Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
20:48

Az idei kampány sajátosságából következik, hogy akár ma is lehetett volna a választás előtti szombat: annyira semmi nem történt a belpolitikában, hogy ezt akár a kampánycsend számlájára is írhattuk volna. Igen, tudom, a terézvárosi időközi önkormányzati választás miatt lehet úgy is értelmezni a helyzetet, hogy ma nem lehetett volna kampányolni és arról beszámolni (az OVB másképp gondolta), ha azonban megnézzük a híreket, láthatjuk, hogy nem a média maradt tudatosan csendben, hanem egyszerűen ilyen eseménytelen ez a mostani kampány.

Mindenesetre ez jó alkalom, hogy beszéljünk egy kicsit arról, ami április 10-én 0 órától április 11-én 19 óráig lesz hivatalos. A kampánycsend intézményét azért találták ki, hogy az utolsó órákban és a szavazás ideje alatt a választók már ne legyenek kitéve a kampány hatásának, legalább egy napot töprenghessenek a voksolás előtt, és aztán a szavazás napján se zavarhassák meg őket különböző hírekkel és cselekedetekkel. A választási eljárásról szóló törvény szerint „a kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: a választópolgárok számára a jelölt vagy a jelölő szervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása), pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok, a jelölt fényképét vagy nevét tartalmazó tárgyak osztogatása, választási plakát (a továbbiakban: plakát) elhelyezése, a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton”.

Megítélésem szerint ezzel a szabályozással mindössze két probléma van: egyrészt értelmetlen, másrészt betarthatatlan. Ha kicsit árnyaltabban akarok fogalmazni, akkor azért egy megfontolandó érvet elméletileg találhatnék mellette: ha valóban alkalmazható lenne, akkor általa megelőzhetővé válnának a választás napján megjelenő ellenőrizetlen és már nem ellenőrizhető információk. Csakhogy ennyi erővel ugyanez elkövethető a választás előtti péntek este, hiszen a cáfolatokat másnap már nem közölheti a sajtó, ráadásul a média a mostani szabályozás mellett is megtalálta a módját az elmúlt választások előtt, hogy még szombaton is politizáljon.

A legnagyobb „probléma” azonban az internet. Ha a nagyobb portálok le is veszik nyitólapjukról a választással kapcsolatos politikai híreket (az úgynevezett „két kattintás” módszerrel), a blogok, a fórumok és a közösségi oldalak ontják magukból a politikát, tele erős véleménnyel és manipulációs szándékkal. Biztos vagyok abban, hogy idén sem lesz másképp, sőt: a politika szombaton és vasárnap ide költözik, értelemszerűen azzal a céllal, hogy tegye a dolgát, azaz a választói akarat befolyásolására alkalmas információkat szolgáltasson. Márpedig bármilyen ellenőrizetlen vád is jelenik meg ezeken a fórumokon és terjed el villámgyorsan (lásd a „veri a feleségét” témakört), a hivatalos kampánycsend miatt a politikusoknak arra nem lesz lehetőségük, hogy reagáljanak. A kampánycsend tehát nem megvéd, hanem éppen ellenkezőleg kiszolgáltat ennek a sajátos gerillapolitikának.

Beszélhetnénk még a törvényben jelzett „szolgáltatásokról” is, mondjuk arról, hogy pontosan mi számít a szavazásra történő szervezett szállításnak, de nem sok értelmét látom. Az egész rendszer csak arra jó, hogy a pártok kölcsönösen – kötelező gyakorlatként – vádaskodjanak a választás estéjén abban az első órában, amikor még nem özönlenek az adatok, s nincs miről nyilatkozni. Aztán jöhetnek a jogászok, a bizottságok, s a választó, akit folyamatosan kiskorúnak gondolnak, csak annyit hall mindenhonnan: csalás, csalás, csalás. Ebben az ügyben erősen elfogult vagyok: jobban szeretném, ha olyan felnőtteknek tekintenénk az embereket, akiket – amíg titkos a választás - nem kell félteni a politikától: sem pénteken, sem szombaton, sem a szavazás napján.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr881873690

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Le a kampánycsenddel! 2010.03.27. 22:50:47

Magyarországon húsz éve létezik a versengő pártok demokráciája. Ezóta van hatályban a kampánycsend intézménye is. Ez  most szombat nulla órától lép életbe,  nem lehet kampányolni, hirdetni, a választókat befolyásolni. Szerencsére a törvény mó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2010.03.27. 20:55:30

ez is a mese része:)
hány európai országban van kampánycsend?

hucki2 2010.03.27. 21:00:31

Szerintem az amcsi módszer a hatásos. Ott valahogy úgy van, hogy a szavazófülke cirka 30 méteres körzetében nem kampányolni, és nincs időintervallumhoz kötve.

lüke 2010.03.27. 21:00:54

nincs kampánycsend: NL,A, CS, B, GB
részleges F ( a voksolás napján)
van: Sk, Ro, Hu

mr smith 2010.03.27. 21:01:05

Azért ez elég erősnek tartom. Az hogy a belpolitikában az egyik legnagyobb hatású hír robbant ma, amit ráadásul címlapon hoztak a napilapok.

Dollármilliárdokra perlik a magyar bankokat is a holokauszt miatt
nol.hu/archivum/20100327-chicago__mar_a_magyar_bankokat_is_perlik

Azért erre azt mondani hogy nem történt semmi azért kicsit több mint durva. Ha ez az összeg kifizetésre kerülne az az összeg méreténél fogva és a gazdaság állapotát is figyelembe véve azonnali államcsődöt okozna Magyarországon, így erre a hírre minden pártnak és politikai szereplőnek reagálnia kell. Ha nem mond semmit az is rendkívül beszédes és a választók keményen le fogják vonni a tanulságokat.

mrs. white 2010.03.27. 21:01:37

A kampánycsend úgy marhaság ahogy van. Semmi másra nem jó mint, hogy péntek este derüljön ki, hogy x.y párt vezetője feldarabolta állítólag a feleségét. Aztán persze nagy nyílvánosság előtt ezt már nem lehet cáfolni. Vagy ilyenkor már csak lánc sms-ben lehet terjeszteni hogy hasonló marhaságokat. a média megjelenést nem kellen korlátozni a választás napján azonban a teljes szabadság érdekes kérdéseket vet fel. Pl gulyáspartit tart egy párt a szavazás napján. Innen már csak egy ugrás hogy egy pálinka segítségével és némi betű és embléma ismertetés után a szavazókörbe csábítsuk a kedves delikvenseket.
Az amerikai verzió lenne jó, mondjuk egy hónappal a választás előtt kelljen regisztrálni a szavazóknak. Aki akkor kellő irányultságot érez vélhetőleg nem erős felindulásból és ellenőrizhetetlen hírek hatására megy el voksolni, hanem azért mert ezt állampolgári kötelességének tartja, és az ilyen választókat már kevésbé ingerelnek az utolsó pillanatban lehozott hírek. Ergo több lenne a tudatos választó amivel valszeg mindenki jobban járna.

fekete brigád 2010.03.27. 21:02:54

Mindenkinek üdvözletem.

Azonnal szeretném mondani, hogy lehet, hogy ünneprontó leszek, véleményem nem egyezik a többséggel.

Ezért azt mondom, hogy senki ne menjen szavazni.

Nem szükséges semmi hatalom

sztd 2010.03.27. 21:03:15

Én a másik irányban vagyok elfodult. Aki politikai motivációjú blogokat olvas, az szerintem már a szavazás előtti utolsó napokban nem befolyásolható.
Azt persze nem tudom, hogy az Index a saját blogjait letiltja-e erre a 2x43 órára, de azt igen, hogy az átlagembernek ez azt jelenti, hogy nyugi van egy napig, és utána szavazás.
Pihenés frisseség, és nyugodt döntés (kivéve persze, ha magának keresi valaki a bajt).

Az pedig nem igaz, hogy a szabájozás betarthatatlan. Az igaz, hogy betartathatatlan.
Mindenki megteheti, hogy egy napig magában tartja az ez irányú gondolatait.
Azt sem hiszem, hogy a szavazók a csalást összekevernék a kampánycsendsértéssel.

Egy valamiben értek egyet. Könnyen lehet, hogy ebben a kampányban ennek nem lesz nagy jelentősége.

török gábor 2010.03.27. 21:03:56

@mr smith: de ez nem belpolitikai szereplők kampánytevékenységének az eredménye, ha jól gondolom :)

mrs. white 2010.03.27. 21:05:01

@mr smith: Már bocs de ez ugyanaz mint egy hónapja kb a Máv-os per. Már abba belerokkana az ország ez csak egy apró vicc hozzá képest. Azon kívül hogy ingerli az embereket és a jobbik vígan zsidózhat ennek hatására (sajnos ebben az esetben igaza is lesz), nem sok minden fog történni. Azt azért megnézném hogy hogyan lenne kifizetve.

mr smith 2010.03.27. 21:06:47

@török gábor: Természetesen nem a hír, hanem az arra való reakció a "belpolitikai szereplők kampánytevékenysége" aki nem reagál erre valamilyen módon annak az a reakciója. De már a hír elhelyezése is jelzés értékű, példának okáért a Népszabadság címlapon hozta, ez is megérne egy elemzést hogy ennek vajon mi lehet az oka.

mr smith 2010.03.27. 21:10:19

@mrs. white: Ugyanaz de mégsem ugyanaz. Az emberek akik elolvassák ezt a hírt, elolvassák a számokat, levonják ezt a következtetést amit te is "Már abba belerokkana az ország ez csak egy apró vicc hozzá képest. " Azok feltételezem elvárnák a Kormánytól és a pártoktól, hogy reagáljanak, elmondják hogyan fogják ezt a problémát megoldani az így keletkező esetleges államcsődöt elkerülni.

mrs. white 2010.03.27. 21:11:29

@mr smith: Mert az előzőnél is írtak egy cikket ami a legolvasottabb volt holokausuzt biznis címmel. Most meglovagolják a sikert.

Ettől már jobb az atv prezentálása. A komment szerint megjosolhatatlan a per kimenetele. Ezután bevágják a nemzetközi jogászt akire hivatkoztak és az minő meglepetés semmi ilyet nem mond.

fekete brigád 2010.03.27. 21:11:53

Akkor lesz itt rend ha egypártrendszer lesz egy ember aki irányitja ezt az országot. Emberek diktatura kell vér és verejték.

Azt mondtan nekem egy ismerősőm, hogy zs...ni nem kell, hanem kötelező.

Le a többpártrendszerrel

jjulie 2010.03.27. 21:14:07

@mr smith:

miért nem írod le a mondanivalódat ez ügyben, miért a törökgáborral akarod leiratni a véleményed?

mr smith 2010.03.27. 21:14:29

@mrs. white: Arról nem beszélve hogy csak az ügyvédi költség elérheti a többmilliárd forintot, itt a magyar adófizetők pénzéről van szó és ráadásul jópárszáz Nokiásdobozos nagyságrendben (nol.hu/gazdasag/20100326-ugyvedet_keres_a_mav_a_holokausztperhez) Ha a nokiadobozoláson felháborodunk mert fel kell akkor egy ilyen ügy kapcsán az a minimum hogy honnan lesznek előteremtve a szükséges források ha csak az ügyvédi költség még az előbbi perben több milliárd forintot tehet ki?

mrs. white 2010.03.27. 21:15:43

@mr smith: Észrevetted hogy mi vagyunk mr and mrs?

Ahoz előbb megkellene nyerni a pert.

Első buktató már rögtön az hogy egyáltalán egy amerikai állam birósága illetékes-e az ügyben. Már kétséges.

Fennál e az általuk vázolt jogi helyzet? Elévülési idő? Jogutódlás?

Számtalan egyéb jogi probléma a per sikere a nullához konvergál.

ubul2000 2010.03.27. 21:16:01

@mr smith: Ennél az agyament ötletnél (meg a MÁV ellen benyújtott keresetnél) jobb kampány a Jobbik mellett nem kell.

mr smith 2010.03.27. 21:18:16

@jjulie: Az a mondanivalóm, hogy Török Gábor elemzéseit mindig nagy figyelemmel követem a blog indulása óta és érdekelne ennek az ügynek a hatása a magyar belpolitikára, a pártok reakcióinak elemzése a téma szokásos körüljárása. Ha most még kevés anyag van ehhez nyilván később biztosan lesz ahogy gördül tovább ez az ügy. Magyarul ami mellett érvelek az egy post a témában itt a blogon. Az én véleményemet meg elmondhatnám de ez itt mégis csak egy Török Gábor blog és így az ő véleménye talán többeket érdekel (tekintve hogy mind azért jöttünk ide hogy azt olvassuk)

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 21:19:18

@fekete brigád: ahamm...

... most miért van az az érzésem, hogy te szívesen elvállalnád ezt a diktátori szerepet?

:-)

mrs. white 2010.03.27. 21:20:06

@mr smith: egyébként én gondolkodom hogy beperelem az usát. Van egy amerika nagynéném neki volt egyszer egy indián férje (ez nem vicc eddig komoly). Szóval én rokonságban vagyok egy amerikai indiánnal és mélyen elszomorít hogy elvették a földjüket a gyarmatosítók, ezért négyzetméterenkén 100 dollár kártérítésre tartok igényt egész amerika területére. Természetesen kamatostul attól a naptól fogva, hogy Kolombusz a lábát amerika földjére tette.

jjulie 2010.03.27. 21:20:55

@mr smith:

írd le a véleményed, megvitatjuk

algi 2010.03.27. 21:23:31

@fekete brigád: Minél kevesebben mennek el szavazni, annál nagyobb hatalomhoz jutnak a hatalmon lévők.

Amúgy meg: Nem tetszik a rendszer? Az ne panaszkodjon, aki diktatúrát szeretne! Ott úgyis be kellene fognia mindenkinek a pofáját.

mrs. white 2010.03.27. 21:25:00

@jjulie: Mert én nem utazok holkausz bizniszben. And you?

jjulie 2010.03.27. 21:27:32

@mrs. white:

minek irkálsz feszságokat?

Pedró27 2010.03.27. 21:28:13

@török gábor: "de ez nem belpolitikai szereplők kampánytevékenységének az eredménye, ha jól gondolom :)"

Bocsánat a megjegyzésért, de az nagyon durva összeesküvéselmélet, ha megkérdezem, hogy miért pont a magyar választási kampány kellős közepén durran be már a második ilyen típusú hír?

pad78 2010.03.27. 21:29:59

Vajon a többi bank is annyiban érintett, mint az OTP?

www.inforadio.hu/hir/kulfold/hir-342447

jjulie 2010.03.27. 21:30:29

@Pedró27:

te is a törökgáborral akarod kimondatni a véleményed

ki ez a török? mit gondolsz?

ubul2000 2010.03.27. 21:30:32

@mrs. white: nem az a lényeg, hogy honnan, hanem hogy kinek

mrs. white 2010.03.27. 21:31:40

@mrs. white: Ha jobban belegondolok, rengeteg pénz megy el a választók korrumpálására. 13. havi nyugdíj, gázártámogatás, ingyenes közlekedés stb., csak azért hogy akik ilyet és ehez hasonló igérnek hatalmon maradhassanak vagy megszerezzék azt. Mi lenne ha nem 19000 forintos nyugdíjas csekket osztogatnának (ami hatalomra kerülés esetén beváltható) hanem a választás napján az erre fogékonyakat leitatni, megetetni kajajegyet adni nekik vagy kapjanak kp. büntetlenül. Ez csak egy nap, és nem kellene négy évig állni a számlát, mert az sokkal többe kerül.

pad78 2010.03.27. 21:32:30

Mellesleg most már nem először látom, hogy Palya Bea volt a röjtökmuzsaji konferencia egyik fontos résztvevője. Nem gondoltam, hogy politikai kérdésekben nagyágyú lenne... :)

hebrencsbrekkencs 2010.03.27. 21:37:34

Kampánycsend kérdésben azt hiszem megvan a méltatlanul elfelejtett klasszikus idézet:
"szombaton és vasárnap a talpon maradt összes kerületben az én hangomon megy a szavazásra való felhívás, amiért majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek oszt jónapot."

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 21:42:45

@hebrencsbrekkencs: igaza van, szerintem is egy baromság a kampánycsend...:-)

tölgyes 2010.03.27. 21:43:10

Mitől véd a kampánycsend?? Ha jól meggondolom semmitől.

hebrencsbrekkencs 2010.03.27. 21:44:38

Szándékosan nem írtam nevet, ez szerintem az alap politikusi hozzáállás, párttól függetlenül.

tölgyes 2010.03.27. 21:46:13

Én nagyon örülök az eseménytelen kampánynak. Remélem ez így is marad. Remélem, hogy ez máskor, később is így lesz. Remélem, hogy lassan elveszítik a választások különleges tétjüket...és emiatt nem kellenek a nagy indulatok.

jjulie 2010.03.27. 21:46:31

@tölgyes:

attól nem, hogy az orbán kampányoljon alatta

tölgyes 2010.03.27. 21:48:32

@mr smith: No de ennek a hírnek épp az a célja, hogy felszítsa a hangulatot, hogy aztán lehessen antiszenmitázni...:::(( Épp most épp ezt ésépp így...

jjulie 2010.03.27. 21:49:30

@tölgyes:

azt érted ezen, hogy örökös fideszkormányzás következik, mi a túrónak kampányolni meg választásokat tartani?

jjulie 2010.03.27. 21:50:44

@tölgyes:

szerinted ez a téma a helyén van, nincs mit beszélni róla?

tölgyes 2010.03.27. 21:51:05

@jjulie: Kampányol itt mindenki, nem csak Orbán.. csak nincsenek a nagy felbuzdulások..TG. korábban azt írta, hogy ez a hangulat Orbánnak kedvez.. azt hiszem ebben igaza van.. ha már azt hisszük, hogy a kampányok eldöntik a dolgokat.

[nev] (törölt) 2010.03.27. 21:53:06

a kampánycsend szerintem nem akkora hülyeség. miért ne lehetne egyezség abban, hogy választások napján nincs hivatalos kampány. és miért ne lehetne ezt betartatni. a jelöltek, és a hivatalos stábjuk a választás napján nem kampányolhat. a nép persze politizálhat leszámítva a szavazókör környékét.

persze ilyenkor is lefényképezik a politikusokat, ahogyan az asszonyt kézen fogva, a gyerekkel az ölükben bedobják a szavazólapot. persze mint tudjuk ezek a megnyilvánulásaik is manipulatívak, de az esetek többségében valósak, és ami talán ennél is fontosabb integratívak.

szóval szerintem jól van ez így. pontosítani kellene a választási törvényt. a jelölteknek, és a jelölt mögött felálló hivatalos stábnak ne lehessen a választás napján kampányolni. a népnek természetesen lehessen.

---

egyébiránt ugyanígy vagyok a nemzeti ünnepekkel kapcsolatban is. én azokról is kitiltanám a pártvezetőket. nem fogadom el azt, hogy az ünnepi megemlekézesek választási gyűlésekké alakulnak át. természetesen a nép szabadon politizálhasson a parkokban, az utcákon, a tereken. mert az a nap tulajdonképpen arra való. de a pártvezetés ilyenkor vonuljon vissza, a nagy elődök szellemiségének árnyékában ilyenkor hozhatják meg a stratégiai döntéseiket.

és majd másnap ezt bejelentik. tulajdonképpen arra használják a csenddel a nemzeti ünnepnapot, hogy felizgassák a tömeget. vajon a pártok mivel rukkolnak elő. a nép ezt megbeszéli. és akkor másnap előállnak. az is kapna akkora publicitást, mint ami most van. beleordítanak a mikrofonba. emberek, magyarok, demokraták. mi magyarok. mi demokraták.

ezeket a pártok hívő tagozatán kívül senki sem veszi komolyan. és ez a lakosságnak szerintem a 10%-a. nagyjából 800 ezer párttag, vagy pártoló tag van, mint a szocializmusban. csak nem egy pártban oszlanak, hanem kettőben, háromban.

most komolyan tegye már fel a kezét az, aki orbán, vona, vagy mesterházy ünnepi szónoklata hatására megváltoztatta volna korábbi pártpreferenciáit. vagy akárcsak komoly megerősítést kapott volna. szerintem ez a pártok törzsközönsége. nem állítom, hogy nincsenek nagy hatású politikai beszédek, de ezek soha nem ezek az ünnepi megemlékezésnek álcázott választási nagygyűlések.

tölgyes 2010.03.27. 21:54:36

@jjulie: Látom magát se elégíti ki semmi...:)) Ha nagy a harc az a baj, ha kicsi az a baj. Megállapodott demokráciákban fontos a választás is kampány is, de az emberek nem érzik, hogy a világ összedől...Nálunk pedig most az emberek úgy érzik, hogy már döntöttek.. ha jól értelmezem azt amit a közvéleményesek mondanak..

ubul2000 2010.03.27. 22:08:14

REMÉLEM ITT NEM LESZ KAMPÁNYCSEND !!!!!!!

6.Lenin 2010.03.27. 22:08:25

A 2010-es választás eldőlt.
A 2-3 helyért megy némi lagymatag birkózás.
A további kampány,kampánycsend feleslege pénzpocsékolás.
Szerintem a következő 3-4 ciklusra pedig teljesen felesleges,már most ki kellene hirdetni a végeredményt.

jardel 2010.03.27. 22:08:49

Teljesen egyetértek. A szervezett szállítás tiltása is hülyeség, miért ne szállíthatnának szavazókat? így is megteszik. Kaját, piát meg mondjuk búcsú címén is lehet osztogatni, utólag meg legfeljebb panaszt tesznek, perelgetnek.

Lehotai · http://kosztolanyidezsoter.blog.hu 2010.03.27. 22:09:07

szombaton nem lehet kampányolni. se ma, se jövő héten, se azután. semmilyen szombaton sem. a szombat szent!

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 22:09:36

@jjulie: Azért ez durva, hogy már lassan a fél blog a te nemi életeddel foglalkozik:-)
Mondtam neked tegnap, hogy mi csak segíteni szeretnénk...
ott van például a coloscsaj... ha nem lennél ekkora mogorva gyökér, és egy kicsit udvarolgatnál neki, még lehet, hogy szóba is állna veled... na mindegy, te tudod:-)

A kappánycsendról meg csak annyit, hogy egy kicsit végre már ON is legyek, hogy ugye azt nem gondolod, hogy csak Orbán szart a kampánycsendre... ugye még emlékszel a lejárt száraztésztákra, meg a gulyáspartikra, amiket a cigányoknak rendeztek a különböző szoci képviselők... a pécsi időközi választások kampánycsend alatti Szili-bulijáról egészen érdekeseket tudnék mesélni... szóval nem kell elszállni, szerintem egyszerűbb lenne levenni a napirendről a kampánycsendet, úgysincs semmi értelme, aznap is mindenki politizál, akit ez érdekel, legalább nem kéne ilyen félig-meddig suttyomban ügyeskedni.

Szerintem.

jjulie 2010.03.27. 22:11:12

@6.Lenin:

inkább azon izgulj, hogy a vezéred kihúzza a következő 4 évet ép bőrrel

XMorton 2010.03.27. 22:11:38

Szerintem a kampánycsendek a választás napján mindenképpen van értelme.

ubul2000 2010.03.27. 22:11:43

@6.Lenin: S mi a véleményed, a fidesz megveri az mszp-t a 2-ikhelyért?

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 22:13:12

@Lehotai: Szerintem meg a vasárnap, oszt' mégis akkor van minden választás... a szombat a bulijé... vagy meló vagy bármi... de hogy szent legyen... rossz helyen jársz:-)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.27. 22:14:45

Le a kampánycsenddel! Össznépi kampánycsend-sértést!
Lásd még:
mandiner.blog.hu/2008/03/08/a_reakcio_kampanycsendet_sert

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 22:15:47

@6.Lenin: ezek a jobbikosok nagyon vicces fiúk... no mindegy, alkalmasint emlékeztesd őket Torgyán doktorra... neki is ilyen nagyívű szólamai voltak... aztán valahogy eltűnt... elszaladt a macska a háztetőn..:-)

6.Lenin 2010.03.27. 22:22:36

@mirrmurrkandúr:

Üdvüzüllek a harcmezőn,kár,hogy gyenge az ellen,elég a jobbkéz.

@jjulie:

Az én vezérem okos,szép és hosszúéletű(lesz,remélem),kiválóan főz.Imádom.

@ubul2000:

MSZP?
Ideje elfelejteni.

levi009 2010.03.27. 22:28:30

Kampánycsend?
Az meg mi???
Kérdezhetné joggal a kuruc.info hirportál... :D:D:D

ubul2000 2010.03.27. 22:29:30

@6.Lenin: Én is úgy gondolom, hogy az mszp-t ideje elfelejteni, tehát a fidesz lesz a 2-ik

levi009 2010.03.27. 22:31:21

@6.Lenin: Csak el ne kiabáld azt az első helyet! Arancillag!

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 22:39:56

@levi009: "Csak el ne kiabáld azt az első helyet! Arancillag! "

Ti valami gyógyszert szedtek, amitől nyaralni megy a realitásérzéketek?

úgy látom, nem csak az emeszpésenek fog fájni ez az április 11...

:-)

6.Lenin 2010.03.27. 22:41:31

@ubul2000: @levi009:

Ez érdekes.

Ez kb olyan lehet,mint katkóknak a Feltámadás:

hát,jó lenne,de akkor megint visszajön az anyós,hát sose lesz nyugalom?

Mindenkinek jobb lenne az MSZP is beletörődne,vége,szép ugyan nem volt,de az ittmaradottaknak végre nyugtuk lesz.

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 22:41:55

@6.Lenin: igen... időnként, ha nem is elég a jobb kéz, sajnos csak az van "kéznél":-)

[nev] (törölt) 2010.03.27. 22:52:50

@mrs. white:
nálam még mindig sulík koncepciója a nyerő. a választási kupon.

Best_In_Class 2010.03.27. 22:55:28

@hebrencsbrekkencs: valami megbízható forrásod is van erre a 'teljesen elfogulatlan' kapcsolat.hu-n kívül? ott voltál, amikor elhangzott? - vagy ez csak a szokásos primitív és megalapozatlan fröcsögés a karaktergyilkosság jegyében ami miatt nem lehet értelmes vitapartnerekként kezelni azokat akik ezt terjesztik

6.Lenin 2010.03.27. 22:58:59

@[nev]:

Nálam meg a felnőtt,gondolkodó ember,aki képes eldönteni,mit,mért.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 23:04:35

Véleményem szerint a szavazás napján legyen kampánycsend, a többi napokon felesleges. Ez nem véd meg az sms-ektől és a rémhírektől, de a szervezett szállításoktól és a dzsemboriktól legalább részlegesen.
A net korában a többi szemfényvesztés inkább.
Uff, leírtam.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 23:06:21

@mirrmurrkandúr: Nem hát, a vesebetegeknek és az autistáknak is, vagyis az ország jelentős részének, akik itt maradnak ideiglenesen továbbra is!:-D

pirxx 2010.03.27. 23:20:00

@hebrencsbrekkencs: volt még egy pár ilyen, amit valahogy nagyon elfelejtettünk. Jó lenne ezeket felidézni, hogy képben legyünk, mire is számíthatunk.

LaLinea 2010.03.27. 23:20:02

Lehet, hogy hagyomány. Régen még durvábban, közvetlenül a voksolás előtti fenyegetéssel vagy leitatással próbálták befolyásolni a választókat (ld. például Petőfinél, Jókainál, Mikszáthnál...).

Valószínűleg ennek a kiszűrésére valamikor kitalálták a kampánycsend intézményét és ez akkor még talán valamennyire eredményes is volt - hiszen ha előző nap itatták le a pógárt, az addigra kijózanodott vagy éppen még horkolt, szóval az itatós módszer ellen esetleg működhetett. De szerintem is idejét múlta, sőt, kontraproduktív, ahogy TG is írja. Álproblémákra irányítja a figyelmet, ami mindig a zavarosban halászóknak kedvez.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.03.27. 23:40:53

off
chicagoi perek:

visszkeresetet kell benyújtani.
Amúgy, az a sok pénz korábban a magyar néptől volt elrabolva, összeharácsolva.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.27. 23:41:18

1. „a kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: ... választási plakát (a továbbiakban: plakát) elhelyezése ...”.

- ugyanakkor tömegével kint maradhatnak a péntek éjfélig felragasztott plakátok, amelyek még a választásra menet is "a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: ... pártszimbólumok, a jelölt fényképét vagy nevét tartalmazó"-k - a párt anyagi erejének megfelelő mennyiségben...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.27. 23:43:59

@namitirok: " de a szervezett szállításoktól "

- a "mindenki VIGYEN magával mégegy embert" akció is ennek minősül...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.27. 23:50:35

@mrs. white: "Pl gulyáspartit tart egy párt a szavazás napján."

A gulyással való megvendégelést úgy magyarázta egy szoci képviselő, hogy a nap végén hívta meg az aktivistáikat egy gulyásra a jól végzett munkájukért. (tehát nem a szavazókat a voksukért)

Amúgy egyik oldaltól sem áll távol a tudatos ferdítés a másik kárára :(((

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.27. 23:56:19

"a nagyobb portálok le is veszik nyitólapjukról a választással kapcsolatos politikai híreket"

A hivatalos kormányzati portál (mo.hu) akkora majréba esik ilyentájt, hogy a kampánycsend IDEjére a TELJES (amúgy valós neveinkkel használható!:) fórumukat letiltják, még a totálisan ártalmatlan témákat is ( mindent v. semmit alapon :-( ahelyett hogy pl. megerősített moderátori ügyeletet látnának el, a renitensek azonnali felfüggesztésével...

v79benno 2010.03.27. 23:56:51

Igaz, hogy a netre költözik a kampány a kampánycsend idején, de legalább lokalizálódik. Aki nem kapcsolja be, nem megy azokra a lapokra, az mentes marad tőle. Szerintem nem baj, ha van ilyen karantén. Gondoljunk azokra, akik azt a két napot idült plakátragasztók és postaládába gyömöszölt kampányanyagok híján szeretnék eltölteni, csendben.

aum 2010.03.28. 00:00:09

Biztos forrásból tudom, hogy Orbán április 10-én verni fogja a feleségét, Mesterházy pedig kecskével üzekedik :)

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.03.28. 00:12:03

Pont délután gondolkodtam azon, rittyentek neked egy emilt, hogy léci írj a témáról. TG a lakosság szolgálatában... :)

[nev] (törölt) 2010.03.28. 00:13:10

@v79benno:
a politikusok, és a hivatalos kampánystábjaik nem kampányolhatnak. a nép persze igen. leszámítva a szavazóköröket. és ez pont jól van így.

ha valami jól működik, akkor szerintem ez pont jól. a probléma mindössze annyi ez ügyben, hogy választási törvénynek nem nem a betűje érvényesül, hanem a szelleme. sag schon. nyilván át lehetne írni a választási törvényt, és a valósághoz lehetne igazítani. de a kampánycsendet teljes egészében eltörölni szerintem is hülyeség lenne.

kékestető 2010.03.28. 00:55:56

Na én éppen most láttam az mdf kampányfilmjét. S bár az mszp-.fidesz nagykoalició mindent megtett, hogy ellehetetlenítsék őket, remélem nagyon ráfaragnak.
ld.: www.mdf.hu/

"Csak az ország" - szlogen végre egy jó húzás az mdf-től. S ha már az ország nagyobbik fele évek óta drukkermentalitással figyeli a politikát, hadd ragadjon ez most át reám is:
Remélem az mszp és a fidesz jó megszívja. Nem kicsit, remélem nagyon! Hajrá!

ui.: Jobbik fehérvári lakossági fórumán 2200-an voltak.
barikad.hu/node/49900

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 01:07:02

@kékestető: Ezen másikon nem 2020 szerepelt, hanem 1938.
Most hogy hasonlítsam össze az almát a körtével?

tlac 2010.03.28. 01:15:01

Mesterházy húst oszt ... :)

Rℯx 2010.03.28. 01:21:15

Nos, igen, ezt a kampánycsenddel kapcsolatos törvényt meg kellene már végre szüntetni.

abandi 2010.03.28. 04:24:27

Oszt' jó napot!
Mondta az egyszeri nagyember is!

Phxmike 2010.03.28. 04:24:34

Megint egy nesze semmi fogd meg jol cikk. Ezert tenyleg fizet is valaki??

Mondjuk amikor lattam hogy a mai "elemzes" kicsit hosszabb kezdtem remenykedni hogy esetleg valami ertelmes tartalom is szorul bele de nem. Ugyanz amit szerintem 4 eve meg meg 4 eve meg akarmikor elmondott. Pont olyan eretelmetlen volt ez a bejegyzes is mint a kampancsend. Ebbol a szempontbol osszecseng a ketto...

Bambano 2010.03.28. 04:27:09

a kampánycsendnek az is haszna, hogy nem lehet időközi exitpollokat közzétenni és nem lehet a nyerteshez terelni a választókat.

cambridge.on 2010.03.28. 05:40:43

@Phxmike: Nem tisztem megvédeni a blog szerzőjét, de ha megkérhetlek, írd le magyarul is mit szeretnél mondani!
Az ékezetet nem teszem szóvá. Istenem, nem értesz a számítógéphez (sem).
Ez mit jelent: eretelmetlen ? kampancsend?

Egyébként így szokott lenni, aki 116 értelmes blogot ír, hosszabb rövidebb terjedelemben, az pénzt kap.
Aki meg leír 4 értelmezhetetlen, vagy nagyon nehezen
értelmezhető mondatot, annak csak az irigykedés jut.

stratez 2010.03.28. 06:08:24

Ime a legfrissebb mandátumbecslés a Nézőponttól: Fidesz 281, MSZP 44, Jobbik 43, LMP 18.
Hát ez nagyon durva, az MSZP megszűnik, mint váltópárt...

török gábor 2010.03.28. 07:08:05

@Phxmike: @cambridge.on: megígérem, hogy tájékoztatni fogom a kedves olvasókat, ha a blogírásért valaki fizetni fog. jelzem, hogy mind a 116 bejegyzést egyelőre hobbiból írtam. "nesze semmi" :)

akakukk 2010.03.28. 07:44:35

Az elso valasztaskor hallottam egy talan jo, es ertheto ervet a kampanycsend mellett, ez pedig a kozvelemenykutatasokra vonatkozik. Mert SZVSZ hogy ki mikor, milyen plakatot ragaszt ki az engem nem befolyasol, es nem is tulzottan erdekel. Inkabb csak a hulye plakatoktol kapok enyhe duhrohamot. Szoval kozvelemenykutatas: Allitolag az emberek szeretnek a gyoztesre szavazni, es egy utolso pillanatban tett kozvelemenykutatas publikalasa valoban befolyasolhatja a valasztokat. Mindez allitolag a kampanycsend idejenek tavlatabol mar nem lesz olyan lenyeges hatas. Tessek, lehet rola vitatkozni!

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 08:23:20

engem nem zavar a kampánycsend, mert a neten tudok olvasgatni ha akarok, meg szombaton dolgozom és vasárnap meg kirándulni megyek. mire hazaérek, már élőben élvezhetem a választási műsort :)
gondolom kampánycsend alatt sem áll le a blog, és majd itt is lehet még irogatni 10-11-én :)

is 2010.03.28. 09:09:35

@stratez: aki a Nézőpontra hivatkozik, sikeres ember nem lehet... a Nézőpont hetente 4-5%-okkal tolja el a népszerúséget ide vagy oda, ahogy a kedves megrendelőnek érdeke. éppen mostanában az az érdeke, hogy az összes többi pártot jelentéktelennek állítsa be. az egész nem FIDESZ-Jobbik legfeljebb 20%-ot kap eszerint, mikor tavaly is 23%-ot kapott az EU-n, ami pedig jóval protestebb. aztán évekig hallgattuk, hogy a Jobbik az MSZP-ből nőtt ki, sőt ők építették, de most azt is le kell nyomni, hogy arra sem érdemes szavazni. hát hol vannak így az MSZP-től a Jobbikhoz irányított tömegek?

na mindegy, látszik, ki nem képes megjegyezni 1-2 hónapra visszamenőleg dolgokat, meg ki az, aki át sem gondol valamit, mielőtt terjeszti tovább.

[nev] (törölt) 2010.03.28. 09:09:41

@namitirok:
ha nem vagyok windisgrätz, akkor melyik pártvezető ünnepi megemlékezése zavarta össze a pártpreferenciáidat?

is 2010.03.28. 09:13:54

@mr smith: remélem sikeresebb leszel, mint én. én csak azt az apró kérést fogalmaztam meg, hogy a FIDESZ programjáról legyen poszt. mint látod, ez a 'belpolitikai, választáshoz erősen kapcsolódó' momentum nem érte el az ingerküszöböt. akkor a te témád talán még esélytelenebb...

Idet 2010.03.28. 09:28:43

@[nev]: Windischgrätz. Ha már umlaut, legyen sch is.

jjulie 2010.03.28. 09:29:45

@is:

fidesz program?

a nincsről jó posztot lehetne írni

Idet 2010.03.28. 09:32:20

@Phxmike: Te tudsz értelmesebb bejegyzést írni? Elemzést? Tanulmányt? Bármit? Ha ekkora arcod van, lássuk a medvét! Mandinerről nem dumálunk, mert kapsz egyet a dákóval!

Idet 2010.03.28. 09:39:08

@jjulie: Hát írj!

Különben, már lehet játszani...

Idet 2010.03.28. 09:43:07

@[nev]: Na, ez nagyon értelmes volt!

Idet 2010.03.28. 09:44:07

@[nev]: Ó, bocs, ezt nem neked szántam!

Idet 2010.03.28. 09:48:25

Szerintem a kampánycsend is azok közé a megváltoztatandó választás körüli szabályok közé tartozik, amik még az elején, a gyakorlatlanság miatt alakultak ki.

Túl komplikált a magyar választási rendszer!

Myacis 2010.03.28. 09:49:17

off
@Idet: ha már okoskodunk: Alfred Windisch-Grätz volt a delikvens. Ma élő utódai Windisch-Graetz-et használnak már, pl. van 4 benzinkútjuk Bécsben.
www.windisch-graetz.at/

Idet 2010.03.28. 10:04:19

@Myacis: Nem okoskodás, helyesírás. Azt te sem vitatod, ugyebár, hogy a németben az "s"-nek ejtett hang ortográfiája "sch". A Graetz az Umlaut bevezetése előtti helyesírási forma.
Azért köszi!

[nev] (törölt) 2010.03.28. 10:10:58

@Myacis:
eztán helyesen fogom leírni.

ha már a császáriaknál tartunk, akkor jelačić átírása helyesen micsoda?

van ugye a "jellasics", talán ez a leggyakoribb, bár az eretiben se hosszú el, se es nincs. van még a jellacsics, lehetne még jelasics, vagy jelacsics. sőt jelacsity, vagy jellacsity, esetleg jelasity, vagy jellasity. no, nem olyan érdekes ez, csak most ez így eszembe jutott.

lüke 2010.03.28. 10:14:02

hu.wikipedia.org/wiki/Kamp%C3%A1nycsend

"Jelenleg a hazai kampánycsendtilalom az internet szférájában gyakorlatilag értelmét vesztette."

kaiserok:)

hebrencsbrekkencs 2010.03.28. 10:16:00

@Best_In_Class: Ugyan már! - 4 éve félóránként hallhattad bármelyik rádióban. Biztos "manipulált" volt, neked elhiszem. (Nem tagadták egyébként, csak törvénytelen lehallgatást emlegettek.) Ha a kampánycsend nem jó, akkor miért nem tett ellene? Így viszont, amit mondott az a törvények semmibe vétele. De mint írtam, szerintem ezt bármelyik pártvezér elmondhatta volna.

tibapó 2010.03.28. 10:17:00

@[nev]: "... nem állítom, hogy nincsenek nagy hatású politikai beszédek..."

Ja! Kit temessünk újra??? :)

Idet 2010.03.28. 10:22:01

@[nev]: De, nagyon jó, hogy eszedbe jutott! Azt hiszem, a Jelacic (a megfelelő diakritikus jelekkel, csak most macerás megkeresni) a helyes, mert J. horvát volt, nem szerb. Abban az esetben a "ty" végződés lenne helyes, mint a magyarországi bunyevácoknál is. Ikotity, pl.

A Jellasiccsal az a helyzet, hogy ugyababban az időben "magyarosodott el", mint a Windischgrätz/graetz, de sajnos, ebben az esetben még ironikus felhasználásban (Phxmike) sem lehet az "sch"-tól eltekinteni, szerintem.
Bocs a mániákusságért, szakmai ártalom!

Anyád a baráthal 2010.03.28. 10:41:22

@török gábor: Ha pénzt nem is, de hideget, meleget is kaptál itt az írásaidért. Meleget talán többet is. :))

Egyébként mit szólnak az elemző kollégák a blogodhoz?

Egyszer szívesen olvasnék egy olyan írást, amelyben több kolléga is leírja a véleményét (mondjuk előre meghatározott hosszban). Érdekes lenne az összehasonlítás. Dessewffytől Fritzig jó nagy szórásban...király lenne.

[nev] (törölt) 2010.03.28. 10:49:51

@tibapó:
a temetésekről, és az újratemetésekről kellene még a pártpolitikát száműzni. ha az egyház és a polgárság magyarországon komolyan venné magát, akkor ez meg is történne.

azért voltak esetek, amikor történt valami. emlékszem, debrecenben volt egy elképzelés, hogy kósa kiássa csokonai csontjait a dorottya utcából, és a sír helyére parkolót építtet, vagy mélygarázst, esetleg nagyáruházat. a költő halálának 200 évfordulóján a helyi püspökkel újratemetteti. nem messze van egy tesco, ami ugye nem magyar, és akkor kellett volna oda egy betongarázs, ami mélymagyar. egy mélygarázs.

na most ha ezt a libek vetették volna fel, hogy nem tök mindegy már csokinak, hogy hol van eltemetve, és különben is a misi fiú is biztos az építkezések oldalán állna, hiszen mást se akart mint egy modern civisvárost, akkor erre azt mondanám, hogy kőbunkó liberálisok, de van azért ebben ráció.

magyarországon az exhumálást furcsa módon mindig keresztény, konzervatív politikusok találják ki, és a magukat liberálisnak nevező, egyébként konzervatív értelmiség tiltakozik ellene. mintha nem stimmelnének ezek a besorolások.

Idet 2010.03.28. 10:54:07

@lüke: Szia, már túl vagyok rajta! Írhatnál...

[nev] (törölt) 2010.03.28. 10:56:41

@lüke:
ebből úgy tűnik, hogy se az osztrákok, se a magyarok nem tudták leírni a horvát bán nevét. nem csoda, hogy nem működött a monarchia. ;-)

jjulie 2010.03.28. 11:08:28

@[nev]:

és vajon a ben erdélyben milyen nyelvhelyességgel magyarázhatta el a székelyeknek a taktikát....

Villy 2010.03.28. 11:08:52

Esztergomban a választások előtti napokban minden jelölt egész nap a Tescoban "vásárol". Csak hogy szem előtt legyen.

lüke 2010.03.28. 11:10:21

@[nev]:
csak azért ,mert a magyarok akkkor is széthúztak:)

kékestető 2010.03.28. 11:16:03

stratez 2010.03.28. 06:08:24
is 2010.03.28. 09:09:35
Nézőponton csak nevetni lehet. Még hogy 281 mandátum a fidesznek. Örüljön, ha 200 lesz neki. (Mégha a plaza-cicák, meg a tájékozatlan massza, merő "trendiségből" rá is szavaz.)

A nézőpont kb. annyira tudományos, ill. megalapozott, mint a M. Nemzetben tegnap olvasható, háromszerzős századvéges elemzés a jobbikról.
Nem mondom voltak benne mondatok, melyek önmagukban megállják a helyüket, de összességben annyira kilóg a lóláb, miszerint az egész cikk a fidesz kampány fő üzenetét közvetíti egészen a szélsőbal mszp, szélsőjobb jobbik "teóriáig", hogy normális országban egy politológus ilyen cikkel kiírta magát, hogy mindezek után bárki is komolyan vegye. Nevetséges!

[nev] (törölt) 2010.03.28. 11:25:47

@lüke:
ha jól értem, akkor a jelacsity kiejtés, illetve átírás volna a leginkább helyes, de történeti okokból leginkább jellasics névvel illetjük a horvát bánt. rövid el, csé, és tyé helyett hosszú el, es, és csé.

hoplita 2010.03.28. 11:28:05

A kampánycsend az úgy, ahogy van egy baromság.

De a szankciói nagyon tetszenek....
Összevont szemöldök, szigorított ejnye-bejnye.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.28. 11:29:21

Nagyon menő dolog manapság szidni a kampánycsend intézményét.

Viszont szerintem jó dolog! Szerintem kell az a 1,5-2 napnyi nyugalom.
Legalább ekkor ne zúdítsák rá az emberekre.
Azt is értékelem, hogy mikor szavazni megyek, nem az aktivisták gyűrűjében kell mennem...

"A legnagyobb „probléma” azonban az internet. Ha a nagyobb portálok le is veszik nyitólapjukról a választással kapcsolatos politikai híreket (az úgynevezett „két kattintás” módszerrel), a blogok, a fórumok és a közösségi oldalak ontják magukból a politikát, tele erős véleménnyel és manipulációs szándékkal. Biztos vagyok abban, hogy idén sem lesz másképp, sőt: a politika szombaton és vasárnap ide költözik, értelemszerűen azzal a céllal, hogy tegye a dolgát, azaz a választói akarat befolyásolására alkalmas információkat szolgáltasson."

4 éve NEM ÍGY VOLT!
A blogszféra önkorlátozást gyakorolt és jellemzően betartottuk a kampánycsendet!
A politikai fórumokat is kikapcsolták!

Én most is kampánycsendet fogok tartani! Ígérem.
Gábor, ez a te blogod! Egyedül a te döntésed, hogy itt lesz-e kampánycsend! (Ez mindenkire igaz a sajátja kapcsán.)
A nagy oldalakon nem lesz politika. És a politikai fórumokat is kikapcsolják majd.
Hurrá.

Akik persze menőségből csak azért is kampányolnak és még erre büszkék is (Mandiner/Reakció), az már legyen az ő dolguk.

Hozzáállás kérdése ez is, mint oly sok más kérdés is...

Best_In_Class 2010.03.28. 11:29:42

@hebrencsbrekkencs: Ugyan már, szarkeverő elvtárs! A pontos hivatkozás igencsak hiányzik :) , mert nem tudsz ilyennel szolgálni. Ennek hiányában pedig kösz, elismerted hogy semmi alapja nincs a szánalmas fröcsögéseidnek

hoplita 2010.03.28. 11:36:14

@stratez:
Mrázsamunak tikitakiznak a golyóival, ha nem ilyeneket hoz ki.
Erősen felejtős prognózis, a megrendelő se rakna rá egy fityinget se...:))

hoplita 2010.03.28. 11:43:39

@kékestető:
Látod, ezt nem értem....

Miért kell lemenni kutyába, ha nem muszáj?
Vagy ennyire muszáj?
Máskülönben nem jut vaj a kenyérre?

Ha meglátok egy ilyen véleménydeformálót valamelyik kanálison, valamiért rögtön a kapa jut az eszembe.....és nem véletlenül.

mrs. white 2010.03.28. 11:47:56

@is: Nem az össz választóról van szó hanem mandátumbecslésről. Ez az egyéni válaszókörbeli vélhető tarololás miatt az az összválaszót közötti szimápia felett eredményt érhet el a fidesz. tudom nehéz megérteni ezt mdf szavazóként de gondolj bele hogy rajtad kívül csak 2-3% gondolja ugy hogy a kedvenc pártod és Bokros Lala a legalkalmasabb jelölt a feladatra. Ha mindenki más rosszul gondolkodik csak te jól akkor elkellene gondolkozni, mint a viccben: "Egy örült a forgalomal szembe megy. Mire az őrül - Egy hiszen mindenki szembe jön" szerinted tg sem ért hozzá és elfogult is, megrendelésre ír és nézőpont és hamis adatokkal dolgozik. Rossz lehet, hogy mindenki ellened van.

hebrencsbrekkencs 2010.03.28. 11:54:55

@Best_In_Class: hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor
Ez az elvtársazás pedig mókás, gondolom számodra a világ fekete-fehér.

lüke 2010.03.28. 11:59:31

nem történelmi, hanem szerintem:) irodalmi okokból
ne legyünk mánnnn pongyolák:)

www.magtudin.org/A%20ven%20zaszlotarto.htm
mind a Jelasics, mind a Haynau család Ausztriában a
prominensek közé tartozik, igaz a Leininger- Westerburg ( ö bíró)is

Rowar Atkinson 2010.03.28. 12:01:09

Az Alkotmánybíróság előtt is támadták a kampánycsend intézményét. 2002-ban hozott az AB döntést, amivel az indítványt elutasította, és kimondta, hogy a kampánycsend nem korlátozza a vélemény-nyilvánítás szabadságát, és rövidsége miatt nem tekinthető aránytalan korlátozásnaak.

Ugyanaakkor az indokolásban kifejtik, hogy amennyiben a törvényhozó megszüntetné a kampánycsendet, az sem lenne alkotmányellenes, mert az Alkotmányból nem vezethető az le közvetlenül.

Magyarán: a törvényalkotó dolga a kérdés eldöntése, itt csak a praktikus oldalát vizsgáhatjuk. Kérdés, hogy van-e (lesz-e)erre politikai akarat.

Egyetértek azokkal, (így Gáborral is)akik azt mondják, hogy az internet korában a véleemény nyilvánítás ilyeen korlátozása értelmetlen, és jogilaag szankcionálhatatlan.

cambridge.on 2010.03.28. 12:10:58

@török gábor: Semmi közöm hozzá, kapsz-e pénzt ezekért az írásokért!
Ahogy másnak sincs. Azért előbb utóbb rád találnak a hírdetők, mert itt a kattintások száma messze meghaladja az átlagot. A hozzászólások számát tekintve.
Első piilantásra azt hittem valamelyik kollégád engedte el magát, egy hosszú szombat éjszaka után. Ők szokták úgy kezdeni, na ebben sincs semmi, nem egy jó elemzés, stb...
A nickből kiindulva, Arizónában csak este volt, nem lehetett egy átmulatott éjszaka következménye. Írása alapján díszpéldánya a külföldön élő magyarok nagy részének.
Ez verte ki a biztosítékot.

mrs. white 2010.03.28. 12:21:22

@mrs. white: Na helyesen: összválasztók között szimpátia feletti eredményt érhet el. (Elsőre is azt hittem ezt írtam, ígérem nem iszok többet)

cambridge.on 2010.03.28. 12:21:27

@Spirál: Értelmetlen amit írsz! Én bármilyen bloghoz,legyen az autózz , Megint Állunk Vaze, vagy bűvös szakács, tudok a kampánycsendet sértő hozzászólást írni!
Megoldás: zárjuk be az internetet 3 napra, mert választás lesz?
Nem inkább olyan törvényt kellene hozni, ami megfelel a kor szellemének, és betartható?

Idet 2010.03.28. 13:20:55

@jjulie: Állítólag nagy gazfickó volt, nemzetközi kalandor, de jó stratéga!

török gábor 2010.03.28. 13:22:56

Felhívom a figyelmet kiszol újabb érdekes elemzésére: kiszol.blog.hu/

mirrmurrkandúr 2010.03.28. 13:29:25

@kékestető: ez esetben te vagy a tájékozatlan...

Nem hiszem, hogy azért kéne lehúzni a Nézőpontot, mert olyan eredményeket prognosztizál, ami neked nem szimpatikus.

"örüljön a Fidesz, ha a kétszáz mandátuma meglesz" - ez a szokásos jobbikos álmodozás... szép lesz nektek az a 15% is, azzal megközelítitek az MSZP-t, hozzátok az EP-eredményt, pedig négy éve nem voltatok sehol még... (szerintem négy év múlva már nem is lesztek sehol, no de mindegy:-)

Megjegyzem, kedves okostojás, nézz már utána, hogy például a legutóbbi EP-választáson melyik közvélemény-kutató cég járt a legközelebb a valós eredményhez... csak nem a Nézőpont...:-) Ezzel nem azt mondom, hogy ő találja el a legpontosabban most is, csak azt, hogy egyelőre -úgy tűnik- nem mér rosszul...

@hoplita: Neked meg csak annyit, hogy nem a Nézőpont áll a legközelebb a Fideszhez, például a Századvég, vagy a Tárki már inkább... és mily meglepő ők még nagyobb Fidesz előnyt mérnek... sőt még a volt szadeszos Hann Endre által vezetett Medián is nagyobb Fidesz előnyt mér, mint a Nézőpont... akkor miről is beszélünk?

[nev] (törölt) 2010.03.28. 13:30:26

@lüke:
ezt szavaltuk gyerekként a "fegyveres erők" napján.
meg persze ezt is:
petőfi sándor gatyába' táncol,
felesége bugyiba', úgy mennek a moziba.

---

csakhogy is több német találatot jelez a jellachich írásmódra, mint a jelachich esetén. sőt a német wikipédia is a hosszú elt tekinti hivatalosnak. azaz vélhetően a korabeli osztrákok sem voltak képesek egységesen, és helyesen leírni a horváth bán nevét. petőfi azon kívül, hogy az elt megduplázta a csét esre cserélte. a tyézés akkoriban nem volt divat, nem különböztették meg a lágy, és a kemény csét. így lett jelacsityból jellasics. vélhetően.

jjulie 2010.03.28. 14:01:17

@Idet:

igen, azonnal ki is dobták bécsből amikor a legjobb megoldást javasolta: gyujtsák fel......utána érkezett hozzánk

2010.03.28. 14:13:14

Személy szerint alig várom a kampánycsendet, szívem szerint már a jövő héttől jó nagy KUSS-t rendelnék el minden pártnak. Béké, nyugalmat és csendet szeretnék, és szívesebben olvasok úgy az ibolyáról, mint virágról, és a jobbakról, akik tényleg jobbak, és emberekről, akik letettek sok mindent az asztalra és végtelenül szerények, és mások dicsérik őket, nem ők saját maguk felkészültségét. Az a baj, hogy most jól jönne egy elefántcsont torony...Nem tudtok egy kiadót 4-8 évre?:)

Best_In_Class 2010.03.28. 14:25:55

@hebrencsbrekkencs:
Azt hittem blogtárs, hogy egy kis piszkálódásra elvégzed a házifeladatot, de látom nem megy, úgyhogy a kedvedért a forráskritika alapjaival is megismertetlek: azt ugye tudod, hogy a wikipedia (szerkesztési elveiből fakadóan) tényszerűség és teljeskörűség szempontjából "kihívásokkal küszködik"?
Itt az ominózus felvétel:
index.hu/cikkepek/0604/belfold/ov.wav

Összefoglalva a felvételen elhangzottakat (de megvitathatjuk a részleteket is, ha szükséges): a törvényeket be kell tartani, de addig a határig el kell menni, amit a törvények megengednek, és ameddig az ellenfél is bizonyíthatóan elment, akit ugyan elmarasztaltak egy határozatban, de más szankciója nem volt a kihágásainak és valószínűleg ugyanezt
fogja csinálni a 2. fordulóban is; a jogászok majd elvégzik a feladataikat a felmerülő vitás ügyekben

Előzmények: az MSZP-t a Legfelsőbb Bíróság elmarasztalta a 2006. első fordulóban alkalmazott mozgósításért
( www.lb.hu/valhat/k3722906.html
(köremail az mszp.hu-ról); www.lb.hu/valhat/k3723506.html
(kör-sms az Alapítvány a Modern Baloldalért tel.számáról, szövege: "Szoros a verseny, a Te szavazatodon múlik a második Gyurcsány kormány. Szavazz az MSZP-re! Küldd tovább!"))
A mozgósításról: az MSZP által 2006. április 9-i első forduló idején alkalmazott módszereket (párttulajdonú mobilszámról küldött mozgósító sms-ek) jogsértésnek ítélte végül az OVB is, és állásfoglalást adott ki arról, hogy buzdító sms-t vagy emailt csak magánszemélyek küldözgethetnek a kampánycsend és a választás idején
( www.valasztas.hu/hu/ovb/19/19_4_13.html
később egységes keretben:
www.valasztas.hu/hu/ovb/19/19_3_1.html)

Nem állítanám, hogy boldoggá tesz, hogy ilyen zavaros volt - és még mindig az - ez a rendszer, hogy ez így folyik ebben az országban: ha törvénytelen, akkor legyen ez világosan kimondva és ne alkalmazza senki, ha pedig törvényes, akkor
járhasson el így mindenki, a baloldaltól a centrumon keresztül a jobboldalig.
Az MDF körüli hercehurca ugyanerről a tőről fakad: zavaros ajánlószelvény-gyújtési és listaállítási, a szubjektivizmusnak teret adó szabályok

2010.03.28. 14:28:37

@mirrmurrkandúr: szia mirrmurr!:) Örömmel olvasom!:) Nagyon cuki az avatarod!:)

mirrmurrkandúr 2010.03.28. 14:29:57

@Letícia: csakhogy ne legyek egy "avatar nélküli jó nagy -jobboldali- bunkó". :-)

2010.03.28. 14:34:29

@mirrmurrkandúr: hogy is mondhatsz ilyet!:) Hogy is jutott ilyen az eszedbe?:)

ON: engem pl. sosem zavar, ha pl. óbégat valaki valamelyik pártért, max. az zavar, ha a képembe üvölt a szavazáskor, de mivel tudom, mit akarok, szóval az esélye annak, hogy a szavazás előtti 1 nappal megváltozik a véleményem, semmi. Az viszont elgondolkoztató, ha a szavazás előtti napot egyik vagy másik párt durrant valami nagyon büdöset a másikról, ez befolyásolhatja a szavazókat. A 2 nap alatt, illetve a 3. napon ezt kiheverik, mert ahogy a mondás tartja: minden csoda csak 3 napig tart....

mirrmurrkandúr 2010.03.28. 15:04:56

látom meghalt a poszt....:-)

jjulie 2010.03.28. 15:07:21

@mirrmurrkandúr:

megölte a tavasz meg a napsütés

YouGotPwnd 2010.03.28. 15:16:34

@török gábor:

Gábor, látom a mitigernek.hu -n te is szerepelsz, mint értékelő. Mit tudsz arról, hogy miért nem elemzik az LMP programját is? Látogatottság hiányában leült az egész, vagy inkább "Bokros" teendőik miatt? Addig tartott a lelkesedés, amíg kihozták a legmegalapozott programnak az MDF-ét?

cambridge.on 2010.03.28. 15:24:39

@[nev]: így lett jelacsityból jellasics. vélhetően.
Klasszikus után szabadon: így is lehet mondani, de ennek semmi értelme.

hebrencsbrekkencs 2010.03.28. 15:49:09

@Best_In_Class: Ezért keményen megdolgoztál, de végre nem csak személyeskedsz. Most tehát a beszéd létének megkérdőjelezésétől eljutottál odáig, hogy értelmezzük a szöveget és a szövegkörnyezetet. Tehát hirtelen előléptetsz “vitapartnerré”. (Az értelmet azért láthatólag továbbra sem feltételezed rólam.) Köszönöm a kegyet, de nem hiszem hogy egy “fröcsögő” “szarkeverő elvtárs” méltó lenne rá. (Talán ha ezzel kezdted volna.)
Ami a wikit illeti, ha lehet, inkább arra hivatkozom, mint csodálatos médiánkra, vitathatod, de még mindig sokkal jobban teljesít (és bevallom őszintén lusta is vagyok / van jobb dolgom).

gyöngyök 2010.03.28. 15:55:06

@Spirál: Erről nekem egy egyetemi élményem jut eszembe. A 80-as évek elején jártam a mai Corvinusra és számitógépes szimulációs játékban az alapján kaptuk az osztályzatot, hogy kinek a vállalata érte el a legnagyobb nyereséget. Persze számitógépet még messziről sem láthattunk, hanem minden héten a szeminárium arról szólt, hogy eldöntöttük, hogy milyen terméket és mennyiért akarunk adni - és ezt valaki lefuttatta a gépen és következő hétre jött az eredmény. ( Kéretik nem mosolyogni!!! :)) A lényeg: hamar rájöttünk a szoftver logikájára: aki a legalacsonyabb árat adja, az tud a legtöbbet eladni, viszont ha nem elég alacsony az ár, akkor a költségek fedezetére sem lesz elég a bevétel. Igy jött az ötlet: összebeszélünk, egyeztetett árat adunk meg, igy mindenki jór járhat . Meg is beszéltük. Aztán jött a meglepetés: szinte senki nem tartotta magát a megbeszélthez, mert senki nem bizott a másikban. Tényleg,a kockázat nagy volt: ha csak egy valaki nem tartja a megállapodást és lényegesen alacsonyabb árat ad, az tarol, a többi meg nézheti az érdemjegyét.

hoplita 2010.03.28. 16:04:22

@mirrmurrkandúr:
Nézd, amikor tavaly az epé választás előestéjén volt alkalmam egy fórum kapcsán meghallgatni Mráz előadását, politikai elemzés helyett olyan fideszes kampánydumát tálalt, hogy még az az ínyenc kövér-fanok is csettintettek volna.:)
Egy független elemzőtől ez elég szokatlan....bár itt abszurdisztánban minden lehet, meg mindennek az ellenkezője is.
Egyébként a Nézőpont kimondottan a Fidesz által gründolt intézet.
Ez még csak nem is a nyílt titok kategóriája.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.28. 16:52:27

@gyöngyök: @cambridge.on: A kampánycsendnek az én szememben az a lényege, hogy aki a szavazás előtt szeretne egy kis nyugalmat, az megkaphassa, aki meg politizálni akar, az szintén megtalálhassa ennek a módját, úgy hogy kihagyja belőle azt aki nem kér belőle.

Nem lehet - és ne is lehessen - megtiltani, hogy kampánycsend idején focimeccs lelátóján, kocsmában, chaten, msn-en kis blogokban politizáljanak az emberek! (Mert ezt aki akarja elkerülheti.)

De a tv-ben, rádióban, nagy honlapokon ne legyen!

Ha az utcán megeszek egy banánt, a héját el is dobhatom. Nem látja senki, nem ítél el senki, nem büntet meg senki, mégis valahogy a kezemben tartom amíg a legközelebbi kukához nem érek, és oda teszem!
Valahogy ezt érzem normális magatartásnak.

Valahogy így vagyok a kampánycsenddel is.
Úgy érzem sportszerűnek és demokrata magatartásnak ha megtartom! (Szerdán és pénteken kiderült, hogy a demokrata csak az MDF-re szavazhat, de ezt most hagyjuk.)
Van egy csomó értelmesebb dolog is, mint a hazai választás arra a két napra... :D

De aki azon a szinten van, hogy belebetegszik, abba "bezzeg a másik még ekkor is kampányol", vagy politikai blogja van és annyira szerelmes a látogatottságba, hogy nem tud lemondani a két nap nézettségéről, és ezen őrli magát, vagy azt nem bírja megemészteni hogy a másik párt drukkerei nem tartják meg kampánycsendet, az a saját egészsége érdekében tőlem politizálhat. :) (Én nem ez a kategória vagyok.)
Csak tartsa tiszteletben hogy mások meg legalább akkor nyugalmat szeretnének. És őket hagyja.

cambridge.on 2010.03.28. 17:04:38

@mirrmurrkandúr: Gondolod, hogy berozsdásodtunk?

mirrmurrkandúr 2010.03.28. 17:06:36

@hoplita: Én nem azt mondtam, hogy nem áll a közel a Fideszhez. (azért a "gründolt" kifejezést azért egy kissé túlzásnak tartom, ha megnézed, hogy például Szomszéd Orsolya hol volt ezelőtt (ma az egyik "főmunkatárs", elemző a Nézőpontnál), és milyen -nem is túl fantáziadúsan- szoclib hátszéllel elemzett, akkor ez azért finoman szólva sem bizonyított)

Én csak azt mondtam, hogy vannak olyan intézetek, amelyek eleve közelebb állnak Orbán Viktorékhoz.
Mondjuk mindjárt ott van a Stumpf által vezetett Századvég, amelynek az elődjéül szolgáló "szamizdatot" konkrétan Orbán és köre gründolta még a 80-as évek vége fele. Vagy ott van a Tárki, akiről már Horn Gyula is azt mondta, hogy "Nincs túl ellenséges viszonyban a Fidesszel", sőt, régebben még a Gallup is idetartozott, habár ma már szerintem ők nem... (ők ráadásul egy nemzetközi cég...)

A szoclib táborhoz, ezen belül is a régi SZDSZ-hez kötődik a Medián Hann Endre által, aki tagja is volt a pártnak, és a Mediánnak ő a főnöke ki tudja mióta. Ehhez a körhöz tartozott/tartozik a Political Capital, ugye mondanom sem kell ki által... A Szonda Ipsos a szocialistákhoz kötődik egyértelműen, a Vision Consulting meg (szerintem) nagyjából (...) középen van.
Vannak még mások is persze, nem is kevesen, de a főbb szereplők így néznek ki szvsz.

Úgyhogy a Nézőpont Intézet egyértelműen a Fideszhez kötődik, de azért, hogy a házi intézetük lenne, az barokkos túlzás.
Úgy gondolom, amennyiben a Jobbik egy hosszú távú szereplője lesz a politikai elitnek, hasonló súllyal, mint jelenleg, nekik is lesznek saját ilyen témában utazó cégeik. Sőt, lehet, hogy már most is van, csak még kivár:-)

A Nézőpont mandátumelosztási előrejelzéseiről pedig csak annyit, hogy a 281-et én is soknak tartom, én valahol 255 és 265 közé tenném a Fideszt, az MSZP-t és a Jobbikot pedig néhány mandátummal magasabbra, az LMP-t pedig egy picit kisebbnek érzem. De olyan nagyon más eredményre senki sem számít... ma ezek a realitások. Pont.

mirrmurrkandúr 2010.03.28. 17:07:41

@cambridge.on: Ahogy a mellékelt ábra mutatja:-P

Egyébként ez egy régi Megadeath lemeznek a címe:-)

gejzabejla 2010.03.28. 17:30:12

Szerintem meg jó lenne, ha a választás előtt vagy egy hétig média kampánycsend lenne. No tv, no rádió. Mindenki beszélgetne egymással, előkeresné a négy (most nyolc) évvel ezelőtti gáz, áram számláit. Megnézné, hogy tényleg nem volt-e gázáremelés... Egyébként volt, kb 400%. Elgondolkodnánk megunkban mehet-e így tovább?

pad78 2010.03.28. 17:37:17

@Spirál: "Úgy érzem sportszerűnek és demokrata magatartásnak ha megtartom!"

Ajjaj, akkor most vajon demokrata vagyok, vagy sem? mert az MDF-re többször nem szavazok, de most tökéletesen egyetértek Veled: ha már ez a törvény, nehogy már belehaljunk, ha betartjuk.

Mellesleg hebrencsbreki és bestinclass vitájához: azért nem mindegy, hogy az eredeti hangfelvétel belinkelt részét hallgatjuk meg, vagy a wikipedián kontextusából kiragadott három mondatot, mert előbbiből kiderült, hogy OV egyértelműen és végig a törvényesség betartására szólította fel hallgatóit. Bár azt már személyesen vitathatónak tartom, hogy az a törvényes, ami felett az ellenfélnek szemet huny az OVB - ez a szervezet ui. szvsz meglehetősen pártos, hála Szigeti Péternek és pár társának; meg szinte minden törvénysértésre igaz, hogy ráncolják kicsit a szemöldöküket, de soha semmilyen szankció nincsen. Ennek alapján akkor gyakorlatilag minden megengedett lehetne, ha a másik is csinálja. Abban viszont igaza van OV-nak, hogy ha más szabályok szerint játszhat az egyik meg a másik párt, akkor szoros helyzetben borítékolható az eredmény. Szóval fene tudja, hogy ilyenkor mit tehetünk, ha az OVB-ben működik a törvény egyénre szabott értelmezése...

jjulie 2010.03.28. 17:40:06

@gejzabejla:

igen, nem fog igy menni tovább.....az átlagnak rosszabbul fog menni, aztán egy darabig majd még rosszabbul

és ehhez nem kell elővenni semmi féle gázszámlát...csak egy kis nyitott füle,t szemet meg realitásérzéket

ezért nem szól egy semmit az egyetlen kormányképes erő

gejzabejla 2010.03.28. 17:42:12

Kedves Török Gábor,

olvatam egy cikket
Nyíri János: Nyílt szavazás, titkos szavazás
érdekelne véleményed.

www.gondola.hu/cikkek/70449

gejzabejla 2010.03.28. 17:48:05

@jjulie:

ja persze. Az átlag magyar sajnos nem éppen értelmes döntéseiről, emlékezetéről híres. Csak példát akartam írni. Itt nyilván mindenki érti, hogy mire gondoltam.

tölgyes 2010.03.28. 17:48:59

@jjulie: Magának mindenképpen...::::)))Nem lesz kit felhívnia telefonon..:)

török gábor 2010.03.28. 17:51:24

@YouGotPwnd: tényleg? én nem értékeltem még semmit.

cambridge.on 2010.03.28. 17:51:58

Nem tudom mennyire új hír: Király Zoltán is indulhat a választáson. A Fővárosi Bíróság döntött az indulása mellett.

@Spirál: azért egy blog, vagy egy internetes oldal nem hasonlítható össze a tv-vel, vagy rádióval, ahonnan váratlanul kampányt kapsz a nyakadba, ha akarod ha nem.
Itt azért tenned kell valamit, hogy politikával foglalkozó oldalra juss!
A tv és rádió túlpolitizált, szerintem is. Ott lehetne hossazabb a kampány csend.
@mirrmurrkandúr: Be kell látmi, ez a téma igazi tavaszi vasárnapra való. Nincs rajta mit vitatkozni, azt is vissza fogott hangnemben.
így lesz a kampánycsend idején is, majd lábujjhegyen kiabálunk.

tölgyes 2010.03.28. 17:52:29

@mirrmurrkandúr: A Tárki is mér régen nem, de ha jól meggondolom akkor soha.. Kolosi T.. na ne...:)

pad78 2010.03.28. 17:53:01

Egy személyes emlék jutott eszembe még. Pest megyei nagyközségünkben a 98-as választások előtti hetekben ünnepelte ötödik születésnapját a pékség. Ölég jól ment nekik, a kenyereik is, meg az üzlet is elég jól mentek, és hát az ünnep az ünnep - 3,90-ért adták három szombaton a kenyeret, 50 fillérért a zsemlyét, 1 forintért a gombóc fagyit (azt is lehetett náluk venni). Ki volt a díszvendég a szavazás előtti szombaton (kampánycsend)? Nikolits István MSzP-képviselőjelölt, a Horn-kormány titokminisztere. Nem volt neki különösebb szerepe, nyilván személyében bárhol részt vehet, de jelenléte megerősítette, hogy nem véletlenek a szocializmusból örökölt árak.

Pedig a körzetben épp a mi községünk volt az egyetlen, ahol már 94-ben is az MDF győzött, amikor MSzP mindenütt tarolt. (Na hol laktam?) Ekkor sem jött be Nikolits számítása. Frajna Imre (Fidesz) biztosan vitte a körzetet. De azért a sztori megmaradt bennem. Tanulsága szerintem korrelál Spirál véleményével: hiába a törvény, ha nem támasztja alá erkölcs. Hát valahogy ez lenne a cél: hogy a társadalom valamilyen olyasmi erkölcsiségre jusson el, hogy már OV-t is elküldi az idézett beszédéért melegebb égtájakra, azokra pedig végképp nem szavaz, akikre OV utalt, hogy mit műveltek az OVB csendes támogatásával. Arról már csak álmodni merek, hogy az erkölcsileg érett társadalom egyszer egyként fogja követelni Szigeti Péter OVB-elnök menesztését, és az OVB hiteles és szakértő tagokkal való feltöltését.

török gábor 2010.03.28. 17:57:38

@török gábor: bocsánat, már tudom, miről van szó. egy kérdőívet töltöttem ki.

cambridge.on 2010.03.28. 18:01:13

Nem tudom mennyire új hír: Király Zoltán is indulhat a választáson. A Fővárosi Bíróság döntött az indulása mellett.

@Spirál: azért egy blog, vagy egy internetes oldal nem hasonlítható össze a tv-vel, vagy rádióval, ahonnan váratlanul kampányt kapsz a nyakadba, ha akarod ha nem.
Itt azért tenned kell valamit, hogy politikával foglalkozó oldalra juss!
A tv és rádió túlpolitizált, szerintem is. Ott lehetne hossazabb a kampány csend.
@mirrmurrkandúr: Be kell látmi, ez a téma igazi tavaszi vasárnapra való. Nincs rajta mit vitatkozni, azt is vissza fogott hangnemben.
így lesz a kampánycsend idején is, majd lábujjhegyen kiabálunk.

ssi 2010.03.28. 18:08:27

Kampánycsend = nyilvánosan jogilag tilos, technikailag titkosan megteszik (internet)

Kampánycsend-sértő = akire rábizonyítható

Tehát: betartása nem biztosított, újra kell gondolni

Amúgy, idén, mintha kevesebb megrongált plakát lenne...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.28. 18:10:56

@Spirál: "(Mert ezt aki akarja elkerülheti.)"

Nem úgy, mint a PLAKÁTOKAT!

((- hacsak nem jár behunyt szemmel :(((

pad78 2010.03.28. 18:11:13

@mrs. white: "Ha mindenki más rosszul gondolkodik csak te jól akkor elkellene gondolkozni"

Bocs, nem az MDF-et akarom védeni, ez nagyon távol állna tőlem; de nem hiszem, hogy demokráciában a választás jóról meg rosszról, vagy jó és rossz gondolkozásról szól. Szerintem nem jó, hogy ilyen szélsőségesen gondolkozunk, és szerintem ez a szélsőségesség igazából, nem pedig a jobbikra szavazás: amikor azt mondjuk, hogy van a fekete, meg van a fehér. Nem szeretném, ha Bokros lenne miniszterelnök, a magyar társadalom nagy többsége sem, ráadásul az a 10%, aki alkalmasnak tartaná, sem mind szavaz rá, mert nem lenne akkor az MDF-nek ilyen kevés támogatója. De ő nem ettől lenne jó vagy rossz miniszterelnök. Legfeljebb ezért nem fogjuk vsz. soha megtudni, hogy valójában milyen miniszterelnök lenne. OV pedig attól nem jó, még csak nem is feltétlenül jobb, mert a társadalom fele szerint ő kell legyen a következő miniszterelnök. Az egyetlen következménye ennek, hogy neki lesz most egy újrázási lehetősége. Aztán hogy jó választás volt-e, az rajta múlik - meglátjuk. De önmagához meg a helyzethez képest kell jó vagy rossz legyen, nem egy hipotetikus Bokros miniszterelnökhöz képest (én az első miniszterelnöksége alapján nem lennék eleve pesszimista, bár itt-ott vannak fenntartásaim is;de hát kivel szemben nincsenek).

U.i. Ezt nem azért a Te hozzászólásodra írtam, mert Téged pécéztelek ki, sajnos ezen a fórumon, meg az egész magyar társadalomban elég sokan gondolkoznak így, meg még az is lehet, hogy Te nem így gondolkozol, csak így tűnt a fogalmazásból. Inkább csak régóta nyomta a begyemet az, hogy állandóan ilyesmiket hallok, és ez a bejegyzésed alkalmat adott rá, hogy leírjam. (Szegény Spirál "aki demokrata, az MDF-es" bejegyzése kapcsán nem sikerült ilyen kereken leírnom, bár már ott is emiatt problémáztam.)

hebrencsbrekkencs 2010.03.28. 18:13:21

@pad78: Nem volt itt vita, ezt anyázásnak hívják a köznyelvben. Valószínűleg megint lehettem volna összeszedettebb, de ez már csak így sikerült. Ez a törvényt pedig szerintem még senki nem próbálta meg betartani.

hoplita 2010.03.28. 18:15:19

@gejzabejla:

Csak azt tudom javasolni, hogy a nyíri által szignált cikkeket hanyagold.
A Gondola egyik droidja, ráadásul erőteljes neofita buzgalom is dolgozik benne, mivel hogy zsidrák a szentem...)))
A Jobbik-fóbiája kifejlett, opni-érett.:)
A másik koronics...az is egy ritka gerinctelen zugfirkász.
300 éve még az ilyenek várbörtönökben kötöttek ki.

jjulie 2010.03.28. 18:15:28

@gejzabejla:

ha azt akartad írni, hogy a fideszkormányzásnak kell jönnie, akkor minek ez a találóskérdésesdi, meg hogy ostoba az áltag magyar?

nem vállalod a véleményed egy blogon, a gondolás cikkről sincs több véleményed, mint hogy érdekes? te is azok közé tartozol akik esetleg leszavaznak egy akadémikust, és ezért el kellene gondolkodni a szavazati jogod korlátozásán? veszélyezteted a buta magyar ujratermelését?

cambridge.on 2010.03.28. 18:17:17

@cambridge.on: Annyira azért nem fontos ez a hír, hogy kétszer legyen meg!
Nem tudom miért lett kétszer elküldve, közben máshol kalandoztam.
Megnéztem a gondolat.hu cikket.
Azon midíg lehet polemizálni, ki választhat.
Kinek van nagyobb élettapasztalata: egy frissen végzett gimnazistának,vagy egy 50 éves munkanélkülinek?
Ki dönti el, az egyik jó szavazó, a másik nem.
A Fidesz már alkalmazta a nyílt titkos szavazás módszerét.

[nev] (törölt) 2010.03.28. 18:18:25

@gejzabejla:
nincs annál szánalmasabb, amikor valaki azt mondja, hogy szűnjön meg az általános választójog, és csináljunk valami akadályversenyt. kelljen kitölteni iq tesztet, vagy valami hasonló. sok mindent ki lehetne találni. a szavazókörben békaügetésben kelljen körbeugrálni. és aki a szintidőt nem teljesíti az nem szavazhat. szerintem ezek hülyeségek. ez a javalat is. kelljen helyesen leírni a választott párt nevét. és akkor a választási bizottság azon vitázik majd, hogy a "fidesz" mozaikszóban a dé betűt elég szépen kanyarították-e. mint a dedóban. szerintem ez hülyeség. ma is alá kell írni a jelenléti ívet.

az eddigi egyetlen értelmes javaslat ez ügyben az a richard sulik által kitalált választási kupon ötlete.

a pártok megmondják, hogy mennyit ér egy szavazat. ezt rögzítik a pártfinanszírozásról szóló törvényben. szlovákiában ez 7 euro. sulík azt mondja, hogy ezt az összeget írják rá a választási értesítőre, és az állampolgár kapjon egy választási kupont. amit a választás napján vagy lead a szavazókörben, vagy a kupont a szavazókör mellett felállított vurstliban elkölti. akinek 4 éves időtávban fontosabb az a 7 euro az költse el sörre, virslire. vagy a közraktárban válthassa be konzervre. netalán egyik párt sem tetszik, de ebből nem akarsz hasznot húzni, akkor felajánlhatod az összeget egy közalapítványnak.

sokkal tisztább azt mondani az állampolgároknak. 7 (vagy akármennyi) eurót ér a szavazatot. így határoztak meg ugyanis a pártok. megér neked bármelyik ennyit, vagy nem ér meg.

ezt kellene kipróbálni néhány városban a helyhatósági választásokon. és aztán tartani egy országos próbaválasztást.

ez egy sajátos mikrocenzus lenne. de nem szűnne meg az általános választójog. szerintem ez ügyben eddig ez az egyetlen épkézláb javaslat.

[nev] (törölt) 2010.03.28. 18:22:48

@pad78:
richard sulík, és még egyszer richard sulík. sajnos a triviális megoldás neki jutott az eszébe. ;-)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.28. 18:24:13

@cambridge.on: "@Spirál: azért egy blog, vagy egy internetes oldal nem hasonlítható össze a tv-vel, vagy rádióval, ahonnan váratlanul kampányt kapsz a nyakadba, ha akarod ha nem.
Itt azért tenned kell valamit, hogy politikával foglalkozó oldalra juss!
A tv és rádió túlpolitizált, szerintem is. Ott lehetne hossazabb a kampány csend."

Igen, pontosan erre a különbségre céloztam fentebb. Ezért tettem a megkülönböztetéseket.

Tényleg nem értem. Csak azért is ellent akartál mondani nekem, ami nem jött össze, vagy csak a szavaimat voltál képtelen értelmezni?

@1.szolo - ajánlom magamat:: ""(Mert ezt aki akarja elkerülheti.)"

Nem úgy, mint a PLAKÁTOKAT!

((- hacsak nem jár behunyt szemmel :((( "

Kétségtelen.
De azt csak nem várhatjuk el, hogy már péntek délután leszedjék. :) (Bár én megszavaznám.)

@pad78: "Ajjaj, akkor most vajon demokrata vagyok, vagy sem? mert az MDF-re többször nem szavazok, de most tökéletesen egyetértek Veled: ha már ez a törvény, nehogy már belehaljunk, ha betartjuk."

Ha az MDF-re nem szavazol, még dönthetsz úgy hogy egyikre sem!
Ez esetben annak tartanálak továbbra is! :)

jjulie 2010.03.28. 18:32:37

@tölgyes:

gondolod, hogy a fidesz választási gyözelme után nem tehet jeruzsálembe telefonálni?

Zigi 2010.03.28. 18:34:05

Bréking!Választási vita a Duna TV-n! MOST!

jjulie 2010.03.28. 18:37:29

@mirrmurrkandúr:

szerinted se? ekkora változáshoz hány százalék szavazat kell a fityisznek?

ssi 2010.03.28. 18:41:18

Kampánycsend kezdetétől CSAK új kampány téma nem lehet (újság, média, gyűlés, plakát stb.) - a régiekkel semmi gond

Plakátok a kampányban, csak mint érdekesség, nem vélemény:
LMP: új párt új arcok megismerése
Jobbik: kampányban új párt, most tanuljuk régi arcait
MDF, MSZP: régi párt új pártarcok (Bokros, Mesterházy)
fidesz: régi párt, régi arcok - s legnagyobb támogatás

mirrmurrkandúr 2010.03.28. 18:46:40

@jjulie: szerintem, ha így áll a dolog, telefonálj most... csak magyarázd el a rokonoknak, hogy nem a szokásos tranzakcióról van szó (jöjjenek szavazni az SZDSZ-re), hanem csak egy sima költözés... Te oda:-DDDD

tölgyes 2010.03.28. 18:48:50

@jjulie: értelmetlen mondatot tetszett írni, ezért nem értem..

gejzabejla 2010.03.28. 18:52:07

@hoplita:

Bocs Török Gábor, nem olvastam bele különösebben a blogodon levő reakciókba. Nem gondoltam, hogy itt is zsidrákozás van. Gondoltam, hátha itt értelmesebbek a megszólalók. Biztos, hogy túl naív vagyok. Jobbikosok színvonala, illetve inkább szinvonaltalansága. Jó reggelt Magyarország!

jjulie 2010.03.28. 18:53:36

@mirrmurrkandúr:

a funkcionális analfabétáknak szólt az az egyszerű szlogen: CSAK A FIDESZ , igen jól mért fel benneteket a fidesz marketinges

jjulie 2010.03.28. 18:57:31

@tölgyes:

ha van körülötted egy nem funkcionális analfabéta, akkor kérd meg hogy segítsen, a fantáziádban megértem hogy nem bízol

mirrmurrkandúr 2010.03.28. 19:03:43

@jjulie: Kedves Gabriella, 2006-ben egy marketingkutató tartott nekünk előadást, és felhívta a figyelmet, hogy elsősorban az egyszerű, végtelenségig lebutított üzenetei miatt nyert az MSZP 2006-ban... piros négyzet, benne igen: nincs ennél egyszerűbb... mi csak szeretnénk lépést tartani veletek, ezért igazán nem haragudhatsz...:-)

A "CSAK A FIDESZ" pedig egyébként a jobbikosoknak szól, ha nem tűnt volna fel, de hát ugye a kiválasztott szellemi kapacitásai sem végtelenek...:-)

cambridge.on 2010.03.28. 19:03:46

@Spirál:
-De aki azon a szinten van, hogy belebetegszik, abba "bezzeg a másik még ekkor is kampányol", vagy politikai blogja van és annyira szerelmes a látogatottságba, hogy nem tud lemondani a két nap nézettségéről, és ezen őrli magát, vagy azt nem bírja megemészteni hogy a másik párt drukkerei nem tartják meg kampánycsendet, az a saját egészsége érdekében tőlem politizálhat. :) (Én nem ez a kategória vagyok.)
Csak tartsa tiszteletben hogy mások meg legalább akkor nyugalmat szeretnének. És őket hagyja. -
Ismerős? Ezek a te szavaid. Én erre válaszoltam.

Best_In_Class 2010.03.28. 19:05:42

@hebrencsbrekkencs:
Hát igen, van akinek néhány LB és OVB határozat tanulmányozása és hivatkozása egy könnyed ujjgyakorlat, és van aki - a megmondóemberek által - előre megrágott és kiköpött tényekig jut el. Viszont jó kis ellentmondás van a két posztod között is:
hebrencsbrekkencs 2010.03.28. 10:16:00
"4 éve félóránként hallhattad bármelyik rádióban. Biztos "manipulált" volt, neked elhiszem. (Nem tagadták egyébként, csak törvénytelen lehallgatást emlegettek.)"
hebrencsbrekkencs 2010.03.28. 15:49:09 : "inkább arra hivatkozom, mint csodálatos médiánkra"
hahaha - akkor most hiszel a médiának vagy sem?
az pedig ne zavarjon, hogy a wiki arra a cikkre (ami a média része, csak tájékoztatásul) hivatkozik, aminek a melléklete az általam hivatkozott hangfelvétel, csak biztos h qrva nehéz (volt annak idején) meghallgatni és megérteni egy 2-perces felvételt, sokkal könnyebb a készen tálalt (félre)értelmezés alapján "alapos" véleményt alkotni és hangoztatni. oszt' jónapot!

gejzabejla 2010.03.28. 19:09:39

@jjulie:

igen a fidesz itt van a kertek alatt. Kinek-kinek lehet csomagolni, vagy lehet hurrázni. Én örülök neki, te kis kiváncsi. Arra, hogy te kire, az abszolút nem érdekel, mert magánügy.

igen le van nullázódva Mo. A magyarok által lesajnált Romániában nem volt big brother, mert ilyen szennyet nem engednek be. A saját termékeik mellett állnak ki. Sokkal nagyobb a szolidaritás. Nem termelik ki újra és újra a szellemi analfabétákat.

Az meg szvsz érdekes javaslat, hogy üres legyen a szavazólap, és mindenkinek magának kell ráírni a jelöltet, meg a választott pártot. Ráadásul költségkímélő. Egyébként meg szavazhassanak a gyerekek is, azok is vannak sokszor olyan "okosak", mint az aggastyánok.

A 7 eurós módszer mellett az ausztrált is támogatnám, ahol 100 dollár a büntetés, ha nem szavazol.

jjulie 2010.03.28. 19:13:33

@mirrmurrkandúr:

a funkcionális analfabéta az egy olyan fajta idióta, aki elhitte a gonosz kis törbe orbánviktornak, hogy aki nem dőlt be az ő bűvészmutatványainak az a szoci drukker

te bedőltél, úgy tűnik

jjulie 2010.03.28. 19:17:27

@gejzabejla:

tehát a hurrázás vagy a csomogolás között lehet választani?

ki fogja megmondani hogy elég hangos e egy hurrá?

gejzabejla 2010.03.28. 19:18:17

@jjulie:

csak nem te vagy megint esb?

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 19:18:23

@Best_In_Class: nem csak várom ki lehetett a gyújtogató. lehet orbán osont át a kertek alatt :D
majd megy a gárda oltani :D

Best_In_Class 2010.03.28. 19:23:21

@colosgirl: a Magyarok Nyilai volt, és GyF-nek nem volt szerencséje, mert a Gárda a kampányidőszakra felfüggesztette a tevékenységét :)

hoplita 2010.03.28. 19:25:07

@gejzabejla:
Ja...én csak adtam némi plusz infót, hogy miként viszonyulj ahhoz az agyamenthez.
De nem erőszak a disznótor.....látom, finnyás gyomrú vagy.
Akkor minek politizálsz?
:DDD

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 19:25:31

@Best_In_Class: nem illik és nem is akarok más kárára humorizálni de lehet olyan nagy kampányba kezdett gyurcsányunk, hogy csak ég a keze alatt a munka :)

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 19:26:44

hogy témát váltsunk.
vége az időközi választásnak a terézvárosban.

a részvétel nem lesz valami fényes:

www.terezvaros.hu/valasztas_idokozi/reszvetel.jpg

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 19:27:08

Nekem ez tetszett a hírben a legjobban, a Gyurcsány-utálókkal ellentétben:
"Az MTI-nek egyelőre nincsenek információi arról, hogy ki az a két házbeli lakos, akiket kimentettek."

Házbeli lakos? LOL!

Best_In_Class 2010.03.28. 19:28:04

@colosgirl: bezony, még az es előfordulhat, ahogy ösmerjük hiperaktív személyét :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 19:28:16

Egyébként ma nincs kampánycsend, jut eszembe, vagymibe..?

jjulie 2010.03.28. 19:29:18

@colosgirl:

észre sem vettem hogy beosontál

Best_In_Class 2010.03.28. 19:29:21

@namitirok: társasház, több lakással, ha minden igaz, ezért nem biztos, h ki az áldozat

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 19:31:49

@Best_In_Class: igen társasház ott lakik valami volt vérbíró is meg az anyós :) piri mama. apró család, nagy ház :)

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 19:32:38

@jjulie: tudod tűzről pattant menyecske vagyok, és hát tűz van babám :)

hoplita 2010.03.28. 19:32:52

@namitirok:
A sajtóvétség nem volt egy bocsánatos bűn.
Jó néhány , magát szabadgondolkodónak képzelő zugfirkász ütötte meg miatta a bokáját....néha keresztül-kasul menekültek a kontinensen a delikvensek.:))
De konkrétan nem a cenzori szigorra gondolok én... már a 18.századi felforgató mozgalmaknak is kedvelt fegyvere volt a névtelen pamflet, a kivédhetetlen uszítás.
Nem kedvelték sosem az ilyet és biztos vagyok benne, hogy ma is visszafogottabbak lennének a sajtótermékek, ha komolyabbak lennének a következmények.

jjulie 2010.03.28. 19:36:04

@colosgirl:

láttam babám tegnap a tüzet,

Best_In_Class 2010.03.28. 19:36:23

@colosgirl: Jahner-Bakos Mihály volt az a vérbíró, bezony

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 19:37:15

@jjulie: és ma estig fújtad a parazsat? :D

bigapples 2010.03.28. 19:37:30

@namitirok: Már az MTI is csúsztat? A Fittelina Kft szaunája égett ki Dobrev Klára villájában. Gyurcsánynak csak egy fél pápai panellakása van, vö. pápai gyerek.

Best_In_Class 2010.03.28. 19:38:30

@namitirok: attól függ h hogy definiáljuk az erkélyről mentett személyt: áldozat vagy érintett fél :)

jjulie 2010.03.28. 19:40:13

@colosgirl:

fújnám a parazsad reggelig, csak hát az az ajtócsapkodás....

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 19:40:21

@hoplita: Ebben egyetértünk, ha sok másban nem is! Mármint a mára vonatkoztatva..
De ki is a felforgató elem, mozgalom? A hajdanira gondolok, mert a mostaniakat megítélhetjük akár 200-300 év múlva, nem!?

6.Lenin 2010.03.28. 19:40:59

@namitirok:

Ismét talált 2 eltévedt gyermeket,csak hivatalosan még nem tud róla.
a hivatalos verzió szerint,szombat reggel 9h15-kor talált rájuk,összefagyva,kiéhezve,de mivel tegnap jó idő volt,csúszott a hivatalos verzió.
Sajnos a tűzoltók találták meg véletlenől,a megtalálást így át kellett írni,csak Nyakót nem tudták elérni.
A stáb jelenleg rajta van az ügyön,majd hétfőn kiderül,lehet nem is tűz volt,hanem árvíz,de ez a verzió még csak találgatás.

A Hir tv-nek még Toto kutya sem nyilatkozhat,legyünk türelemmel.
A vezér résen van,mint mindig

Best_In_Class 2010.03.28. 19:42:26

@bigapples: és mi van a csillárral? tudjátok, azzal a bizonyos lízingelt csillárral, az nem szakadt le a nagy haváriában? :)

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 19:42:45

@jjulie: fújnád mi? :)
most oltás van soron nem a tűz :D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 19:42:49

@bigapples: Én úgy emlékszem, az MNO cikke volt, csak hivatkozott az MTI-re, nem?
Már megint egy urban legend, colos a magyarok nyilai ügynöke és felgyújtotta GY.F.-et! Egyre jobb...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 19:44:29

@jjulie: Ajtócsapkodáskor huzat és feromin keletkezik, ha jól emlékszem még...

jjulie 2010.03.28. 19:44:36

@colosgirl:

az oltásban is benne vagyok

Best_In_Class 2010.03.28. 19:46:18

@6.Lenin: lokális, egy társasházra érvényes földrengés és cunami kombó, esetleg? és megjelent az árvizi hajós, a hős és rettenthetetlen ex-min.e, akinek karjába ájultak az erkélyről a Bugyik család egyéb, eddig ismeretlen, de jó beleélő képességgel rendelkező tagjai?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 19:46:21

@jjulie: Ácsi, t(sz)űzoltók gyöngye! Több lesz a kár, mint amit a tűz okozott volna!:-P

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 19:47:12

@jjulie: Én pasi vagyok, max. leborulok az imádott Hölgy lába elé, nem bukunk, ez elv!

bigapples 2010.03.28. 19:47:39

@namitirok: Tele van már az internet a Gyurcsány villával, az MNO is az MTI hírt vette át. Különben én is csúsztattam, fml.

"Dobrev Klára, Apró Antal unokája a 159 m2-es "szociális bérlakást" 23 éves korában, egyedülállóként vásárolta meg 1995-ben a kerületi önkormányzattól kevesebb mint 9 millió forintért. A vételár 10 %-átkellett készpénzben kifizetni, a fennmaradó összegre 25 éves részletfizetési kedvezményt kapott. A tulajdonjog megszerzése után még azon melegében 16 millió forintért eladta az ingatlan hasznosítási jogát a Gyurcsánnyal közös családi vállakozásnak, FITTELINA KFT.-nek A 102 m2 Jahner-Bakos-féle házrészt Apró Piroska, Apró Antal lánya vette meg. Jelenleg a villa tulajdonosa a kormányfő felesége és anyósa, de haszonélvezeti joggal bejegyezve itt lakik a Kádár-rezsim legfelsőbb bírósági elnökének, Jahner Bakos Mihálynak az özvegye is. (Mivel az őrezred védelme az épületre és környékére terjed ki, így aztán a rendőrök az özvegy lakását is kénytelenek őrizni.)

jjulie 2010.03.28. 19:49:13

@namitirok:

én is hím vagyok, én lehozom a csillagot is, csak mutassa meg melyiket

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 19:51:27

@bigapples: Akkor most már mindent tudunk, csak azt nem ,mi köze colosnak ehhez? De tessék megtenni tétjeiket nyugodtan!

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 19:51:40

@jjulie: ne ötágút, ne hatágút és ne dobócsillagot :)

bigapples 2010.03.28. 19:52:07

@Best_In_Class: Mindegy mi volt, árvíz, cunami vagy tűzvihar, remélem azokat a pálinkatúrázós tűzoltókat küldték ki Gyurcsányért.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 19:52:53

@jjulie: Melyiket, melyiket? Ilyet is csak egy férfi kérdhet?
Hát mindet, sorjában! Először azt, majd azt, utána aztat is, amíg el nem álmosodik vagy el nem fogynak!
Telihold van, ahogy látom!:-D

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 19:53:53

@namitirok: nekem semmi :) ott sem voltam :)
csak belinkeltem amikor megláttam. és szégyenlem nagyon, szánom bánom, mert tényleg nem jó és nem is szokásom mások kárán viccelődni de amikor megláttam olyan nevetés fogott el és nem tudom az okát.
már bánom de ez van. remélem eloltották nincs komoly sérült és mindenki kiszellőztetve :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 19:54:07

@colosgirl: Nem válogatunk, értem?! Ez volt kiárusításon, tessen ennek örülni!

6.Lenin 2010.03.28. 19:59:02

@Best_In_Class:

A lokálisból lesz a globális,de semmi vész!

A Haza 1 mp-ig sem volt veszéyben,még ideológilag sem,volt ugyan 1 kisebb barna felhő,de a villára, se meg a Hazára se,bakfitty.
1 drb igazi demokrata sose kerül beszart állapotba.
Szavazz GyF-re,még lehet,nincs csend.

Ilyenre kis párt nem képes,csak a nagy,a demokraták.
Vagy rám(GYF)szavaztok,vagy mehettek a sunyiba!

Kicsikre,barnákra(minden ami barna,az szar)Ov-ra,
NEEEeeeeee!

mirrmurrkandúr 2010.03.28. 20:00:08

@jjulie: Ne legyél ilyen frusztrált kis kobold, még a végén elpattan egy ér az agyadban, és elpusztulsz itt nekünk... én igazán szomorú lennék:-(

jjulie 2010.03.28. 20:00:28

@colosgirl:

oké, kicsit válogatós vagy babám, de ha megígértem...

jjulie 2010.03.28. 20:01:23

@mirrmurrkandúr:

na szia, visszafelé simogattak?

Best_In_Class 2010.03.28. 20:02:26

@bigapples: :D
egyébként azt is lehet tudni már, hogy az egész pusztán demonstrációs célból történt: látjátok feleim szümtükkel, hogy a milliárdos lét mekkora felelősség, milyen balesetekhez vezethet az, ha nem megfelelő elővigyázatossággal "égetik a pénzt"

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.28. 20:02:32

@gejzabejla: "érdekes javaslat, hogy üres legyen a szavazólap, és mindenkinek magának kell ráírni a jelöltet, meg a választott pártot. "

Ez nem "javaslat", hanem ez maga a HATÁLYOS "0. forduló"...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 20:03:35

@mirrmurrkandúr: A rendszeres nemi élet rendszeres hiánya teheti vagy szimplán kapuzárási pánik!
Diagnózisom ellenértékét a később megadott egyszámlára kéretik utaltatni!

jjulie 2010.03.28. 20:04:28

@1.szolo - ajánlom magamat::

az x sem olyan egyszerű, az esszé jellegű megoldásból hány millió per lenne?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 20:05:35

Oppsz, a királyi lenyúlta Gábor szövegét, plagizál:

"Mire elég két hét?", most!

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 20:05:39

a volt szdsz-es képviselő helyére a nem éppen fideszes terézvárosban (andrássy út, szondi utca, rippl rónai utca környéke)
fideszest választottak. 62,4%
de a részvétel alacsony volt.

Best_In_Class 2010.03.28. 20:07:11

@colosgirl: jó persze, azért merünk itt poénkodni, mert világos, hogy ez csak egy kisebb incidens, és senki nem sérült meg komolyan, ha másképp lenne, nem lenne rajta vihorászás, úgyhogy ne legyen lelkiismeretfurdalásod
no meg még azért is merünk poénkodni, mert azt gondoljuk h az álnevek védelmében nem csap le ránk a hálózat bosszúja, holott pedig ámbátor... :)

jjulie 2010.03.28. 20:08:29

@colosgirl:

most már mindent vihet a fidesz, nincs értéke, a kutyának sem kell, csak a fidesznek, ezért nincs kampány meg program, minek

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 20:09:53

@jjulie: már kampánycsend lesz végig :D

Best_In_Class 2010.03.28. 20:12:30

hoppá, új TG-bejegyzés, úgyhogy hagyjuk a tüzet/áltüzet, see you there

6.Lenin 2010.03.28. 20:14:19

@1.szolo - ajánlom magamat::

Igen, és ez így van rendben.A választók jelzik előre,kb kit is tartanak alkalmasnak arra,hogy részt vehessenek az igazi versenyben.

Vakokra,sántákra,handabandázókra,szélhámosokra nincs igény.
Akik ezt a könnyű akadályt(8 millió szelvényből,néhány ezret)nem képesek teljesíteni,mi várható?

Minden komoly verseny előtt van szűrés,csak az mehet tovább,aki képes lehet az igazi küzdelemre is.

Lehet dicséretes az ambició,de kell némi önkritika is.

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 20:16:35

@Best_In_Class: érvényes mert itt nincs érvényességi határ

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 20:17:42

Fidesz-Kdnp 348 62,37%
Mszp-Szdsz 113 20,25%
Lmp 60 10,75%
Jobbik 28 5,02%
Munkáspárt 9 1,61%

558 100,00%

Best_In_Class 2010.03.28. 20:18:52

@colosgirl: kösz, azt hiszem a népszavazással keverem

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 20:19:02

ez csak egy kerületrész. ha mondjuk ez ózdon van akkor más az eredmény és más lett volna sopronban is.
ez csak egy időközi, más a jelentősége is. a helyiek is másképpen érzik az ilyen szavazást.

mirrmurrkandúr 2010.03.28. 20:20:26

@jjulie: nem, és ráadásul, engem simogat valaki... de látom, végre elkezdtél udvarkodni: "babám"... oh, de gyönyörűséges...:-)

Best_In_Class 2010.03.28. 20:21:32

@namitirok: igen, ez egy kódolt üzenet volt New Yorkból :)

2010.03.28. 20:23:10

Na, itt pl. lesz majd kampánycsend abban a két napban?:)

pad78 2010.03.28. 20:23:28

@Spirál: Na ezt meg én tartom kevéssé demokratikus megoldásnak, egészen szélsőséges esetben tudnám elképzelni, mint a Kádár-rendszer "választásai" idején. Bár úgy tudom, akkor meg nem nagyon lehetett kimaradni...

Szóval maradok akkor nem demokrata. Aki egynél több pártot is el tud képzelni a Parlamentben. Érdekes meghatározás ez egy nem demokratára. Majd barátkozom vele...

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 20:25:54

@namitirok: érdekes lenne főleg a jobbik 5%-a
ott szerintem szintén nem lesz magas a részvétel. nem lesz 67% amit várnak, hanem olyan 55-60% között.
ott szerintem fidesz 55% mszp 19% jobbik 17% lmp 5% mdf 3% civilek 1%
egyéniben fidesz 168 körül mszp kb. 6 jobbik pedig 2 körül

jjulie 2010.03.28. 20:26:44

@mirrmurrkandúr:

lapozz vissza, ő kezdte...

2010.03.28. 20:27:02

@jjulie: miért menne Jeruzsálembe telefonálni, telefon itt is van!:)

Best_In_Class 2010.03.28. 20:29:00

@namitirok: bocs, közben megjött a korrekt infó, a Tokió-Fokváros tengelyről van szó igazából :)

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 20:31:19

@namitirok: de le ne ess közben :)
szerintem papírra is tökéletes :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 20:40:52

Na, lapozzunk, megyek az újra dicsérni itt meg mehet a frivol, jó?:-)

colosgirl (törölt) 2010.03.28. 20:41:38

@namitirok: vandál. majd 11-én este elküldöm a különbözetet szintén így ebben a formában :) lásd mennyit tévedek

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 20:50:09

@colosgirl: Samsungos dobozban kérném, ha lehet!:-P
A Nokia ollan snassz lett mostanság...

2010.03.28. 20:53:58

Na mit cseteltek össze-vissza?:) Ej, ej...semmi ON?:):)

Jester 2010.03.28. 20:54:20

Engem semmitől sem véd a kampánycsend, mert 1 hét múlva le kell adnom a voksomat... Húsvétkor lol.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 20:54:54

@colosgirl: Ez új info! Biztos vagy benne?

"A vandálok leszármazottainak gondolták hosszú időn át a Magyarországon élő szlovén kisebbséget. Ennek oka az volt, hogy a németek wendisch névvel illették az itteni szlovénokat (a magyarok ezután a szó után nevezik őket vendeknek) és a vend-vandál név összecsengése miatt is született az elmélet."

Bár, ki tudja, ha már nem tudom sem Ugorra, sem Magorra visszavezetnem a családfámat! Ezért érhet még hátrány?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 20:56:25

@Letícia: On?
jjulie megpróbálta becserkészni colost, de nincs még jele, hogy sikerült volna!

2010.03.28. 20:57:58

@namitirok: én is jobban szeretem a samsungot!:)

2010.03.28. 21:05:57

@namitirok: o, mert a dolgokról lemaradtam...pardőz!:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 21:10:55

@Letícia: No pardon, holnapra felmondod az összes hozzászólást eddig!

Best_In_Class 2010.03.28. 21:15:04

@mirrmurrkandúr: egyetértek! és csakis teletömve! mert ez már HAGYÓmány

2010.03.28. 21:20:20

@namitirok: na még azt kéne! Mi vagyok én, szóvivő?:)

@mirrmurrkandúr: samsung, max. csak a hagyomány miatt !:) @Best_In_Class: Ez nagyon nagy poén volt, grat!:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 21:23:20

Nem, nebuló! Tanulod a demoklészt, velem együtt!
Van még rá max. 200 éved!:-)

2010.03.28. 21:29:10

@namitirok: jaaaaaaa, értem. Azt jó.

2010.03.28. 21:38:13

@namitirok: te figyi, annak a kardja volt hírös, nem?:) Demokráciára gondoltál, nem?

jjulie 2010.03.28. 21:40:24

@namitirok:

nem is lesz, védekeztünk

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 21:44:39

@Letícia: Nem vagyok erős külföldiben, MAGYAR vagyok, tanuljanak meg ezen világnyelven!:-D

2010.03.28. 22:09:39

@namitirok: hát sehol sem voltunk, amikor már demokrácia, Demoklész kitalálódott...:)

Best_In_Class 2010.03.28. 22:19:13

@Letícia: Bocs, de az Damoklész, nem? vagy csak elírtad?
nem kötekszem :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.28. 22:30:56

@Best_In_Class: Ő a hősről, én meg a démo(n)szról papolok, de belefér mindkettő szerintem!:-)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.28. 22:38:16

@6.Lenin: Nem a mennyiség ebben a problémás, hanem a "minőség"!
( NYÍLT szavazás! )
Még csak nem is annak nyílt, akinek adod, hanem ANNAK IS, akinek NEM adod.
Hiszen AZ IS tudja a NEVED, CÍMED - hiszen ott áll az ajtódban, amikor elzavarod - és semmi nem tiltja neki, hogy a neved, címed mellé tegyen egy JELET: "magukfajta" !!!
8-{

Best_In_Class 2010.03.28. 22:38:21

@namitirok: OK, OK, akkor nem szólok be(le) :)

2010.03.28. 22:39:14

@Best_In_Class: igen, de így is használják!:)

6.Lenin 2010.03.28. 23:14:36

@1.szolo - ajánlom magamat::

@1.szolo - ajánlom magamat::

Nekem és a nejemnek még mindig meg van a kc ,én annak adom aki eljön érte és meggyőz,csak neki adjam mert ő a "minőség".

Ez a játék a választóról szól,nem a megválasztandóról.

Best_In_Class 2010.03.28. 23:59:10

@namitirok: a tűzeset arra volt jó, hogy közben utána-olvastam ennek a Fittelina-ügynek; hát mit mondjak, cifra egy ügy/palota ez, nem értem hogy hogy lehetett azt is megúszni ilyen simán - ebben az országban mindent meg lehet úszni (egyeseknek)?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.29. 00:14:37

@Best_In_Class: Bezony! Időnként még a ketteseknek is!
És még mennyi minden van, mit láthattok szümtükkel!:-(

Pantagruel 2010.03.29. 14:48:54

"legalább egy napot töprenghessenek a voksolás előtt"

Nikki Blond 4 President!
süti beállítások módosítása