Mától számítva már csak két hét van hátra a hivatalos kampány utolsó napjáig, hiszen április 10-én, szombaton elvileg már csend honol majd a magyar politikában. S bár a nyitott kérdések száma az elmúlt napokban nem változott, engem egyre jobban a választások utáni helyzet foglalkoztat. Pár napja a pártrendszer változásával kapcsolatban már írtam a szerepek várható jelentős átalakulásáról, s amit azóta tapasztaltam, csak megerősített abban, hogy a következő hónapok - ennél messzebbre ne merészkedjünk - legfontosabb frontvonala (egy ismerősöm viccesnek szánt megfogalmazásában: orbánvonala) a Fidesz és a Jobbik között húzódhat. Miután az MSZP a választási vereséget követően bizonyára elsősorban magával, belső harcaival lesz elfoglalva, az esetleg parlamentbe kerülő LMP-seknek pedig még meg kell küzdeniük azzal, hogy egyáltalán megtalálják a fontos helyeket az Országházban (ez persze részben a Jobbikra is igaz), az igazi kérdéssé az válhat, hogy vajon a Fidesznek sikerül hiteltelenítenie a Jobbikot, vagy inkább fordítva, vagy esetleg sehogy sem történik.
A kérdés messze nem lefutott, érvek mindegyik forgatókönyv mellett hosszan sorolhatók. A Jobbik feltehetően tudatosan készül erre az időszakra, tisztában lehetnek azzal, hogy számukra kiemelt jelentősége lesz ennek a pár hónapnak. Ha az elején sikerül több kérdésben sarokba szorítaniuk a Fideszt, s legalább harapásra készen elhelyezhetik állkapcsukat a rivális szavazótábora közelében, akkor esélyük lehet arra, hogy ne következzen be náluk a hasonló típusú, anti-establishment jellegű politikai erőknél gyakori választói elpárolgás. De a Fidesz sem teheti meg, hogy ne szerepeljen az elintézendőinek listáján a Jobbik ellehetetlenítése: próbálkozhatnak ugyan a radikális párt ignorálásával, ez a stratégia azonban már korábban sem volt túl sikeres, s valószínűleg még kevésbé lenne az, ha a parlamentben nézne velük hétről-hétre farkasszemet félszáznál is több jobbikos. Arra számítok tehát, hogy a Fidesz minden látható és nem látható eszközzel kísérletet tesz majd a Jobbik felmorzsolására, nem véletlen, hogy a párthoz közelálló megmondóemberek már most is szinte törvényszerűségként említik a Jobbik vezetői közötti várható konfliktusokat, vagy akár a párt szétszakadását.
Utaltam már arra, hogy április 12-én a kampány új szakasza kezdődhet, az a két hét azonban elsősorban a második fordulóról és a Fidesz esetleges kétharmadáról – tehát a választáshoz kapcsolódó megfontolásokról - szólhat. Április 26-tól azonban már 2014-re tekinthetnek előre a pártok, s onnantól kezdve a kérdések többsége ebben a vonatkozási keretben lesz igazán érdekes. Márpedig jelentős, a közvélemény figyelmére esélyes események már az első hónapokban lesznek bőséggel: a parlamenti megállapodások megkötése (bizottsági helyek, ülésrend stb.), a kormányprogram vitája, a kormány megalakulása, az első kormányzati döntések, a köztársasági elnök megválasztása – s máris benne vagyunk a nyárban.
Rettentően kíváncsi vagyok, hogy ezen időszak két főszereplője milyen stratégiát választ, hogy miképpen viszonyul a Fidesz a Jobbikhoz, illetve hogyan politizál az új kormánnyal kapcsolatban a Jobbik. Bár a két áprilisi vasárnapnak óriási a jelentősége, kicsit messzebbre tekintve már ezek a kérdések válnak fontossá. S miközben korábbi választások előtt azért korlátozott volt a távolabbra tekintő forgatókönyvek száma, hiszen legfeljebb azt találgathattuk, hogy meddig tart ki a kormány lendülete, s mikor veszi át a vezetést az első számú ellenzéki erő, ma ezen túlmenően még azzal sem lehetünk tisztában, hogy egyáltalán kinek van esélye tartósan a váltópárti szerep megragadására. 2010 éppen ezért messze nem hasonlítható az elmúlt három választáshoz, sokkal inkább az 1990-es és az 1994-es bizonytalanságok – kormányról és ellenzékről, valamint pártok egymáshoz való viszonyáról - juthatnak az eszünkbe. A pártrendszer megmozdult, pontosabban (már és még) mozgásban van.
