Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'135'645 lapletöltés (2020.08.31.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A 10 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...
  6. 2018/4 Hódmezővásárhely üzenete 2018. február 25. 20:49A mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem csupán helyben követték izgatottan, de a végeredményére az egész ország figyelt. Nem azért, mintha egy megyei jogú város választási...
  7. „A királyi udvar a fontos” 2018. augusztus 03. 15:45Annak, aki szereti a vélemények és értelmezések szabadságát, sokféleségét, minden sajtótermék eltűnése rossz érzés. Mindig csodálkozom azokon, akik képesek kárörvendeni akkor, amikor valami megszűnik...
  8. 2018/2 Ahol a part szakad 2018. február 18. 22:57Hivatalosan csak szombaton kezdődött, de nyilvánvaló, hogy hónapok, sőt, talán évek óta tart a 2018-as parlamenti választás kampánya. A java azonban tényleg csak most jön: a pártoktól és a...
  9. 512. A fecni nem pirul el 2014. november 16. 02:07Én igazán megértő szoktam lenni a magyar politika népszórakoztatásra kitalált dolgaival. Nem a legszebb dolog hülyíteni a választót, de többé-kevésbé a világ minden részén alkalmaznak ilyen fogásokat....
  10. 515. Nekrológ 2015. március 15. 23:08A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért.  Az első érdem a pártoké. Ahogy egy nagyon fontos politikus nem is olyan régen egy háttérbeszélgetésen...

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • 6.Lenin: Elolvast5am, és sok év után most 1etértek a poszt írójával. Ha minden jól megy, a választás másna... (2020.09.23. 20:38) Az ellenzék esélyeiről
  • 6.Lenin: Mit lehet nyerni, ha a másik kommentelőről a lehető legpontosabb jellemzést tudnám írni? Feszt gö... (2020.09.23. 20:24) Az ellenzék esélyeiről
  • fepe: @Hepci: Senki sem nevel ezer kis Messit a világon. Az eredményeket nézve, meg Gulácsi BL elődöntőt... (2020.09.02. 08:50) Az ellenzék esélyeiről
  • MAXVAL birсaman közíró: @inreallife: Ez van, ez elbuktad, gazdáid elégedtelek lesznek veled. Segítségre neked lesz szüks... (2020.09.01. 19:25) Az ellenzék esélyeiről
  • inreallife: @MAXVAL bircaman közíró: Nekem is szamitogepes a munkam, de ez nem azt jelenti, hogy 7/24-ben tol... (2020.09.01. 18:20) Az ellenzék esélyeiről
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
23:44

Egy darabig ellenálltam annak a kísértésnek, hogy a Jobbikkal kapcsolatos, „minden napra egy újabb” gyakorlata alapján megjelenő ügyekről írjak. A házasságtörőnek beállított pártelnök, a képeken békésen drogozó szóvivő és az önfeledten pornózó gárdista hírei  jelezték, hogy ebben a kampányban a Jobbik politikai ellenfelei (beleértve az ezekről lelkesen beszámoló média egy részét is) eszköztárából nem fog hiányozni a személyekre irányuló lejáratás. Amíg azonban ezek a vádak vagy nem voltak hitelt érdemlőek, vagy nem ismert politikusokról szóltak, legfeljebb a számosság, a mennyiség volt érdekes. A Morvai Krisztinával kapcsolatos mai hír után azonban most már tényleg ideje feltenni a kérdést: visszavetheti-e a Jobbikot ez a sok karaktergyilkos támadás?

Korábban azon a véleményen voltam, hogy ebben a kampányban már nehezen elképzelhető olyan esemény, amely alapvetően rontaná a Jobbik választási esélyeit. A kampány sokat emlegetett dinamikája kedvező volt számukra, felszálló ágban voltak, az EP-választás olyan ugródeszkát adott, amelyről elrepülve, úgy tűnt, elég messzire juthatnak. Új, parlamenten kívüli pártként, az ártatlanság látszatával felvértezve, alig kikezdhetők, nincs ugyanis olyan eleme a politikai versenynek (legyen szó a korrupcióról, az elszámoltatásról vagy a politikai teljesítményről), amely kapcsán a Jobbik ne vághatna vissza ezerszer hatásosabban. Gondoltam eddig.

Nem számoltam azonban azzal, hogy a célegyenesre időzítve sorra kerülnek elő botrányos és/vagy a párt álláspontját megkérdőjelező ügyek, amelyek mind-mind a Jobbik legkényesebb, ám egyben egyik legfontosabb pontját célozzák: a párt és politikusai hitelességét. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a támadók jól kalkulálnak, a Jobbikot ugyanis ma csak itt, ezen a ponton lehet érdemben gyengíteni. Márpedig a homoszexuális érdeklődés, az erkölcstelen életmód és a szocialista kormánytól kapott közel egymillió forint – miközben egy másik párt esetén talán nem is okozna problémát, hiszen nem önmagában probléma, hanem a párt mutatott önképe miatt lehet az – a Jobbik húsába vág. (Gondoljuk csak el, mi lenne, ha az LMP vezetőiről derülne ki, hogy imádják a terepjárókat, mindenük az atomerőmű és amúgy példaképük Horn Gyula.)

Természetesen nem arról beszélek, hogy ezen ügyek hatására a Jobbik megroggyan, és az általam korábban teljes kudarcnak minősített egyszámjegyű választási eredményre van már csak kilátása. Szó sincs erről. Arra azonban van esély, hogy a láthatóan nem véletlenül előkerülő ügyek (ki tudja, hogy mi jöhet még?) hatására a szavazók egy része elbizonytalanodhat, és a párt nem lesz képes elérni azt az eredményt, amelyre ezek nélkül számíthatott volna. Mindez nem valami eget rengető felismerés: a kellemetlen ügyek kellemetlenek... A meglepetés azonban az, hogy lehetett ilyeneket találni, ráadásul meglepően szép számban. Nem tudom, hogy mindez a Jobbik amatőrizmusát, vagy inkább a keresők, kutatók professzionalizmusát mutatja, az azonban világos, hogy a pártnak - ha nem akar túl sokat veszíteni - sürgősen ki kellene találnia valamilyen hatásos válaszlépést. Hogy mi lehet ez, nem tudom, hiszen a megingott hitelességet erősíteni/visszaállítani rettentő nehéz. Az biztos, hogy a Morvai-ügy után ilyen közlemények már biztosan nem elegendők.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr881879641

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Botrányok az LMP körül! 2010.04.09. 13:00:03

A Jobbik utóbbi két hétben kipattant kínos ügyei elhomályosították a parlamenti küszöb átlépésére esélyes Lehet Más a Politikai háza táján sűrűsödő botrányokat, melyek rossz fényt vetnek a magát új politikai stílussal, átláthatósággal és környezetvédel...

Trackback: A rezsim züllöttsége 2010.03.31. 21:58:32

 Ami ma zajlik a világban, az egy aljasság. A tisztességes, becsületesen dolgozó emberek minden lépését figyelik. Kismillió szerv, szolgálat, ügynökség archiválja a telefonbeszélgetéseinket, a bankkártyahasználatunkat, a reptereken szkennelne...

Trackback: Jobbik Himnusz 2010.03.30. 14:45:09

A mai nap különleges, eddig csak naponta kerültek elő jófej Jobbikosok, a megfaszozott Szávay, kerékbilincses Nyilasbarbie, pornós Nikki, vagy hélótageci András, de ma nagyobb eresztés volt, jöttek a best of

Trackback: Ártanak-e a Jobbiknak a támadások? 2010.03.30. 14:00:04

A pártnak - ha nem akar túl sokat veszíteni - sürgősen ki kellene találnia valamilyen hatásos válaszlépést.

Trackback: Nikolett, a gárdista 2010.03.30. 13:03:08

Úgy gondolom, a képen a bal oldali lányzót már nem nagyon kell senkinek bemutatni, hisz az arcát, nevét az is ismeri, aki amúgy nem akarta, meg az is, aki amúgy akarta volna, csak alapvetően egy hipokrita fasz. Karcsú, szőke, széparcú, vidám, mosolygós...

Trackback: Itt a Jobbik új himnusza! 2010.03.30. 09:38:10

A Kárpátia: Magyar Gárda Indulójának zenéjére elkészült a Jobbik új himnusza. Az utóbbi hetek összes Jobbik-híre benne van a videóban: Király András, Kassab Adonis, Szávay István, Müller Niki. De nem maradnak el a Jobbik régi sztárjai sem: Gábor, ...

Trackback: Mi a baj Morvai Krisztinával? 2010.03.30. 08:33:30

Ma ugyanolyan szemellenzősen harcol az egy igaz Ügyért, mint tegnap egy másikért. Az aktuális cél számára mindig szent, aki pedig útjába áll, az maga a megtestesült Gonosz. (Fotó: morvaikrisztina.hu) Morvai Krisztina dicsérete Morvai Krisztina mára a...

Trackback: A Jobbik az igazi „elempé” 2010.03.30. 00:02:50

A Jobbik politikai sikerének záloga: saját politikusai. A Jobbik ugyanis azért kap bizalmat szavazóitól, mert jobbnak és különbnek látják őket a többi politikusnál. (Fotó: Index) Az elmúlt hónapban a Jobbik számos politikusa kellemetlen helyzetbe ker...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karbalán 2010.03.29. 23:52:32

Nem hiszem, hogy nagy hatása lesz ezeknek az ügyeknek. A szakértés elintézhető egyszerűen: még az ellenfél is elismeri a szakértelmét.

lt aldo raine 2010.03.29. 23:57:17

szerintem ezek a támadások jók lehetnek arra, hogy a szavazat megosztáson gondolkodó jobboldaliak inkább mégis az új szlogen alapján "csak a fidesz"-t válasszák.

Jester 2010.03.29. 23:58:19

Mégmindig tartom, hogy a legnagyobb elrettentés a Jobbiktól, ha nagy nyilvánosság előtt hagyják, hogy beszéljenek.. A 2 forduló között számítok egy ilyenre (jelölti vitában).

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.03.29. 23:59:24

És ott a kerékbilincs is... mondjuk szerintem se töri meg őket eléggé, mert azokhoz nem jut el, akiknek szól. Inkább a másik oldallal rokonszenvezők mondják azt, hogy a sok szentfazék. Engem is felháborít, hogy pálfordultak. De az elvakultak maximum nyelnek egyet, ha egyáltalán veszik az adást. Racionalizációval megmagyarázzák mi ez valójában (lejáratás, bolsevikok összeesküvése, örüljenek csak-olvastam iylet) és ennél fontosabb a többség, aki becsületes magyar. De a kétkedő részt viszont gyengítheti.

pad78 2010.03.29. 23:59:53

"Nem tudom, hogy mindez a Jobbik amatőrizmusát, vagy inkább a keresők, kutatók professzionalizmusát mutatja..."

Szerintem mindkettőt. Ha a Jobbik olyan patyolattiszta lenne, amilyennek állítja magát, akkor nem lehetne igazán fajsúlyos ügyeket a fejükre olvasni. Ha viszont ezek az ügyek tálcán kínálkoznának, akkor ők is gondoltak volna arra, hogy valahogy bevédjék magukat. Vannak gyenge pontok, és a profi ellenfelek megtalálták. Én is kiváncsi vagyok a reakcióra.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.03.30. 00:01:26

Ami mé érdekes, hogy a Fidesz, MSZP még nem igen tudja megragadni, hogy ezt miként körtölje világgá, mert valahogy ez még nem egy országyűlésben folyó vita, ahol oda lehet dobni. LMP meg végképp nem is látja ezt az egészet, MDF úgyszintén.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.03.30. 00:02:43

@karbalán: Nem ez a lényeg, hanem a Jobbik választóiban kialakult kép, ami ilyesmik hatására igenis módosulhat, nem utolsósorban azért, mert ugyanolyan demagóg módon építették fel ezt az imidzset, mint amilyen demagóg módon most az ellenfelek és a média nekiálltak lerombolni. Nem fair play, de egyik oldalról sem az.

Vénveterán 2010.03.30. 00:02:59

A kérdés már csak az, hogy nem következet-e be az a helyzet, amit az mdf-nél említettek többen is, hogy a mindenki által támadottat megsajnálják, vagy esetleg "ha minden parlamenti párt támadja rossz már nem lehet" effektus.

Főként úgy, hogy néhány esetben már kiderült, hogy hamisított bizonyítékokra támaszkodtak(a médiában ez mondjuk nem kapott már teret), valamint alig volt olyan híradás, ahol esélyt adtak a támadottnak a védekezésre! És minden esetben szubjektívan, a lehető legnegatívabban állították be, ami viszont akár szemet is szúrhat sokaknak.

És sokakat érdekelhet, vajon mekkora apparátust(milyen titkosszolgálatokat) fizetnek az ellenfelek, hogy minden napra találjanak/gyártsanak egy újabb ügyet!
És nem akarom elkiabálni, de a fajsúlyosabb ügyek az elején voltak, amiket viszont jól reagált le a jobbik vagy a gyanúsított azzal, hogy rögtön meglett a következménye az ügyeknek!

A lényeg, hogy szerintem ez egy eléggé kétélű fegyver, még ilyen médiatúlsúllyal is!

táltos 2010.03.30. 00:04:20

Morvai Krisztina szakértelmét még az ATV-n is elismerték az esti félő-showban.
Majd azt mondják, hogy azóta már megváltozott a véleménye és már nem úgy gondolja, mint régen.
Kedves Gábor!
Nem tervez egy bejegyzés erejéig a kampány-filmeket elemezni és értékelni?
Az a furcsa gondolatom támadt, most hogy már megjelent a Fidesz részéről egy Orbános film is, mennyire más ez a mostani fidesz kampány, mint a 2006-os. Lehet-e, hogy egy párt ennyire "feljavuljon"? Ugyanez az mszp-nél meg éppen a romlás felé mutat.
Csak ha látványt nézem több a hasonlóság a 2006-os Mszp-s és a mostani Fideszes filmek között. Ez csak véletlen vajon?

ubul2000 2010.03.30. 00:04:47

Szerencsére a Jobbik számolt ezzel, és már jó korán szólt - nemtelen támadásoknak lesznek kitéve. S lőn. És ezek a támadások - érthető módon - a fidesz oldaláról jönnek, féltik poziciójukat. Persze ez érthető, az mszp nehezen támadhatná a Jobbikot azzal, hogy szakértőként dolgozott valaki egy olyan témában, amiben szükség van lépésekre és vizsgálatra. Morvai persze intenzíven kampányol a Jobbik mellet, de hát nem tagja a Jobbiknak, még csak nem is képviselő jelölt. Semmi olyan támadás nem történt, ami ne lehetne könnyűszerrel kivédeni.

Ordnassac 2010.03.30. 00:07:29

@karbalán: az sem biztos, hogy jó ötlet, hiszen "lepaktált az ördöggel egy jó kis összegért".

Vénveterán 2010.03.30. 00:09:45

@Jester: Azért ez igaz a másik két pártra is, 1-2 ilyen vitával még sok minden változhat(még ha itt a pártok újságíró is vitáztak):

atv.hu/videotar/20100329_miert_nem_hatarolodik_el_a_fidesz_a_jobbiktol

Ebből párat leadnának az m1-en és menekülnének a nem teljesen elvakultak a két párttól.:)

Ordnassac 2010.03.30. 00:10:18

@ubul2000: csak a Jobbik képviseletében EP-képviselő. Megyó sem volt tagja az MSZP-nek, aztán mégis az MSZP kezdett taccsra menni. A köznép MK-t amúgy is jobbikosnak tudja be.

ubul2000 2010.03.30. 00:10:45

@ubul2000: A problémát abban látom, hogy a jobbik nem jut médiához. Mert könnyen kivédhető a néhány volt mszmp-s tag miatti támadás, amikor a fidesz kormány tele volt egykori mszmp-sekkel, a buzi hivatkozás is rossz, hiszen ott volt egy Lengyel nevezetű fideszeses képviselő, bűnözők épp úgy voltak a fideszben is. Szóval ez az egész vihar egy pohár vízben, nem lesz lényeges hatással a jobbik eredményére. Persze még van majdnem két hét. Még sok aljasság megtörténhet.

hírmondó_s 2010.03.30. 00:12:49

Elnézést az ismétlésért, de itt talán még inkább témába vág, ha már a karaktergyilkosságoknál tartunk:

Kíváncsi leszek ezt vajon tálalja-e a média, olyan előszeretettel mint a jobbik "botrányait":

www.indavideo.hu/video/Dobranszky_Sandor_Hajdusamsoni_Fideszes_politikus/

Idős apját verte át a fideszes képviselő a pénzért.
Azt hiszem ennél lejjebb nem nagyon lehet süllyedni erkölcsileg.

pad78 2010.03.30. 00:13:15

@dr. Oláh Péter Balázs: "De az elvakultak maximum nyelnek egyet, ha egyáltalán veszik az adást."

Ilyen rétege minden pártnak van, de nyilván arra játszik a Jobbik (mint minden más párt is), hogy ne csak ők támogassák, hanem a még el nem kötelezettek is. Na most elég az, ha a Jobbikkal nem szimpatizáló ismerősök elkezdik szajkózni, hogy na lám, ők is csak ilyenek, mondanak valamit, aztán másképp tesznek, ennyire nem lehetsz ostoba, hogy ezekre szavazol... Ez elfordíthatja a nem elvakult szimpatizánsokat - akár attól függetlenül is, hogy mennyire megalapozott a konkrét hír. Megjegyzem, a bizonyíthatatlan, de jól megjegyezhető ügyekben (pl. kerékbilincselős sztori) részben azt kapják vissza, amit maguk is tettek a többi párttal szemben: nekem jobbikos ismerőseim naponta linkelnek olyan híreket, hogy a tapolcakanászi noném fideszes jelölt két jobbikosnak hatszemközt bevallotta, hogy a pártja eladja az országot brazil nagytőkéseknek... És egyébként is, félig lecsúszott sliccel nézett fel a nemzeti lobogóra...

Azért ez a Morvai-féle minisztériumi szerződés nem ez a kategória, inkább olyan, mintha lenne egy hangfelvétel, amelyen OV a brazil tőkésekkel tárgyal. Szóval érdekes lesz hallani a magyaráz-atot/kodást?

Ordnassac 2010.03.30. 00:18:39

@ubul2000: csak Lengyelt baromi gyorsan kizárták a Fideszből és amúgy sem volt meleg, hanem rendőrökkel verekedett.

Meg aztán gondolj bele abba, hogy a Jobbik mivel kampányol: ők a tiszták, a konzervatív családépítők, a rendpártiak és a 20 évet a 20 évért követelők. Erre felröppennek hírek arról, hogy a párt köztársaságielnök-jelöltje pont e 20 év alatt kapott nagy összeget a Medgyessy-kormánytól. Nem beszélve Nyikos Lászlóról, akit Antallék tettek az ÁSZ alelnökévé. Ők nem érdemelnek 20 évet akkor? Természetesen nem, de ettől függetlenül disszonáns a dolog. Mennyire illik bele a konzervatív családfelfogásba az, hogy egy Jobbikhoz közeli szervezet tagja leszbikus pornóban szerepelt többször is, illetve hogy MK 10 éve egy konferencián erősen homofil kijelentéseket tett egy nyíltan marxizáló szakkollégium konferenciáján?

stratez 2010.03.30. 00:21:40

Ami a Jobbiknak leginkább árt, az még csak nem is ezek az ügyek, hanem a teljes káderállomány, és ezen belül is a pártvezetés színvonaltalansága, gyenge emberi, politikusi minősége. Morvain, Vonán kívül gyakorlatilag nincs politikusa, aki a pártot a médiában megfelelő színvonalon tudná képviselni. Egyébként Vona 15-i beszéde erősen zárójelbe teszi még Vona ezirányú alkalmasságát is. Eddig ez még nem éreztette különösebben a hatását, mert viszonylag ritkán szerepelnek a nyilvánosságban, de ha parlamenti párt lesznek, hamarosan fény derül a párt eme fogyatékosságára.

hírmondó_s 2010.03.30. 00:24:32

@pad78: Hány éve is volt Morvai minisztériumos ügye?
Ilyen alapon azt is mondhatnák, hogy Morvai 15 évesen miért piros ruhát vett fel, miért nem piros-fehér-zöldet.
Az emberek változhatnak, felébredhetnek stb.

Illumination 2010.03.30. 00:25:23

Mondjuk pont rossz ennek a bejegyzésnek az időzítése szerintem, mivel igen, azt is megértük hogy meglépték azt a lélektani határt, hogy a Jobbikot titulálja az egyik felmérés készítő cég a második erőnek.

pad78 2010.03.30. 00:26:07

@Vénveterán: "A kérdés már csak az, hogy nem következet-e be az a helyzet, amit az mdf-nél említettek többen is, hogy a mindenki által támadottat megsajnálják, vagy esetleg "ha minden parlamenti párt támadja rossz már nem lehet" effektus."

Szerintem elég egyértelműen nem a helyzet. Az MDF elég világosan a kezdetektől erre az óvódás "mindenki engem bánt, védjetek meg engem meg a demokráciát" imidzsre épített. A Jobbik úgy állt ki, mint akik folttalan becsülettel kisujjal megverik az egész eddigi politikai elitet. Nagyon rosszul néz ki, amikor a kihívó/agresszor (kinek hogy tetszik) pityogva visszavonul, hogy "védj meg, királyfi, engem itt vernek" (Süsü, a sárkány). A "mindenki támadja" effektus csak akkor működik, ha piti ügyekkel támadják, és ezt a választók is átlátják. Na most abban Oláh doktornak igaza van, hogy a nagyonjobbikosok azt is piti kekeckedésnek tartanák, ha Vonáról fekete-fehéren kiderítenék, hogy anyagyilkos. (Ez egyébként ugyanígy igaz minden pártnál a vezető és a béközép viszonyára.) Viszont a jónép egy (nagy?) része a bizonyít(hat)atlan kerékbilincselős sztorit is durvának érzi - talán sokan még durvábbnak, mint a szerződést, mert annyit keres az EP-ben, miért jön a mentelmi jogával. én bezzeg fizessek...

ubul2000 2010.03.30. 00:31:26

@Ordnassac: Lengyel esetében nem a verekedére gondoltam, hanem a pózolásokra.
Amúgy igazad van, ezek nem vetnek jó fényt egy pártra, de tudod, hogy mindenkit nem lehet leellenőrizni. Ráadásul több olyan ügy van ezek között, ami több éves. Morvai támadása a szakértés miatt röhej, miután a fidesz-kormány tele volt egykori mszmpsekkel. Csak kérdés - mi jön át a médián keresztül. A másik - mi az ami ezek közül beépített provokáció (pl a porno)

Ordnassac 2010.03.30. 00:31:48

@Ordnassac: sőt, Nyikos 1989-ben lett az ÁSZ alelnöke, tehát még Németh Miklós miniszterelnöksége alatat.

pad78 2010.03.30. 00:33:39

@hírmondó_s: "Hány éve is volt Morvai minisztériumos ügye?"

Az tök mindegy. Az őszödi beszéd sem akkor robbant, amikor fletó elmondta, hanem amikor kiszivárogtatta. (Vsz. ő, de lehet, hogy valamelyik párttársa.) Orbánnak sem akkor kellett (volna) magyarázkodni, amikor a barátaival a közös szőlőjükről beszélgettek, hanem amikor az Ésben valamelyik haverjának a sértett exneje elejtette a dolgot. Morvainak is most kínos, hogy a pártja azokat akarja elszámoltatni nagyon durván (börtönt emlegetnek), akiktől ő egymilliót kapott zsebpénznek. Akkor ez senkinek sem tűnt fel, mert Morvait a jobboldalon mindenki balos kádernek tekintette, egy volt a sok közül. Ma azonban már más a történet megvilágítása.

Ordnassac 2010.03.30. 00:34:15

@ubul2000: beépített provokáció a pornós kiscsaj, aki vígan vonult fel a Gárdában? Szerintem meg szimpla hülyeség a csaj részéről (hogy melyik, azt rátok bízom).

A Fidesz nem nagyon ítélt el senkit, mert párttag volt a rendszerváltás előtt, így egy ilyen dolog nem oszt, nem szoroz, azért a Jobbiknál ez ennyire így nem látszik.

Vénveterán 2010.03.30. 00:36:35

@pad78: Ebben van valami, viszont a másik eset "ha minden parlamenti párt támadja rossz már nem lehet" szerintem továbbra is áll!

A kerékbilincs pedig jól mondod, bizonyíthatatlan. Viszont az tény, hogy tilosban parkolt és az is hogy nem használta ki a mentelmi jogát hanem fizetett. (hogy közben mi történt, arra meg senkinek sincs bizonyítéka)

Viszont ha az ember belegondol, hogy 10-15 ezer Jobbik tagból+gárdistából mindössze 10-15 ilyen ügyet tudott csak felderíteni/kreálni az ellen oldal minden eszközét bevetve, akkor még mindig igencsak jó az arány, még ha ez így egy kupacban ilyen rövid idő alatt soknak is tűnik.

Krapulax_ 2010.03.30. 00:38:59

@stratez: Hát nem tudom, elnézve a hatpárti vitát a nemzetpolitikáról, nem úgy láttam, hogy Szegedi Csanád rosszabbul nyomná, mint a többiek. Némelyik miniszterjelölt is kifejezetten jó benyomást tett rám, például a földművelésügyi szakember, Varga Géza is. Vona 15-ei beszéde szerintem sem volt túl jó, viszont az M1-en nem volt rossz.

A "botrányok" ha nem is ártanak nekik, használni biztosan nem használnak, ráadásul ezek nagy része elkerülhető lett volna.

Ordnassac 2010.03.30. 00:42:01

@Krapulax_: na igen, csak épp a szakembereiket nem tolják előre, hanem Krisztina és VG dumál állandóan. Szegedi Csanád meg tud okosakat mondani, de azért neki is el tud gurulni a gyógyszere, kicsit Kövér László-fíling.

BonFire 2010.03.30. 00:43:24

@dr. Oláh Péter Balázs: "És ott a kerékbilincs is..."

Ott. Meg az eszed tokja, amiből a velő hiányzik, akárhogy is a doktori titulust magadra aggattad. Mi van? Átfutod a Blikk, meg a zsidó Index szalagcímeit, és abból vonsz le következtetéseket? Hallgattassék meg már a másik fél is, főleg, ha azóta már nyilatkozott is az ügyben, valamint olvasói levél is, aki ott volt akkor a helyszínen és szerinte sem úgy történt a dolog.

Olvasnivaló: Morvai: Folyamatosan hazudik az Index, nem hivatkoztam a mentelmi jogomra, pert indítok - kuruc.info/r/2/57239/

De dióhéjban a sztori: Miután megbilincselték az autóját, ő hajlandó lett volna a helyszínen kifizetni a büntetést, és kérte, hogy ezért vegyék le a bilincset. A főbilincselő "úriember" pofázott ott, hogy "Hát magának nem kell a felelősségvonástól tartania, és fizetnie sem, mert maga képviselő és magának mentelmi joga van..." - Szóval pont fordítva történt az eset, de látom, ez a verzió már nem jutott el a zsidó lakájmédia fellegváraiba.

ubul2000 2010.03.30. 00:44:04

@Ordnassac: nem állítottam, hogy pont ő, de hogy vannak abban biztos vagyok

pad78 2010.03.30. 00:44:34

@ubul2000: "a fidesz-kormány tele volt egykori mszmpsekkel"

a. Ez azért így kicsit túlzás: van valóságalapja a hírnek, de a megfogalmazás költőien szárnyaló. :)
b. Vonáék éppen ezért vitatják a Fidesz hitelességét - teszem hozzá, Csintalant látva időnként én is jogosnak látom ezt -, mert ugyan sok mindenben jókat mond, de a gyakorlatban együttműködik a volt komenistákkal. Bezzeg a Jobbik, az soha! Hát ezért égő egy ilyen hír, mert ez oda sorolja a Jobbikot, ahová ők korábban a Fideszt. És ha eddig a Fideszre emiatt nem lehetett szavazni, most mi szól akkor a Jobbik mellett.

c. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a Jobbik szavazóinak nagy többsége nem az erkölcsi tisztaságuk miatt támogatja őket, hanem a rendre való igény miatt. Tehát biztos ártanak ezek az ügyek a Jobbiknak, de talán az a kisebbség fordulhat el tőlük részben, akik a "lehet más a politika" jelszavát keresték jobboldali ecsettel felfestve. A cigánypolitikájuk támogatóit nem érdekli, hogy kivel működtek korábban együtt.

BonFire 2010.03.30. 00:56:01

Szerintem meg akárhogy is van, nem esik egy súlyba a homárparádézó szóvivő, vagy a pornózó gárdista Sukoróval, a Kaszinó-mutyival, nokiás-dobozokkal, vesztegetési botrányokkal, Zuchslagokkal, az ország elkótyavetyélésével, az őszödi beszéddel, az ország lekurvázásával, az "el lehet innen menni, kérem szépen!"-nel, a Joszif Tot és az olajbotránnyal, a körmöst osztogató Mengelének a beszólásaival: "20 évre bebetonozzuk magunkat...", Kövér kötél-víziójával + szavazatvásárlási szándékával, a Vezénylő Tábornok Úr parancsba adott választási csalásáról, amiből "majd az ügyvédek kimosdatnak, oszt jónapot!", meg a hazaárulással mindkét "nagy" részéről.

Bizony isten, nem vagyok egy vadember, de ha megtehetném, bizony beszereznék egy Kalasnyikovot egy pár tár lőszerrel, és nekiállnék "ámokfutni" a parlamentben, hogy ezt a haramia, útonálló bagázst a pokolba küldjem, ahová valók!

pad78 2010.03.30. 00:58:46

Gábor, azért még kaphatok választ arra, amit az előző jegyzetnél felvetettem, hogy ha közös a lista, akkor miért egy a jelölő szervezet? (Részletek ott.)
Ha annyira evidens a dolog, hogy nem értitek, mit akadékoskodok, akkor egy másodikos elemista színvonalán meséljétek el nekem, mert akkor tényleg nagyon hülye vagyok! (Kicsit ez az érzésem, mert rajtam kívül láthatóan mindenkinek természetes és egyértelmű az LB döntése.) Vagy ha nem annyira ésszerű, akkor nyugtassatok meg!
Szóval hogyan állíthat (bírói döntés szerint) egyetlen jelölőszervezet közös (tehát nem önálló) listát? (A problémáimat kifejtettem részletesen a 116. alatt, itt nem terhelem vele újra a nagyérdeműt.) Köszönöm, ha tekintettel vagytok nehéz felfogásomra!

ubul2000 2010.03.30. 00:59:06

@pad78:
a) igen, nagyjából egyetértünk (Pintér, Stumpf, Martonyi,... )
b) hát azért egy ilyen témában szakérteni - nehéz ezt együttműködésnek nevezni - de hát a média
c) ez így igaz

gnuh 2010.03.30. 01:00:35

@hírmondó_s: Három ekkora gyökeret, gratulálok nekik...

freehckr 2010.03.30. 01:00:47

"A meglepetés azonban az, hogy lehetett ilyeneket találni, ráadásul meglepően szép számban"

Valószínűleg kellemetlen lenne mind a Fidesz, mind az MSZP (és egykori SZDSZ) számára ha az eddig a parlamenten kívüli jobbikosok bekerülnének például a nemzetbiztonsági-, gazdasági-, költségvetési bizottságokba, és mondjuk rálátásuk lenne hogyan lehetett ennyire tönkre vágni ezt az országot húsz év alatt. A Jobbikot nem úgy ismerjük, hogy nagyon tartanák a szájukat ha tudomásukra kerülnének az elmúlt húsz év parlamenti pártjaira nézve kínos ügyek. :) Az MSZP-SZDSZ-nek eddig is voltak furcsa eszközeik ellenfeleik lejáratására, a Fidesz és lakájsajtója mostanában ment le "balliberálisba" ezen a téren, határt az egyébként elfogathatatlan eszközökben nem ismerve (lásd például a Bayer-Dévényi kombót, akik manapság a jobboldal Andrassew-Gréczy párosa lettek). Illetve az is benne van a pakliban hogy a pártok "belsős" felmérései valószínűleg jóval nagyobb jobbikos támogatottságot hoztak ki, mint amiket a sajtóban publikálnak a kutatók. Szóval ha a háttérben a Fidesz-MSZP titkosszolgálati arcai "nagykoalíciót" kötöttek a Jobbik lejáratására, akkor bizony egyszerű lehetett összeszedni az anyagokat. :) A "befújta a szél az ablakon" mesében nem hiszek...

A "drogozós buliképek" egy külön kategória, ha 90-ben lettek volna blogok, internet, fillérekért megvehető maroknyi kép- és hangrögzítő kütyük, akkor valószínűleg a fideszes ifjú politikusokról kerültek volna elő ilyesféle képek. Fiatalság, bolondság. Az egykori MSZMP kötődés húsz évvel valamiféle rendszerváltás után addig a pillanatig elmegy, amíg vidéki talpas párttitkárokról, jelentéktelen MSZMP tagokról van szó (nagyjából a jelenlegi politikai elit háromnegyede). Aki akkoriban politikai szerepre vágyott, esetleg csak egy nevesebb diplomát szeretett volna, vagy csak magasabb pozícióba szeretett volna kerülni munkahelyén, kénytelen volt belépni a "szervezetbe", különben kicsinálták, vagy labdába nem rúghatott. A probléma azokkal az egykori funkcionáriusokkal van, akik egymás nyakát taposták az átkosban a minél jobb pozícióért... például a Gyurcsány-Lendvai kategória. :) Szóval bár kellemetlen a Jobbikra nézve hogy feltűntek berkeikben egykori funkcik, de ugye az vesse rájuk az első követ...

Morvai esete meg már izzadságszagú, pár hónapja a Népszava szintjére süllyedő Heti Válasz már operált a történettel, akkor sem értékel el az ingerküszöböt, most sem fogják. A gumicsont újbóli előrángatása viszont már azt feltételezi, hogy a Fidesz "balliberálisba" lement lakájai kifogynak a "hozott anyagból". :)

Engem inkább gondolkodóba ejtett ez a pár hete beindult agresszív lejárató kampány, hogy ugyan mi állhat a hátterében annak, hogy a Fidesz-közeli lakájok is ennyire megőrültek a Jobbik erősödésétől?! Abban biztos vagyok, hogy ha elkezdenék korrekten feltárni az MSZP-SZDSZ korrupciós ügyeit, ott bizony előbukkanna pár fideszes nagyágyú is a gyanúsítottak körében (lásd a Mexikóban bujkáló Czibula esetét). Az hogy a Fidesz-közeli megmondók, megszállottabb szimpatizánsok és a lakájsajtósaik is átvették a vérgőzös balliberális stílust ezen a téren, azt feltételez hogy a Fidesz háza táján is bizony vannak csontvázak...

lorantka_a_gall 2010.03.30. 01:01:55

@lt aldo raine: egyetértek, ezek az ügyek elsősorban erre szolgálnak. Véleményem szerint el is fogják érni a céljukat. (nagy részét) Ezzel pedig, ha sikerül összehozni a kétharmadot, gyakorlatilag kihúzzák a Jobbik méregfogát.
Sok igazság van abban, hogy ha nem is elenyésző a Jobbik értelmiségi állománya, de nem az ő közelükben van a hatalmi koncentráció. Ez a parlamenti munkában is meg fog mutatkozni. Hát ha még 10ből 9szer együtt szavaznak a gyurcsány-sleppel (kánonban is énekelhetnék a "fujpatásorbán" című dalt), akkor hamar elege lesz belőlük mindenkinek, aki nem ultrafanatikus.
Itt meg hamar elszállt a különböző piti és kevésbé piti ügyek részletekbe menő tárgyalása felé a beszélgetés. Nagyrészt azokkal értek egyet, akik szerint ezek ugyan nem fajsúlyos esetek, de egy "tiszta","igazságtevő" stb. párt részéről igen kínosak, és tényleg kb azt az öklöt kapják az arcukba, amivel másokat ütnek (kard által...).
Az LMP szerintem nem "elfelejti" kihasználni az ügyeket, hanem más a stílusa. Kíváncsi volnék egy, a demokráciafelfogásról folytatott vitára mondjuk a Schiffer meg a Vona között.
Az MSZP el van foglalva a Fidesszel meg a korrupciós ügyeit próbálja a szekrényben tartani (kevés sikerrel).
Az MDF pedig a nyilvános harakirijét hajtja végre fényes sikerrel immáron hónapok óta.
Ergo csak a Fidesznek és a viszonylag független, de a Jobbikkal nem szimpatizáló médiának van valódi motivációja és energiája a Jobbik amortizálására.

pad78 2010.03.30. 01:04:13

@BonFire: Te ezért szavazol rájuk. Másnak ezek az ügyek nagyon is beleillenek az általad felsoroltak közé, ezért nem szavaz a Jobbikra. Április 11-én kiderül, Te vagy többen, vagy a más.

A kalasnyikovos dolgot nem ajánlanám: vannak ott tisztességes takarítónők, büfések, ártatlan iskoláscsoportok is. :)

lorantka_a_gall 2010.03.30. 01:08:49

@BonFire: aztán meglepődnél, amikor az első szembejövő MSZP-s képviselő visszakézből lepuffantana az engedély nélkül tartott pisztolyával :D

Egyébként látszik, hogy simán benyaltad a balmédia által tíz éve sulykolt marhaságokat (csodálkoztam is, hogy kimaradt a zorbánbánya-zorbánszőlő-kayaibrahim-ezüsthajó).

Egyébként meg bizonyisten vadember vagy.

Bögréd van már? :D

gauche caviar 2010.03.30. 01:12:08

a jobbiknak leginkább az tud ártani amikor kiderül (a szimpla igazság) hogy: ők is csak egy teljesen átlagos párt, pontosan ugyanolyanok, mint a többi.

ehhez mondjuk idő kellene amíg a vidéki fanatikusokhoz is leszivárog a dózis, a karrierista jobbik-szimpatizáns egyetemisták nem jutnak konchoz, a zsírosbajszú kisnagy magyar etno bizniszes vállalkozók meg ugyanúgy retteghetnek az apehtól, mint eddig.
Vagy valami látványos borítás, mittom én kiderül, hogy Vona Gábor hermafrodita döghúsfaló rabbi, vagy esetleg Kádár János törvénytelen zabigyereke.

Mondjuk, újabb 4 év Torgyán-reloaded aztán végképp nem hiányzik ennek az országnak, mert aztán lesz majd 20 évet a 4 évért, és akkor aztán mindenki rosszabbul fog élni.

pad78 2010.03.30. 01:12:26

@freehckr: "a pártok "belsős" felmérései valószínűleg jóval nagyobb jobbikos támogatottságot hoztak ki, mint amiket a sajtóban publikálnak a kutatók"

Ezt elég sokan gondolják a jobbikosok közül, de nekem egyelőre nem kimondottan meggyőző. Szerintem a Fidesznek, meg főleg az MSzP-nek egy 5%-os Jobbik is éppen 5%-kal lenne erősebb annál, mint amivel megbékélnének. És hát ezt az ellenszenvüket mikor formálják tettekké, ha nem a kampány időszakában? Szóval ebbe én egyelőre nem nagyon élném bele magam. Persze azért kíváncsian várom az április 11-et, hogy kinek lesz igaza...

ubul2000 2010.03.30. 01:17:34

Nem vagyok benne biztos, hogy a fidesz nagyon preferálná a 2/3-ot. Hatalmas támadási felületet nyújtana maga ellen, ha nem hajtaná azonnal végre, azt amit elvárnak tőle. És itt nem a gazdasági dolgokra gondolok, azzal mindenki tisztában van, hogy ez nem megy egyik napról a másikra

freehckr 2010.03.30. 01:23:28

@pad78:
"ezt az ellenszenvüket mikor formálják tettekké, ha nem a kampány időszakában?"

Mint említettem a baloldali liberálisok eszközeit eddig is ismertük (Teller-levél, zámolyi cigány kampány, "köteles" beszéd), nem sajnálták a kontentot soha, viszont a Fidesz-sajtó eddig távol tartotta magát az ilyesféle nemtelen eszközöktől. Most valószínűleg már csak ez az egyetlen eszközük maradt, mivel ugye a szakpolitikai vitáktól teljesen elzárkóznak a kampányban (ami még kőkeményen visszaüthet a következő hónapokban). Tehát nekem van ez az egyik feltételezésem, hogy a Jobbik nem csak hogy "rálépett" az MSZP sarkára, de igencsak szakít szimpatizánsokat a Fidesztől is. A további feltételezései ennél durvábbak, de szóról szóra valóra vált összeesküvés elméletekből nem volt hiányunk az elmúlt években. :)

ubul2000 2010.03.30. 01:33:10

Jó éjt mindenkinek! Hamarosan nyugovóra térek. Sziasztok.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.03.30. 01:37:01

A Jobbik választóiban kialakult kép elsősorban az ország elmúlt 20 éves kiárusítása köré, illetve ellen szerveződik. Ennek mentén megitélendő minden ügy. Ha a Jobbikról az derülne ki, hogy részt vettek az ország kiárusításában, akkor szakadna a párt. Az ilyen személyes támadások a Jobbik szavzóbázisának csak megerősítés.
Azok a Jobbik szimpatizánsok akik felismerték, hogy a nemzetközi tőke milyen eszközrendszert, kapcsolati tőkét, pénzt tud motgósítani érdekei védelméhez és szükségszerüen a Jobbik lejáratásához, azok fel vannak készülve minden botrányra. Ráadásúl most ezeket az akciókat a Jobbik hivatalos ellenfeleire is lehet kenni, hisz kampány van.

A bizonytalanoknál jelenthet kockázatot, de a Jobbik nem a bizonytalanokból él. Aki felismerte, hogy számára miért fontos a Jobbikra szavazni annak a kérdés nem úgy merül fel, hogy ki a profibb, hanem hogy ki a magunkfajta és ki a magukfajta. Ez a terminus el is hangzott a Jobbik szájából márc. 15.-én.
A Jobbik pszichózis a fajfentartó genetikai ösztönre épít. Védjük meg a magunkfajtát, mert ha nem mi is társunk után pusztulunk. ez a mechanizmus a legtöbb állat populációban müködik, különösen válságos pillanatokban.
Ilyen esetben az elvek másodlagosak, vagy akár sokadik szempont. A Jobbik szvazótábora az a réteg akiknél beindult a túlélési ösztön a válság következmnényei miatt, akár érintettségből akár mentális felismerésből kifolyólag. A túlélési ösztön pedig csökkenti a központi idegrendszer súlyát a döntésekben és növeli az amigdala szerepét. Így csökken az elvhűség és élesedik a helyzetfelismerés, csökken a reakció idő és a lényegretörésen van a hangsúly.
Ezek a jellemzők felismerhetők mind a Jobbik programjában mind a retorikájában és viselkedésében.
Ezért a támadások nem gyengítik a Jobbik szavazótábort hanem az ellenségképet erősítik és egyben segítséget nyújtanak az ellenség beazonosításához. Lásd a Bayer Zsolt féle levelet. Azóta tételesen mondják vissza az előfizetést a Magyar Hírlapnál.

Phxmike 2010.03.30. 01:47:50

Kedves Torok Gabor ur. Vegre egy erdekfeszito cikk es meg eleg jo kis elemzesjellegu dolog is van mogotte. Valamelyest elegedetteb vagyok.

Onnek szolo adalekul szeretnem hozzatenni, hogy Vona Gabor nekem 2007-ben emlitette azt hogy a Garda megszervezese utan eros tamadoskra szamitanak vezeto szemelyek ellen. Mar akkor be voltak tervezve a szandekos lejarato kampanyok. Ugy ertem hogy szamoltak ezzel. A mondhatni kisse varatlan EP valasztasi siker utan biztos hogy hatvanyozottan szamoltak azzal hogy erosodik majd ez a jelenseg. Magam igazan azon vagyok meglepodve hogy ilyen sokaig vartak vele a tamadok es hogy ilyen viszonylag gyenge intenzitasu. Kulcsembereket nem ert meg semmilyen tamadas (morvai krisztina nem az :)

En ugy gondolom a jobbik mindenkeppen egyreszt elkotelezett hiveire masreszt elkeseredett kiabrandult emberekre szamit szavazobazis tekinteteben. Ezen szavazok egyiket sem hatjak meg ezek a hirek sot kifejezetten megerositik oket abbeli hitukben hogy csak a jobbik lehet a jo valasztas hiszen mar tenyleg a hulyenek is szemet szurnak ezek a feltuno tamadasok.

Akiket elbizonytalanit ez a fajta propaganda tamadas az meg maugy is bizonytalan es az utolso nap fogja eldonteni hogy hova teszi a jelolest.

Persze tulzok tudom. De a lenyeg ez. Remelem ez a kritikam mar jobban tetszik.

nyo 2010.03.30. 01:55:31

Ehhez a témához kapcsolódik szorosan a médiák "függetlensége" és "demokratikussága".
Az a legszembetűnőbb, hogy az Index milyen alázatos kis Fidesz-seggnyaló pártsajtóvá vált a választásokra. Napi 1 Jobbik-fikázás a címlapon plusz véletlenül azokat a blogokat ajánlják ami pont , hogy-hogynem az ő általuk kreált balhén csámcsog. Érdekes módon az a blog ami leleplezte, hogy mai Morvai-cikket is szerző "spirk" áll az eddigi lejárató képek kiderítésének hátterében, szőrén szálán eltűnt.
Érdekességképpen kiváncsi lennék, hogy egy Jobbikot fényező Török Gábor cikk esetén, rászólnának e a szerzőre finoman, vagy egyszerűen véletlenül nem kerülne ki a link. Félreé De egyelőre úgy tünik aza mentrend, hogy választásokig napi egy valrtés ne essék nem kell ilyen cikket írni. A választási kampány kezdete óta ez a legfüggetlenebbnek nevezhető, legkorrektebb, legnormálisabb blog, és reménykedek a hasonló folytatásban.
Az vicces még, hogy a leghangosabban a "demokrácia védelmében" Jobbikot fikázók csakis antidemokratikus módszerek tömkelegével igyekeznek célt elérni.
A fideszes pártsajtó és tvk ep választás előtt totális elhallgatás, megerősödést látva szolidabb fikázás, a kreált kínos ügyekből szemezgetve. Persze demokratikusan sosem hívnak meg egyetlen jobbikost se.
Az MSZP-bérenc tábor legdemokratikusabb megtestesítője az ATV. Ma volt egy jó belefonáló. Megkérdezte, hogy ha mindig a jobbikot fikázzák akkor miért nem hívják be soha őket, miért a hátuk mögött pofáznak állandóan. A műsorvezetői válasz: hát ennélkül is 10-20% párt lettek, illetve mondjon egy szimpatikus elemet a Jobbik programjából. Ezek sírnak a demokráciáról akik az általuk folyamatosan gyalázott elllenségnek esélyt sem hagynak a megszólalásra.
Áttérve a közszolgálati tvkre sem sokkal rózsásabba helyzet. Az mtv-s Jobbikot interjuvolú riporterekből süt a gyűlölet, olyan vehemenciával kérdesnek bármiylen ügyben bármiylen jobbikost, amit véletlenül fideszes, mszp-s figuráknál valahogy elfelejtenek. Jellemző a, hogy a Ma Reggeles megjelenések túlnyomó többsége a kereszttűzbe meghívás, kiegészülve még egy magyar hírlapos és egy népszabis elfogulatlan kérdezővel.
Az utóbbi időkből Süveges Gaudi riportja volt az egyetlen korrekt normálisnak nevezhető műsorelem. De a híradókban legalább viszonylag korrektek mostanában.
A TV2 Mokkájában hasonló a hozzáállás és a színvonal. Csurkát 10 percig tátott szájjal hallgatja Pachman, közbe elejt 2 apró kérdést és ennyi. De a jobbikos kiscsajnál úgy érzi lehet pofája feltennia volt már részeg kérdést. Kérdezze Lendvait erről vagy Csurka Pistit. A "Tényekben" szintén csak fikázás.
De ennél is durvább amit az RTL művel, őket szerintem lazán fel lehetne nyomni a választás durva befolyásolása miatt. Magyarok Nyilai és Budaházyzás ameddig a csövön kifér, márc 15-én véletlenül a jobbikos rendezményről nincs felvétel, az LMP nagyon jelentős faültetéséről persze van. A múlt héten a kerékbilincses ügynél már lazán hazudtak is, persze főhírként.
De ami miatt választási csalás szintről beszélek, az a jó tudnia választásről című híradó-szösszenetek. 3 perc Jobbik-fikázás jó tudni a populizmusról címmel, majd utána jöna jó tudnia rasszizmusról című újabb 3 perc.
A végére hagytam az egyetlen korrekt médiumot A Duna TV-t. Itt megtörténik annyi amit szerintem minimálisan el lehetne várni egy közszolgálati tvtől. Hírekben nem nagy terjedelemben de beszámoló a Jobbikos-megmozdulásokról, márc. 15-ről is teljesen korrekt anyaggal. Ezen kivül amikor a reggeli műsorba meghívnak egy jobbikost, vagy a Közbeszédbe, akkor normális riportok születnek. A riporter nem rejtettt dühét próbálja kiadni magából hanem ha jobbikos van ott hanem, normálisan kérdez. Ezen kivül a Dunának köszönhetünk már 1 vitát is.
Összefoglalva: ha itt mindenki annyira nagyon a demokráciáról süketel akkor próbáljon demokratikusan játszva működni. Lehette volna találni olyanokat a programban amikbe bele lehetne kötni, lehetett volna konkrét dolgokkal sarokba szorításokat összehozni, vagy megprbálni a nácizáson és fasisztaveszélyen kivül előjönni valami érdemi vitával a programról. De valahogy a cigánykérdés elemzéséről szóló vitára se sikerült meghívni őket véletlenül. Én azt mondom meg lehetett volna fogni a Jobbikot, aljas sunyi módszerek mellőzésével. De most úgy tűnik, hogy az a menetrend, hogy napi 1 valahonnan előtúrt szarságot lebegtetnek, és gondolom hasonló lesz a médiaszereplési lehetőségük mint eddig.
Giró-Szász is amit hétfő reggel lenyomott a Mokkában az gyönyörűen példűzta az egész jelenséget. 15 megalapozatlan rágalom lebegtetése válaszlehtőség nélkül. Szóval ezek az elemek papolhatnak antidemokratikusságról, de ezzel csak ellenkező hatást váltanak ki az emberből.

nyo 2010.03.30. 02:00:40

@nyo: A netes médiáknál kifelejtettem az eddig elég korrekt videókat és cikkeket hozó Origót.

bigapples 2010.03.30. 02:04:30

A Jobbik arra a hamis képre épít, hogy ők a tiszták, a romlatlanok, az egyetlen becsületes erő, amely minden és mindenki felett ítélkezhet. Éppen ez a mítosz teszi őket ennyire könnyen támadhatóvá.

A Fidesz 2002 után a polgári körökkel elég hatékonyan begyűjtötte az ambiciózus, a politikusi szerepre alkalmas jobboldali beállítottságú embereket. A Jobbiknak maradtak a partvonalra szorult emberileg/szakmailag gyenge ex-jobboldali politikusok, pár karrierista és a sok "éretlen" fiatal, akik már részben a web-en élik az életüket és emiatt minden fiatalkori botlásuk utolérhető.

Nem amatörizmus ez, a Jobbik hirtelen nőtt nagyra és ebből a bázisból törvényszerűen sok támadható múltú ember érkezik a pártba. Morvairól pedig lehetett tudni, hogy kicsoda és honnan jön. Szerintem az is elég nyilvánvaló, hogy a személyisége inkompatibilis a politikusi szereppel, Morvai időzített bomba a Jobbik számára. Nem hiszem, hogy a botrányos ügyek kiderítésére valami borzasztóan profi oknyomozás kellett, egyszerűen túl sok a támadási felület.
Bár hiba lenne leírni a Jobbikot, kétségtelen, a párt lendületét megtörte ez a mítoszromboló kampány.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.03.30. 02:21:48

@bigapples: Ha már ennyire biztos vagy benne, hogy ezek az ügyek gynegítik a Jobbbikot idézzél nekem egy Jobbikost innen a blogról példáúl aki az ilyen ügyek miatt fordult el a Jobbiktól. Egyet sem fogsz tudni mutatni. (az alap, hogy elvárom, hogy nem ma regiszrált felhasználó legyen hanem az elmúlt hónapokban felismerhetően Jobbik szimpatizáns hozzászóló).

Ezzel ellenben viszont itt és most több, Jobbikhoz köthető hozzászóló nyílatkozott úgy, hogy szerintük ez inkább megerősíti a Jobbik szimpatizánsokat mintsem eltántorítsa.

Ezért tartom teljesen hiteltelennek a hozzászólásodat. Ugyanabba a hibába estél mint az Szdsz az EP választáson: nem ismered fel a Jobbik pszihózis lényegét.

A Jobbikat egy dolog gyengítheti reálisan: a kormányra kerülés. Amíg ez nem történik meg, addig a Jobbik táborát nem kell félteni.

bigapples 2010.03.30. 02:30:49

@BonFire: Hazaárulók vs az egyetlen tiszta Jobbik? Azt hiszem két év múlva te már nem leszel Jobbikos.

@freehckr: Veszélyben volt a 2/3-d, mert a szocik csak a Fideszt támadták és a Jobbik így kényelmesen ekézhette a Fideszt, begyűjtve tőlük az ingadozó szavazókat. Nem a korrupciós lelepleződéstől, kieső fideszes csontvázaktól félnek, a 2/3-t akarják megszerezni. Nem akarják, hogy minden fontosabb lépésnél (új választójogi és önkormányzati törvény, új alkotmány) a Jobbik zsarolhassa őket.

bigapples 2010.03.30. 02:36:48

@helota: Nézd, nagyon sok a szocikban csalódott volt baloldali szavazó is van a táborukban. Sok középkorú, a Fidesz és a Jobbik között ingázó választó is. Ezekre hat a lejárató kampány, nem a fiatal, internethasználó és elkötelezett Jobbik szavazókra.
Nem Te és a itteni Jobbikosok vagytok a célközönsége ennek a kampánynak.

bigapples 2010.03.30. 02:42:43

@bigapples: A SZDSZ simán nácizott, és mivel őket mindenki utálta, ezzel a kéretlen reklámmal a Jobbikot hozták fel. A mostani kampány a Jobbikos jelöltek vélt v. valós emberi alkalmatlanságát célozza meg. Nem hiszem, hogy számottevően meggyengülhetnek, de leáll a Fidesz-szavazók elszipkázása, ami az utolsó 1-2 hónapban már a Fidesz 2/3-t veszélyeztette.

BonFire 2010.03.30. 02:53:05

Alakulgat lassan, alattomosan a FIDESZPÉ

www.youtube.com/watch?v=zKoecdmYj5o

Nókomment. Ezt nem lehet megmagyarázni.

Nrick 2010.03.30. 02:53:15

Ennél durvább már csak az lenne hogyha kiderülne, hogy Morvai házipornozott egy Baló György nevű orkkal.

BonFire 2010.03.30. 03:09:36

@lorantka_a_gall: "Egyébként meg bizonyisten vadember vagy.

Bögréd van már? :D"

Nincs, bazdmeg; vadember vagyok, vályúból iszok, magam alá szarok, bicskával eszem a vattacukrot, harapom a szalonnát estébé...

lorantka_a_gall 2010.03.30. 03:11:37

@freehckr: a Fidesz egészen addig nem kezdett neki a Jobbik támadásának, amíg a jobbikos rendezvényeken nem kezdtek nagykoalíciózni, zsideszezni, meg likudviktorozni. Ha ezek után nem vette volna fel a kesztyűt, akkor tényleg egy tutyimutyi párt lenne. Csakhogy felvette, és ezzel a Jobbiknak befellegzett. Felhívnám a kedves jobbikkétharmadosok figyelmét arra, hogy nem sok párt élte túl azt, hogy nekiesett a Fidesznek. Az mdf-szdsz éppen most süllyed a semmibe, és az mszp is közelít az 5%-hoz, eddig is csak a robusztussága és a sok nyugger tartotta infúzión (minő képzavar :) ). Ha azt akarjátok, hogy 2014-ben tényleg egypárti parlament alakuljon, akkor csak üssétek a Fideszt :)

lorantka_a_gall 2010.03.30. 03:17:18

@BonFire: egy kis netes műveltség, barátom. Erre gondoltam: csepel.info/?p=7742 A vademberségedet meg a kalasra alapozom. Meglehetősen primitív megoldás. Mennyivel élvezetesebb lenne valami (számukra) fájdalmasabb megoldást választani, pl teljes vagyonelkobzás, és onnantól vezethetnek egy bkv-buszt havi nyolcvan nettóért (nekik nem járna a kollektív szerződés). :) Hidd el, aki szaunához és sofőrös luxusterepjáróhoz szokott, annak ennél rosszabb nincs.

ubul2000 2010.03.30. 03:17:48

@lorantka_a_gall: Hülyeségeket beszélsz. A Jobbik csak válaszolt a fidesz támadásaira.
Abban feltétlen igazad van, hogy a fidesz - felhasználva titkosszolgálati és közel-keleti kapcsolatait - kicsinálta a kisgazdákat, a kdnp-t, az mdf-et is.

lorantka_a_gall 2010.03.30. 03:18:20

@lorantka_a_gall: természetesen házi szaunára gondoltam, úszómedencével, stb.

lorantka_a_gall 2010.03.30. 03:25:21

@ubul2000: természetesen te jobban tudod. :D "Azzal kezdődött, hogy visszaütött...." A kisgazdákat a torgyánpapa csinálta ki, a kdnp-t pedig a beépített ballibek (kicsit nézz utána a 95-99 közötti pereskedéseknek, ami után sikerült visszafoglalni a pártot az eredeti irányzatnak). Az mdf-et meg a dávidebola és a bokros csinálja ki. A Fidesz kétszer mentette meg az mdf-et (98-ban visszaléptetések, 2002-ben pedig közös lista), ami után az mdf ellene fordult, és ezzel aláírta a saját halálos ítéletét. A kdnp-t pedig 2006-ban behozta a parlamentbe, ezzel megmentve a teljes eltűnéstől, és 2010ben ismét megteszi.
Tehát az általad vizionált titkosszolgálatos kapcsolatokkal szemben (ki is a titokminiszter? Juhász Gábor? Lehet, hogy titokban ő is fideszes :D ) a Fidesz nagy energiákat mozgat meg annak érdekében, hogy _megmentsen_ jobboldali pártokat az eltűnéstől.

BonFire 2010.03.30. 03:26:49

@bigapples: "Azt hiszem két év múlva te már nem leszel Jobbikos."

Rosszul hiszed. Nem vagyok szélkakas, mint a Vezénylő Tábornok Úr.

Mindamellett lehet, hogy neked lesz igazad. Ugyanis az sem biztos, hogy két év múlva még élek, de te csak tudod, hiszen ismersz, vagy mi...?

lorantka_a_gall 2010.03.30. 03:28:08

@BonFire: arra gondol, hogy a Jobbik nem fogja a hozzászólásaidból számára kitetsző elvárásaidat teljesíteni.

BonFire 2010.03.30. 03:32:35

Egy kis emlékeztető Viktor-buffoknak:

www.szelkakas.info.hu/

ubul2000 2010.03.30. 03:38:33

@lorantka_a_gall: Nem baj, ha nem értünk egyet. Először jött a kdnp, majd a kisgazdapárt, végül az mdf. Kicsit rosszul emlékszel. A kdnp pereskedésénél sikerült a tisztességes (Giczy-Sass) kdnp irányvonaltól a libsi irányvonalba áttéríteni a pártot. A kisgazdapártot nem Torgyán verte szét saját maga, hanem a fidesz hathatós segítségével. Persze a kisgazdák szétverésének hathatós segítséget nyújtott mát az Antal-Torgyán páros. Az mdf szétverése pedig még jóval Dávid előtt megkezdődött.

lorantka_a_gall 2010.03.30. 03:41:48

Egy kis emlékeztető 2002-re és 2006-ra, amikor választhattunk volna mást is, mint a Nokiásdoboz-koalíciót.

www.youtube.com/watch?v=jdimdYuSXQk

lorantka_a_gall 2010.03.30. 03:44:04

@ubul2000: az meg, hogy a Fidesz kétszer megmentette az mdf-et az eltűnéstől, kétszer pedig a kdnp-t, nyilván olyan apróság, ami mellett simán elsiklunk. ;) (a giczy-sass volt a libsi irányvonal, btw)

ubul2000 2010.03.30. 04:16:09

@lorantka_a_gall: "(a giczy-sass volt a libsi irányvonal, btw)
Bár nem tudom mit jelent a btw, de ennél jobb viccet régen hallottam.

ubul2000 2010.03.30. 04:17:30

@lorantka_a_gall: "(a giczy-sass volt a libsi irányvonal, btw)
Bár nem tudom mit jelent a btw, de ennél jobb viccet régen hallottam.

ubul2000 2010.03.30. 04:17:45

@lorantka_a_gall: "(a giczy-sass volt a libsi irányvonal, btw)
Bár nem tudom mit jelent a btw, de ennél jobb viccet régen hallottam.

ubul2000 2010.03.30. 04:18:44

@lorantka_a_gall: "(a giczy-sass volt a libsi irányvonal, btw)
Bár nem tudom mit jelent a btw, de ennél jobb viccet régen hallottam.

ubul2000 2010.03.30. 04:18:45

@lorantka_a_gall: "(a giczy-sass volt a libsi irányvonal, btw)
Bár nem tudom mit jelent a btw, de ennél jobb viccet régen hallottam.

ubul2000 2010.03.30. 04:20:12

@lorantka_a_gall: "(a giczy-sass volt a libsi irányvonal, btw)
Bár nem tudom mit jelent a btw, de ennél jobb viccet régen hallottam.

ubul2000 2010.03.30. 04:20:13

@lorantka_a_gall: "(a giczy-sass volt a libsi irányvonal, btw)
Bár nem tudom mit jelent a btw, de ennél jobb viccet régen hallottam.

ubul2000 2010.03.30. 04:21:43

hopp ez kicsit sokszor ment el, bocs

bigapples 2010.03.30. 06:20:39

@BonFire: Ugyan honnan ismernélek? lol, csak arra utaltam,hogy nagyot fogsz csalódni, mert tűl sokat vársz a Jobbiktól.

@ubul2000: Talán a Torgyán által már tönkretett FKGP szétesésébe besegített a Fidesz, de a többi párt széteséséhez nincsen közük. Néppártot építve egyszerűen befogadták a kicsinyes hatalmi harcok miatt saját pártjukból kilépő v. kizárt MDF-s és KDNP-s politikai csoportokat.

Azért az vicces, hogy Jobbik szimpatizánsként azzal vádolod a a Fideszt, hogy közel-keleti segítséget használ fel az itthoni politikai működéséhez. Ha vannak is olyan magyar pártok, amelyeket külföldről pénzelnek (pl. az USA-ból vagy épp Oroszországból és Iránból), abban biztos lehetsz, hogy a Fidesz nem tartozik közéjük.

==T== 2010.03.30. 07:46:20

Szvsz a kevesebb néha több. Az előkerült ügyek jellemzően másod/harmadvonalbeli, vagy pl. a gárdás lány esetében nem is Jobbikos személyekhez köthetőek, pitiáner, alapjában véve lényegtelen dolgok, viszont látható, érezhető a mögöttük levő hátsó szándék, hogy nem spontán a dolog. Az ilyesmi gyakran visszaüt, mert könnyen átláthatnak az emberek a szitán.

Ettől függetlenül a dolog rávilágít arra, hogy a Jobbikban sem makulátlan mindenki, és talán nem volt tökéletes a Jobbik káderpolitikája, de azért ez mégsem olyan dolog, mint a nokiás doboz, az autópálya ügyek, a sávolyi vagy a pátyi cinkos hallgatás, stb.

Malachi 2010.03.30. 08:11:40

"Gondoljuk csak el, mi lenne, ha az LMP vezetőiről derülne ki, hogy imádják a terepjárókat, mindenük az atomerőmű és amúgy példaképük Horn Gyula." :D Ez nagyon jó, tetszik.

Jobbik - derüljön csak ki minél több mocskos részlet erről a szánalmas kirakatpártról. Így talán csak 4 évig kell elviselnünk őket.

sztd 2010.03.30. 08:12:40

A Jobbik személyi állománya (és maga a párt) nem szervesen fejlődött idáig, szóval hiányosságokra még derülhet fény a jövőben is. Bár szerintem vannak még ott minőségi politikusok, de tény, hogy viszonylag nehezen fognak összeállni eleinte.

Morvai Krisztina esetét azonban nem ilyennnek gondolom. Azzal megvádolni valakit, hogy a jogvédelemhez ért, és ezt a hozzáértését még a politikai ellenfelek is elismerik, és ilyen embert akarnak köztársasági elnöknek... Ráadásul a köztudatba is jogvédőként robbant be. Nem igazán világos, hogy ez miért lehet ártalmas.
Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a magyarázat teljesen őszinte és ezzel együtt tökéletesen vállalható lesz.

snq 2010.03.30. 08:13:56

ha az önmagát nemzetinek, ellenzékinek, hiteles elszámoltatónak nevező fidesz, az igazmondó miniszterelnök-jelöltjével mondjuk az elmúlt 3,5-4 évben "hiteles" tudott maradni szép számú szavazó számára, akkor semmi sem lehetetlen

az olyan önleleplezően izzadtságszagú beleszövések, mint pl "a szocialista kormánytól kapott közel egymillió forint" egyszerűen háríthatóak, és + mérleggel jön ki belőle a jobbik

medve2 2010.03.30. 08:24:19

Tisztelt Török Gábor!

Cikkével kapcsolatban három megjegyzés:

1. Morvai Krisztina esete erősen jött a Hír TV-n, az Echo TV-n, a Lánchíd Rádión, a Magyar Nemzetben és a Magyar Hírlapban. Vagyis a jobboldali közegben. Én saját tapasztalataimon is érzem, záródik az átjárás a Fidesz és a Jobbik között, amire Vonáék rátettek egy lapáttal Fidesz-ellenes kirohanásaikkal. Meggyőződésem, hogy április 11-re ettől a Jobbik gyengülni fog emiatt.
2. A Jobbikosokról jelentek meg botrányos fotók (péniszpumpa, heloták, Niki). Ezek a neten terjedtek, vagyis abban a közegben, ahol a fiatalok felülreprezentáltak.
3. Az észak-keleti választói réteget, a gyakran volt mszp-sekből lett Jobbikosokat sem a Fidesz, sem a jobboldali média nem tudja megszólítani. De a TV2 és az RTL viszont igen. És ez a réteg nézi a Barátok közt meg a Mónika Showt. A két csatorna hosszasan feldolgozta, hogy Vona le akarja őket rombolni. Itt jött a kerékbilincs meg a pornózás is.

Lehet, hogy a kutatásokban nem jelentkezik még, de szerintem a Jobbik nagyon elrontotta a kampány végét. A szimpátia csökkenését a Nézőpont már jelezte.

És meglepődünk a botrányokon? Válasszuk szét a politikusi garnitúrát és a szavazóikat. Utobbi nagy részben egy szociológiai jelenség, mely mentes az ideológiától és sok tekintetben logikus is döntésük, ami ered a csalódottságból és háta cigányokkal való együttélés feszültségeiből. Viszont a politikusi garnitúrájukban logikusak a botrányok. Mit várhatunk azoktól, akiknek fő szócsöve a kuruc.info, kétségtelen ideológiai alapjuk a rasszizmus és az antiszemitizmus (hegedűs), gyenge képességű újságírók a sztárjaik, van előéletük mely ellentmond demagógiájuknak (ez Morvai esete), fröcskölődő hetilapot készítenek (melynek ön interjút adott), stb...És ne feledje, egy felduzzadt pártról van szó, mely nagyon magabiztossá vált.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 08:26:09

@pad78: Jobb reggelt!
Egyetértünk, nálam is ilyesmi a tanulság!

Lacibácsi57 2010.03.30. 08:28:35

Nem ártanak ezek a JOBBIKNAK! Ha egy 22 éves párt lenne, de fiatal, ilyen rövid idő alatt nem lehet mindenkit megszürni! Nemhogy már mindenkit SZEX vizsgálat alá kellene vonni, nem csak a JOBBIKBAN, lehet sokan bajba kerülnének!
Egyébként meg ezek magánügyek, mindenkinek van sötétfolt az életében! Nem botránkoztat meg sem KIRÁLY, sem MILLER!
Jól tette, hagy élje az életét!
HAJRÁ VONA GÁBOR!

Malachi 2010.03.30. 08:29:18

@Malachi: de hogy a kérdésre is reagáljak: egyelőre biztosan nem ártanak nekik a támadások. a választásokig talán már nem lehet meggyengíteni őket, még azzal sem, ha kiderülne, hogy Vona egy felhúzós biorobot és Orbánnál van a kulcsa.

később, ha Parlamentben lesznek majd kiderül, a szavazóik közül mennyi az igazi agyhalott és mennyien vannak azok, akik csalódottságból, elkeseredettségből, a többi párt elmúlt 20 év alatt összehozott "eredményei" miatt ikszelnek rájuk. mert utóbbi csoportnak szerintem kinyílik majd a szeme, ha látja milyen gyorsan válik bohóccá komoly parlamenti erőként a kis csapat. kisgazda effektust várok.

szobatars 2010.03.30. 08:30:10

A Jobbikot ért támadásoknál sokkal többet ártanak neki a tá,adásokra adott reakciók és a "bérkommentelőik" szóhasználata...A Jobbik vezetőinek magatartása pedig oly annyira farizeus, mintha versenyre kívánna kelni az "ősellenséggel"...

Tanulság??? Erkölcsi alapon csak az politizáljon, aki maga szeplőtelen => azaz senki ne politizáljon erkölcsi alapon, vagy hasonló pofonokra számíthat. Természetesen lehet ezt az utat választani, de akkor fel kell készülni rá, s nem kapkodni össze-vissza, mint az első néhány hír esetében. A Jobbik lassan rájött erre, s most a második fázisba lépett. Homokba dugja a fejét...

Észérvek kellenének, de észérvekkel meg nem is nagyon létezhetnének...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 08:32:05

@Vénveterán: Az mindegy! Vizet iszik vagy mit és bort prédikál, nem?
Na jó, lehet, hogy fordítva, de itt a bizonytalanokról, a szimpatizánsokról van szó, nem az elkötelezettekről!
Ugyanis azok vannak kevesebben, így elképzelhetőnek tartom, hogy mégis egyszámjegyű lehet a támogatottságuk a végére- ha így folytatódik a nagy "lelepleződés"-,a többi megy a levesbe (ja nem,a Fidesznek/hez:-)!

szobatars 2010.03.30. 08:34:05

@Lacibácsi57: Egyébként meg ezek magánügyek, mindenkinek van sötétfolt az életében! Nem botránkoztat meg sem KIRÁLY, sem MILLER!
Jól tette, hagy élje az életét!

Ez olyan szép, hogy a hajrá Vona Gábor helyett azt olvastam , hogy hajrá melegek...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 08:35:23

@BonFire: Megteheted és még szalagcím is lennél, de lebeszélnélek róla, ha lehet! Nem mind érdemli meg ezt a bánásmódot, hidd el! Meg ha igen, akkor se!

Názáreti Brájen 2010.03.30. 08:36:18

TiszteltHölgyeimésUraim!
Kedvesbarátaim!

Csak 1 perce álljunk meg! A tudomány mai állása szerint 60-70 képviselője lehet a Jobbiknak a parlamentben 2010től.

Tényleg, de ténylge ezt akarjuk? Akkor ennél már egy párt 2/3os jelenléte is jobb!

Oszt'jónagyot!

PS: Gábor! Ajánlom figyelmedbe a 90es évek elején Dániát. Akkor a helyi szélső jobb (jobbik skandináv kiadásban) 15%-os eredményt kapott a helyi parlamentben (Folketin).
Akkor, és ott a teljes társadalom összezárt, és határozott NEMet mondott erre a politikai színvonaltalanságra. A rákövetlező választáson ez már nem is volt gond!

bigapples 2010.03.30. 08:38:14

@==T==: Ez igaz, de ha a hibás káderpolitika miatt a nem makulátlan tagjaik ősszel önkormányzati pozíciókat szereznek Jobbik színekben, akkor a Nokiás dobozok elérhető közelségbe kerülnek számukra. Ez éppolyan kínos botrányokhoz vezethet, mint amilyenekben most a szocik hemperegnek és amikért a Jobbik most 20 éveket akar mindenkinek kiosztani .

Más. Betlen hogy letámadta TG-t az MTV-n a blogban közölt véleménye miatt :), persze riporterként utálhatja a szakpolitikai kampányvitákat, de azért nem 8 millió TV riporter szavaz majd 2 hét múlva.

wip 2010.03.30. 08:39:43

Sztem a "jobbik" a lumpenproletárok és a 2000 ft-ért mindenre még tüntetésre is kapható unatkozó nyugdíjasok és munkanélküliek "pártja", de mindig felmerül bennem a kérdés, ki támogatja őket? A valószínű lehetőség,/amit az egyre több arab "orvost" és egyre több zsidózást ismételő vezérük freudi elszólása valószínűsít,/ az arab terroristák fedőszervei biztosítják a pénzügyi hátteret.Itt merül fel a kérdés, mit akarnak az arabok Magyarországon? Egyértelmű, hátteret az EU-ban és egy 5. hadoszlopot Izrael ellen.

snq 2010.03.30. 08:41:13

@Názáreti Brájen: nem kell ilyen messzire menni, itt is ez történt az szdsz-szel, a következő választáson pedig már az mszp sem lesz gond

is 2010.03.30. 08:42:02

"kapott nagy összeget"

figyi, fogalmad sincs, hogy hány napot/hetet/hónapot dolgozott érte. aztán ez egy bruttó számlás összeg, amiből könyvelő, adó stb. lejön. én sem gondolom, hogy minimálbér jött ki neki, de nagy összegnek egyáltalán nem tekinthető.

Lacibácsi57 2010.03.30. 08:43:41

@medve2: A FIDESZ 1989-ben pontosan ezeket a fröcsögő embereket szedte össze, maga ORBÁN is egy szószátyár! Ha ügyvédként ebből kellett volna megélnie sehol se lenne! Ő ugyan csak a csalódott, elégedetlen embereket szedte össze!
Csak neki szerencséje volt, rendszerváltás idején, hogy a kormányőrség, a munkásőrség, rendőrség, Őt nem molesztálta, nem csapott a fejére, mint VONÁÉKKAL most teszik! Lehet ORBÁN hamarabb megfutamodott volna, mint ahogy tette ezt 2006-ban!
Ez VONA GÁBOR dicsőségére mondva!

is 2010.03.30. 08:45:46

@poszt: itt a FIDESZ 15 éves stratégiája alapján már minden párt arra dresszírozta a választóit, hogy a támadás mindig aljas, ha Orbánt kritizálja valaki, akkor az 'retteg', meg 'patás'; ha Gyurcsányt kritizálja valaki, akkor csúnya Orbán. most az MDF-nél ugyanez, még poszt is került róla, Isaurázva. egyik se a józan eszét veszi elő. miért pont a Jobbik választó lenne más?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 08:52:11

@bigapples: Hallhatnánk erről részletesebben is? Érdekelne, mert mégiscsak ide kommentálok, vagymi..

bandeirante 2010.03.30. 08:52:28

@Jester: Tökéletesen igaz. A Jobbikot hagyni kell szerepelni, beszéltetni kell. Minél többet szerepelnek, annál jobban lejáratják magukat.

wip 2010.03.30. 08:52:34

Az előbbi kommenthez egy hír:nő a muzulmán antiszemitizmus Európában.A németek is küldenék haza a törököket, a svédek a palesztínokat. Úgy vannak, mint az egykori magyar vitéz: "törököt fogtam, de nem enged!".Addig tiltakozzunk, míg az első mecset meg nem épül, mert utána már késő lesz!Hozzáteszem hogy a "jobbik" a szálláscsinálójuk...

hááááát 2010.03.30. 08:54:35

A jobbik szavazótáborának egy része arra szavaz aki jobban szerepel az első fordulóban.Elöször nem értettem Vonát, miért beszélt arról, hogy a FIDESZ veszélyezteti a kétharmadát.Persze sok ember a győztes oldalon szeret állni.15-20% között fog végezni, és iagzából ezek az ügyek ezt már nem befolyásolják, hisz az embereknek már beadták ez csak a média fújja fel.

kékestető 2010.03.30. 08:56:17

Ki hisz még a Fidesznek, ki hisz még az MSZP-nek? Na persze azok közül, akik két hétnél régebbre is vissza tudnak emlékezni.

Lacibácsi57 2010.03.30. 08:56:37

@szobatars: Mindíg az foglalkozik, fantaziál, a nyalakodásról akit jaj de nagyon izgat! Aki boldog családi életet él nem foglalkozik mások magán életével!
MI KÖZE A POLITIKÁNAK A SZEXUALITÁSHOZ???
Hagy csinálják, mit irígykedel! Kövérről is írták a neten!!!!

Yeto 2010.03.30. 08:57:02

A Morvaival kapcsolatos hír tényleg újdonság valakinek? Mindenki azt hitte hogy a Marsról pottyant ide amikor kitették az ENSZből? És ha igen, akkor mit keres az igaz magyarok között egy marslakó?

Egregor 2010.03.30. 08:59:24

Kedves Gábor,

sajnálattal látom, hogy elemzőként nem böki ki a szemed a valóság.

Ha a Jobbikra az emberek azért szavaznának, mert a szép szemükben csillanó keresztény értékek és lelki patyolattisztaságot támogatnák, akkor a Jobbik még mindig 1-2%-os pártocska lenne. Mint volt viszonylag sokáig az alapításától kezdve.

Már rég fel kellett volna ismerni, hogy a Jobbik a következőkkel lett sikeres:
- kimondta, hogy van cigánybűnözés, és radikális, de működő megoldással élt. A Gárdára ezért tekintettek Hunniában sok helyütt valóságos áldásként. Mert rendőrség helyett a polgári jog nyújtotta lehetőségekkel élve védték a sokszor kisebbségben lévő többségi társadalomhoz tartozó nemromákat és romákat a cigánybűnözők terrorjától.
- kimondta, hogy elszámoltatás kell, és mert új erő, nincsenek mutyiügyei, tehát a Fidesznél sokkal hitelesebben vállalhatta fel ezt a szerepet.
- a szóba jöhető pártok közül egyedüliként valóban a magyar érdekeket karolta fel.
- a szóba jöhető pártok közül egyedüliként azonnal kiszórja a bűncselekménnyel gyanúsított, vagy a párt értékrendjével ellentétesen cselekvő embereit (felfüggeszti a tagságukat, amíg nem tisztázzák magukat, vagy jogerős ítélet nem születik), miközben a parlamenti "nagyok" még többszörös gyanúsítás esetén is tíz körömmel ragaszkodnak az embereikhez, és kizárólag politikai leszámolás során bukhat ki valaki (a bebetonozott főkáderek akkor is maradnak, lásd Gyurcsányt, Demszkyt, stb.).

A Jobbik ezek miatt szerezhetett akkora támogatottságot, amekkorát, és éppen ezek miatt nem árt a támogatottságának ez a néhány pitiáner, olcsó lejáratás.

Mert nem azért támogatja őket annyi ember (a felmérések és az időközi választások alapján) az Mszp-t is megelőzve, mert ők a Jobbik.

Hanem azért, mert a Jobbik teszi azt, ami tényleg fontos sokaknak.

Jelenleg a szakszolgálatok, közszolgálatok, vagy bármely más vállalat, amelyik dolgozóinak napi szinten vannak problémái a cigánybűnözőkkel, szinte teljes egészében Jobbik-szimpatizáns.

Nem azért, mert a Jobbik a lánglelkű szentéletű Igazság Bajnokainak pártja.

Hanem mert a Jobbik az egyedüli párt, amelyik tényleg tenne is valamit a cigánybűnözés ellen.

Ezt már rég észre kellett volna venni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 08:59:37

@Lacibácsi57: Mint igaz keresztyén magyarnak azért a "buzuláson" illene felháborodnia, nem, Lacibácsi?

artdark 2010.03.30. 09:00:58

Gábor kérdésére a válasz: igen, ártanak. Hozzá kell tennem, hogy sajnos.

Nos: főleg azért, mert olyan terepen támadják a Jobbikot, ahol az eddig korlátlan úr volt, mégpedig a széles rétegeket megcélzó "proletárnyilvánosságban". A Mónika-show nézői közül kerülnek ki ugyanis nagyon nagy többségben a Jobbik szavazói. És hozzájuk jut el leginkább - főként pedig: az ő nyelvükön - a gárdista kurva esete is.

Egy komplexusok mentén tudatosan építkező párt esetében pedig mindez nagy károkat okozhat. (Itt jegyzem meg a félreértések elkerülése végett: én is Jobbik szavazó vagyok.)

A Kurucnak e kérdésben igaza van: amíg a rendőrség vagy a Fidesz azonnal lép hasonló esetekben, addig a Gárda hezitál. És Morvai is totojázott a kerékbilincs-ügyben, majdnem egy napot kellett várni a válaszára.

Ezek, együtt - a minden napra egy eset - erodálják a Jobbikot. Tudják ezt a profi ellenfelek nagyon jól. És a saját szempontjukból nagyon jól csinálják. Gábor elemzése igenis elevenbe vágó: ki tudja, mi lesz még az előttünk álló két hétben...

Megmondom, mi lesz: folytatódik a lejáratás, és a Jobbik - éppen amatőrizmusa miatt - képtelen lesz védekezni. Hiába, hogy nevenincs senkiket kezdenek ki a pártból, más megítélés alá esik, mintha a Fidesz nónémjeit érnék a vádak. (A ma reggeli Mokkában például a pornózó gárdistalányról szóló kétnapos hír megelőzte a benzináremelést...)

A Jobbikot nehéz helyzetbe hozta az EP-siker, fél év alatt kellett felduzzasztani a létszámot. Ennyi idő alatt nem lehet káderpolitikáról beszélni, ergó, a törtetők tülemkedésével együtt jár a hordalék felemelkedése is.

Ugyanakkor hibás a kampánystratégiájuk, hiszen éppen azokat a témákat hanyagolják, amelyek felemelték őket. Mindazonáltal, akik a programjukra szavaznak (jómagam is), azokat a történtek nem befolyásolják. csak az a baj, hogy a további felfelé íveléshez ez nem elég.

Én úgy látom, bajban van a Jobbik. A struccpolitika most nem elég, más eszközük pedig nincs, és a hátralévő két hétben valószínűleg nem is lesz. A korábbi muníció pedig ily módon lehet, hogy csak egy számjegyű eredményhez lesz elég.

Egregor 2010.03.30. 09:03:06

@Yeto:
Képviselőjelölt? Nem.
Felkarolta az ártatlanul meghurcoltakat, (ingyenes) jogsegélyt nyújtva nekik? Igen.
Érdekel bárki Jobbik-szavazót Borsodban, vagy Szabolcsban, hogy Morvainak volt egy kerékbilincses afférja, vagy KRÍZISKÖZPONT létrehozásánál szakértett? Nem.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 09:03:38

@artdark: Teljesen egyetértek ezzel a kommenttel és tisztelem a tisztánlátásod!
Ebben az ügyben legalábbis és saját véleményemre hagyatkozva...

papika 2010.03.30. 09:05:36

@Egregor:
Az írás nem azt mondja, hogy kész vége, ennyi a jobbiknak, hanem hogy megtört a lendülete.
S mivel az ország nem csak romákkal foglalkozó szakszolgálatosokból áll, ezért a további növekedésüket gátolhatja, ha sok botrányos ügy pattan ki a párt körül.

pad78 2010.03.30. 09:06:32

@sztd: "Azzal megvádolni valakit, hogy a jogvédelemhez ért, és ezt a hozzáértését még a politikai ellenfelek is elismerik"

a. 2003-ban még nem voltak ellenfeleknek nevezhetőek.
b. Ez egyszerűen azért üt vissza, mert bárki más együttműködött az Antall/Horn/Orbán/Megyó/fletó-kormánnyal (megfelelő aláhúzandó), az a Jobbik szerint árulásból tette. Ezután ölég sajátos, hogy egyedül Morvai volt az, aki szakértelemből működött velük együtt. De hát különös asszonyság ez a Krisztina, még az is lehet, hogy ő volt jóelőre a Jobbik beépített embere, aki jól megcsapolta az ellenséget, mielőtt végső csapással sújtják a férgeket... :)

Lacibácsi57 2010.03.30. 09:06:58

Rendszer váltás óta mindíg a FIDESZRE szavaztam! Most először lesz a JOBBIK! A vidék egy klasszissal mindíg előbb jár! 2006 Budapest szocialista lett, a vidék Fidesz (sárga) most Budapest Fidesz lesz, a vidék JOBBIK-FIDESZ átmenet! Önkormányzati választás, Budapest FIDESZ, vidék: JOBBIK!

AzHofi 2010.03.30. 09:08:15

Engem az érdekelne, hol lehet eltűnő, majd igény szerint megjelenő jogosítványt kapni, és olyan tárcát, amiből minden mást el lehet lopni, de egy EP igazolványt nem. Olyanból kéne gyártani a többi igazolványokat is!

Egregor 2010.03.30. 09:08:47

@artdark: Az is hülye, aki egy pártról elhiszi, hogy a becsület bajnokai alkotják.

És tudod mi a vicc? Az, hogy a Jobbik annyira kikezdhetetlen, hogy ilyen primitív lejáratásokkal tudják csak támadni (Gáborhoz és hozzád hasonlóan teljesen félreértve, miért támogatják a Jobbikot annyian). Lehet, hogy az utolsó hajrában kerülnek elő az igazán nagy ügyek (mondjuk:
- Vona Gábor bekakilt nagycsoportos korában.
- Morvai Krisztina késve fizette be a csekkjeit.
- Balczó tegnap böfögött az asztal mellett.
- Gipsz Jakab az egyetemi kollégiumban nem tartott rendet a szobájában és pornóra verte), de ha igazán volna valami a tarsolyukban, akkor már valószínűleg hamarabb meglépik.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.30. 09:08:56

„Arra azonban van esély, hogy a láthatóan nem véletlenül előkerülő ügyek”

Hogy a többi ügy mennyire véletlen, nem tudom, a Mandineren mi két Morvai-anyagot hoztunk elsőként: ezt az esélyegyenlőségi megbízást és az óvodás nyilatkozatát. Előbbit egy kommentelőnkből lett szerzőnk találta a Parlament honlapján, utóbbit egy másik kommentelőnk a közgázos TEK oldalán. :)

bandeirante 2010.03.30. 09:10:04

@Egregor: Nono, ez azért nem teljesen igaz. Nagyon sokan azért akarnak a jobbikra szavazni, mert úgy gondolják, hogy ők még nem voltak hatalmon, ezért mentesek a régóta hatalmon lévők hibáitól. És az ilyen botrányok pont ezt a képzetet rombolják.

bigapples 2010.03.30. 09:11:27

@Lacibácsi57: Vonára ki csapott rá? lol, a Deák téren ülősztrájkkal bohóckodott, amiért előállították. Orbánra 1988. március 15-én viszont rendesen rámozdultak a rendőrök, ezt a képet 2x linkelem már be, bocs aki látta.

Orbánt elhurcolják, Kis J. próbálja a rendőrök útját elállni:

kep.index.hu/1/0/36_cbb6a3b884f4f88b3a8e3d44c636cbd8/542915_a01f7730e096dc525f9b91d48f460497_wm.jpg

A megbilincselése:

files.blogter.hu/user_files/16742/Budapest_1988._junius_16-an.jpeg

Ez nem azt jelenti, hogy OV egy forradalmár volt, de ne gyertek már Vona médiacirkuszával, mert OV-ék tényleg szemben álltak a pártállammal és nem a kivonuló 4 TV társaság kamerái előtt játszották meg a hős ellenállót.

bandeirante 2010.03.30. 09:11:42

@Lacibácsi57: Hát, ez csak a vidék egy részére igaz. Leginkább azokra a részekre, ahol sok a cigány. Nézd meg az EP-választás eredményét, és akkor látni fogod, hogy pl. Békés megyében elég rosszul szerepelt a jobbik. Pedig Békésben is nagy a nyomor. A magyarázat: valamivel kevesebb a cigány mint Borsodban, illetve a parasztemberek kevésbé fogékonyak a demagógiára. A Dunántúlon szintén nem csillogott a jobbik.

Egi78 2010.03.30. 09:12:05

@artdark:
Gratulálok, jól összeszedett, logikus és lényegretörő érvelés.
Nem utolsó sorban még igaz is.
Én is ezen dolgok összeségéből fakadóan fogok rájuk szavazni, úgy hogy nem vagyok fasiszta, IQnuku lumpenproli, demagóg kripli, csoró és kiábrándult munkanélküli vagy ilyesmi amikkel a szavazóbázist szokták jellemezni.
Nem érdekelnek a személyek ellen töténő támadások, mert az mszp ámokfutása után már ne igazán tudnék meglepődni semmin.
Egyszerűen nem látok más kiutat, és sokkal nagyobb lesz Jobbik szavazati aránya, mint ahogy a prognosztizálják.

2010.03.30. 09:12:49

@Egregor: "Jelenleg a szakszolgálatok, közszolgálatok, vagy bármely más vállalat, amelyik dolgozóinak napi szinten vannak problémái a cigánybűnözőkkel, szinte teljes egészében Jobbik-szimpatizáns."

Ez nem csak vállalati szinten van így, hanem kb bárkivel, aki találkozott már az agresszív cigány "kulturával". Ők nem szeretnék, ha az eszetlen segélyezés és a pozitív diszkrimináció liberális hagyományait folytatva továbbra is a nyakunkra tenyésztenék a bűnöző réteget. Ezért nem opció a Fidesz, ugyanis ők semmit sem tesznek a cigánybűnözés megfékezésére.

Egregor 2010.03.30. 09:13:18

@pad78: POLITIKUSKÉNT, vazze, politikusként, esetleg mutyizó vállalkozóként!

Most ugyanis azzal vádoltad meg a Jobbikot, hogy szerintük az orvosok, tanárok, tűzoltók, közterületesek, de még a főkefe dolgozói is bűnösök, hiszen együttműködtek az aktuális kormánnyal.

Szerinted a Jobbik a politikusbűnözést azokra értik, akik a valóban fontos dolgok létrehozásában összeálltak, mondjuk a Horngyuszi-féle exÁVH-s bagázzsal (értsd: sokadik szintű csinovnyikkal)???

Krízisközpont? Pfuj, Morvai biztos lenyúlta a pénzt a többiekkel együtt! Micsoda kommenista szarság már ez a krízisközpont! Broáf! Politikusbűnözés, az!

Ne viccelj már :D

bigapples 2010.03.30. 09:13:56

@bigapples: június 16., nem márc. 15., de végül is mindegy.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 09:13:58

@TuRuL_2k2: Beépített kommentelők voltak, mingyár' kiderül!:-D
Tán még rólam is megtudok pár dolgot, amikre nem is emlékszem, bizonyos elfojtások kapcsán!:-P

Lacibácsi57 2010.03.30. 09:16:09

@namitirok: NEM, NEM, Nem háborodok fel, inkább azon hogy az időseket agyonütik a házukban ezer ft-ért! Egyébként meg a szavazókat nem lehet megszürni, csak keresztyén szavazzon oda, vagy buzi, vagy k...a nem szavazhat! vagy hülye vagy okos ide- amaz oda!

Egregor 2010.03.30. 09:17:37

@imperial: Köszönöm. Erről beszélek. Az, akit a cigányok napi szinten terrorizálnak, leszarja, hogy egy gárdista lány leszbipornózott. Sőt, szerintem ez még sok szimpatizánsnál a fiatalok körében akár enyhén erősítette is a szimpátiát.

"Bal sarokban Lendvai Botox Ildikó, jobb sarokban Leszbipornós Gárdista Lány. Tisztelt publikum, válasszanak, kit szeretnének naponta a tévéképernyőn látni?"

Egyébként nem ez lenne az első eset, hogy pornós kislány kerülne a törvényhozásba. Ott van Ciccolina (szintén magyar) olasz karrierje:

Political career

In 1979 Staller was presented as a candidate to the Italian Parliament from the "Lista del Sole", Italy's first Green party. In 1985 she switched to the Partito Radicale, campaigning against nuclear energy and NATO membership, for human rights, and against world hunger.

She was elected to the Italian parliament in 1987, with 20,000 votes. While in office, before outset of the Gulf War she offered to have sex with Saddam Hussein if he would release his foreign hostages.[1] She was not reelected at the end of her term in 1991.

In 1991, Staller was among the founders of the political movement Partito dell'Amore (Love Party), spearheaded by her friend and fellow porn star Moana Pozzi. She has advocated absolute sexual freedom - "Love for All!" She also advocated for a tax on automobiles to reduce the damages of smog and fund the defence of nature.[2] She is a strict vegan and animal rights activist.[2]

In January 2002, she began exploring the possibility of campaigning in Hungary, her country of birth, to represent Budapest's industrial Kőbánya district in the Hungarian parliament. However she failed to collect enough petition signatures for a non-partisan candidacy. In the same year she ran in local elections in Monza, Italy, promising to convert a prominent building into a gambling casino, but she attracted few votes. In 2004 she announced plans to run for mayor of Milan with a similar promise.

She renewed her offer to have sex with Saddam Hussein in October 2002, when Iraq was resisting international pressure to allow inspections for weapons of mass destruction, and in April 2006 made the same offer to Osama bin Laden.[2]

2010.03.30. 09:18:47

@Názáreti Brájen: "tényleg, de tényleg ezt akarjuk?"

Igazad van, inkább ezt akarjuk:
index.hu/kulfold/2010/03/30/menekulnek_a_zsidok_malmobol/

Nyugodtan mutyizgassatok tovább a parlamentben, szaporítsátok a cigányokat és néhány év múlva ti is menekültök. Pár napja az V. kerületben késelt meg cigány egy külföldit, szóval a belvárosban és a zsinagóga környékén sem lesztek már sokáig biztonságban.

szobatars 2010.03.30. 09:22:10

@Lacibácsi57: "....Mindíg az foglalkozik, fantaziál, a nyalakodásról akit jaj de nagyon izgat! Aki boldog családi életet él nem foglalkozik mások magán életével!
MI KÖZE A POLITIKÁNAK A SZEXUALITÁSHOZ???"

Akkor vegyük sorra:

"Mindíg az foglalkozik, fantaziál, a nyalakodásról akit jaj de nagyon izgat!"

Ezek szerint a Jobbik tagjai - a Jobbik szóhasználatát idézve - köcsög buzeráns, mert állandóan foglalkoztatja őket a melegfelvonulás, a homoszexualitás, stb.

"Aki boldog családi életet él nem foglalkozik mások magán életével!"

Úgy tűnik a Jobbik tagjait erősen frusztálja sikertelen családi élete, hiszen állandóan mások szexualitásával foglalkoznak.

"MI KÖZE A POLITIKÁNAK A SZEXUALITÁSHOZ???""

Ebben egyetértünk.

Egregor 2010.03.30. 09:24:50

@krüger: Mit rontanak, könyörgöm?!

Hol lenne ez az ország, ha:
- Deutsch Tompika nem lett volna függő a szintetikus szaroktól, csak elszívott volna egy-két füves cigit?
- Horn Gyula legnagyobb bűne korábbi pornófilmezés lett volna, és nem kapásból az, hogy pufajkás ÁVH-s volt?
- Orbán Viktor nem azzal indít, hogy Soros-pénzen nevelkedik szadeszos főkáderekkel együtt Angliában, hanem melegfelvonuláson tetszeleg pár sráccal?
- Dávid Ibolya nem politikai kurvaként szalámizza fel a herényi jelentőségű Károllyal az MDF-et, hanem csak hélótázik egyet?
- Gyurcsány Ferenc nem elqrja, nem övet ki szemeket, nem építi ki a diktatúra alapjait, hanem csak vicces bulifotók kerülnek elő róla?

Nos?

artdark 2010.03.30. 09:25:20

@Egregor: Eszem ágában sincs azt hinni, hogy bármely pártot a becsület bajnokai alkotják. Épp azt írtam, hogy a Jobbik esetében - főként az EP-választás váratlan sikere okán jelentkező időhiány miatt - nem lehet tudatos káderpolitikáról beszélni.

De mondok ettől nagyobb szentségtörést is: ma már Morvai nem húzónév, hanem fék a pártban. Szerintem mielőbb meg kellene szabadulni tőle. A Fidesz - lásd Mádi esetét - nem tökölt.

Még egyszer: számomra a Jobbikot a programjuk jelenti, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy mindenki így gondolkodik. Sőt...

tölgyes 2010.03.30. 09:26:26

Kedves Török Gábor!

Maga tényleg meglepődött?????? Na ne mááááá! Ugya csak viccel!!! Egy ilyen járatos politikai elemző ezen meglepődik???? JÚÚÚJJJJ!

Miért is nem ILLIK (kéne) meglepődnie????

1./Ha tárgyszerűen nézzük a dolgot akkor azért, mert a Jobbik új párt. Most hirtelen elő kellett állni 176 jó jelölttel. Olyannal, aki hithű is, hangos, jó helyen lakik(területi megoszlás) tehát alkalmas és még támadhatatlan is. Az ilyen emberek kiválasztáshoz azonban még nincsenek meg a Jobbikban a megfelelő szűrőmechanizmusok. Ha egy jelöltnek végig kell verekednie magát saját pártjában a riválisok között.. akkor ha valami nagy baj van az már ott kiderül.. és még ott is lehetnek hibák.. de mindez a Jobbikból hiányzik, ezért itt még bármikor, bárhonnan kipotyoghatnak meglepő dolgok.Ami kipotyogott az elég elképesztő.. és én nem is a melegeken, hanem a 19 évig börtönben ülő gyilkoson, a keszthelyi romákkal közösen fosztogató ingatlanoson, a szüleit 8,5 milláért gondnokság alá helyezni akaró jelöltön voltam meglepődve..

2. Azt azért csak tudta, hogy Morvai Baló felesége (volt, van?lesz), ezért Morvai élvezte a médiasztár feleségeit megillető különleges érdeklődést.. és tettek neki olyan gesztusokat, amilyeneket Balónak nem tehettek.. és mert a ballib körben Baló nagyon bennfentes, ezért a feleséggel szembeni bizalom is nagyfokú.. Ez pedig megnyilvánul abban, hogy ha Morvai jelentkezik feladatra, akkor hamarabb kap feladatot mintha nem a Baló felesége volna. A világ már csak ilyen.. Gondolom Ön is tudott az ENSZ-hez köthető állami megbízatásról..aztán a rozsa dombinak, rozsa dombi a szomszédja az óvodatársa a nőgyógyásza házi orvosa..:::))(Mindezért ráadásul Balót még támadni se lehet..ráadásul ő -mármint Baló - tényleg jó, akárki, akármit gondol egyébként róla)
3. Én többször leírtam már. A Jobbik az Eus választás előtt kapott Gyurcsánytól 25 milliót. Miért??? Mert Gyurcsány úgy gondolta, hogy a fideszt fogja gyengíteni..::)))Nem jött be!! Erre persze azt mondják: törvény szerint az a pénz járt nekik. Ez így igaz.. de az egyházi oktatásnak is járna a pénz törvény szerint, nemzetközi szerződés is kötelezi rá az államot, de a kormány mégse adja::(( Vagyis, ha Gyurcsány úgy gondolta akkor simán felrúgta a törvényeket...

4. Az hogy Nyikos is megjelent már a Jobbik körül, arra utal, hogy itt aztán elvekről már szó sincsen. A pártállam emlőin felnőtt és mindenféle tisztséggel felcicomázott szakember miniszterjelöltként való említése leleplező..már ha valaki a Vonáék elveit magáénak vallja. No Pörzse most ezt nyelje le.. de le fogja nyelni:::)))

Bozdurgán 2010.03.30. 09:27:02

Ez a lejáratókampány pont annyit hoz amennyit visz.
Vona iwiwes története(ami hányingerkeltő egyoldalúsággal, és ferdítéssel került a médiába), vagy egy szaros 7000 ft-os bírság vagy éppen egy jobbikos gyerek részegen mutogatva nem azok az ügyek amik nem férnek bele egy elég heterogén,és friss párt ügyeibe.
Morvai múltja meg miért lenne vállalhatatlan?róla pont mindenki tudta, hogy esélyegyenlőségi fronton tolta.Szerintem ez csak a hitelét növeli, hiszen, még a kommerek is fizettek a munkájáért.

Ezek az ügyek eltörpülnek a BKV-s történetek, mellett.
A tiszta párt imidzsét azzal lehet a legjobban fenntartani, hogy 10-kor kiderül valakiről egy ügy, és 11kor már nem tagja a pártnak, ez a fajta viselkedés eddig nagyon nem volt jellemző a politikai elitre.

És szerintem a lényeg:
A jobbik szavazótábora leszámítva az elsó szavazókat valahonnan jött.
A szavazóbázist főleg a volt MSZP-s, és Fideszes szavazók adják, akik "megtértek" hittek valamiben, de csalódtak, mert vesztesek lettek, a saját és az ország kudarcáért más és más dolgokat tesznek felelőssé, a cigányokat, a zsidókat, a buzikat, a multikat, és ezek kombinációit, akik az értékeinkre türnek.
Mivel ezek az emberek "megtért" szavazók, megbocsájtóbbak Morvai multját vagy a részeg srácot illetően minsem elítélőek.

A gárdistalány meg pont a megtérés szimbóluma: pornós ribancból rendszerető hazafi ez a jobbik tanításának alapköve.
Érdemes figyelemmel követni a Kurucon a szavazást ebben a témában. az amúgy "szélsőségesek" meglepően megértőek vele kapcsolatban:)

Szélmalomcsősz 2010.03.30. 09:27:21

Szerintem, az mindig egy kényes kérdés marad,
hogy a hirdetett ideológia következetessége, hogyan fér össze
az érdekérvényesítés alkalmazott technikáival?

A cél szentesítheti az eszközt? ... szerintem nem.
AZ ESZKÖZ LEROMBOLHATJA A CÉLT!

Egregor 2010.03.30. 09:27:52

@artdark: Morvait ki fogják tenni szerintem, nem véletlen, hogy nem lett képviselőjelölt sem. Szükség volt a szakértelmére, a tapasztalatára, a kapcsolataira, cserébe ki akart jutni az EP-be. Tudja, hogy nem lehet köztársasági elnök, semmi esélye rá, ezért is kapott egy ilyen jelölést. Ahogy a Jobbik parlamentbe jut, Morvai vissza fog húzódni a háttérbe.

bigapples 2010.03.30. 09:27:57

@namitirok: Talán már fenn van a videotárban. Betlen hozzáállása kb ilyesmi volt : "miket nem mond már ez a TG, én már akkor a Vörös téren etettem a KGB-s galambokat, amikor TG még pelenkában szaladgált a járóka körül"

Megkérdőjelezte azt a postot amiben TG a szakpolitikai vitákat hiányolja, mert az szerinte a riporter számára nem ad feladatot, unalmas és a nézőknek se nyújt lényegi információt. Aztán Betlen még erősködött, hogy a VI. ker. szavazásból azért le lehet vonni következtetéseket. TG meg képviselte azt az álláspontot, amit itt a postokban leírt. Kb ennyi volt.

Egregor 2010.03.30. 09:28:37

@Szélmalomcsősz: Nézd a számat, lassan mondom:

A Jobbik támogatóinak 95%-a LESZARJA az ideológiát!

p.a.r.t.i.z.a.n 2010.03.30. 09:28:59

Mi a probléma? A nagyasszony egy milláért adott tanácsot a megyó mocskos komenyista kormányának. Húsz évet a húsz évért, kedves Krisztina, ez önre is vonatkozik. Aki a komenyisták szekerét tolta, nekik tartotta a markát, zárkában a helye, kedves nagyasszony, tessék következetesnek lenni.

Lacibácsi57 2010.03.30. 09:29:03

Letiltottak kár nem tudok válaszolni, megvédeni az igazam ez jó!
AZ EMBERKEK EGYENKÉNT MIÉRT HISZIK AZT, HOGY CSAK ŐK A TÖKÉLETESEK, ŐK MONDANAK JÓT, MÁS HÜLYE!
Ha egy beszólásra sok válsz reakció érkezik, azt jelzi valami érdekeset mondott!
VISZLÁT!
kár volt bejelentkeznem, a Heti válszt ugy felpörgettem egy nep alatt 300-400 hozzászólás! persze utána törölték, ez a szólásszabadság!

neurotikk! (törölt) 2010.03.30. 09:29:21

Ha az a celjuk, hogy ok legyenek a tobbsegi ero (marpedig bevallottan ez) akkor art nekik.
A 10-20% rajongonak tok mindegy. Vona talan meg elo adasban is grupenelhetne ket kigyurt negerrel es egy kecskevel, mikozben Morvai termofoldet ad el kinai vallalkozoknak, az is a media bune lenne.
Olyanok gondolkodnak el mint mondjuk en, aki liberalis (kuss legyen a jobbszelen!!), de akik a kozeletben eddig magukra akasztottak ezt a cimket azokkal nem tudott azonosulni. Igazabol barki aki barmilyen cimket akasztott magara az utobbi idoben, es akarhanyat valtogatott, az tobbet foglalkozott az imazsaval es a masik imazskeresovel mint a munkajaval: kepviselettel.
Szolgaltatni az embereknek cserebe mert megfizetik a munkajat.
Az egyeb, nem feltetlenul magat becimkezo hetkoznapi ember is csak nezi ezt szajkarate cirkuszt, es vermerseklet alapjan legyint, masfele nez, vagy duhong magaban, hogy mar megint nem figyelnek az igenyeire es csomagban kapja az ideologiat mint a kabeltevet: minden csomagban van amiert nem akar fizetni es utalja.
Jo lenne mar valaki aki dolgozna is, nem csak kiallna a sajat kis csomagjaert a vegletekig, egyedileg merlegelne es figyelne a reakciokra. A regi rossz nem bevalt otletek utan annak ellenere hogy herotom van mar az allando valtozastol, meg reformoktol, meg sorsdonto lepesektol, jo lenne mar valami uj bevalt otlet. Vannak a Jobbiknal olyan otletek amiket nagyon is tamogatni tudok.
Na de ilyen szemellenzos, onfenyezo es hazug bandatol ki hiszi el, hogy komolyan is gondoljak? Ha meg igen, akkor ott van par olyan radikalis lepes, amivel szetbasszak az eletet a 80% nem kirakat magyarnak.
Ahh. Igaza van Tesonak, tulelesre kell itt jatszani, nincs mas lehetoseg. Uj a cimke, de ugyanolyan emberek jonnek. A Jobbik is csak ugyanabbol az emberanyagbol gazdalkodik mint barki, akik jol akarnak mar vegre elni, es ezert igyekeznek minden adandot megtenni. Faszt se erdekli mar hogy majd masnak jo legyen, vegre az egyennek legyen mar jo. Kiralynak lenni a szemetdombon!
A kozosseg helyzete egyszeruen kitermeli, hogy trukkozo, 'elelmes' emberek jutnak pozicioba. Akar tisztesseges, akar nem az a par tucat lathato ember a Hobbik-bol, tobbre van szukseg egy orszag mukodtetesehez.
Az ubererzekletesnek szant szuperlativusz fikazas - mint ez a kampanyfonok kispap mondja, hogy lakajmedia, meg "aljas befeketítési sajtómanővereket" ez tenyleg ki tudja mondani ezt a nelkul hogy elrohogne magat? mindenesetre szajtepesben mar reg bizonyitottak -, nem egy komoly korultekinto csapatot sejtet, normalis ember nem beszel igy, ez igy a Togyan pubi altal bevezetett stilus.
Arra keszteti mindez a nem rajongokat, hogy gyanakodjanak.
Aztan jonnek es hozzak az olyan hozzaallasokat amiket maguk kritizalnak (binarisok pofa be!! mondtam hogy mindent hoznak amit kritizalnak?! Nem!! Ugyhogy kuss!!), igy nem marad nekik mas csak a rajongotabor.
Annak meg mindegy, csak legyen egy balvany es akkor megvan a napi orom.

bigapples 2010.03.30. 09:29:59

@Bozdurgán: Helyes szőke a pornos gárdista, nem csodálom, hogy sokan szívesen "megértenék" :)

paprika007 2010.03.30. 09:30:31

Török Úr!
Az emberek leszarják mit ír a ballib sajtó. Nem is olvassák. Be kell menni egy kocsmába. Ott hallani hogy kiről mi a véleményük a választóknak.
Remélem eltakarodnak már ezek a libsik s nem sikerül beépülnmiük ilyen LMP nevű fedőcégekbe. Egyébként a Jobbikba is próbálnak több kevesebb sikerrel beépülni az ifjú bibsik, kár hogy ezt ők nemveszik észre.Szerintemez lesz a majdani vesztük.Eddig kívülről bomlasztottak a liberális ideologiájukkal most belülről teszilk. A globál tőke meg egy helyről jön. Nekik tök mind

Egregor 2010.03.30. 09:30:54

@Bozdurgán: Most komolyan, szerintetek hányan tüntetnének a melegfelvonulás ellen, ha csak alulöltözött leszbikus lányok enyelegnének a kamionokon? :D :D

p.lac 2010.03.30. 09:30:55

A Jobbiknak szerintem ártanak ezek az ügyek, nem kicsit, nagyon. A párt növekedési lendületét valószínűleg meg fogja törni és azok egy része, akik a Fidesztől pártoltak át egy megítélésük szerint tisztább, az Ő értékrendjüket határozottabban képsivelő párthoz, jó eséllyel "visszapártolnak".

Jó Jobbikos megoldást erre a helyzetre nem tudok, max. a reménykedést, hogy itt vége a történetnek és nem derülnek ki újabb ügyek, bár ha tudatosan felépített politikai támadás áll a dolog mögött, akkor lennie kell még 1-2 nagy patronnak, egynek még a héten és egynek a jövő hét közepén/végén.

agentTomi 2010.03.30. 09:31:20

Ami nálam kiverte a biztosítékot a Jobbik kapcsán: tessék megnézni az alapszabályukat. Benne volt, hogy MSZMP-s, KISZ-es főember nem lehet a Jobbik tagja. Ezt a pártos keménységet megfokozták azzal, hogy kiátkozták a MUnkáspárt, SZDSZ, MSZP soraiban egykoron szereplőket is, és húztak egy vonalat, hogy a 2007. jan. 1. után az MDF-ben tagként szereplők se léphetnek be a Jobbikba, nyilván mert onnantól Ibolykáék már egyértelműen balliberálismocsokhazavesztőkommunisták voltak. Tehát aki pl. a Kádár-korban a nyolcszázezer megélhetési vörös egyike volt, az nem lehet mezei párttag se, aki mondjuk plakátot ragaszt. Erre Vonáék bemutatnak két miniszterjelöltet, akik olyan MSZMP-sek voltak, mint egyszer. Akkor most mezei párttagnak nem kell, de miniszternek jó a kommunista???? És ehhez nem kellett ám a fideszes média, a szoclib főleg nem... ezt maguknak kavarták ki, és nem hiszem, hogy nem tudtak volna Vonáék találni valami mélyen népnemzeti gazdasági szakembert például, akit pajzsra lehetett volna emelni... akkor ez most mit is üzen???

sárkányfő 2010.03.30. 09:31:37

Sziasztok,

"A házasságtörőnek beállított pártelnök, a képeken békésen drogozó szóvivő és az önfeledten pornózó gárdista"

Ezeket mely újságok/tévék/honlapok hozták legelőször nyilvánosságra? Tudja valaki? Hozzátéve a részegen fotózott fiút is.

bandeirante 2010.03.30. 09:32:39

@Bozdurgán: Na persze tegyük hozzá, hogy a jobbik politikusai is jöttek valahonnan: volt MIÉP-esek, volt fideszesek, volt kisgazdik, volt maszoposok, volt SZDSZ-esek, van példa mindegyikre. A kurucinfo pedig lényegében a jobbik saját weblapja, naná, hogy az olvasói nem fognak semmi olyanra szavazni, amivel a jobbik esélyeit ronthatnák így választás előtt...

Egregor 2010.03.30. 09:33:07

@p.a.r.t.i.z.a.n: neked is te síkagyú: a szaktanácsadó nem politikusbűnöző, az meg főként nem, aki társadalmilag hasznos tevékenységet végez.

bandeirante 2010.03.30. 09:34:04

@Egregor: Pont ezért fog széthullani a szavazótáboruk pár éven belül. Vagy annál is hamarabb.

tcom 2010.03.30. 09:34:32

A Jobbik szavazót nem érdekli a drogos/melegbarát "helota" szóvivő, az alkoholista nemzetpolitikus, a robbantgató városi elnök, a liberális (MSZP-nek dolgozó) Morvai, a gyilkosságért elítélt képviselőjelölt, a cigányokkal ingatlanozó párttag...
Ők bárki által is, de balhét akarnak. Nekik nincs mit veszteniük, vagy csak nagyon felelőtlenek. Nem mintha a mai parlamenti pártok nem lennének ezért az állapotért felelősek, de naiv pisis, aki elhiszi, hogy a Jobbik más.
Ha a Jobbik a már most ezt produkálja, akkor mi lesz a parlamentben? Megmondom: korrumpálódás, veszekedés, köpdösődés, és mérhetetlen populizmus.

A Fidesz felnevelte gyermekét, csak már annyira önálló lett a mocskos kamasz, hogy nem hallgat az apjára. Drogozik, melegfelvonulásra jár, iszik, alvilági alakokkal üzletel és ,
már büntetve volt. =;-)

A baj az egészben, hogy a nép előbb utóbb haragudni fog a Fideszre, mert ők sem tudnak a szarból várat építeni. Ekkor erősít rá a Jobbik és a Orbán a Jobbik populizmusával, felelőtlenségével kell, hogy versenyezzen. De ők szülték. Mi meg megszívjuk. Megint.

Szélmalomcsősz 2010.03.30. 09:34:49

@Egregor: Hirdeti és leszarja? :( Ezt nem hiszem.

Bozdurgán 2010.03.30. 09:34:58

@Egregor:

na jó igezazad van, ha nem egy szőke jó csajról lenne szó, hanem egy szőrös popsijú gárdistáról aki egy másik férfi fenekében matat, akkor biztos nem 62%on állnak a megbocsájtók tábora:)

discretio 2010.03.30. 09:35:33

Én nem tudom, hogy mennyire jellemző az eset, de nekünk is van olyan közeli ismerősünk, aki először a Jobbikra akart szavazni . Beszélgettünk vele, próbáltunk érvelni, hogy miért lehet veszélyes a Jobbiknak ekkora bizalmat előlegezni, persze nem hatottak az érveink.
Tegnap azonban kaptam tőle egy e-mailt, amiben azt írta, úgy látszik mi bölcsebbek voltunk, mint ő, de márő sem fog a Jobbikra voksolni .

artdark 2010.03.30. 09:35:50

@Egregor: Jogos kérdés, és a lényeget mondod. Erre nem is lehet megfelelő választ adni. Legalábbis a férfiúi tényező mellőzése nélkül. Én sem tüntetnék, holott szerintem is a négy fal között van a helye a buzulásnak, és elfogadni sose tudnám.

bandeirante 2010.03.30. 09:36:20

@Bozdurgán: Csúsztatás: nem a 7 ezer forintos bírság volt az ügy, hanem a mentelmi jogra való hivatkozás.
Hát persze, hogy nincsenek komolyabb ügyek (egyelőre), hiszen a jobbik nem volt hatalmon eddig, így módja sem volt komolyabb ügyekbe belekeveredni. Ha viszont hatalomra kerülnek, akár önkormányzati szinten, akkor ki fog derülni, hogy mennyivel különbek mint az általuk annyit szidott és egybemosott MSZP meg Fidesz. Szerintem semennyire, de majd meglátjuk.

AzHofi 2010.03.30. 09:37:13

@Bozdurgán: gondolod ha a jobbik hozzáfért volna a bkv-hoz, ők lettek volna a becsületesség bódhiszattvái, és most aranyvillamosok robognának hangsebességgel a körúton? Békákat is szoktál csókolgatni?

Egregor 2010.03.30. 09:37:27

@p.lac: Nézd, aki ezek után visszatér azokhoz, akikről biztosan lehet tudni, hogy:
- együtt mutyiztak a szocikkal
- nem fognak senkit elszámoltatni
- ott folytatják a lopást, ahol a szocik abbahagyták
- folytatják a cigánytenyésztést
- leszarják a határon túli magyarokat (Románia feltétel nélküli beszavazása az EU-ba, hmm? Nem esett még le?!)
- leszarják a hazai magyarokat (lisszaboni szerződés olvasatlan aláírása, ugyebár, plusz 2006 óta folyamatos kormánybuktatás-halasztás a hatalomért)

és még sorolhatnám.

Szóval ha nektek ez kell, hát szavazzatok rájuk! Aztán ne sírjon a szátok, ha rosszabb lesz. Mert az lesz.

ssi 2010.03.30. 09:37:58

Derüljön is ki minden (BKV-ügyek óta mindenki megtisztulást akar). Kérdés, hogy a Jobbik is lázasan kutatni kezd-e másoknál, vagy saját zűrjeit kisebbíti csak, közben felméri a további belső bombaveszélyeit - már csak 1.5 hét van hátra!

Sokan pont a személyeik, a stílusuk, a programjuk miatt nem szimpatizálnak a Jobbikkal, s eleve nem hisznek a makulátlanságban. Az ügyek a "melyik rosszat válasszam" alapon szavazóknál elbizonytalanodást okozhat.

LMP, MDF is elutasítja a Jobbikot: inkább Európához szeretnének tartozni külön(c) ország helyett.
A fidesznek különösen fontos a gyengítésük (átszavazás, kormányzás nehezítés miatt, hiszen hatalmas várakozások vannak az emberekben a még a programjuk előtt, a válság idején, könnyedén megígért sok ígéretük miatt).
Az MSZP-nek presztízs-veszteség lenne mögöttük végezni

Egregor 2010.03.30. 09:38:30

@AzHofi: A jobbik hány mutyiügyben is volt/van benne? Ne vádoljunk bűncselekménnyel valakit, akinek még csak esélye sem volt elkövetni, oksi?

agentTomi 2010.03.30. 09:38:32

Na jó ebből azért vegyünk vissza, én pl minden bizonnyal a Jobbikra fogok szavazni, és nem azért, hogy felhintsék sóval a tévészékházat. Továbbá az EP választásokon szerzett emberállománya (15%) sem biztos, hogy a Magyarok Nyilai tagja. Ez a "jobbikos szavazó = balhét akar" pont akkora marhaság, mint az egykori (szerencsére kimúlt) SZDSZ voksolóit lebuzizsidózni.

Egregor 2010.03.30. 09:39:19

@manyike: És ezzel le is írtad, kiknek érdeke a Jobbikot besározni.

artdark 2010.03.30. 09:39:34

@agentTomi: Jogos. Nem kell ide külső rosszindulat - ami egyébként bőven megvan -, a Jobbik sorra dobálja a magas labdákat. Sajnos.

Lacibácsi57 2010.03.30. 09:39:49

@Joseph Adama: Miből gondolod nem dolgozok? Vigyázok egy Olasz gép mechanikájára, ami mellettem zúg én meg netezek!! Nem rúgnak ki mert más nem ért hozzá!! :-DDDD

tcom 2010.03.30. 09:40:54

@ó jaj:

A drogozó szóvivőt én az indexen láttam. A diktatórikus, erőszakos hajlamú csoportulások halála az internet. Senkit nem érdekel már a TV. Az internet pedig szabad. A képek nem hazúdnak. A Morvai megfenyegetett parkolóőrének a jegyzőkönyve nem hazúdik. A matarészeg nemzetpolitikus is az indexen lett "ismert". Ugyanitt megkapja magáét az MDF, az MSZP, az SZDSZ... Csak az fáj egyeseknek, hogy a nagymagyok ügyeit is felfedik.
Éljen az Internet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 09:40:58

@bigapples: Köszönöm!:-)
Hogy ez Betlen Úr milyen kifinomult és milyen közszolgálati, ha mindaz igaz, amit leírsz!?
Majd rákeresek mindjárt, két anyázás közt..

Bozdurgán 2010.03.30. 09:41:08

@krüger:

Azok a jelöltek akik az ellenségtől igazoltak át , pl a pénzügyminiszter jelöltjük csak erősíti a szavazók önigazolását arra nézve, hogy jól döntöttek, hiszen lám az ÁSZ alelnöke is ugyanabban a pártban találta meg az igazságot ahol én.
Ezek a jelöltek erősítik a jobbikot és nem gyengítik.

neurotikk! (törölt) 2010.03.30. 09:41:37

@Bozdurgán:
Elobb olvasd el a posztot mielott kommentelsz.
Ha kommentrobot vagy akkor bocs, csak eleg sokszor lattam mar ezt az ellenervelest, mikor nem is ez volt a tema.

bigapples 2010.03.30. 09:43:31

@namitirok: Lehet, hogy csak nekem jött ez így át, hogy Betlen szinte semmiben sem ért egyet TG-vel.

gitáros 2010.03.30. 09:43:55

@Egregor:
Nyugodj bele, lesz jobbikos mutyi, ha a tűz közelébe kerülnek. Nem azért, mert faszok (szerintem azok), hanem egyszerűen azért, mert ők is csak emberből vannak.

@Bozdurgán:
A mi komcsink a jó komcsi, mi?

snq 2010.03.30. 09:44:31

@ó jaj:
>> Ezeket mely újságok/tévék/honlapok hozták legelőször nyilvánosságra?

az ifjúkommunista fideszhírlap* élen jár ebben

*:
hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=28247
hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=28305

z666 2010.03.30. 09:44:49

Ha van tétje egy választásnak, a zsidó média minden elképzelhető váddal, és az ellenkezőjével is megvádolja az ellenségét. Pl. szereti a buzikat és utálja a buzikat...

Kicsit jobban kellett volna figyelni a tagfelvételnél, de a többezres tagság előéletéből mindig elő lehet húzni néhány durva ügyet...

agentTomi 2010.03.30. 09:44:54

Egyébként a Jobbik helyi szinten olyan amatőr módon kampányol, hogy az hihetetlen. Voltam a múltkor egy lakossági fórumukon. Nem volt jelen országos jegyzett politikus, csak a helyiek. Na volt minden a három beszédet mondó helyi vezető szavaiban, Lisszaboni Szerződés, tévébezárás, Csendőrség, nemzeti érzelmű oktatás stb.... aztán megkérzetem utána két ismeretlent, hogy érezték magukat. Vélemény: ezek egy kurva szót nem mondtak arról, hogy honnan lesz kaja, meló, miből fogunk élni stb. - És ha jobban meggondoljuk ezzel kapcsolatban tényleg nincs túl sok üzenet. Egy idő után kevés lesz a boldogsághoz, hogy Kolompár Vinnetut lesittelik.

Egregor 2010.03.30. 09:44:57

@artdark: Nekem az égvilágon semmi bajom a homoszexualitással, csak ne a főváros közepén vonulgassanak. Ehhez még hozzájárul, hogy igazából taszít, ha két (vagy több) fickó nyalakodik. A kaki-pisi szex is taszít. Ettől még egyiket sem tiltatnám be, ha valaki szart zabálva élvez el, hát tegye. Ha mellette nem lopja szét a közvagyont és nem erőszakol meg gyerekeket, vagy késel meg idős hölgyeket, hát csak csinálja.

otthon, az erdőben, vagy a klubjában. Ne a nyílt utcán vonulgatva propagálja.

Még azt is támogatnám, hogy legyen egy hetes meleg-dzsembori, mondjuk a Hajógyári-szigeten. Egyrészt akkor biztonságban lennének, másrészt azt csinálnának, amit akarnak, harmadrészt senkit sem zavarnának.

Irbisz 2010.03.30. 09:45:26

nem valószínű h. ezek az ügyek érdemi hatással lesznek a jobbik esélyeire, mert ugyan nem reprezentatív minta, de netes fórum tapasztalatai szerint:
- jobbikosokat ez nem érdekli,
- ellenzőknek mindegy,
- ingadozók sok üggyel úgy vannak, h. nem a megtörténte kár, hanem h. érte kiraknak valakit.
Pl. a kanadai melegfelvonuláson lefotózott srácról sokan azt mondták (nem jobbikosok!) h. ezért kár lenne lemondani, nyitott jó fej. A részeg fotók szintúgy (kb. a fiatalok 90%-ról buliban készülhetett volna ilyen kép :)), Morvai tanulmányi ügye se rázott meg senkit (a parkolós viszont igen!), a pornós lány meg tán többet hozott mint vitt :)

Sőt, mivel sok ügy teljes magánéletet érint, még a kőkemény jobbikellenesek is szemét (és hatástalan) módszernek tartják elhiteltelenítésre.

gitáros 2010.03.30. 09:45:31

@agentTomi:
Viszont ezzel a Magyarok Nyulaira _is_, a tévészékházgyújtogatókra _is_ szavazol.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 09:46:11

@lt aldo raine: vagy épp ellenkezőleg: a rágalmazók saját magukat járatják le azzal, hogy már csak ebbe tudnak belekötni.

Más mondanivalójuk úgy látszik nincs. A jobbiknak pedig van.

szobatars 2010.03.30. 09:46:26

@Egregor:- Gyurcsány Ferenc nem elqrja, nem lövet ki szemeket, nem építi ki a diktatúra alapjait, hanem csak vicces bulifotók kerülnek elő róla?

Még jó, hogy egy mezei állampolgár nem adhat ki tűzparancsot a rendőrségnek..DE mit csinálna Vona, mint miniszterelnök???

Egregor 2010.03.30. 09:46:39

@agentTomi: a Jobbiknak nincs kapacitása országos profi politikusi-szakértői hálózathoz. Majd lesz, talán, de most sok helyütt a megjelenés, a részvétel a lényeg.

Egregor 2010.03.30. 09:47:12

@szobatars: Honnan a francból tudjam?! Kérdezd meg tőle.

AzHofi 2010.03.30. 09:47:50

@Egregor: mikor vádoltam és kit bűncselekménnyel? Tételesen kérném, nem csak jobbikmódra szétkenegetve utalgatva rá.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 09:48:27

@Malachi: ilyen "mocskos részletek", hogy nem is akarják dunába lőni a hermafroditákat?!

lüke 2010.03.30. 09:48:42

Mivel semmit se tettek még, csak ordibálnak, mi ártana nekik?
Kiabálni könnyü.
Mutyi meg lesz, mindig is volt....
( ahogy a svájci mondta a vonaton nekem:
Magyarország, Balkán, ott mindig korrupció volt!)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 09:49:02

@artdark: Bár szerintem is ott a helye, de én mégsem tüntetek, mert csak olaj a tűzre, mindkét oldalról, tudod?

szobatars 2010.03.30. 09:50:14

@Egregor: A Jobbik támogatóinak 95%-a LESZARJA az ideológiát!

A Jobbik támogatóinak 95 %-a az ideológia mellett a jogszabályokat, az érveket és úgy általában mindent lesz@r.

z666 2010.03.30. 09:50:30

Egy jegyzőkönyv miért ne hazudhatna??
A rendőrség is évek óta hamisít/készít/eltüntet bizonyítékokat...

BLovi 2010.03.30. 09:50:48

Én most Jobbikra fogok szavazni (egyik pártba se vagyok "szerelmes" de adok nekik egy esélyt a Parlamentbe jutásra, ha az MSZP-SZDSZ ott lehetett 20 évig, úgy gondolom most nekik is joguk van), 2006-ban még Fideszre szavaztam (a 2007-2008-as viselkedésük miatt tuti nem fogok rájuk, óriásit csalódtam bennük Orbán és társai kettős viselkedésén...csak szóban voltak nagylegények, ha tenni kellett volna elbújtak...engem is ért atrocitás 2006-ban békés tüntetőként (nem "huligánkodtam" mindenfajta törvényt betartva éltem állampolgári jogommal), de nem éreztem nyomokban sem hogy a Fidesz mellettem állna, ezt én nem felejtettem el!!!! Nyilván ilyenek után valamelyest radikálódik az ember, akkor is ha egyébként konzervatív családból származom és korábban mindig konzervatív pártra szavaztam.

Ennyit magamról.

Hogy én hogy élem meg ezeket a "botrányokat" mint friss Jobbik szavazó. Vegyesen.

Leírom én hogy látom (ha valakit untatok elnézést)

Az látszik, hogy valószínűleg az összes nagyobb párt, a hozzájuk kapcsolódó média, sőt akár titkosszolgálat is lázasan keresgél minden Jobbik-, Magyar Gárda tag múltjában, éjszakánként bújva az iwiw és más internetes adatlapokat, stb. ez a része egy kicsit inkább szánalmas, de hát ilyen a politikai kampány. És igaza van a cikkírónak, csak ilyen ügyekkel van esélyük gyengíteni a Jobbikot. Azt nem mondhatják hogy nincs politikai bűnözés, nem kéne megvédeni a magyar földet, nem lenne "cigánykérdés", nem kéne a multikkal szemben kicsit előnyösebb helyzetbe hozni a kisvállalkozókat, stb. Illetve mondhatnák de nem lennének hitelesek. Maradnak a személyes "sokkoló" leleplezések. Hiszen alapvetően Mónika show-n, Blikken felnövekvő nemzet a miénk, ezzel lehet leghatékonyabban figyelmet felkelteni.

Ami a konkrét eseteket illeti, azért tegyünk különbségeket. Van ami szinte említésre sem méltó, van ami tényleg kínos. A Jobbik közleménye is bizonyos szinten helyént való, mert vannak pontok amin nem kéne átmenni kampány címszó alatt. A Vona Gáborról megjelent feltört iwiwes adatlap sztorija (amiről azóta kiderült hogy hamisítvány) pl. igen dúrva rágalom volt és érdekes mód ennek a tényéről már elfelejtenek cikkezni. A Morvai Krisztina esete a parkolóőrrel is egy szánalmas vicc. Az hogy összeveszett az utcán egy parkolóval, nehogymár ebből ügy legyen. Rogán Antalnak minek kellett ilyenért nyilatkozni?

Az, hogy néhány Magyar Gárda tagról derültek ki dolgok, még szintén kezelhető. Ilyen a jövőben is lesz. Nekem van egy vidéken élő gárdista ismerősöm, tőle tudom hogy megy a belépés. Van elbeszélgetés, adatlapot kell kitölteni, de nyilván nem kérdeznek rá mindenre, ill. akár el lehet titkolni valamit ha az ember el akar. Hozzáteszem mindenkinek van azonosítója és ha bűncselekményt követ el, vagy gyanú lép fel etikai eljárást indítanak, kizárják az illetőt. Azért több ezer gárdista van és közülük 4-ről vagy 5-ről derült ki kellemetlen dolog, holott biztos vagyok benne hogy már szinte mindenkit lecsekkolt az NBH....ez szerintem kifejezetten jó arány. Nem tudom ha a Fideszhez közelálló polgári körös civileket vizsgálták volna meg egyesével mik derültek volna ki. Nyilván nem állhat mindenki mellett egy felügyelő. Ráadásul akiről durva dolog derült ki azt azóta elbocsátották. Ezzel nincs problémám. Talán azon kéne elgondolkodniuk a felvételi eljárást nem lehetne-e szigorítani. Kérhetnének pl. erkölcsi bizonyítvány. De nem vagyok jogász, lehet ez eleve alkotmánysértő, hogy egyesületi tagsághoz (bármilyenhez) erkölcsi biz.-t kérnek? Meg a rendőrségen is (onnan kell kérni azt hiszem) furcsa helyzet lenne mondani hogy Magyar Gárda tagsághoz kérem :)

Szóval alapjában véve az esetek (támadások) 80%-a szóra nem érdemes számomra, márcsak azért sem mert vagy nem vethető fel a pártvezetők felelőssége vagy azért mert a hiba észlelése után egyből megtették a szükséges lemondatásokat.

Én EGYETLEN EGY ÜGYET NEM TUDOK TOLERÁLNI. Viszont azt nagyon nem! Az "MSZMP"-s múlt!!! Erre rendkívül figyelniük kell a párt vezetőinek, mert hosszabb távon szavazatokat fognak veszíteni. Az enyémet pl. bizos. Most 2010-ben tuti rájuk szavazok, de ha a a parlamentbe kerülés után megtűrnek maguk között több MSZMP-st akkor 2014-ben már nem fogom őket támogatni.

Indoklásom: Mindenki tudja, hogy az MSZP-ben arányát és súlyát tekintve is sokkal több volt "kommunista" van, mint a Fideszben. Legyen mondjuk az arány 70% - 12%

Releváns eltérés, de ez egyszerűen még nem jogosítja fel a Fideszt arra, hogy "kommunistázzon"! Milyen alapon? Az ő ex-kommunistájukkal már nincs baj, mert őket támogatja??? Vagy van egy százalékos határ ami alatt meg lehet tűrni? Ezzel nem értek egyet.

Szerintem ebből elvi kérdést kéne csinálni. Magyaországon csak akkor tisztulhat meg a politika (nem is a korrupciótól, de legalább a kommunista múlttól) ha végre kitakarítanák a közéletből a volt komcsikat. Ezt már régen meg kellett volna tenni! De nem csak akkor ha MSZP padsoraiban ülnek, akkor is ha épp KDNP-sek.

Amíg az MSZMP-s múltat nem vetjük le, nem hozzuk nyilvánosságra az összes aktát (amit még nem égettek el), nem zavarjuk ki a parlamentből a Draskovics, Lendvai, Szilvássy, stb. féléket, addig nem lesz nyugalom! Legyen akár kormányon, akár ellenzékben az MSZP. És Magyarországnak se lesz egy normális baloldali pártja (amire amúgy szükség lenne) és minden nemzeti ünnepen lesz kommunistázás. Zárjuk már ezt le egyszer és mindenkorra!

A Jobbik vezetői szinte 100%-ban mentesek voltak az MSZMP-s múlttól, sőt Vona az egyik rendezvényén (amin ott voltam) azt is nyilatkozta, hogy náluk nem csak az MSZMP-s múlt, hanem az MSZP-s múlt kizáró ok a párttagságra! Ez szerintem nagyon helyes és sok szavazatot hozott / hoz / hozna ez a számukra. Viszont akkor 100%-ban tartsák ehhez magukat! Azt se tudnám tolerálni, ha 0,5 % lenne mindössze a volt MSZMP-s. Ez akkora magaslabda lenne, hogy a média is egyfolytában ezen rugózna (teljes joggal). Lehet az illető jó szakember attól hogy anno pártkönyve volt, elismerem, de az elvek fontosabbak! Mindenképp le kell mondatni akiről ilyen kiderül! Több ezer embert vesztenének azzal ha komcsikat engednének maguk közé.

Hozzáteszem a konkrét ügyet nem ismerem - mostanában már nem nézek napi rendszerességgel híreket mert egyre gyakrabban botlok Lendvai képébe amit nem tudok még képernyőn keresztül sem nézni - , jelenlegi Jobbik-párttagról van-e szó, vagy külsősként lenne "kormánytaguk", ill. mit reagált rá Vona, stb. Ezt amit leírtam inkább a jövőre értve tartom veszélyforrásnak!

De a Vona feltört adatlapja, meg a Morvai parkolóőrös sztorija típusú próbálkozások ugyanakkor inkább erősítik a Jobbikot mint gyengítik (értsd: lám a Jobbikról csak ilyen ügyeket lehet előhúzni nem milliós/milliárdos sikkasztások)

Befejezem az okfejtésem,
mindenkinek szép napot!

Mindenki arra szavaz akire meggyőződése szerint kellene. Én azt gondolom az elmúlt 8 éves ámokfutás után muszáj hogy ott legyen egy radikálisabb párt is a parlamentben. A Fidesz elszámoltatását nem érezném túlzottan hitelesnek. Igencsak szelektív lenne az az elszámoltatás és csak az olyan ügyeket piszkálnák amiben kizárólag MSZP-sek érintettek.

Lacibácsi57 2010.03.30. 09:50:54

@szobatars:
Kedves szobatárs: Mondasz valamit!!!??? Azért írtam ha minden politikust szexvizsga alá vetnének, sokan bajba lennének!!!!

Egregor 2010.03.30. 09:50:59

@gitáros: A Magyarok Nyulai kormánymegrendelésre készült kamuság, a tévészékházat pedig felgyújtatták Gyurcsányék. Ott voltak pár utcányira a rohamrendőrök, a gyújtogatók között pedig több tucat provokátor.

Három céljuk teljesült ezzel:
- az ingadozó rendőrséget maguk mellé állították
- a többségi társadalom szemében lejáratták a tüntetőket, és ezzel a Fideszt is kényszerhelyzetbe hozták: vagy a tüntetők mellé állnak, és akkor őket is csőcseléknek lehet beállítani, vagy csak ugatni fognak, de harapni nem
- elterelték a saját stiklijeikről a figyelmet, és úgy állítottak be 300 milliós kárt, hogy a saját maguk okozta sok ezermilliárd forintos kárt kisebbnek tüntethették fel.

Bozdurgán 2010.03.30. 09:51:44

@krüger: @AzHofi:

Prekoncepció azért nem szavazni valakire, mert ugyis lopni fog:)
Nyilván fog, de ha azokat az ügyeket sikeresen viszi amiért szeretnik ( trianon ujragondolásra, a föld megvése,cigánybűnözés stb. mindenkinek meg van a kedvence) akkor simán megemésztik neki, mert olyan új, de létező problémákat feszeget amikhez eddig nemhogy nyúlni de még beszélni sem akart senki.
Kevesen gondolkodnak csodában, a szavazó polgárok 99%a már akkor elégedett lenne ha a lopáson kívül az ország érdekével is foglalkoznának.

Azok mellett az ügyek mellett amiket a zászlóra tűzött a jobbik nem érdekes, a kerékbilincs, mert apróság ahhoz képest amilyen nagy nemzeti megoldások jöhetnek.(az ígéretek szerint legalábbis)

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 09:52:02

@ubul2000: Szerintem sem lesz _lényeges_ hatással az eredményre. A 15-18 % meglesz. De a 30-at elfelejthetitek.

Bozdurgán 2010.03.30. 09:52:26

@Bozdurgán: föld megvédése helyesen:)

==T== 2010.03.30. 09:53:07

@bigapples: ezt kell időben korrigálni.

tcom 2010.03.30. 09:53:35

@agentTomi:

Igazad van, kicsit túldramatizáljuk a Jobbik veszélyt. De azok, akik nyíltan elutasítják az egyetlen esélyünket a demokráciát és az EU-tagságot már eleve veszélyt éreztetnek. Még Orbánnak is csak egyszer járt el a szája (Van élet az EU-n kívül is") és azóta sem meri ezt megemlíteni.

"én pl minden bizonnyal a Jobbikra fogok szavazni, és nem azért, hogy felhintsék sóval a tévészékházat. "

Pedig ezt kommunikálják. Csak nem a székházzal, hanem az emberekkel. Azokkal, akik szerintük nem is magyarok, mert nem értenek velük egyet. Nem kell sokat várni a lámpavassal sem. Nem véletlen, hogy nyilasok nyílt örököseiknek tartják magukat. Azoknak a nyilasoknak, akik Hitler kéréseit túlteljesítve magyarok százezreit küldték a munkatáborokba, vagy a Dunába.

Én nem a szimpatizánsoktól félek, hanem a féktelen Vonáktól, Balczóktól, akiknek semmi sem drága.

Rézvirág 2010.03.30. 09:56:15

"most már tényleg ideje feltenni a kérdést: visszavetheti-e a Jobbikot ez a sok _KARAKTERGYILKOS_ támadás?..............

...................

.............egy másik párt esetén talán nem is okozna problémát, hiszen nem önmagában probléma, hanem _A_PÁRT_MUTATOTT_ÖNKÉPE_MIATT_ lehet az"

Itt a lényeg! Ezt próbálom én is magyarázni a felháborodott jobbikosoknak, akik pl. Bayer Zsolton kérik számon, hogy Deutsch Tamás nőügyeivel ugyan miért nem foglalkozott, meg hogy a Fideszben is mennyi volt MSZMP-s ül, arról miért nincs soha szó.... Azért nem, mert az nem volt karaktergyilkosság, nem ment szembe a Fidesz önmagáról kommunikált képével. Tessék azt megérteni, hogy az önmagában egyáltalán nem botrányos, hogy Morvai Krisztina szakértett az MSZP-nek, (csöndben jegyzem meg, hogy bagatell összegért, tessék venni a 40%-át, durván ennyi szokott lenni a nettó, azt meg elosztani a belefektetett munkaórák számával, aztán kiderül, hogy mennyi az annyi, na mindegy), pusztán attól válik botrányossá, hogy egy olyan párt államfőjelöltje, amelyik párt többek között azzal torpedózza a Fideszt, hogy megtűri a soraiban a régi garnitúra tagjait.
Nem az a botrányos, hogy valaki egy meleg felvonuláson bulizik, (lsd. liberális oldalak: "végre egy jófej jobbikos!"), hanem az, ha egy olyan párt prominense teszi ezt, amelyik szerint az ilyen szexuális aberrációnak semmi keresnivalója a nyílt utcán.
Ezt tessék már végre megérteni, és nem visszamutogatni, hogy na és a Fidesz!-blablabla....

Szerintem különben nem hatásosak ezek a jobbik elleni "támadások", ugyanis a jobbik nem a keresztény erkölccsel, a haza iránti elkötelezettséggel, a határon túliak iránti elkötelezettséggel szerez szavazatokat, hanem azzal, hogy ki mert mondani hangosan és egyértelműen olyan létező problémákat, mint pl. a cigánybűnözés, korrupció. Mert ugye senki sem gondolja, hogy a korábban ősszoci városok lakói hirtelen megvilágosodtak, és életüket ezentúl a hazának és a keresztény hitnek áldozzák...ugyan már! A többségüknek a határon túli magyar "román" meg "ukrán", és kb. egy kategória a cigánnyal. Érdekes lenne egy közvélemény kutatást tartani a Jobbik szavazói között, hogy vajon hány százalékuk támogatná a kettős állampolgárságot...
És ezért sem fog a népszerűségük sem csökkenni. A jobbik jobbról támadja a Fideszt, többek között azzal, hogy miért tűr meg a sorai között régi MSZMP és MSZP tagokat, vagy ezek holdudvarához tartozókat...de a szavazóit ez nem érdekli. Miért hatná meg azt a jobbik szavazót, aki eddig konzekvensen az MSZP-re szavazott, hogy Morvai nekik is dolgozott?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 09:56:49

@lüke: Mert az a svájci nem előítéletes, tán ezért!?
Minden svájci sapkában jár és unalmas, mi?:-P

szobatars 2010.03.30. 09:57:24

@Egregor: a Jobbiknak nincs kapacitása országos profi politikusi-szakértői hálózathoz.

nem erről van szó, hanem a hozzáértésről...én soha nem gondoltam azt, hogy csak "profi-politikus szakértők" érthetnek valamihez...ha te így gondolod, lenézed az embereket.

artdark 2010.03.30. 09:57:39

@BLovi: Koszi a véleményed. Nagyon sokan gondoljuk így. (Bár szerintem Morvai kerékbilincses ügye sokat ártott, és a hivatalos változat életszerűbb és hihetőbb is, mint a cáfolat.)

Joseph Adama (törölt) 2010.03.30. 09:58:28

@tcom: "Még Orbánnak is csak egyszer járt el a szája (Van élet az EU-n kívül is") és azóta sem meri ezt megemlíteni."

Svájc, Svédország a gonosz tengelye... :)

BLovi 2010.03.30. 09:58:34

"A Jobbik támogatóinak 95 %-a az ideológia mellett a jogszabályokat, az érveket és úgy általában mindent lesz@r."

Kedves hozzászóló! Nem tudom milyen racionális, objektív tapasztalaton alapulva jött ki ez a 95%. Vagy csupán indulatból írtál? Mert akkor te mennyivel vagy különb? Én nem szeretnék személyeskedni de ez szerintem igen sok emberre sértő.

427773 ember szavazott 2009-ben a Jobbikra. Te azt állítod, hogy közülük 406384-en erkölstelen életvitelű bűnözők. És jó ha 21000-en vannak közülük tisztességesek. Szerinted ezek után érdemben hogyan lehetne veled normálisan beszélgetni?

Hagyjuk is. Jó gyűlölködést...

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 09:58:49

@Egregor: Nem is volna semmi baj, ha a Jobbik nem a tiszta erőként reklámozná magát, és nem mondaná, hogy 20 évet a 20 évért. - Abba a 20 évbe Morvai szakértése is beletartozik!!!

AzHofi 2010.03.30. 09:59:50

@Bozdurgán: tehát ha valaki valamit tesz is vagy úgy csinál, akkor már szabad lesz majd lopni? Vagy csak a mi kedvenc pártunknak nézzük el, a többivel meg a Dunába a zsidók, a cigányok és a nem jobbikosok után?

Egregor 2010.03.30. 09:59:54

@szobatars: hülyeség. Ne néhány blogos hozzászólót, meg utcai hőbörgőt vegyél alapul.

Ismerek pár olyan jobbik-támogatót, akik szak/közszolgálatot teljesítenek, és többségük jó szakember a maga területén (akár diplomások, akár nem azok). Egyszerűen azért szavaznak a Jobbikra, amit már leírtam.

az észak-keleti régióban pedig olyan a helyzet, hogy ott Adolf Hitlert is beszavaznák a Parlamentbe, ha meg tudná fékezni a cigányterrort. De a Sátánt is. Ott akkor is a Jobbikot támogatnák, ha Vonáék reggelenként tyúkot b*sznának a szivárványszínre festett hálószobájukban (by Oreg).

sárkányfő 2010.03.30. 10:01:38

@snq:
Köszi.

Nekem úgy rémlik hogy valamelyik ifjú (vagy a drogos vagy a piás) ügyét a mandiner.hu hozta elő.

Csak azért akarom látni, hogy ez a 4 ügy honnan jött, hogy pontosan lássam a Fidesz melyik médiumait használja a piszkos ügyekre.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 10:01:49

@Egregor: Mivan? Már megen' a Nújork-Damaszkusz- Magnitogorszk tengely? Ez már volt, de akkor is unalmasan!

radala 2010.03.30. 10:02:18

Szerintem is nagyon betesznek ezek a Jobbiknak.
Az igazán érdekes az az, hogy gyakorlatilag nincs Fidesz botrány. No jó autósüldöznek, meg gondolom ezt azt el is lopnak, bár hirtelen nem emlékszem, hogy nagyon tartós lenne bármelyik ilyen botrány.
Ehhez képest az mszp iszonyat brutális botrányokat ér meg. ( index.hu/bulvar/2010/03/30/csaszar_mihaly_tobbszor_kommunikalt_gyilkossagok_gyanustottjaival/ ) egyszerűen hihetetlen.
A Jobbik botrányai picinykék, de ugye egy tiszta erkölcsös, homofób, drogellenes pártnál, amelyik el akarja törölni a mentelmi jogot, ezek akkor is brutálisak. Az is figyelembe veendő, hogy szerintem a híveik sem olyan elkötelezettek, mint a Fidesz vagy az MSZP hívek. Egy átlag Jobbikosnak igenis alternatíva a Fidesz. Ez fordítva nem igaz, ha kiderül, hogy OV lop már megint nekem nem lehet majd a Jobbikra szavaznom (ok tán ott az LMP, de azért ez mondjuk apukámnak már nem jutna az eszébe...)
Baromi érdekes az is, hogy a botrány nem attól nagy, hogy sok pénz van benne.
Én például rohadtul tudom sajnálni Cusit, mert ilyen bagatell ügybe keveredett. Valószínűleg Lendvainak többet árt az a 300 K FT nettó fizetés egy ismerősnek, mint Hagyónak a Nokiás doboz. Morvainak is többet árt a kerékbilincs, mint az egy milla.
Az emberek nem a milliárdos csalásokra buknak, hanem az egy panellakás/x5-ös BMW ára méretűekre, mert az az amit könnyű átélni.
A botrányok szerintem nem egy gigantikus sátáni keresőcsoport eredményei. Egyszerűen csak vannak es nagyon sokan nagyon szívesen terjesztik őket.
Azt kell látni, hogy a Jobbik, bár látszólag nagyon profinak tűnt elsőre, de a valóságban lúzerek gyülekezete. Nem kellett volna kikezdeni a Fidesszel, mert az internet, amiről azt hitték az ö kizárólagos terepük tele van normális emberekkel is, akiket roppantul bosszantott, hogy a Jobbiknak nem lehet ártani, hogy nagyképűek, hogy elmossák a felelősség határait, hogy a saját szekerüket akkor is tolják, ha éppen az mszp szekere mögött van és ezzel az mszp szekerét is tolják.
Azt kell mondanom, hogy a világ jó, a világ igazságos:-)

Egregor 2010.03.30. 10:02:36

@Captain Tott: Nem tartozik bele, mert Morvai nem volt politikus, hanem KRÍZISKÖZPONT felállításához szakértett.

A kormánnyal együttműködnek:
a rendőrök
tűzoltók
mentősök
orvosok
pedagógusok
közteresek
tömegközlekedési dolgozók
köztisztasági alkalmazottak
önkormányzati alkalmazottak
stb.

Szerinted a Jobbik rájuk is érti a 20-20 kampányt, vagy csak a politikusokra?

Gondolkodtál ma már?

tcom 2010.03.30. 10:03:37

Azért az érdekes, hogy a Jobbik szimpatizánsairól minden ügy lepattan. Csak azt nem tudom, hogy mi a véleményük a volt drogos/meleg szimpi szóvivőről, az alkoholista nemzetpolitikusról? Ezekről fényképek vannak!!!!!!!!!
Vagy ezek követendő dolgok? Miért beszéltek erről?
A Jobbik ereje a makulátlanság volt. Hogy ők példát mutatnak az ifjúságnak.
Miért nincs véleményetek Morvai egyébként hasznos kormánynak végzett munkájáról? Nem eleve kizáró tény a mocskos komcsi-kormánynak dolgozni?

Én liberális szimpatizáns vagyok, nagyon fontos szabadság számomra. De nekem nem fér bele az alkoholizmus, meg a "haladó technikával" való füvezés, meg a görög munkás megalázása. Nem beszélek arról, amit nem láttam a képeken.

Mért nem beszéltek erről?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 10:04:25

@Bozdurgán: A Trianont csak gondoljuk újra, igen. Vissza a három tengert nekünk.
Hagyjuk már ezt..persze, van, akit ez éltet és ő is szavazó, ennyiben igazad van.
Nem másban, csak ebben!

Bozdurgán 2010.03.30. 10:05:37

@AzHofi:

Jól mondod:) mindenki a saját pártjának nézi el a lopást, ha úgy érzi, hogy cserébe az a párt tesz valamit az országért.
Ez minden pártra igaz, nem jobbik specifikus:)

bandeirante 2010.03.30. 10:05:41

@Rézvirág: Jó, persze, 40% marad meg annak, aki minden adót 100%-ban befizet. Most őszintén, te ismersz ilyet? Mert én nem. Nyilván te is tudod, hogy szokott ez menni. De egyébként ez részletkérdés, nem tartozik a lényeghez.

A lényeg az, hogy a jobbikos törzsszavazók, nem tudom, ez hány embert jelent, mondjuk 200 ezret, nem foglalkoznak ezekkel a botrányokkal. Tőlük aztán bárkit bármit csinálhat a jobbik berkeiben.

Csakhogy ahogyan a párt (potenciális) szavazótábora növekszik, úgy lesznek az új szimpatizánsok egyre kevésbé elkötelezettek. Ez egyébként természetes dolog, minden pártnál így van. És akik vacillálnak, hogy elmenjene, ne menjenek, a fideszre szavazzanak vagy a jobbikra, megosszák-e a szavazatukat vagy sem, stb., na azoknál már jelentősége lehet minden egyes aprócska botránynak, kihágásnak, ballépésnek...

Nem tudom, hányan emlékeznek még a fidesz 1992-es állására. Régen volt, azóta sok minden megváltozott. De érdemes felidézni.

1992 közepén a fidesz 45%-on állt, az ország legnépszerűbb politikusa Orbán Viktor volt. Akkor kezdődött a média ellencsapása. Mivel kezdődött? Biztosan kevesen emlékeznek rá, de hadd idézzem fel: azzal kezdődött, hogy egy Kis Antal József nevű fideszes önkormányzati képviselő részt vett egy bankrablásba. Megkezdődött a "fideszes bankrabló" nevű történet sulykolása. Aztán jött még sok minden, de ez az önmagában nem különösebben nagy horderejű dolog adta meg a startlövést ahhoz, hogy a fidesz népszerűségét 45-ről 7 százalékra vigyék le.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:06:06

@radala: "Egy átlag Jobbikosnak igenis alternatíva a Fidesz. Ez fordítva nem igaz"

erre csak ennyit tudok mondani: muhahaha

lillamilla 2010.03.30. 10:06:56

Ha nem bírod, tedd rács mögé! .„Politikus rabosító” - új önbíráskodási szolgáltatás :) hircsarda.hu/hircsarda/4560-elindult-a-politikus-rabosito/

Nyers Fa 2010.03.30. 10:07:09

Nem tartozik szigorúan a témához, de feltűnt-e már valakinek, hogy a szélsőjobb szerint egy Görgey, Eszterházy az idegenszívű hazaáruló, míg egy Ustic bocs Usztics az igaz magyar. Hogy van ez? mintha az értékrend kicsit torz lenne. Szerintem azt az országot, ahol az Uszticsok hazafiak, nem Magyarországnak hívják.

AzHofi 2010.03.30. 10:07:27

@Bozdurgán: na ez a baj ebben a fostos országban.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.03.30. 10:07:41

Végiggörgettem a kommenteket, úgy tűnik a válasz a kérdésre, "hogyan védekeznek" nem mindenkit érdekel. Mindenesetre én azárt megkerestem: www.morvaikrisztina.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=207:morvai-krisztina-valasza-az-ujabb-gyalazkodasokra&catid=34:hirek-kat&lang=hu

Szerintem nincs abban semmi.

Egregor 2010.03.30. 10:07:59

@namitirok: nem. A tévészékháznál ez történt a háttérben. A Magyarok Nyulai ellen több év alatt csak:
- egy nyíltan, nagy nyilvánosság előtt hamisított bizonyítékot és
- egy-két profi hangtechnikával felvett, mobilosnak hazudott párbeszédet

sikerült összekaparni.

Azoknak, akik szlovák terroristákkal fenyegetőztek, belelőttek a saját rendőrpalotájukba, létrehozták a Szabó Albert-féle MNSz-t, meg a Bácsfi Diána-féle hungaristákat (miközben Bácsfi apja BM-es).

Ne vicceljünk már gyerekek, idehaza csak a Kormányunk és Pártunk követ el terrorcselekményeket-

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:08:14

@tcom: te aztán tényleg liberális vagy, ha még a bekarmolást se tudod tolerálni...

ubul2000 2010.03.30. 10:08:50

@tcom: Ha ismernéd Balczót nem írnál ilyen badarságokat.

tcom 2010.03.30. 10:10:50

@ó jaj:

Nem vagyok fideszes, de könyörgöm, nem mindegy ki húzta elő a képeket? Azok megtörténtek!!!!!!!!!!!!!!!! Senki nem rángatta a hajánál fogva a helotás gyereket Franciaországba a melegfelvonulásra. Miféle szarság az, hogy honnan kerülnek elő a képek, vagy hanganyagok "gyün a bicskei"?
Kit érdekel, hogy ki szivárogtatta ki az öszödi beszédet? Téged érdekel?
Csak tudomásul kell venni, hogy az internet betesz a hazúgoknak, és a legtöbb szarság kiderül. És ez alól a Jobbik sem lesz kivétel. Pont.
Lehet értekezni a képekről!!!!

Egregor 2010.03.30. 10:11:17

@Nyers Fa: te egy igazi faszfej vagy. Így, nyersen a képedbe vágom.

Nézd végig az aradi vértanúink névsorát, nézd meg, miről magyarosította Petőfi a családnevét és utána húzd le magad a wc-ben te fajvédő náci szemétkupac!

A magyar nemzet sosem volt etnikai nemzet. Nemzetünk kulturális entitás, amelybe bármely etnikum tagjai beleférnek, akik a Hazáért élnek, és amelyből bármely magyar etnikumú ember kikerülhet, aki a Haza ellenében ügyködik.

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 10:12:07

@discretio: Ezt meg tudom erősíteni. Nekem is van egy munkatársam, aki úgy vélte, a Jobbik az igazi, tiszta, új erő. Aztán elmeséltem Vona félkarú rablós majdnem kampányfőnökének az ügyét, és a varázs rögtön széttört.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.03.30. 10:12:23

@AzHofi: "... hol lehet eltűnő, majd igény szerint megjelenő jogosítványt kapni, és olyan tárcát, amiből minden mást el lehet lopni, de egy EP igazolványt nem."

1. Az EP igazolvány a nyakában volt, nem a táskájában, ezért AZT nem tudták ellopni.
2. Brüszelben nem vezet, ezért a jogsit nem viszi magával, itthon hagyja.

Tehát a kérdésedre a válasz: SEHOL!

Nyers Fa 2010.03.30. 10:13:03

@Egregor: Ezek szerint egy zsidó is lehet magyar hazafi?

AzHofi 2010.03.30. 10:13:43

@Egregor: kivéve a cigányokat és a zsidókat, akikről minden gárdagyűlésen beszűkült szemmel komplett kiirtási tervek születnek :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:14:51

@AzHofi: sok gárdagyűlésen járhattál ha ilyen tájékozott vagy.

tcom 2010.03.30. 10:14:58

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

Nem nagyon! Illetve egyszerű állampolgár tegye. De a haza egyedüli példaképei, akik vizet prédikálnak, azok ne bort igyanak. =;-)
Aki az ifjúságnak példát akarnak mutatni, "nemzetpolitikusnak" nevezik magukat, azok legalább nyílt rendezvényen ne részegedjenek a föld alá. És legyen annyi kontrolljuk, hogy nem játszanak pénisznagyobbítóval. Ez hasznos az ifjúságnak?????????????????????

Egregor 2010.03.30. 10:15:34

@tcom: Mert néhány hülyegyerek évekkel ezelőtti marhulása, bulizása, jópofizása, vagy szimpla bunkósága csak azokat mozgatja meg, akik valamit nagyon benéztek ebben az országban.

Neked is mondom: ha ilyen vádakat lehetne felhozni a parlamenti pártok politikusaival szemben, akkor ma már a Szlovákok csorgatnák a nyálukat az Ausztriát leköröző életszínvonalunk miatt!

BLovi 2010.03.30. 10:15:44

@tcom:
"...Miféle szarság az, hogy honnan kerülnek elő a képek, vagy hanganyagok "gyün a bicskei"?
Kit érdekel, hogy ki szivárogtatta ki az öszödi beszédet? Téged érdekel?Csak tudomásul kell venni, hogy az internet betesz a hazúgoknak, és a legtöbb szarság kiderül. És ez alól a Jobbik sem lesz kivétel. Pont..."

Persze nem lesz kivétel. De ha már öszödi hasonlat. Az illető Jobbikos már másnap lemondott / lemondatták. Gyurcsány lemondott másnap?

Ciki dolog volt, belátom. De mit kellett volna szerinted csinálni azon túl hogy lemondatják. Be kellett volna jelenteni sajtótájékoztatón hogy a képek miatt megszűnik a párt és mindenki feloszlik? Ez lett volna életszerű? Ilyen kellemetlen esetben az egyetlen célravezető dolog ha az illetőt egyből lemondatják és lezártnak tekintik az ügyet. Legalábbis én így gondolom.

szobatars 2010.03.30. 10:16:35

@Egregor: "....az észak-keleti régióban pedig olyan a helyzet, hogy ott Adolf Hitlert is beszavaznák a Parlamentbe, ha meg tudná fékezni a cigányterrort. De a Sátánt is."

Épp elégszer leírtam már, hogy pontosan erre alapozva hozták létre a Jobbikot...a rájuk szavazók meg majd csodálkoznak szeptemberben, hogy mi lett a "képviselőjükből"...mert az azért tudjuk -legalább is remélem, hogy az ezen a blogon kommentelők jó része tudja -, hogy egy dolog a párt (pár száz esetleg pár ezer ember) és egy másik dolog a választó...

ami most országszerte zajlik az a különböző pártok összesen kb. 2-3.000 vezetőjének harca a több millió választó szavazatáért. Szándékosan írtam így, a szavazatáért és nem magáért a választóért...

artdark 2010.03.30. 10:16:52

@Egregor: Azt hiszem, mi prímán el tudnánk sörözgetni egy háromnapos alkoholtúrán anélkül, hogy untatnánk egymás.

tcom 2010.03.30. 10:17:02

@ubul2000:

Igen, lehet, hogy Balczó rossz példa, de Vona belefér a gyülölködő, felelőtlen kategóriába.

Egregor 2010.03.30. 10:17:19

@tcom: rugózz rajta, ha majd a nagyanyádat cigányok erőszakolják meg és rabolják ki, akkor majd rájössz, hogy ezek qrvára lényegtelen apróságok egy olyan párt támogatóinak, akiket nem érdekel kicsoda, de valaki tegyen már rendet.

AzHofi 2010.03.30. 10:17:28

@Attila64: te mindig kipakolgatod azokat az irataidat, amire aznap nem lesz szükséged, illetve a személyid vagy jogsid helyett a névjegykártyáddal, vagy az oltási igazolványoddal igazolod magad hivatalos ügyekben? Annyira büdös ez az egész ügy, főleg az M1-es hebegés habogás óta.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 10:18:17

@tcom: Hogyne lenne hasznos, ha megismerik a modern technikát a kisebbségi érzésük kompenzálására! Tiszta felvilágosítás, csak egy a baj: Hogy az ellenkezőjéről papol. De ilyen is volt már a történelemben, azt hiszem, aki "csuhásokozott" ,aztán megtért!
Bocsássunk meg tévelygéseiket, feleim!

Bozdurgán 2010.03.30. 10:18:26

@namitirok:

A jobbik abból él, hogy sok embernek ígér sok olyan dolgot ami a szívének tetsző.
Szerintem a jobbik szavazótábora olyan heterogén, hogy ha egymás mellé ültenénk egy borsodi jobbikost meg egy dunántúlit 20 perc utén undorodva esnének egymás torkának.
Az egyik gyűlöli a kárpátaljai magyarokat mert elveszi a munkát a másik meg visszacsatolná, az egyil ölni tudna egy szaros multiért aki munkahelyet hoz a ózdra a másik meg gyűlöli a multit mert kiszorította a piacról a termékét.

Alig alig van közös halmaz, de mégis 20%-ot fog csinálni mert ő az egyetlen párt aki olyan alapvető problémákat feszeget amiket eddig senki. Szerintem a szavazók 70%-a találna neki tetsző programpontot a jobbiknál, maximum a többi programpont elrettenti még a gondolattól is hogy oda szavazon.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.03.30. 10:18:47

Továbbra is fenntartom azon véleményemet, hogy a Jobbikat reálisan csak a kormányra kerülés gyengítheti meg.

Van még egy másik lehetőség is de annak az esélye 10 a minusz 18.-on, mégpedig az, hogy a Fidesz 3 év alatt talpra állítja az országot és itt nem csak a standard & poors adós minősítésére gondolok hanem a mezei paraszt számára is érzékelhető életkörülményjavulásra amelyet nem további adósságból finanszíroznak.

Mivel ennek az esélye elhanyagolható, ráadásul az oda vezető út csupa népszerütlen intézkedésekkel van kikövezve, előre borítékolható a Jobbik erősödése 2014-ig.

Egregor 2010.03.30. 10:18:57

@Nyers Fa: Nem tudom, honnan veszed, hogy nem? Történetesen a Gárdának is van zsidó tagja, méghozzá olyan, aki nyíltan vállalta mindig is a zsidóságát. Ő is rühelli a cigányokat. :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:19:23

@tcom: tehát aki egyszer is föld alá itta magát az nem lehet politikus? furcsa elképzeléseid vannak a liberalizmusról...

ezt a "nyílt rendezvény"-t honnan veszed? olyanokon csak Horn, másik Horn, Szekeres, stb szokott bebaszni..

Mouth Hero 2010.03.30. 10:19:25

@artdark: "A Mónika-show nézői közül kerülnek ki ugyanis nagyon nagy többségben a Jobbik szavazói."

Ez nem így van, csak a ballib oldal nagyon erőlteti ezt.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 10:19:42

@namitirok: Pardony, nem kisebbségi, hanem kisebbrendűségi!
Freud, már megen'!

radala 2010.03.30. 10:20:02

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Te nem egy átlag jobbikos vagy. :-)
A jobbikban vannak ex-miépesek. Ök baromi sokszor szavaztak már a Fideszre, vannak ex-fideszesek, akik szerint a Fidesz puha, meg vannak ex-mszpsek, akik cigánygyűlölők meg antiszemiták.
Nos ennek az utolsó csoportnak nem alternatíva a Fidesz, őket a botrányok sem olyan nagyon zavarják, nekik nincs is alternatíva. Az ex-miépes, ex-fideszesek viszont szerintem, ha megszűnne a Jobbik, akkor sem maradnának otthon, hanem utálkozva OV-ra szavaznának. Erről beszélek.

Egregor 2010.03.30. 10:21:00

@artdark: könnyen lehet :) bár én borpárti vagyok, de üsse kutya, azért a nyári melegben a jéghideg sör az igazi (a hideg fröccs mellett) :)

Thomas Rattler 2010.03.30. 10:21:30

Ezek az ügyek most már senkit sem érdekelnek, a Jobbik jön fel mint a talajvíz és kész.

Nyers Fa 2010.03.30. 10:21:54

@Egregor: És őt nem zavarja, amikor vele riogatjátok a gyerekeket?

tcom 2010.03.30. 10:22:12

@BLovi:

Igen, Gyurcsánnak is azon a napon kellett volna lemondania. Egy világ esett bennem össze, már csak azért is hogy a magyar kormány első emberétől ilyen trágár szöveget hallani. Szégyen.
De majdnem ugyan ilyen a görög munkással ordítozó betépett szóvivő.
Nem kellett volna azonnal megszüntetni a Jobbikot ezért. De vajon hogy válogatják meg az embereiket, ha ilyanek is beférnek. Jelenleg már alig van makulátlan politikusuk. Egy párt szóvivője az elsők között van, nagyon informált, felelős poszton. És az is ilyen???

Egregor 2010.03.30. 10:22:28

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Tcom szerint Skandináviában nincsenek igazi politikusok. Az íreknél sem. Tcom szerint a tálib politikusok a nyerők :)

Bona Fides 2010.03.30. 10:22:29

Mindenki tudja itt rólam, hogy nem vagyok oda a Jobbikért, sőt....
Azt azonban el kell mondanom, hogy a postban hivatkozott ügy szerintem "kabátügy".
A szakértő a pártatlan szaktudását bocsátja áruba, neki ez a munkája, amiért fizetség jár. A szakvéleményt a szakértőt tehát nem lefizetik, hanem megfizetik. Pl. az igazságügyi szakértő díját a perben a kirendelését kérő fél ELŐLEGEZI és a pervesztes fél VISELI.
A cél nemes volt, a családon belüli erőszak elleni harc nem köthető politikai beállítódáshoz, annak beindítása már nagyon időszerű volt, ebben az ügyben szerintem nincs jelentősége annak, hogy milyen oldali kormánynak dolgozott Morvai. ("Majdnem miniszter" a szakértelme miatt lett, miniszter pedig azért nem lehetett, mert nem volt elég jó elvtársnő.)

Más megítélés alá esik Morvai parkolási bírság ügye, nem is értem, hogy Török Gábor miért nem erre hivatkozott.

Ártani nem fog egyik sem, mert az emberek morális ingerküszöbe magas. Szerintem....

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 10:22:58

@Bozdurgán: Igen, így lehet! Ha mindenkinek beígérek mindent, az működhet...egy darabig!

BLovi 2010.03.30. 10:23:16

"Én liberális szimpatizáns vagyok, nagyon fontos szabadság számomra. De nekem nem fér bele az alkoholizmus, meg a "haladó technikával" való füvezés, meg a görög munkás megalázása."

Rendben. Elfogadom és egyet is értek. Én se dohányzok amúgy és 2010-ben még egy korty alkoholt nem ittam (szilveszteri fogadalom). Annyit írj le kérlek, mint liberális, hogy a 2006-os események kapcsán a rendőri fellépésről mi volt a véleményed? Meg hogy a libreális párt elnöke "Révész Mártiriuszozik" egy véresre vert ellenzéki képviselőn, akiknek kilőtték a szemüket meg ártaltanul megverték (nagy többségben voltak ilyenek) meg röhögcsélt? Mert a legtöbb akkori SZDSZ-szavazónak ezzel nem volt semmilyen problémája. Mára megszünt az SZDSZ, de feltételezem a szavazóik nem tűntek el. Érdekes most hogy szorult a hurok az SZDSZ körül érdekes mód minden "liberális" már arról beszélt UTÓLAG hogy hát azzal annakidején ők se értettek egyet. Akkor miért nem hallatták a hangjukat?

Liberálisnak lenni nem annyiból áll, hogy csak a kisebbségi jogokat kell védeni, de az ellenfél párt tagjait akár ok nélkül is véresre verhetik a rendőrök. Én így gondolom.

ubul2000 2010.03.30. 10:23:33

@namitirok: Ezzel a buzulással egy baj van: ha kizárom az a baj, ha bent marad az a baj. Tipikusan a nyuszika esete a sapkával. Te mit tennél?

AzHofi 2010.03.30. 10:24:54

@Bona Fides: azért a miniszter jelöltséghez sem elég nagyon okosnak vagy nagyon jó helyen lenni. Hosszú kitartó lucskos nyelvcsapások szükségesek hozzá a megfelelő seggek körül belül.

Egregor 2010.03.30. 10:25:52

@Nyers Fa: Nem tudom, de szerintem röhög rajta. A Gárda együtt dolgozott romákkal a gátakon, vettek volna fel romákat is tagnak és mentettek ki romákat is, történetesen Galgagyörkről.

Mégis rasszistának mondják a Gárdát.

A zsidóság nem egységes, legalább két törésvonal van benne: vallásos-ateista, illetve ortodox-liberális (a két törésvonal nem azonos, keresztezik egymást). Egy ortodox vallásos zsidó soha az életben nem szavazna pl. szadeszra.

A hazai zsidóság konzervatívabb része pedig mindig is Fidesz-párti volt.

Ráadásul ki mondta, hogy a nemzeti radikalizmus ne férhetne össze a zsidósággal?

artdark 2010.03.30. 10:25:56

@Mouth Hero: Ne hidd. A jobbikosok (köztük én is) ugyanolyan tömeglények, mint bárki. csak sok közöttük a vesztes, a csodaváró. Majd legfeljebb csalódunk egyet, és a világ megy tovább.

Maunika: sokan valóban nem nézzük, de van, akinek ez az egyetlen délutáni szórakozása. Mert mást meg sem engedhetne magának.

De most kiábrándítalak: jobboldali radikálisként nekem is bejön, ha két szép lány egymással szeretkezik. Én is keményen be szoktam rúgni, elég gyakran. Világéletemben csaltam a feleségemet. Templomban nem voltam 20 éve. A drogokat viszont soha nem próbáltam, nem is akarom, tetszik Koncz Zsuzsa zenei munkássága, az Illés együttes Bródyval az igazi, a cigányokat ugyanakkor nem szeretem, a zsidókat sem. Radnódit mégis imádom.

Vegyes, ugye?

AzHofi 2010.03.30. 10:26:22

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: milyen feljelentést? Az nem bűn, csak rohadtul gusztustalan.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:27:03

@tcom: "hogy válogatják meg az embereiket"
és az mszp-ben hogyan, tekintetbe véve, hogy Gyurcsány úr ME is lehetett?
Király úrból már valószinüleg soha nem lesz ME, de még a parlament közelébe se megy egy ideig, hiszen idejében kiszűrték.

radala 2010.03.30. 10:27:11

@lillamilla: Iszonyat vicces és profi.
Pörzsét rögtön le is ültettem közpénzen pénisznagyobbításért:-)
@morphine: Teljesen szimpatikus. Persze tudtuk eddig is, hogy úgy amúgy Morvai intelligens.

szobatars 2010.03.30. 10:27:17

@BLovi: "..."A Jobbik támogatóinak 95 %-a az ideológia mellett a jogszabályokat, az érveket és úgy általában mindent lesz@r." 427773 ember szavazott 2009-ben a Jobbikra. Te azt állítod, hogy közülük 406384-en erkölstelen életvitelű bűnözők. És jó ha 21000-en vannak közülük tisztességesek. "

Egy túlzó állításra reagáltam, túlzó állításokkal...olyat pedig, hogy erkölcstelen életvitelű bűnöző" nem is jelent az, amit írtam...
ha nem tudsz egy szöveget értelmezni, hogyan lehet értelmes vitát folytatni veled???

s ha már 427773 ember...mit mondassz nekik, miből lesz munkahely, működő egészségügy, kiszámítható nyugdíj, jól működő közösségi közlekedés? Melyek erre a Jobbik válaszai??? S ne gyere azzal, hogy olvassam el a programot, mert olvastam, arra vagyok kiványcsi, hogy a Te véleményed szerint ezekre miből lesz pénz???

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 10:27:41

@Egregor: Szakértősködés egymillióért, az tisztán politikai vagy haveri megrendelés, nyugodj bele. Ilyent csak a mi kutyánk kölyke kap. Égő gerenda alá állni - oda mehet a katolikus polgári tűzoltó is.

tcom 2010.03.30. 10:28:21

@Egregor:

Kisöcsém a nagyapámat a Jobbik példaképei üldözték. És nem a cigányok. Mert ugye hófehér magyar bűnöző nincs is? A gyilkosságért korábban elítélt Jobbikos jelölt pl. biztos nem volt barnább a kelleténél.
Hányok a szélsőjobbtól, mint akár mások a volt kommunistáktól. De tudomásul kell venni, hogy vannak akiknél kinyílik a bicska, ha gárdák vonulnak nyilasokra hajazó hacukában, zászlókkal és a cigányokat, zsidókat, és a velük egyet nem értőket kergetik.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:28:56

@AzHofi: cigányok módszeres kiírtására faji alapon terveket szőni szerinted nem törvénybe ütköző?

Egregor 2010.03.30. 10:29:09

@tcom: alig van makulátlan politikusuk? Miről beszélsz?! 3-4 ember a "majdnem összes képviselőjelöltje" a Jobbiknak szerinted?!

AzHofi 2010.03.30. 10:29:21

@artdark: azt a gyakori kemény berúgást kezeltetni kéne. A többivel együtt lehet élni, bár én speciel a hűséget többre becsülöm...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 10:30:37

@ubul2000:
Nem tudom, nem vagyok a helyükben -nem aktuális a "buzulós" felvetés esetemben, kissé konzervatív vagyok ebben-, de mindenképpen rosszul lépnék én is, mert ebből nehéz "jól" kijönni, max. érdektelenre lehet hozni a helyzetet!

tcom 2010.03.30. 10:30:53

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

Így van! De mindenki tudja, hogy az MSZP korrupt, aljasok gyülekezete. De a Jobbikról is ezt tudtuk?
Ráadásul a baloldal soha sem verte a mellét tepsi-kokárdával, hogy Ők az egyedüli igaz magyarok.

belekotty 2010.03.30. 10:31:39

Egy szakértő mondta ma reggel. Humánerőforrás probléma. Egy párt gyorsan nőtt, vezető lett boldog-boldogtalanból aki a párthoz csapódott, csak a jelszavakat kellett skandálni. Ezekből lesznek a zuschlagok, amint pénz és hatalom közelébe érnek.
Pont ugyanez a probléma volt az MSZP-ben, ahogy a kripta kezdett kihalni, feltöltötték "baloldali" ifjakkal a pártok - zuschlagosítottak.
A Jobbikot Orbán pillanatok alatt kicsinálja, mert korrumpálható, éhes, tapasztalatlan politikusokkal van tele. Kis lobbizás, egy kis csúszópénz egy parkolóban, bilincs kattan és máris zsarolhatók a párttársai, mert egy enyhe ítélet reményében Jézust is befújják mint iszlám terroristát.

Bona Fides 2010.03.30. 10:32:01

@Bozdurgán: Nem csak a programpontok. A retorika az, ami elsősorban elrettentő. Parlamenti pártként majd megszűnik ez a retorika, de az erre vevő, felhergelt és kielégítetlen tömegek mihez kezdenek majd?

johneurope 2010.03.30. 10:32:18

Itt van Morvai Krisztina válasza a rágalmakra!!

"A Jobbik előretörésétől rettegő, s az elmúlt húsz év országromboló politikájának, közös mutyizásaiknak fenntartásáért egységfrontba tömörült sajtó újabb támadást intézett ellenem. Ezúttal azt vetik a szememre, hogy szakértői díjat vettem fel 2003-ban az akkori kormány Esélyegyenlőségi Hivatalától. Ezen túlmenően azt állítják, hogy „majdnem” esélyegyenlőségi miniszteri posztot kaptam a Medgyesy-kormányban. Ezúton kérem azokat a szerkesztőségeket, amelyek a rágalomhadjárat ezen újabb elemét (is) terjesztették, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében szíveskedjenek közölni az alábbi tényeket is.
Az elmúlt negyed században jogászként dolgoztam, bírói szakvizsgával és Ph.D (kandidátusi) tudományos fokozattal rendelkezem. Fő szakterületeim voltak a bűncselekmények áldozatainak jogaira, a gyermek és nővédelemre vonatkozó kutatások. Erre figyelemmel már az első szabadon választott kormánytól, majd az azt követő kormányoktól több ízben kaptam felkérést szakvélemény elkészítésére, jogszabály előkészítésére, szakmai programok, képzések megtartására. A kilencvenes évek közepétől e nagyobb témán belül szakmai érdeklődésem homlokterébe került a nők, gyermekek, idős és más kiszolgáltatott személyek sérelmére elkövetett bűncselekmények, egyebek mellett a családon belüli erőszak és a gyermekbántalmazás kutatása, feltárása és az ezek ellen való szakszerű fellépés lehetőségeinek bevezetése Magyarországon.

A témában könyveim, bel- és külföldi szakmai cikkeim jelentek meg, négy éven át szakértőként álltam alkalmazásban az ENSZ-nél. Többek között hosszú éveken át vezettem az ELTE Jogi Karán a Bántalmazott Nők és Gyermekek jogklinikája programot, amelynek keretében az erőszak elől anyaotthonokba menekült asszonyokon, gyerekeken, idős embereken segítettünk joghallgatóimmal együtt. Rendszeresen tartottam előadásokat, képzési programokat országszerte önkormányzatok, civil és szakmai szervezetek felkérésére, sokszor ingyen, máskor – amikor erre a szervezőknek lehetőségük volt – honoráriumot is kaptam, tekintettel azon egyszerű tényre, hogy ez volt a munkám. Szakmai célkitűzéseim között szerepelt, hogy az otthonok falai közötti erőszakkal, így például a „feleségbántalmazással”, a gyermekbántalmazással, az idősbántalmazással szemben Magyarországon is hatékony jogszabályok szülessenek, és segítő intézményrendszer jöjjön létre. Ahogy soha nem érdekelt, hogy a segítségemet kérő áldozatok, a kiszolgáltatott bántalmazottak „jobboldali” vagy „baloldali” kötődésűek, úgy nem érdekelt az sem, hogy a munkámra igényt tartó önkormányzatok, a jogszabály-előkészítésen dolgozó pártok vagy más szervezetek melyik politikai oldalon álltak. Szakterületem teljes mértékben politikamentes, illetve „pártok feletti” volt, így bárki is kért fel ezen a területen munkavégzésre, azt szívesen vállaltam. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy részt vehettem annak az ún. „krízisközpont” szolgáltatásnak a megszervezésében, szakmai előkészítésében, amelynek keretében a rászorulók egy helyen kaphatták meg a számukra életmentő jogi, pszichológiai, szociális és egyéb segítséget. E krízisközpontot történetesen a szocialista kormány idején, 2003-ban szervezték meg, s szakmai ismereteimre, jogászi munkámra, szakvéleményemre az akkori Esélyegyenlőségi Hivatal tartott igényt. Sem akkor nem láttam, sem most nem látok semmiféle kivetnivalót abban, hogy a felkérésnek eleget tettem, az előkészítő program keretében közel fél éven át szakmai képzéseket tartottam, a hasonló külföldi intézmények tapasztalatait a felkérés alapján kutattam és ismertettem. Abban sem látok kivetnivalót, hogy munkámért anyagi ellenszolgáltatást, szakértői díjat kaptam, amelynek mértéke az elvégzett munka mennyiségére és a jogászi munkadíjak átlagára tekintettel kimagaslónak egyáltalán nem mondható, figyelemmel arra, hogy közel féléves munkáról volt szó.

Ami az MSZP-SZDSZ kormányba történő miniszteri kinevezésem tervét illeti: ezt a kártyát már az EP választási kampányban is elővették a lejáratásomra. Most is azt tudom közölni, amit akkor: magam is csak a sajtóból értesültem arról, hogy a nevem állítólag felmerült az esélyegyenlőségi miniszteri posztra. Velem ilyen tervet senki nem közölt, s természetesen ilyen felkérést soha nem fogadtam volna el, hiszen meggyőződéses „fideszes” voltam. A leírtakból ez az egyetlen olyan tény, amit szégyellek. Nem kicsit, hanem nagyon. Enyhítő körülményként kérem figyelembe venni, hogy engem éppúgy „megvezettek”, mint ahogy most próbálják megvezetni a magyar emberek tömegeit, azt a látszatot keltve, hogy nincs valódi választási lehetőségük, nincs reményük arra, hogy az életüket szabadságban és méltóságban, s ne gyarmati sorban éljék. Ezért hallgatják el a Jobbik igen színvonalas Radikális változás című programját, ezért gyalázzák folyamatosan a pártot és a párthoz közelálló személyeket. Kérem mindazokat a választópolgárokat, akik felnőtt emberként felelős és tájékozott döntést kívánnak hozni hazájuk jövőjéről, hogy olvassák el a Radikális változás programját a www.jobbik.hu oldalon, s vegyenek részt az ugyanott meghirdetett kampányrendezvények valamelyikén. Akik arra kíváncsiak, hogy a Jobbik európai parlamenti képviselőjeként és államfőjelöltjeként milyen munkát végzek, hogyan képviselem a magyar emberek érdekeit, látogassanak el honlapomra www.morvaikrisztina.hu

Kérem továbbá a sajtó munkatársait is, hogy a további személyeskedő gyalázkodás helyett ismerkedjenek meg (honlapomról) képviselői munkámmal, s szakmai, politikusi tevékenységem tartalmi, érdemi részét vegyék végre górcső alá."

Egregor 2010.03.30. 10:32:19

@tcom: húgocskám, a Jobbikot a nácikkal egybemosni pont akkora ordas hazugság, mint a zsidóságot a kommunistákkal azonosítani.
Sőt még nagyobb, mert a Jobbiknak nincs közös metszete a nácikkal, a kommunizmus vezéralakjai, főként a korai időben, szinte kizárólag zsidók voltak.

Szélmalomcsősz 2010.03.30. 10:32:59

@Egregor: Vaskosan tévedsz. Nem szavaznának be bárkit.
Csak is azt, aki a szájuk íze szerint ígér.
Azt, aki egyszerű (könnyen felfogható) megoldásokat hirdet.
Akit nem gyötörnek kétségek, az "egyedül helyes" válaszokat illetően. És aki éppen ezért, sokkal nagyobb károkat fog okozni.

SZDSZPistike 2010.03.30. 10:33:25

A szőke Gárdista leányzót oltanám!
Olyan szexi, ahogy spermával a szájában smárol

tcom 2010.03.30. 10:33:26

@Egregor:

3-4? Csak az Morvai , Vona, Helota-geci szóvivő, alkoholista "nemzetpolitikus", a bicskei gyün, ...
Még a hatalom közelébe sem voltak. Mi lesz akkor? Mi várható?

Egregor 2010.03.30. 10:35:57

@tcom: de. folyamatosan verik a mellüket. Rákosi "Róth Manó" Mátyás óta.

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 10:36:19

@Egregor: Igazad van abban, hogy ezt a réteget nem érdeklik a felszínre kerülő botrányok.
De a Jobbik nemcsak rájuk hajt, hanem
azokra is, akiknek még a Fidesz nemzeti értékrendje is kevés
azokra is, akiknek még a Fidesz antikommunizmusa is kevés
azokra is, akiknek az erkölcsi érzékét felháborítja a jelenlegi teljes politikai osztály viselkedése
azokra is, akik igazságot akarnak minden szinten.
A Jobbik is tudja, hogy csak az elkeseredett emberekből nem él meg. Azok a borsodiak villámgyorsan otthagyják őket, amikor látni fogják, hogy semmit sem tudnak tenni értük a szájaláson kívül.

steve85a 2010.03.30. 10:37:10

Skacok!
Irány a magyargárda!
A szőke picsa avatja be az újoncokat!
Aki meg a saját nemét kedveli azt a szóvivőjük nyalja képen!

Micsoda lehetőségek! Ne hagyjátok ki!

Szélmalomcsősz 2010.03.30. 10:37:25

@Egregor: Valóban, az összemosással kezdődnek, a nagy félreértések... had ne soroljam a Jobbik, "tesco gazdaságos" szlogenjeit ;)

Bona Fides 2010.03.30. 10:37:40

@tcom: Én meg épp a szinpatizánsoktól félek, akik majd hoppon maradnak, ha a hátukon felmásztak Vonáék az uborkafára, ahol már viselkedni kell majd.

sárkányfő 2010.03.30. 10:38:01

@tcom:
Furcsán gondolkodsz. Nyilvánvalóan szervezett ügyről van szó, azaz konkrétan manipulálni akarnak minket, és téged még az se érdekel, ki csinálja?

Ez nem von le semmit a dolog tartalmából, a képek igaziak, de aki csak a valóság egy szeletére hajlandó fókuszálni, a többit meg nem veszi figyelembe, az sok fontos infó elől zárja el magát.

Egyébként sok nick szokott úgy érvelni, hogy ne erről beszéljünk, hanem amarról, mert szerinte a fontos. Ugye te nem tartozol közéjük és nem akarod nekem megmondani mire legyek kíváncsi és mire nem...

Többieknek: még mindig érdekelne, pontosan melyik szerkesztőségek hozták elő ezt a 4 jobbikos botrányt.

bigapples 2010.03.30. 10:38:09

@radala: Sőt, azt hiszem, olyanok is, mint BLovi vagy artdark az itteni hozzászólók közül, megfontolják majd a 2014-es szavazatukat, ha a Fidesz hitelesen kormányozva el tudja indítani felfele az országot a következő 4 évben és ha a Jobbik erkölcsben, hitelességben, szakmai hozzáértésben nem tudná hozni, amit most láttat magáról. Hasonlóan, ahogy a Slota botrányaiban csalódott nacionalista érzelmű szlovák szavazók egy része szépen átment a nemzeti húrokat pengető, de komolyan vehető Fico féle párthoz.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:38:30

@AzHofi: keresd meg ha ennyire érdekel, én nem vagyok jogász, de biztos vagyok benne hogy ez nem igazán fér össze a törvényesség kereteivel több ponton is: közösség elleni izgatás, népirtásra irányuló előkészület, stb...

Egregor 2010.03.30. 10:38:32

@tcom: Vona esete (iwiw): hamisítvány. Morvai esete: semmi sem történt, fizetett. Szóvivő: balfasz hülyegyerek, nem politikusi minőségben tette. "Alkoholista" kölyök: ne már, ezt az alkoholizmus országában, ahol miniszterelnök, honvédelmi miniszter is lehet alkesz, egyáltalán felvetni?! Ráadásul miért lenne alkoholista? Mert ivott pár sört?! Akkor az emberiség legnagyobb része alkoholista. Bicskei gyün: mi van?

Mi várható? Elszámoltatás.

Lacibácsi57 2010.03.30. 10:38:37

@Egregor: Szobatársnak igaza van!!!! Itt a főfontos kérdés ami keleten uralkodik! Nem a nyalakodás!! Dunántúlon még lehet nem, de majd mennek oda is!

tcom 2010.03.30. 10:38:44

Ki beszél itt a többi pártról. Hiszen csak 2 kategória van ugye. A korrupt, aljadék, kádár utód jelenlegi parlamenti pártok és a színtiszta Jobbik.
A jelenlegi pártokról tudunk mindent. Pont. Beszélni sem érdemes róluk.
A Jobbik viszont új. Simán be lehetne játszani egy rákosista propaganda filmet a tisztatekintetű , lánglelkű, sztahanovista jómunkásember Jobbikosokról. Ez van a köztudatban.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.03.30. 10:38:53

@AzHofi: "... te mindig kipakolgatod azokat az irataidat, amire aznap nem lesz szükséged, illetve a személyid vagy jogsid helyett a névjegykártyáddal... "

Kár, hogy nem érted, pedig magyarul írtam. Na, mindegy, rugózzál csak.

bandeirante 2010.03.30. 10:39:00

@helota: Ellenzékben is le lehet ám járatódni. Ott van példálul a MIÉP. Az ellenzéki (vagy legalábbis nem kormánypárti) pozíciból nullázta le magát. Szerintem a jobbik 2014-re kikerül a Parlamentből, függetlenül attól, hogy akkor éppen mi lesz majd az állás. Azért fog kikerülni, mert még ellenzékből sem fog tudni olyan politikát folytatni, amit a rendkívül heterogén szavazótábora egységesen el tudna fogadni.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.03.30. 10:40:48

Ezekkel a támadássorozatokkal amelyek a Jobbikat érik és nem is szabadna egy napon említeni az Amnesty International által becsült évi 1500 milliárd forintnyi magyarországi korrupcióhoz kapcsolódó ügyekkel, amelyekben a jelenlegi parlamenti pártok érintettek, szerintem sok Jobbik szimpatizánsban már az is eldőlt, hogy 2014-ben is a Jobbikra fog szavazni.
Hisz ilyen támadások és a parlamenti ösztűz tökéletes bűnbocsánatot igér a Jobbiknak még arra az esetre is ha a parlamentben 4 év alatt semmi értékelhetőt nem tudna felmutatni.

Ez a helyzet engem a múlt rendszerre emlékeztet, amikor titkon menő volt ellenzékinek lenni. Ha valakire rosszat mondtak, akkor az átlagember rögtön azzal szimpatizált. Minél többet támadták, annál inkább elköteleződött a támadott fél mellett, mert bár nem tudta, hogy ki a jó, de biztosan tudta, hogy ki a rossz. Az ellenségem ellensége a barátom.

És azt se feledjük, hogy a Jobbiknak minden médiaszereplés jó és így sokkal jobban fel tudnak készülni, hogy mi vár majd rájuk. A párt már rögtön az indulásnál ki van téve minden támadásnak, korán fognak immunitást szerezni ami közép távon sok előnnyel járhat.

BLovi 2010.03.30. 10:41:07

@szobatars:

Leírtam a vélemenyem már: Pénz azért nem volt semmire sem mert meggyőződésem hogy a pénzek jelentős részét elkorrumpálták. Nem Zuschlagos pár milliókat hanem sok milliárdot. És az esetek többségére soha nem fog fény derülni! Pl. a rendszerváltás körüli olajügyekre. Szerintem nincs olyan párt aki abban ne lett volna érintett. Tudom hogy volt erre annakidején bizottság. Nem hozott túl nagy eredményt. Ilyen BKV-s ügyek több száz lehetett még. Ezért nincs pénz.

Hogy a Jobbik nem váltja meg majd a világot? Nem fogja. De rosszabb biztosan nem lesz, mint írtam az elmúlt 8-10 évben olyan szintre ment a korrupció, hogy muszáj egy Fidesznél radikálisabb párt a parlamentbe. Aki azt hiszi hogy csak buta és náci emberek szavaznak rájuk az téved. Nekem sok "értelmiségi" ismerősöm fog (orvos, gyógyszerész, stb.) és azért hogy legyen ez egy figyelmeztető jel a nagy pártoknak! Mert már sokaknak elegük van a következmények nélküliségből! A Fidesz nagyon helyesen mondja hogy el fog majd számoltatni. Egyetlen kérésem, hogy az olyan ügyekbe is nyúljanak bele ami több évre nyúlik vissza és fideszhez köthető ember is benne van! Biztos hogy van ilyen is. Szerintetek mennyire lenne erre esély 2/3-nál? Szerintem semennyire. A Jobbik most kap egy esélyt, hogy mennyire él vele az már rajtuk múlik. Az biztos, hogy az elmúlt 20 év elszámoltatására a Jobbikkal sokkal nagyobb lehetőség van, mint nélküle. Ha nekik is lesznek ügyeik, ők is korrupcióba keverednek, majd megbüntetik őket is az emberek (én biztos). Így kéne működnie a demokráciának, de a legtöbb ember sajnos nem így szavaz. Beleszeret egy politikai pártba és tűzön vízen át követi, azt mondva, hogy az övéik között mindenki makulátlan.

Az indexen volt nemrég egy cikk arról az ügyről ami elég nagy botrány, de egész önkormányzatok érintettek (nem jut eszembe már mi, utána lehet keresni) de a fidesz érdekes mód nem piszkálgatja. Ugyan miért nem? Mert van benne fideszes káder? És akkor azt már nem kell elszámoltatni?

tcom 2010.03.30. 10:41:27

@Egregor:

A robbantásos esetnél készült egy felvétel, ahol a bicskei Jobbik elnököt várták segíteni. A "gyün" a résztvevő IQ-járól árulkodik.

paráznabillegető 2010.03.30. 10:41:31

@krüger: oszt akkor a fidesz hogyhogy nem került ki onnan még, hm? :D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 10:41:46

@Egregor: Egybemosni mindkettőt hazugság ugyan, de az hogy nincs metszete, az több, mint kérdéses!
Tudom, a Gárda nem a Jobbik, csak hasonló!

Egregor 2010.03.30. 10:42:08

@Szélmalomcsősz: Biztos neked van igazad és azért lesz lassan első erő a Jobbik É-K-en, mert olyasmiket ígérnek, hogy visszahozzák a felelősséget a felelősség nélküli országba, sittre vágják a bűnözőket és nem továbbtenyésztik őket, meg hasonlók.

Hú, hát ez milyen gáz már! És mégis, egy hat elemis tanyasi embernek hogyan is kéne kampányolni? Öt, vagy hat latin szakmai kifejezés legyen egy három szavas mondatban?

jardel 2010.03.30. 10:42:10

Elég érdekes egy helyzet ez: a felhozott ügyek egy jó részében tulajdonképpen nincs semmi különös, nincs vele probléma, jelentéktelen ahogy TG is mondja - a gond ott kezdődik, hogy a sajtó egy része ezt elvtelenségnek vagy bűnnek tünteti fel. A Jobbik sikere pont a markáns megfogalmazásainak köszönhető - szerintem nehéz lett volna megelőzni ezeket az "ügyeket", mert az, hogy az elmúlt 20 év el volt szúrva, az egy erős üzenet, e mellé nem fér bele apróbetűs lábjegyzettel, hogy mindez nem vonatkozik minden szakértői munkára vagy a részletekrét érdeklődjön a pártközpontban... Egyébként az a fajta - tulajdonképpen nemtelen - személyeskedés, ami ebben az esetben Morvai Krisztinát illette, a jobboldali (elsősorban: Nemzet, Hírlap) sajtóban nap, mint nap ér baloldalinak titulált embereket, cégeket is úgy, hogy többségében egyáltalán nincs ügy: az újságírók egyszerűen megnézik, hogy XY cég dolgozott-e az elmúlt 4/8 évben kormányzati intézménynek, és ha igen, akkor összegtől függetlenül megírják, hogy XY hány millióért is dolgozott. Anélkül, hogy a megbízás tartalmát firtatnák, azt sugallják, hogy pusztán az, hogy valaki szakértőként dolgozott a kormányzatnak az elmúlt években, az valahol lopás, csalás, a kormánnyal való azonosulás. Ez taktikailag talán érthető, de egyébként nagyon mély szint (hiszen péládul az, hogy Morvai a családon belüli erőszak témáján dolgozott, kimondottan pozitív és a megbízási összeg nevetséges) és ami szomorú, hogy személyesen több ilyen újságírónál azt tapasztaltam, hogy el is hiszi, amit ír.
Őszintén szólva én amióta átálltak jobbra, mindig OV pártjára szavaztam - még ha nem is mindig a legnagyobb meggyőződéssel - de pont ezek a típusú támadások (nem csak a jobbik ellen) ingattak meg abban, hogy most is ezt tegyem, amikor pedig majdem mindenki így fog tenni - sőt, Morvai Krisztinával egyre jobban együttérzek. Nehéz megítélni, hogy azok vannak-e többen, akik szintén megsajnálták Morvait és/vagy a Jobbikot, akiket megerősít hitükben ez az egész (mert a blogokon sok ilyen Jobbikos van), vagy akiket elbizonytalanít és akik emiatt pártolnak el tőlük, ill. ennek mi az egyenlege.
Mindenesetre remélem, hogy ez a személyeskedő, a kommunista propaganda legszebb éveit idéző gyalázkodás (nem csak a a Jobbik ellen!) április után véget ér és kiderül, hogy senki nem gondolta igazán komolyan - ha nem így lesz, akkor az egy újabb szög a nemzet koporsójába.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:42:20

@tcom: "De a Jobbikról is ezt tudtuk? "

te mit tudsz a jobbikról? azt hogy ők is emberek, és néha isznak? sőt van köztük aki még buzikkal együtt fel is vonul?

ez aztán az aljas korrupció...

Bozdurgán 2010.03.30. 10:42:49

@Captain Tott:

Az van, hogy a fidesz a passzivitásából nem derül ki, hogy van e egyáltalán nemzeti értékrendje, vagy hogy antikommunista e.
Jelenleg a Fidesz egy cukrosbácsi képét mutatja aki nem mond semmit, csak célozgat új értelmet adva a polkorrekt megfogalmazás kifejezésnek.
A jobbik innen hízik akik megunták, hogy senki sem beszél nyiltan a problémákról.

tcom 2010.03.30. 10:42:56

@krüger

De melyik tetszik?

AzHofi 2010.03.30. 10:43:15

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: elárulom, hogy közösség ellen csak nyilvánosan lehet izgatni, nem egy négyes brancsban a kocsmapult mellett, és arról is simán lehet képzelődni, hogy mekkora máglya kéne százezer cigánynak, hogy maradéktalanul elégjenek. Nem bűn, csak undorító. Ahogy gárdauniformisban masírozni, majd leszbipornózni, jobbik szóvinni, majd betépve néger homikat nyalogatni, stb.

Egregor 2010.03.30. 10:44:41

@namitirok: A Gárda semmilyen törvényellenes dolgot nem követett el, még a közösség elleni izgatást sem tudták rájuk varrni, ezért lett ez a nevetséges félelemkeltő marhaság a vád.

A Jobbikot, vagy az MG-t fasizmussal, nácizmussal vádolni közkedvelt ballibsi retorika, de hát bizonyítékot még egyetlen ilyen hülyegyerek sem tudott hozni, pedig már TótaW-nél is ezért könyörögtem!

Egy, csak egyetlen bizonyítékot fajelméleti okfejtésre, vagy genocídium tervezésére, vagy fegyveres hatalomátvételre, légyszi!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:45:05

@tcom: Vona mit is csinált pontosan? azt hogy fotosopoltak róla egy iwiw üzenetet?
vagy valamiről lemaradtam?

Egregor 2010.03.30. 10:45:58

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: és van legalább egy olyan női politikusok, akire azért acsarognak balszélen, mert nekik csak botoxkezelt múmiák jutnak :D

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:46:19

@Captain Tott: "semmit sem tudnak tenni értük"

Érpatakról hallottál-e már? ha nem akkor menj és tájékozódj.
Ha igen, akkor hogy állíthatsz ilyet?

Egregor 2010.03.30. 10:46:30

bocs, gárdistájuk.

Egregor 2010.03.30. 10:47:55

@Captain Tott: A jobbik máris többet tett értük, mint a parlamenti tolvajpártok. A Jobbikot ténylegesen csak a parlamenti munkájuk gyengítheti. De éppen az erősítheti fel őket 40% körülre is.

bigapples 2010.03.30. 10:48:10

@Bona Fides: Igazad van, de szerintem TG nem is kérdőjelezte meg, hogy szakemberként egy fontos témában a minisztériumnak dolgozott szakértőként, inkább arra utalt, hogy egy átlag szavazónak ebből is csak az jön le, hogy Morvai milliókat kapott a komcsiktól, ami árt a Jobbiknak.
Morvainak szerintem legnagyobb gyengéje nem a múltja, hanem hogy egy kiszámíthatatlan, impulzív ember, nem való politikusnak.

Ezekiel 25,17 2010.03.30. 10:48:17

Nem könnyű a jobbik helyzete, hiszen majd minden nap támadják valamilyen (egyébként nem fajsúlyos) üggyel. De ennek igenis van romboló hatása. Főleg a jobbik rossz kommunikációja miatt lehetséges az, hogy a párt szavazókat veszít.

1. Teljesen felesleges volt máris megnevezni a pénzügyminiszter jelöltet-ráadásul egy volt MSZMP-st. Miért? Nem valószínű, hogy tényleg pozícióba kerülne. Ez a jobbik jobboldali keménymagjában válthat ki nemtetszést.

2. Morvai Krisztina esete a kerékbilinccsel: túl sokáig vártak a válasszal, és azt is rosszul kommunikálták. Hamarabb kellett volna reagálni, és akkor nem lett volna belőle ügy.
A tanácsadás esetében, pedig ha lehetőségük van rá nyilvánosság elé kell tárni, hogy mi volt a tényleges munka.

3. Király András: ezt lehetetlen volt elkerülni, ezt viszonylag jól reagálták hiszen, egyből távozott. De nem tett jót a pártnak.

4. Pornós gárdista: ez főleg fiatal fórumokon jött át, és a tévében bulvárhírként. Itt is az a probléma, hogy nem reagálnak rá semmit. Vona szerint a gárda egy példamutató szervezet, akikre fel kell nézni, ehhez képest pedig nem zárnak ki egy (ma is aktívan) pornozó lányt.

Sorolhatnám még, de nincs értelme. A támadások eredményessége nagyrészt a párt kommunikációjának lesz köszönhető. Ugyanis önmagukban piti ügyekről van szó, amiket könnyen lehetne kezelni.

lüke 2010.03.30. 10:49:26

hmm
remélem itt van a NBH is:)
s vizsgálódik:)
s már azt is tudja ki hány....éves

tcom 2010.03.30. 10:49:30

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

Nem azt olvastam, hogy példát mutatnak a mély vallásosságukkal, az egyházi kórusukkal az ifjúságnak. És nem azt, hogy drogoznak, isznak, fenyegetnek parkolóőröket.
A "meleg" szót a szélsőjobb a káromkodásra szokta használni. Aki a melegfelvonulásra jár és pózol velük, az maga az ördög.
Ha más haszna nem volt a helota szóvivőnek, hogy a jobbik szimpatizánsai toleránsabbak a melegekkel, akkor megérte a szóvívő.=;-D

Bona Fides 2010.03.30. 10:49:35

@johneurope: Hopp! Ezt nem láttam. (Egyébként Magyarországon nincs külön bírói szakvizsga, egyidős vagyok Morvaival, általános jogi szakvizsgát tettünk.)

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 10:49:38

@Bozdurgán: Na, ez abszolút találó megjegyzés! Ez pontosan így van.
És hát, hiába, ez az ára annak, ha valaki nem 7 százalékos rétegpárt, hanem 25 %-os néppárt akar lenni. A néppártiságba az is beletartozik, hogy nem riaszthatunk el 4 %-ot azért, hogy egy másik 5 %-nak jobban tessünk.

Egyébként - bár OFF - nekem nagyon tetszett az index mai vezércikke Kósával. Na, ezzel kell foglalkoznia egy kormányzó pártnak, és nem hagymázas jelszavakkal.
Mert azért ha a Jobbikot megkérdeznék, hogyan is akarja csinálni, amit tenni szeretne, igen könnyen zavarba lehetne hozni. Könnyű eldobni a nehéz követ, de aztán "ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg".

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:50:30

@AzHofi: szóval nem gárdagyűlés hanem szimpla kocsmázás. és nem kiírtási tervek hanem "képzelődés"...
jerevánirádió effektus...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 10:50:50

@Egregor: Ha én majd munkásőr egyenruhában vonulgatok fel s alá (amit nem érsz meg, tudod?), akkor meglátjuk, ki mit szól ehhez!
Másrészt még senki nem tette szóvá, hogy "megint" Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek van igaza!

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.03.30. 10:50:57

@Egregor: "Egy, csak egyetlen bizonyítékot (jobbikos)fajelméleti okfejtésre, vagy genocídium tervezésére, vagy fegyveres hatalomátvételre, légyszi! "

Ezeknek elég néhány túlpörgött névtelen komment, meg "ha akarnák, biztos megtennék" és már el is hiszik és zizegik tovább, a mainstream média pedig tényként hivatkozik rájuk.

Egregor 2010.03.30. 10:51:43

@tcom: aha. Majd akkor hiszek nekik, ha nem fognak nyíltan bizonyítékot hamisítaniuk, nem fognak rálőniük a saját rendőrpalotájukra és nem riogatnak szlovák terroristákkal.

Aki eddig minden ügyben hazudott, annak azt sem hiszem el, ha véletlenül igazat mondana.

Egregor 2010.03.30. 10:52:27

@Attila64: Eddig senki sem tudott ilyen bizonyítékot előkeresni, még Nagyságos Tóta Úr sem. Hátha majd itt

Egregor 2010.03.30. 10:53:10

@namitirok: Bocs, de a "pincérruha" mióta is náci/nyilas egyenruha?!

Szélmalomcsősz 2010.03.30. 10:53:35

@Egregor: Félreértettél.
A közérthetőség nem azonos a primitívséggel.
A célok fontosak és nemesek. Az eszközök sötétek és zavarosak.
Én pont azon aggódom, hogy csak az érvényesülésre hajtanak.
Az megoldás módja szerintük mellékes, mert azt állítják, hogy már azzal is nyerünk, ha ők (a "tiszták") hatalomra kerülnek.
Éppen ezzel sározzák be a hirdetett célokat.

szobatars 2010.03.30. 10:53:53

@BLovi: Eygetértek veled, hogy egy csomó dologra nem volt pénz, mert egy csomó dolog rosszul működött és még korrupció is volt. De a Jobbik ezt ígéri, hogy megoldja => lesz rá pénz..én a honnanra vagyok kíváncsi,,mert ha pl. egycsapásra megszűnne a korrupció azzal meg lehetne takarítani mennyit 10-20-50 milliárdot??? csak a működőképes vasúti személyszállítás 300 milliárdba kerül, s ebben még nincs benne a vasúti infrastruktúra!!! Csak a 4-es metró 500 milliárdnál tart (még nincs kifizetve!!), a korrupciós megtakarítás erre nem elég...

Az meg nem érv, hogy a többiek programja is zavaros. Ha valaki egyedül üdvözítőnek hirdeti magát, annak legyenek megoldásai!

Egregor 2010.03.30. 10:54:45

@namitirok: Kikre illik a leírás:
- kopasz fej
- bomber
- fekete egyenruha
- bakancs
- fegyverviselés

Neonáci csoport? Újfasiszta alakulat? Vagy izraeli érdekeltségű biztonsági cég?

A helyes megfejtők között egy kiürült gázpatront sorsolunk ki.

Vanek B. Eduard 2010.03.30. 10:55:26

@radala: "Azt kell mondanom, hogy a világ jó, a világ igazságos" Ez de szép - akár igaz, akár nem :-)

A jobbik jelenléte a weben magasan meghaladja a valódi méretüket; szerintem a kc-gyűjtő hordák most ki vannak hajtva a világhálóra (akár fejenként több nick-kel is). Ez az elárasztásos techinka érződik ezen a blogon is sajna. Ez ellen alig lehet védekezni, mert a ravaszabbja csak néha zsidózik nyíltan. Gerillamarketingjük hozhat a konyhára 1-2% pluszt - pont amennyit elvisznek a kínos ügyek.

Egregor 2010.03.30. 10:56:36

@Szélmalomcsősz: olvasd el a programjukat. Szerintem felelősségteljesen cselekszenek, amikor nem mennek bele részletekbe, mivel nem ismerik a gazdaság valós helyzetét, az államtitoknak minősülő szerződéseket (amiket a Fidesz a bizottsági tagjai révén ismer), stb.

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.03.30. 10:56:52

"Gondoljuk csak el, mi lenne, ha az LMP vezetőiről derülne ki, hogy... ... példaképük Horn Gyula"

még akár ez is kiderülhet :D
van még idő

Egregor 2010.03.30. 10:57:21

@AzHofi: Tudom, és Vona Gábor minden reggel élő cigánygyerekek vérét issza. :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 10:57:22

@szobatars:

"tne takarítani mennyit 10-20-50 milliárdot???"

"Csak a 4-es metró 500 milliárd"

na valahol itt van a kutya elásva...
Ha ez az egy 500m, akkor hogyan számoltad ki hogy összesen 10-20-50?

paráznabillegető 2010.03.30. 10:57:29

@Egregor: SS!!!
a gestapó portásának is ez volt a szabvány egyenruhája!!!

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 10:57:35

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
Te úgy gondolod, hogy az érpataki eset rendszerszerűvé tehető?
És szerinted a mai elkeseredett emberek, akik havi 52 ezerből élnek, ki fognak tartani a Jobbik mellett, amelyik épp a parlamentben nevetgél valamilyen poénon havi 250 ezerért? Bármikor jöhet egy olyan új erő, aki szerint 24 évet a 24 évért!

LuiKang 2010.03.30. 10:57:37

@jardel: "Mindenesetre remélem, hogy ez a személyeskedő, a kommunista propaganda legszebb éveit idéző gyalázkodás (nem csak a a Jobbik ellen!) április után véget ér"

Hát ebben én is reménykedem, ez is megérne egy politikai elemzést, milyen hatással van ez a politikában való részvételre, a szavazási hajlandóságra... mert szerintem tragikus...

Amikor az a legfőbb érv valaki ellen, hogy nem tegnap született, és van apja és anyja, aki innen meg onnan származik... hát kérem... :(

szobatars 2010.03.30. 10:58:15

@Sawyer_: ezt írtam én is. A homokba dugjuk a fejünket és úgy teszünk, mintha nem hallanánk a dolgokat, az nem megoldás. S mennyi olyan ügy lehet még, amit csak helyben ismernek az emberek, ami nem is ér fel az országos médias szintjére???

Bona Fides 2010.03.30. 10:58:32

@tcom: Kiderül, hogy nem utálják a melegeket, a komcsikat (csak annyira, mint mások), sok pénzt emésztő cigány-programjuk van (mint a többieknek), nem általában utálják a multikat, csak a magyar paraszttal beszállíttató kereskedelmi láncokat utálják, meg a bankokat akarják jól megsarcolni (ez már játszott egyszer), harcolni akarnak a korrupció ellen (mint mindenki), stb.
De akkor a Jobbik miben különbözik a többi párttól? Lényegében semmiben, pusztán a mocskos antiszemita és rasszista uszító-hergelő retorikában, meg a magyarság kisajátításában. Erre hörög a szellemileg fogyatékos csürhe szavazóbázis, erre van igényük.

snq 2010.03.30. 10:59:28

@Bona Fides:
>> Egyébként Magyarországon nincs külön bírói szakvizsga, egyidős vagyok Morvaival, általános jogi szakvizsgát tettünk.

'91 előtt még volt külön bírói és ügyvédi szakvizsga, ő ekkor szerezte

Ezekiel 25,17 2010.03.30. 11:01:11

TG, gondolom majd írsz egy bejegyzést a pártok MTV-beli bemutatkozásáról is. Próbálom figyelgetni őket.
A vicc az, hogy egyébként Vona elég jó volt, és mégsem azok a hírek jönnek át a Jobbikról, hanem a botrányok (ez érthető).
Meglepő módon szerintem Mesterházy nagyon jól kommunikál, szimpatikus benyomást tud kelteni, de hát a pártja annyire lehúzza szegényt... De a többi jelölt, háát. ... tegnap Navracsics láthatóan betegen volt bent OV, helyett (ez is elég gáz), ráadásul egyetlen egy régebbi fidesz ígéretet sem erősített meg. A terelés és az üresbeszéd tipikus példája volt. Vélemény?

Egregor 2010.03.30. 11:01:15

@Szélmalomcsősz: azért ne várjuk el, hogy míg minden párt a világon mindenütt pár szavas szlogenekkel kampányol, addig a Jobbik csak nagydoktori értekezések szavalásával lehet hiteles!

Yes, we can do - Obama
Itt az idő/Csak a Fidesz - Fidesz
stb.

CSENDES 2010.03.30. 11:01:24

@Bona Fides: Egyetértek, de az emberek ingerküszöbe mostanában már elég alacsonyan van a kampány (szokásos) mocskos jellegének köszönhetően egyrészt, másrészt pedig a napi - nem csupán botránynak minősülő, hanem tényleges - ügyek miatt. Ezért bizony ez árt nekik. És használ az ellenfélnek.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 11:01:25

@Vanek B. Eduard: Titkár Úr! Azért ne becsüljük le a Jobbik erejét! Amikor az MDF szétesése volt soron, alig egy-két hívő védte Ibolykát, most meg túlteng a "jogosan felháborodott néptömeg" itt!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 11:01:56

@Captain Tott: mi akadályozza meg a többi kistelepülést hogy ugyanúgy rendet tegyen, mint Érpatak?
Másrészt a Jobbik már azzal sokkal többet tett értük mint bárki más eddig, hogy kimondja a problémáikat, amiket ezentúl már nem lehet a föld alá söpörni (ld egy-két mszp-s nyilatkozata is az elmúlt fél évben).

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 11:02:05

@Szélmalomcsősz: Köszönöm, hogy tömören megfogalmaztad, amire én is gondolok.

Semmi bajom a Jobbik céljainak nagy részével. És mégis áltatásnak érzem az egészet: egyszerre hatnak magasztos érzelmekre és zsigeri indulatokra, és nincs mögötte intellektuális teljesítmény.

szobatars 2010.03.30. 11:04:17

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: "...Ha ez az egy 500m, akkor hogyan számoltad ki hogy összesen 10-20-50? "

Nem figyelsz arra, amit olvasol! Nem számoltam ki semiit, csak feltettem egy kérdést, hogy mennyit lehet a korrupció felszámolásával megtakarítani!

Ani pedig a 4-es metró 500 milliárdját illeti, ha te azt mind korrupciós pénznek tartod, akkor gyere és ásd fel a kertemet ingyen, mert én nem korrumpálok, te meg nem fogadsz el korrupciós pénzt!

Vagy mégis csak épül ott valami, amit nem ingyen építenek???

Bona Fides 2010.03.30. 11:04:39

@Vanek B. Eduard: Meg lehet nézni a magyarhirlap.hu oldalon ennek a nethordának a teljesítményét. Bármilyen témáról egy lépésben el tudnak jutni a cigányozásig és a zsidózásig, olykor több ezer komment erejéig.
Ilyen pártra szavazni???? Amelyik mögött ilyen emberek állnak?
Előbb szavaznék a szocikra, mint a Jobbikra, pedig akkor kitagadna a családom is. :-)

Egregor 2010.03.30. 11:04:39

@Bona Fides: a cigányokat nem azért utálja a lakosság túlnyomó többsége, köztük romákkal, mert rasszisták, hanem azért, amiért a világon minden országban mindenki rühelli a cigányokat, akiknek együtt kell élni velük, akár írek, akár finnek, akár spanyolok, akár svájciak, akár kanadaiak, stb.

Ez nem rasszizmus, hanem napi tapasztalaton alapuló önvédelmi reflex.

Ha nem tetszik, költözz a "nyóckerbe" bármikor tudok neked eladó/kiadó ingatlant mutatni, röhejesen alacsony áron. Cserébe vállald, hogy ott élsz egy évet.

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 11:05:22

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
Nagyon helyes, hogy kimondja a problémákat. De egy politikustól nekem ez kevés. Lássam rajta, hogy van terve is rájuk, mégpedig olyan, amely reális, humánus, fenntartható.
Mert úgy is meg lehet oldani egy problémát, hogy közben három másikat csinálunk. A radikalizmusnak ez a veszélye.

Szélmalomcsősz 2010.03.30. 11:05:24

@Egregor: Ez az a pont ahol eltűnik a különbség a pártok között.
Bármelyikről feltételezhetem, hogy jót akar, ... hogy a bűnözők és ferde-hajlamúak, csak véletlenül keveredtek bele... hogyha hatalomra jut, majd előrukkol a tutival, ...
... sok jó van a programban. De ez kevés lesz a Jobbik győzelméhez, de a Fideszt viszont gyengíti ... vagyis
Piszkos Fred után szabadon ... éppen azt dönti romba, amit elérni hirdetett.

ubul2000 2010.03.30. 11:05:45

@tcom: Vonát nem ismerem csak a médiából - abból ez egyértelműen nem igaz.

Dr. No 2010.03.30. 11:06:01

Ezt hívják az oroszoknál kompromatnak?

Vanek B. Eduard 2010.03.30. 11:06:16

@Egregor: Ahogy elnézem jórész kiszorította az értelmesebb kommentelőket a a jobbik bérkommenterlő segédcsapata. Ez így már nem érdekes, ki kíváncsi a pártmarketingire??

Egregor 2010.03.30. 11:06:42

@Bona Fides: gyűlnek a pontok a piros bögrére, igaz, elvtárs?

Hát szavazz rájuk!

bandeirante 2010.03.30. 11:06:47

@paráznabillegető: Talán ügyesebb volt, mint annakidején a MIÉP. Talán jobban csinálta. Talán van egy olyan politikusa, aki ma egyértelműen Magyarország legtehetségesebb politikusa, és akinek Vona, Gyurcsány, Dávid a nyomába se ér. Talán segített az, hogy voltak már kormányon. Talán a többi ellenzéki párt még gyengébb volt.

Válaszd ki, hogy a fentiek közül melyik szimpatikus, vagy ha egyik sem, akkor mondj egy jobbat.

Bozdurgán 2010.03.30. 11:07:00

@Bona Fides:

Az a kérdés, hogy hosszú távon leválasztja e magárol ezt a azavazói réteget:
"a mocskos antiszemita és rasszista uszító-hergelő retorikában, meg a magyarság kisajátításában. Erre hörög a szellemileg fogyatékos csürhe szavazóbázis, erre van igényük."

És lesz belőle egy igazi JOBB oldali demokratikus párt.
Sokan ebben biznak, és azért szavanak oda. én remélem igazuk lesz.

Mondjuk abban az országban ahol a cigány és a zsidó szó kiejtése is egyenlő a fasizmussal nem lesz könnyű dolguk.

bigapples 2010.03.30. 11:07:59

@BLovi: "Aki azt hiszi hogy csak buta és náci emberek szavaznak rájuk az téved. Nekem sok "értelmiségi" ismerősöm fog (orvos, gyógyszerész, stb.) és azért hogy legyen ez egy figyelmeztető jel a nagy pártoknak!"

Tudom, hogy ez így van, de ha a Jobbik vezetésében marad a kemény mag, ha botrányról botrányra mennek és nem lesznek képesek konszolidált parlamenti pártként szerepelni akkor nem sokáig fognak az ismerőseid továbbra is rájuk szavazni.

Jobbik számára két út van, egyik egy konszolidált radikális jobboldali párttá alakulás, a másikút megmaradni a kicsi szélsőjobbos párt szerepében, amely gazdasági/politikai válságok idején 15-18%-ot is elérhet. A választási programjuk az első út felé mutat, de ha a nyilatkozataikat meg a választási beszédeiket hallom, az csak a második úton járó pártot jelzi a számomra.

Egregor 2010.03.30. 11:08:32

@Vanek B. Eduard: ezért nem jár pirospont, előre szólok! Tessék színvonalasabb antijobbikos hozzászólásokat generálni, a Societasos srác a múltkor is panaszkodott, hogy fogy a pirosbögre, de mire fel?

Csak rontjátok itt az elvtársak helyzetét!

Egy igaz ember 2010.03.30. 11:08:55

Ha a dolgozó és magukat időnként eleresztő emberek és közpénzen élősködő, azokat ellopó gazfickók között kell választanom, nem fogok habozni, hova húzzam be az X-et

Egregor 2010.03.30. 11:10:16

@Szélmalomcsősz: Nézd, ha csak annyit elérnek, hogy a cigányterror megszűnik (mondjuk szlovák mintára, az eukonform), akkor már nyert az ország.

Malachi 2010.03.30. 11:10:37

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: nem feltétlenül, csak azok, amik a többi pártnál is ugyanúgy megvannak. a Jobbik viszont azt hirdeti nagy hangon, hogy ők aztán feddhetetlenek és az ő feladatuk - egyedüli tiszta szereplőként - az elszámoltatás. hát lóf@szt.

Egy igaz ember 2010.03.30. 11:11:03

Nem tudjátok véletlenül, hogy Hagyó és Hunvald nem volt tagja-e az Ezüsthajó kft-nek? Ha jól tudom a Hagyó familía egy része lelkes Fideszes. Összenő, ami összetartozik.

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 11:11:09

@Egregor:
Az én szememben mégis a legnagyobb aljasság erre az utálatra építeni politikát. Egyesek úgy beszélnek a cigányokról, mintha csótányok lennének, és nem emberek.
Az tény, hogy az elmúlt húsz év nagyon elszúrta a cigányok ügyét, és ma sokan elégedetten néznék, ahogyan a Tiszába lövik őket.
De ez egy végtelenül erkölcstelen és ostoba hozzáállás ehhez a kérdéshez.
Nem véletlenül mondják keresztények a Jobbikról, hogy ez egy új pogányság.

Szélmalomcsősz 2010.03.30. 11:12:49

@Egregor: A 4 m-es vb falakra gondolsz? :(

szobatars 2010.03.30. 11:13:19

@Bona Fides: Bármilyen témáról egy lépésben el tudnak jutni a cigányozásig és a zsidózásig, olykor több ezer komment erejéig.
Ilyen pártra szavazni???? Amelyik mögött ilyen emberek állnak?

A múltkor egy kocsmai bezsélgetés során jutottak el a MÁV regisztrációs jegytől a zsidózásig..kb. két mondat alatt..s közben fogalmuk nem volt mi az, s egymástól kérdezgették..nem kicsit szürreális volt...:_))

Bona Fides 2010.03.30. 11:14:08

@Egregor: Ne strapáld magad az én kioktatásommal. Tisztában vagyok a fogalmakkal, jelenségekkel, okokkal, okozatokkal. Eltöltöttem pár évet büntetőjogászként a tárgyalóteremben, több tapasztalatom van ebben a témakörben, mint az átlagos halandónak. Ne nyomasd a kommersz szöveget, mert nem érdekel.

Bozdurgán 2010.03.30. 11:14:15

@bigapples:

sok imerősöm ingázik ugyanígy.
Amikor a pl. 15.ei a pecsételős beszéde szóba kerül mindenki elbizonytalanodik,mert oké egyet értünk , hogy nem kellene hagyni, hogy bagóért felvásárolják a termőföldet, de talán ez a pecsételős terv kicsit erős...
Az nem lehet jó irány ha

paráznabillegető 2010.03.30. 11:14:16

@krüger: vagy talán nem is lényeges ez az egész. van, aki hálás, van, aki hisz, vannak ostobák... és teljesen elvont hülyék...

és van ez a hülye játék, ami összehozza mindet...

Bona Fides 2010.03.30. 11:14:46

@Egregor: Ja! Épp a nyóckerben lakom.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 11:15:04

@szobatars: szóval most tartanak 500-nál amikor csak sok gödör van kész a városban.
Végére szerinted mennyi lesz? csak ebből az egyből összejön az általad említett 10-20-50 a többszöröse még akkor is ha csak 30%-os "járulékos költségekkel" számolunk.

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 11:15:15

@Egy igaz ember: Nos, hát ezért fogsz csak EGYSZER szavazni a Jobbikra.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 11:15:26

Nekem az egészről egy jó dolog jut eszembe: A pina! (sic)

Szünetben reklám, amíg eltávozik a kemény mag...

Szélmalomcsősz 2010.03.30. 11:15:49

@Egy igaz ember: Ne vedd le a tekinteted az "i"-ről,
ha eltűnik, bajban vagy. :(

Egy igaz ember 2010.03.30. 11:16:04

@bigapples: Ne feledd, a radikálisokat is féken kell tartani. Senkinek sem kellenek azok az ostobák, akik nap mint nap hőzöngenek és mindenkire haragszanak, aki mozog.
Igen, nagyon sok értelmiségi fog a Jobbikra szavazni, azok a kisemberek, akiknek fontos, hogy legyen társadalmi kontroll a totális uralomra törő Fidesz, valamint a mutyizó utódpárt mellett. És hidd el, ha ezt a bejutó képviselők nem fogják megtenni, akkor tiszavirág életű lesz a szerepük. Túl fiatal emberek vannak ott, akik nem akarják életük hátralévő részét közmegvetésben tölteni.

Alikam 2010.03.30. 11:16:12

Szerintem a túlzásba vitt lejáratókampány ugyanolyan kártékony, sőt még kártékonyabb, többszörösen visszaszáll a fejére annak, aki indítja.

Most én elárulom, ezek többsége a Fidesztől jön.

Most őszintén, ki akar egy olyan pártra szavazni amelyik politikai ellenfeleit, vagy inkább fogalmazzunk úgy, azon pártokat, akik bár látszólag a hasonló oldalon állnak nem tűri meg maga mellett?

Mi az, hogy "CSAK A FIDESZ"?

Kérdem én miért? Mit tud nekem a Fidesz a 8 évnyi balfaszkodáson kívül nyújtani?

Semmit, erről van szó.

Az meg, hogy egy baloldali újságíró felesége hét évvel ezelőtt külsős szakértőként kapott egy számlaképes megbízást egyszer, hát ezen csámcsogni meg a vicc kategória:))

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 11:16:24

@Captain Tott: "Lássam rajta, hogy van terve is rájuk, mégpedig olyan, amely reális, humánus, fenntartható."

ld Érpatak.

Egy igaz ember 2010.03.30. 11:17:53

@Captain Tott:
Igazad van, ha igazad lesz, akkor valóban csak egyszer fogok. De az most lesz, mert a választék silány és megvetendő

Egy igaz ember 2010.03.30. 11:19:00

@Szélmalomcsősz:
Annál azért szélesebbre tekintek, minthogy egy betűre tapadjak :-

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.30. 11:19:06

A Jobbikban az emberek elsősorban radikalizmust, kedvelik. Azt, hogy "ezek megmondják, kimondják" a dolgokat, azokat, melyekkel mindenki tisztában van, csak senki nem meri kimondani. Kicsit visszahajaz ez a szocialista rendszer azon fonákságára, amikor mindenki tisztában volt a rendszer hibáival, csendben, halkan ki is mondták, de nyilvánosan senki nem merte vállalni a véleményét, tegyük hozzá, nem is vállalhatta következmények nélkül.
Ez a tulajdonságuk tagadhatatlanul előnyt jelent a mai maszatolós, mellébeszélős, unott lózungokat hangoztató politikában.
Határozottan előnyt jelentett addig, amíg ki nem derült a piedesztálra emelt jobbikosról, hogy ő is csak ember, s horribile dictu ő is csak ugyanúgy él, mint a többiek, sőt!
Ezek az ügyek kétségtelenül nimbusz rombolók. De ezt a játékot (politikát) így játsszák. Ilyenkor nyelni kell egyet, mérlegelni, hogy melyik megoldás nem rongálja a legjobban a párt tekintélyét, és meglépni. Különösen egy nem kis téttel rendelkező választás előtt.
Igazából ezek az ügyek szerintem még százalékosan kifejezhető változást sem hoznak - a Jobbik a választások után parlamenti párt lesz. Hogy mennyire élnek majd az ölükbe hullott lehetőséggel (mert valljuk be, ez az), mennyire tudnak azon a retorikán változtatni, amely jellemzi most őket, ki tudják-e gyomlálni a pártból azokat, akik miatt sokak szemében ez a párt teljesen elfogadhatatlan, nos ez a jövő zenéje. A nyugat-európai demokráciákban a szélsőséges pártok, ugyan nem mint döntő tényezők, de jelen vannak.
Úgy látszik a jövőben ezzel nekünk is együtt kell élnünk, de talán nézzük a jó oldalát - egy radikális párt, mint a többi kontrollja, nem biztos, hogy ördögtől való. Igaz az elfogadottsághoz nagyban hozzájárulna, a kulturált párbeszédre való készség, valamint a származási előítéletek nélküli véleményalkotás ma luxusnak tekinthető igénye.
Talán egy nyerésre álló bokszolóhoz hasonlítanám most őket akinek az ellenfele összeszedte magát, és bevitt egy-két jó ütést. Emberünk ugyan nem rendült meg, de a pontokat levonták.

Egy igaz ember 2010.03.30. 11:20:16

@Alikam: És akkor mennyit kaphatott a Lévay Katalin? A zsíros EP álláson felül?

Ezekiel 25,17 2010.03.30. 11:22:41

@Alikam: igaz, hogy a túlzásba vitt lejáratókampány visszaüt, de ez jelen esetben inkább az MDF-re igaz.
Tény, hogy főleg a jobboldali sajtó szellőzteti meg a híreket, nagy lelkesedéssel, és valóban van egy-két ügy, ami egyszerű személyeskedés (pl Sneider Tamás). De a nagyobbik része az ügyeknek a jobbik hitelességét érinti.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.30. 11:24:27

@ÁkiBáki: Tökéletes írás! Rövid, frappáns, elemző értékű!
Jöhet még!:-)
Gábor, ilyenek Tőled is várhatunk esetleg, vagy Te másként közelíted meg a dolgokat?

Egy igaz ember 2010.03.30. 11:25:25

@Alikam: Igen, a pártok tanulnak egymástól. Emlékeztek, amikor 2006-ban azt terjesztették Orbánról, hogy veri a feleségét? Vagy hogy cigány? Olvassátok el Debreceni Fletóról írt könyvét és kiderül, milyen vicces fiúk vannak a szociknál :-)
Akik amúgy imádják a fikát, mint Szigetvári Viktor :-)
video.xfree.hu/?n=orsi1%7Cd0634e32b81c15ea0c688986c09eb4af

Bona Fides 2010.03.30. 11:26:10

@ÁkiBáki: A Jobbik színtiszta nimbusz. Ha azt lerombolják, nem marad belőle semmi. :-)

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 11:26:13

@ÁkiBáki: Na, ezzel is egyet tudok érteni. Igen, én is úgy gondolom, hogy a Jobbikra szükség van a parlamentben. Kellene egy olyan párt, amelyik - ha a többi maszatol - kimondja, miről van szó. Ez eddig oké.
De a Jobbik CSAK kimondópárt, nem megoldópárt, ezt a szavazóiknak is világosan kellene látniuk.
Ma megoldópárt csak a Fidesz tud lenni. Hogy mennyire lesz az, majd kiderül. De meg kell adni nekik az esélyt, mégpedig valódi, komoly esélyt (akár befogott orral is), és remélem, hogy ezzel olyan formán fognak élni, mint az index címlapján a nagyon szimpatikus Kósa interjú.

rabax 2010.03.30. 11:26:43

"MORVAI MSZP-S ZSOLDBAN ÁLLT" címmel hozta a hülyeségét a Magyar Hírlap. Én meg 11 hónapig (1973-74-ben) MSZMP-zsoldban álltam (szó szerint) előfelvételisként. Sőt az egyetemen még ösztöndíjat is volt pofám fölvenni a pártállamtól, pedig még KISZ-tag sem voltam. Ez most akkor fekete pont?

ubul2000 2010.03.30. 11:28:00

@Bona Fides: de előtte valami fogalmazónak kell lenni, nem?

Énszóltam 2010.03.30. 11:28:08

"házasságtörőnek beállított pártelnök, a képeken békésen drogozó szóvivő és az önfeledten pornózó gárdista"

versus

milliárdokat ellopó, országkiárúsító, egészségügyet, oktatást tönkretevő hazug politikusok, akik akkor sem mondtak le, amikor bebizonyosodott mit tettek.

Valóban naaagyon elbizonytalanítja az embereket...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 11:29:03

@Captain Tott: miért gondolod hogy a fidesz - aki eddig a jobbik segítsége nélkül addig sem jutott el hogy a problémákat kimondja - bármit meg tud oldani amit a jobbik nem?

lobelt_ledfold 2010.03.30. 11:29:47

Még az is lehet, hogy most szippantják fel azt a néhány tízezer fiatal ex-SZDSZ szavazót, akik csak a fű dekriminalizálásának ígérete miatt szavaztak anno a liberálisnak kikiáltott pártra, de most már "nemzeti érzelműen" lehet inni, szívni és pornózni is :-)
Sex, Drugs & Rock & Roll!

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.30. 11:30:42

@Captain Tott: Tudom, sokan a politika világát is rózsaszínűnek látják, de sajnos nem az.
A Jobbikkal szemben sem szabad túlzott elvárásokat felsorakoztatni.
Ha azok megvalósulnak, amit a fentiekben leírtam - szerintem már jó.

Alikam 2010.03.30. 11:31:08

@Sawyer_: nincsenek ügyek. Ennyibe tud kimerülni ez a kampány a Jobbik ellen. Hoznak pár bulifotót, és egy 960.000 foritntos számlát.

Ennyi.

A Jobbik sosem mondta, hogy náluk mindenki mindig absztinens.

Hitelességet akkor lehet rombolni ha valóban fogást találnak rajta.

Nézzük az eseményeket, volt Király András - aki azért eléggé szabatos életet élt - puff le is mondott. A Jobbik nyert, ugyanis megtett egy olyan lépést ami hiányzik a felelős politikából. a Felelősségvállalás.

Aztán akkor jöttek a bulizós képek:)

Most Morvai mint jogász, és mint aki köztudottan a húzósabb, alapvető emberi jogokat sértő ügyekre van specializálva a családon belüli erőszak létének a köztudatba ültetéséért kapott 960.000 forintot.

És??

A Jobbik mondta valaha, hogy ez hiba? Mert tegnap volt valami suttyó blog, amelyik össze-vissza irogatott mindent, de hát az komikus volt, olyan dolgokat írt, hogy a Jobbik állítólag az elmúlt 20 év minden politikusát 20 évre akarja ítélni, meg ilyenek:DDD

Na mindegy, ez a weberi kampány már egy vicc...
Teljesen felesleges ennyit foglalkozni vele, ez ennyi.

Majd holnap jön a bulizós pista, aztán Morvai egyszer egy liftben utazott Gyurcsánnyal meg hasonlók:)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 11:31:36

@lobelt_ledfold: meg azt a néhány kitudjamennyi sajátneméhezvonzódot, aki eddig azt hitte hogy ők itten üldözve lesznek...

Plumper 2010.03.30. 11:33:07

Gyűlölködő, dilettáns, képmutató, álszent, politika-karrierista banda, ez a "Jobbik". Veszélyesek, és visszavetnék Magyarországot a középkorba, vagy még hátrébb. Egyszer már voltak nyilasok, akik pusztulást hoztak, többet nem!

levi009 2010.03.30. 11:35:32

Kedves Török Gábor és Jobbik feketítők!
Meghiszem azt, hogy úgy szeretnéd, ahogy leírtad! :) ...és persze nem csak te... Viszont, most már mindez késő!
Nem az a baj, hogy létezik olyan Jobbikos képviselőjelölt, aki nem veti meg a piát és van a Gárdában olyan kétes erkölcsű hölgyemény, aki több rudit fogott, mint mi ajtókilincset. Krisztina asszonyról már nem is beszélve! Ott van mindjárt a múltja: Baló, SZDSZ, MSZP, melegek és egyéb liberális dicső elemek. Hozzávehetjük ehhez desszertként a kerékbilincs ügyet, akkor sem fogtok tudni fogást találni a Jobbikon! Hogy miért?
A válasz prózai: nem ezekből fakad a HAZA ezer baja!!! Nem ezek miatt áll a szakadék szélén a gazdaság, nem ezek miatt alázhatják meg söpredék népek a MAGYART, nem ők tenyésztik a cigányokat, hogy majd az ezáltal kiürült államkasszát IMF hitelekkel tölthessék fel, nem ezek miatt gyilkolászhatják hordáik következmények nélkül a MAGYART...
Az általatok meghurcolt Jobbikosok bármelyike többet ér mint az összes libsi együttvéve, még akkor is ha ténykedésük számunkra nem igazán elfogadható.
Persze, csak csináljátok, más egyebet úgy sem tudtok!

Researcher 2010.03.30. 11:36:57

" Soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar."

Orbán V.,
Magyar Nemzet, 1998. április 9.

„A Fidesz az egyetlen kormányképes erő.”

Orbán V., 2010

medve2 2010.03.30. 11:41:03

Nem tudom, mi értelme van annak, ha ezt a fórumot Jobbikos pártaktivisták eláraztják. Nekik egy dolgot tudok üzenni: közérdekű információ, hogy Morvai Krisztina szakértőként dolgozott az mszp kormánynak. Nem vitatom, hogy elvégezte a munkáját, de akkor is fontos tudni. Derüljön ki, a többit meg rá kell bízni a választópolgárokra. Ugye nem gondolják a Jobbikosok, hogy nincs jogom megtudni azt, hogy Morvai dolgozottaz mszp kormánynak?

tlac 2010.03.30. 11:41:25

"A meglepetés azonban az, hogy lehetett ilyeneket találni, ráadásul meglepően szép számban"
abszolút nem meglepetés. köznapi értelemben tele vannak zűrős figurákkal, ami legbelül persze lehet nem ciki, sőt inkább egyfajta megerősítő összetartást generál. Mivel a Jobbik egyben "alternatív" mozgalom, egyelőre sok deviancia is belefér. Morvai ugyan nem párttag, de önmagában zizisebb, mint akár Fletó.. Ha van is pár komolyabb figura, ott meg az a kérdés hogy került oda, mit keres ott, és mi lesz vele később..

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 11:42:39

@medve2: sőt, azt is jogod van megtudni, hogy nem mindegyik jobbikos veti meg az italt.

tlac 2010.03.30. 11:42:48

@Egy igaz ember: Lévai is lehetne akár amúgy a Jobbik köztársasági elnök jelöltje, ez a vicc...

tlac 2010.03.30. 11:44:45

@rabax: ez már akkor is fekete pont volt..

Kassian 2010.03.30. 11:46:19

@Énszóltam: Na, pont ez az - egyik - baj a jobbikkal...mindig azzal takaródzik, hogy bezzeg a másik párt az így meg úgy lop. Ezzel a "hagyjuk már" mentalitással legitimálva a saját hülyeségeit...a jobbikban még azért nincsenek milliókat az államkasszából ellopó "politikusok", mert még nem jutottak a húsosfazék közelébe. Az ő soraikban a piti bűnözők (a hitel és/vagy áfacsalók, az erőszakoskodók, garázdák stb.) valamint az ilyen-olyan, munkát és becsületes megélhetést még hírből sem ismerő lumpenek vannak. Kb. ennyi.
Ezzel egyébként még nem is lenne gond, csak ha ez ember vizet prédikál, akkor ne igyék bort. Akár a kormányzópárt vagy az ellenzék politikusáról, akár magát "tisztának" hazudó jobbikos szarkupacról van szó.

@Alikam: Már tegnap is balfaszságokat írogattál össze-vissza. Látom, ma is folytatod. Az barátocskám, hogy a jobbikban ki mit ír le, egy dolog. El kell látogatni a gyűléseikre és meg kell hallgatni azokat az ostobaságokat, amiket mondanak. Na, ott kibújik a szög a zsákból...az összetartó erő a pártban a közös zsidózás/cigányozás/komcsizás illetve a hőzöngés, fenyegetőzés. Ezen kívül nagyjából semmi mást nem tudtok felmutatni. Majd 1 év múlva, ha a jobbik - az ország legnagyobb kárára - bekerül a parlamentbe, kíváncsi leszek, hogy ezek a "hazafiak" mennyi költségtérítést, juttatást tesznek zsebre és kinek mit fognak "okosban" intézni, az pedig csak hab a tortán lesz, hogy majd miként fogják egymást marni a tisztelt "testvérek". Jó móka lesz, az biztos.

tlac 2010.03.30. 11:47:05

@Researcher: és mindkét állítás igaz is, ennyi

2010.03.30. 11:47:55

@medve2: milyen jó és demokratikus lenne, ha csak ti, a nemzetellenes oldal fórumozhatna, igaz? Sőt, még jobb lenne, ha a Jobbikot feloszlatnák és a Fidesz meg az MSZP továbbra is kéz a kézben mutyizhatna további négy évig.

Captain Tott (törölt) 2010.03.30. 11:48:02

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
Mert a kormányzás összetett dolog. Mint fentebb írtam, úgy kell egy problémát megoldani, hogy azzal ne csináljunk három másikat.
Mert mindennek van mindenféle oldala: gazdasági, jogi, demográfiai, külpolitikai, környezetvédelmi, stb. És ehhez tapasztalat kell (amit a Jobbik most megszerezhet a parlamentben), itt egy nagy rendszert kell mozgatni, aminek sok szereplője van.

Én nem vagyok Jobbik-ellenes, de az a véleményem, hogy nekik is végig kellene járniuk a politikai szamárlétrát, ahogyan azt Orbán 88-tól tette. Jussanak be, kapjanak 15 %-ot, koppintsanak a Fidesz orrára minden fideszes stiklinél, közben tanuljanak - de alapvetően azt szeretném, ha lenne az országnak egy kompetens kormánya, amelyik végre érdemi intézkedésekre képes. És azt nem szeretném, ha a Jobbik elütné ettől a lehetőségtől a Fideszt. Azt meg pláne nem szeretném, ha a Jobbik a Fidesz támadásával az MSZP feltámadását segítené.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.30. 11:48:38

@Researcher: Az " alternatíva" és a "kormányképesség" az két különböző dolog te fasz.

radala 2010.03.30. 11:48:47

@Vanek B. Eduard: Szerintem ez a gerilla marketing csak azt éri el, hogy sikerül azt a történelmi tettet végrehajtani, hogy keserű szájízzel lesznek 15 %-kal a másodikok 0-ról indulva. De persze meglátjuk mi lesz.
Annyiban egyébként a világ nem szép és igazságos, hogy azt azért nehéz belátni, hogy a 2002-es (no ez az igazságtalanság, hogy már én sem emlékszem mikor volt)APEH adatbázis lemásolás kevésbé rengeti meg az emberekben a bizalmat, mint egy péniszpumpa.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 11:49:01

@medve2: és az is fontos hogy hallgattassék meg az érintett fél is, necsak ilyenolyan médiumokból tájékozódjunk:

"Az egyetlen, amit szégyellek, az, hogy fideszes voltam" - Morvai az elmúlt napok támadásairól

A Jobbik előretörésétől rettegő, s az elmúlt húsz év országromboló politikájának, közös mutyizásaiknak fenntartásáért egységfrontba tömörült sajtó újabb támadást intézett ellenem. Ezúttal azt vetik a szememre, hogy szakértői díjat vettem fel 2003-ban az akkori kormány Esélyegyenlőségi Hivatalától. Ezen túlmenően azt állítják, hogy „majdnem” esélyegyenlőségi miniszteri posztot kaptam a Medgyessy-kormányban. Ezúton kérem azokat a szerkesztőségeket, amelyek a rágalomhadjárat ezen újabb elemét (is) terjesztették, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében szíveskedjenek közölni az alábbi tényeket is - áll a Jobbik államfőjelöltjének levelében, mely alább folytatódik.

Az elmúlt negyed században jogászként dolgoztam, bírói szakvizsgával és PhD. (kandidátusi) tudományos fokozattal rendelkezem. Fő szakterületeim voltak a bűncselekmények áldozatainak jogaira, a gyermek- és nővédelemre vonatkozó kutatások. Erre figyelemmel már az első szabadon választott kormánytól, majd az azt követő kormányoktól több ízben kaptam felkérést szakvélemény elkészítésére, jogszabály előkészítésére, szakmai programok, képzések megtartására.
A kilencvenes évek közepétől e nagyobb témán belül szakmai érdeklődésem homlokterébe került a nők, gyermekek, idős és más kiszolgáltatott személyek sérelmére elkövetett bűncselekmények, egyebek mellett a családon belüli erőszak és a gyermekbántalmazás kutatása, feltárása és az ezek ellen való szakszerű fellépés lehetőségeinek bevezetése Magyarországon. A témában könyveim, bel- és külföldi szakmai cikkeim jelentek meg, négy éven át szakértőként álltam alkalmazásban az ENSZ-nél. Többek között hosszú éveken át vezettem az ELTE Jogi Karán a Bántalmazott Nők és Gyermekek jogklinikája programot, amelynek keretében az erőszak elől anyaotthonokba menekült asszonyokon, gyerekeken, idős embereken segítettünk joghallgatóimmal együtt. Rendszeresen tartottam előadásokat, képzési programokat országszerte önkormányzatok, civil és szakmai szervezetek felkérésére, sokszor ingyen, máskor – amikor erre a szervezőknek lehetőségük volt – honoráriumot is kaptam, tekintettel azon egyszerű tényre, hogy ez volt a munkám. Szakmai célkitűzéseim között szerepelt, hogy az otthonok falai közötti erőszakkal, így például a „feleségbántalmazással”, a gyermekbántalmazással, az idősbántalmazással szemben Magyarországon is hatékony jogszabályok szülessenek, és segítő intézményrendszer jöjjön létre.
Ahogy soha nem érdekelt, hogy a segítségemet kérő áldozatok, a kiszolgáltatott bántalmazottak „jobboldali” vagy „baloldali” kötődésűek, úgy nem érdekelt az sem, hogy a munkámra igényt tartó önkormányzatok, a jogszabály-előkészítésen dolgozó pártok vagy más szervezetek melyik politikai oldalon álltak. Szakterületem teljes mértékben politikamentes, illetve „pártok feletti” volt, így bárki is kért fel ezen a területen munkavégzésre, azt szívesen vállaltam. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy részt vehettem annak az ún. „krízisközpont” szolgáltatásnak a megszervezésében, szakmai előkészítésében, amelynek keretében a rászorulók egy helyen kaphatták meg a számukra életmentő jogi, pszichológiai, szociális és egyéb segítséget. E krízisközpontot történetesen a szocialista kormány idején, 2003-ban szervezték meg, s szakmai ismereteimre, jogászi munkámra, szakvéleményemre az akkori Esélyegyenlőségi Hivatal tartott igényt.
Sem akkor nem láttam, sem most nem látok semmiféle kivetnivalót abban, hogy a felkérésnek eleget tettem, az előkészítő program keretében közel fél éven át szakmai képzéseket tartottam, a hasonló külföldi intézmények tapasztalatait a felkérés alapján kutattam és ismertettem.
Abban sem látok kivetnivalót, hogy munkámért anyagi ellenszolgáltatást, szakértői díjat kaptam, amelynek mértéke az elvégzett munka mennyiségére és a jogászi munkadíjak átlagára tekintettel kimagaslónak egyáltalán nem mondható, figyelemmel arra, hogy közel féléves munkáról volt szó.
Ami az MSZP-SZDSZ kormányba történő miniszteri kinevezésem tervét illeti: ezt a kártyát már az EP-választási kampányban is elővették a lejáratásomra. Most is azt tudom közölni, amit akkor: magam is csak a sajtóból értesültem arról, hogy a nevem állítólag felmerült az esélyegyenlőségi miniszteri posztra. Velem ilyen tervet senki nem közölt, s természetesen ilyen felkérést soha nem fogadtam volna el, hiszen meggyőződéses „fideszes” voltam. A leírtakból ez az egyetlen olyan tény, amit szégyellek. Nem kicsit, hanem nagyon.
Enyhítő körülményként kérem figyelembe venni, hogy engem éppúgy „megvezettek”, mint ahogy most próbálják megvezetni a magyar emberek tömegeit, azt a látszatot keltve, hogy nincs valódi választási lehetőségük, nincs reményük arra, hogy az életüket szabadságban és méltóságban, s ne gyarmati sorban éljék. Ezért hallgatják el a Jobbik igen színvonalas Radikális változás című programját, ezért gyalázzák folyamatosan a pártot és a párthoz közelálló személyeket. Kérem mindazokat a választópolgárokat, akik felnőtt emberként felelős és tájékozott döntést kívánnak hozni hazájuk jövőjéről, hogy olvassák el a Radikális változás programját a www.jobbik.hu oldalon, s vegyenek részt az ugyanott meghirdetett kampányrendezvények valamelyikén. Akik arra kíváncsiak, hogy a Jobbik európai parlamenti képviselőjeként és államfőjelöltjeként milyen munkát végzek, hogyan képviselem a magyar emberek érdekeit, látogassanak el honlapomra: www.morvaikrisztina.hu.
Kérem továbbá a sajtó munkatársait is, hogy a további személyeskedő gyalázkodás helyett ismerkedjenek meg (honlapomról) képviselői munkámmal, s szakmai, politikusi tevékenységem tartalmi, érdemi részét vegyék végre górcső alá.
Morvai Krisztina"

remélem segítettem...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.30. 11:51:09

@Captain Tott: most el tudod képzelni hogy a jobbik 4 vagy 8 év múlva számodra kormányzóképes lesz?

snq 2010.03.30. 11:51:26

@medve2: abban a szerencsés helyzetben vagyok, hoyg a közérdekű információk iránti szomjadat enyhíteni tudom:
hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=28338

Bona Fides 2010.03.30. 11:57:11

@Alikam: Ügyek pedig vannak, legfeljebb azok a te morális szintedet nem érintik meg.
Morvai Krisztina köztársasági elnök-jelölt szabálytalanul parkol (a többit már ne is firtassuk), ugyanő a mentelmi jog intézményének kijátszásával megkísérli kihozni a sittről Budaházyt, Gyöngyösön a maffiózókkal is jóban kell lenni, ezek jogilag is minősíthető ügyek. Ezek miatt MK hiteltelen.

A betépett szóvivőgyerek verbálisan trágár, durva módon gyalázott egy nehéz fizikai munkát végző embert, miközben az DOLGOZOTT!!! (vele ellentétben). Valóban keresztény (életrajzi adatai szerint az?!) szellemben nevelt, a szorgalmas munkát lelke mélyén őszintén helyeslő ember ilyen durva és k