Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
07:30

Eltelt egy újabb hét az ajánlószelvények összegyűjtésére rendelkezésre álló időből, s bár még négy hétig vadászhatnak a jelöltek, a korábbi bejegyzés folytatásaként talán nem érdektelen ránézni már a hivatalos adatokra is:

 
elfogadott
döntésre vár
összesen
Jobbik
88
25
113
MSZP
24
24
48
MDF
2
2
4
Fidesz
0
1
1
Összefogás
1
0
1
LMP
0
0
0
 

A választási bizottságok kimutatása természetesen megtévesztő, hiszen nem az összegyűjtött, hanem a már leadott szelvényeket tudja csak megmutatni; márpedig a Fidesz tudatosan úgy döntött, hogy maximálisan kihasználja az időt, és a lehető legtöbb ajánlást bezsebeli. Nem tudom, hogy miért, de a budapesti 15-ös választókerületben (XI. kerület) induló Rétvári Bence másképp cselekedett: a Fidesz-KDNP részéről ő az egyetlen, aki már benyújtotta a céduláit.

A többi párt kapcsán azonban a táblázat valamennyire eligazító jellegű lehet. A Jobbik már most közel annyi helyen adta le az ajánlószelvényeket, mint ahányban négy évvel ezelőtt a MIÉP-Jobbik páros jelöltjei végül a szavazólapra kerülhettek. A párt 88 elfogadott jelöltje – az ország minden megyéjéből! - elegendő lenne arra, hogy a Jobbik országos listát állítson. Míg a Jobbik Budapest 32 választókerületéből egyelőre csak 11-ben fejezhette be a munkát, az MSZP, nem meglepő módon, itt áll a legjobban: három körzet kivételével (2, 19, 20) leadták a szelvényeket. Az ország többi részén azonban nem ennyire fényes a kormányzó párt helyzete: a fővároson kívül egyelőre csak 11 megyében mehetett a választási bizottsághoz legalább egy jelöltjük.

Az MDF négy helyen lélegezhetett fel: Nagy Tamás Sopronban és Makay Zsolt Hajdúszoboszlón ráadásul már biztosan indulhat is. Az LMP még egyetlen jelöltjét sem ismeri a rendszer, míg a valasztas.hu által Szepesi Zsoltként regisztrált (máshol: Szepessy) monoki polgármester BAZ 11-ben (Szerencs) egy hivatalos indulót már szerzett pártja, az Összefogás számára.

x x x

A beszámolókat továbbra is érdeklődéssel várom.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr361774729

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ajánlom magamat ;) 2010.02.20. 22:25:03

Egy mindenkiért, ... mindenki is egyért? Mindenkit arra kérek, minden körzetből, hogy ajánlásával adjon egy esélyt arra, hogy felkerülve a szavazólapokra választható legyek - ebből következően az "IDE a Lista" állítására jogot kapjon az IDE. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

globglob 2010.02.20. 07:57:20

Békési kisváros külvárosi mellékutcája: Az elmúlt húsz évben senki sem jelentkezett, hogy kellene neki az ajánlószelvény. Idén már az MDF és az LMP is kopogtatott, a többiek még nem.

Pzkpfw 2010.02.20. 08:02:35

Mit jelet az, hogy dontesre var? Leadva de meg ellenorzik?

Helyzet: Zugloi panelblokk, a kutya se jott erre KCert.
Videki kisvaros, lakotelep: Jobbik+MSZP ment csak. Persze nagy komancs telepules, szoval 99% leadta a vorosoknek. Ja, a jobbiktol a jelolt ment szemelyesen begyujteni.

PWD 2010.02.20. 08:28:25

Dél Pest. környékünkön eddig csak a Fidesz és a Jobbik járt

PWD 2010.02.20. 08:31:09

@Pzkpfw: Ha valaki leadja, akkor azt ellenőrzik, és csak utánna veszik nyilvántartásba.

Füsti 2010.02.20. 08:35:15

Szemétség ez a kopogtatócédula, nem véletlenül rendszer,ahogy TG.. is rámutat erre, mégha nem is fogalmazhat ennyire sarkosan.
Túlgyűjtik magukat a nagyok, hogy csak rájuk lehessen szavazni ezzel biztosítva a biztos bent maradásukat. Pedig, ha ez nem lenne, sokkal többen átlphetnék az 5%őt, és lehetne egy olyan egészségesebb rendszer, ahol, legalább ha már Magyarországon demokrácia és jogállam nincs is, de legalább több párt által, talán szélesebb tömegek érdeke érvényesülne. A jelenlegi parlamenti pártok csupán a társadalom nyerteseinek 20%át képviselik-8a Fidesz is). Itt csak egy gyökeresen új politikai elit segíthet, és ezt akadályozza meg a kopogtatócédula rendszer.

theofil 2010.02.20. 08:40:58

Idáig keresetem a tegnapi linket arról, hogy Kövér nem áll szóba a jobbikosok újságírójával.

Nem találtam pedig tegnap a Hírkeresőn volt.

Mindegy. Ha elfogadjuk, hogy egy politikus kampányidőszakban mélységes őszinteséggel viszonyul a riválisához - amihez egy elsőáldozó naivitása kell - ez esetben is fölöttébb szemrehányó tekintettel fixírozzuk Kövér Lászlót.

Mi a szösz, Kövér Úr, mi a szösz?
Nem tetszik tán a Jobbik?
Ki a fészkes fene nyitotta ki Pandora szelencéjét, ki a nyavalya szabadította rá a hülyeséget az országra?!
Tán nem Önök nyekeregtek arról, hogy a baloldal nemzetellenes, hazaáruló, idegenszívű, továbbá választási csalás révén jutott hatalomra 2002-ben?!

Ki a túró prézsmitált arról, hogy a Haza nem lehet ellenzékben?
Ki a franc nevezte illegitimnek Gyurcsányt?
Tán a Náncsi néni volt?
Miért csodálkoznak kegyedék, hogy az országra rászabadított hülyeség önálló életre kelt, hogy azt a mérhetetlen ostobaságot melyet kegyedék generáltak nem lehet már kordában tartani és amely
a Jobbikban manifesztálódik?!

Hogy a hülyeségnek olyan árja támadt amely már Önöket is elsodorni látszik?

Nos, édes úr?!

jjulie 2010.02.20. 08:47:13

Kurucinfó:

"Kövér László, a Fidesz-választmány elnöke a Magyar Írószövetség Budapest, Bajza utcai klubjában csütörtökön este tartott előadásában minden eddigi formáját alulmúlva mindvégig a Jobbikot és annak vezetőségét igyekezett dehonesztálni, mocskolni. Kövér kirohanásai arra vallanak, hogy bajban van a Fidesz. "

Az irószövetségben előadást tart a Kövér?

És a téma a Jobbik?

theofil 2010.02.20. 08:50:14

@jjulie:

Igen, erről van szó.
Nincs egy linked erről?

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.20. 08:54:20

nálunk (pest megye, falu) még senki sem járt. sőt, írtam egy mélt az általam preferált párt helyi szervének, hogy szívesen odaadnám nekik, de le se sz@rtak. ennyit a nagy vadászatról.

kisa 2010.02.20. 08:58:46

@theofil: Én árnyalnám a dolgot: a fidesz létrehozta a jobbikot, az mszp pedig sokat tett azért, hogy megerősödjön. Most itt tartunk.
A jobbik létező kérdéseket, problémákat feszeget, csaképpen rossz megoldásokat javasol. SZVSZ

jjulie 2010.02.20. 09:05:33

@kisa:

a jobbik javasol megoldást?

nakara 2010.02.20. 09:10:43

Ne röhögtessél már Theofil. Szerinted a balodal nem hazaáruló, nemzetellenes, idegenszívű? és nem csalással kerültek hatalomra 2002-ben és 2006-ban is. Hol élsz te a Marson? Akárhogy is fáj, a magyar nemzet az újjászületés előtt áll!
És ez sokaknak súlyos veszteséget fog okozni...
"lábon állunk ismét s a harc újra éled"

winettou 2010.02.20. 09:14:26

@theofil: Kedves theofil! Én nem igazán értem, hogy miért állna minden és mindenki mögött valaki?
Ha emlékeim nem csalnak, akkor a Jobbik Magyarországért Mozgalom a MIÉP mellett elég régóta létezett, és a tagság is nagyjából átfedett (ld.: Balczó, mindkettőben vezető szerepet vállalt/vállal). Talán a MIÉP-et is a Fidesz hozta létre?
Ha jól emlékszem azért alakultak párttá, mert elegük volt a Csurka-féle banda hülyeségeiből...
Az pedig, hogy itt tartanak nem azért van, mert az ellenzék azt mondta a kormányra, hogy "csúnya vagy, meg rossz és hazudsz is" és a nyelvét is öltögette...
Ha így lenne, akkor már elég régóta és ennél jóval erősebben lenne jelen a Jobbik Magyarországon...
A Jobbik megerősödése egyértelműen az elmúlt 8 év következménye, és nem mondatok miatt, hanem cselekedetek hiánya vagy éppen megléte miatt...
Egy BAZ megyei kis faluban nem az számít mit beszél a ZOrbán, hanem, hogy mit nem tesz a kormány...

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 09:16:17

az lenne az érdekes, ha az mdf-szdsz nem tudna teljes létszámmal a rajtkőre állni. és hiába van meg elvben mondjuk a 8% körüli lehetőségük is, ami egy 52% részvételnél kb.: 300 000 szavazat, ha nincs minden megyében jelöltjük, nem tudnak szavazni az emberek rájuk, csak a fél országban. akkor az a támogatottság csak ott jelenik meg, és ezzel elveszítenek 150 000 támogató szavazatot és már induláskor el is búcsúzhatunk tőlük.
a másik érdekes dolog, hogy ha az mszp sem tudna mindenhol összeszedni ajánlót. tudom egy kb. 40000-es körzetben nem lehet gond, még ha a fidesz mondjuk el is visz ebből úgy 15 000 db-ot, de vidéken lehetnek olyan körzetek, ahol annyira mszp ellenes hangulat van, hogy nem adják az emberek nekik az ajánlót. mondjuk szabolcs, hajdú, borsod, bács, vagy zala és vas megyében lehet ilyen, és ha nem tudnának 176 hanem csak kb. 160-165 jelöltet állítani. ez nem jelentene komolyabb veszteséget, de onnan már kiesne a töredékszavazat, és az ottani körzeteket már le is lehetne írni induláskor.
érdekes dolgok vannak kialakulóba.
másik.
tegnap láttam egy cikket azzal a címmel, hogy visszaléphetnek a szocialisták a fidesz javára a második fordulóban? erről is szívesen olvasnák további elemzéseket .

jjulie 2010.02.20. 09:19:22

@nakara:

igen 10 perccel ezelőtt hallottam az echo tv-én hogy csalás volt 2002 és 2006

igazad van

de mi az a magyar nemzeti ujjászületés?

mikor született először?
ezt kifejthetnéd

theofil 2010.02.20. 09:19:31

@kisa:

Óh, hogyne. Régebben írtam arról, hogy a felelősség a Jobbik térnyeréséért 30-70%-ban a Fidesz és az MSZP-SZDSZ koala között oszlik meg.

Mert csak egy irtóztatóan tehetségtelen, krakéler kormányfő
esetén lehet ekkora tere a (sokszor jogos) dühből, elégedetlenségből és a Fidesz által útjára bocsájtott zagyvaságokból ötvöződött Jobbiknak.

theofil 2010.02.20. 09:21:53

@nakara:

Erről beszélek. Erről a felfogásról.

kisa 2010.02.20. 09:23:40

@jjulie: Hááát, nem is tudom. Csendőrség, gárda jut hirtelen eszembe mint megoldási javaslatuk.

lehetmas 2010.02.20. 09:23:51

Az LMP összegyűjtötte a szükséges ajánlókat Kalocsán!

Jön a többi is ! :)

Lehet Más Magyarország!

theofil 2010.02.20. 09:27:26

@winettou:

A kisának adott válaszom részben neked is szól.
Ha konkrétak akarunk lenni, hát persze, hogy a MIÉP tagság átvándorolt egyrészt a Fideszhez, másrészt a Jobbikhoz.
Nem emlékszem pontosan, hogy mikor jött létre a Jobbik, de azok a gondolatok, hiedelmek, lázálmos képzetek növesztették nagyra amelyek a Fidesztől indultak, és az a jogos düh és elégedetlenség volt a másik szülője amelyet Gyurcsány és kormánya váltott ki az emberekből.

punpa 2010.02.20. 09:35:23

@lehetmas: Minden egyes összegyűjtés után pezsgőt nyittok?

Azért a realitás kedvéért, remélem nem rendeltetek nagyobb szállítmánnyal ;)

jjulie 2010.02.20. 09:36:10

@theofil:

ha így folytatod a pörzse elé fognak vetni...

kisa 2010.02.20. 09:41:02

@theofil: 2002-03 körül. A vona pogikörös volt...

snq 2010.02.20. 09:44:12

@theofil:
>> Idáig keresetem a tegnapi linket arról, hogy Kövér nem áll szóba a jobbikosok újságírójával.

barikad.hu/node/47373
(különösen pikáns a "mert titkosítva van" riposzt)

theofil 2010.02.20. 09:48:35

@jjulie:

Ha lehet, akkor én inkább a Szijjártót választom!

theofil 2010.02.20. 09:49:43

@kisa:

Nekem is úgy rémlett, hogy a választási vereség fájdalmában alakított polgári körök nőtték ki magukat később Jobbikká.

theofil 2010.02.20. 09:50:48

@snq:

Kösz, ott nem kerestem, sőt a kuruc sem jutott az eszembe.
Öregszem...

László56 2010.02.20. 09:53:50

Az reguláris parlament pártok közösen a Jobbik ellen. Ez lehetne a fő címe a mostani parlamenti választásoknak. Mi sem mutatja jobban, hogy minden nézeteltérés ellenére, a parlament pártok összejátszanak ha szisztémájuk megmentéséről van szó. Ez a szisztéma biztosította azt hogy négy évig én rablóm ki az országot, utána meg a másik parlamenti párt. A választások eddig csak azért voltak hogy egy egy párt esetleg a négy évből nyolcat csinál e vagy sem.

Ennek vetet véget a Jobbik megjelenése. Hiszen az egyetlen párt lett amelyik veszélyezteti azt a szisztémát amelyik az ország kirablásához szükséges. Ezért próbálja minden parlamenti párt a másikra fogni a jobbik megjelenését és segítését. Evvel is elbizonytalanítani a a választókat. Ehhez jön még a le fasisztázásuk és a félelemkeltés.

Ez az első választás országunkban ahol váltakozó rablószisztéma veszélyeztetve van és ennek megfelelő a reakció is a reguláris politikai pártoktól. Mi sem mutatja jobban ennek az igazságát, mint a sietséggel elfogadott új parlamenti törvények. Melyek egyetlen célja a Jobbik parlamenti bejutásával számolva, a Jobbik politikai béklyóba zárása. Mert bizony most lettek mindazok a törvények elfogadva amik lehetetlenné teszik egy új parlamenti párt kibontakozását. Evvel egyrészt biztosítva van a nyerő párt hatalma, az egyetlen olyan párttal szemben, amelyik veszélyes lehet a szisztéma számára. A mostani választásban minden más mellékes. A szisztéma megtartása a fontos.

theofil 2010.02.20. 09:54:19

@jjulie:

Vedd tudomásul, hogy egyetlen párt kampányol csupáncsak tiszta eszközökkel, és utasítja vissza a jogtalan előnyszerzés minden válfaját.

Próbáljad kitalálni melyik az a párt, nem segíthetek akármilyen nehéz is a feladat.

Próbálj nagyon erősen koncentrálni...!

Uhu20 2010.02.20. 09:57:24

@lehetmas: Köszönjük, Emese.

Szerény véleményem szerint ezen a nem kéne szétdrukkolni ezt a blogot....drukkolásra van egy csomó, direkt erre való topik.

Én inkább az olyan kommenteket olvasnám szívesen, amelyek igyekeznek tárgyszerűen közelíteni a kérdésekhez.

theofil 2010.02.20. 09:59:25

@kisa:

Nolámcsak!

Az indulás szolíd voltát jelzi, hogy kedvencem Solymosi Frigyes is ott volt.

Füsti 2010.02.20. 09:59:35

@kisa: @theofil: Én árnyalnám a dolgot: a fidesz létrehozta a jobbikot, az mszp pedig sokat tett azért, hogy megerősödjön. Most itt tartunk.

Tovább árnyalom a képet. A Jobbikot becsületes tettrekész magyra fiatalok hozták létre, és egy már 3/4idig kész pártot,a polgári körös Vonán keresztül próbál kordában tartni, lenyulni a Fidesz.
A Jobbik annyiban jó amenyiben a szent korona eszmeiségéére épül, csak részben, félig meddig.
de még ez is több mint az ösze többi együttvéve.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.20. 10:02:19

Néha még el is gondolkodtam a jobbikon, mint esetlegesen támogatandó párton, de azután hálistennek mindig bekommentelt egy egy jobbik szimpatizáns/aktivista, és elborzasztott szerencsésen. Nem vágyok jobboldali mszmp-re, köszönöm.

Füsti 2010.02.20. 10:03:42

@lehetmas: Aztán majd rádöbbentek, miután bejutottatok és teret nyertetek, hogy azokért harcoltatok, akik ellen, helyett elvbe próbáltatok harcolni. Szdsz 2. lesztek sajnos (ne legyen igazam, éne egy liberálisan nemezti erő is,a Jobbik mellé)

Az is és a többi rendszerváltó párt is jónak tünt egy ideig, és csak később nyulták le a neolibsik.Az szdszről 94ben hullott le a epel, addig ugyanazt hitte a tagság a pártról, amit ti most gondoltok.

theofil 2010.02.20. 10:04:23

@Füsti:

Nyilván vannak a Jobbikban becsületes és tettrekész (és roppant naív) emberek.
Azt, hogy az illetők magyarok nem tartanám különösebb érdemnek, itt Magyarországpm viszonylag sűrűn fordul elő az az állapot.

Viszont a párt hagymázas, antiszemita, antidemokratikus, politikai öngyilkosságot sejtető gondolatkörre épül...most pl. olyasmit lehet olvasni, hogy nem kéne az IMF-hiteleket visszafizetni.

kisa 2010.02.20. 10:06:30

@Füsti: Namármost ez a szentkorona eszmeiség nem világos, mert szerintem a jobbikban elég nagy számmal találhatók ősmagyarok is, és amúgy meg nem vagyok híve a szentkorona eszmeiségnek, ahogy más "eszmeiségnek" sem.
És tudod-e, hogy anno a fideszt is becsületes, tettrekész magyar fiatalok hozták létre?
De végső soron mindenki azt és abban hisz, amit és amiben akar, csak ne legyen KÖTELEZŐ!

jjulie 2010.02.20. 10:06:36

@Uhu20:

igazad van egy tárgyszerű népnemzetikeresztényradikálismagyarkonzervatívjobbikfidesz topik sokkal szórakoztatóbb

theofil 2010.02.20. 10:07:24

@órarugógerincű felpattanó:

Mi van tony ziogisstal?
Hiánya üdítő, de ittléte emlékezetes.

A vele egyet nem értők közül csak azokat nem akarta agyonlőni, akiket már előzőleg fölakasztott.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.20. 10:10:43

@theofil: Nem tudom. Pedig minden threadben jókat röhögök rajta. Egyébként elég jó stílusban tudja néha ontani a szöveget, valószínűleg a való életben is nagy dumás, de annyira túlzóan bírja nyomni, hogy szvsz már-már inkább fake-nek gondolnám :D

theofil 2010.02.20. 10:13:40

@kisa:

Bocsással meg, de mi az, hogy "ősmagyar"? Akik a Jobbikban számosan vannak.

Vannak újmagyarok is, esetleg közepes időtartamúak?

theofil 2010.02.20. 10:16:03

@órarugógerincű felpattanó:

Számomra nevezett hiánya kifejezetten üdítő, csak attől félek, hogy ő nem egyedi jelenség, Isten ne adja, ő a törzsközönség....

Még elgondolni is rémes.

Füsti 2010.02.20. 10:16:17

@kisa:
A Fideszt nem becsületes magyar emberek hozták létre, hanem ávos komcsi és 3/3as ivadékok fiai, a hatalom átmentésére. a Fidesz becsületes emberkből áll, de a veztői alapítói keménymag(Orbán kövér)szerintem nem becsületes emberkből áll.

jjulie 2010.02.20. 10:17:59

@theofil:

a szittyák és társaik akik nem keresztények és szőrén ülik meg a lovat, mert a nyereg alatt a húst puhítják

Füsti 2010.02.20. 10:20:03

@theofil:
Ösmagyar számora az aki a magyar kultura talaján áll,népzene, magyaros ruházat, irodalom, stb ha nem is hafógyományörző autentikus módom, és nem az amerikai kultura magyarosított változatát (nemzeti rock, basball sakpka címerrel stb) prefalálja.
Tudod a csikos, gulyásos, pálinkás néptáncos, bőgatyás imizs. Ami a liberálisoknak kínos(legutobb a hir tvn is annak nevezte Filip). Számora az az ős mélymagyar aki ezt képviseli.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.20. 10:20:16

@jjulie: És azt hogy? Már úgy értem, úgy puhítod a nyereg alatt, hogy rajta ülsz. De szőrén se nyereg, se puhítás.

kisa 2010.02.20. 10:20:19

@Füsti: Ezt m ondom én is 20 éve, de eddig senki nem hitt nekem...

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.20. 10:21:38

@Füsti:
gratulálunk! a szegfűvel ékesített pöttyös bögrét a helyi mszp-alapszervezet ma délben dobszó kíséretében adja át önnek!

Füsti 2010.02.20. 10:21:59

@jjulie:
A magyrok ösvallása a kereszténység.
A nyereg alatt puhított hust nem nyersen ettük, szűrán ülni a lovat nehéz.

Ha ennyire negatív a véleményed saját fajtád ősi kulturájáról, akkor mért vallod magad magyarnak?

kisa 2010.02.20. 10:23:17

@theofil: áh, rengetegféle magyar van: vannak az ősmagyarok, akik copfos hajukon süveget hordanak, és oldalukon nagyszentmiklósi turulos nemeztáska fityeg.
Vannak az ősmagyar keresztények, akik mindezt megfejelik szentkorona-tannal és mária országával.
A többi meg nemmagyar magyar, hazaáruló, zsidóbérenc.
Majd még gondolkodom rajta.

kisa 2010.02.20. 10:24:22

@Füsti: Gondolkodás nélkül mondj egy Bartók művet!

Füsti 2010.02.20. 10:26:32

@kisa: nem tudok Bartok művet mondani.
Én inkább az ősi autentikus népzenét és nép kultúrát pefarorom.
Te mondj egy Ghymesi népdalt. Mondjuk.)

kisa 2010.02.20. 10:27:38

@órarugógerincű felpattanó: Már hogyne! Felpattan a szőrén a lóra, otthon meg a zasszony beteszi a nyereg alá puhulni a húst (kumiszban párolva), és ráül. Mire csávó csapzottan hazaér a tipibe - ohpardon, jurtába - kész a cucc, lehet nyomni befele.
Vagy valami ilyesmi.

kisa 2010.02.20. 10:29:07

@Füsti: aha, Bartók nem autentikus, a ghymes meg az. értelek.
Asszem bartók nélkül kurvára semmit nem lehetne tudni az ősi autentikus népzenéről, preferálni meg végképp nem...

kisa 2010.02.20. 10:31:02

@Füsti:
Cseres erdőn, csárda előtt a lovam,
Lovam fején arany kantár, zabola.
Vezér lovam zálogba van pergőstől,
Én magam is kurta vason egyedül.

Nem akar a vezér lovam legelni,
Rézpatkóját haragosan zörgeti.
Visszatekint-visszanéz a pusztára,
Amott jönnek a szuronyos zsandárok.

Egyik zsandár azt mondja a másiknak,
Hová valók vagytok kettős betyárok?
Gyimes völgye, Csík vármegye a hazám,
Arra sirat engem az édesanyám.

Dehogy sirat, még eszébe se jutok,
Mert nem tudják, hogy én fogságba vagyok.
Fényes lakat, rozsdás lánc a kezemen,
Jaj Istenem, hogy sirat a kedvesem!

Dehogy sirat, rég el vagyok felejtve,
Meg sem haltam, már el vagyok temetve.
Mikor mentem Szeredából lefelé,
Zörgettem a láncot a zárka felé.

Te bús zárka, hulljon le rólad a zár,
Csak még egyszer lehessek szabad madár!
Ha még egyszer szabad madár lehetnék,
Még az árva madárnak se vétenék.

kisa 2010.02.20. 10:31:39

@Füsti:
Cseres erdőn, csárda előtt a lovam,
Lovam fején arany kantár, zabola.
Vezér lovam zálogba van pergőstől,
Én magam is kurta vason egyedül.

Nem akar a vezér lovam legelni,
Rézpatkóját haragosan zörgeti.
Visszatekint-visszanéz a pusztára,
Amott jönnek a szuronyos zsandárok.

Egyik zsandár azt mondja a másiknak,
Hová valók vagytok kettős betyárok?
Gyimes völgye, Csík vármegye a hazám,
Arra sirat engem az édesanyám.

Dehogy sirat, még eszébe se jutok,
Mert nem tudják, hogy én fogságba vagyok.
Fényes lakat, rozsdás lánc a kezemen,
Jaj Istenem, hogy sirat a kedvesem!

Dehogy sirat, rég el vagyok felejtve,
Meg sem haltam, már el vagyok temetve.
Mikor mentem Szeredából lefelé,
Zörgettem a láncot a zárka felé.

Te bús zárka, hulljon le rólad a zár,
Csak még egyszer lehessek szabad madár!
Ha még egyszer szabad madár lehetnék,
Még az árva madárnak se vétenék.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.20. 10:32:46

@kisa: mek.niif.hu/02100/02115/html/4-95.html

Gondolom amikor a demokráciát tanultátok történelem órán, akkor is pont quartzjátékkal játszottál a pad alatt, azért nincs fogalmad arról, hogy hogyan is működik a valóságban, és mire is lett kitalálva annó. :)

DHV 2010.02.20. 10:33:52

Kedves Török Gábor!

Nagyon foglalkoztatott, hogy mégis mi lehet az érdeke a Fidesznek az MDF-el kapcsolatban. (Hogy mégis minek drukkoljak…  Bejussanak-e, és gyengítsék az MSZP-t? Induljanak, de 5% alatt kapjanak? Vagy egyáltalán ne is induljanak? Ezért kicsit beleástam magam a választási rendszerbe és matekoztam. Először is a következő feltevésekkel éltem (amivel egy átlagos Fideszes elemző élhetett):

1. A Fidesz megnyeri mind a 176 választókerületet
2. Legrosszabb esetben listán egy 50% körüli eredményt ér el
3. Bármelyik párt területi listás töredékszavazatait 100 000-re tippeltem
4. Részvételi arány 60%

Ha az MDF nem jut be a parlamentbe az országos lista pl a következőképpen nézhet ki: A Fidesznek mindössze a területi listás 100 000 szavazata van. Mondjuk ha az MSZP is meg a Jobbik is 25-25%-ot érnek el összesítve a mandátummá nem alakult egyéni körzetes szavazataikat, akkor nekik (8 000 000 *0,6 *0,25 + 100 000=) 1 300 000 szavazatuk van egyenként az országos listán. A d’Hont mátrixból az jött ki, hogy amennyiben az országos lista mandátumainak a száma 58 és 78 között van, minden esetben (!!!) a Fidesz csupán 2 mandátumot kapna erről a listáról. Ha nem pontosak a 2., 3., 4., tippelt feltevéseim, vagy máshogy oszlik meg az MSZP-Jobbik arány, akkor is a lista természetéből adódóan 3 mandátumnál többet nem hiszem, hogy tudna szerezni innen a Fidesz (amennyiben minden választókerületet tarol). Érdekes módon, ha bejut az MDF és ő is kap az országos listás mandátumokból, (ezzel a Fidesz-ellenzők szavazatai 3 felé oszlanak szét valamilyen arányban), akkor a Fidesz pontosan ugyanúgy 2-3 mandátumra számíthat innen.

Nézzük a területi listákat. Ha indul az MDF és átlépi a küszöböt, akkor szerezhet területi listáról is mandátumokat, de úgy gondolom, hogy ez lényegtelen a Fidesz számára. Tegyük fel, hogy van egy terület, ahol mondjuk 100 000 szavazat ér egy mandátumot, és itt az MDF-nek mondjuk 150 000 szavazata van. Ha eléri az 5%-ot akkor kap innen egy mandátumot, ha nem éri el, akkor ezzel a mandátummal hosszabb lesz az országos lista, ami mint már az előbb kifejtettem, tökmindegy a Fidesznek, hogy milyen hosszú, mert ő ígyis-úgyis 2-3 szavazatnál többet nem szerez onnan. Tehát minden országos listára vándorló mandátum, egyel több mandátum a Fidesz-ellenzőknek.

Szerintem ezekből nagyon érdekes végkövetkeztetésre jutunk, mert az eddigi választásokon mindig érdeke volt valamelyik nagy pártnak az őt támogató (vagy ellenfél konkurenciája) pártot segíteni kopogtatócédulával. Jelenleg viszont az MSZP és Jobbik a minél több parlamenti helyért harcol. A Fidesznek meg az az érdeke, hogy minél kevesebb helyen legyen lehetősége, minél kevesebb kispártnak területi listát állítani. Ha bejut a kispárt a parlamentbe, akkor az a baj, ha nem akkor meg a sok elveszegetett szavazat miatt arról a területről országos listára megy egy-két mandátum, ami 95%, hogy nem a Fideszé lesz.

kisa 2010.02.20. 10:37:00

@órarugógerincű felpattanó:
irónia - ismerős szó?
Egyébként mi találtuk fel a húslevesport is, erről tudtál?

Uhu20 2010.02.20. 10:38:34

@jjulie: Ha nektek a politizálás annyiban merül ki, hogy szidjuk a (ide kéretik gondolni bármit), érvek nélkül, akkor azt nagyon sajnálom.

A blog gazdája több ízben is kifejtette, hogy nem politizáló, hanem politikáról szóló blogot ír.
Nyilván neki is megvan a véleménye, fog valakire szavazni, ahogy sokan mások - de ez nem zárja ki az objektivitásra való törekvést.

kisa 2010.02.20. 10:39:22

@kisa: @órarugógerincű felpattanó:
@órarugógerincű felpattanó:

Egyébként is, hogy jön a nyereg alatt puhított hús a demokráciához?

órarugógerincű felpattanó 2010.02.20. 10:40:16

@kisa: Az irónia ismerős nekem, de neked valószínűleg nem. Ahhoz legalábbis nem árt a jó stílus, és a frappáns szöveg.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.20. 10:41:05

@kisa: Ez is irónia próbált lenni? Történelem órán lehetett mind a kettőről egy két szót elcsípni.

kisa 2010.02.20. 10:41:37

@órarugógerincű felpattanó: Szerintem frappáns volt. De elfogult vagyok!

kisa 2010.02.20. 10:42:43

@órarugógerincű felpattanó: Nem jártam töriórára. Helyette autentikus magyar zenét hallgattam a fődeken...

jjulie 2010.02.20. 10:47:42

@kisa:

a húst sem és a nyerget sem kérdezték meg

tlac 2010.02.20. 10:48:18

erős lehetett a péntek, kicsit gyengül a színvonal..

jjulie 2010.02.20. 10:51:11

@kisa:

"Egyébként is, hogy jön a nyereg alatt puhított hús a demokráciához? "

a demokrácia ősmagyar szokás volt, ha kimerült a legelő a többség tövábbállt

Uhu20 2010.02.20. 10:53:08

@DHV:
"Ha bejut a kispárt a parlamentbe, akkor az a baj, ha nem akkor meg a sok elveszegetett szavazat miatt arról a területről országos listára megy egy-két mandátum, ami 95%, hogy nem a Fideszé lesz."

Azért azt tegyük hozzá, hogy egy területi listás mandátumhoz jóval kevesebb szavazat kell, mint egy országoshoz. Még akkor is, ha az országos listáról nem 58, hanem mondjuk 78 mandátumot osztanának ki.

Egyébként az alapfeltevésekkel kapcsolatban: szerintem min. 50%-ot REMÉLNEK a területi listákra, de szerintem ők is tudják, akár a korábbi választások tapasztalataiból is, hogy örülhetnek, ha megvan az 50%.

asz_tapasz (törölt) 2010.02.20. 10:54:03

R.B. szerintem KDNP-sségét hangsúlyozza ezzel az eltéréssel, számomra igen szimpatikus.

Levi84 2010.02.20. 10:54:48

nekem még nem volt szerencsém hazajutni Kiskőrösre (Bács-Kiskun 6. v.k.) az ajánlószelvényem még kitöltetlenül várja a kopogtatókat... :-)

jardel 2010.02.20. 10:56:59

1. Budán, XII.k, zöldövezetben még nem járt senki. Persze, a szükséges számú ajánlószelvény gondolom megvan.
2. Kár a blogért: van egy téma, de 10 komment után már arról szól, hogy a Jobbikot hogyan hozta létre a Fidesz, nyereg alatt hogyan lehet húst puhítani meg hasonlók

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 10:57:28

@winettou: "A Jobbik megerősödése egyértelműen az elmúlt 8 év következménye, és nem mondatok miatt, hanem cselekedetek hiánya vagy éppen megléte miatt...
Egy BAZ megyei kis faluban nem az számít mit beszél a ZOrbán, hanem, hogy mit nem tesz a kormány... "

BAR!KÁD:
"Elmondtam neki, hogy szerintem nem a baloldal megosztó politikája, hanem a Fidesz elmúlt 8 évi tétlensége vezetett a Jobbik megerősödéséhez."

Mégis kinek van igaza?
A szemszélőnek vagy a szemléltetőnek?

kisa 2010.02.20. 11:00:04

@Levi84: Font? Szávay? Szabó Rebeka? Kollarik?
:-)

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 11:06:27

@jjulie:
Maga talán megbolondult, hogy mindent kétszer mond, hogy mindent kétszer mond?
Már a másik blogban előszeretettel használt "sumérszkítaszittyahun" kitételed is imádni valóan összefüggéstelen, de az itteni még aranyosabb.
A szkíta=szittya őstörténet, a sumér vonal egyik állomása; a hun pedig a kettős honfoglalás egyik eleme.
A népnemzetikeresztényradikálismagyarkonzervatívjobbikfidesz már a teljes politikai palettát felöleli, ugyanis nem hiszem, hogy bármelyik párt el merne zárkózni például a magyar cimkétől.

kisa 2010.02.20. 11:11:40

@jardel: Ha akarja, kimoderálhatja. Olvasni meg nem muszáj, tudod, scroll, pageup stb.

kisa 2010.02.20. 11:12:07

@jjulie: Ja, azt is mi találtuk ki! :-)

jjulie 2010.02.20. 11:13:03

@grgmolnar1:

és mi van a finnugorral, meg a török vonallal?

asz_tapasz (törölt) 2010.02.20. 11:14:01

@grgmolnar1: tényleg, nevezte valaki magát népnemzetinek valaha is Magyarországon? annyira erőltetett duma ez hogy az ember magát szégyelli a balosok helyett ha hallja.

jjulie 2010.02.20. 11:15:04

@kisa:

sajnos "sumérszkítaszittyahun" nem az én találmányom, csak lizingelem

kisa 2010.02.20. 11:16:25

@jjulie: Attól még klassz, bár gondolom, a választ nem nekem szántad... :-)

jjulie 2010.02.20. 11:20:04

@kisa:

hát én csak nyomkodom a billentyűket

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 11:21:10

@Levi84:
Én nem várom a kopogtatókat. Ha meggyógyulok, veszem a fáradtságot, és leviszem annak a pártnak, amelyik a saját kialakított véleményemhez legközelebb áll.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 11:27:03

@jjulie: a finnugor az osztrákok által kitalált NYELVrokonság, a török pedig szintén a kettős honfoglalás egyik eleme.
Koestler 13. (zsidó) törzsről kitalált hagymázas elmeszüleményéig a kazár (kabar), csak vallás szempontjából zsidó rokonság is beletartozott ebbe a vonulatba.

theofil 2010.02.20. 11:27:31

@jjulie:

Szeretném, ha ezt a komoly kérdést nem viccelődnéd el, igen?!

Hrrrr! Grrrr!

Captain Tott (törölt) 2010.02.20. 11:29:03

Azoknak, akik azt remélik, hogy a kis pártok nem lesznek képesek a jelöltállításra, szíves figyelmébe ajánlom, hogy egy-egy választókerület kb. 45.000 ajánlószelvényéből azért nem olyan bonyolult összeszedni 750-et.
Ezért kicsit megtévesztő a fenti táblázat. Ha MDF vagy LMP lennék, csakazértis késleltetném a leadást, hogy a végén majd jó nagyot szóljon.
Persze, feltételezem, hogy az MDF és az LMP sem tud majd minden kerületben jelöltet állítani, de azért úgy vélem, mind a 20 területi listára fel fognak kerülni, hiszen ehhez elég egy-egy megyében két vagy három egyéni jelöltet állítani (az 5-10-ből).

theofil 2010.02.20. 11:29:56

@Füsti:

Önvizsgálatot kell tartanom, hogy vajon a magyar kultúra talaján állok-é.

Az eredményről majd később.

kisa 2010.02.20. 11:30:35

@grgmolnar1: Nahát, Julianus meg ki se mozdult kis hazánkból. Azt is csak az osztrákok találták ki.

kisa 2010.02.20. 11:32:14

@theofil: Ne pöcsölj vele, én megmondom a tutit! NEM!

theofil 2010.02.20. 11:32:36

@kisa:

Hordjak copfot és valamilyen nemeztáska fityegjen az oldalamon?

Kissé aggódom, hogy ha ebben a szerelésben hagynám el a lakást, a szomszédaim nagyon röhögnének rajtam.

Captain Tott (törölt) 2010.02.20. 11:32:48

Egyébként meg arra kérem a blog gazdáját, irgalmatlanul törölje azokat a bejegyzéseket, amelyek nem a témáról szólnak.
Elég sokan írnak, miattuk egy csomó érdektelen hülyeséget kell végigolvasnia annak, aki meg akarja ismerni a témához kapcsolódó hozzászólásokat.
Menjenek a Polidilibe, ott szittyázzanak meg antiszittyázzanak.

mrs. white 2010.02.20. 11:33:48

@theofil: Túlértékeled a fidesz és Kövér László hatalmát. Kövért gyakorlatilag csak választások előtt hallani. Akkor is felesleges mert sokkal többet visz mint amennyit hoz. A baloldal nem az utolsó 1-2 évben szúrta el a kormányzást, hanem folyamatosan 2002 óta, ennek ellenére ez nem igazán zavarta az embereket 2006-ban. Tehát nem igen érdekli más pártok véleménye amíg ezt a bőrükön nem érzik. Az meg egy elvont fogalom, hogy igen most nem xar de majd az lesz mert nem bírjuk kifitetni a cehhet a felvett hitel után. Gyakorlatilag van fidesznek egy kb kétmilliós tábora amit sikerült egyben tartania. a többiek akik hozzácsapodtak el is fognak menni mihelyst nem jön a kánaán. Nem fog jönni. Az ettől radikálisabbak pedig mentek a jobbikhoz. A kétmillió kopogtató cédula meg nem feltétlen a másokkal kicseszés miatt van. Megettee a fene azt a pártot aki annyira nem szimpatikus hogy nem bír 750-et összeszedni az induláshoz. Rokonok családtagok ismerősök körében szinte összlehetne kaparni. A kétmilla cédula ahoz kell hogy legyen egy bázis amit lehet mozgósítan a válaszátás esetén ha baj van. Ráadásul egyfajta közösségi élménnyé teszi a választást. Aki benne van ebben úgy érezheti hogy egy szeg a kétmillióból a a maszop koporsójában. Kicsit primitív de ez van. A fidesz ezzel a profizmussal nem bukott volna el 2002-ben és 2006-ban. ebben voltak jobbak a maszoposok. Csak azt csinálják amit egy profinak kell, tanulnak a hibáikból. Na nem mindegyikből azért.

jjulie 2010.02.20. 11:33:57

@Captain Tott:

te még nem tudod hogy minden el van dőlve már?

Captain Tott (törölt) 2010.02.20. 11:36:01

@jjulie: Nem. Világosíts fel, hogy ne strapáljam magam fölöslegesen.

theofil 2010.02.20. 11:36:03

@kisa:

Aha, kezdem érteni: Bartók gyanús, őnélküle kell perforálnunk az ősi magyar értékeket lehetőleg copfos hajviselettel, fejünkön a szent korona tannal. Fejünkben, bocsánat.

jjulie 2010.02.20. 11:36:32

@theofil:

nem akarsz szerezni nekik egy jó napot?

Zigi 2010.02.20. 11:36:52

Az már világos, hogy az eszdéeszesített MDF csak igen kevés helyen tud elindulni a választáson, de van egy olyan megérzésem, hogy az MSZP sem fog tudni mindenhol jelöltet állítani, mert igen lassan gyűlnek vidéken a céduláik. Nincs még leadott kopogtatójuk Nógrádban, Hajdú-Biharban, Békésben, Bács-Kiskunban, Tolnában, Fejérben, Győr-Moson-Sopronban, de olyan nagy megyékben is, mint Borsod vagy Szabolcs, ahol 10 vagy afölött van a választási körzetek száma, csak egy jelöltjük végzett a cédulagyűjtéssel. Már pedig ők, mint a budapesti példán is látjuk nem várnak a cédula leadással, mint a Fidesz. Az lenne ám csak az igazi meglepetés, hogy ha az ő jelöltlistájuk is hiányos lenne. Nem tud valaki emeszpés kopogtatócédula adatokat véletlenül?

loláb 2010.02.20. 11:36:59

Második kerület, Törökvészi út vége: senki nem kopogtatott.
Mondjuk öszesen egy alkalommal, a tavalyi EP választáson jött egy fideszes hölgy, máskor soha, senki.

theofil 2010.02.20. 11:41:52

@kisa:

Mi ez a baromság....akarom mondani a nép lelkéből leledzett ősi magyar rigmus?

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.02.20. 11:44:31

Ennek a táblázatnak nem sok értelmét látom még.

kisa 2010.02.20. 11:45:45

@mrs. white: Pont errő tépem én is a szám: évek óta stagnál a fix mag.
A kánaánt egyébként szerintem pont nem a csapódottak várják, hanem a masszív mag. Lesz nagy csalódás.
A 2 milla meg szerintem pont arról szól, hogy másnak minél kevesebb jusson. De mi ebben a profizmus?

kisa 2010.02.20. 11:47:41

@theofil: gyimesi csángó népdal. Olyan nagyon ősi nem lehet, ha zsandárokról van benne szó, de magyar.
Szerintem úgy jársz, ahogy akarsz. Szard le a szomszédok röhögését, az a fontos, hogy magyar legyél! Autentikus, persze!

theofil 2010.02.20. 11:48:53

@mrs. white:

Pardon, Kövér a Fidesz alapító atyáinak egyike, az ő szavait figyelmen kívül hagyni, sőt negligálni nem tűnik következetes magatartásnak.

Aggodalomra ad okot a mozgósítás emlegetése arra az esetre ha a választással baj van.....
a "baj" nyilván az lehet ha nem győz eléggé a Fidesz...

kisa 2010.02.20. 11:49:16

@theofil: Pontosan. Okos vagy te, komám, hogy így levetted a lényeget! :-)

mrs. white 2010.02.20. 11:49:45

@Captain Tott: Van benne logika de az mdf-nek és az lmp -nek most demonstálni kell, hogy milyen erős. Szerintem minden egyes jelőlt állításnak kellen hírverést csapni. Lmp-nél is nem az a durranás ha Budapestet hozza hanem ha egy jobbára falusi vidéki körzetet. Mszp tök mindegy a fideszt meg tudjuk a végén robbant. A kétmilla azért tényleg durva lenne az majdnem annyi mint amennyien szavaztak a nagy pártokra az utóbbi két választáson. Jöhetne Kovács Laca hogy mi nem kopogtatócédula választást akarunk nyerni hanem orszggyűlésit. Mokás lenne.

kisa 2010.02.20. 11:50:11

@theofil: Emlékszel tán: Hozzon mindenki még egy embert!

jjulie 2010.02.20. 11:51:36

@kisa:

ősi mint a székely himnusz nagyjából 1920-ból?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.20. 11:51:38

Sashalom, Narancsvidék. Az egész utca leadta a Fidesznek. Jött egy MDF-es kiscsákó, hogy szeretné, lécci, naaaa, de nem volt szerencsés.

A közértnél egymás mellett két gyűjtőstand: a Jobbik és az LMP. A Jobbiknál kábé négy-öt aktivista és ugyanennyi érdeklődő. Az elempés kisgyerek meg próbál nem útban lenni, és zavartan mutogatja a szóróanyagát. :)

mrs. white 2010.02.20. 11:52:23

@theofil: Tömegével mégsem tudsz felidézni a két választás közt tőle örökbecsűeket. Viszont az utolsó két hónap nagymestere, Olyan mint Karinty vasalógyárosa nem a nagy szavak embere, ha kivonnák a forgalomból az plusz 2 % a fidesznek.

jjulie 2010.02.20. 11:53:16

@mrs. white:

jó napot kívánok, mi lesz az ebéd?

kisa 2010.02.20. 11:54:13

@mrs. white: A nagypártokra a legutóbbi választáson 4 609 684-an szavaztak. MSZP: 2 336 705, FIDESZ-KDNP: 2 272 979. Azon buktak, hogy kinyírták a barátságot ibinénivel, és nem volt már kisgazda, se miép, se senki, akivel koalázhattak volna...

kisa 2010.02.20. 11:56:31

@mrs. white: Az tuti! Meg a szíjártó, balsai kivonása is hozna néhány %-ot. A mikolát szerencsésen kivonták, és a wittnert se látom. (Nem is láttam sokat, ahhoz képest, hogy list 4-5. helyéről került be.)

kisa 2010.02.20. 11:57:17

@jjulie: Pont. Tán egy kicsit jobb.

theofil 2010.02.20. 11:58:32

@jjulie:

Gondolod? Hát ami azt illeti...rádiókabaré már úgy sincs..

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 11:59:20

azért még március 19-ig sok idő van. persze ehhez kellenek aktivisták, segítők is akik talpalnak nap mint nap és még március 19-én is gyűjthetnek és délután 16-ig le is adhatják a gyűjteményüket.
csak az a kérdés, hogy érdemes-e ilyen sokáig gyűjteni. lehetne ez az időszak is rövidebb. aki két három hét alatt nem tudja összeszedni az ajánlóit annak tök mindegy hogy van még plusz három hete.

tictac 2010.02.20. 11:59:39

@Captain Tott:
A moderálás szörnyen antidemokratikus, és nem is keresztényi cselekedet.

theofil 2010.02.20. 12:00:09

@kisa:

Akkép nem lehetek magyar, hogy a szomszédok ne fetrengjenek rajtam a röhögéstől?

theofil 2010.02.20. 12:02:43

@mrs. white:

Ebben a plusz két százalékban lehet valami.
Kövér impulzív.

kisa 2010.02.20. 12:03:45

@theofil: NEM!!!!!!!!!!
Válaszd meg jobban a szomszédaidat, költözz olyan helyre, ahol mindenki így jár! Kerüld a magyartalan társaságot!
Upssz, a végén mingyá' megírom itt a Magyarok 10 Parancsolatját!
Eh, én mondjam meg mindig a tutit?

jjulie 2010.02.20. 12:04:01

@theofil:

cseréld le a szomszédokat

kisa 2010.02.20. 12:05:26

@theofil: Nem csak impulzív, de igen kevéssé megnyerően impulzív. Pedig olyan derék magyar legény kinézete van neki.

jjulie 2010.02.20. 12:06:14

@kisa:

azért a copfot ő sem vállalja

Spiro 2010.02.20. 12:06:56

Nevetséges az egész választási rendszer.

Az parlamenti korlátot (eleve minek korlátozzák ezt?) el nem érők pártok szavazóinak elveszet szavazatai helyett, illetve pártlistára nem, vagy nem érvényesen szavazók nevében, miért ülhet be egy másik pártlistáról valaki a parlamentbe.

Ha csak a ténylegesen párlistán megszerzett szavazatok alapján lehetne listás helyet betölteni, akkor már most ~100-al kevesebb parlamenti képviselőnk lehetne.

NEM KELL KITÖLTENI A 386 HELYET!!!!!!!!!!

Füsti 2010.02.20. 12:06:58

@kisa:
Bartók munkásságát nemigen ismerek, viszont a különféle táncházakba ellátogató, Mezőségi meg Ghymesi néniket és bácsikát (leginkább eme 3 tájegységről jártak), akik éneklik az énekeket, amit a szüleiktől halottak igen.
Meg családi hagyomány utján is ismerek pár matyó népdalt.

Számomra ők az autentikus források, akik családi hagyomány útján kapták a zenét.

Levi84 2010.02.20. 12:07:50

@kisa: végülis :DD Szávay jó lenne ha bekopogna...

theofil 2010.02.20. 12:08:12

Megjegyzem, ha a kövéri megnyilatkozást (a jobbikos újságíróval való szóba nem állást) nem egy elsőáldozó naivitásával szemléljük, kiolvashatjuk belőle a Fidesz üzenetét:
- Jó lesz vigyázni kartársak!
Kudarc esetén - ha nem lesz meg a kétharmad - meg fogjuk találni a bűnösöket....kik azok akik segítették a Jobbikot.

theofil 2010.02.20. 12:09:50

@kisa: @jjulie:

Az lesz a legegyszerűbb ha lelövöm őket.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 12:11:45

ha egy körzetben van kb.: 60 ezer ajánló, abból le is vehetünk szerintem 10 ezret, hiszen sokan meg sem kapják, rengetegen nem ott élnek hanem pl. pesten, külföldön és az otthoniak nem foglalkoznak vele, sokan pedig kidobják élből.
legalább 20 ezret el lehet könyvelni azoknak akiknek elegük van a politikából, ha kérnék sem adnák senkinek. marad a fele, ami kb. nagyjából a részvételi hajlandóságot is fedezi a maga 50%-os arányával.
tehát lehet számolni 30 ezer ajánlóval, amiből 10 ezret azért kell levenni, mert félelemből hogy megtudják az adataikat, inkább nem adják oda.
amivel számolhatnak a pártok az szerintem körzetenként kb.: 20 ezer ajánló.
ebből a felét simán viszi a fidesz. és ha ezresével számolunk, marad legalább 10 párnak.
persze ezek csak számok és átlagok.
az élet kiszámíthatatlanabb.
mert ha a fidesz elvisz 15-18 ezret akkor nem sok marad. vagy ha jobbik, fidesz, mszp közössen elviszi az egészet, akkor mehetnek a többiek, de minek.
ezért várom a következő "jeles" dátumot, a március 22-i hétfői napot, amikor már az ovb honlapján lesz a végleges indulói helyzet.

Spiro 2010.02.20. 12:12:30

Már nagyon várom, mikor lesz már kopogtató cédulára irányuló betöréses lopás, a pártházakban, vagy a választási irodák előtt kopogtatócédula rablás. :)

Milyen érdekes lenne, hogyha valaki ellopja a spájzoló ellenlábas kopogtató céduláit, és az nem tud országos listát állítani, vagy nem tud indulni a választáson.

kisa 2010.02.20. 12:12:36

@Levi84: Nem az a Szávay, te! Biztos rokon, de ez valami pasi, a kiskőrösi jobbikos.

==T== 2010.02.20. 12:14:13

@Füsti: Ez butaság. 8 millió körüli kopogtató van a piacon. Ha a fidesz össze is szedne 2 milliót, még mindig maradna 6.

panelburzsuj 2010.02.20. 12:17:10

@kisa:

"A kánaánt egyébként szerintem pont nem a csapódottak várják, hanem a masszív mag. Lesz nagy csalódás."

A masszív magnak meglesz a kánaán. A masszív mag körül serteperélő, morzsaleső perifériának is fog pottyanni egy-két falat.

A többi meg eddig se számított, és eztán se lesz tényező. Bűnbakban gazdag ország vagyunk, és ebből még hosszú évekig el lehet éldegélni.

Füsti 2010.02.20. 12:17:33

@theofil: Én nem mondtam egy szóval se ,hogy ön vagy bárki aki ide ír, nem állhat a magyar kultúra talaján.
Én csupán a neoliberális SZDSZ/Bokros féle vonalon mozgókat zárnám ki a nemzeti fogalmából, mert azok számára a nemzeti érzület a bajok forrása, amit el kell feledni. Ha nem abba a körbe tartozik, akkor lehet magyar vonalon mozgó, de ahhoz számomra kitétel az, hogy a nép magyar kultúra vonalán mozogjon.

subtotal 2010.02.20. 12:20:17

@panelburzsuj: ha a masszív mag alatt a (felső)középosztályt érted, akkor jól is van ez így.
Nem véletlenül nem mondja el a programját a Fidesz: mindig a felső középosztályt segítették, most is az van programon. De a végén még az MSzP értelmezné a programjukat és a leszakadókat még jobban elvinnék a Jobbikkal karöltve.

kisa 2010.02.20. 12:22:40

@Füsti: Na, ez már derék dolog! Azért néha hallgas Bartókot is, tudod, ő találta ki, hogy a népdal valami klassz dolog, és ő kezdte el gyűjteni.

subtotal 2010.02.20. 12:23:10

@Füsti: azt hogy te kit zárnál ki a nemzetből, figyelembevesszük. Hálistennek ez egy születéskor keletkezett állapot, szóval nem lehet belőle kizárni senkit. Beszélni persze lehet róla...

mrs. white 2010.02.20. 12:23:35

@kisa: Ez a kinyírták ibi nénit egy érdekes dolog. Ha az mdf önjáró lett volna akkor hozott volna a konyhára de így, hogy a hátukon kellett becipelni nem sok értelme volt. ilyenből már volt egy a kdnp ami nem önjáró. Hagymázas álmaiban még az is megfordult hogy direkt haragszanak egymásra és ibi a baloldalra átvetett diverzáns. Aztán látszott hogy ibi komolyan gondolja. A választóknak a legutolsónak meg bokrosnál esett le a tantusz. ez nem volna baj de, hogy a párttagok is most kezdet ráébredni az fölöttéb érdekes.

kisa 2010.02.20. 12:23:46

@panelburzsuj: Attól tartok, igazad van.

panelburzsuj 2010.02.20. 12:27:28

Pontosítsuk azzal, hogy az állami felső középosztályt. Apparátusi pozíciók + udvari szállítók.

Meg a cselédség. Aki hol lehetne altiszt, azt kutatja ...

bioLarzen 2010.02.20. 12:29:25

@theofil: Ben Kenobi és Darth Vader esete óta tudjuk, hogy a tanítvány, felnővén, néha biza a Mester torkának ugrik :D

bio

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 12:29:33

ma az mszp megmutatta a programját, beindítja a kampányát. ebből kiindulva jobban látom a fidesz győzelmét. hiszen most van három hetük, hogy a következő hetek mszp kampányát elemezzék, ízekre szedjék a programjukat és ennél ütősebb dolgokat, a választók részére könnyen emészthető profi programot állítsanak össze. kielemezhetik az mszp kampánystratégiáját, majd egy profin megszervezett ütős kampán nyitón bemutatja a fidesz a sajátját, majd onnan jön a gőzhenger. sms, email, telefonos személyes kampány, szórólapok, plakátok özöne. szociális boltok, piacok, naggyüllések stb.
mozgósítással elérhetik hogy minden szimpatizáns elmenjen, és sok jobbikost is lehet megingatnak és lehet sokan úgy döntenek jobb lenne a fideszre adni a voksot . akár még mdf szavazók is dönthetnek a végén hogy oda szavaznak, a pártjuk indulásának hiányában, főleg a jobbos érzelmű mdf szimpatizánsok.
és a győzelmi hangulat a komoly fidesz nyomulás, lehet sok mszp-s szavazót, akit most felráztak a kampányuk során, lehet el sem mennek, tovább gyengítve az mszp-t. és lehet a bizonytalankodókat és az utolsó napon döntőket is az aktivizálhatja még a fidesz.
a személyes véleményem szerint egyéniben elhoz a fidesz legalább 160 szavazatot, és a listákról összesen olyan 110 körül így lesz nekik 270 mandátumuk legalább, ami így 2/3.
és rajtuk kívül az mszp és a jobbik jut be. az egyiknek lesz olyan 60, a másiknak 50 körüli mandátuma. hogy melyik lesz a nagyobb frakció azt nem tudom eldönteni, de lehet a jobbik lesz, erre is van esély, főleg ha sok szoci otthon marad.

mrs. white 2010.02.20. 12:30:39

@kisa: Nem mosnám egybe egyetlen oldal választóját sem. Mondjuk egy értelmes baloldali nem azért szavaz a maszopra amit csinált hét évig hanem azért furcsa módon amit csinált az utóbb időben, és nem Mesterházy terveit veszi számításba (amit valszeg Ő sem vesz komolyan de hát kampány időszak van). Egy értelmes jobboldali sem gondolja hogy eljön a kánaán mert pontosan tudja hogy kényszerpálya van meg az ima hogy megússzuk valahogy. Valszeg azért szavaz rájuk hogy mégegyszer ne kapják kezükbe a kormányrudat akik ezért felelősök. azán hogy a két oldalon mennyi az értelmes ember, azon már lehet vitatkozni csak nem érdemes.

kisa 2010.02.20. 12:31:51

@mrs. white: Nem ibinénit nyírták ki, hanem a vele való barátságot, még '98-02 között azzal, hogy őket is le akarták darálni az egy a tábor zászlajával... Ő meg nem akarta. Ki is húzta még 8 évig, most önmagát darálja le! Vagy nem, az majd kiderül.

subtotal 2010.02.20. 12:33:18

@colosgirl: és az utolsó hetekben rajtuk kívül mindenki néma marad, tátott szájjal figyelve a Fidesz nyomulsát, ugye? Szép álmokat...

jjulie 2010.02.20. 12:35:13

@mrs. white: @colosgirl:

ti meg mit harcoltok még

nyert az orbán és kész, vigyázz, pihenj, fegyvert lábhoz

sárkányfő 2010.02.20. 12:35:13

Kedves Gábor, két kérdésem lenne:

- Azt olvastam valahol, 400.000 ember akarja megosztani a szavazatát úgy, hogy listán Jobbikra, a másikon meg a Fidesz jelöltjére szavaz. Ha ez igaz, mennyivel löki ez meg a Jobbik eredményét?

- Azt meg a tv-ben hallottam, hogy bár minden Mdf-es kilépés, balhé címlapos, miközben ötvenszer annyi fideszes lép át a Jobbikba. Ez igaz?

sárkányfő 2010.02.20. 12:36:02

ja, az kopogtatóm a kutyának se kell, igaz nem is adnám.

kisa 2010.02.20. 12:38:06

@mrs. white: Persze, ebben teljesen igazad van, 8 millió embert nem lehet összemosni.
De ne hagyd számításon kívül a balosok protesztjét, már írtam, hogy 2002-ban volt a legmagasabb a részvétel. Mindkét nagypárt nagyjából 1 mio + szavazót tudott mozgósítani. A fidesznek ez most is megvan, a 2 mio, az mszp elolvadt, de lehet, hogyx sokan mégis elmennek, és rájuk böknek. Orbán legalább annyira megosztó, mint gyurcsány volt.

hapsi 2010.02.20. 12:39:47

Gondoltam írok valamit én is, de végigolvasva a kommenteket (2 ember msn-ezését) inkább letettem róla.
Jelenleg 147 komment, ebből 120-at 2 egyén írt, teljesen mellőzve a cikk témáját...

jjulie 2010.02.20. 12:40:22

@ó jaj:

daráld le, főzd meg és tegyél bele szalonnadarabkákat, és úgy majd kell a kutyának

mrs. white 2010.02.20. 12:40:23

@kisa: Értem én de miért annyira fontos ibi néniken az önálló indulás? Tán az antali örökség miatt elvi okokból? Ugye nem. Akkor önálló pártként sokkal jobbanyagi körülményeket tudok biztosítani magamnak. Hát inkább. Azért 98-02 között nem sokat tett azért, hogy önállóan tudjon indulni. Hirtelen akkor lett fontos számára amikor ellenzékben egyedül maradt zsíros miniszteri állás nélkül. Nekem nem igazán jött le ennek a politikusi hitelessége már akkor sem. Az már hab a tortán, hogy erre most már napi rendszerességgel ad bizonyságot. Ilyen mentalitás miatt nem csak semjén megKövér Laca miatt kellene magyarázkodni a fidesznek hanem ibi néni miatt is. Most magyarázkodjon a baloldal ibi miatt még kb. 2 hónapig.

panelburzsuj 2010.02.20. 12:40:52

Ami még azért rejtély, hogy a kétmilló talpasból mennyien fognak hoppon maradni, és átsündörögni a Jobbikhoz az önkormányzati helyosztó indulásáig.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 12:42:37

@subtotal: egyáltalán nem néma. de megtörte a sort az mszp. programot hirdetett, amit már változtatni nem fog naponta, ezt kihasználhatja a fidesz.
az utolsó hetek nyomulását is abban látom, hogy a média nagyrésze segíti őket. hír tv, echo tv, duna tv, mtv, és újabban a tv2 is. aztán magyar hírlap, magyar nemzet, heti válasz, demokrata stb. és a honlapok. gondola, index stb stb.
és az iwiw, youtube, facebook, meg az évek alatt kiépített listarendszer alapján az sms és email, plusz a személyes megkeresés. 100 000 segítő, 10 000 párttag, jelöltek, családjuk stb.
plakátok, kiadványok, szórólapok amit tömegével gyártanak, szórnak majd.
a többi párt nem biztos hogy ezt fogja tudni követni.
a fidesz mögötti gazdasági vállalkozói réteg erre már elhelyezte a pénzét alapítványokon keresztül.
a párt évek óta teszteli rendszerét, készül. és ez nem az a párt mint 98-ban vagy akár 2006-ban.
sokkal profibbak lesznek. ezért álmos még a kampányuk. vihar előtti csend. március 15 és utána rövid de lehengerlő kampány április 9-ig a kampánycsendig.
persze a többiek is kampányolnak biztosan rendesen, de a korán elkezdett kampány miatt elkophatnak a jelszavaik, a ma kiadott program egy része is akár.

theofil 2010.02.20. 12:44:21

@kisa:

Vagy nyíllal az is eléggé magyar és eléggé ősi.
Persze elébb meg kell kérnem őket, hogy nem mozogjanak, álljanak szép nyugodtan, és az esetleg melléjük ment nyílvesszőket sziveskedjenek nekem udvariasan visszaadni.

panelburzsuj 2010.02.20. 12:44:39

A kislistás településeken ugyanis eddig vsizonylag könnyű volt a "független" jelöltekről kiszagolni, hogy a "duális" rendszer melyik feléhez húznak, de ma már nem elég egy kokárda az identifikáláshoz.

jjulie 2010.02.20. 12:44:47

@colosgirl:

még mindig nem értelek: mit bizonygatsz?

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 12:45:34

Ki volt az a vadember, aki nem tudott mondani egy Bartók művet?????????

theofil 2010.02.20. 12:46:28

@Füsti:

Látom magam előtt a hányatott sorsú Bokrost - akinek nem elég az emdéefes összevisszaság - még a nemzeti érzület elleni allergiája is kiújult.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 12:46:54

@jjulie: lehet gúnyolódni, ennyit a szintről.
leírtam a véleményem. a meglátásom, az érzéseimre alapozva. és ezt vállalom is.
azt is, hogy én rájuk szavazok.
attól természetesen elolvasom, meghallgatom a többi pártot is, most mesterházyt hallgattam az előbb. mindenki úgy szavaz, ahogy az érzései, meggyőződése szerint a legjobban látja. ha valaki az mszp-re szavaz, az sem baj, hiszen valamiért ő azt látja jobbnak, ahogy sokan a jobbikot pl. ezért én azt sem fogom senkinek mondani, hogy erre vagy arra szavazzon, sőt van szoci meg mdf-es barátom is, és nem vesztünk még össze. a politikát kultúráltan is lehet kezelni

mrs. white 2010.02.20. 12:48:17

@kisa: hapsi kedvéért én is megteszem tétjeimt.
Maszop keménymag jelenleg 500000, de ez bármikor bármilyen helyzetben megvan. Protestekkel együtt lesz 1 milla.
a fidesz keménymag kb. 1.5 milla protestekkel most valahol 2.5 körül lesz.
Jobbik hozzápakol még az 500000-hez majdnem annyit. kb 1 milla fej fej mellett a szcikkal. A többiek marakodnak majd az 500000 szavazaton. lmp talán bejut Mdf szerintem nem. de az attól is függ, hogy az Lmp milyen listát tud kiállítnai mert ő vihet még el sokat az Mdf-től és viszont.

sárkányfő 2010.02.20. 12:48:28

@jjulie: Nem szép dolog, hogy ilyet kívánsz egy érző lénynek.

Amúgy a kutyám se nem fideszes, se nem emeszpés, de még csak nem is jobbikos, szóval nem lehet megetetni akármivel.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 12:49:10

@jjulie: semmit. leírtam a véleményem. ennyire bonyolult? sokan ezt teszik blogokon, fórumokon. és próbáltam részletesen.
nekem ez a megérzésem. ezzel nem azt mondtam, hogy igazam is van. mások is leírják itt, lehet az fog bejönni.

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 12:49:27

@kisa: @jjulie: Feltűnően aktívak vagytok mostanában... gyanús ez nekem, tudtam, hogy a tegnapi Gyurcsány-hír jelent valamit...

Képzeljétek, remegett a dühtől. Szegénynek nem ártana végre megkezdeni a gyógyszeres kezelést, mert ennek így nem lesz jó vége.

Aggódom szegényért...

Higany 2010.02.20. 12:51:18

Kár, hogy a jobbik-ballib tengelyen sikerült szétoffolni a kommenteket.

A témához: Nálunk Újpest kertvárosi részén még mindig nem kopogtatott senki.

jjulie 2010.02.20. 12:51:36

@mirrmurrkandúr:

basszus, lebuktam (mszp szavazó vagyok)

jjulie 2010.02.20. 12:52:23

@ó jaj:

igazad van, bocs, kutyába se vettem a kutyád

kisa 2010.02.20. 12:55:17

@mirrmurrkandúr: ????????? Mi közöm nekem gyurcsányhoz?

kisa 2010.02.20. 12:56:38

@mrs. white: Lehet, hogy igazad van, de én kicsit többre becsülöm (mármint számszerűen) az orbánt NEM akarók táborát. No, majd meglátjuk!

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 12:58:14

@jjulie: hát, ezt eddig is tudtuk, hogy milyen szavazó vagy, a kérdés csak az, hogy miképp létezhet, hogy nem szégyelled magad mindezért?

Egyébként meg, amit radalának is levágtál a múltkor... én nem lettem volna ilyen úriember a helyében. Nem kell veletek kesztyűs kézzel bánni, szokja csak a cigány a szántást...

További szép napot neked!

kisa 2010.02.20. 12:58:51

@Higany: Nálam se kopogott senki, hogy témánál maradjunk, nagyjából 15 éve nem kopog senki. Csak űlök itt, várom, hogy kopogjanak, és közben szétoffolom TG blogját.
Pedig mennyivel izgibb lenne 147x elolvasni, hogy kinél melyik párt hányszor kopogott...

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 13:00:32

@kisa: Kicsit túl pátoszosan beszélsz róla!
Pedig tudván, hogy mekkora féreg, ez elég érthetetlen... no, nem baj, csak józanodj!

A szerelemnek múlnia kell.

:-)

jjulie 2010.02.20. 13:01:18

@mirrmurrkandúr:

én az eszedért szeretlek, nem a nevedért

kisa 2010.02.20. 13:02:27

@mirrmurrkandúr: Egyetlen pátoszos mondatot idézz, kérlek, amiben gyurcsány nevét említem! Vagy legalább olyat keress, amiben pozitívan.
Szerintem összetévesztesz valakivel.

theofil 2010.02.20. 13:02:45

A kövéri megnyilatkozásnak van egy harmadik változata is (eddig volt a naív (ah be szörnyű ez a Jobbik), volt az üzenetet megfogalmazó (jaj annak aki segíti a Jobbikot), most nézzük meg a harmadik variációt, a színjátékot.
Nem állítom, hogy valószínű, de nem is tartom lehetetlennek.

Ebben a harmadik esetben Orbán és Vona - belátván hogyha nyírják egymást abból sok haszon nincs, felosztják egymás között a terepet:
- Orbánék hozzák a középre tartó, mérsékelt konzervatívnak tartott erőket,
- Vonáék begyűjtik a Fideszt puhánynak tartó keményvonalas radikálisokat.
Ehhez persze az ellentét látszatát kell létrehozni, hiszen kétfajta választórétegről van szó amely egymást nemigen szenvedheti.

A választások végeredményének ismeretében a polgárok majd arra kényszerítik Orbánt, hogy fogjon össze a Jobbikkal....ez a polgárok határozott óhaja...amely esetleges naggyűléseken is megnyilvánul....Orbán kénytelen lesz fejet hajtani a tömegek óhajtása előtt...!

László56 2010.02.20. 13:03:24

@hapsi: Ez a módszer az internettel kapcsolatosan a pártállam régi trükkje. Állíts egy két embert a blogra és azoknak a semmitmondó beszélgetése helyhiány miatt kiejti azokat a mondanivalókat amik fontosak lehetnek. Ezáltal nem lehet a blogtulajdonosokat, -legyenek azok újságok vagy privátok, - avval meggyanúsítani hogy kimoderáltak valamit ami nem az érdekük.

Itt azonban más a helyzet. Mint nem olyan régen hallottam, itt meg nincs is moderálás. Én inkább elviselem a hátrányát, mint a moderálást magát. Mert a ráállított embereket a moderálás sem tudja és nem is akarja eltüntetni. Ebben az esetben a blogtulajdonostól moderálást elvárni szinte lehetetlen dolog. Hiszen messze felülmúlja a idejéből kitelő teljesítményképességét.

Ezért csak azt lehet remélni hogy a blogtulajdonos tudja mit olvasson el és mire nem kell időt fordítani. Szerintem tudja.

subtotal 2010.02.20. 13:03:46

@colosgirl: nekem az általad leírt programmal az a bajom, hogy a Fidesz:
1. folyamatosan lerabolt országról beszél, miközben amit itt leírtál ahhoz kőkemény milliárdok kellenek, és ettől ők nekem attól függetlenül nem lesznek szimpatikusak, hogy valószínűleg nagyjából nekem kedvező gazdaság-politikát fognak vinni
2. jelenleg az a bajuk, hogy az MSzP rájuk ront és kiforgatja azt a minimálisat is, amit elkotyognak (kábé mint az MSzP csinálta a tervek szondáztatására). Szerintem március 15 után olyan védekezési alakzatot kell majd felvenniük programhírdetés után (ha lesz), hogy csak néznek

mrs. white 2010.02.20. 13:03:58

@mirrmurrkandúr: jjulie már mindenkit kiosztott szerintem aki nem az ő véleményén van. Ez kb az itt hozzászólok 95 %. Én már nem reagálok rá, elején minden hülyeségére ugrottam. Hiba volt.

kisa 2010.02.20. 13:04:13

@mirrmurrkandúr: Egy jó igazmagyar ember, aki csak autentikus népzenét hallgat.

theofil 2010.02.20. 13:05:06

@mirrmurrkandúr:

Mi a tegnapi Gyurcsány-hír?

kisa 2010.02.20. 13:05:56

@theofil: kb. 2 éve ezt hajtogatom, továbbvíve A GONDOLATOT AZZAL, HOGY A jobbik a fidesz leányvállalata, de ismét csak nem hisz nekem senki! Pedig vátesz vagyok!

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 13:07:50

Nálam sem kopogott senki...
Pedig úgy örülnék, ha az MSZP-sek kopogtatnának, és én nyitnék ajtót...

Meginvitálnám őket egy kávéra, és kedélyesen elcsevegnék velük, megtudnám a pártjuk összes mocskos titkát, aztán másnap már a Nemzet vagy a Hírlap címoldalán lennének.
Vagy lehet, hogy csak leitatnám őket, és csinálnék egy szép kis videót, ahogy részegen cihekednek a tengeri malacokkal... aztán szintén Magyar Hírlap:-)

Uncsi az egész. Nem történik semmi. Csak a Jobbik küld szórólapot, már mindjárt kettőt hetente.
A Fidesz egyáltalán nem küld semmit, az MSZP pedig egyszer küldött valamit, most valami Sass Szabolcs nevű degenerált figura a jelöltjük, de ő meg már inkább ijesztő, mint vicces...

Kopogtatni meg nem jön senki.
Szégyen, gyalázat.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 13:11:47

@subtotal: mondtam ez a véleményem, én így látom. te pedig úgy és ez egyáltalán nem baj :)
legyen neked igazad.
de vannak gazdasági körök, akiknek kényelmetlen már a lejáratódott mszp és ezek adatokkal fogják segíteni a fideszt, párhuzamosan pár dokumentummal a rendőrség felé. amivel a bulvár megkapja a bkv típusú ügyeit és ronthatja a szocik pozícióit. aztán ezek a gazdasági körök már a fidesz kormányra készülnek és ezért megelőlegeznek komoly összegeket is. ahogy az eleve fidesz közeli gazdasági körök is.
az mszp itt van nagy bajban. innen is vizsgáld a kérdést. és ahol rengeteg pénz van, ott könnyebb a győzelem. én nem hiszem a védekezést március 15 után. inkább egész pályás letámadást érzek.

jjulie 2010.02.20. 13:11:58

@mrs. white:

egyszer egy idő után még arra is rájöttél, hogy azt írod amit én

ez ciki nekem

mrs. white 2010.02.20. 13:13:41

@kisa: Erre gondoltam én is de ahogy az ibi baloldali diverzáns nem jött be, szerintem ez sem fog. Ekkora bázissal Vona vígan elvan egyedül, még ha az elején ez is lett volna a terv, azóta már módosúlt.

kafferbivalybalamber 2010.02.20. 13:13:49

Újpest, kertváros: Fideszes gyűjtőember jött először, oda is adtam neki a cetliket, mint mindig. Rajta kívül összesen egy MSZP-s csöngetett be, de nem kellett sokat beszélni vele. Amikor jelentőségteljesen ránéztem a kirakott magyar zászlóra, akkor azt mondta, hogy ja, bocs, és elhúzott.
:)

jjulie 2010.02.20. 13:14:02

@colosgirl:

na még mindig nem értem: ki fog nyerni és ki van bajban?

merthogy a viktor már nyert

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 13:14:40

@jjulie: Pedig a nevem sokkal jobb, hidd el, azért mert tudok fejből néhány Bartók művet, még nehogy tévedésbe ess...

Oh... szeretsz? Ne, nem is ismersz, lehet, hogy túl fiatal vagyok, vagy túl magas? Túl kék szemű?
Hogy a "túljobboldali" (sőt "túljobb oldali") kitételről már említést se tegyek.
Ne dobálózz ilyen könnyen... különben is: Mit szólna mind ehhez a Feri, ha megtudná? És a Lali?

Látod, látod... a lét elviselhetetlen könnyűsége.

theofil 2010.02.20. 13:15:29

@kisa:

Én elhiszem, hogy Orbán egy kanál vízben meg tudná fojtani Vonát,
de Orbán egyben reálpolitikus is.

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 13:17:01

@kisa: Keresem a pátoszt... légy türelemmel:-)

jjulie 2010.02.20. 13:17:22

@mirrmurrkandúr:

a lét ne emlegesd, az már oda

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 13:18:18

@jjulie: majd április 11-én úgy 22 óra felé, és 25-én szintén 22 óra körül megtudjuk ki nyert és ki lesz bajban.
de most az a kérdés velem mi a baj? miért baj, hogy én leírtam amit gondolok. attól ez nem szentírás, kőbe vésett tan. csak ráértem, és lepötyögtem ami a fejemben megfordul.
viktor lehet nyer, de majd kiderül. hogy nyert? lehet. focimeccsen biztos :)
de tőlem is kapnak egy szavazatot de nem a viktor miatt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.20. 13:19:32

Nálam kopogtatott egy mszp cédula. Leültettem, hagytam hogy beszéljen. Kérdezgettem a párt programjáról, amiről kb. semmit sem tudott, de nyugdíjasok kapcsán ódákat zengett a maszop politikájáról.

Bólogattam, eljátszottam, h tetszik amit mond. Aztán azok után, h 15-20 percig feltartottam, jött a tőrdöfés, és megmondtam neki, h már egy hete odaadtam a Fidesznek, és ilyen elbaszott 8 év után ne is számítson rám semmilyen szempontból ez a tehetségtelen gittegylet, amit ő képvisel.

Szegény ember. Remélem, aznap már nem volt kedve máshová kopogtatni. Magam jóleső érzéssel gondoltam arra, h egy maszop aktivistától elvettem 20 percet haszontalanságra.

Csók.

majomkutya 2010.02.20. 13:22:00

A bonyhádi Jobbik közleménye a kopogtatókkal kapcsolatos visszaélésekről elolvasható ITT:
www.jobbikbonyhad.hu
Úgy néz ki van itt minden: adatlopás, okirathamisítás, zsarolás...)

theofil 2010.02.20. 13:23:50

@mirrmurrkandúr:

Hozzám jött egy szomorú szemű úr és szerette volna ha a Maszopnak.
Mondtam, nem lehet, mert a Hunvald.

Kérdezte, jöhet-e ősszel.
Mondtam, nem kell a Béla.
(A volt szoci polgármester akit tudtommal megint indítani fognak.)

A sajnálkozásomat fejeztem ki, mire ő el.

Eléggé rosszul éreztem magam, mivel az úr szimpatikus volt, nem ő lopott, nem ő volt az a barom aki úgy döntött, hogy a Hunvaldot továbbra is rendületlenül...és mégis ez a szegény hapsi issza meg a levét mindennek, őrá zúdul a népek haragja.
Nem volt jó érzés.
Más kérdés, hogy a szerencsétlen gyalogpárttagokra, aktivistákra nem nekem kéne gondolnom, hanem a tökkelütött, vérbarom Maszop vezérkarnak.
Mert, ugye nem ők mennek kopogtatócédulákért...
Nem ők néznek szembe...!

subtotal 2010.02.20. 13:26:35

@colosgirl: arra válaszolj, hogy, ha még azok a bizonyos gazdasági körök, akik eddig együtt mutyiztak a szocikkal és akiknek mostmár hogy-hogynem kínos az MSzP és odaááltak a Fideszhez pénzzel-paripával az eleve Fideszes gazdasági körök mellé:
- mi fog változni a Fidesszel a korrupciós ügyekben?
- ki fog derülni sokminden majd a következő kampány végén a Fideszesekről is?
- mi az amitől szimpatikus neked a Fidesz?

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 13:26:59

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 50cm: nekem a családi ajánlókat kellett levinnem az irodába (fidesz) mindenki rám bízta a dolgot. régebben is oda vittük, személyesen nem adjuk oda senkinek.
aztán a változás az előző választásokhoz képest, hogy élt az iroda. eddig pár ember lézengett ott. most egymásnak adták a kilincset, és bent nyüzsögtek az öregek fiatalok vegyesen.
egy néni annyi cetlit adott le előttem hogy csak lestem. a lány aki átvette mutatta hogy majd 10000-nél tartanak abban a körzetben ahol lakom, és ez kedden volt. mondta javában gyűjtenek még ameddig fentről nem szólnak, hogy állj. a jelölt már elvitt úgy 1500 darabot, azt egy egyeztetett időben leadják, a többit ott őrzik az irodán.

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 13:30:19

@colosgirl: Nu terbuie s-o convingi pe Julia, ea e o categorie extraordinare:-)

"politica de pe pozitii de forta":-)

Si de altfel... cred ca este indragostita in mine:-))))

mrs. white 2010.02.20. 13:30:43

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 50cm: Gonosz voltál, de azért tetszett. Mondjuk tippeket is adhattál volna. Pl visszahozzuk a kajajegy ingyenességét de csak a nyugdíjasoknak, amit megháromszorozunk de csak Hawai egy bizonyos éttermében lehet beváltani. Oda viszont ingyen repülőjegyet biztosít a párt, de csak azoknak aki Levine féle mágneses párnából 500000 forintért rendelnek.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 13:34:42

@subtotal: attól szimpatikusabb, egyetértve azzal, hogy őket is megfertőzheti a korrupció, hogy elegem van a szocikból. a gyurcsány, lendvai fémjelezte hűlyítésből, és egyedül a fidesz az aki mérések szerint kormányozni tud, lesz hozzá ereje. és neki van nemzetközi kapcsolatrendszere, és kormányzati tapasztalata. ez már nem az a fidesz aki 98-ban volt, és nem az lesz mint ellenzékben.
nyugodtabb napi élet lehet alattuk, mint a szocik napi programhirdetése alatt. ők semmiképp. amióta megpuccsolták medgyessit, nem csináltak utána másfél évig semmit, majd csalással, adateltitkolással hatalomra jutottak ismét, akkor meg félrekezelték a válságot. elbukták a népszavazást és az eu választást is.
gyúrcsány csúfossan távozott. még le is köpték az utolsó napján. aztán a dilettáns kormányfő keresés az végképp betett, és most mesterházy totálisan. ezért mondom, ők nem. és más nincs. lehet itt jobbikozni, de nincs mögöttük egy összeszokott, kapcsolatrendszerrel bíró csapat. most arra jók, megmutassák magukat, bejárassák az embereiket a politikába és utána akár kormányképes erő is lehet. de jelenleg kettő van. mszp és fidesz.
ennyi sajnos, nincs nagy választék.

theofil 2010.02.20. 13:35:32

@majomkutya:

Meghallgattam, ebben nincsen semmi. Gy. dühös volt, hát ami azt illeti kapott is rendesen a fideszesektől, ráadásul hihetetlenül tenyérbemászóak voltak vele szemben a fideszesek.

Féreértés ne essék, és nagyon jó ötletnek tartottam volna ha Gy. végleg kivonja magát a politikából, hajmeresztőnek tartom a negyedik helyét (a Maszopnak el kellett volna hessegetni őkelmét),
de ebben a videóban semmi olyan nincs amit ne tudnék abszolúte megérteni.
Nagyon dühös a Fideszre, annak a vele szemben alkalmazott ordenáré stílusa miatt és ebben kétségtelenül igaza is van.

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 13:38:02

@theofil: Hozzám -mondom- nem jöttek, de ha jönnének is, csak azért örülnék, mert látnám, hogy velem is törődik a nagypolitika.

A történetedhez: Nézd, én elhiszem, hogy az úr, aki nálad járt, nem lopott (na jó, tudom, hogy nem lopott), de arról viszont ő tehet, hogy Hunvald után még gyűjt a helyi MSZP-nek kopicédulát. Nem kell gyűjteni, lehet egy kicsit bünteni a pártot az ilyenekért...

Szerintem.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 13:38:44

Ez jó!

Demszky Gábor bizalmasa Mesterházy Ernő.
Ernő felesége Mécs Mónika.
Mónika apja Mécs Imre.
Imre felesége Magyar Fruzsina.
Fruzsina testvére Magyar Bálint.
Bálint felesége Hodosán Róza.
Róza volt férje Demszky Gábor.

panelburzsuj 2010.02.20. 13:39:55

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 50cm:

"Magam jóleső érzéssel gondoltam arra, h egy maszop aktivistától elvettem 20 percet haszontalanságra."

Asszem az ilyesmire mondják, hogy a civil erkölcs és politikai erkölcs nem vethető egybe.

jjulie 2010.02.20. 13:40:15

@colosgirl:

nincs nagy választék

ezért nem fog elmenni kb 40% szavazni és így a szavazókorú népesség kb 30 %-a adja a voksát a a fideszre

ez kevesebb, mint akik a távolmaradásukkal üzenik amit üzennek

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 13:41:03

Bocsánat imádok demagóg lenni néha:-)

subtotal 2010.02.20. 13:42:30

@colosgirl: "nyugodtabb napi élet lehet alattuk, mint a szocik napi programhirdetése alatt. ők semmiképp. amióta megpuccsolták medgyessit, nem csináltak utána másfél évig semmit, majd csalással, adateltitkolással hatalomra jutottak ismét, akkor meg félrekezelték a válságot"

Bocs, de ezzel nem értek 1-et és nem is a saját véleményednek tűnik, amit leírsz.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 13:43:02

Nagyon várom, hogy a Fidesz mivel tudja majd aktivizálni a táborát, szeritem ez hatalmas kihívás nekik. Volt itt már minden...mivel rukkolhatnak elő?

Ha tud valaki nemzetközi példát, érdekelne!!

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 13:44:21

@jjulie: az így a te számításod szerint 50% ami kb. 110 listás hely összességében. és egyéniben?
tehát szerinted elmegy a 8 000 000 szavazó 60 %, vagyis 4 800 000 ember.
ez a demokráciában nagyon jó részvétel. szlovák, cseh, lengyel pl 30% körül szokott lenni, román 40% körül de az usa sem kimagasló részvételi arányt nézve.
szerintem valahol az 52 és 58% között lehet a részvétel

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 13:47:26

@colosgirl: Érdekelne, hogy a szavazók hány százaléka adja szerinted a Fidesznek az xet?

török gábor 2010.02.20. 13:48:15

@hapsi: pedig engem minden vélemény érdekel, különösen azok, amelyek a témához kapcsolódnak.

mrs. white 2010.02.20. 13:48:33

A, A szocialisták hiányolták a konstruktív ellenzékiséget ami meggátolta őket a kormányzásban. Lásd vastagbőr fleto kirohanás meg ugy általában mindíg ez volt az indok.
B, 2009 tavaszától a Bajnai kormánynak gyakorlatilag kissebbségben sikerült egy igen komoly megszorító programot végrhajtani.
C, Akkor a jó kormányzás feltétele-e vajon az a pontban említett dolog? Vagy tökmindegy, mert egymással össze nem függő a történet.
D, Ezek után nem mindegy, hogy ellenzékiként Fletó mit tervez.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 13:49:20

@subtotal: ez aztán mekkora hülyeség. akkor ki véleménye? XIV. Benedeké?
nekem ez a véleményem és fentartom. amikor a fidesz volt, az átlagos napi élet nyugalmasabb volt, nem volt ennyi kedélyt borzoló marhaság, mint a szociknál. náluk is a gyurcsány alatt csúcsosodott ki inkább.
most miért kell ilyenekkel támadni? elfér itt mindkettőnk véleménye. de írd már meg mi a baj velem, te mit gondolsz az egészről, miért támadsz butaságokkal.
nem vállalhatom fel a véleményem? én őszintén leírom amit gondolok, amit érzek vagy tapasztalok. és le is fogom írni ezzel nem ártok senkinek.

jjulie 2010.02.20. 13:49:27

@Zengőtorkú Nyivákoló:

veled is tudatom: nyert a fidesz utcahosszal, a többi onanizálás

persze hogy mit haszna lesz belőle az más kérdés

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 13:50:56

@Zengőtorkú Nyivákoló: szerintem listán olyan 47-52% és egyéniben meg lehet úgy 160 képviselőjük. ezzel akár a 2/3-ad is meglehet. de nehéz ezt megmondani, majd kampánycsend előtt már biztosabbat lehet jósolni, addig annyi minden történhet.

jjulie 2010.02.20. 13:52:23

@mrs. white:

nana, láttam én már olyat hogy a viktornál volt az előny és a gyurcsány elvette tőle

kisa 2010.02.20. 13:55:34

@colosgirl: "....ameddig fentről nem szólnak,..."
Honnan ismerős ez nekem? Ugye, nem éltél mé a 70-es években?

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 13:55:59

@jjulie: erre mondtam, addig sok minden történhet. bármelyik párt esetében. az mszp-nél is lehet mozgósítás és feljöhetnek (nem lenne jó) és jöhetnek komoly politikusi büntetőügyek amibe végképp belebuknának. a fidesznél is elolvadhat az előny, de a most lemorzsolódottakat is visszaszerezhetik. a jobbik is feljöhet és akár el is ronthat dolgokat a kampány során. sok ismeretlenes dolog, sok idő az 50 nap. de a mai állás szerint amiket eddig írtam, még az a véleményem, ezt gondolom. ha változnak a körülmények, majd átgondolom. :)

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 13:57:34

@Zengőtorkú Nyivákoló: miért lenne necces 47% az listán még így is 95-100 hely és 160 egyénivel az 255-260 képviselő. a 2/3 pedig 254 fő

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 13:57:59

Szóval várom a nemzetközi példákat ha tud valaki aktivizálás ügyileg.

Más:

Gábor nem tapasztalt ilyen jeleket, de ma is beszéltem szocikkal és kezdem biztosra venni az átszavazásukat a jobbikra (fontos, hogy vidéken).
Ha így lesz terekürtölöm a blogot, ugye megmondtamokkal!!!!

Török Gábor rajongó 2010.02.20. 13:58:05

Bátran kijelenthetjük ez a nap legjobb írása!

kopogtató 2010.02.20. 13:59:42

Érdekes lenne, hogy alakult 4 éve a kopogtatók leadása ebben a fázisban. Nekem valahol fel van írva, majd előkeresem.

Mdf-nél a 4-et sokallom:)

theofil 2010.02.20. 14:00:08

@mirrmurrkandúr:

Nekünk könnyű, de mit csináljon egy párttag?
Neki sokkal nehezebb. Választáskor hagyja ott a pártját?

Meg különben is. Lehet, hogy ő nem úgy látja, nem annyira súlyosnak, én nem tudom.
De nagyon rossz lehet neki az fix.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 14:00:18

@colosgirl: szerintem nem ! de hulla vagyok összeszedem magam és mindjárt cáfolok

kisa 2010.02.20. 14:00:41

@mirrmurrkandúr: Oké, hétfőig ráérsz, de ezek szerint nem könnyen találod. Lehet, hogy nincs is? :-)

subtotal 2010.02.20. 14:00:42

@colosgirl: zanzásított hivatalos (bár ezt már kivel áll ki vitázni OV reagálások után nem mindig lehet értelmezni) Fidesz állásfoglalásnak tűnt. Én egy kis kritikai attitűdöt hiányolok.

Szerintem például nem nem csináltak semmit, hanem túl sok mindent kezdtek el, sokat rosszul és mégtöbbet nem fejeztek be.
De például a sztrádaprogram megy előre (bár tele van korrupcióval), a nemzetközi válság előtti kiigazítást elég jól menedzselték (az megint más kérdés, hogy nagyon sokat tettek előidézéséért).

Azt értsd meg, hogy nem védem őket, nem is értek velük egyet, de ettől nem hiszem el amit a Fidesz mond.

Azt nem láttam még sehol leírva, hogy egyes emberek azt leírnák, hogy az ő életükre milyen DIREKT rossz hatással volt az elmúlt 8 év és mennyiben tehetnek gyarapodásuk elmaradásáról ők maguk.

Jó étvágyat mindenkinek aki még nem ebédelt!

jjulie 2010.02.20. 14:00:47

@colosgirl:

a választási eredmény lefutott ügy, és a későbbiekre, kormány és ellenzéke viszonyra céloztam

török gábor 2010.02.20. 14:00:47

@kopogtató: ez nagyon jó ötlet, várjuk az adatokat!

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 14:01:45

@kisa: nem éltem de ez nem számít. a lényeg, hogy ezzel nem mondtam rosszat, hiszen minden párt így működik. nem helyben találják ki a spanyol viaszt, fentről a kampány vagy pártközpontokból irányítanak dolgokat.

panelburzsuj 2010.02.20. 14:04:24

@kisa:

"Honnan ismerős ez nekem?"

Hát ez az igazán hatborzongató. "Mosott talpat jó árért nyalok."

jjulie 2010.02.20. 14:05:55

@colosgirl:

ha még nem éltél hetessel kezdődő évtizedben, minden meg van bocsájtva (részemről), és fülelek

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 14:06:46

@subtotal: köszi most ettem, neked is jó étvágyat. persze voltak hibák, de akkor kapott apám sokkal több fizetésemelést, nem volt a családnak anyagi gondja, még félre is lehetett tenni.

elég.volt 2010.02.20. 14:07:10

Vegyük egy átlagos lakótelep egyik lépcsőházát. Tételezzük fel, hogy ez 11 emelet, emeletenként 4 lakással, lakásonként 3 választásra jogosulttal. Az 132 ajánlószelvény. Kettőezer forintjával számolva az nem kevesebb, mint 264 ezer forint. Szerintem ez szép bevétel egy háznak pár semmit nem érő fecniért.

Nos? Melyik párt lesz a leggyorsabb?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 14:07:10

Gábor Jól értem azt mondja "Európa balra áll"???

kisa 2010.02.20. 14:14:32

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 50cm:
Malac, ez olyan keresztényi, felebaráti szeretetről tanúbizonyságot tévő tett volt...

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 14:18:52

@török gábor: Köszönjük.
Most már Ron Werber sem tudna segíteni, mert ettől a daltól inkább a falhoz áll az ember, mint balra.
A baj az, hogy komolyan gondolják a "mi hazánk" kitételt, de nem mindegy, hogy ki mit gondol elé. Ők szerintem azt, hogy CSAK.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 14:25:31

@theofil: Hát igen. A párttagság egy olyan kereszt, amit cipelnie kell annak, aki valamiért felveszi.
Más kérdés, hogy aki az elmúlt 8 év alatt nem lépett ki, annak nem lesznek kételyei. A kétely alapfeltétele ugyanis az önálló gondolkodás.

Captain Tott (törölt) 2010.02.20. 14:26:40

@mrs. white: Kb. egyetértek, de a részvétel túl van becsülve. Az eddigi ogy választások legalacsonyabb részvételét fogja hozni az idei. Ha 98-ban, Horn és Bokros után elment 58 %, most jó, ha elmegy 50 %. Ez azt is jelenti, hogy a választókerületek felében érvénytelen lesz az első forduló, minden ottani eredmény csak nagymintás közvéleménykutatás.
Viszont ez igen érdekessé fogja tenni a 2. fordulót!

fedélzeti kompót 2010.02.20. 14:27:20

az szdsz ebből a körből kimarad v mi van? még egy szimpla 0ra se telik?

sertésmájkrém 2010.02.20. 14:27:50

@jjulie: Kell egy fajta arcbőrvastágság meg gyomor ehhez.

sertésmájkrém 2010.02.20. 14:30:56

@subtotal: A tele van korrupcióval nem kifejezés, rémületes mértékben lopnak. Most is.
Egyébként meg pillants a számokra, ha vagy olyans zerencsés hogy téged ez elkerül. Munkanélküliség, adósság növekedése, gazdasági hanyatlás.
Vagy nézd az egészségügyet, oktatást. Az sem érint (még)? Kva jó helyen laksz, bakker.

jjulie 2010.02.20. 14:35:05

@sertésmájkrém:

meg egy nagyon nagy csomó egyszerűség a részedről hogy ezt elhidd

Aldobói Feldob 2010.02.20. 14:49:50

"Csak a szépre emlékeznek"

Fentiekre természetesen az MSZP-sek.
Ahogy a kampánynyitójukról készült képeken a figurákat elnéztem, hát azoknak az arcoknak nem is nagyon menne, ha megfeszülnének sem, hogy másra emlékezzenek.

Én viszont homlokegyenest másra emlékszem. Vajon egyes-egyedül lennék ezzel az emlékemmel?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 14:50:37

@colosgirl: "hogy már 47 százaléktól is tudunk csinálni olyan területi listás eloszlást, amelyből kijön a kétharmados többség."

Tudunk, de erre írtam hogy necces!

SzucsCsaba 2010.02.20. 14:53:16

Kedves Fórumozók!

Jól látom, hogy a jelöltállítás végeztével a leadott ajánlószelvények ismeretében a következő fontos kérdések megválaszolásában kaphatunk további segítséget, információt?

o Mekkora esélye van az MDF-nek átlépni a parlamenti küszöböt?
o Mekkora esélye van az LMP-nek átlépni a parlamenti küszöböt?
o Mekkore potenciál lehet a Jobbik-ban?

Az MSZP, illetve a FIDESZ kapcsán adhat bármilyen hasznos, eddig nem ismert információt az eredmény?

Szóval, a "választás 0. fordulója" milyen új információkkal szolgálhat?

Köszönettel!

Uhu20 2010.02.20. 14:54:24

OFF

Török Úr,

Pár napja írtam egy kommentet, amiben azt vetettem fel, hogy képes lenne-e az mszp úgy viselkedni egy jobbik-előretörés megakadályozására, mint ahogy tették azt a francia szocialisták az egyik elnökválasztás során Le Pen ellenében (azaz hogy beálltak Chirac mögé).

Ön szerint elképzelhető, hogy ha az mszp totális vereséget szenved az első fordulóban, akkor pár helyen a jobbik ellenében a fideszt támogatja, vagy legalábbis visszalép?

mrs. white 2010.02.20. 14:54:49

@török gábor: Mikor jön rá valaki hogy az ilyen dalok borzalmasok. Az éhezőknek, meg földrengéssulytotta területekért gyűjtők sem jobbak, de ott legalább a szándék nemes.

jjulie 2010.02.20. 14:55:01

@Zengőtorkú Nyivákoló:

nem necces, közlöm ismét, nyert utcahosszal a fidesz még akár 35%-al is, abbahagyhatod a reszketést

inkább attól reszkess ami a győzelem után jön

is 2010.02.20. 14:55:15

@sertésmájkrém: a FIDESZhez, az MDFhez, az LMPhez és a Jobbikhoz is. ha kihagytam valakit, azt is belegondoltam.

mrs. white 2010.02.20. 14:55:51

@jjulie: Nem te vagy az index címlapján fletó előtt?

mrs. white 2010.02.20. 14:58:10

@Captain Tott: Szerintem meglesz az 5 milla választó.

papika 2010.02.20. 14:58:18

Budapest, V. kerület, a Gigászok terepe.

Változás a múlt héthez képest, hogy Steiner Palkó újra bedobta ugyanazt a szóróját, mint egy héttel előtte. Kopogtatót kér rajta, pedig pont előtte nap olvastam, hogy már leadta és el is fogadták neki.

Tehát eddig összesen:
Fidesz: 1 szóró, 1 aktivista
Jobbik: 2 szóró (különböző)
MSZP: 2 szóró (ugyanaz kétszer)
Összes többi gigász: semmi.
Ami azért is fura, mert az LMP mégiscsak az Elnököt indítja.

panelburzsuj 2010.02.20. 14:59:04

@Uhu20:

Annyira érdemes a Fideszt tolni a "jobbik-előretörés" útjába, amennyire Orbán azonos Chiraccal ...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 15:00:00

@jjulie: Hidd el én nem reszketek ..de itt a 2/3 ról volt szó, nem az utcahosszról cukika:-)

mrs. white 2010.02.20. 15:02:15

@török gábor: Szerinted hoz bármennyi szavazatot is egy ilyen ígéret hogy a 30 felettiek ingyen nyelvizsázhatnak ALAPFOKON. Már a középfok sem ér semmit a munkaerőpiacon.

Aldobói Feldob 2010.02.20. 15:02:18

@mrs. white: sanszos, én a jobb oldalon vigyorgó, meglehetősen zsíros nénire tippelnék, ő lehet a mi julink.

jjulie 2010.02.20. 15:03:55

@Zengőtorkú Nyivákoló:

jól értem a kétharmadot félted?

ne féltsd, úgy kell az a viktornak mint a púp a hátára

is 2010.02.20. 15:04:02

@mrs. white: földrengés-sújtotta. legutóbb bejött nekik, az igen, igenre mindenki emlékszik. azt meg tán sokan nem is tudják, hogy a FIDESZ is csinált kampánydalt, nem is akárkivel, hanem Demjén Rózsival, aztán akkorát bukott, mint egy ólajtó, nem is forszírozták.

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 15:04:48

@jjulie: "a lét ne emlegesd, az már oda"

:-)))

diotoro10 (törölt) 2010.02.20. 15:05:37

Tisztelt Gábor!
Koromnál fogva eddig valamennyi parlamenti választáson részt vettem. 40 leszek szeptemberben. Hogy van az, hogy eddig még egyszer sem sikerült a végső győztesre szavaznom? Úgy fest, hogy most sem fog...Ekkora lúzer lennék :)

is 2010.02.20. 15:06:17

@Uhu20: ennek a kérdésnek párja is van: elképzelhető, hogy ha néhány körzetben az MSZP erős lesz (pl. Budapest, Battonya), akkor ott a Jobbik visszalép a FIDESZ javára, a FIDESZ pedig (természetesen nem kimondva, mert az álszent magatartás mindenekelőtt) ezt elfogadja? Torgyán 1998 reloaded?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 15:07:34

@jjulie: Nem jól érted, nem féltem, de nem arról volt szó!

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 15:08:41

@theofil: Nem kell ennyire komolyan venni, szerintem én is fogok gyűjteni egy kis kopogtatót, de azért életemet és véremet NEM adom a pártért.

Megjegyzem, ha a Fidesz is ilyen erkölcsi magasságokban fog fuldokolni, mint most az MSZP, megnézhetik, mikor teszem értük egy lépést is...

Nehogy már... azért emberek vagyunk, nem birkoszok...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 15:08:47

@is: Szerintem HIVATALOS visszalépés a Jobbiknál kizárt..

jjulie 2010.02.20. 15:08:48

@Aldobói Feldob:

@mrs. white:

valami szellemeset emberek nem tudtok egy jó dakota viccet?

is 2010.02.20. 15:10:42

@colosgirl: a 2/3 az 257,34 (386*2/3), vagyis 258 fő. a listás helyek eloszlása pedig annyira kiszámíthatatlan (d'Hont módszer), hogy 47%-ra lehet 40% és 55% helyet is szerezni, a többi párt eredményétől függően. én 255 helynél többet nem gondolok a FIDESZnek, lévén, hogy nem kap 47%-ot.

is 2010.02.20. 15:11:44

@Zengőtorkú Nyivákoló: lásd Torgyán 1998. a FIDESZ nem köt koalíciót, és a Kisgazdák sem. aztán 84 helyen visszalépés utolsó péntek este...

papika 2010.02.20. 15:11:59

@mrs. white:
Én is ezt nézem, és nem akarom elhinni.
Ekkora marhaságot!
Persze, vegyük észre a fejlődést, nem 65 év a korhatár, hanem 30.

jjulie 2010.02.20. 15:12:22

@Zengőtorkú Nyivákoló:

ok, ha az a fontos hogy leird a NEM szót, rendben, és az is hogy szoríts és izgulj tovább a fidesz valamilyen győzelméért, ok így?

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 15:12:27

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 50cm: Ejnye-bejnye.

Én is utálom őket, de az aktivista nem tehet semmiről, inkább főztél volna egy kv-t neki, és magyaráztad volna el, hogy nem szép dolog, amit a szocik csináltak... hátha hasznosan is eltölthetted volna azt a húsz percet...

Aldobói Feldob 2010.02.20. 15:14:40

@jjulie: mér, tán nem tetszett az önarcképed?

Uhu20 2010.02.20. 15:14:51

@panelburzsuj: Párhuzamok igenis vonhatóak. A Fidesz az Európai Néppárt tagja, egy frakcióban ülnek a francia jobboldallal, míg a Jobbik ugyanolyan számkivetett ott, mint Le Pen.

Persze, minden helyzet kicsit más, nyilván.

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 15:15:18

@kisa: még el sem kezdtem keresni, de ami késik, nem múlik.

Sőt, ha nem találok majd semmit netán, nem átallok majd bocsánatot kérni...

török gábor 2010.02.20. 15:16:07

@Uhu20: tudomásom szerint a Political Capital vetette fel ezt az "antifasiszta" javaslatot. nem látom valószínűségét, de arra kétségtelenül alkalmas, hogy a politika használja: talán még az sem elképzelhetetlen, hogy a szocialisták kölcsönös visszalépésekre tesznek majd ajánlatot a fidesznek a jobbikkal szemben. érdekes lesz...

Uhu20 2010.02.20. 15:16:50

@is: Nem nagyon hiszem. Pár helyen biztos lesz ilyen, alapvetően azért, mert az adott jelöltek nem akarják az mszp-s sikert....de a JObbik egyre inkább a Fidesz ellenében határozza meg magát, azaz egy országos visszalépéssel, gyakorlatilag a fidesz programjának kormányprogrammá segítésével elveszíthetnék a támogatóik jelentős részét.

mrs. white 2010.02.20. 15:17:29

@is: Mind a kettő xar volt erre céloztam.

jjulie 2010.02.20. 15:17:31

@Aldobói Feldob:

humort kérém, felnőtt humort, belépés csak 18 éven felülieknek

mrs. white 2010.02.20. 15:18:19

@Aldobói Feldob: Valahogy éreztem hogy másnak is tetszeni fog. Hogy miért?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 15:18:44

@jjulie: Lehet, hogy én nem voltam érthető, majd máskor...:-)

mrs. white 2010.02.20. 15:20:01

@diotoro10: Akkor már csak azt áruld el hogy most kire fogsz szavazni. az előrejelzők meg mehetnek a francba. Alakítsunk céget adok fizetést nem keveset.

Aldobói Feldob 2010.02.20. 15:21:46

@mrs. white: mert annyira ütős a juli néni fizimiskája ott a gyurcsány előtt, hogy na.

mrs. white 2010.02.20. 15:21:58

@papika: Igazából nem is a hülyeségével van a gondom, de célcsoprtot se látom akit megakar szólítani. Talán minden 30 év feletti?

Aldobói Feldob 2010.02.20. 15:25:23

@Zengőtorkú Nyivákoló: az meglehet, viszont echte mszp-s törzsanyagból dolgoztak...

panelburzsuj 2010.02.20. 15:27:21

@Uhu20:

A Fidesz azóta érzékeny a nálunk jobbik-jelenségnek hívható eszmekör terjedésére, amióta ez az eszmekör nem (csak) neki hozza a szavazókat.

És ez azért messze nem ugyanaz a szitu, mint francia.

Uhu20 2010.02.20. 15:29:30

@török gábor: Köszönöm a választ.

A másik, hosszabb távú "probléma"az lehetne, ha a Jobbiknak nem sikerülne szalonképessé válnia (vagy annak maradnia, tulajdonképpen nem érzem, hogy most szalonképtelenek lennének) - ebben az esetben hosszú időre előállhatna az az állapot, hogy kisebbségi kormányok lennének, esetleg néha nagykoalíció.

Ez mindenképp a többi kicsi (mdf, esetleg reorganizálódó szdsz, Kisgazdapárt) malmára hajthatná a vizet.

mrs. white 2010.02.20. 15:30:42

@Aldobói Feldob:Megnéztem, tényleg a jobboldali. A bal olyan barátságos az biztos nem Ő. Bár szerintem Ő még fényképen se állna jobbra. Biztos papparazzi volt.

Uhu20 2010.02.20. 15:33:05

@panelburzsuj: Ok, ha lesz erről egy poszt, majd megbeszéljük, de nem akarom szétoffolni a kopogtatócédulás témát. :)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 15:33:16

@panelburzsuj:

Baromira nem. Chiracnak amúgy is meg lett volna a többsége. És elnököt választottak. Köze nincs a mostani szituhoz..szerintem

török gábor 2010.02.20. 15:40:07

@török gábor: "Mesterházy Attila leszögezte: itt az idő, hogy végre Orbán Viktor és a Fidesz is csatlakozzon az MSZP-hez a szélsőségek elleni küzdelemben."

emő27 2010.02.20. 15:46:38

Sziasztok!

Kedves Török Gábor: én életemben először most adtam oda a kopogtatócédulámat.

Nálunk a XIII. kerületben eddig csak a mszp és a fidesz aktivistái voltak. Senki mást, se jobbikot, se lmp-t se mdf-szdszt nem láttam. Szóróanyagot csak a fidesztől és az mszptől láttam a postaládámban.

Arról mi a véleményed, hogy a XIII. kerületben -azt hiszem az index szerint - lehetséges, hogy talán a legnagyobb lesz a mszp-s támogatottság, és meg is maradhat a lendület az önkormányzati választásokig?

Én úgy gondolom, hogy a legrosszabb, ami történhet, hogy a parlamentben 3 párt (fidesz, mszp és jobbik) legyen. Én remélem, hogy mind az lmp, mind a mdf-szdsz bejut.
Ami miatt szeretném, az az, hogy nem hiszem, hogy egy normálisan működő ország létrehozható azzal, hogy 3 ilyen egymással így versengő párt kerüljön hatalomra.

Nem hiszem azt sem, hogy ha ez a 3 párt lesz azzal az emberek elégedettek lennének.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 15:47:43

@is: értem. ez a te véleményed :) sok víz lefolyik addig a dunán még :)
lehet annyi de annyi változás még, akár napok alatt fordul a kocka.

Uhu20 2010.02.20. 15:48:36

@török gábor: :)
Aztán még úgy járnának, mint a kisgazdák a 20as évek elején. OV és tsai, mint afféle alienek átformálnák a pártot...:)

snq 2010.02.20. 15:50:52

mesterházy úr elfelejtett pontosítani, hogy a magyar 'szélsőséggel' szemben vár összefogást, mert egyéb (egyébként valódi) szélsőségekkel nagyon is baráti a kapcsolatuk

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 15:51:57

@is: és miért pont 255 helyet számítottál? :) hogy hogy 47%-t gondolsz, és atöbbieknek mennyit?
én a fidesznek 48, mszp 19, jobbik 21, lmp 4, mdf-szdsz 4, a többi a sallang: munkáspárt, meg egyébb indulócskák mindösszesen. ezt úgy 52% részvétel környékén.

emő27 2010.02.20. 15:53:10

@török gábor: Arra látsz esélyt, hogy valaha nagy koalíció legyen a jobbik elleni küzdelemben?

Uhu20 2010.02.20. 15:53:11

@emő27:
"Én úgy gondolom, hogy a legrosszabb, ami történhet, hogy a parlamentben 3 párt (fidesz, mszp és jobbik) legyen. Én remélem, hogy mind az lmp, mind a mdf-szdsz bejut.
Ami miatt szeretném, az az, hogy nem hiszem, hogy egy normálisan működő ország létrehozható azzal, hogy 3 ilyen egymással így versengő párt kerüljön hatalomra."

Kapásból fel lehet sorolni jópár országot, ahol jól elboldogultak-elboldogulnak 2-3 párttal.

Lásd ma az angolszász országokat....de lásd pl. a 90 előtti NSZK-t, de lásd Japánt (ahol szinte végig a Liberális Párt kormányzott).

Másrészt nem az lenne a lényeg - a te logikádat felvéve - hogy hány db párt legyen az ogy-ben, hanem hány db normális párt. Ez lehet 2, lehet 5. lehet 10....

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 15:53:54

mesterházy alakítja a magyar olajfát?:)

emő27 2010.02.20. 15:57:56

@colosgirl: a részvétellel kapcsolatban szerintem nem lesznek jó arányok, mert ugye sokan biztosak a fidesz nagy arányú győzelmében és ezért nem mennek el szavazni.
Korábbi választásokon is úgy éreztem, hogy amikor ilyen arányú előnyt érzett a társadalom valamelyik párt esetében ,akkor amolyan legyintéssel elrendezik az emberek valami ilyesmi mondattal: Minek menjek, hiszen nélkülem is meglesz az.
Ez veszélyes lehet a fidesz esetében. Azt nem hiszem, hogy nem nyerné meg a választásokat, de nem hiszem, hogy olyan sok helyen eldőlne 1. körben , mint ahányra számítanak.

jjulie 2010.02.20. 15:58:26

@snq:

az "egyéb szélsőségek" kiváncsi lehetek egy listára

török gábor 2010.02.20. 15:58:44

@emő27:

valaha? valaha talán, de most szinte kizártnak tartom. írtam is erről a 38. bejegyzésben. de az valószínű, hogy a "fogjunk össze" még sokszor elhangzik a szocialisták részéről.

emő27 2010.02.20. 16:01:52

@Uhu20: abban igazad van, hogy tényleg a normális párt ami a kulcsa a jól működő országnak, de azt hiszem, hogy a normális párttól és politikától nagyon messze van még ez az ország. Sajnos :(
Ja és a normális pártoknak a normális társadalom is feltétele. Mert hiszen, ha a normális emberek vannak a társadalomban, akkor nagyobb igény lenne a normális politikára.

Az is kérdés lehet, hogy mit tartunk normálisnak.

emő27 2010.02.20. 16:03:08

@török gábor: akkor elolvasom azt a 38. bejegyzést, akkor még nem követtem a blogot.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 16:03:15

@emő27: azért lesz érdekes a részvétel, mert a fidesz pár új dolgot bedob mozgósítás terén. évek óta készülnek erre, és volt is kiktől tanulni ez ügyben. az 52 az éppen érvényes, hiszen a listás résznél az országos összes az érdekes. az egyéni helyeknél már más. hiszen lehet körzet ahol lesz akár 60 % és lehet lesz 40%-os körzet is, ott érvénytelen lesz az első forduló.
most nem látszanak a mozgósítás jelei, nem is fognak csak az utolsó egy másfél hétben. de akkor aztán rendesen dübörögni fog a kampány. a gond épp a szoci szavazókkal lehet, akik mivel veszteni látják a meccset el sem mennek. miattuk lehet alacsony. másik oldalon a változás miatti várakozásra építve könnyebb lesz mozgósítani

Uhu20 2010.02.20. 16:04:31

@emő27: "Ja és a normális pártoknak a normális társadalom is feltétele. Mert hiszen, ha a normális emberek vannak a társadalomban, "

Kb. akkor lesz, amikor kihal Kádár népe és ha ezzel párhuzamosan éretté válik az akkori társadalom. Az első feltétel biztos, hogy teljesül, de persze ez nem vonja maga után automatikusan a 2-at.

Mindenesetre nem látom okát, hogy ne nőjön fel egyszer a magyar társadalom.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 16:05:08

@colosgirl: 52nél megvan a 2/3ad, 47nél necces:)

jjulie 2010.02.20. 16:06:22

@emő27:

és ne felejtsük el hogy a föld nevű glóbuszon élünk, és ha visszanézünk a múltba, hányszor meg hányszor nem itt dölt el hogy itt mi történik

mitől van az, hogy ez a szempont nem szempont egy ilyen tippelősdiben?

is 2010.02.20. 16:06:31

@mrs. white: megszorító, rövid távú, és nem reformjellegű kormányzást lehet csinálni Mo-n felesben. Mo-n mindenki szerint reformokra van szükség, ami a kétharmadot jelenti. Orbán 2008-ban a hülyenépszavazással megmutatta, hogy képtelen elviselni, hogyha más vág bele a reformba, és 4 évet elvett minannyiunk életéből, hogy azt megakadályozta. én viszont nagyon szkeptikus vagyok abban, hogy ő bármilyen reformba is belevág, vagy ha igen, az sajnos minden lesz, csak nem jó, tekintettel 1998-2002-re.

örülök, hogy feloldhattam látszólagos ellentmondásod, és segíthettem a világ összetettségét megvilágítani.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 16:08:43

@Zengőtorkú Nyivákoló: ez igaz. sok múlik az egyéni helyeken is. a részvételen és a bizonytalanokon. és az 50 nap alatt milyen fordulatok lehetnek még. az a legfontosabb. most lehetünk itt okosak meg szépek, de ha gyökeres valami, egy extra nem várt fordulat áll be valamelyik oldalon akkor borul az összes elemzés, hozzászólás stb.

emő27 2010.02.20. 16:08:51

@colosgirl: azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt évek tapasztalatai után is mszp-s szavazók azok akik úgymond az mszp biztos bázisát jelentik, ők azok, akik ha esik, ha fúj ők ott lesznek. Azzal ők is pontosan tisztában vannak, hogy választást nem fognak nyerni, de ahhoz, hogy ha nem is nagy erőt, de erőt képviselhessenek a parlamentben, ahhoz be kell juttatni minél több embert a parlamentbe.

snq 2010.02.20. 16:08:54

@jjulie: nagynak tetszik már lenni ahhoz, hogy egyedül is találjon 21. századi rasszistákat, népírtókat, apartheideseket

is 2010.02.20. 16:09:59

@Uhu20: na de akkor nyerhet az MSZP, oda a kétharmad, és a FIDESZ nagyon tud ám nyírni, emlékezzünk 2006-ra, az MDF nyírására.

emő27 2010.02.20. 16:13:16

@Uhu20:

"Mindenesetre nem látom okát, hogy ne nőjön fel egyszer a magyar társadalom"

Valahol hallottam, hogy a "teljes" rendszerváltáshoz a 70 év kell. Az pedig még messze van.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 16:14:11

@emő27: igen de ez csak a törzs. ami kb 500 000 ember. ez a kemény mag, ami a fidesznél 1 700 000 ember körül van. ha jól mozgósítanak akkor a fidesz felmehet 2 500 000 szavazatig, ha a szocik is, akkor 1 000 000 voksig, de erre írtam a leíró hangulat eluralkodását és a bizonytalanok, a győzteshez húzás elve miatt lehet csak egy kétszázezer embert tud még pluszba hozni.

Joseph Adama (törölt) 2010.02.20. 16:14:31

@is:
Elvtársaid többet loptak el csak bkv-mávnál, mint amennyi a hülyenépszavazás által megakadályozott hülyereformokkal bejött volna.

Amúgy ezeket reformoknak feltüntetni demagógia.

emő27 2010.02.20. 16:16:44

@colosgirl:Lehetséges, hogy igazad van. Én meggyőzhető vagyok erről. Nem vagyok sehova annyira elkötelezve, hogy erről vitatkozzam. Sőt örülök, ha a vélemények sokszínűsége újabb és újabb gondolatokra serkentenek.

Uhu20 2010.02.20. 16:18:05

@emő27: A német társadalomnak elég volt 10+mondjuk 25 év is (10 év a weimari demokrácia plusz a háború után még mondjuk 25).

Nekünk sajnos nehezebb, 40 év agymosás.

lehetmas 2010.02.20. 16:19:30

Emőőő? Melyik 40 évről beszélsz?

20 év allatt a magyar társadalom sokkal jobbant megroppant mint a kádári időszakban.

Csak tovább rontottunk magunkon !!!

Elfelejteni hogy 40 év!!!!

jjulie 2010.02.20. 16:22:17

@lehetmas:

na írj egy pár sort légyszives

emő27 2010.02.20. 16:24:11

@lehetmas: én 70 évet mondtam, nem 40-et.

Az tény hogy rontottunk. De lehet, hogy ez nálunk követelmény volt ahhoz, hogy továbbléphessünk.
Mindig kellett valami rossz, ahhoz, hogy jobb legyen. Hiszen az ember a saját hibájából tanul. A gyerek is amikor járni tanul sokszor fenekére esik mire megtanulja, hogy is kell felállni és járni.
De ha már megvan a módszer,akkor gyorsan megy minden.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 16:24:58

@emő27: jaj én nem akarok meggyőzni senkit :) a legőszintébben vállalom a véleményem megérzések, tapasztalatok, olvasottak, látottak alapján :)
jó erről beszélgetni :)

emő27 2010.02.20. 16:28:42

@Uhu20: szerintem a németeket nem lehet velünk egy lapon említeni, mert ha csak abba gondolunk bele, hogy ott nem jelent problémát ,hogy ha tüzet raksz nyáron ami akkor tilos akkor feljelentenek a szomszédok. biztos ők is szidják egymást, de valahogy mégis működik a rendszer.
Nem azt mondom, hogy a besúgós rendszer kell, de ha a pénzbüntetés kell ahhoz, hogy az emberek megtanulják, hogy mi az amit nem szabad ,akkor az kell. Hidd el a 3-4. alkalom után meggondolja, hogy ott hagyja e a szemetet, vagy tiltott helyen rakja le, vagy például ne barmolja szét a kedvenc focicsapata stadionját, mert nem tetszik neki az, hogy kikapott a csapata.

panelburzsuj 2010.02.20. 16:55:50

@Uhu20:

"Mindenesetre nem látom okát, hogy ne nőjön fel egyszer a magyar társadalom."

Egy komoly hátráltatója van a felnövésnek: gyereknek lenni kényelmesebb.

És amíg a politika lelkesen felvállalja a gyám szerepét, addig a magyar társadalom nagyobb fele könnyen lemond az önállóságáról.

A felnőttség ott kezdődik, amikor egyre több dologról tudják higgadtan megállapítani a zemberek, hogy mekkora önrészük van egy-egy társadalmi léptékű elcseszésben.

Ilyen tükörbe nézve egy ráncosképű óvodás néz vissza ránk. Mint itt a kommentek zömében is.

abandi 2010.02.20. 17:00:29

@török gábor:
hehehe...
A refrén dallama nagyon hajaz a "magyaroszág-magyarország"-ra...
Nem hiába, zeneszerzők írták...
Gondolom, ráadásul ugyanaz a banda...
Ráadásul a szöveg szerint:
Magyarország most még a magyaroké, de ideje lenne balra fordulni ajrópával, hogy másként legyen!
Köszike, de inkább nem!

theofil 2010.02.20. 17:01:13

@grgmolnar1:

Nem hiszem, hogy az elmúlt nyolc év minden perce olyan volt, hogy tisztességes szocinak ki kellett volna lépnie.
Meg azután a tisztességes párttag megpróbál a párton belül tenni valamit, ha úgy látja, hogy nem jó irányba mennek a dolgok.
Pl. tisztességes párttag nem farol ki a Bajnai mellől ha az látja, hogy Bajnai jó. Még akkor sem, ha a párt nem fenékig tejfel.
Ezek nem egyszerű dolgok.
Mindenesetre én helyesen tettem amikor 1990-ben (a baromi vereség után) úgy döntöttem, hogy nem (mégsem) lépek beléje, mert nem nekem való az ilyesmi.
Igazam volt, tényleg nem nekem való.

emő27 2010.02.20. 17:01:53

Sajnos az emberek nem érzik azt, hogy ami az államé az az övék is. Tehát ha ők nem tesznek egyenként az országért- akár adózással- akkor az ország sem tud értük tenni.

theofil 2010.02.20. 17:06:53

Többen vagyunk mint azt bárki gondolná...a börtönben.

Gratula az MSZP-nek, remek dalocska.
A népek csak úgy fognak özönölni, hogy rátok szavazzanak.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 17:09:57

@colosgirl: Teljesen jó a logikád, én a fix fidesz szavazóbázist kicsit nagyobbra 2,2 re tippelem, +- 200ezer. Véleményem szerint, a Fideszből szivárogni fognak a bizonytalanokhoz, max 300ezren. Ja és tartom, hogy a Jobbik az Mszpből hízzni fog rendesen.

Tudunk valamit a hasonló időszaki kopogtató állásról (2006). Én formattáltam azt a winyómat:-((

theofil 2010.02.20. 17:11:49

www.mti.hu/cikk/461016/

Felkérek minden jóérzésű állampolgárt, hogy minél nagyobb számban voksoljanak az MDF listájára és az azon tehénkedő eszdéeszesekre.
A cél: 10% elérése.
5-6%-kal Retkes elnök úr elégedetlen lenne - ne tegyük ki már ilyen negatív érzéseknek a Retkes elnök urat.
Együttműködésüket köszönöm!

emő27 2010.02.20. 17:14:52

Épp most nézem, hallgatom az mszp rendezvényén Mesterházy-t. Érdekes a beszéde.

Néha azon kapom magam, hogy azt veszem észre, hogy mindkét oldal programjában vannak olyan pontok, amik értelmesnek tűnnek. Sajnos amiatt, hogy egymással így hadakoznak, nem látják azt, hogy együtt milyen jól megoldható lenne a szép magyar jövő.

Azt is mondta, hogy az emberek ki ábrándultak a politikából, ennek megvan az oka, mégpedig az, hogy csak azt látják, hogy vitatkoznak félmondatokon, szemöldök húzogatásokon, vagy azon, hogy valaki melyik irányba fordította a fejét, amikor lelép a járdáról. De azzal nem foglalkoznak, hogy hogyan lehetne jobbá tenni az országot.

panelburzsuj 2010.02.20. 17:19:55

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Mivel akkor még nem volt meghirdetve a sztahanovista nemzeti centrum, nincs nagyon mit hasonlítgatni.

emő27 2010.02.20. 17:23:07

Már vége, de amúgy a Duna tv-n volt. A programjuk már a honlapjukon megtalálható.

emő27 2010.02.20. 17:24:30

@Zengőtorkú Nyivákoló:
Meg szerintem a honlapon is fent van a beszéde, és nem csak az övé, hanem az őt megelőző felszólalóké is. (Lendvai, Gráf, Kovács L.)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.20. 17:25:22

@kisa:

Szánom-bánom, de amit leírtam, az jelen esetben egy kitalált történet volt (ennyire kegyetlen még én sem vagyok), mert érdekelt, milyen reakciók lennének erre az - egyébként nagyon is elképzelhető - szituációra.
Tehát sorry, ez csak az írói munkásságom része volt.;o)))

Nah, ezek után oda az összes hitelem. :-(( brühümm-brühümmm
A gyurcsányistáknak azt mondom, bevallottam, h hazudtam, de most már nem fogok, higgyetek nekem. Megtisztultam.

Az orbánisták meg remélem egy jót kuncogtak.

A mindkettőre fóbiások pedig jobb, ha nem politizálnak, mert jó esélyünk van gyurcsány legutóbbi beszéde alapján, h még jónéhány évig kettejük ádáz rivalizásáról szól majd a politika.

Üdv.

Pedró27 2010.02.20. 17:26:05

@subtotal: "Azt nem láttam még sehol leírva, hogy egyes emberek azt leírnák, hogy az ő életükre milyen DIREKT rossz hatással volt az elmúlt 8 év és mennyiben tehetnek gyarapodásuk elmaradásáról ők maguk."

Erre írnék két dolgot:

1, Sokan nem azt várták a kormánytól, hogy nem fognak rosszabbul élni, hanem hogy lényegesenjobban fognak élni. Jóléti rendszerváltás.

2, Aki nyolc éve kifejezetten a jóléti rendszerváltás miatt szavazott az MSZP-re, az paternalista és nem foglalkozik azzal, hogy ő maga mennyire tehet a gyarapodásáról vagy annak elmaradásáról. Ha most mégis elkezd ezen gondolkodni, akkor viszont arra is rájön, hogy az elmúlt nyolc évet nem az anyagi gyarapodásának a fényében kell vizsgálnia. Aki pedig elvi okokból szavazott az MSZP-re, annak most sem az számít, hogy hogy alakult a gyarapodása az elmúlt nyolc évben.

snq 2010.02.20. 17:27:34

nem értem a retkesi logikát, miszerint "tavaly az európai parlamenti választáson ítéletet mondtak a választók az SZDSZ-ről, annak kormányzati teljesítményéről", és most a szavazatunkat kéri, tudniillik "ha nem lenne az SZDSZ és az MDF összefogása, akkor a Fideszre, az MSZP-re és a Jobbikra lehetne szavazni, és ez kevés, nem fedi le a társadalmi akaratot"

Netuddki. 2010.02.20. 17:31:20

@emő27: Ki kell ábrándítsalak. A szép magyar jövő csak akkor fog megoldódni, ha az emberek veszik a kezükbe a dolgokat és nem a politikusokra hagyják.

El kéne már odáig jutni, hogy igenis számon kell kérni a politikusokon amit tettek. Vagy éppen nem tettek meg. És nem csak 4 évente.

emő27 2010.02.20. 17:32:01

@snq: az eleje csak rizsa, de a lényeg szerintem a végében van, mégpedig itt: "ha nem lenne az SZDSZ és az MDF összefogása, akkor a Fideszre, az MSZP-re és a Jobbikra lehetne szavazni, és ez kevés, nem fedi le a társadalmi akaratot"
Bár ezzel nem értek egyet, mert sokan, így ők is elfelejtik az LMP-t, akik szerintem ha az mdf-szdsz nem indulna igen is lehetne rájuk szavazni és úgy gondolom , hogy ha az mdf-szdsz nem gyűjtene elegendő kcédulát és az lmp pedig igen ,akkor az lmp akár a 10 % körüli eredményt is megcélozhatná, hiszen azok, akik az mdf-szdsz-re szavaztak volna azért nem hiszem, hogy kizárólagosan csak a két nagyra adnák le a szavazatukat.

colosgirl (törölt) 2010.02.20. 17:32:43

most elköszönök mára, aki szeretne még velem eszmét cserélni, a

katiczaronczai@gmail.com

email címen elér :)
aztán jövök még vagy 50 napig biztosan, és remélem utána is fog menni az oldal, mert jó hogy van és le lehet írni a véleményem, másokét olvasni, eszmét cserélni vitatkozni :)
várom a következő bejegyzést, szerintem mesterházy beszéde lesz :)

snq 2010.02.20. 17:33:21

@snq: most jóindulatúan túllépve azon a kérdésen, hogy mit keres egy szdmdfszes szájában a "társadalmi akarat" kifejezés

adler 2010.02.20. 17:33:59

gábor! ajánlom figyelmébe a mandineren a friss jobbikos posztot. e szerint majdnem mindenhol kész van a jobbik a kc gyűjtéssel...

tlac 2010.02.20. 17:35:54

@is: ha a 300 Ft vizitdíj automatástól olyan qrva nagy reform, akkor íme itt a lehetőség bele kell írni a pogramba!

emő27 2010.02.20. 17:36:08

@kovi1970: Én is úgy gondolom, hogy igen is az embereknek kell kezdeményezni a változásokat. És igen számon kéne kérni a dolgokat, csak attól tartok, hogy ha valamelyik politikust megkérdeznénk, hogy miért nem lett ez vagy az, akkor valami gazdaságpolitikai szöveggel magyarázná a dolgokat, -ami akár igaz is lehet-, de a szegény ember nem biztos, hogy érti és nem lát mögé a dolgoknak.
Ez annak is a hibája, hogy ilyen sumákolásosan működik a rendszer, a másik oka, hogy a mai középiskolások nem tanulnak olyan szintű ismereteket, maik ezeknek a dolgoknak a megítéléséhez szükségesek.

panelburzsuj 2010.02.20. 17:39:03

@snq:

Az a lejárt SZDSZ-ről szólt, ez meg a megújultról.

Ponthogy csak formállogika van benne, és más nem nagyon ... :)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 17:56:06

Kedves Gábor!:-))

Remélem már készül az elemzés a mai napról(beszédek, stb)...most nincs hó, nincs gyökérkezelés...nincs kifogás:-))

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 17:59:34

Na hírtv híradó, erre kiváncsi leszek!

török gábor 2010.02.20. 18:05:51

@Zengőtorkú Nyivákoló:

meghallgattam minden beszédet, elolvastam a programot, de nem vagyok biztos benne, hogy van ebben egy bejegyzésnyi. még gondolkozom rajta.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 18:05:53

@punpa: Bizony! (avagy "igen, igen")

Erről a képről pl. lerí, hogy az MSZP akkora, de AKKORA, hogy már rá se fér egy szabvány táblára!

Csókoltatom azt az elmés designerüket!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.20. 18:06:11

@török gábor:

"Mesterházy Attila leszögezte: itt az idő, hogy végre Orbán Viktor és a Fidesz is csatlakozzon az MSZP-hez a szélsőségek elleni küzdelemben." -idézi Török uram Mesterházyt.

Nos, ez nem jelenthet mást, minthogy az mszp saját maga ellen hirdetett kíméletlen harcot, hiszen mint tudjuk, Orbán szerint a szocialisták éppúgy szélsőség, mint a Jobbik.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 18:12:17

@török gábor: Talán összevetésként lenne érdekes... (bár nem figyeltem, most kik is beszéltek, MA-ra is csak véletlenül kattantam)
Megfigyelési morzsáim (formai):
Orbán (évértékelő): a szokásosnál kevesebb taps
Bokros (évértékelő?): - kisétált
Mester.: - szintén kisétálgatott,
- szinte mondatonként tapsol(tat)tak
stb.
Ha ez egyáltalán érdekes... 8Đ

bozoa 2010.02.20. 18:12:43

1. Aki még mindig "két nagy pártról" beszél, annak szóltam előre, hogy április 12-én, hétfőn mehet az Erzsébet térre tüntetni, hídfoglalni, mert bizony jóból is megárt a sok, és sokkal többen kiáltanak még Jobbikért, mint gondolnátok. Személyes visszajelzések alapján.
2. Budapest belvárosa határozottan szépül, a főutca lassan elkészül, és Rogán úrnak hála a 9500Ft-os havi fűtéstámogatás megvonásával befenyített nyugdíjasok is mind odaadták már neki a szelvényt, de legalább szép lesz a főutca.
3. A Jobbik az SzDSz-t saját halottjának tekinti, mint ahogy 2014-ben az országgyűlési, uniós, önkormányzati csúcsválasztóévben megsemmisítésre előrejegyzett MSZP-t is annak fogja. Tiszta vizet a pohárba!

Lopez 630310 · http://seifcallcenter.mindenkilapja.hu 2010.02.20. 18:14:04

Végre talán valami változás lesz, ha győzne a Jobbik!

Nem vén szarosok, élősködő cigányok, buzik, zsidók, ülnének a nyakunkon, hanem a magyar munkaerő visszanyerné a becsületét.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.20. 18:16:15

@1.szolo (ajánlom magamat!): Megint csak a rosszat látod meg, és a lelkesedés és az arcok...és egyáltalán:-)) Obama sírva könyörög a kreatívosukért:-)

AutosVilli 2010.02.20. 18:16:57

@Lopez 630310: Gondolod????
Nekik is megmutatjákmajd,hogyan kell a talicskán kitolni a pénzt állambácsi zsebéből.

punpa 2010.02.20. 18:19:13

@gitáros:
2010 - válts szakmát :DD

jjulie 2010.02.20. 18:31:29

@Lopez 630310:

majd viktor apuka elbeszélget veled

Spiro 2010.02.20. 18:49:28

Lehetett volna civil kezdeményezésként, független kopogtatócédula gyűjtést rendezni, hogy egyetlen párt se tudjon országos listát állítani.

Minek akarna bárki is pártra szavazni, az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján.

Én egyetlen párt programjában sem olvasom, hogy:

A Kp. forgalom visszaszorítása, csak elektronikus fizetési módok preferálása (így kicsit nehezebb lenne, adót csalni, vagy lopni, mert minden pénzmozgás nyomot hagyna maga mögött).
A fekete gazdaságról méretéről szóló becslések helyessége esetén, azonos adóelvárás mellett ez azt eredményezné, hogy felezni lehetne az SZJA kulcsokat, vagy sufficites költségvetést lehetne csinálni.

A városi, járási Bíróságoknak megfelelő számú (~113db) önkormányzatra redukálni a jelenlegi ~3200-as számot (a rendszerváltás előtt 709 Tanács volt), hiszen ezek jelenlegi kiadásai közel egyenlők az összes SZJA befizetéssel (lehetne 0% a maximális adókulcs).

Földhivatali, és gépjármű nyilvántartást az országos APEH-ba integrálni. A regisztrált vagyontárgyakra az állam kötne ingyenes biztosítást (ingatlanbiztosítás, KGFB, gépjárműadó helyett), és a vagyonadó kulcsa 0,2% lenne (az össztársadalmi méret miatt jóval alacsonyabb költséggel, mint az egyedi biztosítások esetében – mindenkinek, mindenre lenne biztosítása az adminisztráció költsége nélkül).

Az államadósság mértékének maximalizálása az Alkotmányban (hiszen csak ez biztosíthatja a kormányok feletti társadalmi kontrolt). Az MDF kivételével senki sem jött elő ezzel, pedig ez a legegyszerűbb módja az ígérgetési spirál megállításának.

stb, stb….

És mi azon merengünk, kinek adjuk a félcéduláinkat. :(

theofil 2010.02.20. 18:51:17

@bozoa:

A Jobbik az SZDSZ-t saját halottjának tekinti...?

Klassz!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.20. 18:52:57

@Spiro:
Aki azt mondja, h van jobb, mint a többpártrendszer, az nem érti a demokraszi eszenciáját...

dzsaszper 2010.02.20. 19:01:23

@emő27: 2006-ban is szépen hangzott, hogy igaztalan a vád, hogy gázáremelés készül... Hitelesség nélkül akármilyen jó program mit ér?

Spiro 2010.02.20. 19:01:58

Én a parlamentáris demokráciát nem érzem szükségszerűnek a kommunikáció, és az internet mai fejlettségi szintjén.

Ma gyakorlatilag percenként lehetne népszavazást tartani, sokkal jobb hatásfokkal mint azt a jelenlegi parlamenti képviseleti rendszer lehetővé teszi (hiszen jelenleg pártoknak álcázott érdekcsoportok diktatúrája folyik).

Ahhoz nem kell több pártrendszer, hogy a szavazók döntsenek.

Spiro 2010.02.20. 19:03:04

Az előző MALAC69-nek ment.

chelsea.hu 2010.02.20. 19:05:38

@török gábor: Kedves Gábor ! Mivel em lítette , hogy minden beszédet meghallgatta -ha az idejébe röviden belefér -arra volnék kíváncsi ,hogy változhat-e a választói aktivitás ,esetleg módosulhatnak-e a pártpreferenciák az elhagzottak hatására .
Természeresen szombatra való tekintettel csak röviden .Köszi

theofil 2010.02.20. 19:05:55

@Spiro:

Mit keres egy szakmai program a kampányban?!

Mi Magyarok - nagyon magyarok, mélymagyarok, ősmagyarok, szittya vérünk unszolására a nemzet ütőerén tartva a kezünket a nemzetféltés virányai által, a Haza ütemére dobbanó szívvel, a közösség óhajának megfelelően vérünket és életünket felajánlva a Nemzet Oltárán, a gaz ellenségeink által üldöztetve, de nem megfélemülve, az igazság, a társadalmi összefogás által új erőre kapván törünk előre szép hazánk felvirágoztatására, a haza elleneit legyőzetvén és eltiporván vezetve fényes győzelemre a mieinket.

Nna.

Spiro 2010.02.20. 19:11:11

@theofil:

Arany minden szavad, Nagyuram!!
:)

Azt már be sem mertem írni az előzőbe, hogy szavazó jogot csak minden Mo.-on adót fizető kaphasson (miért szavazzanak léha, és/vagy idegen szívűek az ország vértjét fényesre csiszoló hazafiak kárára)

Spiro 2010.02.20. 19:11:51

@theofil:

Arany minden szavad, Nagyuram!!
:)

Azt már be sem mertem írni az előzőbe, hogy szavazó jogot csak minden Mo.-on adót fizető kaphasson (miért szavazzanak léha, és/vagy idegen szívűek az ország vértjét fényesre csiszoló hazafiak kárára)

török gábor 2010.02.20. 19:15:01

@chelsea.hu: nincs az a beszéd, ami erre képes lenne - kivéve negatív értelemben, ha valami nyilvánvaló hibát követ el a szónok. inkább amiatt volt érdekes, hogy valamennyire látni lehetett, mit akarhat a kampányban az MSZP.

rajen 2010.02.20. 19:19:15

Azon senki nem akadt fenn, hogy az MSZP bejelentette, származás alapján kell nyilvántartani a bűnelkövetőket? Megkérdezték tőlük amolyan Tornóczky Anitásan "És ezt így hogy?" "Társadalmi igény van rá. Na erre varrjon mindenki gombot... Az MSZP kínjában a Jobbik programját lopja. (ami ugye tudjuk, hogy vállalhatatlan, stb. blabla) Hallgatom Mesterházy beszédét, hát komolyan, hogy nem szakadt rájuk a SYMA csarnok, MIÉRT NEM CSINÁLTÁK AZ ELMÚLT 8 ÉVBEN amiről pofáznak???

theofil 2010.02.20. 19:19:25

@Spiro:

Csak adózó szavazhasson?
Háát...tehát akinek nincsen olyan jövedelme amiből levonható az adó - mondjuk segélyen él annak ne legyen szavazati joga?
Hm.

Azt hiszem mégis meg kellene maradni a minden Magyarországon élő magyar állampolgárnál.

De külhoni magyarok szavazati joga az hagymázas vízió, rémálom - amely meg fog valósulni.

Örülök, hogy tetszett a kis kampánybeszédem....azt hiszem ritka értelmes beszéd volt.
(Akik megtalálja benne az állítmányt sziveskedjék értesíteni engem, köszönöm.)

Aldobói Feldob 2010.02.20. 19:25:19

A KOPOGTATÓCÉDULÁS
2010.02.19. 06:56 Szocio Pata

Szépjónapot kívánok a tisztelt lakónak! Engedje meg kéremszépen a zavarást, hogy elkérjem a céduláját!

Hogy kinek a számára?

Dr. Bukszos Ferdinánd ügyvéd úr számára a FDK-MTP választási szövetség képviseletében. Az ügyvéd úr 50 éve él a körzetben, ismeri ügyes-bajos dolgainkat! De országos szinten is nagyon. Mélyen meggyőződéses. Család egy darab. Felesége nőnemű. Boldog házasság harminchárom éve. Három felnőtt gyerek, az első jószolgálati sebész Afrikában, a másik karitatív nőgyógyász Ázsiában, a harmadik űrhajós! De az ügyvéd úr is nagyon elkötelezett társadalmi szinten! Most például egy hónapig mindenkinek ingyen intézi az ügyes-bajos dolgait, a gyerek-elhelyezési pertől egészen a váláson keresztül egészen a örökösödésig, kivéve a gyilkossági ügyeket. Ha mindez meggyőző volt Önnek, helyezze a kopogtató céduláját a horgászbot végére rögzített dobozkába! Azért vagyok kénytelen ilyen nagy távolságot tartani, mert tegnap a háromper bében egy százkilós nőtől akkora parasztlengőt kaptam, hogy a földszinten tértem magamhoz. Pedig minket az FDK-MTP mindenre felkészít! Aki nálunk tíz felett futja a százat, az csak plakátragasztásra! Aki meg nem tud elhajolni egy jobb-bal csapot ütéskombó elől, az meg irodai munkára! A kopogtatósok az elitalakulat! Én például tizennyolc darab tízforintost kapok el a levegőben, mielőtt földre esik! Olyanok a reflexeim. Hogy miért kaptam mégis a maflást? Mert a lépcsőházban kiégett a villany, és mire megláttam a nő tenyerét, már késő volt! Naná, hogy GPP-s volt!

Fiatal, radikális népség, vérben forgó szemekkel, vulkáni természettel. Lassan, alattomosan fortyog bennük az utálat, de ha felszínre tör, ajjaj! Azok még viperával is! Ilyenkor nincs mese, futás! Csak az a bibi, hogy a lépcsőfutás nem olyan, mint a sík, macerásabb, és az utolsó 3-4 fokot már ugrani kell, ráadásul isten tudja, hogy nincs-e egy GPP-s alsó emeleten! Mert összetartó fajta, hamar felverik az egész lépcsőházat!

A KTP-sekkel könnyebb! Idős, betegeskedő emberek, hamar felforr az agyvíz, de hamar ki is hűl! Káromkodnak egy sort, maximum utánad vágnak egy sámlit, de akkora az embet már a liftben!

Az SZHP meg pont az ellenkezője. Sunyi, kiszámíthatatlan népség! Mosolyogva, bólogatva hallgatják, amit mondok, aztán bemennek a szobába, „mindjárt, hozom a cédulát!”, búgják, aztán megjelennek a sósavas flakonnal, mert ezek nem ám indulatból támadnak, hogy ami a kezük ügyébe, ezek előre készülnek! Az ötperdébe be sem teszem a lábam, annyi az SZHP-és! És DDMP-és!

Azok igazi konzervatív emberek, puszta ököllel vagy díszfokossal jönnek, vagy kardlapoznak. Az ember nem is hinné, az hogy fáj! De én mind közül a JTP-éseket utálom a legjobban! Igazi értelmiségi párt! Kinyitják az ajtót, aztán kezdik a nyafogást, okoskodást és lelkizést! Pfújjj! Zsibbad tőlük a fejem! Na kérem szépen, köszönöm a türelmét, és akkor adja?

A szelvényt? Vagy a maflást?

(Forrás: kikvogymuk.blog.hu)

theofil 2010.02.20. 19:32:01

@Aldobói Feldob:

Jaj, de jó!

Család egy darab, a felesége nőnemű...

Szerző, szerző!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 19:33:30

@loláb: kop-kop! 8Đ
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ajanlom_magamat_6

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 19:38:38

@==T==: Ja, ez olyan, mint amikor a tízparancsolatból megszegsz 2-t...
(még mindig marad 8Đ)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 19:39:51

@ó jaj: kop-kop! Vau-vau 8Đ
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ajanlom_magamat_6

Spiro 2010.02.20. 19:42:57

@theofil:

Én ezt a „az szavaz, aki adózik” kérdést úgy képzelném el, hogy a segélyeket nem az Önkorik, hanem az APEH folyósítaná, vagyonbevallás-ellenőrzés után.

Akinek van vagyona az fedezet melletti hitelt, életjáradékot kapna az államtól, ha más gazdasági szereplő nem vállal ilyet (esetleg kedvezményes kamattal).

Akinek nincs vagyona, annak is vezetnek segély igénybevételi nyilvántartást, ami törlesztendő lenne az anyagi helyzet változása esetén.

A választójogot pedig az gyakorolhatja, aki adófizetés - segély igénybevétel pozitív egyenleget mutat.
(hiszen látható, hogy a mai politikai pártok a szavazat maximalizálást, csak az adózók kárára történő társadalmi szolidaritás hamis szlogenének refluxával képzelik el. De a szolidaritás általában önkéntes tevékenység, nem kényszer)

Kedves "politikusok" tessék már bevezetni az egységes univerzális igazolványt és az elektronikus szavazást, akár SMS-ben, akár internetten is. (így nem kell találgatni 4 éven keresztül mit is akar a nép)

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 19:45:11

@Uhu20: A Jobbik igyekszik mindkét nagypárt ellenében meghatározni magát, ami egy kisebb párt esetében nem gáz, de lassan a teljes politikai paletta a Jobbik-ellenességre hegyezi ki a kampányát, és az igen

Ralph Cifaretto 2010.02.20. 19:49:19

Győrben mindkét Jobbikos leadta ( bár csak 850et gyűjtöttek ), a Fidesz 20ezer kopogtatónál tart. Az MSZP sehol, pedig a kancelláriaminisztert indítja. Az Fidesz-MSZP plakáton kívül csak az 1-1 LMP és Jobbik jelölt plakátjával találkoztam. Az MDF és az LMP pártplakáton is kinn van. Jah és jött az Összefogás párt kopogtatni, de mire leesett, hogy kik már elküldtem, így a nyakamon maradt a kopogtató. :))
Egyébként Sopronban és Kapuváron a Jobbiknak nehezen gyűlik...

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 19:51:07

@török gábor: Mi is elégedetlenek lennénk, ha az Mdf-szdsznek meglenne az 5-6%. (DE ezt a lehetőséget úgyis esélytelenné teszik az Szdsz-es körzetek)

hoplita 2010.02.20. 19:53:56

@török gábor:
Én ezt vártam.
Ehhez kapcsolódik ez is;
barikad.hu/node/47454

Szóval én csak egy kávét kérek.
Nem is kell erőlködnünk a szavazókért.
A két agyaglábú összetereli nekünk.:D

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 19:54:10

@emő27: Nem engem kérdeztél, de ha a Jobbik tartja magát az igéretéhez, és úgy politizál, már az önkormányzati választásokon eljuthatiunk oda.

6.Lenin 2010.02.20. 19:54:53

@Spiro:

Vannak olyan emberek,akik értéket állítanak elő és ezután adót fizetnek.

Vannak olyanok is.akik ebből a befizetett adóból kapnak az államtól mondjuk munkabért,aminek 1 részét az állam levonja adó címen.

Az előző érjen 2 szavazatot,a második 0.5-et.

Azoknak,akik gondolkodnak,függetlenül az általuk befizetett adótól 1-et érjen a szavazatuk.

Akik nem gondolkodnak,nem fizetnek adót,menjenek a .....-ba.

hoplita 2010.02.20. 19:59:07

@William w.:
Ugyan már.
A szocialista szóhasználat a zemberek zsebében való könyékig durkálást nevezi reformnak.:)

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 19:59:52

@jjulie: Magyar Népjóléti Szövetség, élén Szabó Alberttel, aki a hungarista összeesküvés vádja elől Izraelbe emigrált.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 20:02:05

@Higany: kop-kop! 8Đ
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ajanlom_magamat_6

bozoa 2010.02.20. 20:03:25

@grgmolnar1: MINDKÉT NAGYPÁRT! MÁR MEGINT! Nagy az a párt amelyik nagy néprétegeket tart nem létező nácifóbiában, és inaktív néprétegek szavazataira gyúr? Az agyam eldobom, de aztán gyorsan el is kapom, nem hagyhatom hogy azzal vádoljanak, nem gondolkodom, mielőtt cselekszem.
A Jobbiknak 159 helyen van legalább 775 érvényesnek látszó ajánlószelvénye, csak még számos helyen nem adták le. Tudatosan átcsoportosított haderejének köszönhetően nem marad egy apolitikus választókerület sem Jobbikos jelölt nélkül, arra mérget vehettek. De nem kell meglepődni, ha néhány vidéki körzetben a nyugdíjbajnok szoci szépfiúk vért fognak izzadni a 750 darabért. De azért három jelölt mindenhol lesz, szerintem. A legesélyesebb jelölt, a "közöny párt" nem indult a cédulákért, pedig simán meglenne nekik az ötven százalék.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 20:06:48

@kisa: kop-kop! 8Đ
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ajanlom_magamat_6

theofil 2010.02.20. 20:13:00

@Spiro:

Ezen gondolkozni kell.
Az biztos, hogyha az állam pénzt ad, akkor ellenőrzési jogra is igényt kellene tartania - mire költi az állampolgár a pénzt és milyen vagyoni helyzet mellett vette fel....

Nekem sajnos most mennem, kell az esti fürdés esedékes.
Mindenkinek minden jót, további szép netezést!

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 20:14:39

@theofil: Én 1977-ben (18 éves koromban) döntöttem úgy, hogy semmilyen pártba nem lépek bele. Erről azóta is meggyőződésem, hogy jó döntés. A hátralevő 1-200 évben nem is változtatok rajta.

theofil 2010.02.20. 20:17:39

@grgmolnar1:

Én későn érő típus vagyok - ugyanerre a döntésre csak később jutottam.
Igaz, akkor volt a rendszerváltás amikor én későn értem.

Mindenkinek minden jót és szépet!

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 20:18:23

@bozoa: Én is a Jobbikra fogok voksolni, de előtte igyekszem követni az eseményeket, nehogy olyan marhaságot mondjak, hogy a Fidesz nem indult a cédulákért.

==T== 2010.02.20. 20:21:06

@emő27: Nem 3 párt lesz, hanem négy: Fidesz, Jobbik, KDNP és MSZP.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.20. 20:23:16

Az előbb rossz helyre ment, ismétlés ide:
Egy igazságos cenzus létrehozása gyakorlatilag lehetetlen, mert aki még az egyik pillanatban adót fizet, az a másikban már lehet, h munkanélküli, vagy éppen nyugdíjas. Lehetetlen naprakészen nyomon követni. Ráadásul milyen hülyeség lenne, ha a nyugdíjazással elvészne a szavazati jog.

Én őszintén szólva annak adnék többletet (mondom: többletet), aki adót fizet és gyereket nevel. Az adófizetés lehetne a feltétele annak, h mondjuk gyerekenként +0,5 szavazatot kapjon. Adófizető az, akinek a választás előtti évben legalább 300.000ft befizetése volt az állami kasszába (szja+tb+anyámtyúkja)
A többletet lehetne igényelni az önkormányzatnál.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 20:26:08

@emő27: Nem felejtettük el az LMP-t. Ha nem csak az MDF-SZDSZ, hanem a Fidesz és az Mszp sem indulna, még be is juthatnának a parlamentbe.

bozoa 2010.02.20. 20:27:28

@==T==: Erre a KDNP-dologról az a hasonlat jut eszembe, mikor az apuka úgy dönt, férfit csinál a fiából azzal, hogy elviszi kurvázni.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 20:37:01

@Spiro: Igazad van. Elég az egy párt. Az USA-tól pedig el kell kérni a szoftvert, ami bizonyos kifejezések beírásakor egy központba küldi az IP címet. Igaz, egypárt-rendszerben kicsit bővíteni kellene a kifejezések listáját.

6.Lenin 2010.02.20. 20:42:39

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 50cm:

Tulajdonképpen neked sem lenne szavazati jogod.

Te nem fizetsz semmit,csak annyival kevesebbet kapsz.

Amennyiben mások nem termelik meg a szükséges lét,akkor a Te adód kölcsönből van.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.20. 20:44:09

@jjulie: kérted az MSZP által támogatott szélsőségek listáját, és ez úgy fejből beugrott. A nyilas egyetemista (beteg) lány nevére, illetve az ajánlott párt neve nem jut eszembe kapásból.

jjulie 2010.02.20. 20:48:02

@grgmolnar1:

ok, megértettem, most már csak az nem tiszta hogy egyedül vagy ekkora ász vagy valaki segít e

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.20. 20:53:14

@6.Lenin:

Áhhhh, ne csináld már, ez butaság.
Ugyanis az állami iskolában dolgozó tanár ugyanazt a munkát végzi, mint a magániskolában dolgozó, pusztán arról van szó, h az állam közvetításável jut el az emberek pénze a tanárhoz, orvoshoz, stb... és nem közvetlenül, mert úgy működésképtelen volna a rendszer.

De én benne vagyok, legyen csak magániskola, és fizessen tandíjat minden ember, mi meg abból kapnánk a fizetésünket...

tudod, éveken belül behalna az oktatás, egyes szülők nem fizetnének, stb...

értsd meg, a tanár, az orvos, stb... épp olyan adófizető, mint egy vállalkozó, aki termel, csak muszáj az államon keresztül fizetni, mert másképp nem szervezhető meg az oktatásügy.

Veszélyes dolog lenne ám azt mondani, h aki a minisztériumban takarít, mint közszolga, az nem termel gdp-t, de aki maszek cégnél seperget, az meg igen. Marhaság, már megbocsáss!

zenebono 2010.02.20. 21:03:07

Egy kicsit off:

Jó lenne, ha könyvjelzőzni lehetne a hozzászólásokat, mert olyan sok hozzászólás gyűlik ezen a blogon egy-egy témához, hogy amikor időnként visszatérek, csak nagy nehezen találom meg, hogy melyik hozzászólásnál tartottam.

6.Lenin 2010.02.20. 21:04:16

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 50cm:

Ha megáll a gazdaság,miből fizetsz adót?
Kölcsönből.
Nem arról írtam,kikre van szükség,kikre nem.

Arról írtam,akik korlátoznák a választási jogot,adófizetéshez kötve,azok rosszul látják.
Ennyi.

mirrmurrkandúr 2010.02.20. 21:04:31

@bozoa: A Jobbikkal kapcsolatban teljesen egyértelmű, hogy sokkal több szavazatot fognak kapni, mint, amit előre jeleznek nekik.
Én hónapokkal ezelőtt megtettem a tippjeimet, ott 13%-ot adtam a Jobbiknak, és most már azért baromira revidiálnám a nézeteimet mondjuk 20 körülire, de nem teszem, mert nyakas vagyok, és ha egyszer, azt mondtam, akkor nem vonom vissza.

Igen, tehát nagyon halkan mondom, a Jobbik simán kaphat listán 20%-ot (vagy annál többet is akár), és meg is verheti az MSZP-t, amit néhány hónapja még az EP-választások ismeretében sem állítottam volna...
A Fidesz pedig nagyon örülhet, ha 50% felett kap listán (a legutóbbi 56%-os eredményével pedig hát a bőréből is kiugranának szvsz), és bár azalatt is meglehet a kétharmad, azért úgy már tényleg necces.

Az MSZP eltűnésével viszont nem értek egyet. Az SZDSZ-t sem a Jobbik végezte ki, hanem leginkább ők saját magukat, hosszú évtizedek alatt, és egyszer csak annyi szar gyűlt össze, ami betemette őket. Az eddigi mecénásaik, pedig átmentették máshová a lét, a szadesz meg főhet a saját levében.

Az MSZP-hez nagyon kevés a Jobbik, ez még a Fidesznek sem sikerülhetne. Nem mondom, hogy kormánytényező lesz a szocpárt az elkövetkezendő 20 évben, nem mondom, hogy nem mennek le 6%-ig esetleg, de ott lesznek, ebben biztos vagyok.
A Fideszt pedig, ha jól kormányoz
nem veszélyezteti a Jobbik, legalábbis jelenlegi formájában biztosan nem.

De majd meglátjuk.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.20. 21:08:19

@zenebono: Lehet is! (dátum+idő-re jobbklikk:)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.20. 21:10:03

@6.Lenin:

Kedves Leninem, hiszen akkor egyetértünk!
Én magam senkit nem korlátoznék, mindenki 1 egységgel indulna. Én arról írtam, kinek és miért adnék ehhez képest többletet.

Abból viszont nem engedek, h a tanárt, az orvost, a polgármestert, az APEH dolgozót, stb... ne tartsuk adófizető polgárnak, csak mert közszolga.

Higany 2010.02.20. 21:13:58

www.valasztas.hu/hu/parval2010/349/349_1_2.html

1989. évi XXXIV. törvény
az országgyűlési képviselők választásáról

5. § (2)
"Az egyéni választókerületben a jelöléshez legalább hétszázötven választópolgárnak az aláírásával hitelesített ajánlása szükséges. A választópolgár csak egy egyéni választókerületi jelöltet ajánlhat és csak abban az egyéni választókerületben, amelyben a lakóhelye van."

Namost az MSZP tudomásom szerint Újpalotán az Arany Alkony idősek otthonában Kiss Péternek /nevében gyűjtött kopogtatót, aki az M3 túloldalán, a BP 06. OEVK-ban MSZP-s jelölt, az említett hely pedig a BP 23. EOVK-ban van!

Továbbá csak óvatosan a nem rendesen kitöltött cetlikkel:

www.valasztas.hu/hu/ovb/19/19_1_1.html

"Az ajánlási szabályok megsértését jelenti azonban az, ha a választópolgár csak a személyes adatait vagy/és az aláírását tartalmazó ajánlószelvényt, vagy teljesen üres ajánlószelvényt ad át a jelöltnek vagy a jelölt, illetve a jelölő szervezet képviselőjének, és a hiányzó adatokat a választópolgár távollétében más tölti ki."

jobbrólelőz 2010.02.20. 21:14:24

Pest megyei kisváros, kertes házas környék: A mai napig megvan a kopogtató cédulám, a kutya nem kérte. Összesen a fidesz küldött egy levelet, hogy szivesen értejönnek, ha küldök egy sms-t.

6.Lenin 2010.02.20. 21:17:44

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 50cm:

"értsd meg, a tanár, az orvos, stb... épp olyan adófizető, mint egy vállalkozó, aki termel, csak muszáj az államon keresztül fizetni,"

Érdekes,Te is leírtad,amiről én írtam,de a lényegét másként látjuk.

A vállalkozó termeli meg azt a pénzt,amiből a te adóval csökkentett béredet kifizetik.Ha vállalkozó nem termel,neked sincs béred,sem adózott,sem adózatlan.

Erről írtam.Nem az oktatásról,orvosokról.
Az 1 más kérdés.

Először meg kell termelni azt a pénzt,amit el lehet osztani,azoknak,akikre szükség van,de közvetlen nem termelnek.

bozoa 2010.02.20. 21:28:21

@mirrmurrkandúr: Ez a "saját halott"-duma onnan van, hogy nem is olyan régen, az SzDSz-kampányainak alapvető témája az árpádsávosokhoz való viszonyítás, "él-e 200001 demokrata?". Hát besültek vele, nem is kicsit. Innentől kezdve az elvhűen antiliberális Jobbik szárnyalni kezdett.
Ja, a 13 százalék pesszimistának hangzik, de még mindig jobb lesz pozitívan csalódni, mint túlbecsülni. Mindenesetre az egy hatalmas lépés hogy semmi nem kérdőjelezi meg a bejutást, ugyanis 2009-ig ez volt a legnagyobb ellenfél, nem a fasisztázás. Amúgy burkolatlan élvezettel tölt el a többi párt szánalmas vergődése, biztos vagyok abban kivéreznek.

6.Lenin 2010.02.20. 21:35:04

@jobbrólelőz:

Dobj fel 1 hirdetést,mint én.

Ki fizet érte többet?
Kapitalizmus van.Minden áru.

SteveNo1 2010.02.20. 22:06:24

Rétvári Bence egy karizmatikus politikus, róla gyakrabban beszélnek az emberek, mint más hasonló súlyú Fidesz politikusról.

Szerintem most is azért adta le az ajánlószelvényeit, hogy beszéljenek róla, emlékezzenek rá, forogjon a neve a hírekben! Vagyis növelje a karizmáját!

Scala 2010.02.20. 22:51:03

@SteveNo1: És amúgy sem szerencsés egy túl centralizált nagy párt látszatát sugallni, rá kne már végre jönni, amíg nem késő. :-(

Néha úgy érzem a fidesz annyira görcsösen taktikáz, mint egy negyvenéves hollywoodi díva, aki épp ettől az erőlködéstől lesz idő előtt ráncos. Persze, nem akarnak hibázni, de már most morzsolódik le az előny, mert mindig képesek elcseszni, hihetetlen.

zenebono 2010.02.20. 22:59:46

@1.szolo (ajánlom magamat!):
És akkor mi történik? Nálam semmi. A jobbklikk után felajánlja, hogy a hivatkozást a könyvjelzők közé rakja. De nekem ezen az oldalon lenne szükségem egy jelre.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.21. 00:46:19

@zenebono: "hogy melyik hozzászólásnál tartottam."

Pontosan. az a könyvjelző ANNAK a hsz-nak a saját linkje lesz, tehát . ODA fog visszavinni, ahol épp tartottál.
Mivel ilyen a vége: .../fullcommentlist/1#c8789341

bölcsész87 (törölt) 2010.02.21. 01:43:50

A híreket vizslatva úgy látom, az MDF áll a legrosszabbul kopogtatócédula-ügyben. Én úgy kalkulálok, 17-18 területi lista kell ahhoz, hogy jó sanszaik legyenek. De komoly esélyét látom annak, hogy az MDF tényleg elvérezhet – ahogy Tölgyessy Péter fogalmazott – a háromfordulós választás első megmérettetésén.

Némileg meglep viszont a Jobbik cédulagyűjtésének előrehaladott állapota. 92 jelöltjüket már elbírálták (jelen állás szerint 22-t nem), megjegyzem, a MIÉP-Jobbik Harmadik Útnak négy évvel ezelőtt végül éppen 114 jelöltje indult, míg most még szűk egy hónap áll a radikális jobboldali párt rendelkezésére.

Az LMP esélyei jobbnak tűnnek a fóruménál. Taktikai okokból pedig talán jobb lenne, ha a baloldalon az LMP és az MDF közül valamelyik „kiesne” március 19-ig, a cédulagyűjtés befejezéséig. Úgy gondolom, ezzel az MSZP talán jobban járna, és a kisebbik párt jó eséllyel átugorhatná az 5 százalékos küszöböt.

A Fidesz által megcélzott kétmillió cédula nekem elég rossz szájízű történetnek tűnik, a „sáskajárás” (most itt muszáj ezt mondanom) a kis pártoknak válhat kárára.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.21. 07:28:19

@jjulie:
"ok, megértettem, most már csak az nem tiszta hogy egyedül vagy ekkora ász vagy valaki segít e"
Öszintén bevallom, a mindenkit fikázó tudatlan pártkatonák nagy segítségemre vannak.
Náluk is jobban bírom az olyanokat, mint te, akinek még elve sincs, a döntéséhez elegendő az Orbángyúlölet.

jjulie 2010.02.21. 07:51:48

@grgmolnar1:

aki mindenkit fikáz az melyik párt katonája is?

Ralph Cifaretto 2010.02.21. 08:04:15

@jjulie: MSZP :))
Tudja hogy ők annyira sárosak, hogy lemoshatalan, ezért keni másra is.

Ralph Cifaretto 2010.02.21. 08:23:45

@bölcsész87: Ha nem segítik ki taktikai okokból az MDFet, vagy LMP-t esetleg a Munkáspártot.......MIÉPet???

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.21. 08:35:09

@SteveNo1: Arra még nem gondolt senki, hogy azért adta le külön a cédulákat, mert nem egypárti, hanem közös jelölt?

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.21. 08:38:35

@jjulie: Igazad van. Az Mszp-t nem fikáztad, bár a szintén mszp-s hozzászóló gondolkodást sejtető hozzászólását igen. Nem csak erről a blogról beszélek.

Ralph Cifaretto 2010.02.21. 08:40:21

@grgmolnar1: Kapufa. Mindenegyi közös jelölt.

Wudu Allen 2010.02.21. 09:59:05

Üdvözletem!

Egy kérdésem lenne: tudja-e valaki, hogy a Hit Gyüli kinek gyűjti az ajánlókat? Pár hónapja úgy tűnt beállnak Bokros mögé az MDF hez. Velük már simán meg lennének a kopogtatók. Történt valami? Vagy Somogyi eltaktikázta ezt is mint a Tisztelet Társaságot?

bölcsész87 (törölt) 2010.02.21. 10:12:46

Ha a Fidesz esetleg mégis támogatna bizonyos pártokat az ajánlószelvény-gyűjtés során, én úgy gondolom, ez jóformán csak a Lehet Más a Politika lehetne. Nem hinném – és itt most csak találgatni tudunk, tehet lehet hit kérdése –, hogy Bokros pártját és ügyét segítenék. (Ellenben az MSZP részéről nem tartom elképzelhetetlennek, hogy valamilyen módon megtámogatják a fórumosok gyűjtését.) Ugyanis ha az MDF-nek végül mégis sikerül 150-160 jelöltet (vagy többet) felállítani, szerintem gond nélkül bejutnak, volt szocialista és szabaddemokrata szavazók voksaival. Az MSZP-nek is érdeke, hogy néhány százalék így esetleg megfogható volt MSZP-s szavazó nem szavaz át jobboldali pártokra.

Érdemes lehet azzal is foglalkozni, hogy a Fidesszel szimpatizálók mekkora aránya oszthatja meg szavazatait az első választási fordulóban. Sokan emlegették már a Jobbikot, és valóban, néhányszázezer fideszestől nem idegen ez a gondolat. Ugyanakkor a jelenlegi politikai elitet, a neoliberális gazdaságpolitikát és a korrupt közéletet oly szenvedélyesen ostorozó LMP a Fidesz fiatal, liberálisabb szavazóitól is „elvihet” listás voksokat április 11-én.

A Fidesz tartósan legalább 2,5 milliós táborát – amelynek elsöprő többsége elmegy szavazni –, több párt is „fenyegeti” a szavazatmegosztás miatt. Természetesen a Jobbik a fő kérdés. Akár az az érdekes helyzet is előállhat, hogy a Fidesz alig szerez több listás szavazatot az összegyűjtött kétmillió cédulánál.

Ralph Cifaretto 2010.02.21. 10:25:49

@bölcsész87: Minél jobban összerúgja a port a Fidesz és a Jobbik, annál kevesebb szavazatmegosztó lesz. Korábban én is gondoltam rá, ma már nagy hülyeségnek tartanám.

bölcsész87 (törölt) 2010.02.21. 10:41:22

@Ralph Cifaretto: Az, hogy minél jobban összerúgja a port a radikális párt és a Fidesz, nem feltétlenül válik javára a Fidesznek.

A radikálisabbak közül persze sokan inkább a Fidesz képviselőjelöltjeit támogatják az első (és második) fordulóban, mint a baloldalét, mivel a jobbikos jelölteknek úgysem lesz sok esélyük. A szavazófülkében dől el minden, és az ilyen orientációjú szavazók bizony képesek inkább Vonáék listájára ikszelni.

A szerintem elég sértődött, és a Jobbik mostani sikereire féltékeny Csurka István és MIÉP, maximum néhány tízezer radikális szavazóra tud hatni, hogy a Fideszre szavazzanak (természetesen ez sem kevés és lebecsülendő potenciál).

Surko 2010.02.21. 10:57:07

Valószínűleg nem állok egyedül azzal a dilemmámmal, hogy mérsékelt centrum szavazóként hová húzzam az ikszet ápr. 11-én...

Két alternatíva is vonzónak tűnik, de mindkettőnek vannak árnyoldalai is.
- Az egyik Bokros programja
- A másik az LMP fiatal, lelkes és ígéretes csapata

De körültekintően mérlegelve mégis inkább az LMP felé hajlok az alábbiak miatt:

- a Bokros-MDF páros valójában nem egy párt, hiszen Bokroson kívül az MDF teljesen kiüresedett, nem több egy puszta logónál.
Márpedig Gyurcsány óta tudható, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Ha a párt egésze mást akar, vagy nem akar semmit (MSZP), vagy netalán a párt nem is létezik, nincs tagsága-bázisa (MDF) akkor egyetlen ember akkor sem lesz képes semmit elérni, ha egyébként jók az elképzelései.

- ráadásul a mostani választásoknak a tétje a kormányalakítás szempontjából nulla. Vagyis amikor arról döntök, hogy a Fidesz helyett ki másra szavazzak, akkor végeredményében nem arról kell döntenem, hogy melyik párt jelenlegi programja lenne az ideális kormányprogram (hiszen egyik sem fog korményozni a következő 4 évben), hanem arról, hogy kit szeretnék a Fidesz esélyes kihívójaként látni 4 év múlva. Vagyis arra kell tippelnem, hogy kinek lesz majd akkor vonzó és elfogadható programja. Ki lesz / lehet esélyes kihívó?

Márpedig ilyen kontextusban az LMP egyértelműen előnyben van a kiüresedett MDF-fel szemben.

Ha az a kérdés, hogy ma kit látnék szívesebben kormányon, az LMP-t, vagy Bokrost (szándékosan nem MDF-et írok), akkor a válasz: Bokrost.

Viszont most nem ez a kérdés. Hanem az, hogy kinek van esélye összefogni a demokratikus-mérsékelt-centrum szavazókat és 2014-re kormányzóképes alternatívát adni.

Ez pedig nem lehet más, mint az LMP.

A programjukat meg még ráérnek finomítani a következő 4 évben

Surko 2010.02.21. 10:59:19

Az elmúlt napokban töprengtem ugyanis pl. azon, hogy milyen is volt a rendszerváltás időszaka. Mennyire volt akkor felelős és megalapozott a választók döntése.

Vegyük például az SZDSZ, vagy a Fideszt. Saját magukat akkoriban mindketten liberálisnak deklarálták. De vajon mit is jelentett akkoriban a liberális jelző?

Nem többet, mint hogy
- a megszálló szovjet csapatok kivonását követelték
- szólás- és gyülekezési szabadságot
- többpártrendszert és szabad választásokat (demokráciát)
- magántulajdont

Nagyjából ennyi. Szép új világot, amelybe nehezen lehetett volna belekötni. Hisz a fentiek csupa olyan dolog, amely mindneki számára kívánatos volt.

De akkoriban szó nem volt arról, hogy legyen-e tandíj a felsőoktatásban, netán piaci kézbe kerüljön az egészségbiztosítás...

Akkoriban a liberalizmus pusztán az elnyomó rendszerrel való szembenállásra, a szabadságra, "életmód liberalizmusra" korlátozódott. Nem volt szó gazdasági liberalizmusról.

(Pontosabban volt, mert az állami monopóliumot a gazdaság felett meg akarták törni, de ennél több konkrétum akkoriban nem volt.)

Azaz a 20 évvel ezelőtti SZDSZ-nek, vagy Fidesznek semmivel sem volt konkrétabb (sőt) a programja, mint a mai LMP-nek. Így némileg magamnak is szemrehányást kell tennem, amikor türelmetlen vagyok a még helyét kereső LMP-vel szemben.

20 évvel ezelőtt az SZDSZ és a Fidesz is egy álmot kínált konkérutmok nélkül a választóiknak. Azt az álmot szabadságnak hívták. Ennyi volt az üzenetük, nem több.

Ma az LMP hasonló cipőben jár. Ő is egy álmot kínál, az igazságos, környezetbarát és demokratikus Magyarország vízióját.

Ha pedig félreteszem a konkrétumokra vágyó elmémet, akkor ez a célkitűzés számomra is 100%-ig vállalható.

20 éve az akkori újoncok sem mondtak több konkrtumot, mégis elegendő volt nekünk.

Ők nem tudták valóra váltani az álmainkat, sokan csalódtunk bennük.

De ez mégsem lehet akadálya annak, hogy ismét higgyünk, mert hinni akarunk, egy új ígéretnek.

Igen, mert az LMP nem a ma megoldása, hanem a holnap ígérete. Így kell őket értékelni.

Hajrá demokraták, hajrá LMP! :)

theofil 2010.02.21. 11:03:07

@Surko:

Egy olyan momentumot mondj amiből kiderül az LMP-sek tehetsége!

Surko 2010.02.21. 11:18:41

@theofil: Kérdés, hogy mit értünk tehetség alatt?

Számomra önmagában óriási az a tény, hogy gyakorlatilag pénz nélkül, önzetlenül, emberek százai vagy ezrei fogtak össze egy jó ügy érdekében: megváltoztatni a mai politikai hidegháborús rendszert.

Maga a tény, hogy az LMP létrejött az emberek ellentételezést nem váró munkájával, az a leginkább csodálatra méltó.

Azt is az LMP "tehetségének" a számlájára íro, hogy nem egy médiapártról van szó, amelyet egy-két reklámarc ad el, hanem tényleg sok-sok ismeretlen figura közös munkája működteti.

Az LMP egy olyan párt, ahol tényleg van tagság és bázis és van aktív pártélet.
Ahol a párt irányvonalát nem felülről határozzák meg, majd a tagság papagáj kommandóként szajkózza, hanem a tagság közös elképzelései öltenek testet a párt szándékaiként.

Sok tekintetben az LMP inkább hasonlít egy egyesületre, mint egy pártra.

Ez nekem szimpatikus.

Ráadásul, miután nincs esélyük zsíros pozíciókat szerezni, ez nekem garanciát jelent arra, hogy nem a pénzért csinálják, hanem lelkesedésből.

Mert hisznek valamiben.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.21. 11:28:23

@Surko: "nincs esélyük zsíros pozíciókat szerezni"

- mint ahogy nincs esélyük a programjuk EGY mondatának a megvalósítására sem...

"emberek százai vagy ezrei fogtak össze egy jó ügy érdekében: (...) az emberek ellentételezést nem váró munkájával"

- amire az 1%-os küszöb átlépésével %-onként évi 17 MFt-ot fog kapni a PÁRT KB.

Surko 2010.02.21. 11:42:06

@1.szolo (ajánlom magamat!):
"- mint ahogy nincs esélyük a programjuk EGY mondatának a megvalósítására sem..."

Mint ahogy a Fideszen kívül senki másnak sincs...

Épp ezért írtam, hogy nem az a döntő szempont most számomra, hogy mennyire tetszik a párt programja, vagy mennyire nem, hanem az, hogy magában hordozza-e a lehetőségét / ígéretét annak, hogy 2014-ben tetszeni fog.

Márpedig az LMP-ben megvan ez a lehetőség.

A programjuk ma pedig majdhogynem lényegtelen, hiszen ellenzékben lesznek.

Az 1%-ban viszont ne legyél annyira biztos. Az 5% szerintem simán meglesz.

Az ún. "baloldal" összeomlott. Az SZDSZ megszűnt, a szocik erkölcsileg megsemmisültek.

Mikor kerüljön be egy balközép újonc a Parlamentbe, ha nem ilyenkor?

Ha sikerül összegyűjteniük a kopogtatókat, akkor nem lehet gond a bejutással.

Az elkötelezett aktivistasereg pedig épp ezen dolgozik. Szívvel-lélekkel.

Meglesz az 5%, csak hinni kell benne, és kitartóan dolgozni érte.

Ralph Cifaretto 2010.02.21. 12:06:41

@theofil: Nekem is szimpatikus a LMP, de a jelöltjeik....volt amelyik három pártnak LMP, Civil, Torgyán-Kisgazda is igent mondott. Ilyen emberekkel nehéz...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.21. 12:47:40

@Surko: "Az 1%-ban viszont ne legyél annyira biztos. Az 5% szerintem simán meglesz."

Vagyis nem 17 MFt-ot vehet fel a központ, hanem 85 MFt-ot + 120M körül a bejutásért. (évente)
Gratulálok! 8Đ
Annál jobban sajnálom a naívan lelkes adakozókat és a szívvel-lélekkel.
ingyen dolgozókat...

Legyen más a párttámogatás is!

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.02.21. 14:10:04

@papika: Bocs, de az LMP-nek nincs elnöke. Azt hiszem, Te a listavezetőre gondolsz...

bölcsész87 (törölt) 2010.02.21. 14:47:44

Az ajánlószelvény-gyűjtés nem erődemonstrációra, hanem választókerületi jelöltállításra lett kitalálva.

Teljesen indolkolatlan a szükséges cédulamennyiség mintegy 15-szörösét összegyűjteni, és megértem a kisebb pártok (Jobbik, LMP és MDF) ezzel kapcsolatos aggodalmait.

Ez is olyan jelenség a politikában, amely bár jogilag megengedett, bizony nem a fair play kategóriába tartozik.

Lacóka 2010.02.21. 15:28:20

már az elején lehetett tudni, h mesterházy alkalmatlan miniszterelnöknek. ahogy halad a kampány, egyre derül ki, h miniszterelnök-jelöltnek is alkalmatlan.

rajen 2010.02.21. 15:31:01

LMP = Lehet Más az SZDSZ

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.21. 15:35:06

@Zengőtorkú Nyivákoló: ez olyan Védegyletes hagyomány...
A Védegyletes Lányi által 2005-ben alapított - és a mostani LMP-s akkori Védegyletesek által hevesen ellenzett - ÉLŐLÁNC-nak SINCS elnöke... (csak 5 tagú kollektív elnöksége)

bölcsész87 (törölt) 2010.02.21. 15:46:43

LMP-s barátainknak már az is bőven elég, ha kibulizzák a negyedévenkénti állami támogatást. Ehhez elég 1 százalékos eredmény az országos listán.

Például a MIÉP-Jobbik Harmadik Út 2007-ben 38 millió forintot kapott. 2006-ban az állami támogatáshoz a jelöltarányos költségvetési támogatást hozzáadva, 35 milliót.

Zsebpénznek nem rossz...

dzsaszper 2010.02.21. 20:39:45

@bölcsész87: gyereknek nézed a választókat -- mint más kommentelők is előtted ...
egy felnőtt választó tudja, hogy legfeljebb 1 pártot támogathat, és nem lehet lukat beszélni a hasába, hogy odaadja olyan pártnak, akinek igazából nem is akarta...

dzsaszper 2010.02.21. 20:42:48

@bölcsész87: meg merem kockáztatni, ogy az lmp hosszú távú jövőjét jobban meghatározza, hogy milyen eredményt ér el az önkormányzati választásokon, mint hogy bekerül-e tavasszal az Országgyűlásbe.
Én mindenesetre örülnék, ha bekerülnének és elkezdenék tanulni a parlamenti bizottsági munkát...

bársonyos forradalom 2010.02.22. 00:37:47

Én meglepődve tapasztaltam, hogy az LMP-nek ilyen gyengén megy a kopogtatócédulagyűjtés, bár van egy olyan érzésem, hogy tudatosan alulkommunikálják a valódi gyűjtésüket, ezt abból gondolom, hogy az EP-választáskor május elsején, 8 nappal a leadási határidő előtt még 19ezer ajánlószelvénynél tartottak, aztán a végén lett belőle 27 ezer, tehát papíron az összes ajánlószelvény közel egyharmadát az utolsó héten szedték össze. Lehetséges, hogy akkor az volt a taktikájuk, hogy azt színlelik, hogy jelentős lemaradásban vannak, hogy ily módon a szimpatizánsaikat intenzívebb gyűjtőmunkára ösztönözzék, és most is ehhez folyamodnak.

Kopasz4x4 2010.02.22. 11:25:08

@török gábor : csak szeretném ön felé jelezni, volt szoci fellegvárban élek Szabolcsban,
és 10 db telefonálás és kb 1,5 km után 70 db cédulát gyűjtöttem kifejezetten a Jobbik részére, ami szerintem sokat elárul az emberek véleményéről.

Zigi 2010.02.22. 14:45:03

Helyzetjelentés 2010. február 22. 14.40.

Jobbik 132 bejelentett jelölt/100 elfogadva
MSZP 54/28
MDF 7/2
Fidesz-KDNP 2/0
Összefogás Párt 1/1

Zigi 2010.02.23. 22:32:54

Tényleg van olyan szabály, hogy egy párt egy választókörzetben csak egy jelöltet állíthat?

fedélzeti kompót 2010.02.23. 23:19:07

@is: ezt hittem én is, de akkor megtörték a szdsz.hu-t, mert ott meg szelvénygyűjtésről irkálnak

fedélzeti kompót 2010.02.23. 23:21:46

bocs, a dátumokat most látom

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.24. 00:03:07

@Zigi: Tényleg nincs olyan szabály!
De ugyan minek is állítana kettőt?! ;)))

Ilyen szabály viszont tényleg van:
" 5. § (9) Ugyanazon párt egy választókerületben csak egy - önálló, közös vagy kapcsolt - listát állíthat."

Hoppá!
De ugyan minek is állítana kettőt?! ;)))

Zigi 2010.02.24. 13:02:10

@1.szolo - ajánlom magamat:: Csak azért kérdeztem, mert az IDE Vona körzetében két jelöltet is állított.:))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.24. 13:32:50

@Zigi: Bocs (tőle:) semmi személyes, csak "rosszkor volt rossz helyen" - az IDE székhelyén... :)

Az előbbi kérdésemre (a "minek is állítana kettőt listából?"-ra) viszont közben megleltem a választ is:
Nem is a KÉT SAJÁT miatt írták le a tilalmat (azt nem feltételezték volna egy pártról sem;), hanem az ÖNÁLLÓ vagy a KÖZÖS lista egyIDEjű állítását akadályozták meg vele...

prekonzervativ 2010.02.24. 19:33:51

Üdvözletem! Tekintsétek meg blogomat, ahol érdekes írásokat olvashattok a politikával kapcsolatban, illetve szintén hozzászólhattok, megoszthatjátok véleményeteket!

www.prekonzervativ.blog.hu

Surko 2010.02.25. 13:18:17

@fenektibi:
" Ismerős dilemma:
mdfvagylmp.blog.hu/ "

Nem is rossz ez az oldal, gratula!

Ez az LMP vs. Bokros-MDF dilemma nálam is nagyon sarkalatos kérdés...

Aztán az is lehet, hogy majd én is a szavazóhelyiség előtt pénzfeldobással fogok dönteni róla... :))

Persze az is lehet, hogy az élet dönt helyettem, mert ha az egyiknek sikerül 20 területi listát állítani, míg a másiknak nem, akkor értelemszerűen arra fogok voksolni, akinek van snasza a bejutásra.

Ha mindkettőnek meglesz a 20 lista, akkor majd még töprengek...
süti beállítások módosítása