Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
10:39

Ma lesz az első állomása a nemzeti konzultációnak. Ózdon rendőri vezetőkkel és a térség megválasztott fideszes országgyűlési képviselőivel a közbiztonságról cserél eszmét Orbán Viktor és Pintér Sándor. A Fidesztől korábban sem állt távol, hogy egyfajta politikai helyszínelőként járja az országot.

(Fotó: fidesz.hu)

Az Orbán-kormány idején több kihelyezett kormányülésre került sor (ezt később Medgyessyék is átvették, lásd az emlékezetes balul elsült söjtöri esetet), 2005-ben pedig a Fidesz elnöke évértékelő beszédében már indított egy nemzeti konzultációt („2005-ben ezért tegyük lehetővé, hogy mindenki eljuthasson hozzánk, tegyük lehetővé, hogy 2005 legyen a nemzeti konzultáció éve.”). Öt évvel ezelőtt Nemzeti Konzultációs Testület alakult, amelynek nyilatkozatát Finta József, Hofmann Rózsa, Iván László, Jókai Anna, Szabó Gábor, Pozsgay Imre, Schöpflin György és Tulassay Tivadar jegyezték. Kérdőívek születtek, Kudlik Júlia tájékoztatás szerint 1,6 millió ember véleményét hallgatták meg, ráadásul Orbán Viktor életre hívta a faluparlamenteket, valamint csatasorba állított „négy nemzeti konzultációs országjáró buszt” is.

Most (egyelőre) nincs testület, talán a helyszínelők sem busszal utaznak, viszont feltehetően a korábbinál is erősebb lehet a figyelem, a reflektorfény. Az világos, hogy az ilyen típusú „álesemények” elsősorban a média kedvéért (értsd: figyelmének felkeltése érdekében) születnek, ahogy erről Bajomi-Lázár Péter is ír: „Az álesemény Daniel Boorstin által bevezetett fogalma nem arra utal, hogy az ilyen események a valóságban ne történnének meg, hanem azt jelenti: ezeket az eseményeket pusztán azzal a céllal szervezik, hogy a média hírt adjon róluk. Az álesemény megfordítja a hírműsorok logikáját: nem az látszik, ami van, hanem az van, ami látszik.” Fontos felfigyelni az első mondatra: nem arról van szó, hogy az ilyen alkalmak értelmetlenek lennének, hiszen esetünkben a tájékozódás, az információszerzés lényeges részét képezi a politikai döntéshozatalnak. Az azonban már a média szempontjaihoz történő alkalmazkodással függ össze, hogy ehhez a leendő kormányfő és minisztere nagy felhajtás keretében felkerekedik, és olyan helyekre utazik, ahol a sajtó lényegesen izgalmasabb vágóképeket tud készíteni, mintha a képviselői irodaház egyik unalmas tárgyalójában lenne szó ugyanerről.

Nincs ebben persze semmi rossz vagy különleges, a modern politika – megkockáztatom: a politika általában – így működik. Aki hatni kíván, annak figyelnie kell a hatásmechanizmusokra is – az okos politikusok általában tisztában vannak ezzel. Az eredményről pedig majd akkor beszéljünk, amikor már a politika lényege, a döntés is látszik.

x x x

Ordnassac táblázata a parlamenti bizottságokról.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr561991910

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Költség, térítés 2010.05.13. 10:08:28

Nem is értem, miért lett ekkora médiaesemény Orbán Viktor minapi, ózdi látogatása. Az ilyen jellegű rendezvényeknek a napi rutin részének kellene lenniük. Nem kegy ez, hanem képviselői kötelezesség - ezért jár például a képviselőknek az a csinos kis kö...

Trackback: Two Slaps in Ozd City 2010.05.12. 10:00:05

A nyár filmes meglepetésének exkluzív posztere csak a Fricskán!

Trackback: Consultare necesse est 2010.05.11. 15:12:07

Consultare necesse est - konzultálni márpedig szükséges. Elengedhetetlen. Bő két évtizeddel a rendszerváltás (-változtatás) után végre érdemben kellene beszélnünk a dolgainkról. Az igazán nagy dolgainkról. És most nem a nagydolgokra gondolok, abban mom...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2010.05.11. 10:49:45

Söjtör után csak jobb lehet. :-)

Gratula a 6 ezredikhez! ;-)

Diocles 2010.05.11. 11:02:14

Kevésbé vitriolosan is meg lehet ezt fogalmazni: elkezdődött az önkormányzati választási kampány. Pont.

Természetes, h egy kormányfő élni kíván az erőfölényével, mármint azzal, h szinte mindenhol kiváncsiak rá a helyiek, minden érdekcsoport körülrajongja, és a frekijükért reszkető kertévék is igyekeznek majd a legjobb vágóképeket leadni.

Lehet ezt persze úgy beállítani, h visszatért a Kádár-korszak Pozsgaival, vagy Chavez Venezuelájához közeledünk (e vélekedések szélső pontja Debreczeni "publicisztikája"), de lehet úgy is értékelni, h ugyanezt a parasztvakítást csinálja minden politikus is Nyugaton, élükön Obamával.

[nev] (törölt) 2010.05.11. 11:12:33

az ilyen úgy szokott történni, hogy az elvtársak lemennek ózdra, aztán visszafelé padlógáz. a centrális kormányzati politika álesemények, és látszatintézkedések sorozatából áll.

ezt a politika gyurcsány ferencre ugyanúgy jellemző, mint orbán viktorra.

ez a dumakormányzás az önkormányzatiság hiányából fakad. ózdon akkor lesz rend, ha az ózdi kistérség nem egy statisztikai számjel lesz, hanem a kistérségnek lesz polgármestere, jegyzője. saját rendőrsége, ügyészsége, és bírósága. lesz saját telekbírója, cégbírója, számvevője. magyarán ózd és vidéke viszonylagos önállóssággal bír majd. lesz saját főépítésze, és a takarékszövetkezet a város kezében lesz, és nem oligarchák kezében.

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93zdi_kist%C3%A9rs%C3%A9g

melyik párt volt, amelyi a térségi igazgatással mindig is szemben állt? a fidesz. melyik párt vonulgat le a fővárosból vidékre? a fidesz. félre értés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy mszp forever. hanem azt: csak a fidesz. hajrá magyarország, hajrá magyarok.

Vanek B. Eduard 2010.05.11. 11:25:19

Gyurcsányt azért támadták (sok egyéb mellett), mert nem konzultált a zemberekkel a tervezett reformokról. Társadalmi támogatottság!! Sajnos nálunk ez a kifejezés önmagában is demagóg. Mert bármilyen reform jó sok ember (rövid távú) érdekeit sérti, hosszú távú előnyökkel meg nem lehet nálunk kampányolni.

Tehát ez valóban egy virtuálesemény, elmondhatják, hogy kikérték a zemberek véleményét, és majd úgy emlékeznek az elhangzottakra, ahogy a cél megkívánja.
Az, hogy ez hülyeség, attól még lehet célszerű...

radala 2010.05.11. 11:25:51

na ja gyomorforgató dolgok az ilyenek, de mit lehet csinálni, ha ez működik, akkor ezt kell csinálni. Az külön kiemelendő, hogy ezt még időben elkezdik, azaz folyamatos PR kormányzás lesz.
Ha pozitív akarok lenni és az akarok lenni. Akkor mondjuk azt, hogy ezen az áron talán elérhetö az, hogy tényleg jól kormányozzanak. Magyarán annyira telenyomják a köcsög választók fejét a sok áleseménnyel, hogy közben marad idö jól kormányozni.
Szerintem ez nem azonos (így akarom látni) GyF-fel, mert ők fordítva csinálták, belekezdtek dolgokba és kihátráltak, mert nem tetszett a népnek.
Most remélhetőleg az lesz, hogy Orbán szétpíározza a sok nyugger/inaktív/rasszista/lúzer fejét, miközben Navracsicsék rendet tesznek és támogatják a családokat, dolgozókat, vállalkozókat, azaz a középosztályt. Bízni kell benne, hogy a középosztály elnézi nekik az áleseményeket, ha látja, hogy ez csak a felszín.
Azt nem írom le, hogy mi van, ha nem így van, mert akkor az a halál/nemzethalál stb.
mert ugye mit is várhatnánk a többiektől, jobbik, lmp, akik valóban semmi mást nem tudnak, mint PR... Illetve az mszptöl, akik már azt sem...

statisztabéla 2010.05.11. 11:33:33

www.youtube.com/watch?v=i1Tkvl7ba-c

szerintem ezt mindenképpen érdemes meghallgatni

Yasashi Tanuki 2010.05.11. 11:38:07

Figyelemre méltó, hogy a Fidesz mennyire tanult a Jobbik sikeréből aki sikeresen konvertálták szavazatokká a cigányokkal kapcsolatos indulatokat.
Az első 8 intézkedés majd fele kapcsolatban van a cigányok miatt felmerült közbiztonságban, szociális igazgatásban és oktatásban felmerült problémákkal. Róluk, nekik szólt az üzenet, hogy "2 hét múlva rend lesz" és most az, hogy Ózd a konzultáció első helyszíne azt mutatja, hogy ez lesz az önkormányzati kampány egyik nagy meccse, hogy sikerül-e a Jobbik kezéből kivenni ebben a témában a kezdeményezést.

teknős 2010.05.11. 11:48:25

Csak úgy a tények kedvéért jegyezzük már meg, még nem ült össze a parlament, még nem kormányfő OV és még nem állt fel a kormány. Bajnainak hívják a kormányfőt jelenleg és egy félszocialista, félszakértői, de teljes jogú kormány irányít.

Mert valahogy, ha nem tudnám a valóságot, azt hinném, hogy évek óta OV van kormányon. Még a kezdőnapjához sem értünk a kormányzásának és már elrontott mindent, ha a balliberális megmondóemberek szövegét figyeljük.

Kedves TG! Én úgy emlékszem, hogy kihelyezett kormányülés már az Antall-kormány idején is volt. Emlékeim szerint a Nógrádi szénbányák sorsát eldöntő kormányülés is itt heléyben történt. Vagy rosszul emlékeznék? Kétségtelen Horn Gyula idejéből nincs emlékem ilyesmiről.

bigapples 2010.05.11. 11:54:19

Nem hiszem hogy ez már direkt kampányesemény őszre készülve. Inkább annak a láttatása, hogy a kormány már megalakulása előtt is dolgozik és teszi amit megígért. Orbán magas labdát adott az ellenzéknek és a sajtónak, amikor azt mondta, hogy 2 hét alatt érzékelhető változás lesz a közbiztonság terén. Ráadásul Pintér szerencsétlenül megfogalmazott mundérbecsület-védő félmondata is tovább erősítette a Pintér miniszteri jelölését kísérő negatív hangulatot.

Ez a médiaesemény ezt a helyzetet kívánja kezelni. Valószínűleg sokszorosan hasznosabb lesz a médiafelhajtáson túl, mint pl Obama sörözése az agresszív fekete professzorral és az őt saját házában letartóztató rendőrrel.

Őszintén szólva nem érzem ezt a postot túl jól sikerültnek. Ez a rendezvény a politikai reklám része, ma már a politika sem működhet a PR technikák alkalmazása nélkül. Nem értem a fanyalgást, TG nem szereti, ahogy a politika működik és azt szeretné, ha a politikusok szürke iparosemberek módjára csendben végezzék a munkájukat? Ez nyilván nem működik egy olyan "országos cég" esetében, mint amilyen a kormány.

Én őszintén kíváncsi lennék, TG mit tanácsolna, milyen PR kommunikációt kellene folytatnia a Fidesznek a tényleges cselekvés kiegészítéseként, ha már a vidéki konzultációs körút láthatóan nincs ínyére?

radala 2010.05.11. 12:02:58

@bigapples: Szerintem nincs az álesemény ellen tg-nek kifogása, csak szerette volna leírni ezt a szép kifejezést.
Én is örülök ennek a szép szónak, jól megragadja a politika mai stílusjegyeit. Semmi baj nincs is ezzel, ha van "szolgáltatás" is nem csak reklám. Bár hajlamosak vagyunk nem szeretni a reklámokat, a hasznosságukat vagy legalább a szükségességüket szinte senki nem vonja kétségbe.

CSENDES 2010.05.11. 12:09:14

@bigapples: Nem tisztem megvédeni TG-t, mert szerintem meg tudja védeni magát. Ellenben ha már a fanyalgásáról írsz, szerintem ugyan kattints már a hivatkozásokra is, így ne kerülje el figyelmedet a Bajomi-Lázár Péter a politika mediatizálódásáról. illetve a média politizálódásáról írt szösszenete. S így alkoss véleményt. Egyébként szerintem nem tekinthető nemzeti konzultációnak, hogy O.V. elmegy Borsodba. Szerintem nem csak Borsodban van rossz közérzete az embereknek a közbiztonság állapota miatt. Minderre figyelemmel, igenis PR tevékenységnek tekinthető, hogy a leendő ME és BM elmegy egy olyan megyébe, ahol az ellenzéki Jobbiknak viszonylag erős támogatása van.

Ordnassac 2010.05.11. 12:20:31

Elnézést, most (szokásomhoz híven) offolok egyet:

Az MSZP nyert az LMP ellen bizottsági elnökök száma ügyében. Szociknak lesz három, LMP-nek egy. Ennyit arról, hogy mennyire volt hasznos lépés visszalépni az OGY-alelnöki tisztségtől...

Na, most on:

Nagyrészt egyetértek bigapples-szel, itt tényleg arról van inkább szó, hogy mutatni akarja az újonnan felálló kormány, hogy máris nekilát a munkához. Ehhez persze muszáj valami láthatót mutatni, mert az éri el a köz ingerküszöbét.

[nev] (törölt) 2010.05.11. 12:26:35

@radala:
ez hívják drukkerdemokráciának és dumakormányzásnak. legfeljebb kezdetben működik, de akkor is csak részlegesen, hogy orbán viktor ellátogat ózdi birtokára. ez odavezet, hogy mindenki csapkodja azt asztalt: pénzt, pénzt, pénz. gyurcsány is ebbe bukott bele.

egy országot nem lehet vezetni úgy, mint egy nagyvállalatot, vagy egy feudális földbirtokot.

az összes állampárt úgy működik, mint egy multinacionális nagyvállalat, csak nem country, hanem county menedzserek vannak. az országmendzserek a megyei pártelnökök. a kormány az igazgatótanács. a pártvezető jó esetben úgy viselkedik, mint a ceo. rosszabb esetben úgy, mint a vezető részvényes, a többség tulajdonos. csakhogy ebben a cégben van egy csomó nyugger/inaktív/rasszista/lúzer, és ők is részvényesek.

Atyag atya · http://egyzene.blog.hu/ 2010.05.11. 12:28:54

nem más ez, mint parasztvakítás

Zoltchy (törölt) 2010.05.11. 12:29:20

A politika is eljutott arra a szintre, amikor a "hogyan" került a "miért" helyére.
Az eszköz céllá lépett elő, már csak kizárólag a hatásmechanizmus a fontos, a politika ennek a "tudományává" vált.
Jó politikus = jó hatásvadász.

CSENDES 2010.05.11. 12:29:38

@Ordnassac: Például, hogy Kósa és képviselőtársai már annyira zöldek, hogy nem csupán Budapesten fognak kerékpárral közlekedni, hanem egyenesen Debrecenből?? Ez már LMP-sebb az LMP-nél is.:-))

[nev] (törölt) 2010.05.11. 12:29:43

@[nev]:
ők vannak többségben egészen pontosan.

Diocles 2010.05.11. 12:46:27

@Ordnassac:

Rossz húzás a Fidesztől, h nem segített be az LMP-nek a szocikkal szemben.

Ordnassac 2010.05.11. 12:46:58

@CSENDES: ez nekem is eszembe jutott...

török gábor 2010.05.11. 12:47:02

@bigapples: bocsánat, az utolsó bekezdés esetleg elkerülte a figyelmét, ennél egyértelműbben nem tudom elmondani ugyanazt, amit Ön is ír:

"Nincs ebben persze semmi rossz vagy különleges, a modern politika – megkockáztatom: a politika általában – így működik. Aki hatni kíván, annak figyelnie kell a hatásmechanizmusokra is – az okos politikusok általában tisztában vannak ezzel."

Kétszeres Viktória 2010.05.11. 12:48:53

Szerintem a cikk nem érinti a lényeget, nem pusztán reklámfogásról van szó. Nem arról van szó, hogy OV azt akarja elhitetni, hogy az ellenzék helyett "demokratikusabb" közvetlenül a népet kérdezni? Ezzel a parlamenti ellenzéket ki lehet kerülni, a "nép" jó része meg örül, hogy vele konzultálnak, és nincsenek tisztában azzal, hogy ez valójában kevésbé demokratikus, valójában hatásvadász fogás.

2010.05.11. 13:00:08

Ha jól emlékszem Ózdon van az objektív indexes újságírás által már többször is sajnáltatott hétesi telep. Ahol nemrég a cigányok lemészárolták az ott élő utolsó fehér embert is. Nyilván nem véletlenül mutogatja magárt arrafelé Orbán. Kérdés, hogy ez mennyire fogja megfékezni a hétköznapi cigányterrort (tanár és orvos verések, rendőrökre támadás, családi háborúk, garázdaság, stb). Szerintem semennyire, ehhez ugyanis jóval keményebb eszközök kellenek a szájtépésnél.

[nev] (törölt) 2010.05.11. 13:10:32

@Kétszeres Viktória:
a probléma, hogy az ellenzék is csak egy dumaellenzék. nincs egy politikus se, aki azt merné az ózdiak szemébe mondani, hogy akkor lesz rend, ha a helyiek rendet csinálnak. és a felelősséghez jogokat kellene adni. térségi igazgatás kellene, ahol a vidék a védelmi feladatokat illetően szakmai, és pénzügyi szempontból az unióval működik együtt, kilépve a nemzetállamnak hazudott pártállami keretekből. tehát ózdnak együtt kellene működni például a szomszédos szlovák kistérséggel. de ezt a ellenzék sem akarja. a mindenkori kormány meg különösen nem.

Ordnassac 2010.05.11. 13:13:13

@Diocles: azonban Horváth Jani bának jutott állítólag még egy szerep, ugyanis Lázár szerint ő fogja javasolni, hogy melyik párt kapja a költségvetési és melyik a fogyasztóvédelmi bizottság elnöki tisztét. Aztán az OGY dönt.

[nev] (törölt) 2010.05.11. 13:13:40

@Kétszeres Viktória:
mi lenne ami valóban demokratikus lenne?

radala 2010.05.11. 13:15:41

@[nev]: www.mno.hu/portal/712263?searchtext=Ny%FAl%20a%20kalapb%F3l#

Ez egy érdekes cikk. Fogalmam sincs az egészröl, csak azért linkeltem be, hogy próbáljam megmutatni, hogy a helyzet bonyolult és az is lehet, hogy semmi köze senkinek az egészhez.
Természetesen a nyugdíjasok is részvényesek, de nekik akkor jut osztalék, ha a cég jól működik. Vegyük úgy, hogy egy ország nem tud spekulációval pénzt termelni, csak munkával...
Azt akartam mondani, hogy bár nem szimpatikus az álesemény, de reménykedjünk benne, hogy ez nem a kormányzás helyett történik, hanem mellette. Azért, hogy a kisrészvényesek ne adják el a részvényeiket a rossz hírek hallatán, hanem tartsák meg lehetővé téve ezáltal azt, hogy a cég valóban sikeresen működjön. De ez sajnos csak egy remény. Momentán kormány híján csak bízni lehet abban, hogy ha majd lesz akkor az jól fogja irányítani a céget. De ez nem látszik most egy csöppet sem.
egy dolog viszont sajnos most is látszik, pont úgy, mint korábban. A Fidesz lehet, hogy gyatra, de, hogy a többiek egészen kritikán aluliak az biztos. Nekem a legnagyobb csalódás az LMP (bár nem vártam tőlük különösebben semmit), nincs is semmilyen lehetőségük arra, hogy megmutassák magukat, de valamiért én mégis csak egy nagy buta PR lufit látok.
@Kétszeres Viktória: Erröl nyilván lehet szó, nagyon okos trükk is lenne ez OV részéröl, mert, ha meghallgatják a zembereket, akkor az ellenzék ugyan mit csinál...
De én nem látom itt az emberek meghallgatását. tudtommal helyi Fideszesek meg OV+PS fog nemzetikonzultálni esetleg pár rendőr, de ez meg lévén a főnökükkel konzultálnak inkább eligazítás ízű, mint konzultáció.
Egy szó, mint száz még mindig nem tudhatunk semmiről semmit. Ami annyiban örömteli, hogy még él a remény:-)
Amíg nem dolgoznak nem is hibáznak:-)
Illetve, Pintérre még csak ez sem igaz sajnos...

radala 2010.05.11. 13:18:41

@Zoltchy: Szerintem (remélem) ez nem igaz, illetve nem is új. Ez mindig így volt és lesz, de ez csak egy szelet, ami messze nem is a legfontosabb. A PR csak lehetővé teszi a kormányzást. Olyan, mint a reklám/termék viszonya.
Soha nem fogod tudni eladni a termékedet reklám nélkül, de nem adhatod el örökké sem csak a reklámmal. Sajnos sokáig eladhatod az tény. Meglátjuk, na.

CSENDES 2010.05.11. 13:25:58

@radala: "Természetesen a nyugdíjasok is részvényesek, de nekik akkor jut osztalék, ha a cég jól működik. "

Elvileg az összes részvényesnek akkor jár osztalék, ha a cég jól működik, de csak akkor, ha többségi tulajdonos úgy dönt, hogy fizetnek osztalékot. Tehát, nem csupán az kell, hogy jól működjön a cég. Mert amennyiben a tulajdonosok többsége úgy dönt, hogy most nem fizet osztalékot, akkor a kisebbségi részvényes hoppon marad. Sem beleszólása, sem jövedelme nem keletkezik a befektetéséből (részvény). Van rá példa.

radala 2010.05.11. 13:26:01

@Ordnassac: Tölgyessy azt mondta, hogy
"a harminc mandátum alatti LMP a szokásoknak megfelelően nem kapott alelnöki tisztséget. "

Azaz nem mondtak le semmiről, hiába teszik az agyukat. 17*3=51<59
baromira legyenek megelégedve azzal, hogy megkapják a bizottságot, amit kérnek...

Nekem semmi bajom az LMP-vel, de azért lássuk be teljesen jogos, hogy a szocik nem föltett kézzel adnak nekik oda mindent.
Az egyetlen megdöbbentő dolog a nemzetbiztonsági bizottság, ez aggasztó szerintem. Azt bizonyítja nekem, hogy a szocik a minél rosszabb annál jobb-ban érdekeltek.

radala 2010.05.11. 13:30:59

@CSENDES: Ez így igaz, nem jó a példám. Azt akartam mondani, hogy szerintem a PR kell, hogy maradjon társadalmi támogatottság, mert sajna számokkal nem lehet társadalmi támogatottságot szerezni. Ember még nem szavazott pártra azért, mert 32-röl 29-re ment le az adó...
Nem mellesleg a nyugdíjasok ha nem kapnak osztalékot, akkor is megtarthatják a részvényeiket, ha látják, hogy az osztalék nem fizetés azért történt, hogy még értékesebb legyen a cég. Nem értek ehhez, de elvileg egy fillér nélkül meg lehet tartani a szavazókat, ha látják az irányt. (pláne, ha esetleg az valóban jó is)

CSENDES 2010.05.11. 13:41:46

@radala: Nos ez is jól hangzik, de mégsem így van (különös tekintettel a nyugdíjas rétegre), mert mit ér vele, ha jó az irány? Persze hacsak nem az a cél, hogy minél többet örököljön a család. Azért lássuk be, a nyugdíjas példád vitán felül nem az igazi (rossz). De azt gondolom nem ez az a réteg, amit megcélzott a (csak a) FIDESZ. Szerintem most még nem kell a PR, hanem arra van szükség, hogy az intézkedéseket megtegyék. Felhatalmazást kaptak, most mit kell még in/kon-zultálni? Ahogy egyik hozzászóló megfogalmazta parasztvakítás folyik. Nemzeti konzultálok a helyi rendőrséggel és a Fidesz vezetőkkel, elővezetvén a belügyminisztert? Miközben a szokásjog szerint a ellenzéknek járó külügyi bizottságot megtartom? Közben arra hivatkozok, hogy az EU elnökség miatt teszem? Miért is???? Mi köze a parlamenti bizottságnak az EU elnökséghez?

Kétszeres Viktória 2010.05.11. 13:47:57

@[nev]: A nemzeti konzultáció, egy magasan demokratikus döntéshozatalnak álcázott kampányfogás. Ha jól emlékszem itt arról van szó, hogy bárki írhat levelet a problémáiról és megoldási javaslatokról, gondolom írnak a nénik, hogy "legyen olcsóbb a kenyér, sok sikert az Orbán úrnak!" és gondolom ezeket soha senki nem olvassa el. Meg Orbánék meglátogatnak egy panellekást, vagy egy tanyát, ahol a nép egyszerű fia elmondja a problémáit. Ezeket a véleményeket gondolom nem szívleli meg senki, de ha mégis, e személyek álláspontja nem reprezentatív, mert úgy lettek kiválasztva hogy a háttérbe passzoljanak, stb.
A parlamentáris demokráciának vannak problémái, demokráciadeficit van, meg minden, de mégis demokratikusabb az ellenzékkel akár vérre menő vitákat is folytatni, mint az ún. népet kérdezgetni. Röviden: a "nemzeti konzultáció" lehető legjobb formája a parlamenti vita, + szociográfiai vizsgálatok állandó szem előtt tartása, hatástanulmányok folytatása (hacsak nem a haver csinálja sok pénzért).

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.05.11. 13:48:16

Ma már minden a PR-ről szól, miért pont a politika maradna ki?? Egy szóvivő (vagy akár kettő) ma már nem elég az tuti..

@radala: igaz, a "makrogazdaság adatai 0.5%-kal javultak" kezdetű hír alapvetően jó, de az embereket nem igazán köti le.. ha Orbán Viktor Ózdon csak megemlíti a közbiztonságot (anélkül, hogy bármi konkrétat is tett volna) már sokkal inkább beszédtéma a mindennapokban mint bármely muató! :) És eredendően az új kormány a közhangulatot is szeretné javítani - ez egy mód rá..

Ordnassac 2010.05.11. 13:48:18

@radala: 2002-ben az MDF is kapott alelnöki széket (amit egyébként a Fidesz is nagyban támogatott). Szóval volt a szokásnak törése is.

Ordnassac 2010.05.11. 13:49:37

@radala: a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztének kötelező ellenzéki kezekben lennie. Az LMP nem tartott rá igényt, a Jobbiknak nem akarták odaadni, így maradt az MSZP.

CSENDES 2010.05.11. 13:49:46

@Ordnassac: index.hu/belfold/2010/valasztas/az_mszp_es_a_jobbik_gyurik_egymast/ nekem úgy tűnik, hogy a FIDESZ - ha nem dönti el egymás között az MSZP és a Jobbik - újabb húzással elveszi ezeket a bizottságokat is (itt hova tovább a demokrácia is csorbulhat).

Ordnassac 2010.05.11. 13:57:24

@CSENDES: hmmm... akkor azóta fordult egyet a kocka. Itt megy a taktikázás. A Fidesz az MSZP-re, az MSZP a Fideszre akarja ráhúzni a fekete Pétert, hogy a Jobbikkal ők egyeztek meg, illetve tették oda, ahova akarták.

[nev] (törölt) 2010.05.11. 14:00:38

@radala:
osztalék akkor van, ha az igazgatótanács megszavazza. és ez a hangulattól legalább annyira függ, mint a vállalat teljesítményétől. ez érvényes általában a világra, és az egy országra is, ha azt egy vállalatnak tekintjük.

a google fennállása óta nem osztott osztalékot. azt mondják, hogy a részvényesek örüljenek annak, hogy a papírok árfolyama a többszörösére emelkedett. megteszik, mert megtehetik. csakhogy a google nem alkalmaz egyetlen képzetlent, nyugdíjast, rasszistát, hanem épp ennek a ellenkező fazonokat keresik, és ezért sikeresek. és ezt meg tudják csinálni. de a fidesz és magyarország nem tudja ugyanezt megcsinálni. mert az párt, az ország ennél sokkal rétegzettebb.

Robinzon Kurzor 2010.05.11. 14:06:46

A hírek szerint Orbán nem a "néppel" fog konuzltálni:

"Az MTI úgy tudja, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök Pintér Sándorral, a belügyminiszteri poszt várományosával érkezik az észak-borsodi városba, ahol rendőri vezetőkkel és a térség megválasztott fideszes országgyűlési képviselőivel találkozik"
(Forrás: fidesz.hu)

Tehát lemennek Ózdra, hogy ott egymással beszélgessenek, majd előadáják, hogy mit óhajt a nép.

Ez az egész a "Felvonulók kérték" hitelességével vetekszik.

CSENDES 2010.05.11. 14:09:27

@Ordnassac: Ebben is van valami, de ami nekem nem tetszik, az az, hogy Lázár azt nyilatkozta eléggé pikírten, hogy nemzeti érdek az is, hogy a országgyűlés működőképes legyen és ez indokolná, hogy a legfontosabb ellenőrzési funkciókat ellátó bizottságokat elvegyék az ellenzéktől. Gyanús, nagggyon gyanús.... Persze én gyanakvó vagyok, főleg ha FIDESZről van szó. Szerintem még ezt a törpe ellenzéket is el akarják hitelteleníteni, hiszen tegnap az LMP-t támadták (persze médián keresztül), hogy milyen óvodás dolog egy parlamenti párttól, nem akar a Jobbik mellé ülni. Ezzel szemben csináltak egy A és B verziós ajánlatot, majd mikor az LMP az A-t választotta, azt mondták neik hogy Ők meg úgy gondolják, hogy inkább a B. Így sikerült generálni egy média ügyet, amit ma meg lehetett tárgyalni. Ma pedig a Jobbik és az MSZP ügy készül, amit majd holnap, illetve dehogyis holnapután (lévén hogy a holnapi legfőbb hír OV nemzeti konzultációja lesz, nehogy már elvegye a fényét) lehet kicsámcsogni. Tehát, hogy az ellenzék olyan férhetetlen és tesze-tosza, hogy nem alkalmas semmire sem, nem a Fidesz tehet tehát arról, hogy még az egyébként hagyományos/vagy kötelező ellenzéki szerepet sem tudja betölteni..

CSENDES 2010.05.11. 14:10:30

@[nev]: Az igazgatótanács nem feltétlenül tulajdonos. A tulajdonos döntési jogköre az osztalék (is)

radala 2010.05.11. 14:16:49

@CSENDES: Horn alatt is a kormánye volt a külügy. Isten óvjon egy mszps vagy jobbikos külügyi tótumfaktumtól.
Én totál egyetértek azzal, hogy megtartották. se a Jobbiknak sem Kovács Lacának semmi keresnivalója arra.
Horn alatt 5 elnök volt a 19-böl most 6. Ellenzék bekaphatja, mellesleg nem is hallottam őket ez ügyben nagyon rinyálni. Tetszettek volna jobban szerepelni a választásokon. A Fidesz baromi gáláns azzal, hogy mindenhol meglesz az 1/3-uk. Szerintem jobban teszik, ha meghúzzák magukat.
A NK tök egyértelműen egy gusztustalan parasztvakítás. Engem már a neve is rohadtul irritál, nem is beszélve arról, hogy a 2006 előtti jogos buktat idézi. pfujj.
Csak azt akartam elmondani, hogy bár csúnya, de nem tudni, hogy nem csak egy magasztos cél elérését segítő valami. NK rossz, de azért ezen nem múlik semmi, ha ez az ára annak, hogy a dolgozni tudók és akarók megőrizhessék a hatalmukat, akkor én ezt ki fogom bírni. Ez gyakorlatilag ingyen van szemben Medgyessy népszerüségnövelési projektjeivel. Egyszerüen nyilván nem nekem szól ez.
@-MCsaba-: Egyetértünk, valami ilyesmit akartam mondani, csak nem sikerült ilyen jól, mert betegesen ki akartam hangsúlyozni, hogy én is egy fanyalgó értelmiségi vagyok, akinek nem tetszik semmilyen reklám
@Ordnassac: OK Tölgyessy egy pöcs:-)
Lehet, hogy le vagyok maradva egy brosúrával, de szerintem az MSZP már nem akarja az NBB-t, hanem a Jobbik kapja.
ha nincs így, akkor rosszul mondtam.

radala 2010.05.11. 14:22:20

@[nev]: Nem olyan tuti ez a példa, hogy ezen lovagoljunk. Szerintem azok a nyugdíjasok, akik nem tartottak ki az mszp mellett, még egyszer nem vezethetők meg a 19 000 Ft-tal (naiv vagyok tudom).
Tuti biztos vagyok benne, hogy a szavazásnál a pénz nem minden, messze nem az. Ha nő a részvény ára, akkor akkor sem száll ki senki, ha nem kap osztalékot.
Szóval összefoglalva. Örüljünk, hogy vannak álesemények és bízzunk benne, hogy lesznek valódi események is, unalmas szóvivői beszámolók a GDP 1-10 %-os növekedéséről, az infláció csökkenéséről....

CSENDES 2010.05.11. 14:25:27

@radala: "Horn alatt is a kormánye volt a külügy." Tetszettek volna ezt mondani. De nem, ideologizálni kell. na ez az amit utálok. Nem adom (mert megtehetem) és kész. nem kell nemlétező indokokat felhozni. Amit pedig a FIDESZ gálásságáról gondolok, azt most nem adom elő. Ordnassac-nak írottak gondolom kifejtik ezt is.

Ordnassac 2010.05.11. 14:33:00

@radala: pont fordítva. A Jobbik mondott le nemzetbiztonságiról az ifjúsági és költségvetésiért cserébe. Legalábbis frissebb hírt nem láttam még erről.

Tölgyessynek abban igaza van, hogy többségében a kisebb pártoknak nem volt alelnöki széke. 2002 kivételes évnek számított. 2006-ban amúgy pont a Fidesz akadályozta meg az MDF alelnöki székét, azonban a 20 fős SZDSZ-nek is jutott egy, pedig az LMP-hez képest csak négy képviselős előnye volt.

radala 2010.05.11. 14:38:48

@CSENDES: Mit ideologizáltak?
Megkaphatja-e a külügyet az, aki 23 milla románozik? Megkaphatja-e az, aki a nem mellett kampánolt dec. 5-én? megkaphatja-e az, aki folyton trianonozik?
Nem sok "ország érdekét" szolgáló döntése volt eddig a Fidesznek, de az, hogy az mszp-t és a jobbikot nem engedik a külügy közelébe sem az 100%-ban egybeesik az ország érdekeivel.
létezik-e olyan határon túli magyar, aki szeretne egyetlen szót is beszélni Kovács Lacával? Van-e olyan Szoci, aki méltó lehetne a külügyi bizottság vezetésére az elmúlt 8 év után?
Maximum Szili, de ö meg ugye a legfőbb 23 milla románozós volt fekete bőrrel fekete kezekkel megsúlyosbítva.

Terniak 2010.05.11. 14:47:16

Én az utolsó mondattal értek egyet.

"Az eredményről pedig majd akkor beszéljünk, amikor már a politika lényege, a döntés is látszik."

Engem is elkapott egy kicsit a türelmetlenség, de valóban még nem a FIDESZ kormányoz, úgyhogy nehéz számon kérni bármit is. Ezt csak azért írom le, mert egyre többször olvasható "számonkérő" hangvételű komment több újság cikke alatt. (Persze, ennek a hangulatnak a kialakulásában a FIDESZ is méretesen benne van...)

Megnéztem 2006-ot, mert érdekelt, hogy ott milyen "gyorsan" mentek a dolgok.

A választás második fordulója 2006. április 23. volt. Gyurcsány-Lendvai-Kuncze 2006. május 30-án nyújtotta be a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt és a közigazgatási szervezeti törvényt. Szóval ha a FIDESZ már pénteken érdemi törvényjavaslatokkal jön, én egyelőre operatívnak tekinteném a munkájukat, más kérdés, hogy ezeket nem egyeztették nyilvánosan, és lassan többet is elárulhatnának érdemi kérdésekben.

radala 2010.05.11. 14:47:38

@radala: "Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kitartott amellett, hogy az bizottságok ellenzéki posztjainak elosztásába a Fidesz nem szól bele, de ha a pártok nem akarnak élni ellenzéki jogosultságaikkal, ezt megtehetik. Ebben az esetben viszont az ezekben a bizottságokban alelnöki tisztséget szerző kormánypárti politikusok gyakorolják majd az elnöki jogkört és látják el a feladatokat, hiszen az is nemzeti érdek, hogy az Országgyűlés működőképes legyen."
Mi itt az ideologizálás. Ez a tökéletes pragmatizmus. Így kell ezt csinálni, nagyon jól nyomja a Fidesz:-) Lázár egy szimpatikus fiatalember, még sokra viszi:-)
Soha nem gondoltam volna, hogy ezek a szocik ennyire gyíkok.
remélem nem sikerül megállapodniuk:-)
Az biztos, hogy az ország érdeke azt kívánna, hogy az NBB elnöke LMP-s legyen. Szerintem a 0:0:6 lenne az ideális.
Egy biztos kevesebb MSZP= több demokrácia:-)

radala 2010.05.11. 14:53:04

@radala: Kíváncsi vagyok meddig fog engem euforikus örömmel eltölteni, ha a szocikat szívatják. Azt hittem a választások estéjén, hogy azonnal el is múlt irányukba minden dühöm, majdnem meg is sajnáltam őket már többször. De szerencsére azért még nem múlt el teljesen. Remélem lesz még részük 1-2 súlyos megaláztatásban. Mondjuk, elviszi a rendőr Cusi mellé a frakcióvezetőt, meg a parlament alelnökét:-)
Szorítok, hogy így legyen:-)

Ordnassac 2010.05.11. 14:57:37

@radala: látom jól elbeszélgetsz saját magaddal...

radala 2010.05.11. 14:59:47

@Ordnassac: Ja, szeretek értelmes emberekkel beszélgetni:-)

[nev] (törölt) 2010.05.11. 15:02:04

@CSENDES:
szerintem közvetlen az igazgatótanács dönt. a tulajdonos leválthatja az igazgatótanácsot. az ország most ez egy olyan részvénytársaság, ahol mindenkinek egy szavazata van, négy évente van közgyűlés, az alapszabály az alkotmány, az igazgatótanács a kormány.

egy vállalatnak természtes törekvése az, hogy pénzeket csoportosítson át az inaktívaktól az aktívak felé. ez oké. csakhogy a szavazók többségének törekvése ennek éppen az ellenkezője. az ózdon az inaktívak nem azt várják, hogy tőlük vegyenek el, hanem azt, hogy még adjanak. és jogosan várják, hiszen a kormány ezt ígérte, a kormánypártokra ezért szavaztak. meglátjuk, hogy ebből mi teljesül. pintér megígérte, hogy két hét múlva nagyobb rend lesz, mint volt. oké. jövő ketten lejár a két hét. és a nép ezt fogja számon kérni. és mivel ez nem teljesül az ózdiak fognak kapnak újabb igéretet, vagy pénzt. előbbi esetben jól ki lesznek nevetve, utóbb pedig a többiek is bejelentkeznek. tehát előbb utóbb vigyorog mindenki, és veri az asztalt, hogy pénzt, pénzt, pénzt. és ilyenkor szoktak a politikusok elkezdeni trükközni, hazudni.

Ordnassac 2010.05.11. 15:05:26

OFF

Matolcsy komolyan haza akarja vágni a forintot??? Most szólította fel a teljes monetáris tanácsot arra, hogy mondjon le...

ON

radala 2010.05.11. 15:06:16

@[nev]: Hivatalba lépése után 2 hét. Még kormány sincs, nemhogy PS.
Június közepén-végén lesz meg az a 2 hét szerintem.
De a Nézőpont már gondolom ki is mérte a javulást:-)
Szóval ne aggódj meglesz.

Terniak 2010.05.11. 15:07:50

@[nev]:

A két hetet inkább szimbolikusnak tekinteném, de valóban, nyilván számon fogják kérni, különösen, ha valamilyen atrocitás következik be a 14+1 napon...

Ugyanakkor elég sok eszköz van egy belügyminiszter kezében, azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy hetekig kivezényelnek rendőri egységeket (nem közlekedési járőröket :-)) a problémás területekre, mint ahogyan egyébként az Avason nemrég meg is történt.

Ordnassac 2010.05.11. 15:09:01

nol.hu/belfold/pinter__a_felelem_lett_az_ur

Eszerint azért többen voltak ott, mint rendőri vezetők és a térség képviselői.

radala 2010.05.11. 15:09:35

@Ordnassac: Szerintem nem szólította föl őket csak válaszolt egy kérdésre:-)

Ha zuhan a forint az Bajnai/Simor/Oszkó meg ilyenek felelőssége, ö a kormányfő/stb. :-)
Matolcsy momentán senki.

Ordnassac 2010.05.11. 15:12:16

@radala: mondd ezt az ideges pénzpiaci szereplőknek. Matolcsy szava most lényegesen többet ér, mint Oszkóé.

radala 2010.05.11. 15:15:18

@Ordnassac: Uram isten milyen nyakkendője van Demeternek.
Jut eszembe van ez az OV testőr, aki gondolom "Fidesz testőr" Mi lesz most vele fölveszi a kormányőrség, vagy mi a helyzet ilyenkor?
Nem tűnne helyesnek, ha OV maga szervezné meg a kormányőrséget.

radala 2010.05.11. 15:18:06

@Ordnassac: Vicceltem, de igazából én örülök, amikor gyengül a Forint, mert jobban keresek:-)
Amúgy teljesen mindegy, hogy most egy beszólás 1 nap milyen hatást ér el. MP óta tudjuk, hogy erős Ft rossz:-)
Engem 2003-ban erről egy vízvezetékszerelő győzködött, úgyhogy egy életre megjegyeztem, hogy ez egy egyértelmű alapigazság, amit mindenkinek tudnia illik:-)

Diocles 2010.05.11. 15:19:21

@Ordnassac:

radalának igaza van, Matolcsy tényleg egy senki, az a dolga, h hülyeségeket beszéljen, aztán majd mások döntenek, kérdés, h ezt külföldön is tudják-e :)

mostani hír, h a szocik átadták a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját a Jobbiknak, gondolom azért, h kicsesszenek a Fidesszel.
én a Fidesz helyébe dafke visszavágnék, és átcsoportosítanék egy-két alelnöki és egy elnöki helyet az LMP-nek, mert az elvtársak pofátlansága nem ismer határt.

radala 2010.05.11. 15:20:13

@Ordnassac: Ja, ennyit az ideges pénzpiaci szereplőkről.
Nyilván nem értem a cikket, vagy pontosabban nagyon remélem, hogy nem értem...
www.mno.hu/portal/712263?searchtext=Ny%FAl%20a%20kalapb%F3l#

Diocles 2010.05.11. 15:21:51

@radala:

azért Matolcsy röpke két nap alatt elköltött kábé ezermilliárd forintot (devizások kisegítése, adócsöki), szerintem ez az ember élvezi, h polgárpukkaszthat.
annyira hatalmas baromságokat mondd, h az még nálam is kicsapja a biztosítékot, pedig igazán nem vagyok szőrősszívű a leendő kormánnyal.

radala 2010.05.11. 15:23:09

@Diocles: Hogyan van ez az OGY szavaz a bizottsági elnökökről, alelnökökről?
Ki terjeszti elő? hogy megy ez? nem értem.

radala 2010.05.11. 15:27:56

@Diocles: Jajj én nagyon nem értek a közgazdasághoz. Én annyit tudok, hogy MGy érdekes könyvismertetöket írt a HV-be és nekem azok mindig nagyon tetszettek. Ezen kívül, még annyit tudok, hogy Bokros/Oszkó/ilyenek hülye. Nos ebből áll a világképem, nem túl cizellált elismerem.
Egy tuti, azokat, akik vulgárközgazdasági ismeretekkel szoktak Matolcsyt alázni defaultból megvetem és ez nem a Fideszes elvakultságom miatt van 8vagy nem csak amiatt9, hanem ugyanígy tennék azzal is, aki biológusokat hülyézne 20 éves könyvekből. Söt azokat is megvetem, akik a kreacionistákat megvetik, holott nem vagyok épp kreacionista. én szeretem a "hülyéket" no.

Ordnassac 2010.05.11. 15:28:04

@Diocles: kérlek adj egy linket a bizottságos hírhez, sehol nem találom... :-(

ssi 2010.05.11. 15:29:31

politikus - média - választók

politikus: keveset akar kockáztatni, de nagyot akar hatni, témát teremt
média: örül, hogy a szokványos hír így mégsem olyan szokványos
választók: lehet, hogy egyre többen akarják: legyen másmilyen a politika?!

tiszta beszéd lenne: Ózd statisztikai adatai szerint sok ott a feladat, felkészülünk

bajnais-karakterből kinézem: ezt akarjuk elérni, ehhez ezt kel tenni. pont....

milyen közegben lennének egyértelműbbek pl. a banki hitelszerződések és az ügyfelek a kisbetűket is el akarnák olvasni?

radala 2010.05.11. 15:32:08

@radala: nem mellesleg, ha már szét kell baszni egy országot, akkor áldozzuk föl valami szépért. Nincs annál siralmasabb, mint halálraéheztetni az országot, hogy fussa a törlesztőrészletekre. Ennél még az is szimpatikusabb, ha keresünk egy 3. utat, ami esetleg nem járható. Szóval nálam Matolcsy mindenképp nagy fórral indul a sok kispolgár fantáziátlan hülyegyerekhez képest.

radala 2010.05.11. 15:34:53

@Diocles: Úgy ismerem a szocikat, mint a tenyeremet. Nem tudok olyan rosszat föltételezni róluk, ami ne lenne igaz.
Mondjuk nyilván jó kapcsolatokat ápol a Jobbik a titkosszolgálatokkal, szóval zökkenőmentes lesz a kapcsolat:-)

Diocles 2010.05.11. 15:35:46

@Ordnassac:

nem tudom mekkora veszély ez, de gondolom a szövetséges államok nagyon nem örülnének neki, ha mondjuk Novák Előd lenne a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, és ezt a szocik nagyon jól tudják, szóval ez amolyan a tőlük megszokott "utánunk az özönvíz" - játék

itt volna az indok, h hatalmi-többségi szóval rendezzék a kérdést, mert ez a kormányra fog rossz fényt vetni.

radala 2010.05.11. 15:37:42

@Ordnassac: Na, ez egy olyan PR amivel 100%-ig egyet lehet érteni.
LMP meg bekaphatja, gondolom egy képviselőjük sem lakik 3 km-nél messzebb a parlamenttől és egy sem nagyon tudna 20 km-nél többet lebiciklizni:-)

radala 2010.05.11. 15:39:59

@Diocles: Ugyan már szerintem a fidesz ez ellen nem fog semmit tenni. Szerintem mostantól mindenki előtt világos, hogy a Jobbikot az Mszp csinálta az NBH-val karöltve. Összenő, ami összetartozik.

Diocles 2010.05.11. 15:43:03

@radala:

ez szerintem nem ilyen eccerű, nem tudom milyen infókhoz jutnak a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, de ez ellen szerintem joggal tiltakoznának a szövetséges államok is, és az Orbán-kormány presztízse szívná meg a dolgot.

arról már nem is beszélve, h volna annak némi bája és összeférhetetlensége, h mondjuk a bizottsági elnök reggel még a kurucot főszerkeszti, kora délután meglátogatja Budaházy Györgyöt, este pedig bizottsági elnökként elnököl...

Ordnassac 2010.05.11. 15:44:19

@radala: Ivády Gábor a Heves megyei Ivád polgármestere, Mile Lajos miskolci (bár Kistokajban lakik), Vágó Gábor kecskeméti, csak hogy három példát említsek. ;-)

2010.05.11. 15:44:58

Okos politikának és/vagy szemfényvesztésnek is lehet ezt nevezni szimpátiától függően. Én az utóbbinak nevezem.

Ordnassac 2010.05.11. 15:46:21

@Diocles: nem hiszem, hogy Novák Elődből bizottsági elnököt faragnának, tudomásom szerint ez a terület nem is az ő "fennhatósága".

radala 2010.05.11. 15:48:15

@Diocles: Mire való a C vagy tudomisén milyen átvilágítás. Még az is lehet, hogy át sem megy, ha meg átmegy akkor nem mondhatja senki, hogy vaj van a fején...
Igazából én csak müfölháborodtam ezen, szerintem teljesen irreleváns, hogy ki milyen bizottságban mit csinál. Szerintem Novák nem hülye még csak azt sem hiszem, hogy erkölcstelen lenne ilyen szempontból. Vagy nem tud a titkosszolgálat sem semmiről semmit, vagy eddig mindenki rendes volt, de tudtommal soha lényegi botrány nem jött ki a bizottságból.
Nem hiszem, hogy a Jobbikosok valóban sátánibb jellemek lennének, mint az szdsz vagy mszp vagy fidesz vagy mdf, fkgp....
Möglátjuk.

bigapples 2010.05.11. 15:49:02

@török gábor: Nem kerülte el a figyelmemet, bár meg kell mondanom nem tűnt egyértelműnek, hogy a fanyalgás (vagy ahogy Diocles írta, a vitriolos fogalmazás) a PR technikák alkalmazásának szólt-e vagy inkább ezek kivitelezésének. Ha inkább az utóbbi a gond, akkor kíváncsi lennék milyen hatékonyabb, jobb PR akcióval lehetne helyettesíteni ezt a vidéki konzultáció sorozatot.

Alapvetően egyetértek -MCsaba-val, én személy szerint ezt az ózdi látogatást hatékonyabbnak tartom annál, mintha pl. Szíjjártó kiállna Pintérrel egy sajtótájékoztató keretében beszélni a témáról. Ha pedig Budapestre rendelnék konzultációra a helyi polgármestereket, sokkal hiteltelenebb lenne a dolog. Lehet vitatkozni, hogy ez a nemzeti konzultációs országjárás mennyire dagályosan van elővezetve, de tudunk jobbat mondani a kommunikációs cél elérésére, mint egy többszáz fős hallgatóság előtt helyben megrendezett tanácskozás megszervezését a helyi közszereplőkkel?

radala 2010.05.11. 15:49:27

@Ordnassac: Tudtam hogy hazudok, csak megpróbáltam, no.:-)

zoli87 2010.05.11. 15:56:16

@Ordnassac: Egészen elképesztő, hogy a Jobbik vezeti majd a nemzetbiztonsági bizottságot. És főleg hogy a szocik ezt hagyták... Érdekes lenne, ha épp Novák Előd lenne az elnök, mert ha jönne titkosszolgálati hír a kuruc.infóról, beszólna a fiúknak, hisz ő az egyik szerkesztője. Elképesztő...

bigapples 2010.05.11. 15:58:23

@Diocles: Ha jól tudom az elnököt értesítik elsőként, ha egy képviselő ellen titkos adatgyűjtés folyik. Gondoljuk el, hogy ha egy Jobbikos képviselőre "terrorista kapcsolatai" miatt ráállna a szolgálat (legyen az Budaházy v. akár közel-keleti kapcsolatrendszer) és ebben a kérdésben a Jobbikos bizottsági elnök lenne az egyik fontos szereplő, háát....
Hallottam a gárda egyik vezetőjének a nyilatkozatát, exrendőr az illető, gondolom élő rendőrségi kapcsolatokkal. Ő azt mondta, hogy a titkosszolgálat minden gárda tagot nyilvántart. Nem tűnik jó ötletnek a Jobbikos bizottsági elnökösködés, kíváncsi vagyok most mit lép a Fidesz.

[nev] (törölt) 2010.05.11. 15:59:57

@radala:
feltételezett 10% gdp növekedésénél az összes kifizetőhely bejelentkezik az osztalékra. a pártok főszponzorai éppen úgy, mint az egyetemisták, és a nyugdíjasok. tehát ez nem azzal függ össze, hogy ki gazdag, és ki szegény, ki az idős, és ki a fiatal, ki a képzett, és ki a képzetlen. hanem azzal, hogy ez a növekmény létezik.

a többség az igazgatótanács választásakor úgy szavaz, hogy az aktívaktól erőforrásokat kell átcsoportosítani az inaktívakhoz. így szavaznak. (a vállalat logikája ennek éppen az ellenkezője).

a demokratikus intézményrendszerben az államiság egy növekedési áldozat. és azért vagyok az önkormányzatiság mellett, mert azt gondolom, hogy a város és a járás intézménye az, ahol a szomszédsáról, gazdaságról, és védelmi kérdésekről lehet értelmesen beszélni. ezek a jobbos témák. szóval én értem, hogy miért megy le ez ügyben orbán. csakhogy ő az a politikus, aki a leghevesebben tiltakozik amikor valaki azt mondja, hogy az ózdiaknak legyen joguk maguknak megvitatni. és a közigzazgatási határokat jelöljük ki úgy, hogy maguk tehessenek valamit a felemelkedésük érdekében.

fogjon össze ózd, putnok, és borsodnádasd, meg az a 25 falu az északi határszélen. és vegye fel a kapcsolatot a szomszédban élő szlovákokkal. a szlovák rendőrséggel akár. és koordináljon az europol. érted, hogy ez miben tér el attól, amit a fidesz akar. ők megyét akarnak, és a falut, a kistérség csak statisztikai számjel, és pont az ellenkezőjére van szükség.

és szerintem orbán helyi szintem is azt tudja, amit a pártgyűléseken, ahol a szónokoknak tilos bármi értelmeset mondani. fel kell ütni az álmoskönyvet, és abból kell jósolni jót, rosszat, attól függően, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki gyűlésről van szó.

a magyar irodalomban a leghíresebb álmoskönyvet krúdy gyula írta, szerintem jobb, mint orbán dakota mondásai

mek.niif.hu/00700/00756/html/

de van aki azért rajong. de az egész egy ezo tévé. csak ott többnyire nők vannak. a pártokban meg férfiak. magas érzelmi intelligencia, de átlagos, vagy az alatti értelem.

hu.ezo.tv/elo

orbán beszédei ilyenek, csak oké, kicsit jobbak, magasztosabbak.

Ordnassac 2010.05.11. 16:01:42

@zoli87: nekem az jutott az eszembe, hogy sarokba akarja így szorítani az MSZP a Fideszt. Esetleg az lehet, hogy oké, visszaveszik a nemzetbiztonságit, de kérik a külügyit is. Helyette leadják a költségvetésit és a fogyasztóvédelmit a Jobbiknak... Nem tudom, hogy mennyire reális. Csak eszembe jutott.

bigapples 2010.05.11. 16:02:28

@zoli87: Megunta az MSZP, hogy Lázár mosolyogva kávézik, amíg egymást marja az ellenzék, ezzel bevitte a Fideszt is a játékba. Úgy látszik semmi sem drága, képesek beáldozni a nemzetbiztonsági érdekeket is, ha ezzel lehet a Fideszen ütni egyet.

[nev] (törölt) 2010.05.11. 16:03:11

@[nev]:
krúdy, orbán, és darabari a cigánykártya jós. szerintem így következnek.

Diocles 2010.05.11. 16:03:50

@bigapples:
és ne feledjük a nemzetközi visszhangot se, a Jobbikot kábé Hitlerrel emlegetik egy sorban a nyugati sajtóban (ami túlzás nyilván), szóval egészen elképesztő lehúzásra, lefikázásra lehet számítani Nyugatról.
szerintem ez a szocik hátsó szándéka, azt sugallhatják Nyugatra, h Magyarországon immár a "nácik" uralkodnak (és amelyen elképesztő cikkek jelennek meg a nyugati sajtóban, ezt ott be is fogják venni, pláne, ha maga Konrád György és Weyer Béla mondja majd a frankót), szóval a Fidesz Magyarország és saját maga miatt sem teheti meg, h ezt tétlenül nézi. Az ország presztízse válna semmivé.

Diocles 2010.05.11. 16:09:12

@Ordnassac:

nem hiszem, h ilyen engedményeket kéne tennie a Fidesznek, nyilván nagyon nyomós oka van, h nem adták a külügyi b-t, szóval elég, ha kilátásba helyezik, esetleg meg is teszik, h a többség akkor egymaga dönti el a dolgokat, és az MSZP rovására újraosztanak mindent.

radala 2010.05.11. 16:09:44

@[nev]: Én ezzel a már-már mániás önkormányzatiságoddal rendkívüli mértékben egyet értek. Nézzük meg mi lesz.
Tudtommal a Jobbik csendőrsegében pont a decentralizáltság a pláne (csendőrség=önkormányzati rendőrség nem?)
Nézzük meg ki lesz a körzeti megbízottak főnöke. lehet, hogy ezek seriffek lesznek, az meg tetszene neked nem?
Mindenesetre még BG full ME nem is ügyvezet, de uralkodik, szerintem 2006-ban is zökkenősebb volt a kormányváltás meg kevésbé effektív, mint most. Várjuk ki mi lesz.
Nem szeretném Ov-ot és a Fideszt fényezni, de mostanra vér profi politikusok, akik, ha nem is akartak volna semmit megtanulni mára már akkor is 1000 különböző állami irányítással szembesültek csak munkavacsorák alatt is.
Ha valamit szarul csinálnak az nem az információ hiány a tudatlanság miatt lesz, hanem mert gonoszak vagy buták vagy naivak. De tudni szerintem tudnak annyit, amennyit ezekről a kérdésekről lehet.

zoli87 2010.05.11. 16:14:10

@Ordnassac: Ebben van logika, de az MSZP-nek égbekiáltó a felelőssége, hogy ezt hagyta, ugyanez igaz lesz a Fideszre is. Ebben csűrni-csavarni kell majd a lapokat.

Ordnassac 2010.05.11. 16:16:41

@zoli87: igen, kíváncsi leszek, hogy erre mit lép a Fidesz.

Ordnassac 2010.05.11. 16:17:19

@Diocles: ennek azt hiszem szimplán személyi okai vannak: nem akarnak Kovács Lászlóból bizottsági elnököt faragni...

statisztabéla 2010.05.11. 16:24:51

Morvai újabb baklövése :D:D: www.youtube.com/watch?v=i1Tkvl7ba-c

annyira gáz...

Ordnassac 2010.05.11. 16:26:58

Közben belegondoltam a következményekbe:

A végleges bizottsági listát ugye az Országgyűlésnek el kell fogadnia (azt hiszem ezt az alakuló ülés utáni első ülésen szokták, négy éve így volt). A javaslatot az OGY elnöke fogja benyújtani. Amennyiben a Fidesz nem szavazza meg a listát (egységes szavazás szokott lenni), akkor gyakorlatilag lebénul az OGY. Ugyanis a miniszterek bizottsági meghallgatása(i) kötelező(ek), nem beszélve arról, hogy minden törvényjavaslatnak át kell mennie a releváns bizottság(ok)on...

radala 2010.05.11. 16:29:33

@Ordnassac: Szerintem erre nem lép a Fidesz semmit sem. Én legalábbis nem lépnék. Van NB átvilágítás, ha valaki megfelel + van 47 mandátum mögötte akkor viheti a bizottságot.
47 az iszonyat nagy szám. A Jobbik egy komoly párt, nincs mit csinálni, ami jár az jár.
nem mellesleg engem jobban irritálna egy szoci, aki jelent a BKV-röl, Cusiról, UDZrt-röl, mint egy jobbikos, aki Budaházyról.
Budaházy sokkal kisebb nemzetbiztonsági kockázat, mint bármely találomra kiválasztott szoci képviselő.

Diocles 2010.05.11. 16:31:05

@Ordnassac:

ez nem teljesen így van, a bizottságok müködhetnek alelnökökkel az élükön is, egy darabig, erről beszélt ma Lázár.

tehát a házelnök egyszerűen nem nevezi meg az elnököt a nemzetbiztonsági és még pár másik bizottság élére, amíg mindenki számára el nem fogadható megoldás lesz, ennyi.

Ordnassac 2010.05.11. 16:35:02

@radala: szerintem Martonyi nem azzal akarja külügyminiszteri idejét eltölteni, hogy magyarázkodjon mindenkinek fél évvel az EU-elnökség előtt...

@Diocles: ezzel meg gyönyörű lehetőséget adva az ellenzéki háttérértelmiség kezébe, hogy a Fidesz hatalomtechnikai "borzalmáról" beszéljen.

Amúgy, ha a nemzetbiztonsági bizottságnak nem lesz elnöke és a kormánypárti alelnök viszi, akkor szimpla törvénysértést követ el a Fidesz, ami a mostani rendpárti kommunikációval nehezen összeegyeztethető.

Diocles 2010.05.11. 16:41:34

@Ordnassac:

egyáltalán nem, inkább a Jobbik és az MSZP magyarázkodhat a fura összefogás miatt.

a visszájára fordul a ballib hiszti, ha a Fidesz rámutat, h az MSZP a Jobbik kezére akarta jáccani a nemzetbiztonsági bizottságot, de ezt ők most ezt nem engedik, tárgyalják újra egymás közt az ellenzékiek, mert ezt nem szavazzák meg.

Ordnassac 2010.05.11. 16:45:37

nol.hu/belfold/a_jobbik_megkapta_a_nemzetbiztonsagot__vona_mellenyben_erkezik

Ez a Mesterházy mennyire álszent... (lásd a cikk utolsó két bekezdését)

radala 2010.05.11. 16:48:06

@Ordnassac: Szerinted komolyan érdekel bárkit egy bizottsági elnök? Mi a szart számút, hogy a jobbik mit kapott? Ha meg valakit érdekel, akkor azt mondja Martonyi, hogy mi megmondtuk, hogy 6 elnök, törvény rögzíti, hogy az NBB ellenzéki... Most komolyan mit tehetne ez ellen a Fidesz.
Komolyan miben jobb az Mszp, mint a Jobbik?
Furcsa-furcsa, de roppant demokratikus.-)

[nev] (törölt) 2010.05.11. 16:49:37

@radala:
a jobbik ugyanúgy megyei közigazgatásban gondolkodik, mint a fidesz. ma is megyei rendőrkapitányságok vannak, megyei bíróságok. közigazgatási szempontból a megye az erős, a kistérség statisztikai szempontból létezik, meg persze pénügyi szempontból. mert az unió oda utalja a pénzt. de ezek fölött semmiféle demokratikus ellenőrzés nincsen.

nyilván az kellene, hogy az ózdi, és mondjuk a szomszédos szlovák kistérség pályáz az uniónál védelmi ügyekben. és egyébként a magyar, és a szlovák képviselők ez ügyben brüsszelben közösen lobbiznak. a szakmai felügyeletet pedig az europol látja el. tehát ózdon megjelennek az unió rendőrei. amik nagyjából olyan képzettek, mint a békefenntartó katonák. és ha kell felvonul az unió békefenntartó hadtestje. szlovák, és magyar zászlók alatt. és szerintem a szimbólumoknak is van jelentősége. ha másképp nem megy, akkor a hétesi telepen vonuljanak fel a katonai dzsipek uniós zászló alatt, mint koszovóban.

ma ilyen jogosítványa nincsen egy demokratikus államnak, mert a saját állampolgáraival szemben nem vetheti be a hadserget, de az uniónak minden jogosítvány meg van ehhez. miért nem pályázik ózd, és rimaszombat, hogy létrehoznának egy közös uniós helyőrséget mondjuk bánrévénél éppen az országhatáron.

és akkor ugye az mindjárt mit jelent. azt a helyőrséget fel kell építeni, élelemezni, ruházni kell. két dolgot jelent azonnal: munkahelyet, és piacot. a magyar és a szlovák oldalon is. nem folytatom, de szerintem ez már egy nagyságrenddel jobb terv, mint az, hogy orbán, meg navracsics majd lemennek ózdra.

de ez nem abból fakad, hogy én ennyire okos vagyok, hanem abból, hogy szerintem a jobbos feladatokra unió ad választ, és a balos problémákra pedig az állam.

mert ugye a leszakadó térségekbe nem csak legionáriusok kellenek, hanem misszionáriusok is. de ugye megjelenik a helyőrség. nem külszolgálat, tehát viszik az asszonyt, gyereket. mi kell nekik: az asszonynak templom, a gyereknek iskola. mi kell ehhez pap, tanító. meg ugye ott a katona. nem ragozom tovább, mert nem akarok szerelmes lenni az 5 perce alatt kitalált megoldásaimba, szóval be is fejezem, de magyar-szlovák határ épített közös uniós helyőrség szerintem oldást, ha nem is megoldást jelenten a problémákra. a nemzetállam híveinek, orbánnak, vonának, és ficónak, és slotának fityiszt kell mutatni. persze most ezt nem lehet megtenni. mert a "részvényesek" ezeket az urakat szavazták be az "igazgatótanácsba".

[nev] (törölt) 2010.05.11. 16:49:37

@radala:
a jobbik ugyanúgy megyei közigazgatásban gondolkodik, mint a fidesz. ma is megyei rendőrkapitányságok vannak, megyei bíróságok. közigazgatási szempontból a megye az erős, a kistérség statisztikai szempontból létezik, meg persze pénügyi szempontból. mert az unió oda utalja a pénzt. de ezek fölött semmiféle demokratikus ellenőrzés nincsen.

nyilván az kellene, hogy az ózdi, és mondjuk a szomszédos szlovák kistérség pályáz az uniónál védelmi ügyekben. és egyébként a magyar, és a szlovák képviselők ez ügyben brüsszelben közösen lobbiznak. a szakmai felügyeletet pedig az europol látja el. tehát ózdon megjelennek az unió rendőrei. amik nagyjából olyan képzettek, mint a békefenntartó katonák. és ha kell felvonul az unió békefenntartó hadtestje. szlovák, és magyar zászlók alatt. és szerintem a szimbólumoknak is van jelentősége. ha másképp nem megy, akkor a hétesi telepen vonuljanak fel a katonai dzsipek uniós zászló alatt, mint koszovóban.

ma ilyen jogosítványa nincsen egy demokratikus államnak, mert a saját állampolgáraival szemben nem vetheti be a hadserget, de az uniónak minden jogosítvány meg van ehhez. miért nem pályázik ózd, és rimaszombat, hogy létrehoznának egy közös uniós helyőrséget mondjuk bánrévénél éppen az országhatáron.

és akkor ugye az mindjárt mit jelent. azt a helyőrséget fel kell építeni, élelemezni, ruházni kell. két dolgot jelent azonnal: munkahelyet, és piacot. a magyar és a szlovák oldalon is. nem folytatom, de szerintem ez már egy nagyságrenddel jobb terv, mint az, hogy orbán, meg navracsics majd lemennek ózdra.

de ez nem abból fakad, hogy én ennyire okos vagyok, hanem abból, hogy szerintem a jobbos feladatokra unió ad választ, és a balos problémákra pedig az állam.

mert ugye a leszakadó térségekbe nem csak legionáriusok kellenek, hanem misszionáriusok is. de ugye megjelenik a helyőrség. nem külszolgálat, tehát viszik az asszonyt, gyereket. mi kell nekik: az asszonynak templom, a gyereknek iskola. mi kell ehhez pap, tanító. meg ugye ott a katona. nem ragozom tovább, mert nem akarok szerelmes lenni az 5 perce alatt kitalált megoldásaimba, szóval be is fejezem, de magyar-szlovák határ épített közös uniós helyőrség szerintem oldást, ha nem is megoldást jelenten a problémákra. a nemzetállam híveinek, orbánnak, vonának, és ficónak, és slotának fityiszt kell mutatni. persze most ezt nem lehet megtenni. mert a "részvényesek" ezeket az urakat szavazták be az "igazgatótanácsba".

Ordnassac 2010.05.11. 16:49:55

@Diocles: maradjunk úgy, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap a szocik és a Jobbik miatt fog sápítozni, a Népszabi és a Népszava meg a Fidesz miatt. :-D

Az ellenzék meg eldiskurál, meg vitázik, a kormány meg vagy egyáltalán nem tud felállni vagy a nemzetbiztonságért felelős minisztert nem tudja majd minden bizottság meghallgatni (a bizottság illetékes a katonai hírszerzés tekintetében is? Amennyiben igen, akkor a honvédelmi miniszternek is baja lehet).

radala 2010.05.11. 16:52:03

@Ordnassac: Ezt az egészet szóban mondta el MA vagy ez egy MTI-nek vagy akárkinek küldött iromány. Mert tök olyan, mint amikor én progress reportot írok és össze kopi pésztelek különböző ellentmondásos eredményeket véletlenül. Mindenesetre ilyet szóban nem tudnák összehozni, azt hiszem.

Ordnassac 2010.05.11. 16:54:14

@radala: közben meg emiatt a külföldi befektetők kivonják a tőkéjüket, mert a széljobbé a nemzetbiztonsági bizottsági poszt.

Nem beszélve arról, hogy a titkosszolgálatok figyelhetnek több jobbikos képviselőt. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke pedig az első, akit értesítenek erről. Ez csak nekem disszonáns? Mellesleg a Jobbiknak nincs is embere erre a területre, a péniszpumpás Szávay is inkább honvédelmi kérdésekkel foglalkozik, ellenben a költségvetési területre ott van nekik Nyikos László... Szóval a Jobbiknak egyértelmű, hogy miért kell. A szocik meg taktikáznak és lépéskényszerbe vihetik a Fideszt.

radala 2010.05.11. 16:58:33

@[nev]: Ok nekem is tetszik, mondjuk nem szeretnék annyira katonákat, békefenntartókat látni sehol, de érteni vélem a logikát. Mi a baj a megyével? Én soha nem gondolkoztam még a kérdésen, de múltkor pont Kósa mondta, hogy a régió hülyeség, mert a kutya sem érzi magát Észak-Alföld-inek, viszont szabolcsinak, hajdúságinak annál inkább. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet átmenni a határokon, de szerintem nincs baj a megyékkel, föltéve, hogy azok valódi létezők. Sajnos én nem rendelkezem elég erős gyökerekkel sehol ahhoz, hogy tudjam, hogy létezik-e a megye, de Kósának elhittem.

Ordnassac 2010.05.11. 17:00:43

www.mti.hu/cikk/477701/

Lázár már az alakuló ülésen meg akarja alakítani a bizottságokat. Így még érdekesebb a kérdés...

radala 2010.05.11. 17:05:22

@Ordnassac: "közben meg emiatt a külföldi befektetők kivonják a tőkéjüket, mert a széljobbé a nemzetbiztonsági bizottsági poszt."

Ugye innen lemaradt a szmájli?
Ne basszál már, azt még elhiszem, hogy Paul Lendvai ír erről egy cikket a Standardba és engem valami pöcs megkérdez arról, hogy igaz-e, hogy Vona Gábort nevezték ki a NBH élére és majd nehezen fogom tudni elmondani neki, hogy nem igaz és nem fogom tudni elmondani az igazságot, mert a magyaron kívül nincs nyelv, ahol el tudnám mondani, hogy bizottsági elnök...
De ennél komolyabb nemzetközi problémát nem tudok elképzelni. Ne hülyülj már az FPÖ majd 2 ciklust kormányzott az SNS most is kormányoz, Le Pen bekerült a második fordulóba...
nehogy már a jobbik faktor legyen egy pénzügyi befektetönek.
Nem én vagyok a Föld egyetlen lakója, aki még az anyanyelvén is problémákkal küzd a parlamenti bizottságok megértésével.

Ordnassac 2010.05.11. 17:10:18

@radala: Ausschussvorsitzender. Parlamenti bizottságok nem csak Magyarországon léteznek. ;-)

Ordnassac 2010.05.11. 17:24:50

@radala: amúgy oké, hogy nálatok ott volt Haider, most meg van Strache, de ne feledd el, hogy az osztrák gazdaság erős. Magyarországé nem az és egy mini-MIÉP-en kívül nem volt radikális erő az OGY-ban (Király B. Izabellától eltekintve). Ebben az ideges pénzügyi környezetben az képes 10%-ot ejteni a Dow Jones indexen, hogy az elütöttek egy betűt a million-billion (millió-milliárd) párosításnál egy tranzakcióban.

A racionalitás nem mindig sajátja a pénzpiacnak. Erről több karikatúra is készült. :-)

radala 2010.05.11. 17:27:01

@Ordnassac: Hány mostani bizottsági elnököt tudsz fölsorolni?
Mondjuk tény, hogy Demeter az egyik, akit föl tudnék.
Meg tán Balog Zoltán, mar, ha ö az kisebbségi emberijogi...
De a többiről fogalmam sincs, pedig nem vagyok hülyébb az átlagnál.
Ha kérdezne angolul fognak kérdezni nagy valószínűséggel a német tudásomat igyekszem titkolni:-)
Mindenesetre nem annyira a szó a probléma arra ott a szótár meg a wiki meg akármi, hanem a dolgok jelentőségének/jelentéktelenségének helyes ábrázolása.

Lacibácsi57 2010.05.11. 17:28:50

@Ordnassac: Jól teszik! A mi falunkban 20 év alatt 3x-ára nőt a cigány lakosság, és ez fogja megerősíteni, fenntartani a JOBBIKOT! 10 év múlva 6x-a lesz! Hiába a több rendőr, ha nem tesz semmit, vagy vele eggyütt bűnöz!

Ordnassac 2010.05.11. 17:29:50

@radala: költségvetési: Varga Mihály, külügyi: Németh Zsolt, csak hogy ismertebb neveket említsek. ;-)

Ordnassac 2010.05.11. 17:30:48

@Lacibácsi57: a polgári titkosszolgálatoknak nincs sok köze a rendőrséghez... Szóval mellélőttél.

radala 2010.05.11. 17:31:20

@Ordnassac: Mondjuk egy b= 3 db 0, ez engem is megrettentene, jobban, mint egy Starche.
Egy szó mint száz tök mindegy ki minek az elnöke. Ha valakinek elmondod, hogy 68 % meg 12 az szerintem érti a helyzetet. Jobbik baromira nem faktor, hiába próbálja pumpálni az mszp. nem is értem hogy hogy lehetnek ennyire süketek. Persze értem, hogy a cél nem a Jobbik pumpálása, hanem az LMP farigcsálása, még az is megéri nekik, hogy a Jobbikot magukhoz emelik csak, hogy nőjön a különbség köztük meg az LMP közt.

Diocles 2010.05.11. 17:31:29

@Ordnassac:

Csalódnék a Fideszben, ha ezt sem tudná megoldani.
Minden hatalmat megkapott, mindent megtettünk azért, h ne legyen ilyen helyzet. Szóval kiváncsi leszek.

Amúgy a Jobbiknak is az volna az érdeme (ahogy az LMP-nek is), h olyan bizottságokat elnököljön, amely az emberek mindennapi életével van kapcsolatban, ilyen első helyen a költségvetési, és erre volna is emberük.
Akár Nyikost, akár az exKPMG-es Hegedűst raknák oda, mindkettő magasan verné a többi párt embereit is hozzáértésben, amiből igencsak pozitívan jönnének ki.
Míg ebből csak problémáik lehetnek, bele kell menniük a Budaházy-kérdésbe, stb., ami csak voksot visz.

Szóval a szocik most látszólag győztek, kiváncsi vagyok mit lép a Fidesz.

radala 2010.05.11. 17:33:55

@Ordnassac: Hány ember gondolja Vargát ex-pénzügyminiszternek Némethet ex-külügyi államtitkárnak? még egy ex-ség is nagyobb dolog, mint egy bizottsági elnökség...
Nyilván Demeterre is azért emlékszem.

Ordnassac 2010.05.11. 17:35:05

@Diocles: na igen, ez meg a másik, hogy ez a bizottsági elnöki poszt vissza is sülhet nekik. Budaházyt a radikális táboron kívül nem szeretik. Nem véletlenül ejtette a Jobbik.

radala 2010.05.11. 17:38:17

@Diocles: Okos meglátás.
Akkor meg a jobbik a hülye.
Fidesz nem lép, mi köze van egy deklaráltan ellenzéki bizottság elnökéhez? Semmi. Mi szerepe van a bizottságnak (Laborcz, Ficsor kinevezés stb.), semmi.
Mivel kisebb az alelnök az elnöknél, semmivel? Ha meghívják beszélni egy műsorba és okos, akkor az jó, ha nem akkor meg rossz. Úgyis a Jobbik/LMP/MSZP prominensére lesznek a médiák kíváncsiak nem az x bizottság y tisztségviselőjére.

Lacibácsi57 2010.05.11. 17:39:16

@Ordnassac: Én azt tudom, de általános megállapításként, a mai Ózdi látogatáshoz címezve, nem érnek el semmit! Pintér, sem Orbán nem tud rendet tenni! Hogyan??

Ordnassac 2010.05.11. 17:45:11

@radala: tévedés: amennyiben nincs bizottság, amelyik meghallgatja a miniszterjelöltet, nem lehet valaki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszter. Amennyiben a bizottság hatásköre (és nem illetékessége, ott lemaradt az idézőjel) kiterjed a katonai titkosszolgálati kérdésekre is, akkor a honvédelmi miniszternél is lehetnek gondok.

Laborc pedig végig támadási felület maradt, nem csak a moszkvai tanulmányai miatt, hanem a legitimációs probléma miatt is. Szilvásy félig-meddig ebbe is bukott bele.

Ordnassac 2010.05.11. 17:48:18

@Ordnassac: halk megjegyzést: még akkor is, ha államtitkári rangú lesz a polg. titkszolg. rész, akkor is van egy miniszteriális felügyelete. Azt nem lehet még tudni, hogy hova kerül, Navra vagy Pintér alá.

Ordnassac 2010.05.11. 17:58:01

@Diocles: sőt, ott van nekik még Rozgonyi Ernő is...

@Lacibácsi57: a Jobbik sem tudná nagyon rövid idő alatt elvégezni. A rendőrségi törvény módosításához kétharmad kell. A csendőrségi törvény esetén is szükséges szerintem a kétharmad, de a csendőrség és a rendőrség közötti hatásköri összeütközések rendezése miatt így is, úgy is módosítani kellene a rendőrségi törvényt. Szóval nem ennyire egyszerű ez a kérdés...

bariga 2010.05.11. 17:58:15

Sziasztok! Most értem haza, elolvastam a híreket, meg néhány hozzászólást és amikor a röhögést abba tudtam hagyni, eszembe jutott pár gondolat:
Lesz egy kormányunk, akinek fogalma sincs mit kell csinálni és most kezdi kérdezgetni a zembereket. Hát jó lesz sietni, mert sok a gond és sok az ember, sose jutnak a végére. Én szeretnék az adócsökkentésről konzultálni SOS! LEGYEN RADIKÁLIS CSÖKKENTÉS, vagy biztos, ami biztos inkább tartsunk népszavazást.
Aki tudja, hogy mit jelent az a szó, hogy konzultáció, kérem írja meg nekem, hogy mit javasolt az a pár száz jelenlévő a témával kapcsolatban, és melyik javaslatot fogják figyelembe venni, hallottak-e jó ötleteket, ami eddig nekik nem jutott az eszükbe.
Ez az egész szerintem nem demokratikus, hanem demagóg és csak a két szótő hasonló.
A legfelháborítóbb azonban az, hogy a fidesz, aki hagyta, hogy a Morvai hülyét csináljon a rendőrségből és pártot is hízlaljon ezzel a témával, továbbá együtt szónokolt a vizeletes téren azokkal, akkikel, továbbá helyes fiúknak tartotta őket, stb hosszan lehetne sorolni, annak én most nehezen hiszek el bármit is.

panelburzsuj 2010.05.11. 18:11:57

@bariga:

Az eddigi hírek szerint nem kérdezgettek ott Ózdon senkit, hanem a kijelölt felszólalók folmondták azokat a témákat, amire Orbán megint elismételhette, hogy a kormány megalakulása után mit fog csinálni a közrend megerősítése érdekében a Fidesz.

Ha kell, akár két hét alatt.

panelburzsuj 2010.05.11. 18:18:46

@panelburzsuj:

Szal leginkább Nemzeti Konzílium, ahol azért mégiscsak a főorvos úr mondja ki a végső tutit.

mréveiller 2010.05.11. 18:30:00

nagyon felelőtlen az Mszp hogy hagyja a nemzetbiztonsági bizottságot a Jobbiknak! szavakat nem találok rájuk!

[nev] (törölt) 2010.05.11. 18:54:10

@radala:
a régionális igazgatásnak magyarországon átmeneti értelme van csak. szerintem járási, megyei, és országos szintek kellenek. és ezeket a feladatok a járási, a megyei jogú városok, és a főváros láthatja el. tehát megye azért nem kell, mert van megyei jogú város.

vegyük példának az egészségügyet, aminek a fenntartása az egyik lefontosabb állami feladat. járóbetegellátás (és sürgősségi ellátás is) nyilván járási szintekre, a fekvőbetegellátást megyei szintre kellene bízni. megyei szuperkórházakra van szükség.

vannak országos feladatok is, mondjuk kell egy országos szuper laboratórium, amelyik a ritka vírusokkal foglalkozik.

de vegyük a megyei szintet. megyei kórház. szerintem azt nem a megyének kell megépíteni, és a működését felügyelnie, hanem a megyei jogú városnak. ettől természetesen még a szomszédos járásokból is fogad beteget. a beteg hozza a pénzt a társadalombiztosítás által, és el lesz látva. mint ahogyan ma is ellátják mondjuk a debreceni kórházban az vidékieket. és egyébként a megyei kórházban is ellátják a debrecenieket.

persze lehet mondani, hogy ha ez a két kórház debrecen megyei jogú város irányítása alá kerülne, akkor a vidéki beteg jogai csökkenének, mert az ő képviselője direktben nem felügyeli az ellátását. hiszen ő a megyei város közgyűlésébe tagot nem delegál, csak a járásébe. de ez nem zárja ki, épp ellenkezőleg ez teszi lehetővé, hogy panaszt tehessen, ha úgy érzi, hogy nincs ellátva. hiszen a járás képviselője követelheti, hogy lássák el rendesen. és mivel ő direktben nem felügyeli a kórházat, direktben nem felelős érte, ezért a járás egyfajta kontroll szerepet lát el a megyei jogú város mellett. miközben persze a megyei város is mondhatja, hogy a beteget a járási rendelőben kellett volna rendesen ellátni, tehát egymást ellenőrzik. ez a mellérendelő viszonyból következik. meg abból, hogy világos a feladatmegosztás.

és ettől még megmaradhatnak a minisztériumok, és az országos egészségbiztosítási felügyeletnél is lehent panaszt tenni. szóval azzal, hogy a megyei feladatot a megyei jogú város látja el szerintem nem jelent problémát.

most az van, hogy mondjuk debrecenben, hogy megye is épít egy kórházat, és debreceni egyetemi klinikához tartozó épületeket fejleszti. tehát van két kórházi irányítás. az egyik megyei közgyűlés irányítása alatt, és városi alatt.

kósa egyébként korábban azt tervezte, hogy az összes egyészségügyi intézmény próbálta egyetlen városi holdingba szervezni. a rendelőintézeteknél is van városi egészségügyi szolgálat, és megyei, ami régen egyébként országos volt (oti), de most megyei, valójában a városlakól mennek oda legtöbben. teljesen abszurd, hogy van olyan út, amelyik megyei, és van, ami városi. a közlekedés korbábban úgy volt felosztva, hogy a villamos és a troli volt a városé, a busz meg a megyei hátáskor. hosszú ideig nem volt egységes vonaljegy emiatt. a megyei önkormányzatot el kellene felejteni, a megyét statisztikai céllal kellene fentnartani, a várost, és a kistérségeket pedig kifejezetten közigazgatási céllal.

debrecen megyei jogú városnak kellene felmérni, hogy mekkora kapacitása van szüksége a városnak, és részben a megyének kórházból, rendelőkból. nyilván nem kell elküldeni senki a szomszédos járásokból, vagy más megyékből sem, de azt, hogy mekkora intézményrendszer kell valójában azt a városnak kell eldöntenie. és nem a megyének, meg a minisztériumokban. és minden beteg hozza magával a támogatást. de az, hogy mi legyen debrecenben arról döntsön debrecen. és nyilván az egész helyhatóságos dologból el kellene felejteni az országos pártvezetést. mindenki ezt szeretné, szerintem kósa is, csak rövid pórázra van fogva, mivel neki gyakorlatilag nincs lehetősége adót szedni. orbán a legfőbb hadúr, minden adónemet elveszi, semmi nem marad helyben, kósa egy pulikutya innentől kezdve.

egyébként kósa privatizálni akart egy csomó mindent az egészségügyben is, a haverjait is meg tudnák sokan nevezni, akik ezt azt meg akartak szerezni. részben megszerezték, részben kegyvesztetté váltak. akit mondjuk kósa elküldött az hagyónál sokkal mohóbb volt.

nyilván ennek úgy kellene működnie, hogy minden ilyen vagyontárgyat kezébe kap a város, és akkor nincs arra garancia, hogy azokat nem fogják ellopni, de azért van a polgárság, hogy a város vagyonát megvédje. viszont arra is szükség volna, hogy ezek a fejlesztések legalább részben a helyi adóból legyenek finanszírozva, hogy fölösleges beruházás meg ne legyen végrehajtva.

tehát a szuperkórház építésért felelős a város. a járás meg majd építi a szuper rendelőintézetet. a főváros meg a szuper pandémiás labort, amibe a ritka vírusokat kutatják. és az egészet mint egy ernyőszervezetként felügyeli a minisztérium. azért az állam, mert az eü balos történet. a hadsereg felügyeletét az unióra osztanám. balos állam, jobbos unió. ez az alap koncepció. szerintem koherens, csak most a többség (vagy mondjuk az egyharmad) jobbos államot, nemzetállamot akar, a nemzetközösségről meg hallani se akar. szóval ez ma a mese kategóriája.

simán működne szerintem, ha komárom és komárno egy város lenne. és maga a város biztosítaná az alapvető közszolgáltatásokat. a város a közintézményein keresztül adózna magyar, és a szlovák államnak lakosságarányosan. a népszámláláson összeírnák, hogy hány magyar, hány szlovák nemzetiségű van, és hány kettős állampolgár van, de ez csak egy szimbolikus összeírás, és pénztechnikai kérdés lenne, mert magát a közfeladatokat komárom (komarno) városa látná el. és a városi tanácsban a magyarok, és a szlovákok egyaránt jelen lennének, felhúznák a magyar, és a szlovák zászlót, élveznék az unió biztosította viszonylagos önállóságot.

az állam meg visszaszorulna a főváros belső kerületébe, illetve a leszakadó kistérségekben lenne jelen. komáromban meg gyakorlatilag semmilyen feladatot nem látna el az állam. mert az szlovák, és a magyar átlagos fejlettségi szint felett van, és amíg az uniós alatt, addig az unió fejlettebb városai besegítenek. pozsony, és budapest. nagyjából ez a nemzeti liberális koncepció. de eddig még sok víz lefolyik a dunán.

ez abból indul ki, hogy szlovákia és magyarország nagyjából olyan, mint skócia, és wales az egyesült királyságban. és nagyjából ausztria felel meg angliának. a habsburg birodalom egy nemeztközösség volt, csak errefelé a nép nem kedvelte a feudális uralkodót, azért, mert nem származott belőle semmi előny. a monarchiának nem voltak gyarmatai, és az uralkodó nem pénzelte a kalózokat. ez a birodalom földrajzi fekvésből adódott. és ezért nincs errefelé király. de ettől még a nemzetközösségi létforma hagyomány ugyanúgy, mint a nemzeti hip-hop, amiből a nemzetiségi parlamentet kellene csinálni. mert az a unió oldaláról nézve olyan, mint egy tartományi parlament, csak ezeknek a határa nem húzható meg egyértelműen. mert ugye a komáromi magyar lakos budapestre delegál képviselőt, a szlovák meg pozsonyba. az állam határait nem kell filctollal meghúzni a térképen, mert azok statisztikai céllal léteznek csak. ez persze még messze van.

de én pártolom azt, hogy a határon kívüliek kapjanak szavazati jogot, azzal a feltétellel, hogy a közfeladatot a városok a helyi adóból lássák el, és az állam a társadalombiztosítást, és a szolidaritási alapot kezelje, és aki kettős állampolgár annak osszák meg az adóit. de ez nagyon eltér attól, amit orbán, vagy ficó akar.

orbán azt szeretné, hogy egy csallóközi követlje ficóéktól, hogy kolbászból legyen a kerítés, és ő meg mond majd népmesét, és ahhoz jobban ért. itt tartunk most.

panelburzsuj 2010.05.11. 18:55:11

@Henry78:

Pedig látod két nappal ezelőtt már találtunk szavakat erre a tréfálkozós bizottságosdira: "Miért kuncoghat Lázár János?"

zoli87 2010.05.11. 19:11:50

@Ordnassac: Alelnök-ügyben már csak a Fidesz az adós. Szerintem Kövér tuti alelnök lesz (mert eddig nem kapott semmit), és Lezsák marad. Így az alelnökök: Balczó, Kövér, Latorcai, Lezsák, Ujhelyi. Ez így ránézésre egy erős csapat, bár Ujhelyi inkább középkategóriás, de nem úgy :)

[nev] (törölt) 2010.05.11. 19:15:05

@Ordnassac:
kened-vágod, hogy melyik képviselőnek milyen titulusai vannak. ;-)

Ordnassac 2010.05.11. 19:21:08

@[nev]: az Országgyűlés egyik "szívügyem", tartottam már az egyetemen kvázi-vizsgafelkészítőt belőle, szóval szakmailag is érdekel.

@zoli87: elég esélyes párosítás ez, kivéve, ha Lezsák megkapja a kulturális bizottság elnöki székét.

ssi 2010.05.11. 20:38:45

Tudjuk, hogy a
kormányra súlyos feladatok várnak, ő pedig a a lakosság támogatását várja
lehet más? pl.
a kormány lépéseit a lakosság érteni akarja és nem szimbólumokat fejtegetni

Ordnassac 2010.05.11. 21:09:38

spreadsheets.google.com/ccc?key=0AtfsT_NEWhZJdGZGNWtTY0lCcFNDUV9QaDRITlFyWUE&hl=hu

A bizottsági elnöki és alelnöki székeinek elosztása frakciók alapján. Ahol már biztos a dolog, ott beírtam a nevet is. Abból indultam ki, hogy a legtöbb bizottság két alelnökkel szokott dolgozott (a gazdasági és az önkormányzati bizottságok három alelnökkel működtek), a nemzetbiztonsági és a mentelmi hagyományosan egyalelnökös bizottságok (utóbbi paritásos)

Ordnassac 2010.05.11. 21:10:44

@Ordnassac: disclaimer: mivel a másik KDNP-s bizottsági elnöki tisztség még nem ismert, ezért azt majd frissítem, ha tudni lehet, addig hagytam "fideszesnek".

Galahad 2010.05.11. 21:20:02

@[nev]: "vegyük példának az egészségügyet, aminek a fenntartása az egyik lefontosabb állami feladat. járóbetegellátás (és sürgősségi ellátás is) nyilván járási szintekre, a fekvőbetegellátást megyei szintre kellene bízni. megyei szuperkórházakra van szükség. "

Egy ideje olvasgatom a lelkes hozzászólásaidat, melyek egy jó nagy része valami olyasmiről szól, hogy "mindent helyben, nemzetállamot lebontani, nemkellmagyaralkotmány-vanlisszaboniszerződés satöbbi". Tisztelem a lelkesedésedet (ha valódi), de a fenti szöveg estében nem tudtam megállni, hogy bele ne ugassak. Szóval már ne haragudj az őszinte szavakért, de ebből a fenti idézetből teljesen nyilvánvaló, hogy lila fingod sincs sem a sürgősségi ellátás, sem pedig a fekvőbetegellátás mibenlétéről, még kevésbé működéséről. Szóval ha a "látomásod" többi (más szakmákat érintő) része is ehhez hasonló szakmai megalapozottsággal bír, akkor jobb, ha mielőbb beletörődsz a nemzetállamok további minimum nyolcszázezer éves fennállásához :-)

Galahad 2010.05.11. 21:39:02

@Galahad: jav.: fennállásába
(vettem a választ, miszerint ha ennyire tudok fogalmazni, akkor inkább maradjak csendben :-))

ssi 2010.05.11. 22:04:45

ha az "álesemény"-t jó ügyért teszik, s megfelelő mértékkel,
az emberek érteni és díjazni (1) is fogják, sőt érzelmi (2) többletet is kapnak....
= cél és haszon is az (1) és (2)

bariga 2010.05.11. 22:07:18

de most már komolyan kellene venni a dolgot emberek. Kormányozni kell, hahó!!

panelburzsuj 2010.05.11. 22:12:09

@manyike:

www.origo.hu/itthon/20100511-mas-eletet-es-tobb-rendort-igert-az-orszagjarasra-indulo-orban.html

"Ne adjuk fel túl korán az álmainkat. Gyerekkoromban sem a kertajtót sem a lakást nem kellett bezárni, nem kellett áramot vezetni a kiskertünket körülvevő kerítésbe, mégsem lopták el a terményt, és nem kellett fegyveres őröket küldeni az erdőbe, hogy ne lopják el a fát" - válaszolta a panaszosoknak Orbán Viktor, aki záróbeszédében megígérte, hogy "minden faluban lesz rendőr, mindenhol lesz több rendőrőrs, lesz körzeti megbízott, ki fogjuk nyitni a fogdákat. Két héten belül más lesz itt az élet".

Ordnassac 2010.05.11. 22:14:28

@bariga: mindent a maga idejében, előbb alakuljon meg az új Országgyűlés, majd lépjenek hivatalba. :-P

bariga 2010.05.11. 22:17:01

@Ordnassac: jó, de akkor addig meg ne beszéljenek

bariga 2010.05.11. 22:18:37

@panelburzsuj: elgurult a gyógyszere. ezt a Kósa úrtól halottam, már nem emlékszem kire mondta

Ordnassac 2010.05.11. 22:22:29

@bariga: akkor meg arról szólna a közbeszéd, hogy mi van, megkukultak? Amúgy halkan jelzem, az összes eddigi kormányváltásnál (már a választások utániaknál) is mindig kezdtek beszélni a tervekről, kezdeti célokról, esetleg voltak mindenféle gesztusértékű megnyilatkozások.

Ami most folyik, az a kormányzati munka előkészülete, nem maga a kormányzás, az majd május vége fele kezdődik. Teljesen általános az ilyesmi, egyébként nálunk nyugatabbra is.

Diocles 2010.05.11. 22:27:39

@Ordnassac:

érdemes elolvasni az index tudósítását a Gyurcsány-rendezvényről, megjelent Horváth Csabika is, akit eddig nem soroltak Gyurcsány hívei közé, magyarán a Hagyó-árvák szövetségre lépnek (?) Gyurcsánnyal a mostani pártvezetés ellen.

Budapesten Gyurcsány sosem volt erős, és ha összefognak, akkor szerintem együtt nagyon sok mindent el tudnak dönteni, ha Gyurcsány tud hozni maga mellé néhány megyét.

bariga 2010.05.11. 22:30:20

@Ordnassac: igen ezzel tökéletesen egyetértek. ezért gondolom azt, hogy lassan államférfiak módjára kellene viselkedni és nem szerepeket játszani és ötlelni, mert mindjárt május vége lesz

Ordnassac 2010.05.11. 22:34:27

@Diocles: azonban Fletó elkövetett egy stratégiai hibát. Megsértette Puch Lászlót, az MSZP szürke eminenciását, aki meg lepaktált Mesterházyval...

Ordnassac 2010.05.11. 22:38:04

@bariga: szerintem az nem szerepjátszás, ha rendőri vezetőknek és helyi grandoknak tartanak egyfajta tájékoztatót a közbiztonság kérdéséről. Persze a nyilvános beszédek tartalmaztak mindenféle blikkfangos kifejezéseket, de bármilyen jobb retorikai képességekkel ellátott politikus használja ezeket. Oldalfüggetlenül.

Ózd kiválasztása természetesen szimbolikus PR-fogás, hiszen a "közgondolat" elég veszélyes környéknek tartja számon (másrészt, a Jobbik ott volt a legerősebb).

Diocles 2010.05.11. 22:41:32

@Ordnassac:

az már nagyon régi sértés lehet, szerintem sosem voltak jóban.
Mesterházyval meg nem kell "lepaktálni" senkinek, maga Mesterházy egy bábfigura, arra találták ki a régiek, h mozgassák.

tegnap volt Csabika az infórádióban is este, én csak az összefoglalóját olvastam, de ott is mélyen benyal Gyurcsánynak ("történelmi a Gyurcsány-dolgazat, blabla"), szóval a budapesti szociknak asszem leesett, h vagy összefognak Gyurcsánnyal, vagy külön-külön nyírják ki őket Lendvaiék.

ssi 2010.05.11. 22:44:49

@panelburzsuj: Ózd:
- jó ügyet szolgál (van, aki örül neki, de sok társproblémát is felszínre hoz)
- "2 hét" = gyorsaság (szimbolikus)

nem szőrszállhasogatás, csak kiegészítés:
- előző kommentekben többen hiányolták a valóságos nemzeti konzultációt
- a nyílt beszéd: az ózdi statisztikák azt jelzik, hogy ott különösen sok a feladat, ezért jelképesen ott hirdetik meg a programot, de figyelembe kell venni az adatok mögötti okokat (embereket) is

Ordnassac 2010.05.11. 22:48:39

@Diocles: kérdés, hogy a meggyengült pesti pártszervezet mennyire lesz befolyással, főleg, hogy mennyire marad egységes. A pesti MSZP nem csak a Hagyó-árvákból áll. Ez majd akkor derül ki, ha meglesz a pesti tisztújítás. Érdemes lenne megnézni, hogy a pesti OGY-képviselők melyik szárnyhoz tartoznak.

bariga 2010.05.11. 22:51:12

@Ordnassac: ez tényleg izlés dolga

Diocles 2010.05.11. 22:55:50

@Ordnassac:

a Bp-ről bejutott listás képviselők mind Hagyó-árvák, hiszen Hagyó személyesen állította össze a listát már tavaly nyáron, szóval ez egy klikk.
kivéve ugye Szanyi meg Tóth, akik egyéniek.

a küldötteket is elég jól kézben tarthatják, ugye ilyen-olyan pozik, beléptetett tagok sokasága, stb., egy ilyen rendszer nem esik szét gyorsan, lásd Mancs-cikk a Hagyó-birodalomról.

a kongresszuson pedig ez elég komoly súly, h mekkora, azt nem tudom, de akár az egyharmadot is elérheti a bp-i küldöttek aránya, akiket nyilván nem tartanak mind kézben, de javarészt igen.

Ordnassac 2010.05.11. 23:01:01

@Diocles: a listavezető Lendvai Ildikó, őt azért nem sorolnám Hagyó-árvának. Pál Tibor és Józsa István is kérdéses azért nekem. Burány, Horváth, Steiner és Molnár Zsolt Hagyó-árva.

Amúgy pesti szocik vannak az országos listáról is: Bárándy Gergely, Hiller István, Kiss Péter, Mandur László, Simon Gábor (a választmányi elnök), Szabó Vilmos és Vitányi Iván. Ők mennyire Hagyó-árvák?

zoli87 2010.05.11. 23:06:36

@Ordnassac: A budapesti klikk (Hagyó-árvák) a Burány, Horváth, Steiner, Molnár négyes. Ők határozzák meg a budapesti eseményeket, jelenleg még.

Diocles 2010.05.11. 23:12:20

a pártelnök nyilván kivétel, a bp-i listát hagyományosan ő vezeti.
Pál Tibort és Józsa István odasorolhatod, maga Szanyi mondta egyik interjújában, h a bp-i lista első 10 helyezettje lejáratta a pártot, itt nyilván nem Lendvaira gondolt, hanem a Hagyó-klikkre célzott.
(tehát a klikk olyan nagyon fel sem tud bomlani, mert az első repedés elsöpörhet mindenkit, egy "megtisztult" és új bp-i pártvezetés nagytakarítással kezdhet.)

Bárándy Hagyó embere volt, Hiller és Vitányi biztosan gyurcsányisták, a többiek - amennyire tudom - Lendvai emberei. A régi poros apparatcsik-elvtársak általában hagyományosan az öregekhez húznak, be lehet skatulyázni őket.

Ordnassac 2010.05.11. 23:19:24

@Diocles: Bárándy azonban a mostani elnökség tagja, szóval válthatott. Pál és Józsa mindketten erős kerületi szervezetből jön (Ferencváros és Újbuda). Aztán persze kiderül. Amúgy Tóth Csaba pl. (aki lecsúszott a mandátumról) abszolút hagyóista.

Ordnassac 2010.05.11. 23:21:03

@zoli87: ez egyértelmű, csak kérdés, hogy fog-e a tisztújításon bármi is változni ezen a helyzeten.

[nev] (törölt) 2010.05.12. 10:52:55

@Galahad:
civilizált országokban az egészségügyet mindenhol úgy próbálják meg átalakítani, hogy a fekvő, és a járóbetegellátást intézményesen elválasztják egymástól. előbbit a megyei szintre tolják fel. tehát nincs 150 kórház (ma magyarországon ennyi van), hanem 15 szuperkórház van helyette. és a 150 létesítményt nem zárják be, hanem szuper rendelőintézetté alakítják át. és ezt egészíti ki egy korszerű sürgősségi ellátás szuper mentőautókkal, mentőhelikopterekkel. tehát nem szirénázó teherautóval viszik a betegeket, hanem korszerű ambulance feliratú szárazföldi, és légi járművek.

a magyar ellátórendszerben összevont járó, fekvetellátó központok vannak, ami nagyjából a szükségállapot, a háborús intézményi logika. egyébként azért csinálják ezt, mert ez tűnik a legolcsóbbnak. valójában ennek a működési költségei a legmagasabbak. a probléma, hogy ennek az átalakításnak óriási a beruházásigénye hatalmas. akkora, hogy egyetlen kormányzat sem tudja finanszírozni. ráadásul politikai értelemben kifizetődőbb ezt a pénzt a nyudíjakra költeni, mint a nyudgíjasokra.

a szakmai szempontokat önkormányzati szinten lehet érvényesíteni. az uniós forrásokra támaszkodva ezeket a beruházásokat elvégezni. és akármilyen rosszul hangzik is, de mondjuk a debrecennek, nagyváraddal ugyanúgy együtt kellene működnie, mint mondjuk nyíregyházával. és ez azt jelenti, hogy a szakpolitikai együttműködés kilép a nemzetállami keretek közül. mert ugye a nagváradi kórházban román orvosprofesszorok is vannak. tehát a határmenti önkormányzatoknak nemzetközösségi keretek közé kell átlépni, és úgy fejleszteni. és akkor ebből egy elég világos munkamegosztás rajzolódik ki. a pártokra épülő állam, a pártállam lesz balos, és az unió jobbos. ennek vagyok én támogatója. nemzetállam helyett. nemzetközösség tagállamokkal.

jelzem ez nem mond ellent az ezeréves hagyományokkal. mert a magyar királyság sohasem volt nemzetállam, hanem nemzetközösség volt, ahol nagyon sok etnikum élt együtt. és egyébként ha valaki bejárja a monarchia területét, vagy akár csak "nagy-magyarországot", akkor látja, hogy az nem egy homogén nemzetállam, hanem egy multikulturális közeg. orbán, és ficó, vona, és slota gondolkodnak nemzetállamokban. de mindkét felfogás illúzió szerintem. kétségtelen, hogy amit meg én mondok, az ma nem realitás. mert nagyon sok a mélymagyar, mélyszlovák, illetve nagyon sok ember hisz abban, hogy a gazdasági felemelkedés záloga a nemzet. a felemelkedés záloga a főváros, a megye jogú városok (a korábbi szabad királyi városok), és a vidék (a járások, amelyek központjai a mezővárosok). ezer éve ez a helyzet.

minden tíz falu építsen templomot. tudod mi volt ez barátom. a járási igazgatás alapja. ezer éve. nem mondok én semmi újat. csak azt, hogy minden tíz falu építsen iskolát. és persze ilyenkor jönnek a nácik, hogy nem, nem, soha. a falu önállóságát nem hagyjuk, mert ha járási iskola lesz, akkor elnéptelenedik a falu. istván idejében pont ezt mondták a pogányok. istván meg persze úgy volt szent, hogy az uncsitesóját megvakíttatta, meg a fülébe ólmot öntetett, nehogy ő legyen a király. a gyerekeit pedig száműzte. és helyette tudod kit akartak királynak. a velencei dózse fiát. mert istvánnak egy gyereke volt. az is meghalt. annyira macho volt ez az istván. és kitalálták, hogy pietro orseolo millen jó király lenne. istván találta ki, meg a gizi néni. aki bajor volt. aztán aba sámuel letaszította a trónról. de ez a pietro nem hagyta annyiba, és ménfőnél leverte aba sámuel seregét. és aztán a parasztok megint fellázadtak. és tudod ki verte le. andrás király. mert nem akart nemzetállamot. látta, hogy ez nem megy. andrás királynak kijevi hercegnő volt a nője. és tudod hogy ismerkedett meg vele. andrás papája az a bizonyos vazul volt, akit istván király megvakítatott, és a fiait száműzte. és bölcs jaroszlav elfogta (befogadta) őket. a legidősebb, endre összejött anasztáziával. és ő lett andrás király úgy, hogy felvette ortodox kereszténységet. a második fiú béla herceg lett, később király, a harmadiknak leventének meg nem jutott a trónból. hol volt itt nemeztállam. a legtöbb király egy nemzetközösség felett uralkodott.

az első magyar egyetemet lajos király alapította pécsett, de az lengyel király is volt, és mellette anjou volt az istenadta, és összehozott egy lengyel-magyar perszonáluniót. nemzetközösséget akart, nem nemzetállamot. persze ez a lajos elfoglalta nápolyt is. a papája sánta károly nápolyi király volt. akinek a halála után a fiú luigi úgy volt, hogy a nápolyi trónt sem hagyja veszni hagyni. eszébe nem volt nemzetállamot építeni. nemzetközösséget akart.

a birodalmi nemzetállam koncepcióját a nácik hozták be a történelembe. de a civilizált nacionalisták, amilyenek a nagy királyok is voltak mind nemzetközösségben gondolkodtak. és ők találták ki, hogy vissza kell nyúlni valami eredetlegendához, mert akkor még mindennek tisztán etnikai jellege volt. mondjuk ez is megkérdőjelezhető, mert az eredetlegendákban is csúnyán összekeverednek a népek, eleve arról szólnak, hogy a törzsek szövetséget kötnek, tehát az is egy népszövetség, de nekem ezzel sincs bajom ezzel. vegyük elő az eredetlegendákat.

szerintem a maxium amit ez ügyben tenni lehet az a nemzetiségi parlamentek létrehozása. minden magyarok képviselői gyűljenek össze budapesten. minden szlováké meg pozsonyban. a szlovéneké meg ljubjanában. ezek nyelvi közösségek. de akkor lesz cigányparlament is. és a zsidóknak is lesz parlamentjük. és lesz olyan zsidó, amelyik innen odaszavaz. és lesz, amelyik nem. sőt azt a lehetőséget is meg kell adni, hogy kétfelé szavazzon. és mindezt egy nemeztközösségi kereteken belül teheti majd meg. mintha egy nagy alkotmányos monarchia volna az egész, csak az uralkodócsaládok helyén nemzetiségi parlamentek vannak, és van egy uniós parlament. a közfeladatok ellátásáért alapvetően a városok felelnek, amelyek a közintézményeken keresztül segítik a vidéket. cserébe a vidék behordja a terményt a piacra. és ez mozgatja a gazdaságot, és nem az, hogy most ide tolunk 10 milliárd dollárt, vagy oda. ekkor lesz újra erős európa. mert akkor az a 10 milliárd dollár nem adósságszolgálatra megy majd el, hanem mondjuk kutatás fejlesztésre. de ez nem az a pénz, amit a parasztoktól elvesznek, hanem ez hitelpénz, amit remélhetőleg egyszer az unió hoz létre. mert ma az állam, és a bankok összefonódásából jön létre.

ez persze nem ma lesz, és lehet, hogy sose lesz, mert mondjuk ma a jobbik vezető politikusa annyit tud, hogy jézus magyar volt, és kész. ennyi a tudománya, meg hogy a komenisták. egy protofasiszta csoportosulás. és persze ugyanilyen megvetéssel gondolok a kriptokommunista szdsz-re, és utódjára lmp-re. mert én nemzeti liberálisnak tartom magam, és szerintem a konzervativizmus alapja a humanizmus. az, hogy mindennek a mértéke az ember. és nem a békák. szóval az embernek szerintem joga van mondjuk vízlépcsőt építeni. oké. ne pusztítsuk el a békákat. hanem fogjuk be őket és vigyük odébb. amelyiknek magától nem jut eszébe, hogy tovább ugráljon. mert itt egy magasabbrendű állat csinál valamit. én nem állítom, hogy ettől nem lesz egyik másik béka depressziós, de most mit csináljunk, magyarországon legegyszerűbben így tudunk energiát nyerni, hogy a folyókra hatalmas turbinákat kapcsoluk. én végtelen ostobának tartom a fideszes lányi andrást, és schiffer andrást is. akik azért aggódnak, hogy lesznek békák, akik ettől depressziósak lesznek, miközben emberek fagynak meg télen. na, nem ragozom tovább. csak azt akartam ezzel mondani, hogy nincs olyan párt, amivel én egyet tudnék érteni. szerintem ez egy kontraszelektált elit, orbán is, schiffer is, meg a többiek is hülyék egytől egyig. nekem sajnos ez a véleményem.

[nev] (törölt) 2010.05.12. 11:23:19

@panelburzsuj:
ja, csak orbán gyermekkorában se azért nem kellett bezárni a kiskaput, mert minden faluban volt rendőr, hanem azért, mert vidéken volt szövetkezet, amelyik mindenkinek adott munkát, volt melléküzemág, tehát a termelő nem volt a kereskedőnek kiszolgáltatva. mert feldogozta, és raktározta a terményt. sőt a termelő szövetkezeteknek közös bolthálózatuk volt (áfész = általános fogyasztási és értékesítési szövetkezet) és volt a csillag csemege (ami a vörös csillagból jött). és mellette még mindenkinek jutott háztáji birtok is.

most persze nem a szocializmust kell visszahozni, mert azt nem is lehet, hanem egy olyan kombóra van szükség, ahol a mezőgazdasági nagyüzem, a családi kisbirtokok ugyanúgy léteznek, mint a közepes méretű biokertészetek.

a kommunista rezsim mezőgazdasági, és az ipari nagyüzemeket politikai értelemben preferálta, és ez a jelenlegi kormány meg ezeket akarja kilőni, illetve magántulajdonba adni. és ezek a nagyüzemek közösségi tulajdonban működtethetők hatékonyan, de nem csak a szövetkezet, hanem a részvénytársaság is ilyen forma. sőt ha belegondolunk, akkor a kettő nagyon nem is különbözik egymástól. tehát az, hogy a kapitalizmusban nincs közösségi tulajdon egy hülyeség. minden működő gazdasági-társadalmi rendszer vegyes tulajdonlásra épül.

amikor minden termelő erőforrás magántulajdonban van azt úgy hívják feudalizmus, és amikor meg kizárólag közösségi tulajdon van, az a szocializmus. na most a kádár rendszer idején vidéken vegyes tulajdonlás volt, majdhogy nem kapitalizmus. a probléma az volt, hogy a téesz sok helyen nem volt demokratikus, hanem a falvakat a párttitkáro irányították éppen úgy, mint most. csak az agit prop osztály a feudális gondolkodást erősíti (legyen minden magántulajdonban, közösségi tulajdon, szövetkezet, részvénytársaság ne legyen), és ez egy feudális világot eredményez. az ágy fölé fel kell akasztani kispuskát. a magyar jobboldal 20 éve ezt a feudális logikát követi, a baloldal meg a szocialista logikát. szerintem mindkettőre szükség van, de egyik se vezet eredményre. szerintem nem ez a politika centruma. a politikai centrumban szerintem nincsenek pártok. szélsőségesek kiabálják tele ezt a mezőt.
süti beállítások módosítása