Olvasottság

A blog indulása óta: 15'504'235 lapletöltés (2018.02.17.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • naivugyfel: @6.Lenin: Szia, Macront csak arra hoztam példának, hogy szinte nulláról el lehet verni a politika... (2018.08.26. 22:45) „A királyi udvar a fontos”
  • 6.Lenin: @naivugyfel: Szerintem Macron is rossz példa, mert a következő választáson, ha addig kitart, el ... (2018.08.26. 09:10) „A királyi udvar a fontos”
  • naivugyfel: @6.Lenin: Erre még röviden: "...miért is lesz működésképtelen ez a motor, emberekből összeszerelv... (2018.08.26. 01:11) „A királyi udvar a fontos”
  • naivugyfel: @6.Lenin: Szia, nagyon köszönöm a visszajelzést és lehet, hogy meg fogsz lepődni, de... alapvetőe... (2018.08.26. 01:01) „A királyi udvar a fontos”
  • 6.Lenin: @naivugyfel: "egy modern benzin- vagy dízelmotorban is rengeteg, néha önmagában is bonyolult sz... (2018.08.24. 16:18) „A királyi udvar a fontos”
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (3) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (15) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

11:23

Tegnap este az MTV esti politikai műsorában voltam, s miután a mi beszélgetésünk csak később, az adás második felében kezdődött, a folyosón szerencsére meg tudtuk nézni a Hír TV-ben a BKV volt vezérigazgatójának „vallomását”. Bár korábban a Magyar Nemzetben már lehetett olvasni Balogh Zsolt szavait, a tévén keresztül még erősebbnek és hitelesebbnek tűnt az üzenet. Miközben az ügy erkölcsi és büntetőjogi vonatkozásai is tanulságosak, engem természetesen elsősorban a politikai hatások és következmények érdekelnek. Az állítások napvilágra kerülése óta ezért azon gondolkozom, hogy vajon az MSZP meg tud-e úszni újabb jelentős veszteség nélkül egy ilyen példátlan ügyet.

Az előző bejegyzésben már foglalkoztam azzal az eshetőséggel, hogy a Hagyó-ügy nyomán az MSZP elvesztheti minden reményét a váltópárti szerep megtartására. Kétségtelen, némileg ellentmond ennek két dolog: egyrészt a szocialisták a felmérések szerint már most is közel járnak ahhoz, hogy kizárólag a választói törzsbázisuk támogassa őket, azaz könnyen lehet, hogy már nem olvadhatnak kisebbre; másrészt pedig, ha az MDF és az LMP valós esélyei elszállnak a jelölési szakaszban, a baloldali szavazóknak minden fenntartásuk ellenére sem marad más választásuk, mint az MSZP-re voksolni. Ezek a tények valóban azt sugallják, hogy 15-20 százalékos támogatottság alá a szocialisták akkor sem mehetnek, ha a már most is széles körben tárgyalt Hagyó-ügy tovább terjed, és a választás előtti utolsó hetekben a kampány legfontosabb témájává válik.

Nem vitás, ez ma a legvalószínűbb opció: ha láttunk is a régióban szép számmal olyan eseteket, amikor a kormányzó pártokat lenullázták a gyanús ügyek, az MSZP – részben a létező bázisa, részben az alternatíva hiánya miatt – 2010-ben akkor is esélyes a megkapaszkodásra, ha a korrupciós indexe korábban elképzelhetetlennek gondolt magasságokba emelkedik. A Hagyó-ügy ennek ellenére katalizátora lehet az MSZP belső hatalmi harcainak, akár a párt teljes szétesésének, akár látványos megújulásának. A korrupciós szappanopera után ugyanis egy már biztos: az MSZP ebben a formájában nem lehet tartós szereplője a magyar politikának. A kampányban szükséges látszategység ugyan most a nyilvánosság előtt némaságra kényszeríti a feleket, de látnunk kell: aki előbb lép, előbb ismeri fel a helyzetben rejlő lehetőségeket (és veszélyeket), behozhatatlan előnyre tesz szert. Ha a következő napokban talán nem is, de a választás környékén szokatlanul nyílt és erős mondatokat várok szocialista politikusoktól. Palotaforradalomra készülhetünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr331818532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

artdark 2010.03.08. 11:24:54

Szóval az MTV-ben is a HírTV-t nézik... :)

==T== 2010.03.08. 11:25:58

Bár szétvernék belülről a pártot...

artdark 2010.03.08. 11:31:18

@==T==: A Pártot ez esetben nagybetűvel kell írni.

Hírbuzi 2010.03.08. 11:32:14

Meg közben előkerült Balogh Zsolt interjújának javított változata is:

hircsarda.hu/bulvar/3597-balogh-zsolt-mindent-elmond/

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.08. 11:33:18

"baloldali szavazóknak minden fenntartásuk ellenére sem marad más választásuk, mint az MSZP-re voksolni."

olyan nem lehet hogy egy "baloldali szavazó" rájön hogy mégsem az mszp a legkisebb rossz, hanem a legnagyobb?

Ordnassac 2010.03.08. 11:36:12

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Megrögzött baloldali szavazó nem fog sem a Fideszre (ill. az Antikrisztusra), sem a Jobbikra szavazni. A másik opció, amit Závecz Tibor is mondott tegnap, hogy az MSZP-szavazók otthon maradnak, esetleg érvénytelenül szavaznak (abban az esetben, ha nincs pl. MDF).

artdark 2010.03.08. 11:37:36

Amúgy meg, komolyra fordítva a szót, számomra a Gábor mostani bejegyzésének tényleg ez a legfontosabb üzenete - túl a konkrét elemzésen, amelynek utolsó gondolatát magam is osztom.

Mivel érdekel a média, érdekesnek találtam a HírTV-s mellékvonalat. Igen, itt tart ma a magyar közszolgálatiság: milliárdos kistafírozottsága ellenére fut az események után, nincs független tényfeltárás, nincs arculat, csak dohos bútorok a csillógónak hitt új dizájn mögött.

Ordnassac 2010.03.08. 11:39:10

Magához a bejegyzéshez: ami engem különösen érdekelni fog, hogy egy esetleges választási blama után az OGY-ba bejutó régi arcok mit fognak csinálni? Gyanítom nagy lesz a ricsaj a párton belül, hogy ilyen bukta után az OGY-ban üljenek. Az országos és a területi listák átnézése során tényleg nem fog vadiúj arcokban bővelkedni az MSZP-frakció, az meg nem segíti elő a megújulást.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.08. 11:39:39

@Ordnassac: az is elképzelhetetlen volt pár éve hogy "megrögzött baloldali szavazó" az mdf-re szavazzon.

joe2010 2010.03.08. 11:42:01

Láttam a tegnapi M1 műsort, érdekes volt. Bár nem adott sokkal többet nekem. Tetszett, hogy Giró-Szász András átvette 0. fordulós nómenklatúrát, amit talán itt olvastam először.

Ordnassac 2010.03.08. 11:42:56

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: ez kétségtelenül így van, de akkor nem volt Bokros Lajos az MDF-ben és a Fidesz nem tett ilyen fordulatot, még mindig a debreczenijózsefi "látens diktátor" vezeti a Fideszt, az meg nagyon nagy mínusz még mindig az MSZP megmaradt törzsszavazóinál. Akik meg a Jobbikra akarnak szavazni, azok már átvándoroltak.

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 11:46:01

A baloldali szavazók 2010-es opciói között azért a neokon-neolib gazdpolos MDF és a szolib-zöld gazdpolos LMP még ott szerepel.

Ha valóban baloldaliak, akkor persze inkább az LMP. Érdekes, hogy ennek ellenére a Fidesszel komoly együttműködési potenciálok rejlenek pl. a földmoratórium kérdésének kezelésében és a stratégiai állami vagyon (energia, víz, stb.) megtartásában.

forpol kozpont 2010.03.08. 11:46:43

Pedig 176 egyénije sem mdf-nek, sem lmp-nek nem valószínű, h lesz. Sőt, MDF-nek Bp-i listája is kérdéses:

forumpoliticum.blog.hu/2010/03/08/david_ibolya_esete_az_ongollal

Így vagy otthon maradnak a korábbi szocialista-szabad demokrata szavazók, vagy nyelnek egy nagyot és szavaznak.

radala 2010.03.08. 11:48:12

Kedves Török Gábor!
Valóban eltünöben van az mszp, de szerintem ezek nem szignifikáns változások, amiket egy ilyesmi okoz. Szerintem kampány szempontból tuti a legrosszabbkor jön Hagyó meg a BKV, de Tocsikból is föl lehetett állni.
Szerintem öszöd az, amiből nem lehet fölállni.
Az mszp jövője szerintem nem a BKV-n, hanem az előrehozott választások 4 évnyi elszabotálásán bukik el.
Tény, hogy baromi pechje van az mszp-nek, bár tartok tőle, hogy ez nem pech csak a nagy számok törvénye. De szerintem föltámadás szempontjából teljesen mindegy, hogy 20, 50 vagy 100 képviselöje van-e a szociknak. Az MDF soha nem tért vissza, a fidesz 20 képviselő (vagy kevesebb)-röl nyert.
Szerintem ha az LMP bekerülne 10 képviselővel, az mszp-nek meg lenne 100 (ez nyilván nem képzelhető el), akkor is 10 x akkora lenne az LMP esélye 2014-ben, mint az mszp-é. ès erről nem Hagyó tehet, hanem Lendvai, GyF, Szili, Kóka, Fodor stb. mind-mind aki kiállt a kormányzás folytatása mellett.
Szóval azt akarom mondani, hogy nagy rúgás ez a Hagyó, de a valóságban csak egy fekvő, haldokló kapja ezt a rúgást.

artdark 2010.03.08. 11:48:19

@Ordnassac:

Nagyjából igen, de van még becslésem szerint 100-150 ezer olyan szavazó, akik meggyőzhetők mint a részvételi hajlandóságot, mind a valamelyik párthoz való csatlakozást illetően. Közülük 15-20 ezer lehet, akiknél a Jobbik eséllyel szállhat harcba. De - pikáns módon - az MSZP és a Fidesz is. Értük megy most a hirig. Nem azért, mert ez akkora halmaz, hanem azért, mert a Jobbik támogatottsága esetén ez akár 3-5 százalékot is jelenthet, ami nem mindegy.

elwood 2010.03.08. 11:48:28

még mindig fordítva ül a lovon az összes elemző

fontos az aktuális támogatottság de messze nem minden

eddig minden választáson nem valakire, hanem valaki ellen szavaztak. (mszmp ellen, antalli mdf ellen, mszp ellen, orbán ellen, és igen ismét orbán ellen)

most is az a kérdés, hogy aki orbánt nem akarja visszaengedni kire fog szavazni, lesz-e MDF vagy LMP. Ha igen sokat kapnak. Ha nem, az MSZP nem tudja most felszívni őket és otthon maradnak.

Ordnassac 2010.03.08. 11:49:12

@Az évek meg a rutin: épp ezért hírlik, hogy a Fidesz még besegíthet a kopogtatóknál.

@forpol kozpont: 176 nem is kellene, csak mind a 20 területi lista és kb. 140-150 jelölt. Ami mindkét esetben tényleg necces. Amennyiben az MDF-nek Budapest nem jön össze, akkor egyértelműen elszállt.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.03.08. 11:50:13

Szerintem egy választás előtti palotaforradalom akár fel is rázhatja a baloldali választókat, különösen, ha - ahogy Gábor írja - az MDF és az LMP nem lesznek választható opciók. Megmutatná, hogy a párt, ha muszáj, mégis képes változtatni. Ha nem történik semmi, az még tovább morzsolhatja a bázist, ha más nem, az otthonmaradók számát erősítve.

LuiKang 2010.03.08. 11:50:44

"a baloldali szavazóknak minden fenntartásuk ellenére sem marad más választásuk, mint az MSZP-re voksolni"

Ezzel most nem tudok egyetérteni.

Nem vagyok biztos benne, hogy azok, akik most az LMP-ben gondolkodtak, épp az MSZP-re voksolnának, vagyis miközben új párton gondolkodtak, akkor az elmúlt 8 év kormányzására adnák újra szavazatukat?

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 11:51:03

@forpol kozpont: Mivel a kispártoknak általában tudatos szavazói vannak, az MDF és az LMP várhatóan le tudja kommunikálni feléjük a listás voks fontosságát.

Persze emellé 100-110 evk-indulás azért nem ártana.

Ordnassac 2010.03.08. 11:51:27

@artdark: nem tudom, nekem az az érzésem, hogy aki még most is az MSZP-nél maradt, az már sem a Fideszhez, sem a Jobbikhoz nem megy át. A tévedés jogát persze fenntartom.

dezsőke 2010.03.08. 11:51:31

"a hír tévét nem tekintem hírforrásnak" mondotta volt egy politikus illetve nincs az az Isten Magyarországon,hogy a klónozott kommunisták máshová szavazzanak mint a maszop.Történhet bármi,értsd BÁRMI, úgyis a maszop forever.
Kb 20 éve mondom ezt,kell még húsz év,hogy a mostani klónok nagy része így vagy úgy eltűnjön,de mindig lesz min10százalék(most is van kb 20 százalék)totál agynélküli szavazógép.

Ordnassac 2010.03.08. 11:52:24

@LuiKang: ez az eset arra vonatkozott, ha nincs MDF vagy LMP, akire szavazhatnának (lista vagy esély hiányában).

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 11:52:40

@Ordnassac: A Fidesznek nem érdeke a támogatás, fenyegeti a kétharmadot. Ráadásul a Jobbik erősödése a bizonytalanokat is inkább a Fidesz-tábor felé tereli.

Tibike15 2010.03.08. 11:53:17

Csak egyszer megérteném, hogy miért szavaz valaki az MSZP-re? A poltikusok miatt? A megszokás miatt? Visszasírja a Kádár kort? A szolidaritás miatt? Mert ugye ezek közül egyiket sem szállítja neki a szoci garnitúra.

Héttörpe (törölt) 2010.03.08. 11:53:54

Kedves Gábor!

Lehetségesnek tart olyan forgatókönyvet, miszerint a Fidesz kisegíti az MDF-et kopogtatócédulákkal annak érdekében, hogy a baloldali szavazóknak maradjon más választásuk, mint az MSZP-re voksolni? Ebben az esetben ugyan Dávid Ibolya és csapata valószínűleg átlépi a küszöböt, viszont az elnökasszony mentelmi jogának felfüggesztésével ki lehet őt tenni az ügyészi vizsgálatnak és a később esedékes büntetőeljárásnak is. Röviden, arra gondolok, hogy a Fidesz bejuttatja az MDF-et, de rövid időn belül be is kebelezi magába.

objekt 2010.03.08. 11:54:03

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Szerintem lehet ilyen. Pont ezt éreztem, ezen gondolkodtam. Szerintem van egy olyan pont amikor az ember megáll és hirtelen rádöbben, hogy: na ezt azért már nem! Én a szüleimnél tudom jól lemérni ezt a folyamatot. Ez az interjú tökéletesen alkalmas arra, hogy ezt a hatást kiváltsa. Ritkán adatik meg ez a katartikus élmény. Az emberek sejtik, hogy mi megy a háttérben, de ha konkrétumot kell mondani egy rutinos politikus lesöpri a vagdalkozást. Soha semmire nincs bizonyíték, ez hihetetlenül idegesítő tud lenni. Ez az interjú felér egy Öszöddel. Szerintem, ha nem lennének ilyen közel a választások, ugyanúgy tüntetések kezdődnének. Jelen esetben a személy is hitelesíti az elmondottakat, nem azért mert ismerjük a múltját, hanem azért, mert természetesen őszintének tűnt. Az emberek Őt megsajnálják, Hagyó meg megszemélyesíti a gonoszt. Itt is volt ilyen vélemény tegnap.

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 11:54:12

@Mr. Pither: Az MSZP-t egy dolog rázhatta volna fel: Szili Katalin pártelnöki posztja és miniszterelnök-jelöltsége.

tölgyes 2010.03.08. 11:55:26

Kedves Török Gábor!

Ha komolyan veszem azt, amit az írás első felében kifejtett, (a törzsszavazó nem igen érzékeny még a korrupcióra sem)akkor a helyzet szomorú, a politika mint tudomány pedig felesleges, vagy fabatkát sem ér... Amit leírt ugyanis arról szól, hogy a hit és a hithűség(a törzsközönség esetében)mindennél erősebb. Azt nem vagy alig befolyásolja a racionális és morális megfontolás.. Márpedig ha a racionalitást minimalizáljuk, akkor az irracionalitások világával mit tud kezdeni a tudomány.. Ha csak azt nem, hogy megállapítja az irracionalitást magát és mint magánban valót beemeli a racionalitások világába... és az elméleteit az irracionális mozgások szemlélésére korlátozza..::))

Egyébként lehet, hogy úgy lesz ahogy írja, de lehet, hogy nem. Én azt látom hogy az MSZP már régen a volt pártnomenklatúra és máig hű érdekelt híveinek pártja. A nomenklatúra körét és érdekeltjeinek létszámát sem szabad alábecsülni.. Itt, ebben a körben pedig már más törvények érvényesek.

artdark 2010.03.08. 11:55:31

@Ordnassac:

Én a bizonytalanokról beszéltem elsősorban, nem a látens elkötelezettekről. Előbbiek számára alternatíva lehet a Jobbik - talán sokkal inkább, mint a Fidesz, míg az utóbbiek menthetetlenek.

@dezsőke: A dinoszauruszok is a világ legerősebb állatai voltak egyszer, mégis kihaltak. Igaz, kellett hozzá egy kis idő, de van remény.

artdark 2010.03.08. 11:56:24

@Az évek meg a rutin:

Ez inkább a második forduló esetén lehet érvényes. Ha lesz második forduló...

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 11:56:28

@Tibike15: A nyelv, amit beszélnek. Az ancien régime nyelve, amin értenek.
Egyébként ez a hazai baloldal tragédiája. Az MSZP szavazóinak Jurassic Parkja.

Ordnassac 2010.03.08. 11:56:30

@Az évek meg a rutin: inkább a Jobbik fenyegeti a kétharmadot, mintsem az LMP. Amúgy meg, ha az LMP bent van, még mindig könnyebb velük egyezkedni, mint pl. az MSZP-vel vagy a Jobbikkal. Utóbbi esetekben erősen fennáll az a veszély, hogy a Fidesz elveszíti szavazótáborának jelentős részét.

theofil 2010.03.08. 11:56:44

Palotaforradalom az MSZP-ben....hehehe...
és kik lennének a palotaforradalmárok?

ruja 2010.03.08. 11:56:57

Hír tv mindenhol:)))))))Soha többé mszp VÉGE.

Ordnassac 2010.03.08. 11:57:20

@Az évek meg a rutin: a pécsi példa mutatja, hogy ez sem biztos, hogy így van.

szamarhegy 2010.03.08. 11:57:42

Mit várhatunk azoktól a 'forradalmároktól' , akik a hagyói pénzekből ülnek a Parlamentben 20 éve?

theofil 2010.03.08. 11:57:47

@Ordnassac:

De még mennyire, hogy itthon fogok maradni!

Nem kicsit, nagyon!

papika 2010.03.08. 11:58:58

Gábor,
megnéztem ezt a magyar tévés műsort, el nem tudom képzelni, mi értelme van, hogy 14 percnyi műsorra valaki behívjon 4 vendéget, Végererményben semmire nincs így idő, csak egy-két általánosságot elmondani. Ha jól láttam, egy-egy vendégnek jut kb. három megszólalás, a műsorvezetőnek meg tizenöt.
Nem csoda, hogy a Krizsó Szilivtől elvették a választási műsor vezetését!
Azt kell mondjam, a több néha kevesebb, a kevesebb meg több.

Ordnassac 2010.03.08. 11:59:04

@artdark: ez lehetséges, minden további nélkül. Talán éppen ezért váltott mérsékeltebb hangnemre a Jobbik.

AlbaZen 2010.03.08. 11:59:35

Minden barátom, aki eddig bennük hitt, már otthagyta őket. Szerintem valónak csak a kemény mag maradt.

Kevéssé valószínű hogy kényszerből olyasmire szavazunk, amitől undorodunk, csak azért, hogy a másik ne jöjjön. Akkor inkább az otthonmaradás (az általam ismert volt mszp-támogatók választása leginkább ez).

theofil 2010.03.08. 11:59:53

@Az évek meg a rutin:

Könyörgöm kíméljél....Szili mineljelöltként...?!

Ordnassac 2010.03.08. 12:00:14

@theofil: Április 12-én felébredsz és azt mondod "Végigaludtam az elmúlt másfél, két napot." "Nem csináltam semmit!" ;-)

ogremano 2010.03.08. 12:01:02

én azt látom, hogy gyakorlatilag Gáboron kívül, alig van ma Magyarországon olyan elmező, aki tisztában lenne azzal, hogy a Jobbik legnagyobb bázisa nem a Fidesz jobbszéle, hanem általában az MSZP egykori bázisa. azt szívja fel folyamatosan, a Fidesz jobbszéle csak mellékes, a sok meggyőzhető szavazó az egykori MSZP szavazók, akik akármennyire elképzelhetetlen sokaknak, de sokan a Jobbikra tolják.

a másik ilyen egyáltalán ki nem beszélt dolog, amt én személyesen is megatapasztaltam, hogy a fiatalok komoly része LMP és Jobbik között vacillál, mivel ők az elit ellen akarnak szavazni.

ezek jól mutatják azt, hogy hogyan változott meg a kétpólusú politikai kultúra, amiből még sokan nem tudtak kikecmeregni.

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 12:01:30

@Ordnassac: A bizonytalanok száma jóval nagyobb, mint a Jobbik tábora.
Így ha a Fidesz sikerrel kommunikálja a Jobbik szélsőjoboldaliságának veszélyeit a hatékony kormányzásra, behúzhatha a kétharmadot.

A pécsi példa pedig azért nem teljesen helytálló, mert abba a választásba Fletó belekergette Katót, nehogy az utóbbinak reális esélyei legyenek az MSZP-n belüli hatalomátvételre. Vesztes csatába küldte egy hadvezérét.

dezsőke 2010.03.08. 12:02:20

@artdark: Hát remény az mindig van(kell,hogy legye)csak az idővel van némi gond...Olvasom itt a sok okostojást,hát 2010-ben is,ilyen előzményekkel is,ENNYI MARHASÁGOT,AMIT ITT(IS) LEÍRNAK EMBEREK!?!
Nem csodálkozom,hogy ezek az analfabéta,primitív,pszihológiai és pszihiátriai esetek vezették és vezetik ezt az országot (két kis megszakítással) úgy 1947 óta.

artdark 2010.03.08. 12:02:55

@Ordnassac: Már nem csak mérsékeltebb hangnemre váltottak, hanem direktben is megszólították a baloldali szavazókat. Ennek ellenére én is a Jobbikra szavazok, mert tényleg sok a baloldalon a megszédített ember, akikért kár volna.

A megoldás egy népművelésügyi és -felvilágosítási minisztérium lehetne:)

theofil 2010.03.08. 12:03:11

@Ordnassac:

Aludni éppen nem fogok...

Dühöngeni, átkozódni, sírógörcsöt kapni, ilyesmit tervezek.

Exit pool után: halálhörgés, siralom.

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 12:03:29

@theofil: Szilit kimondottan tehetségtelen politikusnak tartom, de az élcsapatban ő az egyetlen baloldali retorikájú figura.

Ahogy TGM mondja, a Bajnai-Lendvai-féle csapat 1945 óta a legjobboldalibb kormány és kormánypárt Magyarországon :)

dimitrij 2010.03.08. 12:03:47

terelés lesz még 5 hétig, majd az első forduló eredményeinek ismeretében valakik nekiállnak majd a párton belül (Botka féle új vonal egy vagy több tagja), és végre beindíthatják a valódi megtisztulást. jobb, ha párton belüli áll az eseménysor élésre. egy másik opció az, hogy Gyurcsány ezt a pontot választja majd a valódi visszatérésre... egy biztos, az átlag nem jobbos szavazó vagy valamelyik kicsire szavaz, vagy el sem megy szavazni, vagy "befogja az orrát", és duzzogva, de behúzza azt az X-et a szokásos helyre. a fő kérdés szerintem csak az, hogy mennyien mennek orrukat befogva el szavazni, ha sokan, akkor hozzák a 15-20%-ot, és a jobbik nem tud nagyobb frakciót alakítani...

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.03.08. 12:05:24

Nehéz megmondani, hogy a Fidesz mivel járna jobban. Ha az MDF bejutna
akkor garantált a két irányból történő
napi ba....tás. /Egyelőre tekintsünk el
a Jobbik viselkedésétől mert azt nehéz
megtippelni./ Úgyhogy valószínűleg jobban járna néhány százalékkal "erősebb" MSZP-vel, de MDF nélkül.
Ahogy a dolgok állnak a szavazók döntő többsége sem szeretné látni az MDF-et a Parlementben.

papika 2010.03.08. 12:05:49

A cikkhez szólva, azért azt se felejtsük el, hogy a Kisgazdapártra is mindenki azt hitte, hogy olyan erős törzsszavazói gárdája van, hogy nekik igazán semmi nem árthat.
Aztán jött a kormányzásuk, jöttek az ügyek, egy kis chilei cseresznye, egy kis Szabadi-féle balhé, egy kis Fradi, azán 0,75%-kal sikerült zárni a ciklust.
Szóval mindig van lentebb, és ennek az alsó határa nem 15%, hanem 0%.

artdark 2010.03.08. 12:07:08

Ezen a blogon már írtam, és most is fenntartom: ha a Fidesznek hárompárti Parlament esetén az MSZP-re lesz szüksége egyes kétharmados voksokhoz, megfelelő alku esetén akár Szilit is elfogadnák köztársasági elnöknek.

chelsea.hu 2010.03.08. 12:09:13

Üdvözlöm Gábor !
Az MTV tegnap esti műsorával kapcsolatban:
-mire gondolt akkor ,amikor azt a megjegyzést tette, " ápr.11.-e ismét a közvéleménykutatók fekete varárnapja lehet " nem hagyományos válaszra gondoltam .
-a Fidesz jelenlegi kommunikációjából mi következhet a szavazóbázisának megtartását illtően?
-tartható? -mert...
-csökkeni fog mert?...
-változtatni kellene mert?..
Továbbá helyes-e, hogy minden oldalról elzárkózik a miniszterelnökjelölti ill. a szakmai vitákról? -szintén nem hagyományos válaszra gondoltam.

parttalan 2010.03.08. 12:09:22

Török Gábor a Fidesz holdudvarába került. Töröknek mindig kell egy nagy erő, amihez a választások előtt odaállhat.

2006-ban, az akkori kampány alatt erősen valószínűsítette az Mszp győzelmét. Emellett Gyurcsány egyik háttéremberének mondták. Azóta nagyot fordult a világ vele: a Fidesz a nagy erő, így emberünk évek óta - saját pozíciói erősítése miatt is - a fideszhez szegődött át.

Fogalmazzak úgy: kiábrándító,mint minden írása az utóbbi időben. Mondjuk a hazai politológusi szakmában nem egyedülálló jelenség az igazodás. Megteszi ezt az összes többi közíró, politológus jobb, és baloldalon egyaránt.

Tibike15 2010.03.08. 12:09:52

a Gyurcsány nagyon vissza akar jönni és úgy látszik vannak is olyan nyugdíjasok, akiknek tetszik ez a harcias baloldali szerep, mert ütni vágni kell az imperialistákat, most már nem lehet fizikailag, de legalább szóban, ahogy a Gyurcsány csinálja az ő örömükre. Szerencsére nagyon magas az átlagéletkora a Gyurcsány támogatóknak, úgyhogy az idő lassan megoldja ezt a problémát is. Arra nem számítok, hogy valaha is meg lehet őket győzni, hogy mekkora hülyék, ha ilyen embert támogatnak. de ez van. Et a szépség a demokráciában, hogy funkcionális analfabéták is választanak, akik két kétjegyű számot nem tudnak összeszorozni, de véleményük van és lehet is.

AlbaZen 2010.03.08. 12:10:03

Szerintem a kiélezett fidesz-jobbik szembenállás sok szavazatot hozhat mindkettőnek az mszp volt táborából.

Azok, akik a jobbiktól undorodnak, átszavazhatnak a fideszre a "demokraták a szélsőségek ellen" jelszóval.

Akik a fidesztől vagy OV-tól undorodnak, könnyen átszavazhatnak a jobbikra miután ígéretet kaptak arra, hogy nem lesz koalíció.

groggil 2010.03.08. 12:10:28

@Az évek meg a rutin:

Szili hívőknek:
Szilinek egy roppant emlékezetes (lehet, hogy csak nekem, sajnos...) húzása volt az, amikor kitiltotta azokat a TVstábokat a Parlamentnek azon folyosóiról, akik "lebuktatták" a tilosban dohányzó képviselőket.
Gondoljátok el, ha egy ilyen pitiáner ügyben így, ennyire arrogáns módon, izomból reagált (ahelyett, hogy annyit mondott volna: aki lebukott, emelt fővel fizesse be a bírságot..), attól mit várhatnál majd egy komolyabb, fajsúlyosabb ügyben?
Szili, mint hiteles politikus? Ne vicceljünk már...ugyanaz a zsigeri, pártállami reakció..ÁÁÁÁ!

cellimega 2010.03.08. 12:10:47

@theofil:
palotaforradalomra példa:
ld. 2004 nyara

Volt Megyó "lemondása" előtt pár nappal egy nagy robbanás Törökbálinton egy raktárban, nem tudom, emlékszel-e rá (meg is halt 1-2 ember).
Arrafelé lakik egy ismerősöm, és mesélte, hogy Medgyessynek nagy birtokai vannak arra. Egyszer a kutyáját sétáltatta az erdőben, még évekkel korábban az Orbán-kormány idején, amikor egy alaposan felfegyverzett őr állta el az útját, hogy itt nem mehet tovább, mert ez Medgyessy úr "birtoka".

Persze lehet, hogy semmi összefüggés a két dolog között.

Mindenesetre Megyó vkiknek a markában volt. Már rögtön győzelme után intettek neki (D-209 leleplezése), hogy táncolj a mi akaratunk szerint!
(Különben mást is megszellőztetünk rólad).

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.08. 12:11:05

@radala: Egyetértek azzal, amit a kommentedben írtál. Jobban járt volna mindenki, ha hamarabb vannak új választások. Most már a szoci oldalon "egy választás előtti palotaforradalom" szerintem nem várható, mert azért nagyobb ott a pártfegyelem. Maximum a két forduló közt történhet valami leghamarabb.

theofil 2010.03.08. 12:11:33

@Az évek meg a rutin:

Szili aranyos, kedves, szimpatikus hölgy - de nem túlságosan okos.

Ha valamiféle retorikát hallok - bármilyet - azonnal a falra szeretnék mászni tőle.

Két-három értelmes mondat! Az igen!
De ilyesmire csak a Bajnai volt
képes.

Periksz 2010.03.08. 12:11:42

Kedves Gábor! Ne becsüljük le az MSZP-ben meglévő ármányos kreativitást, ami eddig működött náluk. A Fidesz-KDNP-nek eddig sem, de mostantól már végképp nincs szüksége a párt által irányított, pártlogót viselő negatív kampányra, amivel az otthonmaradásra buzdíthatnák a baloldaliakat. A programozott eseménysor írja szépen a partitúrát. Szoc. részről pedig biztosra vehető, hogy a kampány utolsó hetére tartogatott muníciójukat már most el kell, hogy lövöldözzék, hiszen nagy a gáz. Így biztosra veszem, hogy a Gyurcsány-féle „kreatív” kampányvonal (mint: köteles beszéd), erősödni fog, sok eredménye persze nem lesz. A dolgok természete szerint pár nap múlva már az új reménység, a főváros ügyeiben semmiről sem tudó Don Horváth Csaba is léket kaphat, a hónap végére pedig maga a jó szicíliai módjára a Cusi-ügyben semmire nem emlékező Padre és a Padrino (GYF és Házmestery) is könnyedén tanúból vádlottá „avanzsálhat”.
Aztán meg jön az áprilisi bandaharc, a piac újrafelosztásáért. Abban ma még ismeretlen családok is győzhetnek.

pannonfunk 2010.03.08. 12:12:07

@tölgyes: Nem értek egyet Önnel. Miért ne lehetne az irracionalitást tudományosan vizsgálni?

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2010.03.08. 12:12:26

Kedves Gábor! Az út nem jut valahová, hanem vezet! A stílus maga a rendszer! Ne tántoríts el az olvasástól! :)

theofil 2010.03.08. 12:12:44

@cellimega:

Nincs szebb mint egy jólfejlett paranoia.

Idet 2010.03.08. 12:15:07

"...a baloldali szavazóknak nem marad más esélyük, mint az MSZP-re szavazni."

Vagy nem szavazni. Bár, szerintem, semmilyen korrupciós ügy nem veri ki a biztosítékot a meggyőződöttek körében. Az oldat lassan telítődik is.

forpol kozpont 2010.03.08. 12:15:45

@Ordnassac és @Az évek meg a rutin:
orsz listához akár 49 egyéni is elég lehet- persze országosan, megyénként szórva.

hogy mennyi egyéni kellene egyébként: nem tudni...Centrumnak 126 is kevés volt. '06-ban Csapody Bp 15-ben hiába ért el 10% fölött egyéniben, a pártra leadott szavazatok szempontjából a kerülete az MDF 12. legjobb kerülete lett budapesti eredmények között..pedig mindig azt gondoljuk, h kell az egyéni a lista húzásához

LMP neten jól áll, de ország jelentős részein nem is hallottak még róluk. NIncs net, nincs hír

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.03.08. 12:15:54

@Álszentfazék: Jazz+Az idézet, "Mit tehet a sejt"

Nézz utána, mielőtt kritizálsz.

bölcsész87 (törölt) 2010.03.08. 12:16:30

Török Gábor jól érzi, hogy van egy bizonyos szint, ami alá már nem lehet menni... :-)

Na szóval, az MSZP akármilyen korrupt, akármilyen gyengén kormányoz is, 20-25%-os országos támogatottság alá nem tudnak menni.

Sőt - ahogyan Török itt utal rá - a kisebb pártok esélyeinek elszállása vagy jelentős csökkenése hozhat még néhány százalékot az MSZP-nek.

Ha az MDF "elszáll" az ajánlószelvények gyűjtése során (pl. nem lesz budapesti lista, vagy nem lesz elég területi lista), akkor a végén egy 30% körüli listás eredmény sem kizárható az MSZP esetében.

Gyorsan hozzáteszem: egy ilyen aránylag jó eredményt ilyen nyolc év után nem érdemelne meg a szocpárt, mint ahogy a Fideszt sem tartom méltónak a kétharmadra.

De hát én csak egy leszek az 5-5,5 millió szavazóból...

török gábor 2010.03.08. 12:16:49

@papika: a 4 vendégre vonatkozó megállapítással egyetértek. bár a tévések mindig azt mondják, hogy a nézők szeretik, ha sok a megszólaló.

is 2010.03.08. 12:17:28

@Tibike15: "Csak egyszer megérteném, hogy miért szavaz valaki az MSZP-re? "

azért, mert a FIDESZre nem akar (pláne Jobbikra). elmondták mind a soktucat érvet Orbán ellen rengetegszer, csak te azokat nem akaord meghallani, megértani, elfogadni, nem tartod őket fontosnak.

én személy szerint bármikor szavaznék egy Rogán, Varga, Mádi, Kósa csapatra. de most a FIDESZ az Orbán, Kövér, Járai, Mikola csapat, amelyik megcsinálta a hülyenépszavazást, ami ismét 5 évvel vetette vissza Mo-t. Hagyó 1 fő, és 1 milliárd alatt van a lopott szajré értéke, pont mint Tocsiknál. a hülyenépszavazás kb. 100 milliárdba kerül nekünk a feleslegesen képzett büfé-ruhatár szakosokon, a felesleges kórházkapacitásokon, a túlhasznált egészségügyön keresztül. csak persze nehezebben kommunikáható, mint Hagyó 1 milliárdja.

TG is a könnyebb utat járja, vagy azért mert a 100 milliárdot ő sem érti, vagy ki tudja miért. azok után, hoyga Tocsik-ügy volt, és láttuk, hogy Orbán mit csinált belőle, egyenesen megmosolyogtató most komoly elemzői pofával előadni a Tosca halálát a baloldallal szemben. Tölgyessy megmondta, hogy 15%, aki keres valamit. nem az MSZP-t, hanem bármit, ami nem egypártrendszer.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.08. 12:17:28

@groggil: Szili szerintem sem megoldás semmire sem. Melyik kezét is vitte le egy fiatal korában felrobbant lőszer? Eléggé felelőtlenül játszott már akkor is olyan dolgokkal, amelyek nem játékok.

Idet 2010.03.08. 12:17:57

@theofil: A mameluk-gárda.

Bajnainak nem az eszével van baj...

Vanek B. Eduard 2010.03.08. 12:20:15

@radala: Sosem voltam MSZP szavazó, most mégis drukkolok egy kissé nekik, nehogy túlzásba vigyék az önfelszámolást. Mert akkor ki marad váltópártnak? A Jobbik!
Na ezért aggódok először életemben az MSZP-ért... (Azzal meg ne gyertek, hogy majd az LMP, az egy kalap VICC.)

gossage 2010.03.08. 12:20:16

Az MSZP megujulasa egy esetben kepzelheto el,ha latvanyosan szakit GYF-cel,LI-val BS-ral stb..szoval a mai part elittel
Es ez a mai helyzetben nem egy normal elhatarolodas hanem latvanyos szakitas..ahol Gyurcsany Ferencet kizarjak a partbol,bekovetkezhet..tudom ez most hihetetlen.
Az egesz folyamat es a problema az Oszodi beszed,ezt lehet szepiteni...de ezeken az embereken kivul mindenki tudja.

Hagyo Miklos csepp a tengerben,az embereket mar belefasultak,nem hiszik azt,hogy Hagyo a legnagyobb hal...mast hisznek az MSZP elitje a nagy hal,ezert kell kizarniuk latvanyosan ezeket.

Azert erdekes ket dolog:
1.Parlamenti mandatumarol nem mond le de all minden vizsgalat ele.
2. Nem gyarapodott a vagyona-nyilatkozta,hat pont ezert nem gyarapodott mert o egy pont volt ebben a gepezetben

török gábor 2010.03.08. 12:20:53

@parttalan: véleménnyel nem vitatkozom, de a tény sajnos nem igaz: ha Gyurcsány háttérembere lettem volna, tud(hat)na róla :) továbbá: az erősen valószínűsítés nem egyenlő a vággyal, de ezt már elmondtam a 84. bejegyzésben.

theofil 2010.03.08. 12:21:28

@Idet:

Bajnainak semmilyen tulajdonságával nincs baj.

Idet 2010.03.08. 12:22:05

@cellimega: Esetleg felrobbantunk kicsit.
Az ablakomból láttam a baromi nagy füstöt-lángot. (Őrmező)
Különben meg tövig benne van a Gyurcsányanyós-klánban.

is 2010.03.08. 12:22:32

@poszt: a Hagyó ügy nagyon súlyos dolog önmagában. én már akkor tudtam, amikor Regőczy odakerült, mert Regőczyről lehetett tudni, hogy kicsoda-micsoda.

de az MSZP az utolsó hetekben nagyon komoly lépéseket tett és tesz. ezekről az elemző egy árva kukott nem mond, elhallgatja, átnéz felette. ezt csak FIDESZes alapállásból lehet megtenni. márpedig itt az a kérdés, hogy a szimpatizánsok 'megbocsátanak'-e, ott pedig fontos szempont volna az MSZP lépése is. egy fIDESZes simán beállítja semmiségnek, szemforgatásnak az MSZP lépéseit, de kvázi kirakták Hagyót a pártból, és elhatárolódtak tőle. itt azt kellene elemezni, hogy egy MSZP-s, baloldali, akárki erre mit reagál, nem pedig azt, hogy vajon a FIDESZes bonthat-e pezsgőt, meg hogy és mikor és mekkorát.

tlac 2010.03.08. 12:24:10

Sztem palotaforradalom SEM lesz, nemlátok senkit a PALOTÁn belül ehhez. AZ utolsó dobás 7 éve kezdődött, a Fletó féle puccs (amúgy kb. Hagyó módszerekkel, beléptetésekkel, megyei elnökök megvásárlásával). Sztem hosszú agóni a várható a teljes "baloldalon". Még leginkább Fletó tűnik ugrásra késznek, de Szarember Imrén nem leli a fogást. Érdekes műsor lesz amikor 50 jobbikos meg még több fideszes előtt adja elő műsorát a vezérszónok Fletó. Minimum kitapsolják, de sztem utolérve a fejlett demokráciákat lehet tettlegesség is.

Idet 2010.03.08. 12:24:12

@artdark: Én szívesen, de miről is?

szamarhegy 2010.03.08. 12:24:14

@IGe: Szili meg a kockázat?! Óvatos lavírozgatás közben csöndben várakozott, hogy majd szépen elvéreznek a párton belüli konkurensei, csak pechjére úgy néz ki, nemcsak fölötte, mellette, de alatta is nagy a vérveszteség.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.08. 12:25:29

@is:

Nem gondolod, hogy kibaszott pofátlan egy szoci szavazótól benyögni 8 év után ezt ?

A "hülyenépszavazás" meg a hülye középosztályt nyúzta volna azért, hogy a többségben inaktívakból álló mszp szavazók kicsit még ne vegyék észre az mszp totális inkompetenciáját kormányzás terén.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.03.08. 12:25:32

"kvázi kirakták Hagyót a pártból, és elhatárolódtak tőle"

Kicsit későn, nem gondolod? Annyira egyértelmű, hogy a saját bőrüket próbálják menteni, amennyire még lehet. Nem hiszem el, hogy a baloldali érzelmű szavazók még elhiszik, hogy a pártban senki nem tudott Hagyó dolgairól. Ez nevetséges.

bölcsész87 (törölt) 2010.03.08. 12:25:32

@AlbaZen:

Nem hiába, hogy az MSZP egyből "színjátéknak" nevezte Vona és Bayer (Orbán) konfliktusát.

A Jobbik az MSZP és Fidesz, a Fidesz az MSZP és Jobbik, az MSZP a Fidesz és Jobbik összejátszásáról győzködi híveit.

Hogy mi sül ki ebből egy hónap múlva...

Idet 2010.03.08. 12:25:36

@theofil: Miért kedveled annyira?

artdark 2010.03.08. 12:25:45

@gossage: "1.Parlamenti mandatumarol nem mond le de all minden vizsgalat ele"

Persze. Jól kiszámított lépés ez az MSZP részéről. Egyrészt elhatárolódunk, másrészt az egyik frontemberünket nem engedjük bilincsben elvinni a kampány során. Hogy utána mi lesz vele, az ő dolga. (Nem lennék meglepve, ha az új Parlament megalakulása pillanatában menne hérte a rabomobil.)

is 2010.03.08. 12:26:15

@gossage: "Az egesz folyamat es a problema az Oszodi beszed"

ez Mo problémája. pontosan mutatja, hogy mennyire éretlne még a magyar társadalom. elfogajd az egypártrendszert, lehülyenépszavaz. igen, a népet nem lehet leváltani, de lesz itt még 20 év múlva visszatekintés arra, hogy ki mit csinált. ott egy 'kurva' jelző már se nem oszt, se nem szoroz. hanem az az 1milliárd vs. 100 milliárd, az fog számítani. igen, 2010-ben utálni kell egy 'kurva' szóért Gyurcsányt. talán egyszer meglátjuk a fától az erdőt.

Ordnassac 2010.03.08. 12:27:11

@artdark: és ezzel el is veszti szavazóinak jelentős részét.

is 2010.03.08. 12:28:48

@bölcsész87: "A Jobbik az MSZP és Fidesz, a Fidesz az MSZP és Jobbik, az MSZP a Fidesz és Jobbik összejátszásáról győzködi híveit."

ez nekem is feltűnt. 1984, éppen kivel állunk háborúban. és persze tavaly kivel voltunk. FIDESZ: 'mi mindig is háborúban álltunk a Jobbikkal', ugye?

annyira, de annyira jó lenne (tudom, nem lehet), ha háromszor egyharmad lenne...

Zigi 2010.03.08. 12:29:17

15-20 %-nyi törzsszavazó? Ugyan kérem. Bárkivel le merném fogadni, hogy az MSZP idén története legrosszabb listás eredményét fogja elérni, rosszabbat, mint a '90-es 8,5% (ha jól emlékszem).

groggil 2010.03.08. 12:29:51

@theofil:

ÁÁÁ, nincs baj semmilyen tulajdonságával...
Hajdú-Bét, ciprusi offshore.....ezek mind-mind rendben vannak, szerinted??
(Félreértések elkerülése végett: lehet, hogy jogilag -éppen hogy- tiszta....de azt tudomásul kell venni: lehet offshore-olni, de akkor elkúrtam a későbbi időkre vonatkozó közéleti terveimet...egy normális országban...)
Kissé kitolódott az ingerküszöb, itt Mo.-on (..de az azonnal kizárt jobbikos csalónál, na ott aztán rögtön drámát kell vízionálni!)...ezt olvasom ki hozzászólásodból.

Egyébként: tényleg nem tud(ott volna) felmutatni az Mszp egy(1) olyan embert az elmúlt 20évből, akinek nincs offshore-cége, nincs mögötte ki nem fizetett beszállító, vagy kétes eredetű vagyon? ..na ezért is buknak!!...ha meg kihalnak a nyuggerek, el is tűnnek...

artdark 2010.03.08. 12:29:57

@Ordnassac: De a bilincseléssel még többet vesztene... (Legalábbis az egészséges igazságérzet ezt diktálná. Ha egyáltalán tudják a szocialista szavazók, miről is beszélek.)

molnibalage 2010.03.08. 12:31:54

>>Ezek a tények valóban azt sugallják, hogy 15-20 százalékos támogatottság alá a szocialisták akkor sem mehetnek, ha a már most is széles körben tárgyalt Hagyó-ügy tovább terjed, és a választás előtti utolsó hetekben a kampány legfontosabb témájává válik.<<

Nagyon szomorú. Ez azt jelenti, hogy ennyi hülye, gyökér, haver és gerinctelen ember van. Gyakorlatilag nyíltan lophatsz, de akkor is rá szavaz.

Ezekre egy üveg tejet sem bíznék, de ezeknek szavazati és gyerekvállalási joguk van. Döbbenetes.

is 2010.03.08. 12:32:14

@William w.: de, egy szoci szavazótól biztos. pontosan mire, és kire gondoltál?

a vizitdíj 300 Ft-ját most is fizeted, a népszavazás másnapján követelte a FIDESZ, hogy adóból fizessék ki a 14 milliárdot. ki is fizetik. te annyira át vagy baszva, hogy ezt beszoptad, hogy újabb teher. ne haragudj, ezen röhögnöm kell. persze közben meg bosszankodom, hogy az ilyen hülyék miatt nem jut előre az ország.

artdark 2010.03.08. 12:32:18

@is: A jelen helyzetben ezzel én is kiegyeznék.

gossage 2010.03.08. 12:32:55

@Zigi: ez lesz a kozvelemeny kutatok fekete vasarnapja
csak te ezt tudod,en tudom meg az orszag tudja..viszont ok kapjak a penzt :)

xanax 2010 2010.03.08. 12:32:56

Messze a legizgalmasabb választásnak nézünk elébe a gengszerváltás óta.
Vannak hasonlóságok ( gazdasági helyzet, törpepártok..stb ) ez a választás mégis más lesz.

dezsőke 2010.03.08. 12:34:29

@is: öregem te napi két üveg kóláért vagy teljesen magadtól vagy ennyire hülye?

cellimega 2010.03.08. 12:35:45

@theofil:
szakmai ártalom :)

a titkos politizálásnak sokkal nagyobb a szerepe, mint sejthetnénk.

pl. 1917 előtt Oroszo-ban az illegális bolsevik párt 5 vezetője közül 4 az Ohrana embere volt. Egymásról sem tudtak.
A feladatukat túl jól teljesítették,mint tudjuk :)

Ha egyszer megnyitják a levéltárakat, megtudnak utódaink ezt-azt, de mindent biztosan nem.

molnibalage 2010.03.08. 12:36:18

@dezsőke: Sajnos nem. 2002-ben egye 20 éves egyetemi csoportárrsam olyan vad MSZP-s volt, hogy csak lestem. Modjuk elég buta is volt szegény, örök retély, hogy hogyan húzta ki a BME-n az első két évet...

Ordnassac 2010.03.08. 12:37:26

@artdark: ezt most a Fideszre értettem, ha Szili Katalint vagy Morvai Krisztinát köztársasági elnökké emelnék, egyből nagymértékben zuhanna a támogatottsága. Ha a szocikkal egyezkednek, akkor a "Fidesz befeküdt a komcsiknak", ha a Jobbikkal, akkor a "Fidesz befeküdt a náciknak/díszmagyaroknak". A Fidesz nem hiszem, hogy ebbe belemenne.

gossage 2010.03.08. 12:38:08

kezdem azt hinni,hogy a kutatok manipulalva teszik fel a kerdest
tegnap az MTV-ben is nagyon nehezen emlitettek a Fideszen es az MSZP-n kivul harmadik partot

objekt 2010.03.08. 12:38:10

@parttalan: Neked elgurult a gyógyszered. Kinek írtad ezt ide te nyomorult. Vajon miből vontad le ezeket a fantasztikus következtetéseket. Honnan értesz ennyire te ennyire ahhoz, hogyan kell aljas sejtetésekkel valakinek a hitelét kikezdeni. Nem fogsz célt érni. Bírálni lehet TG-t, sőt kell is, ha valaki úgy gondolja. De te görénykedsz!

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 12:39:00

@groggil & @theofil: Nem vagyok Szili-hívő, sőt. De tény, hogy az egyetlen baloldali ma az MSZP-t vezető vadkapitalisták között.

Hogy Katika nem túl okos, nem túl tehetséges? Valódi politikusi erények.

Oda jutottunk (hogy ez jó-e vagy rossz, majd a történelem eldönti), hogy egyetlen baloldali párt indul a 2010-es választásokon: a Lehet Más a Politika.

És gazdaságpolitikailag a Jobbik :)

bölcsész87 (törölt) 2010.03.08. 12:39:00

@Zigi:

Aki eddig kitartott az MSZP mellett, az szerintem a hátralévő egy hónapban is ki fog...

A Szonda Ipsos (2002-es és 2006-os előrejelzései alapján adok a szavára, egyik legpontosabb hazai közvélemény-kutató) 24%-ot mért legutóbb az MSZP-nél a pártot választani tudók körében.

Van egy olyan érzésem, hogy ez lehet ennél több, akár 30% is. De lehet, hogy végül ehhez hasonlóan, 25% körül alakul.

Az általad említett 8,5% szerintem az MSZP parlamenti mandátumainak aránya volt '90-ben, egyébként listán 10,89%-ot kapott, megjegyzem akkor az MSZMP (csak '92-től Munkáspárt) és az MSZDP elvitt 7%-ot, egyik sem jutott be.

theofil 2010.03.08. 12:39:38

@Idet:

Először is: el merte vállalni a miniszterelnöki posztot akkor amikor Gyurcsány bedobta a törölközőt és senki, de az égvilágon senki nem merte elvállalni, (beleértve a nagyszájú Bokrost aki most minel jelölt egy seholnincs és nem is lesz pártocskánál).

Eladdig kedvenc közgazdászom Surányi meg ment pitizni az Orbánhoz....(Surányi leírva).
Békesi, Felcsuti, Király Júlia...egyik sem merte elvállalni.

Tehát már akkor tisztelni kezdtem mert nyilvánvaló volt milyen nehéz dolga lesz.
És becsülettel eredményesen megcsinálta.

groggil 2010.03.08. 12:39:40

@molnibalage:
Igazad van, ez döbbenet....
sajnos, emiatt a -"mindig mindenáron kitartok a pártom mellett"- 15-20%-nyi hülye miatt lehet bármit megcsinálni ebben az országban (mert ha pl. az Mszp már 1-2éve lement volna mondjuk 3%-ra, sok minden másképp alakult volna..)
Az érem másik oldala: a Fidesz sem tudna (még a legrosszabb esetben sem) 20-25% alá menni....tehát a hülyék, a mosottagyú gyökerek ott is megvannak....e kettő összesen kb. 30-40%-nyi szavazót tesz ki...Na, ezért reménytelen ez az ország...
Én pl. Mszp-ről simán váltottam Jobbikra (a leglogikusabb váltás volt, amit csak el tudok képzelni)...ha a Jobbik elkúrja, megint váltok...lehet, hogy már nem lesz kire..

cellimega 2010.03.08. 12:41:27

@is:
Szerintem éppen te vagy az, is, amivel ellenfeleidet vádolod.

Nézzük a vizitdíjat. Ezt te egy lib-konz húzásként értékeled. Ezzel szemben 4 millió embernek eleve nem kellett volna fizetnie.

Azaz pont azt a réteget, aki a legaktívabb használója ma is az állami eg.ügynek (az aktívak nagyon gyakran ma is magánrendelésre járnak), egyáltalán nem ösztökélte volna egészségmegőrzésre, mint ami a vizitdíj lényege.

Szóval ez egy tipikus álreform lett volna, ami arra volt alkalmas, hogy a vizitdíj gondolatát (ami tök jó ötlet) lejárassa Mo-on.

Akiket te védelmezel, valójában a mai arisztokraták, akik az alsóbb osztályokat manipulálva (segély+média) lenyomják a középosztályt.
Te ennek az arisztokráciának vagy a szekértolója.

theofil 2010.03.08. 12:41:50

@cellimega:

Könnyen lehet. Én azonban nem vagyok vevő a 'térben lebegő' összeesküvés-elméletekre.

Megfájdul tőlük a fejem.

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 12:42:20

@groggil: "Egyébként: tényleg nem tud(ott volna) felmutatni az Mszp egy(1) olyan embert az elmúlt 20évből, akinek nincs offshore-cége, nincs mögötte ki nem fizetett beszállító, vagy kétes eredetű vagyon?"

Nevetni fogsz, nézd meg Lendvai Ildikó vagyonnyilatkozatát és ingó- ingatlanvagyonát. Csak a képviselői és páértelnöki fizujából él. Apró szépséghiba Kádár-kori cenzori működése és Joker-szerű botoxkezelése.

Idet 2010.03.08. 12:42:28

@objekt: És trollkodik is egyszerre.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.08. 12:43:48

@is:
Szoci szavazó- pl Te. 2000 kommented ezt bizonyítja. ;)

Igen, át vagyok baszva, hogy nem tartom a 300 ft-ot reformnak, hanem csak sima adónak.

Én miattam nem jut előre? Hááát megint felhoznám a 8 év mszp-szdsz kormány totális inkompetenciáját kormányzás terén.

Nem véletlen, hogy 30-45 évesek közt az mszp 4 % - on áll.

Mert mindenki hülye. Kivéve Te "is". :D

cellimega 2010.03.08. 12:44:29

@theofil:

Surányi nagyon gáz szakmailag. Azt mondják közgazdászismerőseim, hogy 10-20 évvel van lemaradva szakirodalom terén (összemosolyognak felszólalásai után konferencián a résztvevők).

Zoltanius 2010.03.08. 12:44:43

Választási kampány van. A Fidesznek érdeke, hogy a még bizonytalanokat eltolja az MSZP-től. Fellép Navracsics és lemondásra szólitja fel az MSZP vezetőit ezzel mintegy rátolva az egész ügyet az MSZP vezetőire. Amúgy pl. Hagyó mindent tagad. Tulajdonképpen miről beszélünk? Off-shore cégekről közölt összeállítást nemrég a Figyelő és ebben világosan látható, hogy ez nem MSZP holdudvar privilégium. Fideszes holdudvar legalább akkora léptékben érintett ezügyben. Hogy a mezei magyar vállalkozóról már ne is beszéljek.

Idet 2010.03.08. 12:45:43

@theofil: Mit is?

Ez az "el merte vállalni" kicsit erős. Nem kellett ahhoz olyan nagy bátorság, csupán az elvtársai rábeszélése+kitudjamégmi.

Egyet azonban tényleg kedvelhetőnek látok benne: a higgadtságot. Bár lehet, hogy csak szenvtelenség.

theofil 2010.03.08. 12:46:27

@Az évek meg a rutin:

Nem hiszem, hogy a jó politikus - az igazán jó - baloldali meg jobboldali meg liberális.
Van olyan probléma amelyet baloldali(nak is mondható módon kell megoldani), van olyan amelyik inkább jobboldali beütésű rendezést kíván és előfordul olyan helyzet amikor az adható jó választ valamire liberális.

Az igazán jó politikus elméjét nem határolja be az ideológia szemellenzője, mivel a gondolkodása lényegi.

Mostan nincs ilyen politikusunk (Bajnai már nem számít jelenkori politikusnak, ő már a közelmúlt.)

bölcsész87 (törölt) 2010.03.08. 12:47:04

@Az évek meg a rutin:

Egyetértek. A Jobbik gazdaságpolitikai programja erős baloldali vonásokat is magán visel.

Ez többé-kevésbé áll az LMP-re is.

Idet 2010.03.08. 12:47:06

@cellimega: Viszont olyan helyes fiú! A lányok a Nemzeti Bankban állítólag megsiratták a távozásakor

objekt 2010.03.08. 12:47:22

@parttalan: Én azt mondtam: nyomorult vagy és görénykedsz. Tartom, mert semmire nem jó az írásod csak szemétkedésre. Veszem a bátorságot, hogy azt mondjam - mint nagyon régi olvasó -, hogy erre itt igazából senki nem vevő.

gossage 2010.03.08. 12:48:14

@theofil: ez nem pontos meghatározás "elmerte vállalni"
ez nem merés kérdése volt,
szerintem

artdark 2010.03.08. 12:48:16

@William w.: Szerintem fölösleges a népszavazás gazdasági hatásait elemezni. A végkövetkeztetést illetően ez egyszer Horn Gábornak igaza volt.

tlac 2010.03.08. 12:48:22

@groggil: mennyit hallgattuk, hogy 4 éves a mandátum, meg majd 2010-ben lehet véleményt alkotni a válaszatásokon. Hát lassan itt van az a 2010 április 11, Lendvaiéknak az ússzunk meg még egy hetet volt a lényeg, Fletó hetente dobálta le a csomag ballasztjait a léghajóról..

theofil 2010.03.08. 12:48:23

@Idet:

Nem kellett hozzá bátorság?
Nem-e?!

Akkor a többiek miért nem vállalták el?
Surányi miért ment pitizni Orbánhoz?!

groggil 2010.03.08. 12:48:52

@Az évek meg a rutin:
Igen, ezt elfelejtettem hozzátenni: nem csak offshore cége és egyéb kétes üzleti manőverei nincsenek, hanem: nem vállalt (max. egy egyszerű talpas mszmp-s párttagságon kívül) jelentős szerepet 89előtt...valamint még vmi. megjelenése is van...és nem tetőléccel ütöd a TV-távkapcsolót, ha megjelenik a képernyőn...
mondjuk: nem lett volna egy, azaz egy db akadémikus, vagy egy egyszerű egyetemi tanár...vagy egy exvalami normális emberük (mint pl. Vári gyula, a vadászrepülő világbajnok...ezt csak azért írom, hogy ilyen emberben nem tudtak volna gondolkodni??).
Reménytelen bagázs...

Zoltanius 2010.03.08. 12:49:17

"Hagyó Miklós szerint minden, a Magyar Nemzetben megjelent, rá vonatkozó „rágalmazó kijelentés” valótlan. Hagyó azt mondta, hogy bármely, a tevékenységét vizsgáló fórum elé tiszta lelkiismerettel áll."

órarugógerincű felpattanó 2010.03.08. 12:50:00

@is: Jah, az olyan hülyék miatt meg, mint te, lassacskán albánia is elhúz mellettünk.

gossage 2010.03.08. 12:51:46

el merte vállalni

az ékezetek meg a helyesirás kicsit nehéz
:-)

bocs

theofil 2010.03.08. 12:52:09

@cellimega:

Nem vagyok gazdasági szakember, nekem mindig szimpatikus volt, nagyon okosnak és intelligensnek tartottam mindig.

(Nem hiszem, hogy ebben nagyon tévedtem volna.)

De nincs benne elég kurázsi, mint a jelek mutatták.

parttalan 2010.03.08. 12:52:09

@objekt:

Te kezdted. De megismétlem: Török Gábor a Fidesz háttéremberévé vált az elmúlt években. A Fideszhez igazodott. A fideszes dumákat löki vissza... egy Ágh Atilla, Fricz Tamás szintjére süllyedt.

Remélem érthető voltam, ez az én véleményem. Kérlek ne reagálj, nincs értelme.

theofil 2010.03.08. 12:53:24

@gossage:

Hát mié?

Kellemes, könnyű állás volt...

artdark 2010.03.08. 12:53:36

@Zoltanius: Akkor miért nem mond le a mentelmi jogróL megtehetné úgy is, hogy képviselő marad. Ezen a pár héten már nem múlik, még anyagilag sem.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.08. 12:54:19

@Zoltanius: De a mentelmi jogról azért biztos, ami biztos, nem mond le.

sikisiki (törölt) 2010.03.08. 12:54:45

@Mr. Pither: Kirakták volna a Hagyót? Emlékszünk? Ha én egyszer kinyito a száááámat.....

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 12:54:55

@theofil: @bölcsész87: Az, hogy egy politikus vagy egy párt gondolkodásmódja mennyire nem ideolológiafüggő, jól mutatja a Jobbik-LMP viszony.

A két párt gazdaságpolitikai programjának 70-80%-a (pl. földmoratórium, multiellenesség, sratégiai közvagyon állami kézben tartása) megegyezik, hiszen a valóságérzékelésük azért rendben van.

A maradék 20-30%-ban viszont tűz és víz a két párt (pl. romakérdés, politikai kultúra rehabilitációja, átlátható kampányfinanszírozás).

Az utóbbihoz ld. a Lobbik Oroszországért Mozgalom-posztot a Kettős Mércén :)

elvistheking 2010.03.08. 12:55:05

Egyszerű előrehozott maszopos hatalmi vetélkedő ( nem várják meg a nagy buktát): Hagyó ElQrta embere-a Bárándy család meg elvileg a D209-eshez (vagy annak a vonalnak a támogatóihoz) áll közel: az időzítéssel alaposan alágyújtanak a főnixként feléledt Nagy Kormányosnak, aki ideges karmozdulatai között körútján vélhetően kénytelen lesz dagadó nyaki ütőerekkel elmaszatolni az erre irányuló kérdéseket.

Idet 2010.03.08. 12:56:10

@theofil: Azt nem tudom, hogy a többiek mit miért csináltak/nem csináltak, de hogy ő miért, arról vannak sejtéseim. Nagy kazal háttéralku... kérlek, ne légy már ilyen bosszantóan naiv!

tlac 2010.03.08. 12:56:41

Még a gyémántfokozatú Amway ügynök is bevállalta volna! Aki évek óta látj a fényt az alagút végén és most már tényleg beindult a gazdaság.. Akkor látszott milyen rossz választás volt eredetileg a Fletó, hogy sem akkor a lemondatásánál, sem most nincs lejjebb.. Mesterházyt égetik, meg itt a blog-on is a teljesen reménytlen eset Szili neve merül fel. Bravúros teljesítmény, a csillagok szerencsés állása, a Kádár rendszer múltja és persze trükkök százai kellettek hogy 89 után még 20 évig állva legyenek, sőt, mi az hogy! Zömük úgy van, ha MOST tipli, akkor is megérte..

sikisiki (törölt) 2010.03.08. 12:56:47

@artdark: A mentelmi jogáról nem tud lemondani. Jogilag csak a parlament függesztheti fel, amelyik már nem ülésezik. Amúgy sem felfüggesztési képességéről volt híres.

pesti lokista 2010.03.08. 12:56:51

néhány hete kritizáltam török gábort ezen a fórumon, most viszont - a tegnap esti m1-es szereplése kapcsán- dícsérem. tárgyilagos volt és tényszerű, következtetései is ültek. ráadásul elképesztőek voltak a 2 vele szemben ülő figura megszólalásai, különösen a sík endréé.( rermélem jól emlékszem a nevére). ez a 2 megfáradt fazon, láthatólag nehezen veszi észre a körülötte zajló változásokat, ellentétben török gáborral, aki hamarabb kapcsolt, meglátásom szerint úgy fél éve, de lehetséges hogy az ep választások környékén.
azóta jók a meglátásai, még a krizsó pofavágásai sem tudták kizökkenteni. így tovább!

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2010.03.08. 12:57:52

@Mr. Pither: Rosszat idézni nem mentség! :) Hacsak, valami egészen speciális üzenete nincs az idézetnek.
A Jazz+Az valami politológusi, avagy költészeti ösforrás, amire elég hivatkozni és minden rendben van? Az út nem jut, hanem vezet, az ár nem olcsó, hanem alacsony, a sebesség nem gyors, hanem nagy ... Akkor is, ha Fekete Pákó nem így használja. Sőt, akkor is, ha egy adott műben helyén való, hogy nem így használja a szerző. (vö. Tiszta szívvel)

artdark 2010.03.08. 12:58:09

@órarugógerincű felpattanó:

Nem tudom, igaz-e, mindenesetre szocialista körökből azt hallottam, hogy Hunvald azzal köszönt el Hagyótól: nemsoká mellettem leszel...

Idet 2010.03.08. 12:58:40

@theofil: Megismétlem, amit Bajnainál mondtam: Nem az esze és az intelligenciája a baj!

Ezt az "orbánnálpitizett", ezt nem tudom, mi volt, nem emlékszem!

theofil 2010.03.08. 12:59:17

@groggil:

A liba-ügy a Magyar Nemzet néven megjelenő lap (forrás: Avar János) rágalomhadjárata volt Bajnai ellen mit már helyreigazítás is követett.
Tudjuk, látjuk milyen eredménnyel...

Innen kezdve a nemes sajtóorgánum következő rágalomhadovája nem érdekel.

tlac 2010.03.08. 12:59:22

@Az évek meg a rutin: És mind a Jobbikban, mind az LMP-ben ott vannak az SzDSz szerű figurák is szép számban..

Ordnassac 2010.03.08. 12:59:24

@artdark: csatlakozom. A népszavazás tényleg arról szólt, hogy le akartak csúnyán keverni egy pofont Fletónak. A vizitdíjat viszonylag rendesen fizették az emberek.

theofil 2010.03.08. 13:01:54

@Idet:

Nem emlékszel rá, hogy Surányi elment megkérdezni Orbánt, ha elvállalja a miniszterelnökséget, nem fogja-e őt Orbán és a Fidesz politikailag akadályozni?
Orbán megnyugtatta, hogy fogja.
Nem kicsit, nagyon.
Mire Surányi nem vállalta.

groggil 2010.03.08. 13:02:09

@Az évek meg a rutin:
"A maradék 20-30%-ban viszont tűz és víz a két párt (pl. romakérdés,..."

Amikor az Lmp-s kopogtatóval beszélgettem (előtte jeleztem, hogy már odaadtam a Jobbiknak), azzal győzködött, hogy az Lmp is meg akarja szívatni a deviánsmokkákat, csak ezt így nem írhatják le a programban...és ezt kb. 5x elmondta... (persze, lehet, hogy ez csak annak szólt, hogy tudta: "jobbikos" vagyok...mármint szavazójuk)

tlac 2010.03.08. 13:02:11

@elvistheking: nem jól látod. Hagyó <--> Fletó. Kőkeményen. Fletóra saját magán kívűl persze csak a szívósan "építkező" Hagyó csapat jelentett volna veszélyt.

Ordnassac 2010.03.08. 13:03:22

@órarugógerincű felpattanó: mentelmi jogról nem lehet lemondani (kivéve szabálysértési eljárásnál), ahhoz az OGY-nak kell felfüggesztenie, az OGY meg nem fog összeülni emiatt a választások előtt, amikor Hagyó Miklós úgyis elveszíti mandátumát.

gossage 2010.03.08. 13:03:24

@theofil: nem volt az
de lett volna más megoldás is
a többiek ezért sem vállalták pl Surányi

ez az MSZP-nek volt fontos, hogy valaki elvállalja

theofil 2010.03.08. 13:03:25

@Idet:

Én baromi naív vagyok.

Oszd meg velünk sejtéseidet!

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 13:04:34

@tlac: Az LMP-ben vannak liberálisok szép számmal, de volt SZDSZ-es nem bukkan fel közöttük, ezt a párt elitellenes káderpolitikája sikerrel blokkolja.

A Jobbikról korábbi kötődéséről csak egy példa: a csepeli 31-esben induló Hegedűs Tamás közgazdász 96-ig a Baranya megyei SZDSZ ügyvivője volt, azaz két évig tolta a Horn-Pető-éra szekerét:)

theofil 2010.03.08. 13:04:42

@Az évek meg a rutin:

A szóban forgó két pártnál nem a lényegi gondolkodást látom, hanem az ideológiai zagyvaságot.

tlac 2010.03.08. 13:04:55

@Ordnassac: melyiket kéred LMP-t, vagy Jobbikot? Bár nem szeretek listázni, mert nem az egyes embereket akarom kipécézni.

gossage 2010.03.08. 13:05:45

@theofil: mert lett volna mögötte senki..semmilyen felhatalmazás,
Surányi jól döntött

objekt 2010.03.08. 13:05:54

@parttalan: Én nem a három mondatos "Szólás szabadsága" műsorban lévő szerepléséből vonom le a következtetéseimet TG-ről. Hanem minimum az Inforádió egyórás "Aréna" c. műsorából. Ott végig Ő beszél. Évekre visszamenőleg megvannak a szereplései, mint ahogyan másoké is. Nem mindig voltam Fidesz szavazó, de mégsem láttam az elemzéseiben azt az evolúciós folyamatot amiről te beszélsz. Tudom, hogy a véleményedet nem lehet megváltoztatni és én végülis nem vagyok TG ügyvédje.
Akkor is az a véleményem, hogy minimum bunkóság idejönni a blogjára és nagy hangon közölni, hogy a Fidesz tollforgatója.

artdark 2010.03.08. 13:06:39

@tlac: Ez már a második Amway-zés, amit ma olvasok... By Tóta?

Ordnassac 2010.03.08. 13:06:44

@theofil: Mondjuk ilyen téren egyik országos napilapot sem kell félteni...

tlac 2010.03.08. 13:07:25

@Az évek meg a rutin: tudom, hogy sem a liberális, főleg nem az "SzDSz-szerű fazon" nem egzakt kifejezés

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 13:07:42

@groggil: Ha a "deviánsmokkák" megszivatása annyit tesz, hogy rendbe teszik a vidéki közbiztonságot, azzal nincs semmi baj.

A baj ott van, amikor a Jobbik "tenyészetről" beszél, ami nem hangzik túl árnyaltan, gondolom, valamennyi "mokkát" beleértik.

Úgy vélem, nem az utóbbi út vezet a társadalmi béke irányába.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.08. 13:07:56

De hát nincs olyan "ártatlan" "érintetlen" személy, aki képes lenne ilyen palotaforradalomra az MSZP-ben ....

theofil 2010.03.08. 13:08:02

@gossage:

Világos volt, hogy a Maszopnak fontos volt, hogy valaki elvállalja.

Az országnak meg az volt a fontos, hogy aki elvállalja annak esze is legyen és ne csináljon az illető hülyeségeket. Ez hála az égnek stimmelt.
Más megoldás?
Gondolom az előrehozottra gondolsz.

tlac 2010.03.08. 13:08:26

@Ordnassac: melyikkel kezdjem akkor?

groggil 2010.03.08. 13:08:52

@theofil:

Én láttam a Hírtv-n is a megszólaltatott libatenyésztőket...ott sírva mondta el az egyik öngyilkosságot elkövetett tenyésztő özvegye, hogy amikor Bajnait meglátja a Tv-ben, a rosszullét kerülgeti.......na, innentől meg engem nem érdekel a "jogilag semmi közöm nem volt az X Bt.-hez, mert két nappal korábban kiléptem belőle, és átírtam a dédapám unokatestvérének a haverjára a cégrészemet..." című jogászkodás...

Egyébként írtam: lehet, hogy jogilag -éppen hogy- tiszta....ettől még erkölcsileg egy oszló hulla; de olyan büdös oszló hulla, hogy itt hányom el magam a szaga miatt...
Aki pl. egy pornófilmben a háttérben polírozza a bohócot, az vegye tudomásul, hogy elkúrta a közéleti terveit (nem lehet min.elnök, pl.)...Bajnai egy gazdasági jellegű pornófilmben polírozta a bohócot a háttérben...normális országban szóba sem jöhetett volna min.elnökként

Kono 2010.03.08. 13:09:44

@zero: Nem is kell ahhoz ártatlannak lennie... Elég, ha annak látszik :)

tlac 2010.03.08. 13:10:12

@artdark: akkor legyen MLM Amway helyett. Az arc komolyan vette magát és el is vállalta volna :) Heti Hetes szintű viccparádé folyt..

Ordnassac 2010.03.08. 13:10:33

@tlac: Jobbik, ez különösen izgat. Ja igen, köszi! :-)

parttalan 2010.03.08. 13:10:48

@objekt:

Akkor zárásként még annyit, hogy érdemi hozzászólásaimat száz másik blogon, és fórumon meg szoktam tenni. De ide - mivel úgy vélekedek róla ahogy - nem látom értelmét, mivel T.G számomra egy k..va nagy csalódás.

Részemről befejeztem, minden jót.

theofil 2010.03.08. 13:11:37

@Ordnassac:

Jó, hogy mondod.
Én pl. azért mondtam le már két éve a Népszabadságot mert elegem volt az SZDSZ-ből.

gossage 2010.03.08. 13:11:57

@theofil: igen az előrehozott választásokra gondoltam

jjulie 2010.03.08. 13:12:03

ez az öszödi beszéd téma felettébb érdekes

volt ugyebár egy gyurcsány nevű ember aki hazudott a saját szurkolótáborának egy nagyot és álítólag ettől ők jól beszavazták a mininszterelnökségbe akiket átbaszott

aztán egyszercsak elmondta, hogy hazudtunk, erre nem azok kezdtek el örjöngeni akik elhitték amit hazudott és jól rá szavaztak átbaszottan, hanem azok akik mindig is azt mondták hogy hazudik és soha semmit nem hittek el neki

az átbaszottak nevében és érdekében az át nem baszottak lökték fel a kukákat, és próbáltak elégtételt venni?

ha az átbaszottak átbaszottaknak érezték volna magukat, nem nekik kellett volna kimenni az utcára?

akire nem hatott a hazugság és nem szavazott rá mert nem hitte el soha a hazug dumát azt milyen meglepetés és plusz méltánytalanság érte?

vagy ő is elhitt mindent, csak nem szavazott rá, de akkor miért hazugozott korábban?

odafigyelt valaki annak idején és elmagyarázná?

groggil 2010.03.08. 13:12:36

@Az évek meg a rutin:
Igen, gondolom arra gondolt az Lmp-s is...zárójel: a közbizt. rendberakása az egyenlő ezen réteg megszívatásával...
Jobbik:
Nem értik bele az összes mokkát...ez világosan, tisztán, érthetően, korrektül le vagyon írva a programjukban...ennyi...el kell olvasni a honlapon az ide vágó részeket...

tlac 2010.03.08. 13:13:11

@Ordnassac: ott a köztársasági jelölt asszony maga rögtön, még ha formálisan nem is párttag. Egy teljes eszdészes életút (koronája). A Jobbik liberális szárnya :) Azért vele kezdem , mert Ő nagyon látszik.

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 13:13:22

@theofil: Az ideológiai "zagyvasághoz".

Mindkét párt programja komoly megvalósítási deficittel küzd: ha mondjuk az EU-t vesszük alapul, akkor a Jobbik EU-n "inneni" világot ír le (ami már elmúlt), az LMP EU-n "túli" világot láttat (ami még nem jött el).

A Jobbik programja historikus, az LMP programja utopisztikus.
Fantasy vs. sci-fi.

szerdzsoleone 2010.03.08. 13:13:48

Balogh Zsolthoz hasonló kifakadások/előállások máshol is vannak: www.pecsiujsag.hu/index.php?p=article&aid=24203
Ezeknek ki jár utána?

artdark 2010.03.08. 13:13:54

@tlac: Poénnak szántam, ne haragudj:) Én egy hétig el sem mozdultam akkoriban a gép elől, minden frissítésénél halálra röhögtem magam. Csak az bántott, hogy a világon mindenütt így tettek...

radala 2010.03.08. 13:14:46

@Vanek B. Eduard: Szerinte, az mszp a mai formájában nem lehet váltópárt. Ha Botka átvenné mondjuk a hatalmat, akkor mi lenne semmi, vagy Szili? Ők is mind támogatták a mostani mszp-t.
Többször leírtam már tt, hogy 90-óta egyetlen párt sem szerzett vissza szavazót (MDF, FKGP, SZDSZ, MIÉP). Sem a Fidesz sem az mszp 90 óta nem vesztett nagy tömegű szavazót, akinél ez elkezdődött azt a 0 szavazónál állt meg. Kivétel talán (török Gábor szerint) az MDF volt, ami ugye 2006-ban jobban szerepelt, mint 98-ban.
Egyszóval szerintem az mszp-ért kár aggódni, ha váltópártot szeretnénk az az LMP vagy az MDF lehetne. Talán inkább az LMP. De meglátjuk. Baromira nem tudom elképzelni mit érez majd egy mszp szavazó, ha ott áll a fülkében és látja mondjuk listán az LMP-t, de egyéniben nem tud rá szavazni. Nem olyan nagy valami megosztani egy szavazatot, de ez 11-én fog eldőlni. Minden elképzelhető. Szerintem nem igaz ma az, amit török Gábor mond, hogy a sikerhez kell 150 jelölt, szerintem sokkal kevesebb is elég lehet, mert ma már minden választópolgár mindent tudhat a választási rendszerről.

papika 2010.03.08. 13:14:53

Na úgy tűnik, az MDF-esek is rájöttek arra, amire itt már jópáran a blogon, hogy BP-en a közös MDF-SZDSZ jelölteket meg a sima MDF jelölteket külön kell számolni a listaállítás szempontjából- vagy csalni egy jót!

www.hirszerzo.hu/cikk.blamazs_az_eddigieknel_is_nagyobb_bajban_az_mdf_budapesten.142708.html

tlac 2010.03.08. 13:15:05

@theofil: én elő sem fizettem Népszabóra. csak kocsmákban olvasom, ha egyedül vagyok, anyagilag nem kívánom támogatni.

objekt 2010.03.08. 13:17:44

@jjulie: Szerintem aki nem hitte el egy szavát sem, az sem tudta pontosan mit is nem hitt. Ismered ezt? "Tudtam csak nem sejtettem":-)

gossage 2010.03.08. 13:18:06

@parttalan: de azért néha visszajössz mert ezt a véleményedet megismétled olykor olykor

Ordnassac 2010.03.08. 13:18:09

@radala: a hangsúly azon van, hogy "tudhat", de ez nem egyenlő azzal, hogy tud. Amúgy a szavazatmegosztás (taktikai szavazás) nem túl gyakori jelenség Magyarországon az előző választásokat megnézve.

Bence24 (törölt) 2010.03.08. 13:18:20

Tisztelt Török Gábor!

Offtopic, de azért megkérdezem. Úgy van, ahogy a Hírszerző írja (www.hirszerzo.hu/cikk.blamazs_az_eddigieknel_is_nagyobb_bajban_az_mdf_budapesten.142708.html), vagyis az MDF-SZDSZ jelöltek nem játszanak a budapesti lista felállításakor? Logikusan hangzik, de meglepne, ha Somogyi ekkora hibát vétene. Esetleg úgy gondolta, úgyis gond nélkül meglesz mind a 32 jelölt?

Vénveterán 2010.03.08. 13:19:27

Tisztelt Török Gábor!
Erről a cikkről mi a véleménye?

www.hirszerzo.hu/cikk.blamazs_az_eddigieknel_is_nagyobb_bajban_az_mdf_budapesten.142708.

Ha jól emlékszem ez a téma még nem került elő eddig ilyen formában. Ha ez tényleg igaz, akkor nagyon nagy bajban van az mdf, márpedig a törvénycikk alapján nekem nagyon úgy tűnik!

tlac 2010.03.08. 13:21:08

@radala: FIDESZt nem tudod jól. Amikor kivetette a kripto-SzDSz-eseket és szakított az SzDSz fiókszervezete szerepével, az amúgy teljesen legális székház eladás ürügyén (hja, METRO4, Combino, BKV hol volt még..) az akkor még nagyon erős hatalmú revansista média a nagyon erős ellenzéki pártot rövid úton 8%-ra amortizálta (OV hoki meccset néz..). Na ONNAN jöttek fel. És persze bevitte az SzDSz-t ahova tartozik, a poszt-kommunisták mellé.

theofil 2010.03.08. 13:21:49

@groggil:

Néhány bloggal előrébb már szó volt igen nagy alapossággal Bajnairól és a libákról.

Semmi köze nem volt a csődhöz, nem közreműködött benne semmilyen módon.

Te még nem hallottál olyasmiről, hogy emberek a saját szerencsétlenségük miatt másokat hibáztatnak, ugye?

Amikor a Fidesz mindegyik baloldali miniszterelnökre nagy erőkkel lapátolja a sarat, akkor elvárnád egy jobboldali hívőtől, hogy tárgyilagosan ítéljen meg egy olyan eseményt amelynek ő maga szenvedő alanya volt?
El lehet képzelni, hogy a Hírtévébe behívnak olyasvalakit akinek az a véleménye, hogy a kapitalizmus már csak ilyen, lehet rajta nyerni is veszíteni is, ő akkor éppen veszített, de lehet, hogy ő maga is kevéssé volt körültekintő....

artdark 2010.03.08. 13:22:05

@papika: Nem akarok olyan országban élni, ahol Retkes Attila és Debreczeni József nem országgyűlési képviselő.

Az évek meg a rutin 2010.03.08. 13:23:03

@groggil: A Jobbikhoz csak ennyit (részlet az Index tudósításából):

"Az utolsóként felszólaló Szegedi Csanád már nem egy konkrét témát jár körül, inkább csapong és sztorizgat. Megjegyzi például, hogy lehet, hogy őt szerelőnek nézték, amikor az Európa Parlament ülésére a Magyar Gárda egyenruhájában ment be, ahogy azt Deutsch Tamás állítja, de legalább nem úgy nézett ki, mint egy hímringyó. Szóba kerül a meleg büszkeség menete, mint ahol a majmokat védik a rendőrök, pedig ha olyan büszkék, akkor minek kell őket védeni. És egyébként is miattuk nem szeretne már egyetlen gyerek sem rendőr lenni, hiszen melyik óvodás álmodik arról, hogy homoszexuálisokkal vonuljon a melegben. Szegedi elmeséli még, hogy Ózdon azért voltak csak hatvanan a Magyar Gárda elleni tüntetésen, mert a megmozdulást a könyvtár elé szervezték, a cigányok meg ugyebár nem tudják hol van."

Na most, ha ennek a tudósításnak csak a fele igaz, ez akkor nettó rasszizmus.

De lehet, hogy itt nem a Jobbik-programból idéztek. Csak humorizáltak. Roma és meleg polgártársaimmal együtt jót röhögtem.

jjulie 2010.03.08. 13:23:09

@objekt:

nem annak kellett volna dühbe gurultam az utcára mennie akit úgy átbaszott hogy rá adta a voksát?

aki semmit nem hitt el neki az mitől volt csalódott?

stratez 2010.03.08. 13:24:21

Kedves Gábor, a kedvenc politológusom vagy, de most az egyszer azt hiszem, túl optimista vagy. A szocialisták bizony, így ebben a formában 20 éve nem, hogy tartós, hanem meghatározó szereplői a magyar közéletnek. Ugyan miben különbözik ez a mostani az 5, 10 vagy a 15 évvel ezelőtti MSZP-től? Semmiben. Pozsgayék kiválásával dőlt el, hogy ez a párt az lesz, ami. Egy zsákmányszerzésre szakosodott politikai tömörülés. És amennyiben a választók ezt így látják jónak, már pedig ezek a 20-25 % körüli előrejelzések azt bizonyítják, hogy igen, akkor az is marad.

gossage 2010.03.08. 13:24:26

@jjulie: valami igazság van a dologban amit írsz-mivel engem ez nem lepett meg ,ez a beszéd
mivel én tudtam,hogy hazudnak

de az igen,hogy utana a hazugságot ,igazként kezdték kommunikálni
az erkölcstelenség az háborított föl

nahátnahátnahát 2010.03.08. 13:24:31

Szerbusz Gábor!

Te komolyan gondolod, hogy a választások után a fidesz vagy fidesz-jobbik a 2/3-dal nem fogja BETILTANI az Mszp-t? Húsz éve halogatjuk, szerinted akár Orbán, akár Vona be meri vállalni, hogy nekikezd a romok eltakarításához, az ország újjáépítéséhez, úgy, hogy mindeközben ez a munkakerülő tróger elit bűnöző pártdinasztia kerveri a szart (sztrájkolgattat), rombol(Gy. Ferenc hisztizik, rinyál, durcizik és sírva fakad a Parlamentben), pusztít (rombolja értékeinket), vagy ha kell, akár ellopja az építőanyagot?

Ennek tudatában a bal oldal szerinted el fogja vesztegetni a szavazatait? Megsúgom neked: a csalódott baloldaliak BÜNTETNI fognak, és persze továbbra sem szavaznak Orbánra. Marad(nak otthon) a jobbik. Így, egy csapásra állnak bosszút a Párton és üzennek a "patás ördögnek".

Ja, és azt mondják, hogy jó a jobbik programja! A baloldaliak (nem az mszp-sek) szerint egyáltalán nincs programja, jövőképe, alkalmas embere már legalább egy éve (B. Gordon óta) a Pártnak, fogalma sincs, mit kell csinálni, feladta a kormányzást és egy magánember mögé menekült a felelősség elől - a fidesznek sincs szerintük, kinek van? A jobbiknak. Elolvassák. És tetszik nekik.

Persze itt az épeszűekről beszélek - NEM a kitartottakról,
az udvartartásról,
a káderekről,
az ügynökökről,
a családtagokról (? ebben nem vagyok biztos)
meg ugye a párttagokról... Ők adják majd az mszp összes szavazóját, nem a baloldaliak.

nnn

Flecko 2010.03.08. 13:25:26

Amíg az MSZP-nek vannak szavazói, addig az azt bizonyítja hogy milyen elvakult fanatikus idióták elnek Magyarországon! Ha egy MSZP-s politikus bemenne a házába és mindenét ellopná a lakásból, akkor is mosolyogna és örülne! Na amíg ilyen barmok vannak nem kell meglepődni, ha minden összeolmlik Magyarországon! Az ilyen szavazóktól még furikkal és talicskával is lehetne minden értéket kihordani a parlamentből vagy az állami cégektől! Ezennek csak egy dolog lebeg a szemük előtt: Lenin összes meg Éljen a Párt! Szerencsére hamarosan kihalnak a maszop szavazók és ennek a köztörvényes bűnözőkből álló pártnak teljesen megszűnik a társadalmi bázisa!

pannonfunk 2010.03.08. 13:27:09

@papika: Hogy oltott itt a törökgáborblogon valami mdf-fun, hogy ne feszkózzak már, Ibike jogász végzettségű, bisztos nem nézték el jogilag a dolgot :P

Ordnassac 2010.03.08. 13:27:50

@artdark: nem beszélve ugye Somogyi Zoltánról és Bánk Attiláról. :-D

gossage 2010.03.08. 13:28:24

@Vénveterán: majd megoldják
ha meg nem akkor lehet a sikertelenséget ezzel magyarázni

az elsőre van nagyobb esély aztán jön a sikertelenség

jjulie 2010.03.08. 13:29:52

@gossage:

ezek szerint akiket annyira átbaszott hogy elmemtek rá szavazni, azok megbocsájtották?

vagy ők voltak kevésbé meglepődve mert eleve tudták hogy hazudik és így szavaztak rá?

török gábor 2010.03.08. 13:33:37

@Melkor24: @Vénveterán:

ezt kellene a válaszhoz helyesen értelmezni:

II. fejezet
A jelölés

5. § (1) Az egyéni választókerületben a választópolgárok és azok a társadalmi szervezetek, amelyek megfelelnek a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény rendelkezéseinek (a továbbiakban: párt) - a (2) bekezdésben foglalt feltételekkel - jelölhetnek. Két vagy több párt közösen is ajánlhat és jelölhet.
(2) Az egyéni választókerületben a jelöléshez legalább hétszázötven választópolgárnak az aláírásával hitelesített ajánlása szükséges. A választópolgár csak egy egyéni választókerületi jelöltet ajánlhat és csak abban az egyéni választókerületben, amelyben a lakóhelye van.
(3) A területi választókerületben - területi listán - pártok jelölhetnek. Az a párt állíthat területi listát, amely a területi választókerületben - e törvény melléklete szerint meghatározott számban - az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet állított.
(4) Országos listát az a párt állíthat, amely legalább hét területi választókerületben állított listát.
(5) A pártok közös egyéni választókerületi jelölés alapján - ugyanazon pártok részvételével - közös területi listát, közös területi listák alapján - ugyanazon pártok részvételével - közös országos listát állíthatnak. A (3) és (4) bekezdés tekintetében a területi, illetőleg országos lista állításakor a közös egyéni választókerületi jelölteket, illetőleg a közös területi listákat nem lehet figyelembe venni. Az önálló vagy közös területi, illetőleg országos listák kapcsolhatók.

papika 2010.03.08. 13:36:03

@pannonfunk:
De nem választási szakjogász! Ezzel mindig lehet takarózni. Pedig közösen indultak a Fidesszel 2002-ben, meg volt egy csomó közös jelöltjük 98-ban, például ő maga is, érthetetlen, hogy elfelejtette, hogy az mivel jár. Vagy tényleg azt gondolták, hogy minden körzet gond nélkül menni fog?

török gábor 2010.03.08. 13:36:08

@török gábor: az alapkérdés tehát az, hogy azok a jelöltek, akiknek a neve mellett MDF-SZDSZ szerepel, közös egyéni jelöltnek számítanak-e. ha igen, akkor ezt valóban elkalkulálták.

artdark 2010.03.08. 13:37:05

@török gábor: Ez világos, ugyanakkor azt senki nem feltételezheti, hogy ha csak egy apró kétely is felmerül, nem csap le rá valamely rivális. Novák Előd szerintem már konzultál is Gaudival, úgyhogy az MDF-nek lőttek...

panelburzsuj 2010.03.08. 13:38:01

@jjulie:

A beszég lényegét - (trükköztünk értetek, megnyertük nektek, de együtt bukunk, ha továbbra sem tesztek féket magatokra, elvtikéim) - soha senki nem vette komolyan.

Legkevésbé pont maguk a címzettek fogták fel a tétet.

Mit vársz akkor a hívektől?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.03.08. 13:38:17

Tisztelt Török Gábor!

Az Ön véleményével ellentétben, szerintem a HírTV-ben nyilatkozó ex-BKV vezérigazgató nem volt hiteles. Elképzelhetetlennek tartom, hoyg egy vállalat élén lévő embert a nyakánál fogva húzkodjon bárki a folyosón. Több nagyválallat vezérigazgatóját ismerem személyesn, azon annál nagyobb arcok, hogy bárki csak hozzájuk érjen.

Elnézést kérek, de bárki el tudja képzelni, hogy egy Felcsuti Pétert, egy Patai Mihályt a nyakánál fogdossa Mr. Raiffeisen, vagy Mr. Unicredit???? Ugyan kérem!!!!

Lehet persze, hogy egy beszerzési csoportvezetőből(!) néhány év alatt(!) vezérigazgatóvá(!) avanzsált emberrel ez így megy, de valahogy nem hiszem, hogy ennyire hülye postást kellett volna Hagyóéknak választani.

Szerintem itt egy vádalku keretében a "kisembernek" (elnézést) előadott kutyakomédiáról van szó. Ami baj, mert - számomra - hitelteleníti a történetet, holott amúgy biztos vagyok abban, hogy legalább ekkora mértékben történnek megvesztegetések - csak nem így.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.03.08. 13:38:36

Én őszintén szólva nagyon kíváncsi leszek arra, hogy Budapesten ezek után mi lesz. A minap azt olvastam, hogy a kutatások szerint kb. 8 egyéni mandátumra számíthat itt az MSZP. Lehet ez még mindig??? Vagy ezek a nyilvánvaló ügyek már elegendők arra, hogy végletekig megroppanjon???

Más kérdés, hogy szerintem az LMP és az "MDF" elindulási képessége is befolyásolja az esélyeket. Rengetegen vannak, akik szocializációjuk, hátterük, stb. miatt sose szavaznának jobbra. Se fidi, se jobbik. Nekik szimpatikus lehet Bokros Lajos, vagy az LMP gárdája. De ha ők el sem tudnak indulni, akkor maradhat az otthon maradás, és ezt az MSZP majd egy jól irányzott félelem-stratégiával próbálja maga mellett elhozni. (Ne legyen kétharmad, fasiszta veszély, Fidesz=Jobbik, stb.)

Jó lenne tudni, hogy pl. hogy állnak az LMP-sek, illetve az "MDF-esek". Nem véletlen egyébként, hogy pl. Tatabányán a Népszava helyi mellékletében név nélkül nyilatkozó "szakértők" kezdték betámadni a két küszöb körüli pártocskát, mindezt összeegyeztetve Lukács Zoltán megyei MSZP elnök honlapjával.
Országosan pedig már Mesterházy is utalt rá, hogy aki se Fideszes, se Jobbikos, az csak rájuk szavazhat, és ez mennyire fontos...

hoplita 2010.03.08. 13:39:22

Tegnap este elmulasztottam a műsort, viszont ma délelőtt megnéztem az ismétlést, amely mint tuggyuk a tudás annya.:)

Ami számomra a legszembetűnőbb volt, az a Gábor ajkán többször is feltűnt sejtelmes mosoly....főleg, amikor a közvéleménydeformálók osztották az észt.

Hja kérem - gondoltam - akinek egy bejáratott blogon ezerszám hordják a szélrózsa minden irányából az infókat, az könnyen engedhet meg magának ilyen elnéző mosolyokat.:DDD

Ordnassac 2010.03.08. 13:42:48

@török gábor: választástörténeti érdekesség: 2006-ban az MDF Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az Összefogás Megyénkért nevű helyi szerveződéssel indult. A tíz választókerületben hat helyen, négy helyen szimpla MDF-es jelölt volt. Talán épp emiatt, hogy lehessen Szabolcs megyei listája a pártnak?

banurr 2010.03.08. 13:44:40

Úgy tudom az LMP talán hozza Bp-t.
EVK szinten és lesz területi listájuk is.
Allah hatalmas......:))
Csak azt nem értem miért azzal jön minden elemző, hogy "ha nem kerül be az MDF és az LMP"
Bekerülnek

Periksz 2010.03.08. 13:45:17

@jjulie: A jobbos savazóbolgárt egy Gyurcsány nyilván nem manipulálhatta, a felháborodás így ezen nem is törhetett ki. Hanem azon, hogy átverte milliónyi nemzettársunkat, azokat, akik nagy számban beikszelték a Maszopot. Amúgy teljes off ez a téma, főleg most, hogy kiderült, hogy Somogyi kiütötte az MDF-et az OGY-ből.

gossage 2010.03.08. 13:45:47

@hoplita: ezt én is észrevettem,de inkább azt,hogy majd szétrobbant és néha harapta a levegőt :-)

Vénveterán 2010.03.08. 13:46:10

török gábor 2010.03.08. 13:36:08

Nekem nagyon gyanús, hogy annak számítanak, mert külön oszlopban szerepel a nevük a választási honlapon:
www.valasztas.hu/pv10vt/j24p.jsp?JLCS=12

artdark 2010.03.08. 13:46:16

@Ordnassac: Ez semmi mást nem jelent, mint hogy akkor ismerték a törvényt, most meg nem.

Legalább olyan lesz a halála, amilyen az élete volt. A kutya nem siratja.

Állítsátok meg Debreczeni Józsefet!!!

Ordnassac 2010.03.08. 13:47:55

@artdark: vagy nagyon biztosak voltak benne, hogy meglesz mind a 32 jelölt a fővárosban.

theofil 2010.03.08. 13:48:46

@panelburzsuj:

Állandóan sírógörcsöt akarok kapni attól,hogy az öszödi beszedet mennyire félreértik....

Gy. semmi mást nem csinál mint a saját felelősségét rálőcsöli a pártjára....ő az aki enszájával hazudott, ő az aki enkezével leengedte az áfát a költségvetés katasztrofális helyzetében....

Gy. hazudott a kampányban nem a Maszop, utóbbi szóhoz sem jutott, mindenütt Gy. hemzsegett.

Gy. soha semmikor semmiért nem vállalta el a saját felelősségét, a köztársaság elnökválasztás fiaskója kapcsán sem, akkor is a párt meg Szili voltak a főfelelősök.

john paul johnes 2010.03.08. 13:48:56

kicsit visszaütős lehet ez a tippelősdi... de...
még mindig nagyobb esélyt látok egy harmadolós OGY-re, mint bármi másra. azt viszont nem állítanám, hogy ez jó lenne.

ha a fidesz kormányra kerül(ne), az elmúlt évtizedek legmélyebb gödréből kellene kihúznia az országot. ha kétharmaddal kerülnének oda, akkor nem sok mentség lenne, valszeg ezért fontos nekik az mszp megújulása, és ezért is nem határolódnak el úgy "Istenigazából" a jobbiktól sem.

úgy tűnhet most igazán kell a fidesznek az elszánt ellenzék, hogy legyen kire fogni az esetleges és bizony valószínűsíthető kormányzati kudarcokat.

épp ezért kellene min. laza egyszerű többséggel, de inkább 2/3-dal nyertes kormánypárt, mert ezzel a választók egyértelműsítik a felelősséggel, kötelezettséggel való felhatalmazást. és egy olyan párt, mint pl a fidesz, nem engedhetné meg magának, hogy visszaéljen azzal, mert könnyen az mszp sorsára jutna.
szóval a 3x1/3 bár megtörténhet, szerintem nem vezetne jóra.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.03.08. 13:49:13

@török gábor: Igen, ezt pl. én is nézegettem, és így világosodtam meg, hogy 1998-ban például miért indult minden megyében csomó helyen külön egyéniben a Fidesz és az MDF.
Már csak az merül fel bennem, hogy egy olyan szervezet esetében aminek igen befolyásos szereplője Somogyi Zoltán, hogy baltázhatták el ennyire?

(Amúgy az biztos, hogy pl. nálunk, Újpesten Boruzs Úr MDF-SZDSZ közös jelölt lesz...)

Egy érdekes dologra lettem a múlt héten figyelmes, ezért szeretném a Te véleményedet is kikérni:

Összehasonlítottam a 2004-es, valamint a 2009-es EP választások adatait. (Nem akartam a Nézőpont intézet hibájába beleesni és két egyforma típusú választást nézegettem)

Ezek közül is azokat a településeket, amelyek a "biztos MSZP-s" kerületek nagyobb települései. Ugye a két választás között az is hasonlóság volt, hogy mindkettőt hatalmas fölénnyel nyerte a Fidesz.

Ehhez képest a következőt tapasztaltam: Ezen erős baloldali bástyákban 2004-ben még az MSZP simán verte a Fideszt, 2009-re azonban a következő történt: A Fideszre szavazók 1-2%-kal nőttek, szóval nem nagyságrendekben az 5 év alatt.

radala 2010.03.08. 13:52:55

@tlac: A fidesz valóban csökkent 94-re, de mondjuk utána majd akkorát változott, mint az mdf azóta. Azt , hogy melyik kvk mit mért mikor, azt azért hagyjuk.
Az nem egy elköteleződés, hogy bejön egy kérdezőbiztos és mondasz neki valamit.
Az, hogy elballagsz valahova és másra adod a szavazatodat, mint akire korábban, az egy döntés. Arról beszélek, hogy ez elő-elő fordulhat, de ha ez tömeges, akkor irreverzibilis.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.03.08. 13:53:10

@tothh: Az MDF érdekes módon arányaiban hasonlóan szerepelt 2004-ben és 2009-ben, az SZDSZ teljesen eltűnt, az MSZP viszont, volt, ahol megfeleződött-megharmadolódott, de lényegében mindenhol jelentőset zsugorodott.
A Jobbik pedig a semmiből jött fel.
Ezek után jogos a kérdés, hogy akkor ezek szerint tényleg igaz, amit a Fidesz állít előszeretettel? Azaz, hogy a Jobbik szavazói többnyire volt baloldali szavazók?

Te már többször elmélkedtél erről itt ezen a helyen, kíváncsi vagyok, ennek fényében mit gondolsz?

Ordnassac 2010.03.08. 13:58:06

@tothh: a Jobbik esetében szerintem bele kell számolni a 2004-es MIÉP-esek nagyobbik részét is. Amúgy tényleg érdekes adatok

john paul johnes 2010.03.08. 13:58:14

helyesbítem magam. ha orwelli síkra szállunk (és miért is ne, az elmúlt évek tapasztalata alapján) akkor a harmadolós OGY-nek lehet egy következménye, előny vagy hátrány, hogy a fidesz kettészakad, és visszaalakul liberális párttá, a távozók, és a szimpatizánsok jó része pedig a Jobbikkal hosszú időre átveszi a nemzeti oldal vezető szerepét.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.03.08. 13:59:57

@Ordnassac: Azt néztem, ezeken a helyeken ez minimális volt. Mintha a MIÉP ott nem is létezett volna.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.08. 14:00:32

@parttalan: Hát, elhiszem hogy 8 év (vagy inkább 12?) rohadtul megszokhattad, hogy ha vki nem azt hozza ki, hogy az mszp az überkirály, de legalábbis van olyan jó mint más, az rögtön fideszes.

panelburzsuj 2010.03.08. 14:00:35

@theofil:

Ha egy komplett pártot így lenyomhat egyetlen fickó, akkor az a párt megérdemli a sorsát.

Enszájával hazudott: tény. De a hazudozás hasznait mukk nélkül elfogadó csendestárs azért akadt dögivel.

török gábor 2010.03.08. 14:01:57

@tothh: először is: nagyon érdekesek az elemzések az oldaladon, gratulálok. szerintem a két ep-választást is nehéz ilyen formán összehasonlítani, mert az alacsony részvétel miatt nagyon eltérő lehetett az egyes táborok részvételi aktivitása.

Ordnassac 2010.03.08. 14:03:52

Érdekes. Bár a MIÉP inkább Budapesten volt erős, az is igaz.

OFF: feltűnt nektek, hogy a független jelöltek között nem szerepel (még) Molnár Oszkár, de Horváth Aladár igen? Meglep őszintén szólva.

gossage 2010.03.08. 14:04:09

@RAMBO: Tizenötmillió forintnyi készpénzt különösebb gond nélkül belefér egy Nokia-dobozba, ahogy azt a korrupciós ügyekről beszélő egykori BKV-vezető, Balogh Zsolt közölte - derül ki egy banki trezorban dolgozó férfi beszámolójából és a Magyar Nemzeti Bank adataiból.

én ezt eddig nem tudtam,szerintem aki nem rakott még bele az sem

Ordnassac 2010.03.08. 14:05:12

@Ordnassac: értve itt természetesen az edelényi körzetet (BAZ 8).

Róbert__ 2010.03.08. 14:05:31

@is:

Régóta olvasom a blogot, de az ember egy idő után nem bírja tovább, mint most én. Ezért regisztráltam is, mert már sok helyen olvastam ezt a félrevezető baromságot, muszáj leírnom neked: Te másokat hülyézel le azzal, hogy átb...ták őket.. holott a fidesz azért követelte, hogy adják az orvosoknak, mert azt előtte azt a forrást az mszp-szdsz ELVETTE az orvosoktól - mondván, majd a vizitdíj pótolja nekik. Azt a pénzt az embereknek nem adták vissza, nem fizettettek velük annyival kevesebb TB-t és hozzájárulásokat, tehát igenis újabb teher volt az embereknek, miközben az egészségügy finanszírozhatóságát egy picivel sem növelték. Ennek fényében, kit is vert át és kicsoda? Ki miatt is tart az ország ott, ahol tart?

tlac 2010.03.08. 14:06:51

@theofil: Öszödöt ma már mindeki úgy értelmezi ahogy akarja (meg a 3 igenes Népszavazást is). Egyet viszont tényszerűen vissza lehet nézni. A második fordulót követően két héttel mind az MSZP mind Fletó elkezdett süllyedni a népszerűségben. Konvergencia programot nem lehetett tovább húzni, kiderült a fényes jövő helyett mexorítások jönnek, stb stb. Szóval Fletó a napokkal harcolt h még megnyerje a választást.

tlac 2010.03.08. 14:14:14

@radala: az első egy tény, nem vita alap. nagyon nagyot zakózott a FIDESZ, mini frakciója lett, tehát volt ilyen. Hogy az MSZP-vel mi lesz, most, sztem semmi, agónia. Írtam nem várok palotaforradalmat. Ki? Honnan? Mikor? Miért? Bent el lesz az a 40..50 képviselőjük azt kész. Levezetnek. A sajtómunkásaiknak is sok gondjuk lehet. Engem sose kérdezett KVK, olvastam h működnek, de különösöbben nem érdekel. ebben az egyben H.Kovács Lászlóval értek egyet: "a választásokat kell megnyerni"

gossage 2010.03.08. 14:14:34

Egy Hagyó Miklósként bemutatkozó férfi kérte fel jogi képviselőjének Bárándy Györgyöt, miután a Balogh Zsolttal készült beszélgetés megjelent a szombati Magyar Nemzetben. A büntetőügyvédet éppen akkor hívta a telefonáló, amikor vasárnap délelőtt Balogh Zsolt társaságában a Hír Televízió épületében várakozott a Kontraszt-interjú felvételére.

szobatars 2010.03.08. 14:15:07

@stratez: "Pozsgayék kiválásával dőlt el, hogy ez a párt az lesz, ami. Egy zsákmányszerzésre szakosodott politikai tömörülés."

Annyiban pontosítanék, hogy nem zsákmányszerzésre, hanem a korábbi 30 évben megszerzett zsákmány megtartására szakosodtak...

john paul johnes 2010.03.08. 14:15:45

és akkor most jutott el oda az okoskodásom, hogy ezek szerint lehet, hogy jönni fog az a avrsói gyors. válasz az előző bejegyzésre.

tlac 2010.03.08. 14:16:44

@john paul johnes: erre a kettészakadásra be van már készítve a KDNP dummy párt. Nem akarom fényezni OV-t , de már 3 éve megmondta h teljesen át fog alakulni a párt struktúra, akkor valahogy elsikkadt ez a mondata..

Tibike15 2010.03.08. 14:18:27

@gossage: Figyeljük meg ahogy mindenki eltünik a Hagyó környékéről és még azt is letagadják, hogy ismerték. Nem, senki nem tudott és sejtett semmiről, a Hagyó a tipikus magányos bűnelkövető lesz. Egyedül követte el a balhét, legalábbis a politikai körökből és egyedül is fogja elvinni. Kerülik, mint a leprást.

török gábor 2010.03.08. 14:19:05

@chelsea.hu:

mit jelent a nem hagyományos? nekem csak egyféle válaszom van, elnézést előre is.

1. utalás az EP-választás estéjére, amikor a Jobbik eredményét illetően nagyon tévedtek a kutatók.
2. tényleg nem tudom, meglátjuk.
3. mint itt többször írtam is, én láttam volna értelmét és hasznát a vitának, de az tény, hogy ez a kockázatminimalizálóbb megoldás.

cali-gula · http://cali-gula.blog.hu 2010.03.08. 14:19:27

Kedves Gábor! Az újabb Hagyó botrány után írt posztodban még azt írtad, az MSZP esetleg várhatja a varsói gyorsot. Én inkább azzal a véleményeddel értenék egyet, annál is inkább, mert az újabb dossziék már az asztalon vannak és valakik jól fogják időzíteni azokat is. Másrészt én nem hinném, hogy az MSZP bázisa nem erodálódhat tovább, ugyanis való igaz, a bázist főként az idős korosztály adja, de sokak véleményével ellentétben én nem hinném, ha valaki eléri a nyugdíjas kort, már nem képes az összetett és logikus gondolkodásra, a következtetések levonására. Szerintem még egy botrány a választásokig és az MSZP feltartott kézzel, a peronon várhatja azt a bizonyos varsói szerelvényt.

szobatars 2010.03.08. 14:20:10

@tothh: Ezek után jogos a kérdés, hogy akkor ezek szerint tényleg igaz, amit a Fidesz állít előszeretettel? Azaz, hogy a Jobbik szavazói többnyire volt baloldali szavazók?

Igen!

szobatars 2010.03.08. 14:21:42

@tothh: Ezek után jogos a kérdés, hogy akkor ezek szerint tényleg igaz, amit a Fidesz állít előszeretettel? Azaz, hogy a Jobbik szavazói többnyire volt baloldali szavazók?

Igen!

tlac 2010.03.08. 14:21:43

@szobatars: megtartásra és fokozásra. Óriási közvagyon és középnz forgott kockán..

sorokinV 2010.03.08. 14:23:04

@török gábor:

Egyszer érdemes volna némi network analysis használatával leírni az MSZP felvilági, félvilági és alvilági szerkezetét!
Néhány hónap múlva akár közpénz is szerezhető az ilyen kutatásokra! :D

szobatars 2010.03.08. 14:23:05

@panelburzsuj: Ha egy komplett pártot így lenyomhat egyetlen fickó, akkor az a párt megérdemli a sorsát.

Ha egy komplett párt ennyire személyfüggő, ott gond van a demokratikus felépítéssel..

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.03.08. 14:25:30

@gossage: nem a Nokia-dobozzal van a problémám.

sorokinV 2010.03.08. 14:26:40

@szobatars:

Arról se feledkezzünk el, hogy az MSZP mind a 2002-es, mind a 2006-os választások alkalmával jelentőset merített az apolitikus, eleddig sosem szavazók táborával, a jól időzített és végigvitt érzelmi-indulati kampányával. Nos, ezt a tábort képes jelenleg a Jobbik könnyedén mozgósítani.

szobatars 2010.03.08. 14:26:47

@tlac: "Óriási közvagyon és középnz forgott kockán.. "

Addigra már nem annyira...mire az MSZP megalakult, addigra a "spontán privatizációnak" nevezett folyamatban olyan cégek magánosítására került sor, mint. pl. OTP, MOL, Richter, Egis, TVK, Borsodchem...hogy csak az ismertebbeket soroljam.

radala 2010.03.08. 14:27:22

@tlac: nagyon is vita alap, messze nem tény. A Fidesz vesztett 1 mandátumot 21 helyett 20. Vesztett 26 000 szavazatot. Semmiféle bukás nem volt. Esélyeskén nem nyert, ennyi.
Persze mint kiderült, nem is volt esélyes.
Az akkor "győztes" szdsz kétszer annyi szavazatot vesztett.
Nem igaz, amit írsz.
De majd meglátjuk, mindenesetre MOST annyit tudunk, hogy 100 %-os biztonsággal állítható, hogy a középpártiság sem képzelhető el egy csökkenésnek indult pártnak.

Fell Bandi 2010.03.08. 14:27:29

Mi az hogy nem ül össze az OGY Hagyó mentelmi jogának felfüggesztése okán?? Persze megtehetik elvben, de ha az ügyészség kéri, dönteniük kell. És indok nincs arra, hogy ne függesszék fel: a mentelmi jog ui. arra szolgál, hogy képviselőket ne lehessen képviselői munkájukban akadályozni mindenféle büntetőügyek kreálásával. Na már most Hagyónak és a többi képviselőnek megszűntek a képviselői feladatai erre a ciklusra, a parlament már nem ül össze, a mentelmi jogának fenntartása kizárólag az időhúzást, a mentelmi joggal való visszaélést szolgálná. Csak az a baj, hogy ez a kontraproduktiv maszop lépés sem tudja már tovább apasztani a szocu tábort, mert padlót fogtak, mint a Hagyó.

john paul johnes 2010.03.08. 14:29:10

@tlac: igen, de a KDNP éppen azért mert dummy párt, erre alkalmatlan lenne. nem?

tlac 2010.03.08. 14:29:35

@cali-gula: igen, de a "botrányok" egy kritikus tömege ezeket a "logikusan gondolkodó" öregeket is bemozgathatja, "csak azért is elmegyek" még 1x MSZP-re. Lsd. K&H-Kulcsár-Rejtő "ügy". Rögtön jött a FIDESZes szál,h Kulcsár beszélt Áderrel, meg Rogán Antal a K&H (bankban) tartotta az egyetemi tandíját.. Most jön majd még csak a METRO4 (megabuli!!), Combino, Margit híd és kiderül h vmelyik építőcég szakértőjének a neje látta már OV-t élőben, Nyakó Pista már látja a V2 csodafegyvert, még sok protest bizonytalant lehet a Jobbik felé tolni. "Egyformán sáros minkét oldal" szöveg most nem csak menti az MSzP-t, hanem fel is hozza a dinamikus Jobbikot, és ha csak abszolót többsége van FIDESZnek akkor MSZP tort ül, h megkadályozták a 2/3-ot..

szobatars 2010.03.08. 14:30:41

@sorokinV: van egy réteg, akinek mindegy, csak "rend" legyen, az "állam" oldja meg helyette a gondokat és legyen valamennyi lóvé... a rend színe már másodlagos számára..

talán ezeket definiálta "panel-proli"-nak Kövér Laci??? A Jobbik szavazói bázisának elhelyezkedését nézve más a "panel-náci" kifejezésen se lepődnék meg...a politikusok tudnak igazán "címkéket" gyártani.

andzsin 2010.03.08. 14:31:40

én arra lennék kíváncsi, hogy az a 35%, aki nem tudja hova szavazzon az hová fogja tenni az X-et?????? mert nyilvánvaló, hogy aki tudja, az a szavaz a fideszre és a jobbikra, a többiek a bizonytalanok.
ez vajon milyen arányban boríthatja fel azt az általános vélekedést, hogy fidesz 2/3, jobbik és mszp egyenlően 15% körül.

szobatars 2010.03.08. 14:33:10

@tlac: és ha csak abszolót többsége van FIDESZnek akkor MSZP tort ül, h megkadályozták a 2/3-ot.

hát ezért tűnt fel a "semmiből" a Jobbik...

gossage 2010.03.08. 14:33:20

@RAMBO: gondolom de ezzel akartam a faszi szavahihetőségét bizonyítani

a nyakonragadás...bizonyos agyilag magasan képzett,intelligens körökben elképzelhető

Ordnassac 2010.03.08. 14:34:46

@john paul johnes: ez attól függ, ha át tudnak tolni oda egy használható figurát (régebben volt arról szó, hogy maga OV lesz az, nem tudom persze, hogy ennek mekkora volt valaha a realitása), akkor lehet ebből valami.

OV egyik jócselekedete lenne, ha kiküldené idővel Semjén Zsoltot vatikáni nagykövetnek. :-D

groggil 2010.03.08. 14:35:48

@theofil: Írod:
"Néhány bloggal előrébb már szó volt igen nagy alapossággal Bajnairól és a libákról.
Semmi köze nem volt a csődhöz, nem közreműködött benne semmilyen módon."

Mégegyszer leírom:

Én láttam a Hírtv-n is a megszólaltatott libatenyésztőket...ott sírva mondta el az egyik öngyilkosságot elkövetett tenyésztő özvegye, hogy amikor Bajnait meglátja a Tv-ben, a rosszullét kerülgeti.......na, innentől meg engem nem érdekel a "jogilag semmi közöm nem volt az X Bt.-hez, mert két nappal korábban kiléptem belőle, és átírtam a dédapám unokatestvérének a haverjára a cégrészemet..." című jogászkodás...

Egyébként írtam: lehet, hogy jogilag -éppen hogy- tiszta....ettől még erkölcsileg egy oszló hulla; de olyan büdös oszló hulla, hogy itt hányom el magam a szaga miatt...
Aki pl. egy pornófilmben a háttérben polírozza a bohócot, az vegye tudomásul, hogy elkúrta a közéleti terveit (nem lehet min.elnök, pl.)...Bajnai egy gazdasági jellegű pornófilmben polírozta a bohócot a háttérben...normális országban szóba sem jöhetett volna min.elnökként

sorokinV 2010.03.08. 14:36:20

@szobatars:

Inkább arra a rétegre gondoltam (amúgy semmi demográfiai ismérv alapján nem rendezhetőek egy csoportba), amely alapvetően tagadja, hogy a politikában való aktív részvétel (véleményalkotás biz. kérdésekről, szavazás, etc.) minimális befolyást is gyakorolna az ő hétköznapjaira. A politikával való foglalkozást úri passziónak, huncutságnak tartják. Nos, őket sikerült 2x zseniálisan mozgósítani az MSZP-nek a Fidesz ellenében. Amiből a 2006-os a maga nevében klasszis teljesítmény, mert olyat még nem látott a világ, hogy az ellenzék ellenében gyűjti be a kormányzó párt a hangulati protest szavazatokat!
Szal' Szigetvári valóban ügyes fiú, ráadásul arról is leszokott, hogy a fal mellett sunnyogjon, mint az egyetemen tette, anno. :D

Ordnassac 2010.03.08. 14:36:21

@andzsin: nekem az az érzésem, hogy ezek a bizonytalanok olyanokból állnak, akik nem tudják, hogy elmenjenek-e egyáltalán szavazni. Aztán vagy otthon maradnak vagy nem.

gossage 2010.03.08. 14:36:30

@RAMBO: azokban a körökben ahol te vagy én megfordulunk ott persze életidegen,de nem is hoznak Nokiás dobozban 15 millát

tlac 2010.03.08. 14:36:30

@szobatars: Jobbik sokféle, de inkább protest szavazók. "Na EBBŐL elég volt.."

Fell Bandi 2010.03.08. 14:36:57

@cali-gula: részben igaz amit írsz, de ismersz te ilyen nyugdíjas maszop -szavazókat? Én ismerek néhányat, hihetetlen sötétség amiben élnek, komolyan. Csak az ATV-t és a drágajóbulgárurat hallgatják, nekik elhisznek mindent. Pl.: a zorbán sokkal többet lopott volna, ha ő van hatalmon 8 évig. Sokkal többet fog lopni, ha hatalomra kerül, és még a virágzó demokráciánknak is vége lesz akkor. Ez csak a szocikra való szavazással kerülhető el, mert különben börtönbe kerül még az a kedves pápai idióta is, hiszen az ügyészség (ez axióma szoci körökben) a Fidesz kezében van. És még folytathatnám...

tlac 2010.03.08. 14:38:26

@szobatars: nagyon nem stimmel, nézd át a dátumokat!!

Ordnassac 2010.03.08. 14:38:33

@sorokinV: Szal' Szigetvári valóban ügyes fiú, ráadásul arról is leszokott, hogy a fal mellett sunnyogjon, mint az egyetemen tette, anno. :D

Erről elnézést, de ez jutott az eszembe: www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=s090 (ez a kép...)

groggil 2010.03.08. 14:40:29

@Az évek meg a rutin:
Indexre (és nol-ra), mint mértékadó forrásra hivatkozni...nem szerencsés.
Simán el tudom képzelni, hogy ezek el sem hangzottak...vagy tökéletesen másképpen...

Program, program...melyik pontja nem vállalható demokratikus értelemben...és: melyik pártnak van még erre a kérdésre (Cé) épkézláb, koherens megoldási javaslata??

tlac 2010.03.08. 14:40:41

@radala: jó, így igaz az ellenézékben mért népszerűségéhez képest bukott csak. SzDSZ meg folymatosan ment le, sőt, csak a 89-ben előadott "antikommunista" performansza (ennyiben hasonló a mostani Jobbik mutatvány) volt a "csúcs"

Piszkos Freud 2010.03.08. 14:41:02

@radala: "Szóval azt akarom mondani, hogy nagy rúgás ez a Hagyó, de a valóságban csak egy fekvő, haldokló kapja ezt a rúgást."

A próféta szóljon belőled.

Fell Bandi 2010.03.08. 14:41:15

@Ordnassac: ilyen magasan kvalifikált embör lenne ez a fikaevő? pedig a Kolompárnál több iskolát néztem ki belőle XDD

john paul johnes 2010.03.08. 14:43:10

@Ordnassac: ezt úgy képzeltem el, hogy ov marad a liberalizmusában megújult "nemzeti-jobb" fidesz vezetője, a radikálisabb fideszesek pedig mennek a jobbikhoz

tlac 2010.03.08. 14:43:43

@john paul johnes: de bmikor elővehető bmilyen célra a KDNP. MOST (ha) FIDESZ-KDNP agyonnyeri magát, később kiderül hogy a néppárt sok pártot hordoz. Ha jól tudom eredetileg egy német CDU-CSU modell lett volna. Később lehet a KDNP-nek még funkciója (pl. több párt több ilyen olyan bizottsági, kurátori, elnöki, FB stb. lehetőség.

szobatars 2010.03.08. 14:43:44

@sorokinV:
azért a szavazóik területi elhelyzkedése az országban és egy-egy választókerületen belül..demográfiai ismérv..:-))) nem véletlen a választókörök átszabása..

gossage 2010.03.08. 14:44:10

@RAMBO: egyébbként az aranyérmes borodhoz gratulalok
szakmám szerint én is az lennék de 20 éve elhagytam

bocs a többiektől ezt a bejegyzést

:-)

pannonfunk 2010.03.08. 14:44:44

@john paul johnes: Hol élsz Te? Lassan már az se lenne elég ahhoz, hogy a fidesz 50% alatti mandátumot szerezzen a parlamentben, hogy Mikola minden nap szinglizzen, buzizzon, mittoménmitmonjon, Kövér László meg elmondjon egy köteles beszédet minden hétköznap.

Valami nagyon durva dolognak kellene történnie ahhoz, hogy a fidesznek ne legyen többsége a parlamentben a választások után. Arról se feledkezzél meg, hogy ha a jobbik erősödik az mszp javára, akkor még 40%-os listás eredménnyel is tud a fidesz 50% felett kapni parlamenti mandátumot. Per pillanat a közvéleménykutatók egyöntetűen azt jósolják, hogy 50% fölött van a fidesz, van aki 60%-hoz közelíti a támogatottságukat. Mégis minek kellene történnie ahhoz, hogy 4 hét alatt elveszítse a fidesz a szimpatizánsainak a 20-30%-át?

Az a 3 x 1/3 csak valami wishful thinking a részedről, szerintem...

tlac 2010.03.08. 14:45:01

@szobatars: a "panel-prolizás" Surján Laci műve volt.

szobatars 2010.03.08. 14:45:20

@tlac: és mi a megoldás??? Mert az, hogy "ebből elég"..az még édeskevés...

hoplita 2010.03.08. 14:46:10

@IGe:
Sajnos nem egy hatásnövelő burkolatú M48-sal játszadozott..:DDD

szobatars 2010.03.08. 14:46:49

@tlac: a dátumok jók...a spontán privatizáció megelőzte az MSZMP MSZP-vé történő átvedlését...

groggil 2010.03.08. 14:47:20

@theofil:
"El lehet képzelni, hogy a Hírtévébe behívnak olyasvalakit akinek az a véleménye, hogy a kapitalizmus már csak ilyen, lehet rajta nyerni is veszíteni is, ő akkor éppen veszített, de lehet, hogy ő maga is kevéssé volt körültekintő...."

Ej,ej de cinikusak a mi kis "baloldali" szimpatizánsaink...tudtommal:
baloldali értékrend=azonosulj a megkárosítottakkal, a megalázottakkal!
Kiváncsi lennék, ha tőled (ez persze csak elméleti, mert te biztosan mindig körültekintő vagy) 10Ft-ot lehúztak volna az oly nagy megértéssel kezelt vadkapitalisták és gazemberek (mint a libásoktól), te hogy viselnéd magad!
Ez a duma pedig, hogy a "kapitalizmuson lehet nyerni is és veszíteni is", az igaz pl. a tőzsdén...de nem ebben a relációban, hogy az átvett árút egyszerűen nem fizetik ki...ez a világon mindenhol min. lopás...amiben -minimum morálisan- érintett a min.elnökünk is....
ÁÁÁ...szánalmasak vagytok!

john paul johnes 2010.03.08. 14:47:30

ez érdekes: seres maria és tóta w orosz estek című honlapot índít.... hiányolják az orosz kultúrát hazánkban... sorry az offtopic miatt!

"A Kossuth Klubban tartott rendezvényen a legnagyobb magyar internetes újság, az Index főmunkatársa, Tóta W. Árpád mellett, Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője Cs.Kádár Péterrel közösen vitatkoztak az internet helyéről a magyar társadalomban. Seres Mária, a Civil Mozgalom (a kiváltságok és a korrupció ellen) megalapítója, aki az internetre támaszkodva 600 000 támogató aláírást gyűjtött össze kezdeményezéséhez, gyakorlati példákkal támasztotta alá, hogy mire képes és mire nem az internet Magyarországon."

szobatars 2010.03.08. 14:48:36

@tlac: akkor elnézést minden érinttettől..:_))) (amúgy nem mindegy??? a bal-liberális sajtó ilyen "apróságokra" nem adott..)

tlac 2010.03.08. 14:49:15

@szobatars: meg sok más okból..
ha most a mezei-talpas közönségét vesszük döntően a 2006-os igazságtalanásokra adott válasz. saját környezetem, nem statisztikai átlag. Normális hétköznapi jó arcú egyetemisták pl. de sok minden rakta össze persze a 15%-ukat..
Fletó féle irritálás is nagyon benne van, ha tudatos volt, hm. felháborító cinizmus. A TV ostrom pl. nincs, akkor ma nem Demszkij a főpolgi..

objekt 2010.03.08. 14:50:21

@jjulie: Én mentem, csak nem borogattam kukát. Csak a tévéből tudtam meg, hogy csürhe vagyok.

Úgy értettem, hogy aki nem hitt neki, az sem tudta, hogy ennyi minden van amit nem kellett volna elhinni. Szerintem ez mindenkinek meglepetés volt. Eleinte még én is hajlamos voltam azt gondolni, hogy jól beszólt a pártkollégáknak. Tudod, akik elfelejtették milyen autófényezőnek lenni.

Azután szépen meghallgattam az egész anyagot, nemcsak Gyurcsányét, hanem az egész pártértekezletét, vagy mi volt. Hogy ezeknek (küldötteknek) milyen szinten nem volt fogalmuk, hogy mi a helyzet. Szépen rájöttem, hogy ezek komplett hülyének néztek.

Nem akadt egy ember aki azt mondat volna, mint Gyurcsány Orbánnak: Elnök úr, így nem akarhat győzni!

Hát..., ide jutottak, csak sajnos minket is húztak magukkal

theofil 2010.03.08. 14:51:15

@groggil:

Próbáld már felfogni:
Bajnainak nincs köze a csődhöz és nem "csalárd csőd" volt hanem igazi.

A kapitalizmusban vannak csődök, vannak tönkremenetelek.
Igazán sajnálom.
Ezek emberi katasztrófákkal járnak (vö. 1928-as gazdasági válság).

Ordnassac 2010.03.08. 14:51:16

@john paul johnes: off az offban: ez a támogatottság viszont nem jelenik meg a választáson. Eddig összesen három CM-es adta le a cédulákat.

szobatars 2010.03.08. 14:51:17

@pannonfunk: Per pillanat a közvéleménykutatók egyöntetűen azt jósolják, hogy 50% fölött van a fidesz, van aki 60%-hoz közelíti a támogatottságukat. Mégis minek kellene történnie ahhoz, hogy 4 hét alatt elveszítse a fidesz a szimpatizánsainak a 20-30%-át?

Láttunk már 10 % különbséget elillanni 2002-ben...a kutatók meg csak hápogtak a "meglepetéstől"...ami azért annyira meglepő nem lehetett számukra (már ha komolyan értenek ahhoz, amit csinálnak)

tlac 2010.03.08. 14:51:55

@Fell Bandi: ma lehet rá is hangolok Bolgár Gyurira du. 4kor. Jó hallgatni komolyan. Őt is meg a telefonálóikat. Hogy álljon ki Fletó hogy milyen sikeres volt a kormányzása, épült minden

tlac 2010.03.08. 14:52:35

@szobatars: ez igaz, ill.párhuzamosan folyt, de a cég neveket nézd át!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.03.08. 14:52:49

@gossage: nézd, én a Magyar Hírlapban olvastam először a faszi vallomását. Olyan kitételek vannak benne, hogy "ő nem is tudta, hogy Szalayné nyugdíjba ment és végkielégítést kapott" - mert napi nagyon sok aláírni valója volt. WTF???

"Ő aláírta a megállapodásokat, de úgy, hogy felelősséget nem vállal, és az összes szakterület osztályvezetője aláírta előtte" - basszus, ilyen típusú "nem ér a nevem" aláírás nincs.

Nekem kurvára gyanús lenne, ha valaki (idézem: "az első állásom irodavezetői posztnak felelt meg") a BESZERZÉSI osztályról vezérigazgatóvá küzdené fel magát. Általában nem a szertáros szokott egy focicsapatnál a következő vezetőedző lenni - szóval eszméletlenül hihetetlen (nekem), ahogyan a fickóból ekkora valaki lett anélkül, hogy NEKI MAGÁNAK lett volna komoly vesztegetési potenciálja. Mert ha tényleg egy csavar lett volna, akkor neki "odaszólnak", hogy XY nyeri ezt a tendert, és ő meg megindokoltatja az elbíráló bizottsággal.

Szóval azt mondom, hogy biztosan toltak pénzt a politikusoknak is, DE hogy a manus nem az az ártatlan bárány, akit megfélemlítettek, és a családja miatt nem merte feladni az állását - abban én biztos vagyok. Lehet, hogy nincs igazam, de ez a megérzésem.

john paul johnes 2010.03.08. 14:53:18

@pannonfunk: pont azt fejtegettem, hogy nem tartom kívánatosnak az 3xegyharmadot.
de kizártnak sem. tényleg.
1. a jobbik jön föl, mint a talajvíz
2. az mszp-től már el szedte a jobbik akit lehetett. ergo a további szavazatok a fidesztől mennek át vagy a rejtőzködő/bizonytalanból. (a fidesz az össz szavazók között 30-40%-on áll.
3. előbbi kettő folyományaként belátható, hogy van elvi lehetősége a 3x1/3nak, kivéve, ha nem lesz alacsony a részvétel. (az rtl nevű vérlibsi tv már buzdít a részvételre....)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.03.08. 14:53:47

@theofil: ha úgy veszed át az árut, hogy TUDOD, hogy nem tudod kifizetni, az csalás. Ott ez történt. :(

szobatars 2010.03.08. 14:53:47

@tlac: A TV ostrom pl. nincs, akkor ma nem Demszkij a főpolgi..

Egyetértek..s milyen "szépen mutatott" az égő székház a Demszky mögött a választási klipben...már másnap délután!!!

Egy mondást idézve: Jól jött neki, mint betörés leltár idején.

Ordnassac 2010.03.08. 14:53:49

@Fell Bandi: nevetni fogsz, de két diplomája van.

papika 2010.03.08. 14:54:04

@szobatars:

OTP-1995, MOL-1995, Richter-1994 szept, Egis-1995, TVK-1996, Borsodchem-1995.

Nemhogy nem az MSZP megalakulása előtt voltak, hanem kifejezetten az ő kormányzásuk alatt.

A spontán privatizáció az nem a nagyvállalatokról szólt.

tlac 2010.03.08. 14:54:10

@sorokinV: Fikát eszi még a Szigetvári a fal mellett sunnyogva?

radala 2010.03.08. 14:54:22

@Piszkos Freud: Hát ha nem így van, akkor nem is tudom mi van. Olyan nyílegyenes trendvonalat lehet szerintem húzni az mszp népszerűségére, hogy abból látszania kellene, hogy teljesen mindegy mit csinálnak, soha nem tettek semmit, amivel meg tudták volna fordítani a trendet.
Néha egy népszavazás, egy ME keresés egy Hagyó vitt le a népszerűségükön, de szerintem ezek nélkül is pont itt tartanának csak ezek nélkül nem lennének huplik a görbén.
Meglátjuk, de tartok tőle, hogy a demokrácia sajnos/hál isten hosszú távon (nagyon hosszú) igazságos.

szobatars 2010.03.08. 14:56:39

@tlac: azok is stimmelnek..az, hogy nem 100 %-ban lettek magánosítva, az semmit nem von le a dologból...a MOL-nál pl. az akkor megalkotott 10 %-os szabály miatt gyakorlatilag már egy irányított privatizálás történt a későbbiekben...egy nyilvános RT feletti irányításhoz az esetek döntő többségében elegendő egy 30 % körüli részvénypakett...

Tibike15 2010.03.08. 14:57:29

@Fell Bandi: Erre annyit mondok, hogy a 4 emeletes panel, ahol laktam 5 évig Csepelen tele volt szoci szavazókkal. A 15 lakásból legalább 10 olyan nyugdíjasoké volt, akik még kőkeményen elvtársazták egymást a lakógyűlésen.

Állandóan azon okoskodtak, hogyan lehet minden terhet másokkal fizettetni, a fideszes suhancokkal, ahogy minket hívott kedvesen az öreg. Továbbá nagyon csípte a szemüket az a 3 lakás, amit kiadtak a tulajok és mindig azon okoskodtak, hogy dupla tripla díjakat kéne szedni azoktól, akik kiadják a lakásukat, mert úgymond van nekik pénzük.

Csak halkan megjegyezném, hogy a nyugdíjasok egy főre jutó jövedelme magasabb volt, mint a dolgozó, gyereket nevelő családoké, legalábbis a nem reprezentatív csepeli 4 emeletes panel alapján. De a nyugdíjasok nem akartak semmit költeni a házra, szigetelés, lambériázás, alagsor újra csempézése szóba sem jöhetett, mert ők szegény nyugdíjasok, fizessék ki a fiatalok, akkor lehet.

Hányinger, amikor többségben vannak az öreg kommancsok egy lakóközösségben, akkor érti meg az ember, hogy milyen is lehetett a szocializmus, láblógató, nagypofájú banda, akik szívből utálnak mindenkit, akinek egy kicsit több van.

tlac 2010.03.08. 14:57:30

@szobatars: a megoldást közösen keressük, én nem tudom. nem ÉN mondtam, csak ezt az attitűdöt látom a környezetmben (nem statisztikai számosság)

Piszkos Freud 2010.03.08. 14:57:47

@ogremano: Nem gondolnám, hogy a Fidesz jobb széléről átállók (sőt szerintem nem jobb szél, hanem a radikálisok) csak mellékes lenne a Jobbik szavazói bázisban.
Mindamellett, hogy egyetértek veled abban, hogy a maszopról leszakadók nagyobb tömeget képviselnek.

k.peti 2010.03.08. 14:58:04

Gábor, az MDF-nél újabb probléma vetődött fel. Bp-en a közös indulások miatt sokkal nagyobb a bizonytalanság a listaállításban. Megjelent erről már egy cikk (www.hirszerzo.hu/cikk.blamazs_az_eddigieknel_is_nagyobb_bajban_az_mdf_budapesten.142708.html), de érdekelne a te véleményed, hozzáfűzni valód is többünket, ha jól gondolom. A legújabb fejlemény az Index vezető cikke: index.hu/belfold/2010/valasztas/remenytelen_az_mdf_helyzete_budapesten/

szobatars 2010.03.08. 14:59:09

@papika: ne keverd össze a "spontán privatizácuiót" és a tőzsdei részvény-értékesítést!
amúgy meg, olvasd el Voszka Éva ezirányú kutatásait...:-)))

theofil 2010.03.08. 14:59:11

@panelburzsuj:

Most el kell mennem, de erre a hazudozás dologra majd még vissza akarok térni, mert ez nem a 2006-os kampányban kezdődött,
hanem előtte négy évvel és az akkori miniszterelnöknek, Medgyessynek volt egy telivér, nagydumájú tanácsadója,
bizonyos Gyurcsány....

theofil 2010.03.08. 15:00:00

@RAMBO:

Nem Bajnai vette át.
Ott sem volt akkor a cégnél.

tlac 2010.03.08. 15:01:41

@RAMBO: "Ő aláírta a megállapodásokat, de úgy, hogy felelősséget nem vállal, és az összes szakterület osztályvezetője aláírta előtte" - basszus, ilyen típusú "nem ér a nevem" aláírás nincs.

DE! Van! Fletó aláírásai, mint sport miniszter a civil ifjúsági szervezeteknek nyújtott állami támogatás pl.pont ilyen.

Piszkos Freud 2010.03.08. 15:02:01

@theofil: Az exit pool-ban lehet is halálhörögni (kérdés, mivel van tele)

A pool-ból kimászók között elvégzett exit poll lehet, hogy ezt is megadja. :)

john paul johnes 2010.03.08. 15:02:04

@Tibike15: érdekes, az én - szintén nem reprezentatív - tapasztalataim is pont ilyenek a vidéki mszp-szavazókról...
akkor ez így már akár reprezentatívnak is nevezhető. :)

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.03.08. 15:02:05

Hogy hová vezet ez az út? A pokolba...Bár az is jó szándékkal van kikövezve...

tlac 2010.03.08. 15:02:20

@szobatars: lsd.papika beírása párral feljebb..

szobatars 2010.03.08. 15:02:37

@tlac: a gond az, hogy egyik párt sem ad erre választ...mert az MSZP "válaszai" marhaságok, a Fidesz "válaszait" nem ismerjük..a Jobbiknál meg gyakran nincs is válasz...

szobatars 2010.03.08. 15:03:27

@tlac: lásd az arra adott válaszomat...párral feljebb

Török Gábor rajongó 2010.03.08. 15:03:35

Az elmúlt évszázadok legjobb írása, ehhez kétség sem fér! Zseniális helyzetértékelés. 5/5

groggil 2010.03.08. 15:04:01

@theofil:

Azért, te szerencsétlen fanatikus, mert 18x leírod, hogy jogilag Bajnainak nincs köze a csődhöz (elhiszed bemondásra, gyakorlatilag, miközben több újságíró több100 órai utánajárással bizonyítja, hogy azért ment csődbe, mert átszivattyúzták a pénz más cégekbe, te szerencsétlen), attól még morálisan eljátszotta a kártyát arra, hogy bármilyen közszereplő legyen...normális országban..

Olvasgassál:
"Úgy látszik, hiába nyilatkozta Bajnai Gordon a Hajdú_bét károsultjainak tiltakozása és az öngyilkosságok hírére, hogy a lelkiismerete tiszta. A Hír Tv dokumentumokra hivatkozva azt állítja, hogy a baromdfifeldolgozó cég vagyonát bizony magánkezekbe játszották át az üzem felszámolása előtt.

Kivonta a Hajdú-Bét vagyonát a cég tulajdonosa - a Bajnai Gordon által vezetett Wallis Rt. - mielőtt a baromfifeldolgozót felszámolták volna. Ez derül ki a 2003 decemberi és 2004 januári közgyűlési jegyzőkönyvekből. - írja a hírtv.hu.

A dokumentumok tanúsága szerint a nagyvállalat részvényesei december 8-án úgy döntöttek, hogy a csőd közelében lévő baromfifeldolgozó 125 millió forintos kölcsönt és 180 millió forint hitelkeretet nyújt az egyébként stabil háttérrel rendelkező Wallis Rt-nek.

A testületben lévő ciprusi, arab emírségekbeli, luxemburgi és amerikai cégek ezen kívül megszavazták, hogy eladják a Hajdú-Bét ingatlanjainak egy részét. Különös, hogy ekkor a cég már elvileg fizetésképtelen volt, beszállítóit és dolgozóit alig fizette.

A tulajdonos Wallis Rt. egy hónap múlva már a társaság felszámolását kezdeményezte. A jegyzőkönyvet Bajnai Gordon írta alá a Wallis vezérigazgatójaként. Azt nem tudni, hogy mi állhatott a tranzakciók hátterében, feltehetően az ingó és ingatlan vagyont akarták kimenteni.

Bajnai Gordon - az MSZP kormányfőjelöltje - egyébként 2006 júniusáig, egészen kormánybiztosi kinevezéséig több ciprusi cég magyarországi kézbesítési megbízottja volt. Ezeket valószínűleg azért alapították, hogy a tulajdonosok a magyar adórendszert megkerülve legalizálhassák jövedelmüket."

theofil 2010.03.08. 15:04:49

@groggil:

Én meg láttam az MTV-ben (régen) egy Kandikó nevű urat aki azt állította, hogy neki egy Horn Gyula nevezetű karhatalmista kirúgta a fogait.
Sajnálatos módon később jelentkezett az illető testvére azzal a hírrel, hogy Kandikónak nincsen protézise, a fogai sajátok.
Legalább erre ne hivatkozzál:
....láttam a Hírtévében....

ben2 2010.03.08. 15:05:29

@jjulie:

2006-ban Gyurcsányékhoz az utolsó pillanatban csatlakozott kb. 5% bizonytalan szavazó, akik a két nagy párt között billegtek. Szerinted mekkora eséllyel szavaztak volna az MSZP-re, ha a választások előtt tudják meg, hogy a kormányzat "elkúrta" és "végig hazudták a 4 évet"?
A két oldal stabil szurkolótáborát természetesen nem akasztotta volna meg, ha idejében kiderülnek a kormány hazugságai, de a választás kimenetelét igenis eldöntötte volna. Na ezért, az elcsalt választás miatt vonultak több ezren az utcára, nem az átvert MSZP-s szurkolótábor miatt.

theofil 2010.03.08. 15:06:31

@groggil:

A Magyar Nemzet címmel megjelenő lap már helyreigazítást volt kénytelen közölni az ügyben.

Olvasgassál!

Bocs, de mennem kell.

gossage 2010.03.08. 15:06:49

Felmondja az SZDSZ-szel kötött megállapodást az MDF budapesti elnöke. Lévai Zoltán az Indexnek adott nyilatkozatában leszögezte, szerinte nincs remény arra, hogy a választójogi törvény megsértése nélkül az MDF budapesti listát tudjon állítani. Lévai szerint a bukta oka az, hogy az országos elnökség eltaktikázta magát a szövetségkötéssel, az SZDSZ pedig nem tartotta be a kampányfinanszírozásra tett ígéreteit.

tlac 2010.03.08. 15:08:14

@szobatars: a válasz nálad is lehet..

groggil 2010.03.08. 15:09:11

@theofil:
..és melyik konkrét kérdésben kellett helyreigazítást közölni...linkeld már be, légyszi...
egy kis rész cáfolata nem cáfolja az egészet

tlac 2010.03.08. 15:09:25

@ben2: nem csak csatlakozott, vitték is őket..

pannonfunk 2010.03.08. 15:09:48

@szobatars: egyrészt nem láttunk. Nem mért 10%-nyi különbséget a választás előtt 4 héttel az összes közvéleménykutató. Még a jobboldali elfogultsággal vádolt gallup szerint is 4% volt a különbség a két nagy párt között:

www.gallup.hu/gallup/release/graphs/part.htm
2002 március: fidesz: 32 mszp: 28.
Utána persze volt egy 10%-os különbség, node pont amiatt vádolták őket elfogultsággal. Az összes többi közvéleménykutató nem mérte ezt az eltolódást.

Másrészt most nem 10%-ról van szó, hanem sokkal többről :)

Készpénz Jancsi 2010.03.08. 15:10:01

Én már 20 éve várok szokatlanul nyílt és erős mondatokat szocialista politikusoktól...úgyhogy nem hiszem, hogy pont most lesz erejük szembenézni a valósággal. Nem akarok Ádámig és Éváig visszamenni, de a proletár embertípus (és most nem megsérteni akarok bárkit, de politikai színezettől függetlenül, történelmi vonatkozásban tényleg ez az összefoglaló jellemző) mindig is a mának élt, leginkább az érdekelte, hogyan lehet munka nélkül, -forradalommal, rabszolgalázadással vagy lopással- megszerezni azt, ami a másé. Ezért a problémákat hajlamos még halála óráján is a szőnyeg alá seperni, hiszen lényének alapvető jellemzője a lelkiismeret elnyomása. Így történhetett meg Őszöd, vezetőik még akkor sem hördültek fel, a szavazóbázisuk pedig a mai napig nem vonta le az ott elhangzottakból a konzekvenciákat.
Számukra az 5,01% is teljesen megfelelő, hiszen ez a túlélés záloga, abban reménykednek, hogy 4-8-12 év "illegalitásba" vonultság után, ha a jobboldali pártok belharca felemésztette azok erejét, visszatérnek a hatalomba, addig meg szépen elkamatoznak a bankbetétek valahol a nagyvilágban. Arra már rájöttek, hogy brandet kell váltani (lásd új székház, logó, új név pedzegetése), a káderek lecserélése már nehezebb eset, esetleg javaslom nekik a személyazonosság-változtatást, hátha nem derül ki.

papika 2010.03.08. 15:11:12

@gossage:
Ez gigantikus szívás!
És akkor most mi lesz?
Hölgyeim és uraim, tegyék meg tippjeiket! Kit zár ki Ibolyka?

groggil 2010.03.08. 15:12:23

@theofil:
Te meg arra ne hivatkozzál, hogy "Bajnai azt mondta, hogy nincs köze..." kb. ilyen szinten..

Más: ne hazudj, ne hazudj: a Horn Gyulás ügy (valóban kamugyanús) 1994-ben volt...az Mdf kormány utolsó heteiben...hol volt akkor még a Hírtv???
Ne moss egybe dolgokat ily manipulatíve, mert nem ma jöttem le a falvédőről!!

tlac 2010.03.08. 15:13:01

@gossage:nem az volt hogy budapesti elnökségnek kuss április 11ig az MDF-ben? :)
Ibolyka átvette a központi irányítást. estére megoldja ezt is

tlac 2010.03.08. 15:15:42

@papika: Lévait mindenesetre. Amúgy tök mindegy. DI+HK ha eléri az +1%-ot, ketten ellesznek az állami apanázsból.

antal.daniel · http://antaldaniel.blog.hu/ 2010.03.08. 15:16:18

Úgy gondolom, hogy pontosan az elemzésben leírtak miatt az MSZP több szavazatot remélhetett volna, ha már múlt évben szétválik mondjuk egy gyurcsányista és a hagyományos pártra, és két pártként indul. Egy darabig még biztosan lesznek, akik az MSZP-re szavaznak, ugyanakkor nem hinném, hogy az a közel 50%-nyi szavazó, aki 2006-ban az akkori baloldali koalícióra szavazott, még egyszer beikszelné az MSZP-t. Az MDF és az LMP pedig láthatóan nem elégítik ki ennek a szavazókörnek az igényeit.

tlac 2010.03.08. 15:16:47

Bokros Lajos már nem mer emailt írni, nehogy elfogják..

Fell Bandi 2010.03.08. 15:17:48

@tlac: a sitten? ott a kantinban nem is tudnak annyit költeni :))

Piszkos Freud 2010.03.08. 15:19:05

@theofil: "
Bajnainak semmilyen tulajdonságával nincs baj. "

Ja, csak a tetteivel.

groggil 2010.03.08. 15:20:27

@theofil:
Egyébként: a Hírtv (a többi, ún. "radikális hírforrás" megjelenéséig) abszolút hiánypótló szereplőként nem hagyott elsikkadni egy csomó olyan ügyet, amik a Hírtv hiányában ki se derültek volna...ezért az egész magyar "demokrácia" örülhet a Hírtv-nek (még akkor is, ha néha túlzásokba esett, pl. a járműben alvó rendőrök esetében...én nem éreztem ott a "nagy hírt"...de mindegy).
Gondold el, ha csak a ballib médiumok tematizálhattak volna az elmúlt 8-10évben...atyaúristen!
Micsoda tudatlanságban leledzenénk!
Na, ilyen pl. a Hajdú-Bét ügy is...elhiszem, hogy csípi a szemeteket.

Idet 2010.03.08. 15:22:35

@jjulie: Központozás, vagy valami, ha azt akarod, hogy értsenek!

szobatars 2010.03.08. 15:22:37

@pannonfunk:

egyrészt a kérdés most a 2/3-ad körül forog...ha a közvélemény kutatások pontosak, akkor a Fidesznek megvan, vagy könnyen meglehet, ha a közvéleménykutatások 3,5 %-al magasabb eredménnyel jönnek ki, mint a valóság (s ekkor még nem is mondhatjuk, hogy "csalnak" mert ez "csak" a hibahatár), akkor a Fidesznek nincs 2/3-a...

másrészt, minél több Fidesz szavazó gondolja úgy, hogy a 2/3-ad megvan, annál többen gondolják majd úgy, hogy pont az ő szavazatuk nem számít majd, s inkább elutaznak, otthon maradnak, stb... s ezt a jelenséget a közvéleménykutatók is jól ismerik.

szóval ha, X pártnak mérek 58 %-ot, a Y-nak meg 25 %-ot...akkor "leírhatom", hogy X 61,5 %-on áll, Y meg csak 21.5-ön... a következmény...X párt szavazói ellustulnak és 2 %-al kevesebben mennek el..Y párt meg sikeresen mozgósít, hogy nem sok kell...aztán a végén ott állnak X 56 %-al...Y meg 28-al....a közvéleménykutatók meg csodálkoznak és a pofánkba tolják, hogy a statisztikai hibahatáron belül volt a becslésük...

tlac 2010.03.08. 15:23:41

@antal.daniel: Stumpf már 3 éve javasolta nekik az előre hozott választást. De a nagyformátumú nem években gondolkoik előre, hanem évtizedekben! Mindig csak a következő 2..3 lépést látja, tovább még Ő sem.

gossage 2010.03.08. 15:24:43

@tlac: egy gyönge pillnatában kizárja saját magát ,más már nincs..a kulcsot meg nem találja

héjakútmácsonya 2010.03.08. 15:25:14

A látszat ellenére (www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html) Budapesten az MDF-nek 2 héttel a határidő előtt még legalább 7 egyéni jelöltjének kellene leadnia az ajánlószelvényeit ahhoz, hogy a párt fővárosi listát állíthasson. A "Hírszerző" hívta fel a figyelmet arra, hogy a választási törvény szerint két párt közös egyéni képviselőjelöltjei nem számíthatóak be egyik párt területi listaállításához sem. Márpedig az MDF eddigi 3 bp.-i jelöltjéből, akik már leadták a szelvényeiket, 2 MDF-SzDSz közös jelöltek, és csak 1 MDF-es. A 32 fővárosi jelöltből pedig 14 MDF-es, a többi közös. Kérdés, hogy a hátralévő időben, a 13 MDF-es jelölt közül 7-nek sikerül-e leadnia a szükséges számú szelvényt?
Budapesti lista nélkül viszont reménytelen a 5%.

pannonfunk 2010.03.08. 15:26:46

@john paul johnes: OK, álljon a fidesz 30%-on az össznépesség körében. Legyen kívánságműsor, mennyi legyen a részvétel? 70%? Egy jobb választáson sincsen ekkora részvétel, most meg különösen apatikusak az emberek. '98-ban 56% volt a részvétel!

70% részvétel mellett 42%-ot kap a fidesz listán. Plusz elhozza az egyéniek 90%-át, mivel az mszp és a jobbik nem fog a második fordulóra összefogni a fidesz ellen. Plusz hozza 10%-át az országos listás mandátumoknak. Add össze, bőven 50% feletti mandátum a parlamentben.

Piszkos Freud 2010.03.08. 15:29:17

@is: Én azon bosszankodom, hogy azok miatt a hülyék miatt nem jut előre az ország, akik képesek voltak a baloldalra szavazni.

Szomorú, ha ilyet kíván az ember, de ugye az elkeseredettség...már várom, hogy kihaljanak.

radala 2010.03.08. 15:30:57

@héjakútmácsonya: Tudja valaki hogy hogyan áll az LMP?
Történelmi esély előtt állnak. Szerintem, ha ők elindulnak és az mdf nem indul Pesten, akkor az mdf-nek az 1 % sem fog összejönni.

Idet 2010.03.08. 15:31:02

@groggil: Na hát, sejtéseim egy részét groggil már meg is válaszolta.

Ha ezt nem is nézzük, de a hozzáállása a dologhoz ékesen szóló volt. Azért ne felejtsd el, hogy ebbe a dologba többen belehaltak, többen pedig az egy életen át gyűjtött anyagi egzisztenciájukat veszítették el. Ez is egy kis halál.
Ne gyere nekem a kapitaliznus farkastörvényeivel. Emberek vagyunk, nem farkasok. Ők pedig, ennek az ügynek a vesztesei, olyan közegből kerültek ki, ahol még esélyük sem volt ezeknek a törvényeknek a megismerésére, pláne, hogyan kell a Bajnai-féle hiénák - okos hiénák, azt elismerem - ellen védekezni.
Ne mondd már, kedves Theofil, ezzel a névvel, hogy ezek mellé állsz!

gossage 2010.03.08. 15:31:03

@héjakútmácsonya: Vége
HIRADÓ
Az MDF budapesti elnöke felmondottnak tekinti az SZDSZ-szel kötött fővárosi választási megállapodást, mert szerinte egy közös jelöltet is érintő, a BKV-botrányhoz kapcsolódó hírek kárt okoznak az MDF-nek.

nem gyűjtik tovább az aktivisták az alánlószelvénzeket
az MTV szerint
Ibolyánál a labda

chelsea.hu 2010.03.08. 15:31:49

@török gábor: Kedves Gábor !

A "nem hagyományos" kifejezés alatt arra gondoltam, hogy az elemző egy kicsit több kockázatot vállalva -nem jóslásokba bocsátkozva-értékeli a választás várható eredményeit .
Az Ipsos vezetőjének elejtett megjegyzését figyelembe véve , arra gondolok, hogy további komolyabb mértékű meglepetések következhetnek be ápr. 11-én.
Ön melyik pártot hibáztatja nagyobb mértékben a Jobbik ilyen arányú megerősödését illetően?
Az Mszp hibái talán egyszerűen fogalmazhatóak meg.
A Fidesz esetleges tévedéseiről mintha az elemzők kevesebbet foglalkoznának, pedig nagyon rövid idő alatt megalakul a Fidesz vezette kormány.

pannonfunk 2010.03.08. 15:32:51

@szobatars: A 2/3 nem lesz meg. A választási rendszerünk sajátossága, hogy a győztes felé húz, azaz parlamenti felülreprezentáltságot biztosít annak a pártnak vagy pártszövetségnek, amely akár csak relatív többséget tud elérni a választáson, ugyanakkor pont a kompenzációs lista miatt ez az előny 2/3 környékén kezd elveszni a rendszerben. Azaz a fidesz nagyon könnyen meg fogja nyerni a választást, de a 2/3-ot elérni meglehetősen nehéz neki. Szerintem nem fog sikerülni.

Mozgósítás viszont lesz. Mit gondolsz, az a "sáskahad" aki "letarolta" a kopogtatókat, mit fog csinálni a választás előtti héten? :P

Môžeš mi pomôct'? 2010.03.08. 15:32:58

Most nem grammarnáciailag, de szerintem le kéne szótisztázni az "opció"-t.
Bár ha ez bennfentes információn vagy freudi elszóláson alapuló komplex szójáték (lehet, nekem csak 24cm az íkúm) akkor meg respek, és végre.

Mediacapa 2010.03.08. 15:34:28

Csak egy érdekesség: Fiala Megmondóember János ma reggeli műsorában (Radio Q - Keljfeljancsi) csinált egy telefonos szavazást. Az telefonálhatott, akinek már megvan, kire fog szavazni. 100 hallgató hívását számolta össze. Az eredmény: MSZP: 33, Fidesz: 28, Jobbik: 18, LMP: 15, MDF-SZDSZ: 5, Munkáspárt: 1.

Pár hónappal ezelőtt volt egy hasonló akciója, akkor a Fidesz kapta a legtöbbet.

Tudom, ez alapvetően egy balos hallgatottságú műsor (igaz, szerintem nem annyira, mint a Klubrádió), és nem is reprezentatív a szavazás, de a szocikat nem írnám le.

Tibike15 2010.03.08. 15:35:01

@gossage: Bokros helyében én nem égetném magamat ezekkel. Amit én látok, hogy mind az MDF mind az SZDSZ megalomániában szenved, azt hiszik, hogy még mindig őmögöttük van az a külön-külön is 5% feletti szavazóbázis. Ezért aztán gondolom egymást lenézik, arrogánsak és követelőzöek, de főleg féltékenyek a másikra, ahelyett, hogy tényleg összefognának és akkor elérhetnék az 5%-t, csak ugye nem mindegy, hogy ki kerül be a parlamentbe, MDF-es vagy SZDSZ-es. Emberileg megértem őket, mert politiálni nem nagyon éri meg anyagilag a parlamenten kívül, de taktikailag igen ostobák, így egyik sem kerül be.

Idet 2010.03.08. 15:35:17

Ó, héjakútmácsonya! A kedvenc növényem, a mi vidékünkön bajuszpedrő!
Dipsacus latiniacus! Bárki légy, kedvellek!

papika 2010.03.08. 15:35:22

Nem mintha nem lenne tényleg mindegy, de ezt a faszit, ezt a Lévait váltotta le pár hete a fővárosi elnökségről a fővárosi küldöttgyűlés, mert haragudtak rá amiért megállapodott az szdsz-szel, és ezt védte meg Ibolyka, amikor megállapította (hisz mint tudjuk, jogász), hogy jogszerűtlen volt a gyűlés. Na most ez a faszi mondta fel a megállapodást. Most viszont ha kizárják ezt is, akkor azokat, akik eddig ezt le akarták váltani, nyilván nem lehet a helyére kinevezni, mert azok is rögtön felmondják a megállapodást. Szóval, nincs irigylésre méltó helyzetben Ibolyka.
Én nem is tudom, mit csinálnék a helyében, mert maguktól az idén már nem gyűlnek a kopogtatók.

pannonfunk 2010.03.08. 15:36:39

@radala: Ma délelőtt 4 jelöltjük volt bejelentve Budapesten. És nincsenek botrányok a közelükben. Bár a vinnyogásukkal, hogy nem gyűlnek a kopogtatók eléggé unszimpik lettek nekem, de ezerszer szívesebben látnék egy LMP-t a parlamentben, mint az mdf-et, plusz az oldalvizén besurranó szdsz-t...

pannonfunk 2010.03.08. 15:39:35

@Mediacapa: Ezen a blogon meg 4%-ot kapott az mszp a nem-reprezentatív közvéleménykutatáson.

Azért én sem írnám még le az mszp-t, hogy téged idézzelek, bár valószínűleg másképpen látjuk a világot :P

panelburzsuj 2010.03.08. 15:40:49

@chelsea.hu:

Vidáman kommancsozva aprítani az ellent kétségkívül hálásabb műfaj, mint izzadva bizonygatni a vetélytársról, hogy "túl" nemzeti ...

radala 2010.03.08. 15:43:41

@pannonfunk: maximálisan egyetértünk. Még az is lehet, hogy egyszer baloldali szavazóvá válhatok, ha lesz LMP.
maps.google.com/maps?f=q&hl=en&geocode=&q=http://176.lehetmas.hu/176.kml?rand=48&ie=UTF8&t=h&source=embed&ll=47.301585,19.204102&spn=3.486816,9.876709&z=7

Én ezt néztem, de abszolút nem értem, hogy mi mit jelent. HA az ígéret kisebb, mint a meglévő KC akkor az rettenetes, ha az ígéret nincs semmilyen valós összefüggésben a KC val, akkor tán van remény.
Igazából fogalmam sincs mit szeretnék. Természetesen szimpi az LMP, de nyilván nagyon szomorú leszek majd, amikor megelőzi a kis Fideszkét. Ország érdekét meg leszarom:-)

tlac 2010.03.08. 15:44:54

@papika: Ibolya estére megoldja :)

Mediacapa 2010.03.08. 15:46:54

@pannonfunk: Akkor téged nagy hidegzuhany fog érni :)

papika 2010.03.08. 15:51:44

@tlac:
De hogyan? Kizár valakit? Vagy újabb szövetésgest keres gyorsan? Vagy a kettő optimális kombinációjával? Vagy még van valami a tarsolyában, amit nem láttunk? Ez szar helyzet, amikor azt kéne kizárnod, aki miatt már a múltkor kizártál egy csomót.

tlac 2010.03.08. 15:51:47

Lévai Zoltán - mint írja - meggyőződött arról, hogy az MDF országos választmánya alapszabály-ellenesen vonta el a fővárosi testület döntési jogkörét.

szobatars 2010.03.08. 15:52:48

@pannonfunk: a 2/3-adhoz kb. 53 %-os támogatottság kell...az EP választáson 56 % volt....szóval nagyon a határon van a dolog....ezzel együtt, eddig nem mondtam volna, hogy meg lesz, de szvsz nőtt az esélye az elmúlt hetekben. Ennek okát alapvetően abban látom, hogy az MSZP már nem nagyon tud több választót átlökni a Fidesztől a Jobbikhoz, illetve az MDF LMP bénázásokkal megjelent egy 8-10 %-nyi szavazni hajlandó ember, aki az MSZP és a Fidesz között áll (mert ez a réteg a Jobbikra nem fog szavazni, max. otthon marad)

papika 2010.03.08. 15:53:21

@tlac:
Na de érted, két hete azok zárták ki őt, a fővárosi testület! És ez lett úgy megoldva, hogy Ibolya inkább azokat zárta ki!

pannonfunk 2010.03.08. 15:53:25

@radala: Pl. a 24-esben 640 ígéret van, de az OVB-nek már leadtak 750 kopogtatót...

Mediacapa 2010.03.08. 15:53:29

Az LMP-nek is jó lehet az MDF-bukta, de azért várnék még március 19-ig, mert az MDF már nehezebb helyzetből is visszajött illetve meglepetést okozott (pl. 2006-ban az utolsó pár napban jött fel, mint a talajvíz és 5,1 százalékkal behozta magát.)

gossage 2010.03.08. 15:54:12

@tlac: már ki is rúgták az MDF-ből

pannonfunk 2010.03.08. 15:54:25

@Mediacapa: Az jó, felpezsdíti a vérkeringést :P

barli 2010.03.08. 15:55:06

@tlac: normális Magyarország b+ :)
Nem lenne egyszerübb ha egyböl mindenkit kizárna a herényi és a dávid és minden szervezetnek elvenné az összes jogkörét?
Lajos asszem most egyirányú repjegyet vesz Brüsszelbe :))))))

mafos 2010.03.08. 15:55:31

Ibolykának tuti helye van. Az, hogy a parlamentben, vagy a börtönben, az már részletkérdés.
Ugye most van még 1 hónap a választásokig. Meg van ez az X százezer bizonytalan szavazó, aki nemtudja, Fidesz vagy Jobbik. És igazán nem is érdekli. Ha azt nézzük, a Jobbik szavazói(nem aktivisták) aktívabbak, mint a fideszes szavazók, és ezt a bizonytalan réteget nagyobb arányban el tudják vinni Jobbik felé, mint Fideszhez. Bár ez eléggé bizonytalan következtetés, meg hát ugye a saját helyzetemből indulok ki. Nekem is van 1-2 ember akivel választás előtt majd elbeszélgetek(amikor már aktuális 1-2 héttel előtte), hogy mégis hova szavazunk...azért csak 1-2 mert csak :)

gossage 2010.03.08. 15:57:51

@papika: én totál elvesztettem a fonalat..ki kit zárt ki...ez meghaladja a képességemet

Bokros még ott van?

pannonfunk 2010.03.08. 15:58:42

@szobatars: Minimum 53%. Az nagyon attól függ, hogy a területi listás mandátumok hogyan oszlanak el, ahhoz meg megyei szintű közvéleménykutatási adatok kellenének. 60% feletti eredmény esetén biztos gyakorlatilag csak a fidesz 2/3. Én el bírom képzelni, hogy a fidesz 55-56%-ot kap listán országosan, és hajszálnyival le fog maradni a 2/3-ról. Mondom, hogy be van építve a választási rendszerbe, hogy a 2/3-ot ne lehessen olyan könnyedén elérni.

tlac 2010.03.08. 15:59:38

Lévait nyilatkozata miatt már ki is rúgták az MDF-ből

szobatars 2010.03.08. 16:00:34

@gossage: én totál elvesztettem a fonalat..ki kit zárt ki..."

Herényi Dávid zárta ki magát az értelmesnek nevezhető emberek táborából..önként és dalolva.

jjulie 2010.03.08. 16:00:34

@Idet:

különböző módszereket használok, hogy értsenek

változó sikerrel

barli 2010.03.08. 16:02:18

@tlac: forras? vagy csak megérzés? :)

Idet 2010.03.08. 16:02:32

@jjulie: Na, ez nem semmi! De miért hagyod el a központozást?! Az semmiféle értelmezést nem segít elő! Legfeljebb félreértelmezést.

tlac 2010.03.08. 16:03:42

@papika: MINDENKÉPP lesz országos listája az MDF-nek.

radala 2010.03.08. 16:03:52

@pannonfunk: Aha értem, ha jól látom eddig 9/15 jelöltjük van, ez szarul hangzik mondjuk.

chelsea.hu 2010.03.08. 16:04:01

@Mediacapa: nem vagyok Mdf-es szavazó, de azt gondolom, hogy Budapesten is fognak listát állítani, amiből számomra egyenes következmény, hogy átlépik az 5%-t.
Láthatjuk, hogy náluk sincs kibeszélés.
Azonnal kizárták a Lévait.

loláb 2010.03.08. 16:04:05

Kétlem, hogy az LMP szavazói pont a szocikat támogatnák, ha a saját pártjuk nem állít jelöltet, vagy listát. A legvalószinübb az, hogy inkább el sem mennek szavazni.

Az MDF-esek esetében sem látom, hogy miért éppen a szocikat támogatnák.
Egyrészt ők"kúrták el", az mszp elmult 8 évéből 7ben a Bokrosi gazdaságpolitika szöges ellentétét művelték, akinek tehát Bokros meggyőző, az nem gondolom, hogy a szocikat választaná. Másrészt pedig a 70-30-ból azért csak övék a 70.

Mediacapa 2010.03.08. 16:05:11

@pannonfunk: még hozzátenném amatőr politológusként, hogy szerintem főként az egyéni körzetekben dől el, és ez 176 külön világ. Olyan nüanszok is számítanak, hogy a fideszes az első fordulóban eléri-e az 50 százalékot, vagy a Fidesz és a Jobbik kiüti-e egymást és nevető harmadikként 35 százalékkal befut egy MSZP-s például Borsodban. (az edelényi polgármester körzetében például még ennél is nyitottabb a helyzet, mert ő függetlenként indul).
A 2/3-ad szerintem a borsodi, a szegedi, a budapesti és néhány hagyományosan balos (Dunaújváros, Komló stb.) egyéni körzetben dől el.

szobatars 2010.03.08. 16:05:37

@pannonfunk: 55-56 % a listán az minimum 84 listás hely...meg a 176 egyéniből 173 és megvan a 2/3-ad...furcsa módon, az egyéni kerületekben fog eldőlni...ha a Fidesz 10-nél többet nem veszít el, akkor meglehet (mert akkor a kompenzációs (országos) listáról bejön az a pár hely...

én úgy vélem, ez a 2010-es választás valódi tétje..az, hogy a maradék 110-120 helyen hogyan osztozik az MSZP és a Jobbik... teljesen mellékes

tlac 2010.03.08. 16:05:44

@papika: ÉN értem. Lévait "visszavette" nemrég.. Bokrosnak ügyelnie kell az emailjeire..

Idet 2010.03.08. 16:06:56

@mafos: Fiúk-lányok, azért ezt nem értem. Hogy lehet komolyan vitatkozni egy olyan erkölcsi hulláról, mint Ibolyka? Mi itthon csak Ebolának hívjuk... totál kinyírta az MDF-et, egymaga! A féregirtó kisiparos nem is nagyon kellett hozzá. Amúgy a mesterség tiszteletreméltó, kezdhette volna magán, mielőtt mind a ketten a pöcegödör aljára jutottak. Amúgy, én voltam MDF tag is, Antall József haláláig.

tlac 2010.03.08. 16:06:58

@barli: tényleg az kéne. DI elvonná mindenki jogkörét, még HK-ét is.

chelsea.hu 2010.03.08. 16:07:14

@tlac: az Mdf jövője Budapesten fog eldőlni.

szobatars 2010.03.08. 16:07:23

@tlac: lehet, de semmit nem érnek vele, ha a listás szavazatok 5 %-át nem érik el...az meg Bp nélkül nehéz...

radala 2010.03.08. 16:07:57

Frissítés: Azonnali hatállyal eltávolították az MDF-ből Lévai Zoltánt. Az MDF közleményében emlékeztetett, Lévai Zoltán megszegte az MDF Országos Választmányának február 19-én hozott határozatát, így párttagsága megszűnik.

Flúgatlan 2010.03.08. 16:08:21

Az MSZP-nek mindig lesz elég szavazója, akinek az agyáig nem jutnak el a korrupciós ügyek, illetve akik fejében az itt is meg-megjelenő DeaFideszIsEnnyitLopott süketelők kellő zavart okoznak.

Szavazóink egy jelentős része agyilag alkalmatlan a szavazásra.

Pár választással ezelőtt egy ismerős 70 körüli néni a választások után elmondta, hogy ő az SZDSZ-re szavazott. Csodálkozva kérdeztem: hogy szavazhatott a Szabad Demokratákra, amikor azok ilyenek meg olyanok (konkrét példákat mondtam, amiről tudtam, hogy a néni értékrendjébe nem fér bele). Erre a néni kifejtette, hogy a Szabad Demokratákat utálja, mert azok tényleg gonoszok, de az SZDSZ, az egész más. Részletesen kibeszéltük és egészen biztos lett, hogy az hitte, hogy az SZDSZ és a Szabad Demokraták két különböző dolog és az egyikre szavazott, a másikat utálta.....

Voltam választáson szavazatszámláló, mentünk mozgó urnával öregek otthonába, több alkalommal nekünk kellett X-elni az alapján, amit mondtak nekünk. Hadd ne részletezzem, mert még mindig sírhatnékom van.

Szerintem a mostani szavazók legalább 25%-ának elemi fogalmai sincsenek a dolgokról (pl. hogy mi a különbség a miniszterelnök és a köztársasági elnök közt), és az ő szavazatukat csak az ismerősi kör, a régmúlt emlékei meg mindenféle sokadlagos dolog határozza meg: ezek közt mindig lesz az MSZP-nek elég szavazója, hogy kapjanak egy 15% körülit. Az ő agyukig talán csak a 2-3 legismertebb alak (Gyurcsány, Bajnai, ...) bebizonyított bűnöző volta hatolna el.

Pedig szívesen látnám az MSZP-t a Parlamenten kívül 2-3 részre szakadva, egymással marakodva, egymás csalásait kibeszélve, ... ;-) De a 15%-uk sajnos meglesz.

jardel 2010.03.08. 16:08:40

A poszthoz: teljesen egyetértek azzal, hogy ez az ügy már nem fogja lényegesen tovább erodálni az MSZP bázisát és ettől még vissza tudnak jönni akár 2014-ben is. Szerintem ennek az is az alapja, hogy bár egy-egy ilyen durva ügy rosszul jön ki, egyrészt nagyon nem lepi meg az embereket, másrészt az alapvető hozzáállás az, hogy minden párt lop, csal, korrumpál (és bár a maguk sokkal moderáltabb módján, de azért a választók egy jelentős része is), tehát annak ellenére, hogy ilyesmi kiderül az mszp-ről, még önmagában nem fodulnak el tömegek tőle, harmadrészt a törzs-szavazótáboruk egy része amúgy is a kommunista a cél szentesíti az eszközt légkörben szocializálódott, lehet, őket nem is zavarja igazán, ha a párt lop.

szobatars 2010.03.08. 16:10:18

@radala: mert ez egy "hihetetlenül demokratikus párt" (DI)

tlac 2010.03.08. 16:12:07

@barli: forrás mire? matematikailag megvan az országos lista feltétele. Akkor DI mit tehet? Ha +1% lesz az is jó pár évig, ha 4,99% akkor zsírosabb a falat, ha meg +5% akkor minden sín (mondjuk piszok nehéz ilyen kevés jelölttel, szinte lehetetlen). Megpróbálhatja az összes MSZP-st áthozni. kevés az idő, kevés a pénz.. +1% meglehet szóval még nem kell állást keresniük..

szobatars 2010.03.08. 16:12:51

@Flúgatlan: egy kb. fél évvel ezelőtti közvéleménykutatás alkalmával a megkérdezettek 17 %-a úgy gondolta, hogy a Fidesz van kormányon...ugyanakkor 17 %-ot mértek MSZP támogatottságnak...

Vajon mekkora lehetett a közös halmaz????

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.08. 16:12:59

Azzal nem értek egyet, hogy a baloldali szavazók csak az mszp-re szavazhatnak.

A Jobbik programja számos ponton tartalmaz baloldali retorikát.

tlac 2010.03.08. 16:13:25

@szobatars: 5% nagyon nehéz. annyagi túlélésre jó az 1% is. Mentelmi jog neccesebb..

szobatars 2010.03.08. 16:15:24

@tlac: az 1 % kb. évi 17 millát jelent a költségvetésből (a párt és a pártalapítvány együtt)

barli 2010.03.08. 16:15:29

@tlac: forrás arra hogy egyböl kizárták az ipsét. De már tárgytalan :)
Igazából arra lennék kiváncsi, hogy miért csinálta az ürge. Valszeg csak ki akart szállni.

radala 2010.03.08. 16:15:41

@anti_troll: nyilván nemzeti szocialista:-)
A radikálisok tudtommal mindenhol balos dumát nyomnak. Talán nem véletlenül, a miépen kívül minden radikális párt az elesetteket szeretné megcsípni magának.

szobatars 2010.03.08. 16:19:34

@radala: "Talán nem véletlenül, a miépen kívül minden radikális párt az elesetteket szeretné megcsípni magának. "

No igen...a többségnek mondani kellene valami használhatót...

Verkaufsförderung 2010.03.08. 16:19:50

@jardel:
"vissza tudnak jönni akár 2014-ben "

Ki fogjuk őket visszahozni? Nem hogy a fiatalok,de a 30-50 éves korosztályban is minimális a támogatottságuk. Hosszútávon ilyen formában az MSZP nem életképes.

tlac 2010.03.08. 16:20:31

@szobatars: na, pont elég, hogy ne kelljen visszamenni zugügyvédeskedni vagy rovarokat írtani..

szobatars 2010.03.08. 16:21:55

azért a választások előtt 34 nappal már sokkal több infónak kellene lennie

mitigernek.hu/index.php

tlac 2010.03.08. 16:22:10

@barli: sztem nem akart részt venni a választási törvény megszegésében a Lévai.

tlac 2010.03.08. 16:23:09

@Verkaufsförderung: ki és KIKET? Fletót? Vagy Szarember Imrét? Újhülyét?

pannonfunk 2010.03.08. 16:23:27

@szobatars: Maximum 152 mandátumot osztanak ki területi listán, ezért az 55-56% maximum 84 hely. Ennél 10-20 hellyel kevesebb szokott elkelni, a többi felcsúszik az országos listára. Viszont az országos listán a fidesz nagyon kevés mandátumot fog kapni, max. 5-10-et. Ha ez alapján számolod újra a parlamenti mandátumokat, akkor az jön ki, hogy a fidesz pont lemarad a 2/3-ról. Persze lehet szerencsés is, ha a 2/3-os szabály alapján begyűjti a területi listás helyeket, ekkor akár még negatív szavazatai is lehetnek az országos listán, amivel nem lesz mandátuma az országos listán, ugyanakkor a területi listákon meg még felül is reprezentálódhat, és akkor meglesz a 2/3. Csaek ez utóbbi szcenárió valószínűtlen.

Szóval van esély fidesz 2/3-ra 56%-os listás eredmény esetén, csak kevés...

jjulie 2010.03.08. 16:23:48

@Idet:

szerintem vicces,

egy huszonhárom éves lánytól tanultam, ő még a betüket is keverte, és néha kihagyott szavakat

a szókihagyást én is alkalmaztam már itt, volt is döhöngés, elsőre azt hitte a válaszoló hogy haver vagyok aztán elolvasta újra....

Piszkos Freud 2010.03.08. 16:24:14

@theofil: "Először is: el merte vállalni a miniszterelnöki posztot"

Ez pont nem a javára írható tett volt. Az országnak is ártott, meg sok ember szemében a renoméjának is.

És persze vannak, akiknél ez már nem tudott sokat rontani. :)

Flúgatlan 2010.03.08. 16:25:36

@szobatars: Igen, erről beszélek.

Én is hallottam ezt az adatot, de nem tudom a forrását. Hol lelhető ez fel hitelesen? (Nehogy csak legenda legyen.)

Ha hiteles, akkor szörnyű dolgot mutat: a feltételhez nem kötött szavazati jogú demokrácia csődjét.

Flúgatlan 2010.03.08. 16:29:45

@jjulie: Teljesen rosszindulatú a viselkedésed. Minek keltesz direkt zavart? Ennél undorítóbb viselkedés nem sok van. Ha én lennék a moderátor, egy ilyen beismerő vallomás után úgy vágnálak ki, hogy na!

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.08. 16:29:45

@Az évek meg a rutin: ezt csak gondolod, de nem nem értik bele az összes mokkát.

Én sem értem bele, szombaton egy cigány fiatalember üvegezte be az egyik ajtónkat, beszélgettünk, teljesen normális volt 1 gyereket nevel, dolgozik, stb.

Akkor fagytam le mikor elkezdett arról beszélni, hogy az auchanban nem lehet férni a "mocskos retkes nagypofájú cigányoktól".

Én is tudok különbséget tenni, ahogy ő is, meg mindenki más.

chelsea.hu 2010.03.08. 16:31:39

@pannonfunk: azok közé tartozom, akik nem tartják valószínünek a Fidesz 2/3-át.
Hogy miért? Mert akik elmennek szavazni ,azok között változatlanul magas a" nem tudom, nem válaszol " választók aránya. Ők elsősorban a Jobbira ill. az Mszp-re adják a voksukat.

Verkaufsförderung 2010.03.08. 16:34:55

@tlac:
Jardel azt mondta, hogy az mszp 2014-ben visszajöhet. Erre reagáltam, azt hogy nincs előttük jövő, mert pár százezer nyugdíjasra nem lehet jövőt építeni...

john paul johnes 2010.03.08. 16:38:25

@pannonfunk: most nagyon gagyi lenne, ha gyáván azt mondanám, hogy jowanna, majd meglátjuk 1 hónap múlva. nem is akarom erőltetni az egyharmados gondolatot. (főleg mert nem is szeretném azt a verziót).
mondjuk, tg is mondta tegnap a szólásban, hogy azért kérdés mennyire lehet statisztikai módszerrel lekövetni a választói magatartást, meg volt már eup választáskor fekete vasárnap stb..
szóval én pl nem feltétlenül hiszek a közvéleménykutatásoknak.
engem pl még sosem kérdeztek meg :D
1 hónappal vagyunk a választások előtt, és még rengeteg dolog történhet addig, biztosan lesz pár meglepi is, ami még igenis befolyásolni lehet képes a vál.mag.-t
de a legnagyobb baj(om) az, hogy ha csak még valami olyan info napvilágot nem lát, akkor most először nem tudom, magabiztosan betenni az x-et.

Zero_Toleransz 2010.03.08. 16:44:56

választási plakátok, ahogy tényleg ki kellene nézniük:

embertanfolyam.blog.hu/

bővül. majd.

héjakútmácsonya 2010.03.08. 16:45:45

@radala:

Az LMP-nek jelen állás szerint 9 nyilvántartásba vett (Bp. 1, Baranya 1, Bács-Kiskun 3, B.A.Z. 2, Pest 1, Tolna 1) és 6 döntésre váró (Bp. 3, Baranya 1, B.A.Z. 1, Pest 1) jelöltje van. Eddig ez 3 területi listára elég.

chelsea.hu 2010.03.08. 16:47:34

Tisztelt Török Gábor .
Időnként megjelenik a Blogon olyan színvonalú, stilusú, tartalmú hsz. ami méltatlan az Ön által képviselt-szite mindig -objektív megszólalásaihoz, elemzéseihez. Ne adjon egyesek számára lehetőséget arra, hogy az oldalt helyenként az NSO szintjére süllyesszék a hozzászólásaikkal.
Köszönöm.

héjakútmácsonya 2010.03.08. 16:48:45

@gossage:

Korábban pedig ezt az elnököt (Lévai) akarta a bp.-i választmány megfúrni, akkor az országos elnökség védte meg, most pedig az országos elnökség rúgja ki.
Káosz az, ami az MDF-ben történik.

héjakútmácsonya 2010.03.08. 16:50:02

@gossage:

Vajon Bokros beváltja ígéretét? (Pontosabban fenyegetését.)

Pentvalley 2010.03.08. 16:54:20

Amennyiben Bokros valaha szeretne még hiteles politikusként feltűnni, most kell otthagynia az MDF-SZDSZ cívódást. Ha bevállalja a káoszban és törvénytelenségbe lassan, de biztosan belefulladó pártszövetségét jelöltségét, örökre bezárulhat előtte a Parlament kapuja.
A kulcsmondat ez: "nincs remény arra, hogy a választójogi törvény megsértése nélkül az MDF budapesti listát tudjon állítani". Ha mégis sikerül, kitől jöhetnek azok a cetlik?

john paul johnes 2010.03.08. 16:57:30

@Pentvalley: szerintem bokros ha most kiszállna, akkor sem lenne sohasem 'hiteles' politikus

héjakútmácsonya 2010.03.08. 16:57:39

@Idet:

Pedig nem egy boldogasszony papucsa, avagy rigópohár!

Erről az elnevezéséről (bajuszpedrő) nem is tudtam. Honnan ered?

Vénveterán 2010.03.08. 17:00:09

Durvul a kampány, előbb jártam kinn a városban, itt a 13. ker.-ben csak úgy szórják az embereknek a vörös szegfűt a Jobbik stand mellett. :D

Gondolom mszp-sek lehetnek(akik terítik), szóval a szocikat nem írnám le, egy két néni biztos nekik adja az x-et, ezért a nemes cselekedetért! Kb. ezzel szokta megnyitni az mszp a hajrát, kíváncsi vagyok mit tartogatnak még erre az 1 hónapra. :)

john paul johnes 2010.03.08. 17:03:16

már kislány koromban is utáltam a szegfűt :)

Vaandor 2010.03.08. 17:05:40

Amikor egy hónapja az MDF mentő kötelet dobott a süllyedő SZDSZ után, már lehetett sejteni, hogy a másik vége a nyakára tekeredik. Most csak húzzák.

Hogy kár-e értük, az persze már szubjektív. Én pluralitás-párti vagyok, de egy ilyen hónap után... Talán mégis elég lesz 4 párt.

eloi 2010.03.08. 17:12:17

Két tapasztalat:

1: Az MSZ(M)P törzsszavazónak minden úgy jó, ahogy a PÁRT csinálja! Ha lop, csal, hazudik, azt csakis taktikából teszi, azért, hogy ne legyen Magyarországon fasizmus, jobbos rémuralom, fogaknak csikorgatása, stb. Tehát a PÁRTnak minden megengedett!
Ja, hogy az övét is lopják (adóját, köztulajdonát, stb.) és neki sosem lett jobb attól, hogy az exKISZ titkárok "vezetnek", addig nem jut el agyilag. Ergo: szavazni fog rájuk!!!

2. A Jobbikos választási gyűléseken még a csillárról is lógnak, annyian kíváncsiak rájuk. Ha csak a fele szavaz is, a Jobbiknak lesz némi szava az új OGY-ben.

john paul johnes 2010.03.08. 17:12:36

most, hogy a megmaradt maroknyi mdf-esek utolsóját is kizárta iboly, vagy le kéne kapcsolni a villanyt, vagy átnevezni szdsznek. a madamnak úgy is mindegy, milyen színű pártzászló alatt árulja magát.

vagyok59 2010.03.08. 17:13:45

Az MSZP 20 éve is elégé abszurd volt, az SZDSZ-esek nélkül nem is ment volna.

20 év kellett ahhoz a választóknak, hogy elhiggyék, igen, ezek ugyanazok, akik 90-ben 8%-ot kaptak és soha nem érdemeltek volna többet.

Vénveterán 2010.03.08. 17:16:14

@john paul johnes: Na de kérlek, nem illik egy nőt szidni, főleg hogy ő a legjobb a szakmában! :)

radala 2010.03.08. 17:16:20

@héjakútmácsonya: Aha, közben láttam. Soványnak tűnik. Annyi a biztató, hogy mint mondtam szerintem akkora kavar van a kis pártok körül, hogy nem igaz, hogy ez a nagy kavarodás nem tud elég lenni ahhoz, hogy az emberek fölfogják, hogy a magyar választás az két választás egyben. Szerintem 100 jelölt elég kell, hogy legyen a bejutáshoz, ha kitalálnak valami bölcs kampányt.
Ha nem, akkor nem tudom mi lesz. Nem mintha baj lenne 8 év Fidesz kormányzás, de ha nincs LMP akkor szerintem tuti, hogy 2014-ben megint Fidesz kormány lesz.
Minél többet látom a Jobbikot annál erősebb bennem az az érzés, hogy idén eljutnak a csúcsra, ami csak egy kis lokális csúcs lesz, de soha nem jelenthetnek kormányképes alternatívát. Szerintem a magyarok 70 %-át föltétlenül irritálja az, ha valaki szerint magyarnak lenni a legnagyobb gyönyörűség. lehet, hogy az átlagamerikai ezt elhiszi, de a magyarok többé-kevésbé normálisak.

john paul johnes 2010.03.08. 17:18:31

@vagyok59: "20 év kellett ahhoz a választóknak, hogy elhiggyék, igen, ezek ugyanazok, akik 90-ben 8%-ot kaptak és soha nem érdemeltek volna többet"

ne igyunk előre a medve bőrére. én komolyan tartok tőle, hogy vannak még nem jöttek rá, akik rájuk szavaznak.

ne fussunk megint bele abba, hoyg elhisszük a közv.kut-t.

john paul johnes 2010.03.08. 17:21:44

@Vénveterán: nem nőként, hanem politikusként kritizálom. ezért nevezem politikai prostituáltnak. nincs köze a nőiséghez.

abandi 2010.03.08. 17:24:59

A sündőr-apech-finánc hatalombiztosítókat sem véletlenül "fizetik alul" hírtelen...
A Malévot meg visszavásárolják...
Mi lesz a sok lámpavassal???

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.03.08. 17:25:03

@theofil: Bajnai akkor már ott dolgozott.

Nem ő vette át a libákat, hiszen ő a társaság tulajdonosának vezetője volt, de azok a vezetők, akik átvették, pontosan tudták, hogy a libás cég be fog dőlni. Mivel a társaság anyagi helyzetével tisztában kellett lenniük (mert többször eladták-megvették cégcsoporton belül) pontosan tudniuk kellett, hogy semmiképpen sem maradhatnak fenn. Ezért a vagyonukat kimentették, de a tenyésztőket nem fizették ki.

Ez a helyzet. Bajnai közvetlenül nem felelős, de abban az értelemben mindenképpen, hogy - mint tulajdonosnak - neki is tudni kellett, hogy egy bedőlés előtt álló cége halmoz fel adósságokat, amit nem fognak tudni kifizetni.

eloi 2010.03.08. 17:27:03

@vagyok59:
20 év árulása és asszisztálása a volt komcsik hatalomátmentéséhez, újra megerősödéséhez (a Horn érának ők biztosították a "demokratikus hatalom" látszatát) megtette a magáét, ami az SZDSZ-t illeti.
De az MSZP-s szavazó ideológiai alapon szavaz! Tök mindegy mekkora korrupció van a PÁRTban.

(Tényleg, tudja valaki, honnan van itt annyi antifasiszta, amikor gyakorlatilag sosem háborúztunk a fasisztákkal? Vagy a viágháború utolsó heteiben teremtek? Vagy csupán minden komcsi-beállítottságú alapból egyben antifasiszta is???
Szintén érdekes, hogy Magyarországgal nem a fasiszták b...tak ki, nem ők rabolták és erőszakolták végig az országot (+ még 40 évig!) hanem éppen a hős komcsi szovjetek!!! Mitől olyan vonzó ez és oly' taszító amaz? Ja, a 40 év ideológiai agymosásától!?)

török gábor 2010.03.08. 17:31:04

@chelsea.hu: igaza van, én is így látom. többször kértem is már arra a hozzászólókat, hogy egy szabályra figyeljenek: a gondolatok és ne a szavak erejében bízzanak itt. viszont eltiltani senkit nem szeretnék, mert a hülyék szólásának szabadságát is fontosnak tartom.

Vénveterán 2010.03.08. 17:31:38

@john paul johnes: :) viccet félretéve, politikusként elég jól csinálta, amit csinált (a saját szemszögéből nézve mindenképp), de most nagyon úgy tűnik, hogy eltaktikázta magát, ahogy ezt már jópáran megjegyezték. A bp-i lista hiányában nincs esélye, márpedig ez a lista nagyon bukni látszik. (főleg a mai események miatt)
De magam részéről örülök neki, mert tényleg már megjárt minden oldalt, és mindeközben a saját túlélése volt az elsődleges!

john paul johnes 2010.03.08. 17:36:32

@Vénveterán: elnézést, akkor kicserélem a jelzőt a "vállalhatatlan"-ra.

amit az mdf művelt (egyébként az szdsz-szel, és mszp-vel együtt) az elmúlt években, a legnagyobb jóindulattal is vállalhatatlan minden a jó erkölcs szikrájával megáldott ember számára.

abandi 2010.03.08. 17:37:05

@török gábor:
Telesen igaz!
Mert:
A gazembereké a gazdaság és a hülyék segítik őket hatalomra...( a tömegdemokráciában).

mrs. white 2010.03.08. 17:37:15

@jjulie: Ritkán értek egyet veled. Momentán szinte soha de az öszödi fejtegetésben igazat kell hogy adjak.

Bocs dolgozok ilyenkor birom lereagálni.

Azonban tovább vinném ha már más is jelezte, elnézést nem bírtam nyomonkövetni minden rezdülést.

Szóval tényleg azok háborodtak fel akik már amugy sem hittek neki. De talán nem is igazán fleto-n hanem hogy sok baromarcunak most illetve még akkor sem esett le, hogy ez így nem kóser. Ugyanez volt egyébbként az őszi eseményekkel. Normális amugy jó indulatu emberek azt mondát miért mentek oda maguknak keresték a bajt.

Eme kritikátlanság miatt tart ott az ország ahol van. A politikus ugy viselkedik amire a választói szocializálják.

Normál országban pl lengyel jön a varsói gyors. Itt nem lesz. az nem büntetéss, hogy 15-20%- között kapok.

Egy akármilyen baloldali még nem korrumpálodott pártnak símán bent kellene lenni a parlamentben és felváltani a maszopot. itt nem az mdf-re gondolok mert az hasonló kaliber. Hanem pl az lmp.

Mondom ezt nem lmp szavazóként.

chelsea.hu 2010.03.08. 17:40:16

@török gábor: Köszönöm Gábor-bízba abban, hogy azok is értették, akik a címzettek voltak.

eloi 2010.03.08. 17:40:19

@radala:
"de ha nincs LMP akkor szerintem tuti, hogy 2014-ben megint Fidesz kormány lesz."

A politikában nincs olyan, hogy tuti! Pláne, hogy mi lesz 4 év múlva!?

"Szerintem a magyarok 70 %-át föltétlenül irritálja az, ha valaki szerint magyarnak lenni a legnagyobb gyönyörűség. lehet, hogy az átlagamerikai ezt elhiszi, de a magyarok többé-kevésbé normálisak."

Csak az a gond, hogy nem csak a távoli amerikaiak "nem normálisak" (mert ugye nekik számít a hazafiság), hanem az összes környező náció sem! Sőt, a nagy európai nemzetek sem "normálisak", mert mind a saját érdekeit, hazáját, hagyományát, földjét, népét védi!!!
Nem is bánnak úgy velük, mint a kutyával, vagy mint velünk most már a szlovákok is. Nulla tekintélyünk van, nulla összetartásunk, nulla hazafiságunk. És ez gyengeség! (Nem szólva a 8 év alatt eltűntetett hadseregünkről!!! Amelynek hadrafogható létszáma ma kb. 8 ezer fő!!!! Vagyis semmi.) Ezt érzik, tudják, és ennek megfelelően bánnak, packáznak velünk.
Ide is vezetett a balos, "balliberál" anti-hazafias ideológia térnyerése és az ez alapján álló politika.
Ma már bocsánatot kell kérnünk a szomszédoktól is, hogy még itt vagyunk, létezünk. "Meghúzzuk magunkat, csak ne bántsatok"!
Szégyen.

tlac 2010.03.08. 17:46:01

@Pentvalley: bedobják Ibolya postaládájába. volt már ilyen..