Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
11:50

Célegyenesbe fordult a nulladik fordulós verseny: már alig egy hét áll a pártok rendelkezésére, hogy összegyűjtsék a szükséges számú ajánlószelvényeket. A hivatalos adatok szerint a Jobbik, az MSZP és a Fidesz mindenhol indulhat, az MDF és az LMP erősen küzd, a (még) kisebb pártok közül a Munkáspárt (11 jelölt), a Civil Mozgalom (10 jelölt) és az MSZDP (5 jelölt) legfeljebb néhány területi listára esélyes (jelenleg az első kettő 2-2, az MSZDP 1 listát állíthatna).

Miután valódi politikai jelentősége az MDF és az LMP indulásának van, ismét a velük foglalkozó táblázatra érdemes pillantani. Ebből látható, hogy egyelőre az MDF-nek 10, az LMP-nek viszont csak 5 listája lehet, azaz utóbbi még legalább 2 listára van a kompenzációs lista felállításától. Ennek ellenére az LMP budapesti előretörése valamennyire kiegyenlítetté teszi a két párt helyzetét: jelen állás szerint az MDF-re az ország 48,2, az LMP-re 35,6 százaléka voksolhatna. Az LMP-nél a korábbiakhoz képest bekövetkezett csökkenés oka a Pest16-ban induló jelöltjük nyilvántartásba vételének visszautasítása. Érdekes módon a napokban Heves megyében egy MDF-es jelöltet is eltanácsolt a választási bizottság. (Friss hír: a hivatalos honlap szerint ma az LMP-s Szabó Tímea nyilvántartásba vételét is elutasították!)

A két párt sorsát a jövő hét jelentős mértékben meghatározhatja: ha az MDF nem tud Budapesten listát állítani, hiába van már csak 13 egyéni jelöltre attól, hogy vidéken mindenhol legyen listája, komoly hendikeppel indulhat április 11-én. Az LMP helyzete fordított: nem sokat ér a budapesti listája, ha országosan legalább 70-80 százalékos „lefedettség” közelébe nem kerül.

Ezzel kapcsolatban érdemes talán elismételni két, korábban már tárgyalt tényt:

(1) 1990-ben fordult elő először és eddig utoljára, hogy egy párt úgy jutott be a parlamentbe, hogy nem volt meg mind a 20 területi listája (KDNP - 15 lista).

(2) 1990-ben fordult elő először és eddig utoljára, hogy egy párt úgy jutott be a parlamentbe, hogy az egyéni választókerületek közel felében nem volt jelöltje (Fidesz - 81 önálló jelölt, ebből 25 Budapesten).




Szám



Főváros, megye
Szavazók száma
Összes választó százaléka
Területi
listához szükséges egyéni jelöltek száma / Összes evk
MDF
elfogadott
(döntésre vár)
-közös jelöltek nélkül
LMP
elfogadott
(döntésre vár)
1.
Budapest
1 356 508
16,8
8 / 32
1
11
2.
Baranya
322 086
4,0
2 /  7
2
4
3.
Bács-Kiskun
432 820
5,4
2 / 10
4
3
4.
Békés
306 798
3,8
2 / 7
2
0
5.
Borsod-Abaúj-Zemplén
566 320
7,0
3 / 13
2
3
6.
Csongrád
339 125
4,2
2 / 7
2
0
7.
Fejér
347 199
4,3
2 / 7
0
0
8.
Győr-Moson-Sopron
358 285
4,4
2 / 7
4
0
9.
Hajdú-Bihar
434 610
5,4
2 / 9
3
0
10.
Heves
255 914
3,2
2 / 6
0
0
11.
Jász-Nagykun-Szolnok
323 653
4,0
2 / 8
2
0
12.
Komárom-Esztergom
252 459
3,1
2 / 5
3
0
13.
Nógrád
169 870
2,1
2 / 4
2
0
14.
Pest
949 658
11,8
4 / 16
5
3
15.
Somogy
264 434
3,3
2 / 6
0
0
16.
Szabolcs-Szatmár-Bereg
445 790
5,5
2 / 10
1
0
17.
Tolna
195 414
2,4
2 / 5
1
2
18.
Vas
213 650
2,6
2 / 5
0
0
19.
Veszprém
297 293
3,7
2 / 7
1
0
20.
Zala
238 084
3,0
2 /  5
1
0 (+1)
Összesen
8 069 970
100,0
Egyéni jelöltek száma:
176
36
27
Területi listák száma:
20
10
5
Választók hány százaléka voksolhat a párt listájára:
48,2%
35,6%

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr901836318

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Végső kopogtatások, a T. Házba. 2010.03.13. 16:35:47

  Nincs sok hátra a kopogtatócédula gyűjtési időszakból, 2010-03-19 leadási határidő. Dávid Ibolya kopogtatna még gondolom néhány hétig, de kár gőzért, mert ez már nagyon szánalmas, ugyan úgy mint Retkes Attila próbálkozása volt. Azért milyen...

Trackback: Hogy ne legyünk IDE'tlenek... 2010.03.13. 15:18:33

TALÁLKOZÓ! a Vajdahunyad Vára főbejáratánál - Márc. 15-én 11-17 óráig minden EGÉSZ órakor: elutasítandó jelöltünkké váláshoz E1+SZ nyomtatványok aláírásának lehetősége! (annak, aki hoz ehhez IDE legalább 1 ajánlást is a saját ne...

Trackback: Posta Imre szavai Minden Magyarhoz - segíts Te is terjeszteni! 2010.03.13. 14:53:20

Posta Imre intő szavai a Magyar Nemzethez. Segíts te is, hogy minden honfitársunkhoz eljusson!

Trackback: Már a nosztalgia sem a régi 2010.03.13. 12:45:16

Amikor az MSZP sorsáról döntenek a választók, akkor annak a pártnak a megítéléséről mondanak véleményt, amelyiknek köszönhetjük gyurcsány ferencet, a rendszerváltás után leghosszabban regnáló miniszterelnököt, s aki "megújult" pártja listájának

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiszol 2010.03.13. 11:54:52

Ahogy nézegettem, az LMP-nek a visszautasított jelölt nélkül is simán meglesz Pest megye. Országos szinten 14-16 listára várom őket, Budapesten pedig 25vk-ra. Az erős BP miatt ez elég is lehet a bejutáshoz.

Az MDF-nek válaszolt az OVB, le lehet huzigálni az SZDSZt a szelvényekről, persze utólag nem. De Ibolya ettől még nyugodtan huzigál majd utólag. Viszont az a pár BP-i aki már leadta az MDF-SZDSZ közös jelöléssel, már nem lesz sima MDFes ha jól gondolom. A többivel meg kérdéses meglesz-e a 8. Rossz előérzetem azt súgja, hogy igen. Ha így lesz, billeghet az MDF bejutása, BP lista nélkül nem, úgy garantált a süllyesztő.

Sunabouzu 2010.03.13. 11:59:57

@kiszol: Én azért szívesen venném a 4.9%-os MDF forgatókönyvet, legalább nem egy dolgon izgulnánk vasárnap este. Az lmp-ből semmi nem lesz szerintem, kár az idealizmusukért.

transziboy 2010.03.13. 12:00:48

volna egy kérdésem. előző választásokon a küszöbközeli pártoknak mennyire volt nehéz a kopogtató összegyűjtése? most akkor használ a jobbik által kezdeményezett bonyolultabban hamisítható cédula? vagy régen is így izzadtak? jó persze sok tényező van fidesztevékenysége emberek leszarják már de azért válaszoljon valaki okos aki figyelemmel kísérte régebben is az eseményeket. pl miét szdsz mdf vagy tököm tudja milyen pártok voltak 1%on de 7 alatt

transziboy 2010.03.13. 12:02:41

*miép
1-7 % között

levee 2010.03.13. 12:02:51

Pengeélen táncol az MDF. Az a gyanúm, hogy most aztán minden írnoki módszert bevetnek majd a fővárosi listaállításhoz...

@A sivatag démona: én jobban örülnék az 5,0000%-nak, akkor PONT nem jutnak még be a Vtv. szerint. :))) (hiszen át kell lépniük az 5%-ot, nem elég azt elérni)

Békés megye 05. vk 2010.03.13. 12:09:02

Nálunk (Békés megye 05vk)nulla kampányt folytatt az MDF, sem a helyi újságban, sem a helyi internetes lehetőségben, sem egy fórumon nem bukkan fel a jelöltjük neve. Az egyetlen hely ahonnan tudhatom kit küldenek csatasorba az a párt netes oldala. Ennél talán többet kéne tenni az eredményért.

Az LMP helyi jelöltje legalább a helyi forumokat kihasználja a megjelenésre.

jelen helyzetben szerintem csak a 3 eddigi jelöltünk marad.

andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2010.03.13. 12:09:07

@A sivatag démona: én olyan szívesen nem venném a 4,9%-ot, mivel akkor a következő 4 évben simán eléldegélnének Ibolyáék az állami támogatás milliókból.

Szóval legyen csak 1,5% az. :-)

ddance 2010.03.13. 12:20:37

jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/lmp-s_valasztasi_csalot_leplezett_le_a_jobbik_nagykoroson

Várható volt, hogy az LMP nem tudja tisztességes eszközökkel összeszedni. Vidéken láthatatlanok, senki nem ismeri őket. De ez azért elég nagy bukta.

"A testület tagjai emiatt többször átnézték a cédulákat, eközben közösen észlelték, hogy az ajánlószelvények egy részét hasonló írásmóddal, olvashatatlan aláírással írták meg. A hamisítás megalapozott gyanúja akkor erősödött fel, amikor a jobbikos delegált, Mészáros Lászlóné kezébe került Sulyok Tamás választópolgár nevében leadott ajánlószelvény, aki az abonyi Jobbik tagjelöltje és már korábban jelezte, hogy nem kapta kézhez az ajánlószelvényét, ezért a jegyzőtől újat kellett kérnie, amelyet később a Jobbik nevére adott le személyesen, most pedig nem a saját aláírásával mégis ott volt az LMP-s cédulák között az övé is. A választási bizottság az újabb átnézés során a láthatóan futószalagon gyártott kopogtatókat sem fogadta el már érvényesnek, így a Földi Áronnak már csak a 625 érvényesnek gondolt ajánlószelvénye maradt."

Ez durva csalás, akárhogy is nézzük. Az LMP tisztességes eszközökkel csak néhány helyen tudná összegyűjteni a cédulákat, mert egy ekkora pártnak baromi nehéz, lehetetlen feladat.

ddance 2010.03.13. 12:25:01

AZt még csak-csak elhiszem, hogy az LMP BP-en össze tudta szedni a kopogtatókat. (Bár érdekes módon kb. 1 hete még az egyik aktivista mondta, hogy sehol nincs meg Pesten, még gyűjteni kell... Így a vége felé meg meg lett 11 Bp-en? Ezt is nehéz elhinni).

De BP-en az LMP kampányolt és látható. Vidéken viszont alig. NEm is tudják az emberek, hogy ilyen létezik. Éppen ezért kizártnak tartom, hogy tisztességes eszközökkel össze tudják szedni. Még a sok pénzzel, hálózattal, hírnévvel, Bokrossal rendelkező MDF
is nagyokat szív a kopogtatók miatt. Sőt, a mára leváltott MDF-es bp-i elnökük úgy fogalmazott: tisztességes módszerekkel az MDF már nem tud bp-i listát állítani...

Már pedig fog. Csalással.

Surko 2010.03.13. 12:26:11

@Békés megye 05. vk: Ugyan miért kellene még energiát fordítania az MDF-nek Békésre, amikor ott már megvan a listaállításhoz szükséges 2 jelölt?

Ha kevés erőforrásod van, akkor azt most nyilván oda összpontosítják, ahol arra szükség van:

- Budapestre
- és a népesebb megyékbe, mint Borsod, Szabolcs,
- illetve oda, ahol 1 jelölt kell még, mint Tolna, Veszprém, Zala

Budapesten ha csücskösen is, de meglesz a lista.

ddance 2010.03.13. 12:28:13

@transziboy: A Jobbik elérte, hogy speckó tintával legyen nyomtatva a cédula, plusz perforáció van rajta. Ezért sokkal de sokkal nehezebb csalni vele. Amit most tudnak csinálni, az az, hogy kilopják a postaládákból vagy lepaktálnak a postással, így jutnak eredeti szelvényekhez. De ez nyilván ezerszer nehezebb, mint korábban, amikor csak lazán fénymásoltak több ezret.

Surko 2010.03.13. 12:33:54

Nem tudja valaki, hogy Kapolyi, aki MSZDP-s önálló jelölt Szabolcsban, rajta van-e most az MSZP listáján?

Ha a választások után szakad az MSZP, nem lepődnék meg, ha a vesztes fél az MSZDP-be próbálna életet lehelni.

Kapolyi már több alkalommal nyilatkozta, hogy várja a frontvonalba visszatérő Gyurcsányt.

Nem lenne feltétlenül hülyeség számukra, ha az MSZP elindulna a Szili-Szanyi féle balpopulista úton, megszólítva a balos paternalista demagógiára vevő szavazókat, miközben Gyurcsány és az MSZDP inkább a centrum szavazókra, a liberálisabb gondolkodásúakat célozná.

Lehet, hogy többre mennének, mint a mostani se hús, se hal MSZP-vel.

lorantka_a_gall 2010.03.13. 12:36:18

@ddance: okostojás, ha párhuzamosan gyűjtesz 176 helyen, néhol gyorsabban megy, néhol lassabban, akkor szerinted mi a valószínűbb:

1, egyenletesen jönnek össze a 750 kc-k (lehetetlen);
2, eleinte csak kevés helyen jön össze, aztán beindul, és a végére már csak pár körzet marad;
3, szép lassan elkezd összegyűlögetni itt-ott, és a véghajrá miatt a végén hirtelen sok.

Gondolkodj egy kicsit, aztán rájössz, hogy a közepes/nagy pártok a 2. számú dinamikával adták le a cetliket, viszont alacsony támogatottsággal és kevés aktivistával ez elég valószínűtlen. A gyűjtők és a szimpatizánsok is (többnyire) tisztában vannak a határidőkkel, úgyhogy aki addig nem hozta, behozza, stb. A csalás a részedről igen aljas rágalom. Ezt bárkire rá lehet húzni, ha akarod. Egy másik posztnál már részleteztem, hogy miért. Nézd vissza.

gauche caviar 2010.03.13. 12:36:29

@ddance: te olyan de olyan buta vagy....
olvass mar utana, hogy egett be a nagy delegaltatok: 3szor kellett felolvasni a vonatkozo passzus elso sorat mire megertse, hogy NEM tiltja a torveny, hogy kulonbozo tollal legyen kitoltve az alairo es a jelolt neve.
annyira de annyira szanalmas ahogy most itt ezen probaltok puffogni (125 cetlin vitatkoztok a 132.000-bol. valamint: ha az lmp-s jeloltnel ezt szova tette a becsuletes delegaltatok, akkor a tobbi partnal miert is nem?) ocska kutyakomedia ez, rosszindulatu es buta emberek acsargasa. de engem ez gyozott meg arrol, hogy immaron az LMP tenyezove valt.

gauche caviar 2010.03.13. 12:38:36

@Surko: mindegy, csak a kiss-lendvai-szekeres-lamperth es egyeb kihizott partitkarok tunjenek el a sullyesztobe :)

panelburzsuj 2010.03.13. 12:39:05

@ddance:

Azért az a közlemény is tele van csúsztatással: nem derül ki világosan, hogy a többtucatnyi "futószalagon gyártott" cédulánál pontosan mi a gubanc.

A támogatott párt nevét ugyanis az ajánló jelenlétében bárki beírhatja. (Az írástudás megléte nem feltétele az ajánlási jognak.)

Ami kemény: az aláírás.

(Az egy ajánlótól két cédula két párthoz sikamlós: nem könnyű bizonyítani, hogy ki "füllent". Akinek "nem érkezett meg" a cédulája, ezért pótlást kért (ez lehet épp provokátor is), vagy aki elsikkasztotta, ellopta, megvette a cédulát.)

Békés megye 05. vk 2010.03.13. 12:40:21

@Surko: Minimálisnál is kevesebb energiába kerülne, ha jól tudom fillerekért lehet a helyi újságban megjeleníteni pár sort vagy a helyi internetes oldalokon. Nem gondolok plakát dömpingre vagy mindennapos forumokra, de azért valamit kéne tenni, még akkoris amikor már a területi lista meg van (éppen)

Az LMP - s jelöltről legalább lehet tudni, hogy létezik.

Török Gábor rajongó 2010.03.13. 12:40:54

A világon kétfajta ember létezik: Török Gábor és az összes többi. ^^

panelburzsuj 2010.03.13. 12:41:46

@Surko:

Tudtommal nincs rajta, és épp ezért indult önállóan. (Miután a preferált villannagykereskedők köréből is szorulgatni kezdett kidófelé ... )

Surko 2010.03.13. 12:41:59

De akár az is lehet, hogy a balszél marad alul az MSZP-ben, és Szili csoportja hagyja el a pártot.

Ekkor a MEBAL (Magyar Egyesült Baloldal) nevű formációba lehelhetnének életet, ahol már eddig is aktívan tevékenykedett az MSZP-ből eltávozott Krausz Tamás történész, és a Munkáspártból kiebrudalt Vajnai Attila és Munkáspárt2006 nevő társasága.

mebal.hu/

Németországban a Die Linke sikere azt mutatja, hogy van komoly célközönsége a szélsőbaloldali populizmusnak.

Sir Galahad 2010.03.13. 12:42:01

Úgy gondolom az MDF-nek igenis van esélye a listára Bp-en, s ha így lesz, be fog jutni, mert sok sz MSZP-ből kiábrándult baloldali szavazó, és akik közülük elmennek szavazni, azok jobb híján minden botrány ellenére is az MDF-re szavaznak majd. Sad but true.

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 12:50:19

@Sir Galahad: legalább elvesznek a szociktól pár százalékot :)

ddance 2010.03.13. 12:51:14

@gauche caviar: Hol van itt szó különböző tollakról? EZ csak az LMP hazugsága, a Jobbik közleményében két dologról van szó:

1) ugyanolyan írásmóddal, olvashatatlan aláírással volt kitöltve sok tucat kopogtató - ami már eleve gyanús

2) egy választópolgár már korábban bejelentette, hogy nem kapta me ga céduláját. Most meg megtalálták az LMP-nél, aláírását odahamisították.

De nincs ebben semmi meglepő, csalás nélkül egy ilyen kis pártnak nem megy. Egyébként az lenne a legjobb, ha megkeresnék az összes embert személyesen. Tuti, hogy sokaknak ez lesz a válasza: "Micsoda? LMP? Kopogtató? Választás? Kérem, én nem kaptam meg a kopogtatócédulámat, nem adtam oda senkinek. És egyébként sem politizálok!"

Sir Galahad 2010.03.13. 12:52:05

@colosgirl: Nem tudok igazán neki örülni, mert mert nagyjából mindegy, hogy az MSZP mondjuk 19 vagy 15 százalékot kap... az viszont nem, hogy egy ilyen párt, mint az MDF ott van-e a parlamentben vagy sem.

tükörjáték · http://tukorjatek.blog.hu 2010.03.13. 12:52:46

Én nagyon remélem, hogy nem lesz mdf-nek budapesti listája. Hazánk egyik legkártékonyabb embere Bokros Lajos.

Surko 2010.03.13. 12:52:52

@Surko: " Németországban a Die Linke sikere azt mutatja, hogy van komoly célközönsége a szélsőbaloldali populizmusnak. "

Persze az is lehet, hogy ezt az igényt nálunk végül az LMP elégíti majd ki.

Az "alanyi jogú lakhatással" már ráléptek az erre vezető útra...

Nem véletlen, hogy a szélsőbaloldali MEBAL is támogatásáról biztosította az LMP-t lakhhatásügyben:

" A MEBAL programjához hasonló lakáspolitikai elképzeléseket fogalmaz meg az LMP. A Zöld Baloldal mellett a Lehet Más a Politika párt is támogatja a kilakoltatások megszüntetése ügyében elfoglalt, és a 90 fokos fordulat c. programunkban rögzített lakáspolitikai elképzelésünket! Reméljük és kívánjuk, hogy tartsanak ki mellette! "

mebal.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=576:a-mebal-programjahoz-hasonlo-lakaspolitikai-elkepzelesek-iranyaba-mozdult-az-lmp&catid=921:hirek-belfoeld&Itemid=139

panelburzsuj 2010.03.13. 12:53:01

@Surko:

A (szélső)balos populizmusnak nálunk tömegsikere van, csak más néven árulják a portékát .... :)

ddance 2010.03.13. 12:53:24

@panelburzsuj: Én gyűjtöttem már kopogtatót, nem titok, a Jobbiknak, és tudom, hogy néhány helyen milyen baromi nehéz. BP-en még csak-csak össze tudja gyűjteni az LMP több helyen, mert láthatóak, vidéken viszont egyáltalán nem is hallottak róluk az emberek. Tisztességes eszközökkel nem hiszem, hogy össze tudják szedni.

Majd kapnak mástól vagy összevásárolják. A Fidesznek pl érdeke lehet kopogtatókat átadni, hogy az LMP a baloldaltól vesz el szavazatokat...

Sajnos ez a kopogtatórendszer nagyon aljas, sokat lehet csalni meg taktikázni vele.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.13. 12:55:26

Az érdekes volt a héten, h amikor a hírtv riportere Bokrost az LMP-hez fűződő viszonyáról kérdezte, akkor a bajuszos rozmár SZÉLSŐBALOLDALInak nevezte a rivális pártot.

Aszakurva - mondtam magamban, hát ez az ember kurvára nem egy politikus alkat. Úgy bukna bele a kormányzásba egy éven belül, mint Boross Péter egy vicces műsor készítésébe

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 12:56:14

@Sir Galahad: ebben is igazad van, nem érdemlik meg. a legjobb az lenne ha országosan olyan 4,9 % lenne max. tudom az állami támogatás miatt ezt sem érdemlik meg de ez és az lmp hasonló 4% körüli eredménye picit örömteli lenne :) egyrészt nem jutnak be, másrészt a szoci gyengítés miatt :)

Sir Galahad 2010.03.13. 13:00:57

@colosgirl: teljesen igazad van, ez lenne a jó. Csakhogy én 4 évvel ezelőtt is ebben reménykedtem - akkor is állt a bál az MDF körül rendesen, ha emlékszel - , aztán csak becsusszantak...

Surko 2010.03.13. 13:01:51

@panelburzsuj: " A (szélső)balos populizmusnak nálunk tömegsikere van, csak más néven árulják a portékát .... :) "

Ez igaz. (sajnos)

A Fidesz is balos lózungokkal operál, tulajdonképpen a Jobbik is állami paternalizmust hirdet.

Egy kivétel van a mai palettán: a Bokros vezette MDF.

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 13:04:58

@Sir Galahad: jó. most nem ugyanaz a helyzet, legyél optimistább :)

panelburzsuj 2010.03.13. 13:12:38

@ddance:

Már említettem valahol: vidéken az LMP nem a párt médiában elhintett nevével operál, hanem a jelöltek és a szimpatizánsok személyes kapcsolatait igyekszik maximálisan hasznosítani. (Pl: zempléni polgármesterek ...)

Úgy se könnyű persze, de nem lehetetlen 800 hibátlan cetlit begyűjteni.

ubul2000 2010.03.13. 13:14:00

@panelburzsuj: lehet, hogy tévedek, de azt olvastam ki a jelentésből, hogy több mint száz ugyanazzal az olvashatatlan aláírással lett aláírva. Az csak hab a tortán, hogy egy cédula a jobbikosé volt, aki jelentette az eltűnést. Persze, ez lehetne provokáció is, de az azonos aláírások a provokációt kétségessé teszik.

2010.03.13. 13:15:11

@ddance: Én meg biztos vagyok benne, hogy ez egy jobbikos provokáció. Ki van adva nekik, hogy mindenhova suvasszanak be egy-egy hamis (duplikált) cédulát, amit aztán a jószemű jobbikos bizottsági tag majd jól észrevesz. Vajon a többi párt céduláin nem fordult elő másmilyen színű toll? Nevetséges. A helyi vb tévedett, nem ismeri a szabályokat. Fellebbezéssel simán el lehet fogadtatni ezeket.

Mindez csak azt bizonyítja, hogy a Jobbik veszélyesnek találja már az LMP-t.

Aztán az is gyönyörű, hogy a Jobbik sorozatban jelenti fel a többi pártot felülragasztás miatt. A módszer egyszerű: ragaszd tele egy 4 oldalú hirdetőtábla összes oldalát, majd álljál lesben a kameráddal, amíg megjelenik az ellenfél a plakátjaival és csapj le rájuk. Vagy ha ennyi időd nincs, akkor fotózd le és mószerold be őket.
Miközben saját maguk ugyanezt teszik:
magyarinfo.blog.hu/2010/03/11/a_jobbik_leragasztja_az_lmp_plakatjait

Sir Galahad 2010.03.13. 13:15:50

@colosgirl: lennék én szívesen, de sajnos van fogalmam a választók intelligenciájáról... Mindenesetre szívesen fizetnék mondjuk egy sört, ha kiderül, hogy neked lett igazad:).

panelburzsuj 2010.03.13. 13:17:31

@Surko:

Azaz megállapíthatjuk, hogy a biztos bejutók mindegyike fontos helyre teszi kampányában az ingyenebéd ígéretét. Megfordítva: az ingyenebéd ígérete a biztos bejutás nélkülözhetetlen kelléke.

Én ezt látom olyan kelepcének, amiből nagyon nehéz lesz kitörni.

kamasuka 2010.03.13. 13:18:19

Remélem az LMP nem kerül be. Nem bírom a Jobbikot, szerintem rohadtul elvetették a sulykot a legutóbbi Barikád címlappal (különösen a korábbi keresztállítási mizériák nyomán elindított anyázásaik kapcsán, de hát kell a csont az ateista ex-MSZP szavazóiknak is, és ezt ők tudják, hogy ez a szavazatok tekintetéteb megéri-e nekik rövidtávon, ami esetleg hosszútávon nem hoz majd ennyit), de az LMP barmai rajtuk is túltesznek a Kettős Mérce blogon. Egyszerűen már most egy sírós, rinyálós, idegesítő társaság, pedig egyelőre semmivel nem többek, mint pl. egy Centrum-párt volt.

Sir Galahad 2010.03.13. 13:19:47

@panelburzsuj: Nem nehéz. Hazudni kell. Mundus vult decipi, ergo decipiatur.

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 13:20:20

@Sir Galahad: nem sörözöm, az pasis dolog :) málnafagyi inkább :D

Jac 2010.03.13. 13:20:40

@ddance: Én is kopogtattam és tök reális, hogy ha egy aktivista 1 nap gyűjt mondjuk 20-30 cetlit és ebből 20 esetben megkérik, hogy ugyan már, töltse ki ő, mert közben sír a gyerek, csöng a telefon vagy fő az ebéd, akkor simán megtörténhet hogy azonos írásmóddal van kitöltve egy csomó cetli és csak az aláírás az állampolgáré.

2010.03.13. 13:21:03

@Surko: Lehet ezt szélsőbalnak nevezni, de ott is mondhatnak értelmes dolgokat. Ettől még egy párt nem lesz szélsőbal, ahhoz még nagyon sok minden kellene. Ezt üzenem Bokros úrnak is, forgassa egy kicsit a politikatudományi könyveket, ha már beszállt ebbe a hintába.

Ha a társadalom úgy gondolja, nem méltányos családokat szétszakítani, gyerekeket nevelőintézetbe dugni, a felnőtteket meg az utcára kergetni, hanem jobban jár mindenki, ha valamilyen fedélt biztosít számukra, akkor lesz megoldás erre. Ha nem, akkor marad a liberális/konzervatív/jobboldali "megoldás".

panelburzsuj 2010.03.13. 13:21:18

@ubul2000:

Na, pont ez nem világos a híradásban: hogy az olvashatatlan aláírások is bizonyosan egy (néhány) kéztől származnak-e, vagy csak az egyéb kitöltések.

De majd a grafológus megállapítja, ha születik feljelentés.

SteveNo1 2010.03.13. 13:21:45

Most jönnek majd a trükkök az ajánlószelvényekkel, hátha néhány átjut a választási bizottságok szűrőjén - mégha a 90%-a a trükkös szelvényeknek fenn is akad a rostán!

Csak 3 párt lesz a Parlamentben ezek alapján!

k.peti 2010.03.13. 13:23:00

Egy kis reklám Gábornak :-)
Választási kerekasztal a Corvinuson:
időpont: 2010. 03. 17.
helyszín: a Budapesti Corvinus Egyetem főépületének IV. előadója

A választások lehetséges kimeneteléről, a kampányról, a kispártok esélyeiről szervez kerekasztal-beszélgetést Török Gábor, Gíró-Szász András és Lakner Zoltán politológusok részvételével 2010. március 17-én, szerdán este 6 órától a Budapesti Corvinus Egyetem főépületének IV. előadójában az MKT Corvinus.
A rendezvényen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, amelyet ide kattintva lehet megtenni.
www.mkt.hu/esemenyek.php?w=482

Sir Galahad 2010.03.13. 13:23:35

@colosgirl: bánomisén, lehet eperfagyi is:P

panelburzsuj 2010.03.13. 13:26:02

@Sir Galahad:

Persze. De a becsapás elmondása is megkíván azért valami minimális errőforrást, nem? :)

Sir Galahad 2010.03.13. 13:27:29

Ezektől? Sztem még élvezik is.

kenterbe 2010.03.13. 13:35:00

Ki kell alaposan vizsgálni a Pest megyei LMP-s esetét, de az világosan látszik, hogy a Jobbik megijedt. Ha igaza lesz TG-nek, és az LMP elér akár 10 százalékot is Budapesten, akkor számos budapesti választókerületben a Jobbikos jelölt a negyedik helyre szorulhat. Ez pedig nem túl szép eredmény egy kormányzásra készülő erőtől az ország fővárosában.

Surko 2010.03.13. 13:36:02

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 29cm:
" Az érdekes volt a héten, h amikor a hírtv riportere Bokrost az LMP-hez fűződő viszonyáról kérdezte, akkor a bajuszos rozmár SZÉLSŐBALOLDALInak nevezte a rivális pártot. "

Szerinted mit jelent az, ha valakit TGM (Tamás Gáspár Miklós) a mai Magyarország szélsőbaloldali főideológusa "potenciális szövetségesnek" nevez???

" Az antikapitalista, antirasszista és feminista Zöld Baloldal még gyöngécske kezdet, a szél is elfújja. Nem tagadjuk, hatalmi szempontból egyelőre irreleváns. Nincs semmi pénze. Friss, rokonszenves, fiatalos, ambiciózus vetélytársa (sok szempontból, így éppen zöld tekintetben lehető szövetségese), a kissé eklektikusabb, polgáribb karakterű "Lehet Más a Politika" (LMP) viszi tőle az ifjú támogatókat. Nem baj. "

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 13:40:18

és egy kis hiánypótlás :)
lehet összevetni, habár ezek csak választási programok:

mszp.hu/valasztasiprogram

static.fidesz.hu/download/481/nemzeti_ugyek_politikaja_8481.pdf

jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf

mdf.hu/media/statikuskepek/mdf_valasztasi_program_2010.pdf

ki kellene adni füzet formátumban és egyszerre minden postaládába eljuttatni.

amúgy a szocik a tegnapi kritikai megnyilatkozása egy nagy nulla a fidesz programjáról, hiszen az övék sem alkalmas semmire.

Surko 2010.03.13. 13:41:19

@panelburzsuj: " Azaz megállapíthatjuk, hogy a biztos bejutók mindegyike fontos helyre teszi kampányában az ingyenebéd ígéretét. Megfordítva: az ingyenebéd ígérete a biztos bejutás nélkülözhetetlen kelléke.

Én ezt látom olyan kelepcének, amiből nagyon nehéz lesz kitörni. "

Kénytelen vagyok egyetérteni...

Ez ugyanakkor nem a politikai elitünk felelőtlenségét mutatja, hanem a mi, választók felelőtlenségét és totális tudatlanságát. A politikusok csak azt "kínálják", amire mi magunk vevők vagyunk.

Azaz egy szellemileg alultáplált társadalom hiába is kívánhat magának "felelős" politikai osztályt.

Ez az igazi probléma.

Innetől kezdve nem meglepő, hogy hiába van egy párt és egy személy, aki kimondja az igazságot, annak a bejutásért kell küzdenie, miközben a semmitmondó, vagy éppen aktívan hazudozó politikai tömörülések sikert sikerre halmoznak...

kaffana 2010.03.13. 13:45:15

@ddance: Kívülállóként szeretném kérdezni, hogy a Jobbik miért támadta be az LMP-t?
Tök érdekes, hogy néhány hete még a kutya sem beszélt a "zöldekről", most meg mindenhonnan betámadják őket.

jjulie 2010.03.13. 13:46:21

@Surko:

most akkor össze vagyok keveredve, kinek drukkolunk ezek közül, tgm, bokros,lmp, esetleg mindegyiknek?

Surko 2010.03.13. 13:47:02

@iii: " Ha a társadalom úgy gondolja, nem méltányos családokat szétszakítani, gyerekeket nevelőintézetbe dugni, a felnőtteket meg az utcára kergetni, hanem jobban jár mindenki, ha valamilyen fedélt biztosít számukra, akkor lesz megoldás erre. "

Gondolom ezt a lakhatási "alapjogra" érted.

Ez amúgy jellemző, hogy a kilakoltatás kapcsán rögtön jön a csúsztatás, hogy a kilakoltatott "feél nélkül" marad.

De itt kérem szépen kimarad egy-két logikai lépés...

Azt lakoltatjék ma ki, aki nem fizeti a hitelét, ráadásul ez legalább 180 napja, azaz fél éve fennáll.

De ha látom, hogy nem tudom fizetni a hitelemet, mert túlvállaltam magam, akkor kezdeményezhetem a lakásom eladását, kisebbe költözhetek, vagy akár albérletbe.

Egyrészt Magyarországon évente alig pár tucat tényleges kilakoltatás történik, és ezen személyek sem kerülnek a "híd alá".

Így a kilakoltatás bedobása a poltikai közbeszédbe pláne kampány közepén nem más, mint színtiszta politikai populizmus.

Ettől nagyon nem lesz más a politika.

Surko 2010.03.13. 13:48:50

@kaffana: Egyszerű a képlet: a Jobbik megijedt az LMP-től, mert így versenytársat kapott az elitellenes, protestszavazatokért folytatott versenyben.

Eddig ha eleged volt a parlamenti pártokból, akkor csak a Jobbik jöhetett alternatívaként számításba.

Most már ezen a pályán játszik az LMP is.

Innen nézve elég logikus a Jobbik aggodalma.

Surko 2010.03.13. 13:52:49

@jjulie: "most akkor össze vagyok keveredve, kinek drukkolunk ezek közül, tgm, bokros,lmp, esetleg mindegyiknek? "

Mindenki annak szurkol, akinek akar. Ez a demokrácia. :)

Én, mint aki hisz a szabad piacgazdaságban, elvetem az állami paternalizmust, és hiszek az emberi öngondoskodás fontosságában, nem szavazhatok jó szívvel másra, mint Bokros Lajos programjára, és az MDF-re.

Valaha hittem az LMP-ben, de számomra ők - és elsősorban nem is a leírt programok, hanem a tagság általános attitűdje - túlzottan baloldali gazdaságpolitikát képviselnek.

Minden más kérdésben egyetértek velük, de számomra a gazdaság - különösen válságból való kilábalás idején - vízválasztó.

De ezzel együtt sok sikert kívánok az LMP-nek, kívánom, hogy kerüljenek be a Parlamentbe. A sokszínűség érték, így nem lenne haszontalan a jelenlétük, még ha nem is értek velük mindenben egyet.

jjulie 2010.03.13. 13:53:59

@Surko:

az eliten a fideszt és az mszp-t érted?

esetleg a szijjártót vagy a nyakót?

Surko 2010.03.13. 13:55:50

@jjulie: Azt hiszem, hogy TGM-nek éppen az tetszik az LMP-ben, ami nekem nem...

jjulie 2010.03.13. 13:56:57

@Surko:

ok egyetértek, csak én a tgm-nek is drukkolok

Surko 2010.03.13. 13:58:42

@jjulie: Is. Meg mindenkit aki ma a parlamentben ül.

Elit = parlamenti pártok és a hozzájuk tartozó slepp.

Nem kell ahhoz közvéleménykutatónak lenni, hogy az ember kitapinthassa, hogy elég nagy a kiánbrándultság a teljes politikai elitből.

Ez természetszerűleg kedvez a Jobbik és LMP szerű formációknak, aki az újszerűség, tisztakezűség és változás jelmondatával kampányolnak.

A Jobbik pont ezen az újszerűségi térfélen ijedt meg az LMP-től.

jjulie 2010.03.13. 14:00:29

@Surko:

amennyire odafigyeltem, nem túl elégedett velük, de azért áldást kért rájuk még tavaly

aztán ezek az besorolások csak pillanatfelvételek

kiszol 2010.03.13. 14:01:21

@kaffana: Egyszerű, szép lassan rájönnek, hogy az LMP tényező és van esélye bejutni a Parlamentbe. Ezellen tenni kell, mert ugye, ha bejutnak, akkor nekik kevesebb jut a "jóból". Ezért fúj mindenki kígyót-békát az LMPre most. Ugye pl a Civil Mozgalmat, Torgyánékat senki nem támadja most sem, pedig biztos lenne miért. De ők nem tényezők. Szóval a megugrott támadások csak azt jelzik, elkezdtek félni a többiek az LMPtől is.

ddancenek is mondom, szerintem is Jobbik manipuláció a Pest megyei LMPs ügy, de hozzáteszem, nem csak ez, hanem az összes mostani támadás szerintem csak jó az LMPnek, szóval a Jobbik is csak segíti őket. Miért? Mert az LMP ismertsége most még majdnem, hogy a béka feneke alatt van, az emberek több mint fele azt sem tudja, hogy léteznek. Azzal, hogy a Jobbik, MSZP, MDF támadásai által médiafelületet nyernek és eljutnak ezekhez az emberekhez, összességében több szavazatot szereznek, mint amennyit elvesztenek az esetleg elbizonytalanodók miatt. Ez meggyőződésem. Pont ugyanaz fog történni, mint nem is olyan rég a Jobbikkal, azzal, hogy támadták, csak médiafelületet adtak neki és így összességében csak nőtt a szimpatizánsok száma.

Kamee 2010.03.13. 14:02:58

@kiszol: barikad.hu/node/48961

És ez is Jobbikos provokáció? Gondolom a Jobbikosok javítgatták át a kopogtatót, ugye? :)

panelburzsuj 2010.03.13. 14:03:23

@Surko:

Pontosítsunk: választási sikert halmoznak.

A Fideszből egyébként kinézem, hogy megpróbál majd kisurranni ebből a magaállította populista csapdából, sőt igazándiból mindig is ez volt taktikája: a választási program nem kormányprogram. Csak ennyi böszmézés meg hazugozás után nagyon brilliánsan kell(ene) ahhoz kígyózni, hogy saját fejükre ne vonják a mások számára föltuningolt népharagot.

Mindegy: meglássuk. Érdekes hónapok következnek.

Surko 2010.03.13. 14:05:57

@kiszol: " Pont ugyanaz fog történni, mint nem is olyan rég a Jobbikkal, azzal, hogy támadták, csak médiafelületet adtak neki és így összességében csak nőtt a szimpatizánsok száma. "

Igen, ez elég valószínű.

Abban is van igazság, hogy a támadások egy párt megnövekedett támogatottságának szólnak mindig.

A Fidesz sem véletlenül rontott rá a Jobbikra. Félnek tőlük.

A Jobbik, meg az LMP-től fél.

mrs. white 2010.03.13. 14:06:27

@török gábor: Szia Gábor!

A vokscentrumot megnézve arra a lehet, hogy téves következtetésre jutottam, hogy a billegő körzetek azok a helyek lehetnek ahol a fidesz még nem adta le a kopogtatót.

Már lassan 3 hete írtam hogy a Hevesi 3 körzetben mind a fidesznek mind aaz mszp-nek meglett szinte pár nap alatt a kopija. Ha azt vesszük alapul (és talán van benne némi logika), hogy minden fideszes csak akkor adhatja le a kopit ha teljesítette a rájuk kiszabott penzumot, akkor ahol még ezt nem tették meg ott a legkisebb a relativ támogatottság.

Ennek tükrében a te táblázatodban ugyan nem szerepelt a hevesi 3.-as körzet, de én amíóta az eszemet tudom talán két kivételtől eltekintve itt mindíg a maszop vitte a prímet.

Itt az lmp mdf labdába sem rúg, a jobbik hiába Vona itt van nem olyan erős, de csak maszoptól visz el szerintem hanem a fidesztől is. A maszopnak itt nagyon magasról kell zuhannia. Nem véletlenül hívja szakzsargon heves megye helyett veres megyének. Amikor az egész ország narancsban úszott ez akkor is piros volt.

Ezért nem értettem hogy miért nem szerepel a listádon mint billegő hely. A mostani adatok alapján, ha helyes a gondolkodásom még inkább nem értem.

snq 2010.03.13. 14:09:32

@Surko:
>> A Jobbik, meg az LMP-től fél.

ez miben mutatkozik meg?

Ordnassac 2010.03.13. 14:09:52

Bevallva, nekem is ez az érzésem, hogy a Jobbik megijedt az LMP-től. Érdekes módon csak ott tesznek be nekik, ahol alig maradnak el a listaállítástól (Budapest, ami kiemelten fontos, Pest, stb.). Taktika, hogy kilőjék a lehetséges ellenfelet országos szinten.

Surko 2010.03.13. 14:10:16

@panelburzsuj: Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni.

Arről jut eszembe, Gábor, a választások után ugye nem szűnik meg a blog?

Egyébként én lennék a legboldogabb, ha korményra kerülve a józan ész kerekedne felül a Fideszben, és valami lengyel PO féle irányba mozdítanák a Fidesz szekerét.

De leginkább arra leszek kíváncsi, hogy ha a fidesz racionális (tehát a társadalom számára fájdalmas) dolgokat kezd el tenni, akkor arra mi lesz a társadalmi reakció.

- pl. a Fidesz vezérkar megijed, mert látják olvadni a népszerűséget, felhagynak a reformokkal, és megint elveszítünk minimum újabb 4 évet

- felfut a Jobbik, vagy esetleg az LMP népszerűsége, és az őszi önkormányzati választásokon már ők tarolnak a narancsos gőzhenger után

Egyszóval lehetnek még itt meglepetések.

Ordnassac 2010.03.13. 14:10:40

@mrs. white: A Fidesz mindenhol leadta már a cédulákat.

Surko 2010.03.13. 14:11:57

@snq: " A Jobbik, meg az LMP-től fél.

ez miben mutatkozik meg? "

Abban, hogy feltűnően sokat foglalkozik velük. :))

Ha nem félnének attól, hogy szavazatokat vehet el a megerősödött LMP, akkor nem foglalkoznának velük annyit.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.03.13. 14:13:24

Most már komoly összeget tennék a 3 párti parlamentre.

snq 2010.03.13. 14:14:07

@Surko: nem tapasztaltam, hogy túl sokat foglalkoznának az lmpvel

Ordnassac 2010.03.13. 14:14:36

@The Drunken Master: sokat veszítenél vele (KDNP ;-) )

Ordnassac 2010.03.13. 14:15:41

@snq: mert most kezdték el, pár napon belül több cikk a Barikádon és a kurucon az LMP-ről és a vélt vagy valós csalásokról. Eddig nem vették komoly tényezőnek. Most már igen.

jjulie 2010.03.13. 14:16:16

@Surko:

szerintem nem igazán vesz el szavazatokat, inkább a választási részvétel lesz egy picit nagyobb, ha lehet az lmpre szavazni

a tisztakezű erőszakmentes jobbik csak vagdalkozik mindenfelé

Surko 2010.03.13. 14:16:41

@jjulie: " amennyire odafigyeltem, nem túl elégedett velük, de azért áldást kért rájuk még tavaly

aztán ezek az besorolások csak pillanatfelvételek "

No igen. Ez is pont az én érzéseim inverzét jelenti. Ugyanis én sem vagyok velük szemben teljesen elégedetlen, inkább csak ambivalens a viszonyom.

Így valószínűleg TGM-nek pont az nem tetszik az LMP-ben, ami viszont nekem meg igen. :)

TGM és a saját preferenciám valószínűleg közel tökéletes komplementer halmazokat alkotnak.

Aztán a nagy kérdés, hogy mivé is fejlődik ténylegesen az LMP. TGM, vagy az én szájízem szerint.

Az mindenesetre tény, hogy a Che Guevara rajongó antikapitalista radikél baloldali szimpatizánsok, meg a centrista szimpatizánsok igényeit hosszútávon nem lehet egyszerre kielégíteni.

Vagy a Che rajongók, vagy a centrum fog lemorzsolódni.

Az én esetemben ez már (átmenetileg mindenképpen) meg is történt.

brov 2010.03.13. 14:16:47

@panelburzsuj: Ott a pont. Még nem láttam hivatalos nyilatkozatot a VB-től, szóval nem lehet pontosan tudni, hogy miért utasították el az ajánlószelvényeket (egy kivételével). Sok embernek olvashatatlan az aláírása, és a törvény megengedi, hogy pl. a gyűjtőhelyen a választópolgár előtt kitöltsék neki a cetlit, ő pedig csak aláírja.

Azt sem lehet még tudni, hogy ha vannak hamis cédulák, akkor azokat ki hamisította. Szerintem ezért nem korrekt LMP-s csalásról beszélni, de persze az a Jobbiknak ez jól jön, hiszen így erőteljesen felléphet a (valós vagy kreált) jogsértések ellen, miközben nem ijeszti el az MSZP-vel vagy a FIdesszel szimpatizáló potenciális szavazóit.

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 14:17:27

@panelburzsuj: az biztos. és eltart majd októberig az önkormányzati választásokig. aztán meg annak a következményei. érdekes év lesz akár jövő tavaszig is. arról nem beszélve, hogy addig bőven kialakul a fidesz kormány kommunikációja, első intézkedései, politizálási stílusuk. mert más lesz az biztos, de hogy mennyire és milyen irányban azt nem lehet előre tudni.
főleg hogy ha lesz 240-260 fős mandátumarányuk. az rengeteg új arcot is hoz. köztük rengeteg ismeretlent is. :) egyszóval, izgalmas hónapok, év következik.

mrs. white 2010.03.13. 14:17:40

@Ordnassac: Akkor úgy pontosítok, hogy ami a vokscentrumban a fidesznél még nem fel nem töltött helyek. ergo a többi jelölttől késöbb leadott szavazatok.

Ha megnézed ezek pont ahol a Maszop régen erős volt Borsod heves. Itt jó részét elvitte a jobbik tőlük, de lehet hogy kb 3 egyforma erős párt lesz ezeken a helyeken. Mdf lmp sehol ők nem zavarnak bele semmibe.

Uhu20 2010.03.13. 14:17:41

@ddance: "Majd kapnak mástól vagy összevásárolják. A Fidesznek pl érdeke lehet kopogtatókat átadni, hogy az LMP a baloldaltól vesz el szavazatokat..."

Érdekes kérdés lenne felbecsülni azt, hogy az lmp-seknek mi a másodlagos preferenciájuk.

Nem vagyok benne biztos, hogy feltétlen az mszp....vannak tényezők, ami miatt azt gondolom, hogy a fidesztől is vehetnek el szavazatokat: gondolj azokra a liberálisokra, akik elvből elutasítják az mszp-t és gondolj arra, hogy a zöld politika eddig egyedül a fideszben volt megszemélyesítve (Illés Zoltán révén, igaz, már több éve háttérbe szorítva).

snq 2010.03.13. 14:19:49

@Ordnassac:

>> mert most kezdték el,
most adja le az lmp a szelvényeit
úgy érted további csalások várhatóak?

>> pár napon belül több cikk a Barikádon és a kurucon az LMP-ről és a vélt vagy valós csalásokról.
nem "több", és nem csak ott

Surko 2010.03.13. 14:22:43

@jjulie: Ne gondold. A Jobbik 15%-nyi támogatói köre koréntsem mind szélsőjobboldali, habzószájú nacionalista.

Sokaknak egyszerűen csak elege van az impotens, leszerepelt 20 éve jelen levő és megunt parlamenti pártokból.

Orbán akar megújulást hirdetni, mikor már 20 éve minden nap látható a képe a médiában? A "fiatal demokraták" mára ugyanúgy elszürkültek, megunták a szavazók őket. Új arcokra vágynak.

Úgy érzik, hogy azzal büntethetik leginkább a gyűlölt politikusokat, ha egy újdonságra szavaznak.

Ezt eddig csak a Jobbik testesítette meg.

Ma már az LMP is szóba jöhet.

Nem lennék meglepve, ha szépszámmal lennének a ma még Jobbik támogatók körében olyanok, akiknek az LMP is preferált pártjuk lenne.

Ha az LMP jobban bekerül a köztudatba, akkor sok szavazót elszipkázhat középtávon a Jobbiktól.

Nem is elsősorban az ápr. 11-ei megmérettetésen, hanem utána, pl. legkésőbb őszre az LMP a Jobbik fejére nőhet.

Ordnassac 2010.03.13. 14:24:20

@mrs. white: Heves elég valószínű, hogy szoros lesz. Talán épp ezért próbálkozik a Fidesz helyi polgármesterekkel, ill. egyéb potentátokkal.

BAZ egyes területein lesz izgalmas. Amúgy továbbra is meglep, hogy Molnár Oszkár a hivatalos honlapon nem szerepel a független jelöltek között. (NB ugyanott – Edelényben – Horváth Aladár igen.)

kiszol 2010.03.13. 14:25:09

@Kamee: Nekem nagyon gyanús, hogy csak a Jobbik pattog ezekkel a szelvényekkel kapcsolatban. Mért nem látom, hogy a Fideszes/MSZPs stb delegáltnak van gondja a leadott szelvényekkel? Egyértelmű: A Jobbik fél az LMPtől, ezért ahol tudják, nem engedik/nék indulni. Hogy a Jobbikos delegáltnak igaza van-e, nem az én tisztem eldönteni. Rengeteg aláírás olvashatatlan btw, mivel nem az olvashatóság a lényege, hanem az egyediség. A csalás akkor csalás, ha az derül ki, hogy az ajánlószelvényen lévő aláírás bizonyítottan nem az ajánló aláírása. Ilyet linkelj pls, ja és ne a barikádról vagy a kurucról, ezeket nem tartom hiteles és pláne nem független médiumnak. Amíg nincs ilyen, addig ez csak provokáció. Illetőleg, majd az esetleges perek során a bíróság dönt. Addig ne vegyünk már készpénznek mindent, amit a Jobbik és a barikád állít, mivel ők érintettek a kérdésben, nekik jó lenne, ha az LMP nem indulhatna.

Btw kíváncsi lennék a 132.000 Jobbikos cédula hány százalékán olvashatatlan az aláírás és hány van több mint egy tollal kitöltve :) Gyanítom minimum 10%. (Ettől még persze nyílván szabályosak.)

sasitomi 2010.03.13. 14:25:26

Érdekes, hogy milyen aktívak az LMP-s internetes aktivisták.

Néhány dolgot azonban figyelmen kívül hagytatok: első átnézésre sem volt meg a 750 érvényes ajánlószelvény, csak 740, vagyis a jelölt nem indulhat.

Másrészt. Miért szállt volna rá a Jobbik az LMP-re, ha az LMP egy bal-liberális párt, amelyre minden leadott szavazat a Jobbik közvetlen választási ellenfelétől venne el voksokat?

Véleményem szerint a Jobbiknak az az érdeke, hogy legyen az LMP-nek országos listája, és országosan 5 százalék körüli, de az alatti eredményt érjenek el. Majdnem hasonló a helyzet az MDF-fel.

Ami biztos: az LMP-nek az adott körzetben nincs elég érvényes ajánlata. De azt, hogy szándékos választási csalást követtek-e, az csak később, a rendőrségi vizsgálat lezárultával derülhet ki.

A Jobbik volt az, amelyik kiharcolta, hogy az ajánlószelvényekkel ne lehessen annyira manipulálni.

A ferencvárosi időközi választás a példa arra, hogy milyen nagy számban voltak visszaélések. Akkor több párt lebukott. Még egy halott is ajánlott valakit, ami azért valljuk be, vicces. A rendőrség a gyanús ajánlószelvényeken szereplő állampolgárokat is megkérdezte, és sok olyan eset volt, hogy egy másik pártnak adta oda a kopogtatót, amelyik továbbpasszolta.

Hogy a Jobbik lett volna az, amelyik lebuktatta az LMP-t, nem tudom. Magában a közleményben is az olvasható, hogy a helyi választási bizottság közösen találta érvénytelennek a szelvényeket, vagyis a többi pártdelegált szerint is érvénytelen az LMP kopogtatóinak egy bizonyos része.

Elolvasva a hozzászólásokat igen vegyes érzéseim vannak. Több embernek nem a csalással van gondja, hanem, hogy miért piszkálják az LMP-t. Szerintem teljesen mindegy, hogy ki buktatott le kit, a csalás az csalás, és az ellen fel kell lépni.

Nyilvánvaló volt, hogy a kis pártoknak nehéz 750 kopogtatót összegyűjteni. Ugyanakkor egy parlamentbe jutásra esélyes pártnak kell lennie annyi támogatójának, hogy átlag 40 000 (van ahol 50 000) választópolgártól össze tudja szedni a kellő ajánlást. Akinek ez nem sikerül kellő energia ráfordítással, tisztességes úton, akkor ez a párt úgysem lépi át a küszöböt.

Minden tiszteletem az összes aktivistának az LMP-sek közül, akik hisznek abban, amit csinálnak, és tudom, hogy ezt kell csinálniuk, így kell kommunikálniuk, de vérmes esélyeik nem lehetnek, ha ilyen nehezen megy a kopogtatók gyűjtése.

mrs. white 2010.03.13. 14:26:06

@Uhu20: Lmp ott erős ahol a volt szdsz. Egyértelműen lefedi a volt liberálisokat. Ennek tükrében nagy adag mdf (ala Bokros miatt), némi maszop (már csak a nosztalgia miatt) és egy csipetnyi fidesz.

Az a vicc hog eszmesiségében talán a fidesz politikája lenne a legközelebb hozájuk de az orbán fobia miatt ez nem megy.

BF79 2010.03.13. 14:29:44

Az MDF nagyon nagy bajban van. Nemcsak a BP-i lista miatt, hanem azért is, mert rájuk különösen igaz az, hogy a 20 területi lista szinte biztosan szükséges. Négy éve BAZ kivételével mindenhol 4-6% között teljesítettek, de a legtöbb helyen 0,5%-nál kisebb volt a különbség az 5%-hoz. Az országos listás szavazatok közül 270 403 kellett az 5%-hoz és ezt az MDF ezt alig több mint 2400 fővel lépte át. A legtöbb megyében az 5% körüli szint önmagában 7-11 e szavazat, így ha ugyanakkora nagyságrendű a szavazótábor (nem valószínű, hogy nagyobb, kisebb viszont könnyen lehet), akkor egyetlen területi lista hiánya beteheti a kaput, nemhogy 8, ami most hiányzik. És akkor a BP-i listakudarc megsemmisítő hatásairól nem is beszéltünk. (az MDF 4-6%-os támogatottságát az EP választás is megerősíti - igaz akkor kisebb volt a részvétel, de a 4-6% minden megyében igaz volt, érdekesség, hogy BP-en tavaly 6,54%-ot értek el.

Az LMP is látványosan szenved, de nekik abból a szempontból szerencsésebb a helyzetük, hogy vannak látványosan erősebb területeik, tavaly az EP választáson (náluk még csak ebből lehet kiindulni), nagyon erősek voltak BP-en és Pest, Fejér, Veszprém, Baranya és Csongrád megyékben. Nekik valószínűleg nem akkora katasztrófa, ha nem lesz lista Szabolcsban, vagy Nógrádban, mert ott tavaly alig értéke el az 1%-ot, a lényeg, hogy az erős megyéikben jól szerepeljenek. Igaz, még ezekben sem állnak jól, Csongrád és Veszprém megyékben még egy jelölt cédulái sincsenek leadva.

Szóval TG, esetleg lehetne egy poszt a pártok szavazótáborainak területi koncentráltságáról.

Ordnassac 2010.03.13. 14:30:22

@mrs. white: az LMP-ről nem tűnt ki nekem az, hogy orbánofób. (Vicces is lenne, amikor Schiffer egy ügyben OV ügyvédje volt.) Legutóbb volt ez a kire szavazzanak a liberálisok vita, ahol a legkevésbé egyébként Navracsics és Schiffer támadták egymást.

mrs. white 2010.03.13. 14:30:25

@Ordnassac: Személyesen ismerem a gyöngyösi jelöltet, hosszú ideje a legnormálisabb jelölje a pártnak itt, mondjuk az előző választásokon a maszop egy lovat is indihatott volna az is megnyeri. Így, hogy jó a jelölt erős a fidesz gyenge a maszop talán nyerhetnek, de lehet , hogy Magda Sankesz beveti a gulyáságyúkat most is a durandaba.

2010.03.13. 14:32:02

@Surko: Nem populizmus, amíg olyat javasol, ami megvalósítható. Természetes, hogy kampány közepén olyan témát vesz elő, ami a pártnak fontos és úgy gondolja, hogy a szavazóinak is. Ha ez akkor nagy populizmus lenne, akkor arra már rácsapott volna a Fidesz meg az MSZP is. Ellenkezőleg.

Az LMP javaslata nem azt jelenti, hogy ingyen kapna lakást bárki.

Egy biztos, az LMP-t szélsőbaloldalisággal jellemezni szamárság. A TGM-idézetben meg benne van a válasz: zöld szempontból gondolja szövetségesnek, egyébként polgárinak tartja az LMP-t.

snq 2010.03.13. 14:32:34

@kiszol:

>> Hogy a Jobbikos delegáltnak igaza van-e, nem az én tisztem eldönteni

azért csak megtetted

>> Rengeteg aláírás olvashatatlan btw

cca az összes. nem értem hogy kerül ez ide

>> ne vegyünk már készpénznek mindent, amit a Jobbik és a barikád állít

a választási bizottságok állítják azt, amit állítanak

>> nekik jó lenne, ha az LMP nem indulhatna

igen, sőt, a legjobb az lenne, ha senki más nem indulhatna

jjulie 2010.03.13. 14:33:42

@Surko:

tavaly végignéztem jobbikos és lmpés erzsébet téri műsort is élőben, beszélgettem mindkét csapat szurkolóival

nem hiszem hogy összekeverhetők

Hóember 2010.03.13. 14:34:03

Szinte biztos, hogy az MDF-nek meglesz a budapesti lista, és a hírek alapján az is elég nyilvánvaló, hogy nem törvényes eszközökkel.

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy az SZDSZ halálával új "gazdatestet" kereső (és találó) neolib érdekcsoportok parlamenti képviselet nélkül maradjanak.
Meg fogják oldani.
Sajnos.

mrs. white 2010.03.13. 14:34:25

@Ordnassac: Nem az Lmp orbán fóbiás hanem a választóik.

Én hetek óta mondom hogy ha bekerül az lmp lehet a fidesz szövetségese a parlamentben, Sőt a fidesznek érdeke is hogy legyen egy baloldali párt aki végleg erodálja, taccsra teszi az mszp-t. Ehez pedig ott kell lenni a parlamentben.

Kamee 2010.03.13. 14:34:36

@kiszol:
1. A fidesznek alig-alig van delegáltja, hiszen még nem is tettek sokan esküt, így a fidesz még nem nagyon tud pattogni.

2. Az mszp-s delegáltaknak is ki van adva, hogy figyeljenek az lmp-s ajánlószelvényekre.

3. A választási bizottságok tagjai esküt tesznek, hogy a választási törvényt betartják ill. betartatják. Egy jelölt nyilvántartásba vétele pedig a választási bizottságon belül döntési többséggel születik. Ez azt jelenti, hogy egy 5 fős választási bizottságban (min. 3 független, akit nem a pártok delegálnak) minimum 3 ember aggályosnak, saját hatáskörében érvénytelennek nyilvánít valamit. Ebből következtethető, hogy a Jobbikos delegált egyedül nem lenne képes ilyet eldönteni, ő csak egy kérdésben állást foglal. Összeségében amit ezzel kapcsolatban pl. a barikad.hu közöl az csupán tény, hiszen a választási bizottság döntése értelmében történt meg egy adott elutasítás.

Ordnassac 2010.03.13. 14:36:25

@mrs. white: a választóik sem feltétlenül amúgy (persze vannak köztük). Legalábbis azok a pesti LMP-sek, akiket ismerek, nem tartják Orbánt a Debreczeni-féle démonnak.

panelburzsuj 2010.03.13. 14:40:27

@Surko:

Ha az LMP nem akar nagyon kidekázott "elvi" politizálást folytatni, hanem a grassroots-néppártiságra teszi a hangsúlyt, akkor első ébredőként esélye lehet egyfajta integrátori szerepkör betöltésére is. Független falusi és kisvárosi polgármesterek; kistérségi és LEADER-tisztviselők; közéleti szálat is vivő civil szervezetek és mozgalmak; más "kispártok"; de leginkább a zöld szervezetek: mind-mind olyan potenciáis partner, akiket az eddigi centralizált pártok inkább gyanakodva szemléltek, mint szövetségesként.

Szóval a "small is beutiful"-kezdemények nagyobb hálózatba szervezése nagy lehetőség, amivel hitelesen (nem ordítóan lenyúlási szándékkal) még nemigen próbálkoztak nálunk.

mrs. white 2010.03.13. 14:40:34

@Ordnassac: Ez esetben viszont tévedtem abban, hogy a jó részük a volt szdsz-esekből kerül ki, mert azoknál ez alapkövetelmény volt.

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 14:41:05

ha csak a listákra (már ahol tudnak állítani) számíthat az mdf és az lmp és az ott leadott szavazatokra akkor mennyi az esélye? elég az a bejutásra?
számolva egy olyan 57% részvételi arányt, ami olyan 4 599 000 fő körül van. ennek az 5%-a 229 950 szavazat. az érvényteleneket is figyelembe véve, országosan kellene úgy kb. 229 ezer szavazat nekik. persze ez részvételi arány függő is :)
lmp ha pesten kap 100 ezer szavazatot van esély vidéken 130 ezerre? nem biztos szerintem. és az mdf-nél fordítva vidéken összeszedni 230 ezret a budapesti szavazatok nélkül lehetetlen. élet halál kérdése a pesti lista :)

Ordnassac 2010.03.13. 14:42:54

Féloff: annak mennyire van szimbolikus jelentősége, hogy ilyen előkelő helyre rakták Horváth Jani bácsit (akit a nyilasok halálra ítéltek és több évet ült Rákosi börtönében), illetve a Jobbikban is tisztelt Wittner Máriát?

jjulie 2010.03.13. 14:47:33

@Hóember:

és még a világ jelenlegi válságát is meg fogják oldani, ők okozták, de ki a fene oldaná meg ha nem ők, nézz körül egy kicsit a világban

Deneware. 2010.03.13. 14:49:13

Annyira azért nem hiányozhat az MDF-nek az a sok ajánlócédula... Én pénteken, a weblapjuk szerinti "ügyfélfogadási" időben hívtam (volna) egyik megyei irodájukat. A vezetékes számot nem vették fel, a megadott mobilszámon egy üzenetrögzítő jelentkezett be, de minden bemutatkozó szöveg nélkül... Csak sípszó volt. Nálunk délben jár a postás, a cédulák kézbesítésének napján koradélután már az ajtómban lihegett a jobbikos cédulagyűjtő, másnap meg a fideszes, harmadnap az LMP-sek, két csapat is egymás után. Az MDF naná hogy nem. Írtam az MDF weblapon megadott emilre hogy akkor kell-e 3 cédula vagy nem? Ez tegnap délben volt, azóta is b@sztak válaszolni... Tudom a megyei iroda címét, de momentán nincs 4x300 Ft-om hogy bebuszozzak a város széléről.

laji 2010.03.13. 14:49:47

Pont az mutatja az LMP-sek részéről, hogy nem annyira tisztességesek, mint amennyire mutatni akarják magukat, hogy a fenti teljesen egyértelmű lebukást zsigerből magyarázni próbálják. A korrekt az lett volna, ha azt mondják, hogy "igen, úgy tűnik itt hibáztunk, még nem megy minden úgy, ahogy kellene. Persze az sem zárható ki, hogy a Jobbik így, meg úgy ...., de ennek kisebb az esélye." Ehelyett azonnal lehülyéznek mindenkit... Úgy tűnik, ők se lehetnek MÁSOK, legalábbis ebben az értelemben nem...

panelburzsuj 2010.03.13. 14:52:03

@laji:

Ez a lehülyézés érdekelne eredeti formájában. Link van?

Surko 2010.03.13. 14:52:57

@iii: " Nem populizmus, amíg olyat javasol, ami megvalósítható. "

A szocializmus is megvalósítható volt, csak nem volt jó élni benne.

Populizmus volt az egyenlőség ígérete?
Az

Megvalósították (kis hibákkal)?
Meg.

Amúgy meg miből szűröd le azt, hogy az LMP "lakhatási alapjoga" megvalósítható?

Az valósítható mneg, amit már megvalósítottak. Egészen addig ennek megvalósíthatósága logikailag csak egy hipotézis.

Az, hogy te állítod, hogy megvalósítható, még nem jelenti azt, hogy az így is van.

hóember 2010.03.13. 14:53:59

nincs itt semmi félelem a jobbik részéről. Csak gondolják borsot törnek a köcsög liberálisok orra alá.
"jópofák".

Surko 2010.03.13. 14:54:51

@iii: " Az LMP javaslata nem azt jelenti, hogy ingyen kapna lakást bárki. "

Igaz. Pusztán "csak" azt jelentené, hogy aki felvett egy hitelt, majd nem akarja törleszteni, azt nem lehetne kilakotatni.

Tényleg komoly különbség...

Ordnassac 2010.03.13. 14:56:13

@hóember: "köcsög liberálisok", akik meg akarják hosszabbítani a földmoratóriumot. Ejha.

Surko 2010.03.13. 14:59:41

@jjulie: " tavaly végignéztem jobbikos és lmpés erzsébet téri műsort is élőben, beszélgettem mindkét csapat szurkolóival

nem hiszem hogy összekeverhetők "

Ne azokra gondolj, akik az aktív keménymagot alkotják bármelyik oldalon, hiszen azok tényleg nagyon más világba tartoznak, hanem azt a passzív támogatói réteget, aki nem vonul ki az utcára minden alkalommal.

Ne gondold, hogy a Jobbik 6-7 ezres bázisa mind az az ordítozós kukagyújtogatós, molotov-koktélos idióta.

Én ezekről a látens támogatók átfedéséről beszélek.

Ez szerintem nagyon is létező jelenség.

Ha Sanyi bácsinak a töke tele van a politikusokból, akkor nem feltétlenül azért támogatja a Jobbikot, mert egyetért a Jobbik "programjával" - erről amúgy is max annyit tud, hogy meg kell rendszabályozni a cigányokat - hanem azért, mert azt mondja, hogy itt mindenki lop, senki nem tett semmi láthaqtót az országért, szarabbul élünk, jöjjö9n tehát valaki más. És ez a más jobb híján a Jobbik.

De az LMP színrelépésével bővül a másmilyen választék.

laji 2010.03.13. 15:00:22

@panelburzsuj:
Mondjuk: gauche caviar 2010.03.13. 12:36:29 , ezen a fórumon...

kiszol 2010.03.13. 15:03:30

@sasitomi: Ha rám (is) céloztál, nem vagyok LMP aktivista, szimpatizáns sem igazán. Azt viszont nem szeretném, ha 2/3 bites Parlamentünk lenne. Igyekszem a történéseket átfogóan, messziről nézni, nem csak az egyik oldal véleményét meghallani. Aki pl csak a kuruc és barikád oldalakról tájékozódik, messze nem nyer reális képet a magyar politikáról. Viszont meg tudja, hogy a Jobbik mit szeretne beleégetni a szimpatizánsai agyába. (Mit? Hogy csak ők a jók, a többi az mind vállalhatatlan, csaló, hazug, aljas, stb. Ez mondjuk nyílván nevetséges.)

"Másrészt. Miért szállt volna rá a Jobbik az LMP-re, ha az LMP egy bal-liberális párt, amelyre minden leadott szavazat a Jobbik közvetlen választási ellenfelétől venne el voksokat?"

Na ezaz. Nem jártál eléggé utána a kérdésnek. A következő kommentemben részletesen válaszolok erre a kérdésedre és megmutatom, hogy az LMP bejutása bizony ugyanannyira gyengíti a Jobbikot is, mint az MSZPt, miközben a FIDESZt szinte egyáltalán nem ezáltal látni fogod, hogy mért támadja a Jobbik a kis pártokat jogos vagy mondvacsinált ügyek kapcsán.

@snq: Az olvashatatlan aláírások úgy kerülnek ide, hogy a VB Jobbikos tagja többek között ezt kritizálta az LMPs szelvényekben. Egyébként rendben van, hogy a VB többségi döntése kell az elutasításhoz, nem is állítom, hogy nem jogos az elutasítás, mindössze annyit írtam, hogy érdekes, hogy a Jobbikos delegáltak veszik észre ezeket a gyanús szelvényeket mindenhol. Ennek az lehet az oka, hogy még a kákán is a csomót keresit, nehogy indulhasson az LMP. Mindjárt megmutatom, miért igyekeznek akár a szabályosat is szabálytalannak nyílváníttatni:

Kapucsína 2010.03.13. 15:05:10

@kaffana:

off

"támadta be" ???
Te hiányoztál a magyar órákról?
Micsoda pongyola, ótvar nyelvezet... Pfff..

on

Hóember 2010.03.13. 15:05:37

@hóember: Ne élj vissza nickkemmel, kis(betűs)köcsög! Kösz.

kiszol 2010.03.13. 15:07:14

Nézzük meg, melyik nagyobb pártnak mit is jelentene a kicsi pártok bekerülése!

(A mandátumbecslésre a kinyeriavalasztas.hu oldalt használtam)

Induljunk ki egy reális forgatókönyvből: http://kinyeriavalasztast.hu/?f=57&m=20&j=17&d=3&l=3&sz=0&buttonBevitel.x=23&buttonBevitel.y=19&buttonBevitel=Sz%C3%A1molj!&pf_m=0&pf_j=0&pf_d=0&pf_l=0&pf_sz=0&pm_f=0&pm_j=0&pm_d=0&pm_l=0&pm_sz=0&pj_f=50&pj_m=0&pj_d=0&pj_l=0&pj_sz=0&pd_f=5&pd_m=60&pd_j=0&pd_l=0&pd_sz=0&pl_f=25&pl_m=40&pl_j=0&pl_d=0&pl_sz=0&psz_f=0&psz_m=70&psz_j=0&psz_d=0&psz_l=0

Ha egy picit változtatunk, és a mondjuk BPen listát állítani képtelen MDF 3%-ából 2-t az LMPnek adunk:
http://kinyeriavalasztast.hu/?f=57&m=20&j=17&d=1&l=5&sz=0&buttonBevitel.x=41&buttonBevitel.y=26&buttonBevitel=Sz%C3%A1molj!&pf_m=0&pf_j=0&pf_d=0&pf_l=0&pf_sz=0&pm_f=0&pm_j=0&pm_d=0&pm_l=0&pm_sz=0&pj_f=50&pj_m=0&pj_d=0&pj_l=0&pj_sz=0&pd_f=5&pd_m=60&pd_j=0&pd_l=0&pd_sz=0&pl_f=25&pl_m=40&pl_j=0&pl_d=0&pl_sz=0&psz_f=0&psz_m=70&psz_j=0&psz_d=0&psz_l=0

Na hasonlítsuk össze a mandátumokat:

Fidesz: 273 -> 273: Egyetlen mandátumot sem vesztett.

MSZP: 60 -> 54: 6 mandátumot vesztett, frakciója 10%-át!

Jobbik: 53 -> 47: 6 mandátumot vesztett, frakciója 11%-át!

LMP: Nem jut be > Bejut (12 mandátum)

MDF: Nem jut be -> Nem jut be

A helyzet majdnem ugyanez akkor, ha az LMP helyett az MDF jut be.

No és ha mindketten épp bejutnak?
Felteszem, hogy az MSZPtől szavaznak ekkor a legtöbben át rájuk, 2%, a Fidesztől és a Jobbiktól 1%-1%. Azt hiszem, ez korrekt.

Eredmény:
http://kinyeriavalasztast.hu/?f=56&m=18&j=16&d=5&l=5&sz=0&buttonBevitel.x=37&buttonBevitel.y=19&buttonBevitel=Sz%C3%A1molj!&pf_m=0&pf_j=0&pf_d=0&pf_l=0&pf_sz=0&pm_f=0&pm_j=0&pm_d=0&pm_l=0&pm_sz=0&pj_f=50&pj_m=0&pj_d=0&pj_l=0&pj_sz=0&pd_f=5&pd_m=60&pd_j=0&pd_l=0&pd_sz=0&pl_f=25&pl_m=40&pl_j=0&pl_d=0&pl_sz=0&psz_f=0&psz_m=70&psz_j=0&psz_d=0&psz_l=0

Mandátumok:

Fidesz: 273 -> 271: 2 mandátumot vesztett, frakciója kevesebb, mint 1%-át, a 2/3 pedig még így is simán megvan.

MSZP: 60 -> 49: 11 mandátumot vesztett, frakciója 18%-át!

Jobbik: 53 -> 44: 9 mandátumot vesztett, frakciója 17%-át!

LMP: Nem jut be > Bejut (11 mandátum)

MDF: Nem jut be -> Bejut (11 mandátum)

Azt hiszem látható a lényeg. A kispártok bejutása nem a Fideszt fogja gyengíteni, hanem az MSZPt és a Jobbikot, és nem is kis mértékben! Mindez annak ellenére történik így, hogy az MDF és az LMP az MSZPtől veheti el a legtöbb szavazót, mégis, ugyanannyiría gyengül miattuk a Jobbik is. Miért? A választási rendszerünk miatt, azon belül is főleg az országos lista miatt. Ajánlom Török Gábor megfelelő (74. és 75.) bejegyzéseinek átolvasását.

Nos, szerintem ez a magyarázat a Jobbik támadásaira. Rájöttek, hogy a piciket ütni verni kell, másképp Tőlük visznek el mandátumokat akkor is, ha szavazót egyetlen egyet sem.
Azonban, ismétlem magamat, szerintem ezzel a Jobbik csak árt magának, az LMP csak erősödni fog a médiafelület megnövekedése miatt és simábban bejut.

@török gábor: Te is kb hasonlóan látod a kispártok bejutásának vonzatát a "nagy hármas" mandátumaira?

laji 2010.03.13. 15:07:52

Én úgy látom az MDF-nek nagyobb bejutási esélye van, mint az LMP-nek. Utóbbi úgy néz ki, hogy az ország 50-60%-ában lesz választható, ami esetben kb. 10%-ot kellene elérniük a bejutáshoz. Ezt Pesten még el tudom képzelni (inkább: nem zárom ki), de, hogy ezt országosan is hozzák, azt kétlem. Az MDF "akármilyen módon", de hozni fogja a bp.-i listát, és Bokros - számomra érthetetlen - népszerűsége behúzza a pártot. Sok csalódott maszopos, aki látta Gyurcsány vezetői korlátait, és bukását, úgy gondolja, a maszop nem érdemli meg a szavazatot, de a fidesz ellen mégis tenni kellene valamit, ez lesz az "általunk is pénzelt" mdf.

Hóember 2010.03.13. 15:08:22

@Ordnassac: Vigyázat, van egy kisbetűs hóember is! Az nem én vagyok!

panelburzsuj 2010.03.13. 15:08:55

@laji:

Nem voltam elég körültekintő: én másokat lehülyéző LMP-állásfoglalásra gondoltam, nem kóbor kommentre.

jjulie 2010.03.13. 15:08:59

kb három napja írta nekem a lüke, hogy a tgm és az eszterházi miért és hogyan lehet liberális

aki köcsög liberálisozik, megérdemélné, hogy ne legyen többé szavazati joga, ne költözhessen szabadon, sorozhassák be 16 évre katonának, és ott kapjon testi fenyítést

és aztán köcsög liberálisozzon nyugodtam a barma

kiszol 2010.03.13. 15:09:34

Bocsánat a linkek miatt, href-es rövidítéseket használtam, de a blogmotor valamiért az eredeti nagyon hosszú linkeket írogatta ki...

Mindenesetre működnek, ha az egészet bemásoljátok a címsorba.

snq 2010.03.13. 15:10:05

@kiszol:
>> Az olvashatatlan aláírások úgy kerülnek ide, hogy a VB Jobbikos tagja többek között ezt kritizálta az LMPs szelvényekben

egyrészt ugye a testület tagjai többszöri átnézés után közösen észlelték, másrészt nem azt, hogy olvashatatlan az aláírás, hanem azt, hogy hasonló írásmód melett olvashatatlan az aláírás, és a hangsúly a hasonló írásmódon van

de ne is ragadjunk le ennél az ügynél

BF79 2010.03.13. 15:10:42

@colosgirl: Nemcsak a BP-i lista, hanem az ÖSSZES kell, annyira kiegyenlített és kicsi az MDF tábora. Az LMP-nek is kell legalább 15, de akkor is kicsi az esély.

Surko 2010.03.13. 15:11:03

@mrs. white: " Lmp ott erős ahol a volt szdsz. Egyértelműen lefedi a volt liberálisokat. "

Ez így nem egészen helyes.

Az LMP-ből ugyanis minden hiányzik, ami a szabad piacgazdaságot és a gazdasági liberalizmust illeti.

Pusztán az "életmód-liberalizmus" van meg benne.

Gyakorlatilag az egykori SZDSZ-ben meglévő két tábor egyikét fedi le csak.

Az SZDSZ-ben ugyanis voltak életmód liberálisok, akik a mindennapi "trendi" liberális kérdéseket vállalták fel, mint esélyegyenlőség, kisebbségi jogok, stb. Ez a társaság csoportosult később Fodor Gábor köré.
Ez a csoport balra hajlott, szociálisan erősen érzékeny volt. Fodor vezérletével ez a csoport volt az, amelyik rá is startolt elsőként a zöld ügyekre.

Emellett volt azonban egy másik liberális tábor, akik hittek a szabad piacgazdaságban és a gazdasági liberalizmusban. Ők csoportosultak később Kóka János köré.

A Fodor-Kóka szembenállás, ami nem egyszerű személyi konfliktus volt, hanem nagyon is mély ideológiai törésvonalat takart, komoly mértékben hozzájárult, persze sok más hiba mellett ahhoz, hogy az SZDSZ végül megsemmisült.

Fodorék a szadit egy ténylegesen baloldali-liberális szociálisan érzékeny (kvázi szocdem) párttá akarták tenni, kiiktatva belőle a gazdasági liberalizmust, miközben Kóka köre egy teljeskörű valódi liberális (mint a német FDP) pártot akart.
A szadiban is két párt élt egymás mellett.

Többször is felmerült, hogy valamelyik fél szakít és kilép, de erre végül soha nem került sor.

Az LMP megjelenésével gyakorlatilag a Fodor-féle "szociál-liberális" tábor öltött újra testet.

De a Kóka-féle gazdasági liberalizmust követőknek is van kínálat, hiszen a Bokros-féle új MDF gyakorlatilag pontosan fedi ennek a tábornak a világlátását.

Így az LMP-MDF szembenállás a valamikori SZDSZ-en belüli Fodor-Kóka szembenállás utóélete.

Az LMP így nem tekinthető a "liberálisok", sem az SZDSZ szellemi örökösének, legfeljebb egy részének.

Az LMP-MDF párharc így arra is választ adhat (persze torz módon), hogy a valamikori SZDSZ-t vajon melyik énje miatt támogatták a szavazóik.

A trendi életmód liberalizmusa miatt, vagy azért, mert hittek a szabad piacgazdaságban?

SteveNo1 2010.03.13. 15:11:09

@sasitomi: Amennyire tudni lehet, inkább a jobbik küldi fel az aktivistáit szervezetten a netre, hogy támogassanak minden jobbikos, és szét - OFF -oljanak minden "nemjobbikos" témát!

BF79 2010.03.13. 15:12:33

@laji: Az országos lista ténye és a BP-i lista sem elég önmagában az MDF-nek, olvasd el mit írtam feljebb.

török gábor 2010.03.13. 15:14:26

@kiszol: nagyon szép munka, gratulálok. és igen, teljesen igaz is a végkövetkeztetés.

Bona Fides 2010.03.13. 15:16:22

BAZ 11 Szerencs MSZP/FIDESZ/Jobbik/MSZDP-Összefogás 5 jelölt van, MDF-es és LMP-s jelölt nincs.
Valaki tud valamit az itteni esélyekről?
(Legutóbbi választáson nagy harc volt, még újraszámlálás is játszott.)

Surko 2010.03.13. 15:17:51

Magának Schiffernek a nyilatkozata is erre rímel, amit a "kire szavazzanak a liberálisok" kerekasztal beszélgetésen mondott:

" Schiffer erre adott válaszában végre definiálta, hogy tulajdonképpen mely SZDSZ-szavazókra is számít igazán az LMP. Azokra, akiket egykor Solt Ottilia és a Szegényeket Támogató Alap munkája csábított az SZDSZ-hez, a szociálliberálisokra. Mindazokra, akik nem értenek egyet Bokros Lajossal. "

Az LMP így a valamikori SZDSZ "fele királyságát" viheti. A másik felére ugyanis Bokros tarthat joggal igényt.

ddance 2010.03.13. 15:19:01

@Jac: 1 LMP-s aktivista egy nap egészen biztosan nem gyűjt 20-30 cetlit. Kizárt, akkor már hetekkel előtt összeszedték volna.

Én tudom, hogy a Jobbiknak mennyit gyűjtöttem. Ennek a töredékét. És egy olyan sem volt, hogy nekem kellett volna kitöltögetni.

Teljesen irreális, hogy az LMP vidéken, ahol kutya sem ismeri őket, össze tudja szedni a kopogtatókat tisztességes eszközökkel.

jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/lmp-s_valasztasi_csalot_leplezett_le_a_jobbik_nagykoroson

Szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy kéretik nem félrebeszélni, tollakról értekezni meg magyarázkodni.

Két állítás szerepel a Jobbiknál:

1) gyanús volt a sok hibás szelvény, ezért jobban megvizsgálták az LMP-s cetliket. Több tucatnál ugyanolyan írásmóddal volt odaírva az aláírás, vélhetően egy embertől származtak ezek.

2) Sulyok Tamás választópolgár nem kapta meg a kopogtatóját, ezt jelezte is. Vélhetően ellopták. Erre most megtalálták az LMP-s cetlik között, odahamisított aláírással. Elég egyértelmű a csalás.

Az MDF is magyarázkodott nem is olyan régen, hogy ez provokáció, őket csak átverték stb... Röhej. Aki tisztában van azzal, hogy kis pártoknak milyen piszok nehéz összeszedni a cédulákat, az egyáltalán nem csodálkozik, ha az LMP több körzetben csak csalással tudja összeszedni.

Az emberek bizalmatlanok, nem adják oda a cédulájukat egy új pártnak.

A trükközésnek több módja van: összebeszélnek a postással, aki nem kézbesíti mindet, eladja a pártoknak. Mivel az adatok a borítékban vannak egy másik lapon, ezért csak az aláírást kell odahamisítani, az meg nem nagy dolog...

ddance 2010.03.13. 15:20:03

@SteveNo1: Pontosan, maga Vona Gábor fizet a jobbikos hozzászólóknak minden hozzászólás után 5 gramm nyers aranyban. Istenem, de fárasztó...

SteveNo1 2010.03.13. 15:20:43

@kiszol: Az Országos lista hátránya és előnye is egyben, amit levezettél! Azért hozták létre, hogy a demokrácia alapszabályai érvényesüljenek a választási rendszerben: a többségnek adja a hatalmat, de védje a "kisebbségben" maradtakat!

Önmagában akadálya a kétharmados többségnek, de megosztja az országos listáról mandátumot szerző pártok közt a mandátumokat (az erőt), miközben a győztest alig érinti a dolog (mert nem innen szerez andátumot)!

szobatars 2010.03.13. 15:21:31

@kamasuka: Egyszerűen már most egy sírós, rinyálós, idegesítő társaság, pedig egyelőre semmivel nem többek, mint pl. egy Centrum-párt volt.

Több, m int egy éve írtam le először, hogy LMP = SZDSZ 2.0

Nem érzem úgy, hogy tévedtem volna.

De hogy ne legyek ennyire off.

Az OVB döntése nyílt felhívás a jogsértésre. Moindjuk tipikusan magyar megoldás: van egy eleve elcseszett rendszer (kopogtatócédulák), van egy évek óüta tartó helyzet (hamísítások, stb.) a megoldás pedig: dugjuk homokba a fejünket s tegyünk úgy, mintha nem látnánk. Nehéz lenne másként értelmezni a "nevet át lehet húzni, de csak átadás előtt" címú "döntést"... Átadás előtt miért is lenne ez probléma? A választó és az aktivista közösen nem tud kitölteni egy ajánlószelvényt??? És miért nem volt gond ez addig, amíg ki nem derült, hogy (gyakorlatilag) kizárólag az MDF-SZDSZ közös jelölteket érinti????

Ez szimpla választási csalás, nem hiszem, hogy bármely EU vagy ENSZ megfigyelő ne tartaná annak pl. egy gaboni, vagy Maláj választáson.

Bona Fides 2010.03.13. 15:21:32

@jjulie: A liberalizmust sokan összetévesztik az SZDSZ-szel. Ne szívd fel magad. Egyszerűen prostituálódott a kifejezés.

2010.03.13. 15:21:33

@Surko: Az LMP ugyanúgy feltétlen híve a szabad piacgazdaságnak, attól hogy nem feltétlen támogatja a közszolgáltatások privatizációját. Semmi olyat nem mondtak, ami ezzel ellentétes lenne.

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 15:22:11

@kiszol: ez igazán jó kis program :) tetszik, eddig miért nem találtam rá? :)
köszi.

ddance 2010.03.13. 15:23:04

@iii: Ne terelj, itt nem csak egy hamis céduláról van szó. Sok tucat volt érvénytelen és hamisított cédula.

Jó lenne felkeresni több száz embert, majd megkérdezni, hogy Ön tényleg az LMP-nek adta a céduláját?

A válasz nagyon sok esetben az lesz: "Micsoda? LMP? Az mi? Egyébként nem is kaptam kopogtatót. És egyébként sem politizálok, soha sem adtam oda senkinek."

Ismétlem: aki valaha részt vett kopogtatógyűjtésben, az tudja, hogy a kisebb pártoknak szinte esélyük sincs. Bunkó ez a rendszer, csak a nagy pártoknak jó, mert a kicsik nem tudnak elindulni. Ld az MDF esetét, akik bp-en nem fognak tudni csalás nélkül listát állítani - és ezt nem én, hanem a mára kirúgott bp-i elnökük mondta...

kuruc.info/r/52/56602/

SteveNo1 2010.03.13. 15:23:19

@ddance: addig nincs baj, amíg molotov koktélokat nem osztanak...

panelburzsuj 2010.03.13. 15:23:51

@török gábor:

Gyrekkoromban láttam valami háborús filmben egy teherautós menekülés-jelenetet: ott is a plató végében kuporgók verték csavarkulccsal a még felkapaszkodni akarók kezét ...

2010.03.13. 15:24:59

@szobatars: De, nagyot tévedtél. Ennyi erővel az MSZP-re vagy az MDF-re is rá lehet ezt fogni. Surko nagyon jól elmondta, mi a különbség, olvasd el. Az LMP zöld párt, nem liberális. Csak ez szokatlan nálunk és időben nagyjából egybeesett az SZdsz szétesésével, no meg az emberek szeretnek mindent bekalickázni valahova.

Bona Fides 2010.03.13. 15:27:33

@Surko: "Az LMP-MDF párharc így arra is választ adhat (persze torz módon), hogy a valamikori SZDSZ-t vajon melyik énje miatt támogatták a szavazóik.

A trendi életmód liberalizmusa miatt, vagy azért, mert hittek a szabad piacgazdaságban? "

Én az utóbbira tippelek. Ezért ült le az MDF és ezért indult el felfelé a semmiből az LMP. Kérdés az is, hogy mennyire szivárognak be a volt szadeszesek az LMP-be és mennyire kezdik el erjeszteni, vagy a maguk képére formálni.
Szerintem...

ddance 2010.03.13. 15:27:51

@kaffana: A Jobbik azt támadja be, aki csal a választásokon. Az MSZP-nek, Fidesznek, Jobbiknak megvan a kellő támogatottsága, hogy összeszedje a kopogtatókat, ez a közvéleménykutatásokból is kiderül. Bár a Jobbik több helyen még így is vért izzadva tudta csak összekaparni. Hol van a Jobbikhoz képest az LMP? Sehol. Esélytelen, hogy összeszedjék a kopogtatókat. A nagy pártok nem véletlenül tartják életben ezt a rossz rendszert, mert a kis pártok tisztességesen nem tudják összeszedni a cédulákat, és így el sem tudnak indulni...

Az MDF is komoly gondban van. Pedig fényévekkel ismertebb, több pénze, irodája van, ismert nevek, Bokros stb - tehát felülmúlja az LMP-t, mégis nagyon nehezen megy nekik is a cédulagyűjtés. A kis pártoknak tehát sokszor csaláshoz kell folyamodniuk. Biztos, hogy az MDF is le fog bukni pár helyen hamarosan, ahogy az LMP is lebukott a hamis cédulákkal.

Az meg szánalmas, hogy az LMP ugyanazt a szöveget nyomja, mint eddig minden lebukott csaló: elkezd másról beszélni, meg provokációt emleget, hogy ők csak áldozatok... Hát persze...

transziboy 2010.03.13. 15:29:14

@SteveNo1: amennyire tudni lehet Vona Gábor Hitler jelmezbe bújva heves karlendítések közepette adja ki a parancsokat melyek lebénítják a konkurens weboldalak fórumait. legalábbis én így hallottam.

2010.03.13. 15:31:13

@ddance: Egyetértek, keressék fel ezeket az embereket és akkor kiderül az igazság. Ez eddig csak gyanúsítgatás, amit a Jobbik már kész tényként kezel.

Nem hiszek benne, hogy lett volna egyáltalán hamisított cédula, Földinek nem volt erre szüksége. Vajon akkor miért lesz kész majdnem elsőnek, a többi LMP körzetben miért gyűjtik az utolsó pillanatig a cédulákat?

panelburzsuj 2010.03.13. 15:33:27

@ddance:

Eldönthetnéd lassan, hogy népszerűsíteni akarod a pártodat, vagy az iránta érzett undort fokozni.

"Aki tisztában van azzal, hogy kis pártoknak milyen piszok nehéz összeszedni a cédulákat, az egyáltalán nem csodálkozik, ha az LMP több körzetben csak csalással tudja összeszedni."

Ahogy sunyin teríted széjjel egy ütődött jelölt maszatját a többire, az legalább annyira rólad is szól.

Tudod, akad pármillió választó, akinek MINDEN PÁRT MOCSKÁBÓL elege van. És tőlük tényleg egyre nehezebb lesz így cédulákat meg voksokat kicsikarni.

Wudu Allen 2010.03.13. 15:33:49

@Surko: Az Szdsz-féle törésvonal ugyanúgy megvan az Mszp-nél is. Kiss vs. Gyurcsány. Ha Gy. nem tudja átvenni a pártot választások után, szerintem nagy esély van egy új szoclib blokk létrejöttére Gyurcsány - Kuncze párossal az élen. Főleg igaz ez, ha az Mdf öngyilkossága sikeres lesz.

globglob 2010.03.13. 15:34:33

@ddance: Te egyértelmű csalásról beszélsz egy olyan rendszerben, ami nem zárja ki a rosszhiszemű ajánlás lehetőségét. Én azt mondom, hogy várjuk meg inkább az alapos vizsgálat eredményét, mielőtt elhamarkodottan ítélkeznénk.

snq 2010.03.13. 15:35:50

"az LMP 812 db kopogtatócédulát akart leadni a mai nap folyamán, ám ebből a bizottság 145-öt érvénytelennek minősített, tekintettel arra, hogy a javításoknál az aláírások eltérőek voltak az eredeti aláírásoktól"

itt ugye nem az a kérdés, hogy ugyan mi a búbánatért kell százával javítgatni az lmp-s szelvényeket, hanem hogy a patás vona önnön kezével, vagy az éj leple alatt a gárda firkálta-e össze őket

2010.03.13. 15:39:34

@ddance: Ezt úgy hívják, az ártatlanság vélelmének meghazudtolása, látszik, hogy a Jobbik nincs tisztában a demokratikus szabályokkal. Rögtön csalást és hazugságot emleget, mielőtt ki lenne vizsgálva az ügy. A provokáció legalább annyira lehetséges, mint az ún. csalás. Bízzuk a bíróságra, hogy fog ítélkezni, aztán majd lehet véleményt mondani.

kiszol 2010.03.13. 15:39:54

@török gábor: Köszönöm!

Fenti eredmény azt is megmagyarázza, hogy a Fidesz mért nem támadja egyáltalán az LMPt, miközben a többi pártot erőteljesen: Ugyanis így egy erősebb Jobbik és MSZP helyett egy kicsi LMP kerülne a Parlamentbe, miközben a Fidesz nem vagy alig veszítene mandátumot (sőt, még nyerhet is, ld. lentebb).

Azaz a fő riválisok gyengébbek lennének miközben megjelenne egy kis párt, amely akár még szövetséges is lehet bizonyos kérdésekben, ha esetleg nincs meg a 2/3.

Erre egy példa:

Ha a fenti felálláshoz képest gyengébb a Fidesz, az MSZP és a Jobbik pedig erősebb a kampány végére, akkor lehet az alábbi egy reális felállás a választások után:

http://kinyeriavalasztast.hu/?f=48&m=23&j=21&d=4&l=4&sz=0&buttonBevitel.x=19&buttonBevitel.y=18&buttonBevitel=Sz%C3%A1molj!&pf_m=0&pf_j=0&pf_d=0&pf_l=0&pf_sz=0&pm_f=0&pm_j=0&pm_d=0&pm_l=0&pm_sz=0&pj_f=50&pj_m=0&pj_d=0&pj_l=0&pj_sz=0&pd_f=5&pd_m=60&pd_j=0&pd_l=0&pd_sz=0&pl_f=25&pl_m=40&pl_j=0&pl_d=0&pl_sz=0&psz_f=0&psz_m=70&psz_j=0&psz_d=0&psz_l=0

A Fidesznek nincs meg a 2/3!

Ha mindössze 1%-kal erősebb az LMP pl az MSZP kárára, akkor az alábbi helyzet adódik:

http://kinyeriavalasztast.hu/?f=48&m=22&j=21&d=4&l=5&sz=0&buttonBevitel.x=35&buttonBevitel.y=19&buttonBevitel=Sz%C3%A1molj!&pf_m=0&pf_j=0&pf_d=0&pf_l=0&pf_sz=0&pm_f=0&pm_j=0&pm_d=0&pm_l=0&pm_sz=0&pj_f=50&pj_m=0&pj_d=0&pj_l=0&pj_sz=0&pd_f=5&pd_m=60&pd_j=0&pd_l=0&pd_sz=0&pl_f=25&pl_m=40&pl_j=0&pl_d=0&pl_sz=0&psz_f=0&psz_m=70&psz_j=0&psz_d=0&psz_l=0

A Fidesz nem veszít mandátumot, sőt, 2-t még NYER is, tehát önmagában is erősebb ekkor. A 2/3 még így sincs meg, de az LMP-vel együtt már igen, tehát bizonyos 2/3-os kérdésekben meglehet a Fidesz óhaja, míg csak Jobbik és MSZP ellenzék esetén ez valószínűtlen(ebb). Mindez úgy, hogy az MSZP 13, a Jobbik pedig 7%-kal kisebb frakcióval lenne jelen. Azt hiszem jól látszik, hogy a Fidesznek még talán érdeke is az LMP bejutása.

Megjegyzem, ugyanez az MDF-fel kapcsolatban nem mondható el, ugyanis az MDF vélhetően nem "segítené ki" a Fideszt a 2/3-os kérdésekben.

SteveNo1 2010.03.13. 15:40:35

@transziboy: ne is bátorítsák legmagasabb szinten (Novák Előd) "úri huncutságtnak" tekintve az ilyen támadásokat (valami ilyesmit nyilatkozott: ha meg akarták volna ölni őket, akkor meg is ölték volna, csak rájuk akartak ijeszteni)...

2010.03.13. 15:42:45

@snq: Ezt a bizottság jobbikos tagja mondta, az egész pedig kiszavazósdival működik.

Bona Fides 2010.03.13. 15:42:56

@globglob: Minden fórumon ezt csinálja. Ez a megbízatása.

artdark 2010.03.13. 15:44:18

@mrs. white:

Szerintem Gyöngyös lehet azon kevés helyek egyike, ahol az MSZP-nek valamennyi esélye van. Több okból. kezdjük az előzményekkel:

A szoci belharcból egyértelműen Magda került ki győztesen, megerősödve. ma már régi riválisai - Szabó Gy., Hiesz - is beálltík mögé, a súlytalanabbakról (pl. Czövek Á.) nem is szólva.

Magda kellőképpen kiaknázta kapcsolatait, főiskolát épített, stb. Igaz, a nyugati elkerülő úttal nem tudott mit kezdeni. (A gumigyárat nem az ő nyakába varrják, asszem.)

Nézzük az ellenfeleket. Balázs J. (Fidesz) szerintem teljesen normális fickó, alighanem az ogy.-ben is volna a helye, de:

- csendes, nem konfrontatív (ez akár előnyére is válhatna, viszont az ismertségén aligha javít)
- a pártjában nem törtető, így valamennyire súlytalan
- nagyrédei.

Vona:
előnye az országos ismertség, a küllem, és mindenekelőtt, h ő a Jobbik elnöke. Ráadásul középiskolás koráig Gyöngyösön élt.
Előnye az is, h. a térségben a cigányság megítélése igencsak rossz.

hátránya: a Jobbik ambivalens megítélése, valamint az, hogy a párt kiépítettsége ebben a városban kevésbé erős.

Tippem tehát Heves megye 3.vk, első forduló:

Balázs József (Fidesz) 40-45 száz.
Magda Sándor (MSZP) 30-35 száz.
Vona Gábor (Jobbik) 20-30 száz.

(Persze, ha több jelölt nem indul.)

snq 2010.03.13. 15:45:16

@kiszol:
>> Fenti eredmény azt is megmagyarázza, hogy a Fidesz mért nem támadja egyáltalán az LMPt

mert ezzel akarod magyarázni

torokgaborelemez.blog.hu/2010/03/13/94_hogy_allnak_az_ajanloszelvenyekkel_5/fullcommentlist/1#c9060530

snq 2010.03.13. 15:46:00

@snq: ( Kamee 2010.03.13. 14:34:36 )

snq 2010.03.13. 15:46:30

@iii: köszönöm a megerősítést

Bona Fides 2010.03.13. 15:48:33

@artdark: Vona:
előnye az országos ismertség, a küllem,

Küllem??? Az miért előnye neki? Brutál agresszív, bunkó vonásai vannak éjsötét tekintettel. A hideg is kiráz tőle.

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 15:48:51

@snq: A Jobbik számára az LMP azért veszélyes, mert ugyanúgy szűz párt, mint ők. A Jobbik kampánya arról szól, hogy aki eddig a politikában volt, az mind böszme bűnöző, tisztakezűeket ide. Csak hát ez az LMP-re is igaz...

lehetmas 2010.03.13. 15:49:14

:))))))))))

Mégis lesz fővárosi MDF lista?

A két napja megszólaltatott "vészcsengő" hatása várakozáson felüli volt, kisebb mozgalom indult a fővárosban hogy az MDF jelöltjei részére leadják a kopogtató cédulákat, s ennek eredményeképpen megvan a 750 szelvénye Csapody Miklósnak, Pusztai Erzsébetnek és Debreczeni Józsefnek is - mondta a Független Hírügynökségnek Dávid Ibolya pártelnök. Valószínű, hogy meglesz a budapesti területi lista - tette hozzá.
/www.hirszerzo.hu/cikk.megis_lesz_fovarosi_mdf_lista.143293.html/

---------------------------

Lévai Zoltán az Indexnek adott nyilatkozatában leszögezte, szerinte nincs remény arra, hogy a választójogi törvény megsértése nélkül az MDF budapesti listát tudjon állítani.
/index.hu/belfold/2010/valasztas/remenytelen_az_mdf_helyzete_budapesten/

is 2010.03.13. 15:49:23

bár egyik se fordult volna elő egyszer sem...

is 2010.03.13. 15:51:08

egyébként az index címlapról jöttem ide, ami szerint 'megindultak a cetlik az MDF-hez'. csodás halszaporítás ez, és mi még hiszünk a csodákban :-). amit eddig a FIDESZ, MSZP megcsinált a demokráciával, ahhoz képest ez a kis csoda semmiség...

kiszol 2010.03.13. 15:51:24

@snq: Köszönöm, már a link is odatalált, nem kell 2x leírnod.

Másfelől meg félreértettél (vagy szándékosan csúsztatsz), nem a VB tag Fideszesekre gondoltam, de ezt le is írtam az előző hszben. Arra célzok, hogy míg a Fidesz pártszinten rendszeresen odamondogat az MSZPnek és a Jobbiknak, de még az MDFnek is, addig az LMPt nem bántja. Ennek szerintem nagy részben a fenti gondolatmenetem és "madátumbecslésem" az oka. A hozzászólásomnak SEMMI köze nem volt a kopogtatócédulákhoz, ne is keverd ide. Köszönöm.

artdark 2010.03.13. 15:51:52

@Bona Fides: Nem azt írtam, hogy neked tetszik. De - ez bizonyított tény - a női szavazókra igenis hatással van a kinézet. Amerikában ennek irodalma van (és gyakorlata is).

is 2010.03.13. 15:53:27

@ddance: szerintem is a FIDESZ adta nekik, hogy kb. 4,5%-juk legyen, vagyenek el az MDF-től, meg a FIDESZ-től. és akkor mi van? ezt csinálják 1998 óta biztosan. ki kell erőszakolni, hogy ne legyen kopogtatócédula, csak az visz előre.

kiszol 2010.03.13. 15:53:30

@Captain Tott: Egyetértek, ez a gondolat csak ráerősít a fenti elemzésre, mely szerint a Jobbik komoly mandátumokat is bukhat az LMP bejutásával. Vagyis több oka is van a most megindult támadássorozatnak részükről.

Egy csak a baj: Ez bizony kontraproduktív lesz.

is 2010.03.13. 15:54:03

@is: elírtam, 'vegyenek el az MDF-től, meg az MSZP-től'

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.13. 15:54:06

@mrs. white: Érdekes lehet mivel Vona is ott indul, nem tudom Magda mennyire erős most, ha valakinek vannak infói, érdekelne.

Bona Fides 2010.03.13. 15:54:50

@artdark: Tényleg tetszik a nőknek? Eszem megáll. Pedig én is nő vagyok. Csak éppen az entellektüel típus az esetem....
Ami nem Vona. :))))))
Nem véletlen, hogy vonakodtak nekünk szavazati jogot adni.:))))))))

snq 2010.03.13. 15:55:34

@kiszol:
>> A hozzászólásomnak SEMMI köze nem volt a kopogtatócédulákhoz

akkor mi a tanulság? a fidesz "nem mondogat oda" a semmiért az lmpnek?

artdark 2010.03.13. 15:56:26

@Bona Fides: Noncs kedvem ezen vitatkozni (konzervatív lévén a nőket szeretem), de láttad már - a konkrét példánál maradva - Magda Sándort???

kiszol 2010.03.13. 15:58:42

@snq: Legalább olvasd el amit írtam... Akkor talán nem kérdeznél olyat, amire már válaszoltam. Olvasd el a Fidesz-LMP kérdéshez írt hozzászólásom utolsó előtti bekezdését.

Bona Fides 2010.03.13. 15:59:17

Az MDF cetlicsodája várható volt. Csak az LMP-nek is meglegyen. Lehet, hogy mégis nekik adom mind a négyet?

panelburzsuj 2010.03.13. 16:00:19

@artdark:

És te MSZP-anyókákat láttál már? :)

ddance 2010.03.13. 16:01:09

@Captain Tott: Ja, az LMP nagyon tiszta. Csak tele van libsi figurákkal, borsodi jelöltjük volt MSZP-s polgármester. Nagykőrösön meg épp most kapták rajta az egyik jelöltjüket, hogy több tucat hamis kopogtatóval akart elindulni.

kuruc.info/r/52/56602/

A kopogtatócédula-rendszer rossz. Csak a nagy, régebbi pártok tudnak indulni, a kis pártoknak teljesen esélytelen összegyűjteni, fel sem tudnak állni a rajtkockára. A Jobbik is kínkeservesen szedte össze több helyen, pedig jóval ismertebbek és támogatottabbak, mint az LMP...

KIZÁRT, hogy az LMP a legtöbb helyen tisztességes eszközökkel össze tudja szedni a cédulákat. Már egy helyen le is buktak. Kérdés, hogy mi áll a háttérben. VAjon vásárolták a hamis kopogtatókat? Vagy a Fidesz adta? Az LMP a baloldaltól vesz el szavazatokat, így a Fidesznek érdeke lehet átpasszolni néhány félig kitöltött kopogtatót. Az LMP szerez 4%-ot, nem jut be, de ennyit is elvesz a szociktól, az MDF-től. Mocskos játszma ez. Aminek áldozatául esett az LMP. De kis párt lévén nem maradt más választásuk: ha tiszták maradnak, mondjuk összesen 15 helyen tudják összegyűjteni a cédulákat a 176-ból. Ha csalnak, ennek többszöröse is sikerülhet. UTóbbit választották.

Bona Fides 2010.03.13. 16:01:28

@artdark: Nem láttam hála Istennek. Csak Magda Marenkot. Többször, közelről.

artdark 2010.03.13. 16:02:06

@panelburzsuj: sajnos többet, mint szerettem volna.... :D

snq 2010.03.13. 16:02:50

@kiszol: remélem nem a fidesz+lmp 2/3-ra gondolsz

ddance 2010.03.13. 16:03:19

@Bona Fides: A meglehetősen ismert, régi, sok pénzzel rendelkező MDF nem tudja összegyűjteni a kopogtatókat. Bp-i elnökük így fogalmazott: tisztességes eszközökkel már nem lehet összegyűjteni a cédulákat Pesten... Bp-i elnöküket azóta kirúgták. A cédulák pedig össze fognak gyűlni. Tippelhet mindenki, hogy hogyan...

Az LMP pedig már két helyen lebukott a sok érvénytelen illetve hamis cetli miatt. Sajnos a rendszer olyan, hogy kizárt, hogy egy ilyen kis, ismeretlen, friss párt, mint az LMP össze tudja szedni a kopogtatókat.

panelburzsuj 2010.03.13. 16:03:19

@Bona Fides:

Az MDF-től kitelik, hogy ahol tudott, előre bespájzolt, de a médiérdeklődés kedvéért azért sikítozik is egy sort, hogy cetlit nekünk, ha nem akartok Orbániát ...

Bona Fides 2010.03.13. 16:03:59

@ddance: Már teljesen összekeveredtél. Ide már beírtad ezt párszor. Meg még néhány helyre. Ahol elkészült, ott pipáld ki a listádon, akkor nem téveszted el.

mrs. white 2010.03.13. 16:04:07

@Surko: Ezek szerint helytálló hogy a másodlagos preferenciaként mdf maszop fidesz sorrendet írtam az lmp választóira.

Amúgy követekeztetésemet arra alapoztam, hogy az lmp láthatóan kifejezetten erős, míg vidéken szinte érzékelhetetlen. Ez pont ugy van mint a szadesznél. Mivel a szadesz mérhetetlen támogatottsággal rendelkezik logiusan következik, hogy választóik az lmp-ben manifesztálódnak.

Amugy afenti kovetkeztetéseiddel egyetértek. Fodor is a fidesz alomból való csak Ő lazán átnyergelt mig orbán a fáradságosabb a jobboldalt a képemre formázom verziót választotta annak eltűnésével. Sokakkal ellentétben szerintem egy valós jobb oldalhoz valymi kevés köze van. Inkább egy speciális magyar jobb oldal kicsit keresztény kicsit liberális kicsit jobb és van benne baloldaliság. Igen bal, nem kevés.

jjulie 2010.03.13. 16:04:09

@artdark:

ne hagyd magad, fontos a küllem, sokat számít, a vona esetéban nagy negatívum, nyugodj bele, és tényleg ne vitatkozz

pracíz hatástanulmányt kaptál

2010.03.13. 16:04:44

@snq: Hátha neked ez az, egészségedre.

Ordnassac 2010.03.13. 16:05:03

@artdark: ellenben Magda tudósember, az is "vonzó" lehet.

ddance 2010.03.13. 16:05:50

@iii: De annyira szánalmas volt az LMP reakciója. Különféle tollakról kezdett értekezni, noha szó sem volt ilyenről. Az LMP-s csalás pedig meglehetősen megalapozott és hihető.

" Az eset kísértetiesen hasonlít az MDF időközi ferencvárosi választáson történt csalására, ahol Herényiék azt bizonygatták, hogy ők nem csaltak, ez provokáció, valószínűleg egy ismeretlen személy dobott be több száz hamis cédulát hozzájuk, és nem tudták ezek eredetiségét ellenőrizni - tehát ők csak áldozatok. A cédulákon akkor több éve halott ember adata is szerepelt."

panelburzsuj 2010.03.13. 16:06:24

@ddance:

Na, látom döntöttél az undormány mellett. Te tudod.

snq 2010.03.13. 16:07:48

@iii: igen, tökéletes illusztráció, köszönöm

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:09:04

@kiszol:
Érdemes azt is megfigyelni, hogy a két kicsi közül a Jobbikosok csak az LMP-t támadják, a sokkal gusztustalanabb MDF-et meg nem.
Vajh miért?

jjulie 2010.03.13. 16:09:20

@ddance:

nincs egy kurucos linked?

Bona Fides 2010.03.13. 16:10:19

@ddance: Mindenkinek ad a Fidesz cetlit. MDF-nek is, meg LMP.nek is. Valaki azt hitte, hogy nem így lesz? Ez itt a politika világa, nem pedig az irgalmas rendi nővérek segélyosztása.

jjulie 2010.03.13. 16:10:46

@Captain Tott:

mert elhitték, hogy bebuktak végleg

Bona Fides 2010.03.13. 16:11:06

@jjulie: Én is éppen hiányoltam.

panelburzsuj 2010.03.13. 16:11:40

@Captain Tott:

Mert néhány jelöltjük ott is megfordult hajdanán. És okos párt dosssziékat gyűjt.

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:12:39

@mrs. white: Vagyis: néppárt.
Amikor szembesült vele, hogy Horn Gyuszi az utódpártból egy milliárdostól a csirke farhátig terjedő széles néppártot faragott, az SZDSZ meg befeküdt alá, akkor Orbán felismerte, hogy a rendszerváltó erőknek is muszáj néppárttá tömbösödniük, ahol nem az ideológia az összetartó erő.
Ennyi történt szerintem.

snq 2010.03.13. 16:13:09

@Captain Tott: hol figyelted meg, hogy a sokkal gusztustalanabb mdf-et nem támadja a jobbik?

panelburzsuj 2010.03.13. 16:14:21

@Captain Tott:

"Orbán felismerte, hogy a rendszerváltó erőknek is muszáj néppárttá tömbösödniük, ahol nem az ideológia az összetartó erő"

Hanem Orbán.

Így kerek a sztori. :)

2010.03.13. 16:14:27

@ddance: Te nyilván szánalmasnak szeretnéd látszatni, én meg provokációnak és elfogultságnak tartom és a Jobbik gorcsölését tartom szánalmasnak.

Az eddig felhozott szövegek jobbikos forrásból erednek. Az egyetlen hivatalos forrásból meg semmit nem lehet megtudni, miért is utasították el:
www.nagykoros.hu/akt/_pdf/10_2010.pdf

Úgyhogy coki, hátrább az agarakkal.

jjulie 2010.03.13. 16:15:18

@Bona Fides:

aztán majd lepattintom, ha belinkel

2010.03.13. 16:15:30

@snq: Értelmezési zavaraid lehetnek.

mrs. white 2010.03.13. 16:15:31

@artdark: Csak nem gyöngyösi vagy? Amúgy egyetértünk. Biztos indul más is de ugyan Nagy Vili mit zavarna be. Kb azóta tudom hogy mdf-es hogy láttam a hirdetést (egyszer) az úságban. Első körben nem fog eldőlni, másodikban érdekes lesz a választók taktikázása. Az fog dönteni.

2010.03.13. 16:17:21

Ja, most hallottam, hogy az óbudai körzetben az aljegyző azt javasolta Szabó Tímeának, hogy ráérnek kedden is leadni a fellebbezést.

Amikor már lejár a határidő. No comment.

kiszol 2010.03.13. 16:17:44

@Captain Tott: Jó kérdés.

Egyrészt szerintem látják, hogy az MDF leszállóágban van és épp önmagát semmisíti meg... Az LMPre megy el most az energia, már ami a támadásra jut. Az LMP nagyon erősödik és ez most jobban zavarja a Jobbikot, ez ellen akarnak tenni.

Pedig az MDFet könnyebben gyengíthetik, hoszen ott megvan az országos ismertség, nem számít, hogy plusz médiafelületet adnak nekik. Az LMPnél viszont igen.

De megjegyezném, hogy azért az MDFet is támadják ők, max nem annyira:

www.google.hu/search?rlz=1C1GGLS_huHU326HU326&sourceid=chrome&ie=UTF-8&q=Vona+ny%C3%ADlt+levele+MDF

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:17:47

@snq: hol figyelted meg, hogy támadja?

snq 2010.03.13. 16:18:50

@Captain Tott:

>> Érdemes azt is megfigyelni, hogy a két kicsi közül a Jobbikosok csak az LMP-t támadják, a sokkal gusztustalanabb MDF-et meg nem. Vajh miért?

csak a jelenlegi barikád és jobbik.hu címlapról:
jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/torvenyes_az_mdf_ajanloszelveny-gyujtese_-_a_jobbik_nyilt_levele_somogyi_zoltanhoz

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:19:50

@panelburzsuj: Akár ő is, itt ez most mindegy. Ha Orbán 97-98-ban nem rázza gatyába az osztódással szaporodó jobboldalt, akkor még mindig Horn Gyula lenne a miniszterelnök.

Unommáazegészet 2010.03.13. 16:22:18

Szánalom az MDF!

Kaparnak, mint a kutyák, remélem kiássák maguknak a gödröt.

MDF! Fexik!

snq 2010.03.13. 16:23:57

@iii: elképzelhető, de az is lehet, hogy láthatatlan karakterekkel írtad be, hogy miért kell bp3-ban százával javítani ajánlószelvényeket

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 16:24:06

@snq: jobbik nem támadja annyira az mszp-t és az mdf-et. fő csapásirány a fidesz és mellette az lmp. érdekes szerintem is :)

Unommáazegészet 2010.03.13. 16:24:52

Nem kívánatos személyek voltak a Hír Televízió munkatársai az MDF Szabad Sajtó rendezvényén a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A többi hírügynökség, illetve televízió munkatársai bemehettek.

Hehehehe

Bona Fides 2010.03.13. 16:26:33

@Captain Tott: És még utána is lehetett árnyékra vetődni Centrumpárt címszó alatt, mire rájöttek az emberek, hogy a ballib mindig visszajön, mint a bumeráng.
Most a Jobbikra vetődnek, aztán jól pofára esnek majd.

mrs. white 2010.03.13. 16:27:00

@Captain Tott: Az lmp hosszú távon erős lehet. Az mdf ha bekerül is valami csoda folytán olyan ideologiai személyi katyvasz ami már most előre vetíti a bukását. Szemben az lmp vel, ami hosszútávon az egyik legnagyobb ellenfele a jobbiknak.

snq 2010.03.13. 16:27:10

@colosgirl: ezt azért alá is kéne valamivel támasztani, hogy vitaalap legyen :)

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:27:32

@snq: Én ezeket a költői kérdéseket nem nevezném támadásnak.
De majd meglátjuk jövő héten, ha az MDF leadta a kérdéses bp-i céduláit.

panelburzsuj 2010.03.13. 16:28:05

@Captain Tott:

Háttudod: ha átlagolok négy Orbánt, két Megyót meg öt Gyurcsányt, akkor lehet, hogy nem is jártunk volna rosszabbul a Horn Gyula forever - verzióval ...

Bona Fides 2010.03.13. 16:28:16

@Unommáazegészet: Jobboldali, demokratikus párt az MDF. Nem tudom, miért nem látod. :)))

kristofnagy 2010.03.13. 16:30:13

én ma reggel óta (amikor a kezembe vettem a Népszabit) már biztosan látom, hogy nem látok MDF-et.
Volt nincs.

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 16:32:08

@snq: ezt nem vitaalapnak szántam, hanem reagáltam egy hozzászólásra :) amivel egyetértek részben én is. figyelem a sajtót és ezekből le lehet szűrni ki kivel szemben hogy lép fel, hogy kommunikál. :) eddig úgy néz ki hogy a pártok számára a fidesz az ellenség. mindenki őket támadja. második legtöbbet támadott (a fidesz részéről is) a jobbik.

mrs. white 2010.03.13. 16:32:18

@panelburzsuj: Istenem de szép is lenne. Egy alkoholista alcheimer kóros folyamatosan az ország élén.

kristofnagy 2010.03.13. 16:32:30

@mrs. white: szerintem s így van. Az LMP abban válhat nagyon fontossá, hogy a Jobbikból kiábrándulók (1 éven belül ez egy óriási csoport lesz) is találhatnak a normális, békés, tiszta, modern pártot.

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:33:53

@snq: Pedig ez egyértelmű. És nekem, aki kezdetben szimpatizáltam a Jobbikkal, nagyon visszataszító. A Jobbik ugyanúgy 20 évről beszél és nem 8-ról, ahogyan Gyurcsány értelmezi a saját őszödi igazságbeszédét.
Én ezt a 8-at szeretném mindenekelőtt meghaladni...

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:35:44

@panelburzsuj: Ha én is panelburzsuj lennék, talán én is így gondolnám. De azért még emlékszem egyre-másra 94-98 között, pl. minden pártkorrupció anyjára, a Tocsik ügyre.

mrs. white 2010.03.13. 16:36:17

@Captain Tott: Vagyis ja. Azoknak próbáltam mankót nyújtani, akik jobb oldalnak képzelik annak összes stereotipiájával, amit hosszú évek alatt a maszop stigmaként rárakott.

snq 2010.03.13. 16:37:08

@Captain Tott: ha egyértelmű, akkor künnyű lesz alátámasztani, tessék

ha a 20 év kapcsán megtámadtatva érzi magát valaki, arról nem a jobbik tehet

gyurcsány tökéletesen másról beszélt

panelburzsuj 2010.03.13. 16:37:36

@mrs. white:

Én nem éltem Ferenjóska alatt, te meg nem éltél eleget Kádár alatt.

Ki a kicsit nem becsüli ...

snq 2010.03.13. 16:38:39

@colosgirl:
>> eddig úgy néz ki hogy a pártok számára a fidesz az ellenség

véletlenül fideszt írtál a jobbik helyett
common typo

mrs. white 2010.03.13. 16:39:57

@kristofnagy: Nem csak a jobbiktól. Az lmp a magyar választók nagy többségének kívánatos középen helyezkedik el kb. Ő az összes parlamentitől tud elvenni 4 év alatt. Nem keveset. Ha mindenkitől 4%-ot elvesz az a jobbiknak maszopnak tragédia, a fidesz pedig meg nem is érezné.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.03.13. 16:40:55

Az LMP valószínű tisztességgel gyűjti a cédulákat, ezért haladhat nehezen.
Ők valóban találkoznak a választókkal, és sok idő elmegy a pártismertetéssel.
Be fognak jutni, megérdemlik.

A parlamenti pártokra nem szavazok!
www.lehetmas.hu

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 16:42:29

@snq: nem véletlen volt. mszp kit támad? fideszt. a jobbikot kevesebbszer. a jobbik kit támad? fideszt. mdf kit is? fideszt :) szép nagy a fidesz ellenes koalíció. nagyobb mint a jobbik ellenes :)
de a győztest akarja mindenki :D marakodnak :)
az is röhejes ahogy összemossák a szocik a fideszt a jobbikkal, a jobbik meg a fideszt az mszp-vel. persze ez mintha csendesedőben lenne, nem hozott a konyhára :)

panelburzsuj 2010.03.13. 16:42:31

@Captain Tott:

Szeretem ezt a nyílt féloldalasságot.

A Hornnal szembeállított koktélom majd fele Gyurcsány. És nekem biza úgy tűnik, hogy a tocsikolás csak szerény szárnypróbálgatás volt az MSZP 2.0 verzióhoz képest.

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:44:02

@snq: Ugyanaz a mondandójuk lényege: a szoci böszmeségeket azzal próbálják jelentéktelenné tenni, hogy 90-ig visszamenőleg mindenkit besároznak (20 évet a 20 évért).
És persze ennek oldalvizén ott van az a sejtetés is, hogy bezzeg a Kádár rendszerben jobb volt... Akkor rend volt. Akkor megregulázták a cigányokat. Stb.
Ilyen értelemben a Jobbik nem sokban különbözik a Munkáspárttól: a teljes rendszerváltás tagadása + nosztalgia egy rendpárti kor iránt (csendőrök)

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:45:00

@ORBÁN "itt az idő" elhúzni, MLSZ elnöknek !:
Na látod, ülj össze a jobbikosokkal, ők is így vannak ezzel.

mrs. white 2010.03.13. 16:45:26

@panelburzsuj: Nekem annyi amennyit éltem bőven elég volt, pedig csak az elnyomás light jutott osztályrészemül.

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:46:12

@panelburzsuj: Lehet. De minden azzal kezdődött, hogy a pártpénztárnokok megúsztál az egészet.

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 16:47:04

@ORBÁN "itt az idő" elhúzni, MLSZ elnöknek !: akkor lehet most szavazol utoljára az lmp-re? :D ha bejutnak akkor legközelebb már ők is parlamenti párt lesz, tehát nem szavazol rájuk. :)

mrs. white 2010.03.13. 16:48:24

@török gábor: Először egy hónapja említettem, hogy nem tartok kizártnak egy lmp fidesz koalát ha nincs meg a kétharmad önálloan, vagy esetleg egy bujtatott támogatást.

Hát, elég lemondoan nyilatkoztak akkor a kommentelők a mentális állapotomról.

theofil 2010.03.13. 16:49:26

@kamasuka:

A Jobbik keresztállítási mániájának utálatához nem kell ateista MSZP-ésnek lenni.

Egyszerű jóízlés is elég hozzá, hogy egy magát politikai pártként meghatározó társaság (szerintem csürhe) keresztállítgatásaitól felforduljon az ember gyomra.

Vona mint evangelizátor....
Egek..!

snq 2010.03.13. 16:49:55

@Captain Tott:
>> Ugyanaz a mondandójuk lényege

nem. politikusbűnözés vs "egyszerű" rossz kormányzás

>> besároznak
?

theofil 2010.03.13. 16:51:26

@iii:

Ja. Éljen az önkényes lakásfoglaló a 18 gyerekével.

Lakjál mellettük!

snq 2010.03.13. 16:51:30

@colosgirl:
>> mszp kit támad? fideszt. a jobbikot kevesebbszer. a jobbik kit támad? fideszt. mdf kit is? fideszt

most ilyesmikre mit lehet válaszolni? vagy vegyem észre a smileyt?

panelburzsuj 2010.03.13. 16:53:18

@Captain Tott:

Ha már mindenáron genezist keresünk, akkor a "spontán privatizáció" a mai érett korrupció forrásvidéke. A "light elnyomás" korszak, ahogy azt mrs.white mondja.

Akkor váltak egyes elvtársak gazdaságilag egyenlőbbé, és pont azért, mert az addig keményen tartott gyeplő már kezdett meglazulni a vénülő Kádár kezében.

Sliders 2010.03.13. 16:53:29

Az LMP az SZDSZ utódpártja. Senki ne higgye azt, hogy "lehet más a politika" ez egy hatalom átmentés ennyi.

Régen a kis pártok nem hogy ekkora média figyelmet nem kaptak mint az lmp de semekkorát sem. Most hirtelen az LMP nagyon folyik orrba szájba.

Az SZDSZ is BP-n volt erős hát fura hogy az LMP is. Gondolom az SZDSZ-es pártvagyont nem volt nehéz átmenteni. Mert ennyi plakát meg kampány cucc, nem hiszem hogy egy új nullás pártnak csak úgy ingyen rendelkezésre áll.
Megmerem tippelni hogy az aktivisták is kapnak valamit.

Nekem nagyon gyanús hogy egy ilyen új párt aki a semmiből jött hirtelen orrba szájba van reklámozva.
Szóval részemről gyanús ez a banda nagyon.

theofil 2010.03.13. 16:54:45

@colosgirl:

El a kezekkel a makulátlan Demszkytől!!!

jjulie 2010.03.13. 16:54:56

@mrs. white:

én még most is, bár tegnap átlépted a saját árnyékodat, nem vagy teljesen reménytelen

amúgy feltünt, hogy egy ideje nincs itt nagy jobbik felülreprezentáltság kommentszámilag?

kalapácstollú 2010.03.13. 16:56:14

@török gábor: Hát az van, hogy az "MDF-közeli" (Hihi, persze, hivatalosan nincs sem fidesz-közeli, sem mdf-közeli) PC szeretné elriasztani az LMP-től azokat a választókat, akiknek a fidesz büdös, de annak valamely moderált ellenfele nem.

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 16:56:14

@snq:
Értelmezd nekem légyszíves a "20 évet a 20 évért" szlogent.
Én nem tudom másként érteni, mint hogy itt 20 éve minden politikus bűnöző, Andrásfalvy Bertalantól Varga Mihályig (na persze mindenféle ballib alakokon át).
Ha ez így van, akkor a rendszerváltás, úgy ahogy van, rossz... és innen egy ózdi volt kohász már gondoljon, amit akar.

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 16:56:29

@snq: ahogy gondolod. de sajna ez van. cáfolj meg, hozzál fideszt dicsérő mszp-s, mdf-es és jobbikos híreket. nézd át a hírportálokat és döntsd el te.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.13. 16:58:28

Megnéztem Vona Miskolci beszédét és rájöttem, hogy ezek nem klasszikus beszédek hanem a saját tábornak stand up comedy-t csinál, szerintem ez egy új politikai műfaj.

www.youtube.com/watch?v=h1otLO70JRY&feature=player_embedded

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 16:59:14

@theofil: szerintem már sokan levették róla a kezüket :D majd nézd meg 15-én mit mond. ha még hallani lehet a beszédét :D utolsó ünnepi beszéde :D lesz. gondolom pár ember meg fog emlékezni róla :D illetve emlékezetessé teszi

snq 2010.03.13. 17:03:10

@Captain Tott: ha nem tudod másként érteni, akkor nem értem miért mondtad, hogy ez ugyanaz, mint gyurcsányi saját értelmezése

snq 2010.03.13. 17:05:51

közben a miért kell annyi kopogtatót javítani bp3-ban kérdésre egy másik blogban érkezett egy szerintem elfogadható feltételezés:

"3. kerületben két választókörzet van, bőven benne van a pakliban, hogy ennyien a másik jelölt nevére adták le a cédulát elsőre.
Minden valószínűség szerint ilyen választókörzetekben ennyi javítandója az összes többi pártnak lenne vagy volt, csak náluk nem számít száz darab... "

drkovax 2010.03.13. 17:09:23

Kérdés mindenkihez:

Azok a jelöltek, akiknek a leadott ajánlója az ellenőrzés során nem bizonyult elegendőnek (feltéve legalább azt, hogy bűncselekmény nem történt), gyűjthetnek-e tovább 19.-ig és bejelentkezhet-e újra (ill. ha igen, ekkor felhasználhatja-e azokat, amik most megfelelőek voltak) ?

snq 2010.03.13. 17:10:30

@colosgirl: na hogy a dícsérés hogy kerül ide, azt már végképp nem értem. hirtelen nem is tudnék ilyet mondani a "hasonló a hasonlónak örül" és a hegedűs zsuzsai inkább az mszp mint a jobbikok kívül

VIKUNYA 2010.03.13. 17:11:03

közben úgy tűnik, hogy eboláéknak mégis meglesz valamilyen 'csoda' folytán a budapesti lista. 14 jelöltből 8-nak. fölöttéb gyanús... remélem a jobbikos sárcok cetlinként átnyálaznak mindent és megfúrják őket. legalább valami hasznukat vesszük a hűbörgésen túl...

theofil 2010.03.13. 17:11:08

@colosgirl:

Én egészen biztos vagyok benne, hogy Demszky tiszta mint a hó!

Körülötte az egész városháza önfeledten lopik és korrumpálódik időtlen idők óta, de egy eszdéeszes tótumfaktum - aki maga az erkölcsi szépség és tisztaság kvintesszenciája - az nem lopik, az nem korrumpálódik.

Demszky a lelki szépség netovábbja, aki a közéleti erkölcsi tisztaság ormain lengedezik.

Eszdéeszesként ő a garancia ahogyan azt szerényen megjegyezték 1994-ben a lelkileg túlfinomult szadeszosok.

colosgirl (törölt) 2010.03.13. 17:15:49

@theofil: az alfa és az omega. a rendszerválás fundamentuma, az ellenálás és a szamizdad példaképe, mao elvtárs radikális követője, horvátország építészetének csodálója, aki maga budapest egyszemélyben. az utókornak remélem megmarad az emléke. :D
na de nem írok róla mert nem fogok tudni vacsizni :) és elfogyok, úgyis azt mondják sovány vagyok :D
csajos dumát is írhatnék róla, mint pasiról, de inkább hagyjuk, mert tényleg rosszul leszek :)

snq 2010.03.13. 17:16:05

@theofil: de ha feltéve, de nem megengedve, hogy mégsem annyira tiszta, akkor is már rég jóvá tett mindent azzal, hogy a márc. 15-éken olyan elszántan küzd a tomboló faschizmus ellen, ami közéletünk fő rákfenéje

Ordnassac 2010.03.13. 17:17:21

@Sliders: lehet, hogy így van, de mondj nekem egy olyan embert az LMP-ben, aki az utóbbi időben az SZDSZ-ben működött?

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 17:21:15

@snq: Mert a lényege ugyanez: mindenkit összemosni, Andrásfalyt Veres Jánossal.
Ő is úgy értelmezte "szenvedélyes igazságbeszédét", hogy nem a saját disznóságait osztotta meg a frakció tagjaival, hanem 20 év hazugságaira hívta fel a figyelmet.

lüke 2010.03.13. 17:25:01

@Zengőtorkú Nyivákoló:
majdnem
én biztos felállnék:)
csak nehogy hands up legyen:)
www.youtube.com/watch?v=NTeQ6gSveRI

snq 2010.03.13. 17:26:38

@Captain Tott: amikor elmondta - a szövegből egyértelműén kitűnik, hogy - csak magukra gondolt, amikor lebuktak vele probáltak belemagyarázni 16-ot, az utóbbi 4-re pedig még büszkék is

a 20 évet a 20 évert nem egy gyurcsányi gondolat

mrs. white 2010.03.13. 17:28:12

@jjulie: Ezt vegyem pikirt megjegyzésnek? Merthogy tegnap alig kommenteltem. hoplita szabadságon van. Egyébbként egy virtulis jópóntot behúztam neki. Ismerettel bír a tudományos fantasztikus irodalom legnagyszerűbb művéről, ami valljuk meg őszintén nem gondolnánk hogy jobbikos alapkövetelmény. Kicsit ugy vagyok ezzel mint amikor Megyot kifütyülték a könyvvásáron. Nekünk van a világon a legmüveltebb söpredékünk a baloldali újságírás szerint.

theofil 2010.03.13. 17:28:41

@colosgirl:

A valahai Demszkynek semmi köze sincs a mai svihákhoz.

drkovax 2010.03.13. 17:31:06

@snq: Az összemosás ugyanaz. A Jobbik ezzel egyben részlegesen fel is menti GYF-t, cserébe bemárt olyanokat is, akik nem felelősek.

theofil 2010.03.13. 17:32:16

@snq:

Fogalmam sincs miket szokott mondani március 15-ékeken.

Nem is érdekel.

De nem feledem azt a mérhetetlen pimaszságot és fennhéjázást ahogyan az egész SZDSZ bánt az én hihetelenül bárgyú Maszopommal.

mrs. white 2010.03.13. 17:36:42

@Captain Tott: Ha számít valamit akkor egyetértek veled, a húsz év nagyon különböző négy évekre oszlik más, más felelősséggel, de hogy csak egy átívelő pályát említsek. Hatvan iSzabó már a privatizációnál ott volt és most Hagyo nokiás dobozánál is.
A történelem ismétli önmagát.

snq 2010.03.13. 17:36:53

@drkovax: a felelősség mértéke kihangsúlyozottan nem egyforma. az "összemosás" nem ugyanaz, a 20 évet a 20 évert nem egy önvédelmi reflex - a gyurcsányi utólagos magyarázkodással szemben.

ddance 2010.03.13. 17:40:50

@VIKUNYA: A Jobbik már lebuktatott nemrég pár pártot, köztük az MDF-et is egy időközi választáson. Sőt, a Jobbiknak köszönhető, hogy az MDF-nek most nem 176, hanem csak harmincvalahány cédulája van. Ugyanis a Jobbik kérésére nehezítették meg a kopogtatók hamisítását: speckó tinta+perforáció miatt már csak lopni lehet a kopogtatót, fénymásolni nem...

Úgyhogy a Jobbik tett a legtöbbet a választások tisztaságáért. Pedig ha nagyon akarta volna, a többi párt is tehetett volna. Volt rá húsz évük, mégis szartak rá... Nem nehéz kitalálni, hogy miért.

Madg 2010.03.13. 17:46:20

Sziasztok!
Mi tegnap adtunk le 924 LMP-s ajánlót,
s senki sem talált benne hamisítottat, pedig a Jobbikos delegált becsülettel végignézte.
Ebből személyesen szedtem össze kb 100 darabot, s többször is előfordult, hogy összekeverték a szig számot a személyi számmal, címnek csak a várost írták be, esetleg lemaradt az aláírás (ilyenkor visszamentünk pótolni).
Még ma is hoztak nekem ajánlószelvényt...
Szóval össze lehet hozni!

ddance 2010.03.13. 17:49:51

@Madg: Nem mondtam, hogy lehetetlen néhol tisztességesen összeszedni. Az viszont teljesen kizárt, hogy egy új, alig ismert, vidéken láthatatlan párt, mint az LMP mondjuk akár 80 jelöltet is tudjon állítani tisztességes eszközökkel.

Az MDF is szarul áll. De érdemes lesz megfigyelni, hogy mekkora ugrás lesz a végén a jelöltek számát illetően. Biztos vagyok benne, hogy brutális csalással próbálkoznak majd meg. A Fidesz meg adhat kopogtatót MDF-nek és LMP-nek is, hogy a szocikat gyengítse.

thylla 2010.03.13. 17:59:45

@török gábor:
most ebből a cikkből mi derül ki?
tényleg csak egy rakás sejtetés.
Mégis hogyan vette meg? és ő honnan tudja?

Sokszor gondolkodom azon, honnan a fenéből tudnánk kiszűrni a hatalmas mennyiségű "info"-ból, mi a megalapozott, mi bizonyított, mi sejtetés, mi rágalmazás, mi kitaláció, stb
(lsd Aronson: Rábeszélőgép)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.13. 18:01:07

@drkovax:

A "20 évért 20 évet" azért is butaság, mert 4 év múlva már ők is benne lesznek a politikai elitben, és akkor jön majd egy új, egy másik, aki majd azt mondja:
24 évért 24 évet

Madg 2010.03.13. 18:01:37

@ddance: Hogy a Fidesz kinek ad, nem tudom, nekünk biztos nem adott. :) (Bár a szocigyengítés nem olyan rossz dolog)
Az eszközökről: Nálunk mi álltunk ki elsőként a közterekre standolni, mert a klasszikus kopogtatás annyira nem jött be. (kb 1 hét múlva körbevett a Fidesz, a Jobbik és a CM) Érdekes volt látni, hány olyan szavazópolgár van, akiknek semmi fogalmuk sincs a választásról: nénik, akik odaadták az először érkezőnek, mert "azt mondták oda kell adnom"... "Nekem olyan (KC) nem is jár", " Ezt csak a szavazáskor kell leadni (KC)", stb. A standolással elértük, hogy az emberek tudatába került, hogy van olyan, hogy LMP. Az első napokban kaptunk pár ígéretet, szétosztottunk pár szórólapot, majd később meghozta gyümölcsét, számomra is meglepően sokan hoztak ajánlót. Az emberek igaz ma is sokat lérdik, hogy mi ez az LMP, de legalább már kíváncsiak. Amúgy a legtöbb ajánló ismerősökön keresztül jön be...

antal.daniel · http://antaldaniel.blog.hu/ 2010.03.13. 18:03:37

Szerintem annyit hozzá lehet tenni az elemzéshez, hogy 1990. óta most megy át a magyar pártrendszer a legnagyobb átalakuláson, igen nagy az elégedetlenség a politikusokkal és nagyon kevés pártra lehet szavazni. Ezért én valószínűnek tartom, hogy 1990. óta először ismét lehet teljes lefedettség nélkül listás mandátumokat szerezni. Ugyanezt támasztja alá azt, hogy az MDF és az LMP támogatottsága az 1994-2002 közötti pártrendszerben megszokottnál sokkal koncentráltabb területi értelemben, tehát vannak olyan körzetek, amelyekkel nem veszít szinte semmit (önmagához képest).

Madg 2010.03.13. 18:04:52

Az MDF-ről semmit nem tudok, itt nálunk egy plakátjuk / emberük sincs... Pedig eddig azért stabilak voltak ebben a vk-ban.

Jac 2010.03.13. 18:09:13

@ddance: Az, hogy a végén van nagy megugrás a leadott cetlikben az pont abból adódik, hogy a kis pártok hetek óta gyűjtenek és pont az utolsó héten fogja elérni sok körzet a szükséges darabszámot. Szerintem inkább az lett volna a fura, ha az első héten a kis pártok rengeteg körzetben leadják. Azért mert a nyilvánosság nem látja, hogy mennyit küzdünk, hogy napról napra felfelé tornásszuk az összegyűjtött cetlik számát, nem jelenti azt, hogy mert a legtöbb körzetben a végén lesz meg, rögtön tisztességtelenek voltunk.

snq 2010.03.13. 18:17:06

a közel kétszemélyes párt egyik tagja a nagy hajrá közepette is ráér kurucinfót böngészgetni:
kuruc.info/r/6/56633/

mire gondolhatott az "egyoldalú" szóval?

robkova 2010.03.13. 18:19:47

Csak nekem tűnik fel hogy az LMP-vel, a méretéhez és a támogatottságához képest, sokat foglalkozik a média?

Bezzeg 2006-ban a Miép-Jobbik nem kapott ekkora figyelmet.

Madg 2010.03.13. 18:19:56

S a sors iróniája: Most megyek s koccintok egy Jobbikos barátommal a névnapja alkalmából... :)
Hehe, a kis pártok kicsi összefogása!
Így is lehet más a politka! :)

kiszol 2010.03.13. 18:28:16

@robkova: Az EP választás óta épphogy alig foglalkozott vele a média, méretéhez mérten SEM. Az elmúlt egy évben az utolsó pár hónapot leszámítva rendre 1-2%-ra mérték őket, mégsem volt ez megemlítve vagy nem voltak a grafikonon. A médiumokba pedig végképp alig kerültek be, ajánlom erről bővebben Török Gábor 35. bejegyzésének elolvasását.

Az elmúlt 1 hónapban, de főleg az utóbbi 1 hétben lettek felkapottabbak, részben azért mert most már esélyesnek tűnhetnek ill. az MDF eltűnőben van, a szocikról meg most nem nagyon tud bíztatót írni a baloldali média.

Nézd meg itt:
partfigyelo.bitfeldolgozo.hu/web

Az elmúlt 5 hétben emelkedik a "láthatóságuk", előtte kb nulla volt. Várhatóan tovább fog emelkedni a választásokig, pláne ha a többi párt továbbra is rásegít.

kiszol 2010.03.13. 18:30:14

@robkova: Módosítás: A 34. bejegyzést is ajánlom (+ a 35.-et).

lüke 2010.03.13. 18:41:01

@Idet:
magácska egy toleráns pedagógus:)
megrendeltem azt a gamlet gomplottot,kaptam egy kis amazon
gutsejnt:)

szobatars 2010.03.13. 18:45:54

@iii: egyrészt nem szeretek "kalickázni"

másrészt, attól mert önmagukról azt állítják, hogy ők zöldek és nem liberálisok, attól az még nem igaz..a Jobbik pl. azt állítja magáról, hogy nemzeti radikális és nem szélsőjobbos náci...

harmadrészt, az LMP programja nagyrészt megegyezik az SZDSZ 2002-es választási programjával

negyedrészt, az SZDSZ szavazóbázisára épít

ötödrészt, ha nem hazudná magát zöldnek, hanem vállalná ezt a liberalizmust meglepően sok támogatója lenne..csak éppen gyávák ehhez.

algi 2010.03.13. 18:48:22

WTF? A cédulák kitöltetlenül érkeznek a postaládákba. Ezért nem is értem, miért kell ez a hamisíthatatlanság. A cédula csak egy űrlap, azt a kitöltött személyes adatok hitelesítik.

Olyan nincs, hogy egy hamisított cédulát pont annak a nevére töltenek ki, akitől ellopták.

panelburzsuj 2010.03.13. 18:51:03

@szobatars:

"vállalná ezt a liberalizmust meglepően sok támogatója lenne..csak éppen gyávák ehhez"

Egy politológia blogon azért ez megint egy új felfedezés: egy párt, amely gyávaságból elmenekül a szavazatok elől.

lüke 2010.03.13. 18:51:28

@szobatars:
az ötös, ötös
Giudo Westerwelle legalább nem lenne olyan magányos:)
www.youtube.com/watch?v=qE2Vdcv9Q_o

lmpslany · http://lmpdunakanyar.blog.hu 2010.03.13. 18:56:41

@algi: Szerintem meg kábé csak olyan van - merthogy a cetli melletti cetlin szerepel az összes szükséges adat, személyi számtól lakcímig. Amúgy honnan a manóból vennél személyi számot a lopott űrlapodhoz?

szobatars 2010.03.13. 18:56:50

@robkova: nemcsak neked tűnik fel...ma reggel is az LMP-t dicsőítették az m1-en...teljesen egyértelmű, hogy a média (az önmagát közszolgálatinak tartó média) nyíltan befolyásolja a választást az egyik kis párt állandó sztárolásával (amúgy valaki tud bármiféle akciójukról az elmúlt két hétben??), míg más új pártok esetében gyakorlatilag semmilyen hír nem jelenik meg.

szobatars 2010.03.13. 19:02:21

@panelburzsuj: Egy politológia blogon azért ez megint egy új felfedezés: egy párt, amely gyávaságból elmenekül a szavazatok elől.

több korábbi bejegyzésben is szerepelt, hogy az LMP-s aktivisták elmondták, a liberalizmus beismerése öngyilkosság lenne a részükről...engedd meg, hogy azt mondjam, tévednek. Őusztán azért, mert a közhangulat eléggé allergiás a "liberális" szóra, még nem ok arra, hogy valaki tagadja..hacsak nem azt mondjuk, hogy a cél szentesíti az eszközt...a parlamentbe kerülésért az LMP tagadja liberális voltát és zöldnek "hazudja" magát...nem egyedi ez, a Jobbik meg nemzetinek és tisztának hazudja magát..a cél ugyanaz, bekerülni a parlamentbe...

DE ami a Jobbiktól nem meglepő, az nagyon is fals egy olyan alakulattól, amelyik nevében is állítja: lehet más a politika...
:-)

algi 2010.03.13. 19:02:43

@theofil: Nekem másmiatt nem tetszik a karácsonyi keresztállítás. Amikor a Kisded születését ünnepeljük, miért kell a halálakor használt kínzó- és kivégzőeszköz közel élethű nagyságú másolatának árnyékában járnunk? Az öröm, a születés, az élet ünnepén a szenvedést, a terrort idézik fel.

panelburzsuj 2010.03.13. 19:05:48

@szobatars:

"valaki tud bármiféle akciójukról az elmúlt két hétben??"

Állítólag cédulával csaltak az Alföldön valahol. A kutya nem foglakozott az üggyel, de a Jobbik nagyon azon volt, hogy a média igenis foglakozzon többet az LMP-vel.

panelburzsuj 2010.03.13. 19:09:41

@szobatars:

Még mindig nem értem, hogy miért kockáztatja szántszándékkal a bekerülést.

szobatars 2010.03.13. 19:11:18

@panelburzsuj:

nem vagy te ennyire féleszű, hogy ne értsd, amit írtam...

jjulie 2010.03.13. 19:12:52

@panelburzsuj:

várj egy kicsit, megkérdezi

panelburzsuj 2010.03.13. 19:13:15

@panelburzsuj:

Könnyítésül: ha a zöldség kevesebb szavazót hoz, mint a liberalizmus, és a tét nema 20 vagy 25 %, hanem a 2 vagy 7, akkor miért csinálják?

panelburzsuj 2010.03.13. 19:14:39

@szobatars:

Amit írtál, az nettó hülyeség. Azért kérdezek, mert szerintem nem örülsz annak, ha más nettó hülyeségnek értékeli az írásodat.

robkova 2010.03.13. 19:15:33

@szobatars: Úgy! A Jobbikot anno hihetetlenül elhallgatták, most meg ha egy LMP-s elfingja magát az már rögtön hír.

szobatars 2010.03.13. 19:17:30

@panelburzsuj: abból - a szerintem alaptalan - félelemből, hogy "liberálisként" nem tudnának annyi ajánlószelvényt összegyűjteni, mint így, hogy független és zöld pártnak állítják be magukat... az emberek jelentős része nem olvas politikai blogokat, programokat..."eszik" amit a média ad nekik, s ott egyértelműen "nyomják" őket..

Rosszul pozicionálták magukat. Arra játszottak, hogy a liberális szót összekapcsolják az MDF-SZDSZ duóval, s velük szemben pozitív képet tudnak adni a potenciális szavazóbázisnak...közben kiderült, hogy az a zöld maszlag, amit programnak hívnak inkább nevetséges és sok tekintetben "az SZDSZ 2002-2006 közötti tevékenységére "hajaz"...:_)

schnarrpfe 2010.03.13. 19:20:06

@szobatars: Én láttam! Itt van:
lehetmas.hu/hirek/1406/az-evtized-allamilag-tamogatott-lopasa

De amúgy teljesen igazad van. Az LMP egy zsidók által irányított Moszad-fióktelep, amit a szintén zsidók által irányított média próbál betolni a parlamentbe, hogy előkészítse a zsidó telepesek érkezését. A sávolyi gigamutyit is azért fúrták meg, hogy elűzzék a spanyol befektetőket, akik helyett majd izraeliek fogják megépíteni a motorpályát.

omega1971 2010.03.13. 19:21:25

Lehet komolynak nevezni olyan pártot vagy képviselő jelöltet akinek gondot okoz 750 darab kopogtató?Van ebben valami nagyon szánalmas és megalázó is egyben. Küzdenek, vért izzadnak, nevetséges 750 darab kopogtatóért. És akkor nem egy esetben kiderül, hogy hamisítás,macskakaparás a java része. Ez az amit nem lehet kimagyarázni, megmagyarázni. Ezek nagyon kínos dolgok.

szobatars 2010.03.13. 19:22:04

@panelburzsuj: ha ez a véleményed..én tiszteletben tartom..tudod, én valóban liberális vagyok. (és 2002 és 2006 után ismét nincs olyan párt, ami képviselné ezeket az értékeket) . Mellesleg nem gondolom, hogy a tolerancia, a szólás - és véleménynyilvánítás szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, a jogkövetés, a jogok és kötelességek egyensúlya, a pártpolitika civil kontrollja, stb... "nettó hülyeség" lenne...

panelburzsuj 2010.03.13. 19:24:56

@szobatars:

Aha. Akkor neked nem az LMP-vel van bajod, hanem a liberális szavazóbázissal. Akik olyan idióták, hogy a zöld maszlag mögött nem veszik észre kedvenc szadeszük fiókáját.

Ez lenne a hírhedt zsidó háttérhatalom? Ami arra nem képes, hogy súgjon a "trójai falovának", a markában tartott médiának, meg pláne a szavazóinak?

Valami nem smakkol.

szobatars 2010.03.13. 19:24:58

@schnarrpfe: talán segítene, ha bevennéd a gyógyszered...

szobatars 2010.03.13. 19:31:19

@panelburzsuj: tévedsz, semmi bajom a liberális szavazókkal... a "bajom" azzal van, hogy nem lehet más a politika, ha ugyanolyan....de már többször leírtam, merni kellene vállalni önmagukat, nem hiszem, hogy az elmúlt 20 év liberalizmusa úgy anblock vállalhatatlan...vagy még egyszerűbben:

az őszinteséget hiányolom az LMP-ből..(a többiekből is hiányzik, de tőlük nem várom el, mert olyanok amilyenek, s nem akarnak más lenni...az LMP-vel szemben viszont magasabb a mérce, nem azért, mert én tettem oda, hanem azért mert maguk állították fel, akkor, amikor elindultak (valahol 2005-2006 táján). Most viszont azt kell látnom, nem különbek a többinél.

panelburzsuj 2010.03.13. 19:32:23

@szobatars:

"a tolerancia, a szólás - és véleménynyilvánítás szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, a jogkövetés, a jogok és kötelességek egyensúlya, a pártpolitika civil kontrollja, stb... "nettó hülyeség" lenne..."

Ilyeneket nem írtál abban, amit én hülyeségnek neveztem.

Ilyeneket viszont igen:

másrészt, attól mert önmagukról azt állítják, hogy ők zöldek és nem liberálisok, attól az még nem igaz..a Jobbik pl. azt állítja magáról, hogy nemzeti radikális és nem szélsőjobbos náci...

harmadrészt, az LMP programja nagyrészt megegyezik az SZDSZ 2002-es választási programjával

negyedrészt, az SZDSZ szavazóbázisára épít

ötödrészt, ha nem hazudná magát zöldnek, hanem vállalná ezt a liberalizmust meglepően sok támogatója lenne..csak éppen gyávák ehhez

szobatars 2010.03.13. 19:35:16

@panelburzsuj: s mely tételek nem igazak szerinted???

ismered az SZDSZ 2002-es programját???

Schiffer hazudott amikor azt mondta, hogy azokra az SZDSz.s szavazókra számít...??

Vállalhatatlan ma a liberelizmus???

panelburzsuj 2010.03.13. 19:36:12

@szobatars:

De ha egyszer nem akarnak főfoglakozásban liberálisok lenni! Vagy legalábbis nem ezt tartják főprofiljuknak, hanem a zöldségeket, meg a szegényápolást, meg a vidéknövesztést, meg a romagyámolítást (amit éppen keresztényi alapon is lehetne csinálni).

panelburzsuj 2010.03.13. 19:41:00

@szobatars:

Is. Azokra is.

Nagy különbség.

(A te példáddal: ha Jobbik csak a tudatos vérnácikra számítana, nem okozna fejfájásta Fidesznek ...)

panelburzsuj 2010.03.13. 19:43:08

@szobatars:

"Vállalhatatlan ma a liberelizmus???"

Bokros elég nagy zajt csap vele, úgyhogy valószínűleg nem vállalhatalan.

schnarrpfe 2010.03.13. 19:53:31

@omega1971: Lehet! Látom, még nem nagyon gyűjtöttél ajánlószelvényt az életedben...

omega1971 2010.03.13. 20:01:01

@schnarrpfe: Valóban nem gyűjtöttem. Az hogy az ismeretlen civil LMP nem tudja összehozni a 750 kopogtatót azt még simán megértem. Na de olyan MDF politikusok, akik 20 vagy tizen valahány éve ott politizálnak és nem tudnak összegyűjteni elegendő kopogtatót az azért nagyon kínos.

jjulie 2010.03.13. 20:06:02

@schnarrpfe:

mit szólsz ahhoz hogy a széles szerint a jobbik a nemzeti bolsevizmus pártja?

panelburzsuj 2010.03.13. 20:06:51

@omega1971:

Ha mégis összejön nekik, akkor meg vették, lopták, fénymásolták, vagy a maszop dugdosta a zsebükbe.

Ezt már mind ismerjük, plíz újat.

Captain Tott (törölt) 2010.03.13. 20:20:20

@omega1971: Az MDF vezetői azt hitték, ha megszabadulnak a "borzalmas tagságtól", akkor annak a tizenöt-húsz embernek, akik a pártból élnek, könnyebb lesz.
Hát most kiderült, hogy aktivisták nélkül ez vagy nem megy, vagy sokba kerül.
Az ajánlógyűjtés csak aktivista-kérdés. Ha bármilyen ismeretlen pártnak választókerületenként volna 40 aktivistája, egy hét alatt simán meglenne az 1000 ajánló.

hoplita 2010.03.13. 20:20:41

@jjulie:
Ha ezt a történész-politikus széles mondja, nem pedig egy akasztófára való, szemét tolvaj, akkor az biztos úgy is van.

Szakadt volna az anyjába az a szekrényméretű feje..!!

jjulie 2010.03.13. 20:25:41

@hoplita:

arról megy a matek, egész nap hogy megszivat benneteket az lmp és a mdf is, nem is kicsit, láttad a számokat?

omega1971 2010.03.13. 20:34:48

@Captain Tott: Teljes mértékben igazad van.

jjulie 2010.03.13. 20:48:38

@hoplita:

@hoplita:

van nekem egy gyanúm, ami most zajlik az a rendszerváltás utólsó fázisa

lett egy sereg vagyonos, azok most a háttérbevonulnak, és jön egy másik garnitúra, amelynek a legfőbb vagyona a közigazgatás totális birtoklása és a párt nagyon szigorú szervezetsége, a másik oldalon le lett gyártva pár millió szegény, középen meg billegnek még pár millióan, és egy réteg úgy ahogy elvan

az, hogy a váltás során páran elmennek a hűsölni, nem befolyásolja a lényeget

vége az ábrándozásnak, beállt az újrend, akiknek vagyonuk van összezárnak a pozícióban lévőkkel, és jól megélnek majd a lecsuszottakból

kapitalizmusnak hívják, lehetnek utcai zavargások, fosztogatás, sztrájk, aztán végül kifáradás beletörödés, a realitások elfogadtatása maradt a fidesznek a redszerváltás folyamatából zárszóként, ezt pedig most a fidesz most le fogja lenyeletni nincs más útja, nem fog pozíciót feladni átengedni

schnarrpfe 2010.03.13. 21:10:33

@jjulie: Nem értek ezekhez az izmusokhoz. De annyi biztos, hogy a Jobbik választási programjából nagyon sok minden visszaköszön, ami a Kádár-rendszerben már volt (oktatási rendszer átalakítása, gazdaság kelet felé kalibrálása, kultúra tartalmi befolyásolása, államosítások stb.). Egyértelműen a nosztalgikus hangulatú szavazókra hajtanak, ami logikus is, hiszen nagy részük végleg kiábrándult az MSZP-ből, és keresi a helyét.

jjulie 2010.03.13. 21:17:20

@schnarrpfe:

pedig eldőlt a helye, sejtik is, hogy későn kapcsoltak, ezért a radikális hang, a fidesz pedik lábujhegyen oson, ne hogy felébredjen valaki, mielőtt megkapják a lehetőséget lezárni a pályákat

2010.03.13. 21:24:16

@Bona Fides: Ez csak a helyi választási bizottság elsőfokú döntése volt. Még van 3 szint felfele.

@snq: Nem százával, hanem 140-et. Ennyit kellett javítani a 800-ból. Nem tudják pontosan, mi miatt utasították el, a hivatalos határozatokba bele se írják, mint Nagykőrösön se.

Idet 2010.03.13. 21:24:20

@lüke: Gutschein? Wieso? Wie auch immer, du wirst dich seeehr gut amüsieren!

Idet 2010.03.13. 21:28:49

@lüke: ach so, Du bist doch östr. Staatsbürger, so geht es!

A franc, azt akartam mondani, hogy amúgy is! (Wieso auch usw.)

2010.03.13. 21:32:52

@szobatars: Na nehogy már attól legyen liberális az LMP, mert te azt állítod...

Semmi köze nincs az Szdsz semmilyen programjához az LMP-nek, te nem vagy magadnál. Semmivel nem tudod ezt alátámasztani, szamárság.

Nem csak az Szdsz szavazóbázisára épít, ha meghallgatod a youtube.com/lehetmas csatorna legfrissebb videóját, magad is beláthatod. A korlátlan piacgazdaság híveire nem számít. Pl. Sándor Klára (Szdsz) legújabb cikkében helyre is teszi az LMP-t, hogy nem lehet a liberalizmust kettéválasztani. De pedig lehet.

Nem hiszem, hogy nyerne a mai légkörben a liberalizmus teljeskörű képviseletével, arra ott van az MDF meg a Szema meg a maradák Szdsz. Az LMP ökopárt, zöldpárt, ökoszociális párt - ahogy tetszik. Fogd már föl.

Olyan vagy, mint a parasztbácsi a zsiráf előtt: "Ilyen állat nincs is!" Törődj bele: van.

snq 2010.03.13. 21:38:34

@iii: igen, elnézést, hogy túlreagáltam és túloztam

6.Lenin 2010.03.13. 21:40:29

@jjulie:

"vége az ábrándozásnak, beállt az újrend, "

Tévedni tetszel.Ez csak 1 újabb lépcső.
Az új rend még keresés alatt.
Majd,de az még messze van.

Idet 2010.03.13. 21:45:44

@jjulie: Tudod, az a baj, hogy igazad van. Ez mind az eredeti tőkefelhalmozásra jellemző, és Kelet-Eiurópa pont akkora fáziskésésben van a történelemben, mint amekkora a különbség Nyugat- és Kelet-Európa között.

Idet 2010.03.13. 21:50:16

@hoplita: Neeem! Ahogy Nyírő írja az Uz Bencében: Szakadt vóna meg a nyakad kiskorodban...

jjulie 2010.03.13. 21:54:16

@6.Lenin:

kedves lenin, nem a végső megoldás-ról beszéltem, hanem egy társadalmi átrétegződési folyamat lezárulásáról, ami létrejött az most egy jó darabig jellemző lesz

kormányzóképes jobbikkal meg a többi ábrándal, meg esélyegyenlőségesdivel, meg ilyesmikkel nem kell az időt tölteni többé

a következő egy két évben még kb 2 millió ember elveszíti a saját tulajdonban való lakhatás lehetőségét, és kész lesz a házon belüli olcsó munkaerőkészlet

Idet 2010.03.13. 21:56:56

Olvastátok, hogy Kissinger kórházba került? Még Brzezinskit kellene Krebs tábornoknak behívnia! Mindketten Kelet-Európából származnak, és ártottak annyit, mint a rák.

6.Lenin 2010.03.13. 21:59:17

@Idet:

Az igaz,hogy a múltat se könnyű magyarázni,de a jövőt,na, azt reménytelen.
Nem ismerjük a célt,ha van egyáltalán.
Vagy csak végtelen számú remény/illúzió.

panelburzsuj 2010.03.13. 22:05:12

@Idet:

Az utóbbi húsz évben az átok multik építettek néhány bádogüzemet (stikában azokban gyártjuk, amit külföldön is el lehet adni), a hazai vállalkozók meg pár wellnesspanziót.

De ettől eltekintve mikor volt itt utoljára "eredeti tőfelhalmozás"? A Rákosi-korban, meg kisebb hullámokban még a Kádár alatt is.

Az utóbbi harminc év viszont az "eredeti tőkefelélés" korszaka, kezdődvén a "korszülött jóléti állammal" és befejeződvén a hitelre vett plazmatévével.

Tőkeáttologatás: az volt. Államiból magánba.

Most meg nézünk, mint a tök:

"máma rétes, holnap is, honapután kenyér sincs"

6.Lenin 2010.03.13. 22:06:26

@jjulie:

"nem a végső megoldás-ról beszéltem,..."

Hát be is tojnék rögtön,ha a végsőt löknéd ide elénk.

Leírtál 1 verziót a sok közül,aztán 04.11. után agyalunk tovább.
Ez benne az érdekes(?),rövid távon.

jjulie 2010.03.13. 22:08:06

@Idet:

a kissinger szaldója hogy áll?

hoplita 2010.03.13. 22:16:12

@jjulie:
Nemigen, mert nem jutnak be.:)

Ma standolni voltam....besegítettem, inkább úgy mondanám.
Még mindig hordják a kopogtatókat, lesz némi meglepetés a nagy számtan után 11.-én este.:))

jjulie 2010.03.13. 22:18:27

@hoplita:

ha megugorják a selejtezőt, bejutnak, az nektek mínusz 15% mandátumszámban

jjulie 2010.03.13. 22:21:07

@hoplita:

ha megugorják a selejtezőt, akkor bent lesznek, és az mínusz 15% nektek mandátumszámban

eyeofodin85 2010.03.13. 22:27:06

Nem tudom, hogy volt már szó a Seres Mária által fémjelzett Civil Mozgalomról. Érdemes megnézni a listát, hogy hol állítottak eddig egyéni jelöltet és összevetni az LMP eddigi jelöltjeivel. CM: Békés 2, Csongrád 1, GYMS 1, JNSZ 1, Pest 2, Szabolcs 2, Vas 1.
Ebből egyedül egy helyen van ahol mindkét pártnak van jelöltje (Pest 16 - Bár ezzel egyenlőre gondok vannak az LMP-nek). Ergo: az így is szegényes cédula felhozatalt elszívták egymástól. Abban az esetben, ha a CM nem vágott volna neki ennek a lehetetlen küldetésnek akkor az LMP-nek plusz 3 területi listája lenne, Békés, Szabolcs és Pest. Ebben esetben plusz 1,3 millió ember találkozna a listán az LMP-vel.

jjulie 2010.03.13. 22:28:55

@6.Lenin:

a nagy játszmák lezárultak, a többin meg agyalhatsz, de minek

6.Lenin 2010.03.13. 22:29:54

@jjulie:

Aztán bent meg kénytelenek lesznek szövetséget kötni,ha valamit is el szeretnének érni a patásékkal szemben.

együtt fog küzdeni a vörös,barna,meg a zöld.Egyedül, sok apró bolhafing.
Ibike a Lajossal meg szellőztet.
Vicces idők jönnek.

Idet 2010.03.13. 22:33:42

@6.Lenin: A célt nekünk kellene meghatározni.

6.Lenin 2010.03.13. 22:35:24

@jjulie:

"a nagy játszmák lezárultak,...."
Néhány %-os pöcsökkel,ez jó!

Nagy idők!

jjulie 2010.03.13. 22:36:57

@6.Lenin:

a viktor nem fog lapot osztani senkinek, nem abból a fából faragták, 30 éve ábrándozik a helyzetről, egyszer már volt élesben gyakorlaton is, tudja a leckét

ha pedig lesz gyenge láncszem, a karóba lesz húzva, és a többinek meg el fog menni a kedve

a hagyó az csak egy kedves kis maci a viktorhoz képest

összefoghat meg ugathat ott a házban meg az utcán aki akar, a viktor sleppje meg is nyúzná, nem szerelemből etették, mint a gazdi sem a kismalacot

Idet 2010.03.13. 22:37:26

@panelburzsuj: Hát erre akartam célozni. Hogy az "eredeti tőkefelhalmozás" fázisa elmúlt, legalább 200 évvel. Ha ezt akarjuk utánozni, a fene megette. Nem lehet történelmi korszakokat átugrani, mert nem lehet, de lehet alakítani a módokon, ha ésszel élünk, de valahogy ez nem akar sikerülni.

jjulie 2010.03.13. 22:39:02

@6.Lenin:

"Néhány %-os pöcsökkel"

ez mi?

jjulie 2010.03.13. 22:39:59

@Idet:

az életműre gondoltam, hogy kell őt elhelyezni?

6.Lenin 2010.03.13. 22:44:22

@Idet:

Ahhoz néhány milliárdot ki kéne nyírni.
Túl sokan vagyunk,annyi cél talán nincs is.
Vagyis pont az a baj,nem tudunk meg egyezni,mert túl sok az érdek.
Természetesen remény van(?),jobban mondva reméljük,hogy valós,amit kergetünk.
A születés és a halál közt jól elvagyunk ezzel.Remek időtöltés.
Sok-sok filmet is csináltak belőle.

Még olyan is,ami jó volt,de sok az unalmas is.

6.Lenin 2010.03.13. 22:48:54

@jjulie:

A kis piti tolvajocskák,akikért itt aggódtok,bejutnak-é.

Mert a logikád szerint,mindenki gazfickó,csak a mérték más.
Kis emberkék,kis álmokkal.

lmpslany · http://lmpdunakanyar.blog.hu 2010.03.13. 22:50:15

@eyeofodin85: pont ezzel a hárommal (Békés, Szabolcs, Pest), asszem nem lesz gondja az LMP-nek. (Pesten még három kész körzetről tudok, változó okok miatt adják le jövő héten - csak nem fogják mindet elkaszálni?)

A liberalizmus-vitáról - én mindig azt mondom, ha kérdezik, az LMP emberi jogi témákban liberális - olyan kérdésekben, amik tőlünk nyugatabbra fel sem merülnek, hiszen minimumnak számítanak a széljobbot kivéve minden párt számára (sőt, a melegek jogai ott még a széljobbnak is evidensek) - és a "zemberek" általában nem is kérdeznek tovább :D

Idet 2010.03.13. 23:06:44

@6.Lenin: Ember, te mire gondolsz? Mi az, hogy néhány milliárdot ki kéne nyírni?
Remélem, nem nickneved méltó utódaként akarsz szerepelni? Nem, nyilván félreértettem!

Vannak amerikai körök, milliárdos kőagyú, irigy vénemberek, akik tényleg ezt akarják megvalósítani, mert már a tökük és az eszük is a lábuk szárába száradt, de te azért nyilván nem ezt az Endlösungot akarod?

jjulie 2010.03.13. 23:09:38

@6.Lenin:

kurvára nem tudom hogy én milyen piti tolvajokért aggódok, hogy bejutnak e

ha valakinak valaha is érdekelt volna a bejutása, akkor lehet, hogy elmentem volna már szavazni, de még soha nem tettem, most sem fogok

hogy én aggódok valamelyik politikusért, valakivel összekeversz de kurvára

Idet 2010.03.13. 23:12:57

@6.Lenin: És még: Marhaság! Az élet célja az élet. Hogy mit csinálunk belőle, az a mi felelősségünk. Nem a Nagybetűs emberiséget kell nézni, hanem a kisbetűs saját környezetünket. Azért mi felelünk, mert azt magunk is átláthatjuk, és ott van hatáskörünk. A többi smonca.

Idet 2010.03.13. 23:18:18

@jjulie: Ebben nem vagyok kompetens, és tárgyilagos sem, mert utálom az illető munkásságát.

jjulie 2010.03.13. 23:20:05

@6.Lenin:

nekem volt egy nagymamám aki 1894,ben született, két évvel volt idősebb a nagyapámnál, a nagyanyám apja 16 évog volt huszár boszniában, soha többet nem lett ember belőle, berúgni, lovat, asszonyt és gyereket verni tanult meg, a nagymamám erős csontú teremtés volt egy idő után visszaütött, és az anyját sem hagyta többé megverni, úgyhogy az apjának maradt az ivás

a nagyapám 19 nyarára ért haza a hadifogolytáborból, mielőtt katona lett napszámos volt, olyan szegények voltak, hogy a nagyapám költözött a nagyanyámékhoz a házasság után, 3 magyarhold földje volt a nagyanyáméknak

a következő 25 évben megettek a saját szarukat is, de kivakarták magukat a reménytelenségből, jelentősen ennek köszönhetem, hogy ma jobban élek mint a magyar átlag, és a ma már nagykorú fiaim is a szerencsésebbek közé tartoznak
minden részletét ismerem az életüknek, és a másik oldali nagyszüleimét is, ott egy generációval korábban volt, hogy megették a saját szarukat egy életen keresztül, hogy a gyerekeikre hagyományozzanak valamit

így van ez a népekkel, országokkal is, ha egy nép mindíg csak siratja hogy nem hagytak rá az elődök csak bajt, ezért nem tehetünk semmit, annak is megvan az eredménye

Idet 2010.03.13. 23:22:44

@jjulie: Tényleg nem mégy el? Ne csináld már!

jjulie 2010.03.13. 23:23:03

@Idet:

sajna nem ismerem eléggé, az helytálló, hogy a kínai látogatás körüli időkben nagyon nagy király volt?

6.Lenin 2010.03.13. 23:24:25

@Idet:

Túl hevesen reagálsz.

"A célt nekünk kellene meghatározni. "
Erre válaszoltam.

Ha jól gondolom,irdatlan idők óta ez a probléma.Nem tudtunk olyan célt kijelölni,hogy elfogadható legyen,nem mindenkinek,de legalább a többség számára.

Még abban sem tudunk megegyezni,KI JELÖLJE KI A CÉLT!

Erről megy itt a vita,lassan száz posztban.Hol van ettől még a cél kijelölése?

Kedves Idet!

Én mit szeretnék?Legyen az az én titkom,de ha megnyugtat,még 1 legyet is inkább kikisérek a szobából,vagy megkérem,lenne szíves önszántából elhagyni a helységet,mert zavar a zümmögése.

Ellenben,ha megoldást keresek bizonyos kihívásokra,felteszem a kérdéseket,amik kijelölhetik az utat a megoldás felé és azok lehetnek néha kellemetlenek is,ha csak a célt nézzük.

jjulie 2010.03.13. 23:27:15

@Idet:

minek, nekem mindegy melyik 30 ezer ember fér hozzá a húsosfazékhoz, nem jogosítom fel ebből a választékból egyiket sem

ha a görgei lenne a jelölt örá szavaznék, de hát már majdnem száz éve nem él

a görgei felelne meg nekem

Idet 2010.03.13. 23:31:24

@jjulie: Igen. Sok paidagogosz és nagyember mondja, hogy a nyomorúság küzdeni tanítja, megedzi az embert. Ja, de mire? Szegény dédnagyapád sem akarhatott ilyen lenni, nyilván, csakhogy a korabeli körülmények nemigen predestinálták másra.
Szerintem a nyomorúság jellem- és embernyomorító, ha valaki kikerülheti, szerencsés. Ha nem, úgy küzd ellene, ahogy tud, senki el nem ítélheti érte, bizonyos minősített eseteket kivéve. De ez csak a saját véleményem.

Diocles 2010.03.13. 23:31:29

@iii:

Vagyis, magyarán, baloldali párt vagytok.
(A baloldalt itt a nyugati kategória alapján értem, nem a honi skatulya alapján, ahol a dúsgazdag posztkomcsikat és kiszolgáló személyzetüket mondják "baloldalinak". Az emberi jogi liberalizmussal sem volna baj, ezt is fel lehet vállalni. Tulajdonképpen az SZDSZ-t sem azért utálták meg az emberek, mert liberális volt, hanem azért, mert nem, jellemző példa a révészmártíriuszozás és Gergényi látványos kitüntetése.)

Szerintem ott rontottátok el, hogy nem tudtatok megnyerni ismert embert az élre.
Nem tudom, hogy ez rajtatok múlt-e, avagy ők nem akartak kötélnek állni. Fodorról hallottam, hogy meg akartátok volna nyerni anno, ő azonban a haloló SZDSZ-t választotta, vesztére... (Sosem mert kockáztatni, egy Orbán-kaliberű személyiség Fodor helyében simán az életekre állt volna, otthagyta volna az SZDSZ-t, és ma már biztos befutók lennétek. De Fodor...)

Róna Péterrel tudtatok volna nagyot aratni, mint neves anti-neolib közgazdásszal, akit mindkét oldalon elismernek. Vele meglett volna a kellő húzónév, és a Fidesz jóindulata is, amely kopogtatócédulák sokaságában nyilvánult volna meg.

Ui.: persze a siker az relatív dolog, ha most elértek három-négy százalékot, az is siker, és jó ugródeszka az önkormányzatira, szinte biztos bejutás a fővárosi közgyűlésbe (főleg, ha őszre már az új főügyész úr lecsukatja a fél MSZP-t, lesz tér a baloldalon), de a Parlament az elúszott...

6.Lenin 2010.03.13. 23:34:18

@jjulie:

Nagyon megható a történet,minden tiszteletem a nagyszülőknek.Remélem Te is hasonlóan fogod ezt folytatni.

Ezen kívül nem tudok,mit hozzáfűzni,talán annyit,számtalan hasonlót ismerek,de az ellenkezőjét is.

Mit mondjak,nem vagyunk egyformák,sem emberek,sem népek,de ez már csak így zajlik ki tudja hány éve.

Amennyiben még eszembe jut ezzel kapcsolatban valami ,majd írok.

Idet 2010.03.13. 23:34:27

@6.Lenin: Ez a légy-dolog nagyon megnyugtat.
Hevesen reagálok, mert heves a természetem, meg mert tudom, mi lehet az ilyen ideológiák következménye. (Pár milliárddal többen vagyunk, mint kéne.)

Idet 2010.03.13. 23:36:07

@jjulie: Görgeyvel semmi baj sincs. Olvasd el egyszer Féja Gézát róla. Bűnbakokat mindig is szokás volt kreálni.

6.Lenin 2010.03.13. 23:40:17

@jjulie:

Bocs,csak a patást utálod,rögzítettem.

Csak eddig úgy tűnt,hogy van akiket kimondottan kedvelsz,igaz ez a te ügyed,valójában tojok rá.

Mivel nem voltam teljesen biztos a dologban kissé provokáltalak.
Most már világos(nak látszik),megnyugodtam.

Idet 2010.03.13. 23:40:28

@jjulie: Mondom, Kissinger-ügyben nem vagyok kompetens.

Idet 2010.03.13. 23:41:50

@6.Lenin: Jesszus, két agent provocateur egyszerre! Na, én megyek...

jjulie 2010.03.13. 23:45:54

@Idet:

a féja gézát még nem olvastam, de azért körbejártam, nekem tettszó frankó srácként állt össze az alapján amiket kinyomoztam, a bünbak ügyön gyorsan túljutottam

6.Lenin 2010.03.13. 23:48:25

@Idet:

"(Pár milliárddal többen vagyunk, mint kéne.) "

Azt hiszem ezt félreértetted.Ez engem nem zavar,szerencsére a többség nem itt a környéken lakik.

A cél kijelöléséhez vagyunk 1 hangyányit többen,túl sokáig kellene vacakolni ahhoz,hogy találjunk közös célt.
Közben meg többen elpatkolnak,születnek.Állandóan változtatni kellene.
Piszok macerás igy.Nem?

Idet 2010.03.13. 23:57:44

@6.Lenin: Hát, macerásnak tényleg macerás. De ha ez nem, mi más? Várjuk az entrópiát, majd jól megoldja?

panelburzsuj 2010.03.13. 23:58:02

@6.Lenin:

A második választási forduló névjegyzéke vagy ötezer fővel bővebb az elsőnél, mert ennyien töltik be közben a 18-at.

És nyilván legalább ugyanennyien már nem fognak a második fordulóban is szavazni, de erről nincs előre névjegyzékünk ...

Surko 2010.03.14. 00:00:38

@mrs. white: " Mivel a szadesz mérhetetlen támogatottsággal rendelkezik logiusan következik, hogy választóik az lmp-ben manifesztálódnak. "

Egy részük talán. Az életmód-liberálisok igen. (A Fodor-pártiak.)

De a gazdasági liberalizmust preferálók számára az LMP vállalhatatlan.

Számukra Bokros lehet a mostani választáson az alternatíva. (Kóka irányzat)

" orbán a fáradságosabb a jobboldalt a képemre formázom verziót választotta annak eltűnésével. Sokakkal ellentétben szerintem egy valós jobb oldalhoz valymi kevés köze van. Inkább egy speciális magyar jobb oldal kicsit keresztény kicsit liberális kicsit jobb és van benne baloldaliság. Igen bal, nem kevés. "

Nekem nem kell bizonygatnod, hogy a Fideszben vastagon szerepelnek balos elemek. Épp ez a problémám:

ma Magyarországon a Bokros-féle MDF-et leszámítva mindenki állami paternalizmust - azaz baloldali programot - hirdet.

Idet 2010.03.14. 00:03:58

@jjulie: Ó, csodaszép, köszönöm! Az az első tenger utáni lap, énisénis, nekem is...

Idet 2010.03.14. 00:05:02

Mindenkinek jó éjt!

Surko 2010.03.14. 00:07:24

@Diocles: " Fodorról hallottam, hogy meg akartátok volna nyerni anno, ő azonban a haloló SZDSZ-t választotta, vesztére... (Sosem mert kockáztatni, egy Orbán-kaliberű személyiség Fodor helyében simán az életekre állt volna, otthagyta volna az SZDSZ-t, és ma már biztos befutók lennétek. De Fodor...) "

De az is lehet, hogy visszaemlékezett, hogy egyszer már pórul járt a pártváltással... :) Hiába ugrott ugyanis át a Fideszből a szadiba, ott sem lett belőle ász. Vagy már csak akkor, amikor az SZDSZ már a végét járta.

Fodor egy bukott politikus volt már azóta, hogy alulmaradt Orbánnal szemben. Egy igazi lúzer, jó, hogy az LMP elkerülte.

" Róna Péterrel tudtatok volna nagyot aratni, mint neves anti-neolib közgazdásszal, akit mindkét oldalon elismernek. Vele meglett volna a kellő húzónév, és a Fidesz jóindulata is, amely kopogtatócédulák sokaságában nyilvánult volna meg. "

Igen, Róna egy igazi nagyvad lehetett volna a lista élén. Komoly és elismert személyiség lévén jelentős médiaérdeklődést tudott volna egyszemélyben hozni a pártnak.

Viszont a Fidesz "jóindulatával" csínján bánnék. Rónával sokkal komolyabb szereplő lehetett volna az LMP, és a Fidesz nem szereti a valós konkurenciát. Az LMP-t is csak addig nem támadják, ameddig kicsi.

Ha túlnövik magukat, és már a Fideszre is veszélyt jelentenek, egy csapásra ellenséggé válnak majd a Fidesz sajtóban, ahogy teszik azt ma a Jobbikkal is. Ameddig azt hitték a Jobbik kontrollálható, addig őket sem támadták, de most, hogy veszélyesen nagyra nőttek, elindult a gőzhenger.

6.Lenin 2010.03.14. 00:12:14

@panelburzsuj:

Akkor jól gondoltam ezt a kérdéskört.
Azannya,megint igazam volt.
Ez már kezd idegesíteni.
Majd holnap megpróbálok tévedni 1-2 kisebb horderejű kérdésben.
Mondjuk direkt félrenézem a kis pártok jelentőségét abban a kérdésben,mekkora tragédiát jelent,ha nem jutnak be.
Eddig azt gondoltam sokkal könnyebb lesz a munka a T.Házban.
Reggeli után majd ezt tévesen fogom megítélni.

Addig is
Jó éjt Mindenkinek.

Diocles 2010.03.14. 00:14:14

@Surko:

Rónával az LMP deklaráltan a baloldali térfélen focizott volna (félreértés ne essék, a "baloldali" számomra nem elítélendő, noha fideszes volnék, Rónával azt a nyugati típusú baloldaliságot jeleníthették volna meg (szocdem gazdpol (Róna), emberi jogok (Schiffer)), ami Magyarországon mindig is hiányzott, és amire az utódpárt sohasem lesz képes.

A Fidesznek pedig elemi érdeke lett volna bejuttatnia egy olyan pártot, amelyik a fő ellenfelére jelent kihívást, viszont lehet vele számolni korrekt és kiszámítható ellenzékként is.
(A jelenlegi LMP-re ez nem feltétlenül igaz, tipikus zsákbamacska, nem kiforrott arcéllel.)

Surko 2010.03.14. 00:23:18

@Wudu Allen: " Az Szdsz-féle törésvonal ugyanúgy megvan az Mszp-nél is. Kiss vs. Gyurcsány. Ha Gy. nem tudja átvenni a pártot választások után, szerintem nagy esély van egy új szoclib blokk létrejöttére Gyurcsány - Kuncze párossal az élen. Főleg igaz ez, ha az Mdf öngyilkossága sikeres lesz. "

Egyetértek. Az MSZP-ben is minimum két párt él egymás mellett. A balos demagógiát toló Szili-Szanyi vonal, és a Gyursány-féle liberális-centrista, harmadikutas (Blair-ista?) vonal.

Az MSZP szakadása nem is zárható ki teljesen. A választások után várhatóan megütközik majd a két tábor a párt vezetéséért.

Viszont elég szomorú, hogy Kuncze ma az MSZP-t támogatja. A 168 órában Bokrost támadja, és kijelenti, hogy az MSZP-re voksol. ("praktikusan döntök")

Ezt nem tudom felfogni. Bokros programja 95%-ban fedi a szadi egykori programját.

8 ilyen év után aki az MSZP-re voksol, annak elment a józan esze. Egy ilyen szocialista párta szavazni, mint a mai, nem egyszerűen hiba, az már bűn.

Előbb voksolnék a Fideszre, mint a szocikra.

Ráadásul mindezt azon a Szabadelvű Polgári Egyesület oldalán is leközlik, amelyet Magyar Bálint neve fémjelez, aki ugyebár az egyik első felvetője-ötletgazdája volt az MDF-SZDSZ demokratikus középnek.

A szocikra szavazásra buzdítással Kuncze nálam végleg lejáratta magát. Szavazzon a szocikra a hóhér...

www.szabadpolgar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=99:kuncze-gabor-praktikusan-doentoek&catid=5:hirek&Itemid=58

panelburzsuj 2010.03.14. 00:25:00

@Diocles:

Ez az igazi freudi: a Fidesz olyan ellenzéket kíván, amelynek arcélét maga forralja ki előre.

:))

Diocles 2010.03.14. 00:28:45

ha megteheti :) , ma voltaképp az MDF és az LMP bejutása is attól függ, hogy a Fidesz vezetői érdekükben állónak tartják-e.

Szerintem az országnak lett volna a legjobb, ha van egy Róna Péter nevével fémjelzett LMP, de a Fidesz akkor sem fog elkeseredni, ha a továbbiakban a megszokott, szürke és unalmas, ám megbízhatóan korrupt és zsarolható utódpárt lesz az ellenzéke, sőt.

Surko 2010.03.14. 00:28:53

@Diocles: Az igaz, hogy Róna gyakorlatilag baloldali ideológiát képvisel, de megjegyzem, amit mond, az igencsak sok hasonlóságot mutat azzal, amit a Fidesz is mond.

A Fidesz jobboldali léte ellenére igen szkeptikus a szabad piaccal kapcsolatban és igencsak kiáll a piac erős korlátozása mellett. Ezek viszont balra hajazó elemek.

Ami nem feltétlenül baj. A szabályozatlan piacban én sem hiszek. Ésszerű korlátozáspárti vagyok én is.

De nem vagyok baloldali.

Az LMP ma tényleg zsákbamacska. De ha jobban belegondolunk 1990-ben melyik újonnan létrejött párt nem volt az?

kékestető 2010.03.14. 00:29:00

Remélem, hogy korrektül mennek ezek a dolgok!
Mind az ajánlószelvény-gyűjtés, mind annak ellenőrzése a a helyi választási bizottságokban!
Ez utóbbi is kezd "kigolyózás" jelleget ölteni.
Ezzel az ajánlószelvényes jelöléssel azért egy csomó baj van. Ideje lenne további alkalmazásán elgondolkodni.
Egyrészt a személyes adatok és a jelöltajánlás miatt egyfajta "nyílt" szavazás jellege van, majdnem úgy mint a II. vh. előtt.
Másrészt a szabályozás csak 750 érvényes cetli leadását írja elő, szellemiségéből nem következik, hogy ez egy gyűjtési verseny lenne.
Harmadszor: Azért az is érdekes szabályozás, főképp ha kiélezik, netán visszaélnek vele, hogy miután nyilvántartásba vettek egy párt jelöltjét, az utána küldhet pártdelegáltat a helyi választási biz.-ba, és onnantól fogva ő ellenőrizheti, vesézheti a további jelöltek céduláit. Nem visszás ez? Hol láttak már olyan helyzetet, hogy rivális helyzetben lévő személyek, tényezők közül az egyik bírája lehet a másiknak? Képzeljük el ugyanezt sportban, (munka)felvételnél, bárminemű pályázatnál, közbeszerzésnél, stb? Abszurd! Sehol nincs ilyen!

kékestető 2010.03.14. 00:37:01

Amúgy én gyűjtöttem az LMP-nek. Hadd mondjam el egy vidéki megye - mely még nem adott le cédulákat - egyik városában (790-800-on állunk). Hadd mondjam el egy-két szóban a tapasztalatomat. Nem vagyunk sokan, nincsenek seregek. Igaz, hogy az első két hétben a kopogtatással csak 150-200 jött be. De, egyrészt ha jelölt széles körben (el)ismert, ez alapján, pl. ismeretségi köréből is nagyon több száz jön be. Másrészt több gyűjtőpontunk, harmadszor hirdettünk, szórólapoztunk, de ami igazán hatékony volt, az a kitelepülés volt. Majdnem három héten keresztül csináltuk, majdnem minden nap! És egyre pozitívabb tapasztalataink lettek. Érezhetően nőt - csak az elmúlt nap - az LMP ismertsége, és elismertsége, amelyben a panamagyanús Sávoly-Baltonring elleni kiállás is nyomott már valamelyest a latban.

panelburzsuj 2010.03.14. 00:39:38

@Diocles:

Minden jel szerint lesz azért egy izgága, sőt kifejezetten felpaprikázott új csapat is, akik ráadásul roppantul kényesek a feddhetelenségükre.

Vagy ők mégiscsak a kormány szövetségesei lesznek?

kékestető 2010.03.14. 00:41:07

Egy további gondolat:
Ha az LMP csalna, visszaélne cédulákkal - amint írtátok, sokkal nehezebb, mint akár a legutóbbi választásnál, vagy pl. a Fidesz támogatná, már nyilván több jelölt lenne, s nyilván nem fordulna olyan elő, mint ami valószínűsíthető, hogy 80-90 kerületben nem lesz jelöltjük, vagy éppen nem lesz meg mindegyik területi listájuk.
Amúgy azt is vegyük figyelembe, hogy az utóbbi napokban komoly erőátcsoportosítások vannak, hogy a minél jobb listaállítás érdekében fontos kerületek meglegyenek.

panelburzsuj 2010.03.14. 00:43:41

@kékestető:

Több napja próbálom itt magyarázni a nten-tévén lógó t. közönségnek, hogy a jelöltek helyi megbecsültsége egy új párt esetén többet nyomhata latban, mint maga a párt - de jobbára hitelenkedés övezi a mondókámat.

Úgyhogy köszi a beszámolót, délelőtt nagyon hasonlót mondott már valaki.

kékestető 2010.03.14. 00:50:38

panelburzsuj 2010.03.14. 00:43:41

Köszi. Egy kicsit kapkodtam az írással, mert mennék aludni. Holnap du. is megyek, de most már a szomszéd kerületbe.
Nálunk további 30-40 cetli még a napokban becsorog, és kedden v. szerdán mehetünk a vál.-i bizottságba. Próbálunk nagyon felkészülni erre az alkalomra a törvényi szabályozási anyagból, ne packázhasson velünk pl. a Jobbik!:-))

Előző kommentben helyesen:
"Érezhetően nőt - az elmúlt hetekben, napokban - az LMP ismertsége, és elismertsége, amelyben a panamagyanús Sávoly-Balatonring elleni kiállás is nyomott már valamelyest a latban."

Diocles 2010.03.14. 01:02:29

atv.hu/belfold/20100309_lengyel_egyre_kevesbe_valoszinu_a_fidesz_ketharmada

ezt az interjút pedig Török Gábor figyelmébe ajánlom ELRETTENTÉSÜL

mert ugyan sok bajunk van veled is kedves Török Gábor, de ezért mégiscsak jobb, ha te vagy a tévében, mint ez a f.sz, aki megrekedt 1994-ben.

egyszerűen nem hiszem el, ezek (Bauer, Lengyel) még mindig hisznek abban, hogy milyen frankó válságkezelés és kormányzás folyik itten, és a szavazók alig várják, hogy visszamenjenek az szocikhoz, és ez - Lengyel szerint - őszre már be is fog következni ...

cotti 2010.03.14. 04:03:08

@Diocles: Ezt nem kellett volna, ezután tuti nem fogok tudni egykönnyen elaludni, pedig elég későre jár. :)

"A politológus szerint a Fidesz követhetné Sarkozy francia elnök példáját, aki azt mondta, a szélsőjobbra szavazó települések nem kapnak pénzt az uniós támogatásból. "

Bravo.

sasitomi 2010.03.14. 05:18:47

@kékestető: Marhaság, a jobbik 1 delegálttal rendelkezik, míg egy döntéshez többség kell. Nem szabad csalni, ennyi... az meg teljesen jogos, hogy a csalásokat le akarják leplezni.

Az teljesen normális az eddigi tapasztalatok szerint, h a szelvények 2-4 százalékával baj van. (Olvashatatlan vagy téves személyi szám, az egyéni vk összekeverése Budapesten a kerületekkel, stb)

Ezeket a pártdelegáltak és civil bizottsági tagok eddig is árgus szemmel nézték.

Most viszont két nap alatt az LMP kétszer is 20 % körüli selejtarányt produkált. Ilyen nincs. Provokáció? Ugyan! Az LMP-nek lassan jöttek a cetlik. Valahogy produkálni akarták a kétségbeesett képviselőjelöltek a 750 db-ot, és ez lett a vége...

theofil 2010.03.14. 06:27:34

@algi:

Igazad van, ebből is látszik, hogy mekkora barom a Jobbik.

theofil 2010.03.14. 07:00:24

De ha már itt tartunk, tehát ott, hogy a Jobbik csinál egy - az általad fölvetett szempontból is egy óriási marhaságot - (azaz kereszteket állítgat, a kínhalál jelképét favorizálja a születés alkalmából) akkor vessünk egy pillantást a szimpatizáns lelkivilágára.
Minden szimpatizánséra, kivétel nélkül.
Mert a szimpatizáns és a párt nem azonos, az előbbi illúziókból születik és téveszmék táplálják.

A saját pártról alkotott téveszmék amelyek különbnek mutatják a kedvest a valóságosnál - ha a szimpatizáns (mindegyik) a valódi pártot látná akkor undorral fordulna el el tőle.

Miután a pártszimpatizáns (általában) nem engedi meg önmagának, hogy kritkával viszonyuljon a sajátjaihoz a mégis előforduló neheztelést kénytelen a rivális, ellenséges párt felé irányítani.
Ebben nagy segítségére van a kedvenc párt amelyik előszeretettel hangsúlyozza más pártok hibáit és jellemtelenségeit.
A gond az ha a más pártok hibáztatása túllő a célon, nincs határ, nincs megállás a saját szimpatizáns hergelésénél.
Ennek a levét issza a Fidesz - a Jobbik alakjában - az a Fidesz amely soha nem korlátozta a saját híveinek indulatátvitelét az ellenségre.

A Jobbik maga az elszabadult, gátlás nélküli, parttalan indulat amely semmiféle korlátot nem ismer és nyíltan fütyül a demokráciára, még arra a maradékra is ami még megtalálható a köz értékrendjében.

A rendcsinálással kampányoló és ezzel híveket szerző Jobbik abból él, hogy az országban tényleg nincs rend, alig van közbiztonság - a Gyurcsány és a Magyar Bálint fémjelezte mérhetetlen hülyeség és doktríner viszonyulás miatt.
És mérhetetlen düh van a lakosságban a politikusok által elkövetett fertelmes lopkodások miatt.

A Fidesz irányította a csalódás és a tisztességtelenség vádját a baloldalra, Horn Gyulától kezdve Medgyessyn keresztül jutottak el Gyurcsányhoz és Bajnaihoz - mindegyik kormányfőre hányták a sarat, Gyulára a háza miatt, Medgyessyre a Gresham-ügy miatt, Gyurcsányra minden miatt és Bajnaira a libák miatt, újabban meg adócsalónak is nevezik.

A Fidesz által fölkeltett és táplált indulatok szabadultak el és öltöttek testet a Jobbik formájában.
A Fidesz utánaszaladt az elszabadult dühöknek - a Kossuth-téri hemzsegés esténként fideszes szónoklatokba torkollott - de hiába, Hugyos Józsi a kezébe vette az irányítást és többé már nem vehette vissza tőle a Fidesz.

Amennyire igaz az, hogy a Jobbik térnyeréséét óriási felelősség terheli a tehetetlen Gyurcsány-kormányt amely a saját hülyeségét látvány-akciókkal próbálta eltakarni, ugyanannyira igaz az is, hogy a Jobbik parttalan zsidózásáért és a nácik által használt jelképek megjelenéséért a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor a felelős.

theofil 2010.03.14. 07:10:01

Vajon milyen váddal akarja majd az új kormány leültetni Gyurcsányt?

Mert le akarja majd, ezzel tartozik a híveinek akiket régóta hergel Gyurcsány mindenféle rémes cselekedeteivel - aminek a fele sem igaz - és a poltfertőzött ügyészség nagy gondban lesz amikor köztörvényes bűncselekményt keres majd Gyurcsányon.
Mert ilyen nem lesz.
Gy. szerintem különben sem zsákmányolt, az ő lelkialkatához ez nem passzol.
Ha szeretettel volt önmaga iránt (esetleg) az törvényileg le van fedve, egy üzletemberből lett politikusnak erre gondja van.

Szóval vért fog izzadni a Fidesz amíg talál valamit Gy. ellen.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.14. 07:13:55

@theofil: "Gy. szerintem különben sem zsákmányolt, az ő lelkialkatához ez nem passzol."

Ezt már kora reggel:-)

theofil 2010.03.14. 07:25:05

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Délután is ez lesz a véleményem, nem beszélve a késő estéről.

Gy. önmagát vértanunak tartja, a baloldal és a demokrácia vértanújának...

mafos 2010.03.14. 07:52:47

@theofil: Tényként jelentesz ki állításokat, ami a te saját véleményed, viszon közel nincs a tényekhez, mivel itt nincsenek tények. És tudjuk az összefüggést a vélemény és az ánusz között.

Gyurcsánynak nincs alkata. Ahhoz gerinc kéne.

JAS39 2010.03.14. 07:56:44

A pénteki és szombati hírek szerint, az MDF nyeri a 0. fordolót. A harangozás után megindult a cédula áramlás, így a bp-i 8 evk nagy valószínűséggel összejön péntekig. Az LMP ezzel szemben nem valószínű, h már megközelíti a megyei listák számában az MDF-et(de a kompenzációs listához szükséges 7 biztos meglesz), így csak gyengíteni tudja, ettől függetelnül, lehet, h sok bp-inek inkább az LMP lesz szimpatikusabb. Egyelőre 3-5 % közé várom mindkét kis pártot.

mafos 2010.03.14. 07:58:42

@kékestető: "Próbálunk nagyon felkészülni erre az alkalomra a törvényi szabályozási anyagból, ne packázhasson velünk pl. a Jobbik!:-))"

Nehogy már a Jobbikra fogd az LMP csalását! Lehet más a politika. Lehet bizony. Újak a módszerek.
Amúgy drukkolok, hogy összegyűljön, de nem azért, hogy bekerüljetek.

kékestető 2010.03.14. 07:59:47

sasitomi 2010.03.14. 05:18:47
"@kékestető: Marhaság, a jobbik 1 delegálttal rendelkezik, míg egy döntéshez többség kell. Nem szabad csalni, ennyi... az meg teljesen jogos, hogy a csalásokat le akarják leplezni."

Igen, 1 delegálttal rendelkezik, de Te még nem láttál olyat, hogy vki. ambiciózus, rámenős, nota benne felkészült fellépéssel átvigye az akaratát egy közösségben?
Én provokációról nem írtam.

kékestető 2010.03.14. 08:06:37

mafos 2010.03.14. 07:58:42
"@kékestető: "Próbálunk nagyon felkészülni erre az alkalomra a törvényi szabályozási anyagból, ne packázhasson velünk pl. a Jobbik!:-))"
Nehogy már a Jobbikra fogd az LMP csalását! Lehet más a politika. Lehet bizony. Újak a módszerek.
Amúgy drukkolok, hogy összegyűljön, de nem azért, hogy bekerüljetek."

Nem értem, hogy mi a problémád amit írtam. Egyrészről én egy szóval se fogtam a Jobbikra a két vitatott ügyet. (Természetesen ezeket az ügyeket nem ismerem, de várjuk meg a jogorvoslat elbírálást is.) Másrészt az tény, hogy a Jobbik központi kérdést csinál a többiek céduláinak szisztematikus ellenőrzéséből, amint minapi közleményeikben (Szabó Gábor) többször is megjelentették.
Ha ők ennyire profin felkészülnek, akkor mi miért ne készülhetnénk fel a választási jog ezen szabályozásából? Amúgy meg csak korrekt eljárást akarunk, ill. kérünk!

theofil 2010.03.14. 08:10:27

@mafos:

Ha esetleg valami konkrét kifogást mondanál...

kékestető 2010.03.14. 08:19:25

kékestető 2010.03.14. 00:29:00
"Harmadszor: Azért az is érdekes szabályozás, főképp ha kiélezik, netán visszaélnek vele, hogy miután nyilvántartásba vettek egy párt jelöltjét, az utána küldhet pártdelegáltat a helyi választási biz.-ba, és onnantól fogva ő ellenőrizheti, vesézheti a további jelöltek céduláit. Nem visszás ez? Hol láttak már olyan helyzetet, hogy rivális helyzetben lévő személyek, tényezők közül az egyik bírája lehet a másiknak? Képzeljük el ugyanezt sportban, (munka)felvételnél, bárminemű pályázatnál, közbeszerzésnél, stb? Abszurd! Sehol nincs ilyen!"

Ezen korábbi hozzászólásomhoz egy példa. Van pl. egy műkorcsolya vb. Lefutja a körét az elsők közt az ambiciózus versenyző, majd miután lepontozták, fogja magát beül ötödiknek a zsűribe, s utána már ő pontozza, értékeli a riválisok teljesítményét!
S mindezt teheti úgy, hogy a kölcsönösség elvét semmibe véve, Őt persze más versenyző nem értékel(het)te.
Normális ez így?

artdark 2010.03.14. 08:19:32

@theofil: Erre nehéz mit mondani...

Csak ismételni tudom magam: addig nem lesz rendszerváltozás, amíg Gy. szabadlábon van. Ezzel nemcsak a híveinek tartozik O. V., hanem a nemzetnek és az igazságnak is.

theofil 2010.03.14. 08:33:54

@artdark:

Azért mégis próbáld meg!

Mi az a konkrét ügy amiért le lehet csukni Gyurcsányt?

Köztörvényes kell.

lüke 2010.03.14. 08:37:10

@Idet:
is,de munkáárt kaptam, study

lüke 2010.03.14. 08:46:10

@Idet: Henry K.a német Fürthben született-ahol az Uffizi másolat a városháza és klein Jerusalemnek hívták, most törökök lakják-
jól áll, s szerintem nagy érdemei vannak a keleti s német politikában,s nagyon szép filmet láttam Helmut Schmidt
de.wikipedia.org/wiki/Helmut_Schmidt
90.szül napján, ahol frank kiejtéssel beszélt az európai enyhülésről.
Egy rossz mondatban nem lehet elintézni, ahogy
Zbiegnew Brezinsky-t se ,mert a komm. Lengyelország pl sokat köszönhetett közbenjárásának.

lüke 2010.03.14. 08:50:50

@kékestető:
na ez a legrosszabb példa:)
mert ott csalnak a legtöbbet !
Saz ISU-ból le is szakadtak ezért,
egy magyar bíró is kivált,az am. és angolokkal,
- az oroszokat lefizették-sőt pár éve az új pontozást is ezért hozták.

lüke 2010.03.14. 08:53:23

@jjulie: kŐŐŐ?
TOP TEN of '60 from lüke:)
Macska Pisti a tremeloes-zal már megvolt
www.youtube.com/watch?v=XfuBREMXxts

lüke 2010.03.14. 09:09:13

@theofil:
egy személyben:)
Orbán multifunkcionális:)
mindent visz
s más senki nem felelős,mikor minden úgy kezdődött ,hogy valaki visszaütött:)
igazi pártatlanság, mint a magyar jog
rendszer!

fell bandi 2010.03.14. 09:13:57

@theofil: ott van a feljelentés a Központi Nyomozó Főügyészségen ellene. Még a CJB (név szerint Völgyesi Miklós volt LB tanácsvezető bíró) nyújtotta be. Nagyon megalapozott, logikus munka, elő fog az még kerülni...

theofil 2010.03.14. 09:21:35

@fell bandi:

Nem tudom miről van szó konkrétan, annyit tudok, hogy akárhány feljelentés érkezett eddig Gy. ellen az ügyészség mindannyiszor visszadobta.

Miről van itt szó?

Az LMP is följelentette Gyurcsányt, nem tudom, hogy miért (még régebben történt), de a följelentésben
megtestesülő PR érték elég volt ahhoz, hogy megutáljam az LMP-ét.

theofil 2010.03.14. 09:26:46

@fell bandi:

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=111000

Erre gondolsz?

(Beütöttem a keresőbe a Völgyesi nevét ez jött ki.)

Emberölés kísérlete miatt jelentette fölt Völgyesi és a Civil Jogász Fórum (Morvai Krisztina leánykori neve) Gyurcsányt?

Könyörgöm, ne hülyéskedj!

robkova 2010.03.14. 09:28:02

@mafos: Amúgy ezek a kis pártok (MDF, LMP) a saját kudarcukért, mindig másokat hibáztatnak. Mikor nem akart gyűlni a kopogtató, az azért volt, mert a "szemét" fidesz meg jobbik letarolt mindent, most meg a jobbik akar kicseszni az LMP-vel, mert a választási bizottságba delegált tagjuk végzi a dolgát.
Nevetséges.
Már előre látom mit fognak mondani ezek a pártok ha nem jutnak be a parlamentbe. "A Fidesz és a Jobbik útját állta a demokráciának."

theofil 2010.03.14. 09:31:50

@lüke:

Ha jelentőséget tulajdonítanál a betűknek amelyeket leírtam - ezek eléggé fontosak tudnak lenni olvasás esetén! - akkor látnád, hogy nem erről van szó.

fell bandi 2010.03.14. 09:36:59

@theofil: Erre gondoltam, igen. De miért lett ez akkor elutasítva? Mert a rendőrség nem volt együttműködő az ügyben - értsd: visszatartott információkat. Hamarosan új rendőri vezetés lesz, változni fog a hozzáállásuk, ne félj!

tlac 2010.03.14. 09:41:20

Fletóék Demokratikus Charta pártot gründolnak,Mesterházyval görcsöl az MSZP, Dávid Párt nyögvenyelősen de eljut odáig h mindenütt lehet rá szavazni. LMP= Lehet más az SzDSz. Jobbikba is csúsznak ex-MSzP-sek. Kicsi a tábor, de sok a zászló..

theofil 2010.03.14. 09:42:36

@theofil:

Az igaz, hogy a végefelé nem fogalmaztam jól:

Nem a Jobbik zsidózásárt felelős Orbán, hanem azért mert a zsidózás a Fidesz hívek körében elfogadottá vált még jóval a Jobbik térnyerése előtt. A heveny Fidesz szimpatizánsok hozták létre a Jobbikot, ők akiknek a Fidesz puhány volt.
Pandóra szelencéjét kinyitni könnyű volt egy olyan befolyásos jobboldali politikusnak mint Orbán, de a kiáramló gonoszt visszaparancsolni lehetetlen.

Már 2002-ben azt sziszegte fideszes ismerősöm a fülembe, hogy a zsidó közvéleménykutatók miatt veszített Orbán mivel ők szándékosan alulmérték az MSZP támogatóit....
Ezt a baromságot mondotta volt amiből kitűnik, hogy

1.- már akkor is a zsidók voltak mindenért a felelősek

2.- azért meg pláne mert Orbán elaludt a kampányban.
Orbán ezért nem felős, neki nem kellett tudnia, hogy kampány van.

Uhu20 2010.03.14. 09:44:55

@theofil: A zsidózás a társadalom széles körében elfogadott, pártállástól függetlenül. (Sajnos.)

A Jobbik felemelkedésének meg nem az antiszemitizmushoz van köze, hanem a cigánykérdésnek.

theofil 2010.03.14. 09:51:10

@fell bandi:

Nincs kétségem afelől, hogy komolyan gondolod:
Gyurcsányt vád alá lehet helyezni emberölési kísérletért és el is lehet majd ítélni....
Ez az eredménye annak ha manifeszt elmebetegek jelennek meg a politikában (vö. Morvai Krisztina).

tlac 2010.03.14. 09:53:02

@theofil: Fletónak jó eséllyel mentelmi joga lesz.

jjulie 2010.03.14. 09:54:03

@Uhu20:

a jobbik felemelkedése egy hosszú és összetett folyamat eredménye, leegyszerűsíteni a cigánykérdésre, annyira frappáns ostobaság, mint a rendszerváltozást egyenlővé tenni a gyurcsány börtönbe való elhelyezésével

az antiszemitizmus kódolt formája lényegi része a jobbik jelenségnek

robkova 2010.03.14. 09:56:46

@theofil: Ne haragudj, de ha Morvai elmebeteg, akkor Gyurcsány, nem is tudom, egy agyhalott nemtudommicsoda.

robkova 2010.03.14. 09:58:18

@theofil: "manifeszt elmebetegek jelennek meg a politikában"

Olvasva a hozzászólásodat, anonim elmebetegek jelennek meg a fórumokon.

theofil 2010.03.14. 09:59:04

@Uhu20:

Nem hagytam figyelmen kívül a Gyurcsány és a Magyar Bálint féle ostoba és alapvetően gyáva doktrínerséget.

Gyávaság a cigányok elleni összes indulatot a többségi rasszizmus szőnyege alá söpörni mint ahogy ezt a két említet tótumfaktum teszi.

fell bandi 2010.03.14. 10:00:20

@tlac: meddig? a fidesz-jobbik 2/3 azért tutira vehető szerintem

jjulie 2010.03.14. 10:00:26

@robkova:

lehet egy nagy különbség: a gyurcsány tudatosan és előre megfontolt szándékkal hazudik (ezt tudjuk pártszimpátiától függetlenül), a másik meg szivből és meggyőződésből mondja amit mond - vagy esetleg az is előre megfontolt szinházat csinál? és tényleg egyformák?

theofil 2010.03.14. 10:02:14

@tlac:

Kétharmaddal úgy kiadják mindenféle bíróságnak mint a sicc.

Bár nem tudom pontosan, hogy milyen többség kell a mentelmi jog felfüggesztéshez az illetékes bizottságban. Elég magas többség kell a kiadatáshoz.

tlac 2010.03.14. 10:04:29

@jjulie: Jobbik antiszemitizmusát nehéz komolyan venni amíg kulcsemberei pl.zsidók. tagságban biztos van ilyen igény, de sztem inkább kerülik a kérdést. kicsit olyan, mint 89-ben az antikommunista SzDSz :)
amúgy 5 éve úgy alakult az eredeti Jobbik, hogy kb. csurkátlan MIÉP, de fiatalos, és semmi antiszemita kikacsingatás. ez így volt.

theofil 2010.03.14. 10:05:12

@robkova:

Állította valaki, hogy Gyurcsány kiegyensúlyozott személyiség?

Ki volt az az elvetemült...?!

tlac 2010.03.14. 10:06:18

@fell bandi: FIDESZ tudtommal nem akar Fletó mentelmi jogához nyúlni.. főleg utólag nehéz is lenne..

theofil 2010.03.14. 10:07:16

@robkova:

Nem én masírozok Brüsszelben budaházys pólóban.

Uhu20 2010.03.14. 10:07:44

@jjulie: Nyilván soktényezős a folyamat, de pont az olvtárs volt az, aki az antiszemitizmust állította középpontba.

Szerintem meg a xenofób-rasszista-stb mátrikból messze a cigányellenesség az, ami a népszerűséget meghozta a jobbiknak.

Lásd a Miépet: ők "csak" burkoltan-kódoltan antiszemitázgattak és messze nem voltak olyan népszerűek, mint most a jobbik.

Máshogy fogalmazva: a régi, 3-5%-ot kitevő miépesek nyilván csapódtak a jobbikhoz, de a többi hívük más motivációk miatt érkezett a táborukba.

tlac 2010.03.14. 10:09:21

@theofil: Fletó inkább orvosi, mint jogi eset.. A régi gazdasági simlijei elévültek (adó csalás, fiktív cégre jegyzések, stb.), a rendőrség verésre utasítása, meg a sukorói panama, stb.az ilyen dolgokat könnyű védeni, h a "kormányzás része". Mi az hogy, nagyon is!

theofil 2010.03.14. 10:10:31

@tlac:

Ha gyenge lábakon fog állni a Gyurcsány elleni vád - azokon fog állni - akkor Gy-ét nem adja ki a parlament és a Fidesz vis majorra hivatkozhat.

De akkor jobbikos tüntetések és hosszabb idejű parkírozások kezdődhetnek a Kossuth téren és újra a színre léphet Hugyos Józsi, a nép fölkentje.

theofil 2010.03.14. 10:11:57

@tlac:

Adócsalás, fiktív cégek?

Meséljél már egy kicsit erről!

Gyurcsány leánykori neve Simicska lenne?

fell bandi 2010.03.14. 10:12:18

@tlac: hát ezt nem tudom hol hallottad. ha bűnös - márpedig az - bűnhődjön. esetleg felmentik, és diliházba viszik

tlac 2010.03.14. 10:12:27

@theofil: a Civil Jogász Bizottság a múlt héten tett feljelenést a kormányfő ellen, mert véleménye szerint a miniszterelnököt büntetőjogi felelősség terheli a 2006. őszi eseményeken tapasztalt rendőri brutalitás miatt. A bizottság gyülekezési szabadság megsértése és sok ember életét veszélyeztető emberölés bűntettének kísérletében való bűnrészesség miatt kezdeményezett eljárást a miniszterelnök ellen.

theofil 2010.03.14. 10:13:24

@tlac:

Nem igazán tudom, honnan veszed, hogy Gyurcsány 'verésre utasította'(?) a rendőrséget.

fell bandi 2010.03.14. 10:13:47

@theofil: tán nem hallottál azokról az ügyekről amikor az ügyészség az elévülésre hivatkozva nem indított eljárást? olvasgass már egy kicsit archiv anyagokat!!

tlac 2010.03.14. 10:14:30

@theofil: uszoda, csillár ÁFA-jának visszigénylése adócsalás.

fell bandi 2010.03.14. 10:14:53

@theofil: töltsd le a feljelentést, abból világosan kiderül. megtalálod, segít a gugli...

theofil 2010.03.14. 10:15:07

@tlac:

A próféta szakállára!

Ez úgy baromság ahogy van...!

Ennek az irománynak Morvai elmeorvosi leletei között van a helye.

tlac 2010.03.14. 10:16:01

@theofil: Fittelina Kft erre keress rá.

tlac 2010.03.14. 10:16:56

@theofil: igazad van maga Fletó mondta, de attól még lehet nem igaz.

jjulie 2010.03.14. 10:17:31

@Uhu20:

a jobbiknak társadalmi feszültség kell, érdekelt a fenntartásában és ezt most a cigányozással és a cigánysorra küldött gárdával tudja maximális hőfokon tartani

jó az általam a széles gábortól megismert nemzeti bolsevizmus megfogalmazás, ez nagytördöfés feléjük

mehmet_ozil 2010.03.14. 10:18:15

lenne egy kérdésem:

Ha a körzetemben összejön az MDF-nek a 750 kc, akkor tegyük fel, menne rájuk 500 voks. De ha nem lesz ott a listán az MDF, akkor az az 500 ember kire fog szavazni a 3 "nagy" közül? Vagy otthon maradnak?

theofil 2010.03.14. 10:19:33

@tlac:

Ezek szerint Gy. a saját uszodája után ami a Szemlőhegyi úton van visszaigényelte az áfát?
Meg a csillárja után is?

Honnan lehet ezeket tudni?

Nem azért, de ezek - ha igazak, én nem tudom, - akkor is adótitok kiszivárogtatása útján (ami törvényileg büntetendő) kerülhettek ki a nyilvánosságba.

Hogyan került ilyen információ a nyilvánosság birtokába,
ki szavatolja, hogy ezek az állítások igazak amikor az adótitok hatálya alá esnek?

jjulie 2010.03.14. 10:20:29

@tlac:

igen, egy ember pedig szólt a pincérnek, hogy táviratot akar küldeni: a címzett a sztálin volt, a szöveg pedig:" a kísérlet nem sikerült, abbahagyni"

theofil 2010.03.14. 10:22:40

@fell bandi:

Nem követtem a fideszes följelentéseket, nem érdekeltek.

tlac 2010.03.14. 10:22:56

@theofil: ha jól tudom ME nem utasíthatja a rendőrséget..

fell bandi 2010.03.14. 10:23:14

@theofil: látom, nem értesz ezekhez a dolgokhoz. a cégbíróságon a Fittelina Kft. éves beszámolói teljesen nyilvánosak, én is belelapoztam a dossziéba. abból minden kiderül

Mi-ért 2010.03.14. 10:23:44

theofil 2010.03.14. 10:13:24

Onnan, hogy saját maga nyilatkozta a TV2-nek, hogy utasította a rendőrfönököt.

Mi-ért 2010.03.14. 10:24:51

@theofil:

A dologban az e legszebb, hogy Gyurcsányék érdemben nem tudtak védekezni, csak az elévülés mentette meg őket. Ez azért beszédes...

jjulie 2010.03.14. 10:24:54

@theofil:

bírod még, vagy írjak a török gábornak, hogy új témát kérünk?

www.youtube.com/watch?v=jrlzqtwRh-c&feature=related

theofil 2010.03.14. 10:25:01

@tlac:

Rákerestem.

Az oldal amelyet találtam kizárólag maszopos disznóságokka traktálja az olvasóját.

Majd ha a fideszes disznóságok is benne lesznek - pl. Sümeghy Csaba csalárd csődjei - akkor visszamegyek és nagyobb figyelmet szentelek az oldalnak.

fell bandi 2010.03.14. 10:25:05

@tlac: utasíthatja. de csak egy módon: az országos főkapitányon keresztül

colosgirl (törölt) 2010.03.14. 10:26:50

@theofil: sajnos vagy nem sajnos, a politikus ténykedése során reflektorfénybe kerül. sok hazugság és sok valóságalapon alapuló infó lepi el a médiát. a suttogó propaganda, a jól értesültség fitogtatása, a biztos forrásból tudom elve dominál ilyenkor.
biztos van ami igaz, de általában nagy része csak kiszínezett városi legenda körébe tartozik :) antall idejében is voltak ilyenek, de igazán orbán alatt csúcsosodott ki. amióta pedig terjed az internet, a blogok, fórumok már ezek mindennapi dolgok.

tlac 2010.03.14. 10:26:56

@theofil: most azon rugózol h a csillár után vissza rántja az ÁFA-t ugyan, de ez hogy derült ki?? Te pl. igényeltél már vissza ÁFA-t csillárod után? Annyira pitiánerség, hogy az ilyen más bűnökre is képes vetemedni :)

tlac 2010.03.14. 10:28:47

@theofil: szóval strucc politika..

ubul2000 2010.03.14. 10:29:04

@jjulie: Értem. A feszültség tehát nem azért van, mert a cigányok ellopkodják a terményt, meg mindent ami mozdítható, terrorizálják az osztályban a 2-3 évvel fiatalabb kornak megfelelő osztályba járó magyarokat, agyonverik, kirabolják, kifosztják a falu időseit, esetleg maffia-szerű gyilkosságokat követnek el, hanem mert ezt a Jobbik szóvá teszi.
Igazán demokratikus álláspont. Pontosabban libsi-demokratikus álláspnt.

theofil 2010.03.14. 10:30:50

@fell bandi:

Tényleg nem értek - nem is nagyon érdekeltek - mivel a jobboldalnak egy szavát sem tudom elhinni,
Gyurcsányt pedig elég régóta tartom rossz politikusnak, (úgy két, két és fél éve) tehát a két fél összecsapása nem érdekelt.
Csak Németh Miklósra és Bajnaira vagyok érzékeny, mert őket becsülöm.
De azért mert Gy. rossz politikus (volt) nem tartom indokoltnak a börtönbe juttatási igényeket.

fell bandi 2010.03.14. 10:32:01

@tlac: azért nem csak egy csillár volt ott : komplett uszoda, konditerem, építési munkák, sok 10 milliós értékben. és a Kft-nek nem volt más telephelye, azok mind ott valósultak meg, ahová idegen ember a lábát be nem teheti. tehát az üzleti hasznosítás kizárt. márpedig csak akkor lett volna jogszerűen elszámolható

tlac 2010.03.14. 10:32:51

szóval szted nem volt adóelkerülés? ha hit kérdése Nálad ez, az más...

fell bandi 2010.03.14. 10:33:37

@theofil: ne félj, libajnai is megy a sittre, ha másért nem, a ciprusi buli miatt. nehéz lesz azt az adócsalást megmagyaráznia...

fell bandi 2010.03.14. 10:34:58

@fell bandi: tudod, a Dataplex-ügy, a Kóka-rokonsággal bűnszövetségben

tlac 2010.03.14. 10:35:09

@fell bandi: tudom, csak direkt a csillárt emeltem ki, mert theofil még ezt is nehezen hiszi.. akkor hiszi el ha lesz jobboldali csillár ÁFA visszarántásról is cikk, ha jól értem :)

jjulie 2010.03.14. 10:36:12

@ubul2000:

köszönöm a kurucinfós idézetet, ok a szövegértést meg ne erőltessük

beszéljünk inkább a nemzeti bolsevizmusról ez nekem új, hogy is van ez?

theofil 2010.03.14. 10:36:37

@tlac:

Nem tudom, hogy visszaigényelte e vagy nem igényelte-e vissza....

Ha visszaigényelte az nem szép.
Sőt. Kifejezetten csúnya.
Ha nem egyedül vala efféle simliskedésben az üzleti világban az sem menti.

De, hogy vele kapcsolatban adótitkok láthatnak napvilágot (amennyiben ténylegesen megtörtént esetményről van szó és nem koholmányról) az sem szívderítő állapot és még akkor is mutatja a jobboldal morális züllöttségét és gátlástalanságát, ha a dolog igaz.
Nem tudom mi lenne, ha a baloldali sajtóban Orbánnal kapcsolatos adótitkok látnának napvilágot...

theofil 2010.03.14. 10:38:47

@fell bandi:

Tedd meg nekem azt a szivességet, hogy csak egy gazembert mondj a jobboldalról....
Ha a Fideszhez húz a szived, akkor fideszeset,
ha a Jobbikhoz akkor onnan egyet...na...csak egyet...légyszí....!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.14. 10:39:26

@drkovax: - itt a hivatal(os) válasz(a):
"6. Az Országos Választási Bizottság álláspontja szerint az ajánlószelvény a jelölt/lista bejelentését követően is gyűjthető, függetlenül attól, hogy olyan jelöltről/listáról van-e szó, akit/amit már nyilvántartásba vettek vagy nyilvántartásba vételi kérelmét elutasították. Az ajánlások a jelölt-, illetve listaállításra nyitva álló határidőn belül adhatók le az illetékes választási bizottság részére.

Amennyiben a jelölt/lista nyilvántartásba vételét a szükségesnél kevesebb számú ajánlás miatt tagadta meg a választási bizottság, ugyanazon jelölt/lista ismételt bejelentése esetén az érvényes ajánlások számába a korábban és az átadás után – a fenti határidő belül – tovább gyűjtött összes érvényes ajánlószelvényt bele kell számolni."

colosgirl (törölt) 2010.03.14. 10:40:27

@theofil: én egyáltalán nem szeretem gyurcsányt akit pszichológiai esetnek tartok. de tényleg nem a börtön a megoldás. az igazi büntetés, egy közmegelégedésre működő kormány lenne, aki sikeres és hosszútávon népszerű. ebben az esetben, mondjuk 3-4 év múlva gy.f ül a parlamentben, ahol naponta szembesítik pontról pontra hogy miben mikor hibázott, és közben látnia kell az új kormány sikereit. ez lenne neki az igazi büntetés. abba tényleg beleőrülne. :) hát remélem hogy sikeres lesz az új kormány. természetes, hogy ennek szurkolok, hiszen ez mindenki közös érdeke. ránk férne már pár nyugodtabb év :)

fell bandi 2010.03.14. 10:41:40

@theofil: biztos csak pech, hogy mszp-sekkel vannak tele a börtönök meg a rendőrségi fogdák... nem voltak a fiúk elég körültekintőek xDDD

theofil 2010.03.14. 10:45:49

@fell bandi:

Ne kerülgesd a forró kását....kérek egy gazember jobboldalról!

Nincs?!

tlac 2010.03.14. 10:46:05

@theofil: nem hiszem adótitok, de inkább örülj, ogy kiderült miféle ember ez a Fletó. Miközben nagypolgári életet és és átlagban napi(!) 200e Ft-ot költ, közben a ázi fitness terem stb. ÁFA-ját is visszarántja. Amúgy azt hiszem az önkormányzati hidetésekből derült ki, építési engedéylek nyilvánosak és Fittelina kapott felújításra engedélyt, közben ebből az idiótából miniszterlenök lett és láss csodát Ő laik a Szemlőhegyi villában, magának csinálta a fitness stb termet. ezt senki nem cáfolta soha.
Lehet jobb lenne elfedni e tényt, adótitok, de sztem jobb ha tudjuk. Jó ha tudjuk, h Fletó tárgyalta a sukorói panamát is. Akár jogában áll, akár nem.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.14. 10:46:51

@fell bandi: - Több 10.000 "NULLÁS" jövedelmű vállalkozó csinálja ezt, hogy minden után visszaigényli az ÁFÁt (miközben nem fizet egy kanyi SZJAt sem).
Ezek között vannak gazember kommancsok,
és igazember nemzeti érzelműek is (ez vajon miért nem "értelmű"?!;) - utóbbiak mint hazaffyas "ellenállók"... ("ezeknek" nem fizetnek;)

2010.03.14. 10:47:36

@Diocles: Majd meglátjuk. Valóban balközépre teszik sokan a pártot, de igazából a zöldek nem besorolhatók.

Rónai közel áll az LMP-hez, de nem akar elköteleződni, ahogy más, vállalható emberek se voltak hajlandók kockáztatni. Én megértem.

A német zöldek se úgy indultak, hogy kanyarítottak egy neves embert az élre, hanem fokozatosan ismertek lettek. Az LMP-nek most óriási esélye van arra, hogy bekerüljön, az ismert körülmények miatt, de ha nem sikerül, akkor se fognak kétségbeesni.

ubul2000 2010.03.14. 10:47:50

@jjulie: "a szövegértést meg ne erőltessük" Rendben, ha nehezen megy neked, akkor ne erőltessük.

"nemzeti bolsevizmus" - gondolom a nemzeti szót nem érted, a másikban otthon lehetsz.

Szerintem Széles nemzeti szocializmust gondolt, csak ahhoz gyáva volt, hogy leírja. Széles egy pondró, már mdf-es korában is az volt, csak vagyonszerzésre használta párttagságát. Látszólagos jobboldali, nemzeti elkötelezettsége is csak álca.

tlac 2010.03.14. 10:49:04

@colosgirl: agree, börtönben még mártíromkodna is. NE FELEDJÜK amikor már 2..4 éve látszódott hogy idióta, itt izgett-mozgott, az emberek szabad választásokon másfél év "kormányzás" után simán beszavazták, akkor már nem puccsal lett miniszterelnök!!

mrs. white 2010.03.14. 10:51:11

@theofil: gyurcsány azért nagy jobboldali gazember. Szétverte a pártot és most az utolsó parancsot teljesaítve a 21.-i beszédével feladja a végső kenetet. Egyetlen más jobboldali sem vetekedhet ezzel a gazemberrel.

2010.03.14. 10:51:57

@theofil: Azért utálod meg az LMP-t, mert följelentést írt? És ha netalán igaza van? Egyébként a sukorói kaszinóberuházás, pontosabban az azt kísérő telekspekuláció miatt jelentette fel.

ubul2000 2010.03.14. 10:52:07

@theofil: Én segítek: Latorczai

jjulie 2010.03.14. 10:52:55

@Laci29:

pedig ez a nemzeti bolsevizmus jó téma, biztos tudsz belőle pár versszakot, felmodhatnál párat

theofil 2010.03.14. 10:53:06

@tlac:

Egészen biztos, hogy az adóbevallás az első sortól az utolsóig - adótitkot képez.
Uszodástul, csillárostul.

Namost. Egy olyan jobbodalnak amelyet a Hírtévé meg a Magyar Nemzet címen megjelenő lap fémjelez én egyetlen szavát sem tudom elhinni.
Ha e jeles médiumokban az jelenne meg, hogy a Nap keleten kel és nyugaton nyugszik akkor erős gyanu támadna bennem, hogy a jeles égitest momentán rükvercbe kapcsolt...

tlac 2010.03.14. 10:54:12

@mrs. white: igen ez nekem mindig gyanús volt, hogy Fletó egy beépített ügynök, először az Apró-klánba benősül, azt szétveri a Pártot is : )sajnos az országot is.. Lottónyeremény..
Póbálják ezt az "Új ember, új pogram, új báb" szlogent szugerálni, erre ez a szerencsétlen megin előbújik a paraván mögül,nem bír magával. de sztem inkább csak idióta, nem kell túl nagy tudatosságot feltételezni róla..

tlac 2010.03.14. 10:55:00

@ubul2000: Latorczai nem egy kommunista kém??

mrs. white 2010.03.14. 10:55:03

@Laci29: Pedig jjulie kifejezetten szórakoztató ahogy önellentmondásba keveredik. Az már tudjuk hogy mit utál. Mindenkit. Egyszer talán azt is megtudjuk hogy kit szeret. Na jó fletot szereti (mint független értelmiségi persze, a baloldali újságirás legszebb hagyományait követve) de ki mást, az itt a kérdés.

panelburzsuj 2010.03.14. 10:56:27

@Laci29:

Könnyű neked, kismókus. Te csak kettő felhasználónevet akarsz átugrálni azért, mert a saját elvakultságod miatt bosszant a tartalma.

De mit kezdhetne az, aki minden agyatlan, elfogult, kettősmércés szimpatizánsi büfizést el akarna kerülni?

Hagyja itt a francba Török Gábor blogját, mert bár lehet, hogy ő képes ugyan kötéltáncot járni, de a közönsége nagyrésze nem több suttyó, béna propagandistánál?

Ehhh ...

colosgirl (törölt) 2010.03.14. 10:57:12

@tlac: abban az országban ahol az emberek egy része azt hiszi orbán jelenleg a miniszterelnök, meg a politikusok nevét sem ismeri, és gyurcsányt köztársasági elnöknek hiszi, ott minden előfordul :)
nézd meg a cseheket, szlovákokat, és még a román is olyan, hogy az általános részvétel 28-48% körüli. de akik elmennek, az alapfogalmakat legalább tudják. semmivel nem butább a magyar, csak itt a buta is elmegy véleményt nyilvánítani :) persze a magas részvétel miatt a pártok mozgósítanak, így óhatatlan, hogy megy olyan is aki nem is ért hozzá:

www.youtube.com/watch?v=BcASFjhcHjk

theofil 2010.03.14. 10:57:57

@mrs. white:

Gondolom amikor Gyurcsányt jobboldalinak mondod csak viccelsz?

Tudod mit mondok én baloldaliként?

Bárcsak a Fideszbe lépett volna be!
Már csak a maradékai lennének....

(Gonosz vagyok, mint ismeretes.)

colosgirl (törölt) 2010.03.14. 10:58:22

@mrs. white: látod ebben is van igazság. és egy idézet tőle:
"majd írok a baloldalról kurva jó könyveket"
hát ha már tönkretette, írhat is :)

ubul2000 2010.03.14. 10:58:47

@tlac: Latoczai János a Fidesz/Kdnp oszlops tagja. Egy gazember.

theofil 2010.03.14. 10:58:57

@iii:

Kilógott a lóláb.
Publicitást akartak.

theofil 2010.03.14. 11:00:03

@ubul2000:

Mit csinált a Latorczai?

ubul2000 2010.03.14. 11:00:03

@jjulie: olvastam én is, de azért köszönöm a linket

2010.03.14. 11:00:58

@theofil: Melyik párt nem akar publicitást?

Másrészt többszöri felszólítás ellenére sem tisztázta az ügyet, nem volt más lehetőség.

tlac 2010.03.14. 11:01:14

@theofil: mindig kételkedj, de akkor is visszarántották az ÁFA-t. Mint cég nem is tehetett talán mást. de SAJÁT célra használják a fitness termet. Bizonylat, adó bevallás meg HírTV nélkül is így van. össze lehet ezt rakni. Ha jobban érzed magad úgy h nem veszel tudomást tényekről csak mert MagyarNemzet (is) írta és ezek után nyugtázod, hogy akkor Fletó nem gazember, akkor élj így nyugodtan. Csak mert kérdezted válaszoltam. Aztán nézd át hogy Nomentana Bt és Kft hogy lépett fel egyszer így, egyszer úgy. Azt hiszem az évült el. Amikor nem létező cég tranzakciózik..
Vagy Fletó sukorói panamáját h értékeled? véded, vagy nem tudsz róla, vagy nem akarsz ról atudni, mer nem kedve lap, TV (is) megírta??

mrs. white 2010.03.14. 11:02:22

@tlac: Amerikbán már külön tudományos rajóngói vannak annak az elméletnek amely szerint az evolucióban vannak olyan bakugrások amik megmagyarázhatatlanok. Kb olyan mint ha a bicikliből motorkerékpár lenne. de honnan került elő a motor, az nem lehet egy kerékpár fejlődés következménye. Ezért ugy gondolják mégiscsak van egy felsőbbb irányító hatalom. ezt nevezhetjük istennek az egyszerűség kedvéért.
Fletó vagy magától ilyen hülye (ami szinte kizárt)vagy küldték vagy létezik valami felsőbb irányító hatalom, ami átugorja a maszopt mint az evolució zsákutcáját és előkerül az a bizonyos "motor".

tlac 2010.03.14. 11:03:26

@ubul2000: elhiszem, rossz arc, kétségtelen. szerencsére márnem tényező, de páréve mint Demszkij ellenlábast is megfuttatták brrr....

ubul2000 2010.03.14. 11:06:37

@theofil: Kértél egy gazembert, én ismertem anno - emberileg az, azért mertem leírni. (Csak egy példa a jellemzesérée, bár nem ezér írtam, hogy gazember. A hőskorban az mdf-kdnp-kisgazda koalició indult az önkormányzati választáson. L, mint helyi lakos, és a kdnp tagja - kerek-perec megtagadta a kopogtató cédula leadását. Hát ember ez?)
De mondhatok más példát is. A "lovag" D. Tomika. Őt szerencsére nem személyesen ismerem, csak olvasom a "hódításait". Ennyi elég, hogy gazembernek tartsam.

theofil 2010.03.14. 11:06:45

@1.szolo - ajánlom magamat::

Tudtommal Bayer Szlovákiában adózik, mert kommunistáknak egy fillért sem...!

Föltehetőleg nem egyedül van ezzel, de hogy a magyar államháztartásnak nem fizetnek az szép hazafias tett!

tlac 2010.03.14. 11:08:39

@mrs. white: sztem Fletó gyerekkorával magyarázható az idiótasága, érdemes elolvasni, a Párt öregjeinek meg csak jól jött egy ilyen túlmozgásos hülye, megúsztak, elalibiztek újyabb 8 évet. Lsd. Szekeres "Szarember" Imre. és társai. Szocialista Ildikó, mint fő cenzor 89-ben tuti nem hitte volna el, hogy még 2010-ben is itt rikácsolhat elnökként, paráztatva az embereket nagy zsetonért védetten. Kampányfőnöke is lassan szabadul a sittről. Ha most azzal jön hogy az MSzP megvédi a nyugdíjasokat és nem lesz gázáremelés, akkor gondolom theofil is megáll egy pár pilanatra gondolkodni..

theofil 2010.03.14. 11:08:42

@iii:

Na majd pont az LMP hivatott arra, hogy elszámoltassa Gyurcsányt...
Na neee....

jjulie 2010.03.14. 11:10:26

@mrs. white:

már többször megirtam kit szeretek: a görgeit

nem pató pál volt és nem is noszty feri

tudod hogy mielőtt gúlába rakatta a fegyvereket világosnál, megpocoltatta a legényeivel, mégpedig úgy, hogy körbelovagolt és személyesen adta ki a parancsot?

és szótfogadtak neki

nem egy gonosz törpe volt

theofil 2010.03.14. 11:12:02

@iii:

Ha az LMP-ben ennyire dúl az igazságérzet akkor jelentse föl Gy-ét Hlusztvicsihák Ottomár magánemberként (aki amúgy lehet akár az LMP-nek is a tagja) és ne a Gyurcsány 'farvizén' nyomuljon be a nyilvánosságba az LMP mint párt.

De igaz, melyik pártunkban van akár csak egy szemernyi jóízlés?

tlac 2010.03.14. 11:14:07

@theofil: így van, tudatosan nem ide adózik az autója után. azt mondta kormány váltás után fog haza adózni. EU van..

mrs. white 2010.03.14. 11:14:19

@theofil: Természetesen vicc. Gondoltam kicsit provokálok. Azt viszont komolyan sosem értettem hogy valaki miért szavaz a maszopra (egyszer leírtad pedig) mert, hogy milyen görény korrupt párt az elődjét is beszámítva évtizedek óta szerintem sosem volt kérdéses.
Ezért is örülök hogy a nokiás doboz mellett pl. Hatvani Szabó neve is előkerült aki vélhetőleg a (mdf kormány alatt) privatizáció alatt szedte össze magát. a mostani szar helyzetünk az elmúlt negyven mellett a privatizácó nevezzük szabadrablásnak és a szocik nyoc évének köszönhető. természetesen fellehet sorolni a fidesztől is. Bár nem véletlen hogy a josp tot simicska kaja ibrahim szentháromság mellett nem sok minden jut az ember eszébe. szóval fellehet sorolni de nem okozta a bajt valamint jjjuli kedvéért ha olvassa nem is az hogy Orbánnak patája van és diktátor.

theofil 2010.03.14. 11:14:28

@ubul2000:

A Latorczai ügy némiképp homályos előttem,
D.T. hódításai pedig politikai szempontból érdektelenek.

(Az illető sportminiszteri tevékenysége már megérne egy misét.)

tlac 2010.03.14. 11:15:43

@theofil: sajnos megint MN összefoglalót találtam neked (ethát nem hiszed) a nem létező Fletó cég privatizál témában, erre Fletó azt elismerte, h valóban volt egy kis jogi csalafintaság:

www.mno.hu/portal/331816

jjulie 2010.03.14. 11:20:22

@mrs. white:

a patás duma nagyon gyenge, soha nem használom, viszont pát napja valaki a gonosz törpét használta, na ez teccik, legalább annyira, mint a horpadtmellő pattanásos a zászlószökevényekre

ubul2000 2010.03.14. 11:20:30

@theofil: "D.T. hódításai pedig politikai szempontból érdektelenek." Nem éppen - talán emlékszel a Profumo-ügyre. Amit megtehet ehy átlagember, azt nem biztos, hogy megteheti egy magát politikusnak nevező valaki. Egyébként a sportminiszteri tevékenysége valóban megérne egy misét. Nem akarok vádaskodni, de véleményem szerint elférne Zuschlag mellett.
A baj a Zuschlag-üggyel is az, hogy soha nem kerül bíróság elé, ha nem viccelődik a zsidók rovására a tv előtt. Ezért viszont bűnhődnie kellett. Nagy tanulság ez.

mrs. white 2010.03.14. 11:22:49

@jjulie: Mindíg sjtettem hogy, Tóta W méltó örököse vagy. Ő pont tavaly fejtette ki hogy 1848 milyen szar volt és Petőfit mi a franért kell szeretni.

Szerinte sokkal kifizetődőbb megalkudni mint egy felesleges szabadságharcba belemnni.

Logikus álláspont. Ellenben szerintem az oppurtunista népek hósszútávon halálra vannak ítélve még ha jó üzletnek is látszik.
Ha csak a románokat nézzük ez a görény politika célravezető. Nézzük mennyi kreativitást tudnak felmuttani?

Semennyit. Híres román tudóst kérek valamint azon az eggyen kívül egy írót, vagy zenészt. Esetleg zeneszerzőt.

A megalkuvás elsorvaszt. Inkább a spártai értelmetlen hősiesség.

theofil 2010.03.14. 11:23:06

@mrs. white:

Nekem sokminden az eszembe jut, de a legjobban a maradék hamburgerek tetszenek.

De hagyjuk, a téma eredetileg az volt, hogy le lehet-e csukni Gyurcsányt, csinált-e valami olyast ami alapján ez kinéz neki.

Ha az 'emberölési kísérletet' a helyére tesszük (Morvai kórlapjához) akkor nem marad semmi, ami nem okvetlenül jelenti azt, hogy Gy.nem simliskedett némileg üzletemberként.

De akkora disznóságot nem csinált amiért börtön járhatna.

Kár volt a fideszes híveket ilyesmivel hitegetni, mert most majd követelni fogják....a jobbikosok meg pláne.

tlac 2010.03.14. 11:23:55

DT egy kókler életművész..

hoplita 2010.03.14. 11:24:59

@theofil:
Keresd elő az a cikket, aminek az a címe, hogy " A fattyú neve; Nomentana"...
Nem tudom hol találod, vagy egyáltalán fenn van-e a neten, fejből mondom a cikk címét..

Rágd át magad rajta, aztán ha felhomályosodtál visszatérhetünk a témára.
De addig felesleges itt ezen itt rugóznod.

theofil 2010.03.14. 11:25:07

@tlac:

Jogi csalafintaságot (sajnos) én is kinézek Gyurcsányból, de itt a lecsukása volt az eredeti téma.

szikjáró 2010.03.14. 11:28:02

@mrs. white: nem az evolúcióban vannak bakugrások, a kutatói nem elég okosak még a témában, ellenben Fletó most biztosan azért nyomul, mert szóltak neki az anyahajóról, hogy még két-három évig sajnos nem tudnak eljönni érte, ő meg úgy gondolta kihasználja azt a kis időt...
ember magától nem lehet ennyire...hm...egyvágányú elme.
:)

theofil 2010.03.14. 11:28:27

@ubul2000:

Profumo nemcsak könnyűvérű hölgyekkel enyelgett, hanem olyasmiről is beszélt amiről nagyon nem kellett volna.

Persze nem szép az ilyesmi, de nálunk a politikusok magánélete még nem került terítékre és ez jól van így.

theofil 2010.03.14. 11:31:10

@tlac:

Egyszeráen nem jövetem és nem is követtem a Gy. körüli jobboldali híreket, egyrészt mert nem hiszem a jobboldalnak egy szavát sem, másrészt mert Gy. már jóideje nem érdekel.

hoplita 2010.03.14. 11:33:18

@1.szolo - ajánlom magamat::
Igen, igazad van.
Sőt, töredelmesen bevallom, én is csináltam már ilyet.
Nem nagy tételben, de számoltam el építőanyagot a cégemnél, ami a saját házamra lett felhasználva, felújításra, festésre, egyebek.
A gond ott kezdődik, hogy belőlem nem lett sem politikus, sem miniszterelnök...és valószínűleg nem is lesz.:DD
És a kutya itt van elásva.
Ugye érzed te is...?

tlac 2010.03.14. 11:33:20

@theofil: tudom és én se látom a börtönt neki, ha visszaolvasol. amúgy is mentelmi joga van és 99.99% hogy az is lesz. MSZP 4. a listán, azt majd onnan szervezi tovább magát. csak mostmár nem az MSZP megmentője lesz és párttársai is átlátnak rajta. Demokratikus Chatrát figyeld majd! Dessewfy, Kuncze, Bauer. de sztem már a történelem szemétdombján van és eza börtönnél is nagyobb büntetés. nem nevetséges, hanem szánalmas.. DJ nagyformátumúja..

jjulie 2010.03.14. 11:34:37

@mrs. white:

ha te azt hiszed, hogy a görgei volt az aki nem ment bele ? aki felakasztatott egy zichyt még pákozd előtt, amikor ő még egy senki volt?

aki előbb katonai győzelmet akart és csak utána trónfosztást?

aki mögé 30 éves korában felsorakozott a jóval idősebb tisztikar is?

aki 49 áprilisban megüzente a kosuthnak hogy mielőtt kinyitja a száját előbb neki szóljon?

ez volt megalkuvó, és én aki szemrebbenés nélkül elküldök bárkit a picsába?

a szijjártó jó munkát végzett rajtad

theofil 2010.03.14. 11:35:29

@hoplita:

Lehet, hogy majd egyszer megteszem - most már zúg a fejem, de szerinted le lehet csukni Gyurcsányt (ez alapján) vagy nem lehet?

Mert ez az eredet kérdés és nem az, hogy Gy. makulátlan-é vagy nem az.

tlac 2010.03.14. 11:37:42

@theofil: jó, de ha ennyi mindent nem figyelsz, akkor nem csoda h tájékozatlan vagy.

mrs. white 2010.03.14. 11:37:57

@jjulie: Te is tudod nem az a lényeg hogy a sértés mely kifejezését használod. Számodra diktatórikus rossz vezető stb.

Én meg azt írtam neki az ország állapotában sokkal kevesebb rossz pontja van,( ha van ) mint a most regnáló hatalomnak. Gondolom Ferencnek nem azért tulajdonítasz karizmát mert hülyének és rossz vezetőnek tartod.

Na itt a törésvonal kettön között, Ennek ellenére nem tartalak butának, horpadt mellünek, gonosz törpének csak nagyon mésképp látjuk bizonyos kérdésekben a világot.

hoplita 2010.03.14. 11:38:00

@theofil:
Az igazán sosem derült ki, hogy beszélt Profumo, vagy nem beszélt.
Egy dolog döntött....Christina Keeler az ágyát és bájait megosztotta egy KGB-s attaséval is.
Nálunk a Mucuska-ügybe nem bukott bele senki, pedig az legalább ilyen szaftos volt és érintette a maszopot meg a szadistákat is...hillerhaver meg nemmagyarbálint részéről.:)

tlac 2010.03.14. 11:39:02

@hoplita: pontosan. és nem kérted h legyenek a többiek is öngodndoskodók és a félretett pénzüket adják oda csak úgy ilyen gazembereknek.

theofil 2010.03.14. 11:40:13

@hoplita:

Ha például baloldali politikusi ambícióid lennének - nem hiszem, hogy komolyan kellene számolni ezzel, de mégis - akkor készülj fel rá, hogy óvodáskorodtól kezdve lennél "átvilágítva" a jobboldali sajtó tárgyilagossága szerint....

tlac 2010.03.14. 11:40:36

@theofil: ha le lehetne csukni, vannak azért páran akik meg is tennék. hajrá!

Füsti 2010.03.14. 11:41:23

Mdf és Lmp ajánlószelvényeket visszautasítanak?Bukik a kopogatócédula biznisz? Mi van itt? Nem működnek a 20 éve bevált trükkök?
Úgy látszik a tiszta új erő a Jobbik előretörése mégis hozhat valami tisztulást, és nem hiába rettegnek a parlamenti pártok a Jobbiktól?
Érdekes 1 hónap, majd utánna 4 év várható.:)

theofil 2010.03.14. 11:41:46

@tlac:

Nem vagyok hivatalos forrás...lehetek akár tájékozatlan is akár.

hoplita 2010.03.14. 11:42:55

@theofil:
Lehet vemhes, lehet nem.

Te, vagy én a tizedéért kaptárba kerülnénk.
Ő megúszhatja.....de be is vonulhat.
Nagyon sok a független változó, megoldhatatlan egyenlet.
Én szeretném a sitten látni, igazából az egyik legkártékonyabb figurája az elmúlt 20 évnek.
Ott lenne a helye.....persze nem egyedül.
Politikai alku kérdésévé válik, mint minden ebben a szétqrt országban.

hoplita 2010.03.14. 11:45:30

@tlac:
Nos igen...:DD

Erre mondják mifelénk, hogy nem egy a szőr a selyemmel.:)))

tlac 2010.03.14. 11:46:38

@Füsti: ez igaz nem lett volna a ferencvárosi lebuktatás (Novák Előd), MDF-nek a régi módszerekkel rég meg lett volna a szükésges KC-je. Ezt (is) kicsit elkalkulálták, Moszad Zoli annyi mindenre figyelt, jelölteket videóztatott, h erre nem figyelt már.. de jó, hogy megvan az országos listája MDF-nek, ha foghíjas is. Most 3 hétig Bokrost akarják majd mindenkivel megvitatkoztatni. Vona Gábor elfogadta a kihívást, ha meglesz Bokrosék országos lsitája. AZtán lehet egy Bokros-Mesterházy vita a baloldal vezére címért. Vona-Mesterházy vita a 2. helyért stb. Gondlom Mesterházy h örül a Bokros listának-- meg h következő 2 hét Fletóról szól majd megin. Fletó, a nagyformátumú sztem meghívja a VIP sorba a Mesterházyt. :))))))))) az meg meg is alázza magát és elmegy.

theofil 2010.03.14. 11:46:40

@tlac:

Bauer Tamást nagyra tartom, ő nem egy Dessewffy.
A Demokratikus Charta meg nem tudom, hogy most ki pedig érdekelne.

tlac 2010.03.14. 11:47:33

@theofil: jogodban áll. kérdeztél válaszoltam. amúgy tényleg meglepődtem, h nem tudtál Fletó adócsalásairól, meg ál-cégeiről, de van ilyen is.

chelsea.hu 2010.03.14. 11:48:10

Tistelt Fidesz-rajongók! A fidesz már nagyon rég tudja, hogy a mozgástér milye lesz a kormányzása alatt (első ciklusban) .
Ha tudta, akkor miért kommunikálta folyamatosan a Szijjártóval, hogy megszórítások nélkül is kezelhető a válság?
-mindent visszaadunk!
-mindent eltörlünk!
-mindent visszaállítunk!
-mindent visszacsinálunk!
-stb.
98.2002.2006-ban a Fideszt támogattam a szavazatommal.
2007-ben döbbentem rá, hogy a Szijjártón keresztül a Fidesz vezetés
is ugyanazt gondolja, feltételezi a választóiról, mint a különböző show-műsorok producerei a nézőkről -(pl. Mónika-Show, Győzike-Show stb.)
A választási programban bármi is visszaköszön az elmúlt négy év kommunikációjából?
Egyébként az ország jövőjét figyelembe véve, teljesen racionális, hogy a kiadási oldalt növelve semmi nem igérhető.
Kik is járhatnak jól a kormányváltással?
Csak a fidesz- közeli vállalkozók.-nagyon szűk réteg.
A csodavárók számára pedig marad a rothadt narancs, a szegfű meg már régen elvirágzott.
Még mindig rendelkezésre áll egy hónap arra, hogy sokan átgondolják, hogy a tuti a Fidesz?-hát nem.
Ha nem Fidesz nem Mszp, akkor talán próbáljunk meg átlátni az utca túloldalára.
Azért nem folytatom tovább, mert a blog nem használható kampánycélokra.
Kíváncsi vagyok, hogy kinek mi a véleménye?

theofil 2010.03.14. 11:49:16

@hoplita:

Miért lenne az elmúlt húsz év legkártékonyabb figurája Gy. amikor csak a boldogtalan Medgyessy ragadta ki (vesztére) az ismeretlenségből 2002-ben?

jjulie 2010.03.14. 11:55:06

@chelsea.hu:

igen, egyértelmű, a nemzeti bolsevik zászlószökevény jobbik a megoldás az utca túloldalán, és nem az mszpfideszkdmp

panelburzsuj 2010.03.14. 11:57:07

@chelsea.hu:

"A választási programban bármi is visszaköszön az elmúlt négy év kommunikációjából?"

Vissza bizony: mindent elkúrt a nyolcévi kormányzat!

Vagy: a nyolcévi kormányzat kúrt el mindent !

Esetleg: a nyolcévi kormányzat mindent elkúrt !

Te mit olvastál?

panelburzsuj 2010.03.14. 12:00:25

@theofil:

Nem muszáj húsz évig egyfolytában kicsit kártékonynak lenni, lehet azt rövidebb idő alatt, intenzíven is csinálni ...

Kun Béla vagy Szálasi meddig volt hatalmon?

colosgirl (törölt) 2010.03.14. 12:05:41

érdekes meghallgatni a torgyán beszédet :) akkor még kislány voltam, még nem láttam, csak hallottam és olvastam róla.

colosgirl (törölt) 2010.03.14. 12:06:29

bocsi, rossz bejegyzéshez írtam :)

chelsea.hu 2010.03.14. 12:06:31

@panelburzsuj: Természetesen az elmúlt nyolc évet folyamatosan hallhattuk -a programban is ez dominál.
Konktétabb intézkedéseket hiányolom :
-legalább négy-öt olyant, hogy " ez ilyen időponttal stb."
Számomra nem több üres dumánál.
Ismétlem, hogy nem osztogatás igéretére gondoltam.

hoplita 2010.03.14. 12:07:18

@jjulie:
Ó, hát a te problémáidra nincs megoldás, de ezt már tuggyuk itt egy ideje...:DD

@theofil:
Hosszas töprengés után adtam elqrónak ezt a kétes dicsőséggel járó minősítést.
Van néhány vetélytársa, de igazából verhetetlen ebben a műfajban.
A végeredményt meg a saját bőrödön is tapasztalhatod....mint mindahányan.

panelburzsuj 2010.03.14. 12:21:42

@chelsea.hu:

Határidőt egy pártnál se találsz. Nagyobb fajsúlyú dolgokra legalábbis.

Konkrét intézkedések meg vannak azért a Fidesznél is, nekem például határozottan szimpatikus a 300-500 milliárd forint vállalkozói adminisztrációs költség megspórolásának gondolata.

Hogy ez hogy viszonyul az egymillióval több munkahelyhez, az egy másik kör.

theofil 2010.03.14. 12:29:03

@hoplita:

Gyurcsánynak nem az üzletemberként elkövetett csalafintaságai a lényegesek - bár ezek szerepe nem lebecsülendő, mivel nem árt ha az ország miniszterelnöke tisztességes - de
az (esetleg) áfa visszatérítésben szenvedő csillárnál sokkal nagyobb baj a miniszterelnöki szerepének félreértelmezése, az a körülmény, hogy Gy. azt hitte, hogy neki főleg dumálnia kell.

Gy. politikai hibái súlyosak, de nem erről folyik a diskurzus, hanem arról, hogy be kéne őt csukni...

Ezt tartom borzalmasnak, hogy a Fidesz zömmel nem a politikai tevékenységét nézte Gy.nek, hanem "tisztességtelen üzletemberként, tisztességtelen miniszterelnökként" égette bele a híveinek a tudatába.

Most megyek, tényleg zúg a fejem ettől a sok prézsmitálástól, majd délután visszanézek.

chelsea.hu 2010.03.14. 12:38:30

@panelburzsuj: A többi párt programja most talán azért nem hasonlítható a Fideszéhez, mert mindenki tudja, hogy a Fidesz a biztos befutó.
A 300-500 milliárd forint administrációs költségcsökkentés nem azonos pl.az azonnali nagy arányú adó-és járulékcsökkentéssel, amit minden Fideszes vezető megnyilatkozásakor majdnem mindig hallhattunk.-meg miből áll össze az 300-500 milliárd?

panelburzsuj 2010.03.14. 12:43:09

@hoplita:

A bőrön tapasztalható végeredményhez azért annyit te is gondolj hozzá, hogy sok kicsi elkúró munkálkodása is benne van, csak nem olyan látványos, mint a magas polcra kapaszkodottak esetében.

Ha félmillióan csalunk egy kis áfát, az bőven lenyomhat mindenféle csúcspolitikusi csillárt meg úszómedencét.

Szar polgárnak szar vezért!

Ebből találj kiutat.

panelburzsuj 2010.03.14. 12:56:52

@chelsea.hu:

Ha arra akarsz kilukadni, hogy nagyrész a Fidesz is csak halandzsázik, akkor egyetértek.

De van-e értelme azzal tölteni az időt, hogy melyik pártprogram hitványabb?

chelsea.hu 2010.03.14. 13:10:25

@panelburzsuj: nem mondtam ki, de erre gondoltam.

Wudu Allen 2010.03.14. 13:13:14

@chelsea.hu: A választók és a szavazatukra apelláló pártok üzenetei jól magyarázhatók az ún Maslow piramis alapján:
hu.wikipedia.org/wiki/Maslow-piramis

Még az is érthető, hogy egy zöldpárt pl. simán bekerülhet a parlamentbe Németo.--ban, itt még az elindulásuk is nehézkes.

Wudu Allen 2010.03.14. 13:19:49

@Wudu Allen: Helyesen:
A választók motivációi....

panelburzsuj 2010.03.14. 13:33:53

@chelsea.hu:

"Az elmúlt 8 év kormányai folyamatosan bizonytalanságban tartották a nyugdíjas-
társadalmat. Fokozatosan adták meg a 13. havi nyugellátást azért, hogy aztán egyszerre elvehessék."

...hogy aztán egyszerre elvehessék...

Milyen erkölcsi megújulást várhatsz egy olyan országban, ahol egy ilyen gondolat elfér a szavazók túlnyomó többsége által támogatott vezetők programjában?

chelsea.hu 2010.03.14. 14:06:43

@panelburzsuj: talán olyan erkölcsi megújulásra gondoltam, ahol egy párt maga mellé tud állítani 2,5-3 millió választót,-közben folyamatosan erkölcsről, etikáról, őszinteségről kommunikál-akkor valamelyest őszintébb lehetne a szavazóival.
Mit gondolsz, ha a létszámot az állami hivatalokban, állami intézményekben, önkormányzatonál, ill. ezen intézmények számát az indokolt optimumra állítanák,-mint pl. a győri Audiban a létszámot-akkor mi növekedne azonnal?-szetintem a munkanélküléség. Hol fog nekik munkát biztosítani?
A négy év igéreteiből talán az elszámoltatás fog realizálódni.

Surko 2010.03.14. 14:22:40

Érdekes böngészni a vokscentrum.hu oldalon a régi választások eredményeit.

Pl. 1990-ben, amikor még 4% volt a bejutási küszön (ezt vajon miért emelték fel? csak nem azért, mert az MSZMP nagyon közel volt a bejutáshoz?)

Az alábbi három párt ért el 3% feletti eredményt:
- MSZMP (a későbbi Munkáspárt) 180 ezer szavazattal 3,68%-ot
- az MSZDP Petrasovits Annával 174 ezret 3,55%-ot
- és a TSZ vezetőkből alakult Agrárszövetség 3,15%-ot 154 ezer vokssal

A bejutáshoz akkor 195 ezer voksra volt szükség.

Az MSZMP-nek 15 ezer szavazata hiányzott, de hiányzott a Pest megyei listája is. Pest megye Budapest után a második legnépesebb körzet akkor 700 ezer feletti választóval.
Ebből akkor 430 ezren szavaztak, azaz 3,5%-os listás szavazati aránnyal már bent lehettek volna.

Miután átlag 3,68%-ot értek el, ez Budapesten bizonyára meglett volna. Így a Munkáspárt jövője a Pest megyei listán úszott el. Azaz mindössze 4 jelöltön.

panelburzsuj 2010.03.14. 14:22:45

@chelsea.hu:

Ha a Fidesz a realitásokkal szembesítené a magyar választókat, akkor nem milliókat, hanem nagyságrendileg bokrosi tábort tudna maga mellé állítani.

És az igazán rémisztő az, hogy még a fideszi demagógia sem elég sötét, még az sem fed le minden önfelmentő, másokra mutogató, csodaváró "választói igényt".

Surko 2010.03.14. 14:31:27

Az Agrárszövetségnek a bejutáshoz 41 ezer voksra lett volna még szüksége.

Nekik meg a budapesti és a hevesi listájuk hiányzott.

Budapesten akkor 1,5 milliónál is több választásra jogosult volt, akik közül 1 millió 45 ezren el is mentek szavazni.

Ha az országos 3,15%-ot hozták volna Budapesten, akkor az 33 ezer voksot hozott volna.
Hevesben 162 ezren szavaztak, így az országos átlaggal számolva ez a lista újabb 5100 szavazót jelenthetett volna.

Azaz ha meg lett volna mind a 20 listájuk - legfőképpen Budapest - akkor ők is igen közel lehettek volna a bejutáshoz.

Az FKGP pl. Budapesten önmagában szerzett 53 ezer voksot, pedig ez is 5% alatt maradt, 4,93% volt csak.

www.vokscentrum.hu/valaszt/valeredm.php?mszkod=112405&evvalaszt=1990&jny=hun

nyünyüge 2010.03.14. 14:32:40

Témajavaslat (április 1-re :-):

Hánymillió ajánlószelvény fér el egy Nokiás dobozban?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.14. 14:34:28

@1.szolo - ajánlom magamat::
Az IDE DEMOnstrációjának állása:
(a honlapunkon térképen és táblázatban is)
- elutasítva: 17 helyen 3 jelölt
- "döntésre vár": 1 helyen 1 jelölt
- postázva újabb 4 helyre 2 jelölt
- postázásra vár: 3 helyre 1 jelölt (=összesen: 25 helyen 3 jelölt).
(a legalább 33 elutasítás eléréséhez várunk még 1-1 cédulát bárhonnan!)
- személyesen átadható a jelöltjeinknek 15-én 11-17 óra közt a Vajdahunyad Váránál
- utolsó postázási lehetőség IDE (3201 Gyöngyös Pf.157.): március 16-án - elsőbbséggel!
Köszönjük a bizalmat! - (az IDE adatkezelési azonosítója: 02768)

Surko 2010.03.14. 14:43:05

Végül itt van az MSZDP, akiknek 21 ezer voks kellett volna a bejutáshoz.

Nekik a szabolcsi és a vas megyei listájuk hiányzott.

Szabolcsban 213 ezren szavaztak, Vasban pedig 154 ezren. Az országos átlaggal (3,55%) számolva ez 13 ezer plusz voksot hozhatott volna.

Még ezzel is a küszöb alatt maradtak volna, de igen közel lehettek volna a bejutáshoz ők is. (alig 7-8 ezer voks)

Egyszóval kijelenthető, hogy a 20 területi lista kevés kivételtől eltekintve (pl. KDNP akik 15 listával értek el 6,46%-ot '90-ben) elengedhetetlen a küszöb átlépéséhez.

Viszont egész máshogy alakulhatott volna a "történelem", ha '90-ben ezeknek a baloldali pártoknak is meglett volna a hiányzó 1-2 listájuk.

Könnyen lehet, hogy ők is bejutottak volna ha megvan mind a 20 listájuk és lehet rájuk az egész országban szavazni.

panelburzsuj 2010.03.14. 15:13:53

@Surko:

Egyvalamit kihagysz a számításból.

Kilencvenben a nyertes még a szavazatok egynegyedét sem volt képes besöpörni, és mögötte még másik öt párt bejutott. Teljesen más volt a pártszerkezet, a két "utódpártot" leszámítva mindenki "tiszta lappal" indult, nem voltak évtizedes lopkodásban és másikramutogatásban elvtelenül összecementálódott szekértáborok.

Akkor - igaz, sokféle pártocskába szétszórva - de teljesen kicserélődött a parlament "pártállománya".

Most meg az a kérdés, hogy kipottyan-e két olyan párt, aminél már tíz-tizenkét éve ez a legfőbb kérdés, meg hogy bekerül-e összesen egynegyednél több új párt.

Captain Tott (törölt) 2010.03.14. 16:39:41

@chelsea.hu: Azért tegyünk egy kis különbséget aközött, hogy a Fidesz nem tudja, mit csináljon - vagy nem mondja meg, mit fog csinálni.
Szerintem nagyon is tudja, hogy mit fog csinálni - az egy másik kérdés, hogy ha erről konkrétan beszélne, rögtön kiragadnák egy-egy elemét és ellenkampányt építenének rá.

kiszol 2010.03.14. 17:01:05

Ahogy azt megtippeltem, a Jobbik rágalomhadjárata csak növelni fogja az LMP támogatottságát. Csak így tovább Jobbik, ha az LMPt akarjátok erősíteni, jó úton jártok!

Földi Áron, a csalással megvádolt képviselő megszólalt:

"A Lehet Más a Politika országgyűlési képviselő jelöltje telefonon megkereste szerkesztőségünket és elmondta, hogy nem adja fel, tovább gyűjti a kopogtató cédulákat. Mint kiderült, jó sokat fog még leadni, mert az ominózus írás után, melyben a törpepárt abonyi jelöltjét az országos híradásokban is választási csalással vádolták meg, népszerűsége a helyi választók körében megnőtt és egyre többen keresik meg, felajánlva számára kopogtató cédulájukat. Még olyanok is odaadják neki, akik senkinek sem tették volna meg ugyanezt.

Az LMP színeiben indulni szándékozó helyi képviselő testületi tag jelenleg nagyon elfoglalt, mert tovább gyűjti a „ cetliket „, de ígéretet tett arra, hogy hamarosan személyesen is áll lapunk rendelkezésére. Földi Áron egyszerűen nem érti, hogy miért egy ilyen kicsi párt jelöltjét kell választási csalással megvádolni, elmondása szerint vétlen az ügyben. Vélhetően segítői követtek el hibát, amikor egy Jobbikos szavazócédulát is neki címzett valaki, de ez nem ő volt. Földi elmondta, hogy a kopogtatócédulák gyűjtésének rendszere enyhén szólva is aggályos.

Kifogásoltak még nála mintegy 130 ajánlószelvényt, mely kétszínű tollal lett kitöltve. Ma is kapott egy olyat, melyen nem volt pontos cím, csupán annyi, hogy Abony. Felhívták a cédulát leadó állampolgárt, hogy megkérdezzék a pontos lakhelyét, de nem merték beírni azt. Érdekes módon a többi jelölt esetében nem fordult elő, hogy a kétszínű tollal történő kitöltést kifogásolták volna. Földi Áron immáron bármi áron begyűjti a szükséges cédulamennyiséget, csak becsületbeli ügyként is megteszi azt."

panelburzsuj 2010.03.14. 17:05:24

@Captain Tott:

És?

Ha jó dolog - legalább olcsóbban fölkapja a közbeszéd.

Ha rossz dolog - akkor mire is szavaznak legalább kétmillióan biankó?

Cikizni való meg azért így is akad:

"Magyarország gazdag víz alatti és víz feletti vizekben, ivóvízben és termálvízben."

Senki nem vádaskodhat, hogy a Fidesz nem célzott arra: nehéz lesz a kilábolás. Ahol még a víz felett is vizekben bővelkedünk, ott hogyan is juthatnánk sipp-supp szárazra?

chelsea.hu 2010.03.14. 17:23:46

@Captain Tott: Tehát egyes fidesz-szavazóknak már az is elég, ha tudják, hogy mit fognak kormányon csinálni, csak éppen nem mondják meg.
Hát igen....talán ők sem akarják az igazságot teljesen kibontani?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.14. 17:25:23

@panelburzsuj: "még a víz felett is vizekben bővelkedünk"

Ejnye már, hát párolgásról, felhőkről még nem hallottál?!
Akkor éppen itt az IDEje a változásnak!;)

kopogtató 2010.03.14. 17:38:45

az mdf vészcsengős akciója alibi akció volt, így csalhatnak-vehetnek-átjavítgathatnak, ha összegyűlik, azt hazudhatják, hogy a zseniális vész-akciójuk hatására özönlött be váratlanul a sok cédula.

Surko 2010.03.14. 18:13:31

A másik nagy kérdés amin lassan érdemes lesz elmélkedni, az a várható részvétel, illetve az, hogy melyik verzió kinek kedvezne és milyen végeredményt produkálna.

Vegyük pl. a MIÉP 1998-as és 2002-es szereplését.

'98-ban 5,55%-ot értek el, ehhez akkor 248 ezer voksot kaptak.

2002-ben már csak 4,37%-ot értek el, holott ekkor is kaptak 245 ezer szavazatot.

Azaz alig 3 ezerrel kaptak kevesebbet, mégis több, mint 1 százalékkal alacsonyabb eredméynt értek el a magas részvétel miatt.

De ez is mutatja, hogy tényszerűen nem igaz az az állítás, miszerint a Fidesznek sikerült volna bedarálnia a MIÉP-et. A valóságban ugyanis a MIÉP tábora nem csökkent.

Csurkáékat így nem Orbán, hanem egyszerűen a magas részvétel dózerolta el.

chelsea.hu 2010.03.14. 18:21:41

@Surko: A Szonda azonos részvételt feltételez, mint ami volt 2006-ban-65-68%.
Ha ennyi lesz ,az kinek fog jobban kedvezni?

theofil 2010.03.14. 18:21:46

@tlac:

Elolvastam belőle egy jó darabot, a szöveg tendenciózus, süt belőle a Gyurcsány elleni utálkozás.
Nem tárgyilagos, nem hihető.

Surko 2010.03.14. 18:24:04

2002-ben például a Kupa Mihály-féle Centrum pártnak 219 ezer listás szavazata volt, és ez akkor mindössze 3,9%-ot eredményezett.

A tavalyi EP választáson az MDF 5,3%-os eredményéhez csak 153 ezer voks kellett.

2006-ban az MDF alig kúszott át a küszöb felett 5,04%-os eredménnyel, amelyhez majdnem 273 ezer voksra volt szükségük.

Ez például 2002-ben nem lett volna elég, akkor a küszöbhöz 280 800 szavazatra lett volna szükség.

Ugyanakkor 1998-ban alig 224 ezer szavazattal is be lehetett volna kerülni. (alig többel, mint amit 2002-ben a Centrum megszerzett)

Nagy kérdés, hogy idén mi lesz a részvétellel.

Surko 2010.03.14. 18:29:17

Csak egy érdekesség:

1990-ben ugyebár még 4% volt a küszöb, és a Munkáspárt (akkor MSZMP) 3,68%-ot ért el 180 ezer szavazattal.

1998-ban érte el a párt a legjobb eredményét 183 ezer szavazattal, tehát alig 3 ezer vokssal többet gyűjtve.
Ez akkor 4,08%-ot ért, de miután a küszöböt felemelték, ez ugyanúgy kívül maradást jelentett.

1998-nagy év volt a szélsőségek számára, ha 4% maradt volna a küszöb, akkor nem csak Csurkával gazdagodott volna a Parlament abban az évben, hanem Thürmer csapatával is.

Jó móka lett volna. :)

Surko 2010.03.14. 18:56:02

@chelsea.hu: Ha 65% lesz a részvétel, az 262 ezres bejutási küszöböt jelent.

60%-nál ez 242 ezerre csökken, 55%-nál pedig 222 ezerre.

Hogy melyik kinek kedvez, nem igazán tudom. Ezt Gábortól kellene megtudakolnunk. :)

De szerintem a Jobbiknak pl. az alacsony részvétel kedvezne, mert rá jellemző az elkötelezett kemény mag, akik ha esik, ha fúj elmennek. Nem hinném, hogy a politikailag passzív intuitív szavazók körében magas lenne a Jobbik támogatottsága.

Miután a baloldal és a liberális tábor hever romokban, elsősorban szerintem ők képezhetik a passzív szavazók gerincét. Én nem tartom kizártnak, hogy alacsonyabb lesz a részvétel, mint 2006-ban volt, hiszen sok baloldali és liberális lehet kiábrándult.

Éppen ebből kifolyólag ugyanakkor azok a pártok profitálhatnak a mégis magasabb részvételből, akik ezekre hajtanak. Tehát az MDF és az LMP. Talán a szocik is.

Ugyanakkor a magas részvétel veszélyt is jelent a kicsikre, hiszen emeli a bejutási küszöböt, márpedig esetükben néhány ezer szavazatos küszöbemelkedés is végzetes lehet.

2002-ben láthattuk, hogy a magas részvétel mit eredményezett a Centrum és a MIÉP esetében.

Ugyanakkor személy szerint azért sem hiszem, hogy 60% felett lenne a részvétel, mert a választásnak relatíve kicsi a tétje. A szocik részéről kármentés zajlik és a Fidesz kampánya sem jár a csúcsra. Ez egészen más, mint a kiélezett 2002-es és 2006-os kampányok.

Én a részvételt inkább az 55-60%-os sávba várom. (De azon sem lepődnék meg, ha 50-55 között lenne)
Ez jó a Jobbiknak, rossz a szociknak, a Fidesznek inkább jó, mint rossz.

A kicsiknek pedig a küszöb alacsonysága miatt inkább jó. Az LMP szavazók talán egy hajszállal elkötelezettebbek, mint az MDF hívek, ezért ez talán jobb az LMP-nek. De a Fórumnak ha meglesz a budapesti lista, akkor összehasonlíthatatlanul jobb sansza van elérni a 220-240 ezer szavazatot.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.14. 18:59:13

@Surko: a forrásaid elég ócskák...

www.valasztas.hu/v98din2/l303_052.htm
Munkáspárt, 1998: 179.672 listás voks, 3,95%

Épp az a poén, hogy MIATTUK emelték 4-ről 5-re a küszöböt, és potyára...
(-sőt az egyetlen 4-5 közötti eredményt a 2002-ben kiesett MIÉP produkálta!:)

Bobellino 2010.03.14. 19:30:06

A Centrum 2002-ben csak 3,9-et kapott 4%-nál talán megugrotta volna az akadályt...

Surko 2010.03.15. 00:20:47

@1.szolo - ajánlom magamat::

A forrásom:
www.vokscentrum.hu/valaszt/valeredm.php?mszkod=112405&evvalaszt=1998&jny=hun

Az én és a te adatod közötti eltérést az okozza, hogy '98-ban két megyében - Hajdú-Bihar és Szabolcs - nem volt meg az 50%-os részvételi érvényességi küszöb, így ott listás szavazásra is második fordulót kellett tartani.

Az általam hivatkozott 183 ezer szavazat és 4,08% eredmény az első forduló eredménye, tehát valóban nem a "végeredmény".

A második fordulóban ugyanis a hajdú-bihari és szabolcsi Munkáspárt szavazók látva, hogy képtelenség elérni az 5%-ot, átszavaztak más pártra. (gondolom az MSZP-re) Ezért lett a Munkáspárt végeredménye végül 4 ezer vokssal kevesebb.

Ha 4% lett volna a küszöb, nyilván nem szavaztak volna másfelé a Munkáspártiak sem, hanem újra ugyanoda húzták volna az ikszet. Ezért tartom inkább a valós választói akaratot tükrözőnek az első forduló eredményét, azaz a 183 ezret és a 4,08%-ot.

Szóval mielőtt "leócskázzuk" a mások hivatkozását, érdemes egy kicsit körültekintőbben kutatni az adatok között...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.15. 07:56:12

@Surko: - jogos
Ócska minden olyan forrás, amely az "első (érvényes) forduló" eredményébe CSAK a fizikailag első forduló adatait összegzi, a jogi helyett - mert nyilván nem készítették fel a programot ÉS a programozóját az ilyen "extrém" helyzetekre...

( ceterum censeo: találkozhatunk MA a Városligetben... részletek a honlapon )

pannonfunk 2010.03.15. 20:10:47

Szerintetek is 3 napja nem frissül a valasztas.hu?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.15. 21:35:32

@pannonfunk: Tudod:
- szombat, vasárnap, nemz.ünn. (=hosszú hétvége;)

pannonfunk 2010.03.15. 22:54:42

@1.szolo - ajánlom magamat:: Lehet, hogy a hajrá előtt szünetet tartanak, készülnek a tizenkilencedikei nagy rohamra, csomó kopogtatót fognak az utolsó pillanatban leadni. Lehet, hogy tőletek is érkezik néhány :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.17. 10:16:43

@1.szolo - ajánlom magamat::
Az IDE DEMOnstrációjának állása:
(a honlapon térképen és táblázatban is)
- elutasítva: 19 helyen 3 jelölt
- (le)döntésre vár: 3 helyen 2 jelölt
- postázva újabb 3 helyre 2 jelölt
= összesen: 25 helyen 3 jelölt.
süti beállítások módosítása