Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
06:02

Egyre többet lehet hallani arról, hogy 2010 áprilisában új időszámítás kezdődik a magyar politikában: nem csupán a kormányváltás miatt, hanem a pártrendszer átalakulása okán is. Magam is írtam már többször erről, például ebben a bejegyzésben, hiszen a tavalyi év egyre világosabban kirajzolta a változás lehetőségét. Ha áprilisban valóban olyan eredmények születnek, amelyekről éppen tegnap gondolkoztam, azaz bekerül a parlamentbe két új párt, illetve kiesik onnan két, húsz éves tagsággal rendelkező erő, akkor valóban jogosan beszélhetünk majd az 1998 után egyre jobban megcsontosodott magyar pártrendszer lényegi átalakulásáról.

2010 ebből a szempontból tényeg kiemelkedhet az elmúlt évtized választásai közül. 2002-ben és különösen 2006-ban meglepően csekély volt a pártok támogatottságában bekövetkezett változás az azt megelőző voksoláshoz képest. 2002-ben kiesett ugyan a MIÉP (1998: 5,47 – 2002: 4,37) és az FKGP (13,15 - 0,75), ráadásul utóbbi párt eltűnése – miután klasszikus rétegpártként létezett - kifejezetten jelentősnek számított. A két jobboldali párt szavazóinak jelentős részét azonban becsatornázta az ekkor már az MDF-fel is közösen induló Fidesz (29,48 – 41,07), de a másik oldalon az MSZP (32,92 – 42,05) is közel tíz százalékponttal erősödött. 2006-ban szinte alig történt változás: a két nagy és az SZDSZ (2002: 5,57 – 2006: 6,5) támogatottsága minimálisan növekedett, az MDF pedig már önállóan indulva átcsúszott a küszöb felett.

Ezt az 1998 és 2006 között egyre jobban kiformálódó „két nagyon nagy – két elég kicsi” szerkezetet bonthatja meg a mostani voksolás, méghozzá úgy, hogy az egyik nagyot erősen visszaméretezheti, a két kicsit kitessékelheti a rendszerből, s akár két új parlamenten kívüli pártnak is teret nyithat. Ráadásul ebből az egyik rögtön jelentős erőként, akár a korábbi középpártoknál is nagyobb támogatottsággal jelenhet meg – ilyenre még nem volt példa 1990 után. De olyat sem láttunk eddig (leszámítva a Centrum Párt 2002-es „majdnem” – 3,9% - kísérletét), hogy a pártrendszer középről kinyitható; márpedig az LMP bejutása ezt jelentené.

Ezek a változások – ha bekövetkeznek – alapjaiban rendezhetik át a politikai erőteret, új viszonyulásokat és együttműködéseket eredményezhetnek. Egy Fidesz-MSZP-Jobbik-LMP parlamentben bizonyára egészen más logikák érvényesülnének, mint amelyek között az 1998 utáni magyar politika működött. A korábban mindent uraló és minden más szereplőt is ebbe a rendszerbe kényszerítő Fidesz-MSZP szembenállás természetesen nem szűnne meg, de jelentősége csökkenhetne, más szempontokkal egészülhetne ki. A Jobbik ereje és - részben ebből következően – viselkedése minden bizonnyal nem hasonlítana az 1998 és 2002 közötti MIÉP-éhez, éppen ezért a többi párt, különösen pedig a Fidesz hozzáállása is eltérne attól, amit az első Orbán-kormány alatt tapasztaltunk. A Fidesz, az MSZP és a Jobbik vetélkedése hosszabb-rövidebb időre akár háromosztatúvá is alakíthatná a magyar pártrendszert, amely képet az LMP esetleges parlamenti jelenléte tovább színesíthetne. Meglehetősen keveset tudunk persze erről az új szerkezetről, hiszen ma még az sem teljesen világos például, hogy egy ilyen helyzetben az LMP miként viselkedne: a Fidesszel való együttműködésre, a baloldali potenciális szövetséges üresen maradt státuszára, vagy az első számú váltópárti helyre törekedne-e inkább.  

Bárhogy is van, az új szereplők - és a régiek hozzájuk való viszonya - új szerepekkel ismertethetnének meg minket, az új szerepek pedig (részben) új darabokká állhatnának össze. S bár tudom, hogy sokan aggódnak az előttünk álló változások miatt, szerintem kevés dolog tehet jobbat a magyar politikának, mint az, ha az elmúlt tizenkét évben ész nélküli rutinná érett harci logikából kikerülve a politikusok újragondolnak, vagy még pontosabban, újra gondolkodnak egy keveset...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr351858143

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2in1 2010.03.22. 15:59:03

Az MDF jó választás, hisz független elemzés alapján az övéké a legjobb, legmegalapozottabb, és legszámonkérhetőbb program. Az MDF rossz választás, hisz független elemzés alapján csak közepes osztályzatot érdemel a programjuk (bár a két tény együtt a t...

Trackback: Mit jelent a pártrendszer változása? 2010.03.22. 12:00:03

A Jobbik ereje és viselkedése minden bizonnyal nem hasonlítana az 1998 és 2002 közötti MIÉP-éhez.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.03.22. 06:42:52

Jó reggelt!:)

Új szerepek, csak régi a kotta...egyeseknek történelem előtti időkből való, és mint tudjuk, sok lúd disznót győz. Én nem vagyok túl optimista, hogy itt mi lesz. Balkán...

Készpénz Jancsi 2010.03.22. 06:45:46

Elgondolkodtató bejegyzés (ismét).Lehet, nagy szavak de a rendszerváltás most ér véget, illetve ez a végének kezdete. A formálisan még létező rendszerváltó erő, az MDF leköszön, de ha még 4 évig el is vegetál, úgy látszik ideológiailag és minden más aspektusból is leszálló ágba került. SZDSZ már nincs. Az utódpárt MSZP szintén jelentősen meggyengül, neki tán több ciklusa van a kimúlásig, de szerintem szintén menthetetlen. Gondolom a kelet-európai országok pártstruktúrájának változása ugyanilyen "gyors" és hektikus (pl. az amerikaihoz képest), ezért tanulságok ebből még nem leszűrhetők. De pl. Nyugat-Németországban mennyi idő után stabilizálódott a pol. szereposztás a diktatúra felszámolása óta?

Wudu Allen 2010.03.22. 06:52:30

A változás csak most kezdődik áprilisban. Későbbiekben simán el tudom képzelni az Mszp, a Jobbik de még a Fidesz osztódását is. LMP? Ne legyenek illúzióink. Októberben már a szmogért is OV lesz a felelős. :)

kalapácstollú 2010.03.22. 06:56:45

MDf említettsége a cikkben: 2. Mindkettő korábbi választásokra utal. Azt hiszem, ebben nemcsak az elmúlt heteknek, hanem a tegnapi nap híreinek is jelentékeny szerepe van.

break 2010.03.22. 06:57:27

"ész nélküli rutinná érett harci logikából kikerülve a politikusok újragondolnak,"

Miert kovetkeznenek uj szereposztasbol uj gondolatok? Hiszen aki harckent eli meg a poltizalast, az legfeljebb uj harcmezot lat a megvaltozott viszonyokban.

kalapácstollú 2010.03.22. 06:58:27

@fábaszorult: "Az utódpárt MSZP szintén jelentősen meggyengül, neki tán több ciklusa van a kimúlásig, de szerintem szintén menthetetlen. "

Úgy gondolom, nem kizárt, hogy az idei az utolsó választás, melyen mszp nevű párt juthat be az ogy-be.

kalapácstollú 2010.03.22. 06:59:16

@Wudu Allen: " Októberben már a szmogért is OV lesz a felelős."

Most még Gyurcsány?
;)

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.03.22. 07:07:25

"a politikusok újragondolnak, vagy még pontosabban, újra gondolkodnak egy keveset…"

Az bizony ránkférne. :)

theofil 2010.03.22. 07:21:17

Harci logikából kikerülve...ugyan már...!

Viszont új fejezetek íródnak:
a magyar parlementben lesz majd pofozkodás is.

theofil 2010.03.22. 07:24:08

@fábaszorult:

Rendszerváltás...?
Igen, az eddigi gyatra, tehetségtelen és korrupt politikusokat majd felváltja, azt echte, hamisítatlan csőcselék.

thnita 2010.03.22. 07:27:30

Igen, az ha gondolkodnának végre egy kicsit a változatosság kedvéért, az szerintem is tök jó lenne, ki tudja az is lehet, hogy még tetszeni is fog nekik ez az új feladat...:-)

Off: vki nálam okosabb elmagyarázná nekem azt, hogy hogy lehet gyanusítottként képviselőjelölt vki, és hogy ha már annak számít(megvan a 750 érvényes kopogtatója ) akkor hivatkozhat a mentelmi jogára?

szobatars 2010.03.22. 07:28:23

Én úgy vélem, a mostani választás jelentőségét majd a 2014-es fogja meghatározni. Akkor dől el, hogy visszarendeződik-e a pártrendszer az elmúlt 20 évben formálódó struktúrába s ezzel mintegy zárójelbe teszi ezt a választást (protest választás), vagy a jelenlegi úton elindulva továbbformálódik, lezárva a "rendszerváltásnak" nevezett időszakot.

tlac 2010.03.22. 07:32:18

OFF: Obama azt mondta: a (EÜ.) reformnak köszönhetően olyan rendszer jön létre, amely nem a biztosítócégek, hanem az átlagemberek érdekeit fogja szolgálni. (Ugye, Horn Gábor? Lehetett voln hét "BKV"-énk még..)

tlac 2010.03.22. 07:35:29

Amúgy azt h a pártrendszer teljesen megváltozik OV 3 éve bemondta, akkor valahogy elsikkadt. Nagy köszönet Fletónak és pártjának amely felemelte ezt a nagyformátumút! Cserébe nem csak az országot padlózta le, hanem a Párt-ot is. Nagyon szép teljesítmény, hogy idáig kihúzták. És felhoztak a fiataloknak egy Jobbikot..

tlac 2010.03.22. 07:37:24

"...az elmúlt tizenkét évben ész nélküli rutinná érett harci logikából kikerülve a politikusok újragondolnak, vagy még pontosabban, újra gondolkodnak egy keveset..."
ennyi..

tlac 2010.03.22. 07:39:12

@break: mert nem az van hogy X mond vmit akkor Y pont az ellenkezőjét. ennyi.
sztem 20 évig húzta a posztkommunizmus, lassan vége a rendszerváltásnak.. sokba volt..

tlac 2010.03.22. 07:40:55

@theofil: ebben és is tuti vagyok. Fletó mint újra vezérszónok, sztem sok forrófejűnek fog viszketni a keze.. beérjük a fejlett demokráciákat és lesz bunyó. Természetesen OV lesz aki kiengedte a palackból a szellemet amikor negligálták a nagyformátumút.

tlac 2010.03.22. 07:42:00

@kalapácstollú: jaja, tuti más gittegylet lesz belőle, sőt több. hosszú ex-MSzP agónia..
lesz miről írnia a nagyformátumúnak..

Wudu Allen 2010.03.22. 07:42:23

@kalapácstollú:
Lényegesen Más a Parlamentben!
Erre céloztam.
Amíg az emberek nem változnak addig a voksukra szomjazók sem fognak.

Hóember 2010.03.22. 07:42:24

@tlac: No igen, én is jókat szoktam mosolyogni, mikor bokros lajos az egészségügyi finanszírozók "versenyét" emlegeti, mint a betegek érdekét szolgáló rendszert... mintha nem ezen a földön élne.
Meg mikor molnár doktor magát Obamához hasonlítgatja mostanában. Az nem zavarja, hogy a "reform" ott pont az ellenkező irányba megy, mint amit ő erőltetett anno.

nakara 2010.03.22. 07:44:17

Inkább a hazafias "csőcselék"
mint az idegenszívű árulók

jjulie 2010.03.22. 07:48:15

@tlac:

nana, eldőlt már a vita, hogy melyik csapat éltette, élteti most is hihetőbben a langymeleg kádári világot egy sereg elemét, és melyik csapat verte kiméletlenül a nép fejébe azt, hogy ez bizony az erősebb kutya baszik világ?

szobatars 2010.03.22. 07:54:58

@nakara: biztos, hogy mindig a szívlapát boldogabb felén állnál???

colosgirl (törölt) 2010.03.22. 08:01:33

úgy látom, sok új, eddig ismeretlen arcot kell megismerjünk.
ha bejön az, hogy fidesz 250 körül, akkor a jelenlegi frakciójuk, amiből sokan nem indulnak, jelentősen kicserélődik. sok új arc lesz ott is. aztán a jobbik ha erős frakcióval lesz bent és ha bejut az lmp akkor azok mind új arcok lesznek, csak a szocik frakciója marad régi arcokkal.
a 386 képviselőből a szocik kb.50 és a fidesz kb. 140 képviselője lesz régi. 190 régi 196 új képviselő. nem tudom volt már olyan hogy a parlament több mint fele kicserélődött?

theofil 2010.03.22. 08:03:17

@theofil:

Ennél hosszabbat írtam, de eltűnt a többi szöveg.

theofil 2010.03.22. 08:06:11

@tlac:

Ha jól emlékszem a Dél-Koreai parlamentben szokás bunyózni.

Most majd nem kell külföldre menni az ilyesmiért, rejtői pofonoknak nézünk elébe itthon is.

theofil 2010.03.22. 08:10:00

@nakara:

Nagy kár, hogy Budaházy nem kerül be, a szünetben felrobbanthatná a büfét, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból.

theofil 2010.03.22. 08:11:41

@theofil:

Most már az egész eltűnt, pikkje van rám a szervernek.

Mindegy, holnap majd újraírom.

barli 2010.03.22. 08:16:30

@tlac:
"Fletó mint újra vezérszónok"
Várom már azt a pillanatot, mikor fletó vezérszónokként ugrál a harminc fös frakciója elött mintegy új torgyánként, miközben az összes többi le se sz*rja esetleg kimegy a büfébe szendvicsért. Bár a majom ezt sem fogja észrevenni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.03.22. 08:31:41

Ja, két megcsontosodott húszéves párt kikerül, de három megcsontosodott húszéves párt még ott dekkol majd.
Sebaj.
A kérdés:

-Gázáremelés...az lesz?
?

László56 2010.03.22. 08:33:17

Szép jó reggelt Mindenkinek

Ha figyelembe veszünk egy ismert megfogalmazást, akkor láthatjuk csak igazán hogy egy demokratikusan választott parlament mennyire a társadalom tükörképe. Ez így hangzik: a politikusnál lustább állat nem létezik széles e világon. Csak azt csinálja amire a körülményei rákényszerítik. Különben meg sem mozdul. Vannak ugyan kivételek de azt már nem politikusnak nevezik, hanem államférfinak. Sajnos ezekből meg olyan kevés van, mint a fehér holló.

A politikusok ezen tulajdonságából adódik az is hogy a pártok nemigen változnak. Újak nem nagyon születnek. Ha azonban mégis, akkor a társadalmi kényszer miatt történik a változás. Nálunk ezt a társadalmi kényszert, népünk elszegényedése hozta magával. A politikusaink rablópolitikája elszegényítette a középréteget, a társadalmunk magját. Ezáltal egyre nagyobb rétegeknél világossá válik hogy csak új politikai irányvonalak képesek a globalizációval járó és társadalmunk hiányosságaiból adódó problémákat megoldani. Mi ennek a folyamatnak a kezdetén vagyunk most.

A mostani változásoknál azonban még nem beszélhetünk, bármennyire is kívánatos lenne, a pártrendszer változásairól. Legalább is addig nem beszélhetünk arról, amíg népünk nem ismeri fel a következőket. Az ország gazdasági és társadalmi állapota nem bír el többet mint tíz százalék támogatottságot a kommunista primitívséghez. Minden százalékkal több csak ront az országunk helyzetén. Tradicionális pártjaink nem képesek újat kitermelni magukból. Csak a régit szeretnék, esetleg másképpen. Ez nem elég az ország megújulásához.

A globalizmussal és a gazdasági kényszerrel szemben csak egy decentralizált és nemzetben gondolkodó társadalom képes felvenni a harcot. Ezt a gondolkozást azonban nem lehet a tradicionális pártjainktól elvárni, mert maga a pártfinanszírozásuk sem engedik meg azt a gondolkodást. És melyik az a párt amelyik a saját sírját szeretné megásni. Amíg nem tudják levetni azt a gondolkodás formát sem, hogy a demokratizmus az nem más mint a többség diktatúrája, addig alapvető parlamenti és társadalmi változásokat nem várhatunk. Ezért a pártrendszer változásáról még korai beszélni.

mindentudoka 2010.03.22. 08:36:26

Az LMP és az MDF elutasított jelöltjeinél is igy kellett volna átnézni a kopogtatókat:"A MIÉP helyi jelöltjét, Sipos Brigittát végül nem vette nyilvántartásba a helyi választási bizottság. Az eset akkor vált gyanússá, amikor a testület észlelte, hogy több száz füzesabonyi ajánlószelvényt ugyanazzal a kézírással töltöttek ki. A választási bizottság telefonon vette fel a kapcsolatot a cédulákon szereplő választópolgárokkal, akik egyhangúlag arról vallottak, hogy a Fidesznek adták ajánlásaikat."

Mezőbándi 2010.03.22. 08:41:43

"2006-ban szinte alig történt változás: a két nagy és az SZDSZ (2002: 5,57 – 2006: 6,5) támogatottsága minimálisan növekedett"

Javítsatok ki, ha tévednék, de úgy emlékszem, hogy a százalékos emelkedés mögött valójában már akkor is csökkenő szavazatszám volt az előző választáshoz képest.

kicsi11 2010.03.22. 08:45:37

@thnita: Nem lehetne. A mentelmi jog a képviselőket és képviselőjelölteket védi, ha már "pozícióban" vannak, és nem a bűnözőket akarja "pozícióba" hozni. Csak hát nálunk az a szokás, hogy a politikusok a törvényeket saját igényeik szerint "használják (ki)", és persze a joghatóságok asszisztálnak nekik, ha valaki odaszól.

theofil 2010.03.22. 08:45:59

@László56:

Nekem azt tetszik, hogy az előzetesben lévő atyafiak milyen lelkesen igyekeznek a parlamentbe.

Amely igyekezetet nem kísár társadalmi felháborodás,
ez a lakosság lényeglátására vall az ő politikusait illetően.

jjulie 2010.03.22. 08:50:05

@mindentudoka:

és akkor most jön a kétpéldányos, és a cetlit kunyizó adatait és aláírását is tartalmazó cetli?

Stoney Hill Billy 2010.03.22. 08:51:22

A fletó pont ezt a harcot nem lesz hajlandó abbahagyni, ahogy ez kiderült pénteken.

lorantka_a_gall 2010.03.22. 08:51:35

@Mezőbándi:
2002:
Fidesz-MDF: 2.307.000 (41,07%)
MSZP: 2.362.000 (42,05%)
SZDSZ: 313.000 (5,57%)

2006:
Fidesz-KDNP: 2.273.000 (42,03%)
MSZP: 2.337.000 (43,21%)
SZDSZ: 352.000 (6,5%)
MDF: 273.000 (5,04%)

kalapácstollú 2010.03.22. 08:53:35

@Wudu Allen: Tehát, ha OV-t kritizálni merészelné az LMP, az azt jelenti, ők sem különbek?
Vagyis OV szeplőtelen?
:)

2010.03.22. 08:56:46

@László56: teljesen egyetértek.

theofil 2010.03.22. 08:58:03

@kalapácstollú:

Egy kicsit nehéz a felfogásod, de azért már kapisgálod.
Igen, OV. szeplőtelen.

barli 2010.03.22. 09:11:04

Gyerekek, ti is várjátok, hogy a Csapody bekavarjon? Mert én nagyon :) Az szdszben nem hiszek.

kalapácstollú 2010.03.22. 09:13:59

@theofil: Ugyan, ne személyeskedj már! Pont te, aki előre elítélsz valakiket mások bűnei alapján!

radala 2010.03.22. 09:16:04

Valóban minden ok megvan a bizakodásra.
Igazán hálásak lehetünk az MDF-nek például. Igen nagyképűen én mindig azt gondoltam, hogy én már mindent tudok a magyar választási rendszerről. Legalább 12 éve így gondolom. Most olyan új aspektusok kerülnek elő, amikről álmomban nem gondoltam, hogy léteznek. Kedves Török Gábor? Hány másodpercig kell elegendő jelölt a listák fölállításához?
Kicsit szeretem az összeesküvés elméleteket így most azt gondoltam, hogy mondjuk Csapodyt az mszp sponzorálja. Mondjuk nincs erre szükség igazából, mert a hiúság hihetetlen komoly faktor lehet a politikában. Viszont ma reggelre arra a következtetésre jutottam, hogy az mszp, bár képzelheti, hogy számára előnyös az mdf elsüllyesztése, de a valóságban ez egy gigantikus öngól lesz számára.
Az MDF nem hordoz szerintem igazi egzisztenciális veszélyt az mszp politikusok számára, söt nagyon komoly menekülő útvonal lehet a számukra, mert szerintem semmivel sem hitelesebb párt, mint az mszp. De az LMP bejutás, pláne, ha nem is 5, de több százalékkal (bár szerintem hatását tekintve egy 5-6 fös LMP frakció is elég az 50-60 fös mszp teljes fölszámolásához) hihetetlen veszélyt jelent minden MSZP képviselőre.
Szóval szerintem komoly remény van egy a mainál jelentősen hitelesebb pártszerkezet kialakulására.
Kedves Török Gábor!
Azt írod "a Fidesszel való együttműködésre, a baloldali potenciális szövetséges üresen maradt státuszára, vagy az első számú váltópárti helyre törekedne-e inkább. "
Nagyon nem értek a politológiához, de számít-e, hogy ki mit céloz meg?
Nem úgy van-e, hogy autómatikusan betöltik a pártok a rendelkezésükre álló teret?
A Fidesszel, pláne ha 2/3 van, akkor eleve lehetetlen illetve értelmetlen együttműködni, mert senki nem veszi észre, hogy ezt tetted. Ha nincs meg a 2/3-ad, akkor is olyan ritkán, és feltehetőleg olyan nagy támogatottságú ügyekben kell együttműködni, hogy arra sem fog emlékezni a kutya sem. (ki emlékezett 94-ben arra, hogy a Fidesz nem Chartázott (vagy nem egészen úgy, mint a többiek), ki emlékszik, hogy OV elítélte a taxis blokádod mindenestől? Senki.)
Szóval szerintem egy full lila ködös zöld programmal ugyanúgy be lehet tölteni a váltópárt nichét, mint egy szociális demagóg hülyeséggel. Nem arról van szó, hogy én lenézném a választókat, egyszerűen csak így működnek a dolgok szerintem.
Meg van millió kérdésem, szerintem már kérdeztem máskor is. Mekkora szerepe van a hiúságnak, hülyeségnek, személyes utálatnak, szimpátiának a politikában? Foglalkozik-e ezzel valaki tudományosan?

Teljesen elkepesztő, hogy egyes emberek, most konkrétan Csapody minek képzeli magát. Az az ember érzése, hogy a politikusok azt képzelik, hogy az, hogy egyszer megütötték a lottó ötöst, az az ö személyes érdemük volt, ami hihetetlen, hogy ezt azután is így gondolják, hogy utána 2-szer 3-szor, még a szelvényt sem sikerül kitölteniük.

Idet 2010.03.22. 09:16:15

@theofil: Mér?! Az angol parlamentben is volt! Csak nekik szabad?

theofil 2010.03.22. 09:18:25

@Idet:

Dehogy. Utol fogjuk érni a Nyugatot.

radala 2010.03.22. 09:18:49

@radala: le tudja-e valaki többször írni a számára/számukra szót egy hozzászólásban, mint én? :-)

Idet 2010.03.22. 09:19:00

@barli: Mindenesetre érdekes felállást eredményezne!

Egyetértek TG-vel abban, hogy ennek az őskövület-politikai rendszernek nagyon jót tenne akármilyen változás, ha lényegi, annál jobb! Majd kiforogja magát. Annál, ami most van, minden jobb.

Idet 2010.03.22. 09:20:11

@theofil: Aha. Hülyeségekben biztos.

radala 2010.03.22. 09:22:32

@theofil: Nincs semmilyen összefüggés a pofozkodás és a demokrácia között. Nem hiszem, hogy egy demokrata, vagy egy normális ember lepofozhat valakit, de azt végképp nem hiszem, hogy egy két parlamenti pofon árt a demokráciának. Ha csak úgy hasból kéne véleményt formálnom, azt gondolnám diktatúrákban, kevesebb pofon csattan el a parlamentekben, mint az őrszobákon. Szerintem a parlamenti pofozkodás viszonylag jól korrelálhat a demokrácia fikával, de legalábbis az biztos, hogy pofon hiány nem okoz demokráciát.

török gábor 2010.03.22. 09:23:20

Breaking news:
a Civil Mozgalomnak már biztosan lehet országos listája, elfogadtak 7 területi listára elegendő jelöltet.

Periksz 2010.03.22. 09:29:28

@radala: Való igaz, hogy az LMP átrajzolhat sokmindent a leendő OGY-ben, de szerintem a szoc. törzspublikum nem lesz vevő a politikájukra 2014-ben sem, mint ahogy most is hatalmas (de)generációs és kulturális különbség figyelhető meg a két populáció között. Az MSZP-nek vagy utódainak mindig meglesz a fix 15-20-os bázisa. Gondolom én.
Ahogy írod, Csapodyt nagy eséllyel szponzorálja a szoc. párt. Eeddig is így tette, a feleségét is jó álláshoz juttatták, és Miki bácsi mindezért rendkívül hálás. Pl.a Külügyi és HTM bizottságban ezt úgy oldja meg, hogy vagy direkte az MSZP mellett szavazott, vagy pedig egyszerűen kiment a teremből szavazáskor. Abzúg!

kalapácstollú 2010.03.22. 09:30:38

@török gábor: Ehhez gratulálok. Csak azt nem értem, ma reggel a Kossuth Rádióban SM miért beszélt arról, hogy 9 területi listájuk lesz. Ha eleve csak nyolcban adtak le annyi jelölést, amennyi a területi lista fölállításához minimálisan elegendő.

Idet 2010.03.22. 09:30:58

@radala: Én személyesen azt hiszem, hogy a hiúságnak hihetetlenül nagy a szerepe. Ezt sohasem vallja be senki, természetesen, de azért így van. Érzelemvezérelte biológiai halmaz vagyunk, és talán nem is biztos, hogy ez rossz, gondolj bele.

Azonkívül a megtapasztalt hatalom, a "pikszisben levés" súlyosabb függőséget okoz, mint a kábítószer. Ha valaki egyszer megízlelte, majd elvesztette, az édes mamát is eladná, mint Winklerék mondják, a visszakerülésért.
Még azon kívül nem tudhatunk a kis gusztustalan háttéralkukról, amik a különböző egyéni érdekeket vannak hivatva szolgálni. (Huj, de ronda germanizmus!)

is 2010.03.22. 09:31:14

@poszt: ez a poszt a szívemből szólt. én már 1 éve is azt mondtam: mindennél jobb, ha a kétpártrendszert megdöntjük, még akár a Jobbik árán is. a felét most a FIDESZ bedöntötte, de könnyen lehet, hogy a hülyenépszavazással a saját sírját ásta meg 2014-re. és mindenkinek felhívom a figyelmét arra a gondolatra, hogy az elmúlt 12 év van beírva, azaz az 1998-as FIDESZ kormánytól számítva.

radiris 2010.03.22. 09:31:34

Fletó két éven belül létrehozza a saját pártját (talán Kunczéval közösen), 2014-ben már azzal fog indulni. És van egy fogadásom rá, hogy 20 százalék felett fog szerepelni. 2018-ban pedig nagy eséllyel fog beleszólni a koalíciós kormányalakításba. Hogy kivel fog koalát alkotni, az még sokesélyes, de még a mai fidesz egyik utódpártja sem kizárt.

radala 2010.03.22. 09:32:22

@török gábor: Ma a rádióban is volt Seres Mária.
Igazán tiszteletreméltó teljesítmény.
Már, ha egy öncélú KC gyűjtésben van tiszteletreméltó:-)
Mert ez a 7-9 lista minden nélkül nem hiszem, hogy akár az 1%-hoz elég lehet.
Mondjuk esetleg OV kiállhatna vitázni SM-val, jó vicc lenne és klassz arculcsapása, MA-nak, VG-nek.
Mondjuk úgy kéne csinálni, hogy OV azt mondaná, hogy itt van 5 ME jelölt (Dávid Ibolya (mert ugye BL nem is vezet listát és valószínűleg nem is lesz képviselő, MA, VG, SA és SM) ezt az 5 nevet fölírják ö lapra és OV kihúzza egy üvegből a nyertes Seres Máriát. Ez eyg tök demokratikus dolog lenne, biztos van olyan közjegyző, aki segít ezt hitelesen lebonyolítani, a BL sorsolásoknál is sikerülni szokott a legjobb párokat spontán összerendezni.:-)

tlac 2010.03.22. 09:35:30

@theofil: meg Izrael, UK, Spanyolban még lövöldöztek is (mint ahogy Magyaro-on is..)

thnita 2010.03.22. 09:36:06

@kicsi11: köszi! mostmár minden világos!:-))

jjulie 2010.03.22. 09:36:27

@tlac:

ha tudnám, azt írtam volna, nem kérdést

jjulie 2010.03.22. 09:37:36

@radiris:

ne már, mégis van párja a páratlan tehetségűnek?

tlac 2010.03.22. 09:38:11

@barli: a nagyformátumú nem észleli elfogyott körülötte a levegő már rég. Gréczy, Bauer, Molnár Csaba, Bugyi Bernadett, és Fitor a cspata. DJ még ingadozik.. Neki ma du. 4kor jön el a diktatúra..

theofil 2010.03.22. 09:38:52

@radala:

Azért én mégis boldogtalan leszek amint majd azt látom a tévében (mert parlamenti közvetítést nem fogok nézni), hogy a virtigli jobbikos orrbavágta Gyurcsányt avagy más baloldalit.
De akkor sem leszek boldog, ha jobbikos és fideszes kap majd hajba.
(Ennek nem látom sok esélyét, mivel nézetrendszerük nem áll távol egymástól, viszont erős utálkozásra adhat okot, hogy a Jobbik szavazatokat szed el a Fidesztől (is)).

radala 2010.03.22. 09:39:14

@Periksz: Ezekről tudok, DI férje meg közjegyző... Igazából mindegy ez nekem, nyilván mindenkiről lehetne ilyen infókat szerezni. A lényeg, amit mondani akartam, hogy ez csak taktikailag tűnik jó húzásnak stratégiailag 90 utáni idők legnagyobb öngólja lesz. Szerintem nem kell nagy ész ahhoz, hogy az ember belássa, hogy ha az mdf nem kerül be, akkor csak az LMP marad a normális embereknek.
Szerintem az embereket nem érdekli, hogy ki mit mond, azt hallják meg amit szeretnének, illetve azt nem, amit szeretnének. Az mszp nem mondta, hogy 3.60 lesz a kenyér, a Fidesz most nem mondja, hogy nem lesz megszorítás, de az emberek azt hitték/hiszik, hogy ezek azt mondják. Ugyan ez lesz az LMP-vel is. Arról nem is beszélve, hogy annyira nem lehetnek hülyék, hogy egy könnyen megcsíphető 30-40%-ra ne hajtsanak rá.

jjulie 2010.03.22. 09:41:03

@radiris:

itt nagy a közmegegyezés, hogy ma egy kiemelkedő politikusunk van, mögötte nagy az űr

theofil 2010.03.22. 09:41:35

@tlac:

Tudom, hogy régebben nálunk is lövöldöztek.

Ha Budaházy ott lenne még robbantgatnának is.

tlac 2010.03.22. 09:42:31

@barli: nem mer bekavarni, kicsinálják. lebegtet csak, helyezkedik, mint az egséz bagázs. Az hogy Ikvait bp-i 2. helyre akarják, jelzi hogy van még súlya a budapesti pénzek körül...

tlac 2010.03.22. 09:43:30

@Stoney Hill Billy: szép lesz amikor Fletót még a szerencsétlen Mesterházy is megeszi uzsonnára..

jjulie 2010.03.22. 09:44:23

@radala:

"LMP marad a normális embereknek"

mond te kit választanál?

sztd 2010.03.22. 09:44:37

Csatlakozom azokhoz, akik szerint a mostani szerkezetváltás felől csak 2014-ben lehetünk biztosak.

Bár az újragondolkodás átmenetileg elkerülhetetlen, szerintem a háborúban túl sok szereplő érdekelt. Kétlem, hogy az LMP a minifrakciójával sokat tudna ezen változtatni, szerintem őket is belesodorják a dolgokba, az MDF már rutinos lövöldöző (ha életben marad).

Szóval sok jóra nem számítok én sem. Az egyetlen remény, ha a a Fidesz sikeresen úrrá lesz a problémákon, és az ellenfelek sikeresen váltanak a háborúsból a békés taktikákra.

tlac 2010.03.22. 09:44:47

@radala: én már arra is gondoltam hogy Somogyi moszad Zolit is megvette az MSzP killóra :) bár ő nem olcsójános..

snq 2010.03.22. 09:45:33

radala: megnézted már a 'jobbik nemzedék'-et? azért bátorkodom ajánlani, mert részleteiben szerintem roppant érdekes (akár az indulás éveiben felbukkanó figurák miatt is), illetve szoktál olyan kérdéseket feszegetni, amire talán választ ad (propaganda célzattal felesleges lenne ajánlani, mert aki az utóbbi 3.5 év után a fideszre szavaz, az mindig is a fideszre fog :))

Idet 2010.03.22. 09:46:12

@theofil: Talán útját állja a dolognak, hogy ahhoz az orrbavágáshoz nagyon kell pipiskedni...

radala 2010.03.22. 09:47:41

@barli: Nem tudom, hogy mennyire várom. Hihetetlen az mdf az tény. Hogy hiheti egy szavazójuk, hogy a nekik tett ígéreteket betartják, amikor még az egymásnak tett ígéreteket (bp lista) sem képesek betartani.
De, egyrészt most az mdf elvihetné 4 % teljesen impotens szavazó szavazatát a sírba, ami azért hasznos lenne, másrészt csökkenthetné a szocik mandátumait, harmadrészt bebetonozhatná a Fideszt egy életre:-)
Szóval aki azt szeretné, hogy OV-nak 14-ben se legyen kihívója az szavazzon az MDF-re.:-)

radiris 2010.03.22. 09:48:35

@jjulie: Ja értem, kösz a magyaráaztot.

tlac 2010.03.22. 09:49:07

@radiris: persze , a DC már pártkezdemény, de nagy dolgot ne várj a nagyformátumútól már.. Ha az MSzP romjaival nem boldogul akkor görcsölnek majd egy DC féle szektával. Semmi esély. AZ MSzP a posztkommunizmus miatt volt nagy. Horngyulák pártja.. Game over.

radala 2010.03.22. 09:49:10

@jjulie: Soha nem állítottam, hogy normális vagyok:-)
De itt a maradék normális emberre gondoltam, arra, aki normális, de mégsem Fidesz szavazó.

radiris 2010.03.22. 09:51:40

@radala: A tágabb ismeretségi körömből többen vannak, akik a hétvégén (a hírek hallatán) úgy döntöttek, hogy az eredetileg tervezett MDF helyett a szocikra szavaznak. És van két fő, aki az LMP-re. Olyat nem ismerek, hogy az MDF-ből kiábrándulva a FIDESZ-re vagy a Jobbikra szavazna.

tlac 2010.03.22. 09:52:49

@jjulie: sztem a kádárizmust sajnos gerentológiai okokból is végre leírhatjuk.. génekben még lehet közvetve de a VÉGE. 20 évig húzták még.. Fletó volt az utolsó kádárista jelenség, már Mesterházy se az, csak egy kis karrierista aki épp az MSzp-be keveredett.

radiris 2010.03.22. 09:54:14

@tlac: egyetértek, hogy game over az MSZP-nek, mint nagy pártnak, de középtávon (2018-ra) lesz belőle vagy két-három kis- és középpárt (6-14 százalékos).

A FIDESZ-nek hasonló jövőt jósolok, igaz, hosszabb távon (mondjuk 2022-re).

theofil 2010.03.22. 09:57:26

@Idet:

Majd visznek magukkal sámlit

barli 2010.03.22. 09:57:27

Egyébként arra senki nem gondolt még hogy:
Mi van akkor ha minden kavarás csak és kizárólag arra megy ki, hogy ne legyen meg a fidesz kétharmada? Mi van ha az mszp belátta, hogy ö egyedül nem képes még egy körzetet sem megnyerni, ezért a listás szavazáson kell a "nem-fideszes" eröknek minnél többet elérniük. A szavazatszámlálásnál nem csalhatnak túl sokat az mszp javára, de ha mondjuk minden nem-fidesz párthoz ígyúgy hozzácsalhatnának pár százalékot, lehet, hogy meglenne az egyharmad. Ha ukrajnában meg tudják csinálni, nalunk is.

radiris 2010.03.22. 09:57:36

@tlac: már bocsánat, de szerintem Viktor az utolsó kádárista nagypolitikus Mo-on.

tlac 2010.03.22. 09:58:18

@theofil: Budaházyra halottak is adtak le KC-t... sansztalan bejusson, hacsak Balóné nem ad neki meghívót a karzatra, ha kijön majd.

radiris 2010.03.22. 09:58:49

@barli: szavazatszámlálásnál gyakorlatilag nem lehet csalni, csak ha minden bizottsági tag benne van.

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.03.22. 09:59:05

@szobatars: Ez szerintem egy nagyon jó meglátás! Ez tényleg nagy kérdés!

Nazareus 2010.03.22. 09:59:41

Az LMP nem középröl nyitást jelent, mivel az LMP részben az SZDSZ utódpártja. Ugye nem gondolta senki komolyan, hogy az az SZDSZ, amelyik az utóbbi évek legnagyobb lenyúlásait csinálta csak úgy eltünik a porondról? Ugye azt se gondolta senki, hogy az LMP értelmes program nélkül, markáns emberek nélkül röpke 1 év alatt eléri az 5%-ot mindenféle hátszél nélkül?

És nem értem a FIDESZ-eseket. Hogy képesek egy olyan pártot támogatni, amelyik csak azért nem lopott többet, mint az MSZP, mert kevesebbet volt hatalmon? Amelyik ugyanannyira szemrebbenés nélkül képes a választói szemébe hazudni, mint az MSZP? Én nem látok lényegi különbséget az MSZP és a FIDESZ közt, egyik kutya, másik eb. Talán egy paraszthajszállal jobb a FIDESZ, de lényegi különbség nincs köztük.

radala 2010.03.22. 10:00:20

@snq: Valóban tartok tőle, hogy én már örökre a Fideszre szavazok, főleg, mert én már akkor is a Fideszre szavaztam, amikor ők még nem is tudták, hogy azt fogják gondolni a világról, amit ma gondolnak. (azaz 90, ben és 94-ben még az mdf-re szavaztam). A Jobbik az nálam kizárt. Sokszor elmondtam már, hogy engem naponta sért meg az FPÖ, pedig nem is akar megsérteni.
Én nem szavazok radikálisokra. Soha nem voltam egy radikális. Azóta meg, hogy hallottam pénteken CSP-t már abban sem vagyok biztos, hogy nem a gazprom sponzorálja a Jobbikot. Egy biztos GyF és VG érdekei 100%-ban egybeesnek.
Körülbelül végtelenszer leírtam, már, hogy a cigányozás gusztustalan szerintem, de elsősorban nem azért mert sajnálom szegényeket, hanem azért, mert számomra (teljesen gyerekesen) ma egyetlen cél képzelhető el. Megmutatni, hogy MINDENRŐL GyF tehet. Ha valaki elkezd azzal jönni, hogy a cigányok tehetnek erről-arról, akkor elvonja a figyelmet arról, hogy még a cigányokról és a cigány bűnözésről is GyF tehet.
Arról nem is beszélve, hogy micsoda nagyságrendi különbségek vannak a segílykék meg az ellopott pláne az elcseszett pénzek között.

tlac 2010.03.22. 10:00:46

@radala: MDF tök mindegy mit igér, nem lesz alkalmuk bemutatni..

kamasuka 2010.03.22. 10:01:12

@theofil:

Ugyan már, korábban már lőttek is ...

andzsin 2010.03.22. 10:03:08

@radiris: ez világos. most mindennel szemben kell mennie, amit az elmúlt 8 évben mondott. nem lesz könnyű. ha működő eü-t akar, be kell vonni a magántőkét, kíváncsi leszek mire megy az orvosokkal, bár lehet, neki elhiszik.
Ha működő nyugdíjrendszert akar, akkor szembe kell menni 3 milla nyugdíjassal.
Ha működő szociális rendszert akar, akkor szembe kell mennie 2 millió ingyenélővel.
5 millió emberrel rögtön konfrontálódni...háttt...ember legyen a talpán.
Ha nem csinálja meg, akkor belebukik.

tlac 2010.03.22. 10:04:17

@radiris: agónia. Legyen az ő gondjuk. derék h eddig kihúzták. 4 évig hajtogatták h majd 2010-ben lehet újra szavazni. Hát íme eljött..

andzsin 2010.03.22. 10:05:07

@Nazareus: erről van szó. csak tudod a "hit" az egy fránya dolog.
és ugye lesz egy miniszterelnökük, aki még sohasem hazudott. ez most ténykérdés vagy hitkérdés?

tlac 2010.03.22. 10:05:39

@barli: 2ségtelen hogy MSzP-nek óriási teljesítménye lesz, ha FIDESZnek önmagában nincs meg a 2/3-a.

tlac 2010.03.22. 10:07:39

@radiris: inkább rebellis volt a Kádár rendszer végére (ilyen alkat), de kétségtelen abban a rendszerben szocializálódott ahogy mondani szokták. De tuti nem kádárista, még tudat alatt sem. Már Berecz et. sem kádárista talán

tlac 2010.03.22. 10:10:45

@andzsin: nem egészen így van, de hosszú..

kamasuka 2010.03.22. 10:12:25

@Nazareus:
Észérvek ...

@tlac:
"MSzP-nek óriási teljesítménye lesz, ha FIDESZnek önmagában nincs meg a 2/3-a"
Muhaha! :D

Idet 2010.03.22. 10:15:51

@theofil: Ja, a klasszikus duma hosszú gyermek-apró anyuka esetében: hozd ide a sámlit, hadd adjak egy pofont...

Idet 2010.03.22. 10:19:28

@tlac: Berecz et. vénember, aki a prosztatájával van elfoglalva.

radala 2010.03.22. 10:20:46

@radiris: Nem azzal betonozzák be a Fideszt, hogy rá szavaznának, hanem azzal, hogy az mdf az egyetlen párt, ami az LMP-t megakadályozhatja az 5 %-ban. Mondjuk már egyre kevésbé képesek erre is.
Ha nincs LMP akkor örökre Fidesz van, nem hiszem el, hogy az MSZP bárhogy föltámadhat, a Jobbik meg soha nem lehet váltópárt. De ezek a priori axiómák szóval nem tudjuk őket megvitatni.:-)

lorantka_a_gall 2010.03.22. 10:22:40

@Nazareus: a hozzászólásod alapján te nem a fideszeseket, hanem gyakorlatilag semmit nem értesz.

Ébred, csipa ki, arc megmos, világra rácsodálkozik.

SZDSZ elsüllyedt. Éppen az MDF-fel összekapaszkodva tűnnek el az általuk kiszart mocsokban.
MSZP a munkásőrfeleségek utolsó bástyája.
A Jobbikot a nemzeti felbuzdulás árja viszi be a parlamentbe (és onnan 2014-ben ki).
Az LMP-t azok választják, akik az acsarkodás helyett normális, emberi hangot szeretnének a Parlamentben (nem is kevesen). (semmilyen hátszél, semmilyen politikus. Te is kaphatsz csokit, ha felsorolsz 3 szadeszest az LMP-ben. Kb annyi van, mint a Jobbikban)
Mindenki más pedig a Fidesz kebeléről szemlélődik, ahogy az ország többi része marja egymást.

kamasuka 2010.03.22. 10:24:49

@andzsin:
Kimaradt a "politikusként" szócska. Nyomod a Jobbikos Maszop betanultakat, de idézni csak pontosan és szépen!

Idet 2010.03.22. 10:24:52

@radiris: Hát, nem tudom. A Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde máig a legvilágosabban, legegyértelműbben megfogalmazott rendszerkritika.
Ha pedig a magyar politikából mostanság olyannyira hiányzó pragmatizmus kádárista jellemző, akkor OV kádárista.

snq 2010.03.22. 10:26:17

@radala: ezzel nem tudok mit kezdeni, csak a film miatt írtam :)

radala 2010.03.22. 10:26:59

@Nazareus: Hogy a francba ne érhetné el bárki az 5 %-ot, ilyen kormányzás után.
Az LMP csupán a lehetőségek miatt elérheti az 5-öt, ha lenne hátszele akkor ö lenne a Jobbik.
Az LMP abszolút nem az szdsz, totál az ellenkezője. Attól mert valaki elválik Maritól és elveszi Zsuzsit még nem lesz Mari és Zsuzsi azonos, bár kétségtelen, hogy Zsuzsi bizonyos szinten utódja Marinak. De gondolom általában utálják az ilyen hölgyek egymást. Kb így van ez az LMP-vel is, szerintem.

2010.03.22. 10:28:58

@Nazareus: Az LMP semmilyen szempontból nem az Szdsz utódpártja, értelmes emberek ezt már fölfogták. Az, hogy volt Szdsz-szavazók szimpatikusnak tartják, megint egy más kérdés.

Igen, csodaszámba megy, hogy egy párt 2 év alatt a parlamentbe tud kerülni, de legalább olyan hihetetlen a Jobbik szereplése is. Ennyit tesz a párt támogatóinak hite és az emberek csalódottsága.

A probléma, különösen a fiatalok részéről, hogy kellő tájékozottság híján a harsány, de erőszakos, demagóg "megoldást" támogatják - remélhetőleg nem sokáig.

2010.03.22. 10:29:53

@radala: Hmm, ez érdekes hasonlat :)

Nazareus 2010.03.22. 10:30:56

@lorantka_a_gall: Az SZDSZ nem süllyedt el, hanem átalakult. Részben LMP-vé.

A FIDESZ kebeléröl szemlélödni meg a legnagyobb butaság. Hisz nem sok különbség van az MSZP és FIDESZ közt, ugyanúgy lopnak és hazudnak mindketten.

Nazareus 2010.03.22. 10:32:05

@radala: Azért nem hiszem, hogy könnyü lenne elérni az 5%-ot bármiféle segitség nélkül. Persze te ettöl hiheted, hogy könnyü :)

jjulie 2010.03.22. 10:33:25

@radala:

ezt az "örökre fidesz van" viccet jól nyomod

modjuk ha kihúzza ezt a négy évet ép bőrrel, az már "örökre"

radala 2010.03.22. 10:35:16

@radala: No a hozzászólásokban már megkaptam a megnyugtató választ:-)

"HA a Fidesz úgy dönt érdekében áll a MIÉP indulása most 176/ 176 MIÉP jelölt lenne.
Szóval vagy ál-fideszesektől vették,vagy (ami valószínűbb) a Jobbik futtatta lesre őket."

Ez a véleményem:-)

Nazareus 2010.03.22. 10:35:29

@iii: Pfff... ha az SZDSZ-szavazók szimpatikusnak tartják, akkor azért, mert olyan dolgokat mond, mint az SZDSZ. Vajon miért szerinted? Úgy látom értelmes embernek tartod magad, akkor valószinüleg nem lesz nehéz válaszolni a kérdésre :)

A probléma az, hogy nincs jobb alternativa, mint a Jobbik. Az emberek valamiféle mást akarnak (radikális változást a megszokott politikai csencseléshez képest) ezért növekszik hónapról-hónapra a Jobbik támogatottsága. És még probléma, hogy az emberek kellö tájékozottság hiján a képükbe hazudó, valódi program nélküli FIDESZT támogatják.

2010.03.22. 10:37:08

@Nazareus: Jó van fiú, mondjál már 3 Szdszest az LMP-ből, csokit kapsz. Szerintem a Jobbikban több szdszes van.

Hic salta, hic Rhodos.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.03.22. 10:37:10

Alapvetően a mentalitásunknak, a hozzáállásunknak kellene megváltozni.

A kommunizmus és szocializmus után jött a mutyizmus 20 éve.
A 4 parlamenti, eddig kormányzó párt mind egymásra mutogat, hogy ki miért a hibás.
Na ezekből elég. Fogjuk már fel, hogy tényleg itt az idő, hogy elhúzzanak.
Ha maradnak 4 év múlva ugyanazok a hiteltelen arcok osztják az igét. / Orbán , Lendvay, Herényi stb/és tovább mutogatnak egymásra.

Orbán talán 6. ciklusát kezdené, sose dolgozott, de jól megél belőlünk. Mitől és miért változnának meg?

Köszönjük elég volt, húzzanak el, nincs tovább türelem!

Ne szavazz a négy mutyista pártra!

Én az LMP-t választom!

2010.03.22. 10:39:17

@Nazareus: Nyilván azért tartják szimpatikusnak, de ettől még semmi köze az Szdsz-hez. Az LMP emberjogilag liberális (ahogy minden demokratikus pártnak annak kell lennie, csak ők ki is mondják), gazdaságpolitikailag viszont szinte ellentétesek.

lüke 2010.03.22. 10:40:01

marxista terminológia szerint forradalmi helyzet van!
a régiek, aszoci uralkodók már nem tudnak a régi módon kormányozni, az elnyomottak /újak ,pedig már nem akarnak a régi módon élni:)
s ez így megy már pár éve

radala 2010.03.22. 10:40:45

@Nazareus: Meglátjuk, ha a CM 7-9 listát összeszedett, akkor azért talán nem reményztelen. Én is odadatam a KC-met az LMP-nek, pedig csak kicsit szurkolok nekik.
Schiffert én ezer éve ismerem (nem személyesen), aki érdeklődött az tudott a Védegylettröl is, akit érdekel a politika, az hallott már Lányiról is. Nem tudom, hány országban van Zöld párt, de szerintem kéne, hogy legyen a világban annyi környezettudatosnak lennie, mint ahány fasisztának. Szóval az LMP-ben nem az a meglepő, hogy most van, hanem, hogy korábban nem volt meg az, hogy ilyen amatőrök.
Szerintem, ha lenne az LMP mögött pénz, ha valaki az szdsz-t akarta volna megmenteni velük, akkor nem lenne kérdés a bejutásuk és nem lett volna kérdéses az indulásuk is.
Az LMP-ben pont az a szimpatikus, hogy viszonylag bénák. A Jobbikban pont az a hiteltelen, hogy vérprofik.

2010.03.22. 10:41:47

@lüke: Milyen uralkodók? Most lesznek lecserélve. Ne keverjük a szezont a fazonnal, nincs semmiféle forradalom.

Kevercs 2010.03.22. 10:42:42

Szerintem csak akkor lehetne örülni annak, hogy a magyar pártrendszer
a 10 évvel ezelőttihez képest megmozdult, ha a programok számonkérhetők lennének. Ez azonban csak politikai és nem morális kérdés és hiába tartják sokan a FIDESZ-t jobbnak,majd a gyakorlat fog ebben dönteni. Ha az ellenzék ügyes lesz, az esetben lehet két éven belül két olyan népszavazást csinálni, hogy 3 év mulva a FIDESZ-re már olyan nagyon emlékezni sem fogunk. (ennek ellentmondhat az, ha a FIDESZ ügyesebben manipulálja majd a véleményeket, vagy a tájékoztatás rendszerét megváltoztatja.)

Nazareus 2010.03.22. 10:44:10

@iii: Ne legyél már ilyen szüklátókörü. Csak akkor lehet SZDSZ támogatású, ha van is benne volt SZDSZ-es? :)))))

jjulie 2010.03.22. 10:44:36

@iii:

de lesz, a viktor mondta: 11.én szavazni sokan a fideszre és a nagy forradalom lenni

mirrmurrkandúr 2010.03.22. 10:45:13

@jjulie: Szerintem a szocik is kihúztak -nem is négy, hanem mindjárt nyolc!- évet ép bőrrel...
Nem hiszem, hogy ezt a teljesítményt a Fidesz ne tudná megcsinálni... sőt, ahogy a magyarországi pártrendszer alakulni látszik, a nyolc év a minimum a Fidesznek.
Arról nem is beszélve, hogy akkor is sikerül jobban kormányoznia az MSZP-nél, ha az elkövetkezendő nyolc évben nem csinál mást, csak koronát úsztat és ijesztget a Jobbik-MSZP duóval...

A kétharmadot pedig nemhogy az MSZP, hanem még az MSZP-Jobbik sem tudja megakadályozni... esetleg az LMP-vel, bár szerintem úgy sem...

Ne álmodozzunk, kedves Gabriella...:-)

Nazareus 2010.03.22. 10:45:59

@radala: Az LMP már elismert egy forrást, ahonnan kapott elég sok pénzt. Szerintem van ott több is. A Jobbik egyáltalán nem vérprofi, mint látható bakiznak, kiderülnek emberekröl dolgok.

Nekem pont az a szimpatikus bennük, hogy ha valaki besározódik, akkor az vagy lemond vagy lemondatják. Van ilyen vajon a FIDESZ-ben és MSZP-ben is???

radala 2010.03.22. 10:46:38

@jjulie: Nem viccböl mondom, az egyetlen remény a Fidesz ellen az, ha jó ellenfelet kap. Egyetlen ellefél tud jó lenni ez az LMP, ha nincs LMP akkor TGM szavaival Mucsa marad.
A Fidesznek is az az érdeke, hogy ne csak tolvajok és szemkilóvetők illetve a Gázprom és az NBH sponzoráltatjai legyenek az ellenfelei, mert, ha így lesz, akkor szét fogja lopni az országot és csak 8 év múlva derül ki, de akkor pont annyira, mint most az mszp-vel.
Én, mint Orbán Viktorért őszintén aggódó ember:-) szurkolok azért, hogy legyen egy olyan ellenfele, aki nem hülye, ez mindenkinek az érdeke.
Az már csak a hab a tortán, ha ez az ellenfél ráadásul még zöld is meg jogvédő is. Messze jobb az országnak egy ilyen váltópárt, mint egy esetleges népi baloldal, ami ugye az mszp hasonlóan korrupt, de legalább tehetségtelen szárnya lenne.

goom 2010.03.22. 10:46:45

@mindentudoka: környékünkön a Civil Mozgalom több helyen is a FIDESZ nevében gyűjtött cédulát (letarolásos módszerrel, mindjárt az első-második napon). Ez akkor derült ki, amikor ez utóbbi párt aktivistái próbáltak (volna) színre lépni.

2010.03.22. 10:46:53

@Nazareus: De van alternatíva, az LMP. Sokaknak csak tele van a hócipőjük az eddigi pártokkal, látják a problémákat, amiket a Jobbik felvetett és az eddigi pártok képtelenek voltak megválaszolni. Eddig csak a Jobbik látszódott megoldásként, de egyre többen rájönnek, hogy nem szabad erőszakos, paternalista megoldásaikat támogatni. Még a programjuk hagyján, de az emberek, akik ezt képviselik és amiket papírra nem mernek leírni, de gyűléseiken üvöltözik, az gáz. Nagyon gáz.

A Jobbik egyre jobban belehergeli magát a bolsevik küldetéstudatába és az épeszű, józan gondolkodású emberek rájönnek, hogy kiket támogattak eddig.

Malachi 2010.03.22. 10:47:07

kedvencen a blog és Török Gábor gondolataival gyakran egyetértek, de itt most nem osztom az optimizmusát.

nem kell ahhoz hivatásos rettegőnek lenni, hogy elgondolkodjon az ember - valóban jót tesz a politizálásnak az, ha egy ennyire szélsőséges bázissal rendelkező, ilyen vállalhatatlan jelszavakkal operáló, ennyire egyértelműen a csalódottak megtévesztésére alapuló párt, mint a Jobbik Parlamentbe kerül?

szükségtelen kitérő, az ország idejét pazarolják. ha valóban beviszik a Parlamentbe azt, amit a gyűléseiken harsognak azzal biztosan nem tesznek jót, ha pedig nem, 4 év múlva törpepárttá zsugorodnak. akkor mi értelme?

a Fidesz rutinosan gyűri majd le őket, ahogyan eddig is minden kis pártot. nem a Jobbiktól jön majd meg Orbánék esze. ha önmaguktól nem akarnak a vállalható, hasznos és tevékeny politizálás felé fordulni, akkor végül is mindegy.

Nazareus 2010.03.22. 10:47:28

@mirrmurrkandúr: A kétharmad biztos, hogy nem lesz meg.

szavazzfasszal · http://szavazzfasszal.blog.hu 2010.03.22. 10:47:47

Ha minél többen rajzolunk Faszt a szavazólapra, akkor az érvénytelen voksok aránya 20 éves vén pártok támogatottságánál is nagyobb lehet!

Nazareus 2010.03.22. 10:48:15

@iii: Az LMP nem alternativa, legalábbis pont annyira nem, mint az SZDSZ sem :)

panelburzsuj 2010.03.22. 10:48:33

Mit jelent a pártrendszer változása?

Hogy az eddigi "mérsékelten demagóg" kétpártrendszer nem fedte le a magyar választói igényeket, jelentős piaca maradt egy radikálisan demagóg alakulatnak is.

2010.03.22. 10:49:48

@Nazareus: Ha nem vennéd észre, a megmaradt Szdsz az MDF-et támogatja, a másik fele meg az MSZP-t, a maradék meg új pártot nyitott. Miben nyilvánulna meg ez a támogatás? És mi lenne ezzel a probléma? Egy párt miért támogatna egy másik pártot? Ez zöldség. A volt szavazóik (egy része) támogatja és ez így van jól.

jjulie 2010.03.22. 10:51:11

@mirrmurrkandúr:

ha a jövö időt, és a feltételes módot is ha elkezded használni, egész jó hozzászólás lehet még belőle, átírod?

radala 2010.03.22. 10:51:36

@Nazareus: Várhegyi, Bagó Zoltán, Molnár Oszkár, Arnóth Sándor, Mádi, Bartha (szegedi pm) gondolom még sokan mások.

Nazareus 2010.03.22. 10:52:01

@iii: Miben nyilvánul meg? Például anyagi és szellemi támogatásban. A célpopuláció is ugyanaz.

Emiatt nincs lényegi különbség az LMP és SZDSZ között, még ha az emberek mások is benne (kösz, betolta az unokaöccsét :))

2010.03.22. 10:53:12

@Nazareus: Ne fárassz már ezzel az Szdsz-szel, már oda-vissza elmondta mindenki, hogy miért. Olyan, vagy mint a bolond a viccben: ja, ha ilyeneket rajzol?

ubul2000 2010.03.22. 10:53:40

Hihetetlen mit bénáznak a választási bizottságokban. Szerintem még a bolhákat is megszámolják a kc-kon

Őszintén én akkor már jobban hiszek a CM-nak, mint az LMP-nek. Ez utóbbiaknál határozottan bűzlik valami.

jjulie 2010.03.22. 10:53:56

@goom:

mondom én, hogy jön a kétpéldányos, átvételi elismervényes cetli

Nazareus 2010.03.22. 10:56:03

@radala: Bagó Zoltán megvette a biróságot (értsd: megnyerte a pert), pedig hangfelvétel volt arról, amint megfenyegette Romsics Imrét, Arnóth Sándor továbbra is polgármester... a többit meg se néztem ezek után...

2010.03.22. 10:56:08

@Nazareus: Totális különbség van, már leírtam, olvasd vissza. Te egy igazi troll vagy, észérvekkel nem lehet meggyőzni. Egy párt soha nem támogat másik pártot, mert akkor már nincs. Az LMP-ben nincs Szdsz-es, akkor miről beszélünk?

Az LMP támogatói nyilvánosak. És a Jobbiké? Na ja, 800 eFt-ot költöttek egy évben, persze.

Nazareus 2010.03.22. 10:56:58

@iii: Te ne fárassz azzal, hogy semmi köze az LMP-nek az SZDSZ-hez, már elmondtam oda-vissza, hogy miért. Olyan, vagy mint a bolond a viccben: ja, ha ilyeneket rajzol?

ssi 2010.03.22. 10:57:06

309 fő tippelt Ephialtes-táblázatába.
(Lányos megérzésem, h a többség FÉRFI és 30-on aluli)
2 "komolytalanká"-t leszámítva (100% Jobbik, il. MDF győzelem):

1 tipp mszp nyer
306 fid nyer
- kisebbségi kormány: 3.9%
- egyszerű többség: 55.0%
- 2/3 40.1%

38% jobbik 2. lesz
78% lmp is lesz, sőt? 59% mdf előtt
19% ott látja "küzdő iboly"-t is

8 év: kevésnek érezzük a jóléti változást, túl soknak a körítést (dumák, ügyek). Le velük!!!

Most robbantunk a struktúrában és van is kikkel.

A választási eredmények hatása a pártokra szerintem kisebb lesz, mint a parlamenti csatározásoké lesz majd.

Lesznek-e kormányeredmények, melyik párttal erősítve, mekkora a lakosság türelme?
A jobbik egy darabig biztosan ott is "kívül" lesz: más vélemény, más tábor

Nazareus 2010.03.22. 10:57:58

@iii: Pfff... szerintem te vagy a troll, nem tudlak észérvekkel meggyözni. Már mondtam, hogy az LMP is elismert támogatót. Azt persze el se olvastad :)

mirrmurrkandúr 2010.03.22. 10:58:14

@Nazareus: nem tudom, ezt honnan veszitek...
Minden jel arra mutat, hogy meglesz.

Egyébként meg, áruld el, kérlek, melyik párt lenn, aki ezt megakadályozná?

Szerintem, teljességgel egyértelmű, hogy a Fidesz kétharmad környékén lesz (ha véletlenül nem is lenne meg neki, akkor is nagyon közel lesz hozzá).
De majd meglátjuk három hét múlva, ki tévedett...

:-)

2010.03.22. 10:59:00

@Nazareus: Ó, ez a legjobb, az utánozós módszer. Mint a dedóban. Akkor ide írom újra:

Ha nem vennéd észre, a megmaradt Szdsz az MDF-et támogatja, a másik fele meg az MSZP-t, a maradék meg új pártot nyitott. Miben nyilvánulna meg ez a támogatás? És mi lenne ezzel a probléma? Egy párt miért támogatna egy másik pártot? Ez zöldség. A volt szavazóik (egy része) támogatja és ez így van jól.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.03.22. 10:59:03

@Nazareus: "Az LMP már elismert egy forrást"

Nem elismerte, hanem maga hozta nyilvánosságra, mivel nyílt kampányszámlát vezet.

A Jobbiknak miből van pénze, Tudjuk? Nem tudjuk.

2010.03.22. 11:01:12

@Nazareus: Igen, elismert támogatót. És? Ez így szabályos, ellentétben az összes többi párttal, beleértve a kőkemény, őszinte Jobbikot is, ahol ez homályban van.

2010.03.22. 11:02:43

@Nazareus: Ja, a legszebb, hogy ez a bizonyos támogató mondta azt, hogy az Szdsz rablóbanda volt ;-). Ennyit az Szdszes hátszélről.

Nazareus 2010.03.22. 11:03:00

@Lastres: A Jobbiknak is tudni, hogy honnan van pénze, nyilvánosságra hozta. Azért az is érdekes, hogy az LMP-nek több pénze van, mint a Jobbiknak :-)

mirrmurrkandúr 2010.03.22. 11:04:26

@jjulie: Ez így van jól. De ha nem tetszik neked, írd át!

szíved joga.

Nazareus 2010.03.22. 11:04:48

@iii: Leirom harmadszor, hátha megérted: Azért támogatja ugyanaz a szavazóbázis, mert a párt is ugyanaz, annak ellenére, hogy mások vannak benne. De a forrás ugyanaz (anyagi és szellemi).

A dedós módszert csak akkor használom, ha valaki elkezd személyeskedni észérvek helyett. Mint látod, hatásos :)

jjulie 2010.03.22. 11:05:09

elég legyen, a lmp=szdsz, a jobbik meg tiszta mint a ma született fehér holló

2010.03.22. 11:05:27

@Nazareus: Hát ebből látszik, hogy ez sületlenség. A Jobbik utólag vallott be évekre visszamenőleg, ügyészi sürgetésre és nevetséges összegeket, amiből egy egyfős Bt-t sem lehet fenntartani. Már a kezdésnél hazudnak, mi lesz később?

radala 2010.03.22. 11:05:29

@Nazareus: Na elmész te a picsába:-), szegény Bagó, pont azért tettem oda, mert öt ártatlanul hurcolta meg a Fidesz DI miatt. Arnóth, miért mondott volna le a PM-ségröl, nem ott akarta föllógatni a szocikat, hanem a parlamentben. Amúgy meg szerintem a lógni fogtokkal kampányol a Jobbik, szóval a Jobbiknál egy ilyenért kitüntetés járna nem bünti:-)

2010.03.22. 11:07:24

@Nazareus: 1. Nem ugyanaz a szavazóbázis, mint leírtam fentebb.

2. Attól, hogy támogatja, még nem lesz ugyanaz. Logikai hiba.

Nem, nem volt hatásos. Idétlen volt. Újra be kellett írnom.

Ilu 2010.03.22. 11:08:23

@mirrmurrkandúr: Hat a Jobbik, mar most azt hirdetik, hogy az o 2/3-uk akadalyozoja a FIDESZ!

Nazareus 2010.03.22. 11:09:31

@iii: Mivel nem hazudtak. A helyi szervezetek nem kapnak semmit fentröl, sajátmagukat tartják fent.

snq 2010.03.22. 11:11:05

@panelburzsuj: illetve mégegy demagóg, de kevésbé sikeres alakulatnak (a giró-szász szerint nem túl nehezen konformmá tehető antielitisták)

LuiKang 2010.03.22. 11:13:12

@Ilu: Miért, nem így van? A Fidesz, és az MSZP együtt a Jobbik kétharmados győzelmének akadályozói!

Sőt, az LMP kétharmados győzelmének meg az emberek, akik nem szavaznak rájuk! :)

Nazareus 2010.03.22. 11:14:02

@radala: Szegény Bagó... ártatlanul mi? Megfenyegette életveszélyesen, erröl hangfelvétel van, de felmentik, mivel titokban készült a hangfelvétel :)))

és azt mondod ártatlan...

Nazareus 2010.03.22. 11:16:00

@radala: Jó, Arnóth-al kapcsolatban igazad van :)

Nazareus 2010.03.22. 11:16:46

@radala: Jó, Arnóth-al kapcsolatban igazad van :)))

panelburzsuj 2010.03.22. 11:17:58

@snq:

A demagógiának az én szótáramban része az egyszerű, könnyű befogadhatóság is. A másik újonc ebbe még nem tanult bele.

Idet 2010.03.22. 11:18:58

@Lastres: Nem tudjuk. Tessék már megnevezni, valamelyik kedves jobbikos, egy biztos, ellenőrizhető forrást (de ne azt, hogy hát a tagság, meg a szipatizáncsok), vagy legalább azt, hol hozta a Jobbik nyilvánosságra a forrásait?

Nazareus 2010.03.22. 11:19:07

@iii: Látom ugyanazokat a köröket futjuk.

Oké, szerinted az SZDSZ és LMP két, egymástól teljesen különbözö párt, semmi közük egymáshoz, annak ellenére, hogy azonos a szavazóbázisuk.

Szerintem meg majdnem ugyanaz, ugyanaz a forrás van mögöttük, volt SZDSZ-esek támogatják anyagilag és szellemileg és a szavazóbázisuk is ugyanaz.

Ennyi, lezárhatjuk, közelebb nem kerülünk egymáshoz, azt hiszem.

tükörfúró 2010.03.22. 11:19:19

LMP is ugyanonnan nőtt ki, ahonnan a többi, tessék utánanézni

btw, szerintem egy weimarizálódást láthatunk, klasszikus díszletek közt

panelburzsuj 2010.03.22. 11:22:23

@tükörfúró:

Ahol egy langyosan középszerű pártnak kinézheta kétharmad, az szerintem nem weimarizálódás.

Igaz, nem vagyok politológus ... :)

jjulie 2010.03.22. 11:23:42

@panelburzsuj:

nem érted, hogy az is ugyan onnan nőtt ki?

kalapácstollú 2010.03.22. 11:24:10

@Nazareus: ÉN ismerek volt szdsz-támogatót, volt mszp-st, volt mdf-eset, volt mdnp-st, stb. az lmp-sek között. Egyetlen volt országs politikus van közöttük, ő mdf-es volt. De még 1996 előtt.

kalapácstollú 2010.03.22. 11:24:53

@jjulie: Magyarországról. Igen, ez valóban közös a magyarországi pártokban.

radala 2010.03.22. 11:26:02

@Nazareus: Nem azért mentették föl, hanem mert MANIPUlÁLT volt a felvétel. Nincs szó arról, hogy jogtalan volt a fölvétel, arról van szó, hogy nem az volt a felvételen, amit Romsics mondott.
"Valótlanul állítottak be politikai zsarolónak, fenyegetőnek egy másfél órás kötetlen, általam barátinak gondolt beszélgetés kiragadott, szemelvényezett, és megvágott részei alapján, a megkérdezésem nélkül."
másfél órából 5 mondat összevágva, ezért ítélték el Romsicsot, akinek még ezek után is van pofája nem elhúzni a vérbe. Lógni fog:-)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 11:26:13

Tegnap Kósa Lajos az M1-en azonnal, mereven és kerek-perec elzárkózott a Jobbikkal és az MSZP-vel való együttműködéstől is. A TV2-n Mesterházy zárkózott el - igaz, azért nem kósai határozottsággal - a Fidesszel való együttműködéstől. Lehet, hogy naiv vagyok, de nekem ez annyira unszimpatikus. Különösen Kósa a maga hatalmas orcájával. Nekem már annyira tele van a hócipőm ezzel a szörnyű megosztottsággal, hogy vagyunk mi meg vannak <i>azok</i>. Komolyan mondom: a legnormálisabb hangon Bajnai beszélt ezzel kapcsolatban a parlamenti búcsúbeszédében.
Kedves Török Gábor! Tudom, igencsak kicsi, mondhatni elenyésző a valószínűsége ennek a forgatókönyvnek, de kíváncsi lennék, hogy Ön szerint mit tenne a Fidesz egy háromszereplős parlamentben, 49,9 százaléknyi mandátummal? Vállalna-e nagykoalíciót az MSZP-vel, kilóra venne meg képviselőket, egyenként, megpróbálná a kisebbségi kormányzást, vagy belemenne az új választásokba?

elendem 2010.03.22. 11:26:48

@Nazareus: Nem az a baj, ha egy pártnak van (ismert és önkéntes) támogatója, aki a támogatásért nem vár közvetlen előnyöket, hanem ha közcélú beruházásokat hatalmi pozícióból úgy játszik meg a párt, hogy abból titkon és törvényellenesen a pártkassza nőjön. Ez ugyanis bűncselekmény, a választók adóforintjainak ellopása.
Egy párt számára nyilvánosan, számla ellenében adományt adni legális dolog, nem tudom, mi ezzel a baj. Dobunk be pénzt a templomban is a perselybe, és küldünk 1%-ot is valamely civil szervezetnek, mert úgy gondoljuk, hogy amit tesznek, az mindannyiunk javát szolgálja.

Mellesleg úgy használod az SZDSZ-t, mint valami szitokszót. Volt egy párt, olyan emberekből alakult, akik rendszert akartak váltani, és még sokminden álmuk volt. Ilyenek is szavaztak rá. A párt maga elcsúszott, szétzilálódott, korrumpálódott. Azok az ideák, amik mentén alakult, változtak, módosultak, de nem múltak el, mert fontosak. Az szdsz volt szavazói közül vannak akik az LMP-ben látják ezeket az ideákat újra értelmeződni. Mi itt a gond?

blacklord 2010.03.22. 11:27:36

@Nazareus: szeretem ezeket a kinyilatkoztatásokat. Ja, abszolút SZDSZ-utódpárt az LMP, ja. Kb. annyira, mint amennyire én NBA-kosaras vagyok.

jjulie 2010.03.22. 11:27:39

@Nazareus:

te egy különleges jobbikos vagy, az eddigi mind megértette hogy menj a picsába, te vagy a kivétel

radala 2010.03.22. 11:27:43

@Nazareus: nem tudom fölmerült-e már ez. De az mszp és a Jobbik szavazóbázisa pont annyira azonos, mint az szdsz és az LMP-é.
Nos akkor a Jobbik egy kommunista utódpárt?

Szerintem persze az, de szerinted is?:-)

Nazareus 2010.03.22. 11:30:23

@elendem: Az SZDSZ-t, mint szitokszót használni teljesen normális dolog :) Nem tudom van-e náluk aljább párt a közéletben. Még a Munkáspárt is tisztességesebb náluk.

Akinek ezek után az SZDSZ-böl avanzsált LMP szimpatikus... hát, inkább nem mondok semmit, mert amit mondanék, az több lenne, mint szitokszó :)

Ja, és mindezt úgy mondom, hogy _annak_ idején SZDSZ tag voltam. Igaz, nem sokáig.

theofil 2010.03.22. 11:30:38

www.es.hu/?view=doc;25450

Nekem úgy rémlik ez a gázáremeléses dolog nem négy hanem nyolc évvel ezelőt volt, a Medgyessy-kormány megalakulása előtt.

radala 2010.03.22. 11:31:17

@Michael Knight: Kövér megmondta, új választások jönnek ekkor. Nincs okunk kételkedni a szavában. Főleg mert ilyen nem eshet meg a dolgok mai állása szerint.

Nazareus 2010.03.22. 11:31:24

@jjulie: Miért kellene mennem bárhova is? Miért kell személyeskedni? Ja, ha nincsenek észérvek, akkor jön a személyeskedés :)

Nazareus 2010.03.22. 11:32:18

@radala: Nem merült fel eddig és nem is értek egyet.

jjulie 2010.03.22. 11:32:20

@radala:

inkább nekem magyarázd el logikusan és plasztikusan azt a fidesz öröklétre szenderülést

ubul2000 2010.03.22. 11:35:21

@Michael Knight: MDF-eket is megvett anno, mint Hörcsik R. pl.

jjulie 2010.03.22. 11:35:49

@kalapácstollú:

még mindíg nem érted? pedig a nazareus már annyiszor elmondta

Idet 2010.03.22. 11:35:54

@Michael Knight: Mi ez a gleichschaltolás utáni vágy? A "lenne" és a "volna" nem történelmi kategória. És azt élünk, ha jelenkorit is.

Nazareus 2010.03.22. 11:36:33

@Michael Knight: Na ja, ez jó kérdés. Könnyen elképzelhetö, hogy a FIDESZ koalicióra lép az MSZP-vel. Kiváncsi vagyok, hogy fogják feldolgozni ezt a FIDESZ- szavazók :)

andzsin 2010.03.22. 11:38:06

elég szomorú, hogy a nagy többség még elhiszi ezt az "ádáz" küzdelmet, ami a két nagy párt között folyik. ugyanaz mind2. sőt a gazdasági háttértáborban is elképesztő összefonódások vannak.

Nazareus 2010.03.22. 11:39:01

@andzsin: Pontosan, ezért mondom, hogy nincs lényegi különbség a FIDESZ és MSZP között. Épp ezért elképzelhetö egy koalició köztük. Ami persze nem baj.

snq 2010.03.22. 11:40:11

@panelburzsuj: mit fogadtál be nehezen, a "kezdeményezésünk céljai"-ban találhatóakat, vagy a "honnan van a lobbik pénze"/"a lobbik erőszakos" feliratú kötelező rigmusokat (a "Az LMP továbbra sem száll be a sárdobálásba, és nem foglalkozik az egyes pártok zavaros ügyeivel." szellemében)?

blacklord 2010.03.22. 11:40:13

@Nazareus: Mi ez a kreténség, hogy az LMP"elismert" támogatót? Ember, náluk minden nagyobb összegű támogatónak kötelező a nevét közzétenni, különben nem fogadják el az adományát... Tudod, így is lehet. Te tényleg nem tudom, melyik bolygón élsz. Ha meg úgyse hiszel el semmit, amit akárki mond vagy tesz, akkor meg minek fárasztod magadat ezzel az egésszel egyáltalán?

jjulie 2010.03.22. 11:40:14

@Nazareus:

ez mind semmi ahhoz képest, hogy az index agyonhallgatja, hogy a messi három gólt rúgott tegnap!!!!!

jjulie 2010.03.22. 11:42:00

@kalapácstollú:

csak figyelmeztetni akartalak, hogy ne szállj be a "vitába"

Nazareus 2010.03.22. 11:42:27

@blacklord: Nézd, hagy legyen már meg a véleményem az LMP és SZDSZ lényegi azonosságáról. És bizony, ennek a véleménynek hangot is adhatok. Még ha nem is tetszik :)

ubul2000 2010.03.22. 11:43:37

@Nazareus: Ne akadj fenn ezen a személyeskedésen. Ők ilyenek, ha nincsenek érveik. Ekkor a másiknak esnek. Harsány és parlagi módon. A maguk módján.

kalapácstollú 2010.03.22. 11:44:46

@jjulie: Miért, Nazareus már nem is lehet nevetséges? :)

Nazareus 2010.03.22. 11:46:10

@ubul2000: Nem akadok fent :) Csak nevetek ezen. De megértem öket.

theofil 2010.03.22. 11:48:46

@kalapácstollú:

Még mindig kiváncsi vagyok rá, hogy kiket ítélek el előre mások bűnei alapján?

snq 2010.03.22. 11:49:18

@blacklord:
>> náluk minden nagyobb összegű támogatónak kötelező a nevét közzétenni

az mdf csak papíron befizetett adományai is megjelennek névvel, címmel a közlönyben?

kalapácstollú 2010.03.22. 11:50:55

@theofil: Ezt nem neked kell tudnod a legjobban? De most komolyan!

panelburzsuj 2010.03.22. 11:52:27

@snq:

Én túl kevesen vagyok ahhoz, hogy egy egész párt rám hajtson.

És neked sem érdemes túl sok energiát fordítani a bárgyú személyeskedésre: nagyjából be tudom lőni, hogy milyen likbul milyen szelet várhatok.

andzsin 2010.03.22. 11:52:33

@Nazareus: azért van, de ebbe most nem mennék bele, mert az már politika:)))

kopogtató 2010.03.22. 11:53:24

Az jutott eszembe, hogy össze lehetne szedni, miben lehet esély a mostani választás során „leg”-ekre, rekordokra. Miben múlhatja felül ez a választás a korábbiakat? Összeszedtem pár erre esélyes dolgot, igyekeztem objektív, számszerűsíthető szempontokat keresni, hiszen pl. a legcsendesebb kampány is lehet, hogy a mostani, de ki dönti ezt el?:)

legkevesebb induló országos lista? (5?6?)

legkevesebb induló egy szavazókörben (3)

legalacsonyabb választási részvétel (most már úgy néz ki, ez nem dől meg?!)

legtöbb új bejutó párt (2)

legtöbb Parlamentből kieső párt (2 a rekord, ez beállítható)

legnagyobb szavazatarányú győzelem (50% már bőven rekord lenne)

legtöbb mandátum egy listának (mennyi is volt az mszp-nek ’94-ben? 213?)

legtöbb egyéni körzetben győztes párt (150 már rekord lenne)

legtöbb egyéni körzet, ami eldől az első fordulóban (nem tudom, mi az eddigi rekord, 60 körülire emlékszem)

Elsőre ennyi jutott eszembe.

blacklord 2010.03.22. 11:53:33

@Nazareus: Igen, csak épp az érvelésed eddig igencsak ködös.
Miért SZDSZ-utódpárt az LMP?
"Csak."
Pontosabban?
"Mert ugyanazok az emberek és pénzek állnak mögötte."
Pontosan kik? Pontosan milyen pénzekről tudsz, milyen emberekről beszélsz? Eddig egyetlen konkrét tényt nem mondtál, amivel alátámasztottad volna az állításaidat. Így pedig gyanús, hogy egy lelkes Jobbikos kommentkaratés vagy, sorry. Kérlek győzz meg, hogy miért nem.

ui.: az nem "hagy" legyen saját véleményem, hanem "hadd".

theofil 2010.03.22. 11:54:33

www.es.hu/?view=doc;25452

Szép új világ! Halihó!

Akkor most énekeljük el együtt a
"Mocskos zsidók, mocskos zsidók" című Vona-Morvai oratóriumot.

elendem 2010.03.22. 11:55:09

@Nazareus: Kérlek, magyarázd el nekem úgy, mint egy hülyének mert tényleg nem értem: mire alapozod, hogy az LMP az SZDSZ-ből avanzsált? Vagy ez egyszerűen axióma? Te tudod, és kész, ezért nem szorul bizonyításra? Mivel számomra az SZDSZ nem feltétlenül szitokszó (én úgy látom, hogy SZDSZ '90 nem ugyanaz, mint SZDSZ 2006.), az sem baj, ha be tudod bizonyítani de egyelőre teljesen másnak látom a két pártot. Az egyetlen hasonló vonal Solt Ottíliának valamikori szolidaritás-elvű liberalizmusa, jogvédő elszántsága. Egyébként más hasonlóságot nem látok.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 11:55:28

@iii: lmp, mint a jobbik által felvetett problémák megválaszolója? muhaha...

theofil 2010.03.22. 11:55:44

@kalapácstollú:

Baromi komolyan várom a részletes indoklást,
iszonyú konkrét példákkal!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 11:57:00

@panelburzsuj: a demagógozás a legnagyobb demagógia

snq 2010.03.22. 11:57:18

@panelburzsuj: a legtávolabb áll tőlem a veled való személyeskedés, egyszerűen megemlítettem, hogy méltatlanul hagytál le demagógokat a kínálatból

fersch attila (törölt) 2010.03.22. 11:57:43

Ez hülyeség, hogy az SZDSZ-ből avanzsált lenne az LMP. Nézd meg a jelszavaikat (lásd a szahetvenhat.blog.hu)! egyszerűen az SZDSZ pl. soha nem foglalkozott a kistelepüléseken élők gondjaival. És még sorolhatnám. Ha az szdsz állna mögöttük, akkor az MSZP se nagyon gáncsoskodna és szurkolna ellenük. Bármennyire is meglepő, az LMP inkább jobbra húzó középen álló független, nemzeti közösségben gondolkodó párt. Az, hogy pl. a környezetvédelmet, mint ún. baloldali értéket a szívükön viselik? Ettől még nem baloldaliak, hiszen mindegyik párt általában foglalkozik környezetvédelmi kérdésekkel. Még a jobboldali pártok is. Nyílt titok, hogy egyik kezdeményezőjük a Sólyom Lászlót elnöknek jelölő Védegylet volt, amihez csupán annyi köze van az szdsz-nek, hogy amíg az szdsz elhitette magáról a kommunista ellenességet, meg a modern európiaságot (úgy 1994-ig) talán néhány mostani lmp-s is szimpatizálhatott velük (mint ahogy nagyon sok mostani fideszes is szimpizett egykor az Szdsz-szel. Úgy hiszem, hogy az LMP megjelenése a szavazólapokon az MSZP kárára válik és a háttérben a választási bizottságokban és minden egyéb módon gőzerővel kampányolnak ellene.
üdv
fersch attila
amúgy nyíltan a fideszt választó és szavazó választó
ui: választási gyűléseken mondják a kevés megjelent mszp hívőknek, hogy ne osszák meg a szavazatukat az mszp és a kis pátok (értsd lmp, esetleg mdf) között.

radala 2010.03.22. 11:58:55

@Nazareus: konzervatorium.blog.hu/2009/07/01/atigazolok_es_otthonmaradok_a_partok_szavazotaborainak_valtozasai_2006_2009

Sajnos hiányoznak az ábrák, legalábbis nekem nem jönnek be. A lényeg kb az, hogy a Jobbik szavazók kb 40 % (lehet, hogy rosszul emlékszem) ex-szoci szavazó. Mindenesetre az biztos, hogy többen vannak, mint a miép illetve ex-fidesz szavazók külön-külön.
Szerintem bár az LMP-nél nyilván rettentően fölülreprezentáltak az ex-szdsz szavazók, de ott is tuti van ex-mszp és ex-fidesz, ex-mdf.
Semmivel sem vegyesebb a Jobbiknál az LMP és pláne nem "tisztább".
@jjulie: Szerintem ne kívánd a Fidesz öröklétre szenderülést, mert még egy párt elpusztulását már nem bírja ki az ország.
De, ha nem lesz LMP akkor nagyban megnő az esélye annak, hogy OV megpróbálkozzon GyF trükkjeivel a lentiek, meg Hagyó, Hunvald trükkjeivel és akkor annyi a Fidesznek 18-ban. De azért ez egy kicsit nagy ár, akkor már inkább szurkolj azért, hogy OV autóbaleset áldozata legye, ez lenne a legolcsóbb legkevésbé káros módja a vágyaid teljesülésének.

Ja hallottam reggel Fidesz reklámot a rádióban (Mesterházyt is) A Fidesz szerintem jó volt, rövid és amennyire agy rádióreklám erös tud lenni annyira az is volt.
A koncepció az volt, hogy 2002-ben a szocik azt mondták, hogy MO többet érdemel és ez valóban így is van...

jjulie 2010.03.22. 12:00:34

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

jobbiknak van problémája?

had gondolkozzam, ja igen a fidesz megakadályozza a kétharmadjukat, tényleg ez probléma

Idet 2010.03.22. 12:01:18

@andzsin: Ez itt még azért annyira nem Amerika!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 12:03:02

@iii: a szadesz egykoron megpróbálta magáról kialakítani azt a képet, hogy az egyetlen szalonképes értelmiségi párt, sajnos sok megtévesztett szavazónál ez be is jött nekik.

az lmp ugyanezt próbálja, és ezek az egykoron megtévesztett szavazók most belelépnek ugyanebbe a csapdába.

cambridge.on 2010.03.22. 12:03:22

@radala: Amit írtál példát Mary Zsuzsiról szép csak nem helyálló!
Inkább olyan az LMP megítélése, mint amikor van egy rossz szomszédod, és igyekszel megszabadulni tőle.
Amikor végre sikerül, akkor megjelenik ugyanazon a területen egy másik személy, kísértetiesen hasonlókat kiabálva mint az elődje.Hiába jelenti ki ő nem ugyanaz a személy.Ha nem is testvérek,de rokonok.
A megjelenési körülmények, a liberális meghatározás eleve gyanússá teszik az LMP-t.
Akkor jelent meg amikor már nyilvánvaló volt az SZDSZ eltűnése a magyar politikai palettáról.
@iii: A csokit megeheted magad!
Neo SZDSZ=LMP

sárkányfő 2010.03.22. 12:03:56

@poszt:

"az elmúlt tizenkét évben ész nélküli rutinná érett harci logika"

Bingó.

Ez az amit Kövér Lacitól Tölgyessyig sokan úgy hívnak, szerintem pontosan és lényegre törően, hogy hideg polgárháború. Ez folyik ebben az országban már 12 éve, ez rombol és pusztít, és ki tudja mikor lesz vége.

A ami huszonéveseknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen volt átélni 1998-ban a hideg polgárháború kirobbanását, bár akkor még az elnevezés se volt meg. Döbbenet, értetlenség, indulatok, stb., azt lassan megszoktuk hogy ez van, vége a politika békés, kompromisszumos korszakának. Akkor kellett lenyelnie az országnak pl. azt, hogy a "hetente" kifejezés azt jelenti, hogy "három hetente". Sok ilyen volt, erőpolitizálás, a saját érdeken kívül minden és mindenki ignorálása.

De ma már nincs jelentősége, hogy a Fidesz kezdte el, az Mszp ugyanúgy átvette és folytatta, hozzáhülyült a Fideszhez. Egy háború kirobbantásához elég egy fél, a békéhez már két fél kell(ene). De békülési szándéknak nyoma sincs, ellenkezőleg, a bosszúvágy élteti őket. A legfőbb kár, hogy kettejük harca lélekben militarizálta az országot, az egekbe gerjesztett indulatok kettétépték a nemzetet, családok, barátságok is tönkrementek, nem is szólva arról, hogy országos ügyek sokasága sem ment előre, mert egyik fél mindig be tud tartani, elgáncsolni könnyű (nem véletlenül akar annyira most 2/3-ot a Fidesz), az együttműködésnek nincs helye.

Én ebben a folyamatban látom az okát annak, hogy megszületett a Jobbik, ami még keményebb mindenkinél, és hogy általában is radikálisabb lett az ország. Egyszerűen a népet 12 éve hergelik, a kettészakadt ország egyik fele sem bírja elviselni a másik felet, ilyen hangulatban folyamatosan gyűlt, gyűlik az indulat, a frusztráció, a sérelmek, stb., esély sem volt rá, hogy ennek ne legyen társadalmi méretekben is következménye. És persze mindenki csak saját sérelmét látja, mindenki csak arra érzékeny, de arra nagyon, a másikét meg elismerni sem hajlandó, vagy ha igen, hát nyilván megérdemli, sőt örüljön, hogy olcsón megúszta.

A gazdasági válságok, a korrupció, meg a többi, ezek is nagyon fontosak persze, és ezek is hozzájárultak a radikalizálódáshoz.
Nem tudom mikor lesz vége ennek, de amíg hideg polgárháborúsdit játszunk, addig ez az ország biztosan nem lesz egy jó ország.

Idet 2010.03.22. 12:04:35

@theofil: Majd jól megöregszel...

kalapácstollú 2010.03.22. 12:05:03

@Nazareus: Mások? Az előbb még azt írtad, ugyanazok. Akkor most hogyis van ez?

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 12:05:43

Kedves TG! Még egy kérdés: látta-e tegnap Hajdú Péternél, a Frízbiben Mesterházy Attilát? Valahogy az volt az érzésem, hogy míg Bokros Lajosnak kifejezetten ártott a bulvárszereplés, Mesterházyból - szakál ide vagy oda - nem sikerült hülyét csinálni. Sőt: egészen értelmesen és normálisan elmondhatta a mondanivalóját. Sőt, bármilyen furcsa is, nekem Mesterházy Attila most először jött át igazán a médiából. Kíváncsi Leszek, hogy Orbán Viktor vagy Vona Gábor - ha egyáltalán vállalja - mennyire tud oldott és laza lenni egy ilyen szerepben. Ön szerint egyébként egy-egy ilyen szereplésnek lehet befolyása a szavazatokra?

kalapácstollú 2010.03.22. 12:08:02

Van egy vékony választói réteg, melynek az LMP és a Jobbik közül lehet választania. Akik változást akarnak, alapvetőt az eddigi politikával szemben (nem mindegy persze, a politikusi attitűdött vagy magát a keretet, a parlamentáris demokráciát akarjuk lecserélni!). Nazareus talán emiatt pipult be, mert félti az esetleges bizonytalan attitűdüeket.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 12:08:17

@Nazareus: ne etesd a trollt.
saját bevallása szerint is csak kötekedni jár ide ez a drága hermafrodita

kalapácstollú 2010.03.22. 12:08:57

@Michael Knight: Kicsit úgy éreztem, Hajdu bakot tartott Mesterházynak.

radala 2010.03.22. 12:09:01

@radala: "
Sokban rendszertagadó párt, a világkapitalizimus nagyszervezeteinek rendje helyett az emberközeli helyi piacok világát ajánlja, nálunk azonban lehet, hogy túlságosan posztmodern - véli az alkotmányjogász, aki szerint Magyarország inkább a korai kapitalizmus gondjaitól szenved, politikánkból fájóan hiányzik a piaci viszonyokhoz igazított igazi munkavállalói, kisemberi párt, mégis, nem lehet eléggé tisztelni, és dicsérni a Lehet Más a Politika aktivistáit.

Pontosan azt tették ugyanis, ami országunkban leginkább hiányzik: egy ügy érdekében akkor alapítottak pártot, amikor még igencsak szerény volt az esély a sikerre - hangsúlyozta Tölgyessy Péter. Nem a pénzért, a nyilvánosság csillogásáért dolgoztak, hanem jobbára tiszta hazaszeretetből. Ha valamire, hát pont erre, a közvetlen érdek nélküli elszánásra volna szüksége a beteg országnak, és ki tudja, még meddig juthatnak, ha a zöldügyek mellett lényegileg megkísérlik átformálni a baloldalt, és ha egyik háborús oldalhoz sem tartozván, valóban más politikát kínálnak a magyaroknak"
Ilyen szép párt az LMP:-)

Vénveterán 2010.03.22. 12:10:36

@iii: A 90-95%-uk a névtelenség homályából küldi a pénzt, bárki lehet. Kb. 5-6 néven nevezett támogató van, és annyit tudni, hogy amerikából nagyobb összeggel támogatja valaki őket.
Az ötlet jó, de igazából ha valaki aprónként küldi sose derül ki ki volt az. Így lényegében egy szemfényvesztés az egész.Ezt bármelyik párt megcsinálhatná, hogy felír 5-500ezer közötti összegeket egy listára, "magánszemély kisösszegű támogatása" címen, csak nincs sok értelme. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki csak beírogatja az összegeket, az szinte semmit nem bizonyít. (legalább a számlakivonatot odatehetnék, személyes adatokat kihúzva) Persze abból sem derülne ki ki áll a támogatások mögött, de egy fokkal meggyőzőbb lenne.

Valamint kb 80 milliós kampányról beszéltek a tvben, míg a támogatás eddig mindössze kb. 20 millió. Vajon a többi honnan jön össze?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 12:10:42

@fersch attila: ha ennyire különböző a programjuk, akkor mivel magyarázod a szavazóik közötti lényeges méretű átfedést?

Nazareus 2010.03.22. 12:12:04

@elendem: Az elözö hozzászólásom neked is válasz.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 12:12:46

@kalapácstollú: Hááát, hogy őszinte legyek, nekem is volt egy ilyen halovány érzésem. Viszont az még ezzel együtt is Mesterházy érdeme, hogy holmi szambázással nem csinált komplett hülyét magából. Lehet, hogy ez volt az első normálisan felépített szereplése a kampányban?

Nazareus 2010.03.22. 12:13:42

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Jaa... az más. Ezt nem tudtam :) Kösz, hogy szóltál.

Idet 2010.03.22. 12:14:57

@radala: Eredeti tőkefelhalmozás, igen. Nem lehet sajnos korszakokat átugrani.
Wilhelm Röpke, Silvio Gesell, és szegény Síklaky.

Idet 2010.03.22. 12:16:28

@Michael Knight: Ezt hívják úgy, hogy a krétát evett farkas esete.

elendem 2010.03.22. 12:20:49

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Na ja. Ha az értelmiségieknek nem akad egy szalonképes párt se a régiek közül, akkor ott van egy vákuum. Ezt a vákuumot tölti be az LMP. Tudod, ezt másképpen ökológiai nish-nek is szokták mondani. Ha egy faj kipusztul az adott ökoszisztémából, akkor betelepül egy másik, amely hasonló ökológiai igényekkel bír. De az egy másik faj. Csak az adott hiányt pótolja.
Egyébként eddig hiány volt a szalonképtelen nem-éppen-értelmiségi pártból is, de most már nincs. De az is igaz, hogy ahogy a Jobbik egyre inkább parlamenti pártnak érzi magát, csökken a radikális szalonképtelensége is (mármint stílusát tekintve).

panelburzsuj 2010.03.22. 12:21:14

@snq:

Akkor talán könnyebb lenne onnan kezdeni: melyik párt az, amelyik nem ócska süketeléssel házal?

blacklord 2010.03.22. 12:22:39

@snq: Az is egy szép mozzanat, amikor egy Jobbikos linkel neked Népszabit... :-))))

radala 2010.03.22. 12:23:15

@cambridge.on: OK beszéljünk világosan. Schiffer valószínűleg egy buzi zsidó.
Az szdsz-szel nem az volt a baj, hogy buzi zsidók voltak, hanem az, hogy undorító korrupt, buta piac fetisiszták voltak, akik ráadásul annyira férgek voltak, hogy soha nem is mertek volna listát vezettetni egy meleg, zsidóval. (Köztudomásúlag, dokumentáltan, ezért volt Kuncze a Pártelnök)
Az LMP nem az szdsz reinkarnációja, hanem a Fideszé. Az LMP az a párt, ami kis szerencsével valóban liberális, nem pedig egy gusztustalan hatalomátmentő.
Szóval Zsuzsi és Mari hasonlítanak egymásra, de belsőleg tök eltérőek.
Félek, hogy egy életre elvesztem a politikai korrektségemnek még a látszatát is. De az szdsz valójában egy ávós csemeték gyülekezete volt semmi más, akik lehet, hogy liberálisok voltak egykoron, de később csak ávós csemeték maradtak.
Az LMP nem ez, szerintem ők valódi liberálisok. TP idealista megfogalmazása egybeesik az én véleményemmel.
Azt hiszem Schiffer nagyon jól megfeleltethető lenne valami szdsz gurunak, de pont amiatt, hogy ö vezethet egy listát ö nem egy nettó ávóscsemete csak.
Ha Schiffer egy buzi zsidó (remélem az), akkor az bizonyítja legjobban az iszonyat különbséget az LMP és az szdsz között, mert az LMP nem veti meg a magyarokat, nem hiszi azt, hogy gusztustalan antiszemita homofób gecik, akik az ávósok nélkül csak Mucsa lennének.
Szerintem semmi baj nem lett volna az szdsszel, ha nem vetette volna meg a szavazóit.

kopogtató 2010.03.22. 12:25:10

@ó jaj: nem a Fidesz kezdte. az mszp esett neki a Fidesznek, pár hónappal azután, miután elbukták a biztosnak hitt választást '98-ban.

Nem tudom ki emlékszik még Horn Gyula 2 forduló közötti sértődött nyilatkozatára: mostantól csípőből fogunk tüzelni:)) Ez akkor viccesnek tűnt, de előrevetítette a színvonalat:)

elendem 2010.03.22. 12:25:13

@Nazareus: Hát persze, hogy lehet véleményed, csak olyan határozottan mondtad, mintha tényekről beszélnél, nem véleményről. Ezért szerettem volna megismerni a tényeket, mindazt, ami mögötte van.

blacklord 2010.03.22. 12:25:59

@Nazareus: És ők ketten lettek volna a meghatározó, alapvető alakjai az SZDSZ-es politikának? :-))) Lol.

lüke 2010.03.22. 12:28:09

@iii:
arról beszélek..............
oda is írtam : milyen
egyértelmű ez nem season
csak fashion:)

jjulie 2010.03.22. 12:28:52

@radala:

szóval van az a behemót örökre bebetonozott fidesz, és az egyenlő a mucsa sorssal, de egy kis lmp megment minket a kurvanagy fideszmucsa jövőtöl, éljen az lmp!!!!!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 12:30:41

@elendem: ha ugyanazt a vákuumot tölti be két párt, akkor csak van valami hasonlóság köztük, nemdebár?

Diocles 2010.03.22. 12:31:13

Ha én ballib megmondó, pénzember, vagy fontos ember volnék, akkor mindent megtennék azért, hogy bekerüljön az LMP és/vagy az MDF.

Hogy miért?
Mert máskülönben Gyurcsány Ferenc és/vagy Szekeres Imre mellé kényszerülök HOSSZÚ TÁVON is, talán évtizedekre, ha bármi gondom lenne a jövendő kormánnyal.
Ill. be lehet állni Vona Gábor mellé cigányozni :-)

A ballib értelmiség szűklátókörűségét mutatja, hogy mennyire nem esik ez le nekik, Bauer Gyurcsánynak kampányol, Kis János (!) az MSZP-re való szavazást javasolja a Beszélőben (!), Ádám Zoltán, a Beszélő szerkesztője az MSZP-ért kampányol a Mancsban, és így tovább.
Hihetetlen, hogy nem veszik észre, hogy lenullázák a jövőjüket, és lenullázzák a múltjukat.

A jobboldal joggal teheti fel a kérdést: "Te jó ég, ezek mindig ilyenek voltak? ennyire félreismertük volna őket?"
és a leendő, akár jogos, kritikáikra is a válasz: "Ti beszéltek, vazze?!"

Viszlát ballib értelmiség!
Ha nem jut be sem az LMP, sem az MDF, akkor örökre lőttek a látszatfüggetlenségeteknek, a társadalmi elismertségeteknek, mehettek Szekeres mellé szövegírónak.

blacklord 2010.03.22. 12:31:40

@snq: Továbbra se értem, hogy ez hogyan jön az egész LMP-mizériához, sorry.
Mit mond ez arról, hogy az LMP nyilvánosságra hozza a nagyobb összegű adakozóit?
Bocs amúgy, most látom, hogy nem is Népszabi, hanem Magyar Nemzetről van szó. Megkövetlek.

sárkányfő 2010.03.22. 12:32:19

@kopogtató: Dehogyis. Egyébként is eleve illogikus amit írsz, mert mindig a kormánypárt van sokkal erősebb pozícióban, a hatalmon lévőnek van lényegi befolyása sok más mellett erre is.
De épp a lényeget nem vetted, ma már mindegy ki kezdte, mindkét fél benne vagy nyakig, és inkább abba kéne hagyni.

snq 2010.03.22. 12:33:23

@blacklord: minden bizonnyal így van, én mindenesetre kérdésedre egy mno cikket mutattam a kampány során névvel, címmel nyivánosságra hozott támogatók komolyságát firtatva

sárkányfő 2010.03.22. 12:33:28

Indexen vagy egy interjú egy korrupciókutatóval, mindenkinek ajánlom.

Egy idézet:
"Egyik interjúalanyunk például azt mesélte, hogy a kilencvenes évek közepén egy bank egy vidéki városban el akarta adni ottani ingatlanát. X millió forintra tartották, de nem nagyon akadt rá jelentkező. Egyszer valakinek eszébe jutott, hogy mi lenne, ha megpróbálnák az önkormányzatnak eladni.

Mondták az önkormányzatnál, hogy igen, érdekli őket a dolog, de meg lehetne-e oldani, hogy ne X, hanem ennél jóval több, X + Y legyen az ára. Először nem is értették ezt a bankosok, úgyhogy egyértelművé tették: az önkormányzat kifizeti a megnövelt összeget, de ebből az Y milliót vissza kellene adni készpénzben. Így is történt: a megbeszéltek szerint megérkeztek a bankosok a városházára, vitték a bőröndben az Y milliót.

A helyi pártpénztárnokok, egyébként kormánypártiak és ellenzékiek, akkurátusan végigszámolták a pénzt, majd felhívták a szomszéd teremben ülésező városgazdálkodási bizottságot, hogy minden rendben, meghozhatják a döntést az ingatlan megvásárlásáról."

sárkányfő 2010.03.22. 12:34:33

@ó jaj: És még egy idézet:

"Gondoljunk csak a pártfinanszírozás tisztává tételét megcélzó civil törvényjavaslatra. A Fidesz éppúgy nem támogatta, mint a szocialisták. És miért nem? Talán azért, mert nem érdekük?"

lüke 2010.03.22. 12:35:51

@ó jaj:
jaj............
ez 90 óta így van:)

van is lista-nyilvános- kik nem fizették vissza
már elfelejtettettéket
IDET HILFE !
hogy is hívták ezt a listát?

fersch attila (törölt) 2010.03.22. 12:36:28

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
Senki nem mondta, hogy ugyanazok a szavazóik. Először is ez csak egy vélelmezés. Pl. nem tudom elképzelni, hogy ha a volt szdsz maradék szavazóinak jelentősebb része ne inkább az mszp-t és a MDF-SzDsz fömedvényt támogassa. (pl. Kuncze Gábor is mszp-s politikusokkal mutatkozik, nem pedig LMP-sekkel. Ez nyilván jelzés az szdsz szavazók felé.
Kétségtelen, nagyon sok liberális elemet tartalmaznak az LMP eddigi megnyilvánulásai. De az alapvető különbség az, hogy az egyén jogai fölé helyezik a közösség jogait. Ez pedig nagyon sokaknak szimpatikus. Úgy vélem, hogy az eddig nem szavazó (első szavazó) fiatalok jelentős része, kiábrándult korábbi mszp-s szavazók nagyobb szavazóbázist jelentenek, mint korábbi szdsz-esek. Nyilván ilyenek is vannak, meg korábbi fideszesek is. De nem jelenthető ki egyértelműen tényként egyik korábbi szavazó rétegről sem az, hogy az LMP pártolóinak magját adnák. Nem tudok ilyen mérésekről. Persze, amit jómagam is most írtam, az csak találgatás.
És hidd el, ez személyes tapasztalat, hogy több idős ember úgy tekint rájuk, mint egykor a fideszre 20 éve (azazhogy "jöjjenek a fiatalok").
üdv
fersch

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 12:36:29

@ó jaj:

– Humphrey – mondtam –, feltétlenül csökkentenünk kell az apparátus létszámát. Hányan vagyunk itt, ebben a minisztériumban?
– Ebben a minisztériumban? – próbált haladékot nyerni. – Ó, hát itt igazán alacsony a létszám.
– Mennyire alacsony? – kérdeztem és mivel nem kaptam választ, megpróbáltam tippelni. – Kétezer?... Háro...mezer? – próbálkoztam, a legrosszabbtól tartva.
– Azt hiszem, talán úgy huszonháromezer körül, miniszter úr.
Meghűlt bennem a vér. Huszonháromezer ember? Az Államigazgatási Ügyek Minisztériumában? Huszonháromezer hivatalnok csak azért, hogy a többi hivatalnokot közigazgassa?
– Átvilágítást kell csináltatnunk! – jelentettem ki. – Abból kiderül, hogy hányan feleslegesek.
– Tavaly már csináltunk egyet – mondta Sir Humphrey rezzenéstelenül. – És kiderült, hogy még ötszáz emberre van szükség. Mindazonáltal, miniszter úr, máris felszámolhatnánk az ön Bürokráciaelhárító osztályát.
Már vártam, hogy ezt mondja. Tudom, hogy utálja ezt az osztályt. Miért ne utálná? De nem szüntetjük meg. Először is, a választóink kedvezően fogadták. Másodszor pedig, ez az egyetlen dolog, amit sikerült keresztülvinnem, amióta itt vagyok.
– Ezzel teremtünk az állampolgároknak lehetőséget, hogy segítsék a kormányt a felesleges költekezések megakadályozásában – jelentettem ki.
– Az állampolgároknak – mondta Sir Humphrey – fogalmuk sincs a felesleges költekezésekről. Ahhoz csak mi értünk.

www.yesminister.hu - csak eszembe jutott.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.03.22. 12:36:35

@Vénveterán: Hm. Én is küldtem nekik kb. 1500 Ft-ot. Ha ezt még megtették 2000-en, az máris 3 millió Ft. és biztos voltak, akik többet küldtek. Ezt miért nem lehet elhinni?

theofil 2010.03.22. 12:36:46

@Diocles:

Kis Jánost speciel szívből utálom elképesztő doktrínersége miatt (az egész SZDSZ iránt herótom van), de most kénytelen vagyok melléje állni.

Biztos vagyok benne, hogy Kis őszintén, mélységesen utálja az MSZP-ét, de látván a konkurenciát fogcsikorgatva, dühöngve, ökölbeszorult gyomorral javallja azt a jónépnek, hogy voksoljanak a Maszopra.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 12:37:39

Meg még ez is, ugyanonnan:

Az az érv, hogy azért kell mindenben eleget tennünk a miniszter kívánságainak, mert hiszen „demokratikusan választották”, alaposabb elemzés esetén egyáltalán nem állja meg a helyét. A képviselőket nem a „nép” választja, hanem a helyi pártszervezet: harmincöt férfi szutykos esőkabátban vagy harmincöt nő ódivatú kalapban.... A további „kiválasztási” procedúra ugyanilyen nonszensz: a parlamentben összesen 630 képviselői hely van, és az a párt alakít kormányt, amelynek háromszáznál több képviselője jutott be. Ebből a háromszázból száz túl öreg és túl hülye ahhoz, hogy miniszter legyen, száz pedig túl fiatal és túl zöldfülű. Eszerint száz képviselőnek kell betöltenie a mintegy száz kormányzati posztot. Ténylegesen tehát nincs is semmiféle kiválasztás. Következésképpen, ha egyszer a minisztereknek sem megfelelő kiválasztási rendszerük, sem pedig kellő képzettségük nincsen, hazafias kötelességünk úgy terelgetni őket, hogy lehetőleg minél gyakrabban hozzanak helyes döntéseket.

radala 2010.03.22. 12:39:00

@jjulie: Nem az LMP ment meg, hanem a puszta léte a hitelesség esélyének.
OK te utálod a Fideszt, ez vitán fölül áll, nem is baj. De ha neked nincs mit választanod én meg akkor is a Fideszre szavazok, ha már tőlem lopnak, akkor az nem tűnik valami fasza fölállásnak.
Lehet, hogy én vagyok az elöítéletes (biztos), de nem hiszem, hogy a Jobbik lehetne váltópárt.
Te szeretnél az életben szavazni?
Be kell látni, hogy értelmes ember nem szavazhat az MDF-re és nem szavazhat az MSZP-re sem. akkor meg nincs más, mint az LMP.
Én nem szeretném, hogy a velem politikailag egyet nem értö barátaim ne tudjanak kire szavazni, de azt sem szeretném, hogy befogott orral kelljen valakire szavazni.
Valószínűleg 2002-ben a Fidesszel kapcsolatos kritikák többnyire jogosak voltak, de talán kicsit túl nagy árat fizettünk, azért, hogy a velem egyet nem értő barátaimnak a valóságban nem volt kire szavazni.

blacklord 2010.03.22. 12:41:39

@snq: Tehát tisztázzuk a részleteket. Az LMP nyílt kampányszámláját, amin valós emberek valós adományai vannak (leinformálhatóak, megkerestek belőlük párat újságírók) te az alapján ítéled meg, hogy a deklaráltan Fidesz-szócső MN névtelenül informátorokra hivatkozva sározza az MDF-et? Mondd már meg nekem, te mit szívsz? :-)))

Nazareus 2010.03.22. 12:42:06

@blacklord: Csak mondtam két SZDSZ-böl avanzsált LMP-set. Ilyesmit kértél...

blacklord 2010.03.22. 12:45:12

@theofil: Igen, rajtad már egy másik fórumon is eldobtam az agyamat. Biztos tök jó lesz, ha megmarad az MSZP, hiszen ők annyira, de annyira értékes részei a magyar politikai palettának. Váááááááh!!

sárkányfő 2010.03.22. 12:45:59

@Diocles:
@theofil:

"Kis János (!) az MSZP-re való szavazást javasolja a Beszélőben (!)"

Ezzel csak az a pici baj, hogy nem igaz...
Esetleg olvassátok el az interjút, fenn a a neten. Pár mondta az interjúból:

"Egyértelmű, hogy mi ellen kell szavazni, de nem egyértelmű, hogy kire."

"Amikor a liberálisoknak csupa nem liberális párt közül kell választaniuk, mindenki maga kell eldöntse, hogy számára – az adott helyzetben – melyik a leginkább vállalható vagy a legkevésbé vállalhatatlan. Aki ez ügyben nyilvánosan megszólal, szerintem csak szempontokat ajánlhat a mérlegeléshez, magát a mérlegelést mindenkinek személyesen kell elvégeznie."

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 12:46:11

@fersch attila: nem állítottam hogy egy az egyben ugyanazok a szavazóik, de kétségtelenül van egy nem elhanyagolható mértékű közös halmaz.

Ha esetleg valaki úgy érzi, és most az lmp-re szavaz, az megoszthatná eddig pártpreferenciáját.

Ordnassac 2010.03.22. 12:46:14

OFF: MDF-helyzetről valami hír? Most kerültem gép elé.

radala 2010.03.22. 12:47:09

@Nazareus: Ne hülyéskedj már. Egyrészt TGM szerintem nem LMP-s másrészt ö nem szdszes, mert ö tisztességes is meg okos is (definíció szerint a kettő metszete üres halmaz). Ö épp időben (illetve alig megkésve) lépett ki az szdsz-böl. Hajós nyilván SZDSZ fan, de nem szdszesebb, mint mondjuk Schiffer.

snq 2010.03.22. 12:47:40

@blacklord: nem, csak azt mondom, hogy a kampányszámla tesz az egyedüli hitelessé feliratú demagógiát több szempontból sem érdemes jolly joker válaszként nyomni

blacklord 2010.03.22. 12:47:47

@Nazareus: szerintem ahhoz, hogy ennek akár csak csipetnyi jelentősége is legyen, nem ártana, ha legalább az egyik formációban a vezetés 5-kilométeres sugarú körén belül lennének ők ketten...

fersch attila (törölt) 2010.03.22. 12:48:06

Egy biztos! El kell jönni annak az időnek, amikor nem a pártszimpátia dönt ember és ember, kolléga és kolléga, családtag és családtag között. Elfelejtve azt, hogy mi történik a szavazófülkében mindannyiunknak együtt kell élnünk és boldogulnunk. Úgy vélem, hogy at április választások után erre kínálkozik esély a klientúra-építő maszp-szdsz kormány elzavarásával. És hogy a parlamenti pártokat majd emlékeztesse is valami a normális politizálásra (ha esetleg kizökkennének belőle), ott kell hogy legyen az lmp is az országgyűlésben. El kell jönni annak az időnek, hogy a baloldali embert nem kommunistázzuk le, elfogadjuk a másik radikális szemléletét, vagy esetleg kicsit liberálisabb gondolkodását is. Hiszek abban, hogy a Fidesz, mint legnagyobb erő megadja majd a jó példát és iránymutatást ebben is. Ez kell ahhoz, hogy sikeres ország legyünk, és kimásszunk a bajokból.
üdv
fersch attila

Anyád a baráthal 2010.03.22. 12:48:37

@blacklord: Én nem gondolnám jelenleg, hogy az LMP szadesz utódpárt, de abban az esetben, ha parlamentbe kerülnek, fenn fog állni ennek a veszélye. Vagyis, hogy ezzé válik.

Abban Nazareusnak igaza van, hogy a szavazói körben elég nagy az átfedés. Ha bekerülnek és az MDF nem, akkor a volt szadesz támogató pénzemberek számára jelentkezik egy kényszer arra, hogy visszaszerezzék parlamenti lobbierejüket. Ezt két (három) módon tehetik meg.
2) A leggyorsabb: Fideszen keresztül. Elég nagy az ellenérdekeltség, és oda már elég sok vállalkozó be van kötve, tehát kicsik a lehetőségek, de azonnal működne.
(3) MSZP: Kicsi ellenérdekeltség, de a valószínűleg széteső párt nem kecsegtet hosszabb távon sem eredménnyel. Majd a kialakuló GyF utódpárt lesz az igazi, de ide már vannak maszopos vállalkozói kapcsolatok is.
1) A hosszú távon legjobb befektetés egy új, "felvásárolható" párt lenne, amire az LMP kihagyhatatlan lehetőséget kínálhat a parlamentben, különösen azért, mert nem kell (nagyon) eltérő kommunikációval kűzdeni a választókért.

sárkányfő 2010.03.22. 12:49:06

@Michael Knight: köszi, tetszett, és milyen igaz.

Diocles 2010.03.22. 12:50:15

@theofil:

A lényeget tekintve mindegy, hogy "befogott orral" avagy szívvel-lélekkel népszerűsítik az MSZP-t.

Az LMP bejutása szerintem úgy 1%-on fog múlni, vagy fölötte lesz az 5%-nak, vagy alatta ennyivel, és Kis János, Ádám Zoltán, meg a többiek arra éppen jók lesznek, hogy eltérítsék azt az 1%-nyi exlib-exballib szavazót az MSZP felé, amivel talán éppen bejutott volna az MSZP.

Szégyenteljes dolog ez, az "írástudók árulása".

Ui.: mondjuk engem csöppet sem zavar ez jobbosként, maguk alatt vágják a fát, a Fidesznek a korrupt és lejáratódott utódpárt ideális ellenfele lesz, pofozóbábút álmodni sem lehetne jobbat.

kalapácstollú 2010.03.22. 12:50:48

@Michael Knight: Igen, ő lazábban vette a celebritisót, mint Bokros.

Diocles 2010.03.22. 12:51:18

@Diocles:

amivel talán éppen bejutott volna az MSZP."
mármint az LMP.

blacklord 2010.03.22. 12:52:54

@snq: Na, végre beszélünk is valamiről... Szerintem sem ők az egyedüli megváltók, és nem ez az egy dolog lesz az, ami miatt hirtelen minden szép és tiszta lesz.
De az biztos, hogy ez egy lépés a jó irányba, mert ha minden párt ezt csinálná, akkor elég sok dolog hirtelen napvilágra kerülne. Tudnának onnantól csalni? Persze. De nehezebben - és ez a korrupció elleni harc lényege.
Amiben lássuk be, a jelenlegi parlementiek csúnyán leszerepeltek (ld. Seres Mária-féle költségtérítési népszavazást követő összparlamenti összekarolás), a Jobbik háttere meg pillanatnyilag erősen homályos (óriásplakátok a nagy semmiből). "Lelkes magánszemélyek meg minden, akik nevét és az általuk összedobott zsé összegét fedje jótékony homály".

Ordnassac 2010.03.22. 12:53:09

@Nazareus: TGM nem LMP-s, hanem a Zöld Baloldal nevű formáció egyik vezető embere. Messze nem ugyanaz. Függetlenül attól, hogy TGM szimpatizál velük. Ahogy ezt teszi egy volt fideszes, egy korábbi szoci és 2006-ban az MDF-et választó ismerősöm...

theofil 2010.03.22. 12:56:58

@Diocles:

Világos volt, hogy az LMP-re gondoltál.

Szerintem az aggodalom miatt javasolják a Maszopot, mert úgy vélik a kis pártok bejutása kétséges.

blacklord 2010.03.22. 12:58:55

@Anyád a baráthal: kösz a reakciódat, végre valaki, aki értelmesen érvel. És lehet is, hogy ebben igazad van, és velük is ez fog történni. De azért ezt előre kijelenteni, az emberanyag és történelmi háttér terén teljesen más SZDSZ esetéből kiindulva azért kicsit erős általánosítás. Én úgy gondolom, hogy bőven megérdemlik az esélyt ők is - pláne, hogy sok civilt tudnak felmutatni, akik ha mást nem, azt már bizonyították, hogy hajlandóak ellenszolgáltatás nélkül is közügyekre munkát szánni.

Diocles 2010.03.22. 12:59:33

@ó jaj:

végig van olvasva, végig van elemezve, van az egész interjúról egy blogbejegyzés is az exreakción, a lényeg; egy kicsit kéreti magát, de a preferencia egyértelmű:

"A két cikk közé Kis János, a balliberális oldal tótumfaktuma épít hidat. A Beszélőben megjelent, Van kereslet liberális pártra címmel megjelent interjúban arról beszél: „Vannak, akik azt mondják: nos igen, az MSZP velejéig korrupt, de hát Chirac is az volt, a francia baloldal mégis rá szavazott, amikor Le Pent kellett megállítani. Igaz, befogták az orrukat. Majd mi is befogjuk”.

Kis János, akit azért sokáig a lövészárkok jobb oldalán is illett komolyan venni, ezzel a magára vállalt véleményével besorolta magát a közéleti moralitást relativizáló, az évszázados törésvonalak mögé behúzódó, kettős mércét propagáló figurák közé."

"rajcsányi.gellért (ergé) · mandiner.blog.hu/ 2010.03.03. 10:16:50
@fenektibi: Kis azt írja: "ez túl könnyű válasz", vagyis nem azt írja, hogy ez tévedés /hülyeség /hazugság. Lényegében egyetért a gondolatmenettel, csak utána egy kicsit kéreti magát:

néminemű feltételeket szab, hogy akkor szavaz Ő az MSZP-re, ha a választások UTÁN az megszabadul a Hagyó- és Zuschlag-féléktől.

Tekintve, hogy az utóbbi két emberre a ballib oldal kimondta már a fatvát, és ugyanakkor az SZDSZ-MSZP köreiben mennyi, máig érinthetetlen Hagyó-féle figura van, Kis érvelése meglehetősen kényelmes, ugyanakkor nem cáfolat arra, amit a cikkem végén írtam. Vagyis a szembenézés hiánya, a felelősség el nem ismerése, a legrosszabb MSZP is jobb mint a legjobb Fidesz típusú gondolatmenet, stb."

mandiner.blog.hu/2010/03/02/befogott_orrok

iqfighter 2010.03.22. 12:59:35

Kedves Gábor!

Mit szólnál egy bejegyzéshez a Civil Mozgalomról?

Előre is köszi, úgyis tudom, hogy lesz :)

Vénveterán 2010.03.22. 13:01:32

@airdace: Nem mondtam, hogy nem lehet elhinni(biztos küldenek jópáran pénzt), csak azt, hogy ez ilyen formában messze nem bizonyít semmit, ettől még nem válik ellenőrizhetővé, nem derül ki kitől jött a támogatás(a nyilvánosság számára)! Nincs túl sok értelme így kiírni.

De akkor ilyen alapon azt sem értem, miért nem hiszitek el, hogy más pártokat is támogatnak a szimpatizánsok? (Mert nem írnak ki összegeket a honlapra?)
Pláne amikor egy kétszer annyi jelöltet könnyedén kiállító pártról beszélünk. (és mindössze 10 millióval gazdálkodik többől mint az lmp, az m1 estében elmondottak alapján) Akiknél sokszor pl. az ingyenes teremkiadás a támogatás, és töredék annyi óriásplakátot nem tesz ki mint az lmp.

kalapácstollú 2010.03.22. 13:06:05

Egy édes mondat az szdsz.hu-ról:
"Szombaton dönt az SZDSZ országos tanácsa arról, hogy ki vezeti az MDF-SZDSZ közös budapesti listáját "

Periksz 2010.03.22. 13:06:33

Somogy(i), Vas és Nógrád nélkül az MDF-nek 5,44%-ot kellene megugrania, kb 22 ezer szavazattal többet kellene szerezniük. Ibolya gázosodik.

hoplita 2010.03.22. 13:07:43

@Wudu Allen:

Mi az hogy....! Nagyon is...! :))

Vagyunk azért egy páran, akiknek ebből is elege van....mármint ami itt a fegyvertartás körül folyik.

Ha valaki elkezdi ebben a témakörben Amerikát emlegetni, figyelmeztetem, elküldöm a 3,14csába..!

Számunkra az osztrák minta a követendő példa a fegyvertartási és viselési, valamint az otthon-és tulajdonvédelmi kérdésben.
Semmi mást nem akarunk, csak egy korrekt júnijós szabályozást.
Asszem nem nagy kérés.

Ordnassac 2010.03.22. 13:08:30

@Periksz: Veszprém megyéről valami hír?

papika 2010.03.22. 13:09:57

Hevenyészett számításaim szerint 5.75%-ot kéne elérnie az MDF-nek Budapesten (ha országosan sikerül az 5%), hogy Gyurcsány legjobb haverja, Derbeczeni Jóska bejusson a parlamentbe. Azért én nagyon örülnék, ha nem jutna be, vagy mert a Csapodyt beteszik elé, vagy mert nem lesz meg nekik vagy az 5, vagy az 5.75.
Azért ez nem azt sejtteti, hogy mégiscsak igaz volt az index cikk, hogy a Feri tolt nekik egy kis lóvét? Különben minek raknák a budapesti lista második helyére azt a hmm, rettegőt?

radala 2010.03.22. 13:11:01

@Periksz: Ezt nem értem nem kell nekik több szavazat csak kevesebb helyről:-)
mondjuk nehezen hiszem, hogy Vasban termett volna nekik babér.
Mi hír a Bp listával? Mi hír Csapodyval?

Anyád a baráthal 2010.03.22. 13:12:08

@blacklord: Igaz, kell a vérfrissítés. Ráadásul egyfajta katalizátorai is lehetnek a maszop felbomlásának, szétesésének, aminek igencsak örülnék.
Ettől persze számomra nem alternatíva az LMP.

radala 2010.03.22. 13:12:52

@papika: Jé te zseni vagy:-). Mondjuk DJ egy sztár azért van a BP lista elején.
BL meg DJ a legnagyobb ex-szoci sztárok.

kalapácstollú 2010.03.22. 13:13:45

@Periksz:Voksból ugyanannyit kellene szerezniük, csak kevesebb megyében.

Periksz 2010.03.22. 13:15:39

@Ordnassac: Ahogy nézem a valasztas.hu-t döntésre vár a 2. számú jelölt

sárkányfő 2010.03.22. 13:16:21

@Diocles: Jaaa, hogy te a mandínerre, az exreakcióra, mint az objektivitás élő szobrára hivatkozol? Miért nem ezzel kezdted? És a ha a mandíner kontextusából kiragadva, az egész interjú eredeti értelmét kifacsarva átértelmezi Kis János sorait, akkor ezt te elhiszed nekik? Komolyan döbbenet, hogy emberek képesek inkább hinni egy elfogult, politikai érdekei és előítéletei mentén a valóságot eltorzító szájtnak, mint a saját szemüknek!

Mielőtt tovább hülyítenéd magad intravénás mandínerrel, olvasd el magad az egész interjút. Szó sincs róla, hogy az mszp-t támogatná. kerek-peres megmondja, hogy "mindenki maga kell eldöntse" mi számára vállalható.
Újabb idézet, bár szerintem fenti is elég kéne hogy legyen:

"az MSZP viszonya a liberalizmushoz és a liberálisokhoz ciklikusan ingadozik, és most épp antiliberális irányba leng ki. Erősebben, mint 1990 óta bármikor."

papika 2010.03.22. 13:17:22

@radala:
Ráadásul ez is csak akkor igaz, ha Bokros elfogadja a magyar mandátumot, mert ha marad Brüsszelben, akkor mindenképpen bejut Debreczeni, ha bejut az MDF.

cellimega 2010.03.22. 13:19:23

@ó jaj:
Azt írtad, hogy 12 éve tart a hidegháború.

Ezt nem így látom. 1990 óta tart, amikor a vereséget szenvedett SZDSZ-szel szimpatizáló sajtó (a sajtó 95%-a) ellenségként tekintett az MDF-re. Antallt pl. rendszeresen lefasisztázták a baloldali publicisták.
Szinte az egész ország gyűlölte Antallt, bár ő ezt nem érdemelte meg. (Ez engem annak ellenére zavart, hogy nem voltam MDF-szimpatizáns). Ehhez képest semmi a mostani Orbán-fóbia.

A polgárháborús hangulatért elsősorban nem a magyar politikusok, hanem a régi rendszerben szocializálódott magyar újságírók a felelősek szerintem.
Ahogy erősödik az internet és az új szellemiségű netes sajtó, úgy fog gyengülni az érzelmi túlfűtöttség, és úgy lesz egyre több szó a konkrét témákról (issue), mint minden normális demokráciában.

Periksz 2010.03.22. 13:20:47

@radala: @kalapácstollú: Úgy értem, hogy a "csonka országból" - a 3 megye nélkül, + 22 ezer szavazatot kell szerezniük, mert 60%-os részvétel esetén az 5%-hoz ennyi szavazat jött volna a hiányzó 3 megyéből.
A Budapest-Csapody-ügy vége úgyis bréking nyúz lesz szerintem, magától TG-tól. Csak figyeljünk!

hoplita 2010.03.22. 13:21:51

@theofil:
Haggyad már ezt a baromságot, nem igaz, hogy ennyire kimossa az agyad ez a kurva tévé, meg a bulvárszar...!!!!:(((

Nem vagyok benne biztos, sőt....hogy Gyuri házilag össze tudna dobni egy működőképes pokolgépet.
Íjászatban otthon van, de ez egészen más tészta.

radala 2010.03.22. 13:24:41

@papika: Ja értem, akkor megint meg fog szűnni az mdf frakció.
Nyilván nem lesz 10 fős sem még ha lesz is. Ha jól emlékszem az volt az AB döntése, hogy nem lehet magasabb a limit, mint amennyit egy 5%-os párt elér. Ezért lett a 15-böl 10 anno. Most majd lesz 8, de ha DJ átül a faszijához, akkor meg is szűnik.
Mondjuk, ha az MDF bejut, akkor én befejezem a magyar politikával való idő elcseszést.
Képzeljetek el egy pártot, aminek a listavezetője nem is vezeti a listát, ahol a szövetséges pártot elfelejtik kifizetni...
Az MDF egy unikum.

Mitya Ivanov 2010.03.22. 13:25:34

azt kívánom, hogy az LMP kerüljön be a parlamentbe, mert így a Fidesznek lehet egy szövetségese a Jobbik és az MSZP elleni harcban.

sárkányfő 2010.03.22. 13:28:00

@cellimega: Én nem érzetem Antall-ellenes gyűlöletet, és ha az Orbán- vagy Gyurcsányfóbiához viszonyítjuk, amik már valódi gyűlöletek, akkor pláne nem.
Inkább csak röhögtek és dühöngtek az MDF amatőrségein, hülyeségein, tudták, hogy meg fog bukni, várták 94-et. Rendszeres fasisztázás konkrétan nem volt. Az hogy pár újságíró nácizott, vagy hülyeségeket beszél nem számít, pár hülye mindig van, ez nem volt általános vélemény, nem is lehetett, Antall abszolút nem ilyen figura volt.

Azért is illogikus az szdsz-es médiához kötni a hideg polgárháborút, mert már jó ideje van masszív jobbos média, sőt, ma már a politikai média vagy 80%-a jobbos, de a hidegháború virulensebb mint valaha. Ez már rég átszőtte az egész politikát és sajnos az egész országot is. Én pedig megéltem 98-at, tudom miről beszélek, tudom mikortól volt elképesztő méretű radikalizálódás.

radala 2010.03.22. 13:28:21

@Periksz: értettem csak köcsög voltam. Én is utálom az ilyen kis izgágákat, akik a fogalmazás pontatlanságára hívják föl a teljesen érthető hozzászólók íróit:-)
Soha nem tudom, hogy szurkoljak-e az mdf-nek. Őszintén szólva bosszantana, ha Somogyi azzal nyugtathatná magát, hogy ö nagy stratéga, csak nem sikerült minden banánhéjat elkerülnie.
Annak örülnék, ha tiszta versenyben szereznének fele harmada annyi szavazatot, mint az LMP.

Ordnassac 2010.03.22. 13:28:36

@radala: "Az MDF egy unikum."

Zwack Péter ezt szerintem kikérné magának? (Szerintem az egyik utolsó normálisabb SZDSZ-es.)

tlac 2010.03.22. 13:29:16

csak megjegyzás hogy ez a politikai hidegháború alapvetően egy emberidegen jelenség a kommunizmus bejövetelével kezdődött.. 1919-ben volt egy bemutató, aztán a II. VH után jött hogy politikai ellenfeleket fizikailag is megsemmisítenek (legjobban saját magukat amúgy..). 89-ben a gazdasági és világhelyzet úgy találta Magyarországot hogy 100, max 1000 felhatalmás nélküli ember megegyezett és ezekkel a bűnökkel valahogy azóta sem számolt el, sőt.. még nekik állt feljebb és a leosztásból is jutott bőven. de lassan vége ennek, eltűnnek, kimúlnak..

radala 2010.03.22. 13:29:50

@Mitya Ivanov: Én is ezt kívánom, de nem azért, hogy legyen egy szövetségese, hanem azért, hogy legyen egy valódi ellenfele. (ne csak ellenségei)

Ordnassac 2010.03.22. 13:33:34

@tlac: itt Veszprém megyéről volt szó, nem Budapestről. ;-)

tlac 2010.03.22. 13:36:00

@cellimega: az Orbán fóbiában, ahogy az Antall fóbiában a politikai logika mellett van egy nagy adag frusztráció is..

pannonfunk 2010.03.22. 13:36:16

@theofil: Ez nem a szép új világ, ez a régi, amiből rohadtul elegünk van már. Nevezetesen az, hogy az ÉS újságírójának eszébe sincsen megemlíteni, hogy a videót a mandiner.hu munkatársai készítették, mert az minek, még megzavarodnának az olvasók, hogy jé, a mocskosfidesz sajtóbérencei miket forgatnak. Helyette volt egy kis ködösítés mocskosfideszezéssel vegyítve, lehetőleg értelme ne legyen, lazán kötve az említett videóval. A lényeg a lényeg, úgyís érti minden kedves olvasó, befogott orral, halkan anyázva... tudjátok kire.

Ilyenből 12 egy tucat, valami újat, ha lehetne. Pl. melyek azok a képviselőjelöltek, akik ellen eljárás folyik. Tanulságos:

index.hu/belfold/2010/valasztas/otbol_negynek_sikerult/

tlac 2010.03.22. 13:37:02

@Michael Knight: OV elvállalhatná, volt már Hajdúnál. Vona beszántani készül az ilyeneket..

tlac 2010.03.22. 13:38:01

@papika: BL marad Brüsszelben.. kibicnek semmi se drága

Török Gábor rajongó 2010.03.22. 13:38:58

Az új időszámítás 2009.11.02. 01:17-kor kezdődött el az alábbi mondatokkal: "Miért ír blogot egy politikai elemző?

Kedves Olvasó! Terveim szerint ezen az oldalon rendszeresen egy-egy aktuális és/vagy fontos politikai kérdést járok körül, ha minden jól alakul, s rögtön nem beszélnek le róla kedves barátaim és még kedvesebb ellenségeim, talán hetente többször is"

Történelmi mondatok!

tlac 2010.03.22. 13:41:38

@ó jaj: de de! konkrétan Horthy fasiztázás ment! A mozgalmár szadisok és újságíróik nyomták ezt, az MSzP sokáig nyikkani se mert. A Demokratikus Charta-val hozták ki őket a karanténból, akkora fasiszta veszély lett, hogy a munkásőrökkel is össze kellett a petőivánoknak hirtelen fogniuk. és anyagilag meg is érte.. nekik

Periksz 2010.03.22. 13:41:51

@radala: Valóban érdekes helyzetbe lavírozta magát Somogyi. Még ha be is jutnak, de mondjuk nem lenne képviselő, mert lemarad a listáról, ténykedésével objektíve leégett a szakma előtt. Főleg az LMP-s Karácsony Gergelyhez képest.
Az is érdekes lesz, hogy az mdf-szdsz 1% főlé kerülve milyen marakodást fog rendezni az állami támogatáson. Bár erre is gondolniuk kellett a paktumban. Mondjuk vszeg pont ki tudják majd fizetni belőle a Political Capitalt.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 13:42:32

@tlac: Hajdú azt mondta, hogy valamennyi miniszterelnök a vendége lesz... Ebbe meg Vona is beleértendő. Tényleg érdekes lenne Vona a felszántani-és-a-helyét-sóval-beszórni tervezett TV2-nél, azon belül is minden bulvárműsorok állítólagos csúcsánál :-)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 13:43:35

@Michael Knight: Bocs, miniszterelnökJELÖLT... Remélem, nem a próféta szólt belőlem...

tlac 2010.03.22. 13:44:04

@radala: mire számítottál??

papika 2010.03.22. 13:44:17

@radala:
Amúgy az is fura, hogy a Népszabi egész oldalakon át fikázza az MDF-et, és a biztos befutó helyen lévő Debreczeni Jóska, a lap állandó szerzője meg sem szólal. Tuti egy alvó ügynök, aki csak Feri szavára vár.
No az MDF után fikázzuk egy kicsit a szocikat is!
Mennyit basztatták a Fideszt az Egy a tábor, egy a zászló! miatt, erre a szocik most előjönnek ugyanazzal a taktikával, és ezerrel szorítanák ki az összes egyéb baloldalnak kedves pártot. Hogy csak a Lendvai Ildi lenne demokrata az országban? Hehe, inkább azt kéne mondnaiuk, hogy az MSZP az egyetlen népi demokratikus utódpárt. Lehet egyébként ezt értik alatta.

tlac 2010.03.22. 13:44:50

@Periksz: Ingatlanjaik mennek a levesbe..

Diocles 2010.03.22. 13:45:41

@radala:

ez szerintem kamu, Spirk nem az objektivitásáról híres.

Bokros simán megteheti az is, hogy itt is képviselő, meg ott is, na bumm.
attól még akár egész évben Brüsszelben lehet, szóval nem ezen múlik.

Ordnassac 2010.03.22. 13:45:57

@Periksz: gondoltak is rá. Mivel az SZDSZ nem indít sehol listát, így nem lesz jogosult bármiféle állami támogatásra (mellesleg a közös jelöltek szavazataránya is 100% MDF, 0% SZDSZ, lásd valasztas.hu pártnyilatkozatok). Minden pénz marad az MDF-nél.

Ordnassac 2010.03.22. 13:46:33

@Diocles: ömmm... a két tisztség összeférhetetlen, nem lehet egyszerre EP-képviselő és ogy. képviselő.

tlac 2010.03.22. 13:46:41

@Michael Knight: hm, Vona bemegy táncikálni? elhiszem ha látom. talán inkább a hetihetesbe szórakozni előbb bemegy.

drfaktor 2010.03.22. 13:46:42

@tlac:
rendben, a szemelyek kimulnak, de az altaluk hatteralkuk sokasagaval megkotott torvenyek tovabb mukodtetik a jelenlegi rendszert. Azert - bar nagyon ellenemre van sok kerekasztali dontes - ne felejtsuk el, hogy elsokent a volt keleti blokkbol minta nelkul kellett rendszervaltast vezenyelni. Sok szandekos demokratikus deficit mellett sok johiszemut is feltetelezek.

sárkányfő 2010.03.22. 13:47:11

@tlac: 90-94 közötti állapotok, ill. a 94-98 közöttiek össze sem hasonlíthatóak az elmúlt 12 évvel. Mai szemmel nézve azok az idők valószerűtlenül békés, nyugodt idők voltak (bár akkor kétségtelenül nem így éltük meg). Hogy alkalmilag voltak fasisztázások, meg kommunistázások is, az igaz, nem volt sem általános, sem meghatározó. Amúgy Csurkát sokáig felvállalta az Mdf, aki már akkor is khm, furcsákat mondott és irkált, szóval nem teljesen alaptalan a felháborodás, de ismétlem, a durva rész 98-tól kezdődött.

tlac 2010.03.22. 13:47:47

@Diocles: megteheti, de nem fogja. Brüsszel, amíg kedve van..

Diocles 2010.03.22. 13:48:02

@papika:

nincs ebben semmi új, a Népszabinak (MSZP-résztulajdon) csak addig kell Debreczeni (vagy bárki más), amíg Jóska a Fideszt gyalázza, amikor már az MDF-ért emelne szót, valahogy sosem kap felületet...

Mitya Ivanov 2010.03.22. 13:49:20

@radala: az világos, hogy a parlamenten belüli egyetlen együttműködési irány az LMP és a Fidesz között épülhet ki. Se a Fidesz-MDF, se a Fidesz-MSZP és az elmúlt hetek történéseit látva a Fidesz-Jobbik között nem lehet értelmes párbeszéd.
Ha így nézzük, az ellenfél sokkal jobb, mint az ellenség.

Ordnassac 2010.03.22. 13:49:46

@tlac: *sóhaj* nem teheti meg, a két tisztség ÖSSZEFÉRHETETLEN!

theofil 2010.03.22. 13:50:29

@pannonfunk:

Az ÉS-ről nem feltételezek hamisságot, de mi ez a mandíner blog?

tlac 2010.03.22. 13:51:10

@drfaktor: igazad van, de a szűken vett poszkommunizmus ill. Kádár rendszer agónia sztem 20 évet élt meg. persze biztos lesznek szalon-bolsevisták, meg marxizáló entellektüelek, meg demagógok, de mint rendszer ennyi volt. Új generáció nőtt fel, Internet, nem annyira monopolizálható már az információ, nagyobb szabadság. De pl. a vagyon, meg a "termelő eszközök" még nem "internesíthetők"..

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 13:52:25

@tlac: Lehet, hogy a végén Vonának a Kárpátia zenél majd a Hajdú-stúdióban. Vagy valamelyik másik népnemzeti turulos együttes. Bakker, az nagyobb lesz, mint a Pokolgép az 1983-as Ki Mit Tud-on... Jajj...

tlac 2010.03.22. 13:53:31

@ó jaj: nem alkalmilag. Folyamatosan tüzeltek az Antall kormányra és a mucsaiakra, Kurír, 168óra, Népszabó, Bánó, Aczél, Bolgár, stb stb. A románok legsötétebb horthyfasizmusával jöttek. Mivel nem volt akkor net kevésbé tudnád elővenni azokat a a cikkeket, videókat..

radala 2010.03.22. 13:53:58

@Diocles: Nem a kettő összeférhetetlen.
@papika: Na ja, ez szóra sem érdemes, mindig tudtuk, hogy a szocik hazudnak mindenben.
Mindenesetre hihetetlen ez a meccs. Most épp annak szurkolok, hogy legyen MDF lista.
Az tuti, hogy Torgyán messze intelligensebb és úriemberebb volt, mint DI vagy GyF.
Kezd megesni a szívem a kisgazdákon. Utólag be kell látni, hogy sokkal szebb sorsra voltak hivatottak.
Most komolyan nem karizmatikusabb, szellemesebb és műveltebb volt TJ, mint GyF?
Szegény-szegény TJ és mindez egy lift miatt:-)
@tlac:Nem tudom mire számítottam, azt hittem az mdf már elérte a gödör alját, nem gondoltam, hogy még ásni is kezdenek. Azt soha nem gondoltam, hogy az FKGP vagy a miép alulmúlható.
Azt sem hittem soha, hogy a történelem egy ennyire igazságos valami.

kalapácstollú 2010.03.22. 13:55:31

Az LMP már csak a békés megyei nyilvántartásba vételre vár. A 19 másik lista már engedélyezett.

tlac 2010.03.22. 13:55:55

@ó jaj: persze 98-ban "kezdődött" mert az élcsapat tudatuak nem gondolták hogy ez a falu végéről jött kis rebellis akit ők is pátyolgattak, tanítgattak váratlanul kiüti őket a hatalom egy szeletéből. ilyenkro okádnak mint a sárkány. (amúgy nagy bajuk nem esett a kommereknek, valljuk meg..)

elendem 2010.03.22. 13:56:07

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Tudod, mit? Megosztom. Kiváncsi vagyok, mi jön le neked belőle :-)
1990. SZDSZ
1994. SZDSZ
1998. Fidesz
2002. Centrum
2006. MDF

Megfejtés: Mindig a legpragmatikusabb(nak tűnő) pártra voksoltam. Utálom, ha ideológiákat akarnak lenyomni a torkomon, és meg akarják magyarázni, hogyan legyek magyar és hogyan legyek keresztény. Számomra nem az a párt keresztény, amelyiknek kereszt van a zászlaján, hanem amelyik felelősen politizál. És nem az a párt magyar, amelyik hangosan zsidózik és cigányozik, hanem amelyik értéknek tekinti mindenki nemzeti öntudatát, hazaszeretetét és a nemzetet egységként látva, minden itt élő javát nézve dolgozik közügyeinken.

radala 2010.03.22. 13:57:18

@Mitya Ivanov: Ja, szerintem én értem, amit mondasz, csak azt akartam kihangsúlyozni, hogy a Fidesz ma akkora, hogy nem kell neki barát. Viszont az "ország" (bocs patetikus) megérdemelne még egy választható pártot.

Ordnassac 2010.03.22. 13:58:38

@kalapácstollú: mármint benyújthatják, mert megvan az elég képviselőjelölt. "Engedélyezett" majd a nyilvántartásba vételkor lesz. Nem mindegy. ;-)

hoplita 2010.03.22. 13:59:36

@theofil:

Meggyesiguszti...ó, anyám....és az és.

Kezdem érteni, honnan vannak neked ilyen elképesztő téveszméid és vízióid.

Szokj le sürgősen ezekről a drogokról.
Inkább menny a kocsmába, azt rendes magyar embereknek találták fel.

tlac 2010.03.22. 13:59:53

FIDESZ: elegen vannak. elég lesz egyben tartani őket.. de alá kellett írniuk, hogy "kannibálok" lesznek és 200-ra lemegy a képviselői létszám..
aki maradni akar, annak nagyon kell ám iparkodnia.. aki meg nem, annak úgyis mindegy...

sárkányfő 2010.03.22. 14:00:15

@tlac: "Mivel nem volt akkor net kevésbé tudnád elővenni azokat a a cikkeket, videókat.. " ez rád is igaz :)

Ismétlem, sokat szívatták az mdf-et, de nem a fasisztázás volt annyira jellemző, hanem szétszedték az amatőrségüket, a hülyeségüket. 94-98 között sem volt meghatározó a komcsizás. Pedig arra is volt példa bőven, de nem úgy, gyűlöltből, hideg polgárháborús módon, mint utána.

Joggal, sok rosszat lehet mondani az elmúlt 20 év kormányaira, de a legamatőrebb magasan az mdf volt. Egyszerűen nem érték fel ésszel a kormányzást, államigazgatást, stb.

Diocles 2010.03.22. 14:01:33

Megszületett az egyezség hétfő koradélutánra az MDF és az SZDSZ között az MDF fővárosi listájáról.

A Magyar Demokrata Fórum a Szabad Demokraták Szövetségével egyetértésben olyan fővárosi listát terjeszt a választási bizottság elé, amelynek első tíz helyén sorrendben a következő jelöltek szerepelnek: Bokros Lajos, Debreczeni József, Skaliczki Andrea, Iván János, Pusztai Erzsébet, Győri Dénes, Farkas Tibor, Ferencz István, Király Zoltán, Ritter János - közölte Retkes Attila SZDSZ-elnök és Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese hétfőn.

kalapácstollú 2010.03.22. 14:01:40

@Ordnassac: Igen, én írtam rosszul. Pedig direkt úgy akartam írni, hogy az jöjjön ki belőle, még nincsenek benyújtva a listák, de már lehetőség van benyújtani őket.
Kösz a javítást! :)

sárkányfő 2010.03.22. 14:02:11

@tlac: kit érdekelnek a balosok vagy jobbosok. az egész ország szívja meg ezt, ha nem vennéd észre.
az a baj a fiatalokkal, hogy már ebbe születtek bele, fogalmuk sincs arról milyen volt 90-98 között egy normálisabb légkör.

tlac 2010.03.22. 14:03:20

@ó jaj: nekem jó a memóriám..

Ordnassac 2010.03.22. 14:03:27

@Diocles: jééézus segíts! Ezek elfogják kúrni... Skaliczki Andrea már szerepel a Fejér megyei listán!

goom 2010.03.22. 14:04:26

@Mitya Ivanov: "Azt kívánom, hogy az LMP kerüljön be a parlamentbe, mert így a Fidesznek lehet egy szövetségese a Jobbik és az MSZP elleni harcban."
Biztos vagy ebben a Jobbik-elleni harcban? Én nem. Szerintem ők időnként együtt fognak szavazni a FIDESZ-el (míg az MSZP-vel aligha). Részvételi arányuktól függően elképzelhetőnek tartom, hogy kívülről nyűjtanak támogatást, vagy "csak" egyetértenek (elvégre azért csak-csak jobboldali párt mindkettő) - esetleg akár zsarolnak is.
Meghallgattam mind FIDESZ-es, mind Jobbik-os lakossági fórumokat, és ez a kép alakult ki bennem.

Ettől függetlenül persze azt én is elképzelhetőnek tartom, hogy az LMP időnként szövetségese lehet a FIDESZ-nek. Akkor meg pláne, ha csak így lenne meg nekik az egyszerű többségük.

Periksz 2010.03.22. 14:05:00

@radala: a gödör alján ásni kezd az mdf :-) keresik a kc-s ládát

vagy a lefolyót.

papika 2010.03.22. 14:05:18

@Diocles:
Na és mi lesz, ha Gyurcsány pártot alapít? Viszi magával a Népszabit? Vagy pont emiatt nem is akar Progesszió Pártot? Vagy az első két oldalon Szekeres elvtársat dicsőítik, után pedig a progressziót?

Ordnassac 2010.03.22. 14:05:30

@goom: az azért erősen meglepne, ha a Fidesznek az 50%+1 nem lenne meg...

tlac 2010.03.22. 14:07:27

@ó jaj: mondom h ment a fasiztázás 1000el! esténként KÉT híradót kellett tartani, egy közszolgálatit, meg egy eszdéesezest (ker.TV-k se voltak). AZ amatőrőzés az azért ment mert az ilyen horngyulák 40 év után úgy érezték csak ők tudják h kell egy minisztertanácsot levezetni. kommunista = szakértő, ezt akarták beadni. MDF Lakitelken még össze se ült, már kint volt a leantiszemitázásuk a New York Times-ban! egyszerűen ez az "élcsapat" nem viseli el, ha más van (részben akár) hatalmon.

Ordnassac 2010.03.22. 14:08:22

@kalapácstollú: egy jelölt egyszerre csak egy listán lehet. Most nézek utána, hogy kizárja-e az egész listát vagy Skaliczkinek választania kell, hogy melyik listán akar szerepelni...

tlac 2010.03.22. 14:08:48

@ó jaj: a legpancserebb természetesen Fletó+Megyó volt, csak a hatalom megaragadásában voltak trükkösen erősek. a "kormányzásuk" eredményét lassan felírják a hirdető táblára

sárkányfő 2010.03.22. 14:09:51

@tlac: nekem is. Ahogy elnézem a poszt írójának is: "az elmúlt tizenkét évben ész nélküli rutinná érett harci logika"

Elmondtam amit ebben a témában el tudtam mondani, számomra (is) napnál világosabb, hogy 12 éve zuhantunk bele ebbe a vég nélküli esztelen gyűlölködésbe. Átéltem, nap mint nap tapasztaltam, nagyon nem valószínű hogy meg lehetne győzni az ellenkezőjéről.

tlac 2010.03.22. 14:09:55

@ó jaj: írtam balosokról meg jobbosokról?? nekem szántad biztos?

kalapácstollú 2010.03.22. 14:11:02

@Ordnassac: Egy területi listán! Azonban a területi listán szereplő rajta lehet a kompenzációs (országos) listán is.

tlac 2010.03.22. 14:11:03

@papika: Fletó kiírta magát már.. no para. csak rosszabb lehetne, ha még lehetne fokozni..

Roa 2010.03.22. 14:11:15

@elendem: Ez teljesen korrekt lista.

@ó jaj: A taxisblokád és a békés kilencvenes évek... Az emlékek tényleg megszépülnek?

@goom: Morvai ma nagyon csúnyán alázta a magyar hírlapos újságírtót. Kezd nőni a szakadék a két párt közt, de majd meglátjuk.

Mitya Ivanov 2010.03.22. 14:11:37

@goom: nem vagyok jövőbelátó, de szerintem a Jobbik politikai öngyilkossága akkor kezdődik meg, amikor elkezd valamelyik párttal, - akár a Fidesszel is -, egyetérteni.
A Jobbik gyűlések hangulata miatt nekem pedig éppen az az érzésem, hogy a totális tagadásra, ellentmondásra, és a totális baromságokra vevő a Jobbik bázisának nagy része. Lásd veszprémi naggyülés, a Fidesz akadályozza a Jobbik 2/3-át.

ubul2000 2010.03.22. 14:12:15

@Diocles: Az országos és Csapody még mindig necces, és ha Csapody lemond nincs bp-i lista sem, hiába a megállapodás

lorantka_a_gall 2010.03.22. 14:12:50

@Nazareus: na erről beszéltem. Érvek? Nuku. Bizonyíték? Nuku. Felsorolt SZDSZ-esek az LMP-ben? Nuku. Ész? Nuku. Megnyilatkozás az Egyetlen Igazságról? Az van bőven. Ez vagy te. :D

kalapácstollú 2010.03.22. 14:12:59

@Ordnassac: Tekints rá például az MSZO országos lista 2. helyére és vö. a budapesti területi lista 1. helyével!
(Na jó, a Mária nem egyezik :))

kalapácstollú 2010.03.22. 14:14:13

@Ordnassac: Bakker, megint én voltam figyelmetlen! 2-0 oda! :)

panelburzsuj 2010.03.22. 14:14:19

@tlac:

Az a faluvégi rebellis és belső garnitúrája ugyanúgy "hivatásos élcsapatként" kereste a kenyérrevalót világéletében, mint a megfúrni kívánt ellen.

Ebből jött a keménykedés, nem holmi ideológiai maszlagokból. Kőkemény megélhetési birkózás volt ez "hideg polgárháború".

sárkányfő 2010.03.22. 14:14:29

@Roa: azt a taxisok csinálták, és rászállt a politika. nincs olyan ország, ahol ilyenre nem csap le az aktuális ellenzék, ennek semmi köze ahhoz amiről beszéltem. amúgy Bokros idejében az egész diákság tüntetett, meg úgy általában a bokros csomag ellen ágált az ország, és még arra sem lehet mondani hogy az ipari szintű, rendszerbe ivódó gyűlölködés kezdete volt. nem kéne összemosni egészen más súlyú dolgokat.

radala 2010.03.22. 14:15:29

@Diocles: Na ja úgy tünik nem csak az egy a zászló modell tetszett meg a szociknak, de az MN szerkesztési elvei is.
Nagyobb szükség van az LMP-re, mint valaha, ha nem akarjuk, hogy a javulás helyett még tovább romoljanak a dolgok.
Mondjuk azt még csak csak értem, hogy az mszp-t kinyírja az LMP, de mi lesz a besározódott értelmiségi elittel.

Ordnassac 2010.03.22. 14:15:49

@kalapácstollú: itt most két területi listáról van szó, egymásnak alá-fölérendelt listáról. Egy kis jogszabályi háttér:

Ogy. választási tv. (1989. évi XXXIV. tv.): 5. § (7) bekezdés első mondat: "Ugyanaz a személy egyidejűleg egy egyéni választókerületben, egy területi listán és az országos listán lehet jelölt."

Ve. (1997. évi C. tv.) 57. § "Ha a választópolgárt egy jelölési fajtán belül több helyen is jelöltnek ajánlották, akkor legkésőbb a választást megelőző 19. napig nyilatkoznia kell arról, hogy melyik jelölést fogadja el."

Ez elég egyértelmű.

hoplita 2010.03.22. 14:16:48

@ó jaj:

Úgy látom, hogy szelektív a memóriád, gengszterváltásunk utáni első négy évet tekintve.

Én kissé máshogy emlékszem.

kalapácstollú 2010.03.22. 14:17:37

@Ordnassac: Időközben rájöttem, mint olvashatod fentebb! :)
Azonban annyiban megnyugtatlak, hogy elfogadott fejér megyei területi listája még nincs az MDF-nek. A mai döntés feltételezhetőleg azt is módosítja.

Anyád a baráthal 2010.03.22. 14:18:35

@ó jaj: A bulvár média - amelyik jóval nagyobb tömeghez ér el, mint a politikával foglalkozó média - erősen ballib orientált.

A politikai lapok, és TV-k tekintetében megindult a kiegyenlítődés, de nem teljes, van ahol ez, van ahol az van fölényben. Ráadásul a jobb média nagyon erősen Fidesz kötődésű, és nem általánosan jobb.

radala 2010.03.22. 14:19:09

"Ráadásul a választási eljárásról szóló törvény szerint annak az egyéni jelöltnek a kiesése, akinek az ajánlószelvényeit már leadták, nem befolyásolja a listaállítást. "
Csapodynak nincs semmi adu a kezében.

sárkányfő 2010.03.22. 14:19:25

@hoplita: nekem nagyon jó memóriám van, viszont neked még a szemeddel is gondok lehetnek, ugyanis többször leírtam, hogy hogy nemcsak 90-94, de 94.98-ra is értem amit írok.
tekintve, hogy te vállaltan radikális vagy, szerintem inkább a szubjektivitásod okozza a homályos emlékeket.

panelburzsuj 2010.03.22. 14:21:53

@radala:

"mi lesz a besározódott értelmiségi elittel"

Majd meggyón. Van benne prakszisa ....

radala 2010.03.22. 14:22:26

"A Bokros-Debreczeni féle listával fórumos forrásaink szerint az MDF egyértelműen balra, az MSZP-től elfordult vagy még elszakítható szocialista szavazók felé igyekszik orientálódni, ezzel pedig a Mesterházy Attila nevével (fogalmazzunk így) fémjelzett MSZP közvetlen konkurense lehet áprilisban, elsősorban a fővárosban."
talán mégis a Fidesz adta el a KC-ket, lehet, hogy DJ nem is utálja OV-t, csak egy fideszes ügynök.
Söt az is lehet, hogy a köcsög OV nem akar magának LMP-t, mert akkor megbomlik a centrális erőtér.
Na jó, biztos, ami biztos listán az LMP-re szavazok:-)

sárkányfő 2010.03.22. 14:23:46

@Anyád a baráthal: a bulvár médiát nem követem, de úgy tudom apolitikus, mert nem akarja megütni a bokáját, a profiton kívül nem érdekli semmi, továbbá nem akarja politizálással elveszteni olvasói egyik felét.
egyébként a média jelentőségét eltúlozzák, 98-ban talán azért nyert a fidesz, mert jobbos média volt? Amerikában Bush is a média ellenszelében nyert, az emberek nem arra szavaznak, amit a főszerkesztők szeretnének. Ma meg már van net is, szóval vége a média kizárólagos hatalmának és befolyásának.

tlac 2010.03.22. 14:24:01

@panelburzsuj: akkor Te nem ismered az igazi élcsapatot! Sehol nem voltak hozzá képest még a dajcstomik és fodorgabik sem. sztem semmi élcsapatos nincs bennük azonkívűl, hogy persze mozgalom, párt, annak logikája mentén.

Ordnassac 2010.03.22. 14:24:03

@radala: öm, ez azért így nem biztos. Ez tudomásom szerint (és Tóth Zoltán szerint is) csak akkor vonatkozik, ha már leadták vagy nyilvántartásba vették a listát. Előtte nem.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 14:24:04

@tlac:

Egészen egyszerűen kiábrándítóak a mai lapok. Ezt Bernardnak is megemlítettem, amikor a reggeli után megbeszéltük a napi teendőket.
- Kivétel nélkül mind azt írja, hogy az ég világon semmi sem történt, amióta hivatalban vagyok.
- Erre igazán büszke lehet - jegyezte meg Bernard.
Felvilágosítottam, hogy a lapok ezt nem elismerésnek szánták, még ha a hivatalnokok szemszögéből esetleg annak is látszik.
- Tíz reggeli lapot néztem végig - közöltem. Tíz újság elolvasása messze több, mint amennyit hivatali kötelességem megkövetelne. - A tíz közül kilencben egyetlen jó szót sem ejtenek rólam!
- A tízedik ezek szerint jobb volt? - érdeklődött Bernard, szokása szerint teljességgel félreértve a mondandómat.
- A tízedik még rosszabb volt! Az ugyanis meg sem említett! [A politikusok szerint még mindig jobb, ha valakiről rosszat írnak, mintha semmit sem. - A szerk.] Az újságok lényegében mind ugyanazt írják: csak a szám jár, és egy nagy lufi vagyok. Bernardot ez ugyanúgy meglepte, mint engem. [Úgy tűnik, Bernard mostanra megtanulta, hogy az őszinteséget, ami kétségtelenül elengedhetetlen ahhoz, hogy valakiből sikeres személyi titkár váljék, néha nem árt némi diszkrécióval csillapítani. - A szerk.]
- Meglehetősen különös. Azt írják az újságok, hogy a kormányzásom csak üres locsogás, csak a dumálunk, miközben valójában nem történik semmi. De ez egyszerűen nem igaz! Hiszen másról sem beszélek, mint hogy számos reform van készülőben, hogy megígértük, hogy nagyszabású irányváltást hajtunk végre, meg óriási terveken dolgozunk és egy teljesen új kormányzati filozófiát fejlesztünk ki, és hogy alapvető változásokat tervezünk a társadalom összetételében és országunk geopolitikai viszonyaiban.
Bernard együttérzően bólogatott. Teljes mértékben egyetértett velem. - Szóval akkor most mi is történik valójában? - kérdezte.
- Nyilvánvalóan semmi! Legalábbis egyelőre! - Az igazat megvallva magam is türelmetlen voltam. De végül is ezekhez a dolgokhoz idő kell. Rómát sem egy nap alatt építették fel.

(www.yesminister.hu - természetesen ez is...)

radala 2010.03.22. 14:24:17

@panelburzsuj: Én arra a felére gondoltam, aki nem gyakorló gyónó áldozó:-)
Mondjuk elittel igazából tele a padlás, ha valaki akarná még én is lehetnék elit, a cv-m meg is lenne hozzá, csak a kutya nem kíváncsi rám:-)

Anyád a baráthal 2010.03.22. 14:24:18

@Michael Knight: Vona a tv2 vagy rtl bármelyikében (ráadásul egy bulvár műsorban) mindenképpen kuriózum.

Hülye lenne persze, ha nem használná ki egy ilyen műsor lehetőségeit kampányidőszakban.

Nem értem azokat a barmokat, akik nem értik, hogy a Jobbik mit keres pl. az EU parlamentben, ha egyszer EU ellenes. Az ugyanis egy dolog, hogy az ember mit szeretne elérni, a másik pedig az, hogy milyen környezetben kell azt elérni. Igenis ki kell használni minden (törvényes) lehetőséget arra, hogy érvényesülj. Ha ezt nem teszi meg hátrányba kerül. Ez még nem képmutatás (vizet prédikál, bort iszik).

Ordnassac 2010.03.22. 14:24:47

@kalapácstollú: csak délután négyig nem lesz idejük visszavonni és újat leadni...

panelburzsuj 2010.03.22. 14:25:08

@tlac:

És állás és fizetés.

radala 2010.03.22. 14:25:21

@Ordnassac: Ok 4-ig kell már csak rágnunk a körmünket:-)

Anyád a baráthal 2010.03.22. 14:25:36

@ó jaj: Jó példa az apolitikus bulvár médiára az rtlklubon a heti 7, ugye?

hoplita 2010.03.22. 14:26:16

@ó jaj:

Ezeket a mondatokat olvasva eszembe jut a találó és sokszor idézett mondás.

"Semmi sem változik gyorsabban, mint a változatlan múlt."
:(

tlac 2010.03.22. 14:26:21

@panelburzsuj: és pont ideológiai izmozás nem volt. de még csak poziciókat sem nagyon buktak, mindenki letöltötte az adott kurzusát. "kevesebb mint rendszerváltás, több mint kormányváltás"

Ordnassac 2010.03.22. 14:26:56

Az MDF leadta a Nógrád megyei listáját, meglátjuk, hogy nyilvántartásba veszik-e. (Apropó Nógrád megye, hogyhogy nem adták még le a listájukat ott?)

tlac 2010.03.22. 14:28:55

@Michael Knight: Kohl azt az atyai tanácsot adta OV-nak 98-ban hogy innentől ne olvasson újságot :) OV főleg Sportot olvas amúgy :)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 14:29:17

@Anyád a baráthal:

Az euroszkeptikusoknak - és itt nem a Jobbikra gondolok, csak úgy általában az eurószekpikusokra - valóban helyük van az EP-ben, ebben igazad van. De ezt azért egy kicsit más szitunak érzem. Mindenesetre ha ott lesz, az érdekes lesz.

kalapácstollú 2010.03.22. 14:29:21

@Ordnassac: Ha jól számolom, a képviselő az általad citált törvény ((1997. évi C. tv.) 57. §) szerint holnapig nyilatkozhat. (remélem, nem nyúltam ebben is mellé! :))

tlac 2010.03.22. 14:29:50

@radala: aztán még 3 hétig.. DI imádja az izgalmakat...

ubul2000 2010.03.22. 14:30:04

@radala: Szerintem ez arra az esetre vonatkozik, amikor már jogerős a jelölt- és a listaállítás is. De majd meglátjuk Nógrádban mi a helyzet

Ordnassac 2010.03.22. 14:31:17

@kalapácstollú: ezt számolgattam épp. Úgy tűnik így van. Szóval annyira nem szúrták el, de sok értelmét akkor sem látom. Lesz egy 4 fős Fejér megyei lista, a szavazólapon pedig az első 5 helyet mutatják, feltűnő lesz a lyuk az MDF-nél...

Mediacapa 2010.03.22. 14:31:44

Nagy tételben fogadnék, hogy ez az MDF-es balhé (lista, de kikkel? Csapody számít vagy nem? stb.) meg fog oldódni és elindulnak budapesti és a lehető legtöbb megyei listával. Ezeket a machinátorokat csak a szavazófülkében ikszelő választók tudják elsüllyeszteni, igaz, csak 4 évre. Csapody kap valamit cserébe valahol, valahogyan úgy értelmezi az OVB az ügyet, hogy nekik jó legyen. Undorító...

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.03.22. 14:32:24

@tlac:

Á, egyszer, úgy négy-öt éve a brüsszeli járaton (zombijáratnak hívják, de nem ezért, hanem mert hajnalban indul, éjszaka jön vissza, szóval szinte zombi, aki ezzel utazik oda-viossza) egy sorral mögöttem ült átellenben, és Népszabit olvasott.

goom 2010.03.22. 14:33:26

@Ordnassac: "az azért erősen meglepne, ha a Fidesznek az 50%+1 nem lenne meg..."
Rövid válaszom: engem is.
Hosszabb válaszom: még három hét áll egy olyan párt előtt, akik már háromszor is bizonyították, hogy "képesek" erős pozícióból jócskán visszaesni. Ez elvileg (bár nyilván kisebb eséllyel) most is előttük álló lehetőség.
Másrészt... a tapasztalataim szerint (elég sok emberrel beszélgetek politikáról) igencsak erős lehet a Jobbik, az MSZP-nek meg szerintem (is) komoly rejtőzködő tábora van.
Ha a két kicsi is bejut, elvisznek min. 10-et a 100%-ból. Innentől nem tartom kizártnak a két közepes párt átlagos 20-20%-nyi eredményét.

Diocles 2010.03.22. 14:34:28

Az MDF-ben többen arra számítanak, hogy a budapesti lista akkor is biztos, ha Csapody visszalép. A pártnak két olyan jelölte is van - a 4. választókerületben induló Király Zoltán és a 18. választókerületben induló Slosár Gábor -, akiket a választási bizottság elutasított, de fellebbeztek. A két jelöltet korábban azért utasította el a választási bizottság, mert az általuk leadott ajánlószelvényeken más tollal volt kitöltve a jelölt neve, és más tollal a cédulát leadó állampolgár adatai (erről itt olvashat bővebben). Ugyanezért korábban egy LMP-s jelöltet is elutasítottak Nagykőrösön, de őt a fellebbezés után végül nyilvántartásba vette a választási bizottság. Az MDF abban bízik, hogy a választási bizottság az ő jelöltjeiknek is engedélyezni fogja az indulást."

hoplita 2010.03.22. 14:34:31

@elendem:

"....És nem az a párt magyar, amelyik hangosan zsidózik és cigányozik, hanem amelyik értéknek tekinti mindenki nemzeti öntudatát, hazaszeretetét és a nemzetet egységként látva, minden itt élő javát nézve dolgozik közügyeinken...."

Ebből az öt voksból ez világosan meg is mutatkozik...
Szadesz, centrum, meg nullahatosmadöf...muhahahahahaha..!!!!!
"Csak" háromszor segítetted hatalomra a szavazatoddal a szocionistákat.
Anyám....és még meg is magyarázza..!!!

sárkányfő 2010.03.22. 14:35:04

@Anyád a baráthal: én a bulvármédia alatt bulvármédiát értettem, és nem bulvárműsorokat. pl. blikk, kiskegyed, ilyenek. a heti hetes nyilván elfogult balra, ahogy Fábry meg jobbra, egyik sem titkolja különösebben. Mint látható a magyar és nemzetközi példákból, nem ezeken múlik egy választás, illetve mindenki az nézi, amit azt mondja, amit hallani szeretne. ma pl. egyértelműen nagy jobbos médiafölény van, de ennek szerintem nincs nagy jelentősége. már a net előtt sem volt, most meg már pláne nincs.

Mediacapa 2010.03.22. 14:36:50

@goom: a százalékos gondolatmenetet osztom, de egyéniben dől el a választás. Ha a 2. fordulóra marad egy 40 százalékos fideszes, és két 20-20 százalékos MSZP és Jobbik-jelölt, akkor az tuti Fidesz mandátumot jelent (persze kerületről kerületre másképp néz ki az arány, de az alapséma ez lesz). A kompenzációs lista pedig veszettül rosszul honorálja a töredékszavazatokat...

Ordnassac 2010.03.22. 14:36:56

@Diocles: ez érdekes, ugyanis Földi Áronnál (LMP Nagykőrös) továbbra is az áll, hogy nyilvántartásba vételét elutasították...

goom 2010.03.22. 14:38:51

@Roa: "Morvai ma nagyon csúnyán alázta a magyar hírlapos újságírtót. Kezd nőni a szakadék a két párt közt, de majd meglátjuk."
Ha "helyzetbe" (értsd: hatalomba, vagy annak közelébe) kerülnek, bármi lehetséges szerintem. Most azt gondolom, hogy szükségük van erre a fajta kommunikációra a saját táboruk felé - aztán "majd meglátjuk", ahogy írtad is. :)

radala 2010.03.22. 14:40:43

@tlac: Ja már reggel írtam, hogy soha nem hittem, hogy ennyi rejtett vonása van a választási rendszerünknek. DI egy igazi népnevelő. GYF meg DI tett a legtöbbet a demokráciáért hazánkban. GYF nélkül soha nem tudtuk volna meg, hogy a szavazatunk hatással lehet a sorsunkra, DI nélkül meg soha nem érthettük volna meg, hogy milyen felelősségteljes munka is a törvényalkotás, soha nem jöhettünk volna rá, hogy nem oktalan az alaposság:-)

sárkányfő 2010.03.22. 14:43:18

@hoplita: akkor lássuk a tényeket. se az mdf kormánynak, se az mszp-nek nem jutott eszébe pl. korlátozni az ellenzék alkotmányos jogát a kontrollra. 98-02 a Fidesz konkrétan nem hagyott egyetlen parlamenti vizsgálóbizottságot sem felállítani. Közölték, hogy a parlament ellenzék nélkül is működik, és megerőszakolva a magyar nyelvet közölték, hogy a hetente szó azt jelenti, hogy három hetente, és korlátozták a parlament működését is. Stb., ilyesmi korábban nem volt, sőt Horn, bár 2/3-os kormányt vitt, önként(!) lemondott az (akkor még létező) vizsgálóbizottságokban az abszolút többségről, és kerek 1/3-nyi helyet adott át az akkori ellenzéknek, hogy legyen beleszólásuk. Szomorú ezt mondani, de az amúgy sok negatívummal jellemezhető Horn nagyobb demokrata volt, mint Orbán. Hornnak eszébe se jutott eltörölni Széchenyiék találmányát, a kormányülés jegyzőkönyvezését, Orbán megette. Persze aztán 2002-ben már nem állították vissza, stb., szóval a polgárháború logika győzött, mindenki belehülyült a gyűlölködésbe.

Diocles 2010.03.22. 14:45:15

ez vicces, az SZDSZ akkor kivel kavar? ezzel is, azzal is?

Közös MSZP-SZDSZ-jelölt indul vasárnap a Terézvárosban

2010. március 22., hétfő, 14:28
Szerző: MTI

Öten indulnak a vasárnapi időközi terézvárosi önkormányzati képviselő-választáson, amit Pócs Attila (SZDSZ) képviselő halála miatt írtak ki a VI. kerületben. A mandátumért - szemben az országgyűlési választással - az MSZP és az SZDSZ együtt, közös jelölttel indul.

tlac 2010.03.22. 14:46:46

@Michael Knight: én is olvastam már népsazbót repzin. egy időben osztogatták..

Feanor 2010.03.22. 14:48:21

@Nazareus: kepmutatas.hu/

khm, ha tudsz jobb forrást nevesítsd, ez alapján nincs több.

kopogtató 2010.03.22. 14:48:26

@ó jaj: mit moralizálgatsz itt pajtás. inkább számoljunk vissza együtt... még 20 nap és takarodtok

tlac 2010.03.22. 14:48:38

@Diocles: ha megvan a 8 induló akkor sín. megvan. Csapody próbált még kicsit kufárkodni..

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 14:49:16

@elendem: az mdf-et leszámítva nagyjából logikusnak is mondható sor...

Ordnassac 2010.03.22. 14:51:58

<off>A Jobbik leadta utolsó területi listáját is, Nógrád megyében.<on>

Tényleg, azt nem lehet tudni, hogy Király Z. és Slosár G. fellebbezését mikor bírálják el?

radala 2010.03.22. 14:52:30

@ó jaj: ezek a tények, akkor nem nagyon van min vitázni.

sárkányfő 2010.03.22. 14:53:35

@kopogtató: látom érveid, na azok nincsennek, ellenben akkora zombi vagy, hogy beszoptad szeretett vezéredtől, hogy: "aki nincs velünk az ellenünk van".
Részvétem.

goom 2010.03.22. 14:55:53

@Mitya Ivanov: (...) "szerintem a Jobbik politikai öngyilkossága akkor kezdődik meg, amikor elkezd valamelyik párttal, - akár a Fidesszel is -, egyetérteni."
Ezt ellenkezőleg látom: szerintem a Jobbiknak van egy esélye a kettészakadásra a következő négy évben - főleg ha sok mandátumuk lesz. Én el tudok képzelni egy, a mostaninál mérsékeltebb és egy még radikálisabb vonalat. Előbbinek komoly túlélési esélyei lehetnének 2014 utánra (akár a FIDESZ közelében is), utóbbi viszont a MIÉP sorsára is kerülhetne. Mindezt attól is függővé teszem, hogy mennyire lesz (vagy nem) sikeres a FIDESZ ebben a ciklusban: ez tehát szerintem meghatározó lesz a Jobbik jövője szempontjából is.

"A Jobbik gyűlések hangulata miatt nekem pedig éppen az az érzésem, hogy a totális tagadásra, ellentmondásra, és a totális baromságokra vevő a Jobbik bázisának nagy része. Lásd veszprémi naggyülés, a Fidesz akadályozza a Jobbik 2/3-át."
Ezzel bizonyos értelemben egyetértek: ezeket a kijelentéseket én is túlkapásoknak vélem; mindazonáltal én láttam több mérsékelt megnyilvánulást is tőlük (pl. lakossági fórumokon). Ezzel is alátámasztanám a fentebbi soraimat...
A három nagy(obb) párt közül egyiket sem érzem teljesen homogénnak, így őket sem. Sőt: itt látom a legnagyobb lehetőséget a kettészakadásra, ld. ismét fent.

tlac 2010.03.22. 14:55:53

DJ örül, ha a Népszavába írogathat, vagy a Klubrádióban nyöszöröghet..
esetleg segít a nagyformátumújának qrva jó könyveket írni. NA EZ a diktatúra!

hebrencsbrekkencs 2010.03.22. 14:58:46

@Anyád a baráthal: Ez pont olyan, mint a rendszert belülről bomlasztó kommunisták meséje.

elendem 2010.03.22. 14:58:53

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Ez arra volt válasz, hogy értelmiségieknek szóló szalonképes párt. Vannak értelmiségiek, akik szeretnének egy szalonképes pártra szavazni. Volt idő, hogy úgy látszott, az szdsz lesz az. Aztán ez az idő elmúlt. De ezek az értelmiségiek még mindig szeretnének egy szalonképes pártra szavazni. Ezért részben alakítanak, részben felfedeznek egy másik pártot, ami szalonképes. És szavazni szeretnének rá. Ez az okfejtés nem bizonyítja, hogy a két párt azonos, vagy azonos gyökerű lenne, csak hogy van egy réteg, amelynek tud mondani valamit. Pl. (TG-hez visszatérve) a gondolkodás fontosságát.
Ebből nem következik, hogy mindenki, aki gondolkodni akar, volt szdsz-es átmentő ügynök.

elendem 2010.03.22. 15:00:37

@hoplita: Eleve nem gondoltam, hogy te érteni fogod...

bigapples 2010.03.22. 15:01:12

@ó jaj: Azt hiszem te valami párhuzamos múltban élhettél 90-98 között, valami furcsa békeidőben és nem abban amiben hoplita vagy akár én.

norris21 2010.03.22. 15:02:10

Látva az új kis pártok - LMP, CM - eddigi sikereit, vagy legalábbis a sikereikre utaló jeleket, felmerül a kérdés, hogy adott helyzetben talán mégsem annyira lehetetlen küldetés új pártot gründolni, és akár parlamentbe jutni, mint ahogy korábban lehetett olvasni pár elemzőtől e témában. És akkor még ide vehetjük a Jobbikot is, bár ők a másik kettőnél azért régebb óta építkeznek, igaz többre is számíthatnak.
Mindenesetre bátorító példának itt vannak, ha Szili vagy éppen GyF döntésre akarnák (akarnák?) vinni a dolgot az Mszp-ben.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 15:02:57

@elendem: de akkor miért bizonygatjátok hogy az lmp és az szdsz egymástól a lehető legtávolabb áll, miközben az szdsz kezdetekor ugyanazt láttad/láttátok bennük, mint most az lmp-ben?

kalapácstollú 2010.03.22. 15:04:18

@norris21: "talán mégsem annyira lehetetlen küldetés új pártot gründolni, és akár parlamentbe jutni"

Nehéz vagy nem nehéz, eddig ez mindenesetre csak egy pártnak sikerült, 98-ban a MIÉP-nek.
Ha pedig valami csak ritkán fordul elő, az talán mégsem lehet olyan könnyen megvalósítható dolog.

goom 2010.03.22. 15:04:23

@Mediacapa: én a százalékos arányokat nem egy-egy egyéni körzetre értettem, hanem az országos végeredményre.

Ordnassac 2010.03.22. 15:06:19

Már kevesebb, mint egy óra a határidő a területi listák leadásáig, sietnie kell az MDF-nek.

Ordnassac 2010.03.22. 15:06:57

@kalapácstollú: főleg, hogy a MIÉP 1993–94-ben parlamenti párt volt, tehát nem egészen új. ;-)

bigapples 2010.03.22. 15:09:45

@elendem: Az értelmiség döntő többsége a szocikra vagy a fideszre szavazott az elmúlt 3 választáson. Kétlem, hogy létezne valami egységes elitista értelmiségi kaszt, abban meg teljesen biztos vagyok, hogy az általad vizionált szalonképes értelmiségi párt niche eddig nem volt betöltve, mert az SZDSZ meg a Centrum (ahogy a listádat elnézem te ezeket tartottad annak) nem ez volt. Az más kérdés, hogy sokakat megtévesztettek ezzel a hamis képpel.

hoplita 2010.03.22. 15:12:04

@elendem:
Én ne érteném...?
Nem is gondolod, hogy mennyire értem.
Fölötte eggyel meg is magyarázod.
Törted a fejed, gondolkoztál....aztán ez sült ki belőle.
Tudod mit?
Legközelebb inkább ne tegyél ilyet...ne gondolkozz.:DDD

elendem 2010.03.22. 15:14:42

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Nem bizonygattam, hogy egymástól a legtávolabb áll. Mások vádolták az LMP-t azzal, hogy az SZDSZ ide mentette át magát (anyagilag és embereit tekintve). Én ezt vitattam.
Az, hogy hogy a magát sok szempontból liberálisnak definiáló lmp mutat hasonlóságokat a magát liberálisnak definiáló szdsz-szel, szerintem nem meglepő. És az sem, hogy magukat liberálisnak definiáló szavazók többen rokonszenvesnek tartották az szdsz-t, most meg az lmp-t, szintén nem meglepő. De ettől még az lmp nem az szdsz utódpártja.
Természetesen, ha valaki a liberális gondolatokat eleve elveti (találkoztam már ilyennel), akkor számára mindkét párt a "sátántól való", és mint ilyen, egy és ugyanaz. Ezzel nem kívánok vitatkozni.
Az átmentés vádját viszont bizonyítani illenék, és ez eddig még nem történt meg.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 15:15:39

@bigapples: a legnagyobb baj az velük (egykori szdsz ma lmp szavazó magukat értelmiségnek kikiáltók), hogy nem tudják felfogni hogy az "értelmiségiek" között is lesznek nem kis számban akik a jobbikra fognak szavazni (többen mint az lmp-re). Valószinüleg azért, mert nehéz lenne belátniuk hogy a jobbik messze nem egyenlő azzal a "csőcselékkel" akikkel ők egyenlőnek szeretnék látni.

norris21 2010.03.22. 15:15:51

@kalapácstollú: "...adott helyzetben..."

Szerintem most ilyen van, persze kérdés, hogy '14-ben mi lesz. Ha a Fidesz stabil kormányzással pályára teszi az országot, akkor nem lesz helyzet. Ellenben, ha ő is hitelét veszti, akkor megindulhat az igazi földindulás...

hoplita 2010.03.22. 15:19:50

@bigapples:

Vajon miért van az, hogy a mi drágalátos értelmiségünket ugyanolyan könnyű átbaszni, mint a leghülyébb kolhoztehenészt?
És ugyanúgy sírbakol is utána....hogy jajjajjjajj, átbasztak.
Szánalmas.

Nem lehet az, hogy néha egyszerűbb, könnyebb és főként kifizetődőbb is hagyni átbaszni magunkat, kedves értelmiség..????

Ordnassac 2010.03.22. 15:20:41

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: szerintem a Jobbik utóbbi napokban mutatott retorikája meg elijeszti az értelmiségiek egy részét a Jobbiktól. Itt most a győzelmi kijelentésekre gondolok. Ez sokakat zavar. Még a Jobbikhoz húzódó rokonaimat is.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 15:23:53

@Ordnassac: konkrétan melyik kijelentés? az hogy győzni szeretnének a választáson?

melyik párt nem szeretne?

lorantka_a_gall 2010.03.22. 15:24:58

BRÉKING NYÚZ: Az LMP-nek mind a 20 területi listája biztosított, elfogadták a békésit is.

ubul2000 2010.03.22. 15:25:55

Úgy látszik Vasban elbukott az MDF-lista

Ordnassac 2010.03.22. 15:27:39

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Vona 2/3-os kijelentését többek nem értették. Másrészt az MDF és az LMP nem tesz ilyen kijelentéseket. A Jobbiknak sem kellene, mert ez csak az elszálltság (és nem az elszántság) jele, semmi több vagy az emberek hülyének nézése, amivel a legmélyebb SZDSZ-szintre süllyednek. Remélem nem így van.

bigapples 2010.03.22. 15:27:51

@hoplita: Lol, a postom nem akart valami értelmiségellenes kirohanás lenni, de nagyon gáz ez az elitista duma, hogy van egy értelmiségi kaszt, ami keresi a szalonképes pártot a sok szalonképtelen között.

Kb 1992-ben, mikor az SZDSZ elkezdett utcai Charta tüntetéseket szervezni a kommunista utódpárt levitézlett harcosaival, már pontosan lehetett látni, hogy milyen valójában milyen szalonképtelenek a rab madarak.

Ordnassac 2010.03.22. 15:28:16

@lorantka_a_gall: mármint a szükséges jelöltet, a listát még le sem adták...

lorantka_a_gall 2010.03.22. 15:29:25

@Ordnassac: természetesen, bár azt nem tudhatjuk, hogy leadták-e, csak hogy még nem vették nyilvántartásba.

radala 2010.03.22. 15:29:39

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Szerintem normális ember nem hiszi, hogy a Jobbikra a csöcselék szavazna. A volt-miép szavazó jobbikosok nyilván értelmiségiek. De a Jobbik attól olyan nagy, hogy sikeresen fölszívta az mszp szavazók legeslegalját is. Minél nagyobb egy párt relatíve annál kevésbé lehet értelmiségi. Én nem nagyon vagyok oda a Jobbikért, de nincs semmi baj a szellemi kapacitásukkal, a baj az az (szigorúan szerintem), hogy a szellemi kapacitásuk döntő részét csak a sikeres felszínes jelmondatokban élik ki.
Szerintem bármelyik Jobbikosból lehetne jó politikus, ennek ellenére azt hiszem, hogy maga a jobbik soha nem lehet kormánypárt, (koala az ok ha összemegy és muszáj) mert szerintem a radikalizmus nagyon nem frankó és egyre kevésbé lesz az.

lorantka_a_gall 2010.03.22. 15:33:03

@Ordnassac: Azt tudjuk a valasztas.hu-ról, hogy még nem vették nyilvántartásba a Békés megyei területi listát, de azt nem, hogy leadták-e. Ha tudsz ilyen forrást, ahol ezek megtalálhatók, szívesen fogadom.

laji 2010.03.22. 15:35:03

@ó jaj: Nem vagy kicsit demagóg? Azért, mert 3 hetente ült össze a parlament, attól most miért is lett rosszabb? Ezt azért tették, mert így hatékonyabb volt, ha valaki önkormányzati képviselő is + valamilyen parlamenti bizottságban is dolgozik. Csak azzal a maszopos demagóg, populista szöveggel ne gyere, hogy így ritkábban lehetett interpellálni a politikusokat, mert ennek a jelentősége nulla, ha valakit támadni akarnak, azt úgyis a sajtón keresztül teszik.
Mondj az elmúlt 20 évből egy olyan p. feltáróbizottságot, amelynek valami értelmeset sikerült feltárnia (és nem a képviselők plusz díjazását szolgálta)?
Horn olyan gáláns volt, hogy 1/3 helyet adott bizottságokban, ahol egyszerű többséggel szavaznak! Micsoda demokrata, vazze!!!! Még abban is, ami azt tárta volna fel, hogy hová tűnt a jó öreg demokrata irata a levéltárból? :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 15:38:42

@Ordnassac: az egy válasz volt Orbán úr megnyilvánulására, miszerint a Jobbik akadályozza őket a 2/3-ban.

Az egyiknek kb annyi értelme van mint a másiknak. Gondolom Orbánét értették csak Vonáét nem...

sárkányfő 2010.03.22. 15:38:53

@laji: a törvény szavát, és a magyar nyelvet erőszakolták meg a három hetentével.

"Mondj az elmúlt 20 évből egy olyan p. feltáróbizottságot, amelynek valami értelmeset sikerült feltárnia (és nem a képviselők plusz díjazását szolgálta)?"

Szóval azzal érvel húzzuk le a vécén a demokrácia egyik intézményét, hogy szerinted úgyse jó semmire? Ki a demagóg?

"hová tűnt a jó öreg demokrata irata a levéltárból? :)"
erre én is kíváncsi vagyok, tényleg, a amikor a fidesz volt hatalmon, miért nem tára nyilvánosságra az összes iratot?

(most mennem kell, kb . 1 óra múlva leszek megint netközleben)

snq 2010.03.22. 15:41:16

@radala:
>> szerintem a radikalizmus nagyon nem frankó és egyre kevésbé lesz az

vona erről azt mondja, hogy ha azzal amit ma a jobbik képvisel (amit valóban képvisel) radikális más pártokhoz képest, az nem a jobbik szégyene

tlac 2010.03.22. 15:44:11

@laji: 2010-ben bő két (!) hónapig nem ült össze a parlament. akkor most vége a demokráciának?? szabadság legyen, az a lényeg!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 15:45:20

@Ordnassac: szombatikristof.blog.hu/2010/03/12/nem_a_fidesz_tartja_lancon_az_lmp_t_hanem_forditva

ez nem zavar senkit? ugyanolyan debil beszólás egy magát értelmiséginek beállító párt képviselőjelöltjétől...

hoplita 2010.03.22. 15:46:38

@bigapples:

Nekem is leesett....
Nem rögtön, de azért elég korán ahhoz, hogy ne nyújtsak egy voksnyi segítséget sem a bebetonozásukhoz.

Pedig én csak egy hülye melós vagyok, még diplomám sincs.:))

Na, megyek lakossági fórumot előkészíteni...maj' gyövök estére.:D

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 15:46:48

@radala: te nem is tartozol az "egykor szdsz ma lmp szavazó értelmiségi" körbe :)

laji 2010.03.22. 15:53:14

@ó jaj:
""Mondj az elmúlt 20 évből egy olyan p. feltáróbizottságot, amelynek valami értelmeset sikerült feltárnia (és nem a képviselők plusz díjazását szolgálta)?""

"Szóval azzal érvel húzzuk le a vécén a demokrácia egyik intézményét, hogy szerinted úgyse jó semmire? Ki a demagóg?"

Ezt úgy veszem, hogy nem tudtál egyet sem mondani...
Ehhez még hozzá teszem: demokratikusan választott parlament a ház szabályok szerint, nem jött össze hozzá a többség...
Ezt a fejezetet lezárhatjuk a vitánkban!

laji 2010.03.22. 15:53:58

demokratikusan választott parlament a ház szabályok szerint SZAVAZOTT (ez lemaradt, bocs!

Én is akarok kommentelni 2010.03.22. 15:54:10

Török Gábor:
Tegnap azt írtad, hogy az ATV híradó szerint Csapody megerősítette azt, hogy visszalép, így huss Budapest 8. evk, ergó huss MDF pesti lista.
Ezzel most akkor mi van? Mert a valasztas.hu-n továbbra is a régi állapot olvasható...

laji 2010.03.22. 15:56:05

@ó jaj: "a törvény szavát, és a magyar nyelvet erőszakolták meg a három hetentével."

Még mindig nem látom, hogy ez miért fáj (hacsak nem vagy nyelvész...), és lényegét tekintve miért csorbult ezzel a demokrácia?

radala 2010.03.22. 16:00:12

@snq: Mondtam én, hogy nem hülyék a PR-hoz nagyon jól értenek. Ha nem látnám milyen gusztustalan arc Starche talán elgondolkoznék Vonán is. Bár azért szerintem a cigányozást akkor sem találnám nagyon kúlnak.
Sok érdekes harc van itt. Nekem nem jön be, hogy VG OV-t támadja, de megértem, hogy ezt kívánja a kampány. Mindenesetre az én fekete-fehér világomban, minten támadás, ami nem a mostani kormánypártokat és segédcsapatát az MDF-et éri energiapocsékolásnak tünik. Nem tetszik a felelősség elkenése. Szerintem a Fidesz minden felelőssége ellenére a 20 évet a 20 évért plakát igazságtalan.
Nekem az életfogytiglant a 8 évért lenne a szám íze szerint való. De belátom, hogy ez nem lenne PR szempontból hatásos a Jobbiknak.
Mindenesetre szerintem azzal te is egyetértesz, hogy 98-02-ig egy kiemelkedően jó kormánya volt az országnak egy kiemelkedően jó ME-vel. Természetesen ehhez a kiemelkedéshez nem kellett valóban nagyon kiemelkedni.
Mindenesetre szerintem, ha a szívedre teszed a kezed, akkor nem mernél nagy összegben fogadni arra, hogy VG jobban tudná csinálni, mint OV.
Mondjuk én nem emlékszem semmire 98-02-között, amivel ha fenntartásokkal is de nem tudtam volna azonosulni. Söt szerintem, azok a dolgok, amik bennem a fenntartásokat szülik nálad épp a legtámogatandóbb dolgok közül valók. Igazságtalanság lenne elfelejteni, hogy OV kénytelen volt koloncként magával vinni egy FKGP-t és az is tény, hogy nagyjából a semmiből jött. Szerintem teljesen indokolt az általam megelőlegezett bizalom, hogy mostanra sokkal jobb emberei vannak a Fidesznek, mint voltak 98-02-között.
Ha elfelejtjük azt, hogy szerintetek valahogy OV-nak el kellett volna tudnia kergetni GyF-et, akkor mi is az, amit eddigi 20 évben olyan nagyon elcseszett? Távol álljon tőlem a Jobbik pláne annak a szegény Király gyereknek a fikázása. De be kell neked is látnod, hogy egy gyorsan növekvő párt beemel bizonyos kétes elemeket, mert nem lehet ezt sehogy sem kiszűrni. Hidd el, ha lesz Jobbikos önkormányzat, akkor lesz majd korrupt Jobbikos is, ez egy ilyen világ.
Szerintem a Fidesz messze nem hemzsegett soha a korrupciós ügyektől, szó sem róla nem bűntelen, de csak egy "átlagos párt".
Nem bocsánatos bűn az egykutyázás szerintem. Ez teljesen egybevág az mszp érdekeivel, szerintem ez te is látod.
Ha azt mondaná a jobbik, hogy egyik kutya másik egy híján húsz, akkor nem reklamálnék:-)

laji 2010.03.22. 16:00:42

@ó jaj: ""hová tűnt a jó öreg demokrata irata a levéltárból? :)""

"erre én is kíváncsi vagyok, tényleg, a amikor a fidesz volt hatalmon, miért nem tára nyilvánosságra az összes iratot?"

Valszeg minden párt érintett, és ezért fúrják, de ettől még a Fidesz nem lett kevésbé demokrata, mint Horn! Jól látom?
(Bocs, ha kétszer megy el, de valami nem stimmelt itt)

elendem 2010.03.22. 16:03:19

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: A humorérzék nem értelmiség kérdése, tehát bárki érthetné... Egyébként olvastad is, vagy leragadtál a címénél?
Szerintem egyik párt sem értelmiségi vagy melós párt. (A szalonképesség nem is erről szól. És a két szó egymás mellé téve egy korábbi hozzászólásban szerepelt így, ahhoz szóltam hozzá)
Egy párt, ami nem tud több réteget is megszólítani, ami nem tud egész országban gondolkodni, csak egy érdekcsoportot képvisel, nem lehet életképes (vagy csak ott, ahol nagyon sok párt van a parlamentben). Az viszont fontos, hogy ne pusztán demagóg szólamok jelentsék egy párt programját.
A túl egyszerű válaszok nem veszik figyelembe, hogy a társadalmi kérdések eleve bonyolultak, és nem csak a politikai szándék hiánya miatt nem lettek eddig megoldva.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 16:03:30

@radala: "kiemelkedően jó kormánya volt"
az a nem mindegy hogy miből emelkedik ki :(

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 16:05:47

@elendem: akik Vona "kétharmados" beszéde miatt rinyálnak, azok végighallgatták a beszédet, vagy csak az újságokban látták, ott is csak a címet nagyvonalakban?

radala 2010.03.22. 16:08:33

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Szerintem itt megint csak a nagy klasszikust Navracsics Tibort tudom idézni, aki azt mondta, hogy azon szdsz SZAVAZÓK, akik a 2006-os rendörterror után is kitartottak az szdsz mellett, azok ne szavazzanak a Fideszre. Szerintem egy 2002-ben szdsz szavazó ma LMP szavazó, az nem gondolja, hogy a Jobbikosok bunkok.
Morvai K-val kezd rettentöen elszaladni a ló, de ettöl még én nem tudom elképzelni, hogy buta lenne, ahogy Gaudi-ról is csak jókat tudnék elképzelni, Balczót sem hinném hülyének. Mondjuk Szegedi Csanádot olyannak gondolom, mint Deutsch Tompika, csak még csak nem is jóképű. Vonát sajnos tényleg nem nagyon hallottam még, de egyszer butának gondoltam, most 15-én meg ostobának. De ebben a kérdésben végképp nem vagyok mérvadó. Novák Elödöt is értelmesnek láttam, amikor láttam.
Viszont az értelem semmire nem ad garanciát. Pető is értelmes meg Bauer is, sőt ami még rosszabb, nagy valószínűséggel már Bauer apuka is értelmes volt. Szóval a baj soha nem az ésszel van. Nem tudom van-e ilyen mondás, de kéne, hogy legyen. Az ész olykor sikeresen gátolja meg a problémák átlátását/megoldását. (legalábbis időszakosan ez tuti igaz)

radala 2010.03.22. 16:09:43

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: pont ezt írtam a következő mondatban "Természetesen ehhez a kiemelkedéshez nem kellett valóban nagyon kiemelkedni. "

eyeofodin85 2010.03.22. 16:10:01

@snq: Érdekes én legalább háromszor halottam Vonától, hogy csak holnap jelentik be az országos listát, mert lesz rajta meglepetés jelölt. Én a listán nem láttok senki, aki új lenne.

sárkányfő 2010.03.22. 16:10:58

@laji: Valóban nem ismerem fejből az elmúlt 20 év össze vb-jenek eredményét, te nyilván fejből fújod őket. Azonban ha figyelmesen újra elolvasod amit írtam, azt állítottam, hogy egy demokratikus alapjogot egy esetleges gyenge hatásfokú használata nem kérdőjelez meg. És ha valóban annyira hatástalan, miért is kaszálták el?
A szabálynácizmus pedig nevetséges félrebeszélés, egy törvényi kiskaput használtak fel egy demokratikus alapjog elkaszálására, tökéletesen ellentmondva a törvény szellemének és minden demokratikus ország gyakorlatának. Ezt csak az nem látja aki nem akarja látni.

"Még mindig nem látom, hogy ez miért fáj (hacsak nem vagy nyelvész...), és lényegét tekintve miért csorbult ezzel a demokrácia?"
Sajnálom, ha nem érted, egy szint alá nem megyek. Azt meg még jobban sajnálom, hogy neked ez nem fáj, hogy demokratikus érzékenységed mínusz nulla.

"de ettől még a Fidesz nem lett kevésbé demokrata, mint Horn" jól látod, egyik sem demokrata teljesen, és hasonlóságok is vannak demokratikus defektjeikben.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 16:11:47

@elendem: a probléma ott kezdődik, hogy a jobbik programját kritizálók nem tudnak általában továbblépni ezen az "egyszerű, erőszakos válasz", "demagóg szólam", szólamokon amikor konkrét kérdésekről van szó.

Érpatakról hallottál már? Ott van egyedül az országban Jobbikos (szimpatizáns) polgármester.
portal.c-press.hu/200910165901/belfold/erpatak-besegit-a-helyi-romak-kertjeinek-megmuvelesebe.html
írja mindezt a c-press...
De nyugodtan olvasgass még róla máshol is, ha érdekel e téma.

radala 2010.03.22. 16:12:25

@snq: Na ha már itt agyba-főbe dicsérem a Jobbikot, akkor egy kritika is belefér. Szerintem nincs a Fideszben senki, aki butább lenne, mint Pörzse.
Pörzse messze rosszabb, mint Dajcs Tompi.

radala 2010.03.22. 16:21:29

Ezt azért nehéz szdsz utódpártnak nevezni.
Schiffer meglepett.

"Az LMP 176 egyéni jelöltjei közül körülbelül tucatnyian nem az LMP-ben kezdték politikai pályafutásukat - igaz, többségük csak önkormányzati szinten vagy a rendszerváltáskor vállalt közéleti szerepet.

Ivády Gábor és Máté Mihály indult az előző országgyűlési választásokon - Ivády Gábor az MDF, Máté Mihály az MCF Roma Összefogás Párt színeiben. Parlamenti képviselő korábban mindössze egyetlen LMP-s jelölt volt: a miskolci Mile Lajos az első ciklusban a rendszerváltás után az MDF színeiben politizált.

Kiss Kálmán Tibor a legutóbbi három választáson három különböző párt színeiben indult: 12 éve az SZDSZ, nyolc éve a Centrumpárt, négy éve pedig az MDF jelöltje volt az önkormányzati választáson, de 2002-ben a Centrum parlamenti képviselőjelöltje is volt, és körülbelül 2 százaléknyi szavazatot szerzett. Öt LMP-s jelölt számol be életrajzában arról, hogy valaha a Fidesz tagja volt. Schiffer András, a párt listavezetője 1990-től két éven át az Ifjú Szocialisták nevű baloldali mozgalom ügyvivője volt."

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 16:24:17

@radala: nem attól utódpárt, hogy sok a közös név...

laji 2010.03.22. 16:29:52

@ó jaj: Nézd! Még egyszer: a feltáró bizottságokról demokratikus szavazás dönt? Nem szavazták meg! Hol csorbult a demokrácia?
Amiért meg nem szavazták meg: minden hülye kreált ügyben, ami pletykaként megjelent a médiában, akartak felállítani egy bizottságot, mert ez jó keresetkiegészítés egy képviselőnek (még több tiszteletdíj).

3 hetente: megszüntette azt a gyakorlatot, hogy a plenáris ülés alatt bizottságosoznak a képviselők. A koncepció: 1 hét a saját választókerületben, 1 hét a bizottságokban, 1 hét a parlamentben. Elvileg jobban előkészített törvények. Nem kell mindjárt a demagóg, populista ballib sajtónak felülni!!!

jjulie 2010.03.22. 16:30:53

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

leírom neked a frankót: itt senkit nem fogsz meggyőzni, sem a jobbik zsenialitásáról, sem a jobbikos alapító atyák és anyák zsenialításáról, és azt sem fogod bebízonyitani, hogy ez csak az szdsz cégércseréje, lesz most kb 50-90 képviselőtök, és lehet dumálni a házban, jó sok kurucos vereset hangosan elszavalni, na bumm az egynagykutyák fogbak csak dugnak továbbra is, ti meg irigykedtek és döhöngtök

ha valamit akartok, akkor spóroljatok féligpincérféligbiztonságiőr ruhára, és rakjátok halomba a kukákat és gyújtsátok fel

aztán ha a fideszdroid hazazavar akkor hazamentek, ha nem akkor elértek valamit

panelburzsuj 2010.03.22. 16:31:43

@radala:

Ha nem csak a dajcstompik és pörzsék "csúcsvilágát" ismernéd, akkor tudnád, hogy alsóbb szinten minden pártban nagyon nagy volt az elégedetlenség, a kiábrándultság a "SAJÁT" pártvezetésekkel szemben is.

A Jobbik most jobbról, az LMP balról igyekszik most összesöprögetni a korrumpálódott, kézivezérelt parlamenti pártokkal összekülönbözött, de a közügyek iránt nem közömbös kisebb-nagyobb helyi vezetőket.

(Gondolj bele: egy-egy választókerületi Fidesz vagy MSZP-szervezet pár tucat, legfeljebb egy-kétszáz ember. Ennyi "híve" minden jobb háziorvosnak, gimnáziumigazgatónak, autószerelőnek vagy falusi polgármesternek is van ... )

laji 2010.03.22. 16:32:03

Mivan? Arculatváltás a blogon (más színek jelentek meg nálam)?
Egyszer elmagyarázhatná nekem egy webes, hogy ez miért jó (azon kívül, hogy legyen mit felmutatni, hogy dolgoznak...!?

laji 2010.03.22. 16:34:27

"Hamis cetlikkel bukott az MDF vasi listája"

Olálá....

sárkányfő 2010.03.22. 16:34:28

@laji: kár ismételned magad, egyszer már leírtad ugyanezeket, amire én írtam is ellenérveket, amiket te nem vettél figyelembe.

radala 2010.03.22. 16:35:07

@panelburzsuj: Ezt értem is, szimpatikusnak is tartom. GyF nagy érdeme ez a vérfrissülés. Ez egy abszolút jó dolog.

radala 2010.03.22. 16:37:33

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Szállj már le az LMP-röl. Nem utódpárt és kész. Vannak benne zsidók. Nagy öröm, hogy vannak és külön öröm, hogy nem hátulról sunnyognak.
LMP jó és kész.
Esetleg majd megbánom, hogy így gondoltam, nagy ügy a remény fontos dolog.

2010.03.22. 16:37:49

Gábor mennyit fizettél az RP Studiónak ezért az oldalért? A gyáris sablon kicsit szebb volt :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.22. 16:41:54

@radala: párszor már kifejtettem hogy én milyen értelemben használom az utódpárt jelzős szerkezetet, olyan értelemben teljesen utódpárt.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy te sem szavazol rá mérhetetlen szimpátiád ellenére sem .)

drfaktor 2010.03.22. 16:43:04

@radala:
Ez szerintem korrekt osszefoglalas. Amin mindig csodalkozom, az az, hogy miert nem tudtak ennel jobban kommunikalni a Fidesz oldalarol, hogy nem ugyanaz a nagysagrend a ket oldal korrupcios-kiszamlazos ugyeinek a szama. Valahogy - ugy erzem - mindig hagytak magukat belevinni a vagdalkozasba, es ott hamar saros lesz mindenki, igy az egyszeru valaszto (en) nehezen tudott kiigazodni.

jjulie 2010.03.22. 16:43:15

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

lassan én sem fogom érteni, hogy miért nem értenek téged

laji 2010.03.22. 16:44:09

@ó jaj: Hát akkor nekem is már csak hasonló érvek maradtak: ilyen demagóg szintre, amin Te vagy, már nem tudok lesüllyedni... Ha talán valami konkrétumot, mit érvet megpendítenél, de azt, hogy visszaköpöd a sajtód demagóg mondatait, azzal nehéz vitatkozni.

drfaktor 2010.03.22. 16:45:54

Nem jo, hogy ennyire szet vannak huzva hozzaszolasok.

panelburzsuj 2010.03.22. 16:46:31

@radala:

Meg a húsz éve változatlan Fideszcsúcsnak, amiből lassan már csak az Orbán-Kövér-Kósa triász marad a porondon. (A többi "alapító atya" jó esetben mehet a brüsszeli dácsába nyugdíjaskodni ...)

kopogtató 2010.03.22. 16:56:44

@ó jaj: mit vitázzak nézd meg az elmúlt 8 évet aztán sunnyogj el

sárkányfő 2010.03.22. 17:01:14

@laji: nézd, ha szerinted nem a törvény megsértése, megcsúfolása, és egy magát nemzeti pártnak feltüntető pártnak saját maga szembeköpése a hatályos magyar törvény abszurd kiforgatása, átértelmezése, akkor komolyan sajnállak.
Van aki a sötét éjszakából kimagyarázza a világos nappalt...

sárkányfő 2010.03.22. 17:02:52

@kopogtató: te nagyon súlyos eset van. az előbb már leírtam, de sajnos képtelen vagy felfogni: semmi közöm sem nekem, sem az eddig a vita tárgyához az elmúlt nyolc évnek.
ha valaki itt félrebeszél, sunnyog, az te vagy.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.22. 17:06:39

A régi valahogy olvashatóbb volt, így elsőre, de majdcsak megszokjuk, mint a FIDESz-t is újra a kormányrúdnál...

kopogtató 2010.03.22. 17:07:20

@ó jaj: értem mit akartál, de nem akkor kell kiegyezésért kiáltani, amikor épp a számonkérésnek kell jönni. előbb várjuk meg az elszámoltatást. utána ki lehet egyezni.

nyo 2010.03.22. 17:12:00

@radala: www.hircity.hu/cgi-bin/hircity/index.cgi?view=ck&tID=609&nID=130677&nyelv=hu

Ha nem hallottad még Vonát eleget beszélni akkor ebbe hallgass bele. Ez a tegnapi győri lakossági fórum. Semmiféle 2/3, és hülyeségek nem hangzanak el. (a győri jelöltek bemutatkozását érdemes átpörgetni)
Szerintem ha a Fideszesek végighallagatnák a beszédet, akkor a nagy részével egyetértenének.

sárkányfő 2010.03.22. 17:13:29

@kopogtató: akkor meg azt nem sikerült felfognod, hogy egy szót sem ejtettem kiegyezésről. azt állítottam, hogy a hideg polgárháború tönkreteszi az országot.

radala 2010.03.22. 17:16:13

@panelburzsuj: Ebben nem értünk egyet, szerintem a Fidesz mellett nem nőtt meg jelentősen a tér, sőt (ez majd kiderül) a Fidesz még inkább kicsit terjeszkedett is. Nekem meggyőződésem, hogy a Jobbik az mszp rasszista, antiszemita szavazóival nőtt nagyra.
Az, hogy van a Fideszből átszavazási hajlandóság a Jobbik irányába, az nagyjából természetes. Én is szavaznék rájuk, ha nem cigányoznának hanem csak kötelet ígérnének a szociknak. Mint minden pártnál a Jobbiknál sem egyszerű a tábor bővítése. Nehéz az én szavazatomat is megszerezni meg a rasszistákét is.
@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Én komolyan gondolkozom a listás LMP szavazáson. Már korábban meg is ideologizáltam, hogy ezzel sokkal többet segítek az LMP-nek, mint amennyit ártok a Fidesznek. Ez a Jobbiknál nem lenne így, mert a Jobbik jó eséllyel szerez mandátumot Csongrád megyei listán is, szóval, ha rájuk szavazok, akkor kapnak 1/25K mandátumot a fidesz meg bukik ugyanennyit. Az LMP-nél csak az 5 % ugratom meg és ez csak 1/55k mandátumnyi lesz, de a végén az mszp meg bukik 4-5 mandátumot.
@drfaktor:
Ez egy olyan téma, amit nem lehet normálisan elmondani, olyan nincs, hogy mi kevesebbet loptunk. Amúgy meg az mszp-nél az már csak a hab a tortán, hogy lopnak is. Nem tudnak annyit lopni, mint amennyit az impotensségükkel el bírnak cseszni.

laji 2010.03.22. 17:23:54

@ó jaj: Nézd, eddig minden kormány követett el törvénysértést, legtöbbször mondjuk olyat, hogy vagy meg kellett volna hozni már egy törvényt, de nem tette, vagy a törvény szerint valamit teljesítenie kellett volna, de nem tette. A pártok nem tartják be a adatvédelmi törvényt, stb. És biztos veled is előfordult már, hogy átmentél a piroson.
Én nem vagyok ennyire merev. Ha tartalmilag védhető az ügy, akkor OK, és itt a hatékonyság szempontjából védhető volt az, hogy úgy csináltak, mintha félreértelmeznék. Ami ennél is fontosabb, tartalmilag egy cseppet sem csorbult a demokrácia, legalábbis nem jobban, mint amikor egy interpellációnál nem 3 percet, hanem 2 percet lehet viszont válaszolni (és, ha valaki a szabályok által előírt időkeretet átlépi, ne süssük rá, hogy antidemokrata!).
Engem pl. sokkal jobban zavarnak az olyan esetek, mint amikor valaki a választás előtt meghamisított jelentéseket küld az EU-ba, elhalasztja a szokásos pénzügyi adatok nyilvánosságra hozatalát, 5 éves adócsökkentési törvényt fogad el, majd a választások után az első, hogy azt visszavonja. Ez az antidemokratikus!!!

radala 2010.03.22. 17:25:52

@nyo: Ahogy ez igaz egy kövér vagy Orbán vagy Kósa beszédre is a Jobbikosoknál, ha az adott Fideszes nem épp a Jobbikot gyalázza.
Többször mondtam, hogy én szavaznék a Jobbikra, ha nem terítené PR okokból a felelősséget.
Ha az lesz a plakátjaikon, hogy "életfogytiglant a 8 évért", akkor rájuk fogok szavazni és nem a Fideszre. Ha az lesz, hogy "teljes vagyonelkobzást a tolvaj politikusoktól" akkor is rájuk szavazok, de ez a 20 év a 20 évért ez populista nekem.

török gábor 2010.03.22. 17:27:11

@sááá: mint már tegnap írtam: semmit.

sárkányfő 2010.03.22. 17:33:11

@laji: tehát akkor most az új álláspontod már nem az, hogy tagadod a törvénysértéseket, hanem hogy relativizálod? nevezzük ezt, jóindulattal, fejlődésnek...
sose fogom megérteni, hogy a hívők számára miért ad felmentést saját pártjuk bűneire a másik párt amúgy kétségtelenül létező bűnei... pont ezt magyarázom, sikerült téged is behülyíteni a hideg polgárháborúval, amikor mindenre felmentést ad az ellenség puszta léte is, gratula... így megy szépe tönkre az ország, mindenki a másikra mutogat.

laji 2010.03.22. 17:57:05

@ó jaj: Úgy látom menthetetlenül elvakult vagy... Még egy tartalmi mondatod nem volt. Vagy most itt gyakorlod a retorikát, hogy hogyan lehet vitatkozni úgy, hogy a tárgyról nem beszélsz?

Én próbáltam neked megvilágítani, hogy nem a törvények szemellenzős betartása tesz valamit demokratikussá (amúgy soha nem is érintettem, hogy a Fidesz akkor betartotta-e a törvényt, vagy sem. Valszeg be, mert jogilag nem tudtak belekötni; sőt, ha engem kérdezel, akkor az akkori ellenzéki képviselők szerintem örültek is a 3 hetes üléseknek...). Ha így lenne, akkor az azt feltételezné, hogy minden törvény tökéletes, illetve az, hogy mindenki, aki átmegy a piroson, antidemokratikus.

sárkányfő 2010.03.22. 18:09:06

@laji: laji, jól mondod, mindenki, aki átmegy a piroson, az, ha nem is antidemokratikus, de hogy megszegi a kreszt, az biztos. mind. ez van. még csak nem is megítélés kérdése, tény. minden más mosdatás, relativizálás, bagatellizálás. ami előszeretettel gyakorolnak maguk a piroson áthajtók, meg a behülyített rajongóik. És ha pedig a kresz szabályait hozó, és azokat betartandó egyén megy át a piroson, akkor még nagyobb a bűne, mert pont neki kéne vigyáznia arra, hogy senki se menjen át rajta.
az az elv, hogy jó ügy érdekében meg lehet szegni a törvényt, az maga az önbíráskodás.

megjegyzem saját magaddal is ellentmondásba kerülsz: az 5 éves adócsökkentés botrányra hivatkozol. ami csakugyan botrányos volt, de (most figyelj) a törvények maradéktalan betartásával, azok szó szerinti értelmezésével nézve semmi kifogást nem lehet rajtuk találni. a hatályos parlamenti többség fogadta el mindkettőt.

laji 2010.03.22. 18:15:46

@ó jaj: OK, hülye vagy. Részemről ennyi...

sárkányfő 2010.03.22. 18:31:06

@namitirok: azért lettünk lehülyézve, mert szembefordítottam vele saját szemellenzős logikáját az 5 éves adócsökkentési terv kapcsán, és erre már végképp nem tudott mit mondani :) könnyebb hülyézni, mint szembesülni saját magunk ellentmondásaival...
kár a fiúért amúgy, láttam rá reményt, hogy tud elegánsan veszíteni, de hát... :(

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.22. 18:40:55

@ó jaj: Ne prejudikálj, az hülyézésem csak most jön!:-P
Mert magamat kigúnyolom, ha kell...

"Így ömlött volna szájából a szó,
Ha volna önben szellem és tudás.
De szellemet, boldogtalan dudás,
Ön sose látott s tán azt tudja csak,
Hogy hülye fráter is lehet lovag!"

sárkányfő 2010.03.22. 18:49:11

@namitirok: ó, ó, ó, régi kedvenc idézetem! :))) "mondhatta volna szebben, kis lovag"... köszönöm hogy bemásoltad :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.22. 19:15:00

NAgyon szívesen, hisz idevaló volt, nem?
De most egy másik gyöngyszem, szintén aktuális:
Örkény István:
"Tudnivalók, közlekedési korlátozások a február 1-i eseményekkel kapcsolatban
Mint ismeretes, holnapután, február elsején, egy keddi napon, délután háromnegyed hatkor vége lesz a világnak. Mindjárt utána az utolsó ítélet következik.
A fővárosi tanács illetékes ügyosztálya felkéri a lakosságot, hogy kerülje a pánikot. Másfelől viszont türelmetlenkedni is fölösleges, mert kivétel nélkül mindenki sorra kerül.
Nagyobb méretű közlekedési korlátozásokra nem lesz szükség, de az Alagutat - az esetleges beomlás veszélye miatt - délután háromkor lezárják. Ettől kezdve a négyes, ötös, ötvenhatos autóbusz a Lánchíd helyett az Erzsébet-hídon közlekedik.
A vasutak, hajók, autóbuszok menetrendszerűen járnak, sőt, a Vigadó térről egy sétahajó különjárat is indul, mely (elegendő számú jelentkező esetén) fellobogózott ravatalként úszik lefelé a Vaskapu festői vidéke és a Fekete-tenger felé.
Mindazokkal, akik életük meghosszabbítását akarják kérvényezni, máris közöljük, hogy kívánságuk nem teljesíthető. Még a terhes anyák és az újszülöttek sem képeznek kivételt, pedig néhányan jogosan panaszkodnak amiatt, hogy épp holnapután háromnegyed hatkor jönnek a világra, és ennek folytán roppant rövid életűek lesznek.

Másfelől viszont különleges szerencse éri mindazokat, akik ebben az időpontban amúgy is elhaláloztak volna. Ezek most jót röhögnek a markukba. "

Nem gívánd rést dörllendő!

sárkányfő 2010.03.22. 19:42:08

@namitirok:
:)
Ez is jó, már nagyon régen olvastam, elkélt a frissítés...

Na jó éjt, visszavonulok, így is tűrhetetlenül sok időt cseszek el netre meg erre a blogra, meg ilyen laji-félékre ( ennyi erővel a falhoz is beszélhetnék). Vissza kell fognom magam, már egyéb ügyeim rovására megy a sok net :/

elendem 2010.03.22. 20:35:25

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Nem tudom. Én nem hallottam, de nem is rinyáltam. Szerintem az egyik nem menti a másikat.

elendem 2010.03.22. 21:03:09

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Elolvastam a cikket. Kicsit rövid és semmitmondó, de feltételezem, hogy jó dolgot takar. Remek.
Egyébként olvastam a Jobbik programját.
Jó érzékkel veszi elő az embereket érzékenyen érintő problémákat, de a válaszai - bár sokszor valódi jobbító szándékot rejtenek - a végletekig leegyszerűsítők. Amolyan nyári borozgatás mellett születő nagy igazságokat puffogtat, de elsiklik a probléma összetettsége mellett. De persze érthető, hogy sokaknak vonzó, mert nagyon határozottan mond rokonszenves "igazságokat".

Surko 2010.03.22. 21:06:35

Érdekes lesz az új Parlament az tény.

Annak én is nagyon örülök, hogy végre meghaladhatóvá válik az ország rosszkedvét elsősorban okozó MSZP-Fidesz konfrontáció.

Épp ezért az egyik megnehezebb feladat előtt a Fidesz áll, hiszen nekik eddig egyetlen elemből állt a mondanivalójuk, hogy az MSZP húzzon el.

Most, hogy az MSZP megroggyan, és két "szűz" újonc is megjelenik, ők is új helyzet elé kerülnek. Az eddigi "ha az MSZP feketét mond, akkor az nekünk fehér" hozzáállásukon nekik is változtatniuk kell.

A Fidesz tábor kovásza az MSZP ellenesség volt eddig. Ha megszűnik ez a jól bevált, jóül ismert, már-már "baráti" ellenség, akkor mihez kezdenek? Újra ki kell találniuk önmagukat.

Remélem sikerrel járnak. Szeretnék végre egy ésszerű jobbközép pártra szavazni.

kékestető 2010.03.22. 22:51:14

Kedves Gábor,
gratulálok az új külcsínért. Úgy látszik egy kurrens blognak hónapok alatt is érdemes újítania!
Ami a témát illeti.
Lehet, hogy paradox amit mondok, pont most, mikor Orbán újra min.elnök lesz - legalábbis úgy nézz ki, illetve vannak erre utaló jelek:-) -, hogy vége van az Orbán-korszaknak.
Mert régóta kiforrott véleményem, hogy ha az 1998-tól 2010-ig tartó időszakot egy személyhez akarjuk kötni, akkor csakis Orbán-korszaknak hívhatjuk. Az ő személye, politikája, akarata formálta legerőteljesebben a politikai életet. A többiek jobbára csak futottak utána.
Azonban ennek a szerencsétlen és roppant kártékony, az orbáni "Két Magyarország" stratégián alapuló lemerevedett, és hihetetlen kontraproduktív Fidesz-MSZP szembenállásnak vége. VÉGE. ÉLJEN! A helyzet, hogy a Jobbikkal, s remélem az LMP-vel új - valóban friss és új - szereplők léptek a pol.-i térbe, és a pártrendszer, ill. a mögötte húzódó választási bázisok átrendeződése mellett van egy további újdonság is:
Orbánnál innovatívabb, kezdeményezőbb szereplőkkel gazdagodott, gazdagodik a politika. Persze a Fidesz ereje meg abban áll, hogy parlamentáris demokráciákban ritkán látott hatalmi konglomerátummá nőtte magát. Egy igazi hatalmi párt.
Szóval nemcsak a pártszerkezet átalakulása miatt nézünk érdekes - s hát felettébb bizonytalan - hónapok elé, hanem a társadalom, gazdaság egyéb szféráinak "alakulása" végett is.

kékestető 2010.03.22. 22:57:36

Még egy gondolat:
Török Gábor ezt írja:
"Meglehetősen keveset tudunk persze erről az új szerkezetről, hiszen ma még az sem teljesen világos például, hogy egy ilyen helyzetben az LMP miként viselkedne: a Fidesszel való együttműködésre, a baloldali potenciális szövetséges üresen maradt státuszára, vagy az első számú váltópárti helyre törekedne-e inkább."

Természetesen, engem mint LMP-szavazót, szimpatizánst az érdekel, hogy az LMP képviselje azokat az érdekeket, értékeket, amit vall, amiért támogatom, dolgozunk érte. Közte kiemelten a környezetvédelem ügyét. Már csak a két kisgyerekem miatt is - ezt gondolom, persze másmiatt is.

Azt, hogy a pártszerkezetben az LMP hogy fog mozogni, szintén fontos, és elfogadom, ha a gyakorló politológust ez érdekli elsősorban. Végül is én is végeztem politológiai tanulmányokat. Szóval megértem.:-))

tomika 2010.03.30. 13:32:50

Kedves Gábor!

Teljesen egyetértek a cikket záró gondolattal:

"Bárhogy is van, az új szereplők - és a régiek hozzájuk való viszonya - új szerepekkel ismertethetnének meg minket, az új szerepek pedig (részben) új darabokká állhatnának össze. S bár tudom, hogy sokan aggódnak az előttünk álló változások miatt, szerintem kevés dolog tehet jobbat a magyar politikának, mint az, ha az elmúlt tizenkét évben ész nélküli rutinná érett harci logikából kikerülve a politikusok újragondolnak, vagy még pontosabban, újra gondolkodnak egy keveset..."

Pontosan ezért figyelem félve a LMP népszerűségi mutatóit.

Szívem szerint az LMP-re adnám a voksomat, de a szavazatommal szeretnék hozzájárulni a mostani rendszer 2/3-t igénylő átalakításaihoz. Jelenleg az LMP bejutása erősen kétséges, béármennyire is szeretnék hinni a bejutásukban.

Szeretném, ha a kampány végén nyilatkoznál az LMP bejutási esélyeiről.

Köszönöm.
süti beállítások módosítása