Olvasottság

A blog indulása óta: 15'504'235 lapletöltés (2018.02.17.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • naivugyfel: @6.Lenin: Szia, Macront csak arra hoztam példának, hogy szinte nulláról el lehet verni a politika... (2018.08.26. 22:45) „A királyi udvar a fontos”
  • 6.Lenin: @naivugyfel: Szerintem Macron is rossz példa, mert a következő választáson, ha addig kitart, el ... (2018.08.26. 09:10) „A királyi udvar a fontos”
  • naivugyfel: @6.Lenin: Erre még röviden: "...miért is lesz működésképtelen ez a motor, emberekből összeszerelv... (2018.08.26. 01:11) „A királyi udvar a fontos”
  • naivugyfel: @6.Lenin: Szia, nagyon köszönöm a visszajelzést és lehet, hogy meg fogsz lepődni, de... alapvetőe... (2018.08.26. 01:01) „A királyi udvar a fontos”
  • 6.Lenin: @naivugyfel: "egy modern benzin- vagy dízelmotorban is rengeteg, néha önmagában is bonyolult sz... (2018.08.24. 16:18) „A királyi udvar a fontos”
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (3) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (15) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

15:25

Lassan indulnom kell a televízióba, itt az ideje tehát, hogy - az első fordulóhoz hasonlóan - ismét összefoglaljuk a ma estével kapcsolatos legfontosabb válaszra váró kérdéseket. Az már most látszik, hogy mindenhol érvényes (és egyben eredményes) lesz a voksolás, azaz minden egyéni mandátum kiosztható lesz – kivéve, ha valahol szavazategyenlőség alakulna ki. A külföldön leadott voksok miatt azonban a szoros választókerületekben előfordulhat, hogy ma este még nem hirdethetjük ki mindenhol a győztest; ennek elméletileg a kétharmad szempontjából is lehetne jelentősége. A választási részvétel eddigi adatai arra utalnak, hogy az 57 nyitott választókerületben a szavazói aktivitás messze elmarad a két héttel ezelőttitől (akkor ezekben a körzetekben összesítve 64,2 százalék volt), talán valahol az 50 százalék közelében áll majd meg. S bár egy politikai elemző számára rengeteg izgalmas adat érkezhet 19 óra után, valójában nem meglepő a csökkent érdeklődés: a lényegi kérdések az első fordulóban eldőltek. Leginkább az alábbiak lehetnek még érdekesek:

1. Az egyes választókerületekben mennyire csökkent a részvétel? Mi lehet ennek az oka? Kik maradhattak inkább otthon?

2. Az 57 kerületből hányat sikerült megnyernie a Fidesznek? Elérte-e a párt a parlamenti mandátumok kétharmadát? Hogyan változott a párt jelöltjeinek támogatottsága a két héttel ezelőttihez képest?

3. Sikerült-e az MSZP-nek egyéni mandátumot nyernie? Abban a négy választókerületben, ahol az MSZP visszalépett, az adatok mit mutatnak a szocialista szavazók viselkedéséről? Hogyan változott a párt jelöltjeinek támogatottsága a két héttel ezelőttihez képest?

4. Hogyan szerepelt a Jobbik? Lett-e egyéni győzelmük? Tudtak-e erősödni valahol a két héttel ezelőttihez képest? Hogyan viselkedhettek Edelényben – ahol a párt visszalépett - a Jobbik szavazói?

5. Az állva maradt LMP-s jelöltek mennyire tudták megtartani első fordulós szavazóikat? Van-e sejtésünk arra vonatkozóan, hogy azok, akik most valamilyen ok miatt nem az LMP-t választották, kire szavaztak?

6. Összességében mit mondhatunk a szavazók második fordulós viselkedéséről? Inkább a győzteshez húzás (pontosabban a nem győztes párt szavazóinak érdektelensége és ezáltal a győztesek további erősödése), vagy inkább egyfajta választói kompenzációs igény megjelenése látszik az adatokban?

7. A pártok esti megszólalásaiból lehet-e valamilyen következtetés levonni a következő hetek politikai stratégiáira vonatkozóan?

x x x

Ha lehetőségem lesz, az MTV választási műsora alatt megpróbálom követni a hozzászólásokat - talán Gergő és András is ezt teszi majd néha. Minden segítséget, megjegyzést, kritikát és érdekes adatot előre is köszönök, ha tudom, fel is használom. Aki számolgatni szeret, annak ez a táblázat jó kiindulópont lehet.

Már a stúdióban, Gergő készül (a kép minőségéért felelős fotós is megtalálható a felvételen):

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr341950216

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan lehet legyőzni egy kétharmados pártot? 2010.04.25. 19:38:01

Az MSZP, a Jobbik és az LMP szavazóit, programját és politikusait tekintve is teljesen inkompatibilis egymással. Nagyon valószínűtlen, hogy össze tudjanak fogni. (Fotó: Pelsőczy Csaba/fidesz.hu) "Átkozottul bonyolult helyzet", "dr...

Trackback: Tehetetlen Dodó: Az MSZP és a néplélek 2010.04.25. 19:26:22

Az előző poszt egyik kommentjében egy elhamarkodott, féligazságnak is csak jóindulattal nevezhető következtetésre jutottam, mellyel a szocialisták bukását óhajtottam indokolni: "a baloldal még mindig nem érti a néplélektant". Valójában "már

Trackback: Majd hétfőn reggel 2010.04.25. 19:12:17

Most este van, vasárnap este. Holnap jönnek a szürke hétköznapok. Hátat fordítunk az ünnepnek, a nagy alapelveknek, a „kategóriáknak”, a mához vezető történelmi szükségszerűségeknek, az út elemzésének. Mintha elvégeztük volna azt, amit el ...

Trackback: Kasszandrosz bohócságai 2010.04.25. 19:03:48

A második fordulós kisebb részvételi aránynak több okát adhatják, az eredmények majd válaszolnak. Kezdjük az általam legvalószínűbbnek vélttel: a Fideszhez csapódott kormánybüntető szavazók érdektelenné válásának tudható be. A mostani első fordulós Fid...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kopogtató 2010.04.25. 15:27:09

mocskos csepeli szoci delegált férgek megszegték az esküt, lecsukni mindet:)

márha szocik voltak, de 10 ezrem van rá, hogy azok

Treuga Mei 2010.04.25. 15:28:43

Akkor lássuk az eredményeket!
Kíváncsi vagyok, az előző posztban körülírt megérzésem helytálló-e a távolmaradottak pártpreferenciáját illetően! (-:

Treuga Mei 2010.04.25. 15:29:34

Hétkor pontosabban és pregnánsabban fogom leírni, ígérem!

érdeklődő 2010.04.25. 15:31:45

Majd vicces lesz látni, ahogy a sok jobbikos körzetben a pszeudo-jobbikosok az mszp-re szavaztak nosztalgiából, hogy csak azért se legyen a fidesznek 2/3...

Faculty 2010.04.25. 15:32:22

szerintem egy nagyon fontos kérdés általánosságban hogy akinek a pártja elhasalt az első fordulón, az jobbára kihez húz most? pl az mdfesek az lmp-re mszpre, netán fideszre?
tudom, ez a mai adatokból nehezen hámozható csak ki. vagyis lényegében sehogy.
amúgy hogyhogy ilyen korán kell indulni?

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.04.25. 15:35:10

8. Lesz-e ismét valami (mű)balhé a fél 7 után odatévedt szavazók és azok feltételezett pártállása okán ? :D

Amúgy szerintem túl nagy izgalmak már nem lesznek, talán 3-4 körzet ami igazán izgalmas lesz! Az alacsony résztvétel peid arra utal, hogy mér a nép is unja az egészet + csalódott a vcálasztási rendszerben a 2 héttel ezelötiek miatt!

Engem a választások utóhatása jobban izgat: az elkövetkezendő időszakban nagy átrendeződések lesznek mindenhol....

Várom a műsort!! :)

Franzi 2010.04.25. 15:38:45

a 18. kerületben becsöngettek a "Kertbarátok köre"-től, hogy voltunk-e már szavazni. Kérdeztük, hogy ez mi köze a kettőnek egymáshoz, erre a válasz csak annyi volt, hogy "Ezt a megbízást kaptuk" és tovább álltak. Eléggé "érdekes" arcok voltak. Ez miről szólhatott?

Lucilius 2010.04.25. 15:44:39

Biztos arra voltak kíváncsiak, h meglocsoltad e a virágokat.

algi 2010.04.25. 15:48:55

Ezzel a posttal kampánycsendet sértettél.

Lucilius 2010.04.25. 15:50:25

Amúgy egy beszámoló a "frontvonalról". Pest 2 EVK, elvileg nyitott körzet, az előző forduló nyertese és a független induló között akár szoros is lehetne az eredmény.

Ehhez képest nekem fel se tűnt h választások vannak. Az egész környék kirándulni ment, vagy kint fagyizik az utcán. Nyoma sincs semmi izgalomnak vagy annak h valakit is érdekelne a második forduló.

Ordnassac 2010.04.25. 15:51:17

@Franzi: máshol ezt telefonosan, egy közvélemény-kutató megbízásából teszik, megint mások ebben a becsöngetős formában.

Ez valamelyik párt embere volt, aki felmérte, hogy potenciális támogatóikat szavazásra bírják. Elég általános technika.

Ordnassac 2010.04.25. 15:52:40

@Lucilius: Vácott az országos átlagnál csak kicsit volt magasabb a részvétel.

Treuga Mei 2010.04.25. 15:53:11

@algi:
Melyik párt mellett érvelt? Milyen választást befolyásoló megállapításokat tett? Melyik jogszabályi passzust sértette tételesen?

Ordnassac 2010.04.25. 15:56:30

@Treuga Mei: Budapest 31. oevk. piros és kettőskeresztes szavazóköri delegáltak többsége nem ment el, így a mozgóurnás szavazás problémás lehet. Lásd csepel.info/?p=8979

kopogtató 2010.04.25. 16:00:19

@Treuga Mei: egy párt delegáltjai közül 33 nem ment el (35-ből)... elég szervezettnek tűnik. nem tudom mi volt a céljuk ezzel.

algi 2010.04.25. 16:00:31

@Treuga Mei:

"A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: […] a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton." (www.valasztas.hu/hu/parval2010/421/421_0.html)

Az már rögtön befolyásolja, hogy elmegyek-e szavazni attól függően, hogy kire szavaznék, ha közlik velem, hogy "a lényegi kérdések az első fordulóban eldőltek." Ráadásul az OVB országos televíziókat már pusztán a pártok és a politikusok neveinek említéséért, személyük ábrázolásáért elmarasztalt. (Lásd a felsorolást a post végén!) Pl. kampánycsendsértésnek minősítette, ha napközben közvetítették, hogy egy-egy politikus szavaz. Tehát nem kell, hogy érveljen az ember, elég, ha leírja egy párt nevét, akár tényszerű közlés formájában. (Pl. ezért nincsenek politikai hírek sem a kampánycsend ideje alatt, bármennyire is kiegyensúlyozott, korrekt és tényszerű lenne a tájékoztatás.)

Félreértés ne essék: nem gondolom, hogy elfogult lenne a post.

Franzi 2010.04.25. 16:00:50

@Ordnassac:

bocsi, de egy korrekt közvélemény kutató ezt nem ilyen formában és ilyen arcokkal tesz. a "kertbarátok köre" meg nem egy közvéleménykutató cégre utal.

Lucilius 2010.04.25. 16:06:19

@Franzi:
Nem kertészeknek álcázott elempések voltak? :-P

Ordnassac 2010.04.25. 16:07:00

@Franzi: félreérthető voltam, természetesen kitalálnak egy kamu intézetet és annak nevében hívogatják fel az embereket (adatokat a népesség-nyilvántartóból megvásárolják).

Czipi 2010.04.25. 16:10:32

Gabi!! este sok beszólást, legalább mint 2 hete :) kis burkoltan :D

Treuga Mei 2010.04.25. 16:11:34

@algi:
Hát, azért az inkriminált mondatot választók befolyásolására alkalmasnak tartani kissé szigetisen "túlzó" jogértelmezés!
Az meg, hogy a féldebil OVB jelenlegi tevékenysége teljesen ellehetetlenít szinte minden mondatot (sem a polgár, sem az ember, sem az ország szó nem volna használható akkor elvileg, mert intenzív konnotációi vannak, méghozzá pártosak), leginkább szegény butuska OVB-ről (meg Szigeti dr.-ról) szól! Lássuk be, nem egy észkombájn, de sajnos Isten látens hatalmat adott neki, ha elmét szerényen is.

Villy 2010.04.25. 16:14:09

@algi: Jaj de fárasztó vagy, komolyan. Az ilyen emberek miatt tekintik a választópolgárokat gyereknek, mint te.

Ahány embert eddig hallottam Tv-ben, rádióban az első forduló óta mind azt mondta, hogy ez belefér.

Treuga Mei 2010.04.25. 16:15:23

@Ordnassac:
Nekem is van sejtésem, de erről itt most ne többet, nehogy a törvényesség éber őrei minket is a válsztások befolyásolásával vádoljanak itten, mint a topicgazdát!

stratez 2010.04.25. 16:18:32

Szanyi vkerületéből tud valaki részvételi adatokat? Az est kérdése, hogy Szanyi kapitány hajója elsüllyed-e. Más tétje nem nagyon van ennek a 2. fordulónak.

ubul2000 2010.04.25. 16:20:21

Sok szavazat elfog maradni. Sokan most, 1-2 óra múlva készülnek indulni haza szavazni (B.akarattya) Szerintem akkora dugó lesz, hogy sokan nem érnek oda időben.

ubul2000 2010.04.25. 16:21:09

@ubul2000: elfog az természetesen el fog.

Treuga Mei 2010.04.25. 16:21:33

@kopogtató:
Az is lehet, hogy már sz@rnak az egészbe. Nekik mindegy...

Montpellier 2010.04.25. 16:23:10

Szerintünk is belefér, nem alkalmas ez a választó akarat befolyásolására. Ha ez a poszt bárki választói akaratát befolyásolja! Ugyan.

Treuga Mei 2010.04.25. 16:23:13

@ubul2000:
Tehát az autóval rendelkező, balatoni nyaraló középréteg szavazatai maradnak el. Ez alighanem szinte minden párttól visz...

Ordnassac 2010.04.25. 16:23:27

@stratez: az igazolással szavazókat is magába foglaló 48-as szavazókörben 62% feletti a részvételi arány.

Treuga Mei 2010.04.25. 16:24:25

@Montpellier:
Köszönjük, kedves OVB!
((-:

Treuga Mei 2010.04.25. 16:27:41

@Ordnassac:
Úgy látszik, néhány kiválóság nyilatkozata némileg fanatizálta az átjelentkezők részvételi hajlandóságát...
Bár a parlamenti arányok így ízlésem ellen alakulnak, nem is bánom: bizonyos nívó alattiak legalább eltűnnek a közéletből.
Így jár, aki sok, érdemei fölötti mennyiségű választót akar egyszerre megdugni... izé... megkapni!

Treuga Mei 2010.04.25. 16:29:16

@stratez:
Ezt most még ne! Lehet, hogy vannak, akik hasonló véleménnyel vannak a jelöltről, mint te, talán nem is kevesen, de egyelőre ne írjunk le ilyesmiket, elég lesz este pezsgőt bontani!

Hannibal King 2010.04.25. 16:31:01

@Villy: muszáj volt szőrszálhasogatnia, meg bemutatni, hogy meg tudja guglizni a választási törvényt, és ctrlc ctrlv. szerintem neked is nőne az e-műszered, ha beszólnhatál egy politikai elemzőnek. :D

algi 2010.04.25. 16:31:19

@Villy: Most átmegyünk sértegetésbe?

@Treuga Mei: Szigeti az OVB által megszavazott álláspontokat képviseli. Tudtommal az első forduló végén ő éppen az adatok nyilvánosságra hozatala mellett szavazott, de leszavazták, és aztán nyilatkozhatott arról, hogy az OVB állásfoglalása szerint még tart a kampánycsend.

algi 2010.04.25. 16:33:53

@Hannibal King: Olvass vissza, mielőtt személyeskedsz! Ki is kérte, hogy írjak hivatkozást?

Hóember 2010.04.25. 16:36:20

Várható volt az alacsony részvétel, azonban a mértéke engem mégiscsak meglepett. Valamiért úgy érzem, hogy április 11 volt az "egyik párt" utolsó nagy lélegzete, és mostanra végleg kifújt?

adler 2010.04.25. 16:36:49

"Most pedig az Országos Választási Bizottság 2/2007. (III. 19.)
állásfoglalásából idézek a kampánycsend egyes kérdéseiről: 10. Az
állampolgárok, mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció –
tartalmától és formájától (a többi között levél, SMS, e-mail,
internetes napló /blog/) függetlenül – nem valósítja meg a
kampánycsend megsértését."
www.valasztas.hu/hu/ovb/19/19_3_1.html

Ordnassac 2010.04.25. 16:39:29

Na, uraim (ha hölgy is van köztetek, akkor elnézést), nem itt kéne egymásnak esni.

Algi tett egy megjegyzést, ami jogilag lehet, hogy helyes, ellenben (szerintem) a kampánycsend ilyen formában mutatott elavultsága miatt nem túl szerencsés.

Mivel következménye várhatóan nem lesz ennek, ezért figyeljünk inkább a fontosabb kérdéseknek, amik most futnak: részvétel, találgatások, stb. Szerintem élvezetesebb, mint egymásnak esni, ugye?

Ami a két héttel ezelőtti történéseket illeti, ott van személyes véleményem, ami részben ellentmond az általános vélekedésnek, de ez most nem téma itt.

Ordnassac 2010.04.25. 16:40:58

@adler: ez csak a kommentelőkre vonatkozik. A posztolóra már nem biztos, főleg, hogy szerintem kimeríti a közszereplő fogalmát. ;-)

Ordnassac 2010.04.25. 16:41:45

Sőt, olyan helyekre, ahol meghívásos a bejutás (lásd iwiw). A szabad regisztrációs oldalak, így ez a blog is, már megint szürkezóna.

tölgyes 2010.04.25. 16:43:32

Számomra a legfontosabb és legérdekesebb kérdés az, hogy miért engedte meg az egyik párt, hogy előzetes bejelentés nélkül valamennyi szavazókörből visszahívja képviselőit, méghozzá előzetes bejelentés nélkül.. ezáltal veszélyeztetve a választás törvényességét.. Vajon milyen a demokráciafelfogása ennek a pártnak???

karbalán 2010.04.25. 16:43:58

@adler: Én is ezt kerestem. Itt a blogban tehát nem lehet kampánycsendet sérteni. Jól működik az öncenzúra. :D

Ordnassac 2010.04.25. 16:45:47

@karbalán: tévedés, azóta értelmezték ezt a pontot. ;-)

Ordnassac 2010.04.25. 16:46:58

@tölgyes: állítólag két párt is benne van a dologban.

Nuntius 2010.04.25. 16:50:26

@algi: A mi körzetünkben nincs választás, és mit tesznek ha leírom a pártok nevét? Én elmélkedek, hogy reményeim szerint a szocik maradnak jobban otthon és a fidesz a 2/3-ad miatt jobban mozgósít.
De pár óra és minden kiderül.

gertitorpe 2010.04.25. 16:51:01

@tölgyes
Üdv!

Milyen minden szavazókörből visszahívta a szavazóit? Lemaradtam valamiről?

Hannibal King 2010.04.25. 16:51:09

@algi: aki ilyet állít, annak érdemes helyből indokolni, nem csak utólag, amikor rákérdeznek. de ez csak személyes vélemény. ahogy @Ordnassac is mondta: következménye nem lesz, mert nincs miért legyen. szerintem, ha valaki akkor Török Gábor biztosan tudja, hogy mikor mit tehet. szakmai ártalom. :)

zoli87 2010.04.25. 16:55:49

@Nuntius: Attól, hogy nálad nincs választás - nálam se - attól nekünk is kampánycsend üzemmódba kell kapcsolnunk. ;)

deku82 2010.04.25. 16:58:56

Gábor!
Szerintem fel lehetne tenni a 8. kérdést is:
Volt-e tudatos politikai szándék az 1. fordulós káosz mögött?

"Sehol nem alakult ki sorban állás a második fordulóban, a meghozott intézkedések növelték az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörök áteresztőképességét - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnap délutáni ülésén." INDEX

Ki nem akarta meghozni, és miért ezeket az intézkedéseket ápr. 11 előtt?

cambridge.on 2010.04.25. 16:59:02

@Ordnassac: Én folyton a kampánycsend ellen foglaltam, foglalok állást. Itt ezen a blogon a többi hozzászólóhoz hasonlóan tartózkodom annak megsértésétől.
Elgondolkodtatott, hogy az ország egy harmadában van választás, kampánycsend viszont érvényes az egész országra!
Időközi választásokon általában csak az adott körzetre érvényes.

Nevetséges, hogy egyes oldalakon, még egy sporttal kapcsolatos hírt sem lehet kommentálni.
@algi:
Mit érdemel az, aki eddig nem tudta, hogy lényegében minden eldőlt? Ebből a posztból kellett rádöbbennie. Tényleg felháborító!

Myacis 2010.04.25. 17:02:11

Engem nagyon érdekel majd a kisebb pártok álláspontja az eredmények láttán.
- Megy-e gesztus az LMP felől az együttműködésre?
- Továbbra is szembemegy az árral a Jobbik vezérkar?

A részvételi adatokat nézegetve óhatatlanul arra gondolok, hogy a Jobbik szavazói nem akarják követni a vezetők utasításait, és nem akarnak a F ellen szavazni, inkább nem mennek el?

reKorrekt 2010.04.25. 17:02:12

Mivel ilyen alacsony a részvétel, Ózdra nagyon kíváncsi leszek hogy alakulnak az arányok.
1. forduló:
Jobbik - 32%
Fidesz - 40%

Nuntius 2010.04.25. 17:02:37

@lakizoli: Értem én az érvelést, de nem értek egyet az egésszel. És mi a szankciója ha a neten egy blog hozzászólói pártneveket írogatnak, esélyeket latolgatnak?
Ha most erdélyben lennénk és az erdély online fórumán politizálnánk akkor bármiről lehetne írni. Persze az itthoniak is olvasnák. :)
És egy műholdas tv? Ha az amerikai magyarok tévéműsort csinálnak a választásról itthoni kampánycsendben, amit műholdvevővel pesten nézni lehet akkor mi van? Stúdió a tengeren túl, adás műholdon, nem magyar szolgáltatótól.
:)

tölgyes 2010.04.25. 17:03:56

@Ordnassac: Az egyik legalább előre szólt.., de a másik csak bojkottált!!!

Ordnassac 2010.04.25. 17:06:05

@deku82: semmi. Virág Rudit jogászkörökben szokták Dr. Totojának becézni. Ez sokat elmond.

cambridge.on 2010.04.25. 17:08:55

@deku82: Szerintem fölösleges tudatos szabotálást belemagyarázni ebbe az esetbe.
Az OVB nem előre látó szerv, csak utólag tudja a gondokat úgy ahogy orvosolni. Szerintem simán a bürokrácia győzött, a józan ész fölött.

A mai csepeli lépés, pedig érthetetlen. Erre sokkal jobban ráillik a tudatos szabotázs megfogalmazás.
Nehezen hihető, hogy 30 embernek egyszerre megy a hasa, vagy lázas lett a megfázástól.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.25. 17:09:19

@tölgyes: Nyugodtan le lehet írni, hogy az MSZP volt (feltételezem)...

Nuntius 2010.04.25. 17:10:05

Még egy kampánycsendes kérdés :)
Mi van a határon túli Magyar médiákkal? Ha valamelyik párt ott agitál? Gondolok itt erdélyi internetes oldalakra, közben előtte valami álhírrel ráirányítani a figyelmet a szóban forgó médiára, itthon eljön a kampánycsend, a média nézettségét itthon megdobták, majd onnan megy az agitálás. Ilyen esetben mi a jogi következmény? Mert szerintem csak erkölcsi hozzáállás kérdése az egész. A mai világban nagyon jól ki lehet játszani a kommunikáció világát.

jazzcool 2010.04.25. 17:14:19

bezzeg 2002-ben, amikor OV ezerrel hajrázott,73,5 százalék volt a részvételi arány a 2.fordulóban,amely így nagyobb is volt, mint az elsőben. No persze az akkori helyzet nem összehasonlítható a maival.

gertitorpe 2010.04.25. 17:14:24

De legalább a póttagok örülhetnek. Mikor máskor lenne esélyed, ha csak 30. póttag vagy :D
Ha tényleg igaz a hír, akkor az elég gáz az ilyet meglépő pártnak. Főleg hogy semmit nem értek el azon kívül, hogy 30 valahány embernek tönkretették a vasárnapi családi programját.

shannon 2010.04.25. 17:14:31

Még egy fontos kérdés kerül megválaszolásra ma este: Vajon lesz e független képviselője az Országgyűlésnek 2010-2014 között?

Ordnassac 2010.04.25. 17:15:00

@Nuntius: a kampánycsend intézménye jelenlegi formájában egyszerűen elavult.

Annyi értelme lehetne, ha csak a választás napjára fókuszálva lenne valami ésszerű szabályozás (pl. szavazókör 150 m-es körzetében no plakát). Az internet világa (főleg annak nemzetközisége miatt) irgalmatlanul nehezen szabályozható. Ez mondjuk ismert tény a jogtudomány világában, csak mire a politikához elér...

is 2010.04.25. 17:15:41

@deku82: "Ki nem akarta meghozni, és miért ezeket az intézkedéseket ápr. 11 előtt? "

aki felismerte a problémát, és meghozhatta ezeket az intézkedéseket, az mind meg is akarta hozni előre. olyan nem volt, aki ne akarta volna. mondjuk olyan se, aki felismerte volna, és intézkedni is tudott volna.

Ordnassac 2010.04.25. 17:15:42

@shannon: nagyon függetlenek számára szerencsés esetben akár kettő is lehet.

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.04.25. 17:16:17

@cambridge.on: Krónikus Antivoksitisz, nagyon fertőző!! Sok választpolgár is elkapta (lásd. résztvételi adatok) :D

Ezek - a jó magyar szokás szerint - beillesztett kis közjátékok adják itt a demokráciába a "fűszert" enélkül olyan íz nélküli lenne ez az egész...

astrup 2010.04.25. 17:19:34

Nem reklámképpen, de a merészebb tippelgetők sok pénzt nyerhetnek :)

hu.betclic.com/sport/EventDetail.aspx?id=5735

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.04.25. 17:21:33

Lehetőleg sok komment idézést a műsorban, ha netalán megint valami fennakadás lenne, vagy amúgy is! :)

cambridge.on 2010.04.25. 17:22:29

Nem tudom valaki beírta már, de ma minden választókörzetben eredményes lett. Sehol nem kell megismételni a második fordulót.

Haenilion 2010.04.25. 17:25:09

Szerintetek mekkora lesz a választási részvétel? Még izgalmas lehetne egy tippjáték. Szerintem 41-42% között lesz valahol a vége.

II.Messire 2010.04.25. 17:25:16

Vajon TG minek ment be olyan hamar a TV-be? szerintem Andrással és Gergővel együtt nézik a barca-veszprém meccset:)

Nuntius 2010.04.25. 17:26:33

@cambridge.on: Még az előző bejegyzésben írtam, hogy érvényes és eredményes lesz, csak az a kérdés, hogy kinek kedvez az alacsony részvétel?

MasterMason 2010.04.25. 17:26:51

@érdeklődő:

Ami azt illeti, ha nem az Orbán Viktornak álcázott Kádár Jancsika indult volna a fidesz szineiben 6x miniszterelnöknek, akkor nem lenne kérdés kire kell szavazni...

deku82 2010.04.25. 17:27:33

@is:
A parlament nem ülésezett az elmúlt 2 hétben.
Vagyis, mind Szigeti, mind Virág hazudott, amikor azt mondta, hogy a törvény a hibás.
Tudtommal csak egy miniszteri rendelet lett módosítva, az öm által.
Tehát a költői kérdés: lemondanak?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.25. 17:31:10

@D - Lord:

Veszíteni tudni kell, avagy ha nem tudsz, írj be egy "fulladjon meg Orbán Viktor lehetőleg máma még" kommentet!

Szép, mosolygós estét!:-)))))))))))))))))))

Interlock (törölt) 2010.04.25. 17:31:18

Nem is tudom, minek már ezzel a mai nappal foglalkozni. Meg lett mondva, hogy holnap indul az élet :-)
Amúgy bazi jó idő van, és ha az emberekben csak egy kicsit is motoszkál a gondolat, miszerint az egész már eldőlt, akkor a mai nap nyertese valószínűleg a kirándulás lesz...

Ordnassac 2010.04.25. 17:31:53

@deku82: a miniszteri rendelet előzménye a választási eljárási törvény módosítása volt. Ami kétharmados és 350 támogatással átment.

bla.bla (törölt) 2010.04.25. 17:31:57

42%-os részvétel alacsonynak tűnik első hallásra. szerintem alulról súrolja majd a 50% ot

mindentudoka 2010.04.25. 17:38:55

Kinek használ az alacsony részvétel?
Szerintem a győztesnek!
Sport hasonlattal, szerintem sokkal gyakoribb, hogy amikor berugják a második gólt vagyis nyilvánvalóvá válik a győztes, akkor sokkal gyakoribb, hogy még rúgnak hármat, mint azhogy a vesztes feltámad.
Hiába adja ki a vesztes hogy nehogy túlnyerje magát a győztes!
Nem lelkesít eléggé, pszichológiailag így gondolom.

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.25. 17:42:35

Az előbb kampánysértést követtem el: nyilvános helyen megnyitottam a laptopomon az MDF honlapját. Enyhítő körülménynek csak annyit tudok mondani, hogy nincs egyetlen jelöltjük sem a második fordulóban. Így remélem büntetésem csökkentését.

abrakadabra40 2010.04.25. 17:43:26

A helyzet az,hogy 50% körül lesz a részvétel.
Azaz a fideszesek mind elmennek.
A szocik meg a jobbikosok elfásultak.
Nagy eséllyel mind az 57-et hozza a Fidesz.

Ez van.

bla.bla (törölt) 2010.04.25. 17:44:01

Főleg hogy a meccs lefújása előtt is azok a szurkolók kezdenek hazaszálingózni akik csapata vesztésre áll:)

Ordnassac 2010.04.25. 17:45:07

@abrakadabra40: lehet, de szerintem túl általánosító a kijelentés. Edelény és Angyalföld azért eléggé szigetek ebben a tekintetben.

Nuntius 2010.04.25. 17:47:01

@abrakadabra40: A próféta szóljon belőled :)

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.04.25. 17:47:23

Na, most is lesz olyan show, mint két hete? :)

Nuntius 2010.04.25. 17:48:32

@Ordnassac: Remélem csak kis düne és nem sziklaszirtre épült erős sziget :D

abrakadabra40 2010.04.25. 17:49:56

@Ordnassac: Barátaimtól tudom, hogy a Fidesz az elmúlt 2 hétben felmosta a padlót a megmaradt 57 körzetben a többi párttal.
Soha nem látott mozgósító hadjáratot hajtottak végre miközten az MSZP és a Jobbik összeomlott.

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.04.25. 17:50:35

@abrakadabra40: Bár így lenne, akkor pezsgőt nyitok.

Kérdés, hogy vajon a fideszesek mondták azt, hogy minek menjek, úgyis nyertünk, vagy a komcsik és a többi komolytalan párt hívek, hogy minek menjek, úgyis visz mindent a fidesz?

Ordnassac 2010.04.25. 17:50:41

@Nuntius: ma este kiderül. Amúgy a XIII. kerületben élő egyik rokonom, aki nem a mostani kormánypárt szavazója azt mondja, hogy ha a helyi első ember nem lenne szoci, még ő is rá szavazna. Pedig nem egy hülye.

Amúgy kíváncsi leszek azért egy-két ogy. képviselő szűzbeszédére. ;-)

abrakadabra40 2010.04.25. 17:52:56

@Victoorius: A fideszesek mind elmentek. A szocik és a jobbikosok maradtak otthon, mert már nem látták értelmét a szavazásnak.

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.04.25. 17:54:14

@abrakadabra40: Húú, neked ennyi haverod van? :) Ha magamból indulok ki, akkor mind elmentek!

Ordnassac 2010.04.25. 17:54:14

@abrakadabra40: attól még nem biztos, hogy az edelényi első ember szavazói átpártolnak máshova vagy nem mennek el, ott magas a részvételi arány. Angyalföldön pedig meglepően magasan verték a mostani ellenzéki jelöltet.

Ami a padlófelmosást illeti, engedd meg, hogy nevessek egyet. Itt Zuglóban (22. oevk.) a két jelölt kb. egymást mardosta minden másodpercben, igen erős intenzitással. Padlófelmosásról itt nemigen lehet szó. Pedig itt elég valószínű, hogy nem alakul sokat az eredmény.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.04.25. 17:54:50

Van egy olyan érzésem, hogy a jobbikosok, mint két hete, megint jól pofára fognak esni! :)

abrakadabra40 2010.04.25. 17:55:05

most el kell mennem 30 percre, de majd jövök :)

BLovi 2010.04.25. 17:55:37

Két véleményem (átolvasva a hozzászólásokat):

- A szavazás szerintem mindenhol időben lezajlik, nem lesz az mint két hete. Én az egyik legzsúfoltabb, átszavazásos körzetben voltam. Két hete kb. 150-en álltak előttem (és még örülhettem hogy csak másfél órát kellett várnom) most 1 azaz egy ember volt előttem. Igaz valamivel korábban mentem. Úgy oldották meg (nagyon helyesen) hogy ábécé szerint három részre osztották a jelentkezőket. Külön sorba kellett beállniuk az "A" kezdőnevűeknek és a "Z"-seknek. Ez háromszorosára gyorsítja az egészet.

- Szerintem a legtöbb olyan körzetben ahol úgyis eldőlt valószínűleg a fidesz sikere az első körös LMP-s szavazók, ill. Jobbikos szavazók sehova nem szavaznak át, hanem vagy el se mennek, vagy érvénytelenül szavaznak (mint pl. én tettem - életemben először) Ha valahol tényleg szoros az MSZP és a Fidesz közti különbség max. akkor ikszelik be valamelyik nagy pártot (bár az MSZP-re lassan nem mondható az hogy nagy párt).

török gábor 2010.04.25. 17:55:41

üdv mindenkinek a stúdióból. ha valaki tudja a veszprém-barca végeredményét, kérem, majd írja meg. köszönöm!

Nuntius 2010.04.25. 17:56:03

@Ordnassac: Érdeklődve fogom várni a parlamenti közvetítéseket. Munkakörömből kifolyólag is szoktam figyelni nézni, ezért most az új pártok új arcok miatt még jobban érdekel.
Azt is érdekes lenne tudni, hogy mennyi új arc lesz a parlamentben? És mennyi cserélődött az eddigi választások alkalmával. Szerintem most sok új arc lesz, akit eddig nem láttunk a parlamentben. Gondolok LMP, Jobbik és a megnövekedett fidesz frakcióra. Csak a szocik lesznek a régiek, összetömörítve. Mszp sürítmény :D a legjava. Gyurcsányra oldódik :)

Lovastengerész 2010.04.25. 17:56:46

1. nyilván csökkent, hiszen az "átlagszavazó" már megkapta amit akart: változást. ma már csak az eltökéltebbek mennek szavazni

2. 57 ből 53-54 et tippelek

3. egy, max két helyen. ahol az mszp-s jelölt mint ember szimpatikusabb, jobban ismerik az emberek, ott nyerhet. nem az MSZP miatt, hanem a személyes értékelése miatt. (pláne ha esetleg a fidesz adott jelöltje ott nem eléggé markáns személyiség, adódik egy két pökhendi nyikhaj)

4 Molnár Oszkár esetleges nyerését tekinthetjük Jobbik eredménynek, hiszen mind ideológiájában, mind kommunikációjában sokmindenben hasonlít a jobbikhoz.

5. lehet hogy az mszp manipulációja jót tett az lmp-nek.
viszont a gyözteshez húzás őket sujthatja a legjobban, aki lmp-re szavazna, de ugyérzi hiába, az nagyobbrészt6 fideszre, kisebbrészt mszp re szavaz inkább

6. ez jó kérdés. is-is, a kérdés az aránya a kettónek!

7 biztosan jól fogunk szórakozni

jó "munkát" hajrá tanárúr, hajrá Gergő :)

BLovi 2010.04.25. 17:58:09

@Iron Man: Miért is estek pofára? 1% körül voltak a MIÉP-pel együtt indulva négy éve, most közel 17%...

Ja mégvalami: tegnap Critical Mass után az Andrássy úttal párhuzamos belső utcán mentem haza...egy nénike kutyasétáltatás közben MSZP-s szórólapokat tett a kerítések közé. Szegény igen fanatikus lehetett. Nem akartam bántani, megvártam míg elmegy és utána szépen bicajjal összeszedtem, majd kukába dobtam. :)

Ordnassac 2010.04.25. 17:58:41

@Nuntius: már csináltam listát az újoncokról és a visszatérőkről. A választás után majd feltöltöm, hiszen egy-két ember még nem fix.

Nuntius 2010.04.25. 18:00:11

@Ordnassac: Értem. Köszönjük szépen. És ez most rekord lesz? Az előző választásokhoz képest? Nekem az az érzésem igen.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.04.25. 18:00:33

@BLovi: Na ja de ahhoz képest hogy győzelemről beszéltek! Az arcokon is látszott aznap este, hogy nagyot csalódtak!

Ordnassac 2010.04.25. 18:00:59

@BLovi: azért az pofára esés, hogy meg akarták előzni a mostani kormánypártot, kommunikációjában még a mostani ellenzéki pártszövetséget is befoghatónak tartotta. Erre Budapesten helyi elváráson alul szerepelt, Nyugat-Magyarországon sem volt olyan, mint sokan gondolták.

A 17% önmagában szép eredmény, csak túlkommunikálták magukat. Így lesz egy szép eredményből egy rossz szájízű valami.

Ordnassac 2010.04.25. 18:02:07

@Nuntius: úgy néz ki, de az 1994-es részt nem néztem még.

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.04.25. 18:02:15

@BLovi: Szerintem arra gondolt amikor Vona közölte, hogy a Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmadát.. ahhoz képest a 17% édeskevés!! De szerintem Ő sem gondolta azt a kijelentését annyira komolyan. :)

zoli87 2010.04.25. 18:03:26

Fél 6-kor 41,89%, ebből éppen hogy csak meglesz az 50%

bla.bla (törölt) 2010.04.25. 18:03:31

41, 89% a fél 6 os állás

stratez 2010.04.25. 18:04:46

Az azért kiderült, hogy nem a törvénnyel van a baj, hanem az OVB-vel, csak meg kellett volna szervezni az első fordulót is. Úgy hogy Szigeti, Halmai nyugodtan lemondhat.

Nuntius 2010.04.25. 18:04:48

Innen már sokat nem emelkedik, talán 2-4%-ot maximum. Talán a 45% meglesz.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.04.25. 18:05:14

50% elég kérdéses, szerintem alatta marad

Ordnassac 2010.04.25. 18:05:16

Ez olyan 47-48% körül lesz

zoli87 2010.04.25. 18:07:40

Bezzeg abban a bizonyos XIII. kerületi átszavazásos szavazókörben 67,71% a részvételi arány :)

Nuntius 2010.04.25. 18:08:15

Ez nem kampánycsendsértés ha leírja a bizottság mit írtak a padra? :)

www.valasztas.hu/hu/parval2010/353/353_0_index.html

Hóember 2010.04.25. 18:08:29

@török gábor:
Gábor, itt tudjátok nézni az állást :
tudositas.nso.hu/genpage_tr_10261.html
Ha a Gergővel lesztek ma is, akkor kommentátor is van már hozzá! ;)

Ordnassac 2010.04.25. 18:08:53

Edelény 59,46%, Vác 44,39%, Gyöngyös 51,53%, Ózd 38,18%, Kazincbarcika 41,86%, Budapest XI. ker. 52,63%, Budapest XIII. ker. 49,17%

Myacis 2010.04.25. 18:10:44

@BLovi: :)) ez az, a tett halála az okoskodás. Ha hivatalosan feljelented szegény sztahanovista mammert, addig papírozzák, míg végül te leszel a hibás. Így meg minden a helyére került, respect.

abrakadabra40 2010.04.25. 18:12:27

@Ordnassac: Én csak arról tudok, hogy Kelet-Magyarországot ellepték a Fideszes aktivisták az elmúlt 2 hétben. Az ország minden részéről jöttek.
Ezért vagyok optimista.

Cantona 007 2010.04.25. 18:13:19

@török gábor: Köszönöm Gábor, hogy az első fordulónak az estéjén, a nagy tétlenségben engem idéztél. " Talán nézzük addig meg az Őszödi beszédet".
Annyira tetszett a hozzászólás,hogy a Korrektúra pénteki adásában, még Bayer Zsolt is ezt említette.
Jó adást kívánok estére.

Ordnassac 2010.04.25. 18:13:43

@abrakadabra40: az elképzelhető. A kérdéses edelényi körzeten kívül szerintem nem fog nagyon változni az eredmény Kelet-Mo-n.

gitáros 2010.04.25. 18:14:24

@Myacis:
Lófaszt, csak a guberálókat igyekezett orientálni... FELJELENTENI!!

:))

abrakadabra40 2010.04.25. 18:15:20

Sajna 32-24-re vezet a Barcelona az 57. percben......
:(

Ordnassac 2010.04.25. 18:15:43

@Ordnassac: az edelényinek sem kell feltétlenül változnia, de esély van rá.

abrakadabra40 2010.04.25. 18:16:37

@Ordnassac: Összesen az 57 körzetből 2 körzet kérdéses: Edelény és a Tóth József körzete Angyalföldön.
De, ha ezt a kettős elveszti a Fidesz, akkor is bőven 2/3.

Ordnassac 2010.04.25. 18:17:12

@abrakadabra40: nagyjából ez a mainstream helyzet. :-)

abrakadabra40 2010.04.25. 18:19:14

hatig 41,89 százalék szavazott
2 hete: 59,28%

II.Messire 2010.04.25. 18:20:48

@török gábor:
Gábor 33-27-re nyert a barca

Jeff_Lebowski 2010.04.25. 18:22:22

@abrakadabra40: 17.30-ig 41,9%
akkor 19 órára jó ha meg lesz 45% felett

Hóember 2010.04.25. 18:22:46

Vége, 33-27. Kemény lesz innen...

abrakadabra40 2010.04.25. 18:22:56

Nem baj. Hajrá Veszprém!
Az a jó a kézilabdában, hogy 7-8 gólos hátrányt is le lehet könnyen dolgozni 5-6 perc alatt.

emő27 2010.04.25. 18:23:20

Kedves Gábor!

Újra itt az idő!

A meccse eredménye:barca-veszprém 33-27

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2010.04.25. 18:23:43

Az első fordulónál történtek elvették a kedvemet a másodiktól. Akart a fene sorban állni a fityisz miatt átszavazóként a XI. kerületben. Itt van a munkahelyem. Mobil munkavállalóként ide jöttem. Szóval nem egy főiskolás aranyifjú vagyok.

shannon 2010.04.25. 18:24:09

@abrakadabra40:
Szerintem Vác is okozhat még meglepetéseket...

abrakadabra40 2010.04.25. 18:24:18

@Jeff_Lebowski: Szerintem 47.345% :D
Ez piszok kevés.
Viszont ez elméletileg jó a Fidesznek.

shannon 2010.04.25. 18:25:08

És ott van még Kazincbarcika, amit TG is szorosra jövendölt...

abrakadabra40 2010.04.25. 18:25:44

@shannon: Én elég optimista vagyok. Szerintem Vác bőven meglesz.

Ordnassac 2010.04.25. 18:25:45

@Gamma Leonis: csak kár, hogy az átszavazós szavazókör egy olyan választókerületben van, ahol nincs második forduló, mert nyert az addigi ogy. képviselő már az elsőben. Ennél ügyesebben is lehet ám! :-P

abrakadabra40 2010.04.25. 18:26:34

Lenne egy kérdésem. Országgyűlésin volt már ilyen alacsony részvétel 1990 óta?

emő27 2010.04.25. 18:26:46

Hát igen lesz pár szoros terület. Ilyen a mienk is a XIII.-ban Szanyival.

Kíváncsi vagyok mennyi lesz.

Ordnassac 2010.04.25. 18:27:10

@abrakadabra40: kérdés, hogy a két új parlamenti párt helyi szavazói nem tesznek-e ikszet a független jelölt mellett. Állítólag egyikük sem utasítja el, ellenben a népszerűtlen sződligeti polgármesterrel. Ettől még persze nyerhet.

nfgy 2010.04.25. 18:27:25

Részvétel alapján 57-ből 55 meglesz a Fidesznek.Bp 13.és Edelény elmehet de az utóbbi se biztos.

Treuga Mei 2010.04.25. 18:28:17

Menek szívem hölgyével vacsorálni, jó estet mindenkienk!

Ordnassac 2010.04.25. 18:28:53

@Treuga Mei: mindenképpen kellemes időtöltés. Jó szórakozást! :-)

Hóember 2010.04.25. 18:29:32

@nfgy: Max edelényben veszít a "másik párt", a többit behúzza. Szerintem különben edelényt is.

Jeff_Lebowski 2010.04.25. 18:30:17

@abrakadabra40: legyen 45,2% 19.00 órakor

Szerintem is inkább nagyobb arányban az MSZP és JOBBIK szavazók maradtak távol. Ők túl lejátszottnak érezték a dolgot, a FIDESZ bázis viszont a magabiztos 2/3 érdekében ma is elment.

parancsmegtagado 2010.04.25. 18:30:29

Lehet online nézni az adást valahol?

nfgy 2010.04.25. 18:35:13

holnaptól hiánycikk lesz a lánc a póráz és a bilincs.

mindentudoka 2010.04.25. 18:35:15

@Ordnassac: Edelény 59,46%, Vác 44,39%, Gyöngyös 51,53%, Ózd 38,18%, Kazincbarcika 41,86%, Budapest XI. ker. 52,63%, Budapest XIII. ker. 49,17%
Ezen körzetek többsége magasabb mint az átlag.
Tehát ahol küzdelem van ott elmentek!

Ordnassac 2010.04.25. 18:36:29

@Jeff_Lebowski: ez országosan mindenképp elmondható, de pont Edelényben, Gyöngyösön, Újbudán és Angyalföldön magasabb a részvételi arány, mint az országos átlag. Nem muszáj jelentenie semmit, de lehet, hogy mégis.

abrakadabra40 2010.04.25. 18:37:00

@Jeff_Lebowski: Ez pontosan így van. A fideszes szavazók fontosnak érzik a 2/3-ot eztért elmentek.
Az Mszp-s és Jobbikos szavazókat pedig nem lehetett mivel aktivizálni. Mert valljuk be, hogy az Orbánnal való ijesztegetés nem túl hiteles manapság.

samur 2010.04.25. 18:37:07

@török gábor: Sajnos kikaptunk. 33–27 lett a vege.

Nuntius 2010.04.25. 18:39:27

@parancsmegtagado: Én kitelepültem laptoppal a nappaliba és simán tv, plusz net. Mint egy zongoraverseny :) m1, duna tv, echo, hír tv, atv :)
Vacsora megvolt, a desszerttel még várok. ;)

darkmustang 2010.04.25. 18:39:33

Gábor, ez a kep es a komment hozza :)

Csak ugyesen sracok ;)

Artur, a mesélő 2010.04.25. 18:39:49

A részvételi arányok egyébként kb. azok, mint 1990-ben - akkor 65% (1. ford.) és 45% (2. ford.) volt...

SaPi · http://www.tk2.hu 2010.04.25. 18:43:05

Szia Gábor! 2 hete is ez volt a kedvenc esti műsorom. Azért sajnálom csak, hogy 4 évente van választás, mert hárman jó esti műsort csinálnátok (legalábbis az 1. forduló alapján :)). Üdv Andrásnak és Gergőnek is!

fell bandi 2010.04.25. 18:43:36

@Artur, a mesélő: tipikus komcsileváltó idők...

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.04.25. 18:45:57

@abrakadabra40: Azt hiszem 10-et kellene elvesztenie hogy ne legyen 2/3 -ad. Szóval ez még bőven belefér.

Laci29 2010.04.25. 18:46:03

@abrakadabra40: mázlista laptoposok.. én ugrálok a tv és az asztali gép között... más-más szobában vannak... de kell egy kis testmozgás is ilyen szép estén..:)

Ordnassac 2010.04.25. 18:46:28

@abrakadabra40: @Nuntius: nálam a PC mögött ott a tévé. :-)

mrs. white 2010.04.25. 18:46:35

Hi!

1, Az adatokból látszik, hogy már nem igazán fontos a részvétel. szerintem az esélytelen %-on álló harmadik jelöltekre nagyon kevés szavazat fog érkezni. Az általában vezető Fideszes jelöltre is kevesebben mennek el és a nagy hátrányba levő másodikra is az esélytelenség miatt. Összességében hasonló arányokat várok mint az elsőben. Egyszóval minden párt támogatói ottthon maradtak rendesen.
2, 55-öt nyer. Szerintem egy szoci lesz aki az elsőn is vezetett, mert ott még a szoci szimpatizánsok motiváltak de a fideszesek nem, a másik pedig Molnár Oszkár.
3, Aki eddig az mszp-re szavazott az most is így tesz az lmp nem zaklatja fel opcióként, főleg úgy hogy ez ellen az lmp tiltakozik nem úgy mint annak idején a szadesz. Nem lesz kimutatható hatása érdemben.
4, Nem lesz egyéni győztesük. Na jó talán egy esetleg befuthat, viszont Molnárra átmehetnek mert kellően radikális nézeteket vall ami megfelel nekik. Valamint a protest kívánalmaknak is megfelel.
5, Meglehetősen lagymatag lmp szavazókat várok, mert nem sok esély mutatkozik a bejutásukra, így a első körrel szemben ez abszolut elveszett szavazat és elpocsékolt idő, nem úgy mint az első körben ahol volt némi fantázia a dologban és be is jött a számukra.
6, Nem lesz győzteshez húzás és a 2/3 megakadályozás sem. Inkább a jó időben kirándulás volt és pihenés. Ez természetesen lehet, hogy %-osan a fidesznek kedvez de az adatokból én ezt nem vonnám le következtetésnek, mert inkább csak arról lesz szó, hogy a korábbi mondjuk öt jelölt helyett csak háromból lehet választani.
7, Röviden, nem.

Lucilius 2010.04.25. 18:47:41

@Ordnassac:

"Edelény 59,46%,"

Az edelényi polgármesternek ez vajon jó vagy rossz?

török gábor 2010.04.25. 18:47:44

@br: áááá, ez csak a telefon :) mindjárt kezdünk...

Laci29 2010.04.25. 18:48:44

Gergő, András Gábor: tessék egy jó kis show műsort csinálni és akkor titeket kérünk majd az m1-re a foci vb alatt is!! :)) show műsor értsd stand-up comedy, móka,kacagás, beszólások.. :) bár ha jól meggondolom inkább sit-down comedy.. :)

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.25. 18:48:45

@török gábor: Azért mondom :)

Megfrissítjük párszor a blogot és meglesz...

Jeff_Lebowski 2010.04.25. 18:49:47

@Ordnassac: Ezeken a helyeken szerintem minden oldal közel arányosan aktívabb, talán Edelény a legkérdésesebb.

Cantona 007 2010.04.25. 18:50:14

nekem pedig olyan televízióm van, amelyben bele van építve a pc, a házimozi,és a mobil wc :)

deku82 2010.04.25. 18:50:29

@Ordnassac:
A 350 képviselő által megszavazott törvény NEM lett módosítva.
Ha a 2 forduló között lehetett rendeletet módosítani (ami a miniszter hatásköre), akkor lehetett volna ápr. 11 előtt is...

Lovastengerész 2010.04.25. 18:52:30

@abrakadabra40:
csak legyen meg vác a bkv, mtv, fkf, és egyéb vezetőknek is idővel... :)

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.25. 18:53:30

Jaja, laptop + tv. IPTV felvétel bekapcs :)

Lucilius 2010.04.25. 18:53:31

Jaj, de izgulok! Szerintetek tud fordítani a mostani kormánypárt? :-P

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.04.25. 18:53:54

Akkor nekilátunk. Adatokat remélünk. :)

török gábor 2010.04.25. 18:54:10

Hányat nyer ma a Fidesz? 56?

Ordnassac 2010.04.25. 18:54:21

@deku82: az igazolással szavazást azt módosította. Miniszteri rendeletet meg sem az OVB, sem az OVI nem tud módosítani, csak a miniszter. Szóval sántít itt valami.

Lucilius 2010.04.25. 18:55:22

Chelsea - Stoke C: 6 - 0! Pár perc és kezdődik az Atlético - Tenerife is . Ne aggódj TG, majd beírom annak a meccsnek is a végeredményét :-P

panelburzsuj 2010.04.25. 18:55:36

"Összességében mit mondhatunk a szavazók második fordulós viselkedéséről?"

Okosan viselkedtek, és tojtak az egészbe.

Treuga Mei 2010.04.25. 18:55:57

Még egy trackbackot bedobok hétkor, oszt' jónapot! (-:

Lucilius 2010.04.25. 18:56:16

@török gábor:
54
mindenki mínusz Tóth József, Oszkár és az egyik elempés is bejutt!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.25. 18:56:20

@török gábor:
Tippem (pesszáriumista):

a Fidesz 5-öt bukik, de abból az egyik Molnár Oszi lesz.

A vége nálam 262-263 mandátum.

Ordnassac 2010.04.25. 18:57:07

Gábor, te aztán nagy zsugás lehetsz. :-P

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.25. 18:57:15

@Süveges Gergő:

Jó adást, jó beszélgetést az "egyik nagypártról" illetve a "másik középpártról"

:o)))

Bambano 2010.04.25. 18:57:24

"ma egész este választási műsort akarunk csinálni" rotfl :))

Qwertz 2010.04.25. 18:57:24

nem lehet, de én erre szavaznék

deku82 2010.04.25. 18:58:21

@Ordnassac: én is azt írtam, hogy a miniszter változtatott.
Tehát nem a törvény volt rossz.
Hol voltak hosszú sorok? -igazolással szavazóknál.

Lucilius 2010.04.25. 18:58:47

Chelsea lőtt egy hetediket is

Lovastengerész 2010.04.25. 18:59:45

@Süveges Gergő:
azért ha akad olyasmi bohózat mint múltkor az OVB tanácskozás azt ki ne hagyjátok :) nem kell hogy tudják hogy élőben megy, csak beszélgessenek...
Ilyen kabarét a Verebes se tud rendezni :P

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.25. 18:59:51

Jó a friss kép a posztban, Gábor, de a fotós csapnivaló:-))

Laci29 2010.04.25. 19:00:25

na jó van van még egy percünk, hogy az igazán komoly kérdésekkel foglalkozzunk..: hány komment lesz éjfélig? :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.04.25. 19:01:46

Antónia sajnos megint az lmp-nél van, pedig az év fénypontja lehetne egy Antónia-Dórika interjú :)

Lucilius 2010.04.25. 19:04:02

Srácok, elemzés nélkül elmondom nektek h Pest 2őn az MSZP nulla kampányt folytatott a második forduló előtt. Itt szoci KO lesz.

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.25. 19:04:32

Mi az erősebb mozgósító erő?

a) a 2/3-os győzelem iránti vágy,

vagy

b) a 2/3 megakadályozásának vágya?

Illetve, ki punnyad el jobban?

a) a biztos győzelem tudatában lévő fidesznyikek,

vagy

b) a biztos vereség tudatában lévő maszopnyikok?

black-cat87 2010.04.25. 19:05:02

Ne hadarj, Gergő, mert így nagyon gáz! Egy kicsit oldjátok a hangulatot :)

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.04.25. 19:06:13

Szerintem 55-ben nyernek + egy MSZP-s és az edelényi polgármester

Laci29 2010.04.25. 19:07:33

Gegrő: "ha megmutatjuk, akkor meglátjuk".. wwwáááá :D

mash2193 2010.04.25. 19:07:41

Gergő kicsit lassabban ne hadarj! Nem hajt a tatár!

mildi 2010.04.25. 19:08:07

nu, akkor szép jó estét az m1 választási chat-jén :)

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2010.04.25. 19:08:11

Jó estét az Uraknak!

### András ### mikrofonját igazítsátok meg, mert ahogy mozog, úgy zörög be.

koboldka 2010.04.25. 19:09:14

Ma a VI. kerben két öreg néni beszélgetésének is fültanúja voltam, amint hiányolták, hogy nincs MSZMP (!!)-s jelölt. Akkor kire szavazzanak? Hát a Fideszre nem, tehát marad az LMP. Kiváncsi vagyok mi lesz, lehet hogy az egyetlen LMP-s körzet lesz a VI.ker?

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.04.25. 19:09:20

A no-name jelöltjei miatt ilyen az LMP listás vs egyéni grafikonja

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2010.04.25. 19:10:27

@-MCsaba-:
Pont nem szerintem sem: Gábor most mondta azt, amit én is osztok: sok helyen egyéniben nem lehetett LMP-re szavazni.

koboldka 2010.04.25. 19:10:43

Kiváncsi leszek, hogy a jó idő mennyire befolyásolja a részvételi arányokat? Mennyire mentek inkább a fiatalok kirándulni a szavazás helyett?

[nev] (törölt) 2010.04.25. 19:11:33

giró szász úgy néz ki, mint egy kínai büfés

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.04.25. 19:11:56

@-MCsaba-: Részben biztos, de legalább ennyire fontos, hogy csak az evk-k valamivel több, mint felében tudtak jelöltet állítani, lista viszont mindenhol volt.

Lucilius 2010.04.25. 19:12:27

@Ordnassac:

Ő kampányolt rendesen - plakátolt, szórólapozott...

Viszont Vácott járt Varga Mihály Bábinét támogatni (moderátor - nem viccelek - Beer Püspök úr). Annak ellenére h itt nagyon gyenge szervezetileg a Fidesz, Bábinét pedig a saját településén, Sződligeten se nagyon szeretik - mégsem adok Bethlen Farkasnak semmi esélyt.

Bár a szokásos trükkel BF megpróbálkozott - mármint h Bábiné már bejutott a parlamentbe (ez amúgy tényleg igaz).

bla.bla (törölt) 2010.04.25. 19:12:33

Én azon sem csodálkoznék ha a Tóth körzetet is elvinné a Fidesz...

pad78 2010.04.25. 19:12:47

SOS! valaki tudja, hogy lehet az m1-et online nézni? külföldön vagyok, magyar TV-adás itt nincs, az mtv honlapján meg nem találok élő adást! létezik, hogy annyira a 18. században él a magyar köztévé, hogy nincs ilyenük?

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.04.25. 19:12:56

@Professzore: ez mondjuk igaz, de lehet hogy egy-két ismertebb név elcsábított néhányakat..

(pont azutaán mondta ezt Gábor miután elküldtem az elöző kommentet :))

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.25. 19:13:42

Budai Bernadett jó hang nélkül...

Marvinian 2010.04.25. 19:14:14

Jó estét, jó szurkolást!

55 fidesz egyéni

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.04.25. 19:14:18

@mildi: tényleg jó lenne egy valódi chat-motor ide... :D

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.25. 19:14:38

@br: Így legalább okosabbnak látszik.

Lucilius 2010.04.25. 19:15:46

@Ordnassac:
Ja és tök furcsa, a kiesett Jobbikos nem szólította fel a szavazóit Farkas támogatására.

Hóember 2010.04.25. 19:16:02

látom a HSZ-emet a Gergő monitorán! :))

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.04.25. 19:16:02

@br: a pizsijéből azért átöltözhetett volna így estefelé...

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.04.25. 19:16:02

@pad78: videotar.mtv.hu/Videok/2007/04/13/23/m1.aspx

török gábor 2010.04.25. 19:16:04

nagyon meleg van a stúdióban...

Ordnassac 2010.04.25. 19:16:07

Óh, Balczó kimondta a tutit, 50 körüli lesz a frakció létszáma. Ha ezt nem éri el, Morvaiból nem lesz köztársaságielnök-jelölt.

wolferl 2010.04.25. 19:16:19

Gábor, érdemes volna legalább 2 mondatban érintened talán még ma este a normál szavazók létszáma mellett azt is, ami mostanában több helyütt elhangzott, hogy az értelmi fogyatékkal élők és a mozgáskorlátozottak nem tudnak szavazni, részben mert a szellemi fogyatékkal élőknek ezt nem nyújtja a törvény, a mozgáskorlátozottak pedig nem képesek bejutni a hiányos akadálymentesítés miatt. Hiszen jó néhány száz ezer emberről van szó! Vagy tévedek? Nagyon örülnék neki, ha megemlítenéd! Kösz!

pad78 2010.04.25. 19:16:26

@Ordnassac: ott vagyok, de nem találom. a "bekapcsolom a híradót!"-ra nem reagál, ahogy a "híradó online"-ra sem. mást kell keresnem?

Hóember 2010.04.25. 19:17:09

@török gábor: vetkőzzetek ingre-gatyára!

[nev] (törölt) 2010.04.25. 19:18:09

@pad78:
mtv honlapján: MTV Online - m1
szerintem ez megy külföldön is

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.04.25. 19:18:13

@török gábor: ez már 2 hete is gond volt, nem? azóta nem sikerült megoldani? :)

Lucilius 2010.04.25. 19:18:38

@Lucilius:
Ja, az elempés meg azt írta, h mindenki szavazzon arra, akire akar vagy ha nincs preferenciája, menjen nyugodtan kirándulni. Itt nem lesz elempés átszavazás a szocikra (Pest2).

Ordnassac 2010.04.25. 19:20:11

@wolferl: mozgáskorlátozottaknak ott a mozgóurna lehetősége, tehát van lehetőségük.

Az értelmi fogyatékosok, akik bármilyen fajta gondnokság alatt állnak, alkotmányilag nincs választójoguk.

Lucilius 2010.04.25. 19:20:17

@wolferl:
A mozgáskorlátozottak kérhetnek mozgóurnát. Ezt kötelesek számukra biztosítani.

parancsmegtagado 2010.04.25. 19:20:23

@ -MCsaba- : köszi! bár épp nem megy, de gondolom az a netem miatt van..
@ Nuntius : nincs tv-m, néha jó lenne. jön a foci vb is.. :)

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.04.25. 19:20:26

@török gábor: ilyen az élet a reflektorfényben kedves Gábor! :)

mash2193 2010.04.25. 19:21:12

@török gábor: ha ninics pisztolytáska nem gond :P azért a fegyvert csak nem kéne meg mutattni országnak világnak :D

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.04.25. 19:21:20

@br: Azért vicces, hogy ennyire látványosan zavarban van. :)

gertitorpe 2010.04.25. 19:21:51

@parancsmegtagado
Ha nem megy az online mtv próbáld internet explorerrer.

darkmustang 2010.04.25. 19:22:12

Sztem jol all Andrasnak a bajusz-szakall, csak nagyon furcsa volt mikor penteken eloszor lattam. De a rozsaszin-majva szinu nyakkendo.. :)

Gergo a szurke nyakkendo nem olyan jo :) nagyon szurke, nem illik hozzad, te nem vagy az ;)

wolferl 2010.04.25. 19:22:40

@Lucilius: Ja igen, ez kiment a fejemből. De én úgy hallottam, hogy mégis elég sok gondot jelent ez és meg kéne oldani az akadálymentesítést szavazásnál is.

Marvinian 2010.04.25. 19:22:46

hiányzik a 2héttel ezelőtti a show....

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2010.04.25. 19:23:03

@török gábor:
Régi híradós szokás szerint a pantallót is levehetitek, csak a hármótokat mutató totálban elég mókásan festenétek. Különösen András és Gergő. :-)

mash2193 2010.04.25. 19:24:27

@Marvinian: ez sajnos nem lesz olyan :(

Lucilius 2010.04.25. 19:24:46

Csak 16 fős LMP frakció max? Vazze..., azért 7.5%ra illene többet adni.

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.04.25. 19:25:31

@Lucilius: Azért nem kell elégedtlenkedni, szép ez is. :)

Cantona 007 2010.04.25. 19:26:00

ha a gergő helyett a krizsó szilvi lenne a stúdióban, akkor lenne értelme a vetkőzésnek. de így nem sok

Ordnassac 2010.04.25. 19:26:18

@Lucilius: a kevés egyéni jelölt miatt kevés a töredékszavazat.

Amúgy OV a Fejér megyei lista vezetője, ergo már bent van az új OGY-ban. ;-)

mash2193 2010.04.25. 19:26:24

vicces látni hogy Gábor mikor olvas hozzászólást... mikor olvas olyat amitől mosolyra huzza aszáját :D:D:D:D:D

masni55 2010.04.25. 19:26:41

@darkmustang: Gábor sem lóg ki, kék nyakkendő, barna zakó. :)

Nuntius 2010.04.25. 19:26:57

elindult az valasztas.hu 2. fordulós eredménylistája

mrs. white 2010.04.25. 19:27:28

@wolferl: Érdekes akkor hogy kapott az mszp közel 20%-ot?

Lucilius 2010.04.25. 19:27:30

@Tomeczek:
Viszont a kvótájuk miatt így csak 5 nő lesz a frakcióban :-P Mondjuk ők legalább csinosak (Szabó Timi, Szabó Rebeka) :-)))

emő27 2010.04.25. 19:28:01

tényleg nagyon furcsa András kinézete, de nem rossz, csaj még szokni kell.

Lucilius 2010.04.25. 19:28:24

Gábor, az MSZPénél az nem borosüveg hanem vodkás!

emő27 2010.04.25. 19:29:24

@török gábor: Üveg bor?
Ez volt a legjobb. Remélem lesznek még ilyenek.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2010.04.25. 19:30:11

@-MCsaba-:
Tessék, fejér 03. EVK: a polgármestert rakták ki...
Érdekes lenne megnézni mondjuk, hogy a Jobbik "nagy" nevei, például Pörzse Sándor egyéniben hogy szerepeltek az első fordulóban.

Lucilius 2010.04.25. 19:30:12

Meggyes Tamás az eredményeket látva biztos rápippant egy jointra :-)

mrs. white 2010.04.25. 19:30:38

Na érik a tippem Hogy Molnár oszkár elviszi a pálmát.

Hóember 2010.04.25. 19:30:58

HD adás miatt nem látom a kép szélét... :O
Mennyi volt az oszinak

Ordnassac 2010.04.25. 19:31:25

@Professzore: Pörzse 6,5% körül szerzett.

Frana13 2010.04.25. 19:32:49

Molnárnak a Jobbikban lenne a helye. A Fidesz "lemondott" róla, - bánhatja.

Lucilius 2010.04.25. 19:33:24

@Hóember:

42% ha jól emlékszem, olyan 8%-al ment a fideszes előtt (20%os feldolgozottság).

Marvinian 2010.04.25. 19:33:35

Ej, ez az oldalsáv a mandátumokról nem kéne csak a helyet foglalja

emő27 2010.04.25. 19:33:48

@masni55: lehetséges. bár megbántani meg akarom, mert semmi bajom vele. Bocsi András!

darkmustang 2010.04.25. 19:34:05

@masni55 sztem vele minden ok. En feketenek latom a zakojat , sotetkeknek a nyakkendojet, feher pottyokkel. Teljesen jo.

Tenyleg vetkozhetne !mindenki! a studioban. Biztos vagyok benne, hogy lehalna az osszes szerver az erdeklodes miatt.

mash2193 2010.04.25. 19:34:15

Szerintem T.vasvári "célfotós" lesz...

emő27 2010.04.25. 19:35:25

XIII. kerületből nem voltak még adatok?

deku82 2010.04.25. 19:35:44

Alul:
MSZP
FIDESZ-KDNP
LEHET MÁS A POLITIKA -> röviden LMP nem jó?

Ordnassac 2010.04.25. 19:35:56

Vácott magasan vezet Bábiné. Ez az arány azért meglep. Feldolgozottság: közel 60%

Lucilius 2010.04.25. 19:36:12

Tényleg, Botka. Április 11.-e előtt nem gondoltam volna h megverik. Ez az MSZPés stigma sokat árt most.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.25. 19:36:27

A Hírtv-n fenn volt egy ábra, ott 44 fideszes vezetés, 1 jobbikos 0 az összes többi...
...kis kajázás! Evés közben jön meg az étvágy:-)))

Csináljatok vmit, Gergő, mert az informatívabb!

genghini 2010.04.25. 19:36:44

igen, ezt az oldalsávot legalább 50% feldolgozottságig felejtsük már el....

2010.04.25. 19:37:17

Hajrá Molnár Oszi!:) Kicsit uncsi, hogy az OVB nem fokozza az izgalmakat...

Cartmen 2 2010.04.25. 19:37:49

@török gábor:
Gábor emlékszel arra mikor a Sváby nyaron rovidnaciba es zakoba nyomta?:))) Alkalmazhatnatok:)

Ordnassac 2010.04.25. 19:38:04

Oszi 40%-os feldolgozottságnál 143 szavazattal vezet Pierre előtt.

Lucilius 2010.04.25. 19:38:15

@malacz69【ツ】az oroszlánszínű:

Szanyi kapitány még küzd a Kubatov-szavazókkal? :-)

bóra77 2010.04.25. 19:38:50

@török gábor: simán biztos? valami színesebb nyakkendőt felvehettél volna:) vagy inget. bár gondolom koncepció volt a fehér ing+fekete öltöny.

azé' remélem a XIII.-ból az egyiket elhozza Tóth Joci:)

Eveningtale 2010.04.25. 19:38:52

@emő27: én is feszülten várom az infókat... :)

Cartmen 2 2010.04.25. 19:38:52

Andrásnak adjatok kölcsön egy borotvát!:)

Marvinian 2010.04.25. 19:38:53

Ez most komoly, képviselőjelölteket fogunk nézni???

Hóember 2010.04.25. 19:38:53

szeged besárgul, ugy tűnik

Nuntius 2010.04.25. 19:39:18

Jönnek szépen az eredmények :)

Ordnassac 2010.04.25. 19:39:59

Karakó László megelőzte Császár Józsefet Tiszavasváriban.

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.04.25. 19:40:10

Az oldalsávban az alsó 1 elnyert mandátum mellé mi van írva? Nem tudom elolvasni az online képen a felbontás miatt.

masni55 2010.04.25. 19:41:16

@Tomeczek: Nyilván független, az oszi.

emő27 2010.04.25. 19:41:19

@török gábor: Gábor nem tudnál gyorsan mondani valamit a XIII. kerületről. Te ott többet látsz?

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.04.25. 19:41:22

Szép estét mindenkinek. Én is MO-ra fogadtam, úgyhogy hajrá :) Csak Tiszavasvári nehogy bekavarjon...
Mi lesz a győztes díja? :D

dany82 2010.04.25. 19:41:48

a valasztas.hu-n még mindig semmi adat.

fantasztikus.

bóra77 2010.04.25. 19:41:57

huh, nagyon izgi a képviselőket bemutató műsor:)

Marvinian 2010.04.25. 19:42:39

" K: Az elnökségi ülésen most miről beszélnek? V: Én nem vagyok ott." LOL

Hóember 2010.04.25. 19:43:11

feljött a pierre az oszira!

Sanz 2010.04.25. 19:43:56

9-szeres a szorzója az 54/57 Fidesz egyéni körzetnek (az egyik fogadóirodánál)... remélem, bejön a tippem. :D

mash2193 2010.04.25. 19:44:13

@br: Bettike ma egész kis sportosan flangált a 9 kerületben :D

Eveningtale 2010.04.25. 19:44:43

20 .számú egyéni választókerület 11,62 %-ának adatai alapján.
Dr. Tóth József MSZP - 53,20
Spaller Endre FIDESZ-KDNP - 42,79
Vári György LMP 4,01

Hóember 2010.04.25. 19:44:47

a kubatov szavazók is ütik a kapitányt!

bóra77 2010.04.25. 19:44:53

nagyon szoros M.O. és Daher Pierre
Tóth Józsi - Spaller 53:43

Lucilius 2010.04.25. 19:45:02

Dóri felállt egy zsámolyra vagy Nemes Tamás ilyen alacsony?

Ordnassac 2010.04.25. 19:45:03

@Hóember: 55%-os feldolgozottságnál 349 szavazattal vezet Oszi.

Jézusom, Dúró Dórikának milyen picsogó hangja van...

Lacóka 2010.04.25. 19:45:28

@török gábor: Ha jól látom, most épp 400 mandátum van a jobb oldali sávban, de látom, lassan belekerül a kompenzációs lista :)

mash2193 2010.04.25. 19:45:43

Hol láthatom a friss eredményeket?

Ordnassac 2010.04.25. 19:45:54

@mildi: bent lesz az OGY-ban. Ő vezeti a Csongrád megyei listát.

Lacóka 2010.04.25. 19:46:43

@Lacóka: jó az 390-nek is, kifutottam az agyamat

Ordnassac 2010.04.25. 19:46:59

Karsai József kiesett az OGY-ból.

genghini 2010.04.25. 19:48:02

176-ból 174 fideszes lesz?? ez már az állampárt...

Eveningtale 2010.04.25. 19:48:32

19 .számú 4,65 %-ának adatai alapján.
Dr. Szalay Péter 46,19
Dr. Szanyi Tibor 45,85

mash2193 2010.04.25. 19:49:00

bp 19 kerben lezsek kíváncsi még az eredményekre

mildi 2010.04.25. 19:49:21

@Ordnassac: azt tudom. de sajnálom, amikor jó arcok a pártjuk miatt bukják az egyénit. se la politika

mash2193 2010.04.25. 19:49:51

egyetmista vs oktatási miniszter.... a diák mindíg tudja mi kell neki :P

Nuntius 2010.04.25. 19:51:15

Szanyi vezet pár szavazattal, de nem dolgozták fel még a Kasság gimit. Az még ki van nullázva.

emő27 2010.04.25. 19:51:26

@Eveningtale: ezt hol látod? ovb-n ,mert én ott nem találtam meg! esetleg egy linket betennél. megköszönném nagyon:) Azt most láttam az m1-en hogy épp most mennyi, de azért jó volna többször ránézni.

Ordnassac 2010.04.25. 19:51:57

@Eveningtale: azóta Szanyi megelőzte Szalayt, de csak 16 szavazat a különbség.

Marvinian 2010.04.25. 19:52:03

Már 75 %, fél 9re már vége is lesz....

kicsi11 2010.04.25. 19:52:22

zsíró elemezni is tud, vagy csak a fidesznek nyalni?

2010.04.25. 19:52:51

@bóra77: hajrá Totya...!(Tóth József XIII. ker.)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.25. 19:54:22

@Letícia:

Angyalföldön nem lesz 4 évig semmilyen fejlődés:-((

Elszomorít:-((

;-))

Eveningtale 2010.04.25. 19:54:51

@emő27: ott pedig

Az egyéni választókerületek (OEVK) eredménye

mildi 2010.04.25. 19:55:00

több forrás is megerősítette a Népszabinak, hogy az MSZP-elnökség úgy döntött: az egész testület lemond.
twitteren jött

Ordnassac 2010.04.25. 19:55:37

Oszi 77,5%-os feldolgozottságnál 825 szavazattal vezet.

Eveningtale 2010.04.25. 19:56:10

@Ordnassac: látom, de az még mindig 25,58 % :)

mildi 2010.04.25. 19:56:17

több forrás is megerősítette a Népszabinak, hogy az MSZP-elnökség úgy döntött: az egész testület lemond.
twitteren jött

Idet 2010.04.25. 19:56:23

Kedves Gábor, a televízióban a három jelöltes táblákból csak a középső látszik, és a két szélső fele. Nagyon zavaró! Már az első fordulónál is így volt!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.25. 19:56:39

Azért gondoljátok meg:

Pesten úgyis nyer a fideszes, h a jobbikos jelölt elvisz kb. 8-10%-ot

Lucilius 2010.04.25. 19:56:41

Molnár Gyula jól tartja magát.

Ordnassac 2010.04.25. 19:56:58

@malacz69【ツ】az oroszlánszínű: Szalay doktor még nyerhet. ;-)

25,58%-os feldolgozottságnál 8 szavazattal vezet Szanyi előtt.

Malachi 2010.04.25. 19:57:01

na, megvan a 2/3.

szorítottam érte, komolyan. pedig nem vagyok Fidesz szavazó. ezek után nem hiszem, hogy ha sumákolni akarnának, akkor azt le tudnák nyomni a nép torkán hülye kifogásokkal.

neki lehet feküdni uraim, önökön az ország szeme!

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2010.04.25. 19:57:28

@Idet:
Ezzel András tud a legkevesebbet tenni. A saját TV-den nem lehet nem HD adást beállítani? Vagy a TV-t anamorfra?

Ordnassac 2010.04.25. 19:57:28

@Idet: nálam tökéletesen látszik.

Frana13 2010.04.25. 19:57:44

@mildi:
Akár az országot is elhagyhatnák!
Nem rínék utánuk!

black-cat87 2010.04.25. 19:57:44

Azért az is hihetetlen, hogy az rtl klubon + tv2-n is filmet adnak választási program helyett...

Marvinian 2010.04.25. 19:57:53

@Idet: Akkor nálad van gond mert itt okés :)

mildi 2010.04.25. 19:57:55

Szerintem ha az OVB bohócai ma is aktivizálják magukat, négy év múlva már nem X-szel, hanem XD-vel kell szavazni.

twitter XD

mash2193 2010.04.25. 19:57:58

Szabolcsból direkt csak a Tvasvári eredményeket mondjátok?? Szabolcs 1 vk 2vk?? Nem megy?

kicsi11 2010.04.25. 19:58:11

Azért az látszik, hogy az MSZP hiába lépett vissza, csak nyomdafestéket spóroltak.

török gábor 2010.04.25. 19:58:12

@Idet: sajnos nem én rendezem a műsort. vagyis szerencsére :)

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.04.25. 19:58:14

@Idet: Nekem sem akkor, sem most nincs ilyen problémám.

Eveningtale 2010.04.25. 19:58:36

@malacz69【ツ】az oroszlánszínű: ma hallottam egy szavazótól kifelé jövet már az utcán: "Hát ha spaller szocialista lenne, akkor rá szavaznék". Erre most mit lehet mondani???

genghini 2010.04.25. 19:58:56

üdvözlet fidesztánban!

török gábor 2010.04.25. 19:58:58

@mash2193: mindkettőben nagyon nyer a fideszes.

mash2193 2010.04.25. 19:59:40

Akkor apám boldog lehet otthon :D

mildi 2010.04.25. 19:59:59

@Frana13: pedig küldtem volna neked papírzsepit

Ordnassac 2010.04.25. 20:00:04

Az OVB frissebb, mint az m1. :-D

44,18%-os feldolgozottságnál Tóth József 52,5%, Spaller Endre 43,21%

Lucilius 2010.04.25. 20:00:16

Jakab veri BFet??? Na ez meglep.

mrs. white 2010.04.25. 20:00:42

@Idet: Ha van 16:9 arány a tévéden akkor állítsd be rajta. ha nincs rakd arrébb a készüléket egy kicsit jobbra hátha bejön a felirat (de az nem biztos hogy használ).

Hóember 2010.04.25. 20:00:54

Úgy tűnik bukik az 57-es tippem :P
Hiába, nem én vagyok az elemző...
De az egy hónappal ezelőtti mandátumbecslős játékunkban igen jól állok!

Ordnassac 2010.04.25. 20:01:39

Közel 42%-os aránynál közel 300 szavazattal vezet Szanyi Szalay előtt.

mash2193 2010.04.25. 20:02:05

@török gábor: Akkor szabolcs ami eddig mindíg virág kertész megye volt most profilt váltott:D Elkezdődtek a narancs ligetek telepítései! :D :D

globglob 2010.04.25. 20:03:35

Oszi behúzza Edelényt, Tóth József győz a XIII-ban és Szanyinak is egyre nagyobb az esélye. A többi egyéni mandátum a Fideszé.

Sanz 2010.04.25. 20:03:57

Gábor, majd lesz post arról, hogy vélhetően hány % LMP-s szavazott át az MSZP-re? Vagy valami ilyesmi?

dortimcsi 2010.04.25. 20:03:58

a Csongrád megyei eredmények nagyon hanyagolva vannak....

darkmustang 2010.04.25. 20:04:13

Rovid musor lesz :( Talaljatok ki valamit, hogy ne legyen az legyszi.

mildi 2010.04.25. 20:04:34

@mash2193: magyar narancs? az sárga meg savanyú :)

Frana13 2010.04.25. 20:04:48

@mildi:
itt van mellettem a repülósóval együtt :DD

mildi 2010.04.25. 20:05:39

@Frana13: mellettem pálinka van ;)

krause 2010.04.25. 20:05:50

@black-cat87: Lassan az m1 is elkezdhet azon gondolkodni, milyen filmet rakjanak be... az eredményeket nézve, mindjárt meglesz a 100 százalék, mindjárt vége...

mash2193 2010.04.25. 20:05:52

H@mildi: Bízunk benne sok sok nap sütés lesz és jól beérik :D

mrs. white 2010.04.25. 20:05:56

Engem nem lepett meg Gábor! A radikális hang azonos volt. Nem azért szavaztak át mert felszólitották őket hanem azért mert egyet értenek vele. Na ez nincs az lmp mszp relációban.

ladislaus 2010.04.25. 20:06:55

angyalfold miert ennyire maszopos? Nem ertem...

Ordnassac 2010.04.25. 20:07:09

Szanyi 55,81%-os feldolgozottságnál közel 400 szavazattal vezet.

emő27 2010.04.25. 20:07:50

Nagy harc lesz ez a XIII.-ban Na de az edelényi Oszkáron nagyon meglepődtem.

Ja meg az esztergomin is.

Ordnassac 2010.04.25. 20:08:28

Viszont még nincsenek adatok a 48-as legendás szavazókörből!

mildi 2010.04.25. 20:08:30

@mash2193: ámen! nem szeretem őket, de riszpekt, ha finom lesz az a narancs :)

mrs. white 2010.04.25. 20:09:01

@Ordnassac: Hiányoznak akik a második körre nem kérték át magukat. Mondjuk a kerületet nézve így talán igazságosabb.

Frana13 2010.04.25. 20:09:14

@mildi:
jjjja, az belsőleg használ. én borozok :-)

ladislaus 2010.04.25. 20:09:23

hupsz almaspita szag terjeng a lakasban... es a tarhonyaleves is fo :)

emő27 2010.04.25. 20:09:56

@ladislaus: mit nem értesz. Itt él a legtöbb nyugdíjas.

török gábor 2010.04.25. 20:10:01

tudja valaki, hogy Szanyi körzetében hány külföldi szavazó lesz?

Ordnassac 2010.04.25. 20:10:41

@mrs. white: abból a szavazókörből még egyáltalán nincs eredmény.

Frana13 2010.04.25. 20:11:04

Mibe kerülhetett Karsainak ez a sok szavazat?
Pontosítok: mibe került ez nekünk?

Marvinian 2010.04.25. 20:11:11

A Szanyi vs Szalay akkor lett volna igazán érdekes ha vissza lép az LMP-s

Nuntius 2010.04.25. 20:11:42

Szekeres narancssárga nyakkendőben :D mókás :)

mrs. white 2010.04.25. 20:11:53

@török gábor: Pont ezen filóztam. Szanyi kapitány ezen még elcsúszhat. Ott biztos megkell várni a külföldieket a végeredményhez.

panelburzsuj 2010.04.25. 20:12:14

A négy visszaléptetett maszopos helyén Fidesz:LMP rendre 60:40, egyedül Illés Zoltánnak sikerült 2-3 százaléknyival hatvan fölé emelkednie. (Jól összezavarta a zöldeket ... :)

ladislaus 2010.04.25. 20:12:18

@emő27: De ennyire??? pfff... inkabb maradok az almaspitenel meg tarhonyanal :)

Marvinian 2010.04.25. 20:12:27

MSZP-nél már a hangra sincs pénz :D

Lucilius 2010.04.25. 20:12:41

Szekeres már fikázza az LMPét :-DDD

Frana13 2010.04.25. 20:13:03

Úgy látom, a miskolci 4-es körzetben még mindig sokan hisznek Tompában... Nagyon nem kéne!

tengier 2010.04.25. 20:13:03

a szocik már kenik az lmp-re:)

mrs. white 2010.04.25. 20:13:37

@Ordnassac: A Szanyiéból? Vagy most nem ott adják le az átjelentkezők?

genghini 2010.04.25. 20:13:41

@ladislaus: sült tök szag még nem? (már az avatarod miatt..)

Hóember 2010.04.25. 20:13:52

Szégyelld magad szekeres.

ladislaus 2010.04.25. 20:13:58

@török gábor: nem tudom hogy ez jelentos lenne... ha megnezzuk hogy leginkabb nem Bp-rol mennek kulfoldre elni, dolgozni az emberek, es iment kaptam valaszt hogy ott a legtobb a nyugdijas, igy szerintem lenyegtelen darabszam ez.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.25. 20:14:15

Szekeres már osztja az LMP-t, h ők a hibásak!
Kurvannyát, komolyan! A jobbikosok sem léptek sehol vissza a Fidesz javára.

mildi 2010.04.25. 20:14:18

@Lucilius: azért léptek vissza, hogy legyen kire kenni :(

Ordnassac 2010.04.25. 20:14:43

@mrs. white: de ott, csak még számolják a szavazatokat és még nem küldtek adatokat.

jazs 2010.04.25. 20:14:44

@török gábor: Kedves Gábor!
Kicsit meglepő, amit a TV-ben mondott, hogy nem számított arra, hogy a jobbikosok ilyen arányban Molnár Oszkárra szavaztak. Szerintem abban is téved, hogy ezt a szavazók fegyelmezettségével magyarázza. Szerintem az okok inkább abban keresendők, hogy Molnár Oszkár ugyanazt az üzenetet mondja, amit a jobbik, ahogy a jobbik sem a párt emblematikus figurái miatt érte el az eredményeit, hanem azért, mert volt egy olyan üzenete, ami ebben a politikai helyzetben nagyon népszerű bizonyos szavazók között. Amennyiben elfogadja az elméletemet, szerintem már Önnek is jobban összeáll majd kép. Egyébként nagy tisztelője vagyok a munkájának. Remélem nem veszi zokon az észrevételemet.

ladislaus 2010.04.25. 20:14:46

@genghini: ez egy smiley... Halloween meg odebb van :D

mrs. white 2010.04.25. 20:15:17

Szekeres azért nagyon ott volt.

deku82 2010.04.25. 20:15:49

Gábor!

Szekeres már mondta, hogy az LMP a hibás...

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.04.25. 20:15:55

@mildi: Ez az első pillanattól kezdve teljesen nyilvánvaló volt. Tök hiteltelen, persze biztosan vannak, akik beveszik.

Lovastengerész 2010.04.25. 20:16:39

NB! : tóthjózsef vs spallerendre ugye. ez az amiről egy korábbi kommentben szóltam (post 3-ik kérdés)

Ordnassac 2010.04.25. 20:16:49

@malacz69【ツ】az oroszlánszínű: @Hóember: @tengier: titeket meglep? Szerintem várható volt, ez az egész visszalépősdi is erről szólt.

emő27 2010.04.25. 20:17:36

A külföldről szavazókról valahol van táblázat?

mildi 2010.04.25. 20:17:38

rogán tegezőben nyomja :)

mrs. white 2010.04.25. 20:18:07

@Ordnassac: Ok értelek. Akkor Szanyi kapitány úgy szívhat mint két hete. A befutó előtt vezet, aztán a célfotó nem őt hozza ki. Bár biztos vagyok benne, hogy sokkal kevesebb átjelentkező lesz., de az is igaz hogy normál üzemmódú szavazóbol is kevesebb volt.

Cantona 007 2010.04.25. 20:18:53

Az elmúlt nyolc év tanulsága: " Egy hazát lehet gyűlölni, bírálni, el és megítélni. Csak árulni nem lehet". ( Márai 1946.)

Hóember 2010.04.25. 20:18:57

@Ordnassac: nem lep meg. attól még szégyellheti magát.

Ordnassac 2010.04.25. 20:19:20

@mrs. white: abban a szavazókörben messze a legnagyobb volt a részvételi arány.

ladislaus 2010.04.25. 20:19:41

gyf nem tunik fel, nem beszel valamit? vagy szaunazik? (remelem :) )

Ordnassac 2010.04.25. 20:19:53

@mildi: még nincs negyven. Mit magázódjon? ;-)

Frana13 2010.04.25. 20:19:58

Én bizony csak a fidesz felelősségére tudok gondolni!
Rogán fiam! Ne légy hülye!

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.04.25. 20:20:16

Rogánt nem tanították meg az iskolában, hogy a mondatok között szünetet kell tartani? :)

hegyihonor 2010.04.25. 20:20:24

lehet nézni online az m1 musorat?

darkmustang 2010.04.25. 20:20:31

Rogan lenyulta az LMP szoveget...

ladislaus 2010.04.25. 20:20:43

@vakcsibe: ez nekem is eszembe jutott!!!!!

mrs. white 2010.04.25. 20:20:55

@Ordnassac: Nyílván a tét miatt, de a kéthéttel ezelőttit gondolom így sem érte el.

Nikx 2010.04.25. 20:21:27

és akik, nem akarták ezt a győzelmet, azok nem az ország része - érdekes Rogán "beszéd"