A miniszterelnök tegnapi parlamenti búcsúbeszéde kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdés Bajnai Gordon további karrierjére vonatkozik. Sokan már az MSZP következő miniszterelnök-jelöltjeként látják, mások biztosra veszik, hogy jövőre ő lehet a baloldal közös főpolgármester-jelöltje (akit a teljesítményéről rendre pozitívan nyilatkozó MDF is elfogadhat). A távozó kormányfő mindenesetre egyelőre nem beszél szándékairól, szavai szerint most „méregtelenítésre készül”, aztán majd meglátja.
Tegnapi parlamenti felszólalása nem hagyott sok kétséget abban a tekintetben, hogy Bajnai most leginkább saját emlékművének megalkotásában érdekelt. Az ügyesen megformált szöveg – mintegy hosszan az emlékmű talpazatára írva - alkalmas is volt erre: benne volt minden, aminek a politikusságát tagadó politikus látszani szeretne. Egy olyan válságkezelő, szakértői kabinet apolitikus vezetőjének mutatta magát a miniszterelnök („Ebben hittem, ebben hiszek. A jó kormányzás talán kissé divatjamúlt, mert apolitikus eszményében”), akit nem kötnek a pártpolitikai érdekek („Én e politikai versenynek elfogult drukkere ugyan vagyok, de résztvevője nem”), akit nem foglalkoztat a politika népszerűséghajhász világa („Nem akartam megváltóként feltűnni, rajongókat gyűjteni és korszakot csinálni”), ám aki a végletekig elkötelezett a demokratikus értékek és a demokratikus pártok közötti párbeszéd mellett („Demokrata és hazafi Orbán Viktor is, demokrata és hazafi Mesterházy Attila is”), s aki kérlelhetetlen ellenfele a populizmusnak és a szélsőségeknek („A fanatikus szembenállásból ugyanis egy szörny született, és ezt a szörnyet úgy táplálta napról-napra a gyűlölet és a megosztottság, akár az anyatej a csecsemőket”).
Bajnai még arra is ügyelt, hogy az egyébként számos egyértelmű, a Fidesz-MSZP küzdelemre lefordítható politikai üzenettel tűzdelt (előrehozott választás kérdése, alkotmány tisztelete, MNB önállóságának védelme stb.) beszéde az őt kezdetben erős szkepszissel fogadó szocialista frakcióban is kellemes emlékeket hagyjon („A Magyar Szocialista Párt képviselői és a liberális frakció tagjai az ország hosszú távú érdekét saját rövid távú érdekeik elé helyezték újra és újra az elmúlt 10 hónapban. Lehet, hogy ezt ma még csak kevesen köszönik meg nekik, én most megteszem”).
A szépen megformált emlékmű ugyan némileg ingatag lábakon áll - nem véletlen, hogy Navracsics Tibor sem elsősorban Bajnai miniszterelnökségére, hanem megelőző kormányzati tevékenységére utalt felszólalásában -, mégis alkalmasnak látszik arra, hogy a távozó kormányfő erős nyomot hagyjon maga után a baloldalon. Bajnai egy olyan időszakot követően vette át a kormányzást, amely tartalmilag (a válságkezelés feladatait illetően) nem könnyítette meg helyzetét, ám abban mégis segítette, hogy lehetőséget adott a különbségek erősebb hangsúlyozására. A lemondásra kényszerülő – azaz a politika nyelvén: megbukott - Gyurcsány Ferenc utódaként Bajnai akkor is eleve előnnyel indult, ha amúgy számára elődjéhez fűződő viszonya és korábbi kormányzati együttműködése súlyos tehertételt jelentett. Kétségtelen tény, hogy az új kormányfő élt is a lehetőséggel: egyrészt Gyurcsánytól eltérő karaktere, másrészt a válságkezelés szükségességének általános elfogadottsága, harmadrészt átmeneti és ezért valamennyire kevésbé exponált és támadott helyzete, valamint negyedrészt a válságkezelés terén elért eredményei miatt még politikai ellenfelei is időnként méltányolják kormányának tevékenységét.
Mindez (a teljesítmény és még inkább annak percepciója) összességében jó alap ahhoz, hogy Bajnai valamikor ismét politikai szerepet vállaljon. Fontos azonban látnunk, hogy a politikából való kilépését követően - azaz politikai pozíciók és erőforrások nélkül - a visszatérés nem kizárólag saját döntésének függvénye. Anélkül természetesen nem megy, hogy a távozó kormányfőben ne erősödjön fel a vágy a politizálás iránt, ám a csillagok szerencsés állására is szükség van ahhoz, hogy a partvonalon kívülről ismét a pályára léphessen. Németh Miklós példája ebből a szempontból tényleg jó analógia: amíg az MSZP vezetett és uralt párt volt (Horn Gyula idején), addig hiába élt a nosztalgia a volt miniszterelnök személyével kapcsolatban, a Londonban élő Németh visszatérésének nem voltak meg a feltételei. S amikor végül 2001-ben, egy hatalmi vákuumot kihasználva bekapcsolódott a szocialisták miniszterelnök-jelölti versenyébe, a szándék ismét kevésnek bizonyult: megtört a politikai küzdelemben rutinosabb és ekkorra már otthonosabb riválisok ellenerején.
Arra a kérdésre tehát, hogy vajon lesz-e még fontos politikai szereplő Bajnai Gordon, ma nem csupán azért nem tudunk válaszolni, mert sajnos nem látunk a kormányfő fejébe, nem ismerhetjük valódi szándékait, hanem azért sem, mert ma legfeljebb találgatásaink lehetnek azzal kapcsolatban, hogy milyen állapotban lesz 2010 után az MSZP. Ha a szocialisták úrrá lesznek belső válságukon, és hamarosan felsorakoznak egy új, megkérdőjelezhetetlen vezető mögé, Bajnai számára legfeljebb nem kívánt epizódszerepek maradhatnak. Ha viszont a következő választás előtti évre sem dől el megnyugtatóan az MSZP-n belüli hatalmi harc, Bajnai akár még megváltóként is visszatérhet – ha akar.