Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
18:11

Sejtettem, hogy előbb-utóbb az MDF-fel kapcsolatban valamit már el kell találnom. Miután az utóbbi időben többször tévedtem az előrejelzésben, hiszen a párt 2004 óta rendre átbillent a küszöb felett, ezúttal a szokásosnál is óvatosabbnak kellett volna lennem. Ennek ellenére egy hónappal ezelőtt az MDF-SZDSZ együttműködés kapcsán az alábbi mondatot írtam itt a blogban: „Most már az sem lepne meg, ha teljesen dugába dőlne a terv - elszenvedve minden veszteséget, de elveszítve minden, az SZDSZ bekebelezésétől várt nyereséget -, ha valamelyik nap már komolyan vehető MDF-es vezetők bírálnák nyíltan a pártvezetést, ha esetleg a már listára vettek mondanák vissza a felkérést, vagy ha egyszer csak Bokros Lajos - akitől korábban nem volt idegen a lemondás - maga unná meg az egészet.”

Bokros Lajos tegnap lépett. Visszalépését kilátásba helyező levele – amely nem meglepő módon a sajtónál landolt – minden más hírnél világosabb jele az MDF kilátástalan helyzetének. Kevesen gondolták volna, hogy pont most, amikor a külső feltételek kifejezetten kedvezőnek tűnnek a párt számára, képes lesz ekkora politikai hibát elkövetni a stratégiában eddig erősnek látszó MDF. Mégis így történt: az SZDSZ-szel való átgondolatlan együttműködés, a párt politikusai számára is nehezen követhető túl gyors és túlzott „elbokrosodás”, továbbá a minden illúziót leromboló politikus újrahasznosítás belülről verte szét az amúgy is rossz állapotban lévő pártot. Mára az MDF helyzete tragikus: szinte alig van esély arra, hogy minden területi listájuk elindulhasson, márpedig enélkül már április tizenegy előtt eldőlhet a párt sorsa.

Bokros Lajos számára mindez feltehetően világos. Sokat kockáztatott, amikor nevét adta az MDF terveihez, de megkapta azt a reményt is, hogy diadalmasan térjen vissza a politikába. Számára láthatóan nem az MDF a fontos: nem ő csatlakozott a párthoz, sokkal inkább azt várta el, hogy a párt sorakozzon fel mögötte. Amikor megírta a levelét, számolnia kellett azzal, hogy az esetleg nyilvánosságra kerülhet, s ezzel egy újabb szöget ver be az MDF koporsójába. Bokros ennek tudatában nyomhatta meg a „send” gombot: s ha jól gondolom, racionálisan cselekedett. A levél ugyanis menekülési utat kínál számára, hivatkozási alapot jelenthet később, és valamennyire segít majd egyrészt magyarázni a történteket, másrészt feldolgozni a csalódást. Más magyarázat nincs. Ha ugyanis Bokros nem menekülni, hanem pártján segíteni akart a levéllel, akkor fogalma sincs arról, hogyan működik a politika. Márpedig ezt nem feltételezhetjük arról, aki miniszterelnöknek jelentkezett.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr921766898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mafos 2010.02.17. 18:18:13

Mondthatnám hogy első :)
Saját sírjukat ássák. Most kezdenek rájönni. Sajnálom mert...sajnálom. Izgalmasabb lett volna a kampány, meg a több tinta fogyott volna a szavazó cetlik nyomtatásakor, ha összejönnek a dolgok. Szerintem ami történt, az leginkább az orosz rulettre hasonlít. A kimenetele pedig nem kérdés. Vagy mondhatnám, hogy 19re lapot húztak :)

Kenwyn 2010.02.17. 18:23:52

Gábor, van vmi biztos forrásod ami megerősítette Neked a hírt?

Lacóka 2010.02.17. 18:24:35

jól értem a gondolatot, BL ki AKAR szállni, a levél "provokáció", h felerősödjenek (legalábbis ne csituljanak) a feszültségek, és legyen mire hivatkozni, h "én szóltam"?

vagyis Bokros ELDÖNTÖTTE?

(sztem egyébként nem)

fingerbangs 2010.02.17. 18:25:35

szavaznék bármelyik pártra ha ott bokros a főnök, de az mdf-re soha amíg dávid ibolyka benne van

sorry

LEN 2010.02.17. 18:26:32

Esküszöm, annyira de annyira kíváncsi vagyok mi lesz a madesz-szel! Ha átugorják a lécet ennyi minden után, az elszomorító... 2006-ban még rájuk szavaztam.

Amúgy nálunk Bcsabán Fidesz, mszp meg lmp is plakátol bőszen, kopogtatót csak fideszes ismerős kért eddig, Jobbik feltünően csendes, pedig az EP válsztás előtt nagyon teleszórták a várost.

SteveNo1 2010.02.17. 18:28:48

Túl késő volt az MDF-nek az SZDSZ-es nyílt "oldalváltás", de nem tehettek mást!

Az SZDSZ-szel összefogva remélhették azt, hogy lesz elég pénzük a kampányhoz (az Elnök úr ugye lelécelt az UD Zrt miatt) aktivistájuk az ajánlószelvények gyűjtéséhez. Enélkül nem lett volna esélyük gondolhatták, így hát 19-re lapott kértek, későn de léptek. kockázatos volt, de így azt Gondolhatták hogy a semminél így is több esélyük lesz!

Hát nem jött be...

Az igaz sluszpoén az lenne, ha Fodor Gábor volt SZDSZ elnökként nem az MDF listáján indulna, hanem mondjuk visszatérne a Fideszbe!

Don_Pipita 2010.02.17. 18:29:21

Háháhá
Bokros látja, hogy veszít és már ki is fúrta magának a menekülő utat. ügyes, ügyes... Ibolyka,ibolyka én elkezdenék a helyedben udvarolni a fidesznek, különben itt börtön lesz a vége

török gábor 2010.02.17. 18:30:22

@Kenwyn: Dávid Ibolya sajtótájékoztatója esetleg? Maga erősítette meg a hírt: index.hu/belfold/2010/valasztas/bokros_visszalepessel_fenyegette_meg_a_david_ibolyat/

@Lacóka: nem, nem provokáció, nem is erősítés, hanem egyszerűen egy erős jel - s nem csupán befelé.

Abel129 2010.02.17. 18:30:41

Lehet hogy ez is csak egy trükk, amivel a média ingerküszöbét próbálták átlépni...

szobatars 2010.02.17. 18:32:17

csak úgy eszembe jutott ma ez a dal, még 1985-ből..

Szavazz rám!
Beváltom minden reményed.
Nincs hangod?
Használd az enyémet!
Elindulok,
Ha harc, legyen harc!
Szavazz rám,
Régóta engem akarsz!

Pokoli népszerű vagyok!
Iszonyú szavahihető vagyok!
Gyönyörűen fogok énekelni,
Ha kapok még egy szavazatot!
Szavazz rám!

Ha majd a csúcson leszek,
Akkor is szeretlek Téged!
A Népem leszel
És én a Népzenészed!

2010.02.17. 18:34:10

@Lacóka: Bennem is ez a kérdés fogalmazódott meg elsőre.

Szerintem (és a posztból is ezt szűröm le) még nem döntötte el. Ez csak "menekülési útvonal". Magyarán: hagyott magának lehetőséget. Kiskaput. Egérutat.
Igazi politikus :)

Feltételezem, hogy a következő hetek történései alapján dönt majd: visszalép-e vagy marad.

@mafos: Igen: alighanem most kezdenek rájönni, hogy baj van.

Hasonmás 2010.02.17. 18:34:32

Tanár úr! 64+1=65 :)

gregor gysi 2010.02.17. 18:36:38

Pazar post!
Ezúttal is.

Kenwyn 2010.02.17. 18:37:22

@török gábor:

opps, én még lemaradtam az első hírnél. milyen gyorsan pörögnek az események... :)
köszönöm.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.17. 18:37:36

Na de Gábor!

Ha valaki, akkor te pontosan tudod, hogy ezt a levelet az MDF kampánystábja írta a médiának!

A lényeg, hogy a saját interpretációjukat adják arról, ami a médiában az utóbbi időben megy róluk, a széthúzásról.

Nem kérdésre válaszolt Bokros Lajos, így nem tűnik magyarázkodásnak.

A vele szimpatizálók vannak megcélozva, nekik meg szerintem bejön a "fenyegetés".
Szimpátiát kelt, hogy a pártvezetés is látja a kibeszélést, bajokat. (Dávid Ibolya "le is csapott" a labdára.)

Szerintem ügyes kommunikációs lépés volt ez az MDF részéről.

Csak sajnos jönnek a máshová elkötelezett elemzők (pl. Török Gábor) akik "megmagyarázzák" a dolgot...

Gyáli úr 2010.02.17. 18:39:30

Nagyon szerencsétlen helyzet, hogy az SZDSZ-MDF nevű valamik épp akkor omlottak össze, addigra eresztettek le teljesen, mire elindult felfelé a Jobbik-LMP páros. Sajnos egy-két helyen már láthatóak a karrierista ejtőernyősök, akik fotőjből fotőjbe igyekeznek kerülni, hátukon egy túratáskányi sz*ros pelenkával.

Sisko86 2010.02.17. 18:43:48

@Gyáli úr: Az MDF erős és egységes, ugyebár a vak is láthatja. Csak lassan nem marad szervezet, amit meg tudnának szüntetni és nem marad tag, akit ki tudnának zárni.

Kenwyn 2010.02.17. 18:43:52

@Spirál:

"A vele szimpatizálók vannak megcélozva, nekik meg szerintem bejön a "fenyegetés".
Szimpátiát kelt, hogy a pártvezetés is látja a kibeszélést, bajokat. (Dávid Ibolya "le is csapott" a labdára.)"

ez nagyon merész húzás és amellett irracionális is lenne. miért lenne érdekük,h naponta negatív hírekkel szerepeljenek amikor már így is ezer sebből vérzenek?
nincs józan ember akinek ez a bohózat szimpatikus lenne már...

Sisko86 2010.02.17. 18:44:49

@Sisko86: opsz, nem oda ment, eggyel feljebb, Spirálnak

török gábor 2010.02.17. 18:44:52

@Hasonmás: köszönöm.

@Spirál: ezt komolyan gondolja? zseniális ötlet, ha azzal van tele a sajtó, hogy Bokros szerint káosz van az mdf-ben, és ezért a min.elnökjelölt vissza akar lépni? ez használ a pártnak? ehhez a logikához én képzetlen vagyok.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.17. 18:44:53

bokrosnak tuti helye van brüsszelben. onnan könnyű beszólni dávidnak meg herényinek, akiket csúnyán meg fognak találni a nyomozók hamarosan.

aint 2010.02.17. 18:51:21

@Spirál:

Hehi... ilyen alapon azt is mondhatnád hogy direkt azért csinálták, hogy leleplezzék azokat akik egy ilyen kiváló húzást félre akarnak magyarázni... :)) abszurd

Idet 2010.02.17. 18:52:03

@török gábor: Használhat - vagy árthat - ennek a pártnak bármi is?

Don_Pipita 2010.02.17. 18:52:34

@török gábor:
Szerintem nagyon érdekes Dávid Ibolya válasza. statárium lesz,elvesztik a párttagságukat, nyilatkozat stop stb...
Szerintem az mdf-es szavazók többségének kifejezetten nem tetszik az az Orbánféle párton belül centralizáció. Erre a saját pártjuk is erre készül. Ez a nyilatkozat nem jár szavazatvesztéssel? (persze hosszabb távon biztosan megtérül) Nem lett volna szerencsésebb hallkan cáfolni ezt a levelet, majd pénteken ténylegesen véghezvinni ezeket az intézkedéseket... A fidesz se mondja ki nyíltan ezeket a dolgokat, mert tudja, hogy ez nem jó színben tüntetné fel őket. És azzal indokolni,hogy Orbán is ezt teszi, ezért nekünk is szabad... Szerintem ez nagy hiba volt!

Mondjuk lehet, hogy Ibolya így tud csak üzeni saját politikusainak.Csak a médián keresztül... Viszont akkor tényleg komoly gondok vannak

sárkányfő 2010.02.17. 18:52:56

Ha Bokros kilép, az Mdf-nek vége.
Így is sanszos, de ha kilép, tuti.

Én nem fogom siratni ezt a pártot, de Bokrosnak tényleg helye lenne az ogy-ben, ezért kár.

De ez nem most lett elrontva. Hanem az elmúlt 4, sőt elmúlt 20 évben. Miért nem lett képes ez a párt 20 év alatt, legalább egy félprofi alakulattá válni?
Örök amatőr... az ilyen gázos belső ügyeket legkésőbb tavaly le kellett volna zárni, és a kopogtató-gyűjtésre egységesen, felkészülten, repülőstarttal beindulni. Ahogy ezt teszi a másik 3 nagy.

Don_Pipita 2010.02.17. 18:55:05

@Spirál: Az embereket ismerve és főleg az mdf szavazók ideológiáját ismerve ez hülyesség

Kenwyn 2010.02.17. 18:56:34

@ó jaj:

"Örök amatőr... "

sztem pont,h nem. régóta van egy olyan érzésem, h nem is akar ő igazából miniszterelnök lenni, tökéletesen elégedett a Brüsszeli állásával. sztem úgy van vele,h ha bejön a dolog akkor örül, ha meg nem akkor sem történik tragédia számára.

egyébként szvsz nemhogy a parlamentben még a környékén sincs a helye.

Idet 2010.02.17. 18:56:39

@Kenwyn: ...Nincs józan ember...

Don_Pipita 2010.02.17. 18:56:52

@Don_Pipita:
"Mondjuk lehet, hogy Ibolya így tud csak üzeni saját politikusainak.Csak a médián keresztül... Viszont akkor tényleg komoly gondok vannak "

Úgy értem csak így veszik komolyan... Nem úgy, hogy nincs belső e-mailezés, telefonálgatás stb...

broody 2010.02.17. 18:57:23

Kezdettől fogva fel nem fogtam ennek a "zseniális" MDF-SZDSZ házasságnak a logikáját. Majd okosak felvilágosítottak, hogy infrastruktúra, bp-i szavazók,na és pénz, pénz, pénz. Ok, értem. De ennek ellenére azt gondolom, hogy az MDF simán kaphatott volna 10%körül, ha csak elvan, mint a befőtt, és bevárja a csalódott eszdéeszesek szavazatait, akik, jobb híján rájuk szavaztak volna. Mégis miért gondolták, hogy a csalódott eszdéeszesek, majd simán ikszelnek azokra, akik nem keveset tettek az eszdéesz széthullásáért. És azok az emdéefesek, akik világ életükben utálták az eszdéeszt, szintén oda ikszelnek? Szóval ez a házasság minusz sok-sok %. Na, és arról még nem is beszéltünk, ha Bokros lelép. Akkor még Thürmerék is többet fognak kapni...

family guy 2010.02.17. 18:58:30

Hogyhogy ilyen kevés hozzászólás? Csak nem az a helyzet hogy nem rakta ki az index főoldalra és csak az van itt aki bookmarkolta a blogot?

Amúgy pedig simán lehet hogy Bokros még az email természetével sincs tisztában nemhogy a politika működésével. Egy ilyen jellegű dolog sztem simán belefér.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.17. 18:59:00

@ó jaj:

szerintem meg valóban vége van. 2006-ban jó nagy média (és egyéb) hátszéllel éppen csak elcsípték a küszöböt. idén viszont eddig minden ellenük játszik - az mszp nem fog segíteni, mert élet-halál harcot vív a jobbikkal a második helyért, az szdsz gyakorlatilag felszámolta magát.
az mdf halott. dávid megölte.

ormanyosbogar 2010.02.17. 19:00:53

valoban az van, hogy reszben onvedelem ez a bokros level, masreszt a teljes elvarazsoltsag jegyeben szuletett ez is: Lajos nagyon csodalkozik, hogy egyreszt nem euforikusak tole, masreszt, hogy a hinterland nem mukodik.
s valoban megy marcius kozepen:www.bajszoskameleon.com/2010/02/17/bokros-visszalep/

m4rc11 (törölt) · http://vilagrol.blog.hu 2010.02.17. 19:00:55

A végén még visszatér az MDF a Fideszhez? A Fidesznek szerintem érdeke, hogy a szétszórt MDF-SZDSZ ott legyen a Parlamentben, s elvegyen pár mandátumot a sokkal következetesebb (és a Fideszre veszélyesebb) Jobbiktól.

Kenwyn 2010.02.17. 19:02:20

@Idet:

én is úgy vélem; már bocsánat, de sztem perverz mazochistának kell annak lennie akinek ez teccik.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.17. 19:05:07

@m4rc11:
ehhez dávidot ki kell lökniük a párt éléről, ami nem fog menni. előbb zár ki mindenkit. aztán lezsákék ott vannak a fideszben, érdekes lenne, ha melléjük visszakerülhetne a jelenlegi mdf-bagázs.

Idet 2010.02.17. 19:07:32

Én még tag is voltam anno az MDF-ben.
Amikor Antall József meghalt, és a hiénák elkezdték ezerfelé szétcincálni a pártot, leginkább a karrier-ugrancsok, akik már majd összepisilték magukat egy kis jó magyarosch politizálásért, amiben a pecsenyéjüket megsütögethetik, villámgyorsan leléptem.
Szánalmas, de várható volt, hogy mit csinálnak ezek az MDF-ből.

Nagyon kíváncsi volnék, hogy mi az igaz Ebola és a drága gyermeke körül kerigett (keringtetett?) híresztelésekből? Valszleg sohasem tudjuk meg.

broody 2010.02.17. 19:07:44

@török gábor: Tudom, hogy okafogyott a kérdés, de szted ha Bokrost az MSZP öleli keblére mondjuk 1 évvel ezelőtt, megmenekülhettek volna? És ha az SZDSZ?

abandi 2010.02.17. 19:07:56

Rühös laja nem szokott hozzá az ellenvéleményhez, egy demokratafórumban...
Állítólag dél-ámerikai diplomája van.

sárkányfő 2010.02.17. 19:08:15

@Kenwyn: Amit idéztél, azt az Mdf-re írtam, nem Bokrosra.

És kb. Bokros az utolsó, aki "elégedetten" ücsörögne a fenekén bárhol is.

VIKUNYA 2010.02.17. 19:08:37

még nincs lefutva a játszma, ha el tudnak indulni, akkor biztos vagyok benne, hogy mindezek ellenére bent lesznek, de több, mint nyilvánvaló, hogy soha nem látott nehéz helyzetben vannak, s bokros ügyesen kijelölte maga számára a menekülési útvonalat is, hogy magát, mint terméket, ha úgy adódna, felkínálhassa más árusnak is! nem kár értük ezek után, remélem bukni fognak.

szobatars 2010.02.17. 19:10:26

@m4rc11: erősen kétlem, hogy az MDF-SZDSZ és a Jobbik szavazóbázisa között oly mértékű átfedés lenne, hogy az általad javasolt logika működne..

sárkányfő 2010.02.17. 19:11:05

@triumphator:
Az Mdf tényleg kinyírja önmagát, de azzal nem értek egyet, hogy egyébként ne lenne esélye. Ha képes lenne komolyan vehető pártként viselkedni, akkor simán bejutna. Bokros önmagában is + 1-2%, és sok volt Mszp-s is keresi a pártját, meg tán még ős-Mdf-esek is vannak, szóval szerintem az 5% simán meglenne, ha nem bohóckodnának.
De így...

sárkányfő 2010.02.17. 19:12:33

Hallottátok Szegedi Csanád mai szövegét? :) Szépen kitett magáért...
Kis Torgyán-Kövér dé já vu-m van :)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.17. 19:12:41

@török gábor: Igen. Komolyan gondolom.

"zseniális ötlet, ha azzal van tele a sajtó, hogy Bokros szerint káosz van az mdf-ben, és ezért a min.elnökjelölt vissza akar lépni?"

Ez az egyik interpretáció.

Bokros Lajos visszalép, ha a pártvezetés nem tudja elérni, hogy a PROGRAMJÁRÓL SZÓLJON a közbeszéd, ne a káoszról.
Dávid Ibolya gyorsan igazat ad neki, és sajnálkozását fejezi ki, hogy a párt programjáról nincs szó a médiában, csak a lejárató kampányról.

Ez pedig a másik interpretáció!

Ki melyiket hajlandó észrevenni. KI melyiket hajlandó tolmácsolni a saját nyilvánosságán keresztül.

kamasuka 2010.02.17. 19:14:09

Ott van az EPben, listavezető, bármelyik szar pártban kapnának érte. Ezért dobta be magát. Ha ennyire balfékek, akkor megy máshová.

Don_Pipita 2010.02.17. 19:14:45

@VIKUNYA: Úgy érted,hogy kellő számú területi listával tudjanak elindulni. Szerintem ez olyan 150 körüli jelölt indulását jelentené. De, ha még Budapesten is gondok vannak a kc gyűjtésével, akkor hol. Amúgy úgy tudom 700 ft/ óráért lehet menni segíteni. Csak a végén nemfognak kifizetni...

greeen (törölt) 2010.02.17. 19:15:07

Bokros mióta politikus? Ilyen hülyeséget egy elemző azért már ne írjon le!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.17. 19:15:56

@ó jaj:
nincs idő. két hónap sincs, ennyi idő alatt nem lehet teljesen átmaszkírozni a pártot. pont ezzel b*szták el, az szdsz úgy kellett nekik, mint kandisznónak a csöcs. ez a húzás (szdsz-bekebelezés) totálisan fordítva sült el. most ezt visszacsinálni, konszolidálni a pártot és ezt az üzenetet eredményesen elküldeni a választóknak - erre még tán gyurcsány se lenne képes.

kamasuka 2010.02.17. 19:16:26

@kamasuka:
De az is lehet, hogy látja: nem lesznek meg az országos listához az ajánlószelvények, így elhagyja a süllyedő hajót, mielőtt az szépen elmerül. Így még akár egy megismételt választáson bárki (MSZP/SZDSZ/LMP) listavezetője is lehet.

gossage 2010.02.17. 19:17:31

@AntiChrist: igazi politikus....egy dolog erdekli ,sajat maga....hogyan tud ebbol az ellenszenves egyuttmukodesbol jol kijonni....ezt tenne majd akkor is ha a nep megbolondul es ra szavaz es nem jon neki ossze..es veszi a kalapjat a tobbi meg le van szarva.
jobb ha elobb kiderul ..nem kar erte meg a "partjaert" sem

Don_Pipita 2010.02.17. 19:17:56

@Spirál: Viszont, hogy ezek a botrányok leülepedjenek kell még vagy egy jó fél hónap, ha nem több. Szerintem teljesen természetes, hogy a riporter a botrányokról,kc gyűjtéséről kérdez és nem arról, hogy hogy képzelik el a minimálbér megadóztatását

gossage 2010.02.17. 19:18:40

@kamasuka: hova megy? ki a fenenek kell,ezt komolyan gondolod?

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.17. 19:19:18

Ami meg a tegezést-magázást illeti.
A blogszférában és az internetes fórumokon mindenki tegezi a másikat.
Itt mindenki egyenlő lehet. (Valamennyire.)

A civil életben persze magázódás.

Noha sokkal fiatalabb vagyok és jóval kevésbé képzett,
de nem lehetne itt is tegeződés?
Az szerintem barátságosabb lenne.

(Ördög Zoltán)

[nev] (törölt) 2010.02.17. 19:19:19

nekem erről az a véleményem, hogy mdf-szdsz-lmp koalíciót kellett volna létrehozni magyar olajfa néven, vagy akármilyen néven, és deklarálni kellett volna, hogy ez egy választási kolalíció, és a résztvevőknek eszük ágában nincs közös frakcióban ülni, de a választási kampány idejére, februártól áprilisig, vagy legfeljebb októberig együttműködnek. egyszerűen azért, hogy képviselve legyenek azok is, akik nem érzelmeik által vezérelve szavaznak.

és a listavezető szerepre jóval alkalmasabb lett volna habsburg györgy, mint bokros. végül ez a derék lotharingiai párton kívüli, aligha lehet azzal vádolni, hogy bármilyen anyagi érdeke fűződne a hatalomhoz, hogy kommunista, ő egy integratív figura, bokros pedig megosztó.

nem mellékesen dávid ibolya játszhatta volna mellette a grófnőt, schiffer andrás meg az "unokatestvért", a derék polgárt. (ugyanaz a karakter, mint habsburg györgy.) a konzervatív-liberális értelmiség, és álértelmiség azonnal megjelent volna minden partin, ausztria hogy gyurikám, de rég láttalak, hogy vagyol drága barátom, hogy van a hercegnő őnaccsága. komálta volna a nép. azurák csaba és a tv2 naplója. habsburg györgy oda volt adjusztálva valami felügyelőbizottságba. gondolom szabadon lehetett bármit elvinni felőle. szóval gondolom mindenki szerette.

na de nem így lett. somogyi zoltán nem ekkora spíler, hogy ezt így összehozza.

mrs. white 2010.02.17. 19:19:32

@török gábor: Nem csak képzetlen vagy Gábor hanem mint tudjuk, más oldalhoz tartozó elemző. Mondjuk ez már eleve magában hordozza a képzetlenségedet ezt eddig is kitalálhattuk volna.

is 2010.02.17. 19:19:42

eddig ért a párttagok értelme. Bokros bevitte volna őket az ogy-be. addig ugráltak, hogy most sokkal nagyobb szarban vannak. lehet, hogy Bokros levele az utolsó észheztérítő, lehet menekülési útvonal is, de mindkettő nagyon hülyének nézi pl. a budapesti választmányt, amelyik múlt héten kavart. ha azonban nem nézzük őket hülyének, akkor azt kell feltételeznünk, hogy ők nem vesztenének az MDF bukásával. az pedig csak úgy lehet, hogy valaki beajánlott ott valamit.

eddig a gyanú, és Dávid Ibolya sajttája meg a korábbi tárgyalások (a bp-i ellenzéki vezér csak úgy beszól, hogy 'majd meglátjuk mit csinálnuk') erre egészen ráerősít (vagy ne tekinthetnénk ezt az UD Zrt. visszavágójának?). dolgoznak ezen a szétesésen valakik. csak nem ugyanazok, akik 2006-ban?

2010.02.17. 19:20:16

@greeen: Elvállalta egy pártban a miniszterelnök-jelöltséget. Te hogy hívod az ilyet?
Emellett még lehet sok minden más is: mondjuk pénzügyi szakember, közgazdász stb.

gossage 2010.02.17. 19:22:03

@ó jaj: hogyan lenne meg az 5%..eddig azt magyarazta TG is,hogy amennyeben nem tud minden valasztokeruletben inditani jeloltet akkor nincs eselye.....
es nem tud
ennyire nem hulye az orszag

Idet 2010.02.17. 19:22:39

@Kenwyn: Amatőr? Bokrosbajusz? Akkor amatőr ő, amikor én római pápa vagyok! (Na jó, papissza...)

jjulie 2010.02.17. 19:23:39

@mrs. white:

mi történt mit tudtál meg a tg ről így hirtelen?

abandi 2010.02.17. 19:24:19

@ó jaj:
Tök igaza van a Jobbikos pajtásnak!
Ha a tömegdemokratikus választások nem vezetnek eredményre, akkor: gyünni fog, mert gyünni kell, a nagyszerű halál...
Mit nem lehet ezen nem helyeselni...!?

is 2010.02.17. 19:25:02

@gossage: "ennyire nem hulye az orszag "

hogy mennyire hulye, azt 2008-ban a hulyenépszavazáson már megmutatta, nincs értelme mentegetni...

Idet 2010.02.17. 19:26:14

@mrs. white: Az előző blog végére már kezdtél normális lenni. Mi van?!

Don_Pipita 2010.02.17. 19:26:23

@mrs. white: TG melyik oldalon van szerinted?

gossage 2010.02.17. 19:26:31

@[nev]: ez jo..de ne bankodj majd csinalnak egy reality show-t , a TV2 bevallalja,kell a nezettseg

2010.02.17. 19:26:32

@gossage: Egyetértünk.
Szerintem sem fogadná be egyetlen jelenlegi párt sem. Esetleg az MSZP... De valószínűleg még ők sem.
Aki a listájára tenné, az valószínűleg többet veszítene vele, mint amennyit nyerne. És ezt nem engedheti meg magának egyetlen párt sem.

Szerintem nem azért készítette elő a terepet egy esetleges lelépésre, hogy aztán egy másik párt kebelén nyerjen menedéket. Hanem azért, hogy ha bekövetkezik az MDF összeomlása, akkor ő a lehető legkevesebbel megússza.

Lacóka 2010.02.17. 19:26:57

@is: idézet egy másik topicból, magamtól:

Lacóka 2010.02.11 22:45:21
ezt írtam a bokrosba:

"3. a BRÉKING NYÚZra: h áll most az mdf szervezete? ha megbukik az szdsz-es együttműködés, van egyáltalán esély arra, h az mdf egyedül el tudjon indulni? (konteo: a fidesz szervez puccsot azzal az ígérettel, h amennyiben bokrost sikerült megfúrni, ők biztosítják a szükséges kopogtató mennyiséget. kérdés: van még az mdf-nek fideszközeli szárnya, vagy teljesen sikerült leépíteni?)"

ha viszont nem, akkor ez gyakorlatilag öngyilkosság?

szobatars 2010.02.17. 19:27:57

@[nev]: "nekem erről az a véleményem, hogy mdf-szdsz-lmp koalíciót kellett volna létrehozni magyar olajfa néven, vagy akármilyen néven, és deklarálni kellett volna, hogy ez egy választási kolalíció, "

Én tartottam attól, hogy erre "rájönnek" s becipelnek magukkal jópár olyan figurát, akiknek semmi keresnivalója nincs egy normális ország OGY-ben.. ráadásul egy ilyen "olajfa-koalíció" még elég erős zsarolási potenciállal is rendelkezhetett volna... szerintem nem tudtak megegyezni a vezetés összetételéről (van ez így, ha mindenki überokos vezér szeretne lenni) és a listás helyekről, így most az MDF-SZDSZ-LMP trió ugyanarra a szavazóbázisra hajt..

is 2010.02.17. 19:29:08

@[nev]: 2007 őszén mondogattam magamban, hogy Gyurcsánynak kellett volna akkor kiugrania egy Kadimát csinálni. ledobta volna az MSZP-t magáról, jött volna az előrehozott, most Orbán szívna a válsággal, meg a saját hülyenépszavazásával, és arról beszélgetnénk, hogy Gyurcsánynak sima többsége, vagy abszolút lesz.

török gábor 2010.02.17. 19:30:03

@Spirál: bocsánat, én még zöldfülű vagyok a blogolás illemtanában :)

Pomme 2010.02.17. 19:30:16

Kár lenne, ha nem indulna el az MDF. Simán elvittek volna 3-4% idióta szavazatát a kukába. Így azok majd "halkan anyázva" szavaznak az MSZP-re.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.17. 19:30:21

@Don_Pipita: "Szerintem teljesen természetes, hogy a riporter a botrányokról,kc gyűjtéséről kérdez és nem arról, hogy hogy képzelik el a minimálbér megadóztatását"

Miért természetes?
Nyilván arra gondolsz hogy a botrány meg a szenzáció érdekli jobban a médiát.
De ez nem az a kategória.

A minimálbér megadóztatásából (főleg ha a nyugdíjakat is odakeverik), még nagyobb szenzációt lehetne csinálni!
Csakhogy pártos média működik.
Ha a 14. havi nyugdíj vs. Nyugdíjak megadóztatása lenne napirenden, (Ami sokkkal jobban érdekelné az embereket!) az segítené az MDF kommunikációját.
Most őszintén, ezt melyik médium szeretné?

gossage 2010.02.17. 19:30:50

@mrs. white: "Nem csak képzetlen vagy Gábor hanem mint tudjuk, más oldalhoz tartozó elemző. Mondjuk ez már eleve magában hordozza a képzetlenségedet ezt eddig is kitalálhattuk volna. "

EZ JOBB MINT AZ MDF MEG A BKV
URISTEN
Bokros fan? vagy

Ibolyahoz van szerencsenk?

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.17. 19:31:19

@is:
csakhogy gyurcsány nem tud(ott) kiugrani az mszp-ből, mert hirtelen nem lett volna pénze, meg semmije sem...

Diocles 2010.02.17. 19:32:08

kedves Török Gábor!

Bár korábban tán már kitértél erre, de szerintem hasznos lett volna, ha ehhez a poszthoz is odabiggyeszted, hogy kiknek is áll érdekében, vagy jó, finomabban, hogyan hat a pártokra a Bokros-kísérlet esetleges csődje.

Olyan rémhíreket is hallani (ill. MSZP oldaláról nézve, örömhírt), hogy ez megdobná 10%-kal (!) az MSZP fővárosi listáját, úgyhogy szerintem ma este Kövér László azon imádkozik az egész családjával, hogy rendezzék már le ezt a vitát, és legalább Bp-n gyűjtsék össze a cédulákat.

gossage 2010.02.17. 19:32:18

@AntiChrist: egyetertek veled,igy van ,magat menti

majomkutya 2010.02.17. 19:32:33

@Spirál: Azért ezt ügyes kommunikációs trükknek beállítani szerintem elég merész dolog, mert megindításakor nem lehet megjósolni, hogy mi lesz belőle.
Írták többen, hogy ez orosz rulett meg 19-re lap húzás.
Az esélyek szerintem az orosz rulett esetében sokkal magasabbak (a 6 golyó helyén csak 1 van 5=jó, 1=rossz), mint ennek az akciónak az esetleges sikeressége.
Szerintem szimpatizánsaikban hányingert kelt az egész kutyakomédia, pláne ha kiderül, hogy szándékosan adták ki az anyagot, és hogy ezt is egy buzibárban találták ki Herényiék, a konzervativizmus úttörői.
Bóáffff...

abandi 2010.02.17. 19:32:42

@szobatars:
Kimaradt a maszop, mint végső megoldás.
Ejnye-bejnye, ennyire nem lehetünk naívak, mikor a tömeg"demokrácia" végső védelméről van szó!

broody 2010.02.17. 19:33:16

@mrs. white: Sok minden elmondható TG-ról, de hogy KÉPZETLEN?????? Hm, ez inkább sokat elmond a minősítőről...

mrs. white 2010.02.17. 19:34:12

Ez várható volt. Nekem semmi meglepetést nem okozott,csak az hogy túl korán dobta be a törülközőt. Innen már nincs vissza út.
Azért az is érdekes, hogy egy magánlevél kikerült. Kinek írta? Ibinek? A portásnak? Aki kiszivárogtatta. Minek ír a portásnak? Ha prominens személnyek Ír, Ibinek, Karcsinak, akkor azok miért szivárogtatnak? Akkor ezek szerint Ibi kibeszél a pártból? Ha kibeszél, a cselekmény csúcsponján Ibolya magát zárja ki a pártból?
A végén pedig a visszaesők kórusa elénekli a nyírfácskát és Vanek úr álmában megjelennek a balettáncosok, továbbá kőfaragók, egy komplett szürrealista álomban.

sárkányfő 2010.02.17. 19:34:18

@triumphator: Most már tényleg nincs idő. Úgy értettem, hogy ha eleve, mondjuk legkésőbb tavaly letudják a hülyeségeiket, akkor a potenciális választótábor meglett volna. De hülyék hozzá.

Bár még van két hónap, még sok hülyeséget fog csinálni a többi párt is. Ha mától kezdve "tökéletesen" viselkednének, akkor a többi párt hibájának köszönhetően is talán megint sikerülne a csoda. Talán-talán... De kár ezt számolgatni, mert nem hiszem el, hogy észhez térnének. Elcseszték.

sárkányfő 2010.02.17. 19:35:24

@Don_Pipita: Nem, a tévében hallottam. De majd valaki biztos berakja.

puszgyusz 2010.02.17. 19:36:34

Bocs mindenkitől, de nem bírtam ellenállni a kísértésnek. A sonline-on találtam, tehát most iddegen tollakkal ékeskedem

ha Orbán-beszéd szivárgott volna ki....
2010. február 17. 14:13

...így hangzott volna:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Polgári Körök!
..nos, Kedves Barátaim, ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyok kétségekkel. Azért, mert az elmúlt 2 parlamenti választást elkúrtam.

Nem kicsit, nagyon.
Európában ilyen ramaty választási kampányokat ember nem csinált, mint amit én csináltam. A két legutóbbi parlamenti választás előtt 1-1 évvel 20%-os előnyünk volt a baloldalhoz képest! De én ezt is elkúrtam! Megcsináltam! Meg lehet magyarázni. Tessék! Nyilvánvalóan végighazudtam az utolsó 16 évet, keresztbe tettem mindenkinek; Budapestnek, az MDF-nek, minden kisebb és nagyobb jobboldali és baloldali pártnak. Szétziláltam a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, az MDNP-t, az MDF-et. Elleneztem az Európai Uniót, mert ha nem én vezetem az országot, akkor ne menjünk sehova! Hazugnak neveztem Antall Józsefet a Parlamentben, majd rá néhány évre Antall József méltó követőjének neveztem magam!

Ebben a témában jogosan...

Nem szavaztam meg a 13. havi nyugdíjat, de a nyilvános vitán mégis bátran belemondtam a kamerába, hogy megtettem. 2006-ban kampányoltam a kisebb Parlament mellett, aztán a választás után azt sem szavaztam meg!

Hazudtam reggel, éjjel és este.
Voltam liberális, később konzervatív, most populista nemzeti-keresztény kommunista népvezér lettem. Mindent megtettem egyetlen drága barátom (a HATALOM) érdekében. A választásokon ötször annyit ígértem, mint a baloldal. Ez nem került semmibe. Teljesen világos volt, hogy amit ígértem, az nem igaz. Amit 1998-ban mondtam, hamis, amit 2002-ben állítottam, az hamis, amit 2006-ban, szintén az. De megígérhetem, hogy folytatom, már úgy belejöttem...

Legyen adócsökkentés, ha bele is gebedünk, legyen kolbászból a kerítés, éljek én és az imázs központ!
Készüljön film a kolbászfesztiválos munkámról, viszont ne készüljön jegyzőkönyv a kormányülésről, vegyünk 5 milliárdért újabb beengedő rendszert a stadionokba, amit soha nem használunk, építsünk újabb húszezres stadionokat Újpesten, ahova kimennek hatszázan és szétvernek mindent az MTV-t ostromló híveim!
Mit csináljak, hazudtam reggel, éjjel és este! Mit mondhatunk az embereknek két ilyen elkúrt választás után? Ellenem szavazott ez a kurva ország, nem a baloldalra! Miután 16 éve mindenki szar választási kampányokat csinál, úgy gondoltam következmények nélkül én is megtehetem. És igen (igen, igen), minden hazugságom és a választások elvesztése ellenére szűk családom, valamint szélsőjobbos- és Korlátolt Felelősségű Társaim továbbra is maximális bizalommal vannak irántam. És hiába kritizál a Kósa, ha sokáig jártatja a száját, Debrecent is elveszem tőle!
Elvégre mégiscsak én vagyok a király. Igaz, elég kis király... De ha megnövök...

Ha választásokkal, demokratikusan nem tudtam megszerezni a hatalmat, akkor megtesszük erőszakkal, nagygyűlésekkel, ultimátumokkal, zsarolásokkal, székház szétverésekkel.

Mindegy, hogyan. De enyém lesz a hatalom! Enyém lesz ez a kurva ország.
MEGCSINÁLOM!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG !!!

kamasuka 2010.02.17. 19:36:51

@triumphator:
Abban reménykedtek, hogy az SZDSZnek és az MDFnek a maradékával, ha összeállnak, akkor be tudják gyűjteni a megfelelő mennyiségű kopogtatókat. A vége az lett, hogy rájöttek: egyiknek sincs már meg az a bázisa, ami négy évvel ezelőtt megvolt, és az MSZP annyira szar helyzetben van, hogy nem képes segíteni. Az elmúlt 6 évben teljesen más dologra ment el minden energiájuk, de már érik a gyümölcse.

Ha indulni tudnának, akár az LMP is, én a választásokon ezt tippelem (persze, ha kevesen mennek el):

Fidesz 57,03%
MSZP 17,41%
Jobbik 16,96%
MDF 6,87%
LMP: 1,73%

Ha sokan mennek el szavazni:
Fidesz 64,88%
MSZP 18,43%
Jobbik 7,22%
MDF 4,98%
LMP 4,49%

Ha nem tudnak indulni, sem az MDF sem az LMP (ha kevesen mennek el):
Fidesz 60,43%
MSZP 21,66%
Jobbik 17,91%

Ha sokan voksolnak:
Fidesz 66,6% (hisz a "patás" jött el, maga az ördög és a pokol!)
MSZP 23,3%
Jobbik 10,1%

sárkányfő 2010.02.17. 19:37:15

@abandi:
Én még mindig ott tartok, hogy ha egy politikus mond egy kegyetlen baromságot, akkor egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyen van. Hogy ez létezik. Túl kéne már ezen lépnem... tényleg vannak ennyire hülyék...

gossage 2010.02.17. 19:37:41

@AntiChrist: bar sose lehet tudni...lehet politikai jatszma az egesz....
mert epeszu ember nem szokott korlevelet irni legeloszor az egesz magyar sajtonak ,hanem elotte a sajatjaival beszel
tehat 1. vagy nem epeszu
2. vagy nem epeszu

kamasuka 2010.02.17. 19:38:13

@gossage:
Új választások, ha nyer a Fidesz, de nem alakít egyedül kormányt? Pl. MSZP, egy újjászerveződött SZDSZ vagy egy LMP. Akár ...

mrs. white 2010.02.17. 19:38:21

@jjulie: Spirál hozzászólását interpretáltam szabadon, keresd meg.

Don_Pipita 2010.02.17. 19:39:29

@Spirál: Nem, nem én sem a búlvár kategóriára érettem, de azt te sem gondolod komolyan, hogy jelen pillanatban mikor az embereknek már amúgy is töke tele van a politikával komoly gazdasági kérdésekről is lehetne beszélni, ha épp látják egypárt utolsó szánalmas nyögdécseléseit. Amúgy igen ahhoz képest, hogy bokros egy 3%párt miniszeterelnök jelöltje elég nagy médiaviszhangot kapott az évértékelője, tehát az esély meg volt, csak utána elrontották,mert jött egy újabb botránycsokor.

jjulie 2010.02.17. 19:40:35

@mrs. white:

te viszont okoztál meglepetést

mrs. white 2010.02.17. 19:41:20

@Idet: @Don_Pipita: @broody: Tekerjétek végig a hozzászólásokat és megértitek az iróniát. Szerintem TG érti és nem haragszik. Sőt.

2010.02.17. 19:42:36

@gossage: :)
Magyar politikusnál sose lehet tudni.
Én mindenesetre a fentebb leírtakat tartom a legvalószínűbbnek.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.17. 19:43:32

@kamasuka: Na, arra befizetnék, hogy melyik az a bármelyik párt, aki kapkodna érte. Talán az szdsz. Van még ilyen nevű párt?

mrs. white 2010.02.17. 19:44:39

@broody: Lásd fent válaszomat, Azért hihetetlen hogy mindenki írkál de nem olvas.

török gábor 2010.02.17. 19:44:43

@Diocles:

szerintem ez elég egyértelmű: ha nincs MDF, akkor az a választáson az MSZP-nek és (ha ők el tudnak indulni) az LMP-nek jó. de azt hiszem, hogy az előzmények miatt a Fidesz sem lenne boldogtalan.

@mrs. white:

ha nem érteném, akkor sem haragudnék, de már elsőre értettem. :)

greeen (törölt) 2010.02.17. 19:45:10

@puszgyusz: Ezt a vizuális szennyezést innen eltakaríthatná valaki

pannonfunk 2010.02.17. 19:45:44

És előny az M metűvel kezdődő posztoknál :)

VIKUNYA 2010.02.17. 19:45:46

@Don_Pipita: nekem is a pénzes megoldás ugrott be. akkor van esélye az mdf-nek, ha kapnak lóvét valahonnan kölcsön, és felfogadnak egy csomó zsoldost, akkor egyáltalán nem lehetetlen, hogy összejön a kopogtató, csak hát az nagyon sok pénzbe fog kerülni. de szeretintem meg fogják játszani, a kampányra félretett pénzük erre fog elmenni.

kamasuka 2010.02.17. 19:45:48

@Lacóka:
Bocs, de az ajánlás az úgy néz ki, hogy jelölt neve, pártja, ajánló neve, személyi szám (nem lopott szigé!), lakcím.

Ezek után milyen ide meg oda adott Fidesz ajánlókról beszélsz te és mások is? Ilyen alapon az üreset BÁRKI hozhatná, nem kell ahhoz a Fidesz. Urban legendek meg nem érdekelnek, hogy Józsi bácsi és Náncsi néni apjának, az anyjának, a testvérének, a menyének, a sógorának, annak apjának, a testvére éppen mit hallot valamelyik párt lakossági fórumán az alkoholista Kiss Pista bácsi szomszédasszonyától ...

szobatars 2010.02.17. 19:46:01

@is: József Attila Álmodik a nyomor című versét elszavalta IS..
:-))

mrs. white 2010.02.17. 19:46:29

Gyengébbek kedvéért spirál 18.37 és ez nem a zsoltárok könyve, szövegértelmezésbe nem fogok bele.

greeen (törölt) 2010.02.17. 19:46:39

@AntiChrist: Közgazdász? Édes gyermekem, a közgazdászat mióta tudomány? A meteorológusok is hitelesebben, sikeresebben jósolnak időt.

pannonfunk 2010.02.17. 19:47:16

@szobatars: Ez a dal nem '85-ös, sokkal korábbi. '80-'81. Rajta volt az URH demókazettáján is.

abandi 2010.02.17. 19:48:24

@szobatars:
Csak az elmúlt 8 év parlamenti összeszavazás alapján gondolom, hogy:
maszop-szadesz-madöf egy és ugyan az a polip.
Az elempé pedig..., a kölykeik által készített álcaháló...
Megpróbálják a végsőkig feszíteni a húrt ezek négyen! (Ugye mao elffftárs?)

kamasuka 2010.02.17. 19:48:57

@is:
Persze, biztos így lenne ... De a pöcsöm belétek, pont a gangetek nem hagyta anno, hogy ennek esélye legyen, akkor most ne jövőbeláss, hanem készülj - pls - minimum négy év rettegésre, hogy neked is végre jó legyen.

szobatars 2010.02.17. 19:50:30

@VIKUNYA: nem tudom, szerintem már ez sem segít rajtuk..kölcsönt csak úgy kapnának, hogy tutira adnak valamit cserébe...de mit???? a székház már "foglalt"

szobatars 2010.02.17. 19:51:55

@pannonfunk: tudom..én az 1985-ös "hazafias Népfornt" választás kapcsán idéztem be...

mrs. white 2010.02.17. 19:52:06

@török gábor: Kösz a felmentő seregnek, már kezdtem kínosan érezni magam, de népszerűségedet misem bizonyítja hideg meleg amit kaptam. Igaz a hozzászólást kiváltót nem kommentálták. Lehet hogy én is népszerű vagyok?

VIKUNYA 2010.02.17. 19:53:12

@szobatars: lehet, nehezen fér a fejembe, hogy 30-40 ezer cetliből hogy nem lehet összeszedni 750-et több mint egy hónap alatt! főleg úgy, hogy azért a lajos az húzónév. na mindegy, nem értem én ezt.

majomkutya 2010.02.17. 19:53:15

@török gábor:
Miért jó feltétlen az MSZP-nek?
Én azt gondolom, hogy ha az MDF nem tud indulni, akkor a szimpatizánsainak nagyon nagy része nem fog elmenni szavazni. Aki meg elmegy az kb. megoszlik az MSZP és a Fidesz között. (Esetleg háromfelé ha az LMP is megy, illetve nagyon nagyon kicsi részük esetleg akár még a Jobbikhoz is csapódhat, de nem tudom elképzelni, hogy a Bokros szimpatizánsainak döntő része az MSZP karjaiba rohanna)

Lacóka 2010.02.17. 19:53:18

@kamasuka: sokan kitöltetlenül adják oda. nem mondom, h csak a fidesz lehetne a támogató, de a "régi mdf"-esekhez ők állnak legközelebb

kamasuka 2010.02.17. 19:53:18

@triumphator:
Meg ugye ő OGy képviselő is az MSZP színeiben. A végén még 10000 feljelentést kapott volna/nap ...

tlac 2010.02.17. 19:54:46

Amúgy parlamenten kívűl is le tud vezetni Ibolyka, a támogatást (2....4% ? ) 2..3 fő között le tudja oszatni X évig.. 1 hónapja még a gáz számlát se tudták fizetni, azt' bejött Mesterházy és a kizártakat is kifizették rögtön ( cca. 10mFt)

szobatars 2010.02.17. 19:55:14

@abandi: ez igaz, de én most a közös szavazóbázisra céloztam...az MDF-SZDSZ-LMP trió gyakorlatilag ugyanazon bázist szeretné megszerezni..az MSZP bázisa máshol van, mind térben (Komárom, Heves, Borsod, Baranya), mind időben (nyugdíjasok)

Az LMP értékeléseddel egyetértek (ezért tartanak az LMP-sek "szélsőjobboldalinak" engem...a Jobbikosok meg LMP-snek..valszeg normális vagyok..középen..:_)

Diocles 2010.02.17. 19:55:23

@török gábor:

egyébként van egy nagyon paradox jelenség, nem tudom, hogy te tucc-e róla, de a dávidi MDF-ről lemorzsolódó ősMDF-esek nem a Fideszhez (kivéve Lezsákot és pár haverját), hanem a Jobbikhoz mennek, ami azért fura, mert ment ugye a hülyítés, hogy az MDF-re azért kell szavazni, mert "normális jobboldali" a párt és a tagság, a Fidesz meg ugye "szélső", és erre fel a kiugrott MDF-tagok (több ilyet is ismerek, tehát tudom mit beszélek) a Jobbiknál kötnek ki!
Lehet, hogy ennyire "megfertőzte" őket Dávid fideszfóbiája, hogy tökmindegy mi, csak ne Fidesz legyen? :) Na mindegy.
Szóval a tagságuk elég rendesen megy a Jobbik felé, bármilyen furcsa, én ezt látom, gondoltam leírom.

A Fideszt aligha hiszem, hogy akkor is vigasztalja Dávidék politikai halála, ha emiatt egy rakat mandátumot vesztenek el Budapesten, mert az MSZP jobban tudja koncentrálni az orbánfób voksokat.

VIKUNYA 2010.02.17. 19:55:49

@majomkutya: sokan lesznek olyanok, akik orbánfóbiájuk miatt mégis elmennek, és az mszp-re szavaznak, beszéltem is ilyenekkel, pedig az mdf-re szavaznának, mert már égő nekik az mszp. persze lesznek szép számmal olyanok is, akik inkább nem mennek el így, mert nem marad alternatívájuk.

pannonfunk 2010.02.17. 19:56:34

@Don_Pipita: Node a madöf az egy ajrópai értelemben vett demokratikus párt. Kérem szépen, egy ajrópai értelemben vett demokratikus pártban nem lehet diktatúra, mert ott ajrópai értelemben vett demokrácia van. Ebből következően, ha Dávid Ibolya kizár valakit a pártból a magánvéleménye miatt, azt nem azért van, mert ő egy zsebdiktátor, két okból is. Egyrészt a zsebdiktátor az a patás Zorbán, ebből adódóan Dávid Ibolya nem zsebdiktátor. Másrészt meg azért nem lehet Dávid Ibolya egy zsebdiktátor, mert zsebdiktátorok nincsenek egy ajrópai értelemben vett demokratikus pártban. Márpedig, mint megállapítottuk, a madöf egy ajrópai értelemben vett demokratikus párt.

2010.02.17. 19:58:00

@greeen: És én hol írtam azt, hogy a közgazdaságtan tudomány?
Ezt hívják öngólnak...
Írj még néhány hasonlót, kisfiam :)

szobatars 2010.02.17. 19:58:33

@VIKUNYA: ezen én is gondolkodtam...de gondolom egy adott választókerületben potenciálisan megszerezhető ajánlószelvényeiből, kb. 35-40 % senkinek nem adja oda...más meg éppen nincs otthon, amikor mennek érte, s kétszer-háromszor visszamenni már lutri és gazdaságtalan...

VIKUNYA 2010.02.17. 19:58:36

@pannonfunk: hiszen ibolya meg is mondta, hogy az mdf-ben lévő túlzott demokrácia vezetett el idáig - persze, már bírósági döntések is születtek a demokratikus kizárások miatt!

törppapa 2010.02.17. 19:59:12

@mrs.white
"más oldalhoz tartozó elemző. Mondjuk ez már eleve magában hordozza a képzetlenségedet"
Nem tudtam, hogy a képzettség oldalfüggő!? :-)
Amúgy meg: Egy olyan párt jelöltjét, mely a parlamenti küszöb átlépéséért küzd, miniszterelnök jelöltnek nevezni??! :-)))

török gábor 2010.02.17. 19:59:28

@mrs. white: nincs más magyarázat :)

@majomkutya: ha nincs MDF, a Fideszre és a Jobbikra semmiképpen nem voksoló volt MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es, most azonban bizonytalan szavazóknak nem sok választásuk marad: otthon maradni vagy az MSZP-re szavazni. Ez feltétlenül növelné az MSZP szavazatmennyiségét.

VIKUNYA 2010.02.17. 19:59:31

@szobatars: gazdaságtalan, bizony, de van az a pénz, amivel be lehet gyűjteni - kérdés, hogy az mdf-nek van-e. egyelőre úgy tűnik, hogy nincs.

Don_Pipita 2010.02.17. 20:01:14

@szobatars: Pedig visszamennek ráadásul 2X-er. főleg a fidesz, akinek sok embere van, de még ott is vissza kell menni, ahol kb. 30 ember van olyan 4000 lakásra.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.17. 20:02:02

@kamasuka:
ha már százalékolgatunk:
jelenleg minden a jobbikot erősíti, az összes máshonnan lemorzsolódó, választani akaró megtalálja őket és vica versa. ezért szerintem az mdf-szdsz lenullázásával az mszp kezdheti magát nagyon kényelmetlenül érezni. mesterházy helyében én vonát ütném-vágnám vitaügyileg orbán helyett.
ha tippelni kellene, akkor fidesz 60, mszp és jobbik 20-20, több ló nem indul.

Don_Pipita 2010.02.17. 20:02:03

@VIKUNYA: gazdaságosabb megvenni 800-1000 ft/kc között mozog mostanában

szobatars 2010.02.17. 20:02:54

@VIKUNYA: szerintem is vészes pénzhiányban szenvednek,,,főleg, hogy a "nem-pártpénztárnok" éppen sittre került..

abandi 2010.02.17. 20:03:47

@szobatars:
Bizonyos emberfajták kezében a tudás párosul az aljassággal, míg másoknál ugyanez a hiszékenységgel...
Csak azért állsz középen, mert még nem döntöttél...

mrs. white 2010.02.17. 20:04:15

@VIKUNYA: Elmagyarázom miért nehéz. Nálunk az mdf-es egy tornatanár aki ugyan tanárom volt de sosem tudtam hogy politizál. Kopogtatót egy lezárt irodában lehet leadni ami mellesleg a szadesz irodája. Csak egy levélbedobón dobhatod be, Ha rosszul tölti ki a kedves kuncsaft akkor az a cetli bukta. De személyesen nem keresnek csak ha telefonon hívod őket. A fidesz arra gyúr, hogy meglegyen 10000 cédula a 30-40 ezerből. A maszop is visz egy pár ezret meg a jobbik. Szóval pár ezer szimpatizáns szavazatból kellene megszerezni 750-et, mindenfajta aparátus nélkül. Még ha szimpatizálnak is veled igen kicsi az esély arra, hogy jókor leszel jó helyen. A népszerű fidesznek nehéz összeszedni 8000-et.

kamasuka 2010.02.17. 20:04:47

@Lacóka:
Mutass nekem egy régi MDFest! :D

Ne a 11. kerületi ex-polgármestert! Vagy Lengyel Zolira gondolsz, mint "kapocs"? :D

VIKUNYA 2010.02.17. 20:04:51

@török gábor: ezek szerint a fidesz azzal, hogy lelegeli a kopogtatókat a körzetekben, saját jól felfogott érdeke ellen dolgozik - pusztán érzelemi okok miatt???

kamasuka 2010.02.17. 20:06:03

@Diocles:
"Lehet, hogy ennyire "megfertőzte" őket Dávid fideszfóbiája, hogy tökmindegy mi, csak ne Fidesz legyen?"

Inkább Patásfóbia az, nem Fidesz. :D

szobatars 2010.02.17. 20:06:12

@Don_Pipita: igen, de amíg egy "nagy" párt emberei sikerként könyvelhetil el a második kört is..addig a "kicsiknek" frusztráló lehet, hogy sokadszor sem kapnak semmit..ráadásul, az ismertségük is csekély, így adott esetben hosszú idő telik egyáltalán elmondani, kik is ők, s miért kérik a szelvényt..szvsz egy fideszes gyűjtőnek 1-2 perc egy cédula begyűjtése, egy LMP-s vagy Civil Mozgalmas meg akár fél órát is el-eltölthet egyetlen helyen...

zenebono 2010.02.17. 20:08:05

Szerintem Bokros menekül. Látja, hogy nem lesznek meg a kopogtatócédulák, és mégis csak más lemondani a jelöltségről, mint bevallani, hogy nem ment a dolog. SZVSZ.
Lenne egy kérdésem Gáborhoz: ha Bokros lemond, akkor az MDF visszahívhatja Brüsszelből és átadhatná a helyét a következő listás névnek?

kamasuka 2010.02.17. 20:08:13

@triumphator:
"mesterházy helyében én vonát ütném-vágnám vitaügyileg orbán helyett."
Akkor mire volt jó az utóbbi 6 év? Ez most vagy bejön - a Jobbik nélkül nincs kormányalakítás és kapnak még 4 hónapot vagy többet - vagy minden marad a 2006-os önkormányzati választások szintjén, és narancssárga lesz az ország.

thnita 2010.02.17. 20:10:19

Az mdf kopogtatógyűjtésével kapcs. diákmunka keretében 400ft/cetli próbálnak gyűjteni.

szobatars 2010.02.17. 20:10:33

@abandi: én döntöttem, csak az általam képviselt eszméket és elvárásokat ma egyetlen hazai párt sem képviseli..már amennyire egyáltalán:
- megismerhető egy-egy párt programja
- a megismert program adekvát az adott párt cselekedeteivel..

tlac 2010.02.17. 20:11:56

Gábor, hogy van mostanában a másik nagy elemző, a Somogyi Zoli? Megy felvenni a sikerdíját MSzP-hez is, FIDESZ-hez is? Bár minden látaszta ellenére, rövid-közép távon FIDESZ-nek jól jött volna egy balfék MDF a parlamentben. Jobbik jön felfelé, de nyerni nem akar (meg nem is tud), MSzP meg minden anti-jobb ("fasiszta") szavazatra rámegy, tehát még mehet felfelé. Tippem: lesz országos lista ( a min 7 vk alapján), de bekerüléshez édes kevés lesz már..

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.17. 20:12:26

@kamasuka:
hogy mire volt jó az elmúlt 6 év, azt tőlük kellene megkérdezni... 2006 ősze után az mszp önsorsrontó stratégiát vitt/visz végbe. ha korábban kiszállnak a kormányzásból, ma nem itt lennének.

family guy 2010.02.17. 20:13:47

@török gábor: "szerintem ez elég egyértelmű: ha nincs MDF, akkor az a választáson az MSZP-nek és (ha ők el tudnak indulni) az LMP-nek jó. "

Kedves Török Gábor, vajon mit jelent az hogy "ha nincs MDF". Azt hogy nem tudnak elindulni a választáson nyugodtan kizárhatjuk ha mondjuk 8-15 listát tudnak állítani, akkor ugyanúgy fognak kampányolni ugyanúgy lesznek szavazóik, Bokrosuk, stb csak az 5% lesz nehezebb elérni.

Idet 2010.02.17. 20:14:35

@mrs. white: Ez irónia?! Úgy látom, te is csatlakoztál az irónia fogalmát tökéletesen félreértelmezők újabban népes táborához.

szobatars 2010.02.17. 20:14:55

@triumphator: "mesterházy helyében én vonát ütném-vágnám vitaügyileg orbán helyett. "

miért ütné??? a Jobbik arra "kell" az MSZP-nek, hogy megakadályozza a Fidesz 2/3-os győzelmét...a kérdés csak az, mit szólnak ehhez a választók??? Mert elemezgethetjük itt, ki mit mond, kinek mi lenne jó, de a léyneg mégis csak az, hova húzzák az emberek az X-t a fülkében..azok is, akik soha nem olvastak még blogot...sokan vannak...

is 2010.02.17. 20:15:22

@gossage: mindenkinek megvan a maga ideje, amire leesik a tantusz. egyelőre mindenesetre nincs tandíj, pedig azt tavaly már a Reakció is jó dolognak tartotta. annyit Gyurcsányozhatsz, amennyit akarsz, köpködhetsz, tojással dobálhatsz, meg akármit, ott konkrétan a tandíjat és az eü co-paymentet szavaztad le. és Gyurcsány már sehol, de Mo-n még mindig a szocialista rendszerben próbálkozunk...

Idet 2010.02.17. 20:15:46

@szobatars: Üdv a politika világában!

török gábor 2010.02.17. 20:16:20

@zenebono: visszahívni nem lehet, csak kérni...

abandi 2010.02.17. 20:17:02

@zenebono:
Ez a ribi ibi, egy herényit beba...ott lajcsinak is!
A madöfnek annyi.A szavazói eddig is megalkuvó politikai agyhalottak voltak, nem kár értük.
És most jönnek majd...

mrs. white 2010.02.17. 20:17:28

Nemtom ki nézte végig Ibi sajtótájékoztatóját, de a hölgy kezd szétesni. Úgy a közepe tájékán a fidsezt fikázta, hogy ők nem demokratikusak mert kizárnak embereket a pártból az Mdf meg nem. Nehéz volt röhögés nélkül megállni. Feltettek egy régi lemezt és mindig akad. Szólhatna valaki neki hogy nem a fidesz az ellenfele hanem az Mszp. ennyire nem lehet valaki vak ha politikus akar lenni. egyáltalán nem biztos hogy Mesterházyt az ernőt nem a maszop keverte bele a bkv-ba. Egyrészt mint Dugovics Tifusz magukkal rántják a szadeszt Hagyó miatt, meg szétkenni a felelősséget, másrészt levadásszák a pénztárost és komromitálják a frissen szárbaszökkent speciális magyar olajfát. Vagy Ibi többet tud és ürgebörbe öltözött fidesz ügynökök kollektív hipnózia alá vonták a teljes Mdf tagságot. Más lehetőség nincs.

is 2010.02.17. 20:17:50

@kamasuka: hűha, kicsit vakarnom kell a fejem: gangetek, rettegés... hadd értsem meg: milyen gang, mitől rettegjek?

török gábor 2010.02.17. 20:19:01

@family guy:

igen, de ahol nem tudnak listát állítani, ott nem lehet rájuk szavazni, s érvényesül az, amit írtam. tehát ahol nincs az MDF a listán...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.17. 20:19:31

@majomkutya: "Azért ezt ügyes kommunikációs trükknek beállítani szerintem elég merész dolog, mert megindításakor nem lehet megjósolni, hogy mi lesz belőle."

Oké, azon lehetne parttalan vitát folytatni, hogy jó lépés vagy rossz lépés.
És azt sem vitatom, hogy kockázatos.

Na de arról senki sem győz meg, hogy ezt nem az MDF kampánystábja csinálta!
Hogy Bokros Lajos Somogyi Zoltán és a pártvezetés tudta/szándéka nélkül fenyegetőzik. Hogy komolyan gondolja a fenyegetést. Hogy DI is csak a médiából szerez erről tudomást.
Hogy ő ettől megijed. És hogy ő spontán magától elkezd válaszolni.
Könyörgöm...

Oké, az emberek 99%-át én is hülyének nézem.
Így nem lep meg amit a Hír TV-n, Echon, ATV-n, TV2-n, RTL-en, az újságokban és az interneten látok.
Ott erre számítok.

Na de hogy a leginkább felkapott politológus, aki a leginkább függetlennek van eladva, az is hülyének néz a saját blogján?!

EGY OLYAN BLOG/MÉDIUM KÉNE, AHOL NEM AZT KAPOM MEG AMIT A TÖBBIN!

De már bánom, hogy kiakadtam itt.
Innen is csöndben tovább kellett volna klikkelnem, és magamban megállapítanom, hogy az emberek döntő többsége egyszerűen reménytelenül nem gondolkozik.

szobatars 2010.02.17. 20:21:20

@Idet: nekem ez nem újdonság...de sok itt kommentelgetőnek szemmel láthatóan súlyos gondjai vannak..van ugye a fekete, s mindenki más, aki nem fekete... árnyalatok, eltérő érdekcsoportok, kompromisszunok..ahogy nem része a "politikai elit" működésének, ugyanúgy nem része az itt írogatók gondolkodásának..tisztelet a kivételnek.

Súlyos gondolkodásbeli hiányosságra utal, ha valaki nem tudja felfogni, hogy a pártok nem fedik le a társadalom valamennyi érték-csoportját..s még súlyosabb, ha valaki kizárólag a saját értékeit tartja egyedül üdvözítőnek..

is 2010.02.17. 20:21:30

@szobatars: nem, a Levegőt! Torgyán Kisgazda Koalíciót!

tlac 2010.02.17. 20:22:04

@szobatars: a "nem-pénztárnok" rabkórházban van pontosabban. Nem lehetetlen, h azért így tudjon pénzt mozgatni, ha nem is egykönnyen. de lehet most más foglakoztatja már jobban..

Lacóka 2010.02.17. 20:23:01

@kamasuka: nemtom kik maradtak meg, biztos vannak páran, akik még emlékeznek a fidesszel közös munkára.

bokros bevinné az mdf-et a parlamentbe, nagyobb frakcióval, mint a mostani (már amíg volt frakció). ha megfúrják, akkor vagy nagyon hülyék, vagy nagyon becsületesek.

[nev] (törölt) 2010.02.17. 20:24:21

@is:
gyurcsány szerintem az első generációs értelmiség körében népszerű.

szerintem az egyik típus a politikában a papa pártitkár, mama pedagógus a gyerek megy a bölcsészkarra, mert régen az volt káderképző. de a gyerek kisztitkár volt, meg kiszbizalmi, főúttörő, mozgalmár, csak közbejött a rendszerváltás. ezért már egy rész katolikus iskolába járt, és akkor vannak a főkatolikus. a kedvencem, amikor a katolikusok globalistáznak, a katolicizmus maga a globalizmus. ez ugye tipikus késő kádári értelmiség. a késő kádár abszolút haszonélvezői.

és van egy első generációs értelmiség. ahol a szülők szakmunkások voltak, vagy még azok se. tehát nem a párttitkárok gyerekei, akik nagy hanggal kommunistáznak, hanem a szegénysorból jött értelmiség. szerintem ez komálja gyurcsányt egyes egyedül. és ez kevés ahhoz, hogy fletónak pártja legyen. de ahhoz meg elég, hogy a legyen valami platformja.

szobatars 2010.02.17. 20:24:39

@is: na az még egy szép társaság lehet...tényleg, tud valaki valamit róluk azon kívül, hogy Józsibá' új pártja?? tagok, programm támogatők??

de médiahacknek jó..

is 2010.02.17. 20:24:41

@poszt: "Számára láthatóan nem az MDF a fontos: nem ő csatlakozott a párthoz, sokkal inkább azt várta el, hogy a párt sorakozzon fel mögötte."

na, ez viszont az en copyrightom abból az egy hónappal ezelőtti posztból, amikor még mindenki Ibolyával volt elfoglalva. akkor még Gábor sem úgy prezentálta a helyzetet, hogy ez a Bokros-párt. köszi a megerősítést.

pannonfunk 2010.02.17. 20:24:47

@szobatars: A '90-es koncerten Demszkyvel is előadták...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.17. 20:24:50

Gábor!!

Mintha magamat olvasnám:-))))

török gábor 2010.02.17. 20:24:51

@Spirál:

én senkit nem nézek hülyének, legfeljebb - feltéve, hogy rosszul látom ezt az ügyet - hülye vagyok. a legkomolyabban mondom, hogy befejezem a blogolást, ha ez egy ördögi kommunikációs trükk.

abandi 2010.02.17. 20:25:32

@szobatars:
Párt alapításra, vagy elköltözésre gondoltál-e már?
(Állítólag máshol faszább a politikai nézetrendszer, és ott sem mindig a jobbik a nyerő...)
Itt, nálunk ez van.
Kiárultak, kiszolgáltattak, kibasztak velünk.
Tudod: Nagy a Világ, de van közepe...

szobatars 2010.02.17. 20:26:05

@tlac: bár megérnénk egyszer, hogy valamennyi ilyen figurát más foglalkoztasson...

kamasuka 2010.02.17. 20:26:28

@szobatars:
Balról folyamatosan az jön, hogy a Fidesznek jó a Jobbik megerősödése, és hogy ők állnak mögötte, de azon kívül, hogy az ugymond "jobboldali radikálisokra" leadott szavazatok úgy néz ki idén már nem vesznek el, mint 2002-ben és 2006-ban, azon kívül egy ennyire erős Jobbik nem jó a Fidesznek, és csak ezért megy ismét az egy a tábor lemez. Ha nincs abszolut többsége a Fidesznek, bármi lehet. Ha van, tök mindegy ki és mi jut be a parlamentbe, sőt, egy erős Jobbik akár még jól is jöhet, ha olyan dolgokról kell szavazni, mint állampolgárság, bűnözés, alkotmánymódosítás. A kérdés csak az, hogy az Orbánra korábban "felnéző" Vona a barikad.hu-s Jobbikos vonalat képviseli-e majd (a nem Orbánra "felnéző"-t), és tk. semmi sem lesz neki jó, amit majd a Fidesz csinál, mely a "zsidó világösszeesküvés" része, vagy komolyan gondolják, hogy a "lényeg a lényeg" és nem az, hogy ki vagy minek az útján történik mindez. Meglepődnék ha az utóbbi lenne ...
Egyelőre az MDF, LMP kiesése, a Jobbik megerősödése egyetlen erőnek jó minden szinten. Ez az MSZP.
Ha a Jobbik az MSZP rovására dupla annyi százalékot szerezne, mint az várható, akkor az az MSZPnek sem lenne jó, de mint már láthattuk: bekkeltek ki ők már 4 évet, és a végén majdnem 2/3-al tértek vissza (1994).
Az MDF és az LMP kiesése viszont egy kérdést tenne okafogyottá április 11. után: hogy ki kinek a javára lépne esetlegesen vissza. :)

szobatars 2010.02.17. 20:27:34

@pannonfunk: nem jártam SZDSZ kampánygyűlésekre...s lassan már, ha akarnék se tudnék..:_))))

de mR. 10 %-hoz kétségkívül illik a dal...

kamasuka 2010.02.17. 20:27:51

@Lacóka:
Ha lenne ilyen, már Dávid Ibolya nem lenne pártelnök ... :) Bocs, de ez van.

mrs. white 2010.02.17. 20:28:45

@Idet: Gyermekem olvass és okulj. Spirál levele 18.37. Áldott legyen a neve.
"Szerintem ügyes kommunikációs lépés volt az mdf részéről.
Csak sajnos jönnek a máshova elkötelezett elemzők (pl Török Gábor) akik "megmagyarázzák" a dolgot."

Erre válaszul született ez a kis szösszenet. Ami annyira azért nem volt jó hogy ennyien belekössenek.
Mondjuk azért elnézést lehetett volna kérni

szobatars 2010.02.17. 20:30:12

@abandi: csak kávézót akarsz nyittatni Bécsben...vagy ha valakinek nem tetszik, az elmehet ebből az országból??? nagyon SZDSZ-MSZP logika ez..vagy szeretnél különbözni tőlük? mert akkor viselkedj úgym hogy ne lehessen összetéveszteni velük...
(aki nincs velünk, az ellenünk van..ismerős???)

VIKUNYA 2010.02.17. 20:30:31

@mrs. white: tévedésben vagyol. ibi az mszp térfeléről akar elvenni szavazatokat, vagyis az mszp az igazi ellenfele ugyan, de csak úgy tud szavazatot szerezni, ha az mszp ellenfeleit támadja. bezonyám.

[nev] (törölt) 2010.02.17. 20:31:50

@török gábor:
simán lehet, hogy spirálnak igaza van. de szerintem az a valószínűbb, hogy bokros kiakadt, és kész. miért nem volt az vicces, amikor eljátszotta az óvóbácsit a mesekönyvel. és debreczeni jóska áhitattal hallgatta a nagy államférfit. én egy időben nagyon utáltam a konzerveket, hogy minden lószart be akartak ágyazni a hagyományba, de mostanában kezdem érteni, hogy miről is beszéltek. mondjuk lehet, hogy öregszem? de ezt te nem érzed?

[nev] (törölt) 2010.02.17. 20:32:35

mármint, hogy ez egész politika egy médiahekk?

sorokinV 2010.02.17. 20:33:19

@török gábor:

Apróság, de nem az MDF-es szavazóknak a másodlagos preferenciája az MSZP, hanem fordítva. És az MDF (ha sikerül az indulás) abból a rétegből kíván meríteni, akik rendszerint MSZP szavazók, de egyszer meg akarják "büntetni" őket.

busa 2010.02.17. 20:33:58

@is: Nna, de hál'Istennek nem így történt és az a köcsög eltűnt a süllyesztőben. El lehet menni...

ostván 2010.02.17. 20:34:24

Szerintem Bokros Lajos - szerencsére, vagy szerencétlenségére - nem igazi politikus. Ő egy egyenes gondolkodású ember, (ebbe bukott bele pénzügyminisztersége is) most sem cselekedett másként. Hisz egy eszmében és a jó cél érdekében nem foglalkozik mások lelkével, érdekeivel és eltérő céljaikkal. Ezzel a magatartással nekem nagyon szimpatikus ember. Ő ki tudná hozni Magyarországot a gödörböl (tudom, sokan sírnának miatta). De az ilyen mentalitású hatalomgyakorláshoz akkora háttér kellene, mint ami most a FIDESZ-hez kapcsolódik. Ott viszont túl sok a rugalmas erkölcsű ember.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.17. 20:35:19

@Spirál: Vagy csak tőled eltérő módon gondolkodik. De gondolj bele, lehet, hogy zseni vagy. Már megéri.

kamasuka 2010.02.17. 20:35:52

@török gábor:
Lehet, hogy az MDF leamortizálása nem más, mint Ribi és Viky legnagyobb "ördögi kommunikációs trükkje" még 2006-ból, hogy ne legyen más platform a Fidesz ellen jobbról a következő választásokkor. Erre 6 év (akna)munkával meg összejön egy erős Jobbik nekik, ami felforgatja minden tervüket. :)

mrs. white 2010.02.17. 20:38:56

@VIKUNYA: Ez má nagyon konspirációs. Tehát ha támadom az ellenségem ellenségét, aki nem barátom, akkor az ellenségem volt barátai lesznek az én barátaim. Azért mert az ellenségem volt barátai sokkal jobban utálják az ellenségem egyet mint az elenségem kettőt akik csak most ellenségek de előtte még barátok voltak. Vagy valami ilyesmi. Csudálatos dolog a politika.

abandi 2010.02.17. 20:39:32

@szobatars:
Mert, aki nincs ellenünk az velünk van?
Az azért olyan "középenállós, finommegfogalmazás"!
Béke,szeretet,tezsvíriség, mindenki a javakból...
Haggyuk...!

Bambano 2010.02.17. 20:39:42

ez a poszt burkoltan magában hordozza azt az állítást, hogy mindenki, aki eddig miniszterelnöknek jelentkezett, vagy az is lett, tudja, hogy működik a politika. ebben azért van egy kis lol:)

zenebono 2010.02.17. 20:42:22

@török gábor: Köszönöm. Jól gondolom, hogy a Fidesznek jobb egy 90 fős MSZP frakció, mint egy 70 fős MSZP + 20 fős MDF?
Az MDF ugyanis valószínűleg az MSZP.vel szavazna, és ráadásul minden bizottságban egy külön tagot adna? Tehát ha 4 párt jut be, akkor 1 kormánypárti tag + 3 ellenzéki, ha nem jut be akkor 1+2

zenebono 2010.02.17. 20:43:52

@zenebono: helyesbítek 2+3 vagy 2+2 (KDNP-t kifelejtettem)

Török Gábor rajongó 2010.02.17. 20:45:22

@török gábor: Ezen jót derültem. Lehet, hogy ez volt az MDF célja ezzel a kommunikációs trükkel.

témahoz: Szerintem ez az aminek látszik káosz a pártban.

Idet 2010.02.17. 20:45:55

@mrs. white: Először is, valszleg te lehetnél az én gyermekem. Inkább ne.
Másodszor, tényleg nem volt jó annyira.
Harmadszor, kinek is kellene elnézést kérnie? És miért is?

Kenwyn 2010.02.17. 20:47:54

@török gábor:

én azt nem értem,h miből jött le az,h hülyének nézed az embereket? nekem ez magas. az én olvasatom szerint mindössze arról van szó,h legjobb tudásod szerint lereagáltál egy esetet, amit egy régebbi írásodban már megjósoltál.
az már csak tényleg "halatortán", h szerintem teljesen korrekt, független elemzést hoztál össze(szokás szerint).

bár lehet,h én is hülye vagyok,mert tulajdonképpen Te is része vagy a Nagy Dávid Ibolya Konspirációs Hadműveletnek,s a blogod is csak azért van, h ezzel reklámozzátok a pártját, felszínen tartva az érdeklődést irántuk. :))

[nev] (törölt) 2010.02.17. 20:48:29

@kamasuka:
jó ez. én továbbra is állítom, hogy a gyurcsány az első generációs értelmiség körében népszerű. és ez pont arra elég, hogy a szocialistáknál legyen egy tagozata.

is 2010.02.17. 20:50:49

@[nev]: Gyurcsány szerintem azok körében népszerű, akiket egy kurva életbe, de még egy kurva Magyarország sem hat meg, mert nem olyan farizeusok, hogy ezen hangosan elkezdjenek rikácsolni. a farizeusokról sajnos már Krisztusnál is tudjuk, hogy jóval többen vannak, mint akik ennél tovább látnak. a farizeusokat most onnan lehet legegyszerűbben felismerni, hogy az 'elqró', 'elkúrta' szavakat megállás nélkül használják.

de hogy nehogy félreértés legyen, szerintem Gyurcsánynak már vége, és most már ne jöjjön vissza. az ott volt egy lehetőség, nem lépett, elmúlt, azóta a történelem átlépett felette.

mrs. white 2010.02.17. 20:51:31

@Spirál: Komolyan mondom bearanyoztad az estémet, én is azt hittem, hogy rosszat tesz egy pártnak ha a megosztottság jeleit mutatja és negatív üzeneteket küld magáról a választóknak.
De most hogy lámpást gyujtottál, fényt az éjszakában, én is az 1%-ba akarok tartozni. Üvöltsük együtt az éterbe, hogy mdf halgass legyen ez az első néma országgyülési kampány, senki nem pofázik nem nyilatkozik, igy már 15%-ot sem tartom elérhetetlennek somogyí egy zseni, ibi géniusz, mutassatok utat ebben a földhözragdt posványban,
a szellemi nyomorban tengődő politikai elemzőknek.
(A kellő hatás miatt mindenki képzelje el hogy a soproni sör reklám zenéje megy alatta, sokkal hatásosabb)

Kenwyn 2010.02.17. 20:52:10

@ostván:

ha egyenes gondolkodású, erkölcsös ember lenne,akkor körberöhögte volna Ibolyát amikor felkérte uniós képviselőjelöltnek.
bár defaultból nem fér meg egymás mellett a politikus meg az erkölcsös jelző sztem...

mrs. white 2010.02.17. 20:53:37

@Idet: Hagyjuk, nem fontos de természetes nekem. Nincs harag szeretlek mama.

is 2010.02.17. 20:53:56

@kamasuka: Kádártól sem rettegett senki. Orbánt is nézd, mennyien szeretik. Orbántól nem kell rettegni, ugyanúgy eljátsza a vezetőbácsit, mint Kádár. Régen túl van ő már a Nagy Imréjén (1993, Fodor), vén, fogatlan orsozlán ő már, a haja is megőszült, nem fog ő már semmi érdemlegeset csinálni. az ország meg, mint Kádár alatt, csak szépen, lassan megy a nihilbe...

Idet 2010.02.17. 20:56:05

Nem inkább azon kellene elmélkedni, hogy miféle (gyomorforgató, de a politika már csak ilyen) változásokon ment át az MDF az idők folyamán, és hogy a saját mérhetetlen becsvágyán kívül ki/mi mozgatja Ebolát?
Valamint, cui bono?

szobatars 2010.02.17. 20:56:49

@kamasuka: ezt mondom én is...de azért nagyon nem mindegy, hogy csak abszolút többséget szerez, vagy eléri a 2/3-ot..ez utóbbi esetben érdemben hozzá lehetne nyúlni az Alkotmányhoz anélkül, hogy kompromisszumot kelljen kötni bárkivel is..s ezt nagyon jól tudják a baloldalon..ezért sulykolják szinte mániákusan, hogy a Jobbik ugyanolyan jó választás a jobboldalon, mint a Fidesz...a régi jó szalámitaktika..

az mindenesetre árulkdó, hogy a Jobbik hol tudott megerősödni..s azok nem igazán Fidesz területek voltak korábban...

Az, hogy a Jobbik "merre indul el" a Parlamentben..az majd a belső erőviszonyoktól fog függeni, a gyakorlati példák azt mutatják, hogy a mozgalmi jelleg nem tesz jót a szakszerű politikai működésnek, a szakszerű működés pedig "kevés" a mozgalom számára..azt gondolom, látunk még nagyon elégedetlen Jobbik szavazókat...mert vannak ugye az álmok..és van a valóság. Olyan ez mint a dotcom papírok a tőzsdén...egy internetes papír iszonyatosan száguld felfelé, mert tények hiányában szárnyal a befektető fantáziája, s aztán jön az első éves jelentés..és kiderül, hogy a papír mögött nincs semmi...

A Jobbikra hasonló vár, a Parlamentbe bekerülve jönnek a szürke hétköznapok, amikor nem az lesz a kéréds, hogy eladtak, becsaptak, kisemmiztek minket..stb., hanem az, hogy Kisfelsőmocsola vagy Nagyalsóigmánd kapjon 3 millió forintot az új vízhálózatra..s akkor dönteni kell..hogy a 560 szavazatot hozó falu, vagy a 986 szavazatot hozó várost preferáljuk...s kb. ekkortól kezdve lesznek le..va a saját szavazóik, mert nem lehet minden faluban elmagyarázni, hogy most miért nem ti mellétek álltunk...a parlamentek már csak így működnek... Hogy is írta nekem valaki az előbb:

"Üdv a politika világában!"

Idet 2010.02.17. 20:57:18

@mrs. white: Jaj, de kis hülyőke vagy, én is szeretlek!

abandi 2010.02.17. 20:57:39

@Kenwyn:
Nagyon támogatom a meglátásodat!
Sőt:
Ki ez a bokros?
Mindenhonnan idő előtt lelépett, vagy elhajtották.
Leürülékezem.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.17. 20:58:50

Nos.
Szerintem van ez a kérdés egy ideje, hogy kellene egy kis racionalizálás az állam működésében.
Igaz, hogy Gyurcsány mondogatta, de igazából ez nem baloldali gondolat, hanem szikár jobboldali látásmód.
A magyar jobboldalról kapott támogatást az emdéeftől és a szadesztől.
Jó, tudom, az agyhalottak ezeket baloldalnak hívják.
Kár.
A Fidesz visszaállítja - szóval nekik nem jött be.
Inkább maradnak a kádári oskolánál.
A maszopnak sem jött be igazán, mert talán mégis inkább baloldali a párt, mint bankárkormány - ahogy a fidesznyikek mondják.
Szóval, hogy átugorjam, a Bokros neve alatt gyűltek össze azok, akik nem a szimbolikus, hanem a racionális politikára vevők.

Hogy mit ugat rájuk az, aki nem ilyen, az végülis mindegy.

Nincs kiesési rangadó.

Ha Bokros a kovász, hogy legyen ilyen pártunk, akkor ő ezt meg is mondja.
Ibolya meg megpróbálja összefésülni, ami vagy sikerül, vagy nem.

szobatars 2010.02.17. 20:59:21

@abandi: ismersz más színeket a feketén és a fehéren kívül???

:-)

Idet 2010.02.17. 20:59:44

@szobatars: Én voltam, könyörgöm, és azon fellyűl minden szavad arany! Egyetértek!

Kenwyn 2010.02.17. 21:00:50

@is:

majd a szélsőjobb érdemlegeset csinál. lesz Prohászka szobor, Trianon emlékmű, Turul hipermarket, kakastollas csendőrség.

[nev] (törölt) 2010.02.17. 21:00:53

@is:
én egyáltalán nem rettegek. orbán szerintem alkotmányozásba akar fogni. szimbolikus politizálásban. abban jó. mit írjunk a magyar alkotmány preambulumába. neki ez a vesszőparipája. én azt mondom, hogy írjuk a magyar himnuszt. benne van, hogy isten, de mégsem zavar senkit se. és kész el van intézve. amúgy meg fogadjuk el az európai alkotmányt. mi mást akarunk. ha mást akarunk, mint ami abba van írva, akkor képviseljük azt európában.

na most ha én fidesz tag lennék, akkor azonnal le lennék nyilazva. ez ugyanis orbán szimbolikus politikája alól kihúzná a talajt. és van egy csomó ilyen fazon. aki azt mondja, mit kellen ezen filózni. mit írjnunk a preambulumba. legyen benne a himnusz, és ugorjunk a valós problémákra. mit mondjunk a valutaalapnak.

és ez a reálpolitika hiányzik a fideszből szerintem, de az összes pártból hiányzik.

Aldobói Feldob 2010.02.17. 21:01:13

A káoszt, amelyről Bokros Lajos beszélt, azonban már nehéz lesz legyűrni egy szigorú választmányi dekrétummal, az utóbbi hetekben tömegesen fogták menekülőre a párt fontos posztjait betöltő emberek.

Február elején felmondott a komplett sajtóosztály, távozott posztjáról a párt gazdasági igazgatója, korábbi pártigazgatója, Varga Zsolt, valamint felmondott a szakmai kabineteket összefogó Hegedűs Péter is, aki szintén megfordult a pártigazgatói székben. Hegedűs át is igazolt az MDF-től az LMP-hez. Az új gazdasági irodavezető a Fideszből rendőrverés miatt kizárt és meztelen fotóival botrányt kavaró Lengyel Zoltán lett.

(Forrás: Index)

is 2010.02.17. 21:02:28

@zenebono: a bizottságok vagy számarányosak (itt úgyis FIDESZ többség lesz), vagy paritásosak, de pártalapon, vagyis minden párt 1 tagot ad. az 1+2 ugyanannyira rossz, mint az 1+3, de a Jobbikra tekintettel (lásd MIÉP 1998-2002) ezt én mindenképpen 2 (FIDESZ+Jobbik):1 vagy 2-re mondanám.

érdekes adat: bár 1998-ban az MSZP+SZDSZ 72%-ot birtokolt, a parlamenti bizottságokban átadta az egyharmad helyet a többieknek (az egyharmadhoz járnak midnenféle jogosítványok). a FIDESZ ezt ma -ha jól értjük a kétharmaddal való élést- nem kívánja megtenni kétharmados nyerés esetén.

PWD 2010.02.17. 21:05:13

@zenebono: Sztem a Fidesznek lenne jobb ha egy 10-15 fős emdéef frakció is lenne, mert ha nincs meg a 2/3 könnyeb belőlük megvásárolni néhány szavazatot mint a maszopból.

Kenwyn 2010.02.17. 21:05:42

@simonmondja.:

"a racionális politikára"

hát bokros politikájában én a racionalitásnak a csíráját sem vélem felfedezni...
szóval "felnőtt vagyok nem veszem be" ezt a maszlagot... :)

zenebono 2010.02.17. 21:05:42

@is: utána rögtön helyesbítettem.
Fidesz-KDNP az 2 tag, Jobbik-MSZP az is kettő, tehát vagy egál a szavazásnál, vagy pedig a Jobbik segítségével 3+1. Ha bekerül az MDF akkor 2+3 és a jobbik segítségével 3+2. Nem mindegy.

Demetriosz 2010.02.17. 21:05:55

@szobatars: A Jobbikra akkor várna ilyen sors, ha ne adj Isten, hatalomra kerülnének. A mostani felállás szerint a valószínű Fidesz-kormányt minden eszközzel támadhatják, míg a szocialisták éppen egymás torkának ugranak. Minden intézkedés egy radikális számára kevés, a Jobbik nem lesz MIÉP-szerű "őfelsége ellenzéke", úgyhogy fogadni mernék, hogy egy év múlva ilyenkor 30 % körül lesznek.

És ami szintén fontos, ugyanazok a jellemzők megvannak, mint egy gyorsan felívelő vállalatnál: jó stratégia, piaci rés és jelentős kezdőtőke.

rosencrantzhu 2010.02.17. 21:06:22

@török gábor: hát ha csak ez állít meg, akkor még sokáig maradsz itt, hál' istennek, mert ezt csak erős wishful thinking mellett lehet "ügyes" kommunikációs trükknek nézni. de még "sima" kommunikációs trükknek is.

Bokrost ismerve azért egy ilyen üzengetés simán belefér neki, bár innen már nehéz visszatáncolni. Ha nem gyűlnek a cetlik, le fog lépni sztem.

szobatars 2010.02.17. 21:07:30

@Idet: az arany azért enyhe túlzás...inkább csak figyeltem az elmúlt 20 évben..

mafos 2010.02.17. 21:08:13

Hát ha ezt direkt csinálták, neadj isten valami stratégia része, akkor is oroszrulett. vagy 19re lapot húztak. Most bújik ki a szög a zsákból, hogy a libeárlisaink is tudnak radikálisak lenni. Megkérdőjelezni Gábor szakértelmét? Akkor egyáltalán minek olvassa a blogot?! Hát erről beszélt Orbán Viktor :D
Aki ebbe pozitív üzenetet lát, az nagyon cső-liberális lehet.

mrs. white 2010.02.17. 21:08:49

Az utóbbi időben az Mdf egy rossz amerikai filmre emlékeztett, amikor már a harmadik alabástromost is Tom Hanks játsza. Mindenkit meghívtak aki él és mozog vagy legalább a kezét tudják mozgatni a bábosok, csak azt felejtették el hogy forgatokönyv is kellene a sztárokhoz. Mert azért mégis csak attól film a film, mégha szponzor a sztárok miatt nyúlt a zsebébe akkor.

Kenwyn 2010.02.17. 21:09:05

@abandi:

kinevezték messiásnak,csak lassan lehull a turini lepel, s kiderül,h szemfényvesztés volt az egész; az igazi messiások kora 2000 évvel ezelőtt volt, mostanában csak hamis prófétákra futja...

peacekeeper 2010.02.17. 21:09:42

@is:
Erre mondta Orbán már 98-ban, hogy
"a hála nem politikai kategória"

Kenwyn 2010.02.17. 21:11:04

@rosencrantzhu:

"Ha nem gyűlnek a cetlik, le fog lépni sztem. "
á, egy korrekt, becsületes politikus nem tenne ilyet.

szobatars 2010.02.17. 21:11:35

@is: "a FIDESZ ezt ma -ha jól értjük a kétharmaddal való élést- nem kívánja megtenni kétharmados nyerés esetén. "

de mint tudjuk, egy dolog a kampány és másik a parlamenti ténykedés...a Fidesznek most nyilván keménységet kell mutatnia a választói felé...de majd Papandreuhoz és a görögökhöz hasonlóan szembesülnek az üres kincstár látványával...az ajtót meg nem Slota fogja verni, s mégcsak nem is az MSZP vagy a Jobbik..hanem a hitelező bankok...

abandi 2010.02.17. 21:12:01

@Kenwyn:
No, akkor ez is alulról fogja szagolni...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.17. 21:12:42

@török gábor: "a legkomolyabban mondom, hogy befejezem a blogolást, ha ez egy ördögi kommunikációs trükk."

Emiatt abba ne hagyd a blogolást! :)
Csak ha ráunsz.
Amíg van hozzá kedved és szereted csinálni, feltétlenül folytasd! :)

Amúgy nem tartom ördöginek a trükköt.
Csak egy egyszerű lépésnek egy játszmában. :)
A te bejegyzésedet pedig egy másik lépésnek. :)
Ez sem egy ördögi bejegyzés tőled. :)

tlac 2010.02.17. 21:12:46

@zenebono: meg elvileg minél több párt van annál kevesebb a győztes töredék szavazata..
de azér jó lenne egy gyenge MDF a győztesnek sztem.. rövidközéptávon

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.17. 21:13:54

@Kenwyn:
Mindenesetre nem hivatkozik a szív hangjaira.
Semmi könnyfakasztó érzelem és kezek összekapaszkodása.
Analfabétákra talán nem is hat.

voltamper 2010.02.17. 21:14:05

Miután kivonták a mecénást Ibolykáék mögül, óriási szükség lett az ingyenreklámra.

És itt már szinte mindegy az előjel, csak legyen valami. Szánalmas végjáték.
Lajosnak meg van annyi esze hogy tudja, akkor lesz ő magyarország
miniszterelnöke amikor női pápa lesz vatikánban. Neki ott a tuti brüsszelben.

is 2010.02.17. 21:14:17

@peacekeeper: kösz, hogy felhívtad rá a figyelmem. még egy rosszpont, bár már nem tudom, hová fér.

szobatars 2010.02.17. 21:14:48

@Demetriosz: kezdőtőke??? tegnap még pénztelennek mondták itt sokan őket..

ezzel együtt, az is egy elképzelhető forgatókönyv, de a történelem során eddig minden forradalom felfalta önmagát...szóval kevesebb esélyt adok a forgatókönyvednek..

de ha már fogadás, az ömkormányzati választás után beszélhetünk arról, melyikünk érezte jobban....nekem lenne rá egy üveg jóféle magyar borom...
:-)

Aldobói Feldob 2010.02.17. 21:14:48

kíváncsi vagyok, Bokros vajon mikor fog rálépni Ibolya heréjére?... (akár merő véletlenségből is.)

Kenwyn 2010.02.17. 21:15:16

@abandi:

...hogy fog majd visongani mert csiklandozza majd bokros nagy bajsza....

Kenwyn 2010.02.17. 21:19:25

@simonmondja.:

tipikus "értelmiségi" szöveg, hihetetlen,h ilyet beszopnak emberek, LOL ...

mrs. white 2010.02.17. 21:22:35

Amúgy van valakinek valami hiteles statisztikája, hogy Boki hanyadik felmondását fogadta el Horn Gyuszi. Abból azé lehetne következtetni a végjátékra.

szobatars 2010.02.17. 21:23:53

OFF

nácik-fasiszták 0-0
salazaristák-ánglius köcsögök 1-1
ON

merazé' ne vegyük má' annyira komolyra az életet...

kisa 2010.02.17. 21:25:00

@Demetriosz: Kérdés, hogy a termék mennyire időtálló...
Ráadásul a nagyobb piaci szereplőknek megvan az a stratégiájuk, ha pont nem annyira komilfó terméket akarnak piacra dobni, vagy egyszerűen csak úgy akarnak betörni a piacra, hogy ne kössék az új terméket, céget hozzájuk, hogy csinálnak egy leányvállalatot. Vagy egy új (projekt)céget... (Generali-Genertel és a többi.)

Demetriosz 2010.02.17. 21:25:51

@szobatars: Rendben, én is felajánlok egy üveg Csemege Vöröst (már itt érlelem 15 éve) vagy ha nem vagy túl szélsőséges, egy Dankó Pistát.:)

A forradalom akkor kezdi felfalni gyermekeit, amikor a mozgalom hatalomra kerül. Ha ez nem történik meg, hosszabb ideig is magas szinten maradhat, különösen, ha egyes kulturális vonásokat jól el tud találni (pl. Haider alatt a Szabadságpárt). A hatalomrájutás után jön az első mérleg és a gyors lemorzsolódás.

jjulie 2010.02.17. 21:26:54

238 főokos kommet

és miért nem hazugozza le egyik főokos sem a bokrost?

Kenwyn 2010.02.17. 21:27:57

@simonmondja.:

mármint az orbánféle? vagy a legutóbbi bokrosféle?
nekem mindkettő vicces volt, és nem is vettem be egyiket sem. :)

abandi 2010.02.17. 21:28:12

@Spirál:
Médiakurva:
Bármit, csak írjanak rólam...
Kevés, de megjegyezzük a neveiket....

Kenwyn 2010.02.17. 21:29:16

@jjulie:

talán mert nem hazug. én nem kedvelem, de hazugnak nem tartom.

Demetriosz 2010.02.17. 21:29:57

@szobatars: A kezdőtőke látványosan megjelent az EU parlamenti választáson is és most is. Ez nem lelkes nénikék és nemzeti érzelmű kisvállalkozókat jelent. Aki tudja, mennyibe kerül egy kampány, a médiafelületek, az tudja, hogy még az állami támogatás és a pártalapítványok is csak töredéke.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.17. 21:30:13

@Kenwyn:
Volt más vekkerórás tüntetés is, mint a Viktorunké?

Kenwyn 2010.02.17. 21:30:19

@abandi:

hajdúpéter-sarkakata kettős szarkupacból épült trónja veszélybe kerül lassan...

szobatars 2010.02.17. 21:30:37

@Demetriosz: :-)))) nem a bor a lényeg, hanem a beszélgetés...

Haiderék azért hatalmon voltak Karintiában, s egész jól csinálták..pont az ottani tartományi kormányzati munka tette nyerővé őket a választásokon...nálunk nincsenek ilyen régiók, talán csak Budapest mérhető össze az országos politika szintjével...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.17. 21:30:59

Az elmúlt hetekben számtalan nemtelen támadás érte az MDF-et. Ezek célja részben az volt, hogy eltereljék a figyelmet a párt munkahelyteremtő, Magyarország gazdasági és társadalmi fölemelkedését biztosító programjáról, amelyről - hasonlóan konkrét, megvalósítható programok híján - a többi párt vezetői nem mernek nyílt vitát folytatni. Másrészt az MDF egyes tagjai nem kívánják tiszteletben tartani a párt vezető testületeinek többséggel meghozott döntéseit, és ezért a nyilvánosság előtt folytatnak tisztességtelen, demokratákhoz méltatlan kampányt. Amellett, hogy ez a helyzet kárt okoz a pártnak, rávilágít arra, hogy a tét óriási és az MDF jó úton jár: csak komoly programot érdemes minden eszközt felhasználva támadni. Olyan programot, amely rávilágít a versenytársak ötlettelenségére, demagógiájára, az országnak kárt okozó, üres ígérgetésére.
Az MDF vezetői egyetértenek Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt véleményével: kampányban egységes álláspontot kell képviselni a párt stratégiáját illetően. Az MDF Országos Választmánya e hét pénteki ülésén ezért lezárja a körülötte mesterségesen keltett vitákat és megszilárdítja egységét. Ezzel nem magunknak, hanem a választóknak tartozunk. Azoknak az embereknek, akik nem akarják folytatni az elmúlt nyolc elvesztegetett év hibás politikáját és nem kérnek a populisták és szélsőségesek gyűlöletpolitikájából sem.

Az MDF Országos Elnöksége

Kenwyn 2010.02.17. 21:31:13

@simonmondja.:

nem láttad bokros évértékelőjét? nála is volt egy vekker.

szobatars 2010.02.17. 21:32:59

@Demetriosz: nekem van fogalmam róla, de épp tegnap elempéseztek le, mert azt mertem írni, hogy ingyen ebéd nincsen és a Jobbik is pénzből kampányol...a végén még Te is így jársz...:-)))

jjulie 2010.02.17. 21:33:37

@Kenwyn:

és miért nem modják róla, hogy tolvaj, meg hogy köpönyegforgató, meg hogy megélhetési politikus, meg hogy diplomája sincs, meg hogy nem tud angolul mint az áder?

Kenwyn 2010.02.17. 21:34:21

@Zengőtorkú Nyivákoló:

"Olyan programot, amely rávilágít a versenytársak ötlettelenségére, demagógiájára, az országnak kárt okozó, üres ígérgetésére."

bocsánat, de ez nem olcsó,demagóg, populista duma?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.17. 21:34:59

@Kenwyn:
Nem láttam.
Ha engem kérdel - egy vekker, nem vekker !
Ahogy Viktor vekkerezett, nem vekkerez úgy senki.

abandi 2010.02.17. 21:35:02

@simonmondja.:
Simonkám, meg vagy hasadva, mint a balatoni jég zsiguli faroltatáskor!
Vérnáczykat látsz mindenhol...

Demetriosz 2010.02.17. 21:35:31

@kisa: Vagy éppen egymáshoz kötik őket a könnyebb beazonosíthatóság és az olcsóbb marketing miatt (T-csoport és a Westel, avagy az európai pártcsaládok).

A termék szerintem addig időtálló, amíg véletlenül ki nem próbálják, a hatalom közelébe nem kerül. Utána iszonyatos kiábrándulás jön.

szobatars 2010.02.17. 21:35:40

@Zengőtorkú Nyivákoló: "eltereljék a figyelmet a párt munkahelyteremtő, Magyarország gazdasági és társadalmi fölemelkedését biztosító programjáról, amelyről - hasonlóan konkrét, megvalósítható programok híján - a többi párt vezetői nem mernek nyílt vitát folytatni."

nem láttam a közleményben, hogy Bokros Lajos TV vitára hívta volna Mesterházit...:-)))

Kenwyn 2010.02.17. 21:38:06

@jjulie:

szerintem nem tolvaj
szerintem nem is megélhetési politikus
van diplomája
tud angolul.
Áder is tud angolul.

már megint trollkodsz...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.17. 21:38:43

"Választmánya e hét pénteki ülésén ezért lezárja a körülötte mesterségesen keltett vitákat és megszilárdítja egységét."

Lenin él, Lenin élt, Lenin élni fog:-)

panelburzsuj 2010.02.17. 21:39:50

@simonmondja.: A racionalitás eddig is az államapparátus gondja maradt, és nem a pártoké. Hogyan bizonyítsuk, hogy a költségvetés felosztásanak legszerencsésebb módja az, hogy először kifizetjük a pénzosztó apparátust, hogy biztosan legyen olyan szervezet, ami ez esetleg még fönnmaradó pénzt elosztja.

Bokros ezt a cammogó mamutot csipkedi-rugdossa jó negyedszázada, hol itthon, hol külhonban. És feltehetőleg azért kelt ekkora megütközést az ifjabb nemzedékekben ("könyvelő, "érzéketlen") mert az egykori csapattársai sorra eltünedeztek a csatamezőről, ő meg tök váratlan helyen ugrott elő a teljesen lehülyült médiabozótból.

Gondolj bele: húsz évi fejlődéssel eljutottunk oda, hogy Bogár a sztárközgazdász, és Bauer csak egy zsidó ávós kölyke ...

Kenwyn 2010.02.17. 21:39:54

@simonmondja.:

bizony. jó buli volt, kinn voltam anno a kossuth téren. nagy élmény volt annyi vekkert hallgatni egyszerre. :)

Idet 2010.02.17. 21:41:38

@voltamper: Nana, volt már női pápára precedens...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.17. 21:42:03

@Zengőtorkú Nyivákoló: Köszi, hogy feltetted.
Esküszöm, nem tudtam róla. :) Csak a híreket hallottam és olvastam.

kisa 2010.02.17. 21:42:55

@Demetriosz: Vannak ilyen termékek. Hihetetlen meredek termékéletgöbe, gyors felfutás és kicsi csúcs és meredek esés. Ezeket hívják többnyire divatcikkeknek. (patacipő - ki emlékszik rá?) Persze előfordul, hogy egy terméket 10-20-x év után újjá lehet éleszteni...

szobatars 2010.02.17. 21:42:58

"Ezzel nem magunknak, hanem a választóknak tartozunk. Azoknak az embereknek, akik nem akarják folytatni az elmúlt nyolc elvesztegetett év hibás politikáját és nem kérnek a populisták és szélsőségesek gyűlöletpolitikájából sem."

Kedves Ibolyka, ahogy azt Józsi bácsi mondta volt tetszett volna jobban meggondolni a 2006-os választás előtt...talán az a 8 év most csak 4 lenne...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.17. 21:44:11

Antall, Boros, Lezsák, Dávid Ibolya, Orbán Viktor, Bokros Lajos

Mdf út zanzásítva, na ki maradt ki???

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.17. 21:45:39

@panelburzsuj:
Bogár az Bogár.
A globálgazdi olyan, mint a globális fölmelegedés...
nem szól vissza, ha küzdenek ellene.
Bogár meg csak küzd ...rendületlenül.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.17. 21:45:49

Gábor, blogolhatsz még egy darabig:-)

Demetriosz 2010.02.17. 21:45:55

@szobatars: Kicsit ijesztő, amit mondasz! Le ne elempésezzenek!:)
A Jobbiknál viszonylag tiszta a helyzet, nincsen semmilyen nyílt vagy bújtatott állami támogatás, viszont - a valóban lelkes aktivistákon túl - van pénz, paripa, fegyver a szervezetépítésre és a kampányra.

Idet 2010.02.17. 21:47:18

@szobatars: Az sem semmi, látván, mi jött ki azemberekből 20 év után...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.17. 21:47:49

Obama is gyakran használta a "megszilárdítani az egységet":-)), Igen most rohadt ciniukus voltam:-)))

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.17. 21:49:48

@Zengőtorkú Nyivákoló: Nana.
Az MDF-közlemény engem igazol te kis huncut! :)

De mint fentebb írtam, nyugodtan blogoljon tovább Gábor! :)

Idet 2010.02.17. 21:51:19

@Kenwyn: Nem trollkodik. Nem az a baj Bokorral (Bush...), hogy okos. Hanem, hogy mire használja az eszét?

Demetriosz 2010.02.17. 21:52:03

@kisa: Igen, vannak ilyenek, de a pártpolitikában csak viszonylag ritkán, például rendszerváltás idején kerülnek elő, aztán vissza is szorulnak.

A Jobbikra és az általa képviselt gondolkodásra viszont biztosan van igény Magyarországon. Sokkal jobb termék, mint az ódivatú MIÉP, minden szinten profibb, jobb időben is jelent meg, és van egy tuti és egy potenciálisan nagy piaca (plussz lóvé, ész, stratégia).

panelburzsuj 2010.02.17. 21:52:56

@simonmondja.: Na jó, de hova fogják tenni a centrális erőtérben? Bogár, Matolcsy meg Surányi: nekem azért nagyon tarka macska ez, ami külön-külön ugyan megfoghatja a neki rendelt egereket, de centrális agytrösztnek azért kicsit skizofrén mix, nem?

Surko 2010.02.17. 21:55:13

Bokrosnak inkább egy zöldmezős pártalapítással kellett volna próbálkoznia.

Bár persze a választási rendszerünk nem nagyon kedvez az újoncoknak (lásd: egész országos jelenlét a KC gyűjtés miatt), ugyanakkor Bokros neve talán elég hívószó lehetett volna.

Ha megnézzük az oldalsó szavazást, ott is azt láthatjuk, hogy míg Bokros népszerűsége 16% (1000 voks), addig az MDF csak 7%-on áll 800 alatti szavazattal.

Jól látható tehát, hogy Bokros személye tényleg komoly vonzerő a társadalomban.

Az LMP esetében pont ennek a fordítottja figyelhető meg. A párt 1600 szavazattal 16%-on áll a pártok versenyében, miközben listavezetőjük Schiffer csak 5%-kal alig több, mint 300 vokssal árválkodik a sor vége felé.

Az emberek vagy nem is ismerik Schiffert, azaz nem tudják összekötni az LMP-vel - ennek elég jó esélye van - és / vagy az LMP-nek inkább a brandjében bíznak, mintsem a politikusaiban, azok programjában.

Az MDF és az LMP támogatói között tehát egy elég éles törésvonal húzódik:
- aki az MDF-fel, azaz leginkább Bokrossal szimpatizál, az pontosan tudja, hogy mit is képvisel a választottja
- miközben az LMP rajongói inkább tűnnek úgy, mint akik egy álomban hisznek, semmint pontosan ismert programokban

Azaz amíg a Bokros-MDF párosban inkább a program a szimpatikus, de visszataszító a párt, addig az LMP esetében nagyon szimpatikus a párt, de vállalhatatlan a program.

Bárcsak összepárosítható lenne a Bokros programja, az LMP lelkesedésével, tisztakezűségével és elszántságával. Verhetetlen páros lenne.

De így inkább a régi Fidesz szlogen jut eszembe:
"Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre."

Ha a szívemre hallgatnék, az LMP-re voksolnék.
Ha viszont az eszemre hallgatok, nem választhatok mást, mint Bokrost.

Márpedig én racionális ember vagyok.
De abban biztos vagyok, hogy az emberek többsége velem ellentétben viszont emocionális alapon választ.

szobatars 2010.02.17. 21:56:48

@Demetriosz: szerintem is van bőven pénze a Jobbiknak, nem kell ezt tagadni..csak nyilván a szegény árva szerepe megindítóbb a célközönség számára...

Idet 2010.02.17. 21:57:20

@Kenwyn: Bocs, de az jutott eszembe, amit a megboldogult Szolzsenyicin írt Leninről: "... olyan szívélyesen mosolygott, mint egy kalmük dinnyeárus az asztrahányi piacon..."

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.17. 21:58:04

@panelburzsuj:
Majd őt küldik tárgyalni nemzetközi hadszintérre.
Balónéval ketten meggyomrozzák a pénzalapokat és az eut.
Pszichikai hadviselésről nem hallottál?

szobatars 2010.02.17. 21:58:16

@Idet: mégis, mit lehetne várni ilyen 20 év után???

Lucilius 2010.02.17. 22:01:21

@Surko:
Csak úgy tűnik h a Madesz és az LMP még a kopogtatókat se tudja összegyűjteni. Úgyhogy majd egy Fidesz-MSZP-Jobbik étlapról lehet racionálisan dönteni.
(mondjuk én az LMPben még bízok h valahogy összekaparja a kopogtatócédulákat).

Idet 2010.02.17. 22:02:19

@Surko: Szerinted Bokrost választani csakugyan racionális?

Idet 2010.02.17. 22:03:06

@szobatars: Én inkább azt mondanám: ilyen 60 év után...

panelburzsuj 2010.02.17. 22:03:31

@simonmondja.: Kovács után a következő országimázs-felelősök?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.17. 22:03:58

@poszt

"minden illúziót leromboló politikus újrahasznosítás"

Török Gábor szemet gyönyörködtetően udvarias, midőn úgy céloz a szemétre, az elhasznált politikusok kitúrt hordalékaira, h ki nem ejti a száján ezt a kellemetlen ízű szót. Bravó!

Bokros szar ember, egy önjáró terminátor, akit a saját szellemi exhibicionizmusán kívül nem igazán érdekli semmi. Egy országgal is képes lenne kísérletezni, csakhogy vadabbnál-vadabb, lejárt szavatosságú elképzeléseit megvalósulni lássa.

Ilyen embert érdemelt az MDF, és ilyen pártot érdemelt Bokros.

Zsák és folt, most együtt kerülhet a szemétdombra, és én csak annyit mondhatok:
Földet rá! Földet rá!

Demetriosz 2010.02.17. 22:04:40

Bokrost azért az utóbbi másfél évtizedben nagyon túlsztárolták, szinte közgazdász-celeb lett belőle.
Egy évig volt pénzügyminiszter és mit csinált? Vámpótlék és az infláció felpörgetése. Volt még a családi pótlék megszüntetése és a tandíj bevezetése. És ennyi! A többit az AB megsemmisítette, mert mindennel ellentétben állt.

A családi pótlék megszüntetése és a tandíj bevezetése jelentős károkat okozott, hosszabb távon igen káros volt. Vámpolitikánk már nincs, az infláció felpörgetésére (rejtett adózás) pedig szintén nincs mód.

Most megszorítás-bevételcsökkenés-megszorítás-bevételcsökkenés spiráljában van a magyar gazdaság, Bokrosnál a megszorításnál volt egy kis versenyképességjavítás is. Ennyit a zsenialitásról!

szobatars 2010.02.17. 22:04:48

@Idet: a 60 év sok,,a megelőző 40-től nem lehetett mást várni, de ez a 20 nagy lehetőség..volt.:-(

abandi 2010.02.17. 22:05:08

@Demetriosz:
Milyen "pénzparipafegyver"-ről beszélsz?
Ja, mert, hogy nem a tudjukkik által uralt médiavilágban lubickolnak?
Nóta:
www.youtube.com/watch?v=fn7UsRQfDzg
Így terjedt.

kisa 2010.02.17. 22:05:26

@Idet: Én inkább azt mondanám, hogy ilyen 1000 év után...

jjulie 2010.02.17. 22:06:00

@Kenwyn:

az áder tud angolul, annyit amennyit te

szobatars 2010.02.17. 22:08:53

@Demetriosz: pontos elemzés..annyit fűznék hozzá, hogy a pillanatnyi pénzügyi stabilitás megteremtése egyre alacsonyabb szinten történik...most (még) a régió sereghajtójaként..de még egy-két ilyen bokrosi megoldás és valahol a harmadik világ legvégén találjuk magunkat..de ne legyünk igazságtalanok..ez nemcsak Bokros lajos hibája, hanem egy egész közgazdász generációé..

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.17. 22:08:59

@panelburzsuj:
Vagy kapják meg a reggeli műsorsávot minden adón egyszerre.
Kávéra se kellene költeni többet.

panelburzsuj 2010.02.17. 22:11:20

@Surko: Az emberek többsége emocionális alapon - nem választ.

Kétmillió még nem teheti, négymilliónak meg valahogy nincs hozzá kedve.

Miért nem tolonganak pl. az LMP körül a civil zöldszervezetek?

Surko 2010.02.17. 22:13:03

Az LMP és a Bokros féle MDF szinte tökéletesen képezi le a régi SZDSZ-ben meglévő Fodor-Kóka törésvonalat.

Az LMP elég jól illeszkedik a Fodor féle szociálisan érzékeny, baloldalibb, elsősorban emberi jogi kérdésekre fókuszáló liberális vonalra.
(Ha valaki olvasgatja az Ungár Klára gründolta SZEMA írásait, akkor komoly átfedést találhat az LMP ideológiájával.)

Miközben Bokros viszi a Kóka képviselte jobboldali, thatcher-i, gazdasági liberalizmust favorizálókat.

Így az SZDSZ-t szétfeszítő ellentétes ideológiák ma két külön pártban öltenek újra alakot.

Kérdés, hogy ki mire megy ezzel...?

szobatars 2010.02.17. 22:13:38

@panelburzsuj: valahogy úgy...

a 2006-os választáson a választásra jogosultak kb. 35 %-a senkit nem választott...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.17. 22:16:58

@Surko:

Retkes egy videóinterjúban (Népszabadság) azt mondta, h ő is és Kóka is hívő keresztény emberek!

Itt ledobtam egy pöttyet a láncot...

moncayo 2010.02.17. 22:17:08

Bokros pont olyan "médiacsinált-senki-sztár-, mint BB.Évi és társai. Ha volt is benne anno (még minisztersége előtt) szakmai öntudat, az már a múlté. Elkurvult, mint minden politikus. Dávid Ibolya már rég a főprosti ebben a kuplerájban, annyi különbséggel, hogy nagyon nagy baj lenne neki a büntetőjogi mentesség elvesztése. No meg dolgozni is kellene.

Demetriosz 2010.02.17. 22:17:20

@szobatars: Köszi, nagyon hajtasz arra a Dankó Pistára!:)

Viszont nagyon sok normális közgazdász (sőt, még szociológus) is van, csak a '80-as évek óta ugyanazok a dogmák uralkodnak, amit sokan meggyőződésből, sokan butaságból, sokan pénzért szajkóznak. Ha bemennél a MeH-be egy-egy ilyen megbeszélésre, nagyon durván a '80-as évek elején találnád magad!

2010.02.17. 22:17:55

@Surko: Ez nagyon szép gondolatfejtés, csak egyet nem értek: mi az, hogy vállalhatatlan az LMP programja? Az LMP-nek van programja, ahogy a Fidesznek meg az MSZP-nek is, az övé az EP-választásra kiadott, az ugyanúgy érvényes most is. A feltehetően megjelenő választási program ennek csak a kibővítése, részletezése lesz. Kétségtelen jobb lett volna, ha már kész lenne, de az MDF programot se az MDF készítette, gyakorlatilag összeollózták Bokros korábbi beszédeiből és igen komoly társadalmi problémáknak nyoma sincs benne.

voltamper 2010.02.17. 22:19:36

Idet; Ez csak egy legenda, írott emlék nélkül. Lajcsinak még annyi sem lesz. :-)

2010.02.17. 22:20:31

@panelburzsuj: Mert a civil szervezetek attól civilek, hogy nem tolonganak pártok körül. Mint magánemberek, nyilvánvalóan nagyon komoly átfedés van az LMP meg a zöld szervezetek között.

Egyébként jogi akadályai is vannak a tolongásnak, ezzel kizárnák magukat az 1%-os adomány lehetőségéből.

szotyirapénzt 2010.02.17. 22:21:23

@Surko:
Szia! Valóban racionális döntés olyan jelöltre (programjára) adni a voksot, aki a legoptimistábbak szerint is max. ellenzéki képviselő lehetne (ha persze hazajönne)? Nyilván nem fog, vagyis lmarad megint Lady DI és párja Bokros hátán. Az mdf azért nem kormányzati szerepre készül. Hogy ellenzékiként egy ciklus elején van-e programjuk, vagy nincs (illik h. legyen) nem oszt, v. szoroz. Én azonban egy Bokros nélküli mdf fidesz-el szembeni konstruktív ellenzékiségében erősen kételkedem.

abandi 2010.02.17. 22:22:03

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 54cm:
Mer' tudatlan kismalac vagy!
Zsidó-keresztény egyházakról van máma már nagybaszó!
Éljen a purim/feltámadás!

Surko 2010.02.17. 22:22:28

@Lucilius: "Úgyhogy majd egy Fidesz-MSZP-Jobbik étlapról lehet racionálisan dönteni. "

Liberális szavazóként egy nacionalizmustól megtisztított jobbközé párttal tökéletesen ki tudnék békülni.

A lengyel Donal Tusk vezette konzervatív-liberális Polgári Platform magyar alteregója tökéletesen megfelelne nekem.

Erősen bízom abban, hogy a jobbszélen a Jobbik megjelenése és ezzel párhuzamosan a politikai centrum és balközép megritkulása a centrum felé mozdítja majd a Fideszt.

Ha visszavesz a nacionalista retorikából, liberális, vállalkozás és piacbarát gazdaságpolitikát folytat majd, így 2014-re akár engem is a szavazói között tudhat majd.

Főként, ha 2014-re ajándékba adják nekem az eurót. :))

Demetriosz 2010.02.17. 22:23:10

@abandi: Te is tudod, hogy kiké a médiafelületek! Hát mégis, kik dolgoznak a médiában, meg kik szereztek meg annak idején minden szegmenst! Kiké az óriásplakátok? Hát persze, hogy nem a házé, amelynek az oldalán van, hanem tudjuk kié!:P:D

Viszont ki kell fizetni, igényes szórólapot legyártatni, ezeket pedig nyilván nem a kormányzat finanszírozza bujtatott szerződéseken keresztül. Tehát kell lennie egy "amerikai nagybácsinak".

panelburzsuj 2010.02.17. 22:27:13

@iii: Ajánlóként, referencianyújtóként, reklámarcként miért ne tolonghatnának?

(Tipp: mert nem csak az egyszázaléktól lehet elesni, ha nagyon látványos a tolongás, hanem az állami 1+ százaléktól is ....)

tony zionist 2010.02.17. 22:27:50

"Ha ugyanis Bokros nem menekülni, hanem pártján segíteni akart a levéllel, akkor fogalma sincs arról, hogyan működik a politika. Márpedig ezt nem feltételezhetjük arról, aki miniszterelnöknek jelentkezett."

miért ne feltételezhetnénk?
aki közgazdász létére nem tud a számok mögé látni, és ott meglátni az embereket, aki nem képes az idióta ötleteinek a követkeményeit felmérni, és számolni a közvetett költségeivel, az miért viselkedne másképp a politikában?

bokros egy kontár!

a fentiekre meg egy példa: bokros miatt 11millió fogmegtartó kezelés maradt el. ilyen a magyar vazzeg. nincs TB-re a tömés, hát húzzuk.
meg lehet kérdezni orvosokat, hogy milyen következményekkel jár a hiányos fogsor.

de ha most a foghiányból adódó táplálkozási zavarokkal, és életminőség romlással nem is számolunk, csak minden fognak adunk egy 50e Ft eszmei értéket, az mindjárt 550Mrd ft-nyi társadalmi, egészségügyi következmény.

ha mindent összeadunk, az jön ki, hogy a bokros csomi hozott 1Mrd dollárt, miközben okozott 31Mrd dollár kárt, tehát bokros egyenlege -30Mrd dollár.

a szagértő, a megmentő, ebből a -30Mrdból élt a fidesz. igaz, hogy Bokrost Horn meg az AB már a ciklus közepén kibaszta csomagostul, de akik beveszik ezt a szart, azok úgysem emlékeznek semmire.

bokrost száműzni kéne örökre. menjen panamába hamis diplomát árulni.

Fell Bandi 2010.02.17. 22:27:57

@szobatars:
De mindez nem ok arra, hogy most egy senkit válasszon :))

tony zionist 2010.02.17. 22:29:34

@Surko: "Liberális szavazóként egy nacionalizmustól megtisztított"

viccesek vagytok ti judeonácik, hogy mindenkitől az egészséges nacionalizmustól való "megtisztulást" várjátok el, miközben ti vagytok a legnácibb népség a Földön.

ma hány palesztint gyilkoltatok le?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.17. 22:29:37

@abandi:

Jaaaa, az meg a másik, amin le szoktam dobni a rigaláncot, miszerint a hitgyüli kerkó egyház. LOL

Egyébként Retkes unitáriusnak mondja magát, amit felnőttként választott, mert az volt neki szimpatikus (ahogy mondja).

Tudod, ez ilyen: szimpátia alapú egyházválasztás! Nem ám hitbéli kérdések alapján, hanem az alapján, melyiknek a filozófiája olyan, mint a zenyimé. Nem én igazodom Istenhez, hanem ő hozzám a választásom által. LOL

jjulie 2010.02.17. 22:29:38

@tony zionist:

na te pattanásos horpadmellű felébredtél?

huta9020 2010.02.17. 22:29:51

Bokros és Dávid zseniális kommunikációs trükkje csak a fanatikus rajongóik álmaiban létezik.

Az elmúlt évek MDF-es, SZDSZ-es, MSZP-s botrányait elnézve, ki csodálkozik, hogy előkelő helyen áll Magyarország a szélsőjobboldali ideológiára fogékony országok rangsorában (3.). Ha ezt a kutyakomédiát nevezik demokráciának, akkor köszönjük, nem kérünk a demokráciából.

Levi84 2010.02.17. 22:29:56

ha az mdf nem tud elindulni, ezek maradnak: Fidesz, MSZP, Jobbik, talán LMP... úristen, micsoda "választék"!

tony zionist 2010.02.17. 22:30:50

@Surko: "Miközben Bokros viszi a Kóka képviselte jobboldali, thatcher-i, gazdasági liberalizmust favorizálókat."

persze, meg Kolompár Orbán a magyar Martin Luther Kingbe oltott Mandela. orvos kell neked vazzeg, nem szavazati jog.

jjulie 2010.02.17. 22:32:35

@tony zionist:

és te mit képzelsz magadról az anyádnál a kisszobában?

Idet 2010.02.17. 22:33:20

@kisa: Lehet licitálni, a történelem az történelem.
Árpád atyánkat is lehet cseszegetni, miért nem állapodott meg inkább a Pó síkságon, de ő már erre nem válaszolhat.
Viszont a '45 utáni 45 év nagyban felelős egy s másért, ami manapság velünk történik, és hogy a rendszerváltozás inkább csak módszerváltozássá silányult. Vagy inkább így tervezték.

Surko 2010.02.17. 22:34:21

@iii: "mi az, hogy vállalhatatlan az LMP programja? Az LMP-nek van programja, ahogy a Fidesznek meg az MSZP-nek is, az övé az EP-választásra kiadott, az ugyanúgy érvényes most is. "

Valamit rosszul értelmezel...

Nem azt állítom, hogy az LMP-nek nincs programja - bár ha már itt tartunk én még nem láttam sehol - hanem azt, hogy ami viszont tudható, az számomra gazdasági téren NEM VÁLLALHATÓ.

Ha pl. az egyik jelölt Scheiring Gábor azzal kérkedik a szórólapján, hogy:

"Civilként dolgoztam úgy a Béke tér környéki jegenyék megmentésén, mind az egészségügyi privatizáció megállításán is."

Ez nekem nem okés.

Mert ez azt jelenti, hogy valaki épp arra büszke, hogy az elmúlt 4-8 évben elindított egyetlen jelentősebb szerkezeti reformot, jelesül az egészségügy átalakítását torpedózta meg.

Ugyan miért legyen szimpatikus számomra az, ha egy párt örül annak, hogy sikerült zátonyra futtatni az egészségügyi reformot?

Hogy sikerült a rongyos 300 forinttal demagóg módon riogatva népszavazással megakasztani a haladást?

A hócipőm is tele van a szocik elmúlt 8 évéből, de korántsem azért, mint amiért a többségnek. Marhára nem Gyurcsány Ferenccel van bajom, sőt.

Medgyessy felelőtlen osztogatásával van bajom, meg a szocialista káderek korrupciójával van bajom.

Gyurcsányt viszont kifejezetten kedvelem, hiszen az elmúlt 12 évben ő volt az egyetlen aki értelmezhető víziót fogalmazott meg a jövőről. Ő egy vállalható liberális szemléletű politikus volt, aki egy vállalhatatlan párttal a háta mögött próbált tenni valamit. Aztán a párt elfogyott mögüle...

Viszont ezzel együtt a hazug módon "szociális" népszavazásnak nevezett politikai színjátékot az elmúlt 20 év legfelelőtlenebb húzásának tartom.

Ha pedig valakinek ez öröm és elégtétel - "megállítottuk az egészségügy privatizációját" - azzal én nem vállalok közösséget.

tony zionist 2010.02.17. 22:35:05

@jjulie: na már megismerkedtél közelebbről a rackajuhhal? remélem már le tudod írni rendesen a kedvesed nevét :)

és ne offolj, ez nem az a blog :p
most nem a baloldali feminista hálózat szervezte szexuálpolitikai judeogangbang partyn vagy.

jjulie 2010.02.17. 22:35:27

@Idet:

aki nem volt elég bátor forradalmat csinálni 89-ben az most kire is fogja ezt ma?

jjulie 2010.02.17. 22:36:20

@tony zionist:

kérjél vacsit anyucitól és feküdj le

broody 2010.02.17. 22:36:20

@huta9020: Amikor csak lehetett, értsd: nem volt kommunista diktatúra, szovjet tankokkal körülvéve, Magyarország mindig fogékony volt a szélsőjobboldali eszmékre. Főleg, ha egyesek még segítettek is terjeszteni.

panelburzsuj 2010.02.17. 22:36:38

@tony zionist:

Nincs orvos, vazzeg, a főgonosz Bokros elkúrta. Az előbb hallottam a buszon ...

abandi 2010.02.17. 22:40:49

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 53cm:
Én vagyok egy gyakorló "katkó", de az tudod-e, hogy az amcsik mint mormonok minden kisebb-nagyobb városunkban BIRKÍTANAK?

Idet 2010.02.17. 22:41:22

@jjulie: Ó, szervusz, Giulia! Kire gondolsz a ráfogással?

A forradalom randa, véres dolog, hidd el nekem. És sohasem azok halnak meg/győznek, akiknek kellene.

És nem csak bátorság kérdése, hanem a megfelelő történelmi helyzeté is. Kül/bel.

tony zionist 2010.02.17. 22:41:35

@jjulie: akármennyire is akarod, a te életedben már nem lesz olyan, hogy megszálló orosz katonák erőszakolják végig a nőket, így te -nagymamáddal('44) és muteroddal('56) ellentétben - szüzen, utód nélkül halsz meg.

továbbiakban kímélj meg a konstruktív hozzászólásaidtól.

szia

@panelburzsuj: ha a buszon az mondták, akkor az úgy van. ott csak igazat mondanak. én azt is hallottam ott, hogy az orbánék szétlopták az országot az elmúlt 8 évben.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.17. 22:41:59

@Surko: Az egészségügy átalakításának nem a privatizáció a kulcsa. Először a finanszírozást kell rendbe rakni, mert így a kényszerű csalásokkal teljesen átláthatatlan a rendszer. (teljes vérkép kevesebb mint 600 forint, magán orvosnál 8000+). Utána elő kell keríteni rá a forrásokat, és azután el lehet gondolkodni a szolgáltatás egy részének a magánosításán.

Idet 2010.02.17. 22:43:06

@tony zionist: Mondd, te élvezed ezt a játszótéri homokozó-stílust?

Viktus 2010.02.17. 22:43:11

www.hirszerzo.hu/cikk.kinkeserves_mdf-kampany_meg_nagyvonalunak_is_tarthatjuk_a_fideszt.140601.html

Ennyit az MDF méda hackről ami ment hónapokig ... nagy nulla lalival az élén.

Ezzel az erővel Torgány Józsit is futtathatnák az elemzők. :D

abandi 2010.02.17. 22:43:20

@abandi:
mert én refkó volnék amúgy, de már most csak a vasvella pucolásban hiszek.
teljes szívembül...

jjulie 2010.02.17. 22:43:34

@Idet:

a rendszerváltás módszerváltás silányítás

jjulie 2010.02.17. 22:46:17

@tony zionist:

tudsz már egyedul tejbepapit enni

Idet 2010.02.17. 22:46:39

@tony zionist: Mondd csak, Cion Gyöngye, hány éves is vagy? Van fogalmad arról, mikkel viccelődsz? Állítsd már magad pirosra!

Anselmo 2010.02.17. 22:48:52

Ezek jó dolgok. A politikai élet megtisztulása történik most.

abandi 2010.02.17. 22:49:05

Ez az tony!
Etetsd a két cionista picsát...

Idet 2010.02.17. 22:49:17

@jjulie: Ezt fejtsd ki, kérlek!

Surko 2010.02.17. 22:49:20

@órarugógerincű felpattanó:

Én sem állítom, hogy a privatizáció lett volna a megoldás. (mint ahogy nem is volt szó az ellátórendszer privatizációjáról, csak a biztosítási rendszer piaci alapúvá tételéről)

A gond ott van, hogy a reform ellenzői nem konstruktív vitát folytattak - pl. a Fidesz sem javasolt vállalhatóbb alternatívát - hanem szimplán csak annyit mondtak, hogy "nem".

Óriási. Ez aztán a politika.

Ha az LMP jelöltje, vagy akár a Fidesz képes lett volna tovább is haladni a gondolatmeneten, és a "nem" után egy jobb javaslatal is előállni, akkor nem is lenne problémám.

Csakhogy nem tette ezt a Fidesz. Ezért ma az egészségügy ugyanolyan szar, mint 4 vagy 8, vagy 20 évvel ezelőtt.

Holott ennél szarabb, már nem nagyon lehetne...

A szomorú, hogy ma is politikai tőkét lehet kovácsolni abból, hogy valaki kijelenti magáról, hogy "küzdöttem az egészségügy privatizációja ellen."

Bravó. Ettől nyilván jobb lesz majd az egészségügy...

Viktus 2010.02.17. 22:49:45

@Idet:

Vágják az erdőt hullik a forgács. Persze nem csak a bűnösök halnak, hanem ártatlanok is, de ilyen az emberállat vér nélkül nem tud megújulni.
Itt meg nem rendszerváltás volt, hanem csak államformaváltás nem is véletlenül tart itt az ország.

Viktus 2010.02.17. 22:51:26

@Surko:

"nem is volt szó az ellátórendszer privatizációjáról"

Ahm.

Heves megye: Hatvan-Gyöngyös-Eger -> HospInvest

Az egészségügy nem ugyanolyan szar, hanem sokkalta szarabb.

tony zionist 2010.02.17. 22:51:35

@Idet: aranyapám! a kauzalitásról ne feledkezzél meg!

amúgy semmilyen érzelmi reakciót nem vált ki belőlem az, hogy éppen milyen stílust használok, így kérdésed értelmetlen.

vagy csak a lancelot lovagot adod itt elő, és elvtelenül akarsz megvédeni egy nagypofájú netribancot, mert ő a nő(nek álcázott vmi)?

maradjunk a témánál :) az pedig nem én vagyok, és remélem nem is ez a dzsuli. lépjünk át felette :)

Idet 2010.02.17. 22:51:52

@abandi: Tudsz olvasni? TONY zionist...

órarugógerincű felpattanó 2010.02.17. 22:54:03

@Surko: Úgy gondolom, hogy a biztosítást állami kézben kellene tartani, de szigorú és komoly ellenőrzéssel, és törvényben meghatározott sarokszámokkal. Komoly informatikát kellene behozni a rendszerbe, pl a papír alapú recept és betegnyilvántartási rendszert úgy ahogy van le kellene cserélni elektromos/csipkártyás rendszerre.

De mindez lényegtelen is, ehhez kellene a 8 éves két ciklus, mondjuk az elsőben kétharmaddal. Btw bármit is ajánlott volna a fidesz az mszp szdsz megoldás helyett lesöpörték volna.

tony zionist 2010.02.17. 22:54:25

@Idet: ismét mondom: kauzalitás.

magyarul úgy mondják, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten...

lehet okoskodni, gyalázkodni, beszólogatni, de én EBBEN IS ezerszer jobb vagyok nálatok :)

szal a tonitepattanásosnetuszáranyukáddalszexeljmerttejbepapitsemtudszmagadtólcsinálni dolgot tartogassátok más blogokba :)

kthxbye

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.02.17. 22:55:00

Feloszlatták az egyik Fidesz szervezetet!
Az országos elnökség rendelte el a feloszlatást.

Feloszlatta a nagyatádi Fidesz-szervezetet a párt országos választmányának elnöksége - közölte szerdán a sonline.hu.

Az internetes hírportálnak Barbalics István nagyatádi elnök azt mondta: a tagságuk megdöbbenve értesült a döntésről, amelynek semmilyen előzménye nem volt. Közölte: először december végén szembesültek vele, hogy létezik egy ilyen kezdeményezés. "Megkíséreltük tisztázni a helyzetet, de nem mondhattuk el a véleményünket" - tette hozzá.

A megyei napilap online híroldala azt írta: a nagyatádi Fidesz-tagok úgy tudják, Karvalics Ottó kezdeményezte a szervezet feloszlatását. Karvalics Ottó hétfőn tette le a parlamentben az esküt (listán jutott be Kuzma László halála miatt), s a 6-os választókörzetben indul jelöltként.

A cikk ismertetése szerint mára a 48 nagyatádi Fidesz-tag jogviszonya megszűnt.

jjulie 2010.02.17. 22:55:01

@tony zionist:

inincs melletted a lovad?

Viktus 2010.02.17. 22:55:07

@abandi:

Itt v.mi édeshármas van?

panelburzsuj 2010.02.17. 22:55:15

@Viktus: Én úgy hallottam, hogy nem csak Elnöki Tanácsot cseréltünk Tanácstalan Elnökre, henem ezt-azt azért el is adtak - méghozzá csúnya magánkezekbe. Sőt: multikezekbe!

Rosszul tudom?

tony zionist 2010.02.17. 22:56:06

@abandi: jah, hogy ez az idet(len) is nő...

nem látszott annak :)

panelburzsuj 2010.02.17. 22:56:32

(Oppardon, torokgabor ... izé ... Tanáccsal Ellátott Elnökre ...)

Idet 2010.02.17. 22:56:50

@tony zionist: 1. Aranyanyám.
2. Az én kérdésem értelmetlen, mert belőled nem vált ki a saját stílusod érzelmi reakciót???
Azannya, ez ám a kauzalitás meg a vaslogika!
3. Giulia ribanc lenne, mert ellent merészelt mondani NEKED? Jól fejlett egód van, de vigyázz: az egók nem nőnek az égig!

tony zionist 2010.02.17. 22:57:28

@jjulie: nincs. de még pénzért sem engedném, hogy fajtalankodj vele. az ma már bűncselekmény Magyarországon.

de csináld csak, ha akarod, de ne az én lovammal. de arra készülj fel, hogy az ilyen kalandoknak az a vége, hogy a Terry Black veszi magához a kölkeidet. ha vannak.

abandi 2010.02.17. 22:57:29

@Idet:
Vki félrért itt vmit...
És az nem én vagyok.

Surko 2010.02.17. 22:58:16

A haladás nem épülhet fel nemekből...

Valami vízió is kellene, nem csak politikai PR.

Ennek ellenére a Fidesz ma érdemi mondanivaló nélkül, az ellenfél önmegsemmisítése miatt várhatja széles mosollyal és ölbe tett kézzel a győzelmet.

Nem megnyerik a választást, hanem a szocik veszítik el. Hozzáteszem abszolót megérdemelten. Remélem jó ideig nem is tápászkodnak fel...

Mindeközben a feltörekvő LMP is abból profitál, hogy "szűz", bűntelen, és a legalacsonyabb az elutasítottságuk. Azaz nekik sem abból származik a népszerűségük, hogy mondanak valamit, hanem abból, hogy újak és elitellenesek.

Komoly téttel mernék fogadni rá, hogy a támogatóik jelentős részének fogalma sincs arról, hogy mit is képviselnek igazából. Csak olyan "szimpatikus" fiúk-lányok. Ami amúgy igaz is.

Félreértés ne essék, én is örülnék, ha bejutnának a Parlamentbe, mert jót tenne az országháznak a vérfrissítés.
Pláne , hogy az LMP-től az viszont elvitathatatlan, hogy egy lelkes, elkötelezett, tenni akaró, a demokráciát maximálisan tisztelő, becsületes társaságról van szó.

Ezt én is nagyon tisztelem bennük, ezért szurkolok nekik. Viszont az általuk képviselt gazdaságpolitikával nem értek egyet. És ez ilyen válságos időkben bizony számomra kulcskérdés.

Én nem hallgatok a szívemre...

abandi 2010.02.17. 22:58:35

@tony zionist:
Ezeknél mindegy, sőt...

Viktus 2010.02.17. 22:59:15

@panelburzsuj:

Az sem rendszerváltás, hogy a népi vagyonból magánvagyont csináltak a volt vezető elvtársak akikből úrak lettek.

Elárulná nekem v.ki még nem vagyok olyan öreg, hogy Csányinak, Szélesnek, Demjánnak honnan voltak milliárdjai privatizálni állami vállalatokat? miközben nem volt magánvagyon ...

jjulie 2010.02.17. 22:59:43

@tony zionist:

egyedül vagy az istállóban?

Viktus 2010.02.17. 23:01:09

@jjulie: @tony zionist:

Romantikázni nem lehetne privátban? :P

tony zionist 2010.02.17. 23:01:53

@Idet: ellent? hol mondott ellent? nem mondott semmi érdemlegeset...

"jjulie 2010.02.17. 22:29:38
@tony zionist:

na te pattanásos horpadmellű felébredtél?"

ebben mi az ellentmondás? :D

a logikát meg inkább ne feszegessük :)

szeretnétek a blog témájával is foglalkozni - stílustól, világnézettől függetlenül - vagy én vagyok most a szenzáció?

11 óra van lányok. ilyenkor nem egy 80-90kilós hústömeg alatt kéne ritmikusan ringatóznotok-ródeóznotok?

abandi 2010.02.17. 23:03:07

@Surko:
Magának az avatárja is sugallja az egyszerű hazaárulást!

Idet 2010.02.17. 23:03:37

@abandi: Azt írtad, két cionista picsát. Hát, sok minden vagyok, de speciel cionista nem.

Egyébként ti sem látszotok valami hejdehajde férfinak. Akinek ennyit jár a szája, és előszeretettel picsázza le a nőket, hááát...

Én ezennel abbahagytam, ez a blog tényleg nem erről szól.

jjulie 2010.02.17. 23:03:39

@Viktus:

te szereted a bokrost?

tony zionist 2010.02.17. 23:05:09

@Viktus: te mi van veled, közöm nincs ezekhez
betaláltak, oszt ennyi.

panelburzsuj 2010.02.17. 23:06:15

@Viktus: Ha se az állami, se a gazdasági berendezkedés fölforgatása nem rendszerváltás, akkor szabad a gazda: milyen rendszer kellene felváltani még?

tony zionist 2010.02.17. 23:06:54

@jjulie: miért, a szomszédok nem nézhetik a szamár-show-t? tijuanában tanultad a mesterséged, igaz? :))

Surko 2010.02.17. 23:07:28

@órarugógerincű felpattanó: "Btw bármit is ajánlott volna a fidesz az mszp szdsz megoldás helyett lesöpörték volna. "

Ezt ma már sohasem tudjuk meg, mert a Fidesz nem ajánlott semmit. Nem volt mondanivalója az általa favorizált irányról...

Pedig mi másra lenne hivatott az országgyűlés, mint hogy a pártok ütköztessék és megvitassák a javaslataikat.

Ez az elmúlt 8 évben úgy nézett ki, hogy a kormány javasolt valamit, az ellenzék , meg csak annyit tett, "ellenzem". Ennyi, nem volt alternatív javaslat.

Ez volt a jobbik eset, hiszen máskor egyszerűen ki is vonultak az ülésteremből. Ez aztán a politikai felelősség. Nem, ez homokozó...

Sebaj, ami volt elmúlt. Ma már Mikola is arról nyilatkozik imitt-amott, hogy a magántőkének szerepet kell szánni az egészségügyben.

Bár nem fogok a Fideszre szavazni, de bízom benne, hogy meglesz a 2/3-ad. Jó lenne, ha valaki végre kimozdítaná az országot a kátyúból. Kétharmaddal rengeteg előremutató dolgot lehetne kezdeni. Pl. módosítani az önkorméányzati törvényt, vagy csökkenteni a képviselői létszámot.

Varga Mihályban meg nagyon bízom, hogy jobbközép politikushoz illően liberális, piac- és aktív dolgozó barát gazdaságpolitikát képvisel majd. A svéd modell melletti kiállással sokat nőtt a szememben.

Csak attól tartok, hogy az istenadta nép a Fidesz reformjait is undorral fogadja majd, elillan a népszerűségük, megijdenek ettől és behúzzák a kéziféket és oda a törénelmi esély a reformokra...

Nagy kérdés, hogy lesz-e kellő bátorságuk élni a történelmi lehetőséggel?

tony zionist 2010.02.17. 23:09:25

@panelburzsuj: koma. a rendszer elemei változatlanok. az unput változatlan, az output is.

ha fekete dobozként tekintünk erre, akkor a két rendszer ekvivalens, még akkor is, ha a belső felépítés teljesen más.

de nálunk még erről sincs szó. 1-2 dolgot átneveztek, de az emberek, módszerek, hozzáállás maradt a régi.

tony zionist 2010.02.17. 23:10:38

@Surko: "Ez az elmúlt 8 évben úgy nézett ki, hogy a kormány javasolt valamit, az ellenzék , meg csak annyit tett, "ellenzem". Ennyi, nem volt alternatív javaslat."

most dávid ebola hazudik, vagy te?
ő azt mondta, hogy az MSZP meg a Fidesz együtt szavazta meg a 13. nyugdíjat :D

tony zionist 2010.02.17. 23:12:21

@Surko: "A svéd modell melletti kiállással sokat nőtt a szememben."

de főleg azzal, hogy másnap már cáfolta.

harmadnap meg már az MSZP-re akarták verni, negyedik nap meg az MN már arról cikkezett, milyen jó a svéd modell :)

fő a következetesség :D

Idet 2010.02.17. 23:12:56

Most írta az Index, hogy a Fidesz-KDNP 850 ezer kopogtatót gyűjtött.

abandi 2010.02.17. 23:13:50

@Idet:
Önnek teljesen igaza van, így hát élnézést!
Ellenben:
Szabad egy mellnézést????

Viktus 2010.02.17. 23:16:19

@jjulie:

Hetero vagyok nem nagyon. Politikusnak nulla a média fétisizálta , mint egyfajta haza bölcse státuszt adva neki.

@panelburzsuj:

Ezt a félkádári-félkapitalista szemétdombot v.mi működőbbre.

Viktus 2010.02.17. 23:17:28

@Idet:

Ja a Fidesz azt mondta ... de mondtak ők már sok mindent. :p

órarugógerincű felpattanó 2010.02.17. 23:17:49

@Surko: A fidesz meg betolt ?x100 javaslatot, és minet eldobta az mszp. Nincs ennek értelme, akinél a kormány, az dönt, és ott is van a felelősség.

Idet 2010.02.17. 23:18:45

@Surko: A baj az, hogy az istenadta népet nem lehet leváltani. Úgyhogy valami módon össze kellene egyeztetni a népet a vezetésével. Elvileg ezen ügyködne minden parlamenti párt és megválasztott kormány. Elvileg.

abandi 2010.02.17. 23:19:29

@Surko:
Maga össze-vissza hadovál!
Gondolom hátulról nem látja, hogy egy pestises kockakerekű szekeret tol...

cotti 2010.02.17. 23:19:37

A világbank ügynök szánalmas vergődésének taglalása után következhetne egy elemzés Vona Gábor aluljáró kampányturnéjáról. :))

Idet 2010.02.17. 23:20:09

@abandi: Ha szerinted nem vagyok nő, akkor minek? Nézd a magadét a tükörben!

panelburzsuj 2010.02.17. 23:21:28

@tony zionist: Ha a módszerek tényleg a régiek lennének, hát nem sokáig makognánk itt ilyen felhőtlenül.

A butaság - az maradt. Black box - nyakon felül.

Idet 2010.02.17. 23:22:29

@Viktus: Jesszusom, elvesztettem a fonalat! Hol hivatkoztam a Fideszre???

ééjjéé · http://eletjaradek.freebase.hu 2010.02.17. 23:22:57

@Idet: inkább azt mondanám, a Honfoglalás óta!

Viktus 2010.02.17. 23:24:02

@Idet:

A népen nem is próbáltak semmit változtatni itt a probléma alapvető gyökere. Az államtól várjuk a csodát posványba süllyedve szenvedés ... ami nekem pl. elég sokba kerül.

stav79 2010.02.17. 23:25:41

@Surko: Már megbocsáss de szerintem te semmit sem tudsz az LMP gazdaságpolitikájáról, csak annyit amit a médiából hallottál... Szerintem nem ártana utánanézned: www.lehetmas.hu
Én liberálisként valóban nem mindenben 100%-ig értek egyet, de összességében vállalható és ami nagyon fontos megvalósítható! Ellenben ami az mdf-ben zajlik az szerintem vállalhatatlan egy liberális ember számára!

Viktus 2010.02.17. 23:25:55

@Idet:

Az indexes cikkben van fideszes bemondás.

panelburzsuj 2010.02.17. 23:27:03

@Viktus:

Bokroshívő vagy??? Aztaaaa ...

Gúny félretéve: most úgy áll a zászló, hogy a félkádáritól fogunk hamarabb megszabadulni. Két hónapot alszunk, és egészen kádári rendszerre ébredünk ...

Viktus 2010.02.17. 23:30:24

@panelburzsuj:

Bokros az csak még jobban szeretne szívatni :D több jusson lenyúlni való nekik.

Idet 2010.02.17. 23:35:32

@Viktus: Bocs, csak a számot néztem, nem olvastam el.

Idet 2010.02.17. 23:37:46

@Viktus: A népen nem is kell változtatni, változik ő maga - ha nem szívják el előle a levegőt is.

abandi 2010.02.17. 23:40:30

@Idet:
Nézze...
Cionistáról volt szó.
Természetesen a nőiségében nem kívántam -most még meggyalázni-megsérteni.
további gyümölcsözőt...

Viktus 2010.02.17. 23:43:03

@Idet:

Jah egyre hülyébb lesz.

Idet 2010.02.17. 23:43:54

Mindenkinek jó éjszakát, szívesen tenném, amit @tony zionist barátom ajánlott, de nincs honn az ember...

Môžeš mi pomôct'? 2010.02.17. 23:45:44

Jó, de azt azért nem vitatjátok, hogy a szinglihordák eléggé el vannak találva az óriásplakáton? Most én ezt úgy képzelem a továbbiakban, hogy Bokros ül egy fullra pimpelt merdzsó kabrióban, huszonkettes felnik, Brembo fék, swarovskival kirakott Gretzky hokimez, kezében pimpstick, fején megfordított bézbólsatyi. Mellette körben a három lúvnya, az egyik a fülébe dugja a nyelvét.
Aztán ha ez nem hoz öt százalékot, akkor semmi.

Idet 2010.02.17. 23:48:31

@abandi: Na, erre még válaszolok, aztán fájront:
maga, kedveském, nem tud engem nőiségemben megsérteni, meggyalázni pláne nem, ahhoz kellene, hmm... némi készültség.

Xor (törölt) 2010.02.17. 23:50:39

@Surko: Semmi értelme reagálnom erre, de nem tudom szó nélkül hagyni.

"Gyurcsányt viszont kifejezetten kedvelem, hiszen az elmúlt 12 évben ő volt az egyetlen aki értelmezhető víziót fogalmazott meg a jövőről. Ő egy vállalható liberális szemléletű politikus volt"

Gyurcsány egy mentálisan terhelt, kényszeres hazudozó gazember, aki csak azért nem éles lőszerrel lövetett a tömegbe, mert azt 2006-ban már nem tehette meg.

"Viszont ezzel együtt a hazug módon "szociális" népszavazásnak nevezett politikai színjátékot az elmúlt 20 év legfelelőtlenebb húzásának tartom.

Ha pedig valakinek ez öröm és elégtétel - "megállítottuk az egészségügy privatizációját" - azzal én nem vállalok közösséget."

Akiben egy csepp jóérzés van, az pedig veled nem vállal közösséget. Szabad rablás lett volna, semmi más. És még te mondod meg, hogy TE kivel nem vállalsz közösséget...

A hozzád hasonlóan gondolkodó emberek rengeteg kárt okoztak az országnak és még okoznának is. Jó, hogy már a kutya sem hallgat rátok.

Viktus 2010.02.17. 23:54:32

@Xor:

Na igen Gyurcsány még fele annyira sem gondolta komolyan amit beszél, mint Viktor.

Elég végignézni, hogy megjelenése után mennyiféle programcsomagot tolt be össze-vissza , hol lépkedett, hol konvergenciázott ... az egész tevékenysége gyakorlatilag államcsődhöz vezetett volna, ha nem jön az IMF.

Môžeš mi pomôct'? 2010.02.17. 23:56:42

Ja, meg egy jó kampánydal kéne. Nem azért, de ezt el is vállalnám. Akármikor tíz perc alatt lekenem, pedig most épp a százhuszonhetedik és százhuszonnyolcadik zongoraversenyemet írom. Annyira szívügyem az emdéesz.
A izét, a Fehérlófia Borbálát meg a Lovebrandet kéne megnyerni még hozzá, vagy a Dopeman. Az ő neve már majdnem dopamin, szóval láthatjátok, hogy részemről azért komolyan megvan a jószándék.

abandi 2010.02.17. 23:57:28

@Idet:
Köszönöm, hogy ma nem picsog tovább!

Viktus 2010.02.17. 23:58:50

@Môžeš mi pomôct'?:

www.youtube.com/watch?v=MGwoI4LhQIk

Itt van ez egynek jó. Modernos , mint az MDF, és egyben a magyar valóságban gyökerezik :D

abandi 2010.02.18. 00:00:52

@Viktus:
Vityát meg az IMF viszi tovább a lenini úton.
Meg kéne állni egy pinanyalatrla...

Gábor mester 2010.02.18. 00:00:56

Gyerekek, ki a faxt érdekel, hogy mit mondott a Megbokrosodott Lallyos, és hogy borul-e a bili meg az EgyüttMűködés a Szivárványszínű Demagóg Szövetséggel??? Ezt a választást a Maszop fogja elbukni, nem a Fidesz megnyerni. Aztán folytatják ott, ahol abbahagyták. Négy év múlva pedig jön a Jobbik 2/3-ad. Ehhez politológus diploma kell?? Mondjuk egy van éppen a családban, történész is akad, csak nem nekik fizetnek ezekért a falrengető okosságokért..., sajnos.

Môžeš mi pomôct'? 2010.02.18. 00:01:37

Vagy annyi is elég lenne, ha rámennének erre a vámpíros vonalra. Pl. egy csaj állandóan tarthatna Bokros feje fölé egy esernyőt, nehogy érje a napfény. Mondjuk beltérben nem kell.
Szerintem tinipicsák százmilliói könyörögnének este otthon, hogy "apaaa, anyaaa, léccilécci a Bokrosra szavazzatook!". Ez egy komoly lehetőség.

[nev] (törölt) 2010.02.18. 00:11:05

@Xor:
csupa szerencse, hogy jött a szociális népszavazás, és megállította a szabad rablást. nem lett önrész az egyészségügyben.

mert ugye ha a pénztár privatizáció rendszer ellen kellett volna szavazni, akkor pont igazad lenne, de ugye a vizidíj és a kórházi napidíj ellen kellett. és ezek pont kiválthatta volna a hálapénzt a rendelőkben és a kórházakban, tehát nem lett volt akkora hülyeség, amit horváth ágnes bevezetett, akkor se ha különben egy hülye picsa. és aki nem tudja fizetni, annak meg állta volna az önkormányzat, vagy az egyház. a betegek között kevés az olyan ember, aki bár tudna fizetni, de nem akar. szóval kevés ember akarja átverni az orvost.

a probláma a fidesz nevű formációval az, hogy 8 éven át mindenre azt mondta, hogy nem, nem soha, bármire, és az politika ellehetlenített mindenféle párbeszédet. holott a politka elvben az a terep, ahol mindenki mindenkivel szót tud érteni valamiben. mindenben biztosan nem, de valamiben biztosan igen.

Viktus 2010.02.18. 00:15:12

@[nev]:

Te miről beszélsz? Önrész így is van , majd lesz egyszer bejelentett állásod észreveszed. A 300 forintos cuccból meg gyakorlatilag szociális alapon kibogarásztak mindenkit a járulékfizetőkön kívül :D

Nem váltotta ki , és nem is válthatta ki, mikor a dokik 300 forintból még kávét sem vesznek nemhogy doktorosdit játszanának ... ezresekért néznek rád komolyabban ezt majd tapasztalod, ha beteg leszel. Egy jó tipp ne 300 forintot adj.

Teljesen más jellegű eü. reofrmra lenne szükség.

panelburzsuj 2010.02.18. 00:18:10

@Môžeš mi pomôct'?: Épp akartam érdeklődni, hogy oszt a célközönség ki lenne, de már látom a konstrukciót: gyerkőcön át szíventalálni a bokroskorúakat.

Nagyban rontja viszont az esélyeidet, hogy a jelzett csapat nem nagyon költ promócióra, jobban fekszik neki a botrány-öngondoskodás ...

Viktus 2010.02.18. 00:20:24

Dávid Ibinek van jövője a politikán kívül is Kiszel Tünde is befutott a bugyi gyűjteményével Ibinek ott vannak a kalapok.
Bokros Lali meg lehetne a nemzet bohóca pl.

Paripa 2010.02.18. 00:22:54

@triumphator: várjunk. Amennyiben bejut az MDF, attól függetlenül egy bizottság felfüggesztheti Ibolya és Károly mentelmi jogát nem? Vagy én tudom rosszul?

[nev] (törölt) 2010.02.18. 00:26:29

@Viktus:
a rendelőben középtávon az 1 euro is kiválthatta volna. ha egy orvos elég sok beteggel találkozik, és elég sokszor, akkor az keresetkiegészítésnek nem rossz. a doki minden évben elmehet belőle minden nyaralni. nem lett volna ez olyan nagy baj szerintem.

a kórházaknak meg mondjuk egy 10 euros napidíjat kellett volna belőni. pont jól jött volna a kórházaknak.

Viktus 2010.02.18. 00:28:33

@Paripa:

Jah fel csak nem szokás, de Ibike esélytelen mentelmi hosszabításra. Igazi csattanó lenne, ha kapna egy cellát Kalocsán :D akkor már nem is tudom mennyi pezsgőt kellene durrantani ... pár hónap alatt ennyi mocsok eltünik míg 20 évig nem sikerült sok érdemi az országban.

Surko 2010.02.18. 00:31:35

@stav79: ""Már megbocsáss de szerintem te semmit sem tudsz az LMP gazdaságpolitikájáról, csak annyit amit a médiából hallottál... Szerintem nem ártana utánanézned: www.lehetmas.hu
Én liberálisként valóban nem mindenben 100%-ig értek egyet, de összességében vállalható és ami nagyon fontos megvalósítható! Ellenben ami az mdf-ben zajlik az szerintem vállalhatatlan egy liberális ember számára!"

Megbocsátok ne aggódj... :))

Ha elolvasod ezt a "programot", akkor abban csak két dolgot találsz:
- környezetvédelmi
- és zöld beruházási javaslatokat

Nem mondom, ez is valami, de összességében ez még mindig csak marginális "program".

Nincs szó ugyanis:
- sem az oktatási rendszer reformjáról - közpénzen ontjuk a hitványabbnál- hitványabb diplomákat
- nincs szó egészségügyi reformról - mintha ma minden tökéletes lenne, és nem szállna el évről-évre az eü kassza
- nincs szó nyugdíjreformról - mintha a rendszer fenntartható lenne
- az adóreformot annyival intézi el a javaslat, hogy ökoadókat kell bevezetni és emelni kell a fogyasztési adókat - ezzel még egyet is értek, a CO2 adót én is preferálom, de ennél azért kicsit több kellene.

Pl. mekkora legyen egyáltalán az állami újraelosztás?
Csökkenjen-e az adóterhelés abszolútértékben, vagy csak átrendezzük a teherviselést?

Mi legyen a munkát terhelő adókkal?
Legyen-e vagyoni típusú adó?

Beszél az anyag "importvámokról" a nem zöld termékek esetében.
De milyen importvámról beszélünk az egységes EU piacán?

Egyszóval ez első blikkre egy laikusnak talán tényleg kielégítő program, de ez azért ha őszinte akarok lenni, akkor kevés.
(arról meg már nem is beszélek, hogy az 56 oldalból kb. 10 oldal csak kép, ennyit a környezetbarát gondolatról. 10 oldalt feleslegesen nyomtatni ki...)

Mindegy, nem ez a lényeg. Egy újonc pártalakulattól ez is nagyon szép teljesítmény.

Kerüljenek be a parlamentbe, aztán majd ott kinövik az idealista balos vadhajtásokat.

Nem írom le őket, de egyelőre több a lelkesedés, mint a felkészültség. De ez persze így természetes az elején.

Meglátjuk mit hoz a jövő.

Diocles 2010.02.18. 00:36:30

Az MSZP megadta a kilövési engedélyt az MDF-re!

Olvassátok el ezt a cikket, amely - az MSZP által résztulajdonolt - Népszabadságban jelent meg, ha valakinek az a célja, hogy jól megkeverjen mindent egy párt körül, és minden résztvevőt elbizonytalanítson, akkor pontosan ilyen cikket kell írnia, vagy iratnia.

nol.hu/lap/mo/20100218-bokros_megnyomta_a_veszcsengot

(A két szerző egyébként minden fenntartás nélkül beleírt a cikkbe olyan túlzó állításokat is, amelyek korábban a jobboldali sajtóban szerepeltek, sőt, rá is raktak egy lapáttal (pl. azt írják, hogy Herényi napokon át egyetlenegy (!) cédulát sem szedett össze), szóval a napnál világosabb, hogy itt már a konkurencia könyörtelen kiiktatásáról van szó.) A szociktól az MDF már nem számíthat semmire.

abandi 2010.02.18. 00:39:59

@[nev]:
Maga rögeszmésen fallosz.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.02.18. 00:42:45

@Surko:
úgy látszik, tényleg nem tudod, hogy az LMP-nek van egy alapprogramja (Agenda: lehetmas.hu/agenda), ebben minden fontos témára kitér. Amiről te beszélsz, a csak egy szelet (Zöld Élénkítés, gyanítom), ami a gazdasági válságra válaszul született. Abban tényleg hiába keresed az oktatási programot.

Szóval tudom ajánlani az előbbi olvasmányt,

SiKom 2010.02.18. 00:51:33

Szavazzatok a Microsoftra, nekik van programjuk, balfszok!!!

fenektibi · http://mdfvagylmp.blog.hu/ 2010.02.18. 00:52:46

@Surko: "Nem írom le őket, de egyelőre több a lelkesedés, mint a felkészültség. De ez persze így természetes az elején." Ebben van valami. Bokrosnál viszont az a kérdés, hogy ha ez a szedett-vedett népség bejut a Parlamentbe, miért képviselné bármelyikük is Bokros programját? Nem véletlenül kezd darabokra hullani a párt, ezek az emberek (beleértve a még most is Bokros mögött állókat) nem született "bokrosisták".

Viktus 2010.02.18. 00:56:21

@[nev]:

Rég találkoztál orvosokkal.

@Diocles:

Miért számíthatna? a szocik egymást ölik minden helyért, majd pont Ibiék megmentésén fáradoznának.

@Lastres:

Az oldalon ezt megtalálni külön rejtvény :D igaz így másnak más, de nem ártana v.mi kiemelés, hogy ez a PROGRAMUNK.
Mondjuk ilyen bődületes marhaságok helyett:
lehetmas.hu/romakialtvany

abandi 2010.02.18. 01:04:32

@Lastres:
Sajnálatos, hogy túl reprezentált a palesztín-sémita arcberendezésű szabadcsapat nagytöbbsége.
Nyújorkban több esélyetek lenne!
No nem a harlemben...

dany82 2010.02.18. 01:28:40

@Surko:

Nem igaz, hogy a Fidesz csak nemet mondott az egészségügyi reformra.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=103973

De Te erröl biztos nem hallottál, igaz? szelektív hallás?

combo 2010.02.18. 01:36:59

Amúgy tényleg az a vicc a magyar választási rendszerben, hogy ahhoz, hogy érvényesülj, kell egy jól működő pártszervezet. Ha Bokros gondol egyet, maga mellé keres néhány szakértőt más területekről, és megalapítja a Bokros pártot, simán megkapná az 5%-ot listán. (Hitelesség szempontjából ez az MDF-nél egy szerencsésebb kreáció lenne.)

De ehhez kellene egy szervezet, aki összegyűjti az ajánlószelvényeket, ami nincs. Tulajdonképpen ez a baja az MDF-nek is (gondolom), ezért vásárolta meg az SZDSZ _szervezeteit_. De a jelek szerint még ez is kevés...

Ha az LMP is meg az MDF is kihullik az előrostán, akkor nehéz dolga lesz a demagógiától idegrohamot kapó választóknak...

elfelejtette 2010.02.18. 03:27:19

@török gábor: Na, örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem zseniális-körmönfont kommunikációs húzást lát, hanem az utolsó rúgásokat. Mondjuk én egy éve temetem ezt a formációt, már épp itt az ideje, hogy elhulljon.

Ha jól rémlik, Bokros egyébként eljátszott ehhez hasonló húzásokat 95-ben is, akkor is fenyegetőzött többször a csomagja kapcsán, hogy vagy elfogadja a kormány és az MSZP, és megszavazza, vagy ő lelép, és csinálják, ahogy akarják.

Gyurcsány az őszödi beszédben hivatkozik egy meg nem nevezett politikusra, aki mindig felmondással fenyegetőzött, ezzel állította szembe a saját stílusát, miszerint ő ilyet nem fog csinálni. Ez a meg nem nevezett miniszter, akire hivatkozott szerintem Bokros akart lenni.

nehülyéskedj 2010.02.18. 05:37:33

Én csak azt nem értem, Ibolyka hogyan gondolta, hogy na, most már rend lesz. Mivel fenyegeti, bünteti, a sorozatban kilépő vezetőket és szervezeteket? Kizárással?

Kenwyn 2010.02.18. 06:38:14

@Idet:

nem erről írt a kommentelő.

Kenwyn 2010.02.18. 06:41:40

@jjulie:

én több portálon is azt találtam,h németül és angolul beszél.
de mindegy is,mert trollkodsz.

Kenwyn 2010.02.18. 06:47:24

na, ma reggel a Ma Reggelben Dávid Ibolya lesz a J.-T. Kriszta vendége 7,20-kor. hátha megtudunk többet a történtekről..
utána Retkes váltja a stúdióban.

jjulie 2010.02.18. 06:49:16

@Kenwyn:

elmagyarázom:

a lajoskáról nem írt senki olyan negatív dolgokat, amit az átlag politikus bármelyikéről nagy biztonsággal el lehet mondani

és azért nem mert nyilvánvaló butaság lenne

kerestek hát valami más idiótaságot

hát erről írt a kommentelő

szobatars 2010.02.18. 06:56:48

@Demetriosz: méghogy 80-as évek..dolgoztam olyan helyen, ahol néha meg kellett néznem a naptárat a falon, hogy tényleg 2009 van, s nem 1952...

Kenwyn 2010.02.18. 07:05:50

@jjulie:

csak "elfelejtetted" tényekkel alátámasztani. innentől hiteltelen az írás.

jjulie 2010.02.18. 07:11:07

@Kenwyn:

láttad az áder videót ember, némezből alapfokú nyelvvizsgája van,

a többi stimmel

Kenwyn 2010.02.18. 07:12:34

@jjulie:

nem arról van szó,h nem tud, hanem arról,h vannak hiányosságai.

jjulie 2010.02.18. 07:12:55

@Kenwyn:

szavazz rá, falura jó lesz

Kenwyn 2010.02.18. 07:15:56

@jjulie:

, itt vannak még a függő ügyeid, Bokrosról írtad:

"hogy tolvaj, meg hogy köpönyegforgató, meg hogy megélhetési politikus, meg hogy diplomája sincs, "

várom a bizonyítékaidat.

Kenwyn 2010.02.18. 07:17:11

@jjulie:

nem tudok, nem az én körzetemben van.

inkább figyeld Ibolyát, mindjárt ő következik a tévében.

jjulie 2010.02.18. 07:17:50

@Kenwyn:

hiányossági, hmmm, mi is lehet? ja megvan: tárgyaló képes angoltudás

Kenwyn 2010.02.18. 07:22:43

@jjulie:

ha így van akkor az a pozíciója miatt tényleg gáz, ezt nem vitatom egy percig sem.

tlac 2010.02.18. 07:30:59

Ibolya épp feltört magánlevélről beszél, és nehéz a szavába vágni..

tlac 2010.02.18. 07:38:38

Ibolyka: buta politizálás folyik Magyarországon...

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.18. 07:40:20

Tegnap már írtak olyat is, hogy az elvárásai nem teljesíthetők. Meg hogy a külföldi stábjának már jelezte nem jön vissza az országba.
Így tényleg menekülésnek tűnik.

Kenwyn 2010.02.18. 07:45:59

@török gábor:

Láttad a reggeli interjút az M1-en?
Mi a véleményed róla?

Szerintem csak maszatolt, próbálta elbagatellizálni a Bokros levelet.
közben nem felejtett el belerúgni a Fideszbe, Mszp-be
ami megmaradt nekem:

bokros nem fenyegetőzött lemondással,
egyetértett Bokrossal,
megemlítette a Nézőpontot aki 6%-ot mért az MDF-nek, esetleg van vmi közük a Nézőponthoz..?

és két gyöngyszem:

" a Magyar Demokrata Fórum egy hihetetlenül demokratikus párt". LOL

"az MDF-nek nagyon kevés médiafelülete van." LOL
csak a Te blogodban féltucat bejegyzés foglalkozik kifejezetten vele, de nincs olyan hírportál, hírfórum, politikai blog ahol szinte naponta ne foglalkoznának velük

hááááát 2010.02.18. 08:14:02

Mit várt a Bokros egy olyan párttól ahol, mindig azon veszekszenek, ki tudd jobban ibolyát szagolni?Egy jó gazdasági szakember nagyon rossz politikai döntése.Lehúzta magát a vécén, és most próbál menekülni az örvényből.Sajnálatos ,mert jó szakember.Szerintem!!!!!!

Sobrijóska 2010.02.18. 08:19:48

Az MDF akkor lett végleg halálra ítélve, mikor elnökasszony kicsinálta a másik pártelnök jelöltet. Mit várt Bokros, hogy egy ilyen antidemokratikus szerveződésű pártban majd jól mennek a karriertervei?

jjulie 2010.02.18. 08:22:51

az összes piti nimand irigy kibic kinyalhatja a bokros seggét

Vénveterán 2010.02.18. 08:24:35

Először is elnézést az OFF-ért, de azt hiszem talán megéri megvitatni a dolgot az itteni, többnyire értelmesnek tűnő emberrel, nem is beszélve a házigazdáról. ;)

Sokan mondják, hogy a kopogtatócédula adatvédelmileg aggályos módszer, erre lenne egy megoldás szerintem. Tudom beteges dolog, de ma reggel ezen gondolkoztam... :D

Mindössze az kellene, hogy a személyes adatok helyett egy vonalkód szerepeljen a cetlin, a választópolgárnak pedig csak a szem. ig. számát kelljen ráírni, majd ezeket a leadás után a rendszerben összehasonlítanak a számlálók. (Aláírás sem szükséges)

Ehhez két dolog kell: a keveredés elkerülése végett a legbiztosabb egy papírra nyomtatni az értesítővel (adott emberhez adott vonalkód kerül), amit egy perforáció mentén ketté lehet szedni.
Valamint ki kell építeni a vonalkódos infrastruktúrát.

Következmény: értelmetlenné válik a postaládák feltörése(ha a szem. ig. számot nem nyomtatják rá az értesítőre!), a pártok nem tudnak adatbázist építeni( az eddigieken ugyanis a személyi szám szerepelt) és a személyes adatok is biztosítottak. Valamint sokkal egyszerűbb lesz a választópolgár dolga, ráír egy számot(szem. ig.), a párt nevét,a jelöltét(pár ez utóbbinak sincs sok értelme, adott helyen a pártnak csak 1 jelöltje van), aztán a perforáció mentén eltépi és odaadja.

Így mindössze egyetlen módszer marad amit még ki lehet játszani, a pártnév nélkül begyűjtött cetlik átadása. (Ezt szintén meg lehetne oldani pl. úgy hogy a regisztrált pártok nevét ráírják az értesítőre, majd minden szavazópolgárnak külön generálnak a pártok neve mellé egy 2 vagy 3 jegyű számot (amit a rendszer a vonalkódhoz köt a nyomtatáskor) és csak ezt kell ráírni az ajánlóra. Bár ez utóbbi már lehet több macerával jár mint előnnyel.)

Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.18. 08:24:46

Szépjóreggelt!

Ibolya reggeli szereplését, hol is tudom megnézni?

Kenwyn 2010.02.18. 08:30:05

@jjulie:

olvasd el Bajnai dolgozatát, vagy évértékelését ha úgy tetszik:

nol.hu/lap/forum/20100218-a_jozan_esz_politikaja

érdekes írás, több dologban is egyet lehet érteni Bajnaival.

neof 2010.02.18. 08:34:02

OFF: Kicsit felülreprezentált a jobboldali szavazás sávban az LMP, bárcsak így lenne a választásokon is!

radala 2010.02.18. 08:36:03

@SteveNo1: Ennek én is örülnék, de sokkal többet vinne, mint hozna. Mindenesetre nem csodálkoznék rajta, ha a választások után lenne Fodor Gábor számára valami szék valahol. Nem miniszter vagy államtitkár, de valami.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.18. 08:36:22

@neof: Biztos a fideszesek nyomták föl. Annyira melegen ajánlják az LMP-t, hogy szinte megható.

Diocles 2010.02.18. 08:39:43

@Kenwyn:

kampánycikk.

2014-es euro? Amikor már most tarthatatlan a büdzsé, mindenki által (kivéve a hivatalos szervek) elismerten tarthatatlan a büdzsé? Amikor 2007-ben be lehetett volna már vezetni, de "elkúrták"? Most ígér 2014-re euro-t, amikor lelépnek?

(Apropó, ha valami csoda folytán maradhatna is Bajnai, egészen biztos vagyok benne, hogy az MSZP a választás után képtelen volna fegyelmezett költségvetési politikát folytatni. Arra persze jó a cikk, hogy a Fideszre lehessen mutogatni 2014-ben, hogy hol az euro, gyerekek, ha mi maradtunk volna már azzal fizetnénk...)

Kenwyn 2010.02.18. 08:47:16

@Diocles:

ha csak ennyi a gond vele,akkor nagy baj nem lehet.

persze, kampánycikk mint minden,de vannak benne jó meglátások, helytálló megállapítások szerintem.

radala 2010.02.18. 08:48:33

@greeen: Bokros semmi más mint politikus. Nem is értem ezt a szakértő dumát. Már a 90-es parlamentben mszp képviselő volt. Ez bennem csak tegnap előtt tudatosodott. Hát, hogy a picsába lehet Bokrost szakértőnek látni.
Hihetetlen PR-ja van ennek a Bokros-nak. És itt kapcsolódik a tegnapi téma véleményformáló elitjéhez. Hát mekkora hazugság már egy pártkarrieristát bárminek a szakértőjének nevezni.
Maximum szakpolitikus.
Maximum egy Varga.

Idet 2010.02.18. 08:50:00

Üdv mindenkinek! Huj, de korán keltetek!
@Vénveterán: Egyáltalán, miért szükséges a kopogtatócédula? Sok más választási rendszer egészen jól megvan nélküle.
Egyszer már írtam valamelyik "...Elemez"-be, hogy a választási rendszerünk hihetetlenül bonyolult és a választópolgárok nagy többsége számára átláthatatlan.
Ezzel még Török Gábor is egyetértett, ha jól emlékszem.

Kenwyn 2010.02.18. 08:50:19

@neof:

felülreprezentált akárcsak a szélsőjobb,- a közvéleménykutatók szerint, de ki tudja, lehet,h nem is áll olyan messze a valóságtól.

beszélő 2010.02.18. 08:51:33

@Vénveterán: Hát az már biztos, hogy oltári primitívség, a kopogtató cédula mellé a személyi számot is mellékelni.
Egyetértek veled, a szem.ig. száma a megfelelő.
Nagy kérdés még, hogyan kerülnek fontos beosztásokba semmihez sem értő emberek.Nincs megfelelő végzettségük, buták, vagy mindkettő?

Diocles 2010.02.18. 08:56:40

@török gábor:

Kedves Török Gábor, mit szólsz az MSZP fővárosi listájához?

Horváth, mint a Hagyó melletti főpolgihelyettes, Havas "56 nyilasforradalom volt" Szófia, Tüttő Kata, mint Leisztinger Tamás barátnője, futnak még BKV-s felügyelőbizottsági tagok is, szóval mintha csak a Fidesz állította volna össze a listájukat, hogy minél több támadási felület legyen rajta.
(Remélem Kivágó Ivánné is rajta lesz!)

Vénveterán 2010.02.18. 08:57:45

Idet 2010.02.18. 08:50:00

Arról beszéltem, hogy ha marad ez a rendszer, akkor lehetne sokkal jobban is csinálni.
Bár szerintem még mindig ez a legjobb módszer, főleg ha a kauciósat tekintjük a másiknak, vagy pl. azt amikor valaki csak azért mert bekerült a parlamentbe többé nem kell gyűjtenie.
A választási rendszer bonyolultsága nem igazán függ attól, hogy van-e kopogtató vagy nincs. Az már más kérdés, hogy ez mennyire zavarja/nem zavarja őket.

török gábor 2010.02.18. 09:02:05

@Diocles: erről tervezem írni a következőt, de csak később, mert ma innentől kezdve egész nap távol leszek az internettől.

Chingford 2010.02.18. 09:04:56

@török gábor: Szia Gábor, üdv mindenkinek! Tegnap a biztos pártválasztók körében a Jobbikot kihozták már 20%-ra is, ez a videó se szól másról! Akkora vaskos meglepetés lesz, hogy nem akarnak nagyon hiteltelenné válni a közvéleménykutatók és a politikai elemzők - amelyek általában érdekek mentén manipulálnak - most már kénytelenek közeledni a valós támogatottsági mutatók felé! Nem lehet hazudni a végtelenségig! :o)

radala 2010.02.18. 09:07:33

@török gábor: Ez szégyen. Én mindig azt hittem, hogy a közvéleménykutasát egy tudomány. Esküszöm ilyen méréseket biológiában egy laborbeszámolón nem vitatna meg senki.
Nem értem miért nem tesznek error bar-t a grafikonokra és akkor már látszana is, hogy nincs semmi, amiről beszélni kell. Szomorú lesz a világ, ha most majd jön a "jobboldali elit" és pont olyan undorító aljas lesz, mint a baloldali volt.

Haha, KDNP-nek írták a Jobbikot, ez Freud.

török gábor 2010.02.18. 09:07:34

@Chingford: üdv, szerintem az nem a biztos pártválasztók között volt, hanem a nézőpont által alkalmazott, számomra kissé homályos "potenciális" táborban. ettől függetlenül én is úgy látom, írtam is róla a 62. bejegyzésben, hogy a Jobbik erősebb lehet, mint amit az adatok mutatnak.

Idet 2010.02.18. 09:10:05

@Vénveterán: Igen, abban igazad van, hogy ha marad, a te megoldásod lenne a nyerő.
A vál. rendsz. bonyolultsága tényleg nem a cetliktől függ, de ezt nem is írtam.

kovacsfruzsi99 2010.02.18. 09:10:35

@tony zionist: És mégis mit kellett volna mondaniuk?mármint az ellenzéknek...túl sok beleszólásuk nem volt...!

thnita 2010.02.18. 09:11:30

@Idet: én is ezen gondolkodtam :-) sztem egy kicsit túl lett komplikálva a választási rendszerünk. miért kell már az elindulást ennyire megbonyolítani, ráadásul egy olyan elemmel ami egy csomó visszaélésre ad lehetőséget,hiszen úgyis a szavazás során dől el a lényeg.

Kenwyn 2010.02.18. 09:13:09

@Kenwyn:

ez lemaradt:

"Angol és spanyol nyelven felsőfokon beszél, oroszul és németül középfokon tud, valamint beszél horvátul és románul" wikipédia, mdf.hu

[nev] (törölt) 2010.02.18. 09:13:22

@Vénveterán:
a kétkulcsos titkosítás ilyesmi, amit kitaláltál. van egy nyilvános kulcs, amit mindenki ismerhet, és egy titkos, amit csak te tudsz. és azt lehet ellenőrzni egy viszonylag egyszerű számítással, hogy a két kulcs passzol-e egymással.

amúgy szerintem egyszerű lenne. a jelölteknek ki kellene fizetni a szavazólap árát. ha valaki azt akarja, hogy 50e papírra rányomják a nevét, akkor fizesse be a kasszába a nyomdai költséget és indulhat. illetve küldjön bizottságokba tagot, így részlegesen ugyan, de mégis a jelöltek állják a szavazás költségeit. a helyhatóság biztosítja a szavazóhelyiséget, az állam dolga az, hogy a népességnyilvántartás alapján elkészítse a választási értesítőket.

radala 2010.02.18. 09:14:19

@török gábor: Én sem értem ezt a potenciálist, de leginkább azt nem értem, hogy miért nem mondják meg, mik a keresztkérdések. Illetve, amit még ennyire sem értek, hogy a riporter miért nem kérdezi meg, hogy mi mi.
Föl vagyok háborodva. Sok rosszat lehet mondani a Szondáról, Mediánról, Gallupról. De nem emlékszem, hogy volt valaha, olyan, hogy ha megfeszültem sem tudtam rájönni, hogy mit csináltak.

Kenwyn 2010.02.18. 09:16:54

@Kenwyn:

hogy ON is legyen:
a reggeli Dávid Ibolya interjút senki nem látta rajtam kívül?

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.18. 09:17:27

@radala:
szerintem a ködösítés a megrendelő szándéka volt. nehogy bej9jjön a fotel-effektus. (ül a biztos szavazó pártválasztó a fotelban és nem megy szavazni, mert annyian elmennek helyette is)

tlac 2010.02.18. 09:18:19

„Az MDF képviselőjelöltjeinek 30 százaléka egy héten belül leadja az ajánlószelvényeit”, hangoztatta tegnap Dávid Ibolya

tlac 2010.02.18. 09:21:53

Pedig a Bokros Lajos által írt mesekönyvet (adókról, konyhapénzről gyerekeknek) adnak át az MDF-esek azoknak, akik a cédulájukat nekik töltik ki. Somogyi Zoltán kampányfőnök belső levelet intézett az MDF-esekhez, határozottan azt kérve, hogy a mesekönyvet csak azután szabad előhúzni és odaadni, ha a választópolgár már átadta a kopogtatócédulát.

Lehet fordítva kéne.. előbb könyv és utána kérni :)

radala 2010.02.18. 09:24:01

@triumphator: Ha csalni kell, akkor csaljanak az adatokkal, de legyen egy protokoll, amit leírja, hogy hogyan ment a kísérlet.
Nekem nincs bajom a csalással, mindenki azt csinál, amit akar.
Igazából az bosszant föl rettenetesen, hogy szerintem a Heti válasz egy nagyon igényes lap, szépen szerkesztett, jó minőségű, profi. Erre betesznek egy ilyen szart. Nekem azzal nincs bajom, ha átvernek, majd kiderül, hogy átvertek, de azzal van bajom, ha látom, hogy hülyének néznek.
Különben is a pilóta kísérletek eredményeinek hosszas interpretálása az, amit a legaljasabb dolognak tartok a világon:-)
De ez szakmai ártalom:-)

Idet 2010.02.18. 09:24:49

Bokroshoz.

¤1976-ban kezdte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet, a saját tulipános önéletrajza szerint harmadévesként, a Wiki szerint ötödévesként.
¤1978-79-ben volt Panamában posztgraduális képzésen, egy harmadik forrás szerint. Ehhez spanyol felsőfokú nyelvtudást kellett szereznie.
¤1978-ban diplomázott a Marx Károlyon.
¤1980-ban dél-amerikai témából közgazd. dokt. értekezését megvédte, a Marxon.
¤Fél évet töltött Washingtonban, tanulmányúton - angolul nyilván tud.
¤1987-ben szerzett kandidátusi fokozatot.

Ezek nyilvános, ellenőrízhető adatok. Így be lehetne fejezni a van diploma/nincs diploma vitát+tud nyelvet/nem tud nyelvet.

Nyilván van diplomája, és nyilván beszél legalább két nyelvet. Nem ez a baj vele, ezeket a dolgokat vitatni pure magyar személyeskedés, és mondom, utána lehet nézni.

A baj vele az, amit a magyar politikai életben művelt/művel. Az, hogy valaki okos, néha inkább ront a helyzeten.

radala 2010.02.18. 09:26:19

@tlac: Ez nem egy nagy fegyvertény.
Ugye köztudomású, hogy majd minden feladat a vége felé nehezedik:-)

Idet 2010.02.18. 09:26:31

Ja, igen, harmad vagy ötödévesként ment ki Panamába, pontot tettem, ahol vesszőt kellett volna.

Viktus 2010.02.18. 09:30:53

@Diocles:

A régi jó elvtársaktól nehéz bizonyára megszabadulni. A maradék régi elvtárs nyuggerek meg megszavaznak még bárkit akinek a neve mellett szegfű van.

Viktus 2010.02.18. 09:41:29

@Diocles:

index.indavideo.hu/video/MSZP-s_Adam_a_faluhazban_kopogtat/ lásd. a megmaradt tutis hátország ... nekik mindegy mi csak "szocialista" jelölt legyen

tlac 2010.02.18. 09:47:54

@radala: én szurkolok nekik!

radala 2010.02.18. 09:52:24

@tlac: Tulajdonképpen én is. Egyrészt szép tesztje volna az emberi hülyeségnek, másrészt, nem hiszem el, hogy 4.9 fölé lehet ezzel a technikával Mo-n kerülni. Akkor már inkább a fasizmus, mint ez a szellemi/erkölcsi igénytelenség, ami az MDF.

radala 2010.02.18. 09:56:02

mandiner.hu/cikk/feltortek_bokros_levelezeset

Na ne már. Nehogy már egy kör emilhez csak föltörve lehessen hozzájutni.
De lehet, hogy mégis Spirálnak lesz igaza, lehet, hogy ezek ott az MDF-nél megőrültek és azt hiszik, hogy ez valóban jó PR és sikerül elhitetni, hogy őket bántják a "nagyok", de kik azok a nagyok?

Viktus 2010.02.18. 09:56:48

Egyébként érdekes, hogy a Jobbiknál mindig vádaskodnak így antidemokratikus úgy stb. blabla.

Dávid Ibolya nagyságos asszonynál, és hű fegyverhordózója Herényi Karcsinál nagyobb diktátor alkat nincsen az országban. Az utóbbi években ami produkciókat bemutattak az MDF élén olyan furkálás meg tisztogatási hullám kb. a Rákosi féle MDP-ben volt divat.

Viktus 2010.02.18. 09:59:03

@radala:

A nemzetközi helyzet fokozódik ... tudod.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.02.18. 09:59:27

Feloszlatták a nagyatádi Fidesz-szervezetet

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan miért oszlatták fel a Fidesz nagyatádi szervezetét. A negyvennyolc tag többsége újra kérvényezi tagságát, a szervezet újraalakul.

A párt országos választmányának elnöksége feloszlatta a nagyatádi Fidesz-szervezetet, írja a sonline.hu [1]. Barbalics István nagyatádi elnök azt mondta, hogy a január közepén hozott elnökségi határozatot február elején kapták kézhez.

Azt mondta, hogy megdöbbenve értesültek a döntésről, először december végén szembesültek vele, hogy létezik egy ilyen kezdeményezés.

Ezzel megszűnt a negyvennyolc nagyatádi Fidesz-tag jogviszonya.

A siklósi Fideszt is felszámolták.

Ha valaki mást mer mondani mint az Orbán, jön a diktatúra.

Ez kell nekünk Magyarország?

Nem , tényleg elég volt, főleg ezekből!

kamasuka 2010.02.18. 10:01:44

@is:
Ne hasonlítsuk már Orbánt Kádárhoz!

radala 2010.02.18. 10:05:19

@LMP go' - www.lehetmas.hu - www.lmpbaranya.hu: Te irtó hülye vagy, ugyan nem tudni miért oszlatták föl, de mindenki vissza is lép. Valóban címlapos az indexen, de nekem egy technikai jellegű újraszervezésnek tűnt.

Szerintem változtasd meg a nicknevedet.
Azok, akik a Fidesz gyűlölik, az mszp-re nem az LMP-re fognak szavazni. Az LMP-re azok szavaznak, akik nem kedvelik a Fideszt. Ez nagy különbség.

kamasuka 2010.02.18. 10:06:22

@LMP go' - www.lehetmas.hu - www.lmpbaranya.hu:
Ti beszéltek diktatúráról, mikor aki nincs veletek, az ellenetek van szinten tiltotok le kommentelőket a blogotokról? Nevetséges banda vagytok. Semmi más, mint egy újabb ex-SZDSZes, ex-MDFes apukák és anyukák, külföldöt megjárt, a papa és a mama pénzén büfé szakot végzett fiatalok generációja, akik dolgozni már 30 évesen sem akarnának, inkább politikusok lennének és azt hiszik, hogy erre van 5%nál nagyobb vevőréteg.

Remélem nem tudtok kellő mennyiségű kopogtatót összeszedni!

Kenwyn 2010.02.18. 10:09:59

@LMP go' - www.lehetmas.hu - www.lmpbaranya.hu:

nekem a demagóg, populista, bárgyú, gyermeteg, indulattól fröcsögő nyomulásotokból van elegem.
nagyon szánalmasok vagytok.

Viktus 2010.02.18. 10:11:39

@radala:

Pár alapszervezetet feloszlattak volt olyan hely, ahol nem tetszett az alapszervezetnek, hogy nem az alapszervezetek jelölnek, hanem Kövér Laci :P

Az egyértelmű nem a legdemokratikusabb a központból kijelölni a jelölteket, de így tudják legkönnyebben láncon tartani őket.

Kenwyn 2010.02.18. 10:14:04

@radala:

a vicc az,h a környékünkön hasonló propagandával próbálnak híveket toborozni. először azt hittem,h az operettnácik, aztán néztem nagyokat amikor kiderült,h lmp agitátorok.

kamasuka 2010.02.18. 10:14:17

@simonmondja.:
Bokros=személyesen megtermtjük a káoszt, majd személyesen kezeljük ugyanazt, legalábbis próbáljuk, aztán ha nem megy, akkor még ott a jóhírű közgazdász, akire bizonyos idő után, már senki sem kiváncsi komolyabban, de azért élet végezetéig tartó haknizásra még nagyon is megfelelő figura. Max., ha már szarrá unják, nem hívják "fellépni", akkor visszavonul az elócsított milliárdjai mögé ...

órarugógerincű felpattanó 2010.02.18. 10:14:29

@radala: Ez egy olyan tudomány, hogy először az eredmény van meg, és ahhoz kell a "feladvány".

snq 2010.02.18. 10:14:41

valahogy összejött egy mdf jelöltnek a 750: www.valasztas.hu/pv10vt/j24.jsp

radala 2010.02.18. 10:19:43

@Kenwyn: Szerintem az lehet az igazság, hogy az ilyen nickekkel is valószínűleg szegfűs bögrét lehet nyerni.
kötve hiszem, hogy létezik LMP-s, aki az ilyennek örül.
@kamasuka: Na ja, talán a Jobbikra is, de ezt nem gondolnám tömegesnek.
Szerintem a Jobbikosok is csak nem kedvelik a Fideszt, de ha belegondolsz, abba, hogy még Budaházy is feltehetőleg el volt keseredve a 2002-es Fidesz bukáson, nyilván Vona nem kevésbé, akkor azért a Jobbik szerintem nem a fideszgyülölök gyűjtőhelye. Inkább csak puhának tartják a Fideszt.

radala 2010.02.18. 10:20:51

@órarugógerincű felpattanó: Majd minden tudomány ilyen:-)
De attól még fordíthatnának 5 percet arra, hogy engem átverjenek.

Kenwyn 2010.02.18. 10:23:33

@radala:

"kötve hiszem, hogy létezik LMP-s, aki az ilyennek örül."

akkor gond van aktivistákkal,mert a saját fülemmel hallottam amiket az imént leírtam.
nem tudom,h mennyire általánosítható ez, de engem nagyon meglepett, pedig itt nem kéne már csodálkozni semmin sem..

kamasuka 2010.02.18. 10:26:20

@radala:
Az ex-MSZPs, most Jobbikos, Orbán a patás fóbiával ellátott szavazókra gondoltam.

kamasuka 2010.02.18. 10:32:59

@snq:
Eszembe jutott, hogy a végén még Jobbikos kormány alakul, ha a Fidesz van olyan barom (és bőven belefér, amilyen szar az egész kampányuk, a stábjuk és unalmasak a jelöltjeik), és egyszerre akarja a kétmilla szutykot a választási bizottsághoz vinni, és:
A. nem érnek oda időben, így nem tudnak indulni
B. "élelmesek" ellopják a 1999999. összegyűjtött kopogtató után az egész már bekészített pakkot
C. balesetet szenved a pakkszállító teherautó és bennég mind a kétmilla kopogtató. :D

Ezután a Jobbik már készülhet is a választásokra a Fidesz meg eltűnik a süllyesztőben, örökre.

Remélem, ennyire nem hülyék, és nem az egyeb összegyűjtött kétmillára várnak (A. tök értelmetlen, B. úgyis csak 750 számít/választókerület és utána különben is megsemmisítik, C. ezen a "kétmilla kopogtatón" CSAK BUKNI LEHET, és kb. annyit ér, mint egy pávatoll a seggükbe). Szép, szép, hogy begyűjtsék amit be lehet, de ezért ennyit kockáztatni kétharmadra is esélyes kormányzás kellős küszöbén?! :D

radala 2010.02.18. 10:40:00

@kamasuka: Ja, világos volt. Csak azt akartam hangsúlyozni, hogy szerintem nincs nagy különbség a Miép és a Jobbik között.
Szerintem anno a miépesek 90 % többre tartotta Orbánt Csurkánál, csak radikálisabbnak szerették volna látni maximum.
Most annyi a különbség, hogy a Vona nem olyan "őszinte", mint a miépesek voltak és ö a saját, a pártja (esetleg az ország) érdekében elhatárolódik a Fidesztől.
Ebben én nem látok semmi kivetnivalót, ez a politika egy ilyen játék. Valószínűleg, ha az a pöcs Csurka nem olyan őszinte 2002-ben, hanem már akkor is egy Vona féle profi van a radikálisoknál, akkor ma nem itt tartana az ország, mert nem lett volna MP meg GyF.

radala 2010.02.18. 10:42:42

@kamasuka: Szerintem a megkésett gyűjtőiknél is maradna még 176x750 kopogtató:-)
De jó gondolat.

radala 2010.02.18. 10:51:13

Én szeretem a Heti Választ. De ök nem tartanak engem valami nagyon sokra, egy cikkben a szájamba is rágják, hogy mit is mért a Nézöpont:

"A Nézőpont Intézet és a Heti Válasz által közösen készített kutatás adatai a pesszimisták álláspontját erősítik. De talán épp időben jön a hidegzuhany ahhoz, hogy a Fidesz kampánystratégái rádöbbenjenek arra, sürgősen ritmust kell váltaniuk. A baloldal által beindított negatív kampány ugyanis a jelek szerint komoly zavart okoz a Fidesz szavazói körében. A „nemzeti oldallal" finoman szólva sem ellenséges Nézőpont Intézet februári felmérése szerint ugyanis egy hónap alatt nyolc százalékponttal, 51 százalékról 43 százalékra esett vissza a polgári pártot támogató aktív szavazók létszáma."

hetivalasz.hu/jegyzet/hatekony-az-mszp-kampany-szet-akarjak-bombazni-a-fidesz-taborat-27334/

tlac 2010.02.18. 10:57:40

@radala: ha meglenne a 20 lista, akkor felső határ a csillagos ég! De nem ezzel vannak elfoglalva, hanem a programismertetéssel meg a kibeszélő sóval..
Óriási teljesítmény ahogy Herényi is és Ibolya is eljátssza a mega-nyugodtat (vmit tudnak?? :) ), miközben BJ idegei megin felmondják a szolgálatot. A kinti stábja úgy számol, h marad Brüsszelben..

tlac 2010.02.18. 11:00:32

@kamasuka: nem EGY helyen a 1.999.999 cetli, Te! Már ha meglesz..

Kenwyn 2010.02.18. 11:14:35

@radala:

ha már HV. Szegedi Csanád lakossági fórumán járt a lap:

hetivalasz.hu/uzlet/elvalik-a-szar-a-majtol-ciganynak-nezik-a-fidesz-jeloltjet-27307

egy gyöngyszem a brilliáns elméjű alelnök úrtól :

"„Mi azt mondtuk, hogy a programot úgy kell megalkotni, hogy az nem pártérdek, és nem az, hogy reálisan végrehajtható, hanem Magyarországnak van egy szűk ösvénye a jelenlegi válságkomplexumból való kilábalásból, és mi az az út, amin ha végigjárunk, ezt az összetett válságot kezelni tudjuk."

hogyan teccik mondani? nem is reális az a zseniális programocska? vagy mi is van akkor most? kicsit kuszának tűnik a dolog.
és ez az ember EU képviselő, LOL..

radala 2010.02.18. 11:14:45

@tlac: szerintem nem igaz ez a csillagos ég, a felső határ, de nem fogjuk (sajnos) megtudni, mert nem lesz meg a 20 lista sem a 176 jelölt meg pláne nem.

papika 2010.02.18. 11:17:59

@radala:
Nem írsz nekik egy emailt, amiben megkéred, fejtsék ki részletesen, mi az a potenciális szavazó, mert neked nem világos?
Én is kíváncsi lennék a válaszukra.

kamasuka 2010.02.18. 11:20:12

@radala:
Nekem amúgy semmi bajom nincs a Jobbikkal. Az antifasz baromságokat leszarom (ha itt fasizmus vagy sok náci lenne, akkor ez a mai politikai "elit" már rég külföldre menekült volna a teljes vagyonelkobzás után vagy előtt), rettegjen az a baromságokon amit a média fröcsög, akinek két anyja van, vagy a Hollán Ernőben szocializálódott liberális.

A legutóbbi EP választáson bebizonyosodott, hogy nem vész el a rájuk adott jobboldali szavazat, és ez jó. Az is jó, hogy ezzel tényleg nem újabb megélhetési MSZPs, MDFes, SZDSZes vagy FIDESZes kerül Brüsszelbe az elveszített szavazatok miatt. Minden mással azonban még várnék pár évig.

Pl. baromságnak tartom, hogy náluk mindenki patyolattiszta és az is marad. (A csapból is az folyik.) A mindent megmagyarázást sem bírom. Az Orbán fóbiát, különösen a korábban az elquróra szavazó ex-MSZPs szavazóktól szintén rühellem, és a szokásos elferdítéseket (az ember aki soha sem hazudott, Orbán a Jobbikot támadta, egy a tábor kudarca, stb.) sem. (Mert ugye POLITIKUSKÉNT nem hazudott, és a támadás az csak egy jó tanács volt, hogy nem lehet ide-oda IS szavazgatni, mert a vége pofáraesés lesz, mint eddig mindig. Az egy tábor meg nem kudarc: ismerőseim 2002 óta temetik a Fideszt, és nyomják az MDFet és az LMPt, erre pont ez a kettő nincs sehol a Fidesz meg idén talán a kétharmadot is megszerezheti, egyedül, szóval most, hogy vsz nem lesz MDF és LMP opció akár össze is jöhetne, ha nem lenne ugye a Jobbik ... amipont a "tábor másik fele", amit Orbán is magyaráz, hogy emiatt nem lesz meg. Korábban ezt az MDF vette magára, most a Jobbik. Az MDF azóta összeállt az SZDSZel, az MSZPt tolta a parlamentben, szóval talán nem véletlenül kesereg Orbán sem. A Jobbik meg ugye kérdéses, de a fórumokon leközölt "pokoli történetek" - a gaz Fideszes kopogtatógyűjtőkről - hosszú távon semmi jóval nem kecsegtetnek, hisz ha nem lesz Orbán fóbia, hanem összekacsintás lesz, akkor: A. ennyit a Jobbikról, B. leszakadoznak az Orbán fóbiás ronwerberi ex-MSZP szavazók, akik nélkül a Jobbik nem más, mint egy 5-7%os pártocska ...)

Szóval a Jobbikkal kapcsolatban fogalmam sincs, hogy miként viszonyulnak majd egy esetleges Fidesz vezette kormányhoz. Hozzák-e az utóbbi évek Orbán fóbiáját, ez lesz a központban, ezen felül semmi sem lesz nekik jó, csak a középpontban lenni, mindent úgy átalakítani, hogy annak a magja tűlük eredjen, majd csodálkozni, ha az úgy nem megy át, vagy tényleg konstruktívan képviselősködni. A Fidesz legnagyobb baja az volt, hogy 2002 után feladta, a végén csak Navrasics volt bent, a többiek leszarták az egész parlamentet, és bár ennek az oka nem feltétlenül a "Gyurcsány igazságbeszéd" (LOL) volt, hanem mert eltompultak, nem bírták a gyűrődést, a sok baromságot ami Nyakó vagy Lendvai pofázmáján kijött, a sok idióta ötletet, a pofába hazudozást. Pedig ez vagy tűrjék, vagy menjenek vissza dolgozni. Nem kötelező politikusnak lenni. Frusztráló, hogy ha interpellálsz, elmondod, aztán - mivel kisebbségben vagy - MINDEN baromállat ledöngöl a sárga földig, és a pofádba hazudik, pannon pumázik és "igazságbeszédel".

Azon kívül egyelőre fog sincs ki áll mögöttük? Moszkva, aki mára "rendet tett" Ukrajnában ahol Janukomcsi az újabb grand master, és így MOn meg mindenki más is jöhet, csak Orbán nem? Az eddigi haverok, a szocik már mindenkinek kínosak, de egy oroszbarát Jobbik, nemzeti érzésekkel (ami azért nem annyira gáz, ha valaki évekig akar kormányon maradni - ls. Oroszország) már jó nekik.

De persze lehet, hogy a Jobbik egy tisztességes jobboldali párt és csak én nem érzem ezt át, de túl sok náluk az ex-MSZPs Orbán fóbiás szavazó, ami sajnos sok jót nem jelenet a jövőre nézve.

kamasuka 2010.02.18. 11:21:37

@tlac:
Egy autóval szállítják, egy helyre, egyszerre, mert nagy médianyilvánosságot akarnak. Vannak ennyire hülyék!

Viktus 2010.02.18. 11:28:09

@kamasuka:

Mégis mit vársz a Jobbiktól ? mikor a Fidesz ugyanúgy mocskolja, mint a balosok ... meg már lehordták mindenféle ügynöknek a Jobbikot.

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 11:28:11

@LMP go' - www.lehetmas.hu - www.lmpbaranya.hu:

Igazad van, ne is válaszolj a felvetésekre, nem kell vitatkoznod velünk! Hiszen az LMP-ben akkora demokrácia van, hogy csak éppen a vitáról nem akartok hallani. Nem baj! Csináld csak, minden órában dobjál be egy ilyet, és talán az állami támogatáshoz szükséges 1% sem lesz meg! Én támogatlak benneteket ebben, minél több ilyen kis demagóg, butuska purparlé, és ti soha nem juttok el sehová...
Hihetetlenül büdös egy bagázs vagytok... vetekedtek az MDF-el... Hajrá LMP, hajrá beböfögések, ásd a sírodat, segítünk!

:-)

radala 2010.02.18. 11:31:59

@kamasuka: BL, csak közel van a két betű, pláne, ha még a shiftet is nyomni kell:-)
(gondolom)

radala 2010.02.18. 11:40:15

@Viktus: Szerintem a Jobbik kezdte, de ezen nem veszünk össze. Teljesen világos, hogy egy "kedves" radikális párt, amilyen Csurkáé volt az életképtelen. Teljesen világos, hogy nincs más út a Jobbik előtt, mint a Fideszfikázás. Addig, amíg nem hangzik el az egyenlő távolság a két nagytól, addig én hajlandó vagyok tolerálni a Jobbikot.
Mondjuk lassan elhangozhatna, hogy a Jobbik szeretne egyenlő távolságot tartani a Fidesztől meg az mszp-töl. 25-25 % távolságot:-) 58,33,8

kamasuka 2010.02.18. 11:40:54

@Viktus:
Hol mocskolja, pls? De én mutatok neked kurucot(Zsidesz), vagy barikádot(A Fidesz már megint hazudott), de mutass már hasonlót! Biztos lehet ilyen, de napi szinten, meg nem folyamatosan. Pedig hányszor küldtétek már el őket (Csintalan, Bayer, stb.) a picsába, de állandó geci Jobbikozást még nem pl. nem hallottam tőlük a főbb jobbos médiában (HÍr Tv, Echo, MNO, Hírlap, stb). Ennek ellenére ha csak felcsapom bárhol, a barikád és a Kuruc másból sem áll, mint Zsideszezés, ill. a Fidesz már megint hazudott, már megint, a gedvák.

De ez nem támadás részedre, csak vélemény. És ki tudja mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás.

Ennek ellenére remélem nem fogsz bennük csalódni.

Viktus 2010.02.18. 11:47:57

@radala: @kamasuka:

A Fidesz kezdte már az elejétől konkurencia "harc" - politika. A lapok majd a tavasz után kerülnek kiterítésre, mikor kiderül kinek mennyi zsetonja van ténylegesen a játékhoz. Minden más most színjáték.

dzsaszper 2010.02.18. 11:57:41

@török.gábor: lassan egyre több a reakció és egyre kevesebb a teljesen saját ihletésű bejegyzés, aminek a magam részéről nem örülök. Nyilván a választás közeledtével az arányoknak szép lassan változniuk kell, de még csak február közepe van :)

dzsaszper 2010.02.18. 11:58:46

@mirrmurrkandúr: szerintem ide sokan azért írnak rendszeresen kommenteket, hogy egyik vagy másik pártot lejárassák...

Viktus 2010.02.18. 12:03:45

@dzsaszper:

Az elemző hozott anyagból tud dolgozni mivel alapvetően nem ő formálja a történéseket, hanem a történésekhez alkalmazkodik. Februárban vannak ilyen történések, amelyeket az MDF produkál most kell írni róla nem két hónap múlva.

László56 2010.02.18. 12:47:48

Hogy miért írt levelet Bokros Lajos ? Annak egyszerű oka is lehet. Annak segítségével összefogni a maradék tagságot. Amit Dávid meg is próbált az interjú üzenetével.

Sokkal fontosabb azonban a kérdés.: Milyen hatással van ez a levél a magyar politikai közéletre a választások ideje alatt ?

És evvel kezdődhetnek a spekulációk. Mert Dávid érdekei nem egészen összeegyeztethetőek Bokros érdekeivel. Bokrosnál hihető hogy az ország gazdasági érdekeit nézi. Hihető az a meggyőződése is hogy csak a nyugaton tanultak alapján lehet kihúzni az országot a kátyúból.
A Dávid -féle érdekek a saját- és pártjának a túlélése. Ha ezt hihetően össze tudja kapcsolni egy Bokros -féle gazdasági elmélettel akkor a túlélése biztosítva van. Bokros azonban soha nem volt politikus és nem lesz. Így Dávidnak szabad tere van a politikában és biztosítja a politikai feltételeket. Bokros pedig a gazdasági befolyását veti latba. Ez lett volna a magállapodás.

A Bokros -féle levél figyelmezteti Dávidot a megállapodásukra, hogy biztosítsa végre a politikai feltételeket. A hatás nem maradt el. Annak ellenére hogy választási szempontból kontra produktív volt. Hiszen ugyanakkor megint csak fényszóróba helyezte az MDF lerombolt helyzetét. Ez pedig csak megnehezíti Dávid helyzetét ahelyett hogy segítene neki. Úgy hogy várhatjuk a krimi folytatását, mert Dávid, -mint hazánk egyik legrafináltabb politikai taktikázója,- biztos hogy tartogat még meglepetéseket. Hiszen a politikai túléléséért küzd.

tlac 2010.02.18. 12:48:20

Ibolya jobban bírja a feszkót, mint Lajos..

zarahusztra 2010.02.18. 12:51:11

Nyilvánvalóan igaza van Gábornak: Bokros előkészíti a méltóságát megőrző visszavonulást. Az MDF már feladta a kopogtatócédula-gyűjtést és 2010-ben az SZDSZ-szel együtt végleg eltűnnek a politikai palettáról. A kérdés már csak az, hogy ki lesz a 3 parlamenti pártból a második legerősebb. A dolgok állása szerint erre a Jobbiknak van nagyobb esélye-esetleg még a 2/3-ban is megakadályozhatja a Fideszt. Még az is lehet, hogy "túlnyeri" magát és olyan pozícióba kerül, amikor az együttműködésén múlhat a kormányzás. De ezt nem biztos, hogy akarja. A FIDESZ azt akarta, hogy az MSZP alatt legyen a katarzis. Most a Jobbik akarja, hogy az a "tiszta" Fideszes időben következzen be. A Fidesz pedig csak úgy ússza meg az alatta biztosan bekövetkező államcsődöt, ha felmutatja a "levágott fejeket". Csakhogy ezzel is a Jobbikot erősíti inkább. Gyakorlatilag a helyzetbe kódolva van egy jövőbeli Jobbik győzelem és kormány, hacsak nem fogja a Fidesz megoldani az ORBÁN-fóbia problematikáját. Ez olyan mutatvány lenne, amit a jelenlegi Fidesztől épeszű ember nem várhat el. Mindenesetre érdekes lesz látni, amint a Fidesz rendőrség veri szét az Árpád-sávos tömegeket...

lnyak 2010.02.18. 12:54:22

@Gyáli úr: Kire gondolsz ki kell mondani! Nem csak beszélni a levegőbe!?

radala 2010.02.18. 12:57:21

@László56: felejtsük már el, hogy Bokros nem politikus.
hu.wikipedia.org/wiki/1990%E2%80%931994_k%C3%B6z%C3%B6tti_magyar_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_k%C3%A9pvisel%C5%91k_list%C3%A1ja#MSZP
Nehogy már valaki aki az MSZP bp-i listájáról bekerül 90-be a parlamentbe az más legyen, mint politikus.

theofil 2010.02.18. 12:58:23

'Vessetek a Szijjártó elé' (vajon kitől plagizálok?), de nem olvastam el az összes hozzászólást, esküszöm olyan forgalom van itt, hogy csuda.

Bokros kicurikkolni látszik a politikából - ha ő is kilép a mezőnyből akkor egyetlen nagyvad sem marad a színtéren.

Tehát olyan valaki aki a civilként szerzett érdemeit vitte be a politikába és nem ott tett szert ismertségre.

Ha a nagy egyéniségek eltávoznak, illetve eleve távol tartják magukat a politikától akkor hülyék kezébe kerül az ország. (Került - múlt idő.)

Ma kedélyes iratrendezéssel telt el a délelőtt és a kezembe akadt egy 1998-ban kelt szórólap amely archiválva lett - röhögés céljából.

Idézek belőle, mégpedig betűhíven.

Behán Sándor független jelölt szórólapja:

"Tisztelt Választópolgárok!
Magyarságomból a hazánkért aggódva úgy határoztam, hogy függetlenként indulok az 1998-as parlamenti képviselő választáson, amennyiben bizalmukból a kopogtató cédulákat rendelkezésemre bocsájtják és rám szavaznak.

Függetlenként indulok, mert minden pártba be vannak épülve a volt kommunisták és a szakállas karvaly liberálisok, a hatalom ügynökei, akik eddig becsapták, kirabolták, kiárusították Hazánkat és a választópolgárokat, és az összes nemzeti vagyonunkat idegen kezekbe játszották át.
Ezért a hazaáruló bűnösöknek és felelősöknek bűnhődniük kell, és csak azután lehet beszélni az igazi rendszerváltásról. Nekünk mielőbb arra kell törekedni, hogy a nagyhatalmak visszaadják a Trianonban elvesztett magyar területeket és garantálják semlegességünket. Elég volt már a magyaroknak az idegenekből. Ha Németországot tudták egyesíteni, akkor a magyarokat is lehet.....stb."

Nem hiszem, hogy őkelme bejutott
(alább az önéletrajzában írja, hogy az FKGP-ben volt titkár és elnök Érden, de az "elvtársak puccsot csináltak" és ő ezért független.)

Ezt a borzalmat azért írtam ide (van még tovább, de nincs gusztusom lepötyögni), mert tragikusnak tartom, hogy a nagyvadak távoltartják magukat a politikától és az efféle alakoknak engedik át a parlamenti helyeket.

radala 2010.02.18. 13:02:43

@zarahusztra: Szerintem az MDF kiesésével jelentősen csökken annak az esélye, hogy a Jobbik megelőzze a szocikat.
Akár azt is mondhatnánk, hogy BL egy ügynök volt. Most az mszp utasítására fölrobbantja a testére szerelt bombát.
Azért most, hogy biztosan ne legyenek meg a kopogtatók és biztosan ne csússzon félre szavazat.
Ez az mszp-s egy a zászló egy a tábor.
Mindig is profibbak voltak a Fidesznél:-)

Periksz 2010.02.18. 13:03:56

@kamasuka:
Tegnap Nyitrai Zsolt a HírTV-n már azt szívárogtatta, hogy nem lesz meg, de 2M "beszélgetés az meglesz. Önnön csapdájukba estek ezzel a 2 millával, sajna. Ezen majd jól elcsámcsog Nyakó.

radala 2010.02.18. 13:05:53

@Periksz: Nem hiszem, hogy nem tudják megcsinálni a 2M ajánlót, nem tűnik olyan nagy durranásnak, pláne, hogy nem szállt be senki a versenybe.

theofil 2010.02.18. 13:07:36

@radala:

Te most komolyan gondolod, hogy Bokros ügynök és a Maszop utasítására cselekszik,
vagy csak viccelsz?

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 13:07:38

@LMP go' - www.lehetmas.hu - www.lmpbaranya.hu:
Még az a szerencse, hogy ti sem a Fidesz, sem az Mszp szavazóit nem vonzzátok. Az összetákolt, mindenkit váró bemutatkozásotok legfeljebb [nev] blogtárs szívét dobogtatja meg, aki pánikban van, hogy nincs szdsz.

László56 2010.02.18. 13:11:41

@radala: Most válaszolhatnám rosszindulatúan: Nem is tudtam hogy az MSZP-nek voltak valaha is politikusai. Mert úgy néz ki hogy a politikus fogalma nálam másban merül ki mint nálad. Hiszen a kommunista eszme képviselőit nehezen lehetne politikusoknak nevezni. Soha nem voltak és nem is lesznek azok. Hogy hazánkban annak tekintik őket ? Ezért tartunk itt ahol tartunk. Sajnálatos módon.

radala 2010.02.18. 13:11:55

@theofil: Viccelek, de nem gondolom kizártnak.
Hihetetlen gyorsan eltűnt minden erő a baloldalról. Amúgy nem kell tudnod arról hogy ügynök vagy, illetve nem kell ügynöknek lenned, ahhoz, hogy felsőbb utasításokat hajts végre. Elég, ha a barátaidra hallgatsz.
Nem tudom olvastál-e Koestlert, de teljesen tisztességes emberek teljesen tisztességes szándékait is baromi jól lehet megfelelő mederbe terelni.
De ettől még vicceltem. Szerintem a szociknak mázlijuk van simán, ahogy a Fidesznek is a BKV-val.

theofil 2010.02.18. 13:16:27

@radala:

Maradjunk abban, hogy vicceltél...ha van irányíthatatlan, öntörvényű ember a politikában hát Bokros az...
Arról nem is beszélve, hogy milyen mélyen nézi le a szocikat (sajnos nem alaptalanul).

radala 2010.02.18. 13:16:34

@László56: Ja csak annyit akartam aláhúzni, hogy elsősorban nem szakértő. Maximum szakpolitikus.
Egyszerűen bosszant az, hogy Bokrost egyszerű "elkötelezett" értelmiséginek állítják be, miközben nincs olyan kritérium, ami alapján ne lenne egy teljesen hétköznapi politikus, mint amilyen Torgyán vagy Szabadi is volt.

theofil 2010.02.18. 13:19:52

@radala:

Mi baromi mélyre vagyunk sülledve, lopunk, csalunk, hazudunk és totál hülyék vagyunk,
mindazonáltal a Torgyánnal egy kalap alá vevést kikérjük magunknak.

A teljesen hétköznapi politikusok (Magyarország).

radala 2010.02.18. 13:20:43

@theofil: Az irányíthatatlan és öntörvényű emberek a legjobban irányíthatók. Mert általában szimplán csak hiúak. Szerintem BL is egy pszichopata, az ilyenek csöppnyi szakértelemmel pont azt a kiszámíthatatlanságot fogják csinálni, amit kiszámítottál.
De nem vagyok paranoiás, csak le kell szögeznem, hogy ez egy teljesen elképzelhető opció.

radala 2010.02.18. 13:23:01

@theofil: Csak azért említem Torgyánt, mert ö is 90-ben lett képviselő. Véletlenül épp ö jutott az eszembe:-)

mrs. white 2010.02.18. 13:28:30

@LMP go' - www.lehetmas.hu - www.lmpbaranya.hu: Nekem őszintén mondom szimpatikus volt az Lmp. Titok nem a programotokban rejlett, hanem abban hogy nem antiszemitáztok fasiztáztok le másokat, nem fröcsögtök és nem másokkal foglalkoztok. Amit az utóbbi két hétben műveltek nekem azt bizonyítja be, hogy NEM LEHET MÁS A POLITIKA. Biztos lett volna lenne 5% feletti ember aki önállóan képes felfogni dolgokat és nem kell a szájába rágni, hogy mint vélekedjen. Kár, hogymég el sem kezdődik és lassan ott tartotok mint a többiek.

theofil 2010.02.18. 13:28:30

@radala:

Én nem tudom elképzelni, de nem kell tovább rágódnunk ezen.

Megyek a plafonra, festeni.
Olykor ránézek majd a monitorra.

zarahusztra 2010.02.18. 13:29:50

@radala:
Ez is tendencia, amit írsz. De egy másik erősebb szerintem: Magyarországon mindeig is erős volt a protest-szavazás. És ez látenciával jár. Így bukott 2002-ben a Fidesz.
Most a politikai elit ellenes hangulat mindennél erősebb-ez csak a Jobbiknak kedvez. És minél több a botrány, annál erősebb a Jobbik. És a sz@r még csak most kezdett kidőlni! Hidd el, hogy egy hihetetlen gyors átrendeződés kezdődik, ami nem a Fidesznek fog kedvezni...
Az EP választásokon is a Jobbik rovására tévedtek a közvéleménykutatók. Nos most azok az okok, amik miatt akkor tévedtek: még erősebbek!
Sőt lehet, hogy már nem is tévednek, csak nem akarják kvázi önbeteljesítő jóslatként megmondani a "frankót"

radala 2010.02.18. 13:38:06

@zarahusztra: Igazad lehetne, ha a Jobbik nem a Jobbik lenne. De szerintem a Jobbik nem tudja ezeket az mdf-töl elmenő, illetve nem elmenő, hanem soha oda nem érő embereket megszólítani.
Mivel baromi sokat vagyok itt a blogon, így már én is azt hiszem, hogy a Jobbik nagyon erős, de azért ha kicsit használom az eszemet, akkor be kell azt látnom, hogy olyan nagyon nagyot nem tévedhetnek a kvk kutatók. (+/- 5 %). Szóval az általam Jobbiknak tanácsolt szlogen, hogy egyenlő távolság a Fidesztől és az mszp-töl százalékosan (25-25% 58,33,8 ), az nem nagyon valószínű.

radala 2010.02.18. 13:39:03

@theofil: Szerintem próbáld meg elképzelni, nekem jó érzés, hogy el tudom:-)

zarahusztra 2010.02.18. 13:47:47

@radala:
Kíváncsi leszek, melyikünknek lesz igaza. Tény, hogy olyan feszült helyzet van, hogy a választások előtt 3 nappal történhet valami (pl. ami a veszprémi kocsmában...), ami napok alatt 10 %-ot mozdíthat ide és és oda is. Csak remélni lehet, hogy az erkölcstelen politikai elit nem fog tudatos provokációkat szervezni, mint 2006-ben a TV székház előtt. Ebben remélem a naponta megbilincselve elhurcolt kis gengszterek látványa visszatartja őket...mert más sem, az biztos!

zarahusztra 2010.02.18. 13:51:10

@radala: Kíváncsi leszek, melyikünknek lesz igaza. Tény, hogy olyan feszült helyzet van, hogy a választások előtt 3 nappal történhet valami (pl. ami a veszprémi kocsmában...), ami napok alatt 10 %-ot mozdíthat ide és és oda is. Csak remélni lehet, hogy az erkölcstelen politikai elit nem fog tudatos provokációkat szervezni, mint 2006-ben a TV székház előtt. Ebben remélem a naponta megbilincselve elhurcolt kis gengszterek látványa visszatartja őket...mert más sem, az biztos!

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.18. 13:53:10

Megnéztem Dávid Ibi videót, " az MDF egy hihetetlenül demokratikus párt"

:-)))

panelburzsuj 2010.02.18. 13:53:12

@radala: Föl tudnád deríteni Torgyán mester kilencven előtti szakmai-politikai munkásságát, kilencven utáni külföldi működését, itthoni tudományos és oktatói tevékenységét?

(Nem arról van szó, hogy neked tetszik-e egy Fordulat és reform (1985), vagy hogy hogyan értékelsz egy "globalizátori" pályafutást, hanem hogy Torgyánra hol és milyen vevők voltak - Bokroshoz képest.)

radala 2010.02.18. 14:06:00

@panelburzsuj:
Természetesen nem tudok. Nem Bokros szakértő voltát akarom eltagadni, hanem emlékeztetni szeretném azokat, akik ezt nem tudják, hogy "gyerekkora óta" vannak politikai ambíciói, nem most jutott hirtelen eszébe a "válság" hatására, hogy megmenti a hazáját.
Nem egy Széchenyi, hanem inkább egy Gömbös, aki szép lassan fölépíti a politikai karrierjét.
A szakértőségtől fetisizmus nem kenyerem.

radala 2010.02.18. 14:07:48

@radala: Vagy ha Gömbös erős, akkor mondhatnám azt is, hogy olyan, mint Orbán csak jelentősen kevésbé sikeres.
Vagy, mint Vona, de nála is kevésbé tehetséges.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 14:10:16

@tlac:
"Ibolya jobban bírja a feszkót, mint Lajos"
Ezt hívják az esélytelenek nyugalmának

panelburzsuj 2010.02.18. 14:20:12

@radala: Pont a karrierépítés a kulcs: szerinted Bokros, vagy az itt említett többi (Torgyán, Vona, de még Orbán is) "rászorultabb" a politikusi karrierre? (Azaz: mi lehet, milyen polcra juthatnak a közvetlen pártpolitizáláson kívüli világban?)

Vajon miért hívják többen a magyar politikai osztályt civilgyilkosnak? Milyen kiválasztási szisztéma az, amely Szegedi Csanádot Brüsszelbe repíti? (Török Gábornak ajánlott téma ... :)

panelburzsuj 2010.02.18. 14:22:52

Azazhogy: mennyire tenyerel rá a politikai kiválasztás az élet többi területére? Jobb-e helyzet, mint a húsz éve meghaladottnak hitt/hirdetett szisztémában? Javul-e Orbán második eljövetelével?

panelburzsuj 2010.02.18. 14:25:50

És persze legvégül: mennyire közvetlen oka Magyarország évszázados vergődésének a politika túlhatalma?

radala 2010.02.18. 14:30:09

@panelburzsuj: Szerintem fordítva van, de nyilván előítéletes vagyok. Szerintem Bokros minden civil pozíciója tipikus példája annak, hogy a párt benyomta valahova. Torgyán (ha már a munkát nézzük) sokkal kevésbé volt rászorulva a politikára, mint Bokros.
Bokros semmivel sem több, mint egy tetszőlegesen kiválasztott pártpolitikus.
Ö egy pártpolitikus.
Ez nem szégyen, éppen ezért kár is tagadni.
Orbán vagy Vona soha nem állították magukról, hogy ők nem politikusok. Szerintem OV még büszke is rá, hogy az.
Értem én, hogy az "elit" azt találta, ki, hogy legyen minden politikus egykutya. Ergó BL nem lehet politikus, mert akkor ö sem jobb. De az a szomorú igazság, hogy ö egy POLITIKUS.

snq 2010.02.18. 14:33:46

@panelburzsuj:
>> Milyen kiválasztási szisztéma az, amely Szegedi Csanádot Brüsszelbe repíti? (Török Gábornak ajánlott téma ... :)

megszentségtelenítve ezzel kovács lászló, deutsch tompi és hercziog edit szintű géniuszok magasztos intézményét

radala 2010.02.18. 14:35:04

@snq: KL nem képviselő, de jogos az észrevétel.

snq 2010.02.18. 14:44:40

@radala: igen, ennél ő súlyosabb eu celeb

zarahusztra 2010.02.18. 14:46:21

@radala:
...na erről beszéltem.
Most plankolta fel a Jobbik, hogy hogyan nyúlta le a FŐTÁV a panellakókat éveken át! Úgyhogy jön az újabb BKV sztori!
Ne mondd, hogy ez is az MSZP szavazók táborát fogja erősíteni!
Milliók élnek panelben! Többen, mint ahányan a BKV miatt szívnak!
(Mellesleg szerintem a láthatatlan kéz ugyanazé!)

panelburzsuj 2010.02.18. 14:49:12

@snq: Kovács meg Tompika méltó előkép. Herczog se zseni, de legalább igyekezett, és olyan területen, amihez van némi lövése.

Kávéházi Konrádként szemlélve persze mind egykutya.

A kérdésem arra vonatkozott, hogy mennyire jó az az annyira féltett magyar nemzetnek, ha a kovács-dajcsok kártételéért szegedikkel veszünk elégtételt.

panelburzsuj 2010.02.18. 15:08:06

Bokros pártpolitikus volt a Beszélőben Rikárdó Dávidként, pártpolitikus volt a Világbanknál és a CEU vezéreként is.

Lehet, hogy mégse ártana, ha a napi polbulvár kommentálásán túl kislexikont is fabrikálna a házigazdánk. Rászorultsági alapon.

tlac 2010.02.18. 15:09:28

@grgmolnar1: meg már mexokta.. Van az a vicc, hogy Tádé, Te már nem is vadászni jársz..

snq 2010.02.18. 15:20:11

@panelburzsuj: hogy lett ez szempont hirtelen?

tlac 2010.02.18. 15:27:10

Breaking news:
"Visszanyerte az emberek bizalmát a szocialista párt – jelentette ki Lendvai Ildikó egy bonyhádi lakossági fórumon. Az MSZP elnöke szerint az elmúlt 8 év teljesítményére nemcsak a párt, hanem az egész ország büszke lehet. "

ENNYI

lüke 2010.02.18. 15:35:10

@Idet: Bokros semmit se kockáztatott. Sőt, ha ezt eljátssza nem bizos ,hogy lesz még lehetősége a képviselők viseltes székéhez.Mindenütt megsértődött-nem gyözöm hajtogatni- .Sértődős , kiabálós , durva és vizionáló -ld. a villanyóra és Ungár K.- magyar politikus. KISZ titkárságával és MSZMP-s múltjával kevés az esélye a politikában.
A régiek nem kérnek belőle, de nem hiszem, hogy neki az "újak"szimpatikusak lennének,s az újaknak se ő.
Sorosnál - a CEU-n - is az MSZMP-s múltja miatt nem kerülhetett a választandó rektorok közé .
Dávid hiányt pótol.Az MDF-ben hiányzik a pénzügyes szakember,s ráadásul az angolul is jó..Benne látta meg, mert a pénzügyeket megtanulhatta ennyi idő alatt-húsz év-.Természetesen becsvágyát hájjal kenegették.De a fenti, igen negatív emocionális tulajdonságai miatt indulatai a politikában számtalan baj/jaj forrásai.
Zsarolni- szerintem:)- meg nem lehet.A politika egy idő óta a világban -kivéve a diktatúrákban- konszenzuson alapul, s kell, hogy elfogadjuk a mások véleményét is.
Alku van- deal volt is mindig - amit általában meg kell indokolni.

lüke 2010.02.18. 15:49:06

@panelburzsuj:
a Világbanknál személyzetis, HR igazgató volt

panelburzsuj 2010.02.18. 16:13:04

@snq: Hirtelen? Mihez képest?

Biztos vagyok benne, hogy Kovács, Deutsch és Szegedi helyett is akadt volna olyan figura, aki ugyanakkora párthűséggel, de nagyobb szakmai/emberi eszközkészlettel felszerelkezve többet tehetne a népéért ott a messzi EU-ban, mint a nevezettek.

A magyar politika zárt, lerobbant hulladékpiac. (Ld: öt százalék és társai) És jön egy "új" párt, és ott folytatja, ahol az elődök abbahagyták: nem a poszthoz keres embert, hanem az olyan-amilyen alapító atyákat tolja a posztokba.

Biztos út ahhoz, hogy ott is végezzék, ahol az elődök.

radala 2010.02.18. 16:16:43

@panelburzsuj: A CEU az egy pártegyetem. A Beszélőről azóta kiderült, hogy egy pártlap:-)
A Világbankba delegálnak (szerintem), nem a CV-d alapján kiválasztanak....

Egyszerűen nevetséges vagy. Nincs mulatságosabb, mint egy szervilis, autoriterségre vágyó "független" értelmiségi.
Esküszöm a Viktor! Viktor!-ozósok közelebb állnak a "független" gondolkozáshoz, mint te.

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 16:17:29

@dzsaszper: Nem tudom, kire gondolsz... én igyekszem nem lejáratni a "sajátjaimat"...

abandi 2010.02.18. 16:19:04

@Vénveterán:

Igen!
Ezen a lista-és egyéb más adatgyüjtésre alkalmas ajánlószelvényre vmit. ki kéne találni!
Az a vonalkódos cetli megfontolandó...
És csak közterületen, vagy pártirodában lehessen gyűjteni/leadni...

snq 2010.02.18. 16:21:41

@panelburzsuj: 3 képviselővel egyelőre az most az elvárás, hogy beszéljenek. ez most a 'poszt'

abandi 2010.02.18. 16:23:30

@panelburzsuj:
Lehet, hogy igazad van..., de én nem tudok jobbat a mai játékszabályok mellett.
Szegedi, -gondolom- a vidék hangja...
A többiről tudjukkik...

theofil 2010.02.18. 16:27:20

@radala:

Megpróbálom....ezen ne múljon!

panelburzsuj 2010.02.18. 16:29:46

@lüke: Tipikusan olyan állás, aminek a betöltésére csak annak van esélye, aki az MSZP protekciójával kopogtat be ...

Még pontosabban: az állás betöltésénél az MSZP protekciója mindent íberel, ugye?

Mert ahogy elnézem, a blogon megnyilvánulók többsége el sem tud képzelni olyan helyet a világban, ahol a levajazás önmagában még nem elegendő a sikerhez. És innen tényleg elég nehéz lesz felállni.

theofil 2010.02.18. 16:32:00

@tlac:

Most jöttem le a plafonról.....
de még egy ilyen és megint ott leszek!

Kérlek, legyen benned kímélet.
Itt emberek vannak....

dr. mesterséges színezék 2010.02.18. 16:33:02

Remélem, Bokros levele nem minősül egyeztetetlen magánvéleménynek...

panelburzsuj 2010.02.18. 16:50:35

@radala: Nem tudom, hol veszett ki a történetiség érzékelének tanítása a magyar oktatásból, de tipikus áldozat vagy.

Emberke: a Beszélő hosszú évekig egy szűk csoport illegalitásban kiadott és terjesztett lapja volt. "Pártlappá" csak azután vált, miután a (részben) körülötte kialakult mozgalom sok-sok belső vita, marakodás, útkeresés után úgy döntött, hogy párttá alakul.

A Magyar Nemzetről is "kiderült", hogy pártlap, mi? De hogy a mai tartalmának mennyi köze van a nyolcvanas évek végének Magyar Nemzetéhez, az azért szép diplomatéma lenne egy politológus-palántának ... :)

radala 2010.02.18. 16:51:13

@panelburzsuj: Én nagyon sok helyet el tudok képzelni, ahol nem CSAK a levajazás kell. De a Világbank szerintem nem ilyen. Az EBRD-be delegálnak. Nem tudom mi a helyzet a Világbankkal, de nagyon gyanús, hogy a pénzügyminiszterségből került oda. Pont mint Veres akar az EBRD-be.
Nem sikerült még rájönnöm, hogy hogyan van ez a Világbankban. Mindenesetre 96-2002 az olyan szép kinevezős ciklusnak tűnik...

radala 2010.02.18. 16:59:46

@panelburzsuj: Nem vagyok annyira mai gyerek, hogy ne tudnám belátni, hogy igazad van bizonyos dolgokban. Egyszerűen csak vitázom.
Természetesen szép dolognak gondolom Rikárdó Dávid-i tevékenységét. Természetesen elismerem, hogy szép a pályája. Egyszerűen azt nem vagyok hajlandó belátni, hogy minek kell azt a látszatot kelteni egy PÁRTPOLITIKUS-ról, hogy egy független és nagyszerü szakember, amikor még mai magyar viszonylatban is extrán elkötelezett pártpolitikus.
Surányi, Járay, Simor mondjuk tizedannyi pártkötödéssel nem rendelkezik, mint ö. Ezt szeretném kihangsúlyozni. Nyilván kénytelen vagyok a cél fölé tartani a puskát, hogy hátha sikerül legalább lábon lőnöm BL-t.

radala 2010.02.18. 17:02:29

@panelburzsuj: Amúgy gondolom a kommunizmusban veszhetett ki az oktatásból a történetiség érzékelésének a tanítása, szóval nem hiszem, hogy sokan írnak itt a blogba olyanok, akiket erre az iskolában megtanítottak.:-)

panelburzsuj 2010.02.18. 17:02:51

Na, az EBRD nagyon szép példája annak, amit a magyar politikusosztály kontraszelekciójáról fejtegetek. Valamikor delegáltunk egy Németh Miklóst, most meg egy Veres Janit.

Lehet persze mindkettejükön csak a vöröscsillagra mutogatni. De az effajta mutogatástól aligha leszünk okosabbak: miért állunk ott, ahol?

panelburzsuj 2010.02.18. 17:09:19

@radala: És melyik párt elkötelezettje? Mert ugyan volt valaha két piacpárti ("bokrosista") pártunk, de az egyik 94-ben nem bírta tovább az egyedüllétet, és ágybabújt a kádrista utóosztogatókkal, a másik meg 96-ban fedezte fel magának a katolikus egyház (szavazatnövelő) értékeit.

panelburzsuj 2010.02.18. 17:14:44

@radala: Nem vagyok én olyan maximalista .... Történetiség-érzekelés alatt csak annyit kívánnék, hogy ami később lett, abból ne magyarázzuk az előbb megvoltat, mert könnyen eltévedünk az összeesküvés-hívők irányába.

dr. mesterséges színezék 2010.02.18. 17:16:23

Majdnem biztos forrásból tudom, hogy Bokros arra durrant be, hogy Dávid úgy zár ki tagokat, függeszt fel fiókokat, hogy előzőleg elmulasztja elkoboztatni tőlük a kopogtatócédulát.
Érthető. a helyzet súlyosságát ismerve.

mrs. white 2010.02.18. 17:17:13

Lehet hogy tévedek, de itt is véltem felfedezni Bokros rajongókat.
Tőlük kérdezném, hogy mi a véleményük a Mit igérnek civil kezdeményezésről? 12 független közgaszdász értékelte az mdf és a Jobbik kormányprogramját.
Ime a következtetésük:
Mdf 3-as oszályzat, annak füüggvényében hogy deklaráltan nem a népszerűségre törekednek hanem a noooooooormális magyarországra mennyire meglepő ez? Egy közgazdasági géniusztól.
Jobbik 2.5-ös Szerintem ők kifejezetten populáris programmal jöttel elő.
Ennek függvényében nem is maradnak le nagyon a géniusztól.
Érdeklődéssel várom a véleményeket. később pedig kivesézhetjük a maszop fidesz programot.
A maszop programból egy kis ízelítő a gondos előrelátó tervezés mintájaként egy kis színes vegyes. Ismét tervezik a meleg kajajegy 0% adóját.

radala 2010.02.18. 17:19:05

@panelburzsuj: Bármelyiknek, amelyik szereti a volt kommunistákat:-)
Szerintem az a baj Bokrossal, meg általában a "piacbarátokkal", hogy abból az igazságból, hogy a gyógyszer általában keserű, azt vonják le, hogy minden, ami keserű az gyógyszer.
Én soha nem szavaznék semmilyen messiásra/prófétára. De persze lehet, hogy csak nem vagyok elég értelmes hozzá. Mindenesetre én Bokrost egy fasisztának látom, aki árt a társadalmi mobilitásnak, mint az általam legfőbb, már-már egyetlen értéknek gondolt valaminek.
A Bokros csomagról pedig azt gondolom, hogy a csúszóleértékelést nem számítva nettó szadizmus és középosztály ellenes volt.
Nekem, aki tandíjat vezet be az rosszabb, mint aki haláltáborokat üzemeltet. De belátom, hogy lehetnek (ha kevesen is), akik szerint ebben nincs igazam:-)

panelburzsuj 2010.02.18. 17:39:53

@radala: Ma valamivel kevesebb műszaki, agrár, orvos ("reál") szakembert képezünk, mint a nyolcvanas években. És ötször annyi meseszakost. ("Büfészak").

Megette a fene az olyan mobilitást, ami csak arra jó, hogy gyereknek ne kelljen bepiszkolni a kezét a "végzettség" megszerzéséig, de amint megkapja a papírfecnit, már mehet is valami OKJ-tanfolyamra műkörömépítőnek, hogy ne kizárólag anyuci vacsorájára épüljön az egzisztenciája.

Fél füled van: a tandíj mellé Bokros mindig odatette a tehetséges rászorulóknak kínált ösztöndíjat.

Persze lehet, hogy te azt tartod középosztály-ellenesnek, aki a középosztályi közepes ivadékkokal szemben inkább a tehetségesebb lentebbieket támogatná.

radala 2010.02.18. 17:49:59

@panelburzsuj: Nem, az én bajom az a tandíjjal, hogy az én gyerekeim nem lennének elég szegények ahhoz, hogy tehetséges "rászorulók" legyenek, azaz az esetemben ez egy teljesen fölösleges pénzkidobás lenne azért, hogy olyan gyerekeket nevelhessek, akik majd autómatikusan, a magasabb adójukkal, a tandíj többszörösét fizetnék be. Én úgy élem meg a tandíjat, hogy az én gyerekeim ezáltal még egy fölösleges versenyhátrányt szereznek a náluk gazdagabbakkal szemben.
Természetesen támogatok minden oktatás fejlesztést, racionalizálást igényhez igazítást. De szerintem a Bokros csomagnak nem volt semmiféle pozitív ideológiai háttere, csak egy szimpla spórolási projekt volt. Természetesen az idő sokat szépít az ilyen dolgokon.
Szóval szerintem tandíj nélkül is sokban van egy családnak egy diploma. A lentiek támogatása oly módon is elképzelhető, hogy adsz nekik ösztöndíjat. Nem nevezném támogatásnak azt, ha nem lövetsz a tömegbe, bár ugye meg is tehetnéd.

mrs. white 2010.02.18. 18:01:10

@panelburzsuj: Nem tom te, hogy vagy vele de a két világháború közti magyarország jórészt annak köszönheti a felemelkedését, hogy nem a feyverkezésre fordította a lóvét, mert nem tehette, hanem az oktatásra. Szarta kifelé magából nobel díjasokat, koponyákat. Akkor ment az a mondás ami nem leganda hanem tényleg elhangzott, hogy a magyarok az ufóktól vannak mert kizárt dolog hogy ennyire értelmesek legyenek és még a nyelvük is annyira bonyolult. Ezen tulajdonképpen a kádár rendszer sem rontott. Aki akart, az tanulhatott és jó minőségben. Ez alól kivétel a politikailag megbélyegzettek voltak, de az egy más tészta. Ehez képest egy leszakadó országban az oktatással ezt művelni tragédia. Én ketté választanám a dolgot. Ami a társadalomnak hasznos szak az legyen preferált, ingyenes de magas pontszámmal és itt nem érdekelne hogy hátrányos helyzetű vagy nem. Esze legyen. Akinek pénze van az meg szorakoztassa magát drága fizetős egyetemeken, de nyugattal ellentétben a legjobb minőséget inygyen kapják az arra érdemesek. Ez lenne az igazi szelekció az értelem irányában. Viszont ha ingyenes ne lehessen letiplizni két hét alatt külföldre. Töltsön el legalább annyi évet itthon mint amennyit az állam belefektetett. Volna rá kereslet, a piac megfizetné a sokkal szűkösebb de jobb értelémiséget. Nos Bokros szerintem nem ilyen projektben gondolkodik nála mindenki fizet, esetleg egy két rászoruló nem.

panelburzsuj 2010.02.18. 18:04:30

"Emelt fővel indokolt meghirdetni, hogy a felsőoktatás egyáltalán nem állampolgári jogon járó és mindenki számára hozzáférhető ingyenes közszolgáltatás, hanem csak a fiatal korosztályok kisebbik hányada számára célszerűen elérendő életre szóló nagybefektetés. Mivel ennek haszna elsősorban egyénileg élvezhető, ezért az állami költségvetés csak korlátozott ideig vállal részt a tanulás terheiből. Ám a tehetséges jómódúak esetén csak jelképesen, a tehetséges szegények javára jelentős mértékben, a tehetségtelenek esetében viszont egyáltalán nem."

Ezért kockázatos a programadás: ki-ki kiókumlálhatja belőle, hogy neki mit szánnak a közösből.

Szomorú lenne, ha a tandíj körüli ordításból az derülne ki, hogy a potyázó tehetségtelenek szabják meg az ország pályáját ...

abandi 2010.02.18. 18:08:16

@panelburzsuj:

"Persze lehet, hogy te azt tartod középosztály-ellenesnek, aki a középosztályi közepes ivadékkokal szemben inkább a tehetségesebb lentebbieket támogatná."

A középosztály ivadékainak elkurvulásárul:
-1.: A szüleik, a nemzetközi sarcban belüket kihajtva nem törődnek velük...
-2.: ha nem elitképző iskolába pottyantod az ivadékod, akkor sok különórát fizethetsz...
-3.: Mindezen túl, a végzett kölköt protekció nélkül elhelyezned reménytelen...
És most nem a humánszerencsétlenekről beszélek.

jjulie 2010.02.18. 18:11:43

@radala:

miattad fogom elhagyni ezt a blogot

a hoplita féle alakokkal lehet beszélni, de te olyan szinten nyomod azt amiről úgy gondolod hogy a saját érdeked, hogy egyetlen dolgot kívánok neked a jövőre: találkozz egy sötét utcában egy emberrel aki még kíméletlenebbül nyomul a saját érdekében

a hályogot nézesd meg

panelburzsuj 2010.02.18. 18:19:54

@mrs. white:

A két világháború közti Magyarországon húszból egy gyerek jutott el az érettségiig. Logikus, hogy az egyetemista még sokkal ritkább állatfajta volt.

Ötvenből egyet kiképezni elitté olcsóbb, mint ötvenből húszat előbb kiképezni valamilyenné, aztán utólag kiválogatni a húszból az egyszem elitet.

Két generáci alatt nem lett hússzor okosabb az emberiség. Még a magyar se ... :)

panelburzsuj 2010.02.18. 18:24:20

@abandi: És gondolod, hogy a Spar-pénztáros jófejű gyerekénél nem állnak fenn ugyanezek a gondok (hajtás, különóra, protekció), csak épp fél- vagy harmadannyi pénzt tud szerezni a gürizéssel a csemetéjére?

dr. mesterséges színezék 2010.02.18. 18:36:09

@Levi84: "ha az mdf nem tud elindulni, ezek maradnak: Fidesz, MSZP, Jobbik, talán LMP... úristen, micsoda "választék"!"

Ha az mdf el tud indulni, ezek lesznek: Fidesz, MSZP, Jobbik, MDF, talán LMP. Kevésbé úristen?

jjulie 2010.02.18. 18:40:57

@mrs. white:

akkora fasz vagy hogy nem találok rá jelzőket:

a nobeldíjasok 1 kivételével nem jártak egyetemre magyarországon a horthy rendszerben mert a teleki első miniszterelnöksége alatt törvénybe iktatott numerus clausus miatt nem tehették, hanem kellett menniük berlinbe, a bajuszos miatt később meg andliába vagy az államokba

és zsidók te barom

és nézz utána hogy ki volt a kármán mór és mi volt a szerepe a magyar közoktatáshoz és a horthy rendszerhez

a középiskola amibe jártak, a fasori evangélikus meg a "minta" a trefford a liberális világ eredménye volt, amiről a horthy egy milliószor elmondta hogy minden baj forrása

fogjál kezet a radalával

abandi 2010.02.18. 18:47:21

@panelburzsuj:
Természetesen, hatványozottan van elsikálva.
De:
Egy tehetséges kölök- függetlenül a családi indíttatásától- felismerése, gondozása az iskola/állam feladata lenne elsősorban!
Az, hogy egy értelmesebb-esetleg kisebb könyvtárral rendelkező- család kölyke nagyobb eséllyel indul a farkasok világába, az eldöntött tény.
És ennek ellenére kontraszelektálódik (mesterségesen) a társadalom "vezető" rétege...
Több ez, mint a szülők-pedagógusok leegyszerűsített felelőssége!

panelburzsuj 2010.02.18. 18:48:07

@radala: Ha a nagyon gazdagok irritálnak, propagálj egy brutálisan progresszív vagyonadó-rendszert. Úgy kalibráld be, hogy neked még éppen ne kelljen fizetni, a fölötted levőknek azonban egyre többet és többet.

De előtte próbáld megsaccolni, milyen egy átlag pártpolitikus vagyoni helyzete. Ha a tiéddel egyezik - van esélyed, ha náladnál jómódúbbak - elbuktad a projektet.

A te társadalmi logikád ez.

panelburzsuj 2010.02.18. 18:53:02

@abandi:

Mintha már pedzettem volna a politika túlhatalmát, nem?

panelburzsuj 2010.02.18. 19:15:58

@abandi:

A jelenlegi oktatási rendszer azt sugallja, hogy a társadalom fele tehetséges, fele meg nem az.

Baromság. Mennyivel kell több "tehetség" egy önkormányzati munkaügyi előadóba, mint egy épkézláb kőművesbe?

A különbség az, hogy a munkaügyi előadónak az állam csinál állást, meg fizeti az odavezető utat (alig pár millió), a kőműves meg mehet "németbe", ha nincs alig pár milliója egy versenyképes cég beindításához.

abandi 2010.02.18. 19:17:58

@panelburzsuj:
Természetesen tudjuk, hogy a ránk telepedő politika rákfenéje , a pozícióba kerültek ténykedése.
nem is csodálkozom semmin, sőt:
Kíváncsi sem vagyok már...

kamasuka 2010.02.18. 19:24:07

Még lesz egy március 15. ahol lehet tombolni (ha akarja a MASZOP, lesz tombolás, ha nem, akkor nem), ill. jön még egy március 19. is, ahol meg lehet fasisztázni, rettegni, stb.

Ha három párt megy, na az érdekes első fordulót fog prudukálni, de elvileg senki sem fog senki javára visszalépni. :D

Edrik 2010.02.18. 19:31:15

@mrs. white: FYI, fegyverkezett az ország, csak egyrészt suttyomban, másrészt rosszul, de legalább drágán. Ez utóbbiról érdemes mondjuk elolvasni, miket írtak pl a német katonák a magyar hadsereg világháborús felszeréséről.
A "magyar" Nobel-díjas témát meg ne feszegessük, nagy humbug az, de azt más már megírta (18:40:57).
Az igen szűk elitértelmiség amúgy pl. az indiai vagy kínai modell. Ha lehet, inkább maradnék a fejlett országokban elterjedtnél, még akkor is, ha esetleg túlképzett diplomások üldögélnek a telefonos ügyfélszolgálatokon.
Köszönjük, újra húzhat.

majomkutya 2010.02.18. 19:42:11

@török gábor:
Most hogy ennek a postnak a kommentelési rohama a végéhez ért egy kritikát engedj meg kedves Gábor!
Nem gondoltam volna, hogy a torokgaborelemez a kedvenc blogom lesz, de így lett.
De valamit nem lehetne kezdeni azzal, hogy megöl a kiváncsiság és egy teljes napon át nem frissül az oldal? Ez olyan mint valami drog, komolyam mondom!
:)

mrs. white 2010.02.18. 20:00:52

@jjulie: Na fapina megérkeztél.
Akkor döntsük el hogy valaki zsidó vagy magyar.
Mivel én nem vagyok antiszemita ezért aki nálam magyarul beszél az magyar. Valamint a zsidók jó része is azért küzd hogy ezt elismerjék, de akkor jössz te libsi hülye, aki folyamatosan jobbikozol, és te vagy a legnagyobb anitszemita.
Most már tudom hogy szerinted a zsidó egy külön kaszt.
Akkor ki az antiszemita te sötétség fejedelme.
Senki nem mondta, hogy nem a fasori gimnáziumnak köszönhető a jó része.
Akkor most már tudom hogy einsteinnek sincs semmi köze európához hanem echte amerikai te barom, valamint az általános iskola és általános müveltség a családban az smafu. Mindenki egyszeree amerikában lesz lángelme középkorúan te idióta.
Te szerencsétlen nem az egyetem a legfontosabb az életben ha 18 éves korodig hülye vagy, nem tanítanak már nem fogsz megváltozni.
Történelemböl egyes leülhetsz.

mrs. white 2010.02.18. 20:08:55

@Edrik: Rendszerváltás előtt ha felvettek az egyetemre az csúcs volt, az első évben a felét kivágták. A másidakban annak a felét a végén aki elvégezte az tényleg tudott valamit. A magyar középiskola megfelelt egy amerika collage-nak. Most boldog boldogtalan diplomás ahogy mondod, aztán vágó müsorában az 1000 forintos kérdésnél kiesik. Ha már egyetemnek hívjuk legyen meg a rangja és a cégek nyugodtan kereshetnének középfokú végzettséggel is embereket mert nem azon múlik, hogy milyen papírja van. ez nem elit képzés, mert nem azt mondtam hogy pár embert kiemelek. Azt viszont helyesen látod, hogy India símán beelőzi a világot a legtöbb és legjobb számítástechnikusok már ott vannak.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.18. 20:15:18

Ssépjóestét!

Ma nemnagyon értem rá, történt valami extra?
Gábor nem tervezel egy Mszp-s elemzést, különös teikntettel Bp-i listára.

is 2010.02.18. 20:15:22

@mrs. white: kettőt árnyaljunk. 1. a középiskolai, meg szakképzés visszaállítását az egyetem helyett a legmesszebbmenőkig támogatom. Pokorni Zoli bátyánknak (FIDESZ) köszönhetjük ezt a jelenlegi helyzetet 2. az indiai IT-sek kurva sokan vannak, de szarok (átlagosak). csak robotmunkára jók, alkotni nem.

is 2010.02.18. 20:16:22

@poszt: a Századvég bemérte az 5%-ot (tudom, hogy még a levél előtt). ez most éppen nem szétesés, és pont a Századvégtől... fussunk neki megint ennek a gondolatmenetnek ezzel az adattal kiegészítve.

Edrik 2010.02.18. 20:16:55

@mrs. white: szemmel láthatóan te még életedben nem dolgoztál indiaiakkal. Én igen, sokat, rövid összefoglaló: nagyon nagy butaságot mondasz.
Maradjunk annyiban, hogy valóban vannak jó indiai IT-sek, csak egyik sem Indiában.

Edrik 2010.02.18. 20:23:24

@mrs. white: @is: valahol éppen eszi a kommentemet, én is reagáltam. Szóval az indiai IT-sekkel első kézből van nagyon sok tapasztalatom, tényleg sokan vannak és szinte kivétel nélkül nagyon buták. Vannak jók is, már csak statisztikai alapon is, csak azok nem maradnak Indiában.
Szóval ezt a hülyeséget, mármint hogy India jó IT-ben, felejtsük el gyorsan. (Kész specifikációt forráskóddá kalapálni tudnak, de az betanított zombimunka, nem IT.)

László56 2010.02.18. 20:23:55

Nem egészen értem hogy miért kell eldurvulni egy vitának. Miért nem lehet valamivel kulturáltabban kifejezni magunkat. Én tulajdonképpen azért jöttem erre blogra, mert reméltem hogy egyetemistákkal és oktatóival tudok vitát folytatni. A jövő és a mai értelmiséggel. De az is lehet hogy ez az anyázás hozzátartozik a mai értelmiségi színvonalhoz ? Nem tudom. De szeretném ha nem így lenne.
Török Gábornak: annak ellenére hogy nem sok szabad ideje lehet: Nem lehetne egy téma befejezése után, összefoglalót írni hogy milyen tanulságot szűrt le belőle. Csak úgy általánosan.

Kenwyn 2010.02.18. 20:23:59

@Zengőtorkú Nyivákoló:

pont erről fog szólni a következő post majd.

Kenwyn 2010.02.18. 20:26:51

@László56:

sajnos ez nem vita hanem trollkodás. ide is beszivárog néha egy-egy troll, mint pl. julie.
nem kell velük foglalkozni, aztán majd megunják. ez a legjobb amit tenni lehet,-a moderálás,bannolás mellett/hiányában..

Kenwyn 2010.02.18. 20:28:24

@Zengőtorkú Nyivákoló:

onnan,h egyeztettünk Gáborral. :)
komolyabbra fordítva, reggel írta,h az MSZP listával kapcsolatos lesz a köv. írása,majd vmikor este, vagy holnap reggel,mert egész nap offline módban van/volt.

mrs. white 2010.02.18. 20:29:21

@Edrik: Valóban nem dolgoztam indiaiakkal, de nem is mondtam hogy indiában vannak az IT-sek. Kinaiak is először kimennek figyelnek aztán lelopják hazamennek ne feledjük, hogy kína csak az utóbbi pár száz évben volt az ami. Előtte a történelmet ázsiában csinálták, hogy némi képzavarral éljek a kinaiak, indiaiak xarták a spanyol viaszt. Azt meg hogy a 20. századot Budapesten csinálták nem én mondtam hanem tőlem sokkal okosabbak Londonban. Nem a kádár korszakra gondoltak hanem az első negyven évre. Ez nem nemzetieskedés, jobbikolás puszta tény. Nem csak a piramis csúcsa "fasori gimnázium" kellett hozzá hanem az alapok is.

jjulie 2010.02.18. 20:34:26

@mrs. white:

ne küzd már annyit: nyer a fityisz és orbányaipiktor

szobatars 2010.02.18. 20:44:16

@mrs. white: "Titok nem a programotokban rejlett, hanem abban hogy nem antiszemitáztok fasiztáztok le másokat, nem fröcsögtök és nem másokkal foglalkoztok. "

Azért svájciként nehogy már népszavazni merj!
:-)))

mrs. white 2010.02.18. 20:44:47

@jjulie: Hülye vagy nem látod hogy a jobbikra gyúrok, háhta kinyiffantják az ilyeneket mint te. Te kis libsi komcsi. Ha neked ez a stilus kell.

szobatars 2010.02.18. 20:48:31

@Zengőtorkú Nyivákoló: mi a gond ezzel?? kivételsen igazat mondott, az MDF demokratikus volta valóban hihetetlen.
:-))

szobatars 2010.02.18. 20:56:20

@mrs. white: olvasd el az LMp álláspontját a svájciak minaretes népszavazása kapcsán..:-))

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 21:00:32

Olvastátok a Századvég elemzését?

Én komolyan kezdem egy kissé komikusnak látni ezt az egészet.
Egyik helyen 10, másikon 20(!)%-os Jobbik, egyik helyen 58, másikon 51%-os Fidesz, egyik helyen 14, másikon 23(!)%-os MSZP. Mi ez a kupleráj?
Ja, és -természetesen- mindegyik legfeljebb 3,2%-os hibahatárral dolgozik, mert hát mivel is dolgozna... Valaki rohadtul kínos magyarázkodásra szorul majd másfél hónap múlva. Magyarán: Valaki hazudik! Vagy netán mindenki? Szánalmas ez az egész...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.18. 21:02:02

@szobatars: Nem tudom, de nekem ez már nevetséges ami ott folyik...tényleg próbálok vicces lenni, de ez szánalom

Antipopulista populisták!

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.18. 21:03:33

@mirrmurrkandúr: szerintem fölösleges ezekre hetente figyelni, inkább nyitott füllel kell járni..ezért jó ha leírjátok ki mit hall.

Aldobói Feldob 2010.02.18. 21:04:25

@mirrmurrkandúr: emlékezz, bebuktak már korábban is a felméréseikkel.

mrs. white 2010.02.18. 21:10:51

@szobatars: Ok már megvan. Ezt már el is felejtettem. Mily rövid az emlékezet.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.18. 21:13:01

Visszanyerte az emberek bizalmát a szocialista párt – jelentette ki Lendvai Ildikó egy bonyhádi lakossági fórumon. Az MSZP elnöke szerint az elmúlt 8 év teljesítményére nemcsak a párt, hanem az egész ország büszke lehet.

mrs. white 2010.02.18. 21:18:14

Tena@Zengőtorkú Nyivákoló: Tegnap este a hír tv-n. volt két közvélemyénykutató. Az egyik Nézőpontos. Elmondták hogy egyre többet lő mellé a szakma mert egzakt kérdésekre a választók nem adnak egyenes választ, hazudnak. Ezzel pedig nem tudnak mit kezdeni.
Volt egy bájos történetük.
Bush közvéleménykutató csapata megkérdezte az utolsó héten a konzervatí v választókat, mit szólnának ahoz hogyha bush akkori ellenfeléről kiderülne, hogy zabi gyereke van. Ez dömtötte el a szavazást mert addig 50-50% ot mértek, de már a kérdés feltevése miatt azt gondolták igaz.
Lesznek itt még érdekes kövéleménykutatások.

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 21:20:51

@Zengőtorkú Nyivákoló: Éééés lehet, hogy igazad van, és egyáltalán nem kell ezeket figyelni, meg kell nézni az uccsót a választások előtt, oszt' jónapot.

De ez a lényegen nem változtat, miszerint vagy a módszereik eredendően szarok (vagy legalábbis némelyiknek, hogy melyiknek, majd meglátjuk...), vagy úgy hazudnak, ahonnan az a bizonyos vízfolyás ered, ahonnan a dellát kapják...

Ha már személyes tapasztalat: Amellett, hogy már megtettem nagyjából három hónapja a listás tippjeimet, hogy pontosan mi lesz, tényleg kiszámíthatatlan... talán még a talán is az...
Az biztos, hogy a Jobbik többet kap 10%-nál, annyi jobbikost ismerek, mint semmilyen más szavazót, pedig nem csak "olyan" körökben mozgok, ahol ez természetes.
A Fideszre is nagyon sokan szavaznak majd előreláthatólag, de nem elhanyagolható százalékban sokkal inkább protest jelleggel, mint feltétlen elkötelezettségből, vagy legalább tényleges szimpátiából...
A Jobbikra viszont meggyőződésből szavaznak még olyan ismerőseim is, akik azelőtt megingathatatlan MSZP-sek voltak, gyűlölték a Fideszt (és habár most sem szeretik túlságosan, a gyűlölet azért nagyban mérséklődött már náluk is...), most meg vér jobbikosok, és meg vannak győződve róla, hogy ha a Jobbik egyszer kormányra kerül, itt még a szőlő is kolbászból lesz, és feszes testű lányok fognak lógni az összesről feltehetőleg...
Viszont, ami érdekes, annak ellenére, hogy Pécsen és Pest belvárosában vagyok általában, MSZP-sekkel az utóbbi fél évben nem találkoztam egyáltalán. De egyel sem.
Jó lehet hogy csak nem vállalják, na de ennyire???

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 21:26:00

@mirrmurrkandúr:
Azért nehéz megállapítani, hogy 13, vagy 24%, mert van aki figyelembe veszi a mentelmi jog visszavonását is, és akkor a sittre menő Mszpések és Szdszesek helyére más párt jelöltje kerül majd az előre hozott helyi választásokon.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.18. 21:27:41

@mirrmurrkandúr: Na nekem nagy a reprezentatív mintám, én is úgy látom 10 fölött lesz a Jobbik (területiről erős lesz), Mszp sek átszavaznak a Jobbikra, igen a Jobbikra. Furcsa amit mondok, de szerintem az MSzp bázisnak nagyon szimpi a Jobbik, jobban, mint a Fidesznek a kérdés merik-e vállalni.

Aldobói Feldob 2010.02.18. 21:32:20

@Zengőtorkú Nyivákoló: "Visszanyerte az emberek bizalmát a szocialista párt – jelentette ki Lendvai Ildikó egy bonyhádi lakossági fórumon. Az MSZP elnöke szerint az elmúlt 8 év teljesítményére nemcsak a párt, hanem az egész ország büszke lehet."

Atyaisten (!), és Lendvai. Így együtt!

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 21:38:57

@Aldobói Feldob: Ezt én is olvastam. Jó, hát őszintén szólva én nem vártam tőle ennél többet... Ők ezen a szinten vannak, és ott is maradnak feltehetőleg.
Azért az döbbenetes, hogy milyen kussban vannak, én még ilyen visszafogott MSZP-kampányt nem láttam, jó hát lassan már azon sem lepődnék meg, ha a kopogtatócédula gyűjtés is problémát jelentene nekik...

De nem baj... legyünk rájuk büszkék: Ilyen remek kormány még soha nem fordult meg Európában, ők, abban, amit csináltak elsőosztályúak.
Kor, hogy máshol ezért életfogytiglan jár...

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 21:41:16

@Zengőtorkú Nyivákoló: Pont erről beszéltem, hogy még vállalják is. Én ugyanezt tapasztaltam, mint te.
A Fidesz szavazók kifejezetten utálják a jobbikosokat, míg az MSZP-sek rajonganak értük...

A ló másik oldala ugyebár.

abandi 2010.02.18. 21:41:35

@Zengőtorkú Nyivákoló:
Nem csak a volt maszop szavazók adják a voksukat a Jobbikra, hanem a fideszből kiábrándultak is!
Meg ott vannak még a volt miép és madöf szimpatizánsok!
Egyesek (tudjukkik) szerint Prolipárt...
Remélem pislognak majd a likudi izrajélban ápr 11. éjfél után, az amúgy is csipás szemeikkel...

Aldobói Feldob 2010.02.18. 21:43:07

@mirrmurrkandúr: várd ki a végét, attól tartok, meg fog még jönni ezeknek a börtöntöltelékeknek a hangjuk.

Aldobói Feldob 2010.02.18. 21:49:09

Amúgy meg egy Lendvait nagy nyilvánosság előtt szerepeltetni, hát mit mondjak, az maga a biztos bukás. Esztétikai szempontból legalábbis 1000%-osan.

abandi 2010.02.18. 21:50:36

Az mr1 (néhai Kossuth ) rádióban, meg egy házmesteri nevű-szerű hazaáruló sápítozik a demokrácijjja védelmében, hírdetésben...
Zsigerből hazudik!

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 21:51:59

@Aldobói Feldob:
Persze. Amikor majd elkezdenek sírni, hogy zsúfoltak a börtönök, és amnesztiarendeletre lenne szükség.

6.Lenin 2010.02.18. 21:52:03

@abandi:

A Fidesz országos választmányának elnöke azt mondta, az emberek kiábrándultsága és csalódottsága emeli magasra a Jobbikot, amelynek megerősödése mögött a baloldal megosztó törekvései állnak.

Kövér László szerint továbbra sem tudni, hogy a Jobbikot támogató társadalmi bázis pontosan mit is képvisel, de a radikálisok térnyerése a Fidesz számára is kihívást jelent, elsősorban a fiatalok szempontjából.

Van még 2 hónap elmagyarázni,a Jobbik következmény és nem válasz.
Válasznak rossz.

abandi 2010.02.18. 21:52:15

@Aldobói Feldob:
Ráadásul megkopott a rusnya luvnya, kívül-belül!

Aldobói Feldob 2010.02.18. 21:58:17

@abandi: megkopott? egyenesen ijesztő, a zsugorodó fejével. miközben az arca meg eléggé nagy... (időnként.) kész csoda, ha valaki fél percnél tovább rajta tudja tartani a szemeit.

6.Lenin 2010.02.18. 22:00:01

@abandi:

Van még 2 hónap elmagyarázni,a Jobbik következmény és nem válasz.
Válasznak rossz.

Ezt nem KL mondta,ez az én véleményem.Elfelejtettem az " jelet kitenni.

abandi 2010.02.18. 22:01:08

@6.Lenin:
Immunreakció.
Természetes kórokozók ellen működik, mesterséges károkozók meg majd kitapasztalják!
Nem értem a nemzetközilegkiszolgáltatottakvagyunk című rávilágítást, mert:
- bajban vannak a nagyok is
- Le sem szarnak bennünket
- A kis-entente, meg elcigányosodott
és még sorolhatnám...

abandi 2010.02.18. 22:06:41

@Aldobói Feldob:
Idegrendszerileg is zanzásodott, mert már hazudni sem tud pislogás nélkül!

6.Lenin 2010.02.18. 22:08:22

@abandi:

Én is azt írtam "következmény",mindannak,amit Te is felsoroltál.Nem ezzel van a gond.
A válasz rossz.

Túlságosan nagy a csata zaj.Olyasmikről megy a szó,amiknek egyre kevesebb az értelme .

Mit számít BL,mit ír?Látszik az LMP vagy nem?Ezek bolhafing kategória.

Nagyobb a tét.

török gábor 2010.02.18. 22:08:56

@majomkutya: ezt dicséretnek és biztatásnak veszem. én szívesen írnék egész nap bejegyzéseket, csak sajnos akkor nem tudnám miből kifizetni a fogorvost :)

Aldobói Feldob 2010.02.18. 22:10:43

@abandi: ráadásul elég sűrűn pislog...

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 22:12:28

@6.Lenin: Szvsz hagyjuk Kövért, fogalmazzunk finoman, nem a legszimpatikusabb, és nem is a leghitelesebb fideszes politikus, akivel találkoztam eddig...
S nem azért, mert szidja a Jobbikot úton-útfélen (bár ezt sem a legelegánsabban teszi), hanem egyéb okokból kifolyólag...

A Jobbik szerintem sem megoldás, de az biztos, hogy minden bunkóságukkal (egyszerűségükkel...) is fényévekkel szimpatikusabb a levitézlett komcsi munkásőröknél... és ezt még akkor is így érzem, ha én magam majdnem sosem szavaznék rájuk.

Hogy a Jobbik mit képvisel, az megint egy más kérdés, én szerintem leginkább önön üzleti érdekeit, de mivel tudom, hogy minden párt ezt teszi, így nem tudok ezért különösebben haragudni rájuk, legfeljebb kissé gyomorforgatónak tartom ezt a megfellebbezhetetlen tisztesség dumát, főleg, hogy jó párat ismerek is a frontpolitikusaik közül, és hát...

és hát mi sem áll tőlük távolabb a tisztességnél.
Nem loptak? De, csak még nem onnan, ahonnan ezután fognak.
Ügyes srácok, kár tagadni, csak egy kicsit -még- sok a pátosz, majd helyreáll a rend, ha egy kicsit jobb helyzetben lesz az ország, nem ölnek meg minden héten iksz embert a cigányok és ők is behúzódnak szépen középre, mint a többiek, és lehet, hogy épp olyan sikeresen lesznek, mint egykor az MSZP, vagy most a Fidesz.
Ez már rajtuk múlik, meg a többiek hibáin. Na, az utóbbiban nem kételkedem...:-)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.18. 22:14:29

@török gábor:

Hamár itt vagy Gábor egy kérdés.
Mennyire látod vagy tapasztalod te is, hogy az mszp-sek szavaznak majd a jobbikra, de kvk-ban sosem vállalnák???

Sokunknak ez a tapasztalatunk.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.18. 22:18:27

Ja és várjuk a postot a bp listáról, mint egy falat kenyeret:-)

jjulie 2010.02.18. 22:18:49

@mirrmurrkandúr:

neked a bokrosra kell szavaznod: nem jobbikos, nem munkásőr és nem hazug

miért nem tünt fel eddig?

Aldobói Feldob 2010.02.18. 22:20:52

"én szívesen írnék egész nap bejegyzéseket, csak sajnos akkor nem tudnám miből kifizetni a fogorvost :)"

Kedves Gábor, te is azt mondod, átkozott rezsim...

jjulie 2010.02.18. 22:21:56

@mirrmurrkandúr:

aki nem jobbikos, nem munkásőr és nem hazug aki nem tolvaj az a bokros, mikor jöttél rá hogy rá kell szavaznod?

abandi 2010.02.18. 22:22:50

@mirrmurrkandúr: @6.Lenin:
Az, hogy ki mennyit lop, az az öreg erdészes viccben benne van.
Egy orbánviktor nem lehet nagy lángelme, ha már 1998-ban nekiugrott az oroszoknak...
Egyszerű gazdasági harakiris hazaárulást csinyált a mi vityánk!
Éljen a nyújork-telaviv-judapest tengely?
Meglátjuk...

6.Lenin 2010.02.18. 22:23:45

@mirrmurrkandúr:

Itt nem Kövér személye a lényeg,de amit idéztem tőle,szerintem azt jelenti,hogy látja mi történik.Látja a veszélyt is.

Néhány nappal a fideszes kormány megalakulása után beindul majd a gépezet,látjátok nem képesek megoldani a problémát,rosszabbak,mint mi.

A Jobbik fogja megoldani?Egyedül?

Visszajönnek Ők?

Kik fogják megoldani a problémákat?

Általános amnesztia lesz,ők?

török gábor 2010.02.18. 22:25:26

@Aldobói Feldob: nem, én azt mondom, hogy átkozott gyökérkezelés :) onnan jövök ugyanis.

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 22:25:33

@jjulie: Bokrosra.

Tudod, lehet, hogy még a levitézlett kommerekre is előbb szavaznék, mint arra a félkegyelmű bajszos hóhérra.

Ne viccelj, Kislány, épeszű emberi lény nem szavaz Bokrosra, mert egyszerűen 72 alatti IQ kéne ahhoz, és azalatt köztudomásúlag nem engednek ki az állatkertből...

Egyébként is remélem, nem jutnak be, és hidd el, ha így lesz, néhány hónap múlva a jó öreg Bokornak a nevére sem nagyon fogsz emlékezni...

Még a felvetés is sértő...

jjulie 2010.02.18. 22:26:39

@abandi:

elirtad 89-ben urott nekik először hősiesen haza zavarta őket

amikor már készülődtek

abandi 2010.02.18. 22:27:56

@jjulie:
Azok a szovjetek voltak...

jjulie 2010.02.18. 22:28:58

@mirrmurrkandúr:

én csak megoldottam az egyenletet amit felírtál és ez a helyes eredménye

vagy hazugnak tartod?

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 22:29:42

@abandi: Nem kell csípőből tüzelned, nem azt mondtam, hogy te loptál!

Egyébként az, hogy a Viktor nekiment az oroszoknak, tényleg az egyik legordasabb ballépése volt, de azért hazaárulásnak semmiképp nem nevezném...

Ne éljen semmilyen tengely, főleg ne az, amiről te értekeztél az imént, de attól még a Jobbik nem lesz élet -és kormányképes erő hosszútávon, hogy tizenakárhány év távlatából meg tudja mondani a frankót... Ez nem nagy szám...

Aldobói Feldob 2010.02.18. 22:30:23

@mirrmurrkandúr: hagyd, júlia el van tévedve. de nagyon. régóta.

jjulie 2010.02.18. 22:31:11

@abandi:

a "ruszkik haza" kinek a bátor dumája?is

abandi 2010.02.18. 22:34:12

@6.Lenin:
kövérlaca (mint volt mszmp kutatóbázis tanársegéd, majd később titokügyi miniszter) vajon miért csak elméleti síkon támadja a Jobbikot?

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 22:35:01

@jjulie: Hazugnak tartom-e. Nem, nem tartom annak.

Ő az.

Te megoldottál egy egyenletet, ami nem létezett soha. Az, hogy elmondtam, hogy a félnáci propagandára, meg a kiöregedett, ocsmány munkásőr-milliárdosokra nem szavazok, az nem azt jelenti, hogy Bokrosra igen. Ez nem következik ebből, nem tudom, miért gondolod.:-)

Ezt hívják úgy, hogy szükséges, de nem elégséges feltétel. Bokros másban nem felel meg, mint mondjuk Kovácslaci bá... egyébként, ha már itt tartunk, Bokros is benne volt vastagon a komcsi komédiában, mondhatnám azt is: főszerepet kapott.
Nem tudom, minek most ez a mosom kezeimet. Bokros egy olcsó karrierista, nem egyéb.

De ha szimpi neked, szavazz rá, -természetesen- senki nem akadályoz meg benne!

abandi 2010.02.18. 22:36:08

@mirrmurrkandúr:
Mi van!? Nem ismered az öreg-új erdészes viccet?

6.Lenin 2010.02.18. 22:40:59

@abandi:

Mert a gyakorlatban az MSZP-nek kéne lépni.Rájuk nézve veszélyes a Jobbik.A Fidesznek 1 hasznos segédeszköz.

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 22:47:01

@abandi: Van egy gyanúm, hogy ismerem, de mondd el, nem ugrik be...

OFF: Nem dolgoztál te véletlenül az ELTE-BTK hallgatói önkormányzatában?

abandi 2010.02.18. 22:53:06

@6.Lenin:
No, akkor nézzük csak meg a makro-és mikro gazdasági adatainat!
Csőd minden szinten.
A fidesznek csak annyit segít a Jobbik, hogy leveszi a 2/3-os totálfelelősséget a válláról...az éhséglázadás előtt!

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 22:56:16

Jó éjszakát mindenkinek, és várjuk a budapesti lista kivesézését.

abandi 2010.02.18. 22:57:39

@mirrmurrkandúr:
Nem! Épipari mérnök vagyok.
A vicc lényege:
Miért váltsuk le a régi/öreg tolvajt, hiszen már összelopott magának mindent, és ma már csak apróságokat lop!
Ellenben az új, meg kezdené elölről...

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 23:01:29

@abandi: Ahham... nem ezzel érveltem szerintem.

Nem azt állítom, hogy a Jobbik nem fog lopni (sőt egyenesen azt állítom, hogy lopni fog), de nem ez a bajom velük, és ezt is leírtam.
Mindenki megteremti a maga anyagi hátterét, és ez nem is akkora baj, ha nem ez a főprofilja az országlásának!

Nem ez a bajom velük, hanem elsősporban az, hogy nem látom, hogy komolyan képesek lennének egy országot elkormányozni...

6.Lenin 2010.02.18. 23:02:18

@abandi:

Mi csak a megoldást és az oda vezető utat látjuk másként.
A többit szóba se hoznánk 1 üveg bor mellett.Felőlem akár Te is választhatod a bort,megbízom benned,abban jól döntenél.

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 23:02:39

@mirrmurrkandúr: Szvsz egy kicsit túl hamar jött a népszerűség...

De majd meglátjuk.

Aldobói Feldob 2010.02.18. 23:07:41

@mirrmurrkandúr: "meg a kiöregedett, ocsmány munkásőr-milliárdosokra nem szavazok,"

Te nem kultiválod a don Kapolyival védjegyzett jó öreg munkásőr miliőt? Ejnye, na.

abandi 2010.02.18. 23:10:33

@6.Lenin:
Nincs mit tenni, ez van.
Malackával és Hölgyivel is megosztjuk!
Minthogy némileg fiatalabbnak gondolom magam nálad, azért bátorkodom ajánlani a badacsonyi száraz és a tokaji desszert borokat!
És az összes párlataikat...hukk!

abandi 2010.02.18. 23:11:33

@mirrmurrkandúr:
Te még fonákjáról sem ismered a tréfát!

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 23:15:57

@abandi: Egyébként igazad van... MA tényleg nem ismerem... Bocs.

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 23:17:32

@Aldobói Feldob: Nem, én inkább a dobrudzsai börtönöket kultiválom Don Kapolyi és barátai számára...

abandi 2010.02.18. 23:21:26

@mirrmurrkandúr:
Nincs mit!
Egyébként:
Csak a radikális gondolatok a tisztességesek a mai helyzetünkben...
A további mismásolás egyenlő a hazaárulással , vagy hazakiárulással!
Lehet ötletelgetni, csak minek...

6.Lenin 2010.02.18. 23:23:49

@abandi:

Ez a megérzés!!
Kiváló döntés.
Mondjuk a mádi borok sem rosszak,de ha útkeresésről kellene döntened,felhívom szíves figyelmed,a mádi zsidóra ne hallgass,főleg viharos időkben.

6.Lenin 2010.02.18. 23:34:57

@abandi:

Ez jó..

Jó éjt,mindenkinek!

mirrmurrkandúr 2010.02.18. 23:37:49

@abandi: hát... Ady is ezt mondta... még a lélegzetvételünknek is radikálisnak kell lennie... és ha ő mondja...

abandi 2010.02.18. 23:40:44

@6.Lenin:
viszont kívánva ,
maradok tisztelettel...

abandi 2010.02.18. 23:49:09

@mirrmurrkandúr:
Néhai fizika tanárom mondta volt vala:
- Uraim, nekünk reálgondolkodásúaknak két előnyünk van az irodalmárokkal szemben:
Míg ott elmebeteg vérfertőzött izraelitákkal kell hadakozni, a mi pályánkon csak az utóbbiakkal van dolgunk...

Viktus 2010.02.19. 01:16:44

www.youtube.com/watch?v=0Sg6pIfG04w így kell kopogtatót gyűjteni :) még a romák is hordják

radala 2010.02.19. 08:39:11

@jjulie: Ugye nem gondolod, hogy a tandíjjal kapcsolatos nézeteim a gyerekeimre vonatkoznak?
Egyrészt a dolgok mai állása szerint az sem biztos, hogy Mo-ra járnak majd egyetemre, másrészt rohadt messze vagyunk ettől momentán.
Az én gyerekeim az általam a társadalom legértékesebb részének tartott réteg, az én rétegem/osztályomnak a szimbóluma. (Szerintem elvárható minden embertől, hogy a saját "osztályát" értékesnek tartsa).
Ez az, amit középosztálynak lehetne nevezni, azon belül is értelmiségnek. (nem mellesleg én egy ezredik generációs értelmiségi család sarja vagyok, ahol minden létező fölmenő ebbe az osztályba (mondjuk azt polgár) tartozott.
Nem hiszem, hogy genetikai rendellenességen kívül bármi megakadályozhatná a gyerekeimet abban, hogy diplomát szerezzenek.
Egyszóval nem egészen értem mit értesz azalatt, hogy az érdekeim.
Nem mellesleg szerintem az egy boldog világ lenne, ahol mindenki a saját érdekei szerint nyomja. A baj ott kezdődik, amikor mondjuk a milliárdosok kezdik el képviselni a kisnyuggerek érdekeit.
Pont ezért mondom, hogy a cenzus rossz, mert szerintem igenis az lenne a helyénvaló, ha mindenki a saját szempontjait (csak persze nem a kizárólag rövidtávúakat) akarná érvényesíteni.
Ha nem lennének gyerekeim, akkor engem az isten sem győzne meg arról, hogy a családi adózás helyes. És szerintem nagyon helyesen tenném, ha így tenném.
Természetesen beláthatnám, hogy mások gyereknevelése jó a társadalomnak, de nagyon helyesen ez csak egy sokadik faktor lenne a pártpreferenciáimban.

e-kor 2010.02.19. 08:48:42

Mit szóltok a Kövér tegnapi beszédének sok helyen elhallgatott elemeihez, engem egyenesn felháborít.

kövér most nagy öngólt lőtt.

1. A magyar embereket azért nem védi meg a Fidesz a cigány bűnözéstől mert a magyar emberek ezt nem igénylik

2. A barikád riporterének arra a kérdésre hogy miért hagyta magára a Fidesz elitje Révész kivételével 2006 októberében az embereket nem volt hajlandó felelni.

értitek a fidesz szerint a magyar emberek hibája, hogy nem tudják magukat megvédeni!
de a jobbik aki ezen segít (bizonyítottan) azt nem tartja demokratikusnak.

tényleg ennyire nem akar nyerni a fidesz?

radala 2010.02.19. 08:52:09

@panelburzsuj: Ugyan nem ez a logikám, de ez egy nagyon helyes logika lenne. A baj ott kezdődik, amikor olyanokat próbál meg az ember képviselni, akiket nem ért és, akik mondjuk erre nem kérték.
Progresszív adózás nagy barátja vagyok. Alapvetően baloldali liberális értékrenddel. Valóban azt képzelem, hogy az állam szerepe az lenne, hogy csökkentse a különbségeket az emberek lehetőségei között. Ezenkívül nyilván betegesen vonzódom mindenhez, ami oktatás/tanulás.
Szóval a tandíj ezért érzékeny téma.
Nem gondolom, hogy az államnak dolga segíteni az egyenlő autóhoz, palotához való jogot. De kevesebb alanyi jogon járó dolgot tudok elképzelni a világon, mint az oktatás.
Egészen perverz dolog pénzt kérni a tudás megszerzéséért.
Tegnap a rádióban hazafelé a rehabilitációról volt szó. Azt mondták, hogy a rehabilitáció (mondjuk baleset után), a leggyorsabban megtérülő beruházás.

Nem tudom mibe kerül mondjuk egy diploma, de mondjuk max pár 10 milla. De ez a pénz olyan, hogy egyszer befizetted és onnan kezdve kész ezt nem kell fölújítani, javítgatni. Ha mondjuk egy cigánynak lesz egy diplomája, akkor onnan kezdve már az unokája sem fog soha segílykén élni....
Olvasd el az Örült majmot Szentgyörgyitől, és akkor megvilágosulsz, hogy csak a tudás az egyetlen érték a világon:-)

radala 2010.02.19. 09:01:32

@panelburzsuj: No ezzel most megfogtál, mert a kőművesek rettentő nagy tisztelője vagyok, ráadásul van egy kőműves, aki épít nekünk ezt azt, de a barátunk is. Nos nem sok emberrel kapcsolatban szoktam azt érezni, hogy intelligensebb nálam (nem azért mert nincsenek ilyenek, csak nem gyakori, hogy ez teljesen nyilvánvaló). Nos, ö az egyik, aki tuti lenyomna egy IQ teszten.
De szerintem a következőre asztalost hozz példának, mert épp kőművesnek lenni olcsó:-)
De teljesen igazad van szerintem az asztalos, kőműves tudás semmivel sem alávalóbb (sőt), mint akármilyen más tudás.

theofil 2010.02.19. 09:04:09

@e-kor:

Nincs erről egy link?

tölgyes 2010.02.19. 11:16:59

@Viktus: A maguk helyében én is tartanék Kövértől. Nehéz lesz átverni..annál is inkább mert ez a lejáratós duma nem fog menni. Előbb meg kell magyrázniuk, hogy mit keresett Veres János a titkárságvezetőjével Makaón.. ahol Veres szerint nem is volt, a titkárságvezetős szerint hivatalos úton volt, a hivatalosságok szerint ők nem küldték Makaóra se Verest se a titkárságvezető hölgyet, akinek csillaga Kovács László alatt ívelt fel.. Ő imádta felfedezni a nőkben a tehetséget.

tölgyes 2010.02.19. 11:26:52

Soós Károly Attila megszólat. Mondanivalójának lényege: Bokrosból hiányzik az a koherens gondolkodás, ami még a Boros-csomag idején megvolt.. Igaz akkor még élt Antal László (róla kár joggal mintázhatta volna Cseh Tamás a "reform kulcsembere voltam..." szövegű remek dalt), aki biztosította a program szakmai minőségét.
Vagyis a régi SZDSZ-es öregek kezdik meghámozni a Bokros féle luftballont!

tlac 2010.02.19. 11:40:46

Kihallatszik az üvöltözés az Elnökségiről... makay-nak megvan a kopogtató cédula, Ő visszafüggesztené a felfüggezstetteket..

Viktus 2010.02.19. 11:54:21

@tölgyes:

Ki tart egy idiótától?

Kövér Laci hatalmas figura bárcsak többet szerepeltetné a Fidesz garantáltá tenné a Jobbik gyors sikerét. Most is álomszép beszédet tartott remélem mindenkihez eljut itt ÉK-Magyarországon, hogy mi nem kérünk a közbiztonságból ...

e-kor 2010.02.19. 12:37:24

helyzetjelentés miakolcról a szoci fllegvárból.
ma de voltam a jobbik irodában leadni a kopogtatót kérdeztem a jobbikos srácot hogy állnak.
Mondta semmi termet bérelni nem engednek a lakossági fórumokhoz a helyi intézmények, plakátjaikat leszedik, ennek ellenére jobban gyűlik sokkal a kopogtató mint az ep választáson, és mind a 13 körzetben (közte 4 miskolci ) kész vannak csak az egyik miskolci jelölt beteg így később tudja személyesen leadni a cetliket.
a lényeg a szoci miskolcon az mszp még nem adott le kopogtatót míg a jobbik mind a 4 körzetet letudta és baz megyében is a 13 választókerületből 12+1 megvan, míg a szociknak 1 van meg !!!
Lesz itt még meglepi.

tölgyes 2010.02.19. 13:05:30

@Viktus: Én azt gondolom, hogy Ön téved Kövér megítélését illetően. Kövér épp a fidesz jobboldali szavazóival tud legjobban szót érteni... Én azt persze nem állítom, hogy a BAZ és környékén MSZP-ésből hirtelen Jobbikossá lett szavazókra is hat..de erre a rétegre a fidesz eddig se tudott hatni. Hogy miért, Orbán 1956-os beszéde miatt (1989, Nagy Imre temetése..) Azt pedig éppen nem merném állítani, hogy agymenéses. Nem véletlen a hujjogás minden oldalon... még mindig tartanak tőle. Éppen ezért nem kell Kövért gyakran szerepeltetni, de kell vele üzenni a fidesz jobbszélén lévőknek is.

panelburzsuj 2010.02.19. 15:18:32

@radala:

"Nem tudom mibe kerül mondjuk egy diploma, de mondjuk max pár 10 milla. De ez a pénz olyan, hogy egyszer befizetted és onnan kezdve kész ezt nem kell fölújítani, javítgatni."

Ez a nemesi kutyabőr leírása, és a magyar licencia-diplomák jelentős része valóban pont olyan körben és úgy érvényes, mint a nemesi kutyabőr.

Extra Hungariam viszont Long Life Learningnek hívják a tartós érvényesüléshez megkívánt belépőt.

Egy csomó mesterszakat alig tudtak beindítani, mert a BA-t végzettek jóval kisebb része futott neki, mint amire számítottak. Indok: itt már tanulni is kéne ...

Bokros-szellemű tipp: érettségizetteknek kemény intenzív angol egy évre, hitelből. Aki a végén megugorja a felsőfokot, annak elengedik az adósságát, a többiek meg pár év alatt szépen letörlesztik az ellébecolt lehetőség árát.

Itt mi lenne ingyen, és mi lenne pénzért?

panelburzsuj 2010.02.19. 15:22:44

Lifelong learning is megfelel ...
süti beállítások módosítása