Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
09:32

Tegnap délután óta tudni lehet, hogy hat pártnak (Fidesz, MSZP, Jobbik, MDF, LMP, Civil Mozgalom) lehet idén országos listája. Seres Mária pártja ugyan még nem rendelkezik hét elfogadott területi listával, de annyi jelöltje adta le az ajánlószelvényt, hogy akár kilenc megyében is a szavazólapra kerülhet. Hangsúlyozom: ez még nem végleges, hiszen a jelölteket akár vissza is utasíthatja a választási bizottság, de jó esélyük van rá. Mindez persze kevés ahhoz, hogy bejussanak a parlamentbe, hiszen ebben az esetben közel 10 százalékot kellene elérniük ott, ahol választhatók, mégis érdekes és lényegi információ.

Nem kell amúgy hozzá sok energia, hogy ezt kiderítsük: elegendő ismerni a szabályokat (egy adott megyében hány egyéni jelölt kell a területi listához, hány területi lista kell az országos listához), továbbá megnézni a hivatalos honlapon a jelöltállítási adatokat (nem csupán a már elfogadot jelöltekről). Ehhez képest a magyar médiában tegnap este még nem találtam olyan tudósítást, amely pontosan tájékoztatott volna. Abban azonban bíztam, hogy a ma reggeli lapokban már helyes számokat olvashat, aki innen informálódik. Hát nem…

A Népszabadság azt írja: „országos listára (…) ebben az évben legfeljebb öt ilyen lesz”.

A Magyar Nemzet szerint: „öt párt állíthat listát a választáson”.

A Népszava főcímében: „várhatóan öt párt állíthat országos listát”.

Minőségi politikai napilapok, Magyarország, 2010.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr901854024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clownfish 2010.03.20. 09:36:59

lol PUNCH IN THE FACE! :D
olvasson mindenki metróújságot helyettük! :P

jjulie 2010.03.20. 09:38:12

a vége az lesz hogy el kell olvasnom, hogy mik ezek a listák

nem lehetne kihagyni?

JuniorJG 2010.03.20. 09:44:46

Az Index cikkénél is az volt az érzésem az sem tudja a kedves tudósító hogy miként működik ez az egész.

jjulie pedig ideje lenne, ennél értelmesebben úgyse mondja el senki, mint ahogy Gábor leírta.

Sajnos pl az LMP is elég furcán kommunikálja az eddig elért eredményt, úgy mintha legalább 15-20 hellyel számolhatnának, ami azért nagyon soknak tűnik nekem is.
Véleményem szerint

MDF 5
LMP 8 képviselő max

RoGeR 2010.03.20. 09:48:19

És a Munkáspárt is esélyes lehet az országos, ha esetleg jogtalanul utasították el két jelöltjüket is (Fejér és GyMS megyék).

JuniorJG 2010.03.20. 09:48:59

Meg kell kövezzem magam, azóta átírták a jelenleg látható cikket egy kicsit.
Így már egész korrekt

JuniorJG 2010.03.20. 09:50:04

Azóta átírták az Indexet így már korrekt.

clownfish 2010.03.20. 09:50:05

@JuniorJG: na, ezt miből számoltad ki? számomra elég lehetetlennek tűnik.

Rene80 2010.03.20. 09:51:25

Ma már szerintem nem léteznek szakmai háttérrel működő lapok, egyszerűen átveszik vagy a szakértőktől vagy (ha nem akarnak érte fizetni) kitalálják maguk, mindenféle háttértudás nélkül. Olyan ez is mint a gyorsétterem. Mindegy milyen minőség csak minél hamarabb ehessem!
Szerencsére nem mindenki él ilyen koszton.

Diocles 2010.03.20. 10:01:33

Kedves Török Gábor,

ajánlanám még figyelmedbe a Népszabadság (MSZP-résztulajdon) mai cikkét a témáról, amely a manipuláció iskolapéldája:

nol.hu/belfold/20100320-valasztas__kevesebb_a_jelolt__kevesebb_a_part

1. a szerző kihangsúlyozza, hogy sem az LMP, sem az MDF nem tud húsz területi listát állítani (=kedves olvasók, ne szavazzatok rájuk, szavazzatok a szocikra!), holott éppenhogy - a jelek szerint - összejött nekik a 20 lista

2. a táblázatos "összesítés" pedig az aljasság netovábbja, CSAK a már hivatalosan elfogadott jelölteket mutatja, "elfeledkezvén" arról, hogy a két kispárt az utolsó napon adta be a jelöltjei zömét, tehát ezek eleve még nem is szerepelhetnek az elfogadottak között.

A két kispártnak szerintem minimum egy hivatalos közleményt ki kéne adnia ilyen esetekben, mert ezek a sunyi-mószeroló cikkek jobban nyírják őket, mint bárki gondolná.

clownfish 2010.03.20. 10:03:56

@Rene80: jah, van például vécépapírra nyomott nemzetőr "bbc szerkesztési elvekkel" :D
de lehet, hogy már eljött a barikád meg a szabadság ideje XD

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 10:11:30

@JuniorJG: Aki bejut egyáltalán a parlamentbe, az min. 11 hellyel számolhat. Ne keverd a listás eredménnyel.

Diocles 2010.03.20. 10:13:13

mostani hír, hogy a madöfnek elkaszálták a Somogy megyei listáját.
A barmok!

Pedig Gyenesei hetekig ajánlgatta magát, meg a Somogyért Egyesületét, de a helyi MDF-elnök elment síelni, így nem jött össze a megállapodás.
A legerősebb megyéjük lehetett volna...

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 10:13:58

Részemről nagyon szomorú leszek, ha egy ilyen demagóg csapat, mint a "civil" mozgalom, egyáltalán támogatáshoz jut. Nincs mögöttük semmi, a képviselőket lasszóval szerezték, a programjukat hasraütéssel állították össze. A legfontosabb programpontjaik pedig ontják a demagógiát.

clownfish 2010.03.20. 10:14:19

@iii: ez így nem teljesen igaz. előfordulhat, hogy kevesebb. csak nem ennyire.

kisa 2010.03.20. 10:16:07

És a kdnp, az smafu? A nevében még él a párt.
Tényleg, ezentúl fidesz-mpp-kdnp lesz a párt neve?

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 10:16:20

@clownfish: Na jó, ha senki nem szavaz a jelöltjeikre, csak a listára, akkor előfordulhat.

clownfish 2010.03.20. 10:17:38

@iii: ez nem csak attól függ.

clownfish 2010.03.20. 10:19:43

@kisa: már minimum 4 éve mpsz és nem mpp. kettő meg, hogy miért egyesülnének? a kdnp újrakreálásának pont az volt a célja, hogy több pénz, több jelenlét, több felszólalás, bizottsági hely... legyen, mintha csak a fidesz lenne egymaga. magyarul minek egyesülnének?

Diocles 2010.03.20. 10:20:34

@török gábor:

Kedves TG,

kérdésem volna:
Ha a MIÉP nem állíthat országos listát, akkor nem kaphat anyagi támogatást sem?

(Mert ez esetben akár vissza is léptethetné a jelöltjeit, hiszen Csurka eddigi listaállításainak, a 2002-es bukás óta közismerten az a célja, hogy az asszony igényt tart az 1% utáni állami támogatásra...)

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 10:22:19

@török gábor: @clownfish:

Lehet, hogy tévedek, mert jóval kevesebb az egyéni jelöltjük, mint az MDF-nek volt 2006-ban. Akkor 5,06%-kal 11 képviselőjük lett.

clownfish 2010.03.20. 10:22:53

@Diocles: de, kaphatnak, ha a meglevő listáikon elérik országosan az 1%-ot, ami természetesen lehetetlen. főleg egy miépnek. :P

thnita 2010.03.20. 10:25:20

Hát igen... én éppen azon rugózok egy fél órája-merthogy akkor került a kezembe a narancsvidék c. politikai magazin khm..-hogy, hogy lehetséges úgy megjelentetni bármilyen irományt, hogy nincs feltüntetve egy szerző, szerkesztő stb..sem. Mert én ilyet sehol sem találtam az újságban...
Vagy tudjam be annak, hogy elkezdődött a kampány? de akkor is... Na jó a tartalmáról annyit, hogy természetesen a-tól z-ig a fidesz mutyizásával van tele... de nekem nem ez a bajom...Hanem szeretném tudi ki adta ezt ki??? ( ok, van egy tippem;-) de tényleg lehet ilyet név nélkül?? Ja, a cikkeknél se SEHOL sincs egy név sem..

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 10:27:16

@thnita: Az OVB meg is intette az MSZP-t miatta. Olyan, mint a Fidesz Magyar Vizslája volt 2006-ban.

epres négercsók 2010.03.20. 10:28:34

Az egyetemen - ha jól emlékszem - Horváth Csaba ("HáCsé") mondta azt, hogy szeretne jól tájékozott lenni (politológus), ezért népszabit meg magyar nemzetet is olvas egyszerre. Igaz, ez már jó pár éve volt. Akkor még sztem internetes változata sem volt ezeknek a lapoknak.
Hát, én már nem olvasok újságot évek óta, viszont a neten sok mindent elolvasok.
A kermédiából se lehet semmit megtudni, azok is elfogultan tudósítanak, szelektálnak a saját szájuk íze szerint. Sokszor csinálom azt, hogy megnézem a tv2, az rtl, az m1 és a hírtv híradóját is, ha lehetőségem van rá. Mindegyikben más hírek vannak, de hogy pl. az LMP-ről vagy Seres Máriáról kevesebbet számoltak be, mint a rakágóröcsögei vadasparkban született oposszumbébiről, az is biztos.
Micsoda szerencse amúgy, hogy tanultam alkotmányjogot, lehet, most egy szót se értenék ezekből a leírásokból :)
Csak azért, mert politikában már csakis ebből a blogból (és kommentjeiből) táplálkozom.

clownfish 2010.03.20. 10:29:23

@iii: de ez nem csak a párt listás eredményétől függ.

clownfish 2010.03.20. 10:30:26

@iii: attól, hogy országos listán mennyi szavazattól osztanak mandátumot. arra pedig van képlet.

kamasuka 2010.03.20. 10:31:03

Az mennyivel jobb, hogy az összes szar lehozza a porfólió pártprogram minősítését, ahol a politikai prostituáltak fórumának/szövetségének programját találják a legjobbnak, holott az MDF minden, csak nem tartós, hosszútávú és felelőségteljes párt, akik hol Habsburg "Beavis" Györgyöt, hol Bokros "Butthead" Lajost kapják elő a kalapból.

clownfish 2010.03.20. 10:32:09

@iii: ez nekem is a kezembe került, és nekem is ez jutott róla az eszembe.

Diocles 2010.03.20. 10:33:59

@clownfish:

szerintem a MIÉP-nek még megyei listái se nagyon vannak...

Egyébként ez érdekes: se az MSZP nem segítette ki a MIÉP-et, se a Fidesz a Mókáspártot. Korábban csont nélkül megvoltak, és nem azért, mert több aktivistájuk lett volna...
Valami háttérmegállapodás lehet?

Békés megye 05. vk 2010.03.20. 10:34:11

Ne várjunk az újságoktól túl sokat, ha a politikai pártok sincsnnek tisztában a szabályokkal. Az MDF utólag döbbent rá, hogy a közös jelöltek nem számítana bele a lista állítási létszámba, pedig egy volt igazságügyminiszter a vezetőjük és egy politikai elemző a főtanácsadójuk.

kamasuka 2010.03.20. 10:35:39

@Diocles:
Vagy talán sosem létezett az ilyen? :)

clownfish 2010.03.20. 10:36:29

@Diocles: a fidesznek most a miépet lett volna érdeke kisegíteni, mivel csurka kijelentette, hogy a fideszt támogatják, és a jobbik valójában kommunista moszad-képződmény.
munkáspárt végelgyengülés-tüneteket mutat.

lehet, hogy nem lesznek megyei listái, csak azt mondtam, mik a feltételek a támogatáshoz.

Békés megye 05. vk 2010.03.20. 10:36:29

@iii: Nekünk ma reggelre volt benne a postaládánkba, pedig tegnap eltiltották Öket a terjesztéstől.
Vajon lehet ez ellen tenni valamit? (a kérdés költői tudom, hogy nem)

kisa 2010.03.20. 10:36:49

@clownfish: Jogos. Mindkettő. De akkor most van kdnp vagy nincs?

epres négercsók 2010.03.20. 10:37:29

Kedves Gábor,
már alig várom, hogy ismertesd úgy szépen konyhanyelven a Hagenbach-Bischoff és a d'Hondt módszerek lényegét. Ha már országos lista.
Hogy én ezzel mennyit szívtam anno az egyetemen... Ma sem értem igazán. Azt pedig egyáltalán nem, hogy miért jó ezeket alkalmazni. Nem lehetne valahogy egyszerűsíteni?

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 10:37:37

@clownfish: Persze, pont az országos listáról jut ezekhez a mandátumokhoz. Ha a 210 listás hely 5%-át vesszük, akkor 10.5-et kapunk, ezért gondolom, hogy e körül lesz a mandátum. Azt nem tudom, hogy a 176 helyett csak 92 jelöltre leadható szavazat ezt mennyire befolyásolja.

kisa 2010.03.20. 10:39:01

@Békés megye 05. vk: Ilyeneket mi tavaly november óta kapunk, csak azokban az mszp viselt dolgai vannak felsorolva. Név, kiadó, szerzők, minden nélkül.

thnita 2010.03.20. 10:39:32

@iii: köszi, ez is valami... legalább jól tippeltem..nem volt nehéz:-))

clownfish 2010.03.20. 10:40:22

@iii: a listás helyeket nem így mérik. külön vannak területi listás mandátumok és országos (kompenzációs) listás mandátumok, és azokat nem ugyanúgy osztják ki. az országos listánál kicsit bonyolultabb a kiosztás módja. szóval amit írsz, annak nincs realitása.

clownfish 2010.03.20. 10:42:11

@kisa: van kdnp. ráadásul az ő pártalapítványuk mind közül talán a legaktívabb. érdemes odafigyelni rájuk, mert a pártjuk érdektelennek tűnhet, de a szakmai munka pezseg náluk. nem szimpatizálok velük, de azzal igen, hogy ott dolgoznak is.

Surko 2010.03.20. 10:44:02

Az ok - amit messze nem felmentésnek szánok - szerintem az, hogy sokan egyszerűen keverik az országos listát az országosan 100%-os területi listás lefedettséggel.

Azaz a 20 területi listát "értik" országos lista alatt...

Amúgy ez alól az Index sem kivétel, hiszen náluk is az volt a tegnapi cím, hogy lesz országos listája a két kispártnak. Holott az országos lista már napok óta nem volt kérdéses egyiknél sem.

Aztán később a szöveget pontosították.

DeMarco 2010.03.20. 10:44:13

Azért csak öt pártot írnak mindenhol, mert beárazzák, hogy az mdf csalással szerezte a most leadott céduláit és a jelöltjeiket nem engedik indulni... Legalábbis egy demokratikus jogállamban részletesen kivizsgálnák a kopogtatók származását és gyanús halmozódását az elmúlt napokban. Abszurdisztánban persze csont nélkül benyalják, hogy hirtelen osztodni kezdtek maguktól... :(((

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 10:45:45

@clownfish: Hogyhogy nincs realitása? Akkor szerinted ha az LMP elér 5%-ot és mindenhol a jelöltjére szavaznak, akkor mennyi mandátumot kap?

Persze hogy bonyolultabb az egyszerű szorzásnál, de a végeredmény akkor is ennek közelében van.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 10:46:54

@DeMarco: Az MDF-nek akkor is van országos listája, mert ahhoz csak 7 megyei kell. Ahogy más is írja, a 20 listával keverik össze.

clownfish 2010.03.20. 10:47:21

@Diocles: megnéztem, 6 területi listához elegendő egyéni jelölt adta le a kc-t, de az érvénytelenítések miatt jelen pillanatban csak 4 listára van esélyük. persze ha nem lesznek további "nem indulhat" jelzések. szóval elvileg felkerülhetnek pár megyében...

eyeofodin85 2010.03.20. 10:48:15

Az MDF utolsó heti sikerére két lehetőség van, szerintem. Első, hogy nagyjából jól álltak a szelvényekkel és a mártírkodással csak média felületet akartak szerezni maguknak. Az biztos, hogy ezzel szinte minden nap a hírekben szerepeltek. A második, hogy tényleg vásároltak nepperektől vagy kaptak Munkáspárt vagy MCF részéről. Szerintem az utóbbi. Most látom, hogy legalább 6 jelöltet elkaszáltak.

clownfish 2010.03.20. 10:50:08

@iii: te 210 listás mandátumot próbáltál arányosan leosztani. ez pedig nem így működik. amúgy szerintem 9-11 az a sáv, ami max a mozgástér. de inkább 10-11.
viszont még azt se tudjuk, hogy az lmp hány %-ot fog elérni.

Surko 2010.03.20. 10:52:02

Azért azt el kell ismerni, hogy szép teljesítmény a Civil Mozgalomtól, ha képesek lesznek 9 területi listát állítani.

Senki nem beszélt róluk, senki nem vádolta őket cédula csalással, ők maguk sem panaszkodtak a rednszerre, ám mégis csendben csak összeszedtek 28 jelöltnek kopogtatót.

Ez - nem számolva a sikertelen jelöltekre leadott ajánlószelvényekkel - 22 ezer kopogtatót jelenthet.

Ez szép munka.

Diocles 2010.03.20. 10:52:52

@clownfish:

igen, a Fidesz-média azért futtatja most Csurkát, mert Csurkánál senki nem tudja jobban anyázni a Jobbikot.
(egyébként helyeslem a stratégiát, nem engedhető meg, hogy a Jobbik kiénekelje a Fidesz szájából a sajtot, amiért a Fidesz megdolgozott.)

cserébe még azt is elnézik neki, hogy baromságokat beszél.
Mert be fog jutni a MIÉP, mondja. Senki nem teszi fel neki a kérdést, hogy ugyan már elnök úr, hogy a p...ba, ha még egy nyavajás megyei listájuk sincs?
Ezért nem is értem, hogy miért árválkodik az a pár MIÉP-es jelölt, nulla értelmük van, szerintem vissza is léptetik majd. Állami támogatásra sincs már semmi esélyük.

Ui.: szerintem a MIÉP a Fidesztől venne el voksokat, a MIÉPre a budai jobboldaliak szavaztak mindig is, teljesen más a Jobbik közege.

DeMarco 2010.03.20. 10:53:20

@iii: A 7 reális is lenne, de a 20 és különösen a pesti semmiképpen sem !!

nestrot10 2010.03.20. 10:54:44

ORBÁN és bandája TAKARODJ! EZ A LÉNYEG!!!!!!!

Diocles 2010.03.20. 10:55:54

@clownfish:

ja, igen, megnéztem én is, pont Bp és Pest megye hiányzik nekik (többek között), ahol a MIÉP erős volt, szóval a négy megyei listájuk annyi, mint halottnak a csók.
pár ezer voks max.

clownfish 2010.03.20. 10:56:40

@Diocles: igen, a miéppel akármit lehet már csinálni, nem fogják megugrani a politikai ingerküszöböt. már szegény csurkát is csak sajnálkozás szintjén említik (szegény pára) :P
ergo nem is érdemes velük foglalkozni. aszem 2010 a miép és a munkáspárt végleges távozásának az éve lehet.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 10:57:03

@clownfish: Ugyanerről beszélek, a feltételezés, hogy elér 5%-ot. Szimpla beszorzással 10.5 jön ki (210 * 5%), ezért mondtam először 11-et. De mivel csak fele annyi jelöltjük van, mint lehetne, ezért ez csökkenti ezt a számot, kevesebb töredékszavazat jön be ily módon. Nem tudom, megmondani, mennyivel.

kenterbe 2010.03.20. 10:58:12

Az indexen lassan 24 órája egy hibáktól hemzsegő cikk van fenn, megdöbbentő, hogy azóta alig javították. Szintén összevissza keverik az országos lista, területi lista, elfogadott jelöltek fogalmait:
index.hu/belfold/2010/valasztas/lesz_orszagos_listaja_a_ket_kispartnak/

Surko 2010.03.20. 10:58:35

@Diocles: " egyébként helyeslem a stratégiát, nem engedhető meg, hogy a Jobbik kiénekelje a Fidesz szájából a sajtot, amiért a Fidesz megdolgozott. "

Vajon mivel "dolgozott" meg a Fidesz ezért az eredményért???

Talán azzal, hogy Mr. Nyet-ként mindenre nemet mondtak és ott akadályozták a dolgok menetét, ahol csak lehetett?

A Fidesz semmilyen tekintetben nem dolgozott meg azért a győzelemért, ami felé most éppen tart.

Tulajdonképpen nem is a Fidesz nyeri meg ezt a választást, hanem a szocialisták veszítik el.

Nem a Fidesz jobb, hanem a szocik rosszabbak.

Ennyi a Fidesz eredménye.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 10:59:40

@Surko: Ja, mivel az előzetes népszavazási mozgalommal meg a szpemmeléssel jó sok címet megszereztek, törvénytelenül.

clownfish 2010.03.20. 11:01:56

@iii: ez kb olyan szintű matematika, hogy gyök 144-ből is kijön a 12 meg 2x6-ból is... tök irreleváns

SteveNo1 2010.03.20. 11:03:44

Az MDF jónéhány jelöltjét már visszadobták a választási bizottságok... Ezért én a Budapesten hirtelen megszaporodott tisztán MDF-es jelöltjeinek ajánlószelvényeit tüzetesebben átnézném....

kenterbe 2010.03.20. 11:04:19

Apropó, TG, nem akar írni az országos napi- és hetilapokról? Itt is elég jelenős változások zajlottak le az elmúlt egy évben és ennek hatása lehet a következő három hétre is. Lásd Magyar Hírlap, ami liberálisból fideszes lett, vagy a Demokrata, ami ma már a Magyar Hírlaptól is "balra" áll és a komplett radikális oldal már legalább egyszer a Demokrata-előfizetés lemondására szólított fel, vagy a Magyar Narancs és a HVG, amelyek újabban mintha LMP-szimpatizánsok lennének...

Diocles 2010.03.20. 11:06:01

@Surko:

jó-jó, a "megdolgozott" az politikai értelemben van mondva.

De szoci legenda az, hogy a csodálatos reformok azért nem valósultak meg, mert itt volt a csúnya Fidesz.
Mindenkinek AJÁNLOM Molnár Lajos ex-eüminiszter könyvét, szépen leírja, hogy a szocik ott fúrták-faragták, ahol csak érték.

Az a sok bértollnok a népszabadságnál igazán elolvashatná, attól még felőlem anyázhatják a Fideszt, de legalább komolyan ne higyjenek benne, hogy tényleg a Fidesz volt a hunyó Fletó csődjében.
Nem, nem, a saját pártja csinálta ki őt is, meg minden érdemi reformkezdeményezést is.

blue moon 2010.03.20. 11:06:15

A Fidesz 176. jelöltjével mi a helyzet? Már napok óta összejött nekik 175, de egy szem még hiányzik. A "Döntésre vár" között sincs. Biztos elbújt és most keresik.

knick16v 2010.03.20. 11:13:12

@blue moon: Ott van a FIDESZ-KDNP-MVMP listán...

clownfish 2010.03.20. 11:16:42

@blue moon: ezt én is figyeltem, de szerintem csak elgépelés lehet, amit nem vettek észre.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 11:16:49

@clownfish: Egyáltalán nem irreveláns, zöldségeket beszélsz. Nem nagyon akarod megérteni, az a baj. Ugyanazt az eredményt mondod, amit én, ha nem vennéd észre. Én se azt mondom, hogy egyszerű szorzással jön ki, de a végeredmény e körül alakul, nem véletlenül.

A www.kinyeriavalasztast.hu oldalon 5%-os listás eredményre 10 mandátumot hoz ki az LMP-nek. Akkor lehet ennél sokkal kevesebb, ha nem szavaznak az egyéni jelöltjeikre, az meg nem valószínű. Nem tudom megmondani (de ezt már 3x írom le), hogy a feleannyi jelölt mennyire befolyásolja a végeredményt, de hogy 9-nél nem lesz kevesebb, az biztos.

Diocles 2010.03.20. 11:20:36

affene, rossz helyre írtam, szóval:

közben a madöf-saga újabb felvonása következik:

"Két névsoron veszekednek az MDF-esek
spirk
2010. március 20., szombat 10:17
Szombaton ülésezik az MDF országos választmánya (ov), amelynek az lenne a feladata, hogy véglegesítse a párt országos listáját. A véglegesítés azonban valószínűleg nem fog simán menni, mert a péntek esti elnökségi ülésen két teljesen különbüző névsor miatt egymásnak ugrott Dávid Ibolya pártelnök és Makai Zsolt ov-elnök. Makai nem szerepeltetné Bokrost az MDF országos listáján."

Ezek teljesen megkergültek!
Mint amikor Göring és Himmler azon veszekedett a bunkerben, hogy ki legyen a főnök a Führer halála után :)
És épp a két húzónevet (Bokros, Debreczeni) akarják kilőni, holott ezeket ebben a szituban az élre kellene rakni, hogy mindenki lássa.

clownfish 2010.03.20. 11:23:21

@iii: najó, szerintem hagyjuk ezt a vitát, én értem mire gondolsz, és a gondolatmenetet nem tartom koherensnek.
viszont a lényeg: ha megvan az 5% listán, bent vannak a parlamentben, és akkor már csak részletkérdés, hogy hány frakciótaggal. a 10 de a 9 is jobb, mint a semmi.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.03.20. 11:26:54

Hozzáteszem, hogy TG se nagyon írt a Civil Mozgalomról; ő is inkább az MDF-et és az LMP-t reklámozta, amikor "kis pártokról" írt...

szobatars 2010.03.20. 11:26:58

@iii: "Részemről nagyon szomorú leszek, ha egy ilyen demagóg csapat, mint a "civil" mozgalom, egyáltalán támogatáshoz jut. Nincs mögöttük semmi, a képviselőket lasszóval szerezték, a programjukat hasraütéssel állították össze. A legfontosabb programpontjaik pedig ontják a demagógiát. .."

Tömény baromság amit írsz, már elnézést...

Ami pedig a program demagógiáját illeti, várjuk meg, mit mondanak majd róla a fügetlen közgazdászok (www.mitigernek.hu), már ha elemzik valamennyi listát állítani tudó pártét...az elemzett programok közül egyelőre az MSZP vezet a demagógia versenyben...:-)

colosgirl (törölt) 2010.03.20. 11:27:33

@thnita: ovb ezért kaszálta el őket. mszp volt. amúgy nem foglalkozom a tartalmával, és egyik párt hasonló füzeteit sem olvasom. belelapozok és kuka. azért a cím találó :) de semmi extra. a szocikról már nem lenne elég ekkora újság, ott már majdnem könyv méretű kiadvány kellene.

Surko 2010.03.20. 11:28:16

@blue moon: " A Fidesz 176. jelöltjével mi a helyzet? Már napok óta összejött nekik 175, de egy szem még hiányzik. A "Döntésre vár" között sincs. Biztos elbújt és most keresik. "

Figyelmetlenül keresed. Heves 06. EVK. Fidesz-KDNP- Vállalkozók Pártja közös jelölt.

Ezért nincs a tiisztán Fideszes jelöltek között...

colosgirl (törölt) 2010.03.20. 11:30:57

@blue moon: dehogyis az a vállalkozók pártjával van közösen :) picit lejjebb ott van ő is :)

[nev] (törölt) 2010.03.20. 11:31:15

ebből is látszik, hogy túl bonyi ez a választási rendszer.

megyei listák kellenének, vagy egy országos lista, mint az ep esetén. a választási rendszer ilyen egyszerűen is működne.

az "against all" szavazat a küszöb problémájára is választ ad. ezekkel a negatív voksokkal ugyanis anullálni lehetne a pártokra leadott szavazatok egy részét úgy, hogy sorba vesszük a mínuszos szavazatokat, és rendre kiütünk vele egy pluszost. akinek marad szavazata az bekerül a parlamentbe. ez ugye egy természetes és változó küszöböt jelent a jelenlegi önkényes határ helyett. mégpedig úgy, hogy ha a pártrendszer elutasítottsága magas, akkor a parlementi küszöb is magas, tehát véd a pártrendszer elaprózódásától.

és ugye egy ilyen korrekció után már a mandátumokat már arányosan lehet kiosztani. a fenti alávágás ugyanis az eredményt a győztes irányába torzítja. ami a kormányozhatóságot segíti.

mindezt az az ep választások esetén egy országos listával eljátszani, az országgyűlés esetén pedig megyei listákkal, hogy a területi elv is érvényesüljön.

mrs. white 2010.03.20. 11:32:30

@Diocles: A hülyeség csimboraszója az lenne ha a nagy többség leszavazná mondjuk dávid ibit meg halmazati büntetésként még bokros sem szerepelne a listán.

Fletó kicsit megámogatná azt a pár megmaradt madöfös képviselőt hogy erre jussanak.

Ez mekkora húzás lenne. A világ összes országában oktatnák a kampánytechnikát.

kisa 2010.03.20. 11:32:37

@Diocles: "...amiért a Fidesz megdolgozott."
Ezt én árnyalnám kicsit: a fidesz nem dolgozott meg érte, az mszp viszont sikeres erőfeszítéseket tett a fidesz győzelméért. :-)

epres négercsók 2010.03.20. 11:32:38

@Diocles: Hát ezen én is csak pislogtam... Bokros Lalit akarják kihúzni a listáról? Hát hülyék ezek?
Az MDF-nek pár hónappal ezelőtt meglehetett volna a biztos 5%, aztán összeálltak az SZDSZ-szel. Eredetileg sokan szavaztak volna rájuk, mert Bokros neve már tavaly is húzónév volt. Rengeteg szavazót vesztettek a szadesz-féle összeolvadással, a maradékot pedig akkor fogják elveszteni, ha Bokrost kihúzzák a listáról.
Bár én azt se értem, hogy BL meg miért vesz részt ebben a bohózatban. Már rég le kellett volna lépnie, és hagyni az MDF-et, hogy egye meg, amit főzött...

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 11:37:28

@clownfish: De soha nem lesz 5 meg 8, mint az az eredeti beszólás írta.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 11:41:30

@szobatars: Szerintem meg az a tömény baromság, amit a CM összeszedett. A programjuk elemezhetetlen és mivel még a képviseletére sincs esélyük, ezért hemzseg az utópisztikus, naív és demagóg részletektől. A kibicnek semmi sem drága.

Ennek ellenére vannak benne persze javaslatok, amik elgondolkodtatók, csak ez nem koherens alapokon nyugszik, hanem a támogatók ötletein, amit a beküldött emailekből az egyik főokos gereblyézett össze.

A gondolkodó ember 2010.03.20. 11:41:38

Tisztelt Török Gábor!

Folyamatosan olvasom kiváló blogodat, de csak most szántam rá magam, hogy írjak is pár sort.

Először is köszönöm, hogy ilyen objektíven végigköveted a kampányt.

Amiért viszont billentyűzetet ragadtam, az igazából a legutolsó posztod. Számomra nemcsak az feltűnő, hogy a Civil Mozgalommal a mai lapok nem foglalkoznak, hanem, hogy velük eddig szinte senki nem foglalkozott, sőt te sem. Ha lesz rá időd, kérlek pótold ezt a hiányt, hisz ők egy nagyszerű civil kezdeményezést alkotnak, és olyan pártot hoztak létre, ami a politikai palettát egy új színnel gazdagította, sokkal autentikusabban, mint az LMP.

Előre is köszönöm, hogyha véleményt alkotsz róluk.

blue moon 2010.03.20. 11:41:58

Köszönöm, valóban a vállalkozókkal közös listán van. Meg nem találtam volna, mert lent a "futottak még" között szerepel, azt meg annyira nem figyelem.

colosgirl (törölt) 2010.03.20. 11:42:52

véleményem szerint a szocik támogatása megáll, és még picit csökkenni is fog 11-ig, a fideszé is picit. mdf nem jut be, lmp lehet. a részvétel nem lesz olyan magas mint várják a kutatók én most a részvételt olyan 55-60% között várom és ezzel olyan 55% fidesz, 18% mszp, 16% jobbik, 6% lmp, 4% mdf, és a civilek 1%. egyéniben szerintem a fidesz 165 körüli mandátummal teljesít, a szocik kb. 6-8, a jobbik 3-5. de ez lehet kevesebb is. a listán ha továbbra is ilyen szép ügyek lesznek, mint a bkv, vagy szekeres körüli dolgok, gyurcsány szerepeltetése, akkor a jobbik-mszp megcserélődése is lehet. én ma így látom, van még pár napunk, tévedés joga fenntartva. és ha fog változni a megérzésem, akkor megírom azt is. utolsót majd pénteken 9-én. szeretném megkérdezni, hogy a kampánycsend hogyan vonatkozik ránk, fórumozókra? itt lehet írni 10-11-én is? vagy le kell állítani a fórumot? tudja valaki a pontos szabályozását?

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.03.20. 11:44:54

Egyébként tényleg van még olyan ember az országban, aki azt gondolja, hogy a politikai napilapok, meg miegymások a belföldi eseményekről hitelesen tudósítanak, és nem csúsztatnak és ferdítenek ott ahol lehet, és ahol érdekük van ebben?

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 11:46:44

@A gondolkodó ember: Autentikusabban? Milyen politika irányzathoz tartozik a CM? Szerinted a választási programot úgy kell kialakítani, hogy hirdetéssel szerzek jelölteket, illegálisan gyűjtött címekről támogatókat, a fanok által beküldött emailekből meg összetákolok egy kívánságműsort? Nevetséges.

globglob 2010.03.20. 11:48:50

@iii: a 210 listás hely minimum 58 országos és maximum 152 területi listás helyből áll.
Területi listán kis pártoknak maximum a budapesti, pest megyei, esetleg a borsod-abaúj-zemplén megyei listán van esélyük mandátumot szerezni, mivel ezeken a listákon nagyobb a kiosztható mandátumok száma. Máshol területi szinten 10% felett kellene teljesíteni, amire az LMP és a MDF esetében kevés az esély.
Az országos listás helyek nagy részét pedig elviszi az MSZP és a Jobbik, mert nekik minden egyéni választókerületben van jelöltjük és valószínűleg szinte mindenhol relatíve magas szavazataránnyal fognak a második-harmadik helyen végezni, ezzel jelentős számú töredékszavazatot szerezve, melyekből az országos listán generálódik mandátum.
Az MDF és az LMP egyéni jelöltjei várhatóan negyedik-ötödik helyen fognak végezni, és nekik csak a választókerületek felében van jelöltjük, emiatt még az országos listáról is kevés mandátumra számíthatnak.
Tehát az, hogy melyik párt hány mandátumot szerez, nem csak a szavazatok számától, hanem a pártok egyéni és területi szinten egymáshoz viszonyított teljesítményétől is függ. Ez most a kis pártoknak nem kedvez.
Elgondolkodtam egy sarkított példán, milyen lehetne egy erős regionális koncentráltság. Ha lenne például egy Budapest Párt, amely csak Budapesten működik, csak ott állít minden egyéni választókerületben jelöltet + 1 darab területi listát, és a budapestiek elsöprő többsége rá szavazna (ezzel az országos 5% megugrása nem lenne kérdés), akkor akár 32 egyéni + 28 területi listás = 60 mandátumhoz is juthatna. Hiába nem működik a párt máshol, Budapesten területi és egyéni szinten is a többi párthoz képest olyan támogatottságot élvez, amivel végeredményben komoly tényező lehetne az országgyűlésben.

Diocles 2010.03.20. 11:51:31

@A gondolkodó ember:

kis ravaszdi, azt kéred Gábortól, hogy ingyen reklámozza egy teljes posztban a CM-et? :)
felőlem nyugodtan, de akkor a MIÉP-ről és a Mókáspártról is legyen szó abban a posztban, lehetne egy ilyen "futottak még" - poszt.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.03.20. 11:52:31

Gábor korábbi linkjeit nézegetve
( www.visionpolitics.hu/index.php?page=oldal&cikk=672&lang=
www.visionpolitics.hu/index.php?page=oldal&cikk=346&lang= )
az LMP és az MDF csak a budapesti és a pesti listáról számíthat szavazatokra, kb. 2-4 re fejenként. A többit kell tehát a mintegy 100 jelöltre (mínusz a területi listákon helyet szerző) szavazatokból elérnie. Ez 5% körüli eredmény esetén a legalább 58 fős országos listán nagyjából 3 további helyet jelent alapból. A megyei listákról az országosra felcsúszó szavazatok hozhatnak még képviselői helyeket, de ez nagyon függ a helyi részvételi adatoktól.

bryan 2010.03.20. 11:52:40

@kenterbe:
A MaNcs legutóbb mikor olvastam még MDF párti volt, legalábbis a Szerk rovatban mintha lett volna ilyen értelmű comming out. A HVG-nél szerencsére annyira nem könnyű megítélni éppen kit támogatnak, a program szerint néznék, valószínűleg az MDF-et, ha kicsit tágabb összefüggéseket néztek (stabilitás, reformok) akkor valószínűleg FIDESZ felé mennek. Az LMP program baromi messze áll attól, amit a HVG-ben írnak, talán csak a nyilvánosság erősítésével értenek egyet.

thnita 2010.03.20. 11:53:42

@colosgirl: nos, én sem a tartalmával foglalkoztam...idő kérdése és nálam is a kukában fog landolni..:-)) csak meglepett, hogy ilyet is lehet, ez minden...:-)

kopogtató 2010.03.20. 11:53:55

Szia Gábor!

A korábbiak alapján 2 megjegyzés a területi listákhoz:

azt szoktad írni, 140 körülit szoktak kb. kiosztani, szerintem most nagyon kevés nem lesz helyben kiosztva, ha kiszámolom, ez jön ki az 50-20-20 körüli eredménnyel.

másik, amit írtál, hogy az mdf és lmp töredékszavazatait érzékenyen érinti, hogy csak fele helyen indulhatnak egyéniben, mert az egyéni adja a töredékszavazatok 80%-át.nos ez szerintem csak a 2. helyezettre, vagy általában a nagy vesztesekre igaz, akik 20-30 %-ot legalább kapnak, és így a listáról szereznek mandátumokat. de a két kispártra lehet, hogy az ÖSSZES leadottt szavazat töredékbe megy, így az egyéni kb 50%-ot jelent, így az elmaradó 25%-ot...

üdv

[nev] (törölt) 2010.03.20. 11:57:26

@colosgirl:
az netre elvben ugyanúgy vonatkozik a kampánycsend. a fórumok ilyenkor is működni szoktak, csak felhívják a figyelmet, hogy a választás napján tartózkodni kell a pártpolitikai kampánytól. ez a törvény offlineában. ezt onlinea derék polgárai többnyire tiszteletben is tartják.

szobatars 2010.03.20. 11:57:28

@iii: ha lett volna "törvénytelen címjegyzékük" a népszavazási kezdeményezésből, akkor mivel magyarázod, hogy a 605.000 aláírásból mégsem jött össze annyi, hogy az EU választáson indulni tudjanak???

Szimplán vagy ennyire hülye, vagy valaki megfizet azért, hogy itt ilyeneket írogass?

colosgirl (törölt) 2010.03.20. 12:02:31

@[nev]: jó akkor beszélgetünk az esti filmről pl. :) de én 10-én és 11-én is kirándulást tervezek. 11-én úgy, hogy korán elindulok, szavazok és 6 felé tervezek hazajönni. akkor nem kell végig idegeskednem a napot :) 7-kor meg kánaán. tv, net :)

tkrisz 2010.03.20. 12:03:26

@Diocles: "mostani hír, hogy a madöfnek elkaszálták a Somogy megyei listáját.
A barmok!

Pedig Gyenesei hetekig ajánlgatta magát, meg a Somogyért Egyesületét, de a helyi MDF-elnök elment síelni, így nem jött össze a megállapodás.
A legerősebb megyéjük lehetett volna... "

Honnan van a hír? valasztas.hu-n még nincs fenn.

szobatars 2010.03.20. 12:03:42

@Surko: Azért azt el kell ismerni, hogy szép teljesítmény a Civil Mozgalomtól, ha képesek lesznek 9 területi listát állítani.

Senki nem beszélt róluk, senki nem vádolta őket cédula csalással, ők maguk sem panaszkodtak a rednszerre, ám mégis csendben csak összeszedtek 28 jelöltnek kopogtatót.

A jelen blog szerzője (elnézést kedves Gábor) szintén magasról tett rájuk...szemben pl. az LMP-vel..

Azt gondolom, hogy a magyar média "viselkedése" messze "meghaladta" a független és semleges, kiegyensúlyozott és objektív szavakkal leírható sajtótevékenységet...s most nem is a pártsíjtóra gondolok, mert annál nem is várható el az objektív tájékoztatás, de a közmédiumok???

Jobb országokban egy ilyen körülmények között induló választást (az induló pártok jelentős részének agyonhallgatása, kopogtató cédula lopások, OVB "engedéllyel" történő utólagos módosítások) már nem tartanának demokratikusnak. Ha mindez pl. Kazahsztánban történik (politikailag Európa része) már rég csalásról üvöltene minden újság...

remekelek64 2010.03.20. 12:06:45

Az LMP esetében csak az lesz a kérdés, hogy hány százalékot érnek el...Én a 15%-ot sem tartom lehetetlennek, ha "átjön az a kampány", amiből már látható az ízelítő a lehetmas.hu-n. (a 15 %-hoz persze kell, hogy az MDF ne jusson be. jelenleg nagyon rajta vannak az ügyön:)

Zöld jövőt!:):):):):):):):)

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 12:07:55

@szobatars: Anyád hülye, ez fejezd be.

Ez a meggyőződésem. Azzal magyarázom, hogy ennyire nem hülyék az emberek. Én is egyetértettem azzal természetesen, hogy a képviselők elszámoltathatók legyenek, de a többi baromsággal már nem.

Még én is kaptam a CM-spamot, pedig nem adtam meg az email címem.

De nem ez a lényeg, hanem a többi, amit elegánsan kikerültél.

bioLarzen 2010.03.20. 12:11:06

@kisa: "És a kdnp, az smafu? A nevében még él a párt.
Tényleg, ezentúl fidesz-mpp-kdnp lesz a párt neve? "

Szia,
figyelmedbe ajánlom a Fidesz egújabb óriásplakát-családját: a nagybetűs szlogen ezeken: "CSAK A FIDESZ!" - a plakátok jobb alsó sarkában pedig, jó kicsiban, a Fidesz... és a KDNP logója :D

bio

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 12:14:29

@globglob: Mind igaz, amit írsz. De ha a területi listákon nem jut mandátumhoz az LMP (ami egyébként nem valószínű), akkor az országosból fog részesedni. Ezt csak konkrét számítással lehet kikalkulálni. Tehát ha mindenhol hozza az 5%-ot és megszavazzák a jelöltjeiket is, akkor nem lehet kevesebb, mint 9 mandátumuk érzéseim szerint.

Ez a Budapest-párt érdekes kísérlet, de ehhez már nem 5%, hanem 17% listás eredmény tartozik, akkor meg már nem aránytalan a 60 mandátum.

Metropolisz · http://tisztabeszed.blog.hu 2010.03.20. 12:15:42

Gábor! Arra a folyamatra szeretném felhívni a figyelmedet, ami talán egy külön elemzést is érdemelne, miszerint az idei országgyűlési választáson a hat OL-val rendelkező párt közül 3 nem volt korábban tagja a törvényhozásnak, 2 pedig az előző voksolásnál még nem is létezett.
Ezzel párhuzamosan megfigyelhető, hogy korábbi közepesnek (időnként nagynak) nevezhető formációk (az én értelmezésemben minden 5 %-ot meghaladó erő nagypárt, 1-5 % között közepes, 1 % alatt kicsi) tűntek szinte teljesen el: a Munkáspárt, a MIÉP, a MSzDP és persze az SzDSz.
Egy másik - szerintem - érdekesség: az MDF Budapesten akár két listát is állíthatna. Az egyiket MDF, a másikat MDF-SzDSz néven - hiszen mindkettőhöz összegyűlt a szükséges cédulamennyiség.

szobatars 2010.03.20. 12:17:06

@[nev]: ebből is látszik, hogy túl bonyi ez a választási rendszer.

megyei listák kellenének, vagy egy országos lista, mint az ep esetén. a választási rendszer ilyen egyszerűen is működne. "

a német rendszer jól működik, egy forduló, egyéni és pártlista, amiről az kap helyet, aki eléri a 3 %-ot (vagy 3 egyéni mandátumot). Egy picit persze ez is torzít a nagyobb pártok irányába, de ennyit lehet vállalni a stabilabb kormányozhatóság miatt...szóval egyszerűen át kellene venni azt a szisztémát és kész. Ráadásul abban a rendszerben kevésbé lényeges az egyéni választókerületek eltérő nagysága, s olyan párt sem akad, amelyik egyenlősíteni akarja őket..

bioLarzen 2010.03.20. 12:17:54

@Diocles: "Egyébként ez érdekes: se az MSZP nem segítette ki a MIÉP-et, se a Fidesz a Mókáspártot. Korábban csont nélkül megvoltak, és nem azért, mert több aktivistájuk lett volna...
Valami háttérmegállapodás lehet? "

Szia,
sztem lehet "természetes" magyarázat is: a munkáspárt bázisa azért, lássuk be, erőst idős volt mindig is, főleg azokból állt, akik nosztalgiával tekintettek vissza az átkosra - illetve a foradalmi hevületű "egyetemista tagozat". Nmost, a jelentősebb tényező, a nyugdíjas bázis, vlószínűleg szép folyamatosan hal ki (bocs, de ez lehet a helyzet), míg a fiatal korosztálynak, melynek a "lázongás" a lényeg, most elég jó fórumot tudott adni akár a Fidesz, akár a Jobbik.
A MIÉP-tagsága meg már rég felszívódott, Fidesz, Jobbik. A MIÉP évek óta nem hallatott magáról, miért is tartott volna ki mellette a szimpatizánsi kör?

bio

szobatars 2010.03.20. 12:23:33

@iii: a kommented szinte szóról szóra visszaköszön egy Népszabadság cikkből.

Valami önálló gondolat, ami előbbre viszi az itteni beszélgetést???

bioLarzen 2010.03.20. 12:23:35

@clownfish: "a fidesznek most a miépet lett volna érdeke kisegíteni, mivel csurka kijelentette, hogy a fideszt támogatják"

Szia,
pontosan ezért NEM lenne érdeke a Fidesznek támogatni a MIÉP-et - hisz egy esetlegesen listát állító MIÉP olyan szavazókat vonzhatna, akik egy ilyen lista híján valószínűleg a Fideszre szavannak - vagyis egy ilyen lista potenciális Fdesz-szavazókat vehetne el.

Minden párt elemi érdeke, hogy minél kevesebb "azonos oldali" konkurrenciája legyen.

bio

BF79 2010.03.20. 12:26:37

Tegnap beszéltünk róla, hogy csak 6-9 helye lesz az MDF-nek (és 6-10 az LMP-nek), ebből is 1-2 kivétellel mind országos listáról, úgyhogy nem mindegy ki lesz rajta. A Fidesz szerint már ki is tört a veszekedés ebből:

fidesz.hu/index.php?Cikk=147705

Az LMP-nél csak azért nem lehet vita, mert már előre megvolt a lista:

lehetmas.hu/upload/10/10/201002/LMP_orszgos_lista_1-30.pdf

Csak Szabó Timeáig lehetnek nyugodtak (ha meglesz az 5%), és Vágó Gáborig, esetleg Szilágyi Lászlóig reménykedhetnek.

Kivéve persze ha 3 hét alatt sikerülne az országos támogatottságot 8-9% fölé tornászni, ráadásul úgy, hogy a körzetek kb felében szavazatmegosztásra kell rábírni a potenciális szavazókat.

szobatars 2010.03.20. 12:27:13

@iii: látom a kultúőra kicsapta a biztosítékot. A választ Te kerülted meg, szóval felteszem újra a kérdést:

Ha lett volna "törvénytelen címjegyzékük" a népszavazási kezdeményezésből (ahogy azt tényként állítod), akkor mivel magyarázod, hogy a 605.000 aláírásból mégsem jött össze annyi, hogy az EU választáson indulni tudjanak (pedig ahhoz csak 20.000 kellett)???

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 12:31:10

@szobatars: A kultúrát te kezdted, sporttárs.

Válaszoltam a fenti kérdésre, lapozz vissza. Te viszont nem a többire.

Surko 2010.03.20. 12:32:45

@bioLarzen: " Minden párt elemi érdeke, hogy minél kevesebb "azonos oldali" konkurrenciája legyen. "

Így igaz. Ezért támadja a Fidesz a Jobbikot, és ezért próbálja esélytelennek beállítani az MDF-et az MSZP.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 12:32:52

@szobatars: Biztos tőlem loptak, mert én nem olvastam.

Megint nem a lényegről beszélsz.

BF79 2010.03.20. 12:33:37

TG!

Kérlek ha tudod a választ, mond el nekünk, hogy a Fidesz orzságos lista 3. és 9. helyén miért vannak országosan szinte teljesen ismeretlen emberek? (Horváth János, Jakab István, Szathmáry Kristóf)
Értem, hogy idén az országos lista nem olyan fontos a Fidesznek, enyhén szólva, de akkor is van hírértéke, erről fog beszélni a sajtó, nem?

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 12:37:46

@BF79: Hogy jön ki a 6 mandátum? A budapesti és a pesti listáról lesz 5 mandátum nagy valószínűséggel. Szerintem minimum 9-nek meg kell lenni.

www.kinyeriavalasztast.hu

Jenecsek Miklós 2010.03.20. 12:38:44

Kedves Gábor!

A Magyar Nemzet címlapcikke szerint:

Hat országos lista is lehet a választáson címmel ezt írja:

,,A rendelkezésre áló adatok alapján hat párt állíthat országos listát"

Mi a gond ezzel?

kopogtató 2010.03.20. 12:41:43

valasztas.hu: Az országos listát és az azon szereplő jelölteket legkésőbb 2010. március 23-án 16.00 óráig lehet bejelenteni [Ve. 94. § (1) bekezdés].

Index: Két névsoron veszekednek az MDF-esek

3 napig ezt fogjuk hallani?

Surko 2010.03.20. 12:45:41

@bioLarzen: " sztem lehet "természetes" magyarázat is: a munkáspárt bázisa azért, lássuk be, erőst idős volt mindig is, főleg azokból állt, akik nosztalgiával tekintettek vissza az átkosra - illetve a foradalmi hevületű "egyetemista tagozat". Nmost, a jelentősebb tényező, a nyugdíjas bázis, vlószínűleg szép folyamatosan hal ki (bocs, de ez lehet a helyzet), míg a fiatal korosztálynak, melynek a "lázongás" a lényeg, most elég jó fórumot tudott adni akár a Fidesz, akár a Jobbik. "

A Munkáspárt szavazók "kihalása" valóban logikus magyarázat.

No meg persze az is közrejátszik, hogy 2006-ban a párt nem érte el az 1%.oit, így elapadt a pénzcsap. Pénz nélkül meg femorzsolódott a szervezet.

A fiatal igazságosabb világot óhajtó "forradalmárok" azonban nem hiszem, hogy a Fideszbe távoztak volna, noha a Jobbik körül tényleg megtapadhattak ilyenek.

A fiatal baloldaliak egyértelműen az LMP köré csoportosultak ezen a tavaszon.

A Munkáspárt ifjúsága most az ökopolitika jelszavával akarja megváltani a világot.

Változnak az idők. A Kádár-nosztalgia és a Munkáspárt által nyíltan felvállalt "kommunizmus" manapság nem rulez, helyette a "védd a fákat, egyél hódot" a menő.

A francia szélsőbal sem hordja ma már a nevében a szocializmus kifejezést. Az a csomagolás ugyanis ma nem trendi.
A szimbólumok is változnak az idővel, ma már nem sarló és kalapács, vagy vörös csillag a jel, hanem egy megafon van a lobogó közepére festve. Ezzel szimbolizálva az utcán lázadó ifjúságot.
www.npa2009.org/

Az "antikapitalizmus" ma az új jelszó. (érthető, hisz ez még nincs lejáratódva)
A program persze változatlan. "társadalmi igazságot, segítsünk a szegényeken, legyen mindenki egyenlő, vegyünk el a gazdagoktól..."

A naiv fiatalságot mindig meg lehet szédíteni ezzel az egyenlősdivel.

Hogy ezt éppen szocializmusnak, antikapitalizmusnak, vagy éppen ökopolitikának hívják, az gyakorlatilag lényegtelen. A tartalom ugyanaz.

szobatars 2010.03.20. 12:51:13

@iii: akkor nézzük, mi is volt a kérdésed:
"Nincs mögöttük semmi, a képviselőket lasszóval szerezték, a programjukat hasraütéssel állították össze. A legfontosabb programpontjaik pedig ontják a demagógiát. "

Modjuk ez nálam nem kéréds, hanem egy demagg felsorolás, ami tényeket nem nagyon tartalmaz, de hogy választ kapj rá, s lelked megnyugodjon:

"Nincs mögöttük semmi..."

az a semmi - a jelen állás szerint 8-9 területi listát eredményezett,de ha arra gondolsz, hogy támogató nincs mögöttük, akkor azt válaszolnám, hogy a hírek szerint volt, de átment az LMP-hez...a sajtóban megjelent hírek szerint azért, mert befolyásolni szerette volna a CM programját...(lehet, hogy az LMP engedte neki???)

"a képviselőket lasszóval szerezték..."

valahol minden induló párt így kezdte (az utódpárt mSZP kivételével), én még nem látta, olyan pártot, amelyik egyből 30.000 taggal és képviselőjelöltek százaival alakult volna meg...szóval itt szimplán demagóg vagy

"a programjukat hasraütéssel állították össze...." Ennek ellent mond egy későbbi bejegyzésed, miszerint: "vannak benne persze javaslatok, amik elgondolkodtatók, csak ez nem koherens alapokon nyugszik, hanem a támogatók ötletein." Szóval egyrészt ellentmondassz önmagadnak, másrészt nem tudsz különbséget tenni a program hiányosságai és következetlenségei, valamint egy program kiforratlansága között.

"legfontosabb programpontjaik ontják a demagógiát...." szerinted, hiszen ahhoz, hogy egy párt programját demagógiának tekintsük, ahhoz ismerni kellene a mércét (talán a közös minimum a programokban?), amihez képest demagóg valaki, vagy valami...

kiszol 2010.03.20. 12:52:53

@török gábor: Egy a gyakorlati esetekben szinte kizárható helyzettel kapcsolatban lenne kérdésem. Nézzük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét és a területi listás elosztást. A példa kedvéért tegyük fel, hogy itt csak 3 pártra lehet szavazni: Fidesz, MSZP, Jobbik. Ez idén majdnem életszerű is, hiszen az LMPnek és MDFnek alig jöttek össze egyes helyeken a területi listák. (A példában Szabolcs csak a követhetőbb számolás miatt fontos, nézhettem volna bármely a kicsiknek neccesebb megyét, pl Fejér, JNSZ, stb.)

Tehát tegyük fel, hogy csak 3 megyei lista van. Az erre leadott voksok aránya legyen kereken 60% Fidesz, 20% MSZP, 20% Jobbik.

Ha jól értelmezem a területi mandátumok kiosztását, akkor a következő történne:

A Hagenbach-Bischoff szabály alapján megnézik az 1 mandátumhoz szükséges szavazatszámot, ami x/(n+1) = 10% ahol x a leadott szavazatok száma, n pedig 9 SzSzB megye esetében. Ennek alapján a kerek szavazatszámok miatt a Fidesz 6, az MSZP és a Jobbik 2-2 mandátumhoz jutna. Ezek után nem lenne szükség a 2/3-os szabályra, ami nem gond, az viszont sokkal inkább, hogy Szabolcsban így 10 mandátumot osztottak ki az elvileg maximálisan kiosztható 9-ből! Ilyen esetben mi történne Gábor?

Tudom, ez nem életszerű példa és egy ilyen anomália megtörténtének valószínűsége erősen a nullához tart, de nem nulla. Jól sejtem, hogy erre a kifacsart helyzetre nincs felkészítve a választási rendszer? Meg kéne ismételni a szavazást? :) Vagy 387 honatya lenne?

algi 2010.03.20. 12:54:56

Én igazából azt sem értem, hogy a szelvénygyűjtés alatt miért kellett olyanokat hallanom a tévében, hogy "Az Index értesülései szerint." Könyörgöm, rá kell klikkolni a www.valasztas.hu-ra, és ott van a frankó infó.

bioLarzen 2010.03.20. 12:56:36

@Surko: "No meg persze az is közrejátszik, hogy 2006-ban a párt nem érte el az 1%.oit, így elapadt a pénzcsap. Pénz nélkül meg femorzsolódott a szervezet."

szia,
ez is Igaz, ezt valóban kifelejtettem.
Illetve... őszintén megmondva, nem is emlékeztem, hogy nem érték el az 1%-ot... :) Úgyhogy ma is okosabban fekszem le, mint ahogy felkeltem, köszi :D

bio

colosgirl (törölt) 2010.03.20. 12:57:22

@kiszol: nem értek hozzá csak laikusként. 210 a listás helyek száma összesen. nem lenne 387 lépviselő. akkor szerintem országos listán lenne egy hellyel kevesebb. de nem tudom, csak gondolom.

bioLarzen 2010.03.20. 12:58:41

@Surko: "A fiatal igazságosabb világot óhajtó "forradalmárok" azonban nem hiszem, hogy a Fideszbe távoztak volna..."

Én is inkább a tévészékház-időszakra gondoltam, mikor a Fidesz még szinte nyíltan kiállt a "forradalmárok" mellett - akkor érezhette úgy a "lázadó ifjúság", hogy a Fidesz az ő fórumuk. Ma már nyilván kevésbé...

bio

bioLarzen 2010.03.20. 13:02:08

@Surko: "A naiv fiatalságot mindig meg lehet szédíteni ezzel az egyenlősdivel. "

A Székely Nememléxemakeresztnevére nevű MSZP-s politikus (akinek a fia volt a munkáspárt főpolgármesterjelöltje 2006-ban) mondott vmi olyat, mikor kérdezték, hogy nem okoz-e feszültséget családi körben az a dolog, hogy 30 alatt lélektanilag természetes, ha valaki kommunista hevületű, 30 fölött viszont természetellenes :D

bio

bioLarzen 2010.03.20. 13:04:21

@algi: Szia,
gondolom, azért, mert az indexnek voltak olyan értesülései, amik még nem voltak hivatalosak, ergo nem kerültek fel a vlasztas-hu-ra...

bio

Ordnassac 2010.03.20. 13:23:52

@bioLarzen: Székely Gábor SZDSZ-es és a Szerencsejáték Zrt. első embere. ;-)

hoplita 2010.03.20. 13:24:38

@Diocles:
"...(egyébként helyeslem a stratégiát, nem engedhető meg, hogy a Jobbik kiénekelje a Fidesz szájából a sajtot, amiért a Fidesz megdolgozott.)..."

Ez a muhahahaha-kategória...!!!

Ha azt mondod, hogy megérdemlik, mert kiseggelték, kiböjtölték, összeimádkozták, azt aláírom.
De hogy ezek megdolgoztak érte..?????

Jót röhögtem, nem semmi eufemizmus..:DD

Ordnassac 2010.03.20. 13:26:53

@BF79: Horváth János az Országgyűlés korelnöke, a nyilasok halálra ítélték, Rákosi alatt négy évet ült. 1945-ben az egyik legfiatalabb nemzetgyűlési képviselő (kisgazda színekben), hosszú ideig közgázprof. az Indianai Egyetemen.

Jakab István a MAGOSZ, Szatmáry Kristóf az MVMP (a Vállalkozók Pártja egyik utódpártja) elnöke, így Fidesz-szövetséges.

Szóval annyira nem ismeretlen személyek és mindhárman most is ogy. képviselők.

jjulie 2010.03.20. 13:27:33

@hoplita:

kihagytad az előző témát igazolatlanul

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 13:28:44

@szobatars: Az ellenvéleményed abban kimerül, hogy mindent demagógnak mondasz. A szó jelentéséről nem sok fogalmad van. Egy kritika nem lehet demagóg, ezt jobb ha tudod.

Most nincs időm ezzel tovább foglalkozni, a véleményem elmondtam.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 13:30:37

@Surko: Ismered a mondást? Aki húszévesen nem forradalmár... Így van ez és így van jól. Ez viszi előre a világot, nem a langyos vízben üldögélés.

pana_fz18 2010.03.20. 13:35:08

Már ez a blog sem a régi: hova tűnt TG Rajongó? ...

Ordnassac 2010.03.20. 13:37:04

@pana_fz18: az előző posztban sem láttam... :-(

Gólyakalifa 2010.03.20. 13:38:53

@pana_fz18: Szólított valaki?

Ez a blog már sem a régi
Még több Török kéne néki!!!

Lucilius 2010.03.20. 13:40:14

@kiszol:
TG már mintha válaszolt volna egy hasonló kérdésre egy másik bejegyzésben: maradna 9 hely, és az döntené el h ki kap két mandátumot és ki csak egyet h ki van előrébb a szavazólapon (?). Tehát ha a szavazólapon Jobbik (kapott 20%ot) - Fidesz (kapott 60%ot) - MSZP (kapott 20%ot) sorrendbe vannak a pártok, akkor a Jobbiké a két mandátum. TG, ugye jól értettem?

Lucilius 2010.03.20. 13:41:00

@kiszol:
TG már mintha válaszolt volna egy hasonló kérdésre egy másik bejegyzésben: maradna 9 hely, és az döntené el h ki kap két mandátumot és ki csak egyet h ki van előrébb a szavazólapon (?). Tehát ha a szavazólapon Jobbik (kapott 20%ot) - Fidesz (kapott 60%ot) - MSZP (kapott 20%ot) sorrendbe vannak a pártok, akkor a Jobbiké a két mandátum. TG, ugye jól értettem?

Don_Pipita 2010.03.20. 13:43:18

@török gábor: Kedves Gabor

Említetted, hogy az Mdf,(lmp), ha be is jut a kevés egyéni jelöltek miatt kevés töredékszavazatot kapnak, ami 80%a jön az egyéni jelöltekből. Így 5 és fél százalékos eredménnyel kb 5-6 képvieslőjük lenne.
Én sajnos már ezt a részét nem értem, hogy hogyan jönnek ezek a töredék szavaztok...(tudom, hogy volt róla egy posztod,de az csak az elmélet...) Tök mind1.
Én csak azt nem értem, hogy azt mondod, hogy az Mdf,Lmp most ugyanabban a cipőben jár, mint '90-ben a Kdnp,fidesz(?). Szóval megnéztem az akkori parlamenti összetételt és mindkettőjüknek 5,44 százalékos eredménnyel 21(!) képviselőjük volt. A 2. fordulóban visszaléptek nekik vagy hogyan jöt ki ez???

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.20. 13:43:54

@pana_fz18:
Most azt írná:

kiváló helyzetfelismerés és egyenes kiállás az igazság mellett.

Hóember 2010.03.20. 13:46:53

@eyeofodin85: Már 7 elkaszált MDF-es szerepel az OVB-n!

Budapesti lista így éppencsak, hogy meglett, mert pontosan nyolc tiszta MDF-es induló maradt.

Veszprém, Vas, Somogy még továbbra is billeg nekik.

hoplita 2010.03.20. 13:48:36

@jjulie:
Dógom vót.
Nem ülhetek egész nap gép mellett.
Kampányolni is kell......mer'hogy mi itten meglepetésre készülünk.:)

török gábor 2010.03.20. 13:50:33

@Jenecsek Miklós: itt van előttem a Magyar Nemzet. lehet, hogy nálunk más lapot nyomtatnak, de ezen a következő cím szerepel az első oldalon: "Öt párt állíthat listát a választáson".

Ordnassac 2010.03.20. 13:50:40

@Török Gábor Rajongó: Hehe, nice try, de TG rajongó kis r-rel írja a nevét. ;-)

török gábor 2010.03.20. 13:53:54

@kiszol:

8. § (1) A területi választókerületben a pártok listáinak jelöltjei a leadott szavazatok arányában - e törvény mellékletében írt számítási mód alapján - a szavazólapon szereplő sorrendben jutnak mandátumhoz, feltéve, ha a választópolgároknak több mint a fele szavazott. A választópolgár egy listára szavazhat.
(2) Ha a területi választókerületben az első választási forduló érvénytelen, mert azon a választópolgároknak több mint a fele nem vett részt, a második választási fordulóban mindazon pártlisták indíthatók, amelyek az első fordulóban indultak. A pártlisták jelöltjei a leadott szavazatok arányában - e törvény mellékletében írt számítási mód alapján - jutnak mandátumhoz feltéve, ha a választópolgároknak több mint az egynegyede szavazott.
(3) Ha az (1)-(2) bekezdés szerinti számítást követően a területi választókerületben betöltetlen mandátum maradna, akkor az a lista is mandátumot szerez, amely az egy mandátum megszerzéséhez szükségesnél egyébként kevesebb, de annak kétharmadánál több szavazatot kapott. Több ilyen lista közül a mandátumot az szerzi meg, amely sorrendben a legtöbb szavazatot kapta. Ha a számítás elvégzése után üres mandátum marad, akkor ezzel a mandátummal az országos listán megszerezhető mandátumok száma növekszik.

1. "szavazólapon szereplő sorrend"
2. "amely sorrendben a legtöbb szavazatot kapta"

török gábor 2010.03.20. 13:56:40

@Don_Pipita: nem, a Fidesz 1990-ben majdnem 9 százalékot (!) kapott listán úgy, hogy csak 81 önálló jelöltje volt. Azaz működött tömegesen a szavazatmegosztás. Ebben reménykedhet most az MDF és az LMP.

pbd 2010.03.20. 13:58:24

@Don_Pipita: nezd meg a vokscentrumot. a fidesz 90-ben 8,95%-ot kapott listan, de csak 12 kepviseloje lett cserebe az orszagos listarol, alig tobb, mint 4 eve az mdf-nek 5,05%-kal.

nyg 2010.03.20. 14:01:13

Kedves Török Gábor! Itt van előttem a Magyar Nemzet print száma, a címlapon pedig a következő oilvasható: "Hat országos lista is lehet a választáson". Nem öt, hat.

kopogtató 2010.03.20. 14:03:33

@nyg: a netes verziót javíthatták, a nyomtatottat nyilván nem

pbd 2010.03.20. 14:03:43

@nyg: nyilvan az egyik pesti kiadas, a masik meg videki. maskor van a lapzarta.

esetleg valaki aljas modon hazudik, hiszen ennek a blognak a hozzaszolasait is tobb tizezren olvasak.

JokerZ 2010.03.20. 14:06:20

www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html

a Fidesznek hogyhogy nincs 176 jelöltje? Hevesben hiányzik egy jelöltjük, és az adott választókerületben be sem jelentettek senkit. elég fura, pedig mindenki arról beszél, hogy három párt fog minden vk-ban indítani jelöltet, ez most mégsem igaz.

török gábor 2010.03.20. 14:08:40

@nyg: miután én vidéken vettem Magyar Nemzetet, lehet, hogy a budapesti kiadásban már más szerepel. érdekes, hogy - ha így van - csak este jöttek rá valami olyasmire, amit már délután 4-kor is lehetett tudni. de ők legalább rájöttek.

Ordnassac 2010.03.20. 14:09:43

@Zlatan: de igaz, csak Herman István Fidesz-KDNP-MVMP közös jelöltként indul (HI az utóbbi tiszteletbeli elnöke), így nem látszódik a szimpla Fidesz-KDNP jelöltek között.

JokerZ 2010.03.20. 14:11:55

@Ordnassac: ez azért is érdekes, mert az MDF-SZDSZ látszik az MDF listáján. akkor tehát Herman István esetleges töredékszavazatai nem fognak a fidesz-listára menni. bár valszeg nyer, nyilván.

globglob 2010.03.20. 14:12:40

@iii: Ezen feltétellel nagyjából igaz lehet a 9, de ezt én is csak érzésem szerint mondom. Abban is egyetértünk, hogy az LMP területi listás mandátumhoz juthat. Szerintem a budapestiről pottyanhat két, szerencsés esetben 3 hely (2006-ban az MDF az 5,3%-ra 1-et, az SZDSZ a 12,3%-ra 3-at kapott), a pestiről pedig egy.
Amit az LMP helyzeti előnyének tartok az MDF-fel szemben, hogy Budapesten sok egyéni jelöltet tudott állítani. Ott egyébként is nagyobb a támogatottsága és jóval magasabb szokott lenni a részvételi arány az országos átlagnál. Ez egyben több töredékszavazatot is jelenthet.
Összegezve: ha mindkét kispárt bejut, mindkettőnek nagyon kicsi frakciója lesz, de az LMP-é lesz a nagyobb.

Ordnassac 2010.03.20. 14:13:24

@Zlatan: persze, ha lenne szimpla Fidesz-jelölt (KDNP nélkül), akkor minden jelölt látszódna ott. Persze nem tudom, hogy ez (infós nyelven szólva) bug vagy fícsör...

[nev] (törölt) 2010.03.20. 14:13:42

@szobatars:
a magyar rendszer is jól működött eddig, egyszer sem kellett új választást tartani, csak túl bonyolult.

az országgyűlésben az egyéni jelöltek döntő többsége a pártját képviseli, és nem a választókörzetet. és ezzel nincs is semmi baj, hiszen a pártokat erre találták ki a világon. az országos ügyeket a parlementben képviseljék. akkor pedig miért kellenek egyéni jelöltek. a területi elvet megyei listákkal is érvényre lehet juttatni, és egy fővárosi listával.

ez alapján mindenki el tudná dönteni, hogy kire szavaz. nem kellene ez a kopogtató cédulázós házalás. hanem akkor gyűjtsön össze minden párt megyénként elég tagot, vagy támogatót.

jelzem most is ez a döntő. a megyei listára leadott szavazat. a többi porhintés. illetve én nagyjából sejteni vélem, hogy tölgyessy a rendszert úgy rakta össze, hogy az egyéniben leadott szavazatokat kompenzálja az országos lista, de ne kompenzálja teljesen. az eredmény a győztes javára torzítson valamelyest.

ez a rendszer eddig jól vizsgázott abban az értelemben, hogy sohasem kellett új választásokat tartani. szerintem van a jelenleginél egyszerűbb rendszer, aminek a kulcs eleme a protest szavazat. az is szavazhasson, akinek nincs pártja. és a mínuszos szavazata annullálja valamelyik pluszost. önmagában már ez képes megoldani a kormányozhatóság, és a küszöb problémáját, és a pártrendszer elaprózódását. ezekre a problémákra van triviális megoldás. pusztán csak ezt állítom.

Idet 2010.03.20. 14:16:42

@hoplita: Lepetés? Ez az egész kissé meglepi, de talán a józan ész lassú térnyerését jelentheti.
Na persze, várjuk ki a végét! Valamint a medvebőr, és az ő túl korai köszöntése...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.20. 14:17:31

@iii:
A feleannyi jelölt számottevően befolyásolja az országos listára kerülő voksok számát, így az eredményt is (ezzel nem számol a kinyeriavalasztast.hu). Egy egyszerűsítő példa:
Tegyük fel, hogy az LMP minden választókerületben egyformán x szavazatot kap a listájára, és szintén x-et az egyéni jelöltjére. Területi listás mandátumhoz csak Budapesten jut, vagy max. még Pest megyében, de ezekkel ne számoljuk, tételezzük fel, hogy minden szavazat az országos listára megy, mert nem eredményezett mandátumot.
Ha az LMP mind a 176 választókerületben rendelkezne egyéni jelölttel is, akkor 176x+176x=352x szavazat után kapna mandátumokat az országos listáról. A valasztas.hu adatai alapján LMP-s egyéni jelölt legfeljebb 94 vk-ben indul, tehát a töredékszavazatainak összege így módosul: 176x (mindenhol lehet szavazni a listájára) + 94x=270x. Ez azért számottevően kevesebb, mint a 352x. Ráadásul a modellt bonyolíthatnánk még azzal is, hogy ahol nincs egyéni jelöltje egy pártnak, ott könnyen lehet, hogy listán is kevebben szavaznak majd rá.

Békés megye 05. vk 2010.03.20. 14:19:22

Most látom, hogy Király Zoltánt is elutasították, valahol olvastam, hogy 900 cédulát adott le, ez azt jelenti, hogy legalább 151 baj van. Így már csak éppenhogy meg van a MDF Budapesti listája.

török gábor 2010.03.20. 14:19:40

@Strici: mert nincs mit. ez a blog a politikailag releváns ügyekkel foglalkozott, a CM - minden tiszteletem ellenére - nem az. a listaállítás visszaigazolta, hogy helyes döntés volt az mdf-fel és az lmp-vel foglalkozni, s nem a cm-mel vagy mondjuk a miép-pel. a 9 területi lista nagyon szép eredmény tőlük, akár még állami támogatáshoz is juthatnak (1%), de érdemi hatásuk nem lesz.

ennek ellenére, ha mondunk egy számot az országos listát állító pártokról, akkor nem illendő kifelejtenünk őket. ez a bejegyzés erről szólt.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.03.20. 14:20:12

Azt tudja valaki, az mdf-szdsz-nek lesz külön listája Budapesten? Mert ha nem, a rájuk adott (töredék) szavazatok feltehetően elvesznek.

török gábor 2010.03.20. 14:21:37

A másik bejegyzésnél beszéltünk az előbb róla, de talán nem árt itt is elmondani. kalapácstollú kollégának köszönhetően tudjuk, hogy az MDF elbukta a Somogy megyei listát, azaz már nem lehet 20 területi listája.

A cikk: www.sonline.hu/somogy/kozelet/47-ervenyes-kopogtatocedulat-adott-le-az-mdf-jeloltje-294071

Ordnassac 2010.03.20. 14:24:20

@Békés megye 05. vk: nem lepne meg az MDF oldaláról a fellebbezések sora.

Viszont tényleg nem lesz Somogyban területi listája az MDF-nek (kellett nekik lemondaniuk Gyeneseiről).

Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.03.20. 14:27:19

@török gábor: Vajon nem lett volna-e "politikailag is releváns" a CM, ha a média - ideértve Téged is - nem hallgatja el? Én tanúja voltam, amikor Seres Mária kérte az indexet, hogy őket is kísérjék el kopogtató cédula gyűjtésre.

Ordnassac 2010.03.20. 14:28:14

Amúgy érdekes, hogy az MDF által reaktivált jelöltekből egyedül Debreczeni Józsefnek és Roszík Gábornak sikerült összeszednie a cédulákat (illetve még az SZDSZ-es Szigethy Istvánnak is). Katona Tamás le se adta, Király Zoltánt meg elkaszálták.

hoplita 2010.03.20. 14:28:16

@Idet:
Én sem óhajtok előre kortyolni rá, ahhoz már tapasztaltam eleget, hogy ne essek ilyen kísértésbe.
De óvatos derűlátásra van okom.
Hatezer fölötti cetli, kunyizás, házalás nélkül egy ekkora választókerületben 25% körüli eredményt már bízvást jelez....és akkor nem vetettem el a sulykot.

lacuspelso 2010.03.20. 14:29:18

most akkor az LMPnek és az MDFnek hány területi listája lesz?

Ordnassac 2010.03.20. 14:29:41

TG mint média? Ejha, Gábor, gratulálok, hogy egy szintre kerültél az újságokkal, tv-műsorokkal és a hírportálokkal... :-D

Ordnassac 2010.03.20. 14:33:30

@lacuspelso: jelen állás szerint (forrás: valasztas.hu aktuális adatai) az MDF-nek 17 biztos listája van, Somogy elbukott, kérdéses Vas és Veszprém.

Az LMP esetében is 17 területi lista biztosan lesz. Békés, Somogy és Vas kérdéses.

mrs. white 2010.03.20. 14:35:13

Kicsit korainak tartom hogy az mdf-nek 5 és 11 mandátum közötti jelöltjeiről beszélgetünk, amikor eddig hét jelöltet kaszáltak el. Egy megyei lista már ki is bukott.

Arról már nem is beszélve hogy még lesz egy csörte az országos listán. Ha győznének a Bokros ellenesek akkor biztos a be nem kerülés.
Mondjuk ebben nem hiszek mert ibolya mindenkit kizár hogy ez ne így történjen.

Ez a vita is mutatja milyen iszonyatos feszültség van a párton belül pedig mindíg azt hiszi az ember, hogy már csak ibolya hívek maradtak.

Ha ők is 5-6 hellyel számonak akkor 10 helytől lefele mindenki borítja a bilit.

pana_fz18 2010.03.20. 14:37:02

@Ordnassac: nekem ez gyanús! Mi történhetett?!
Ráadásul van egy ál-rajongó.
Konspirációt érzek a háttérben.

Gólyakalifa 2010.03.20. 14:42:09

@pana_fz18: Kikérem magamnak, én nem álrajongó vagyok, az eddigi kisbetűs bitorolta a nevemet!!! Ha kell megküzdök vele életre-halálra!

[nev] (törölt) 2010.03.20. 14:43:08

@Surko:
a zöldek újkonzervatívok. neokonok, és nem neoszocik. a környezetvédelem tipikusan a tradícionális (low tech) kultúra védelme, ami előfeltételezi a neoliberalizmust, a high tech ipar meglétét. így kapcsolódik össze ez a két eszmeáramlat. abban igazad van, hogy a konzik közelebb állnak a szocikhoz, mint a libek.

a szocialisták és a konzervatívok között az a különbség, hogy a míg a konzerv a modernitás elé akar visszanyúlni, a szocialista a modernitásnak a jelenlegi szintjét is próbálja meghaladni. a konzerv a premodern, a szocialista a posztmodern.

a liberálisok meg azt mondják, hogy mindezt előfeltételezi a high tech ipar megléte, ami a világban eddig csak szabad piaci viszonyok között tudott létrejönni. ha nincs hazai high tech ipar, akkor nincs versenyképes hazai gépgyártás, és akkor nincs versenyképes hazai mezőgazdaság sem. és ennek elsődleges kárvallottai a munkások, és a parasztok lesznek.

ilyenkor van az, hogy a műszaki és a humán értelmiség krémje, a fiatal mérnökök, orvosok, és a nyelveket beszélő tanárok elhagyják az országot. a versenyképes tudásukat nulla adó befizetése melett a külpiacon igyekeznek értékesíteni. amíg rá nem jön a lakosság többsége, hogy a liberálisok mégis csak hiányoznak a parlamentből.

Diocles 2010.03.20. 14:43:38

@hoplita:

hoplita drágám,

azt hiszed, hogy a kampány az csupán annyi, hogy végigcigányozzuk Borsodot, aztán este megiszunk egy fröccsöt?
mit gondolsz, ki tárgyalta le Kocsissal, hogy borít?
ki tárgyalta le Csányival, hogy menniük kell a szociknak?
miért táltosodott meg szerinted az ügyészség és a rendőrség?
kinek az utasítására kapta le Verest és Dobolyit a detektív, hogy állami pénzen hetyegnek Makaón?
(ezek nem belső infók, nyilván, de nem kell sok ész hozzá, hogy leessen annak mindez, aki nyitott szemmel jár.)

szóval a láccat az az, hogy a Fidesz béna, és ennek sok alapja is lehet, de azért nem biztos, hogy mindig így van.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.20. 14:43:57

@Surko: "... a Civil Mozgalomtól, ...
Senki nem beszélt róluk, senki nem vádolta őket cédula csalással, ...

Ez szép munka."

A tavaj januári ferencvárosi időközin MÉG 1000 számra UTÁN-gyártották az üres szelvényeket, és töltötték ki az aláírásgyűjtéseik során RÖGZÍTETT személyi adatokkal.

Hogy EZ MOST nem jött össze nekik, az valóban SZÉP munka volt a PERFORÁLT cédula használatát bevezetőktől...
Köszönjük!

Hóember 2010.03.20. 14:44:02

@Ordnassac: Somogyban még Mészáros Ákos döntésre vár az én monitoromon. Tudsz valami nem hivatalos infót?

mafos 2010.03.20. 14:47:52

Ilyet írt(mondott) Giró-Szász márc elején(infórádjó): "A Jobbik jelenlegi társadalmi támogatottságát a rossz kormányzás hozta létre. "
Szerintem ez így hibás, a fidesz magas támogatottságát hozta létre a rossz kormányzás, a Jobbik pedig élt vele. Létrehozni, meg élni valaminek a lehetőségével az nagyon nem ugyanaz.

Ordnassac 2010.03.20. 14:49:04

@Hóember: lásd TG Somogy Online-os linkjét. Ott szerepel, hogy MÁ összesen 47(!) érvényes cédulát adott le...

Gólyakalifa 2010.03.20. 14:49:35

Seresékkel foglalkozzon, követeli a nép,
Török Gábor válasza: az agyam még ép!

Diocles 2010.03.20. 14:50:15

@Hóember:

"Kaposváron pénteken Mészáros Ákos megyei MDF-elnök 49 ajánlószelvényt adott le, amiből 47 volt érvényes; ennek demonstrációs jelzése van."
sonline.hu

Surko 2010.03.20. 14:50:33

@török gábor:

Mínusz egy lista sohasem jó hír. De önmagában ez még nem vészes.

Az MDF 2006-ban 7 168 voksot kapott Somogyban, ez 4,17% volt akkor.

A Centrum 2002-ben 8 ezer voks felett kapott a megyében, ezzel Budapest és Csongrád után a harmadik legjobb eredményét hozta, 4,42%-kal.

Az SZDSZ 2002-ben 6500, 2006-ban 6900 szavazatot kapott Somogyban.

Így összességében kb. 7-10 ezer potenciális szavazatot veszíthet az MDF a somogyi lista kihullásával.

Ez 0,3-0,4% lehet nagyságrendileg.

Ordnassac 2010.03.20. 14:51:56

@Surko: ez az MDF négy évvel ezelőtti eredményénél azért megizzasztó lett volna.

Az még érdekesebb lesz, ha Vas és Veszprém is bukik...

Surko 2010.03.20. 14:54:29

@[nev]: " a zöldek újkonzervatívok. neokonok, és nem neoszocik. "

Ez a nap vicce. :))

Méghogy a zöldek neokonok lennének...

Tudod ki a neokon? Bush és piaci fundamentalista csapata.

A neokonzervatívok végletesen piacgazdaság pártiak, ami a zöldekről finoman szólva sem mondható el.

Ha valaki neokonzervatív lehet ma Magyarországon, az Bokros Lajos.

Méghogy a zöldek neokonok, megáll az ész...

Diocles 2010.03.20. 14:57:58

@Ordnassac:
Somogy nélkül négy éve az MDF nem jutott volna be.

Mondjuk most vigasztalódhatnának - elvileg - azzal, hogy a Bokros-féle rajongótábor az eleve minimális Somogyban, úgyhogy minden Bp-n dől el.
Vagy kapnak Pesten 100-150ezer voksot, és azt kiegészítik vidékiekkel (esetleg hitgyüli + Schmuck, velük akár meg is lehet!), vagy viszlát.

punpa 2010.03.20. 14:58:00

@Török Gábor Rajongó:

A köztársasági elnök választás apropójára:

Eként szól a Fidesz tábor:
Legyen elnök Török Gábor!

szobatars 2010.03.20. 14:58:53

@1.szolo - ajánlom magamat::
én úgy ismerem a sztorit, hogy "megvezették" őket a hamisított cédulák átadásával...

Egyébként az ügyben a CM feljelentést tett, de a Rendőrség nem állapított meg semmit..

szóval van legalább 2 verzió a dologról, ami egy dologban mindenképpen közös: a kopogtató cédulák rendszere egy marhaság...vagy azért mert hamisítható (a perforáció elvileg ezt szüntette meg), vagy azért, mert biankó beszerezhető (postaládák feltörésével, vagy akár Nokiás dobozva százszámra átadva, vagy bármely egyéb módon). Akár így, akár úgy, a pártok a meglévő listáikból (melyek természetesen jogellenesek, tehát létét valamennyi párt tagadja) bármikor kitölthetnek egy csomó szelvényt...bármelyikünk nevére kiállítva.

Ne feledjük, a jegyzőknél mindenkinek meg van minden adata és tőlük bármikmor beszerzhető az ajánlószelvény azzal, hogy "ellopták a postaládából"...de mi történik azokkal a "másodpéldányokkal" amelyekért nem jelentkezik be senki, mert vagy megkapta, vagy nem érdekli??? Gondolom a "másodpéldányok" az eredetiekkel együtt készülnek, mert erősen életszerűtlen, hogy minden egyes reklamáló esetén egyedileg gyártják le..főleg, hogy azonnal megkapod.

Szóval ki ellenőrzi ezen példányok felhasználását????

jjulie 2010.03.20. 14:59:43

@punpa:

ha sokat piszkáljátok, kaptok egy új posztot az arcotokra

szobatars 2010.03.20. 15:05:49

@Strici: Konkrétan Munk Veronika válasza az volt, hogy egyrészt "csak az EU választásokon induló pártok képviselőit kísérik el" (mondjuk 8 ilyen volt, tehát az index újságírója "tájékozatlan" ..és most nagyon udvarias voltam)...másrészt "éppen ebédelek", ami kétségkívül pártsemleges tevékenység..
:-)

Surko 2010.03.20. 15:06:30

@Ordnassac: Az MDF ma nem (csak) a 4 évvel ezelőtti szavazóira számíthat, hanem a volt SZDSZ szavazóinak egy jelentős részére is.

A Fórum listájára 4 éve 272 ezren szavaztak. Tételezzük fel, hogy a párt újrapozícionálásával elveszítették ennek a felét.

De itt van az SZDSZ. 2006-ban 351 ezren voksoltak a párt listájára, ebből csak Budapesten 124 ezren. (Budapesten 12,28%-ot értek el.)

Ez a szavazótábor ma párt nélkül maradt. 3 érdemi választásuk lehet:
- Bokros programjára voksolnak
- az LMP szociálisan érzékeny életmód-liberálisait választják
- vagy behúzzák az ikszet Kuncze Gáborhoz hasonlóan az MSZP mellé

Az LMP és a szocik elvihetnek 100-100 ezer ex-SZDSZ szavazót, de még mindig marad kb. 100-150 ezer olyan liberális, aki Bokrosra szavaz most.

És akkor még nem beszéltünk azokról a kiábrándult szocialista szavazókról, akiknek Bokros szimpatikus. Ne feledjük, hogy a kutatások szerint az MSZP szimpatizánsok köráben Bokros népszerűsége vetekszik Mesterházyéval...

A szoci tábor összeroskadásából is profitálhat 20-40 ezer szavaztot a Bokrossal felálló MDF.

Így feltételezve, hogy a korábbi MDF szavazók közül nem veszítettek túl sokat, a Fórum végeredménye 300 ezer szavazat körül lehet potenciálisan.

Ez részvételtől függően 6-8% között lehet.

De worst case esetben is össze tudnak szedni 220 ezret így, hogy az SZDSZ nem indul önállóan.

Alacsony részvételnél ennyi is elég lehet.

Ordnassac 2010.03.20. 15:08:46

@szobatars: ami mondjuk egészen vicces, ugyanis Seres Mária férje az a Stekler Ottó, amelyik pártja akarta Tomcatet indítani azon az ominózus időközin...

szobatars 2010.03.20. 15:12:12

@Ordnassac: mutass egy szüzet ebben a politikai közegben...
:-)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.20. 15:14:40

@iii: "A www.kinyeriavalasztast.hu oldalon 5%-os listás eredményre 10 mandátumot hoz ki az LMP-nek."

Ott ez áll: "A modell feltételezi, hogy ... minden párt ... mind a 176 választókerületben egyéni jelöltet" állít.
Ezesetben a 11 LMP-s mandátumból 4 területi listás (3 Bp.+1 P.m.) és 7 országos.
Az országos alapja a területi töredék (tehát az összes listás minusz a 4 mandátumhoz kellő!) + az egyéni töredék.
Vagyis durva becsléssel abból az országos 7 mandátumból 4 eshet az egyéni töredékekre 176 egyéni körzettel számolva, tehát fele annyi körzet esetén kb. 2 mandátum ugrik...
Vagyis 11 helyett (sacc/kb;) 9 lesz összesen.

Hóember 2010.03.20. 15:14:52

@Surko: Én 6 notórius SZDSZ szavazót ismerek, no azok közül egy sem szavaz most az MDF-SZDSZ-Egyéb csatlósok kombóra.
Szerintem a 4 évvel ezelőtti MDF szavazók felét emlegetni is erős túlzás. Olyat kettőt ismerek, plusz magamat, most szintén egyik sem ixel majd a kombóra.
Ettől függetlenül én is azt mondom, hogy be fognak jutni valhogy... megoldják. Leginkább az MSZP kárára. Végülis az sem rossz opció.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.20. 15:16:36

@szobatars:
Azér' a "nem szűz" és az "üzletszerű kéjelgő" között vo'na még pár fokozat...

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 15:17:04

@punpa: Ez az, Török Gábor for President!

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 15:17:51

@iii: Ja, bocs elfelejtettem átkapcsolni TG Rajongó üzemmódba :))

Idet 2010.03.20. 15:19:14

@hoplita: Reméljük. Én ugyan nem odabuda, de egy nem egysíkú parlament csak jó lenne!
Esetleg a drága szavazók is megtanulnák a szocialista gleichschaltolás után, hogy a véleményütköztetés nem úri huncutság.

szobatars 2010.03.20. 15:21:09

@1.szolo - ajánlom magamat::

ha nem érik el az 5 %-ot a listás helyeken, akkor az egész csak spekuláció...a "csodaszámba" menő 8 %-al, meg lenne ~17 jelöltjük. Nem oszt, nem szoroz, már a startnál elrontottak mindent..az elmúlt éveket nézve azt kell mondjam, az ország szerencséjére...

tibapó 2010.03.20. 15:23:08

@[nev]: "az is szavazhasson, akinek nincs pártja. és a mínuszos szavazata annullálja valamelyik pluszost. önmagában már ez képes megoldani a kormányozhatóság, és a küszöb problémáját, és a pártrendszer elaprózódását. ezekre a problémákra van triviális megoldás. pusztán csak ezt állítom."

Előző hsz-edet nem étettem, most kezd leeseni. Van benne logika, mint minden[nev]-hsz-ben.

És a dolog nagyon hasonlít ahhoz a régi javaslatomhoz, hogy a focinabjnokságban minden meccsen 2 pontot osszanak ki, de akár 3-at is. Vagyis ne a győzelemért járjon három pont, hanem a nagyarányú (+2 gólos) gyűzelemért, úgy, hogy a harmadik pontot a nagyarányú vereséget elszenvedőtől vegyék el.

Vagyis: Nagyarányú vereség -1 pont, vereség 0 pont, döntetlen 1 pont, győzelem 2 pont, nagyarányú győzelem 3 pont. Lenne hajtás minden meccsen...

De visszatérve a választáshoz: hogyan képzeled el ezesetben a(z automatikus) küszöböt?

[nev] (törölt) 2010.03.20. 15:24:43

@Surko:
pedig de. te azt hiszed, hogy múlt század közepének, és végének amerikai konzervativizmusa lesz az európai új konzervativizmus.

szerintem meg zöld mozgalmak. leírtam miért. mert az tradicionális (low tech) kultúra védelméről szól. a zöldek per defitionem konzervatívok.

csak ez nem az a tekintélyelvű értékkonzervativizmus, amit itt a tölgyes nevű nick próbál képviselni, és amit a szocialisták és a liberálisok elutasítanak, hanem egy olyan új irányzat, ami ezek találkozási pontjában van. ehhez egyébként az lmp áll a ma legközelebb, csak nincsenek hozzá elég nagy spílerei. illetve bizonyos diszciplinák egyáltalán nincsenek képviselve. nincs köztük komoly mérnök, vagy orvos. így meg egy gittegylet.

Hóember 2010.03.20. 15:26:30

@tibapó: Magyarországon szerintem ebben a rendszerben üres lenne a parlament, mert mindenki csak mínuszos szavazatot nyomna! :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.20. 15:29:40

@Strici: "Seres Mária kérte az indexet, hogy őket is kísérjék el kopogtató cédula gyűjtésre."

S.M. azt is kérte a híveitől egy körlevélben, hogy legyenek szem előtt az utcákon, a forgalmas helyeken a cédulagyűjtés céljából, ÉS közben LEHET gyűjteni tovább az aláírásokat IS... (a 3 db. Stekler által beadott népi kezdeményezésre)

Csakhogy a választás előtti 40 napon belül már törvényileg TILOS az ilyen aláíratás!!!

((-amikor ezt szépen leírtam a CM iwiwes üzenőfalára, 1 óra múlva már nem volt ott az írásom, meg én sem a klubtagok között!;))

Captain Tott (törölt) 2010.03.20. 15:32:51

@Surko:
Erkölcsi érzékem azt mondatná velem, hogy az MDF bukjon meg szégyenletesen, mert megérdemli, ugyanakkor épp Gyurcsány aktivizálódása arra int: jobb nekünk, ha négy kisebb-nagyobb ellenzéki párt ül a parlamentben, és nem Gyurcsány az egyetlen alternatíva a Fidesztől balra.
Szóval végül is így is jó, úgy is jó.

algi 2010.03.20. 15:34:31

@bioLarzen:

Az értesülések konkrétan a kopogtatócédulák leadottságára és elbíráltságára vonatkoztak.

szobatars 2010.03.20. 15:35:06

@1.szolo - ajánlom magamat::

szvsz minden pártnál így jártál volna..az őszinteség ennek a választási harcnak sem sajátja...úgy tűnik, az ma nem érték Mo-n....

jjulie 2010.03.20. 15:39:03

@Hóember:

ez jó lenne, és addíg kéne igazitaniuk a dumáikon, amíg fel nem jönnének a víz alól - nagyon támogatom

mindentudoka 2010.03.20. 15:41:41

Figyelembe kell venni az MDF , LMP stb esetében, hogy ahol nem érték el a 750 kopogtatót ott feltehetően alacsonyabb a támogatottságuk, mint ahol könnyedén teljesítették. Tehát azokon a helyeken ahol nincs jelöltjük, amugy is nagyon kevés töredék szavazatot termeltek volna.
Meg lehet nézni az elöző választásokon, hány töredék szavazat hány mandátumot hozott azután lehet következtetni, hogy hány százalékos eredmény mit hoz.
Egyébként ahol pld. jol meno polgármesterre szavaz egéniben ott valoszinubb lehet a szavazat megosztas, mint ahol arctalan a jelolt.
Erdekes az MDF esetében Katona Tamás és Király Zoltán leszereplése.

Hóember 2010.03.20. 15:44:12

@[nev]: "illetve bizonyos diszciplinák egyáltalán nincsenek képviselve. nincs köztük komoly mérnök, vagy orvos. így meg egy gittegylet."

Mindez fokozottan igaz most az MDF-re. Csáky Andrással elvesztették a parlament legfelkészültebb egészségpolitikusát. Így most kb bokros lett az egészségügyi szakközgazdász is, de amiket eddig eleresztett a témában, az inkább megmosolyogtató lózung, mint komolyan vehető "program".

jjulie 2010.03.20. 15:44:32

@Captain Tott:

gondolod, hogy kisebbet fog rugni az orbánba, ha kisebb frakcióban ül?

panelburzsuj 2010.03.20. 15:45:19

@[nev]:

"szerintem meg zöld mozgalmak. leírtam miért. mert az tradicionális (low tech) kultúra védelméről szól"

Hát igen ... A Green New Deal tipikus low tech, ugye? A hatvanméteres szélgenerátorokkal teleszart dán tengerpart az a hagyományőrzés csúcsa ...

A zöldipar - ipar. Olyan új technológiák köre, amelyekkel a leggazdagabb országok megkísérlik a második-harmadik világba lecsúszott
"hagyományos" ipari technológiákat diszkreditálni, és ilyen "kerülőúton" megtartani az ütemet diktáló szerepét.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 15:49:29

@1.szolo - ajánlom magamat:: Ez a CM egy családi vállalkozásnak tűnik, marketing kérdése az egész. Most lesz 7 megyéjük, abba befektetnek pár milliót és fog szépen tejelni 4 évig.

Már a nevük is hazugság: ha párt, akkor nem civil és nem is mozgalom (akárcsak a Jobbik).

fenyarpad 2010.03.20. 15:50:24

Az MDF csak összeKALAPozta a végén! LOL!

Orbán, a bukás!

www.youtube.com/watch?v=-fne8vY5-mI

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.20. 15:51:48

@panelburzsuj: De szeretném így teleszaratni Észak-Dunántúlt is ilyen nyomi szélgenerátorokkal ...

aum 2010.03.20. 16:02:00

@Surko: Az SZDSZ csak ballaszt. Tavaly kb. 70 ezren szavaztak rájuk és azóta tovább osztódtak.
Az MDF nagy fogása Bokros, egy tisztességes párttal simán 10% felett járna.
Számomra is rejtély az MDF last minute megtáltosodása, de potenciálisan bejuthatnak, főleg az MSZP kárára.
Az LMP bejutását 80%-ra teszem.
Egyre ügyesebbek a kampányban, kezdik komolyan venni őket.
Nekik a legnagyobb ellenfelük az ismeretlenség és a potenciális szavazótábor (fiatalok, bizonytalanok) apátiája.
Tölgyesi Pétert idézném, aki szerint a kampány dinamikáját tekintve esélyes a bejutásuk.
Megjegyzem, hogy TP volt azon kevés elemző egyike, aki a Jobbik bejutását szinte biztosra vette tavaly.

kiszol 2010.03.20. 16:04:28

@mindentudoka: Így van, nyílván ahol nem sikerül indulni, ott amúgy is kevesebb szavazatot kapna a párt, vagyis ha feleannyi EVK van is, nem reális csak feleannyi egyéni szavazatot számolni. Pl LMP esetében ha csak azt nézem, hogy BPen 27 jelötjük lehet és itt 2x akkora a támogatottságuk mint vidéken, már ezzel az 53% (94/186 jelölt) helyett több mint 55%-nyi egyéni szavazatukat megkapnák. De persze az orszában máshol is vannak különbségek a támogatottságban, pl Pest, Baranya vagy Komárom-Esztergom erősebb LMPs megyék és itt a jelöltállítás is nagyon jól ment (10/16, 5/6 ill. 4/5), szóval ez is felfele húzza majd a szavazatszámot. Szerintem bőven 60% felett lesz a megkapott egyéni szavazatok száma az LMPnél ahhoz viszonyítva, hogy mennyi lett volna, ha mindenhol tudnak egyéni jelöltet állítani.

Ugyanez nem mondható el az MDFről vagy legalábbis csak kisebb mértékben, mert nekik az erősebb területeiken nem ment kiemelkedően a jelöltállítás (ezek közül ugyanis BP, Pest, Csongrád nem az igazi, de pl Fejér és Hajdú-Bihar nagyon szép.) Összességében az MDF is az emlegetett 60% közelébe érhet azért.

Békés megye 05. vk 2010.03.20. 16:06:39

Nógrád megye 03 vk (Szécsény) 7 jelölt jelentkezet be, de ebből 4 indulását elutasították. Érdekes, hogy egy körzetben ennyi "csalás" történt. Így itt is 3 jelölt maradt.

[nev] (törölt) 2010.03.20. 16:09:09

@tibapó:
minden negatív (protest) voks kiüt egy pozitív (párt) szavazatot. nincs se hagenbach-bischoff és a d'hondt mátrix.

a pártlistákra adott szavazatokat toronyba pakoljuk. minden pártét külön-külön halomba értelemszerűen.

a maradék (protest) szavazatokból vesszük az elsőt. és a legnagyobb tornyról leveszünk egy szavazatot. azt a pluszos szavazatot kiütötte a mínuszos. aztán vesszük a következő protest szavazatot. annak a párját már a következő toronyról vesszük le. aztán jön a harmadik torony. és így tovább. ha a sor végére értünk, akkor kezdjük elölről. és az eljárást addig ismételjük, amíg van protest szavazat.

akinek az eljárás végén marad szavazata az bejutott, akinek meg nem, az meg kiesett. és innentől kezdve már arányosan lehet kiosztani a mandátumokat. ez az eljárás a győztes javára torzít.

most ezt nyilván nem kell mechanikusan elvégezni, mert elvégzi ezt a gép helyettünk.

mondok egy egyszerű példát.

fidesz: 40%
mszp: 15%
jobbik: 15%
mdf: 5%
lmp: 5%
====
protest: 20%

ebben az esetben 5 párt van, 20% protest szavazó, az eljárás végén 4% lesz mindenkitől levonás, és pontosan ez lesz a küszöb. ez nem minden esetben van így, a példa egyszerűség kedvéért van. (ugye ha lenne 1%-ot elért párt, attól nem lehetne 4%-ot levonni.)

ebben a példában a mandátum eloszlás:

fidesz: 40%-4% = 36%
mszp: 15%-4% = 11%
jobbik: 15%-4% = 11%
mdf: 5%-4% = 1%
lmp: 5%-4% = 1%
===
összesen: 60%

egy 100 fős parlament esetén a mandátumeloszlás:
fidesz: 60 fő
mszp: 18 fő
jobbik: 18 fő
mdf: 2 fő
lmp: 2 fő

látszik, hogy a rendszer a győztes irányába torzít. a fidesz 40% szavazattal kényelmes többséget szerzett.

kiszol 2010.03.20. 16:10:23

@1.szolo - ajánlom magamat:: Ez alapvetően hibás gondolkodás!!! Ugyanis, mint TG is leírta az országos listán a mandátumokat a D'Hont kompenzációs mátrix segítségével számolják és ez NEM lineáris elvű! Azaz ha feleannyi töredékszavazattal érkezel, akkor nem feleannyi országos listás szavazatod lesz, hanem pont eggyel kevesebb. Tessék belegondolni vagy megcáfolni!

(Az pedig szinte biztos hogy az MDF és az LMP minimum feleannyi töredékszavazattal fog érkezni az országos listára mint amennyivel akkor érkezne ha 176 jelöltje lenne, ugyanis a listás szavazataiknak szerintem a 80%-át így is megkapják (20% esik ki max a szavazatmegosztástól való félelem miatt), az egyéniben pedig kb 60% lesz mint előző hszemben írtam. Szóval több is lesz az mint a fele.)

török gábor 2010.03.20. 16:10:33

Mi lehet a magyarázata annak, hogy Szabolcsban indul a legtöbb (5) független jelölt?

[nev] (törölt) 2010.03.20. 16:15:48

@panelburzsuj:
a szélerőmű az low tech. persze, hogy a szélkerék hagyomány. szélmalomról nem olvastál.

a high tech az atomerőmű. az egész lmp összesen nincs olyan okos, hogy egy atomreaktort képes legyen működtetni, vagy üzemelteni. azért megy oda, hogy jaj, mi nem értünk hozzá, romboljuk le. mert nem tudjuk micsoda.

és ebben van ráció. sajnos kevés ember tud üzemeltetni ilyen high tech erőművet, és ezek működtetése veszélyes. szélkereket meg mindenki tud építeni. de szélkerekkel nem nagyon lesz annyi energia amennyi a lakosságnak szükséges.

és a magenergia is része a természetnek, és ha európa nem épít atomerőművet, meg atomtengeralattjárót, akkor majd épít más. tehát mindkettőre szükség van.

de az világos, hogy a szélkerék a low tech, a tradíció, az atomerőmű pedig a high tech, az innováció.

krug 2010.03.20. 16:18:00

érdekes, hogy egy külföldi szemével hogyan néz ki a mi jelenlegi politikai garnitúránk... Nekem OV. tetszik a legjobban, az olyan szomorú, szerintem függetlenül attól kire szavazunk. És még vagy ezer kép készíthető lenne

erzatan.blog.hu/2010/03/17/a_visszateres_79_100_cm_1

mindentudoka 2010.03.20. 16:18:00

@kiszol: Jó becslésnek érzem.
Ennek ellenére nehéz lesz nekik.
Magas részvétel a Fidesznek kedvez (nem az ) Mszp nek ahogy ők hiszik.
Tippem: alacsony részvétel 5 párti parlament, magas résztvétel nagy fidesz győzelem, mszp, jobbik fej fej mellett.

Ordnassac 2010.03.20. 16:21:37

@török gábor: összefüggés szerintem ebben a kérdésben nincs: Marsó Tamásné nyíregyi SZDSZ-es volt, Rozgonyi Attila Tiszavasvári polgármestere, Balogh Gyula az alternatív Kossuth-díj egyik alapítója, valaha kisgazda volt, Orosz Mihály Érpatak polgármestere, Seres Tamás Richárd meg egy kirúgott (ex)jobbikos.

[nev] (törölt) 2010.03.20. 16:22:07

@török gábor:
távol van a fővárostól. az országos politika, a pártpolitika is leginkább a fővárosban dől el. talán ezért van a legtávoli megyében a legtöbb független képviselő.

Ordnassac 2010.03.20. 16:24:49

@török gábor: a független jelölt(ek) személye inkább egyes helyeken érdekes: Budaházy György (Bp. 17. evk., ha nyilvántartásba veszik) mennyit fog elvenni az ottani jobbikos jelölttől (Novák Előd, ez különösen izgi, hiszen ők ketten nagy haverok voltak). Avagy Nógrádi László (Zala megye 4.) a Fidesztől? Edelény pedig külön megérne egy misét. Horváth Aladár és Molnár Oszkár is indul itt függetlenként.

pana_fz18 2010.03.20. 16:30:34

@török gábor: Ordnassac már rámutatott a lényegre - bár "függetlenként" indulnak, korábban elég erősen kötődtek egy-egy párthoz, csak időközben vagy pártjuk lépett át felettük, vagy a párt szűnt meg mögöttük:), vagy ők gondolták így jobban bebiztosítva egyén indulásukat. De bejutási esélyük konvergál a nullához, még azon polgármesterek esetében is, akik településeiken - részben - népszerűek, de az evk jóval területről kap szavazóbázist.

mindentudoka 2010.03.20. 16:30:51

@török gábor: 1990-ben feltehetően megosztották a szavazatot egyéniben SZDSZ lista Fidesz. Óriási versenyfutás volt MDF-SZDSZ.
2009 az europa választás a kispártokhoz huzhattak a protest szavazok is, a büntetés volt a lényeg, nem lehetett kormányt váltani.
Most hatalmas protest rétegnek elsösorban a Fidesz adódik, hiszen ezzel váltható le leginkább az MSZP.
A jobbik ezért próbálja elhitetni, hogy nyerhetnek.
Ez a vég az MDF- LMP nek, de csökkentheti a Jobbikot is.
Az Mszp mellett nagyon kevesen maradhatnak szégyenből, hasonlo jelleg volt a Népszavazáson (fidesz zsargonban szociális népszavazás)

aum 2010.03.20. 16:34:43

@[nev]: Bocs, biztos lehetsz benne, hogy az lmpsek nem hülyék atomtechnológia megértésében.
Az atomtechnológia nem ördögtől való, de biztosan van egy tagadhatatlan hátránya: óriási a bekerülési költsége és beruházási ideje.
Sajnos Magyarországon ez egy tipikus 4-es Metró projektnek számít, átláthatatlan mutyival, gigantikusra hízó költséggel.
Tegnap a Gyurcsány beszéd közvetítésén vágóképben láttam egy ismert szoci politikust, akinek cége Paks egyik beszállítója.
Őszintén: te ilyen emberek kezébe adnál atomot?
Az a hatalmas összeg, amit lekötne egy új atomerőmű(blokk) építése, az hosszú időre megbénítaná a zöld energetikai innovációt.
A dán példához annyit: ők az első olajválság nyomán kezdtek ezerrel szélkerekezni a 70-es években és mára a világ legnagyobb szélturbinagyártói. Nem egy tipikus low-tech fejlődő ország.

mindentudoka 2010.03.20. 16:34:47

@török gábor: 1990-ben feltehetően megosztották a szavazatot egyéniben SZDSZ lista Fidesz. Óriási versenyfutás volt MDF-SZDSZ.
2009 az europa választás a kispártokhoz huzhattak a protest szavazok is, a büntetés volt a lényeg, nem lehetett kormányt váltani.
Most hatalmas protest rétegnek elsösorban a Fidesz adódik, hiszen ezzel váltható le leginkább az MSZP.
A jobbik ezért próbálja elhitetni, hogy nyerhetnek.
Ez a vég az MDF- LMP nek, de csökkentheti a Jobbikot is.
Az Mszp mellett nagyon kevesen maradhatnak szégyenből, hasonlo jelleg volt a Népszavazáson (fidesz zsargonban szociális népszavazás)

pana_fz18 2010.03.20. 16:35:11

@Ordnassac:
Budaházy első körben kiesik - ha Nováknak mázlija van, lehet harmadik és a következő fordulóban a kemény Budaházy hívek rászavaznak majd.

Molnár Oszkár már most bukott - általa megszólítottak egyértelműen KO-ra fognak szavazni, jobbikos jelölt viszonylag ismeretlen, az új fideszes jelöltre pedig kemény kampány vár - főleg a két forduló között.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.20. 16:37:03

@mindentudoka: @kiszol:

Jogos, ez az arányeltolódás valóban létezik.
Mint ahogy számos más befolyásoló tényező is +/- (pl. a titkos/nyítl torzító hatása:)

@kiszol: Lehet "alapvető" a tévedésem, de akkor is csak "pont eggyel kevesebb" mandátum a különbség...

Ennyit mellesleg akár 1-2 töredékszavazat is eredményezhet, hiszen a mandátumokat a pártok között (hányados) nagyság szerint adják ki, tehát ha néhánnyal kevesebb a szavazatom, akkor máris nem az én listám kapja az utolsó elérhető mandátumot, hanem egy másik!

mindentudoka 2010.03.20. 16:37:43

@török gábor: 1990-ben feltehetően megosztották a szavazatot egyéniben SZDSZ lista Fidesz. Óriási versenyfutás volt MDF-SZDSZ.
2009 az europa választás a kispártokhoz huzhattak a protest szavazok is, a büntetés volt a lényeg, nem lehetett kormányt váltani.
Most hatalmas protest rétegnek elsösorban a Fidesz adódik, hiszen ezzel váltható le leginkább az MSZP.
A jobbik ezért próbálja elhitetni, hogy nyerhetnek.
Ez a vég az MDF- LMP nek, de csökkentheti a Jobbikot is.
Az Mszp mellett nagyon kevesen maradhatnak szégyenből, hasonlo jelleg volt a Népszavazáson (fidesz zsargonban szociális népszavazás)

[nev] (törölt) 2010.03.20. 16:42:30

@aum:
szélkerék nem azért kell, mert az gazdaságosabb, mint az atomreaktor. hanem azért, hogy ennek az embernek legyen munkája:

www.youtube.com/watch?v=jR9BPSqFQZE

Ordnassac 2010.03.20. 16:44:33

@pana_fz18: KO alatt itt mit értesz?

Petya42 2010.03.20. 16:45:55

Sziasztok!

Az én jóslatom a következő 2010-2014-re vonatkozóan:
Fidesz- Jobbik perpatvar gyurcsányi "segédlettel" és LMP-s hozzászolásokkal. Véleményem szerint az LMP jut be a Parlamentbe, az MDF nem, a Fidesznek nem lesz 2/3-a, a szocik nagy, de nem történelmi vereséget fognak szenvedni.

A következő egy évben: Barack Obama effektus, kiábrándulás, csalódás.

A szocikból lesz egy Charta és egy szocdem párt.

pana_fz18 2010.03.20. 16:46:05

@Ordnassac: nyelvbotlás:) (vagy tudatalatti összemosás:) - természetesen nem KO, hanem Horvatáh Aladár vagyis HA!:)

pana_fz18 2010.03.20. 16:47:59

@Ordnassac: bocs, jogos, nyelvbotlás (vagy tudatalatti összemosás:), KO helyett HA-t akartam írni (Horváth Aladár)...

mindentudoka 2010.03.20. 16:48:54

@török gábor: 1990-ben feltehetően megosztották a szavazatot egyéniben SZDSZ lista Fidesz. Óriási versenyfutás volt MDF-SZDSZ.
2009 az europa választás a kispártokhoz huzhattak a protest szavazok is, a büntetés volt a lényeg, nem lehetett kormányt váltani.
Most hatalmas protest rétegnek elsösorban a Fidesz adódik, hiszen ezzel váltható le leginkább az MSZP.
A jobbik ezért próbálja elhitetni, hogy nyerhetnek.
Ez a vég az MDF- LMP nek, de csökkentheti a Jobbikot is.
Az Mszp mellett nagyon kevesen maradhatnak szégyenből, hasonlo jelleg volt a Népszavazáson (fidesz zsargonban szociális népszavazás)

mindentudoka 2010.03.20. 16:49:31

@török gábor: 1990-ben feltehetően megosztották a szavazatot egyéniben SZDSZ lista Fidesz. Óriási versenyfutás volt MDF-SZDSZ.
2009 az europa választás a kispártokhoz huzhattak a protest szavazok is, a büntetés volt a lényeg, nem lehetett kormányt váltani.
Most hatalmas protest rétegnek elsösorban a Fidesz adódik, hiszen ezzel váltható le leginkább az MSZP.
A jobbik ezért próbálja elhitetni, hogy nyerhetnek.
Ez a vég az MDF- LMP nek, de csökkentheti a Jobbikot is.
Az Mszp mellett nagyon kevesen maradhatnak szégyenből, hasonlo jelleg volt a Népszavazáson (fidesz zsargonban szociális népszavazás)

[nev] (törölt) 2010.03.20. 16:52:06

@Petya42:
az mdf és az lmp ott bénázták el, hogy nem találták ki azt, hogy egy választási szövetségben közösen indulnak, de bejutva a parlamentben - amennyiben az lehetséges - külön frakciót alapítanak. azaz nem létre egy olajfa. nem lett volna gond, hogy mindenütt jelöltet állítsanak, és küszöb átlépése sem lenne kérdés.

Ordnassac 2010.03.20. 16:55:47

Amúgy érdekes, hogy a függetlenek jelöltek között sok a polgármester:

Gömzsik László (Bács-Kiskun 8.): Kunfehértó

Gönczi Mihály (Heves 5.): Átány

Czuczi Mihály (J-N-SZ 5.): Kunszentmárton (rajta is túllépet az SZDSZ)

Bethlen Farkas (Pest 2.): Verőce

A már említett Rozgonyi Attila (Tiszavasvári) és Orosz Mihály (Érpatak)

A függetlenként induló önkormányzati képviselőkről nem is beszélve.

Ordnassac 2010.03.20. 16:56:33

@[nev]: ahhoz túl nagyok az ideológiai különbségek egyrészt, másrészt az LMP indulásakor elvesztette volna a hitelességét.

Petya42 2010.03.20. 16:56:49

@[nev]: ebben maximálisan egyetértünk, az mdf itt (is) elrontotta, de ha az lmp bejut, legalább lesz egy oköpárt a Parlamentben.

Nyugaton már rég vannak Zöldek, bár ott inkább a politikai mező bal térfelén helyezkednek el. Kezdünk nyugatosodni a parlamenti rendszer tekintetében? Ott is vannak radikális pártok is, de valószínűleg nem jobbikszerűek.

Petya42 2010.03.20. 16:58:16

mdf-lmp-ről: Fát ültetni még mindig szebb, mint gyűlölködni.

Ordnassac 2010.03.20. 16:58:21

@Ordnassac: Molnár Oszkárt (Edelény) meg sikerült kihagynom... rajta meg a Fidesz lépett túl. :-D

Hóember 2010.03.20. 17:06:06

@[nev]: LMP-MDF összeborulás? Ne már! :)
Ha klasszikus választási szövetséget alkotnak (közös lista), akkor a küszöb nem 5, hanem 10%!
(Ezért nincs mdf-szdsz lista, hanem az MDF listára bevásárloták magukat páran az SZDSZ ből)

Másrészt a gazdasági szemlélet annyira összeegyeztethetetlen a két párt esetében, hogy eleve kizárt a közeledés. A demokráciafelfogásról nem is beszélve. (Mostanában aki az MDF-nél hangosat fingik, és a fingásban nincs benne minimum 2x az, hogy "bokros lajos programjára", az ki van zárva 4-6 órán belül!)

pana_fz18 2010.03.20. 17:06:29

@Ordnassac: ez amolyan huszonkettes csapdája: ahhoz, hogy kellő számú kc-t tudjál összeszedni, valamilyen formában "közismertnek" kell lenned, ennek talán két "legolcsóbb" verziója van - mögéd áll egy párt és ő kampányol melletted, a másik, ha valamilyen formában "közfinanszírozáson" keresztül kötnek bizonyos dolgokat a nevedhez (önkormányzati intézkedések).

Jó példa erre például több megyeszékhely ogy-je, szerintem: Debrecen - Kósa, Nyíregyháza - Csabainé. Kósa, Debrecen nélkül nem lenne annyira erős, részben meghatározó személy a fideszben: ha nem viszi a polgármesterséget, véleményem szerint nem bírta volna sokáig a fidesz felső-vezetésében.

Persze, meg is lehet fordítani a kérdést: mennyire tudta/tudja egy-egy polgármester saját egyéni érvényesülését jobban érvényre juttatni ogyk-ként függetlenként vagy egy párttal a háta mögött?

kiszol 2010.03.20. 17:10:16

Ugyan vannak jelöltjei a Munkáspártnak, CMnek, MIÉPnek meg pár függetlennek, de ezek elhanyagolhatóak, mert minimális szavazatot fognak kap 1-2 EVK kivételével. Így tehát marad 5 db párt melynek reális esélye van a jó szereplésre. A Fidesz, MSZP, Jobbik mindenhol ott lesz, de vajon hogy alakul a szavazólapok többi része?

Utánaszámoltam. Ha a valasztas.hu-n jelenleg fennt lévő állapot lesz a végleges, azaz aki Döntésre vár azt elfogadják, akiket pedig már elutasítottak azok nem indulhatnak fellebbezés meg egyebek nyomán sem, akkor így fognak festeni a szavazókörök:

47 db szavazókör: F,M,J + LMP, MDF
45 db szavazókör: F,M,J + MDF
45 db szavazókör: F,M,J + LMP
39 db szavazókör: F,M,J

Azt gondolom, hogy érdekesek a számok, ugyanis az LMP és az MDF mindössze az EVK-ik felében lesz egymás konkurense. Ez azt jelentheti, hogy a nem közös 45+45=90 EVKban vélhetően sokkal nagyobb lesz azon párt sikere amely egyéniben is tudott állítani, pont a listás szavazatmegosztástól való idegenkedés miatt. Biztos olyanok is lesznek sokan, akik LMP és MDF között osztják meg a szavazatukat. Persze ennek elvileg nem sok értelme van, de a választók 95%-a mit sem tud a választás matematikájáról.

Ami még releváns: Az EP választáson Budapesten átlagosan 15-16%, vidéken 10-12% szavazott az MDF,SZDSZ és LMP-HP pártokra. Persze az egy év alatt volt szavazóvándorlás, de szerintem ez a réteg inkább hízott, így most országosan kb 15% lehet. Nekik 90 EVKban a tavalyi 3 (MDF,SZDSZ,LMP) helyett most csak 1!!! választásuk lesz (egyéniben). Arra fognak szavazni sokan "befogott orral" is. A legtöbb szavazó ugyanis szerintem csak a szavazóhelységben szembesül a "választékkal". És ha azt látja majd, hogy se MDF, se SZDSZ, akkor kénytelen kelletlen az LMPre szavaz. Ez fordítva is így lehet. Azt hiszem ez mindkét kispárt esélyét növeli a bejutásra. Rosszabb lenne a helyzet, ha a két kispárt ugyanazokban az EVKkban állított volna egyéni jelöltet. Ekkor ugyanis a maradék 80-90 helyen nem sok szavazatot kaptak volna, az idegenkedők inkább pl az MSZPt, Fideszt választották volna 2-2 vokssal.

török gábor 2010.03.20. 17:12:46

@kiszol: nagyon szép munka, köszönjük!

Surko 2010.03.20. 17:13:49

@aum: " Az SZDSZ csak ballaszt. Tavaly kb. 70 ezren szavaztak rájuk és azóta tovább osztódtak. "

Szerintem félreértettél.

Nem azért fog a potenciálisan 350 ezer ex-SZDSZ szavazó harmada az MDF-re szavazni, mert "szövetkeztek" az SZDSZ roncsaival, hanem azért, mert az SZDSZ roncsával szövetkezve ez a párt már nem visz el szavazókat.

A liberális tábor messze nem azonos azzal a 60 ezer szavazóval, akiről te beszélsz a tavalyi EP választás kapcsán.

Az pont azt mutatja, hogy a liberális szavazók már akkor elkezdtek új politikai otthont keresni. Lásd: Bokros 153 ezer szavazata, vagy az LMP 75 ezer szavazata.

Az MDF tehát már tavaly begyűjtötte az ex-SZDSZ szavazók egy részét.

Az SZDSZ-szel aláírt együttműködésre így nem azért volt szükség, hogy SZDSZ szavazókat hozzon - hiszen őket már előtte megszerezték - hanem azért, hogy az SZDSZ önálló indulása nehogy elvigyen szavazókat.

Hiszen azzzal, hogy az SZDSZ nem indul, a tavalyi EP választáson még SZDSZ-re voksoló 62 ezer szavazó sem vész el az MDF számára. (abból a körből potenciálisan 20-30 ezren most az MDF-re voksolnak)

Összegezve: az SZDSZ megállapodás célja elsősorban nem új szavazatok hozása, hanem a szavazatvesztés megakadályozása volt.

Egy önálló SZDSZ a parlamentbe már nem lett volna képes bejutni, de ahhoz épp elég lett volna, hogy a centrum szavazatok megosztásával az MDF bejutását megakadályozza.

Ezt meg kellett akadályozni.

Trollover 2010.03.20. 17:17:16

@aum: Magyarországon gazdaságtalan szélerőműveket készíteni, mert nincs elég gyakran és elég erős szél. A szélkerekek csak egy bizonyos szélsebesség felett működnek. Ha már alternatív energiaforrás, akkor napkollektor vagy geotermikus energiaforrások.

Mrwolf 2010.03.20. 17:18:22

@kiszol: A D'Hont nem linearitásával kapcsoltaban tévedsz. (A furcsa reciprocitás megtévesztő.) Ha van két párt, az egyik feleannyi töredékszavazattal, akkor a kisebb kb. feleannyit fog kapni mint a nagyobb. Tessék csak mondjuk 10 mandátumig számolni, és látszódni fog, hogy miért!

cambridge.on 2010.03.20. 17:19:39

@jjulie:" gondolod, hogy kisebbet fog rúgni az orbánba, ha kisebb frakcióban ül? "
Ez nagyon találó!
Ezért érdemes volt átböngészni a hozzászólásokat.

[nev] (törölt) 2010.03.20. 17:26:36

@Hóember:
nem összeborulás kellett volna, hanem egy alkalmi választási szövetség, és a bejutás után két különálló frakció. szerintem ez lett volna a racionális.

én értem, hogy ezt sem az lmp, sem az mdf sem akarta, dávid ibolya bárkivel összeáll, aki hoz neki egy szavazatot, schiffer meg senkivel sem, ez a két véglet a politikában.

az lmp a finnyások pártja, az mdf szavazói meg olyanok, hogy amit eléjük rak az anyukájuk azt mindent megeszik. így szocializálódtak, hogy még a tányért is ki kell nyalni. takarékoskodni kell, ahogy lajos bácsi mondja.

ettől még a ráció működhetne.

persze mi lesz ha az lmp bejut. szerintem semmi sem. schiffer egy fodor kaliberű politikus, lamperth mónikát lehet, hogy lenyomja egy vitában, de lendvai ildikóval már nem tud mit kezdeni. és akkor ugye nem lehet más a politika. hanem cseberből esünk vederbe.

Surko 2010.03.20. 17:26:57

Én leginkább arra lennék kíváncsi, hogy ha Gyurcsány saját párttal vágna neki a választásoknak, akkor ki kapna többet a Gyurcsány-párt, vagy az MSZP?

Vajon mi a fontosabb a választónak? A szocialista párt maga, mint tradíció, vagy a karizmatikus vezető, mint Gyurcsány?

jjulie 2010.03.20. 17:32:26

@Surko:

a bokrossal kapcsolatban, és az orbánnal is tedd fel ezt a kérdést

Surko 2010.03.20. 17:32:47

@[nev]: Az LMP, ha nem szúrja el a szegénypártisággal, meg a túlhajtott emberijogi liberalizmussal, akkor még nagyon sokra viheti.

Az "új fiúk, adjunk nekik egy esélyt" szindróma működött már egyszer a Fidesz esetében. Miért ne működhetne másodszor is?

A gond csak ott van, hogy a Fidesszel jobbra lőttünk túl a célon, az LMP-vel meg balra fogunk...

mrs. white 2010.03.20. 17:35:10

@Surko: Szerintem te pedig abban tévedsz hogy a 2006-os Mdf válaszók fele megmaradt. Abban a halmazban még voltak jobboldali iányultságuak. Most ezt kizártnak tartom. A többivel egyetértek. Az mdf az új liberális párt.

A kérdés az hogy az ős szadesz szavazók hogy élik meg, hogy arra kell szavazniuk akik ellen 20 évig harcoltak. Ha ugy mint az mdf volt szavazói akkor véleményes a dolog.

kopogtató 2010.03.20. 17:35:14

@török gábor: továbbgondolva: Szabolcsban a legtöbb az 1 vk-ra jutó jelölt (5,6)

Legkevesebb Veszprémben (3,7)

Ahol általában véve könnyebben összegyűlik a kopogtató, ott a függetlenek közül is több tud elindulni

Feanor 2010.03.20. 17:40:00

@nev:

atomellenesség nekem se a kedvenc dolgom a zöldekben (gáz + szén sokkal parább + elég demagóg dumákat nyomnak a zatomról), de van ráció abban hogy ellenzik a további nuk. beruházásokat.

ajánlom figyelmedbe ezt az irományt, valamint a kapcsolt infókat a különböző energiahordozók energetikai megtérüléséről:

www.theoildrum.com/node/3786

Hóember 2010.03.20. 17:42:34

"Bokros győzött, Csapody kiszáll - borulhat a budapesti MDF-lista"

Na erre varrjatok gombot!

nol.hu/belfold/bokros_gyozott__csapody_kiszall_-_nem_tud_listat_allitani_budapesten_az_mdf

kiszol 2010.03.20. 17:42:46

@Mrwolf: Jogos, kicsit megkavarodtam mert hirtelen az ugrott be, hogy folyton felezik az előző töredékszámot D'Hontnál, holott ez nem így van. Köszi a helyreigazítást.

(Egyébként nem egészen azt írtad amit én, én nem arról írtam, hogy egyszerre szerepel 2 ilyen töredékes párt, hanem arról, hogy az egyik helyett egy feleannyi töredékes. De ebben az esetben is jogos a megjegyzésed persze.)

Ennek fényében már tényleg sanszosabb a kicsiknek a kevesebb országos listás mandátum, ugyanakkor pont az előző postomban írtak meg erősítik az esélyeiket. Érdekes lesz!

theofil 2010.03.20. 17:42:55

www.hirextra.hu/2010/03/20/kover-laszlo-duhongese/

Aha. Kövér itt a "határon túliak kedvezményes állampogárságáról"
beszél (amihez is, sok egyéb mellett szükséges a kétharmad).

Kísértet járja be a kampánygyűlést, a Mikola kísértete....

Hóember 2010.03.20. 17:44:18

Elsőre én azt mondom, hogy még így is lesz lista, mert kibulizzák, hogy valamelyik elutasított mdf-es mégiscsak indulhasson. De azért jellemző, hogy nem bírnak leállni a marakodással...

Ordnassac 2010.03.20. 17:51:48

@Hóember: azért az sem normális, hogy egy párt miniszterelnök-jelöltje ne legyen rajta a párt országos listáján...

Amennyiben Csapody tényleg lelép, akkor ez lehet a híres utolsó koporsószög.

mrs. white 2010.03.20. 17:53:13

@Hóember: Talán pont négy órával ezelőtt ezt írtam amikor már mindenki a madöf mandátumot számolta. A szadesz farok csóválja a kutyát politika senkit nem hagyott érintetlenül. Bármelyik 8 bp válaszható madöfös innentől kezdve az csinál amit akar a zsarolási potenciál miatt.

Mondjuk zárt kapuk mögött még Csapody azt is kérheti, hogy Ibolya békaugrásban kerülje meg háromszor az asztalt.

JAS39 2010.03.20. 17:54:37

Nem győzöm kapkodni a fejem, az MDF saga folytatódik. Kínkeservesen összeszedték a bp-i listát, és tessék... Ha Csapody ezt meglépi akkor kinyírta a pártját, bár az is fura, h pont ő nem fér fel arra a hülye listára(egyikre sem). Az MDF nem más mint marakodás a még meg sem szerzett koncon... A kisgazdásodás folytatódik, sőt magasabb fokozatba kapcsoltak, ez egyértelműen az LMP-nek kedvez.

lacuspelso 2010.03.20. 17:56:21

Csapody kap pár millát,aztán marad.ennyi!

Ordnassac 2010.03.20. 17:57:48

Gábor: mit szólsz ehhez a hírhez?

(Amúgy a Népszabi megint hülye: az MDF már leadta Pest megyei listáját, így Horváth István nem "lehet" a listavezető, hanem már az.)

kiszol 2010.03.20. 17:58:57

@török gábor: @Ordnassac: Köszönöm!

@Hóember: Ez a vita az országos listáról kiválóan jellemzi az MDF helyzetét. Az egész párt 3 lényegesen különböző alkotórészből lett mostanra összegyúrva (MDF, SZDSZ, Bokros) és ezek a részek úgy fest sehogy sem akarnak igazán összepasszolni. Csapody már korábban is ingadozott, nem meglepő, hogy most már tényleg kezd betelni nála a pohár. Őszintén szólva csodálom, hogy még mindig bírja, mert ez az MDF már nem az amellyel Ő többször is a Parlamentbe jutott.

Mindenesetre ha kiszáll és tényleg borul a BPi lista, akkor fölösleges az országos listán vitázni, nem lesz rá szükség...

Ordnassac 2010.03.20. 18:01:31

@lacuspelso: honnan? Sem az MDF-nek, sem az SZDSZ-nek nincs pénze ehhez...

Ordnassac 2010.03.20. 18:05:03

@kiszol: Valahogy a "Túl sok eszkimó kevés fókához" mondás jutott erről az egész történésről az eszembe...

mrs. white 2010.03.20. 18:08:33

@lacuspelso: Pár millától sokkal több kell. 4 év képviselőség sokkal többet hoz a konyhára, Arról nem is beszélve hogy közelebb kerül a boldog nyugdíjas évekhez 4 évvel.
Lehet hogy valami tendert ki kell írni még gyorsan hogy jusson 20 milla mint Antal Attila végkielégítésére.

kiszol 2010.03.20. 18:12:22

@JAS39: Nem annyira fura. Nagyon kevés a hely. Pont ezt számolgatjuk itt páran, hogy ha be is jutnak a pici pártok, nagyjából 10 hellyel számolhatnak az ogy-ben. Az meg nem sok. Az MDFnek magának is 9-10 körüli csapata van most is ciklus végére és ez még az SZDSZ és Bokros, Debreczeni, Somogyi nélkül!

Ahogy most kinéz csak a BP lista 1. helye és az országos első 6-7 helye a "tuti"biztos, már ha az 5% meglesz.

Nézzük a listájukat:

1. Dávid Ibolya pártelnök
2. Herényi Károly elnök-helyettes
3. Kajdi József az MDF szakmai kabinetvezetője
4. Makay Zsolt választmányi elnök
5. Pusztai Erzsébet pártigazgató
6. Karsai Péter, az MDF Bács-Kikun megyei elnöke
7. Retkes Attila SZDSZ-elnök
8. Nagy Tamás
9. Somogyi Zoltán kampányfőnök
10. Juhász Zoltán MDF alelnök

Az első 3-hoz Ibolya rangaszkodik, Makay nem tehető hátrébb mert borítja az egész pártot mindenestül Ibolyástul, gondolom egy pártigazgató sem hagyható ki a TOP10ből, Retkeshez és Somogyihoz Bokros ragaszkodik, ahogy a saját BP1 helyéhez is persze. Az alelnököket így is eléggé megfúrták, Makay listáján mindhárom TOP10es lett volna, ezért azt gondolom, hogy Juhásznak minimum maradnia kellett.
Szóval az infók alapján én egyedül Karsai meg Nagy helyét nem érzem biztosnak, ha a többieket elmozdítják, anarchia. De ők sem utolsó helyeket kaptak a 10ből ami biztos nem véletlen.

Na most hova rakod akkor be szegény Csapodyt?

Hozzáteszem, Debreczeniről még nem is beszélt senki, pedig az Ő helye sem mondható jónak, nem sok sansaz van a bejutásra, pedig elég nagy húzónév Ha Őnála is boeul a bili az szintén döntheti a BP listát tehát van itt még pár időzített bomba.

Elég reménytelennek látszik olyan kompromisszumot találniuk mely nem teszi tönkre vagy gyengíti meg nagyon az esélyeiket.

török gábor 2010.03.20. 18:15:06

@Ordnassac: amikor tegnap ezt írtam ("ezért is lehet elkeseredett harc maholnap az MDF-en belül a bejutónak gondolt helyekért") akadt itt valaki, aki rögtön nekem ugrott, hogy miért teszek különbséget az mdf és az lmp között ebből a szempontból. pedig lényegi a különbség: az lmp egy új párt, sok lelkes emberrel, ahol ilyesmi nem fordulhat elő - ezzel szemben az mdf-ben most tényleg sokkal több az eszkimó, mint a fóka.

kiszol 2010.03.20. 18:15:52

@Ordnassac: Azaz :)

Azért megdöbbentő, hogy a magyar baloldal pártjai (és most idesorolom az MDFet is mert errefele pozícionálták magukat folyamatosan az elmúlt 8 évben) mindahányan milyen komoly mértékben szalámizták le magukat ill. tették tönkre a saját népszerűségüket...

A Fidesznek a kisujját sem kellett mozdítania szó szerint, mégis mindhárom baloldali párt -legyen az kormánypárt vagy ellenzéki- romokban hever.

gyepesJani 2010.03.20. 18:18:42

@kiszol:
A D'Hondt-elosztás tényleg teljesen arányos a szavazatokkal, az osztogatás a növekvő számokkal csak a megvalósítás az elvnek.
Ha belegondolsz, valószínűleg nem alkalmaznák sehol, ha csak egy matematikus elvont agyszüleménye lenne, ami egy random matematikai képlet alapján osztaná el a mandátumokat, aminek semmi értelmes összefüggése nincs a szavazatokkal.

mrs. white 2010.03.20. 18:21:23

@kiszol: Nézzük kicsit Csapody helyzetébő. A párt húzóembere volt mindíg is. most is összeszedte a kopogtatót. Erre pont ő nem fér fel a listára de mondjuk retkes igen. Jó hogy elgurul a gyógyszer nála.

Tételezzük fel hogy kap x mennyiségű nokia doboz tartalmat csak vállalja a kötelességét. Mi tartaná vissza mondjuk az mszp-t hogy 2x mennyiséggel töltse fel a nokiás doboz tartalmát. Az mszp-nek élethalál kérdés hogy az mdf ne rúgjon labdába, főleg budapesten. Akár 10-15 ember egzisztenciája múlhat rajta. Csapody király választó lehet. Kérdés ha megegyeznek vele a másik hétből kap-e valaki vérszemet.

Ordnassac 2010.03.20. 18:22:03

@török gábor: na igen és még nem volt szó arról, hogy eredetileg az SZDSZ jelölhette volna a budapesti listavezetőt... A végén még ők is robbanthatnak. Amúgy továbbra is furcsának tartom, hogy Bokros nem fogja vezetni az országos listát, hiszen elég valószínű, hogyha országosan 5% fölé kerülnek, akkor a bp. listáról lesz bejutó, az meg jelen állás szerint maga Bokros lenne.

Ami meglep, hogy hogyan került fel az MDF soproni elnöke, Nagy Tamás. (Igaz, ő volt az első, akinek megvoltak a cédulái, lehet, hogy épp ezért.)

Ez az egész az MSZP-nek és az LMP-nek lehet jó.

kiszol 2010.03.20. 18:26:11

@gyepesJani: Persze, értem én, mint írtam az ugrott be, hogy exponenciális a csökkenés, mindig feleződik a szavazatszám. Rosszul emlékeztem.

Egyébként meg nem kell ide random képlet, de attól még nem kell mindennek lineárisnak lennie a világban, ahogy nem is az és ugyanez elmondható a szimmetriáról.
Lehetne a D'Hont is más (értelmes) rendszerű, attól még, hogy nem lineáris elvű :)

A magyar választási rendszerre szoktak is mindenféle kígyót-békát kiabálni, pedig alapjaiban véve jó rendszer, ha megismerkedik vele az ember pl ezen a blogon. De nem egy simán lineáris rendszer! Ezt tudtam és ezért írtam rosszul, mert hirtelen azt hittem, hogy a D'Hont miatt nem lineáris többek között a mandátumelosztás, holott épp az korrigálja vissza ezt egy picit. Nem véletlenül hívják ugye kompenzációs listának is az országos listát :)

kiszol 2010.03.20. 18:28:37

@mrs. white: Egyetértünk, én maximálisan megértem Csapodyt is!

Csak a másik oldalról vizsgálva a dolgot meg az látszik, hogy szinte reménytelen a helyzet, a minimálisan a befutó helyekre felteendő emberek száma bőven több, mint ahány hely jó esetben kinéz a pártnak...

Pech?

Ordnassac 2010.03.20. 18:32:06

@kiszol: "Pech?"

Néhol az az érzésem, hogy saját hülyeség... Bokros behúzása jó lépés volt, de az elégedetlenkedők statáriális kizárása a totális bizonytalanság és félelem jele volt, ami nem segít a pozícióján. Ezen Bokros imázsa sem segített.

gyepesJani 2010.03.20. 18:35:16

@Ordnassac:
Nagy nem csak a soproni, hanem a Győr-Moson-Sopron megyei elnök is, aki az utóbbi időben eléggé sok munkával érte el, hogy előretörjön a pártban. Ráadásul az egész országban a soproni evk területén érte el a legjobb eredményt az MDF az EP-választáson, ami szintén nagyban köszönhető neki.

Ordnassac 2010.03.20. 18:38:21

@gyepesJani: köszi a kiegészítő infót!

szobatars 2010.03.20. 18:38:32

@aum: "Az LMP bejutását 80%-ra teszem.
Egyre ügyesebbek a kampányban, kezdik komolyan venni őket.
Nekik a legnagyobb ellenfelük az ismeretlenség és a potenciális szavazótábor (fiatalok, bizonytalanok) apátiája.
Tölgyesi Pétert idézném, aki szerint a kampány dinamikáját tekintve esélyes a bejutásuk."

éppen most van riport róluk..csak pozitívumokkal, szóval a szokásos felhajtás (órási siker, féllábbal a parlamentben, stb.)

azért az is elkég furcsa, hogy bár a csapból is az LMP folyik a mitigernek.hu oldalon nyoma nincs a programjuk elemzésének, pedig a "nem is létezik olyan" Fidesz program is ott van már...

török gábor 2010.03.20. 18:39:46

TV2 Tények: gondban az MDF Szombathelyen is, a jelölt 755 ajánlószelvényt adott le, ha csak 6 érvénytelen, ez a lista is elúszott.

Ordnassac 2010.03.20. 18:40:09

@szobatars: hétfőn jön ki az LMP a végleges programmal, amit aztán a mitígérnekesek elemezni fognak. Bár szerintem nem sokat oszt vagy szoroz, hogy ők mit mondanak.

gyepesJani 2010.03.20. 18:41:06

@kiszol: ok, no offense. Sajnos tényleg nem látszik rajta első ránézésre a linearitás, de még másodikra se. Én is csak egy német, választási rendszerekkel foglalkozó nagyon jó honlapon olvastam a részletes levezetést, és addig fogalmam se volt, hogy mi az értelme az egész mátrixosdinak.

kopogtató 2010.03.20. 18:44:19

gondolom itt már rég leírta más, de mdf Bp-i lista éppcsak meglett, 10-ből 2-t nem fogadtak el.

szobatars 2010.03.20. 18:44:40

@aum: A dán példához annyit: ők az első olajválság nyomán kezdtek ezerrel szélkerekezni a 70-es években és mára a világ legnagyobb szélturbinagyártói.

Leírtad a lényeget, de nem értetted meg: NINCS 40 évünk erre!

pbd 2010.03.20. 18:44:53

@szobatars: az lmp, ugy tudom, hetfore igeri a programjanak nyilvanossagra hozasat.

Hóember 2010.03.20. 18:46:55

@török gábor: Arról lehet tudni valamit, hogy a vasi ill veszprémi bizottság mikor dönt a még függő jelöltekről? Megvárják most már a hétfőt?

panelburzsuj 2010.03.20. 18:50:01

@[nev]:

Te a keréktől nem látod az erdőt ... :)

"Az EU-Bizottság nemrégiben 1,5 milliárd eurót különített el egyebek között tengeri szélerőmű parkok építésének támogatására. A brit és a német partoknál fekvő szélerőmű parkokat tenger alatti nagyfeszültségű kábelekkel lehet csatlakoztatni norvégiai vízerőművekhez, belga és dán partoknál fekvő hullámerőművekhez, valamint európai szárazföldi szél- és naperőmű parkokhoz. A hálózatba csatolással ki lehet küszöbölni az eltérő időjárási viszonyokból származó helyi termelési ingadozásokat, ezáltal meg lehet teremteni az energiaellátás biztonságát a felhasználási csúcsidőkben is."

Ausztriában a vízerőművek áramtermelését hangolják a kiszámíthatatlan szélhez.

Magyarország atomerőművet tud üzemelteni, de a villamos hálózata nem elég nagy, összetett és "intelligens" ahhoz, hogy az amúgy nem különösebben kiemelkedő szélererőpotenciált be tudja fogadni. (A háztartási szélkerék-katalógusok egyike-másika nem szégyelli odaírni: plusz 20 db ólomakku ... Na, az aztán tényleg low-tech - de én mintha nem ezt a vonulatot emlegettem volna.)

Másik vetület: a nagyteljesítményű szélerőművek anyagai, hatásfoka és gyártástechnológiája. Itt mintha ritkábban hallanánk az ázsiai versenyelőnyökről.

szikjáró 2010.03.20. 18:50:26

"Minőségi politikai napilapok, Magyarország, 2010."

ezen besírtam. Egy emberke próbál dolgozni a fizetéséért, persze úgy-ahogy, és ráadásul pontatlan, a többi meg némi átdolgozás után, de tulajdonképpen annyi változtatással csak, mint a kisdiák a másolt házifeladattal követi. ha megvan az időbeli sorrend, egészen be lehet zárni a másodiktól kezdődően a többit, mert nem dolgoznak.
elégtelen, leülhet!

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.03.20. 18:51:04

Elvileg Csapody a Pest megyei lista első helyéről még bejuthatna, ha megkapják (2006-ban 5,21%-ra kaptak 1 helyet)

kopogtató 2010.03.20. 18:51:52

@Hóember: tehát akkor 3 kérdéses mdf lista van?

SOMOGY
VAS
VESZPRÉM

?

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.20. 18:52:09

Egy kérdés, ami nem világos nekem: meddig léphet vissza egy jelölt? Március 23-ig, az országos lista határidejéig?

szobatars 2010.03.20. 18:52:25

@[nev]: én magam is ezt írtam..vagy két héttel ezelőtt..:_))

Feanor 2010.03.20. 18:54:08

@kopogtató: somogy már nem kérdéses

Hóember 2010.03.20. 18:55:10

@kopogtató: somogy már elszállt, többen írták, hogy a függő jelölt 47 cetlit adott csak le "demonstratív céllal"

Ha igaz a szombathelyi hír, akkor az is 90%, hogy bukta, ilyen kis tartalékkal nem csúsznak át a jobbikos ürgén.

Diocles 2010.03.20. 18:57:28

sosem kedveltem Csapodyt, és ez eufemizmus, de fel nem tudom fogni, hogy miért olyan fontos mondjuk egy Kajdi József Ibolyának, hogy megéri beáldozni a budapesti listát.

szobatars 2010.03.20. 18:57:31

@Ordnassac: az LMP indulásakor elvesztette volna a hitelességét.

ami nincs,, azt nem lehet elveszíteni...

a Hősök terén szétrobbanó fallosz még nem hitelesség, sőt...

Diocles 2010.03.20. 19:00:37

A "szakbarbárnak" elkönyvelt Bokrosnak viszont egymagának több politikai érzéke van, mint az egész bagázsnak együttvéve; zseniális húzás volt, hogy a két húzónév, maga Bokros, és mögötte Debreczeni, az orbánfóbiások Cicerója van a budapesti listán, ami Bokros ultimátuma volt.

szobatars 2010.03.20. 19:02:17

@kiszol: Azt gondolom, hogy érdekesek a számok, ugyanis az LMP és az MDF mindössze az EVK-ik felében lesz egymás konkurense.

Na haragudj, de ez szamárság.

A listán ellenfelek lesznek szinte mindenhol, az EVK nem számít, mert esélytelenek!!!!

Aner 2010.03.20. 19:03:38

Az MDF két Budapesti indulójánál, meg van a KC szám csak más tollal írták be a nevet. Fellebbezni fognak és lehet, hogy megkapják az indulást, ahogy ez az LMP-vel is Megtörtént Kiskőrösön, akkor pedig Csapody pozíciója és helyzeti előnye oda.

Forrás: ORIGO

szobatars 2010.03.20. 19:05:12

@török gábor: nagyon szép munka, köszönjük! ...de máskor figyelj oda az EVK-k területi eloszlására is, mert így "tudománytalan" az összehasonlítás...

Vagy nem????

:-)

Feanor 2010.03.20. 19:07:55

@Diocles: Az első öt nevet látják az emberek a szavazáson, nem? Akkor tényleg okos dolog a húzóneveket a Bp-ire tenni... már ha meglesz.

szobatars 2010.03.20. 19:12:07

@Ordnassac: azért az sem normális, hogy egy párt miniszterelnök-jelöltje ne legyen rajta a párt országos listáján...

ez valóban nováció, miként korábban a pártonkívülli listavezetők is (Medgyessy, tarlós) azok voltak.... a végén még lesz egy "hivatalos" MDF lista, meg egy másik, amin a valódi indulók szerepelnek (technikailag most is lehet ilyen, az első 10 helyen művészek, sportolók, akik mind visszalépnek..lásd Szamóca)

mrs. white 2010.03.20. 19:14:07

@török gábor:Szia Gábor!
Ha jól figyelem Retkes Attila a 7. helyen az első szdsz-es. Símán benne van a pakliban, hogy még ha lesz is mdf küszöb átugrás akkor sem lesz szdsz-es, vagy csak egy szdsz képviselő.

Ebben ugyan mi a fantázia?

Mert amíg öt helyről volt szó csak csak megértettem. De így. Valami elkrülte a figyelmemet, esetleg így van lehetőség az 1%-os állami támogatásra? Az is lehet hogy most az szdsz-esek sértődnek meg a listán és ők kavarnak majd valamit?

szobatars 2010.03.20. 19:14:53

@[nev]: schiffer egy fodor kaliberű politikus...

Így van, de hát végül is Fodor "helyett" vezeti a pártot, mert Gábor anno nemet mondott ráadásul Kókát is sikerült elmozdítani..

Török Gábor rajongó 2010.03.20. 19:15:10

Öt vagy hat nekem nyolc. Török Gábor egy és oszthatatlan!

Idet 2010.03.20. 19:16:45

Szélkerék: A vasút ellen anno az volt a legnagyobb kifogás, hogy a tehenek meg a lovak majd megíjednek, és a lábukat törik futás közben.

Amúgy a holdra kellene költözni, de attól tartok, úgy járnánk, mint Ray Bradbury hőse: már találna ott az ember egy Coca Cola árust, esetünkkben valami cédulagyűjtő pártmukit...

[nev] (törölt) 2010.03.20. 19:17:41

@Ordnassac:
azt kellett volna deklarálni, hogy két külön frakciót fognak alkotni. ez egy alkalmi választási koalíció.

szobatars 2010.03.20. 19:19:09

@Ordnassac: lehet, de azért valahogy kíváncsi vagyok rá, hogy mások (szakértők) hogyan látják...én valahogy minden párttól elvárom a programot...még cédulagyűjtés előtt..:_)

kalapácstollú 2010.03.20. 19:19:51

@mrs. white: Retkes vett magának egy esélyt 300 (?) millióért.

mrs. white 2010.03.20. 19:23:11

@kalapácstollú: Jó üzlet volt a bolondnak is megéri. Hát még neki.

kalapácstollú 2010.03.20. 19:23:13

@Aner: A Kiskőrös az Nagykőrös. Azonkívül a valasztas.hu szerint továbbra sincs nyilvántartásba véve Földi Áron.

Vénveterán 2010.03.20. 19:25:24

Ha az mdfnek elszáll a bpi listája is, akkor gyönyörűen megágyaznak az lmp-nek. Bár az szdsz (szükségszerű=minden hitelüket elvesztették) félreállásával már félig meddig elő volt készítve ez dolog(+2-3%), most a maradék szdszsek szétverik a megmaradt konkurenciát(+2-4%) és átadják szépen a stafétabotot a fiataloknak.
Annyira szépen meg van ez tervezve..:)
(legalábbis kívülről nagyon ez jön le + www.youtube.com/watch?v=vjYCzC_UemI)

[nev] (törölt) 2010.03.20. 19:26:29

@szobatars:
szerintem is ez a racionális. dávid ibolya az egyik véglet lefekszik mindenkivel, mint egy prostituált, schiffer andrás a másik, ő szűzen akarja letenni a nagyesküt.

kalapácstollú 2010.03.20. 19:29:47

@Vénveterán: Úgy érted, az szdsz az mdf akarata ellenére szövetkezett az mdf-fel, hogy felépítse az lmpt? Ez ám a konteo! :)

kiszol 2010.03.20. 19:33:16

@szobatars: Mért lenne esélytelen az LMP vagy az MDF? Mindkettőt bejutás környéki (potenciális) támogatottsággal méri több közvéleménykutató is. Nem állnak rosszabbul, mint 4 éve ilyenkor az MDF vagy az SZDSZ. Ők bejutottak.

Nem mondom, hogy az MDF, az LMP vagy mindketten bejutnak, de ezt esélytelennek nevezni butaság.

Attól még, hogy te nem szeretnéd és ezt írkálod nem lesz esélytelen, sajnálom :)

A Te véleményedre meg elhiheted, hogy semennyit sem adok, pláne Török Gáborével szemben, szóval ha Ő hasznosnak és értelmesnek ítélte a gondolatmenetemet, akkor valószínűleg az is.

Ő maga is leírta többször is itt a blogon, hogy Magyarországon a szavazók idegenkednek a szavazatmegosztástól. Épp ezért van igazán jelentősége annak, hogy csak az EVKik felében lesznek konkurensei egymásnak a kicsik.

Tudom persze, hogy listán mindenhol, ne nézz hülyének kérlek alásssan :)

De rengeteg MDF - LMP vívódó van, ahogy ezt sok közvéleménykutató ki is tudta már mutatni, és ha ők elmennek a szavazókörbe és azt látják, hogy az egyik kicsi csak listán van, a másik meg egyéniben is, akkor utóbbira fognak nagy többségben szavazni.

Akár tetszik ez Neked, akár nem.

Aner 2010.03.20. 19:33:47

@kalapácstollú: Köszönöm a helyreigazítást, a két település összekeverése az én bűnöm. Ha az Origo Földi Áronra Gondolt, akkor az az övék.

mindentudoka 2010.03.20. 19:35:40

Az MDF elszállni látszik.
Ha Csapodynak van zsarolási potenciálja, akkor minden egyéninek van, nyilván Herényi aki fent van a listán elégedett, de a többi?
Ilyen kis pártnál szinte csak olyat szabadna feltenni aki indult és összeszedte a kopogtatót (plusz Dávid és Bokros)

jjulie 2010.03.20. 19:37:06

@kiszol:

ne hagyd magad, tők jókat irtál, én aki nem bírom rávenni magam hogy elolvassam a gábor magyarázatait az egész rendszerről, ma egész nap olvaslak, tényleg jó amit alkotsz

[nev] (törölt) 2010.03.20. 19:38:47

@panelburzsuj:
ha farmom lenne, akkor biztos szerkesztenék rá valami szél-víz "erőművet", amivel öntöznék, és az energiaellátás is meg lenne oldva, és az épületek tetején biztosan lenne napkollektor. szóval nem vagyok a megújuló energia ellen.

de én nem látom, hogy magyarországon tömegével kellene szélkereket építeni közberuházásban. miközben nem értem, hogy miért nem építünk vízerőművet. a madarakat meg miért nem fogjuk meg egyesével, és költöztetjük el őket odébb, egyébkét szerintem erre a madarak egy jelentős része magától is rájön. tehát amikor az ember építkezik, akkor nem az van, hogy kipusztítja az élővilágot. ez a helyzet csak akkor van, amikor ész nélkül építkezik anélkül, hogy figyelné, óvná, védené a környezetét

mindentudoka 2010.03.20. 19:40:16

@kiszol: Nagyon jó a gondolatmeneted. Nagyon fontos ez a 'komplementer hatás' sok szavazó lehet aki nem akar a 'nagy hármasra ' szavazni.
De lehet sok semelyik kicsi nem jut be. Utobbit látszik alátámasztani , hogy ilyen kevés evk szinte sohasem volt elég.

Vénveterán 2010.03.20. 19:45:04

@kalapácstollú: Nem tudom, hogy az akarata ellenére-e, de valószínű inkább vitte rá a kényszer, mint sem a józan ész. Aktivista és szervezeti hiányai miatt szükséges volt valakit találni.

És persze az sem biztos, hogy így van, de az tény, hogy mind az szdsz nem indulása, mind pedig az mdf pesti listájának a kiesése jelentősen megnöveli az lmp eredményét. Sokkal jobban mintha szándékosan egyik párt sem indult volna el a választáson, az túl direkt(feltűnő) lett volna.
Az más kérdés, ha ez volt a terv akkor azért volt néhány buktatója, de lényegében tökéletesebben nem is sikerülhetett volna.

OFF:
Ha még nem lett volna, íme egy kis táncmulatság: index.indavideo.hu/video/poldance :DD

mindentudoka 2010.03.20. 19:45:48

Az SZDSZ nagyon rosszul gyüjtött kopogtatót, így az összefogás óriási kudarc lett, ennek már most is le kell vonni a következtetéseit.

szobatars 2010.03.20. 19:50:14

@kiszol: Nem mondom, hogy az MDF, az LMP vagy mindketten bejutnak, de ezt esélytelennek nevezni butaság.

Attól még, hogy te nem szeretnéd és ezt írkálod nem lesz esélytelen, sajnálom :)

az esélyességük (vagy esélytelenségük) objektíve független az én szeretm vagy nem szeretem hozzáállásomtól. Távol áll tőlem viszont a "vágyteli gondolkodás", ami különösen az LMP esetében elég erősen jelen van a médiában.

Az ellenfelek, vagy nem kérdésében pedig azért butaság, amit írsz, mert mindkét párt az országos listán (esetleg még Budapesten) számíthat befutókra, azaz a töredékszavazatokra "hajt", s ebből a szempontból az EVK-jelöltet eltérő választókerületi indulása irreleváns, míg a listán választani kényszerülnek a szavazóik! S mivel mindkét formáció az 5 %-os küszöbbel küzd, nagyjából azonos szavazó bázison, kifejezettem élet-halál kérdés számukra minden egyes szavazat...ezért tartom szakmaiatlannak a pusztán az EVK-on alapuló felvetésed.

a lényeg amit korábban már más is, én is írtam, az MDF és az LMP óriási hibát követett el, hogy nem indultak egy közös választási párt égisze alatt..szépen kinyírták egymást, s ahhoz is nagy szerencse kell, hogy bármelyikük bejusson. Ez "közös" párt simán hozta volna az 5 %-ot... De hogy egy barátomat idézzem, ebben az országban mindenki főnök szeretne lenne, dolgozni meg senki nem akar..Nézd meg az MDF-t...ha valaki nincs "bejutó" helyen, akkor inkább visszalép, s dögölkjön meg a másik 10 "tehene" (képviselősége) is.

szobatars 2010.03.20. 19:54:42

@kiszol: "A Te véleményedre meg elhiheted, hogy semennyit sem adok, pláne Török Gáborével szemben, szóval ha Ő hasznosnak és értelmesnek ítélte a gondolatmenetemet, akkor valószínűleg az is."

Engedd meg, hogy erre Winston Churchill egy mondásával reagáljak:

"Aki egy vitában, ész-érvek helyett a tekintélyre hivatkozik, az ostoba."

De, hogy meg ne sértődj, "ez üzlet, nem személyes ügy.." (A Keresztapa)

panelburzsuj 2010.03.20. 19:56:19

@[nev]:

És mi köze lenne a te (low-tech)farmodnak a viking (high-tech) erőműhálózathoz? :)

jjulie 2010.03.20. 20:04:57

@panelburzsuj:

akkor ebben igazságot teszek:

a viking szélhasznosítás low-tech módszer, (vitorla, szélmalom) a mai forma pedig high-tech ipari megoldással valósítja meg a szélbefogást

ez olyan különbség, mint a száz évvel ezelőtti kukorica kapálás, meg a mi kukorica kapálás közötti különbség: a száz évvel ezelőtti kapát low-tech alapon készitette a kovács a nyelét meg a bognár, a mai kapát meg kapanyelet high-tech cnc gépek

[nev] (törölt) 2010.03.20. 20:06:05

@panelburzsuj:
vélhetően kevés köze lenne hozzá. mert nem lenne túl sok energiafelesleg. a szél felduzzasztaná a vizet, amit időnként leeresztenék. lenne öntözés, és időnként elektromosáram.

nem vagyok energetikának szakértője, mert én nem fizikus, hanem matematikus féle vagyok, de számomra egy őrület, hogy a szélkereket rákötik az energiahálózatra. egy sztochasztikus rendszert összekötnek egy stacionáriussal.

panelburzsuj 2010.03.20. 20:06:10

@szobatars:

Mile Lajos verziója az LMP cédulagyűjtési sikerére:

"A személyes beágyazottság, a hitelesség, az aprófalvas települések sajátosságaiból következő kapcsolati háló hatékonysága, a terepismeret, a politikai tapasztalat, nos, megítélésem szerint ennyi talán elegendő is a cetlik összegyűjtéséhez. Főleg, ha a jelölt elég szorgalmas, és ha a pártját nem utálják, mint a macskaszart."

A figyelmet az utolsó feltételre hívnám fel: talán ezért sem akart nagyon közösködni az LMP a MDF-vel.

Mert az ötszázalákos küszöb megközeleítésnek legalább két lehetséges útja van: lentről indulva, meg fentről indulva.

Haska 2010.03.20. 20:08:17

@szobatars: "Ez "közös" párt simán hozta volna az 5 %-ot..."

De hogy gondoltad volna? mert ugye közös lista állítása esetén a küszöb nem 5%, hanem 10%

Amúgy pedig egyetértek azzal a véleménnyel, hogy az LMP-szavazók túlnyomó többsége úgy hagyta volna ott az LMP-t az MDF-fel való összefogás után... Szóval az nekik egyértelmű bukás lett volna. Nem volt számukra más alternatíva, meg kellett próbálniuk egyedül, és mondjuk eddig ez bejött. És az LMP-szavazók nagy többsége tudatos, így nem lesz gond megosztaniuk szavazataikat. De ezt is írtátok már.

A budapest listájuk szerintem biztos meglesz, a kétféle toll el-nem-fogadását a másodfok nem fogja elfogadni. Somogy és Vas megye kiesése (és Veszprém?) biztosabbanak tűnik, de az is elég nagy érvágás. Az LMP pedig tudja azt sugallni az LMP-MDF ingadozóknak, hogy ő nem 18, hanem 20, tehát esélyesebb.
De várjuk meg a hétfőt, azt mondom!! (nekik is billeg még 3 megye)

Hóember 2010.03.20. 20:08:45

@szobatars: Hagyjátok már ezt a szövetkezéssel meg az 5%al. Ha két párt szövetséget köt, akkor 10% a bejutásik küszöb, nem öt.

mindentudoka 2010.03.20. 20:11:37

Ha azért nem fogadtak el kopogtatót mert a nevet más tollal irták, az nagy baromság! Én például amikor megkaptam kitöltöttem egy tollal, amikor utána körülnéztem, hogy kik a jelöltek, akkor ráírtam egy másik tollal.
Elég baj , hogy minden adatot együtt küldtek, de ha valakik pld. kiloptak postaládából, akkor legvaloszínübb, hogy ugyanazzal atollal töltik ki.
Ha mástól kapnak k.c. akkor ott rá is írhatták a jelöltet., ha nem akkor egy esetben áll meg a hamisság ha valaki ismeri és tudja hogy nem oda akarta adni, de itt is sérül a titkosság.
Csak akkor lehet kiszórni, ha komputer kiszórja, hogy másra is adott, vagy hiányosan van kitöltve, de még ott is nézni kellene mi a hiány. A választói akaratnak ki kell derülni. Persze ha olyan szűken van meg kérdés, hogy van e értelme indulnia.

szobatars 2010.03.20. 20:13:39

@panelburzsuj: ettől még alapvetően ugyanaz a két párt szavazóbázisa, s az 5+5 =/= 5 matematikai igazsága sem változik meg. Egy választásra készülve meg talán találhattak volna közös pontokat egymásban...s különbözőségeket a többiekkel szemben. Nem mellesleg, a bokrosi technokratizmust jól kiegészíthette volna az LMP szociálisan érzékenyebb volta...ki tudja, talán még egy, a választások után is vállalható program jöhetett volna létre...

[nev] (törölt) 2010.03.20. 20:15:16

@jjulie:
a hagyományos energia hálózatra kötött szélkerék két esetben problémás. az egyik eset, amikor a kerék nem forog, mert nem termel áramot. a másik, meg amikor forog, amikor termel. a villamos energiát ugyanis nagyon drága tárolni. nem lehet azt mondani, hogy álljon le mindenki, mert fúj a szél. hopp már meg induljunk el, mert már meg nem fúj, vagy nem arról fúj. a szélkerék, ahogyan itt akarják megépíteni több kárt csinál, mint hasznot.

de majd kijavít valami szakértő.

SteveNo1 2010.03.20. 20:16:26

Az MDF-nek hiába van országos listája, lehet nem sokra mennek vele: a kaposvári jelöltjük átverte őket (750 helyett 49 ajánlószelvényt adott le - nem lehet véletlen ekkora eltérés, főleg ha úgy tudták, hogy nála minden rendben van), fővárosi listát se biztos hogy tudnak állítani (ha Csapody visszalép), szóval van gondjuk bőven...

kalapácstollú 2010.03.20. 20:17:38

@Aner: Hát nem ő a nagykőrösi jelöltje az LMP-nek?

Aner 2010.03.20. 20:18:15

@panelburzsuj: A szélerőművek, hasznosak, de sajna akkor működnek, amikor szél van. A megtermelt áramot jelenleg csak szivattyús erőművel tárolhatjuk, a probléma pedig az, hogy ezek az erőművek legszebb természetvédelmi területeink valamelyikére épülhetne. Azt hiszem a legideálisabbnak tartott hely a Prédikálószék. Ugye meg van a hely? Ugye emlékszel Bős-Nagymarosra?

szobatars 2010.03.20. 20:18:20

@Haska: "De hogy gondoltad volna? mert ugye közös lista állítása esetén a küszöb nem 5%, hanem 10%" Igazad van, de ki beszélt itt "közös listáról"???? Mert én közös (választási) pártot írtam..mondjuk "Magyar Olajfa Párt"...annak meg elég az 5 %...:-))

Ismerni kellene a Választójogi törvényt, meg értelmezni kellene tudni azt a mondatot, hogy "...nem indultak egy közös választási párt égisze alatt."

jjulie 2010.03.20. 20:18:56

@[nev]:

rá vannak kötve a hálózatra, sőt mérve is van a hálözatba betáplált energia, de a műszaki megoldás és a leküzdendő problémák részleteit nem ismerem, de biztosan így van, hálózatra vannak kötve

panelburzsuj 2010.03.20. 20:19:13

@szobatars:

"ugyanaz a két párt szavazóbázisa"

Ez elterjedt szóbeszéd, de tisztességes forrásmunkát még nem látttam e témában.

szobatars 2010.03.20. 20:20:13

@Hóember: lásd előző válaszom..addig is ízlelgesd a két kifejezést:

közös lista.... közös választási párt

kalapácstollú 2010.03.20. 20:20:46

@Haska: "És az LMP-szavazók nagy többsége tudatos, így nem lesz gond megosztaniuk szavazataikat."
Ha tudatosak, nem osztják meg a szavazatukat. Még ott sem, ahol nincs LMP-s jelölt.

Aner 2010.03.20. 20:20:53

@kalapácstollú: Szerintem is Ő. Ezért utaltam rá, hogy ez az Origo hibája

kiszol 2010.03.20. 20:21:49

@szobatars: Ha távol áll Tőled a vágyteli gondolkozás, akkor mért nem tudsz objektív lenni? Láttad az elmúlt 1 hét közvéleménykutatásait? Ha igen, akkor nem nevezheted esélytelennek a 1 kispártot. Maximum azt mondhatod, hogy szerinted nem fognak bejutni. Ha meg nem láttad, akkor nem vagy elég naprakész a témában és észosztás helyett inkább olvass utána az aktuális híreknek.

Amit az EVKkról írtam, azt pedig már látom, hogy nem értetted meg. Ezzel egyedül vagy úgy látom. Most megkísérlem egy nagyon leegyszerűsített példán megmutatni, hogy mért jó az LMPnek és az MDFnek, hogy nem fednek nagyon át az EVKik:

Tegyük fel, hogy a választás napján mindkét párt potenciális szavazótábora 6%. Álljon ez úgy össze, hogy 4-4% elkötelezett az LMP ill. az MDF mellett, míg a maradék 2% "közös", a két párt között lamentáló választó. Tehát összességében a szavazók 4+4+2=10%-áról beszélünk.

Az egyszerűség kedvéért legyen mindössze 1 db területi lista és annak 2db szavazókerülete. Legyenek ezek a kerületek egyforma lakosságúak és a részvétel is legyen egál. Tetszés szerint ki lehet persze bővíteni a modellt, de a megértés és számolás így egyszerűbb.

Két forgatókönyvet vizsgáljunk meg.

1. Az első esetben (szobatars féle "tökmindegy" forgatókönyv) tegyük fel, hogy az LMP és az MDF is tudott területi listát állítani, de csak az egyik EVK-ban, mindketten ugyanabban. Ez lesz az 1-es sorszámú EVK, a másik a 2-es. Mi történik a szavazáskor? Az 1-es körzetben mindkét párt megkapja a biztosan rájuk voksoló 4%-nyi szavazatot mind listán, mind egyéniben. A maradék 2% hezitál és végül 1%-1% szavaz az LMPre ill. az MDFre, így ebben az EVKban mindkét párt 5%-kal végez. A 2-es körzetben szintén megvan a 4-4% biztos szavazat, de a maradék 2%-nyi szavazó megijed attól, hogy egyik kicsinek sincs egyéni jelöltje, csak lista, ezért inkább a Fideszre és az MSZPre szavaznak valamilyen arányban, mert az sem áll olyan távol tőlük és ott nem kell szavazatot megosztaniuk. (Ne felejtsük el, hogy ez a 2% volt a bizonytalan és vegyük észre, hogy a 4% törzsszavazó úgy is behzta itt is listára az x-et, hogy nem volt egyéni jelölt. Ezzel már előre felelnék arra a vádra, hogy minden szavazót úgy kezelek, mintha nem létezne szétszavazás - nem, számításba vettem a szétszavazást, de a bizonytalanok nem merik.)

Tehát szobatárs elvtárs forgatókönyve nyomán mind az LMP mind az MDF (5+4)/2 = 4,5% szavazatot szerezne listán és nem kerülne be a Parlamentbe. Ez az MSZP álma, lehet, hogy át is keresztelem a forgatókönyvet :)

2. forgatókönyv (kiszol):
Szintén mindkét pártnak megvan a listája, de ezúttal úgy, hogy az LMPnek csak az 1-es, az MDFnek csak a 2-es EVKban van egyéni jelöltje. Mi történik ekkor?
Persze a 4-4% biztos szavazó ezúttal is behúzza az x-eket mindkát EVKban, de mit tesznek a bizonytalanok? Ők az 1-es EVKban az LMPre fognak egyéniben és listán is szavazni, mert így nem kell megosztaniuk a szavazatukat, míg a 2-es EVK bizonytalanjai az MDFre voksolnak. Az eredmény? 1-es EVK: LMP 6%, MDF 4%. 2-es EVK: MDF 6%, LMP 4%. Összesen: LMP 5%, MDF 5% azaz ekkor mindkét párt bejut a Parlamentbe, ráadásul a több listás szavazat miatt a területi mandátumaik vagy a töredékszavazataik száma is több lesz!

Tudom, magam is írtam fentebb, hogy ez a példa elnagyolt, pontatlan, de alapvetően reális és érzékelteti a korábbi gondolatmenetem lényegét! Remélem érthető voltam és nem túl hosszú :)

kalapácstollú 2010.03.20. 20:22:40

@Aner: Ja, ok, leesett! Köszi! :))

panelburzsuj 2010.03.20. 20:23:05

@Aner: @[nev]:

Hát pont ettől low vagy high a tech. Hogy a meglevő buta, merev hálózatához igazodik-e, vagy megkísérli hajlékonyabbá tenni, "tanítani" - adott esetben úgy, hogy egy még nagyobb (és diverzebb) hálózatban intelligens együtműködésre készteti.

Hóember 2010.03.20. 20:23:52

@szobatars: "ettől még alapvetően ugyanaz a két párt szavazóbázisa"

Hát ezt sokan állítják, de én erősen kételkedem benne. Mondjuk úgy, hogy a politika iránt kevéssé érdeklődő személyek esetén előfordulhatnak átfedések. Azok viszont kevésbé aktív szavazók szoktak lenni. De hogy "alapvetően" ugyanaz lenne a szavazóbázis... na neeee...

Inkább reális, hogy az MDF és az MSZP bázisa metszi erősen egymást. Ezért ekézik most is a népszabiban a Fórumot. És ezért nem tömte ki az MDF-et idejekorán az MSZP cetlivel. Hogy végül a fidesz miért nem tömte ki őket, az viszont számomra is rejtély.

kalapácstollú 2010.03.20. 20:26:32

@kiszol: Ott hibádzik, hogy aki az LMP-t támogatja annak elege van az eddigi pártokból. Nem fog az mszp-re, fideszre voksolni.
Nálunk sincs lmp-s egyéni jelölt. Úgyhogy áthúzom azt a szavazólapot és érvénytelen voksot adok le.

akakukk 2010.03.20. 20:27:11

Senki nem emlitette ami nekem elsore szemetszurt: Csapody hozott egy korzetnyi ajanloszelvenyt, ugyhogy o legalabb letett valamit az asztalra. Jol ertem?

szobatars 2010.03.20. 20:27:12

@panelburzsuj: "ugyanaz a két párt szavazóbázisa" Ez elterjedt szóbeszéd, de tisztességes forrásmunkát még nem látttam e témában....

Pedig ezen a blogon is sokszor szó volt róla...amúgy meg az MDF és az LMP szavazóbázisa -némileg leegyszerűsítve az MSZP és a Fidesz közötti szavazók, ha akarod hív őket "liberálisnak"..1990-ben még kb. 32 %-nyi volt, s bár azóta nem kis részben az SZDSZ "áldásos" tevékenységének köszönhetően némiképp összezsugorodott, azt gondolom, még mindig elég jelentős tömeget képvisel. S még jelentősebb is lehetne, hiszen ezen bázis egy része az MSZP-hez, másik, talán az előbbinél nagyobb része a Fideszhez "csatlakozott"...de azért maradtunk még páran itt középen "belgák"...
:-)

Haska 2010.03.20. 20:27:55

@kalapácstollú: igazad van. az igazán tudatosak pedig átjelentkeznek egy olyan körzetbe, ahol van egyéni jelöltje a pártnak.

Haska 2010.03.20. 20:29:11

@szobatars: Ja, jó. Ezen átsiklottam. Az a megoldás a fentebb általam írtak miatt szintén hülyeség lett volna az LMP-nek.

kalapácstollú 2010.03.20. 20:29:19

@Haska: Ha ebből a célból jelentkezik át valaki az választási csalásnak minősül. Nem is jelentkezem át ezért.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.20. 20:30:27

@kiszol:

Azzal számolsz-e, h az MSZP súlyos kampányt fog indítani annak bizonygatására, h mindkét kicsire leadott voks valójában a jobboldal 2/3-át segíti, mert a kicsiknek nincs esélye a bejutásra, nincs is mindenhol jelöltjük, bla-bla...

Én úgy gondolom, h a kampány végstádiuma a következőt hozza:
alapvetően három választás van.
Fidesz, Jobbik, MSZP, ezt a szemléletet fogja erősíteni a kommunikáció fővonala.

Ha a két kicsit nézzük, akkor az LMP tűnik rendezettebbnek, hitelesebbnek, és el fog tolódni a rájuk leadott voksok aránya az ő javukra, ezért vagy egyik sem jut be, vagy az LMP, amelyik lényegesen rokonszenvesebb ellenzéke lehet a Fidesznek, mint a totálisan röhejessé vált MDF

Hóember 2010.03.20. 20:31:21

@szobatars: Ez mind szép és jó elmélet, most már csak arra lennék kiváncsi, minek állna össze az egyértelműen feltörekvő LMP egy döglődő politikai hullával? Lehet más a politika, Lengyel Zoltánnal! Vagy: Egy tiszta hang: Herényi Károly!
Neeem, ez még viccnek is morbid! :)

panelburzsuj 2010.03.20. 20:33:44

@Aner:

Vannak újabb ötletek is a tárolásra: szélbőség esetén sűrített levegő nyomása földalatti tárolókba, amit aztán az energigényhez szabva lehet kieregetni.

Persze- ez is nagyüzem, nagytőke ...

kalapácstollú 2010.03.20. 20:34:27

@szobatars: "a lényeg amit korábban már más is, én is írtam, az MDF és az LMP óriási hibát követett el, hogy nem indultak egy közös választási párt égisze alatt.."

Az LMP létét, létrejöttének indokát kérdőjelezte volna meg egy ilyen szövetség. Értem én, hogy az mdf az szdsz bedarálása után most örülne annak, ha az lmp-t is felhasználhatná céljai eléréséhez, de ez bizony lehetetlen dolog. Nem kerülhet rá sor.

mrs. white 2010.03.20. 20:36:41

@[nev]: Alapvetően ezért van több értelme nem a szélerőműnek, hanem pl egy családi házat felszerelni szélkerékkel. Kb 3 millából már megvan uugy havi 300 kw. Ami már lazán elvisz egy háztartást. Ha akkumlátorra termelsz onnan bármikor ki lehet szedni. egy prücök van hogy minden váltóáramra van állítva a szállítás miatt. Pedig az igazán drága az inverterrel feleslegesen váltóra állítani, ami a készülékekben megint visszaalakítasz egyenárammá. Ha minden készüléken lenne egy betáp a trafó után és a ház is ugy lenne megtervezve hogy mindenhova el tudod juttatni, akkor egész éltképes a rendszer. Ha fúj a szél. Mondjuk magyarországon ez Sopron. De ez ugye már annyi feltétel, hogy mai energiaárak mellett sose térül meg vagy nagyon hosszú idő alatt.

Hóember 2010.03.20. 20:43:30

@mrs. white: akksira termelni szerinem marhaság, vissza kell táplálni az áramot a hálózatba, és a szolgáltató negatívan számlázza ki. Főleg napelemnél jó, mert az majdenm mindig csúcsfogyasztási időben hozza a max teljesítményt.

Lokális, kis energiatermelő rendszerekre a legjobb még mindig a napkollektor(melegvízre), meg a hőszivattyú (fűtésre). A háztartási energiafelhasználás zöme úgyis ezekre megy el.

De a LEGFONTOSABB és leggazdaságosabb mégiscsak az energiahatékonyság növelése lenne: szigetelni kell a házakat, és le kell cserélni a kazánokat meg a fagyasztóládákat korszerűre. Ehhez kellene hatékony állami segítség, nem pedig gázártámogatásra kidobni a pénzt!

szobatars 2010.03.20. 20:44:29

@kiszol: "Tehát szobatárs elvtárs forgatókönyve nyomán mind az LMP mind az MDF (5+4)/2 = 4,5% szavazatot szerezne listán és nem kerülne be a Parlamentbe. Ez az MSZP álma, lehet, hogy át is keresztelem a forgatókönyvet :)"

neveztek itt már LMP bérencnek, náci jobbikosnak, de most először MSZP-s elvtársnak...

hoztál egy teljesen absztrakt példát, így kénytelen vagyok lassan leírni:

ez a választás itt és most, a hatélyos szabályok alapján, ezen feltételek között zajlik...a lombik-kísérlet példád a gyakorlatban nem ér semmit.

Ne haragudj, de pontosan olyan vagy, mint az LMP...sok elmélet és szépen hangzó szólamok, de gyakorlati realitás semmi... és ha már "leszociztál" az előbb. Kéri Laci mondta a Bibó Szakkoli alakuló ülésén: "A zászló már szépen lobog gyerekek, de most már csinálni is kellene valami értelmeset."

Amikor azt írom, az LMP esélytelen, akkor nem a közvéleménykutatásokkal foglalkozom, ha az lenne a valóság, amit a közvéleménykutatók leírnak, akkor a Fidesz 8 % fölénnyel nyerte a 2002-es választásokat és még mindig nem tudnánk ki a d-209-es ügynök...

Amúgy ismerem a legújabb adatokat, én is láttam az LMP-nek mért 8 %-ot (írtam is róla ehhez a poszthoz)...de láttam a Jobbik 7, 12, és 17 %-át is.... Nem vagyok egy Dart Vader, de a "technológiátokba vetett vak hit lesz a vesztetek"...

A közvéleménykutatások az embereknek az adott kérdéscsoportra akkor és ott adott "véleményét" mérik...az emberek gondolatai, tettei, rejtőzködése, netán megtévesztési szándéka meg egy másik dolog...a választást pedig "a szavazófülke magányában" behúzott X fogja eldönteni...de majd április 11 után okosabbak leszünk, Te is, én is...s nem azért, mert TG "megdícsér bennünket", hanem mert ismertek lesznek a tények...minden más csak okoskodás, találgatás, játék a számokkal. Én ebben a "játékban" próbálok objektív maradni...mások viszont szemmel láthatóan elkötelezettek egyik vagy másik irányba. Te is...

szobatars 2010.03.20. 20:45:48

@Haska: semmi gond...az meg hogy jó lett volna-e nekik vagy sem...nem tudhatjuk, én - itt és most- úgy ítélem meg, hogy öngólt lőttek...

szöllősi 2010.03.20. 20:46:50

@panelburzsuj:
Nem értem, hogy került ide ez a szél
téma. De ha valakit ez valóban érdekel és szeretne naprakész lenni, látogassa meg ezt az oldalt
www.eh.gov.hu/home/html/index.asp?msid=1&sid=0&hkl=596&lng=1

globglob 2010.03.20. 20:48:41

Lehet, hogy valamiről lemaradtam, de nem értem, hogy mi köze van a szélerőművek problematikájának ahhoz, hogy 5 vagy 6 országos listáról írnak-e az újságok.

mrs. white 2010.03.20. 20:49:11

@Hóember: Jól gondolod normális országban így működne. Itt viszont pontosan megkell adnod hogy mennyi táplálsz vissza a rendszerbe. Ha nem találod el (mért is találnád el hogy következő évben mennyit fog fújni a szél) olyan büntit fizetsz amivel drágábbra jössz ki mintha semmit nem csináltál volna.
Sose felejtsd el abszurdisztán állampolgára vagy.

Haska 2010.03.20. 20:49:41

@kalapácstollú: egyetértek.

A választási csalásos megjegyzéssel is, bár igazából ez inkább "joggal való visszaélés". Amúgy meg, ha egyénileg történik, nem ellenőrizhető/bizonyítható (ugye, a választás eredménye befolyásolásának célzatát kellene bizonyítani).

jjulie 2010.03.20. 20:50:05

@globglob:

az lmp zödsége folytán

kiszol 2010.03.20. 20:50:33

@kalapácstollú: Ezzel nem teljesen értek egyet. Az LMP szimpatizánsokból álló párezer fős magja lehet, hogy ilyen. De Te sem gondolod komolyan, hogy a szükséges 200k szavazó mind így gondolkodik? :) Annyira nem áll jól az LMP, hogy ez igaz legyen.

Másfelől persze valami igazság van abban amit írsz, mert persze az LMPsek közül kevesebben szavaznának ekkor az MSZPre meg a Fideszre, de egyfelől mint írtam ez egy leegyszerűsített modell, másfelől meg ez nem befolyásolja, mert ez esetben ekkor ez a 2% ingadozó LMPs otthon marad. Az eredmény a kispártok számára pont ugyazaz a 4,5%!

Szóval köszi a kiegészítést, részben egyetértek vele, részben nem, de mindenesetre a jelenlegi példa lényegi mondanivalóját nem befolyásolja :)

Aner 2010.03.20. 20:50:53

@panelburzsuj: Egy szél erőmű áramot termel. A nagy teljesítményű szél erőmű egy inverteren keresztül kapcsolódnak megfelelő frekvencia fázisszög szinkronizálással a területi és közvetve a hazai alaphálózathoz és MAVIR által a Nemzetközi hálózathoz.

A rendszer egy egyenlethez hasonló, amelynek lényege hogy a termelés és a felhasználás egyenlő legyen. Ha a rendszerünk sok kis időjárási tényezőtől függő paramétertől, függ nem lehet üzembiztos rendszert építeni. Akár tetszik akár nem kellenek a nagy konstans teljesítményű hő, atom stb. erőművek. A szél erőművek ezeket nem tudják leváltani.

szobatars 2010.03.20. 20:52:34

@kalapácstollú: "...Értem én, hogy az mdf az szdsz bedarálása után most örülne annak, ha az lmp-t is felhasználhatná céljai eléréséhez..."

Nem gondolom, hogy az MDF "darálta be" az SZDSZ-t...megtette ezt az MSZP és döntő mértékben az SZDSZ maga...

Az MDF inkább csak mentőövet látott önmaga számára az SZDSZ (egy részének) "befogadásával"....

de sokszor leírtam már..egy dolog a párt, pártszövetség milyensége és egy másik dolog a szavazóbázis gondolkodása... van olyan szavazó aki az MSZP és az MDF között ingadozik...egy ilyen MSZP és egy ilyen MDF között. És az ő szavazata is egyet ér, mint itt mindenkié.

mrs. white 2010.03.20. 20:53:49

@Hóember: Egyszer amikor egy hétig fújt a szél mint az állat elgondolkodtam a dolgon. akkor jártam utána pár dolognak. A szélenergia még mindig hamarabb visszajönne mint a nap. Áttörést az hozna ha lényegeen olcsóbb lenne a napcella. Azt mondják az olaj is kb 125 dollárnál áll meg mert onnan már az alternativok kezdenek előnybe lenni.
Nem véletlen hogy a válság előtt amikor mindenki nyersanyagba tettte a pénzét 140-150 körül tetőzött ha jól emlékszem. Az megint más kérdés hogy egy lityi olaj kb 1 forintos költséggel kerül a felszínre. Így is van rajta haszon derekasan.

panelburzsuj 2010.03.20. 20:54:43

@szöllősi dr: @globglob:

Kis magyar félrecsúszás: erdendően arről ejtett szót [nev] kommentkolléga, hogy az LMP (vagy inkább általábana zöldek) a "low tech"-pártiak, tehát konzerválási hajlamúak. Én meg írtam rá (ironikus) például a dán tengerpart szélerőművekkel konzerválását ...

Aztán szó szót követett, és már csak a szélkerék maradt. Mert az elég konkrét, mert azt mindenki el tudja képzelni - míg a rugalmas energiahálózatot nehezebben ...

mrs. white 2010.03.20. 20:55:51

@jjulie: és az lmp zöldségéből még a mezőgazdasághoz is eljuthatunk.

panelburzsuj 2010.03.20. 20:56:01

@Aner:

Der hol és mikor mondtam én leváltást?

Mrwolf 2010.03.20. 20:58:16

@Ordnassac: Én azt hiszem, hogy az egész magyar demokráciának jó, ha ez az ideológiailag tökéletesen kiüresedett formáció eltűnik. Ez nem pártszimpátia kérdése, ez az (érdek)képviseleti demokrácia működőképességének a kérdése.

panelburzsuj 2010.03.20. 20:58:58

@panelburzsuj:

(kontinensméretű rugalmas, együttműködő hálózatot - szemben azénházamazénváram merevséggel ... )

Hóember 2010.03.20. 20:59:17

@Aner: Lehet "zöld" hőerőművet csinálni, egy nagy ligniterőmű helyett 100 lokális biomassza erőművet kell építeni, amiben a mezőgazdasági mellékterméket égetik el, esetleg kiegészíteni fával vagy ágaprítékkal. Dánok így csinálják, és Magyarországon is megvan hozzá a megfelelő kapacitás (szalma, kukoricaszár, szotyihély, stb)

Az atommal nekem az a fenntartásom, hogy több részletes tanulmányt is láttam, miszerint a mai korszerű atomerőművek sohasem fognak megtérülni, mert akkora a bekerülési költség, hogy a 30-40 éves üzemidő alatt nem hozzák be az árukat sem.

kiszol 2010.03.20. 20:59:41

@szobatars: Nézd, egyfelől az, hogy elkötelezett vagyok vagy sem, az objektív szemléletet nem kell, hogy befolyásolja.

nem absztrakt pládt hoztam, hanem egy olyat, amely jól és reálisan mutatja, hogy az MDFnek és az LMPnek is jó, hogy az EVKik nagyrésze különböző. Mindössze ennyit állítottam. Ha nem jó a példám, cáfold. De ne olyan dolgokba köss bele, amit nem is állítottam.

Győzz meg arról, hogy az LMPnek és az MDFnek jobb lenne, ha az egyéni jelöltjeik mindenhol egymás riválisai lennének. Ne másról, mert csak ez cáfolná a gondolatmenetemet, mást ugyanis nem állítottam.

"és ha már "leszociztál" az előbb"

Nem szociztalak le, szó nincs róla. Ha ezt értetted ki belőle, akkor olvasd el mégegyszer és a későbbiekben kevésbé légy érzékeny. Pusztán tettem egy amúgy mellékes megjegyzést látva, hogy mindkét kispárt épp lemaradna a bejutásról, hogy ez az MSZP álma. Azt hiszem, ez tényleg így van. De ennek a megjegyzésnek semmi köze ahhoz, hogy Te MSZPs vagy vagy sem. Nem is érdekel, hogy az vagy-e, nem pártállás alapján ítélem meg az embereket.

panelburzsuj 2010.03.20. 20:59:58

@Mrwolf:

Pont azér töltöttek bele Bokrost, hogy ne legyen üres, nem? :)

lüke 2010.03.20. 21:00:51

internacionálista matematikai dicsőségünk is elveszett,mint a prominens magyar lapok mutatják:)
(de van még pár öreg magyar matek prof. Amerikában !)

ubul2000 2010.03.20. 21:05:07

@Hóember: jelenleg úgy látszik, hog y mind az mdf, mind az lmp az mszp-től vesz el szavazatokat. A radikális elégetlenkedőket már elvitte a jobbik. A többiekre pályázik a 2 kicsi. A fidesz szempontjából az lenne a legjobb, ha mindketten bejutnának. Így egyrész nagyon gyengítenék az mszp-t, de az országos listáról sokat vennének el a jobbiktól is. Így tehát a támogatás érthető. Ha mindkét párt 4,9 körüli eredményt ér el, az csökkenti az mszp szavazatokat, de felértékeli a jobbik országos listáját.
Én meg voltam győződve, hogy a fidesz támogatja a miépet is, az ugyanis egyértelműen a jobbikot gyengítette volna. De - úgy tűnik - tévedtem.

kiszol 2010.03.20. 21:07:32

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 22cm: Jókat írtál, teljesen egyet is értünk. Igen, szerintem is ilyen lesz az MSZP kampánya, sőt, ez már ma is tart:

"Mesterházy Attila azt mondta: a jelöltállítások lezárulásával az látható, hogy két tengelyű a verseny, mert "a Fidesz-Jobbik partneri együttműködése" vagy "a valódi demokráciát képviselő" szocialista párt közül kell választani. Ha nem olyan országban szeretnének élni, amelyet "beleng a félelem légköre", akkor a szavazók csakis az MSZP jelöltjeire és listájára adhatják le voksaikat - fogalmazott az MSZP elnöke.

A jelöltállítások alapján sajnos csak három párt, az MSZP-n kívül a Fidesz és a Jobbik juthat be a Parlamentbe, ezért "a szocialista párt marad az utolsó bástya", amely képviseli a nemzeti progressziót, az egyértelmű fellépést a kirekesztés és a gyűlöletkeltéssel szemben. Ezt a meggyőződését a sajtótájékoztatót követő lakossági fórumon is kifejtette a szocialista kormányfőjelölt."
(hirado.hu)

Ugyanakkor a kicsik is fognak kampányolni, az LMP szerintem elég hatásosan is, mert Mo.-n szokatlan módon szólítja meg a választókat, az unalmas MSZPs és Fideszes plakátok közül ki fognak ezek tűnni. Az MDF kampányától viszont nem várok sokat. Ennek alapján lehetségesnek tartom azt, hogy az LMP felé tolódnak el a szavazatok, de ne felejtsük el Bokrost, az Ő jelenléte szinte érthetetlenül nagy szimpátiát generál az MDF felé, nem véletlen, hogy ha csak Bokros indulna, 15-20%-ot is szerezhetne akár. Szóval csak miatta nem írom le az MDF esélyeit, de még vele együtt is sanszos, hogy kint reked a párt az LMP pedig beúszik.

jjulie 2010.03.20. 21:08:01

@ubul2000:

nagyon nagyot tévedsz, nagyjából egyenlő arányban a jobbiktól és az mszp-től ahogy ezt szépen levezette a gábor elimerő szavai kiséretében kb egy hete valaki, és ez a szisztéma következménye

jjulie 2010.03.20. 21:09:26

@jjulie:

pontosítok: minden kitételed téves, nem csak a kezdeti

szürkemókus 2010.03.20. 21:14:42

@Max, a Birca: a szavazás megkezdéséig vissza lehet lépni. Egyszer nálunk a második fordulóban lépett vissza egy jelölt az utolsó pillanatban, a választási bizottságnak kellett filctollal kihúzni minden egyes szavazólapon a nevét. Néhány szavazója ezen igen felháborodott, nem egészen értették, mi a helyzet...

Mrwolf 2010.03.20. 21:17:08

@panelburzsuj: Tényleg? Nincs programunk, aztán körbenézünk, hogy kit lehet leakasztani a polcról? Én elhiszem, hogy ez a verzió szobai politikatechnológusoknak izgalmas, még az is lehet, hogy be is jön, de az érdekképviselethez semmi köze.

snq 2010.03.20. 21:19:27

@jjulie: nagyon nagyot tévedsz, mert ubul 4,9-ről beszélt, nem bejutásról (bejutás esetén is csak akkor érvényes kisszol korábbi levezetése, ha feltételezzük, hogy most nem "tévednek" 2x-2,5x mértékben a kkvk)

colosgirl (törölt) 2010.03.20. 21:25:17

szép estét mindenkinek. kis esti mdf :)
ha a csapody tényleg kiszáll akkor mi várható? tudom nem lesz budapesti lista. de pesten listavezető bokros. más listán nem szerepel. egyéniben nem indul. nem lenne ebben az esetben képviselő? tudom eu képviselő, de az most nem lényeg. viszont ezek csak feltételezett kérdések, hiszen nem tudom tényleg megteszi-e csapody. gondolom most folyamatosan könyörögnek neki, hogy ne tegye. akkor végleg oda az esély.

kalapácstollú 2010.03.20. 21:25:26

@szobatars: mszp, mdf, fidesz egykutya, mind a mostani politikát képviseli. Sokkal valószínűbb egy mszp-fidesz közös lista/választási párt, mint bármelyikük szövetsége az lmp-vel.

Diocles 2010.03.20. 21:26:07

@kiszol:

a felvetésed remek, kérdés, hogy a két kampánystáb mennyire tud együttműködni abban, hogy azt hangsúlyozza a szavazóinak, hogy "szavazzatok a másik kis pártra, ha nincs ott saját jelöltünk, mert bármilyen különbségek is vannak, még mindig a másik kispárt a kisebbik rossz"
erre egészen jó kampányt lehetne felépíteni,

jjulie 2010.03.20. 21:29:43

@colosgirl:

kiszáll a csapody és beirnak egy másik nevet helyette

kalapácstollú 2010.03.20. 21:30:52

@Haska: "Amúgy meg, ha egyénileg történik, nem ellenőrizhető/bizonyítható"
A hatóságok számára lehet, hogy nem. De saját magam számára bizonyított lenne. Úgyhogy nem!

ubul2000 2010.03.20. 21:30:53

@jjulie: azért nem haragszol, ha én a saját véleményemet mondom, ugye?

PWD 2010.03.20. 21:32:15

Sztem az MDF-nek nincs esélye. Mire alapozom ezt:
Most már tudjuk, hogy nem lesz 20 területi listája + tudjuk ,hogy az LMP és MDF szavazóinak jelentős részében átfedés van. Bud