Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'504'235 lapletöltés (2018.02.17.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • vizu: Teljesen egyetértek. A közös platformhoz lenne egy idétlen, könnyen körberöhöghető javaslatom. (A ... (2020.06.03. 18:29) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • 6.Lenin: @concret: Már lemondtam a válaszodról, de kösz. Szerintem az eltelt 3 hónap történéseit is figy... (2020.01.29. 10:28) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • concret: @6.Lenin: Bizonyos fokig egyet kell, hogy értsek (jesszus!). De más árnyalattal élve. A "zsigerek... (2020.01.27. 18:56) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Hungryhorse: A kiváló helyzetfelismerésed és tanácsaid eredménye a jobbikon már látható. Remélem még sokan fize... (2019.12.16. 13:47) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • 6.Lenin: @concret: Arra a kérdésre, hogy az októberi választási eredményeket mi is okozta valójában, ahho... (2019.12.13. 15:55) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (16) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (1) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

00:31

Ma este Szegeden vettem részt egy gazdasági döntéshozókkal folytatott beszélgetésen. A város a mostani választás egyik legérdekesebb pontja, különösen a harmadik választókerület, ahol az elmúlt két választáson győztes Botka László fideszes ellenfele ezúttal a korábbi kenus világbajnok Bohács Zsolt (rajtuk kívül még egy jobbikos és egy lmp-s politikusnak sikerült összegyűjtenie a körzetben az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket). A választókerület azon kevesek egyike, ahol az MSZP reális eséllyel indul harcba a mandátumért: ha a szegedi polgármester ekkora országos ellenszélben újra képes lesz nyerni, minden bizonnyal a pártján belüli hatalmi harcban is jelentősen megnőnek esélyei. Egy március közepi helyi felmérés alapján azonban - bár a két politikus ismertsége között jelentős a különbség Botka javára – valamivel Bohács sikere látszik valószínűbbnek. A kérdés elsősorban az, hogy mi alapján döntenek a választók, mennyit számít az országos hangulat és a pártkötődés. Ma talán csak az látszik biztosnak, hogy az első forduló még nem dönt a mandátum sorsáról; bár kizárni ezt a lehetőséget sem merném.

Ennek kapcsán egy nagyon izgalmas kérdés merült fel a beszélgetésben: vajon az első forduló hatása pontosan hogyan jelenhet meg azokban a választókerületekben, ahol egyáltalán második fordulóra kerül sor. Írtam már korábban arról, hogy megítélésem szerint április 12-én a Fidesz számára új időszámítás kezdődhet a kampányban: innentől már nem kell aggódni a tábor megőrzése miatt, s a kényes tojástánc és a kampány látszatának imitálása helyett beindulhat a párt gépezete. Minden bizonnyal az abszolút többség már nem lesz veszélyben, azaz a kétharmad eléréséért kockázatokat is vállalhat az eddig minden komolyabb rizikótól tartózkodó Fidesz. A politika – 2002-höz némileg hasonlóan – átköltözhet abba a néhány választókerületbe, ahol egyáltalán folytatódik a küzdelem.

De vajon hogyan reagálnak majd a választók minderre? Elméletileg két reakció lehetséges a még billegő körzetekben: az első forduló országos győztesének további megerősödése (a klasszikus győzteshez húzás jelensége), vagy pont ellenkezőleg, az ellenhatás, a kétharmadtól és a túlhatalom veszélyétől való aggodalom felerősödése. Nehéz ma kiszámolni, hogy mi működhet, ez ugyanis nagyban függ attól, hogy a pártok miképp kezelik az első forduló eredményét. Különösen a Fidesznek kell majd ügyesen egyensúlyoznia a túlzott eufória („túlünneplés”) és a túlzott visszafogottság („alulünneplés”) között; mindkettő hátráltathatná a győzteshez húzás beindulását, ami nélkül pedig elveszhet az a néhány, a kétharmadhoz nagyon fontos választókerület április 25-én. Ha azonban a Fidesz jól csinálja, a második fordulóra elbizonytalanodhatnak és elkedvetlenedhetnek a még állva maradt ellenfelek szavazói, hiszen sem a választás tétjét, sem értelmét nem könnyen találják már meg. Ebben az esetben a Fidesz akár az összes nyitva maradt egyéni mandátumot is besöpörheti: márpedig ez már biztosan kétharmad fölé repítené Orbán Viktor pártját. Április 11-én este érdemes lesz ebből a szempontból is árgus szemekkel követni az eseményeket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr961885771

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Példátlan társadalmi szerződést kötöttek választóikkal a Civil Mozgalom és a Jobbik képviselőjelöltjei! 2010.04.02. 01:31:42

Avagy - akik Történelmet írtak function iwiwshare_click() {u=location.href;t=document.title;window.open('http://iwiw.hu/pages/share/share.jsp?u='+encodeURIComponent(u)+'&t='+encodeURIComponent(t),'iwiwshare','toolbar=0,status=0,location=1, width=65...

Trackback: Április 1., a fordulat napja 2010.04.01. 12:09:41

 Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Írtad, hogy kevés jó hírrel szolgálok neked, szóval most akkor igazából jön egy jó hír. Ma bent voltam a Jobbik elnökénél, Vona Gábornál, aki ígéretet tett arra, hogy a választások után megválto...

Trackback: Zúzmara 2010.04.01. 11:58:05

Hamarosan itt az első forduló, folyik a kampánynagyüzem. Vagy mégsem? A három biztos befutó párt miniszterelnök-jelöltjének honlapja valóban pörög. Az orbanviktor.hu, a mesterhazyattila.hu és a vonagabor.hu folyamatosan frissül. Mind a három profi munk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clownfish 2010.04.01. 00:37:38

miért akarnak ezek a remek sportolók politikai pályára lépni vagy aktív támogatóként szerepelni? kokó, schmitt, kárpáti gyuri bácsi, borkai, mészöly... egyik butábban viselkedik, mint a másik ilyen szituációkban, ez tiszta ciki. persze vannak kivételek, mint gyarmati dezső bácsi, de akkor is, nekik van mit lerombolniuk a politikai szerepvállalással! olyan kár, hogy sokan meg is teszik.

Ordnassac 2010.04.01. 00:41:15

@clownfish: én meg azt mondom, hogy miért ne? Rengeteg színészünk is vállalt politikai szerepet (Darvas Iván, Pécsi Ildikó, Eperjes Károly, Fodor Tamás és még sorolhatnám). Jó az, ha színes a paletta ilyen téren is.

Ordnassac 2010.04.01. 00:44:42

A poszthoz: a Fidesznek arra kell majd ügyelnie, hogy meglegyen a 25% a második fordulóban az oevk-kban.

clownfish 2010.04.01. 00:44:57

@Ordnassac: direkt nem említettem művészeket. a művészet nem képvisel olyan nemzeti egységet, mint mondjuk egy olimpikon. de nem is a szerepvállalással van a bajom, hanem azzal, hogy sokan közülük leégetik magukat, amitől nem csak ők, hanem az ország is kevesebb lesz...

Ordnassac 2010.04.01. 00:49:36

@clownfish: szerintem Mészölyön kívül egyik sem égette le magát.

clownfish 2010.04.01. 00:51:37

@Ordnassac: szerinted. schmitt pál fehér szalagos akciója nem volt szerinted megosztó?

clownfish 2010.04.01. 00:53:17

@clownfish: de a 2009-es ep-választások előtti interjúi is nevetségesek voltak finoman szólva.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.01. 00:58:52

Szerintem a 'győzteshez húzás' ebben a formában egyszerűen nem létezik, csak retrospektív módon: utólag az emberek úgy emlékeznek/azt mondják, hogy a győztesre szavaztak.

Inkább az a kérdés, hogy melyik párt szavazóinak lesz még kedve a második körben is voksolni az első forduló után, valamint honnan hova áramolhatnak szavazatok.

Diocles 2010.04.01. 00:59:08

Nagyon eccerű; aki azt akarja, hogy a lakóhelye ne legyen kiéheztetve-kivéreztetve a következő ciklusban, az kormánypárti képviselőt választ, olyat, aki el is tud érni valamit.

Persze ezt így nem lehet beletolni a kedves választók arcába, meg kell ezt finoman, hatásosan, szalonképesen fogalmazni, akár a leendő kormányfő helyszini kampányával, ez már a PR-szakemberek feladata.

elendem 2010.04.01. 00:59:21

@clownfish: Szerintem is. OV hipnotikus aurájába került, gondolom :-) , mert egyébként nemzetközileg elismert sportpolitikus, és értelmes, rokonszenves ember is.

Ordnassac 2010.04.01. 00:59:22

@clownfish: nem tudom, nekem nem tűntek annyira annak. Amúgy, ha minden igaz, belőle lesz az új OGY-elnök. Szóval ott rehabilitálhatja magát. :-)

panelburzsuj 2010.04.01. 01:00:44

Kérdés, hogy olyan kerületek maradnak-e a második fordulóra, ahol magát a fideszest szorongatja valaki más, vagy inkább olyanok, ahol az "egyebek" egymást nyomorgatva szereznek mondjuk 21-20-5-5 százalékot. Ez utóbbi kerületek ugyanis azért föltehetőleg csak mérsékelt izgalmat képesek kiváltani, hogy na vajon ki fog legvégül beporoszkálni a célba ...

török gábor 2010.04.01. 01:01:46

@TuRuL_2k2: érdemes megnézni annak a 2 megyének a területi listás 2. fordulós adatait, ahol 1998-ban az első forduló érvénytelensége miatt újra kellett szavazni. ott mintha lett volna valamennyi győzteshez húzás.

elendem 2010.04.01. 01:02:08

@Diocles: Na, hát remélem, ez elmúlik végre! Az állami pénz nem a polgármesternek jár, hanem a lakosságnak, akinek egyébként szíve-joga ellenzéki képviselőtestületet választani

Ordnassac 2010.04.01. 01:04:00

@panelburzsuj: ilyen - legalábbis a papírforma szerint - Ózd lesz. Ez persze nem zárja ki, hogy több ilyen is lehet.

clownfish 2010.04.01. 01:04:40

@Ordnassac: félre ne értsetek, én is szeretem ezeket az embereket, mint nemzeti sportidolokat, és minden tiszteletem az övék, csak sajnálom, hogy emellé olyat is nyújtanak egypáran, ami nélkül ugyanúgy tisztelhetném őket.

én olyan pletykákat hallottam, hogy ő lehet az új államfő, annak ellenére, hogy nem jogász. vagy talán vízy e. szilveszter még. amúgy akinek van tippje, az írjon államfő ügyben.

bigapples 2010.04.01. 01:04:51

"De vajon hogyan reagálnak majd a választók minderre? Elméletileg két reakció lehetséges a még billegő körzetekben:"

Én azt a harmadik reakciót valószínűsítem, ami, ha nem is számszerűsítve, de ott van a bejegyzés végén. Azaz a súlyos országos vereség elbizonytalanítja majd a szegedi, vagy épp dunaújvárosi szoci szavazókat a második fordulóra. Ez a hatás erősebb lesz, mint a Fideszes szavazók otthonmaradása a tétnélküliség miatt.

Ami viszont minimális hatású, az a "kétharmadtól és a túlhatalom veszélyétől való aggodalom felerősödése". Az átlag választópolgár (szerencsére) nem Debreczeni J lelkivilágú. A megszokott Orbán-gyűlöletre építés valamennyire hatásos lehet, de a 2/3-dal való fenyegetéssel szerintem nem lehet mozgósítani.

Myacis 2010.04.01. 01:05:31

@Diocles: abszolút mértékben igaz. A példában szereplö Szeged esetében óriási hiba lenne széllel szembe választani. Erröl a hülyeségröl Pécs tudna mesélni, konzekvensen az országos eredmények ellen mentek az elmúlt 20 évben, meg is szívták mindig...

Ordnassac 2010.04.01. 01:06:48

@clownfish: akikről olvasni lehetett:

Járai Zsigmond
Martonyi János
Pálinkás József
Schmitt Pál
Vizi E. Szilveszter

illetve ha Sólyom vállalja újabb öt évre, akkor befogott orral, de megválasztják.

Myacis 2010.04.01. 01:08:31

Szükebb pátriámban azt látom, hogy olyan nyugdijasklubok állnak a Fidesz jelöltje mellé, akikröl rudja az ember, hogy 4 éve a szoci jelöltnek gyüjtöttek... A nyugdijasok tudnak valamit: túlélni, már amennyi hátravan nekik.

clownfish 2010.04.01. 01:09:09

@Ordnassac: pálinkás nem hinném, hogy otthagyná az mta-t, járai nevetséges, martonyi szintúgy. meg az is nevetséges, hogy rosszul írtam a neurológus bácsi nevét. sorry. ;)
szóval akkor vagy schmitt vagy vízi.

Ordnassac 2010.04.01. 01:11:22

@clownfish: már miért lennének nevetségesek? Egy volt MNB-elnök és egy tanszékvezető egyetemi tanár, aki amúgy neves ügyvéd és külügyminiszter volt? Simán el tudom képzelni. Orbán amúgy is szereti Martonyit.

bigapples 2010.04.01. 01:12:49

@clownfish: A sikeres sportolók, ezzel nem árulok el nagy titkot, versenyző típusok, a győzelemről, saját maguk és a ellenfelek legyőzéséről szólt korábban az életük. Ráadásul fegyelmezett, jó stressztűrő képességű emberek, akiket vonzanak a kihívások. Nem gondolnak arra, hogy a nimbuszukat lerombolhatják,
azok a személyiség elemek, amelyek a fizikai képességeken túl sikeres versenyzőkké tették őket, táplálják a politikai ambícióikat.

clownfish 2010.04.01. 01:13:12

@Ordnassac: jah, meg mszmp-s is volt. jó ajánlólevél-e ez? amúgy is esélytelen, mivel ő lesz a külügyminiszter, orbán már meg is erősítette. járai meg... megeszem a kalapom, ha ő lenne.
amúgy milyen lehet egy propelleres (csok.nyakk.) államfő? :D

clownfish 2010.04.01. 01:15:03

@bigapples: ez nem szabályszerű szerintem. max a kompetitivitás, de az meg mindenkiben ott van szinte.

BonFire 2010.04.01. 01:18:12

Annyira nem bánnám már, ha április 11-e este lenne... :(( Majd' megesz a fene ilyenkor négy évente.

bigapples 2010.04.01. 01:18:40

@Ordnassac: Martonyi és Járai a kormányban lesz, esetleg Járai vissza MNB elnöknek. A gazdasági válság közepette nem veszteget el Orbán 2 ilyen bevált szakpolitikust az súlytalan KE szerepére. Én Vizit tartom befutónak, esetleg Pálinkás. Nem hinném, hogy Schmitt lesz a jelölt, megmarad díszpintynek az EU-s porondon.

Ordnassac 2010.04.01. 01:19:22

@clownfish: édes istenem! Kit érdekel ma már a párttagság? Még a Jobbikot sem (amúgy helyesen). Igen, az mondjuk valószínűtlen, hogy pár hónap külügyérség után államfővé emelik.

Amúgy nem bántani a csokornyakkendőt! Nekem is van. :-D

Diocles 2010.04.01. 01:20:03

@Ordnassac:

Sólyom SEMMIKÉPP ne legyen, és szerintem a Fidesz sem olyna hülye, h ő lenne a favorit.
Provokáció volna a baloldal felé, miközben a fidesz számára sem kiszámítható.

Vizi. E egy színtelen-szagtalan alak, nulla karizma.

Schmitt az IDEÁLIS szerintem, ami kell egy elnöknek, azt tudja, mosolygós, joviális nagypapi, aki imádja a sportot.
Népszerű és kezelhető elnök volna, elképzelni sem lehetne jobbat Schmidtnél.

clownfish 2010.04.01. 01:21:30

@bigapples: járai és martonyi, de leginkább járai inkább politikus, mint "szak". figyelve csak az mnb elnökeként hozott politikai indíttatású döntéseit.

Ordnassac 2010.04.01. 01:22:06

@bigapples: Schmittből állítólag OGY-elnök lesz (különben nem lenne az országos lista 2., ergo befutó helyén).

Ami a kormányos dolgot illeti: Martonyinál stimmel. Ellenben a pénzügyminiszteri poszt (ha lehet hinni a sajtónak) még nem kelt el. Valamit meg Varga Mihálynak is kell adni (miniszterelnök-helyettes?). Pálinkás nem nagyon akar elmenni az MTA-tól szerintem. Vizi E. jó lenne, őt szeretik az emberek, megfelel a köz által szeretett dísznagypapa szerepének.

Aztán egy meglepetésember is benne lehet a pakliban. Meg aztán ott van Sólyom.

clownfish 2010.04.01. 01:22:22

@Diocles: azért schmidt és schmitt nem ugyanaz a kaliber :D

Ordnassac 2010.04.01. 01:23:41

@Diocles: Vizi E. színtelen-szagtalan? Nem úgy tűnt nekem MTA-elnökként. Schmittnél megint csak azt tudom mondani, hogy OGY-elnök lesz (máskülönben nem hozná vissza OV).

clownfish 2010.04.01. 01:24:27

@Ordnassac: sólyom nem lesz. én még max bod péter ákosra tudok gondolni.

Diocles 2010.04.01. 01:26:48

@Ordnassac:

OGY-elnöknek Gál Kingát emlegették.

Vizi E. tényleg színtelen-szagtalan figura, katasztrófa volna.
Se Sólyom intellektusa, se Göncz Árpád (vagy Schmitt Pál!) kedvessége, joviális nagypapisága, két szék között a pad alá.

Ordnassac 2010.04.01. 01:27:24

@clownfish: Sólyom elég önfejű ember ahhoz, hogy a Fidesznek is fricskázzon egyet (ahogy ezt tette eddig is, csak a baloldali megmondóembereknek ez kevés volt, így egyből fidesznyikké tették) és vállaljon még öt évet. Akkor a Fidesz mit fog csinálni?

Ordnassac 2010.04.01. 01:28:23

@Diocles: Gál Kinga nincs befutó helyen (valamelyik területi lista utolsó helyezettje, országosról meg alig jutnak be emberek).

clownfish 2010.04.01. 01:29:21

@Ordnassac: nem jelölik. ilyen egyszerű. kíváncsi leszek amúgy a baloldal jelöltjére is, mert nekik is lesz azért. meg ugye krisztina...

bigapples 2010.04.01. 01:30:03

@clownfish: Én nem mondom, hogy minden sikeres sportoló politikus akar lenni, de nem vagyok meglepve, hogy felülreprezentáltak a politikusok között. Nem hiszem, hogy minden ember egyforma lenne, egyformán kompetitív személyiségjegyekkel. Hatalmas különbségek vannak, hogy ki alfa-hím és ki omega, ki az akit az adrenalinhullám doppingol és ki az, akit lebénít, ki az akit doppingol a közönség előtti szereplés és ki az akinek csomót köt a lábára a szurkolók kiabálása.

Ordnassac 2010.04.01. 01:31:00

@clownfish: gondolod, hogy ha nyilvánosan bejelenti, hogy vállal még öt évet, akkor a Fidesz egyszerűen ezt figyelmen kívül hagyja és ezzel kb. kinyírja a KE tisztség mögöttes tartalmát?

Ordnassac 2010.04.01. 01:32:21

@clownfish: ez annak a függvénye lesz, hogy lesz-e 50 képviselőjük az OGY-ban. Hiszen 50 képviselő kell a jelöltséghez. Bihari Mihályra vagy Glatz Ferencre gondolok amúgy.

bigapples 2010.04.01. 01:32:26

@Diocles: Pont ez kell a Fidesznek, Vizi = Mádl 2.0

Ordnassac 2010.04.01. 01:33:36

Szegény Gábor, ír egy jó bejegyzést arról, hogy az első forduló után milyen lesz a választói magatartás, erre mi a következő köztársasági elnök személyére spekulálunk. :-D

Diocles 2010.04.01. 01:33:46

@Ordnassac:

na bumm, majd valaki visszalép a javára, talán éppen Schmitt.

Bod Péter azért nem volna jó, mert a "népnek" olyan figura kell, mint Göncz volt, elég volt már a Sólyom-féle sótlan tudósokból.
Schmitt - és most tényleg nem akarok az ügynöke lenni :) - kedves, mosolygós, családszerető, no meg a nőket is imádja, sportbarát, kábé ugyanazok a dolgok érdeklik, mint egy átlagmagyart.

(Na jóéjt!)

clownfish 2010.04.01. 01:34:17

@Ordnassac: őszintén? sólyom nem egy rib...., szóval érted, hogy ajánlkozzon. a fidesz meg nem támogatná csak úriemberségből..
@bigapples: jah, fenyvesi máté is szerette az adrenalint. főleg gyorshajtás hatására.

Ordnassac 2010.04.01. 01:37:21

@clownfish: látom továbbra sem érted. Ad egy interjút, ahol bejelenti, hogy vállalna még öt évet, "hátba támadva" a Fideszt. Itt mit reagál a párt?

@Diocles: ezt a választások után közvetlenül nem lehet, akkor egyből a listán következő jön, az meg nem GK lesz. Amennyiben haza akarta volna hozni OV, akkor valamelyik területi lista befutó helyére rakta volna. Ennyire nem hülyék, hogy ilyen kacskaringós utat válasszanak a bejuttatására. Gál Kinga szerintem marad kint.

clownfish 2010.04.01. 01:38:10

@Ordnassac: jogos, bár eszembe sem jutott, hogy ez nem lenne meg. de természetesen megtörténhet, valóban.

clownfish 2010.04.01. 01:39:15

@Ordnassac: de, teljesen értem :)
erre mondtam, hogy komoly államférfi ilyen nyilatkozatot nem tesz anélkül, hogy egyeztetne a potenciális megválasztóival.

Ordnassac 2010.04.01. 01:40:55

@clownfish: halk megjegyzés: Sólyom mikor egyeztetett bármikor is? Elég önfejű ő ehhez. ;-) Amúgy én is inkább azt gondolom, hogy nem vállal még öt évet. (Kellemes mellékhozadék: 2013-ban így valszeg megválasztják az MTA rendes tagjává :-) )

clownfish 2010.04.01. 01:43:49

@Ordnassac: aszem azokban a dolgokban, amikben nem egyeztetett, azok az ő szuverén írásba foglalt hatáskörébe tartoztak. amiről mi beszélünk, az pedig a gentlemen's agreement kategória.

bigapples 2010.04.01. 01:46:18

@Ordnassac: Sólyom nem Fidesz jelölt volt, az LMP anyaszervezete jelölte, ami mögé a Fidesz és az MDF is odaállt. Sólyom nem az ember, aki a Blikkben bejelenti, hogy még ötöt akarok. Ha háttérbeszélgetéseken nem kap támogatást, nem fog erőlködni.

Örüljünk, hogy 5 évig volt egy olyan KE, aki védte a jogállamiságot, a nemzeti érdekeket és az alapvető politikai erkölcsi normákat egy olyan időszakban, amikor a Gyurcsány kormány ezeket az értékeket csak rombolni tudta. A Fidesz most hoz egy Fidesz kompatibilis jelöltet, aki lelkesen tapsol majd az Orbán évértékelőkön és a Fidesz szülinapokon.

bigapples 2010.04.01. 01:48:01

@clownfish: haha, Ambrus Attila meg a whiskyt is szerette az adrenalinlöket mellett.

Ordnassac 2010.04.01. 01:48:42

@bigapples: vagy pofára esnek. Alkotmánybírók esetén volt már ilyen kétoldalt is. ;-)

Amúgy egyetértek.

clownfish 2010.04.01. 01:49:42

@bigapples: de ő sem sportlegenda, sem képviselő nem volt. viszont a jelek szerint ő is csípte az adrenalint. ;)

Ordnassac 2010.04.01. 01:49:47

@clownfish: Szabó "Trágár" Zoltán is szeret(ett) gyorsabban menni, pedig ő matematikus. :-D

clownfish 2010.04.01. 01:53:26

@Ordnassac: ajj. nade kidőlök, úgyhogy jó éjszakát.

bigapples 2010.04.01. 01:55:09

@Diocles: Igen Schmitt szereti a nőket, a meghívásokat, az ajándékokat. Szerintem pont jelölés elleni érv, ha valakinek a virtuális vagy épp valódi fehér alsóját Kovács László módra belengetheti a média a megválasztása után.

Diocles 2010.04.01. 01:56:10

Én is örülök, h Sólyom volt az elnök, de egy korszak lezárult.
Ha a Fidesz őt jelölné, akkor
1. feleslegesen konfrontálódna a baloldallal
2. semmi haszna nem lenne belőle, ti. Sólyom nem egy mosolygós pártkatona, márpedig az kellene ide a Fidesznek

Ha Sólyom netán mégis erőlködne, amit nem fog, de ez esetben a Fidesz mondhatja
1. még korai erről beszélni, tehát jegelik a kérdést.
2. szeretnénk egy konszenzusosabb figurát elnöknek, és szinte bárkire ráfogható, h konszenzusosabb, mint Sólyom.

Sólyom csak magának okozna kárt, ha erőlködne.

Diocles 2010.04.01. 01:59:32

@bigapples:
vagy épp ellenkezőleg, lásd Berlusconi népszerűségét :)
Summa summárum, jómagam egy Schmitt-szerű életvidám, mosolygós figurát szívesebben látnék, mint egy sótlan szobatudóst, és ezzel így van a magyar nép is szerintem.
Schmitt pedig megfelel a Fidesz-szempontjainak is, kapnak vele egy bábot. Az MSZP pedig nem tud belekötni, hiszen ő is pártkatonát akart, Szilit, a Jobbik meg egyenesen az egyik vezetőjét akarja elnöknek, szóval Schmitt pol. tisztsége itt nem lehet kifogás.

(na télleg mentem.)

Ordnassac 2010.04.01. 02:05:00

@Diocles: szerintem a Fideszt nem nagyon fogja idén nyáron izgatni, hogy konfrontálódik-e a baloldallal. Talán még jó pont is. Amúgy igazad van.

ssi 2010.04.01. 06:35:58

Közhangulat: fidesz győz - s létezik: győzteshez húzás. Papírforma borulása váratlan balhé kirobbanása esetén.
+(érzelmi) haszon a fidesznek: kapkodó régi és "zárkózott" mostani kormány, ill. a lelkes újulni akaró MSZP disszonanciája

Botka:Bohács 45:55% esélyt gondolok. Ha nyer - eddig legalábbis úgy tűnt - Szegeden maradna

04.12-25. Ha minimum kell a 2/3-hoz, megpróbálják (pl. vita)

Az ismertség bárhol előnyt jelenthet (főleg, ha sok az ambíció), s bukni is lehet bárhol.

Sólyom annyira nem volt jó, hogy erényt kovácsolna a meghosszabbításból a fidesz. Ugyanakkor néhány potenciális önjelölt aktivizálódott O.V. körül.

artdark 2010.04.01. 06:53:14

Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy kb. 2013-ban a Magyar Köztársaság elnökét Orbán Viktornak hívják. Alkotmányosan meghosszabbított mandátummal, erős - mondjuk, francia mintájú - hatáskörrel.

Szerintem simán benne van a pakliban (a Fidesz kétharmada esetén), hogy elmozdulunk a prezidenciális berendezkedés felé.

cellimega 2010.04.01. 07:19:17

@artdark:
ha (fél)elnöki rendszerünk lesz, Orbán nem parlament által meghosszabbított módon lesz elnök sztem, hanem választás útján.
a burkolt hatalomátmentés nem az ő világa.

artdark 2010.04.01. 07:53:16

@cellimega: nem a választás módjára írtam, hanem a meghosszabbításra és a hatáskör alkotmányos kibővítésére. Ezekhez nem árt a Parlament:)

tibapó 2010.04.01. 07:54:15

Úgy odavagytok, hogy "jaj, csak a fidesznek meg ne legyen/legyen meg a kétharmada!".

Én azt mondom, az lenne a demokrácia diadala itt, ha a két nagypártnak együtt nem lenne meg a kétharmada.

SZAVAZZ A KISPÁRTOKRA, FOREVER!

punpa 2010.04.01. 08:12:32

@tibapó:
"Két nagypárt?" Jó reggelt, 2006-ban tetszik élni???

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.04.01. 08:15:16

@Diocles: Szia! Ezt sokan gondolják, és logikusnak is tűnik. Csak ez a logika akkor működik, ha nincs elsöprő győzelem - mert ha az van, akkor ugyebár minden v.k.-ben a kormányhoz húztak és elvárják a kitüntetett figyelmet. Közben meg szép kiegyenlítetten fog jutni a javakból mindenkinek - hiszen nem is lehet másképp. Röviden csak annyit akartam ezzel mondani, hogy a v.k.-ek kormánypárti/ellenzéki megkülönböztetésében bízni csak addig értelmezhető, amíg érdemi számban van ellenzéki is.
... És akkor sem tisztességes, bár a mai reálpolitikában valóban ésszerű gondolkodás! :-)

tibapó 2010.04.01. 08:19:22

@punpa: Akkor egyetértünk. Mindkettőnek még tovább kell törpülnie... :)

bz249 2010.04.01. 08:23:26

@Diocles: Schmitt EP-alelnök, az egy olyan pozíció, ami nem jár automatikusan a Fidesznek. Ezért szerintem nem fogják hazahívni.

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.04.01. 08:24:02

És még egy: mindez az eszmefuttatás ugye akkor ér valamit, ha a FIDESZ már az első körben nem szerez 2/3-os többséget. Mert ebben az esetben abban a pár választókerületben, ahol esetleg mégis lesz második forduló, már valóban nem lesz tétje a választásnak. Akkor ott - függetlenül a várhatóan nagyon-nagyon alacsony részvételtől - működni fog a "győzteshez húzás".

LAKSZ 2010.04.01. 08:27:00

Bármennyire is felróható az MSZP-s jelölt felé a nyolcéves kormányzás összes negatívuma, Botka helyi szavazótábora valószínűleg nem csökkent, inkább erősödött a négy év alatt. Ugyanakkor a Fidesz oldal esélyét csökkentik a Jobbik és az LMP jelöltjei. Azzal egyetértünk, hogy Botka nyerése esetén a párton belüli súlya jelentősen javulhat, akár olyan mértékben is, hogy eséllyel léphet fel a csúcsvezetői posztokért is.
A Fidesz – egyes szimpatizánsok véleménye szerint is - kockázatkerülő (szürke) kampánya adott esetben vissza is üthet, akár olyan mértékben is, ami nemcsak a kétharmados győzelmet, de az 50 %-ot is veszélybe sodorhatja. A húsz év negatív tapasztalatai miatt a túlhatalomtól való félelem nagyon is erős már a Fidesz stabil választói körében is, de különösen erős a „Fideszt mérlegeléssel” választó szavazók között, ezért úgy tűnik sokan szavaznak majd az első fordulóban először a Jobbikra attól függetlenül, hogy alapvetően a Fideszt választják. A Fidesz kockázata ennek a szavazói körnek a mértékében van, ezért későinek (elhibázottnak) tartjuk azt, hogy a Fidesz csak a második fordulóra kampányol erőteljesebben.
Lakóközösségi Szervezetek Szövetsége

triumphator · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.04.01. 08:31:48

ekkora különbségek mellett, jelen állás szerint a második forduló - ha lesz - puszta formalitás. meg sem tudják majd szorítani a fidesz jelöltjét. nincs visszalépegetés (jót röhögnék egy mszp-jobbik visszalépős egyezségen), de ha lenne is, a nagy különbség miatt ennek sincs értelme. a második forduló az egy nyomorult, kis minuszos hír lesz.

Idet 2010.04.01. 08:36:27

@clownfish: Ennél kevesebb már nem lehet.

Idet 2010.04.01. 08:39:59

@Ordnassac: Szerintem is Martonyi. A külvilágban is ismerik, nevet is szerzett magának. Higgadt, értelmes ember.

Idet 2010.04.01. 08:44:38

@Ordnassac: Megnéznélek!

Amúgy létezett karrier-párttagság is. Ha valaki többre vágyott a szimpla kádári 3×8 óra, telek-Trabant-2 évente utazunk kispolgári mennyországánál, annak a karrierje folyamán egy bizonyos szint után be kellett lépnie a pártba, különben minden kapu bezárult előtte.

loláb 2010.04.01. 08:46:20

@clownfish: Azért, mert valaki az életének az első évtizedeiben sportoló volt, már nem lehet véleménye a közéletről?

Aki a sportoló sportteljesítményeit utólag átértékeli annak függyvényében, hogy milyen politikai párt mellé áll oda, az egy buta ember.

Idet 2010.04.01. 08:51:04

@tibapó: Ja, forever. Nem arról szól a választás, hogy utána kormányozni kellene a választók országát?

Ha a te elképzelésed szerint alakulnának a dolgok, hogyan teljesülne ez?

bence87 (törölt) 2010.04.01. 08:51:56

kizárt dolognak tartom hogy szocialista jelölt első fordulóba nyerjen. a Fidesz be fogja húzni a sima többséget 11.én , utánna meg a maradék körzetek többségét.

Kelma 2010.04.01. 08:53:07

Nem nagyon hiszem, hogy az MSZP a második fordulót annyira komolyan venné, hogy még a Jobbikkal is paktálna, meg visszalépegetnének. Ott már fő az új párt a boszorkánykonyhában. Feri és csapata nem sokáig fog már közösködni a vérciki kiöregedett bandával lásd KL. (Mondjuk ő is elég ciki, csak máshogy)

Idet 2010.04.01. 08:53:47

@loláb: Igen, ez egy közkeletű elképzelés, hogy művész, pap, sportoló nem emberből van, ő egy idol, és egy életen át viselkedjen is úgy, különben abcúg!

Idet 2010.04.01. 08:55:35

@bence87: Az összes próféták, jósok és közvélemény-kutatók szóljanak belőled!

Idet 2010.04.01. 09:04:18

@artdark: A magyar mentalitásnak is jobban megfelelne az erős prezidenciális rendszer, na meg bizonyos nagyon szükséges, kőkemény intézkedéseket is megkönnyítene. Majd az idő kiforogja, ápr.11. után okosabbak leszünk.

papika 2010.04.01. 09:06:04

Nekem az a tippelésem, hogy mivel elméletileg a jobbikosok meg a szocik baromira utálják egymást, ezért ha pl a szoci jelölt az első fordulóban megszorongatja a fideszest, akkor a második forulóra a jobbikosok a fideszre szavaznak, nehogy má szoci képviseljen minket.
Így esetleg akkor veszíthet a fidesz egyénit, ha megveri a jobbik az első körben, és elviszi a hév az embereket. Gondolom, egy ilyen körzetben koncentrált Morvai-Vona támodásokkal akarnák belelkesíteni a lakosságot, de a szocik fideszre szavazása, nehogy már jobbikos képviseljen minket, továbbra is fennáll.
Szóval szerintem max 2-t nem húz be a fidesz.

anti76 2010.04.01. 09:06:59

Azt azért el kell ismerni, Gyurcsánynak van vonzereje. Ha ő nincs (meg persze a Fidesz dilettáns kampánya) 2006 ban biztos nem nyernek.
Az MSZP szerintem jobban devalválódott mint GYF. Az öszödi beszédbe még bele lehet magyarázni, hogy a párttársait akarta felrázni, vagy hogy ez tulajdonképp igazságbeszéd, de az MSZP-t láthatólag teljesen szétkúrja ez a sok cusi, hagyó, demszky stb korrupciós ügy. Ezt már nem lehet súlyos egyedi mementónak feltüntetni.
Szerintem GYF új párttal fog visszatérni, az MSZP meg megy a süllyesztőbe.
Egyszer minden végetér nem nagy tragédia.

Lacibácsi57 2010.04.01. 09:07:13

@clownfish: A NAGY PÉNZ MIATT!!! Nem a nemzet sorsa, érdekli őket! Mondjuk nem az: MIT ÉREZHETETT AZ AZ EMBER AKIT AGYONVERTEK, a HALÁLÁN!

papika 2010.04.01. 09:08:33

@papika:
Sőt, ahol első helyen fordul a jobbik, oda lehet még az eltávolított pornós gárdás lányt is visszahívják egy kis kampányolásra.
A szociknak semmi ilyenjük nincs, ha első helyen fordulna bárki, és menne oda Gyurcsi meg a Mesterházy-Lendvai kampányolni, no akkor biztos veszítenek.

Lacibácsi57 2010.04.01. 09:11:03

@clownfish: CSAK PÉNZ ÉRDEKLI ŐKET! Nem az agyonvert emberek, vajon mit érezhettek halálukon!

tibapó 2010.04.01. 09:16:59

@Idet: Szerintem álszent duma, hogy a koalíciós kényszer nélkül jobban lehet kormányozni. Hiszen amíg két ember lesz egy kormányban, egyezkedni kell, mindegy, hogy koalíciós partnerpártnak, vagy KDNP-nek, vagy saját párton belüli platformnak, tagozatnak, Pokorinak, Kósának, Vargának, vagy akárminek hívjuk.

Ez egészen addig így lesz, amíg nem generalisszimusz Viktorius egyszemélyében, valóban nem lesz kényetelen senkivel sem egyezkedni. Na, az lenne csak hatékony kormányzás, asszem...

anti76 2010.04.01. 09:18:18

@papika: azzal egyetértek, hogy a jobbikosok szavaznának 2.-ra a fideszre, de sztem a szocik biztos nem szavaznak a fideszre.
Imprinting. Bevésődés. Ez létező dolog. Itt tizenkét éve sulykolták, hogy a másik az ellenség, maga az ÖRDÖG.
Tizenkét év után egy szoci nem fog arra szavazni, akit tíz éve szid a kocsmában.

aum 2010.04.01. 09:21:27

@anti76: Gyurcsányt saját pártja buktatta meg, de ő meg kölcsönkenyér visszajár alapon magával rántotta az MSZP-t is. Ha a várható súlyos vereség tovább élezi az ellentéteket, akkor lehet pártszakadás.

milanello 2010.04.01. 09:24:26

Nem is tudtam,h a szélsőséges LMP-nek a listavezetője Szakasits Árpád unokája.

snq 2010.04.01. 09:26:36

TG írta:
>> A választókerület [Szeged] azon kevesek egyike, ahol az MSZP reális eséllyel indul harcba a mandátumért

ezt a fideszen belül máshogy gondolják:

"Fideszben pedig azt sem tartják kizártnak, hogy olyan szocialista fellegvárban, mint Szeged, a Jobbik megverheti az MSZP-t. "

www.hirszerzo.hu/cikk.igazi_katasztrofa_az_mszp_legyozesenek_kuszoben_a_jobbik.145454.html

barli 2010.04.01. 09:28:13

@aum: ha gyurcsányt a saját pártja buktatta volna meg, ma nem a lendvai lenne a fönök... Szvsz az imf tanácsolta el a hitel fejében.

Idet 2010.04.01. 09:28:14

@tibapó: Hát tudod, legalábbis eleinte, el is kelne egy erősebb kéz, mert ha ez a demokratikusnak mondott tökölődés még sokáig tart, lehúzhatjuk magunkat végképp a porcelánban.

Idet 2010.04.01. 09:29:37

@papika: Képzeld el Lendvait mint pornósztárt...

papika 2010.04.01. 09:30:14

@anti76:
Na jó, de most az a kérdés, hogy a patás ördög nyerjen-e vagy a fasiszta patás ördög? A miniduce vagy az igazi duce?

ssi 2010.04.01. 09:30:31

Teljesen érthető, h az emberek kiszámíthatóbb, biztosabb és biztatóbb életet szeretnének, s h ennek teljesülését a kormánytól várják (sokan változást akarnak + közv-kut. erősíti is , h ki lesz a győztes)

Úgy általában - a hitelezési traumák, gazdi válság stb. miatt - óvatosabbak az emberek, nagyobb az információigényük?

Elképzelhető, h megtámadják a választási eredményeket, mivel 2005-ben alkotmányellenesnek nyilvánították, h a rendszer nem veszi figyelembe, h adott helyen hányan is szavaznak 1-1 jelöltre???????????? Jogilag elvileg lehetne????????????

ben2 2010.04.01. 09:31:14

@LAKSZ:

Wishfull thinking tipikus példája.

papika 2010.04.01. 09:31:24

@Idet:
A mentelmi jogért mindent!
Bár ez inkább Ibikére jellemző, volt is a playboyban, de a ruhája -akkor még- rajta maradt.

snq 2010.04.01. 09:33:11

@snq: ja látom szeged 3 evkból áll össze

tibapó 2010.04.01. 09:34:23

@Idet: Én úgy emlékszem, 94-98 ban Hornék nem éltek vissza a minősített többséggel, ugyanezt Orbánéknem ondhatják el, hogy 2002-2010 között ne éltek volna vissza az ellenzékiséggel.

Vagyis én sokkal inkább szeretnék egy konstruktív ellenzék melletti CSAK abszolut többségi kormányzással működő demokráciát, semmint ugyanezt obstrkutív ellenzékkel működésképtelenül, avagy minősített többségű működő autokráciát.

anti76 2010.04.01. 09:35:00

@aum: szakadás mindenképpen lesz. én nem tudom elképzelni, hogy gyurcsány ha még politikus akar lenni, lát jövőt az MSZP vel. Az MSZP teljesen kifulladt. 60 év körüli politikusok, ugyanazok az arcok, vagy viszonylag ismeretlen fiatalok. Ez egyébként a szovjeteknél is így volt. Brezsnyev után a 68 éves Andropov, utána a 73 éves Csernyenkó, utána a viszonylag fiatal, és ismeretlen Gorbacsov, aki szét is kúrta az egészet.

JAS39 2010.04.01. 09:36:13

Én most a győzteshez húzás hatás felerösődését tartom valószínűbbnek.
Az MSZP-ben ugyanis akár egy jónak számító 25% feletti eredmény hatására is felszínre juthatnak a már most is jól látszó ellentétek, és akár rapid-kisgazdásodás is elindulhat a pártban, ezzel magukra hagyva a még álló egyéni jelöltjeiket. Így a volt szoci szavazó, látva a marakodást és szánalmas vergődést teljes kiábrándultsággal elengedi a PÁRT kezét.
Persze ez csak egy forgatókönyv. Ha az MSZP csak a 3. párt lesz a listán, akkor ennek a forgatókönyvnek még nagyob az esélye. Magyarán az mdf-hez hasonlóan, a választók számára érdektelen, mellőzött, marakodó pártbagázzsá válhat a jelenlegi kormánypárt.

Kérdés, h kb. mennyi evk marad a 2. fordulóra, sztem kb. 50-60 maradhat, ebből én kb. 4-10-ben érzem esélyét annak, h győzhet az MSZP. Kb. 1-2 északkeleti evk-ban a Jobbik is befuthat.

lüke 2010.04.01. 09:37:48

@Idet:
ez nem igaz!
sorálhatnám: fentről lefele, kezdjük
Szentágothai Jánossal
(igaz nem mindenki volt Nobel díjra jelölt)

lüke 2010.04.01. 09:40:26

@Idet:
ez nem igaz:)
fentről kezdve:
Szentágothai János
s mehet lefelé

lüke 2010.04.01. 09:45:40

@JAS39:
ez könnyen lehet................
2M BP, a többi 8 M-ból mennyien vannak a nagyvárosokban?
s mennyi a FALU?

anti76 2010.04.01. 09:46:37

@papika: jó de a jobbik ellen kb 6 hónapja folyik ördögűzés, a fidesz ellen meg 12 éve. Az emberek nem szokták meg, hogy most azt kell jobban utálni. Tudom hülyén hangzik, de működik. Annyiszor hallod hogy "A belend-a-med a legjobb fogkrém", hogy előbb megszokod, később hajlamos vagy tényként kezelni a dolgot.
Az emberek nem ennyire pragmatikusak, sokkal inkább érzelmi- ideológiai alapon foglalnak állást. A Szocik inkább el se mennek a második fordulóra, de a fidesz "kedvéért" meg pláne nem.
Tudod, dögöljön meg a szomszéd tehene is !

Idet 2010.04.01. 09:50:03

@lüke: Na most, elveszítettem a fonalat. Mi nem igaz?! Mármint, hogy mit is írtam...? Bocs, de még csak most folyik ki a koffeinlöket!

lüke 2010.04.01. 09:50:19

@lüke:
kieg :,Prof. Vizi E.SZ, Prof. Mádl F, prof. Szép Jenő a MKKE egyetlen párton kivülije,,Prof. Möcsényi M-Kertészeti egy.
most csak kapásból

Idet 2010.04.01. 09:51:39

@papika: Hála Istennek kis kegyelmeiért!

lüke 2010.04.01. 09:52:23

@Idet:
a párttagság és a karrier
Szegeden van egy laboros ?,ezt te talán tudod, ő se.......

ha valaki erős:) volt,akkor nem szálltak rá a belépésért

lüke 2010.04.01. 09:54:42

@anti76:
érzelmi alapon,emócionálisak vagyunk
az ideológia már racionalitást meg tudást :) (is)követel

bigapples 2010.04.01. 09:55:18

@lüke: Idet átlagemberekről beszélt, nem a kiemelkedő képesség művészekről vagy tudósokról, nekik több volt megengedve, ha nem ugráltak. Ha szembe mentek a rendszerrel, el lett vágva a karrierjük ő karrierjük is.

lüke 2010.04.01. 09:57:18

@clownfish:
Vizi gyógyszertanász, majd osztogat egy rózsaszínt, meg fehéret:)
nekem van egy titkos, egy nő!

z666 2010.04.01. 09:59:45

A szegedi 1.-es választókerület is érdekes lehet:
Bodó Imre (Fidesz):
szegedma.hu/hir/szeged/2010/01/elso-fokon-nyert-a-magyar-jelen/
Ujhelyi István (MSzP):
www.korrupedia.hu/index.php/Zuschlag-%C3%BCgy#Ujhelyi_is_benne_volt.3F

Hajrá Hegylakó!

lüke 2010.04.01. 10:00:24

@bigapples:
ez nem igaz, erre példa a családom-anyámnak 9 testvére volt,értelmiségi származással- s apósom! az ötvenes években,majd a fia is
azért kezdtem fenről, mert még karriert is lehetett csinálni, tudományosat biztos- igaz ez részben kirakat politika volt

Idet 2010.04.01. 10:02:24

@anti76: Nagyon tartok tőle, hogy ez az antikampány nem fog bejönni.
Annak idején sokat sipákoltak a népek, hogy így a durva kampány, úgy az állampógárok pézinek az ő elpocsékolása, veszekedés (mert ő otthon meg a szomszédjával kisangyal). Nem fogják honorálni, hogy hallgattak rájuk. A magyar már csak olyan: élből először mindenre nemet mond, aztán godolkodik. (Jó esetben.)
A másik, nehogy megint az legyen, hogy úgyis mi győzünk, nem megyek el, inkább valami jó kis programot csinálok, oszt este megnézem a tévén, mi van.

anti76 2010.04.01. 10:04:09

@lüke: ha a racionalitás helyet kapna a politikában minden bizonnyal Bokros lenne az ME.
Valaki nem racionális okok miatt lesz liberális, vagy éppen szélsőjobbos. Hall az ember egy ideológiát, ha érzelmileg tud vele azonosulni, akkor szépen megkeresi a racionális(nak tünő) érveit hozzá, de igaziból érzelmi alapon döntötte el, hogy ez vagy az tetszik neki.

lüke 2010.04.01. 10:05:49

@anti76:
ezt hivják önbecsapásnak
ez nem szerelem a politika,meg a politikai oldal:)

Idet 2010.04.01. 10:08:08

@lüke: Igen, kivételes helyzetekben. Apámat akkor kezdték el nyúzni a párttagsággal, amikor szül.otth.vez. lett, az volt a szerencséje, hogy nagyon csehül álltak szakorvosokkal, ő meg azt mondta, ha nem hagyják békén, elköltözik. Békén hagyták, mert az évi rendes szabadságát is alig tudta kivenni, nem volt (szakorvos), aki két hétre átvegye a szül.otthont.

lüke 2010.04.01. 10:10:11

azt gondolom politikai oldalt kizárólag a
tartalom,
párt program,
célok,
célok végrehajtása
alapján lehet választani
s ha így van ,ahogy te mondod ,akkor
" ez büdös cigánykomcsilibsibibsi" etc a következménye

anti76 2010.04.01. 10:10:13

@lüke: hát az... de hát emberek vagyunk nem? Érző lények, és csak másodsorban inteligensek.

Idet 2010.04.01. 10:10:58

@anti76: Nagyon egy kerékre jár az agyunk, úgy látom.

lüke 2010.04.01. 10:11:28

@Idet:
igen,az élethez:) szülész:) meg szerencse kell

Idet 2010.04.01. 10:18:06

Gyerekek, ne már, Kuncze Gábor MSZP szavazó lett! Ez az összenövés már-már epidemikus kezd lenni!

lüke 2010.04.01. 10:18:29

@anti76:
igen, de az érzelmeknek más a helye!
s ha nem tudjuk külön választani ,akkor jönnek ezek a szép lósungok csápolással
s az érzelmekkel tapsikálhatunk a sok hülyeséghez amit a pol-ban tesznek
külön kell választani a politikától, nem az őserdőben vagyunk:)

lüke 2010.04.01. 10:20:11

@Idet:
az új párt:
elkúrtuk párt GYF, KG vezetésével

anti76 2010.04.01. 10:24:10

@lüke: pártprogram alapján nem tudsz dönteni. Egy személyben kéne közgazdásznak, szociológusnak, jogásznak adó, meg nyugdíjszakértőnek, stb lenni ahhoz, hogy releváns álláspontot alakíthass ki. De továbbmegyek. Tegyük fel a Fidesz programjáról gondolod hogy a legjobb, de hiszel a társadalmi igazságosságban, a baloldali eszmékben, ellenben nem tudtál azonosulni orbán nemzethez fűződö dolgaival vagy pl. a koronaszállítással.Hogyan is szavazhatna bárki is racionálisan, amikor -lecsupaszítva- arról szól a választás, hogy az emberek milyen világban szeretnének élni.

lüke 2010.04.01. 10:25:28

na sziasztok, érzelmesk
SZERETLEK BENNETEKET:)
szép az idő, most vagy soha:)

blitzkrieg 2010.04.01. 10:26:23

Vizi E egy csokornyakkendős pöts

bigapples 2010.04.01. 10:26:24

@Idet: Állítólag Gyurcsány csalogatja a szocikhoz a volt SZDSZ prominenseket, hogy aztán ha úgy alakul, az MSZP egy részét kiszakítva egy új pártot alakít és odacsapja hozzájuk a levitézlett ballibeket és MDF-eseket. Kuncze már ebben az erőtérben mozog, jó vastag a arcán a kutikula.

Idet 2010.04.01. 10:30:14

@lüke: Ja, már rájöttem, a karrier! Arra gondoltam, hogy ha vaklaki olyan területen akart karriert csinálni - előbbre jutni -, mert ahhoz volt tehetsége, ami a legkisebb összefüggésben is lehetett a politikával, akkor nem volt apelláta, az elvtársi éberség lecsapott. Jogász, államigazgatás, az egyetemi tanárképzés, még a gőzgazdász pálya is, ez mind "szigorúan ellenőrzött vonat" volt, valamint bármi, ha felsőszintű vezetői pozíció közelébe került az illető. A politikai érdeklődéssel megverteknek pedig tényleg csak egy út maradt - ha volt hozzá gyomruk.
Mondjuk, a Kádár-érában ez már inkább vállalhatónak látszott, a diktatúra puhasága miatt. Semmi fizikai atrocity, politikai fogoly kevés, '56 elfelejtve, viszonylagos utazási szabadság, aki meg márc. 15-én vagy netán okt. 23-án "hőbörgött", az "magának kereste a bajt." Megmondta ezt Herényi féregirtó kisiparos is.

barli 2010.04.01. 10:31:05

@anti76: ha a racionalitás helyet kapna, ma nem lenne mdf, mszp, jobbik. Szdsz már így sincs. Talán fidesz se lenne, de ez nem biztos. Aztán mi olyan nagy dolog abban a bokroslajosban? A legendája?

lüke 2010.04.01. 10:32:53

@anti76:
Magyarországon
ha ez így menne
a Lajtától az Csendesó, és vissza mindenki elbukna
s sajnos a magyar pártok erre apellálnak
óriási bizalomvesztés és szószegés

blitzkrieg 2010.04.01. 10:35:32

Az első fordulós fidesz henger után a második fordulóban (abban az egy-két tucat körzetben ahol egyáltalán még lesz) szerintem ki fogja egyensúlyozni egymást a:

- fideszes szavazók ellustulása (megelégedettsége)
- és a többiek elkedvtelenedése.

Emiatt a részvétel igen alacsony lesz (a részvételt az is gyengíti hogy kevés helyen lesz már szavazás, a sajtó tényként fogja kezelni az eredményt, időközi vál. feelingje lesz) az eredmény viszont nem fog változni.

anti76 2010.04.01. 10:37:37

@barli: szerintem bokros (már amennyire én meg tudom itélni), ért a gazdasághoz, érvelése logikus, a programjáról elhiszem hogy megvalósítható, csak éppen benne nem bízok. Itt érkezünk el, az érzelmi dimenziókhoz. Ahogy fentebb kifejtettem.

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2010.04.01. 10:38:35

@artdark: részemről nem bánnám. legalább a széthúzás csökkenne.

blitzkrieg 2010.04.01. 10:39:33

És Gábor kérdezed vajon a fidesz tul fogja-e örülni magát?

A válasz igen. A fidesz, de főleg Orbán hatalommániája határtalan, 2 vereség után olyan elégtétel lesz ez OV-nak, hogy csak azért nem fehér lovon fog bejönni mert nem áll jól neki a ló.

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2010.04.01. 10:40:19

@Ordnassac: épp erre gondoltam én is ! :) totál más a téma, mint a poszt! :)

Idet 2010.04.01. 10:40:38

@anti76: A pártprogram tulajdonképpen egy érvrendszer, nem?
Erről nekem, sokadszorra, Emerson jut eszembe: Az érvek nem győznek meg senkit. Meg az... na ez hosszú, majd előkeresem, úgy kezdődik, hogy: a társadalom egy hullám... megvan, tehát: "A társadalom olyan, mint a hullám. A hullám halad előre, de az őt alkotó víztömeg nem. Ugyanaz a részecske nem emelkedik föl a hullámvölgyből a tarajra. Az egység csak látszólagos. Azok, akik ma a nemzetet alkotják, a következő években meghalnak, és velük együtt a tapasztalataik."
Az egész esszé erről szól, és mostanság nagyon aktuális, persze a megfelelő történelmi reminiszcenciák mellett.

Idet 2010.04.01. 10:43:01

@barli: A bajsza. Tisztára Poirot, legalább olyan hiú is...

ben2 2010.04.01. 10:43:04

Amikor nincs igazi tétje a második fordulónak, akkor a győzteshez húzás érvényesül (94 és 2006), amikor viszont van, akkor a tudatos választók aktivizálódnak (98 és 2002).
Alapvetően nem a Fidesz szavazók a kérdésesek a második fordulóban, hanem a többiek. Ahol pl. a Jobbiknak esélye lesz a győzelemre, ott kemény második fordulós kampány lesz, mert a Jobbiknak minden egyes kéviselői hely egy-egy győzelem, ahol viszont Fidesz-MSZP párharc alakul ki, ott jó eséllyel a Fidesz lesz a befutó, mert az MSZP vert helyzetből nehezen tudja amolyan "csak azért is" alapon aktivizálni a támogatóit és nehezen tudja elmagyarázni a választóknak, hogy miért is jó nekik, ha egyel több MSZP-s ül a parlamentben.

hoplita 2010.04.01. 10:43:10

@Idet:

Én a lop-stop táblát hiányoltam nála piszkosul...
Pedig most lenne rá oka, hogy rázza, akár egész nap.

Büdös egy fíreg.....hogy szakadt volna a qrva annyába a feje.

Joooe 2010.04.01. 10:43:28

Azért azt sem szabad elfejelteni a két forduló közötti lehetséges politikai eseményeket elemezve, hogy jó eséllyel a választólkerületek többségében már az első fordulóban eldől az eredmény. Április 11-én a választópolgárok nagy többsége túl lesz a választás izgalmán, két héttel későbbre nyugodt családi hétvégét szervez. A kutyát sem fogja érdekelni pl. Nagykőrösön, hogy Sajóbábonyban választás lesz-e. Az eddigi gyakorlattal ellentétben, az első forduló után nem a végleges döntés izgalma, hanem a helyi választásokra jellemző érdektelenség kezdődik.
Sőt, még azokban a kerületekben, ahol választani kell másodszor is, ott is jobban meghatározza az emberek életét az országos politika mint a helyi,ide is ki fog hatni az országos érdektelenség, alacsonyabb részvételre lehet számítani. Ez akár növelheti is a lelkesebb szavazótáborral rendelkező, második fordulóig talponmaradni képes pártok (konkrétan a Jobbik?) esélyeit.
De összességében - sok elemzővel ellentétben - szerintem nem lehet arra számítani hogy az eddig punnyadt kampány majd április 12-től feléled... ami addig nem indult be, az első forduló után sem fog. (Vagy esetleg a Jobbik részéről)

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2010.04.01. 10:44:27

@blitzkrieg: Szerintem egyértelműen leszögezhetjük, hogy az utóbbi 4 év politikai aktivitása kifejezetten nem tett jót az országnak. Lemondó táncos, dadogó miniszterelnök, hibás döntések. Korrupció elleni fel nem lépés, a MAGYAR értékek elherdálása, oktatás és eü ellehetetlenítése... sorolhatnám. Nem élünk jobban mint pár éve. A külföldiek nem tekintenek ránk jobb szemmel mint pár éve. Változás KELL. Én nem vagyok elvetemült fideszes, de TÉNY, hogy a mostani vezetésnek mennie KELL. És jelenleg nincs jobb és összeszedettebb alternatíva. Jobbik kicsit túlzás, sajnos. LMP röhejes a bölcsész alapítókkal, MDF és SZDSZ megszűnt létezni.

ben2 2010.04.01. 10:46:05

@blitzkrieg:

"A fidesz, de főleg Orbán hatalommániája határtalan"

Ezt milyen konkrétumokkal tudod alátámasztani? A Fidesz, mint minden párt - természetéből adódóan - a hatalom megszerzésére törekszik, de mi alapján gondolod úgy, hogy a Fidesz hataloméhsége bármivel is nagyobb lenne, mint bármilyen másik párté?

papika 2010.04.01. 10:53:28

@barli:
Hű, egy kis Bokros szidásban én mindig benne vagyok.
Az mekkora egy pöcs!
Viszont aki azt hiszi, hogy egyetlen egy okos ember van Magyarországon és minden problémára egyetlen megoldás van mégpedig amit Ő javasol, sőt, nochdazu azt is elhiszi, hogy az a sok Herényi kegyelt mindezt meg is szavazná, sőt Bokros a bajuszkájával még az államaparátust is tudja mozgatni: az támogassa Bokros Lajos listáját!

lüke 2010.04.01. 10:55:15

@barli:
s ha így van,akkor ennek megfelelő
a pol. igéret is

barli 2010.04.01. 10:56:26

@ben2: hát az hogy a zorbán már hatodszor is csak a hatalmat akarja, míg a szocik azóta elfogyasztottak vagy hat embert

jjulie 2010.04.01. 10:56:56

@papika:

tévedsz, én láttam reggel egy másikat a tvben, aki alkalmas mindenre, orbán viktor vagy valami ilyesmi a neve, te hallottál már róla, nem tudod ki lehet az?

papika 2010.04.01. 10:59:51

@jjulie:
Melyik tévén láttad ezt az alakot? Megnézem én is.

barli 2010.04.01. 11:00:34

@jjulie: csak arra az egyre nem gondoltok, hogy mi van akkor, ha tényleg alkalmas mindenre :)

jjulie 2010.04.01. 11:02:41

@papika:

fekete, szegletes doboz formájú és az van ráírva hogy nordmende, és 8 éve vettem 3000-ért egy neppertől

jjulie 2010.04.01. 11:03:42

@barli:

miért ne lenne? benne volt a tv-ben

Alpha centauri (törölt) 2010.04.01. 11:05:38

Szerintem lesz még itt meglepi a két forduló között.
És utána is...

[nev] (törölt) 2010.04.01. 11:06:12

@ben2:
amíg a jobbik az mszp szavazótáborát csökkentette addig masszívan támogatták (lásd magyar nemzet, magyar hírlap, hírtv, echo tévé), amikor a fidesztől vett el szavazatokat akkor ugyanezek a fidesz közeli médiumok a jobbikot masszívan ellenzik.

ez szerintem elég bizonyság, hogy orbánt sokkal inkább a hatalom érdelki, mintsem a közélet. személy szerint nekem ezzel nincs bajom, de szerintem ma a politika alig emelkedik fel ezeken.

www.youtube.com/watch?v=CZKds8C5TiA

www.youtube.com/watch?v=Hh30TEKatkk

jjulie 2010.04.01. 11:06:20

@barli:

csak mi az a "minden"? azon szoktam néha gondolkodni....

ben2 2010.04.01. 11:07:39

@barli:

Ez csak annyit jelent, hogy a Fidesz nem cserélgeti hetente a vezetőjét. Jó pár nagy nevű demokratikus politikust lehetne mutatni szerte a világban, akik hosszú évtizedeken keresztül vezették a pártjukat és mégsem tartják őket hatalommániásnak.

Joooe 2010.04.01. 11:10:08

@jjulie: az nagyon más, Orbán nem szakértelmével, hanem a politikai alkalmasságával kampányol. Az nagyon más, és sokkal fontosabb, szakemberekkel dunát lehet rekeszteni, tenni akaró és tudó politukussal már nem állunk ilyen jól (még ha Orbán tényleg az is)
Szerintem hülyeség miniszterelnökenk egy szakmailag és politikailag leszerepelt embert jelölni (Bokros).

jjulie 2010.04.01. 11:11:52

@Alpha centauri:

nem lesz, bajnok lesz a barcelona, és a bl - t is megnyeri, és a messié lesz ismét az aranylabda, semmi, meglepi, a zsenik laposra verik az iparosokat

ja, hogy nálunk, a középszerűség fog nagy többséggel felülkerekedni, politikást játszani, az sem meglepetes

ja, mégvalami, a hoplitával sem kell a jövőben foglalkozni: szarmagyarnaklenni.tumblr.com/

barli 2010.04.01. 11:12:48

@ben2: tudom, és nem is zavar. Csak próbálom megérteni a bérreszketöket

jjulie 2010.04.01. 11:15:56

@Joooe:

"politikai alkalmasság" : ez vajon mi? 30 éve politizál a fiuka,eddig is az volt?

énis 2010.04.01. 11:19:11

Csak úgy megemlítem, még nem is a témához tartozik..
Tegnap olvastam egy interjút Mesterházyval.
"Kérdező: mit kíván tenni az mszp a nyugdíjrendszerrel
Mesterházy: nem jó az, amit a fidesz mond és nem is volt jó, ahogy anno csinálták.."

(nem szó szerinti idézet)

itt csuktam be az újságot, kb. a második kérdés volt...
Köszönjük Emese!

Joooe 2010.04.01. 11:30:39

@jjulie: Nem akarok arról vitázni hogy politikailag alkalmas-e OV, ez egyéni megitélés kérdése. (Bár elismerem, szerintem alkalmasabb az MSZP (+ SZDSZ - MDF és egyéb felszopók) jelentette konkurenciánál. A Jobbikról meg túl keveset tudok, annak ellenére hogy 2003 óta figyelem őket)

A lényeg, hogy ha miniszterelnökről beszélünk, akkor ne szakértelemről beszéljünk, mert az hülyeség. A miniszterelnöktől a kivánatos irány megfogalmazása várható el és ennek érvényesítéséhez szükséges politikai háttér.

panelburzsuj 2010.04.01. 11:40:22

@Joooe:

"A miniszterelnöktől a kivánatos irány megfogalmazása várható el és ennek érvényesítéséhez szükséges politikai háttér."

Ezért hívják ugye a kormányfőt a végrehajtó hatalom fejének. Hogy maga mutassa az irányt, amerre hajtani kell végre ...

Irányt a pártoknak (és elnökeiknek) kéne mutogatni, és nem utólag, hanem előzetesben. Ezt az iránymutatást hívják választási programnak, amit a magyar választó a közbölcsesség szerint ugyanúgy utál elolvasni, mint egy hitelszerzősés apróbetűsét.

Az eredmény is nagyjából ugyanaz.

papika 2010.04.01. 11:42:52

@Joooe:
Viszont valami miatt kialakult egy programpopulizmus.
Most azt próbálják az emberek fejébe plántálni, hogy felelős ember a programok alapján dönt (ebben élen jár Dávid Ibike), holott a program megvalósításának képessége legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb (ld. Gy. Fece és a programok). Meg hogy mennyire hiszed el, hogy maga a program nem csak egy kacsa (ld. Gy. Ferike és az igazmondás).

bence87 (törölt) 2010.04.01. 11:43:23

arra leszek kiváncsi hogy hány olyan szavazó lesz aki a full protest szavazatot ad le (egyéni Fidesz, lista Jobbik). Ugyanis Orbán mostanába mindenhol elmondja hogy 2xFidesz.

panelburzsuj 2010.04.01. 11:52:45

@bence87:

Következetes ember: a "2xFidesz" az "egyazászlóegyatábor" turbóverziója. (Kettőt ikszel - egyet kap.)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 11:53:10

@panelburzsuj: Kiragadok, tudom:
"Irányt a pártoknak (és elnökeiknek) kéne mutogatni, és nem utólag, hanem előzetesben."

És eztetet hogyan teccik elképzelni?
...mármint az előzetest!:-P

tibapó 2010.04.01. 11:53:49

@Joooe: "ha miniszterelnökről beszélünk, ...ne szakértelemről beszéljünk ...a miniszterelnöktől a kivánatos irány megfogalmazása várható..."

Ja, a lenini út kijelölése. Mi?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 11:55:08

@panelburzsuj: Na ja, haladni kell a rohanó világgal!
"Csak a Fidesz!" ez is ismerős valahonnan, csak tudnám, honnan..?

panelburzsuj 2010.04.01. 11:56:32

@namitirok:

Túl sok Hoplitát szedhettem. Biztos attól van, hogy már az előzőleget is előzetesnek mondom ...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 11:57:49

@tibapó: Elvileg a miniszterelnök az őt jelölő párt(ok) programjának végrehajtója! Elvileg...nálunk időnként fordítva működik ez..

panelburzsuj 2010.04.01. 11:58:56

@namitirok:

Az a 3.0 kiadás előzetese ... A választások utáni helyzet finom érzékeltetése.

Idet 2010.04.01. 11:59:03

@hoplita: Az a'! Szakatt vóna meg a nyaka kiskorába', mondta volt Üdő Márton.
Avagy Tömörkény valahol: Kendet, ha mikor születött a falho' csapták vóna, az is kíső lett vóna...

Joooe 2010.04.01. 12:00:28

@tibapó: Olyasmi, egy hozzávetőleges út kijelölése, amit személyével képvisel. Biztos túl fiatal vagyok de nem értem hogy jön ide Lenin, pláne a fideszhez kötve...

@namitirok: A "Csak a Fidesz" szlogen szvsz arról szól, hogy a fidesz már nem arról akarja győzködni választókat hogy le kell váltani a kormányt, ebben szinte senki nem kételkedik, még a korábbi szocik sem. Azt akarják elhitatni/hangsúlyozni, hogy "csak" a fidesz jelent alternatívát, vagyis már ellenzék (fidesz) ellenzék(jobbik) ellen küzd, hivatalossá vált az MSZP jelentéktelensége.

bioLarzen 2010.04.01. 12:00:29

"Egy március közepi helyi felmérés alapján azonban - bár a két politikus ismertsége között jelentős a különbség Botka javára – valamivel Bohács sikere látszik valószínűbbnek. A kérdés elsősorban az, hogy mi alapján döntenek a választók, mennyit számít az országos hangulat és a pártkötődés."

Nos, szegedi egyetemistaként a helyszínen nézhettem végig a 94-es választási küzdelmet Szegeden, és pont Botka volt az, aki akkor még tök ismeretlen egyetemistaként indult egy országosan is és helyben is elég ismert és nem népszerűtlen MDF-es és SZDSZ-es politikus ellen (nem emléxem már, kik voltak, nem találtam 94-es választási adatbankot) - és elég magabiztosan nyert is, holott, mondom, tök ismeretlen volt - de ott volt a plakátján a szegfűs logó... Emléxünk, ez volt az a választás, amikor MSZP-színekben tán még Mengele is győzött volna a Dob utcában.

Nem tudom, azóta hogy változott a szegedi választói hozzáállás, persze...

bio

Idet 2010.04.01. 12:05:42

@barli: Aranyvirágom, ha nem akarja, nem ambicionálja a hatalmat, akkor mehet a francba, az olyan nem politikus, hanem egy lila Schöngeist, akinek fogalma sincs az életről. Tutyimutyi pöcsünk már volt Megyó személyében, most már a tökös-mákosokon a sor, végre!
Az a kérdés, hogyan él a hatalommal? Ha pedig saját magáért sem száll ringbe, hogy szállna az ország dolgaiért?

panelburzsuj 2010.04.01. 12:06:17

@namitirok:

Na és az jobb volt, amikor a Rákosi ezt akarta, a Nagy Imre meg amazt? Huzavona, civódás, leváltogatás ...

Nem jobb nekünk a békés centrális demokrácia? Ugyeugye ...

hunyuan 2010.04.01. 12:07:04

"@Idet: A magyar mentalitásnak is jobban megfelelne az erős prezidenciális rendszer"

talán neked öreg..., de ne magyar mentalitásozzál már..

tibapó 2010.04.01. 12:10:32

@Joooe: Tényíleg nagyon fiatal, lehetsz, mert régebben úton útfélen öles plakát hirdette: "Tovább a lenini úton!" :)

ladislaus 2010.04.01. 12:11:07

@blitzkrieg: Hat igen, ezt toltak fejetekbe hogy OV hatalommanias. De suta vagy... Ki az aki idegbetegen rangatozik meg a parlamenti padsorokban is? miazhogy! - felkialtasokkal...

panelburzsuj 2010.04.01. 12:11:18

@namitirok:

Na tessék ...

A Hoplita márkájú társadalmibaj-gyógyszerből vettem be túl sokat mostanában. Aminek a szlogennye a "Lecsukatni!" ...

Biztos ennek a panaceának a mellékhatása az, hogy má az előzeleget is előzetesnek írom.

(És több viccemet nem vagyok hajlandó kibelezni ... :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 12:12:39

@panelburzsuj: Békés...centrális! És még demokrácia is!
Elhajló vagy...ki Veled a Pártból!:-P

De mellikből is?:-)

hoplita 2010.04.01. 12:13:11

@blitzkrieg:
Na bumm..!

Mert a további felmerült nevek nem a faszomfütty-kategória dobogósai?
Mindegy, csak lehetőleg becsületes, karakán, gerinccel rendelkező magyar ember ne legyen...:(
Azt valahogy nem tolerálja az akasztófára való "politikai elitünk"...

Idet 2010.04.01. 12:13:20

@hunyuan: Már mér ne? Tán szájkosarat teszel rám? Azt megnézném! Öreg az öregapád.

Nem vér- és rögvalóságra gondoltam, hanem népkarakterológiára meg néplélektanra, amik létező diszciplinák, és normális politikus nem hagyja figyelmen kívül őket.

Nelkem tényleg megfelel, de csak, ha én vagyok a főnök...

Idet 2010.04.01. 12:15:22

@panelburzsuj: Kifelejtetted a "ledurrantani" igét.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 12:15:37

@panelburzsuj: Nekem inkább a "felnégyelni!" jutott eszembe erről!
István vagy Koppány? Fidesz or KDNP?

N(a)e tessék erre válaszolni!:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 12:18:07

@hoplita:
"Mindegy, csak lehetőleg becsületes, karakán, gerinccel rendelkező magyar ember ne legyen...:("

Opps! A felsorolás után nem tudom, milyen név marad(t) fenn a listádon!:-P
Matematika: Ezen halmazok metszete lehet, 0 elemet tartalmazna?:-(

Idet 2010.04.01. 12:19:53

@namitirok: Igen, mutat némi trockista elhajlást, és nem értett egyet a Kínai Kommunista párt "rizs vagy acél"-kérdésben elfoglalt álláspontjával sem, a rizsfrakcióhoz tartozott! Népi kohóhoz vele!

Idet 2010.04.01. 12:20:47

@namitirok: Az egyik négyelt, a másik négyeltetett...

panelburzsuj 2010.04.01. 12:22:00

@Idet:

Nem tetszel figyelni: ledurrantani az cigánybűnözés. Így lehet kapacitást felszabadítani a lecsukatnihoz, ami a politikusbűnözés elleni szer. És ha még így maradna eltakarítanivaló, akkor jön a titkos fegyver, a lámpavas.

Van ebbe rendszer.

Idet 2010.04.01. 12:25:44

@hoplita: Te, Hoplita, Mannlicher-Schönauered van? Vagy vadászfegyverek nem játszanak?

Idet 2010.04.01. 12:30:04

@panelburzsuj: Piszkavas, nyársvas, ekevas, vasvilla... nem gívánd dőrrlendő... fene egye meg, valaki elhányta- vagy kommunizálta a Fülig Jimmy visszatér-emet!

Idet 2010.04.01. 12:31:12

@namitirok: Nemtán általam? Mánnememlékszek...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 12:31:59

@Idet: Hát, azért ők is (öt)öltek-ha(n)(to)ltak, az azért biztos!:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 12:34:14

@Idet: Nép(Nemzet)gazda(g)sági hasznosításba vette, Polgár(elv)társ(nő)!
(Ez még mindig szebb, mint a Hölgyem, nem?:-)

Idet 2010.04.01. 12:34:58

Kis időre csók, megyek ebédet rittyenteni.

hoplita 2010.04.01. 12:36:19

@panelburzsuj:

Ha még többet olvasol, átváltozol, mint a farkasember teliholdkor...
Észre sem veszed és lámpavasért ordítasz.:DD

panelburzsuj 2010.04.01. 12:36:49

@Idet:

Ezek feudális maradványok. A lámpavas viszont a megtestesült modernitás.

(Lámpáról jut eszembe:javulnak a pártok. Eddig direktbe ráragasztották a villanyducra a plakátot, most szépen odadrótozták, mint a cirkuszosok szokták. Mindig van kitől ellesni fogásokat ...)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 12:36:52

@Idet: Dehogy, az ő(o)rző-védő(nő)szolg.ál(at)tal!
Na de félre bú, elég volt a "játék a t(b)etűkkel"-ből!

Idet 2010.04.01. 12:38:23

@namitirok: Na jó, anyád... :))), annál bármi jobb! Bár, pl. Morvai úrhölgynél egy sarkangyal némiképp tisztöletre méltóbb;-)

Idet 2010.04.01. 12:41:22

@panelburzsuj: Ja, újkori. Petőfi óta. Nem jut eszembe a vers, tényleg lückenhaft a Grausubstanzom.

Ordnassac 2010.04.01. 12:41:44

@bz249: akkor mi a fenének tették befutó helyre és nem rakták a többi EP-képviselő mellé, amikor azok nincsenek befutó helyen? Schmitt neve egy szavazólapon se lesz rajta, tehát még ez a bónusz sincs.

Idet 2010.04.01. 12:43:30

@namitirok: Ó, orzók orza, őrző Dunnaorzó,
és ferde torta, és megint retorta!

Mostmár télleg megyek, mert kifut a leves, és fiúgyermekem lerágja a karomat, ha megjön, és nincs ebéd.

clownfish 2010.04.01. 12:45:28

@lüke: igen, farmakológus is, meg neurobiológus/kémikus is. csodabogár, mondhatni.

clownfish 2010.04.01. 12:46:07

@Idet: "tisztöletre méltóbb" lebuktál! te valójában király andrás vagy, és sörényen kommentelgetsz ide! :D

panelburzsuj 2010.04.01. 12:46:59

@hoplita:

Oltva vagyok. Tudod: legyengített kórokozó - teljes védettség ...

clownfish 2010.04.01. 12:48:51

off: ajánlom a hvg új számát, nagyon jó kis voks melléklet van benne, élvezetes.

Ordnassac 2010.04.01. 12:49:54

@tibapó: ez sajnos csak félig igaz, a ciklus vége felé hoztak azért elég sok kétharmados törvényt (pl. a Ve.). Tudomásom szerint az ellenzék többségének támogatása nélkül.

hoplita 2010.04.01. 12:50:40

@Idet:
Nem vadászok.
Bár érdekelne, de sok szabadidőt igénylő lenne és az nekem hol van, hol meg nincs.
Minden fegyver érdekel, de a muzeálisok a gyengéim.
Egy jobbacska Schönauer sem éppen az olcsó gagyi kategória, amúgy is az osztrák fegyverek nagyon jók és nem olcsók.

Egyébként érdekes, mindenhol gyártanak fegyvert, ezt is csak nálunk nyírták ki és milyen nagy közös fidesz-maszop egyetértésben....hogy roahadnának meg együtt.:((

hoplita 2010.04.01. 12:55:49

@panelburzsuj:

Fene se tuggya...
Nekem van ismerősöm, aki szinte immunis volt a politikára, még 2006 őszén is csak legyintett...
Most meg mán akasztana.
Hosszú lehet a lappangási idő, de ha kitör...!!!
:DD

is 2010.04.01. 12:57:00

@anti76: ez egyébként nem nehéz, ha az ember ragaszkodik az általánosban megtanult dolgokhoz. pl. számtan, százalékszámítással bezárólag. meg a történelem, főleg a Kádár-korszak megismerése, mi is az az MSZMP, hogy épült fel, hogyan múködött, ki volt Kádár, hogyan viselkedett Kádár. nem a szülők, haverok szubjektív elmondása, mert az mindkét irányba torzít. mi az az egypártrendszer, akkor is ha több párt van (pl. Lengyelország), mi is volt a rendszerváltás 89-ben, mi a különbség kapitalizmus meg szocializmus között. és először ezeket magába tisztázza az ember, és csak utána kezdi nézegetni, hogy melyik párt.

és persze nem azt csinálni, hogy eldöntöm, hogy ki szimpatikus személyében, és akkor bármekkora marhaságot mondhat, tehet, akkor is támogatom, ha meg valakit nem szeretek, akkor ha az illető vízen jár, akkor is csak annyit vetek oda: 'mi van, barom, még úszni se tudsz?'.

is 2010.04.01. 13:00:27

@poszt: és a többi pártról miért nincsenek ilyen féltő, óvó mondatok leírva, hogy 'jaj, az a tündér FIDESZ el ne rontsa, hogy meglegyen neki a kétharmad, a pici pofikája, hát nem aranyos?'

mit tegyen az MSZP? mit tegyen a Jobbik? mit tegyen az állva maradt LMPs, MDFs? egy elemzőnek törekedni kellene a teljességre, de legalábbis nem kellene ilyen lólábakat kilógva hagyni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 13:00:49

@hoplita: Megtaláltam a kedvenc helyedet akkor:
www.kalasnyikov.hu/index.php?page=cikkek&story=70&episode=2

igaz, kissé bibis, de a Tied!:-D
"A részvénytársaság már az 1986-os Millenium alkalmából rendezett kiállításon szerepelt Mannlicher puskákkal..."

...azok a szép Duna-parti estvék az 1986-os bék(a)időkből!

Ordnassac 2010.04.01. 13:01:00

@bioLarzen: MDF: Bratinka József, SZDSZ: Rózsa Edit

Ordnassac 2010.04.01. 13:03:09

@clownfish: Vizi orvos, nem kémikus. ;-)

blitzkrieg 2010.04.01. 13:07:47

@ben2:
"A fidesz, de főleg Orbán hatalommániája határtalan"

"Ezt milyen konkrétumokkal tudod alátámasztani? "

Van egy párt aminek 20 éve ugyanaz a vezetője, ez még nem hatalommánia önmagában.
Viszont 2 egymás után elvesztett választás (ráadásul mindkettőn esélyebbek voltak) után sem vonult háttérbe, nem mondta azt hogy jöjjön valaki aki jobban csinálja.

Csak annyi változás volt hogy a parlamentbe nem járt be szégyenében, és gyerekes dacból minden addiginál erősebb gyűlöletpolitizálásba kezdett.

panelburzsuj 2010.04.01. 13:08:09

@hoplita:

Te sem figyelsz: én már kivettem a részem nemkívánatos emberek karrierjének kisiklatásából - aztán pár év alatt ugyanolyanok nőttek a helyükbe. Azóta ehhez tartom magam: ahogy nincs ingyenebéd, úgy nincs ingyenakasztás sem.

Joooe 2010.04.01. 13:14:35

@tibapó: a módszerek nem változtak, és ez még csak nem is pártfüggő asszem :D Öles plakátok sok hülyeséget hirdetnek ma is :)
(Azért nem vagyok annyira zsenge, 2002-ben szavaztam (szavazhattam) először)

anti76 2010.04.01. 13:19:34

@is: hát pedig ezt csináljuk nem?

Ordnassac 2010.04.01. 13:20:12

@blitzkrieg: hát, nem mintha félteni kellett volna a baloldalt a gyűlöletpolitizálástól... Az meg teljesen irreleváns, hogy ki kezdte (szerintem kb. egyszerre).

Úgy halkan jegyzem meg: Helmut Kohl 1973 és 1998 között volt a CDU elnöke, 1976-ben elveszítette a parlamenti választást, 1980-ben meg párton belül maradt alul a bajor CSU-s Franz Josef Strauß-szal szemben. 1982-ben mégis kancellár lett és 16 évig volt Németország kormányának feje. ;-)

papika 2010.04.01. 13:21:18

Hát ilyet!
Nem volt hiába, hogy az MDF eltörölte a haláladót, a halottak ugyanis nem maradtak hálátlanok, és Herényi Kareszt támogatták a kopogtatócéduláikkal!

mandiner.hu/cikk/herenyit_halottak_tamogattak_

Várnagy József 2010.04.01. 13:26:52

Szia!
Tanulj meg pókerezni, beszélgess más játékosokkal és a barátaiddal, vágj bele kockázatmentesen a pókeres karriered építésébe az 50$ ingyenes kezdőtőkével.

HighPoker.try.hu

blitzkrieg 2010.04.01. 13:28:34

@Ordnassac:
Az hogy Kohl is hasonló pályát fut be az semmilyen hatással nincs az én megállapításomra, hogy ugy mondjam nem "mentesít" egy hasonló példa, lehet hogy a Kohl is hatalommániás, de semmi köze a fidesz vezetőjéhez.

Ordnassac 2010.04.01. 13:28:44

Gábor: tudsz szpemet törölni? (Lásd Várnagy József 13:26-os bejegyzését)

clownfish 2010.04.01. 13:29:43

@Ordnassac: nem értem, hol itt az ellentmondás? a farmakológus is orvos, meg aki az agyi idegrendszer biológiájával/kémiájával foglalkozik, az is. hmm? kötözködünk? :)

Ordnassac 2010.04.01. 13:31:35

@blitzkrieg: szerinted a pártpolitikai felsővezetésben ki nem hatalommániás? Abszolút velejárója. Ez vonatkozik mind OV-re, mind Fletóra, mind Vona Gáborra, mind Kósa Lajosra, mind Szekeres Imrére. Most az, hogy az MSZP-ben könnyebben roggyan meg valakinek a helyzete, az a párt belső struktúrájából fakad. OV-t amúgy 2006-ban szerintem az őszödi beszéd mentette ki. Hálás lehet Fletónak.

Ordnassac 2010.04.01. 13:32:50

@clownfish: nem kötözködöm, csak Vizi nem biokémikus, ennyi. (Amúgy farmakológus lehet kémikus is, gyógyszervegyészről gondolom már hallottál ;-) )

Ordnassac 2010.04.01. 13:37:38

@Idet: @clownfish: Ígérem, hogy ha Vizit megválasztják köztársasági elnöknek, valahova feltöltök majd egy képet, amin csokornyakkendő lesz rajtam! ;-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 13:38:03

Nem direkt lekrám akart lenni, a téhnyika ördöge babrált ki vele(tek)m!

clownfish 2010.04.01. 13:38:06

@Ordnassac: nagyon aranyos vagy, hogy figyelmeztetsz, de egyelőre nem írtam semmi olyat, hogy biokémikus lenne, szóval picikét más témával is foglalkozhatnál, mert szerintem a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítasz ennek a témának.

Ordnassac 2010.04.01. 13:39:04

@clownfish: jézusom, elnézést, nem állt szándékomban semmi sértőt tenni. Elnézést.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 13:39:57

@Ordnassac: Lámpavasra netán?
Úgyis nagy divat lett újra mindekettő!:-D

Hóember 2010.04.01. 13:40:58

Kedves Gábor!
Kicsit off, de régóta foglalkoztat egy kérdés:

Sokat hallani róla, hogy van egy nagy rakás fideszes-jobbikos, akik arra készülnek, hogy megosztják a szavazatukat a két párt között: egyéniben a fideszre ixelnek, listán meg behúzzák a jobbikot.
Én, ha ebbe belegondolok, kicsit úgy érzem, ezzel az egyik szavazatuk lényegében elveszik (legalábbis az ország nagy részén, ahol az ilyen szavazatok nélkül is biztos fidesz siker várható egyéniben). Maximum annyit "számít" az egyéni fidesz iksz, hogy a többi pártot, aki jelöltet állított az adott körzetben, egyformán gyengíti. Ezzel szemben viszont, ha listán nyomnák a fideszt és egyéniben a kvázi esélytelen jobbikost, akkor mindkét szavazat hasznosul (a listás egyértelműen, a nem bejutó jobbikos pedig a kompenzációs listán hoz képviselőt a pártnak.)

Helyes ez az okfejtés így, vagy valamit nem vettem számításba?

clownfish 2010.04.01. 13:41:15

@Ordnassac: aszem lehet, hogy túlságosan finomak vagyunk egymással :D egy jó magyar káromkodás biztos célravezetőbb lett volna :P

clownfish 2010.04.01. 13:42:19

@Ordnassac: várjuk, aztán kiderül, hogy te vagy aigner szilárd. XD

Ordnassac 2010.04.01. 13:42:42

@clownfish: túrót, akkor rosszabb lett volna. Bár öt év Wikipédia és közel három hónap tge-kommentezés után lehet, hogy vastagabb lenne ilyenkor a bőröm. ;-)

bee-lah 2010.04.01. 13:42:49

Nagyon remélem, hogy nálunk csak 1. forduló lesz...
nincs kedvem még egy napot ott ülni a szavazatszámláló bizottságban...

B1

Ordnassac 2010.04.01. 13:44:16

@clownfish: annyira elszúrni az időjárás-jelentést én is tudnám. :-D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 13:44:18

Szólítottál, fijjam?
Tessék kitartani, szükség van vértan(y)úkra az Eszmének!
(majd szólok hoplita kartársnak az érdekedben!:-)

Ordnassac 2010.04.01. 13:45:23

@namitirok: nem akarok a Lámpavasok Szakszervezetével ujjat húzni. A végén még sztrájkolni kezdenek. :-D

Ordnassac 2010.04.01. 13:46:04

@clownfish: azt hiszem erre nincs nagyon szükséged. :-D Aki az amerikai belpolt figyeli, annak még vastagabb lehet a bőre. ;-)

panelburzsuj 2010.04.01. 13:47:53

@Ordnassac:

Azért ez az öt év teljesen kifordított a wikis bőrödből, nem? ...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 13:49:22

@Ordnassac: LámpaVasas Szakszervezet helyesen!
Ez olyan, mint a Gyűrűk Urában:
- Tulkok!
- Tulokok!

Ordnassac 2010.04.01. 13:51:55

@panelburzsuj: ahogy vesszük. Már nem idegesít fel, ha lenáciznak, lekomcsiznak, lezsidóznak, legaskóistvánoznak. Mondjuk egy ideje nem tették már, valahogy kerülik az ilyen okostojatok a huwikit. ;-)

Ordnassac 2010.04.01. 13:53:47

Na, visszatérve a témához, szeretném feldobni azt a kérdést, hogy Gábor és a kommentelők szerint mely választókerületekben lehet második forduló, illetve melyikben veszélyeztethetik a Fidesz első helyezését?

clownfish 2010.04.01. 13:53:55

@Ordnassac: glenn becken és rush limbaugh-n nevelkedtem, életcélom pedig egy nancy pelosi-lendvai ildikó csúcstalálkozó megszervezése továbbra is. :P

panelburzsuj 2010.04.01. 13:55:58

@Ordnassac:

Megkísérlek konspirálni: a wikis bőröd alatt olyasvalamit értek, ami valahol máshol ... teljesen fordítva van ...

Jelige: kölcsönös diszkréció! ... :)

Ordnassac 2010.04.01. 13:57:20

@panelburzsuj: hmmm... ez maradjon az én titkom. ;-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 14:04:10

@Ordnassac: Tudod, Karinthy után..

"A diadalmas halandzsa"

Nem citálnám itt a teljes szöveget, de még Álla(t)me(ntő)ülnök is lehessen belőlem, ha nem vigyázok kissé!:-D

Idet 2010.04.01. 14:04:33

@clownfish: Serényön... az "e" az utolsó szótagban kétpöttyös...

clownfish 2010.04.01. 14:06:47

@panelburzsuj: nah, ennyit a diszkrécióról, a kíváncsiság engem is elragadott, és megnézelődtem. :P

Ordnassac 2010.04.01. 14:10:59

@Ordnassac: akkor kezdésnek elmondom a saját elgondolásomat: Ózd, kvázi az egyetlen olyan oevk., ahol általánosan is reális esélyt adnak a Jobbiknak az egyéni győzelemre. Ezenkívül talán még Kazincbarcika lehet ilyen. Aztán Edelény is kérdéses, itt Molnár Oszkár eredménye lesz érdekes, ahogy Lentiben Nógrádi Lászlóé. Szerencsen is lehet második forduló (azt hiszem itt van a legtöbb induló is).

Nem beszélve a budapesti külkerületekről.

Idet 2010.04.01. 14:11:41

Megjöttem. Ímé a politika a való életben, mint cseppben a tenger, avagy vice versa: Családi köztársaságunk elnöke, kanzellárja éa ügyvezető igazgatójaként úgy döntöttem, hogy az ebéd milánói makaróni lészen. Fiúgyermekem (kormánypárt, ellenzék, különféle frakciják) tiltakozását jelentette be, és a "tejfölös krumplileves kolbásszal" jelszót és egyben követelést hangoztatta. Szavazásra bocsátottam a kérdést, és mit ad Isten, 50+1 szavazattal alulmaradtam!

A gaz piszok áruló, aki ílyetén módon hátbadöfött, tulajdon macskám, odaadó hívem, hódolóm és gazsulánsom volt! Hiába, nem számoltam a politikai realitásokkal. Kacu imádja a tejfölt, ellenben a paradicsomos szószt ki nem állhatja...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 14:12:20

@Idet: Felhomályosítást kér(l)ek!
A sörény a beceneve, lakhelye, estleg a hajzata jelölése Őnekije?

Ordnassac 2010.04.01. 14:14:33

@clownfish: a kérdés az, hogy mit. :-P

cambridge.on 2010.04.01. 14:14:42

Az első forduló hatására remélem kinyílik a választók szeme, és magukhoz térnek.
Az biztos, a szocik mennek a süllyesztőbe, utána már csak egy feladat marad: megakadályozni a 2/3 elérését a Fidesznek.
Nem szerencsés teljhatalmat adni olyan társaságnak, amely nem önerőből, az emberek meggyőzésével jutott el erre a szintre!
Abban az esetben, ha csak egy kicsit a kormányzással foglalkoztak volna a tisztelt(?) szocialista politikusok, a saját zseb tömése helyett, akkor a Fidesz eddigi tevékenységével mehetne a show-hivatalba.

Általános várakozás alapján, úgy látszik az MDF végül sikeres harakirit követett el. Ezek után sajnos szerezni kell egy gázálarcot, amiben elmegy az ember szavazni, és behúzza az
x-et a büdös szocialistákra. Csatlakozva Kuncze Gáborhoz,(de utálom a megélhetési bűnözés szellemi atyját) mert sajnos nem marad más vállalható párt!!

20 évvel ezelőtt, ha jól emlékszem már volt egy olyan rendszer ahol egy párt döntött mindenben. `90-ben ezt akartuk eltörölni.
Mostanra felnőtt egy generáció,akik akkor pelenkában szaladgáltak, és újra kitalálták: az a legjobb, ha egy párt dönt mindenben. Mi ebben a ráció?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 14:14:51

@Idet: Nagy család lehet arrafelétek, ha ötven+1 szavazott ellened!
Roma-e vagyol, az itten a kérdéses?!:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 14:18:06

@cambridge.on: A élet örök körforgása tükröződik csillogó szemünkben, úgy tűnvén az dolgoknak állási...
Mára az a nagyon nagy kérdés, hogy ez most lelkesedés vagy belláz, fejlődés avagy az felejtés csuálatus admánya!?

papika 2010.04.01. 14:18:41

@Ordnassac:
Tiszavasváriban nagyon bíznak a jobbikosok.

Budapesten viszont aligha terem babér a fideszen kívül bárkinek is (bár az LMP-nél egy bronzérem már babér, így lehet nekik mégis).

Idet 2010.04.01. 14:18:57

@clownfish: Ezt mindjárt sejtettem, de ha nem javítok, belebetegszem! Szakmai ártalom. (NEM pedagógus!)

drkovax 2010.04.01. 14:21:14

@cambridge.on: Ugyan, te a kampány kezdete óta Kuncze érvére vársz, hogy levonhasd ezt az előre elkészített következtetést.

Ordnassac 2010.04.01. 14:23:07

@papika: persze, de sok helyen lesz Pesten második forduló. Igaz, a Fidesz győzelmét nem fogják nagyon veszélyeztetni.

Idet 2010.04.01. 14:23:32

@hoplita: Maj' adok eggyet nékijek a nagyobbikkal! Inkább a golyóssal ami disznóra is jó...

papika 2010.04.01. 14:27:03

@Ordnassac:
Nem tudom de én annyira erőtlennek érzem a szocikat, hogy lehet itt sem lesz túl sok második kör. Plusz a BKV ügyek...
Én azt tippelem hogy BP adja most a meglepit a sok elsőkörös fidesz győzelemmel.
A Dunántúlon meg lehet hogy egy második forduló sem lesz.

Idet 2010.04.01. 14:27:56

@namitirok: a jellemezője nékije az serénység! Itten mán keinen pötty...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 14:29:12

@papika: Az elsőben azért nem nagyon hiszek, lesz itt sok-sok második Fidesz-győzelem! Ny-Dunántúl inkább esélyes az elsőre!

Idet 2010.04.01. 14:31:02

@namitirok: A fiam és a macskám több, mint ötven...mármint, annyit számítanak! Legtöbbször esélytelen vagyok, kenőpénzhez, azaz húshoz kell folyamodnom...zuschlag, ahogy régen a henteseknél divatban volt;-)

lüke 2010.04.01. 14:31:31

@blitzkrieg:
hatalom mániás?
egy kis politikusból nőtte ki magát
szerintem nincs nagyobb nála Európában-még termetre se-

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 14:32:30

@Idet: Há dejszen nem volt sok ideje, mer' Bargunyinban nem volt az papírja és pennája (maírással: tollafülibe) nekije!

Szünetben reklám!

Idet 2010.04.01. 14:32:37

@namitirok: Jajistenem, mellik? Elvétöttem a fonalat!

clownfish 2010.04.01. 14:33:08

@Idet: én is szimpatizálok a grammar nazi mozgalommal :P

Idet 2010.04.01. 14:36:41

@namitirok: Bumázska, az se vót... ha ott vót szegény Petrovics et. egyáltalán. Kicsi kalmük asszon lenyúlta, oszt annyi! Semmi Julis többet, meg nagy kék ábrándozás! Hanem csak serényön;-)

Idet 2010.04.01. 14:37:37

@clownfish: Sieg! Heil! Le a helytelen írókkal!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 14:40:46

@Idet: "Arbeit mach frei?"
Sohsem ment nekem ez a flánya némöt, egyet értök (ebben) Petrovics Úrral!

papika 2010.04.01. 14:40:55

@namitirok:
Nem tudom, de ha összeveted Rogán Antit mint kerületi polgármestert Hunvalddal, meg Verókkal, akkor már azt kell mondani, hogy hajjaj, ha meg Hagyó Mikit Tarlóssal, akkor meg még hajjajabb.
Lesz böjtje a BKV ügyeknek, meg ennek a katasztrófális városvezetésnek. Ezt egyszerűen megszívták! Pedig hogy örült négy éve a Demszky, hogy megint megválasztották! Most meg már lehet csak a rémálmaiban jön elő, hogy nyertünk, és másnap kopogtat az ajtaján a Hagyó egy rúd parizerrel hóna alatt...
Szóval lényeg a lényeg, nem nagyon maradt érv az mszp mellett, ami a bányászözvegyeken kívül hatásos maradt volna.

anti76 2010.04.01. 14:40:56

@cambridge.on: '90 ben magát az önkényen alapuló egypártrendszert utasítottuk el.
Ha egy párt kap 2/3 os felhatalmazást egy szabad választáson, nem látom be hogy az miért demokrácia ellenes? mert fontos törvényeket változtat meg? na és? állitólag szar az alkotmány, szar az önkormányzat, a közigazgatás, amit megintcsak állitólag, csak így lehetne rendbetenni.
Én se kívánom a fidesz kétharmadát, de egy választáson megszerezni azt, vagy a szovjet hadsereggel az kurvára nem ugyanaz.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 14:42:59

@namitirok: Vagyis Pető fi-vel!
De mára ennyit, túlteng a nyelv ész belőlem, nem polityikai kérdés.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 14:46:43

@papika: Az uccsó szó j(R)ogán:
A szovjet hadseregnek jelenleg kicsi az odsz-sza, roma elnökre meg (még) nincs esély, bármit mondjanak is egyesek Viktorról, kinek neve kötelez!:-)

lüke 2010.04.01. 14:51:05

@namitirok:
nana!
üzeni neked putyin:)

Idet 2010.04.01. 14:52:41

@namitirok: Olvastad Szolzsnak azt a könyvét, hogy aszongya "Lenin Zürichben"? Könnyesre fogod röhögni magad!

Megmég Aczél Tamás, az a bizonyos, de aki aztán ötvenhatban meglépett Londonyországba, kiábrándulván a létező szocializmus létező realitásaiból. Két könyve is megjelent (az elvtársiakon kívül, amiket az átkos retkesebbik időszakában követett el), az "Illuminációk" és a "Vadászat".

Egyrészt írásnyűvészetileg is nagyon jók, másrészt ilyen kor/kórképet keveset lehet olvasni az átkosról. Az Ill.-ben csemcsegni valóan finom Lenin-ügyek is vagynak és mindönféle fülozófiákok, ami kedvessek az lélöknek kognitíve...

cambridge.on 2010.04.01. 14:53:56

@drkovax: Azt kikérem magamnak, hogy összemossanak a(!) Kuncze-val!
A Fidesz fóbiám az közismert. Gyógyíthatatlan. A programjukat átolvasva ez csa@Idet: k fokozódott.

Majd este benézek megint. 4 napos ünnep következik, van tenni-venni való.
Addig is lehet szidni.

Idet 2010.04.01. 14:57:08

@namitirok: Arbeit macht müd', frei macht das süüüße Faulenzen! Csak gyakoroljuk magunkat serényön!

Tégöd nem érint a golyósos, se vaddisznó nem vagy, sem házfelverő!

Ordnassac 2010.04.01. 14:57:52

@Idet: érdekes (bár nem irodalmi) olvasmány a korról Kornai János önéletrajzi kötete (A gondolat erejével).

Ordnassac 2010.04.01. 15:00:03

@cambridge.on: hogy lehet valami idétlenül értelmes? ;-P (Bocsi, kihagyhatatlan magas labda volt)

Idet 2010.04.01. 15:01:56

@cambridge.on: Téged? Soha! Kommenttársat nem szidunk, házinyúlra nem lövünk!

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2010.04.01. 15:05:08

Olvastam egy cikket itt az indexen, egy olvasói levél volt, itt található, és nagyon igazat adtam a szerzőnek. Túl azon - olvasva így öt napja a blogot -, hogy kissé egyoldalúvá vált az egész kommenttelés cunami, azt érzem, hogy valahogy már mindenki az első fordulót várja a lagymatag kampány miatt, mert akkor valami új csont kerül ide a levesbe. Vagy tévedek?

cambridge.on 2010.04.01. 15:06:25

@Idet: Arbeit macht müd', frei macht das süüüße Faulenzen!
Én csak egy helyen szeretek,elfáradni. A hálószobában.
Az igazi férfi munka.
Utána jöhet a süüüße Faulenzen!

Idet 2010.04.01. 15:07:49

@Ordnassac: Úgy értette, nélkülem... a Kornai csakugyan jó, olyan dolgokat tudhat meg az ember, amikre nem is gondolt, azon kívül nekem szimpatikus az őszinteségre és objektivitásra való törekvése. Nyilván nem teljesen, de az nem is lehetséges. A közgazdasági részei egy kicsit nehezek voltak nekem, utána kellett olvasni.

Idet 2010.04.01. 15:09:34

@cambridge.on: Na, ebben egyetértünk, semmi különvélemény!

Ordnassac 2010.04.01. 15:11:36

@Idet: tudom én hogy értette, de ezt a szóviccet nem hagyhattam ki. :-D

A Kornai-könyvvel kapcsolatban egyetértek azzal, amit mondasz. Egyszer volt szerencsém találkozni vele, érdekes beszélgetés volt.

Ordnassac 2010.04.01. 15:12:39

@cambridge.on: @Idet: na de kérem, még du. négy óra sincs, gyerekek is olvashatják a kommenteket! :-P (Nem mintha akkora újdonságot mondtatok volna nekik.)

Captain Tott (törölt) 2010.04.01. 15:12:56

Itt mindenki elkönyvelte a szocik totális vereségét. De mi van, ha nem így lesz? Ha mégis kapnak 25 %-ot az első fordulóban, mert az eddig szemérmetesen hallgató bányászözvegyek csak elmennek?
Ez a nem várt fordulat hogyan hatna a billegő körzetekre? Nem bátorítaná fel a többi otthon maradt baloldalit, hogy 25-én mégis menjenek el?
Bp-en pedig lesznek olyan kerületek, ahol az MSZP jól fog szerepelni.

cambridge.on 2010.04.01. 15:14:23

@Ordnassac: Megértem, magam is elkövettem. Válaszolni akartam
@Idetnek,de rákattintás után nem jelent meg a mezőben. Megdöbbenve láttam, hogy az elküldött szövegben előbújt , (nem Idet személyesen) értemtlenné téve a mondatot.

Hóember 2010.04.01. 15:17:20

@Captain Tott: 25öt talán nem, de 20%ot simán fognak kapni szerintem.
Pedig simán megérdemelnék a 25-öt... a seggükre, bottal! :P

Captain Tott (törölt) 2010.04.01. 15:25:07

Nem tudjátok, hogy ma vagy holnap lehet utoljára megjelentetni közvéleménykutatásokat?

snq 2010.04.01. 15:29:39

@Captain Tott: a kampánycsendig közölhetőek

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 15:38:20

@snq: Miként ezen iromány is, melytől határozottan elhatárolódom:

"Lehet megint írni
Néhány napra lehull a fojtó bilincs, lehet megint írni, az összegyűlt mondanivaló egy kis biztosítószelepet talált - az újságíró, mi több, a publicista és szatír, szerény személyem, élhet megint hivatásának: ostorozni az emberiség és társadalom hibáit, megmondani az igazságot mindenkinek a szemébe, legyen az magánember, intézmény vagy hatalom, bírálni az eseményeket az igazság és erkölcs szempontjából, megvizsgálni a világ sorsáért felelős tényezők intézkedéseit, nyilatkozatait, cselekedeteit, hogy mennyiben felelnek meg az emberiség, társadalom, a polgárok, mindannyiunk üdvének és érdekének.

Beszéljünk hát nyíltan, bátran, őszintén, nem félve a hatalmasok érzékenységétől - mondjuk csak ki, ami szívünkön fekszik, ami fáj, amiről mostanában eltűnődünk, elgondolkozunk, hiszen annyi mondanivalónk van! Annyi minden történik mostanában, kívül és belül, az egész világon, amiről ítélni kell, az igaz lelkiismeret bátorságával, igazán, alig tudja az ember, hol kezdje el.

Itt van mindjárt az időjárás, amely januárban - mindnyájunk örömére - langyos derűbe borította szeretett fővárosunkat, hogy néhány nap óta elkomorulva, borús, nedves, hideg arcával forduljon ismét felénk. Mondjuk ki egész nyíltan és bátran, akár tetszik a cenzúrának, akár nem - ezt az időt a legnagyobb jóakarattal se lehet szépnek nevezni! Ez nagyon csúnya és kellemetlen idő, és higgye el nekem a nagyméltóságú miniszterelnök úr, akármit mondanak is neki a rút hízelgők - ha őszintén kimondhatják véleményüket, a polgárok egytől egyig a szemébe mondanák a kormánynak, hogy torkig vannak már vele, és legjobban szeretnék, ha már elmúlna ez az időjárás!

És ahhoz persze nincs szava az illetékeseknek, hogy a fecskék még mindig nem jöttek meg? Erről már a múlt héten is akartam írni, de hát nem volt hely, hiába! Vagy mit szóljunk ahhoz, hogy - mint egyforma információk alapján megállapítható - néhány nap óta (sokan hősüllyedéssel magyarázzák ezt) a víz, amit folyékonynak és átlátszónak ismerünk, keményedni kezd, sok helyen egészen összeáll és megszilárdul. Senkit nem akarunk gyanúsítani, senkit vádolni nem akarunk, és elismerjük mindegyik felfogás jóhiszeműségét, jogosultságát, de ebben az ügyben szigorú vizsgálatot követelünk! Az illetékes tényezők kötelessége nemcsak megnyugtatni a közönséget, de garanciát is nyújtani, hogy ez a jövőben nem fordul többé elő, vagy ha igen, csak a legmegokoltabb esetekben, mikor már elkerülhetetlen a dolog, null fok alatt mondjuk - hiszen azzal mindenki tisztában van, hogy a fagyást nem lehet elkerülni, ha a hőmérő null fok alá süllyed - mi csak annyit követelünk, hogy ok nélkül ne történjen ilyen visszaélés.

Még sok, égetően közérdekű kérdés akadna, amikkel egy újságírónak ezekben a zsúfolt időkben foglalkoznia kell - de nem akarunk elébe vágni az eseményeknek, amelyek most vannak kialakulóban. Több külföldi lap megírta például - nincs rá ok, hogy mi elhallgassuk, közönségünk elég érett hozzá, hogy ne kelljen titkolózni előtte -, hogy az utóbbi hetekben a nap egyre későbben nyugszik le, és egyre korábban kel. Egyelőre ne fűzzünk kommentárokat e kósza hírekhez - reméljük, akarjuk remélni, hogy a kormány tud erről, és számol vele programjának megalkotásában! Mert ha nem - csak arra figyelmeztetjük, amit mindenki érez ebben az országban, ha nem is vallja be magának, hogy köhögés ellen legjobb a forró tea!, akárhogy küzd e felfogás ellen a konzervatív korrupció!

Lehet megint írni... beszéljünk nyíltan!"

Nos, zárszavammal búcsúzom, fájó emlékekkel és több kötetnyi könyvajánlattal...:-) Karinthy, óh, Te kis politikus..

Lacibácsi57 2010.04.01. 15:40:28

@snq: Elmegyünk szavazni bányászözvegyek, nyugdíjasok, de a JOBBIKRA SZAVAZUNK és VONA GÁBORRA!!

snq 2010.04.01. 15:47:28

@Lacibácsi57: ez csak akkor lehetséges, ha a hevesi 3. számú evk-ban tetszik bányzászözvegynek lenni :)

dany82 2010.04.01. 15:49:15

OFF

Ordanassac, Idet... miért nem cseteltek inkább msn-en? nem veszitek észre magatokat?

ON

Idet 2010.04.01. 15:57:38

@Captain Tott: Félek (vagy hogy van?) a görögöktől, ha ajándékot hoznak is! Szóval, bennem is van egy ilyen, hogy esetleg lesz egy ilyen "na ki van itt"-effektus.

Idet 2010.04.01. 16:00:24

@Ordnassac: Aranycsillagom, ha a gyerekek hozzáférnek ehhez a bloghoz, csak tanulhatnak belőle. Nem ez a keménypornó, meg a szemkinyomós-bélkiontós filmek!

Idet 2010.04.01. 16:02:17

@dany82: Életem, te mindent szó szerint értesz? Csak nem gondolod komolyan, hogy tényleg intimkedünk?! Jézus Mária, és te elmégy szavazni! Hermeneutikai tanfolyamot fogok indítani!

Idet 2010.04.01. 16:12:06

Na, megyek dolgozni, mielőtt még valamelyik puritán, aki osztódással szokott szaporodni, virtuálisan megkövezne!

Ordnassac 2010.04.01. 16:19:21

@dany82: hmmm... halkan megjegyzem, hogy amiről szó volt, az a poén kategóriában ment, ami itt a blogon azért elég általános. :-)

Captain Tott (törölt) 2010.04.01. 16:24:22

Mondok még egy második fordulós variációt. Ha az első fordulóban a Fidesz tényleg biztos kormányzásra nyerne és az MSZP-Jobbik verseny szorosan alakulna, azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a még nyitott körzetekben a Fideszes szavazók a Jobbik jelöltjére szavaznának, csak hogy harmadik helyre alázzák az MSZP-t.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.01. 16:25:35

@Ordnassac:
És én, mint elhajló, kérek elnézést, hogy ezen a napon Karinthyt, József Attilát és más "bolondos" figurákat mertem idézgetni komoly, mélyenszántó és egyáltalán nem humoros benyögések valamint kampányszólamok helyett!
Legközelebb a jövő hét végén írok ide ebben a témában!

A viszonthányásra annak, aki nem érti!:-P

Ordnassac 2010.04.01. 16:29:17

@Captain Tott: nem tudom, nem ezen fog múlni a Jobbik vagy az MSZP második helye, hogy egyéniben hol veri meg őket a Fidesz a második fordulóban.

hoplita 2010.04.01. 16:36:32

@Ordnassac:

A Jobbik második helye leginkább judapesten múlik....vagy legalábbis döntően beleszólhat.
A Dunán innen megverjük őket, helyenként a Dunán túl is, vagy legalább iksz, a zombi Pest a kérdéses.
Leggyengébben a fidesz is ott fog szerepelni, ahogyan az epé választáson is.

Idet 2010.04.01. 16:51:14

@namitirok: Hát eléggé el nem ítélhető dolog tőled. Látod, hogy nem értik...
Az "álmom elaltat"-idézet, az J.A. volt? Versben nem vagyok erős, bár nagyon szeretem őt.

Idet 2010.04.01. 16:53:17

@Ordnassac: Bocs az aranycsillagért, de felbosszantottak.

Ordnassac 2010.04.01. 16:57:00

@Idet: semmi gond. ;-)

Jut eszembe, hova lett kiszol? Rég láttam erre (aztán lehet, hogy csak szimplán elkerülte a figyelmemet).

clownfish 2010.04.01. 17:04:07

@hoplita: moderáld már magadat és a bunkóskodásaidat!

mrs. white 2010.04.01. 17:38:08

@Captain Tott: Ez a verzió már nagyon sci-fi, de egy ilyenkor lmp-re leadotz szavaztban mát látok rációt. Az mszp-nek nem a jobbik lesz a baja hanem ha az lmp bekerül. No akkor hányhatják a keresztet, mert az ismertésg négy év alatt meglesz az lmp-nek és akkor négy év múlva végleg reszelhetnek az mszp-nek főleg ha pártszakadás lesz.

Kave 2010.04.01. 17:47:44

Sajnos az LMP szerintem is be fog jutni. Köszönhetően a milliárdos külföldi tőkés-csoportoknak, amelyek pénzelik. Meg a bal-liberós médiának, akik csontig benyalnak nekik, ha csak szóba kerülnek bármilyen kontextusban.

Pedig az LMP felépítése: (SZDSZ újratöltve.) Urbánus bal-liberós magyarellenes értelmiségiek pártja. Álkörnyezetvédők = a legnagyobb multi és globális tőkés cégcsoportokkal a hátuk mögött. Érdemes egy hiteles környezetvédő: Lányi András (aki ugye nem igazán jobbos…) nyilatkozatát elolvasni az LMP-ről.

Végezetül egy találó jellemzés Pozsonyi Ádám közírótól:

Az LMP keménymag törzsfejlődése: ÁVÓ-s nagypapák - SZDSZ-es apukák – LMP-s unokák
(A többi LMP-s pedig a megtévesztett környezetvédőcske)

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.04.01. 17:50:35

Tisztelt Gábor!

Hol tekinthetném meg a korábban, az oldalon futtatott szavazás eredményeit?
Legutóbb 34.000 szavazónál láttam ha jól emlékszem, azóta nem találom ezt a panelt.

Yorktown 2010.04.01. 17:54:49

Kicsit OFF, de talán megbocsátjátok:
index.hu/video/2010/04/01/halosztas_a_nyolcadik_keruletben/

Csak erős idegzetűeknek! Én legalábbis nagyon-nagyon szégyelltem magam, amíg néztem. Mindenki helyett... :-(

radala 2010.04.01. 18:03:25

gondola.hu/cikkek/70563-Ismet_a_Tizparancsolat%26%238230%3B_-_Morvai_es_Gaudi-Nagy_romanca.html

Ez már volt?
Esküszöm nem a Jobbikot akarom lejáratni:-)
Egyszerűen szórakoztatnak az ilyen botrányok. Illetve mindig megdöbbenéssel tölt el, hogy A a Jobbik ilyen béna, B, hogy a Fidesz ilyen kegyetlen.
Az föl sem merül bennem, hogy az mszp van a háttérben, mert az MSZP és a Jobbik érdekei kb. azonosak.
Nos ez igaz? Tud erről bárki bármit?

kicsi11 2010.04.01. 18:04:26

@Yorktown: Don Corleone is küldött halat ajándékba!

Yorktown 2010.04.01. 18:08:55

@kicsi11: hogyne... Meg lófejet is! :-)

radala 2010.04.01. 18:13:03

@radala: ja, hogy a témához is hozzászóljak. Szerintem az elsö fordulóban minden eldől. Nem lesz a 2. fordulónak semmiféle jelentősége. Simán lehet, hogy 1-2 helyen nyer a Jobbikos jelölt vagy esetleg (nagyon esetleg) egy mszp-s, de ennek nem lesz jelentősége 2/3-ad ügyben. Vagy azért mert bőven meg lesz vagy azért mert úgysem lesz meg.
Amúgy azt a nagyon érdekeset olvastam épp a hírszerzőn, hogy a Fidesz belső mérései szerint még Szegeden is lenyomja a Jobbik az mszp-t

kicsi11 2010.04.01. 18:13:35

@Yorktown: Az is mehetne, csak én szeretem a lovakat!

Ordnassac 2010.04.01. 18:18:51

@radala: a cikkből: "Éppen annyira, mint amennyire Bill Clintonnak magánügye volt, ami az Ovális irodában történt. Bele is bukott." <--- Belebukni? Tudtommal nem sikerült az impeachment és amúgy sem indulhatott volna újra. Legalább a történelmi hűséget tartanák meg. Nagyot csalódtam az utóbbi időben a Gondolában.

Ordnassac 2010.04.01. 18:23:16

@Ordnassac: attól függetlenül persze, hogy ez a cikk azért erős dohány... aztán persze kérdés, hogy igaz-e, amit ír.

kicsi11 2010.04.01. 18:24:16

@Ordnassac: Nemis bukott bele. Egyébként az impeachment-re nem azért került sor, mert viszonya volt, hanem mert eskü alatt nem mondott igazat.

jjulie 2010.04.01. 18:25:13

@radala:

"mert az MSZP és a Jobbik érdekei kb. azonosak."

ezt milyen keresőszóra dobta ki a guglid?

radala 2010.04.01. 18:28:39

@Ordnassac: Baromi régen nem jártam a gondolán. Amúgy ez a Klár Benedek fogalmam sincs ki lehet, a gugli csak mától tud róla. Gondolom ez egy álnév.
Valóban nem egy szép támadás még akkor sem, ha igaz, ha meg nem, akkor végképp gusztustalan.
Kétségtelen, hogy Clinton kicsit sem bukott ebbe bele, de az is tény, hogy nagyon ciki ez neki. Nem is az ügy, hanem ahogy kezelte. Mondhatnánk, hogy "emberileg" belebukott.
Egyébként roppant módon nem örülök annak, hogy a Fideszközeliek ilyen kommunista technikákat alkalmaznak és nagyon örültem, hogy Végre ezen a héten a Hei Válaszban, már nem rúgott egyetlen jobber sztár sem a jobbikba. Mondjuk az oroszozást viszont támogatom Jobbikkal kapcsolatban, úgyhogy ez a része nem zavart az ügynek.

papika 2010.04.01. 18:31:18

@radala:
Nem, egy héttel a választások előtt három éves sztorival előjönni semmiképpen nem elegáns, ha igaz, ha nem.
Ez egy kicsit kendepéteres így.

radala 2010.04.01. 18:35:58

@jjulie: Ezt a hályogon keresztül látom így:-)
De gondolom nem az egyetlen vagyok a világon, aki úgy látja, hogy a Jobbikot az mszp kisebb rossznak gondolja a Fidesznél. Az is elég kétségtelennek tűnik (talán a hályogtól függetlenül is), hogy a Jobbik semmivel sem kevésbé harcos kritikusa a Fidesznek, mint az mszp. Gondolom, ha meggugliznám azt, hogy a Fidesz lop, akkor az elsö 10 találatban 5-5 arányban jönnének ki az mszp-közeli és a Jobbik-közeli források.

A kísérlet nem sikerült:-)
legtöbbször fideszes honlap jön ki:-)
No mindegy, akkor is igazam van:-)

Ordnassac 2010.04.01. 18:36:36

@papika: ha jól érzékelem a cikkből, akkor azt akarja sugallni, hogy ez mind a mai napig tart.

Idet 2010.04.01. 18:37:35

@radala: Kegyetlen?! Ez nem ovis csoportszoba, hanem politika! Ne tegyen olyat, ami helytelen, ill. pragmatikusan tekintve, amit később a fejére olvashatnak!
Politikus az, akinek nulla körültekintése, önfegyelme, minimális előrelátása sincs?!

jjulie 2010.04.01. 18:39:31

@radala:

volt egy pillanat is amikor elhitted bármely jobbikos balfácánságot, és hogy ők nem normál emberek hanem szentek és csodalények?

radala 2010.04.01. 18:40:40

@papika: Kétségtelen. Ha nincs 2002, akkor most tajtékoznék, hogy hogyan lehetnek ilyen aljas gecik ezek a Fideszesek. Baromi gyülöletes dolog ez a cél szentesíti az eszközt és rohadt kellemetlen látni, hogy most négy évig az lesz az egyetlen pozitív, amit el tudok mondani a Fideszről, hogy ők sem gegibbek, mint a többiek.
botrányosan hiányzik a magyar politikából a nagyvonalúság.
talán csak annyi lehet erre a mentség, hogy talán nem csak a magyarból.
Kétségtelenül szomorú ez, pláne hogy a gondola, milyen "gyönyörűen" indult. pont olyan nyugis hely volt, mint tgelemez:-)

Idet 2010.04.01. 18:41:57

@kicsi11: Úgy van. És hiába magánügy, hiába nem játszik az ilyesmi az illető politikai, államfői képessségeit illetően szerepet, a társadalom képmutató, és egy politikusnak ezzel számolnia kell.
Bár, ott volt Mitterrand...

Ordnassac 2010.04.01. 18:43:28

@Idet: "Bár, ott volt Mitterrand... "

Erre mondta egy frankofil ismerősöm, hogy a francia mentalitás erősen eltérő. ;-)

Aztán ott van ugye Don Silvio is.

kicsi11 2010.04.01. 18:48:11

@Idet: a tömeg gyorsan felejt. Az ilyen történetek, ha igazak is, tiszavirág életűek. Emlékszik még valaki Kóka vagy Deutsch nőügyeire?

papika 2010.04.01. 18:49:41

@radala:
Hát igen, lehet az utolsó héten már nem kéne újságokat olvasni, hanem csak a tgelemezet, és akkor egy csomó geci dolgot nem vennénk észre.
Nyugtassuk meg magunkat, és azt viszont észrevehetjük, hogy a Kende mekkora sztár lett a ballibeknél 2002-ben, a Verebes hányszor telenyálazta a nyakát a napkeltében és minden választási gyűlésen az első sorba ültették, viszont a hír tv nem csinált sztárt meg Orbán azért nem spannolgat folyton ezzel a csávóval.
Úgyhogy, gondoljunk erre!

hoplita 2010.04.01. 18:55:30

@clownfish:
Volt beleugatni....?

Akkor hanyagolj seggfej....!

jjulie 2010.04.01. 18:58:30

@hoplita:

már nem sokáig lesz gond veled, külföldi leszel

szarmagyarnaklenni.tumblr.com/

radala 2010.04.01. 19:00:59

@Idet: Momentán nem tudjuk, hogy tett-e bármit. utolsó szeretnék lenni, aki bántja a kicsi fideszkét, (paprikának baromira igaza van, hogy azért Klár Benedek legalább az igazi nevét nem meri adni ehhez és nem OV spanja). De szerintem akkor is hiányzik a nagyvonalúság. Tény, hogy 2002-óta én sem lennék nagyvonalú senkivel. De szeretném, ha nálam jobb ME-je lehetne az országnak.:-)
Amúgy ma voltam Sopronban és bár szerintem megöregedett OV a feleségem szerint jól néz ki az óriásplakáton. Kétségtelenül szimpatikusabb, mint az olasz suttyó imázs 2006-ból.

Idet 2010.04.01. 19:04:31

@Ordnassac: Igen, szerintem is, a latin mentalitás általában. Katolikusok többségükben, az is segít... (Juj, mit fogok most kapni!)

Más: nem ide tartozik, de mégis: Esterházy ellen az USA-ban és Németországban is plágium-perek folynak, a Harmonia Coelestis c. örökbecs miatt. A burkusoknál 187 író jelentette be a koppintást. Esterházy szerint ő új kontextusba helyezte a fellelt anyagot. (Ld. a lopadék beolvasztása ill. új foglalatba tétele.) Pénzet is akarnak a gonoszok... a Gondolában van.

Ordnassac 2010.04.01. 19:05:18

@radala: honnan tudjuk, hogy az az ember, aki a Klár Benedek név mögött rejlik, nem OV spanja? (Lehet, hogy nem az, de lehet, hogy mégis az.)

hoplita 2010.04.01. 19:08:00

@radala:

Mindig van egy kicsit lejjebb....a Gondola is bizonyítja.
Nagyon hiteles a történet....olyan egyszer volt-kategóriájú.
Bár az állítólagos affér csak az ürügy arra, hogy a Október 23. Bizottságon keresztül is rúgjanak egyet Morvaiba, mag Gaudiba.

Ha csak egy szó nem igaz ebből, akkor a Gondola és a cikk szerzője kezdhet spórolni, mert nem lúzer jogászokba kötött bele, sok-sok pénzbe fog ez kerülni a bíróságon.
És legyenek boldogok, ha csak a bírósággal kötik be.
Néhány ember kezdhet szemet növeszteni a tarkójára....szerintem.:))

radala 2010.04.01. 19:08:27

@jjulie: Volt, amikor megértettem a Jobbikot. A Gyurcsány és családja fölkoncolása mindig is a demokrácia győzelmét jelentette volna nálam. Soha nem hittem hogy a Jobbikosok erkölcsösebbek, mint bárki. Soha nem gondoltam, hogy a politikusaink jobbak, mint az átlag.
De szerintem frissen szült nőkkel versenyezni nem olyan nagyon fasza.
Aki a feleségét csalja az lop is. valamikor (tán a Heti válaszban) olvastam, hogy a problémás Fideszeseknél mindig a családi problémával indulnak a dolgok. Lengyel, Molnár Oszi, Meggyes.
Nem akarok álszentnek látszani, de szerintem van valami halvány korreláció az értelem, erkölcs meg a jó házasság között.

Idet 2010.04.01. 19:10:40

@Ordnassac: Bocs, 185, és Caelestis. A Coelestis, az más...

RDI 2010.04.01. 19:11:07

@Kave: Ennél jobban meg se lehet fogalmazni, ahogy te. Nekem is elegem van ebből az LMP ajnározásból. A neve is egy nulla, és ugyanúgy folytatódna minden, mint 20 éven át, csak más esernyővel. Új k.....ráj, régi k....-kal.

hoplita 2010.04.01. 19:12:45

@jjulie:

Neked se kell majd a pincében bújdosnod, ha egyszer jönnek és szedik össze a zseniket, komám.

radala 2010.04.01. 19:13:07

@Ordnassac: mondjuk, ha igaz, amit az előbb írtam az erkölcs és a normál családi élet közt, akkor Klár B lehet akár Bayer is. De azért, akkor nagyon elváltoztatta a hangját, mert ez az iromány olyan nagyon szar volt.
@hoplita: Kár a gondoláért. Mindenesetre szerintem nem véletlenül írta ezt Klár Benedek.
Onnan fogjuk tudni, hogy a Fidesz van mögötte, hogy a gondola megússza. A Fideszes gyerekek sem semmi jogászok:-)

RDI 2010.04.01. 19:16:08

Török Gábornak igazat adva még a kampánycsendes bejegyzéshez: olyan ez kb. mint a doppingolás a sportversenyeken. Tiltják, de majd' mindenki csinálja. Felmerült már ott is, hogy fel kellene szabadítani és kész. Persze ott egészségről is szó van, tehát etikailag nem olyan könnyű. A kampánycsend megszüntetése semmilyen normát nem hágna át. Négy évig lehet fröcskölődni mindenütt, aztán néhány órányi farizeus-csend. Igazad van Gábor!

Idet 2010.04.01. 19:17:24

@radala: A korrelációban igazad van, de a jó házasságnak sok egyéb más kritériuma is van, nem egyszerű ügy ez, és nagyon nehéz megtartani az egyensúlyt a jó (elviselhető v. elviselendő) kötöttség és az egyéni szabadság között. Kötöttség, amely nem torzít, szabadság, amely nem rombol...

radala 2010.04.01. 19:29:57

hunhir.hu/?pid=hirek&id=28441

Itt egy iromány erről a botrányról semmi nem derül ki belőle, nem érdemes elolvasni. Annyi érdekes van tán benne, hogy szerinte Nagypénteken ezzel fog nyitni a MH. (sajnos ez valószínű).
Az író szerint az a kérdés, hogy igaz-e a hét milla az Október 23. Bizottság Alapítványtól.
Ebben talán egyet is értek. Szerinte viszont Dajcs Tompi menti Gaudi-Morvai románcot meg Tökés.
Nos, ez egy baromság.
Áldom az eszemet, hogy belinkeltem Tökést annak idején így teljesen joggal mondhatom, hogy már akkor is leírtam, hogy ettől egy világ omlik bennem össze.
De az, hogy DT/DFT bárkinek bármire fölmentés lenne az azért beteges gondolat. DT-t nem a monogámiája miatt szeretjük, nem is az eszéért. Nem is nagyon tudom miért. Egyetlen érdekes világrekord szerű dolog fűződik DT nevéhez. Képes volt alulmaradni egy iszonyat csúnya, iszonyat buta, iszonyat erkölcstelen MLSZ góréval szemben a fénykorában. Szerintem ezt 1000-böl ha egy ember utána tudta volna csinálni.

Idet 2010.04.01. 19:30:33

Az előbbi kommentem még nem jött át - de nem ez az érdekes, hanem hogy tud-e valaki valamit az egyik hajdani Maszop-sztárról, Trágár-Szabó Zoltán matematikusról (Püthagorasz sújtsa fejbe egy tangenssel!)?

jjulie 2010.04.01. 19:31:18

@hoplita:

a ti problémátokra tényleg az lenne a legjobb megoldás, hogy oda kéne adni benneteket a románoknak, aztán nyudtunk lenne tőletek

Ordnassac 2010.04.01. 19:35:27

@Idet: még mindig OGY képviselő. Az egyik leggyakrabban felszólaló. Listán nincs nagyon befutó helyet, tehát abban reménykedhet, hogy Fónagy Jánost meg tudja verni.

radala 2010.04.01. 19:36:21

@Idet: halvány korrelációról beszéltem:-)
Mindenesetre azt talán leszögezhetjük, hogy Gaudi és Morvai románca, ha volt, akkor nagy valószínűséggel hosszú purgatóriumi tartózkodással jár. Maximum, ami lehet, hogy Gaudi neje is ott lesz a purgatóriumban, de szerintem ez sem mentesítő körülmény, de nem vagyok nagyon otthon az isteni ítélethozatalban:-)
Egy tuti, ilyen kérdésekben teljesen konzekvens a véleményem, lásd Rogán. Büszke is vagyok, hogy ha nem is sok, de azért egy elvem még nekem is van.:-)
Az a baj, hogy én eleve kicsit szigorú vagyok a hívőkkel, mert folyamatos kisebbségi érzésem van velük kapcsolatban és ezért rohadt nehezen nézem el a botlásaikat. Egy hívő legyen jobb ember, mint én:-)

Idet 2010.04.01. 19:37:03

@radala: Ronda egy természetem van, de én Tőkésen már sok évvel ezelőtt éreztem, hogy hősnek hős, de szentnek nem szent... az a kis fekete asszony mindig olyan riadt volt, Tőkés pedig, a hatalmas hangjával, impozáns termetével, és ostobának sem lehet mondani... nehéz dolgok ezek.

Ez azonban mit sem von le az akkori tettei értékéből, és a helytállásából. Politikusnak született, nem papnak. Abban a torz világban pedig az lett, ami lehetett - származásánál és nemzetiségénél fogva.

Idet 2010.04.01. 19:38:50

@Ordnassac: Köszi! Csak azért, mert valahol a Körúton láttam kiplakátolva azt a tenyérbemászó fizimiskáját.

radala 2010.04.01. 19:40:24

@Idet: Ja, amúgy én nem mondtam egy szóval sem, hogy a válással a legkisebb bajom is lenne. De a megcsalással igenis van. (Erre egyébként nincs különösebb erkölcsi alapom, de én nem is esem olyan szigorú elbírálás alá, mint Rogán vagy bárki, aki hívőnek nevezi magát).
szerintem, aki nem tartja be az önként vállalt szabályokat az jó ember nem lehet.:-)

Idet 2010.04.01. 19:42:15

@radala: Húúú, ha tényleg ott lesznek mind a hárman, mekkora bunyóra számíthatunk! Úgy kéne közvetíteni, mint egy olyan női iszaptrutymózást!

Neked ne legyenek; elég az, ami nekik van, rossz lelkiismeretből kifolyólag.

radala 2010.04.01. 19:43:26

@Idet: Ok visszaállt bennem az összeomlott világ. Jobb ez így nekem:-)
Az mindjárt más, ha csak szarul választott szakmát. Pláne, hogy amúgy gondolom jól csinálja a szakmáját:-) No meg akkor ö nem is önként vállalta a szabályokat, hanem csak a szakmája része.
köszönöm, megnyugtattál Tökés ügyben:-)

Ordnassac 2010.04.01. 19:49:21

@radala: bennem még mindig ott a kisördög, hogy a frusztrált feleség "bosszút" akar állni. Elnézést érte.

Idet 2010.04.01. 19:49:47

@radala: Igen, a szabályokat be kell tartani. Amíg értelme van, amíg lehetséges. Ha terhes kötelességgé válik, és nem természetes többé a betartásuk, meg kell vizsgálni, mi történt, és levonni a megfelelő konzekvenciákat. Persze itt nagyban tekintetbe kell venni a gyerekeket. Sőt, csaknem kizárólag őket, hogy nekik mi az érdekük. Mi hívtuk őket a világra...

clownfish 2010.04.01. 19:51:10

@hoplita: te vagy a bizonyíték: jobbik=2 bit
szép kérésre bunkó válasz. légy büszke magadra :)

radala 2010.04.01. 19:51:15

@Ordnassac: Ja én is azt mondtam a feleségemnek, hogy vagy Tökés örült (ha valóban levelezik a családdal), vagy a feleség, ha azt hiszi, hogy Tökés levelezik velük:-)

Idet 2010.04.01. 19:53:14

@radala: Csak te ne nyugodj meg! Nem menti - magyarázza. (Azért menti is egy kicsit...)

radala 2010.04.01. 19:55:24

@Idet: Na ja, de az ember hajlamos azt hinni, hogy aki egy bizonyos szabályt rugalmasan értékel az a többit is. Valószínűleg a műesők gyakrabban ütnek kézzel gólt, mint a nem műesők:-)
Még egyszer mondom válni szerintem sem erkölcsi fertő. Kicsit sem vagyok bigott.
De most akkor Morvait dugja Gaudi vagy nem? Kapott hét millát vagy nem?

Idet 2010.04.01. 19:57:44

@Ordnassac: Nem lehetetlen. Viszont egy ilyen személyiség esetében, mint Tőkés, váláskor nem lehet megúszni a csinnadrattát, ez egy. Kettő, hogy eléggé terrorizálva lehetett az a teremtés, ezt ismerd el. Eine Blick-Diagnose elég hozzá, szerintem.

radala 2010.04.01. 20:00:40

@Idet: Meglehetősen menti az embert, ha a papság a szakmája és nem a hivatása:-)
A szakmáját tuti jól csinálja, a hívek szeretik és ezt az apróságot nem számítva:-) jó vezető:-)

Idet 2010.04.01. 20:00:40

@radala: Dugta, ez biztos. Most biztos nem dugja. Hét milla egy a tízhez biztos, a bizonyíthatóság nullához közelít/egyenlő.
Püthia jelenti.

Idet 2010.04.01. 20:02:16

@radala: Uff, egyetértek, részemről Tőkés lezárva!

Ordnassac 2010.04.01. 20:03:18

@Idet: hááát, azért most is sokszor vannak együtt, lásd Budaházy-mentés. Szóval egyáltalán nem biztos, hogy ez nem tart mostanáig. A tévedés jogát persze fenntartom.

milanello 2010.04.01. 20:08:02

@ladislaus:

szinte mindegy, a lényeg,h Szakasits Árpád kommer volt, Schiffer András sem Lehet Más

Ordnassac 2010.04.01. 20:11:46

Azért izgalmas ez a poszt. :-D A témáról alig érkezik komment, de beszélünk a sportolók politikai szerepvállalásáról (tényleg, egész érdekes téma lehetne Gábornak, hogy a máshonnan hozott emberek mennyi szavazatot hoznak), lehetséges köztársasági elnökökről, a csokornyakkendőkről, a párttagságról, Morvai és Gaudi-Nagy felnőtt jellegű viszonyáról, Tőkés László hűségéről, Kuncze MSZP-szavazóságáról és mindenféle irodalmi utalásokról. Csoda, hogy Gábor eddig gyakorlatilag nem reagált semmire? :-D

combo 2010.04.01. 20:12:17

No, ez a szegedi körzet kemény dió.

1. Egyrészt Botka népszerű, szerintem még a jobboldalon is hallgatólagosan elismert a teljesítménye (a város szemmel láthatóan fejlődött). Talán az egyetlen épkézláb szoci politikus mostanság. Igaz, most nem polgármestert választunk.
2. Másrészt Szeged mindig is a győzteshez húzott: www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/hithu_es_ingatag_varosok/2149800/