Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
23:26

Csütörtökön megkezdődik a magyar parlamentben az állampolgársági törvény módosítására benyújtott javaslat tárgyalása, amellyel a „kettős állampolgárság” kérdése a 2004-es eredménytelen népszavazás után immár hivatalosan is újra a magyar politika napirendjére kerül. Nagyon kíváncsian várom, hogy az általános vitában milyen álláspontot foglalnak el az egyes felszólalók, különösen az ellenzéki pártok soraiból, de a (leendő) kormányoldal érvelése is tanulságos lehet. Szokatlan téttel bíró a parlamenti tárgyalás egy olyan helyzetben, amikor a téma már napok óta vezető ügy Szlovákiában, ahol a választási kampány hajrájában a görög válságra adott reakciók miatt defenzívába került Robert Fico láthatóan ebben a kérdésben véli megtalálni a csodafegyvert. Vajon jól tette a Fidesz, hogy akaratlanul is a szlovák miniszterelnök segítségére sietett, vagy jobban szolgálta volna a magyar érdekeket, ha inkább a júniusi ottani választást követően áll elő javaslatával?

(Fotó: Népszabadság – Kurucz Árpád)

A mai sajtótájékoztatóján Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e célszerűbb későbbre halasztani a téma tárgyalását, a tudósítások szerint annyit mondott: ez álszentség lett volna. Talán valamivel egyértelműbben és részletesebben is fogalmazhatott volna, mert ebből a válaszból számomra nem derült ki, hogy csak az álszentséget akartuk elkerülni, vagy egyben okosak is voltunk.

Jogos elvárás lehet, hogy egy szuverén ország kormányzásra készülő politikusa ne egy másik ország belpolitikai konstellációihoz időzítse cselekvését. Árnyalja a képet, ha abban a szomszédos országban jelentős számban élnek olyan emberek, akiknek a sorsáért az adott állam alkotmányban rögzített felelősséget érez. Így a feladat összetettebb: miközben elvárható a Fidesztől, ügyeljen arra, hogy ne keletkezzen olyan látszat, amely szerint a szlovák politika mozgatja, irányítja vagy befolyásolja a budapesti történéseket, egyben az sem haszontalan, ha politikai tervezésnél figyelembe veszi a határon túl élő magyar közösség szempontjait.

Márpedig egyelőre úgy tűnik, hogy a törvényjavaslat benyújtása és tárgyalásának megkezdése jelentős hatással volt és van a szlovák választási kampányra, s inkább azokat erősíti, akiket a magyar politika szinte egyöntetűen kevésbé kívánatos partnereknek tart. Robert Fico a szavazás előtti utolsó napokban tálcán kapott egy olyan témát, amely alkalmas lehet a „harcra” és a „figyelemelterelésre” – ezeknél jobban semmi másra nem vágyhatott. Bár kétségtelenül van némi esély arra, hogy az állampolgársági vita és annak szlovákiai fogadtatása az ottani magyar szavazókat is mobilizálja, s ezáltal Fico mellett akár a magyar pártoknak is segíthet (amint azonban erre Csáky Pál okosan rámutatott, még ebben az esetben is inkább nehezítené a választások utáni tárgyalási helyzetüket: „már befolyásolta, lehet, a következő szlovák kormány összetételét”), összességében valószínűbb, hogy a nemzeti érdekeink szempontjából inkább negatív hatással lehet a júniusi választás eredményére.

Elképzelhetőnek tartom persze azt is, hogy van ezzel ellentétes értelmezés, szívesen is hallanék vagy olvasnék erről bővebben. Leginkább azonban azt tartom fontosnak - akár a témától függetlenül is -, hogy ne keverjük össze az erőt a butasággal, az önállóságot az önsorsrontással. Legyen a magyar politika határozott és büszke, mert a sajnos több alkalommal tapasztalt érthetetlen gyengeség és túlzott alkalmazkodás még soha nem vezetett eredményre. A valóban örvendetes retorikai változás azonban ne jelentse azt, hogy egyben az eszünket is elveszítjük; nem alárendelődni és behódolni kell, hanem gondolkozni, ha lehet akár előre is…

xxx

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr162014323

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem, nem, soha! 2010.05.21. 15:14:11

Orbán Viktor, noooormális vagy? Trianonozol? 2010-ben? Az EU elnökségünk küszöbén? Közvetlenül a választások után, mintha csak erre vártatok volna? Legalább őszintén, meggyőződésből tennéd. De nem, "szakmai" alapon, higgadtan, számí...

Trackback: Hidegháború: Magyarország vs. Szlovákia 2010.05.19. 10:20:21

(I. (sokadik) felvonás) "Jobbkor" nem is jöhetett volna a kettős állampolgárságról szóló fideszes kezdeményezés- mondta Bugár Béla az ATV Jam című műsorában.   A Híd-Most elnöke szerint a javaslattal a legnagyobb baj az, hogy a bajban l...

Trackback: Viktor, monnyá le! 2010.05.19. 10:16:06

Viktor monnyá le! Igen! Máris látható és tapasztalható, hogy nem vagy képes az ígéreted betartani, amire "szerződtünk" a forradalmi szavazófülkék árnyékában! Kaptál kétharmadot? Kaptál! Kaptál hideglelést a csontvázaktól, kaptál lehetőséget

Trackback: Mit kezdjünk Szlovákiával? 2010.05.19. 09:41:53

Hosszú távon az egyetlen sikeres külpolitikai stratégia az, ha okosabbak, jobbak és gazdagabbak vagyunk, mint mások. Robert Fico ismét elemében van. Martonyi János pozsonyi látogatása után a szlovák kormányfő kijelentette, „ha a (kettős állampo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lt aldo raine 2010.05.18. 23:32:08

azaz tömören összefoglalva a bejegyzést: az időzítést elbaszta a fidesz. pont.

Ting Fu doktor 2010.05.18. 23:35:31

Szerintem ez az ügy túlnő a Fidesz időzítésén.

Itt arról van szó, hogy 8 év önfeladó, "merjünk kicsik lenni", meghunyászkodó külpolitika után merjünk a sarkunkra állni és ne a szlovákokhoz mérjük a tetteinket.

Ez ügyben nincs miről tárgyalni a szlovákokkal. Ez 100% magyar belügy. Tájékoztatni lehet és kell is, az viszont megtörtént Martonyi útján.

Szlovákoknak most meg kell tanulniuk, hogy más szelek fújnak.

Arról nem beszélve, hogy Fico saját magát hergeli be és ezzel a saját pozicióit rontja. Ugyanis ez az ügy túlmutat a magyar-szlovák kapcsolatokon. Ha szlovákia bármilyen szankcionáló ellenlépést tervez bevezetni, ahhoz lesz szabuk a németeknek, cseheknek és lengyeleknek is.

shannon 2010.05.18. 23:37:51

Én sem értem hová ez a nagy rohanás. Bőven ráért volna a kormány megalakulását követően beterjeszteni ezt a szimbolikus törvénymódosítást.
Ugyanakkor gyomorforgató amit a szlovák kormányfő művel. Ott is katasztrófális az árvíz helyzet, a görög segély csomag miatt megborul a költségvetésük és mégis a magyar kérdés a központi kampánytéma.
Száz szónak is egy a vége: Fico bekaphatja!

darkmustang 2010.05.18. 23:37:51

Ez a bejegyzes most kifejezetten tetszik :)
A tobbi "csak" tetszik :)

Ting Fu doktor 2010.05.18. 23:42:59

Kedves Gábor!

Ami az értelmezést illeti:

Éles paradigmaváltásra volt és van szükség. Hitem szerint a 8 éves MSZP-SZDSZ kormány olyan szélsőségesen szervilis és gyáva külpolitikát folytatott, hogy ebből a helyzetből csak világos és egyenes tettekkel lehet kimozdulni.

A helyzet értelmezésében szerintem nagy szerepe lesz annak, hogy ezt az újabb konfliktust hogyan kezeli a nagyvilág és Európa. Az előző hsz-ben írtam, hogy a szlovák válaszlépés biztosan érinteni fog más országokat is. Ha ügyesen lobbizunk, akkor most szinte diplomáciai karantéba lehet szlovákiát kergetni. Ehhez pedig most az kell, hogy Fico minél jobban és irreálisan behergelje magát. Ebben per pillanat jó úton vagyunk ;-)

Arról se feledkezzünk el, hogy Lajcák külügyminiszter egy amerikai szenátor szavait tudta idézni ma, az Ő érveiket alátámasztandó. Legalább MI ne legyünk álszentek és tudjuk jól, hogy ezeket a véleményeket kilóra meg lehet venni az USA-ban. A kérdés, hogy melyik ország mennyit hajlandó szánni a washingtoni lobbyra. Szlovákia ebben sajnos jobban járszik mint mi. DE itt sem késő változtatni.

Ting Fu doktor 2010.05.18. 23:46:29

@shannon: Szerintem a Fidesz ezzel taktikailag hibázott (szlovák választások), de stratégiailag helyesen járt el (szimbólikus ügy, elsők közt a helye)

panelburzsuj 2010.05.18. 23:47:54

@shannon:

Fico bekaphatja.

Orrbán bekaphatja.

Oszt mégse Fico meg Orbán, hanem a felvidéki magyarok fogják bekapni. Eddig ez az egyetlen biztos eredménye ennek a balhénak.

Ting Fu doktor 2010.05.18. 23:48:16

@lt aldo raine:

Csöndben jelzem, hogy szlovákoknak nem lehet ezt jól időzíteni. Nem hozzájuk kell mérni ilyen fontos nemzetpolitikai kérdést.

lorantka_a_gall 2010.05.18. 23:49:05

Egyetértek az előttem szólókkal. Ne Ficakékhoz igazítsuk a dolgokat, az, hogy kinek és milyen feltételekkel adja meg az állampolgárságot Magyarország, ahhoz Szlovákiának semmi köze nincs. Főleg, hogy náluk elég a (kettős szlovák) állampolgárság megadásához, hogy valaki "érdeklődik a szlovák kultúra iránt". LOL. Vihar a biliben, a tót atyafiaknak viszket, hogy nincs történelmük, kultúrájuk, stb. A gond az, hogy a biliben ott van pár százezer magyar is. De azon milliónyi (körzetátrajzolásoktól Malina Hedvigig) sunyiság után egyrészt igazodni sem szabad hozzájuk, másrészt nem is lehet mást várni.

Remélem, lesz még (majd, valamikor) magyar országgyűlés Pozsonyban! :)

shannon 2010.05.18. 23:51:42

@panelburzsuj:
Szegényeket eddig is szívatták, ahogy bírták. Sajnos ezután sem lesz változás...

Ting Fu doktor 2010.05.18. 23:51:59

@lorantka_a_gall:

Van erre törvényes megoldás :)

Minden magyar igényeljen szlovák államporgáságot (mert ugye náluk lehet 2-ős állampolgárság, ami szavazati joggal is jár), majd a következő választáson szavazzunk mindanyjan egy magyar pártra ;-)

lorantka_a_gall 2010.05.18. 23:53:05

@Ting Fu doktor: érdekes ötlet. Utánanézek, mi kell hozzá.

ssszt 2010.05.18. 23:54:34

Idézek a Kitekinto.hu cikkéből:

"A szlovák parlament 2005-ben hasonló törvényt fogadott el, mint amilyent a magyar országgyűlés tervez elfogadni – áll a Magyar Koalíció közleményében. A 40/1993-as állampolgárságról szóló törvény módosításáról van szó, amely a szlovák állampolgárság speciális, gyorsított eljárásban való megszerzését teszi lehetővé a külföldön élő szlovákok számára. A szlovák törvény az állampolgárság gyorsított eljárásban való megszerzéséhez enyhébb feltételeket támaszt, mint a magyar javaslat. A szlovák állampolgárságot gyorsított eljárásban igénylők számára nem kötelező a szlovák nyelv ismerete sem, elegendő, ha két tanú – két határon túli szlovák – bizonyítja, hogy a kérelmező – külföldi állampolgár érdeklődik a szlovák kultúra iránt.

Ezt a törvénymódosító javaslatot 2005. május 20-án a szlovák parlament jelenlevő mind a 138 képviselője megszavazta – beleértve Robert Ficót, a szlovák parlament akkori képviselőjét is. Az MKP értesülései szerint a szlovák szervek nagyon engedékenyen alkalmazzák a törvénynek az állampolgárság gyorsított eljárásban való megadására vonatkozó ama feltételét is, hogy a kérelmező legalább három éven át lakhellyel rendelkezzen Szlovákia területén."

lorantka_a_gall 2010.05.18. 23:55:47

@Ting Fu doktor:

Szlovák Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége
1143 Budapest, Stefánia út 22-24. +36 1 460 9010

Honlapot nem találtam, ahol meg lehetne nézni, a héten még beballagok és megérdeklődöm az eljárást. Ha jutok vmire, beírom majd az aktuális poszthoz.

ubul2000 2010.05.18. 23:55:54

@lorantka_a_gall: Hú, egy platformra kerültünk! Vagy eddig is ott voltunk? :)))

Diocles 2010.05.18. 23:58:58

T. Török Gábor!

"Talán valamivel egyértelműbben és részletesebben is fogalmazhatott volna, mert ebből a válaszból számomra nem derült ki, hogy csak az álszentséget akartuk elkerülni, vagy"

Azt hiszem, h Ön is, mint sokan mások, áldozatul esett az MTI manipulációjának.
A mandiner című blogra írtam erről egy bejegyzést, idézetekkel, ajánlanám mindenki figyelmébe, talán tisztázódik a félreértés:

mandiner.hu/cikk/20100518_orban_nem_ulunk_fel_provokacioknak

az első hozzászólást ajánlom MINDENKINEK elolvasásra, ebből világosan kiderül, h egy nagyon csúnya MTI-manipulációról van szó...

panelburzsuj 2010.05.19. 00:00:29

@shannon:

Dehogynem lesz változás. Még jobban szívatják majd őket.

lorantka_a_gall 2010.05.19. 00:02:52

@ubul2000: Vannak kérdések, amiben eddig is egy platformon voltunk, és vannak, amikben sztem soha nem leszünk egy oldalon. Pl ha azt mondod, h a fű zöld, és az ég kék, akkor nem fogok csakazértis ellenkezni, viszont ezt elvárom a részedről is.

Mellesleg délvidéki vagyok, 7 évbe tellett magyar állampolgárságot kapnunk, a nagyszüleim kint élnek. 2004 december 5. pedig keserves emlék.

török gábor 2010.05.19. 00:03:12

@Diocles: köszönöm! nekem is nagyon furcsa volt, nem véletlenül írtam bele a szövegbe, hogy a "tudósítások szerint".

Diocles 2010.05.19. 00:06:59

@Diocles:

berakom a teljes szöveget, h minden hozzászóló lássa:

"Tisztelt Mandiner-szerk!

ez talán egy külön blogbejegyzést is megérne, a nagyobb visszhang miatt:

így manipulál az MTI:

az index tudósítása:
"Beszélt arról is, hogy álszentség lett volna a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat benyújtásával várni a szlovákiai választások végéig, mert a szlovák kormány hangvételén nem változtatott volna semmit, amúgy is durva kampány zajlott volna."

az MTI tudósítása már csupán azt említi meg válaszként, h "álszentség lett volna".

Ugye aligha kétséges, h az utóbbi változatból Orbán messze rosszabbul jön ki, pökhendi kis mitugrásznak láccik, ráadásul mivel az MTI tudósítása megy a nagyvilágba, megkapják a szlovák sajtósok, így a gond nem csupán az, h ezek a szemetek a Fidesz elnökét akarják lejáratni (ez sem volna ugyan etikus, de sima pártpolitika, Vincze Mátyást (MSZP) elvégre azért rakták oda), hanem már más a szitu, Magyarország leendő miniszterelnökét járatják le, állítják be pökhendi tuskónak Slotával és Ficoval szemben..."

Ui.: ennek szerintem komoly következményei kell, h legyenek, hiszen nem a szokásos belpolitikai homokozóról van szó, hanem az MTI a leendő magyar miniszterelnök szavait enyhén szólva meghamisította, afféle pökhendi bajkeverőnek állította be egy nemzetközi konfliktushelyzetben...
(a magyar nyelv erre a magatartásra ismer egy szót, nem akarom leírni.)

ubul2000 2010.05.19. 00:08:35

@lorantka_a_gall: Megértelek, nem lehetett kellemes.
Csipőből soha nem szoktam ellenkezni. Sőt. Én - remélem kiderül a hozzászólásaimból - nem meggyőzni akarok másokat, csupán a véleményemet mondom el. És sokszor mások véleményéből tanulok, mégha nem is értek egyet vele.

bZsolt 2010.05.19. 00:14:10

Szerintem a Fidesz előre gondolkodott az ügyben, csak éppen nem az ország vagy a felvidéki magyarok érdekeit nézte, hanem a sajátját. Féltek, hogy a Jobbik elhalássza a témát, így még ha a Fidesz meg is szavazza a törvényt, a sikert a Jobbik aratja le, ezért minden áron előbb kellett lépni mint ők, gyakorlatilag az első nap az ügy élére állni. Ezzel kifogtak egy elég kövér szelet a Jobbik vitorlájából. Azért valahol meg lehet érteni...

Ting Fu doktor 2010.05.19. 00:25:18

@bZsolt: Ez igencsak elfogultan balliberális nézőpont...

szbi 2010.05.19. 00:29:20

Jól van ez így.

A Fico nyelv)rendőrség elkezd kutakodni az MKP székházában, akkor a mai szlovák politikai garnitúra végleg odakozmál. De azért a választó atyafiak megeszik.
Na már most a kérdés pusztán az: az egyre nagyobb hülyeségeket, amit a Fico-Slota tandem csinál, a magyarok hogyan segítik kommunikálódni Nyugaton. Sajnos, még nem állt fel egy tisztességes nyugatra "sugarazó" csapat. Ki kellene használni a lehetőséget. De hogyan?

2: a felvidéki magyarok sorsa egyre kevésbé függ a szlovák kormánytól. Egy államszövetség részei vagyunk. Még ha be sem jutnak a parlamentbe, van rá esély, akkor is rengetek politikán túli segítési lehetőség van. P.: a Selye Egyetem áthozatala Komáromba. Egy buszmegállóval több a felvidéki diáknak. De ez már csak végső lehetőség.

szbi 2010.05.19. 00:31:51

rengetek = pirulok

Tidal Wave 2010.05.19. 00:33:47

Ja, az MTI, és Vincze Mátyás. Nem szokásom a kuruc. info-val egyetérteni, de egyszer ott hívták az MTI-t Magyar Talmúdista Intézetnek.

Remélem, tényleg igazak voltak azok a hírek, miszerint megszüntetik az egészet. Nem lehet azt megengedni, ami 98-02-ben az első Orbán kormány idején volt, amikor az ilyen Vincze Mátyások, Agárdi Péterek és hasonlók tenyésztek az MTI-ben, MTV-ben meg az MR-ben és az ORTT-ben. Akiknek az volt a fő baja, hogy miért van déli harangszó, meg hogyan merészel interjút adni Orbán hetente egyszer a rádiónak (mikor Obama, Sarkozy vagy Merkel ugyanezt teszi, csak ott senki nem teszi szóvá).
Na igen, akkor védte őket a kétharmad, most ideje lesz itt is rendet vágni végre.

bZsolt 2010.05.19. 00:38:53

@Ting Fu doktor: azt írtam, hogy x párt (Fidesz) nem akarja, hogy y párt (Jobbik) elhódítsa a szavazóit (ami érthető, egyik párt sem akarja), ezért tette amit. Ebben mi a balliberális?

Diocles 2010.05.19. 00:47:28

természetesen a Népszabadság sem hozza le Orbán mondatát szöveghűen (noha a tudósítójuk, Csuhaj Ildikó ott volt, és szorgalmasan jegyzetelt), csak az MTI manipulációját, de ezen már meg sem lepődöm...

"Arra, hogy nem lett volna-e célszerűbb elcsúsztatni a kettős állampolgárság témájának napirendre vételét, Orbán Viktor úgy reagált: „az álszentség lett volna”."
nol.hu/lap/vilag/20100519-orban__nem_ulok_fel_a_provokacioknak

a teljes mondat mégeccer az indextől:
"Beszélt arról is, hogy álszentség lett volna a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat benyújtásával várni a szlovákiai választások végéig, mert a szlovák kormány hangvételén nem változtatott volna semmit, amúgy is durva kampány zajlott volna."
index.hu/kulfold/2010/05/18/fico_parbeszedet_kovetel/

Ugye mennyire más? Ég és föld.

Az MTI-nél és a Népszabadságnál az jön le a gyanútlan olvasónak, h "jéé, ez a barom tojik mindenre, még a taktikai szempontokra is, mert elszállt magától, és csak emiatt nemzetközi konfliktust okoz", a teljes mondatból azonban kiderül, h azért terjesztette be, mert véleménye szerint Fico mindenképp kampánytémává tette volna (ezen lehet vitatkozni, szerintem ez igaz), így egy-két hét csúszás nem oszt, nem szoroz.

Ez (volt) az MTI Magyarországon 2010-ben.

DogmaMentes 2010.05.19. 00:51:09

a duna tv megoldotta mti nélkül is :)
a video utolsó pár mondata akár külön posztot is érne

DjKaller 2010.05.19. 01:03:15

Valóban az időzítés problémát okozhat, de előidézheti ennek az ellenkezőjét is, ha Fico sokat ugrál még a témán és valóban megpróbálják elvenni a felvidékiektől a szlovák állampolgárságot, az véleményem szerint nem menne le az EU torkán.

A Fidesz eddig is előkelő helyen volt az Európa Parlamentben hisz OV mégiscsak a Európai Néppárt egyik alelnöke. A szlovák - magyar konfliktus már eddig is felkavarta az állóvizet. Egy ilyen intézkedés kilátásba helyezése szerintem a mi oldalunkra hajthatja a vizet. Ha van két egymást maró fél, akkor nehéz köztük igazságot tenni, ki kezdte, ki mit mondott, ki az agresszívabb. Ez volt a jellemző a korábbi MSZP kontra Fidesz társalgásra is. Egy ilyen botlása a szlovák kormányfőnek egyértelműen bizonyíthatja az EU többi tagállama számára, hogy nem a magyar fél a hunyó. Mi semmivel sem akarunk többet, mint amit a régióban ill. az EU más tagállamaiban többen már réges rég megléptek, ahogy azt sszt hozzászólása mutatja a 2005-ben a szlovákok is.

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2010.05.19. 01:06:56

Remekül látja a dolgokat, Török úr. Az írásom belinkelését pedig külön köszönöm :) Megtisztelő!

vidori 2010.05.19. 01:11:15

Mindenki menekül a saját szélsősége elől: Orbán a Jobbik elől halássza el a témát, Fico pedig az SNS elől. Jobban nem lehet időzíteni, mert eddig mindig kampánytéma volt a magyarkérdés. Fico-nak nincs magyar felmenője, vagy valamelyik hangos szlováknak? Fel kellene nekik ajánlani a lehetőséget a kettős állampolgárságra, és máris ki lehetne fogni a vitorlából a szelet!

DjKaller 2010.05.19. 01:12:56

Köszi hogy beraktad a Dunás videót. Tanulságos volt megnézni, új fejlemények is kiderülnek belőle, pl. hogy Fico az EBESZ-t is értesíteni akarja az ügyben és hogy Mikulás Dzurinda az Európai Néppárton keresztül akar minket jobb belátásra bírni.

Ez azért szép, mert saját magát megy "feljelenteni". Ezzel csak nevetségessé teszi kormányát, pártját. Olyan országoktól vár megértést, akik maguk is rendelkeznek hasonló törvénnyel. Különben is ez egy ország belügye. Más dolog megadni valakinek valamit és más elvenni, pláne úgy hogy ott él abban az országban. Ez a legújabb szlovák fenyegetés a II. VH utáni lakosságcserét idézi fel bennem és azt mikor a magyar lakosságot másodrendű állampolgárnak minősítették és megvontak tőlük alapvető jogokat.

Arp1 2010.05.19. 02:00:38

Az eddigi évek megmutatták, hogy bármit lehet "tárgyalni" Ficoval, semmilyen megállapodás nem hoz eredményt (javulást a szlovákiai magyarok helyzetében).

Fico diktálta eddig a helyzetet. Eddig mindig a szlovák vezetés lépett valamit, amire a magyar diplomácia "beijedt", és "tárgyalni ment". Ez olyan képet festett az egészről, hogy Fico úgy rángatja a magyarokat ahogy akarja.

A legfontosabb dolog amit Fico el akar érni az, hogy a magyar diplomácia "raportra menjen", és Fico mutogassa magát, hogy lám, megint ő diktál. Neki ez a fontos, hogy a híradások őt mutassák, amint különböző magyar jelességek a kegyeit keresik, amint Ő "tárgyal" velük.

Elhiszem, ha nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az ügyet. Ha szlovákiai magyarok megkapják a magyar állampolgárságot, akkor függőségük is csökken a szlovák hatalomtól. Hogyan lehet vegzálni egy szlovákiai magyart (például a nyelvtörvénnyel), ha az bármikor előránthat egy magyar útlevelet? Hogy ilyen helyzet valós lehetőség-e, nem tudom, de szerintem az ő logikájában ez jelenti a "nemzetbiztonsági kockázatot".

Egyetértek a fentebb kommentelővel, miszerint minél nagyobb felhajtást csinál Fico az ügyből, annál nagyobbat fog rajta bukni. Lehet hogy nem a mostani választásokon, de annál nagyobbat fog bukni később. Lehet hogy most írja saját Öszödi beszédét.

BonFire 2010.05.19. 03:07:12

Ez off, de olyan szép példája a Freudi elszólásnak, hogy sokszor lehet emlegetni:

"– És parlamenti alelnöki posztot lehet a Jobbiknak osztani?

– Hát... khm... szívem szerint azt se, de az még úgy elfér, mert hogy valaki alelnök, aztán utána soha nem kap feladatot. llyen létezik egyébként, hogy cím szerint elvisz egy alelnöki posztot, beül egy állami autóba azt' elfurikázgat, de mondjuk nem adnak neki ülésvezetést, vagy egyáltalán..."

(Szanyi Tibor nyilatkozata)

Bakker, és felfér a pofájára, hogy nyíltan beismeri, hogy több milliós fizetésekért _semmit nem csináló_ emberkék ülnek a parlamentben!!! Ez neki _természetes_! És ez az ember szintén bent ül a parlamentben. Illetve az ülésteremben csak ritkán tartózkodik, mert olyan láncdohányos a lelkem, hogy ha valami tévéstáb a parlamentbe meg egy politikust kifaggatni, mindig őt kapják lencsevégre a "dohányzóban".

Hát a kurva anyját az összes ilyen ingyenélő szarházinak, aki beül a tévébe, agyba-főbe pocskondiázza a Jobbikat, aztán még ez is kicsúszik a száján, ERRE BEZZEG nem csap le a riporter, hogy ez most tulajdonképpen hogy is van!!!

Hát a kurva anyját az ilyen birka szőke picsa riporternek is; az ilyet kizavarnám az utcára szart lapátolni!!! Magyar Királyi Tévé. Meg lehet keresni az archívumban. Pár napos riport.

Lev Menachem 2010.05.19. 03:45:16

Én egyetértek Fico-val és Orbánnal is. Vegye fel minden (az egykori) történelmi magyarország területén született szlovák a magyar állampolgárságot, egyben veszítse el a szlovákot. Ekkor gyak. nem lenne többé 1 szlovák állampolgár sem, és értelmetlenné válna ez az országnak csúfolt izé ott fent északon, ami történelmi és jogi hibákból/csűréscsavarasok miatt keletkezhetett..

Cserébe mondjuk kapnának autonómiát, és akkor nagyvonalú voltam.

jjulie 2010.05.19. 06:48:55

@Diocles:

a leendő magyar miniszterelnők nem egy istenség, mint aminek te beállítod

annyi tiszteletet érdemel, amennyit kiviv magának, nem pedig automatikusan jár neki a tisztséggel együtt

van akinek a szemében egy pöcs, van akinek a szemében isten, és e kettő között végtelen sok átmenet

ez így normális, és nem az a normális, hogy mindenkinek hasra kell esni a miniszterelnök szó hallatán

ha faszságot csinál, akkor azt annak kell minősíteni, ha megmondja a tutut, akkor pedig meg kell veregetni a vállát

DHV 2010.05.19. 06:58:21

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én nem vagyok nagyon otthon a szlovák politikai térképben, úgyhogy idemásolom amit wikipedián találtam a legutóbbi szlovák közvéleménykutatásokról.

January 2010,February 2010,March 2010,April 2010

Smer (Fico) :41.4%,38.6%,38.4%,36.8%
Slovak National Party (Slota):6.2%,6.2%,6.3%,8.6%
People's Party – Movement for a Democratic Slovakia (Meciar):6.5%,5.8%,5.4%,5.4%
Slovak Democratic and Christian Union – Democratic Party (Dzurinda):15.2%,11.3%,14.3%,13.6%
Freedom and Solidarity:5.1%,9.6%,8.6%,11.5%
Christian Democratic Movement:9.0%,9.6%,9.7%,8.6%
Most–Híd:5.2%,5.6%,6.9%,5.1%
Party of the Hungarian Coalition 5.6% 5.1% 5.2% 5.1%

Damján · http://magyarispita.blog.hu/ 2010.05.19. 07:07:33

Gábor, egy dolgot felejtettél el: ha nem születik törvényjavaslat/törvény a tót választások előtt, akkor is kampánytéma lett volna az ügyből. Miért?
Mivel a kettős állampolgárság évek óta a jobboldali pártok egyik fő szimbolikus ügye, egyszerű kommunikációs ujjgyakorlat a kampánystratégák részéről mint puszta feltételezést bedobni. (Az egyértelmű, hogy sokan akarnak a magyar kártyával szavazókat nyerni.) Ekkor még az is ront a helyzeten, hogy 1) sunyinak tűnünk (direkt várunk, ezzel befolyásolva a választást) 2) ennél erősebb intézkedést is vizionálhatnak (így legalább ismert a törvény szövege) 3) amikor a választások után bevezetjük, kommunikációs hátrányba kerülünk (ugye, hogy jól megmondta Fico/Slota, ezek tényleg be fogják vezetni..)

Szóval az időzítés nem lett volna jobb később sem. Egyértelműen: minél hamarabb, annál jobb. Azt pedig csak a szélsőséges elvakultak gondolják, hogy a határon túliaknak nem kéne kettős állampolgárságot adni.

jjulie 2010.05.19. 07:11:55

@Arp1:

volt ugyebár egy hosszú periódus, amikor egy államban együtt élt tót és magyar, és a magyar kitörölte a seggét a tóttal, csak azért mert az tót volt, éa a magyarnak pedig volt hozzá ereje

nem gondolod, hogy a szlovák arról ábrándozott eközben, hogy ezt visszadja, ha egyszer megerősödik?

azon a területen amit ma szlovákiának neveznek, nem volt magyar többség soha, csak több politikai meg fegyveres erő amely érvényesíteni tudott magyar érdeket, viszont ez az erő már kb 200 éve nem magyar erő volt, hanem habsburg katonai és közigazgatási erő

1848 tavasza és az első magyar minisztérium nem a habsburgokról szóló független magyar államról szólt, hanem a magyar érdekek fokozottabb érvényrejuttatásáról a habsburg fegyveres erő álltal egybentartott birodalomban

azon az 1848-történelmi magyarországon nem volt magyar többség, és erő sem, a vágyot magyar fölény fenntartásához

felróhatod a magyar ősőknek, hogy miért nem voltak olyan kemények és kíméletlenek a területükön mint pl a franciák a sajátjukon, és akkor ma nem lenne szlovákia, és ez az orbán focó meccs

így ma a sohanemvolt magyar szupremácia bűvöletében élni, és annak a helyreállításán dolgozni lehet, de pótcselekvésnek tűnhet

lüke 2010.05.19. 07:20:14

@jjulie:
hhmm
ezt azért túlhaladta az élet,(Ottó is ezt mondaná)
no meg a történelem
mi is van a Benes dekrétummal....?
meg az am. kötődésű Masarykkal?

lüke 2010.05.19. 07:25:49

a magyar sajtó idejár:)
bravó, TG! /TG egyesíti:)/
remélem:
-a hangnemre
is figyel,mer itt is csak egy két kirívó eset van
- s leveti pongyoláját,a pontatlanságot
no meg a kontextusból a szöveg kiragadást és az azon való lovaglását
(s bár látnám itt pl Váncsát,aki az 50-s éveket idézi nekem ,az írásaival:)

Malachi 2010.05.19. 07:26:38

@DHV: Fico, Slota, Meciar, öregem, mennyi bizalomgerjesztő remek ember.

lüke 2010.05.19. 07:34:40

@Malachi: naja
és mi vagyunk a nacionalisták
a nyugat sajtójában:)

László56 2010.05.19. 07:54:56

Szép jó reggelt Mindenkinek

Már csak azért is örömmel olvastam Török Gábor bejegyzését mert ezen keresztül is láthatóvá lettek a médiák manipulációs lehetőségei. Megmutatja nekünk hogy mennyire óvatosan kell bánnunk az információkkal. Információk tömkelege sem mentesít bennünket a saját gondolataink fejlesztésétől és az egyéni logikánk használatától. Mi sem mutatja jobban hogy nem ítélni és elítélni kell, hanem a szakszerűségre és szakértelemre kell törekedni. Ezért a politikát sem az ideológiai nézőpontból kell megvizsgálni, hanem az érdekszövetségek szempontjából. És még ez sem mentesít bennünket a tévedések lehetőségeitől.

Mindez azonban nem nem változtat azon a tényen hogy az anyaország nem jól időzített a kettős állampolgársággal és ezáltal nem jó szolgálatot tett a szlovákiai magyarok helyzetének a javítására. Ezt egy külpolitikai melléfogásnak is lehetne nevezni. Az anyaország külpolitikájának csak az lehet a célja hogy a országon kívül élő magyarok helyzetén javítson és integrálja őket a saját nemzetünkbe, mégpedig anélkül hogy a szomszédos országok szuverenitását megsértse.

Mivel azonban a politikában a látszat sokszor többet számít mint a tények, éppen a látszatot kell elkerülni. Ez az ami a kettős állampolgárság időzítésével nem sikerült. Nem csoda ha ezt a politikai ellenfél meglovagolja és a saját céljaira kihasználja. Mi sem tennénk másképpen ha valaki nekünk egy ilyen nem várt ajándékot kínál fel. A külpolitikánk most a saját helyzetén rontott. Hiszen az erőpolitika nem megoldás, mert ahelyett hogy simítaná a helyzetet, csak rontaná. Ugyanakkor a kettős állampolgárság megoldásának az elhalasztása a saját gyengeségünkre utalna és ezáltal most már hibás szignál lenne. Itt nem marad más, -azon kívül hogy tanulunk ebből a fiaskóból-, mint a legkevesebb kommentárral végigcsinálni azt amit elkezdtünk. Most és itt kellett volna azt a gondolkodási sémát használni: globálisan gondolkodni és lokálisan cselekedni.

Arp1 2010.05.19. 07:55:47

@jjulie: Ne haragudj, de mi közöm, közünk nekünk 2010-ben a történelmi Magyarország kissebségpolitikájához? Területileg és morálisan. Élvezzünk, mi, itt, most a régi nagy-Magyarországból adódó bármi előnyt? Szlovákiához képest?

Pont a régi Magyarország utódállamaiban nagy szokása van erőltetni a "töröljük el a múltat" hozzáállást, vagyis kihangsúlyozni az ország nemzeti jellegét a régi közös állambeli múlttal szemben. Ha ez így van, akkor most is "felejtsék el a múltat", és viselkedjenek úgy. Szerinted ilyen "a magyarok túl jól tudnak magyarul" beszólásnak bármi értelme lenne francia-német viszonylatban? Hogy például Strasbourgban beszólna így egy francia egy németnek? Pedig ott is voltak súrlódások.

De szerintem egyáltalán nem ez vezérli Ficot. Ficot az vezérli, hogy ő legyen lépéselőnyben, ő diktálja "az ügyeket", ő legyen a hírekben.

lüke 2010.05.19. 07:58:34

@László56:
hűha
ilyen nagyot :
"globálisan gondolkodni és lokálisan cselekedni"
s nem is így hívták:)
még csak kevés politikus vagy párt tett:)

lüke 2010.05.19. 08:01:44

@Diocles:
így volt ez Masaryk és Benesék idejében is !
a magyarellenesség ,az nem számított, az a megtorlás része volt

b p 2010.05.19. 08:15:51

lehet, hogy a szlovákiai megyaroknak nem érdeke a siettség, de Orbánéknak igen: marad ellenségkép a rossz időkre. Kár, hogy ezért beáldozzák a honfitársaikat.

Videofon 2010.05.19. 08:28:11

Az időzítésről:
Orbán értelmezése szerint a kettős állampolgárság megadása a népszavazás többségi szavazatainak érvényesülése. Ezért azt a főhatalomnak, az Országgyűlésnek kell előterjesztenie, megalkotnia, elfogadnia. A kormány megalakulása után a főhatalom és a kormány megosztva terjeszt elő törvényeket. Orbán fontosnak tartotta, hogy a főhatalom az állampolgárságról akkor törvénykezzen, amikor egyedüli törvény-előterjesztőként van jelen a hatalmi térben. Ez csak néhány napig lehetséges, ameddig nem esküszik fel az új kormány.
(A gyakorlati politikai haszna pedig az, hogy a szlovák diplomáciának nincs kivel tárgyalnia.)

pad78 2010.05.19. 08:33:33

@jjulie:
"volt ugyebár egy hosszú periódus, amikor egy államban együtt élt tót és magyar, és a magyar kitörölte a seggét a tóttal, csak azért mert az tót volt, éa a magyarnak pedig volt hozzá ereje"

Vagy nemzeti hőst csinált belőlük, mint pl. Kossuthból.

(Nem megkérdőjelezni akarom, mert sok igazság van abban, amit írsz, de itt-ott összetettebb a kép. Pl. ez az egész kérdés a 19. sz. közepéig nem is merült fel élesen. Vsz. Madách sem úri passzióból tanult meg szlovákul.)

lüke 2010.05.19. 08:55:04

@pad78: na ez tulzás:)
a több nyelvűség Sztregován,szlovákok lakta faluban természetes:) volt
/hat idegennyelven (német, francia, szlovák, angol, latin, ógörög) tudó Madách /
ahogy Pozsonyban mindenki 3 nyelvet beszélt:) vagy Erdélyben is
a tudatlanság-mármint a nyelvek hiánya-
Trianon után- mikor monolinguálisak lettünk-, és
a második:1945 után,mikor el is zártak a gyakorlástól, a sajtó be se jöhetett, következett
S az ellenpélda Románia,bár a szászokat kivásárolta a német
állam,de sokan tudnak magyarul és aki románul tud
ma élvezheti előnyeit Dél-Eu-ban

lüke 2010.05.19. 08:59:05

@Videofon: igy van!
addig nem tud másról beszélni:)

flort 2010.05.19. 09:00:09

Jó reggelt!
Előre szólok, hogy eddig már többször találtam kívül magam a nemzeten, most pedig a "szélsőséges elvakultak" közé kerültem. Szerintem szükségtelen és fölösleges is, kivéve, ha a szimbolikus (jórészt blepolitikai) célokra akarják felhasználni. Különösen Szlovákia viszonylatában.
Most mindkét ország az EU tagja és hagyományosan rossz a viszonyunk, amiből mondjuk a Rajna-vidékén és attól nyugatra csak annyi látszik, hogy már megint ezek civakodnak.
Ráadásul az egy tévképzet, hogy a nemzeti pártok hördültek fel Szlovákiában: a Smer elvileg szoc.dem. (a Slota-féle párt kb. az ottani Jobbik), de az EU-ban Dzurinda, aki nem Fico kihívója épp' a Néppártnál lobbizik:

kitekinto.hu/karpat-medence/2010/05/18/dzurinda_es_radiova_magyarorszag_eljarasa_ellen_lobbizik/

ami azért talán óvatosságra intene.

Röviden: szerintem ez a kardcsörtetés nem tesz jót az eu-ban, és talán a korábbi konfliktusokat (Sólyom be-nem-engedése, nyelvtörvény, miegymás) is lehetett volna hűvös eleganciával kezelni, az elmúlt évek töketlensége és a várható arrogancia ("nem belepofázni, mi dolgunk", "majd a szlovák választások stb. után tárgyalhatunk, ha lesz kivel") helyett.

lüke 2010.05.19. 09:06:46

@flort:
ez mind tervezet, a pala'men' pedig új kormány hiányában (nálunk):
nem tud másról beszélni:)
a szlovákok meg választási kampánynak
egyszerűen átveszik,
lusták:)

lüke 2010.05.19. 09:13:39

felvidék ma:
felvidek.ma/
milyen nyelven gondolkodik?
Orwell hamar visszajön,de ő se gondolt volna, hogy a nyelv is számít-bár ismerte Kösztlert-, neki még azt tanították:

ahány nyelv, annyi ember
F.Bacon

A gondolati szabadság jegyében, ehhez joga van minden gondolkodó embernek.

pad78 2010.05.19. 09:25:55

@lüke:
Ennek én sem állítottam az ellenkezőjét.

"/hat idegennyelven (német, francia, szlovák, angol, latin, ógörög) tudó Madách /"
Feltételezem, hogy Madách egészen más motivációból tanult szlovákul, mint ógörögül. :)

Csak azt állítom, hogyha a felvidéki magyarok egységesen lábtörlőként kezelték volna csupán a szlovákokat, akkor nem tanulnak meg tótul. Nem nagyon tudok olyanról, hogy a 20. sz. vége előtt tömegek cigányul tanultak volna. :) (Még jelentős cigány lakosságú falvakban sem.)

Középső Nevem Déndzser 2010.05.19. 09:33:27

Bevallom nem olvastam végig teljes alapossággal az össes hozzászólást, de nem nagyon láttam a másik oldalról való megközelítést. Mi van, ha tudatosan időzítette? lehetett erre oka?
Szerintem igen, két végtelelnül egyszerű és logikus ok: üzenet a mindenkori szlovák kormánynak, hogy nem folytatjuk a megalkuvó külpolitikát és a minden áron barátkozást, mert akkor nyeltörvényt kapunk a nyakunkba. A második pedig szintén a napnál is világosabb: az elmúlt 6 évben elbizonytalanított, megbántott, eltaszított határon túlra szakadt magyaroknak mikor van szüksége egy nagy adag megerősítésre, ha nem a választási hajrában? mikor kell melléjük állni, hogy magyarnak tekintjük őket? Ilyenkor kérem, a fülkében mindenki egyedül van.
Arról pedig, hogy mennyire árt ezzel nekik nyilván lehet vitatkozni, rövid távon még lehet is ellenérveket találni, de ideje alapvetően jó irányba állítani a dolgokat, hogy haladni lehessen. Extra gyakorlatként próbáljuk meg behelyettesíteni a magyar választási kampányba, hogy a szlovákok kettős állampolgárságot adnának, annak aki kér. Adjuk ezt Gyurcsány, Mesterházy, Vona, vagy Orbán szájába. Milyen típusú embereket mozgatna egy ilyen soviniszta kiabálás? Ugye? Azoknak meg úgyis mindegy, nem?

Evehid 2010.05.19. 09:38:46

Kedves Gábor!

Mint frissen regisztrált, először is sok szeretettel és nagy elismeréssel gratulálok a blogodhoz! (Ha nem bánod, a tegeződésnél maradnék, nagyjából egy korosztály vagyunk, meg amúgy is én volnék a nő... ;)) Hónapok óta olvasom napi rendszerességgel. Egészen figyelemreméltó a segítséged - és a törzskommentelők segítsége! - a tájékozódásban.

A választási műsort a ti jóvoltotokból maradandó élményeim közt tartom számon. :D

A mai bejegyzéshez: én is úgy vélem, mint itt többen, hogy szlovák tekintetben nem létezett volna megfelelő időzítés. Nincs rajta sapka... Egyetértek azzal, hogy a Fidesz szempontjából előnyös volt az "interregnumban" bedobni. És azzal is, hogy ezzel a Jobbik egyik vezértémáját nyúlták le idejében. Kollektív lélektani szempontból viszont szvsz teljesen érthető a mostani "rohanás": több évi gyomorforgató szervilizmus után expanzívan ugrik ki minden lefojtott/elhallgatott és manipulált témakör. Szerintem szinte az összes ilyen elő fog kerülni a köv. két hónapban.

lüke 2010.05.19. 09:43:15

@pad78:
ez már jól kihegyezett:)

lüke 2010.05.19. 09:45:28

@pad78:
szerintem nem volt motiváció:
- gyerek volt, így is beszéltek vele
- a többire tanítatták,hogy ne unatkozzon otthon:)

lüke 2010.05.19. 09:48:25

@Középső Nevem Déndzser:
adnak,sőt
az összes szlovák rdsz-al szaladgáló autósnak letelepedést is

pad78 2010.05.19. 09:57:37

A poszthoz:
Szerintem érdemes megvizsgálni, hogy milyen lehetőségek álltak Orbán előtt, és melyikre milyen reakció volt várható. Alapnak kezelem, hogy a kampányban Orbánék már hónapokkal ezelőtt jelezték, mindenképpen lenne kettős állampolgársági törvény: nagyon más lehetőségük nem is volt a 2004-es kampányuk után.

Én ezek után három forgatókönyvet tudok elképzelni:
1. Ez valósult meg:
OV: Azonnal megszavazzuk a törvényt.
Fico: Keményen fellépünk a sötét magyarok ellen.

2. Amit ma sokan javallanak:
OV: A törvényt mindenképpen benyújtjuk, de csak a szlovák választások után.
RF: Az álnok (álszent?) magyarok bevallottan a szlovákok tönkretételére készülnek, csak most próbálják kijátszani az éberségünket. Nem baj, mi már kidolgoztuk a csodafegyvert, szavazzatok rám, és én megvédelek titeket.

3. Megoldás a la Göncz Kinga:
OV: A szlovák választások után meglátjuk, lesz-e valami az állampolgársági törvényből. Majd konzultálunk a szlovák külügyminiszterrel, hogy ajánlja-e a bevezetését.
RF: Megfutamítottuk a galád magyarokat. Ilyen bátor és határozott kormányra van megint szükségetek.

Az első megoldás mellett két érvet látok: 1. Ha most kiderül, hogy a magyar kettős állampolgársági törvény semmiben sem durvább, mint szlovák pandanja, akkor kiveszi a szlovák kormány kezéből a riogatás lehetőségét. (Nem kétlem, hogy Fico talál benne kifogásolnivalót, de nem mindegy, hogy mivel ijesztgeti a szlovákokat.) 2. Meglátjuk, hogy a szlovákok ténylegesen tudnak-e tenni ellene - az az érzésem, hogy semmit. Miután Fico így ráhergelte magát a témára, gáz lenne, ha semmi sem történne a magyar disznók ellenséges lépésére válaszul. Ha nem hördül fel a nemzetközi közvélemény azonnal (nem fog), akkor az visszacsaphat Ficoékra is. Kérdés, tudnak-e ebből politikai tőkét kovácsolni az ellenfeleik.

A másik két forgatókönyv mellett nem látok érvet: bizonytalanságban hagyja a szlovákokat a terveinket illetően, és az a Fico-féle szélsőségesek felé tereli az ilyennel befolyásolható választókat. Szerintem ebben a helyzetben még mindig a Magyarország számára legracionálisabb forgatókönyvet választották Orbánék.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2010.05.19. 10:01:25

Egyrészt bennem is felmerül, nem lett volna-e szerencsésebb a szlovák választások utánra időzíteni a kettős állampolgárságot, ha már 5 évig kibírtuk. Másrészt viszont trükkös, hiszen Fico hiába kezdeményez tárgyalást, még mindig Bajnai kormány van hivatalban, mire az egész kormányalakulás kifut és mindenki megtalálja az irodáját, már választanak is Szlovákiában... :)

Másrészt pedig: mi lett volna, ha a Fidesz nem nyújtja be? Borítékolható, hogy a Jobbik igen. Akkor meg ez lenne a csapdahelyzet, hogy elfogadja-e a kettős állampolgárságot, amit a Jobbik vetett fel, vagy hosszasan vitázzon róla időhúzó jelleggel... (az meg sokkal érdekesebben nézett volna ki külföldről, hogy a Fidesz-kétharmad ellenére Vona a karmester)

Szóval annak ellenére, hogy beletenyereltünk a szlovák választási kampány közelébe, 10 év múlva nem arra fogunk emlékezni, hogy melyik idióta (Slota, Fico) mit fröcsögött, hanem hogy egy 90 éves jogfosztást és annak sebeit végre gyógyítottuk kicsit egy jelképes lépéssel, az állampolgárság visszaadásával...

pad78 2010.05.19. 10:03:00

@lüke:
Eszembe se jutna megbántani ámblokk a cigányokat: vannak cigány barátaim, tisztességesek és kitűnő emberek egytől egyig. Csak hát tény, hogy a cigány, az nem volt velünk egy kategória a történelmi Magyarországon. Azt nem hirdette volna az ógörög meg a francia mellett egy magára valamit adó magyar nemesember. Ehhez képest természetes volt, hogy számos felvidéki magyar nemes tud szlovákul. És szerintem ez jól is volt így.

lüke 2010.05.19. 10:05:37

szerintem túldramatizáljátok
(ahogy a motivációs nyelvtudást,
amit csecsmőkorban kell kezdeni)
a szlovák-magyar/állampolgárság kérdést
semmi más nincs benne:

-ez egy választási igéret volt>

mi betartjuk!

(hisz az előző kormányok nem tartották a szavukat,sőt ezt is
mokírozták)

megj.
Mokíroz. Nyelv: fr, ném. csúfondároskodik, kigúnyol, nevetségessé tesz

jardel 2010.05.19. 10:08:33

Azon gondolkoztam, hogy a határon túli magyarokkal és Trianonnal kapcsolatos politika, ill. attitűd tulajdonképpen kinek szól és szerintem legkevésbé a HT magyaroknak. Nyilván számukra is fontos - szimbolikusan, mert EU tagként a két legnagyobb tömb számára praktikus jelentősége kevesebb van, mint 2004 előtt - de azt hiszem a magyar politika úgy általában kevés olyan dolgot tesz, amitől ezen nemzetrészek sorsa valóban jobbra fordulna, és itt gondolok arra, hogy hozzánk hasonlóan mondjuk egy erdélyi magyar sem székely himnuszt ebédel és vacsorázik, szóval praktikus intézkedések is kellenének. Szerintem rendkívül kevés pénzt is költünk rájuk, jobban lehetne forszírozni a diák és intézményi kapcsolatokat stb. a felvidéki magyarokkal meg sokat dobna a kapcsolatokon az Ipoly-hidak megépítése (ebben tényleg az első Orbán-kormány jeleskedett), de ehhez partner kell a másik oldalon és kérdés, hogy így lesz-e. Ha Slota kiesik a parlamentből, akkor sztem erre van esély, ha nem, akkor kevésbé, kérdés, hogy ezt mennyire befolyásolja a magyar állampolgárság szabályozása. Számomra egyébként érthető Fico kampánya, hiszen neki Slotát kell kinyomnia és ha ez sikerül, akkor Fico-val egyedül szerintem jobb esély van a megegyezésre mint így.

lüke 2010.05.19. 10:11:30

@pad78:
mint minden jobb módú családban- anno:) until 1945
volt frájli-német- és madmasell-fr- nevelőnő
(nem a nemesség meg a ....kérdése)
/ebből már az angolt könnyen össze lehet hozni:) pláne latin alappal/

láttál már cigány nevelőnőt?
pedig nem is hülyeség:)

nestrot10 2010.05.19. 10:11:34

Nekem mindegy hogy a külföldiek, vagy belföldiek, de valaki rúgja seggbe ezt a kis gonosz törpét, és zavarja el a Fityisz bandájával együtt...! Fico megtehetné ezt a szívességet, különben polgári forradalom lesz...és nem a szavazófülkékben!!!!

Flúgatlan 2010.05.19. 10:12:41

Orbán helyesen tette, hogy nem várt. Jogszerű a lépés, igaziból nem lehet belekötni. A halogatást is felhasználták volna a szlovák nacionalisták. 8 év "megértő" magyar külpolitikája javított a helyzeten? Nem! Akkor ezt nincs értelme folytatni. Ha gyorsak vagyunk, a szlovák választásokig akár már Szlovákiát csitító nemzetközi reakciók is befuthatnak.

Az MTI-t meg számon kell kérni a hamisításért.

lüke 2010.05.19. 10:14:42

@lüke:
na igen:)
és az EU-ban nincs is jelentősége, 2004 előtti a felvetés,
főképp az Erdélyben levőknek szólt,
de MOST a szlovákok csinálnak belőle választási habot:)

maradiak vagyunk:)

MazdásPali 2010.05.19. 10:15:56

A Fidesznek muszály olyan látszatintézkedésekkel lekötni a hazai szavazóbázist és a szélsőjobbot, amellyekkel kihúzhatja októberig az önkormányzati választásokig. Nem akarja ugyanis elkövetni azt a hibát, amit Gyurcsányék. Az igazi döbbenet, majd Októberben lesz, nagy írtások lesznek az önkormányzatoknál. Nekem az is furcsa, hogy a dolgozó prolikat a központi irányításba még csak most kezdik interjúztatni, vagyis annak ellenére, hogy már jó előre lehetett tudni a Fidesz győzelmet, csak a vezetőket választották ki, de a munkát elvégezni hivatott szakembereket még csak most keresek

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.05.19. 10:17:51

@Ting Fu doktor: A bejegyzésből egyértelműen kiderül, hogy az erősödő magyar jobboldal a szlovák nemzeti oldalnak ad növekedési lehetőséget.
Ebbe a vitába se a csehek, sem pedig a németek nem fognak belefolyni. Majd csak figyeld meg.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2010.05.19. 10:21:32

@lüke:

"és az EU-ban nincs is jelentősége, 2004 előtti a felvetés,"
Azért Ukrajna és Szerbia még egy jó darabig nem lesz EU-tag.
A többiek esetében tényleg inkább jelképes gesztus, bár pánt Szlovákiában, talán van jelentősége ennek is, ugyanis már baromira unhatják az ottani magyarok Fico és Slota kirohanásait... és törvényeit (pl nyelvtörvény, hazafiassági törvény, csak hogy két Rákosi-szintű alkotást említsek)

CSENDES 2010.05.19. 10:23:33

@Diocles: Nem igazán értem, mert a sajtótájékoztató MTI-s anyagát a FIDESZ honlapja is tartalmazza, minden megjegyzés nélkül. Kattints rá a TG. szövegben a sajtótájékoztatóra, és onnan megnyílik a FIDESZ honlapon szereplő szöveg.

Rá Dios 2010.05.19. 10:28:43

@Ting Fu doktor:
A Román vagy a Szerb királyság is kezdeményezhette volna az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő nemzetiségek kettős állampolgárságát, de nem tették. Miért is? Orosz hátszéllel megpróbálhatták volna.
Vagy mi is arra készülünk, hogy egyszerűen elfoglaljuk az úgymond magyar, de már akkoriban sem színmagyar területeket?
Lesz világháború is, vagy megpróbáljuk korlátozni a konfliktust?
Senki nem gondolja végig, hogy az európai integráció egyik célja a határok légiesítése, az ember - akármilyen eu-nemzetiségű ember telejs önazonossága megőrzése mellett?
Persze, a politikusoknak nem az egyes ember véleménye, elégedettsége a fontos, hanem a tömeg, a manipilulálható, saját szolgálatába állítható tömeg. Azért meg nem drága - ironikus módon - ugynannak a tömegnek a pénze....

www.BiSex.hu (törölt) · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.05.19. 10:32:30

nem értem, miért ezzel kell foglalkozni, amikor:

likvidálták az országot

a friss diplomások elmenekülnek innen

nincs nehézipar
nincs könnyűipar
nincs mezőgazdaság
nincs építőipar
nincs egészségügy

nincsenek munkahelyek

az élelmiszerek árai a csillagokban

a szolgáltatási árak a csillagokban

emberek kerülnek utcára

családokat lakoltatnak ki

emberek halnak éhen

gyerekek éhesen mennek iskolába

gyerekek éhesen fekszenek le

emberek gondolkodnak öngyilkosságon, mert nincs mit enniük

Vajon kinek érte ez meg?
Milyen nemzet fiainak éri így meg, hogy ennyire tönkretegyék Mo.-t, likvidálják a magyar lakosságot, és halálra ítéljék?
Melyik nemzet fiainak éri ez meg?

ps:
(mindenki tudja, és ez csak költői kérdés volt)

Balaint 2010.05.19. 10:32:36

Az én értelmezésemben azt jelenti ez a kijelentés, hogy nem a misztikus "piacok" meg a "környező országok érzékenysége" lesznek a második Orbán kormány számára a közmondásos kályha ahonnan elindul, hanem a magyar nemzeti érdek.

A paradigma váltás mindig felfordulással jár.

jo.e 2010.05.19. 10:33:38

@Ting Fu doktor: Ezzel teljesen 1et értek. Ha nem terjeszti be a Fidesz , akkor meg nem a ténnyel, hanem a feltételezéssel jött volna Fico.
Jól van ez így. Majd meglátjuk mi lesz, aztán reagálunk arra. Mozgó célpontra lövünk, tehát elé kellene célozni. Csak az a baj, hogy nem látszik merre szalad...
1ébként milyen ellenlépést is akar Fico? Aki kéri a másik állampolgárságot bukja auto. a szlovákot? Ez a francia-szlovák, német-szlovák, izraeli-szlovák stb.-re is vonatkozik v. csak a magyar-szlovákra ;) ?

vzsozso 2010.05.19. 10:34:53

Olvasgatva a hozzászólásokat, nekem csak az furcsa, hogy többen abban bíznak, hogy az EU nem fogja tétlenül nézni Fico bácsi ugrálását és majd szépen az orrára koppint, mi meg majd ujjongunk. Az utóbbi évek tapasztalata viszont az, hogy két, viszonylag kis tagállam marakodására általában csak annyit reagálnak, hogy "oldjátok meg egymás közt a problémáitokat, minket ez nem érdekel". Szerintem most sem lesz másképpen. Túlzott optimizmusnak érzem azt, hogy ebben a dologban az EU másképpen (durvábban) reagálna. De ne legyen igazam.

lüke 2010.05.19. 10:34:54

@Non est volentis:
nem is róluk beszéltem:)
a szlovákok habveréséről:)
Ukrajna Medvegyevvel:) a hátán még kemény dió

jól írod :
a hangnem olyan:),mint a szociálizmusban, ezt látták szegénykék,
már csak cipőjükkel kell az asztalt verni:)

tolsztoj 2010.05.19. 10:35:20

Talán nem tudják, ezért itt leírom:

Mi a különbség a magyarok és a szlovákok közt?

A szlovákok azt is keményen megvédik, ami soha nem volt az övék - jogtalanul kapták, vagy lopták...

A magyarok azt sem tudják megvédeni, ami egyértelműen az övék.... nos ennyi

lüke 2010.05.19. 10:35:56

@vzsozso:
az EU nem fog semmit s csinálni
nem is érti ,mi van itt:)

mucin 2010.05.19. 10:35:57

Nem hiszem, hogy esztelen lépés lett volna Orbánék törvényjavaslata. A szlovák valóság mellett nekik ugyanúgy figyelniük kell a magyar belpolitikára is: ha nem lépnek azonnal, akkor megtette volna azt helyettük a Jobbik, elorozva a témát annak jogos tulajdonosától. Trianon-emléknap mellett az állapolgárság könnyített megadása sokkal karakteresebb üzenet, a Jobbiknak pedig marad a szűkre szabott mellény, esetleg ősszel majd az önkormányzati zakó.

lüke 2010.05.19. 10:38:50

@Imre Laci:
a csehek?
csak olvasd el a
felvidek.ma-n
drukkolnak,a szlovákok ellen, mint a hoki vb-n,
vaj van a fejükön, Benes vaja:)

stratez 2010.05.19. 10:40:05

Azt egyszerűen nem tehette meg Orbán, hogy azt a töketlen és semmilyen eredményt fel nem mutató, káros külpolitikát folytassa, amit a balliberális kormányok. Ennek a tohonya és időnként már a nevetségességig megalázkodó politizálás vezetett a szlovák nyelvtörvényhez, Sólyom megalázásához, a Malina Hedvig-ügyekhez. Arról pedig, hogy ennek milyen következményei lesznek a szlovák választásokra, ha egyáltalán lesznek, az majd elválik, felesleges előre sopánkodni, és elég volt már az ürügykeresgélésből, hogy most pont miért ne vezessük be a kettős állampolgárságot, aminek már egyébként az elnevezése sem igaz. Csak arról van szó, hogy megkönnyítjük a magyar állampolgárság felvételét. Amit az összes környező ország már régen megtett, csak mi szerencsétlenkedünk.

papika 2010.05.19. 10:43:17

@pad78:
Igen, valami ilyesmit akartam írni én is, hogy minden más esetben még jobban jön ki Fico és Slota.
Így viszont szépen megszavazzák a törvényt, a szlovák állampolgárok látják, hogy a Ficoéknak habzik a szájuk, de hogy se a románok, se az európai unió nem tiltakozik, azaz ha szerencsénk van, egy csomó szlováknak leesik, hogy a Fico meg a Slota egy fasz, akik abból élnek, hogy viszályt gerjesztenek.

Megjegyzem még, tutira lefogadom, hogy Szlovákiában senki nem tudja, hogy nálunk a kampányban szlovák kártya azt jelentette, hogy nekik baszki milyen jól működő gazdaságuk meg adórendszerük van, nekünk meg milyen szar. Biztos attól dagadna a mellük és nem szavaznának ezekre a seggfej viszályszítókra.

sztd 2010.05.19. 10:45:51

A jövőbe nem látok, csak spekulálok, de szerintem az ügynek van egy olyan olvasata is, hogy a szlovákok csak beszélnek, de érdemben semmit nem tudnak tenni. Pl. a jelek szerint azt nem tehetik meg, hogy megvonják a saját állampolgáraik állampolgárságát. Legalábbis addig nem, amíg EU tagok.
Így viszont megjön a törvény, ők lebuknak a blöffel, és beégnek. Szóval a kampányban egy témában buknak egy adagot a tehetetlenségük fitogtatásával.

Nem állítom, hogy így történik, de ennek a lehetőségét valósnak gondolom.

MACISAJT 2010.05.19. 10:45:59

Egyfelöl, itt nem Fico győzelme a kérdés/probléma.
Az már rég eldőlt, anélkül hogy kettős állampolgárságot előterjesztette volna a Fidesz:
www.fn.hu/kulfold/20100514/most_is_gyozne_szlovak/

a BIBI ÉPPEN AZ hogy Szlovákiában a Bugár-féle Híd és a Csáky Pál féle szövetség egymást készülnek éppen kitolni a szlovák parlamentből.

Amúgy "Robert Fico a szavazás előtti utolsó napokban tálcán kapott egy olyan témát, amely alkalmas lehet a „harcra” és a „figyelemelterelésre” – ezeknél jobban semmi másra nem vágyhatott." ?

Talán ez elég lesz Ficonak arra hogy a következő kormányában ne legyen szüksége Slotára...

Ami pedig Orbánt illeti: nagy szükség van arra hogy a szlovák-magyar kapcsolatok gennyes tályogként feszülő kérdéseit valaki kifakassza és a sebet kitisztitsa.
Ez bizony fájdalmakkal jár. Viszont másképp a szepsis mindent elönt.

A Benes-dekrétumok, Sólyom köztársasági elnök kitiltása,
a szlovák nyelvtörvény, a Duna elterelése, a dunaszerdahelyi szurkolók megverése, a Tokaji ellopása...
mind-mind az elmúlt 8 év "merjünk kicsik lenni" politikájának eredménye.

Ennek most a legföbb ideje megálljt parancsolni.

panelburzsuj 2010.05.19. 10:46:04

Össze tudná valaki foglalni tömören, hogy a jelenlegi Fidesz-javaslat mely államok polgárainak milyen előnyöket/lehetőségeket kínál a kettős (Külföldi-magyar) állampolgárság kérelmezése esetén?

lüke 2010.05.19. 10:47:54

@papika:
ez jó:)
a szlovák rdszám! magáért beszél:)
láthatják!
és Rajkára, a zöldövezetbe költözött sok pozsonyi?
ez is menő:)

valasz a KE-nek 2010.05.19. 10:47:57

Örömmel látom, hogy mennyi okos érv sorakozott itt fel amellett, hogy nem kellett volna megvárni a szlovák választásokat. Kíváncsi lennék vajon Török Gábor átértékelte-e a véleményét ezek hatására?

Mivel szinte minden érv elhangzott már, csak ráerősíteni szeretnék a legfontosabbra. Mindenki számára világos volt, hogy a Fidesz és Jobbik számára a határontúliak állampolgársága egy kardinális kérdés, azt a törvényt be fogják terjeszteni és meg fogják szavazni. Előbb vagy utóbb, de meg lett volna mindenféleképpen. A szlovák választási kampányban ez a kérdés mindenféleképpen előjött volna, nem lehetett volna elkerülni akkor sem, ha a törvény beterjesztésével várunk a szlovák választások végéig. Tehát semmit nem nyertünk volna, ellenben fenntartottuk volna azt a rossz látszatot, hogy nincs gyökeres szakítás az eddigi, a "szomszédok érzékenységét" a magyar nemzeti érdekek elé helyező külpolitikával. A gyors beterjesztéssel nem veszítettünk semmit, de egy nagyon fontos lélektani győzelmet arattunk.

veny 2010.05.19. 10:49:37

A kérdés az, hogy hülyének nézzük-e a Fideszt vagy sem.

Értelmes, átgondolt döntést feltételezve ugyanis egyben azt is feltételeznünk kell, hogy a döntés előre látható hatása (legalább részben) azonos a céljával. Azaz azt kell gondoljuk, a Fidesz valamiért támogatja a mostani szlovák kormányt.

Ha erre határozott NEM a válasz, akkor viszont a döntés átgondoltsága kérdéses, hogy nagyon finom legyek.

Hirtelen nem is tudom, melyik a nagyobb baj... :(

lüke 2010.05.19. 10:49:59

@panelburzsuj:
csak az, aki tudja
mivel jár:)
válsztójog, segély, családi pótlék, rokkant nyugdíj?
hogy az előnyöket említsem:)

Yasashi Tanuki 2010.05.19. 10:50:14

Ficónak ezek a húzásai már nem fogják lényegesen befolyásolni a szlovák választásokat, hiszen meggyőző az előnye. Maximum az történhet, hogy a szlovákok rájönnek, hogy Fico is megvédi az országot a magyar veszélytől ezért Slota helyett is rá szavaznak így a szélsőség hoppon marad, ami talán nem akkora baj.
Emlékezetes, hogy amikor az Antall kormány idején az MDF óvatosan cserélgette a régi vezetőket és azokból napi rendszeres botrányok voltak Orbán Viktor mondta, hogy ezeket egyszerre kell meglépni és akkor csak egy botrány van. Ennek analógiájára ha már megvan a szándék és a bejelentés, jobb túllenni a dolgon egy konkrét törvénnyel mint még hosszú ideig lebegtetni, és amvel a szlovákok ijesztgethetik a szavazóikat.

panelburzsuj 2010.05.19. 10:51:04

@MACISAJT:

Csak a történetiség érdekében: a Dunát nem Gyurcsány kúrta el, ekkora böszmeséghez akkor ő még nagyon kisfiú volt ...

Yasashi Tanuki 2010.05.19. 10:52:10

Ha nő a nyomás a szlovák nacionalisták részéről akkor az talán a szlovákiai magyar pártokat is összefogásra serkenti a jelenlegi osztódásos tendenciák helyett.

panelburzsuj 2010.05.19. 10:52:17

@lüke:

Tudod, hoyg eza vana javaslacsomagban - vagy úgy "gondulomformán" sejdíted?

panelburzsuj 2010.05.19. 10:53:32

(na ezt azért nem árt kitakarítani ...)

Tudod, hogy ez van a javaslatcsomagban - vagy csak úgy "gondulomformán" sejdíted?

picipoci911 2010.05.19. 10:53:36

Sziasztok!

Én úgy hallottam, hogy a magyar állampolgárság kérése az adott személyre és magyarországra tartozik.
Elméletileg a szlovákok nem is tudhatnak róla.
Szerintetek?

Megfigyelo 2010.05.19. 10:54:59

A helyzet teljesen egyértelmű: a Fidesz 8 éven keresztül igért tejjel-mézzel folyó Kánaánt, és most hatalomra kerülve belátható időn belül semmit, de semmit, nem tud teljesíteni - sem 13. (pláne 14.!) havi nyugdíjat és fizetést, sem munkahelyeket, sem a devizaadósok terheinek elviselhetővé tételét - semmit. Mi tehát a teendő: nemzetközi feszültség keltésével elterelni a figyelmet a saját tehetetlenségéről.

Egyébként magával az állampolgárság fogalmával, mint olyannal, alapvetően ellentétben van a kettős állampolgárság - kólönböző államoplgárságú szülőktől való születés esetét kivéve. Tökéletesen indokoltnak tartom, ha egy ország - mint pl. Ukrajna - megtíltja állampolgárainak egy második állampolgárság megszerzését. Emléleztetek arra, hogy a tavalyi grúziai hábotúra is az adott ürügyet, hogy előszór a déloszétok tübbségének orosz állampolgárságot adtak (ami különbözö előnyökkel járt) majd bevetették az orosz hadsereget "az orosz állampolgárok megvédésére". Okkal tarthatnak a szlovákok egy ilyesféle szcenárió megismétlésétől a Csallóközben...

lüke 2010.05.19. 10:56:08

@veny:
hát igen :)
te gondoltad ezt?
de Fico demagógigája igen,
sőt előkapta az osztrák állampolgársági törvényt is,
Bécs nincs mesze

tolsztoj 2010.05.19. 10:56:23

@MACISAJT:
"A Benes-dekrétumok, Sólyom köztársasági elnök kitiltása,
a szlovák nyelvtörvény, a Duna elterelése, a dunaszerdahelyi szurkolók megverése, a Tokaji ellopása...
mind-mind az elmúlt 8 év "merjünk kicsik lenni" politikájának eredménye.

Ennek most a legföbb ideje megálljt parancsolni.

Ezekkel csak egyetérteni lehet - különben a Most-Híd párttal Bugár Béla egyszerűen nemzetárulást követett el - micsoda "magyar" párt az , ahol az üléseken szlovákul beszélnek, mert 3 tót atyafi ül az ülésteremben?
Minden magyar áruló, aki a Most-ra szavaz (a magyar nevét - Híd - meg sem érdemli).

MACISAJT 2010.05.19. 10:57:36

@panelburzsuj:

Ez igaz.
Viszont én az elmúlt 8 évről írtam...
És abba beletartozik bizonyos D209 nevü, megpuccsolt miniszterelnök...

aki 1987-ben, még az "átkosban", miniszterelnök-helyettesként aláírta a csehszlovákokkal Bős-Nagymaros gyorsításáról szóló
egyezményt.
Ami aztán a hágai perben végzetesnek bizonyult.

lüke 2010.05.19. 10:57:41

@panelburzsuj:
együtt gondolkodom veled:)
az ember a jóért nyúl először, ha lenyúl:)

lüke 2010.05.19. 10:58:47

@tolsztoj:
hát látod így volt Einstein is:)
ő se tudott magyarul

tolsztoj 2010.05.19. 10:58:49

@Megfigyelo: te úgylátszik a holdról pottyantál a földre, egy kicsit el vagy tájolódva - csupa marhaságot beszélsz - ellenőrizd már mit írsz le...

Megfigyelo 2010.05.19. 10:59:40

@picipoci911: De ha valaki titokban megszerzi egy másik ország állampolgárságát. akkor ne csodálkozzék, ha hazaárulának tekintik, esetleg el is itélik érte, mint azt pl. az ukrán törvény előírja...

tolsztoj 2010.05.19. 11:00:18

@lüke: mit akart mondani ezzel a költő?

lüke 2010.05.19. 11:01:49

@picipoci911:
ezt lehet hogy, jól hallottad
csak ki fogják
szivárogtatni

ssi 2010.05.19. 11:02:06

általában: tárgyalás, kompromisszum - erről nekem mindig az előregondolkodás, sok munka és az erő, határozottság jut eszembe

konkrétan: részben előttem írták
- fidesz betartja ígéretét s ez fontos ügy is - fricska ez előző kormánynak
- időzítése: már csak ügyvezető kormány idején - helyzetkihasználás
- tudatosan Jobbik kezdeményezése előtt - az MSZP-vel ellentétben a fidesz kevesebbet beszél, de háttérben többet taktikázik - Jobbikot kezelniük kell
- a szlovákiai magyarok szerint rossz az időzítés - ez pedig fontos üzenet
- látszat: O.V. túl sokat képzel magáról, nemzeti tudat, összetartás erősítése
- akinek van kinti rokona, támogatja, akinek nincs, nem mindenkinek fontos
- hasznos lenne tudni, hogy milyen más jogosítványokkal fog együtt járni
- nem külpolitika - itthoni hatalmukról szól, több szempontból is
- T.G. fórum pedig üzent a magyar médiának: igazat és igényeset várunk

Megfigyelo 2010.05.19. 11:03:16

@tolsztoj: Pontosan tudom, hogy mit beszélek.
Nézd majd meg, hogy mire jut orbán a harci dobok verésén meg a parlament átszabásán kívül...

rockjano_ 2010.05.19. 11:04:36

És mi van ha Fico alkotmányt módosít és tényleg elveszti az állampolgárságot az ott élő magyar ha kérelmezi a magyar állampolgárságot???

Megteheti??? megteszi???

Mert akkor félek nem sokan, sőt szinte senki nem fogja kérvényezni a magyar állampolgárságot és azért az is nagyon ciki lehet.

Nem olyan egyszerű ez az egész, és nem csak a szlovákiai választásokról szól, abba csak beavatkozik, ennek hoszab távú következményei is lehetnek...

lüke 2010.05.19. 11:06:08

@tolsztoj:
Einsteint zavarta, ha magyarul beszéltek a fasoriak:)
az ülés végén mondta:
Uraim, már beszélhetnek magyarul
ez minden magyarokról szóló könyvben benne van:)

panelburzsuj 2010.05.19. 11:07:34

@Megfigyelo:

"Okkal tarthatnak a szlovákok egy ilyesféle szcenárió megismétlésétől a Csallóközben..."

Tartaniuk hülyeség lenne ettől, mert Magyarország jelenlegi állapotában azért elég messze áll az oroszok fegyveres érdekérvényesítő képességétől ... (És az sem olyan egyértelmű azért, hogy ha a 2004-es népszavazás úgy sült el, ahogy, akkor ma kiállna a köznép egy erőszakos/fegyveres akció mellett.)

Analógiaként a szlovák politikusok egyébként inkább a szudétanémet történetet fújják, mint az oszétot.

fraki 2010.05.19. 11:08:02

jo napot kivanok, mondanam a tutit.

szoval. a kerdes ugye az, h varjunk-e a torvennyel, vagy sem.

a kivaras mellett ervelok szerint a torveny most municiot ad a szlovak nacionalistaknak a valasztasok elott. ez ketsegtelenul egy legitim erveles.

de. a kivaras ellen bizony sokkal nyomosabb ervek vannak. eloszor is ez reszben (!) szimbolikus jelentosegu tv., aminek a kesleltetese most ugyan szolgalhat rovid tavu erdekeket, hosszabb tavon azonban ez rettenetesen rossz uzenet lenne. arrol volna szo ui. h a magyar politika egy strategiai nemzetpolitikai lepest mas orszagoktol teszi fuggove. es nemhogy mas orszagoktol, hanem eu.-i szinten nehany szalonkeptelen bohoc kampanyatol. ugyanazt a meghunyaszkodo imidzset keltene fel, amit az e blog kepviselte politikai oldal oly tokelyre fejlesztett.

megis ki a fenet erdekel, h a szlovak nacionalistak mit mondanak? netto hulyeseggel etetik a nepet, az allampolgarsagot nem tudjak ellenorizni. masreszt ha kivarnank, akkor is ugyanugy riogatnanak a fidesz ilyeten terveivel.

ha ezt belatjuk, akkor azt is latjuk, h a szlovak nacionalistak hiperreakcioja eppenhogy a mi malmunkra hajtja a vizet. minel hangosabb a tv. koruli szlovak hiszteria, annal nagyobb lesz a tv. szimbolikus ereje es annal nagyobb lesz a szlovak hiszteriabol valo kiabrandulas: a kutya ugat, a karavan halad. es ez vegso soron a magyar diplomacia arculatat fogja erositeni.

lüke 2010.05.19. 11:10:26

@rockjano_:
ne aggódj mások helyett:)
erre megy ki:)
csomagolhatsz, önként

lüke 2010.05.19. 11:12:07

@Megfigyelo:
tényleg:)
csak OV nem Putyin
és nem drezdai KGB-s volt, nem tud németül:)

tolsztoj 2010.05.19. 11:12:25

@valasz a KE-nek:

idézlek: " A szlovák választási kampányban ez a kérdés mindenféleképpen előjött volna, nem lehetett volna elkerülni akkor sem, ha a törvény beterjesztésével várunk a szlovák választások végéig. Tehát semmit nem nyertünk volna, ellenben fenntartottuk volna azt a rossz látszatot, hogy nincs gyökeres szakítás az eddigi, a "szomszédok érzékenységét" a magyar nemzeti érdekek elé helyező külpolitikával. A gyors beterjesztéssel nem veszítettünk semmit, de egy nagyon fontos lélektani győzelmet arattunk."

Százszálékosan igazad van, akik ezt másképp látják (vagyis , hogy rosszsz időzítés) azok nem ismerik drága "tót atyafi" barátainkat, tehét inkább ne szóljanak hozzá olyan dolgokhoz, amikről dunsztjuk sincs -elmélkedni persze lehet - ez a "demokáré" előnye, de akkor az jön ki, hogy rengeteg helytelen nézet kap nyilvánosságot, és ha túlsúlyban vannak, akkor valaki azt hiheti, ez egyenlő az igazsággal - ez meg a "demokáré" hátránya. Egy szóval - a szlovákok kitaláltak volna maguknak más okot is arra, hogy "felháborodjanak" - így csak azt nem tudom meg, mi lett volna az, ha nem az államporgálságra ugranak rá....

panelburzsuj 2010.05.19. 11:13:32

@MACISAJT:

A személyi összefüggés világos, de Medgyessy aláírása azért nem az ő személyes akciója volt, és nem is ezért az aláírásért lett belőle tizenakárhány évvel később miniszterelnök.

Szóval ha Megyó-böszmeségeket gyűjtesz, abba a Dunaelterelés bőven belefér, ha "elmúltnyolcévet", abba viszont csak erőltetetten.

panelburzsuj 2010.05.19. 11:14:41

@lüke:

Duma. Kedves, aranyos - de duma.

Tudod, vagy nem tudod? :)

valasz a KE-nek 2010.05.19. 11:16:18

@rockjano_: A szlovákoknak semmilyen eszközük nincs arra, hogy megtudják ki igényelte a magyar állampolgárságot és ki nem.
Ugyanúgy, ahogy az ukránok is hiába tiltják a kettős állampolgárságot, a kárpátaljai románok nagy részének van román állampolgársága is és az ukrán állam lószart sem tud tenni ez ügyben.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.05.19. 11:17:51

miközben tíz- vagy százezrek gondolják Magyarországon, hogy a határon túli magyarok kérdésében (is) határozottabb és erőteljesebb külpolitikára van szükség, mégis úgy érzem, hogy a legtöbben súlyos tévedésben vannak. ez két dologban jelentkezik leginkább.

az egyik, hogy Magyarországnak a ténylegesnél nagyobb szerepet tulajdonítanak a világpolitikában. azaz magunkat sokkal fontosabbnak gondoljuk, mint ami a gazdasági erőnkből vagy éppen geopolitikai helyzetünkből adódik. pedig számtalanszor tapasztalhattuk már, hogy még csak középhatalom sem vagyunk, legalább 90 éve.

a másik fontos kérdés, hogy kinek a kezében van a valódi fegyver. mi hiába erőlködünk és erősködünk idehaza, könnyen úgy járhatunk, mint az egyszeri ember aki nagyot akart pukkantani és ehelyett beszart.
azaz bármennyire is erősnek érezzük magunkat itthon, adminisztratív intézkedésekkel viszonylag könnyű kicseszni a határon túli magyarokkal az ottani államapparátusnak.

úgyhogy sokkal ésszerűbb politizálásra lenne szükség, de ami még fontosabb: a gazdasági együttműködések erősítésére. ugyanis ha erősödne ezen országok gazdasága, és növekedne a jólét, akkor egyre kevésbé érdekelné az embereket a pótcselekvés.

lüke 2010.05.19. 11:18:29

@panelburzsuj:
mi emlékszünk,KGST
TGM-nek igaza van!nem tudnak semmit

[nev] (törölt) 2010.05.19. 11:19:46

a kettős állampolgárság ügyét konjunkturális időszakban kell felvetni. tehát nem az a kérdés, hogy a választások előtt vagyunk, vagy utána. hanem az, hogy ez a térség tartós növekedési pályán van, vagy nincsen. és szerintem egyelőre nyilvánvalóan nincsen.

és ugye a másik érv, hogy mi van ha a jobbik felveti. semmi sem. a jobbiknak nincs többsége a parlamentben. tehát napirendre sem kellett volna tűzni az inditványukat, tekitettel arra, hogy a magyar kormány nyújta be a javaslatát. és egy négypárti egyeztetést kellett volna kezdeményezni. illetve a határon túli magyar pártokkal tárgyalni.

lehet, hogy a jobbik támogatottsága ettől növedett volna, mert talán megt tudtak volna győzni 200e fidesz szavazót arról, hogy a kormány elárulta a határon túli magyarokat. csakhogy a fideszenek az elkövetkező négy évben bőven lett volna módja, és lehetősége bizonyítani, hogy felelős módon gondolkodik a kárpát medencében élő magyarságról. szóval egy cselekvőképes kormányzással a jobbiktól vehetett volna el szavazatokat.

tehát itt megint a rövid távon ható érzelmek ütköztek az közép, és hosszútávú érdekeinkkel. ha ez a törvény a "határon kívülieknek" többlet jogokat nem nyújt, márpedig nem nyújt, hanem csak felkorbácsolja az indulatokat, akkor kérdezem: mi értelme van az egésznek. és ezt a tervezetet az összes szlovák parlamenti párt elutasítja, és amennyire tudom a szlovákiai magyar pártok, és az unió sem üdvözlik különösebben.

orbán egy nacionalista politikus, akit az érzelmei vezérelnek, diplomáciai érzéke zéró. ezt a kérdést a kormánynak konjunturális időszakban kellett volna felvetni, és egységes szabályozást kellett volna sürgetni az unióban. tehát az európa parlamentben azt kellene volna mondani, hogy az unió vegye át román javaslatot. és akkor bukarest nem tudja azt mondani, hogy ők nem állnak mellettünk, mert az ő javaslatukat kezdjük el tárgyalni. és a cél, hogy egyesítsük az európai országok gyakorlatát.

csak most ugye európát a monetáris unió szétesése fenyegeti, és nem az a kérdés, hogy kinek hány magyar igazolványa van, amihez egyébként se jogok, se kötelesség, se felelősség nem tartozik. biztos van olyan magyar, akinek az identitásához kell egy igazolvány, aki kaphatott is ilyet, nem értem, hogy miért kell még egy. és miért most kell bejelenteni, hogy a magyar köztársaság ilyen plasztik kártyákat tömegesen kibocsát. az új magyar kormány a dedósok szintjén kezeli ezt a kérdést éppen úgy, mint az azt megelőző.

lüke 2010.05.19. 11:22:21

@idelle:
igen ,
ez ismert:

Dél-Tirol

úgy hívják,
ott még robbantottak is Garibaldi utódjai:)
és már leírtam 101 helyen,kérdezd meg:
melyik dél -tiroli német ajkú szeretne osztrák lenni?

lüke 2010.05.19. 11:24:08

@panelburzsuj:
honnan tudnám?

vakbél műtét közben majd megkérdezem:)

veny 2010.05.19. 11:24:26

@Videofon: "Orbán értelmezése szerint a kettős állampolgárság megadása a népszavazás többségi szavazatainak érvényesülése."

Ne feledjünk, hogy egy 6 évvel ezelőtti, érvénytelen szavazásról van szó. Nincs mit "érvényesíteni" rajta, semmilyen értelemben. (És ezzel nem mondom azt, hogy más okból ne lehetne.)

"Orbán fontosnak tartotta, hogy a főhatalom az állampolgárságról akkor törvénykezzen, amikor egyedüli törvény-előterjesztőként van jelen a hatalmi térben. Ez csak néhány napig lehetséges, ameddig nem esküszik fel az új kormány."

Egypárti kormánynál, ahol ráadásul a pártelnök és a leendő minelnök azonos, ez még szimbolice se jelent semmit.

"A gyakorlati politikai haszna pedig az, hogy a szlovák diplomáciának nincs kivel tárgyalnia."

Egyrészt ez nem lenne haszon, másrészt nem valós helyzet, Orbán pártelnök is.

Megfigyelo 2010.05.19. 11:25:18

@valasz a KE-nek: Attól függetlenül, hogy az állam a lopások töbségében nem találja meg a tetteseket, a tolvajok tilos dolgokat múvelnek, és alkalomadtán megüthetik a bokájukat. Különben Ukrajnát nem a néhány ezer kárpátaljai román (vagy akár magyar) érdekli, hanem a vagy 20-25 millió oroszajkú polgára, akiknek emiatt a szabály miatt Oroszország nem adott orosz állampolgárságot.

valasz a KE-nek 2010.05.19. 11:26:36

@idelle: állampolgársági törvény nélkül is számtalanszor kicsesztek a szlovákiak magyarokkal (nyelvtörvény, közig. határok átrajzolása, iskolák, dunaszerdahelyi szurkolók, Malina Hedvig, stb. stb.), ezen a törvény nem fog rontani. Különösen, hogy a szlovák államnak semmilyen eszköze nincs arra, hogy megtudja ki igényelt magyar állampolgárságot. Lásd ukránok eseten a románokkal.

tolsztoj 2010.05.19. 11:28:32

@lüke: felvidékiként a fasori dolgokat nem ismerem részletesen, de azt biztosan tudom, hogy amit bugárék tettek, az ellentétes nemcsak a felvidéki, de az egész kárpátmedencei magyar közösség érdekeivel. Mindenesetre a szlovák nacionalisták malmára hajtja a vizet....

fvipera 2010.05.19. 11:30:20

orbán mindent a szavazatmaximalizálásnak rendel alá a továbbiakban is, ráadásul a befektetett kormányzati munka és a szavazatok számának hányadosát minimalizálni akarja. és ez így van jól, remélem egy-két látszatintézkedésen kívül nem tér le az imf diktálta útról, ha már képtelen a szerkezeti reformokra. az a munka úgy látszik nem rá várt; a kérdés, hogy kire. bajnai alkalmas lenne az ellátórendszerek reformját levezényelni, de mi még nem vagyunk erre érettek. a vonatkozó népszavazás újabb évtizedre visszavetette a végrehajtását (ami persze történelmi időtávban elhanyagolható). marad tehát orbánnak a szimbolikus politika, és ezért viktornak úgy kell fico mint egy falat kenyér és viszont. hasonló kicsit a viktor-fleto relációhoz.

lüke 2010.05.19. 11:30:22

@[nev]:
ez a plasztikos igaz:)
kapnak SZIG-et a nem magyarok is!
"de hogy azonos vagyok önmagammal"
még
-lakcim,taj kártya
+
apeh ig.kell igazolnom
vicc

veny 2010.05.19. 11:31:22

@Non est volentis: "mi lett volna, ha a Fidesz nem nyújtja be? Borítékolható, hogy a Jobbik igen."

És a 2/3 birtokában roppant nehéz lenne 1 hónappal késleltetni a vitát meg a szavazást, netán leszavazni a jobbikost és bemutatni a sokkal jobb saját verziót, hogyne... :)

Megfigyelo 2010.05.19. 11:32:18

@panelburzsuj: Nem feltétlenül fegyveres kalandra gondoltam, hanem pl. "békés határreviziót" követelni arra hivatkozva, hogy a szóbanforgó területen magyar állampolgárok élnek. A szlovák politikusok meg nyilván jobban ismerik a szudétanémet dolgokat, mint amennyire naprakészek Déloszétia ügyében. (Ehhez minimum orosz site-ok olvasása szükséges, az itteni - és a nyugati - sajtó abszolút töredékes információt adott csak.)

MrFülig 2010.05.19. 11:32:44

OV- éket nem zavarja, hogy volt egy népszavazás, a kettős állampolgárságról, ahol a magyar nép ugyan több igennel szavazott, de még inkább teljesen érvénytelen volt (szerintem protest okokból egyébként de ez most mindegy)
Mitől lennének most ők felhatalmazva egy ilyen kérdésben, ahol a válasz így összességében, egyértelműen nem?
De jó, ha ez nem elég meggyőző, akkor:
NÉPSZAVAZÁST KÖVETELEK!!!
:)

demagofób 2010.05.19. 11:33:00

@Ting Fu doktor: "Szlovákoknak most meg kell tanulniuk, hogy más szelek fújnak."

Ja ja, a szlovákiai magyarok meg is fogják!

Kono 2010.05.19. 11:33:16

A kérdést jelentőse árnyalná, ha leírná, hogyan állnak Ficoék Szlovákiában, milyenek a hozzávetőleges erőviszonyok.

Tud erről valaki mondani valamit?

fraki 2010.05.19. 11:33:26

Kedves Mandineresek!

Ide válaszolok az MTI-t érintő felhördülésre.

Ugye a fidesz.hu-n az MTI anyag szerepel, következésképp a fidesz szerkesztői, úgy látszik, megfelelőnek találták az MTI anyagát. Ebből kiindulva, úgy gondolom, el lehet azon gondolkozni, hogy vajon miért tartották megfelelőnek, és vajon tényleg helyes talmudistaintézet-ezni.

Török Gábor ugyan hiányolta a kifejtést, Orbán Viktor azonban a nyilatkozatban maga leszögezi, hogy a szlovák kiélezett nacionalista helyzetbe bármilyen módon beavatkozni nem jó dolog, és beavatkozás alatt lényegében mindenfajta őket érintő nyilatkozat értendő – ezért is nem reagálnak a "provokációkra". Márpedig az "álszentség volna" kitétel kifejtése igen kemény véleményt fogalmaz meg a szlovák kormányról.

És hogy a posztra is reagáljak: szerintem OV szóhasználata itt egész egyszerűen pontatlan volt. Ugyanis az álszentséget az általa kínált kifejtés sem magyarázza. Az általa kínált kifejtés ugyanarról szól, amiről itt mindenki: nem hozzájuk igazítjuk a nemzetstratégiai döntéseinket, mert nem érdemes, és mert ez nagy hiba is lenne. Erre volt egy rossz szó az álszentség.

2010.05.19. 11:34:05

Húha, TG megmondta a tutifrankót! Ilyen kemény véleményt még nem is olvastam...az biztos, ha ezt a Nagyvezír olvassa, hogy "buta", meg "önsorsrontó", ugrik a fidesz megbízás!:))))

No de, komolyra fordítva, szerintem nem tehette meg, hogy csöndben hallgat, hisz a Jobbik igen szájtáti és felhergelt emberei a Parlamentben ugrásra készen várják azt, hogy mit üssenek le a fideszen. Lsd. pl. itt: www.stop.hu/articles/article.php?id=667896

Szóval lehet, hogy magyarok veszítenek a határon túl, és azok pártjai, de itt a fidesz a saját hátát fedezi ezzel. Jelzem egyébként ez meg árulás a határontúli magyarokkal szemben, akikre jó magára haragítja az adott nemzet nacionalista szervezeteit.

De ha meg hosszútávon gondolkozunk ezzel, akkor akiket ezen atrocitás miatt ide üldöznek át, az több állampolgárt jelent. Először. Ugyanakkor, akinek ott vagyona van, meg megélhetése, az józan ésszel elgondolja, ide koldusnak minek jöjjön? Ráadásul tudja, hogy ki fogják nézni, s újrakezdeni nagyon nehéz más településen is, nem hogy más országban, más szokások közt! Szóval ha jól meggondoljuk, másodszorra: az igazi út meg az lesz, hogy az ottani magyarok köszönik szépen, de a keményfejűeken kívül (meg akinek veszítenivalója, vagyona nincs, mert csak hőbörög) nem kérnek a kettős állampolgárságból, és inkább asszimilálódnak.

Szóval: ez az egész hamvába holt ötlet, számomra döbbenet, hogy nemzetközi szerződések vannak arra vonatkozólag, hogy már "nem" divat az állampolgárság kiadása, főleg, miután uniós állampolgár valaki. Szóval ezért a szimbólumért beáldozni sok-sok ember biztonságát, hát ez nem önsorsrontás, hanem egy kis holokauszt...De hát, nekünk mindig MOHÁCS kell...

Szumma: a poszttal teljesen egyetértek!

valasz a KE-nek 2010.05.19. 11:35:41

@Megfigyelo: Szerintem nézz utána ennek az orosz állampolgárság dolognak. Az oroszok bizony hogy adnak orosz állampolgárságot az ukrajnai oroszoknak. És az ukránok ez ellen semmit nem tudnak tenni azonkívül, hogy hoztak egy olyan kikényszeríthetetlen törvényt, mint amivel most Fico fenyegetőzik.
Tájékozatlanságod teljesen buta álláspontba vezetett téged.

panelburzsuj 2010.05.19. 11:35:44

@lüke:

Haruspexnek készülsz?!?

:O

Lúdtalp 2010.05.19. 11:36:00

Ficónak kellett a figyelemelterelési lehetőség, Orbántól megkapta, így egy szempillantás alatt jóbarátokká váltak

Politikazabáló · http://politikazabalo.blog.hu/ 2010.05.19. 11:36:16

Azért ne felejtsük el, hogy Martonyi előzetes (külügyminiszter-jelöltként /!/ tett) látogatását még pozitívan fogadták, gesztusnak vették Szlovákiában is. Gesztus is volt.
Nyilván utána összeült egy kampánystáb, és kigondolta, hogy többet nyerhetnek azon, ha ebből botrányt csinálnak. Ha időrendbe tesszük az eseményeket, ez láthatóvá válik.
Fico meg soha nem volt egy nagy européer politikus, és nem is lesz az. Erre lehetne felkészülni, de így is kell kezelni.

lüke 2010.05.19. 11:36:50

@tolsztoj:
Teller Ede,Szilárd Leó etc odajártak

fraki 2010.05.19. 11:36:57

@fraki: Engedelmetekkel utólagos mea culpát kell nyomnom. Ezt írtam: "ugyanazt a meghunyaszkodo imidzset keltene fel, amit az e blog kepviselte politikai oldal oly tokelyre fejlesztett."

1. természetesen nem erre a blogra gondoltam. Ezt a kommentet a piroslap.blog.hu-ra írtam, onnan kopiztam át ide, átolvasás nélkül. (Linket inkább nem adnék.)
2. ékezet azért nincs benne, mert telefonról írtam egy mekiben.

Jester 2010.05.19. 11:39:51

Szerintem a legirónikusabb, hogy a folytonos rettegéssel kávzi elismerik, hogy - ha akarnánk - lenne jogalapunk a területi revízió felvetésére. Az ottani magyaroknak egyáltalán nincs rendezve a helyzete. Az alkotmányuk szerint nem államalkotó nép, a nyelvük nem hivatalos nyelv.

Nagyon furcsa beszélgetésbe keveredtem pár finn ismerősömmel, akik nem értették, hogy a magyarul beszélő szlovákok miért vallják magukat magyarnak.. Náluk ugyanis 6% svéd kisebbség él, és a svéd is államilag elismert hivatalos nyelv. Az ottani "svédek" valójában svédül beszélő finnek.

Hát ezért fontos az állampolgárság megadása, hogy a felvidéki/erdélyi/stb. magyarok is tartozzanak oda, ahova nyelvük és kultúrájuk szerint tartoznak. Lehetne ez épp szlovákia, vagy az erdélyi autonómia is, épp csak túl ostobák voltak a környező országok, hogy elejét vegyék a problémának.

MÁS: Valaki határontúli magyar elmondaná, hogy mi tart több évig? Komolyan érdekel, én is hallottam hogy felvidéki, délvidéki magyaroknak évekbe telik, akit én ismerek svéd-magyar annak pedig fél év volt. Mitől van ez a különbség? Mibe kötnek bele? Köszönöm.

Megfigyelo 2010.05.19. 11:40:21

@lüke: OV semmivel sem jobb Putyinnál, sőt hozzá járt iskolába, hogy megtanulja, hogyan kell felszámolni a tényleges többpárti demokráciát. (Orosz barátaimnak pont úgy írtam róla, mint "the local Putin".)

lüke 2010.05.19. 11:40:40

@panelburzsuj:
nem, ebédelni
-csak itt szórakozom- meg nyugdijba:)
hogy te miket tucc:)

lüke 2010.05.19. 11:43:53

@Megfigyelo:
ez még malignitással is túlzás:)
de ez jól kezére játszott Ficóéknak, amivel
a XXI sz. -ban nevetségessé teszik magukat

Ordnassac 2010.05.19. 11:44:13

A poszttal egyetértek, már korábbi kommentjeimben is beszéltem erről (egész jó vitába keveredve userekkel).

Néha az az érzésem, hogy ezért akarják mindenképpen most végigvinni, mert az önkormányzati választásig mindenféle saját táboron belül népszerű dolgot meg akarnak hozni (ezzel együtt nem vitatom el OV és a Fidesz témával kapcsolatos valódi elhivatottságát). Most a szimbolikus kormányzás kora következik. Sajnos kevésbé nyitott füllel.

valasz a KE-nek 2010.05.19. 11:45:05

@Letícia: Te itt valamit nagyon nem értesz. Az állampolgárság megadása nem azért fontos a határontúliaknak, hogy átköltözhessenek. Azt eddig is minden gond nélkül megtehették. Aki akarta meg is tette.
A lényeg az lenne, hogy az állampolgársággal erősítsük meg azt a kapcsot, ami megakadályozza a határontúli magyarokat az asszimilációban.

2010.05.19. 11:47:01

Ja, és ahogy Ficonak kényes a gazdaság és erre tereli az életet, így a Nagyvezír is inkább ezen szórakozik, mint hogy miért annyi a benzin, amennyi és miért nem lesz kevesebb, vagy hogy a beharangozott devizahitelek áttérése forintra, amin egypár értelmes embernek fennakadt a szeme ezen, és még dr. Csányi Sándor (OTP vezér) ki is merte mondani, hogy ez hülyeség kérem!:) Hát noooormális?????

Kono 2010.05.19. 11:47:48

Másik kérdésem, ha valaki elolvassa egyáltalán az ilyesmit: hogy lehet, h az össze többi ország, ahol magyarok élnek, nem hisztizik, csak a szlovákok?

panelburzsuj 2010.05.19. 11:47:59

@Megfigyelo:

És kitől követeljünk? Föltámasztjuk Chamberlaint?

Nem tudok róla, hogy a második világháborút lezáró békék óta nemzetközi fejbólintással bárhol is odébb toltak volna határt Európában két független ország között. Korábban már körülhatárolt területek kerültek ide vagy oda, de új határokat sehol sem mértek ki. És semmi jelét nem látom annak, hogy ilyen törekvést bármelyik állam is támogatna Európában.

bioLarzen 2010.05.19. 11:48:09

Én ammondó volnék, hogy érdemben erre a bejegyzésre csak szlovákiai magyaroknak, illetve azoknak volna "jogos" reagálni, akiket ez a dolog személyesen érint. Mondom, érdemben. Az ottani magyarságot jól megszivatni, csak hogy itthon hősmagyarnak érezhessük magunkat - remek ötlet!

bio

Megfigyelo 2010.05.19. 11:48:13

@Jester: Szerintem az a normális, ha valaki annak az országnak állampolgára, ahol él. és annak hű polgára. Ha ez bármiért nem megy, és másik állam hű polgára akar lenni, akkor vegye fel azt az állampolgárságot, és mondjon le az előbbiről, amit nem szeret. (És logikusan, költözzék is abba az országba, ha csak teheti.)

A kettős állampolgárság bevezetése a most javasolt formájában viszont nem más. mint alig burkolt területi igénybejelentés. A nemzetközi közösség is így fogja értékelni...

Csomorkány 2010.05.19. 11:48:40

Kedves Gábor,

szerintem van egy olyan kérdés, amely megelőzi az időzítés kérdését: mekkora a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat romlandósága? Most ugyanis friss, jóízű, egy ereje teljében levő nemzeti erő hatásos gesztusa.

Van egy olyan érzésem, hogy már néhány hónap múlva is jóval romlottabb volna: többen fölvetik, hogy a Jobbik megelőzhetné a FIDESZ-t, és akkor már lenne egy vita arró, hogy a FIDESZ javaslata-e a jobb, vagy a Jobbiké, miért késlekedik a FIDESZ, miegymás. Fico már a kétharmados FIDESZ-győzelem miatt is kihasználná a magyar kártyát, többek között az újságíróival rákérdezhetne a kettős állampolgárságra is, tehát a szlovákiai kampány szempontjából majdnem indifferens a kérdés. Ugyanakkor ha beütne valami nagyon könnyen elképzelhető gazdasági krach, akkor a maszop is kampányolhatna a 23 millió román munkavállalóval.

Mindettől még be lehetne vezetni pár hónap múlva is a FIDESZ akarata szerinti kettős állampolgársági törvényt, de a szövegkörnyezet sokkal keserűbb volna, mint most, a szlovákiai választási eredmény meg lényegében nem változna meg. A Biblia szerint mindennek, mindennek ideje van. A kettős állampolgárság bevezetésének most van itt az ideje.

török gábor 2010.05.19. 11:48:51

@valasz a KE-nek: szerintem nagyon okos érvek jelentek meg a hozzászólásokban a mostani időzítés mellett is. több mint elgondolkoztatóak.

Martian (törölt) 2010.05.19. 11:51:10

Szlovákiában már eddig is él egy csomó kettős állampolgár, akár cseh-szlovák is... ahogy is nálunk olyan magyar, aki szlovák állampolgár is. Ezek után teljesen alaptalan Ficóék felháborodása.

endre2714 2010.05.19. 11:51:38

Egy haszna lehet szerintem az egésznek: Fico riogat a magyarokkal, elveszi Slota szavazóit, Slota nem jut be és 4 évig nyugisabb lesz az egész. Fico onnantól kezdve lett nagy magyarellenes szerintem, amikor kínos lett számára Slota személye és kitalálta, hogy kitúrja - helyesen - a Parlamentből. Választások után remélhetőleg visszamegy valamelyest normális üzemmódba.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.19. 11:51:55

A kettős állampolgárság erőltetése, NA AZ a legnagyobb álszentség. Gyakorlati haszna szinte nincs, hátránya viszont annál inkább, ráadásul azok számára, akiknek elvileg kedvezni akar.

2010.05.19. 11:52:43

@valasz a KE-nek: figyelj, ha én tartom magam valaminek, nem a papír fogja statuálni. Ráadásul nekem a nagyapám Bácskában született (Topolyán), s az ottani rokonság magyar és nem érdekli őket az egész cirkusz. Aki akart átjött és itt él, de aki meg ott akart maradni, tudomásul vette az ottani környezetet és igyekezett boldogulni ott is. Semmi gondjuk nem volt.

Ordnassac 2010.05.19. 11:52:50

@Yasashi Tanuki: ha neked egy hónap hosszú idő... ám legyen.

Ennek az egész ügynek igazából egy hátulütője lehet: az MKP és a Híd is az 5%-os küszöb környékén mozog (ahogy Slota és Meciar is). Itt nagyon sok szerepe lehet a részvételi arányoknak. Több meghülyített szlovák szavazhat S-re vagy M-r (vagy tényleg Ficóra). Abban meg egyáltalán nem vagyok biztos, hogy emiatt több szlovákiai magyar menne el szavazni. Remélem tévedek.

ladislaus 2010.05.19. 11:54:37

En csak azt nem ertem hogy az EU nem tud arrol hogy mennyire csorbulnak a kisebbsegi jogok Szlovakiaban? Miert nem???
Bar ha tudna rola sem hiszem hogy csinalna valamit...
Masik meg aki itt azzal jon hogy EUban minek allampolgarsag... Hat azert mert mi a garancia hogy az EU megmarad???

lüke 2010.05.19. 11:54:53

@Megfigyelo:
ez úgy hülyeség ahogy van,szó szerint
ez egy, az emberi jogokat korlátozó gondolat
akkor nem lenne
USA,
és kérdezd meg hány embernek van 2, 3 stb útlevele :
akinek pl
német az anyja és ghanai az apja
pl Boateng
aki Angliában:) !
felrúgta honfitársát, Ballackot

Ordnassac 2010.05.19. 11:55:22

@Kono: a többi országban nem lesz parlamenti választás egy hónapon belül. Röviden és tömören.

Fico mindenáron meg akar szabadulni Slotától (és talán Meciartól is). Ehhez meg kell szereznie a szavazóit. Amint vége a választásoknak, máris nem lesz ilyen vérmes.

MrFülig 2010.05.19. 11:55:24

@valasz a KE-nek:
Miért kell megakadályozni a határon túli magyarok asszimilációját? Az pontosan kinek is jó? Nekik? Nekünk? Komolyan kérdezem, kinek?

fillérbaszó vadász 2010.05.19. 11:57:57

@Megfigyelo: "Szerintem az a normális, ha valaki annak az országnak állampolgára, ahol él. és annak hű polgára. Ha ez bármiért nem megy, és másik állam hű polgára akar lenni, akkor vegye fel azt az állampolgárságot, és mondjon le az előbbiről, amit nem szeret. (És logikusan, költözzék is abba az országba, ha csak teheti.)"

Ezt javasolod a Magyarországon élő zsidóknak is?

MrFülig 2010.05.19. 11:58:35

Szerintem egyébként is azokkal az országokkal kellene a nagy spannoskodásra rágyúrni és mindenféle kedvezményeket kikuncsorogni, kikövetelni, ahol magyarok élnek és nem uniós ország. Sokkal fontosabb és égetőbb ez a probléma...
szerintem.

is 2010.05.19. 11:59:55

@www.BiSex.hu: "a friss diplomások elmenekülnek innen"

igen, de miattad. legalábbis akit én ismerek, az mind a tefélétek miatt ment el.

fillérbaszó vadász 2010.05.19. 12:00:49

AMúgy ebben a kérdésben, így utólag, (látva hogy Ficoék hogyan reagálták le) milyen okos lett mindenki.

is 2010.05.19. 12:01:57

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): ha nem akarnak magyarok lenni, akkor igen, teljesen logikus. azonban ők (legtöbbjük) számtalanszor elmondták, hogy magyarok akarnak lenni, és Magyarországhoz hűek akarnak maradni. tehát akkor nem kell elmenniük.

valasz a KE-nek 2010.05.19. 12:02:10

@Letícia: Még mindig nem érted. Senkinek nem a papír fogja a magyarságát igazolni. Az állampolgárság megadása egy gesztus az anyaország részéről. Annak a hivatalos elismerése, hogy minden magyart a nemzet azonos jogú tagjának tart. És ez bizony nagyon sokaknak fontos azon hosszú évtizedek után, amikor a hivatalos politika (sok tudatlan anyaországi magyarral együtt) nem vett tudomást erről és szlovákként, románként, szerbként kezelte őket. A jövőben majd aki akarja az igényli, aki meg nem akarja az nem igényli. Ennyi.

Megfigyelo 2010.05.19. 12:05:00

@valasz a KE-nek: Nagyon kevés ukrajnai orosz kockáztatja meg, hogy bebörtönözzék azért, mert egy (valójában semmire sem jó) orosz állampolgárságot is begyűjtött. Kivétel a Krim, ahol az orosz flotta polgári alkalmazottai többnyire orosz állampolgárok (is).

is 2010.05.19. 12:05:25

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): jaj, kedves buta LMP-HP. amikor Bajnai meg mást csinált, akkor meg nem ismerted fel, hogy az a jó. igen, rajtad és Orbánon kívül kb. mindenki okosabb, már 2009-ben okosabb volt. most sajnos a buták vannak hatalmon, de látom, már neked is rémlik, hogy ez nem lesz jó.

és előre szólok: Matolcsy ámokfutása mapról napra közelebb hozza a 300Ft-os eurot, de most már nem 210, hanem 230Ft-os svájci frankkal. ne 3 hónap múlva gyere azzal, hogy utólag okos bárki is.

lüke 2010.05.19. 12:06:20

@Fedor:
hülyeség
van aki nem tehet róla, kapta a szüleitől:)

Megfigyelo 2010.05.19. 12:08:49

@panelburzsuj: Éppen ezért önsorsrontó ez az egész kettős állampolgárososdi.

panelburzsuj 2010.05.19. 12:09:20

@Ordnassac:

(Még a tegnapihoz egy adalék:

www.komment.hu/tartalom/20100518-velemeny-nem-a-koltsegcsokkentes-miatt-kell-kisebb-parlament.html?cmnt_page=1

Hülye műfaj ez a blogolás: elöl egy tyúk inal a cserebogárral, a nyomába tipródik másik húsz. Aztán másnap már egy giliszta a mindennél kívánatosabb falat ... :)

is 2010.05.19. 12:11:51

@valasz a KE-nek: "Az állampolgárság megadása egy gesztus az anyaország részéről."

két gondolat:

- van számtalan más eszköz is a gesztus kinyilvánítására. aki csak ehhez az egyetlen egyhez ragaszkodik, az -már bocsánat- olyan, mint a két éves gyerek a boltban, hogy neki csak és kizárólag az a csoki kell, semmi más. a gesztust lehet kérni, el lehet várni, meg is kell adni(!), az eszközt viszont válasszuk már ki együtt,...

- ... azért, mert az, hogy a határon túliak ennek nagyon örülnek, az közben azzal jár, hogy Mo meg összeveszik a szomszédjával, meg defenzívába szorul Európában, mert ott sem értik, hogy akkor most mi ez, ilyen arrogánsan, egyoldalúan, pont most, miközben a görögök csődben, az euro összeomlik. egy gesztusért nem feltétlenül kell ekkora áldozatot hozni, ami aztán vissza is üt a határon túliakra is.

szóval tegyük az érzelmek mellé az észt is. Bajnai ezt csinálta Balázs Péterrel. most Orbán Martonyival elvesztette ezt az észt valahol útközben...

Megfigyelo 2010.05.19. 12:12:07

@lüke: Természetesen (mint fentebb irtam) a különböző űllampolgárságú szülők esete kivétel.

Megfigyelo 2010.05.19. 12:14:35

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): Hát annak, aki Izraelt érzi a hazájának, annak természetesen igen; annak, aki Magyarországot, annak természetesen nem.

Captain Tott (törölt) 2010.05.19. 12:15:42

Én is úgy vélem, semmi értelme nem lett volna a taktikázásnak, a választások eredményét ez lényegében nem befolyásolja.
Ez az egész inkább lélektani háború, az állampolgárság Szlovákia vonatkozásában már csak szimbolikus jelentőségű. Tehát lélektani szempontból kell megítélni.
Szlovákia a magyarokat asszimilálni akarja. Nincs türelme kivárni, míg ez természetes módon megtörténik, erőszakos módszerekkel sietteti. Ha Magyarország gyenge, azzal a felvidéki magyarok ellenállását is gyengíti, tehát ebben a lélektani háborúban a határozatlanság, gyengeség árt azoknak, akik szeretnék megőrizni a magyarságukat.

Ordnassac 2010.05.19. 12:16:31

@panelburzsuj: a cikk alapjaival egyetértek. Nem is vagyok a kisebb parlament ellenzője. Azt meg már többször kifejtettem, hogy a költségcsökkentéses rész (hogy a mostani poszthoz kapcsolódjak) "álszentség" :-)

valasz a KE-nek 2010.05.19. 12:17:08

@MrFülig: Ez nekünk jó. Magyarországnak és a magyar nemzetnek. Sokkal könnyebb egy magyarral szót értened, mint egy más nemzethez tartozóval. Minél nagyobb területen élnek magyarok, annál több lehetőséged van neked, mint egyénnek a boldogulásra, annál több lehetősége van a nemzetnek az érdekérvényesítésre. Sorolhatnám itt neked órákig a konkrét előnyöket, most csak egyet, mert sejtem, hogy a következő az lenne, hogy de az EU-ban ennek már úgysincs jelentősége. Pedig bizony van!
Jelenleg Magyarország a létszáma alapján 22 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. Ehhez jön még Szlovákiából és Romániából 5 képviselő. A magyar nemzetet tahát 27 képviselő képviseli az EP-ben. Ha a határontúli magyarok asszimilálódnának, akkor ezzel az 5 képviselővel csökkene a képviseletünk súlya.

Jester 2010.05.19. 12:17:29

@Megfigyelo: Ne feledd, hogy nem ők választották, hogy Szlovákiában akarnak magyarnak születni. Azt a történelem hozta.. Az érvelésed szerintem itt sántít.

A történelem a szlovákok ölébe pottyantott egy lehetőséget és félmillió magyart. Ha nem tudnak élni vele, és nem tudják kezelni a helyzetet nem is érdemlik meg. Nem vagyok irredenta, félre ne értsd, csak annyit állítok, hogy a határrevízió alternatívája éppen az Ő civilizált viselkedésük lenne. Maguknak keresik a bajt, nekünk is sok játékterünk nincs.

panelburzsuj 2010.05.19. 12:18:12

@valasz a KE-nek:

Nono. Nem nemzet-polgárságot osztogat Orbán, hanem állam-polgárságot. A Magyar Köztársaság nem a magyar nemzet, hanem a magyar nemzet többségének otthonául szolgáló állam.

(A magyarigazolvány sokkal inkább megfelelt ennek szimbolikus egybetartozásnak.)

[nev] (törölt) 2010.05.19. 12:19:08

@lüke:
szóval én hosszú távon a nemzetiségi parlamenteket létrehozását tartom kívánatosnak. úgy, hogy ezeknek az országgyűléseknek leginkább szimbolikus jelentőségük van. mert az alapvető közfeladatokat a járások, a városok, valamint a főváros látják el. és társadalombiztosítás regionális egységekben működik. ami azt jelenti, hogy állam területi integritása megszűnik.

szóval szerintem egy népszavazással egyesíteni lehetne egyszer komáromot és komárnot. mert az ott élő embereknek, nem kell kérniük se a szlovák, se a magyar állam segítségét ahhoz, hogy a közintézményeik működjenek. épp ellenkezőleg. a város lakosságarányosan mindkét állam kasszájába befizethetne valamennyi pénzt, a leszakadó kistérségek irányába szolidaritást kifejezve. (a komárom fejlettebbek, mint a regionális átlag). és egyébként valamennyi uniós forráshoz is juthatnak. (mivel a fejlettség nem éri el az az unió átlagát). és ezen túl egy egyesült komárom (komarno) viszonylagos önállóságot élvezhetne.

és a duna mentén élő magyar értelemszerűen budapestre, a szlovák meg pozsonyba küldi a képviselőjét. de a lényegi kérdésekről a közösen döntenek a városházán. a társadalombiztosítás pedig regionális szinten működik.

nagyjából ez lenne a cél. de ezt most hivatalosan nem lehet felvetni, mert ez szlovákia területi integritását sérti.

---

1. elsőként a kisebbségi jogokat kellett megerősíteni. ebben az unió eddig partner volt. 2. után a nemzetiségek kulturális autonómiáját kell kivívni, a már meglévő nemzetiségi igazolványt kell megerősíteni, és ahhoz az uniós állampolgárságot kellene kérni. 3. tehát bárki kérhetné az uniós állampolgárságot, szóval most egy uniós plasztik kártyát kellene kiadni. és ebbe az unió belemenne, mert azzal az unió erősödne.

4. és utána kellene belefogni az önkormányzatiságok megerősítésébe. ki kellene vívni a városok viszonylagos önállóságát. mert szerintem ez a tartós konjunktúra előfeltétele. hogy a városok (mint régen a szabad királyi városok) kapjanak viszonylagos önállóságot. mondjuk budapest fizessen be valamennyi pénzt az államkasszába, de azon túl legyen önálló. és a megyei jogú városok szintén. és a kistérségek meg kapják meg ezt a támogatást az államtól, de ezek után szintén legyenek önállóak.

5. a társadalombiztosítást regionális szintre kellene szervezni.

6. ki kellene mondani az államok területi integritásának megszünését. a jogalkotás az unióban zajlik. a rendeletalkotás a városokban. a közintézmények pedig regionális szinten működnek. és a nemzetiségi parlamentek szimbolikus kérdéseket tárgyalnak.

valasz a KE-nek 2010.05.19. 12:19:33

@is: Bocs, de hülyeség! Eddig tán nem voltunk összeveszve Szlovákiával? Vajon mit ért el Bajnai meg Balázs, meg az elődeik Gyurcsány-Göncz Kinga, Medgyessy-Kovács? Semmit!

lüke 2010.05.19. 12:20:03

@is: aha
most dobtam ki egy cetlit:
2008 febr. 1 euro 299 Ft
ezt is ők csinálták?
kicsit szerényebben a jogokkal, a tényekkel
s az itéletekkel
akkor a vélemények is megalapozottabbak lesznek

Ordnassac 2010.05.19. 12:20:39

@is: a románok, a szlovákok, a horvátok és a szerbek ezt viszonylag könnyedén meg tudta oldani. (Ott kedvezményesen kapható magukat a respektíve nemzethet tartozónak állampolgárság). Ez a trend itt a vidéken.

Ha ők meg tudták csinálni, akkor mi miért ne? Komolyan érdekel a válasz.

[nev] (törölt) 2010.05.19. 12:21:31

@török gábor:
hogy ezek nyomós érvek-e azt június 12-én este lehet majd lemérni. a szlovák pártok mennyit erősödtek, és mennyit a magyarok.

Megfigyelo 2010.05.19. 12:22:05

Szóval, itt lecsapódott az a vélemény, hogy a szlovák állam úgysem tudja meg, hogy ki kettős állampolgár. Ebből következően ezentúl Szlovákiában *minden magyar* gyanús lesz, hogy lehet, valójában nem is csak szlovák állampolgár, nem is Szlovákiához, hanem Magyarországhoz hű, tehát *minden bizalmi állásból* eleve el kell távolítani, mert ezt követeli Szlovákia nemzetbiztonsága. És már egy tanári állás is lehet bizalmi állár, bizony, vagy egy postai kézbesítőé is. Ezt akarja a Magyarország elérni?! Mert ezt fogja elérni, az biztos.

valasz a KE-nek 2010.05.19. 12:22:38

@panelburzsuj: ???? Ezzel most mit akartál mondani?

lüke 2010.05.19. 12:26:09

@panelburzsuj:
yes:)
harikrishna:) nem pexus>lexus:)

valasz a KE-nek 2010.05.19. 12:26:41

@[nev]: Ezeknek az érveknek nem a szlovák választási eredmények a mércéje.

panelburzsuj 2010.05.19. 12:26:50

@Ordnassac:

"a románok, a szlovákok, a horvátok és a szerbek"

Szerinted ebből hány olyan náció van, amelyikben jelen pillanatban széleskörűen elterjedt vágy, kívánság EGYKOR VOLT román, szlovák, horvát, szerb államhoz tartozó területek visszaszerzése?

Martian (törölt) 2010.05.19. 12:28:06

@Megfigyelo: Akkor viszont Szlovákia szüntessen meg MINDEN kettős állampolgárságot... különben rájuk lehet sütni, hogy rasszisták, kettős mércével mérnek, nincs állampolgári egyenlőség, a magyar nemzetiségűek másodrendűekként vannak kezelve, stb.

valasz a KE-nek 2010.05.19. 12:29:37

@Megfigyelo: Ezentúl??? Miért eddig nem volt az? Ugyanmár! Erről szól a nyelvtörvény maga. A magyar hivatalnok nem beszélhet magyarul a magyar ügyféllel, mert a sorban mögötte álló szlovák esetleg még azt hiszi, hogy éppen Dél-Szlovákia elcsatolását készítik elő.

Captain Tott (törölt) 2010.05.19. 12:30:35

@Megfigyelo: Ne haragudj, de ha egy ország alapból másodrendűnek tekinti a magyar nyelvű állampolgárait, és ilyenekre képes velük szemben, mint amiket te itt leírsz, akkor hogy képzeled el a helyes magyarságpolitikát? Azok a szlovák politikusok, akik minden úton-módon igyekeznek ellehetetleníteni a saját adófizetőiket, rafinált eszközökkel igyekeznek megvonni tőlük alapvető emberi jogaikat - ezek ugyan mitől fognak meghátrálni?
Atyalapatyalától?

Te úgy csinálsz, mintha helyeselnéd a szlovákok magyarokkal szembeni politikáját.

lüke 2010.05.19. 12:30:40

@Martian:
ez azé ' ebből nem következik:)
de a konzekvencia az bantu, nem svéd:)

ubul2000 2010.05.19. 12:30:59

Úgy gondolom, hogy az állampolgársági tv beterjesztésének csak alig van belpolitikai jelentősége, legfeljebb a Fidesz szavazók felé - megígértük, teljesítjük is. Emlékeztetnék arra, hogy a választások előtti egyeztetésen, fórumon valamennyi parlamenti párt egyetértett az állampolgárság megadásával.
Nem értek egyet azzal, hogy a Fidesz a Jobbik vitorlájából próbálja kifogni a szelet (ebben a kérdésben). Mindannyian tanúi voltunk annak a szégyenteljes népszavazásnak, ami ebben a kérdésben történt. Sajnos az elmúlt 65 év agymosása érezteti hatását. Itthon sokan románnak, szlováknak, stb nevezik a határontúlra szakadt magyarokat. Ezzel tehát jelentős belpolitikai kampányt aligha lehetne folytatni. Viszont jelentős üzenete van a határon túlra. Az ottani magyarok végre érezhetik, hogy őket is magyarnak vesszük, másrészt jelzés, hogy (remélem) vége a tutyi-mutyi külpolitikának.
Van még egy - szerintem - óriási jelentősége a dolognak. Új helyzetet teremt az Eu felbomlása esetére.
Csak emlékeztetnék - soha semmilyen békeszerződés nem ítélte Felvidéket Szlovákiának, Délvidéket Szerbiának, stb

CSENDES 2010.05.19. 12:33:06

@fraki: Köszi, végre! Mintegy 2 órával ezelőtt próbáltam már rámutatni. Ugyan nem fejtettem ki bővebben, de én is úgy gondolom, hogy pont a FIDESZ honlapon nem az INDEX tudósítása szerepel, hanem az MTI. Ők csak tudják mitől válik vagy nem röhejessé vezérük.

lüke 2010.05.19. 12:33:17

@valasz a KE-nek:
én inkább Dél -Svédországot szeretném idecsatolni:)
ami a gondolkodást meg a jog értelmezését illeti
é-sz-b-o-n-t-ó

valasz a KE-nek 2010.05.19. 12:34:22

@panelburzsuj: Öngól! A románok pl. az egykor volt Besszarábiában élő románoknak adnak ipari méretekben állampolgárságot, a szerbek ugye az egykor volt jugoszláviai szerbeknek. A szlovákok ebben a ligában nem játszanak, mert nekik nincsenek egykor volt szlovák területeik. :)))

veny 2010.05.19. 12:34:45

@Megfigyelo: "Szerintem az a normális, ha valaki annak az országnak állampolgára, ahol él. és annak hű polgára. Ha ez bármiért nem megy, és másik állam hű polgára akar lenni, akkor vegye fel azt az állampolgárságot, és mondjon le az előbbiről, amit nem szeret. (És logikusan, költözzék is abba az országba, ha csak teheti.) "

Egyetértek.

Ez az egész kettős állampolgárosdi téma az állampolgárság és a nemzet fogalmainak romantikus összekutyulása, nemigen visz előre semmit.

Ordnassac 2010.05.19. 12:34:54

@panelburzsuj: szerbek mindenképpen.

Amúgy azt akarod ezzel sugallni, hogy néhány revizionista miatt fullasszuk be az egészet? Nagyobb öncsődöt kevéssé tudok elképzelni.

ubul2000 2010.05.19. 12:35:28

@[nev]: A Híd mindenestre ügyesen próbálja megosztani a magyarokat.

panelburzsuj 2010.05.19. 12:35:30

@panelburzsuj:

Ezel olyasmit akarok mondani, hogy a mai Magyar Köztársaság kormányzata, politikai vezető erői nem sajátíthatják ki a magyar nemzet képviseletét. Egy székelyföldinek vagy egy kassainak a mai Magyarország egyszerűen NEM anyaország. A gyergyóiak nem innen származtak el - ők világéletükben ott éltek, ahol ma is élnek. Nem szülő-gyerek, hanem testvér-testvér viszonylatnak fel meg a magyarosrzági magyarok és a szerbiai magyarok viszonya.

Ezt jó lenne nagyon világosan felfogn mindenkine, aki a magyar nemzet nevébrn okoskodik, ígér vagy tesz valamit.

Csomorkány 2010.05.19. 12:36:30

@Megfigyelo: Érdekes, a harmincas években pont ilyen érvrendszerrel akarták megbékíteni Hitlert. Oszt nem jött össze.

Mi lenne, ha elvekben gondolkodnánk? Elvi gondolkodás pl, hogy amit Szlovákia törvényei lehetővé tesznek kettős állampolgárság-ügyben, azt tegyék lehetővé a magyar törvények is. Elvi gondolkodás, hogy amit egy - akár felvidéki származású - kanadai magyar minden további nélkül megkaphat, azt kaphassa meg egy felvidéki magyar is.

Minthogy ezek az elvek eddig nem érvényesültek, nyilván jár némi kínlódással, ha most érvényesítjük őket, de azután majd lenyugszanak a kedélyek. Az pl. nem tűnt föl, hogy a szlovákokon kívül senki nem hisztizik? Még a románok sem, mert ők is a kettős állampolgársággal operálnak Moldvában.

Captain Tott (törölt) 2010.05.19. 12:37:22

OFF, bréking:
Arn Gréta bejutott a legjobb nyolc közé a varsói Premier tenisztornán!
ON

veny 2010.05.19. 12:37:48

@Letícia: "ha én tartom magam valaminek, nem a papír fogja statuálni."

Pontosan.

panelburzsuj 2010.05.19. 12:38:25

@valasz a KE-nek:

Nem állampolgárság osztásáról szóltam, hanem olyan országokról, ahol ezrek állnak ki a "Vesszen Trianon!" ottani megfelelőjével tüntetni.

veny 2010.05.19. 12:40:34

@lüke: "ez egy, az emberi jogokat korlátozó gondolat"

Milyen értelemben emberi jog a többes állampolgárság?

lüke 2010.05.19. 12:40:46

@Ordnassac: úgy látom itt fül és szemellenzősök
szelektiv hallással is vannak, nem igylik mi történik

én még emlékszem, nem is olyan régen:)
hogy
németek:), osztrákok:)
busszal mentek harcolni haza Boszniába a weeekendre:),
kettős állampolgársággal

Ordnassac 2010.05.19. 12:40:56

@veny: lehet azért gyakorlati haszna is ennek. Kérdés persze, hogy van-e olyan ország, amelyik a magyaroknak vízummentességet biztosít, míg a szlovákoknak nem (USA ad Szlovákiának vízummentességet? Komolyan kérdem).

Van egy amerikai-fülöp-szigeteki kettős állampolgár ismerősöm. Neki pl. nem volt problémája, hogy Berlinben ragadt a hamu miatt, nem kellett vízumot hosszabbítani.

Csomorkány 2010.05.19. 12:41:24

@panelburzsuj: És mondták már neked, hogy ez egy hülyeség? Föltűnt már pl, hogy mi az állam neve, amiben élsz? Segítek: nem Internacionalista Köztársaság. Nem is Tanácsköztársaság. Nem is Európai Unió. Nem: Magyar, azaz Magyar Köztársaság. Amelynek az alkotmányában rögzítve van a felelősség minden határon túli magyar iránt is. Nem olvastam arról, hogy a határon túli magyarok bármely szervezete ezellen az elmúlt húsz évben tiltakozott volna. Akkor lehet, hogy helyeslik. Leülhetsz.

valasz a KE-nek 2010.05.19. 12:41:39

@panelburzsuj:
"Egy székelyföldinek vagy egy kassainak a mai Magyarország egyszerűen NEM anyaország"
Kétségtelen, a hozzád hasonló gondolkodásúak elég sokat dolgoztak azon az elmúlt években, hogy így legyen, de azért ezt talán hagyjuk meg a kassaiaknak meg a gyergyóiaknak, hogy eldöntsék. Mindenesetre nem hiszem hogy túl nagy sikerre számíthatnál, ha ezt a kassaiaknak vagy gyergyóiaknak akarnád kifejteni.

halar 2010.05.19. 12:42:07

két oldalról vagyunk a szélsőségesek szorításában.
itthon ki kell elégíteni azokat a szavazókat, akik különben (vagy amúgy is) jobbik fel húznak. ők az egyik oldal ami nyom a másik meg a szlovák szélsőség.
az egészet meg közben azok szívják meg, akikről amúgy szó van.
kicsinyes hatalmi játszmáknak megint az emberek lesznek a vesztesei. gondolkodjunk már, hogy ezt akarjuk-e csinálni az odaátiakkal?

veny 2010.05.19. 12:43:11

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): "így utólag, (látva hogy Ficoék hogyan reagálták le) milyen okos lett mindenki. "

Pont ugyanaz a véleményem erről ma, mint 2004-ben.
Bármilyen fura, ilyen is van... :-P

Ordnassac 2010.05.19. 12:43:51

@ubul2000: Szász Jenő is pont ugyanezt próbálta, ellentétes előjellel...

panelburzsuj 2010.05.19. 12:45:12

@Ordnassac:

Nem. Azt mondom, hogy az összes kisantant-ország nagyjából összekaparta már az országnévadó nemzet szállásterületeit. Tehát nyilván lehetnek "szerb irredenták", de csak más azért egy pár évtizedig fennállt, deklaráltan többnemzetiségű szöveteségi államra mutogatni elődként, mint az "ezeréves", de harmadárs zsugorodott Hungáriára.

papika 2010.05.19. 12:45:28

Páran hiányolták, hogy nem ismerik a szlovákiai pártok erőviszonyait.
Nos nekik küldöm a következő, asszem minden kérdésre kimerítő választ adó linket.
Annyit esetleg a kevésébé járatosaknak, hogy az SNS Slota pártja, a HZDS Meciáré, a Smer Ficóé, ők hárman a kormánypártok.
Az SDKU és a KDH kereszténydemokraták, a SaS liberálisok, az SMK pedig a Magyar Koalíció Pártja, a Csáky-féle párt, a Most-Híd pedig a Bugáré.
Tökarányos listás választás van, aki összekaparja az 50%-ot, alakíthatja a kormányt (illetve, nyilván mivel néhány párt nem jut be, ezért nem 100%-nak, hanem annál valamivel kevesebbnek kell az 50%-át elérni).
Jó sok adat, jó böngészést!

volby.sme.sk/c/5306992/preferencie-politickych-stran.html

valasz a KE-nek 2010.05.19. 12:45:32

@panelburzsuj: Azokról az országokról írtam. Romániában kormányszinten téma időről időre az irredenta, azaz a jelenlegi Moldáviával való egyesülés. Szerbiában szintúgy ugye napi téma Koszovó és a bosznia szerb köztársaság.
Hogy egy klasszikust idézzek: tanulni, tanulni, tanulni.

Ordnassac 2010.05.19. 12:46:39

@Captain Tott: aki német-magyar kettős állampolgár. ;-)

panelburzsuj 2010.05.19. 12:47:26

@panelburzsuj:

(Egyébként meg nem vagyok abban biztos, hogy a szerbek utóbbi húsz évét érdemes sikerreceptnek tekintenünk.)

[nev] (törölt) 2010.05.19. 12:48:34

@ubul2000:
na jó, most a híd osztja meg, vagy az mkp. szerintem a szlovákai magyar politikusoknak előválasztásokon kellene megmérni magukat. és aztán ennek a magyar pártnak deklarálnia kellene, hogy ellenzékben marad, és a mindenkori szlovák kormányt kívülről segíti abban az esetben ha az tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat.

és akkor az azt jelenti, hogy a mindenkori szlovák kormánynak azt kell mérlegelnie, hogy egy komoly parlamenti párt támogatottságát elveszíti, vagy sem. de mivel ez a magyar párt pro forma a kormányon mindig kívül marad, ezért fölösleges lenne őket támadni. és az előválasztások garantálhatnák a demokratikus működést, és a biztos parlamenti bejutást.

Captain Tott (törölt) 2010.05.19. 12:49:05

@aronman: Tévedsz. A másik szélsőség, akitől itthon kell tartani, azok a lecsókolbász-soviniszta szocialista és liberális szavazók, akik számára az értékelvű politika vörös posztó.

Ordnassac 2010.05.19. 12:50:07

@panelburzsuj: Romániában van tábora annak, hogy Moldova Románia részének kellene lennie. Bosznia-Hercegovinában jelentős számú szerb él (Boszniai Szerb Köztársaság). Horvátországban is vannak, akik Bosznia horvátok lakta területeit magukhoz csatolnák.

Ettől függetlenül nem várható, hogy változzanak az országhatárok.

lüke 2010.05.19. 12:50:08

@panelburzsuj:
hát :)írtam az osztrák és német szerbek ,bosnyákok etc víkendjéről fenn:)
hazajártak anno lövöldözni

Captain Tott (törölt) 2010.05.19. 12:52:56

@Ordnassac: És aki mégis - már évek óta - magyar színekben játszik...

veny 2010.05.19. 12:55:58

@Ordnassac: Na nehogy már a felvidékiek az Európán kívüli utazásának megkönnyítése legyen a valódi cél. Viccnek erős lenne... :)

CSENDES 2010.05.19. 12:57:17

@lüke: www.mnb.hu/engine.aspx?page=arfolyamlekerdezes

Ezt gondold át, mert valami nem stimmel, vagy az év, vagy a hónap, vagy az árfolyam.

2010.05.19. 12:57:32

@valasz a KE-nek: gesztussal tele a padlás...És ha kárt is okoz, akkor meg minek?

Ordnassac 2010.05.19. 12:57:50

@Captain Tott: 2007-ig német színekben versenyzett, majd magyar állampolgársága megszerzése után magyarként.

@veny: dehogy! Csak leírtam egy gyakorlati hasznot is belőle. Az csak nem tilos. ;)

[nev] (törölt) 2010.05.19. 12:58:29

@valasz a KE-nek:
szerintem meg az. a kisebbségek kulturális autonómiáját kellene megerősíteni, és felvetni, hogy bárki kérhesse az uniós állampolgárságot. amire fel lehetne vezetni, hogy nemzetisége: magyar. de ezt igényelhetné egy dunaszerdahelyi, ugyanúgy, mint egy győri.

veny 2010.05.19. 12:59:21

@aronman: "két oldalról vagyunk a szélsőségesek szorításában.
itthon ki kell elégíteni azokat a szavazókat, akik különben (vagy amúgy is) jobbik fel húznak. ők az egyik oldal ami nyom a másik meg a szlovák szélsőség.
az egészet meg közben azok szívják meg, akikről amúgy szó van."

Pontosan.

És hát pontosan ez az álszentség, ugye....

Captain Tott (törölt) 2010.05.19. 13:00:44

@Ordnassac: Nem tudod, miért kellett "megszereznie" a magyar állampolgárságot? Hiszen Budapesten született.

panelburzsuj 2010.05.19. 13:01:31

@valasz a KE-nek:

Félig felvidéki eredet vagyok, apám családja nem reszlovakizált - kipakolták őket.

Akit ismerek a rokonságból, azok közül senki sem tekinti a mai Magyarországot "anyaországnak". Az öregek egyértelműen a szülőföld kényszerű elhagyását fájlalták/fájlalják halálukig, a már itt születettek viszont alig tesznek különbséget aközött, hogy milyen unokatestvérhez mennek látogatóba: magyarországihoz vagy szlovákiaihoz.

Ordnassac 2010.05.19. 13:02:02

@Letícia: ez a kár még csak potenciális. Jómagam is azon az állásponton vagyok, hogy meg kellett volna várni vele a szlovák választást, hogy ne ez legyen a FŐ téma (téma így is-úgy is lett volna).

Ettől függetlenül nem értem, hogy egy már így is létező jogintézmény (hiszen határon túliak már eddig is folyamodhattak kettős állampolgárságért, lásd Rúzsa Magdi) eljárási egyszerűsítése (voltaképpen erről szól, gyorsított eljárás lesz), ami máshol már bevett gyakorlat, nálunk miért ne lehetne? Szerintem ideje lenne szakítani a szomszéd államok érzékenységére túlzottan ügyelő külpolitikával (persze nem kell átesni a ló túlsó oldalára és átmenni Ficóba). Nem sokra vittük vele.

Captain Tott (törölt) 2010.05.19. 13:04:15

@Letícia: Miféle kárt okoz? Vezesd le légyszíves.

Avagy az a kár belőle, hogy akiket eddig elnyomtak, azokat ezután is elnyomják?
Ez legyen a magyar állam válasza a határon túli magyarok problémájára: "hát jó, nyomjátok el őket, de ne annyira"?

Ezekiel 25,17 2010.05.19. 13:04:24

Először is feleslegesnek tartom, hogy fel kellett-e volna vetni az állampolgárság kérdést most vagy majd csak a választások után. Fel van vetve, Fico ráugrott és kész(amúgy ha emlékeztek először teljesen barátságosnak tekintették Martonyi gesztusát, csak utána ment rá Fico). A kérdést jelen állapotában kell kezelni.

2 alap dolgot kell figyelembe venni:
1. Ne csesszünk ki feleslegesen a határon túli magyarokkal
2. Ne sza*junk be, ha Fico elfin*ja magát

Amennyire csak lehet diplomáciai fronton kell megvédeni a törvényt.

DE!

1. Azt látom, hogy itt egyesek megint álomvilágban ringatják magukat. Arra nem is szabad gondolni, hogy itt egyes államok (pl. német, lengyel vagy cseh) mellénk állnak, vagy elítélik a szlovákokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek az esélye 0.

2. Annak is minimális az esélye, hogy az EU elítélje Szlovákiát. Egyrészt nagyságrendekkel jobb a diplomáciájuk, másrészt az EU-t, ilyen pitiáner ügyek nem érdeklik. Márpedig ez nekik pitiáner és kellemetlen ügy.

3. Fel kell készülni arra is, hogy a románok vagy a szerbek, jelenlegi álláspontjukat megváltoztatva, hátbatámadják a törvényt és összejátszanak az ügyben a szlovákokkal. ne feledjük, hogy az utóbbi 90 év egyik legjobban (hol hallgatólagosan, hol nyíltan) működő szövetsége a kisantant volt. És senkinek ne legyenek illúziói amiatt, hogy a szerbek meg a románok nem támadhatják a törvényt, mert ők is megadták a kettős állampolgárságot. Legyen mindenki nyugodt, ha úgy gondolják támadhatják, és megint nekünk kell majd magyarázkodni, hogy dehát ők is ezt csinálják. A románok ennél már nagyságrendekkel bonyolultabb diplomáciai feladatokat is megoldottak.

Összefoglalva: nem hiszem, hogy azonnal meg kell szavazni a törvényt, de nem is muszáj túlhúzni. Határozottan kell fellépjünk, de nem meggondolatlanul, hanem megfelelően előkészítve álláspontunk megvédését és a szlovákok lejáratását.

Ordnassac 2010.05.19. 13:05:07

@Captain Tott: nem területi elven működik az állampolgárság megadása, hanem vérségi elven. Amúgy lehet, hogy nem kellett megszereznie, mert szülei után kapta (nem ismerem Arn családi hátterét), ergo egyik szülő német, másik magyar áp.

A németeknél igen szűk a kettős áp megadásának lehetősége (ezen amúgy már évek óta vita folyik). Legutóbb akkor, amikor hírt adtak, hogy a pápát hivatalosan felvették a német választói névjegyzékbe, mivel német-vatikáni kettős áp. (Ezt egy spec. szabály miatt mehetett, hiszen nem ő folyamodott a vatikáni áp-ért, hanem adományozták neki a Rómába hívással együtt).

[nev] (törölt) 2010.05.19. 13:05:25

és ebben nyilván partner lenne az unió, mivel most politikai értelemben gyenge. és igényli, hogy a polgárok tömegesen kinyilváníthassák az uniós szükségességét, egyszersmind a reformját. az, hogy az európai nemzetek érdekei határozottan képviselve legyenek. az unió valójában ezért jött létre. szerintem a magyar diplomáciának ebbe az irányokba kellene lépni. az uniós igazolványt ezt a törvénytervezetet ellehetetleníti. a magyar kormánynak ezt vissza kellene vonnia.

panelburzsuj 2010.05.19. 13:08:40

@Ordnassac:

(A Moldávia külön szám: két "román" többségű ország, ahol a nagyobb jobban akarna egyesülni, mint a kisebb. Aligha összevethető szituáció bármely magyar vonatkozással.

A "kevert", vagy szigetszerűen "foltos" népességű balkáni országok pedig arra példák leginkább, hogy az erőszakosságot végül is mindenki megkeserüli.)

Captain Tott (törölt) 2010.05.19. 13:08:57

@veny: Az álszentség az volna, ha úgy csinálnánk, mintha a szlovák politikával minden rendben volna.

Egy uniós ország nemzetbiztonsági kockázatot lát félmillió magyar nyelvű polgárában?? Nehogy már asszisztáljunk ehhez az agyrémhez.
Hát ez ugyanaz, mint aki megerőszakol öt nyolc éves kislányt, utána meg elvárja, hogy kényesen ügyeljenek az emberi jogaira.

veny 2010.05.19. 13:10:31

@lüke: Ha nem emlékeznél már, EMBERI jogok sérelméről beszéltél. Még mindig nem látom, mire alapozod ezt.

panelburzsuj 2010.05.19. 13:11:57

@Csomorkány:

A felelősség, drága gyerekem, és nem az eszetlen, belpolitikai haszonszerzési célú tamtamverés. Az az alkotmányos kötelesség.

flort 2010.05.19. 13:14:39

@panelburzsuj: ezt akár én is írhattam volna.
Őöö, netán ismerjük egymást?

Ezekiel 25,17 2010.05.19. 13:15:16

@Ordnassac: igen a németeknél a jus sanguinis működik, ami azt jelenti, hogy vérségi alapon adnak állampolgárságot. A gyakorlatban elegendő, ha valaki 1 vagy 2 német származású felmenőt igazol, és nagyon könnyen megkapja az állampolgárságot. Így kaphatott nagyon sok németül nem beszélő orosz, kazah állampolgár német állampolgárságot (az, hogy ők mennyire német származásúak vagy csak azt mondják,az más kérdés).

Egyébként egy magyarajkú sváb ismerősöm azt is mondta, hogy rokonai esetében kifejezetten igyekeztek oda letelepíteni a visszetelpülőket, ahonnan valószínűleg 2-300 éve kivándoroltak (így segítve a kulturális beilleszkedést). Nem tudom ez mennyire igaz.

lüke 2010.05.19. 13:15:20

@veny:
hogy olyan állampolgárságot veszel fel,amilyet
akarsz az emberi jog
a kettős is
ld.
en.wikipedia.org/wiki/United_Nations_Charter

lüke 2010.05.19. 13:17:37

@CSENDES:
biztos stimmel,mert cca 2 hete
dobtam ki ,visa számla
2008/1-3.hó nézd át
ha annyira kiváncsi vagy

veny 2010.05.19. 13:18:41

@Captain Tott: "Az álszentség az volna, ha úgy csinálnánk, mintha a szlovák politikával minden rendben volna."

Nem, az szimplán butaság lenne. :)

CSENDES 2010.05.19. 13:19:58

@lüke: Azért adtam a linket, mert gyanús volt, ugyanis 2008-ban ősszel romlott le a Ft.

[nev] (törölt) 2010.05.19. 13:22:24

@valasz a KE-nek:
a probléma az, hogy "a magyarság határokon átívelő újraegyesítését" is lehet irredenta kijelentésnek értelmezni. főleg úgy, hogy ezeket a kijelentéseket kiragadják a szövegkörnyezetükből és átfordítják egy másik nyelvre. és most ugye nincs tisztázva, hogy ez a kettős állampolgárság pontosan mit is jelent majd. mert ezt a magyar jobboldal egy gumicsontként használja. időnként belökik ebbe a közegbe, hogy vicsorogjanak az emberek. hajítsuk már vissza, felejtsük már el.

nem a nemzeti kártya kellene, hanem uniós kártya.

egy plasztik kártya, amin mindenki feltüntetheti
-- a nevét,
-- a nemét
-- a nemzetiségét.
-- a születési évét
-- és azt, hogy hol lakik (gps koordinátákkal).

opcionálisan feltüntetheti a foglalkozását, vagy megjelölheti azt, hogy diák, feltüntetheti, hogy már nyugdíjas. és ezt a plasztik kártyát az unió adja ki, de a magyar állam. ehhez tartozzanak az uniós jogok, kötelességek, és felelősség vállalása is.

[nev] (törölt) 2010.05.19. 13:23:31

jav. "ezt a plasztik kártyát az unió adja ki, de *ne* a magyar állam."

veny 2010.05.19. 13:29:36

@lüke: "hogy olyan állampolgárságot veszel fel,amilyet
akarsz az emberi jog, a kettős is""

Hát nem.

Idézem Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát:

15. cikk
1. Minden személynek joga van valamely állampolgársághoz.
2. Senkit sem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani.

Tehát jogod van egy darab állampolgársághoz születésednél fogva, amit nem vehetnek el tőled önkényesen. Van továbbá jogod lecserélni az állampolgárságodat másikra, ha az új közösség befogad. Többes állampolgárságról egy árva kukk sincs.

Kiterjesztőleg értelmezheted persze úgy a passzust, hogy a "megváltoztatás"-ba belefér a többesre váltás is, de mondjuk ugyanezt a kiterjesztő értelmezést a 16. cikk esetében pl. bigámiának hívjuk és bűntetjük...

CSENDES 2010.05.19. 13:30:47

@lüke: No ugye ugye. Én tudtam, hogy 2009-re gondolsz. Tudod azért ugrom erre, mert erősen import érzékenyek vagyunk. És hát a számokra baromira tudok emlékezni.

Diocles 2010.05.19. 13:30:59

uid692.mandiner.hu/cikk/20100519_fico_talalkozna_orbannal#comment97983

a kommentárok, köztük az enyém :) , azt hiszem elég jól láttatják, h Fico csapdahelyzetben van.

lüke 2010.05.19. 13:31:10

@flort:
sokaknak van több nickje:)

hogy PB-t idézzem:)

lüke 2010.05.19. 13:32:39

@CSENDES:
ok:)
úgy emlékeztem 2008
ezek szerint
csak tavaly volt,a számlát meg kidobtam:)

CSENDES 2010.05.19. 13:34:42

@lüke: :-))))) Pedig 2009 tavaszán mondott le GYF. Lenne mihez kötnöd.

panelburzsuj 2010.05.19. 13:34:55

@flort:

Nem tudom, a netes "önkitárulkozással" viszont óvatos vagyok. Úgyhogy most utánanéztem: 95 család reszlovakizált, 310 családot telepítettek Magyarországra a "lakosságcsere" keretében, és vagy százat Csehországba is deportáltak pár évre abból a faluból, ahonnan az egyik "felem" származik.

Közelebb jutottunk a felismeréshez? :)

Diocles 2010.05.19. 13:36:35

@Diocles:

Ficonak az a gond, h túl magasra emelte a tétet.
Mit fog csinálni, ha Orbán nem találkozik vele a választásig, és nem segíti hozzá PR-sikerhez?
Sőt, elfogadják a jövő héten a törvényt, és sem a románok, sem a szerbek nem tiltakoznak ellene, sem az EU.
Ez a szopacs baromi látványos lesz, és a szlovák tehetetlenség úgyszintén. Ha elkezd szívózni, akkor meg - gondolom én - "középről" is veszíthet voksokat, elszívhatja Slota bázisát, de rengeteg "liberálisabb" szlovák választót veszíthet, és ezen akár el is bukhat.

Egy hónap nagyon hosszú idő, nem tudja mivel kitölteni, hiszen érdemi ellenlépést nem fog tudni tenni.

lüke 2010.05.19. 13:42:17

@CSENDES:
ha ez engem érintene:)

[nev] (törölt) 2010.05.19. 13:43:51

@Diocles:
ne viccelj már. egy átlag szlovák most nem ficót látja megalázva, hanem szlovákiát. képzeld el, hogy izrael bejelentené, hogy minden zsidó állampolgárságot kap, de még nem döntötte el, hogy ez ilyen milyen többletjogokat jelent majd az izraelita vallásúaknak. csak azt tudják, hogy nincs első, és másodrendű zsidó, csak zsidók vannak.

erősödne az antiszemitizmus. és azt mondanák sokan. oké, a zsidók mondjanak le a magyar állampolgárságról, és legyenek zsidók. esetleg húzzanak el izraelbe. és elég sokan lennének. na ugyanez van szlovákiában.

2010.05.19. 13:44:32

@Ordnassac: Szerbiát vegyétek ki a kosárból, mert ő nem EU- tag és nem is társult még. Szerbia nem állított korlátot elé. Rúzsa Magdinak meg 3 év itt tartózkodás után a magyar jog engedte meg, hogy megkapja a magyar állampolgárságot, szóval vigyázat, nemcsak "úgy" megkapta. És itt jön be az a kérdéskör, hogy akik eddig megkapták a magyar állampolgárságot is a sajátjuk mellé, azok most teljes értékű kettős állampolgárok lesznek, a többi, a "szimbolikus" meg csak matrica? Hol a határ? Ki kaphat és miért többet??? Az aki igazi magyar Kolozsvárott, vagy az aki egyébként szerb, de itt él nálunk 3 éve, kért és kapott állampolgárságot?

Az EU-ban nem szívesen adják a kettős állampolgárságot, ennek elsősorban valamikor katonai - sorkatonaság és nemzetbiztonsági - okai voltak, no meg adózás...

@Captain Tott: lsd. az fenti kommentemben írtakat. Valamint: 1) nálunk égetőbb a cigánykérdés, mint a határon túli magyarok kérdése!
2) Ott ahol nincs a nemzetiségiek között gond, most ott is csinál...Nem a jog meg a papír határozza meg a "tudatot", hanem az emberek közötti együttélés rendezettsége. Ahol mérges a viszony, ott nem mindegy, hogy felmutatok egy papírt, hogy lám-e én meg magyar vagyok te mocskos román? Mi történik ekkor??? Az meg elámul és bekotródik a csendes sarokba és zsolozmázgat, hogy hajrá Vitya, és bocsánatot kér?? Nem, megmondom mi lesz: te mocskos magyar, papírod is van róla, hogy üthetlek ezért! Hát ez lesz, hogy igen, nesze, akkor kapsz még egyet...kotródjál haza, van hova menjél.

CSENDES 2010.05.19. 13:44:32

@Ordnassac: Ezt nem lehetett volna ún. Politikai nyilatkozat formájában??? Miért kell erre törvényt hozni??

Diocles 2010.05.19. 13:48:15

@[nev]:

nem, az átlagszlovák azt fogja látni még egy hónapig, amíg eljön a választás napja, h a nagyhangú Fico teljesen tehetetlen.

ubul2000 2010.05.19. 13:56:21

@[nev]: Nagyfokú otrombaságra vall egy ilyen hasonlóságnak még a felvetése is. Nem emlészem, hogy Mo területe valaha is Izrael területe lett volna (legalábbis eddig), úgy hogy ez a példa kifejezetten gusztustalan.

[nev] (törölt) 2010.05.19. 14:00:18

@Diocles:
nézd, az átlagszovák kurvára nem szavaz ficóra, mert párton kívüli, vagy csak nagyon lazán kötődik valamelyik párthoz. a legkisebb rosszra szavaz. ugyanez van magyarországon is. meg mindenfelé európában.

orbán pont azért barom, mert ő elhiszi, hogy a nép mögötte áll. hiányzik belőle az alázat. itt a többség a szoci kormányt akarta megbuktatni, és most azt látja, hogy az új kormány még fel sem állt, de máris viharokat kavart. a határon túli magyarok ügyében, a forint ügyében, és ami csak napirendre kerül. és ezeket a viharokat a nép utálja. a nemzetbiztosnsági bizottságos vitát, a gárda egyenruhás vitát, a kettős állampolgárságról szóló műbalhét, a nemzeti együttműködés rendszerét. mert nem ezek valójában lényegtelen, szimbolikus kérdések.

de mondom, ha a magyar diplomácia akar egy olyan plasztik kártyát, aminek erős legitimitása van, és arra rá van írva az, hogy nemzetisége: magyar. akkor ezt az ügyet az uniós parlament elé terjeszti. mert ez oda való.

de ezzel se lennénk sokkal előrébb a jelenleginél, csak legfeljebb ez nem váltana ki ellenérzést az átlagszlovákban. aki még egyszer nem ficóra szavaz.

Ordnassac 2010.05.19. 14:08:10

@Letícia: ahhoz képest elég sok EU-s tagállam ismeri. Franciáknál pl. a volt gyarmati területekről érkezők kaphatnak kedvezményesen francia áp-t.

Ami Rúzsa Magdit illeti, ott nem a három évre gondoltam, hanem az eljárás elhúzódására.

golb 2010.05.19. 14:09:34

@jjulie:

azért mindenki megérdemli a szavainak korrekt, csonkítatlan közlését. Ez teljesen független az istenítéstől vagy az utálkozástól!

Az MTI-nek __elvileg__ a "hír szent, a vélemény szabad" elv mentén kellene ténykednie. Véleménye se nagyon lehetne, mert mint közszolgálati sajtóügynökség nem ír vélemény nyilvánító műfajú cikkeket. Más kérdés, hogy a magyar nyelv finom lehetőségeivel úgy is lehet árnyalni, hogy a használt szavak egyike sem problémás.

Ordnassac 2010.05.19. 14:09:39

@CSENDES: a bevezetni kívánt emléknap miatt.

2010.05.19. 14:14:26

@Ordnassac: mert fenntartották maguknak a jogot rá (mentesítés), de sokan vitatkoznak vele. A mi magánjogi "kódexunkkel"(tvr.) is volt gond a jogharmonizáció során ezért...

Az eljárás azért húzodhatott el, mert egy csomó papírt kellett szeritnem neki produkálni.

lüke 2010.05.19. 14:16:08

állami érdekből:)
mindenki megkapja a felmentést is, ott is ,ahol nincs kettős áp
pl. Ausztria
ld. Nyilasi Tibor,Rácz Mariann

Ordnassac 2010.05.19. 14:18:55

@Letícia: a magánjogi kódex a Ptk. Ennek mi köze az állampolgársági törvényhez?

Ordnassac 2010.05.19. 14:19:31

@Ordnassac: hacsak nem az nmjtvr-re gondoltál. Mondjuk szerintem az is kellemetlen, hogy tvr...

2010.05.19. 14:19:59

@Ordnassac: hát az, hogy vita volt ezen a kettős állampolgárság megadásával az EU csatlakozás után!

2010.05.19. 14:21:00

@Letícia: illetve előtt, hogy Az EUba csatlakozás után mi legyen, mi lehet.

golb 2010.05.19. 14:24:21

@veny:
Átgondolt-e vagy sem? Jó kérdés. Szerintem:

A Jobbik ugye elkezdte feszegetni a Trianon emléknapot. Erre reagálni kell valahogy (ígértek is aktív választ a kérdésben a Fidesztől, na erre kíváncsi is vagyok!). Nyilván ez a kérdés sokkal kínosabb, könnyebben lehet szeparatistának tartani aki trianonozik. Ellenben ha még most bedobja a Fidesz a témát, akkor:
a) bizonyította, hogy nem feledte a régi ígéretét
b) csökkentheti a Trianon nap körüli kérdés súlyát. Ebbe ui. nehéz úgy belemenni, hogy ne legyen revízionista felhangja külhonban
c) olyan javaslattal nyithat, amire az összes ellenzéki pártnak ha kényszerből/érdekből is, de érdemes vele egyetérteni -- így a mostanában sokat kommunikált "mindenkit összefogunk, és a 2/3 egyben 3/3 is" szólamra is bizonyítékot adhat.

Szóval szerintem a Fidesz tempója ezekből (is) adódhat.

2010.05.19. 14:26:54

@Ordnassac: persze hogy nmjtvr...bocsi...:) (Teszt volt!;-)

Ordnassac 2010.05.19. 14:31:26

@Letícia: úgy tűnik megoldottuk valahogy és mások is. Gyanítom az uniós áp miatt megy ez a dolog. Akkor így egyedül a szerb-magyar és az ukrán-magyar kettős áp-val lehet gond. Ami eddig is működött, csak rövidebb lesz az eljárás és nem kell a három év (sportolóknál eddig sem kellett).

Ami azt illeti, Szerbia úton van az EU felé, a stabilizációs és együttműködési szerződést már aláírta, csak különböző okokból nem lépett még hatályba tudomásom szerint.

lüke 2010.05.19. 14:33:28

www.felvidek.ma/
egy kis szlovákiai vélemény, a magyarokét már hallottuk,mit csinál/ná/nak ....ha

pad78 2010.05.19. 14:45:16

@lüke:
"mint minden jobb módú családban- anno:) until 1945
volt frájli-német- és madmasell-fr- nevelőnő"

Ez igaz. De nem mindegy, hogy mikortól "until 1945". Valóban volt frájli meg mádmázell a Horthy-korszak számos nagypolgári családjában. De nem nagyon volt a 19. sz. első évtizedeiben a felvidéki kis- és középnemesség otthonaiban. Nem igazán engedhették meg maguknak (nem is számítottak kimondottan jómódúaknak) - és szerintem túl nagy igényük sem volt rá.

[nev] (törölt) 2010.05.19. 14:46:06

@ubul2000:
szlovákia sem volt része a magyar köztársaságnak egy percig sem. amiről beszélsz az a magyar királyság, a lengyel-magyar perszonálunió, vagy az orsztrák magyar monarchia, ezek már rég megszüntek. egyébként mini nemzetközösségek voltak mindig is, és nem birodalmi nemeztállamok, ahogyan te képzeled.

jelzem a szlovákok éppen a területi integritásra hivatkoznak, ahogyan te is. szlovák köztársaságban a szlovák államjog a hatályos, és a szlovák államnyelv a hivatalos. a magyar köztársaságnak ehhez semmi köze. ez a hivatkozási alapjuk.

csakhogy szlovákia is, éppen úgy, mint magyarország tagja az európai uniónak. és nyilván az uniós kártyát kell kijátszani. azt kellene mondani, hogy minden európai állampolgár egyszerűsített eljárásban kaphasson uniós kártyát, amihez természetszerűen kisebbségi jogok is társulnak. és az uniós állampolgárságra lehetne hivatkozni akkor, amikor a szlovák állam a kisebbségek nyelvhasználatát korlátozza.

persze az uniós állampolgársághoz egyre több mindent kellene kapcsolni, magyarország 2011 első felében az unió soros elnöke lesz, szóval elég jó esélyei lennének magyarországnak. ezt a törvényjavaslatot meg nyilván vissza kellene vonni.

radala 2010.05.19. 14:48:38

@valasz a KE-nek: Én is már csak erre vagyok kíváncsi, hogy TG véleménye változott-e. Nagyon sok okos érv hangzott el itt amellett, hogy miért csak itt csak most lehet ezt megoldani.
Nekem a legeslegjobban az az érv tetszett, ami arról szólt, hogy ez a legeslegideálisabb pillanat, mert már/még nincs kormány és ebben a pillanatban a "legerősebb" a parlament.
Nos kedves Török Gábor! Változott-e (legalább egy picit) a véleményed?

Nekem amúgy nincs nagyon véleményem a kérdésről, szörnyű élményként tapasztalom magamon, hogy utálom a szlovákokat, ami nem lehet egészen normális dolog. Amúgy kezdetben, pláne mikor Csáky kérte, hogy ne most, akkor egyetértettem azzal, hogy nincs itt az ideje. De azóta behergeltem magamat:-)

Ordnassac 2010.05.19. 14:50:52

@radala: "De azóta behergeltem magamat:-)"

Nem ez lenne az első eset. :-P

Mediacapa 2010.05.19. 14:53:25

Sajnos nem tudom naponta követni a blogot, de írok, ha van időm.

Véleményem: Bármit tettünk volna, úgyis téma lett volna a szlovák kampányban, de nagy hiba volt ezzel (is) indítani a kormányzást. Más ugyanis úgy támadni valakit, hogy még nincs róla konkrét menetrend, mint úgy, hogy az első törvények között lesz.

Úgy tudom, Csáky minden követ megmozgatott a magyar politikában, hogy toljuk ki a törvénnyel foglalkozást későbbre. Így nehéz helyzetbe került ő is és az a szlovák kereszténydemokrata ellenzék, amellyel jobban lehet szót érteni. Úgy tudom, ezt inkább Semjén nyomatta, OV nem sietett volna vagy nem tartotta égetően fontosnak. Így viszont már ő sem tud visszakozni.

Sajnos úgy látom, az EU-ban a nemzeti kormányok szinte bármit megtehetnek saját állampolgáraikkal, az EU töketlen és következetlen bürokraták halmaza. Máskülönben nem engedné, hogy egy állam így a sárba tiporja a kisebbség jogait (nyelvrendőrség, kisebbségi nyelvhasználat). Ha nem folyik vér, nem kerül veszélybe a stabilitás, ők leszarják az egészet. A vér pedig túl nagy áldozat lenne.

Nagy fájdalmam ez az elmérgesedett magyar-szlovák viszony. Személy szerint szeretem a Felvidéket, 2001 és 2008 között rengeteget kirándultam Párkánytól Besztercebányán, Selmecbányán, Körmöcbányán át a Szepességig. Csodálatos táj, értékes történelmi kinccsel. Ittam magamba a szlovák kultúrát is (mert igenis van), a külföldi egyetemeken megismert szlovák barátaimat is szívesen látogattam és ők is eljöttek hozzám. Kicsit zavart a műemlékhelyeken a történelem hamisítása (magyar nemes helyett "közép-európai nemes", a Magyarország szó száműzése minden múzeumi kiadványból, magyar olimpikonok szlovákosítása (Prokopp Sándor). De alapvetően jól éreztem magam.

Két éve valahogy megszakadt a kapcsolat velük, kirándulni sincs kedvem (nem az euró miatt), inkább megyek másfelé. Talán a Sólyom-kitiltás volt az utolsó csepp a pohárban. Ennek ellenére egyáltalán nem haragszom a szlovák emberekre, a politikusokra annál inkább.

Valahogy elveszett egy darabja az életemnek és erről a politika tehet. Dühös, szomorú, tehetetlen vagyok és igazából az kedvetlenít el, hogy nem látom a fényt az alagút végén.

[nev] (törölt) 2010.05.19. 14:57:53

@Mediacapa:
gondolod, hogy semjén ez magánakciója orbán ellenében?

lüke 2010.05.19. 14:58:54

@radala:
:)
én is:)

Szliácson '68 becsaptak, Donovalyban '82 ellopták a vadi új sílécem,Kraszna Horkát lepusztították, s Kassán' 69 megjegyezték, hogy Rákóczi szive Párizsban van:), átváltatták a határon a 39 Kcs-t '77,és Petrzalkán rám fogták a fegyvert '74,

de hogy az EU-ban ,egy kettős állampolgárságot elismerő országban, ilyen hülyeségeket gondolnak, 2010-ben,
az mai napon se
tette őket szimpatikussá ,pedig a nagyanyám tót:)

agentT 2010.05.19. 15:04:09

Egészen egyszerűen fel nem foghatom, miért ne adhatnánk meg az állampolgárságot a határon túli magyaroknak.

- Népszavazás volt, mely eredménnyel nem járt ugyan, de az igenek győztek, ami legalábbis erkölcsileg kötelez egy valamennyire is tisztességes kormányzatot.
- A szerbek, a románok, az ukránok és a szlovákok (meg a csehek) mind ismerik a külhonban élő véreik számára adandó állampolgárság intézményét, pl. aki moldáv állampolgár az automatikusan jogosult a román állampolgárságra is.
- Határon túli véreink semmivel nem kevésbé magyarok, mint mi. Ha a kisantant államok minden követelése megvalósult volna a Párizs környéki békék idején, Magyarország egészen egyszerűen eltűnt volna a térképről. Budapest pl. (Cseh)szlovákiához tartozna. Ezért felfoghatatlan, hogy miért legyen szerencsésebb az állampolgárság tekintetében az a magyar, aki mondjuk Miskolcon született, mint pl. csíkszeredai honfitársa.
- Bugár Béla, aki Híd-Most nevű pártjával kapcsolatban nyilvánosan hangoztatta, hogy az nem magyar párt, ne szóljon bele a becsületes emberek dolgába.
- Robert Fico egészen nyilvánvalóan nem teheti meg, hogy a komplett magyar kisebbséget kizárja Szlovákiából. Ezt a több százezer embert érintő törvénytelenséget elnézték volna 1920-ban, 1945-ben, de most már nem tűrik (mert nem tűrhetik) el, nemzetközi szinten azok, akik számítanak.
- Ebből következőleg ha Orbán Viktor keményen kitart az álláspontja mellett, akkor még a szlovákiai választások előtt világossá álik, hogy Robert Fico egy ócska hangember, ezáltal kontraproduktívvál válik a jelenlegi keménykedés a számára. Ezért ha a magyar parlament nem ül föl a provokációnak és világossá teszi, hogy a szoci lakájdiplomáciának vége van, az egy kiváló döntés. Már ha megfelelő határozottsággal és elszántsággal párosul.
- A határon túliaknak megadandó állampolgárság jó esélyt jelent egy a jelenlegi kereteken túlmutató nemzetállam megvalósítása irányába.
Hála a mindenható istennek, Európában egyre több ember látja be, egyre több mozgalom tűzi zászlajára a nemzetállam szükségességét.
Azok az elmebeteg mélyliberálisok, akik a nemzetállamok helyén valamiféle, identitásukat vesztett népféleségek kaotikus katyvazából álló degenerált valamit képzeltek el, vesztésre állnak.
Az ilyenek egyébként a nemzetek megszüntetése mellett a családok sőt a nemek felszámolását (gender ideológia) is üdvösnek látják, ezért a liberalizmus végórájának elközelgése annak záloga, hogy száz év múlva is él még ember a földön, köszönet érte a Gondviselésnek.

Mediacapa 2010.05.19. 15:04:14

Azt csiripelik a verebek, de nem első kézből hallottam. Az is igaz, ha OV nem akarta volna, nem megy át az egész.

golb 2010.05.19. 15:05:29

@Ordnassac: köszönöm a linket, át is futottam. Első olvasásra korrekt, felvállalható a szöveg.

Persze mint mindent ezt is lehet elferdíteni, kiragadott szövegekkel az ellenkezőjére fordítani... Erre jó példa az MTI-s eset is.

agentT 2010.05.19. 15:07:21

Már várom, hogy valamelyik megvilágosodott mélyliberális jajongani kezdjen: provokáljuk a szomszéd államok érzékenységét azzal, hogy trianon-emlékülést tart a Magyar Parlament.

Kijelentem, hogy a Trianon emlékülés gondolatát remek elképzelésnek tartom (hát még a nemzeti gyásznap bevezetését) de ha lesz egy szabad öt percem, zokogok egy sort a szomszéd népek érzékenysége kapcsán.

radala 2010.05.19. 15:10:07

@Ordnassac: Soha nem szoktam:-)
Mindenesetre nagyjából úgy néz ki a helyzet, hogy tök mindegy mit csinálnánk semmi nem lehetne elég jó Ficoénak. Másrészt mi a fene megvitatandó van a törvényen? (Mármint nem a szlovákokkal azokkal talán lehetne), de ez a törvény nem igényel semmiféle egyeztetést Mo-n, mert dec 5. majdnem olyan hasznos volt, mint GyF regnálása és szerintem mára nincs ember, aki nem ért egyet a kettős állampolgársággal.
Ha meg azt megteheti Fico, hogy nem lehet senki a szlovák mellett más állampolgár (így van pl Ausztráloknál), akkor meg is fogja tenni bármikor, vagy ha nem ö akkor majd valaki később.
Nem ismerem a szlovák néplelket, semmilyen néplelket sem ismerjük a 23 milla román hatását...
Ennek ellenére azt gondom, hogy egy ilyen ostoba téma nem tud 1 hónapig kitartani. Mindenesetre a szlovákok a rövid Dzurindai kisiklást nem számítva non-stop ultranacionalisták. Szóval majdhogynem tök mindegy mit csinálunk.
Igazából szart sem ér a KÁ ha nem lesz belátható időn belül jelentősen magasabb a magyar 1 főre jutó GDP, mint a szlovák. Ha nem leszünk okosabbak, gazdagabbak, mint a szlovákok, akkor OV egy pöcs. De nem azért, mert most nyújtják be a törvényt, hanem úgy egyébként.

ubul2000 2010.05.19. 15:10:14

@[nev]: Azt mondani, hogy Felvidék nem volt Magyarország része elég dúrva megközelítés, szerintem vegyél egy pár történelemórát. Pozsonyban biztosan szlovák országgyűlést tartottak, nem?
Az előbb beírtam valamit, amire senki nem reagált, de amiket leírsz arra késztet hogy tőled külön is megkérdezzem: szerinted melyik békeszerződés ítélte a Felvidéket Szlovákiának?

Személy szerint nem tartom jó ötletnek az úniós kártya bevezetését. Illetve, be lehet vezetni, de minek? Ki kérkedik azzal, hogy tagja egy bürökratikus szervezetnek? Nekem is volt anno ilyen kártyám, amely biztosította a belépést a munkahelyemre, de ott is csak akkor használtam, ha szükség volt rá - a portán. Másra ez se lenne jó, legalább ne nevettessük ki magunkat ilyenek ajánlásával.

Ordnassac 2010.05.19. 15:13:45

@agentT: többségünknél itt nálunk arról megy a vita, hogy most vagy a szlovák választás után legyen ez az egész. Szerintem a magyar pártok választási eredményét befolyásolhatja ez az egész, sajnos negatív szinten. (Több szlovák megy el szavazni, több szavazat kell a bejutáshoz, persze ez magánvélemény.)

Ettől függetlenül támogatom az eljárási könnyítést (voltaképpen erről szól a dolog).

radala 2010.05.19. 15:13:45

@lüke: Ja, én is többszörösen tót vagyok ezt el is felejtettem:-)

agentT 2010.05.19. 15:15:42

Szlovákiának semelyik békeszerződés nem ítélt semmit.
Szlovákia valóban soha nem volt a magyar köztársaság része.

De mivel a magyar köztársaságot három alkalommal, de egyszer sem legitim hatalom
-1919-ben a puccsista-károlyista söpredék
-1946-ban a szovjet szuronyok mögé zárt hatalom
-1989-ben a kádárista bolsi csapat
hozta létre, ez Szlovákiának tulajdonképp szerencséje.
A fentebbi tévedések elkerülése végett volna helyes visszatérni a jól bevált Magyar Királyság, mint állam gyakorlatához.

radala 2010.05.19. 15:17:04

@Ordnassac: Na ja, de azért azt csak nem gondolhatjuk, hogy mi innen Mo-ról tudjuk hűteni a szlovák kampányt. Szlovákiában 4 vagy 5 % a küszöb?
Mitől ilyen népszerű a Híd? Szavaznak rá szlovákok tényleg?

lüke 2010.05.19. 15:18:32

@radala:
az ellenség nem alszik:)
most Madarsko
vagyunk nekik
ami korábban ,a térképeken, Trianon előtt
Uharsko
volt:)

lüke 2010.05.19. 15:20:42

@agentT: végre van itt egy monarchista rajtam kivül.)

agentT 2010.05.19. 15:20:44

Nem is az a cél (szerintem) hogy hűtsük a szlovák kampányt.

A cél az, hogy Fico fogcsikorvatva legyen kénytelen beismerni a választások előtt, hogy nem zárhatja ki Szlovákiából en bloc a magyarságot.
Ez jó nagy adag tekintélyvesztést jelent, alaposan megalázza, ezzel nyilvánvalóvá téve, mekkora senki.

Én a kemény kéz politikájára szavazok.

agentT 2010.05.19. 15:21:23

@lüke: Én királyságpárti vagyok, ez alap.

Diocles 2010.05.19. 15:23:26

@Ordnassac:

ezt nem tudhatjuk.
a kampányt soxor egészen banális dolgok sokkal jobban befolyásolják, pl. első helyen az, h mennyi pénze van az MKP-nak, mint ez a habverés, amit Fico csinál.

az MKP-t tényleg meg kéne menteni, de ennek nem a törvénytervezet eldugása a módja (tisztáztuk már, h a Jobbik úgy is benyújtotta volna, az jobb lenne?), hanem tolni kell alájuk elegendő kampánypénzt és médiafelületet a magyar államnak.

radala 2010.05.19. 15:26:18

@agentT: A magyar királyság nem volt nemzetállam. Vagy?
Én kb egyetértek azzal, amit mondasz a nemzetekről, de a nemzetállam szó szerintem egy hülyeség. Európa tök jó dolog. Egy nemzetnek nem kell egy államban élnie ahhoz, hogy összetartozhasson és egy államban nem kell csak egy nemzetnek élnie ahhoz, hogy jó hely lehessen a polgárai számára.

lüke 2010.05.19. 15:27:30

@lüke:
tudja valaki,egy történész-Vona-,hogy miért van ez így?

radala 2010.05.19. 15:28:20

@Diocles: Szerintem ez full törvénytelen lenne. Ha ez kiderülne, akkor 90 %-ra menne föl szlovákiában a választási részvétel.

Diocles 2010.05.19. 15:31:19

@radala:
mondjuk olyasmire gondolok, h a magyarországi médiafelületeken ezerrel kell majd futtatni az MKP-t a választások előtti héten, hangsúlyozni a választás fontosságát, a szlovákiai magyarok többsége úgyis ezeket nézi, és erre tud hatni a magyar kormány, mondván, h ez "nemzeti érdek". az állami médiára biztosan.

agentT 2010.05.19. 15:33:50

@radala: A Magyar Királyság nem volt nemzetállam, de úgy viselkedett, ami az adott helyzetben megfelelő megoldás volt.

Európa tök jó dolog, de az ember elsősorban magyar, másodsorban európai. (Kérem a széplelkeket, hogy az "ember elsősorban ember" típusú nyálazástól kíméljenek meg.)
Az magyart a hazája védi meg. Ha magyar haza nem szólal fel pl a szlovák nyelvtörvény ellen, akkor ki?
Láthatjuk, h a híres ejrópa pl nem. Konkrétan kakkant a fejünkre ejrópa.
Tehát szükség van egy erős, nemzeti alapon nyugvó hazára.

Ez pont olyan világos, mint hogy egy gyönyörű világvárosban sem túl szórakoztató dolog hajléktalannak lenni. Gondolom érthető a párhuzam.

2010.05.19. 15:36:22

@agentT: igen, végre ki kellene beszélni...csak nem nekünk kellett volna kezdeni, hanem azoknak főleg, akik a saját bőrükön érezték! Jó, én két oldalról is hozom a "gyökereket", 1920-ban Bácskáról - utsó pillanatban vagonnal -, a másikak 1933-ban Lugosról, szóval meséltek az ősök sok mindent, mit hagytak ott és hogy mennyire nem volt köztük baj, amíg a politika be nem tette a lábát oda...

Mégis, a sztorijaik odaátról egy békés életet tükröztek, míg meg nem jelentek a fegyverek...az ő életük itt is példás volt, ahogy tudomásul vették a történelmet és ahogy helytálltak utána. Soha semmilyen hangoskodás (magyarkodás, román/szerb szidás) nem volt, nem emlékszem rá. Hisz az a kisember szomszéd román se tehetett arról, hogy nekik menni kellett vagy hogy ez lett.

Na, érdekes lesz, lesz benne virtus is, de épp az ideje, hogy szembenézzünk azzal, ami a "démon", mert addig démonizál csak...

Ordnassac 2010.05.19. 15:42:11

@lüke: Vona kb. annyira történész, mint Magyar Bálint...

lüke 2010.05.19. 15:42:25

@agentT: ma már valaki
írta itt :
Finno-ban 6% a svéd
-megj.igaz a gazdag tőkések a svédek ,mert ott is voltak hosszan oroszok-
s hivatalos nyelv a svéd,
s nem is értik a szlovák problémát, mikor ott ( Sk) 650 e. - 1M a magyar-ki hogy interpretálja-

ubul2000 2010.05.19. 15:43:35

@radala: " Egy nemzetnek nem kell egy államban élnie ahhoz, hogy összetartozhasson és egy államban nem kell csak egy nemzetnek élnie ahhoz, hogy jó hely lehessen a polgárai számára."
Ebben nem feltétlenül értünk egyet. Biztosan nehezen viselném, ha magyar helyett állandóan németül, franciául, tótul kellene beszélnem. Más, ha ezt a helyzetet önként választanám, és más ha rákényszerítenének.

lüke 2010.05.19. 15:45:02

@Ordnassac:
:)
nana:)
MB viszont nagyon fess pasas
de én tudom:)
már ! miért Uhorsko és Madarsko:)

agentT 2010.05.19. 15:49:18

@lüke: Így van.
Mondjuk nem szeretik egymást a finnek és a svédek, de az nem is elvárás.

..........

Letti jó a zenei ízlésed.

lüke 2010.05.19. 15:49:29

@ubul2000:
nana:)
úgy váltanál,mint egy svájci, a helyzetnek megfelően
s a sör meg a sztrapacska nem is olyan rossz,ha néha van
rotis d' veau:)

[nev] (törölt) 2010.05.19. 15:50:15

@ubul2000:
a magyar köztársaságnak nem volt része szlovákia. és most ez az érdekes. lehet térképeket mutogatni, csak sok értelme nincsen. a török diplomácia is lobogtathaná az oszmán birodalom egykori határait. ez egy zsákutcás politika. persze értem, hogy itt nem pont erről van szó. már leírtam, hogy szerintem a diplomáciának mit kellene cselekedni, és azt is, hogy miért. nem gondoltam át különösebben, de az új kormány tevékenységét, és érvrendszerét ugyanolyan szánalmasak tartom, mint az előzőét.

szerintem uniós plasztik kártyát kell kibocsátani. illetve a már meglévő megoldásokat kell megerősíteni. az uniós kártya nyilván azért lenne erős, mert azon szereplene. nemzetisége: magyar. és ez később jogalapot teremtene egy nemzetiségi parlament összehívására.

a magyar kártyát szlovákia valószínűleg nem fogja elismerni. az unióst kénytelen volna. ez a különbség a két megoldás között. meg persze az, hogy az uniós kártyához a trianoni határokon kívül és belül is kapcsolhatók jogok, és az uniós dekrétum felette áll a szlovák államjognak a nemzetközösség logikájából következően.

ezzel együtt nem kell lemondani az államiságról. csak szerintem a távoli jövőben az országgyűlést nem területi, hanem nemzetiségi alapon kellene összehívni. és annak kulturális közösséggé kell válnia. szóval én liberális vagyok, a kulturális autonómia híve, regionális önkormányzatiságé, és a nemzetiségi parlamenteké. szóval én a jövőben szavazati jogot adnék a határon kívülieknek. feltéve, hogy az adók többségéről a városok rendelkeznek, és nem az állam. ez ugye a nemzeti liberalizmus.

ami nem az a birodalmi nacionalizmus, amit a szlovák és a magyar kormány képvisel (nem akarom most ficót és orbánt is nácinak nevezni, mert azt a többség a háborús bűnös szinonimájaként használja, holott a birodalmi nemzetállam híveit nevezik így a világban mindenhol), meg nem is a szoci felfogás, hogy nincs teendő, mert "nemzetközivé lesz holnapra a világ".

lüke 2010.05.19. 15:54:03

a mai
Madarsko
a trianoni lefokozás a szláv nyelveken..............!
s az Uhorsko a Nagy-Magyarországot jelenti

ubul2000 2010.05.19. 16:02:21

@lüke: különösen, hogy én még árulom is azokat :))))

lüke 2010.05.19. 16:05:54

tessék :
a hatalom gyakorlás forradalmi átalakítását igérte brit kormány:)
egész Európa jobb oldala összebeszélt:)

tocibacsi 2010.05.19. 16:07:24

még mindíg nem értem, miért írkál mindneki mindneféle baromságot... agyilag nem tudom felfogni, hogy nem képesek megérteni egyesek, hogy a dolog arról szól, hogy a határon túliaknak NEM kell majd itteni lakcím, ellentétben a jelenlegi gyakorlattal. Magyarul megkaphatja úgy is, hogy otthon marad. Slussz. Szavazni meg az szavazhat, akinek VAN magyarországi lakcíme, tehát a balosoknak se kell befosnia plussz 5 millió fidesz szavazótól...

panelburzsuj 2010.05.19. 16:14:15

@tocibacsi:

No, azt gondolom, hogy itt nagyjából összesűrűsödött a kérdés a lényegre: mit kezdhetnek a határon túli magyarok a poszt tárgyát képező magyar állampolgársággal - a szülőföldjükön?

Ordnassac 2010.05.19. 16:14:36

@tocibacsi: itt most elvi kérdésekről van szó. Amúgy meg már rég áttértünk a Kövér-Semjén-féle trianonos beadványra.

CSENDES 2010.05.19. 16:14:55

@Ordnassac: Köszi. Csak most tudtam elolvasni, mert közben a szokásos 100 km-t leutaztam (haza). De, tekintve, hogy emléknap (és nem nemzeti ünnep) szükséges-e törvénybe iktatása???

agentT 2010.05.19. 16:14:57

tocibácsi, a balosoknak nem az a bajuk az állampolgárság megadásával, hogy esetleg a határon túliak jobbra szavaznak, ez duma.
A balosoknak az a bajuk, hogy esetleg egységes lesz a nemzet, erős lesz a magyarság és öntudatos.

Érted?

ubul2000 2010.05.19. 16:16:43

@[nev]: "a magyar köztársaságnak nem volt része szlovákia. és most ez az érdekes."
Vonatkoztassunk el most az elnevezésektől(Magy Köztársaság, Magyar Királyság, Magyarország illetve Felvidék, Szlovákia) csak a területeket nézzük. Az I. vh-t követő békediktátumban Felvidéket elcsatolták Magyarországtól és Csehországnak ítélték, létrehozva ezzel Csehszlovákiát. Ezt lényegében megerősítette a II. vh-t követő békediktátum.
Viszont Csehország lemondott a megkapott Felvidékről, Csehszlovákia megszűnt.(megszűnt az az állam, amelynek Felvidéket ítélték.) Az én jogértelmezésem szerint két dolog jöhetett volna létre - vagy automatikusan vissakerül a terület Magyarországhoz, vagy - minimum - népszavazást kellett volna tartani arról, hogy Mo akarnak-e tartozni, vagy önállóak akarnak lenni. Persze ez utóbbi azonnal precedensként szolgálna a baszkok, korzikaiak, írek részére.

Ez a nemzeti parlament érdekes ötlet, mondjuk Dunaszerdahely a magyar parlamentbe delegál tagokat, Pilisvörösvár meg a németbe. És mi lenne ezen parlementek döntéseinek a joghatálya?

agentT 2010.05.19. 16:16:55

Természetesen kell Trianon emléknap.

Az a gyalázat, hogy eddig nem volt.

De a tolerancia érdekében engedélyezzük, hogy a hazátlanok elmehessenek koccintgatni a románokkal dec. 5-én.

[nev] (törölt) 2010.05.19. 16:17:22

@Letícia:
magyarán a nemzetközösségi létforma volt a természetes. és a legtöbb város multikulturális volt. mint ahogyan nagyon sok falu ma is többnyelvű. és jöttek csoportok, akik azt mondták, hogy csak egy birodalmi nemzetállam tud téged megvédeni. és akkor abből rögtön kitört a (polgár) háború.

agentT 2010.05.19. 16:18:34

@ubul2000: tök mindegy, hogy szlovákia része volt-e a magyar köztársaságnak, mert a köztársaság mint olyan nem része a magyar államiság szerves fejlődésének.

Ordnassac 2010.05.19. 16:19:34

@panelburzsuj: vízum nélkül mehetnek az USA-ba. *vigyor*

A dolog lényege nem ez, hanem a kiírni is hiábavaló 2004-es népszavazás (szerintem ez a MVSZ történelmi baklövése) által okozott csorba kiköszörülése. Az eredménytelen népszavazás után a külhoni magyarok politikai ereje nem csak szimbolikusan gyengült. Sok nacionalista szervezetnél azt a benyomást keltette, hogy ezek még a magyarországiaknak sem kellenek, akkor szórakozhatunk velük.

Ezzel ki lehet fejezni, hogy mégis foglalkozunk velük, ha már bebetonoztuk magunkat ebbe a fontolva sehova sem haladó külpolitikába... Holott szerintem ez fontosabb lenne.

török gábor 2010.05.19. 16:21:11

@radala: igen, változott, nagyon okos érveket olvastam a hozzászólásokban azzal kapcsolatban, hogy miért lehet jó ez az időzítés. eddig csak az ellene szóló érveket láttam erősnek, most már bizonytalan lettem :)

lüke 2010.05.19. 16:22:08

@panelburzsuj:
ezé' vertük egész nap a gépet:)

agentT 2010.05.19. 16:22:19

@[nev]: Ha abból, hogy én kijelentem, hogy dacára pl. az új zsidótelep létrejöttének meg a romáknak meg mit tudom én még kiknek, Debrecen magyar város és nem multikulturális... szóval ha ebből (polgár)háború tör ki, én tökön szúrom magam.

továbbá abból sem törhet ki polgárháború, ha kijelentem, hogy pl a soknemzetiségű szabadka történelmileg magyar város, mert elég nehéz vitatni, hogy milyen zászló alatt is telt el az az ezer év.

panelburzsuj 2010.05.19. 16:22:56

@ubul2000:

Ha Csehszlovákia nem azzal szűnt meg, hogy a neve, az állami berendezkedése megváltozott, hanem hogy a területe kettéoszlott, akkor Magyarország Trianonban még jobban megszűnt, mert sokkal több darabba trancsírozták.

Ez rossz vágánynak tűnik, másikat kéne keresni.

panelburzsuj 2010.05.19. 16:24:53

@lüke:

Vertük, vertük, de még mindig nem tudjuk ... :(

agentT 2010.05.19. 16:25:41

@panelburzsuj: Ha a kutyát kettévágja a vonat, akkor megszűnik.

Ha a négy lábát vágja le, akkor még kutya marad, ha túléli. Mondjuk elég nyomorult sorsra lesz kárhoztatva. Mint mi Trianon után.

lüke 2010.05.19. 16:30:34

@agentT:
jaj ne, ma a gépet verd:)

radala 2010.05.19. 16:30:52

@lüke: Baszki ezek tényleg betegek:-)
No jó nem kell nekem mindent tudnom, mert folyton az az érzésem, hogy tuti a szlovák/magyar álláspont között kell legyen az igazság, de én annyira nem tudok egy centivel sem közelebb kerülni a szlovák állásponthoz, hogy aggódni szoktam. Mert még GyF szempontjait is jobban el tudtam fogadni olykor, mint Ficoét.
Ebből viszont talán az következik, hogy mi sem vagyunk jobbak a szlovák nacionalistáknál.
Mindenesetre baromi szomorú és ijesztő, hogy a szlovákutálat milyen erős bennünk magyarokban.
mert az még ok, hogy a szlovákok utálják a magyarokat, mert találkoznak velük....

panelburzsuj 2010.05.19. 16:34:51

@Ordnassac:

1973-ban kerültem gimibe, és a máig megmaradó első élményem az, hogy a szép szeptemberi időben kiterelték az egész intézményt a salakos kézipályára, és ott mélyen elítéltük az Allendét már az elnöki palotában szorongató Pinochetet. Sőt: meg is fenyegettük.

Helikoptert sajnos nem tudtunk neki küldeni. És ezt ott rögtön, 14-15 éves fejjel meg is sutyorogtuk magunk közt.

Ha akarod érted, ha nem akarod, nem érted.

lüke 2010.05.19. 16:35:37

@radala:
erre ma jöttem rá:)
de fantasztikus, hogy egy más nyelvcsalád ,így meg is fogalmazta
mert egyetlen szlovák se tudta:) vagy nem akarta, akit kérdeztem, vagy túl műveletlen, vagy túl fiatal volt

agentT 2010.05.19. 16:36:11

@radala: "de én annyira nem tudok egy centivel sem közelebb kerülni a szlovák állásponthoz, hogy aggódni szoktam. Mert még GyF szempontjait is jobban el tudtam fogadni olykor, mint Ficoét.
Ebből viszont talán az következik, hogy mi sem vagyunk jobbak a szlovák nacionalistáknál."

Ezt komolyan gondolod?
El kellene gondolkodnod azon a lehetőségen (tudom, fura érzés) hogy nekünk egyszerűen igazunk van, nekik meg ebben a dologban nincs.

Miért kell állandóan középen egyensúlyozni? Miért kell mindig azt figyelgetni, hogy nehogy véletlenül egyik oldalra húzzon a szívünk, főként, mivel az egyik oldal mi magunk vagyunk.

Egyébként szeritem a nacionalizmussal semmi baj. A sovinizmussal van, azt nem szeretem. De a jó kis egészséges nacionalizmus, az már magyon kellett.

pad78 2010.05.19. 16:36:57

Még egy gondolat Gábor kérdéséhez, de tkp. kettő lesz belőle... :)

Nem olvastam végig minden egyes hsz-t, de nekem úgy tűnik, hogy itt többségben belpolitikai, ill. határontúlimagyarságpolitikai (rokonságpolitikai?) szempontból ítéljük meg a történteket és a történendőket. Ez vsz. rendjén is van így, és Csáky Pál elég határozott kérése elég kellett volna legyen a Fidesznek, akkor már ráadásul nem is Fico, hanem a határontúli magyarok a hivatkozási alap, miért csúsztatjuk a törvényt. Szóval vsz. szerencsésebb lett volna.

Viszont érdemes figyelembe venni, hogy OV kénytelen külpol. stratégiában is gondolkozni. És itt két szempont szólhat a mielőbb mellett.

a. A magyarországi kettős állampolgársági törvény megszavazásának idején regnáló szlovák kormánynak kötelező csuklógyakorlatként min. háromszor meg kell lengetnie az öklét Budapest felé, és közben azt kell rikácsolnia, hogy "büdös magyarok, menjetek vissza középázsiába, és szivassátok a mongolokat, ne minket!" Ez amolyan kulőrlokál, Kelet-Európában elvárt udvariassági kör. Na most ha OV a későbbiekben szeretne normális szomszédságpolitikát, esetleg a visegrádi együttműködés felújítását (szerintem jó lenne, és OV első miniszterelnöki útja /lengyelek/ is ezt erősíti), akkor jobb, ha ezt a kis színest a leköszönő szlovák kormány adja elő, és a következő (még ha Fico vezeti azt is), indulhat tiszta lappal. Nem alapozná meg a jó viszonyt, ha az ő első feladatuk lenne a magyarok álnokságai miatti elhaló hörgés.

b. Magyarország bő fél év múlva átveszi az EU-elnökséget. Gondolom, erre azért fel kell készülni, és nem lenne előnyös a következő hét hónapot a szlovákokkal való vitatkozással tölteni. Most meghozzák a törvényt, egy hónapot foglalkoznak a szlovákokkal, aztán felszabadul a diplomácia arra, hogy arra figyeljen, ami nagyságrendekkel lényegesebb Ficónál. Esetleg ez is szempont lehetett.

radala 2010.05.19. 16:39:08

@ubul2000: nem kéne németül beszélned a "jó helyen", hanem lenne szomszédod, aki ugyan jól beszél magyarul, de még sokkal jobban németül. Szerintem Pozsony vagy BP jó hely lehetett 100 éve. Nem arról beszélek, hogy Szlovákia vagy Románia jó hely. De szerintem sokkal attraktívabb hely tudna lenni, mint Mo. Szerintem a nemzetiségekre büszkéknek kéne lenni. Szerintem a nemzet nagyon nagyon szép dolog, de a multikulti is az. Az ideális az a büszke nemzetek egymás mellett élése. Ahol minden nemzet tiszteli a másikat, de tudja, hogy ö sokkal jobban főz mint a másik és szebbek a nők nála mint a másik nemzetnél...
@török gábor:No ennek igazán örülök. Nem azért mert az eredeti vélemény megváltoztatásra szorult, de a vélemény változás önmagában egy pozitív dolog.

panelburzsuj 2010.05.19. 16:39:55

@agentT:

Érdekes kutya az, aminek kétharmada csülök meg sonka.

ubul2000 2010.05.19. 16:42:46

@panelburzsuj:

Szerintem nem. Csehország önként mondott le a neki ítélt területről, Magyarországot kényszerítették lemondani a sajátjáról. Nem ugyanaz.

agentT 2010.05.19. 16:43:12

@panelburzsuj: Én nem értek a rendszertanhoz.

Ordnassac 2010.05.19. 16:44:13

@panelburzsuj: édesanyám is mesélt ezekről. Ő 1957-ben került gimibe. Persze akkor nem Allende volt a téma, hanem (később) Fidel.

Az akkori szimbolika azért lényegesen más volt, mint a mostani. Azt te is tudod. Most azért már szuverénebben tudjuk képviselni az érdekeinket, mint akkor (nem kell úgy táncolnunk, ahogy az orosz medve fütyül). Nem azt mondom, hogy játsszunk Slotát és kezdjünk mi is ilyen nacionalista marhaságokba (csak magukat röhögtetnénk ki), azonban bizonyos kérdésekben határozottan is felléphetünk. A realitás határait természetesen megtartva.

Lehet, hogy nem erre gondoltál, amikor ezt írtad, sajnos nem vagyok az a kifejezett kódtörő.

radala 2010.05.19. 16:46:55

@agentT: Egyszerűen képzeld el, hogy ezt a helyzetet el kell egy 3. személynek magyarázni. Én, mint 3. személy nehezen hiszem el bárkinek, hogy A ország fasza, B ország sátáni. De mint A ország polgára azt képzelem, hogy minden szlovák köcsög. Azért lássuk be nem lehet igazam.
mondjuk egy esetben lehet igazam (valószínűleg ez is a helyzet), hogy nem annyira a szlovákok hülyék, hanem a politikusaik rettentően jól és aljasul használják ki az ellenségképeket.
Mondjuk, ha te szlovák lennél nem utálnád azt, aki mondjuk egy focimeccsen a magyaroknak szurkol? Mit szólnál, ha megtudnád Deutsch Tompiról, vagy Petöröl, hogy Izraelnek szurkol egy magyar-Izraeli meccsen.
Azért nem olyan állati egyszerű ez.

Ordnassac 2010.05.19. 16:50:10

@pad78: kétségtelenül okos gondolatok, de nem hiszem, hogy ezen az egy hónapon múlt volna. Szlovákiában is létezik ügyvezető kormány.

Érdekesség egyébként, hogy egyes pártoknál teljesen különböző adatokat mutatnak a kutatók. Van, ahol az SNS 8,5%-on áll; van, ahol 5% körül. A Most-Hídnál is hasonló a helyzet, hol 5%, hol 7%; MKP hol 5%, hol 6%, Meciar hol bent van, hol nincs. Nagyon képlékeny az egész.

Amúgy hírlik, hogy Ficóék megegyeztek az európai szocdemekkel, hogy nem Slotáékkal fognak kormányt alakítani.

ubul2000 2010.05.19. 16:50:46

@radala: "Az ideális az a büszke nemzetek egymás mellett élése."

Igen, ebben egyetértünk, de a multikulti nem az.

Nincs is semmi baj itt a szomszédos népek együttélésével (nem politikáról beszélek), nem is volt amíg a politika bele nem lépett.

panelburzsuj 2010.05.19. 16:51:37

@ubul2000:

Aki hülye háborúba kezd, azt elveszíti, utána meg zavaros belharcokba kezd, miközben a területére éhes szomszédai mindenfelől elkezdik megszállni, azt a legvégén könnyű kényszeríteni. Ilyen ez a rohadt világ.

panelburzsuj 2010.05.19. 16:55:38

@Ordnassac:

Azt gondolom, hogy minden határon túli magyar gyereknek adott ösztöndíj, minden magyar iskolának juttatott könyvtár (hány hagyaték megy szeméttelepre?), minden okosan megszervezett ingyenes cserelátogatás családok, faluk, iskolák között többet ér, mint a szimbolikus anyázás.

lüke 2010.05.19. 16:56:45

@radala: :)
a nagyapám Pozsonyba járt gimibe( 1890), Bécsben ült esténként a kávéházban, villamos járt, felsőbb gimis korában kimehetett, s Prágában járta az egyetemet .Multikulti volt.
Márc. Zürichben voltam és elképedtem a globalizáció Svájcot elkerülő hatásán: a kis üzleteken, a nyelvek és a szokások multikultiján.
Hát itt is ilyen lehetne, ma nincs akadálya: a szerb, szlovák, osztrák,magyar ,román szokásokkal
De a divide et impera ,
még mindig uralkodik:)

panelburzsuj 2010.05.19. 16:57:11

@agentT:

Azt nem kell külön mondanod, az eddigiekből is sejtettem.

agentT 2010.05.19. 16:57:15

@radala: Ha azt képzeled, hogy minden szlovák köcsög, az gáz.

Ez a képzelt "köcsög szlovák" dolog viszont nem előfeltétele annak, hogy azt gondold, hogy nekünk van igazunk.
Az kamu, hogy a dolgokat így is lehet nézni meg úgy is, a legtöbb dolog elég egyértelmű. Pl. ha azt gondolod, hogy nem volt szép dolog, hogy Hitler lerohanta a lengyeleket, akkor

1, nem gondolod azt h minden német köcsög
2, valószínűleg igazad van, és nem kell keresned az érveket Hitler mellett, hogy ott maradhass valami idealizált egyensúlyi állapotban.
A legtöbb ilyen "egyrészt-másrészt" dolog marhaság.

Ha én szlovák lennék (Istennek hála magyar vagyok) valószínűleg éreznék bizonyos fokú ellenszenvet a kedvenceim ellen játszó csapat szurkolói iránt. Úgy, mint most.

Ha megtudnám Deutsch tompiról vagy Petőről hogy a magyaroknak szurkol egy magyar-izraeli meccsen, akkor rohadtul meglepődnék. Ez azonban az ő dolguk.

Akkor viszont felháborodnék, ha Deutsch Tompi izraeli gallérkitűzővel ékesítve jelenne meg a Parlament nyitónapján... de a Fideszről ilyent azért nem tételezek fel.
Sokkal felháborodottabb lennék, mint abban az esetben, ha mondjuk Tompi akármilyen mellényt öltene.

Mert az öltözködéshez se értek.

Egyébként te csaj vagy?

pad78 2010.05.19. 16:57:35

@Ordnassac:
Azért az interregnumban már nem az ügyvezető kormányra figyelnek az emberek, hanem a megválasztottakra. Nézd meg, hogy mennyit nyilatkozik mostanság Bajnai, és mennyit a korábban évekig csöndes Orbán. Ilyenkor szerintem a megválasztott vezetőnek is el kellene mondania, hogy mennyire meg van döbbenve az aljasságunkon, és Ficótól ez nem is áll távol. Ha viszont most elmondja, akkor a választás után már nem kell, és ez neki is lehetőséget ad a viszony normalizására. Ami szerintem neki is érdeke, mert tudja, hogy OV súlya nagyobb az EU-ban, mint Bajnaié. (Tudom, "az EU nem avatkozik be", de az EU nemhivatalosan mégis millió módon beavatkozhat egy ország életébe. Szóval nem haszontalan egyik országnak sem egy működőképes visegrádi együttműködés.)

agentT 2010.05.19. 16:59:20

@panelburzsuj: Vicceltem, ötös voltam bioszból, meg mindenből. Csak matekból voltam kettes.

[nev] (törölt) 2010.05.19. 17:02:28

@ubul2000:
én liberális vagyok, és unionista. és abból az következik, hogy nemzetközösség a legfőbb jogalkotó. a jog tehát tehát uniós normákból áll össze. most tudom, hogy ettől sok tekintetben messze vagyunk, ez egy koncepció csupán. a rendeletalkotók a helyhatóságok. tehát önkormányzati rendeletek vannak, és nem kormányrendeletek.

mondjuk az üzletek nyitvatartását nem kormányrendelettekkel szabályozni, hanem önkormányzatiakkal. és ebből az következik: lesz ahol majd bezárják a tescot, és lesz ahol meg nem zárják be. szólnak érvek mellette pro, és kontra, döntsék el a helyiek, hogy mit akarnak, és viseljék a következményeit, pro, és kontra.

a közellátás a közintézményhálózaton keresztül történik. mondjuk van iskolai közétkeztetés, az iskola akár ruhát is adhat a gyereknek. tehát az iskolához kapcsolódik konyha, varroda, mosoda. de ezeket a közszolgáltatásokat önkormányzati közművek biztosítják a helyi adóból. na most persze vannak leszakadó kistérségek, ahol az ehhez szükséges jövedelem nem jön létre, és a közszolgáltatásoknak a minimumát sem tudják garantálni. ezért szükség van szolidaritásra. itt lép be az állam. a közintézmények is fizetnek adót. és az kerül államhoz. illetve a nemzetsiégi parlamentekhez. ha egy városi vagy járási közintézmény többnemzetiségű, akkor lakosságarányosan fizeti meg az adót az államoknak. és ez a pénz kerül a kincstárba. ezek elosztásáról dönt a nemzetiségi parlament. a nemzetiségi parlement döntései meg nyilván az adott nemeztiségre lennének kötelezők, a döntéseknek területi hatálya nincsen, mivel itt az államnak területi integritása sincsen.

szóval ez azt jelentené, hogy budapesti iskola szolidáris lenne a bergszászival. mert a nemzetiségi parlament nyilván azt is támogatná. mert az egy kulturális egységet volna hivatott hirdetni, és nem egy területi egységet. szóval nem nagy magyarországot, vagy kis magyarországot, hanem a magyarságot.

de ilyenje a szlovákoknak is lenne, meg akár még a katalánoknak is lehente. és katalánokkal nyilván barcelona fog szolidaritani. olyan arányban, amilyen mértékben azt katalán nemzetiségűek lakják. mert lehet, hogy valaki magyar nemzetiségű ott. mert ott él. és akkor ő a helyi adóból fenntartja a helyi iskolát, de az adója egy része, eljut a magyar államhoz, és akkor ő onnan szolidarit. tehát a spanyol államnak nem adózik, hiszen onnan nem kap semmit, hanem barcelonának, és a magyar államnak. mert az uniós azonosító kártyáján ez szerepel: nemzetisége: magyar.

és szerintem most ezt kellene követelni. főleg a soros elnökség alatt. gyorsított eljárásban lehessen kiváltani egy uniós igazolványt, amire rá van írva, hogy magyar nemzetiségű vagy. és az uniós kisebbségi jogok megilletnek. és az fölötte áll a szlovák államjognak. én ezt tartanám helyesnek. szóval most megy egy árnyékbox fico és orbán között, majd meglátjuk, hogy ennek mi lesz az eredménye.

agentT 2010.05.19. 17:04:32

@panelburzsuj: A hülye első világháborút Magyarország kezdte? Nocsak...

Annak viszont örülök, hogy az "utána meg zavaros belharcokba kezd" kitételt alkalmaztad.
Gondolom akkor azzal is egyetértesz, hogy Károlyi szobrát takarítsák el a Parlamenttől. Remek.

ubul2000 2010.05.19. 17:07:35

@panelburzsuj: Gondolom az I. vh-ra gondolsz, amit ugye Szerbia robbantott ki azzal, hogy egy titkosügynöke lelőtte a trónörököst.

Az következőkkel lényegében egyetértek. Károlyinak történelmi bűne volt már maga a hatalomátvétel is, de az méginkább, hogy átadta a csőcseléknek a hatalmat, aminek végül az orszávesztést köszönhetjük.

radala 2010.05.19. 17:17:20

@lüke: Ja az én dédanyám Sopronból járt át kávézni Bécsbe, Most is 45 percre van Bécs. Valóban szép világ innen messziről.
@agentT: Nem vagyok csaj, csak kialakulatlan a világképem:-)
Természetesen nem gondolom, hogy minden szlovák köcsög, csak úgy mondtam azt az érzést leírandó, hogy nem is próbálom megérteni a nyelvtörvényüket, a hazafiassági törvényüket stb.
Magam sem hiszek az egyrészt másrészt dolgokban és szoktam is mondani, hogy soha nincs az igazság középen (Ezt minden magyar tudhatná a kommunizmus óta, amikor azt hittük, hogy az igazság valahol a SZER és a Kossuth között van). Ennek ellenére azért túlzásnak érzem azt, ahogy itt mindannyian tökéletesen meg vagyunk arról győződve, hogy Dzurindától Ficon át Slotáig, minden szlovák egyet akar KÁ ügyben. nyilván az a helyzet, hogy senki nem lehet egy kicsit sem magyarbarát, mert túl erős a magyarellenesség, de nyilván nem egyformán magyarellenesek, csak senki nem teheti meg, hogy a játékszabályokat épp a célegyenesben próbálja fölrúgni.

Visszatérve az "igazsághoz" az persze soha nincs középen, csak statisztikus értelemben, azaz hol ezen a szélen van hol azon. Mondjuk talán meg lehetne próbálnunk megérteni azt, hogy a szlovákok valóban kicsik és úgy érezhetik, hogy évszázadokon át el kellett magyarosodni/németesedni annak, aki valamire vinni akarta. Nem vagyok nagyon otthon a történelemben, de el tudom képzelni, hogy sok csúnya történetet tudnak rólunk a szlovákok 68-on kívül is.

ubul2000 2010.05.19. 17:18:08

@[nev]: Ez elég hosszú hozzászólás hogy mindnre reagáljak mert akkor a többieknek nem marad hely:))))

Tesco (amúgy a bezárással egyetértek) nem köthető egy településhez, mert nem csak pl. Budaörsöt szolgálja ki. Arról nem beszélve, hogy mi történik, ha ma az én önkormányzatom engedélyez, a következő ciklusban a tied betiltja - mi lenne ebből? Egyébként is a településeken átnyúló intézmények, műtárgyak sorsa mi lenne, ki finanszírozná az építést, fenntartást? Vasút, gáz-, villanyhálózat, stb.
Ha az államnak nincs területi integritása, akkor mi van neki?
Szóval sok probléma lenne ezzel (nemzetiség arányos adók, stb)

radala 2010.05.19. 17:22:17

@agentT: Szerintem általánosan elfogadott, (ha tévhit is), hogy a magyarok (Tisza) nagy barátja volt az I. VH-nak. A legpozitívabb, amit ez ügyben hallottam, hogy Tisza nem volt a háború barátja, mert tudta, hogy nem vagyunk fölkészültek, de mikor beindult onnan kezdve azt gondolta, hogy nincs pardon 100%-ig támogatni kell. Mondjuk ez amúgy egy korrekt hozzáállásnak látszik nekem innen a távolból.

radala 2010.05.19. 17:24:36

@lüke: Ja szerintem most is van villamos Pozsonyba, vagy legalábbis van terv arra, hogy újra legyen.

pad78 2010.05.19. 17:32:07

@Ordnassac:
Egyébként meg - bár magam is rosszallom, hogy Csáky nyilvánvaló álláspontját figyelmen kívül hagyták - nekem azért az az érzésem, hogy a szlovákiai magyar pártoknak lenne a feladata helyben elhitetni, hogy érdemes rájuk szavazni. Ezt persze nem tudom, hogy lehetne, nem véletlenül nem vagyok sem politikus, sem politológus, de rég megette a fene, ha a magyarországiak egyensúlyozó képességén múlik, hogy a 10%-os szlovákiai magyarság bejut-e az ottani tvhozásba, vagy sem. (Nem azt mondom, hogy a magyar politikusoknak ez nem feladata - azt mondom, hogy nem ezen kellene múlnia.) Ha nem lenne szívügyem, lehet, hogy azt is mondanám, járjanak úgy, mint Szász Jenőék, és ezzel tanulják meg az együttműködést, ha valamit el akarnak érni. Csak nincs szívem ilyet mondani, mert félek, hogy ez csak még inkább eltávolítaná őket attól, hogy a magyar pártokra szavazzanak. Erősen kétséges, mi lenne a következménye, ha ilyen nagyot kellene csalódniuk a politikusaikban.

panelburzsuj 2010.05.19. 17:48:26

@agentT: @ubul2000:

Tőletek eltérően én szinte az összes "történelmi személyiségünket" hamis, téves világképekre alapozó, és éppezért nemzetveszejtő figurának tartom, úgy körülbelül a reformkor kisiklásától, a gyakorlati országépítésből a nemzeti légvárépítésbe átmenettől számítva. Úgyhogy - tőletek szintén eltérően - az utóbbi százhatvan-százhetven év politikai vezéralakjainak mindegyikét fontosnak tartom ismerni, mint tanulságot, de egyiket sem tartom példaképül állítandónak.

És ebbéli meggyőződésmet az ezen a blogon zajló csevely is egyre csak erősíti: ha 2010-ben újra meg újra arra pocsékoljuk az időnket, hogy három-hat generációval ezelőtt élt szerencsétlekedőket mószeroljunk és mentegessünk, akkor nem túl sok olyan érzék szorult belénk, amivel a ma és a holnap kérdéseit egyáltalán fölfognánk.

Sonkakutyából se lesz szalonna.

ubul2000 2010.05.19. 18:11:40

@panelburzsuj: Sajnos muszáj a múlttal is foglalkozni, mert egy-egy döntés évtizedekre, százdokra megváltoztathatja egy nemzet életét. És persze, hogy a döntés milyen volt, az a legritkábban - néhány kirívó esettől eltekintve - derül ki azonnal, vagy rövid időn belül. Sok olyan döntés volt/lesz ami rövid távon jónak/rossznak látszik, s majd történelmi távlatban derül ki, milyen is volt valójában. De a tanulságok levonása segít abban, hogy kevesebb rossz döntést hozzunk.

panelburzsuj 2010.05.19. 18:17:50

@ubul2000:

Na, pont azon méláztam, hogy vajon olvassa-e még valaki ezta posztot, mert találtam egy érdekes térképet.

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Nepszav_2004-2_eredm.PNG

Érdekes olyan szempontból, hogy ad-e egy pici részválaszt arra a mostanában sokat feszegetett kérdésre, hogy a sok-sok felvállalt témából igazán mik is a Jobbik népszerűségének legfontosabb fűtőanyagai.

[nev] (törölt) 2010.05.19. 18:51:03

@ubul2000:
ne viccelj már minden egyes tesco településhez köthető. wudersch el tudja dönteni, hogy akarják, hogy nyitva legyen a tesco, vagy nem akarják. a helyieknek kell eldönteni. ki másnak. szerintem ebben nem az állami egyházügyi hivatal feje az illetékes. perzse lehet, hogy az egyik ciklusban vasárnap be kell zárni, a másikban meg ki lehet nyitni. és akkor mi lesz. semmi se. még mindig kisebb zavart okoz, mintha ezt országos szinten játszuk el.

a legjobb szabályozás szerintem az lenne, ha vasár, és ünnepnapon ki nyithatna a tulajdonos, de alkalmazottakat nem foglalkoztathatna. szóval ez a várásvárosok kézműveseinek, vagy a környék őstermelőinek kedvezne. a hipermarket meg pórul járna. ha rajtam múlna, akkor ez lenne a szabály. de nem állítom, hogy ez a legjobb gyakorlat, mivel még nem is volt kipróbálva, tehát ez nem is gyakorlat. de ahhoz, hogy megtudjuk mi a legjobb ki kellene próbálni több variációt is. szóval felőlem full be lehetne zárni mindent. csak szerintem nem lenne jó. de ha egy város ezt akarja, akkor tegyék azt.

---

ebben a koncepcióban egész pontosan nem települési, hanem térségi önkormányzatok vannak. járás van, város, és főváros. és ezek pontosan lefedik az országot. az összes négyzetcentimértert. nem kell például megyei önkormányzat. mert a megyei feladatokat a megyei jogú város látják el, és országos feladatokat meg döntően a főváros látja el. az első helyhatóság fenntartja az ország elsőszámú közintézményét, a parlamentet, és abban lehet nemzetgyűléséket lehet tartani. és lehet dönteni a közintézményektől beszedett adóról. de a piaci szepelők helyben fizetnek. tehát az állam el van választva a piactól. közvetett kapcsolat persze van, de a liberális közfelfogás szerint az államnak és a piacnak közvetlen kapcsolata nincsen.

lehet persze mondani, hogy ez a városias (urbánus) igazgatásra épülő liberalizmus, és a népi kulturán alapuló kulturális konzervativizmus egy rossz kombó, de európa évszázadokon át így működött, és ez az eurázsiai földnyelv a világ leggazdagabb vidéke volt. szerintem ezt a koncepciót fel lehetne újítani. és igazából nem látom be, hogy miért kellene nemzetállamra, aminek területi integritása van, ha ezer éven át nem létezett. istván nem birodalmi nemzetállamban gondolkodott, hanem nemzetközösségben. rögtön keresett magának egy bajor hercegnőt. és akik nemzetállamot akartak azokat meg német segítséggel leverte. és a királyság megalapításához a pápától kért segítséget. a pápaság a globalizáció intézménye volt. de a királyság nem azonos az államisággal, hanem az sokkal inkább a nemzetközösségi létformához hasonlatos.

olvass már el bármilyen korabeli feljegyzést, levelezést, vagy bármilyen írásművel, az ezeréves nemzetállami létforma hazugság. most persze nem állítom, hogy a nemzetségek nem éltek óriás tömbökben, hanem azt, hogy ezeknek a törzseknek területi integritása sose volt, azaz a nemzetiségek az esetek többségében nem éltek gettókban, ahová minden magyar, vagy midnen szlovák, vagy minden cigány, vagy minden zsidó be volt zárva. szóval európában sose voltak ilyen törzsi rezervátumok. amiket a nacionalista politikusok hazudnak. hogy ezer évig mekkora nemzetállam volt itten. semekkora. ez egy mini nemzetközösség volt, aminek a közepén leginkább magyarok éltek. miért az, hogy buda ennek a mini nemzetközösségnek a fővárosa volt, nem tölthet el valakit nemzeti büszkeséggel. és szerintem ez a magyarázat sem sántít jobban, mint akármelyik. de ebben meg lehet pozsony jelentőségét is magyarázni. vagy belgrád jelentőségét. és ez a mini nemzetközösség védte magát a töröktől. és a területi intregritást előbb egy havasalföldi román, vagy kun gyerek vezetésével védtük, aztán a gyereke elvette előbb cseh, majd a nápolyi király lányát, mátyás nagyjából ekkora magyar volt, más se érdekelte, mint a német római császárság, és utána meg nem sokkal egy jagelló király vezetésével folytak a harcok, ulászló nem sokat beszélt magyarul, de ii. lajos se. és az felesége is valami spanyol csaj volt. nem volt itt semmilyen nemzetállam. aki ezt elhiszi, gondolom azt is képzeli, hogy verne gyula is magyar volt.

flort 2010.05.19. 19:35:37

@török gábor: Ezt már másodszor írod, de én már másodszor nem értem. Nem látok lehengerlő érveket, hogy miért is kellett a teljes szlovák politikai spektrumot M.o. ellen egyesíteni (www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=21923&Itemid=33). Belpolitikai okokból (A Jobbik úgyis benyújtaná)? Külpolitikai okoból (a Slota-féle párt vitorlájából foghatja ki a szelet Fico a magyarok elleni retorikával)? Távlatosan (essen túl a szlovák-magyar pengeváltáson a magyar EU elnökség előtt)? Egyszerű keménykedés (ez egy új külpolitika)?

Nem lehet, hogy egyszerűen egy újabb "szaróversenyről" van szó, ahogy Lengeyel L. (Fortinbras királysága) karikírozta az első Orbán-éra nagyotmondási hullámait? Vagy a magyar viszonyok (nem tárgyalunk, kivonulunk, megvárjuk a következő (v.sz. szintén Fico vezette) szlovák kormányt, majd ÉN megmondom NEKED, hogy hogy tekeredik a villanykörte) téves kivetítése a nemzetközi térbe?

pikkbubi 2010.05.19. 20:08:01

@radala: "Szlovákiában 4 vagy 5 % a küszöb?
Mitől ilyen népszerű a Híd? Szavaznak rá szlovákok tényleg?"

megnéztem a tavalyi regionális eredményeket és meglepően sokan szavaztak rájuk olyan területeken ahol magyart trianon óta nem láttak
(ott a regionális választásokon nem listákra szavaznak hanem ha a megyei közgyűlésbe a terület 4 képviselőt küld akkor a választó az indulók közül 4 jelöltre x-elhet)

Besztercebányán a legjobb jelöltjük 2200 szavazatot kapott (3700 szavazat kellett a bejutáshoz)
Eperjesen 800 (míg az mkp-s 80)
Bán (trencsén megye) 155
Trencsén 450
Csacza 428
Turdossin (Árva megye) 428! (1700 szavazat kellett a bejutáshoz)
Nagyszombat 2065 (4200 szavazat kellett a bejutáshoz)

lüke 2010.05.19. 20:12:01

@radala:
nincs,csak terv:) füstben:)

Bambano 2010.05.19. 20:19:58

A fidesz megmondta, hogy ezt fogja csinálni, Ficót meg mérsékelten sem zavarta volna a pánikkeltésben, hogy beadták-e vagy sem.

Ebből a szempontból mindegy. Viszont ha beadják, akkor az egy nyomonkövethető álláspont, nem mendemondákra alapoz és ha rapliznak a szlovákok az eu-ban, mégiscsak más egy benyújtott törvényjavaslat szövegével védekezni, mint mendemondákkal.

sashimi 2010.05.19. 20:24:01

TG: ¨a törvényjavaslat benyújtása és tárgyalásának megkezdése jelentős hatással volt és van a szlovák választási kampányra, s inkább azokat erősíti, akiket a magyar politika szinte egyöntetűen kevésbé kívánatos partnereknek tart.¨

Epp ellenkezoleg! A fidesz alapveto erdeke, hogy Szlovakiaban nacionalista kormany legyen, amely e leheto legrosszabb viszonyban van kis hazankkal, hogy Orbanek ezen az uton is terelni tudjak a figyelmet arrol, hogy mennyire nem tudnak mit kezdeni a gazdasaggal!

Balaint 2010.05.19. 21:00:01

Megdöbbent Oszkó a Malév viszontgarancián.

Na ez az álszentség!

2010.05.19. 21:34:36

@[nev]: bibliai idézettel szólva: "Babiloni zűrzavar" kezdődött és most is kezdődik egy újabb hullám...:)

Gador · http://omagyar.blog.hu 2010.05.19. 21:55:35

Úgy látszik arra senki nem gondolt, hogy kettős állampolgárság igazából a Jobbik hatástalanítására szolgál? Sokan várják el a Fidesztől, hogy végre a magyar érdekeket szolgálja, ha nem tenné ezt a Fidesz, akkor ősszel a Jobbik nem 17, hanem akár 25-30 %-ot is elérhetne, ami nyilván meg akar akadályozni a Fidesz. Ez a Fidesznek szinte semmibe nem kerül, ugyanakkor ősszel hasznos lesz a dolog. Ennyi.

iracundus 2010.05.19. 21:58:48

Teljesen egyetértek pad78 2010.05.19. 16:36:57 véleményével, a szlovákiai szlovák pártoknak helyből le kell csapniuk bármilyen hasonló, a szlovákiai magyarok magyarságtudatát, nemzetérzését erősíteni próbáló magyar szándékra.
Hiszen a szlovák vezetők döntő többségének /tisztelet a kivételnek, mert azért ilyen is akad, igaz elég kevés.../ titkolt, vagy kevésbé leplezett szándéka az itt/Szlovákiában/ élő magyarok asszimilálása, amihez sajnos a magyarországi politikai és gazdasági vezetők is jócskán hozzájárultak:
- nincsen a külhoni magyarnak mire, kire felnéznie,
- 8-éve csak az jön le hogy milyen jól megy Szlovákiának, özönlenek a beruházások, relatíve kicsi adóterhek, nő a GDP, megvan az Euró ...stb, .
- magyar oldalról meg ilyen híreket kapunk, tapasztalunk:
csökkenő GDP, kínos népszavazási hercehurca a kettős állampolgárságról /MSZP, SZDSZ: majd jönnek oszt elveszik a munkát előlünk, meg kapják segélyt, meg a nyugdíjat..../, a magyar állam szó nélkül engedi kitiltani az államfőt, nem tiltakozik erélyesen a nyelvtörvény, jelképtörvény miatt.....

Mert hogyan is van ez a hétköznapokon Szlovákiában?
- Lassan már a magyar nem mer a másik magyarral magyarul beszélni, mert ha esetleg emiatt megverik még őt gyanúsítják meg hogy félrevezeti a hatóságot/ lásd Malina Hedvig/
- A magyar többségű településeken egyre többen íratják szlovák iskolába a gyereket, mondván így könnyebb lesz érvényesülnie /ehhez egy tegnapi eset: a szlovák oktatási miniszter az érettségik eredményével kapcsolatban megjegyezte: nincs az jól hogy a szlovákiai magyar iskolákban a szlovákiai magyar diákok jobban tudnak magyarul, mint szlovákul!!! - ez hallatlan :)/
EU-s pénzhez csak elvétve jut magyar többségű település vagy szlovákiai magyar vállalkozás/ kivéve az egyes politikusokhoz közel állókat/ .

Visszakanyarodva az eredeti témához teljesen mindegy hogy a Fidesz mikor jön a törvényjavaslattal, a szlovák pártok egytől egyig erélyesen tiltakoznának, mert csak így tudják megtartani szavazóikat, akik már az iskolában magukba szívják a magyaroktól való félelmet, és a magyarokkal szembeni gyűlöletet. Ez nem vicc: az iskolai történelemkönyvek tele vannak az erre okot adó történelmi ~tényekkel~.
A szlovákiai magyar politikusok olyan megnyilvánulásai, hogy hagyhattuk volna ezt későbbre, illetve hogy ez majd megerősíti a szélsőségeseket, nem igaz. Azt nem mondom hogy gyengíti őket, de nem ez a kiindulási pont. Ugyanis Robert Fico pártja nagyon keskeny pallón imbolyog. Az utóbbi időkben nem hallani semmi másról mint hogy ilyen botrány olyan pénzmosás, és közben jött a görög válság, amely miatt Szlovákiának 816 mil.eurót kell segélyeznie a nála sokkal gazdagabb görögöknek amit Fico úr nem tudott megmagyarázni a népnek, hát keresett egy ~érdekesebb ~ témát, ami most éppen a kettős állampolgárságról szóló javaslat lett. Biztosíthatok mindenkit, ha nem erről akkor bármi más a magyarokkal kapcsolatos piti ügyből képes lett volna egy hatalmas, Szlovákiára nézve ~rendkívül ~ veszélyes ügyet kreálni.
A választásokat követően azonban majd minden lecseng, hiszen hosszú távon neki sem érdeke a viszálykodás, főleg ha Orbán úr egy kicsit kihasználná az EU intézményeiben és remélhetően a gazdasági világban is meglévő kapcsolatait.

Ordnassac 2010.05.19. 22:03:57

@Letícia: miért? Mert egyetértek veled azzal, hogy szembe kell nézni és végre lelkileg lezárni ezt a trianoni traumát.

@panelburzsuj: szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Adtam már én is könyveket a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy határon túliakhoz kerüljön.

panelburzsuj 2010.05.19. 23:00:12

@Ordnassac:

Nem zárja ki. De amikor azt hánytorgattam, hogy a Fidesz nem használja ki a nemzeti egységkovácsolásra a meglevő, most különösen felfokozott hangulatot tömeges egyéni szimbolikus cselekedetek ("hálaáldozat-bemutás") szervezésére, akkor például ilyen könyv- meg üdülésmeghívó-akciókra gondoltam.

Negyven évnyi "kommunizmus" után nem szeressük, ha Komárom és Komarno között is a kormány akar lenni a legfőbb kapocs.

jjulie 2010.05.20. 06:43:19

@pad78:

volt olyan időszak amikor tök mindegy volt, hogy ki milyen nyelven tanulta meg és mondta ki először azt hogy "anya" meg azt hogy "éhes vagyok", ebből a dologból eredően nem volt igazán különbség ember és ember között

aztán ennek szépen lassan vége lett, és kifejlődött egy olyan világ amelyben nagyon is befolyással birt az esélyekre, hogy miféle nyelv volt errefelé valakinek az anyanyaelve, és csúnya konfliktusokat szült

arról beszélni, hogy nem szármeznak a mai konfliktusok sok sok generációval ezelőtti sérelmekből, tévedés, és ehhez példákat hozni abból az időkből amikor ez a konfliktus még nem létezett, szintén hiba, illetve egyszerűen a folyamat időbeli lefolyásának ismeretének ismerethiánya

jjulie 2010.05.20. 06:50:30

@sashimi:

szükség van rá, a kurva komcsik összeroppantak, onnan már kevéssé lehet kitámasztani a fidesz légvárat, érős magyarellenes szlovákia betöltheti ezt a szerepet

lüke 2010.05.20. 07:21:57

@jjulie:
- egyenlőségi szempontból: ma is tök mindegy
-esélyegyenlőségiből: minél többet ,annál jobb
ebből is látszik Fico milyen korlátolt,
s mit ér a magyarellensség
bár egy igaz,
hogy a magyar nyelvvel a kommunikációban sokra nem megyünk,
így a szlovákok- szláv nyelvcsalád- előnyösebb helyzetben vannak,ezért is! inkább hallgatniuk kellene
" könnyen sebezhetők a gyengék"

ssi 2010.05.20. 09:26:49

Fico reakciója borítékolható volt, így ő is aszisztál most a fidesznek

Mennyibe kerülne az államnak, ki és hogyan kaphatja meg, milyen jogosultságokkal párosul - ezek ismertek már?
2/3 fidesz önmagán kívül kivel tárgyal érdemben ebben a témában?

Jobbik utcai reakcióikra is készen áll

Önkormányzati választásokig
- hatásos és főleg teljesíthető eredmények kellenek
- esetleg az ellenzék lejáratása is - ha pl. elutasítják ezt a fontos nemzeti ügyet

Evehid 2010.05.20. 10:39:08

Egy csomóan sokkal pontosabban ismerik itt a szlovák belpol. eseményeket, mint én - meg az átlag. Azt szűrtem le az eddigiekből, h. tényleg mindegy lett volna, mikor nyújtják be. A szlovák gondokra jó gumicsontnak.

Más: többen foglalkoztatok a nemzetállam kontra unió, királyság, köztársaság, nemzetiségek, nemzet kontra állam kérdéskörrel. Nagyon érdekes volt olvasni. Olyan érzésem van, h. elsősorban történelmi, közigazgatási, gazdasági alapon közelítettétek meg sokan a dolgot. Összefoglalóan azt mondanám, pragmatikus, vagy materialista szemlélettel. Szerintem van további aspektusa is, ami kiegészíti az előzőeket, sőt, az élet napi szintjén számtalanszor felül is írja: nevezzük spirituálisnak. (Ebbe elvben a vallást is beleérteném, de ugye ott végképp nincs egység.) Szvsz a nemzet egyfajta gyökérzet, és egyfajta levélrendszer. Egy része a tudattalanban van - ez a gyökérzet, és időnként bukkan csak a felszínre tömeges méretekben , de ettől még rendkívül erős. Egy része pedig a közös nyelven túl a közös kulturális örökség, közös éghajlati viszonyokra adott életmódbeli válaszok(!), gondolkodási stratégiák, nép- és iparművészet, tájépítészet, stb. Nagy hiba, h. nálunk a történészek nagy része csak a kronológiát vágja, de nem tanult életmódtörténetet, néprajzot, miegymást. Ez a szemlélet pedig minden politikai folyamatot is csak a számszerű, visszakereshető dolgok alapján magyaráz, holott péel egy politikai kampány is döntően az irracionális tartományra gyúr rá. Ld. dec. 5-i népszavazás körítése és kimenetele. :-(((

Bartoki 2010.05.20. 11:38:59

Ha esetleg mégsem Sólyom, akkor Török Gábor for President! :)

márami 2010.05.20. 12:13:21

sztem nem kell ezt túlspekulálni. nyilvánvaló, hogy a mostani beterjesztes temat adott ficonak, sot, meg ennel is tobbet: ami ugyanis a legszembetunobb volt a szlovak kormany reakciojaban, az a gyorsasag, a retorikaban pedig az azonnali es eroteljes szavak ismetelgetese a valaszlepesek kapcsan. ezzel fico a kormany cselekvo- és gyors reagalokepessegenek, a komoly, nem alvo, allandoan eber, ugrasra kesz kormanyfonek az imazsat tudta erositeni. itt tehat nem egyszeruen a belpolitikai sikertelensegekrol valo figyelemelterelesrol van szo, hanem a kormanyzokepesseg hangsulyozasarol - ami nagyon jol jon neki a kampanyban. csakyval nem ertek egyet: nem hiszem, hogy a mostani konfliktus befolyasolhatja a szlovak kormany osszetetelet olyan ertelemben, ami a szlovakiai magyaroknak kifejezett hatranyt jelent. ugyanis ez csak egy esetben fordulhat elo: ha komolyan folmerulne, hogy csakyek ficoval lepjenek koaliciora. csakhogy ez nem volna tul elegans lepes azok utan, hogy Csaky eddig nem tett mast, mint Bugart azzal gyanusitotta, hogy partja a Smer trojai falova, a Smer hozta letre, hogy megossza a magyarokra adott szavazatokat. a masik lehetoseg sem jatszik: aki koveti a jobboldali ellenzek nyilatkozatait, leszurheti, hogy Radicovaek legfobb celja a kormany levaltasa: ezt csak a magyarokkal lesznek kepesek megtenni (akar csak az egyik, akar mindket magyar part bekerul). A nyilatkozatokbol kitunik, hogy az SDKU hozzaallasa a szlovakiai magyarok kerdesehez jottanyit sem valtozott: tovabbra is a huzd meg, ereszd el-politikajat szandekozzak folytatni veluk szemben. Dzurinda tett olyan kijelentest a napokban, hogy ok mindig is szem elott tartottak a nemzeti erdekeket, de kozben nem voltak nacionalistak, ami azt jelenti, hogy a "Maria Valeria hidat meg megengedtek a magyaroknak, a Komarom megye letrehozasat viszont mar nem". Ez azt jelenti, minden johet, ami nem mutat a teruleti autonomia fele.

lui70 2010.05.20. 16:21:53

Fidesz nem amatőr , tudta a várható reakciót, és amúgy sem kellett észkombájnnak lenni, hogy mit reagál egy amatőr de "hirtelen" típusú nacionalista politikus mint Fico. Nemzetközi téren is meg volt tervezve a dolog :
1 : Martonyi a pozsonyi "udvariassági" látogatás előtt egy nappal tárgyal a szerb külügyminiszterrel. , valószínűleg a románok-al is volt informális kapcsolat.....szerintem...
Pozsony örül a látogatás előtt, hogy milyen udvarias az új leendő magyar kormány ( külföld is látja a tárgyalókészséget a magyarok részéről) erre jön a nagy bumm, Fico kardjába dől....nem ezt várta. Pech , kiborul majd kardot rántva kirohan a pozsonyi várból............
Fico őrültségeket összevissza kiabál , egy nemzetközileg megkérdőjelezhetetlen törvényre.......lassan de biztosan napról napra visszavonulót kell, neki vezényelni....ezt látjuk...
Neki is blama lesz elmagyarázni majd a dolgokat.....
Közben Slota az SNS el éppen a határán volt a parlamenti küszöbnek , ezután bejut......kérdés jó-e nekünk , válasz igen, elvégre nálunk itt a jobbik a Zagyvákkal , kire mutogathatnánk ha ott nem lenne a jó Slota aki szívességet tesz nekünk a szlovák diplomácia lejáratásával.....
Fico erősödik , talán de nem Slotaval fog megint kormányozni mert már nagyon kínos a csávó nemzetközi szinte......
Magyarok többen mennek szavazni amikor pont ketté szakadt a pártjuk és mind a kettő a parlamenti küszöb határán van ? válasz feltehetőleg igen......

Csáky viszont fél , hogy emiatt hiába jut be esetleg a parlamentbe nem akar vele koalíciót kötni Fico , mert egy ilyen magyarok elleni kirohanás után nem lehetne megmagyarázni a magyarokkal is való szövetséget.........
kérdés jó ez .......válasz nézzük meg Erdélyt Markóékkal akik sokat "kormányoznak" a románokkal közösen........sok haszna nem volt , hacsak az nem . hogy lejáratódtak a saját a szavazóik előtt, a magyarok a határon túl csak arra voltak jók mindenhol, hogy az adott ország bejusson a Nato ba és az Eu ba "díszletek" voltak ..........Ellenzékként lehet, hogy többet érnének el és hitelesebbek is lennének a választóik szemében.....Szerintem Csáky szempontja nem szempont
mert most akkor a magyar utáló Fico val meg közösködne a hatalmon??? jobb lenne kívül szerintem...

Egyébként jól látszik, hogy Szlovákiát megpróbálják egy kicsit elszigetelni , mert haverkodunk mindenkivel csak velük nem.........Pozsonyban megkérdezték Fico t , hogy Szerbiával és Romániával miért nem tárgyal erről a kérdésről....válasz nem érkezett....valószínűleg nincs fogadókészség Bukarestből és Belgrádból.....

Jó nekünk a Fico Szlovákia államadóssága megduplázódott alatta ,de még messze jár tőlünk......adjunk időt neki.....nekünk meg nem ártana erősödnünk egy kis határon túli gazdasággal is.........
Ez csak 4 év pedig Trianon évfordulóját már 90 éve "ünnepeljük".....

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.05.20. 20:34:36

Még a Parlamentben is azt mondják, hogy "nem volt érvényes" a népszavazás…

ssi 2010.05.24. 15:20:18

Sokan mondták: "merjünk nagyok lenni"
= 15 millió magyarban gondolkodás?
= vagy a 10 millió magyar gazdasági felemelkedése e kis hazában és kulturális kötődése a határon túliakhoz?

Balt 2010.05.26. 22:33:41

@lui70: Igen, ezek lehetséges forgatókönyvek (és kimenetelek). Nem feltételezem, hogy a Fidesz külpol stábja ne számolt volna velük.
süti beállítások módosítása