Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
05:02

Előre szólok, ennek a bejegyzésnek csak áttételesen lesz köze a politikai elemzéshez. Akit tehát csak az érdekel, véletlenül se olvasson tovább, hiszen nincs rosszabb, mint a csalódott olvasó.

Vallomással kezdem: a televíziós szereplések közül a választási műsorokat szeretem a legjobban. Tudom, hogy sokan nem hiszik, mert minden viszonylag gyakran megszólaló embert javíthatatlan magamutogatónak képzelnek, de rajtam kívül is sok olyan itt-ott megjelenő elemzőt ismerek, akik bizonyos műfajoktól és helyzetektől  ódzkodnak. Kifejezetten kellemetlen például, ha a lapos közhelyeken és önmagukat magyarázó érveken kívül nincs miről beszélni, ha a téma unalmas, vagy ha egyszerűen a körülmények (kénytelen vagyok ilyen finoman fogalmazni) alkalmatlanok az elemzésre. (Nem véletlen, hogy a legfontosabb szabály, amit egy idő után érdemes ezen a téren megtanulni, az éppen a szelekció.) Egy választási műsor azonban egészen más: dőlnek az adatok, amelyek már önmagukban is millió érdekességet kínálnak annak, akit tényleg izgat a politika, ráadásul kiemelt szerepe van a felkészültségnek - azt is mondhatnám: itt esetleg kiderülhet, hogy miben különbözik a szakértelem és a vélemény -, és úgy általában is rettentő izgalmas az egész.

Az első ilyen élményem már tizenkét éves, 1998-ból való; akkor éppen pár hónapja végeztem az egyetemen, s kezdtem el tanítani a közgázon. A TV3 keresett meg azzal, hogy ők valami újra vágynak, nem kérnek a szakma könnyen besorolható páros nagyjaiból: elég egy elemző, de az legyen „ártatlan”. Kétségtelen, amikor igent mondtam, nem tudtam, hogy mire vállalkozom. Azóta sem mertem visszanézni a felvételeket, de arra határozottan emlékszem, mennyire zöldfülű voltam ehhez a média világhoz. Elkövettem a legnagyobb hibát, amit a tévében lehet: miközben ment az adás, mondatokat próbáltam memorizálni, amiket aztán több-kevesebb sikerrel el is mondtam a pár perces kommentárokban. Remélem, nem sokan látták.

2002-ben már a TV2 hívott, professzionális módon, hónapokkal korábban egyeztetve, ráadásul egy igazán nagyszabásúnak tervezett választási műsorba. A kényelmes, űrhajós székekre, az adás vendégeként jelen lévő volt miniszterelnök, Boross Péter keserű szomorúságára, valamint arra emlékszem leginkább, hogy közvetlenül a műsor után a televízió vezetői azonnal pezsgővel akartak koccintani. Akkor döbbenten és gyorsan távoztam, mert azt hittem, hogy a végeredménynek szól – ma már jóindulatúan azt mondom, hogy biztos a sikeres műsort ünnepelték.

Két év múlva, 2004-ben Giró-Szász Andrással a Hír TV-ben magyaráztuk az első európai parlamenti választás eredményét. A végén itt is volt pezsgő, de Borókai Gábor, az akkori vezető a nagy boldogságban külön kiemelte: ez egy hírcsatorna, amely ne a pártok eredményének, hanem magának, saját teljesítményének örüljön. Szép pillanat volt, reménykeltő.

2006-ban a közszolgálati tévében ültem, az első fordulóban Lakner Zoltánnal, a másodikban - a határozott műsorvezető, Baló György mellett - elemzőként egyedül. A visszajelzésekből tudom, hogy nem mindenkinek tetszett az adás, nekem mégis ez volt talán a legérdekesebb: miközben a stúdiókban korábban rendre kevesebbet tudtam az adatokról, mintha otthon követtem volna az interneten a választást, itt végre egy számítógépnek köszönhetően lehetőségem volt figyelni arra (és beszélni is arról), ami igazán lényeges.

Tavaly, 2009-ben az európai parlamenti választás Dessewffy Tibor társaságában az MTV-ben talált, a műsor a közvélemény-kutatók tévedése és a Jobbik meglepő eredménye miatt lett emlékezetes. Volt még két népszavazás és két önkormányzati választás, mindkettő az MTV-ben, viszonylag kevés maradandó élménnyel. Hirtelen a 2002-es önkormányzatis este ugrik még be, ahol Ágh Attila és Navracsics Tibor között szorongtam, illetve a 2004-es népszavazás, amelynél Friderikusz Sándor egy szinte üres stúdióban hagyta a két elemzőt, miközben maga a város másik végéből vezette a műsort.

Mindezt azért gondoltam át és idéztem fel, mert idén újra jönnek a választási műsorok, s ha minden igaz, ismét a közszolgálati tévében töltöm az estét mindkét fordulóban. Örülnék, ha a hozzászólásokban a blog olvasói elmesélnék korábbi élményeiket, mi volt jó, mi volt rossz, s egyáltalán: milyennek kellene lennie egy jobb választási műsornak? Hátha tanulnak, hátha tanulunk belőle, most még nem késő.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr481776940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juliusbond 2010.02.21. 05:34:55

Részemről nem az elemzőktől várnék más műsort, hanem magától a műsorkészítőtől. Az ötlettelen ide-odakapcsolgatás, a véletlenszerű, béna adatkérés-adatbeolvasás nagyon gáz.
Baló szerintem már ne vezessen ilyen műsort. Esetleg lehetne keresni két új arcot, és rájuk bízni.

Kopiás Attila Steve 2010.02.21. 06:45:08

Tudom, hogy nem fizet valami jól, de én befogadóként inkább követnék egy élő, interaktív online elemzést, mint tvműsort.
Vagy végülis biztos lehetne keverni - függetlenül attól, hogy a jelenlegi csatornák rugalmasságát ismerve a gyakorlatban nehezen tudom elképzelni - egy megfelelő szakértelmű szerkesztőcsapattal együttdolgozva folyamatosan reflektálva az idevágó blogpostokra, kommentekre, twitekre. Közösségi rádiózásnál pl tudom, hogy működik ez a forma, gondolom elegendő plusz emberrel nagyobb léptékben is működne.
Az őszintén szólva nem vonz, hogy órákon keresztül nézzek embereket, amint ülnek a stúdióban és ők sem tudják, hogy mi van, de sokszor elmondják, mennyire érdekli őket.
Itt az a kérdés, hogy ki a célcsoport, mennyire és mi érdekli őket. Nekem pl a tv mint felület egy ilyen esemény és a hozzátartozó adathalmaz követítésére kevés. Amennyi idő alatt 2-3 mondat elhangzik, 20-30 twitet, 2 blogpostot és pártucat kommentet át lehet futni és ahogy te is utalsz rá, gyakran frissebb információkkal rendelkezek egyszerűen a netet frissítve, mint ami alapján a csatornák dolgoznak.

Szóval az első hozzászólóhoz csatlakozva én is azt látom, hogy a műsorkészítői koncepcióban kellene változtatni, ha én lennék a célcsoport. Persze azt is tudom, hogy nem én vagyok, itt egy országnak kell tudni elmagyarázni a dolgokat, de ahhoz nem tudok okosat mondani... :+)

László56 2010.02.21. 06:59:06

Egy jó választási műsor általában élő adás. Egy időben tart beszámolót a választási adatok alakulásáról, direkt a választási irodából kapott legújabb adatokkal, melyek a nézők számára is egy átlátható táblázatban vannak összefoglalva.. Ugyanakkor minden fontosabb pártközpontból is közvetíti a hangulatot. Ez különösen alkalmas arra a holt időre amíg az újabb adatokra várnak. Ezt az időt használják ki a politikai elemzők tevékenységére is, akik a legújabb választási adatokat interpretálják. Mindez tarkítva a politikai prominensek életéből vett rövid ismertetőkkel és az újabb politikai szereplők bemutatásával ad egy ismertető és mégis szórakoztató programot.

2010.02.21. 07:46:59

Gábor! Én igenis ,megnézem és szivesen hallgatom, az elemzök véleményét. Annál is inkább, mert a politikusnak önmagukat nevezök-pártvezetök, jelöltek--bármely müsorban is legyenek, csak és kizárólag mellébeszélnek. Volt rá 20 évünk hogy megtanuljuk azt, hogy más a kampány és más a kormányzás. ( igérni lehet és kell is, azt betartani nem kötelezö) Ám egy két "szakértöt" nem tartok alkalmasnak arra, hogy adjak is a véleményére, mert némelyik ostobább és keményfejübb , mint az a párt akit képvisel. Tudom, az érdekek és elvek-nézetek harca ez is, de nem lehetne egyszer már végre, öszintén és tabuk nélkül egy választási müsorban beszélni? Nem mellébeszélni, hanem a valós dolgokat elmondani. Tudom, akkor nagy baj lenne az országban, de ettöl az elmult 20 év hazugságától --az ebböl eredö problémáktól--már nagyobb nem lesz. Akkor miért nem lehet mindent elmondani? Ez lenne az igazi, és nem a "parasztvakitás", amit felsö fokon müvel a magyar politikai elitnek nevezett gittegylet.

Morzsi36 2010.02.21. 07:49:58

A választási műsor nem lehet sokkal jobb, mint amilyen, mondjuk jó, ha olyan emberek válogatnak az eredmények közül és olvassák be őket, akik értik, hogy miről van szó, mert ez nem mindig jön össze.
De ha már általánosságban a "politikai elemzés" mint televízós vagy médiaműfaj szóba kerül, én megjegyezném, hogy számomra túl sok a kommunikáció- meg taktikaelemzés, és kevés a tartalomelemzés. Úgy gondolom, nagyon hasznos volna, ha egy-egy politikai elemzőműsor nem arról szólna, hogy x párt azért mondja azt, hogy y, mert z réteg szavazataiból szeretne nagyobbat kanyarítani, hanem azt is, hogy x pártnak az y javaslata valójában azt jelenti, hogy, azt eredményezné, hogy, és ehhez képest még n megoldás lehetséges, amelyek más-más előnyökkel és hátrányokkal járnak a különböző társadalmi rétegekre nézve. Talán fejlődne a politikai kultúra, és talán csökkenne a buta vakhit egyik vagy másik miniszterelnökjelöltben.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.21. 08:09:46

Ha piros lesz a térkép, akkor úgyis csalás volt és felgyúl a város, ha meg sárga, akkor húsz évig egy pofát nézünk.
Jobbos virtschaft mindenképp.
Most mire legyek kiváncsi?
Hogy a Karsai, vagy a Molnár Oszi jön be?
Ígyis, úgyis "Szijjártó".
Egyébként már 2002-ben is pont így voltam vele.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 08:16:47

Jó Reggelt!

Hol is kezdjem:-)

Mindenképpen 3 részre kell bontani egy jó műsort. Az egyik a szerkesztői rész ...ez téged talán kevésbé érint (bár Amerikában az elemző is szinte műsorvezető), a másik a vizuális és a harmadik pedig a elemzői része (ami a hitelességet növeli)

Amennyiben van beleszólásod egy olyan műsort csinálj( NBC...stb), ahol nagy a tér tudsz adás közben grafikonokhoz mozogni és ezek a grafikonok nagyok legyenek (kis közönség előtt(Rai ) még jobb.
Ülünk és mondjuk a tutit korszak részben lejárt szerintem.

Mindenképpen el kell magyarázni ovis szinten nagyvonalakban a rendszert, hogy is működik a választás, ovis példákon keresztül.

Tartalmilag rendben szokott lenni szerintem.

mrs. white 2010.02.21. 08:19:58

Hali!
Általában a műsorokat az exip pool-okkal kezdik, mível ez a választás napján készítik. Emlékeim szerint itt már nagyon nagy mellélövések nem szoktak lenni. Mintha kriminek a végét olvasná az ember. Tudja, hogy ki a gyilkos. Innentől kezdve már, főleg egy 10-20%-os feldolgozottságnál már nem igazán érdekes a történet. Éppen ezért én is inkább az elemzőket erőltetném, mint az állandó bejátszást, hogy most 2%-nál nagyobb feldolgozottságnál mi a helyzet. Remek alkalom lenne, hogy az elemzők kicsit formálják az amúgy esetleg politikával nem foglalkozók világlátását. Pl ahogy egy cikkedben említetted, hogy miért nem szakpolitikáról szól a vita a kampányban stb. Sokat segítene a választóknak eligazodni a politika világában és talán nem lennének ilyen irreális elvárásaik a jövőben. Talán arra is rálehetne világítani ilyenkor, hogy mi okozta egyes pártok felemelkedését vagy bukását, vagy éppen a kampányban elkövetett hiba hogy befolyásolta az eredményeket ha lesz ilyen. Az adott országrészeken miért alakulnak ki lényeges különbségek stb.
Sőt talán még az is beleférne egy 4-5 órás műsorba, hogy ezek után mi várható.
Szóval több elemzést lehtőleg valamelyest független vagy annak látszóktól. Pl ahol Dessewffy kap szívinfarktus az elkövetkező barna vész miatt arra nem lennék kíváncsi mert sajnos egy szavát nem hinném el. Ez azért is szomorú mert néha lehet igaza, de a többi kijelentésével ezt sikeresen negligálja. Hozzád hasonló tárgyilagos pedig kevés van.

theofil 2010.02.21. 08:24:01

Elfogtunk egy levelet....

'Tisztelt Maszop Pártközpont!

Meghallgattam a kampánydalt melynek célja elősegíteni szeretett pártunk győzelmét.

Ezzel kapcsolatban kérem a T. Elvtársakat, hogy fülembe forró ólmot önteni sziveskedjenek.

Elvtársi üdvözlettel:
Vazul, pártaktíva'

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.21. 08:24:12

A mostani választás különösen érdekes lesz abból a szempontból, hogy bevallva-bevallatlanul, az emberek nagyobbik része nem csak valamiért, hanem valami ellen is szavaz.
Idáig csak azt figyeltük, hol tart az általunk preferált párt, most azért is szoríthatunk, hogy a káröröm is kiülhessen az arcunkra.
Koromnál és gondolkodásomnál fogva zsigeri szocialistaellenes vagyok, amihez most a politikai zombik mentsvárának készülő, arctalan moslékpártokpártok bukásáért is drukkolhatok.
Érdekes lenne, ha a tévében nem az adott párt szimpatizánsa, aki együtt sír, vagy örül a párttal az eredmény láttán, hanem független, vagy ellenérdekelt riporter lenne a választási központokban.
Ezzel ugyanis elérhető lenne, hogy a hárító/önelégült magyarázatokra nem csak bólogatás lenne a válasz, hanem a tényekre is rákérdeznének.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 08:28:29

Gábor amit kifejtettem de fontos az a " Dessewffy" effect. Nyilván van beleszólásod kivel ülsz le Dessewffy nem objektív, ez bele is férne (otthon), a baj, hogy ezt elemzésként nyomja gyomorfordító volt ..emlékszem. Ilyenkor szerintem határozottabban lehetne jelezni.

Hívass be egy ifjú titánt, ezt komolyan mondom...Tóth!

Mondjuk engem (vicc):-))

Uhu20 2010.02.21. 08:31:37

"Tavaly, 2009-ben az európai parlamenti választás Dessewffy Tibor társaságában az MTV-ben talált,"

Ez szintén inkorrektség volt. DT köztudomásúlag a ballib holdudvar oszlopos tagja, természetesen nem képes objektívan elemezni (de úgy csinál, mintha). Pont arra lehetett jó, hogy a nézők leátlagolva a TG-féle objektivitást és a DT-féle álobjektivitást egy, az objektivitást szükséges mércéjét el nem érő szintet higgyenek valóságnak. :)

Uhu20 2010.02.21. 08:32:30

LOL
Pedig a Zengőtorkúval nem beszéltünk össze!!

Uhu20 2010.02.21. 08:34:39

A másik felvetésem, hogy nem tudom, megfigyelték-e az olvtársak, de ez a blog mindenképpen emelte TG médiaszereplésének mennyiségét az elmúlt időkben.

Rendszeresen ott van a blog az index főlapján, de a tv2-s interjúban is a blogra hivatkozott a műsorvezető.

Nem tudom, hogy tudatos volt-e ez, ha igen, mindenképp elismerésre méltó.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 08:36:19

És ami fontos szerintem ha 2/3 nál ki kell mondani, és ez fontos!!! a TV-ben, hogy nincs veszélyben a demokrácia és, hogy ez a demokrácia....építeni kell a nép demokrácia tudatát.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 08:37:12

@Uhu20: Jah de az UHU meg a Zengő név sose hallik:-)))

Ralph Cifaretto 2010.02.21. 08:37:54

Gábor!
Azért vasárnap hajnalban inkább aludj, vagy csak későn értél haza és kicsit nosztalgiáztál? :))
Kben bár általában a Hír TV-n követem az eseményeket, a választási műsorokat a MTV-n nézem. Idénre áll már a meghívás??

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.21. 08:40:01

személy szerint egy hajdú b. istván által vezetett választási műsort néznék végig. elvégre tiszta sport-fílingje van a dolgonak, noha az eredmény az ugye este 7-kor már megvan, csak nem tudunk róla.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 08:40:52

@Ralph Cifaretto: Front volt, legalábbis a fiam érezte:-)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 08:43:35

Basszus most látom a profilomban nő vagyok, hogy tudom megváltoztatni, nem engedi:-(((

Ralph Cifaretto 2010.02.21. 08:49:14

@triumphator: Volt már ilyen, szegény Knézy benne volt. Nekem nem tecc., pedig Knézyt szerettem.

Ralph Cifaretto 2010.02.21. 08:49:55

@Zengőtorkú Nyivákoló: Hagyd így, több ismerősöd lesz. :))

globglob 2010.02.21. 08:54:49

A leginformatívabb az lenne, ha az elemzések közben nem csak alul egy csíkban futnának az adatok, hanem a Bloomberg TV-hez hasonlóan ketté lenne osztva a képernyő és a legfontosabb adatok (országos feldolgozottság, pártlistákra leadott szavazatok megoszlása, kiosztott mandátumok megoszlása) oldalt mindig láthatóak lennének.
A többi adat (pl egyéni választókerületek állása) meg futhatna alul, mint a tőzsdeárfolyamok.
Kb mint ez:
matrix.millersamuel.com/wp-content/7-2007/jjmbbtv2-7-3-07.jpg

lüke 2010.02.21. 08:58:00

Nekem a 2006-s első forduló tetszett: végre két új arc! Két olyan arc, akiken látszik az értelem, s nem kompromittált, mivel fiatalok. Baló mellett ,aki nem képzetlen, de angol intonációval beszél magyarul, és az MSZMP-nek készített monolit választási műsorairól ismert.
Reménykedtem, hogy a meghalt Mátyás király oda az igazság odalett.Azóta persze sok gazság- mondhatnám majdnem csak:)-
történt

T.G 2010.02.21. 09:30:57

Kedves Gábor, a blog rendszeres olvasójaként érdekesnek találtam a bejegyzést, de valójában nem sok valódi információ volt benne arról, hogy milyen is lehetne egy választási műsor. Nekem az a véleményem, hogy az elmúlt években a magyar választási műsorok rendkívül sablonosak voltak, igazából, mint külső szemlélődő nem tudnék semmi kiemelkedőt sem megemlíteni. Egyedüli emlékezetes számomra Baló sértődöttsége az EU választás előtt. De utána, maga a műsor teljes egészében ugyanolyan volt, mint az előző években.

Szeretnék felvetni egy másik témát, más országokban milyenek ezek a műsorok? Vannak-e sajátosságok? volt-e kiemelkedően jó, vagy rossz példa?

De, hogy a kérdésre valamilyen szinten válaszoljak. Szerintem, aki van olyan fanatikus, és végignézi a választási műsort, az van olyan fanatikus is, hogy közben a neten is böngészi az eredményeket. Ezért az adatok folyamatos felolvasása rendkívül unalmas. Legyen sok riport, legyen érdekességek kiemelése (nagy nevek), legyen valamilyen szinten közönség bevonása. Blog, fórum, Twitter akármicsoda…

theofil 2010.02.21. 09:32:21

Dessewffy nálam persona non grata.
Az illetőt nem ismerem.
Az általam nem ismert úr valaha tehetséges szociológus vala, még mielőtt leküzdötte volna magát Gyurcsány udvari költőjének.

Demosilag több tanulmányt jelentetett meg a tehetség és a kreativitás fontosságáról - e tulajdonságok meglétéről a szabad piac dönt - majd fölnyalta a többtízmilliós honort a MEH-től.

Több kommunikációs tréninget is tartott a maszoposoknak melyeknek következtében már isteni a maszoposok kommunikációja.

A "Séta a rasszizmus ellen" c. akció megszervezéséért húszmilliót kapott a Demos - nem érdemtelenül.
Nyilván felhívták a résztvevők figyelmét arra, hogy a séta úgy történik, hogy az ember az egyik lábát a másik után rakja, majd a másikat az egyik elé.
Egyszerre letenni mind a kettőt nem tanácsos, mert az akkor már vagy békaügetés vagy hasraesés.
Ez az info testvérek között is megér húszmilliót.

török gábor 2010.02.21. 09:34:41

@T.G: nem "nem sok", hanem semennyi :) ugyanis a kérdésre kivételesen az olvasóktól várnám először a választ, mert tényleg érdekel. a nemzetközi példák is, igen! pl. tetszik az interaktivitásra vonatkozó ötlet is, ha másképp nem megy, majd itt a blogon.

theofil 2010.02.21. 09:37:07

Én a magam részéről azt a csatornát fogom nézni ahol Kéri László lesz.

Ő nem jobboldali, de világosan látja, hogy miért esik pofára a jelenlegi koala.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.21. 09:51:04

@török gábor:
Jó, akkor az interaktivitás eredménye megvan:
Dessewffy takarodj!

De volna egy javaslatom.
Mi lenne, ha több számlálót állítanának be a pest-megyei és budapesti körzetekbe?
Sajna ott kétszer annyi szavazó ad ki egy eredményt, mint bivalybürgözdön
és idegesítő, hogy hajnalig sem végeznek vele.

Idet 2010.02.21. 09:53:10

@török gábor: Üdvözlet, csakhogy visszajött, édes úr! (Shakespeare-től lopva...)

Szerintem a németek választási műsora legutóbb kifejezetten jó volt. Higgadtak, interaktívak, komolyak voltak, emellett azonban a humor is belefért, az kell, mert tompítja a fölös izgalmakat

Csak ne Baló legyen!!!!

theofil 2010.02.21. 09:53:42

@Ralph Cifaretto:

Akkor azt.
A választási műsor - az ő eredménye miatt - fájdalmas lesz a számomra.
Kéri pikírt és szarkasztikus megjegyzései enyhíteni fogják a sokkot.

Pedig már szoktatom magam a gondolathoz...nagyon nyer a jobboldal, nagyon nyer a jobboldal....de nem mindegy, hogy milyen megoszlásban.

Uhu20 2010.02.21. 09:54:24

@theofil: Nem tudom, ki is volt az 98-ban a Kéri-Ágh-Lengyel trióból, aki még azután sem hitte el, hogy a kisgazda szavazók a fideszes jelöltekre szavaznak, mikor sorra jöttek az adatok, hogy a fideszes jelöltek fordítottak (másodikról feljöttek az elsőre).

Idet 2010.02.21. 09:55:25

@simonmondja.: Ha már virtschaft, legyen Wirtschaft, vagy magyarosan vircsaft. Bocs, nem kötöszködés!

theofil 2010.02.21. 09:55:55

@Uhu20:

Én se tudom. Ki volt?

emő27 2010.02.21. 09:57:12

Szép reggelt Mindenkiek!

Hogy milyen választási műsort néznék? hát ez nehéz kérdés.
1. ami jó volna az talán az amit, mrs.white is pedzegetett. vagyis, hogy egyes lépéseket, eredményeket, és következményeket úgy kommentálni, hogy az a halandó ember számára is érthető legyen.
2. a feldolgozottsági adatok esetében fontos lehetne, hogy az alacsony feldolgozottságnál még nem kellene 10 percenként mutogatni. Helyette jó volna a beszélgetés, esetleg olyan témákról amik felmerülnek a kampány alatt. Szerintem ott van mód egy nagy fórum előtt megbeszélni ezeket a dolgokat. Tudom, hogy ez szokott lenni, de ennek nagyobb teret kellene engedni.
3. az internet adta lehetőségek kihasználása is fontos volna, amint azt már fentebb többen is írták.

Sok esetben ezek a beszélgetések jó volna ha hamarabb is ilyen szinten történhetnének. Mármint a választást megelőzően.
Tehát az ehhez a fórumhoz hasonlóan esetleg a tvnézők elemzőktől kérdezhetnének, vagy beszélgethetnének velük.
Ezt azért mondom, mert én sokszor kérdeznék meg politikusokat, elemzőket dolgokról, -és nem csak kampányidőszakban-, hogy mit miért úgy csinálnak, ahogy csinálnak, mert hogy számomra a "jövő generációja" számára nem egyértelmű és elegem van a ködösítésből.

Idet 2010.02.21. 09:57:29

@theofil: Azt hiszem, Lengyel. De Kéri is inkább a hihetetlen mellett kardoskodott.

Uhu20 2010.02.21. 09:57:36

@török gábor: Lehetne egy, számítógépre eleve felrakott program, ami az 1. fordulós eredmények, ill részeredmények birtokában már megbecsülné az egész választás kimenetelét.

Azaz, hogy amennyiben az evk-kben ugyanolyan eredmény születik majd a második fordulóban, mint az elsőben, akkor az egyes pártok összesen hány egyéni, hány területi listás és hány országos listás szavazatra számíthatnak.

Plusz, lehetne variálni....szimulálni visszalépések, vagy anélküli átszavazások hatásait pl.

Uhu20 2010.02.21. 10:00:38

@Idet: Végül is mindegy (én Kérire emlékszem inkább), arra akartam utalni, hogy ő (sem) objektív.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.21. 10:01:02

@Idet:
Dehogynem. Legyen Baló !

És legyen még Balóné !

És ha kérhetném, Torgyán és Fritz Tamás.
A kis szinesekben pedig művészek és sportolók tegyenek hűségnyilatkozatokat.

sankó panza 2010.02.21. 10:01:36

Szerintem az lenne a legjobb ha Karottáék vezetnék a választási műsort. Legalább röhögnénk, az ország meg amúgy is egy "total-car"

Idet 2010.02.21. 10:03:12

@simonmondja.: Vagy nem akarnak... egyébként igazad van, a németeknél - bocs, hogy folyton emlegetem őket - jóformán műsorzárásra megvoltak az eredmények. Hogy csinálhatták...;-)

@emő27 1. pontja is megszívlelendő!

Ralph Cifaretto 2010.02.21. 10:03:17

@theofil:
"Pedig már szoktatom magam a gondolathoz...nagyon nyer a jobboldal, nagyon nyer a jobboldal....de nem mindegy, hogy milyen megoszlásban."

Van baloldali ismerősöm ( korábban stabil MSZP szavazó ), aki azért szavaz a Fideszre, hogy a Jobbik kevesebb teret nyerjen, ne rajta múljon a 2/3-ad, inkább vigye OV egyedül.

theofil 2010.02.21. 10:03:22

@Idet:

Hát eléggé megdöbbentő is volt...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.21. 10:05:09

@Idet: Az igaz, de én alternatív helyesíró vagyok. "Nyelvében él a nemzet"

Idet 2010.02.21. 10:05:31

@Uhu20: Igazad van, most hogy mondod, Lengyel inkább a végeredmény megtippelésében nyúlt nagyon mellé.

theofil 2010.02.21. 10:05:39

@Uhu20:

De igyekszik az lenni.
Mindannyiunknak vannak érzelmeink és vannak pártelfogultságaink, de törekednünk kell a tárgyilagos szemléletmódra.

Idet 2010.02.21. 10:07:45

@simonmondja.: Logo: egy széép naagy eperfagyi! Az piros is...

theofil 2010.02.21. 10:09:03

@Ralph Cifaretto:

Nekem is eszembe jutott már...hogy paradox módon a Fidesznek kell drukkolnom....!

Ha az ország érdekét nézem akkor tényleg, de arra nem visz rá a lélek, hogy szavazzak rájuk.

Erre képtelen vagyok.
Annyit tehetek és meg is teszem, hogyha a jobboldali Összefogás Pártnak lesz listája mifelénk (Pest megye) akkor rájuk szavazok. (Szepessy Zsolt monoki polgármester pártja.)

Idet 2010.02.21. 10:12:42

@Uhu20: Nem rossz az, ha az értelmes, normális szakemberek is szóhoz jutnak!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.21. 10:14:26

Vezesse a műsort Klárika és a Pókerember.
Azok még a szünetből is kihozzák az izgalmat.

emő27 2010.02.21. 10:17:02

@simonmondja.: végül is a póker is stratégiai játék, ahogy a politika is.
És a végén majd, ha a jobb oldal mégis 2/3-dal nyerne bemondhatná, hogy all-in :)

Uhu20 2010.02.21. 10:17:13

@theofil: Ebben nem értünk egyet. Egyébként nem is látnám gondnak, ha úgy csinálná, mint Giró-Szász, aki felvállalja, hogy ő jobboldali szimpatizáns. Mondja Kéri, hogy ő nem szereti a fideszt és ilyen alapfelállásból nyomja a szöveget.

közlekedő edény 2010.02.21. 10:18:15

Az élő adásban eleve van egy sutaság, de szerintem ezt Baló tetézte az ilyen műsorokban. Bár ez nem idegesített, sőt, inkább komikusnak hatott, ahogy zsonglőrök módjára kapkodtak a számokkal, tudósításokkal.
TG elemzései, hozzászólásai emlékeim szerint mindig építőek voltak, de a sutaság néha az ő száját is betapasztotta. Utálom, mikor a műsorvezető belevág a vendég szavába - igaz ezt most nem annyira egy választási műsorra mondom, hanem általában.

Idet 2010.02.21. 10:18:39

@sankó panza: Tényleg, kik? Nekem sem ugrik be!

Ralph Cifaretto 2010.02.21. 10:20:58

@theofil: Felétek voltak? Nálunk meglepődtem, hogy igen, de lehet ez csak kivétel.

Kben örülök, hogy elindultál a jó úton. Ha lesz értelmes Fidesz kampány akkor talán befogott orral ideikszelsz. :))

emő27 2010.02.21. 10:23:08

Baló azért lenne jó, mert mostanában többször láttam a showder klub ismétlését,amiben az egyik előadó-most nem jut eszembe a neve- istenien utánozza a Balót és ez jókedvre derítene, mert folyton ez jutna eszembe.
Ahogy az is mindig mosolyra derít amikor meglátom a Hugh Grant által eljárt táncot Gyurcsány előadja. ez a még a legrosszabb napomat is feldobja. Esetleg ilyen bejátszásokat kéne többet néznie az embereknek, mondjuk az országban elhelyezett kivetítőkön. Sokkal többet mosolyognánk.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 10:23:42

Gábor!

Olyat is eltudnék képzelni, hogy mi blogosok tegyünk fel kérdéseket, mint a sportműsorokban.

Idet 2010.02.21. 10:24:36

@theofil: Na, ez ellentmondás. Hogyan nézed az ország érdekét, ha
1. nem mégy el szavazni (nem visz rá a lélek...)
2. olyan tömörülésre adod a szavazatodat, amely, bár neked elfogadható, de a vége az lesz, hogy a szavazatod elvész.

SteveNo1 2010.02.21. 10:24:49

Nekem a 2006-os OGY választások első fordulójának estéjén bemutatott elemzői "ámokfutás" maradt emlékezetes!

Bejutott az MDF 5%-kal a Parlamentbe, erre minden elemző azt kezdte mantra-szerűen ismételgetni, hogy ezzel minimálisra csökkent az önálló Fidesz kormány megalakulásának a lehetősége. Ez önmagában igaz is volt, de elfelejtették hozzátenni azt is, hogy nőtt viszont egy - akkor még - jobboldali kormány alakulásának a lehetősége, hiszen a Fidesz-MDF kb 4%-kal közelebb volt az MSZP-SZDSZ-hez, mint 2002-ben. A 2002-es választások második fordulójában majdnem sikerült a fordítás, jobb pozicióból indulva 2006.-ban akár sikerülhetett is volna, de ezt az elemzők elfeljetették hozzátenni!

Nagyon balosra sikerült az a műsor!

Uhu20 2010.02.21. 10:25:14

@Zengőtorkú Nyivákoló: Stephen Colbert? Ő úgyis jó ismerője a magyar politikai burleszknek. :)

majomkutya 2010.02.21. 10:26:59

2002-ben rossz volt nézni az azóta már megboldogult Knézy Jenő arcán a letagadhatatlan örömöt, ahogyan "közvetíti" az eredményeket, amik délutántól egyre inkább a szociknak kedveztek.
Rossz, ha egy választási műsorban örömködik/szomorkodik, aki ott ül. Aki ennyire szentimentális, az ne menjen a választásokkor Tv-be.
Török Gábor emlékezetem szerint korrekten szerepelt a választási műsorokban.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.21. 10:27:30

Baló Györgynek üzenem, hogy fejezze be a közvetítési technika fetisizálását. A nézőt az információ érdekli, és nem annak részletes felsorolása, hogy hány helyszín, hány ember, hány akármi, és hogy mindjárt mit fognak csinálni, miközben mindjárt átér az akárki az akárhova, és hány perc. Az ő műsorainak nyomasztóan nagy részét ez a fontoskodás tölti ki.

Uhu20 2010.02.21. 10:29:11

@majomkutya: Még a Somogyiék is elfogadhatóak voltak, még mielőtt beálltak volna (először titkon, aztán nyilvánosan) az mdf mögé.

pbd 2010.02.21. 10:33:12

a valasztasi musorok 7kor vagy kicsit elotte kezdodnek es az utobbi nehany valasztas alkalmaval 9 korulre mar megvan a nagyjaboli vegeredmeny.

a ket idopont kozott tokeletesen felesleges politikusokkal interjukat kesziteni (9-10 korul meg ugyis minden nagy part sajtotajekoztatot tart). ebben az idoszakban ugyanis semmi erdekeset nem tudnak mondani. maradandot sajnos igen: 2002-ben Kovacs Laszlo, miutan megnyerte az mszp-nek a egeszet, sikerult a "nem kozvkutot, hanem valasztast szeretnenk nyerni" mondatot beegetnie a magyar koztudtaba, de ami meg brutalisabb volt, hogy az mtv orankent sugarzott osszefoglalojaban Palinkas Jozsef egy oraval korabbi interjuja es az azota megvaltozott eredmenyek miatt sikeresen lehazugozta a fideszt es az mtv-t. az eppen aktualis nyakok es szijjartok interjui azt hiszem kevesse erdekelnek barkit is.

szoval ez a ket ora telhetne elemzessel, reszadatok ismertetesevel, es a szekhazakban levo szimpatizansok (es nem politikusok!) hangulatanak bemutatasaval.

theofil 2010.02.21. 10:34:55

@Uhu20:

Azt, hogy Kéri nem szereti a Fideszt - ezt a Fideszt, most már....azt mindenki tudja.

Uhu20 2010.02.21. 10:37:57

@theofil: Ezzel semmi gond - ha nem próbál meg úgy csinálni, mint ha objektív lenne, épp ezt magyarázom .

Idet 2010.02.21. 10:39:49

@majomkutya: Így van, korrektül. Nekem mindig is ő volt a kedvenc elemzőm, na tessék, most elárultam, hogy elfogult vagyok!

jjulie 2010.02.21. 10:40:32

@Uhu20:

attól hogy valaki jobban szereti a zöldséget mint a sárgarépát, még helyesen megkülönböztetheti a zöldséget a sárgarépától

theofil 2010.02.21. 10:41:08

@Ralph Cifaretto:

Nem járt itt senki az Összefogás Pártból, én figyeltem fel rájuk még az induláskor, mert a szóban forgó polgármestert értelmes és tisztességes alaknak tartom.
Sőt. Fel is hívtam, és küldtem neki egy bemutatkozó e-mailt.
Amire azóta sem válaszolt.
Igaz, őszintén megírtam azt is, hogy baloldali vagyok.
Tehát: személy szerint meg vagyok sértve, ha most válaszolna (hónapok múltán) elküldeném a francba mivel sértődős vagyok.
Viszont: határozottan az az érzésem, hogy jót tenne a leendő parlament színvonalának, ha Szepessy ott lenne.
Tehát pártilag szavazok rá,
miközben magánemberként soha többé nem állnék vele szóba.

jjulie 2010.02.21. 10:43:16

@theofil:

te nagy bajban lehetsz, melyik oldal a bal oldal?

Uhu20 2010.02.21. 10:43:34

@jjulie: Oké - de akkor rakja ki az öltönyére, jól látható módon a sárgarépát.

theofil 2010.02.21. 10:45:29

@Uhu20:

Kéri szinte teljesen objektív...ő nem pártdukker, nem elfogult, igyekszik tárgyilagosan és lényegi módon értelmezni a dolgokat.
Ami sikerül is neki.

Nem szereti a Fideszt, hát nem szereti...vagyunk így ezzel egy páran.

theofil 2010.02.21. 10:47:30

@jjulie:

Papírforma szerint főleg a Maszop....miért?

Damján · http://magyarispita.blog.hu/ 2010.02.21. 10:48:12

Első blikkre megörültem, hogy igen jó témát találtál. Aztán rájöttem, nem "választási rendszer", hanem "választási műsor". ;) - Ez se rossz kérdés, de esetleg uborkaszezonban majd feltehetnéd amazt is.. :P

Hogy milyen a jó műsor?
- érdekes
- nem nyal az mszp-szdsznek (Sajna ez köztévén/nagy kertévéken irreális, még mindig. Párt-TV-ket meg nézzen, akinek két anyja van, az se jobb, ha fideszfan a műsor..)

Aki minden adatot tudni szeretne, az neten fogja percenként frissíteni a valasztas.hu-t ;) (Amióta létezik, én azóta így követem a választásokat, ill. fél füllel, szemmel TV.)

Jó ötlet szerintem is, ha lenne egy olyan rendszer, ami a beérkezett részeredmények alapján jósol, vizuális formában. (Patkó, színek, becsült százalákok, és nagy betűkkel alatta, h. becslés, pluszmínusz 20%, stb..)
Ezen kívül az első fordulóban vizuálisan még érdemes megjeleníteni az azonnal bekerülő (50+) egyéni jelölteket - akár bréking jelleggel - mondjuk beúszik a fél képernyőre a megválasztott jelölt fotója + pártlogó + 50%-ot elértek száma. (Esetleg összesítés pártonként, de most kb. csak egy sor kell majd, a Fideszé..)
Amikor már 50%+ a körzetek feldolgozottsága, mehet a becslés arról, melyik pártnak hány első-második-harmadik helye lesz a II. fordulóban. (És itt az elemzők mondjuk objektíven, wishful thinking nélkül eltolhatják, milyen visszalépésekre van lehetőség.)
Grafikából kb. ennyi. Többet úgysem tud kicsiholni magából egy magyar stáb.. :(

Külső helyszínek: Igenis legyen kamera a romkocsmákban, madöf és szadesz központban is, és lássuk az arcokat. /Wishful thinking: ... sírni! ;) / Ehhez még kommentár sem feltétlenül kell. Nyilván a listavezetők beszédei jöhetnek.

Stúdió: kábé sportközvetítés felfogás a legjobb, de ne legyen a műsorvez-nek, elemzőknek kedvenc csapata..
Szintén nem odavaló azt feszegetni, ki mennyire sötétzöld, kommancs, fasiszta, vagy mennyire nincs programja - s melyiktől kell jobban rettegni. - Ez ugyanis a választások UTÁNI pol. műsorok feladata sztem. A választás éjszakája kizárólag a v ersenyről szóljon, ne a versenyzők elő- s feltételezett utóéletéről..
Szóval vmi demokrácia-ünnep, néplelkesítés, választások mókás/érdekes/versenyszellemű oldalát kihangsúlyozó műsor lenne a legjobb. - Nézettségi versenyben is, sztem.

jjulie 2010.02.21. 10:48:58

@Uhu20:

az előbb még azzal volt a bajod hogy ne próbálja meg objektíven....

gyorsan váltasz

theofil 2010.02.21. 10:55:14

@Idet:

Ha a politikai elit csak tizedannyira tartotta volna fontosabbnak az ország érdekeit - a saját zseb tömködésének felülmúlhatatlan örömeinél -
akkor most nem itt tartanánk.

Nem hiszem, hogy rajtam kéne bárkinek számon kérnie az ország érdekeinek előbbrevalóságát a magánemberi érdekekkel szemben.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.21. 10:57:57

Tele van tehetségtelen,képzetlen műsorvezetővel az összes tv ,így nehéz!
Persze biztos van olyan aki tudna fejlődni,változtatni, gyakorolni,és nyitni a BBC (stb.) szint,forma felé.

Nem társadalom,(kis,átlag)ember központúak,nem onnan indulnak ki,az épp aktuális politikai mantrákat nyögik csak(pölö:a jobbik elüldözi a multikat nem lesz munkahely ,jáj-júj!).

Megalkuvóak,görcsösen próbálnak pártatlannak látszani és így gagyi lesz az egész legtöbbször.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.02.21. 11:01:08

Egyszerűen nem értem ezt a népet!

Volt egy rendszerváltásunk amit elcsalt, ellopott, elmutyizott, országmegosztott az éppen aktuális kormány , párt.
Ez a 4 eddig kormányzó parlamenti párt nullázta le erkölcsileg, anyagilag, lelkileg az országot.

Nevesítem:

FIDESZ-MDF-MSZP-SZDSZ

Ezek nem tudnak és nem is akarnak megváltozni!

Orbán 20 éve diktátorkodik, ő hirdeti a változást. Hát vele kéne kezdeni. Nem véletlen, hogy egyre többen ellene szegülnek, erre mit csinál megszüntet több helyi fidesz alapszervezetet. Ez a demokrácia, ez a jövő, az egypárti diktatúra?
És most megváltóként várja néhány ember!

Utánam srácok, lelkesül a fiatal szoci. Igen utánad és menjetek a p.csába!

A kókadt, színváltó tulipán és a döglött madár románcától mi várható?
Még jelöltjük sincs. Bár ott liheg néhány, herényi megélhetési politikus!

Ezekben nem bíznék, nem engedném újra /esetleg
kis létszámmal a kontroll miatt/ a Parlamentbe.

Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!

Én az LMP-re szavazok!!!

jjulie 2010.02.21. 11:01:51

@theofil:

na majd az amelyik most jön...

látsz majd csodát

theofil 2010.02.21. 11:05:08

@jjulie:

Igen. Valóban. Sokan fogunk csodálkozni, hogy lehet még lejjebb...és hogy ennyivel!

Idet 2010.02.21. 11:07:32

@theofil: Nem kérem számon rajtad, pusztán reagáltam.
Az elit zsebtömködéséről írtakkal egyetértek, de nekem az volt a tapasztalatom, hogy a Fidesz kevésbé tömködte.
Korrupció ebben az országban mindenütt van, és remélem, azzal egyetértesz, hogy ez kevébé a Fidesz sara, mint az MSZP+consortes.

theofil 2010.02.21. 11:08:54

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!:

A rendszerváltást elcsalta, ellopta, elmutyizta, oszágmegosztotta(?) az akkor éppen aktuális kormány és párt...?

A Németh-kormányról beszélünk...?!

Nézd engem az LMP eddig nem izgatott, közömbös voltam irányukban,
de ha itt a Németh-kormányról van szó akkor már utálom is az LMP-ét.

theofil 2010.02.21. 11:10:05

@Idet:

Nem értek egyet, én még jól emlékszem az Orbán-kormányra.
Node mindegy is.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.02.21. 11:11:48

Ha lehet kérni én azt kérném ne sportriporterek olvassák be az állást, hanem mondjuk kezdő politologusok, vagy pandák. A pandák is jobban tudnák kezelni a helyzetett, mint Szántó Dávid akit egyébként szeretek denem idevaló.

Damján · http://magyarispita.blog.hu/ 2010.02.21. 11:11:55

@simonmondja.: Nincs ott több szavazó, csak lassabban számolnak..
Az átlag egyéni körzetben kábé 46K szavazásra jogosult van. (A valóban szavazók aránya majdnem egyforma volt eddig mindenhol az országban.) Budapesten 32 körzetből 10 van átlag felett, 1 átlagos, azaz 21-ben átlag alatti a szavazatszám! (Pest megyében valóban minden körzet átlag körüli vagy feletti szavazót fog egybe.) Persze az orszában mindenhol aránytalanok a körzetek..

S mindez persze szavazóköri szinten is igaz.. Szóval nem azért lassú a főváros, mert többen szavaznak..

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.21. 11:12:35

Ezek szerint semleges politikai elemzőnek szeretnéd tartani magadat? Nos javasolnék egy témát a számodra, amire nagyon kíváncsi lennék mit írnál.

"Míg I. Viktor 4 év alatt "csak" 2.75 -szeresére emelte az egyházak közpénzből történő állami támogatását, 2002-ben a Medgyessy kormány költségvetési tv.javaslata szerint egy év alatt több mint a további duplájára emelkedett 33.23 milliárdról 67,7455 milliárdra! (Tehát ez egy hír 2002, 2003-ből)

"Az SZDSZ kimutatása szerint az egyházak 2004-ben mintegy 36,5 milliárd forint költségvetési támogatásban részesültek. A mi kimutatásunk szerint, – ami nem teljes –, ez az összeg 92,2528 milliárd forint volt" forrás az MSZP honlapjáról (ez meg 2005-ből eredő hír)

Mekkora korrupció és káosz lehet ott, ahol 3 szoros az eltérés a két kormánypárt kimutatásában? Mára ez már átlépte és meghaladta a az évi több száz milliárdos szintet... Nos ebből már van mit visszaosztani különféle trükkökkel a pártoknak és hát nem is véletlen, hogy a legtöbb párt látensen, vagy nyíltan dörgölőzik a nagy hazai egyházakhoz.

jjulie 2010.02.21. 11:12:48

@Idet:

tíz évvel ezelőtt másként tömködtek, mint manapság....

nézd meg mennyiért kelt el 10 éve a legdrágább focista, és legutóbb

vagy mennyi volt a pénzdíj wimbledonban 10 éve...

Idet 2010.02.21. 11:13:49

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!:
NEM Orbán szüntette meg, ehhez nincs is joga, sem hatásköre.

Nyilván Kádár elvtársra emlékszel, a szocialista demokrácia jegyében. Ő/ők megtehette/megtehették, hogy "leváltsák" a nekik nem megfelelő személyeket.

Idet 2010.02.21. 11:14:30

@jjulie: Valami mást. A sportot ugatom.

emő27 2010.02.21. 11:14:56

@Idet: a korrupció nem a pártoktól függ, hanem az emberektől. Szerintem ugyanúgy lehet bármelyik párt esetében korrupcióról, mutyiról beszélni. Ez valahogy az emberek sajátossága Magyarországon. Ahol tud ott lop, csal hazudik, kiskaput keres a nagy átlag legalábbis. Gondoljunk csak bele: ha kijön egy törvény nem azt nézik, hogy mire lesz jó, hanem, hogy hol lehet a kiskapu, amin megúszhatok valamit.
Tehát szerintem nem érdemes a pártokat okolni, az mszp csak peches volt, mert most borult ki ez a bili, de ugyanúgy megtörténhetett volna fél évvel később is.

Idet 2010.02.21. 11:16:14

@theofil: Nem mindegy, fejtsd ki!

Uhu20 2010.02.21. 11:18:42

@jjulie: Arról írtam, hogy ne csináljon úgy, mintha az lenne.....nem hiszem, hogy nem lehetne ezt érteni. :S

Idet 2010.02.21. 11:19:05

@emő27: Nem az MSZPpeches, hanem az "igazságszolgáltatók" gondolnak a jövőjükre...

Igen, pártfüggetlen, de a mérték nem mindegy!

Idet 2010.02.21. 11:20:57

@IGe: Na, már vártam, mikor jön a "klerikális reakció"!

mrs. white 2010.02.21. 11:21:02

@Uhu20: Kéri vel kapcsolatban tévedtek. Mondjuk már az gyanús volt amikor Orbánt meghívta egy kis zártkörű beszélgetésre egyetemisták közé. nos ha emlékeztek az volt az a beszéd amiben Orbán elmondta amit gondolt a nyugdíjakról. egy nappal 5% buka volt népszerűségben nem győzött kimosakodni belőle. Ennyit hogy a nagy nyílvánossággal mit kell megosztani és miért nincs program.
Viszont a héten Kéri úgy nyilatkozott, hogy Orbán az utobbi időben sokat változott előnyére és tanult hibáiból. Már majdnem azt mondta mint Stumpf. Kétszer elolvastam hogy tényleg a heti heteses Kéri ezt mondta amit szememmel látni véltem.

Idet 2010.02.21. 11:25:56

Szóval, szerintem technikailag gördülékeny, közérthető, szakszerű és lehetőség szerint pártatlan lenne a jó választási műsor.
És lehetne laza is, könyörgöm! Egy kevés humor, a műs. vez. és az elemzők is szabadon engedhetnék néha az egyéniségüket. Ez nem menne a pártatlanság rovására, mert kis hazánkban mindeni mindent tud a közéleti szereplőkről, még talán a nyakbőségüket is.

jjulie 2010.02.21. 11:26:02

@Uhu20:

értem, ha van kalapja azért ha nincs azért

necsinálj úgy mintha.....

mrs. white 2010.02.21. 11:28:29

Én a coolon eltudnék képzelni egy meztelen csajos verziót. Orosz barbara elemezné mondjuk Dessewyy-vel a helyzetet. (Szegényt anyit bántottuk méltatlanul , hogy kerítek neki egy műsort gondolatban.)
A fénypont 18 - as karikánál Dessewfy rúdtáncolna úgy éjfél körül, amikor csak a nagykorúak vannak fenn.

theofil 2010.02.21. 11:29:13

@Idet:

Nem fejtem. Megtettem már régebben és unom magamat ismételgetni.
Meg aztán minek is?
A fideszesek szerint a szocik lopnak,
a szocik szerint a fideszesek,
az emdéefesek szerint mindketten, de ők nem.

Maradjunk ennyiben.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.21. 11:30:09

@Idet: Nos én nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol egy modern demokrácia helyett a középkort hozzák vissza. Orbán Viktor ebbe bukott bele 1998-2002-es kormányzása idején. Ha a középkor és a saját mutyibirodalma helyett egy modern államot kezdtek volna felépíteni, akkor a mai napig ők kormányoznának folyamatosan. tehát az elmúlt 8 év elbaltázásait én és sokan az ők hibáinak tartom.

Ha megint összeborulnak a "hülyeség terjesztőivel" akkor megint csak max. négy évük lesz és megint megbuknak.

jjulie 2010.02.21. 11:31:19

@Idet:

pl.

tiz éve úgy adták el az egyik klotild palotát, hogy bevitték egy cégbe és eladták a céget, és mindenki csak lesett

3 éve minden már seftes lakásfelújító így csinálta..

pl:

tíz éve még másfél oldalas szerződés alapján nyugodtan dolgoztam, ma már a 15 oldalas sem ad annyi garanciát

jjulie 2010.02.21. 11:36:29

@IGe:

én ikább attól féleg, hogy akkor szabad majd mosolyogni amikor az áder is mosolyog

mrs. white 2010.02.21. 11:36:32

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!: Már egyszer említettem hogy ez elég kontraproduktív. Emeld ki az Lmp értékeit, hogy mitől jobb másabb, fröcsögni mindegyik oldal pontosan igy szokott. Ha még sok ilyen írás lesz elveszíti az Lmp a szimpátiámat.

jjulie 2010.02.21. 11:37:25

@jjulie:

...inkább....félek...

vagyok59 2010.02.21. 11:42:00

@IGe: Szerintem a középkor az, amikor a parasztok rendőrség hiányában kénytelenek maguk megvédeni a tulajdonukat. Ráadásul akkor ezt engedték, ma még ezt sem.

Az uram-bátyám rendszerről meg lehet némi képed, ha belenézel a hírekbe, bár érdekes, hogy neked ehhez a híreket kell nézni, mindenki másnak ez napi tapasztalat.

Az ország nem a koronaúsztatástól ment tönkre, hanem ezektől.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.21. 11:43:21

@jjulie: Jól gondolod, mert megvetek mindenféle tekintélyelvre épülő politikai irányvonalat és az én vallásomban a nevetés a legfőbb szentség. A neten és a fórumokon, gyakorlatilag az internettós időszaktól kezdve itt vagyok, amiből ugyebár az index és hát ez a blog.hu rendszer is kinőtt.

Talán ha még nagyobb társadalmi súlya lesz az ilyen civil helyeken való írásoknak, akkor a politika és polítusok nem uralkodni, hanem szolgálni fog bennünket.

egy hang a hátsó sorból 2010.02.21. 11:44:55

Az a jo valasztasi musor, amiben az nyer, akire en szavaztam

Unommáazegészet 2010.02.21. 11:47:45

Mit kíván a fogatlan vérnyugger?

1. - Fogat!
2. - Hajtást!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.21. 11:49:01

@Damján:
Kevered a választókerületet a szavazókörrel.
Pesten-Pest-megyében egy-egy szavazókör ezer közeli választót számol, mert az a maximum.
A kis falvakban pedig ha nyolc választó van, akkor az egy szavazókör és nagynehezen összeszámolják a nyolcat és már küldik is föl az eredményt.
Ha például 1020 szavazásra jogosult van, akkor alakítanak a faluban két 510-es szavazókört és külön számlálnak.
Ha abból eljön háromszáz, akkor annyit kell csak összeszámolni.
Viszont ha egy ezres választókerületből eljön hatszáz, akkor hatszázat.

Na, erre mondom, hogy beállhatnának még segíteni páran a számlálásban.

hoplita 2010.02.21. 11:50:16

Én sajnos kevéssé tudok ebbe a témakörbe beleszólni, mert az elmúlt 20 évben a választási műsorok kétharmadát nem láttam, így azokat sem, amit Gábor emlegetett a posztban.

Nem az érdektelenség az oka, hanem az, hogy szinte mindegyik választáson szavazatszámláló bizottságokban üldögéltem és mire vége lett, bevittük az urnákat a városházára, mire túljutottunk a búsuláson-örömön, akkorára általában már a kakas hangolt.:DD

Igencsak így lesz most is, bár majd igyekszem elcsípni valamit...ha más nem is, de a blogon itt leszek, legfeljebb a késői órákban.

Kamee 2010.02.21. 11:50:29

Szerintem amire érdemes odafigyelni:
- Interneten is élő adás (ott mehetne az osztott képernyő, de akár a linket folyamatos frissítése
- Akinek nincs nete, azt zavarná az osztott képernyő, így ott teletexen való követhetőség ajánlott
- Struktúra legyen. PL. ha közel végeredmény van mondjuk Heves 1-ből, akkor ne ugorjunk rögtön BAZ3-ra, majd Bp- 15re, hanem mutassuk meg a többi hevesi vk. ismert állását is.
- Az eredmények értelmezésekor nézzük a tendenciákat is. P. Adott terület EP-választáshoz való viszonyításával.
- Értelmezésnél feltétlenül helyspecifikus értelmezés szükséges. PL. SzSzB-ben mondjuk az MSZP gyengeségét más okozza, mint Zalában vagy Vasban.
- Nem szabad értetlenségnek okot adni egy kiemelkedő szereplés miatt. PL. ha Bp-en a területi listán a Jobbik mondjuk szerez 25%-ot, míg az egyéni jelöltjeik csak 15%okat kapnak, az ugyebár azt mutatja, hogy sok Fideszes/MSZP-s a listás szavazatát adta a Jobbiknak, mert szeretnék bent látni, hogy kontrollálja az ő jelöltjét is.

Most így hirtelen ezek jutottak eszembe, és azt hiszem ilyenekre készülni érdemes:)

jjulie 2010.02.21. 12:00:13

@vagyok59:

és mivel soha nem lehet kipróbálni mi lett volna ha ti vagytok a fönökök modjuk 89 óta ezért amit mondasz nem hit kérdése, hanem egzakt tudományos megállapítás

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 12:07:40

A jó választási műsor feltétele, h Török Gábor a mezítelen testű Mészáros Antónia kérdéseire válaszol, miközben az ember felesége hideg sörrel és meleg étellel kínálja az ő ajnározott urát és parancsolóját.

:o)

vagyok59 2010.02.21. 12:16:25

@jjulie: Ki lett próbálva, hiszen 98-2002 között Fidesz kormány volt. És a parasztok tulajdonát akkor képes volt megvédeni a rendőrség.

lynus 2010.02.21. 12:17:33

@török gábor:

"Adatelemzőként" amit a legfontosabbnak tartok, hogy a kívánt adatok megfelelő minőségben és formában rendelkezésre álljanak.
Nincs rosszabb annál, hogy "Süveges Gergő még hány mp-ig töltöd be az oldalt?")

Amennyiben az adat prompt rendelkezésre áll, már csak az elemzőkön múlik a siker.

A nyitott kérdések az első órában (csak exit poll):
1. 2/3 elérése
2. átrendeződés (középpárt(ok) és kispártok(ok))
3. részvételi adatok
4. Bp

Nem kérdések:
1. eredményes egyéni választókerületek

A 2/3 esetében prezentálni kell, hogy mire jó a 2/3, pl. 94-98 között mire használták, a 2010-től mire fordíthatják.

A pártközpontokba való kapcsolgatást nem támogatom, amíg nincsenek adatok, addig nincs érdemi mondanivaló, miután vannak, még kevésbé.

A sajtótájékoztató a végén bőven elegendő. Mindenki csak OV-re; VG-ra, MA-ra; DI-ra, SA-ra kiváncsi.
A pártkatonákkal interjúk nem kellenek. Elegendő a hangulatjelentés.

És amikor jönnek az eredmények, és uralni kellene a káoszt.

(az összes Süveges Gergőt felkészíteni a grafikonokból, mi mit mutat, illetve jelezni feléjük, hogy mely körzeteket figyeljék (csak a szorosakat, illetve ahol a JOBBIK-MSZP csatározik))

A grafikonokról: Emlékeim szerint hozott anyagból dolgoznak (Országos Választási Iroda)
Na ez már determinálja a sikert.

Ezek egy része használható, mások kevésbé.

Jók a makró mutatók:
1. 5-10%-os határszámítás,
2. o.gy.-i patkó,

átalakításra szoruló mutató:
1. A területi választókerületek eredményei (listás szavazatok)
Itt nem az első hely lesz érdekes, hanem a 2-ik hely megoszlása.
Továbbá ez a térkép lehetne pártonként megbontva, ahol a párthoz tartozó % szerepelne a megye helyett.

A pártszintű elemzés ma teljesen hiányzik az OVI kimutatásai esetében.

használhatatlan mutatók:
Az OEVK-kat lehet hanyagolni, egyesével még véletlenül se foglalkozzanak vele sokat az Orbán interjúig. Ha csak 10mp-vel számolunk, akkor az összes bemutatása majd 30p. A feldolgozottság miatt pedig legalább kétszer kell mindent megmutatni.

Összesítve érdekesek csak az OEVK adatok, nem egyesével. És idén ne gratuláljunk minden egyes első körben mandátumot szerző képviselő-jelöltnek.
Még véletlenül se kapcsoljunk a körzeti stúdiókba.

Törekedni kellene arra, hogy csak az országos trendtől jelentősen eltérő körzetekre fókuszáljunk.

És kis színesként a kirívó Szavazóköri eredmények bemutatása: ahol pl. (majd) mindenki egy pártot támogatott.

Továbbá a már többek által javasolt 2-ik forduló szimulálása is előremutató javaslat.

A grafikonok között lehet sétálni, de másodszor már csak akkor érdekes, ha kíváncsiak vagyunk a grafikon tartalmára is.

Végeredményben: az OVI kimutatásai 2010-ben nem felelnek meg a kor kihívásainak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 12:20:28

az is hulye aki valasztasi musort nez, mikr lehet helyette sorozni, vagy meccset nezni
egyreszt reggelre ugyis megtudod ki lett az elnok, amit amugyis tudsz mar elottevalo este
azon szorongani hogy az MDF bekerul-e es mennyit kapott a jobbik, lesz -e 2/3-a FIDESZ-nek
baromsag

Pártusok · http://partusokalma.blog.hu 2010.02.21. 12:22:49

Kedves Gábor!
Milyen a jó választási műsor?Amelyet Ön csinál!
Végre egy politológus,aki nem az "uralkodó elit" szájíze szerint elemez,hanem a saját egyéniségét is láttatva!
Gratulálok,csak így tovább,és várom
hogy a tavaszi választási eredményeket Ön mosolygós szemmel, a szebb jövő reményében adja tudtunkra,visszaadva hitünket egy igazságosabb Magyarországban!

hüjeliba 2010.02.21. 12:25:38

Az elemzők általában prekoncepciókkal ülnek be, ezt el mondják (jóslat) ,de ha megváltozik az eredmény akkor sem tudnak kilépni a szerepből, elismerni hogy tévedtek. Ez gáz.

A sportos közvetítéseknek én sem lennék ellene, de akkor kellenek elérendő célok is.
Például : készítsünk számlálókat Lesz -e 2/3 ?, lesz 10% feletti középpárt( jobbik)?lesz-e háromnál több párt ?

Kell, hogy elmondjuk bemutassuk, hogy miből lesz a cserebogár (mandátum) egyszerű grafikus példákon át, de nem elvontan, pl. a fideszen bemutatott ki honnan (listából, egyéniből) kerülhet be.
Ki kit miért és ki ellen indít, hova lesz a töredékszavazat ? Miért nem baj ha valaki épp kikap egyéniben, mit hozott ez a listán a pártjának, kit hozott onnan helyzetbe ?
Ha meg nyer akkor ki lép előrébb a listáról, az ő helyére ?
A részvételi adatokból azonnal lehet tudni, egy mandátum hány szavazat a listákon, kinek mennyi kell akkor még?
Lehetne olyan matematikai extraktokkal is foglalkozi érdekességképp, mint az index felvetése, ha túlnyeri magát a fidesz akkor lehet, hogy országos listáról már nem lesz mandátuma, ergo Orbán nélküli a parlament.
Ha ezt is látni lehetne akkor a választó kvázi a pártok boszorkánykonyháiba láthatna bele, ami sokkal érdekesebb mint az eredményeket várni.

Ui: Tölgyesit szívesen látnám a stúdióban.

szobatars 2010.02.21. 12:30:35

Az én legmegdöbbentőbb élményem a 2006-os önkormányzati választásokkal kapcsolatos műsor volt, ahol élő egyenes adásban közvetítették az egyik legnyilvánvalóbb választási csalást, amivel valaha találkoztam... egyszerűen nem akartam hinni a szemeimnek, hogy ilyet meg lehet engedni a XXI. században. A legszomorúbb az, hogy soha sehol senki nem tiltakozott ellene..:-(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 12:34:00

@szobatars:
akkot lehet Te lattal valamit rosszul
nehezen hiszem, hogy mindenki hulye rajtad kivul
amugy mi tortent?

Lucilius 2010.02.21. 12:38:53

@T.G: Szlovákiáról vannak élményeim. Választási műsör gyakorlatilag nem létezik. A főműsoridőben leadnak valami amerikai megakoprodukciót, pl a Terminator 3at, és utána egy félórás híradóban elmondják ki nyert, odakapcsolnak a pártokhoz, ott egy-egy politikus beszél egy percet aztán vége a műsornak, megint leadnak egy amerikai filmet. Politológusok, elemzők még csak véletlenül se bukkannak fel, úgyhogy TG nem érezné ott jól magát :-)))
A magyar választási műsorok sokkal de sokkal jobbak, profibbak mint északi szomszédunknál.

Lucilius 2010.02.21. 12:41:53

@simonmondja.: Boros Bánk Levente és Ágh Attila hol lesznek? Mindig is becsültem az objektivitásukat. Mai napig nem tudom, hova húz szívük!

vagyok59 2010.02.21. 12:45:06

Engem nagyon érdekelnek a választási műsorok. Az kevésbé tetszik, ha a párthoz kötődő "politológus" vágyait tudományos elemzésbe csomagolja.

Pld. 1998-ban a II. forduló előtt Kéri az MSZP-SZDSZ győzelmét vetítette előre, holott az I. forduló eredményeiből konkrétan ki lehetett számítani, hogy Fidesz győzelem lesz.

szobatars 2010.02.21. 12:46:29

@hagyma: Nem láttam rosszulk, s akinek elmeséltem, nos mindenki igazat adott nekem. Hogy mi történt:

Bizonyára emlékszel rá, hogy a választás egyik központi eseménye a budapesti főpolgármester személye volt (Demszky vagy Tarlós). A közvetítés során, legalább 30 alkalommal század százaléknyi pontossággal közölték az aktuális állást a két jelölt között. Folyamatosan változatk a számok, 46, 26 %..46, 31 %..46, 43 %..s hasonló módon. Egy valami nem változott soha, egyetlen egy részeredmény során, az MDF jelöltjére (Katona Kálmán) leadott szavazatok aránya VALAMENNYI részeredmény közléskor kereken 6,00 % volt...Szóval teljesen mindegy volt, Budapest mely részéből (Rózsadomb, vagy Csepel) érkeztek be az eredmények, teljesen mindegy volt, hogy éppen 23400 vagy csak 6785 új szavazat volt, mindig, mindenhol kereken 6,00 %-ot kapott az MDF jelöltje. Kizárólag Demszky és Tarlós szavazati változtak századnyi mértékben....

Szerinted ennek mennyi a matematikai valószínűsége???

lüke 2010.02.21. 12:48:42

A németeké ,söt az osztrákoké se különbözik a miénktöl.Pártokra lebontva kiszállnak és van egy vezérürü a stúdióban.
(Baló szakmailag nem rossz csak a magyarral van gondja)
A németek központja a Kp. Távirdában van, Berlinben,amely gyönyörü épület, ettöl megszépül minden-hasonlít a Petöfi S. u föpostánkhoz, csak sokkal nagyobb-Az osztrákokét,a vezetö Ingrid Thurnherr rendkivüli személyisége -müvelt, sokoldalú és megpróbál tárgyilagos lenni -teszi magasabb színvonalúbbá.

Uhu20 2010.02.21. 12:49:55

@jjulie: Nem érted, de mindegy.

[nev] (törölt) 2010.02.21. 12:50:44

@vagyok59:
jelenleg a politológia inkább ezotéria, és nem tudomány.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 12:51:24

@vagyok59:
reges reg engem is
98-ban siman az MSZP-nek kellett volna nyerni, foleg ha elotte 4 evig nem az SZDSZ-el baromkodnak, de meg igy is
mintahogy 2006-ban a FIDESZ-nek
de hat vannak meglepetesek
iden viszont ugyanolyan tuti a valtas mint 94-ben
ez nem kerdes

[nev] (törölt) 2010.02.21. 12:56:26

a jó választási műsor alapja a jó szoftver. gondolom az mtv-ben ilyen nem lesz, és török gábor majd nyomkodja az f5-öt, és azt elemzi. így: negyvenkettőegésznyomcvanhatszázad.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 13:00:26

jajj
megyek is
en vagyoka hulye, de neha benezek a politikaba
az politizaljon akit megfizetnek erte
mindenki mas folytasson hasznos tevekenyseget
en peldaul elmegyek reggelizni
/amugy rajottem, minden politikai blogban hozzaszolo, rejtett politikusi karrierje vagyait eli ki, ez mondjuk igaz a focira is/
hu, nagy otletek
reggeli utan lehet irok egy konyvet

lüke 2010.02.21. 13:01:13

A választási műsor más országokban sem különbözik.(kivéve Amerikában , de ott más a rendszer, ott konfetti, csákó , pénz és jól fésült- ld. Clinton, Kerry- jelölt kell).
A német és az osztrák ugyanúgy zajlik mint a mienk.Kinn vannak a riporterek a párt föhadiszállásán és a stúdióban összefogja valaki.
A németet a hely, az egykori Telegraph-Zentralamt , ez a központ ,teszi széppé:).Az egykori épület kicsiben a mi Petőfi S. utcai föpostánkra emlékeztet.
Az osztrákot a müsorvezetö személye, - Igrid Turnherr -jól informáltsága , műveltsége, tárgyilagossága teszi
érdekessé.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 13:04:18

@szobatars:
2006-ban mar 10 eve amerikaban eltem igy az onkormanyzati valasztasok tenyleg nem erdekeletk
az orszagost megneztem NET-en
de most mar tenyleg erdekel, szerinted mi tortent?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 13:08:02

@lüke: amerikaban minden politikus jol fesult es igyekszik jol oltozni
vagyis igyekszenek jol oltoztetni
ez a ketto akit emlitettel a kivetel

Spiro 2010.02.21. 13:08:09

Én a választási műsort, egy BUD SPENCER örökzöld szüneteibe képzelném el bezsúfolni, hiszen az eredményt befolyásoló történés nincs időközben, és már az elején látszanak a várható eredmények, arányok (ennél még egy szépségverseny is izgalmasabb- VILÁG BÉKE).

Ezeknek a műsorok nézettsége csak annak köszönhető, hogy nincs alternatíva, hiszen mindenhol ez megy. A gyakorlati hasznuk 0, hiszen az esetleges tanulságokat 4 év után lehetne kamatoztatni, de addigra ki emlékszik bármire is.

KOMOLYABBAN:

Politikai elemzőktől pedig annyit várnék:

Miért van még mindig ez a retardált kézi számlálás, amivel napokig tart a hiteles eredmény összesítése (ha lenne valami elektronikus, akkor „n” számú (időközi-, nép-) szavazást lehetne 0 költséggel tartani, ami sokkal demokratikusabb a mostaninál)? Nyilván a választási műsor is 5 perces lenne, de viszont „n” számú!!!

Mi értelme, és mi a célja egy követhetetlen választási rendszer fenntartásának (amiben az is előfordulhat, hogy nem az nyer, akire többen szavaznak)? Talán érdemes lenne ennek visszásságait bemutatni a publikumnak!

A 30+ % nem szavazó miért nem szavaz, illetve ha lehetne nemmel szavazni a pártképviseletre, akkor mi lenne az eredmény?

Mi lenne az eredmény, ha a küszöböt el nem érő pártok szavazatainak megfelelő mandátumot nem lehetne betölteni (nem töltenék be automatikusan a 183 listás helyet). Demokratikus-e, hogy a másra szavazok, vagy nem is szavazók képviseletében, mások kerülnek be a parlamentbe?

Mi értelme a parlamenti küszöbnek (miért nem az 1 mandátum megszerzéséhez elegendő szavazat a köszöb)?

Jó lenne, ha az elemzés mellett, az esetleges visszásságokat orvosolandó, valami változási javaslat is megfogalmazódna, mert az elég patetikus, hogy 4 évente a semmit boncolgatják?

Spiro 2010.02.21. 13:24:15

Egy preferenciális választásra is módot kellene adni, ha mindenképpen szükséges az 5%-os parlamenti küszöb, és az összes mandátum betöltése.

pl:
Amennyiben a pártlistán az első helyeken bejelölt pártok nem érik el a parlamenti küszöböt, akkor a szavazatot ne kompenzációs listán osszák szét, hanem az a párt kapja aki elérte a küszöböt és a szavazó bejelölte mint alternatívát (ezzel lehetne esélyt adni az új-, kis pártoknak is, mert a bizonytalan bejutás nem tántorítaná el a szavazókat, és mérhető lenne mindenkinek az eredménye (ha bejutott, ha nem)).

is 2010.02.21. 13:33:18

@Spiro: "Miért van még mindig ez a retardált kézi számlálás, amivel napokig tart a hiteles eredmény összesítése "

látszik, hogy fingod nincs az egészről. Figyelj:

- az országban van kb. 11000 szavazókör (176 szavazókörZET). ebben mondjuk szavaz 6 millió ember max. akkor egy körre 500 cetli esik.
- este 7-kor bezárnak, és minden szavazókörben azonnal megkezdik a számolást, legalább 6-an. 1-1,5 óra alatt végeznek, a szavazókörök 99%-ban nincs vita, aláírják a jegyzőkönyvet
- és azonnal leülnek egy számítógép elé, és beviszik a rendszerbe. percek alatt bent van a központban

kb. 2 órával zárás után 95% felett bent vannak az adatok. kivéve, ahol béna az, aki felviszi a gépre a végén az adatokat, vagy ha technikai hiba van, vagy ha vitatkoznak egy szavazaton, és nincs meg a jegyzőkönyv. ez utóbbi MINDEN rendszerben létező dolog, a 2000-es USA választást egy hónapig tudták ezzel húzni.

összességében a magyar választsi rendszer TECHNIKAI oldala az egyik legkorszerűbb a világon, a leggyorsabban adja ki a 99%-os eredményt.

@poszt: ennek megfelelően szerintem teljesen felesleges egyes szavazókörzetekbe lemenni, ott állásokat mutogatni. 3 percenként egy összesített lista kell arról, hogy melyik pártnak hány 1., 2., 3. helye van, mennyi a listás eredménye, hány megválasztottja van, közben beszélgetés akármiről. nincs idő az egyes körzetekre, a sajátját mindenki másnap, vagy az interneten megnézi.

nincs hülyébb, mint amikor Süveges Gergő ül a gépnél, és próbálja végigmondani, hogy 'Békés megye, Y. választókörzet, Hódmezővásárhely, indultak Dr. Gipsz jakab, Dr. Nagyné Dr. Kis Pálné, Hosszuhetényi Nagybajomi Vitéz Géza, az eredményeik pedig...' és itt Baló beleszakítja, hogy 'hűha, érdekes hírünk/interjúalanyunk van itt meg ott, inkább kapcsoljuk...'.

az elemzőnek pedig egyetlen kérdésre kell szerintem koncentrálnia: a következtetésekre: mandátumszám, kormány, várható politika, várható nemzetközi reakciók, az ország várható előre/hátra haladása. az elemző az én szememben nem az, aki le tudja írni részletesen, hogy mit lát, hanem az, aki messzebbre lát, mint én, és a jövőből tudosít. valahogy így: 'kedves nézőink, akár hiszik, akár nem, az én sokéves tapasztalatom, tudásanyagom birtokában azt állítom, hogy 1 óra/két hét múlva az lesz a kijelzőn, hogy ....', és nem azt, hogy 'kedves nézőink, magam is érdeklődéssel várom, hogy mi lesz ebből egy óra/két hét múlva...' (pl. idén ilyenek az MDF/LMP bejutása, ha állít elég jelöltet; a Jobbik/MSZP második helye, kié lesz; a FIDESZ kétharmada, meglesz-e).

is 2010.02.21. 13:34:31

@Spiro: "Miért van még mindig ez a retardált kézi számlálás, amivel napokig tart a hiteles eredmény összesítése "

látszik, hogy fingod nincs az egészről. Figyelj:

- az országban van kb. 11000 szavazókör (176 szavazókörZET). ebben mondjuk szavaz 6 millió ember max. akkor egy körre 500 cetli esik.
- este 7-kor bezárnak, és minden szavazókörben azonnal megkezdik a számolást, legalább 6-an. 1-1,5 óra alatt végeznek, a szavazókörök 99%-ban nincs vita, aláírják a jegyzőkönyvet
- és azonnal leülnek egy számítógép elé, és beviszik a rendszerbe. percek alatt bent van a központban

kb. 2 órával zárás után 95% felett bent vannak az adatok. kivéve, ahol béna az, aki felviszi a gépre a végén az adatokat, vagy ha technikai hiba van, vagy ha vitatkoznak egy szavazaton, és nincs meg a jegyzőkönyv. ez utóbbi MINDEN rendszerben létező dolog, a 2000-es USA választást egy hónapig tudták ezzel húzni.

összességében a magyar választsi rendszer TECHNIKAI oldala az egyik legkorszerűbb a világon, a leggyorsabban adja ki a 99%-os eredményt.

@poszt: ennek megfelelően szerintem teljesen felesleges egyes szavazókörzetekbe lemenni, ott állásokat mutogatni. 3 percenként egy összesített lista kell arról, hogy melyik pártnak hány 1., 2., 3. helye van, mennyi a listás eredménye, hány megválasztottja van, közben beszélgetés akármiről. nincs idő az egyes körzetekre, a sajátját mindenki másnap, vagy az interneten megnézi.

nincs hülyébb, mint amikor Süveges Gergő ül a gépnél, és próbálja végigmondani, hogy 'Békés megye, Y. választókörzet, Hódmezővásárhely, indultak Dr. Gipsz jakab, Dr. Nagyné Dr. Kis Pálné, Hosszuhetényi Nagybajomi Vitéz Géza, az eredményeik pedig...' és itt Baló beleszakítja, hogy 'hűha, érdekes hírünk/interjúalanyunk van itt meg ott, inkább kapcsoljuk...'.

az elemzőnek pedig egyetlen kérdésre kell szerintem koncentrálnia: a következtetésekre: mandátumszám, kormány, várható politika, várható nemzetközi reakciók, az ország várható előre/hátra haladása. az elemző az én szememben nem az, aki le tudja írni részletesen, hogy mit lát, hanem az, aki messzebbre lát, mint én, és a jövőből tudosít. valahogy így: 'kedves nézőink, akár hiszik, akár nem, az én sokéves tapasztalatom, tudásanyagom birtokában azt állítom, hogy 1 óra/két hét múlva az lesz a kijelzőn, hogy ....', és nem azt, hogy 'kedves nézőink, magam is érdeklődéssel várom, hogy mi lesz ebből egy óra/két hét múlva...' (pl. idén ilyenek az MDF/LMP bejutása, ha állít elég jelöltet; a Jobbik/MSZP második helye, kié lesz; a FIDESZ kétharmada, meglesz-e).

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.02.21. 13:35:54

Én olyan választási műsort szeretnék, ami egy este hétkor leadott film UTÁN kezdődik (kikapcsolódás), amikor már VANNAK adatok, és nem szájtépéssel töltik ki az időt.
De ha nagyon akarnak élő műsort héttől, akkor vagy szupermodellek hozzák táblácskákon az exit poll és egyéb adatokat, vagy teletubbies jelmezbe bújt emberkék, hogy legalább így vagy úgy szóarkozzunk. Esetleg Benkő Dániel lírai gitárkísérete szólhatna a háttérben, és persze legyen Fásy Ádám a műsorvezető. :D

[nev] (törölt) 2010.02.21. 13:35:58

@Spiro:
against all szavazat kellene. és minden mínuszos szavazat ki üt egy pluszost úgy, hogy sorba veszik a pártokat. tehát ezekkel a szavazokkal kellene a választási végeredményt alávágni.

ezzel meg lenne oldva a küszöb kérdése, és ez metodika a győztes irányába torzítaná el a végeredményt, tehát kormányozhatóság is biztosítva lenne.

is 2010.02.21. 13:42:49

@hagyma: nem nagyobb, mint azon, hogy egy focimeccsen 86 percig nincs gól, vagy 88 percig, vagy esetleg mind a 90 gól nélkül telik el. aztán azt is hányan kimennek megnézni.

felesleges még ebben is basztatni egymást. kinek a pap, kinek a papné.

James L2 2010.02.21. 13:44:34

Az új szoci kampánydal megvan?
Többet lopunk, mint bárki gondolná...

SzucsCsaba 2010.02.21. 13:48:06

Kedves Török Gábor!

Milyen a jó választási műsor?

Nehéz kérdés...és ebben az apolitikus közhangulatban lehet, hogy sok embernek hülyeség is. Olyan ez, mintha egy kis túlzással ezt kérdeznénk: Milyen egy jó foghúzás? Ugye egy foghúzás - bármilyen fájdalommentes is - alapból nem lehet jó.

De mégis szeretnék mondani Önnek valamit. Én szoftverfejlesztő vagyok, és van egy olyan szakmai szlogen, hogy: "it's people-issue not methodology/tool-issue". Tehát lehetnek bármilyen jók a szoftvereszközeink, és a folyamataink, de az embert magát nem lehet megspórolni (szakértelmét, tapasztalatát, ügyességét, agilitását, intuícióját stb.)

Lehet itt beszélgetni módszerekről, technikákról, ötletekről, tanácsokról, de szerintem van ennél egy fontosabb dolog.

Én Önben a következőt becsülöm, és akár egy választási műsor apropóján is a következő hozzáállása, mentalitása lehet akár vonzó is:
- a szakmai színvonal, a szakmai precizitás
- a szakmai elkötelezettég, a szakma iránti szeretete, élvezete
- a szakmai alázatossága, szerénysége (véleményt, elemzést akarok mondani, nem pedig a tutit, és benne van a tévedés lehetősége is)

Egyszerűen fogalmazva: szereti azt, amit csinál, értelmez és segít másoknak a megértésben.

Ha látjuk továbbra is Önben ezt a derűs érdeklődést, buzgóságot, valamint szerénységet, illetve szakmai tudását felkészülve, érthetően, egyszerűen közvetítve megcsillogtatja a nézőknek, szerintem nem lesz baj a műsorral.

Azért a módszerek, tippek, tanácsok, technikák is fontosak és biztosan sok jót leírtak már! :)

Ha nekem is lesz 1-2 értelmes tippem, le fogom írni, egy kicsit gondolkozni kell még rajta...

Üdvözlettel.

sztd 2010.02.21. 13:49:19

Kicsit vad dolog ilyeneket írni rögtön az első kvázi bemutatkozó kommentben, de én mostanában nem nagyon láttam választási műsort.
Az utóbbi években szavazatszámláló voltam, és, mire tévé elé kerültem, addigra (vagy pont akkor) általában elköszöntek. (Az EU választás ebben a tekintetben kivétel volt, mert ott már megvolt az eredmény, mire azt bemondták.

Szerintem a jó választási műsor az adatok zömének beérkezése után lehetséges. Addig kb. a semmiről beszél az ember, és órákon belül teljesen elavulhat amit mond. Mire bejönnek az adatok pedig mindenki elfárad (én biztos ;) ), szóval már senki nem figyel az egészre.

Szóval a jó választási műsor szerintem nem vasárnap van, hanem hétfőn.

Spiro 2010.02.21. 13:52:18

@is:
Barátom, tökéletesen tisztában vagyok a feldolgozási rendszer működésével.

Azt próbálom feszegetni, hogy a mai rendszernél is lehetne online-abb módon szavazgatni (pl. egy egységes univerzális bankkártya szerű igazolvánnyal), amivel a közvetlenebb népképviselet is megvalósítható lenne.

@[nev]:

Igen ez nekem is bejön. Ha jól emlékszem Lettországban van ilyen, amit talán a parlamenti küszöb eltörlésével tudnék igazságosnak elképzelni (illetve az 1 mandátumnak megfelelő ~45.000 szavazat lehetne a küszöb)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 13:52:18

"azt is mondhatnám: itt esetleg kiderülhet, hogy miben különbözik a szakértelem és a vélemény"

Gábor, Ön nagyon szeretné, ha végre már elválna a szar a májtól, a szakértelemmel megáldott politikai elemző a pártfegyelemmel megáldott, politizáló politológustól....

punpa 2010.02.21. 13:56:08

Szerintem az ideális választási műsort Buci vezetné. Egyrészt sms-ben szavazhatnánk a legszexibb / legsármosabb politikusra, másrészt este 9 körül már Buci bejelentheti:
"Ibolya, hagyd el a T. házat, most!"

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 13:58:27

nem akarom szétoffolni a postot, de ez hátha érdekes:

Bokros vitára hívja Mesterházyt

2010-02-21 13:07
MDF Sajtó
Van kormányprogramja az MSZP-nek – hallhattuk Mesterházy Attilától. Jól ismerjük ezeket: nyolc éve ígérnek ingyen tankönyvet, ingyen nyelvoktatást, ingyen jogosítványt, ingyen internetet a választóknak. Emlékeztetjük a szocialistákat – amit láthatóan szeretnének elfelejtetni, hogy nyolc évig kormányoztak. Ennek eredményeit ismerjük. Az eddigi költségvetési hintapolitikától, az osztogatás-elvonás folyamatos hullámvasútjától már felfordult a választók gyomra.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje demokratikus elkötelezettségű, hazáját szerető, felelős politikusnak tartja magát. Ha ez igaz, bizonyítsa demokratikus elkötelezettségét, a választók iránti tiszteletét azzal, hogy elképzeléseit és érveit nyilvános vitán ütközteti a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltjével, Bokros Lajossal. Az ugyanis, amit a szocialisták kormányprogramként mutattak be szombaton, köszönő viszonyban sincsenek az ország valós problémáival és annak megoldásaival

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egyértelművé tette: a parlamentarizmus egyik sarokkövét, a nyílt vitát hátráltató, felesleges dolognak tartja. Mesterházy Attila vajon ebben is hasonlít Orbán Viktorra, vagy csak a felelőtlen ígérgetek szóvirágait tanulta el tőle?

Az MDF az egyetlen párt ma Magyarországon, amelynek programja kiutat mutat abból a válságból, amelybe többi között a szocialisták betarthatatlan ígéretei, és felelőtlen osztogatásai vezették hazánkat. Tudjuk, a Fidesz és az MSZP mindig hajlamos összeborulni, ha felelőtlen költekezésről van szó, nem felejtve, hogy a Fidesz és az MSZP a 100 napos program 2002-ben történt megszavazásával járult hozzá egy egész évtized elvesztegetéséhez, a magyar gazdaság versenyképességének, így a jólét jelentős gyengítéséhez.

Azt várjuk Mesterházy Attilától, hogy demokratikus hagyományainak megfelelően, nyílt vitán mérje össze elképzeléseit Bokros Lajos és az MDF programjával.

Budapest, 2010. február 11.

Kerék-Bárczy Szabolcs
Az MDF szóvivője

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 14:10:55

"Remélem, nem sokat látták."

Török uram, tudja, a szokásos: nem sokan akart lenni az a sokat?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 14:18:14

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Szerencsétlen Bokros. Nem tudom, miért erőlteti a vitát, amikor még Ungár Klára is többé-kevésbé megverte, az mdf programja pedig sokkal haloványabb, mint akár a Jobbiké is. Homályos elképzeléseikből csak egy nem derül ki: miért lenne jobb ország ez az ő elképzeléseik megvalósítása esetén, s hogyan őriznék meg a társadalmi békét?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 14:22:19

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 49cm: Én baromira kiváncsi lennék egy ilyen vitára!

Sokkal jobban mint az OV-al.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 14:36:45

"ez egy hírcsatorna, amely ne a pártok eredményének, hanem magának, saját teljesítményének örüljön. Szép pillanat volt, reménykeltő."

......elmúlt, de visszajöhet még, ha egy csöpp eszük van a gazdáknak!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 14:42:27

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Vsz is jól teszik, ha egymást ütik, közben meg a tv előtt OV elterül egy kényelmes fotelban, és popcorn csámcsogtatva, egy pohár vörössel a kezében röhögi őket, amint egymás szavazatait halásszák el egymástól úgy, h kölcsönösen hülyére veszik a másikat.

Mesterházy azért, mert Bokros irreális-kígyó elképzeléseket melenget a kebelén, Bokros meg azzal vágna vissza, h ti már megint osztogattok, barmok.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 14:51:15

"Örülnék, ha a hozzászólásokban a blog olvasói elmesélnék korábbi élményeiket, mi volt jó, mi volt rossz, s egyáltalán: milyennek kellene lennie egy jobb választási műsornak?"

Gábor, azt hiszem el tetszik lenni tévedve. Nekünk nem annyira fontosak azok, amit ott Önök ilyenkor mondanak, így hát a memória elég kevéssé őrzi meg az ilyen műsorok történetét. Egy azonban nyomot hagyott bennem: az a botrányos népszavazás közvetítés, ami Friderikusz égisze alatt ment le 2004. decemberében Hajóssal ripacskodva.

Én szégyelltem magam helyettük is arra gondolván, vajon ezt a műsort látva mit érezhet egy székely, vagy éppen egy szlovákiai magyar.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 15:00:20

Na így szieszta időszakban! Válaszoltak a szocialisták:
" Budai Bernadett véleménye szerint az embereknek először látniuk kell, hogy a két nagy párt programjai között mi a különbség. Egy ilyen vita után talán már Bokros Lajos sem vitatkozni akarna az MSZP-vel, hanem támogatni azt - vélekedett."

Érdekes szerintem!!

panelburzsuj 2010.02.21. 15:19:14

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 49cm:

"amint egymás szavazatait halásszák el egymástól úgy, h kölcsönösen hülyére veszik a másikat"

Ha síkhülyék, ezt teszik. Ha nem síkak, akkor udvariasan megállapítják azt, hogy mi az, amire ők mindketten tudnak megoldást (szebbet és mégszebbet), ám amire a vitától távolmaradóknak legföljebb hagymázos tippjei vannak.

Legalább négymillió "elkötelezetlen" választó van most talonban, akiknek nem jelentéktelen része a pártpolitika terméketlen alpárisága ellen "protestál" a közönyével.

Ha négy szereplőből kettő a fotelben csámcsog, akkor a képernyőre kerülő kettő okosan játszva könnyen csinálhat közös win-win kasszát.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 15:20:53

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Én úgy tudtam, az mdf ellenzéki párt, nem kormánypárt. Biztos buta vagyok, azért hittem csak ezt...

jjulie 2010.02.21. 15:22:44

a közelmúltban volt a tavalyi bajnokok ligája döntöjének 9. havi "évfordulója" ami arról nevezetes, hogy 45%-al több gyerek született az barcelona és környékén, ami a gyöztest gólt lövő iniesta nyomán "inieszta generáció"-nak neveződött el

a győzelem érzése olyan tesztoszteron zuhanyt lökött a katalán férfiak vérébe, hogy azonnal megdugták az asszonyt

ha politológus lennék, gyüjteném az születési adatokat 2011 januárjában, ebből megtudnám jó volt e a műsor és a közvetítés

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 15:23:54

A két nagy párt megnevezés kicsit furcsa!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 15:24:29

@panelburzsuj:

Ha nem vitáznak, hanem egymás ánuszát kényeztetik saját nyelveikkel, hát a néző egyrészt elalszik, másrészt azt gondolja, ezek itt hülyére vesznek minket. Látod, Budai szerint nem aktuális a vita, hanem az egyetértés aktuális.

Olvassatok mszp programot, tele van a szokásos populista ígérgetésekkel. Mire fel, uraim?

joe2010 2010.02.21. 15:25:12

Én szívesen látnám a kampányfőnököket (volt politikai "elemzőket") egy szobában, ahogy elemzik a kampányuk eredményét, eredménytelenségét. Amikor kiderül, hogy nem jutottak semmire a választásokon, elhagynák a szobát. Szép valóságot tükröző show-t lehetne összehozni.
Lehetne pontozni, szavazni stb...

lüke 2010.02.21. 15:39:09

@hagyna:
innen idéztem:
Martin Schwarz: «John Kerry – Amerikas Chance». Knaur-Tb., München 240 S.,
s az öltözködésröl nem volt szó, az természetes:)
haj kell, sok:)

panelburzsuj 2010.02.21. 15:41:51

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 49cm:

Hiszed vagy se: pont az ánuszozós stílus az, amire már minden vevő elkelt. Magyarország azért kicsit összetettebb, mint az inda-pass tulajdonosok kompániája.

Populizmushoz:

Mondj olyan pártprogramot, ami azzal hódít: amíg olyan hülyék vagytok, magyarok, hogy ránk szavaztok, addig semmi jóre nem számítsatok ...

Gondvana 2010.02.21. 15:48:01

Örülök ennek a témának, mert a médiának óriási a felelőssége, csak időnként nekem úgy tűnik, mintha ezzel nem lennének tisztában a riporterek vagy szerkesztők.

Kommunikációs trénerként csemegézni szoktam ezekből a műsorokból...nemcsak a testbeszédet figyelem, ami magáért beszél, hanem a beszéd tartalom is fontos a nézőnek...már aki aktív hallgató és egyáltalán meghallja azt amit valójában mondanak. Érdekes, hogy a felnőtt ember milyen sokszor szelektív halló...családom tagjait tesztelem ezzel.

Azután ott van a cikkben említett D.T úr, aki minden megszólalásában az érzelmei által indulatvezérelt és ez nagyon látszik a képernyőn, bár az is látszik, hogy visszafogott akar lenni...csak nem sikerül.

Egy profi elemző legyen tényszerű és az érzelmek kifejezésétől mentes. Ha nagyon profi, akkor pedig igazából egy jó elemzéskor a párt hovatartozását sem nyilvánítja ki. Nézőként azokat hallgatom szívesen egy ilyen műsorban, akik nem az észt akarják osztani nekünk... - hiszen nekünk meg van a saját véleményünk - hanem valóban a nem látható vagy információ hiányában nem tudható összefüggésre világít rá érthetően és kommunikatívan.

Ezért van hányingerem bizonyos riporterek rossz kérdezésétől...nem is értem, hogyan kerülhetnek azok után újra képernyőre, hogy a műsoruk előítéletektől hemzsegett...(lsd.ATV)

Nem is értem olykor, miért nem kérnek fel a háttérben egy neves kommunikációs szakembert...no nem olyat, akit a média kitermelt, hanem az egyetemi padokból...és most itt nem a MI Henrikünkre gondoltam...mert az a magyar felsőoktatás szégyene, hogy ő kommunikáció szakon taníthat és a leendő újságírókat képezheti.
Gondolok itt Drimál Istvánra és Horváth Tamásra, mint ELH.trénerekre! Tessék nyugodtan rájuk keresni a neten! Megéri!

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 15:48:34

@Zengőtorkú Nyivákoló: Muhaha...:-)

Hát Mesterházy sem hülye teljesen.
Szerinted ő nem tudja, hogy a Viktor egy ilyen popcornos-vörösboros kombóval múlatná az időt, míg ő Bokros papával izzadna a nagy semmiért?

O.V. nagyon jól teszi, hogy nem vitázik, ezekkel én sem tenném, meg neki nincs is semmi szüksége rá.
Bárkivel kiállna vitázni, csak azt erősítené, hogy nem ő az egyetlen lehetséges alternatíva, mivel, hogy van kivel, és van miről vitázni.

Így meg Vona a Viktorral akar vitázni, meg Mesterházy is, ő viszont egyikkel sem fog.
Bokorlali mindenkivel akar, de vele meg senki, úgyhogy nem lesz vita szerintem egy darab sem, semmilyen szinten, sem szakpolitikai, sem egyéb kérdésekről.

Tölgyessy szerint a magyarok többségét úgysem érdeklik az effajta viták, meg a parlamentarizmus nevű fekély. Valaki kormányozzon, aki nem az MSZP, és ők éljenek jobban. Nem kell a vita.

Ám legyen!:-)

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 15:54:22

@jjulie: Mármint arra gondoltál, hogyha kellő aránnyal nyer a Viktor, akkor az olyan hirtelen endorfin termelődést eredményez a honi férfiaknál, hogy azonmód felmegy a tesztoszteron szint 4000-re és mindenki 5 gyereket akar, mint a Főnöknek?:-)

Jóó, ez lesz az Orbán-generáció?
Teljesen felizgultam a gondolattól:-)))))

jjulie 2010.02.21. 15:55:55

@mirrmurrkandúr:

"ő az egyetlen lehetséges alternatíva"

eddíg ötből ötöt elvesztett, csak egyszer a torgyán összekaparta a padlóról

török gábor 2010.02.21. 15:56:30

@joe2010: úgy tudom, hogy ma este a szólás szabadságában kampányfőnökök fognak vitázni.

Dr Milton 2010.02.21. 15:56:56

Hívjátok meg Pálffyt műsorvezetőnek

G. Wolf 2010.02.21. 15:59:57

Noh jó rég sikerült hozzászólni bármely postodhoz is, pedig mindet olvasom... Jó sok posttot tudsz írni, le a kalappal :)

Topichoz:

Nekem valahogy egyik tv-s se tetszett igazán soha... Bár lehet én már túl online vagyok, de leginkább a két nagy portált néztem, meg esetleg a egyéb (párt) honlapokat.

Korábban itt valaki felvetette, hogy lehetne online, nem tudom menniyre van beleszólásod, de pl az index videó stábbal lehet hogy érdemes lenne kooperálni... már ha van rá fogadó készség. még ha nem is streamelve, hanem csak videókat feltölteni, meg külön pillanatnyi értékeléseket.

De lehet e blog is alkalmas rá... csak ha rendes média stáb van az ember körül az azért mégiscsak hatékonyabbá tudja tenni a munkát.

Amúgy szerintem a jó választási műsor olyan hogy a releváns pártok (Fidesz, Mszp, Jobbik, Mdf, LMP) emberei is ott vannak és van mellette legalább két független elemző. plusz egy műsor vezető. Bár ezen lehet vitázni, csak egy magán vélemény.

Gondvana 2010.02.21. 16:00:04

@török gábor: akkor ma lecövekelek a TV-m elé csemegézni, így élő példákat tudok hozni a kommunikációs tréningjeimen...hahaha.

globglob 2010.02.21. 16:02:25

Tisztelt Gábor! Engem érdekelne az is, hogy milyen technikai háttérrel bonyolítják le a választásokat.
Ha jól tudom, az informatikai hátteret a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal biztosítja és az adatokat Oracle adatbázisban tárolják, de ennél többet nem találtam, bármennyire is kerestem.
Nem tudom, hogy terveztél-e bármit is a kampánycsend idejére, de egy ilyen tartalmú poszt ideális lenne.
Ha úgy ítéled meg, hogy ez a téma nem fér a blog keretei közé, akkor egy linkkel, vagy egy kommenttel is megelégszem, már ha van ide vágó információd.

Idet 2010.02.21. 16:09:19

@jjulie: Melyiket? Azt, amelyikről láthatóan levonultak az építők,és ott áll lukasan, mint a rosta, vagy a kaszinósat?

török gábor 2010.02.21. 16:10:15

@globglob: sajnos erről semmit sem tudok, de hátha lesz itt valaki, aki segít...

Idet 2010.02.21. 16:11:53

@theofil: Ha nem fejted, hát nem fejted. A te dolgod.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 16:12:33

@panelburzsuj:

Az lehetséges, h neked Bokros maga a megváltó, és a megváltásban Mesterházy lehetne a szövetségese, de ettől még mindkettő olyan bakelit, amit már semelyik komolyan vehető DJ nem tesz fel.

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 16:15:37

@jjulie: Hát, hogy hogyan vesztette el, azt tán ne firtassuk...
Különösen ne a 2002-est, amikor nem vesztett, és a maszopot kaparta össze a szadi a padlóról, és így sikerült 5(!) fős többséget biztosítaniuk ahhoz a gyalázatos taknyoláshoz, amiért te itt nyálad csorgatva epekedsz...

Nézzük más oldalról a dolgot: Most pótolhatja az elveszett választási győzelmeket, nem is akárhogyan.
Kár ezt mantrázni, hogy hányat veszített el eddig, különösen abban a tekintetben, hogy ő egyedül népszerűbb, mint az összes többi miniszterelnök-elölt együtt.
No most, ha ez így van (így van), akkor szerintem evidens, hogy neki kell nyerni. Ha nem tetszik, már mondtam, ne szavazz rá, senki nem tette kötelezővé számodra.

Legfeljebb téged nem dug meg senki a a választások éjszakáján. Na sag schon, majd sexelnek mások, légy türelmes várd ki a sorod, négy év múlva még sorra kerülhetsz:-)))

jjulie 2010.02.21. 16:16:04

@Idet:

amelyik felújítás alatt van, 180 mft volt az eladási ár, és még egy darabig visszabérelte a posta

Idet 2010.02.21. 16:16:50

@Gondvana: Egy profi is legyen emberből, különben hiteltelen. Nem vagyok kíváncsi egy zombi véleményére.

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 16:18:01

@jjulie: @malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 49cm:

Na jó, nem négy, legyen inkább nyolc!:-)

Csak vigyázz meg ne ráncosodjon a kis popsid addig a nagy utálkozásban:-)

Idet 2010.02.21. 16:20:59

@jjulie: Értem.

Ez a szerződés-dolog, amit mondasz, tényleg félelmetes. Először volt a kezet rá, aztán jöttek a papírhalmazok, most meg két torzsafejűt kellene bérelned, hogy a jogaidnak érvényt szerezz. Hacsak a torzsafejűidet is meg nem fizeti valaki jobban...

És mi lett a lukassal?

Idet 2010.02.21. 16:22:54

@mirrmurrkandúr: Hát, inkább nekünk legyen 5 gyerekünk, mint a lumpeneknek, nem?

jjulie 2010.02.21. 16:26:36

@mirrmurrkandúr:

használd a következő főcímet:
"az ötszörös lúzer 20 év után célbaér"
és az is az munkásságának az eredménye, hogy ha én nem sokra tartom őt akkor evidens két-három millió embernek hogy mszp drukker vagyok

szép teljesítmény, megérte

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 16:28:22

@Idet: Erről van szó:-)

Ez jó alkalom lesz amúgy is egy kis ünneplésre:-)

Hajrá!:-)

jjulie 2010.02.21. 16:28:35

@Idet:

pár hónapja nem figyelem, olaszoké lett, szálloda lesz, szerintem nem hagyták végleg abba

panelburzsuj 2010.02.21. 16:29:57

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 49cm:

Mutatok neked két menő számot:

"Mindannyian tudjuk, érték csak munkából lesz."

"Ezt az országot nem az emberek tették tönkre, hanem az elmúlt hatvan év politikusai."

Mindannyian tudjuk, hogy a MAGYAR NEMZET a makulátlan zöldségboltosok, autószerelők, fináncok, nőgyógyászok, ingatlanügynökök, újságírók (stb.) elnyomott, kizsákmányolt, megvezetett, elárult munkaközössége.

Így-e van?

theofil 2010.02.21. 16:32:22

Lassan kezd kialakulni a választás napjára tervezett programom.

Attól függően, hogy érdemes-e elmennem, vagy nem érdemes (fogok érdeklődni telefonon).
Kora reggel: sóhajtozás, fohásszal.
Délelőtt: beáll a dühöngés.
Ebéd.
Ebéd után csendes anyázása szeretett expártomnak, az összes szentek közreműködésével.
Délután: rezignált beletörődés mindenbe.
Estefelé hisztérikus roham, sirógörccsel, kiújult idegzsábával.
Kora este: halk sirdogálás.
Este, exit pool meghallgatása után:
ruha megszaggatása, hamuhintése a fejre - alkalmasint a pártközpont helyett.
Eredmények ismertetése: pánikroham.
Kivándorló útlevél keresése.
Milyen szép is ilyenkor az Északi Sark....
Depresszió, halálvágy.

Szép nap lesz!

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 16:32:43

@jjulie: Ha nem is vagy MSZP drukker (vagy SZDSZ), akkor is az voltál, ezt szerintem kár tagadnod, az Orbán fóbia amúgy is csak nálatok virágzik!:-)

Továbbá az imént magyaráztam el, hogy nem ötszörös lúzer, de igazad van, kedves Juli, neked jogod van hülyének lenni, hát csak szajkózd a szokásos baromságokat, hátha még szerzel néhány %-ot a Zorbánnak..

:-)

félemelet 2010.02.21. 16:33:06

@török gábor:
Érdekes, választási műsorban nekem is a 2006-os Balós a legemlékezetesebb. Abszolút él bennem a hangulata: egy végtelenül "nyugatos" igényű műsor volt rengeteg számítógéppel és magával Balóval, aki az "ez kérem egy komoly műsor!" professzoros szigorával odaszólogatva piszkálta-tanította-inspirálta a stúdióban a fiatal stábot. Emlékszem a "diákjai" olykor dacos szabadkozásira, a rejtett szópárbajokra az "öreg" és a fiatalok közt. Lendülete volt.. Werkfilm volt a javából! :-)

A dolog emlékezetességét azzal tudom bizonygatni, hogy akkor láttam életemben először Süveges Gergőt, a nagy megfelelési drukkban is néha kajánul, néha a lebaszottság zavarában vigyorgó palit, akiről - mivel tévét nem igen nézek - kb. 2 hete tudtam meg, hogy műsora van a királyi tévében, de még a nevére is emlékeztem, ami nálam Nobel-díjas írókra nézve is ritkaság...

Ha élhetek egy kissé torz hasonlattal, az az egész műsor annyira meglepően profira hangszerelt (vagy profin meglepőre hangszerelt?) volt, mint Gyurcsány VIP-Audis választási kisfilmje a komoly, nyugatos államférfiről.

Emlékezetességben talán csak az a sokkal korábbi választási vitaműsor veri ezt a tévés élményt, amiben a Magyarországi Zöld Párt (asszem, így hívták) fő arca kötöttpulcsiban és csegevarás szakáll alatti komoly faarccal kilökte magából ezt a mondatot: "követeljük, hogy azonnal indítsák be az iszaperőműveket!"
(emékeim szerint ekkor Torgyán és Kunce egymás térdeit csapkodva fojtották vissza a röhögést...)

Persze, rád is emlékszem, TG... olyan voltál, mint a nagyi töltöttkáposztája: pont ugyanolyan, mint mindig - as I like...

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 16:35:03

@theofil: A pszichiátered ki ne felejtsd az ebéd és az útlevélkeresés között:-)

theofil 2010.02.21. 16:37:33

@mirrmurrkandúr:

Arra majd később kerül sor. Aznap nem abajgatom, föltehetőleg ő is el lesz foglalva...

Idet 2010.02.21. 16:37:33

@mirrmurrkandúr:

Pezsgőt nekünk,
puha ágyat,
vágyat, mely nem puha,
és agyat sem lágyat!

Bocs!!!

Idet 2010.02.21. 16:39:39

@jjulie: Sajnálom, hogy MSZP drukker vagy, de ez nyilván a te dolgod, a te választásod.

Idet 2010.02.21. 16:45:54

@theofil: Olvasod Rejtőt? "Délelőtt: beáll a dühöngés", A három testőr Afrikában.

Egész napra javallom, könnyesre fogod röhögni magad, és nem idegesíted a családodat. Meg magadat sem.

johneurope 2010.02.21. 16:47:10

Kedves Török Gábor!
Mi a véleménye arról, amit Bokros csinál? Számomra kezd teljesen paródiává válni a dolog.. először próbálkozott Vona Gáborral, most meg Mesterházyval?? Szépen végigmegy mindenkin?!.. Úgy érzi Bokros, hogy ettől majd MDF jóval "népszerűbb" lehet? Vagy ez már amolyan mindent felteszünk egy lapra próbálkozás? Ön mit gondol?

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 16:50:36

De ha már Theofil vizionálta apokalipszis megíródott, hát jöjjön az én napom 2010 éprilis 11-én:-)

Reggel: Ébredés, halk fohász a Teremtőhöz.
Délelőtt: Szentmise, második, most már hangos fohász a Teremtőhöz.
Dél: Ebéd előtt elsétálok a szavazóhelyiséghez, megnézem az ott gubbasztókat, és rögtön megtalálom, melyik a komcsi, az van a legnagyobb csöndben. (2006-ban még elég jó kedvű volt)
A szavazatom leadása után még -már csak az élvezet kedvéért- elmondom az MSZP-s delegáltnak, hogy másnaptól hol NEM fog dolgozni...
Ebéd
Kora délután: A mosoly szélesedik az arcomon, főleg akkor, mikor a neten azt írják, hogy részvétel meghaladta az 50%-ot.
Késő délután: Jól eső nyugodtság tölti el a lelkem, ekkor már tudom, hogy megvan, behűtöm a pezsgőt:-)
Az exit pollok meghallgatása után leragadok a tévé elé, mellém kuporodik a fél családom és a macskám, én meg nem bírván magammal, felhívom az összes ballib ismerősömet, akiknek a hangjától sorozatosan orgazmusközeli állapotba kerülök, különösen ott, mikor azt valószínűsítik, hogy az MDF kiesett.
Eredményhirdetés-pezsgőbontás: Eufória, Mesterházy utolsó nyilatkozatainak egyike a börtön előtt, és egy fura szemrehányás a sorsnak, hogy minderre mi a fenéért kellett nyolc évet várnom...

Igen, én is várom azt a Napot:-)

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 16:52:02

@Idet: Ne légy ilyen morcos... egyszer mindenki sorra kerül:-)

török gábor 2010.02.21. 16:52:55

@johneurope: nem nagyon van más választása, ha látszani akar. feltehetően ez a kampánystratégia része: akciók, akciók, akciók. mindent megtenni, hogy a riválisokat megszólalásra kényszerítsék, hogy valahogy bekerüljenek a politikai viták középpontjába.

Idet 2010.02.21. 16:56:25

@mirrmurrkandúr: Én inkább az SZDSZ kiesésénél kerülök csúcsközeli állapotba, de nem baj, jó abból kettő is!

És én még tag is voltam az MDF-ben, gondold el! Igaz, hogy amikor Antall József meghalt, azonnal kiléptem, futva!

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 17:06:08

@theofil: Egyébként meg ne hülyéskedj, biztatunk téged, nem kell elkeseredni, ilyen a demokrácia!

Én is túléltem kétszer is az MSZP-t a szadesszal(!!!), pedig én 2002-ben még csak 18 éves voltam, az volt az első választásom, amin részt vettem, és tessék.
Nem sok sikerélményem volt azóta sem, gondolhatod.

Fel a fejjel!:-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 17:09:05

@panelburzsuj:

"Ezt az országot nem az emberek tették tönkre, hanem az elmúlt hatvan év politikusai." - idézed, nem tudom, honnan, de nyilvánvalóan azzal a szándékkal, h ez primitív szöveg, ami semmi másra nem jó, csak a saját felelősség elhárítására.

Én viszont mélyen egyetértek vele, ugyanis nem hiszek abban, h a magyar elrendeltetésénél fogva rosszabb, lopósabb, adóelkerülőbb ember volna, mint mondjuk a svéd.

Ha pedig mégis így van, az nem a magyarsága miatt van, hanem az elmúlt 60 év politikai hibái miatt, amik ilyenre formálták őt.

A szocializmus, amely megtanította a polgárt, h az államtól lopni nem bűn, aztán a rendszerváltás utáni politikusbűnözés, amely a mai napig sem jár kellő következményekkel.
Ha a gyurcsány nevű miniszterelnök visszaigényelhette az áfáját a saját csillárjának kapcsán, és Fittelina egyebek, és ez elévül, akkor a zöldséges jogosan gondolja, h ő miért ne kúrhatná át az államot.

Svédországban azért lemondott egy miniszter, mert a bejárónőjét zsebből fizette. Nálunk hol látsz te ilyen politikust? Miért vársz akkor az emberektől nagyobb fegyelmet?

Spiro 2010.02.21. 17:13:27

Minek egyáltalán választási műsor, amikor az indulók többsége semmit sem akar magáról elárulni, vagy faszságokat ígérget megint.

Mit fogunk megtudni az elemzőktől, azon kívül, hogy a szavazók többsége kenyeret akar munka nélkül, és eldöntik, hogy a 2M-os aktív kissebség hogyan tartsa el őket.

@theofil:

A végéről kifelejtetted a kollektív öngyit… a pártház előtt. 

mrs. white 2010.02.21. 17:22:32

@Zengőtorkú Nyivákoló: Lehet hogy, rosszul gondolom de normál körülmények között a kormányzó pártot kellene kihívni az ellenzéknek vitára és nem fordítva, hiszen a kormányerő már a tevékenységével jelzi hogy mit akar csinálni.
Egyébként meg szerintem az mdf ügyesen csinálja, (legalábbis ezt) kommunikációs csapdába kergeti a maszopot. Tényleg miért is nem akarja megvitatni bokrossal csak a fidesszel?
Ebből nehéz lesz kimászni, hogy optikailag jól mutasson.
Ha meg vitába keveredik Bokival abból jól nem fog kijönni.

panelburzsuj 2010.02.21. 17:31:45

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 49cm:

"Miért vársz akkor az emberektől nagyobb fegyelmet?"

Egy ok mutatóba:

A "nemzeti oldal" egyértelműen a "keresztyén értékek" mentén gondolja el az ország talpraállítást. Milyen keresztyén az, aki egy Gyurcsányra mutogat: ha neki szabad, akkor nekem is jár!?

Vicc nélkül: oké, megértem, sokan el vagyunk kurvítva, de nem mi akartuk, "történelmileg" megesett velünk. Nekem semmi más gondom nincs a fenti mondattal, mint az, hogy ha felszabadulunk a libsibolsi elnyomás alól, és mégis ugyanannyi baromarcúval kell a hétköznapokban megvívni, akkor milyen eszközökkel és milyen mélységig kell majd vadászni a "nemzetellenes" egyedekre ahhoz, hogy fölmutathassuk: megtisztultunk?

mrs. white 2010.02.21. 17:33:30

@jjulie: Ötből, ötöt vesztett és 1%-os pártból csinál egy várhatóan 525-oast folyamatosan növelve a táborát.
miközben az összes ember akivel kezdett már rég a történelem szemétdombján van.
ha véletlenül jól csinálja akkor meg az isten se menti meg hogy még 12 évig ott legyen.
Ha ez a tehetségtelenség csúcsa akkor a többieket hogy jellemeznéd?

mrs. white 2010.02.21. 17:43:00

Az egy az 10, az 525 meg 52% százalék, elnézést a shifttel vannak gondjaim, mint általában a nagybetűkön látszik.

Idet 2010.02.21. 17:46:51

Igaz is, levettek bennünket az Index címlapjáról egy ideje!

mrs. white 2010.02.21. 17:46:54

@theofil: Hali azt már tudjuk, hogy Hunvald miatt tört meg a varázs, de azt még nem montad el, hogy előzetesen miért döntöttél mellettük. Ez komolyan érdekelne, hogy mi az a plusz, ami feléjük billentett a mérleg nyelvét egy adott időszakban. Előre is köszi a választ.

varnorbert 2010.02.21. 18:03:27

@török gábor:
na jó, de egy politikusnak nem személyeket kell megszólítania, hanem választói csoportokat. tehát ezt reakció, reakció, reakció.

azt gondolná az ember naivan, hogy ez úgy működik, mint bármilyen üzlet.

adott egy csapat, valamekkora költségvetés, vannak feladatok, és akkor készül egy ütemterv. és akkor nyitnak egy microsoft project fájlt.

en.wikipedia.org/wiki/File:Msproj2003.PNG

és akkor a párt elkövetkező két hétben a munkaügyről fog beszélni. lehet persze egymásre csúsztatni kampányokat, hiszen a témák nyilván összefüggnek.

lebontják ezeket a témákat. és akkor minden napra egy mese. és akkor a show mindig azzal indul, hogy bokros lajos pm jelölt bemutatja a munkaügyi miniszer jelöltjét.

nyilván a kevéssé érdekes témáktól érdemes indulni, és menni a lényegesek felé. a külpolitikától el kell jutni a szociális ügyekig, vagy az igazságügyig (elszámoltatás). gondolom én ezt naivan.

és a választó azt venné észre. hogy ezek egy folyamatosan változó mesedíszlet előtt előadják, hogy mit is akarnak. nem egymással vitatkoznak, hanem kiállnak, és azt mondják, amit gondolnak.

és az utolsó héten áll ki a miniszterelnök jelölt, és akkor mondja el azt a beszédet, amin áll vagy bukik a választás. erre a beszédre van kihegyezve a kampány. van egy szó, vagy egy szlogen, ami a kampányon végigvonul, és van egy arc, aki minden egyes sajtótájékoztató kezdetén megjelent. és akkor ez a figura felmegy a színpadra, és standig ovation mellett elmondja az amerikai típusú beszédét. wov. és ez a legfőbb attrakció.

de nem ez van, hanem mindenféle kommunikációs csapdákat állítanak vonának, meg mesterházynak. szerintem ez hülyeség. a jobbik, és az mszp szavazó ettől nem tér ki a hitéből. számomra teljesen előkészítetlen volt az orbán, a bokros, és a mesterházy beszéd is. miért akkor, miért ott, és miért azt mondták. úgy tűnt, hogy mindez teljesen esetleges. nekem úgy tűnik, hogy itt taktikázás folyik politizálás helyett.

Gondvana 2010.02.21. 18:07:23

Ez a baj...és ennek isszuk a levét, mert ebben az országban minden következmények nélkül történik...(lsd. Draskovics lemondása és elegánsnak tünő távozása a süllyedő hajóról... a tapasztalat az, hogy a süllyedő hajóról a patkányok menekülnek legelőször. A baj pedig az, hogy ez legyűrűzik a társadalom minden szintjére. Egy általános iskolába épp úgy mint az egészségügybe. Ezért van az, hogy egy 13 éves gyerek beszól a tanárnak..."miért a Gyurcsány is hazudott...nem?"

Hát ennek a levét isszuk még jó sokáig...

theofil 2010.02.21. 18:09:09

@Idet:

Mi az, hogy olvastam?
Onnan loptam!

Cada 2010.02.21. 18:09:23

2002 elsö szavazás amin részt vehettem 18 évesen nézem a nappaliban az eredményeket apámék a másik szobában látom a végeredményt ülök és elkezdtem sirni nem viccelek apámék bejöttekmivan n?

mondom nyert az mszp akkor még nem értették miért fogtam ezt fel ilyen drasztikusan

hát már értik

juliusc42 2010.02.21. 18:09:47

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!:
Ugyan mar! lárifári! Ezt a jó öreg Hofi már régen megmondta:
"... hagyjad fiam, csak éhesebbek jönnek!"

theofil 2010.02.21. 18:14:53

@Spiro:

Ezek miatt nem fogok a kardomba dőlni....
Legföljebb sikoltozva rohangászok fel-s alá Érd szerte, de egyébről szó sem lehet.
Az ember viselje férfiasan a sors csapásit.

theofil 2010.02.21. 18:28:16

@mrs. white:

Hát kérlek az úgy történt....1988-ban jött ugye a Grósz aki elég nagy hülye volt.
1989. őszén kinevezte Németh Miklóst kormányfővé aki az első fél évben eléggé grószos volt és nem kedveltem.
Azután 1989. tavaszán kiderült, hogy ő nem Grósz, májusban felállt az igazi Németh-kormány, nekik már dukkoltam, őket már szerettem.
A pártért nem rajongtam, de muszáj volt rájuk szavaznom 1990-ben a Németh-kormány miatt.
Volt nekik egy nagyon jó frakciójuk '90-94-ig, akkor miattuk lettem MSZP szimpatizáns.
1994-től - az abszolút győzelem időpontjátál - egy ménkű nagy, emlékezetem szerint 209-fős teljesen birkaszerű frakciója volt a Maszopnak. Gyulát szerettem külügyminiszterként de a miniszterelnökség nem feküdt neki. Az SZDSZ-szel kötött koala az idegeimre ment, Torgyánt untam, '94 őszétől nem nézek parlamentet.
A lelkesedésem roppant mérsékelt volt a Maszop iránt, bár eleinte a Medgyessybe, majd a Gyurcsányba helyeztem a bizodalmamat, az ismert eredménnyel.
Bajnait viszont szeretem, miatta tartottam ki szimpátiailag, ha meg tudták volna tartani őt a szocik akkor nem tettem volna őket lapátra.
De Bajnai megy (nem csodálom).
Részemről végeztem a szocikkal.
Hát így.

Spiro 2010.02.21. 18:32:50

@theofil:

A vicc csak az, hogy amerre az ember néz ugyan az a kínálat, és a tömeg mégis hergeli magát.

De tényleg, az MSZP-ben nem találtak új arcokat? Amikor ezt a szegény Mesterházit kitalálták, elégedetten csettintettek….. ez az… ő lesz az (vagy csak ő vállalta, mert a többieknek volt realitás érzéke)? És minden lidérces figura marad a háttérben. Valahogy én is többen reménykedtem.

Valahogy olyan érzés, mintha politizálni csak hazudva, hozzá nem értve, dilettáns módon lehetne. Ahelyett, hogy mindenki saját boldogulását keresné valami felsőbb rendű hatalomtól várja a mannát, és a szirének dalát.

theofil 2010.02.21. 18:33:06

@Idet:

Öröm az ürömben, hogy az SZDSZ eltűnik a föld színéről.

Igazad van!

theofil 2010.02.21. 18:35:21

@Spiro:

Ez a Mesterházy maga a siralomvölgye.

De az egész Maszop vezérkar. Hihetetlen.
Egy értelemes embert mondj, egyet...!

mrs. white 2010.02.21. 18:39:43

@theofil: Köszönöm kimerítő válaszodat. Németh-et megértem az egyik legvállalhatóbb figurájuk volt. Nem véletlen,hogy nem jött vissza pedig kérték rá. Ő jobban ismerte a belső viszonyokat.

Spiro 2010.02.21. 18:45:00

@theofil:
Nincs.

Illetve mi hiába gondoljuk azt, hogy kitermelődhet valaki, de valójában az összes párt egy zárt klik.

Adott 183 választókörzet. Az átlagos taglétszán 100. (Én is gondolkodtam, hogy beléptetek néhány embert valahova, és jelöltetem magam. Amit én nézegettem 60 emberrel megoldható lett volna).

Azaz 18.300 ember szerveződése egy párt.

5-6 párt van, tehát maximum 100.000 "politikus" egzisztenciájának rabja az ország. Valójában azonban 1.000-nél kevesebben lehetnek akik írányítják a rendszert.

theofil 2010.02.21. 18:54:16

@Spiro:

A 90-es parlamentben még voltak nagy egyéniségek - ők nemsokára világgá mentek és jöttek akik jöttek....

Na mindegy. Most abbahagyom a síránkozást mert bugyog a fürdővíz - bugy-bugy - mindenkinek kellemes estét kívánok.

stulquec 2010.02.21. 20:02:35

barikad.hu/node/47554

Gábor már a Barikádon is hódít! :)

mirrmurrkandúr 2010.02.21. 20:15:35

@Cada: Hát kábé nekem is ez volt 2002-ben! Alig 18 évesen, első szavazóként, nagy remények, erre nyer az MSZP.

Nem viccelek, sokkot kaptam, nem akartam elhinni, hogy kikapunk, ráadásul egy Medgyessytől, és pontosan tudtam, hogy ez lesz a vége, pedig az ismerőseim fele konkrétan hülyének nézett, hogy mit kell ezen izgulni....
Én nem sírtam, de azért nem álltam messze tőle, és apámék pontosan értették...

Ma pedig már mindenki érti.

dzsaszper 2010.02.21. 20:33:22

@török.gábor: szerintem a választások utáni este egy kivételes lehetőség a demokráciában: a legrpofibb politikus is átvedlik hétköznapi emberré -- értem ezalatt azt, hogy nagyon erős érzelmi hatás alá kerül, és talán kevesebbet nyom a latba a felkészülés. Kiderül, ki hogy ünnepel vagy szomorkodik.
Ezt bemutatni pártosság és részrehajlás nélkül művészet és nagy kihívás.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 20:40:37

TV, Szólás szabadsága:

Karácsony Gergely őszintének, hitelesnek tűnik. Szimpatikus.

Somogyi András őszintétlen, számomra nem hiteles, tipikus politikusi mentalitású. Unszimpatikus.

Röhej, ahogy Somogyi a Bokros-féle gyerekkönyvet dicséri. Karácsony is elsomolyodott...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 20:40:53

@török gábor: Barikádos cikk, én pirulnék Gábor a helyedben. :-)))

Idet 2010.02.21. 20:41:42

@theofil: Na ugye, ez a helyes hozzáállás!

Egyébként, a lopadék téged dicsér!

Jó pacsálást, jó éjszakát!

panelburzsuj 2010.02.21. 20:52:40

@stulquec:

A végén kiderül, hogy a Jobbikot nem a Fidesz, nem az MSZP, nem a KGB diverziós munkája, hanem Török Gábor figyelme tette naggyá ? ...

Challenge Day. Mindenkinek a maga keresztje. Vagy valami ilyesmi ...

Balt 2010.02.21. 21:09:26

Örülök és gratulálok a felkérésnek. Tölgyessyt nemigen tudom egy ilyen "izgága" - már bocsánat :) -, rapid és pergő műsorban elképzelni, noha lehet, már láttam hasonló helyzetben; de az elemzői hitelességben valahol vele vagy rokonítható, régóta mondom. (Nem hízelgési szándékkal... Egyúttal csókoltatom Lánczos kartácsnőt. :))

Balt 2010.02.21. 21:17:21

@mrs. white: "Általában a műsorokat az exip pool-okkal kezdik, mível ez a választás napján készítik."

Így még nem láttam leírva az "epoxi medencét", de sajnos (vagy szerencsére) nálunk egy ideje nem készül "exit poll"-felmérés:
1. nem kedvező az "ár/érték" aránya,
2. az eredmények gyors tömeges feldolgozásának köszönhetően szinte csak percekre kínálna "szórakozást", a valós eredmények érkeztéig. Lásd: 1.
(Ez pedig az idén különösen igaz...)

Balt 2010.02.21. 21:20:16

@mrs. white: "Szóval több elemzést lehtőleg valamelyest független vagy annak látszóktól. Pl ahol Dessewffy kap szívinfarktus az elkövetkező barna vész miatt arra nem lennék kíváncsi mert sajnos egy szavát nem hinném el. Ez azért is szomorú mert néha lehet igaza, de a többi kijelentésével ezt sikeresen negligálja. Hozzád hasonló tárgyilagos pedig kevés van."

Ezekkel egyébként maradéktalanul egyetértek, viszont én szívesen megnézném Dessewffy feszengését... Miazhogynagyonis!

Balt 2010.02.21. 21:27:32

@grgmolnar1: "Érdekes lenne, ha a tévében nem az adott párt szimpatizánsa, aki együtt sír, vagy örül a párttal az eredmény láttán, hanem független, vagy ellenérdekelt riporter lenne a választási központokban.
Ezzel ugyanis elérhető lenne, hogy a hárító/önelégült magyarázatokra nem csak bólogatás lenne a válasz, hanem a tényekre is rákérdeznének."

Én kifejezetten kíváncsi vagyok többek között Kéri László, Gréczy, Dessewffy, "progresszív" Magyar Kornélia, a teljes Political Capital és a komplett ATV stáb ábrázatára a választás estéjén...

subtotal 2010.02.21. 21:29:15

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 49cm: Szerintem kultúrált vitát folytattak, látszott hogy nem kívánnak alacsony szintekre lemenni. A hitelességüket pedig majd az fogja meghatározni, hogy jövő héten mennyi helyen gyűlik össze a megfelelő mennyiségű KC.

subtotal 2010.02.21. 21:30:55

@Balt: az ATV-re stábjára számíthatsz. Ők biztos ott lesznek a képernyőn.

Balt 2010.02.21. 21:32:56

@Zengőtorkú Nyivákoló: "És ami fontos szerintem ha 2/3 nál ki kell mondani, és ez fontos!!! a TV-ben, hogy nincs veszélyben a demokrácia és, hogy ez a demokrácia....építeni kell a nép demokrácia tudatát."

A kívánatos 2/3-ról volt szó itt a blog első posztjaiban is, a demokrácia mellett pedig rendszeresen lándzsát tör, tehát a kettőt együtt teszi. :) Ettől függetlenül nem árt, ha ez a tévéműsorban is elhangzik. Minél többször. :)

joe2010 2010.02.21. 21:37:34

@török gábor: Tisztelt Török Gábor!
Megnéztem azt a pár percet, hát elkeserítő. Persze egy kampányfőnöknek biztos ez is a feladata. Kicsit másra számítottam, Somogyi Zoltántól nem vártam semmit, de akiben egy kicsit csalódtam az Karácsonyi Gergely én őt egy kicsit visszafogott, átgondoltabb elemzőnek ismertem meg a megnyilvánulásai alapján. Most nem sikerült, kicsit harsányabb volt mint kellett volna. Tényleg, nem gondolt-e arra, hogy a kampányfőnök munkáját, mit politikai elemző megvilágítsa egy átlag politika iránt érdeklődő számára, egy blogbejegyzés keretében? Szerintem ők a rendezői ennek, az érdekes politikai választási színjátéknak, amit nézünk. Kulcsfigurák a politikai marketing megvalósításában, és választói igények felderítésében.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 21:41:04

@subtotal:

Szerintem meg kulturáltat, rövid u-val:o))
Különben meg nem erről beszéltem, hanem elsősorban az őszinteségről, és az emiatti hitelességről.

Somogyi sem a kopogtatók kapcsán, sem egyébként nem volt őszinte, hanem a kifejezetten politikusi mentalitást hozta. Azt, akit az érdek vezérel, amikor beszél, nem az őszintének maradás elve.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 21:44:07

@joe2010:

De itt most nem elemzők voltak, hanem kampányfőnökök! Miről beszél ön, uram?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.21. 21:54:43

Nézze meg mindenki a vermer-bruck interjút a szolas.hu-n, beszarás jó!

subtotal 2010.02.21. 21:58:48

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 49cm: ehh, erre keleten így mondjuk, de helyesen tényleg úgy írjuk, ahogy te :)

Mondjuk szerintem nem mondott semmi vállalhatlant, az hogy kifejezetten politikusi mentalitást hozott, azzal mi a baj?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 22:03:33

@subtotal:

De ha jólértem, az LMP-ben éppen az a lényeg, h nem a megszokott hazudós politikusi stílust hozza, hanem az őszinte emberit. Érted-e, mi a bajom a Somogyi-féle vonallal?
Nulla emberi, kiszámított minden mondata, szava.

stulquec 2010.02.21. 22:03:59

Bocsi, hogy a kurucról linkelek, de szerintem ez kihagyhatatlan:)

kuruc.info/r/34/55562/

Ezek akarják Bokrost min. elnöknek. Jó néhánynak Lipótmezőn lenne a helye!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.21. 22:45:56

@subtotal:

Te most szándékosan értettél félre, vagy én fogalmaztam ennyire pontatlanul? Na mindegy, nekem már ehhez nincs kedvem... Jójcakát!

subtotal 2010.02.21. 23:08:29

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 49cm: Lehet én értettelek félre, de mivel Somogyi nem az LMP-t képviseli, nyugodtan lehet kiszámított, érdekvezérelt.
Ugyanúgy, ahogy a Fidesz is profi kommunikációt visz, az MDF is igyekszik ezt tenni.

Captain Tott (törölt) 2010.02.21. 23:14:49

Kedves Gábor!
A hajam hullik ki az olyan választási műsoroktól, ahol rengeteget beszélnek, és nem mutatják a konkrét eredményeket. Egy ilyen műsor attól érdekes (és csak addig érdekes), amíg izgulni lehet az eredmény alakulásán. Ha ettől megfosztják a nézőket, mert este 9-kor látunk egy számot 1,3 %-os feldolgozottságnál, utána meg 23.30-kor véletlenül valaki elmondja 99,7 %-os feldolgozottságnál, közben meg mindenféléről beszélgetnek, az egy ócska műsor.
Kérem ezért, kösse ki, hogy a képernyő alján (akár két vagy három sorban is) folyamatosan fussanak a legfrissebb eredmények.
Az ilyen műsorokban az elemzőknek csak az a dolga, hogy a köztes időben szórakoztassa a nézőket, de ha ügyes, akkor izgalmasan tudja közvetíteni az eredmények alakulását, mintha egy focimeccs kommentátora lenne.

Diocles 2010.02.21. 23:24:16

nem tudom ki csinálta, de ez tényleg haláli!

Török Gábor és a többiek, ezt mindenképp nézzétek meg, bele fogtok halni a röhögésbe!

civilkontroll.net/index.php?/site/mmedia/mdf_jeloeltek_es_tamogatok_bemutatkozasa/

p.lac 2010.02.22. 08:17:28

Kedves Gábor!

Amíg még néztem választási műsort, az zavart rettenetesen, hogy úgy éreztem, én a netről összevadászott adatokból sokkal jobban látnám a lényeget, míg "ezek" elvesznek a részletekben. Aztán jelenleg nincs tv-nk, a rádiót azért bekapcsolom, ott egy kicsit talán jobb a helyzet. Idén netre váltok.

Tanácsként: ne hagyd, hogy elvegyék a számítógéped :-)

Amire én figyelnék:

- hány helyen győz első körben a Fidesz?

- hány helyen van esélye egyéniben másnak győzni, kiknek, ha van rá idő: konkrétan hol és ezekben a kerületekben ezt megelőzően milyen eredmények születtek?

- hány helyen előzi meg a Jobbik az MSZP-t?

- az első körben el nem dőlt helyeken mik a 2. forduló matematikai esélyei? (ha van rá idő: és ha belevesszük a győzteshez húzást, hány helyen reális, hogy ne a Fidesz győzzön?)

- folyton figyelném, hogy a listás százalékok hogy állnak, és ez alapján mennyi az esély a Fideszes kétharmadra? (Azt mondtuk, 55% fölött nyílik meg az esély, ha nem buknak el 10-nél több egyénit. Figyelembe venném, hogy a megfigyelések szerint a Fidesz százalékai az idő előrehaladtával csökkennek, mivel először a kisebb, vidéki, Fideszesebb helyekről jönnek be az adatok és a nagyvárosokból később. Feltételezem, a Jobbik is így fog mozogni, kíváncsi vagyok, valóban így lesz-e?)

- érdekelnek még a pártok nyilatkozatai, mindegyiké; az elemzőtől hallani szertném, hogy szerinte mik a lényegi mondanivalók és hogy taktikázik az adott párt a 2. fordulóra.

- ami biztosan nem érdekel, hogy a fentieket figyelmen kívül hagyva, véletlenszerűen(!) kiválasztott egyénikben mi a helyzet; ez csak akkor érdekel, ha a nagy képet magyarázza... (Az zavart a leginkább, hogy a műsoridő fő részét így "elbarmolták". Jelenjenek meg ezek az adatok is, de könyörgöm, alul egy kis sávban fussanak folyamatosan, de ne ez vegye el az időt.)

p.lac

radala 2010.02.22. 08:55:23

Nem nagyon hálózza be az életemet a TV hál isten. a 90-es műsorra emlékszem. Nem sok maradt meg bennem, belőle csak az, hogy talán azóta vagyok "sértődött" a baloldali elitre, mert azt találták mondani, hogy az ország nyugati ergo fejlettebb részében a szürkeállomány...
ráadásul akkor még szinte senki nem ismerte a választási rendszert (én pl nem) és nyilván elemzői ostobaságnak véltem, hogy a nyilvánvaló mdf győzelmet kisebbítgetik.
94-re nem emlékszem, hogy láttam volna a tv-t. 98-ban nem érdekeltek az elemzők csak Tölgyessy, Orbán és egy általam nagyon okosnak tartott akkori Fidesz aktivista Szegeden.
2002-ben a szülőszobán voltam. A második fordulót ugyan láttam, de csak annyi derült ki belőle számomra, hogy nem sikerült az, amiről tudtam, hogy nem sikerülhet.
2002-óta gyakorlatilag tudatos TV nem néző vagyok és ez már így is marad. Már csak azért is, mert amennyire emlékszem ilyenkor állandóan a választási rendszerről magyaráznak az elemzők és szerintem az átlag elemzőnél többet tudok a kérdésről és ez nem nagyképűség, csak ténymegállapítás:-)
No de nem is ezt akartam mondani, hanem, hogy az egész olyan, mint a focimeccs, ha jó a meccs, akkor könnyű az elemző dolga, ha nyer a csapat, akkor pláne. Ha meg nem nyer, akkor nagyon veszélyes, hogy megutálják a szurkolók.
Itt is van ugye aki szerint 2006-ban te GyF-nek szurkoltál, közben meg lehet, hogy nem is.

radala 2010.02.22. 08:57:12

@radala: Ja szerintem a választási TV műsor az internet világában anakronizmus, hogy én ne azokat az adatokat lássam, amikre kíváncsi vagyok, hanem, valamit, amit valaki érdekesnek tart, nos ez nevetséges.

dzsaszper 2010.02.22. 09:17:04

@radala: azért van még egy jó része, meg merem kockáztatni hogy rétegei a társadalomnak, aki vasárnap este nem fér hozzá a nethez.

A TV-k helyében teletext oldalakon tenném ki a választási eredményeket, a listáknak min 1. oldal kell, és megyénként legalább 1 az egyéni választókörzeteknek, 20-at ki lehet gazdálkodni a címezhető tartományból :) Az oldalak meg állhatnak több lapból is.

Akinek a TV-je nem tud teletextet vagy nem tudja kezelni, az kénytelen a TV-t figyelni. De most már nincsenek sokan. A kedvükért néha lehet mutatni az eredményeket, de legalább négyesével, irtó sok képernyőidőt meg lehet spórolni, ha egyszerre több körzet kinn van a képernyőn.

Amúgy az adás egyik sarkában folyamatosan láthatóvá tenném a feldolgozottságot és a területi listás eredményeket és/vagy a becsült mandátumszámot.

radala 2010.02.22. 09:25:23

@dzsaszper: Tuti, hogy ma már kisebbségben van az, akit érdekelnek a részletes adatok, de nem tudná megnézni, ha akarná sem.
Az mindenesetre tuti, hogy kellene eredményjelző a sarkokba. Jó gondolat. Gondolom exitpoll nem lesz most sem.

theofil 2010.02.22. 09:28:09

@Idet:

Milyen lopadék dícsér engem?

theofil 2010.02.22. 09:29:23

@Idet:

Ja igen, a Rejtő féle!

Leesett a tantusz csak nehezen.

vlaca55 2010.02.22. 09:59:59

Szóval, a legfontosabb, ha az MTV-be mész és van befolyásod a műsor készítésébe(most úgy tűnik): Süveges Gergő vezesse a műsort! Másodszor legyen egy okos nő is, mondjuk Krizsó Szilvia vagy Mészáros Antónia, aki a mások által vizionált nagy kivetítők (grafikonok, aktuális eredmények) előtt egész alakban "pózol". Ha még Te is hozzáteszed a pillanatnyi elemzéseidet, biztos, hogy a legnézettebb műsor lesz! Egyébként a 2006-os MTV-s választási műsorban pont jó volt az elemzés-eredményfelsorolás arány. Kicsit sok volt a felszínes(=semmitmondó) pártházas riport, de ezt élő közvetítéseknél sajnos nem lehet elkerülni. Ezek mellett lehetne a blogodat is követni félszemmel...vannak okos beszólások

kenderesi (törölt) 2010.02.22. 10:05:18

Diocles 2010.02.21. 23:24:16
Hát ez óriási :-)))

Captain Tott (törölt) 2010.02.22. 10:32:10

@vlaca55: Ez az! Nagyon jó ötlet! Végül is mi is segíthetnénk Török Gábornak azzal, hogy felhívjuk a figyelmét itt a blogján érdekességekre, különlegességekre. Egy műsor közben nincs idő utána nézni dolgoknak; ezt megtehetnénk mi a háttérből Gábornak.

Gengiskhan 2010.02.22. 16:01:33

Bennem viszonylag élénken élnek a 2006-os választások környéki, választási műsorok...
Számomra a maradandó momentumok:
>Az Orbán-gyurcsány vita műsora. A műsor elején TG azt mondja: fontos, hogy a vita után nem fogunk tudni győztest hirdetni... (a műsor másik vendége Kéri L. volt). Aztán a vita után K.L. szólalt meg először és kihirdette gyurcsányt győztesnek :). (Ugyanaz a Kéri a 4-es vitában Dávid I.-t hozta győztesnek... Csak semmi összeesküvés elmélet.)

>Tölgyessy Péter az ATV-ben (már nem emlékszem, hogy melyik fordulóban). Elmondta gyakorlatilag, hogy Orbán egy diktátor. Valahogy emlékeimben annak a műsornak meglehetősen sötét volt a világítása. Akkor azt hittem egy életre megutáltam T.P.-t.

>Török Gábor az MTV-ben 1. forduló. A műsor elején 10%-os feldolgozottság környékén a Fidesz vezet. T.G. már akkor megmondja, hogy nem vezet eléggé, ahhoz hogy végül ne az MSZP nyerjen, mert ezek csak a falusi adatok, és csak később lesznek az MSZP-s bázisok benne a stat.-ban (sőt, ha jól emlékszem az SZDSZ bejutását is prognosztizálta). Pedig akkor már megvoltak az exitpolok, ahol pl. a gallup a Fidesz győzelmét mutatta ki. T.G. arcán egyfajta ragyogást, derűt véltem felfedezni, ahogy ezeket mondta. Akkor azt hittem a pártszimpátia teszi, most már tudom, hogy az elemzői fanatizmusa tette. T.G. jóslata bejött azóta sokra tartom őt (no meg emiatt a zseniális elemzése miatt index.hu/belfold/torokg1086/#2) bár akkor nem nagyon örültem.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán Kérire rá sem ismereni a Parlamenti naplókban (drasztikus nála a változás amióta náluk járt O.V. vö: www.mno.hu/portal/562971). Tölgyessy pedig a hétfői elemzéseivel bedolgozta magát ezek szerint a mostani választási műsorba. Szóval azért sokminden megváltozott a gyurcsány korszak után. Örülök, hogy a fennt említett elemzők is kijózanodtak.

De a mi Török Gáborunk továbbra is a régi. :)

u.i.:az első kommentem YES

Idet 2010.02.22. 18:19:24

@theofil: Nem baj, nichts für Ungut, a fő, hogy leesett, és hogy olvasod a lényeges irodalmat!
És hogy jóóóól ki fogsz engedni tőle!

szbi 2010.02.23. 00:36:48

A választási műsorokat igen kedvelem. Tévézni szeretek.
A használat módjára azonban ügyelni érdemes. Az eredményeket figyelni jó, az alul futó csíkban adott eredmények mellett azonban más forrás is kell: ez persze a háló. De hol? A legutóbbi választáson - országgyűlésit értve ez alatt - a hivatalos, Bizottsági honlap nem muzsikált valami jól, ha jól emlékszem. Ott kellene látni az adatokat, de úgy, hogy az ember valamiféle szűrőt beállíthasson. Nem értek hozzá - van valakinek egy jó javaslata hogyan lehetséges?
Érdekes dolog kapcsolgatni a különféle csatornák között, bár egy "vezércsatornát" kiválasztani jó ötlet. Ez nálam az MTV lesz. Viszont be lehet cipelni a gyerekektől az ő masinájukat és azon ugrálni.
A pártházakból jövő adást érdemes a hangot kilőve figyelni: egy-egy szájrándulás többet elmond, mint a belőle kijövő szó: utóbbi csak zavar a megértésben és unalmas rutinbeszéd.
A mostani választásnál itt leszek e blogon. Mert a régi Indymedia alkonya óta ez az első jó hely. Ráadásul TG ügyes, ügyesen terelget minket. Ökör és provokátor a magyar háló átlagánál pedig messze kevesebb van.

TG: kérdezem Öntől: szakmáját összehasonlították-e már a tőzsdei elemzőkével? Mert jómagam több hasonlóságot vélek látni, a legfőbb: egy racionálisnak tudott/érzet folyamatsor irracionális mélyszerkezetét mutatja fel mindkettő, s az eredmény? Kórlélektani esetleírás. Sőt: kóroktani.

török gábor 2010.02.23. 01:51:14

@szbi: gyakran szoktam mondogatni ezt a hasonlatot. a közgázon ráadásul jobban is értik így, hogy miről lehet szó.

pad78 2010.02.23. 17:03:00

Kedves Gábor!

Átfutva a többiek hozzászólásait, túl sok újat nem tudok írni, mégis kiemelnék egy-két dolgot, amivel nagyon egyetértek!
I. Nem jó, ha a választási műsor olyan, mint egy rossz sportközvetítés. "A csapat hanyatlása akkor kezdődött meg, amikor három évvel ezelőtt... Hoppá! Micsoda passzt adott a bal bekk a centerhalfnak! Hihetetlen!" Egy gondolatot akkor szabad félbeszakítani, ha valami egészen extra történik. Általában ilyenkor nem ez a helyzet, hiszen: a. a bekk feladata, hogy a centerhalfnak passzoljon, ezért fizetik = az, hogy Rogán jobban áll, mint Debreczeni, teljesen normális, ezért felesleges a műsorvezetőnek félbeszakítania az elemzőt! b. a passzt a riporteren kívül minden TV-néző is látta, minek azt bejelenteni = ha úgyis kiírják, minek azt elmondani, hogy a képernyőn azt láthatjuk, mennyivel vezet a polgármester a többiek előtt; c. akit csak a meccs érdekel, az ízlése szerint Beethovent vagy Metallicát hallgat, ha valaki a riportert nem halkítja le, az vsz. vmi információt vár tőle - na ezen a ponton vitatkoznék többekkel, hogy minek választási műsor, ott az internet: a világháló arra jó, hogy az ember az adatokat megtudja, ezért tényleg felesleges bekapcsolni a TV-t. Aki utóbbi mellett dönt, az vagy nagyon öreg, vagy épp az összefüggések, elemzések érdeklik! (A neten legfeljebb véleményeket olvasol.) Tehát a választási műsor célja az lehetne, hogy ezeket az összefüggéseket, elemzéseket adja, nem nevetségesen kapkod a beérkező információk között! Azt elég kiírni! (folyt. köv.)

pad78 2010.02.23. 17:09:15

Itt csatlakoznék ahhoz a szerintem ésszerű ötlethez, hogy a képernyő felén meg lehetne az eredményeket folyamatosan jeleníteni. Be kell vallanom, én nagyon bírom a mindig mosolygós arcodat, jó ránézni, de mégsem ezért kapcsolom be a választási műsort. Amit Te hozzáadott értékként képviselsz, az a gondolataid, ehhez pedig vizuálisan nyugodtan lehet egy fél képernyőn az aktuális helyzetet mutatni - még lehet, hogy jobban át is lehetne tekinteni, mint amikor egy alsó sávban futnak gyors egymásutánban az éppen aktuális első helyezettek, hiszen egyszerre kiférne egymás alatt mind a három-öt induló. (f.k.)

pad78 2010.02.23. 17:17:30

A műsorvezető kérdésére visszatérve: én sokakkal ellentétben bírom Balót, főleg miután átvette Győrffitől a szódás szabadságát. Nem a szépségéért kedvelem, nem a hangjáért, vagy a hanghordozásáért, helyette akár az egész képernyőn is lehetnének adatok, de egy dolgot tud, amit kevesen a szakmájában: kérdezni. Fontosat, érdekeset és lényegretörően! Kincs az ilyen műsorvezető! Én rajta kívül Süveges Gergőt tudnám elképzelni, vagy Rábai Balázst (asszem ő az, aki az estéből igazolt át a Kossuthra): ők is megfelelnek ennek a kritériumnak. Esetleg Mong Attilát. Viszont Mészáros Antóniával (vki felvetette) szemben vétót emelnék: nemcsak hogy nem túl okosakat kérdez, de azt is úgy, mintha a kunhegyesi MGTSZ 1962-es költségvetési beszámolóját olvasná, de közben számára is érthetetlen okból úgy kellene csinálnia, mintha ez valakinek (nem neki) érdekes lehetne.

pad78 2010.02.23. 17:31:47

Ami szerintem alapvető hiba, hogy a műsorok az első részeredményektől az egyes választókerületekről szólnak. Pedig azokban általában semmi igazán különös nem történik ahhoz képest, ami várható, és ráadásul a végére az is megváltozik. Mint amikor szegény Knézy minden gól után győztest hirdetett. 80%-os feldolgozottság előtt szerintem nem érdemes ezzel foglalkozni, legfeljebb kivételes esetben, ha a bal bekk nem a centerhalfnak passzol, hanem majdnem öngólt rúg: ha mondjuk egy fideszes jelölt, az országos tendenciákkal ellentétben, nagyon látványosan lemarad mszp-s, horribile dictu jobbikos ellenfelével szemben, vagy ha egy ősmszp-s fellegvárban, ahol két éve kétharmadot ért el a vizitdíjat lelkesen támogatók aránya, most az fideszes (horribile dictu jobbikos) jelölt harminc százalékkal vezet. Hasonlóképpen nem érdemes 80%-os feldolgozottság előtt politikust sem kérdezni, már csak azért sem, mert akit érdemes lehetne kérdezni, az 100% előtt nem bújik elő, szijjártó vagy tótkároly meg senkit sem érdekel (herényiről nem is beszélve).
Általában véve azt gondolom, hogy érdemes előre lefektetni, hogy mi tartozik a brékingnyúz kategóriába, és akkor hiába kaparja elő Rózsa Péter az mszp székház büféjéből Vojnik Máriát, akkor sem szakítjuk meg a beszélgetést. Mesterházyért esetleg igen. Gyurcsányért vagy Lendvaiért mindenképpen. És hiába vezet Kósa Lajos 20%-kal, mivel várható volt, ezért nem állítunk le egy fontosabb gondolatmenetet. Esetleg ha Kósa van lemaradva 20%-kal, az már lehet brékingnyúz. (f.k.)

pad78 2010.02.23. 17:39:53

Bár mint korábban írtam, a választási műsor lényege nem az adatok folyamatos szajkózása, ha már kiírják őket, jó lenne legalább kétszer minden körzetet kiírni - kb. 50-60%-os feldolgozottságnál, és a vége felé. Ennek én sem kerítenék olyan nagy feneket, mint a MTV-nél szokás, hogy "kedves Dávidom, látsz-e érdekes adatokat a képernyődön" - elég, ha valaki nóném a háttérben figyeli az eredményeket, és az érdekesebbeket kinyomja a képernyőre. Viszont úgy, hogy min. kétszer tényleg mindegyikre sor kerüljön. Én korábban Pest m. 10-es körzetében laktam, és volt olyan választás, hogy végig nem derült ki a TV-ben, hogy ki nyerte ott az aznapi menetet. Ha már kiírják, akkor egyenletesen, országosan - belefér a két és fél órába.

pad78 2010.02.23. 17:46:31

Én tehát a hangsúlyt az elemzésekre helyezném. Abból is a végeredményközeli állapot előtti órákban az általánosabb, szélesebb összefüggéseket érezném hasznosnak, minek két óra múlva azt mondani, hogy rossz adatokból indultunk ki. De a részvétel ismeretében már érdekes lehet a társadalom aktuális hozzáállása a politikához, vagy az érkező eredmények, és az azokból kisejlő tendenciák fényében izgalmas lehet, hogy mit szólhat a külföld vagy a piac a választásokhoz. Szóval szerintem elsődlegesen a társadalom és az ország szempontjait kellene tárgyalni, nem a politikusi egzisztenciákat. Foglalkoznak ők azzal eleget! (befejezés köv.)

pad78 2010.02.23. 18:00:46

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy egy olyan műsor, amelyben Hozzád hasonló elemzők beszélgetnek, rövid távon sem versenyképes. De ezen az a fejetlenség sem változtat, amelyet az utóbbi években a MTV bemutatott. Javaslatom: a témákat be lehetne vezetni rövid szpotokkal. Pl. a társadalom és a politika viszonyát egy olyannal, amelyikben egy ügyes riporter minél többféle embert szólaltat meg a választás napján, mit vár a választástól, politikától, miért (nem) szavaz stb. Lehetne egy rövid riportot csinálni néhány szavazóhelyiség előtt, az utcán, bevásárlókp-ban, cigányfaluban, Rózsadombon stb. És ezekből összevágni egy pörgős kis anyagot. M. Kiss Csaba vezetésével szerintem a Szempont stábja nagyon jó kis anyagokat tudna készíteni ehhez. Vagy külföldi elemzőket megkérdezni, milyen súlyát látják a magyarországi választásoknak és az esetleges eredményeknek. Persze ezt sem úgy, ahogy az MTV-ben szokták, hogy valaki egyenesben szinkrontolmácsol, és pláne nem úgy, hogy az egész a ripacsterről szól, amikor pl. Bombera Kriszta vagy Nika György olvassa be jópofizva, időnként akadozva a jegyzeteit, miközben a szél fújásától semmit sem hallani. Hanem valahogy élvezhetően, gyors snittekkel, akár véleményeket ütköztetve stb. Egyébként is, ha már az MTV-nél jársz, üzenem nekik, hogy már nem a 16.sz-ban élünk... Próbáljanak 21. sz-i mércével profik lenni! De legalább ne nyírják ki azokat, akik ilyen irányban indulnának (pl. M.Kiss Csaba és a stábja.)

török gábor 2010.02.23. 19:23:46

@pad78: nagyon köszönöm ezt a színvonalas irományt. egyben szeretném jelezni minden kommentelőnek, hogy ma jelen lehettem az mtv-ben egy választási műsort előkészítő megbeszélésen, ahol igyekeztem több itt megfogalmazott javaslatnak is hangot adni.

hajdú 2010.02.23. 21:47:01

Én azt gondolom, hogy a háttérinformációk átgondolt módon látványos és áttekinthető tálalása borzasztóan sokat dobhat egy választási műsoron. A lényeg, hogy a néző egy pillantással tisztában lehessen az aktuális állással illetve koncentrálhasson az őt érdeklő körzetekre. Egészen konkrétan például arra gondolok, hogy gyakran mutassák az aktuális helyzetet _térképen_ megjelenítve. Akár megyénként (választókörzetek állása), akár országosan (megyei listák). Vagy például lehetne akár külön-külön is megjeleníteni az egyes pártok szereplését a térképen, sávosan színkódolva. Térképen mindenki azonnal megtalálja, amire kíváncsi. Vagy: az egyes pártok legjobb 5 és legrosszabb 5 körzete. És miközben például a megyei eredményeket mutatják, lehet az esélyekről beszélni, és fordítva, ha valamiről beszélnek, akkor fontos, hogy meg legyen támogatva (a háttérben) egy szemléletes grafikonnal. Mindez alapos átgondolást és egy ügyes grafikust igényel.

De nem véletlenül emlegetem a személetességet és az áttekinthetőséget, mindez pontosan ellenkezője annak, hogy hosszasan mutogatják egymás után az egyes körzetek eredménylistáját. Ebben csak elveszik az ember. Bőven elég a kiélezett területeket mutatni részletesen, a többiről (ahol relatíve "biztos" az eredmény) pedig csak egy térképes áttekintő nézetet adni. Az aprólékos adatokat pedig az internetre bízni.

Természetesen mindez az érdekes háttérbeszélgetések, interjúk mellett, ezek elengedhetetlen részei egy jó műsornak.

k.peti 2010.02.23. 22:25:04

Ha az MTV nézettségi versenyt szeretne nyerni a választási műsorával, akkor beállítja John King Magic Board-ját a CNN-ből. www.youtube.com/watch?v=pAPbntm6eeo
Feltölti régi szavazási adatokkal is, és felkéri Gábort hozzá kezelő-elemzőnek. Ezen minden bemutatható röpke másodpercek alatt. Látványos, beszédes.

Amit még szívesen látnék majd, az egy olyan grafikonos összeállítás, ahol arányaiban lehet látni az össz választói létszámhoz viszonyított párt szavazatokat, majd mellette ugyanez a leadott szavazatokhoz képest, végül pedig a parlamenti arányokat. Így jól lehetne látni a kapott bizalmat, és a hozzá társuló hatalom nagyságát pártonként. A dolog nehézsége, hogy lehet egyénileg, és listára is szavazni, illetve két forduló lesz.

Apropó! Szívesen olvasnék majd valamikor Gábortól egy hipotetikus kis írást a második fordulóban várható történésekről. Ki, kinek a javára, hogyan fog visszalépni, egyáltalán várhatóak-e most visszalépések, stb.

szbi 2010.02.24. 01:45:43

@török gábor:

Na tessék! Örülök, hogy eltaláltam farka közt a tőgyét! Egy bölcsésztől ez is szép!

prekonzervativ 2010.02.24. 19:32:21

Üdvözletem! Tekintsétek meg blogomat, ahol érdekes írásokat olvashattok a politikával kapcsolatban, illetve szintén hozzászólhattok, megoszthatjátok véleményeteket!

www.prekonzervativ.blog.hu

dzsaszper 2010.03.04. 09:23:04

index.hu/kultur/media/2010/03/03/levaltottak_krizso_szilviat/

Nem egészen értem, miről van szó, de nem tartom kizártnak pártpolitikai indíttatású lemondatás-leváltás sorozat tanúi lehettünk. Egy jó választási műsor stábját nem pártpolitikai hanem szakmai szempontok alapján állítják össze...

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.03.04. 09:43:47

Kedves Olvasók!
Én sem állítom, hogy mindent értek. Leginkább azt nem értem, miért beszélnek a médiumok összevissza. Zelinka Ildikó és Szántó Dávid a számítógépeknél fognak ülni - ahogyan négy évvel ezelőtt is.
A pártoktól pedig tapasztalt tudósítók fognak bejelentkezni - ahogyan négy évvel ezelőtt is.
A stúdióban pedig elemzők fognak ülni, Gábor az egyikük - ahogyan négy évvel ezelőtt is.
Az egyetlen változás a négy évvel ezelőtthöz képest, hogy én másik székben ülök majd. Érdemes ebből messzemenő következtetéseket levonni?

Damján · http://magyarispita.blog.hu/ 2010.03.04. 10:40:19

@Süveges Gergő: Semmilyen messzemenő következtetést nem érdemes pusztán pár személycseréből levonni.

Viszont ez felvillantja egy (durván az szdsz, kicsit az mszp irányába, ill. szélsőségesen jobbik-ellenesen) sokkal kevésbé elfogult választási műsor létrejöttének lehetőségét. Remélem így lesz, sok sikert hozzá! ;)

UI: Gergő, bár nyilván túl eklektikus a sok ötlet, amit itt a kommenetekben összehoztunk, azért fussátok át, van közte jópár használható..

vlaca55 2010.03.04. 10:57:22

@Süveges Gergő: Én nagyon örülök, hogy Te vezeted a műsort és, hogy kedvenc elemzőnk, TG is ott lesz, hajrá!

dzsaszper 2010.03.04. 11:09:04

@Süveges Gergő: örülök, ha te vezeted a műsort. Csak arra szerettem felhívni a figyelmet, hogy a személycserék nem túl transzparensen történnek, egy mezei választópolgár csap kapkodja a fejét...

dzsaszper 2010.03.04. 11:17:59

@dzsaszper: sajtóhiba, helyesen: csak kapkodja a fejét...

Diocles 2010.03.04. 11:22:49

Én is örülök.
Lehet, hogy Gergő a középtől kicsit jobbra van, de ezt sohasem lehetett érzékelni, amelyik interjúját én láttam, ott mindig nagyon kemény volt a fideszesekkel is, az én ízlésemhez képest túl kemény is.

Tényleg jó, hogy nem Krizsó vezeti a műsort, gondoljátok el, ha netán az MSZP a vártnál is rosszabb eredményt érne el, akkor fennáll a veszély, hogy Krizsónál eltörik a mécses, és élő egyenes adásban pityeregni kezd. Megértem, hogy ezt nem akarta felvállalni Dobos, nagyon ciki volna egy látványos kiborolás, érzelemnyilvánítás a választások estéjén a köztévében.

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.03.04. 11:57:16

@Damján: biztos vagyok abban, hogy bárki vezetné ezt a műsort, a közszolgálati televízió korrekt tájékoztatást adna. A kommenteket pedig olvasgatjuk szorgosan... :)

@dzsaszper: fejkapkodásban én is jó vagyok... :) Egyébként nem vagyok abban biztos, hogy egyáltalán számítania kellene annak a ténynek, hogy egy eredményközlő, sok helyszínt megmutató, a történéseket követő műsort - amely hangsúlyozottan nem véleményműsor - ki vezet. Övé a karmeseteri szerep, de a tartalmat azon az estén a választópolgárok írják a szavazataikkal, meg a pártok a megszólalásaikkal. No meg az elemzők - a tárgyilagosságukkal.

@Diocles: azt tekintem feladatomnak, hogy a velem szemben ülő szavaiban lévő ellentmondásokra rákérdezzek. Ha nagy az ellentmondás, biztos én is keményedem... :)

PWD 2010.03.04. 12:25:36

Örülök, hogy Gergő vezeti a műsort. Én talán annyival tenném színesebbé mint az egyik francia Tv az elnökválasztási műsort. Ott az elemzések, helyszíni riportok között ismert művészeket, média szereplőket kérdeztek meg arról, hogy mit várnak az új elnöktől.

dzsaszper 2010.03.04. 14:20:22

@Süveges Gergő: legyen így! Remélem, hogy az MTV vezetése, felügyelőbizottsága nem akarja írni.

nyo 2010.03.04. 19:38:05

Hamár jelen van Süveges Gergő akkor megemlíteném azt (bár lehet, hogy semmi ráhatása sincs), hogy jó lenne ha a Ma Reggel című műsorban azok után, hogy a Jobbik mind a 176 körzetben összeszedte a jelöltállításhoz szükséges cédulát, a többi a választás szempontjából jelentős párthoz hasonló arányban kaphatna végre szerepet.
Ha kopogtatókért nagy küzdelmet folytató MDF-hez hasonló arányban kaphatnának szerepet az már maga lenne a csoda, és nem szólnék egy szót se.
Különösen ma volt szembetűnő, Pörzse szereplésének visszamondása után, hogy természetesen a Fidesz, MSZP, MDF, LMP 4es ismét szerepelt.

k.peti 2010.03.04. 21:12:09

Pár ötlet a választási műsorhoz, ha már a tv-sek is olvassák :-)
Érdemesnek tartanám megjeleníteni valamilyen formában hogyan szerepeltek a polgármesterekből lett képviselőjelöltek. Milyen a szereplésük az előző évekhez képest.
Az is érdekelne továbbá, hogy a függetlenek hogyan szerepelnek majd az előző évekhez képest. Hátha látunk valamilyen kis elmozdulást támogatásban a pártoktól az egyes személyek felé.
süti beállítások módosítása