Lehetne arról beszélni - és persze vitatni is rögtön -, hogy Gyurcsány Ferenc váratlan megjelenése az MSZP kampányában professzionálisan megtervezett, széles körben egyeztetett és a szavazatmaximalizáció céljainak megfelelő lépés. Most, hogy az MDF (már nem is olyan) lassan kiesik a baloldali szavazókért folytatott versenyből, s egyre inkább a Fideszhez és a Jobbikhoz való viszony, továbbá a potenciális szavazók mobilizálása válnak döntő kérdéssé a szocialisták kampányhajrájában, az MSZP akár elő is húzhatná azt a politikusát, akitől még mindig a leginkább várhatja azt, hogy zavarba ejtően sodró lendületével, vakítóan antifideszes és antifasiszta elkötelezettségével, továbbá szónoki képességeivel – amelyek miatt minden politikusi gyengesége ellenére messze kiemelkedik szürke és még szürkébb társai közül – segítheti a párt törzsszavazóinak felrázását. A szocialisták kampánynyitója már megmutatta: bármit is gondol a magyar választók jelentős része a tavaly megbukott kormányfőről, az MSZP-ben még mindig jelentős az ázsiója.
Lehetne tehát mérlegelni a klasszikus „hoz vagy visz” kérdést, lehetne megfontoltan elemezni, bátran belelátni és aztán jó nagyot tévedni... Meggyőződésem ugyanis, hogy a volt miniszterelnök megjelenésének szinte semmi köze nincs a parlamenti választáshoz. Pontosabban csak azért van, mert az MSZP számára sorsdöntő pillanatok következnek április után. Gyurcsány feltehetően érzi, amiről a napokban magam is írtam: most dőlhet el hosszú időre az MSZP sorsa, s vele együtt a párton belüli erőviszonyok kérdése. Bár még egy olyan zártnak és fegyelmezettnek nehezen nevezhető párt belső állapotát sem könnyű kívülről pontosan felmérni, mint az MSZP, kis fantáziával mégis elképzelhető, hogy mi zajlik most éppen a hatalomból lassan távozó pártban. Szili Katalin és Szekeres Imre nyilatkozatai, Mesterházy Attila mondatai és Gyurcsány mostani aktivizálódása világos jelei annak, hogy a bűnbakkereséssel, pozíciómentéssel és helykereséssel leírható időszak már elkezdődött az MSZP-ben. Ha Gyurcsány továbbra is zárt ajtók mögött marad önkéntes száműzetésében, megadja a lehetőséget annak, hogy mások beszéljenek róla, mások kössék magukhoz az esetleges (relatív) sikert, vagy mások jelöljék ki az esetleges (a vártnál is nagyobb) kudarc felelőseit. Ha viszont a hajrában újra magára irányítja a reflektorfényt, marad némi esélye arra, hogy egyrészt része legyen a kampánynak, másrészt maga is beszálljon a „hol rontottuk el?” valóságértelmezésébe.
Az igazi és elkerülhetetlennek látszó küzdelem aztán majd a választás estéjén veheti kezdetét.
Az utolsó 100 komment: