Rövid válasz: főpolgármester és azt megelőzően főpolgármester-jelölt lenni. Mielőtt azonban jönne a hosszabb válasz, egy kis sport. Miközben Horváth Csaba éppen megtette mai bejelentéseit, én a Veszprém-Barcelona kézilabda meccsre igyekeztem. Még most is zúg a fülem a csarnokot szinte szétrobbantó szurkolástól, de a pályán is érdekes dolgok történtek. A katalán csapat nem játszott jobban, csak éppen több világklasszissal és nagyobb variabilitással rendelkezett. Külön tanulmány volt Nagy László viselkedését figyelni: bár korábban általában nagyon szimpatikusnak tűnt, ezúttal láthatóan nagy terhet tett rá az ellenséges hangulat, és akadt egy-két furcsa megnyilvánulása. Jó lenne árnyaltabban viszonyulni esetéhez: attól még nem lesz valaki hazaáruló, ha egy külföldi csapatban hajt egy magyar tulajdonú – és szintén sok idegenlégióssal felálló - együttes ellen; de talán neki sem kellene egy ilyen esetben úgy tennie, mintha spanyolabb lenne a spanyoloknál.
(Fotó: TG)
De vissza a politikára! Horváth Csaba mai bejelentését – ahogy látom – jó sokan elemezték már, itt a blogon az előző bejegyzés alatt is érdekes hozzászólások születtek. Nehezen védhető a helyzet: 2013-as ígéretet tenni most, pár nappal az elvesztett parlamenti választás után tényleg meglehetősen szokatlan, nem is beszélve arról, hogy az MSZP-nek most sem a díjmentességről, sem a BKV-ról beszélni nem tűnik túl szerencsésnek. S bár még hosszan lehetne ironizálni a mai majálison elhangzottakon, a lényegi kérdés szerintem egyelőre nem Horváth messzire tekintő ötleteinek a sorsa, sokkal inkább az, hogy lesz-e egyáltalán a politikusból főpolgármester-jelölt.
Márpedig itt találjuk a nagy sietség – a politikus szempontjából kétségtelenül érthető - okát: korántsem biztos ugyanis, hogy az MSZP-nek érdeke lenne kitartani korábbi megnevezettje mellett. Az április budapesti választási eredmények ugyanis azt üzenhetik, hogy egy széles körű együttműködés még ebben a jobboldali dominanciára utaló helyzetben is esélyessé tehetné a Fidesztől balra állókat. Az MSZP (25,3%), az LMP (12,8%) és az MDF (4,7%) listán közösen 42,8 százalékot kapott a fővárosban, míg a Fidesz 46,3, a Jobbik pedig 10,8 százalékot szerzett. A számok magukért beszélnek: enyhe fideszes népszerűségvesztés esetén – ha a Jobbik önálló jelöltet állít – az egyfordulós főpolgármester választáson a baloldali pártok közös támogatottja a győzelem reményével vághatna neki a küzdelemnek.
Horváth Csabát azonban az LMP nagy valószínűséggel nem támogatná, azaz az ő indítása esetén számítani kellene arra, hogy a baloldali-liberális fővárosi voksok nem koncentrálódnának – mindez egyértelműen a Fidesz helyzetét könnyítené meg. Ha azonban valamilyen „véletlen” folytán előkerülne például egy civil szervezet által ajánlott, az MSZP-hez és az LMP-hez is egyformán közel-távol álló szereplő, a két politikai erő néhány más műszervezet mellett könnyen beállhatna a támogatói táborába. Egy ehhez hasonló konstelláció a Fideszt is elgondolkoztathatná, hiszen egy ilyen összefogással szemben csak egy olyan jelölttel lehetne sikeresen harcolni, aki képes a másik oldalról is szavazókat megszólítani. Tarlós Istvánra ez talán kevésbé igaz (bár a Jobbik szavazói irányába viszont vonzó lehet), de az áprilisi adatok alapján akadnak olyan fideszes politikusok, népszerű budapesti polgármesterek, akik képesek lehetnek erre: Rogán Antal 6, Riz Levente pedig 7 százalékponttal kapott több szavazat egyéniben, mint a párt listája ugyanabban a választókerületben.
S akkor újra a majálishoz: ha Horváth a párton belüli formális jelöltséget már megkapva nagyon előreszalad, később sokkal nehezebben, körülményesebben lesz visszahívható – nem kétséges, hogy ma éppen ennek az előreszaladásnak láttuk egy számára fontos állomását.
