Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
14:56

Elérkezett az első forduló előtti kampány utolsó napja. Alapvetően három nyitott kérdésünk maradt, ugyanaz a három, mint hetekkel korábban: (1) lesz-e a Fidesznek kétharmada, (2) ki lesz a második, az MSZP vagy a Jobbik és (3) a három biztos bejutón kívül van-e esélye az LMP-nek és az MDF-nek mandátumot szerezni. Sok mindent tudunk már, ismerjük a közvélemény-kutatási adatokat, lassan magunk mögött hagyjuk az utolsó kampányeseményeket is, van rengeteg korábbi tapasztalatunk a választói viselkedésről, de a jövőbeli eseményekkel kapcsolatos természetes bizonytalanság miatt ma még mindig csak találgathatunk. Az elemző intézetünkben mi az alábbi táblázatban foglaltuk össze azt, (1) amit a kutatások mutatnak, (2) amire a korábbi tapasztalatok vezetnek, (3) amit nem tudunk és (4) amit mindezek alapján inkább gondolunk. Miután a legtöbb itt jelzett kérdést az elmúlt időszakban már tárgyaltam, ezúttal csak a táblázatot másolom ide; van még néhány óránk vitatkozni arról, ami vasárnap este tíz óra körül (bár az első kérdés esetén még két hetet valószínűleg várni kell) úgyis kiderül…

 
 
Amit a kutatások mutatnak
Amit a korábbi tapasztalatokból tudunk - események alapján sejtünk
Amit nem tudunk
Becslés
1. Lesz-e a Fidesznek kétharmada?
A Fidesz 55-60 százalék között szerepel a kutatásokban, a kétharmad valószínű
A biztos győzelem tudata lehetőséget adna a Fidesz potenciális szavazóinak másik vagy második kedvenc pártjuk választására („felszabadító” hatás)
 
Ám e szavazók egy része a második fordulóban visszatérhet a Fideszhez
A két forduló közötti történések hatása: lesz-e választói kompenzációs igény a komoly Fidesz-győzelem láttán?
Igen – szűkösen (kétharmad határán)
2. Melyik lesz a második párt?
Az MSZP a legtöbb mérésben megelőzi a Jobbikot
Az MSZP-nek lehetnek rejtett vagy más pártoktól érkező tartalékai
 
A Jobbiknak alig vannak a második fordulóra tartalékai, egyéni győzelmük ezért nem valószínű
Mennyiben működik a Jobbik-ellenes kampány?
 
Mennyiben érvényesül és kedvez a Jobbiknak a „felszabadító” hatás?
 
Mennyiben számíthat az MSZP a második fordulóban az MDF/LMP szavazókra?
MSZP
3. Bejut-e az LMP és az MDF?
Az LMP 3-6 százalék között áll
 
Az MDF 2-4 százalék között áll; az MDF esetén a 3 kieső lista miatt magasabb a küszöb
A kis pártokat jellemzően alulmérik
 
LMP mellett a bejutási esély percepciójából adódó „momentum” hatás
 
MDF ellen a kiesés percepciójából adódó „momentum” hatás
Mennyit számít az egyéni jelöltek tömeges hiánya?
 
Mennyire jutott el az LMP a választókhoz?
 
Mi az MDF-es belső problémák és botrányok hatása?
 
Mennyiben érvényesül és kedvez az LMP-nek a „felszabadító” hatás?
LMP igen, MDF nem

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr911907430

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Jobbik-kormány első 10 intézkedése (lenne) 2010.04.09. 20:38:16

Ma az újságárusnál megvásároltam a Jobbik bar!kád c. hivatalos lapját. 390 forintba került. Színes, A4-es formátumú lap 36 oldalon. Sok cikk, írás, hír van benne, de ami engem a legjobban érdekelt, az a Jobbik 10 legfontosabb pontja, amelyet kormá...

Trackback: A Jobbik-kormány első 10 intézkedése (lenne) 2010.04.09. 20:37:00

Ma az újságárusnál megvásároltam a Jobbik bar!kád c. hivatalos lapját. 390 forintba került. Színes, A4-es formátumú lap 36 oldalon. Sok cikk, írás, hír van benne, de ami engem a legjobban érdekelt, az a Jobbik 10 legfontosabb pontja, amelyet kormá...

Trackback: Szavazatszonda 2010.04.09. 20:32:41

 Na, ez egy érdekes weboldal (http://szavazatszonda.hu, a Politikon Intézet égisze alatt. Hogy kik van mögöttük, ki pénzeli őket azt nem tudom.) djhambi ajánlotta figyelmembe, de kapásból leütöttem azzal, hogy kamu. A kisördög azonban ne...

Trackback: Megszereztük a Fidesz adatbázisát, ilyet csak a Rákosi-rendszerben láthattak 2010.04.09. 20:02:40

A mai napon az Egyenlítő TV birtokába került a Fidesz titkos, törvénytelen adatbázisának használati útmutatója és annak egyes részletei. Az adatbázis létezéséről egy zártkörű megbeszélésről kiszivárgott hangfelvételen beszél Kubatov Gábor, a párt igazg...

Trackback: Ki a legjobb tippmester? 2010.04.09. 19:39:28

avagy játék csalások nélkül... A 386 fős, egykamarás országgyűlésbe 176-an egyéni választókerületben, minimum 58-an országos és maximum 152-en területi pártlistákról szerzett mandátummal jutnak be. Egy párt akkor

Trackback: „Isten őrizz az MSZP-től!” 2010.04.09. 15:30:01

Idősebb Gáspár Győző szerint gőzerővel készül a választásokra az egész cigány társadalom. A romák megunták a kormány politikáját.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reKorrekt 2010.04.09. 15:04:34

Ha tippelhetek:
1. Igen
2. Jobbik
3. Egyik sem

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 15:05:13

Én azt gondolom, hogy az MDF-el kapcsolatban nem nagyon lehet hinni a közvélemény-kutatásoknak. Soha nem találták még el a párt szereplését, bejutottak.

Az LMP-vel kapcsolatban meggyőződésem, hogy a pártot túlmérik.

A Fideszt általában szintén felülmérik a kutatások, bár talán most a legkevésbé, de azért nem árt észben tartani.

2010.04.09. 15:05:50

@reKorrekt: A 3-ból csak 1-et találtál el, nagyon gyenge eredmény.

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 15:06:13

kérdések szerint:

1. Nem (de csak 2-3 mandátum hiányzik)
2. MSZP (kicsivel)
3. MDF

pannonfunk 2010.04.09. 15:07:08

Kedves Gábor!

Szép elemzés, gratula!

Fideszben gőzerővel folyik a kampány a szimpatizánsok meggyőzéséről, hogy minden szavazat számít. Nem tudom, hogy mekkora lesz az átszavazás, de valószínűleg a kampány hajrájában csökkent az átszavazási hajlam.

Két mszp szimpatizáns ismerősömet nem tudom két napja elérni. Szerintem náluk is megy a kampány :) Ebből kifolyólag az én tippem is az, hogy mszp a második helyen fog szerepelni.

Én örülnék, ha az LMP bejutna, és az mdf nem. A harmadik kérdésben nem merek tippelni, az túlságosan wishful thinking lenne...

2010.04.09. 15:08:08

@Sawyer_: Mitől mérnék túl az LMP-t? Semmi ok nincs rá.

Egy bejutás-nemjutás dolgot sokkal nehezebb megtippelni, mert itt a mérési hiba sokkal inkább számít.

EsGé 2010.04.09. 15:09:15

1. Igen
2. MSZP
3. LMP

Egy gyors kérdés: a legfrissebb hírek szerint a szentendrei MDF-es jelölt infarktust kapott és életveszélyes állapotban van. Távol álljon tőlem, hogy ilyet kívánjak, de ha esetleg meghalna a választásokig, mi történhet: törlik az egyéni szavazólapokról, a kapott szavazatait nem veszik figyelembe vagy a pártja állíthat a helyére egy másik jelöltet?

lorantka_a_gall 2010.04.09. 15:10:50

Tipp:

1, Igen
2, kb döntetlen (+- 2 mandátum)
3, LMP igen, MDF nem

reKorrekt 2010.04.09. 15:11:57

@iii: Ez egy tipp volt. Honnan tudod hányat találtam el? Vagy ez nálatok nem szempont?
Nem miattad, de őszintén remélem hogy nem jut be az LMP.

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 15:12:06

@iii: egyszerűen azt gondolom, hogy az LMP sokaknak szimpatikus ugyan és sokan megnevezik egy-egy közvélemény-kutatásnál, de a szavazás alkalmával megremeg a támogatók keze, és nem húzzák be az x-et.

kopogtató 2010.04.09. 15:17:27

Továbbra is kérdezem, hol van adat az átjelentkezésekkel kapcsolatban? Rádióban már 60 ezer fölötti átjelentkezésről beszélnek. Ez sok vagy kevés?

pannonfunk 2010.04.09. 15:18:00

@lhooq: éljeen az 1-2 százazer álintellektüel, aki az mdf.-re fog szavazni és nem az mszp-re! Remélem, nem jut be az mdf, az lmp meg igen.

2010.04.09. 15:19:41

@Sawyer_: A fent belinkelt tanulmány szerint nem igaz, hogy mindig alulmérték volna az MDF-et, 2006-ban nem találták el, az igaz. Akkor viszont 4%-ra tették, lett 5,04%, most meg 2-3%-ra. Nagy különbség.

sárkányfő 2010.04.09. 15:19:58

Most hallottam, és van benne valami, hogy a Kubatov-beszéd épp olyan lesz az Orbán-kormánynak, mint amilyen az öszödi beszéd volt Gyurcsánynak, azaz, hogy mivel törvénytelenséget ismert be rajta a Kubatov, illetve hogy az egész Fidesz vezetés jóváhagyásával ment, ezért rá lehet fogni, hogy az új kormány eleve bűnben született, illegitim, és 4 évig fogják hajtogatni hogy illegitim az Orbán-kormány, stb, tehát ugyanaz lesz pepitában, mint eddig... ebben van is igazság, és a szociknak/jobbikosoknak nyilván öröm ez a móka, viszont ez garantálja, hogy az ország tovább süllyed a hideg polgárháborúban, ahol nekem speciel tök mindegy ki van éppen felül. Szép kilátások...

2010.04.09. 15:21:06

@reKorrekt: Ez meg egy vicc volt, de tényleg ez lesz az eredmény. Az LMP Magyarország legnagyobb esélye.

barli 2010.04.09. 15:22:08

1. igen
2 mszp
3. mdf
- a rohadékoknak mindig sikerül, jó hogy eddig "kis" hátszelük volt. Az lmp szerintem még a három százalékot sem éri el. Nekem olyan érzésem van velük mint a centrummal anno. Nagyon futtatják, de nincs semmi sem mögöttük

2010.04.09. 15:22:14

@Sawyer_: Ennél sokkal több lesz a fordítottja, aki a papíron fedezi fel, hogy ilyen is van. És ikszel mellettük.

LuiKang 2010.04.09. 15:22:51

@iii: Mitől mérnék túl? Az "elveszett szavazatok" miatt.
Ha azt mérik, hogy bejut, többen szavaznak rájuk, és tényleg bejuthat.
Ha azt mérik, hogy nem jut be, kevesebben szavaznak rájuk.

Tényleg ennyi az ok.

2010.04.09. 15:23:37

@barli: Nem futtatják, futnak ők maguktól is.

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 15:24:19

@iii: hamarosan kiderül kinek lesz igaza :)

Amúgy szerintem a programjuk egy katyvasz.

Vénveterán 2010.04.09. 15:25:42

@reKorrekt: Négy éve is volt, aki hetekkel előtte tized %pontosan tudta a végeredményt... :S (dacára a kvk előrejelzésének)

Ha már tippelünk:
1. remélem nem
2. remélem Jobbik
3. talán az lmp

2010.04.09. 15:27:16

@LuiKang: Ilyen van, persze, ezért mondom mindenhol, nincs elveszett szavazat, csak megalkuvás. Szavazz a szíved szerint, arra aki a legjobban megérdemli.

magyarinfo.blog.hu/2010/04/09/miert_szavazz_a_kispartokra_ha_meg_akarod_allitani_a_jobboldalt

pannonfunk 2010.04.09. 15:27:55

OFF

De szánalmas ez:

index.hu/belfold/2010/valasztas/eltiltas_orbannak/

Még élesen él a kép az emlékemben, hogy Megyó meg franciaórát tartott, az persze ajrópunós értelemben vett űberdemokratikus volt. Gyurcsány felesége is járt iskolákban főzőórát tartani, meg mittudomén

ON

reKorrekt 2010.04.09. 15:28:15

@iii: Na erre akkor térjünk vissza majd kicsit később :)

Az MDF 2006-ban is "megcsinálta" az 5,04%-ot, így bármi kitelik tőlük.

Idet 2010.04.09. 15:28:50

Nem szeretek tippelni, és ez nem totó.
Egy dologtól tartok: a rejtett MSZP-szavazóktól. Csakugyan meg kellene már szabadulni a posztkádári fészekből kikelt fiókáktól, meg attól,amit képviselnek. Remélhetőleg jön a kakukk...

Ordnassac 2010.04.09. 15:28:54

1. Szűkösen, de igen.
2. MSZP-nek 5-10-zel több mandátuma lesz, mint a Jobbiknak.
3. LMP igen, MDF nem.

Persze a tévedés jogát fenntartom.

MDF-nek rengeteget ártottak a belső viták, az SZDSZ-szel való együttműködés és valamilyen szinten a listazűrök is. Az Isaura-hatás nem tudom, hogy mennyire játszik még be, elég rég volt ez a dolog ahhoz, hogy elfelejtsék.

Jobbiknál ott van az az egy-két szerencsétlen megnyilvánulás, amik önmagukban nem érnének sokat, de a Jobbik kampányüzenete mellett már lehetnek hatással. Plusz az előző poszt kommentjeinél tárgyalt kertévés megjegyzés is balul sülhet el. Az MSZP-nek szerintem akkora tartaléka már nincs, de az MDF-nek prognosztizált kiesés visszacsábíthatja a potenciális szavazókat az MSZP-hez (sok szoci szavazó nem veszi nagyon komolyan az LMP-t).

Az LMP (legalábbis itt Budapesten) sok fiatalt szólított meg, illetve keverten balos és jobbos értelmiségieket (bár furcsán sok idős embert láttam standolni). Megnézve az egyéni jelölteket, látható, hogy kisfaludi vidékeken könnyebben ment nekik a cédulagyűjtés, mint pl. a megyeszékhelyeken. Ez érdekes.

érdektelen 2010.04.09. 15:30:18

Holnapután visszamenőleg mindenki nagyon okos lesz.

@ó jaj: Nem mérhető Gyurcsány beszédéhez (szándékosan elrontottuk a gazdaságot, hogy hatalomban maradhassunk) egy országgyűlési-választások előtti hangfelvétel, amiben listákról beszélnek (ami lássuk be, mindenkinek van). Én inkább Orbán "Kéri-beszédéhez" hasonlítanám, amin csámcsogtak egy darabig, de aztán vége lett. Vagy Varga Mihály "svéd-modell" szövegéhez. Februárban még mindenki azt hitte, ez fogja alapvetően befolyásolni az eredményt.

Ma már senkit sem érdekel. Mint ahogy szerintem ez sem fog a következő például gazdaságilag keményebb évek fényében.

reKorrekt 2010.04.09. 15:31:32

@pannonfunk: Ahogy ez is: index.hu/belfold/2010/valasztas/a_rendeszeti_miniszter_feljelentette_vona_gabort/

Hogy idézzek egy vastagbőrös kommentből:
"...ahelyett hogy még utoljára meglocsolná a virágokat..."

Kapanyányi monyók (szünytelen) 2010.04.09. 15:31:35

Komment szövege= no komment: belügyi, nemzetbiztonsági feladatokkal foglalkozó minisztérium Pintér Sándor. Nemzetbiztonság!!! Egek ura

pannonfunk 2010.04.09. 15:31:58

@ó jaj: Ez attól függ, hogy mit fognak tenni. Pl. el lehet számoltatni jópár botrányért a szocikat. Most pl. az a terv, hogy azzal a lendülettel húzzák be az önkorit is:

index.hu/belfold/2010/valasztas/keruletek_osszevonasaval_kezdene_a_fidesz/

utána meg már kit fog érdekelni bármi is a választásról.

faqtya 2010.04.09. 15:32:36

én a környezetemben azt tapasztaltam, hogy akik fideszesek voltak régen, azok is maradtak, viszont akik mszp-sek voltak, vagy jobbikosok lettek, vagy nem tetszik neki semelyik párt és nem tudja, hogy kire szavazzon.
ezen okból szerintem az mszp-t meg fogja előzni a jobbik, a fidesznek szerintem sajnos nem lesz meg a 2/3, vagy ha igen, akkor épphogy, és lmp talán bejut, mdf nem.
szóval:
1. sajnos nem, vagy épphogy
2. jobbik
3. lmp talán, mdf nem

Ordnassac 2010.04.09. 15:33:47

@pannonfunk: kérdés, hogy tudnak-e ilyen gyorsan Alkotmányt módosítani, hogy szeptemberben legyen az önkó választás.

sárkányfő 2010.04.09. 15:33:54

@leila iron: így legyen. én nem bírom a fideszt, de az ország szenvedné meg, ha a következő kormány is csak vegetálna.

Ordnassac 2010.04.09. 15:35:09

@Ordnassac: plusz megjegyzés: az LMP, ha bejut, akkor 5% környékén lesz.

sárkányfő 2010.04.09. 15:36:09

@Kapanyányi monyók (szünytelen): na ez durva. mintha az mszp hagyót tenné meg belügyminiszternek... sose lesz vége, hol balról hergelik a népet, hol jobbról.

sárkányfő 2010.04.09. 15:37:22

@pannonfunk: az, hogy mit mondanak a fideszre, az épp úgy nem függ a fidesztől, mint ahogy az mszp sem tudja befolyásolni, mivel támadja a fidesz/jobbik.

pannonfunk 2010.04.09. 15:37:54

@reKorrekt: Hát ez is ilyen utolsó pillanatban tett izé-akármi. Csak lett itt szokásos, mocskolódó kampány, ha le is szűkült 1-2 napra.

jan 2010.04.09. 15:38:07

Az "momentum"-ot mint politikai szakszót szerintem nyugodtan fordíthatjuk "lendület"-nek, szinte pontosan azt jelenti.

bigapples 2010.04.09. 15:38:24

Ez én tippem azonos, mint TG-é:

1, Igen
2, MSZP, most a Kubatov cirkuszt meglovagolva biztosabban, mint akár 3-4 napja várható volt.
3, LMP igen, MDF nem.

A 3 kérdés közül most legbiztosabbnak a szoci 2. helyet és az MDF kiesését látom. Legkevésbé biztosnak az LMP bejutását valószínűsítő tippemet érzem.

Kapanyányi monyók (szünytelen) 2010.04.09. 15:40:31

@ó jaj: Orbán Viktor nyilatkozata szerintem elég autentikus. Vagy már az sem? Lassan úgy tűnik, máshol a hatalmi centrum.

Vénveterán 2010.04.09. 15:42:15

@pannonfunk: Ez már kevésbé:
"A BRFK ma elrendelte a nyomozást a XII. kerületi ingatlanpanama ügyében"

bigapples 2010.04.09. 15:42:55

@ó jaj: Botránynak ez is botrány, de nem összevethető az országot tudatosan a gazdasági összeomlásba vezető Gyurcsány az állítólagosan törvénysértő Fideszes választói adatbázis meglétével. l

Öreg szárcsa 2010.04.09. 15:44:27

Vasárnap halk pukkanással leereszt az LMP nevű lufi, a srácok pedig szépen visszamennek a homokozóba játszani.

pannonfunk 2010.04.09. 15:44:58

@Ordnassac: nyílván nem április 25 után kezdik el vakarni a fejüket, hogy hogyan is kellene megszövegezni...
@ó jaj:
De ez is csak ilyen ballib überintellektüel urbanlegend, hogy nem lehet végezni törvényhozási munkát, ha a Kossuth téren fütyülnek. Az meg megint más, hogy min a 11 szocietas aktivista kimegy tüntetni:

m.blog.hu/ma/mandiner/image/1004/Torzsa_Sandor_ember_vagyok_nem_excel_tabla.jpg

vagy pár ezer ember kimegy törni-zúzni. Az első opció tényleg inkább mupett-show, a második meg miért is történne meg? Azért mégis elég erős lenne a jobbiknak meggyőznie a szavazóit arról, hogy azért szerepeltek rosszul a választáson, mert a fidesznek volt listája a "komcsikról". Ez max. pár ultrafun wishful thinkingje.

get up stand up 2010.04.09. 15:45:52

Tisztelt Török Gábor!
Kérdésem, hogy mire utal a nagyszámú átjelentkezés, egyáltalán nagy számnak mondható-e a 60.000 feletti máshol szavazás?
Nálunk pl. a szavazók több mint 10 %-a a hírek szerint "idegen" szavazó lesz. (bel-budai kerületben lakunk, és a vendég-szavazók kb. fele BAZ, és Szabolcs Stzatmár megyei a hírek szerint ! )
Mi állhat a háttérben, kik próbálkozhatnak szervezett utaztatásokkal, és milyen mértékig befolyásolhatja a választás végeredményét?
Egyébként gratulálok a blogjához, ésa közéleti tevékenységéhez !!!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 15:46:16

@Öreg szárcsa: Miután az összes öreg szárcsát levadászták...
és ezzel vége is a mesének, a főhős elpatkol, az gonoszok él(edez)nek vidáman!
Fuss el véle!

panelburzsuj 2010.04.09. 15:47:09

@Idet:

Nagyon pontos ez kakukkolós kép, bár gyanítom, hogy magad nem gondoltad egészen végig.

Adva van a posztkádári fészek, amelyben ugye kikelnek a "saját" fiókák, meg a suttyomban odakerült kakukkfi. Gyorsan cseperedik mind, ám amíg a szülők kajáért rohangálnak, a kis jövevény szorgosan taszigálja kifelé a fészekből a "valódiakat", addig-addig, míg csak az ő mohón föltátott kis csőrikéje marad ...

Állítólag a kakukk ökológiai haszna az, hogy felnőtt korában vígan bekajolja az olyan ronda szőrős hernyókat is, amitől az apróbb termetű nevelőszülei elborzadnak. Hát most meglássuk, bejön-e a bundás problémákkal is játszva megbirkózó neveltgyerek ...

VME 2010.04.09. 15:47:44

Az MDF ki fog esni, mert elvesztette a tartalékpárt szerepét. 2006-ban sokan szavaztak azért rájuk, mert sem Orbán, sem az MSZP nem volt elfogadható.

Most úgy tűnik teljesen kicserélődött a szavazóbázisuk és az erősen piacpárti liberális szavazók egy részére számíthatnak csak.

sárkányfő 2010.04.09. 15:49:19

@bigapples: "az országot tudatosan a gazdasági összeomlásba vezető Gyurcsány"
Azt kihagytad hogy Gyurcsány Izrael/a nagytőke/Szíriusz ügynöke, és minden éjjel elevenen felfal egy csecsemőt.

bigapples 2010.04.09. 15:49:55

@Vénveterán: Ismerve, hogy ezek a gazdasági ügyek mennyire bonyolultak és hogy politikailag érzékeny terepen kell mozognia a rendőrségnek, én nem mernék rá fogadást kötni, hogy ebből lesz valami az önkormányzati választások előtt, még ha van bármi valóságalapja is a feljelentésben megfogalmazott vádnak.

zimzim 2010.04.09. 15:49:59

@ó jaj:

1
Az MSZP hisztije teljesen képmutató, mert nekik is van listájuk. Lásd: www.youtube.com/watch?v=xyDP_DOoazg&feature=player_embedded

Ezzel nem fogják tudni a Fideszt komolyan támadni.

2
Az őszödi beszéd azér durrant nagyot, mert már mindenkinek tele volt a töke az MSZP bénázásával. Saját bőrükön érezéték a szavazók, hogy itt tényleg csak látszatkormányzás és hazudozás megy.
A Fidesz is csak akkor veszíti el a támogaottságát, ha bénázik és nem tud eredményeket felmutatni. Önmagában egy ilyen kiszivárogtatás (ami hangsúlyozom különben is kamu, mert minden pártnak van listája) nem hitelteleníti őket.

Faculty 2010.04.09. 15:50:35

azért irigylem a politikai elemzőket. egy tök komoly szakmának hangzik, de lényegében ugyanazt mondják amit én kb napi egy órás készüléssel mondhatnék: igazából nem tudunk semmit. vagyis csak annyit amit hetekkel meg hónapokkal ezelőtt.

pannonfunk 2010.04.09. 15:50:53

@Kapanyányi monyók (szünytelen): nem az enyém, én csak a zindexen találtam... :S

Ordnassac 2010.04.09. 15:52:00

@pannonfunk: nem is erre gondoltam, hanem az időtényezőre. Május második felére alakulhat meg hivatalosan a kormány, aztán nyári szünet (ami kikerülhető egy rendkívüli ülésszakkal). Nem elfelejtve Sólyom Lászlót, aki lazán visszadobhatja az OGY-nak (egyfajta utolsó cselekedeteként) és akkor az egész felejtős...

sárkányfő 2010.04.09. 15:52:21

@pannonfunk: Ahogy gondolod. Gyurcsány is ezt hitte, aztán hogy elhasalt.

bigapples 2010.04.09. 15:52:53

@ó jaj: Nem hagytam ki, mert ezekről nem beszélt a frakció elütt Őszödön, szemben azzal, amit írtam:

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi, és közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk"

sárkányfő 2010.04.09. 15:53:54

@zimzim: Nem is az mszp, hanem a Jobbik fog ezzel támadni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 15:54:21

@bigapples: Nem bizony! Az előbbi a gazda(g)ságot veszélyezeté, ez viszont 'csak' a demokráciába vetett hitet.
Igaz, a 2/3 után minek is ide demokrácia, ezt közölje valaki végre!?
Többen taglalták, hogy alkalmas vezetés estén jobb a egyeduralom a démosznál. Hát tessék, jöhet az autocrazia..

bigapples 2010.04.09. 15:54:26

hacsak nem gondolod, hogy öntudatlanul választotta ezt az utat a választás megnyerése érdekében...

zimzim 2010.04.09. 15:54:44

Vlemény:
1 Nem - pedig sztem nagyon jó lenne az országnak
2 MSZP - sokan fognak megszokásból oda ikszelni
3 LMP igen - pedig nem tettek le érte semmit az asztalra, csak ők a jófejek, a környezetvédők, meg minden ami laza és divatos. Jó a marketingjük, és a politikában szinte csak ez számít. Sajnos.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 15:55:25

@Ordnassac: Leendő pártunk lógója! Nem tetszik? Mutass jobbat (balabbat:-)!

török gábor 2010.04.09. 15:55:48

@get up stand up: nem tudom. ha jól értettem, ez nem több, mint amennyi korábban volt.

Öreg szárcsa 2010.04.09. 15:56:56

Az MSzP is be fog jutni a Parlamentbe, és ez már önmagában is óriási bravúr ilyen 4 év után. Hála az 1 millió agyhalottnak!

get up stand up 2010.04.09. 15:57:18

@török gábor: Köszönöm a választ.
Létezik a korábbi "máshol szavazásokról" kimutatás?

sárkányfő 2010.04.09. 15:57:52

@bigapples: Teljesen reménytelen tartom, hogy olyan fidesz-droiddal, mint te lehessen értelmes beszélgetést folytatni, de azért lássunk egy próbát, hátha: mióta egyenlő az elkúrás a tudatos rombolással? és ha az egész beszédet idéznéd, akkor pláne az jönne ki belőle, hogy az országért akart tenni, nem ellene, persze ezt a mosott agyúak sose fogják elhinni. Gyurcsánnyal nem az volt a baj, hogy rosszat akart volna, hanem hogy megbukott, már nem csak belpolitikailag, hanem az ország rendbetételében is. De azért ne zavartasd magad.

kopogtató 2010.04.09. 15:59:52

na megjött a kubatovra reagáló mszp szórólap így búcsúzóul péntek este.

pannonfunk 2010.04.09. 16:00:28

@ó jaj: igazából a ballib intellektüelek körében félistenként tisztelt Nemzetünk Legnagyobb Politikusának is bejöhetett volna a számítása, ha koncként odadob a népnek valamit cserébe, és nem azt mondja, hogy innen nettó szívás amíg jobban nem mennek a dolgok. És hát ugye, olyan űberszuper kormányunk van, hogy még négy év után sem lett jobb, sőt.

Egy kicsit tökösebb társaság ki tudja húzni a dolgokat.

panelburzsuj 2010.04.09. 16:00:42

@Faculty:

Csakhogy neked nincsenek olyan szép szavaid minderre, hogy "momentum"-hatás, meg "felszabadító"-hatás. (Az eredetiben kötőjel nélkül.)

zimzim 2010.04.09. 16:00:58

@ó jaj: Nekik is van listájuk. Hidd el ezerrel dolgoznak rajta, hogy még alaposabb legyen. Talán majd egy videó kicsurog arról is.

Különben meg rem egy idő után az emberek beleunnak az adatbázis témába és rájönnek, hogy NEM ADATBÁZISOKRÓL SZAVAZUNK sem az első, sem a második fordulóban.

Kit érdekelnek az adatbázisok?! Hogy melyiknek mekkora, milyen részletes, milyen gyors...?
Csak valaki kormányozzon már normálisan és ne lopja ki a szemünket!!!

sárkányfő 2010.04.09. 16:04:09

Erre van már valami fideszes reakció?
kuruc.info/r/2/57955/

A cikket nem volt gyomrom elolvasni, de a videót megnéztem, ez tipikus ingatlanpanama, ezer és egy volt már ilyen az országban.

bigapples 2010.04.09. 16:04:48

@namitirok: Én nem látom összevethetőnek azt, ha az országot a gazdasági csőd közelébe viszik a választás megnyerése érdekében azzal, hogy sérül a demokráciába vetett bizalom.

Ha a Fidesz a demokrácia felszámolására törne, akkor beszélhetnénk összemérhetőségről. Most "csak" törvénytelen adatbázis építésről van szó, ami ha igaz, akkor mélyen elítélendő és az igazságszolgáltatásnak el kell meszelnie a bűnösöket. Ez az ügy azonban alapjaiban nem veszélyezteti az ország demokratikus működését (szerintem)

sárkányfő 2010.04.09. 16:05:23

@pannonfunk: és ennek mi köze ahhoz, hogy szerinted Gyurcsány tudatosan tette tönkre az országot?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:05:45

@pannonfunk: Majd meglátjuk, mondá az öreg vak!
Viktoréknak most lesz rá felhatalmazásuk, úgy tűnik!
Lesznek-e olyan tökösek, hogy nem az osztogatásban merül ki minden erejük? Vagy osztogatnak és defenzívába szorulnak a Jobbikkal szemben? Ez itt a kérdéses!
Szeretném, ha lenne hozzá mind "képük", mind erejük, mindannyiunkért!

Egy ellenfél és nem ellendrukker. Hajrá Magyarország! (Forza demokrazia:-)!

Nándesz 2010.04.09. 16:06:09

A Jobbik bőven meg fogja verni a szocikat, a másik kettővel egyetértek.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:08:16

@bigapples: Még nem, valóban, ez még nem.
A Jobbik sem fasiszta párt, még nem...de mindkettőnek van esélye -és lehetősége, valamint hajlama erre, úgy tűnik-, nem is kevés!:-(

panelburzsuj 2010.04.09. 16:08:40

@namitirok:

"a 2/3 után minek is ide demokrácia"

Mert "a debreceni kerület kormányzója" azér most szeptemberben még idegesítően hangzana. Kell az átszoktatás, hát szavazzunk polgármestert.

Persze minél kevesebbet, mert az igazán jó káder igen szűkös erőforrás.

JaBo 2010.04.09. 16:11:12

1. Necces, 50% hogy igen
2. Időjárás függő. Mivel eső várható, Jobbik
3. LMP igen, MDF nem

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:11:53

@panelburzsuj: Még mindig jobban hangzik, mint az "ellenrész-tengernagy", nem? Az a viceadmirális lenne másképpen?:-)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.04.09. 16:12:08

Az LMP szempontjából szerintem még fontos lehet, hogy ugyan az utsó pillanatban, de őket is utolérték.

www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100408-romaknak-kiirt-palyazatokon-vett-fel-kozel-felmillio-forintot-az-lmp.html

A gond ezzel az, hogy a párt hebeg-habog, meg se szólal. Valószínűleg úgy vannak vele, hogy a megszólalásuk is hirdeti a témát, és inkább megpróbálják kibekkelni a választásokig, nehogy pont a nyilatkozatuk miatt ne jussanak be. De így is csípi a szemét minden potenciális szavazójuknak, akinek a fülébe jut. Kérdés, mekkora sajtót kap ez a dolog a hátralévő pár órában. Adott esetben jobban elmeszelheti őket, mint az MDF-et az összes botránya.

papika 2010.04.09. 16:12:25

Gábor
itt is lesz kampánycsend és letiltod a kommentelést?
Vagy itt lehet kampánycsendet sérteni?
Vagy mi lesz?

zimzim 2010.04.09. 16:13:03

@namitirok:
Sosem értettem, mi abban a para, ha a Fidesznek egyedül kétharmada van.

A kétharmadosokkal kapcsolatban miért jobb az, ha alkudozniuk kell akár a Jobbikkal (abból esetleg vadabb dolgok jöhetnének ki, mint a Fideszből egyedül) akár az MSZP-vel (amely rablóbandát külön meg kellene venni minden közös döntéshez).

Szerinem, ha Jobbikos, vagy MSZP-s "kontroll" van a Fideszen, az csak árt.

Különben egy sima parlamenti többséggel is (őszödi szóhasználattal) el lehet mindent kúrni - azt láttuk.

kopogtató 2010.04.09. 16:13:04

hülyék ezek a szocik. kiküldtek egy olyan szórólapot, hogy a Fidesz nyilvántartja azokat, akik ellene szavaznak....

majd nem mer egy szoci se elmenni szavazni, és a végén kiesnek:))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:14:27

@Androidus: Valóban, szinte az összes "roma" jegyet magán viseli az Úr, ez mán biztos!?:-D

Hírbuzi 2010.04.09. 16:14:34

meg hát az is alapvető kérdés, ugye, hogy mikor lesznek a választások?
hircsarda.hu/politika/5216-nezopont-most-vasarnap-lesznek-a-valasztasok/

török gábor 2010.04.09. 16:15:49

@papika: nem tudom, szerintetek mi legyen? én ma este még felteszek egy utolsó írást, aztán vasárnap estig már csak a részvételről írnék. a kommentelés mehet azért, nem? az olyan, mint a magánbeszélgetés, márpedig az sem tilos.

bigapples 2010.04.09. 16:16:23

@ó jaj: Nem vagyok droid. Én azt olvasom ki, hogy ő is (mint minden a magyar költségvetés helyzetét ismerő ember) 2004 végén pontosan látta, hogy a Medgyessy féle szociális költekezés után meg kell fogni a költségvetést, különben a dolgok kicsúsznak az ellenőrzés alól. Számára azonban a választás megnyerése volt fontosabb, hogy visszaadja a szocik önbecsülését. Ezért tudatosan túlment az ország teljesítőképességén, adósságspirálba vezette az országot miközben hazug sikerpropagandát folytatott. A beszédből világos, hogy ez tudatos lépés volt és hogy ez azért belülről frusztrálta, mert tudta, hogy helytelen amit tesz.

Hasonló helyzetben Horn Gy.-nak volt bátorsága belevágni a Bokros csomagba, hogy az ország lecsúszását megállítsák, Gyurcsány a választás megnyerése érdekében ezt nem tette meg. Ne gyere nekem a kamu jót akart szöveggel, ez tudatos választás volt a részéről.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:16:34

@zimzim: Igen, legyen csak "sima" többségük. Nem szeretném személy szerint kipróbálni, hogy kiállják-e a próbát, mert félek, hogy nem!
Miként volt már ez fordítva is, akkor sem repestem tőle oly nagyon...

Ordnassac 2010.04.09. 16:16:57

@EsGé: ha jól tudom, amennyiben a választás megkezdése előtt hal meg, úgy kiesik. (A szavazólapokon fekete filccel áthúzzák a nevét.) Azt most hirtelenjében nem tudom, hogy mi történik, ha 11-én hal meg.

Disclaimer: remélem csak elméleti jellegű a dolog.

loláb 2010.04.09. 16:17:18

Az én tippem:

Fidesz 55% körüli listás hely, 165-170 közötti egyéni mandátum, meg lesz a kétharmad, 265-270 mandátummal.

A jobbik egyini mandátumot max egyet szerez, a maradék a szocialistáké. A szocialistákra egyharmadnyiva, felével többen szavaznak listán, mint a jobbikra Szerintem bejött a "csak a fidesz" szlogen, fideszesek nem osztják meg a szavazatukat a fidesz és a jobbik között tömegesen. A szocialisták kb 65 mandátumot nyernek.

Az LMP bejutása alapvetően a választási részvétel kérdése. Magas (63-65%) részvételnél nem jutnak be, 50% körüli részvételnél esetleg bejutnak. A mandátumszámuk minimális lesz, max 12.

A Jobbik kb 10-12%nyi listás voksra számíthat, összességében maximum 50 mandátumot nyernek. Maximum 1 egyéni mandátumuk lesz.

Ordnassac 2010.04.09. 16:17:43

@török gábor: valahol mintha lenne egy iránymutatás ehhez. Körbenézek.

sárkányfő 2010.04.09. 16:18:19

kepmutatas.hu/

a fidesz-mszp túllépte a törvényes kereteket. van aki csodálkozik? :)

kopogtató 2010.04.09. 16:18:30

@török gábor: írj ki valami figyelmeztetést, hogy kampánycsend van, mindenki a saját felelősségére politizálhat.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:18:51

@török gábor: Korrekt hozzáállás, de azért remélem, hogy "vigyázó szemed" itt lesz rajtunk, ugye? (Mármint vasárnap délutánig legalább!)
Ne tessen lazsálni, akkor van munka, amikor!:-)

zimzim 2010.04.09. 16:19:06

@ó jaj:
"mióta egyenlő az elkúrás a tudatos rombolással?"

Ez olyan dolog, hogy amikor egy minisztérium köt egy üzletet egy magáncéggel, és az a magán cég jól jár, az egy dolog.

Amikor a magáncég "nagyon jól jár" az gyanús.

Amikor a magáncég kegyetlenül jól jár, akkor ott valaki már rosszul jár. Az adófizetők azok járnak rosszul.

És van olyan rossz üzlet, amilyet már nem lehet
véletlenül kötni.

Ez nem csak elkúrás. Ez rombolás.

reKorrekt 2010.04.09. 16:19:27

@török gábor: "Az Országos Választási Bizottság állásfoglalása szerint a kampánycsend idején, így a választás napján is buzdíthatjuk – akár egy konkrét pártra való szavazásra is – barátainkat, rokonainkat, ismerőseinket vagy bárkit, akivel közvetlen kommunikációt kezdeményezünk, tehát csak a pártpropaganda tiltott. Hazafias kötelességünk e lehetőség kihasználása.
A kampánycsend egyes kérdéseiről szóló 2/2007. (III. 19.) OVB-állásfoglalás 10. pontja szerint „Az állampolgárok, mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció – tartalmától és formájától (a többi között levél, SMS, e-mail, internetes napló /blog/) függetlenül – nem valósítja meg a kampánycsend megsértését.”
Így tehát élhetünk a leghasznosabb lehetőséggel: felhívhatjuk telefonon ismerőseinket, és megkérhetjük őket, menjenek el szavazni. Sőt arról is meggyőzhetjük, hogy mely pártra adják voksukat. Elő a telefonkönyvünkkel, pörgessük át mobilunk memóriáját!"

panelburzsuj 2010.04.09. 16:19:59

@namitirok:

A viceadmirálisnak van pontos magyar megfelelője: altendernagy. Ő felel a közbeszerzések megfelelő rendjéért.

Nándesz 2010.04.09. 16:21:19

Olvasgatom a kommenteket, és bizony nagyon alábecsülitek a Jobbikot... fognak itt pislogni sokan vasárnap este, az eredményeket látva :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:22:17

@bigapples: Ezzel egyet tudok érteni, valóban fontosabb volt a választás és az "ígéretháború" megnyerése, mint az ország érdeke, úgy tűnik!
Nekem az a furcsa, hogy amint kikerült véletlenül az őszödi-beszéd, kitört a népharag! Előtte mit hitt a magyar, hogy itt a Kánaán?
Folyt. köv.

Ordnassac 2010.04.09. 16:22:32

@török gábor: egy érdekes cikk erről, ahol Tóth Zoltán is nyilatkozik: www.mr1-kossuth.hu/hirek/ejfeltol-eletbe-lep-a-kampanycsend-100409.html

A blog.hu-nak nincs erre valami saját policy-je?

török gábor 2010.04.09. 16:22:37

@namitirok: holnap füvet szeretnék nyírni :)

bigapples 2010.04.09. 16:22:56

@namitirok: Lehet, hogy én idealista vagyok ebben a kérdésben, de én hiszek benne, hogy a 20 évvel ezelőtti Orbán, Kövér, Kósa, Szájer vagy Pokorni ott van a mai komoly konzervatív politikusi külső mögött. Ha azt mondod, hogy hatalomtechnikai eszközökkel hajlamosak lesznek beszűkíteni az ellenzék mozgásterét, akkor egyetértek veled, de nem tudom elképzelni, hogy felszámolnák az alapvető demokratikus intézményrendszert vagy olyan módon korlátoznák, ami működésképtelenné tenné azt.

sárkányfő 2010.04.09. 16:23:25

@bigapples: nocsak, Gyurcsány szapulása még azt is megéri, hogy Bokrost meg Hornt dicsérni kelljen? :)

2006-ban ugyanaz történt, mint kivétel nélkül minden választási évben előtte: elengedték a gyeplőt a választási győzelemért cserébe. bizony, Orbán is ugyanezt csinálta. De ennek sem Gyurcsány, sem Orbán, sem a többi kormányfő részéről semmi köze az ország tudatos tönkretételéhez. Ez egyébként nyilvánvaló, csak egészen behülyített szavazók harsogják, hogy Gyurcsány vagy Orbán az antikrisztus, meg hogy tudatosan ezmegaz...

Ha neked ez a gyakorlat elviselhetetlen, javaslom olyan pártra szavazz, amelyik ilyet még biztosan nem csinált: Jobbik/LMP.

szomoruszamuraj 2010.04.09. 16:24:13

Na pont rá akartam kérdezni, hogy egy blog miért merítené ki a kampánycsendsértés fogalmát, de reKorrekt bemásolta az idevágó pontokat. Köszi érte!

Flúgatlan 2010.04.09. 16:24:17

Egyetértek az elemzéssel és örülnék is, ha így történne.

Hogy a kommentelés mennyire magánbeszélgetés, az kétséges. Én inkább nem kockáztatnám meg, hogy valaki kampánycsend-sértésnek vegye az itteni diszkussziót. Meg aztán, kár is rágódni, jobb kivárni a tényeket. ;-)

brlv24 2010.04.09. 16:24:18

@get up stand up:
"Nálunk pl. a szavazók több mint 10 %-a a hírek szerint "idegen" szavazó lesz. (bel-budai kerületben lakunk, és a vendég-szavazók kb. fele BAZ, és Szabolcs Stzatmár megyei a hírek szerint ! )"

A BME-n most vannak az eves kari rendezvenyek (kozlekkari napok, vegyesz napok). Tobb 100 diak kerette at magat Budara.

papika 2010.04.09. 16:24:51

@török gábor:
mi szeretünk kommentelni, de ha letartóztat téged az OVB, akkor szomorúak leszünk mind.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:27:02

@török gábor: Ha végeztél, átugorhatnál hozzánk is, lenne mit "kivágni"! Lomtalanítás kezdődik hamarost!:-)

bigapples 2010.04.09. 16:27:20

@namitirok: Más dolog azon szomorkodni, hogy a feleséged elhidegült tőled és gyanakodni, hogy talán megcsal, és más dolog rajtakapni, hogy a postással hempereg a hitvesi ágyadban :)

Ordnassac 2010.04.09. 16:27:21

@reKorrekt: köszi, ezt kerestem!

A kérdés az, hogy TG itt magánszemély? ;-)

Idet 2010.04.09. 16:27:23

@panelburzsuj: De, végiggondoltam, tudom, mi a kakukk szerepe és módszere.

Azzal együtt gondoltam végig, hogy a kakukk-módszer nem túl szimpatikus, és sántít is egy kicsit a hasonlat. (Ált. ez a baj a hasonlatokkal). Sántít, mert azok a madarak, amelyek a kakukknak áldozatul esnek, hasznos madarak. Ezek nem azok. Azon felül ez a kakukk nem sompolyog, mint a valódi, hanem inkább ölyv módra viselkedik, hála Istennek!

sárkányfő 2010.04.09. 16:27:23

@zimzim: jajistenem, a gyermeteg példád nem szól másról, mint egy tudatos sikkasztás-hűtlen kezelés-korrupció hármasról, semmi köze ahhoz, hogy a apples szerint a patás szánt szándékkal lerombolta az országot...

papika 2010.04.09. 16:28:11

@get up stand up:
Azért baromi sokan járnak ám Pestre dolgozni, menj ki péntek délután vagy vasárnap este a Keletibe, több ezer ember, és ugye általában azokból az országrészekből jönnek, ahol a legnehezebb a helyzet, és otthon nem találnak megfelelő munkát.

loláb 2010.04.09. 16:28:51

@Török Gábor!

A Kubatov beszéd mozgósító hatása mennyiben mozgósíthatja a fidesz szavazókat, azáltal, hogy úgy érezhetik, hogy veszélybe kerül a kétharmad, és ezért azt érezzék, hogy el kell menni szavazni?

Ordnassac 2010.04.09. 16:29:15

@papika: azért azt megnézném, ahogy Szigeti Péter ráteszi a bilincset TG-re. :-D (Ugyanis az OVB ilyet nemigen tud. ;-) )

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:29:20

@papika: ..és szomorúan víg tort ülnénk, mi?:-P
(Az OVB már az Orbán Viktor Biztosság rövidítése?:-)

reKorrekt 2010.04.09. 16:29:57

@Flúgatlan: Tehát akkor még egyszer:
10. Az állampolgárok, mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció – tartalmától és formájától (a többi között levél, SMS, e-mail, internetes napló /blog/) függetlenül – nem valósítja meg a kampánycsend megsértését.

pannonfunk 2010.04.09. 16:30:18

@török gábor: Tegyél ki egy felhívást, hogy kampánycsend van, vagy valami formaszöveget (pl. másoljad be valamelyik nagy portálról, ha lesz olyan). Mi meg kényelmesen, politikamentesen elbeszélgetünk, ha akarunk. (Nekem lesz jobb dolgom is hétvégén...)

Viszlát vasárnap este.

sárkányfő 2010.04.09. 16:30:22

erre miért nem reagál senki? :)

kepmutatas.hu/

nna, csak van itt pár fidesz/mszp-droid, kimagyarázzátok... :)

Dr. Kward 2010.04.09. 16:30:40

azért az érdekes: ha begépeled a keresőbe, hogy drukkerkocsma.hu , akkor mi jön ki... legalábis mozillával. eddig is a kurucinfo nyílt meg róla automatikusan, most meg Vona testvér szól a néphez. de a kurucinfonak nincs köze a jobbikhoz. drukkerkocsma.hu, érdemes kipróbálni begépelve a keresőbe, enter...

lüke 2010.04.09. 16:31:13

@bigapples: bizony jót akart...mert
szeret bennünket................
hol van még egy ország ,ahol ilyet mondhatnak a választóknak............?

Idet 2010.04.09. 16:31:44

@papika: Megyünk, és kiszabadítjuk, mint Táncsicsot! Kizárólag offolni kellene, az ellen senkinek semmi kifogása nem lehet!

Ordnassac 2010.04.09. 16:33:26

@Idet: akkor torokgaborelemez helyett colosgirlidetnamitirokordnassacoffol lenne a blog neve. :-D

pannonfunk 2010.04.09. 16:33:43

@ó jaj: Az nem derült ki, hogy mi volt a pályázati kiírásban. Annak függvényében lehetne ítéletet hozni. Ha mindenki tudott arról, hogy lefelé bővítik a beépítettséget (ez gondolom, mélygarázst jelent), akkor vihar a biliben. Persze, az, hogy lefelé építkeznek, eleve kicsit vékonnyá teszi az ügyet, hiszen a felfelé építkezés az ami tiltott zöldövezetben, tudtommal. De nem vagyok ingatlanszakértő.

Hóember 2010.04.09. 16:34:05

@török gábor: Mindenképpen legyen poszt szombaton is, csak nem politikai tartalommal. Török Gábor kedvenc ételei, receptekkel, kertészkedés, zene, sport, irodalom, autók, nők, stb... :)

Kár lenne egy ilyen lehetőséget kihagyni!

brlv24 2010.04.09. 16:34:24

@ó jaj: Mit magyarazzunk ki ezen? Netto hulyeseg, egy szot sem erdemel.

panelburzsuj 2010.04.09. 16:34:51

@Idet:

A posztkádári fészek az poszt-kádári, és nem kádárkori fészek: tele van már derék "történelmi" múltú nemzeti erővel. A kakukkfi 93-ban került ebbe a fészekbe ...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:35:59

@Ordnassac: Hogy ez mennyivel könnyebben megjegyezhető, nem?:-D
Részemről betartom a kampánycsendet remélhetőleg, mert az azt jelentené, hogy nem leszek itthon!:-)

panelburzsuj 2010.04.09. 16:37:51

@Hóember:

A kertet már feszegette, csak nem akarunk érteni a szóból ... :)

Trejo 2010.04.09. 16:37:55

1. nem
2. MSZP
3. LMP

Remélem vityáék csodálkoznak még egy nagyot, az mszpben és a jobbikban több kraft van, mint gondolnánk. Aztán jöhet a "választási csalás történt" című jól bevált fidesz hazugság. Az mdf nem jut be, kifújt.

A húsosfazék mellet helyet foglalókon kívül kinek lenne jó egy fidesz 2/3? Aki komolyan gondolja, hogy ez jót tesz az országnak az melyik bolygóról/elmegyógyintézetből jött?
Ezek fognak jót tenni az országgal? Az elmúlt 8 éveben csak hülyeségeket tudtak kuruttyolni, előtte meg ugyanazt csinálták, mint az mszp. Szarból nem lehet várat építeni.

bigapples 2010.04.09. 16:38:04

@ó jaj: El vagy varázsolva attól tartok, a gyeplő 2002-ben lett elengedve az önkormányzati választások előtt. A dolgokat 2004-ben kellett volna megfogni és nem 2006-ban. Függetlenül attól, hogy nagyon sok kérdésben nem értek egyet Horn kormányzati cselekedeteivel és azt gondolom, hogy a Bokros csomag intézkedései között is voltak borzasztóan téves lépések, mégis, akkor a helyes irányba léptek és az országot megmenekült a csődtől. Gyurcsány Medgyessy után egy túlköltekezett országot vett át, egy light korrekcióval megúszhatta volna, de tudatosan az adósságspirált választotta. Nem csak az utolsó év megszokott választási költekezése volt a gond.

"Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi"

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:38:12

@Hóember: Az utóbbi hármat hanyagoljuk, ha lehet, mert összeveszés lenne belőle, mint az állami támogatásokon anno!:-D

Ordnassac 2010.04.09. 16:38:28

@namitirok: úgy tűnik, csak én maradok otthon a hétvégén? :-(

sárkányfő 2010.04.09. 16:38:37

@brlv24: Ó, te melyik párt nevében vetted magadra amit írtam? :)

És miért lenne hülyeség, köztudott, hogy a nagy pártok már legalább 10 éve megszegik a kampányfinanszírozási törvényt, épp ezért nem hajlandók megszavazni az új, átláthatóságot garantáló törvényt, mert akkor nem lehetne őket lekorrumpálni :)

bigapples 2010.04.09. 16:39:10

@török gábor: Füvezni fontosabb a blogolásnál? :O

Ordnassac 2010.04.09. 16:40:02

@panelburzsuj: egy fűnyírás csak nem tart el egy egész napon át. ;-)

(Azt legalább tudjuk, hogy TG-nek van kertje.)

lüke 2010.04.09. 16:40:19

holnap eső lesz............
a fűvezőknek:
nehogy így járjatok:)
www.youtube.com/watch?v=tGnOsbPL5Bw
s nem Kamfgas hanem Kamfgrass:)

Idet 2010.04.09. 16:40:24

@Ordnassac:
TG-n bilincs, blognépen
szájkosár,
Rytkó-sügér s a Szigeti Szikla
táncot jár, markukban tangens:
kifent paragrafus

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:40:50

@Ordnassac: Lehet, hogy hozzád mennek, nem?:-)
Fekete autóval, hajnalban a vár fokán...tudod!:-)

roypapa 2010.04.09. 16:41:08

Láttam a Zildit az m1-en majdnem kisült a szemem.

Ordnassac 2010.04.09. 16:41:44

@Idet: Rytkó helyett Virág és akkor szűk értelemben vett faktuálisan rendben vagyunk. ;-) (Az OVI pedig =/= OVB.)

connor86 2010.04.09. 16:41:57

Üdv , Gábor , állandó blogger, Üdv mindenki!

Először is : ezzel kapcsolatban hogy adatgyűjtés, ide vagy oda.
Nem foglalkoznék vele. Vihar egy pohár vízben . Főleg így hogy a másik oldalról is kiborult a bili. Nem lesz hatással a kimenetelre.

A tippekkel kapcsolatban: Én kábé 1 hónappal ezelőtt saccoltam egy végeredményt. Tartom magam hozzá. Semmi átütő erő nem történt a kampányban. Legjobban Orbán behozatala tetszett. Szerintem a Fidesz profitált legtöbbet.

eredmény : fidesz - 60 % körül
jobbik - 20 % körül
mszp - 10-20 % között

maradék a két kispártnak plusz cm.

Magyarul: Fidesz , 2/3 , Jobbik 2. hely. 3 párti parlament.

Adiós!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:42:19

@Ordnassac: Ezt nem mondta, ne csúsztass! Lehet, hogy keresetkiegészítés, "grey zone" vagy szürkületi zóna, az meg valami twilight, vagymi...

disco-boy · http://diszko-rulez.blog.hu 2010.04.09. 16:42:29

3. dr. Várady Tibor
"Társszervezője volt a Tarka Magyar demonstrációnak és számos más erőszak- és megkülönböztetés-ellenes megmozdulásnak. .."
wiki-tarka magyar :
"A vonuló menethez végül is csak a Hősök terén kapcsolódott Gyurcsány Ferenc, számos biztonsági emberrel körülvéve. Ott volt még Novák Péter, Gerendai Károly, Bródy János, Till Attila és Heller Ágnes filozófusnő. Az SZDSZ-es politikusok közül Léderer András és Eörsi Mátyás volt jelen. [16] Más politikusokat, illetve közéleti személyeket alig-alig láttak a tudósítók,"
5. Rauschenberger Péter
"...majd évekig tagja voltam az SZDSZ nagykanizsai szervezetének..."
6. Mile Lajos
"...A nyolcvanas évek vége felé alapítottam MDF-et, egy kicsit SZDSZ-t is"
"Kazincbarcika LMP-s jelöltje, Király Bálint például MSZP-s, majd "független" polgármester volt."

Idet 2010.04.09. 16:42:39

@Ordnassac: Jaj, dehogynem, a fene egye meg! Az a sok pihenő és sörmegerősítés... a Kecske nem nyírja le...

Ordnassac 2010.04.09. 16:43:47

@namitirok: ha van benne nekem egy jó nő, egy üveg jófajta calvados (plusz a gyomornak egy kis Unicum), illetve kényelmes ülések, akkor felőlem... :-)

Diocles 2010.04.09. 16:43:59

@török gábor:

A fene tudja, szerintem akkor jár el helyesen, ha nem engedi a kommenteket, fórumokon a kampánycsend idején eddig sem volt szokás politizálni, pl. a zindexen eddig mindig ment a levesbe az a nick, amelyik ilyenkor hozzászólt, márpedig azt nem tudja elkerülni, hogy ne legyen a hozzászólásokban pártpolitika.

disco-boy · http://diszko-rulez.blog.hu 2010.04.09. 16:44:55

Schiffer András (Budapest, 1971. június 19.) magyar ügyvéd, a Lehet Más a Politika (LMP) egyik alapítója, a 2010-es választásokon a párt listavezetője.
1989-ben egyik tagja volt a Gyurcsány Ferenc által vezetett rövid életű Új Nemzedék Mozgalomnak. 1990-ben egyik alapítója és 1992-ig ügyvivője az Ifjú Szocialisták mozgalmának
Édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának volt főigazgató-helyettese. Nagybátyja Schiffer Pál filmrendező és Schiffer János 1994‑2006 közötti MSZP-s főpolgármester-helyettes. Dédapja Szakasits Árpád újságíró, politikus, köztársasági elnök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke

hu.wikipedia.org/wiki/Schiffer_Andr%C3%A1s

Ordnassac 2010.04.09. 16:44:58

@Idet: jaaa, ha sörözik is közben TG, akkor nem szóltam! Akkor hajrá! :-)

panelburzsuj 2010.04.09. 16:45:41

@Ordnassac:

Telekkönyvi kivonatot ne követeljünk? Négyzetméterekkel? :)

lüke 2010.04.09. 16:45:43

@panelburzsuj: ja ,ő énekli
a love me tendert

bigapples 2010.04.09. 16:45:46

@namitirok: A kert téma is tele van aknákkal. Mi lesz, ha TG a tulipánokról, a szegfűültetésről vagy épp a magyar narancstermesztés lehetőségeiről kezd értekezni?

Idet 2010.04.09. 16:46:07

@namitirok:
Ej, döntsd a tőkét
(felém)
Eej uhnyem és hórukk,
meg a Népszava-kalapács!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:46:10

@connor86: Szegíny KDNP, már megent!
Javaslom az új nevüket: Kereszténydemokrata Nemismert Párt!

Ordnassac 2010.04.09. 16:46:38

@Idet: Baudelaire. Azért ennyire nem rossz a helyzet. :-)

Anyád a baráthal 2010.04.09. 16:47:21

@reKorrekt: szeretném én is. De nem hiszek benne.

Idet 2010.04.09. 16:47:31

@bigapples: Vagy sárga labdákat tűzköd a virágkarók tetejére...

Don_Pipita 2010.04.09. 16:48:14

Valaki megtudná nekem mondani, hogy az mdf-nek a két kieső listája miatt hány százalékot kell elérnie? 6,7? Egyáltalán egész zsám...?

lüke 2010.04.09. 16:48:52

@Idet: szisztok dekadensek, megyek romlani..............

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:49:56

@panelburzsuj: Nem kell, már megvolt!
A Fidesz aktivistájit péntek éjjel kiküldjük, hogy elvégezzék az munka dandárját, Gábornak ezek után semmi nem állhat útjába vasárnap est, hogy ünnepélyesen beiktassa az új államformát!
K.G

Idet 2010.04.09. 16:50:20

@Ordnassac: Jézus-apokrif: Elmenének a tanítványokkal egy kút mellett, s ott feküve egy oszló kutyadög. A tanítványok szörnyűködének, de Jézus mondá: nézzétek, milyen gyönyörű fehér foga!

JAS39 2010.04.09. 16:50:33

Nagyon tetszik ez a táblázat, jelenleg egybe esik a várakozásaimmal.
Néhány kiegészítés:
2. Sztem az MSZP és Jobbik közötti távolság nem lesz több mint 1.5-2%.
Én is az mszp-t érzem befutónak, de 60% körüli vagy az alatti rv esetén, néhány tizeddel de akár a Jobbik is befuthat másodikként. Stabilan 60% fölött sztem már minden(kis túlzással) szavazó "reaktiválódott" mszp-s szavazó lesz, így ez esetben nem hiszem, h el lehetne venni az ezüstöt a jelenlegi kormánypárttól.

3. LMP vs. MDF Sztem ez egyértelmű, 5.3-5.5% kelle az mdf-nek 17 listán, de ha mindenütt játszana sztem akkor sem jönne már össze. Az MDF-et 4% körül, az LMP-t 6% körül várom, de nem lepődnék meg 4% alatti MDF-en és 6% fölötti LMP-n sem.

Listás végső tippem:
Fidesz: 54%
Mszp: 19%
Jobbik 17%
LMP 6%
MDF 3%

gtay 2010.04.09. 16:50:49

MSZP és MDF-SZDSZ azt sem érdemlik meg, hogy bejussanak a Parlamentbe... undorító, köpönyegforgató bagázs.
Jobbik 2. lesz, mert az embereknek kezd felnyílni a szeme, bár elég lassan.
LMP semmitmondó menedékhajó, akik egyedül csak annak köszönhetik támogatottságukat, hogy trendin néznek ki. Belülről meg rohadtak...

ddance 2010.04.09. 16:51:02

Az LMP-ről ajánlom ezt az összefoglalót: kuruc.info/r/52/57548/

Kiderül, hogy honnan jöttek, kik támogatják. Meg jópár LMP-s botrányról is szó van, amiről most nem cikkez a média....

sárkányfő 2010.04.09. 16:51:26

@bigapples: Na abban igazad van, hogy 2002-ben nem csak Orbán engedte el a gyeplőt, még a választások előtt, de utána az idióta Medgyessy még rátett egy nagy lapáttal, Orbánnal kéz a kézben, hiszen a Fidesz is megszavazta a 2x100 napos programokat, amiket még ma is nyögünk... idióta barmok...

De ez nem cáfolja azt, hogy nálunk hagyomány 4 évenként választási költségvetést készíteni, kár ebbe kapaszkodnod, ez szánalmas érvelés, ez egyik kormányfőtől sem jelent tudatos országrombolást.

Aztán meg folyton azt harsogta a Fidesz, hogy Gyurcsány-csomag így, megszorítás úgy, világvége amúgy, te meg most azzal jössz, hogy nem volt megszorítás, és ez volt a hiba? :)

Megszorítások voltak, és én is keveslem a megszorításokat, de hogy voltak, az tuti, épp emiatt (is) támadták ezerrel Gyurcsányt, ne akarj már elhazudni éveket a közelmúltból... mindjárt kiderül, hogy nem is voltak megszorítások, és a Gyurcsány minden nap helikopterről szórta a pénzt, meg bedöntötte a világgazdaságot is, csak hogy _direkt_ csődbe vigye az országot :)

És látom te napi rendszerességgel nyomod magadnak intravénásan az öszödi beszédet, gondolom fejből fújod már, egész biztos vagy benne, hogy nincs benne szó semmi másról, mint amit idézgetsz? :) Komolyan, ha nem is vagy fidesz-droid, jól titkolod ;)

Ordnassac 2010.04.09. 16:52:38

@disco-boy:

1. Az LMP nem indul most a Humanistákkal, ergo Várady Tibor felejtős.

2. Mile Lajos a rendszerváltás idején volt SZDSZ-es (ahogy több Jobbik- vagy Fidesz-szimpatizáns is). 1990-94 között meg MDF-es képviselő (ahogy Für Lajos gárdatámogató, néhány MIÉP-be átvándorolt MDF-es és több mostani fideszes ogy. képviselő is)

3. Rauschenberger: lásd még Bencsik János (Fidesz), Hegedűs Mihály (Jobbik). Rauschenberger amúgy sem lesz ogy. képviselő.

4. Jó lenne tudni, hogy melyik párt trollja vagy. :-D (Kár, hogy egyik párt, hangsúlyozom, egyik sem tudja tartóztatni magát ettől.)

connor86 2010.04.09. 16:52:52

@namitirok:

Jah, lemaradt. De nekem a két párt , egy.

Sorry. Lol

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:54:20

@Idet: Úgy azért költőibb vala, hidd el!
Credi mihi experto Roberto...vagymi, ezt most fejből nyomtam...

connor86 2010.04.09. 16:55:21

Valamint, megpróbálok már 4 évvel későbbre is látni.
Nem vagyok jós de józan, paraszti elég hozzá hogy lássuk.

Az LMP veszi át az MSZP helyét.

Ordnassac 2010.04.09. 16:55:41

@namitirok: utolsó kívánságnak mást is el tudnék képzelni. ;-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:57:01

@connor86: Nálad elmegy, de az országos médiumoknál mitől ez a fene nagy feledékenység, ezt áruljátok el!
"Vigyázzatok az rejtőzködő keresztyényektől, miként az hátulról óvakodó éhes kutyától..."
Seneca után (kicsivel)

dessert eagle 2010.04.09. 16:58:15

@pannonfunk:

Nem igazán ez történt!

Egyrészt a terepszint alatti terület beépíthetőségét megemelték 75%-ról 100%-ra, másrészt pedig a jövőben felépíthető épület alapterületét felemelték 2000m2-ről 5000m2-re. Ez azt jelenti, hogy kevesebb, mint a valós érték 40%-áért adták el az ingatlant! Ha számításba vesszük, hogy egy 2,5 X nagyobb kereskedelmi célú épületben a m2 ár a méret miatt eleve magasabb, mint egy jóval kisebben, úgy egy ingatlanforgalmi szakértő akár azt is kihozhatja, hogy csak negyedáron került átruházásra az ingatlan!

Ez így is, úgy is egyértelműen bűncselekmény.

Az időzítés viszont talán lehetett volna jobb is.... majd kiderül!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 16:58:39

@Ordnassac: Cohiba és Cuba libre, Inez valamint María tolmácsolásában?:-P

panelburzsuj 2010.04.09. 16:59:08

@Ordnassac:

"Kár, hogy egyik párt, hangsúlyozom, egyik sem tudja tartóztatni magát ettől."

Majd kikerüljük, mint a kutyapiszkot. Ne edd a trollt ... :)

bigapples 2010.04.09. 16:59:46

@ó jaj: Olyan intenzíven megy mostanában a 2004-2006 közötti időszak hazugságainak átfestése igazsággá, és a bűnöké igaz erénnyé, gondoltam legalább itt a blogon az idézetekkel megpróbálom ezt megakadályozni, mert ezeket nem lehet félremagyarázni. Sajnálom, hogy ez lepereg rólad, lépjünk tovább, ebben a kérdésben úgysem fogunk egyetérteni...

Ordnassac 2010.04.09. 17:00:22

@namitirok: általában úgy hallom, hogy "Fidesz-KDNP", mintha a Magyar Polgári Szövetséget leváltotta volna a Kereszténydemokrata Néppárt.

Volt is valamikor olyan elgondolás, hogy a két párt formálisan egyesült, végül ezt elvetették.

medve2 2010.04.09. 17:00:39

Tisztelt TÖrök Gábor!

Válaszaim:

1. A Fidesz eredmény 50% körüli lehet, amivel marad némi esély a kétharmadra. De szerintem kevés.
2. MSZP, lehetnek tartalékai, a Kubatov beszéd mobilizálhat néhány tartalékot. 20% körüliek lesznek. A Jobbik a városokban az átlagnál rosszabbul, Nyugaton átlagosan, Keleten átlagon felül fog szerepelni. Az elrontoot véghajrá miatt azonban elvesztették a köztük és a Fidesz között vacillálók zömét.
3. Bejut. Ha Budapesten múlna, még a 10%-k körüli eredmény sem lenne elképzelhetetlen. De a falvakban nagyon gyengék lesznek.

demagofób 2010.04.09. 17:01:51

Gábor!
Azt értem, hogy kifele objektívek vagytok, de nálatok, hogy megy a céges míting? És mi nálatok a kiválasztásnál a főszempont? Vagy mindenki a főnök álláspontját képviseli?

Azért kérdem, mert jobb cégek kizárják a politikát, de nálatok nem lehet. Ettől még ellentéteket szülhet.

Ordnassac 2010.04.09. 17:03:51

@namitirok: lenne egy konkrét hölgy. ;-) A calvados az maradna mindenképp. A nagy fekete autó helyett is tudnék jobb helyet. ;-)

Diocles 2010.04.09. 17:05:13

@iii:

Az LMPt azért mérhetik túl, mert trendi lett, ismeretlen új párt, sokkal kevésbé ciki azt mondani, hogy LMP-s vagy, mint mondjuk akár azt, hogy fideszes, vagy - pláne! - szoci, vagy madöfös.
De én is úgy gondolom, h bejuttok, függetlenül ettől.

Egyébként itt van problémám az elemzéssel, "a kis pártokat jellemzően alulmérik" - írja Török Gábor, nos, ez így terméeszetesen nem igaz, NEM A KIS PÁRTOKAT MÉRIK ALUL, hanem a szélsőségesnek tartott pártokat, amelyek adott esetben kicsik is (pl. MIÉP).

Most pl. szerintem szinte biztosak lehetünk abban, hogy a Jobbik valszeg nagyobb annál, mint amit a kutatók mérnek, kérdés, hogy mennyivel. Az LMP-t viszont nem ciki, és nem kockázatos felvállalni a közmegítélés szerint, tehát nincs ok eltitkolni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 17:05:24

@Ordnassac: Akkor hajrá, ne habozz! Calvados és Fiat 500!
A munkásosztály az égbe megyen...
Szünetben reklám!

Ordnassac 2010.04.09. 17:05:30

@panelburzsuj: jogos, csak ilyen magas labdákat nem bírok kihagyni. ;-)

A trollról azt hallottam, hogy túl inas a húsa, úgyhogy inkább kihagyom. (Meg aztán erősen közelítene a kannibalizmushoz.) :-D

Ordnassac 2010.04.09. 17:06:43

@namitirok: határ a csillagos ég? ;-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 17:07:35

@Ordnassac: A troll is ember, azt akarod mondani!
Dejszen Té akkó liberális vagyol, nem?:-D

sárkányfő 2010.04.09. 17:09:29

@bigapples: na álljon meg a menet, itt az orrom előtt van képed kiforgatni a szavaim?

1. Nem festettem át semmit erénnyé. Leidiótáztam Orbánt-Medgyessyt, Gyurcsányról meg leírtam, hogy elkúrta, méghozzá többszörösen is. Az, hogy nem igazoltam vissza a te Hírtévén nevelkedett csökött agyrémedet, amire gyógyszert kéne szedned, bár szerintem már késő, az nem jelenti hogy bármit is erénnyé festettem volna át, szóval vegyél vissza.

2. Orbán is, Gyurcsány is választási költségvetést csinált. Ez tény. Nem az én véleményem. Ott vannak az adatok.

3. A 100 napos programok óriási károkat okoztak az országnak, adóssághegyek, költségvetési hiány, stb. Megszavazták: Fidesz + Mszp. Ezek is tények, nem kéne lehazudni, letojom hogy te a tényekkel egyetértesz-e vagy sem, attól még igazak.

panelburzsuj 2010.04.09. 17:10:35

@namitirok: @Ordnassac:

Megdöbbentő ...

Valahol titkon trollhúst mérnek? Vagy honnan tudjátok?

Gugliwiki mondja???

levi009 2010.04.09. 17:11:39

A Lappangó Mocskos Politikáktól (LMP) nincs veszedelmesebb dolog a Világon!
Ha időben észreveszed, még gyógyítható! Viszont, ha egy ilyen elborítja az ország testét, akkor mindennek vége...
Ezért nem szabad félvállról venni, még akkor sem, ha jelen pillanatban a légypiszokhoz hasonlítható méretű!

papamaci1 2010.04.09. 17:12:49

FIDESZ : max. 60% (55 % már nem kudarc.)
Második az MSZP.
Ha az LMP bejut , halvány esély a koalícióra.
Remélem MDF nem jut be......

Ordnassac 2010.04.09. 17:12:49

@panelburzsuj: te mondtad, hogy ne egyek trollt, így merem feltételezni, hogy hasonló irányú ismereteid neked is vannak. :-P

Idet 2010.04.09. 17:13:35

@namitirok: Visszatért a piros avatar,meg Castrózunk? Nana!

Ordnassac 2010.04.09. 17:14:31

@papamaci1: ismerjük e mondást mind. (Elég sokat mozgok a neten.) Csak lecsaptunk egy szándékolt elírásra. Igen, jól érzed: offolunk! :-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 17:15:31

@Idet: Nem pilos, színvak, hanem nalancsos, mint az hamvas bőlöm!:-P

török gábor 2010.04.09. 17:15:51

@demagofób: tudom, hogy hihetetlen, de soha nem politizálunk. mondjuk sokat segít ebben, hogy főként e-mailben beszélünk, távmunkában dolgozunk.

Ordnassac 2010.04.09. 17:15:55

@Idet: na látod, ezért franciázok inkább. Honi soit qui mal y pense!

roypapa 2010.04.09. 17:16:37

Kurucék rááltak az LMP-re. Ha igaz amit írnak akkor sajnos későn.

bigapples 2010.04.09. 17:16:44

@Diocles: Igen egyetértek. Én azt hiszem, hogy még a szocikat is inkább mérik a tényleges támogatottságuk alatti szinten, mint az LMP-t. Leginkább a Jobbikos és a szocialista szavazók azok, akik szégyellik felvállalni a kérdezőbiztosok előtt politikai szimpátiájukat. Ezzel együtt 4-5%-os mért támogatottságnál 1000 fős mintán felvett adatok alapján már a mérés hibahatára miatt is nehéz határozott véleményt mondani az LMP bejutási esélyeiről.

panelburzsuj 2010.04.09. 17:17:14

@levi009:

Köszönjük a figyelmeztetetést, majd ügyelünk.

Mi a teendő a két-három légypiszoknyi politikákkal? Azok ártalmatlanok?

Idet 2010.04.09. 17:17:38

@Ordnassac: Ne is figyelj rá, összevissza beszél. Ássa itten a vermet, aztán majd nagyot esik;-)

Ordnassac 2010.04.09. 17:18:05

@namitirok: kélemszépen, mi ez a losszmájú és humolizáló kínai-japán akszentus-palodizálás?

Samuzia 2010.04.09. 17:19:43

@Ordnassac: Miért troll ha valaki nem dugja a fejét a homokba.Jó lenne tudni, hogy Te melyik pártot támogatod, mert aki letrolloza a másikat, annak a támogatot pártját is kerülni kell. (Tippelek azért, hanem majd megírod. LMP)

Ordnassac 2010.04.09. 17:19:49

@Idet: aztán sánta kutya lesz belőle?

panelburzsuj 2010.04.09. 17:21:15

@Ordnassac:

Nem járok én olyan helyeken ...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 17:21:55

@Samuzia: Tévedés, nem LMP, hanem MLM!:-P
Te is állj be közibénk, ha tudol laccsolni!:-)

Ordnassac 2010.04.09. 17:22:53

@Samuzia: azért troll, mert egy-két bejegyzésre jön, elküldi a nem szeretett pártot a fenébe, aztán eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Ezek nekem trollok.

Lehet kritizálni az LMP-t (van is miért), csak nem szeretem, amikor olyanokkal jönnek, amik nem kifejezetten megalapozottak vagy igen gyorsan lecsapható magas labdákat adnak. Volt már, hogy a Jobbikot védtem meg emiatt (pedig közismerten nem szeretem őket).

Azt már megírtam korábban, hogy szavazatmegosztást fogok végezni és hogy mely pártokra nem fogok szavazni. Innentől viszonylag egyszerű. ;-)

Idet 2010.04.09. 17:23:39

@Ordnassac: Na, most bokáig elpilultam... de, már bocs, azt nem az ikszikszesnek kell csinálni? Csak úgy kérdezem...

Ordnassac 2010.04.09. 17:24:57

@namitirok: Tiszteletbeli elnökök: Alisztid és Tasziló? :-P

Treuga Mei 2010.04.09. 17:25:49

@török gábor:

Tisztelt TG!

Mindenekelőtt hadd jelezzem, hogy az OVB állásfoglalása szerint a pártpolitikai tevékenység a zárt oldalakon (pl iwiw, mivel meghívásos) nem tiltott, a nyíltakon (ahol elég a regelés) igen. Azt is megjegyezném ugyanakkor, hogy nehéz volna a kampánycsend megsértésének tekinteni általános politikai kérdések megvitatását (pl. a mai jobboldal és baloldal sajátos strukturális szerveződése, a pártok erőforrásainak kérdésköre, a hagyományos polgári - XIX. századi - besorolások értelmezése a jelenben - amiről Ön is írt már egy posztot -, stb.), így semmi nem akadályoz ilyesmit.
Másrészt a posztjához:
1. Leginkább az a kérdés, mennyire tekinti az értékelő súlyozottnak a szocialista rejtőzködést, a Fidesz mozgósítási szinten tartási potenciálját, a szavazói fegyelmezettségét (kétfelé szavazás kérdésköre). Nekem, egyszerű halandónak csak a megérzés maradt, ami azért sejtéseken és félinformációkon alapul, pl. hogy az Mszp-szavazók többen vannak, mint amennyi látszik, valamint azon, hogy a lejárató kampányok megcsappanthathatják a kormányprotest-részvételt fontolgatók számát is (ha jól időzített a szoci kampánystáb, Kubatov beszéde a hallgatag egy nap alatt lehet fenyegetővé, kiszivárgott, hogy mégis don Pintér lesz eséllyel a központi bel- és titokszolga-ügyér, stb.), és hogy a szocik erősen szervezik a belső kampányt, a mozgósításban is lehetnek tartalékaik. Mivel - leegyszerűsítve - a második párt szívhat el leginkább mandátumot a győztestől, és azt gyanítom, a szocik jóval jobban végeznek a Jobbiknál (ld. a mérések tendenciáját), a kétharmad - kevéssel - ugrott.
De ez tényleg nem sokban különbözik a lottózástól.
2. Mint föntebb írtam, a szociknak sok van a tarsolyukban. Esélyes, hogy listán megkapják a 22-23%-ot is (bár a kutatások nem ezt mutatták ki), a Jobbik viszont 17% fölé aligha tud kerülni. Emellett az egyéni jelöltek esélyeit is alighanem alábecsülik: nem tartom kizártnak, hogy azokon a területeken, ahol a szoci jelölt a jobbikos és a fideszes jelölttel nagyjából egy nagyságrendű eséllyel bír, a két jobboldali közti megoszló szavazatok nevető harmadikja lesz. Így az evk-ból akár tíznél többet is megcsíphetnek.
3. Amit régóta írtam tippként, az mostanra az adatokon is látszani tűnik: az LMP mint nem posztfasiszta alternatívája a protestszavazatnak beviszi őket a Parlamentbe. Ugyanakkor az MDF Dávid Ibolya sajátos ideológiai és szervezeti fordulataitól erősen szétzüllött, a tagság megroppant, ezt a komoly hátrányt még Bokros sem tudja visszahozni.

Azaz megkockáztatom az Ön kompetens véleményétől egy pontban eltérő _tippemet_ közzé tenni:

Fidesz alig kétharmad alatt (kb. 250-255 mandátum).
Az Mszp akár öt százalékkal a Jobbikot megelőzve második.
Az LMP bekerül, az Mdf nem.

Merlin

Ordnassac 2010.04.09. 17:25:54

@Idet: felhívom t. figyelmedet a flancia mondásla. ;-)

Ordnassac 2010.04.09. 17:26:59

@Idet: amúgy meg francia csókról nem hallottál? Azt is szokták franciázásnak hívni, az nem 18-as karika. ;-)

Sportlövő 2010.04.09. 17:28:15

@török gábor:
Kedves Gábor!
Ez a sablonokban gondolkodás roppant idegesítő. Az embernek van egy olyan érzése, hogy a szavazópolgárokat droidoknak vagy kísérleti egereknek nézik, és nem számolnak azzal, hogy mindegyiknek van önálló tudata. Minden ember más, ahogy azt a Mindenható bölcsen megteremtette, és nem mondhatjuk ki, hogy ugyanazokra az ingerekre egyformán fognak reagálni. Egyébként sincsenek ugyanolyan ingerek. Ráadásul ha sokszor tesszük fel ugyanazokat a rossz kérdéseket, akkor az ember kényszeredetten előbb-utóbb válaszol rá valamit. Szerintem a listában szereplő 3 kérdés közül legalább az első kettő hibás!!! Halkan jegyzem meg, véleményem szerint egy kicsit manulativ is.

Samuzia 2010.04.09. 17:28:16

@Ordnassac: Lmp. Nézzük azt amivel nem lehet vitatkozni. Az ösztöndíjas botrány, Hit gyülekezetes(! Szdsz utóérzés...) képviselőjelölt, kommunista dédunoka, aki ráadásul gyilkosságra buzdítót véd nyilvánosan, Amerikai háttér, Szdsz-es ideológiát támogatók a háttérben ( Kukorelly és társai), Gender- kutató stb.
Ez más? Ezt már egyszer átéltük...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 17:28:51

@Ordnassac: Nem, nem és nem!
"- Nem, uram. Azt hiszem, ez csak egy tréfa. Mint a Punciusz Grimbusz vagy a Fikusz Kukisz.
Pilátus meghökkenve nézett a centurióra.
- Miért olyan vicces a Fikusz Kukisz?"

Hát ez az, balátaim, mi ebben a vicces?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 17:30:27

@Treuga Mei: Nem éli! Ez a mi tippünk és mi voltunk itt előbb!:-)

Álpád véle halálbligád

török gábor 2010.04.09. 17:32:40

@Sportlövő: mit jelent az, hogy hibás? a lesz-e a fidesznek kétharmada például egy eldöntendő kérdés. igen vagy nem. mi ebben a hiba? komolyan érdekel.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 17:33:48

@Ordnassac: Az olan, mint a flanszaiágy, nem?
Lába-feje foldítva, mi?:-D

cellimega 2010.04.09. 17:34:05

A Forsense 50-52%.ot jósol a fidesznek:
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=131371

Továbbra is így gondolom a listás eredményt:
fidesz 48%
mszp 28%
jobbik 15%
lmp 5%
egyéb 4%

Nem lesz kétharmad, bár én nagyon örülnék neki (lehetne átvilágítási törvény, új médiatörvény, kisebb parlament).

dany82 2010.04.09. 17:35:22

Gábor,

független politikai elemzök endorsementezhetnek? :-)

connor86 2010.04.09. 17:35:30

Közben, böngészgettem a közvélemény kutatások legfrissebb eredmény jelzéseit.

Azt tanácsolom: a következő áll a legközelebb a valósághoz.

www.gallup.hu/Gallup/release/valasztas_100407.htm

Továbbá: a Medián-t sem írnám le.

JAS39 2010.04.09. 17:36:03

@Treuga Mei:
Lehet, h én vagyok hülye, de nem látom, hol az az egy különbség a táblázatban foglaltakhoz képest:
Idézet1:
"
Fidesz alig kétharmad alatt (kb. 250-255 mandátum).
"
Idézet2:
"Igen – szűkösen (kétharmad határán)"

Ez számomra -ekkora bizonytalanság mellett- ugyanazt jelenti, csak az egyik innen, a másik onnan közelíti meg, gondolom senki nem akar olyan okosnak tűnni, h 1-2 mandátum pontosan tippel. Az Index.hu tippversenyén érdemes résztvenni, sztem egész tanulságos lesz a végeredmény!

Ordnassac 2010.04.09. 17:36:58

@Samuzia: mindenkinek van joga védelemhez. Legyen szó Barna bácsiról (akinek az elítélése szerintem durva lenne) vagy egy anyagyilkosról.

A Hitgyüli egy pünkösdista egyház. Az USA tele van velük, mégse érdekel senkit. A Hitgyülinek az erejét pont ez adja, hogy állandóan foglalkoznak velük. Kontraproduktív.

Vannak liberálisok az LMP-ben. Hogyne lennének. Ivády Gábort pl. azért nem nevezném annak, aki átverte az ivádi önkormányzatnál, hogy a fél MSZP-SZDSZ-es elitről ne lehessen utcát elnevezni a faluban. Elég vegyes egy társaság (itt egyébként még sok zördülés lehet, ahogy egyébként a német Zöldeknél is volt a 80-as években).

Ami az ösztöndíjas botrányt illeti: ha igaz (miért ne lehetne, egyik párt sem szentek gyülekezete), akkor az tényleg gáz és FB-t ki kell dobni a pártból.

A dédunokázás meg annyira szánalmas. Mindegy, hogy honnan jön. Pető Ivánt sem azért utálom, mert az apja az volt, aki (azt nem választhatjuk meg), hanem mert ő volt olyan, aki nem tett jót szerintem ennek az országnak. Az sem érdekelne, ha valamelyik jobbikosról kiderülne, hogy nagyapja tsz-elnök volt, nem az alapján értékelném. (Amúgy vannak használható és értelmes emberek a Jobbikban is.) Nem a felmenő bábja az adott ember.

cambridge.on 2010.04.09. 17:37:58

@Diocles: Egyszerűbb enne erre a három napra betiltani az internetet.
Egy egyszerű főzéssel kapcsolatos blogban, vagy a totalcarhoz egy politikai kommentárt fűzni.
A kampánycsend túlhaladott, nem alkalmazható az interneten!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 17:38:20

@Sportlövő:
"(1) lesz-e a Fidesznek kétharmada, (2) ki lesz a második, az MSZP vagy a Jobbik és "

Mi ebben a hibás? A KDNP kihagyása tán? Ezt már kifejtettük..
A Jobbik és az MSZP versenye? Ez jelenleg azért még hízelgő is rátok nézve, eltekintve a "Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmadát" című vicctől!

Akkor mi ebben a hibás?

Diocles 2010.04.09. 17:38:50

LOL, az imént vagy húsz percig beszélgetett a drága Bolgár úr egy jobbikos telefonálóval, szidták közösen a Fideszt, a hálás Bolgár úr pedig azért cserébe húsz perc reklámidőt biztosított a Jobbiknak.

Szó, ami szó, ügyes ez a Jobbik, még ilyen mélyre is leereszkedik, mint Bolgár propagandaműsora, ezért gondolom, hogy erősebb lesz, mint mérnek, akár több százalékkal is, elkötelezett aktivisták, akik sok passzív választót is magukkal húzhatnak (az ő véleményük eleve nincs benne a kutatásokban most), és ugye az eltitkolás.

Az MDF is erősebb lehet kicsivel.

A Fidesz pedig félő, hogy gyengébb, bár ott a jól kimunkált mozgósítás csodát tehet, hiszen messze a Fidesz a legszervezettebb párt az országban.

Ordnassac 2010.04.09. 17:42:26

@namitirok: Mondtam, hogy nem 18-as karika. ;-)

JAS39 2010.04.09. 17:43:42

@connor86: Számomra a mérvadó kutatóintézetek: szonda-ipsos, median, tárki.
A gallup igencsak leszerepelt pl. 2002-ben is. Vasárnap 22:30-kor meglátjuk kinek volt igaza.

levi009 2010.04.09. 17:44:27

@cellimega: Majdnem jók a meglátásaid, de a MaSZoP-ot cseréld fel a Jobbikkal és a LoMP-ost az egyébbel!
Úgy már perfect, mint a KoH-i-Nor! :D

bigapples 2010.04.09. 17:45:03

@cellimega: Ha az LMP bejut, a Fidesz 3 párttal is egyezkedhet a 2/3-os törvények ügyében. Az LMP ráadásul nem akaszkodott össze velük a kampányban, egy 62-63%-os Fidesz szerintem viszonylag könnyen keresztül tudja vinni az általad felsorolt törvényeket. Az utolsó 1,5 év kisebbségi kormányzása sem okozott gondot a szoci kormánynak, simán átmentek a feles törvények és a költségvetés.

Diocles 2010.04.09. 17:46:04

@JAS39:

A Medián eltalálta, én mindig a Mediánra figyelek csak.

mg007 2010.04.09. 17:47:07

Engem az érdekelne, hogy lehet megmondani 1000-1500 ember megkérdezősével, hogy mire fog szavazni a 8millió.

Ti még nem gondolkodtatok el ezen?

Szerintem képtelenség 1000-1500 embert úgy kiválasztani, hogy az reprezentatív legyen.
Továbbá ebből az 1000-1500ból ki fog véleményt nyilvánítani nekik? Szerintem pl a Jobbikosok nem szívesen fognak leállni közvéleménykutatókkal társalogni, miután rendszeresen alulmérték őket az ep választások előtt, ellenben pl a fideszesekkel, akiknek nem lehet semmi panaszuk a közvéleménykutatások számaira. Ilyenekkel számolnak ezek a kutatások?
És még hosszasan lehetne sorolni a kétségeket a közvéleménykutatások megbízhatóságával kapcsolatban, és akkor még a szándékos manipulálásról nem is beszéltem.

Szerintem a jelenlegi közvéleménykutatásoknak nem szabad hinni.

zimzim 2010.04.09. 17:47:15

@cellimega:
Sajnos szerintem is ilyesmi eredmény várható.

A közvéleménykutatók hiába mérnek 60%-ot a Fiedesznek. Nem lehet adni arra, amit mondanak.

Sportlövő 2010.04.09. 17:50:34

@török gábor:
Ha komolyan érdekli elmondom!
Az EP választásokig kell csak visszamenni. Nagyon nagy számokat mondtak a Fidesznek, 56% lett belőle. Itt nem is az 56%-on van a hangsúly, hanem a 44%-on, ami ugyebár nem volt Fidesz. És ne feledjük, hogy az 56% az mindenféle viszonylatban kimagaslóan magas, erős, ritka stb... eredmény. És ugye ott van a Jobbik, akit a propaganda erősen alábecsült, sulykolva az emberekbe, hogy a rájuk leadott szavazat elveszett szavazat, ne szavazzatok rá. Ehhez képest lett 15%. Namármost a 2/3-os kérdés feltevése nem más ezek után, mint hogy a Fidesz mennyit tud erősödni a hihetetlenül magas eredményéhez képest? Mind a ketten tanultunk statisztikát és véleményem szerint a helyes kérdés az eseményhalmaz helyes felosztását követően az, hogy a Fidesz meg tudja-e közelíteni az igen jó eredményét a parlament választásokon is. Statisztikailag sokkal nagyobb az esélye annak, hogy nem tudja megjavítani az eredményét mint annak, hogy igen.
De lehet, hogy nincs igazam...

Diocles 2010.04.09. 17:53:17

:DDD
remélem sokat fognak ezek majd tüntetni a köv. négy évben, rendkívül szórakoztatóak:

Az öt órakor kezdődött rendezvény helyszínén több száz fős tömeg gyűlt össze, akik különböző kitűzőkkel és transzparensekkel tiltakoznak Kubatov Gábor kijelentései ellen. A rendőrség lezárta a Fidesz székháza előtt lévő utcát.

A Hírszerző tudósítója több feliratról is beszámolt, így látható olyan, amelyen az olvasható, hogy: "komcsiként szerepelek a Fidesz listáján", egy másikon pedig "ítéletidő, valóban jön a fehér terror" (copyright by Grósz Károly) szerepel, de feliratokkal követelik, hogy Kubatov Gábor kérjen bocsánatot, amiért olyan kijelentést tett, miszerint a pécsi időközi önkormányzati választások alkalmával pontosan, név szerint tudták azt, hogy kik nem mentek el szavazni és nem Páva Zsoltot támogatták.

Látható még "Kubatov úr, készül az új numerus clausus?" és "nyuggerek vagyunk" felirat is.

A demonstráción jelen van Schiffer János és Bauer Tamás is, utóbbi beszédet is mond. Váratlanul megjelent még Bokros Lajos és Herényi Károly.

A tömeg lassan szétoszlik.

levi009 2010.04.09. 17:54:19

Mellesleg a Jobbiknak már akkor sem kell szégyenkeznie, ha csak éppen átlépné az ötös küszöböt. Majd meglátjátok, hogy jóval-jóval magasabbra lesz pakolva az a küszöb. Nehogy létra kelljen majd hozzá! Csak szeretné a liberál-csőcselék, hogy a Jobbik ilyen gyengén szerepeljen! :D

Zzoorroo 2010.04.09. 17:55:09

A Fidesznek a szavazatok 55-60 százalékával lazán meglesz a 2/3 (lásd még töredékszavazatok meg az elveszett szavazatok esete). Minden további fejtegetés bárki részéről csak lufifújogató verseny (bocs mindenkitől), tudniillik innen kezdve tökmindegy, hogy a szocik vagy a jobbikosok a másodikok, és hogy három, négy vagy ötpárti parlamentünk lesz.

roypapa 2010.04.09. 17:57:16

Na megvolt a muppet show a székház előtt :).

Sportlövő 2010.04.09. 17:58:54

Pökhendi, lekezelő tudományos alapokat és minimális illemet nem mutató kérdésekre nem válaszolok!

Szebb jövőt

Ordnassac 2010.04.09. 17:59:39

@Zzoorroo: egyáltalán nem mindegy, főleg 2014-re nézve. A Jobbik második helye óriási blamázs lenne az MSZP-nek, ami még inkább elindíthatja a belharcot és a belső erodálódást (Gyurcsányék vagy Sziliék kiválásával pl.). Nem beszélve arról, hogy a Jobbik milyen parlamenti munkát végez.

Ordnassac 2010.04.09. 18:01:12

@Sportlövő: ezt most kinek írtad? TG-nek?

Mi lett volna a tudományos alapokat és minimális illemet mutató kérdés?

bigapples 2010.04.09. 18:03:28

@Zzoorroo: A Fidesznek ráadásul már 52%-kal is meglenne a 2/3.

panelburzsuj 2010.04.09. 18:04:01

@Zzoorroo:

Ezt Kádárék is pont így vélték.

Csak annyival következetesebbek voltak, hogy ha egy párt is elkormányozgat magában, akkor egyáltalán mi a fenének a többi ?! ...

email 2010.04.09. 18:04:18

Ahogy elnézem sok hozzászóló lelkiállapotát csínján kell bánni a szombat-vasárnapi kommenteléssel, pedig jó lenne, ha lehetne értelmesen beszélgetni.

"A közösségi portáloknál világosan különbséget kell tenni azon portálok között, ahová bárki be tud lépni, és megint más az, amelyik egy zárt rendszer. Ez utóbbi mindenképpen egy zárt, privát hálózatnak tekinthető. A privát hálózaton belül a belső szabályok az irányadók. Ha ott a belső szabályzat tiltja a politikai témákat, ez ott is szabálysértésnek minősül. Ami nem privát, hanem azon kívül lévő hálózat, ott a jogszabályok szintén kötelezőek, tehát ott tilos ilyen tartalmakat feltenni. Aki ilyet tesz, az megsérti a kampánycsendet."

jjulie 2010.04.09. 18:04:45

@Ordnassac:

azt már megvizsgáltad, hogy egy mszp ellendrukkernek miért kell imátkoznia: megalázó, totális mszp buktáért, vagy elviselhető kudarcért?

Ordnassac 2010.04.09. 18:05:02

@Sportlövő: oké. Az viszont tényleg érdekelne, hogy mi a második kérdésedre a válaszom. Tényleg érdekel.

Idet 2010.04.09. 18:06:25

@Ordnassac: Értem, értem, de hát mér' lenne az mal?:-P

Treuga Mei 2010.04.09. 18:07:17

@namitirok:

Melik nem éli, és szelinted miélt a mennyit?

Álmos Nyája Ellenállási Flont

Ordnassac 2010.04.09. 18:07:32

@email: kérdés, hogy zárt rendszernek számít-e pl. ez a blog itt, hiszen csak regisztrációval lehet kommentelni. Úgy látom, hogy az általános vélekedés az, hogy nyílt, bár nem tudom, hogy ez mennyire jogos.

Idet 2010.04.09. 18:08:12

@Ordnassac: Nem ?! Szomolú vagyok...

Ordnassac 2010.04.09. 18:08:35

@Idet: tekintettel vagyok konzervatívabb embertársaimra is. ;-)

Diocles 2010.04.09. 18:08:53

@Ordnassac:

Szerintem nem jáccik igazából, h második-e az MSZP, ezt mondja Tölgyessy is, gondold el, hogy milyen figurák kerülnek be velük a P-be, kábé azok, akiket mindenki, még a saját táboruk is!!!, felelősnek tart az ország rossz helyzetéért.
Pl. egy Veres János, egy Lamperth Mónika, egy Puch László, egy Baja Ferenc, egy ... Ezeknek semmiféle hitelük, elfogadottságuk nem lesz, tökmindegy, hogy ebből a gárdából tízzel több, vagy kevesebb van.

Ez az MDF-effektus, a levitézlett miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok alkotják majd az MSZP-frakciót.

Sportlövő 2010.04.09. 18:08:54

A második kérdés is hibás! A kérdés magyarra lefordítva így szól:
"A Fidesz megnyeri a választásokat, de ön szerint ki lesz a második?" Ehhez nem kell professzornak lenni, hogy az ember egyből rávágja, a kérdés manipulatív...

mg007 2010.04.09. 18:09:28

@török gábor:
Kedves Török Gábor!

Egy következő cikk témájának javasolnám a közvéleménykutató cégek módszertanának a vizsgálatát. Vagyis azt, hogy hogyan készítik ezeket a méréseket. Ezen belül különösen érdekel a minta résztvevőinek összeválogatásának a mikéntje, valamint a minta tagjai megkérdezésének menete (telefon, személyes, vegyes, milyen arányban, stb).

Végezetül két kérdés.
Ön mennyire tartja megbízhatónak ezeket az 1-2ezer főn végzett választói felméréseket?
Egyetért-e azzal, hogy ezen cégek felméréseinek a megbízhatósága ténylegesen is 95% körüli (ahogyan ők ezt állítják)?

Ordnassac 2010.04.09. 18:12:03

@jjulie: jó kérdés. Nem ismerem az MSZP belső viszonyait (csak azt, amit a sajtó különböző előjelű szereplői írnak). Így csak találgatásszintű, amit most írok: egy nem akkora arányú vereségnél Mesterházy is beszállhat a versenybe a pártért, így még több szereplős verseny lehet. Totális vereségnél Mesterházy háttérember lesz és elindul így a harc a maradékért.

A kérdés a frakció nagysága lesz. Érdemes lesz-e kiválni (lesz legalább 10 fő) vagy sem?

roypapa 2010.04.09. 18:12:15

Szerintem szabad regisztráció van tehát nyílt. Iwiw meghívásos tehát zárt.

Ordnassac 2010.04.09. 18:13:23

@Diocles: Baja Ferenc nem biztos, hogy bejut, annyira befutó helyen nincs. Amúgy igazad van, de ha továbbra is ilyen gyorsan fog felejteni az választópolgár, akkor bármi lehet. Főleg, ha tényleg kettészakad a párt és mondjuk a fletonisták kiválnak.

Ordnassac 2010.04.09. 18:14:40

@Idet: attól, hogy nem 18-as még lehet jó. ;-)

Treuga Mei 2010.04.09. 18:16:20

@email:

A forrást elfelejtetted megemlíteni, asszem! Pedig nyugodtan vállalható szerintem.

Sportlövő 2010.04.09. 18:16:51

@mg007: Bár a kérdés nem nekem szólt, de azért ha nem tartja udvariatlanságnak akkor annyit megjegyeznék, hogy a 3% alatti mintavétel esetén (ez 5M szavazópolgárt számolva, kb ennyi megy el, 150.000) az eredmény közelít a "zacból jóslás" eredményéhez.

email 2010.04.09. 18:18:22

@Ordnassac:
Nem tudom mennyire megoldható, de az talán megoldás lenne, ha a kampánycsend alatt csak regisztrációval lehetne olvasni a hozzászólásokat, plusz fentre kitenni egy figyelmeztetést.

Ordnassac 2010.04.09. 18:20:40

@Sportlövő: Nézd: a tudományos alapon lemért adatok alapján valószínűsíthetőek egyes eredmények. Így a Fidesz első helye.

A Jobbik kampányának néhány elemén kívül a párt semmivel sem jelezte komolyan, hogy készül megnyerni a választást. Így egy elemző számára elég logikus kérdés, hogy hogy a Jobbik vagy az MSZP lesz a második. Ebben semmi irányítás nincs. Mind a kutatók eredményei, mind a pártok kommunikációja alapján ez valószínűsíthető. (A Jobbik amúgy is többször kampányolt azzal, hogy a Fidesz parlamenti kontrollja akar lenni.)

Megértem, hogy azt szeretnéd, hogy a Jobbik nyerje meg a választást, de még csak közvetett jel sincs rá. Amennyiben lenne, a párt a kommunikációjában is erősebben fejezné ki ezt a vonulatot, de néhány elejtett viccen, illetve erődemonstráción kívül nem mutatja jelét ennek.

panelburzsuj 2010.04.09. 18:21:26

@Ordnassac:

Nem értetted a kérdést. Mi nyírja ki jobban az MSZP-t: egy mostani hidegzuhany (amiből komolyan talpra kell állnia), vagy egy "megnyugtató" méretű zakó, amelyben apróbb ráncfelvarrásokkal további négy évet rohadhat a párt belültől, és csak a következő menetben derül ki, hogy végleg és menthetelenül megette a rozsda?

Ordnassac 2010.04.09. 18:22:14

@email: ha technikailag megoldható, lehet egy járható út, bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ez zártnak tekinthető. Max. akkor, ha vasárnapig a regisztrációt is megtiltanák. Amit a blog.hu nem hiszem, hogy megtesz.

Treuga Mei 2010.04.09. 18:23:46

@email:
Én is olvastam, ezért írtam, hogy ez nyugodtan vállalható, nem kurucz, nem HírTV, nem ATV, nem klubrádió és nem is index...
(-.

email 2010.04.09. 18:25:03

@Treuga Mei: Leesett időközben. ;)

Treuga Mei 2010.04.09. 18:25:03

@Treuga Mei:
Pardon! Álmos Nyála Ellenállási Flont

Ordnassac 2010.04.09. 18:25:05

@panelburzsuj: közvetetten válaszoltam erre is: ha többszereplős a verseny, az könnyebben kiütheti a pártot (nagyobb zaj, több front, szétszórt csoportok). Amúgy egy pártszakadás kétélű fegyver: felszabadító lehet az MSZP-nek és lehet építkezni vagy teljesen szétzilálja. Ez fog függeni a frakció nagyságától.

sunázósün 2010.04.09. 18:28:15

Ezzel a bohóc Süvegessel, hogy képes egy műsorban szerepelni?
A mai produkciója vicc a köbön, még hazudni sem tud úgy, hogy ne égjen be rögtön.
...oszt még beharangozza magukat, hogy a legkiegyensúlyozottabb médium ... exem-faxom+áL

Sportlövő 2010.04.09. 18:30:23

@Ordnassac: Tudományos alapon mérték a 4-5%-ot az Jobbiknak az EP választásokon is! És ez nem 10%-os tévedés volt, hanem NAGYSÁGRENDI!!! Érti ez mit jelent. Kb. azt, hogy ha valaki azt mondja, a feleségem fizetése kb. 100.000 és 1.000.000 Ft között van valahol. Ennek az információ tartalma közelít a semmihez... Egyébként ajánlom figyelmébe a @mg007-nak írt mondataimat.

Treuga Mei 2010.04.09. 18:33:47

@Sportlövő:
A Jobbik 40%-ot ért el?
Nem értem...

jjulie 2010.04.09. 18:36:14

@Sportlövő:

hallottad hogy az oracle felvásárolta a sun-t?

masni55 2010.04.09. 18:38:33

Tetszik ez a tippverseny. Majd visszaolvassuk, de nem döntöttük el mi lesz a legjobban tippelő jutalma? Fidesz 50, Mszp 20, Jobbik 15, LMP 15%,
(Fidesz 40-50, Mszp 20-30, Jobbik, LMP 10-20 között).

panelburzsuj 2010.04.09. 18:39:53

@Ordnassac:

Nagyobb frakcióból könnyebb kikanyarítani, persze. De minél nagyobb a frakció, annál nagyobb a csáb arra is, hogy ezt egyben uralni lenne az igazi, nem? (Meg persze az országos szervezeti struktúrát, ami a legnagyobb kincs.)

Ordnassac 2010.04.09. 18:40:43

@Sportlövő: halkan jegyzem meg, hogy akkor nem merték felvállalni az emberek, hogy a Jobbikra szavaznak. Ma már ez messze nincs így. Az MSZP-nél viszont épp fordított a helyzet, most ott nem merik vállalni, hogy hova szavaznak. Ezzel nem igazán lehet mit kezdeni.

Idet 2010.04.09. 18:41:22

@Ordnassac: Jól van na, igazad van a konzervekkel (meg a nemtizennyolcal is;-) Megint elragadott a lendület;-(

Ordnassac 2010.04.09. 18:42:50

@panelburzsuj: ez attól függ, mert ha az egyik csoport teljesen elszívja a levegőt a másik elől, akkor hiába van széles infrastruktúra, nem tud hozzáférni. Másrészt a személyi ellentétek is nagyok, ha lehet hinni a híreknek.

cambridge.on 2010.04.09. 18:43:06

@email: Tényleg komolyan érdekel,mi lehet a büntetés, ha a csendes pihenő alatt valaki nem oda illő dolgokat kiabál?
Ha én, aki nem tagja egy pártnak sem, elkezdek emailt küldözgetni,felhívással egy pártra való szavazásra, engem eltiltanak a további jogsértéstől?
Mindenki lelkiismeretére van bízva. Ez komoly?

bigapples 2010.04.09. 18:44:15

@panelburzsuj: Kisebb frakció = nagyobb a gyurcsánybébik aránya a frakción belül = könnyebb a frakciót uralni és a pártot zsarolni pártszakadással ill. a frakció kettészakításával.

BLovi 2010.04.09. 18:45:11

"Nem lesz kétharmad, bár én nagyon örülnék neki (lehetne átvilágítási törvény..."

Azért nehogymár ilyen esetben (nincs 2/3) attól kelljen rettegni, hogy a Fidesz bármiféle átvilágítási törvényét a Jobbik gáncsolná el :) Pont hogy ők még radikálisabban akarnának átvilágítani, úgyhogy az tuti, hogy ha nem tudják az akaratukat érvényesíteni, legalább a Fidesz féle light-osabb verziót meg fogják szavazni, jobb híjján.

Azért az vicces, ha fideszesek attól félnek, hogy a Jobbik miatt nem lehet majd elszámoltatás :)

Sportlövő 2010.04.09. 18:45:24

@jjulie: Hogy jön ez ide?
Az Oracle és nem Oraculum...

Sportlövő 2010.04.09. 18:47:20

@Ordnassac:
Nem értek egyet! Mióta a széles gábor (direkt kisbetűvel) féle média birodalom is nekiesett a Jobbiknak azóta még többen rejtőzködnek!

sunázósün 2010.04.09. 18:48:19

@BLovi: a Jobbik a fideszt is elszámoltatná. gondolod leboltolják és összehajolnak?
addig tart a jobbik

Ordnassac 2010.04.09. 18:49:35

@Sportlövő: a Magyar Hírlapot alig olvassák. Kb. akkora olvasottsága van, mint a Népszavának. Az Echo TV nézettsége pedig igen alacsony.

Egy alacsony piaci részesedéssel rendelkező csoport támadásai miatt nem merik vállalni a jobbikosságot? Kevéssé hiszem. Mindenesetre mostanában már láttam Jobbik-kitűzős embereket Budapesten. Tavaly nem. Mindezt a Belvárosban, ami nem egy kifejezetten jobbikos környék.

jjulie 2010.04.09. 18:49:39

@Sportlövő:

ez a cégfelvásárlás egy komoly dolog, a te jobbikos csapatod mikor fog eljutni komoly dolgokkal való foglalkozásig?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.09. 18:49:47

Két lényegi kérdéskört nem érintett az írás, pedig szerintem kellett volna:

1. A Civil Mozgalom esélyeit.

2. A NemBal százalékát 10% alatti, vagy feletti?

panelburzsuj 2010.04.09. 18:49:55

@Ordnassac:

Akkor rögzíthetjük, hogy te csakis szétválásban tudsz gondolkodni, belső nagytakarításban nem.

Kétségtelenül könnyebb megoldás eleve kizárni néhány alternatívát. Nem is nyúzlak vele tovább, fene dolgozik ingyen pont egy jjulienak ... :)

Ordnassac 2010.04.09. 18:51:29

@roypapa: persze. Az LMP vagy az MDF bejutásával a Jobbik sok mandátumot veszítene az országos listáról.

jjulie 2010.04.09. 18:52:54

@IGe:

civil mozgalom mint "lényegi kérdéskör"

ez eredeti

te hallottad, hogy az oracle felvásárolta a sun-t ?

bigapples 2010.04.09. 18:52:55

Milyen komikus, hogy most áprilisban újra elővették a H1N1 halálesetekkel való riogatást. A fertőzés lefolyása után még hónapokig kimutathatóak az antitestek, pozitív teszteredmény még nem jelenti azt, hogy valaki az influenzába halt bele. Miért kell a tisztiszolgálatnak előjönni ezzel a lufival, én nem értem.

panelburzsuj 2010.04.09. 18:54:56

@bigapples:

Az eredeti kérdés az volt, hogy mi tesz nagyobb kárt az MSZP-ben: a hirtelen nagymértékű összecsuklás és az ebből következően nagymértékű átalakulás (leváltogatás, szétszakadás), vagy a mérsékeltebb habzású, de változatlan irányú seftelgetés további négy évig.

Ordnassac 2010.04.09. 18:55:07

@panelburzsuj: maradjunk annyiban, hogy a szétválásnak nagyobb esélyt adok.

A belső nagytakarítás megoldható a megyei szervezeteknél, de hogy akarod ezt megoldani az országgyűlési frakcióban? Önként nem hiszem, hogy bármelyik képviselő le fog mondani.

bigapples 2010.04.09. 18:56:03

@IGe: 1, 0%-1,5% = véletlenül rosszul ikszelők, rokonok
2, felett, ldo

orialex 2010.04.09. 18:58:53

@mg007: persze,hogy nem szabad hinni. de azért némi támpontot ashatnak. :)

sunázósün 2010.04.09. 18:59:12

@bigapples: 1% felett már pénzbe érnek, úgyhogy érdemes bízni a rokonokban (is).

Kenedy1 2010.04.09. 19:00:25

Ha rajtam múlik,akkor meglesz az 1. válaszra,hogy IGEN.

ubul2000 2010.04.09. 19:01:27

@Treuga Mei: Nem! Azt most fogja elérni.

jjulie 2010.04.09. 19:03:04

@Ordnassac:

nem erre vonatkoztak a kérdések, onnan idult a dolog, hogy valami olyat írtál, hogy ciki amszp-nek ha leveri a jobbik

én mszp ellendrukkerként nem vagyok meggyőződve arról, hogy hogyan kell drukkolni az mszp ellen, te pedig biztosnak tűnsz ebben, kissé körülményesen tettem fel a kérdést, azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy veled akartam kimondatni, nem sikerült, fel nem tett kérdésekre kezdtél válaszolni

roypapa 2010.04.09. 19:05:15

TG-t most ismétlik az m2-n

jjulie 2010.04.09. 19:06:57

@ubul2000:

örülök, hogy látlak, te észrevetted, hogy az oracle felvásárolta a sun-t?

BLovi 2010.04.09. 19:08:09

Én most Jobbikra fogok szavazni, de nem értek egyet néhány hasonlóan Jobbikra szavazó álláspontjával. Szerintem pont hogy kisebb lesz a Jobbik eredménye mint az EP-választásokon (bárcsak ne lenne igazam!) Azokkal értek egyet akik szerint az MSZP sajnos sokkal a Jobbik előtt lesz. :( Hozzáteszem országos szinten (Kelet-Magyarország teljesen más, ott szinte biztos vagyok a Jobbik 2. helyében)

Aki figyelte a kampányt érzékelhette, hogy a Jobbikot néha valós alapon kritizálták ugyan (mint más pártokat is), ám sokszor jóval erőteljesebben "démonizáltak" és felfújtak apróbb dolgokat is. Főleg a budapesti lakosokat tudják ezzel elriasztani (mert ők teljesen máshogy látják sok esetben azokat az élethelyzeteket mint vidéken). Budapestiek tömegét (elsősorban manipulálható nyugdíjasokat, iskolázatlanabbakat, pláne kisebbség köréből) tömegesen fogja tudni mozgósítani ezáltal az MSZP véleményem szerint.

Az EP választáson pont hogy sokan nem hittek a Jobbik olyan magas eredményében, de mostmár igen és félve tőlük el fognak menni beikszelni az MSZP-t. Én így látom.

UI: Ha körbenézünk Európában látható, hogy a radikalizmus mindenhol erősödik (talán nem véletlenül, el lehet rajta gondolkodni). Azért nem kell attól annyira félni ha esetleg bejut a Parlamentbe egy radikális párt, sőt szerintem ha jól csinálják akár még haszna is lehet belőle az országnak! Ha másnem arra jó lesz, hogy "tabutémákat" is megpiszkálhatnak.

Ordnassac 2010.04.09. 19:10:16

@jjulie: talán éppen azért, mert nem lehet pontos választ adni erre. Minden eshetőség jelentheti az MSZP végét, de akár megújulását is. Akár az, hogy 10% körüli eredményt ér el (itt szóba jöhet a szétesés is, de az is, ahogy panelburzsuj mondta, a belső megújulás), akár az, ha 20% körül mozog (annyira kaptunk ki, amennyire számítottunk, sőt, jobban szerepeltünk, ergo várunk a Fidesz hibáira, de az is lehet, hogy egy ilyen mértékű megjelenés arra ösztönzi a feleket, hogy végső harcba lendüljenek, talán épp a személyes ellentétek miatt). Erre írtam, hogy ehhez jobban kéne ismernem az MSZP belső szerkezetét. Az MSZP a 3. helyét főleg kommunikációs szempontból tudná nehezen közvetíteni, hogy ők, a demokrácia védőbástyája alulmaradt a "szélsőségesekkel" szemben.

Szerintem amúgy azért is nehéz megállapítani konkrétan, hogy milyen eshetőség lenne jobb azoknak, akik az MSZP végét várják, mert az országgyűlési frakciónak ebben nagy szerepe lesz (mivel az egy párt legláthatóbb megjelenése). A tagság többsége ismert és népszerűtlen politikusból fog állni. Ellenben lesz néhány újonc is. Elképzelhető, hogy ezeket tolják előtérbe és akkor akár itt is megújulhat, de lehet, hogy utolsó szalmaszálként meg akarják szerezni a bizottsági elnöki helyeket, a frakcióvezetés tisztségeit stb.

Ezért nem tudtam valószínűleg azt a választ megadni, amit velem akartál kimondatni.

jazzcool 2010.04.09. 19:11:14

szerintem a közvélemény-kutatók nagyot tévednek a részvételi arányt illetően. országosan jó, ha kb 53 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy több területi lista sorsa nem fog az első fordulóban eldölni, továbbá 30-40 választókerületben is érvénytelen lehet az első forduló.

az alacsony részvétel miatt relatíve nagyon erős jobboldali siker kezd majd kirajzolódni. éppen ezért a második fordulóban többen mennek majd el szavazni, mert a baloldal aktívabb lesz.

jjulie 2010.04.09. 19:11:59

@BLovi:

a mai magyar falusi lakosság 3,7 millió, hol gondolsz tübb manipulálható iskolázatlant, ebben a 3,7 millióban, vagy a bidapesti 1,7 millióban?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.09. 19:12:40

mindenki figyelmébe ajánlom szeretettel
egy igazi keresztény-konzervatív
hazafi gondolatait:

Új Péter-ét /az index főnökéét/
..
mandiner.hu/cikk/sas_jozsef_ron_werber

hihihihi

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.09. 19:14:20

@Treuga Mei:

üdv eetás, ajánlom figyelmedbe
az UP-s posztot
+
azt ahol ezt idéztem:
w.blog.hu/2010/04/08/minden_egesz_eltorott_ii#comment-form

BLovi 2010.04.09. 19:15:19

@sunázósün:
Lehet félreérthető voltam. De egyébként ez egy érdekes kérdés.

Tegyük fel, a Fidesz beterjeszt egy olyan javaslatot, hogy elszámoltatást szeretne, de valahogy úgy csűrnék csavarnák hogy elsősorban MSZP-seket világítanának át (mondjuk belefogalmaznák hogy az "elmúlt 8 év blabla...")

Ha a Jobbik felszóllalna és vitatkozna, azzal érvelne hogy ők ezt a javaslatot kiterjesztenék (mondanának valami olyat amivel mondjuk bevonnák a 98-2002-es időszakot is)

Ha a Jobbik nem tudná akaratát átvinni, akkor kérdés mi lenne az elviekben elfogadhatóbb reakciójuk:

A.) Duzzognának, de amikor a Fideszes verzióról kéne szavazni természetesen igennel szavaznának az MSZP-t érintő elszámoltatásról.

B.) A Fideszes verzió szavazásakor tiltakozva azért mert elvetették a módosító inditványukat dacból NEM-mel szavaznának.

Én feltételeztem az A.)-t mivel úgy értelmeztem hogy az a Fideszes fórumozó aki felvetette a témát attól fél hogy ha valami 2/3-os törvény lenne elszámoltatás címszó alatt akkor a Jobbik a B.) megoldást választaná. Vagy úgy gondolnátok, hogy ilyen esetben a Jobbik megakadályozná hogy a Fidesz elszámoltassa mondjuk az utóbbi évek minisztereit (csak mondtam egy példát).

Már én is összezavarodtam kicsit. :)

Idet 2010.04.09. 19:17:22

@Ordnassac: Többször volt már, hogy törik, meg szakad, és a végén mégis összezártak. Bár, igazad lehet, ha 3.-ok lesznek.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.09. 19:17:50

+ mégeccee az elsőt, mer nem ismerte fel a linket
:S

mindenki figyelmébe ajánlom szeretettel
egy igazi keresztény-konzervatív
hazafi gondolatait:

Új Péter-ét /az index főnökéét/

mandiner.hu/cikk/sas_jozsef_ron_werber

hihi

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.09. 19:18:28

háát a mandínert biztos nem szereti al algoritmus ...
pfff

Sportlövő 2010.04.09. 19:18:49

@Ordnassac: Nem látja a fától az erdőt! A média hatása átterjed a Fideszesekre és ellenségessé váltak a Jobbikosokkal. Ezt sajnos sokszor tapasztalom. Eddig is elég nagy volt az "önbizalmuk" de ha lehet most még inkább úgy gondolják, hogy aki nem Fidszes, netán Jobbikos az már nem is ember (Tisztelet a kivételnek!). Na ez az igazi kirekesztés! Csak tudnám, hogy honnan ez a nagy önbizalom? Bár néha kezdem érteni. Pl. liszaboni szerződést az összes Fideszes 2 óra alatt angol nyelven elolvasta, megértette és megszavazta. Na ezek tényleg tudhatnak valamit!!! Be kell vallanom ilyen zseniális hazaáruló Jobbikos képviselő az nem lesz!

jjulie 2010.04.09. 19:19:12

@BLovi:

amikor az elszámoltatáson lovagol egy jobbikos akkor áll fenn a tipikus esete a "nem látja a fától az erdő"-tnek

ok, tegyük fel lesittelnek 2000 komcsit elszámoltatás címén fejenként 20 évre: és hogyan tovább?

jazzcool 2010.04.09. 19:19:39

@BLovi: jogi elszámoltatás csak a hatályos törvények szerint lehetséges. lehet módosítani a Btk-t, de az visszamenőleg nem érvényes.

politikai "elszámoltatás" persze nyilván lesz bőséggel.

ridegfarkas 2010.04.09. 19:21:06

Kétharmad nem lesz.

Üzenem a maszopnak:11-e után meneküljetek,mert elő lesznek szedve a korrupt dolgaitok és a Jobbik nem fog kesztyűs kézzel bánni a haza szétlopóival.

ubul2000 2010.04.09. 19:21:23

@BLovi: Erre egyetlen megoldás kínálkozik: kényes kérdésekben a Jobbiknak kell benyújtani a szigorúbb törvényjavaslatot. A Fidesz vagy elfogadja, vagy rajta marad, hogy együttműködik az mszp-vel.

roypapa 2010.04.09. 19:22:04

@jjulie: tegyük fel lesittelnek 2000 komcsit elszámoltatás címén fejenként 20 évre

De jól hangzik.

Ordnassac 2010.04.09. 19:23:04

@Idet: persze, de akkor egy kormányzásra esélyes vagy éppen kormánypárt volt. A (lehetséges) húsosfazék azért összetartó erő.

Messze alulmaradó ellenzékben azonban együtt dolgozni olyan emberekkel, akiket utálsz vagy felelőssé teszel a helyzetért, megint más. Egy biztos 2. hely amúgy (így jobban belegondolva) talán összetarthatja a pártot (>>igen, igen, megvertük a "nácikat"<<)

Persze lehet, hogy egy 3. hely esetén lesz egy nagy kiegyezés a belső pártbéke és az újjáépítés érdekében. Ahhoz azonban minden félnek nagy engedményeket kell tennie a másiknak.

ubul2000 2010.04.09. 19:23:26

@jazzcool: Nem tudom emlékszel-e egy bizonyos nürnbergi perre. ott is a hatályos jogszabályok alapján történt az elszámoltatás, ugye?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 19:24:17

@Treuga Mei: Na azélt!
Melt az Álmos Nyála Ellenállási Flont az szakadár,fúj!:-)

Sportlövő 2010.04.09. 19:24:31

@jjulie: Bár nem szívesen de válaszolok.
A cégfelvásárlás az szerintem nem komoly dolog! A becsület, a tisztesség, a hazaszeretet, a szolidaritás, a szeretet és a bátorság az komoly dolog.
Széles gabiban melyik van meg???

jjulie 2010.04.09. 19:24:46

@ubul2000:

és másnap ugyan úgy megy a combínó a köuton, az ormánság meg folytatja a reménytelen leszakadást, a messi meg versenyben marad az aránylabdáért

hallottad, hogy az oracle felvásárolta a sun-t?

BLovi 2010.04.09. 19:24:54

"a mai magyar falusi lakosság 3,7 millió, hol gondolsz tübb manipulálható iskolázatlant, ebben a 3,7 millióban, vagy a bidapesti 1,7 millióban?"

Igaz amit írtál, de én máshogy közelítettem meg. Aki élt már szabolcsi kisvárosban, vagy faluban (ahol szinte mindenki ismer mindenkit) máshogy lát dolgokat mint a fővárosban. Én pár éve Bp-en élek, de Szabolcsból jöttem fel.

Egy olyan kifejezést pl. hogy "cigánybűnözés" máshogy értelmez egy kelet-magyarországi és máshogy egy fővárosi. Lehet hogy az iskolázatlanabb falusi nem fog annyira rettegni a problémakör felvetésekor mint mondjuk a pesti, mert jobban tudja értelmezni ki miről beszél.

Hozzáteszem sok esetben falukban nem a cigányság egészével van probléma, hanem bizonyos cigánycsaládokkal, akik nem csak a magyarokat, hanem a többi cigánycsaládot is terrorizálják. Így pl. meggyőződésem hogy a Jobbikkal való riogatás főleg a fővárosban lesz hatásos, mert vidéken el tudom képzelni azt is hogy cigányok is szavazzanak a Jobbikra (mert én ismerek ilyet). Kering a neten pl. egy borsodi cigányvajda önkritikus beszéde. Olyat biztos nem fog mondani mondjuk egy rózsadombi OCÖ-képviselő...

Természetesen más példát is írhattam volna, meg nem akarom a kisebbségre kihegyezni, csak ez jutott eszembe. De persze nem biztos hogy nekem van igazam.

jjulie 2010.04.09. 19:30:24

@Sportlövő:

"becsület, a tisztesség, a hazaszeretet, a szolidaritás, a szeretet és a bátorság az komoly dolog"

az, meg hogy miből lesz a zsé, és mi történik a világban az meg le van szarva, még a gondolatától is kiütésed lesz, igaz?

jazzcool 2010.04.09. 19:31:00

@ubul2000: nem értelek. a mai hatályos magyar jogszabályok alkalmasak arra, hogy aki törvényt sértett, az ellen eljárás induljon, vádemelés legyen és ítélet is szülessen. (lásd Zuschlag-ügy, vagy a BKV-s történet, amely nemrég vette kezdetét.

Ordnassac 2010.04.09. 19:31:56

@ubul2000: azért a második világháborút összevetni a mostani helyzettel több mint böszmeség...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 19:31:57

@IGe: Valószínűleg azért nem érintette, mert a három tán legfontosabbnak tartottat jelezte odafent.
És a másodikra: Az, hogy a Jobbik vagy az MSZP lesz-e a második, az feltételezi, hogy mindkét párt hasonlóan szerepel nagyságrendileg, ami azért, mint tudjuk, nagy valószínűséggel felette áll a 10%-nak!
Ha nem így lenne, az lenne a meglepetés, bár a Jobbikat teszik azért 8 és 40 százalék közé is egyesek, igaz, egyik véglet sem lenne kis meglepetés!
A Jobbiknak az, hogy a lakosság közel ötöde őket választja, hatalmas siker, miként a magyar demokráciának pont az ellenkezője!
Szerintem...

jjulie 2010.04.09. 19:32:35

@BLovi:

budapest 1910-ben a legnagyobb szlovák város volt

ma szerinted melyik a legnagyobb cigány település magyarországon?

BLovi 2010.04.09. 19:35:38

jjulie: bocs, de nem értem kérdésed (mármint hogy mire szeretnél kilyukadni

Sportlövő 2010.04.09. 19:38:14

@jjulie:
Itt már világnézeti és neveltetési feloldhatatlan különbségek vannak közöttünk. Ajánlom, hogy tanuljon tisztességet, illemet és történelmet.
Sohasem késő!
Ezt biztatásnak mondom!

"becsület, a tisztesség, a hazaszeretet, a szolidaritás, a szeretet és a bátorság az komoly dolog"

az, meg hogy miből lesz a zsé, és mi történik a világban az meg le van szarva, még a gondolatától is kiütésed lesz, igaz?

jjulie 2010.04.09. 19:38:45

@BLovi:

a magyar társadalom sok száz éven keresztül úgy rendezkedett be, hogy az egyik része "terrorizál"ta a másikat, szinte mondhatni "néhány család" tette ezt, feudalizmusnak hívták, sok eleme a vörös hadsereg megjelenéséig fennmaradt (65 évvel ezelőttig)

a cigányok közül is az erős családok "terrorizál"ják a többséget, milyen nem törvényszerű folyamatot látsz?

jjulie 2010.04.09. 19:43:09

@Sportlövő:

"becsület, a tisztesség, a hazaszeretet, a szolidaritás, a szeretet és a bátorság az komoly dolog"

melyik piacon tehető pénzé? csak nem ott ahol a noszty feri próbálkozott?

ugyan onnan ered a neveltetésed ?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 19:45:05

@Sportlövő: Ez eddig rendben is lehet, csak remélni merem, hogy nem a Jobbik lesz az, aki megmondja, hogy mit olvassunk, hogy lehetünk becsületes és tisztességes, hazaszerető magyar emberek!
A Jóisten (bármelyikben hisz is valaki) mentsen meg ettől!:-(

jjulie 2010.04.09. 19:45:44

@BLovi:

nem ér előrelapozni a könyvben és megnézni ki a gyilkos, haladjunk lépésről lépésre

szerinted melyik településen él ma magyarországon a legnagyobb cigány populáció?

Idet 2010.04.09. 19:45:52

@namitirok: Az Emesze Álma Meotiszi Asszonyszövetszég nem szakad! Egybeszül! Halál a halakra, vesszenek a keszegek! (Ennek semmi értelme, de olyan jól hangzik!)

Idet 2010.04.09. 19:47:15

@namitirok: Na, ebben teljes mértékben egyetértünk!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 19:48:42

@Idet: Na, az amazonék is be(le)szólhatnak mán?
El a választójoggal a nőktől!:-D
Fak analat az keziekbe!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 19:50:44

"Az Estébe várjuk kilenckor Török Gábor és ....futottak még politológusokat...:-)"

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 19:52:25

@Idet: Tekintsük ezt egyetértési minimumnak, jó?

Magyar Antifaszisták Szivárványos Küsz

jjulie 2010.04.09. 19:53:46

mi van jobberek ?

nagy a csend, továbbra is csak az a jobber nyikkanhat meg meg aki hallotta már, hogy az oracle felvásárolta a sun-t

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 19:54:55

Egyébként most volt csak szerencsém látni a reggeli beszélgetést Süveges Gergővel.
Mindketten vagy lámpalázasak, vagy csak álmosak voltak, holnapra megértem, hogy "füvet fogok vágni" Gábor nem akar már sehol szerepelni, mikor vasárnap újra "fellépője" lesz!
Csak otthon ne hagyja az üvegtopánkáját, mert mi lesz velünk akkor?:-)

mrs. white 2010.04.09. 19:55:31

@jjulie: A kedvedért baby:. És akkor mi van ha felvásárolta?

jjulie 2010.04.09. 19:59:06

@mrs. white:

a fideszes fanok lepofozása később jön, várd ki a sorod türelmesen

Sportlövő 2010.04.09. 19:59:26

@namitirok:
Az Isten (az egy igaz és örök) mentsen meg, hogy OV mondja meg, hogy mit olvassunk, hogy lehetünk becsületes és tisztességes, hazaszerető magyar emberek! Azért ne, mert előtte konzultálna fő mentoraival Soros Györgyel (született Schwartz György) és Benjamin Netanjahu-val. Egyedül tüsszenteni sem mer!

Ne fárassza magát azzal, hogy le antiszemitáz...

mrs. white 2010.04.09. 19:59:58

@jjulie: Jobbikos vagyok baby gyere.

BLovi 2010.04.09. 20:00:31

Török Gábortól kérdezem (persze más véleményére is kíváncsi vagyok):

Van a politológus szakmában külön kifejezés a "konzervatív radikalista" nézetűre? :-)
Vagy inkább "radikális konzervatív" a jobb megfogalmazás?

Nagyon abszurdul hangzik? :-)
Mert én magamat valahogy így deffiniálnám jelen pillanatban és mindig hadilábon állok a szélsőjobboldaliság értelmezésével, ahová a média az összes Jobbikra szavazót besorolja.

Szerintem a politikai színskála sokkal árnyaltabb, minthogy mindenkire aki a Fidesztől "jobbrább áll" összemosva ráhúzzák ezt a misztikus/nehezen beazonosítható "szélsőjobboldali" jelzőt, ami a közvéleményben negatív kicsengésű, mármár félelemkeltő kifejezés. Ez szerintem egyrészt manipulatív, másrészt pont azért szerencsétlen mert így nem lehet eldönteni mit értenek alatta. Túlságosan általánosít!

Én azért is leszek kíváncsi arra, hogy a Jobbik hogyan fog viselkedni a Parlamentben, mert szerintem jelenleg elég inhomogén a szavazóbázisa (igaz ez a legtöbb pártra elmondható, talán az MSZP kivételével) A Jobbikra fognak szavazni "extraradikálisak is" (vagy hogy fogalmazzak) akikkel sok kérdésben biztos hogy nem értek egyet, viszont nagyon sok olyan választó is akik közé magamat is sorolom. Nevezetesen: sokunk fontos kérdésekben már nem elégszünk meg a Fidesz válaszaival, úgy gondoljuk nem elég az amit kommunikálnak, annál muszáj radikálisabbnak lenni!

A Jobbik 2014-es választási eredménye fogja szerintem megmutatni, hogy milyen erővé formálódtak Parlamentben. Európát megnézve azért nagyban van különbség radikális és radikális párt között. Lehet okosan is radikálisnak lenni, meg átgondolatlanul is. Meglátjuk...

Ordnassac 2010.04.09. 20:02:41

@Sportlövő: @namitirok: egyáltalán egyik párt se határozza meg, hogy ki mit olvashat, hogyan lehet becsületes és tisztességes, hazaszerető magyar ember.

jjulie 2010.04.09. 20:03:10

@Sportlövő:

mikor szoktál át erre a magázásra te faszkalap?

panelburzsuj 2010.04.09. 20:07:19

@Ordnassac:

Komám, te lemaradtál Köccséről ... :)

Gyorsan pótolni hétfőig a kimaradt leckéket, mert akkor már egy másik világra ébredünk.

Sportlövő 2010.04.09. 20:10:39

@jjulie:

"mikor szoktál át erre a magázásra te faszkalap? "

A Fideszes haverom azt mondta, ha valaki ilyet kérdez akkor válaszoljam ezt: "Mióta megdugtam az anyádat és lehet, hogy a nevelőapád leszek".
De én nem mondok ilyet! Én Jobbikos vagyok!

E.G.O. 2010.04.09. 20:10:57

@jjulie: Szia kedves! Hallottad, hogy az oracle felvásárolta a sunt?

panelburzsuj 2010.04.09. 20:13:16

@panelburzsuj:

"Az azonban bizonyos, hogy az elit vezető szerepének elfogadása egyúttal azoknak az értékeknek a megértését és elfogadását jelenti, melyeket az elit közvetít. Az értékeknek az elit és a közösség közös meggyőződésévé kell lenniük."

Kell lenniük - teccel érteni?

BLovi 2010.04.09. 20:13:38

@jjulie:
Nyugodtan leírhatod amit gondolsz, de szerintem ne folytassunk parttalan vitát, egyszerűen máshogy gondolkodunk, ami mondjuk még nem feltétlen baj. Nem értesz velem egyet, elfogadom. Amúgy mint írtam nem a cigányságra akartam kihegyezni a kérdést. Csupán a "cigánybűnözés" kifejezést hoztam fel példának a Jobbik megítélési különbsége kapcsán mert azzal lehet a leghatásosabban riogatni véleményem szerint.

Azért annyiban szerintem te is egyetértesz hogy az ország egyes régióiban élő (tegyük fel azonos iskolázottságúakat, etnikumuakat vegyünk viszonyítási alapnak) emberek bizonyos kérdéskörökre másképpen reagálnak a helyi sajátosságok kapcsán. És ez most független a kiragadott témától.

UI: Bár anno adatbázis-kezelés témakörből írtam a szakdolgozatomat, végül más munkaterületen kötöttem ki, így megmondom őszintén én nem olvastam arról, hogy az Oracle felvásárolja a SUN-t, mert annyira nem érdekel, de mostmár ezt is megtudtam. :-)

BLovi 2010.04.09. 20:15:20

Na úgy látom többen elbohóckodják a témát és átmennek személyeskedésbe. Akkor én inkább leléptem...

Üdv!

jjulie 2010.04.09. 20:16:36

@mrs. white:

egy billentyűleütésből meg tudok különböztetni két ilyen csodabogarat, téged meg már azota ismerlek, hogy a törökgábor rólad megírta a Miért mennek le kutyába? posztját

csicskalangos 2010.04.09. 20:17:17

Csak egy gyors kérdésem lenne:

Ha csak egyéni jelöltet Xelek a szavazólapon, de listát nem, akkor is érvényes a szavazatom?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 20:20:04

@csicskalangos: A listán biztos nem!:-P
Elnézést az ismétlésekért, nem direkt volt, pedig citálni kell, sokáig, akkor állítólag beválik!:-D

jjulie 2010.04.09. 20:20:52

@BLovi:

arra gondoltál már, hogy a magyar belpolitika, a magyar gazdaság mennyire függ a föld nevű glóbusz magyarországnak nevezet részén kívül eső területein történtektől?

panelburzsuj 2010.04.09. 20:21:29

@csicskalangos:

Igen, mert két külön papiroson ikszeled őket.

Az egyénid érvényes, az üresen hagyott listás érvénytelen.

baluro 2010.04.09. 20:23:04

Tisztelt Török Gábor, kedves hozzászólók! Az volna a kérdésem, hogy van-e esetleg adat arról, hogy ha én meg szeretném a szavazataimat két párt között osztani, és az egyikkel - a "többet érővel" - valamely kis pártot szeretném támogatni, akkor melyiket húzzam be a kicsinek? Arra gondolok, hogy a listás vagy az egyéni helyhez kell-e több szavazat, melyikkel tudom jobban támogatni a kis pártot?

Ordnassac 2010.04.09. 20:25:08

@panelburzsuj: nem maradtam le és egyáltalán nem örülök neki. Oké, hogy betettél egy skatulyába, de hogy jól tetted-e, az megint más kérdés. ;-)

panelburzsuj 2010.04.09. 20:25:26

@jjulie:

Extra Hungariam non est vita.

Si est vita, non est ita - úgyhogy ki nem szarja le?

Tudatlan vagy.

ubul2000 2010.04.09. 20:25:57

@Ordnassac: nem emlékszem, hol vetettem össze a II. világháborút a mostani helyzettel, de majd biztosan megmagyarázod. A bíróság munkája pedig függetlennek kell(ene) lenni a mindenkori politikai helyzettől. Sajnos nem független

E.G.O. 2010.04.09. 20:26:10

@baluro: Szerintem egyéniben többet ér a támogatásod annak a jelöltnek, akiben megbízol.

jjulie 2010.04.09. 20:26:24

@ubul2000:

örülök, de ez nem mai hír, miért én kellettem ehhez?
a jobbik nem érdekelt a IT világ élvonalában?

az aschner lipót amíg élt tudott az ilyen jellegű dolgokról, a bajcsy-zs endre meg nem

melyik is inkább a mai magyar radikálisok példaképe?

Ordnassac 2010.04.09. 20:28:30

@baluro: a listást érdemesebb, mert az határozza meg az öt százalékos küszöböt. (Ergo, ha adott párt területi listáira leadott szavazatok összege túllépi országosan az öt százalékot, akkor jogosult mandátumszerzésre a listákról.)

panelburzsuj 2010.04.09. 20:29:03

@Ordnassac:

Abb a skatulába raktalak, aki legalább részben felfogja, és éppezért érdemes rá szót vesztegetni.

Nagy baj?

jjulie 2010.04.09. 20:30:40

@panelburzsuj:

az apám és az anyám is egyaránt 1948-ban éretségiztek, egyaránt tiszta 5-re, ugyan az anyám éppen 10 évvel volt fiatalabb

ők ezt élesben tanulták még, én meg tőlük játszásiból

Ordnassac 2010.04.09. 20:30:48

@ubul2000: a nürnbergi perek a második világháború után voltak. Úgy. Másrészt egy nemzetközi jogi helyzetet egy belső jogival összehasonlítani, az olyan, mint az ismert almát a körtével eset.

Ordnassac 2010.04.09. 20:31:26

@panelburzsuj: :-)

Ez megtisztelő. Viccen kívül.

Ordnassac 2010.04.09. 20:34:07

@csicskalangos: érvényes, de nem számít bele az országos 5%-ba az egyénire leadott szavazatok (a töredékszavazatokba viszont igen).

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 20:35:39

@jjulie: Mikortól is váltottak át az egytől ötig osztályozásra az fordítottjáról?

Arivistus 2010.04.09. 20:38:26

Kedves Török Gábor,

Az lenne a kérdésem, hogy ha egy választókerületben két fordulót tartanak, akkor a töredékszavazatok az első vagy a második forduló alapján kerülnek kiszámításra?

jazzcool 2010.04.09. 20:39:52

@Arivistus: ha érvényes az első forduló, azaz a részvétel meghaladja az 50 százalékot,akkor az első f. számít

panelburzsuj 2010.04.09. 20:40:19

@jjulie:

A szép az a dologban, hogy az én szüleim egyértelműen "kedvezményezettjei" voltak a háború végéig tartó korszaknak, de ők is azt a tanulságot vonták le, hogy ilyen áron inkább ne kedvezzen nekik senki, inkább beérik azzal, amire a saját erejükből jutnak.

(44-ben és 49-ben érettségiztek ... )

jjulie 2010.04.09. 20:41:52

@namitirok:

az egytől ötig az elég régóta egytől ötig, sőt a plusz végtelentől a minusz végtelenig is élég régi tartomány bár nem tudom most éppen melyik országé

ubul2000 2010.04.09. 20:49:43

@jjulie: Sajnos elég régen elszakadtam eredeti végzettségemtől, most teljesen mással foglalkozom. Ha nem így alakul az életem - mint adatátviteli szakmérnök - valószínüleg up to date lennék a témában. Így - és ezért elnézésedet kérem - nem.
Hogy a Jobbik szakértői gárdája mennyire naprakész a témában, azt nem tudom. De ha nem csak szimpatizáns, hanem tag - esetlegesen elnökségi tag - lennék, akkor pontos választ tudnék neked adni.
Szerintem a magyar radikálisok példaképe te lehetnél a provokatív kérdésfelvetés témakörében.. A jobbtól tanulni sohasem szégyen :)))

jjulie 2010.04.09. 20:52:00

@panelburzsuj:

nem voltak egyszerű idők, az anyámat, ahogy befejezte a kertészeti egyetemet, a rákosi kötelezte, hogy mind a 45 kilójával és a 22 évével mohácson az egyik első állami gazdaságban egy bivalyos brigád brigádvezetője legyen, nem dolgozhatott pesten, vagy pest környékén

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 20:52:10

@jjulie: Pongyolán fogalmaztam ugyan, de a lényeg nem változott: Nem volt 5-től 1-ig osztályozás hazánkban, és ha volt, meddig tartott?!:-)

ubul2000 2010.04.09. 20:53:18

@Ordnassac: Nem hiszem. Vagy be kell tartani a jogi normákat, vagy nem. Függetlenül a helytől és időtől

AKIN 2010.04.09. 20:59:07

Fidesz: kétharmad simán
Második: MSZP (nem sokkal)
MDF: :)))
LMP: igen, 7-8%

Én kb. ezt várom.

Idet 2010.04.09. 21:00:47

@namitirok: szalajhu asszalaam... a félhangokat inkább aposztroffal kellene jelölni, kedves Abd'allah

jjulie 2010.04.09. 21:04:22

@ubul2000:

az én radikális kérdésfeltévési képességem nem mai keletű és nem elméleti felkészültségból ered

voltam erdész gyakornok 76-ban somogyban és a gyakorlat része volt, hogy esős napon reggel 6-kor bementem a kocsmába, és fél nyolckor részegen jöttem ki a többi erdésszel együtt, majd felültem a P20-asomra, és sem magamat sem a motoromat nem törtem össze

majd máskor reggel nyolckor megtaláltam a cigány fogatos favágó brigádomat a hajmási kocsmában tökrészegen, és nekem a szavaimon kívül semmi más eszközöm nem volt arra, hogy abbahagyassam velük a piálást, és hogy fogják be a lovakat és induljanak ki az erdőbe baszni a rezet...meg tudtam csinálni,

tényleg lehetne tőlem tanulni

Captain Tott (törölt) 2010.04.09. 21:04:48

Szerintem a Forsense mondja meg a tutit. Pontosan ezzel számolok én is, 55 % körüli részvétellel, ami miatt esetleg egy-két megyében meg kell majd ismételni a területi listás választást (erre a legesélyesebbek: Szabolcs-Szatmár, Somogy, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar)
www.forsense.hu/?page=cikk&source=articles&id=75&p=1

Ordnassac 2010.04.09. 21:05:17

@ubul2000: a nemzetközi jogi norma is norma. ;-)

jjulie 2010.04.09. 21:05:58

@namitirok:

a jeles érettségikről volt szó, a tartomány nem volt jó duma?

jjulie 2010.04.09. 21:07:23

@namitirok:

blogon feltenni lexikális tudást firtató kérdést?

Ordnassac 2010.04.09. 21:07:29

@Idet: arabus beszéd! Nemzetbiztonsági kockázat narancssárga fokozatra nőtt! :-P

panelburzsuj 2010.04.09. 21:07:56

@jjulie:

Keveseknek volt könnyű akkoriban.

Ezért is tartom gazembernek azokat a voksvadászokat, akik az amúgy is beszűkült horizontú "mai ifjúságot" az ilyen "háborús pusztítás" mesékkel heccelik. Persze, nem volt egy dicsmenet az elmúlt x év, de egyszerűen az "öregek" meggyalázása ezeket az életkörülményeket az övékével egy kalap alá venni. Pártfüggetlenül.

Mindegy: aki nem ért szóból, az égesse meg magát.

AKIN 2010.04.09. 21:14:01

Nincs valami statisztika, hogy 2006-ban mennyit tévedtek átlagosan a közvélemény-kutatók?

Idet 2010.04.09. 21:14:09

@Ordnassac: Magamra vonom feredsémet, és titokzatos léptekkel dél-délkeleti irányba el! (Bombus nyista, cafatokban nem mutatok olyan jól...)

lüke 2010.04.09. 21:15:28

erősitsetek éjfélig:)
azután lehet inni...............mert azt nem tilos a kampánycsendben:)

www.youtube.com/watch?v=DUBM4lLec68
ez lesz a vas. esti győztesé:)

ubul2000 2010.04.09. 21:16:11

@jjulie: A hozzáértés nem feltétlenül szakképesítés kérdése. Nem árt, de nem minden. Az erdőjárás nálam nem szakmai, hanem turisztikai kérdés volt, akárcsak a vizenjárás. Igen sokat kirándultam, sajnos már felhagytam vele. Viszont Somogyra, Zalára szívesen emlékszem vissza. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy 72-ben végigevezhettem a még érintetlen Kis-Balatonon. Csodálatos élmény volt
Mondjuk provokatív kérdéseket én is fel tudok tenni. Lehet hogy a reggeli szilvapálinkák alapozták meg??

lüke 2010.04.09. 21:19:29

@Ordnassac:
Norma Jeane is tudta, meg is gyilkolták............
most olvastam hogyan:)
in
Ulli Lommer: Jackie O.

jjulie 2010.04.09. 21:19:37

@panelburzsuj:

ja, hát próbálkozom itt néha, kimozdítani a sablonokból a beszédet, meg hogy egyik másik fan vegye észre, hogy mit jelent amit írkál, meg hogy kicsit szélesedjan a perspektíva, de hát nem sok eredménnyel.....

a pártfüggetlen szakértők amúgy elég jó munkát végeznek

Idet 2010.04.09. 21:20:13

OV nagyon jó volt a Hírharangban. Kirobbanó energia, nagyon ügyesen felépített beszéd, Kubatovot barátjának nevezte. Éjfél előtt megismétlik.

Idet 2010.04.09. 21:20:53

Ja, és új blog van!

Surko 2010.04.09. 21:21:06

Ki hol lesz a vasárnap esti showdown idején?

TG rajongói köreként kijelölhetnénk bázisként egy jó kis kocsmát. :)

De szigorúan erőszak és indulatmentesen.

Jelentkezők?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 21:21:37

@Idet: Én tájjellegű átírással rendelkezem, elnézést a káditól!:-)
Izvinyíte madám!:-P

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 21:23:38

@jjulie: Vissza is vonom, nem tanáltam utalást rája...senki, aki pedagógus lenne itten? Vagy legalább "szeretné" a gyerekeket?:-P

Surko 2010.04.09. 21:24:28

Az MDF bejut.

Higgyetek nekem.

(bár momentán épp a 4. sörömet bontom...)

BonFire 2010.04.09. 21:30:13

Egy választói vélemény az MSZP-ről:
www.youtube.com/watch?v=yNpqbYzZrXY

:DDD

Kötelező darab!

kicsinadal 2010.04.09. 21:31:02

A három kérdésre én ugyanazokat válaszolom, mint amit törökgáborlemez becsül. Akkor én most politológus lettem?

E.G.O. 2010.04.09. 21:32:07

@BonFire: Hát... ütős egy vélemény az biztos, még ha azt sem tudta, merre van fejjel...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 21:32:54

@Surko: Netán ilyent?
lh6.ggpht.com/kajzingerz/R1fww3FT_wI/AAAAAAAABio/nlMhgnJzdv0/mszp-S%C3%96R%5B2%5D

A kép, illetve idézet, valamint a hivatkozott oldal nem minden esetben tükrözi a hivatkozó véleményét!

Idet 2010.04.09. 21:34:06

@namitirok: Té mindég küllönférezel, Abu Nami! Maj' még a mullahok jól megintenek eccör a vízilóbűrrel az iszlám demokrácia jegyében!

ubul2000 2010.04.09. 21:35:00

@Surko: Higítani kell valamivel, mert így árt. Szilvát vagy körtét ajánlok, esetleg kis vegyigyűmit...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 21:36:21

@Idet: Már az is baj, ha másként értelmezem a S(z)un(n)át?:-P

AKIN 2010.04.09. 21:42:57

Ezt most találtam a Kreatív Onlineon:
Választás-szimulációs móka: dreamjob.hu/game

Ordnassac 2010.04.09. 21:43:13

@namitirok: látom ki akarod húzni a gyufát. ;-P

panelburzsuj 2010.04.09. 21:49:25

@namitirok:

Már az is baj, hogy egyáltalán értelmezel.

Aki egyszer belekezd, az gyógyíthatatlanná válik.

De még a tünetek csillapításához is nagy testvér kell.

A most mocorgónál mindenképp nagyobb ... :)

Idet 2010.04.09. 21:51:48

@namitirok: Na ja. Hát hun farancia, hun néger, a jó hunra mán nemis emlékezöl, te globalista elhajló? Maj' alkalmazzuk rád a sariját...

revolver 2010.04.09. 21:54:36

most néztem kepmutatas.hu-n, hogy a jobbiknak van egy 10 milliós tv spot költsége. valaki tudja melyik adó adta le a kampányfilmjüket?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 21:59:19

@Idet: Azt is lehet, de elébb fürdőruhás képet arról a bizonyos Sárirúl!
Mert, ha egy kicsikét butácska, akkor jöhet!
Vigyázat, tele a ...!
www.hocipo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1733&Itemid=30

jabba74 2010.04.09. 21:59:46

@BLovi: Magyarországon, köszönhetően a választási rendszernek, nem igazán érthetőek ezek a terminusok mint: konzervatív, jobbközép, szélsőjobb, baloldali, liberális, szélsőbal. Miért merek ilyet mondani? Elsősorban azért mert nem vagyok politológus. Másodsorban: Mivel a választási rendszer "a győztes mindent visz" jellege a tömbösödés felé löki a pártrendszert, szerintem egy idő után nem igazán érzékelhető egy ilyen nagy tömegpárt világnézeti hovatartozása és mivel magát, nyilván középre pozícionálja, mindenki más szélső.
Azt mondhatnánk, hogy értékrendjének megfelelő hatást az ország politikai-gazdasági életére olyan párt tud kifejteni, amely nagy társadalmi támogatást tudhat magáénak. Tudjuk, hogy a választási rendszer nem tükrözi le tökéletesen ezt. Szerintem lassan eltűnik a világnézeti alapú pártszerveződés és kialakul az érdekvédelem alapú. Magyarán nincs jelentősége annak, hogy valaki radikális vagy szélsővalami mert ha érdeket véd, akkor azt teheti radikális eszközökkel. Maximum nem ér el semmit, azon kívül, hogy jó pár embernek kényelmetlenséget okoztott.

Idet 2010.04.09. 22:05:06

@namitirok: Jesszus, azaz a Prófétára! Törülközőfejű, szakállas, zörgő csontú ajatollahokra gerjedsz? Sár'ija van mindegyiknek, de még milyen...

Idet 2010.04.09. 22:06:56

@namitirok: Jójó, de azért inkább Goldzieher Ignác...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 22:11:47

@Idet: 114. szúra
és „nagy szemű hurikat ad(unk) nekik feleségül”

Alig várom már a Paradicsomot, de most még(ár) kissé drága, nékem, bevallom!:-)
„Akik… hisznek és jótetteket cselekszenek, azokat [majdan] kertekbe visszük be, amelyek alatt patakok folynak, örökkön ott fognak időzni. Tisztává tett feleségekre lelnek ott; és árnyas árnyékba fogjuk őket vinni.”113

Bocs, pisilnem kell, majd jövök!:-P

Captain Tott (törölt) 2010.04.09. 22:12:45

@Idet: Hol van ez a Hírharang, ki tudja?

Ordnassac 2010.04.09. 22:13:56

@Idet: esetleg Germanus Gyula vagy Maróth Miklós? ;-)

Samuzia 2010.04.09. 22:14:20

@Ordnassac: A vér nem válik vízzé

Idet 2010.04.09. 22:15:26

@namitirok: Ó, te enfant terrible!

Ordnassac 2010.04.09. 22:16:48

@Samuzia: lehet, hogy ez az általános rosszhiszem is vitte Magyarországot oda, ahol van? (Szakadék széle...)

Idet 2010.04.09. 22:16:58

@Captain Tott: Hát, nem tudom, nálad melyik kanálison van a HírTV!

Ordnassac 2010.04.09. 22:17:31

@Idet: Még mindig jobb, mintha egy elefánt terryblack lenne. :-P

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 22:17:43

@Ordnassac: Jó, hogy mondod, mert: "ideje vagyon az leporolni jó Germanus Gyulánkat!"

nami 10.04.09. vagy fjordítva, esetleg levonni belőle 622 kerek esztendőt!

Samuzia 2010.04.09. 22:19:37

@Ordnassac: Ha lett volna, most az előző diktatúra utódai nem lenének a hatalom közelében.

Idet 2010.04.09. 22:21:22

@Ordnassac: Inkább Simon Róbert, meg aki az asszaszinokról írt könyvet, de az Istennek sem jut eszembe a neve. A Fatornyosban vagyok, nem Pesten, és, ugye, a könyvtáram nélkül...
Azért Goldzieher, mert az izében, amit Nami belinkelt, az "ie"-ből kimaradt az "e". Az ilyesmire háklis vagyok.

Idet 2010.04.09. 22:22:20

@Ordnassac: Most én mondom: Jujjjjjj!!!!

Ordnassac 2010.04.09. 22:25:38

@Samuzia: 1994-ben nem az emberek jóhiszeműsége hozta vissza a szocikat, hanem többek között a nosztalgia és Antall szükségszerű kamikaze-politikája.

2002-ben t. k. a Fidesszel szembeni rosszhiszeműség (sarkosan fogalmazva: utálat) hozta vissza a szocikat (ha nem is sokkal).

2006-ban meg szimplán a Fidesz szúrta el. Ez sem volt jóhiszeműség kérdése.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 22:26:16

@Samuzia: Nem Leninek? A hatalom közelében?
Fuss neki még egyszer (többször is lehet), kérlek!:-)

Ordnassac 2010.04.09. 22:26:40

@Idet: adta magát ez az erősre sikeredett szóvicc. ;-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 22:27:34

@Idet: Még ez is jobb, mintha "horrible" lenne az címem, előtagként!:-)

török gábor 2010.04.09. 22:30:03

@Arivistus: az első érvényes fordulóban.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 22:33:36

@török gábor: Látom, "épségben" hazaértél a stúdióból, már nyugtalankodtunk kissé...:-)

Idet 2010.04.09. 22:33:53

@Ordnassac: Adta, vette, jól tette!

Ordnassac 2010.04.09. 22:35:15

@namitirok: csak nem tikszemre léptem? :-P

török gábor 2010.04.09. 22:35:39

@namitirok: jó tudni, hogy figyelnek valahol rám :)

Idet 2010.04.09. 22:36:59

@namitirok: Hmm. Előtag, utótag...tag...annak nem is lenne rossz jelző...bocs, már megint szertelenkedem, a Nordikus Ord majd megint megint...

Idet 2010.04.09. 22:38:24

@Ordnassac: Tikszem(fű), azt mennyit kigyomláltam ma!

Samuzia 2010.04.09. 22:39:13

@namitirok: Kik is ezek az LMP-ek? Lmp. Nézzük azt amivel nem lehet vitatkozni. Az ösztöndíjas botrány, Hit gyülekezetes(! Szdsz utóérzés...) képviselőjelölt, kommunista dédunoka, aki ráadásul gyilkosságra buzdítót véd nyilvánosan, Amerikai háttér, Szdsz-es ideológiát támogatók a háttérben ( Kukorelly és társai), Gender- kutató stb.
Ez más? Ezt már egyszer átéltük...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 22:44:08

@török gábor: Tudod, a "Nagy Testvér" nem lankad, miként hódolóid sem! Apropó, hol van a legnagyobb "rajongó"-d?
Napok óta nem láttam errefelé!:-D

Ordnassac 2010.04.09. 22:44:32

@török gábor: az NBH meg bőszen bólogat. ;-)

Ordnassac 2010.04.09. 22:45:18

@Idet: hát egen, vérbű níp a magyor!

Idet 2010.04.09. 22:45:49

@török gábor: Figyelünk, bizony! (Ha néha nem is úgy látszik...) Miután a királyiban fogsz elemezni, meg minden, lemondtam a HírTV-ről vasárnap estére!

Idet 2010.04.09. 22:47:14

@Ordnassac: Üdvözült vigyorral nősz napestig!

török gábor 2010.04.09. 22:48:05

@Idet: ez igazán nagyvonalú gesztus, köszönjük. tudja esetleg valaki, hogy OV mikor lesz a tv2-ben? vagy már volt?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 22:48:41

@Idet: Itt, ellentétben a politikával nem a méret (képviselői hely) számít !:-D

Ordnassac 2010.04.09. 22:48:54

@Idet: egy offvezérnek az on-t is kell figyelnie, különben hogy tud offolni? ;-)

Idet 2010.04.09. 22:50:07

@namitirok: A méret mindig számít...

Ordnassac 2010.04.09. 22:50:31

@Idet: nősznék én, ha lenne kivel!

Ordnassac 2010.04.09. 22:53:49

@török gábor: emlékszem arra, amikor valaki regelt egy kamu TG rajongót, csak gyorsan lebukott, mert nagy R-rel írta a Rajongó szót.

De tényleg eltűnt. Pedig időnként egész jókat írt. A március 15-ei volt eddig a legjobb tőle. :-D

Idet 2010.04.09. 22:53:56

@Ordnassac: Offvezérünk bensőnkből vezérel... fijjug, ezt a szökdösést két blog között már nem nagyon bírom, kezdem úgy érezni magam, mint a kintsbent macska... és a laptopom is forrong, a szó szoros értelmében!

Jó éjt nektek, mi amigos!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 22:54:58

@török gábor: Ha a "Tények Este" című műsörben lesz, akkor a Port.hu szerént 23:20- kor!
Magyarán 3/4 12 körül, ismervén őket!:-(
"Ceterum censeo Specularinem esse delendam."

Vona miniszter-jelölt Úr után hibásan...

Ordnassac 2010.04.09. 22:56:36

@Idet: kirgiz laptopod van? :-O

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 22:58:11

@Idet: "Odaát" linkeltem egy megszívlelendőt számodra!
Szpakojnüj nócs!:-)

Idet 2010.04.09. 22:58:26

@Ordnassac: Segíts magadon, s az Isten is megsegít...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 23:02:49

@Idet: Segít magadon volt, nem "könnyíts" magadon, úgy vélem, helyes a bőgés, orosz lány!:-D

Idet 2010.04.09. 23:04:36

@namitirok: Nem tanálom, de mosmán maj' hónap!

Idet 2010.04.09. 23:06:45

@Ordnassac: Grazsdanka, már fejlődtem ideológiailag!

Ordnassac 2010.04.09. 23:10:07

@Idet: És mi az a Duma bojkottja? ;-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 23:16:40

@Ordnassac: Ami mindjárt eljövendék, mint Jézusnak az Országa azoknak, akik hisznek!:-)

ubul2000 2010.04.09. 23:17:56

@Idet: Hír-tV? Hát az pont olyan, mint a másik oldalon az Atv

Idet 2010.04.09. 23:27:40

@namitirok: Na, erre kellett visszajönnöm? Magyarnótát kűdesz nekem, a Kirgiz Szovjet Autonóm Köztársaság Vörös Zászló érdemrendjével kitüntett népzenészének!?
Karoglu bisköz jujneked!

Idet 2010.04.09. 23:31:37

@Ordnassac: Lebuktam! Odáig még nem jutottam a Krátkij Kurszban! Elvtársak, önkritikát gyakorlok!

Egyébként azt akartam írni igazában a nőszésre (és ezért az ágyból másztam ki!): Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét...

De mostmár tényleg megyek!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 23:32:01

@Idet: Minek kellett visszajönnöd, emigráns, egyáltalán!
Orbán Viktor nyilatkozik különben is, tessen vigyázzba(n) hallgatni!:-D

Ordnassac 2010.04.09. 23:32:57

@Idet: na tessék, ezt se hittem volna, hogy miattam kel valaki ki az ágyból és meg vissza géphez válaszolni nekem. :-D

Idet 2010.04.09. 23:35:09

@namitirok: Már kezet csókoltam neki tévéileg...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 23:45:43

Oppsz! Viktor:
"Az élet nem habostorta!"
Eljövén a mi napunk, meglássátok, feleim!:-D

Ordnassac 2010.04.09. 23:49:09

@namitirok: ez csak azt jelenti, hogy OV ideológiailag elég képzett. ;-)

Ordnassac 2010.04.09. 23:51:53

Gábor: gyorselemzés az Orbán-interjúról a kampánycsend előtt? ;-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.09. 23:54:13

@Ordnassac: Majd jön még ez is ám!
"Ezen lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"

Botya 2010.04.09. 23:56:47

@jjulie: elugurult a gyógyszered?

Ordnassac 2010.04.10. 00:36:24

@namitirok: már azt hittem a kampánycsend miatt letiltotta a blog.hu a kommentelést...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.10. 00:43:19

@Ordnassac: Nekem meg a nagybátyám tegnapelőtt...
Isten nyugosztalja, 62 éves volt...

Ordnassac 2010.04.10. 02:07:51

@namitirok: Úgy tűnik kommentelni lehet.

Amúgy a krisnások 7 éven keresztül próbáltak leszólítani az Astoriánál. Egyszer sem sikerült nekik. Azóta sikerült rájönniük és már nem is közelítenek felém. :-D

Ordnassac 2010.04.10. 02:22:01

@namitirok: így van, 7 év kellett nekik, hogy rájöjjenek, hogy velem nem érdemes mit kezdeni (kb. ugyanaz a 3-4 illető volt).

Idet 2010.04.10. 09:42:32

@Ordnassac: Orcámon a szégyen pírja ég.
Mondd, fifikus anagrammatikus, te a civilben háromnevű, amúgy Priamosz leánya fiúváltozata vagy?

Idet 2010.04.10. 09:49:18

@Ordnassac: Autsch! keletivé zanzásított Csendes éj? Biskek márkájú laptopomoz pont illik... bár, kirgiz tetvéreink a kumiszban inkább sámánénekekben utaznak, vagy pusztai menyecskekergetőkben:-D

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2010.04.10. 09:59:49

Kampánycsend idejére ajánlom szeretettel:

Vendég a Gyepün -- élet és kampány egy ősi közösségben

holnapkapitany.blog.hu

Holnap Kapitány: Mesék egy elképzelt Magyarországról

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.10. 16:14:32

## AZ KAMPÁNYCSENDRŰŰL ##

1. van 1 alkotmányos jog, szólás/véleménynyílvánítás szabadsága, MINT
pógáár, derűs honszitojen

2. van egy hungarikum, amit kampánycsendnek neveznek,
VICC
és amely nem korlátozhatja 1.-t

értelemszerűen a kampánycsend
a "politikai szereplőkre" vonatkozhat, nem a kisemberre
[
egyébként
1. lenne korlátozva, ami alapjogunk 1 domokráciában
]

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.10. 16:15:48

@tg/editor/cenzor-ok

!!!!

Amúgy pedig:
2/2007. (III. 19.) 10. Az állampolgárok, mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció – tartalmától és formájától (a többi között levél, SMS, e-mail, internetes napló /blog/) függetlenül – nem valósítja meg a kampánycsend megsértését.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.10. 16:16:28

szóval itt a fórumokon szabad a tánc
....

Navégre 2010.04.11. 12:43:00

Hello

Hol lehet találni megyékre bontott részvételt térképpel?

Kösz!
süti beállítások módosítása