Csütörtökön megkezdődik a magyar parlamentben az állampolgársági törvény módosítására benyújtott javaslat tárgyalása, amellyel a „kettős állampolgárság” kérdése a 2004-es eredménytelen népszavazás után immár hivatalosan is újra a magyar politika napirendjére kerül. Nagyon kíváncsian várom, hogy az általános vitában milyen álláspontot foglalnak el az egyes felszólalók, különösen az ellenzéki pártok soraiból, de a (leendő) kormányoldal érvelése is tanulságos lehet. Szokatlan téttel bíró a parlamenti tárgyalás egy olyan helyzetben, amikor a téma már napok óta vezető ügy Szlovákiában, ahol a választási kampány hajrájában a görög válságra adott reakciók miatt defenzívába került Robert Fico láthatóan ebben a kérdésben véli megtalálni a csodafegyvert. Vajon jól tette a Fidesz, hogy akaratlanul is a szlovák miniszterelnök segítségére sietett, vagy jobban szolgálta volna a magyar érdekeket, ha inkább a júniusi ottani választást követően áll elő javaslatával?
(Fotó: Népszabadság – Kurucz Árpád)
A mai sajtótájékoztatóján Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e célszerűbb későbbre halasztani a téma tárgyalását, a tudósítások szerint annyit mondott: ez álszentség lett volna. Talán valamivel egyértelműbben és részletesebben is fogalmazhatott volna, mert ebből a válaszból számomra nem derült ki, hogy csak az álszentséget akartuk elkerülni, vagy egyben okosak is voltunk.
Jogos elvárás lehet, hogy egy szuverén ország kormányzásra készülő politikusa ne egy másik ország belpolitikai konstellációihoz időzítse cselekvését. Árnyalja a képet, ha abban a szomszédos országban jelentős számban élnek olyan emberek, akiknek a sorsáért az adott állam alkotmányban rögzített felelősséget érez. Így a feladat összetettebb: miközben elvárható a Fidesztől, ügyeljen arra, hogy ne keletkezzen olyan látszat, amely szerint a szlovák politika mozgatja, irányítja vagy befolyásolja a budapesti történéseket, egyben az sem haszontalan, ha politikai tervezésnél figyelembe veszi a határon túl élő magyar közösség szempontjait.
Márpedig egyelőre úgy tűnik, hogy a törvényjavaslat benyújtása és tárgyalásának megkezdése jelentős hatással volt és van a szlovák választási kampányra, s inkább azokat erősíti, akiket a magyar politika szinte egyöntetűen kevésbé kívánatos partnereknek tart. Robert Fico a szavazás előtti utolsó napokban tálcán kapott egy olyan témát, amely alkalmas lehet a „harcra” és a „figyelemelterelésre” – ezeknél jobban semmi másra nem vágyhatott. Bár kétségtelenül van némi esély arra, hogy az állampolgársági vita és annak szlovákiai fogadtatása az ottani magyar szavazókat is mobilizálja, s ezáltal Fico mellett akár a magyar pártoknak is segíthet (amint azonban erre Csáky Pál okosan rámutatott, még ebben az esetben is inkább nehezítené a választások utáni tárgyalási helyzetüket: „már befolyásolta, lehet, a következő szlovák kormány összetételét”), összességében valószínűbb, hogy a nemzeti érdekeink szempontjából inkább negatív hatással lehet a júniusi választás eredményére.
Elképzelhetőnek tartom persze azt is, hogy van ezzel ellentétes értelmezés, szívesen is hallanék vagy olvasnék erről bővebben. Leginkább azonban azt tartom fontosnak - akár a témától függetlenül is -, hogy ne keverjük össze az erőt a butasággal, az önállóságot az önsorsrontással. Legyen a magyar politika határozott és büszke, mert a sajnos több alkalommal tapasztalt érthetetlen gyengeség és túlzott alkalmazkodás még soha nem vezetett eredményre. A valóban örvendetes retorikai változás azonban ne jelentse azt, hogy egyben az eszünket is elveszítjük; nem alárendelődni és behódolni kell, hanem gondolkozni, ha lehet akár előre is…
xxx
