalta...

A jógyerektudat egyetlen vigasza, hogy a mocskos fidefaszisták bűncselekmények kereteiben gyűjtenek kopogtatócédulákat (biztos rá vannak szorulva) , hiszen ha az aktivisták aszonygyák, hogy a fidexxekeknek lopnak, akkó' bisztossan úgy is van! :)))

warriorseby 2010.02.16. 02:10:00

@szobatars: Képzeld el normálisnak mondható munkám van, de utána mégis képes vagyok a koszos mocskos lakótelepen kopogtatni. Önzetlenül.
Igen, Jobbik.

Treuga Mei 2010.02.16. 02:21:41

Uff!

Az, hogy a madöf hiteltelenítette magát, ráadásul infrastruktúrájuk is döcög (pl. öt kerületi alapszerv alól kihúzták a talajt), könnyen eredményezheti a kevés választókörzetet (értsd: kevés egyéni jelölt állítását), sőt a nagymértékű cédulaadási hajlandóság csökkenést is. Ez a - "befogott orral" - maszopra szavazni hajlandó kis réteget leszámítva alighanem az LMP esélyeit növeli. Azt se felejtsük el, hogy Schifferék tettek egy bátortalan kísérletet a "nulladik forduló" (az ajánlószelvény-gyűjtés) abszolválásának előkészítésére a cybertérben. (Ennek hatásfokát nem ismerem, mivel csak egy - enyhén kétkedő - szimpatizánsuk vagyok.) Azok a társadalmi rétegek és területek, amelyek esetleg a "jobb híján" fórumnyik vokson, kopogtatócédula-leadáson gondolkodtak, most komoly arányban fordulhatnak az LMP felé. Ehhez azonban jó volna tudni, mekkora mértékben érték el interneten a vidéki kistelepülési lakosságot, az erős választói indíttatással bíró bizonytalanokat (akik részben szintén fórumos szimpatizánsok voltak), a kulturálisan leszakadó, protest, de nem jobboldali csoportokat.
Azaz az LMP ajánlószelvény-gyűjtése alighanem a területenként erősen változó internet-penetráción múlik...

Brumm!

Treuga Mei 2010.02.16. 02:27:19

Ui.: A madöf szétrohadása a részvételt is csökkenti. Ez az első fordulóban a jobb lik mellett az LMP számára lehet kedvező.
(Vicces, hogy nagyjából azonos tényezők juttathatják a Schiffert a Parlamentbe, mint amik Vonáékat erősítik... Utóbbiaknak egyre nagyobb az esélyük egy 15 %-ot meghaladó eredményre - hadd biggyesszek egy normatív megjegyzést ide: sajnos!)

rupertwinston · http://kanadaihirlap.com 2010.02.16. 02:36:53

Korai lenne leirni az Magyar Demokrata Fórumot. Budapesten még az SZDSZ-re számithatnak kopogtatócédula-gyűjtésben, még akkor is ha az MDF saját magát gyengiti a különböző kerületi felfüggesztésekkel. Szerintem az MDF és az LMP állit országos listát és mind két párt esélyes lehet. Az MDF és LMP protesztpártok lettek, bár a politikai spektrum ellenkező részeiről gyűjthetnek szavazatokat. Az MDF egy nyugatias konzervativ párt szeretne lenni, mely alacsony adókat is kis államot szorgalmaz. Az LMP ezzel szemben baloldali protesztpárt, mely sokkal inkább szociálisan érzékeny, környezetbarát és van egy neomarxista szárnya is.

Más: a Kanadai Magyar Hirlap oldalán egy online pártpreferenciás felmérést végzek és örömmel venném ha Török Gábor blogját olvasók közül is néhányan hozzáadnák véleményüket. Kattintsatok az alábbi linkre:
kanadaihirlap.com

mrbrownstone 2010.02.16. 02:38:19

Se időm, se kedvem végigolvasni az összes kommentet, különös tekintettel arra, hogy az utóbbi hónapokban a csapból is a jobbikos netkommandó folyik, hozzájuk pedig nem csak időm és kedvem nincs, de gyomrom se. Annyit mondanék csak, hogy hétfőn délután szépen elvittem az ajánlószelvényemet az MDF-nek.

Treuga Mei 2010.02.16. 02:52:00

@szobatars: Amit írsz, látens vagyoni cenzus. Nem pártolom. A kirekesztődő rétegek így is alulreprezentáltak (vagy torzan reprezentáltak a médiában . ld. romák), javaslatod véleményem szerint csak csökkenti az amúgy sem épp csúcsra járatott integrációs esélyt és a mára már amúgy is megrekedőben lévő társadalmi mobilitást.

Treuga Mei 2010.02.16. 02:59:36

@Surko: A jelenlegi MDF konzervatív jobboldaliságát valóban nehéz volna megkérdőjelezni. Az persze kérdés, a FIDESz mennyivel kevésbé az azáltal, hogy enyhén protekcionista (nem, nem zsidózom! (-: ) retorikáját, etatista kapitalizmusát egy XXI. századi (a XIX. századi második császárság sajátos bonapartizmusával rokon) populista jobboldaliságba ágyazza.
Az LMP liberalizmusának megkérdőjelezése szintén nem veszi figyelembe azt, hogy a konzervatív liberalizmuson túlmutató szabadelvűség autenticizmusa is elfogadható (azaz nem csak a neoliberális gazdaságpolitika a liberalizmus feltétele, sőt neoliberalizmuson túl is létezik teljes értékű szabadelvűség).
Abban igazad van, sajnálatos, hogy az a párt, amelyik a liberális minimumot (is) elfogadja (a többiről aligha mondható ez el), sokak szemében A liberális párt...

Treuga Mei 2010.02.16. 03:09:11

@Ephialtes: Egy fontos tényezőt gyakorta elfelednek vizsgálni az elemtők: azt, hogy nem 132.000 érvényes ajánlószelvény kell, hanem 176X750! Nagy különbség, mert könnyebb országosan néhány százezret, mint MINDEN VÁLASZTÓKÖRZETBŐL minimum 750-et összeszedni.
Aki becsületesen játszik, annak ehhez kell jó hálózat, megfelelő szervezés, infradtuktúra. Leginkább ezért vannak hátrányban az újonnan palettára lépők a pártpolitikában is.
(A JOBBIK-nak ebből a szempontból minden elismerésem: nagyon jól szervezettek, csodálkoznék, ha nem volna meg minden területen a megfelelő számú kopogtatócetlik - méghozzá becsületes gyűjtéssel.)

gande 2010.02.16. 03:16:41

@phoenixke:

nagyon kamuszagú a sztori.
feltehetően az afrikai egyetemistáknak, akik még magyarul sem tudnak, szavazati joguk van .... LOL

függetlenül ettől, még nem nagyon találkoztam olyan jobbikossal, aki tud angolul. és az a néhány, aki tud, nem kopogtatót gyűjt.

Peti1988 2010.02.16. 03:24:04

Sziasztok! Rendszeres olvasoja vagyok a blognak, azt hiszem, hoy korabbi jobbikos keruleti vezetokent nehany dolgot szeretnek hozzatenni. Maganeeleti okok miatt ez mar csak multido, a kampanyt csak kivulrol szemlelem, de megis irnek nehany gondolatot, mert a hozzaszolasok kozul azert nehanyan eleg furcsan latjatok a dolgokat. Szamomra valami egeszen hihetetlen, hogy mikozben az MSZP az egesz fovarost teletapetazta oriasplakatokkal es fenyreklamokkal, nehanyan azon vagytok fennakadva, hogy a Jobbiknak honnan van penze papir plakatokra es nagy tetelben 2 forintos szorolapokra. Elarulom: a helyi alapszervezet osszedobta.
Ugyanigy a helyi rendezvenyek, lakossagi forumok, es -ahol van- az iroda berlese is a helyi tagok altal, illetve a helyi tamogatok altal osszedobott penzbol van finanszirozva. Mivel a fent emlitett szorolapozas, illetve plakatragasztgatas semmit nem er, ezert a part valodi erejet az a befektetett munka adja, amivel a Jobbikosok naponta tartanak annyi rendezvenyt, mint az osszes tobbi part az eddigi teljes kampanyidoszakban. Mindent lehet, csak akarni kell. En meg jocskan az EP valasztasok elott, tartottam rendezvenyt hangositas nelkul. Ez talan nevetsegesnek tunik, de eredmenyt igy lehet elerni. A Jobbikosok nem nyavognak azon, hogy az egesz korzeti kampanyra nem tudnak annyi penzt kolteni, mint az egyebkent hasonlo tamogatottsaggal rendelkezo MSZP egyetlen oriaplakatra, hanem csinaljak a dolgukat. Igy lehet a nulla forintbol tizenot szaazalekot csinalni. folyt.

gande 2010.02.16. 03:30:47

szerény véleményem szerint ez az egész kopogtatósdi nem egyeztethető össze a titkos szavazással.

persze, hogy kell egy jelöltnek egy bizonyos támogatottság, de azt másképp kellene megoldani.

tőlem senki nem fog cetlit kapni. egyrészt nem értek egyet a rendszerrel, másrészt nem nagyon vagyok itthon, harmadrészt meg eleve nem nyitok ajtót, ha nem várok senkit.

Magyarnaba 2010.02.16. 03:38:08

Két körzetet tudok mondani, az egyikben élek, a másikban dolgozom. Lakóhelyem vidéki vidéki körzet (rurális település, falu), munkahelyem vidéki nagyváros. Szegeden A Jobbik, a Fidesz és az MSZP igen aktív. Standjaik állnak az utcán, a kampánystábok kitelepüléseket szerveznek. Mivel a körzetben a szocik esélyesek (Botka), a Fidesz szerintem nem törekszik a teljes cédulaszüretre. Hagynak kopogtatót a nem szoci jelölteknek is. LMP-seket Szegedében még nem láttam.

Lakóhelyemen más a helyzet. A Fidesz teljes cédulaszüretre tör, járják az utcákat és mindenkinél kopogtatnak. A Jobbikkal még nem találkoztam. A legfurább az LMP gyűjtése. Velük sem találkoztam még, viszont a nép kollektive gyűjti számukra a lapokat. A szomszédom a Jobbikra kíván szavazni, de a kopogtatót az LMP-nek adta, hátha elvesznek néhány %-ot a szociktól, mondván :a Jobbik és a Fidesz úgyis összeszedi a kellő lapokat. A legfurább az MSZP, teljesen inaktívak. Őszintén szólva még azt sem sikerült kiderítenem, hogy ki a jelöltjük.

Peti1988 2010.02.16. 03:41:32

folyt.
Amiket fentebb emlitettetek: Benzinpenz?? Kampanystab?? - A fenet. Sajat penzbol, sajat munkaval minden. Ebbe nem szeretnek reszletesen belemenni, de a Jobbikban eleg magas pozicioban levo szemely vett fel szemelyi kolcsont a 2006-os kampany elott, hogy a Harmadik Ut partszovetseg kampanykoltsegenek rank eso reszet valhogy finanszirozni tudja a part.

Es meg 1 mondat a kopogtatokrol: az MDF aktivistainak 700, a Fidesz kampanycsapataban 300 forint jar 1-1 cedulaert. (Az MDF-nel szerintem a veszelyessegi potlekot is kalkulaltak.) Mielott fideszes aktivistak nekem esnenek, szeretnem rogziteni, a Fidesz eseteben nem a helyi aktivistakrol, hanem a hivatalos kozponti kampanycsapatrol van szo. Ez a penz boven eleg 1-1 feltort postaladahoz, illetve a Forumosok annyira tokeletesitettek a pofatlansagot, hogy eleve "uzletet" ajanlanak a valasztoknak, es 300 forintert viszik el a szelvenyeket.

Utolso, amire szeretnem felhivni mindenki figyelmet: Az LMP hihetetlenul messze van a humanista, liberalis ertekrendtol. Jonehany, az szdsz-bol kiabrandult "ertelmisegi" szavazojuknak, megvezetett aktivistajuknak fog kiulni a dobbenet az arcara, amikor a kozvelemeny is radobben, hogy egy kobalos partrol van szo. Remelem, nem lesz lehetoseguk kiteriteni a kartyaikat.

nehülyéskedj 2010.02.16. 05:36:31

@mrbrownstone: És benne voltál az első hatban?-:)

török gábor 2010.02.16. 05:56:06

@Ephialtes: a 27. bejegyzésben minden ilyen megtalálható.

peacekeeper 2010.02.16. 06:05:01

Gábor!
Nem az MSZP-nek jó, ha a kispártok elbuknak az elején, hanem a Fidesznek.
Aki kispártokra szavazott volna, annak 10%-a fog így a szocialistákra szavazni, a többi otthon marad.

Tartom korábbi állításomat, hogy 60% alatt lesz a részvétel, és 2 millió körüli Fidesz, és fél millió körüli Jobbik szavazó lesz.....

Nagyot kell hibázzon a Fidesz, hogy ebből ne 2/3 legyen.
De, képesek rá, még bármi lehet.....

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 06:11:21

A kopogtatócédula maximalizálásnak két jelentős üzenete van:

1) Azt ma Magyarországon senki nem hiszi el, hogy a pártok ne tartanák nyilván, hogy ki az, aki önként és dalolva nekik adta az ajánlószelvényét. Ha csak egy töredékét áll szándékomban ezeknek begyűjteni (750 * 176 = 132 000), akkor azt tarthatom számon, hogy kik a leglelkesebbek; ha kétmilliót, akkor inkább azt, hogy ki az, aki nincs velem. Viszont korántsem biztos, hogy aki kénytelen-kelletlen a nevét adja a kopogtatócédulán az végül oda is szavaz.

2) Az LMP és az MDF esetében a kétszázezret meghaladó ajánlószelvény viszont azt sugallná, hogy van értelme a pártra szavazni, mert elérheti az 5%-os küszöböt.

Állítólag az MSZP van a legnagyobb csendben. Valószínűsíthetjük, hogy nekik nincs problémájuk a 750-es limittel, viszont az sem érdekük, hogy túlgyűjtsék magukat, hacsak nem passzolják le a kitöltetlen szelvényeket a kis pártok valamelyikének. (Egyértelműen van velük szemben ilyen gyanú is!)

Az 5%-os MDF vagy LMP ugyanis kb. 15 ellenzéki mandátumot jelentene, míg ha ezek egyike sem jut be, akkor a mandátumszám eloszlik a nagyok (és már a Jobbikot is idesorolom) között, a rendszer sajátossága folytán főleg a Jobbik részesülhet belőle. (Érdekes lenne egy próbaszámítást végezni erről.)

Egy biztos, ez a rendszer mára nem a demokráciát erősíti. A minimum az lenne, hogy a független szerveknél (választási bizottság / választási iroda) kelljen leadni, a kívánatos viszont valóban a rendszer teljes reformja lenne.

peacekeeper 2010.02.16. 06:37:50

@bastian:
Ha ez mandátum arány, akkor azt kell mondjam, hogy ez a szám nem tud kijönni....

Az egyéni győzelemhez 40% körüli eredmény minimum kell.
Nem látom, hogy a Jobbiknak ez bárhol volna.
Ha egyénit nem nyer, akkor a 210 listás helyen kell osztozni, ami olyan listás belső %-os arányt kellene adjon, hogy MSZP (20%=76 képviselő) 37% listás arány, Jobbik (25%=95 képviselő) 45%-os listaarány.
vagyis a Fidesz csak 18%-os arányt kaphatna listán, ami visszaosztva 15% szavazat se lenne.
Ugye ezt Te se gondolod?

Tehát ez a szám nem jöhet ki.
Lesz kb 262 fideszes mandátum, a többin lehet osztozni ....
Most így látszik (aztán ez változhat).
De MOST így VAN.

peacekeeper 2010.02.16. 06:44:46

@KaszaP:
"ha kétmilliót, akkor inkább azt, hogy ki az, aki nincs velem. "

Ez a lényeg....és ők fognak kormányozni....tehát aki MÁR nem konfrontálódott velük, az a békesség kedvéért nekik fogja adni....

Az MSZP nem úgy gondolkodik, hogy jó neki egy kis párt, amire a saját kiábrándultjai szavazhatnának.
Ha annak a töredékét tudja megszerezni, de inkább magának akarja.....És ezzel segít a Fidesznek....
Ki van ez találva rendesen, a Fidesz agytröszt kiszámolt mindent....
"Osszd meg és uralkodj!"

frantisek 2010.02.16. 07:02:18

Még ki sem hirdették a választás eredményét, de már látszik a szép jövő. Minek a 750 feletti ajánlószelvény gyűjtés? Sajnos teljesen egyértelmű, hogy a Fidesz egy mélyen antidemokratikus gondolkodású párt, nagyon szomorú négy év fog ránk várni.

Ez a stílus a putyini Oroszország stílusa, még akkor is, ha egyébként törvényesnek látszik. Milyen elgondolása van a szabad választásokról egy olyan pártnak, amelyik el akarja gyűjteni a többiek elől az ajánlószelvényeket?

Valósággal szítják az emberekben azokat az indulatokat, amiket a későbbiekben nem tudom, hogyan lehet majd megfékezni. A Fideszben csak arra tudnak koncentrálni, hogy másokat eltapossanak, de nem veszik észre, hogy maguk - és az ország - alatt fűrészelik az ágat.

Fél évvel a választások után, a leadott kétmillió cédula nagyon fogja a vállukat nyomni, hiszen a várható politikai hisztérián kívül semmi eredményt nem fognak tudni felmutatni. (nem a bénázás miatt - bár az is lesz - hanem mert ennyi idő alatt fel sem fog állni a kormányzati struktúra, amiről ma is csak elképzelések vannak)

transziboy 2010.02.16. 07:03:32

Összejöttem egy sráccal aki jobbik aktivista így az ajánlószelvényemet és a szavazatomat is a jobbiknak fogom adni a békesség kedvéért! Mindenkitől kérem, hogy az oldalon látható szavazó állását ennek megfelelőlen mdfszdsz-1 jobbik+1 re korrigálja amíg Gabcsy manuálisan ki nem javítja a fatális hibát! puszcsy!

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 07:34:24

@peacekeeper: és @frantisek:
A Fidesz nyilvánvalóan azt demonstrálja, hogy mekkora tömeg áll mögötte. És hivatalosan nem más elől veszi el, mert neki csak az adja, aki tiszta szívéből adja.

Jogilag soha az életben senki nem fogja bebizonyítani, hogy bárki is akarata ellenére adta a cetlit a Fidesznek, mint ahogy azt sem, hogy az üresen leadott lapokat az MSZP esetleg átpasszolja egy másik pártnak. Ezek a közvéleményben kialakult sztereotípiák.

A rendszer azért rossz, mert ezek az előítéletek érvényesülhetnek.

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2010.02.16. 07:39:11

figyelmetlenül olvastam? miből derül ki, hogy nincs elég ajánlócédulája az mdf-nek?

az meg tényleg milyen, hogy valakik többet gyűjtenek, mint amennyire szükségük van? ez így nyilvánvaló csalás, megakadályozni a kisártokat az indulásban...

Ephialtes 2010.02.16. 07:39:16

OFF engem ez a D'Hont módszer érdekelne - a működésèt ismerem, de kinek kedvez, miért van rá szükség. Miért nem osztják ki az országos listás helyeket, töredék-szavazat arányban és kèsz...

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2010.02.16. 07:39:58

@rózsaszínlazac:
jav:ez így nyilvánvaló csalás, megakadályozni a kispártokat az indulásban...

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2010.02.16. 07:42:48

@frantisek:

négy év fog következni?

minimum 8, vagy akár 16 év...

nehülyéskedj 2010.02.16. 07:48:17

@frantisek: Voltak már hatalmon, mit ártottak a demokráciának? Merhogy nem rájuk vallottak a magánhekusok, hogy üvegszemű Keller et. megbízására nyomozzanak Orbánék után, hanen a maszopra. De egy, egyetlen egy törvénytelen ügyet nem tudtak rájukverni, és közben sok milliárdot elszartak a te pénzedből is. Ezzel szemben, ma számtalan maszopos, van előzetesben, mert visszaélve a hatalmukkal a saját zsebüket tömték. (És még mennyi lesz, ha nem ők vannak hatalmon. De meg is érdemli a sok szemétláda.) Az biztos használna a demokráciának, ha ezek a rablók maradnának hatalmon.

De az esélyük, nulla.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.16. 07:48:58

Vidéki kisváros, panel, többnyire itthon. _Senki_ sem akarta még begyűjteni az enyém.

Fidesz meg gyűjtögethet, majd lesz csúnya lázongás miatta...

nehülyéskedj 2010.02.16. 07:54:12

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!: Ki lázong? Az a hatvan-hetven százalék aki pillanatnyilag rájuk szavazna a hajlandók közül? Mert aki leszarja, az leszarja, az nem lázong.

ohrana 2010.02.16. 07:55:03

A Jobbik "sikere" az, amit az mszpszdsz SOHA nem fog megérteni: az emberek hajlandóak saját idejüket, erejüket, pénzüket is feláldozni, ha értelmes célt látnak. (Én emléxem az szdsz IX. ker. szavazatgyűjtőire, akiket külföldről hoztak, elég komoly pénzt fizettek nekik naponta - ilyen mentalitással az önkéntes munka teljesen érthetetlen.)
Ez a Jobbik - egyelőre - érintetlenségét is garantálja, hiszen a karrieristák számára nem vonzó: a Fidesznél FB tagságot, bizottsági tagságot, külső tagságot, benzinpénzt stb. tudnak ígérni. A Jobbik meg melót. (Ha bekerülnek a Parlamentbe, és frakciót alakítanak, elkezd dőélni a lé, na AZ lesz a nagy kísértés, akkor már jönnek a volt ifjúkommunisták, hogy ők mindig is jobbak voltak...)
A KC - minden visszaélés ellenére - elég jó. Az a párt, akinek egy körzetben nincs 750 támogatója, az mit akar? Ha nem adja senki a KC-t, akkor le kell vonni a konzekvenciákat. Ha meg visszaélések vannak: agyam eldobom, hogy a KC-kel történ visszaélések miatt soha senkit nem vontak felelőségre. Ha kaptak volna 3 év letöltendőt, meg persze ha előtte nyomozott volna a rendőrség, akkor ma senki nem merne pénzt kérni érte. (Emlékszik valaki, mi volt a IX. kerületben az időközin? Annyi disznóság bukott ki, hogy jog szerint az 30 év volt, elosztva - oszt lett nagy büdös semmi. Pedig a Dézsi, aki RENDŐR az is megbukott a hamis cédulákkal.)

o

egyittlakó (törölt) 2010.02.16. 07:57:19

@rózsaszínlazac: Ugyan már öreg, nem vagy te a Nostradamus... Egyrészt meg kellene nyerni a választásokat, másrészt meg ki fog derülni, hogy Orbán Viktor semmit nem fog adni senkinek (nem véletlenül hallgat). Nem lesz 13-ik havi nyugdíj sem, nem lesz laza költségvetés sem (IMF bácsi nem engedi). Vagyis jó, ha az óriási elvárásokkal szemben egyáltalán tudna-e kormányozni négy évig dicső pártod... keserű lesz majd felébredned a narancsszínű álmodból... :-)

cellimega 2010.02.16. 07:57:44

@hebab:
ez inkább tölgyessy által kialakított imázs, nem?
Én úgy tudom, Antall találta ki a vál. remdszert még a diktatúra idején, amikor arról álmodozott, hogy milyen lehetne a szabad Mo.

nehülyéskedj 2010.02.16. 08:01:13

@egyittlakó: Nem vár senki óriásiakat, csak azt, hogy a mostani tolvajokkal, rablólovagokkal ellentétben, rendesen vezessék az országot, ahogy azt tették, mikor hatalmon voltak.

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 08:02:51

@nehülyéskedj: Aki tud még lopni a pénzemből, az jöjjön és próbálkozzon.

De azt például nagyon nem szeretem, hogy miután a Fidelitas országos kampányt hirdetett a közterületi dohányzás ellen, Szegeden egy fideszes önálló indítványra szinte mindenhol betiltották a dohányzást.

De azt sem szeretem, ha önmagukat katolikusnak mondók (Nemzeti Fórum) azt mondják, hogy "Ugyanakkor nem érezhetünk és nem vállalhatunk közösséget azokkal, akik a magyarságot és a keresztény Magyarországot maguktól idegennek érzik, támadják, kultúráját rombolják, erkölcsi alapjait és az ország törvényeit, jogszokásait, hagyományait nem tisztelik."

És a Magyar Köztársaság miniszterelnöke ne akarja nekem megmondani, hogy hány gyerekem legyen. Mert az az én dolgom. És nem tekintem erkölcsi mércének.

Ha megnyugtatnak afelől, hogy cigivel a kézben az utcára kilépve ateistaként is magyarnak tarthatom magamat és nem egy bűnöző kultúrarombolónak, aki nem a gyerekszám miatt sokasodik; akkor majd megnyugszom és elkezdek foglalkozni azzal, hogy a saját zsebüket tömők kapják meg a méltó büntetésüket.

theofil 2010.02.16. 08:04:13

Nem vagyok büszke rá, hogy az egykori Maszop szimpatizánsok nagy mértékben pártolnak át a Jobbikhoz, de ez valamennyire érthető.

Mi, akik a Maszopnak drukkoltunk, időtlen idők óta vagyunk kitéve a liberáldoktríner SZDSZ fennkölt pimaszságának a kedvenc pártunkkal kapcsolatban.
(Rászemről a Maszop múlt idő, most csak emlékezem.)

Ez a fennhéjázó pártocska mindig is kioktatta és lenézte a bárgyú és védekezni képtelen Maszopot, ráeröltetve a pártra elvtelen, idióta cigánytutujgató nézeteit.
(Az SZDSZ szerint ugyanis minden cigányt tutujgatni kell - tekintet nélkül az illető emberi tulajdonságaira és viselt dolgaira. Virtigli eszdéeszes mindig, minden körülmények kötött a cigányok pártját fogta - legyen szó bármilyen konfliktusról.)
Ez a vérfagyasztó baromság üt most vissza - az egykori maszoposokban most tör fel az eddig elfojtott indulat az SZDSZ ellen és ennek a kifejeződése a Jobbikra adott (dafke) szavazat.

nehülyéskedj 2010.02.16. 08:11:28

@KaszaP: Ha megnyugtatnak afelől, hogy cigivel a kézben az utcára kilépve ateistaként is magyarnak tarthatom magamat és nem egy bűnöző kultúrarombolónak, aki nem a gyerekszám miatt sokasodik; akkor majd megnyugszom és elkezdek foglalkozni azzal, hogy a saját zsebüket tömők kapják meg a méltó büntetésüket.

Megnyugtatlak. Én fideszre fogok szavazni, ateista vagyok és bár nem dohányzom, tőlem minenki ott gyújt rá, ahol akar, nem vagyok hajlandó, idegbajos lenni, minden egyes szál cigitől. Ráadásul én a saját kedvem szerint sokasodtam. Ennek ellenére magyar embernek tartalak, ha annak vallod magad, mégha nigger is vagy esetleg, úgy kinézetre. (Van ilyen ismerősöm.)

Na, megnyugodtál?

nehülyéskedj 2010.02.16. 08:13:37

@nehülyéskedj: Bocsánat! Az előbbi első bekezdése idézőjelben van. Elfelejtettem.

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 08:15:30

@nehülyéskedj: Akkor nyugodnék meg, ha ezzel a mentalitással nemcsak a Fideszre szavaznál, hanem Fidesz jelöltként Te indulnál a választáson. Akkor viszont még én is Rád szavaznék. Csak sajnos nem vagy abban a pozícióban, hogy a fentiek miatt megnyugtass.

nehülyéskedj 2010.02.16. 08:19:32

@KaszaP: Ne hidd, hogy ettől olyan nagyon eltér a mentalitásuk. A többségnek biztos nem, dehát ez egy nagy gyűjtőpárt, csak ilyenekkl lehet választást nyerni.

De, ha akarod, hasonló hülyeségeket még kispártoknál is találhatsz. Aki keres.....

Thyme 2010.02.16. 08:20:26

Pomáz: nálunk eddig a Fidesz jött a céduláinkat begyújteni, a 0-ik napon, személyesen, de akkor még nem kaptuk meg őket. Kínos volt megmondani nekik, mert szimpatikusak voltak, hogy utána se jöjjenek, mert nem nekik szánjuk. (Az meg direkt rossz érzés volt, ahogy láttam, kihúznak minket egy listáról, nem szeretem a listákat. Ez lenne a paranoia, amiről valaki itt már írt?)

Másnap megérkeztek a céduláink, és magánúton juttattuk el őket az LMP-nek, egy ismerős aktivista közvetítésével.

prometheus_X 2010.02.16. 08:25:39

A nejemmel a bp. 30-as vk.-ban lakunk és MDF-től, LMP-től se szóró anyagot nem kaptunk, se a jelöltet nem láttuk még, pedig nejem egész nap itthon van. Igaz, a szórólap amit az LMP honlapjáról levadásztam, tartalmilag 0, így hiába szimpatikusak ha egyszer semmi konkrétumot nem tartalmaz, szemben az mszp vagy a fidesz anyagaival. Ezzel csepelen az ég világon semmire se mennek, egyszerűen csapnivaló, a kampányfőnököt pedig kb. a pokolba kívánom - mert ki más hibája lenne?

beszélő 2010.02.16. 08:26:13

@KaszaP: Sajnos sokan vannak szenvedélybetegek, akik fel sem tudják fogni, mennyivel rövidítik meg életüket (és a környezetükben élőkét a passzív dohányosokét) a füstöléssel.Egyék közvetett károkozásról nem is beszélve.
Kik a kereszténységet és magyar identitás tudatot rombolják, azok az iszlám szállás-csinálói.
Éppen elég bajuk van az ilyen liberalizmusból kifolyólag a nyugati országoknak.
Ami nem sikerült a középkorban a Törököknek, az sikerülhet majd, a kellő nemzeti tudattal nem rendelkező országokban az iszlám bevándorlóknak.
Épül majd mecset és minaret számolatlanul, a kolóniák vallási és egyéb okok miatt agresszívek és és erőszakosak lehetnek.
Ha kell némi nemű robbantással is nyomatékosíthatják követeléseiket.
Náluk az emberi jog csak hithű mohamedánnak jár, a más vallásúakat leginkább a keresztényeket Szudánban például, ma is rabszolgaként kezelik, a gyermekeket adják veszik, mint a krumplit.

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 08:26:23

@nehülyéskedj: Tudod, 1998-ban én is a Fideszre szavaztam, mert azt hittem, hogy a keresztény-nemzeti irányvonal csak a szavazótábor növelését célozza. Aztán jött az első pofon: koalíció a kisgazdákkal, majd a KDNP integrálása, később a Lakitelek Munkacsoport beolvasztása, plusz Kövér László egyre gyakoribb nyilatkozatai.
És hiába gondolom, hogy a Fidesz képviselősorában számos józan gondolkodású ember található (olyanokat a kispártoknál is találhatsz, a Jobbiknál is, bár azt én már inkább nagypártnak tartom), az elmúlt 12 évben nem volt senki, aki Semjént, Lezsákot és társaikat a helyükre tette volna. Ehelyett azt próbálják kommunikálni a választók felé, hogy ez az irányvonal az igazi.
No, ez a baj a gyűjtőpárttal. Engem inkább gyűjtsön be más.

amis 2010.02.16. 08:30:41

Kedves Gábor!Néztem, és hallottam a ma reggeli beszélgetését.Vitatkoznék egy kicsit.Azt mondta, a Fidesz kivár a kopogtató cédulák leadásával, mert ezzel több célja is lehet, pl. segíthet vele más pártokat is.
Én is gyüjtöm a Fidesznek, és valós a tapasztalatom.Először is, ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenki töltse ki!Még a férj-feleség között sem engedjük, hogy egymás nevében aláírják, inkább visszamegyünk még 1 db.-ért is.Üresen soha senkitől nem hozzuk el, és ezt mindannyian így csináljuk, pontosan azért, mert a politikai bizalom nagyon megingott az emberekben.Ezzel is erősítjük azt, hogy bennünk lehet bízni.Ez már cáfolja azt a sejtetését, hogy más pártnak odaadhatjuk.
Egyébként az emberek kérik a megbízólevele, megnézik még akkor is, ha már ismerősek vagyunk.
Más.Mi az hogy más pártok elől szedjük össze?Úgy gondolják, hogy az emberek idióták?Hiába kérem én a Fidesznek, van aki azt mondja, más pártnak adom.Én azt látom, hogy az " értelmes" szavazók igenis eldöntötték ezt a kérdést, nem kell őket győzködni.Már kitöltve várják, hogy elhozzuk.
üdvözlöm

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 08:31:16

@beszélő: Villamosmegállóban, a legközelebbi várakozótól tíz méterre, a legközelebbi kipufogócsőtől három méterre tilos rágyújtani.
A kereszténység nem egyenlő a katolikus egyházzal.
A nemzettudat meg nem egyenlő a melldöngető magyarsággal.
Miről beszélünk?

nestrot10 2010.02.16. 08:32:51

Hétfőn megjött a kopogtató a postával. Kedden reggel 9 kor már kopogtatott egy szar Fideszes seggnyaló..
.kiszóltam hogy kitől jött?: Mondta, hogy Fidesz,.... erre én: ORBÁN ÉS BANDÁJA TAKARODJ!!! hehehehehe

beszélő 2010.02.16. 08:35:21

@KaszaP: Soha nem állítottam, hogy a kereszténység egyenlő a katolikus egyházzal.
Más.
Ma Ausztriában több a mohamedán mint az evangélikus.

beszélő 2010.02.16. 08:38:04

@KaszaP: Mit jelent az, hogy melldöngető magyarság.
Kicsit pejoratív kicsengése van az ilyen jelzőnek.
Akik ezt a kifejezést használják a gyűlöletkeltésben érdekeltek.De minimum az ellenség kép fabrikálásában.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 08:39:32

@prometheus_X: Végre egy érdemi hozzászólás, köszi tehát csepelen mdf nulla.

egyittlakó (törölt) 2010.02.16. 08:39:45

@beszélő: "Kik a kereszténységet és magyar identitás tudatot rombolják, azok az iszlám szállás-csinálói."

Megbeszélted-e már a háziorvosoddal ezt a dolgot? Olyan szorongással kapcsolatos lelki betegségnek tűnik...
Különben nyugodj meg: Európában nem iszlám lesz, hanem kínai tartomány. Én már belenyugodtam, 50-100 év múlva már úgysem fogok élni. Így törvényszerű: a vándornépeket előbb-utóbb elnyelik a nagy birodalmak...

Accordion 2010.02.16. 08:41:04

@nestrot10:
Igazán magasan kulturált egyén lehetsz.

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 08:41:49

@beszélő: Emlékeim szerint Ausztria az az ország, ahonnan a protestánsok a XVII-XVIII. században tízezressével menekültek Poroszországba. Szóval, ez annyira nem jó példa. (Evangélikus szerintem Magyarországon sem sok van.)

Egyébként ugyanaz a véleményem Veled kapcsolatban is, mint 'nehülyéskedj'-ről: lehet, hogy Te így gondolod, de a hivatalos kommunikáció ezzel ellentétes. Én egyszer belementem az önámításba, másodszor nem kérek belőle. (Amúgy azt tudja valaki, hogy a KDNP vezetői milyen vallásúak? Ld. bővebben: kaszapf.blogspot.com/2009/11/egy-jeloles-margojara.html)

kerekesa (törölt) 2010.02.16. 08:42:30

LMP -- szerintem TG az egyetemi szobája ablakából nagyon rosszullátja az LMP helyzetét. Attól, hogy a barátja és a szobatársa kampányfőnök, a párt gyakorlatilag nem létezik.

Én Miskolcon beszéltem páremberrel, tanárok, híreket néző,újságolvasó emberekkel is - fogalmuk nem volt, hogy ez mi. Inkább csak egy szlogen, amin lehet viccelődni.

egyittlakó (törölt) 2010.02.16. 08:42:33

@beszélő: "Mit jelent az, hogy melldöngető magyarság."

Amikor lenézed, ellopod a honfitársaid nemzeti érzelmeit (úgy gondolod, hogy neked több van belőle).

jjulie 2010.02.16. 08:43:03

@beszélő:

melldöngető magyarság azt jelenti, hogy "magamat sikertelen frusztrált , mentálisan elfogyott alaknak érzem, és egy kitörési utam van ebből a helyzetből: jó magyar ember vagyok"

ha kimondom hogy "jó magyar ember vagyok" megkönnyebülök és kicsit helyreáll az egyensúlyom

más értékem nincs amibe kapaszkodhatnék

Tibike15 2010.02.16. 08:46:22

@amis: nem kell foglalkozni a károgó varjakkal, ez a szokásos szoci mantra megint. Itt jajveszékelnek a kopogtatók miatt, meg antidemokratikus a fidesz, meg jön a világvége. Húzzanak már el a pics@ba a szocik, fogják már végre be a szájukat, olyan 8 év van mögöttük, hogy azt nyögni fogja még az ország nagyon sokáig, de még most is ezek üvöltöznek a parlamentben, hogy a fidesz adósítja el az országot.
Meg azért is kárognak, hogy hogyan mer 2 millió kopogtatót gyűjteni a fidesz.
Az például senki fejében nem fordul meg, hogy ezzel is aktivizálják a szavazókat, lehet, hogy sokan el se mennének szavazni, de például egy ilyen esemény, hogy valaki meglátogatja őket, valaki elbeszélget velük röviden illetve, hogy valaki tájékoztatja őket, meggondolásra késztet néhány embert és mégis elmennek szavazni.

De ezt az nyilván nem fogja megérteni, aki a saját sikertelenségét örökké a politikai ellenfele nyakába akarja varrni. Ezért nem szeretem én a szocikat. Ilyenekre semmi szükség, akik legalább azt belátnák, ha valami nagyon elszúrtak.

VIKUNYA 2010.02.16. 08:48:07

szeged, lmp: levélben kértem, hogy jöjjenek el a család kopogtatóiért, azt írták, hogy nincs nagyon erőforrásuk erre, de megpróbálják, végül kijött egy aktivista, aki azt mondta, nem állnak jól, le van tartolva minden, nehezen gyűlikn a szelvény nem volt túl optimista...

kisa 2010.02.16. 08:49:16

Vidék, erősen fideszes megyében nagyobbacska falu. Mondom az ismerősnek, hogy ugyan, tudom, hogy a fideszre fog szavazni, de azok seperc alatt összeszedik a cetliket, nem akarna-e valamelyik más pártnak is adni egy esélyt. Mire ismerősöm (megdöbbenve és enyhén felháborodva): - Mit szólna a falu??????? (Gondolom, úgy értette, hogy összesítéskor az ő ajánlószelvénye pont nincs a többi között)
Mellesleg ugyanezen településen a Jobbik székháza - ahogy azt többen írták is - egy magánszemély adománya. Cserébe viszont ott van a Jobbik listáján, holott eddig nem túl aktívan politizált. Én úgy látom egyébként, hogy erősen fideszes vidékeken a Jobbik lesz a legnagyobb konkurenciája a fidesznek.
És lista-ügyben: nálam egyszer jártak cetliért, valamikor '94-ben vagy '98-ban. Mondtam, hogy már odaadtam méásnak - pedig nemis! - azóta nem jöttek. Igaz, más se...

beszélő 2010.02.16. 08:52:14

@egyittlakó: A perc emberek, pusztítják hazánkat, akiket nem érdekel a holnap.
Ma még iszom eszem hogy mi lesz holnap, hogyan élnek gyermekeim, unokáim majd itt, az nem számít.
Mi közük van a magyar földhöz az ilyeneknek.
Csak véletlen lehet lehet, hogy itt született.
Mindig emlékezni fogok, kedves kitelepített sváb ismerősömre, aki jó módban él és a kilencvenes évek elején erre kért:"nézd meg OTTHON a családiházunk......"
Ötven év után a szülőföld szeretete nem múlt el.
Szégyenlem magamat azok helyett akik itt születtek, és az elmúlt 1100 év, a hősi ellenállás a Törökökkel, és Habsburgokkal szemben nem volt eredménytelen és most nekik a szülőföld semmit sem jelent.
Ők éppen olyan jól éreznék magukat, Indonéziában, Szudánban, Iránban stb. mint itthon.
Mégis mit keresnek itt a kárpátmedencében.
Valami nagy pénzt találtak.

VIKUNYA 2010.02.16. 08:53:07

lmp: beszéltem egy jelölttel, azt mondta, hogy nem komoly, játék az egész, nem bízott persze a bejutásban, és ez logikus, de nem láttam rajta semmi eltökéltséget - sajnos kezd elmenni a kedvem ettől a társaságtól, nem látom bennük a lehetőséget már annyira...

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.02.16. 08:57:56

@szobatars: " kaució helyett én egy véglegesen befizetendő összegre szavaznék, képviselő szeretnél lenni..akkor fizess egy milliót, amit nem kapsz vissza...h"
Normális vagy? Akkor indulna 30 kispárt, mindenki mögött ugyanaz lenne: Strabag és társai

kisa 2010.02.16. 08:58:23

@beszélő: Kedves beszélő, gondold már át a mondatszerkesztésedet, mert elég nehéz értelmezni, amiket írsz. (Biztos azért, mert beszélni jobban tudsz...)
Amúgy a "törökök" kisbetű, már amennyiben nem Török Gáborra gondolsz.
És mi köze a hazaszeretetnek ahhoz, hogy ki hol érzi magát jól? Pont írtad a derék sváb ismerősödet...
Én meg pl. ilyentájt, kampánykor kurvára rühellem ezt az országot, 'oszt mégis itt vagyok, nem Szudánban.
Számodra konkrétan mit jelent a hazaszeretet?

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2010.02.16. 09:00:15

"...nem szeretné-e mégis valahogy támogatni az MDF, de különösen az LMP indulását. "

Egyáltalán nem értek a politikához, de azt sikerült megfigyelnem, hogy azok a pártok, akik eddig a Fidesszel közösködtek elég hamar leamortizálódtak és a süllyesztőbe kerültek...:)

Magyarnaba 2010.02.16. 09:00:53

@beszélő:

Ausztria katolikus többségű állam, az evangélikussá vedlett osztrákokat hatóságilag kitelepítették. Lásd: erdélyi landlerek. A muszlimok meghatározóan nagy része nem gyakorolja vallását.

kisa 2010.02.16. 09:01:27

@jjulie: Asszem, hogy azt ironikusan gondolod, úgy-e?
A melldöngető magyarkodással sokszor az a baj, hogy kimerül a melldöngetésben. Ismerősöm melldöngetve szidja a multikat, aztán lazán beszáll a VW-jébe és elkanyarodik a madaras tecsó felé venni 20 kiló akciós akármit... És persze az ilyen-olyan tengerparton nyaral.

Magyarnaba 2010.02.16. 09:04:00

@VIKUNYA:

Nem kell annyit nyavajogni. Ott van a cetligyűjtő hely Móravárosba, vasárnap kutyasétáltatás közben beviszed. Ha meg el van menve a kedved, akkor sem kell sírni. Mindenki látja, hogy a pártnak vannak komolytalan jelöltjei. Számítani úgyis a listás szavazatok számítanak.

VIKUNYA 2010.02.16. 09:05:42

@Magyarnaba: köszönöm, megerősítettél, most már egyre szimpatikusabbak vagytok...

vlaca55 2010.02.16. 09:05:53

@török gábor: kicsit off, de nagyon érdekel.
Azt szeretném kérdezni, hogy mi a véleményed a tegnapi Estében elhangzott Magyar Kornélia, Progresszív Intézet kijelentésről, miszerint a Fidesz-IMF tárgyalások után a Fidesz kijelentette, hogy tartja a hiánycélt, ergo a megszorítások maradnak kormányváltás után is? Ez igaz, vagy ez is csak kampány? Másik kérdésem mindenkihez: a Progresszív és a Nézőpont független elemzők vagy pártok felé húznak? Ha utóbbi, melyekhez? Jó lenne látni, hogy melyik politológus cég kiknek a szempontjait képviseli. Ilyen elemzése van valakinek? Köszi előre is a segítséget.

jjulie 2010.02.16. 09:06:41

@beszélő:

igen, vannak tehetséges emberek aki szinte bárhol tudnak nagy pénzt csinálni, nyitottak képzettek szorgalmasak, a helyiértékük magas akár hova mennek, ezért ők szabadok

van egy másik kategória, amelyiknek a helyiértéke drámaian lecsökken mihelyt átlépi a szülőföldje határait, úgyhogy nem is megy nagy pénz csinálni sehova

inkább marad itthon, itt mégiscsak valaki, és nagy táborba gyűlve kiutálja azt akinek nem csak itt magas a helyiértéke hanem máshol is

és nem is próbálja meg eltanulni, szt hogy mi kell ahhoz hogy máshol is azt érezzem: nagy farkam van

provinciálisból így lesz mégprovinciálisabb

jjulie 2010.02.16. 09:10:10

@kisa:

elég jól leírtad a melldöngető másik aspektusát

és az is szép amikor a bizonyos motorosk nagy árpádsávos lobogókat tűznek amerikai és japán motorokra

tuke2 2010.02.16. 09:10:14

'90 óta ez már a 6. választás lesz, tehát minden induló pártnak (ill. jelöltnek) tudnia kell, ha törvényesen nem tudnak 750 ajánló szelvényt összeszedni, akkor 0,0 az esély! Tehát ha fizetnek is érte, akkor nyilvánvaló a kampánypénzre ácsingóznak és úgy látszik busásan megtérül a "befektetés"...
Minden pártnak régóta meg van a támogatói listája (adatbázisa), ezt felhánytorgatni tiszta demagógia!

Pancel 2010.02.16. 09:15:57

Miskolcon nagyon nehéz dolgunk van, jobbikosoknak. Úgy terveztük, hogy minden lakásba legalább egyszer becsengetünk, de alig-alig haladunk. Mindenhol azt a fránya cetlit kell töltögetni... :)

Érik a meglepetés.

beszélő 2010.02.16. 09:18:23

@Magyarnaba: Olyan muszlim nincs aki nem gyakorolja vallását.
Majd akkor válik számodra láthatóvá, amikor felépül a mecset, mellette a minaret.

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 09:25:10

@beszélő: A müezzint meg jól megbírságolják csendháborításért. :)

beszélő 2010.02.16. 09:26:20

@jjulie: Igen vannak tehetséges és képzett emberek, akik bárhol, bármiért képesek tudásukat eladni, ha abban a percben ez megéri.A holnap már nem számít.
Azért aki itthon marad, még számít valamit.
Sajnos egyre többen távoznak külföldre.Növekszik az orvoshiány.
Félek, hogy kikerül a borbélyműhelyekre a réztányér.
(Írta Petőfi:"Fúj a szél, táncol a tányér a borbélyműhelyek előtt.
Hol a boldogság mostanában..."
Visszajön, a borbély-felcser világ?
Isten őrizzen meg bennünket itthon, ettől a szomorú lehetőségtől.

summarygloss 2010.02.16. 09:28:55

Falun lakom, és a jehova tanúján kívül senki sem kopogtatott. Ez is csak véletlenül jutott be, amikor kiálltunk a kocsival, és megkötöttük a kuvaszokat. Megkérdezte, szerintem az égben vagy a földön kell-e élni az embernek, erre elengedtem a kutyuskákat, hogy majd mindjárt meglátja, hol jobb.

Hallottam, hogy jobb helyeken fizetnek meg tojást adnak a kopogtatócéduláért, nekik jelzem, hogy az enyim még megvan.

Plakát meg nincs, egy darab se, mert letépkedik egymásét a faluképre hivatkozva.

jjulie 2010.02.16. 09:30:56

@beszélő:

ha neked számítana a holnap, megtanulnál valami értelmeset amit el lehet adni a munkaerőpiacon, és akkor nem nyomnád itt ezt a frusztrált penészes dzsentri szart

summarygloss 2010.02.16. 09:31:20

Beszélő, ne aggódj, hiszen jönnek a bulgár, török és kínai orvosok.

radala 2010.02.16. 09:41:10

@kristofnagy: Március 15-én már tuti vevők lennének pár kopogtatóra:-)
Pláne, ha az mdf-nek nem lenne meg.
Mondjuk ezzel be is bizonyosodna, hogy nem lehet más politika:-)
Ha az MDF nem gyűjti össze a kopogtatót, akkor állati büszke leszek a politikai és stratégiai éleslátásomra. Mert én tavaly óta mondom, hogy ez az, amire nem figyelnek. Látszólag az szdsz megoldás lehetett volna, de úgy tűnik mégsem az.

summarygloss 2010.02.16. 09:41:14

Mindig csodálattal adózom egyébként a kommentelők azon részének, akik egy POLITIKAI blogon képesek még ELVEK mentén komcsizni/libsizni meg fasisztázni/nácizni egymást. Amikor elönt a keserűség az ország sanyar állapota mián, hogy hol a hit, a meggyőződés, az elvekért küzdő jellem diadala, eszembe jutnak az indexes blogok, és a remény rak fészket a szívemben. Igaz, hogy az átlag IQ alatt mélyen, de van még hit, meggyőződés és az elv diadala ma kishazánkban!

Magyarnaba 2010.02.16. 09:41:28

@beszélő: Jómagam a korán nevű hülyeség félig-meddig ismerője és kritikusa vagyok. Huzamosabb ideig éltem magukat muzulmánnak valló emberkék között Nyugaton. A muszlimok többsége tesz a vallásra. Persze ez országfüggő, a tunéziaiak, ezeriek és a törökök világiasabbak, az egyéb arabok meg nem annyira. Tőlük tudtam meg, hogy Mohamed partiba vágott 6 éves kislányt is. Kicsit zavarban is voltam, mert Jézusról egy templomi verekedésen kívül nem nagyon lehet elvadult sztorikat mesélni.

A problémát egy klerikális kisebbség okozza, aki az igaz hitre hivatkozással akar vezető szerepet szerezni a bevándorlók között. Ez a brigád érdekelt abban is, hogy vezető szerepét őrizendő elszigetelje a közösségből kitekintgető tagokat, normának állítsa be a középkori marhaságokat, pusztán azért, hogy vezetőként léphessen fel. Emlékszem, hogy mekora balhé volt, amikor a németeknél Mina Ahadi ateistaként akart leülni a perzsa kisebbség ügyeiről folyó tárgyalások asztalához. Egyből ki lett adva ellene valami fatva, ami miatt a muszlimok 85%-ának égett az arca.

Viktus 2010.02.16. 09:42:29

@Peti1988:

A Fidesz mi a töknek törögetne fel postaládákat meg vásárolgatna ajánlószelvényt? :D dől hozzájuk magától is meg van sok lelkes mamika gyűjteni. Felesleges rizikó ez inkább olyan Szilvásy-Draskovics akció szagú.

@gande:

Sokfele nem járhatsz.

@rózsaszínlazac:

Pl. abból, hogy nem akadt még olyan ember aki látott volna MDF-es KC gyűjtőt :P

@VIKUNYA:

Az LMP überértelmiségi vezetősége szerintem elég későn jött rá két pinceborozós iszogatás közben, hogy itten 2010-ben választások lesznek. Az EP után gőzerővel kellett volna pártot szervezniük így teljesen esélytelenek max. Budapesten, és a nagyobb városok egy részében ismerik az LMP-t.
Sok múlik bizony, hogy ismeik é a pártot vagy sem.
Egy példa itt van mellettünk egy falu az EP választások előtt nem nagyon tudták mi az a Jobbik volt 89 szavazat most csak kopogtatóból összejött 421.

drkovax 2010.02.16. 09:45:44

@Viktus: A Fideszesek __felmutatott__ megbízólevéllel gyűjtenek, nálunk is, másutt is.

Tudom, az aktivista, hamis tudata miatt nem veszed észre, hogy több mint csúsztatás, amit írsz.

(Legalábbis remélem, hogy a Jobbik-netkommandó számára még nem kötelező hazugságok terjesztése a fideszről, mert az olyan mszp-s tempó lenne, ami megint a szándékolt mszp-jobbik együttműködést igazolná).

drkovax 2010.02.16. 09:47:12

@szimplalány: Ha nem ismered a személyi szám közjogi helyzetét (nem szűnt meg), akkor ne legyél jelölt, mert ennél jóval több közjogi ismeret is kevés lenne az OGY-ben.

drkovax 2010.02.16. 09:49:50

@freehckr: Kinél honnan. A Fidesznél ott voltak a nagy aláírásgyűjtések, ahol a többség hozzájárult az adatkezeléshez...

dr. mesterséges színezék 2010.02.16. 09:53:32

@mrbrownstone: "Annyit mondanék csak, hogy hétfőn délután szépen elvittem az ajánlószelvényemet az MDF-nek."

Szegény Herényi meg a lefagyasztotta a tökeit azért az egyért, amit tegnapig rejtegettél. Na szép...

.szali 2010.02.16. 09:53:43

A Fidesznek sztem nem igazán érdeke, hogy bejusson az MDF vagy az LMP - úgyis minden (vö. a kétharmad) egyéniben fog eldőlni.

Viktus 2010.02.16. 09:54:01

@Magyarnaba:

Nem ismerem a szegedi helyzetet, de ez a szocik esélyesek szövegekben már nem hiszek. Nemrégen volt a hírszerzőn elemzés, hogy pl. nálunk van esélye a szociknak pedig gyakorlatilag semmi. Hiába volt a város '98 óta szoci erőd hiába jött több milliárd beruházás, hiába volt anno több választáson első körös győzelem még a 2006-os önkormányzatin is söpörtek az öszödi beszéd ellenére. Több nagy hibát elkövettek a közbiztonságot engedték totálisan összeomlani, és a Hosp Invest balhé sem tett túl jót a presztizsüknek.

@radala:

Az MDF-SZDSZ szövetség nem esélyt adott Dávid Ibolyának, hanem azzal vágta el kb. a pártja nyakát ... a megmaradt még hű táborában is olyan zugolódás támadt, hogy még a maradék lelkesebb szervezeteit is veri szét sorban lásd. Budapesten a választások előtt több körzetet komplette kilőni a legfontosabb időszakban a legnagyobb hülyeségek témakörébe tartozik.

Viktus 2010.02.16. 09:55:36

@drkovax:

Jobbik netkommandó az mi? Te szoktál olvasni is, vagy csak spontán pártaktivista idiótaként böffögsz? nem ártana reagálás előtt vennéd a fáradságot az olvasás művészetére hacsak nem vagy funkcionális idióta. Éppen azt írtam a Fidesz nem vásárolgat semmiféle kopogtatót meg nem jár el postaládát feltörni.

drkovax 2010.02.16. 10:00:50

majomkutya 2010.02.16. 00:29:43

Ezzel egyetértek.

szobatars 2010.02.16. 00:30:41

Az, hogy a költségvetésből (ld mszp/szdsz) a 100xát is ki lehet lopni, tehát megérheti 2x-ért 5x-ért is megvenni az ajánlót. Teljesen rossz az elképzelés.

drkovax 2010.02.16. 10:01:47

@Viktus: Látlak itt is ott is amott is, meg olvaslak is. Meg még néhány más Jobbikos aktivistát is.

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 10:03:03

@Viktus: Melyik városról beszélsz? Szegeden 1998-ban a Fidesz adta a polgármestert (akit a múltkor egy Jobbik rendezvényen fényképeztek le), a közbiztonsággal szerintem semmi baj, a klinikákat meg átvette az egyetem.
Mellesleg decemberben egy taxis azt mondta, hogy "Úgysem tudják elveszteni..." Kérdem: "Kik? A Fidesz?" Válasz: "Á, dehogy. Botkáék."
Namármost, valószínűleg nem én voltam az egyedüli vadidegen utas, akivel politizálhatott.

Viktus 2010.02.16. 10:04:42

Ja még annyit azoknak, akik Fideszes listázástól tartanak. A Fidesznek nem az ajánlószelvény nyilvántartásból van listája, hanem azokból akik v.ha Fideszes rendezvényre regisztrálták magukat, vagy Fideszes kampányban részt vettek. Azt pedig szívük joga eltárolni.
Hozzám is külön kijöttek levelet bedobni, hogy hívjam fel a helyi kampánystábot kopogtató ügyben, mert 2006-ban a Fideszes kampánycsapatban voltam így tudják az adataimat. Ennyiről szól az egész nincsenek összeesküvések.

A Fidesz meg most is profin szervezte a kampányát nálunk. Először bevetették mindjárt az ajánlószelvények kihordása után a nyugdíjasaikat kedves nénik-bácsik, majd jöttek a fiatalabb aktivák a célzott gyűjtésben.

drkovax 2010.02.16. 10:06:42

@Viktus 2010.02.16. 00:32:50

A helyi szervezet kifizetéseinek és bevételinek (adományok) kötelező megjelenni a párt elszámolásában. Az egy téveszme, hogy enélkül jogszabályszerű lenne az elszámolás (a számviteli teljesség elve a pártokra is vonatkozik, a megsrtése a tiltott finanszírozás).

Viktus 2010.02.16. 10:08:38

@drkovax:

Szegény funkcionális analfabéta lehetsz. :( Nem lehet könnyű neked.

A Fidesz egy dologgal huncutkodik a megnevezésekkel. A nénike pl. jobboldalnak gyűjt címszóval kezdte a mondókát gondolom nem magától ötölte ki mivel hetek óta a helyi fideszes lapok is a Fidesz képviselőjelöltjét a jobboldal jelöltjeként mutatják be. Na ez az egy ami hibádzik.

Az ajánlószelvény lopkodásba meg vásárlásba semmi érdeke a Fidesznek résztvenni van nekik elég cédula annélkül is.

@KaszaP:

Olvasd el újra mit írtam.
"Nem ismerem a szegedi helyzetet, de ez a szocik esélyesek szövegekben már nem hiszek. " Ennyi szólt Szegedről , és összevetettem a nálunk lévő viszonyokkal, mert ez is szoci erősségnek számított.

majomkutya 2010.02.16. 10:10:01

Azt hiszem ez a bejegyzés most megdönt minden eddigi rekordot itt a blogon...
Nem gondoltam volna, hogy ennyi embert foglalkoztat a kopogtatók helyzete.
Mindenesetre nagyon furcsának tartanám, ha olyan pártok (MDF,Szdsz,LMP) akik nálunk egyáltalán nincsenek össze tudnák szedni becsülettel a cédulákat.
De egyes vidékeken - ilyen a miénk is - azon is csodálkoznék ha az MSZP-nek könnyűszerrel menne. Nagy meccsek lehetnek még a Választási Bizottságokban a kopogtatók ellenőrzésekor.
Ki szavaz arra, hogy lesz egy ferencvárosi jellegű országos botrány? (Bár most a cédulák nem másolhatók.)

Viktus 2010.02.16. 10:11:36

@drkovax:

A központnak fogalma sincsen, hogy a vidéki településeken magánemberként mennyit tankol az aktivista a kocsiba ez max. elméleti síkon működik, de fenntarthatatlan bürokrácia kellene beszámolni.

beszélő 2010.02.16. 10:12:30

@KaszaP: A klinikákat nem" vette át " az egyetem mert mindíg is egyetem volt.
Úgy hívták, hogy Szegedi Orvostudományi Egyetem.
A rektori hivatal a Dugonics téren, a GH.
a kiskörúton "üzemelt."
A fél igazság az, hogy a két egyetem összeolvadt.

theofil 2010.02.16. 10:12:31

Aha. Igyekeztem avatart szerezni, meglátjuk sikerült-e...

radala 2010.02.16. 10:14:05

@Viktus: Az esélyt a kopogtató gyűjtésre értettem nem a vályasztásokr.
Nem olyan érdekes, de azzal érveltem az mdf-szdsz összefogás logikája mellett, hogy a szervezet, az adatbázis sokat ér. Többet, mint a "népszerü" emberek. Ez volt a helyzet az mdf/mdnp esetében is. Ép ésszel az ember az mdnp-t képzelte közelebbinek a Fideszhez. De nyilván a Fidesznek nem káderre, hanem aktivistára volt szüksége anno. Ezt hitte Somogyi is. Talán tévedett.

Vanek B. Eduard 2010.02.16. 10:14:54

Ez valami nagyon keresztapás dolog, hogy a 'nagy' párt megtámogatja a kicsit pár marék cédulával: "...majd egyszer mi is kérünk magától valamit..."

És a törvényessége, etikussága is több, mint kérdéses. (persze, tom, az egész cédulabiznisz egy marhaság).

Viktus 2010.02.16. 10:20:41

@theofil:

Nem lett túl egyedi :P

theofil 2010.02.16. 10:22:30

Nekem is ez a bajom.

Viktus 2010.02.16. 10:22:38

@Vanek B. Eduard:

Ráadásul az emberek nagyrészének fogalma sincsen pl. a kitöltésről főleg a személyi számoknál van kavar. Sok helyen elírják a bedobottakra meg a személyi igazolvány számát vésték fel meg ilyenek ...

jjulie 2010.02.16. 10:23:48

@theofil:

kicsit üres lett a feje

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 10:25:14

@beszélő: Oké, nyertél. Az igazság másik fele viszont: www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ertekeltek_az_egeszsegugyi_integraciot/2069538/

@Viktus: Bocs, így IQ-ból nem tudom, hogy a 'nálunk' az Egert jelenti-e.

Vanek B. Eduard 2010.02.16. 10:26:38

@radala: "az szdsz megoldás lehetett volna, de úgy tűnik mégsem az"

Két közhely írja le a szituációt:
- Akkor jó ötletnek tűnt...
- Fiatal volt, és kellett a pénz...
(bár annyira nem fiatal már Ibolya, de a píz az nnagyon köllött).

theofil 2010.02.16. 10:26:51

@jjulie:

Pikírt megjegyzésedet visszautasítom...most már gyönyörűen hullámzok ha sikerültem...

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 10:29:00

@Viktus: Nálunk (+36) 62. Nyertünk!

Bocs, ezt nem tudtam kihagyni. :)

Viktus 2010.02.16. 10:30:33

@Vanek B. Eduard:

Ez találó volt :D:P

Mondjuk azt sem értem Bokrost nagy zseninek reklámozták be, de hogy akarna egy országot irányítani, amikor egy ilyen törpepártot nem tudnak kézben tartani, és megfelelően elirányítani ...

jjulie 2010.02.16. 10:31:04

@theofil:

igen, most mintha jobb lenne

Diocles 2010.02.16. 10:31:25

Az MDF elindulása a leghatározottabban érdeke a Fidesznek, de gyanítom, hogy ennek felismerését teljesen lehetetlenné teszi Dávid bicskanyitogató stílusa.
Szerintem semmiféle kapcsolat nem létezik a két párt között, még a háttérben sem.

Hacsak-hacsak Somogyi fel nem hívja megint Giró-Szászt... Török Gábor, nem közvetítesz köztük? :)

MDF-ügyben tehát valóban nem mindegy, hogy 200ezer voks az MDF-re megy, amely ha be is kerül a P-be, vélhetően nem lesz ellenfele az Fidesznek (két perc alatt felmorzsolható/kivásárolható a Bánktól Retkesig terjedő MDF-frakció...), vagy ez a 200ezer szavazat egyből az MSZP-nél landol, amely továbbra is a Fidesz egyetlen komoly ellenfele lesz hosszú távon.
Nagyon-nagyon nem mindegy.

Az LMP-nél nem egyértelmű a kérdés, míg ugyanis az MDF csak és kizárólag zsigeri Orbánfóbiások szavaznak már, addig az LMP fiatalos lendülete még a Fidesz-bázisból is elvihet.
De itt is inkább azt hiszem, hogy a Fidesznek érdeke az LMP elindulása (a fővárosban mindenképp, de jó lenne valami felmérés az LMP-sek másodlagos preferenciájáról), a megállapodás itt is létrehozható volna.

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 10:34:59

@Diocles: Szerintem a Fidesznek az az érdeke, hogy mindkettő elinduljon és fejenként 4,99%-on zárjon.

amis 2010.02.16. 10:37:32

@nestrot10: Az írás olyan mint egy fénykép, arról aki írta.
Látlak magamelőtt.Jó is, hogy nem adtad oda.Mi nem ilyenek vagyunk.

Pancel 2010.02.16. 10:41:47

@drkovax: a Fidesz valóban gyűjti a kopogtatókat a Jobbik nevében, és általában olyannyira hülyék az emberek, hogy a saját adataikon kívül kitöltetlenül adják oda.

Miért kell ez neki?
1. Köztudomású, hogy a kopogtatók száma a Fideszen belül egy mérőszám. Amelyik választókerületi elnök nem teljesíti az adott kvótát, az mehet a levesbe...

2. Más, kisebb pártokat is elindítanak ezekkel a kopogtatókkal. Miért nem adnak a sajátjukból? Azért, mert nem akarnak szavazatokat bukni egy csalási botrány miatt - ha valaki rájön, és kiveri a balhét, hogy nem az a párt adta le a szelvényét, mint akinek eredetileg szánta, sokkal megnyugtatóbb a Fidesznek, ha egy jobbikos jön rá, hogy átkerült a Munkáspárthoz, mintha egy fideszes szavazó bizalmát veszítenék el ezzel.

Rizikó meg nincs, mert ahogy az MDF is mondta a Ferencvárosban: nekik csak bedobtak az ablakon röpke 500 db kopogtatót, és ők nem tehetnek erről...

theofil 2010.02.16. 10:44:02

@jjulie:

Kifejezetten szép vagyok.

Diocles 2010.02.16. 10:44:22

@KaszaP:

Tökmindegy, hogy bekerül-e az MDF, mert a frakcióját meg lehet nyerni, mások talán rosszmájúan úgy fogalmaznának, hogy meg lehet venni.
Az MDF a MINDENKORI hatalomhoz hű, a tökéletes vazallus.
Szóval szerintem nem volna gond a Fidesznek, ha bekerülnének, pláne, ha potenciális szoci voksokból.

Az LMP-re viszont nem tudni, hogy kik szavaznak, így hiába mondja Gábor, hogy elindulásuk érdeke a Fidesznek (lehet, hogy így van), de amíg nincsenek felmérések, addig sötétben tapizás van.

török gábor 2010.02.16. 10:46:31

@transziboy: ez minden idők egyik legszórakoztatóbb bejegyzése volt.

török gábor 2010.02.16. 10:50:41

@bulgaria: pedig gyönyörű a kilátás innen :) komolyra fordítva: egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az lmp-nek lesz 20 területi listája, sőt.

török gábor 2010.02.16. 10:54:33

@vlaca55:

1. a kampány része, de ettől még lehet igaz.

2. a megszólalások és az anyagok mellett két dologra fontos figyelni: a megrendelőkre és a tulajdonosokra. utóbbiról van publikus információm: a Nézőpont többségi tulajdonosa Győri Tibor, a Progresszívé a Demos Magyarország.

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 10:57:47

@török gábor: Igen, az nagyon nagy baj, hogyha leginkább olyanok érdeklődnek egy párt iránt, akinek lealacsonyító házhoz menni, kopogtatni. A mi körzetünkben egy egyetemi oktató az LMP jelölt. Ő meg nem állhat ki az egyetemi katedrára, hogy "Tisztelt Hallgatók! A mai óra elmarad, de megtisztelnének, ha helyette elmennének a lakótelepekre és hoznának néhány ajánlószelvényt, hogy az LMP színeiben indulhassak, mivel a barátaim/ismerőseim ezt társadalmi pozíciójuknál fogva nem vállalják. Más meg azt sem tudja, hogy a pártom létezik egyáltalán."

gentry 2010.02.16. 10:58:24

Bp. XI. kerület, 16. vk., eddig egy ember csöngetett (már múlt hét közepén), de nem tudta végigmondani, hogy melyik pártnak gyűjt, mert a szavába vágva közöltem vele, hogy elvi okokból nem adom oda senkinek a cédulát.
Ezen csak akkor változtatok, ha az LMP vagy az MDF a gyűjtés utolsó napján igazolja felém, hogy épp 749 cédulánál tart. :)

Viktus 2010.02.16. 11:01:15

@török gábor:

Demos Magyarország? az nem Gyurcsány hűbérese volt arokaso.blog.hu/2008/07/14/dessewffy_tibor vezetésével? :D

radala 2010.02.16. 11:03:47

@török gábor: Nézöpont:
"szakmai tanácsadója pedig Cséfalvay Zoltán ... az Orbán Viktor Fidesz-elnök által korábban kezdeményezett Gazdasági Konzultáció szóvivője, valamint Vukovich Gabriella ..., aki szintén Orbán Viktor felkérésére társszerzője volt a kormányprogram [2006] júniusi vitájára elkészült Fehér könyvnek."

Az Intézet alapítványának kuratóriumi elnöke Martonyi János
Az intézet vezérigazgatója Győri Tibor, aki a Fidesz jogtanácsosa, majd a fideszközeli Mahir Rt. vezetője volt.

Az intézet mindkét jelenlegi "vezető elemzője" a beszédes nevű ’jobbklikk’ blogon publikál, Böszörményi-Nagy Gergely a budapesti Fidelitas alelnöke is volt.

A Progresszív intézet meg szót sem érdemel még ennél is kevésbé független, már ha ez elképzelhető:-)

Viktus 2010.02.16. 11:05:06

@KaszaP:

Na ezen okból kellett volna pártszervezetet létrehozni. Ráadásul az általad említett úriember kicsit megerőlteti magát pár lelkes diák segítségével kialakíthatott volna kényszerítő eszközök bevetése nélkül is egy lelkes ütős kis csapatot.

Az LMP kb. úgy fest, mint akik egy-egy választásra összejönnek a klubban páran, és elkezdenek a neten kampányolni. Köztes időszakokban meg nem sok időt pazarolnak építkezésre.

Viktus 2010.02.16. 11:06:38

@gentry:

Elképzeltem ahogyan egymást tapossák az ajtód előtt az MDF meg LMP vezetői pontos prezentációs csomaggal, hogy már megvan a 749 :D

drkovax 2010.02.16. 11:09:06

@Viktus: Az benzint és munkádat nem is, de a terembért, a tárgyi hozzájárulást és az igénybe vett szolgáltatásokat (amiért a párt helyett az aktivista fizetett) az igen.

radala 2010.02.16. 11:10:48

@radala: Ja félreértések elkerülése végett, semmi baj nincs a "pártközeli" intézetekkel. A "független" elfogultakkal van baj.

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.02.16. 11:15:07

@Viktus: Én nem tudom, hogy milyen szervezetet hozott létre, tegnap az iwiw-en már a "Mindenki hozzon még egy embert!" jellegű szlogennel agitált.

Szerintem 'gentry' last minute klubjának országos zászlóbontására vár.

radala 2010.02.16. 11:15:16

@török gábor: Mondjuk azokkal sincs baj, mert, aki 20 év után nem tudja ki hol áll az magára vessen:-)

Viktus 2010.02.16. 11:22:23

@drkovax:

Okés mihelyst látom a Fidesz elszámolását a havi két pártlapról önmagában havonta másfél milka minimum nem is beszélve a plakátjaikról, szóróanyagokról. Aztán lehet rugózni a pár tízezer forintos költéseinken, amelyet nem is a párt nevében adunk, hanem magunk , és az áfa megy a költségvetésbe.

Viktus 2010.02.16. 11:23:34

@Viktus:

Ja és ez csak egy vidéki város Fideszes költése ...

papika 2010.02.16. 11:24:31

Én a gigászok körzetében lakom, BP V. kerületben.
Eddig:
Fidesz: 1 szórólap, 1 aktivista
Jobbik: 2 szórólap
MSZP: 1 szórólap
Összes többi párt: semmi.

Viktus 2010.02.16. 11:25:57

@papika:

Hm két szórólap egy lakásba ott biza v.ki hibázott a jobbiknál, hogy így pazarol :P

papika 2010.02.16. 11:29:56

@Viktus:
Na akkor pontosítok.
Volt egy általános jobbikos szórólap a múlt héten, tegnap meg egy a jelöltről. De ebből valóban 2 db, úh vki tényleg pazarol!

kopogtató 2010.02.16. 12:00:26

Az elmúlt napokban nagyon sok fórumos hozzászólást olvastam a kopogtató témában. Úgy látom, elég sok az olyan beíró, aki kisebb pártoknak gyűjti, és most először kampányol. És elég sokan közülük a Fideszt démonizálják, mert learat minden cédulát. Én még a Horn korszakban léptem be a Fideszbe (vidéki nagyvárosban), és ’98-tól minden választáson gyűjtök kopogtatót (azóta ez a 4. országgyűlési, volt 2 EP, és az önkormányzatik nagy részén is gyűjtöttem). Gondoltam, leírom a tapasztalataimat néhány bekezdésben, hátha árnyalja kicsit a képet.
Először is mindenekelőtt megvédeném a jobbikosokat, akiknek a lelkesedésével szemben sokan szkeptikusak, mondván: nem hiszik, hogy csakis lelkesedésből lehet gyűjteni, inkább későbbi haszon reményében teszik. Nos én mindig csakis lelkesedésből gyűjtöttem, az utóbbi időben már nem is nagyon hívnak, csak úgy önszorgalomból kilátogatok a terepre, persze könnyű így, hogy tudom, úgyis összegyűlik, inkább csak terepfelmérés céljából megyek. De nem volt ez mindig így…
1998-ban alig néhányan gyűjtöttük. Annyiban volt jobb a helyzetünk pl. a mostani MDF-nél, vagy LMP-nél, hogy nem 3-4 %-nyi szavazót kellett „megtalálnunk”, hanem mondjuk 20-at. De nagyon lassan gyűlt, a végén nagy sikerélmény volt, amikor összegyűlt a 750. Több hét kellett hozzá. Ekkor éreztem utoljára, hogy fontos eleme vagyok a gyűjtésnek, és akár rajtam is múlhat, hogy sikerül-e. Amelyik napokon nekivágtam gyűjteni, kiszemeltem egy házsort, és annak biztos tudatában kezdhettem neki, hogy ott még nem járt a Fidesz (csak azt kellett megjegyezni, én hol jártam). Alapvetően lakótelepen szeretem gyűjteni, bár nem ott erős a Fidesz, de ha 1 házba bejutok, az 15, 30, sőt van ahol 60 lakás.
2002-ben a Fidesz azt tűzte ki célul, hogy néhány (ha jól emlékszem 3) nap alatt mind a 176 körzetben leadja a kopogtatókat. Sikerült. Vagyis még ki se vitték mindenhova a kopogtatókat, a Fidesz már teljesítette a jelölési feltételeket. (az más kérdés, hogy utána az mszp megnyerte a választásokat). Emlékszem, az egyik képviselőnk (a 2 közül) ránk csörgött 17 óra körül, hogy még kéne 100, menjünk még gyorsan végig ezen meg azon a házsoron, mert ott jól szokott gyűlni… Neccesen, de meglett estig. Utána persze még több ezret behoztak az irodába csak úgy spontán, éreztük, hogy ez már nem a ’98-as Fidesz, amelynek még a 750 gondot okozott. Azon a választáson már sokkal többen gyűjtöttük, mint 4 évvel korábban, de még mindig ötletszerűen döntöttük el, hol szedjük.
2006-ban már mennyiség volt a cél, nem a gyorsaság. Akkor már módszeresebbek voltunk.
2010-ben meg egész konkrét szám, a 2 millió a kulcsszó. Naponta botlunk olyanba a gyűjtés során, aki szintén a Fidesznek gyűjti. Még ha fel van osztva magunk közt, akkor sem egyszerű olyan helyre menni, ahol nem járt már a Fidesz (vagy magát Fideszesnek mondó), de még így is gyűlik azért rendesen.
Néhány szó a reakciókról:
A sok választás alatt kaptam néhány durva beszólást, csak a két szélsőséget említeném: „Távozz tőlem Sátán!” ill. „Én odaadom fiatalok, de Adolf forogna a sírjában.” De nem ez a jellemző, és soha nem is volt túl sok durva elküldés. Egy időben felírtam az érdekesebb válaszokat, de az utóbbi időben annyira leegyszerűsödött a képlet, hogy már nem fárasztom ezzel magam. A lakások kb. ¼-ében, 1/3-ában nincsenek is otthon. A maradék ajtót nyit (vagy nem), ekkor én csak annyit mondok, hogy kopogtatót gyűjtök (pártot már direkt nem is említek, hogy felmérjem, milyen arány utasítja el úgy általában az egészet), és a „már leadtuk”, vagy a „nem érdekel” válaszok a leggyakoribbak. És az új színfolt, ami az elmúlt években szaporodott el a válaszok közt: „már eladtuk”… „eladtuk… ööö izé odaadtuk”. Korábban ilyet nem mondtak. 2002-ben még inkább ez volt a jellemző: „Még nem tudjuk”, vagy ha a Fideszt nevesítettem, akkor eldőlt, hogy odaadja, vagy becsapja az ajtót. Akkor az volt a kérdés, hogy jobb vagy bal. Most inkább az, hogy elege van-e úgy általában a kopogtatókból
Bocs, ha kicsit hosszú lett

kopogtató 2010.02.16. 12:03:36

@kopogtató: bocs lehet, hogy nem voltam világos. Ha nem csapja be az ajtót kapásból, és rákérdez, akkor nyilván közlöm, hogy a Fidesznek gyűjtöm :)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 12:08:03

@török gábor: na új infók. pestlőrincen mdf szinte nincs is jelen, senki semmit nem tud róluk, nem mennek kopogtatóért, nyugdíjasok lehet, h szavaznának rájuk, de azt sem tudják, ki a jelölt. komárom-esztergom megye, ismerős mdfnek gyűjt kopogtatót, órákon át járnak semmiért, jobbik ellenben kész van, ha minden igaz.

cotti 2010.02.16. 12:10:15

Ma reggel a Munkáspártnak gyűjtő öreg nénik kopogtattak nálam (Budapesten). Kedvesek voltak, velük nincs bajom, a pártjukkal viszont annál több.

Kicsit beszélgettem velük, a szavaikból azt vettem ki, hogy nagyon gyengén állnak, a mai nap addig még egy szelvényt sem tudtak 'összegyűjteni', kifejezték abbéli reményüket, hogy 'majd talán lesz néhány'. :)

Szebb jövőt!

panelburzsuj 2010.02.16. 12:24:07

Reklám:

közterületi plakátolás az erre rendelt ideiglenes deszkaállványokon (Fidesz, MSZP, Jobbik: pofalemez+buzdítás)

1 MSZP szórólap (a profi kijáróember nyolcéves sikerlistája)

2 Jobbik szórólap (általános + fénymásolt meghívó múltheti rendezvényre)

1 LMP szórólap (a szomszéd választókerület jelöltjével)

Kopogtatás: utcán át semmi, viszont három párt irányából is személyes ismerős telefonon

A "kispártok" beágyazottságának latolgatásakor jól kiütközik, hogy a latolgatók elsöprő többsége a neten és az "országos" médián lógva informálódik, és megfeledkezik sok-sok jelölt helyi erejéről (és érdekeltségéről). Lassúbb, de könnyebb és biztosabb úton mászik ám az országos rajtkőre egy-egy évtizedes helyi városatya, mint egy vadifriss párt hirdetésben verbuvált jelöltje.

panelburzsuj 2010.02.16. 12:31:14

És és szintén hanyagolt szempont: jó dolog az ötszázalékot megugrani, de elemi a költségvetési támogatásra jogosító egyet megszerezni.

Diocles 2010.02.16. 12:51:26

Mindenesetre én Somogyit sokkalta nagyobb ásznak gondoltam, mint amit az MDF kapcsán itt bemutat.

Több helyen még a jelölt sincs meg, több helyen viszont kettő-három (!) van, ahol van jelölt, ott épp a helyi szervezet jelenti be, hogy feloszlik, ahol lett volna jelölt, mint a Somogyban eléggé népszerű Gyenesei és haverjait, ott azért hiúsult meg a megállapodás, mert a megyei MDF-vezetés elment SÍELNI (!!!), és emiatt megszakadtak a tárgyalások, az országos MDF meg bambán nézett, az SZDSZ-szel a legutolsó pillanatban állapodnak meg, amikor az már inkább árt, ráadásul nem Kunczéékkal, hanem a totál népszerűtlen Retkessel... és miközben hihetetlenül rá volnának szorulva a Fidesz jóindulatú semlegességére (sőt, segítségére) kopogtató-ügyben, még hergelik is a Fideszt...

Tényleg csak ennyire képes a Political Capital? És ezeknek van irodájuk az arab emírségekben?

lüke 2010.02.16. 12:58:59

@Magyarnaba:
de mikor? 1752-1758 közt.............
s erre lehetne rekontra:)
a monarchia volt a legbefogadóbb ország,a keleti pogromok miatt itt letelepedhettek az onnan elvándorolt zsidók pl Galiciába

hoplita 2010.02.16. 12:59:00

@mrbrownstone:
És te beszélsz gyomorról...??????

MEGALOL!!!!!!

hoplita 2010.02.16. 13:03:23

@beszélő:
Hiábavaló magyaráznod, nem értik.
Idegen nyelven szólsz hozzájuk.
Itt laknak.
Ennyi.
De minek?

panelburzsuj 2010.02.16. 13:04:32

Ez azért hosszabb történet.

Az MDF nevű párt alól sok-sok lépcsőben szivárgott el a "lelkes, ám borzalmas" tagság, hogy aztán hol kisgazda, hol miép, hol fidesz, hol jobbik képiben tűnjön fel.

A szadesz egy határozott rúgással vált meg a választói tömegétől: 1994-ben.

tlac 2010.02.16. 13:07:10

@Diocles: Somogyi mi másra tudott volna rátelepedni? Jobbikra? És ne feledd közben az ingyen tanácsadó Mesterházy Ernő is akadályoztatva van. Majd nyáron a MaNcs írogathat ezekről, lesz téma bőven elég. Hogy volt, mint volt.

hoplita 2010.02.16. 13:09:45

@vlaca55:
A Progresszív komcsi, a Nézőpont fideszes.
Jobb helyeken ezért ültetik egyszerre be mindkettőt a beszélgetősbe.
Kevésbé jó helyeken valamelyik nyomathatja kontroll nélkül a rizsát.:)

Magyarkornéliácskáról egyébként lerí, hogy csak azért lép a földre, mert az a hülye Nyúton feltalálta a gravitációt.
Az okos(kodó) liba kategória.:D

lüke 2010.02.16. 13:12:33

@tlac: ott semmi nem történt:)
pár embert elmozgatott a helyéről

/az öböl sokáig egy frekventált hely volt
- ld. Karinthy Cini naplóját-
itt edzett a vizilabdázók- Rajki Béla-, vizitelepek voltak( gyárak és egyesületek kezelésben),majd az ötvenes évek után minden elsorvadt, és az enyészetté vált
A családomban két generáció: a 20-s, és 40-s években születtek: itt tanultak meg úszni./

broody 2010.02.16. 13:15:13

Most nem tudom elolvasni az összes előttem íródott hozzászólást, így elnézést, ha már valaki megemlítette. Az egyik budapesti kerületben a fidesz és a jobbik gyűjtője kéz a kézben kopogtatnak. Álszent lenne, ha azt mondanám, hogy meglep ez a jó barátság, de a hivatalos fidesz-propagandát (miszerint semmilyen körülmények között nem állnak össze a szélsőségesekkel) alapul véve, mégis csodálkozom a történteken.

hoplita 2010.02.16. 13:15:40

@jjulie:
Meg Kisának is...
Sajnos magyar autóba nem ülhet, magyar motorra nem szállhat....gondolom a miértet nem kell tovább magyaráznom.
A Pannónia volt az utolsó, veteránok között sokat láthatsz, általában egyébként az igazi motorosok között nem sok bolsilibsit találsz...

hoplita 2010.02.16. 13:18:10

@jjulie:
Már megint kezded elengedni magad.

jjulie 2010.02.16. 13:19:20

@hoplita:

pannóniát meg a komcsiknak köszönheted, meg egy zsidónak akinek az államosított gyárában készült

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.02.16. 13:21:05

Mikor van a cédula leadási határidő a pártoknak?

lüke 2010.02.16. 13:22:15

@KaszaP:
a taxis mindent tud:)

radala 2010.02.16. 13:23:54

@hoplita: Valóban erősebb gyomor kell manapság az mdfhez, mint bármi máshoz.
@kopogtató: Nagyon jó, hogy ezt így leírtad, kicsit el is szégyelltem magamat, hogy én csak szóró lapoztam meg plakátoltam a szegedi Fidesznek 98-ban. Bár igazán azt kéne szégyellnem, hogy 2002-ben már nem tettem semmit:-(
Szóval azért, jó, hogy leírtad, mert szerintem is szinte csak olyan kopogtatók vannak, mint te és szerintem tulajdonképpen a kurva anyjukat azoknak, akik soha nem kopogtatóztak, de folyton azzal jönnek, hogy ez pénzkérdés. Ez egyrészt sértő a tisztességes kopogtató gyűjtőkre nézve. Másrészt meg ugyanaz a szokásos felelősség terítés, amit minden szinten lehet látni.
Jut eszembe @hoplita Azt már tudom, hogy a ruszkik nem idegesítenek a Jobbikban, de mit szólsz ahhoz, hogy szerintem a cigányozás csak a szociknak jó, mert azt a látszatot kelti, mintha nem minden probléma oka az mszp lenne. Mert az valószínűleg tény, hogy a cigányok segílykéi legalább két nagyságrenddel kisebbek, mint amennyi amiatt hiányzik, hogy tönkretették és szétlopták az országot a szocik.

hoplita 2010.02.16. 13:27:10

@Viktus:
Nos igen.
Az EP választáson - alföldi, nagykun város - a várakozásaimon felül szerepeltünk, pedig én nem voltam éppen pesszimista, hogy dicsekedjek már egy kicsit, a Gondola tipptopicjában 3 jobbikos helyet jósoltam, egyedüliként és ugye hát bejött:D
Ez az eredmény úgy jött létre, hogy rengetegen nem is tudták, ki vagy mi a Jobbik.
Az elmúlt, több mint félében ez egy kicsit már megváltozott.
20, de inkább 23-25%-ot várok, habnak a tortán pár egyéni győzelemmel.
Ámen.

lüke 2010.02.16. 13:27:19

Tölgyessy érdekes dolgot mondott a

kis létszámú:) pártokról

A 800 ezer/10 milló aránya sehol nincs már.Kevés a párttag, ez tükröződik a választók közönyében is.A magyar pártok olyanok, mint néhány tudományos társaság- bocs- maguknak játszanak színházat.

Cada 2010.02.16. 13:29:42

6.kerben megvagyunk

jobbik

hoplita 2010.02.16. 13:35:10

@jjulie:
Nem vagyok nagy motorbuzi, még jogsim sincs rá, de azért tudok ezt-azt a motorokról..:D
Mondjuk inkább azt, hogy a háború előtti, átkos, Horthy-féle rendszernek és az általuk szinte semmiből létrehozott magyar ipari teljesítménynek.
Mert a komcsi "vas és acél" ország abból élt....amíg önálló fejlesztések hiánya miatt és a KGST-nek történő feltétlen behódolásnak köszönhetően el nem hunyt.
A gengszterváltás már csak a szemét zárta le.:(

Robinzon Kurzor 2010.02.16. 13:38:02

A Fidesznek szerintem akkor lehet érdeke a kispártokat (MDF, LMP) kisegíteni kopogtatóval, ha az egyiknek "magától" is sikerül begyűjteni a megfelelő mennyiséget.

Ebben az esetben a Fidesznek az az érdeke, hogy megossza a MSZP-Jobbik-Fidesz trojkán kívüli gondolkodó szavazókat, így elkerülve, hogy bármelyikük bekerüljön.

Persze a Fidesznek leginkább az az érdeke, hogy ezek a pártok el se induljanak, így alacsonyabb részvétel mellett ugyanannyi Fidesz-szavazat nagyobb %-os arányt jelent majd, illetve a kispártok táborából (másodlagos preferenciák alapján) még behozhat pár tízezer szavazót (a többi otthon marad, mert nem fog MSZP-re vagy Jobbikra szavazni).

Szerintem.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 13:39:53

Megtudná valaki mondani, hogy Tölgyessy hol írta/mondta, z mdf lehet 15-20% is?

panelburzsuj 2010.02.16. 13:42:17

@lüke:

Erről szólt a rendszerváltoztás kerekasztalos módszere. Hogyan lehetne rövidebbre nyesni az állami gondoskodásért nyígó tömegek szervezeteit. Mert aki mer pontosan emlékezni, az tudja, hogy az a nyolcszázezres párt legalább annyira volt az alulról jövő kiegyenlítő kisírás és osztozkodás, mint a fentről dirigálás szerve. És a "spontán" privatizálgató elit nem azért kapart, hogy továbbra is legfeljebb a novenber hetediki jutalom nagyságában különbözhessen az alantasaitól.

hoplita 2010.02.16. 13:42:34

@drkovax:

Doki, te egyre inkább adod lejjebb-lejjebb.
Nem kéne, ennél azért többet néztem ki belőled, minthogy beszállsz ebbe a méltatlan adok-kapokba...amit azért a tényszerűség kedvéért szögezzünk le, hogy nem feltétlenül a jobbikosok kezdeményeznek.
Még ha néha történik olyan is.
Figyelem ám az MNO-t, ott már valósággal habzik egyes fideszes manifesztek szája.
Csak nem akarsz beállni kórusba csaholni?

radala 2010.02.16. 13:43:13

@Zengőtorkú Nyivákoló:
"Befuthat az MDF és az LMP is

Az MSZP ezzel a stratégiával egyre inkább egy nyugdíjas érdekképviseletté válik, nem tud már egyensúlyozni, nincs reformer, technokrata arca, így pedig utat nyithat a Bokros Lajos képviselte MDF előtt, amelynek szavazóközönsége akár még a tizenöt százalékot is elérheti – mondta Tölgyessy. Bokros Lajost egy élő mítosznak nevezte, akit ugyanakkor folyamatosan rombolnak Dávid Ibolya alkui. Programja nem új, a régi elemek köszönnek vissza MDF-es színekben, és sok olyan erőteljes állítás is szerepel benne, ami alapján nehezen hihető, hogy ez egy kormányprogram, a cél azonban az alkotmányjogász szerint nem is feltétlenül ez, és ha Bokros Lajossal az MDF-nek mégis sikerül az áttörés, akár meglepetés is jöhet. A Lehet Más a Politikáról az alkotmányjogász azt mondta, az egy „becsületes politikusokból” álló, igazi nyugatos, kapitalizmust tagadó, alternatív, zöld tömörülés, amelyből ugyanakkor az infrastruktúra, a jelöltállítási képesség mellett hiányzik az erő is, de annyira kellene a változás, hogy akár még ez a párt is célba érhet. "
www.mr1-kossuth.hu/hirek/valasztas2010-100204/tolgyessy-hianyzik-az-oszinte-beszed.html

Meglehetősen vad becslés.

cotti 2010.02.16. 13:48:54

Tölgyessy Péter már jósolt mindenkinek mindenféle eredményt, így nem lesz nehéz nagyon mellélőnie. :) Csodálkozom, hogy van olyan, aki - 'elemzői' mivoltában - még komolyan tudja venni.

jjulie 2010.02.16. 13:49:02

@hoplita:

kicsit felvilágosítalak:

a Weiss Mandfréd féle cég a monarchia legnagyobb hadíszállítója volt, és ebből a semmiből hozta létre a horthy a magyar ipart, aki egy zsidó nagykereskedő által ajándékozott fehér lovon érkezett a gellért szállóhoz, hogy aztán wiess manfréd chorin ferenc nevű vejének az alapítványából éljen portugálíában

a többi stimmel

hoplita 2010.02.16. 13:49:05

@drkovax:
Persze, hogy láthatod, ahogy engem is, hiszen te is benézel minden népszerűbb blogba és kommentelsz is.
Azt hiszed másnak nincs egy kis memóriája....még ha lusta is - mint mongyuk én - utánakeresni?

tlac 2010.02.16. 13:51:35

MDF: országos listájuk azért lesz (20ból 7)! és onnan már csak a propaganda számít, azaz mind Ibolyka mind Somogyi még mennybe mehet.

radala 2010.02.16. 13:52:21

inforadio.hu/hir/belfold/hir-334037
Érdekes iromány.

"A Századvég Alapítvány becslése szerint mintegy hét területi listát állít majd az MDF-SZDSZ együttműködés, így van esélyük az országos listaállításra. A pártszövetségnek viszont nagy problémája van vidéken az ajánlószelvények gyűjtésével - jegyezte meg."

hoplita 2010.02.16. 13:52:36

@jjulie:
Gondolod, hogy én ezt nem tudom?
Vagy most ki akarod ugratni a nyulat a bokorból, hátha zsidózok itt egy jóízűt?

Ennyire amatőrnek nézel, vagy ennyire tömegembernek?
Vagy csak szimplán egy kriptonácinak?
Ugyan, ugyan...:DDD

radala 2010.02.16. 13:54:38

@jjulie: Ez igaz? tök jó. Akkor azért Horthy tényleg nem lehetett fasiszta náci, ahogy mondjuk ezt nem is gondolja senki, akinek van agya.

Rich.mond 2010.02.16. 13:55:02

Konkrétan tudom, hogy az LMP-nek a vásárosnaményi (Szabolcs megye) választókörzetben nemrég össz-vissz két (!!!) darab kopogtatócédulája volt.

egyébként nem egy, nem két ismerősöm számomra meglepő gesztusként összetépte a kopogtatócéduláját. Én meg még nem adtam oda senkinek.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 13:55:07

@radala: Köszi, érdekes maradjunk ennyiben, kéne egy táblázat, azokról az egyénikről, ahol az mdf megvan már.....

tlac 2010.02.16. 13:57:22

@radala: így van gyengén de meglesz az országos listájuk rajta az egyszem Bokros mint húzónév. Onnan az MSZP-től elszívják az urbánus reform-megszállottakat . Fletóék kígyót melengettek az MDF simogatásával. és ha elérik a 10%-ot akkor listáról többen bejutnak. Ez a Somogyi Z. képlet. ennyi

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 13:58:33

Mi a véleményetek arról, hogy a bizonytalan MSZP-ek inkább nem adják oda senkinek sem a kokop cédulákat....???

tlac 2010.02.16. 13:59:16

@Zengőtorkú Nyivákoló: ez nagyon egyszerű táblázat, pár sorral feljebb ott a link. NULLA szóra keress rá!

tlac 2010.02.16. 13:59:59

@Zengőtorkú Nyivákoló: egy igazi MSZP-s sose bizonytalan!

radala 2010.02.16. 14:02:38

@Zengőtorkú Nyivákoló: Nincs jelentősége márc 18 23,59-ig.
Szerintem van az a pénz, amivel meg lehet szerezni.
Viszont szemben tg-ral, én lassan azt hiszem, hogy nem lesz elég fölállni a rajtköre. Emlékszem 2006-ra. Nekem már akkor sem volt hiteles az mdf, de ismertem hiteles embert, akinek az volt. Ma ez azért teljesen elképzelhetetlen.
Nekem aztán nincs nagy véleményem a kispártok szavazóiról. Pont ezért hittem, hogy 1+1 az legalább 1,9. De szerintem ezt már nem lehet gyomorral bevenni.
Ok legyen, hogy BL hiteles. De ki még? Tapasztalati tény, hogy a népszerű politikusok nem hatnak pozitívan a pártjaikra. Nincs az az isten, hogy ezt a szart bevegye 200 000 ember.
Stumpf azt mondta, hogy szerinte több helyen nem lesz eredményes az elsö kör. Ez egy érdekes dolog lesz. Már hallom, hogy négy éven keresztül azt kell hallgatnom, hogy nem legitim a kormány:-)

jjulie 2010.02.16. 14:03:33

@radala:

fasisztának és nácinak nem szokta magát nevezni, csak antiszemitának

az pedig hogy szüksége volt, és el kellett fogadnia zsidó pénzt neked új?

hoplita 2010.02.16. 14:04:06

@kopogtató:
Nem, ez érdekes volt, mert én sosem gyűjtöttem a Fidesznek...valszeg azért is, mert így más megközelítésben és nézőpontból is meg van világítva.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 14:04:07

@radala: radala mindig igazunkvan az a baj:-)

radala 2010.02.16. 14:05:14

@tlac: 7 területi lista a 20 helyett azt jelenti, hogy jóval 10 % fölött kell teljesíteniük. Ez kizárt, szerintem még az mdf-esek családjában sincs meg ez a 10 % fölötti támogatottsága a pártnak:-)
Ha így elindulnak, akkor tuti a Fidesz pénzelte őket:-)

hoplita 2010.02.16. 14:09:44

@Zengőtorkú Nyivákoló:
Szerintem valamelyik kocsmába', nyóc sör, meg ugyanannyi kóser szilva után.

Akkor mán én is beszélek marhaságot.:DD

radala 2010.02.16. 14:11:27

@jjulie: Igazából nem foglalkoztat a Horthy rendszer, kicsit sem. Annyi jön le nekem mindig, hogy fölbaszom magamat agyilag és azt kívánom, hogy az általános iskolai töritanáromat csukják börtönbe. Szinte mindig kiderül, hogy Horthy nagyobb demokrata volt, mint mondjuk Kuncze mártíriusz Gábor.
Roppant érdekesek ezek a dolgok. Valakinek írtam a tegnapi topikba, hogy mennyire kontra produktív a radikalizmus, mert pl Hitler is maximum erősítette a "zsidó hatalmat", ráadásul csak rendes, magukat magyarnak tartó, értékes embereket sikerült kinyírni. Nem is tudtam, hogy mennyire igazam van.

tölgyes 2010.02.16. 14:15:16

Kedves Török Gábor!

1./Én nem lepődnék meg ha az MSZP szavazóinak jó része a Jobbikra szavazna. Régóta foglalkoztat, hogy az MSZP szavazói voltaképpen azért szavaztak az MSZP-re, mert a rendszerváltást így büntették. Jó példa erre, hogy a pártból legelőször épp azt a Pozsgayt utálták ki, aki következetes rendszerváltó volt ( sok dologban következetesebb minden vezető rendszerváltó személyiségnél)..
1.1 Ráadásul az értékvizsgálatok azt mutatták, hogy a politika alapértékeit tekintve nincs lényeges különbség az MSZP-MIÉP szavazóbázisa között.. tehát a radikális antiság nem állt távol az MSZP szavazóitól sem.
1.2 Az átszavazás lehetőségt mutatta az eus választás, ahol a Jobbik épp a régi, tradicionális MSZP-és megyékben (BAZ, Szabol, Heves, Nógrád) tört előre.

Folyt köv. de most dolgom van. Ezt vegye fenyegetésnek.

Viktus 2010.02.16. 14:15:48

@radala:

Ez elég vicces iromány lásd. "míg a falvakban kétszer annyi a szocialisták támogatottsága, mint a Jobbiknak."

Ezek magyar falut max. képről láttak , mert a budapesti lakásból nem mozdultak ki az tuti. Másképpen politikai elemző ilyen bődületes baromságot nem ír le.

tlac 2010.02.16. 14:16:22

@radala: vagy ők maguk szereztek annyi pénzt.. amik cetlik kint maradnak, amilyen filléres gondjaik vannak az embereknek, biztos vehetők. csak annyi kell, hogy kibukna.. Jobbik is rajta van a témán, és a Maszop se lehet annyira hülye h ne vegye észre, nekik az MDF az ellenfél..

TTT és Hitgyüli, ezek játszanak. Aztán bedobják Ibolya postaládájába. Volt már ilyen..

lüke 2010.02.16. 14:16:24

@panelburzsuj:
ezt nem értem egészen.Ez utólagos logika lenne.S nem hiszem hogy ült volna ott olyan "nagy eszű",aki ezt előre látta volna.
Szerintem evés közben jött meg az étvágy.
1992-ben egyik nagy bankárunk:) azt mondta egy privatizálni, innoválni akaró műszaki embernek aki kölcsönért folyamodott: akinek nincs pénze, ne legyen gyáros !
Ezt a mentalitást fokozták csak. Egy
szocialista nagyüzemi virtulális bank vezetőnek mérhetetlen cinikussága
a más:) magántulajdonához való viszonyulásában.

tlac 2010.02.16. 14:19:01

@tölgyes: annyiban igazad van, hogy sok (idősebb) MSz(M)P-s frusztrált protest szavazó. Jobbikosok zöme is protest szavazó.

kopogtató 2010.02.16. 14:20:23

@radala: igen, főleg a fiatalok lelkesedésből gyűjtenek, épp ezért a Fidesz és az utóbbi időben a Jobbik a legjobb gyűjtő, mert sok fiatal van az aktivisták közt.

elhiszem, hogy szenvednek az olyan pártok, akiknek semmi bázisa, és zsoldosokkal kell felkutatni az amúgy is csekély számú kopogtatót

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 14:20:44

@tölgyes: Oroszlányi rokon mondta, hogy a szocikban akkorát csalódtak, hogy a Jobbik a nyerő én megbambultam, hogy mi van...mostmár kezdem érteni...

panelburzsuj 2010.02.16. 14:20:45

@radala:

Random húztam egy megyét:

szdszveszpremmegye.blog.hu/2010/02/04/veszprem_kepviselojeloltek_molnar_margit_szoke_laszlo_szdsz_mdf_veszprem_megye

Se ingem, se gatyám az MDF, de miből gondolod, hogy ezek a jelöltek - ott helyben - "ezt a szart" képességű és minőségű politikusként vannak számon tartva?

broody 2010.02.16. 14:21:28

@tlac: az lep meg, hogy a (látszólag) tökéletesen programozott gépezettként működő Fidesz megengedi magának, hogy a hivatalos imázs ellenére együtt csengessen a Jobbikkal. Elhiszem, hogy a fidesz-szavazók nem kevés hányadát nem zavarja a Jobbik, de azért szeretném hinni, hogy vannak még néhányan, akiket igen. Számukra nem kellene legalább a látszatot fenntartani? Vagy már ez is mindegy?

Viktus 2010.02.16. 14:21:36

@radala:

Kedves radala a nemzeti radikalizmus a Horthy nevével utólag fémjelzett rendszerben ellenzékben volt lásd. Bajcsy-Zsilinszky Endre. Adolfot nem komálták sosem a radikálisok meg a nyilasokat sem ez így van most is.

radala 2010.02.16. 14:24:37

@Viktus: vannak falvak a kisalföldön is cigányok nélkül. De ok értem, valóban nem tűnik igaznak az állítás. Nevetséges is 1000-es mintából 2000 kategóriát elemezni. Gondolom 1k mintánál lehet mondjuk 100 falusi, ebből 50 nem válaszol, 30 a Fideszt mondja. Marad 20 ember az elemzéshez.
Bátor, ez már nem is közvélemény-kutatás, de fókuszcsoport:-)

tlac 2010.02.16. 14:25:26

@broody: nem a FIDESZ csenget, hanem Kis Pál. A Nagy Endre meg a haverja, ismerőse. AKi mondjuk Jobbikos.

lüke 2010.02.16. 14:28:09

@jjulie:
Ez egy deal volt.Weiss elmehetett a
rész vagyonával, Horthyt nem itélték el a nürnbergi perben,tehát életben maradt, ezért járadékot adományozott neki a Weisz család.

nehülyéskedj 2010.02.16. 14:29:23

@KaszaP: "Tudod, 1998-ban én is a Fideszre szavaztam,"

Én még soha nem szavaztam a Fideszre. Most fogok először. De most biztos.

radala 2010.02.16. 14:29:34

@panelburzsuj: Az ezt a szart nem emberekre vonatkozik, hanem az egészre. bocsánat, ha így érthető, amit írtam.
Szerintem az egyéni jelölteknek 0 szerepe van egy választáson és ez a 0 szerepe ráadásul nem adódik hozzá a párthoz, a listán.
Mondjuk az szdsz-es szexárdi polgármester kapott sok szavazatot, de ettől az szdsz lista nem.

broody 2010.02.16. 14:29:43

@tlac: Világos, de akkor mire volt a jó a "kemény" fejtágító kiképzés, amin a Fidesz aktivistáknak részt kellett venniük? Ott nem hangzott el, hogy "ésszel gyerekek, ne menjetek a NAGYOKKAL szembe!"?

kopogtató 2010.02.16. 14:29:53

@tlac: igen, de csak ha 7 megyében indulnak, akkor a többiben nem lehet rájuk szavazni:)

radala 2010.02.16. 14:33:15

@Viktus: No, ezért nem szeretem én a történelmet, mert mindig kiderül, hogy valamit rosszul tudok. Túl sok a név, a kategória. Azt hittem a nyilasok már kellően radikálisok:-)
Nekem azt mondta a töritanárom (nem az általános-iskolás), hogy Horthy megvetette Hitlert. De olyan régen volt már az ilyesmi idén már a 20 éves érettségi találkozóm lesz. De hamarosan megokosodom majd mindenből, mert legutóbb elhatároztam, hogy Klebelsberg Kunó-ról/tól fogok valamit kivenni a könyvtárból:-)

hoplita 2010.02.16. 14:33:29

@broody:
Vannak.
Ők egy kisebbség és frissen toborzott, neofita, balról keveredett bagázs, némi köpködő régivel megfűszerezve.
Olyanok, mint az üstökösnek az uszály.
A lényeget a tömör, nagy mag képviseli.
És őket nehezen kábítod antifa dumával.:D

panelburzsuj 2010.02.16. 14:35:55

@lüke:

mek.niif.hu/02100/02185/html/394.html

(saját szavakkal tovább tartana ...)

A kerekasztalhoz két fél kellett: a kormányzati (állampárti), meg az ellenzéki. És a kormányzati fél volt az, aki többre értékelte a tulajdonosi létet, mint a politikai hatalmat. Viszem a gyárat (meg a bőrömet) - és ti megkapjátok a szabad hőzöngés jogát, ha lemondtok az elszámoltatásról.

Megköttetett. A vagyon felosztatott, a hatalom felosztatott - az adósság maradt az adózó népé.

Cada 2010.02.16. 14:36:28

ti láttatok már ilyet ? most komolyan napszemüvegben választási plakáton

indafoto.hu/szdszveszpremmegye/image/6814343-49ce0512/60207

tlac 2010.02.16. 14:37:03

@broody: voltál ilyen fejtágítón?? sztem nem olyan bonyolult ez..

lüke 2010.02.16. 14:37:24

@radala:
ez jó:)igen ,ez a lényeg a O !
Nincs olyan személyiség akinek a szava valamit is érne.Lenne hitele, mondanivalója,programja etc.S párt se, mert abban meg nincsenk tagok.
S a lejáratósdi- okkal és ok nélkül is néha- ezt a nihilizmust- 00- hozta magával.

jjulie 2010.02.16. 14:38:07

@lüke:

@radala:

a chorin ferenc a a német megszállás napján elmenekült a zirci apáthoz, de a hazatelefonálgatás miatt elkapták, és mauthausenben talalta magát, ahonnan pillanatok alatt visszahozta az SS, mert nélküle nem lehetett a magyarországi elrabolható ipari vagyont hatékonyan összeszedni

végül az SS szerződést kötött vele és a chorin ferenc eladta az SS-nek a weiss manfréd műveket, és ennek a szerződésnek részeként némi bécsi tartózkodás után 30 valahány weiss-chorin-mautner-kornfeld családtagot német repülőgép vitt el portugáliába (ott várták meg az amerikai vizumot), és az NSZK a háború után elismerte ezt a szerződést és folyosította a pénz utólsó részleteit

ekkor egyébként a legjobb minőségű német vadászgépeket a weiss manfrédnál készültek, itt ugyan is szakemberek szerelték őket nem pedig kényszermunkások

ez volt a deal

tlac 2010.02.16. 14:38:33

@broody: szabad országban szabad emberek azt csinálnak amit szabad. Pl. TE is gyűjthetsz. És azzal akivel akarsz. Ha SzDSz-es, vagy EDDA-s a társad akkor azzal.

lüke 2010.02.16. 14:38:44

@panelburzsuj:
igy oké
Ez csak Magyarországon volt, azt tudod?

panelburzsuj 2010.02.16. 14:39:32

1990 nem a kezdet, hanem a zárópecsét volt a lényegi változásokon.

radala 2010.02.16. 14:40:57

@Zengőtorkú Nyivákoló: Ne legyetek genyák, lehet, hogy van valami szembetegsége.
De értem, tényleg szörnyű fotó, de legalább egy közülünk:-)

Viktus 2010.02.16. 14:41:02

@radala:

A nyilasok kivégezték a magyar nemzeti radikalizmus megalapítóját Sporonkőhidán 1944. december 24. -én.
A mai fasisztázós Ildi nénik sem tanultak történelmet :P a nemzeti radikálisok szervezték az ellenállást a nácikkal szemben a magyar érdek képviseletében.

broody 2010.02.16. 14:41:58

@tlac: Igazad van. És akkor szabadjon is meglepődnöm, ahogy szabad is.

tlac 2010.02.16. 14:42:00

@kopogtató: vágom. nem szeretnék a helyükben lenni. ez van..

Viktus 2010.02.16. 14:42:27

@Cada:

Lehet látásában korlátozott szegény mindaddig nem nyilatkozom míg nem derül ki, hogy nem gyengénlátó, hanem csak simán idióta.

panelburzsuj 2010.02.16. 14:42:43

@lüke:

Mivel felnőtt fejjel, gyerekkel, Budapesten és lokális közéleti aktivitással éltem meg azokat az éveket - valami még rémlik a környező országokról is ... :)

Captain Tott (törölt) 2010.02.16. 14:42:49

@radala:
Hát ezt csak szeretné a Századvég, ha így lenne.
Egy hónap alatt azért nem olyan bonyolult 176 x 750 kopogtatót összeszedni. Jó, lehet, hogy 10-15 egyéni választókerületben nem sikerül (ez is eléggé blama egy nagymúltú pártnak), de ide a rozsdás bökőt, hogy az MDF fog tudni 20 területi listát állítani.
(NB. A komlói választókerületben 400 Ft/db-ot kap az MDF-től, aki nekik gyűjt. Ennek alapján országosan kb. ötvenmillió forintba kerül a szelvények összeszedése.)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 14:43:25

Van még ilyen google map es cucc vagy csak az LMPnek?

László56 2010.02.16. 14:44:13

Tulajdonképpen Dávid Ibolyának kellett volna politikai elemzőnek lennie és Török Gáborhoz meg a professzionális politikus illene jobban. Ugyan mind a kettő a maga módján kiválóan megállja a helyét abban amit most tesz, de mégsem tudok szó nélkül elmenni emelet a két kiváló koponya mellett anélkül hogy ne párhuzamot vonjak e két ember között.

Dávid Ibolya kétségtelenül az ország egyik, - ha nem a legjobb -, politikai taktikázója. Micsoda kiváló elemzés kellett ahhoz hogy korán felismerje annak az irányváltásnak a jelentőségét amit a pártjára ráerőszakolt. Pártjának még fogalma sem volt róla hogy evvel a maximumot biztosítja a pártja és saját túléléséhez. Dávid Ibolya már akkor tudta hogy szükség lesz rá. Amit nem tudott és még ma sem lehet biztos benne hogy mennyire lesz rá szükség. De nem is az a fontos, hanem a túlélés maximális lehetőségének a biztosítása. Hogy ez azonban sikerül e azt azonban csak a végeredmény fogja megmutatni.

Török Gábor szimpatikus kinézésével, analitikus kepésségével és nem utoljára szavahihetőségével viszont egy igazán szeriőze politikus lehetne. Mindazokkal a képességekkel megáldva ami viszont Dávid Ibolyából hiányzik. Ha az ember ezeket a tulajdonságokat egyesíteni tudná, kiváló miniszterelnököt adna az országnak. Azt azonban még ki kell találnom hogy mindennek mi köze a kopogtató cédulákhoz. De nem csodálkoznék ha Török Gábor már tudná......:)

tlac 2010.02.16. 14:44:38

@broody: amíg szabad az ország..
"bki" gyűjthet, még Te is.

török gábor 2010.02.16. 14:46:39

@tlac: ha valakinek csak 7 területi listája van, akkor azokban a megyékben kell annyit összeszednie, amennyi országosan (!) elég az öt százalékhoz. ez lehet akár 10 vagy 15 % is.

Viktus 2010.02.16. 14:47:22

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Nekem helyből gyanús volt , hogy szegény ember látásában korlátozott ...

radala 2010.02.16. 14:47:23

@Viktus: Mondom én, hogy túl sok a név, a szereplő meg a kategória. De én mindenkinek mindent elhiszek, csak az a baj, hogy látom, hogy már ez a 20 év is annyi ellentmondásos infót tartalmaz, hogy ha megpróbálnék még mondjuk másik 100-at is megérteni tuti betelne az agyam.
Képzelj el egy történelemkönyvet DI-vel, tuti azt hinnéd, hogy sajtóhibás. Nyilván nem ö az egyetlen bonyolult személyiség. tudtommal Bajcsy Zsilinszky is sokoldalú személyiség volt...
Szerintem a mai fasisztázók tanultak történelmet, szerintem tökéletesen tisztában vannak vele, hogy hazudnak.

tlac 2010.02.16. 14:47:56

@László56: Ibolyka, mint a krimiolvasó, szereti az izgalmakat. Maradt volna Orbán akolban, semmi izgalom nem lenne, ellenne, mint Semjén.. Rengeteg kalappal

lüke 2010.02.16. 14:48:58

@jjulie:
a Thomas Mann családnál is hasonlóan volt

hoplita 2010.02.16. 14:49:05

@jjulie:
Pontatlan vagy.
Weissnél csak a repülőmotorok készültek, a gépek a Győri Vagon és Gépgyárban.
Nézz utána.
És már jóval előtte, 41-42-től, amikor a németek még semmibe nem tudtak beledumálni...deportálni meg főleg nem.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 14:50:07

"az nem igaz, hogy Herényi Károly egyet sem tudott összeszedni, de az biztos, hogy időarányosan rosszabbul állnak, mint máskor. "ete

Na ez a vég kezdete, vagy a kezdet vége?

lüke 2010.02.16. 14:53:06

@panelburzsuj:
én is............
a mondatot egyik családtagom fülébe súgták:)
(két évvel később- 94 -azt mondták volna:kapsz
100 millát, adj vissza 50-t)
a Vagyonügynökséget meg ifjú titánokra
-volt megyei KISZ titkárokra-a jövőre bízták

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 14:54:16

@török gábor: Ha az mdf nek meglesz rendesen és pont a végén, akkor élhetek a gyanúperrel, hogy valami nem stimmel:-)?

jjulie 2010.02.16. 14:55:23

@hoplita:

ok, mivan a cetlikkel?

Captain Tott (törölt) 2010.02.16. 14:56:27

@Viktus:
Hm, ez tényleg érdekes.
Egyfelől szimpatikus, hogy az LMP ennyire nyílt kártyákkal játszik: ez tényleg egy másfajta politikai hozzáállás, mint az eddigiek;
másfelől viszont a végén lehet, hogy rá kell jöjjenek: nem lehet más a politika: kell vinni pár marék üveggyöngyöt és be kell szedni a cédulát a politikai analfabétáktól.

jjulie 2010.02.16. 14:58:38

@lüke:

a varázshegy
nem lakihegy
sem ferihegy

lüke 2010.02.16. 15:01:52

@jjulie: na várj csak
lesz még itt
gyurcsányferihegy
s orbánvictor(ia) station.)

Viktus 2010.02.16. 15:03:12

@radala:

Na ja bár ma fasisztázósdi eléggé idejétmúlt meg ezek a Horthy-s vitapercek is a topicokban. Már 2010-et írunk nácik, nyilasok, fasiszták pártonkívüli szubultúrák, és mikro csoportocskák, ahogyan a valódi kommunisták is, mint Thürmerék.

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Volt már ilyenre példa lásd. Ferencváros csak a Jobbik beleköpött a jól megszokott történetbe így nehéz dolga lesz Ibiéknek.

@Captain Tott:

Tényleg kellene erre a jelölt állításra v.mi más módszer csak azt nem tudom mi. Az biztos könnyebben szednék össze a kicsik is a bizonytalan népektől, mint az LMP, ha nem kellene ennyiféle személyes adatot felvállalni a népeknek. Na meg lusták is pár percet rászánni a kitöltésre, akik nem hardcore szánják eleve v.melyik pártnak.

Captain Tott (törölt) 2010.02.16. 15:05:36

Egyébként meg ez a cédulagyűjtés egy nagy legelő: először lerohanják a könnyen legelhető területeket (lakótelepek, nagy társasházak), utána jönnek a jól beépített, hosszú utcák.
Utána még mindig rengeteg cédula van kint, de ezek már öt-hat házas kis mellékutcákban. Ide már csak akkor mennek, ha nagyon muszáj - viszont ezek a területek a gyűjtés utolsó időszakában sokat ígérnek, mert az ott lakók meg vannak hatódva (már ha...), hozzájuk ugyanis húsz év óta még egy párt se jött cetliért.

radala 2010.02.16. 15:07:39

@Zengőtorkú Nyivákoló: Már most élhetsz a gyanúperrel.
Tök kizárt, hogy fegyver vagy pénz nélkül össze tudják szedni a 750 kopogtatót bárhol.
A mostanában meghalt Frenkl Róbert mondta, hogy onnan lehet tudni, hogy egy kalapácsvető doppingolt, hogy 80 m fölött dob.
Nos az mdf-röl onnan lehet tudni, hogy csal, ha 750-nél több ajánlócetlije van.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 15:08:27

Gábor is említi az interjúban, hogy a Fidesz vár a kokop cédulák leadásával, de nagyon látszik, hogy az mszp tényleges ellenfele a jobbik, nyomulnak "a ki lesz az első" játékban.

bozoa 2010.02.16. 15:09:02

@Cada: Ha végigböngészed az egyéni jelölt állításokat feltűnhetne hogy húszon felül van azon körzetek száma ahol a Jobbik már leadta. Fidesz 0, MSZP kb.10 (jórészt fővárosi körzet).
LMP legjobb eredménye valahol 250 cédula körül az elitebb budai részeken. Meglátjuk...

lüke 2010.02.16. 15:10:58

@Captain Tott:
isteni :)ez a legelő:)
előttem van az alpesi marha
és a sáros argentin pampa:)
micsoda különbség az érzékszerveknek

Captain Tott (törölt) 2010.02.16. 15:17:23

@bozoa: Még rengeteg idő van, és rengeteg cédula van...
Egy-egy egyéni választókerületben átlag 45.000 szavazópolgár él. Tegyük fel, hogy a Fidesz teljesíti a vállalását, és összeszedi mindenhol a negyedét. Az MSZP és a Jobbik összeszed fejenként 2500-at. Ez azt jelenti, hogy mindenhol van még harmincezer (!) kopogtató cédula, és ebből legalább tizenötezer olyannál, akinek tkp. mindegy ez az egész, talán azt se érti, hogy mi micsoda.
Ha az MDF-nek az egész országban van mondjuk 400 aktivistája (vagy fizetett embere), nehogy már ez gondot jelentsen!

radala 2010.02.16. 15:18:03

@Zengőtorkú Nyivákoló: Ja, nem is szimpatikus része ez tg interjúnak.
Én egy idealista vagyok, ilyeneket a magyar pártok nem csinálnak.
Szerintem tg túlspilázza ezt a választási harcot. Ha van egy kis esze egy pártnak, akkor nem ad cédulát az ellenfél oldalán álló pártnak, mert egyik 19 másik eb. Másrészt akkora öngól lehet, mint ide lacháza.
Azt elhiszem, hogy egy mszp-s régen segített egy szdsz-esnek. Szoros szövetségesnek lehet segíteni, de az ellenféllel trükközni, nem tűnik stratégiai döntésnek.
Teljesen egyértelmü, hogy Orbán azt gondolja, hogy az ország érdeke az, hogy Orbán Viktor legyen a miniszterelnök.
Idén neki ezzel kapcsolatban nem nagyon van teendője. Az meg, hogy jobb 50 mszp + 20 mdf mint 70 mszp azt szerintem nem lehet látni. Az viszont tuti, hogy 2014-re sokkal könnyebben lesz hiteles az mdf vagy pláne az lmp, mint az mszp, hogy nagyon is reális volna mindenkit nyírni.
Egyszóval, ha Orbánnak van esze, akkor nem trükköznek semmit.

bozoa 2010.02.16. 15:18:30

Jobbik 31, MSZP 12 helyen adta le eddig, többségük elbírálás alatt. Azt mondja meg nekem valaki, hogy lehet hogy van akit már nyilvántartásba is vettek, pedig lehet hogy a leadott cédulái között még lesz pár hamisított változat is? Addig is szabadlábon?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 15:20:31

@Captain Tott:
1. 45000 nem értem, hogy jött ki!
2. Szerintem széttépik nem adják oda. Vagy várnak a nagy pártok.

bozoa 2010.02.16. 15:22:35

@Captain Tott: Nem hiszek ebben. Egyrészt az említett két középpárt nem szedi túl magát, ezért nem szed 2500at, max. 850-et. A Fideszesek és kedves munkájukat féltő munkatársaik jól megszedik magukat. Azonban az emberek több mint felét nem izgatja ez az egész nulladik forduló, és vagy senkinek nem adja a cédulát, vagy első nap kidobta. Ezzel nem tudsz mit csinálni a második héten, ilyenkor már csak töredék jön be, ugyanis a biztos pártválasztók pedig már elballagtak a számukra szimpi párt gyűjtőládájához. S akkor még nem is beszéltem az általam is vastagon tapasztalt visszaélésekről, khmmm...

Captain Tott (törölt) 2010.02.16. 15:25:04

@lüke: Így van... :)
98-ban csináltam, mégpedig két körben: egyszer gyorsan összeszedtük az egyik körzetben. Utána a leadás előtt egy héttel kiderült, hogy a másik körzetben a jelölt semmit se csinált (hogy takargassa magát, azt mondta, ellopták a céduláit), ezért ráálltunk a sáros pampákra... Ne tudd meg, milyen dühösek voltunk, egy délután ötöt-tízet sikerült gyűjteni (előtte meg 40-50-et)m de végül gond nélkül összeszedtük, amennyit kellett (lehet, hogy akkor csak 500 kellett? már nem emlékszem).

Viktus 2010.02.16. 15:25:08

@bozoa:

Mi eddig a körzetben 2500 felett járunk - Jobbik ... szedni már nem szedjük, de a népek hordják be meg gyűjtőládák kint vannak, majd pénteken visszük leadni.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 15:25:14

@radala: Nem hiszem, hogy túldimenzionálja csak megemlítette...egyébként egyetértek Veled. Én sem érzem reálisnak, hogy OV nagyon taktikázzon, de még vacilálok mi éri meg neki jobban sok kicsi, szerencsétlen párt a parlamentben, vagy az ellenkezője.
Sok minden szól ellene és mellette is...

Viktus 2010.02.16. 15:25:42

@bozoa:

ja, és az esetleges hibák miatt az ezer kopogtató alapban elvárás volt

hoplita 2010.02.16. 15:27:57

@jjulie:
Itt van nálam egy rakás, de már rég megvan.
De hozzák még, rendületlenül.:)

jjulie 2010.02.16. 15:29:51

@hoplita:

akkor miért mondtad hogy pest beteg?

Captain Tott (törölt) 2010.02.16. 15:31:24

@Zengőtorkú Nyivákoló:
Ossz el nyolcmillió válaztásra jogosultat 176 egyéni választókerülettel = 45.454 (persze van, ahol 60 ezer, van ahol csak 30 ezer).

Rengetegen vannak ám, akik kirakják a hűtőre a számlák közé, "ez valami választási izé"; aztán jön valaki: csókolom, jöttünk érte... - hogyne, lelkecském, mit is kell adni, melyik az?

jjulie 2010.02.16. 15:33:43

@Viktus:

te egy nemzeti radikális vagy?

Diocles 2010.02.16. 15:34:09

a fenébe, véletlenül a másikba ment:

ezt olvassátok el, ha még nem láttátok, megszakadok a röhögéstől, hogy ezek mennyire lúzerek :D

atv.hu/belfold/20100216_hiaba_kilincselt_a_szoci_vezereknel_az_mdf

De miért nem a Fidesznél kilincseltek (persze korántsem biztos, hogy a Fidesz segítene), hiszen a Fidesznek érdeke, hogy az MDF elvegyen szavazókat a szociktól, nem a szociknak, szóval a szocik hülyék lettek volna segíteni?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 15:34:54

@Captain Tott: Okok értem én, de szerintem nem 45 csak 35-40 között, de mindegy is.

Captain Tott (törölt) 2010.02.16. 15:35:58

@bozoa: Hidd el, hogy rengeteg cédula marad még kinn a nagyobb pártok legelése után is, és ezek közül nagyon sokat meg lehet kapni két jó szóval, annyira nem érdekli őket, kinek adják.
Na persze, ez ilyenkor már kemény meló, ötven cetlire rámegy öt délután.

radala 2010.02.16. 15:36:24

@Zengőtorkú Nyivákoló: Ezt nem tudhatod se te se én se OV. Éppen ezért erre nincs is taktika. A sok kicsi látszólag jobb, de lesz még 2014 is.
Olyan nincs, hogy egy parlamenten kívüli párt megnyerjen egy választást, olyan sem nagyon, hogy a szocik visszaszerezzék a hitelességüket. Azaz (szerintem) a 3 párt jobb, mint a több. De az is igaz, hogy az egymással harcoló ellenzéki pártok is jók, mert mutatja, hogy nincs más a világon csak OV, aki képes kormányozni és nem veszekedni.
Szerintem egy okos politikus tudja mit szeretne 10 év múlva, de napi szinten napi ügyekkel foglalkozik. Szerintem nem érdemes erkölcstelenkedni.
Szerintem tg-nek nem kéne "tudálékoskodnia" sejtetnie, hogy mi mindent lehetne csinálni törvénytelenül a cédulákkal.
Mi lenne, ha azt mondanám, hogy Török Gábor ha akarná tarthatná a gyerekeit meg az unokáit a pincében, bár ez törvénytelen:-)
De persze értem én, hogy az emberben olthatatlan a vágy arra, hogy jól informáltnak tűnjön, nem kritika ez, de ha én mértékadó elemző lennék én valahogy igyekeznék elkerülni az ilyen sejtetéseket

tlac 2010.02.16. 15:36:26

fórumos forrásunk arról tájékoztatta, hogy a fővárosi egyéni körzetekben „a párt nagyágyúi is fényévekre vannak az indulástól”, a kevésbé ismert jelöltek helyzete pedig reménytelen.

radala 2010.02.16. 15:37:21

@hoplita: Vidd át őket az LMP-nek...
pszt, ez privát üzenet:-)

bozoa 2010.02.16. 15:37:26

@Viktus: Nálunk a 850 is elég, legalábbis a kampányarc szerint. Ha meg csak hordják be, az semmire nem jó. Mi úgysem írunk névlistát, ugye?

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.16. 15:37:48

A kopogtató-cetli összegyűjtése valóban rendkívül nehéz, de nem szabad elfelejteni, hogy ez némi szavazatszerzésere is adhat esélyt. Ezért nagyon fontos a kampánynak ez a kevéssé látványos, ám sok szempontból döntő szakasza.

hoplita 2010.02.16. 15:38:39

@jjulie:
Én nem Pesten vagyok, azonkívül, hogy sokat dolgozom ott semmi más közöm hozzá.
Én vidéki, kisvárosi pógár vagyok, ma is a szülővárosomban lakok.
ITT már rég megvan.

Attól függetlenül még egy akkora trágyahalmot, mint Pest nem találsz másikat egykönnyen.:DD

bozoa 2010.02.16. 15:39:48

@Captain Tott: Jobb helyeken ELÉG RÁ öt délután. Lelkesedésben nincs hiba szerencsére.

Kamee 2010.02.16. 15:42:11

@török gábor:
3:28-nál a következőt mondtad:
"...feltehetően azért, hogy ott legyen már most bent a választási bizottságban a jelöltjük."

Itt mire gondoltál, mert ez így értelmezhetetlen. Ha a választási bizottságokra gondoltál, akkor oda delegáltakat küldhetnek, a választást ellenőrizni, de ez nem lehet jelölt. Ha pedig arra, hogy hivatalosan is jelölt legyen a jelölt-jelöltekből, akkor a mondatod ugyancsak pontatlan.

Egy választásban kevésbé jártasnak talán nem tűnik fel ez a pontatlanság, de azért nekem bántja a fülemet:)

hoplita 2010.02.16. 15:42:56

@radala:
:))
A lópikulát..!!!

De ezek kitöltött cetlik, 90%-ban..:D

Diocles 2010.02.16. 15:43:16

@radala:

Szerintem nincs azzal semmi gond, ha Török Gábor fellebbenti a fátylat, hogy miként is müxik a rendszer.
Inkább visszafogott volt, nyugodtan célozhatott volna arra is, hogy korábban a Centrum, az MDF, meg a Munkáspárt vélhetően nem azért indult el, mert össze tudta szedni a k-kat.

Bruck Gábor kijelentése is ott van a szeren, miközben mindenki azon agyal, hogy miképp ne lehessen meg a Fidesznek kétharmada, ő kimondta, hogy tök felesleges erőlködni, mert a maradékot lábon meg lehet vásárolni ehhez a magyar parlamentben.

Miért kéne finnyáskodni, ha eccer így van? (Sajnos, vagy nem sajnos.)

tölgyes 2010.02.16. 15:45:08

Folyt.
1.3 A Jobbik előretörésének mértékét az fogja meghatározni, hogy milyen eredményeket ér el az ország nyugati végein. Ott ugyanis mások a létélmények mint Szabolcsban... Sokan járnak át Au-ba, No-ba dolgozni. Az ottani leépítések és korábbi munkaélmények miatt egy kicsit olyan az emberek érzése mint a cigányoké.. merthogy a külföldi munkahelyeken úgy bánnak velük. (relatíve alacsony bér, a munka alját kapják, először őket teszik ki stb).. és ezért talán??? kevésbé fogékonyak a Jobbik féle demagógiára.demagógiára.

Viktus 2010.02.16. 15:45:10

@jjulie:

Attól függ a te értelmezésedben ez mit jelent.

@bozoa:

Jobb, ha több van, ha netán zsiványkodnának az ellenérdekelt felek. Több, mint 150 hibásat már én maga kiszűrtem. A személyi számnál sok kavar van meg a jelölt neve helyére a saját nevét írja a választópolgár nem is beszélve a teljes cím helyett csak településnév ...

hoplita 2010.02.16. 15:45:14

@Kamee:
Nem a jelöltjük, hanem a delegált tagjuk.
Ez itt egy kis pontatlanság.
Csak az delegálhat, akinek nyilvántartásba vett képviselő jelöltje van.

jjulie 2010.02.16. 15:46:19

@hoplita:

nem trágya csak, más

hoplita 2010.02.16. 15:47:18

@bozoa:
De jó.
Nem listázásért, hanem azért, hogy a választó érezze, ő is fontos, az ő cetlijére is szükség van.
Ez a lényeg, mert ez majd szavazatokban is megmutatkozik.

Kamee 2010.02.16. 15:47:41

@hoplita: Én ezt tudom, éppen azért kérdeztem rá Gábornál, mert rosszul mondta, és tudni szeretném, hogy mit akart pontosan mondani:)

jjulie 2010.02.16. 15:49:21

@Viktus:

a petőfi is az volt, de nem arra gondolok

mondjuk, ami szegeden kezdődőtt

hoplita 2010.02.16. 15:52:21

@jjulie:
Ejnye, ejnye..

Most mással próbálkozol?
Nála sem fog menni, asszem még annyira sem mint nálam.:D

Viktus 2010.02.16. 15:53:23

@jjulie:

Szegeden nem kezdődött nemzeti radikalizmus itt a bibi 1933-34 Budapest volt a kezdete.

mrs. white 2010.02.16. 15:55:51

hello!
Lehet, hogy nagyon szabadjára engedtem a fantáziámat de azért kíváncsi lennék a véleményedre.
Szerintem, nem hogy a fideszben elkellene gondolkozni az lmp megsegítésén adott esetben, de kifejezetten szükségszerű is lenne. Még ha most nyernek is 50% felett a 2/3 kétesélyes. A következő választásokra gondolva akkor van valakinek esélye ha vannak koalició képes társai. Önmagában az mszp a 1994 választást eltekintve nem lehetett volna kormányerő, de mindig ott volt a szadesz felmentő csapat. Az Lmp és a fidesz között nincs olyan átjárhatatlanság mint sok más párt között. A fidesz értékeit tekintve inkább baloldali mint az mszp és ne feledjük ha keresztény konzervatív mázt leszedjük róla akkor megtalálható a liberalizmus is. A nagytőke és globalizmus elleniség is stimmel. Kicsit az Lmp engem a korai fideszre mlékeztet.
Lehet, hogy valamiről lemaradtam de én nem hallottam hogy egymást szidták volna vagy kizárták volna a koalició lehetőségét. Igaz ez fel sem merült.
Viszont egy kellően erős jobbik akivel nem akar a fidesz szövetséget elvinné a radikális jobboldalt. Középen maradna a fidesz a legtöbb ember igényének megfelelő centrumban, ráadásul kiegészülne a politikai értelemben még szűz romlatlanságot hozó Lmp-vel.
Az Lmp érdeke is lehet mert ha azt vesszük hogy minden párt alapvető célja a kormányzás akkor szerintem ilyen gyorsan még ez senkinek nem sikerült volna. Zsaroló potenciál híján pedig elég lenne nekik valami keveset adni viszont számukra annál fontosabb környezetvédelmet. Ennek még a pr-ja is jó lenne.
Szegény mszp meg egyedül maradna eszmék liberálisok nélkül, talán még a baloldali pályát megosztva egy őt kitúrni akaró mdf-el. Talán ez a stratégia nem is 4 de akár 8-12 évre bebetonozná a fideszt, ami már kellő erőt koncepciót biztosíthatna neki mint a vélhetőleg hamar erodáló népszerűtlen intézkedések amit kénytelen lesz végrehajtani.

jjulie 2010.02.16. 15:56:22

@Viktus:

a tiédhez milyen nevek kötődnek?

radala 2010.02.16. 16:03:35

@mrs. white: Ez szép elmélet, a mostani LMP jelöltekben én létnék is garanciát a szép jövőre. De ez igaz volt a 2002-es MDF-re is. Nem lehet megbízni senkiben és éppen ezért a legcélszerűbb nem csinálni semmit. Szerintem a 3 párti parlament is garantálja még a 2014-es sikert, ha a Fidesz legalább megismétli a 2002-ig tartó teljesítményét. Igazából szerintem nem életszerű behozni egy ellenzéki pártot, azért, hogy majd egyszer veled kormányozzon. Ha most még barátok is vagytok a négy év untig elég ahhoz, hogy megutáljátok egymást, vagy hogy összebarátkozzon az adott ellenzéki párt a másik ellenzékivel.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.02.16. 16:07:58

@radala: másrészt az lmp "nem demokratikus" pártnak tartja jelenleg a fideszt és ezt ki is nyílvánítják rendszeresen.

radala 2010.02.16. 16:08:09

Valaki kérdezte, egyszer, hogy a BKV ügyet a Fidesz csinálja-e, én mondtam, hogy szerintem nem, csak mázlijuk van, hogy ilyen überjól kommunikálható ügy van napirenden.
Itt a következő:
mandiner.hu/cikk/megszalltak_a_nyomozok_a_nemzetvedelmi_egyetemet

radala 2010.02.16. 16:13:21

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Én ezt épp nem hallottam még tőlük, de persze ettől igaz lehet. De szerintem nem az a lényeg, hogy milyen az LMP, hanem az, hogy senki nem ér annyit, hogy kockáztass.
A Centrumpárt az más volt, akkor élet-halál kérdés volt a szociknak az az 1-2 %, mert az 30-70 egyéni helyről dönthetett. Most nincs tere az okoskodásnak.
Teljesen irreleváns, hogy a Fideszre 40 vagy 90 % szavaz, az is, hogy az mszp-re 10 vagy 30, az is, hogy a jobbikra 10 vagy 30. Értelem szerűen az is, hogy az LMP-re 2 vagy 10.
Most csalni az mdf-nek érdeke csak. Nyilván csalnak is, mert az nem mindegy, hogy van állásom vagy nincs állásom.

török gábor 2010.02.16. 16:17:26

@Kamee: az a delegált, akit a párt oda jelöl. de valóban szerencsésebb lett volna azt mondanom, hogy ott legyen az emberük/delegáltjuk/képviselőjük. beszélni nehéz - elnézést. :)

tölgyes 2010.02.16. 16:17:27

Kedves Török Gábor!

Én az MDF ügyét is alapvetően másképp látom és talán láttam is mint Ön. Hol tévedett az MDF???

1. Azt gondolom, hogy a politikai elemzőik elkövették azt a hibát, amit én az Ön szemére is többször odadobtam. Értelmeztek és nem elemeztek.

1.1 Az MSZP-nek korábban addig és úgy volt szüksége az MDF-re, amíg az a Fidesz szavazóbázisát vonzotta. Ezért kaptak támogatást a pártjuk belügyeinek megoldásához, az UD Zrt. kapcsán a belviszályok radikális megoldásához az MSZP-től.. Ezért: vagyis, hogy minél több embert vigyenek el a fidesztől.
1.2 Ezt azonban ez a kedves bájgúnár fiú (nem jut eszembe a neve) nem bírta felfogni ésszel..Bokrossal, majd az SZDSZ egyes elemeinek bevonásával az MDF látványosan irányt váltott és már nem remélhet érdemi fideszes, sőt régi MDF-es támogatást sem..Bokrossal és az SZDSZ-szel átlépett a Rubiconon...A potenciális mérsékelt jobboldali szavazóra már nem gyakorol hatást...
1.3 Ráadásul az új bokorsi-bájgúnári irányvonal megcélozta a lemorzsolódó MSZP-és szavazókat, amit az MSZP barátságtalan lépésnek tekintett és ennek hangot is adott január közepétől.

Így létrejött az a helyzet, hogy az MDF-et ellenfélnek tekinti az MSZP is..Ennek meg is mutatkoztak a következményei.. szerintem Mesterházy-Demszky lebukásában ennek a mozzanatnak volt szerepe..Ráadásul bájgúnár és Ibolyka elkövetett egy másik hibát is.. nem meggyőzéssel, hanem rosszul szervezett, ügyetlen, mondhatom hogy hatalomtechnikai szempontból dilettáns módon szabadult meg a váltást ellenzők többségétől, akik így nagy zajt csapva az állandó lázongás, bizonytalanság hangulatát közvetítik a szavazók felé. (Bokros maga is egy nagyképű és felfuvalkodott fickó benyomását kelti, aki még azokat is bosszantja, akik egyébként túlértékelik gazdaságpolitikusi - szerintem inkább könyvelő szemléletű - teljesítményét..) (Lásd erről a jó barát Lengyel cikkét:Bokrost műteni.. azt már nem...:::)))Emiatt én úgy látom, hogy az MDF még azok számára se vállalható akik egyébként az irányváltást elfogadnák.

1.4 Ráadásul ez a Bokros-Retkes-bájgúnár vonal zavarja az LMP köreit is.. hiszen ő is a lemorzsolódott szavazókra startol...

Így ma az a furcsa helyzet állt elő, hogy az MSZP lemorzsolódó szavazói az évek óta tapasztalt válság, kiszolgáltatottság és tehetetlenkedés miatt a szélsőjobbos radikalizmushoz vonzódnak.. miközben őket ma két párt is (LMP-MDF) a centrumban véli felfedezni.. vagyis az értelmiségi zsizsegés, az értelmezés megzavarta a tisztánlátásukat.. Azt hitték elég ha már minden utat lejáratott Debreceni, Roszik, Király Zoltán.. stb és még néhány szédelgő ritter jelentkezése egyúttal tömeges választói érdeklődést is jelez. Nem jelez. Nem jelez most se, de nem jelzett a korábbi években se. Bokott politikusok tömegével nem lehet sikeres és vonzó pártot csinálni.

lehetmas 2010.02.16. 16:21:50

@Viktus: A honlap és rajta az adatok nem túl frissek. Több már a kc jóval!

török gábor 2010.02.16. 16:23:11

@Zengőtorkú Nyivákoló: ezért is jó, ha átlátható a gyűjtés. vagy legalább valamennyire megfigyelhető.

Kamee 2010.02.16. 16:23:37

@török gábor:
Jó így már értem mit szerettél volna mondani, csak a fogalmak/szavak ugyebár nagyon fontosak, hiszen a választási törvény a "jelölt" és a "képviselő" szót arra az illetőre használja, akit a párt/szervezet elindítani szándékozik:)

radala 2010.02.16. 16:23:42

@tölgyes: Nem tisztem védeni tg-t, de szerintem ezt ö maga is leírta. Ebben nem nagyon van új, ezt mindenki, aki gondolkozik látja. Ön is régóta itt van a blogon, szerintem ez a téma kb. ezerszer előkerült, hogy hiába a népszerűség ha nem marad párt.
Csak reménykedhetünk benne, hogy mi látjuk jól és az mdf valóban nem lesz képes összeszedni a kopogtató cédulákat, illetve, ha csal az kiderül.
Ez valóban nagy sikere lenne a demokráciának, ha egy ennyire médiapárt nem jutna semmire.

Viktus 2010.02.16. 16:24:16

@jjulie:

Ja bocs hibáztam ákom-bákom közben meló is van.

Bajcsy-Zsilinszky Endre a Nemzeti Radikális Párt megalakítását az Előörs 1930. november 1-jei számában tette közzé a Nyergelni! Című cikkében.

A Nemzeti Radikális Párt megalakulására 1931. január 11-én került sor, amire Beregből, Szabolcsból, Biharból, Szatmárból és Budapestről sereglettek oda. Bajcsy-Zsilinszky ismertette a népnek a programját. Beszédét pedig e szavakkal zárta: „ Leszúrtam a tarpai zászlót a beregi földbe, senki sem bírja onnan kitépni, gyökeret fog verni ez a zászló, és élet fog fakadni ágain.”

radala 2010.02.16. 16:24:41

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: pedig öt én rendes gyereknek tartom. Nyilván le kell mennie kutyába:-)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.02.16. 16:26:01

@radala: és ezzel megint csak kiderül hogy mégse "lehet más"... :(

török gábor 2010.02.16. 16:27:13

@radala: jól tűröm a megvédést, csak nyugodtan :) ha mertem volna válaszolni, én is azt írtam volna, hogy dehiszenénmár...

tlac 2010.02.16. 16:27:14

@tölgyes: Somogyi Zoltán az a bájgúnár? Hát most húzhat 19-re lapot! Ron Werber száma megvan neki biztos.

tölgyes 2010.02.16. 16:28:18

@Zengőtorkú Nyivákoló: Az országot járva már évtizede is azt tapasztaltam, hogy nincs sok különbség az egyes szavazók alap-attitüdje között. 93-ban részt vettem egy MDF-es összejövetelen..Olyan volt mint egy párttaggyűlés a 70-es években, talán csak a jelszavak módosultak egy kicsit...Én azt gondolom, hogy Gyurcsány felnyitotta ezeknek az embereknek a szemét..Az első megdöbbenésük a rácsodálkozás volt!...és a lelkesedés... most a kudarc után a teljes kiábráNdulás. A gyurcsánizmus leleplezte előttük az MSZP igazi arcát.. de ezt az elit még nem érti.. még mindig nem érti.. DE EZ AZ Ő BAJUK!

radala 2010.02.16. 16:29:26

@török gábor: Volt kritikám is, fentebb.

tlac 2010.02.16. 16:31:11

azt se feledjük, h Csányinál nagyon kihúzta a gyufát Ibolyka.. MSzp sokára, de rájött h kígyót melengetett az MDF képében. Ezér nem kell semmit foglakozni a FIDESZ-nek az LMP-vel.Politikában eleve nincs hála.

tölgyes 2010.02.16. 16:31:59

@tlac: Köszönöm! Őreá gondoltam, de nem ugrott be a neve.. mert úgy egyébként a fiú bár önmagával ki van tüntetve.. nem egy komoly ember... No de ez a minősítés csak egy vélemény.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 16:32:49

@török gábor: Szerintem komolyabb eredménye is kellene, hogy legyen ennek a blognak, radala és én tutira vállaljuk a szerkesztőbizottsági pozíciókat:-))

tlac 2010.02.16. 16:33:45

Viszont Fletó igazi Néróként nem csak az országot gyújtotta fel, hanem a Pártját is egy időre. Jót viszkizhetett a a tüzeket látva a Belvárosban. mennyit mondták, h 2010-ben lehet majd választani, addig tessék várni. Na már csak bő 50 nap.

radala 2010.02.16. 16:34:46

@radala: Meghallgattam. Jogos a kritika én is rohadt ideges lennék a Fideszre, ha LMP-s lennék.
De be kellene látnia az LMP-sknek, hogy nem egy pályán játszanak. A Fidesznek föl kell pörgetni az aktivistáit, kell nekik a sikerélmény. Ez valóban egy aljas dolog, de szerintem a Fideszesek nyilván úgy látják, hogy az "ország érdeke" az ö kétharmaduk. Ez egyébként igaz is. Nem szeretném elképzelni, hogy mi lett volna, ha 2002-ben nem nyernek a szocik, mert még elpityeredem...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.02.16. 16:34:57

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
ez nem igaz, szerintem ilyet nem mondtunk. A jobbikra volt az, hogy nem demokratikus, emrt nem ismeri el az állampolgárok jogegyenlőségét

tölgyes 2010.02.16. 16:35:10

@radala: A széteső pártban nem volt köztem és TG között különbség.. csak a többiben.. amit én kicsit fontosabbnak tartok.. mert ha a szavazó valamit akar, azt akkor is akarja, ha látja, hogy egyébként nem jó...:::))Ez teszi a dolgot széppé.

Viktus 2010.02.16. 16:36:18

@Lastres:

Ezt a marhaságot ki mondta néked? :D

tlac 2010.02.16. 16:36:37

@tölgyes: hogy mekkora "koponya" az itt is látható: mno.hu/portal/669528?searchtext=

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.02.16. 16:37:46

@Lastres: az a szimpatikus fiatalember aki a linkelt videóban ezt mondja ő tán nem közületek való?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.02.16. 16:41:44

@Lastres: ennek amit a jobbikról mondasz itt, még annyi értelmes sincs, vagy alá tudod esetleg valamivel támasztani?

vagy csak a szokásos szélsőségesezés, amit már megszokhattunk a parlamenti pártoktól, és úgy látszik hogy a névválasztás ellenére tényleg nem lehet más ?

tlac 2010.02.16. 16:41:48

TG kultúrember, nem kajánkodik, de sztem vhol Ő is látta előre mit művel ez a "kolléga". Meg is nézem a Somogyi Z. Twitter blogját, hol tart. Gondolkodásban.

tlac 2010.02.16. 16:43:13

Ja! és Ibolykának még pech-je is volt, hogy múlt héten qrva hideg volt. Vasárnap kedvezett először az időjárás egy jó hangulatú kopogtatásnak..

PWD 2010.02.16. 16:45:35

@radala: Szerintem az egész BKV ügy az MSZP-SZDSZ(MDF) harca miatt robbant ki. A Demszky-Retkes vonalnak nagyon feszültté vált a viszonya az MSZP-vel. Nem hiszem hogy a FIDESZ-nek ehhez bármi köze lenne. Ők mást sem csinálnak, csak finoman felszínen tartják az ügyet remélve, hogy ez szavazatokat hozhat.

tlac 2010.02.16. 16:45:54

"SomogyiZoltanElection 2010, GB: The big fight for the support of celebrities. "

egyelőre nagyon small ez a fight..

radala 2010.02.16. 16:46:09

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Nem akarom újra meghallgatni, 5 perce volt, de szerintem azt mondja, hogy 2 milla ajánló összeszedése ellentmond a demokratikus elveknek, meg a kopogtató céljának. Ez szigorúan véve igaz.
Én szeretem az LMP-t de lássuk be le van szarva, hogy mi a jó nekik. Gusztustalan a Fidesz de én Fidesz kormányt akarok. Rohadtul nem faktor idén az LMP. Ha nem kerülnek be, akkor majd lesz egy megtisztuló mszp. Amelyik visszanő váltópártnak.
Azért lássuk be teljesen irreleváns, hogy most lesz-e egy antikapitalista zöld párt a parlamentben vagy sem. Egyelőre ott tartunk, mint 45-ben. Tulajdonképpen mindegy, hogy milyen ideológia mentén építik újjá az országot.
Arról nem is beszélve, hogy szerintem nem antikapitaklista-zöld pártra, hanem antikapitalista-zöld emberekre van szükség.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.02.16. 16:51:13

@radala: most lehet hogy nem szó szerint úgy mondta ahogy én leírtam, de ha egy párt elve "ellentmond a demokratikus elveknek", az nagyjából azt jelenti hogy az a párt nem demokratikus... nálam legalábbis.

tlac 2010.02.16. 16:51:55

@PWD: BKV ügy az semmi. METRO4, Combino, hídak, autópályák, stb. stb.
bonyolultabb ez.

tölgyes 2010.02.16. 16:54:10

@török gábor: Jaj Kedves Gábor! Ne szenvelegjen ilyen nagyon.. ::)))és pláne ne használjon ilyen patetikus szavakat mint a : megvetés...Arról szó sincsen. Felületességről, végiggondolatlanságról, értelmiségű zsizsegésről .. arról van szó.. de megvetésről...??? Hiszen azt is megírom, ha valamivel egyetértek..:::)))

tölgyes 2010.02.16. 16:55:19

@török gábor: Jaj Kedves Gábor! Ne szenvelegjen ilyen nagyon.. ::)))és pláne ne használjon ilyen patetikus szavakat mint a : megvetés...Arról szó sincsen. Felületességről, végiggondolatlanságról, értelmiségű zsizsegésről .. arról van szó.. de megvetésről...??? Hiszen azt is megírom, ha valamivel egyetértek..:::)))

radala 2010.02.16. 16:57:05

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Nekem az, hogy egy párt nem demokratikus az azt jelenti, hogy OV egy diktátor. Ha valaki ilyet mond az idegesít. Az, ha valaki azt mondja geciség 2 millió szelvényt összeszedni játékból, az nálam a jogos kritika körébe tartozik.
Teljesen érthető, amit a Fidesz csinál, teljesen legális is még az is lehet, hogy legitim. De tény, hogy ellentmond a jogalkotók szándékának.
Jut eszembe taktika/stratégia.
nem várom el, hogy 2002 után a Fidesz még az életben megpróbálkozzon a "nagyvonalúsággal", de ha valaki engem kérdezne, nem elszedni a kicsik elöl az ajánlót, nagyvonalúnak lenni talán a legkifizetődőbb stratégia lenne. Mert szerintem az ilyen apróságokkal lehet megutáltatni magadat. Szóval azt nem tudom, hogy a Fidesznek érdeke-e, hogy az LMP bekerüljön a parlamentbe, de azt gondolom, hogy a méltányos viselkedés vele igenis érdeke lenne. Már csak azért is mert kicsik és szegények és a Fidesz is volt kicsi és szegény.

Viktus 2010.02.16. 16:58:16

@radala:

Az LMP féle zöldség a jólétti társadalmak elkényeztetett középosztályának a pártja. Ők szennyezik a legjobban a Föld bolygót aztán így kompenzálnak. Magyarországon széles bázisra sosem számíthatnak.
Nálam az a párt echte idiótának van elkönyvelve, amelyik ellenzi pl. az atomenergiát ...

radala 2010.02.16. 16:59:23

@tölgyes: Nem védem meg többször tg-t, pláne mert az én valóban lényegi kritikámra a füle botját sem mozdítja,
de MEGVÉDÉS nem megvetés. Freud:-)

radala 2010.02.16. 17:02:51

@Viktus: bonyolultabb kérdések ezek annál, hogy én át tudnám látni. Egy szó mint száz szerintem zöld, fenttarthatófejlödés hívő emberekre van szükség nem pártokra.
Szerintem ez oktatási és nem politikai kérdés.
Olyan ez, mint a liberalizmus, aki nem liberális az hülye. De szerencsére majd mindenki liberális. A Jobbik is.

Captain Tott (törölt) 2010.02.16. 17:03:43

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Én nem látom be, hogy miért volna antidemokratikus kétmillió ajánlószelvényt gyűjteni. Ez is a kampány része, a szavazók toborzása, aktivizálása, a nulladik forduló.
Hogy akar egy párt háromszázezer szavazatot kapni, ha eleve nem képes százezer embert találni, aki támogatná?

Captain Tott (törölt) 2010.02.16. 17:06:59

@radala: szerintem a minél több ajánlószelvény gyűjtése nem játék, és nem kiszorítósdi, hanem a saját szavazók felkutatása és aktivizálása.
Mint fentebb levezettem, vk-nként még ezután is marad harmincezer cédula; aki ebből nem tud összeszedni 750-et, az mit akar?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.02.16. 17:07:41

@Captain Tott: nem én modtam, az lmp mondta.
Én veled értek egyet.

VIKUNYA 2010.02.16. 17:08:01

Török Gábor reggeli nyilatkozatának egy része most alaposan félrement, összakeverte a blogot a televízióval, szerintem most átment MSZP bérencbe FIDESZ bérencből :))).

radala 2010.02.16. 17:10:21

@Captain Tott: "Meglátásunk szerint ez a 2 millió ajánló szelvény összegyűjtése ellentétes a demokrácia alapeszményével"
Ezt mondta JB. Szerintem ez hülyeség kopogtatót gyüjteni nagyon is szép és demokratikus dolog is lehet, de ettől még ez nem egy fidesz kritika, hanem a Fidesz egy akciójának kritikája. Szerintem jobb mondatot is fabrikálhattak volna ennél. De ezt én nem veszem "sértésnek". Csak érthető indulatnak.

jjulie 2010.02.16. 17:11:49

@radala:

egy kis eszmetörténeti kirándulás után sok mindent átértékelnél

a fideszt mindenképp a koszlott second hand ideológia mixével együtt

radala 2010.02.16. 17:11:56

@Captain Tott: Ok ez világos, szerintem egyet is értünk, csak azt mondtam, hogy ez nem az, hogy a Fidesz nem demokratikus párt.
Szerintem is inkább dolgozzanak, ne rinyáljanak.

Viktus 2010.02.16. 17:17:41

@jjulie:

A nagy gyűjtőpártokban arányosan több mix kerül ... de még a kisebbek is rávannak kényszerítve, hogy néppárti szisztémában működjenek. Hülyén alakult a rendszer.

Én jobban örülnék, ha lenne egy több pártból álló országgyűlés amelyben képviselteti magát mindenféle párt a szélsőbaltól a szélsőjobbig.

Nem csak egy-egy párt evickélne egyik bázistól a másikig ...

jjulie 2010.02.16. 17:19:27

@radala:

neked fidesz hályog nőtt a szemedre,

ok, legyen a fidesz a fönök, mostantól de nem azért mert ők az szűz istenek, hanem pöcsök ők is csak hát muszály valakinek ülni abban a házban

jjulie 2010.02.16. 17:25:46

@Viktus:

itt ez egy politikailag újszülött társadalom, megszakadt hagyományokkal aktív emlékezettel, mindenki keresi a helyét egyénileg, pártilag,

szerintem ennek a helykeresésnek most vége, olyan értelemben, hogy mostantól vérre megy, ami eddíg volt az semi contakt verzió volt

eddíg volt konc mindenkinek, most már szűkös, ha most elveszítesz valamit, 10-20 év míg visszaszerzed

radala 2010.02.16. 17:27:49

@jjulie: Mondtam én bármi jót a Fideszre valaha? :-) Minden párt szar, de messze-messze-messze a Fidesz a legeslegjobb közöttük.
Nem írom ide 90-edszerre, hogy Navrasics, Pokorni, Simicskó, Schöpflin, Matolcsy, Varga, Orbán, Kósa...
De a Fidesznek volt az elsö cigány, az elsö siket az elsö bevándorló jelöltje. Lehet ez mind PR, de maradjunk annyiban, hogy már az is szép, ha valaki ezt PR szempontból pozitívnak gondolja.
Egyszerűen Mo-n egyetlen olyan párt van, ami "európai értelemben" elfogadható ez a Fidesz. No jó a Jobbik sem rosszabb egy FPÖ-nél. Az LMP is szép kis alakulat...
Szerintem az én Fidesz hályogom egy csöppet sem vastagabb a te anti-fidesz hályogodnál. Ez természetesen nem mentesít engem csak rögzítem a tényt.
Szerintem én a körülményekhez képest baromi jól képes vagyok átlátni a hályogomon. Mondhatnánk, hogy az én hályogom tulajdonképpen csak a szavazófülkében sötétíti el a látásomat, egyébként szerintem csupán egy értékrend.

mrs. white 2010.02.16. 17:29:15

@jjulie: Nagysád megint sérteget észérvek nélkül. Hol a régi forma?

Viktus 2010.02.16. 17:30:10

@jjulie:

Szerintem most sincs vége most sem megy vérre, és nem is fog. A Fidesz/KDNP ugyanúgy egy gyűjtőpárt maradt az MSZP szintén, és bizony a Jobbik is az , mert itt is a társaság elég vegyes. A táborok közt meg átjárás ugyanúgy megvan, és megmarad max. a prominensebb arcok nem tudnak helyezkedni.

mrs. white 2010.02.16. 17:33:02

@tlac: Már két éve mondtam hogy Fleto a jobboldal beépített embere, egy diverzáns akinek az volt a feladata, hogy megsemmisítse a szocialista pártot. Ha elkezdene szerepelni még a végén egy kicsit, azé sokat lendítene a dolgon.

radala 2010.02.16. 17:33:05

@jjulie: Igazából te utáltatod meg velem a történelmet. Olyan szinten emlegeted, mint más a horoszkópot az aurát a tudomisén mit. Kinyilatkoztatás jelleggel. Hogy ha te tudnád, hogy ....
Akkor ez lenne a véleményed. Szerintem ilyen tudás nincs, amit ha bárki tudna, akkor ez lenne vagy az lenne.

jjulie 2010.02.16. 17:33:13

@radala:

én vettem a fáradságot, hogy legyen összehasonlítási alapom, ez szerinted fölösleges, és neked nincs

jjulie 2010.02.16. 17:35:47

@Viktus:

ok ki tudnám fejteni hogy értem, de hosszú lenne

radala 2010.02.16. 17:36:28

@jjulie: Mire vetted a fáradságot? No ne már. Mire nem vettem én a fáradtságot? Mim nincs?

Viktus 2010.02.16. 17:36:33

@radala:

Na éppen itt a bajom a Fidesz féle politizálással. Az első cigány jelöltje, ahogyan leírtad PROPAGANDA szempontból nem pedig a cigányság beilleszkedésének elősegítésére. Vettek egy díszcigányt mondjuk aztán máig elvan a német luxusautókkal meg a házikócskával ... tavasztól meg hozhatja ki a hetes bmw-t, de ez a cigányság helyzetén nem sokat segít.

Itt a baj a Fidesznél a legtöbb cselekvésük egyedül piár célokat szolgál ami mögött valójában semmi sincs.

cotti 2010.02.16. 17:37:16

@radala: Azért az megnézném, hogy a Mesterházy hogy merne így kimenni a zemberek közé. :)

mrs. white 2010.02.16. 17:38:22

@radala: Jjulienek hiába magyarázod. Nekem van egy kedves külföldi ismerősőm az eu parlamentben. Nem, nem vagyok politikus. Tudnék mesélni, hogy a mi a vélemény a maszop képviselőről más nemzetek körében és mi a fidesz képviselőiről, mind megszólalásaik mind tevékenységük alapján.

kisa 2010.02.16. 17:38:27

@hoplita: Lehet vállakozni, és kitalálni egy magyar autót. Lehet vonattal utazni, támogatva ezzel is a magyar államvasutakat. Lehet kerékpározni. Esetleg lehet szuzukival járni, az kicsit a miénk is, ugyebár... Sok mindent lehet, de ha már a magyarságomat döngetve utálom a külföldieket, akkor a külföldiek által kínált kényelmi berendezéseket is utáljam már!!!!!! Depersze lehet mazsolázni is, csak úgy hiteltelen.

radala 2010.02.16. 17:40:01

@Viktus: Nem neked írtam. Légy szíves ne olvasd el az ilyeneket:-)
Különben meg azt mondtam, hogy lehet ez mind PR, nem mondtam, hogy az is:-)
Szerintem meg Vonánál PR a cigánygyülölet, legalábbis remélem, hogy csak az.

mrs. white 2010.02.16. 17:41:36

@Viktus: Nem bmw-je van hanem Mercije hacsak le nem cserélte, egyébként hozott intézkedést. Csak akkor kaptak családi pótlékot ha a gyerek járt a suliba. Jártak. Szocik első intézkedései közt volt megszüntetni mert ez azért sokkal népszerűbb a cigányok között meg hozott a konyhára pár szavazatot.

jjulie 2010.02.16. 17:41:51

@radala:

utána néztem honnan erednek a viktorod dumái

Viktus 2010.02.16. 17:42:37

@kisa:

Te megvesztél? a jobbik nem utálja a külföldieket sem a külföldi termékeket a multikat sem akarja elüldözni. Ilyet sehol nem állított. Csak a támogatásokat a hozzá adott értékhez arányosan kivánja racionalizálni.
Egy multinacionális cég magyarországi összeszerelő üzeme csupán rövidtávú kedvezmények kihasználására, és az olcsó munkaerő miatt települ ide. Más tészta az a cég, amelyik itt hozza létre v.mely százalékban az alkatrészeket, amelyekből itt szerel össze egy adott terméket, vagy innen elszállít.

Az átlag szalagos rabszolgaüzemek eleve mobil hordozható csarnokok itt elvannak lejár a támogatás mennek tovább. Miközben egy rakás pénz kimegy a központi költségvetésből.
A magyar kkv-t meg legyilkolják.

Viktus 2010.02.16. 17:45:14

@radala:

Vonánál abszolute nincsen cigánygyűlölet a Jobbiknak vannak cigány szimpatizánsai, tagjai, szavazói az égvilágon senki nem gyűlöli őket.

Mi egyedül a bűnöző rétegeiket nem óhajtjuk tovább tolerálni különböző hantákra hivatkozva, mint az SZDSZ féle megélhetési bűnözés , vagy az LMP által kitalált mélyszegény maszlag.

@mrs. white:

Csak itt már az ovinál elkellene kezdeni a nevelési programot.

kisa 2010.02.16. 17:45:37

És még egy kérdés: ki szolgálja jobban a "magyar" érdkekeket? Aki külföldön dolgozik tehetsége és ereje szerint, vagy aki külföldre jár nagymagyarország-matricával, és árpádsávost lenget Dunaszerdahelyen?

Viktus 2010.02.16. 17:47:46

@jjulie:

Egy szakmai stábtól minden szent szavát gondosan megírják előre - megtervezik a teljes fellépését az utolsó mozzanatig a megjelenéstől, és begyakorolják még tán azt is, hogy mikor pislogjon. :P

radala 2010.02.16. 17:48:04

@jjulie: utánanéztél, hogy Szerinted honnan eredhetnek. Ugyan már. Még gondolom másik 30 millió helyről eredhetnek. A történelem során gondolom nagyszámú politikus ejtett ki a száján már szavakat.

Kibaszottul idegesítő, hogy Mo-n nem lehet mondjuk kimondani az élettér szót, mert egyszer egy német (osztrák) köcsög használta a Lebensraum szót.
Bécsben egy játékboltot hívnak Lebensraumnak.
Betegek vagytok komolyan mondom, ez nem történelem ismeret ez boszorkány üldözés.

Viktus 2010.02.16. 17:48:24

@kisa:

Egyik sem a magyar érdek szolgálatának a fokmérője max. nálad.

radala 2010.02.16. 17:49:47

@Viktus: örömmel hallom. Akkor mi is a különbség a Fidesz meg a Jobbik között?

radala 2010.02.16. 17:52:10

@radala: ja, nem vagyok ám kíváncsi nehogy leírd:-)

mrs. white 2010.02.16. 17:54:36

@radala: Sok minden más mellet a zöldséggel is egyetértek veled. ha csak azt nézem, hogy az egyik legnormálisabb demokrácia felfogású svédország 2020-ra szinte teljesen át akar állni a zöld neregiára. Nem kellene pénzt költeni az egyre drágább szennyező energiahordozókra. de ez egyenlőre még befektetés a haszon sokkal később jön. A másik pedig az, hogy nekik van veszteni valójuk. Jólét demokrácia nagy ország kevés emberrel. Van miért építeni a jövőt. Nagyon sok helyen ennek nincs értelme.

jjulie 2010.02.16. 17:57:21

@radala:

eredhetnének de nem erednek rendomra

a viktorunk nem egy iskolateremtő isteni zseni, hanem hozott anyagból dolgozik

medve2 2010.02.16. 18:01:08

@török gábor: Tisztelt Török Gábor! Egyetértek elemzésével, talán annyit megjegyezve, hogy a kopogtató cédulák ügyében a Fidesz első helyét sem veszélyezteti a Jobbik, viszont második helye megkérdőjelezhetetlen. Cédulákat tekintve. Sokan úgy vélik, az mszp telefonos hívások alapján gyűjt, ezért nem láthatóak (ha egy párt 10%-os, már akkor simán összeszedi mindenhol, talpas kopogtatás nélkül, beviszik nekik, vagy ismerik saját keményebb magjukat). Ha az mdf jelöltjei a hétvégére nem fognak kb. 750 cédulával rendelkezni, nagy bajban lesznek, a végén nagyon nehéz gyűjteni, és hát 850-900 cédulánál kevesebbet leadni nagyon kockázatos a rosszul kitöltöttek általában nagy száma miatt.

mrs. white 2010.02.16. 18:09:47

Találkozott már valaki az utóbbi időben mdf szavazóval az életben? Nem nem olyannal hogy valaki látott egy fényképen egy embert aki a tv-ben látott egy Mdf szavazót? Mert én nem de meglepetésemre már legalább öten mondták a jobbikot és nem gondolám egyiket sem szélsőséges nacionalistának. Meglepődtem rajtuk rendesen. Ebből gondolom hogy tényleg lesz valami meglepi a dologban.

Viktus 2010.02.16. 18:34:57

@radala:

A fidesz pl, nem prezentált nekem semmiféle elképzelést a cigányság helyzetének normalizálásáról, hogy ne kelljen itt vidéken félni.

hoplita 2010.02.16. 18:35:16

@cotti:
Hogyne merne.

Az a két-háromszáz rebaszos fel se tűnne a nagy tömegben.:D

Viktus 2010.02.16. 18:35:31

@mrs. white:

Ja a mandineren szokott kommentelni egy olyan nick-es :P

hoplita 2010.02.16. 18:40:12

@kisa:
"...Lehet vállakozni, és kitalálni egy magyar autót...."

Jól van pihennyél.
Ha nem tűnne fel, épp most szűnik meg az autógyártása az ilyen gyenge gazdasági lábakon álló nemzeteknek, mint a svéd.

Suzukim van, a mi autónk.:DD

hoplita 2010.02.16. 18:42:31

@kisa:
Az ilyen hülye kérdéseket válaszod meg magad.

hoplita 2010.02.16. 18:45:53

@Viktus:
Jobb híján emdéefes?

Nem az eszéért fogják egyszer üldözőbe venni...:D

török gábor 2010.02.16. 18:59:58

@Zengőtorkú Nyivákoló: ez igazán kedves, mondanám, hogy fel vannak véve, de előbb kellene egy sales-es is :)

török gábor 2010.02.16. 19:01:36

@radala: próbálom megtalálni, de elvesztem a kommentekben. bocsánat, de ma végig az egyetemen tanítottam, ezért inkább igazat adok mindenkinek :)

tlac 2010.02.16. 19:07:06

@mrs. white: agree. Még az Apró klánba is beépült előtte.

hoplita 2010.02.16. 19:07:55

@török gábor:

Akkor most mindannyian okosaknak érezhetjük magunkat és megvolt a gyereknap is.:D

Viktus 2010.02.16. 19:08:22

@hoplita:

jaja nem is csoda, hogy mdf-es :D:P

Viktus 2010.02.16. 19:10:09

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!:

Választási tippért notebook. Kopogtatóért mit adsz ? :D mennyi az LMP keret? :D

jjulie 2010.02.16. 19:20:48

@Viktus:

és te mit szólsz ehhez az lmp-hez úgy összességében?

[nev] (törölt) 2010.02.16. 19:23:28

ha így vesszük, akkor a választás négyfordulós. a kampány az önkormányzati választásokig tart. az jól látható, hogy az értelmiség kivonul a politikából, a parasztok meg nagy dérrel-dúrral helyükbe lépnek. a vidék rohan a forradalomba.

Viktus 2010.02.16. 19:25:45

@jjulie:

nagyon semmit nem értem eleve a felhajtást körülöttük kb. jelenleg a vicc kategória ... hónapokig az EP választás után ennyivel tudtak kirukkolni:

subba.blog.hu/2009/12/21/meretes_penyiszke_a_hosok_teren

meg most erőlködnek az ajánlószelvény gyűjtés mikéntjének elsajátításával ... csak éppen a legfontosabb alap hiányzik hozzá az országos szervezet, amelyhez tartoznának aktivák

jjulie 2010.02.16. 19:26:15

@[nev]:

tagadják,

czak a szájuk jár

Viktus 2010.02.16. 19:28:41

@[nev]:

Mióta általános választójog leledzik azóta a plebs dönti el a politikásdit nem az értelmiség. Ez van.

tölgyes 2010.02.16. 19:29:34

@tlac: Ezért írtam le sokszor, hogy a "szakértő" szerepe és a politikusi szerep más és más. Más kvalitásokat kíván.. Olyan ez mint a foci. Aki tehetséges az csinálja , aki nem az beszél, ír róla... Persze lehet jól beszélni és jól írni róla... de ha valaki jól ír beszél az még nem lesz politikus.
Somogyi is elnyerhette a zsizsegő értelmiség helyeslő morajlásait..de a választást nem mi fogjuk eldönteni, akiknek ilyen-olyan véleményük van a dolgokról.. és ez az amit sok politikai szereplő és még több tanácsadó nem ért.
Ezért láttuk, hogy az ügyesen elemző Tölgyessy két perc alatt bukott meg mint pártelnök..Debreceni is úgy repült a pártjából mint a ludak, alacsonyan, de becsődölt a mindkettejüknél sokkalta tehetségesebb Csurka is.. igaz ő legalább tanácsokat nem osztogatott..

Én azt látom hogy az un. elnöki tanácsadók se villognak, pedig alapjában jóravaló emberek.. az elnök politikai értelemben nem nyújt jó teljesítményt miközben kiváló alkotmánybíró volt...No de virágozzék száz virág!!!!

jjulie 2010.02.16. 19:32:41

@Viktus:

attól függ hogy érted ezt

a plebsz magától soha semmit nem csinált még

mindig volt értelmi szerzője a dolognak

panelburzsuj 2010.02.16. 19:40:30

"mindig volt értelmi szerzője a dolognak"

Gondoskodva lesz, hogy eztán is legyen ... :))

index.hu/belfold/2010/valasztas/kell_egy_elcsapat/

panelburzsuj 2010.02.16. 19:42:33

És nem ám csak úgy bele a vakvilágba, hanem "szép, ékes rendben" !

(A Mesterházy gyaníthat valamit, azér akar mindenkinek ingyennetet ... )

hoplita 2010.02.16. 19:49:47

@[nev]:
Az "értelmiség" nagy részének lóf@sz a seggébe..!!!
Húsz évre visszamenőleg.
Akinek nem inge, nem veszi magára.

panelburzsuj 2010.02.16. 20:05:41

@hoplita:

Mér pont húsz? Az előtte tenyészett garnitúra okésabb? :)

Viktus 2010.02.16. 20:22:20

@panelburzsuj:

A Rákosi éra fejesei kihaltak, akik meg előtte felelősek voltak ugyanazok felelősek az elmúlt 20 évért is ... mert itt csak államformaváltás volt.

@jjulie:

Ja csak a plebsnek hiába mondasz magvas dolgokat lásd. a cigányság problémakörének elemzése ami a jobbik programban van egyedül a cigánybűnözés kifejezés jön át belőle ...

jjulie 2010.02.16. 20:24:00

@Viktus:

a plebsz nyelvén érteni kell, mindenféle balekra nem halgatnak

jjulie 2010.02.16. 20:25:14

@Viktus:

a gönbös ott volt szegeden, a bajcsy nem?

hoplita 2010.02.16. 20:26:46

@panelburzsuj:
Á, dehogy.
De ott és akkor meg lett volna a lehetősége, hogy jóvá tegye a bűneit az árulásáért.
Ehelyett tetézte.

Viktus 2010.02.16. 20:33:12

@jjulie:

Hu , miért nem megyünk mindjárt vissza az Áchim gyilkosságig stb. Bajcsy-Zsilinszky politikafejlődésének része volt Szeged, de annak semmi köze a nemzeti radikális korszakhoz. Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai fejlődésének a csúcsa volt a nemzeti radikalizmus , amely alapján befejezte az életét is végül a magyar érdek képviseletében.
Bajcsy nem lesz nemzeti radikális akármilyen miniszter is lehetett volna, de ő éppen Gömbössel is szembe ment.

Előörs 1928. szeptember 16-i számában Nyílt levél Gömbös Gyulához.

„Nem minden elfogódottság nélkül mártom tintába tollamat, hogy megírjam Hozzád ezt a búcsúlevelet. Ezerkilencszáztizennyolc novemberétől máig: tíz hosszú esztendő és milyen tíz esztendő múlt el fölöttünk. S e pillanatban ennek az évtizednek ezernyi közös tervezgetése, elhatározása, férfias erőfeszítése, ezernyi szép reménysége és csúf csalódása, mind átrebben újból emlékezetemen s nehézzé teszi a búcsú pillanatát.”

Majd az ő kilépéséről ezt írja:„Jómagam már egy esztendeje kiléptem a fajvédő pártból. Nem hoztam e lépésemet akkor nyilvánosságra, mert nem akartam elősegíteni a párt bomlását. Ma azonban kötelességemül érzem, hogy megokoljam legalább a magunk nyilvánossága előtt, miért léptem ki a pártból akkor és miért nem követlek ma.”
Első kiábrándulására így emlékszik vissza: „Első elkedvetlenedésem korán, már 1920 nyarán következett el, mikor látnom kellett, hogy milyen kicsinyes pártpolitikai tereferévé laposodik az ellenforradalmi gondolat, mint nyomul előre a felekezeties keresztényszocializmus, … hogyan bújnak elő a legsötétebb padlások legfélreesőbb zugaiból a háború előtti magyar közélet rozsdás rekvizitumai, s hogyan torkollik bele lassan egy általános restauráció irányvonalába keresztény nemzeti zászló alatt.”
A továbbiak során méltatja, mi volt az önálló párt számukra: „Az önálló párt sokat jelentett nekünk: a kellemetlen kompromisszumok végét,…a szabad bírálatot, önálló agitációs és organizációs lehetőségeket és módszereket, a tömegekkel való közvetlen érintkezés nagy iskoláját, jelentette az új nacionalista politika kaszárnyáját és gyakorlóterét … Csak azt az egyet nem jelentette, amit mi évekig erőltettünk: kormánybuktatási és kormányátvételi lehetőségeket. Ez volt az első legsúlyosabb hiba:”
Rátérve a fajvédő csoport legvégzetesebb hibájára, ezt így fogalmazza meg: „Éppen a gyors hatalomszerzés reménysége sodorta bele pártunkat új guvernementális kompromisszumokba. Nem mertük kibontani a hitbizotmányok eltörlésének, egy új, a falusi nincstelenek nagy tömegeit új kisbirtokos falvakba telepítő, a latifundiumot megszüntető s a nagybirtokot legfeljebb pár ezer holdra redukáló igazi és becsületes birtokreformnak zászlaját; fajvédelmet és népvédelmet kissé kaszinói mértékek szerint adagoltuk, kicsit a falusi kúria ámbitusából néztük a falut, a falusi középbirtokosokon át kerestük a nép szívét s nem szállottunk le elég gyakran és elég közvetlenül a szenvedő szegénységhez, a szalmafedeles viskókba, harcot hírdettünk ugyan és viseltünk is a tőke gazságai ellen, de nem néztünk a szociális problémák mélyére s nem mertünk az idegen tökével szemben elég nyomatékkal a magyar munkásság mellé állani.”
Folytatva a fajvédő párt hibáinak felsorolását, megállapítja: „ A harmadik nagy hiba, amely azonban már inkább csak következménye az előző kettőnek, hogy megelégedtünk azzal a laza, felületes, választásra szóló szervezési módszerrel, mely a magyar politikai pártokat általában jellemzi. Semmit sem tanultunk e téren sem a szocialistáktól, sem a kommunistáktól, sem a fasisztáktól, sem a zsidóságtól és szervezeteitől… Mi megelégedtünk azzal az olcsó vigasztalással, hogy a magyar szervezhetetlen, a városlakó középosztály és a falusi parasztság egyaránt.”
Levele befejező részében magához Gömböshöz intézi szavait: „ A legutóbbi általános képviselőválasztás már pártunk teljes szétesését mutatta. Micsoda pártszervezet és micsoda magasabb szolidaritás az, amelyben a pártvezér mandátumot fogad el attól a kormánytól, amely a párt többi vezető képviselő tagjait a legalávalóbb balkáni eszközökkel irtotta ki a magyar törvényhozásból? Lehet-e ilyen párttól nagy dolgokat s a tagoktól odaadó munkát és áldozatkészséget várni? … S ha mindehhez hozzáteszem azt a nagyfokú passzivitást, mely 1927 óta a fajvédő parlamenti frakciót jellemzi, a teljes kritikátlanságot… [akkor] meg kell hogy értsük azt a tökéletes zsákutcát, melyből más kivezető út már nem maradt, mint a kormánypártba való belépés.”
Végül maga választotta útról ezt hozza Gömbös tudomására: „ Még nem tudom, milyen utat választok. De tudom azt, hogy a fegyvert nem teszem le, a fajvédelem Világosát messze elkerülöm. A súlyosan sérült eszmehajót pedig bevontatom az Előörs kikötőjébe és kis műhelyébe, s kitatarozom, avult dongáit újakkal cserélem ki, modern fegyverekkel szerelem fel, új kazánt építek bele. És aztán valamiképpen útnak indítom a költő szavával: Repülj hajóm! „
Publicisztikája elárulja, hogy rövidesen megjelenik új politikai programja, amelyre már a Gömböshöz írt levelében célzott. Egyik írásában közzéteszi 24 pontból álló „hevenyészett” politikai programvázlatát (1929.márc.9), egy másik cikkében (márc. 16.) 12 pontban sorolja fel azokat a negatív okokat, amelyek gátolják a nemzeti célok megvalósítását. Egy későbbi vezércikke már a Nemzeti radikalizmus címet viseli (máj. 25.) és „élesen körvonalazott” reformpolitikát hirdet.

Gömbös Gyula 1932. október 1-jén, a gazdasági világválság mélypontján s az ennek következményeként kiéleződött helyzetben került a miniszterelnöki székbe. Bajcsy-Zsilinszky a régi fegyvertárs kormányelnökségét már kezdetben is bizonyos aggállyal fogadta, de különösen Hitler hatalomra kerülése után egyre inkább szembefordult a német orientációt képviselő politikussal.
Gömbös és Zsilinszky között először a külpolitikai kérdésekben éleződtek ki az ellentétek, mert Hitler és a nemzetiszocialista párt hatalomra jutása Németországban 1933. január 30-án, és a politikai ellenfelekkel szemben alkalmazott brutális terror még élesebb állásfoglalásra késztette Bajcsy-Zsilinszkyt a német veszedelemmel szemben. Ugyanakkor feltűnő, hogy nem csupán Gömbös, de a magyar politikai elit olyan nagy tapasztalatokkal rendelkező és európai külpolitikai horizontot oly éber szemmel figyelő képviselői is, mint Bethlen vagy Eckhardt, mennyire rövidlátóan ítélték meg a „ Hitler-jelenséget ”.
Ezzel szemben Bajcsy-Zsilinszky Endre véleménye a náci fordulatról már a kezdetben így hangzott:

„ Magyarnak, embernek, katonának: egyaránt förtelem ez a náci forradalom…„
(Szabadság, 1933. júl.9.)

Viktus 2010.02.16. 20:37:56

@jjulie:

Nem lenne a Budaháy jelenség pl. sajnos a plebs akármilyen futóbolndra képes hallgatni ...

jjulie 2010.02.16. 20:42:51

@Viktus:

ez ok, ez a jobbik?

ebben az van hogy mit nem, de nincs az, hogy mit igen

jjulie 2010.02.16. 20:44:10

@Viktus:

ezt a budaházys mondatot nem értem

a bajcsy elmondta hogy mit nem, de mit igen?

pannonfunk 2010.02.16. 20:51:19

@szobatars: Az a társadalom, amelynek a 90%-a eladja pénzért a szavazatát, meg is érdemli, hogy olyan vezetője legyen, aki pénzért vásárolta a hatalmát.

Ne haragudj, de ez a vinnyogás az LMP részéről egyszerűen szánalmas. Fél éve erre gyúrtok, hogy meglegyen mind a 176 választókörzetben az egyéni jelölt, külön blogja is van ennek, most meg megy a vinnyogás, hogy jajj, de nehéz összeszedni a kopogtatókat. Nézd meg a jobbikot, ők bezzeg nem vinnyognak. Vajon miért? Mert lazán megugorják a parlamenti küszöböt. Ti meg nem fogjátok ezek szerint. Sajnálom amúgy, nem ártott volna egy kis vérfrissítés a politikában. Legközellebb tessék komolyabb társadalmi párbeszédet folytatni, az aktuálpolitikai kérdésekre rácuppanni, véleményeteknek lenni. Legyen már egy olyan kampánycsapatotok, amelyek értelmes szlogeneket találnak ki, amellyel felhívjátok magatokra a figyelmet. Idáig csak lmp-sek által telespammelt postokat láttam, már az pozitív, hogy mostanában kevesebb van, rohadt kontraproduktív volt. Ezzel a vinnyogással is álljatok le, mert ez is rohadt kontraproduktív. Az első nehézségeknél mit csinál az LMP? Elkezd sárt dobálni, vinnyogni, és természetesen a másik a hibás. Ez ugyan nem más politika, mint amit az elmúlt 20 évben láttunk...

Viktus 2010.02.16. 20:51:20

@jjulie:

Jobbik szellemi elődje nemzeti radikális szempontból.

Te mondtad, hogy balekokra nem hallgat a plebs ... még a rendőrsorfalnak is nekiszalad, ha v.mi önjelölt balek ezt kitalálja.

Mire is vagy még kiváncsi Bajcsy-Zsilinszky Endrével kapcsolatban?

hoplita 2010.02.16. 20:54:57

@Viktus:
Nem a plebs, hanem a plebejus indulat.
Ami benne van olyanokban is, akik szoros értelemben nem a plebshez tartoznak.
Vigyázz, nem olyan egyszerű ezeket a jelenségeket kaptafára húzni.

Viktus 2010.02.16. 20:55:20

@jjulie:

Mi a jobbik? A nemzeti radikalizmus eszmetörténetét osztottam meg veled, ha már érdeklődtél.

A jobbik programja: jobbik.hu/program

Te mondtad nem hallgatnak a népek balekokra, de biza hallgatnak még rendőrsorfalnak is nekiszaladnak lásd. Budaházy vezír.

Hu komplex földreform pgorgramja volt, és kül-belpolitikai program, amely még módosult is többször a harmincas években elég hosszú itt kifejteni ...

pannonfunk 2010.02.16. 20:56:00

Ja, hogy a poszthoz is szóljak: hozzánk legelőször a MIÉP-es kopogtatógyűjtő jött, ugyanaz a fazon, aki már az EP választásokon is jött. Volt olyan a társasházban, aki oda is adta nekik. Néztünk is az asszonnyal, hogy a MIÉP még létezik?

panelburzsuj 2010.02.16. 21:01:53

@hoplita: Kit, mit árult el az értelmiség? Hogyan lett árulóvá a szakmáját tisztességgel művelő orvos, gépészmérnök, kémikus?

A csahos párttagság és a rezsim szabotálása között elég széles mező húzódott. (Megkockáztatom: szélesebb, mint pont az utóbbi húsz évben fölturbózott "értékválasztós" korban.)

jjulie 2010.02.16. 21:06:54

@Viktus:

néhány ezer ember nem a plebs

mrs. white 2010.02.16. 21:10:18

@török gábor: Szia Gábor!
Lehetne egy írás cime az is addig amíg érvényét nem veszti, hogy "hova tünt az mdf szavazó tábora". Te is említetted hogy akár 8-10%-ot is elérhet az Mdf. TP pedig egyenes 15-20%-ra tette. Igaz ez még a kavárás előtt volt. Most végignéztem az előző választási eredményeket és a következőre jutottam.
Az előző választáskor ilyenkor már javában ment a kampány. Most mindkét nagy párt csöndbe van és ez vélhetőleg sokáig így is marad, mert egyiknek sem érdeke. Ezért szerintem 5 millió környékén lesz a szavazók száma.
Az mszp bízik a keménymagban az 4-500000 ember akik bármilyen körülmények között rájuk szavaz, ehez még hozzápakolja a szimpatizánsokat és bizonytalanokat szerintem valahol 0.8-1 millió körül megállnak. Ez 20%.
Úgy gondolom, hogy a jobbik a keleti végeken nem az mszp-t szorongatja majd hanem a fideszt, ez viszont országosan arra lesz elég hogy kb a szocikkal egy szinten legyenek. Az 1 milla és 20%.
A fidesznek jórészt sikerült megtartani a táborát valami keveset elszedni az Mszp-től de a kevesebb válaszó miatt igy is csak olyan 2.6 millióra teszem. Ez olyan 52%
Lmp átvette az szdsz szerepét főleg így, hogy a szadesz nem is indul önállóan. Talán 200-250 szavazóval valahol ott a bejutás küszöbén billegnek, ami akár meg is lehetne de vidéken teljesen láthatatlanok, Bp meg nem hoz annyit. kb 5%
Kis pártok függetlenek nem játszanak összesen 50000.
Mdf-nek így marad 150-200000 szavazó. Ami 3-4%. Most ez látszik az mdf szdsz házasság után.
Ezen már csak ront ha nem bir jelölteket állítani megfelelő számban. Lásd Karcag ahol ép ma oszlatták fel magukat.
Optimális esetben sem láttam azonban, hogy a TP által jósolt 15-20% valaha is elérhető lett volna. Ahoz olyan mértékben kellene erodálni az mszp-nek amit elképzelhetetlennek tartok, mert ez kizárólag az mszp szavazóbázisából érkezett volna. Szerintem sose jár úgy mint kisgazdapárt, szdsz, vagy most sanszosan az mdf. A társadalmi beágyazottsága ettől sokkal nagyobb. Bár politikában sose mond, hogy soha.

Kenwyn 2010.02.16. 21:13:39

@jjulie:

látom, ma elemedben vagy ismét,
tegnap nem rúgtál labdába a "jobbik" térfélen... :)

Surko 2010.02.16. 21:16:34

@grgmolnar1:
"Az igazi kérdés a Jobbikkal kapcsolatban, mit kezd a számára győzelemmel felérő - várhatóan jelentős - parlamenti részvétellel. Igazán jó gazdálkodás esetén ez már az önkormányzati választásokon is tekintélyes eredményeket jelenthet."

Pont ezen gondolkodtam ma én is. Mivel a mostani választásnak kormányalakítási szempontból nincs tétje, ezért érdemes lenne legalább a játék kedvért egyszer a választás utánra pillantani.

Sokan hangoztatják manapság, hogy az erős Fidesz kormány azért jó, mert komoly legitimitációt ad azokhoz a komoly reformokhoz, amelyek nélkülözhetetlenek.

De ezek a hangok szerintem azért tévednek, mert összekeverik az erős támogatottságot az erős legitimitációval. Az igaz, hogy elsöprően sokan voksolnak majd a Fideszre, de miután a Fidesz programja teljességgel ismeretlen, ezért az a soik-sok szavazó "csak" a Fideszre voksol, de nem ad "felhatalmazást" semmilyen program megvalósításához.

Ez azért gond, mert hiába óriási ma a Fidesz támogatottsága, a kormányalakítás után már teríteni kell a lapokat, és nem lehet töbé ködösíteni.

Márpedig senkinek ne legyenek illúziói a Fidesznek is ugyanazon az úton kell járnia, mint ma Bajnainak. Szoros költségvetés, és ha tényleg adót akar csökkenteni, akkor kiadást is kell csökkenteni. Márpedig a kiadáscsökkentés = el kell venni valakitől.

Szóval legkésőbb amikor elkezdődik a gyurcsányi reformkor II. immár Fidesz karmesterrel, akkor sajnos azt hiszem a Fidesz népszerűsége is zuhanni kezd. Egyszerűen azért, mert az emberek nem erre adtak felhatalmazást. A ma tapasztalható csodavárás óhatatlanul hozza magával a kiábrándulást.

És ez a nagy kérdés. Vajon hová fordulnak majd a Fideszből kiábrándultak. A szocokhoz nem hinném, hiszen ők teljesen megsemmisítették magukat jó időre. A Bokros vezette MDF sem hiszem, hogy sokat profitálna a plebs kiábrándulásából.

Marad tehát a Jobbik, mint potenciuális nyertes, és az LMP, feltéve, hogy bejutnak.

Adott esetben már az őszi önkormányzati választáson tanúi lehetünk egy óriási Jobbik tarolásnak - ekkor jöhet el igazán az ő idejük - vagy egy robbanásszerű LMP felívelésnek.

A Fidesz-leppattanókért ez a két párt versenghet majd jó eséllyel.

Elsősorban ezért is tartom fontosnak, hogy az LMP bejusson. Hogy a Fidesz elkerülhetetlen népszerűségvesztése ne a Jobbikot emelje pajzsra.

Vigyázó szemetek a választások utánra vessétek! :))

jjulie 2010.02.16. 21:18:50

@mrs. white:

az mdf korhadt tákolmány volt a megkreálása pillanatában már, ködös múltba vesző emlékekből épült

amikor eltűnik az a normál állapot

nem kell ezen onanizálni

nagybányai orbán viktor meg megvalósítja belőle amit akar, ő az örökös

Surko 2010.02.16. 21:18:55

Gábor, kíváncsi lennék a véleményedre:

szerinted átveheti a Jobbik, vagy akár másvalaki a váltópárti szerepet az MSZP-től a jövőben?

Ki lesz vajon ősszel a helyhatósági választásokon a Fidesz fő ellenfele?

jjulie 2010.02.16. 21:21:03

@Kenwyn:

de, egy főagyast elküldtem zabot hegyezni, alig vette észre

szigiri 2010.02.16. 21:21:54

Csak hogy kicsit árnyaljam a vidéki kopogtatócédulagyűjtés adatait. Kis falu Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 8. EVK., 600-nál valamivel több szavazása jogosult. Kopogtatócédulagyűjtők saját bevallása szerint 200 körüli MSZP, 150 körüli FIDESZ szelvény gyűlt össze, már a múlt hétvégén. Az LMP-ről nem is hallottak. JOBBIK nem igazán van jelen (pedig vannak romák a településen, igaz nincs jelentős feszültség emiatt, békés az együttélés). MSZDP gyűjtöget még.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 21:24:16

@török gábor: Közérdekű kérdés!
Hol leszel 11.én Mtv1?tv2 stb, csak mert ha sehol, tessék csinálni valami interaktív elemzést.-)

török gábor 2010.02.16. 21:24:32

@Surko: a 7. bejegyzésben írtam erről, annál többet most sem tudok - sajnos.

hoplita 2010.02.16. 21:25:38

@panelburzsuj:
Azzal árulta el a népét, hogy csak a szakmáját művelte.
Ismered...műveljük kertjeinket, miközben ennél több egy értelmiségi feladata.
A kiállás, a példamutatás, vagy akár csak a felvilágosítás....ezt mind-mind elmulasztotta az értelmiség azon része is, amely nem szolgálta ki direkt módon a rendszert.
Ezt a részét is megvették, kit a hétvégi telekkel, kit egy kis szakmai előléptetéssel, tanulmányúttal, egy kis előresorolással a Merkúr listán...ezer módja volt és sokan megkötötték az alkujukat, nagyon sokan.
Alig ismertem olyat, aki nem.
Azzal az "értelmiséggel", amelyik meg a szolgálatukba is állt, arról nem is beszélek.:(
És ezt folytatták a rendszerváltás után is...sajnos, jó része.

jjulie 2010.02.16. 21:34:30

@Surko:

a kormányzás egy nagy szar lesz a fidesznek, probléma hegyek, és mindenki őket fogja basztatni a nagy pofájuk miatt

aztán majd állítson szembe egy fidesz rendőrt a budaházy és csapatával

nem saját erőből nyernek, mint ahogy még soha nem nyertek, hanem az ellenfeleik náthásak lettek és belefulladtak a taknyukba,

a rendszerváltás arról szólt, hogy ki szeretnénk nyitni az országot, most pedig olyan erők juttatják hatalomra amik be akarják zárni az országot, mert beszartak a versenytől

és be is fogják, és a szereposztás a következő lesz: akire ráfogják hogy hazaáruló annak vége, aki meg jó keresztény magyar az meg előrejut

egy kérdés megoldatlan: mekkora értéke lesz a külpiacokon annak hogy valaki kimegy és visz egy igazolást: nagybányai orbán viktor országának jó keresztény magyar embere vagyok

Viktus 2010.02.16. 21:40:24

@jjulie:

Kedves Júlia ki akarja bezárni az országot?

mrs. white 2010.02.16. 21:40:53

@jjulie: Orvost hívjunk? Kezded elragadtatni magad. Stop.hu Kéry véleménye Orbánról.

Kenwyn 2010.02.16. 21:43:39

@jjulie:

89-ben rothadt tákolmány volt az mdf??
LOL ...
mostanra viszont tényleg az, egy szánalmas bulvár párt lett, a róla szóló hírek egyenértékűek hajdúpéterrel...

török gábor 2010.02.16. 21:44:59

@Zengőtorkú Nyivákoló: két felkérésem van eddig: az MTV-től és az RTL-től. előbbinél már elkezdődött a közös gondolkozás, de pont ma menesztették a felelős szerkesztőt, nem tudom, hogy ezek után mi lesz. ha egyik sem, akkor biztos itt a blogon leszek, ha valahová mégis megyek, a blogon akkor is lehet majd számítani hajnali elemzésekre.

Kenwyn 2010.02.16. 21:45:58

@Zengőtorkú Nyivákoló:

FEM3 ? :)
komolyabbra fordítva M1-re tippelek.

Surko 2010.02.16. 21:49:29

@török gábor: Köszi, ez a poszt tényleg arról szólt, amire kíváncsi voltam. :)

Nem lesz unalmas a következő 4 évünk sem úgy érzem... :)

panelburzsuj 2010.02.16. 21:51:30

@Surko:

(Gábor vagyok, nem kerestek? ... )

Félretéve: mindenki.

A legközelebbi helyhatósági választáson nem lesz fő támadó, csak fő legyőzendő, megtépázandó, fellazítandó.

Ha alaposabban megnézed, a jelképekben is ókádárista MSZP-platformok kivételével minden számottevőbb "ideológia" föllelhető a nemfidesz pártokban - és föllelhető a Fideszen belül is. A Fidesz nem fog szétesni, de nemcsak túl sok, de túl sok FÉLE (akár önmagának is ellentmondó) reménykedés is fűződik hozzá, és a nagygömböc nem fog tudni egyszerre mindenkinél bevágódni. A specializáltabb pártok (pl: LMP) éppen ezért kiharapdálhatnak belőle türelmetlenebb szavazói szegmenseket - helyben, ahol a helyi szervezetek vezetése, szervezettsége, eltökéltsége alaposan fölborogathatja az országos trendeket.

Nagy kérdés persze, hogy a Fidesz mennyire látványosan fogja demonstrálni előre azt, hogy csak annak a települési önkormányzatnak van sansza a vegetálást meghaladó létre, amelyik besorakozik a nemzeti ügyek kormánya mögé.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 21:53:44

@török gábor:
Ernőt ismerem, de Feledy is befog hívni:-), szerintem.

jjulie 2010.02.16. 21:58:26

@Viktus:

aki azzal van elfoglalva hogy ki a magyar és ki nem

panelburzsuj 2010.02.16. 21:58:32

@hoplita: Valahol utaltás olyasmire, hogy téged döntően a három gyereked sorsa érdekel.

Nem vagy ezzel egyedül - és más korokban is voltak ilyen emberek. Értelmiségiek, meg nemértelmiségiek is.

Most a kokárda a trendi: ott is a kétmillió hitvalló. Nagy kár, hogy elég öreg vagyok ahhoz, hogy nem csekély hányadukat más jelvényekkel is láttam - legalább ilyen üdvözült pofával.

Főleg értelmiségieket ...

török gábor 2010.02.16. 21:58:48

@Zengőtorkú Nyivákoló: nem csak a hívás a kérdés, majd meglátjuk.

jjulie 2010.02.16. 22:07:58

@Viktus:

olvastam itt bőven erről az elmúlt napokban

tlac 2010.02.16. 22:09:26

@török gábor: és mikor nyitod a pezsgőt? :)

Viktus 2010.02.16. 22:13:20

@jjulie:

Azok az általad emlegetett bunkók :P nem kell rá adni.

Viktus 2010.02.16. 22:14:47

@török gábor:

Inkább már MTV. Az RTL elég gagyin szokta előadni. Bár én szavazókörben leszek kint.

jjulie 2010.02.16. 22:17:42

@Viktus:

tudom és ők fogják uralni a közeljövőt

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 22:19:46

Biztos csak a pénz érdekli, hol adnak többet:-))))) már a Vision express is hírdet :-)

Egyébként szerintem is, RTL problémás.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 22:21:11

@Viktus: Ja és azé akárkivel én se ülnék oda elemezgetni:-)

Viktus 2010.02.16. 22:29:14

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Mondjuk felvételről megnéznék egy Török Gábor-Kiszel Tünde párost :D:P

@jjulie:

No para ne hagyd magad becsapni a "b*szatlan" feminista antifaszistáktól.

PWD 2010.02.16. 22:31:15

Kedves Gábor! Az LMP-ről egy érdekes info: eddig Budapesten két választókerületben sikerült több mint 200 ajánlószelvényt összegyűjteni. Vidéken van ahol 2-3 ajánlószelvényt gyűjtöttek. SZVSZ ez édeskevés a többi párthoz képest. Az aktivistáiról meg annyit, hogy van olyan aki több választökerületet is visz vidéken más-más megyében. Az MDF-ről nincs infom, de gyanítom náluk sem rózsás a helyzet. A valasztas.hu-n néztem 35 Jobbik és 15 MSZP jelölt adta le a kopogtatót eddig.

tlac 2010.02.16. 22:32:38

Ibolya mellé beszél, torgyáni monológ, herényi blöff arc, remeg a lába..

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.16. 22:38:14

MTV, RTL?

Ahol többet fizetnek, ez nem lehet kérdéses, kapitalizmus van, a mondanivaló meg úgyis ugyanaz.

jjulie 2010.02.16. 22:38:37

@Viktus:

sok jó magyar embernek nem nagyon van olyan cége amelyiknek olyan terméke lenne amivel ki lehetne menni az országból és el lehetne adni

amig nem erről szólnak a mesék hanem arról hogy ki a jó magyar ember addíg minden mese csak

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.16. 22:43:16

Török uram!

Nem szerencsés befűzni (bár kétségtelenül látványosabb) olyan videót, amelyik automatikusan betöltődik, anélkül, h indító gombot nyomnánk, ugyanis ez lassú nettel (pl. mobil net) gondokat okozhat.

Az ilyen a videó esetén jobb egy erőteljes felhívás mellett linkelni az elérhetőséget.

....szerintem.

török gábor 2010.02.16. 22:47:52

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 54cm: @Viktus: @Zengőtorkú Nyivákoló:

nem, ez elsősorban nem a pénzről szól. a tévés szereplések közül ezt a műfajt kedvelem a legjobban, mert itt tényleg van mit elemezni, s van némi jelentősége a hozzáértésnek. úgyhogy engem egyetlen szempont mozgat: olyan helyre szeretnék menni, ahol van tere az értelmezésnek, s ahol nem csak megúszni akarják a választási műsort. ha nem lesz ilyen, akkor maradok online.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.16. 23:06:58

@török gábor:

Hát ha a pénz nem számít, akkor MTV, lehetőleg Betlennel vagy Süvegessel (én Krizsót vagy Balót nem annyira preferálnám).

Aki még szóba jöhetne, az Mészáros Antónia, csak az ő esetében nem biztos, h 100%-ban tudnék koncentrálni a mondandómra. Persze attól függ, aznap mit vesz fel;-)

sárkányfő 2010.02.16. 23:07:10

@török gábor: Ismerek egy srácot, ő laptoppal az asztalon pókerezik élőben, közben mobilneten is nyomja pár asztalon online... ha neki megy egyszerre a kettő, neked is fog :) amíg nem vesz a kamera, írsz nekünk pár sort, pezsegni fog itt az élet.

Paripa 2010.02.16. 23:10:38

@nestrot10: gratulálok... ez aztán a hozzászólás.

sárkányfő 2010.02.16. 23:12:09

@jjulie: Én azon gondolkodom, hogy a Fideszt 8 éve frusztrálja, hogy nincs hatalmon. Az Mszp-t 8 éve frusztrálják a Fideszes támadások...
Most helycsere jön... és mindenki ki akarja élni a felgyülemlett feszültséget...
A fidesz benyom pár szocit a dutyiba, a szocik ezerrel támadják majd a kormányt... mindenki megérdemli majd a sorsát, a sors egyenlít.

sárkányfő 2010.02.16. 23:15:46

És már a választók sem régik. 2010 van, nem 2002, de még csak nem is 2006.

Se bizalom, se türelem. Viszont van net.

Nem lesz itt már olyan kormány, amit nem szednek szét, ha van rá ok, ha nincs. Tekintve a mindenkori magyar politikai elit hagyományos dilettantizmusát, ok lesz is rá. Tuti.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.16. 23:19:40

@török gábor:vicc volt és magas labda..és tecccet a válasz :-)

Na elteszem magam holnapra, off

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.16. 23:25:01

@nestrot10:
Te az a fajta ember lehetsz, aki imád belerúgni a saját kutyájába, ha az akkor ugat, mikor ő éppen aludni akar. Idétlen fajankó.

cotti 2010.02.16. 23:36:38

@török gábor: Gábor, a retekklubba ne menj! Veszélyes terep lesz, nyerni fog a Jobbik, és az ígéretének megfelelően azonnal a földdel teszi egyenlővé a szákházát a TV2-vel együtt! :)

...ehh, de jó is lenne... ;)

Lucilius 2010.02.17. 00:20:43

@török gábor:
Gábor, mi itt leszünk a blogon, várunk majd sok szeretettel :-)

Lucilius 2010.02.17. 00:33:01

@PWD:
Pest 2. számú választókörzet - az LMP honlap szerint kb 110en ígérték oda nekik az ajánlószelvényt.
Ez azért érdekes mert ebben a választókerületben (Vác, Sződliget, Sződ, Göd) az EP választásokon olyan 3-4% körüli eredményeket értek el. Ehhez képest ez eddig vékony.

Na mindegy, hétvégén elmegyek hozzájuk és rákérdezek h hogy állnak.

Lucilius 2010.02.17. 00:41:10

@Lucilius:
Ja, és itt Pest 2-ben a Jobbik kb 1500 ajánlószelvényt gyűjtött össze.

Don_Pipita 2010.02.17. 01:20:47

@PWD: Melyik ez a két vk.?
Én gondolkodom, hogy az lmp-nek adom,de csak akkor ha nincs elég.

Amúgy nálunk pont ezzel érvelnek, mondjuk másra fogunk szavazni mondja az aktivista, jó, de adja nekünk a kopogtatót hadd induljunk el mi is. Mondjuk én nem, ezért adnám oda nekik, hanem, hogy gyengítse A Mentsük Meg Dávid-Herényi-t a Börtöntől PÁrt-pt

Viktus 2010.02.17. 10:27:47

@Don_Pipita:

Ne haragudj most erősíteni fogom a konkurenciát, de ez a leghülyébb álláspont honnan fogod tudni, hogy az LMP-nek éppen elég e vagy sem? miért nem adod nekik oda, ha őket akarod támogatni? legfeljebb, ha elég megsemmisítik ...

@jjulie:

Nem erről szól a történet. Nincsen semmi baja senkinek a külföldi cégekkel, ha hazai hozzáadott értéket hasznosít főleg, ha jelentősebb mértékben teszi ezt. Nem pedig összeszerelő üzemet tart fenn, mert itt olcsó a munkaerő, "rugalmasak" a foglalkoztatási szabályok multiéknál, és mindig talál új "rabszolgát". Nem is beszélve a milliárdokról amit támogatásban megkapnak.

Itt vannak az alapvető törtésvonalak nem a ki a magyar ki nem mentén.

tlac 2010.02.17. 12:07:59

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 54cm: Baló nem vezethet választási műsort, a felesége emblematikus figura a Jobbik-ban, köztársasági elnöknek is jelölték. Balóra most a kulturális harcban osztanak szerepet.

Paripa 2010.02.17. 13:13:43

@tlac: Undorító ez a Herényi. Egyből elkezd fideszezni, ha valami kellemetlenre kéne válaszolni...

cotti 2010.02.17. 15:56:55

@tlac: Mármint a volt felesége.

Don_Pipita 2010.02.17. 17:44:00

@Viktus: Arra alapozom, hogy az lmp mindenről beszámol. Úgy tudom, hogy az kc gyűjtését is valahol nyomon lehet követni a neten, habár én azt még nem találtam meg. Teszem azt, ha már megvannak, nem adom oda, ha mondjuk még olyan 100 hiányzik odaadom.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2010.02.17. 20:32:16

Lehet hogy már kommenteltek a témában de azért megkérdem.

Gábor, lehet hogy csak nekem nem egyértelmű, de a nagy pártoknak minek kell kétmarékkal gyűjteni a kc-kat az egyik ok szerintem ne túl bonyolult: azért akarják túlteljesíteni a kc limitet hogy ezzel minél esélytelenebbé tegye a kis pártokat vagy független jelölteket a listás indulásra. eddig tiszta sor. De nem képzelhető el hogy a kc-ből egyéb értékes adatok nyerhetők, elemezhetők hasonlóan, mint pl CRM-es technikáknál? vagy ezzel fel tudják nagyjából térképezni hogy melyik területre kell jobban fókuszálni a kampányban?
Szóval miért kell nekik ennyi kc?

Freŝa 2010.02.17. 21:18:28

Sziasztok!

Sajnos az összes hozzászólást nem tudtam elolvasni, de azért írok, hogy kicsit jobban bemutassam a jelenlegi helyzetet a "kvázi" kivülállók számára.

Persze vagy elhiszitek, vagy nem, de van rálátásom a Fidesz gyűjtési adataira. Régebben én is aktívan dolgoztam a körzetemben, most is voltam kopogtatóért, főleg lakótelepi részeken - vidék, megyei jogú város.

A helyzet az, hogy a Fidesz a legjobban szervezett párt ma Magyarországon. Ez nem humbug, hanem a valóság. A saját városomban 4700-nál tartunk, ami nem is olyan rossz ahhoz képest, hogy Észak-magyországiak vagyunk, sok lakóteleppel. Ismerek olyan a déli országrészben található fideszes fellegvárat, ahol már tízezernél tartanak. A budapesti kerületekben is gyűlik a kopogtató rendesen, a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan adják oda a cédulákat olyanok is, akik bevallottan négy éve a szocikra szavaztak. A kétmilliós szám nem tűnik soknak. Nyugat-Magyarországon ismereteim szerint még jobb a helyzet, vannak olyan körzeteink, ahol a beküldött ajánlószelvények száma meghaladja a 750-et, s természetesen ezen felül további több ezret is gyűjtöttek.

Annyi még hozzá tartozik, hogy nem a kopogtatócédulával szavaznak a választók, tehát ez korántsem jelenti azt, hogy mindenki, aki vmelyik pártnak adja, az oda is fog szavazni.
A kép azért úgy teljes, hogy sokak elzárkóznak, azt mondják, hogy nem érdekli őket az egész - tapasztalataim szerint ők főleg a nagyon csalódott szoci szavazók.

Ismerősökkel, barátokkal, aktivistáinkkal beszélgetve az a tapasztalat, hogy a szocik nincsenek a pályán. Nem ellenfelek - és ez nem elhamarkodott kijelentés. Az ország nyugati részében nem ritka, hogy nyögve nyelősen szerzik meg a 750 db-ot. A jobbikot a lelkesedés hajtja, bár nálunk senki sem találkozott velük. MDF nincs, tehát végük van.

Summa szummárum, a Fidesz jól áll, a jobbik sztem előzi a szocikat, az mdf-szdsznek pedig befellegzett.

Viktus 2010.02.17. 21:41:12

@Freŝa :

4500 egy Fidesztől elég szerény eredmény ... Jobbik szintén észak-keleten itt már háromezer felett, és a gyűjtőládákat még nem kezdtük beszedni.

Surko 2010.02.17. 21:41:18

Érdekes ez a szavazás itt oldalt...

A legérdekesebb benne nem a Jobbik szereplése, hanem az MDF kontra Bokros és az LMP kontra Schiffer versenyek állása.

Bokros szemlátomást nagyon népszerű, 16%-on áll, és már több voks érkezett rá, mint az MDF-re, holott a pártszavazás 10 ezer szavazó felett já, miközben a min.elnök 6 ezer alatt...

Bokros népszerűsége mégsem ragad tehát át automatikusan az MDF-re.

Vajon miért?

Pontosabban sejtem persze, hogy miért, de kérdés, hogy a kritikus pillanatban mi lesz fontosabb a választónak:
- Bokros személye és programja
- vagy az MDF, mint párt és az ügyei?

A másik érdekes dolog, hogy az LMP, mint párt sokkal népszerűbb, mint Schiffer a listavezetőjük. 1600 LMP szavazattal szemben Schiffernek alig van több, mint 300.
(pedig a két kérdés szavazatainak száma között csak 1,5-es szorzó van...)

Azaz az emberek vagy nem is tudják, hogy ki az a Schiffer, vagy ha tudják is, akkor sem nagyon bíznak benne.
Az LMP népszerűsége tehát nem a programjában, vagy az általa képviselt elvekben áll, hanem az újszerűségében.

Gyakorlatilag az ő elutasítottságuk a legalacsonyabb, azaz tipikus protestpárti szerepben vannak egyelőre.

Freŝa 2010.02.17. 21:58:18

@Viktus: Sztem nem annyira szerény, ismerve a körülményeket. Természetesen nem mindegy, hogy földrajzilag melyik Észak-keleti településről beszélünk, mert van 40 000-res, 60 000-res, de százezer főnél nagyobb lélekszámú település is abban a régióban. Persze almát az almával, körtét a körtével.

Azon a településen, ahol a Jobbiknak van 3000 bizonyára a Fidesznek kétszer-háromszor annyi. Fölösleges azonban számháborúzni, változóak a népszerűségi adatok még egy városon belül is. Azt viszont elismerrem, hogy Borsodban, Szabolcs-Szatmárban a Fidesz mögött a Jobbik lesz a második erő - ez sztem nem vitás.

nyo 2010.02.17. 22:38:31

Eddig: Jobbik 68 helyen leadva, MSZP 19 helyen leadva

www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html

Viktus 2010.02.17. 22:47:48

@nyo:

Már a múlthéten kedden leadhattuk voln csak hordja be a nép lelkesen, majd egyben bevisszük.

voltamper 2010.02.18. 19:27:03

Azért az durva hogy ma a Jobbik 32hitelesített jelöltel az Mszp csak 14-el áll
és más nincs. Persze a fidesz kivár.
De hol az MDF, LMP stb?

voltamper 2010.02.18. 19:30:03

Helló Gábor! Nagyon bedöglött ez a poszt.
Pedig ez az első kör igazán. Halló!
Kicsit frissíteni kellene. Minden tiszteletem mellett.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.18. 20:10:45

@voltamper: Az egyik "stb." most épp ezen rugózik:
(-teszem hozzá: leginkább csak kínjában:()

"Expressz ajánljuk magunkat +1 MFt-ot!

Vegyük ki az arányos részünket az állami "párTtámogatás"-ból, azután vegyünk ki belőle egy fölös T-t, és a maradékot "osszuk szét a szegények között" PÁR_TÁMOGATÁS-ként!

Az IDE vállalja 4 év alatt 60 MFt jótékony célú átengedését minden 1%-nyi megkapott szavazata után az állami költségvetési járandóságából.
FELTÉVE, hogy a választóink is segítenek ebben:
- először az AJÁNLÁS-aikkal a szavazólapokra fölkerülésben,
- majd pedig szavazataikkal az 1%-os küszöbb átlépésében...
( elsősorban a távolmaradásukat fontolgatókra számítunk! )

Részletekért katt IDE: ide-ide.blog.hu/2010/02/17/par_tamogatas_ide_oda
ADD TOVÁBB express ajánlva!"

Szerintem ez semmivel sem rosszabb, mint "adócsökkentés", "nyugdíjmegőrzés" igérgetésével lefizetni(!) a választó tömegeket...

voltamper 2010.02.18. 20:31:10

Az alapítványok is felhasználhatják saját működésükre
a felajánlás 80%-át.
Sajnálom, de most valóban nincs idő
a "kicsik" igéreteinek bizonyítására.
Három párt lessz bennt, s nem több.

voltamper 2010.02.18. 20:33:49

Kíváncsi lennék arra, hogy Gábor mekkora mosolyt eresztett meg
a századvég legfrissebb"felmérésének"
olvasása közben.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.18. 20:59:07

@voltamper: (ez az "1%" nem AZ az 1%!;)

Az IDE csak 13%-ot tartana meg működésre.

Ehhez pedig még be sem kell kerülnie (5%!), csupán 1% fölé kerülni...

A "bizonyításra" pedig lenne utána 4 éve.

voltamper 2010.02.18. 21:16:38

1.szolo (ajánlom magamat!)
Tiszteletben tartom az óhajodat és elképzelésed, de szerintem nem fog meglenni az az 1%se.

török gábor 2010.02.18. 22:05:42

@voltamper: sajnos mosolytalan estém van, ugyanis egy szörnyű gyökérkezeléssel mulattam az időt.

voltamper 2010.02.18. 22:36:33

Kedves Gábor, sajnálattal olvasom.
Remélem mihamarabb végleges töméssel zárják és újra lesz mosoly.
Azért az MDF 5%ra helyezése sokaknál kiverte a biztosítékot. Ennyire "pártos"
még a sonda se enged meg magának.
Szerinted kinek üzen a fidesz ezzel?

török gábor 2010.02.18. 22:40:58

@voltamper: ebből nem vonnék le semmilyen messzemenő következtetést. a változás messze hibahatáron belüli. az mdf a hibahatárt figyelembe véve kb. 2-8 százalék között van valahol: ennyit tudunk.

voltamper 2010.02.18. 23:19:33

Az mdf-nek nem lesz meg még az országos listához sem elegendő kc.
Az mszp is óriási bajban van.Szinte csak
budapesten rugnak labdába. Hibahatár?
www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html
atv.hu/belfold/20100216_hiaba_kilincselt_a_szoci_vezereknel_az_mdf

voltamper 2010.02.18. 23:22:25

A Hibahatár után lemaradt a smile: :-).

pbd 2010.02.19. 09:51:53

erdemes megnezni az ovb oldalan (www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html, hogy hogy all a jobbik a jelolessel (persze tudni kell, hogy egy adott megyeben hany korzet van), mindenesetre BAZ megye es Pest megye mutatja, hogy szepen egybetoltak a regi MIEP-es es az uj legyen rend a ciganybuozes helyett tabort.

török gábor 2010.02.19. 09:56:53

@pbd: ha jól számolom, mindjárt meg is van az országos listájuk is.

pbd 2010.02.19. 16:51:10

breking: retvari bence leadta a kopicetlijeit. lassan varhato, hogy maganvelemenye miatt kizarjak a patbol.

www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 19:48:02

@lackotheking: kop-kop! 8Đ
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ajanlom_magamat_6

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 19:53:04

@combo: kop-kop! 8Đ
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ajanlom_magamat_6

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 19:59:59

@Môžeš mi pomôct'?: kop-kop! 8Đ
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ajanlom_magamat_6

Crosstown traffic 8Đ

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 20:22:01

@peacekeeper: kop-kop! 8Đ
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ajanlom_magamat_6

Én volnék az 2010.02.20. 22:09:47

Üllő, ma voltak nálam először kopogtatóért, független jelöltnek gyűjtötték, de azt szerették volna, ne töltsem ki, majd ők kitöltik. Csak írjam alá, meg a személyes adatokat írjam rá.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 22:21:42

@Én volnék az:
A feltételes mód miatt gondolom, nem tetted meg nekik... (nagyon helyesen!:)

Ha nekem elküldenéd, akkor az itt látható minta alapján kérném kitölteni,
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ajanlom_magamat_6

DE még a párt neve körüli "IDE"-zőjelet is, nehogy véletlenül is fIDEsz váljék belőle!;))

törzsmókus 2010.02.21. 02:18:12

@Viktus: mutass linket légyszí, h az LMP hol ellenzi az atomenergiát! (tudtommal nem ellenzi) a grínpísznek én sem adnám a szelvényem...
süti beállítások módosítása