Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
16:28

Szolgálati közleménnyel kezdek: ez nem egy pirotechnikai blog, tehát tessék a címet helyesen artikulálva* olvasni. S akkor a kifejtés: most az a meglepetés, hogy elmaradt a meglepetés. Idén szokatlanul hatékonyan működött a szivárgás, Orbán Viktor ma azokat mutatta be leendő kormánya minisztereiként, akiket a média már elég régóta „tudott”. Az új tárcavezetőket a sajtó rögtön beszéltetni is kezdte, így aztán többek között kiderült, Pintér Sándor nem gondolja, hogy Gergényi Péter a 2006-os őszi eseményekkor törvénytelenül járt volna el; ami azért – finoman szólva - nem pontosan azonos azzal, amit ebben a tárgykörben korábban az ellenzéki párt  mondott. Mindez önmagában nem annyira érdekes, de jól szemlélteti azokat a kommunikációs csapdákat, amelyek most – amikor néhány eddig kevésbé exponált és nem az egyenbeszédben edzett emberre irányul a reflektorfény - a Fideszre várhatnak.

(Fotó: Origo)

Egyben az is világossá vált, hogy tényleg lesznek csúcsminisztériumok, bár ezt a kifejezést a Fidesz elnöke következetesen kerülte. Az 1990 utáni legsoványabb miniszteri szerkezet próbája természetesen a gyakorlat lesz majd, de azért már most látszanak azok az előnyök és hátrányok, amelyekkel számolni érdemes. Az nem vitás, hogy Orbán Viktor vezetői fejlődéstörténetében elérkezett az a pont, amikor a minél kevesebb politikussal konzultálni és a minél több feladatot okosan delegálni szemlélet érvényesül. A kevés tárcavezető erősen koncentrált és tudatosan hierarchizált hatalomgyakorlásra ad lehetőséget, s ez akár hatékonyabbá is teheti a kormányzást.

Az új miniszterekre – mármint elsősorban azokra, akik összevont tárcákat kapnak – azonban brutális munkaterhelés hárulhat: külföldön és belföldön egyaránt. Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrásokért felelős miniszter például az oktatás, a kultúra, a szociálpolitika, az egészségügy és a sport kapcsán egyaránt első számú illetékese lehet a döntéshozatal mellett az egyeztetéseknek is, s ha itthon időnként meg is teheti, hogy államtitkárait küldi maga helyett egy-egy alkalommal, a nemzetközi kapcsolatokban – különös tekintettel az EU miniszteri találkozóira – neki kell aktív szerepet játszania. Az új rendszer leggyengébb pontja megítélésem szerint egyértelműen ez: vajon képes lehet-e egy miniszter ennyi kérdéssel kompetens módon foglalkozni, s legalább három helyen egyszerre megjelenni. S ha a válasz esetleg igenlő is lehet, talán akkor is – már elnézést a kifejezésért - példátlanul gyors amortizációval érdemes számolni.


* Többen felhívták a figyelmemet arra, hogy "a cím a helyes artikulációtól kevésbé nyer más értelmet, a helyes dallamívtől és nyomatéktól annál inkább". Köszönöm és elnézést kérek tudatlanságomért.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr101971518

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Réthelyi a magánkórházak mellett 2010.05.10. 18:56:19

A humánpolitikai csúcsminiszternek jelölt Réthelyi Miklós a Hírszerzőnek adott interjújában arról beszélt: egyes helyeken szükséges a kórházprivatizáció.

Trackback: Milyen hamar ég ki a 8 miniszter? 2010.05.04. 13:05:16

Török Gábör a blogbejegyzésében végiggondolta, hogy az új 3 minisztériumot öszefogó humánminiszter titkára lenne, akkor hogyan venne részt az EU miniszerti értekezleteken, amikor az oktatási tárca vezetőket hívják, meg amikor az egészségügyiminisz...

Trackback: Oligarchák 2010.05.04. 08:54:15

Az új kormánytagok bejelentéséhez kapcsolódóan: Idézet: a magyarok vasárnap úgy döntöttek, véget vetnek az oligarchák rendszerének Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója, 2010. április 26. Definíció: Az oligarcha szó egy nagyobb országrészen ön...

Trackback: Orbán-kormány: gyorsértékelő 2010.05.04. 08:31:42

A Véleményvezér a kormánytagokat értékeli – nem az elődeikhez, hanem az elvárásokhoz és a feladatokhoz viszonyítva. Orbán Viktor hétfőn bemutatta minisztereit. A társaság már első látásra is elég vegyes: tapasztalt és kipróbálatlan, markáns és ...

Trackback: Anatómiaprofesszort a kormányba? 2010.05.04. 08:09:54

Bár ennek a blognak nem célja a direkt pártpolitika, a kormányalakítás elég fajsúlyos ügy a magyar egészségügy szempontjából ahhoz, hogy foglalkozzunk vele. Ma Orbán Viktor leendő miniszterelnök bemutatta Réthelyi professzort, mint a kormány leendő nem...

Trackback: Az új Kormány... 2010.05.03. 23:26:28

Csak egy kép és más semmi...

Trackback: Magas labdák - Pintér első megnyilvánulása 2010.05.03. 20:00:02

Nemzeti érzelmű emberként tagadhatatlanul pozitív elfogultsággal viseltetünk az új kormány iránt, ám ez nem jelentheti azt, hogy lemondjunk a jogos kritika gyakorlásáról. Éppen ellenkezőleg: a balról jövő, érdekvezérelt és ezért legtöbbször hamis kriti...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrovai 2010.05.03. 16:34:11

Ahogy írod is: KIÉG!

reader613 2010.05.03. 16:35:27

- hogyan ismerszik meg a kezdő tűzoltó?
- elég könnyen.

Kata78 2010.05.03. 16:44:02

Tehat, ha a pirotechnikai tanacsadason tul vagyunk :) a lenyeg, hogy engem peldaul erdekelne az fennt emlitett Pinter-fele "osszeferhetetlen kijelentes" Fidesz kommunkacioja. Valaki anno itt emlitette Orwellt. Nem eloszor bizonyosodna be valamifele szelleme az ironak.

shannon 2010.05.03. 16:53:48

Részemről Pintér Sándor újbóli belügyminiszternek jelölése és a Pénzügyminisztérium beolvasztása nem nyerte el a tetszésemet, de majd az idő igazolja a döntések helyességét (vagy nem).

török gábor 2010.05.03. 16:55:22

@Mr. Pither: látom, sikerült megragadni a lényeget :)

jjulie 2010.05.03. 16:59:56

engem a semjén nenmzetpolitikai funkciója izgatott fel

ez vajon mifán terem?

shannon 2010.05.03. 17:01:20

@jjulie:
Ez a tipikus nesze semmi fogd meg jól, se önálló tárca se feleősségi kör csak a rang. Ennyit a rangkórságról...

Kata78 2010.05.03. 17:05:09

@jjulie: Amennyiben nemzetpolitika A csoportbol B-be majd az idok valtozasaval C-be, majd ujfent A-ba csatlakozni. Ha jol ertelmeztem az oneletrajzat, szoval, akkor ez egyik legjobb ember :) probaltam nem cinikus lenni....

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.05.03. 17:05:20

@török gábor: Ne haragudjon, nem szokásom stiláris tanácsokat adni blogokon, megjegyzésem csupán annak szólt, hogy háromszor kellett elolvasnom az első mondatot, mire megértettem, hogy mire utal, és ezt én (teljesen szubjektíve) a szóválasztásnak tudtam be (főleg, mert az általam eddig olvasott 158 posztban igen kevés ilyen problémába ütköztem). A smiley-val szerettem volna jelezni, hogy hozzászólásomban kizárólag a jószándék vezérelt, hiszen esetleg későbbi olvasók dolgát megkönnyíthetné egy szócsere.

Sajnos személyi kérdésekben nem vagyok otthon, Pintérről eddig főleg rosszat hallottam, de a többi új névről nincs sok ismeretem, nem akartam belekontárkodni abba, amihez nem értek.

Damján · http://magyarispita.blog.hu/ 2010.05.03. 17:07:30

A kérdés jó, s én is Réthelyi minisztériumát tartom a legérdekesebbnek. ( magyarispita.blog.hu/2010/05/03/anatomiaprofesszor )

Szerintem azért működik, ha a pol. államtitkár is besegít neki. Igazából egy necces időszak lesz, a magyar EU-elnökség ideje - ez persze sztem. minden miniszétriumban kemény lesz...

Terniak 2010.05.03. 17:07:32

Szerintem a rossz kérdés megfogalmazása. Nyilvánvalóan egy személy nem tud ennyi területtel foglalkozni. Ennél jóval kisebb felelősségi körrel és hatáskörrel rendelkező minisztériumot sem lát át egy személy, a miniszter. (csak zárójelben, nem mintha fokmérő lenne: a Zuschlag-ügyben a volt sportminiszter, majd miniszterelnök mondta el tanúvallomásában, hogy bizonyos összeghatár alatt nem érték el a miniszteri ingerküszöböt egyes szerződések).

Ezért van óriási jelentősége a minisztérium belső felépítésének és egy operatív apparátus felállítására. Egyik haszna lehet, hogy a közigazgatási egyeztetés nem tárcaharcokról fog szólni, hiszen az EÜM-nek és a Szociális minisztériumnak mostmár "házon belül" kell majd lejátszania az érdekellentéteket. Az tény, hogy a "nemzeti együttműködés" és konzultáció rendszerében visszatetsző lehet, ha a miniszter mindig mást küld maga helyett (ez igaz az ogy. bizottságokra is), de erre vannak/lesznek az államtitkárok.

Meg kell várni a Ksztv. módosítását, addig nehéz a hatékonyságról beszélni.

radala 2010.05.03. 17:07:58

Épp az iménti blogbejegyzésbe írtam bele, hogy micsoda zseniális dolog ez a szivárogtatás, mert velem például a végére sikerült elérni, hogy Pintér már nem is zavar, inkább már csak a Cum Laude Farkas. Viszont Pintér bekaphatja ezzel a Gergényi cimborájával. Ez az ö nem gondolja ez pont olyan, mint a TUDATOSAN nem találkoztam Clodoval. No mindegy meglátjuk, szerintem, ha Gergényit nem sittelik le, akkor bekaphatják, az egyetlen kivétel, ha Gergényi vádalku keretében GyF-re vall.
Jut eszembe mi van akkor, ha Gergényi azt mondja, hogy GyF parancsba adta a TV székháznál a rendőrmegveretést. Ilyen parancsot végre szabad hajtani? Ugye nem, jogilag sem, mert ha igen, akkor egy világ omlik bennem össze.

jjulie 2010.05.03. 17:14:07

@radala:

nem lesznek itt semmi féle lesittelések

amúgy mit gondolsz, most akkor ez most fogyókúra, vagy hízókúra?

fiatalborivo 2010.05.03. 17:14:31

Nekem csak egyetlen dolog szúrja a szememet. Van egy Gráf József aki már nem sokáig van de lényeg hogy a legtöbb ideig volt, a rendszerváltás óta és ez talán annak tudható be hogy nem a legrosszabbul végezte a dolgát. Most meg ezután hoznak egy jogászt, aki még ugyan egy mezőgazdaságilag nem elhanyagolható területen volt ugyan polgármester, de ezen kívül mi köze van a mezőgazdasághoz. Mert azt értem hogy a vidékfejlesztés terén felszólalt 2ször a Parlamentben, de ugyan már, nem talált senki legalább látszólag alkalmasabbat az egész környezetében Tisztelt MinJelölt Úr. Mert gyakorlatilag az illetőnek a legfőbb érdeme hogy 89 óta tag a Fideszben ha jól emlékszem.

fromdtod 2010.05.03. 17:15:43

Engem a környezetvédelmi terület zavar. Ebből látszik, hogy alapvetően nem értenek hozzá, és nem is fog történni semmi ezen a területen normális dolog. Merugye környezetvédelem ződ, a mezőgazdaság is ződ, akkor egy tárca. Szerintem sokkal normálisabb lenne, ha Réthelyi alá került volna ez a terület is, hisz az emberekről szól ez is...

sárkányfő 2010.05.03. 17:16:54

Na itt a lista, most már hivatalosan is, akkor véleményezem :)

1. Orbán azzal jött még a két forduló között is, hogy még nincs meg kormánynévsor, még nem is gondolnak ilyesmire, amíg a 2. forduló utolsó szavazója is le nem adta szavazatát, ez "tiszteletlenség" lenne a választókkal szemben, blabla. Ez már akkor is hazugság volt, sőt, Pintér pl. hónapok óta készül miniszternek, ezért adta el a cégeit, akárcsak Fellegi. A sajtóban a 2 forduló között megjelent nevek találtak, azaz nem voltak alaptalanok. Tehát az is hazugság volt, amikor Orbán minden találgatást kacsának minősített, mondván hogy Ő még senkinek nem mondott neveket. Dehogynem mondott...

2. A kormány struktúrája szerintem jó, persze az parasztvakítás, hogy "kevesebb" a miniszter, egyszerűen átneveztek pár miniszert államtitkárnak, ez a szokásos primitív kommunikációs trükk (=kamu).
Ami jó, az az, hogy gyakorlatilag Navra fogja vezetni az országot, és bár Navra is réges rég levetkőzte egykori értelmiségi és emberi vonásait, és eladta magát kőkemény elitkatonának a Fideszbe (micsoda bukás, btw... értelmiségből politikus... igazi görög eposzba való tragic... kár érte... komolyan...), még így is magasan a legértelmesebb ember az egész bandából. Ő lesz gyakorlatilag az operatív, tényleges kormányfő, Orbán meg a táltos és félisten.

Ez a duós felállás több teret enged majd a korrekcióknak, egyrészt természetesen Orbán sose fog semmi olyat személyesen bejelenteni ami akár negatív akár támadható, akár rizikós, másrészt ha valami nagyon szarul sül el, be lehet adni, hogy akkor jön a jó Orbán és helyrehozza a Navra hibáját (ezért is van külön szóvivője, meg persze az ego miatt). Legalábbis ez a terv. Aztán lehet majd Navrának kell helyrepofoznia Orbán hülyeségeit.

Persze minden fontosról Orbán dönt majd, ez természetes, Navra meg szépen végrehajtja.

3. Ami még jó, hogy stabil kormánynak ígérkezik, a stabilitás alapja az Orbánhoz való abszolút és totális hűség. Itt nem lesz furkálás, belharcok, Orbán megkérdőjelezhetetlen uralmát mindenki tiszteli és tisztelni is fogja, ami stabilitást ad a kormánynak.
Oké, lesznek belharcok, de csak alacsonyabb szinten, de ha leszól Orbán, hogy akkor ez így van, akkor annak is azonnal vége lesz.
Ez a hűségesküs, feltétlen, beteges szervilizmusba hajó lojalitás persze nem túl szimpi, finoman szólva, de működik. És ez persze nem jelent szakmai minőséget sem, de hát a politikában a szakmai szempontok mindig másodlagosak voltak (Hende? Mint miniszer??).

A kivétel a frakcióvezető, én már rég látom annak a fiúnak szemén, hogy egyszer miniszterelnök akar lenni, Orbán is tudja, bizalmatlan, épp ezért nem kapott tárcát, hogy ne tudjon kormányzati tapasztalatot szerezni. Orbán most sokkal erősebb annál, semhogy potenciális ellenfeleit kormányposztokkal kéne pacifikálnia.

4. Orbántól szép gesztus, hogy esélyt ad az ellenzéki pártoknak, hogy 2014-ben leváltsák: Pintér, Fellegi, Hende és Semjén. Semjén! Mint me. helyettes! Erről inkább nem is írok semmit, szégyen. Ez tényleg fájt, pedig várható volt. Pintér hozzá képest európai kultúrember.

5. A Pintér-Fellegi duó azért is gáz, mert Orbán kihirdette, hogy vége az oligarchák uralmának. Most már tudjuk (persze eddig is tudtuk), hogy ez fideszmagyarról szimpla magyarra lefordítva azt jelenti, hogy a szoci oligarchák helyébe a mi fideszes oligarcháink kerülnek. Micsoda változás :) És miért nem lepődök meg?
Amúgy az, hogy 8 év ellenzéki "kemény felkészülés" után még mindig Pintért vették elő, nem bírtak mást kinevelni vagy találni, az már Orbán alkalmatlanságát is bizonyítja. Nem tanult semmit, és ahogy ismerem, nem is felejtett semmit.

Ami tetszik, hogy fogadkoznak hogy nekimennek a bürokráciának. Szerintem ez gigászi harc lesz, ha nem csak a jól ismert lázas semmittevés és kommunikációs blöff a cél. Erősen kétesélyes kimenettel, de drukkolok hogy legalább a felét el tudják érni annak amit most sejtetnek.

Érdemes megnézni, hogy már nyomokban is eltűntek a 90-es évek eleji ősfideszesek. Már Pokorni, Kövér, Deutsch, és mások sincsenek sehol (nem hiányoznak). Persze maga Orbán is teljesen más ember már mint volt.
Martonyi-Matolcsy az utolsó kommunista kormány államtitkárai voltak, Pintért, Fellegit, Semjént már említettem, a többi szürke eminenciás csereszabatos, egyedül Navra jelent fejlődést.

Ja, és le kéne már szokni a Fidesz elnevezésről. Ez a párt már réges rég Orbán Viktor személyes tulajdonú pártja, réges rég saját képére formálta, azt csinál vele amit akar. stb. A valóságnak megfelelően kéne hívni: Orbánpárt.

bigapples 2010.05.03. 17:20:47

Nem gondolom, hogy szivárgás volt, sokkal inkább tudatos kiszivárogtatás.

Pintér értelemszerűen nem akarná a volt kolléga ténykedését elítélni. Ha előveszik a 2006-os rendőrségi törvénysértések ügyét, nyilván nem a miniszter hanem a megfelelő ügyész fog eljárni.

Nem tudom, hogy a csúcsminisztériumok kialakításának ügyét egyszerűen OV vezetői fejlődéstörténetén keresztül kell-e szemlélnünk. Többször elhangzott, hogy nyugat európai példák alapján vezeti be a Fidesz a hatékonyabb kormányzás érdekében.

Én a csúcsminiszter munkakörét nem úgy képzelem el, hogy három helyen kell helytállnia, 3 miniszter munkáját végezve el. Erre ott lesz 3 államtitkár, aki elvégzi azt, ami korábban a 3 miniszter feladata volt. A csúcsminiszter koordinálja őket, stratégiai döntéseket hoz, kvázi az adott terület miniszterelnökeként. Ezzel együtt valóban komoly nyomás lesz rajtuk.

@jjulie: blikkfangos elnevezés, semmi több, ténylegesen vallásügyekkel foglalkozó tárcanélküli miniszter lesz. Elég ennyi?

radala 2010.05.03. 17:25:44

@jjulie: Tulajdonképpen leszarom, én született konzervatív vagyok, változás rossz, ergo ez az egész így elsőre nem tetszik, mer az egész hierarchizálás nem az én stílusom. Semmiben nem hiszek, nem is értem mi a szart akar OV. Illetve baromira reménykedem benne, hogy valamit tényleg akar is nem csak annyit, hogy elhitesse a birka néppel, hogy ö a mérnök, aki nem avatkozik bele a kis dolgokba...
Nem tetszik nekem semmi, de nehezen hiszem, hogy nekem tud valami tetszeni. Nagyon tartok tőle, hogy minden csak PR.
Az egyetlen, ami a kedvere való az egészben, az az, hogy OV folyamatosan nyomja, hogy ők politikusok. Kb 100x mondta ki a politikus szót. Talán azt szeretné elérni, hogy ne legyen majd szitokszó a politikus. Ez tetszik. Igazából Pintér is tetszik, valamiért el lehet róla hinni, hogy van akkora geci, hogy rendet tud tenni (nem tudom mekkora amúgy a rumli, gyakorlatilag életemben nem jártam igazán elcigányosodott részeken csak Tiszatúrán 20 éve utoljára.
Általában nem szimpik ezek a csávók. Nekem Mikola, Harrach, Pokorni, Járai miniszterként szimpatikus volt. De meglátjuk mi lesz. Valóságban tökéletesen irrelevánsnak gondolom a hatalmi struktúrát, de mint mondtam én nem szeretem, ha a keretek változnak én azt szeretem, ha a kereteket meghagyva csinálnak ügyes dolgokat. PL a referatura szimpatikusabb volt, mint a MEhelyettes.

Terniak 2010.05.03. 17:25:53

@ó jaj: a 3. pontban írottakkal kapcsolatban a politikára vagy a közigazgatásra gondolsz?

A közigazgatás kifejezetten igényli azt hogy végső soron legyen egy döntés. Ezt a döntést pedig a csúcson állónak kell meghoznia, és meg kell hoznia, majd ezért vállalnia kell a felelősséget. Amit az elmúlt években gyakran "sodródásnak" lehetett érezni a kormányzati politikában, az éppen abból adódott, hogy nem volt aki döntsön, aki magára vállalja a döntést, és a nevét adja a döntéshez (lásd a napi standolás kálváriáját).

A szakma és a politikáról viszonyáról írottakkal kapcsolatban egyetértek (sajnos).

fiatalborivo 2010.05.03. 17:28:00

@ó jaj: a Pintér-Fellegi dolgon én is jót mosolyogtam. Annyiban különböznek mondjuk Gyurcsánytól, vagy Kókától hogy az utóbbi ak csak átadták cégeiknek irányítását másnak amíg politizáltak, ezzel azt mondva hogy nem vagyunk álszentek, gazdagok vagyunk, van miből élnünk, de most nem azzal foglalkozunk. itt most Orbán kiadta hogy el kell adni a cégeket(háttérben a papírral hogy ha megszűnnek a politikában létezni akkor kb feleannyiért visszakapják a cégeket vagy egyéb más dolgot), hogy ne legyen támadható felület. Áhhh, hagyjuk csak felhuzom magam...

jjulie 2010.05.03. 17:28:53

@ó jaj:

" Itt nem lesz furkálás, belharcok, Orbán megkérdőjelezhetetlen uralmát mindenki tiszteli és tisztelni is fogja, ami stabilitást ad a kormánynak."

ez a sólyom ügy már lehet hogy ennek a végének a kezdete

meg mi mindent gondolhatnak meg sutyoroghatnak a háta mögött a fiatalok, ahogy a kubatov szövegéből sejthető

lorantka_a_gall 2010.05.03. 17:29:30

Én egyértelműnek látom, már a szivárogtatások elején is úgy tűnt, hogy a funkcionalitásnak van alárendelve minden más. Ez a kormány (több mint valószínű) _tényleg működni fog_. És ez jó. A minisztériumokat tekintve egyetértek @bigapples: -szel.

tölgyes 2010.05.03. 17:29:33

@ó jaj: Az ítélkezéssel célszerűbb megvárni az államtitkárok listáját, hiszen a kormányzati struktúra velük lesz teljes. Az azért nem mindegy, hogy pl. az oktatási területet irányítja 1 miniszter 2-3államtitkár.. vagy egy államtitkár... de én ezt most még nem látom.

bigapples 2010.05.03. 17:30:40

@ó jaj: "A kivétel a frakcióvezető, én már rég látom annak a fiúnak szemén, hogy egyszer miniszterelnök akar lenni, Orbán is tudja, bizalmatlan, épp ezért nem kapott tárcát, ..."

Ő maga utasította vissza a belügyminiszterséget, mert polgármester akar maradni. Egy ekkora frakció összetartása és mellette a polgármesterség kemény feladat, sokkal nehezebbnek érzem, mint a csúcsminiszterséget.

shannon 2010.05.03. 17:36:55

@tölgyes:
Az oktatás állítólag a KDNP-s Hoffmann Rózsáé lesz.

shannon 2010.05.03. 17:38:11

Tényleg furcsa, hogy egy párton belüli nagyágyúnak (Kósa, Pokorni, Kövér) sem jutott hely a kormányban. Talán Varga a kivétel.

CSENDES 2010.05.03. 17:39:46

@török gábor: Nos tehát, a bejegyzéshez: " finoman szólva" nem döbbentett meg, hogy Pintér belügyminiszter úr nem tartja a 2006-os események ellen fellépő Gergényit jogsértőnek, hiszen csak a görög események kapcsán (de korábban francia eseményekkor) is kiderült számomra, hogy egyetlen demokrácia sincs felkészülve az intenzív erőszakra. Angliát csak azért hagyom ki, mert bár ők a futball-huliganizmusra már rendesen fel vannak készülve, és kezelni is tudják azt, nem ugyanaz a helyzet Angliában, mint nálunk. Ugyanis, mint egy hétvégi cikkből kiderült, az angolok jó része akár az állását is odaadná, hogy láthassa a VB döntőt, míg azért egy FRADI-ÚJPEST meccs nem vált ki ilyen erős érzelmet az ország lakóiból. Tehát az a következtetésem van (nem minden tapasztalatot mellőzve, lévén, hogy újpesti lakos voltam) a radikális focirajongók hőzöngése, melytől egyébként Újpest, de szerintem a Ferencváros egész lakossága szenvedett és szenved ma is, nem hasonlítható a nemzetközi helyzethez. Az viszont tény, hogy bármely országot is érintsen a válság -így pl. Görögország- egyetlen közigazgatási dolgozó sem fogadja "örömmel" a 13-14. havi bérének elvonását, holott esetleg ez is oka lehet a kialakult válságnak. Sokkal fontosabb kérdés számomra azonban, hogy miért fog a FIDESZ és a KDNP új szerződést kötni. Egyáltalán mi az az általános miniszterelnök -helyettes? Alapos a gyanúm, hogy egy régebbi ügyvezetői állásomra hasonlít az ügy, amikor is a taggyűlésbe benyomtak több ügyvezetőt, s a többségi tulajdonos nem utasította el a kisebbségi tulajdonos által delegált ügyvezetőt, mondván hogy az általa delegált ügyvezető (ez voltam én) lesz a gazdasági témákért felelős ügyvezető, míg a kisebbségi tulajdonos által delegált ügyvezető lesz az egyébért felelős. (Viszonylag ritkán adatik meg egy gazdasági társaságnál a gazdálkodást nem érintő ügyekben való képviselet lehetősége). Jelenleg tehát így értékelem S.ZS. kinevezését, s kíváncsian várom, mi lesz az indok. Mert ugye az nem lehet, hogy azért, mert a kismalac nem engedte be a farkasok bizonyos számú lábait.

bence87 (törölt) 2010.05.03. 17:41:26

@bigapples: és az nem lehet hogy Viktor 4 év után már nem akar újraindulni? sok emberben olyan kép él Orbánról hogy hatalommániás mikor Gyurcsány nem mondott le az ő.beszéd után. 4 év múlva hajrá Lázár!

zoli87 2010.05.03. 17:42:37

@bence87: Itt nem Lázár lesz a nyerő hanem Navracsics.

jjulie 2010.05.03. 17:42:39

@shannon:

a kósa, meg a pokorni a lehető legjobb helyen vannak, mi a kakának veszélyestetnék

a kövér meg nem mikrofon és kameraképes, olcsóbb eltartani mint dolgoztatni

zoli87 2010.05.03. 17:43:50

@jjulie: Kövér még lehet kameraképes, hiszen esedékes a haj- és bajuszvágása :)

CSENDES 2010.05.03. 17:46:17

@radala: Neked nem tűnik fel, hogy már az OGY választásokat megelőzően is mennyien vallottak mindenkire????? Nem lehetsz ilyen elvakult. No jó, persze nem vagy itthon, de akkor miért nem látod a lényeget?? Pozíciójukat féltő emberek próbálnak meg mindent, hogy a váltást követően is megmaradjon az állásuk. Egy szempontból megértelek, külföldön vagy, s téged esetleg a tehetséged, tudásod alapján alkalmaztak. Azért szeretném, ha tudnád, hogy Mao-n ez nincs így, különösen a politikában.

bigapples 2010.05.03. 17:46:35

@shannon: Kósa Debrecen polgármestere, miért adná fel egy miniszterségért, államtitkárságért a debreceni "királyságát"? Pokorni bevallottan nem akart csúcsminiszter lenni, mert úgymond nem ért ennyire szerteágazó területekhez. Államtitkárnak pedig nyilván nem akart beállni valaki irányítása alá. Kövér valószínűleg a Fideszt viszi majd (formálisan v. informálisan).

shannon 2010.05.03. 17:48:49

@bigapples:
Azért egy belügyminiszterségért szerintem Kósa is megfontolná a váltást.

sárkányfő 2010.05.03. 17:50:50

@jjulie: a fiatalok sutyorgásának nincs különösebb politikai súlya. Orbán élete csúcsán van, soha ekkora hatalma nem volt.
Egyébként sok pártvezető körül sutyorognak, itthon is, külföldön is, a közvetlen munkatársak gyakran utálják a miniszterelnököket, vagy akár a privát szektorban a cégvezetőket, de ennek semmi jelentősége hatalmi szempontból.

@bigapples: Ez vagy igaz, vagy fedősztori. A politikai etikett alapja, hogy megadjuk a lehetőséget, hogy úgy tüntesse fel, mintha eleve ő nem akarná.
Ugyanezen logika miatt volt otromba dolog Sólyomnak üzengetni, meg kellett volna súgni neki, hogy vége, és alkalmat adni, hogy maga jelentse be, hogy megfáradt, a családjának szeretne élni, blabla.
A Lázár fiú éhes farkas, tuti felfelé vágyik.

CSENDES 2010.05.03. 17:51:22

@radala: Ja és valóban jogsértésre a valódi felelőst nem lehet felbujtani. Ez olyan, mint a csődbűncselekmény felbujtója. Az ügyvezetőt/vagy a társaság vezető tisztségviselőjét a tulajdonosok, bár hatalmuk van felette, jogellenes magatartásra nem vehetik rá. Ezért is érdekes számomra az, hogy bizonyos vezetők most azt állítják, hogy állásuk féltése okán engedtek az erőszaknak, anélkül, hogy végiggondolták volna a lehetőséget, az ellenzékhez, és így a nyilvánossághoz való fordulást.

hoplita 2010.05.03. 17:52:41

A göndörarcú pintér szerint okés volt a 2006-os szeptemberi-októberi buli...
Gondolom orcsány viktor szerint is akkor.
Elmentek ám a büdös 3,14csába...!!!!!!!

Apaaaaaaaaaaaaa! Kezdődiiiiiiiiiiik!!!!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.03. 17:55:33

"z új rendszer leggyengébb pontja megítélésem szerint egyértelműen ez: vajon képes lehet-e egy miniszter ennyi kérdéssel kompetens módon foglalkozni, s legalább három helyen egyszerre megjelenni."

Egyértelműen NEM a válasz.

Egy miniszternek (1 tárca vezetésével) már most is megvolt a napi 12 óra munkája, ez egész egyszerűen így nem működhet.

bigapples 2010.05.03. 17:55:35

@bence87: Nem tudjuk mi lesz 4 év múlva. Orbán még fiatal, hogy visszavonuljon. Nézd, Helmut Kohl 16 évig volt egyhuzamban kancellár.

Amúgy Lázár mellett szerintem Kósa is várományos lehet erre, ha Orbán megunná a miniszterelnökösdit.

jjulie 2010.05.03. 17:58:15

@bigapples:

gyerekek, előbb menjen végig ez a négy év valahogy

Jester 2010.05.03. 18:01:14

A Zöldséget látványosan elhanyagolják. Nem tudom, hogy véletlenül, vagy szándékosan hagynak teret az LMP-nek a kibontakozásra.

tölgyes 2010.05.03. 18:06:52

@shannon: Az nagyon jó lenne. Ő ért is hozzá, a gondokat is ismeri és még azt is tudja, hogy mit kéne tenni.

tölgyes 2010.05.03. 18:09:04

@CSENDES: Azért Pintér az egyszerű igen/nem-nél ügyesebb választ adott. Ő nem, de majd az ügyészség.. és arról se volt szó, hogy mi lesz ha ez/az közben kiderül.. mert ma még ennek előtte vagyunk.

Lovastengerész 2010.05.03. 18:09:30

semjén tényleg ciki. a többi az működhet, sőt valószínűleg működni is fog.

jjulie 2010.05.03. 18:16:31

@tölgyes:

mindegy, hogy mit mondott, majd ahogy média megjeleníti az számít, a többi mese

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.03. 18:19:08

"ez nem egy pirotechnikai blog, tehát tessék a címet helyesen artikulálva olvasni"

:-))))))))))

Az eddigi legviccesebb mondata a szerzőnek!

jeangabin 2010.05.03. 18:19:54

Pintér mint támadási felület adott a másik oldalnak (de szép is lesz majd, amikor a zsidózó nácipárt és az úgymond ősellenség, karvalytőkepárti pirosas alakulat egy kórusban dalol...), Semjén pedig egy paprikajancsi, és most ki lett fizetve egy alibi miniszterséggel.
Amúgy Pintér sem médiaképesebb, mint Kövér.
A többit majd idővel meglátjuk, mindenkit (így ezt a kormányt is) elsősorban a tettei minősítenek majd, nem pedig a benne szereplők esetleges kérdőjelei.
Szerintetek, ha mondjuk valóban érezhetően jobb lesz a közbiztonság, melyik ún. "utca emberét" érdekli majd, hogy Pintér ügyei anno hogy és mint? Ha nem lesz jobb, sőt akár rosszabb is, akkor majd persze lehet uszítani, hogy rosszabb a közbiztonság, de mit is mit várunk, ha egy maffiózó a belügyminiszter, stb...
Majd elválik.
Nem egy party-arc, az tény, és a másik oldal géppuskafészkéből nyilván irányába fordul a legtöbb célkereszt, de ugye addig, amíg eljárás nem indul ellene, mi több: ítélet nem születik (már hallom: az ügyészség appppszolúte fideszes, így eleve kizárt bármi is, főleg a 2/3 után), magát demokratának valló és a demokráciáért aggódó charta-hívő pálcát nem tör.
Gyanítani és tudni vélni lehet, de bizonysággal kijelenteni nem.
Persze a gyanú és a tudni vélés sem szerencsés, nem jó fényt vet, de hol van ez az egyetlen ember attól a sortól, akik szegfűmintás tányérkáikat delente kinyújtják a kukucskálón, hogy az ételosztó smasszer belemerjen egy kis lencsét tojással...?
Vicces és savanyú-szőlős, amikor egy olyan egykori pártszövetség/koalíció hívei kiáltanak maffiát, amelyik konglomerátumnak jelentős része már eleve a sitten ül, avagy úton van odafelé.
Pintér nem szimpatikus, én sem kívántam, hírbe lett és volt és lesz is hozva, ám én majd akkor leszek hajlandó leköpni, ha őt is pórázon vezetik el, vagy legalább egy kósza házkutatás-féleség megesik nála.
Vagy esett volna 8 év alatt.
Ja, persze...
Mindenre van magyarázat: a fideszesek korruptabbak, mint az mszp-sek, de mert minden rendőr és nyomozó és ügyész és bíró fideszes, aki meg nem, az retteg, ezért csak az mszp-s simléderek bukhatnak, míg a fidesz akár egy klánfőnököt is betehet rendőrminiszternek!
Ócska lemez.
Pert akarok, bilincset és pórázt, nem csak gyanút és sejtetést, ezt hallottamot meg azt hallottamot, a szomszéd fiának a húga mesélte, akinek a veje a Pintér maffiás cégének a biztonsági őrénél járt vendégségben és ő hallotta, hogy, stb...

hoplita 2010.05.03. 18:30:50

@jeangabin:
Hááát....ezt a ragyás szarzsákot 97-ben már elítélték közokirat hamisításért, de attól egy év múlva belügyminiszter lett Orbán alatt...egy dobása már neki is volt.:)
Amúgy meg a fideszesek lesznek arcul köpve egy ilyen 2006 őszi relativizálással, nem én.
Őket verték pocsolyává, nem engem.....ami persze attól mág számomra eléggé felháborító és én nem felejtem.

[nev] (törölt) 2010.05.03. 18:33:01

-- az egészségügy és az oktatás a szezon, és a fazon. összevonása szerintem hiba.
-- a 3 gazdasági minisztérium (pénzügy = matolcsy, ipar = fellegi, mezőgazdaság = a karcagi jogtanácsos, nem jegyeztem meg a nevét) ehhez képest szerintem túl sok, bár orbán új
gazdasági rendszert (mechanizmust) akar, csak nem árulta még el, hogy államkapitalizmusból mire akar váltani (felteszem államszocializmusra).

a 2 védelmi tárca (hende, pintér) is rejteget konfliktusokat.

a külügyminisztériumra is elég nagy feladat hárul az unió soros elnöksége miatt.

a kancellária körül pedig semjén öntörvényű volta okozhat majd fejtörést orbánnak.

ettől még persze lehet jól kormányozni, szerintem a "nemzeti erőforrások" minisztériuma viszont az abszurditás kategóriája.

Italo Balbo 2010.05.03. 18:34:15

Hogyhogy nincs önálló sportminisztérium? Azt hittem azt csak a gaz Gyurcsány nemzetellenes kitörése söpörte el

tölgyes 2010.05.03. 18:36:21

@jjulie: Nekem azért elhiheti, hogy a valóság is számít nem csak annak égi mása!

OkoskaTo:rp 2010.05.03. 18:37:35

Még szerencse, hogy lesz egy rakás államtitkárnak hívott alminiszter, akik majd elvégzik a szaktárcánkénti melót. Papíron csökken a minisztériumok száma, a gyakorlatban nőhet a minisztériumi apparátus.

CSENDES 2010.05.03. 18:39:08

@tölgyes: Tisztelt Uram! Ön folyton és egyfolytában hülyének néz mindenkit. Maga szerint senki sem látja meg, mi folyik itt. Folyton ezt olvasom, s időnként igyekszem elkerülni a hányingert. De. Szeretném közölni, ha nem tudná nem vagyok hülye, még akkor sem, ha nem úgy látom a helyzetet, ahogy esetleg Ön. Annyira elegem van már a kioktatásából. Vegyen tán egy kicsit vissza. Legyen talán egy cseppet intuitív, ha kérhetném. (Bár tudom, ez szinte lehetetlen -mission impossible). Nem kétséges, hogy ez csak az én véleményem, viszont szilárd alapokon áll., Nem kérek a kioktatásából.

jeangabin 2010.05.03. 18:39:59

@hoplita: "Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette Pintér Sándor volt országos rendőrfőkapitányt, jelenlegi belügyminisztert a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól a Fővárosi Bíróság kedden, a Zemplényi György úszómenedzser hazahozatala kapcsán indított perben. A Fővárosi Bíróság Székely Ákos vezette tanácsa az ítélettel helybenhagyta az elsőfokú bíróság tavaly június 26-án hozott döntését. "

Tehát első fokon sem lett elítélve...

És maga a BŰNCSELEKMÉNY, amiért nem volt elítélve:
"Zemplényi György négyévi távollét után 1996. július 10-én önként jelentkezett Magyarország koppenhágai nagykövetségén azt kérve, hogy segítsék elő hazajövetelét.
Az Interpol körözése alatt álló volt szövetségi elnök azt is kérte, hogy ne a saját, hanem édesanyja leánykori vagy az ő korábbi nevére kiállított útlevéllel térhessen haza.
A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal ennek kapcsán azzal vádolta Pintér Sándort: hozzájárulását adta ahhoz, hogy a csalással gyanúsított és magát feladó Zemplényi más névre kiállított hazatérési igazolványt kapjon."

Hűűű-haaa... Ez aztán a bűncselekmény, ez aztán a közokirat-hamisítás!

Pintér Sándor monnyon le!
Pintér Sándor monnyon le!

Karakán (törölt) 2010.05.03. 18:40:01

Most nem miniszternek hanem allamtitkarnak hivjak oket ... mi a kulonbseg? Akkor hiszem, ha latom a valodi koltsegcsokkentest ... nem szavakban, tettekben

CSENDES 2010.05.03. 18:49:04

@Italo Balbo: Tévedsz, az állandó jelző, mindenre rárontott mint Gyurcsány a nemzetére.

CSENDES 2010.05.03. 18:56:45

@jeangabin: Ó Te "nagyon "Hülye"! Nyilván még Tögyes sem említette meg a saját őrületesen nagy (tudományos) tapasztalata kapcsán, hogy nem ez volt a bűne volt ex-belügyminiszternek. Hány éves vagy? 18? Akkor nem neheztelek.

Fehérvár Kapitány 2010.05.03. 18:57:04

Szerintem ha az előző kormány minisztereinek és államtitkárainak számát összeadjuk akkor az több mint a most kinevezett személyek száma. De mindegy. Csak mondom.

hoplita 2010.05.03. 18:59:45

@jeangabin:
Tudod nem is igazán ez az ügy az érdekes - bár Zemplényi hirtelen szívélhűdése éppen megérne egy polémiát, csakúgy mint az akkoriban járványszerű rendőri öngyilkosságok - hanem a maga csupasz valójában akkor mutatkozott meg pintér, amikor, bár csak tanúként, mint belügyminisztert beidézték a tasnádi perre és ott be kellett számolnia a józsefvárosi piaccal kapcsolatos üzleti vitájukról a tasnádival..
Ugyan mondd már meg nekem, miféle ember lehet az, akinek közös ügyletei vannak egy tasnádi péterrel...????
És tovább nem ragozom, sapienti sat.

tothmari 2010.05.03. 19:03:50

A professzor úr egyértelműen bírni fogja egymaga elvégezni 3 miniszter dolgát, hisz még csak 71 éves, fiatal, agilis, mozgékony, vág az esze...

CSENDES 2010.05.03. 19:04:31

@CSENDES: Először is azért, mert saját gyermekeim 18 és 21 évesek, s még ők is tudják, ki, kicsoda volt az Orbán rendszerben. S nyilván nem azért, mert annyira szerettem volna. Elegem van abból, hogy most is lesz adórendőrség (ami megalakulásakor is és azt követően is alkotmányellenesen működött). azzal rendezve, hogy míg az alkotmányellenes működés arról szólt, az adóhatóság nem alá vonható egyéb büntető hatóság, úgy most egyéb hatóság alá vonják az adóhatóságot és egyéb büntetőhatóságot (pl. gazdaságvédelem).

Lovastengerész 2010.05.03. 19:04:40

a pintér-parát nyilván végiggondolták az urak.
nem hiszem hogy a fidesz vezetőség és orbánviktor ne tudna legalább annyit viselt dolgairól mint az ellenfelek/ sajtó/internet stb.
pintér nyilván nagy gengszter, és nagyon jó kapcsolai vannak sok nagy gengszterrel, mitőbb az egész alvilággal. DE: ez nem föltétlenül hátrány ebben a pozícióban. valószínüleg tud valamit amit sok makulátlan előéletű szendezűz nem tudhat.
majd kiderül mit tesz le az asztalra.

török gábor 2010.05.03. 19:04:45

@Mr. Pither: én is egy smiley-val jeleztem, hogy vettem és igaza is van :)

sashimi 2010.05.03. 19:05:05

Orbán az államigazgatás egyszerüsitését azzal, kezdet, hogy még egy irányitási szintet bevezetett, hisz most a klasszikus miniszteri feladatokat ellátó államtitkárok és a miniszterelnök közé beiktatódtak a csúcsminiszterek.

jjulie 2010.05.03. 19:05:49

@tothmari:

neki nem ez lesz a probléma

a paraszt hangnem jobban fogja zavarni

sfi 2010.05.03. 19:06:43

"Idén szokatlanul hatékonyan működött a szivárgás,..."

A hátam meg tollas.
Nem szivárgás, hanem szivárogtatás volt. Egészen nyilvánvaló, hogy tesztelték a közvéleményt, mielőtt előálltak volna a farbával.

Aztán ha eddig nem sikerült megtanulni fideszül, akkor láss két példát:

1. Nincs csúcsminisztérium - mondta Orbán. Aztán látjuk, hogy van, csak nem így hívják.
2. Vége az oligarchák idejének - mondta Orbán. Aztán kecskére káposztát (Fellegi, Pintér). Értsd: Az MSZP-s oligarchák ideje véget ér, most jövünk mi.

bence87 (törölt) 2010.05.03. 19:07:03

@bigapples: ha sikeres lesz a 4 év akkor inkább megéri neki visszavonulni itthon és elmegy a Néppártba politizálni. Ne felejsd most is Néppárti alelnök!

tölgyes 2010.05.03. 19:07:26

@CSENDES:
Kedves csendes!
Én magát nem hülyéztem le ellenben ezt Ön megtette velem.. ami különösebben nem hoz izgalomba.. csak a tény kedvéért kívánom rögzíteni. Amit pedig Pintérrel kapcsolatban mondtam megfelel a tényeknek, amit egyébként Ön még csak meg sem kísérelt cáfolni.. ami egyébként helyes.
Na már most ha Önnek ettől hányingere van, azt nagyon sajnálom. Gyomorproblémáival forduljon orvoshoz.

Egyébként ha felingerli az amit írók, ahhoz joga van, hogy ne olvasson..de abban biztos lehet, hogy ha valami olyat ír amivel nem értek egyet és még el is olvasom, akkor azt megjegyzésekkel fogom illetni.. Ha földhöz veri magát nagy indulatában akkor is.. Ezért inkább próbáljon uralkodni magán.
Szívélyes üdvözlettel: tölgyes.

smartdrive 2010.05.03. 19:08:20

lehet rá fogadni valahol, hogy melyiknek lesz először infarktusa? (nekem tökmindegy)

jjulie 2010.05.03. 19:08:35

@sashimi:

tévedsz, nem egyet hanem kettőt, a miniszterelnokhelyetesi vagy micsoda szint is van

_KingJack_ 2010.05.03. 19:09:05

@fiatalborivo: Tény, hogy nem szakpolitikus, de véleményem szerint, (sőt tudomésom szerint) már hónapok óta készül a feladatra, hidd el nem most lettek leosztva a lapok. És igenis fontos, hogy egy olyan ember irányítsa a magyar mezőgazdaságot, aki nem Peste a panelban nőtt fel, hanem immáron 20 éve foglalkozott egy olyan kisváros életével, amelynek alapjait jelenti a mezőgazdaság. Ja, és nálam az sem hátráyos szempont, hogy Fazekas azért valószínűleg nem fogja két kézzel szórni a pénzt. Karcagon ugyanis elég hamar meg lehet tanulni takarékoskodni.
Egyébként pedig nem semmi, hogy az új kormányba két karcagi miniszter is bekerült. Ha jól tévedek Budapest után Karcag következik a városok sorában.

CSENDES 2010.05.03. 19:11:03

Az egyenlő mércének kellene működnie: By the way : minden állampolgárt elítélni, aki arra méltó. S állítom, ahogy Tölgyes mondaná "elhiheti nekem", nagyon is sok FIDESZES van közöttük. Hát miért csinálunk úgy mint akik amnéziásak? Függetlenül attól, hogy az MSZP-seket is le kell ületetni?

sashimi 2010.05.03. 19:11:38

@jjulie: Igazad van, a miniszterelnok helettesek csapataval egyutt immar ket iranyitasi szinttel gazdagodtunk.

jjulie 2010.05.03. 19:13:16

@tölgyes:

ja kicsit elromlottál délutánra, vagy a délelőtt csak kisiklás volt?

jjulie 2010.05.03. 19:20:28

@_KingJack_:

a mezőgazdaságnak meg a vidéknek mindegy, hogy ki a főnöke, ezek halott ügyek

egy módon lehetne dinamizálni, a múltban már bevált: hagyni kell hogy a zsidók kezdjenek vele amit tudnak

CSENDES 2010.05.03. 19:20:58

@tölgyes: Drága Jóember, mert abban biztos vagyok hogy megalomániában szenved, ezért nem is haragszom. Egy közgazdasági professzor volt az apósom, egy viceházmester felkapaszkodott lánya volt az anyósom. Mond ez valamit magának, szerintem nem. Egyébként sértegetései nemérnek fel hozzám, nyilván értelmi szintem nem haladja meg az ÖN mérhetetlen okosságát.
Nos. Szerintem szép dolog Sólyom Lászlóért kiállni, mert bármely Fidesz jelölt alulmúlja. Nem elég okosnak és szépnek látszani. Ezért azt mondom, Sólyom nem kell nekem. Nem kell azonban Schmitt Pál sem, aki nemhogy a NOB elnökének pozíciójában is hülye (megkockáztatom alkalmatlan volt) , de most még a Tv torna kapcsán és Orbán seggnyalása okán Köztársasági elnököt kívánnak csinálni belőle

is 2010.05.03. 19:21:16

@ó jaj: ehhez nem is tennék semmit, pont ezt gondolom.

a posztra címjavaslat: Elegendő-e nyolc miniszter?

jeangabin 2010.05.03. 19:22:34

@hoplita: Lehet ő attól még akár tisztességes is, hogy olyan területen mozog a vállalkozásával (biztonsági őrködés), ahol történetesen egy deklaráltan hétpróbás bűnöző a maga hasonszőrű cégével is érdekelt, s egymás tyúkszemére lépnek, mint az az üzleti életben teljes természetességgel megesik függetlenül attól, hogy zöldséget árul az ember, avagy piacot őriztet...
Tasnádi Péter egy demokratikus jogállam baljós hírű, de szabad állampolgára volt akkoriban, aki szabadon tevékenykedhetett, avagy vállalkozhatott. Mint ahogy tette is.
Sok az eszkimó, kevés a fóka, sok a piacörző, kevés a piac, összekapott tehát a konkurenciával, akinek az egyik vezetője a mostani/leendő belügyminiszter volt.
T. krédóba került, alappal avagy anélkül rávallott Pintérre, akinek mi maradt: a magyarázat-szolgáltatás, magyarázkodás, az öntisztázás kényszere.
És akinek magyarázkodnia kell egy tasnádis ügyben, még ha totál ártatlan is, örökre ott marad rajta a stigma, hogy hát ő egy tasnádiperes figura, szembesítés, tanúvallomás, hetekig sajtótémás sztori...
Én nem azt állítom, hogy P. ártatlan, egy szeplőtelen figura, de hogy én még (nyilván, mert minden ügyész és nyomozó és bíró fideszes, aki meg nem, az retteg) pórázon elvezetve és elítélve egyszer sem láttam, ítéletet és bizonyítékot senki nem lobogtat, összegek és lenyúlások nem röpködnek a feje körül, az biztos.
Sejtetések, utalások, "tuti infók" természetesen keringenek, miként el volt már ítélve közokirat-hamisításért is ugye, az urban legend szerint, de hol egy nokiás doboz, vagy valami?

tölgyes 2010.05.03. 19:23:05

@jjulie: Őszintén meg kell Önnek vallani: nem fűt az Önnek való megfelelés vágya..:::)))

ssi 2010.05.03. 19:23:54

tehát: elegendő-e a 8, vagy idő előtt ki/elég(nek)-e

Első benyomás:
kisebb létszám = takarékos (máv-szárnyvonalak bezárása se lett az)
új struktúra = új gondolat? DE AZ ÖNÁLLÓ MINISZTÉRIUM EDDIG MINDIG AZ ADOTT SZAKTERÜLET FONTOSSÁGÁT JELEZTE - és most?

nevek =
Pintér ilyen jó volt, vagy fontos titokgazda?
jogász mezőgazdász - igen meglepő kakukk tojás
kimaradt fideszesek - még lesz önk. vál. is

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.03. 19:25:56

@cukicica:

Az asztalon már ott van Pintér gőzölgő eredménye.

A "móri mészárlás", mint az évszázad kirakatbűnügye.

A bűnüldözési csúcsteljesítmény.

fvipera 2010.05.03. 19:26:32

viktor nem akarja az idejét feleslegesen tárcaközi egyeztetésekkel rabolni, mivel a zembereket várja nemzeti konzultációra. kellene neki egy SQL szakértő

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.05.03. 19:26:37

Ez az új struktúra teljesen szokatlan még itthon, de szerintem inkább jó mint rossz!! Vajon hány államtitkár fog egy miniszter alá tartozni?? Sok terhet levehett a vállukról a jó szervezés, de a rossz megölheti a teljes intézményt.

Egyébként én úgy képzelem, hogy minden területet szakállamtitkárok fognak irányítani a miniszterek pedig csak ellenőriznek, koordinálnak és közvetítik a Miniszterelnökség elárásait, utasításait!! Ugy azt senki sem gondolja, hogy például Réthelyi úr az összes alá tartozó területhez tökéletesen ért?? De ha jól szervez és meglátja a problémákat jól fog teljesíteni (megfelelő körülmények között)!

tölgyes 2010.05.03. 19:26:40

@CSENDES:
Maga minősítget és még én sértegetem..:::))) Ez amolyan viceházmesteri tempó:), amin nem segít az egyetemi tanár após se...Csak ülök itten elképedve: mintha bárkinek jelenten valamit az, hogy kit ismer, ki az anyósa, apósa.. Ha már rájuk kell hivatkoznia az bizony elég nagy baj..:)

hoplita 2010.05.03. 19:28:11

@_KingJack_:

Csak nem karcagi vagy?
Valami ilyesmit hámoztam ki a mostani, meg a valamelyik napi kommentedből....

jjulie 2010.05.03. 19:28:40

@tölgyes:

pedig többre mennél vele, mint a rajongói levelekkel amiket eregetsz

is 2010.05.03. 19:28:51

a humán miniszterhez még tegyünk hozzá annyit, hogy kutató, és 71 éves.

milyen konfliktuskezelést fog bemutatni, felvállalni? az egészségügyben ma konszenzus van arról, hogy a kórházracionalizálást tovább kell vinni, ami nyilvánvalóan konflikutsos ügy. a miniszter pedig nyilatkozta is: 'a költségvetés kevesebb lesz.' tavaly: azonnali 200 milliárdot adunk az eü-nek. na, tessék, aki azt hitte, hogy a FIDESZ-szel jobb lesz. nem, hogy nem lesz több pénz, de még egy Molnár Lajos se lesz, aki gatyába rázza a dolgokat. Lesz majd Éger, aki az eü Gaskója.

tölgyes 2010.05.03. 19:33:00

@CSENDES:
Ja és jut eszembe.. Mostanában nem emlékszem arra, hogy Sólyomról értekeztem volna. Abban azonban biztos vagyok, hogy Schmitt Pál soha nem volt a NOB elnöke.. azt túlzó kifejezésnek tartom, hogy hülye volna..de azt a jogát nem vitatom el, hogy Ön ne szeresse őket...sőt még utálkozhat is, bár ennek sok értelme nincsen.

hoplita 2010.05.03. 19:34:35

@jeangabin:
Nézd cimbora, maraggyunk annyiban, hogy bármit meg lehet magyarázni, csak legyen aki elhiggye.:)
De nekem ne próbálja beadni senki, hogy gazember kell ahhoz, hogy gazembert fogjak.
Ez nem az én nívóm....és a gyomrom is finnyásabb ennél valamivel.

harcigolya 2010.05.03. 19:35:03

Legyen emberügyi minisztérium és betonügyi minisztérium. Slussz.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.03. 19:35:10

Mindenkit megnyugtatok, hogy a tömegközlekedés a vidékfejlesztési államtitkárhoz kerül.
Most nyilatkozta a csúcsminiszter - hoppácska....
Így már tuti, hogy Budapest közlekedése el lesz boronálva.

jjulie 2010.05.03. 19:36:05

@tölgyes:

ma ez a második kudarcom veled kapcsolatban: én igyekeztem, de nem tudtalak ennyire felzaklatni....

tölgyes 2010.05.03. 19:36:22

@jjulie: Magával többre menni...::) az lehetetlen..:)

Lovastengerész 2010.05.03. 19:37:09

@simonmondja.:

jolvanna, nem azt mondtam hogy az évszázad rendőre.

csak arra próbáltam rávilágítani hogy nyilván nem véletlen.

egy ügyes és hatékony kormány ápoljon jó kapcsolatokat az alvilággal :)

Kassian 2010.05.03. 19:38:32

Lehet, hogy csak 8 miniszter lesz, de lesz mellettük kb. 30 államtitkár is.:) Úgyhogy a kirakat változik, a tartalom marad.

hoplita 2010.05.03. 19:39:15

@simonmondja.:
Az valóban pazar volt.:(

Ha lesz egyszer egy vita a halálbüntetés újbóli bevezetéséről - szerintem nem lesz mostanában - az az ügy lesz az ultima ratio ellene.

tölgyes 2010.05.03. 19:39:41

@simonmondja.: Budapest közlekedése a főpolgármester dolga..a feladatot delegálhatja egyik alpolgármesterének.. Ez mostanáig se volt másképpen. Ami a BKV-nál van, az Demszky 20 éves regnálásnak eredménye.

panelburzsuj 2010.05.03. 19:39:55

@is:

Összességében is meglepően öregecske kormány lett ez: az ifjú udvari kakadut is beszámítva majdnem 52 év körül az eddigi 13 fő átlagéletkora. (7 miniszter + 4 Orbánésköre + 1 db nemzetstratéga)

A Horn-kormány ehhez képest csikócsapat volt ... :)

Kassian 2010.05.03. 19:40:54

@cukicica:
"egy ügyes és hatékony kormány ápoljon jó kapcsolatokat az alvilággal"

A nap mondata. Köszike.:)

panelburzsuj 2010.05.03. 19:41:37

@panelburzsuj:

7+4+1 az persze 12 (apostoli kormány ...)

jeangabin 2010.05.03. 19:41:41

@hoplita: Én nem magyarázom a bizonyítványát és mosdatom őt, csak azt mondom, hogy egy nem bizonyított bűnösségi, gengszteres feltevés lehet ugyan igaz, de amíg nem bizonyítják, addig akár az ellenkezője is elképzelhető, simán levezethető, mint láttuk.
És ugye amíg nincsen per, ítélet, eljárás, stb., az ártatlanság vélelme okán (még ha ténylegesen és valójában sumák bűnös gengszter is), ez az általam vázolt és figyelembe ajánlott "ellenkező verzió" is minimum ugyanolyan súllyal figyelembe veendő, mint az, hogy ő egy hétpróbás bitang.

zsoltix 2010.05.03. 19:41:59

Nehogy mar amiatt sirjunk-rijjunk, hogy szegeny miniszterek tul lesznek terhelve. O, de sajnalom oket, o, de nagyon:) Mintha ok dolgoznanak, nem pedig az apparatus alattuk.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.03. 19:43:31

@tölgyes: Kérem, mutathatom szószerint :

Az olyan nagy adóssággal küszködő cégek, mint a MÁV vagy a BKV konszolidálása megtörténik majd? Mikorra várható, és milyen átszervezésekkel jár majd?

Ez folyamatos feladat, az irányt, a mélységet közben jelöljük ki a nemzetgazdasági minisztériummal és a többi érintett tárcával összhangban. A közösségi közlekedést nyilván a vidékfeljesztésért felelős miniszterrel például.

www.hirszerzo.hu/cikk.felulvizsgalja_az_orban-kormany_a_nagyberuhazasokat_-_interju.149557.html

bariga 2010.05.03. 19:43:39

Valaki elvette a rózsámat, mert szúrósnak találta. Furcsa kormány lesz az az egy biztos.
Matolcsi lenne a legfontosabb, de neki nagyon öszvér programja van, ha nem fideszes lenne, talán tudna érthetően fogalmazni, de esélyt sem fog kapni a mosz szükséges cselekvésre. Sok jó nem várható tőle, ha mégis az nagy meglepetés lenne.. Apropo ki a pénzügyminiszter?
Bármilyen furcsa én a Gráfot hagynám a posztján, értelmes és érti a dolgát, mire egy új ember megtanul valamit vége lesz a szezonnak. Na ez tényleg a világ csodája lenne.
A Fellegi lesz a pénztárnok előreláthatólag.
A Pintér érdekes , kérdés, hogy kivel fog keménykedni, talán a Jobbikkal. Pénzt meg ugysem fog kapni semmire.
A kedves professzor urat nem ismerem, de kizárt, hogy tudja mire vállalkozott. Teljesen reménytelen a helyzete és ráadásul az államtitkárai sem állnak szakember hírében. A Semjén úr csak a kormány fizetési listáján fog szerepet kapni, remélem, mert ha megszólal, az kínos lesz. Több szúrósság most nem jut eszembe
Na és ki lesz az APEH elnöke? Mert ez még fontos.

jjulie 2010.05.03. 19:45:18

@tölgyes:

a demszky 20 éve, meg a te balfaszaid eredménye, akik megszorítani is alig tudták, úgy hogy most jobb lenne ha a pofaalpállást gyakorolnák budapest ügyben

hoplita 2010.05.03. 19:45:24

@simonmondja.:
Tévedsz.

Butapest lesz elboronálva...aztán majd a végén jól le is sózzuk.:DD

Hóember 2010.05.03. 19:48:03

Nagyon rossz ötletnek tartom ezt a nemzetierőforrás katyvaszmninisztériumot. Az EÜ és az oktatásügy is olyan komplex, ráadásul roppant fontos, stratégiai ágazat, hogy teljes embert kíván. Nem valami szimbolikus csúcsminisztert.

Az Egészségügyi Menedzserképző Központ részleges "annektálása" viszont nagyon jó ötlet, végre olyanok kezébe kerül az irányítás, akik szagolnak is valamit a témához. Talán ezzel végleg vége lesz a molnár-féle ordítóan agresszív dilettantizmusnak.

hoplita 2010.05.03. 19:48:18

@panelburzsuj:
A rutin mindenek felett, majd az hozza az eredményeket.
Ha meg nem, akkor szurkoljunk....szépek és látványosak az állami temetések.:)

tölgyes 2010.05.03. 19:49:39

@simonmondja.: Csak akkor történhet meg a BKV konszolidálása, ha az IMF ehhez hozzájárul..mert ha az IMF nem hajlandó megengedni, hogy az állami cégek adósságát leírja a fidesz, akkor ez nem történhet meg..( ha a 2010-es költségvetés ugyanis nem tartalmazza az állami cégek adósságait..) Nem lehet csak a semmiből elővarázsolni ehhez a pénzt.. ráadásul ez semmiképp se várható az önkormányzati választás előtt.

jjulie 2010.05.03. 19:50:02

@jeangabin:

a lucky lucianó meg egy sima adócsaló az al capone-val együtt

2010.05.03. 19:50:32

2010-ben Európában önálló környezetvédelmi minisztériumot nem létrehozni = NEM MENŐ

bogel 2010.05.03. 19:52:09

Kedves Török Gábor!

Mikor lesz a választási tippjátéknak az ünnepélyes eredményhirdetése?
(csak mert nyertem :P)

tölgyes 2010.05.03. 19:52:58

@jjulie: legyen pontos: Demszky az olyan "balfaszok" miatt nyert mint Ön ..::) A "balfaszt" Öntől vettem kölcsön!

hoplita 2010.05.03. 19:53:17

@bariga:

"...A Pintér érdekes , kérdés, hogy kivel fog keménykedni, talán a Jobbikkal...."

Látod, ez nagyon valószínű....erős gyanúval élek, hogy a feledhetetlen drazsé munkásságát óhajtja kiteljesíteni, tojástörvényben, Gárda ügyben, miegymás.
A mi oldalunkon alapból egy gyűlölt figura....nemigen számíthat elnézésre egy pillanatig sem.

jeangabin 2010.05.03. 19:55:40

@panelburzsuj: Az embereknek nem az lesz az ópium, hogy hány minisztérium mínusz, hanem, hogy ezzel mennyit takarít meg a kormány.
Még ha jelképesen is.
Mert ez az összevonósdi valószínűleg egyfajta üzenet az egyszerű állampolgárnak: jó helyre tetted az ikszet, mert kevesebb a minisztérium, kisebb a parlament, kevesebb az önkormányzat.
Ezek pedig automatice azt kattintják az emberek agyában, hogy hopp, a kevesebb = olcsóbb.
Hogy ténylegesen megéri-e, jelentős-e, avagy alapvetően csak afféle parasztvakító szimbólum-parádé, nem jut el hozzá, mert a megmondóemberek majd sztereóban mondanak a két fülébe két tökéletesen ellentétes állítást, amelyik zsongás nem érdekli.
De ott marad az érzet: kevesebb = olcsóbb, másfelől pedig: ez a kormány nem tétlen, mennyi mindent csinál... Kisebb parlamentet, minek annyi léhűtő, még így is sok marad, kevesebb önkormányzat és minisztérium, de jóóóó!
Hogy ennek a gyakorlati haszna és anyagi előnye esetlegesen minimális, az lényegtelen az ő szempontjából, de a Fidesz szempontjából is, mert az a látszat, amit kelt(enek) vele, sokkal több hasznot hozhat a kormány imidzsének alakulása szempontjából, mint hogy ettől helyre billen-e az egyensúly, avagy sem...

Ne így legyen, ahogy írtam, inkább legyen baromi jelentős a megtakarítás és a hatékonyság fokozódása ezen intézkedések által, ám élek a gyanúperrel, hogy ez elsősorban píár, és csak utána tényleges, kézzel fogható gyakorlati előnnyel kecsegtető "intézkedési csomag" (lesz).

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.03. 19:56:38

@tölgyes:
Hát, sajnálom Tölgyes, de ez már nem kérdés.
Fazekas földművelési miniszter majd megoldja Budapest tömegközlekedését, mert övé lett a megtiszteltetés.

török gábor 2010.05.03. 19:57:27

@bogel: most. és őszintén gratulálok :)

dean23 2010.05.03. 19:58:10

Tekintve, hogy mekkora problémák vannak az oktatásban és az egészségügyben, nem biztos, hogy jó ötlet volt ezeket összegyúrni!

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.05.03. 19:59:43

@hoplita: A kurucoknál is megjelent az összeesküvés elméletem:
kuruc.info/r/26/59045/
Csak nem olvasta valaki a kommentemet? :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.03. 20:04:57

@török gábor:
Kedves Török Gábor !
Furcsállom, hogy furcsállja Pintér olyan - véleményét -, hogy szakszerű munkát végzett Gergényi.
A helyzet az, hogy Orbánnak bírói végzése van róla, hogy csak véleményt mondott a kérdésben és nem tényállítást.

Mi sem bizonyítja jobban a demokráciát, mint a vélemények ilyen szabad áramlása.

bogel 2010.05.03. 20:05:09

@török gábor: akkor ezt a hozzászólást vélelmezett engedelmével kinyomtatom és kirakom a falra :)

wiener 2010.05.03. 20:10:20

erdekes szemelyek, az igazi orban konkurensek nem kerultek (kerulhettek be), viszont a poszt cimere utalva: 8 vagy 16 vagy 32 miniszter is pont ugyanannyit dolgozik: semmit
tehat eleg a 8 is
:)

Hóember 2010.05.03. 20:11:14

@török gábor: Én meg második lettem az indexes listás-szavazat tippjátékban a nyolcezerakárhányból!
Mondtam is a Szilynek, hogy Török Gábort kérném fel díjátadónak! (még nem válaszolt, hogy mikor lesz az esemény... :) )

darkmustang 2010.05.03. 20:12:37

Gabor ez az egyik olyan tema, ami akkor is felidegesit, ha te irsz rola.

Viszont a cim es az elso mondat miatt megerte foglalkozni vele. (Teny, hogy csak 2 perc utan esett le.)

bariga 2010.05.03. 20:12:57

@wiener: lehet, hogy ez igaz is, nem kell annyi miniszter, viszont szükség lesz sok szakétői szerződésre külsős , megbízható cégekkel

Stalinist 2010.05.03. 20:14:27

Az, hogy önmagában kevés a minisztérium még nem jelent semmit. A kérdés, hogy az egyes miniszterek alá hány államtitkár fog tartozni és azok szakmai vagy inkább politikai alapon lesznek delegálva

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.05.03. 20:17:44

Majd kiderül(ha beborul : ) ).Egy biztos; a nagybecsű mszp-szdsz koalíció miniszterei már megmutatták ,talán nem a mennyiség számít ... fájó szívvel kell ezzel szembenézni efftársak.Muhahaha.

cambridge.on 2010.05.03. 20:19:04

@hoplita:
Szerintem hasonlít Vidocq-ra, olvasd el az életrajzát:
hu.wikipedia.org/wiki/Eug%C3%A8ne-Fran%C3%A7ois_Vidocq

A miniszterek egy része, miniszterként, vagy államtitkárként részt vett az első Orbán kormányban.
Akkor a választásokon buktak, azóta csiszolódott a csapat?

Sokkal fontosabb lesz a szakállamtitkárok személye egy-egy területen mint a miniszteré!

Smitth után majd visszasírjátok a nem közkedvelt Sólyom L.-t.

mrs. white 2010.05.03. 20:19:47

Úgy gondolom, hogy a miniszterek számának értékelésekor egy alapvető tényről megfeledkezünk. Az adott miniszternek nem kell éppen a kérdéses terület tótum faktumának lenni. Az kívánatos hogy némi rálátása legyen a dologra, azonban sokkal fontosabb hogy jó vezető képességekkel legyen megáldva.
Mondok egy jó példát Gráf hozzáértő és normális vezető az előző kormyányból, és az ellenkezője Gönc akit egész egyszerűen sose értettem hogy mia búbánatot keres egyáltalán bármi pozícióban, attól a ténytől eltekintve hogy nő és ezzel jól mutat a kormányzati kalapon mint dísz.

Na itt egy ilyen lukas poszt a Semjén, talán a földművelésre is lehetett volna mást találni. Pintér támadható de ha Görgényi volt a vasprafektus akkor Ő valami hasonlót rá is lehet akasztani. A morálisan szétesett rendőrségnek egy kemény vezető kell, ha nem lenne ekkora a baj lehet hogy Orbán kisérletezett volna mással, így inkább ezt is bevállalja. Matolcsy helyett nekem (magánvélemény) jobban megfelelt volna Járai mert egy két hibától eltekintve nem csinálta rosszul, legálábbis úgy szigorított meg hogy azóta is csak Bokros emlegetik és nem Őt. Ami azért nem kis teljesítmény.

Szóval ami igazán érdekes, hogy a miniszterek megtalálják-e a megfelelő államtitkárokat és lefelé a piramis aljához dolgozni tudó és akaró, motivált, hozzáértő embereket, mert ez a döntő és nem a miniszter személye elsősorban, valamint egy olyan strukturát kialakítani ahol mindenki tudja mi a feladata és az számon is kérhető rajta. (Ez sokszor még egy vállalatnál is megoldhatatlan kisebb aparátussal, vagy jelentkezzen akinek csak hozzáértő kollégái vannak a megfelelő pozícióban) A miniszternek csak a balhékért kell vállalni a felellőséget vagy éppen learatni a dicsőséget de nem ő szakad meg a munkában.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.05.03. 20:20:04

@Stalinist: Ez meg a másik,egyetértek.Aki kicsit is utánna néz,bele lát az állami folyamatokba azoknak eléggé világos ez,a miniszter egy dolog...

Kata78 2010.05.03. 20:22:01

@Blás Sailor von Wolfhausery: Kb ugyanezen emberek is buktak mar egyet.. vagy az en memoriam rossz? :) muhaha nelkul

mrs. white 2010.05.03. 20:24:47

@török gábor: Én meg valahol 100-150 között értem célba az már smafu?

ulpiustamas 2010.05.03. 20:26:00

Kifejezetten jó ötlet az oktatás és az egészségügy, a sport és kultúra ilyen szintű összevonása. Nem kell mindennek külön miniszter, a miniszter vázolja a stratégiát, találkozzon azzal, akivel feltétlenül szükséges, hozza meg a fő döntéseket, koordináljon, irányítson, jelentsen a kormányfőnek. Nem légből kapott ötlet, sok országban működik. Azok a területek, amiket a "humán erőforrás" stratégiai jelentőségűek az ország szempontjából és így közös közép-, és hosszútávú terveket igényelnek...egymástól nem elválaszthatatlanok.

Akármilyen hihetetlen és nehéz bevallani, de Orbán Viktor és miniszterei valamivel többet tudnak minderről, illetve a politikai és közigazgatási vetületeiről, mint bármelyik kommentelő( köztük én is). Még Pintér "Piszkos Fred" Sándor is... úgyhogy legalább is várjuk ki az elkövetkezendő évek fejleményeit, és csak utánna hordjunk össze mindent...kezit csókolom!

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.05.03. 20:30:48

@Kata78: Ne tessék a balliberális erők hibájába esni,Hölgyem.
Mérték,arány,van, volt és lesz és minő fájdalom,annyira nem is szubjektív dolgok ezek.
Nem mindegy számlát nem adni és nem kérni(balliberális vesszőparipa,persze én sem bagatellizálni próbálom ezt,csak példa) vagy banka betörni(fegyverrel);mérték,arány,lopás lopás de...na ugye.Nem mindegy sikkasztani vagy embert verni,terrorizálni,ölni.Tudom sokaknak ez a bukott ideológiájuk dédelgetése közben gondot okoz...na de ...kérem!
Száz szónak is egy a vége;nem mindegy a székről az asztal alá esni vagy a kéményről a pincébe.

ulpiustamas 2010.05.03. 20:31:47

Ja, egyébként az origo közölt egy írást, amiben különböző beosztású rendőrök név nélkül nyilatkoztak, egyöntetűen úgy gondolták, hogy Pintér a legmegfelelőbb, sokan kifejezetten visszavárják...(igen, biztos azért várják, hogy visszatérjenek a jó zsíros korrupt idők, hisz az elmúlt 8 évben korrupciónak nyoma sem volt sehol). Vagy mégis lehetnek szakmai okai ennek?lehetséges, hogy mégis ő az egyetlen ember, akit a rendőrök tisztelnek és aki tökön fogja őket? ha a rendőröknek ő kell, én beérem vele, csak tegye jól a dolgát...a többit meg pont lefosom:)

Matolcsy és Martonyi pedig kifejezetten jó választás!

jjulie 2010.05.03. 20:33:42

@ulpiustamas:

nem azért szoktak a politikusok hozzáertése egy dolog, gennyes dolgok meg hozzáértő politikusokról is derültek már ki nem egyszer, kezit csókolom!

mrs. white 2010.05.03. 20:34:16

@simonmondja.: Szerintem a pestiek megérdemlik, hogy továbbra is a szakértő mszp szdsz intézze továbbra is a főváros közlekedését és nem dilettáns fidesz kormány. Ezzel már el is hárulna az akadály az ingyenes magasszíntű fővárosi közlekedés útjából.

jjulie 2010.05.03. 20:34:51

@jjulie:
"a nem azért szoktak" rész törlendő

Kata78 2010.05.03. 20:35:44

@Blás Sailor von Wolfhausery: Balliberalistol am en messze esnek Uram. De a tenyek , tenyek. kb ugyanezt a kormanyzatot is mar egyszer levaltottak, es amennyire emlekszem, nem keves kerdojelet hagytak maguk utan. Bar, ahogy tanult kollegam szokta mondani, mindenkinek vagy 1 teglaja, csak vagy megfogjak vagy nem.

jeangabin 2010.05.03. 20:36:10

@JR69: "Kurucok..."
Esze Tamás és II. Rákóczi Ferenc ezerrel forog a sírjában, hogy ez az 1919-es kunbélai szellemiséget idéző neo-proletárforradalmár siserehad a kuruc jelzőt használja...

Egyébként jobb, ha nem teszik meg neki azt a szívességet, hogy kivezessék, hogy azután erről az intermezzóról, inzultusról, hangoskodásba, jobbikos frakciókivonulásba torkolljék az alakuló ülés.
Legjobb az ilyen félnótás majmot észre sem venni - az sokkal jobban fáj neki, mintha bejönne érte két fogdmeg és elvezetné...
Persze ha nem vezetik ki, avagy távolítják el, jön az üvöltés: Orbán és a Fidesz = Hitler és az SS, mert nem vezettették ki ezt a fasisztát, máris kokettálnak, mondtuk mi, hogy egyik kutya, másik eb! Ki is vonul az Mszp frakció, mert hát micsoda törvénysértés rögtön a legelején...
Az első napon máris tuti a botrány, bármelyik verzió is válik valóra.
Ha bent marad, az a baj, ha kivezetik... Az nem baj, mert egy ilyen társaság vezérének, mint a Jobbik, eleve a falakon kívül a helye. Tehát ha kivezetik, akkor meg az lesz a parádé: este már zúg is az Orbán takarodj! a Parlament előtt, mert hát mi történt az ős-szkíta Vonával odabenn, ez tűrhetetlen, ez diktatúra, hogyhogy nem lehet az ősi szimbólumokat az Ország Házában viselni, hát ezt hogy képzelik???
Édes Istenem, inkább 6 horváthcsabás majális, mint egy demokráciaféltő Jobbik...

6.Lenin 2010.05.03. 20:36:12

@malacz69【ツ】rettegés elemző:

Gratulálok,vág az eszed,mint mindig.

Az ilyeneket kedvelem én is,1 rövidke kérdésban mennyi mindent el lehet mondani.
Hosszú elemzést lehetne róla írni.

Az különösen tetszett,hogy az "is" nevezetű még ki is javította.

ubul2000 2010.05.03. 20:37:44

Off Élvezettel olvastam tölgyes és csendes kis párbaját :)))
Off vége

Ha már Sólyom szóbakerült. Eddig ugyan nem volt róla szó, de lehetségesnek tartok egy alkotmánymódosítást, miszerint a közt elnök hivatali ideje

bariga 2010.05.03. 20:38:48

az imént hallottam, hogy emelik a benzin árát, az áldóját, hát ki véd meg engem meg a zembereket az oligarcháktól. Felteszem már gőzerővel készül a törvényjavaslat a jövedékiadó csökkentéséről, amit ugye emelni is szégyenteljes dolog volt, ha jól rémlik a kommentár.

Különben meg valóigaz, várni kell és drukkolni az értelem diadalának. Remélem, hogy sok mindenben téve
sen ítélem meg a helyzetet. A véleményemhez azért még akkor is ha "összehordott" ragaszkodnék

Dr Milton 2010.05.03. 20:39:46

159. Elég-e nyolc miniszter?

Attól függ, mivel gyújtod meg.

ubul2000 2010.05.03. 20:40:37

@ubul2000: (na ez csak úgy önállósítva magát elküldődött)

Ha már Sólyom szóbakerült. Eddig ugyan nem volt róla szó, de lehetségesnek tartok egy alkotmánymódosítást, miszerint a közt elnök hivatali ideje megnő 7 évre, addig kitolják Sólyom elnökségét, azután jöhet Orbán.

6.Lenin 2010.05.03. 20:44:43

@ubul2000:

Eddig mindenki teleszájjal rikácsolta a Ke fideszes.
Ha fidesz simán ujraválsztja?

Ezért kellett azt mondani,mi másikat szeretnénk.

aztán sok kedves ember kéri,lécci,legyen mégis csak ő.

Na,jól van,ha ti ezt szeretnétek,legyen.

Ez nem lehetséges?

mrs. white 2010.05.03. 20:46:56

@bariga: Ha én döntéshozó pozícióban lennék mint ahogy hálistennek nem vagyok, pont a benzin jövedéki adóját csökenteném. Mivel 20% al keveseb fogy belőle mint tavaly ilyenkor a túladóztatás tipikus jegyeit hordozzam magán.
nem bonyolult a modosítása sok más adótörvénnyel szemben, vélhetőleg a megugró fogyasztás miatt több adó folyna be és még a mellett is lehetne döngetni, hogy ugye megmondtuk hogy adót csökkentünk. Plusz kilőve vagy legaláb is csökkentve egy gazdaságot visszafogó faktor.

hoplita 2010.05.03. 20:48:04

@cambridge.on:
Valaha, ifjúkoromban olvastam a Vidocq-ot...jó könyv volt.
Pintért nem annak nézem.:(

pannonfunk 2010.05.03. 20:49:06

Hova fog tartozni a kutatás-fejlesztés? Mi lesz az NKTH-val? Külön vagy egyben foglalkoznak-e az alsó és közép, illetve a felsőoktatással?

Ezek így összességében minimum 100-200 milliárd Ft-s kérdésk, per év.

bóra77 2010.05.03. 20:49:59

hihihi..Gábor: ATV..Bolgár úr most idézett a mai posztodból:)) nagyon olvasott vagy. kíváncsi vagyok mikor hervad le a mosoly MT arcáról:)

j.sz. 2010.05.03. 20:51:13

Majd eldől mire elég a 8 miniszter.

Orbánnak kevesebb emberrel kell egyeztetnie, egyezkednie. Na nem mintha bárki érdemben szembeszállna vele, ezt azért nehéz elképzelni egy ilyen kézivezérlésű, centralizált pártban.

Az hogy mennyivel karcsúbb, olcsóbb ez az állam, majd kiderül. Lehet, hogy az olcsóság csak illúzió: a tömérdek államtitkár mögött szép nagy apparátus rajzolódik ki. De hangzatosnak hangzatos, és most ez kell a "zembereknek".
Pintér és Fellegi pedig minimum támadható, Pintér máris ellentmondásba keveredett az elmúlt évek egyik leghangsúlyosabb Fidesz álláspontjával.
Izgi idők jönnek. Orbánék legnagyobb ellenfelei saját pártjuk, saját embereik lesznek.

j.sz.

bóra77 2010.05.03. 20:51:31

amúgy engem az a kérdés izgat, hogy a csúcsminisztériumok esetében melyik székben (helyileg) fog ülni a miniszter? vagy mindegyik épületben lesz egy tiszteletbeli szoba, ahova beültetik? el nem tudom képzelni. Vagy amelyikban a "székhelye" lesz, az az ágazat lesz a preferált? tényleg érdekel, hogy a Nádor, a Szalay, vagy a nem tudom milyen utcai épület lesz-e a nyerő? vicces.

Khayness 2010.05.03. 20:51:32

Érdekes négy évünk lesz az biztos.
Lehet nem érdemes kerítésbe befektetni, nem lesz abból kolbász egyhamar.

ubul2000 2010.05.03. 20:52:20

@6.Lenin: Ha Pintér belügyminiszterségét nézem, akkor minden lehetséges :)))

bóra77 2010.05.03. 20:52:39

@pannonfunk: K+F-et a GKM-be szervezték át az OM-ből, az NKTH-t pedig ez alá.

robinzone 2010.05.03. 20:52:56

semjén lesz az új kormány díszpápistája. :)
173.
szerintem simán lehet, hogy az egyes területeket külföldön is az ott "szakminiszternek" "ejtett" államtitkár képviselje. ha megvan hozzá a felhatalmazása/hatásköre, miért ne? a csúcsminiszterek inkább mini miniszterelnökök - a saját területeiken. a hangsúly a feladatok (követhető és egyértelmű!, politikai felelősséggel, azaz gáz esetén LEMONDÁSSAL, kedves demszkyszekeresstb et.! járó) delegálásán van.

tlac 2010.05.03. 20:53:07

a miniszterek számát tekintve érdemes elolvasni a Parkinson törvényét, a Kommitológia fejezetet..

6.Lenin 2010.05.03. 20:53:48

@hoplita:

Ki kellene használni a jó időt,kimosni az egyenruhákat,most hamar megszárad,kivasalni és eltenni.

Hosszú ideig nem lesz alkalom flangálni benne.

bóra77 2010.05.03. 20:56:50

+ kérdés még, hogy csökkentik-e a csúcsminisztériumok jogelőd minisztériumai apparátusainak számát...összevonják-e a funkcionális területeket (jog, közgazdaság/gazdálkodás), vagy mindössze annyi a változás, hogy egy miniszter lesz, és több államtitkár.
+ mit csinálnak a rengeteg "háttérintézménnyel", ahova feladatokat szerveztek ki, és amik a legfőbb pénznyelők (pl. kht-k, közalapítványok, egyéb gazdasági társaságok)

hoplita 2010.05.03. 20:56:59

@jeangabin:
Ugye az fel sem ötlik, még kóbor gondolatként sem a hangyányi agyacskádban, hogy köszönhetően egy kormány rendeletnek gárdamellényben nem, de rúnajelek nélküli Waffen SS unterscharführeri egyenruhában nyugodtan parádézhat bárki, bárhol....?
Hogy itt alapvetően egy súlyosan alkotmánysértő rendelet betartása és betartatása fölött megy a vita...?
Gondolom, ha holnap hoznak egy kormányrendeletet, hogy tilos a levegővétel percenként, akkor az elsők között fulladsz meg....már amilyen birka vagy, ecsém.

6.Lenin 2010.05.03. 20:58:42

@ubul2000:

Gondolod érdemes lenne összehasonlítani Kunczéval,melyik volt a jobb?Mit is mondott a Gyula?

bariga 2010.05.03. 20:59:03

@bóra77: gondolom a feleslegessé vált épületeket eladják, mert ha csak miniszter spórolunk, akkor ez megint valami átverés

lorantka_a_gall 2010.05.03. 21:02:36

@bogel: húú, gratula! tényleg zseniális tipp :)

bóra77 2010.05.03. 21:03:00

@bariga: jaj, ugye ezt nem mondod komolyan?? egy-egy minisztérium cirka 500-700 fős apparátussal működik, és megtöltenek egy igen nagy épületet. a salátaminisztérium nyilvánvalóan nem egy épületben fog működni. még 2 tárcából 1-et könnyebb csinálni, na de 4-ből 1-et?

hoplita 2010.05.03. 21:03:13

@6.Lenin:
Mert...?
Én nem úgy gondolom...:)
Meglátjuk, ki téved.

jjulie 2010.05.03. 21:03:30

@bariga:

feljebb már kiderült hogy nem spórolásróll van szó hanem két újyabb szint beépítéséről, és ez hízókúra, fogyókúrának álcázva

jeangabin 2010.05.03. 21:05:20

@hoplita: Nem fogom föl, amit leírsz. Annyira bonyolult és öszetett és nyakatekert. Hangyányi agyam van ehhez.

bóra77 2010.05.03. 21:05:35

@jjulie: így van, de attól még az apparátust nyírbálhatják, mint ahogy évente meg is tették, pontosabban tettek rá kísérletet, mert azért a jo-jo effektus ebben a "fogyókúrában" is működött.

jjulie 2010.05.03. 21:07:57

@bóra77:

a randi projekt hogy áll?

bóra77 2010.05.03. 21:08:19

azért nagyon nem lennék a csúcsminiszterek helyében, képtelenség átfogni ennyi területet (agyban). pont azokat a területeket vonták egybe, ahonnan leginkább szokták a reformot "várni", és leginkább mindenkit érint és szeret hozzászólni: szociális/oktatás/eü..kultúra nem fajsúlyos és a sport sem.

bariga 2010.05.03. 21:08:28

@jjulie: OK, és ő (semjé) hol fog ülni? bár remélem szólnak neki, hogy nem kell bejárni

hoplita 2010.05.03. 21:08:52

@jeangabin:
Nem baj, még van esélyed rá, hogy kifejlődik.:))

6.Lenin 2010.05.03. 21:09:45

@hoplita:

Látom csak ragaszkodsz a jusshoz,kell az a"két pofon",aztán hazamennek a legények.

Az emberek nem cirkuszt,hanem törvényes rendet szeretnének(a többség).

bóra77 2010.05.03. 21:09:58

@jjulie: milyen randi? Azóta rájöttem jjulie, hogy Te ffi vagy nem nő. Vagy Te is versenyben vagy?;)
Amúgy komolyan érdekel, hogy Te, meg Ordnassac, panelburzsuj és a többiek mit csináltok egész nap, hogy éjjel-nappal kommenteltek??? illetve erre ráértek?

bóra77 2010.05.03. 21:11:11

@bariga: Semjén egy vicc..nem is értem, hogy keveredett oda a húsosfazékhoz. Mondjuk Tarlósról uez elmondható.

ubul2000 2010.05.03. 21:13:08

@6.Lenin: Öszintén szólva Gyulánál nem figyeltem mit mond, csak a kezét figyeltem. Hogy mikor veszi elő a Kalasnyikovot ::))))

rogen 2010.05.03. 21:14:25

Batthyányi kormányában is nyolc miniszter volt... És Széchenyi is benn volt. Szimbolika?

bariga 2010.05.03. 21:15:51

@bóra77: na jó mindenki nem lehet a helyzet magaslatán , éppen most semjénkedett a tévében, szegény Viktornak nagy a keresztje

diotoro10 (törölt) 2010.05.03. 21:19:28

Eddig csak olcsó volt, de ha ő nyeri a választásokat ingyenes lehet Horváth Csaba – erősítette meg saját maga a városligeti majálison. Horváth szerint van annyi korrupciós forrás a fővárosban, hogy ne kelljen fizetést felvennie.

Horváth Csaba 0 forintért vállalná a főpolgármesteri posztot, mivel csupán a Demszky Gábortól szedett hallgatási pénzből már fényesen tudna élni. Horváth azon kívül, hogy ingyenes BKV-t ígért, elmondta, hogy az önkormányzati választásokig minden nap egy új jó hírrel jelentkezik. ennek megfelelően, minél hosszabbra nyúlik ez az időszak, annál több minden lehet ingyenes a fővárosban, többek között a víz, a fűtés és akár a közös költség is. Ezen kívül az sem kizárt, hogy lesz 13. havi gáz és bérlet is, amelyet a fővárosi polgárok akkor használhatnak fel, amikor csak bírnak.

Horváth Csaba elmondta azt is, hogy szeretne nyugdíjasokat juttatni az űrbe 2012 májusáig, akik a későbbiekben akár vissza is térhetnének a fővárosba. Körvonalazódnak továbbá egy XIII. kerületi mágnesvasút tervei is, amely szavazókörök között szállítaná a polgárokat, továbbá nem kizárt, hogy Csepel sem lesz többé sziget, amennyiben a budapesti polgárok a szimpatikus Csabi elvtársra voksolnak.

jjulie 2010.05.03. 21:20:09

@bóra77:

a többiekről nem tudok, én olyasmit mint egy miniszter, dolgoztatok, de azért lassan le kell erről szoknom

persze közben pofázok, meg másra figyelek, úgy hogy néha alig ismerek rá arra amit irtam, mikor visszaolvasom

ja az ordi jogot tanul

6.Lenin 2010.05.03. 21:21:22

@ubul2000:

Igazad van,ha a Gyula sokat beszélt,nem mondott semmit.
Ebben világbajnok lehetett volna.

amikor azt mondta:ez minden csak nem közbiztonság,feltünő volt,röviden beszélt,hú mondom ,ez valamit mondani akart!
Igazam lett.Gyanusan rövid ideig beszélt.

jjulie 2010.05.03. 21:21:24

@bóra77:

nem vagyok versenyben, csak emlékszem a belépődre, jó volt

bariga 2010.05.03. 21:23:10

@rogen: akkor most a Varga Mihály az, aki akkor az Esterházy Pál volt?

jjulie 2010.05.03. 21:24:26

@bóra77:

a tarlós egyértelmű, szereti a focistákat, de a semjén igazi talány

bóra77 2010.05.03. 21:26:15

@jjulie: az a "belépő" biztos én voltam?
jogot tanulóknak sok sikert. ha újra kezdeném, inkább politológusnak mennék:)

hoplita 2010.05.03. 21:27:23

@6.Lenin:
Hogyne ragaszkodnék.:)
Ne fogadj nagy összegbe, hogy bejön a felcsúti zsebhokis taktikája.....én nem igazán szarom össze magam tőle, és ugye vagyunk páran.
Vidéken meg a Gárda még a fidesz szavazók jó része között is igen népszerű, könnyen öngólt lőhet a vezénylő őrvezető úr.:))
Mongyuk az elsőt, a ragyás pintér kinevezésével már meg is tette.
Van pár fideszes ismerősöm, aki már köpköd.:)

MPL firstlady 2010.05.03. 21:28:07

Egy seggel ennyi lovat?
Itt mindenki ért mindenhez?

Lehet menedzser típusú vezetés, de azért nem árt, ha tudja, mégis mit irányít. Szar lehet szakmai kérdésekben mindig hagyatkozni valakire, arról nem beszélve, hogy hiteles-e?

Ez a felállás azt jelenti, hogy a miniszterek ülnek az elefántcsonttornyukban, az államtitkárok - vagy hogy a fenébe fogják a sleppet hívni - látják majd el azt a feladatot, amit korábban miniszter látott el. És akkor lehet átstrukturálni, szervezni, kitalálni stb, hogy milyen legyen a munkamegosztás, hogy működjön is.

Legyártatnak annyi aláírás-bélyegzőt, ahány miniszter lett, és kész, lehet gyártani a papírt.

A miniszterek valszeg felületesen lesznek tájékoztatva a napi ügyekről, de még az országosokról is, kapnak rövid kivonatokat, hogy mit kell mondani, nyilatkozni oszt jónapot.

Ott az agrárminiszter vagy vidékfejlesztési vagy hogy hívják. Hát mellé kell néhány szakmai gardedám az biztos, dr. Torgyán sem tudta sokáig, melyik a tehén vége.

Mindig mindenki átszervez, aztán amikor beindul a vetésforgó, megint lesz mindenkinek ötlete, hogy hogy lesz sokkal jobb.
Minden kormány minimum kétszer átszervezi a minisztériumokat, a hatósági feladatainak az ellátását lassan húsz éve. És még mindig ugyanott tartunk.

Ez a kevesebb minisztérium, kevesebb miniszter látszatintézkedés. Teljesen egyetértek @jeangabin:

@bóra77: ahonnan szebb a kilátás. ez fontos.

freegr 2010.05.03. 21:28:39

Én parasztvakításnak tartom ezt a "bűvös nyolcast" - hogy miért ?
1. Varga Mihály is kvázi miniszternek tekinthető, és akkor még ott van (tárca nélküli ?) miniszterként Semjén is.
2. Az eddigi 8 kormányban tényleg kb. 15 miniszter volt, de egy minisztériumon belül nem voltak államtitkárságok (az államtitkár a miniszter helyettese volt, és ugyanazon szakterületért felelt, mint a minisztere). Az új konstrukcióban egy ("csúcs")miniszter alá több, különböző területet felügyelő államtitkár kerül, akik szinte ugyanazt fogják vinni, mint a régi kormányok egyes miniszterei. Ha ezt nézzük, a 2. Orbán-kormánynak nemhogy kevesebb miniszteri szintű vezetője lesz az eddigiekhez képest, hanem egyenesen több: ebben lesznek az eddiginél nagyobb, erősebb csúcsminiszterek, és valamivel kisebb, gyengébb, államtitkárságot vezető politikusok. Ezt nevezem parasztvakításnak...

bóra77 2010.05.03. 21:29:21

@jjulie: egyébként ebben a hatalomhoz jutásban az a legszebb, hogy sok esetben az arra érdemtelen emberek jutnak pozíciókhoz. sosem arról szól a fáma, hogy ki ért legjobban az adott dologhoz, hanem arról, hogy ki "érdemli" meg, hogy ... persze nyilván vannak kivételek, de ...

jjulie 2010.05.03. 21:29:25

@bóra77:

lusta vagyok visszanézni, de volt egy olyan, hogy: gábor tetszel, nem randizunk?

nem te voltál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.03. 21:29:35

de most akkor ki a penzugyminiszter?

freegr 2010.05.03. 21:30:39

...egyébként nagyon tisztelem Török Gábort, az új generáció talán legtehetségesebb poltikai elemzőjánek tartom !!

jjulie 2010.05.03. 21:32:58

@hagyma:

nincs pénz, nem kell pénzügyminiszter

pannonfunk 2010.05.03. 21:33:24

@bóra77: Kérdés, hogy mit fognak csinálni? Ezek szerint Matolcsi fogja a K+F-et felügyelni? Ki lesz az NKTH élén? Mi lesz az OTKÁ-val? Szét lesz-e választva az alaphutatás és az alkalmazott kutatás? Lesz-e stratégia arra, hogy a hazai KKV-k résztvegyenek kutatás-fejlesztésben?

Lett-e bármi is a túlmozgásos Fletónk poliszaiból (nano-polisz, medi-polisz, kutyafüle-polisz) az pofátlan maffia-slepp pénzzel tömésén kívül?

Én még mindig ebben látom a kitörési pontot, mert itt az EU-ból irgalmatlan sok pénzt lehetne kiszedni, ÉS értelmesen elkölteni. Viszont ha ezt nem csinálják jobban a szoci-ballib kóklereknél, akkor maradunk teszkópárizsin és sajtszerű készítményen vegetláló balkáni perifériális porfészek.

bóra77 2010.05.03. 21:33:38

@MPL: ja és a papír: új minisztériumok, új levélpapír, új boríték, új arculatterv, új névtáblák, új e-mail-címek, új telefonkönyv, új szmsz, új-új-új-új.
mire felállnak és nekiállnak dolgozni: szeptember...addig a köztvisztviselők retteghetnek (mennek-e vagy maradnak)

jjulie 2010.05.03. 21:34:05

@freegr:

milyen új generáció, negynem éves, mindjárt nagypapa lesz

bariga 2010.05.03. 21:35:32

Kedves Gábor!
Ha megengedné, röviden összefoglalnám az erdményt, ez a nyolc nem hogy elég, de még sok is

MPL firstlady 2010.05.03. 21:35:49

@bóra77: és akkor a szobaválasztás, bútorcseréről még nem is volt szó:))

bóra77 2010.05.03. 21:36:05

@jjulie: nem, csak csatlakoztam viccból:)))) (TG egyébként a nők többségének bejön, olyan Mr.Darcy-típus, a huncut szemeivel)

ubul2000 2010.05.03. 21:36:07

@hoplita: Szerintem ha összevonták volna a rendőrséget meg a honvédséget és a csendőrséget Hende alá, az sokkal reálisabb és elfogadhatóbb lett volna.

jjulie 2010.05.03. 21:36:54

@bóra77:

a nővérem közel húsz éve van a bm-ben, az első 5-ben rettegett, aztán leszokott róla

hoplita 2010.05.03. 21:37:16

@ubul2000:
Gyula még a súlyzáras PPS-sel grasszált fénykorában, a Nyugatinál.....
Az olyan, mint a forgó tolózáras, gázelvételes AK egy felfoghatatlan technika a számára.:)))

bóra77 2010.05.03. 21:39:15

@pannonfunk: most ősztintén: nemtökmindegy ki lesz az NKTH élén vagy mi lesz az OTKA-val? nem ezekhez fognak elsőként hozzányúlni...majd szépen, sorjában.
másrészt ezek a folyamatok a háttérben fognak lezajlani, mert nem a jól kommunikálható/publicitást igénylő dolgokhoz tartoznak, mint ahog sosem tartoztak ahhoz. vonal alatti tételek...

bóra77 2010.05.03. 21:41:44

@jjulie: a rettegésről nem lehet leszokni..nekem legalábbis nem ment.

bariga 2010.05.03. 21:42:06

@ubul2000: Szegény Hendének kell a radart felépíteni, nekem róla mindig az jut eszembe mikor még Ibolyát kísérte mindenhová. Irigyeltem a kalapjait, már mint az Ibolyáét

6.Lenin 2010.05.03. 21:43:06

@hoplita:

Nézd nekem sem szimpatikus,de én nem a külső szerint ítélkezem.

az első megjegyzése viszont szimpi,nem neki kell,főleg most,mint kinevezett belügyérnek megítélni,törvényes volt-é a Gergényi.
Ez az ügyészség dolga.
Ezt szeretnék az emberek(többsége),mindenki tegye a dolgát,amivel meg van bízva.

Az áramos bácsika is szimpi,de amit tett az törvénytelen,mentsége csak annyi,azok nem tették a dolgukat,akiknek a feladatuk a közbiztonság megteremtése lett volna.

Ez lehet mentsége,de nem menti fel az alól,amit tett.

Ha a rendőrség tenni fogja a dolgát,a gárda ,a Jobbik okafogyottá válik,ha még időben felismeritek ezt,lehet még szerepe a pártodnak,de csak a törvényes keretek közt.
Ha nem lesz képes ezt időben felismerni,pápá lesz 2014-ben.

hoplita 2010.05.03. 21:43:32

@ubul2000:
Hááát...
Hende anno adott egy nyilatkozatot, vagy jó három éve, 2006 ősze után....
Azt mondta, hogy ez a rendőrség megérett a feloszlatásra és a teljes újjászervezésre.
Maj'nem dobtam egy hátast....és utána nem nagyon beszélt.
Aszittem lemeszelte Orbán.

MPL firstlady 2010.05.03. 21:44:22

ha másért nem, ezért lett volna jó a kományzati negyed.

mindenki fogná a cuccát és átköltözne egy másik emeletre/szobába

most majd rohangálhatnak egyik helyről a másikra, ha akarnak valamit intézni:))

a közigazgatásban nincs e-mailen ügyintézés, meg konferenciatelefon meg tudomisén.

az van ami írva vagyon papírra, és van rajta aláírás meg pöcsét. minden más érvénytelen.

jjulie 2010.05.03. 21:44:58

@bóra77:

na de te még csitri vagy, amúgy a gábor egy hűséges típusnak néz ki a huncut szemei ellenére....

bóra77 2010.05.03. 21:46:35

@MPL: na ja,és hol lesz az "irattár" pl.? és a miniszterhez is lehet majd futkosni aláiratni...brrrrrrrrr..ezek ezt végiggondolták??? csak így szimplán Ezek.

ubul2000 2010.05.03. 21:46:53

@hoplita: Hende kemény gyerek, még mdf-es korából emlékszem rá

ubul2000 2010.05.03. 21:48:24

@bariga: rég volt az már, hamar rájött, hogy a dávid/herényi páros kókler

bóra77 2010.05.03. 21:49:31

@jjulie: a csitri a retteségnek szólt?
jah, hát TG-t csak messziről csodálom (vagy mi is a jó szó), és simán gondolom, hogy hűséges. Megjegyzem csalódnék, ha nem lenne az. (bár őszintén nem lennék a felesége helyében, folyton azon rettegnék milyen fruska akarja megkörnyékezni az én TG-met:)))

bariga 2010.05.03. 21:50:57

@ubul2000: OK, ők most éppen süllyesztőben, de azért a Hendéből miért kell minisztert csinálni? Vadászkutya legyek , ha ezt értem

hoplita 2010.05.03. 21:51:28

@6.Lenin:
Az ügyészség...aha...amelyik 3 és fél éve nem baszik egy öltést sem az ügyben.
Hány éves vagy te, hogy még mindig hiszel a mesékben...?:))

"...Ha a rendőrség tenni fogja a dolgát,a gárda ,a Jobbik okafogyottá válik,ha még időben felismeritek ezt,lehet még szerepe a pártodnak,de csak a törvényes keretek közt.
Ha nem lesz képes ezt időben felismerni,pápá lesz 2014-ben...."

Erről ma már írtam hosszabban az előző poszthoz, kora délután...had ne ismételgessem már magam, engedelmeddel.
Keresd vissza, gyorsan meglesz.

6.Lenin 2010.05.03. 21:53:09

@bariga:

Lehetséges,hogy sok,de a sok munkában akár hamarább is elég(nek) mindegyik,mint gondolnánk.
Ez lehet aggodalom és káröröm is,attól függ,melyik párt háta mögül nézzük a kérdést.
Ez is lehet(ne) 1 érdekes kérdés.

Elég-e a nyolc,vagy kitartanak a ciklus végéig,lehet agyalni ezen is,a felület adott.
Kit,mi érdekel.

jjulie 2010.05.03. 21:53:10

@bóra77:

én arra leszek kiváncsi mikor fognak elmosolyodni, mert most a bevagyok szrva fáradt arckifejezáse van az egész brancsnak a vktorral az élen, egyedül a semjén mosolyog mint akit b....ni visznek

ubul2000 2010.05.03. 21:53:17

@6.Lenin: "Az áramos bácsika is szimpi,de amit tett az törvénytelen,mentsége csak annyi,azok nem tették a dolgukat,akiknek a feladatuk a közbiztonság megteremtése lett volna."

"de amit tett az törvénytelen"

Bocsi, de ezzel nem értek egyet. Ha kaszásvermet csinálok az udvaromban, ahhoz sincs senkinek semmi köze.

Ha igaz lenne, amit állítasz, a trafóházakban sem lehetne nagyfeszültség. Jó néhányan meg is haltak már amikor betörtek trafót, vezetéket, stb. lopni. Mégsem ítéltek el egyetlen áramszolgáltatót sem.

Alfred Jonathan Kwak 2010.05.03. 21:56:32

Lesz még Draskovics az Orbán-kormány minisztere...

jjulie 2010.05.03. 21:59:02

@bóra77:

gondoltam a 77 a születési éved, nem az életkorod

ja, nagy lehet a kísértés meg a csábítás egy ilyen elnőiesedett giga egyetemen, meg mindenféle tv studiókban....meg röjtöki konferenciákon, meg emlékszem, amikor negyven lettem én is divatba jöttem, pedig inkább szemét vagyok, mint huncut.....

Darkhorse 2010.05.03. 22:00:43

@freegr: "Én parasztvakításnak tartom ezt a "bűvös nyolcast" - hogy miért ?......Ha ezt nézzük, a 2. Orbán-kormánynak nemhogy kevesebb miniszteri szintű vezetője lesz az eddigiekhez képest, hanem egyenesen több"
Matekoljunk egy kicsit (úgyis itt az érettségi) Előző kormány 15 miniszter 2-2 államtitkárral (szakmai+politikai) = 30 db
8 miniszter átlag 3 államtitkárral (kisebb minisztériumok pl. honvédelem, külügy 2db, összetettebb minisztériumok akár 4 db is lehet) számolva az csak 24 db. Aztán, lehet hogy tévedek.

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.05.03. 22:01:00

@6.Lenin: Ha sok ilyen okosságot beszél nehogy a Fidesz váljon okafogyottá: kuruc.info/r/26/59054/, és akkor jöjjön a Jobbik :)

bóra77 2010.05.03. 22:03:31

@jjulie: a 77 a szerencseszámom:)
majd megmondja Gábor, mekkora a csábítás:))

Darkhorse 2010.05.03. 22:03:36

@MPL: "közigazgatásban nincs e-mailen ügyintézés" De van :)

pannonfunk 2010.05.03. 22:04:24

@bóra77: Az a gond, hogy ezek a 'vonal alatti tételek' úgy évi 100-200 milliárd forintra összegződnek. Persze az szdsz holdudvarának volt annyi esze, hogy ilyen, publicitást nem érdemlő vonal alatti tételekből harácsolt rendesen, max. egy sertésinfluenza, madárinfluenza idején kapott pár milliárdocska ütötte meg a szintet, de az sem vészesen.

Sokkal nagyobb gond az, hogy ha értelmesen lettek volna ezek a pénzek gazdaságélénkítésbe forgatva, akkor ma nem itt tartnánk. Tegyük fel, hogy értelmes kutatás-fejlesztéssel lehetett volna évi +0.5%-ot lendíteni a gazdasági növekedésen. Akkor ez 8 év alatt lett volna +4%, és akkor most nem az lenne a kérdés, hogy 4.5 vagy 6.5% lesz az idei hiány, hanem az, hogy 0.5% vagy 2.5%, durván számolva. Ugye?

És ha értelmesen ment folna a K+F, akkor nem csak az NKTH által elsíbolt többszázmilliárd forintról lenne itt szó, hanem még ugyanennyit le tudtunk volna hívni az EU-ból is.

MPL firstlady 2010.05.03. 22:05:14

@Darkhorse: a szakmai államtitkárok száma az előző kormányban 4-nél kezdődött, az államtitkárok száma egy vagy kettő volt.

az államtitkárok szakmai területet nem, vagy egyet-kettőt felügyeltek általában, ők a pártból jöttek, helyettesítették a minisztert.

kettőjük alatt ültek a szakmai államtitkárok, akik több, esetenként négy-öt eltérő területért feleltek.

azt te sem gondolod komolyan, hogy a miniszterek alatt ül majd két államtitkár és ennyi?

nem lenne működőképes, ez a helyzet.

MPL firstlady 2010.05.03. 22:06:58

@Darkhorse: jónak mondod:))

elárulom, vannak olyan minisztériumok, ahol nincs semmiféle elektronikus ügyintézési lehetőség, még iktató sem.
írhatsz e-mailt, de nyomtasd ki, írd alá, és küld az e-mail után.

6.Lenin 2010.05.03. 22:09:48

@ubul2000:

Az udvar közepén csinálhatsz,legfeljebb beleesel,de ez nyeremény(elosztjuk a nyugdíjadra szánt összeget).Elvileg mást nem nagyon teszel ki veszélynek,habár szerintem,figyelem felhívó táblát a biztonság kedvéért talán ott is kell alkalmazni.

Harapós a kutya ,meg a gazdája is,meg gödör is van!Véletlenül kasza is van benne!
Menj a szomszéd udvarába,ott talán nincs!
Azért én kiírnám.Biztos,ami biztos alapon.

A trafóházakban meg bazi táblák figyelmeztetnek,ha odamész rácseszel,tiéd a felelőség.Az nem mentség,hogy pont hiányoztál amikor az olvasást tanították.
Az sima pech!

Darkhorse 2010.05.03. 22:10:33

Vajon az angol fogadóirodáknál lehet már fogadni arra, hogy ki lesz az első a "nyolcakból" aki távozik? Vajon mik lehetnek az odsok?

ubul2000 2010.05.03. 22:10:38

@hoplita: Húha, miket mondasz. Én csak lőttem az MK 8288-as AKM-el, de ilyen zárak, meg miegymás :)))))))

ssi 2010.05.03. 22:13:04

@pannonfunk: "balkáni perifériás porfészek"

múlt héten a bolgároknál voltam....tutira fejlettebbek vagyunk
hazafelé Kálvin tér, a nem rég átadott új, szép belváros - már összefirkálva

bolgárok valóban a Balkánon élnek
mi viszont balkániasan viselkedünk - sajnos, és még meddig? és miért is?

higgins1 2010.05.03. 22:13:29

Én csak attól félek, hogy ha 2-szer ennyi miniszternél is hetente hallottuk, hogy erről, meg arról az alatta történt dologról nem is hallottak, akkor most hányszor fogjuk ezt hallani?
Mert azért azt ugye senki nem gondolhatja, hogy csak mert Viktorék jönnek, a sok évek (és kormányok) óta ott tespedő, megélhetési közszolga hirtelen nem él vissza a 20 éve megszokott módon a hatalmával, márpedig mint tudjuk ez az a szint, akiket nem tudnak és nem is akarnak lefejezni, ergó pár hónap kivárás után ott folytatják, ahol abbahagyták.
Én inkább kőkemény felügyelet alá vonnám az eddigi minisztériumi területeket, és miután megfogod a "játékosok" jelentősebb csoportjait, utána lehet kisebb felügyelettel, emberhatékonyan játszadozni a rendszerrel.
Így szerintem csak pár hónap alatt amortizálják, az amúgy adott esetben jó embereket (mert gondolom az elmúlt 8 év után nem hivatkozhat majd a Fidesz arra, hogy a miniszter nem tudott a dologról, ezért nem felelős), aztán jön a bizalmatlanság, váltogatás és az egész rendszer megdöglik.

The Great Destroyer 2010.05.03. 22:13:31

Lehet bármilyen propagandahülyeségen, vágyálmon vitatkozni, akkor is a politikus csak egy érdemi munka nélkül gyorsan meggazdagodó ingyenélő, aki azt a pénzt lopja csalja hazudja el, amiért én tényleg megdolgoztam. A legjobb példa erre a Legyen Más a Pulikutya BT. amelyik sima marketingeszközökkel biztosította a saját megélhetését a követketző pár évre, ők például simán egy vállalkozás, amelyik az adófizetők pénzének a saját célra történő felhasználását írta bele az üzleti tervébe, mondjuk Viktorékat sem kell félteni.

ubul2000 2010.05.03. 22:14:10

@6.Lenin: Ő is figyelmeztetett mindenkit, hogy a belső kerítésben áram van. A cigányok tudták is, csak tajt részegek voltak. Pech.

Darkhorse 2010.05.03. 22:16:03

@MPL: oké-oké én csak egy közig szervet ismerek részletesen, de ott mindenre van e-ügyintézés (kivétel a fellebbezés :)) és egymás között is e-mailen mennek a dolgok (itt is van azért egy két kivétel)

pannonfunk 2010.05.03. 22:18:26

@manyike: Én tavaly Szarajevóban voltam, és nem éreztem borzasztóan nagy különbséget. Persze tök pici város, a reptérről kénytelen vagy a lakótelepen átmenni, csomó házon még mindig ott vannak a belövések nyomai, de ha bemész egy plázába, meglepődsz, semmivel sem rosszabb mondjuk egy Arénánál, sőt.

Vicces a konvertibilis márkájuk is, boldog-boldogtalan váltja fix 2:1 árfolyamon Euróra oda-vissza.

Ja, és van EU-s fejlesztési irodájuk.

6.Lenin 2010.05.03. 22:20:44

@JR69:

Elolvastam,nem csak ők,de TG is "kifelejtette",az ügyészségnek kell ezt eldönteni.Nem mondta,hogy jogos volt.Ha jól emlékszem.Ennek eldöntése nem az ő feladata.
Láttam a felvételt.

lüke 2010.05.03. 22:24:36

@jjulie:
:)
ki akartam keresni Molnár F.ről mit irt
Torberg, mikor Maeterlinckkel találkoztak a NY PLAZA liftjében:)
megkapod e-mailben , ha a másik gépemen megtalálom:)

jjulie 2010.05.03. 22:29:26

@lüke:

az ées város, és a lehner?

jjulie 2010.05.03. 22:30:43

@jjulie:

éhes város, és lechner?

ssi 2010.05.03. 22:33:04

@pannonfunk:
Én a hazai grafitik miatt voltam szomorú, ezt próbáltam érzékeltetni,
s a dühös tehetetlenségemet... + kitört BKV-várók stb. miatt is

Szófiában sok a régi, leromlott, észrevehetőek (pl. buszok, trolik, utak, lakótelepek, házak) viszont rengeteg az új, vagy most folyó építkezés közvetlenül a régiek között, mellett, s melyek fantasztikusak (igényes lakótelepek, luxus házak, eredeti stílusú üvegpaloták, bevásárlóközpont stb.)
s csak az aluljáró szellőző kéményén láttunk firkálást

hoplita 2010.05.03. 22:33:32

@ubul2000:
A kékfórum fegyveres topicjainak a hozománya...)))
Meg hát érdekel amúgy is egy csöppet.:))
Én nem mondom el a volt kedvenc kalasnyikovom számát és betűjelét, mert azt használom az egyik mail fiókomhoz jelszónak...kicsit megvariálva.:D

lüke 2010.05.03. 22:35:40

@jjulie:
má elment
ja
Lechner nekem majdnem annyira kedvencem ,mint Semper:)

6.Lenin 2010.05.03. 22:37:35

@ubul2000:

Az.Mindkét oldalnak.

Akkor már csak az a kérdés,alkalmazhat-é magánszemély,szándékosan az élet kioltására alkalmas eszközöket.Vagy csak riasztásra.

Én a lényeget abban látom,van-é közbitonság,ellátja-é a feladatát,akinek ez lenne a dolga,ha nem törvény kell arra,bármilyen eszközzel védhetem az életem,vagyonom.

Jelenleg mindkettő hiánycikk.Az elsőt kell megoldani,a másikra nem lesz szükség.Remélem.

jjulie 2010.05.03. 22:38:46

@lüke:

nem vagy könnyű rejtvény

lüke 2010.05.03. 22:41:19

@rogen:
nem, Schmidt Marika:)

Cserépszavazás (törölt) 2010.05.03. 22:42:02

Én csak azt látom, hogy a kultúra már megint le van sz.rva.
Jó, eddig is le volt, meg valóban nem az a legfontosabb, de hogy egy ilyen négyökrös szekérben biztos a kis bors ökröcske lesz, az fix.

DjKaller 2010.05.03. 22:42:51

A környezetvédelem nekem is hiányzik és nem is találtam meg sehol hogy beszéltek volna róla. Az Orbán-kormány ezt hová csatolta? A mezőgazdaságihoz? Ez biztos?

Furcsállom hogy se egy index, se más forrás nem is piszkálta meg ezt a kérdést. Csak azzal foglalkoztak, hogy Réthelyinek 4 tárcája van, az, hogy a környezetvédelem sehol sem került szóba, ez senkinek nem fájt. Hihetetlen.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.05.03. 22:42:58

@török gábor: Akkor elnézést, és további jó munkát! :)

lüke 2010.05.03. 22:43:38

@bóra77:
na tessék ,itt a magyar szomszéd
füve, tolla, billentyűje
MILYEN?
ééés mennyit nyomogatja:)

lüke 2010.05.03. 22:45:12

@DjKaller:
na akkor idén nem lesz szúnyogirtás:)

@jjulie:
elolvastad?

ubul2000 2010.05.03. 22:55:43

@6.Lenin: Reméljük, hogy reményeid valóra válnak. Én kissé szkeptikus vagyok. Egyszerűbb lesz a Gárdával szemben fellépni, mint a cigánybűnözéssel szemben.

"Akkor már csak az a kérdés,alkalmazhat-é magánszemély,szándékosan az élet kioltására alkalmas eszközöket."
Rossz a kérdésfelvetés. Szerintem ebben az esetben nincs különbség magánszemély, cég (elmü), vadásztársaság, honvédelem, stb között.
Szerintem jogosan cselekszel, ha:
1. véletlenül nem lehet hozzáérni a védelemhez
2. felhívod a figyelmet a veszélyre

Ezek a feltételek fennállnak/tak a kapcsolószekrények esetében és a kert belső kerítése esetében is.

panelburzsuj 2010.05.03. 22:56:06

@bóra77:

Egész májusban annyit politizáltam, hogy a kormányátlag pont olyan korú, mint jjulie ...

Lehet menni szépen rapportra Török Gáborhoz, ha a háromnaponta egyet konnemtelőket itten kérem vegzálják, hogy micsoda naplopók! :)

jeangabin 2010.05.03. 22:56:17

@bariga: Nekem meg Hendéről az a zseniális mozzanat jut eszembe, hogy a megalakult Polgári Körök teljes név és cím adatlistája az ő autója hátsó üléséről tűnt el. Onnan emelték el a laptopját, ami MINDENT tartalmazott. Minden polgári körös embernek és szervezetnek a dolgait.
Persze nem egy (ilyen) malőr minősít egy embert, de az azért valahol izgalmas, hogy elsőre és másodjára is ez jut róla eszembe, ez maradt meg felőle bennem, mint munkásság.
Viszont tipikus hűséges kutyatípus: ha az a jelszó, hogy no korrupció, őelé tipikusan tologathatnak 30 nokiás dobozt is, tuti nem fogadja el, ellenben torokra szorít csípőből.
Utálja mindenki az ilyen embert, mert nehéz rajta fogást találni, kiváló inkvizitor is lehet, csak ne öntse ki a gyereket is a fürdővízzel tandem.

lüke 2010.05.03. 22:56:23

@jjulie:
nem kinai:)
remek:) ,igazi Molnár: lekezelő,elégedetlen,féltékeny, irigy
a sztori valódi:)

hu.wikipedia.org/wiki/Maurice_Maeterlinck

lüke 2010.05.03. 22:59:18

@panelburzsuj:
a bölcsek kormánya:)
jjulie is ettől lett bölcs:)

pannonfunk 2010.05.03. 22:59:44

@manyike: lehet, hogy a bolgárok annyira szegények, hogy nincs pénzük festék-spray-re :P

cambridge.on 2010.05.03. 23:02:17

A minisztériumok összevonásával a fölöslegessé vált apparátusnak fel lehet mondani. Nem lesz szoci maradvány a minisztériumokban.
A Fideszt nem érheti vád, hogy politikai tisztogatást végez, hiszen szerkezeti átalakítás folyik.
A minisztériumok fel állításakor pedig a Fidesz számára megbízható emberekkel lehet feltölteni a létszámot.
Nem lesz sokkal olcsóbb ez a felállás, csak a miniszterek száma csökken.
Nekik inkább koordinátor feladataik lesznek.
A fő kérdés most: szakembereket bíznak meg államtitkári feladattal, vagy a párthoz kötődés lesz fontosabb?

lüke 2010.05.03. 23:02:40

@bóra77:
de kár ,hogy nem vagyok nyomdász

eml 2010.05.03. 23:03:52

Az új tárcavezetőket a sajtó rögtön beszéltetni is kezdte, így aztán többek között kiderült, Pintér Sándor nem gondolja, hogy Gergényi Péter a 2006-os őszi eseményekkor törvénytelenül járt volna el;

- Nem gondoltam, hogy egyszer Pintér Sándorra még fel fogok nézni.

lüke 2010.05.03. 23:04:54

@cambridge.on:
a franciák is így csinálják
válto gazdálkodás van a közigazgatásban
jól kitalálták
már megmondták, visszaállítják a
közig. államtitkárt
s lesz pol. állam titkár is

lüke 2010.05.03. 23:05:45

@eml:
pedig nem elég nagy,magas etc.)

panelburzsuj 2010.05.03. 23:09:48

@lüke:

(Én meg szerény lettem! Pont ugyanannyira és ugyanolyan mintára, mint az átlagkormánytag meg jjullie! .... :))

ssi 2010.05.03. 23:13:45

@pannonfunk:
erre nem gondoltam,
ha tudtam volna, vittem volna nekik

zsakk2 2010.05.03. 23:18:00

TG-nek teljesen igaza van. akármit csinálhatnak az alsó posztokon, lehet a piramis több lépcsőfokos (pl. visszahozni a főcsoportokok, főcsoportfőnökök korát), akár bilaterális, akár multilaterális irányban az adott tárcák hivatalos tárgyalásain a miniszter az, aki az elvárt partner.

gondoljunk csak bele: ha csak a környező országok plusz visegrádiak (összesen 8) irányában akarunk valamit mondani, és tegyük ezt egy csúcsminisztérium kapcsán, az azt jelenti, hogy a csúcsminiszter kb 8x3 miniszterrel játszik folyamatosan 1on1-t. és ez csak a mi kis káeurópánk. hogy miért a csúcsminiszter? mert a külföldi partner minisztere nem fog rangon alul tárgyalni. az előkészítés megtörténhet főov szinten, persze. vagy hát szinten. de a formális aktus csak miniszterek között születhetik. vagy kormányfők között (esete válogatja).

és akkor nem beszéltünk az adott szakterület nemzetközi szervezeteiről, akár európai, akár világviszonylatban, és nem beszéltünk a világ egyéb, számontartandó relációiról.

a csúcsminiszter nem fog levegőhöz jutni, protokollról fog szólni minden napja, szakmára semmi idő nem marad. éjszaka fog aláírni, amíg bírja. utána az apparátus magára marad, a vezetés a látszattal fog törődni, mert az érdemi szakmai munkát nem győzi, az apparátus meg érdemi döntéshozó nélkül nem fog lépni.

hiába lesz fcsf, meg hát, meg kát, attól még az ügyek egy része megfeneklik. ráadásul pont a nagy horderejűek.

szép, meg jó, hogy egy kézben lesz az irányítás, és valóban, olyan területek lettek összevonva, amik balfasz módon eddig egymás kontójára működtek, de legalábbis nem voltak hajlandók érdemben együttműködni. szóval kellett az összevonás. ha megtehetné az orbán-kormány, hogy egy évre visszavonul a nemzetközi szcénától, és köldököt néz, azaz rendezi az igazgatás sorait, akkor jó sülne ki ebből.

így én is azt jósolom, amit TG: hamar leamortizálódnak a miniszterek. egészségileg, vezetőileg, hitelességileg.

valamit ki kéne találni még most gyorsan, hogy ne így legyen.

cambridge.on 2010.05.03. 23:19:38

@pannonfunk: Lehet azért nincs Finnországban se grafiti mert nem telik festékre.
Sok okát véltem találni,de erre speciel nem gondoltam.
Kösz, hogy megoldottad ezt a rejtélyt!

lüke 2010.05.03. 23:21:46

@zsakk2:
ileg,ileg
mán' mér' amortizálódnának le?
a HP csucsban
3 államtitkár lesz
s lesz helyettese mindegyiknek:
1, közig
2, pol
3, szakmai
tehát 9 helyettes...........

cambridge.on 2010.05.03. 23:22:38

@lüke: nem mindegy milyen mélységben hajtják végre.

lüke 2010.05.03. 23:25:23

@cambridge.on:
mit?
a kirugást?
meddig szokták: osztályvezető/ov. helyettes

lüke 2010.05.03. 23:26:30

@mindenki:
jo éjt:)

zsakk2 2010.05.03. 23:27:12

@lüke: az lehet, hogy a területeknek így lesznek házon belül gazdái, de velük nemzetközi szinten akkor sem állnak szóba. másrészt ha csak a jogalkotásra gondolsz, miniszteri rendeletet a miniszter adhat ki. a kormányülésen a miniszter vesz részt. törvényjavaslatot a miniszter terjeszt be. nem állítom, hogy nem helyettesítheti alkalmasint poláll, vagy kát, de ha mindig helyettesíteni fogja valaki, akkor kibasszák a kormányból. gondolj bele, milyen az a kormányülés, ahol nincs egy miniszter se?

és akkor még mindig nem beszéltem arról, hogy a miniszter nem bízik az apparátusában. nem bizony. még a helyettesében se. "mer ezek mind hülyék. nem értik amit akarok, csak akadékoskodnak." ... hadd ne folytassam.

bariga 2010.05.03. 23:30:31

@jeangabin: ő a legmegdöbbentőbb- az egyik- már látszatra is olyan katonás

bariga 2010.05.03. 23:40:07

most hallottam minden jelölttől néhány szavas nyilatkozatot a hírekben. Hát nekem már most hiányzik a Gráf, az Oszkó, meg a Bajnai

Ordnassac 2010.05.04. 00:08:51

Nem olvastam el az összes kommentet, úgyhogy lehet, hogy már más is írta, de nekem egy-két mamutminisztérium problémás. Egy kalap alá venni pl. a négy legpénzigényesebb területeket (eü, szociális ügyek, munkaügy, oktatás) azért erős. Réthelyi is olyan lesz, mint Hámori és Gógl volt. Két évig viszik, aztán leadják.

Talán Batthyánynak volt utoljára ennyi minisztere.

Ordnassac 2010.05.04. 00:23:56

@zsakk2: a kormányülések nem lesznek innentől hosszabbak egy óránál. Részint ez is volt a célja az átalakításnak. Elintézik a dolgokat házon belül és nem kell a kormányülésen foglalkozni vele.

csatar 2010.05.04. 06:01:50

Ha igaznak vélnénk azt az állítást, hogy egy ember nehezen bíkózik meg több feladattal, akkor!
Már régen tönkre mennének a Trösztök, az RT -k, a Holdingok, stb...!
És mindenhol vannak elnökök, vezérigazgatók, kik egyszemélyileg felelősek, az eredményességért!
Minden szinten! És ezért fontos az egyes munkacsoportok vezetőjének a személye, rátermettsége!
Rossz vezetőválasztás esetén, a kudarc előre borítékolható!
Remélem, nem kell példákat említenem!

Kristiansen 2010.05.04. 07:16:20

Azt meg tudja mondani valaki, hogy az építésügy (+településtervezés) melyik tárcához fog tartozni? Matolcsyhoz? Vagy a vidékfejlesztésihez? Csak azért, mert mióta 1988-ban megszűnt az építésügyi minisztérium, azóta a terület ÖT(!) különböző minisztérium alá tartozott... És ez meg is látszik rajta...

Egyébként is: Miért van az, hogy ha az ember a jogszabálykeresőben miniszteri rendeletekre keres, akkor kb. 50 minisztériumnév rövidítés jelenik meg a legördülő menüben, és nem elég tudnom, hogy a keresett jogszabályt vajon melyik minisztérium adta ki, de még azt is tudnom kell, hogy éppen akkor valakinek a szeszélyéből hogy hívták azt a minisztériumot... ez abszurd szerintem.

Javaslatom: A minisztériumok számát és elnevezését rögzítsük kétharmados törvényben! Így legalább nem minden kormánynak ezen járna az agya, hogy mit kell összevonni meg szétdarabolni meg átnevezni, hanem az adott struktúrában a feladatok ellátását megszervezni.
Az állampógár meg tudná, hogy mit hol keressen...

Hmm?

jjulie 2010.05.04. 07:18:04

ha készek a projekt, hogy lesznek becsukva a kamu egyetemek a kamu főiskolákkal, hogy lesz a több mint 30 000 önkormányzati képviselőből 8000, hogy lesz deficitekből pozitív szaldó, állami és állami válalatok szintjén, aztán ki van találva a mezőgazdaság és a vidéki munkanélküliség helyzete a közbiztonsággal együtt, az egészségügy, a tb és a nyugdíj issue a foglalkoztatással együtt, akkor tök mindegy, hogy hívják a minisztereket és hányan vannak, ha meg nincsenek működő projektek a fennti témákra akkor is (a 98-02 közötti szakmai gyakorlat, majd az ezt követő 8 évnyi gondolkodási idő, és az évek óta biztosan tudható kormányra kerülés tudatában biztosan készek a tervek)

rogen 2010.05.04. 07:31:24

@bariga: szvsz azért nem lett Varga miniszter, mert a király körül mégiscsak egy herceg lehet... ;)

zsakk2 2010.05.04. 07:33:09

@csatar: abban igazad van, hogy a nagy mammutvállalatok valamilyen szinten szembesülnek ezzel a problémával. egyetlen nagy különbség, hogy egy gazdasági társaságnál működik a delegálás, azaz nagyon kevés dolgot leszámítva bármilyen ügyben adhat a felsővezetés meghatalmazást az alatta levő szinteknek.

másrészt egy nagyvállalat kevésszer tárgyal nála nagyobbal, vagy vele egyenrangúval olyan stratégiai szinten, hogy ahhoz a legelső embereknek kelljen leülniük (pl. ha a microsoft vasat vesz a hptől, ahhoz nem kell semmilyen vezetőnek leülnie, még akkor sem, ha kva nagy összegről van szó). még akvirálásnál sem feltétlen megy az első ember (a google vezetői vajon hányszor tárgyalnak egy-egy felvásárolt cég vezetőjével? sehányszor. megveszik és kész. )

a minisztériumok nem így működnek. a diplomácia nem így működik. mindenki a maga rangján levővel tárgyal. ha valahova rangon aluli embert küldenek, az sértés, nem is kicsi. annak az az üzenete, hogy nekünk nem fontos, hogy veletek érdemben tárgyaljunk. így nem is lesz érdemi eredmény. ja, és persze, legközelebb majd nem kell menni. mittomén, elfelejtenek meghívni, vagy csak későn. vagy az időpont-egyeztetésnél nem tudják majd figyelembe venni a mi kérésünket stb.

László56 2010.05.04. 07:42:20

Amortizáció belekalkulálva és kommunikációs csapdáról szó sincs. Török Gábor észrevette a turpisságot. De hogy megköszönök e mindezt neki ? Kérdésesnek tartom. Elsőosztályú organizáció, -kevés kivétellel- hiteltelen vezetőkkel. Ez a kevés kivétel a vezetőség magva. A kevés értelmiség ebben a hadosztályban. Ez már olyan zseniális hogy nem lehet véletlen. De hogy jön össze ez az első pillanatra ellentmondásos kép az új kormányról ?

Favágók kellenek ide. A kommunistáknál tanult, lelkiismeretlen, könyörtelen favágók. Kutyaharapást szőrével a deviza. A rendteremtéshez buldózer kell. Bunkók buldózerhada kik a piszkos munkát elvégzik és aztán a primitívségükkel leamortizálják saját magukat. Bele van kalkulálva. És ha mégsem? Úgy is jó, hiszen ez azt jelentené hogy hozzátanultak. Akkor meg miért kellene meneszteni őket.

De a rizikó a politikai értelmiség számára hihetetlen nagy. Hiszen már gyerekkorukban tanulhatták: a revolúció felfalja a saját gyerekeit. Vagy a vezetők reménykednek a részfelfalásban, ami már őket nem éri el ? Azt azonban nem lehet előre látni. Ezért nem csak a magyar nép számára, hanem az ő számukra is nagy a rizikó.

agentT 2010.05.04. 07:48:45

Alapvetően nekem rokonszenves ez a kormány.

Semlyénen kívül nincs benne a régi időkből ismert hordalékarc, ilyen áderszájerdajcs féle, és azok az emberek, akik posztot kaptak, értenek is a területükhöz. Ezt úgy értem, hogy nem látok ejtőernyőst.

Kicsit hiányzik ugyanakkor Mikola doktor úr.

Ugyanakkor szembe kell néznünk azzal, hogy szörnyű jövő vár ránk. Egy másik blogban valaki kifejtette, hogy magas a benzinár, és ezért Orbán a felelős. Egyetértek. Ma reggel a szomszédunkban hangosan ugatott a kutya. Szégyellje magát Orbán, hogy ezt megengedi.

Van még terepe a karcsúsításnak. Például nem látom át, miért ne lehetne Biztonsági Minisztérium, amelybe beletartozik a Honvédség, a rendőrség és a titkosszolgálatok.

jjulie 2010.05.04. 07:55:41

@agentT:

ne felejtsd el, ez nem olyan mint a jéghegy: nem arányos a láthatatlan része a láthatóval.....

agentT 2010.05.04. 07:56:48

Külön szeretném kifejezni megelégedésem Pintér Sándor kinevezése kapcsán. Remélem akkora favágó lesz, mint amennyire rettegnek tőle a bolsik.

agentT 2010.05.04. 07:58:32

@jjulie: Nem baj, amit eddig mondtak, már bejött.

Pl. hogy vasárnap nem kell a boltoknak nyitva lenni, az a nap legyen a családé és a pihenésé... én kiadnám, hogy húzás a templomba. (Irónia, az nem volt benne, ha esetleg félreérthető voltam.)

cambridge.on 2010.05.04. 08:01:32

@csatar:
Igaz, hogy fontos a vezető személye, de egymagában semmit sem ér!
Hiába lenne ő jó, ha kicsinyes, kisstílű, egymást elnyomni igyekvő munkatársakkal veszi magát körül. Akik csak a s.. talpnyaláshoz értenek.
A jó vezető ismérve, hogy jó szakemberekből álló csapat veszi körül.
Ezért írtam már többször is, hogy az államtitkárok töltik meg tartalommal ezt a keretet.
Egyébként a hasonlat helytálló, nekem is ilyesmi jutott eszembe. A vezérigazgató képviseli a vállalatot a trösztnél, de a főosztályvezetők az igazi munka irányítói.

A miniszterek között tulajdonképpen csak egy meglepetés akad,
Semjén személye.
Tárca nélküli miniszter, miniszterelnök helyettes feladattal.
Ennyire fontos lett a klérus képviselete, hogy miniszter képviseli őket?
Vagy egyszerűen csak feljebb bukott, ahonnan nagyot lehet esni.

Gábor, neked mi a véleményed vele kapcsolatban?

Nem saját kútfő, nekem tetszik, ezért megosztom: Több tárca nélküli miniszter kellene - mondta valaki egy másik blogon - mert akinek tárcája van, igyekszik tenni bele valamit.

nyafnyaff 2010.05.04. 08:12:19

@freegr: apád hány éves?-és nincs unokája. 20-25 évesek mekkora élettapasztalattal rendelkeznek?

Így szavazott a nép, innen tovább a feladataikat az elképzeléseik és tapasztalatuk alapján majd ellátják.
Mindenki politikus vagy tanácsadó lett egyszerre. Várjuk ki, és addig hagyunk dolgozni, alkotni, szervezni, mert biztos 8 évig csak terveztek valami jót.

cambridge.on 2010.05.04. 08:16:20

@agentT: A nővérekkel mi lesz?
Ők dolgozhatnak vasárnap? Vasárnap nem lehet beteg senki?
A folyamatos műszakban levők dolgozhatnak hétvégén?
És a piac? Vasárnap reggel rendszeresen járnak piacra az emberek friss zöldségért, gyümölcsért. Bezárják azt is?

Ez megint az EU vízfej túlpörgése, mint amikor az uborka szabványos görbeségét meghatározták!

Ha valaki nem jár templomba figyelmeztetésben részesül?

nyafnyaff 2010.05.04. 08:20:43

@pannonfunk: és azt mikkor-miből adjuk vissza?
Lassan fogunk kimászni a bajból, de elkerülhetjük Izland és Görögország útját, mert ha oda figyelünk egy kicsit látjuk, hogy az átrendezés, szervezkedés, intézkedések mind a Görögországi szigor elemei, nehogy mi is úgy járjunk.
A fekete leves még-csak ezután lesz, nem lesz mindenkinek felhőtlen az élete.
Realistának is kellene lenni.

agentT 2010.05.04. 08:36:47

@cambridge.on: Nem kell úgy csinálnod, mintha nem értenéd., mikor érted, hogy mit írok.

Aki nővérnek megy, az a szakiskolában szembesül a ténnyel, hogy bizony folyamatos a munkarend. Ez a helyzet az erőművek dolgozóitól a vonatkalauzokig, nagyjából a világ minden részén kalkulálható, hogy ezeken a helyeken folyamatos a munkarend, mert folyamatos az igény.
Ugyanakkor a hipermarket multiláncokba munkára jelentkezőknek azért kell vasárnap dolgozni, mert az a többségnek úgy kényelmes. Ünnepnapokra bezárják a multikat, és látható is olyankor, hogy némyelyik ember akkora bevásárlást visz véghez, mintha háború közeledne és hónapokra kellene készletezni.
Magyarán semmi racionális oka nincs annak, hogy a gigamarketeket hétvégén nyitva tartsák, egy hónap alatt megszokhatná a nép, hogy a heti nagybevásárlás más napon tartandó.
Az a szerencsétlen, akinek meg a Tescoban kell szívnia, pihenhetne hétvégén nyugodtan, otthon.
Természetesen akinek egyszemélyes kisboltja van, vagy standja a piacon, kerskedjen amikor akar, nyisson nonstopot, szíve joga. Magával mindenki úgy cseszik ki, ahogy szeretne.

Egy valamennyire normális társadalomban nem kap állami figyelmeztetést az, aki nem jár templomba. Ellenben ösztönösen kellemetlenül érzi magát, mert ezzel pária létté silányítja a saját létezését, mert nem része annak a szakrális közösségnek, amelyet a család-haza-nemzet-Isten tengelyen írhatunk le.
Egy ilyen normális, erkölcsileg-ideológiailag igényes társadalom feltámasztása a cél (lásd még: hittanoktatás), nem pedig valami figyelmeztetősdi.

Szerintem egyébként, mondom még egyszer, értetted amit írtam.

cambridge.on 2010.05.04. 08:37:37

@török gábor: Ebben a korban nem számít plusz mínusz EGY év!

mojszipupi 2010.05.04. 08:50:41

Tipikus látszatintézkedés Orbán részéről, lehet mondani hogy lám kevesebb miniszterrel is tudunk eredményesen kormányozni, arról viszont szó nincs h a vezetők alatt lévő apparátus számát mennyivel fogják növelni akik az "érdemi" munkát végzik. Pontosan ugyanakkor lózung mint a kisebb parlament. Jól hangzik de tényleges eredménye egy nagy 0

ssi 2010.05.04. 08:51:59

fidesz-kommunikáció:
1. A 8 év alatt:
romokban az ország, de a megszorító intézkedések ellentetetjeit megígérték (gyes, gyed, vasútvonalak, MTV-támogatás stb.) + további adócsökkentések, családi adózás, rezsifelülvizsgálat, új munkahelyek stb.
2. Kampány idején:
egyetlen párt, mely külön nem készített programot, csak irányelveket, de győz: 1/3 szavazótól 2/3 parlamenti többség 3/3 lakosság felett
3. 04.25. győzelmi beszéd, 04.26. nemzetközi sajtó tájékoztató:
legfontosabb a közbiztonság és a gazdaság helyretétele, minden más utána
4. Lakosság tesztelése = össze-vissza beszédek hatásai az interneten
április:
- lesz-e s mikor adócsökkentés (Kövér kezdte, többen egészen másként)
- átvétel-átadásban: csak!? saját elképzelésük alapján + új törvény
- ki lehet az új köztársasági elnök (Pokorni kezdte, O.V. ködösít)
május:
- gyorsan visszaáll a gyes, gyed, a szárnyvonalak, júliustól jelentős adócsökkentés (bár még mindig romokban az ország, átvétel-átadás még nem trörtént meg)
5. 05.03. új kormánynévsor és -struktúra bemutatása
tudatosnak tűnik, hogy kisebb és egészen új legyen, mint a korábbiak
személyek és struktúra is meglepő: pl. Pintér, jogász mezőgazdász, nagyon fontos népgazdasági szakterületek nem kaptak külön minisztériumot, szokatlan egymáshoz rendelések

agentT 2010.05.04. 09:04:10

Hoppá.

Azt olvasom, hogy Pintér, akinek a megbízásával kapcsolatban fél órával ezelőtt fejeztem ki megelégedésemet, úgy vélekedett, hogy Gergényi 2006-os ténykedése rendben volt.

Ezek szerint Pintér nem rendszeres látogatója a fidesz.hu oldalnak, ott ugyanis mind e percig lelhető egy "rendőri brutalitás" című rovat,

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=66722

amelyben többek között a 2006. 10. 23.-i rendőrségi akció érzékletes leírása lelhető, olyan címekkel, mint pl. "rohadjatok meg, zászlós gecik (sic)".

Kezdem azt érezni, hogy ez egy tudatos kommunikációs akció része. Először Pokornit tette helyre Orbán Viktor, a köztársasági elnök újraválasztásával kapcsolatban. Aztán annak az elképzelésnek szabott gátat, hogy összevonásra kerülne az MNB és a PSZÁF. Közben helyre tette a jövendő miniszterelnök Kövér László szavait is, aki a végtelen jövő távlatába helyezte volna az adócsökkentést. A mai álláspont: július.
Már várom, hogy Orbán a következő napok során kijelenti, igenis ki lesz a 2006-os rendőri ténykedés vizsgálva.

Vajon orákulumot akarnak belőle kreálni?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.05.04. 09:08:25

A sunyi törpe már úgy osztotta le a felelősséget, ha rossz azok hibája, ha jó én vagyok a miniszterelnök!
Jellemtelen, sunyi dög!
A sose dolgozott örök készenlétisnek mi is a feladata, a szarkeverésen és okoskodáson kívül?
Ezt a demagóg, mese dumát ahogy bemutatta minisztereit, hát szánalmas!

A választók kétharmada- kb. 5,5 millió polgár- nem szavazott a Fideszre!

Erre bizony figyelni kell!

agentT 2010.05.04. 09:15:27

@Mikor rendezi a Fidesz milliárdos tartozásait?:

Van az a szint, amely alá jobboldali kommentező nem megy le.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.04. 09:25:52

"Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrásokért felelős miniszter például az oktatás, a kultúra, a szociálpolitika, az egészségügy és a sport kapcsán egyaránt első számú illetékes"

Az olyan ember, aki azt állítja, mindehez ért, azsemmihez se ért igazán. Ezeket a területeket korábban 3-5 miniszter vitte kormánystruktúrától függően. Most egy. Ez számomra több, mint komolytalan...

sárkányfő 2010.05.04. 09:30:20

Idet, itt vagy? Tényleg nem bántásból, de pont ma reggel ezt találtam Makoveczről:

"Makovecz Imre szerint „minden kertben legyen aprójószág”."

hvg.hu/itthon/20100503_nacionalista_locsogas_nemzeti_diskurzus

Persze van még itt pár jópofa gondolat a „hatvan nemzeti elkötelezettségű értelmiségi” részéről. Pl:
"Bayer Zsolt inkább Nemzeti Reneszánsz Alapítványt hozna létre, amit a magyarok havi száz forinttal támogathatnának. Lánczi András a gyökeres kádercserében bízik, mondván, „ebben a kérdésben igaza volt Csurka Istvánnak kezdetektől fogva."

László56 2010.05.04. 09:30:50

@agentT: @László56: Ünnepnapi munka ? Mindig is kényes kérdés volt. A globalizáció le szeretné amortizálni az ünnepnapokat és helyette pihenőnapokat bevezetni. A hitközösségek és konzervatívok meg szeretnék tartani a szokásos ünnepnapokat. Nehéz kérdés, hiszen tulajdonképpen társadalmi szempontból nézve mindegy lenne. Két pihenőnap az két szabad nap, mindegy hogy a hét melyik napjaira kerül. Az igazi probléma az a globalizációval szembeni bizalmatlanság. Hogy visszaélnek a szabadnapokkal és a végén megszüntetik. És ennek a bizalmatlanságnak meg vannak az jogos alapjai.

Most eltekintve olyan foglalkozásoktól amelyek a természetüknél fogva állandóan működniük kell, modern társadalmak egyre inkább arra hajlanak hogy családi üzemeknek, családon belüli foglalkoztatottsággal bármikor nyitva tarthassanak amikor csak akarnak. Olyan üzemeknél melyeknél a foglalkoztatottakat meg lehet zsarolni, viszont a hagyományos ünnepnapokat veszik figyelembe. A globalizációs üzemek természetesen tiltakoznak ellene és kivételek tömkelegének gyártásával próbálják bizonyítani az állandó üzemeltetés fontosságát.

Tulajdonképpen a politika feladata lenne a globalizációs üzemekkel megértetni: a velük szembeni bizalmatlanságnak, ők maguk az okai. Először bizonyítani kellene a humánpolitikai értelmességüket mielőtt követelőznek.

sárkányfő 2010.05.04. 09:38:10

@Fedor: benéztem a blogodba, azt írod, hogy Fellegi Tamás "2000-től az EuroAtlantic Tanácsadó Rt. vezérigazgatója (Ez a cég 2002-ben a választások után a már csak ügyvezető Orbán-kormánytól 250 millió Ft-os támogatást kapott)."

Ez tuti? Forrás?

Robinzon Kurzor 2010.05.04. 09:57:51

Azért minimum "érdekes" ez a kormányzati struktúra.

A korábbi 2 szintes struktúrából (pl. oktatási miniszter - miniszterelnök) sikerült 4 szintes piramist építeni: oktatásért felelős államtitkár - miniszter - Navracsics - Orbán.

Hogy ez a gyakorlatban mennyire fog működni, mikorra áll be a működés, az nagyon nagy kérdés.

Ezt pont olyan végiggondolatlan ötletelésnek látom, mint Gyurcsány mindenkori aktuális reformjait: komoly arccal, szigorú tekintettel elő volt adva mint valami alaposan kiérlelt és részletesen megtervezett elképzelés, aztán kiderült, hogy a stáb hétfő reggeli agymenése az egész.

Pintér mint belügyminiszter, az oktatást odaadni a KDNP-nek, oligarchák ellen oligarchával harcolni ... ez lenne az új rendszer?

andzsin 2010.05.04. 09:59:15

@agentT: nincs hordalékarc????? ugyan-ugyan. elég hiteltelen ezek után kommunistázni. ott ülnek a régi vágású mszmp káderek, Martonyi, Fellegi (ő is ott kezdte, kevesen tudják)...stb.

andzsin 2010.05.04. 10:01:03

sokkal komolyabb probléma a TG által is felvetett szerkezet: a magyar miniszterek egyben tagjai a miniszterek tanácsának is az EU-ban. namost, ha egy miniszterhez 3db miniszteriális terület tartozik (pl. foglalkozás, munka, szociális ügyek), amelyek mind-mind külön tárcák az eus szerkezetekben, akkor neki egész nap Brüsszelben kell csücsükélnie, ui. 3 helyre is hivatalos egyszerre. A többi ülésről már nem is beszélve, + a kötelezően ajánlott megjelenéseket (lsd. pl. EU Parlament időnként).
És a miniszter ugye nem helyettesítheti magát az államtitkárával, személyesen kell ott lennie. Namost hogyan lehet így egy apparátust irányítani? Telefonon? Interneten?

radala 2010.05.04. 10:07:06

@CSENDES: Köszönöm, én is így gondoltam, hogy Gergényi, ha bemutat is egy felvételt, amin ép GyF instruálja, hogy veresse meg a rendőröket vagy vetesse le az azonosítójukat, akkor is bűnös (jogilag is nem csak erkölcsileg).
Elvileg korrekt az, amit Pintér mond, mondjuk talán azt sem kellene mondania, hogy "szerinte" nem bűnös, csak annyit kellett volna mondania, hogy ez nem az ö hatásköre, hanem az ügyészségé.
No mindegy Pintér nem lesz soha a lieblingem, de mondjuk nincs a Földön rendőr, aki lehetne a lieblingem.
Tök más. Valaki mondta, hogy Fellegi is egy oligarcha.
Ez lehet igaz is, nem érdekel különösebben, mindenesetre nekem Kókával és GyF-fel nem az volt a bajom, hogy gazdagok, hanem, hogy lopással szerezték a pénzüket.
Fellegi a CV-je alapján egy értelmes embernek tünik, aki meggazdagodott, mert ügyes volt, nem azért mert állami kölcsönből privatizáltak valamit, vagy nem azért, mert nyert egy szdszes minisztertől pénzt. Persze tévedhetek. Az bizonyos, hogy soha nem fogok egyetlen gazdag ember megvédésére sem karaktereket pazarolni, nem is védem, csak ezt az aprócska distinkciót szerettem volna megtenni.
Épp itt a beírásom fölött látom, hogy Fellegit is kistafírozta Orbán 2002-ben. Nos egy okkal több, hogy ne védjem.
Ennek ellenére messze nem esik számomra azonos elbírálás alá a mi kutyánk kölykeinek kistafírozása. Tudom, hogy nem szép, hogy így látom, de a jobboldali gazdasági elit támogatása sajnos demokratikus követelmény volt. Ha nem lenne Fellegi még mindig GyF-ék lehetnének hatalmon. Sajnos vagy nem kellett pénzt átcsoportosítani a nem exkommancsokhoz is. Szomorú, hogy nincs más út, de nincs más út.

gonosztojás (törölt) 2010.05.04. 10:08:38

Persze hogy elég.
Az élet-halál ura úgyis az új kor Heinrich Himmlere, Navracsics lesz.
Ezek csak bábuk lesznek az ujjain.
Kettővel még az orrát is túrhatja ....

[nev] (törölt) 2010.05.04. 10:15:07

@pannonfunk:
nem lehet nemzetiségi alapon kutatni, ne viccelj már. az alapkutatásokból az államnak úgy kellene kivonulnia, mint a sicc. uniós programok kellenek. és az önkormányzatokkal kell együttműködni, akik rendelkezésre bocsátják az infrastruktúra megépítéséhez szükséges zöld, szürke, vagy barnamezős beruházást. az államnak a rászorultsági elven kellene működnie, az uniónak ráteremettségi alapon. balos állam, jobbos unió. véssed az eszedbe.

lüke 2010.05.04. 10:15:47

@gonosztojás:
remélem Jávor A. olvasa ezt,aki az I. Csehák miniszterség
alatt is áll. titkár volt
magyarispita.blog.hu/2010/05/03/anatomiaprofesszor

lüke 2010.05.04. 10:17:10

@zsakk2:
remélhetőleg a rendeletek megszűnnek
-rossz a kicsengésük-
s törvények lesznek

lüke 2010.05.04. 10:18:47

@cambridge.on:
hol van vasárnap piac?
még MO-n sem, ócska piac, az más

Demotivation postah · http://www.demotivalo.com 2010.05.04. 10:19:10

Én már nem remélek semmit. Szerintem 1 miniszter is elég lenne. Legyen a neve mondjuk adminiszter.

lüke 2010.05.04. 10:24:32

@agentT:
mentők, orvosok, rendőrség etc ügyeleti munka
24h keresztül
éjszaka és ünnepnap is van tűzoltás:)
a betegség pedig nem válogat, csak cirkadián ritmusa van:)
hu.wikipedia.org/wiki/Cirkadi%C3%A1n_ritmus

lüke 2010.05.04. 10:26:10

@Fedor:
már miért ne tudná összefogni?
neuroanatómus:)
Ramon Y Cajal óta
lehet a neccet látni:)

panelburzsuj 2010.05.04. 10:40:57

@lüke:

Na, és ez a Kajál ez olyanokat rajzolt, hogy a fejünk búbján van egy minden neuronok atyja?

lüke 2010.05.04. 10:56:54

nem kajál
kahal:)
nem vagyok neuroanatómus még anatómus se:)
kérdezd meg egy szakembertől:)

cambridge.on 2010.05.04. 10:58:42

@lüke: hol élsz?
Vasárnaponként, csak délelőtt, tele van a Búzatéri piac!
Du. 2.-ig ott vannak az árusok. A zöldséges részleg nyitva van.
Én még sosem vettem meg szombaton a vasárnapi ebédhez szükséges zöldséget.
Persze az ócska piac is működik.(ahol 90%-ban csak új dolgot lehet venni)

Publius Decius Mus 2010.05.04. 10:59:03

@Mikor rendezi a Fidesz milliárdos tartozásait?: Nyomtasd ki a kommentjeidet és akkor már papírod is lesz róla, hogy elment az eszed.

Glenarvan 2010.05.04. 11:02:11

@CSENDES:

Szia!

Mit lehet tudni erről az adórendőrségről?
Tényleg olyan kemény dolog,hogy már fényes nappal összefossa magát a rendes,@CSENDES állampolgár?

cambridge.on 2010.05.04. 11:06:04

Nem tudom olvastátok-e:
index.hu/gazdasag/vilag/2010/05/04/szlovakia_gorog_terhei/

"három év alatt 816 millió euróval kellene segítenie Athént, ami az ország éves össztermékének (GDP) 1,2 százaléka - másképpen fogalmazva minden egyes szlovák állampolgár 150 eurót ad a hellének kasszájába - írja a Napi Gazdaság [1]."

Ezek szerint van jó oldala is, hogy mi még Forinttal fizetünk.
Talán lesz még Euró, mire mi eljutunk odáig!

[nev] (törölt) 2010.05.04. 11:21:00

@cambridge.on:
oké, de a város adhatna egy olyan fórt a környék őstermelőinek, hogy vasárnap a piacon csak ők árulhassanak, és a családtagjaik. alkalmazottakat a piacon foglalkoztatni ne lehessen. vasárnap, vásárnap. vasárnap a piac a helyieké. szerintem nagyjából ez egyetlen értelmes elképzelése semjénnek. más kérdés, hogy a rendeleteket önkormányzati szintem kell megalkotni, és később uniós szinten. jelzem ma is hozhat ilyen rendeletet bármelyik önkormányzat. az üzletek nyitvartását városi (és uniós) rendeletek szabályozzák a civilizált világban mindenhol.

cambridge.on 2010.05.04. 12:58:17

@[nev]:Nem tudom mikor jártál piacon utoljára?
A munkanélküliek egy részét a piacon áruló zöldségesek feltöltőként alkalmazzák.
Családtag nem fog neked árut hozni kipakolni, ládázni. Ők legfeljebb az árusításban segítenek.

A vasárnapi zárva tartást az Unió erőlteti.
Finnországban szombaton 6-kor zárnak a bevásárló központok és a boltok.
Vasárnap 12 kor nyitnak az élelmiszer boltok, este 8-.ig.

Az ABC nonstop éjjel nappal nyitva, vasárnap sem zár be.
Van büfé részlege, emiatt nehéz lenne elfogadni, hogy a pénztár a süteményt beblokkolja a tejet és kenyeret nem.

Lehet szabályozni melyik meddig legyen nyitva Magyarországon, de az általános tiltással nem értek egyet.
Semjéntől én még értelmes elképzelést nem hallottam.

Szentpeter 2010.05.04. 13:05:51

Nem elég a 8 miniszter, legalább is az ország ezen stádiumában nem....

Engem az foglalkoztat, milyen államháztartási reform lesz, és hány ember lesz leépítve ?

Most jön majd a neheze, a populizmus kevés lesz a Fidesznek...

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2010.05.04. 13:17:49

Méghogy ez nem egy pirotechnikai blog...

Azért ez a cikk vastagon a kiégés témát feszegeti...

Meg kellene nézni fordítva is a dolgot: van-e alitrekrutációja a pártoknek? Van-e elég csúcsvezetőjük az irányíthatóság megteremtéséhez?

Alapvetően lehet ebben iránythatósági pozitív hozadák is, de az is lehet, hogy hamar kiégnek a miniszterek ekkora terhelés alatt. Nézzük csak az MSZP sikerembereit, az agrárminisztert vagy a látens munkaügyi minisztert Csizmár Gábort.

A témát kifordítva is végig kellene gondolni. Lehet, hogy azért ez a példátlan centralizáció, mert nincsennek embereik, és ez azt jelenti, hogy mondjuk szakmai alkalmatlanság miatt semmiképpen nem fognak minisztert cserélni. Innen csak kihalni lehet.

Az MSZP-ben simán divat volt, hogy jöttek mentek az emberek. De például a Munkaügyi Minisztérium vezetésén látszik, hogy az MSZP-nek nincsen akkora elit rekruitációs képessége, hogy a Csizmár Gábort le tudták volna váltani, annak ellnére, hogy tatáérjárás jellegű pusztítást vitt véghez a munkaügyi kapcsolatokban. Mindenféle jött ment munkaügyi miniszterek jöttek mentek, de Csizmár Gábor járt el a tárgyalásokra, még a legutóbbi ÉT ülésen is ő képviselte a kormányt, mert ha a hivatalos miniszert küldték volna, akkor ő csak a "éhes vagyok, mi van enni" jellegű kérdésekhez tudott volna hozzászólni.

A FIDESZ elit rekrutációjában még nagyobb gáz van.

Ezek bizony személyre szabott pozíciók.

Se Orbán helyett nincs másik, se maffiaminiszter helyett nincs másik stb. stb.

Abban igaza van, Gábornak, hogy ilyen súly alatt a kiégés garantált.

Csizmár Gábor nem is akart képviselő lenni...

Mi lesz ezekkel az emberekkel, ha még jobban kiégnek, belefulladnak az irányíthatatlanság okozta kudarcok mocsarába?

Mi lesz velünk? Az életünket súlyosan befolyásoló ügyekkel?

panelburzsuj 2010.05.04. 13:36:23

@lüke:

Hogyhogy kahal? Hiszen annak semmi értelme!

A kérdezhető szakembert meg épp most vitték el miniszternek ... :)

panelburzsuj 2010.05.04. 13:43:22

@Saman:

Azt gondolom, hogy sikerült kiadósat belepacsnod a lecsóba: az egész "kormányzati" rákfenét innenfelől ritkán vizsgálják. Hogy a miniszteriális szervek, háttérintézmények kéderállománya milyen önmagában, milyen az egyes pártok "szakértői holdudvarához" képest, mekkorák az átfedések ezek között a csoportosulások között, és melyik hol és hogyan képes megvezetni a másikat, illetve átlátni a másik trükkjein.

A választási pártprogramokból kiindulva nem lehetnek túlzott illúzióink.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2010.05.04. 15:17:54

@panelburzsuj: A blogomban ilyen HR és közösségfejlesztés szempontból figyelem a hazai közállapotokat. Ezekből a témákból sok demokrácia deficit meg politikai szocializációs "érdekesség" levezethető.

Már ott tartok, hogy a pártok tevékenységében azt figyelem, hogy miként fognak garantáltan kirekesztő módon viselkedni, amivel persze együtt jár az irányíthatóság feladása is.

Irigylem Gábort, hogy optimista szemmel is képes a politikai folyamatokat szemlélni. Ebben a cikkben sem azt írja kerek perec, hogy íme a kiégésbiztos kormánystruktúra, csak utalgat ezzel a pirotechnikai címválasztással arra, hogy mivel is záródik a cikk...

Én már átmentem abba a fázisba, (20 év közösségfejlesztő munka utáni kiégésemben) hogy azoknál a témáknál, ahol kibújik a szög a zsákból, egyszerűen oda kommentelem, hogy íme a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia kirekesztő gépezete, meg azt, hogy ez az egész a Halász - Zuschlag paktummal kezdődött.

[nev] (törölt) 2010.05.04. 21:06:09

@cambridge.on:
a piacon áruló zöldségesek nagyrésze nem őstermelő, hanem kereskedő. én az önkormányzati szabályozás pártján állok. a városok szabályozzák az üzletek nyitvatartási rendjét. egy település attól város, hogy ilyen rendeleteket alkot.

mondjuk debrecen megyei jogú város miért ne mondhatná azt: a településen vasárnap nem nyithatnak ki a hipermarketek, sem az alkalmazottakkal működő kereskedelmi egységek. és ez lehetőséget ad arra, hogy a kézművesek adott vásárnapokon árulják a portékáikat a piac utcán. mint ahogyan ezt régen is tették. a helyiek kapnak ennyi előnyt.

és egyébként a főtér kulturális programok sokaságával várja a város polgárait, és nem nyitnak ki a plázák és a hipermarketek. és kap valamennyi előnyt mondjuk a könyvhét. feltéve, hogy az író kiül dedikálni. mert ő árulhatja a portékáját. és akkor van egy napja a festőnek, hogy elajda képeit. kap egy napot a kézműves. tehát a piac vasárnap sem szűnne meg, csak átalakulna. egy nap az őstermelők vihetik ki a portékáikat a piactérre. szerintem ez tök jó dolog lenne.

állami szinten hülyeség ezt szabályozni. mert van ahol erre az őspiacra egyáltalán nincs igény, van ahol a kereslet csak időszakosan tartható fenn, és van ahol ez hétről hétre fenntarthaó. ilyenek a nagyobb mezővárosok, amilyen mondjuk debrecen. szóval a település jellege szabja meg, hogy milyen szabályozásra van szükség. de általában az üzletek nyitvatartását illetően önkormányzati rendeletek kellenek, és nem kormányzatiak. és uniós keretszabályok. az állam a be nem avatkozás politikáját kell követnie. szóval én kőkemény liberálisként mondom ezt. a gazdasági liberalizmus és a kult konzervativizmust nem szabad totálisan értelmezni, hanem a pragmatizmus, és a humanizmus jegyében össze kell csiszolni.

magyar-magyar szótár 2010.05.05. 01:50:22

@cambridge.on: Már öt éves koromban családtagként újságpapírokat téptem kettőbe palántacsomagoláshoz, a rekeszeket majd úgy 7-8 éves koromban pakoltam.

Témához:
A Gyurcsány- féle Kamarillában a PR-teher nyomasztotta a minisztereket valamint az ötletverseny. Pl Lamperth egyszer őrjöngve dúlta le a bandát, mert még koraesti 23ó40kor se jutottak többre 74 ötletnél, miközben Ágiék már százhuszonvalahánynál jártal A Struktúra görcsölt, feszt ötleteket keleltt gyártaniük.

Minthogy Gyurcsány egy Orbán ellen való áfiom, az Orbán-áfiom természetességgel másolja le a kamarillizmust, én nem aggódok azon, hogy a Kamarilla alatti embereknek könyékig kéne kikkezüket ledógozni.

Török úr mégannyira se aggódik, de hát ez egy "ingyen"-médium, a blogoás, ugye. Kedvenc tőzsdeműsoromban A Milliók Reggelire- ben is azért a brókerek nem az igazi tuttit adják ki, csak afféle népnek való micsodát.
Szlogen a rádiócafe-ból:
"Most pedig etessük meg a disznókat"

Rung András · http://www.twitter.com/rungandras 2010.05.05. 09:03:39

Habár én elsősorban alaktannal foglalkozok és nem fonológiával nem teljesen vagyok meggyőződve arról, hogy ez a cím más intonációval ejtve egyértelműsíthető. Szerintem ez egy szimplán kétértelmű mondat, ami értelmezhető egy ige+főnévi szerkezet vagy főnévi szerkezet+főnévi szerkezet konstrukcióként is. Ugyanígy, mint ahogy a John ír. Mondat is kétértelmű és csak a szövegkörnyezetből, beszédhelyzetből lesz egyértemű, hogy a nemzetiségét akarom meghatározni, vagy arról mondok valamit, hogy mit csinál.

pannonfunk 2010.05.05. 18:12:55

@cambridge.on: Valójában azért graffitiznak az emberek, mert nincs gyökerük, nincsenek hagyományaik. Akiknek nincs gyökere, az rosszul érzi magát, aki rosszul érzi magát, az valahogyan ki akarja fejezni. ennek egyik lehetősége az, hogy összefirkálja a falat.

pannonfunk 2010.05.05. 18:16:26

@ktotti: Nem értem a kérdésed. Ez a tétel folyamatosan ott volt és van a költségvetésben. Az apró problémácska az, hogy ezt az elmúlt 8 évben a ballib holdudvar/slepp kitömésére használták gazdaságfejlesztés helyett. Persze, most, hogy erőteljesen túlköltekezünk, és elszaladt az egész államfinanszírozás, vissza kell vágni a költségvetést. Kérdés, hogy ezt szociális kiadások csökkentésével tesszük, azzal a felkiáltással, hogy így gyorsabban fel lehet pörgetni a gazdasági növekedést, és előbb lesz jobb mindenkinek, vagy a gazdaságfejlesztést fogjuk vissza, és akkor lasabban mászunk ki a gödörből.

panPeter 2010.05.06. 09:43:27

Ugye, ugye, ha hallgattunk volna Kodály tanár úrra, és jelölnénk a nyílt/zárt "e/ë"-ket, akkor nem lenne gond... Ha nem pirotechnika blog, akkor zárt "e", vagyis "ëlég-e", ha pirotechnikai, akkor nyílt. (Esetleg a szögedi tájszólás is segített volna: "ölég-e" :-) )
süti beállítások módosítása