Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
19:37

A Fidesz ma bejelentette: Schmitt Pált jelölik a parlament elnökének. Sajnos a jelölésről egyelőre szinte semmilyen részlet nem derült ki; nem világos, hogy pontosan milyen eljárás alapján döntött a frakció, ki tette a javaslatot, hányan támogatták azt, és vajon volt-e ellenjelölt – de talán majd az újságírók megkérdezik.

(Fotó: Origo)

Itthon is befutott a Fidesz sármőrje – írja érdekes összeállításában az Origo, amely egy forrásra hivatkozva külön kiemeli: „Schmitt nem igazán van tisztában a parlament működését szabályozó törvényekkel, ilyen kérdésekben nem tartja igazán felkészültnek”. A megjegyzés nem lényegtelen: a sokak szerint protokolláris, politikailag súlytalan házelnöki pozíció valójában a kormánytöbbség számára az egyik legfontosabb nem kormányzati tisztség. A parlament elnöke lehet képes arra, hogy a törvényhozásban érvényesítse a kormány érdekeit: irányítja a parlament napirendjét, koordinálja a plenáris üléseket, valamint a bizottságok működését. A házelnök nemcsak a parlamenti ülések legfontosabb pillanataiban elnököl, de a parlament alapvető kérdéseiben kompetens házbizottságban is. Mindez komoly felkészültséget, naprakész alkotmányos ismereteket igényel, ellenkező esetben még egy ekkora súllyal rendelkező kormánytöbbség működése is döcöghet időnként. Nem véletlen, hogy a korábbi házelnökök általában a parlamenti munkában edzett, a házszabállyal jó barátságban lévő politikusok közül kerültek ki; talán Áder János volt az, aki közülük a leginkább megtestesítette a kormány számára ideális parlamenti elnököt: közjogi műveltsége és adaptációs képessége egyaránt vitán felül állt.

Félreértés ne legyen: nem azt állítom, hogy Schmitt Pál alkalmatlan lenne erre a szerepre; a tudnivalók többsége kétségtelenül elsajátítható, ráadásul diplomáciai érzéke segítségére lehet a háttértárgyalások és ülésvezetés során egyaránt. Abban azonban biztos vagyok, hogy a Fidesz méretes frakciójában akadnak olyan harcedzett politikusok, akik komolyabb átképzés nélkül is megoldhatnák a feladatot. S még az sem teljesen kizárt, hogy végül szükség is lehet rájuk: ha Schmitt Pál számára - ahogy több lap írja - csak ugródeszka a házelnökség, s végül őt javasolja majd a Fidesz-KDNP köztársasági elnöknek.

Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni Orbán Viktor nem túl nagy figyelmet kapott mondatát: a Fidesz június 28-án dönt a jelölésről. Ha a leendő miniszterelnök nem tévesztette el a dátumot – ami nehezen feltételezhető -, akkor ez minden idők legrövidebb jelölési periódusát jelentené: az államfőt ugyanis az alkotmány értelmében - 30 nappal a hivatalban lévő elnök mandátumának lejárta előtt - még azon a héten meg is kellene választania a parlamentnek. Miközben a korábbi elnökválasztások előtt hónapokon keresztül erről szólt a politika, s öt évvel ezelőtt az ellenzéki párt még a választók véleményét is kikérte egy szimpátiaszavazás keretében (Orbán Viktor 2005-ben így fogalmazott: "Olyan kérdés, amiről meg lehetne, és meg is kellene kérdezni az embereket, függetlenül attól, hogy a köztársasági elnököt egyébként a parlamenti képviselők választják"), a mostani alig egy hetes nyilvános mérlegelési időszak arra utal, hogy a Fidesz nagyon nem szeretné, ha ez a téma ezúttal hosszan uralná a napirendet.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr191977230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.05.05. 19:46:07

Én Kövér Lászlót tettem volna meg házelnöknek ő már elég régi motoros az ország házában, ismer szerintem mindent ami a poszthoz szükséges mind törvények mind rutin tekintetében. Schmitt Pál protokoláris szerepét inkább valamilyen nagyköveti szinten (utazó nagykövet mint Medgyessi volt??) kéne használni esetleg mint köztiszteletben álló személy a közt. elnöki poszt egyik várományosa is lehetne később!

De majd meglátjuk, a higgadsága még jót is tehet a parlamentben amikor a 3 ellenzéki párt egymást öli! :)

BISMARCK 2010.05.05. 19:48:32

Schmittet egy Wiener György megenné reggelire egy bizottságban, igaz, Wiener most nem lesz és nem tudom, hogy van-e hasonló az MSZP soraiban.
Meglátjuk.

papika 2010.05.05. 19:54:50

Gábor,
Schmitt nem újonc e téren, ő a Európai Parlament alelnöke!
Annyi ülést vezetett már, mint a csuda!

Damján · http://magyarispita.blog.hu/ 2010.05.05. 20:05:35

Szerintem egyértelmű, hogy Schmitt csak nyárig lesz házelnök, aztán megy a Sándor-palotába. A Fidesz (ill. OV) érdekeinek ez felel meg a legjobban. (Egy tudósból lett elnök esetleg autonóm lehet; párton belül nem nagyon van más jól eladható elnökjelölt.)

Balt 2010.05.05. 20:15:51

Schmittnek jó helye volt Brüsszelben, Áder jobb lett volna itthon. De meglátjuk, hogyan alakul, az mindenesetre tisztán látszik: mindig is tudták Orbánék, mit miért csinálnak.

j.sz. 2010.05.05. 20:21:27

Kedves Gábor (tiszelt tanár úr-egy hallgató:), bár izgalmas Schmitt jelölése, én szívesen olvasnék a ma megjelent Gyurcsány dolgozatról is (és annak lehetséges politikai következményeiről, és a háttérben meghúzódó folyamatokról). Remélem lesz ilyen bejegyzés is, mert izgalmas ami a szociknál történik!

j.sz.

[nev] (törölt) 2010.05.05. 20:27:05

ebben a mediatizált közegben a házelnök szerepe súlytalan. ha egy képviselőtől megvonják a szót, akkor kiáll a parlament elé, és rögtön ott van minden híradás élén.

Balt 2010.05.05. 20:28:22

@j.sz.: Fogadni mernék rá, hogy a "mű" már feldolgozás alatt van... :)

jjulie 2010.05.05. 20:29:23

@Balt:

a 2002 éa a 2006-os évek a "mindíg" részhalmazát képezik, vagy azok az évek nem részei a "mindig"-nek?

Ordnassac 2010.05.05. 20:32:49

Azért ez egy kicsit felületesre sikeredett. Ülésvezetésben azért Schmittnek van jártassága az EP-ben, aztán nem hiszem, hogy hirtelen ötletből tették Schmittet OGY-elnöknek. Ennyire nem hülyék.

Amúgy csak nekem tűnt fel, hogy az utóbbi időben pont, hogy egyre ritkábban kerül elő Schmitt neve köztársasági elnökként, hanem a Vizi. E Szilveszter, Bihari Mihály, Pálinkás József, Kukorelli István és Sólyom László kvintett hangzik el.

mrs. white 2010.05.05. 20:32:50

@j.sz.: Tökéletesen egyetértek azt hittem én is maz lesz a téma. Mivel nem így van, de nem hagy nyugodni a kisördög, csak annyit jegyeznék meg hogy Ferenc ezek szerint most jutott el arra pontra pártjával kapcsolatban, ami számomra és gondolom sokak számára már a rendszerváltáskor nyílvánvaló volt, de azért legkésőbb 2003-ban már lámpásnak kellett gyulladni a fejekben. Az meg, hogy egy fogaskerékként most döbben rá, finoman szólva is hihetetlen. Akár csak az hogy a választások utáni héten lepődőtt meg a hiány nagyságán, két év miniszterelnökség után. Hát.............. ezek után venne ettől az embertől használt autót?

Balt 2010.05.05. 20:35:32

@jjulie: 1. A "mindíg" rövid í. Mindig.
2. Azt hiszem, a 2002-es vétlen(!) botlás(?) messze nem volt benne a pakliban, Orbánék a biztos előny tudatában meg kb. a mostanihoz hasonló erőtlen (de legalábbis csak pozitív) kampányt folytattak az 1. forduló előtt. Igen, talán mégis hiba volt nem felvenni a kesztyűt a 23 millió románozással stb. szemben...)
3. Rossz nyelvek szerint a 2006-os választást Orbán szánt szándékkal veszítette el, és ha így van - k.rva nagy ára volt, de megérte -, mégiscsak bejött a gyurcsányi lottó ötös, csak elég ideig kellett megjátszani. :))

török gábor 2010.05.05. 20:37:31

@Ordnassac: nem keverném össze az EP-t a magyar parlamenttel. nagyon másként működik a kettő, teljesen más az elnök feladata is.

mrs. white 2010.05.05. 20:43:27

@jjulie: Tényleg jjulie. Csak egy kérdés a görög események tükrében mi a véleményed azokról akik az államháztartási adatokat folyamatosan meghamísítják? Mennyire veszélyes ez? Ad abszurdum három görög banki alkalmazott emiatt halt meg. Arról a nyalánkságról nem is beszélve, hogy szerencsétlen esetben viszik a kútba magukkal egész európát és vele könnyen az egész világgazdaságot. Nekünk ebből is csak a resztli jutott kis ország kis hiány, kis államcsőd, kis hazugság, hogy fog így Ferenc bekerülni a történelemkönyvekbe? Nem marad más érdem csak az hogy Orbánt legyőzte.

Ordnassac 2010.05.05. 20:44:18

@török gábor: ülésvezetés alatt most "megadom a szót", "köszönöm" stb. értettem. Nem a jogi hátterét. Az nagyon más. Csak arra akartam kilyukadni, hogy szerintem már folyik Schmitt okítása.

[nev] (törölt) 2010.05.05. 20:45:02

gyurcsánynak szakpolitikai kérdésekben kellene megnyilvánulnia, úgy tűnik, hogy nem egy komoly szakembergárdát toborozott maga köré, hanem játsza ezt a szocialista pszichonanalízist.

Ordnassac 2010.05.05. 20:45:56

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=149923

Na tessék, Mikolát a KDNP juttatta az OGY-ba, erre a Fidesz-frakció egyik helyettes vezetője lesz. Annak amúgy mi értelme van, hogy Navra és Szijjártó is frv-helyettes lesz (Balog Zoltán híresztelt államtitkárral egyetemben)?

pad78 2010.05.05. 20:46:04

@török gábor: Mivel nem tudom, mi lesz Schmitt Pálból, arra kérdeznék rá, ami régóta foglalkoztat. Most meg eszembe juttatta egy hozzászóló tanítvány. :) Mit tanít egy kiváló politológus a színészegyetemen? Csak nem egy Ronald Reagan karrierjét készíti elő? :)

Balt 2010.05.05. 20:51:03

@mrs. white: Abban biztos vagyok, hogy bekerült a történelemkönyvekbe... (Persze nem biztos, hogy erre gondolt, amikor azt mondta" arra szarok". :)))

Balt 2010.05.05. 20:52:07

@[nev]: Dehogynem: Gréczi Zsoltot és Dessewffy Tibort. :)

török gábor 2010.05.05. 20:52:52

@pad78: újságírónak készülő hallgatókat tanítok, nem színészeket... ugyanis ilyen is van a színművészetin.

Balt 2010.05.05. 20:55:46

@[nev]: "Gyurcsány arról is ír, hogy az MSZP elrontotta a választási kampányt. A szocialisták nem érték el stratégiai céljaikat – nem tudták a Fidesz-kétharmadot megakadályozni, és nem lett tizenkét egyéni képviselőjük –, ami szerinte a politikai szempontból elhibázott kampánnyal magyarázható. „A vesztes pozíciójából induló kampány nem szakpolitikákról, nagypolitikáról, identitásról kell hogy szóljon. (...) Ehhez persze el kell dönteni, hogy miben hiszünk. Ebben maradt adós a kampány, erre nem tudtak, mertek válaszolni vezető politikusaink” – írja."

Miben hisznek, miben hisznek? Persze a nokiásdobozon túl...

2010.05.05. 20:57:14

Szép jó estét!:)

Szomorú vagyok, hogy Orbán Palit hazahozta. Lehet, hogy az EP ennek örül? Megalázó egy-két feladatra érdemesebb jogásztól, hogy egy mindenkori rendszert kiszolgáló vendéglátó iparis csinyovnyik lesz a közjogi méltóság...Pintér és Matolcsy mellett ezért 3. fekete pont a Patásnak...Pali mellé minimum 2 asszisztencia kell, az EP formális szerepét az itthoni valóbani "karmester" szerepére sokat kell tanulni. Mivel Parkinsonos, így sokat fogunk röhögni a baltázásain. Na ha ő lesz a köztársasági elnök, megyek a Kossuth térre tüntetni...

jjulie 2010.05.05. 20:57:38

@mrs. white:

ebből az a tanulság, hogy 2010 európájában is idiótaság belpolitikával hülyiteni a birkákat anélkül, hogy az ne a nemzetközi viszonyokból lenne levezetve, és ne a gazdasági kérdések legyenek a középpontban

a buták, a populisták és a rajongók meg bekaphatják

mrs. white 2010.05.05. 20:57:41

@Balt:Vagy írt volna egy két kurva jó könyvet a baloldalról. Előre is elnézést kérek török Gábortól az hasonlításért, de mindenki jobban járt volna ha Ferenc inkább politologusi pályát választ, mert alapvetően nem buta gyerek. Egyetlen óriási hibája van hogy az mszp-ből akar baloldali pártot csinálni. Talán ha már a 90 -es évek elején új pártban gondolkodik akkor most nem itt tartanánk de hát tudjuk honnan jött a kezdőtőkéje.

jjulie 2010.05.05. 20:59:45

@Letícia:

oké, randizunk? a közelben dolgozom

mrs. white 2010.05.05. 21:00:10

@jjulie: Jogos de nem csak a buták rajongók és a populisták kapják most be, hanem mindenki.

2010.05.05. 21:01:59

@jjulie: jó, rendben! Hozzunk még egy embert!:)

Balt 2010.05.05. 21:02:36

@Letícia: Schmitt kiváló diplomata. Más kérdés, hogy ide nem(csak) ez kell...

(Milyen madár ez már megint a zavatarba'? :))

Ordnassac 2010.05.05. 21:04:19

@Letícia: Szabad György pl. történész, aztán mégsem volt tragédia mint OGY elnök. Katona Béla meg gépészmérnök-közgazdász. Szóval nem muszáj mindenképpen jogásznak lennie, csak készítsék fel rendesen. A köztársasági elnök már más kérdés.

Mellesleg olyan jellemzően magyaros, hogy nem azt nézzük, hogy egy olimpiai bajnok közgazdászdoktor-sportdiplomatából lesz OGY-elnök, hanem azt, hogy szállodaigazgató volt...

mrs. white 2010.05.05. 21:04:33

@mrs. white: Az a fránya shift gomb, természetesen Gábor nem török nemzetiségű. Ez úton is elnézést minden eddigi és ezutáni kisbetüs név elírásért jobb és baloldalon egyaránt.

Balt 2010.05.05. 21:05:27

@mrs. white: Dehogy akart baloldali pártot csinálni! Ellenkezőleg. Ahogy most is ebben utazik. (Más kérdés, hogy az MSZP is csak a szép munkásőr-hagyományőrzés alapján volt "baloldali" bármikor is, bár ezt most épp a fejükre olvassa. :)))

Balt 2010.05.05. 21:06:34

@Ordnassac: Én pl. az energikus (sport)diplomatát látom benne. :) Épp ezért kár "ülőmunkára" fogni. :))

mrs. white 2010.05.05. 21:07:52

@Ordnassac: Arról nem is beszélve hogy igen kevesen vannak akik egyáltalán olyan pozícióban szóba kerülnek egyáltalán jelöltként mint a NOB. Ami véleményem szerint sok állam miniszterénénél elismertebb, befolyásosabb poszt.

2010.05.05. 21:08:00

@Balt: kiváló seggnyaló...ha tudnátok miből él...undorító. MOB-nál nagyobb legális pénzmosó maffia nincs.

@Ordnassac: egyik se volt ostoba. Ez meg az. És minden rendszert végigkorrumpált. OV rövidlátó, vagy sokkal tartozik ennek a majomnak.

Ordnassac 2010.05.05. 21:10:04

@Letícia: épp ellentmondásba keveredtél: egy ostoba hogy tudna egy legális pénzmosót működtetni? ;-)

Petrusz 2010.05.05. 21:10:07

Nézzünk végig a leendőő kormányon és most már a házelnökön is: mind Fidesz beágyazottság nélküli, csak a Vezértől függő személyek. (Varga alelnök, de az édeskevés)
Schmitt nagykövet volt, aztán NOB protokollfőnök, aztán főpolgármesterjelölt,aztán Fidesz alelnök, most házelnök, és még akármi is lehet. protokollban (megynyitom, felkérem stb stb) biztos nála nincs jobb széles e hazáában, de azért a Parlament elnöke ennél több. Így, hogy a MOB éléről távozik, talán még annyira sem lesz megosztó személyiség, kimért nyilatkozatai miatt talán balról (MSZP, LMP) és jobbról (Jobbik) is elfogadják. Nagyon nem kompromittálta még magát, bár ügyei neki is voltak (gondoljunk a Gyárfás afférra, meg az egyre eredménytelenebb olimpiákra)Én is azt gondolom, hogy tanulnia kell, különben kínos bakikba szaladhat bele a parlamenti többség. Hogy aztán tovább emelekedik-e, azt nem tudom. De nem valószínű. Pálinkás, mint köztársasági elnök a tisztség arculcsapása lenne, Vizi E. jobb ötlet, Biharinak 2005-ben lett volna esélye, de ma már...

Balt 2010.05.05. 21:10:22

@Letícia: Nem tudom miből él, de nem is szokott az éjjeliszekrényemen húszezreseket hagyni. :)

jjulie 2010.05.05. 21:10:26

@Balt:

na látod, kiderült, hogy mihez értesz

a balodalon otthon vagy, csak a jobbal kapcsolatban vannak megmagyarázhatatlan mondataid......

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.05.05. 21:10:44

Én úgy látom, alapvetően Schmitt nem lehetne rossz Házelnök. Diplomáciai tapasztalata valóban van, reprezentálni kiválóan tudna, és mivel több nyelven beszél, a Ház nemzetközi képviselete sem eshet nehezére.

Véleményem szerint a Házbizottságban, valamint a parlament működésének tényleges irányításában egy ilyen helyzetben leginkább a vezető kormánypárt frakcióvezetője lesz a meghatározó személy.

Mondjuk most ledöbbentem, kb. fél órája jelentette be Lázár, hogy a polgármesterségért is újraindul!!!

2010.05.05. 21:11:23

@Balt: ???? Energikus? Ja stimmt, ha valaki dopping....szép az élet, szépen élek, míg el nem visznek a Pintér pripékek...:(((

Balt 2010.05.05. 21:12:09

@Petrusz: "gondoljunk a Gyárfás afférra"

??? Gyárfás jól pofára esett, nem vitás, de mi volt ebben az affér?

bariga 2010.05.05. 21:12:09

Schmitt jól fog mutatni a pulpituson, majd adnak mellé szakértőket, hogy el tudaja végezni a munkáját. A Házelnök inkább pártfunkció, oda pártember mehet. Az ellenzéki pártok is küldenek majd pártember, vagy küldhetnek , vagy nem!!??De kérem szépen , hogy Pál úr ne legyen köztársaságu elnök. Én oda egy tiszteletre méltó, még kevéssé lejáratódott SZEMÉLYISÉGET tudnék elképzelni. Ha nem lesz átírva az alkotmány és maradnak az eddigi funkciói, akkor én olyt választanék,aki Magyarországot külföldön jól tudja képviselni, barátságokat tudna kötni a többi elnökkel, "Reklámozá" az országot a befektetők idecsábítása érdekében. Mosolyogna és frappánsan beszélne , estleg több nyelven nyilatkozna, társalogna. Itthon pedig csk észérvek alapján, teljesen pártatlanul beszélne és dönte abban a kevés kérdésben ahol dönthet egyáltalán. Nem hálkodna annak apártnak, aki megválasztja.
Hátha van valakinek ötlete ki lehet ilyen.

2010.05.05. 21:13:46

@Ordnassac: ez igaz...de ha láttad a Maffiózó című filmsorozatot, nem szellemi vezérek irányítják a mosodát...:) Pici intellektus is elég oda...:)

Ordnassac 2010.05.05. 21:15:30

@Letícia: nem vagyok egy nagy sorozatnéző. Szerintem annyira nem ostoba, mint ahogy mutatod. Vannak a Fideszben butábbak is.

@mindenki: azt valaki el tudná árulni nekem, hogy a KDNP-frakció mérete miért nem ismert még mindig?

katjatjuta2 (törölt) 2010.05.05. 21:15:35

tíz évvel ezelőtt kifejezetten jó fej volt :)
Nob elnök szeretett volna lenni, sajnálom,hogy csupán 6
szavazatot kapott :(
édes, ahogyan zongorázik :) másban is .... :)
én kedveltem, tényleg!

és nagyon fogok mosolyogni, ha majd elmondhatom magamról, hogy egy köztársasági elnök szeretője voltam :))))

2010.05.05. 21:15:58

@Balt: Mert?? Más szokott??? Nem vagy semmi!! Óra vagy éjszaka egy húsz lepedő????:DDD

mrs. white 2010.05.05. 21:16:24

@Petrusz: Pálinkással mi a gond? Az atomfizikus szakma nem összeegyeztethető a közt elnökkel szembeni elvárással vagy valami erkölcsi aggály?

Petrusz 2010.05.05. 21:17:00

@Balt: hogy neccesen lett meg az elnöksége, és két évig vizsgálta az ügyészség, hogy Schmitt megválasztása szabályos volt-e. Sokaknak lett elegük abból, hogy egy kétségkívül jól menedzselt (értsd: marketingelt) szervezetet saját hitbizományként vezet, és a sportolók helyett a vezérkar él az állami dotációból fényesen. (érdekes, az oroszoknál már kiborult a bili emiatt, lefejezték a teljes sportvezetést) egyre többet költünk "olimpiai" felkészülésre, az eredményesség meg a béka s...gge alatt... És ő vezeti a szervezetet kb 25 éve (OTSH, MOB). Szóval személyi felelőssége elvitathatatlan szerintem.

sárkányfő 2010.05.05. 21:17:27

@mrs. white: Komolyan fura érzés olvasni téged.

Bár az igaz, hogy "Ad abszurdum" közvetlen és kizárólagos összefüggést sejtetni, no pláne állítani a görög kormányok hamisításai és a 3 ember halála között.

Én ugyan utálom a szocikat, de sose jutott eszembe, hogy ezért molotov koktélokat dobáljak kötelességüket teljesítő rendőrökre, vagy autókat, üzleteket gyújtsak fel, kővel dobáljak, lécekkel üssek rendőröket.

Neked mi a véleményed azokról a politikusokról, akik szavakkal hergelik a népet, és személyes példával, tettekkel is buzdítják a népet önbíráskodásra, akik ugyanúgy szítják hosszú évek óta a gyűlölködést, a hideg polgárháborút, mint a másik oldal, és akik ezeken keresztül legalább ugyanannyira elvezetettek nálunk az égő autókhoz és verekedésekhez, az életveszélyes szituációkhoz, mint a görögöknél a 3 szegény ember halálához? Mennyire veszélyes ez a viselkedés?

Egyáltalán hajlandó vagy ezzel szembenézni?

Balt 2010.05.05. 21:18:23

@katjatjuta2: :))) Eddig ez az egyik legjobb (szubjektív) érv mellette, megadom (magam). :))

Ordnassac 2010.05.05. 21:19:08

@Petrusz: Biharit és Kukorellit szerintem csak azért emlegetik (amúgy inkább a balsajtóban), mert a szocik anno rájuk kenték a népszavazást, mert átengedték. Emiatt ők megkapták a "fideszes" besorolást. Ami Biharinál kifejezetten röhejes, Kukorellinél is (ő volt az, akit 1999-ben hatpárti jelöléssel választottak alkotmánybíróvá).

Pálinkás korábban már kijelentette, hogy MTA-elnök szeretne maradni, csodálkoznék, ha megváltozott volna az álláspontja. Marad Vizi. Aki kiváló tudós, de várhatóan nem élne igazán az alkotmányos vétóval (holott tartom annyira szuverénnek, hogy ne legyen szervilis figura), de hát ő orvos és nem jogász.

Balt 2010.05.05. 21:19:15

@Letícia: Csak feldobtam Neked a labdát. (Mennyi a pályabérlet? :))

2010.05.05. 21:19:18

@katjatjuta2: :)))) Ez de nagy...de mint tudjuk ,aki keresztény és konzervatív, az minimum vonzódik a buzikhoz és ezek szerint csalja Makrai Kati szent asszonyt, és azt hiszi, sose derül ki!:DDD Ám: vigyázat, Pintér, hagyd el azonnal a gépedet, mert ha lenyomoznak, jaj neked...lesz még zsideszgulág.

Petrusz 2010.05.05. 21:20:59

@mrs. white: Pálinkás Pokorni államtitkára volt MDNP-s (emlékszik egyébként valaki rájuk?)színekben. Amikor Pokorni pártelnök lett, Pálinkásnak feltették a kérdést: ha átlépsz, miniszter leszel. átlépett. Miniszter lett. A többit tudjuk. Alakváltó, és miniszternek sem volt jó... De ebbe most nem mennék bele terjedelmi okok miatt.

Balt 2010.05.05. 21:22:05

@Petrusz: Vihar a biliben. Egy úszó EB-t kis híján elbukó Gyárfás-maffiózó mint MOB elnök? Ugyammá'!

Ordnassac 2010.05.05. 21:23:19

@Petrusz: Pálinkás már 1998-ban kilépett az MDNP-ből.

2010.05.05. 21:23:22

@Balt: hm. nagyon sokat tudhatsz, ha húszlepedő az ára!!:)))

sárkányfő 2010.05.05. 21:23:57

@poszt: Schmitt méltatlan lenne a közt. elnöki poszthoz. Nem kicsit, nagyon. Persze Semjén, mint min.elnök-helyettes után bármi elképzelhető.

Az számomra is nagyon árulkodó, hogy a lehető legutolsó pillanatig halasztják a döntést (vagy a döntés bejelentését). Kész helyzetet akarnak előállítani, nem akarják hogy a döntéseik nyomán beinduló ellenkezésnek legyen ideje megszervezni, kifutni magát. Ez egy szokásos, ezer éve primitív politikai taktikai csel, nincs ebben semmi meglepő.

Hogy Sólymot nem akarják, azt amúgy is sejtettük, de Pokorni nem is kertelt, szóval most már tény. A minél későbbi bejelentéssel a számukra kellemetlen tematizálást is próbálják kivédeni.

Még az lehet, hogy Vizi, vagy valamelyik hasonlót akarja maga _alá_ kinevezni elnöknek, Schmitt megszellőztetése csak azért van, hogy hozzá képest már örüljünk egy kevésbé kisszerű alaknak is.

2010.05.05. 21:27:34

@Balt: ??????????? Mi az a pályabérlet???

Balt 2010.05.05. 21:27:44

@Petrusz: Az MDNP nem is volt kormánypárt, sőt, szerintem be sem jutott...

Petrusz 2010.05.05. 21:27:54

@Balt: Nem Gyárfás személye a lényeg, hanem Schmitt vezetési stílusa. :-) De ha már itt tartunk, miért rosszabb a "hazudós" Gyurcsány, mint a "szegjetek kampánycsendet (törvényt), aztán majd a jogászok kihúznak belőle azért vannak" Viktor? Nyílt törvénysértésre buzdított 2006-ban! Nálam ebenguba. 2006-ban aki olvasott gazdasági elemzéseket, tudta, mi jön, és nem Öszödnél ébredt fel. Ez csak a maffiózókról jutott eszembe. Szóval a lényeg, hogy gyárfás volt a kirakat, de sok szavazat volt mögötte. Nem miatta, Schmitt ellen. Ahogy most sem Viktor győzött, hanem az MSZP bukott.

bariga 2010.05.05. 21:28:17

Én az MSZP helyében most csinálnék 2 frakciót( vagy többet) egyik szocialista, akárki vezethetné, a másik a gyurcsányisták. A Gyurcsány ugyais akkor volt utoljára balodali, amikor én kínai császárné. Az utóbbi években kőkemény konzwervatív gazdasági és szociális politikát akart véghezni vinni. Ebben megakadályozták a sajátjai, sokféle indokkal, továbbá a populista Fidesz egy színtiszta baoldali igérethalmazzal. Keressük csak elő Péterünk nyilatkozatait.

Petrusz 2010.05.05. 21:29:04

@Balt: Nem, de az MDF igen, és épp akkor békültek, majd egyesültek újra. Szabó Iván, Pusztai Erzsi (utóbbi szintén államtitkár volt az előző Orbán rezsimben) Rémlik?

Balt 2010.05.05. 21:29:10

@Letícia: Bármi, ami Neked tetszik. :)

Ordnassac 2010.05.05. 21:30:35

@Petrusz: az egyesülés nem akkor volt, hanem 2005-ben. Az MDF akkor pont nem örült annak, hogy Bogár Lászlóból és Pusztai Erzsébetből államtitkárt faragtak (utóbbi nem is maradt sokáig).

sárkányfő 2010.05.05. 21:30:40

@katjatjuta2: nem mondod, hogy ez a példás konzervatív családapa csalta a feleségét? :)

Balt 2010.05.05. 21:31:14

@ó jaj: "Ez egy szokásos, ezer éve primitív politikai taktikai csel, nincs ebben semmi meglepő."

Ehhez képest bölcs előrelátás másfél évig elhúzni egy kötelezően kiírandó népszavazási kezdeményezést, hogy 95% környékére érjen a tömeges elégedetlenség... :)))

hoplita 2010.05.05. 21:32:36

Orbán öt éve még ezt mondta a KE választással kapcsolatban....??

"Olyan kérdés, amiről meg lehetne, és meg is kellene kérdezni az embereket, függetlenül attól, hogy a köztársasági elnököt egyébként a parlamenti képviselők választják"

Hát igen....
Azóta eltelt némi idő, most már dombon a ház és lófasz a zemberek seggébe, nehogy belepofázzanak mán, amihez semmi közük.
Négy évig kuss legyen..!
:DDD

Schmidt Paja meg olyan, mint a babérlevél....mindenbe jó.:)))

sárkányfő 2010.05.05. 21:33:08

@Balt: a szocik full bénák. mindig is azok voltak, és esélyét se látom, hogy fejlődni tudnának.

zoli87 2010.05.05. 21:34:20

Kövér most a Fidesz egyik ogy. alelnöke lesz (másik Lezsák), és ha Schmitt közt. elnök lenne, Kövér egyből át tudja venni a házelnökséget.

Balt 2010.05.05. 21:34:51

@Petrusz: Hú, tényleg, a kampánycsendsértésért még guillotine járt a Bastille előtt. :)) De egy ország nemzedékekre való tönkretétele "ebenguba". Ez tényleg "döntetlen". (És valóban: megdöbbentően sok a 19% pártlistás szavazat, de talán rövid felezési idővel csökken majd...)

Petrusz 2010.05.05. 21:35:02

@Ordnassac: 1999ben lépett ki és 2000ben lett Fideszes. De akkor már kormánytag volt :-)

kenderesi (törölt) 2010.05.05. 21:35:02

Remélem a Parlamentnek nem olyan szerepet szánnak, mint amit Schmitt személye kifejez: díszes, üres reprezentatív funkció.

pad78 2010.05.05. 21:35:05

@Ordnassac: Abban igaza van Petrusznak, hogy 2000 táján volt egy Békejobb mozgalom, amit még óriásplakáton is meghirdettek. Ibolya és Bözse asszony fogot kezet rajta. Szóval a kibékülés valamikor akkor kezdődött.

2010.05.05. 21:35:16

@Balt: Ez durva kicsit...de legalább látom, jól megy a sorod, ha minden igényt kielégítesz!:DDD Te vagy a Pali?:DDD

sárkányfő 2010.05.05. 21:35:25

@hoplita: Csak nem azt akarod mondani, hogy a Zorbán mást mond ellenzékben mint kormányon? na ne, ez lehetetlenség.... :))

Ordnassac 2010.05.05. 21:35:38

@bariga: 59 emberből nem könnyű két frakciót összehozni. Amennyiben csak feleznék, már az is 29-30 fős frakciókat jelentene, ergo kisebbek lennének a KDNP-nél és még kevesebb mozgásterük lenne az OGY-ban. Mennyire kell ez az MSZP-nek?

katjatjuta2 (törölt) 2010.05.05. 21:36:00

@Balt: fél év, nem több, nem kevesebb :)

és tudom, hogy olvassa és tudom, hogy mosolyog... én is.
Nagyszerű sportember!!!!

Viszont 62 évesen még sokkal, de sokkal többet foglalkozott az élet" édesebb "felével és jobban állt neki:)

köztársasági elnök pedig legyen az, aki ért is hozzá!!!!

Ordnassac 2010.05.05. 21:36:36

@pad78: az viharos gyorsasággal szét is esett. MDF Fidesz-szatelit lett, az MDNP meg ment a Centrumba. Ez azért nem a békülés jele.

Petrusz 2010.05.05. 21:36:42

Pálinkás: Politikai pályafutása a rendszerváltás után kezdődött. 1991-ben lépett be a Magyar Demokrata Fórumba, majd az 1996-os pártszakadást követően a Magyar Demokrata Néppárt alapító tagja lett. 1999-ben kilépett a pártból, majd egy évre rá belépett a Fideszbe. 1998-ban az Orbán-kormányban az Oktatási Minisztérium politikai államtitkárává nevezték ki. 2001-ben, Pokorni Zoltán lemondását követően Pálinkás vette át az Oktatási Minisztérium vezetését, amely tisztséget a 2002-es kormányváltásig viselt. 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz Hajdú-Bihar megyei területi listájáról mandátumot szerezve jutott be az Országgyűlésbe. Az oktatási és tudományos bizottság tagja volt. A Magyar Tudományos Akadémia elnökévé történt megválasztása után lemondott mandátumáról és a Fidesz kulturális tagozatának elnöki posztjáról, illetve kilépett a pártból.
hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1link%C3%A1s_J%C3%B3zsef

Balt 2010.05.05. 21:37:13

@Petrusz: Ja. Már értem: Pálinkás tehát '98-ban kilép az MDNP-ből, mert megsúgják neki, hogy 2001-től Fideszes Oktatási Miniszter lesz. :) Lám, Orbánék tényleg mindenre gondolnak...

Petrusz 2010.05.05. 21:39:23

@Balt: nem érted a lényeget. :-) Ha a szabálysértés értékhatára 10000 HUF, és 14 év latti nem is büntethető, akkor egyértelmű, hogy kivel és mit kell ellopatni... Azt szabad, mert az csak csíny? Vagy Jupiter meg a kis ökör esete? A törvénysértés az törvénysértés attól függetlenül, hogy ki követi el. A kicsi is. A büntetés mértékén lehet vitatkozni, de a büntetés jogosságán nem. Azt hiszem, itt kezdődik a jogállamiság, ami egyébként nálunk nincs, de egyszer talán lesz...

Balt 2010.05.05. 21:40:11

@Letícia: Mi az igényed Cicám? :)

sárkányfő 2010.05.05. 21:40:55

@katjatjuta2: már hogy ezt a blogot olvassa? szvsz kizárt hogy egy brüsszeli + magyar parlamenti képviselőnek ilyesmire még jusson ideje.

mrs. white 2010.05.05. 21:41:28

@ó jaj: Nehéz nem észrevenni az ok okozati összefüggést a tüntetések és a felgyujtott bankban rekedt alkalmazottak halála közt. Tüntetés meg nyílván szigorítás hiányában nem lenne. Meg a nyílvánvalóan bekövetkező csőd sem.
Szóval hogy szélesítsem a látókörödet, görögök vagy most 19.-én mennek csődeb vagy pár év múlva. Eezzel európát vagy most rántják magukkal vagy két három év múlva. Ennek a kifutási esélye jóval több mint 50%. A politikusok normál körülmények között is hülyék de erre néhány ország azért még rá tud pakolni. a díjnyertesek ebből a szempontból a görögök. Ők lazán éveken keresztül csinálták amit a boci szemű Ferenc csak egy évig művelt. Itt nem pusztán három enber halála lesz érdekes ami egyébbként egy tüntetésnél nem törvényszerű tehát ne varrjuk a nyakába senkinek. Viszont rendkívül sok ember nyomorba döntése már igen, ami ha kifutását nézzük akár felérhetne háborús bűnökkel is.

A kérdésedre válaszolva nem vagyok híve a lázításnak mert amúgy pacifista vagyok. Mások és a köz javainak rongálását elítélem lásd kukaborogatás gyujtogatása autóknak (még ha Baló a 2 millás fizetéséből viszonylag gyorsan ki is heveri akkor is) de akár egyszerű szobor grafittivel való ellátása sem az én stilusom. Úgy gondolom akire te gondolsz semmi ilyenre nem buzdított. Mindössze egy kulturkörökben és országokban ilyenkor elfogadott módszerre , nevezetes a lemondás nemes cselekedetére kívánta felhívni a figyelmet a maga korlátozott eszközeivel. Amikor látta, hogy ez nem működik, akkor fel is hagyott eme nemes cselekedettel, melynek azért lett követője és ennek okán szép számú képviselője a parlamentben egy új pártként. Kereslet kínálat mozgatta a piacot. Az egyik politikus megteremtette a kínálatot amire megjelent a kereslet. Kinek kinek ízlése szerint. Én annak örültem volna ha nem jelenik meg a kínálat és ezért nincs is kereslet. Te élvezted a kínálatot?

Petrusz 2010.05.05. 21:42:46

@Balt: nem, 99ben lép ki, de 98-tól már államtitkár... Pozícióért bármit... Nem értem, mitől lenne különb, mint mondjuk bármelyik más képviselő... Nincs egy súlycsoportban mondjuk Vizi E Szilveszterrel vagy akár Biharival. Lehet jó fizikus ettől. Vizi E legalább akadémiai elnökként modernizált, szervezett, kommunikált, stratégiai kutatásokat koordinált, Pálinkás meg beleült ott is a készbe, amit rá hagytak... Mint anno a minisztériumban.

Ordnassac 2010.05.05. 21:42:46

@Petrusz: a cikket - úgy halkan megjegyzem - én írtam. :-D

Amúgy sikerült a cikkben elütést hagynom. Javítom.

2010.05.05. 21:44:17

@Balt: aha...drága Kandúr, hogy is mondjam el?:))))) Palit nem akarom, az nem teccik...:)))) Léci, intézkedj!!!:))) Majd Ingyen Csaba fizeti a számlát...:)

Ordnassac 2010.05.05. 21:44:33

@Petrusz: a 2009-es Ki kicsoda szerint 1998-ban lépett ki az MDNP-ből.

(Forrás: MTI ki kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest 2008, 844. old. ISSN 1787-288X)

Balt 2010.05.05. 21:46:04

@katjatjuta2: :) Örülök ennek a kendőzetlen véleménynek, még akkor is, ha a frusztrált ballerek kajánkodnak. De sebaj, Schmitt igenis energikus pali :) most is: épp ezért igazad van, jobban állna neki valami mozgékony diplomata státusz. :) De biztos megvan az oka mindennek...

(Amúgy személy szerint büszke vagyok minden sportolóra, aki öregbíti a magyar sport jó hírét!)

pad78 2010.05.05. 21:47:20

@török gábor: Köszi. Ha jól értem, vannak ott előadóművészek, meg hallgatóművészek. :) És ők kultúrpolitikai újságírást fognak mívelni? Mert arra szerintem szükség lenne, ha tényleg színvonalasan tennék.

Más: továbbra sem tudom, mi lesz Schmitt Pálból, asszem én vagyok az egyetlen hendikepes a blog olvasói közül, aki nem olvas OV gondolataiban, de azt tudom, mi lett Schmittből. És nem értem. Volt egy EP-alelnökünk. Az nem amolyan előkelő funkció, ami miatt felnéznek egy országra, hogy hűha? Szóval nem lett volna jobb az országnak, ha ott marad, és nagy európai karriert csinál, mondjuk egyszer majd EP-elnök is lesz? Valami barátnője már említette itt, hogy őt (ti. SP-t) már NOB-elnöknek is jelölték. Az azért nem kispálya, ott még a vereség sem gyalázat. Diplomáciában tudhat valamit. Akkor most mit várnak Tőle? Vagy beállítják DojcsFűr Tompikát helyette EP-alelnöknek? Neki több szerető szurkol. Vagy csak én dimenzionálom túl ezt az alelnökséget?

Balt 2010.05.05. 21:47:50

@Petrusz: Helyes, épp ezért mielőbb törölve lesz a BTK-ból a "megélhetési bűnözés"...

bariga 2010.05.05. 21:53:25

@Ordnassac: az egyikből lehetne pár év múlva egy szociáldemokrata féle pártot csinálni, hogy lenne végre egy modern párt az országban

katjatjuta2 (törölt) 2010.05.05. 21:55:29

@Balt:

Édesem :)))

gondolsz, amit akarsz

Kajak-kenu Vb

Balt 2010.05.05. 21:56:31

@katjatjuta2: Ezt egyből levettem. :) De vigyázz, hátha nemcsak én...

pad78 2010.05.05. 21:56:44

@Ordnassac: Én arra reagáltam, hogy Petrusz azt mondta, akkor éppen békültek. És valóban, volt olyan periódus akkortájt, amikor békültek. Mellesleg nekem ne mesélje senki, hogy Ibolya és Bözsi fél évig mosolyognak a plakáton, aztán öt évet háborúznak, aztán öt évet megint mosolyognak egymásra, és a korábbi haragos egyszercsak Ibolya minden eszement ötletéhez partner lesz! Nekem hitelesebben hangzik (bár bizonyítékom nincs rá), hogy annak idején a jobboldal egységén munkálkodó OV szólt be Ibolyának, hogy lassabban a testtel, és hogy ez volt az egyik pont, ami miatt Ibolya megorrontott Viktorra. Csak éppen akkor nem volt abban a helyzetben, hogy ellentmondhatott volna a "főnökének". De szerintem ez a két csapat (MDF és MDNP) a rövid kezdeti periódust (Lezsák és Szabó) leszámítva jóban volt egymással.

Ordnassac 2010.05.05. 21:56:50

@pad78: ott van még Szájer is. Meg aztán még az oly nagy nemzeteknél is, mint Németország, a lakosság jelentős részének tudomása sem volt, hogy 2009-ig német volt az EP-elnök (Hans-Gert Pöttering). Nem akkora tisztség az, mint egy nemzeti parlament elnöki széke. EP-alelnökből tudomásom szerint 14 van.

sárkányfő 2010.05.05. 21:59:39

@mrs. white:
Nagyon köszönöm, így szíveden viseled a látóköröm szélesítését, kár hogy kicsit levon ennek értékéből az a tény, hogy legalább 2 hónapja a csapból is az folyik, hogy a görögök csődbe fognak menni. De azért világosíts fel ilyenekről, hátha elkerüli a figyelmem.

A többit most nem is folytatom, ugyanis ugyanezek a cikkek szintén felvázolják azokat amiket te is írsz, és hogy megelőzzem a következő kommentedet, hallottam Portugáliáról, Spanyolországról, Írországról, de még az izlandi vulkánról és az elsüllyedt fúrótoronyról is.

Ami a lényeget illeti, sajnos azt megkerülted. Pedig szándékosan így fogalmaztam, hogy egyértelmű legyen: "az igaz, hogy "Ad abszurdum" közvetlen és kizárólagos összefüggést sejtetni, no pláne állítani a görög kormányok hamisításai és a 3 ember halála között."
Ugye érzed miről beszélek? Hogy mekkora súlya van ennek? Hogy csak úgy szimplán kijelenti, hogy van "ok okozati összefüggés", miközben még sok más, fontos és súlyos dolgok is elvezettek ideáig, erről nem beszélni, ez nagyon finoman fogalmazva is nem kifejtése a valóság miden részletének? Hogy például ez a szegény 3 ember sose halt volna meg, ha egy idióta barom nem dob rájuk molotov koktélt?

"A kérdésedre válaszolva nem vagyok híve a lázításnak mert amúgy pacifista vagyok."
Kérdeztem én olyat, hogy híve lennél a lázításnak? Nem. Ilyesmi komolyan eszembe se jutna rólad. Én egészen mást kérdeztem, bár ezt szerintem te is tudod.

Akire én gondolok, azt úgy hívják, hogy Orbán Viktor. És az, hogy lemondásra szólított fel, az teljesen normális, sőt, azzal egyet is értettem. Csak nem gondolod, hogy én erre a tettére utaltam? Ugye nem?

Ordnassac 2010.05.05. 22:01:49

@pad78: ez is lehetséges egyébként. Amúgy a Békejobbnál még ott volt tudomásom szerint Ékes József (VP) és Semjén Zsolt(!) is. Ebből egyik fideszes képviselő, másik miniszterelnök-helyettes lett, a másik kettő meg sehol...

zoli87 2010.05.05. 22:04:59

@pad78: Azért az érdekes dolog, hogy az MDF és az MDNP egy hónappal azután egyesült egymással, miután kizárták Lezsákékat az MDF-ből. Valószínűleg Lezsák személye volt a gát az összeolvadásnak, amit Herényi úr szépen megoldott. Érdemes megnézni hogyan szerepelt az egyesült MDF-MDNP-SZDSZ, és hogyan szerepeltek a kizárt MDF-esek. Országosan a legjobb eredményt érte el Font Sándor (Nemzeti Fórum) 71%, második V. Németh Zsolt (Nemzeti Fórum) 70%. Ezen a ponton érzékelhető, ki mögött van érték, és ki csak megélhetésből hadonászott.

MPL firstlady 2010.05.05. 22:07:05

"Megnyitja és részrehajlás nélkül vezeti, majd berekeszti az üléseket. (HSZ 19. § (2) bek. d) pont)"

Palinak meg kell próbálni megint függetlennek lenni:))

A házelnök körül azért van slepp, aki a hiányosságait kellőképpen leplezni fogja, a szájába adják még a levegőt is. Sőt neki is van silabusza, amit természetesen nem ő ír a dolgozószoba magányában. Felolvasni csak tud.
Néha majd odaveri a kalapácsot, vagy csilingel vagy nem tudom mivel utasítják rendre a szájmenéses/anyázó képviselőket. Majd a jegyző megrángatja a kabátujját, ha esetleg késve reagál.

Egyébként meg edz a feladatra régóta, az biztos, nem a bejelentéskor ájult el a hírtől.

Ha közt. elnöknek jelölnék, én kérek elnézést. Azért az nem egy díszpinty funkció.

katjatjuta2 (törölt) 2010.05.05. 22:10:54

@Balt: ugyan már ........

Ő tényleg egy nagyszerű sportdiplomata, 5 nyelven beszél és nincs olyan szituáció amiben nem találná fel magát.
Ettől függetlenül azt gondolom, mindenki maradjon annál, amiben profi...ezt egy vérbeli sportolónak tudnia kell!!!!

Már azon is csodálkoztam, hogy a Fideszhez csatlakozott...de hát legyen :)

Na de a hitelesség.........ÖNMAGUNKKAL SZEMBEN?????

Valahol legbelül Elnök Úr?????

Ordnassac 2010.05.05. 22:12:56

@vzoli.: hát, ne áltassuk magunkat: ha Font Sándor és V. Németh Zsolt függetlenként vagy a Fidesszel párhuzamosan indultak volna Nemzeti Fórumos színekben, szerintem nem Font és V. Németh lenne az OGY képviselő Kiskőrösből és Vasvárból.

Ordnassac 2010.05.05. 22:14:15

@MPL: mellette ott lesz Soltész István, aki a rendszerváltás óta az OGY főtitkára, azt hiszem ennél nagyobb segítség nem kell. :-)

2010.05.05. 22:16:36

@Balt: @katjatjuta2: ez nem semmi...nem is tudom, hova tegyem a dolgot. Pont a kajak-kenu?:) Nem mondom, micsoda véletlen egybeesés...hiába, van ára mindennek...

pad78 2010.05.05. 22:17:21

@Ordnassac: A 90-es évek közepén az MDF egy heterogén konglomerátum volt, amiből két jóval kisebb heterogén konglomerátum lett. Lezsák meg Szabó nem voltak jóban, az világos. Más MDNP-sek meg jobban voltak Szabóval, mint Lezsákkal, de tkp. Ibolyával is jól kijöttek. Miután Szabó is, Lezsák is elkerült az első vonalból, nem volt miért háborúzni. Ha megnézed, Pusztain kívül visszatalált az MDF-hez Zsigmond Attila, Katona Tamás, meg még vsz. mások is. Ugyanakkor Pálinkás mellett mások is a Fidesz felé tájékozódtak, Bod Péter Ákosból OV miniszterelnök-jelöltet is csinált két napra.

Mellesleg az MDNP becsületére legyen mondva, hogy ők vsz. nem azt látták a Centrumban, amit Kupa csinált belőle. A 2002-es első forduló centrumos színvallása után hangos tiltakozással hagyták faképnél Kupát. Persze ez csak annyiban dicséret, hogy nem szándékosan csinálták azt, amit nem akartak, hanem balekok voltak. Aki akkor is maradt az MDNP-ben, az szvsz nem volt soha reálpolitikus. Viszont szerintem soha nem is akarta igazán összerúgni a port az MDF-fel - csak Lezsákot nem szerette.

Balt 2010.05.05. 22:17:51

@katjatjuta2: Azt azért talán nem vitatod el Te sem - és gondolom a sportolók általában -, hogy '98-2002 között erősen támogatták az él(- és tömeg)sportot, talán nem is kell magyarázni, miért. (Nemzeti kohézió, életmód, példamutatás stb.)

Petrusz 2010.05.05. 22:18:31

@Ordnassac: @Balt: Akkor úgy látszik tényleg rosszul emlékszem, nekem 99-2000 rémlik, de legyen igazatok. Viszont ettől még nem lesz alkalmasabb jelölt. Viktor , ha nem ő maga ül a székbe, csak olyan akadémikust fog odaengedni, aki még nem volt a beosztottja. Jobb esetben Vizi E-t.

[nev] (törölt) 2010.05.05. 22:18:42

@Balt:
szóval szerintem abban gyurcsánynak igaza van, hogy a szocialista pártnak helyzetéből adódóan nagyon erős ideológiai töltettel kell politizálnia, szerintem a szocialistának lenni egyet jelent a szélsőbaloldalisággal, de éppen ezért felkészültségű oktatáspoltiikusokra, egészségpolitikusokra, és komoly szociálpolitikusokra volna szükségük. és ez a bázis ezen párt mellől mindig is hiányzott. és ezt amíg lehet a humanista szerepfelfogással próbálták helyettesíteni. amiből jött az antifasizmus. de az a valódi szocialista egészségpolitikai, és konzervatív oktatáspolitikai töltet a magyar baloldalból hiányzik.

a jobboldalon a probléma szerintem hasonló. a magyar jobboldali elitben pragmatikusan politizáló értelmiségiek vannak szinte csak. egy részük szimplán karrierita, más részük álszent, képmutató fazon, másik részük nemzeti idealista. a kormány gyakorlatilag belőlük áll össze. és hiányzik az pénzpolitikus, külpolitikus, védelmi miniszter, ami a jobboldali politika tekintélyét az európai történelemben mindig megalapozza. amit a magyar hagyományban nemzeti liberalizmusnak szokás hívni. amit rákóczi, vagy akár kossuth képviselt. helyette mit tudom én az van, hogy lesz egy pályázati rendszer, csakhogy ennek széchenyihez nagyjából annyi köze van, mint kossuthnak a róla elnevezett cigarettához. én értem a politikai pragmatizmust mögötte a széchenyi terv jobban hangzik, mint a pannon puma, csak szerintem több, mint 20 évvel a rendszerváltás után ez ma már nem politikai teljesítmény. szóval az, hogy majd hazavágjuk a versenyt angliába, és új kapitalizmust építünk a vicc kategóriájába esnek. recesszióban a rossz vicc kategóriájába. szóval ne haragudj, de egy olyan területen, amilyen a mezőgazdaság a magyar jobboldalnak egy olyan fazont sikerült találni, akinek a szakmai előélete annyi, hogy jogi előadó volt a karcagi gépgyárban, aztán belépett a fideszbe, és ott nem hiába dolgozott, mert most miniszter lesz. nem akarom ezt lebecsülni, de egy magát forradalminak nevező kormányba nekem ez kevésnek tűnik. ettől még persze lehet kiváló agrárminiszter, szóval engem nem ennek a fazekasnak a személye zavar, biztos kedves ember, hanem az, hogy ha nem ő, akkor vajon ki lehetne az agrárminiszter. és akkor a fidesz a vidékre építette a bázisát, és ebből a szempontból kulcsposztra odatesz egy senkit. mert nincs senki. de persze, nem csak a fidesznél, hanem a szocialistáknál ugyanez a helyzet.

Balt 2010.05.05. 22:19:01

@Letícia: Nem értem, mit nem értesz. Tekintsd egyfajta doppingnak, ha másképp nem megy. :) Én nagyon is meg tudom érteni!

Ordnassac 2010.05.05. 22:20:42

@pad78: ebben egyetértünk. Azóta Zsigmond Attila egyébként megint kilépett az MDF-ből. ;-)

[nev] (törölt) 2010.05.05. 22:20:42

@Ordnassac:
talán az angol királynőnek nem kellett volna azt mondania, hogy "please madam". azóta se jönnek ide a britek.

Balt 2010.05.05. 22:22:12

@katjatjuta2: Egyébként Schmitt slágfertig és kimondottan reprezentatív, tehát az elnökséggel se lenne baj. (De egyrészt sajnálnám Sólymot :), ugyanakkor talán "repi" köztársasági elnöknek Schmitt megfelelőbb...)

2010.05.05. 22:22:16

@Balt: mondjuk úgy, hogy nem akarom érteni. És hogy dopping? Valóban, az, értem és érzem....de így...hát: no comment.!:P

[nev] (törölt) 2010.05.05. 22:22:55

@Ordnassac:
marad schmitt, vagy marad sólyom.

Ordnassac 2010.05.05. 22:23:25

@Petrusz: igen, Vizit tartom én is a legreálisabb jelöltnek, hacsak nem lesz ennek az egész értelmiségi felhördülésnek foganatja és jelöl valami függetlenebb jogászt, akit el lehet adni nekik (pl. Kukorelli István, Harmathy Attila, esetleg Paczolay Péter). Viszont velük ugyanúgy járnának, mint Sólyommal.

Petrusz 2010.05.05. 22:24:04

@Ordnassac: tökéletesen egyet értek. :-)

Ordnassac 2010.05.05. 22:25:43

@[nev]: Schmittet egyre kevésbé lehet olvasni a sajtóban amúgy. Már az RTL sem beszél róla. Úgy tűnik rájöttek, hogy vele csak negatív híreket kapnának és még a saját értelmiségi holdudvara is haragudna OV-ra. A tévedés jogát persze fenntartom.

pad78 2010.05.05. 22:26:22

@Ordnassac: Tényleg? Mikor? Erről nem is hallottam!

Mellesleg az előbbi hozzászólásomhoz: az MDNP-ben vsz. soha senki nem volt reálpolitikus, nemcsak 2002 után. Nagyon elszámolták 96-ban az esélyeiket a pártalapítással. Bár ha lehet hinni Debreczeninek, abban akkor a Fidesz is sáros volt, hogy fűt-fát ígért nekik Viktor, ha robbantják az MDF-et. Aztán maradt nekik szomorú pillanataikra a fű. A fához kötél is kellett volna, azt meg Kövér túl drágán adta.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.05.05. 22:26:26

Ha házelnököt keresett volna a Fidesz, nem Schmitt Pált találta volna meg.

Én nem vitatom, lehet haszna annak, ha valakit fiatalkorában arra szocializáltak, hogy egy fémpálcával bökjön meg egy másik embert, de ha tényleg komoly feladatra keresünk embert, akkor azért inkább másmilyen előképzettségre gondolunk, nem?

2010.05.05. 22:30:12

@Ordnassac: Paczolayt nagyon csíptem, amikor tanított...:))) (Sólymot mög nem...) Vizi is normális. Vízfejűhufülű Pali maradjon meg Makrai Katinak meg katjakutja2-nek, mi meg felejtsük el...neki is jobb lesz!!!

Balt 2010.05.05. 22:30:35

@[nev]: Nem hinné, hogy a magyar mezőgazdaság ügyét a karcagi kukoricaföldön kell képviselni, de várjuk meg, mit szólnak a gazdák. (Mondjuk igaz: Gráf és Karsai sem voltak közös nevezőn, legyenek bármilyen kiváló agrármérnökök. :))

Ordnassac 2010.05.05. 22:32:43

@RAMBO: Schmitt végzettségét tekintve közgazdász. Előképzettségnek az sem rossz.

jjulie 2010.05.05. 22:35:10

@RAMBO:

az orbán régen kizézte, hogy melyik bogarakból kellenek egy szép rovargyűjteménybe, és ez a dolog így született

2010.05.05. 22:35:24

@Ordnassac: figyi, nem kell neki a "púder". Mindenki tudja, több diplomás, több nyelven beszélő ember, akinek a gerince helyett igazi zselé van, puhatestűek osztályában is osztály első. egy "őszinte" és nyelvvel bíró stréber.

:)

Ordnassac 2010.05.05. 22:36:09

@Balt: nem véletlenül lesz a tárca neve "Vidékfejlesztési Minisztérium". Fazekasnak ez áll(hat) közelebb. Az agrárrészt meg a hírek szerint parlamenti államtitkárként Ángyán József, (szak)államtitkárként Czerván György (fideszes képviselő, agrárközgazdász) viheti.

2010.05.05. 22:36:50

@Ordnassac: igen, első évfolyam, szerintem a legjobb ott!:DD

pad78 2010.05.05. 22:38:46

Ami nekem a legérdekesebb volt a cikkben:

"talán Áder János volt az, aki közülük a leginkább megtestesítette a kormány számára ideális parlamenti elnököt: közjogi műveltsége és adaptációs képessége egyaránt vitán felül állt."

Én Ádernek eddig azt sem nagyon hittem el, hogy tizennyolcig el tud számolni. Az a benyögése a 2006-os kampányban, hogy őt a Fideszben csornaicsárszbronzonként emlegetik a hívei, hát az nagyon betette nálam az ajtót. Én azt hittem, hogy nála csak az MSZp-s Tóth Károly butább, arról azt se gondolnám első ránézésre, hogy kettőig tud számolni, pedig tévedésből épp matektanári diplomát ajándékoztak neki Moszkvában. Ja, és minden további ránézésre egyre kevesebbre gondolom alkalmasnak Tóthot. Most örülhet, hogy négy évig nem nagyon fogok ránézni.

Szóval Áderre visszatérve: kellemes csalódás, hogy TG nagyra tartja. Lehet, hogy mégis tettek valami hasznosat a csornaiak az országért az elmúlt húsz esztendőben?

Ordnassac 2010.05.05. 22:41:28

@Letícia: ELTE ÁJK-s volnék. :-P

Amúgy nem púderezek. Jómagam sem akarom őt köztársasági elnöknek, OGY-elnöknek szerintem elmegy. Amúgy "csak" egy diplomája van Schmittnek. ;-)

Diocles 2010.05.05. 22:42:08

Tudom, h néha az agyára megyek a beírásaimmal (bár a legkevésbé sem akarom magam túlbecsülni), DE a Népszavára hivatkozva posztot írni? :)

Mert tudtommal eddig egyedül a fideszes körökben nyilván oly jól értesült Népszava szórakoztatta a nagyérdeműt ezzel a hagymázas elmélettel. Ami arra kétségtelenül jó lehet azonban, h riasztgassa a jónépet azzal, h Schmitt Pál elnök lehet, de ehhez fölösleges volna akkor őt megválasztani Házelnöknek, EP-alelnökként még méltóságteljesebben vitorlázhatna be a Sándor-palotába.
Szóval a Népszava szerkesztősége lyukra futott szerintem, kár volt rájuk alapoznia.

Balt 2010.05.05. 22:42:28

@pad78: Mégiscsak van gyakorlata a házelnökösködésben. :)

Ordnassac 2010.05.05. 22:43:43

@pad78: a "csornai Charles Bronson" becenevet, ha jól emlékszem, Csapody Miklósnak köszönheti, amiért sikerült Sólyomot kitaktikáznia KE-nek. Azonban lehet, hogy rosszul emlékszem.

Diocles 2010.05.05. 22:45:10

@Ordnassac:

Horváth Jánoshoz mit szólnál?
Ma olvastam, h valamelyik civil szervezet őt jelölné.
A személye támadhatatlan, ki akarták végezni a nyilasok és a komcsik is, 56-os, aztán emigrált, és ugye jelenleg fideszes korelnök lesz a P-ben.
Senki nem pártkatonázná le, ha Orbán őt jelölné, hiszen Horváth János hatalmas tekintélynek örvend.

2010.05.05. 22:46:40

@Ordnassac: még ez is, csak egyre tellett neki???:) Az ELTE JÁK jó, én a JTI-re jártam, szép, de jó nehéz volt!:)

[nev] (törölt) 2010.05.05. 22:46:59

@Ordnassac:
szóval akkor vizi. mondjuk ő a baloldali szavazók számára is szimpatikus lenne, mert egy humanista fazon. schmittet inkább tartja mindenki köpönyegforgatónak. valaki nagyon találóan írta itt: schmitt "mindent-vállalok" pál.

Ordnassac 2010.05.05. 22:47:09

@Diocles: TG most pont a Népszabira hivatkozott. :-D

Horváth Jani bá? Tíz évvel ezelőtt nagyon jó ötletnek tartottam volna, de 88 évesen már nem bíznám rá, akármennyire kedvelem is őt. (Volt alkalmam találkozni vele néhány éve az ünnepi könyvhéten.)

pad78 2010.05.05. 22:47:41

@Letícia: Engem Szabad György tanított. Az egy tündér az a bácsi. És valóban úgy volt, ahogy mondták róla, hogy amikor Kossuthról kezdett beszélni, akkor könnybe lábadt a szeme a meghatódottságtól. Ha valakinek el lehetett hinni, hogy a magyar történelmet van miért szeretni, hát az éppen Szabad György. Ja, és hihetetlen kedves volt a hallgatóival.

Ordnassac 2010.05.05. 22:48:45

@Ordnassac: főleg azért, mert már látszik, hogy lassul. Nézd meg a négy évvel ezelőtti alakuló ülés megnyitóját. Többször elakadt a mondandójában. Nem tud már jól reprezentálni. Pedig a formátuma meglenne hozzá.

2010.05.05. 22:49:22

@pad78: én is így tudom róla. Nagyon szerették és tisztelik tanítványai.

Ordnassac 2010.05.05. 22:51:00

@pad78: Szabad Gyuri bácsit én is ismerem (nevetni fogtok: telefonról). 64 év a korkülönbség köztünk, de ragaszkodott hozzá, hogy tegeződjünk. Sajnos nagyon beteg. :-(

Diocles 2010.05.05. 22:51:24

@Ordnassac:

A Népszabi a Népszavátől vette át ezt a hagymázas infót.
Most komolyan, ekkora baromságot kitalálni, ha Schmittet akarnák, akkor EP-alelnökként is ugyanúgy meg tudnák választani, sőt, teljesen felesleges volna ez a kör.

IGMD 2010.05.05. 22:53:28

Orbán szerint a legfontosabb az elszámoltatás és a gazdaság fellendítése, az alkotmányozás csak utána jöhet.
Ha tényleg lesz alkotmányozás, amit nagyon remélek, akkor Sólyom biztosan nem lenne partner ebben. Szóval hogyha a Fidesz hosszú távra rendezkedik be, akkor a saját emberüket fogják államfőnek választani. Ez azt a tézist erősíti, hogy Schmitt csak rövid ideig lesz házelnök, és lehet hogy Kövér fogja váltani.

pad78 2010.05.05. 22:53:32

@Ordnassac: Lehet. Mindenesetre amikor a Fidesz 2006-os kampányzáróján Áder kapott egymondatnyi felszólalási lehetőséget Pokornival meg Deutschcsal, akkor ő ezt emelte ki büszkén magáról. Egyébként meglep, hogy Csapody a 2005-ös elnökválasztás után ilyen poénokat gyártott. Én lapultam volna a helyében a vakondok-sztori után, és igyekeztem volna elfelejtetni mielőbb az egészet.

Zsigmond mikor és miért lépett ki az MDF-ből?

Ordnassac 2010.05.05. 22:54:09

@Diocles: Schmitt már régóta fut mint lehetséges jelölt. Az Index és az Origo is írt már erről. Bár kétségtelen, hogy egyre ritkábban hangzik el a neve.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.05.05. 22:55:44

Hát mi legyen belőle? Kolbász? Disznósajt? Naranccsal töltött sült? Vagy csak simán nyersen a kutyák elé dobni? Esetleg még amikor él? Vannak kérdések, melyekre jobb nem is válaszolni.

pad78 2010.05.05. 22:58:50

@Ordnassac: Ezt nem tudtam. :(

Vele kellett volna valami magyar történelmet népszerűsítő sorozatot csinálni, még amikor ereje teljében volt. Úgy, ahogy Bánffyval volt a Benedek Elek-sorozat: csak ült volna és mesélt volna. Akkor szerintem nem lenne Magyarországon ember, aki ne értené és szeretné a történelmünket. Ahogy Simonyi Károllyal kellett volna egy ilyen természettudományi sorozatot csinálni. Őt nem ismertem, de aki csak hallotta, úgy tekint rá, mint én Szabad Györgyre.

2010.05.05. 22:59:30

Szép éjszakát kívánok!:)

Ordnassac 2010.05.05. 22:59:38

féloff:

Amúgy a Jobbiktól ügyes húzás volt Balczó Zoltán jelölése OGY-alelnöknek, szerintem miatta kapták csak egyáltalán meg a helyet. Ő azon kevés radjobbosok egyike, akitől nem kapnak azonnal agyvérzést.

on

Diocles 2010.05.05. 23:07:01

@Ordnassac:

Schmitt természetesen a legideálisabb jelöltje lett volna a Fidesznek. Emlékezz, talán itt is beszéltünk róla két hónapja, h maga a tökély, nem akadékoskodik, de az az ember, aki mindenkinek szimpi, akivel bárki meginna egy pohár bort, akiről az öregecskedő feleségek ábrándoznak.

A nyomulás miatt valszeg lőttek neki, így Vizi, Pálinkás, Bihari, BÁRKI lesz, csak nem Sólyom.
Sólyom csakazértse, Orbánt nem olyan fából faragták, h behódoljon pár rafinált libsi és néhány megvezetett jobbos nyomulásának. Nagyon rossz kezdés volna, Sólyom meg még jobban elszállna magától.

pad78 2010.05.05. 23:08:11

@vzoli.: @Ordnassac:
Köszi! Kicsit későn eszmélt. Mellesleg az MDNP-t nem 96-ban alapították? (A HV cikkében 94 van. Szerintem akkor még Für volt az MDF-elnök. De lehet, hogy tévedek.)

ubul2000 2010.05.05. 23:09:43

@vzoli.: Volt néha vitánk amikor együtt dolgoztunk, de talpig úriember volt. Az MDNP-s szerepvállalásával azonban nem értettem egyet.

zoli87 2010.05.05. 23:11:07

@pad78: 96-ban jött létre az MDNP, amikor Lezsákot megválasztották MDF elnöknek, Szabó Iván és köre kiment MDNP-snek.

ubul2000 2010.05.05. 23:12:01

@pad78: Simonyi volt a csúcs! Nála jobb előadót, pedagógust, embert nem ismertem. Kitől hallottál róla?

Ordnassac 2010.05.05. 23:13:12

@pad78: dede, a HV ezt elnézte.

Ordnassac 2010.05.05. 23:13:43

Amúgy Szabad Gyuri bácsi is MDNP-s lett 1996-ban, de elég 99-ben szintén kilépett a pártból.

Égbekiáltó 2010.05.05. 23:14:46

Én nem tartom olyan nagy wasistdasnak a házelnökséget amire bárkinek is alkalmasnak kell lenni. Elég a házszabályt megtanulnia. Ha azt nézzük a házszabály egy tétel az alkotmányjogi államvizsgán, nem egy egy hét alatt elsajátíthatatlan anyag. Aztán a gyakorlatban úgyis csiszolódik.
Érdekes, hogy az eddigi házelnökök (akikre emlékszek) politikailag bukott emberek lettek pedig nem voltak azok. Áder Jánosra és Szili Katalinra gondolok. A házelnök tisztségénél fogva sem lehet aktív politikus, inkább parkolópálya. Schmitt lehet, hogy sármőr de attól még nem lesz karizmatikus politikus. Tökéletes helyet talált neki Orbán.

pad78 2010.05.05. 23:15:04

@vzoli.: Köszi! Akkor jól emlékeztem. :)

ubul2000 2010.05.05. 23:15:04

@pad78: Für Lajos volt a leköszönő elnök. Az MDNP-sek azért léptek ki, mert az országos gyűlés Lezsákot és nem Szabót választotta meg elnöknek.

zoli87 2010.05.05. 23:15:45

@Ordnassac: Nem is értem milyen fantázia lehetett az MDNP-ben...

cambridge.on 2010.05.05. 23:16:47

Amikor kora délután elsőként írtam ide( az előző TG blogba) a Schmittről szóló hír, hozzátettem remélem megmarad ebben a pozícióban.
Ebbe bele lehet tanulni, ott vannak a jegyzők akik azonnal javíthatják egy baki elkövetésénél.
A parlament tagjai között is van szép számmal jogász, akik tisztában vannak a házszabállyal.
-Elnézést Elnök Úr, de a házszabály szerint..-kezdetű mondat semmiféle bonyodalomhoz nem vezet.
Mondhatnánk, házon belül marad.

Köztársasági elnöknek nem tartom megfelelőnek.
A magyar olimpiai mozgalmat sem képviselte megfelelően, gondoljunk arra amikor a "moszkvai játékokat" választotta az olimpiai részvétel helyett!
Hogyan tudná képviselni az ország érdekeit?
Egy egy törvény elfogadása, vagy nem aláírása a részéről nem következmény nélküli esemény.
Jobb az ilyet elkerülni, más megfelelőbb embert találni.

Meglepődtem, hogy Török Gábor meglepetésének adott hangot, amikor a KE jelölésnél a rövid időt említette a jelölt személyének megismerésére.
A Fidesznek 2/3-a van, nem kell előzetesen egyeztetnie senkivel.

Bárkivel fogadni merek, hogy nem lesz 3 fordulós a KE választás!
Még második forduló sem lesz.

Ordnassac 2010.05.05. 23:17:45

@ubul2000: Simonyiról még én is hallottam legendákat villamosmérnök ismerősömtől, akit tanított.

Higany 2010.05.05. 23:18:51

Rendben van, hogy a házelnöki tisztség is hatalmas felkészültséget igényel, de akkor a köztársasági elnöki cím még sokkal hatalmasabbat.
Személy szerint Shmittet nem tartom alkalmasnak államfőnek, oda nem egy pártpolitikus szépfiú kell, hanem egy megkérdőjelezhetetlen alkotmányjogi tudással rendelkező személy.A jelenlegi jelölt-esélyesek (Pálinkás, Vizi E., Schmitt) egyike sem ilyen. Sólyom ebből a szempontból ideális volt, sajnos mint kiderült a következetesség nem erőssége, de inkább ő, mint valaki az említett három úr közül.
Ez a kb 1 hét a jelöltállítás és választás között nekem is megütötte a fülemet, de azt hittem rosszul hallottam, értettem. Ez az eljárás finoman szólva is cinikus, arrogáns és méltatlan a köztársasághoz. Már amennyiben jelent még valamit ez utóbbi fogalom. Ha ez így történne, akkor ez nemhogy az MSZP rettegőkórus, hanem az átlagpolgár ingerküszöbén is lánctalpakon dübörögne át. Továbbá azt a félelmet is igazolná (nálam), hogy ez a brancs sem sokkal különb a levitézlett MSZP-SZDSZ-nél.

Amúgy ne feledjük, a házelnök a köztársasági elnök helyettese.

Ordnassac 2010.05.05. 23:23:55

@cambridge.on: az első fordulós megválasztáshoz nem kell nagy jóstehetség. Kivéve, ha a KDNP hirtelen önállósodna, aminek valljuk be, sok esélye nincs.

Igazi alkotmányjogi tudás nélkül is lehet valaki köztársasági elnök, csak az nem fog elküldeni elfogadott, de ki nem hirdetett törvényeket az AB-nak. Attól még a többi jogosítványához nem kell ilyen alkotmányjogi ismeret. Azonban a kétharmad tekintetében nem jönne rosszul egy ilyen ismerettel rendelkező személy. Mellesleg azért tartom még lenyelhetőnek Vizit, mert őt szeretik az emberek és hallgatnak rá, tehát, ha valami kritikai megjegyzést tenne a Fideszre (tartom annyira szuverénnek), még az is hatással lehet. Ettől függetlenül jobb lenne egy jól felkészült jogász.

török gábor 2010.05.05. 23:25:04

@cambridge.on: ez nagyon fontos szempont. a kétharmados többséggel rendelkező fidesz-kdnp-nek figyelnie kell arra, hogy jelöltjük már az első fordulóban átmenjen (a titkos szavazáson!). ha nem így történik, rögtön az lesz a hír, hogy a kormánypártiak egy része sem szavazta meg.

pad78 2010.05.05. 23:25:09

@ubul2000:
A család és az ismeretségi kör tele van mérnökökkel. Ha jól tudom, Simonyi prof. a Műszakin tanított. És hát aki hallotta, abban mély nyomokat hagyott.

@Ordnassac:
Rá sem mondanám, hogy reálpolitikus. De nem is ezért szerettem. Mellesleg az MDNP-ben szerintem elég jó emberek voltak, nekem Bod Péter Ákos meg Kulin Ferenc is szimpatikus, csak hát ők inkább a rendszerváltás kavargásában lettek politikusok, és ki is koptak onnan hamar. Ha jól emlékszem, 98-ban még az egyik szavazatomat rájuk is adtam, mert emberileg nagyra tartottam őket. És akkor még/már akkor is (ki tudja?) javíthatatlan idealista voltam. Ma már úgy látom, hogy nem a helyükön voltak, jobb lett így nekik a bukás után, hogy azt csinálhatták végre, amiben tényleg jók. Na jó, befejezem a nekrológot... :)

ubul2000 2010.05.05. 23:25:30

@Ordnassac: Nekem abban az élményben lehetett részem, hogy tanított, amíg a komcsik le nem váltották a tanszékvezetői posztról. Akkor kénytelen volt Gödöllőn mechanikát (!) tanítani - fantasztikusan. Villamosmérnök hallgatók létünkre néhányszor kint voltunk Gödöllőn mechanikát hallgatni. Tőle még az is szenzációs volt.

Ordnassac 2010.05.05. 23:31:35

@ubul2000: biztos érdekes lehetett. :-)

Nálunk jogon igazából egy embert kezdtem nagyon tisztelni: Kukorelli Istvánt. Alkotmányjog-előadást tartott a rendszerváltásról. Fenomenális volt. Hozzáállását szerintem jól példázza, ahogy befejezte előadását: "Köszönöm, a figyelmük megtisztelő volt." Így talán érthető, hogy miért írok többször róla.

Népszerű előadásai voltak még Békés Imrének (büntetőjog), sajnos már tart előadásokat eü. állapota miatt.

Ordnassac 2010.05.05. 23:35:19

@török gábor: arról van valami hír, hogy az MSZP kit akar köztársasági-elnöknek jelölni, megmutatva erejét (mint az akkori ellenzék 1995-ben)?

cambridge.on 2010.05.05. 23:40:10

@török gábor: El tudsz képzelni olyat, hogy valaki megsérti a frakció fegyelmet egy ilyen fontos kérdésben?
Arról nem is beszélve már bemutatták Sólyom megválasztásakor, hogy tudják ellenőrizni a képviselők szavazatait!

ubul2000 2010.05.05. 23:50:51

@Ordnassac: És miután leváltották, veszélyes is volt. Miután alaptantárgyakat tanított (villanytan, elektronfizika) a leváltása tanév közben elég durva volt (mondjuk Messi helyett bejön Rajczi), úgy hogy eléggé hőbörögtünk. Aztán figyelmeztettek, hogy hagyjuk abba, ha el akarjuk végezni az egyetemet. 70-et írtunk akkor, ha jól emlékszem. Még kemény idők jártak.

Kukorellit én csak tv-n keresztül ismerem, nem rossz.

Ordnassac 2010.05.05. 23:53:58

@ubul2000: ugye jól emlékszem, hogy az ő fia Charles Simonyi?

Ordnassac 2010.05.05. 23:55:35

@pad78: a YouTube-on feltöltöttek egy interjút Szabad Gyuri bácsival, amit még az 1990-es évek közepén adott Szenes Andreának. Nagyon érdekes. Amennyiben beütöd a YouTube keresőjébe, hogy Szabad György ki fogja dobni neked. Több részre bontották és úgy töltötték fel.

Ordnassac 2010.05.05. 23:58:55

hetivalasz.hu/itthon/fidesz-kdnp-lazar-es-harrach-a-ket-frakciovezeto-29129/

A HV már csak a két akadémiai elnökre szűkíti a kört köztársaságielnök-jelölteknél.

pad78 2010.05.05. 23:59:25

@Higany: Sólyom miben nem volt szerinted következetes?

És miért cinizmus az egy hét köztársaságielnök-jelöltállításra? Most lenne értelme azzal arcoskodni, hogy úgy csinálnak, mintha nem a pártközpontban dőlne el? Ezt OV már öt éve sem gondolhatta komolyan. Eddig a négyből egyszer lett közös kormánypárti-ellenzéki jelölt az elnök (90-ben), de az is tárgyalószobában dőlt el. Tetszettünk volna nem megszavazni a negyedik igenes kérdést 89-ben, akkor most nem az lenne köztársasági elnök, akit OV kiválaszt, hanem mi választanánk azok közül, akiket felkínálnak nekünk. :)

Mellesleg én is Sólyom újrázását tartanám ideálisnak. De nem áltatom magamat azzal, hogy ez rajtam kívül bárkit is érdekel.

pad78 2010.05.06. 00:02:03

@Ordnassac: Köszi! Meg fogom nézni! Most már nem tudom, mert körülöttem alszik a család, néma üzemmódban pedig vsz. nem olyan élvezetes. :)

secko jedno 2010.05.06. 00:03:29

off: Gábor, remélem készül már az a Gyurcsány-jegyzet. Kíváncsi vagyok a véleményedre. Ha röviden össze akarnám foglalni a sajátom, azt mondanám: régen hallottam a Firit ilyen józanul elemezni, csak valahogy hülyén hangzik ez az egész az önérdekvezérelt grundfocisták kapitányának szájából.

Szalmonella 2010.05.06. 00:28:49

@secko jedno: Gyurcsány Ferenc röpirata

Én is nagyon kíváncsi vagyok T.G. véleményére.
Nekem nagyon racionálisnak tűnt, amit eddig olvastam belőle.
Mégiscsak ő az a baloldalon, aki számít és van megfelelő agyi kapacitása.

Cserépszavazás (törölt) 2010.05.06. 01:19:05

@Szalmonella: Mégiscsak ő az a baloldalon, aki számít és van megfelelő agyi kapacitása.

Ugyanolyan pökhendi senkiházi, mint akit kritizált. Akinek még van egy szemernyi hite és idealizmusa a balban, azt kirázza a hideg ettől az embertől. Amikor 2006 nyarán elhajtotta az össze munkásképviseletet, akkor már tudtam, hogy secko jedno.
(Ez az olvtárs nevéről ugrott is be - bocs.)

Szerintem itt sokan tudnak németül, nem ártana az osztrák, német szakszervezeti brossúrákat olvasgatni, tájékozódni. Még nem késő, mert a jogokat elveszteni seperc alatt lehet, de évtizedek - századok - kellettek a megszerzésükhöz. És sok birka még mindig nem érti, önként adja fel.

pad78 2010.05.06. 01:31:21

@secko jedno: @Szalmonella:
Ugyanarról beszélünk? Amiben a következő mondatot írja az akkor újraválasztott kormányfő:

"A választások utáni héten derült ki számomra, hogy sokkal magasabb lesz a költségvetési hiány."

Ez józan meg racionális? Milyen miniszterelnök az, akit legbizalmibb emberei (pl. pénzügyminiszter) csapnak be? Annyira, hogy egy hónappal később még maga is úgy hitte, hogy "trükkök százai" mentették meg annak a következményétől, hogy "másfél-két éven át nem csináltak semmit". Most miből jött a megvilágosodás, hogy akkor valójában nem is tudta a választások előtt, amit a választások után Öszödön számtalanszor elhazudottnak vallott?

Tudom, Gábornak hivatalból feladata foglalkozni ezzel, bár nincsenek kétségeim, szerényen megmarad a lehetséges politikai hatásoknál, nem a nevetséges tartalmat elemzi. Jól is teszi! Amikor megjelent Illig könyve, a Kitalált középkor, egy rádióinterjúban megkérdezték Zsoldos Attila középkorkutatót, hogy mit gondol a könyv állításairól. Zsoldos röviden válaszolt: "nem tudom, nem vagyok elmeorvos." Hát kb. ugyanennyi köze van egy politológusnak ehhez a gyurcsányi agymenéshez.

Ordnassac 2010.05.06. 01:35:18

@pad78: Zsoldos Attilát hétfőn megválasztották az MTA levelező tagjává. ;-)

Ordnassac 2010.05.06. 01:44:36

@pad78: azt hiszem amúgy, hogy nem is feltétlenül irományának tartalma a politikai elemző számára érdekes (egy politológusnak azonban rejthet érdekességeket), hanem inkább a hatása. Hiszen ez az iromány (plusz az ezt követő roadshow) is helyezkedésének része. Támogatókat akar magának szerezni. Ehhez egy nagy verbális saller pont jó. Az persze más kérdés, hogy ennek van egy igen kellemetlen szájíze azzal, hogy ennek a pártnak több éven át ő az elnöke és ezzel az ujjal mutogatással régi sérelmeit törleszti. Két légy egy csapásra?

Ordnassac 2010.05.06. 01:45:48

@Ordnassac: aztán Gábor ebben vagy megerősít vagy rám cáfol.

cambridge.on 2010.05.06. 01:55:53

@Ordnassac: Nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy Gyurcsány sokkal elfogadottabb, a mezei párttagok és szimpatizánsok körében, mint a párt felső vezetésében.
Konfliktusai egy része is ebből eredt.
Óriási hibája, hogy nem mondott le 06-ban.

Ordnassac 2010.05.06. 01:59:06

@cambridge.on: ezt nem is vitattam, csak kérdés, hogy a "general public", tehát a választók összessége is így fog-e valaha viszonyulni Gyurcsányhoz.

aum 2010.05.06. 03:17:16

@pad78: Szimpla hazudozás szoci módra.
Lásd még Szanyi "modellező" Tibor :)
Én úgy tudom - valamelyik érintett nyilatkozta vagy írta -, hogy Gyurcsány a választási győzelem utáni nap reggel felhívta Lendvait és Kókát?, hogy ne éljék bele magukat a választási ígéretekbe, mert üres a kassza.
Azt is elmondták már, hogy valóban csak Gyurcsány legszűkebb környezete kb. 8-10 ember tudta a valós helyzetet, a többiek felé ment a trükközés, elhallgatás.
Veres János nyílvánvalóan elsőszámú felelőse, hogy hiteles oénzügyi adatokat kapjon a Kormány, az pedig kizárható, hogy ő hazudott volna Gyurcsánynak. Nyílván azt tudták, hogy választást nyerni nem tudnának az igazsággal.
Nem is értem ezt a magyarázkodást, olyan egyértelmű a simli.
Egyébként régi hagyomány mifelénk a "kettős könyvelés". Talán még emlékszünk rá, amikor Németh Miklós 89-ben bejelentette, hogy nem 20, hanem 22 milliárd az államadósság.
Akkor az IMF szakértői vezették meg trükkökkel. 96-ban Békesi László tartott nálunk előadást, ahol részletesen is mesélt a trükközésről.
"Nem lettem volna az IMF-szakértők helyében, akiket éveken át az orruknál fogva vezettünk. Bizonyára kirúgták őket."
Annyira megragadt bennem ez a szemét hazudozás, hogy szakdolgozatomat ezzel a történettel kezdtem - ezzel is a prudens államháztartási információs rendszer fontosságára hívtam fel a figyelmet. Védésnél nagyokat néztek a tanáraim, de bekaphatták, már elnézést.
László Csaba is óraadó tanárom volt, hát az is leköphette, megtaposhatta szakmai publikációit, mert kormányon pont az ellenkezőjét csinálta. Békesi, Medgyesy, László, Gyurcsány - ők nem dilettánsak, hanem gyenge jellemű képmutatók.
Egyedül Bokrosnak maradt meg a szakmai hitele - bár politikusként ő is bukott.

samur 2010.05.06. 04:27:00

@pad78: Nem te vagy az egyetlen. Engem is hasonlo kerdesek foglalkoztatnak...

BonFire 2010.05.06. 04:59:33

Áááh! De rossz! Bele volt linkelve a posztba a cikk; az RSS olvasóban nem látszott, és egy kattintás alatt a hányingerkeltő narancsos lapra kerültem!!! Jáj! Ezt nem kellett volna; ez övön aluli volt.

Azt pedig ne is várja senki, hogy Orbán most is ki fogja kérni a "polgárok" véleményét. Ő fogja megnevezni a jelöltet, és az egész frakció ellenvetés nélkül megválasztja. Pofa alapállásban van már egy jó ideje a Fideszben, és ez így is marad egy darabig.

Nem tudom, a szocik akarnak-e államfőt jelölni, de nem is lényeges. Lehet ugyan róla vitatkozni, csak éppen értelmetlen. Úgysem rúghatnak labdába, csak jelképes értelme lenne.

A másik dolog, hogy a választóknál is kiverné a biztosítékot, hogy ekkora xarban erről vitatkoznának hónapokig, ahelyett, hogy az ország rendbetételével foglalkoznának. Úgy se lesz semmilyen hatalma a köztársasági elnöknek; akár meg is lehetne szüntetni ezt a hivatalt.

cambridge.on 2010.05.06. 05:59:16

@[nev]: Kicsit off
Itt egy iskolapéldája annak miért nem működhet az a rendszer az iskolában drákói fegyelmezés nélkül, amit az LMP képvisel az oktatás terén.
kuruc.info/r/35/59135/

HA a megjegyzéseket nem olvasod, tanulságos lehet.
Ez a tegnapi témához az iskoláról folytatott vitához (korábbi vitánkhoz) egy kis segédanyag.

nyünyüge 2010.05.06. 07:09:34

@pad78:
erős tévedés, hogy Tóth Károly Moszkvában szerezte diplomáját (vagy szimbólikusan értetted?)
ennél nagyobbat már csak a szellemi képességeinek megítélésében tévedtél.

jjulie 2010.05.06. 07:44:22

elolvastam a fellegit a wikin, szép pályafutás

vajon mit kell igérni egy ilyen embernek ahhoz, hogy zárójelbe tegye az eddigi életét, és bevállalja ezt a miniszterséget? (egy munkaszolgálatban elveszett nagyapai háttérrel)

vagy milyen lehetőséget remél egy ilyen ember ettől a miniszterségtől?

jazzcool 2010.05.06. 07:47:55

valszeg csak rövid ideig lesz Schmitt a házelnök, de legalább addig jókat szórakozhatunk majd, ahogy az üléseket megpróbálja vezetni. a parlamenti főtitkárnak (súgógépnek) nagyon figyelnie kell majd:-)))

flora.a 2010.05.06. 08:06:00

Őszintén szólva a legjobbat - szerintem - azzal tehetné Schmidt, ha nyudíjba vonulna. A hozzá hasonló, tanulatlan, tehetségtelen, de törekvő, "megélhetési politikusok" teszik alapból hiteltelenné Orbán törekvéseit. Egyébként szerintem megvannak ezek minden pártban. Már kezdtem örülni, hogy megelégszik ezzel a poszttal, és nem akar köztársasági elnök lenni... Csak nekem van azzal problémám, hogy mostanában tökéletesen érdemtelen alakok kerülnek olyan pozíciókba, amelyekből erkölcsi tartást, példát kéne mutatni (nem csak az anyagi pozitívumaival élni)? Nem hiszem el, hogy senkinek sem tűnik fel, és ezek a semmirekellők tovább rombolják a közerkölcsöket is, már csak látványukkal, és amit sugároznak magukból(életútjuk ismeretében). Ílyen szereplőkkel nem lesz könnyű talpra állítani az országot, mert láttukra megint csak legyint egyet az ember, picit csalódottan, de már nem megrendülve a felismeréstól, hogy egyik kutya, másik eb.

török gábor 2010.05.06. 08:07:18

@secko jedno: ma nagyon hosszú napom van, igazi médiapolitológusi - köszi, Gergő :) -, egész nap egyetem, de tegnap éjszaka már elolvastam, és lehet, hogy írok majd este, ha bírok.

török gábor 2010.05.06. 08:14:19

@Süveges Gergő: neked nem műsort kellene ilyenkor vezetned?

Idet 2010.05.06. 08:40:04

@jjulie: Én is. Intelligens, okos ember, aki tovább lát az orránál, és valószínűleg abban a lélegzetben van, hogy a politikából többet lendíthet, mint sima üzletemberként.

tibapó 2010.05.06. 08:40:51

@[nev]: "...amilyen a mezőgazdaság a magyar jobboldalnak egy olyan fazont sikerült találni, akinek a szakmai előélete annyi, hogy jogi előadó volt a karcagi gépgyárban, aztán belépett a fideszbe..."

A szocik-szadeszék ügyelnek a részletekre, mert az ő érájuk egyik előző földműves államtitkára legalább egy téeszben volt jogi előadó. :)

Idet 2010.05.06. 08:50:54

@Diocles: Bocs, hogy belétek szólok, ezt már többektől is olvastam, hogy Sólyom "el van szállva" (huhh, milyen tőről metszett gemanizmus!) magától.

Kifejtenéd nekem, kérlek, hogy miért és hogyan? Nekem ez valahogy nem jött át, nyilván nem jól figyelek, vagy nem eléggé!

Idet 2010.05.06. 08:54:47

@tibapó: ...és a minisztereik is értenek hozzá, mert a zöldbárósághoz mindeniknek bőven köze volt, van és lesz...

[nev] (törölt) 2010.05.06. 09:03:18

@cambridge.on:
én az iskolai szegregáció ellen vagyok. de. és itt van egy de. szerintem kell egy olyan intézmény, amelyik optimális esetben a bölcsőde, vagy az óvoda, ahol a nemzetiségek elkülönülten oktatják. azért, hogy megismerjék a többiek kultúráját, szokásait. szerintem roma játszóházak kellenek, ahonnan akkor engedik ki a gyerekeket, ha iskolaéretté válnak.

és akármilyen rosszul hangzik, de ilyen roma játszóházakba kellene integrálni a cigány kiskamaszt egy rövid időre, vagy a másik lehetőség, hogy a fiatalkorúak börtönébe integrálják. és akkor essen át egy késői készségfejlesztésen, és egy roma felzárkóztatáson. ezt régen kisegítő iskolának hívták. magyarán ki kell vezetni a közoktatás normál rendszeréből. és később esetleg visszavezetni. attól függ, hogy milyen korú, meg milyen ambíciói vannak. például tipikusan lehet ő egy építőmunkás lehet, aki újabb roma játszóházakat épít.

de mondom ezeket a kisegítő iskola szerű képzést csak átmenetileg kell fenntartani, mert az új generáció megy a roma játszóházba (aminek az építésében a romák nagy számban vehetnek részt), és amikor a gyerek iskolaéretté válik, akkor irány a járási iskola. és az egy következő fejezet lenne, hogy az hogy nézzen ki, milyen legyen.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.05.06. 09:06:40

@Ordnassac: igen, a közgaszdászok mindenhez értenek. És ezt pontosan a régi mondás szerint kell érteni: nem értenek semmihez. A közgazdaságtan mint önálló szakma, kb. olyan, mintha az írnok is az lenne.

agentT 2010.05.06. 09:16:08

Szerintem Schmitt Pál tökéletesen megfelelő lesz a házelnöki posztra. Bevált a NOB-ban, az EU-ban (legalábbis nem volt akkora égés, mint nagybegyű Kovács László, a maszopos fiataítás élarca).
Snájdig, derék, joviális kinézetű ember, okosan néz, bölcsen bólogat. Diplomáciai érzéke van, amit tudnia kell, de mégse tudja, azt meg majd megoldja neki a háttérapparátus.
Külön előnyének látom, hogy nem túl konfrontatív személyiség, (bár voltak beszólásai) nem lesz megerőltető számára, hogy viselkedjen.
Az nem tűnik reálisnak számomra, hogy pár hét után áttolják köztársasági elnöknek, ám ha mégis, akkor mi van? Göncznek (aki éveken át folyamatosan alkotmányt sértett a médiaháború kapcsán, és úgy általában csontig nyalta az szdszt) alámenni senki nem tud úgyse, az imádott Árpi bácsi után lehetne közt. elnöknek jelölni mondjuk győzikét is.
Egyébként fel nem foghatom, hogy miért agonizálnak egyesek azon, hogy majd a közt. elnök valami fidesznyik lesz. És? Ki legyen?
Pont annyira nyilvánvaló, hogy fidesznyik lesz a közt. elnök, mint ahogy az is, hogy Simor következő stációja a lapát lesz a Nemzeti Bank éléről.
Soha nem értettem azokat az embereket, akik az olyan hülyeségeket komolyan képesek venni, mint hogy "a közt. elnök, MNB elnök, legfőbb ügyész, ORTT kurátor, legfelsőbb bíró stbstbstbstb." függetlensége. Mitől független Simor? Mióta nem a szocik embere? Ezzel az erővel Polt Péter független volt, nem fidesz ember? A Hóferhérkét meg a Csipkerózsikát is készpénznek tetszenek venni? Ha pedig Simor nem független, akkor mi a meglepő/vállalhatatlan abban, hogy megy a lecsóba???
Ami meg azt illeti, hogy egy héttel a parlamenti közt. elnök választás előtt akar Viktor jelöltet állítani... mit számít az? Szerintem ez külön jó, mert így legalább csak egy hétig fog az ellenzék öklendezni. Ha ma bejelentenék, hogy ki lesz a jelölt, és esetleg nem a magasságos Sólyom lesz az, akkor ma kezdődne a vérhányás a népszavában meg a klubrádióban. Más lényegi különbséget nem látok, mivel a Fidesz jelöltjét így is, úgy is, amúgy is megválasztják, oszt jó napot kívánok.
Gyurcsány Ferenc röpirata... Gyurcsány hívó szavára mindig össze fog verődni pár ezer ember, míg a többi szocinak nem. De ez tökmindegy, ugyanis két eset lehetséges:
- a Fidesz jól kormányoz, és akkor kit érdekel mit agonizál fletó
- a Fidesz rosszul kormányoz, ebben az esetben a protestszavazók tömegei jelennek meg (ízlés szerint) a Jobbik és az szdsz2.0 zászlaja alatt.
Gy. F. nem opció, ő a nép szemében Az Ember, aki Elkúrta, és még Hazudozott is.
Lehet ezt nem figyelembe venni és jelölgetni erre-arra, ám akkor a jelölő szervezetnek (mszp?) hamarosan szembesülnie kell a realitásokkal, melyeknek hatására sikerülhet elérni a 2010-es váalsztások bokroslajosi magasságait.
Ami azért komoly hasznára lenne a hazának.

[nev] (törölt) 2010.05.06. 09:19:28

@tibapó:
ettől még akár lehet jó miniszter, csak azt mondom, hogy a magyar politikai osztályból egész egyszerűen hiányoznak a szakpolitikusok.

nem azt várom el, hogy legyen valaki egy nobel díjas, és úgy üljön be a kormányba, mert az nem szokott működni, de azt elvárom, hogy ne csak részproblámákban tudjon dönteni, hanem egészben lássa át az adott területet.

szóval én az agrárminisztertől valami olyasmi előéletet várok el, hogy irányított már egy mintagazdaságot. ami lehet egy tangazdaság, családi kisbirtok, vagy szövetkezeti nagybirtok. és akkor azt vezette. a politika onnan emeli át.

ez a fazon látott már egy gépgyárat, amit a rendszerváltáskor gondolom széthordtak, beült egy pártba, és akkor előadják, hogy itt a forradalmi kormány. szerintem ez a vicc kategóriájába esik.

de mondom, lehet ez a fazekas akár egy jó miniszter is, miért ne lehetne, csak mondjuk nem predesztinálja erre semmi. de ha van elég birka az agrárminisztériumba, aki a keze alá dolgozik, akkor lehet sikeres is. majd meglátjuk.

nyünyüge 2010.05.06. 09:24:46

@süveges.gergő:
Látom az ezen a fórumon felvetett jó kérdéseket megkaphatják az aktuális szóvivő urak, elvtársak közvetlenül.
Kérdés, mennyire díjazzák. Szíjjártó úr nem látszott kimondottan heppinek ma reggel :-).

[nev] (törölt) 2010.05.06. 09:39:58

@cambridge.on:
gyurcsány akkor tud a politika forgószínpadára visszatérni, ha szakpolitikai kérdésekben nyilvánul meg. szerintem azzal, hogy pszichoanalizálja a szocialista pártot, nem megy semmire. a másik lehetősége, hogy csak és kizárólag orbánt ekézi. és együtt mennek a levesbe.

agentT 2010.05.06. 09:43:31

Gyurcsány kapcsán egyet tudok érteni Bayer Zsolttal. Az igazi az lenne, ha hatalomra kerülne a szociknál, esetleg összegründolna valami pártot, oszt mikor úgy nézne ki, hogy minden heppi, akkor vinnék el a Parlamentből, kurta vason.
Mélyen hiszem, hogy ebben az esetben fletó nem lényegülne át mártírrá, ellentétben például Vona Gáborral, aki komoly nyereségként könyvelheti el, ha a hatalom lesz annyira hülye, hogy megpróbál belekötni az öltözködési szokásaiba.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.05.06. 09:45:45

számomra inkább az a kérdés, vajon miért rendeli vissza Orbán Schmidtet Brüsszelből. Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy a brüsszeli - már bocsánat - zacsisimogatásnál kényelmesebb állást nem lehet elképzelni. itthon azonban még egy házelnöki pozíciót is érhetnek támadások, tehát idehaza jobban szem előtt van.

vagy összefüggésben lehet MOB-elnöki pozíciójával, mely szerint ha itthon van, akkor jobba tud foglalkozni azzal is, pl. a 20168-as budapesti téli olimpia előkészítésében... ;-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.05.06. 09:48:18

@agentT: "oszt mikor úgy nézne ki, hogy minden heppi, akkor vinnék el a Parlamentből, kurta vason."

ezzel óvatosan: gyurcsány egyik legjobb haverja volt a titokminiszter. ezenfelül Gyurcsány tudja, hogy melyik lenyúlós buliban volt benne a fidesz. és aezt a fidesz is tudja, úgyhogy csak ijesztget Gyurcsány becsukásával.

naiv nemzet.

orica 2010.05.06. 09:58:39

Amikor elöször hallottam a nevét, azt hittem vicc. Schmitt Paja ma már nem egy jó arc. Tisztelem sport-teljesítményét, nem tudom megítélni sportdiplomataként végzett munkáját, na de amióta beszállt a politikába:)) És előtte a kanyarok:) Róla is az a - ma már széles körben elterjedt - történet jut eszembe, amikor az öreg színész azt mondja a kollégájának, te Jóska nem az a baj, hogy valaki ......, hanem ez előbb-utóbb meg is látszik rajta.

Kapitány_1 2010.05.06. 10:21:31

Magyarországhoz jelenleg emberileg és kvalitásra KE-nek Győzike, Voksán Virág, Kiszel Tünde vagy Bunyós Pityu, Palik Lacika esetleg Frizbi és hasonló kvalitású emberek illenének legjobban.

kicsi11 2010.05.06. 10:36:10

Nem tudom miért keres a Fidesz évek óta pozíciót Scmitt Pálnak. Lehetett volna főpolgármester, most lehet házelnök, a jövőben esetleg köztársasági elnök. Talán azért, mert mindenhez ért. Vagy mert semmihez. És azt sem lehet mondani, hogy szereti A NÉP. De valamiért nagy szükség van rá.

[nev] (törölt) 2010.05.06. 10:41:59

@Kapitány_1:
a helyzet az, hogy bármelyik lenne olyan, mint vizi szilveszter, vagy schmitt pál.

a probléma az, hogy nem lehet tudni, hogy az államelnöknek mi a feladata azon túl, hogy ő egy marionette báb, egy udvari bohóc, akit madzagon lehet rángathatni. komoly ember kapásból nem vállalalja a feladatot, mert a feladat mindössze az, hogy majd mi instruálunk, és produkálni kell magadat. szóval igazad van, olyan ember kell győzike. de erre a posztra tökéletes palika. a lényeg, hogy ne legyen autonóm.

az persze igaz, ha magyarország egy felnőtt társadalom lenne, komoly hagyományokkal, széles körű konszenzussal kerültek volna kialakításra, a közjogi intézmények hosszas munkával lennének kiérlelve, akkor ebbe a környezetbe közjogi méltóságok illenének. csakhogy a magyar közjogi berendezkedés nem ilyen. hanem gyakorlatilag egyetlen személy próbálja a saját képére formálni. ilyen volt gyurcsány ferenc, és ilyen orbán viktor is.

szürke_tag 2010.05.06. 10:47:01

Én Schmitt Pált még sportszerűnek se tartom. A "rendszerváltás" környékén történt, hogy a Királyhágó u -ból a Királyhágó tér felé mentünk mindketten kocsival. Két sávban álltunk egymás mellett. Ő egy merciben én meg egy escortban. Lámpa vált zöldre és én a kilőttem, de pont kijött elém a Királyhágó térnél busz. Én ráléptem a fékre. Mire hátulról belém jött Pali, mert közbe átjött a sávomba. Autóból kiszállok, ő leengedi az ablakot és üvölt velem, hogy, hogy képzelem, hogy megelőzők egy mercit. Erre én ne pampogj hanem kérem a betét lapodat, a KRESZ pedig nem ad elsőbbséget a mercinek. Legalábbis nem tudok róla. Ő nem ismerte el, hogy hunyó ezért mivel még mobil nem volt, vezetékesről felhívtam zsarukat és elmondtam mi történt. A rendőr erre azt mondja adjam oda a károkozót mert ő jött belém és ő a hunyó. Ők ha nem muszáj nem jönnének ki. Erre odaadom telefont neki, ő meg bejelentkezik, hogy elvtárs én Schmitt Pált vagyok, de így szó szerint. Aztán el elvtársaztak és bár nem hallottam mit beszéltek, de rengetegszer elhangzott, hogy elvtárs. Majd semmit nem mondott beült a mercibe és ott ült 5 percig és azután elhajtott. Én meg a rendszámot felírtam és vártam még vagy 30 percet és végül én is elmentem. Majd saját költségen meg javíttattam az autót. Az összeg nem vert földhöz amibe került, de előttem nincs semmi becsülete, a sumák ex elvtársnak.

ssi 2010.05.06. 11:12:55

Schmitt Pálról nem a rátermettsége jut eszembe, mert arról nem tudok semmit,
hanem O.V. -, aki (de nem tudom, h ez jó, vagy rossz-e),
- nagyon ÓVATOS lett, háttéri szisztematikus építkező
- 8 évig nem vitatkozott ellenféllel, gyűlései is sajátjai előtt volt
- bizalmi emberekkel van körül véve, s erre építi a kormányát is
- nincs tolakodóan elöl, de ő a vezér, s egység, pártfegyelem van

Róla Gy. F. jut eszembe, az ellentét (s nem tudom, h hová visz):
- az új arculatépítés helyett még mindig a múlt elemzése
- a párt helyett megint önálló akció, kezdeményezés
- kissé TÚLBONYOLÍTÓ?

...s erről a BKV jut eszembe: M.Cs. díjmentessége a 4 éve Bp-en élőknek, a cég kombinált jegyekkel ötletelget ... nem lehetne csak EGYSZERŰEN egyféle jegy, de a mostaninál olcsóbb?

darkmustang 2010.05.06. 11:15:30

Mi volt olyan erdekes a studio plafonjan? :)

ssi 2010.05.06. 11:17:45

@Ordnassac:
LMP
- várakázáson felüli jó szereplés
- csend
- "tiltakozás" a környezetvédelmi önálló minisztérium hiánya ellen
- csend
- frakció alakítás
- bíznak abban, h az ellenzéknek is súlya lesz, ha a választók őket is akarták
- O.Gy. alelnöki posztjának visszaadása (TÉGED MEGLEPETT?)

hoplita 2010.05.06. 11:32:07

@ó jaj:
Na most mondd meg...!!!!

Hát egy világ omlott össze bennem...:))))

darkmustang 2010.05.06. 11:32:56

"agyi redukcio" :)

A kettos allampolgarsag visszaallitasanak orulnek..

Ordnassac 2010.05.06. 11:39:07

@manyike: mi köze Ádernak az LMP-hez?

Ami azt illeti, azt írtam, hogy kezdenek felébredni, nem azt, hogy már felébredtek. Úgy tűnik egyébként, hogy a kompromisszumkészségét akarja ezzel az LMP mutatni vagy tényleg félálomban van még.

agentT 2010.05.06. 11:44:19

Elborzasztó, hogy mi itt olyan marginális dolgokon elmélkedünk, mint hogy ki lesz a házelnök, és közben nem éri el a média és a véleményalkotók ingerküszöbét, hogy hazánk immár végérvényesen fasiszta állammá alakult.
Mindannyian tudhatjuk, hiszen értesülhettünk róla, hogy Orbán politikai, bajtársi és testvéri támogatást kért a Fidesz-KDNP frakciótól, e frakciók megalakulásának alkalmából.
Azon túlmenően, hogy Orbán a bajtárs szó alkalmazásával újjáélesztette az egész pályás letámadásra épülő első ciklusában szokássá lett háborús retorikát, a következő szavában (testvér) a nyilas pártszolgálatosok egymás iránti megszólítását használta a frakciója felé.
Érthetetlen, hogy a lánglelkű liberálisok, emberjogvédők és demokraták, akik a tradicionális leventeköszönést (adjon az Isten szebb jövőt) valamilyen misztikus, talán transzcendens okból a nyilaskeresztesekkel hozták összefüggésbe, Orbán parlamenti testvérezésére nem reagáltak azonnal, mondjuk például kinyilvánítva, hogy készek életüket adni a nemes célért, készek a kockakövekre feküdve felfogni a bakancsok csattanó hangjait, merthogy a bakancsok csattogása immár elodázhatatlan.
Mindez arról jutott eszembe, hogy az előbbiekben az egyik Fidesz közeli televízió honlapján jártam, és ott, az egyik építészeti, lakberendezési műsorhoz kapcsolódó cikkben fehéren-feketén olvasható az "élettér" kifejezés.

Orbán testvérezik a nemzet templomában a Parlamentben, a hozzá kötődő lakájmédiában pedig máris felbukkan a Lebensraum...
Demokraták, riadó!!!!!!
Azonnal tiltakozzon Izráel, azonnal tiltakozzon Imre Kertész, azonnal tiltakozzon az összes mélyfüggetlen értelmiségi, Fajkasházitól Kende Péteren át Bolgár Györgyig!

De azonnal, mert még megmenthető a demokrácia, még nem grasszálnak a pártszolgálatosok, még nincsenek lezárva a határok!
Azonnal tiltakozzon Tom Lantos, biztos lehet találni a tévé archívumában valamit, ami ide vág!!!!!!!!!!!!!!!!

Riadó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ordnassac 2010.05.06. 11:48:32

@darkmustang: visszaállítás? Akkor egy kis felvilágosítás állampolgársági kérdésben:

www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99300055.TV

Az állampolgársági tv. A kettős állampolgárság intézménye ma is létezik. Sőt, a határon túliaknak most is van kedvezménye, igaz, ahhoz Magyarországon kell lakniuk. (Ajánlott elolvasni a honosításról szóló fejezetet.) A Fidesz – tudomásom szerint – ezen akar változtatni, hogy ne kelljen magyarországi lakóhely (az eljárás gyorsítását nem tudom, hogy milyen módon akarják törvényileg elérni). Amúgy, ha jól értettem Semjént tegnapelőtt a Ma Reggelben, akkor azon nem változtatnának, hogy a választójog magyarországi lakóhelyhez legyen kötött. Ezt azonban lehet, hogy rosszul hámoztam ki ködös mondandójából.

Terniak 2010.05.06. 11:49:40

@[nev]: Azzal vitatkoznék, hogy nem tudni, hogy mi a KE feladata, bár tény, hogy elég sok vita folyik a KE hatalmának erősségéről. Inkább különböző elnöki szerepfelfogások vannak, de ez így természetes. Sólyom volt talán az első, aki valóban kihasználta a jogköreit, de ez már korábban is egyértelmű volt, hogy ha egy KE él a jogosítványaival, akkor elég erős ellenhatalom lehet (lásd a vétókat).

ssi 2010.05.06. 11:50:42

@Ordnassac:
"mi köze Ádernak az LMP-hez?" - ezt nem értem

LMP
- én is nagyon kíváncsi vagyok rájuk, valóban lehet más?
- mert pl. a parlamenti poltizálásnak van jó néhány olyan sajátossága, ami a hétköznapi életben nincs, talán a választóknak nem is igazán tetszik, de szinte "kötelező", vagy kikényszerül
- talán jó hosszú ideig félálomban lesznek, mert álmuk eleve megfoghatatlan
- de majd meglássuk!

Ordnassac 2010.05.06. 11:50:42

@agentT: eddig te nem tűntél nekem hivatásos rettegőnek...

Amúgy a szocik meg elvtársnak hívják magukat, aztán politikájukat tekintve nincs sok közül a tisztán vett kommunizmushoz.

Kicsi paranoiás hozzáállás. A testvér kereszténydemokrata körökben nem új fogalom, máshol sem.

CSENDES 2010.05.06. 11:51:19

@Ordnassac: Nem hiszem, mert Martonyi is erről nyilatkozott.

Ordnassac 2010.05.06. 11:51:45

@manyike: ez arra vonatkozott, hogy melyik hozzászólásomra reagáltál (a csornai Charles Bronsonos).

Faculty 2010.05.06. 11:56:04

Gábor, én azt nem értem miért nem csinálnak önnek egy rovatot a hvg.hu-n? van értelme annak hogy a szemezgetésnek szánt napi merítésben minden cikke szerepel?

Ordnassac 2010.05.06. 11:57:38

@CSENDES: akkor mégis jól értettem Semjént. :-)

agentT 2010.05.06. 11:58:28

@Ordnassac: Szerinted az én előbbi posztom, amelyre reagáltál, az komoly, vagy a hivatásos rettegők, emberjogvédők, meg a többi hasonló iránt érzett megvetésem ihlette irónia?

Egyébként igazad van, kettős állampolgárság ma is létezik, például meg nem erősített, magukat megnevezni nem akaró, ám mértékadónak tartott hírforrások szerint ha az előző (most leköszönő) parlamenti többségből ki lettek volna vágva az izraeli-magyar kettős állampolgárok, akkor máris megtörtént volna a hőn áhított parlamenti létszámcsökkentés - mégpedig igen radikális mértékben. Mondjuk nekem a Fidesz-KDNP is gyanús, de hát én bunkó jobbikos vagyok:))))))

Ordnassac 2010.05.06. 11:59:28

@agentT: gyanítottam, hogy viccnek szántad, de biztos sosem lehet az ember. ;-)

CSENDES 2010.05.06. 12:01:37

@Ordnassac: Sőt! A két választás közötti nemzetközi sajtótájékoztatón is elmondta OV. Csak ezek szerint senki nem figyelt rá. Egy dolog az állampolgárság és egy (másik) dolog a szavazati jog.

agentT 2010.05.06. 12:13:31

@CSENDES: Mhm, az meg egy harmadik dolog, hogy egy állampolgársággal rendelkező személyt milyen könnyedén lehet bejelenteni bármilyen magyarországi lakcímre. Lásd még, 2002-es választás - charterjáratok.

egyébként éppen itt az ideje már, hogy ezt a gyalázatos helyzetet valaki rendezze, mivel ebben a kérdésben (hogy a határaikun túl élő nemzettársaiknak megadják az állampolgárságot) mind a szerbek, mind a szlovákok, mind a románok jószerivel tökéletes automatizmussal járnak el (pl moldáv állampolgárság = román útlevél) csak mi magyarok bánunk ilyen tetves senki módjára a véreinkkel.

Nem tudom ki hallott róla, de pl. Ruzsa Magdi is kálváriát járt, mire megkapta a magyar állampolgárságot, vizsgáznia kellett magyarból meg ilyenek. Miközben minket képviselt az euróvíziós dalfesztiválon. Mondjuk ő buta volt, mert a délvidék felől próbálkozott. Tel-Avivban kellett volna repcsire szállnia, ha onnan érkezik, akkor külön terminál, automatikus ügyintézés várta volna a hírek szerint...

[nev] (törölt) 2010.05.06. 12:16:32

@Wlassich:
miféle ellenhatalom. ne viccelj már. mit akadályozott meg sólyom 5 év alatt. semmit se. az akarnok szerepfelfogása szánalmassá tette a közjogi berendezkedést.

kezdve onnan, hogy ő kitüntet, mert az kötelező, és nem fog kezet, mert az meg nem az. egy vicc. egészen odáig, hogy nem vett részt állami ünnepségeken, mert neki túrázni volt kedve. amikor meg kitette a lábát az országhatáron kívülre, be se engedték. nyilávn mert akkora diplomata. vagy ugye deklarálta, hogy ő nem megy az usába. vagy a kinevezése gyakorlata. mert az oké, hogy nem egyeztet a parlamenti pártokkal, de akkor több jelöltet kellett volna egyszerre jelölnie, hogy abból találjanak egy konszezusos jelöltet az országgyűlés. vagy mondhatnánk akármit. a szilveszteri beszédét. ahol az ürgolyók süvítenek majd fel az égbe. az egész ténykedése. egy vicc volt.

és szerintem ez nem abból fakad, hogy sólyom ilyen vicces ember. hanem a helyzetből. abból, amibe a köztársasági elnök ma magyarországon van. konkrét feladatkörök nélkül. az államelnök az urdvari bohóc. akinek az a feladata, hogy produkálja magás, és a politika instruálja. és a legtöbb ilyenkor, hogy a nemzet nagypapája, vagy nagymamája lesz.

az alkotmányos monarchiának szerintem itt minden formáját el kellene felejteni, tekintettel arra, hogy iv. károly már majdnem száz éve lemondott a trónról. szerintem a miniszterelnök helyettesnek kellene a protokolláris feladatokban besegíteni a kormányfőnek. és nem kell államelnök. és a kormány a parlementnek legyen felelős. a miniszterelnök is, és a helyettes is. nem kellenek "független" politikusok, mert az mára már a felelőtlen, súlytalan szinonimája lett.

de ez csak egy vélemény a tízmillióból.

cambridge.on 2010.05.06. 12:17:16

@CSENDES:
Erre mondta Semjén, hogy nincs A és B típusú állampolgárság!
Azonos jogot kap minden állampolgár.
Ez előre vetíti a szavazáshoz szükséges tömeges lakcím bejelentést, mert csak az kell.
Amilyen leleményesek a magyar pártok.
Érdekes lesz, ha azok is szavazhatnak, akikre a szavazás eredménye nincs befolyással, ill. a hatás csak minimális.

ssi 2010.05.06. 12:17:25

@Ordnassac: no csornai Charles Bronsonos-ról, hanem az LMP-csipkerózsikáról.
...amúgy ott folytattad, ahol tegnap abbahagytuk - fantasztik

CSENDES 2010.05.06. 12:20:05

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2Fbudapest%2F2010%2F05%2F06%2Fperre_megyunk_a_margit_hid_szamlaiert%2F

Hogyan történhet meg, hogy kartellezés miatt elmarasztalt cégekből álló konzorcium építheti a Margit hidat.???

agentT 2010.05.06. 12:20:33

@[nev]: Szerintem meg legyen a köztársasági elnök a Viktor.

A köztársasági elnök és a miniszterelnök funkciójának összevonásával egy csomó reprezentációs meg egyb költséget meg lehet spórolni, és az új funkciót meg lehetne úgy nevezni egyszerűen, hogy Vezető.

Ordnassac: előre szólok, ezt nem viccnek szántam.

CSENDES 2010.05.06. 12:22:55

@agentT: Már megbocsáss, de magyar állampolgárként a saját gyermekeimet is nehezen tudtam bejelenteni az önkormányzatnál, ugyanis mindjárt tulajdoni lappal kellett igazolnom, hogy a tulajdonomban áll az az ingatlan, amely címre be akartam jelenteni őket.

agentT 2010.05.06. 12:24:59

@CSENDES: Az melyik önkormányzat? Én itt Debrecenben fél óra alatt elintéztem.

CSENDES 2010.05.06. 12:25:42

@cambridge.on: Hát igen, ez ördögi terv lehetne, amikoris egy pl. kétszobás lakásba mondjuk 223 kettős állampolgár bejelentkezik. Erre gondolsz??

Ordnassac 2010.05.06. 12:26:11

@agentT: Vona Gábornak is tetszene ez a poszt, ugye jól érzem? ;-P

bistyu · http://www.papirparbaj.hu 2010.05.06. 12:26:46

@agentT: és akkor már legyen ő minden miniszter is egy személyben?

laji 2010.05.06. 12:28:04

Gyurcsányi Rhinoceros Ferencnek már megint igen felvastagodott a bőr a képén (volt valaha is vékony?)! Hogy ő nem tudott semmit a hiányról? Hogy nap, mint nap magasabb hiányszámokat mondtak neki, és alig akart hinni a fülének?
A durva anyukáját!

És azok, akik itt a fórumon úgy akarják beállítani, mint józan elemzés...?

CSENDES 2010.05.06. 12:28:14

@agentT: Pest Megyei település, község a Pilisben. Ha nem haragszol, nem feltételezem, hogy ismered, mert olyan pici.

Ordnassac 2010.05.06. 12:29:35

@manyike: amúgy több zöld párt bevezette a kettős frakcióvezetőség intézményét, a frakciót egy nő és egy férfi vezeti. Németországban ennek már hagyománya kezd lenni. Ezen elgondolkodhatna az LMP is.

agentT 2010.05.06. 12:31:53

@CSENDES: Én tudok mutatni neked olyan lakást, ahová vagy ötvenen bejelentkeztek, és még csak nem is kettős állampolgárok, hanem izé... szóval olyanok, akik megélhetési okokból néha rugalmasan értékelik a büntető törvénykönyvet.

agentT 2010.05.06. 12:32:55

@Ordnassac: Nem vagyok Vona Gábor szóvivője, de nem hiaszem, hogy elájulna a gyönyörtől, ha Vikiből Vezető lenne.:))))

agentT 2010.05.06. 12:33:59

@bistyu: Nem, a vezetőnek nem az a feladata, hogy efektív munkát végezzen, hanem hogy hatékonyan hajtsa az embereit. Ezt tapasztalatból tudom:))

CSENDES 2010.05.06. 12:36:04

Ehhez az is kell, hogy a határon túliak szavazni akarjanak. Szerintem azonban nagyon érdekes történet kerekedne ki. nem nagyon fogunk meglepődni már semmin sem.

Ordnassac 2010.05.06. 12:38:17

@agentT: nem arra gondoltam, hanem arra, hogy ő sem bánná, ha Vezető lehetne. ;-)

hoplita 2010.05.06. 12:41:19

@török gábor:
Az "agyi redukció" teccett....

Ha sebészileg eltávolíttatom a fél agyamat, akkor még akár miniszter is lehet belőlem....?
:DD

agentT 2010.05.06. 13:03:19

@Ordnassac: Tudom én:)

Szerintem se.

is 2010.05.06. 13:18:40

@tibapó: ez a jó összefoglalás, egyik se jobb a másiknál. se az MSZP a FIDESZnél, se a FIDESZ az MSZP-nél. most erre éppen a jelenlegi kormánypárt, és hívei figyelmét kell felhívni.

Ordnassac 2010.05.06. 13:35:19

OFF

Az esőhöz szerintem illik valahogy: www.youtube.com/watch?v=Wq4tyDRhU_4

ON

nyünyüge 2010.05.06. 13:35:30

@CSENDES:
Nehéz volna megbecsülni, hogy milyen arányban vannak "fideszreszavazás" céljából bejelentve az országban.
De biztos, hogy nem teljesen egyedi eset az, hogy pl. az egyik szomszédunkhoz a mostani választáskor több olyan kopogtatócédula érkezett, amelyek a több éve elköltözött család külföldön élő rokonsága nevére szóltak, és akik sohasem laktak ott a házban.

CSENDES 2010.05.06. 13:43:29

@nyünyüge: Nem tudom, mert mindez nem tükröződött a választáskor, hiszen 8 millió, nyilvántartott választásra jogosultból, mindössze 5 millió szavazott.

tibapó 2010.05.06. 13:44:03

@is: "egyik se jobb a másiknál. se az MSZP a FIDESZnél, se a FIDESZ az MSZP-nél."

Hogy a szocik téesz-jogász államtitkára mennyire volt jó mezőgazdász, ezt nem tudom, mindenestre egyszer Torgyánt jól megfingatta, ez még a chillei csresznyediplomácia előttről datálódik, a rendszerváltás első évében Torgyán többször kivagyian hangoztatta, hogy a magyar vér áztatta földművességről csak az merjen beszélni, aki meg tudja különböztetni a búzás az árpától.

No, történt egyszer, hogy ez a téezs-jogász (később szoci-szadesz államtitkár) egy csokor gabonakalásszal állított be az ülésterembe, és így fordult Torgyánhoz: "No Józsi bá'", elő a farbával, melyik a búza, melyik az árpa?'"

Torgyán doktor pedig fülét-farkát behúzva passzolt. :)

ssi 2010.05.06. 13:46:01

@Ordnassac: kettős frakcióvezetés
- szisztémában kötelező, h az egyik nő legyen - gondolom, igen szimpatik
- magyar szabályok engednék?
- LMP egymaga másban sem fog tudni forradalmasítani
- de miért nem kell neki az O.Gy. alelnökség? - túl kevesen vannak?

A 3 ellenzéki párt rettentően más, s mindegyik nagyon meg akarja majd mutatni önmagát, nagy a tét (az új váltópárt). Külön lesznek majd önálló harcosok, saját rajongó táborral. Kíváncsi vagyok, h milyen téma, érdek fogja közös kiállásra bírni őket

Ordnassac 2010.05.06. 13:52:12

@manyike: ehhez lehet, hogy majd kelleni fog az ügyrendi ügyekkel foglalkozó bizottság vagy a Házbizottság állásfoglalása. (Kettős frakcióvezetés)

OGY-alelnökség. Itt arra gondolok, hogy ha az LMP csapta volna az asztalt, hogy neki is kell, akkor abba a Fidesz nem ment volna bele és lett volna 3 alelnök, ebből kettő fideszes, egy szoci. Nem tartanám túl hatékonynak. Az 5 alelnököt amúgy a KDNP javasolta.

CSENDES 2010.05.06. 13:57:40

@Ordnassac: Schiffer erről azt mondta, hogy azért nem erőlködtek, mert egyrészt amúgy sem láttak esélyt arra, hogy legkisebb ugrifülesként kapjanak alelnöki posztot, másrészt ők a bizottsági részvételben és pozíciókban szeretnék megmutatni magukat. És számomra ez az érvelése is logikus és így hihető volt. Példát is hozott rá, amikor kis pártok nem kaptak alelnöki posztot. Zavarba is hozta Süveges Gergőt.

lüke 2010.05.06. 14:03:59

mi lesz?
kutyából nem lesz szalonna...
sem:)

2010.05.06. 14:21:12

@agentT: "...(legalábbis nem volt akkora égés, mint nagybegyű Kovács László, a maszopos fiataítás élarca)."

Ez 10 pontos, köszönjük!:DD

Szerintem nem tolják át a Sándor Palotába. Szerintem Orbán akar oda menni és lehet, hogy azonnal megszavazzák a közvetlen köztársasági elnök választást, Navra marad Zsótival a főgóré, Orbán meg a Sándor palotából integet, és a szembelévő romos épületből csináltat egy focipályát és a hazai utánpótlásra gyúr...:D

CSENDES 2010.05.06. 14:21:57

@Ordnassac: nem tudom, mit mondjak erre, hiszen az LMP-s igények a cikkből kitűnve is igen szerények. Persze elképzelhető, hogy beintenek nekik. Az akkor is tény, hogy hiába csapkodtak volna ellenzéki kispártként, hogy nekik kell egy OGY alelnöki poszt. Azt gondolom, hogy kulturált politizálást kívánnak megvalósítani. Nem gondolom, hogy az általuk igényelt apróbb bizottsági posztok közül ne kaphatnának egyet. Várjuk meg a végét.

lüke 2010.05.06. 14:22:01

Nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy Gyurcsány sokkal elfogadottabb, a mezei párttagok és szimpatizánsok körében, mint a párt felső vezetésében.

hát igen:)
az istenadta nép, az tudja:
"szeretlek benneteket"
az intellektus meg nem érti:)

Ordnassac 2010.05.06. 14:23:02

@Letícia: gondolod, hogy OV-ék nyílt alkotmánysértésbe rohannak bele ezért? Hiszen június végén, július elején már meg kell választani a KE-t. Két hónap alatt nem lehet végigcsinálni ilyet.

lüke 2010.05.06. 14:25:29

most
Schmidt
vagy
Schmittröl
beszéltek?
Mari vagy Pali nem mindegy:)

CSENDES 2010.05.06. 14:27:44

@lüke: Természetesen a Paliról, csak nem javítottuk ki az elírást.

2010.05.06. 14:29:07

@Ordnassac: Az Alkotmánymódosításhoz elég a 2/3 szavazat!:)

Miért nem tartod elképzelhetőnek, hogy májusban megszavazzák, hatályba lép 2010. június 15., júliusra kiírja a szavazás időpontját Parlament...Hány közjogi funkció nem lett betöltve, és működik a szervezet. Lett és van következménye?? Nincs.

Jó, a légnyomás okozta eszmefuttatás volt, csak úgy gondoltam, milyen egyszerű, még megegyezni se kell senkivel...:)

Ordnassac 2010.05.06. 14:33:09

@Letícia: belegondoltál, hogy milyen előkészületek kellenek egy választás lebonyolításához? Nem mellesleg jelölések, határidők, cédulanyomtatás, szavazólapok nyomtatása.

Mellesleg, kellene egy választási törvény is. Azt sem két perc összehozni. Aztán Sólyom a választási törvényt elküldi az AB-nak azzal, hogy sérül a jogállamiság elve, mert nem volt elég felkészülési idő rá (lásd a Ptk. hatályba lépését kilövő határozatot)...

2010.05.06. 14:38:27

@Ordnassac: jó, jó, tudom, persze. Csak olyan frappánsnak tűnt a gondolat így nagy vihar előtt, de miután kisütött a Nap, én is derűsebben látom a dolgot!:D
De attól még követelheti az "istenadta" nép, hogy OV-t akarják a turul mellé a Várba!:D

Ordnassac 2010.05.06. 14:39:06

@Letícia: az a "működik a szervezet" sem teljesen igaz így. Eléggé diszfunkciós volt a Legfelsőbb Bíróság elnök és elnökhelyettes nélkül... Az ÁSZ sem működik megfelelően.

Az meg nemzetközi színtéren milyen égő már, hogy nincs megválasztott köztársasági elnöke egy államnak azért, mert az Országgyűlés nem választotta meg a miniszterelnök hatalmi ambíciói miatt, mindezt röviddel az EU-s elnökség előtt?

ssi 2010.05.06. 14:41:36

@Ordnassac:
"5 alelnököt amúgy a KDNP javasolta" - köszi, ez kerülte el a figyelmemet

MSZP - felpörögtek? Gy.F. elnökjelöltje ki lehet? Csak bennem merül fel: Gy.F. képes lenne ötleteléseiről egyeztetni, majd kizárólag a pártja nevében megjelenni?

Jelenlegi O.V.-stílusra szerintem Bajnai is hatott. Szerintem O.V. talál ki és dönt a háttérben: 1. személyes kapcsolata vele 2. adottságok 3. tanulási kézség 4. az illető helye a taktikai tervben

Schmitt helyett Brüsszelbe ki megy?

Ordnassac 2010.05.06. 14:41:42

@Letícia: hmmm... szerintem egyáltalán nem lenne biztos OV győzelme, főleg, ha Sólyom is elindulna függetlenként. Persze ez csak gondolatjáték.

2010.05.06. 14:43:06

@Ordnassac: ez is benne van, de igazából az állam nem maradhat "honvédelem " nélkül, szóval ez a legerősebb érv, hogy legyen jogfolytonosság. Vagy ha nem lesz közti elnök, annak hiányában lesz az is a Pali, mint a Parlament Elnöke...!!!!:D

Ordnassac 2010.05.06. 14:43:48

@manyike: szerintem inkább strómant állítana Molnár Csaba személyében, aztán a tévedés jogát fenntartom.

Úgy hírlik, hogy Schmittet Pelczné Gáll Ildikó váltja (amúgy lesz még egy csere, ha Győri Enikőből EU-államtitkárt faragnak).

2010.05.06. 14:45:53

@Ordnassac: ja, az, de szerintem gondolkodni jó!:) Ám figyi csak, Sólyom mandátuma augusztus elején jár le, nem? Addig nagyon sok az idő...Ha ez lesz, amit mondtam, akkor újra megnyitom a jósdámat...:D (www.intiucio.blog.hu)

Ordnassac 2010.05.06. 14:51:25

@Letícia: augusztus 5-én jár le, de az Alkotmány alapján ez előtt 30 nappal kell megválasztani az újat, ergo itt a választás dátuma a fontos.

cambridge.on 2010.05.06. 14:52:59

@CSENDES:
Tulajdonképpen igen, mivel senki sem ellenőrzi.
Lásd cégtulajdonosok címe. Egy címen van száznál több kft. bejegyezve, egy magánlakásban.
Kanadában a kínaiakra jellemző, hogy egy pár kiveszi, utána pedig vannak harmincan egy3 szobás lakásban.
Ténylegesen, ott "laknak"

A magyaroknak ellenben csak a lakáscím kellene.

.

2010.05.06. 14:53:14

@Ordnassac: Ez az, az Alkotmány alapján...De ha mást ír elő az Alkotmány?:) A választási törvényt is secperc alatt lehet módosítani...

ssi 2010.05.06. 14:56:24

@Ordnassac:
hogy csinálod? - lexikon a fejedben, vagy gyorskereső a kezedben?

Ordnassac 2010.05.06. 14:58:22

@Letícia: ergo meghosszabbítják Sólyom mandátumát? Ugyanis ez akár azt is jelentené.

Meg aztán Sólyomnak az elfogadás után lenne 15 napja az elfogadáshoz (sürgősségnél kevesebb), aztán visszapasszolja az OGY-nak és máris kifutottak az időből.

Mivel nincs köztársasági elnökről választásáról szóló törvény, így nem lehet módosítani, hanem hozni kell egy újat, mindenféle eljárási garanciákkal, határidőkkel, jelölési móddal, szavazatszámlálási szabályokkal, jogorvoslatokkal stb. Ez nem secperc.

Ordnassac 2010.05.06. 14:59:41

@manyike: sokat olvasok a neten és megmarad a dolog. Szimplán ennyi. :-)

2010.05.06. 15:01:49

@Ordnassac: jóvanna, győztél!:)

Ordnassac 2010.05.06. 15:04:01

Most megy az m1-en a Ma Reggel ismétlése, hamarosan jön TG! :-)

cambridge.on 2010.05.06. 15:12:56

Tulajdonképpen már minden területet kiveséztünk, melyik minisztertől mi várható.
Egy szerintem kimaradt a szórásból: a honvédelmi miniszter.
Lehet elkerülte a figyelmem.
Mit gondoltok mi várható ezen a területen, marad a több tábornok mint közlegény állapot?
Esetleg visszahozzák a sorkatonaságot?
Nem mintha életkoromnál fogva érintett lennék, csak kíváncsi vagyok.
Az alapvető elvárás, hogy ne szerepeljenek a bűnügyi hírekben.
Oszt annyi?

Ordnassac 2010.05.06. 15:17:05

@cambridge.on: a sorkatonaság eltörlését a Fidesz is támogatta. Nem hinném, hogy visszahoznák.

Kérdés, hogy jelen gazdasági helyzet mellett lehet-e bővíteni a honvédség létszámát. Meg aztán ugye ott vagyunk Afganisztánban is.

shannon 2010.05.06. 15:25:24

Off:
Kedves Gábor!
Szívesen olvasnék egy post-ot a brit választások összefoglaló elemzésével. Tervezel ilyet, vagy ez már túl nagy elkalandozás lenne?

2010.05.06. 15:29:49

@cambridge.on: nagyon nagy problémával kell megküzdeni ott. Vannak max. 1000-en, és ebbe a kisegítő udvaros is benne van...:) Inkább a pénz nyomára kell majd bukkanni, amit elsíboltak a Nemzetvédelmi Egyetemen, ékesen bizonyítva, mit értett a felső vezetés ott is "nemzetvédelemnek"...Mondjuk, végül is, ők is a nemzet része..:)

cambridge.on 2010.05.06. 15:53:36

@Ordnassac:
Gondolj bele, a munkanélküliség csúcson jár, nem láthatóak a kitörési pontok. A katonaság legalább 8 hónapra azért pár tízezer fiatalt foglalkoztatna.
Afganisztánban maradhatnak a zsoldosok.

@Letícia: Van egyáltalán olyan terület ahol akik a pénzes bödön közelében vannak tiszta kézzel bánnak vele?

2010.05.06. 16:10:14

@cambridge.on: megtisztelsz, hogy ezt a költői kérdést nekem teszed fel, mintha tudnám rá a választ...Csak a Gauss görbét tudom felhozni, mint egy populáció átlagos eloszlását, azaz igen, van olyan felső vezető, aki nem lop...a többsége az viszont igen....:DDD

Ordnassac 2010.05.06. 16:12:03

@cambridge.on: szkeptikus vagyok, hogy a Fidesz meghúzná ezt a lépést.

agentT 2010.05.06. 16:17:50

Ordnassac és Letti: csak akkor szaladnak ki OV közt. elnökké választása kapcsán az időből, ha a néppel akarják megválasztatni, nem a Parlamentben zsugázzák le. Akkor tényleg kell új törvény, választási cédulák, kampányidőszak, mifene... De KI mondta, hogy ezt akarják???
Mondott ilyet valaki? Én nem hallottam...

.................

Honvédelem - a legnagyobb gáz. Az ember megérzi a bőrén ha beáll a földbe a nyugdíjrendszer, vagy ha nincs közbiztonság, vagy ha nincs növekedés, vagy ha nincsenek biztosítva a szabadságjogok... hosszú távon még azt is megérzi, ha nincs népszaporulat, mert pl. óhatatlanul beáll a földbe a nyugdíjrendszer, és ezzel körbe is értünk...

Az egyetlen terület, amelyet szabadon lehet tönkretenni a honvédelem, mert amíg nincs háború, addig az ember annyit érez a honvédelem hiányából, hogy leesik öt centi hó és meghal az ország, mert nincs kiskatona, aki kilapátolja a vasúti váltókat. Ráadásul az ember nem tapasztalja meg a honvédelem minőségét közvetlenül, lehet bátran hazudozni, hogy "a modernizált, karcsúsított haderő a XXI. századi követelmények mindegyikének maximálisan megfelel..."

Közben vannak roszzul felszerelt Gripenjeink nullához közeli repülési idővel, vannak nevetséges radarrendszereink (innen üdvözlöm a kib...ott tubesi virágokat meg a többi védett ló....szt), van vagy tíz tankunk meg két könnyű vegyes dandárunk, amelyek együttesen egy húsz kilométer széles arcvonal lefedésére alkalmasak/képesek. Tehát ha az ellenség mondjuk rafkós, és 30 km széles arcvonalon támad, akkor helló.

Mindeközben ha realisták vagyunk, akkor elmondhatjuk, hogy a geopolitikai helyzetünk Izraelével vetekszik. Csupa síkságon húzott határ, védhetetlen módon létrehozva... a baráti szomszédos álllamokban meg akármikor hatalomra kerülhet Funar, Sesej vajda, és éppen hatalmon van Slota, aki tankkal látogatna el Budapestre, szíve szerint.
Semmi okunk feltételezni, hogy a következő két évtized világméretű válságában a volt kisantant államok nem fognak össze. Na ki ellen?

És akkor számoljunk le egy illúzióval. A NATO-nak nem kötelessége megvédeni minket - ha belső támadás éri Magyarországot. A NATO a külső támadók ellen véd, márpedig Románia és Szlovákia NATO tag, Szerbia meg befelé igyekszik.
Mindenkinek, aki benyalja a "majd Amerika megvéd minket, majd a NATO odapörköl nekik" című marhaságokat, javaslom, hogy ismerkedjen meg a török-görög válság történetével, mit össze nem lobbiztak az amerikaiak, hogy ne legyen háború a két állam között, mert NEM lehetett volna a NATO-n belül megoldani a helyzetet.

A másik meg, hogy ki állítja biztosan, hogy lesz EU meg NATO 10-15 év múlva is? Márpedig védelmi potenciált építeni és védelmi stratégiát tervezni legalább ilyen időtávra előre kell.

Egy külön misét az is megérne, hogy egy-két évtized múlva Európa szinte egyetlen élhető területe a Kárpát-medence lesz, az ökológiai- demográfiai- gazdasági- és klímaválság miatt. Mindenki ide szándékszik majd becuccolni.

Mi meg itt állunk a NATO kompatibilis víztisztító alakulatainkkal. Vicc. Csak röhögni nem lehet rajta.

Szeretném ha világos lenne Önnek kedves olvasó, ki most ezeket a sorokat futja át, hogy nincs biztonságban. Ön állandó fenyegetettségben él, mert nincs biztonságban a föld a talpa alatt, nincs biztonságban a hazája.

Akik a honvédelmet tönkretették, azok az én olvasatomban pártszínezettől függetlenül hazaárulók. Hazaárulásért pedig halál jár. Ez nálam ennyire rohadtul egyszerű.

török gábor 2010.05.06. 16:24:13

@shannon: rettentően érdekel a brit választás, de az én cipészetem nem ott van. inkább olvasok erről, mint írok.

cambridge.on 2010.05.06. 16:24:26

@Letícia: Tudom ez politikai blog, de én nem csak a politikusokra gondoltam.
Szerintem aki nem fizeti ki az elvégzett munkát, ugyanolyan tolvaj mint akik a BKV pénzét lenyúlták.
Csak ott erőfölénnyel rendelkező cégek lopják a kisvállalkozók pénzét.
Tulajdonképpen költői kérdés volt, mindenki sejti a helyes választ, de senki sem tudja pontosan.

bence87 (törölt) 2010.05.06. 16:32:18

Örülök hogy nem Kövér lesz a házelnök de még egy gesztus jó lenne a Fidesztől: ha meghagynák Sólyom elnök urat.

2010.05.06. 16:36:58

@agentT: Felnyitottad a szemem...mert tényleg, senki se mondta, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül kell majd választani!:D @Ordnassac: lehet hogy mégis nyerek?? Köszi @agentT:D!!

A honvédelemhez nem értek, és ha hozzánk akarnak becuccolni, akkor máris ingatlanbizniszbe kezdek, hogy legyen mit eladjak a gazdag idetelepülő hollandusoknak, angoloknak, íreknek!:D

Ordnassac 2010.05.06. 16:45:56

@Letícia: @agentT: az is disszonáns, hogy OV köztársasági elnökké választása után birizgálnának a közjogi berendezkedésen és tennék félprezidenciális rendszerré az országot. Persze kizárva nincs, de nem szellőztette volna meg valamelyik balsajtó, hogy ez a terv?

2010.05.06. 16:51:19

@török gábor: más árral dolgoznál ott, mi?:D

@cambridge.on: egyetértek. Azért írtam az átlagos populáció eloszlást!:)

2010.05.06. 16:55:52

@Ordnassac: ugye te ezt most nem komolyan állítod, hogy "balsajtó"? Erről a mai balról nekem más jut eszembe, nem a szellőztetés...Mondjuk a fék, és akkor finom voltam. Csak kapkodják a fejüket...Fletó öregasszonyai és grundfocistái a profizmus minimumát se mutatják fel, csatlósaik most rohangálnak munkahelyek után...

Ordnassac 2010.05.06. 17:00:28

@Letícia: attól még nekik is vannak informátoraik. Igen, a Fideszben is. Ahogy az MN-nek is van a szociknál. Kiváló eszköz a politikusok kezében.

2010.05.06. 17:05:47

@Ordnassac: igen valóban, ott a pont, a politikusok kezében...de ezek szerinted azok??? Pl. Vitányi Iván mit keres a Parlamentben?? Szóval Fletó tanulmányát nem olvastam még el, de amit itt kiragadtam az előbb, ezek nudlik.

Könnyen lehet egyébként az is, hogy mi it csak túráztatjuk az agyunkat, mert Pálinkás vagy Vizi remek köztársasági elnök lenne szerintem, és ezt a Patás így gondolja...:D

Ordnassac 2010.05.06. 17:10:39

@Letícia: a Népszabadságot ne hasonlítsd össze Vitányi Ivánnal (aki amúgy még mindig az egyik normálisabb figura a szociknál, Vereshez, Gyurcsányhoz, Puchhoz képest biztosan). ;-)

Kérdés, hogy mit értünk remek köztársasági elnök alatt? Joviális sármőrt (Schmitt), elismert és tisztelt tudóst (Vizi), politikai életben is jártas, de nem elsősorban politikus személyt (Pálinkás), a kormány kerékkötőjét (mostani helyzetben bármely MSZP-s jelölt) vagy egy valamilyen szinten független, jó (alkotmány)jogászt (Sólyom, Kukorelli, Paczolay)

2010.05.06. 17:18:04

@Ordnassac: "elismert és tisztelt tudóst (Vizi), politikai életben is jártas, de nem elsősorban politikus személyt (Pálinkás)"

Nekem ez. Paczolay és Kukorelli is egy gyakorlatias ember, amellett, hogy kekec jogász, de konstruktívak. Sólyom nekem sokszor destruktív, mert nem azt kommunikálja, hogy mit mond, hanem ahogy...a stílusa sokszor bicskanyitogató egyébként.

Vitányiról meg annyit, hogy tisztelem a kort, de azért megmondhatná neki, hogy lenini út már nagyon messze van...Ő a főideológus állítólag, és az, hogy Veres, Gyurcsány, Puch elburjánzott ott, annak a politikai köldöknézésük az oka, és ebben ő is benne van nyakig. Mert nagy szégyen, hogy nem tudott értelmes embert maga helyett kinevelni...azt fel nem tételezem, hogy vagy nem is akart...khmkhm...Merlin jut eszembe..:D

Ordnassac 2010.05.06. 17:31:36

@Letícia: "normális" esetben, tehát nem ekkora erőfölénnyel rendelkező kormány esetén még én is azt mondanám, hogy oké. Azonban most kell erős intézményes kontroll is. Ezt Pálinkás gyakorlatilag nem, Vizi meg csak szűk tekintetben tudja vinni (utóbbival még valamilyen szinten meg tudnék békélni). Sólyom, Kukorelli, Paczolay stb. meg igen.

A választók nem arra adtak felhatalmazást, hogy a Fidesz azt csinálhasson, amit akar, hanem arra, hogy rendbe tegye az országot. Azonban egy jogállami felépítésben különböző kontrollszerepeket beépítettek (AB, számvevőszék, államfő, kötelező hatástanulmányok törvényekhez stb.), nem véletlenül, e tevékenység ellenőrzésére. Erre már csak azért is szükség van, mert Magyarországon a civil szféra gyenge. Tehát a külső kontroll csak ritkán tud hatni és amikor hatni tud, akkor is kell egy ellenérdekű párt, hogy végigvigye.

cambridge.on 2010.05.06. 17:33:25

@agentT: Néhány dologban leegyszerűsítve,levonva az irodalmi túlzásokat igazad van. A védelmi képességünkről saját magam is hasonlókat gondolok.
A többi dologban viszont nagyokat tévedsz.
Miből gondolod, hogy kis hazánk lesz az egyetlen élhető ország Európában?
Nincs saját vízkincsünk,a mi jön a szomszédoktól jön, akik nem kímélik
Nyáron már elviselhetetlen a hőség, nincs elég energia ha mindenki működtetni akarja a légkondit.
Télen nincs mivel fűteni, ha az oroszok nem adnak gázt.

Vannak akiknek mindenről AZ jut az eszükbe.
'1, eltörölték a halálbüntetést.
"2,A mentelmi jog védi a törvény megszavazóit, amit ott elkövetnek, megszavaznak, azért nem lehet őket felelősségre vonni.
'3, Többé kevésbé jogállamban élünk az emberölés gyilkosságnak számít.
'4, Nem minden fogalom tartozik a hazaárulás címszó alá.
'5, Békeidőben, civileknek nehéz elkövetni a hazaárulás büntettet.
'6, Ha mindenkit hazaárulóztok akkor devalválódik a szó jelentése.

2010.05.06. 17:37:21

@Ordnassac: "A választók nem arra adtak felhatalmazást, hogy a Fidesz azt csinálhasson, amit akar, hanem arra, hogy rendbe tegye az országot."

Ismered a viccet ugye, hogy előtte amit ígérnek az szép, de utána?? Utána: pénztártól való távozás után reklamáció nincs...Azt csinálnak, amit akarnak és fognak is. Lsd. Bayer Zsoca aktuális megmondó ember magabiztosságát...akkora hátszele van, és van oka, miért.

A civilszféra valóban gyenge. Remélem a zsengét se tapossák el, illetve remélem, hogy az emberek rájönnek, hogy össze kell fogniuk.

Ordnassac 2010.05.06. 18:05:20

@Letícia: "Azt csinálnak, amit akarnak és fognak is" <--- amennyiben igazak a hírek, hogy letettek Schmitt Pál köztársasági elnökké emeléséről, akkor úgy tűnik mégsem. Ez a tipikus meglátjuk kategória.

Diocles 2010.05.06. 18:45:29

@Ordnassac:

dehogynem, arra adtunk felhatalmazást, h a Fidesz új alkotmány csináljon, ez benne volt a programjában, és Orbán ezzel is kampányolt.
szóval utólag ne találjuk mán ki, h azért kell Sólyom, h mégse lehessen alkotmányozni, mert ez volt többek között a tét, mindenki elmondta, h miről szól a kétharmad, és a nép, az istenadta nép megszavazta.

bariga 2010.05.06. 18:53:10

Én a Varga Mihályt eddig a legértelmesebb fideszesnek tartottam, de amit ma mondott, az FELHÁBOTÍTÓ!! Ha itt vagytok még főokosok szóljatok neki, hogy állítsa le magát és ne ő terjessze, hogy csőd , meg végveszély, meg a többi MARHASÁG.

bariga 2010.05.06. 19:08:08

www.origo.hu/itthon/20041106marnem.html

ez tényleg csak aprópénz volt, látta valaki a filmeket, vagy olyan fénymásoló hasonlat illik inkább ide

szergej-szergejevics 2010.05.06. 21:47:37

Mi lesz Schmitt Pálból?????????? Barna maci)))))))))))

Ordnassac 2010.05.06. 22:39:08

@Diocles: az új Alkotmányban a köztársasági elnöknek pont nem sok köze van, max. visszadobja az Országgyűlésnek, az AB ezzel nem fog foglalkozni (még alkotmánymódosításoknál sem teszi). Legalább hülyeségeket ne mondj. :-P

art-isjus 2010.05.06. 22:40:58

Érdekes témát boncolgat a bejegyzés.Valóban felmeül a kérdés,hogy miért pont Schmitt Pál-t szeretnék házelnöknek.A blogszerző kénytelen diszkréten bírálni Schmitt felkészültségét,hiszen nem fogalmazhat durván.De azt mindenki tudja,hogy Schmitt buta,mint a tök,elég pár percig hallgatni.Szégyen hogy ő lesz a Házelnök.

sashimi 2010.05.06. 22:57:39

Schmitt Pál esetében az alkotmányjogi ismeretek hiánya inkább előny, mert igy pártszerű viselkedését nem zavarják meg felesleges ismeretek.

bistyu · http://www.papirparbaj.hu 2010.05.07. 09:20:07

@agentT: :) akkor van a baj, ha a vezető dolgozik, az alkalmazott meg csak körmöt reszel,ja.
süti beállítások módosítása