Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
18:22

A Népszabadság értesülései szerint Bozóki András, Cserhalmi György, Elek István, Fleck Zoltán, Hankiss Elemér, Lovasi András, Novák Péter és Szabó Győző is szerepel majd az LMP országos listáján, méghozzá a szimbolikus-támogató részben, azaz nem befutó(nak gondolt) helyeken (a Népszavában amúgy február elején már beszélt ilyesmiről a párt listavezetője). A névsor érdekes: politikailag a Gyurcsány-kormány volt kulturális miniszterétől, a Fidesz-alapító Bozóki Andrástól az MDF egykori országgyűlési képviselőjéig, Orbán Viktor volt főtanácsadójáig, Elek Istvánig ér (ritka helyzet, hogy Gyurcsány és Orbán volt választottai egy pártlistán szerepeljenek) - bár az elemzést nehezíti, hogy sajnos egyik kedvenc színészem, Szabó Győző ideológiai pozíciójával, töredelmesen bevallom, nem vagyok teljesen tisztában.

A hír – ha igaz – az utóbbi időszak talán legátütőbb történése az LMP-vel kapcsolatban, ami önmagában is sokat elmond a párt eddigi kampányáról. Az MDF kabaréba illő, önsorsrontó politizálásának köszönhetően az új politikai erő hatalmas lehetőséget kapott: ha képes lenne mindenhol területi listát állítani, a három biztos bejutónak gondolt párt jelentette választékot elutasító szavazók könnyedén parlamentbe küldhetnék. Feltéve, ha tudnának róluk, ha látnák őket, ha egyáltalán felmerülhetne a nevük.

Ebből a szempontból a nagy nevek bedobása nem rossz ötlet, még egy olyan párt esetében sem, amely korábban erényt próbált kovácsolni a máshol már megismert, kipróbált emberektől való tartózkodásából. Az LMP furcsa elutasító magabiztosságát soha nem értettem: lehet ugyanis értelmes középút a teljesen hiteltelen politikusi újrahasznosítás és a zéró befogadás között – ahogy erre a Jobbik már példát is mutatott. Míg a volt politikusok beazonosíthatóvá teszik a politikára fogékonyak körében a pártot, Lovasiék jelenléte egyrészt felhívhatja az LMP-re a figyelmet olyan közegben is, ahová nagy eséllyel amúgy nem juthatnának el, másrészt pedig sok bizonytalan szavazó döntését segítheti, orientálhatja kiállásuk.

Feltételezem, hogy az LMP nem eldugni, elrejteni akarja őket, s a kampánytervekben valamikor szerepel majd bemutatásuk. A kérdésem csak az, hogy nincs-e már későn? A választási iroda aktuális adatai szerint a pártnak ebben a pillanatban nulla darab bejelentett jelöltje van, amely még az MDF gyengécske 11+7 jelöltjéhez képest is szerény teljesítmény. Márpedig, ha az üres oldal oka nem a párt kivárása, miközben már tornyokban állnak az ajánlószelvények, akkor az is megeshet, hogy nem lesz országos lista, ahová az ismert neveket majd fel lehetne írni.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr201790227

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Válasz 4. rész: Az írott források: 2010.02.26. 16:34:09

1. rész Az írott forrásokkal talán a legegyszerűbb a helyzet, szinte ugyanolyan egyértelmű, mint a szóbeli hagyomány, néprajz esetében. Minden egyes középkori magyar és nemzetközi krónika, levél, feljegyzés, ima, stb. kivétel nélkül szkít...

Trackback: Kinek lehet a szövetségese az LMP? 2010.02.25. 19:06:49

Az LMP a Parlament előtt figurázta ki az MDF-et, jogos kritikákat fogalmazva meg a pártelit zavaros ügyei és hitelessége kapcsán. A lassan már szentté avanzsált Bokrost sem kímélték. Ezzel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diotoro10 (törölt) 2010.02.25. 18:46:00

Röviden:
Ilyen hihetetlenül elcseszett névvel nem lehet komoly eredményeket elérni.
A "más" szónak nagyon bizonytalan értelme van mostanság. Senki nem kedveli a "másságot", ez alapvető bukta. Nevet kell változtatniuk már most, és akkor 2014-ben talán eltudnak indulni.

Kulmar 2010.02.25. 18:47:12

az lmp-nek a kopogtatócetli gyűjtési rendszere furcsa. mintha nem nagyon erőltetnék, hogy hozzájussanak a biztos cédulákhoz.

Merillincs 2010.02.25. 18:57:29

Ma találkoztam egy emberükkel a városunk főterén. Egykedvűen üldögélt a tábla mellett, nem tűnt sem magabiztosnak, sem lelkesnek. Mellette a Greenpeace-esek ezerrel nyomultak, érdekes volt a kontraszt.
Kicsit későn ébredtek szerintem. Hát most tanulnak belőle.

Pomme 2010.02.25. 18:58:59

A twitteren bedobtak már pár körzetet, hogy megvannak a cetleikkel. Vagy igaz vagy nem. Számomra mindenesetre fura lenne, hogy a mószt-debil mdf-nek sikerül a gyűjtés, az LMP-nek meg nem. Bár valszeg a bokrosékat majd kitömi a fidesz a végén az üres cédulákkal, elvégere egy 3-4%os MDF nagy érvágás lenne a 20%ot súroló MSZP-nek...

m.logic 2010.02.25. 19:00:54

Meglepődnék, ha országos listát állítanának. De az MDF esetében is. Remélem igazam van.

freddyD 2010.02.25. 19:00:59

@diotoro10: Már nem azért, de ha te a más szóban már egyből a homoszexualitást látod, akkor kicsit sok bulvárlapot olvasgatsz.

Valaminek el kell nevezni, nem hinném, hogy a többi párt megnevezése olyan baromi stílusos

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.02.25. 19:02:55

Egyre érdekesebb lesz ez az LMP. Eddig arról beszéltek, hogy senkit se akarnak befogadni, korábban ismert arcokat. Erre pedig előjönnek egy szép kis listával. Magam részéről a legnagyobb meglepetés Elek István, aki négy éve még teljes mellszélességgel a Fidesz-MDF szövetség mellett volt.

A cetlikkel elég gyengucin állhatnak. Ma találkoztam egy taggal UK aluljáróban, aki épp a Fideszt szidalmazta, minek gyűjtenek ennyit. Megkérdeztem, ők hogy állnak, de nem volt hajlandó elmondani. Gondolom nem túl jól.

Az a viselkedés meg nem tetszik a részükről, hogy nem megy nekik a dolog, ezért most mindenfélét kitalálnak a régi rendszer ellen, amit viszont már rég tudhattak, hogy miként működik.

m.logic 2010.02.25. 19:03:48

@Pomme: Viszont ha becsúsznak 5%-kal, akkor sokat veszthetnek. 24% Mszp + 1%MDF jobb, mint 20 % Mszp + 5% Mdf

Johnny Favorite 2010.02.25. 19:06:28

Na már most Szabó Győző szereplését magam sem értem.
A fivéremnek igen jó pajtása volt amikor Én 12 év körül mozogtam,és Győző volt az első Skinhead akit láttam élőben.Ennél meglepőbb az lenne Kolompáréknál kapna lehetőséget :)

Török Gábor rajongó 2010.02.25. 19:07:53

Eljön majd az idő mikor nem a torokgaborelemez.blog.hu lesz az index által ajánlott egyik blog, hanem Török Gábor úr által írt, ország leglátogatottabb honlapjáról fog egy link mutatni oldalt az indexre.

sarius 2010.02.25. 19:10:17

Az LMP egy politikai (rossz) vicc, és ez elsősorban nem a felsorolt támogató-neveket minősíti (noha politikailag és összesen kábé olyan súllyal és befolyással bírnak, mint egy gárdista vagy két, találomra kiválasztott emdéefes a Fórum híres képviselőjelölt-videójából).

Személy szerint az eszméletlenségig meg lennék lepődve, ha az LMP elérné az 1 %-ot.

Krogshöj 2010.02.25. 19:11:47

Aki fontolgatja, hogy az LMP-re szavaz, olvassa el a Kukorelly Endrével készült MANCS-interjút. Riasztó.

hoplita 2010.02.25. 19:12:47

@tothh:
Így jár az, fél lábbal a kar indulni a seggberúgó bajnokságon.
Én már az epé választás után mondtam az emféef, meg az elempé parlamenti bejutást vizionálóknak, hogy nyugi.
Az egy dolog, hogy az egész országból összekaparok 20 ezer cetlit, vagy választókerületenként 1000-et.
Mondtam, hogy kiépített, országos, megyéket lefedő szervezetek nélkül ez csak álmodozás.
Elégedettséggel tölt el, hogy igazam lett.
Nekem nem hiányzik egyik bagázs sem, bár a mi szavazótáborunkra nem veszélyesek, tehát taktikai okokból akár szurkolhatnék is nekik, de még arra sem veszem a fáradtságot.

sarius 2010.02.25. 19:13:09

@Johnny Favorite:

Szabó Győző egyszerűen akart még egy apró reklámfelülelet. És hála istennek nem valamelyik korrupt parlamenti pártot választotta.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 19:13:40

"Segítenek-e az ismert nevek az LMP-nek?"

Aki látta azt a bizonyos mdf-es videót, amit mostanra letiltott a youtube-ról SomogyiDávid Ibolya, majd elolvassa ezeket a neveket, annak egyértelmű, h ha kettőből kell választani, és számít a hitelesség, akkor 100-szor inkább LMP, mint MDF.

A poszt tartalma szerintem vitathatatlan.

Általában pedig a kérdésre az a válasz, h a híres ember kiállása egy párt mellett akkor segíthet, ha az az ember szakmájának elismert, hiteles képviselője, és nincsenek körülötte bulvárbotrányok, továbbá - bármilyen hihetetlen - de egyébként nem nagyon nyilvánul meg politikailag. Épp ettől lesz hiteles az odaállása. Ugyanis azt látjuk, h egy hiteles ember anélkül, h tépné a száját, egyszerűen csak annyit üzen: én őket választom. Ezen pedig minden épeszű ember elgondolkozik, h vajon miért? És ennél több nem is kell, csakhogy gondolkozzanak el az emberek, miért választják hiteles személyek ezt vagy azt a pártot.

Viszont gyorsan szögezzük le: hiteltelen emberek besorolódása árthat. Nem hiszem, h Pataki Attila Fidesz melletti arcoskodása jót tesz Orbánéknak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 19:15:55

@Török Gábor rajongó:

Jézus ereje. Ritka nagy nyelved van. Ez simán vékonybélig ért.:o))

(Bocsánat, Gábor uram!)

m.logic 2010.02.25. 19:15:56

@Krogshöj: Sajnos/nem sajnos az LMP-ről senki nem tud semmit. Tulajdonképpen azt szeretnék, hogy az emberek azt higgyék, ők az "e.) egyik sem" választás a szavazólapon.

sarius 2010.02.25. 19:15:58

@Krogshöj:

Én KE-t a rádióban hallottam párszor, valami műsort vezetett még valamikor a tél derekán.

Hát frankón becsináltam tőle és akkor vált meggyőződésemmé, hogy, á, inkább nem írom le. Szóval akkor alakítottam ki a meglehetősen elmarasztaló véleményem róla és az általa (is) képviselt LMP-ről.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 19:18:43

@sarius:

Nem hogy 1%-ot, hanem nagyjából 3,5-4%-ot fogják elérni. Az egy szomorú nap lesz, ha az mdf 5-6%-kal bejut, ők meg nem 4%-kal. Egyik sem fog kormányozni, de nekem nincs kétségem, h amikor ellenzéket kell választani, akkor a becsületesebbre kell szavazni.

Ps.: én kormánypártot fogok választani;-)

Oblomov 2010.02.25. 19:20:05

Nem érted Te ezt, Gabi! Hisz nincs LMP-elemző szaktanfolyami képesítésed. :)

SteveNo1 2010.02.25. 19:21:51

Bokros Bajuszt a helyükben én is elutasítottam volna!

Azon viszont csodálkozom hogy fel sem merült náluk néhány népszerűbb liberális nagyágyú behálózása, pl. Fodor Gábor (aki világnézetében közel is állhatna hozzájuk)!

sarius 2010.02.25. 19:22:33

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm: nálam pont fordítva működik, de lehet, hogy én vagyok fordítva bekötve.

Ha én azt látom, hogy egy máskülönben hiteles ember elkötelezi magát bármelyik párt mellett, rögtön elfordulok tőle és a szememben elveszíti előző hitelességét is.

Lehet, hogy ez nincs így jól, de nem tehetek róla. Én nagyon kedveltem például Egérkét, Fábryt, Cseh Tamást, még azt a link Pataki Attist is, a másik bűnbandából meg a Padödőt, Verebest és Farkasházyt (micsináljak, ilyen eklektikus az ízlésem), de amióta nylvánvaló, hogy hova tartoznak, egyikre se tudok ránézni sem.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 19:22:35

Az LMP próbálkozik, mivel lehet elérni a bejutást, stb.

A kalozpart.org és az ottani program, a szabasoftware párti 21 éves informatikus jelölt, stb. is érdekes irány, legalább annyira, mint a mostani húzásuk.

SteveNo1 2010.02.25. 19:23:23

Apropó MDF!

A múlt vasárnap nem azt ígérték, hogy most a héten a jelölteik 70%-a leadja az ajánlószelvényeket? Ehhez képest ez a másfél tucat soványkának tűnik!

Bár a péntek még hátravan...

sarius 2010.02.25. 19:24:51

@SteveNo1:

Fodor Gábornál hiteltelenebb, erőtlenebb és nevetségesebbbé vált politikust csak hosszas keresgélés után tudnék találni még az országgyűlésben is, pedig ott nagyon nagy a választék az ilyenekből.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 19:25:26

@sarius: NEm az a gond, hogyha egy hírességnek megvan a pártállása, az sem, ha ezt őszintén elmondja. Ha saját magát a párt szolgálatába állítja és ebből ellentételezés is kinéz, na az csúnya...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 19:25:41

@sarius:

"Lehet, hogy ez nincs így jól, de nem tehetek róla."

Igen, nincs jól. Az antipártoskodás egy kádári csökevény. A demokrácia alapja a többpártrendszer, és ráadásul véleményszabadsága a híres embernek is van. És akinek a szemében ez csökkenti a hitelét, az szvsz nem érti a demokrácia lényegét.

Sajnos sokan megutálták Eperjest, vagy éppen Koncz Gábort, pedig életművüknek csak jelentéktelen része a politikai kiállásuk.

sarius 2010.02.25. 19:26:10

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm:

Hát én két láda sörben fogadtam arra, hogy nem ugorják meg az 1 százalékot, egy üveg ágyaspálinkában meg arra, hogy a Fidesznek hajszál híján, de nem fog összejönni a 2/3 :)

egyittlakó (törölt) 2010.02.25. 19:27:25

@malacz69 köpönyegforgató szarházi:
"én kormánypártot fogok választani"

Mint legutóbb is. Hánynom kell az ilyen alakoktól...

Unommáazegészet 2010.02.25. 19:29:05

Namármost volt az SZDSZ, ahol voltak a megkérsőjelezhetetlen, csakisőkazintelligensíkúbajnokok. Mit is nem értesz az LMP-nél? :-))))

sarius 2010.02.25. 19:29:20

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm:

A 28 évemmel elég nehezen tudom magam kádári csökevénynek nézni :)

Nem vagyok politológus, de nekem egy humorista, élsportoló, színész vagy előadóművész de dörgölőzzön ilyen látványosan egyetlen politikai erőhöz sem.

Vagy ha ezt teszi, vállalom a hányingerem iránta, még akkor is, ha ez kádári csökevény.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.02.25. 19:30:18

@Török Gábor rajongó:

Török Gábor nem akar politikai elemző lenni. Török Gábor A politikai elemző!

Török Gábor nem tanulni járt egyetemre. Felmérte a terepet, hogy hol fognak róla tanítani!

:-)

mrs. white 2010.02.25. 19:30:45

Az Lmp tulajdonképpen másodlagos preferenciámként jelőlném meg, annak ellenére hogy nem sok mindent tudok róla. Nekem a kampányfőnök személye miatt tetszik aki már politologusként is a kedvenceim közé tartozott.
Ahogy egy toyota vásárló nem tévedhet a reklám szerint, úgy emiatt már egy választó sem nagyon húzhat mellé.
A szólás szabadságában amikor Somogyival beszélgetett ez még inkábbb megerősített ebben a hitemben.

Ennek ellenére, úgy érzem semmit nem tesznek érte, hogy megkapják az ajánló szelvényemet. (Vidéki város, milyen lehet a helyzet falun)

Mintha most kezdenének ébredni, hogy ebből lehet valami. Már egy évvel ezelőtt az Eu választás után elkellett volna kezdeni dolgozni keményebben, mert jó esélye lenne a pártnak, hogy akár a baloldali váltópártá nője ki magát.
Most már látszik tisztán mekkora betöltetlen űr van azon a területen.

Kereskedelemben megy a direct, az online, internet stb., de az okosok azt mondják a retro üzletkötés sose megy ki a divatból.
Magyaarán odakell menni a polgárhoz és meggyőzni érvekkel.
Mintha ezt a fáradságos rész akarnák megsporolni, de ehez még a húzónevek is kevesek. Ehez rengeteg pénz kellene egy induló párttól.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.02.25. 19:31:12

Ha nem lesz LMP a szavazólapon, akkor behúzom a Jobbikot. De a Fideszben reménykedők, majd köpjék szemen magukat, ha szeretett Viktoruk szövetszégre lép a gyűlölt MSZP-vel, hogy meglegyen a többségük a Jobbik ellen.

egyittlakó (törölt) 2010.02.25. 19:32:19

"a nagy nevek bedobása nem rossz ötlet"

Dehogynem. A "nagy" nevek általában tök hülyék a politikához vagy inkább elfogultak. A magyarok soha nem hazudtolják meg önmagukat a történelem során. Lófaszt más a politika: mindig ugyanaz...

Pomme 2010.02.25. 19:33:47

@m.logic: Ez igaz, de (ahogyan korábban itt is említette valaki) a szedett-vedett MDF frakciót a fidesz játszva leszalámizza-felvásárolja majd a parlamentben. Majd meglátjuk. Mindenesetre gyanús lesz, ha a végén hirtelen "összeszedik" a cetliket a lajos gyászhuszárok. Szerinetem, ha máshol nem is, de pesten megsegítik őket, az meg tán kevés az országos 5%-hoz, de megcsapolja a pesti MSZP listát

hoplita 2010.02.25. 19:33:51

@egyittlakó:
Na itt vagy már te opniszökevény?:D
Úgy hiányoztál, mint tollas zsidónak a forgószél...

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.02.25. 19:34:54

@sarius: Azért mert mszp szimpatizáns vagy, ennyi. Csak most már ez kínos, de nem tudsz szabadulni tőle. Kinél meddig tart az agymosás.

sarius 2010.02.25. 19:34:55

@mrs. white: Neked Schiffer hiteles személyiség?

Akkor nincs több kérdésem. Biztos bejön, mint pasi - a nők gyakran ezt szokták összekeverni a "hiteles" szó jelentésével :)))

Blogger Géza 2010.02.25. 19:36:06

@Pomme: Ezt kizártnak tartom, Dávid Ibolya bebizonyította az elmúlt években, hogy nemhogy más párttal, de még saját pártjával sem tud megállapodni. Az utóbbi időben 2 motiváló erő látható, ami még életben tartja ezt a politikai múmiát:

1) Bárkivel összeállni, hogy valahogy legyen elég kopicetli meg szavazó, hogy megmaradjon a mentelmi joga.

2) Ahol csak lehet, betenni a Fidesznek és Orbán Viktornak.

egyittlakó (törölt) 2010.02.25. 19:36:57

@Pomme: "ha máshol nem is, de pesten megsegítik őket"

Ez természetes, mert a vidéki agyatlan surmók már átestek a narancsos agymosáson.

mrs. white 2010.02.25. 19:37:05

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm: Régóta fogalmazódik, hogy TG rajongóról írok egy rövid bejegyzést. Nos nem bírom tovább. Gábornak szét kellene nézni a tanítványai között hogy mostanában kivel bánt rosszul.

sarius 2010.02.25. 19:37:52

@troll: Én MSZP-szimpatizáns? Mert ugyanúgy rosszul vagyok Verebestől, mint Eperjestől, Farkasházytól, mint Fábrytól?

Szerintem meglepődnél, ha tudnád, hová fogom húzni az ikszet :))))

kamasuka 2010.02.25. 19:38:07

@Pomme:
Miért tömné ki? Hogy bevigyen egy pártot, aki kaphat 5 és ennél több százalékot is? 4 éve megbuktathatta volna a jelenlegi szövetségesével az MSZPt és baszott rá? Ugyan már! Az MDF úgy hülye, ahogy van.

Azonkívül, az ajánlószelvényen van név, SZSZ, cím, és hogy kinek adta a kopogtatót (név, párt). Ha ebből valamelyik hiányzik, az érvénytelen.

Minden "odadaják úgyis" szöveg meg fikció.

Pomme 2010.02.25. 19:40:57

@mrs. white: "Ennek ellenére, úgy érzem semmit nem tesznek érte, hogy megkapják az ajánló szelvényemet."

No igen, ugy tudnának "tenni", ha lenne még 2000 aktivistájuk. Amennyi most van, nyilván lejárja a lábát, de 176 körzetet végigjárni... ahhoz komoly szervezet kell, vagy sok pénz, az alig egy éves LMP-nek meg egyikből sincs sok. De ha nekik akarod adni, megnézed a neten, hol van nálatok gyűjtőpont, vagy elküldöd postán. EP cetlimet anno nekik adtam, feladtam borítékban, oszt jónapot.

Különben hozzám még SOHA nem jött senki házhoz a cetliért, pedig 4x szavaztam már, egyedül most először, a JOBBIK! Elég meglepő volt, de azért nem adtam oda! :)

egyittlakó (törölt) 2010.02.25. 19:42:16

@Blogger Géza: neked, mint drukkernek, ugye hiába mondanám, hogy dicső vezíred (magyar Führer) bicskája már többször beletörött az MDF-be... tudod, nem mindenki szereti a komcsi zsarnokokat, a diktátorok meg a másképp gondolkodókat... a narancsos bandádnak nincs annyi ezüstpénze, hogy fel tudja vásárolni a szabadon gondolkodó embereket...

Pomme 2010.02.25. 19:43:35

@Blogger Géza: Hát nem is azért tömné ki az MDF-et, mert olyan jó barát, hanem mert tök balos lett ,és az MSZP-től szipkázza el az x-et. A munkáspártot sztetek miért tömi ki? Vagy az MSZP miért tömi a miépet, és egyéb jobbos marginális pártokat?

kamasuka 2010.02.25. 19:44:14

@br:
Mi lesz itt?
Chuck Norrisi magasságok? :D

Johnny Favorite 2010.02.25. 19:44:22

@egyittlakó:
Nem is ezüstpénzzel veszik azokat.....hanem hitelre..de kurva nagy baj van az értékbecsüssel,és a fedezeti értékkel.:(

Treuga Mei 2010.02.25. 19:44:46

Az ajánlószelvényekkel kapcsolatban alighanem csak az internetes hálózati előkészítésre támaszkodtak, de lehet, hogy aktivistákkal erősítenek. Az is kérdés, hogy a kopogtatógyűjtést nem segítik-e ezek a nevek...
Ha mindenütt indulhatnak, van esélyük a Parlamentbe jutásra. Kérdés, Schifferék komolyan előkészítették-e a nulladik forduló csatáit. (Lehet. Tényleg nem tudom.)

egyittlakó (törölt) 2010.02.25. 19:44:47

@hoplita: ha csak két mondatot értenél abból, amit Bokros mond, nem lenne narancssárga a burád

gossage 2010.02.25. 19:44:58

@egyittlakó: kosz, ez jolesett mint videki

remelem nem jutnak be es pont

hoplita 2010.02.25. 19:45:18

Egyébként meg a bohóc bozóki, meg a pártütő elek...szép pár.
Így mán mingyán más a politika.:DDD

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 19:45:20

copy/paste:

szorokin 2010.02.24. 11:35:53
# az arcrul/ vezérrül #:
Kukorelly Endrérül

1 Állítás: Kukorelly Endre FASZHARCOS/BOHÓC.
2 Áll.: az LMP alapvetően értelmiségi párt,
amely értelmiségiekre építhet MAXIMUM.
3 Áll.: az értelmiségieken belül is leginkább
a jószándékú naívok/idealisták gyüjtőhelye.
/..ld első kommentemet /

[a 2. 3. pont azt hiszem mindenki számára
nyílvánvaló
Kukorellyre meg még visszatérek, ÍGÉREM ]

Kérdés: értelmiségi számára eleve lehet e
szimpatikus, stb. egy faszharcos/bohóc ??
.. SŐT
1 idealista (tip.an feminista/felvilágosult/stb.)
értelmiségi számára mennyire
megfelelő egy ilyen faszharcos/bohóc ??

Kérdés: jó e egy ilyen bázisra építő pártnak
1 faszharcost/bohócot tűzni a lobogóra/plakátokra ??

sarius 2010.02.25. 19:45:31

@egyittlakó: Azért ne becsüld le a zsarolás hatalmát; egy ember (egy szavazat) megvásárlásához nem feltétlenül pénz kell.

A napokban olvastam az egyik blogban egy jó mondást: ha pulzusa van, ára is van.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.25. 19:46:04

Mondjuk az is kérdés, hogy ezek az ismert nevek az országos listás helyeken kívül hajlandóak-e más módon is kampányolni az LMP-nek, mert az lenne az ami számít. Egy szimbolikus gesztus nem sokat segít nekik.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.25. 19:46:06

Józsefvárosban tavaly összejött nekik a semmiből a 8%. Nem tudom, miért kell továbbra is szentírásnak venni a közvélemény-kutatók által hozott számokat, miközben ők maguk is folyton hozzáteszik, hogy a hiba nem arányos, hanem abszolút értékű. Vagyis a mért 1-2% egy 3%-os hibatűréssel 0-5%.

Szerintem arról feledkezik meg mindenki, aki önmagában nézi az LMP teljesítményét, hogy az emberek bizonyos százalékának mennyire tele van az összes hócipője a jelenlegiekkel. Sokkal többnek, mint amennyi az LMP-nek elég a bejutáshoz. Szerintem a mai politikai közélet állapotát jellemzi, hogy egy ilyen névvel az öt legesélyesebb párt közé lehet kerülni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 19:46:35

copy/paste 2:

szorokin 2010.02.24. 12:01:24
# Kukorelly Endre vs faszharcosság/bohócság #

az úton efelé:
# 1 a MESTER NAGY LÉPÉSE:
1 könyv:
Kukorelly Endre: Ezer és 3, avagy a nőkben rejlő szív

--egy korrekt kritika róla a mancsból:
[ mancsról annyit h a kultúrális/kritikai része
még mindig alapvetően színvonalas, korrekt ]

ÍME:
www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19224

szóval
qvára de naggyonnem FEMINISTA/EMANCIPÁLT/stb...

ok. ez csak 1 könyv.
de azt hiszem elég sok nőnek + ffinek, aki olvassa
nem csak 1 könyv.
hanem elég erőteljes állásfoglalás
bizonyos kérdésekben.

és ha jól sejtem az LMP és
az LMP leendő szavazói nem így gondolkodnak ezekről.

Pomme 2010.02.25. 19:47:14

@kamasuka: "Azonkívül, az ajánlószelvényen van név, SZSZ, cím, és hogy kinek adta a kopogtatót (név, párt). Ha ebből valamelyik hiányzik, az érvénytelen."

Ej micsoda naivitás. Nyilván a nagy pártok gyűjtenek maguknak tömnivalót is (csak a személyes adatokat töltse ki, mari néni, a többit majd én beírom... köszönöm... hát kb ennyi.)

mrs. white 2010.02.25. 19:47:14

@sarius: Bizonyára észrevetted, hogy nem Schifferről írtam. Ja nem vagyok meleg, ezért hapsiként nem jön be. Ha figyelmesen olvasod másodlagos prferenciát említettem. Gyakorlatilag a Maszop, Mdfszadesz, kizárva, viszont egy értelmes baloldalra szükség volna. Azt bátorkodtam mondani, hogy belőlük még akármi is lehetne. Mert a fent említetett baloldali pártokból már sose lesz semmi.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 19:47:16

copy/paste 3:

szorokin 2010.02.24. 12:02:08
továbbáá
..
..
# a legutolsó mancs [MN] (múlt csüt-i) interjú
amiben fullextrás BOHÓCOT csinált magából
és így az LMP-ből is
(barátaim közt felolvasta vki az interjút
és fekvő röhögés lett a vége
... )

1 példa az interjúból:
"
KE:
.. .És mi a kérdés ?
MN:
Hát hogy mit fogsz csinálni a parlamentben
KE:
Hát, mit lehet csinálni a parlamentben...
Ha én kapnám az összes szavazatot a
szavazókörzetemben, amit őszintén remélek,
akkor se fogok beülni a parlamentbe.
Gondolom ez világos.
"
-----------------------------------
PÉLDÁUL, mondom PÉLDÁUL

szavazzak rá h a parlamentben nem képviselve
képviseljen engem
..
VICC,
egy BOHÓC és persze FASZHARCOS. ENNYI.
EZ AZ LMP ARCA.

sarius 2010.02.25. 19:47:30

@szorokin: A bohóc már a kisgazdáknak is bejött, mint listavezető. Igaz, az 12 évvel ezelőtt volt.

Peptid 2010.02.25. 19:49:25

Ha segítenek az ismert arcok az LMP-nek, akkor mekkora az esély arra, hogy Bokrost valamikor átigazolják egy esetleges MDF csőd beálltakor?

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.02.25. 19:49:59

Gábor, hamár a népszabót idézted, ezzel is foglalkozhattál volna: "Kezdetben szóba került, hogy a „mindenből egy csipetnyit” idea mentén leigazolják Katona Kálmánt (MDF), Gulyás Józsefet (SZDSZ) és Donáth Lászlót (MSZP)."

Csak az első kettőt ismerem jobban, de nekem már ők is elegek lennének, hogy ne legyen több kétségem az lmp-vel kapcsolatban és nyugodtan szavazzak rájuk.

sarius 2010.02.25. 19:50:01

@mrs. white: Bocs, akkor félreértettelek.

Baloldal meg van Magyarországon: úgy hívják őket, hogy a Fidesz mérsékeltjei.

Johnny Favorite 2010.02.25. 19:51:03

@Peptid:
75%...az LMP akarja, a Lajos meg vagy igen vagy nem!

kamasuka 2010.02.25. 19:51:20

@Pomme:
Én naív? Te hiszel a mesékben (vagy túl sok MSZPs kampányarcot ismersz)! :D

hoplita 2010.02.25. 19:51:44

@egyittlakó:
Neked tényleg fogalmad sincs, hogy én hová tartozom?
Vazzeg, már mióta jársz és kommentelsz ide....?
Én is itt vagyok már pár hete, néhányszor már kitettem az irányjelzőt, erre lefidesznyikezel?
Reménytelen vagy...:D

Tudod, elég idős vagyok már, bokrost volt szerencsém megtapasztalni.
Könyvelőként éhen döglene, mert amelyik könyvelő csak fizetteti a kuncsafttal a pénzt, ahelyett, hogy megmentené neki, az csak kapálni jó.
Bokros egy a képességeihez mérten olyan magasságokba jutott közepes könyvelő, hogy már oxigénmaszkot kell viselnie....

[nev] (törölt) 2010.02.25. 19:52:15

@TheElf:
na ezektől a kalózpárti hülyék kellenek még a parlamentbe. európa ugyebár a világban nagyjából a szoftvert tudja eladni, azzal tud versenyképes lenni. média ipara egy vicc, a hardver gyártás pedig ázsiával nem veszi fel a versenyt. erre jön egy párt, hogy legyen ingyenes minden szellemi termék. azért ne lehessen pénzt kérni, mert akkor mi lesz.

ez a sztori arról szól, hogy a fogyasztó mindenáron próbálja a cuccot ingyen lemásolni, a termelő meg próbálja megakadályozni. és az világos, hogy a bétékát nem kell bevetni a juzer ellen, és akkor a piacon kijönne néhány dolláros szoftver ár, nem érné meg kínlódni. de ugye az lmp erre nem jön rá, hanem ők a bétékát a gyártókkal szemben akarják bevetni. ezek a szerencsétlenek be akarnak tiltani mindenféle másolásvédelmet. be akarják tiltani az adattömörítést és a titkosítást. nem neveznék informatikusnak senkit sem, aki kalózpárti.

kamasuka 2010.02.25. 19:52:34

@Androidus:
Mennyien is mentek el szavazni? (Na látod!)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 19:53:22

@sarius:
bohóc/faszharcosság

háááát, nemtom h a legjobb taktika e
..
kit célzott meg anno az FKGP
és
kiket célozHAT meg most az LMP
???

erre varrj gombot! ;)

butcher511 (törölt) 2010.02.25. 19:53:51

Emberek komolyan azt hiszitek hogy ezek nem fognak ugyanúgy lopni? Ajjajjajjjj....

spacedevil 2010.02.25. 19:54:07

Ezek az alig ismert arcok nem segítik őket előre..

Viszont a FIDESZTŐL KAPOTT KOPOGTATÓCÉDULÁK az nagyon...

Ezek milyen súlyos antidemokratikus faszfejek lettek kb. 2 hét alatt az valami borzasztó..
DEMOKRÁCIA!! AZ VAZZE!
eddig azt hittem no majd rájuk szavazok, de ezek után biztosan nem.

mrs. white 2010.02.25. 19:56:17

@Pomme: Pont ezt mondom, hogy a jobbik megbírt téged találni, mert fanatikusok, lejárják a lábukat. kopogtató gyűjtés épp a nem pénz kérdés kategória. Láthatóan a média ingerküszöbét nem viszik át. Sokkal több performance kellene mint a vetítés meg Bokros kifigurázása. Ötletek a médiának, emberek vidékre is.
Bár ebben is van ráció mert nem látni a görcsös erőlködést a bejutásért mint az Mdf-nél.

Johnny Favorite 2010.02.25. 19:57:14

@spacedevil:
"Ezek az alig ismert arcok nem segítik őket előre..

Viszont a FIDESZTŐL KAPOTT KOPOGTATÓCÉDULÁK az nagyon..."

Erre adok egy kisötöst és egy tudás házikót!:D

G. Wolf 2010.02.25. 19:57:16

Korábban már fölvetődött hogy MDF-LMP párharc várható, szerintem ez egy újabb fejezete ennek. Végülis MDF is korábbi politikusokat dob be és kontra rá LMP is.

Mondjuk azért érdekes megnézni hogy melyik csoportból (nem pártoldalra gondolok - hanem inkább stlusra, hozzáállásra, korábbi programokra - pl Bozóki PANKKK program).

Meg -bár nem néztem utánna- de érdekes hogy ezek az emberek NEM befutó helyen vannak, azaz a támogatásuk inkább szímbolikus, elvi szintű - ellentétben az MDF (jó eséllyel) befutó helyeivel szemben.

Amúgy az ismert arcok szerintem jó ötelet, mert én még most is nagy hibának tartom hogy az LMP-nek nincs kampányarca. Így az emberek kevéssé tudják kihez/mihez társítani a pártot - persze lehet ez lesz az előnyük, de szerény véleméynem hogy ez inkább hátrány, és jobban jártak volna ha akárki köré építik föl saját imageüket és kampányukat.

amúgy látott már valaki MDF-eseket utcán kampányolni? én személy szerint legtöbbször LMP-sekkel és Jobbikosokkal találkoztam (Fidesz és Mszp volt de kevés, MDF-el meg egyel se találkoztam)

ben2 2010.02.25. 19:57:50

@Ludas Matyi Online:

Ez a Jobbik legújabb kampánydilije a Fidesz szavazók átcsábítására?
Hogy majd a Fidesz jól összefog az MSZP-vel a Jobbik ellen?
Mégis milyen tárgyban?
Nagykoalíció a Napkelte megmentésére, vagy mi?
Hallottad mit fröcsögött Gyurcsány az imént? Az MSZP a közeljövőben minden lesz, csak szalonképes ellenzék nem. Ez kérem szépen határozottan be lett igérve a tagságnak.
Azon kívül milyen haszna származna a Fidesznek az MSZP-tőL? Miért akarná Orbán magára kenni a szart, amit az MSZP 8 év alatt összelapátolt?
Értem én, hogy úgy kell ez a cyber kampány a Jobbiknak, mint egy falat kenyért, de könyörgöm srácok, ha már rágalmaztok, tanuljatok a nagy előd MSZP-től és csináljátok rendesen: ha már elvitatjátok az ellenfél jóhiszeműségét, legalább a racionalitását ne kérdőjelezzétek meg, mert észérvek nélkül a kampányrágalom úgy hullik vissza, mint amikor a Pistike a levegőbe köp, aztán alá áll.

szamarhegy 2010.02.25. 20:01:11

Az LMP rosszul választott kampányarcot Schifferrel, a választó csak az arcra szavaz, és ő nem egy közvetlen, kedves valaki, így ismeretlenül.... Ezerszer jobb lett volna bármelyik hölgy a választmányból, lehet, hogy Schiffer a legtárgyalóképesebb, de ez egyelőre másodlagos.

Blogger Géza 2010.02.25. 20:02:25

@egyittlakó: Igen, hát ezért zárta ki Ibolyka és herényi támogató köre a fél frakciót, oszlatja fel sorban az alapszervezeteket, zsarolja meg párton belüli kihívóját, hogy lépjen vissza, stb

mrs. white 2010.02.25. 20:02:53

@sarius: Útálom minden megszólaláshoz hozzátenni hogy máshol más a bal és a jobb mint ebben az országban, csak hát valahogy nevezni kell a dolgokat, amit mindenki elfogad egy közös pontnak, még ha sok értelme nincs is.

==T== 2010.02.25. 20:04:22

Nem. Az LMP csak a nagykörúton blül élvez érdemi támogatást.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.02.25. 20:06:52

Az LMP-nek egyik legnagyobb veszte, hogy könyen hackelhetőnek tünik. Ha valakit befogadnak aki igazán fajsúlyos, akkor könnyen rájöhetnek egy idő után, hogy az illető egy Trójai. Szerintem az Szdsz szivesen be is próbálkozna egy-két ilyen trójaival. Sőt, ha nem jön össze nekik a szükséges kopogtató, akkor még a Fidesz is leszólhat nekik egy kis kopogtató csomaggal. Nyílván majd ha eljön az ideje, fog kérni egy-két szivességet.
Mindenesetre én nem mernék mérget venni rá, hogy nem állnak a párt mögött egykori Szdsz-es erők, akár az LMP tudtán kivül is. Előbb segítenek, majd utólag bemutatkoznak:)

hoplita 2010.02.25. 20:08:22

@ben2:
Aha, hát persze hogy nem lesz.
Csak majd véletlenül bizonyos dolgokban együtt szavaznak.
Mint 2 hónapja, amikor nagy egyetértésben módosították a titoktörvényt úgy, hogy szinte lehetetlenné válik a titokgazda ellenében feloldatni.
Tudom...csak úgy, véletlen volt...
Én meg hülye vagyok.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 20:13:18

@[nev]: Azért a dolog máshogy is megközelíthető lenne. Ugyanis könnyen alakulhat olyan "kalózpárt" is aki azt mondja: "más munkájával ne keress pénzt, de a magáncélú másolás ami nem termelt pénzt mindig is szabad felhasználás volt". Aki MP3 lejátszót ad el, nem keresne pénzt zene nélkül, fizessen hát a zeneszerzőknek sápot, stb.

Software esetében is lehet egy olyan szabályozás ami a software üzleti célú használatánál kemény díjazást követel meg, de a magán célú felhasználást ingyenessé teszi.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 20:14:11

még 1 kis copy/paste
a mandinerről, tőlem
az ottani legelső kommentem, a leggonoszabb:

"
szorokin 2010.02.24. 11:16:52
LMP.... vicc azabaj
pedig komolyan gondolkodtam rajta

# az névrül #:
betarthatatlan állítás
magyarul h ilyen nincs
nem lehet más a politika
..
a politika olyan, amilyen és kész
megvannak a maga törvényszerűségei,
ennyi.

ahhoz hogy más legyen a politika
az embereknek, a társadalomnak kellene
alapvetően másnak lennie.
..
és ez nem megy csak úgy, h pártot
alapítok és állítok valamit
még akkor se
ha TFH /tegyük fel hogy/
az LMP kormányra jutna.

volt egy bölcs tanárom, aki arról beszélt
h mennyi idő kell bizonyos változásokhoz:
1 politikai rendszerváltás: 6 hó
2 gazdasági rendszerváltás: 6 év
3 kulturális (értsd. mentalitás/
/attitűd/polit. kultúra)
változás: 60 év
..
azaz kb ameddigre mindenki
elhalálozik, aki az előző
rendszerben aktívan
tevékenykedhetett

[a 3.as pontból azóta se látni
semmit 89/90 óta ... ]
"

Captain Tott (törölt) 2010.02.25. 20:14:37

@szamarhegy: Nem hiszem, hogy az arcon múlik. Végül is a Jobbiknak sem Vona az arca, és kontra: mire ment az MDF éveken át azzal, hogy DI volt a legnépszerűbb politikus?
Az LMP megjósolhatatlan. Az MDF is. Persze valakinek végül igaza lesz, de nem azért, mert ő előre tudta. Van a választásokon egy csaknem félmilliós sodródó társaság, és nagyon sokan vannak, akik a szavazófülkében döntik el, hova teszik az ikszet. Hogy számukra mi lesz az utolsó impulzus, ki tudja azt előre?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 20:15:21

+ a leguccsó ...
EZT IS VÁLLALOM, itt is ......

szorokin 2010.02.25. 19:11:26
fenti kritikáim ellenére/mellett
minden szimpátiám és részvétem az LMPé.

sikerült megtalálnom
az ELVI országos listájukat.
ELVI, mert kopogtató kellene hozzá, sok.....

ÍME:
lehetmas.hu/jeloltek

sajnos úgy néz ki ezt a választást nagyon
elbasztátok fiúk_lányok. :/ :S
ennyi.

kívánom h ne legyen igazam. :)

diotoro10 (törölt) 2010.02.25. 20:20:32

@freddyD:
Azt nem gondolod, hogy ezzel a nevetséges névvel lehet politizálni?
Vagy esetleg valóban komolyan hiszed??? Megnyugtatlak,hogy NEM LEHET MÁS A POLITIKA!
Az már csak olyan amilyen...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.02.25. 20:22:41

@[nev]: Ez itt kurvára offtopic téma, de nem tudom megállni, hogy helyre ne tegyelek:

"na ezektől a kalózpárti hülyék kellenek még a parlamentbe. európa ugyebár a világban nagyjából a szoftvert tudja eladni, azzal tud versenyképes lenni."

A Svéd kalózpártot támogatom, a magyar változata pedig hiteltelen az LMP miatt.

Az USA most részben azért van hanyatlóban, mert semmi sincs már az országban náluk az IP-n kívül és azt egyszerűen az internet és Kína korában nem lehet feltartóztatni. Európa szerencsére nem annyira hülye és a szolgáltatóipar irányába mozdult el IP helyett.

"erre jön egy párt, hogy legyen ingyenes minden szellemi termék."

Senki sem mondta, hogy legyen ingyenes, csak a bevételeket oldják meg a szerzői jog nélkül. Ez egy működő modell, a nyílt forráskódú fejlesztésen keresztül a konzultációs/szolgáltatói szemléleten keresztül a különböző extra szolgáltatások és a reklámozásig egy rakat dolog van amivel kiválóan lehet boldogulni.

"ez a sztori arról szól, hogy a fogyasztó mindenáron próbálja a cuccot ingyen lemásolni, a termelő meg próbálja megakadályozni."

Nincs olyan, hogy termelő. Az a helyzet, hogy majd minden gondolat egy másik ember gondolatain történő kismértékű javítás. Ez kreacionizmus vs. evolúció a szerzői jog terén.

" és az világos, hogy a bétékát nem kell bevetni a juzer ellen, és akkor a piacon kijönne néhány dolláros szoftver ár, nem érné meg kínlódni."

Pénzért szoftvert nem működő modell, csak a nagyon speciális területeken, ami amúgy ott jobban működne szolgáltatás szemléletből nézve.

"de ugye az lmp erre nem jön rá, hanem ők a bétékát a gyártókkal szemben akarják bevetni. ezek a szerencsétlenek be akarnak tiltani mindenféle másolásvédelmet. be akarják tiltani az adattömörítést és a titkosítást."

Bár nem támogatom az LMP-t, de azért azt nem hiszem, hogy annyira hülyék lennének, hogy megpróbálnák betiltani az adattömörítést (egy picit értelmezhetetlen ez, hogy miért meg hogy?!), meg a titkosítást vagy a DRM-et.

"nem neveznék informatikusnak senkit sem, aki kalózpárti."

Informatikusként, ezt visszautasítom.

dr. mesterséges színezék 2010.02.25. 20:30:16

@Androidus: "z emberek bizonyos százalékának mennyire tele van az összes hócipője a jelenlegiekkel. Sokkal többnek, mint amennyi az LMP-nek elég a bejutáshoz."

Annak a soknak az egész politikából van elege - beleértve az LMP-t is.

Amúgy akkor lesz majd más a politika, ha olyan új társadalmi szerződést kell kötni az ezerfejűvel - pusztán, hogy hajlandó legyen szavazni -, amelyben a képviselők megfelelő biztonsági fékekkel, de visszahívhatók lesznek. Addig megy majd ez a hiteltelenségi lejtmenet és az ahhoz tartozó apátia.

Lucilius 2010.02.25. 20:30:42

@sarius: Nem Schiffer a kampányfőnök, hanem a Karácsony Gergely.

Amúgy engem meglep h az elempé ilyen csehül áll a kopogtatókkal. Még Pesten, ahol minden sarkon egy romkocsmából kikandikáló rasztahajú biciklis grínpísz aktivista pattint rá egy jointra, na még ott se tudtak összegyűjteni 750et? Furcsa...
Ha nem tudnak listát állítani én tökön szúrom magam.

Mediacapa 2010.02.25. 20:30:53

Ha lesz országos lista, szerintem bejutnak. A városi értelmiség beviszi őket, akik irtóznak a szélsőségektől, akik friss erőt akarnak, akiknek a tökük tele a két nagy párttól és akik elmennek szavazni, mert számukra fontos a demokrácia. Egyébként ez a réteg lökte át az 5 százalékon 2006-ban az MDF-et. Engem az ismert arcok, az egykori politikusok (Mile, Ivády) inkább taszítanak egy új párt soraiban, főleg, ha LMP-nek nevezik magukat. A másik problémám átlagpolgárként, hogy nekem szinte láthatatlanok, nincsenek "átjövő" és konzisztens üzeneteik. Tudom, hogy nincs lóvé, de sajnos azt kell mondanom szervezettségben, kampány és kommunikációs technikákban sokat tanulhatnának a Jobbiktól.

gossage 2010.02.25. 20:33:08

az LMP egy zsarolasi ugy miatt lesz most a hirekben.....a Balatonring feljelentette oket
www.azta.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=9755

tony zionist 2010.02.25. 20:35:02

'Fleck Zoltán'

ez az egy név elég, hogy kimondjuk: nem kell LMP, nem Lehet Másik zsidóPárt.

Fleck Zoltán a judeonácizmus egyik hazai vezéralakja. Tisztességes országban már felakasztották volna a bűntársaival együtt.

dr. mesterséges színezék 2010.02.25. 20:35:03

@Mediacapa: "Egyébként ez a réteg lökte át az 5 százalékon 2006-ban az MDF-et."

Nagy élmény lehet a Centrum és az MDF után harmadszor is zsákbamacskát játszani, hátha most nem egérfogó a meglepi.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.02.25. 20:35:04

@ben2: Óóóó, csak egy rakció volt erre? Akkor kérdezek tőled egy lecsupaszított kérdést. Egy Fidesz szavazó mégis miben reménykedik? Ugyanolyan korrupt alkalmatlan banda, mint az MSZP. Persze ezt nem tudják azok, akik még homokoztak 8 évvel ezelőtt és most kaptak szavazati jogot. Na de akik egyszer már megszívták a Fidesszel ők nem tanultak semmiből? Igaz akkoriban nem is lehetett másra szavazi a Fidesz ellen csak az MSZP-re. Reménytelen idők voltak azok. Ez is az, de ez az emberi sötétéség miatt lesz az.

[nev] (törölt) 2010.02.25. 20:35:44

@TheElf:
a kalózpárt nem azt mondja, hogy lehessen bünetni a magáncélra letöltőket, stb. ez teljesen rendben van. az lmp azt mondja, hogy a másolásvédelemet be kellene tiltani. ami teljesen abszurd.

hiszem pont abból jönne ki az olcsó, mindenki számára hozzáférhető kultúra, hogy a gyártók minden eszközt bevetnek a másolás ellen, a fogyasztók meg mindent ellene. és akkor a piacon kiegyeznek egy alacsony árban.

de ha betiltanák a másolásvédelmet, ami teljesen abszurd, hogy jön egy tökfej és azt mondja, hogy tiltsák be az adattömörítést, és a titkosítást, meg a prímszámokat, akkor nyilván mindenféle piaci mechanizmus ellehetetlenülne. mint ahogyan a felhasználók üldözése is ellehetlenítette a kulturális piacot, mert ugye a fogyasztók dafke letöltenek. de az lmp sem különb, mint az artisjus. csak ők nem a fogyazstó, hanem a termelő oldalán akarják bevetni a bétékát. nem is szavaz rájuk komoly (műszaki) értelmiség.

Ragyás Tóni 2010.02.25. 20:35:45

A Cserhalmi kicsit meglep. Egy x bp-i hotelben voltam recepciós és mindig Magyar Nemzettel a hóna alatt jelent meg. Mindegy...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 20:36:27

szorokin 2010.02.25. 20:15:21
+ a leguccsó ...
EZT IS VÁLLALOM, itt is
...stb.

a link ott nem lett felismerve, (ott egy link akart lenni...) pfff

TEHÁT

lehetmas.hu/jeloltek

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 20:36:45

@egyittlakó:

Te még itt kommentelsz, kipás, ahelyett, h kibuc után néznél költözéshez. Már csak 45 napod van kiválasztani a megfelelő helyszínt.

Mosolyogsz, te csak győztes lehetsz:o)))

[nev] (törölt) 2010.02.25. 20:36:48

bocs. ... hogy ne lehessen. ....

[nev] (törölt) 2010.02.25. 20:38:21

@tony zionist:
ha nem lenne ez a sok judeocionista, már rég felakasztottak volna felségsértésért.

török gábor 2010.02.25. 20:40:40

@tony zionist: kérem, hogy ezen a blogon ilyen szavakat senkivel kapcsolatban ne használjunk.

Lucilius 2010.02.25. 20:46:39

"Az ingatlant egy a nyilvánosság előtt meg nem nevezhető, évtizedekig nyugaton élt, a sajtóban sűrűn föltűnő magyar üzletember adta kölcsön a választásokig."

Amúgy ezt lehet tudni h kicsoda? Zwack Péter?

HardKendi 2010.02.25. 20:47:03

@tony zionist: Eddig volt zsidópárt? Nahát. Én lemaradtam.

[nev] (törölt) 2010.02.25. 20:49:20

@br:
pedig de. be akarják tiltani a drm-et.

"A fogyasztók másolási szabadságát technológiai úton korlátozó megoldásokat, az úgynevezett digitális jogkezelő rendszereket tiltani, míg a kulturális javak nem kereskedelmi célú gyűjtését, felhasználását, átdolgozását és terjesztését explicit módon támogatni kell."

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 20:49:52

@br: Működő modell, hogy a magyar programozó lefejleszt valamit, amiből az amerikai cég csinál egy csomagot és eladja supportal a fejlesztő meg dögöljön éhen. Így is lehet mondani. Én meg úgy mondom, hogy egy másokat becsapó, hiteltelen demagóg csoport ügyvédjei (pl. RMS) által kitalált legalizált rablás, amit nem ártana fékentartani.

És ha nem veszed észre akkor a követelés az open source harcosoktól arról szól, hogy a szerzőnek ne legyen SEMMI joga sem részesedni az ő munkájával termelt haszonból, ha a multi értékesíti a supportot ő majd koldusbotra juthat.

És ha nem sikerült észrevenned, ahol az Open Source megoldás versenyképes ott terjed, ellenben számos esetben sikerült RMS úrnak javasolni, hogy az általa helyesnek tartott ideológiát képviselő softwaret ajánlják a megfelelő helyett, így hiába álltak át sokszor sok helyen linuxra, kiderült, hogy nem felel meg, pazarlás, stb. és nem nőtt a desktop piacon a részesedése.

Elsősorban azért, mert ebben a hazug, képmutató üzleti modellben nem volt senkinek sem érdeke, hogy a piaci igényeknek megfelelő softwaret készítsen.

Ha valaki ÖNKÉNT felajánlja a munkáját másoknak, mint a BSD licencek alkalmazói, azt támogatom.

A copyleft licenceket, stb. nem.

Ezen felül: Aki PÉNZT keres más munkája eredményét közvetlenül felhasználva az igenis fizessen érte.

@[nev]: Erre mondtam: lehetne hiteles kalózpártot csinálni. Csak az kevesebb szavazatot hozna, mert nem demagóg hazugságokkal kezdene.

diotoro10 (törölt) 2010.02.25. 20:49:59

@tony zionist:
Ez nem az a blog...
Ne éljünk vissza Gábor jóindulatával.
Én is Jobbikos vagyok, hidd el, de csak korrekten érveljünk!

László56 2010.02.25. 20:50:21

Ha az LMP -t meg akarjuk ítélni akkor azt a környezetet kell megvizsgálni amiben az LMP politizálni szeretne. Hiszen egy politikai párt nem az öncélból él, hanem a közösségért szeretne valamit felmutatni. Nem véletlenül választottam a „felmutatni” szót, mert eszembe jutott közben országunk pártjainak az eszkapádéi. Hiszen alig van pártunk amelyiket nem lehetne korrupcióval vádolni. Nem is csoda, mert már az anyagi lételemük is korrupcióra van építve a pártfinanszírozáson keresztül. Sokan odáig mennek hogy az új pártoknak is ugyanazt a korrupt jövőt jósolják, mert már másképpen el sem tudják képzelni az országot.

De visszatérve a környezetre és az LMP környezeti beágyazására. Ha úgy nézzük hogy az LMP -t mint egy zöld pártot, -vagy legalábbis azok utódjának- akkor elméletileg van sanszuk. Elméletileg azért, mert Nyugat-Európában a környezetvédelem, -ami tulajdonképpen a zöldek tenyésztőhelye-, egyre jobban divatos és teretnyerő. Ugyanakkor érdekes megfigyelni, hogy a zöldek csak olyan országokban tudnak megélni, ahol a gazdaság virágzik és a polgárok viszonylag jól élnek. Így lehetne azt is mondani úgy az LMP mint a zöldek általában a gazdasági jólét fiókái. Hiszen „éhes gyomorral” más gondjai vannak a népnek. Így a magyar népnek is.

Éppen ebben rejlik az LMP gyengesége is. Országunk nem éppen a jó létéről híres. Úgy is mondhatnánk hogy Európa szegényházai közé tartozik. Szinte hallom már a politikai elitünk sikoltozásait. Mit beszél ez itt. Mert mi vagyunk a legszebbek. Mi vagyunk a legjobbak. Igen ezt próbálják nekünk bemesélni már évek óta. Ugyanakkor még ezt a roppant szegénységünket is kölcsönből tartjuk fel. De visszatérve az LMP gyengeségére. A gyengesége a környezete. Ha kitartanak a következő tizenkét évben, akkor lehet még belőlük valaki. Evvel azt is szeretném kifejezni, hogy az országunk mai gazdasági állapotában nem az a fontos hogy kiket honnan csábítanak el és azoknak milyen ismert neveik vannak, hanem mikor lesz országunk olyan gazdag, hogy megengedheti magának a zöld luxust.

SteveNo1 2010.02.25. 20:51:01

Az LMP célja reálisan az 1% lehet, akkor már kapnak költségvetési támogatást, és 2014-re fel tudják talán építeni magukat, mint most a Jobbik!

Én szurkolok mindenkinek, hogy bejusson a Dávid Ibikéék kivételével. Nem mintha nem lenne éléggé romlott a közélet, ők még tovább fertőzik, mindegy hogy kivel, mindegy hogy mit képviselve, mindegy kit zárunk ki, csak jussunk be! Ha eltűnnek, akkor talán a többi politikai szereplő is belátja hogy tényleges politikai tartalom nélkül trükkök százaival sem lehet bejutni, ergo talán nem fognak trükközni (kifejtik az igazság minden szeletét), és lesz esélye az LMP-szerű amatőröknek!

Török Gábor rajongó 2010.02.25. 20:53:25

Felháborító ez az alpári zsidózás! Eddig normális mederben folyt a vita, követelem mindenki nyelje vissza magába a felöklendezett hányását ahelyett, hogy erre a kiváló blogra ürítené!

Lucilius 2010.02.25. 20:58:22

@SteveNo1:
Pontosan. A Miép-Jobbik 2006-ban csak 3.5%ot kapott és most nézd meg h hol van a Jobbik és a Miép... A Jobbik 10% körül, lelkes aktivisták százaival olyan lendültben van, amit nehéz lesz narancséknak megakasztani. Ellenben a Miép-ből már csak egy hetilap maradt. Ez a két út áll az LMP előtt. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

snq 2010.02.25. 20:58:45

@SteveNo1:
>>tényleges politikai tartalom nélkül trükkök százaival sem lehet bejutni

bejutni? "kormányozni" lehet így!

Bona Fides 2010.02.25. 20:58:52

@tony zionist: Ez a primitív, alpári, öncélú és gusztustalan zsidózás az, ami teljesen hiteltelenné teszi a Jobbikot.
Remélem, nyomtalanul kipusztul majd a köztudatból is ez a szörnyszülött "párt", ha végre megint rend lesz ebben az országban.

kicsi11 2010.02.25. 21:00:44

Elég szomorú, ha valakit azért szavaz egy pártra, jelen esetben az LMP-re, mert mondjuk Csrehalmi György jó színész! Mindig is utáltam, hogy a celebekről azt hiszik, hogy mindenben kompetensek.

Bona Fides 2010.02.25. 21:02:09

@László56: Egyetértek, szerintem is a jól működő és jóllakott demokráciák luxusa a "zöldség". Ide most erős kormány kell, rutinos politikusokkal.

Lucilius 2010.02.25. 21:02:34

@kicsi11:
Én nem azért szavazok az LMPére mert Cserhalmi jó színész, hanem azért mert a Schiffer András Vasas szurkoló :-)))

panelburzsuj 2010.02.25. 21:03:44

@Mediacapa:

"azt kell mondanom szervezettségben, kampány és kommunikációs technikákban sokat tanulhatnának a Jobbiktól"

A Jobbik szervezete 11 éve formálódik, most soktucatnyi két (olykor több...) évtizede politizáló jelöltet indít, és mindehhez olyan témákkal alapoz, amelyek sok évizede elérték kész, kiforrott alakjukat. Retorikában, viselkedésben, módszerekben.

Csak az újszülötteknek vicc és új.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 21:04:24

@[nev]: A DRM tiltása akár még érthető is. Ugyanis ha visszatérünk ahhoz a koncepcióhoz ami a szerzői jog alapfelvetése volt, hogy aki pénzt keres a szerző alkotásának köszönhetően az fizessen ezért valamit, akkor ma a nyomda és akiadók helyett az ebook readerek gyártója fizetne. Te pedig letölthetnéd a könyvet.

Ha az elosztás és a jogdíj mértéke korrekt, a kompenzáció így történik, a másolás pedig szabad, akkor bizony, hogy jól járnának az Európai szerzők, fejlesztők és szükségtelenné vállna a DRM ami a felhasználók jogait korlátozná.

Software üzleti felhasználásánál: 10% adó a bevételből, elosztandó a felhasznált softwarek fejlesztői között.

Játékok kapcsán is: Az lenne a normális, ha a gamer hardwarek, online szolgáltatások, net kapcsán részesülnének a fejlesztők, mi meg tölthetnénk.

És mondjuk minden vásárlásnál kapnánk kódot, amit hatóságnál regelve a termék árába épített jogdíjról rendelkeznénk melyik fejlesztő érdemli.

Tökéletesen kalózbarát megoldás lenne, és nem lenne kibúvó a jogdíjfizetés alól.

Bona Fides 2010.02.25. 21:05:42

Úgy gondolom, hogy a celebek bedobása ékesen bizonyítja, hogy nem lehet más a politika.
Egyébként aranyos, dilettáns társaságnak tűnik, nekem kissé hasonlít Kovács Pistire az "arca" ;-).

robinzone 2010.02.25. 21:06:06

tonz z-t hogy a búbánatban nem törölte még az index? ideje lenne, mert csak provokál.

pannonfunk 2010.02.25. 21:07:37

@Androidus: A hiba az gyök alatt n-szer p-szer (1-p), ahol n a megkérdezettek száma, p pedig a párt támogatottsága. Általában 1000 embert kérdeznek meg, ha a párt támogatottsága 5%, akkor a válaszadóknak valahol 50 pluszminusz 7 körül kell lennie az esetek úgy 70%-ában, 50 pluszminusz 14 az esetek 90%-ában és 50 pluszminusz 21 az esetek 99.99%-ában. Azaz egy parlamentbe kerülő pártot nem illik 2.5% alatt mérni.

Persze a közvéleménykutatók nem az iskolai statisztikával mérnek, hanem súlíoznak, korrigálnak, amivel azt remélik, hogy csökkentik a mérési pontatlanségot. Ami vagy igaz vagy nem :)

snq 2010.02.25. 21:09:42

@Bona Fides:
egy szemléletes példán keresztül be tudná mutatni, hogyan teszi a primitív, alpári, öncélú és gusztustalan zsidózás a jobbikot teljesen hiteltelenné?

Bona Fides 2010.02.25. 21:10:12

@robinzone: Majd mi töröljük magunk közül. :) Már a nick is gyomorforgató.

robinzone 2010.02.25. 21:10:33

az mdf hitelességéről majd egyszer meg lehetne emlékezni a sok sunyi együttszavazásával kapcsolatban gyurcsányékkal...
az lmp pedig ezzel a névvel és csapattal egy vicc, bár normális alternatívára az mdf és a végre kimúlt szdsz helyett szükség és igény lenne!

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.02.25. 21:11:31

A rendszerváltást ellopó, 4 eddig kormányzó parlamenti pártra csak azok szavaznak akik így vagy úgy érdekeltek a mutyiban. Konkrétan:

FIDESZ-MDF-MSZP-SZDSZ

Az LMP nem őrjöng, nem ordibál, nem anyázik, nem lopott, nem csalt.

Mert LEHET MÁS A POLITIKA!

A marketingjük is egyre jobb, egyre ismertebbek, háttér szakember gárdájuk meg igen kiváló.

Baranyában 1 körzetnek megvan, négynek napok kérdése, 2- ben még van meló. Ez annyira rossz lenne?

A választáskor hazugságokkal beetetett emberek mindig csak lesnek később, csodálkoznak hogy rossz lóra tettek.
O. Viktor, V. Gábor és M. Attila blöffjei, hazugságai hallatán a lezárt hazugságvizsgáló készülékek működésbe lépnek!

www.lmpbaranya.hu
www.lehetmas.hu

Én az LMP -t választottam!

Ragyás Tóni 2010.02.25. 21:12:02

@Bona Fides: Azért erre had reagáljak! Nem a kommentre, mert ahoz semmi közöm, meg zsidózni sem szeretek és nem is szoktam, de az tény, hogy sehol sem szeretik őket. Beszéljünk akármelyik földrészről. És ez nem Jobbik probléma. Mi indokolta pl a Holokauszt tagadó törvényt? Én 30 és 40 közöti vagyok, a szüleim sem éltek még a 2. vh idején és még mégis erről kell beszélni, ráadásul a törvény ereje hivatott ez ellen rendelkezni. Bezzeg náciznak. Kikérem magamnak, hogy bárki lenácizzon, csak mert úgy gondolom, hogy egy radikális pártra szavazok, hogy a globális lopás ne terjedjen. Ugyanolyan súlyos (börtön) büntetést akasztanék a nácizók nyakába, hogy soha többé ne gondolják úgy, hogy náci, aki sérelmezi az országunk kiárusítását. És ebben tevékenyen részt vett az szdsz, ami java részt zsidókból áll. Nem tudom mit szólnának a zsidók, ha mi beköltöznénk izraelbe és megállás nélkül zsidóznánk...

robinzone 2010.02.25. 21:12:45

hajrá Gábor! jó vagy.:)

szamarhegy 2010.02.25. 21:13:04

@Captain Tott: Bokros mint 'arc' mentette meg (bár mindent megteszenek, hogy ezt ellensúlyozzák...) a semmit sem akaró MDF-et, a Jobbik számára fontos 'arc' ugyan Vona és Morvai, de tekintettel, hogy az elképzeléseikről még az alapszinten tájékozott választó is tudna valamit mondani, esetükben ez nem olyan létkérdés. Az LMP viszont olyan heterogén és ismeretlen, hogy szükség lett volna egy beazonosítható és könnyebben befogadható arcra.

snq 2010.02.25. 21:15:10

@Bona Fides: akkor ezt most egy nemnek veszem

diotoro10 (törölt) 2010.02.25. 21:15:34

@Bona Fides:
És még a Jobbik szörnyeteg...Nézz magadba, vagy a tükörbe, szánalmasnak is gyenge vagy.

robinzone 2010.02.25. 21:16:35

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!: gyenge csapat, hülye név, láthatatlanság, koherens program hiánya. el is késtek. az első bekezdésed pedig, fájdalom, a jobbik dumája!:)

Lucilius 2010.02.25. 21:18:51

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!:
Melyik körzetnek van meg? Az OVI honlapján egy LMPés sincs nyilvántartásba véve. Pedig még a Thürmer féle Munkáspártnak is van 1+1.

PWD 2010.02.25. 21:22:41

@Lucilius: Túl sokat vársz a jobbiktól. Az egy dolog, hogy 10% körül mérik, de nézzük meg kikből áll. Volt MSZMP-s munkásőrök + újfasiszta skinheadek + Fidesszel is szimpatizáló annál kissé radikálisabb elemek. Majd figyeld meg milyen belső harcok fogják szétmarni a Jobbikot, ha a húsosfazék közelébe kerül. Most olyan mint egy felfújt hólyag de előbb-utóbb szétdurran.

Ragyás Tóni 2010.02.25. 21:29:16

@PWD: nézd meg, hogy kikből áll a többi párt... Még mindig az mszp.ben van a legtöbb volt munkásőr, párttitkár egyéb lejárt szavatosságú komcsi geci tolvaj. Bevallottan azok, kúrcsány feritől tudjuk. Mind bűnöző. Elég megnézni a híradót. Az szdsz ugyanez, sőt... MDF? Fidesz? No comment

[nev] (törölt) 2010.02.25. 21:31:02

@TheElf:
én azt mondom, hogy fel lehessen törni a drm-et, ne legyen ez büntetendő, de egy technológiát, ami nem veszélyes az emberre betitlatni nem lehessen. jó hogy nem jön schiffer andrás, hogy betiltja a prímszámokat.

nyilván ez egy harc a gyártók, és a fogyasztók között. és ha ebből az állam és az unió semleges maradna, akkor az jönne ki, hogy 1-2-3 dollárba kerül mondjuk egy film, vagy egy album. és akkor az egy kérdés, hogy ezt az összeget állja egy hirdető, vagy lehessen ebből átalányt csináni, vagy az albumot akármilyen termékhez, vagy szolgáltatáshoz kötni. és azzal együtt értékesíteni. nyilván ezer és egyféle árukapcsolási modell van, de a közvetlen eladást sem kellene kizárni. sőt igazából annak a lehetőségét kellene megteremteni.

scr 2010.02.25. 21:31:09

Minél több LMP-st látok, annál inkább meg vagyok róla győződve, hogy ami szerintük "lehet más" az nem is politika, hanem csak valami politizálgatás a füstös kiskocsmában. Azt meg nem nagyon akarják észre venni, hogy a politika kemény érdekérvényesítést is jelent, mert ezekről a figurákról még azt is nehezen tudom elképzelni, hogy boltban elétolakodó öregasszonyra rá merjen szólni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 21:31:10

@Lucilius:

hááát.
a példa nem biztos h általánosítható.

Jobbik jelentős térnyerése
kb 1 lakmuszpapírhoz hasonlítható.
..
TEHÁT
..
1 indikátor...

magyarul pl indikátora a:

1#
h elegendően sok ember kilátástalan helyzetbe került.
[pl munkanélküli, stb. ]
+
2#
a bűnözés mértéke -- IGEN, a magyarországon kimondhatatlan etnikai jelleggel
és az így keletkezett "észrevehetetlen"
-- megfogalmazhatatlan/kimondhatatlan
-ERGO- kezelhetetlen helyzettel.
..
..
és a Jobbik mindkét kérdésről beszél
[ hangsúlyozom BESZÉL és NEM PROBLÉMÁT MEGOLD ]
amiről a 4 parlamenti párt nem tud/képes beszélni...
és ez
nagyon megdobta a Jobbik támogatását.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 21:33:06

ld 1929-33 nagy gazdasági világválság
..
kilátástalanság, nyomor, elkeseredettség
..
és MI TÖRTÉNT 33-ban
na mi ??

a német nemzetiszocik (nácik) -ra
szavaztak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 21:33:11

Kedves Gábor!

off

A megosztó ikont én nem a poszt elejére tenném, hanem a végére. Ugyanis a dolog sztem úgy működik, h elolvasom a posztot, tetszik, és nagy lelkesedésemben megosztom másokkal is, de nem biztos, h ekkor még emlékszem arra, h fent van a megosztó ikonja.

Szóval, szvsz jobb a poszt végén, és ennél az egyszerűnél jobb megosztó ikonok is vannak.

on

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 21:35:19

@[nev]: Természetesen közvetlenül is fizethet bárki a fejlesztőnek bármely modellben.

Nem a DRMmel van a gondom, hanem azzal, ha a másolásra valakinek joga van akkor ezt erővel ne lehessen korlátozni.

szamarhegy 2010.02.25. 21:41:02

@Ragyás Tóni: 'Sehol' ?! 18 éves koromig az Alföldön éltem és 1985-ös Bp.-re költözésemig azt se tudtam, hogy mi az a zsidózás. Az etnikai, vagy csoport alapú gyülölködés bele van kódolva az emberbe, nem kell ehhez még konkrét ok sem, nem kevés film készült ebben a témában (pl. a Hotel Ruanda című kiváló filmben a tuszik és hutuk közötti háborúról). Ha pedig éppen válság van, nő a szegénység, magas a munkanélküliség, a gazdaság az átlag ember számára érthetetlen szabályok szerint működik, ráadásul alig élnek már a háború borzalmait személyesen átélltek, akkor egy 'tehetséges' politikus könnyen rámutathat a bajok okozójaként a népesség egyik csoportjára és rájuk szabadíthatja a többség frusztrációját, indulatait. A holokauszt a legnagyobb, legfrisebb ilyen jellegű trauma, vegyük csak komolyan azt, ha ennek súlyát, jelentőségét valaki megkérdőjelezi.

Diocles 2010.02.25. 21:42:42

Ezekkel a nevekkel az LMP eddig az SZDSZ trójai falova, no meg ne felejtsük el azt sem, hogy a két fő vezetője közül az egyik ifjúszoci, a másik meg SZDSZ-tanácsadó volt.

De még ez sem volna baj, a Fidesznek érdeke volna, hogy megjelenjen a baloldalon (!) egy új párt, viszont ezt a se hús, se hal képződményt nem lehet sehova sem elhelyezni, jobb esetben karrierista idétlenség, rosszabb esetben trójai faló, tehát nem látni, hogy miért segítene a Fidesz abban, hogy átpasszoljon cca 160ezer cédulát, hogy eséllyel vehessék az akadályt.

Abban az esetben viszont, ha az LMP egyértelműen és NYÍLTAN felvállalta volna, hogy ő egy újfajta, ám tisztességes balliberális párt, és a ballib szavazókra hajt, felvállalta volna a ballib arcokat Donáthtól Fodoron át Gulyásig, akkor szerintem a Fidesz komoly segítséget adna, és már postázná is a cetliket, az LMP pedig biztos parlamenti résztvevőként tekinthetne magára.

Itt kúrták el, senki nem tud rajtuk kiigazodni, bejutásuk nem érdeke az MSZP-nek, de a Fidesznek sem, hiszen nem lehet tudni, hogy nem-e egy új Centrumpártról van-e szó valójában.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 21:42:57

miről feledkeztek/nek meg az
eddigi kormánypártok (ex)támogatói ??
--
pl mo-n a mancs, mint újság, amely ennek
a szemléletnek volt
(kb egy éve a bankpara miatt kicsit
alakítottak a szemléletükön..
hihihi ... szánalmasak)
vezér szócsöve
+ tótaw-úr pl... stb
--

ARRÓL
h ezt a helyzetet mi hozta létre

a neoliberális szemlélet...
[ sokévi nemzetközi és magyar kormánypolitika ]
..
nevén nevezve:
a VADKAPITALIZMUS

létrehozza/generálja
az elkeseredett/nyomorgó tömegeket
AKIK
bárkire hajlandóak szavazni, akik
valamit ígérnek nekik..
KONKRÉTAN nekik.

--
és itt jöhet a képbe a Jobbik

PWD 2010.02.25. 21:43:43

@szorokin: Így van. Volt szerencsém belülről látni a Jobbik erősödését és leginkább a torgyán féle fkgp-hez tudnám hasonlítani. A jobbiknak csak a szája nagy, de egy kommunista marxista gazdaságpolitikát képvisel ami eleve hiteltelenné teszi. Ha a következő kormány hatásosan kezeli a cigányproblémát, csökken a bűnözés ill. tesz néhány gesztust a radikális szavazóinak, úgy a Jobbik sorsa megpecsételődött.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 21:48:24

szóval harcolunk a
kirekesztés és a rasszizmus ellen

DE

egyúttal támogatjuk a
neoliberális gazdaságpolitikát
AMI
generálja a
kirekesztést és a rasszizmust

EZT NEM LÁTTÁK/JÁK A MAGYAR LIBERÁLIS/SZOCLIB
értelmiségiek/szavazók

vicc kérem, qva nagy vicc
csak
tragédia is egyúttal
..
tragikomédia
:( :S :/ :D

mesa 2010.02.25. 21:50:21

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!: Lehet, hogy csak egyszerűen pesszimista vagyok, de az elmúlt 20 év azt bizonyította, hogy senki nem azért akart hatalomra kerülni, mert a közjóért akar tenni, hanem mert ő akarja kiírni pl. az autópály tendert. És ez vonatkozik azokra is, akk "ártatlan" lévén kihasználják a politikai űrt. A hatalom pénz, a pénz hatalom.

Diocles 2010.02.25. 21:52:22

Fleck Zoltánról tudni kell, hogy az ultragyurcsányista galamus.hu-n publikál, a többi arc is gyakorlatilag besorolható a volt MSZP-SZDSZ holdudvarhoz (félreértés ne essék, nem vonom kétségbe, hogy kiváló emberek és színészek, a politikai nézeteikről, kötődésükről beszélek, ami vélhetően meg fogja határozni az LMP politikáját is.), az egyetlen kakukktojás az az egy szem Elek István, akiről nem akarok csúnyát írni, de a rossznyelvek szerint sosem volt százas.

Épp ez a gondom a névsorral, vagy hülyítés, trófai faló, Centrum2 az egész párt, vagy pedig teljesen komolytalan, hiszen világos értékrend nélkül egyetlen párt sem létezhet.
Az alapján nem lehet tartósan politizálni, hogy "legyen más", mert oké, legyen más, de hogyan, támogassuk továbbra is az SZDSZ kisebbségpolitikáját, oktatáspolitikáját, vagy sem, stb.

Lucilius 2010.02.25. 21:57:12

@PWD:
Én nem ismerem belülről a Jobbikot. Viszont 2002 óta van egy radikális "reneszánsz" Magyarországon. Az elkúrás után ez a radikális erő az étlapon lévő szélsőjobb pártok, csoportok, töredékek közül (Miép, Jobbik, Magyar Nemzeti Front, Lelkismeret88) mégiscsak a Jobbikot választotta és juttatta olyan százalékokhoz, amiről még fénykorában a Miép is csak álmodozhatott.
Ezt pedig a "profi" Vonának köszönhetik, aki a Novák Elődhöz képest mégiscsak a centrumban van és mégis képes hozni a legszélsőbb szavazórétegeket a pártnak. Hogy aztán majd lesz e Vona - Morvai vagy Vona - Novák csörte a jövőben? Valószínűleg igen, de ez a Jobbik nekem stabilabb képződménynek tűnik mint a Torgyán féle kisgazdák.

Ragyás Tóni 2010.02.25. 22:00:21

@szamarhegy: Hát akkor búslakodjál! Az se igazán érdekel, ha évente 366x megünnepled. Biztos sok zsidó meghalt ott, de ez nem a mi problémánk. Mint írtam ez nem belátható időtartam. A helyzet az, hogy kezdjük úgy érezni, hogy erre egy iparág épült.
Soha senkim sem volt fasiszta, mégis fogolytáborban volt évekig mindkét nagyapám. Háború volt, menni kellett és ez lett a vége. Velük senki sem foglalkozik.
Akinek a zsidósága fontosabb, mint a magyarsága, az rossz országban él. Nem fasisztázni kell, hanem elmenni.
És, ha te neked ez ennyit jelent, akkor a saját vagyonodból kárpótolj és emlékezzél meg erről.
UI: az szdsz mint koalíciós partner igenis felelős a lopásért. Ők valszeg ugyanúgy benne voltak. Gondolom a bíróság majd hoz ítéletet. Ez nem kollektív, de túl nagy keresztmetszet, hogy nevesítsem. Zsidók. És loptak. Pont.

Diocles 2010.02.25. 22:00:57

Summa summárum, mindenkinek az lett volna a legjobb, ha az LMP felvállal egy értékrendet, nyit a kevésbé kompromittálódott baloldali politikusok felé, Fodortól Donáthig, stb., és megcsinálnának egy tisztességes baloldali pártot, amely talán jobb és hitelesebb volna, mint Puch Laci bácsi és Szekeres Imre pártja. Hatalmas űrt tölthettek volna ki!

Ez reális cél lett volna (és tudtommal Fodort sokáig invitálták is), és sokat segítettek volna vele az országon, és sok támogatójuk is lett volna. Nagy kár, hogy féltek ezt felvállalni, és van helyette ez a mostani ködösítés és maszatolás. Ez a jelenlegi se hús, se hal képződmény nem tudom mire volna jó, mégha valami csoda folytán be is jutna a Parlamentbe.

mesa 2010.02.25. 22:06:24

@Ragyás Tóni: "Akinek a zsidósága fontosabb, mint a magyarsága, az rossz országban él."
Nagy mondat..........

Diocles 2010.02.25. 22:07:50

@Lucilius:

Vonának az a "titka", hogy felfedezte a cigányozást és az egykutyázást (Fidesz-MSZP összemosása), és tudja is, hogy ezért népszerű, nem másért.

Ez korábban nem volt szokásban a radikálisoknál, Budaházy a kukagyújtogatásban utazott, Csurka az értelmiségi zsidózásban, nem csoda, hogy mérsékelt közönséget vonzottak.

Csurka pl. olyan kifinomultan "zsidóz", hogy minimum irodalom szakos diploma kell a megértéséhez, Németh Lászlóra, Bibóra hivatkozik, akikről az átlagmagyar azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák.
Vona már érti az átlagember lelkét, ő sem tudja, hogy ki az a Bibó, viszont tud cigányozni.

Bona Fides 2010.02.25. 22:07:57

@PWD: "Most olyan mint egy felfújt hólyag de előbb-utóbb szétdurran."

Ámen.

panelburzsuj 2010.02.25. 22:13:12

@Diocles:

Kihagytad a multizást és a globálozást. Amit a "fideszközeli" MAGOSz meg a Széles-média nyomatott nagy buzgalommal - és a készrefőzött közönséget most a Jobbik zsebeli be.

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.02.25. 22:15:42

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!: Tudjátok, mi a szomorú? Hogy olyanok vagytok, mint a gagyiblogok. Mindenhová bekommentelitek ugyanazt, gyakran relevancia nélkül, az aktuális témát magatok felé próbálva terelni. "Blogotok" "linkjét" mindenhová bespammelitek, a figyelemfelkeltésnek kontraproduktív módját választottátok.
A blog.hu nem oszt kopogtatócédulát. Ha bajban vagytok, a "netes értelmiség" támogatása (amit spammelő, sablonszövegeteket erőszakosan bekommentelő hozzáállásotokkal /ld. account neve/ lassan, de biztosan magatok ellen fordítotok) nem elég. Menjetek le vidékre, ott még van cédula. Még nem tartunk ott, hogy a cybertérben választásokat lehetne nyerni, de ha mégis, akkor most szólok, hogy ezzel a technikával amúgy sincs esélyetek.
Lehet más a politika? = "Blog" átlag napi nyolcvan oldalletöltéssel.

Ez engem elszomorít. Bár apolitikus vagyok, rendszeresen tájékozódom a politikai helyzetről, elvégre ezek az emberek irányítják országom sorsát. Engem egyik formáció sem győzött meg, s amióta szavazásra jogosult vagyok, mindig érvénytelen szavazatot adtam le.

Remek lenne, ha lehetne más a politika. De ez egy olyan magasröptű koncepció, amit irreleváns, mocskolódó, spamjellegű kommentekkel nem fogtok tudni elérni.

Kíváncsi vagyok, mi lesz a pártotokból. Ha ez a hozzáállás fog titeket vezetni, amikor egyszer esetleg bejutotok a parlamentbe, akkor - fájlalom - rosszabbak lesztek az MDF-nél is.

Csak remélhetem, hogy a komoly, felelős gondolatok is ott vannak valahol. Jó lenne ezeket látni a "nyenyenyeee az összes többi párt hülye" sablonszöveg mellett.

sarius 2010.02.25. 22:16:34

@török gábor:

Ha ezt a félkegyelmű fasisztát nem tiltod ki örök időkre (ahogy a normálisabb blogok már megtették) , én többé ide nem teszem be a lábam.

És persze a blogot is minősíted.

fenektibi · http://mdfvagylmp.blog.hu/ 2010.02.25. 22:16:56

Gábor, szerintem picit félreérted a dolgot, ha fogalmazhatok így. Az elutasító magabiztosság soha nem a Lovasi-féle művészeknek, vagy a Hankiss-féle értelmiségieknek szólt. Nem véletlen, hogy az EP-kampányban mindketten szerepeltek is, másokkal együtt.

Schiffer egyik interjújából azért kiderült, hogy bepróbálkoztak pár ismert arccal, aki nem járatódott még le a pártpolitikában, de nem jött össze. Nyilván azért, mert aki 20 évig kibírta, hogy ne nagyon politizáljon, az most sem akar.

Szóval szerintem inkább arról van szó, hogy csak mostanra sikerült meggyőzni a fenti embereket, hogy mégis vállalják. Nem hiszem, hogy ha már egy hónapja meg lett volna ez a lista, akkor eddig hallgattak volna róla.

Amúgy a címbeli kérdésre a válasz nyilván az, hogy igen. Azzal együtt is, hogy Bozóki miatt sok, Hankiss és Elek miatt közepes mennyiségű anyázást így is fognak kapni. :-)

sarius 2010.02.25. 22:18:00

@szorokin: Ne haragudj, de továbbra is követhetetlen vagy.

panelburzsuj 2010.02.25. 22:19:20

@Bona Fides:

Nem holnap lesz, és csúnya lesz.

Előbb apránként megtelik majd a Jobbik is ügyvédekkel, vállalkozókkal, obsitos biztonságiakkal, akik szép csöndben kitúrják majd a mostani cédulagyűjtőgető meg naphosszat lázasan kommentelő seregeket.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 22:20:00

@PWD: cigányproblémát? Mit is tekintünk annak? Mert ugye úgy látszik, hogy az ország 4 legégető problémája között is megjelent, csak ugye abban nem értünk egyet mi ez a probléma és hogyan kellen orvosolni...

Ragyás Tóni 2010.02.25. 22:21:10

@Bona Fides: Hiába, ti vagytok a jobbik első számú promóterei. Meg az mszp+szdsz. Minden ilyen hsz egyenlő plusz pár szavazat. És van akkora debil aki ezt nem veszi észre. Van. De ez ingyen reklám és ezt nagyszerűen lovagolja meg a jobbik. ;)) Ez olyan, mintha a saját arcodba szarnál. Pont olyan.

[nev] (törölt) 2010.02.25. 22:21:13

@TheElf:
a svéd kalózpárt és az lmp ez ügyben ultra brutál kommunista. legyen minden ingyenes, forradalmi, és közösségi. nem áru a kultúra. nagyjából ezt mondják.

nem konzetvatívok (legyen olcsó a kultúra, és teremtsük meg ennek a feltételeit), nem szocialisták (legyen a közintézményekben szabadon hozzáférhető), hanem kommunisták (legyen minden ingyen).

itt az emberi jogi liberális álláspont hiányzik leginkább ami azt mondja, hogy legyen információs önrendelkezés. tehát az alkotót úgy illesse meg a szerzői jog, hogy arról szerződéssel se lehessen lemondani. legyen az alkotmányos alapjog.

természetesen ettől függetlenül lehessen szerződni a kiadóval. nyilván ettől mondhatja azt a zenész, hogy vállal x fellépést, és ennek a költségeit megspendírozza a kiadó, és cserébe övé lesz a turné bevételének jelentős része. és ezen mindkét fél tud pénz keresni. vagy mondjuk a kiadó kifizeti az internetes reklámot, és cserébe övé lesz a letöltésből származó bevétel nagy része a kampány időszak alatt. de a jog a szerzőnél marad, és nem a kiadónál. és a turné, a kampány után az alkotó dönthessen úgy, hogy másik kiadóhoz megy, és viszi magával a jogokat. arról nem mondhat le örök időkre, vagy 70 évre, vagy amit előír éppen a törvény. az lmp 5 évet akar. szerintem maradjon ez a jog meg a szerzőnél. és bármikor dönthessen úgy, hogy a műveit, vagy azok egy részét szabadon lehessen másolni, mert elég pénze van már, vagy az állam dönthessen úgy, hogy egyes műveket beemel a közoktatásba, és cserébe akkor ad ezért valamilyen kitüntetést a szerzőnek, vagy az örökösöknek, fizet kárpótlást, ami a kisajátításhoz hasonló.

de ha teljesen szabadon lehet másolni, akkor az alkotók képtelenek lesznek megélni, és egyébként a szellemi termékek eladása a nyugati világban ellehetetlenül.

sarius 2010.02.25. 22:22:14

@szorokin: csak arra gondolok, B+, hogy nem értem, amit írsz. De ne is erőlködj, mert ezek után nem is érdekel.

PWD 2010.02.25. 22:22:35

@Lucilius: Abban egyetértünk, hogy a cigánybűnözés ill. általában a katasztrófális közbiztonság jelenti a Jobbik fő mozgatóerejét. Az egész kampányuk erre épül nem mellesleg rendkívül hatásosan. Még azt is megkockáztatom, hogy a csendőrség megoldást jelentene a cigánybűnözésre. De a gazdaság rendbetételéről fogalmuk sincs. Nincsennek jól képzett közgazdász tanácsadóik. Magyarországnak jelenleg erre lenne a legnagyobb szüksége.

sarius 2010.02.25. 22:23:56

@panelburzsuj: erre mondják azt, hogy a mindenkori forradalom felfalja saját gyermekeit.

Minden klasszikus párt így tett, és az egykori hardcore végül szopott, mert megérkeztek a nyerészkedők, a számítók és a hullámlovasok.

A Jobbik sem lesz kivétel.

dr. mesterséges színezék 2010.02.25. 22:25:11

@Diocles: "onának az a "titka", hogy felfedezte a cigányozást és az egykutyázást"

Vona titka az SZDSZ politikája és annak eredménye. Cseszhetné a cigányozást, ha nem volna cigányoztatható az ország jó része, merő keserű tapasztalatok mián.
Ezen keserű tapasztalatok hiánya miatt cseszhette Csurka a zsidózását, arra zsigeri alapon ui. csak a kemény mag volt kapható és ma is csak az.

Bona Fides 2010.02.25. 22:26:57

@Ragyás Tóni: Nekem mindkét nagyapám orosz hadifogságban volt, a párom nagyapja a Don kanyarban esett el, a családomtól mindent elvettek a kommunisták.
De. Van a családomban beházasodott zsidó, aki magyar ember, aki katolikus ember, akinek a szintén katolikus rokona túlélte a haláltábort, onnan hazajött és azt, amije megmaradt, azt a kommunisták vették el úgy, mint a mi javainkat. És te, ti, a Jobbik ezt a magyar, katolikus embert zsidózzátok.
Radnótinak nem volt zsidó identitása, katolikus volt, magyar költő volt és a zsidógyűlölet miatt kellett meghalnia. Okádok tőletek
Ennyi.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 22:27:08

@sarius:
retorikai húzásnak biztos qva jó, h nem érted.
DE
ha nem érted az kit minősít szerinted ?

mi az h B+ ?

..
konkrét kérdéseket várok !

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 22:29:04

@sarius:
nagy az arcod, csak az ilyen ködös retorikai baszakodás
NEM ÉRV
érted
NEM ÉRV

kalapácstollú 2010.02.25. 22:31:05

@tothh: "Egyre érdekesebb lesz ez az LMP. Eddig arról beszéltek, hogy senkit se akarnak befogadni, korábban ismert arcokat."
Ezt hol olvastad tőlük? Merthogy én nem erről tudok, hanem arról, "elhasználódott", lejáratódott politikusokat nem vesznek át. Gondolod, Szabó Győző és Cserhalmi György elhasználódott politikus.
;)

panelburzsuj 2010.02.25. 22:31:54

@mesterseges szinezek:

Gondolod, hogy ha az SZDSZ-nek hírét se hallottuk volna, akkor most ragyogó arcú rajkókkal telnének meg a kisgimnáziumok?

Orbán helyében én a Jobbiknak adnám a szociális ügyeket. Koala nélkül is. Nesztek - egyenesítsétek, amit a szadesz elgörbített. Itt a siker lehetősége.

Pénz persze max. ugyananyi, mint eddig. Osszátok be okosabban.

ben2 2010.02.25. 22:33:00

@hoplita:

Tehát ha a Parlament két legnagyobb frakciója bármiben együtt szavaz, akkor az nyilvánvalóan Fidesz-MSZP nagykoalíció a szegény Jobbik ellen. Szánalom ez a logika.
Főleg, hogy a másik oldalról ugyanezt mantrázza az MSZP is, lásd Cser-Palkovics nyektetése, amiért néhány kérdésben a Jobbikkal együtt szavaz a Fidesz a székesfehérvári közgyűlésben.
De mondok jobbat: létezik ám egy titkos Fidesz-SZDSZ koalíció is, maga Horváth Csaba jelentette ki, tehát biztosan igaz.
Sőt, valójában a Fidesz minden párttal aljas módon titokban összeszövetkezik és közben minden párt az ellensége is egyben.
Nos, ha a Jobbik az MSZP-s kampányhiszti plagizálásával akar szavazókat vadászni a jobbközépről, akkor ne csodálkozzon, ha a végén alulról nyaldossa majd a 10%-ot, mert a fene nagy "minden politikus szemét bűnöző csak a Jobbik nem" nimbusz hamar összeomlik, ha kiderül, milyen primitív, önsorsrontó logika mentén politizálnak valójában.

cotti 2010.02.25. 22:33:44

Cserhalmi.

Volt régebben egy dokumentumfilm az ún. rendszerváltás időszakáról. A híres 1989. március 15-i nagy tömegtüntetésről is szó volt, ahol Cserhalmi György olvasta fel a pártok (és az ún. alternatív szervezetek) követeléseit a TV előtt.

A művész úr a dokumentumfilmben nyilatkozott erről, azt mondta, hogy visszatekintve ez volt élete egyik mélypontja.

Remélem, hogy hamarosan 'kijózanodik' és az LMP-s szerepvállalásáról azt mondja, hogy ez volt a másik.

Szebb jövőt!

Bona Fides 2010.02.25. 22:33:48

@Ragyás Tóni: A kutyafejű Vona, meg az eszelős tyúk nem a jövő, csak múló kellemetlenség. Az MSZP-SZDSZ alfeléből bújtak elő, oda fognak visszatérni.

Treuga Mei 2010.02.25. 22:37:42

@Friss levegőt, új pártokat, arcokat a parlamentbe!: Alapjában én is őket választom, sőt ismerőseimet is b@szlatom, hogy adják nekik az ajánlószelvényüket, de leginkább azért, mert nem nyomakodnak be mindenhová lapos és buta kampánypropagandával...
Persze lehet, hogy neked valójában az LMP égetése a célod...

Ragyás Tóni 2010.02.25. 22:38:17

@Bona Fides: Vannak hasonlóságok. Azon túl, hogy fogolytáborban voltak a nagyapáim 1958-ban leállamosították mindenünket. Börtönbe került a megmaradt nagyapám. Anyám 12, a nagybátyám 14 volt, amikor kieresztették meghalni. Soha senkim nem volt párttag és ezért iszonyat sokat szívtunk. Én magam is. Nem kaptam a gimiben jobb jegyet, mint 2-es. Kirúgtak mindenhonnan, mert nem akartam KISZ tag lenni.
Ennek az utódja a mostani mszp. És a csatlósa. Az szdsz. És ezek az emberek most a pofánkba köpnek. Ha ezt támogatod, akkor tőled, illetve a ettől a fajtától kell hányni. Méghozzá jó, bő nyállal.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 22:39:04

@sarius:

Öregem, te nem érted Gábor filozófiáját: nem tiltani, hanem hinni abban, h a míves kérés, a szép szó is legalább annyira hatékony. Jó lenne, ha neki ebben igaza lenne. Sztem működik.

Piszkos Freud 2010.02.25. 22:41:02

Az LMP nem biztos, hogy az , amit néhányan nagyon jól megfogalmaztak:
- se hús, se hal
- tartalom nélküli
- celebpárt
- trójai faló
... de ennek látszik.

Illetve az a baj, hogy láthatatlan. Még a nevük is csak arra utal, hogy ami most van, az nem jó. Nincs egy karizmatikus vezető, vagy húzó név.
Nincs 1-2 vagy 3 vezető téma, preferencia, amivel magukat meg tudnák mutatni. Se íze, se bűze párt.
Ez még változhat, de szerintem idénre már késő.

Én egy valódi szocdem pártot látnék szívesen a balodalon. Nem, mintha szívesen szavaznék egy ilyenre, de szükség lenne rá. "Liberálisok" nélkül ellenék.

PWD 2010.02.25. 22:41:10

@TheElf: Problémát jelent a cigányok által elkövetett büncselekmények egyra nagyobb száma ill. hogy egyre több és egyre kegyetlenebb erőszakos bűncselekményeket követnek el. Problémát jelent, a munkanélküliség ill. hogy sokan közülük nem is akarnak dolgozni. Ezt jól tükrözi a nemrég kirobbant eset egy faluban, ahol a segélyből élő cigány abból csinált botrányt, hogy nem felvágva kapta a tüzifát.

Bona Fides 2010.02.25. 22:42:28

@Ragyás Tóni: Mit támogatok én? Azt mondtam, hogy primitív és alpári módon zsidóztok. Hát azt viszont nem támogatom.
Mi köze a politikai pártoknak a zsidókhoz? Mi? Hülyék vagytok teljesen?

cotti 2010.02.25. 22:42:49

@sarius: Nem fogja kitenni, ez nem az a kávéház, úgyhogy mehetsz is, viszlát! :)

Treuga Mei 2010.02.25. 22:44:15

@scr: Ezt jól odamondtad!
Azért olvass utána, mi lehet más szerintük, hátha eltévedtél!

ben2 2010.02.25. 22:44:24

@Ludas Matyi Online:

Milyen reménytelen időkről beszélsz?
Amikor még a ballib sajtó által terjesztett elmebeteg orbán-fóbiából nem csináltak politikai karriert szélsőjobbos handabandázók?
Így ér össze a két part: Kende Péter röhejes cigányozása szépen visszhangzik a szélső-jobboldalon, hogy aztán jól hangzó lózungokkal leakasszanak pár százalékot innen is, onnan is.
Ez aztán jó az MSZP-nek és a Jobbiknak is. Az egyik szervezheti az antifasiszta tüntetéseit, míg a másik masírozhat a gárdájával, és kölcsönösen igazolhatják saját agyrémüket a másikéval.
A gond ezzel a stratégiával csak annyi, hogy a valóság néha szembe jön és bizony néha az országot kormányozni is kell.
Orbán 98 és 2002 között bebizonyította, hogy tud kormányozni. Az MSZP ezzel szemben bebizonyította, hogy az elkúráson és a lopáson kívül máshoz nem ért. A Jobbik még nem bizonyított se pro, se kontra, de azt legalább jó hangosan teszi, nehogy bárkinek is eszébe jusson esélyt adni nekik a bizonyításra, mert azonnal kipukkanna a lufi.

Bona Fides 2010.02.25. 22:44:50

@Piszkos Freud: Én meg egy nemzeti liberális jobbközép pártról ábrándozom... És akkor mindig beleér a kezem a bilibe... :-(

kalapácstollú 2010.02.25. 22:46:26

@Piszkos Freud:

Igen, nem egy pontos baloldali vagy jobboldali politikai irányzat. Ugyanis nem szocdemek vagy jobbközép konzervatívok vagy liberálisok hozták létre, hanem azok, akik érdeklődnek a politika iránt, de már elegük van abból, amit a pártok művelnek itt évek óta. Úgy gondolják, kicsit jobban beleszólnak a dolgok menetébe, minthogy mondjuk négyévente leadjanak egy voksot. Na és vannak közöttük szocdemek és jobbközép konzervatívok és liberálisok is, például.

Piszkos Freud 2010.02.25. 22:49:11

@Bona Fides: arra a területre a Fidesz telepedett rá.

dr. mesterséges színezék 2010.02.25. 22:50:39

@panelburzsuj: "Gondolod, hogy ha az SZDSZ-nek hírét se hallottuk volna, akkor most ragyogó arcú rajkókkal telnének meg a kisgimnáziumok?"

Még akár ilyen mellékhatása is lehetett volna, amire rögtön diktatúrát bőgtek: hogy a csp-ért bizony el köllött menni az iskolába.

Bona Fides 2010.02.25. 22:51:01

@Piszkos Freud: Hát azé' v'ok én Bona Fides.

panelburzsuj 2010.02.25. 22:51:12

@Ragyás Tóni:

Nagyapámat B-listázták (hivatalnok volt), nagyanyám földjeit "fölajánlotta az államnak", klerikus is akad a famíliában - de mindez nem akadályozott meg abban, hogy kitűnőre érettségizzek.

Magyarok közt messze a legjobb politikai üzlet mindent másra kenni.

Ettől szárnyal a Jobbik.

Treuga Mei 2010.02.25. 22:51:49

@Diocles: Az LMP igen távol van a SzaDeSz neoliberális gazdaságpolitikájától: alapvetően (valódi) baloldali, etatista elemekben is vállaltan dúskáló programjuk van. Eközben az ügynökkérdésben, a múlt rendszerrel szembenállásban meg nem épp MSzP-s...
Pont Schiffer meg Jávor nehezen vádolható avval, hogy bennragadt volna a mocsárban: amint látta, micsoda sz@rkupac az a "baloldal" (Schifi szerint későn), úgy otthagyta őket, mint a sicc!

kalapácstollú 2010.02.25. 22:52:42

@Bona Fides:
Na, egy olyannak én is örülnék! Ehelyet van nemzeti baloldali pártunk (Fidesz), van nemzeti kommunista pártunk (jobbik), VOLT töketlen jobbközép pártunk (mely kínosan ügyel arra, hogy kicsit se legyen nemzeti) van mittoménmilyen-kaméleon pártunk (mdf, mszp).

ben2 2010.02.25. 22:55:00

@kalapácstollú:

Az LMP azért nem lesz hosszabb távon sikeres, mert hamis valóságképből indul ki. Azt hiszik, hogy a ballib értelmiség által sulykolt politikuskép helyes, azaz tényleg minden létező politikus szemét bűnöző.
Nézzük kinek is az érdeke ilyet állítani: egyrészt azoknak, akik magát a demokratikus rendszert támadják, illetve a lebukott bűnöző politikusoknak, hiszen ezáltal relativizálódik a bűnük.
Ez azonban torz valóságkép, amit a maga leegyszerűsítő jellege miatt hatékonyan lehet kommunikálni. Azonban hamis értékítéleten alapuló közhangulatra pártot szervezni működésképtelen ötlet. Amint változik a trend, úgy tűnik el az új párt létjogosultsága, ezáltal maga a párt is.

kalapácstollú 2010.02.25. 22:55:12

@Piszkos Freud:

Hehehe...:)))
Mert jobbközépnek nevezik magukat? Ja, ha az számít, hogy mit mondanak magukról. Miközben színtiszta balodali gondolatokat közölnek.
A liberálisról pedig nem is beszélve. Már legkevésbé sem azok, hanem konzervatívok.

Piszkos Freud 2010.02.25. 22:55:34

@ben2: Részben egyetértek. Eddig csak a Fidesz tudott kormányozni. A többi vagy töketlenkedett, vagy bűnözött, vagy vegetált. És persze a Fidesz is hibázott.

A Jobbik pedig még lehet kormányzóképes erő. Persze nem most, csak ha 8 év után is parlamenti erő tud maradni, és megtanulnak profin politizálni. Jelenleg lelkes amatőrök, akik azért pár profinál összehasonlíthatatlanul jobbak. Lásd a hál'isten szétesett szadeszt...

Ragyás Tóni 2010.02.25. 22:55:39

@Bona Fides: mi az, hogy zsidóztok? én senkivel sem vagyok egy pártban/bandában/akármiben. Az szdsz zsidók. A szavazóik is java részt. Loptak és jelentős részben felelősek azért, ami most magyarországon van. A totális káosz és leraboltság. Felelősek érte? Igen. Ne primitívezzél, hanem nézzél híradót! A személyes véleményem az, hogy ezt mi nem akarjuk hallgatni. Legyen tilos a holokauszt tagadás izraelben és legyen ránk kényszerítve. Húzzon a vér faszára, akinek ez nem tetszik. Már a jogvédőktől is kinyílik a bicska a zsebünkben. Ha meg segget akarsz nyalni, csináld.

Bona Fides 2010.02.25. 22:56:51

@panelburzsuj: A Jobbik szárnyalásához elég, de a gazdaság szárnyalásához kevés lesz a zsidózás, meg a cigányozás.

kalapácstollú 2010.02.25. 22:57:24

@ben2: Lehet, hogy nem lesz hosszabb távon sikeres. Lehet, hogy rövidtávon sem.

Mindenesetre nem mondják azt, hogy minden politikus bűnöző.

Piszkos Freud 2010.02.25. 22:58:24

@kalapácstollú: szerintem sokkal inkább liberális, mint a szadesz volt. Az csak kommunikációjában volt az, és gazdaságpolitikájában - szélsőségesen.

Bona Fides 2010.02.25. 22:58:43

@kalapácstollú: Twin Peaks. Semmi nem az, aminek látszik. :)

Ragyás Tóni 2010.02.25. 22:59:50

@panelburzsuj: nem. a jobbik az mszp reklámtól szárnyal. Iszonyat sok ember szimpatizál velük dacból. A bűnös bűnös, nem kell ezt kenegetni.
Neked mákod volt, aztán én is megcsináltam 2 ff végzettséget, meg pár nyelvvizsgát. Csak ez későbbre maradt...

kalapácstollú 2010.02.25. 23:01:12

@Piszkos Freud: Miért, az szdsz talán konzervatív? Ugyan!

Bona Fides 2010.02.25. 23:03:14

@Ragyás Tóni: Semelyik zsidó ismerősöm nem lopott még soha. Semelyik nem volt sem politikus, sem SZDSZ-tag soha. Tehát hamis tényt állítottál.
Hazudsz ember. Hazudtok mind. Hazudik az egész Jobbik.

Treuga Mei 2010.02.25. 23:03:37

@szorokin: Úgy van! A gáz az, hogy a neoliberális gazdaságpolitika eredményezte sorvadó közösségi források és szűkülő társadalmi mobilitási csatornák miatt elkezdődik (már el is kezdődött) az elkeseredett, végletekig menő harc a maradék esélyek (a gazdasági szűkében és a kulturális iránti igények híján a társadalmi, anyagivá konvertálni remélt tőkék) megszerzése érdekében a már depriválódott, azaz kb. leszakadt és társadalomból kirekesztődött (jelentős részben roma) és a depriválódó (általában etnikailag többségi) rétegek közt. Azaz miközben a neoliberális kapitialista profittermelés nagyobb fokozatra kapcsol a globális térben, ezen a provincián a munkásosztály proletalizálódott és proletarizálódó rétegei egymás ellen fordulnak. (Kivételes pillanat volt a BKV-sztájk. De rövid is.)
Bár az LMP alapvetően bourgeois alapokon áll, programja többek közt ez ellen kíván föllépni.
De térjünk vissza a hatalomtechnikai pragmatizmus kérdéseihez, mint pl. az ajánlószelvények kérdése, hisz ez nem politikai, csupán politológiai topic... (-.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 23:03:48

@sarius
B+ akkó bazmeg

köss bele az érvelésbe

bárhol, keresd a hibát,
a rossz következtetést
a rossz axiomákat - kiinduló feltételezéseket

ÉRVEKET ember
ÉRVEKET várok

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.25. 23:10:46

@Treuga Mei:
igaz, OFFos jelleg.

de ugye azt mondtam el h
a Jobbik miért lett népszerű
mostanság
..
Lucilius 2010.02.25. 20:58:22
@SteveNo1:
-ra reagáltam, ugye...

ben2 2010.02.25. 23:12:52

@Piszkos Freud:

A Jobbik az esélytelenek magabiztosságával neki tudott menni olyan kommunikációs tabukérdéseknek, mint a cigánykérdés, az izraeli nagytőke furcsa térnyerése a magyar gazdaságban, vagy a globalizáció feltétlen kiszolgálásának kritikája.
A fojtogató polkorrekt légkörben erre ráadásul komoly igény is volt.
A Fidesznek ezen a területen jóval ügyesebben kell navigálnia, mert ha meg akar maradni kormányképes erőnek, akkor nem írhatja le magát azzal, hogy kényes kérdésekben nyersen vagy bántóan fogalmaz, ugyanakkor a létező társadalmi problémákra tényleg működő megoldásokkal kell előállnia, mert előbb-utóbb rá kerül a sor, hogy bizonyítson.
A Jobbik alapvetően csapdahelyzetben van. Ha nem folytatja tovább az érzelmi politizálást, akkor elpárolog alóla a bázis, ha viszont valaha is számottevően cselekedni akar az országért, akkor kénytelen lesz kompromisszumokat kötni, ahhoz viszont legalább minimálisan szalonképessé kell válnia.

Ragyás Tóni 2010.02.25. 23:14:43

@Bona Fides: leírtam, hogy nem szívesen megyek bele a zsidózásba, de mégis így sült el. Na, erről ennyit... Ez volt a véleményem.
A személyeskedésed, meg a lehazudós megjegyzéseid egy igazán prosztó geci ember képét festette le. Ha tetszik, ha nem a jobbik és ezáltal sok ember véleménye fog bekerülni a parlamentbe. Nyilván az utolsó mondatodért élőben akkorát vernék a szádra, hogy benyeled a fogsorod.

panelburzsuj 2010.02.25. 23:15:27

@Ragyás Tóni:

OK - bűnös az bűnös. Akárhány százaléka is lesdz mosta Jobbiknak, kormányoz-e vagy se - helyi önkormányzatokba biztosan szép számmal be fog épülni.

Aztán tíz év múlva beszélgessünk megint erről a bűn-dologról.

ben2 2010.02.25. 23:16:20

@kalapácstollú:

Nem mondják, mert nem akarnak részt venni a köpködésben, de alapvetően ez a közvélekedés adja a mozgalom alapját.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.25. 23:17:05

off
Gábor, sztem nagyjából ott van jó helyen a megosztó ikon, ahol ebben a posztban látható:
agyzaj.blog.hu/2010/02/12/tord_a_fejed_3
Vagy nem?

on

Treuga Mei 2010.02.25. 23:18:09

@Ragyás Tóni: Gáz vagy, apa! Egyrészt a holokauszt éppúgy a mi ügyünk, mint a németek kitelepítése, azóta is nyögi az ország a legurbanizáltabb rétegek elvesztését, ettől lepi el az országot a mélyrusztikus frankómondók serege. Másrészt nyilván mindenki identitásának veszélyeztetett részét érzi fontosnak, ha a szemüvegeseket b@szlatnátok, aligha jutna eszébe egy okullárés buzi félörmény kopasz biciklista félkarú magyarnak a többi identitástényezője a pápaszemén kívül! És attól még ez a hazája! Maradni akar, nem akar menni a szemüvegesek országába! Szóval ha nem zsidózgatnátok, hanem hagynátok békén a zsidókat, szerintem néhány évtized alatt elhalkulna a holokausztozgatás (ami, nekem is van szemem, látom, hogy szintén jelen van).
A SzaDeSz amit csinált, tényleg gáz. De hogy egy párt zsidó!? Hogy történhetett? Lemetélték a programjuk fitymáját? Esetleg kósert étkezik mindig a székházuk?
Esetleg minden tagjuk kötelezően betért belépés előtt, ha nem volt zsidó?
Jajj!

Ui.: Nem az a zsidó, akire te mondod, hanem aki annak tartja magát! (Nem, nem származás kérdése, mert akkor Petőfi szlovák, Kossuth rutén, te meg egy pandamaci volnál!)

Bona Fides 2010.02.25. 23:19:33

@Ragyás Tóni: Gondolom. Fogakat kiverni már az eszmei elődeitek is nagyon szerettek. Ezért utállak benneteket annyira.

Bona Fides 2010.02.25. 23:22:59

@Treuga Mei: Ezt a pandamacik nevében kikérem magamnak.

török gábor 2010.02.25. 23:26:09

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 45cm:

ezt most szakemberre bíztam, nekem ez már meghaladja a felkészültségemet. lesz majd szép új külső is :)

Ragyás Tóni 2010.02.25. 23:27:25

@Treuga Mei: Ez igaz. Volt. 50 éve. Menj és kérd számon aki ezért akkor felelős volt. 70-80 éves aki még él. Minden családot megviselt az a korszak, ha akartad, ha nem. Élj évekig fagyott krumplin, csak, mert magyar vagy. Le kéne zárni ezt a témát, mert nekünk már semmi közünk ehez. Neked lehet, fuss utánna...

Ragyás Tóni 2010.02.25. 23:29:37

@Bona Fides: ne érts félre, a seggnyalókat, mint amilyen te is vagy, legalább annyira rühelli mindenki. Igazi gyökér.

Bona Fides 2010.02.25. 23:30:13

Nem lehetséges, hogy az LMP azért nem jelenti be a már meglévő (szükséges számú kopogtatót megszerzett) jelöltjeit, hogy beijessze és ezzel ösztönözze a polgárokat arra, hogy aktívabban támogassák a cetligyűjtést?

Bona Fides 2010.02.25. 23:32:31

@Ragyás Tóni: A Vona segge ízletesebb? IQ bajnok hülye kis zsidózó majom!

Bona Fides 2010.02.25. 23:34:08

@Ragyás Tóni: Már nem lenne közünk hozzá, ha a hozzád hasonló bugrisok nem zsidóznának feszt.

török gábor 2010.02.25. 23:36:17

Szolgálati közlemény: eddig azt a gyakorlatot követtem, hogy ami belefér a szólásszabadságba - márpedig azt tágan szeretem értelmezni -, azt én nem bántom, elvégre mindenki a maga szavaiért felelős és saját magát minősíti. talán még abban is hiszek, hogy a normális hangnem, az értelmes vita azokat is alkalmazkodásra sarkallja, akik ehhez ilyen-olyan okok miatt nincsenek hozzászokva. úgy látom, hogy többé-kevésbé ez jól is működik, a komment rész időnként színvonalasabb, mint a bejegyzések :) de... nagyon szeretnék kérni mindenkit, hogy tartsuk magunkat pár egyszerű szabályhoz: szinte mindent lehet, de gyűlölködni és uszítani nem. ha ez velem kapcsolatos, nekem még az is belefér, de másokkal és a hozzászólók egymással ne tegyék. senkit nem akarok kizárni vagy moderálni, de a lehető legszebben kérek mindenkit, hogy itt ne a szavak, hanem a gondolatok erejében bízzon.

Ragyás Tóni 2010.02.25. 23:36:29

@panelburzsuj: nem szertném, ha a jobbik bármi feladatot kapna. Azért támogatom, mert ők erőltetik a legjobban a felelősségre vonást. Erre a fidesz nem alkalmas, mert ugyanott folytatja, ahol az mszp abbahagyta. És, ha lopnak én leszek az első aki megyek ellenük. Meg a cigányok... Balaton parti vagyok, én tudom mi az, ha megjelennek az enyingiek... Aki ezt jó poénnak tartja, az menjen oda... A zabszemet a seggedbe történet. És erre senkinek sincs válasz. Ők a potencionális szavazók...

Ragyás Tóni 2010.02.25. 23:40:07

@Bona Fides: bugris... igazi köcsög vagy. lehet te is mész a sittre. minden estre nem lesz kellemes pár éved.

sárkányfő 2010.02.25. 23:42:15

@török gábor:
Kedves Gábor,

kitaláltam egy új szavazási lehetőséget, ha van kedved, tedd be a meglévők mellé.

Szerintem az is nagyon érdekes volna, hogy ne csak azt lássuk, ki melyik pártra szavaz (vagy éppen nem szavaz egyikre sem), hanem azt is, hogy mennyire elkötelezetten szavaz. Ezzel követhető lenne, hogy a választók úgy általában mennyire érzik magukhoz közel választott pártjukat, illetve az egész politikát.
Talán érdekes eredmény jönne ki belőle. Persze lehet csak engem érdekel ilyesmi.

Valahogy így gondoltam, persze lehet rajta fésülni:

Hogy állsz a szavazáshoz?
1. Van kedvenc pártom, már türelmetlenül várom Április 11-ét!
2. Drukkolok a pártomnak, biztos szavazó vagyok.
3. Elmegyek szavazni, mert kötelességemnek érzem, de a választott pártommal szemben is vannak fenntartásaim.
4. Elmegyek szavazni, de a legkisebb rosszat fogom választani, jobb híján.
5. Befogott orral, gumikesztyűben fogok szavazni. Borzasztó pártjaink vannak, csak azért megyek el, hogy a legkisebb rosszat támogatva gyengítsem a legrosszabbat.
6. Érdekel a politika, szavaznék is, de annyira rosszak a pártok, hogy még befogott orral sem tudok egyikre sem.
7. Nem érdekel, már kiábrándultam, teljesen apatikus vagyok.
8. Nem érdekel, soha nem is érdekelt.

Bona Fides 2010.02.25. 23:42:41

@török gábor: Részemről tudomásul vettem.

Treuga Mei 2010.02.25. 23:42:53

@[nev]:
"de ha teljesen szabadon lehet másolni, akkor az alkotók képtelenek lesznek megélni, és egyébként a szellemi termékek eladása a nyugati világban ellehetetlenül"
Kivéve ha közösségi forrásokból finanszírozzuk a szellemi termékek alkotóinak tevékenységét...

sárkányfő 2010.02.25. 23:48:00

@ó jaj:
Ja még annyi, hogy én az 5-ös vagy 6-os pontot választanám.

[nev] (törölt) 2010.02.25. 23:50:21

@Ragyás Tóni:
oké, de ugye itt egyeseknek a családját kiírtották, és ők nem akarják ezt ilyen egyszerűen lezárni. hogy spongyát rá. hanem a zsidók akarnak emléknapot. és nem értem miért ne lehessen.

és miért jön egy csapat, hogy holokauszt nem is volt. egy másik csapat meg ugye azt mondja, hogy nagyon is létezett, csak nem félmunkát végeztek a fasiszták, és maradt még pár zsidó. akkor döntsétek el, hogy melyik az igaz. volt holokauszt, vagy nem volt, vagy mi volt. nem kétséges, hogy a zsidók is olykor vetítenek, de a holokauszt tagadóknak ultra brutál ostoba álláspontjuk van.

de oké, ehhez már kevés közün van. de miért ne lehessen azt mondani, hogy ez nem volt jó. és miért nem lehet azt mondani, hogy basszus, itt egy csomó minden a helyzetből fakadt, és nem az emberből. itt azért embereket azért öltek halomra, mert háború volt. és ennek a háborúnak nem csak zsidó áldozatai voltak, hanem magyaok is. rengeteg magyar pusztult el az orosz fronton. mert horthy miklós őfőméltósága egy bukott háborúba vezette az országot. és a magyar hadsereget mint a kesztyűjét odadobta az oroszoknak. és annak a hadseregnek nem volt megfelelő felszerelése, se utánpótlása. és voltak még munkatáborok is. és kitelepítések. meg az ország fizetett jóvátételt. és egyébként hatalmas földterületeket bukott. és egy csomó etnikai feszültség maradt. szóval megbünhődte már e a nép a múltat, s jövendőt.

ezt mindet el lehet mondani, de a holokausztot bunkóság tagadni. azt is el lehet mondani, hogy a rendszerváltás legnagyobb nyertesei a zsidók, mert hálózatba szerveződve könnyen, és olcsón tudtak privatizálni, bejáratottak voltak az állampártnál, és a bankoknál, végeláthatatlan kulturált de antiszemita szöveggel elő lehetne állni, ez a holokauszt tagadás, és a mindennek az okai a zsidók ebből szerintem a legrosszabb.

Bona Fides 2010.02.25. 23:50:58

@ó jaj: Ahhoz képest elég érdeklődőnek tűnsz, még egy kérdőívet is összedobtál a szabadidőd terhére. :)

Bona Fides 2010.02.25. 23:55:17

@[nev]: Ennél csak egy rosszabb dolog van, gerjeszteni az indulatokat és ostoba törvényeket hozni. Törvénnyel nem lehet megoldani ezt a problémát, ezért helytelennek tartom.

Treuga Mei 2010.02.25. 23:58:17

@PWD:
A bűncselekmények elkövetői nem nyilvántarthatóak statisztikailag egy 1993-as AB határozat miatt. Tehát nem tudjuk, hogyan változik a romák bűnelkövetési hajlandósága.
Másrészt a mélyszegénységben élő rétegek antiszociális volta nem etnikai, hanem csoportjellemző.
Gyors anyagnak javaslom:
www.antirasszista.hu/index.php/component/content/article/76-ciganykerdes-ma
valamint
www.origo.hu/itthon/20091204-gettoban-elo-szegregalt-romak-mentalitasa-lelkiallapota-vizsgalat.html
ahonnan a kutatás is letölthető!
Hogy a romák depriválódásáról ki tehet, elvitatkozhatunk, de minden kulturálisan marginalizálódó réteg integrálásához a (kulturális és gazdasági értelemben) többségi társadalom komol ymunkája szükséges!

sárkányfő 2010.02.25. 23:58:23

@Bona Fides: Éhes vagyok, csak nem tetszik az étlap :)

Bona Fides 2010.02.26. 00:02:50

@ó jaj: Válogatni már anyám sem engedett. :) Csak választani...

sárkányfő 2010.02.26. 00:04:44

@Bona Fides: Ez kissé messzire vezet, de szerintem sok más baj mellett az az egyik legnagyobb baj, hogy a pártok saját választói túl elnézőik pártjukkal szemben.

Az "ellenség" támadása csak összezárást ér el, ez természetes, de nálunk általában itt véget is ér a történet, a belső kritika és belső korrekció útjai nálunk nem működnek. A választók annyira utálják az ellenséges pártokat, hogy eszükbe se jut kritizálni a kedvencüket.

Úgy általában is nehezen megy nálunk a a konstruktív kritika megkülönböztetése a támadástól.

Bona Fides 2010.02.26. 00:06:07

@Treuga Mei: Azt azért ne felejtsük el, hogy az integrálás módját/mikéntjét viszont az etnikai jellemzők figyelembe vételével kell meghatározni.
Ha ez álliberális lózungok miatt figyelmen kívül marad, akkor kudarc. Ezért nem sikerült soha integrálni a cigányokat.

sárkányfő 2010.02.26. 00:07:20

@Bona Fides: Én viszont finnyás, válogatós alkat vagyok :) csak a baj van velem...

Treuga Mei 2010.02.26. 00:07:55

@ben2: Félő, hogy a politikai pályának egyik előszelekciós tényezője a korrupció és a szabálykerülés. Ugyanis ahhoz, hogy anyagi és szervezeti bázist alakítson ki valaki a jelenlegi rendszerben futó pártoknál, át kell hágnia a szabályokat. Minél nagyobb a párt, annál inkább vinni kell a pénzt és az infrastruktúrát, hogy visszaosszák a pozíciót...
De, arra tippelek, hogy Verók Istvántól Nagy Gábor Tamásig, Szekeres Imrétől Kósa Lajosig mindnek kell tennie ezt-azt.
Ugyanis nem csak a finanszírozás állati sz@r, hanem a választási rendszer pártmegjelenési struktúrája is (a paritásos rendszer kizárásától a korlátozott médiatér elutasításáig).

Bona Fides 2010.02.26. 00:08:05

@ó jaj: Én kritikus vagyok, de ugyan milyen fórumon tudnám értésükre adni, hogy valami nem ok?

Ragyás Tóni 2010.02.26. 00:10:28

@[nev]: engem nem érdekel a holokauszt. Sem a részletei. Én az ellen tiltakozok, hogy bárki törvényben szabja meg, hogy mit gondolhatok valamiről, amihez a nagyszüleim korabeli emberek felelősek. Az erőszakossága irritál. Mi a f..om közöm van nekem ehez?
Ami kiválképp felba...a az idegemet, hogy olyan párt kezdeményezésére jött létre ez a még nem elfogadott törvény, akik felelősek millio bűntettért. Ők voltak feri kiszolgálói. És tudjuk, hogy kik szavazták be őket. Amire szavazol az a felelősséged. Vagy ezt szarni le?
A szlovének, a svábok, a görögök stb miért nem reklamálnak? A svábokat megfektették, mégse magyaráznak...
Amikor itt a jobbikosokat fikázzák, az ugyanolyan gyűlöletbeszéd. Sok embert kritizál valaki, aki nem ismeri mindet személyesen. Hogy szépen fogalmazzak. Ugyan az.

Bona Fides 2010.02.26. 00:10:35

@ó jaj: Akkor valami jobb helyre kell költöznöd, mert itt egyhamar nem lesz jobb a koszt. Sőt, némely fogásnak már erős bukéja van. :(

sárkányfő 2010.02.26. 00:13:49

@Bona Fides:

Nem neked írtam, hanem általában :))

Amúgy fórum van bőven... pl. ez is az, meg naponta születek 100 blogbejegyzés.

De tényleg nem rád gondoltam, általános, tömeges jelenségről beszélek. A netes fórumok tükrözik az országot. Nem szokás nálunk a belső kritika, pedig szerintem lenne rá ok bőven.

The General 2010.02.26. 00:13:51

Szerintem ennek a "celeb-listának" különösebb jelentősége nincsen. Valószínűleg nem fognak az ismert arcok plakátokról visszaköszönni, legfeljebb lesz egy egyszerű bejelentés, honlapon lehet róluk pár szót olvasni, hogy miért is LMP, s végül 100-120. hely környékén lesznek a listán. Kb mint az EP választásokon, azzal a különbséggel, hogy ott rövidebb volt a lista, könnyebben ki lehetett szúrni az ismerős neveket még akkor is, ha valaki lemarad a hírről, hogy ők is rajta vannak. Bár elképzelhető, hogy szereznek pár plusz szavazatot, s szerintem ha meglesz nekik a 20 területi lista, akkor 5% körül lesznek, és ott bizony minden szavazat számíthat.
A kommenteket végigolvasva érdekes tanulság, hogy a Jobbik ezzel az LMP=SZDSZ(zsidók) párhuzammal próbál szavazatot szerezni balról. Majd kiderül hogy alakul, én nekik szurkolok.

Bona Fides 2010.02.26. 00:14:30

@Treuga Mei: És ez egy ördögi kör, egy öngerjesztő folyamat. Ma már a Jobbik mögött is ott állnak a támogatók, akik elvárják majd a szívességet.
Majd az LMP-t is elérik, az pedig vagy megszokik, vagy megszökik.

Treuga Mei 2010.02.26. 00:15:11

@szorokin: Értem én, azt akartam jelezni, hogy az LMP és a JOBBIK közt akadnak hasonló alapvetések, bár az egyik programja a "mocsokcigányokdógozzatoknelopjatok" letisztult fordulatában tetten érhető, a másik - lehet, nem elég politikusan - összetetteb választ ad.

sárkányfő 2010.02.26. 00:17:06

@Bona Fides: A politika bár fontos, de messze nem ér annyit, hogy elköltözzem miatta. Én már beláttam, hogy az én életemben radikálisan minőségjavulás nem fog bekövetkezni a magyar politikában. Ahhoz ugyanis az egész országnak, a kultúrának kéne megváltoznia.

Vénveterán 2010.02.26. 00:17:13

@[nev]: "oké, de ugye itt egyeseknek a családját kiírtották, és ők nem akarják ezt ilyen egyszerűen lezárni. hogy spongyát rá. hanem a zsidók akarnak emléknapot. és nem értem miért ne lehessen. "

Ehhez csak annyit, hogy semmi akadályát nem látnám, ha végre a többség számára talán nagyobb jelentőséggel bíró trianoni tragédiáról is megemlékeznénk legalább jún. 4.-én! (Olyan médiavisszhanggal mint a holokausztmegemlékezéseknél)

A témához annyit, hogy az LMP-nél nem látom az "utat", honnan jön mit képvisel karakteresen és mit akar elérni(racionálisan), és még csak egy jellegzetes arc sincs. Vagy legalábbis nagyon homályos a kép számomra, elég sok téren. Régi pártok politikusaival és a holdudvaraival kapcsolatban(akik átjönnek) szintén egy skizofrén helyzet van. Nem kérünk belőlük, de mégis itt vannak, hogy a nevükkel segítsenek.

Bona Fides 2010.02.26. 00:21:22

@ó jaj: Nem internetes fórumról, hanem igényérvényesítési lehetőségről beszélek.
Most lehetőségem van szavazni, de választékom nincs, csak egy pártra szavazhatok, ha nem akarom, hogy kilopják alólam az országot, vagy a szélsőségesek kezébe kerüljön a hatalom.
Nincs módom leckéztetni a régi hibákért, mert életbevágóan fontos, hogy nyerjen és tegyen végre valamit.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.26. 00:22:03

@Treuga Mei:
ha jól látom...
szerintem kb ua-t gondoljuk
+
azt hiszem nem volt, nincs és nem is lesz vita köztünk
:)

Treuga Mei 2010.02.26. 00:24:45

@Bona Fides: A kérdés csak az, mit tekintünk etnikai, és mit általánosabb szociokulturális tényezőnek. Az pedig alapos vizsgálat tárgya kell legyen.
Alaposabb, mint a JOBBIK-é.

panelburzsuj 2010.02.26. 00:25:37

@ó jaj:

"Nem szokás nálunk a belső kritika ..."

Hát ez ez ilyen sajátosan értelmezett keresztény értékeken kikulturálódott nemzet. Mindent a maga helyére: a mea culpa a templomba való ...

panelburzsuj 2010.02.26. 00:27:29

@panelburzsuj:

Merthogy a belső itt kezdődne, ennen magam ösmereténél ...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.26. 00:27:51

@Treuga Mei:

te meg tudnád mondani nekem, h
sarius miaf@szt nem értett nálam ..,
ill. mit nem AKART érteni ??

Bona Fides 2010.02.26. 00:28:37

@Vénveterán: És akkor jobb lesz, ha megemlékezünk Trianonról? (Ami egy mocsokság volt egyébként.) Én úgy gondolom, hogy most a gazdaságot kell fellendíteni és a nagy elosztórendszerek reformját kell megoldani. Kedvezőbb helyzetben nyugodtabban, türelmesebben, higgadtabban lehet megoldani az ideológiai problémákat.

sárkányfő 2010.02.26. 00:30:08

@Bona Fides: Igényérvényesítésre valóban nincs túl sok lehetőség. Marad az igények jelzése. Ez nem sok, de még ennek sincs gyakorlata.

Treuga Mei 2010.02.26. 00:31:03

@Ragyás Tóni: A felháborodásodat értem. Valóban fölmerülnek hitelességi kérdések is egy pártvagyonban és infrastruktúrában a régi elnyomóval kuntinuus, eszmében "új" párt megnyilvánulásában, miközben valóban nem tisztázta (szavazatoptimalizálási pragmatikus praktikákból) a viszonyát a múlttal. Ez visszás.Abban is igazad van, hogy a jelen generációit felelőssé tenni apáik _bűneiért_ (ezt nevezem én holokausztozásnak) szintén nem bölcs. (Bár az sem az, ha valaki megtagadja polgártársaival szemben az együttérzést. Nem a bűnbánatot, arra a ma élők közül keveseknek van okuk.)
Engem mégis érdekel a holokauszt. Számos érdekes és fontos jelenlegi társadalmi eseményt árnyal, amint épp a már említett kitelepítés is - a lelkifurdalás miatti önfelmentéstől a jelekorra is átörökített antiszemitizmus, xenofóbia és sovinizmus forrásaiig.

Bona Fides 2010.02.26. 00:31:14

@Treuga Mei: Miért? A Jobbiknak van egyáltalán bármilyen, akár nem alapos vizsgálata?

sárkányfő 2010.02.26. 00:31:40

@panelburzsuj: Nem csupán a mea culpáról van szó, hanem a konstruktív kritikáról, de lényegében egyetértünk.

Treuga Mei 2010.02.26. 00:33:07

@Bona Fides: Igen, már most látni vélem jeleit... ha nem is a korrupciónak, de kis megalkuvásoknak...

panelburzsuj 2010.02.26. 00:35:36

@ó jaj:

Attól lenne konstruktív, hogy nem ellökni akarom magamtól, hanem megreparálni, amennyire lehet. Mertghogy egybe tartozunk.

Mint ahogy magamat se aprítom miszlikbe, ha valamit eldurrantottam.

[nev] (törölt) 2010.02.26. 00:39:55

@Treuga Mei:
legyen minden ami szellemi, ingyenes, forradalmi, és közösségi. a szellemi javaknak árazzunk be nullára, mert csak az anyagi javaknak van értékük. ez ugye a materializmus. ez a legyen ön is (civilizált) kommunista projekt.

ez vezet el a munkásosztály győzelméhez. és itt a média-munkásosztály meg azt mondja, hogy a kultúrában ne legyen közvetlen eladás, mert van egy réteg, amelyik nem képes előállítani olyan kulturális termékeket, amikért mások fizetnek 1 centet. oké. de nem értem, hogy miért kellene ezt kizárni. hátha van olyan, aki mégis csak képes. hátha lenne olyan közíró, akinek a blogjára valaki teszem azt előfizet. és nem értem, hogy az miért ne kapjon jogvédelmet, illetve azt se értem, hogy miért ne építse már be valamilyen másolásvédelmet. nem értem az lmp álláspontját. ők azt mondják, hogy ezeket a műszaki eljárásokat törvényekkel be kell tiltani, és a megsértésükért vélhetően büntetést kell kiszabni.

az lmp álláspontja az, ha egy szerző alkalmaz valamilyen másolásvédelmet, akkor ő sértene majd ezzel jogot, őt fogják súlytani pénzbírsággal, esetleg börtönnel, aki pedig kulturális termékeket összemásolja azt pedig az államnak dotálnia kell. az alkotókat pedig büntetni. ez szerepel a programjukban. szerintem ez teljesen abszurd.

természetesen nem vagyok semmiféle közösségi megoldás ellen. legyenek önkéntes felajánlások, de ez ugye mégis csak az egyház logikája. és ezt természetesen meg kell engedni, de én nem nagyon hiszek abban, hogy a kultúrát lehetne építeni kizárólag az önkéntességre. ott van mondjuk a wikipédia. azt azért tudni kell, hogy őket a google támogatja érdekből. és egészen pontosan azért, mert a microsoft létrehoztt anno egy tudásbázist, és egy enciklopédiát, ez volt az microsoft encarta, és többek között ezzel szemben szerveződött a wikipédia. és ugye a google mostanában már nem volt érdekelt a támogatásban, ezért elzárta a csapokat, és csak többszöri nekifutásra döntött úgy, hogy mégis csak pénzeli a wikipédiát, de az messze nem egy független enciklopédia. én úgy látom, hogy a wikipédia csak részben épül az önkéntességre, és jelentős részben pedig az önkényre.

én úgy látom, hogy itt mindenki a monopóliumát félti. én meg liberális vagyok, azt mondom, hogy legyen az önkéntességre épülő közösségi kultúra, de ne zárjuk ki a piacot se. miért ne lehessenek 1-2-3 dolláros elektronikus könyvek, és újságok. képzeld el. ha az index éves előfizetési díja 1 dollár lenne, és lenne 1M előfizetője, akkor lenne 1M extra dollárja nobilis kristófnak, és abból elég jó pályázati rendszer lehetne csinálni, és nem kellene a napiszart kitennie szily lacinak a blogketrecbe. na most nobilis kristóf ilyet nem akar, és többek között ezért nem lesz ő a magyar murdoch sohasem.

de nyilván nem kell kizárni azt, hogy a piac az alkotásokat szponzorálja, és akkor a reklámok által ingyenes legyen valami, de abban hinni, hogy minden ingyenes lesz ugyanaz a naivitás, mint a kommunizmusban való vakhit. mert ugye ez a koncepció egy virtuális kommunizmus lenne.

Bona Fides 2010.02.26. 00:41:17

@Treuga Mei: Engem is érdekel a holokauszt, ezért nem tartom helyesnek a törvényi korlátozást, ami a kutatásnak is keresztbe tesz. Érdekel a "holokausztbiznisz" jelensége is, mert tanulságokkal szolgálhat.
Érdekel továbbá az antiszemitizmus-rasszizmus problémakör is. Ez utóbbi kettő önző módon azért érdekel, mert a bűnbakká tett célcsoportra való mutogatás elfedi a valódi problémát és ezzel gátolja a valódi probléma gyors és helyes megoldását. Érdekel továbbá, hogy a történtek ellenére miként lehetséges, hogy ezek az ordas eszmék terjedni tudnak?

Lazas 2010.02.26. 00:41:22

Nem tudom miért kell egy ilyen komoly blogon az lmp-vel foglalkozni, ennyi erővel Thürmeréket is elő lehetne venni, mert kb egy szinten van a két párt a színvonalát tekintve ( még ha a stílus meg a mondanivaló más is).

Treuga Mei 2010.02.26. 00:44:25

@szorokin: Nem t'om. Asszem, pont egy trenditől eltérő gondolatmenetednél vesztette el a fonalat, mert - gondolom - attól fogva az automatizmusok nem működtek: nem tudta, hová soroljon...
Szerintem tényleg nem értette. De lehet, hogy csak provokált.

Treuga Mei 2010.02.26. 00:47:40

@Bona Fides: Ööööööööööööö... hát nem tűnnek szociológusok kiscsoportos foglalkozásának...
(Egyébként vidéken, a mindennapi pokoltól dúlt területeken, ahol az egyetlen instrumentalizált _valódi közösségteremtő_ erő a gárda - minden megoldási fölvetést nélkülöző elitünknek hála - igen értelmes emberek is a vonzáskörükbe kerültek...)

szbi 2010.02.26. 00:49:04

Múltkorjában azt találtam kijelenteni, hogy ezen blogon a magyar átlagnál kevesebb az ökör és a provokátor.

Kijelentésemet ünnepélyesen visszavonom.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.02.26. 00:52:10

@Treuga Mei:
:DD

+ többiek:
további jó vitát népek !

Vénveterán 2010.02.26. 00:54:58

@Bona Fides: Erre visszakérdezhetnék ugyanígy a másik dologgal kapcsolatban is, vagy pl tényleg ez volt most a legfontosabb törvény amit meg kellett hozni az utolsó pillanatban?

De amúgy jogos, jelenleg a gazdaság talpra állítása az első. Na meg persze az oktatásban és a médiában is rendet kell tenni, hogy a jövő nemzedék fejében a helyére kerüljenek a dolgok.(ezt nem lehet elég korán elkezdeni)

Treuga Mei 2010.02.26. 00:59:35

@[nev]: A javakhoz férés nem csak anyagi kérdés. Ezt még Marx sem állította azért!
Az információhoz és a kulturához férés alapjogának deklarációjáról volna itten szó közvetve.
De tudom, a mai neoliberális kapitalizmusban egy masztodon (vagy egy mókuscickány?) vagyok a "szélsőbaloldali" anarchoszocialista nézeteimmel... pl. avval, hogy akinek nincs elég pénze, az is olvashasson, láthasson, hallhasson megfelelő minőségben mindent ugyanúgy, mint akinek van... Biztos érted most már, miért ne kapjon "jogvédelmet"! Mert evvel tömegeket foszt meg a hozzáférés alapjogától.
A piacról annyit, hogy a múlt héten hallottam Barenboim Chopin-játékát. Hát, mit mondjak... amíg a szopvjetek _torzították_ a versenyt mondjuk Richter favorizálásával, addig a Nyugat is kénytelen volt minőséget kiállítani ellene. Most már ez a gagyi is elmegy nagy tömegeknek a _piacon_, csak promóció kérdése az egész!
A "láthatatlan kéz" egy feltételezés volt. Egyre inkább látható, hogy csak itt-ott és néha működik!
Na, a szellemterületektől nem hinném, hogy épp azokban... (A szponzoráció nem kizárandó, mindeki elfogadhat ajándékot...)

[nev] (törölt) 2010.02.26. 01:04:37

@Vénveterán:
szerintem meg valahogy a háborúról kellene megemlékezni. első körben azt kellene szerintem megérteni, hogy a háborúban a legtöbb rossz dolog a helyzetből fakad, és nem az emberből.

a háborúban többnyire azért ölnek, mert háború van. és nem azért, mert a háborúban mindenki bűnös. most oké, hogy vannak akik nem épelméjűek, és azok a háborúban viszonylag könnyen képesek terrorizálni másokat, mert olyankor az emberek többsége félelemből cselekszik. de a félelem a háborús helyzetből fakad, és a többségnél ez a meghatározó.

a másik dolog. a földterületek elvesztése. szerintem ez is a háborúból fakad. de én értem, hogy van aki meg ezt élte meg sorscsapásnak. és igazat adok neked, hogy trianonnak legyen ugyanakkora sajtóvisszhangja, mint a holokausztnak. de szerintem ez már létezik, nincsen betiltva trianon.

szerintem egy közös háborús emléknap kellene. és akkor mindenki arra emlékezik, amire akar. szerintem a győzelem napját kellene közös ünneppé megtenni, amikor vége lett az európai fronton a háborúnak. és akkor kellene emlékezni az embertömeg, és földterület vesztésre. és akkor lehetne akár arról is beszélni, hogy milyen igazságtalan volt trianon. miért ne lehetne.

Treuga Mei 2010.02.26. 01:09:11

@Bona Fides: A korlátozást más okok miatt tartom szerencsétlennek. Önkényes ugyanis a tagadást tiltó törvény köre. Az örmény népirtást miért lehet? És a hutuk rémtetteit? És hol a határa a szólásszabadság korlátozhatóságának? (Mert evvel bizony átléptünk egy bűvös határt.)
Én amondó vagyok, aki a holokausztot bagatellizálja, egy rusnya kis pithecus, akiről érdemes mindig kimondani, hogy kicsoda. Az viszont, aki határt szab a - nem agresszív - szavak kimondhatóságának, veszélyt idéz a társadalomra.
Mert akkor most vajon bűnt követ el, aki azt állítja, hogy inkább négymillió-hétszázezer áldozattal számoljunk ötmillió- százötvenezer helyett, mivel a táborok fölszabadítását követő tifuszjárványok alatt elhalálozottak már nem közvetlenül a nácik tevékenységének eredményei?
Szóval: értem a törvény jogos motivációit (ezen a tájon mélyen a társadalomba ivódott néhány szennyes eszme), de nagyobb veszélynek látom, mint amennyire megoldásnak a megoldandó problémájára...

Treuga Mei 2010.02.26. 01:13:09

@Lazas: Lehet, hogy mégsem ugyanaz a színvonal.
Másrészt van egy alapvető válasz: mert ez TG blogja, és azon - a jogszabályok keretein belül - arról ír, amiről akar...

[nev] (törölt) 2010.02.26. 01:18:50

@Treuga Mei:
oké, de erre az a válaszom, hogy a szellemi javak a közintézményekben legyenek szabadon hozzáférhetők. a művházban.

de az, hogy nekem otthonra jöjjön minden ingyen, és a tartalomért ne kelljen már fizetni egy centet se, se általányban, se sehogy, miközben egyébként majdnem mindenért kell fizetni, szerintem ez egy farizeus álláspont. nem lesz komoly kultúra, hanem heccmajszterek lesznek helyette. illetve az van, hogy ugyanaz a hír megjelenik 30 napilapban, de ebből 29 esetben a lap úgy tudósít, hogy átveszi a másik írását, esetleg összegyúrja a híreket, szóval népmeseírás folyik valós hírközlés helyett.

a brit sajtóban például olvashatsz olyan elemzést, hogy a britek azért vettek részt az iraki háborúban, mert egyszerűen a sajtó nem tudta betölteni a hatalom ellenőrző szerepét, túl sok pénzbe került volna kimenni irakba, és túl kevés bevétellel kecsegtet, ehhez képest csöcsöket mutogatni meg rendkívül olcsó, tehát nem volt komoly sajtó, amelyik ellenőrizte volna a brit hírszerzést. és a britek úgy léptek be a háborúba, hogy fogalmuk sem volt semmiről. és ugye ez a sajtó ingyenesssé válásának a következménye. tehát az ingyenes internet éppen hogy gátolta az információ áramlást, helyette dezinformáció áramlott.

Ragyás Tóni 2010.02.26. 01:23:11

@Treuga Mei: a volt nejem szociológus/politológus, őt talán érdekelné ez a fajta kutatás. Engem nem. Van nekünk egy kismillio le nem zárt ügyünk, mégha a 20. századi magyar történelmet nézzük is. Engem a jelen érdekel és ebbe bele tartoznak a jelenlegi hatalmon lévő, illetve oda bekerülő pártok. Vagyis ezek vonzata. A jelen arról szól, hogy a regnáló pártok minden fronton igyekeznek elkerülni a felelősségre vonást. Tüneti kezelések jogszabályba ágyazva. Egyenlőre úgy néz ki, hogy mindenki, aki a jobbikra szavaz az fasiszta, de aki az szdsz-re az kikéri magának, hogy lezsidózzák. Szóval, ha kollektív, akkor legyen kollektív. Egyszóval ma aki jobboldali, főleg jobbikos, az csőcselék, az szdsz szavazói meg nem zsidók, és ezt kimondani se szabad. Van itt probléma elég...

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.26. 01:23:21

@[nev]: Szerintem tévedsz. A szabad másolással nincs baj, a szabad üzleti felhasználással van baj.

Furcsa, hogyha egy zenész alkot egy művet, akkor...

... az bármikor lehet az az érték amiért megveszed az MP3 lejátszót, a fejlhallgatót, a készülék gyártójának hasznot termel. De ebből a haszonból a szerző nem részesül
... ahányszor keresel rá, a google reklámokat jelenít meg, pénzt keres, de ebből a szerző nem részesül
... a mobilnetes letöltésért forgalmi díjat fizetsz de ebből a szerző nem részesül

Mindenki teljesen ingyen kereshet pénzt más munkájából, de te fizess, ha meghallgatod?

A szerzői jogot ennek a fordítottjára találták ki, ha az erdeti koncepciót követjük, fizetne az MP3 lejátszó gyártója, a google, és a net szolgáltató is azért mert pénzt keresett az adott művel, te viszont ingyen másolhatnál.

HA egy autógyár keres pénzt azal, hogy egy irodai programot olcsóbb használni mint az írógépet a könyvelésnél, azért fizessen.

De a diáknak otthoni használata legyen szabad felhasználás.

Ez a vonatkozó jogszabály eredeti szellemiségéből következik, DE nem zárja ki az alkotónak való önkéntes fizetés lehetőségét, a supportból való bevételeket, a programhoz kacsolódó online szolgáltatások értékesítését, stb...

Ergo: A Windowst otthora feltenni lehet szabad felhasználás, a windows update servereit terhelni, stb. már fizetős szolgáltatás lehet (aminek díjából a fejlesztő akkor is részesülne, ha a windows updatet nem a fejlesztő üzemeltetné).

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.26. 01:26:59

@[nev]: Most látom az újabb írásodat, ha az eszköz gyártó, net szolgáltató fizet hiszen Ő húz hasznot a te szabad felhasználásából, és ezzel ellentételezi a szerzőnek azt, hogy te szabadon másolsz az nagyon nincs ám ingyen, hiszen a termékek árába beépül.

Ugyanakkor a közcélú, nonprofit és a magánhasználat kérdése megoldódik.

[nev] (törölt) 2010.02.26. 01:33:05

@Treuga Mei:
a probléma az, hogy európai unió területén csak a fasizmus vezetett el szisztematikus népírtáshoz. se a feudális lét, se a kapitalizus, se a kommunizmus eszménye nem eredményezett népírtást. ha leszűkítjük a teret az unióra. akkor ez a helyzet, hogy itt a fasizmus az, amivel szemben keményen kell fellépni. és ugye, hogy egy eszmét engedünk, vagy tiltunk az ugye alapvetően politikai kérdés. és az európai unió pedig egy politikai szerveződés. ennek ez az oka.

[nev] (törölt) 2010.02.26. 01:36:21

@TheElf:
én nem akarom ezt eldönteni. hogy most a lejátszóba építsék be az árat, vagy az internet szolgáltatásba, vagy legyenek reklámok, vagy mégis csak kelljen direktben fizetni, vagy mégse kelljen jönnek az önkéntesek, vagy az alkotó mondja azt, hogy már van annyi pénze, hogy neki az elég, inkább sokan olvassák a műveit, és ezért ingyen adja. ez mind lehessen. de eladni is lehessen. ne vicceljünk már. az lmp azt mondja, hogy a direkt eladást minden eszközzel korlátozni kell. ez az koncepció ultra brutálisan piac ellenes, és szerintem kultúra ellenes is.

Ragyás Tóni 2010.02.26. 01:38:01

@[nev]: Óriási tévedésben vagy barátom. A kommunizmus sokkal több áldozatot szedett, mint a fasizmus.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.26. 01:40:54

@PWD: Rossz a megközelítés. Elárulok valamit, a cigányok nem többet bűnöznek mint a magyarok, hanem máshogy. Rengeteg olyan bűn van amiről tudhatjuk, hogy bűncselekmény de elfogadjuk mert elfogadhatónak érezzük.

Közlekedési bűncselekémyek, mások veszélyeztetése, adózással kapcsolatos stiklik, egyes gazdasági bűncselekémyek, szerzői jog megsértésével kapcsolatos stiklik...

És persze akadnak nagyobb, nem elfogadott bűnök is, vesztegetés, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, sikkasztás és társai.

A cigány kérdést sokkal egyszerűbb megfogalmazni: A cigányok hagyományos tevékenységének felszámolása, a cigányság erőszakos letelepítése konfliktushelyzeteket teremt.

A bűnüldözésben azért célszerű a cigány elkövetőket elkülönítetten kezelni, mert pl. a büntetőjogi mediáció folyamatába bevonni a cigányvajdát, mint a cigányság körében elfogadott vezetőt nem cigány elkövető esetén értelmetlen.

Ha a cigánynak az általa tisztelt vajda is elmondja miért tiszteletlen amit tett, hogyan kérjen bocsánatot és tegye meg amit az áldozat kér jóvátétel kapcsán, akkor annak viszont van visszatartó ereje.

Ha a hagyományos cigány kézműipar és az idegenforgalom összekapcsolt támogatása emel ki sok cigányt a jelenlegi helyzetéből, az csökkenti az ő körükben a bűnelkövetést, de nem hat a magyarra.

Ha cél, hogy munkából jobban éljenek mint segélyből és ennél fejleszted ezt az ipart, bevonod a vajdáikat a büntetőjogi mediációba, megfigyeled náluk minek van visszatartó ereje az megoldás.

A cigánybűnözés jobbik féle torz bemutatása viszont káros...

Ragyás Tóni 2010.02.26. 01:48:38

@TheElf: ennek egy része igaz. a cigány sokkal erőszakosabb, tehát az általuk elkövetett bűnök "jobban fájnak", de annyira nem lehetsz hülye, hogy azt gondolod, hogy a strciskedésből élő cigányoknak azt mondja a vajda, hogy hagyd abba és feladnak vele. Ha ránézel a dizsben szétverik a fejed.

Ragyás Tóni 2010.02.26. 01:51:44

elviszlek én téged pár helyre. Csak kibaszlak a kocsiból és kövér gáz. Ha kijutsz élve bármit fizetek neked. Aztán majd akkor mesélj...

Ragyás Tóni 2010.02.26. 01:53:48

annyira fogsz félni, hogy leszarod a lábad szárat. úgy megvernek, hogy nem lesz ember, aki felismer.

panelburzsuj 2010.02.26. 01:55:04

@Ragyás Tóni:

Fantasztikus az a természetesség, amellyel a kettős mérce ellen leginkább ágálók képesek különböző minőségeket összemosni. (És ez nem észképesség kérdése. És biztos nem független az ezotéria iránti fogékonyságtól.)

Csőcselék-zsidó.

Örülnöd kéne: 1990-ben még egymilliónál több zsidó szavazott a zsidópártra. Most meg ...

A csőcselékeket valamiért soha nem anyakönyvezték külön, és éppezért a jobbikos büszkén kivághatja: méghogy csőcselék! Bizonyítsd be!

Nehéz meccsek ezek, de nem adhatjuk föl.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.26. 01:55:17

@[nev]: Úgy gondolom, hogy sok tekintetben tévedésben vagy. Nem hinném, hogy a kommunizmusnak lenne annyi halálosáldozat mint a fasizmusnak, ebben még egyet is tudnék érteni... Sem abszolút értelemben, sem a lakosság százalékában, és valóban nem vezetett népírtáshoz.

De sajnos a feudális rendszerhez hozzá tartozott annak egyházi háttere, a boszorkányüldözések, az inkvizíció, az ellenreformáció viszont tartósan szedte az áldozatait. Csakhogy ezek előtt / mellett az egyház hasonló módon üldözte a zsidókat is (meg a pogányokat, eretnekeket, stb). Márpedig ha a feudális rendszerben az egyház is népírtással próbálkozott a zsidók ellen, akkor a fasizmus már nincs egyedül. Csakhogy a katolikus egyház tettei ugye nem áltak meg itt.

S uram bocsáss furcsának érzem azt, hogy a bűnbűnat fontosságát hirdető egyház számára e bűnök megbánása helyett számos más gondolat jut eszébe...

Példul olyanok, hogyha a rabolt vagyont elvették tőle, akkor neki kárpótlásul most több támogatás jár...

Hogy az emberek vallási és lelkiismereti szabadsága helyett az a fontos, hogy az ő elveiket kövessék a törvények.

A téma említése bűnbánat helyett sértődést, visszavágást szokott kiváltani.

A kommunizmus elvei elméletben megvalósíthatóak lennének áldozatok és diktatúra nélkül. A kereszténységre a reformáció óta akad számos tisztességes példa.

Az általad fasizmusként említett eszmerendszer abban tér el ezektől az ideológiáktól, hogy annak elméleti és ideólógiai alapjaiból törvényszerűen következik a faji alapú elnyomás és népírtás nélkül gyakorlatilag nem fenntartható.

[nev] (törölt) 2010.02.26. 01:55:33

@Ragyás Tóni:
még egyszer. az európai unió területén a kommunizmus nem vezetett el szisztematikus népírtáshoz.

a világban a komcsi zászlók alatt írtottak szisztematikusan népcsoportokat. sztálin nagyjából ugyanazt csinálta, mint hitler, és a kínai kulturális forradalomnak is rengeteg áldozata volt. de ezek az európai unió mai területén kívül esnek. tehát politikiai értelemben nem olyan súlyúak, mint a fasizmus.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.26. 01:58:31

@Ragyás Tóni: Minden népnek mgvannak a maga maffiózói, de a gondok jelentős része nem ezektől ered.

Aki uborkát, tyúkot lop mert kell a családnak és nem érzi bűnnek az visszatartható.

Ha pedig ezek az esetek a mediáció kapcsán könnyen megoldódnak úgy, hogy ne legyen folytatás, akkor jóval több ereje marad a rendőrségnek fellépni a keményebb bűnözők ellen. Akiknek tényleges életfogytiglan bőven belefér.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.26. 02:00:18

@[nev]: A területi különbségek nem igazak, és nem vagyok benne biztos, hogy a balti államokat nem érintette Sztálin tevékenysége...

Ragyás Tóni 2010.02.26. 02:05:48

@TheElf: Az a baj, hogy sokkal több erőszakot alkalmaznak, mint amennyi elég lenne. Nálunk nincsenek cigányok, mert nem települhettek be (balaton, idegenforgalom) pl betörtek a haverom boltjába és egy kallanytút kellett volna meghúzni, hogy vigyék a pénzt, erre spajszerrel szétvertek mindent.
Sok faluban annyira félnek a rendőrök, hogy nem is beszélnek. Lenyomják a torkukon a stukkert. Mondom, vannak faluk (sok) élve se jutsz ki.

Ragyás Tóni 2010.02.26. 02:08:59

@[nev]: Ugyan ugyan... Sorold el, hogy mennyi áldozata volt a fasizmusnak magyarországon és mennyi a kommunizmusban. Az egyik pár évig tartott, a másik egy fél évszázadig. persze csaltak, de még így is... Hidd el a kommunizmus vezet magasan.

[nev] (törölt) 2010.02.26. 02:23:40

@TheElf:
a katolicizmust szándékosan nem említettem, mert nem akartam ezt a frontot megnyitni. de a katolikus egyház nem folytatott szisztematikus népírtást.

az inkvizíció szerintem nem ugyanaz a kategória, mint a zsidó holokauszt. a katolikusok az "eretnekeket" tűzzel-vassal irtották, nyilván voltak feljelentgetések, és nyilván volt önkényes erőszak is. de ez egy vallásháború, egy adok-kapok, amiből elég sok volt az európai történelemben. de ez nem olyan, hogy egy népet le akartak radírozni a térképről. az európai unió jelenlegi területén ilyen csak a holokauszt volt.

persze nemcsak zsidó népírtás volt. volt örmény is, és ruandában is volt. és az amerikiában őslakosok is megszűntek létezni valahogy. csak ez mind az európai unió területén kívül esnek. és ezért ez az unió számára nem olyan fontosak. a holokauszt meg az unióban történt. ezért van kiemelt jelentősége.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.26. 02:33:27

@[nev]: csakhogy az eretnekek előtt a zsidókat is irtották ám tűzzel vassal, ami pedig egyértelműen népírtás.

@Ragyás Tóni: Ezt csoportja vállogatja, amelyiktől rendőr is fél, ahhoz menjen olyan kommandós aki nem fél.

Vagy uram bocsáss, ha a rendőrre veszélyt jelent a viselkedésük, nem lehet mást tenni legyen pár rendőrségi mesterlövés a környéken, elég lőszerrel a vita elrendezéséhez.

Ugyanúgy akkor, is ha magyar, ukrán, román, szlovák, stb. csinál ilyet.

Ragyás Tóni 2010.02.26. 02:40:47

@TheElf: tudod ezért a hsz-edért több ezer magyar vágná át a torkod. Ne az arcod legyen nagy, hanem költözz be borsodba. Vagy tolnába. A családoddal együtt... vagy akár a 8ba. Asszem öreg majd ott lenne mit megmutatnod... Fityingekért kapni házat. tied a világ. Mi meg majd figyelünk...

[nev] (törölt) 2010.02.26. 02:56:42

@TheElf:
a katolikus egyház nem a zsidó származást akarta leradírozni a térképről, hanem a zsidó vállást. én értem, hogy a vallást is nehéz letagadni, de ha nagyon muszáj mégis csak át lehet keresztelkedni, hagynak egy menekülő utat. de a származással nem lehet mit kezdeni. ezért volt durva a fasizmus. nem azt mondták, hogy írj alá egy papírt, különben fejlövés, hanem azt, hogy minden zsidónak fejlövés.

Ragyás Tóni 2010.02.26. 03:03:06

én egy majd 2m-es 110 kilós manus vagyok, volt nehézsulyú boxoló kiterjedt baráti körrel, de amikor megjelent 30 kancigány, menekítettem a csajomat, mert ott a dizsi közepén akarták megerőszakolni. Hívtam rendőrt, ki is jött. 1.5 órával később, mert annyira paráztak. Szóval, erről ennyit... Asszem öcsém, te még nem láttál igazán cigányt és egy klaviatúra harcos vagy. Vagy komplett degenerált.

[nev] (törölt) 2010.02.26. 03:13:26

@TheElf:
a népírtás mindenhol valamilyen totalitárius eszméhez tapad. ez az a felfogás, hogy valaki úgy akar első lenni, hogy nincs második.

ezen túl területi eltérések vannak, mert ez még kevés. mondjuk az mszmp totalitárius párt volt, de a kádár rendszerben nem folyt szisztematikus népírtás. szerintem egy totalitárius, nacionalista, és korporatív berendezkedés kell európában ehhez. a háború után ehhez ceausescu rendszere állt a legközelebb.

[nev] (törölt) 2010.02.26. 03:17:41

@Ragyás Tóni:
oké, de itt a probléma, az hogy vidéken nem járási (kistérségi) igazgatás van, hanem falusi, illetve megyei. tehát nem járási, hanem megyei kapitányságok vannak. és a megye nem tud elég gyorsan reagálni.

és ha megnézzük, hogy a politikai palettán kik mondják, hogy kistérségi igazgatás kell, akkor az jön ki, hogy éppen az szdsz mondja, és az mdf. a vidéki közigazgatáshoz a megye túl nagy, a falu meg túl kicsi.

Ragyás Tóni 2010.02.26. 03:24:40

@[nev]: nagyon nehéz ezt megoldani. Ezek a családok (nem magyar mintára) vannak 20-30an. Nem tudsz minden falura 200 rendőrt adni.
van egy valag kommandós haverom, nem érnek ki időben. Egy pillanat alatt eltünnek millio fele. A készenlét elmegy, ezek meg visszajönnek és minden megy tovább. stici, meg narkó díler mind. 600 mercikkel járkálnak tele fegyverrel. ki mer velük ujjat húzni?

[nev] (törölt) 2010.02.26. 03:31:07

@Ragyás Tóni:
ugye a liberálisok azt mondják, hogy városias (urbánus) igazgatás kell. vidéken az igazgatás székhelye egy mezőváros legyen. ahová a környező községek, és falvak is csatlakoznak. és akkor ennek a területnek legyen egy rendőkapitánya.

és akkor ez azt jelentené, hogy egy város(!), és a környező települések állnak szemben néhány faluban néhány családdal. így nagyobb eséllyel lesz rend, mint a jelenlegi rendszerben, ahol a rendőrségért a megyei, és országos szintekért felelős. illetve vannak a körzeti megbízottak. pont az a járási szint marad ki, amire a liberálisok szerint is, meg szerintem is a vidéknek szüksége van.

Ragyás Tóni 2010.02.26. 03:37:56

sajnos ez a helyzet... a polgármestereket is zsarolják. tudjuk, hogy van feleséged. szét csináljuk. agyonverjük a gyereked. mit csinálsz, nem szólsz egy szót se. elfordítod a fejed, ha látod, csak, hogy te ne járj így. a rendőrt is terrorban tartják, az se mer pofázni. ez van sok helyen... Szerencsétlen emberek ezért kapaszkodnak a jobbikba, hogy hátha a gárda megy arra, mert rettegsz elengedni a gyerekedet.

Ragyás Tóni 2010.02.26. 03:44:54

aki átélte ezt az nem tud statisztikai adatokra hivatkozni. Ha még láttál ilyen embereket, SOHA nem fogod elfelejteni. Ezek az emberek annyira félnek, hogy azt kínzás nézni is.

[nev] (törölt) 2010.02.26. 04:05:40

oké, csak ugye az szdsz évek óta azt mondja, hogy szűnjön meg a falusi önkormányzat. ami azt jelentené, hogy a "cigánybűnözők" a legtöbb helyen egy 20-30 ezres várossal és a környező falvak lakóival találnák szembe magukat.

ugye a liberálisoka azt mondják, hogy ezzel a járási igazgatással együtt lennének hatékonyak a roma integrációs programok, ami a roma gyerekeknek biztosítana egy viszonylagos jólétet. illetve adna nekik kulturális identitást. nem az szülőknek kell több segélyt adni, hanem a cigánygyerekeknek egyenlő esélyt az iskolában. és a bűnözőkkel szemben pedig a városnak kell fellépni, és persze nem elutasítva a falvak segítségét.

tehát ezeknek a programoknakegy 20-30 ezres mezőváros felügyelete mellett kellene folynia. és mindjárt több közmunka van, mert nem egy falut kell rendben tartani, hanem egy egész járást. és ezt mondja az szdsz régóta, és az mdf meg újabban. és erre mondja a fidesz, és a jobbik, hogy nem, nem, soha. ebből az alapállásból nagyon nehéz lesz majd bármit is tenni úgy, hogy ne ütközözzön a magyar vidék ez európai alkotmányos rendbe (!).

[nev] (törölt) 2010.02.26. 04:06:50

oké, csak ugye az szdsz évek óta azt mondja, hogy szűnjön meg a falusi önkormányzat. ami azt jelentené, hogy a "cigánybűnözők" a legtöbb helyen egy 20-30 ezres várossal és a környező falvak lakóival találnák szembe magukat.

ugye a liberálisoka azt mondják, hogy ezzel a járási igazgatással együtt lennének hatékonyak a roma integrációs programok, ami a roma gyerekeknek biztosítana egy viszonylagos jólétet. illetve adna nekik kulturális identitást. nem az szülőknek kell több segélyt adni, hanem a cigánygyerekeknek egyenlő esélyt az iskolában. és a bűnözőkkel szemben pedig a városnak kell fellépni, és persze nem elutasítva a falvak segítségét.

tehát ezeknek a programoknakegy 20-30 ezres mezőváros felügyelete mellett kellene folynia. és mindjárt több közmunka van, mert nem egy falut kell rendben tartani, hanem egy egész járást. és ezt mondja az szdsz régóta, és az mdf meg újabban. és erre mondja a fidesz, és a jobbik, hogy nem, nem, soha. ebből az alapállásból nagyon nehéz lesz majd bármit is tenni úgy, hogy ne ütközözzön a magyar vidék ez európai alkotmányos rendbe (!).

[nev] (törölt) 2010.02.26. 04:07:19

oké, csak ugye az szdsz évek óta azt mondja, hogy szűnjön meg a falusi önkormányzat. ami azt jelentené, hogy a "cigánybűnözők" a legtöbb helyen egy 20-30 ezres várossal és a környező falvak lakóival találnák szembe magukat.

ugye a liberálisoka azt mondják, hogy ezzel a járási igazgatással együtt lennének hatékonyak a roma integrációs programok, ami a roma gyerekeknek biztosítana egy viszonylagos jólétet. illetve adna nekik kulturális identitást. nem az szülőknek kell több segélyt adni, hanem a cigánygyerekeknek egyenlő esélyt az iskolában. és a bűnözőkkel szemben pedig a városnak kell fellépni, és persze nem elutasítva a falvak segítségét.

tehát ezeknek a programoknakegy 20-30 ezres mezőváros felügyelete mellett kellene folynia. és mindjárt több közmunka van, mert nem egy falut kell rendben tartani, hanem egy egész járást. és ezt mondja az szdsz régóta, és az mdf meg újabban. és erre mondja a fidesz, és a jobbik, hogy nem, nem, soha. ebből az alapállásból nagyon nehéz lesz majd bármit is tenni úgy, hogy ne ütközözzön a magyar vidék ez európai alkotmányos rendbe (!).

theofil 2010.02.26. 06:34:43

Ezek az ismert nevek szerintem nem keltenek katartikus hatást a választók köreiben.

Számomra katarzist jelentene ha pl. Tölgyessy nevét látnám ottan....abban a pillanatban elgondolkoznék és elkezdeném vizsgálni az LMP iránti ellenszenvemet, de így nincs rá semmi okom.

Az LMP feljelentette Gyurcsányt (nem tudom miért) de a publicitásnak ez a hajszolása azonnal undort váltott ki belőlem.

Ezt követte néhány semmitmondó nyilatkozat, azután csúsztatás Schiffer részéről, és itt néhány propagandisztikus megnyilvánulás mellettük a hsz.-ek között ami sokkal inkább volt visszataszító mint az ellenkezője.

A lényeg:
Még egyetlen értelmes mondatot sem bírtam hallani az elempésektől.

theofil 2010.02.26. 06:37:35

@TheElf:

Csinálj légyszives profilképet, hogy hamarabb megtaláljalak!

Üdv: theofil

dannyvass 2010.02.26. 09:10:11

"(a Népszavában amúgy február elején már beszélt ilyesmiről a párt listavezetője). "

Ennek némileg a Ma Reggel-ben ellentmondott Schiffer, úgy fogalmazott,h nem tárgyalnak senkivel,ami lehet eső lehet hó is.

Ami igazán érdekes volt,h állítása szerint a a vk. nagyrészében már megvan a jelöléshez szükséges mennyiségű cédula.

holdviola 2010.02.26. 09:13:12

Elszomorító, hogy még egy teljesen más témájú blogbejegyzés kommentjeiben is heveny cigányozásba botlik az ember. Ragyás Tóninak üzenem, hogy jártam én már cigányok lakta falvakban, mégsem akart soha senki nekem rontani. Ja, hogy nem vagyok sem 120 kiló, sem volt bokszoló, és még kommandós haverjaim sincsenek?

Senki nem állítja, hogy nem léteznek mercivel furikázó, agresszív cigányok, de hogy' nem lehet észrevenni mellettük a többtízezer, gombászó, gyógynövényt szedő, útépítésen, földeken dolgozó, napi megélhetésért keményen küzdő cigányokat? Hogy van mersze valakinek az egyéni, saját életstílusából következő percepcióját ilyen mértékben általánosítani? Nem lehet, hogy akinek kommandós haverjai vannak, az valahogy gyakrabban keveredik ilyen agressziót kiváltó helyzetekbe? Vagy most én is általánosítok?

Könyörgöm, használjuk már az eszünket is néha.

scr 2010.02.26. 09:16:19

@Treuga Mei: Azért az se ártana, ha el lehetne hinni egy politikusjelöltről, hogy képes lesz megvalósítani, amit leírt a programjában. Itt van a nagy deficit az LMP-seknél.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.26. 11:11:09

@holdviola: Csak az a bajm hogy ebben a megélhetésért való küzdelemben elég sok idős magyar ember elesik.

NRG44 · http://althir.org 2010.02.26. 12:55:35

Az LMP az új szdsz!

reakcio.wordpress.com/2009/11/08/lmp_az_uj_szdsz-lehet_mas_a_politika_parasztvakitas/

Most komolyan: el tudjuk képzelni, hogy ezeknek az arcoknak valóban halálosan elegük van az elmúlt 20 év korrupt, álszent, országot kiárusító politikájából? Hogy épp a balliberális udvartartás médiabohócainak, és jól fizetett krónikásainak, vagy a vidéki liberális másodvonalnak lett tele a hócipője azzal, amit az őket tenyerükből etető fejesek művelnek? Nem, ezek a fazonok nem az évtizedek óta folyó tudatos nemzet-és értékrombolástól, nem a magyarság folyamatos rasszistázásától, gyalázásától, vagy a cigányság magyarokra uszításától sokalltak be – hanem az SZDSZ vezetésének szerencsétlenkedésétől. Amely éppen azt veszélyezteti, hogy ebbéli tevékenységüket zavartalanul folytathassák. Kóka János, majd Fodor Gábor vezetésével a liberális törpepárt a magyar politika mikroorganizmusává vált. Igaz, még így is meglehetősen kártékony tud lenni, de az emberek lassú öntudatra ébredése olyan antibiotikumként hat, amely a következő választások alkalmával végleg megtisztíthatja tőlük a közéletet. És akkor a hagyomány-és nemzetellenes ultraliberalizmus képviselet nélkül marad Magyarországon. Pontosan ettől rettegnek a Helsinki Bizottságban, az Amnestyben, és az áporodott levegőjű belvárosi kávéházakban egyaránt. Ezért kell – a ’90-es SZDSZ-hez kísértetiesen hasonlóan – jól hangzó, vagány, radikális jelszavakat harsogni, ezért kell pimasz lazasággal kigúnyolni a politikai elitet, amely már képtelen kiszolgálni a liberális értelmiség pozícióéhségét, és destruktív hajlamait. Igen, a politika lehet más – de ők sosem. Ezért kell megváltoznia mindennek – hogy minden ugyanolyan maradhasson. Ha bedőlünk, meg is érdemeljük…

efhábé 2010.02.26. 13:00:01

@[nev]: Te aztán nagyon informatikus lehetsz, ha még sosem hallottál a bazár vs. katedrális kérdésről az informatikában.
Nem csak zárt kóddal, nem csak proprietary szoftverrel lehet pénzt keresni.

efhábé 2010.02.26. 13:16:40

@diotoro10: Te is jobbikos vagy, írod. Ezek szerint a jobbiknak mégiscsak ismertetőjele a szélsőséges rasszizmus? Tony csak zsidózott egy jóízűt, te meg máris fixen tudod ebből, hogy ő jobbikos, csak éppen nem blogkonform az érvelése?

Széééééép, méretes öngól ez :)

[nev] (törölt) 2010.02.26. 13:19:25

@efhábé:
nem erről van szó, hogy legyen-e nyílt forráskód, vagy ne legyen. hanem arról, hogy az lmp korlátozni akarja a szerzői jogot, és be akarja tiltani a másolásvédelmi eljárásokat.

"Az LMP a svéd Kalózpárthoz hasonlóan az első publikációtól számítva öt évet bőven elegendőnek tart arra, hogy a kulturális termékekbe befektetett anyagiak megtérüljenek."

"A fogyasztók másolási szabadságát technológiai úton korlátozó megoldásokat, az úgynevezett digitális jogkezelő rendszereket tiltani, míg a kulturális javak nem kereskedelmi célú gyűjtését, felhasználását, átdolgozását és terjesztését explicit módon támogatni kell."

kalozpart.org

és én ezzel szemben meg azt mondom, hogy információs önrendelkezésre van szükség, az információ totálisan szabad (ingyenes) áramlása helyett.

ad 1) nem kellene korlátozni a szerzői jogot, hanem éppen hogy alkotmányos alapjoggá kellene tenni. tehát a tulajdonjog maradjon a szerzőnél, és csak a hasznos szedésének joga kerüljön időlegesen a kiadóhoz. amíg a szerző és a kiadóval szerződik. de a kiadók ne szerezhessék meg időkre a szerzői jogot, se 70 évre, se 5 évre.

ad 2) nyilván nem kell büntetni azt a szerzőt, vagy kiadót, aki másolásvédelmet alkalmaz, de az ellen sem kell büntetőjogi eszközökkel eljárni, aki ezt a védelmet magáncélra feltöri. ez olyan helyzetet eredményezne, hogy a kulturális javak rendkívül olcsóvá válnának. egyszerűen nem érné meg feltörni a kódot, mert ugye ez azzal a veszéllyel járna, hogy a kiadó kitilt a hálózatos szolgáltatásokból. és akkor azt megint meghekkelni bonyolult. és akkor mindenki kifizetne pár dollárt. viszont túlzott pénzeket nem lehetne a kizárólagos forgalmazásból leakasztani, verseny alakulna ki ezen a téren.

de ez pont szembemegy azzal, amit az lmp képvisel. az lmp javaslata szerintem durván versenyellenes, és szerintem kultúra ellenes is.

efhábé 2010.02.26. 14:01:33

@Bona Fides: Hogyne lenne jobb, ha megemlékeznénk Trianonról.
Trianon, bár emberéletben nem követelt annyi áldozatot, mint a holokauszt, de nemzeti traumaként összevethető vele.
A zsidóknak sem lesz attól jobb, hogy van holokauszt-emléknap, mármint gazdasági értelemben. Lelki értelemben viszont igen, ami nagyon fontos. Ugyanennyire lenne fontos megemlékezni az egyéb nemzeti traumákról is. És végre elfelejteni a komcsi hazugságokat ezzel kapcsolatban.
A Don-kanyarnál elesettek nem fasiszta brigantik voltak, ahogy a komcsik szerették emlegetni őket, hanem sorozott magyar katonák, akiknek nem volt más választása, mint megfagyni a Don-kanyarban.
Egyébként épp Trianont szembeállítani a holokauszttal döbbenetesen ostoba dolog.
Trianon zsidó szempontból is pont ugyanakkora tragédia volt, mint magyar szempontból.
Az elcsatolt területeken élő zsidók szinte kivétel nélkül magyarajkúak voltak és magyarnak vallották magukat. Egymásra volt utalva magyar és zsidó, ugyanis már a XIX. században is csak a magyarajkú zsidókkal együtt tudott a magyarság többség lenni a magyar királyságban, csak velük együtt volt meg a több, mint 50%. Ebből az egymásrautaltságból következett az emancipáció '67-ben, a recepció '95-ben, ebből következett az erőteljes asszimiláció, a katolizáló hullám a XX. század elején.
Ezt az egymásrautaltságot tette semmissé Trianon. A csonka országban már nem volt szükség a zsidókra a többség biztosításához, ráadásul a határon túli területekről erőteljes elvándorlás indult el, polgárosodott, képzett, városi emberek érkeztek, akik számára a helyi zsidóság már konkurencia volt.

efhábé 2010.02.26. 14:26:50

@Treuga Mei: És akkor arról még nem beszéltünk, hogy mennyire fogják majd ezt a törvényt a bíróságok alkalmazni?
3 év börtön holokauszttagadásért, amikor közlekedési halálért felfüggesztettet adnak? Egyetlen bíró nem lesz, aki alkalmazni fogja ezt a törvényt, hiszen mindegyik tudja, hogy teljesen aránytalan.
Az uszításra vonatkozó törvényt sem alkalmazzák a bíróságok, ezt sem fogják.
Lehetett ezt tudni már jó előre, az égvilágon semmi más célja nem volt a törvény megszavazásának, mint az, hogy ütni tudjanak ezzel a szocik egyet a Fideszen a kampányban.

efhábé 2010.02.26. 14:43:07

@TheElf: Dehogy irtották, mármint a zsidókat. Volt némi gyilkolászás, pl. a keresztes háborúk alatt (Mainz, Speyer és Worms pl.), meg volt inkvizíció, de a katolikus egyház sosem akarta kiírtani a zsidókat. Mementónak szánta őket, a bűn mindenkori emlékműveinek, az istengyilkos nép, aki a gyilkosságért sok módon fizet, de életben marad, hogy örökre hirdesse az általa elkövetett bűnt. Nagyjából ez volt sokáig a hozzáállás.

Viktus 2010.02.26. 15:56:30

„Értem én, LEMP, Lengyel Egyesült Munkás Párt” – mondja két idős piacoló hölgy.

:D:D:D:D:D

index.hu/belfold/2010/valasztas/mindent_a_partert/utcan_a_partokkal/

milanello 2010.02.26. 16:20:51

@fenektibi:

Nekem úgy tűnik,h nem igazán tudják mit is akarnak.
Az tetszett, h állítólag már van egy csomó indulásra kész jelöltjük, csak még nem adták le a cédulákat. Szerintem blöffölt.

NRG44 · http://althir.org 2010.02.26. 16:26:03

A párt mögött megjelent rengeteg pénz - akinek van blogja, próbáljon meg kritikus szemmel írni az lmp-ről, hamarosan fizetett kommentelők jönnek vitatkozni. :-D

Amiről eddig senki sem írt : a zömmel szoci kiskirályok fiacskái által üzemeltetett warez oldalakon ezerrel reklámozzák a pártot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.02.26. 16:33:20

Szabó Győző ideológiai pozíciójával, töredelmesen bevallom, nem vagyok teljesen tisztában."

én igen
neolib, magyarságtudat nélkül, aki szerint aki nem szereti a melegeket, az b* meg

pimpalini 2010.02.26. 20:14:07

@tesz-vesz:

"neolib, magyarságtudat nélkül, aki szerint aki nem szereti a melegeket, az b* meg"

Megmondom őszintén, nem vagyok oda a melegekért, de azért még nem baszom meg őket...:D

pimpalini 2010.02.26. 20:36:39

Tisztelt Török Gábor!

Szeretnék Önnek feltenni néhány kérdést, mivel témától függetlenül érdekelne milyen ember is Ön:

1) Nem érzi úgy, hogy a társadalom számára felesleges?
2) Tud Ön tükörbe nézni?
3) Ha végiggondolja az életét, tud olyat mondani amire büszke lehet?
4) Ön szerint érdemes volt az államnak pénzt áldozni az Ön taníttatására?
5) Hajt Ön kézzelfogható hasznot a társadalom egésze számára?
6) Mikor jött rá arra, hogy politológusnak kell lennie?
7) Milyen hatalmas cél, gyönyörű eszmény hatására vált Önből politológus?
8) Miben tudná összefoglalni eme "szakma" hasznosságát?

Röviden ennyi. Kérem szíves válaszait.
Félreértés ne essék, ha úgy tűnne, hogy én megkérdőjeleztem volna az Ön létének értelmét a világon, utólag is elnézést kérek érte. Kérdéseim pusztán filozofikus jellegűek voltak.

török gábor 2010.02.26. 20:47:59

@pimpalini:

remélem, nem baj, ha nem reagálok minden megtisztelő ("filozofikus jellegű") kérdésére? annál is inkább, mert azok többségét biztosan nem nekem kell megválaszolnom.
egyben azonban kompetens vagyok: nem csupán tudok, de rendszeresen szoktam is tükörbe nézni. kérem, ebből ne azt a következtetést vonja le, hogy a haszontalanságom mellett nárcisztikus is vagyok. :)

Karcolt lendület 2010.02.26. 21:23:18

Az LMP eddig hivatalos országos listája:
lehetmas.hu/hirek/1069

Ezen nincs nyoma ezeknek a celebeknek, nem tudni a NOL honnan szedte ezeket a neveket és LMP-sek sem igazán adtak erre magyarázatot.

A cédulagyűjtésükről napok óta alig van hír - itt bloghoz sem szóltak nagyon hozzá, vszeg mert az utcán pörögnek, mint béka a turmixban.

Az interneten fellelhető nem hivatalos hírek:
Február 16-ig kb. az ötöde volt meg országosan a céduláknak - persze egyenetlen elosztásban. (Ez kb. 26500 darab.)
A következő körzetekről írták, hogy kész vannak:
Kalocsa, Szigetszentmiklós, Baja, Kiskunhalas, Zugló és valamelyik baranyai körzet (érdemes ezt a listát átnézni azoknak, akik szerint az LMP-t csak a Nagykörúton belül ismerik, igaz az első kettőből azonnal levezetik majd a korábbi sejtésüket, hogy LMP=SZDSZ).

2010.02.26. 21:36:56

@pimpalini: ha filozofikus és nem vagy kíváncsi, akkor minek teszed fel? És ezen meditálj egy csendes helyen, oszt elmélkedj arról, milyen zsenije vagy a társadalomnak, hogy neked ilyenek az eszedbe jutnak, még se neked tesznek fel kérdéseket és még se nem neked van blogod erről a témáról!

Hogy ON: megdöbbent pl. Cserhalmi György, Hankiss megint felvett egy trikót. Nekik mit kell a politikusoknak pitizni? Vagy úgy gondolják, most megmutatják, nekik fontos a nemzet? Ők a példák? Olyan nevetséges ez...

pimpalini 2010.02.26. 22:09:17

Kedves Letícia!

Nem óhajtok pálcát törni szellemi képességeinek ártatlan gyermekisége fölött, de megfigyelve blogját, kizárnék bizonyos megtisztelő jelzőket eme tulajdonság jellemzésével kapcsolatban.

A kérdéseimre adott válaszokra továbbra is kiváncsi lennék, de - mivel Török Gáborral személy szerint nincs bajom, pusztán azzal, hogy ma Magyarországon meg lehet élni a semmi magyarázásából - hozzá kellett tennem azt is, hogy ilyen irányú érdeklődésem nem a személyes ellenszenv motiválja.

Kegyed persze a szellemi igénytelenség mintapéldányát szolgáltatja nemcsak az én elmarasztalásommal, hanem azzal is, hogy Cserhalmi Györgyöt próbálja meg lentebb alázni. Tegyen Ön is le annyit, vagy legalább annak a felét a képzeletbeli asztalra, mint György barát, s egyrészt talán nem lesz ideje bugyuta blogot írogatni, másrészt talán kritizálhat Önnél nagyobb embereket is.

2010.02.26. 22:23:58

@pimpalini: Ó, pardon, nem tudtam hogy Önnél van a bölcsek köve, és hogy Ön mekkora (km.) ember, akihez én fel nem érhetek!

Ezen kommentjével azonban megválaszolta saját kérdéseit, miszerint 3 bekezdésben leírt egy nagy semmit, ahelyett, hogy summázta volna rólam mit gondol.

Szóval megy ez magának is, nem kell itt feltenni a kérdéseit, illetve tegye fel magának, amikor épp magányosan van kb. 2 négyzetméteren...

Cserhalmit meg kritizálom, ha kedvem tartja, és nem maga mondja meg, hogy mit gondolok róla. Ez szerintem világos, ugye magának is? Tisztelem, mint művészt, de politikailag megjárta a hadak útját, nekem attól, hogy beáll a szadesz utódpártjába, művészileg nem lett kisebb, de több, mint 60 évesen benőhetett volna a feje lágya, hogy nem kompromittálja egyik pártnál sem magát.

pimpalini 2010.02.26. 22:50:42

@Letícia:

Nos nem akartam nyersségemmel megbántani, így kicsit körülírtam. De úgy látom sikerült kihámoznia a lényeget, s a nagy nihillel azonosítani saját magát...
A szadesz utódpártja-jellegű kijelentés körülbelül annyira helytálló, mintha a jobbikról fideszbérencséget állítanánk. Látszik, hogy az Ön szellemi műhelye 110 %-on is maximum ilyen összemosásra képes. Persze megértem én, hogy Önt már sok csalódás érte az életben. Kellemetlen lehet folyamatos visszautasításokkal küzdeni, s nehéz lehet feldolgozni azt, hogy sem mérnökként, sem virágtartóként, vagy úszómester mellett törölközőszárítóként nem vált be.

Cserhalmi pont arról híres, hogy ellentétben a magyar színésztársadalom nagy részével, az összes politikusra magasról szart és nem volt hajlandó karrierje során megalkudni. Nem volt hajlandó megvásárolható árucikké válni. A média nem is szereti ezért. Ha kedve tartja, hát próbáljon meg más politikát csinálni. Tőlem tegye nyugodtan. Az persze más kérdés, hogy az LMP 13 tagú választmányába akár Ön, akár én, de még Kolbászos Pityu, a sarki szotyiárus is befért volna, ahogy a minap végigfutottam a neveken és életpályákon...

2010.02.26. 23:00:02

@pimpalini: Csak mosolygok a maga kivetítésein! :DD Micsoda dolgokat ír! Én ugyan nem vagyok nihil, s nem is tartom magam annak! És nekem semmi bajom a világgal, sőt, ha tudná, cserélne a velem! Hiába na, nem szerepelt a "törülközőszárító" a karriervágyaim között.

No de, továbbra is tartom, hogy nem kell elismert és híres embernek politizálni, nálunk eleve megosztja az embereket, és ez érvényes Cserhalmira is. Könnyű volt Cserhalminak lázadni anno, amikor jó helyeken voltak patrónusai. Éppen ezért nem értem, hogy a sztoikus magányában miért nem maradt? Miből gondolja, hogy a LMPimpi mókus őrs2 jobb a többinél?

Nincs új a nap alatt, szóval kár Cserhalmiért.

pimpalini 2010.02.26. 23:19:34

@Letícia:

Nem gondolom, hogy a Legyünk Minél Pihentebbek mozgalom olyan nagyszerű lenne. Vagyis nem teszek kivételt a javukra, de - ellentétben bizonyos kormányerőkkel - tisztelem bennük azt, hogy legalább vannak szimpatikus céljaik. A megvalósítást hagyjuk.

Ezzel aztán szépet sugalmazott és sokat mondott, hogy nincs új a nap alatt...
Kb. annyi minthogy nem lesz szalonnából kutya, meg a porcelán az elefántboltban nehezen mászik fára, mert ha hangosan tüsszent, akkor elüti a villamos.
Nem hinném ,hogy irigyelném magát, mert bizonyos tulajdonságok hiányát nem pótolhatja sem a pénz, sem a kapcsolatok.

De nyilván ön elégedett azzal, hogy abszolút haszontalan és a semmiből él. Mert ma már a semmi magyarázásával is sokat lehet keresni.

2010.02.26. 23:25:20

@pimpalini: így van, nagyon elégedett vagyok. :)

És végezetül:

"Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk."

Szép álmokat!:)

pimpalini 2010.02.26. 23:46:59

@Letícia:

Aki elégedett önmagával, annak nem kell egy mondaton belül kétszer is megemlíteni, hogy nem azonos a nihillel, valamint nem kell folyamatosan bizonyítani elégedettségét...:)

Kifejezések?
Talán így van Mrs Közhely, bár legalább annyi érv szól ellene, mint mellette.

Hogy fenti idézetének üzenetével búcsúzzam:
Kellemes "magányos gondolkodást kb. 2 négyzetméteren" valahol a panelrengetegben, vagy valamelyik bérkaszárnyában...:)

2010.02.27. 13:35:14

@pimpalini: hát érdekes, nagyon érdekes...Nem leszünk barátok, az holtzicher.

NRG44 · http://althir.org 2010.02.27. 14:01:05

Az lmp saját állítás szerinti programja megvalósulás esetén legalább annyi érdeket (mutyizást) sértene, mint a jobbiké. A jobbikot emiatt ezerrel támadja a fideszes, és az mszp-s, sőt, a külföldi mainstream média is.

Érdekes módon az elempét viszont nem.

kisstimi71 2010.02.27. 16:17:22

Kedves Gábor, Nem tudom, hogy használnának e az ismert nevek az lmp-nek, mindenesetre lehetséges használnának ha lennének. Egy arctalan, programtalan párt ők most, nem is sikerült az utóbbi 3 hétben bizonyítaniuk az ellenkezőjét. Schiffer András a leghíresebb közöttük. Ő pedig politizálás helyett "ügyvédkedik", feljelentést tesz, felszólít.. stb., ráadásul az lmp nyílt kampányszámláján lévő pénz nem hatékony dolgokra való elköltése is aggasztó. Nem elég csak a közpénz ellopását megállítani, az adományozók pénzének ostoba elköltése sokkal nagyobb gond és szerintem jól tükrözi az általános közállapotokat. A nemtudás nem ment fel a felelősség alól senkit szerintem.

elendem 2010.03.01. 21:30:27

A Népszabadság információi bizonyára bombabiztosak :-), de ezeket a neveket csak a cikkben látom, az LMP honlapján a hivatalos országos listán nem. Egy kivétel Ivády Gábor, akiről a Nsz. cikk ír (bár Török Gábor nem), de ő bemutatkozásában elég nyíltan vállalva vall erről. T.G. elemzése ezzel együtt érdekes, csak nem látom értelmét, ha a hír kacsa.
m

kisstimi71 2010.03.03. 13:38:18

@NRG44: Nem erre gondolok. Valószínű félreérthető voltam. Az eszközzel nem értek egyet, mert szerintem ez nem bírósági hatáskör, hanem társadalmi.

Jelenleg Magyarországon nincs olyan pártformáció, amit támogatnék. Az LMP-t azért nem mert úgy csinál mintha a bíróságon lenne, a szélsőjobbot mert úgy csinál minta bonyolult dolgokat egy tollvonással meg tudna oldani ha bekerül a parlamentbe de az emberi jogok csak addig fontosak nekik, amíg az ő saját jogaikról van szó. Rossz hírem van a mostani politikusjelölteknek legyenek kék zöld, piros sárga vagy feketék ha bekerülnek olyan nehéz négy évük lesz, amilyen még sosem volt az életben. 500 kiemelt ingyenélő, nem járok be dolgozni mert meg vagyok sértődve és semmit nem tudok az egészről de megnyomom a gombot mer' Laci aszondta' oda szavazunk "államférfiből" 500 önkéntesen évi 365 nap dolgozó, ezért bért és juttatást nem kapó csávót fogunk csinálni. Nagy szívás lesz, amikor nem csak dumálni kell róla, hanem valóban részt kell majd vállalni a terhekből. Sutty a fizetett sofőröknek, az albérlet fizetésnek közpénzből, a közpénzre alapozott hiteltörlesztésekből és a közpénzeken adott használhatatlan vagy kimondottan káros tanácsoknak. Nem megy jól a Magyarország nevű "vállalkozás" az utóbbi időben úgyhogy ideje meghúzni azoknak a nadrágszíját ezúttal akik mind az 500-an részt vettek a zátonyra kormányzásban. Úgyhogy csak tessék nyugodtan befelé igyekezni a parlamentbe, nem lesz 1%-on felüli állami finanszírozás és képviselőségből való megélhetés sem. Önkéntes ingyenmunka lesz a saját szakmából lehet majd megélni és be lehet bizonyítani, hogy komolyan gondolták azt a nagy elkötelezettséget vagy sem, amit a hülyébbnél hülyébb programokban hirdetnek. A képviselői tisztség másodállás lesz. Szóval csak igyekezzenek befelé, már alig várom az elkeredő szemeket, hogy csak az emberek elismerése vagy nem elismerése lesz a fizetség, amíg ki nem jövünk a kurva nagy kátyúból.
süti beállítások módosítása