Az utóbbi napokban a témahiányos kampányban meglepetészerűen tört elő a két választási forduló közötti visszalépések ügye. Ha jól rekonstruálom, az első mondat két politológustól érkezett, akik határozottan figyelmeztették az MSZP-t az általuk csapdahelyzetnek jellemzett szituáció közeledtére. Az elemzők szerint „az évtizedes Fidesz-MSZP szembenállással a hátunk mögött talán még nehezen elképzelhető, de a fő törésvonal áthelyeződhet a Jobbik és a többi párt közé, aminek egyébként még áldásos hatásai is lehetnek.” A téma bejárta a sajtót, különösen annak baloldali részét, hosszan írt róla a Népszabadság és a Hírszerző, aztán tegnap már egészen az MSZP miniszterelnök-jelöltjéig is elért. Mesterházy Attila szerint „korai még arról beszélni, visszalépnének-e a szocialista jelöltek a Fidesz javára”. Majd hozzátette: „A Fidesznek előbb bizonyítania kellene, hogy demokratikus párt, Orbán Viktornak pedig azt, hogy demokrata”.
Ebből az ívből sok mindenre következtethetünk. Nekem leginkább úgy tűnik, hogy kommunikációs előkészítése és tesztelése zajlik valaminek (mielőtt félreértene valaki: nem azt állítom, hogy ennek az első elemzés is része, de azt igen, hogy az MSZP "elgondolkozott"), amivel esetleg majd a két forduló között (vagy esetleg már korábban) állna elő a szocialista párt. Miután azonban erről biztosat nem tudunk, inkább nézzük meg, hogy lenne-e értelme egy ilyen akciónak.
Két kérdésről beszélhetünk rögtön: (1) az MSZP-nek érdeke lenne-e előjönni egy ilyen javaslattal, (2) van-e esélye annak, hogy MSZP-Fidesz visszalépésekre kerüljön sor? Az elsőre bizonytalan igen, a másodikra határozott nem a válaszom.
A szocialistáktól a szélsőjobb-ellenes összefogás gondolata nem lenne idegen, hiszen régóta ügybirtokosok ebben a témában; ellenben a Fideszt akár zavarba is hozhatná egy ilyen lelkes felajánlkozás. Mindez máris azonnal két erős érv a szocialisták számára az akció mellett, amelyet tovább indokolhat az a kalkuláció, hogy bár a Fidesz bizonyára óvatosan igyekezne kihátrálni ebből a furcsa barátságból, már önmagában a lehetőség felvetése is a Fideszt gyengítené. A kétharmad megakadályozásában például lehetne értelme egy ilyen ajánlatnak, amelynek azonban, lássuk be, azon a végtelenül cinikus felfogáson kellene alapulnia, hogy a bejelentő tudja: ezzel valójában azt erősíti meg, aki ellen való összefogásról beszél. A bizonytalanság innen származik: túl nagynak, veszélyesnek látszhat ez az ár.
Ha az MSZP valamilyen okból (itt a kívülről jövő nyomásgyakorlásnak, az úgynevezett „mértékadó közvéleménynek” és esetleg a „külföldnek” is lehet szerepe – ha másban nem, a hivatkozásban) mégis előáll a nagy gesztussal (amelyben azonban bizonyára valamiféle kölcsönösségi elvárás is lenne: a kerületek többségében az MSZP lép vissza a Fidesz javára, de mondjuk minden negyedik helyen lehetne ez fordítva), megítélésem szerint az MSZP-Fidesz megállapodásnak az esélye ezzel szinte semmit nem növekedne. Leginkább azért, mert egyszerűen nem alkalmas arra, ami a kimondott célja. Legalább három okból:
(1) Választói szinten egy ilyen együttműködés ma korlátozott hatásfokú – ráadásul kontraproduktív - lenne. Olyan nincs, hogy több mint egy évtizede ősellenségek vagyunk (mindkét oldalról), aztán hirtelen április 12-én bejelentjük: kérjük szavazóinkat, hogy a második fordulóban arra a jelöltre adják inkább voksukat, akinek pártjával szemben eddig politizáltunk. Az MSZP és a Fidesz első fordulós szavazatai közösen támogatott jelölt esetén a második fordulóra messze nem lennének összeadhatók. Aki őszintén gondolkozik egy ilyen együttműködésben, annak sokkal korábban fel kell készítenie erre a választóit – ha ezt nem teszi meg, okosabban jár el, ha a voksolás előtti utolsó pillanatban már nem kísérletezik.
(2) Az állva maradt körzetek többségében feltehetően a Fidesz jelöltje fordul az első helyen, míg a második helyen vagy az MSZP, vagy a Jobbik jelöltje várja majd a folytatást. Bizonyára lesz néhány olyan körzet, ahol esetleg az MSZP (mondjuk Budapesten: például itt), esetleg a Jobbik vezet (mondjuk Borsodban: például itt), de az nehezen elképzelhető, hogy a Jobbik tömegesen nyerje az első fordulókat. Így viszont nem érthető a logika: a második fordulóban a Jobbik más kieső pártok szavazóira nem számíthat, ha mindenhol újra elindul a Fidesz-Jobbik-MSZP hármas, a helyek többségét bizonyára a Fidesz nyeri el (esetleg néhányat az MSZP, talán párat a Jobbik). Ha azonban az MSZP visszalép a Fidesz javára, máris ott a Jobbiknak kedvező bizonytalanság: mit tesznek az MSZP szavazói, és – ami fontosabb – mit szólnak ehhez az első fordulós fideszesek? Egy ilyen helyzetből a Jobbik sokkal többet profitálhat, mintha mindenki ismét elindulna.
(3) És végül arról sem szabad elfeledkezni, hogy az első fordulóban valószínűleg az egyéni körzetek többségében eredményes lesz a szavazás, akár az is előfordulhat, hogy a Fidesz már április 11-én abszolút többséget szerez (vagy annak közelébe jut). Ha kiderül, hogy a Jobbiknak már nincs esélye kormányra kerülni, mivel lenne a Fidesz és az MSZP szavazói számára annyira indokolható (mondjuk, hogy ne x, hanem csak x-5 mandátuma legyen?) a vele szembeni minden korábbi ellentétet átíró összefogás?
