Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:23

Nem lehet nem észrevenni azt a különbséget, ami – fontos jelezni: nem teljesen előzmények nélkül - az utóbbi napokban egyre látványosabban választja el a szimbólumok világába kalandozó, forradalmi nyelvezetet használó Orbán Viktort és a földhöz ragadtabb, túlzásoktól mentes, világosabb fogalmazást kedvelő leendő helyettesét, Navracsics Tibort. Szemben például a „mérsékelt forradalmár” Lázár Jánossal, Navracsics interjúiban távolságtartó módon fogalmaz az orbáni nyelvi leleményekkel kapcsolatban, beszédeiben még az újonnan bevezetett kifejezéseket is kerüli. Ilyenkor szoktak az elemzők tervezett szereposztásról beszélni, ami bizonyára az esetek egy részében igaz is, de most mintha másról lenne szó.

(Fotó: Origo)

Butaság lenne, ha egy még meg sem választott kormányfő kapcsán máris a palotaforradalom lehetőségéről vagy az utódlási kérdés aktualitásáról beszélnék. Orbán Viktor pozíciója értelemszerűen soha nem volt ennyire megkérdőjelezhetetlen, soha nem állt egy ennyire uralt politikai erő élén. Annak ellenére is teljes mértékben igaz ez, hogy egyre nyilvánvalóbb: az egy évtizeddel ezelőtt még igazán fiatalosnak ható, jelentős tizen- és huszonéves rajongótáborral is rendelkező, ám azóta – elsősorban politikai értelemben - sokat korosodott pártelnök mellett sokak számára ma már mások látszanak érdekesebbnek, befogadhatóbbnak.

Orbán Viktor tekintélyének az is szerves része, hogy az utódlás témája a Fideszben szinte felvethetetlen: potenciális belső ellenfelei – szemben a nyugati pártok többségének gyakorlatával, ahol az ambíció nem szégyen – nem beszélnek erről, s bizonyára nem csupán szerénységükből fakadó személyes elhatározásuk miatt. Rogán Antalnak és Kósa Lajosnak voltak már finom jelentkezésként értékelhető mondatai, ezekre a sajtó rendre emlékezteti is őket. Navracsicstól azonban ilyet soha nem lehetett olvasni, legfeljebb annyi derült ki – ez sem közvetlenül tőle -, hogy nem lelkesedik a pártelnök kommunikációs gurujáért. Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy ha jelenleg akad a Fideszen belül Orbán lényegi alternatívájának látszó politikus – függetlenül attól, hogy maga ezzel tisztában van-e, akarja-e, és egyáltalán lesz-e olyan helyzet, amelyben ilyen döntési helyzetbe kerülhetne -, az nem más, mint éppen a leendő miniszterelnök-helyettes.

A pártot belülről jól ismerők rendre két ellenérvet szoktak mondani, amikor ilyesmiről beszélünk. Az egyik a szavazókra vonatkozik, a másik a párton belüli hatalmi pozíciókra. Navracsics nem képes tömegeket mozgósítani, megközelítően sincs olyan tábora, mint más fideszes vezetőknek, legfeljebb az értelmiség köreiben lehet vonzó – szól az első érv. A másik még súlyosabb: többek között azért sem lehet Navracsicsból soha több Orbán emberénél, állítják, mert nincs hátországa. Szemben Kósával, Pokornival, Lázárral vagy Rogánnal, nem épített ki önkormányzati birodalmat, nincsenek a politikai harcban hatékony eszközei, befolyásos barátai és pénzügyi jóakarói.

Elismerem, ezek valóban fontos érvek. Nem véletlen, hogy Navracsics eddigi karrierje során igyekezett feltűnően lojálisnak látszani, hiszen számára lényegesen kisebb volt a mozgástér, mint beágyazottabb párttársainak. (Emlékezetes példája volt ennek a szerepnek az a méltatlan vita, amelyet a sajtó a fantáziadús „vacsoragate” névvel illetett.) A miniszterelnök-helyettességgel azonban új időszámítás kezdődik: bár az új felállásban Navracsics a bűnbak szerepének eljátszására sem esélytelen, a korábbiaknál lényegesen komolyabb lehetőséget kap az önálló szereplésre és az építkezésre. Míg egy ellenzékben lévő pártnál döntő jelentősége van annak, hogy kinél van a kassza kulcsa (illetve az adott politikusnak van-e egyáltalán hozzáférése bármilyen forráshoz), kormányon, miniszteri bársonyszékből nézve ez a kérdés lényegesen súlytalanabbá válik. Ezzel szemben felértékelődik az ártatlanság, a tisztaság: ahol nincs hátország, ott feltehetően az annak létrehozása kapcsán előforduló „problémák” is hiányoznak. Mindezek alapján gondolom azt, hogy amennyiben Navracsics - okosan politizálva, a határokat nem átlépve - a jövőben is tudatosan törekszik majd a belső ellenpontozásra, egy új helyzetben elsők között merülhet fel majd a neve a mostaninál fontosabb pozíciókra is.

x x x

Utóirat: Bizonyára lesznek majd olyanok, akik szerint az utódlás lehetőségének felvetése önmagában is ellenséges tevékenység, ráadásul a szombati „beiktatási” ceremónia előtt csúnya ünneprontás. A politika azonban, lássuk be, nem így működik: ha nem is beszélnek róla, a politikusok maguk is folyamatosan értékelik helyzetüket, akár egy pozíció megtartásáról, akár annak megszerzéséről van szó. Most nincs „helyzet”, de azért az élet arra tanít: a körülmények később – és tulajdonképpen bármikor - változhatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr382031860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

málnásmaci 2010.05.26. 00:31:57

hirtelen kettőt kellett elolvasnom ellenségeskedés nélkül..

málnásmaci 2010.05.26. 00:36:50

na nem azért, mert leképezem a választópolgárilag érzékeny jobboldali szavazó mintapéldányát, hanem mert feloldásilag a végén elhelyezett mondatod a körülményekről kétségbeejt.

kétféle mintapéldány létezik a demokráciában:
az egyik tudatosan alakítja
a másik akarat nélkül elszenvedi
kicsiben nagyban, és talán a kettő közt céltalan elhelyezkedni. bár ezek a körülmények természetesen változhatnak..

Ordnassac 2010.05.26. 00:44:53

Navrát sokan unalmasnak tartják, így ez sem jó érv számára. (Ez részben kapcsolódik az alacsonynak tartott mozgósító erőre.) Azonban enyhén technokrata, mélyfilozófia-mentes látszata segíthet neki, főleg, ha OV-nál végig marad ez a hagymázas forradalmi kommunikáció. Egy idő után megunják ezt azért a t. választópolgárok.

ssi 2010.05.26. 00:52:46

O.V. népszerűsége kötelezettségekkel jár a számára:
- választók felé - az erős vezér képe
- pártjában a fegyelem és működés biztosítása

Hála: mivel hatalomhoz, népszerűséghez segített
1. cserébe lehet önmaga, képviselheti szívügyeit
2. hogyan lesz idő előtt közt.elnök, pl. 2 év múlva új alkotmánnyal?

Ting Fu doktor 2010.05.26. 00:58:37

Szia Gábor!

Bocsánat az offolásért, de nem akarsz az MSZP belső harcairól írni? Most egész aktuális. Főleg Szanyi Kapcsolat.hu-s szervezkedése apropóján. Olvastad a levelét? Kapott hideget-meleget. De mondott is olyan dolgokat, amikért pár éve még a Fideszeseket ekézték.

Szerinted Szanyi és Gyurcsány szervezkedése katalizálja az MSZP teljes széthullását?

Sok a kérdés, de a lényeg. Írsz erről egy hosszabb postot?

Köszi! :)

widor844 2010.05.26. 01:08:12

Nos, két dolog.
Létezik olyan helyzet, hogy konszenzusként elfogadott jelölt, ami ritka, de ebben az esetben őt alternatívaként emelhetné föl.
Azonban annyira-de annyira nem aktuális a kérdés, hogy kár is rá szót pazarolni. Nem Gábort kritizálom, de addig még nagyon sok víz lefolyik a Dunán, amíg ez kérdés lehet.

S hátországot kialakítani érdekek mentén, akár egy kéthetes műveletbe is beleférhet. Szituációtól függ. S azt se felejtsük el, hogy a legnagyobb kommunikációs ember a fideszben az éppen Navrasics!

Ting Fu doktor 2010.05.26. 01:16:43

Ontopic!

A Fidesz a szó klasszikus értelmében (sem) demokratikus párt. Főleg nem a vezetése. És ezzel szerintem nincs is baj, egészen addig míg nem Gyurcsány féle opportunista és vátesz lelkű elmebetegek veszik át a párt irányítását.

A Fideszben Orbán Viktor nem egy személy. Intézmény. Amely túlnő a racionalitás határain. Érzelmi turbulenciákat kelt maga körül. Aki a Fidesz belső dolgairól akar írni, annak ezzel tisztában kell lenni.

Így ebből következik, hogy Navracsis lehet a legokosabb, legviszafogottab zseni is, Ő csak egyvalaki Orbán alatt. Fontos valaki, de nem szabad túldimenzionálni. A Fidesz valójában egy Orbán-párt. Ezt nem szégyen kijelenteni, max kockázatos ;-)

kopogtató 2010.05.26. 01:21:20

Azt kell végiggondolni, Viktornak mikor lesz/lenne érdeke átadni a helyét másnak, és mi szól amellett, hogy Navrasics legyen ez a valaki.

Ting Fu doktor 2010.05.26. 01:23:18

@kopogtató: Navra nem lehet az a "valaki". Ahhoz túl szürke, túl értelmiségi a beszéd modora és nulla karizmája van. Előbb jöhet a Lázár gyerek vagy a Kósa Lali.

Ting Fu doktor 2010.05.26. 01:29:16

Csak egy apróság!

Ha egy pártelnök túlél 2 egymás utáni választási vereséget és végül 2/3-addal nyerni tud, akkor ott ésszerütlenség és a realitások ismeretének teljes hiányáa utal ha azon gondolkodunk, hogy ki lesz majd a kihivója. Nincs kihívó. Most munka van nagy tempóban.

Most az MSZP az érdekes ebből a szempontból és nem a Fidesz.

Xanthine 2010.05.26. 02:25:02

@Ting Fu doktor: (00.58.37)
Bármilyen furcsa, de szerintem is fontosabb, hogy mi zajlik az MSZP házatáján. A Fidesz (minimum) 4 évig kormányozni fog, punktum. S azt csinál, amit akar. Meg van hozzá a 2/3-os fügefalevele.

Az ország jövője pillanatnyilag sokkal inkább az MSZP-től függ.
1. Megmarad olyannak, amilyennek most látszik, tehát nem változik semmi, legfeljebb a púder,s ezzel egyre gyorsulóbb ütemben megindul az eleszdéeszesedés útján, és úgyanúgy önmagát végzi ki, mint dicstelen párja. Ez azt jelenti, hogy a régi elit – akár új emberek (Mesterházy) segítségével – megőrzi hatalmát, ami a gyűjtőpárt megsemmisülését fogja eredményezni
2. vagy megpróbál megújulni, s végrehajtja a régóta esedékes Bad Godesbergi fordulatát (amihez – lássuk be – hiányzik a hiteles humán erőforrás)
3. vagy akár belső harcok után (ez a valószínűbb), akár ésszerű kompromisszumok révén szétválik 2-3 utódpártra. Ezzel mintegy rábízza magát a "népre", döntse el, hogy melyik irányzatnak van jövője (s ezzel megteremtve egy jövőbeni pártszövetség vagy koalíció lehetőségét, ahol egyik sem lesz a legnagyobb párt, de együtt képesek lehetnek (esetleg további szövetségessel) a többség megszerzésére. Valószínű, azonban hogy az anyagi erőforrások megkaparintásának reménye ellehetetleníti a józan belátás érvényre jutását.
Az ország jövőjét ez annyiban érinti, hogy fél éven belül eldől, lesz-e baloldali alternatíva, s ha igen, hány, illetve milyen távlattal rendelkező.
Ha az MSZP anarchiába fullad, hosszú időre elllehetetleníti bármilyen baloldali alakulat megjelenését, így a jobbon belüli küzdelmek döntik el a jövő nagy kérdéseit.
(Itt most nem arról beszélek, hogy ez jó vagy rossz – csak mint elméleti lehetőséget említem.)

Magán meggyőződésem, hogy a közeljövőben a jobb/bal szembenállás egyre inkább értelmét veszti. Megszünt ugyanis az a világpolitikai dualizmus, ami ehhez a külső hátteret biztosítaná. Csak az a kérdés, hogy mennyi idő alatt cseng le a dolog. Nem véletlen, hogy a fiatalabb korosztályok már nem e törésvonal szerint szavaztak.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.26. 06:06:40

azzal, hogy most igencsak erőltetett módon "forradalomnak" nevezi a győzelmét a fidesz, nyilván azt próbálják elkenni, hogy 2006-ban és azóta végig lapítottak, mint szar a fűben. kussolva kivártak, nem csináltak semmit, tudták, hogy az mszp le fogja saját magát amortizálni és a fidesz akkor is nyer, ha semmit nem csinálnak. csakhogy közben tönkrement az ország, és ebben a fidesznek is megvan a maga felelőssége.

Frick László Emlékzenekar 2010.05.26. 06:15:01

Ilyen korán kellett kelnie a címlaptündérnek? Vagy le se feküdhetett addíg, amíg ez a tanítás készen nem lett?

Én is akarok kommentelni 2010.05.26. 06:28:16

@Ting Fu doktor:
Nos, szerintem most 2010-ben lehetett volna egy plüssmackó is a Fidesz elnöke OV helyett, akkor is nyertek volna, és a 2/3 sem tuti, hogy ne lett volna meg.

fulemule9 2010.05.26. 06:45:16

@Bukowszky: Igazad van. Számtalan fideszestől hallottam, hogy nem baj, ha nyomorognak az emberek, legközelebb meggondolják kire szavaznak. Egyértelműen arra játszottak, hogy nem kell a szimpla győzelem, csak a totális győzelem. Bármilyen áron. Az, hogy mi közben beledöglünk, csak melléktermék.

agentT 2010.05.26. 06:50:24

Egészen egyszerűen nem tudom elképzelni (lehet ez az én hibám), hogy mondjuk 2012-ben a Fidesz kétszázezres gyűlésén a tömeg lelkesen skandálja, hogy Ti-bor Ti-bor...
Teljesen igaz, hogy Orbán Viktor a Fideszen belül túl van a racionalitás határán. Arra hajt a kommunikáció, hogy ez országos szinten is így legyen.
Megjegyzem valamilyen mértékben már ez is sikerült. Elég itt elolvasni néhány kommentet, és láthatjuk, hogy OV vagy patás ördög vagy vezénylő tábornok, de a legkevésbé az, ami, vagyis politikus az emberek szemében.
Kósa, Rogán, Pokorni a nyomába nem érhetnek. Kósa maga jó lenne, (láttam beszélni a tömegnek 6 méter távolságból) de ott van Orbán, és így ő sem rúg labdába.

A jövendő kormányfő irracionalizmusba való eltolása gőzerővel zajlik. tegnap este az Echo TV-ben azt mondta egy fideszes (elfelejtettem kicsoda) hogy a kormányprogramba nem fértek konkrétumok. Ennek az az oka, hogy a kormányprogram absztrakciók szintjére emelt iránymutatás.

Tessék, ti meg itt nyafogtatok tegnap, hogy nem elég konkrét. Hát hogy lehetne konkrét, ha egyszer absztrakt.:)))))))

agentT 2010.05.26. 06:51:34

@fulemule9: Ezt a gondolkodást úgy hívják hogy hosszú távú politikai racionalitás.

Dixi. 2010.05.26. 07:04:35

Jó reggelt :-)

Mindenki tudja de senki nem érti....vagy nem akarják érteni....látni...

A politika a legnagyobb színház, a politikusok a legnagyobb színészek.

És O V most megkapta a főszerepet....

O V ajtoSTHOL ront a színházba, fölperzsel maga körül mindent...és mindenkit aki nem akar az Ő szerepe alatt játszani.
Meglátjuk az alkotmány változtatása mit hoz....és valóban elképzelhető h alkotmányos monarchia leszünk?
A történelemben nem egyszer elöfordult h az uralkodó felperzselte saját szülöföldjét h az új, sajátmaga alkotta törvényeket érvényesiteni tudja

jjulie 2010.05.26. 07:13:16

ki hitte mondjuk 1986-ban, hogy egyszer valaha is el fognak menni oz orosz csapatok magyarországról? mekkora volt az a "tömeg" amely akkor ezt realitásnak gondolta, mondjuk 10 éves távlatban?

orbánia sem tart örökké (bár, ahogy mostanában pörögnek az események, 8 év az már szinte ("örökké")

(szerintem az orbán símán beleegyezne, hogy 8 év múlva lelép, annak fejében hogy viszont a 8 év tuti legyen, csak hát nincs olyan fórum ahol ezt alá lehetne írni)

mint ahogy minden cégnél az orbánpártban is vannak tehetséges fiukák a fiókban akik azt gondolják, hogy a fönök egy farok és ők jobb főnökök lennének, és néha ez még igaz is, meg ráadásul normális, meg ez az élet rendje, az orbánlegenda meg már kész (most ki kéne vonni a forgalomból mint az elvist annak idején és meredeken emelkedni kezdene az árfolyama, csak hát hova lehetne eltüntetni?)

agentT 2010.05.26. 07:14:19

@Dixi.: Adná az Isten, hogy alkotmányos monarchia legyünk.

Fel nem foghatom, hogy

1, mi a jó büdös francnak kellett nekünk köztársaságnak lenni

2, mivel jobb, hogy nem vagyunk királyság

fulemule9 2010.05.26. 07:15:11

@agentT: Én meg úgy hívom, hogy a hatalom megszerzése bármilyen áron. Csak az a szomorú ebben az egészben, hogy elvisznek embereket a hatalom megszerzéséért, holott az ember egyáltalán nem érdekli őket. A racionalitás nem egyenlő mások földbe döngölésével, miután elhitetem, hogy értük vagyok.

jjulie 2010.05.26. 07:15:50

@agentT:

utólag meg kiderül, hogy amit annak hívtak egykor, az mi is valójában

Frick László Emlékzenekar 2010.05.26. 07:23:27

@Ting Fu doktor: Maga marha, hát a válópör anyagirészei annyira titkosak, hogy az egyelőre nem is biztos, hogy elváló felek sem tudják, kb mekkora vagyoni hányadok és kiknek a kezeiben vannak. Pl Lamperth, amikor még azt hitték, hogy Szegény Ferit a Táncsis Alapítvánnyal pár hétre ki lehet fizetni, ostoba módon kisöpörte a kasszát minuszba, úgy adta át (a régtől gyűlölt pofának)

Elvárni azt ma egy politikai elemzőtől, hogy a kommunikációs mogyorók ittcsörgetése helyett a csöndben amott zsákszámra [helyesebben Big Pack, ami kaminyótószámra kb egy tonna szorozva 33-mal)elhordott diókra mutasson? Ejnye!

bigapples 2010.05.26. 07:26:43

Nem az ünneprontó vagy az ellenség szó ugrott be a post olvasásakor, hanem az idealista.

Nem vitatom, világos a különbség Orbán és Navra retorikájában és elég biztos vagyok benne, hogy ez nem csupán valamiféle tudatos szerep megosztás, hanem valódi gondolkodásbeli különbség is. Árulkodó volt, amikor valamelyik reggeli interjújában NT-t a "forradalommal" kapcsolatban kérdezték, akkor öntudatlanul egy gyors grimasz suhant át az arcán, mielőtt belekezdett a szokott higgadtan érvelésébe. Valószínűleg zavarja a valóban túlzásba vitt dagályos pátosz, amely forradalomként és társadalmi szerződésként definiálja a (szerintem) valóban korszakhatárt jelentő választási győzelmet.

Vajon a stiláris különbség mögött jelentős értékkülönbségek lennének amik miatt OV és NT eltérően látják a Fidesz és a kormány számára elérendő célokat? Én úgy gondolom, hogy nem.

Vajon az OV és Navra közötti különbség, ellenpontozás jelenti-e, hogy NT akár 4 év múlva komoly esélyekkel rendelkező utódjelöltje lehet Orbánnak? Szerintem nem. A vicces, hogy TG pontosan fel is sorolja, hogy miért nem. Nem vitatom, hogy egy sikeres kormányzati teljesítménnyel Navracsics pozíciója megerősödik a Fidesz belül, de ez nem jelenti azt, hogy azonnal utódjelölt lesz.

Megmondom őszintén bosszant engem ez a visszatérően előbukkanó spekuláció Orbán utódlásáról. Orbán nincs ötven éves. Helmut Kohl az ötvenes évei elején lett kancellár és egyhuzamban 16 évig állt a pártja és az ország élén. Úgy gondolom, hogy a mostani választás legalább 8 évre eldöntötte az ország irányítását. Orbán tehetséges politikus, sikeres korábbi kormányzati teljesítménnyel. Most nekiállni spekulálni Navracsics későbbi pártvezetői ill. kormányfői esélyein színtiszta ködszurkálás.

Én megértem, hogy TG-nek Navra stílusa jobban bejön, de idealista megközelítésnek tartom, hogy emiatt már az utódlási esélyeiben gondolkozik. Őszintén szólva a forradalmazósdinál nekem is jobban tetszik a jövendőbeli kormányfőhelyettes kommunikációja, de nem gondolom, hogy a Fidesz szavazótáborát Navra távolságtartó, higgadt stílusával hatékonyabban képes megszólítani, mint Orbán mostani, szimbólumok világába kalandozó retorikája. Fanyaloghatunk persze ezen a forradalmi pátoszon, de én nem látom értelmét túl sokat nem foglalkozni kommunikációs gumicsontokkal.

agentT 2010.05.26. 07:27:33

@fulemule9: A politikai racionalitás a hatalom megszerzése (gyakorlatilag) mindenáron.

A politika célja a hatalom. Tudod mik az értékduálok?
Olyan dolgok, melyek mentén lehet viszonyulni egy területen a létezőkhöz.
Pl az esztétika értékduálja a szép/rút.
Az etikáé az jó/rossz.
A szakralitásé a szent/szentségtelen.

A politikáé meg a kormány/ellenzék.
A politikai párt nem népjóléti intézmény, nem cserkészegylet, hanem érdekek becsatornázására és érvényesítésére szerveződött csoport.
A politikai párt az általa képviselni szándékozott érdekeket kormányon (hatalomban) tudja érvényesíteni, ellenzékben csak az ellenőrző szerep illetve az alternatíva nyújtása a lehetősége.
Ezért a politikai párt mindenre de mindenre képes, háttéralkukra, aljasságokra, kényszerkompromisszumokra, hazugságokra, pálfordulásokra, hogy a hatalmat megszerezhesse.

Ha Orbán valamikor a múltban úgy döntött hogy kétharmadot akar, és ennek érdekében mondjuk beáldozta a 2006-os választást, mert biztos volt abban, hogy 2010-re kétharmadot szerez.... az elképesztő politikai potenciálra vall.
Ezért vélekedem szkeptikusan erről a dologról, ezért kétkedem a "2006-ban nem is akart Orbán nyerni" c. urban legendben.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.05.26. 07:30:23

érdekes, de tényleg az, hogy mennyire nincs párton belül ellenfele. elgondolkodtam nagyon, hogy vajon miért?

jjulie 2010.05.26. 07:37:51

@agentT:

az eszközök csak eszközök.....

egy konyhakés lehet egy finom ebédhez szükséges szerszám.......meg egy brutális gyilkosságé is

és volt egykor egy magyar pinpongozó, aki fogadásból is játszott, ütőnek látszó tárgyakkal, pl száraz zsíroskenyérrel, meg lángossal, és volt olyan sízőkirály, aki egy olyan szar jugoszláv márkával síelt amit nem használt senki a mezőnyből mert annyira szer volt, ő meg uralt minden ranglistát.....

a tehetségtelenek, meg a buták (meg a politikusok) szoktak a keretekre panaszkodni, meg azon a kelleténél többet rugózni

jjulie 2010.05.26. 07:40:29

@agentT:

........az orbánlegenda pedig nőttön nőtt....... és terjedt blogról blogra, posztról poszra

Hattory Hanzo 2010.05.26. 07:56:52

Azért nagy mázli, hogy jön a VB, most 64 meccs erejéig fontosabb dolgok fogják lekötni a Forradalom figyelmét.

agentT 2010.05.26. 08:02:36

@jjulie: szerinted amit fentebb írtam, az legendagyártás??

Az kemény.

2010.05.26. 08:02:38

pedig hogy szeretnék végre egy Navracsics-féle szürke, unalmas miniszterelnököt

agentT 2010.05.26. 08:04:21

@Hattory Hanzo: Nem biztos, mert remélhetőleg időben kiesnek a Vezető által favorizált portugálok. Bár sajnos a brazilok meg a spanyolok valószínűleg sokáig húzzák.

Olyan országban élek, ahol a Vezető a latin futballt szereti. Riasztó.

exepszzed (törölt) 2010.05.26. 08:15:55

nem akarok leúszni a dunán vagy egy börtönben megpusztulni, ezért rájöttem hogy SZERETEM VIKTORT.....kövessétek a példámat, ez csak baráti tanács semmi más.

Hattory Hanzo 2010.05.26. 08:21:25

@agentT:

Valóban reménységre ad okot, hogy a Zöld-foki-szigetek legyőzése túl nagy falat volt a luzitán tizenegynek ( ennél több népsportos panelt nem tudok egy mondatba sűríteni ). Viszont örömmel megnézném az arcát, amikor Gerrard magasba emeli a VB serleget egy afrikai vasárnap éjszakán!

6.Lenin 2010.05.26. 08:23:45

@jjulie:

"a tehetségtelenek, meg a buták (meg a politikusok) szoktak a keretekre panaszkodni, meg azon a kelleténél többet rugózni "

Tökéletes!

Pontosan erre gondoltam a tegnapi ellenzéki beszédek alatt.
Meg akkor is,amikor a széthulló pártok maradványaiba kaopaszkodók Orbán utódlásáról viziókat kergetnek/álmodoznak.

A Fidesz jelenleg még el sem érte a csúcsát és már egyesek az összeomlásról álmodoznak.
Nyilván majd ennek is eljön 1x az ideje,talán,de most?

Vicces.

lloyd_george 2010.05.26. 08:25:59

@bigapples: nálad a pont. Orbán még valóban viszonylag fiatal, voltak már sokkal öregebb kormányfők, persze sikere attól függ, hogy alatta kihúzzák-e az országot a kátyúból.

Ha nem sikerül, akkor nem Navrasics lehet az utódja, mert valóban megtennék bűnbaknak, mint de facto miniszerelnököt.

Ha igen... nos, van némi sansz arra, hogy egy hatalmi harcban Navrasics az addigra alighanem nagy kormányzati befolyását (esetleges sikereit) bevesse és győzzön.

Azonban addigra alighanem Rogán is leküzdi a kisfiús arcát, én rá tippelek, mint utódra, habár Kósa ravasz, mint a róka.

Azonban ne feledjük, hogy Orbán nagyon szeret versenyeztetni embereket minden pozícióra, egy utódlási kérdésben is így lenne.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.05.26. 08:27:26

Húúú... az utószó nagyon durva.
Ha jól látom az ujságíró elnézést kér, hogy felmer vetni
egy témát ami esetleg "ellenséges tevékenységnek" minősülhet.
Nem semmi ... a nyolcvanas években olvastam hasonlókat.

lloyd_george 2010.05.26. 08:30:12

@agentT: te jó ég, értékduálok! Én erről tanultam jogbölcseletből vagy államelméletből!:D Elvileg. Köszönöm a figyelmet.:D

agentT 2010.05.26. 08:30:35

@Hattory Hanzo: Így van.

Az én elképzelésem szerinti ideális esetben Gerrard felemeli a kupát, Klose újabb ezüsttel lesz gazdagabb, a latinok meg anyjukba mennek.

6. Lenin: Ez így van, bár én a tegnapi ellenzéki felszólalók közül Vonát korán sem nevezném tehetségtelennek. (Mondjuk benne meg is van szerintem a kompromisszumkészség.)

jjulie: Árulj már el valamit, ha már hülyeségeket irkálsz. Legalább jó nő vagy?:))))
Csak hogy szeressünk valamiért...:)))

6.Lenin 2010.05.26. 08:36:40

@agentT:

Nem mondtam,hogy tehetségtelen lenne bármelyikük is,de más kategória.Lehet,Vonát hamarább cserélik.

jjulie,kani(saját bevallása szerint ),de ma már semmi sem lehetetlen.Lehet szeretni így is,csak macerásabb.

exepszzed (törölt) 2010.05.26. 08:38:09

akkor kezdjetek gyanakodni, amikor bezárják az andrássy úti múzeumot a nagyközönség előtt, és hogyúgymondjam újraindítják eredeti funkciójában!!!
ÉN SZERETEM VIKTORT.

Rob67 2010.05.26. 08:44:30

Orbán léte és 'nagysága' egyben hordozza majd a Fidesz végét is, mivel a Fidesz sokak szemében maga Orbán Viktor.

6.Lenin 2010.05.26. 08:50:32

@Rob67:

Szerintem is,pontosítva annyival,Orbán nélkül többé nem lenne ekkora .Viszont ez a legtöbb párt esetében is így van.
A vezér a meghatározó.

Nincs vezér,vagy alkalmatlan,nincs párt.Lehetne sorolni.

Na,megyek valamiből élni is kell.Megtanultam halat fogni.

jo.e 2010.05.26. 08:55:24

@Hattory Hanzo: :D Ez nagyon jó volt!
Tényleg a portugálokat szereti OV. Látszik, hogy ideológiailag képzetlen vagyok - ezt nem tudtam.
1ébként mi a baj a spanyolokkal?
Mondjuk, Gerrard kupaemelését én is nagyon bírnám (bár asszem inkább Rio emelné), de végső esetben ezt a kis emberkét, itt a posztom mellet se bánnám :))

panelburzsuj 2010.05.26. 08:57:21

Kedves Török Gábor!

Érdekes kérdésfelvetés Orbán utódlása, de egy valami hiányzik a posztból: hogy milyen funkcióban kellene Orbánt pótolni.

Orbánviktorként aligha lehet pótolni, kormányfőként lecserélni megintcsak érdekes lenne (helyébe lépni lehet - ha ő "feljebb" lép...), pártelnök meg három olyan ember is volt, akit nem Orbánnak hívtak, és ez a korszak pont a Fidesz kormányzásának idején kezdődött.

Szóval amilyen tökfejű vagyok, nem látom elég világosan a "ki miben utód" vetélkedő pontos meghatározását.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.05.26. 08:57:49

Orbán nagy mértékben felelős a mai magyar helyzetért.

Egyrészt ha normális - és nem gőgös, durcás - ellenzékként DOLGOZOTT volna, nem itt tartana az ország.

Sokan utálják, ezért ha 4 éve hátralépett volna és egy hiteles, szerethető, nem országmegosztó jelöltet indítanak, már rég nyertek volna és nincs ez a szoci szabadrablás!

A választók kétharmada- 5,5 millió polgár- nem szavazott a Fideszre!

agentT 2010.05.26. 08:59:45

@jo.e: Mhm, a portugálokat meg a hasonlókat. Gáz, mi?

Én azt se bánom, ha Crouch emeli, esetleg Barry vagy Lennon.

Érdekes lenne pszichiátriailag, hogy a Viktor a magyarok királya nick birtokosa meg a hozzá hasonlók, amikor a fentebb olvashatóhoz hasonlóan tartalmas, elmés, sokat mondó, értékes hozzászólásokat prezentálják, mi ösztönzi őket.
Ez valami speciális fajtája a humornak, szereplési vágy, vagy mi?

agentT 2010.05.26. 09:06:42

@Mikor rendezi a Fidesz milliárdos tartozásait?:

Ez a "választók kétharmada nem szavazott a fideszre" duma már annyira uncsi, hogy az hihetetlen.
Azok, akik nem mentek el szavazni, jelezték, hogy nekik mindegy, szóval őket miért kellene számolnunk egyáltalán? Ők 2014-ig kiíratkoztak a figyelembe veendők közül.

Akik az ellenzékre szavaztak, azok meg elvesztek az ellenzék töredezettségében.

Érdekelne, hogy azok, akik most az "öt és félmillió ember nem szavazott a fideszre" eszme hívei, 1994-ben szót emeltek-e az MSZP-SZDSZ kétharmad ellen, mikor pusztán csak a jobboldali pártok akkori összefogásra képtelensége indukálta a hornista kétharmadot.
Nem? Nem tetszettek abajogni?
Akkor csitu, Boglyas.

Én pl. a Jobbikra szavaztam, de eszembe sem jut nyávogni a fideszes kétharmadon, mert valamilyen halovány mértékben birtokosa vagyok a felfogóképességnek, ezért megértem a választási eredmények számítási módját.

John C. Arvay 2010.05.26. 09:06:44

@agentT: Picit árnyalnék: politikai párt = gazdasági társaság, melynek fő célja a profitmaximalizálás átvitt, és szó szerinti értelemben egyaránt. Ez nem jelent mást, mint az erőforrásokhoz (pénz, hatalom) való minél teljesebb körű hozzáférést. Éppen ezért a politikában az értékduál egy másik értelemben a bőség/hiány.
Néha nem ártana, ha ezzel a szemmel is vizsgálnánk a dolgokat. Kibontakozhatna a valós kép, jobban látszódnának az összefüggések, melyeket eltakar a naivitás rózsaszín köde. Mindjárt egyszerűbb levezetni a történéseket, ha a maguk valójában látszódnak.
Aki érti, annak nem kell magyarázni. Aki nem, annak úgyis hiába.

gonosztojás (törölt) 2010.05.26. 09:07:08

Zsebforradalmár....
Hobbilázadó..
Woodi Allen trikoloros focimezben...
Ilyenek jutnak eszembe róla..

Ordnassac 2010.05.26. 09:09:29

@agentT: ha mindenáron Habsburg uralkodót akarsz megint. :-P

@mindenki: hamarosan folytatódik a kormányprogram vitája

agentT 2010.05.26. 09:11:50

@agentT:

"Ők 2014-ig kiíratkoztak a figyelembe veendők közül."

Igen, ezt így gondolom. Komolyan.
Néma gyereknek nemhogy anyja sem érti a szavát, hanem néma gyerek hallgasson.

Van egy ismerősöm, nyolc éven át sírt. Szavazni még az életben el nem ment. A mostani választáskor se. Aztán most értesült arról, hogy a közalkalmazottak kirúgását megkönnyíti a fidesz (postán dolgozik a lelkem) és máris megkezte a következő négy évre szóló zokogást. A kormány természetesen most is "ezek" névre hallgat nála, mint húsz éve mindig.

Közöltem vele, hogy semmi joga panaszkodni szerintem. Megsértődött. Kenje a hajára.

És ebben az esetben az sem érv, hogy "nem találtam megfelelő alternatívát, akire szavaztam volna, de azért véleményem lehet..." mert
- olyan nincs mindig, hogy jó, de olyan van, hogy legjkevésbé rossz
- ha legkevésbé rossz sincs, csókolom azt a fene kényes ízlését, akkor tessék pártot alapítani

radala 2010.05.26. 09:11:57

Csak Török Gábornak:-)
Szerintem ez naivitás. Navracsics túl jó ahhoz, hogy ME lehessen. Nem azért, mert OV az útját állná, hanem egyszerűen a Rogán féléknek van esélyük. Szóval szerintem ez csak wishful thinking.
Nem mellesleg szerintem elképzelhető olyan politikus, aki nem akar ME lenni. Ha nekem választanom kellene, hogy Bethlen vagy Klebelsberg legyek, én Klebelsberg szeretnék lenni. Lehet, hogy Navracsics is így van ezzel.
Lehet, hogy tévedek, de szerintem Navra attól olyan szimpatikus és okos, mert nem a világot akarja megváltani, inkább csak a dolgok működése érdekli. Arról van szó, hogy szerintem "leszarja", hogy szobra legyen, "leszarja", hogy az milyen az ország, azt szeretné, ha jó publikációs listája lenne és az, amit közvetlenül irányít az olyan jó lenne amennyire csak lehet.
Nem mindenki akar rektor lenni, talán még csak tanszékvezető sem...

agentT 2010.05.26. 09:13:49

@sire-lancelot: Igen ebben van valami, de én Orbánt valamilyen mértékben küldetéstudatos politikusnak tekintem (nem annyira mint gyf-et, aki klinikai eset) tehát a profitmaximalizálás nála szerintem nem elsődleges, de azért játszik, hajaj.

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.05.26. 09:14:43

@Mikor rendezi a Fidesz milliárdos tartozásait?: Az agymosás valóban hatékony...ma már teljesen mindegy, de a Fidesz "dolgozott" az ellenzékben, tény, hogy a javaslatainak kevesebb
mint 10%-ról volt hajlandó tárgyalni az emeszpé, a többit kapásból lesöpörték /nem került napirendre/. A számokat Gábor
jobban tudja, segítséget kérek.
Ami Navracsicsot illeti: szerintem is ő lehet majd valamikor OV
utóda, de nem ez az érdekes.Hanem, hogy a Fideszben volt és
láthatólag van "vezérkar" míg a szocik bukásának egyik oka, hogy az elmúlt években nem sikerült ilyet kialakítaniuk és ahogy
állnak a dolgok ez nem is fog már bekövetkezni.

Ordnassac 2010.05.26. 09:19:56

Kettős áp:

344 igen
3 nem
5 tartózkodás

agentT 2010.05.26. 09:20:00

@Ordnassac: engem nem érdekel, hogy Habsburgh-e az uralkodó.

A királyság ellen ez az egyetlen érv, amivel elő tudnak hozakodni. Hogy hát akkor ki lenne a király.
Holott ezt már Horthy és a csapata megoldották.

Szimbolikus királyként a Szent Korona, mellette államfőként a kormányzó, alatta a miniszterelnök, és mibe, hogy 10 éven belül kerülne olyan szimpi jelölt, akit hajlandó lenne pajzsra emelni a nemzet koronás főként.

panelburzsuj 2010.05.26. 09:20:48

@agentT:

Az 5,5 millióval egy gond lehet: nemcsak hogy hogy nem fog "hitből" együttműködni az Orbán-forradalommal, hanem még büszke is lesz arra, hogy "ellenálló", miközben folytatja az eddigi privát megélhetési stratégiáit.

Magyarul: tovább lop-csal-hazudik-sumákol-seftel, hogy valahogy felszínen maradjon, vagy hogy mégicsak "előrébb jusson", és mindeközben még meg is nyugtatja magát, hogy minden simlis lépéssel az "önmagát túldimenzionáló" hatalmat is koptatgatja.

Aki felnőttként élt a "létező szocializmusban", az bensőségesen ismeri ezt a magatartást, amit itt felidézek, aki nem, az meg eztán majd megismeri. A lényege az egyik legősibb "magyar érzés": a hatalom "idegenszerű", tehát erodálgatni nemcsak hasznos, hanem erkölcsös is ...

jo.e 2010.05.26. 09:22:03

@agentT: Rio a kapitány - azért írtam őt.
Portugália gáz, Spanyolország rulez :) ! Ááá, semmi bajom az országgal, csak az a majom CR, meg Nani, stb (basszus, hogy lehet 1 férfit Naninak hívni?). Viszont Torres meg istencsászár - ha lehetne én inkább őt választanám spirituális vezetőnek :) Na jó, nincs több off foci. Habár Mezey nyilatkozta 1x, hogy a politika a család után mindjárt 3. a foci OV életében, úgyhogy az 1 hónap szünet sztem is meglesz.

agentT 2010.05.26. 09:22:28

@Ordnassac: Helyes.

Ha megyünk a tótokra és be akarnak hívni, be van kapcsolva a mobilom.

Egyébként nagyon fontos ez a szavazati arány, mert senki nem mondhatja, hogy a Fidesz erőltette rá az országra a dolgot, ugyanis az ellenzék is megszavazta, -8 senkiházi áruló.

Ez teljes akaratot jelent, és ugathat Fico kedvére.

dzsaszper 2010.05.26. 09:24:30

a kommunikációs stratégia (egyes embereké és pártoké) egy érdekes téma, különösen a kormány megalakulásáig, amíg csak kommunikáció van.
egyre inkább az az érzésem, hogy a "nemzeti együttműködés"-t a szitokszóvá lett reform helyett találták ki... két legyet ütve egy csapásra, a "nemzeti" szó hangoztatásával szélsőségesség nélkül meg lehet próbálni kifogni a szelet a jobbik vitorlájából...

emő27 2010.05.26. 09:24:40

@Ordnassac: Ez most komoly. Ez tipp vagy ez a tényleges eredmény?

radala 2010.05.26. 09:25:02

@radala: Még valami.
OV okos, tud nem csak hülyén beszélni, bennem még mindig olyan OV kép él, ahol kérdezik is nem csak beszél. Olyankor semmivel sem rosszabb Navránál. Tényleg létezik igény az emberekben erre a faszságra, amit OV nyom? Nem hiszem el, hogy ez nem szerep, ilyen hülye ember nincs.
Két lehetőséget tudok elképzelni, az egyik, hogy Debreczenit/Bolgárt/Vásárhelyit stb. szívatja.
A másik, hogy valóban van erre a dumára igény, kimérték és kijött, hogy a magyarok ezt szeretik.
Mondjuk a 2. verziónál én azért rendelnék nagyobb mintán is egy mérést.

Nem mellesleg 2006 vitája alatt én is azt gondoltam, hogy valóban forradalom történt.
Szintén nem mellesleg OV esetén csöppet sem meglepő, hogy a szavazatok megoszlását a nép konkrét utasításaként értékeli.
98-ban azt mondta, hogy a nép FKGP-Fidesz koalát akart, vagy lehet, hogy azt mondta, hogy nem adott nekik egyedül bizalmat.
A 2/3 valóban azt kell, hogy jelentse, hogy a nép azt mondta, hogy tégy rendet alaposan. Ez bár tőlem idegen, de OV esetében teljesen koherens gondolat.
Mert azért valamit csak jelent az, hogy 49, 51 vagy 67%-ot kapsz.

agentT 2010.05.26. 09:30:19

@panelburzsuj: ebben teljesen igazad van, és ennek egy ellenszere lehet: a jól teljesítő hatalom.
Ez azért nem igazán jellemezte a kádárizmust.:)))

emő27 2010.05.26. 09:31:25

Még meddig kell hallgatnom ezt a forradalom szót. Nem csípem Vonát, de tegnap igaza volt abban, hogy ez a szó nem illik ehhez a helyzethez. Hagyjuk meg ezt a 48-as és 56-os eseményekhez.

Bárcsak annyi 1000-sem lenne ahányszor elhangzik a forradalom szó.

exepszzed (törölt) 2010.05.26. 09:32:30

@radala: hazugok ezek a választási szisztémák nemcsak itthon.
amennyi darab szavazatot kap, annak arányában osszák a parlamenti helyeket is darabra, ez a listázás meg egyénizés egy csalás.
külföldön olyan is van hogy az nyer aki nem is nyert abszolút darabszámra, akkor milyen népakarat meg demokrácia ez?
magyarországon kimutatható hogy vannak olyan választókerületek ahol az ember többet ér a demokráciának mint a másikban.

CSALÁS!

agentT 2010.05.26. 09:33:38

@radala: "A másik, hogy valóban van erre a dumára igény, kimérték és kijött, hogy a magyarok ezt szeretik."

A politika ma mediatizált, és nem OV csapata mérte ki, hanem Clinton választási stábja annak idején.

Ma mindenki nyerhet választást, csak Navra nem. Meg Bokros meg a hasonlók.
A politikai vezető ma popsztár, és nem elég, hogy jókat mond, jól is kell hogy kinézzen (nem egy nőismerősöm szerint pl. OV sármos meg férfias és ezért szavaztak rá), és ha a színpadra lép, bugyinedvesítő hatása kell legyen.

A program egy huszadlagos kérdés.

tlac 2010.05.26. 09:34:10

az MSzP belső harcai annyiban izgalmasak, hogy nekik nincs jó képlet és innen nincs nagyon feljebb. Vége a kádári posztkommunizmusnak.
OV-t meg lehet dönteni, pártszakadással akár, de szerintem erre előre van egy draft forgatókönvye a KDNP-vel, mint dummy párttal. Aztán mehet feljebb, virtuális vezetőnek, akár köztársasági elnöknek is, vagy külföldi nagyobb pályára. Persze lehet nagyot zuhanni is.
És annyi minden történhet, egészség pl.
Mindenesetre OV-nek ez a szakmája és tudja, hogy a politika a hosszútávfutóké. Egyfajta Kohl kancellár.

hoplita 2010.05.26. 09:34:12

A "mérsékelt forradalmár" lázáron kínomban elröhögtem magam..
Ha valaki tud nála behízelgőbb, tenyérbemászóbb, sima kígyót a fideszen belül mondani, annak megyek egy sörrel.

Egyébként a trónutódlás kérdése még inkább eltolódott ennek a piszok nagy forradalomnak köszönhetően....Orbán olyan szinten vált megkérdőjelezhetetlenné, ami szinte csak az ókori istenkirályok kiváltsága volt.
Ettől függetlenül ami most még csak mozogni látszik a horizonton, az holnap bekopog az ajtón.
Isten nem felejtette így a világot....ezt meg fogja tanulni a fidesz is, és Orbán is.

Ordnassac 2010.05.26. 09:34:38

@emő27: tényleges eredmény.

Nemmel szavazók: Fletó, Molnár Csaba és Szanyi Tibor
Tartózkodók: Baracskai József, Oláh Lajos, Vitányi Iván (MSZP), valamint Dorosz Dávid és Szabó Tímea (LMP) <--- utóbbiak jelezték, hogy ha egy módosítójuk nem megy át (ami a kérelmező jogorvoslati lehetőségét biztosította volna), akkor tartózkodnak.

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2010.05.26.09:19:04&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=39

emő27 2010.05.26. 09:36:07

@Ordnassac: köszi, nem tudtam, hogy már ilyen korán reggel szavaznak és lemaradtam róla.

Beren 2010.05.26. 09:42:37

Mindíg rádöbbenek, hogy a politikusoknak rettenetesen undorító élete van és szemmel láthatóan élvezik.

ladislaus 2010.05.26. 09:45:11

@Ordnassac: Ennek most orulok!
Egyebkent hol a maradek cac 40 kepviselo? Kik nem voltak ott? Van errol valami nevsor ahol "utos" nevek vannak?

hoplita 2010.05.26. 09:46:41

@agentT:
Belebetegednék, ha a pudingfejűek vébét nyernének.....brrrrrr!!!!

Szerencsére nem fenyeget reálisan ilyen veszély.

emő27 2010.05.26. 09:47:40

@ladislaus: Ordnassac által belinkelt oldalon névsor is van, és ott ott van, hogy ki hogyan szavazott, vagy nem szavazott.

Samuzia 2010.05.26. 09:47:49

@Mikor rendezi a Fidesz milliárdos tartozásait?: ki nem sz... le, aki nem ment el szavazni megérdemli amit kap. és mikor fizeti ki az mszp az ellopott országot?
ha nem akartak volna rá szavazni, akkor nem tették volna...
Azért pofa kell ahhoz, hogy valaki az ellenzékre kenje az elmúlt 8 évet...

Ordnassac 2010.05.26. 09:49:01

@ladislaus: lásd a linket, ott a távol oszlop utolsó négyzete.

Néhány név: Schmitt Pál (ülésvezetőként nem szavazhat)

Botka László, Burány Sándor, Hiller István, Horváth Csaba, Kiss Péter, Kovács László, Lendvai Ildikó, Nyakó István, Ujhelyi István

Vona Gábor(!), Pősze Lajos

Simicskó István

Karácsony Gergely

Molnár Oszkár

Többen is vannak, de ezek a legismertebb nevek

tlac 2010.05.26. 09:51:58

@emő27: csak hogy Fico jól indítsa a napját..

Ordnassac 2010.05.26. 09:53:06

Azt hozzá kell tenni, hogy augusztus 20-án fog hatályba lépni, alkalmazni pedig január 1-jétől lehet majd.

Diocles 2010.05.26. 09:53:24

@Ordnassac:

nem sokra becsülöm Gyurcsányt, de az korrekt, h odatolta a képét, és megnyomta a NEM-et.
sokkal korrektebb, mint a megélhetési MSZP-sek utólagos igazodása.

Samuzia 2010.05.26. 09:54:53

@panelburzsuj: 5 .5 millió apatikus ember akinek mindegy mi van, csak neki legyen...

Ordnassac 2010.05.26. 09:55:36

@Diocles: igyekszem úgy felfogni a dolgot, ahogy Gaudi-Nagy Tamás fogalmazott egyszer (ezt se hittem volna, hogy őt fogom idézni): "A páli út mindenki számára nyitva áll."

Diocles 2010.05.26. 09:55:45

@hoplita:

a hatalmat az "uralkodó" már zömmel átadta.
Navra gyakorlatilag miniszterelnök lesz, Kósa pártelnök, Tarlósé a fővárosi biznisz, Orbán csak a név, amelyet kiraknak a kirakatba.
Mindenki jól járt.

panelburzsuj 2010.05.26. 09:56:15

@agentT:

A kádárizmus teljesítményét sokféle skálán lehet értékelni, de kétfélén érdemes: mennyire ingerelt aktív ellenállásra, és mit ért el a "béketáboron" belül. Magyarán: a népesség mekkora hányada tett aktívan magának a "rendszernek" az alapvető megváltoztatásáért ("alapvető"= függetlenség, kapitalizmus), és mekkora hányada fogadta el "rendszeren belüli" teljesítménynek az országvezetés által nyújtott produkciót.

Ha az ezeken a skálákon mért eredményt összeveted a Kádár utáni húsz év elfogadottságával, akkor rájöhetsz, hogy a komcsizás önmagában miért nem elegendő fűtőanyag egy valóban forradalmi mértékű változáshoz.

Az egykori "legvidámabb barakk" egyre hátrébb csúszik a jóléti bajnokságban. (Úgy vélem, hogy önmagához mérten nálunk pocsékabbul csak egykori Jugoszlávia teljesített a szocializmuson túladott berendezkedések közül.)

Nehogy vakvágányra tévedjünk: a kádárizmust valamiféle "abszolút skálán" aligha lehet "jó rendszernek" tartani, úgyhogy válasszuk széjjel a rajongás-utálat érzéseit az elemzéstől.

radala 2010.05.26. 09:57:47

@VIKTOR A MAGYAROK KIRÁLYA!: Bizonyos szempontból igazad van, de fogadjuk el, hogy egy adott ország választási rendszere Istentől van. Magyarán ne menjünk bele az elemzésébe.
OV azt mondja (talán jogosan), hogy ha az emberek (a rendszer) 49 %-ot adnak, akkor az azt jelenti, hogy pihenj, ha 51-et, akkor kormányozz, ha 67-et akkor alkotmányozz, ha 20-at, akkor kuss. Nem mondom, hogy ez igaz vagy jó vagy akármi, csak azt, hogy ez egy olyan kijelentés, ami védhető. Mert azt azért be kell látni, hogy valamit jelentenek a számok.
@agentT:ez kétségkívül igaz, részben szörnyű részben szép. Igazából azt nem értem, hogy a patetikusság az egy nemzeti sajátossága lenne a magyarnak. Pont ellenkezőleg hittem, de könnyen lehet, hogy azt képzelem, mint gyakran, hogy én vagyok a magyar ember prototípusa.
Amúgy nem tg-n keresztül, hanem egy az egyben sokkal kevésbé érzem OV szavait hülyeségnek.
Egyszerűen számára nyilván fontosabb ez az egész, mint nekem, olyan ez, mint amikor valaki a saját munkáját meséli valaki másnak, aki nincs ebben teljes egészében benne, az ember hajlamos arra, hogy fontosnak higgye azt, amit csinál. A valóságban nyilván sokkal kisebb a jelentősége annak, hogy ki az ME, de ha én lennék a ME, akkor én is azt hinném, hogy nincs is ennél fontosabb a világon. Szóval nem beteg OV csak normális. Navra sem jobb, csak mást tart fontosnak. OV olyan nekem, mintha egy lelkes bélyeggyűjtőt hallgatnék, nyilván ott sem érteném, hogy mitől olyan világmegváltó a gyűjteménye.

Ordnassac 2010.05.26. 09:58:19

@panelburzsuj: Jugoszláviához: milyen területi értelemben gondolod? Szlovénia és Horvátország pl. egész jól áll.

radala 2010.05.26. 10:02:15

@Diocles: Hát, nem tudom lehet-e a korrekt szót GyF-fel egy mondatban használni, de érteni vélem a szándékát.
Mondjuk szerintem csak arról van szó, hogy ö most arra fogad, hogy lesznek még a KÁ-nak negatív hatásai és majd akkor abból erényt kovácsolhat.

ladislaus 2010.05.26. 10:03:43

@emő27: @Ordnassac: Koszi, megvan!
Azert Vonan meglepodtem hogy nem szavazott (vagyis nem volt ott) Tuti meg fogjak kerdezni majd tole hogy miert nem es hogy hol volt... kivancsi vagyok.

panelburzsuj 2010.05.26. 10:04:59

@Samuzia:

Még csak nem is apatikus, hanem sokkal inkább individualista, mint kollektív érzelmű.

panelburzsuj 2010.05.26. 10:06:02

@Ordnassac:

Átlagban. (Győr is egész jól áll Miskolchoz képest.)

sárkányfő 2010.05.26. 10:07:17

Ahogy ezt már valaki itt fentebb nagyon jól írta, nincs olyan, hogy Fidesz Magyar Polgári Párt. Ez csak a szokásos kommunikációs trükk, ködösítés, látszatnak való megfelelés. Orbán-párt van. Ezt kár is tovább ragozni, ezt mindenki tudja. Ebben a pártban a kezdet és a vég, az origó és a végtelen, a minden és az abszolútum is Orbán.

Mindenki más csak a 26. utána, vagy inkább a 102. Egy vidéki pártszervezet portása épp úgy bármikor cserélhető alkatrész, mint egy miniszter, vagy egy régi harcostárs. Az Orbán-párt Orbán személyes hatalmi gépezete, mint egy forma1-esnek az autója. Úgy cserélgeti a csavarokat, ahogy éppen jól esik neki, csak az Orbán-érdek számít.
Aki az Orbán-pártban politizál, az Orbánért politizál, aki erre a pártra szavaz, az rá szavaz, stb. Sok szavazó számára amúgy láthatóan tudatmódosító szer O., ami inkább már vallásos révülethez hasonlítható.

Ami Navrát illeti - erősen kihangsúlyozva, hogy épp úgy tök esélytelen átvenni Orbán helyét, mint bárki más -, amúgy egyetértek a posztban írtakkal. Hasonlót már én is írtam itt. Viszont nekem ez a vacsora-gate eddig kimaradt. Most pótoltam. Nem szolgált örömömre. Egyszer beírta valaki, hogy a fidesz olyan mint egy maffia: a maffiában nem bíznak benned, amíg ki nem nyírtál valakit, Orbánéknál meg addig, amíg legalább egyszer amolyan szijjártós módra le nem mentél kutyába, és saját méltóságodat is sutba dobva bele nem rúgtál ordenáré módon a komcsikba. Ez a beavatási szertartás, ez a bizalom forrása. Pont ez az a gátlástalan (és képmutató) agresszivitás egyébként az, ami számomra legvisszataszítóbb ebben a bandában, ami miatt egyszerűen zsigerileg se leszek képes sose elfogadni őket. És amit ők maguk észre sem vesznek, vagy nem érdekli őket, vagy "a komcsi nem ember, vele szemben mindent lehet" jollyjokerrel lesöpörnek.

Talán meg is mondták egyenesen Navra szemébe, hogy ha nem lő vissza csípőből erre a rettenetes csúnya vacsorás ősbűnös sztorira, akkor vége. Vagy csak tudta magától is. Mindegy. De ennek ára is volt. Amit nyert a pártja felé, azt elvesztette pl. velem szemben. Mondjuk annyira azért nem nagy meglepetés, nem szoktam a parlamentet nézni, de az elmúlt 4 évben néha rákapcsoltam (1-2 percig bírom csak a sok idiótát nézni), és bizony láttam már szijjártóba lemenni Navrát. De így leírva az ízléstelen fröcsögést a saját blogjába mégiscsak más.

Hogy is képzelete, hogy egy asztalhoz ült az ördöggel? És még enni is bírt? Nem jött rá a hányinger? Gyanús, nagyon gyanús...
Szánalmas, komolyan. Nekem van egy ismerősöm, aki régi barátnője egy közismert fideszes (pontosabban: orbánista) feleségének. Tudjuk egymásról, hogy nem egyformák a politikai nézeteink, de attól még jól elvagyunk. Politikáról nem beszélgetünk, és nem fáj nekem, hogy ki a barátnője, nem vagyok agybajos. De sokakat láthatóan sikerül beszédíteni az esztelen és napi szinten melegen tartott gyűlölködésbe, ami gajra viszi ezt az országot.

Ordnassac 2010.05.26. 10:09:15

@ó jaj: Fidesz - Magyar Polgári Párt valóban nincs. 2003 óta. Azóta Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a neve. :-P

*szőrszálhasogat*

manipul 2010.05.26. 10:09:48

Török Gábor elemzéseinek a többsége a levegőben lóg. Nem viszonyít semmihez, legfeljebb a háttérben leledző ideálishoz. Jelen esetben például nyugodtan lehetne hasonlítani az MSZP vagy az SZDSZ, MDF belső viszonyaihoz, vagy korábbról a Kisgazdákhoz stb. Hogy hasonlítás nem történik meg a cikk kicsengése enyhén dehonesztáló, és valószínűleg ez Török Gábor célja, hiszen nagyon óvakodik Orbánt dicsérni. Ha az összehasonlítás megtörténne, akkor Orbán toronymagasan állna mindegyikük fölött. Ugyanis a Fidesz az egyetlen ahol van átgondolt személyzeti politika L: Lázár.

Gazz 2010.05.26. 10:11:11

Ajjajj! Már látom lelki szemeim előtt, ahogy a Magyar Nemzet címoldalán egy ismeretlen egyetemista vérbe mártott tollal megírt cikket jelentet meg az korrupt, alkalmatlan, tehetségtelen Navracsicsról.
Gábor, tudom, hogy nem ez a szándék vezérelt, de az első kapavágást megtetted a politikai értelemben vett sírján.

sárkányfő 2010.05.26. 10:11:53

@portis: ebben van valami :(
Gábor, ne hagyd már magad befolyásolni a trollok által... arról írsz amiről akarsz, senkinek nem tartozol elszámolással.

panelburzsuj 2010.05.26. 10:12:59

@Ordnassac:

(Egyébként lehet, hogy a Szovjetunióból Oroszországként megmaradt "törzsterület" csúszott a legmélyebbre, de "kintről" ma ugyanúgy nem lehet a Moszkva-Szentpétervár kirakat mögé látni, mint a legklasszikusabb brezsnyevi pangás idején.)

2010.05.26. 10:27:30

Másról van szó persze, Orbán dilis, mertha elhiszi amiket mond, akkor pszichiátrián a helye! Szerintem hagyják neki, hogy itt vezeti le a feszültségeit, és zsidesz háttéremberei, mint bábot mozgatják, mégis ő a Vezír, az emberek Majma, az alcsúti Messiás, és a ezzel több lebutított, felhergelt szavazót tudnak befogni, mint az értelmes szavakkal. Örülök, hagy Navra lett a "helyettes", az az a főnök, az aláírását elemezve (nyílt az országgyűlés honlapján) nem könnyű eset, Orbánt eteti! Hajrá Navra!:))

A másik oldalon is van egypár orbáni OPNI szobatárs, pl. fletó, aki hiába is is ficereg és hál' Istennek Szanyi szorongatja, hogy mondjanak le a képviselői mandátumokról, hisz felelősek a mostani korrupciós helyzet kialakulásáért, és új arcokat a maszopba. Persze a felelősségük vállalásuknak nyoma sincs, pedig ha kiderülnek a disznóságok, a bukta nagyobb lesz. Hajrá Szanyi, éljen Újzséland!:)))

2010.05.26. 10:31:42

Egyébként mérsékelt forradalmár nincs, vagy radikális valaki, vagy opportunista...Ez is épp olyan üres halmaz, mint a (izraeli/palesztin) békaharcos, aki úgy harcol a saját békéért, hogy megöli a legkisebb gond nélkül a másikat.

Netuddki. 2010.05.26. 10:34:57

Mondjuk ezt a témát én már jópárszor felvetettem. A személyi kultuszhoz tudnám hasonlítani. OK, hogy viszonylag elég fiatalon (és vagyontalanul) került a fidesz élére, de nagyobb pártokban azért elég rendszeresen szoktak cserélődni a vezetők. Ami arra enged következtetni, hogy a párt mindig a legalkalmasabb embert állítja az élre.
Sajnos egy ilyen középszerűséget preferáló országban simán működik, hogy egy pártnak több 10 évig ugyanaz legyen a vezetője. Ami nem a vezető (pozitív csengésű) különleges képességeire utal, hanem arra, "talán" a lehetséges jobb képességűeket nem hagyják érvényesülni. Mutyiországban így megy és nemcsak a fidesznél. :(((

2010.05.26. 10:37:23

@hoplita: nagyon jól beszísz testvírem, oszt mi'len igazat is!;)

tlac 2010.05.26. 10:41:18

@radala: KÁ-nak sok előnye van. Pl. feltámadhat a magyar sport, válogatottaknak nagyobb a merítési lehetősége.

2010.05.26. 10:41:35

@kovi1970: hát istenem, ezt látta otthon, ezt látta Kádár apánknál...jó tanítvány volt, és valljuk be, tehetséges diktátor! Mondjuk tanulhatott volna abból, hogy a zeniten túl két útja lesz, a diliház vagy a börtön, de egyelőre még nem tart ott...

panelburzsuj 2010.05.26. 10:42:49

@kovi1970:

Csurka és Thürmer zsebpártján túl mutass olyan pártokat, amiknek volt valami országalakító szerepe, és amiket tartósan "uralni" tudott valaki.

radala 2010.05.26. 10:45:25

@Letícia: Ha OV dilis, akkor mindent értek. Ez nekem is egy szimpatikus magyarázat lenne.
De a dilisek nem maradnak szerintem fönt 21 + évig.
GyF nyilván nettó dilis, Torgyán is, Kóka is , DI is, Bokros is meg sokan mások. De azt nagyon nehezen hiszem, hogy OV dilis lehetne, egy dilis ennél sokkal több hibát kéne, hogy elkövessen. OV maximum hülyeségeket beszél olykor, de ezek a hülyeségek is olyanok csak, amik az ultranormálisokat (engem, téged, tg-t stb.) idegesítik. A normális normálisok szarnak erre, maximum azt mondják, hogy no már megint egy politikus. A Fidesz normálisok meg örülnek.
Sajna nem kaptam választ arra a kérdésemre soha, hogy miért teszi ezt OV. Mi a jó abban, hogy az igazi harcostársaknak beszélsz?
98-ban pont nem ezt csinálta OV, hanem teletette a kormányát volt MDNP-sekkel. Akkor az ultranormálisoknak kezdett játszani (ha jól emlékszem).
Nincs itt egy történész vagy szociálpszichológus, aki elmondja nekem, hogy mit szoktak csinálni a hadvezérek? Ez a bevett sorrend, hogy adsz a katonáknak és később pacifikálod a legyőzötteket?
Kéne egy fölmérés a Jobbik szavazókról. hoplita sajna utálja OV-t, de mit gondolnak azok a Jobbikosok, akik a Jobbikra szavaztak, de OV-t akarták ME-nek állítólag sokan voltak.
Lehet, hogy túlértékelem OV-t, de szerintem minden intuitív volta ellenére komolyan meg szokta fontolni, amit mond vagy tesz.
Emlékezzünk vissza Megyóra, nem kicsit ugyanilyen volt, mint OV? (közös EP lista, az van akkora hülyeség, mint a forradalom).

radala 2010.05.26. 10:52:52

@tlac: Szerintem egy sportoló elé már most sem gördítettek akadályt.
Jut eszembe, eddig azt gondoltam, hogy micsoda hátrány éri szegény felvidéki magyarokat, ha Fico letiltja a szlovák és más állampolgárságot.
De vajon mekkora kár éri őket, akkor, ha nem kaphatnak meg valamit, amit eddig sem kaphattak meg. Az Ukránok sem lehetnek kettős állampolgárok. Igazából most hirtelen nem is értem, hogy mit foglalkozunk mi Ficóval? Tény, hogy talán el tudja érni, hogy a hatalma alatt ne lehessen ká egy magyar. De azt kéri azért, hogy ne tegye ezt, hogy a hatalma alatt ne lehessen senki magyar nemzetiségű sehol a világon ká.
Tulajdonképpen nem is értem, az egész konfliktust.

jorosz5 2010.05.26. 10:53:59

Látta-e már valaki a Forradalmárt laptopot használni a parlament soraiban? Csak úgy kérdem...

Nick.32 2010.05.26. 10:55:09

Szó nincs itt jövőbeni utódlásról.

Egyszerűen a Viktor minimalizálni akarja a népszerűségvesztés lehetőségét azzal, h távol tartja magát a konkrét ügyektől.Mindig ezt csinálta.(közhelyszerűen evidens)
Pedig nem kell nagy jósnak lenni ez biztosan befog következni csak az idő és a mértéke a kérdés.(szintén evidens)
Lassan olyan mint egy nép szakrális vezetője.
Ha 2012-ben lesz ugye beígért alkotmány módosítás. Ha politikai népszerűségből futja akkor lesz intézményi átalakítás és egy félelnöki rendszer, ha a Viktor nem erodálja magát addig akkor egy közvetlen elnök választás illenék az erősebb legitimáció miatt(s az új struktúra is ezt kívánja hiába a parlamenti 2/3, az csak az intézményi keretekhez elég).
Persze nincs ez még lejátszva.Orbán Viktor is csak politikus akiknek játszmái vannak.De csak így tudja a lehetőséget nyitva hagyni magának.
Ez nem a szokásos koronázzuk meg Orbánt duma.
Egyszerűen a Viktor közelebb van ehhez mint valaha sokan gondolni merték.Majd most kiderül, h Ő hogyan tekint önmagára.
S ehhez a szocialisták segítették hozzá.Kár védeni a mundérbecsületét.Az elbaszott utolsó 4 év eredménye ez nem a narancsos nemzeti oldal munkájának gyümölcse.Mert ők lófütyöt sem csináltak az elmúlt időszakban.Nagyon remélem, h a nagy hátradőlésben azért nem felejtették el hogyan kell valóban vezetni egy országot, mert még egy pancser bandát igen nehezen viselnénk már el.Pláne a mostani külgazdasági környezetben amikor miden rossz hírre eséssel válaszol a piac és egy leminősítés akár katasztrófát hozhat ekkora megörökölt államadósság esetén...de ebbe már inkább bele se megyek.

Spiro 2010.05.26. 10:56:18

Felénk az Orbán beszédeire csak legyintenek az emberek (a végén Gyurcsányéra is ezt tették).

Nem is értem, hogy egy ennyire a valóságtól elrugaszkodott, vagy elmebeteg gondolatokba miért próbál bárki is logikát belelátni.
Még egy pár nagy ívű hülyeség, aminek a következtében az HUF elzsibbad, és a HUF kamatok szárnyalnak majd, és a devizahitelesek elzavarják a fenébe a „ Nemzeti Egység Forradalom” vezetőjét. Na az vicces lesz.

Na, szegény Navracsicsből is polgármester vagy EP képviselő lesz, mert eddig mindenki így járt, akit O.V. chalanger-nek kiáltották ki.

2010.05.26. 10:57:15

@radala: Megyó is gátlástalan volt a hatalom megszerzésben, de a neveltetése nem engedte meg, hogy az embereknek a képébe ekkora paneleket és baromságokat mondjon...jó mondott az is ökörségeke, de ekkora parasztvakítás nem volt...

emő27 2010.05.26. 10:58:02

Nem volt semmi Morvai beszéde. Azt hittem megfullad a nagy vehemenciával előadott beszéde közben.
Amúgy szerintem nem azért választotta meg a fideszt a nép, hogy elszámoltasson, hanem azért mert szeretnék, ha jobb világ jönne, vagy legalábbis jobb, mint az elmúlt 8 évben.
huszadrangú kérdés ma az, hogy hogyan és ki szerzi vissza a pénzt, nem ez az elsődleges feladata egy kormánynak. Nem szabad ennyire korlátozni egy dologra a kormány feladatát. Vagy én gondolom rosszul?

Ordnassac 2010.05.26. 10:58:15

@panelburzsuj: tartós alatt mekkora időszakot értesz? Mert talán Horn Gyula közel 8 éves pártelnöksége ilyen lehet. Persze ez csak elméleti felvetés.

@kovi1970: néhány ellenpélda: Konrad Adenauer 16 évig volt a CDU elnöke, Helmut Kohl 25 évig(!) és Angela Merkel is 10 éve vezeti a pártot. Erich Ollenhauer 11 évig, míg Willy Brandt 23 évig állt az SPD élén.

Jacques Chirac pedig 18 évig volt az RPR élén. Még folytathatnám. Szóval nem olyan ritka a hosszú pártelnökség. Persze ez nem azt jelenti, hogy az feltétlenül jó.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.05.26. 10:58:52

@ó jaj:

És ez csak az első lépés, aztán jön az öncenzúra aztán meg az igazi.

tlac 2010.05.26. 11:00:29

@radala: Fico-val épp nem foglakozik senki. Ez plusz terhelés neki.

tlac 2010.05.26. 11:02:03

@emő27: de! a kopogtató cédula gyűjtések egyik nagy tapasztalata volt, ha nem is vért kivánnak a zemberek, de igenis legyen korrekt, jogszerű következménye a bűnöknek.

Ordnassac 2010.05.26. 11:02:33

A KDNP Szijjártó-szintű katasztrófabeszélője egyértelműen Soltész Miklós.

radala 2010.05.26. 11:03:35

"Újra Kossuth tér! Nagygyűlés lesz a miniszterelnöki eskütétel napján, szombaton. Most jelenti ezt be Szijjártó Péter."

Komolyan veszi OV ezt a forradalmazást. Szinte tuti, hogy anyukámék kimennek.
Nekem ez ellenszenves az egyik oldalról.
De minden ismerősöm az szdsz-estöl az mdf-esik egyetértett abban, hogy 90-ben nagy baj, volt, hogy az emberek nem élték át a rendszerváltást.
Nyilván jobb lett volna akkor ünnepelni.
De hülyeség-e most?
Tök nyilvánvaló, hogy nem volt semmiféle forradalom most. De nem az lesz-e, hogy még Bolgár úr is kénytelen lesz 2010-et "békés átmenetnek" vagy rendszerváltásnak/reformnak nevezni, ha mondjuk 1 milla ember ezt forradalomnak kezdi gondolni,
GyF ezerszer elmondta, hogy reform. Nyilván a reform szót most 5-6 évig nem használhatja senki. Szóval szerintem az a helyzet, hogy egy épeszű embernek kicsit fáj, amikor erőszakkal javítgatják a szótárát, de sikerülni fog.
Hogy utálta mindenki a polgár szót, tök ciki volt? De ma a polgár szó pont azt jelenti, amit jelentenie kell...
Szóval szerintem OV nem pszichopata csak valóban egy forradalmár:-)

Evehid 2010.05.26. 11:04:33

@kovi1970: "Sajnos egy ilyen középszerűséget preferáló országban simán működik, hogy egy pártnak több 10 évig ugyanaz legyen a vezetője."

Ezzel a mondattal maximálisan egyetértek! Mentálisan ez az egész ország egyik legsúlyosabb problémája.
És szerintetek hol kezdődik ennek a hozzáállásnak a kialakulása? Igen, pontosan ott. A szétb..ott oktatásban!

Az egész gyermekkori idomítási rendszer *hányok, mérnöktanár vagyok egyébként* olyan jogi, tárgyi, személyi és szervezeti keretek közé van préselve, ahol a nehezen képezhető, részképességzavaros etc gyereknek nincs esélye felzárkózni, mert arra nincs extra forrás.
És ami még nagyobb baj, a kiemelkedőt módszeresen eltiporják már az elején. Dögöljön meg a szomszéd tehene is. Félreértés ne essék, ezt a tantestület is megcsinálja vele, nem csak a többi gyerek. Mert sokkal több lelkesedést és munkát igényelne, mint a szorgos síkhülye.

Mi változott ezen a téren az elmúlt 20 évben? Semmi, vazze. Sőt. A rendszerváltás körül a kimagasló gyereket vagy kamaszt legfeljebb kigúnyolták, mert túl alacsony-túl magas, szemüveges-nem szemüveges, iszik-nem iszik, bulizik-nem bulizik. Ma viszont módszeres galerikben megverik, elveszik a cuccait, kap olyan életveszélyes fenyegetéseket, hogy "öröm hallani".
Ne akarjon nem idomulni a mainstreamhez, legfeljebb szubkultúránként változó, h. a mainstream épp hangos, ostoba verekedő kölkökből, Cosmo-olvasó, soha semmit meg nem tanuló hüpikből, vagy emokból, vagy csőlib nagyvárosi technokrata huszas-harmincasokból áll.
Tehát mire pl. tehetséges, fiatal felnőtt politikussá válik a gyerekből, tele lesz brutális rendszergyűlölettel. Joggal. És utána azt csinálja, ha hatalomra jut, mint OV.

tlac 2010.05.26. 11:05:07

@Letícia: Megyó iszonyú nagy baromságokat és paneleket bemondott. csak pár: nemzeti közép, több pénzt az embereknek (majd az önkormányzatoknak), egy listás EP választás, két kamarás parlament, és az egyéb nagyívű közjogi csomagja, stb. Sztem már akkor is Fletó+Dessewfy találta ki ezeket a baromságokat..

emő27 2010.05.26. 11:05:22

@tlac: Ezzel azt akarod mondani, hogy komolyan e za legfontosabb? Az igaz, hogy fontos a bűnösök elszámoltatása és a vagyon visszaszerzése, de erre én nem látok reális esélyt. Persze menjen börtönbe, kapja meg a büntetését az aki megérdemli, de a pénzt nem hiszem, hogy vissza lehetne szerezni.

2010.05.26. 11:09:20

@Ordnassac: pedig állítólag a legértelmesebb pali ott. No jó, nem nagy a választék...;)

emő27 2010.05.26. 11:09:45

Az elöbbi fideszes képviselő felhozta, hogy miért nem adják a mszp-ek a az árvízkárosultaknak a hajdúszoboszlói megbeszélés költségeinek összegét. Ha kötözködni akarok akkor megkérdezném, hogy ők miért nem adják az adományokat, mondjuk 1 havi fizetésüket. Ők sem jobbak, akkor mit kritizálnak. Rajtuk múlik, hogy mennyit adnak, ők vannak többségben.

radala 2010.05.26. 11:11:53

@Letícia: No hagyjuk MP-t.
Nézd meg mit gondoltál 98-ban a polgár szóról és mit gondolsz most. Tény, hogy lehetne jobb szót találni a forradalomnál, de sajnos az a helyzet, hogy GyF, bár egy pöcs volt a szómágiával próbálkozott.
Üssünk föl egy szinonima szótárt a változás-nál (már ha van ilyen)
Mi van ott reform, forradalom, evolúció?
Miben jobb Obama change, mint OV forradalma? Természetesen most még nekem is hasogassa a fülemet a szó, de a polgár is sértette egy kicsit.
Mondjatok egy szinonimát a gyökeres változásra, ami még szabad.
Elképzelem, ahogy ül Navra meg OV meg Kövér meg sokan mások és lapozgatják a szótárat. Nyilván nagyon nem örültek a forradalom szónak, gondolom szerettek volna elé egy jelzőt, mint a bársonyos vagy ilyesmi. De nem nagyon van semmi jobb ennél. A politika a lehetőségek művészete (vagy mi a franc), nincsenek lehetőségek.
Tény, hogy kell egy szó és tény, hogy nincs. Fölhívták-e Grétsyt?

tlac 2010.05.26. 11:12:35

azt akartam mondani, hogy a közvetlen találkozás során ez volt a legfontosabb pont. Amúgy gondolj bele milyen fontos hogy a bűnöknek legyenek következményeik! Miért ne lenne esély? Még akár a pénzeket is meg lehet találni. Hunvald már megért egy vagyon lefoglalást, pedig csak előzetesben van. Olyanok zár alatt vannak mint usa fennhatóságú repülő, ami egy kft tulajdona. ne add fel a reményt!

Ordnassac 2010.05.26. 11:13:04

@emő27: KDNP-s volt.

@Letícia: vannak ott azért értelmesebbek is.

emő27 2010.05.26. 11:13:14

Ennek az lmp-s fiúkának még tanulni kell a szónoklást, még sok a baki. de majd bele tanul, hisz van 4 évük.

Jut eszembe hallottátok, hogy mit ajánlott az LMP az önk-i választásokra. Hogy most legyen ősszel, de csak 2 évre válasszunk, és addigra ki lehet dolgozni az újat, és nem kapkodva kell most megalkotni. Persze utána 2012-től 4 évente válasszunk és akkor nem esik egybe a parlamenti választásokkal. Mit szóltok ehhez az ötlethez?

Politikazabáló · http://politikazabalo.blog.hu/ 2010.05.26. 11:13:33

Egyetértek, Navracsis neve elsők között merülhet fel az utódlás kérdésénél, de szerintem négy év múlva Lázár János is hasonló esélyekkel indulhat. Tehetséges politikus, és a frakcióvezetőség pont jó arra, hogy beérjen egy nagyobb feladathoz. Navracsis is 4 évig volt frakcióvezető, bár ő egyetemi tanár is, sőt, sokszor olyan, mintha ő lenne a párt esze, aki a részletekre is nagyon figyel.
Talán az döntheti el a kérdést, hogy Orbán melyiküket támogatja, mert ez sem egy elhanyagolható szempont. :) Jelen állás szerint.

panelburzsuj 2010.05.26. 11:13:35

@Ordnassac:

Magyarországon Ferenc József, Horthy és Kádár a mérték.

Tartós alatt "emberöltőnyi" időt értek. Olyan távot, amelybe sokan már mint "kész"-be nőnek bele.

Horn Gyula 8 éve, Dávid Ibolya 11 éve ehhez egyrészt rövid, másrész vagy nem voltak teljesen "egyeduralkodók" (az MSZP sosem volt a Fideszhez mérhetően "one man show"), vagy nem igen maradt mit uralniuk (MDF-roncsok).

Szóval ennyiből "jogos" az elmúlt húsz évet a zűrzavar koraként aposztrofálni - a jó kérdések egyike viszont éppen az, hogy az állandó szereplők legállandóbbika, Orbán Viktor milyen mértékben járult hozzá személyesen ahhoz, hogy a káosz igazán jólfejlett káosz legyen.

emő27 2010.05.26. 11:14:01

@Ordnassac: Bocs, akkor én hallottam félre. Kösz a helyesbítést.

Ordnassac 2010.05.26. 11:17:34

@emő27: amúgy ő (Soltész Miklós) lesz a szociális államtitkár.

panelburzsuj 2010.05.26. 11:18:30

@panelburzsuj:

(Máig előttem van egy 89-es hvg-karikatúra: egy villogó tekintetű ürge, peckesen feltartott mutatóujjal. Szöveg:

"Zavaros, veszélyes idők zavaros, veszélyes vezetőket követelnek!"

Úgy tűnik, OV is emlékezetébe véste ezt a kis képecskét! :)

Nick.32 2010.05.26. 11:19:27

@emő27: Remek.Csak a mindenkori nyertesnek nem érdeke.ha megnézed a mostani ÖM tv módosítás és az ehhez kapcsolod Választási tv módosítást arról szól a történet, h a győztes az önkormányzati választásokon még nagyobb győztes akar lenni.Miért mondanának le erről??

Ordnassac 2010.05.26. 11:19:31

@panelburzsuj: amúgy Orbán is igazából csak 1993 óta igazán egyeduralkodó a Fideszben. Igaz, az is 17 év már.

emő27 2010.05.26. 11:20:48

Hát szép jövő vár ránk. :)

emő27 2010.05.26. 11:23:56

@Nick.32: Persze, hogy nem mondanának le róla, de a felvetett gondolat nem volna jó? Kicsit függetlenítené az ogy választási eredményektől az önk-i választást, és ráadásul 2014-ben EP választás is lesz, tehát baromi sok pénzt lehet majd eltüntetni a zsebekben a következő választás előtt a kampányokban.

Nick.32 2010.05.26. 11:26:25

@tlac: Elnézést. Nem egészen értem pontosan ezt a számonkérést.Illetve politikailag értem.
"Csak" eddig is lehetőség volt a gyanús ügyek kapcsán feljelentést tenni...A BKV ügy sem az új kormány ideje alatt indult el.
Szóval, miért kell kormány váltás a feljelentésekhez??Azt eddig is meg lehetett tenni.
vagy ezzel azt sugalják, h a hatalom elkente eddig a dolgokat és nem engedett nyomozni.persze ehhez egy hatalom váltás kell??ugye nem gondolja senki, ha ennyire lehet befolyásolni(persze lehet) az igazságszolgáltatást, h akkor a másik oldalon majd szigorúbbak lesznek önmagukhoz.maximum akkor, ha politikai haszna van.de egy ekkora győzelem esetén a mocsok is nagyobb.lesznek majd újabb ügyek...hogy eddig a fidesznek nem voltak??hát persze mert nem volt kormányon, nem volt a csupor közelében.de vígan tudok mondai fideszes önkormányzati ügyeket.
szóval jogos a számonkérés(de eddig is lehetséges volt ha jogilag megállt)szükséges is, de azért ne legyenek illúzióink.

Nick.32 2010.05.26. 11:28:09

@emő27: persze, h jó az ötlet.94 óta mondják, h legyen így...először a Hornék vettették el(akkor nekik is volt 2/3) aztán komolyan szóba sem került.

fvipera 2010.05.26. 11:29:12

egyetértve azzal, amit T.G. korábban írt, Navracsics kinevezésével orbán legalább kétféle opciót vett magának: a) navracsicsot felépíti lojális utódjává, b) navracsicsot kicsinálja és persze ezek lineáris kombinációja.

Ordnassac 2010.05.26. 11:29:17

@emő27: erre írták egyesek, hogy az új Alkotmány elfogadása után az OGY kimondja feloszlását és akkor új választás. Ezzel elválik az OGY és az önkó választás.

fvipera 2010.05.26. 11:30:47

@fvipera: a legalább 2 féle opció valójában legalább három: foci VB lesz nyáron

panelburzsuj 2010.05.26. 11:30:57

@radala:

(Na, akkor legáb már tudom, hogy szombatig kell bevágni a "munkaotthon" kezdetű csasztuskát ... )

2010.05.26. 11:31:48

@radala: én ugyanazt gondolom, mint eddig a polgár szóról. A szó kiüresítéséért nem vagyok a felelős.

Ordnassac 2010.05.26. 11:34:38

@fvipera: ehhez azért nem kell külön bevezetni a miniszterelnök-helyettesi tisztséget.

Mellesleg, ha emlékeztek, 1998-ban meghívták Orbánt a vb-döntőre. Ekkor az összes nagyágyú (Clintontól Kohlon át Chiracon keresztül Tony Blairig) beszélt is OV-val.

Nick.32 2010.05.26. 11:34:50

@Ordnassac:
Ezt csak akkor lépik meg ha nem olvad el a népszerűségük...máskülönben egy előre hozott választás hülyeség.
Majd keresnek más hatalomtechnikai megoldást.

Ordnassac 2010.05.26. 11:36:51

Ezt a pillanatképet: Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina hátul cseveg, mellettük Kukorelly Endre újságot olvasva somolyog. :-D

Ordnassac 2010.05.26. 11:37:40

@Nick.32: persze, nem is azt mondtam, hogy mindenképpen ez lesz, csak hogy ez is egy lehetőség.

nem1rem1 2010.05.26. 11:40:21

"Mancika! Keresse meg, kérem, a vállalatnál azt a tehetséges, fiatal, ambíciózus szakembert, aki bármikor a helyemre léphet, és azonnal rúgja ki!"

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 11:42:11

MAGYAROK!

Az őrült elmebeteg orbán háborúba fogja sodorni az országot.
Állampolgárság a magyaroknak, trianon emléknap, a szomszéd országok vezetőinek lenézése, kommunikáció, tárgyalások megtagadása ......stb. innen már csak egy lépés a nyílt határrevízió felvetése, és a háború.
(ráadásul már felvetődött a hadsereg fejlesztése is, és a sorkatonaság visszaállítása és hasonló témák)

MAGYARORSZÁG A TÖRTÉNELME SORÁN MÁR SOKAT SZENVEDETT AZ ILYEN ŐRÜLTEK MIATT!
Ne hagyjuk hogy ezek az elmebetegek háborúba, és ezzel (gondolom elég világos ez a nemzetközi viszonyokhoz, haderőkhüz minimálisan értőknek) totális végső pusztulásba sodorják hazánkat!

Tudom, a történelemben, sokszor sokféleképpen történt már ilyen, és akkor sem vették komolyan az ilyen segítségkiáltásokat, de hazánk veszélyben van!
tegyetek ellene vagy végünk van.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.26. 11:43:00

én nagyon szurkolok azért, hogy a Fidesz sikeresen kormányozzon, de rendkívül visszataszítónak tartom azt a mérhetetlen, pökhendi, öntelt arroganciát, amit áraszt magából Orbán és kis csapata a Jobbik felszólalásai alatt.

Egyszerűen szánalmas, ahogy felnőtt emberhez teljesen méltatlan módon nem hajlandó odafigyelni és mint egy idióta durcás hülyegyerek, tüntetőleg mást csinál, jegyzetelget, dumál, stb. Ez lenne a nagy államférfi? Röhej!

Ordnassac 2010.05.26. 11:43:28

www.parlament.hu/irom39/00058/00058.pdf

Az önkormányzati választási rendszerhez kapcsolódó Ve-módosítás. Emellett úgy tűnik, hogy a kampánycsendet beszorítják a választás napjára (0 és 19 óra között) szorítja.

Evehid 2010.05.26. 11:45:36

@radala:

"*lapzizegés*
- Lássuk csak: fényes szelek fújják... hú, ez már volt, nem vált be...Muterék élete is ráment.
*fészkelődés zaja*
- Hm. Radikális változás...
- Bocs, Viktor, az foglalt, az a progresszív gyerek már telenyomta vele a netet.
*zavart csönd*
- Mit szólnátok a gyökeres átalakuláshoz?
- Nem jó, Laci, valahányszor a Szíjjártó felolvasná, az ellenzék elkezdene gyökerezni... vajon miért?
*OV hátradől a széken*
- Sokkal egyszerűbb: forradalom, és kész. Akiknek '90-ben kimaradt, ezt kajálni fogják, figyeljétek meg. Vagy nem, de mi akkor is forradalmárok leszünk!

A Fidesz később elhíresült "kisbüdösbürgözdi beszéd" című hang- és képanyagának részlete az egyik legismertebb videomegosztón... a felvétel 2010 május 3-án készült."

Hát valahogy így, nem? :D

radala 2010.05.26. 11:47:38

@Letícia: Nyilván a politikusok felelősek a szavak kiürítéséért, de ez egy ilyen szakma. Ezzel jár az, hogy bennünket győzködnek.
Ez rossz, hogy így van, de ez egy "természeti törvény".
Antallék kicsinálták a (nem jut eszembe), Hornék kicsinálták a szakértelem szót, a Fidesz megpróbálta kicsinálni a polgár szót, de szerintem nem érte különösebb kár a szót. MP az összefogás szót, GyF a reformot. Szerintem kedves lépés OV részéről, hogy egy ennyire elfekvő vagy speciális szavat, mint a forradalom, meg a polgár piszkál csak. Sokkal nagyobb kár a szakértelemért az összefogásért meg a reformért...
Persze jobb lenne, ha a betonbálna szót használnák, mert azért még ennyire sem kár, de hát mit lehet csinálni.

nem1rem1 2010.05.26. 11:48:21

Mellesleg, én még emlékszem a Fidesz bemutatkozására a Szárszó '88 táborban. Itt a Fidesz, mint teljesen demokratikus szervezet, azt állította magáról, hogy nincs, nem lesz vezetősége, főleg egyszemélyi vezetője. A vezetőségüket "Szóvivői Testületnek" nevezték, amelyiknek a feladata, hogy a szervezeteik véleményét "artikulálják", de semmilyen kötelező érvényű határozatot nem hozhatnak.

Igen tudom, hogy a kormányzáshoz való közelkerülés szükségszerűen megváltoztatja a kezdeti forradalmi (illetve akkoriban: radikális polgári demokratikus) hevületet. Ez még akkor is igaz, ha 1993. környékén a Fidesz annyira nem volt a kormányzás közelében, hogy Orbán Viktor, saját bevallása szerint, 1994-ben a választások éjszakáját valamilyen jéghoki-döntő nézésével töltötte unalmában...

De az már elgondolkodtató volt,mikor legelőször 1998-ban, Gödöllőn, majd később több helyen is, a központ feloszlatta a saját helyi szervezetét, mivel nem követte a központ iránymutatásait. Gödöllőn pl., ha jól emlékszem, az ok az volt, hogy nem azokkal a pártokkal kötött a helyi fidesz helyben együttműködési megállapodást, akikkel a központ (FKgP, MDF), hanem helyi problémákra a helyiszervezetetk helyi személyiségeivel működtek együtt - más pártok képviseletében.

A Fidesz 1988-ban a KISZ akkori "demokratikus centralizmusát" azzal bírálta, hogy egy szervezet vagy demokratikus, vagy centralista.

Nos, ezek után már érthető, hogy ahhoz is forradalom kell, hogy fából-vaskarikát készítsünk, mindenki szeme láttára...

radala 2010.05.26. 11:50:37

@Evehid: Pont így lehetett.:-)
Az tuti, hogy OV már kezdetben a forradalom szó mellett állhatott ki.
Az is lehet, hogy kalapból húztak, mint állítólag József Attiláék a Szép Szó-nál. Állítólag, biztos, ami biztos JA minden cetlire a Szép Szót írta....

Nick.32 2010.05.26. 11:50:44

@Ordnassac: Nem vedd rossz néven amit írtam.Nem akartam Neked támadni.Sorry.

Nick.32 2010.05.26. 11:51:25

@Valaki1: Relax... :)

Azért nem ennyire szar a helyzet.csak elég vegyesek a kilátások.

lanyi 2010.05.26. 11:51:53

Ezzel az írással nem értek egyet.

Ordnassac 2010.05.26. 11:51:54

@radala: attól félek, hogy nem a forradalom szót üresíti ki, hanem az együttműködés szót...

Nick.32 2010.05.26. 11:52:44

@radala: A Viktort nagyon bánthatja, h 89-ben elmaradt a forradalom.A habitusa biztosan ezt kívánta volna.Most itt a lehetőség, h ezt a régi "sérelmét" "fájó sebet" végre begyógyítsa.

Ordnassac 2010.05.26. 11:52:59

@Nick.32: nem bántottál meg, nem is ilyennek szántam a reakciót, csak pontosítottam a mondandómat. :-)

stratez 2010.05.26. 11:55:27

Navracsics képességeit tekintve kétségtelenül a legalkalmasabb Orbán pótlására, de ennek az aktualitása a tudományos-fantasztikus irodalom területére vitte Török Gábort, aki egyébként jelenleg messze kiemelkedik a politológus társai közül, de most egy kicsit elragadta a fantáziája...

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 11:57:30

@Nick.32: mostmég.
de majd az lesz.

és ez a téma nem olyan jópofa ám mint a belföldi ígéretek, munkahely, meg adócsökkentés meg ez, az amivel poénkodunk.
szerinted, és ezt komolyan kérdezem,
ha balhé lenne beavatkozna a nato?
nem hiszem, mag az ensz békefenntartóként a háború után..
vagy azt hiszed a komolyabb népek mint a román, szerb, horvát tapsikol majd a trianonozásnak?
mert ha megnézed tiszta a sor, ez jön nemsokára.

milyen sok hasonló félelem volt már a történelemben, és egyiket sem vették komolyan, ezzel nem lehet játszani, ez nem vicc.

Nick.32 2010.05.26. 11:59:00

@radala: Tisztázzuk!
52% kaptak(kerekítve) a győztesre leadott szavazatok nem haladták meg jelentősen(úgy értem nagyságrendileg) a 2006 a győztes koalícióra leadott szavazatok számát.A különbség a részvételi arányból ered. A mandátum arány pedig választási tv -ből...

cotti 2010.05.26. 12:01:15

Vona Gábor nagyot hibázott, szimbolikus ügy, sokat fogják még az orra alá dörgölni.

Lekéste Vona az állampolgársági törvény módosítását

kuruc.info/r/2/60155/

Nick.32 2010.05.26. 12:03:04

@Nick.32: kieg.:
no persze ez semmit nem von le a győzelem értékéből, mértékéből.

Várúr 2010.05.26. 12:04:50

A helyzet valóban változhat (ő már csak ilyen, lásd a gyurcsányi puccsot avagy palotaforradalmat), de önkormányzati "birodalomnak" nevezni a bpesti Belvárost, a csökönyösen zsíros Debrecent vagy akár egy megyét erős túlzás. Navracsics doktor úr egy lenyugtatózott, kellően konszolidált szituációban miniszterelnökként elketyegne, mint egy jól beszabályozott doxa, de pártelnökként... hm... tömegeket úgy hozna lázba, mint fröccs a kemény piást. Rogán Tóni... van olyan izgalmas, mint libacsapatban hátulról az ötödik gúnár. Végül a derék Tibi már most is miniszterelnök, még ha vicének is hívják.

ladislaus 2010.05.26. 12:04:50

@ladislaus: "Vona Gábor szégyelli magát

Egy kis malőr.

A kettős állampolgárság zárószavazásán "technikai hiba miatt" nem volt jelen Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A technikai hiba azt jelenti, hogy a Jobbik elnöke rosszul tudta, hogy mikor van a zárószavazás időpontja. "Egy korábban egyeztetett, a múlt hétről elhalasztott rádiómeghívásnak tettem eleget – írja. – "Szégyellem magam, hogy ez meghiúsult, hogy ilyen hibát követtem el, de egyúttal nagyon örülök, hogy az Országgyűlés elsöprő többséggel fogadta el ezt a történelmi törvénymódosítást."
"

Nick.32 2010.05.26. 12:09:36

"A szombati miniszterelnöki eskütétellel kezdetét veszi a nemzeti együttműködés korszaka."

de szép is lenne...ha igaz lenne.

radala 2010.05.26. 12:10:37

@Ordnassac: Mondjuk nekem az együttműködés szóért sem fáj olyan nagyon a szívem. Igazából csak a szakértelemért, hogy őszinte legyek, a többiről mindig tudtam, hogy hazugság.
Amúgy egyelőre a Fidesz megfelelően együttműködő, (persze még nem is csinált még semmit) De ugye a 97.7 % az mondjuk magáért beszél:-)
A bizottsági elnöki székek kiosztásával is gondolom egyetért csaknem mindenki.
A forradalom szó is messze kevésbé elutasított szerintem "össztársadalmilag", mint amennyire én elutasítom.:-)

emő27 2010.05.26. 12:11:40

Hát igen, sajnos nem azon múlik, hogy ők leteszik az esküt vagy sem.
Ez olyan, mint amit az Orbán mondott a választási győzelem estéjén. Ha jól emlékszem valami olyat mondott, hogy holnap már a nap is máshogy fog sütni. Hát abból sem lett semmi.

radala 2010.05.26. 12:14:26

@Nick.32: Nem. A részvétel magas volt. a Különbség az, hogy most 80% valamiféle változásra szavazott.
Szíves figyelmedbe ajánlom, hogy 94-ben kevesebben szavaztak az mszp+szdsz-re, mint az mdf+kdnp+fkgp+fidesz-re oszt mégis 72 %-ot kapott az mszp+szdsz.
Ez egy ilyen rendszer, ha valaki nyer 3:0-ra és a 0-t lövő rúg 8 kapufát akkor lehet, hogy szomorú vagy, de nem fogod a részvételre....

Várúr 2010.05.26. 12:14:55

@Ordnassac:
Roppant kíváncsi volnék, Vona honfitársunk távolmaradását mivel indokolja majd...

Várúr 2010.05.26. 12:15:39

Csak nem épp akkor jött rá a gyorsfosás?

Ordnassac 2010.05.26. 12:15:56

@Várúr: lásd 12:07:01-kori hozzászólásomat.

Nick.32 2010.05.26. 12:17:04

@emő27: Ez tetszik... :)igen itt nálunk továbbra is Keleten kel és Nyugaton nyugszik.

Kint volt akkor este a Vörösmartyn.Érdekes volt. Én (szubjektíve) úgy éreztem ahelyett, h a tömeg örült volna a győzelemnek(ünnepeltek volna) inkább az indulat munkált(negatív érzések), most majd megmutatjuk ezekneka mocskoknak stb...
A Viktor volt messze a leghigatabb.

is 2010.05.26. 12:18:12

@ó jaj: "Ami Navrát illeti - erősen kihangsúlyozva, hogy épp úgy tök esélytelen átvenni Orbán helyét, mint bárki más -, amúgy egyetértek a posztban ... egyszerűen zsigerileg se leszek képes sose elfogadni őket."

a szívemből szóltál!

radala 2010.05.26. 12:19:15

@Nick.32: Szerintem ezzel sokan vannak így, kár, hogy nem érezte senki forradalomnak azt, ami valójában az volt. Most arról szól a kísérlet, hogy lehet-e forradalomnak éreztetni azt, ami nem volt az. Ha el lehet lopni a forradalom érzését az emberektől, akkor talán lehet is adni nekik egy fake forradalmat. Nem tetszik, de meglátjuk majd, hogy jó-e ez. A szándékot sem szeretem, de ha akarom el tudom hinni, hogy nem rossz szándék.
Ahogy nem kérdőjelezem meg, hogy az LMP jószándékkal csinál úgy mintha ők lennének a legnagyobb spílerek 89 óta (pedig a Fidesz nagyobbat tett 90-ben), úgy a Fidesz jószándékát sem kérdőjelezem meg.

ladislaus 2010.05.26. 12:20:48

@Ordnassac: pedalozz gyorsabban :DDDD

Nick.32 2010.05.26. 12:23:34

@radala: Mivel ilyen a választási tv.Nem véletlenül. A rendszerváltáskor ezzel akarták bebiztosítania mindenkori stabil kormánytöbbséget.Egyse bukott meg az elmúlt 20évben.

Nos. A változás a biztos meg lesz. Az előjelben nem vagyok biztos.Én is azok közé tartozom akiknek hatalmi arrogancia nem szimpatikus és nem szeretem ha megakarják mondani nekem, h ki a magyar és ki nem, mi érték is mi nem.Persze ez olyan régi duma, h nem is tudom miért írtam le.

Az a régi görög mondást "idézném"aktualizálva a helyzetre

A a szocik hibái, bűnei nem a fidesz erényei...

Várúr 2010.05.26. 12:23:59

@manipul:
Elég az mszp-tréfára gondolni: előbb pártelnökké választják Furcsányt csaknem 100 %-kal, majd egy hét múlva leváltják
(leköszönésre bírják). Hasonló tréfa volt a miniszterelnök-keresgélés: egy hét alatt 9 (kilenc) jelölt. Ehhez képest a Fidesz maga a despotizmus. Vigyorogva gondolok arra, hány elnöke volt a demokratikus kisgazdiknak, az mdf-nek, az szdsz-nek... El is tűntek a lefolyóban.

Nick.32 2010.05.26. 12:25:32

@radala: ja, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

Várúr 2010.05.26. 12:26:22

@Gazz:
Techet Péterrel gondolsz jóembör. Kapanyelet inkább a te kezedbe adnék. Török úr nem kapál, hanem elemezget.

Nick.32 2010.05.26. 12:29:00

@Várúr: Az mszp paffon van...saját árnyékukat kellene átlépni.miért most sikerülne.egyelőre nagyon kisgazdásodnak.nem is baj.talán itt az idő végre..

de idővel azért jó lenne ha lenne valami balközép ütőképes formáció, mely váltórendszerben esélyes a kormányzásra.

Ordnassac 2010.05.26. 12:33:01

Na, ebédszünet az OGY-ban.

radala 2010.05.26. 12:36:05

@Nick.32: Szerintem tök egyetértünk. 98-02-között én egyetértettem majd mindennel, amit a Fidesz tett, de zavart, hogy elmondja azt (amivel egyébként gyakran egyet is értettem).
A kérdés nem az, hogy szeretjük-e ezt, hanem, hogy lehetne-e jobban csinálni. Gusztustalan, amikor azt mondják, hogy a nő elsősorban anya, mert bár szerintem is van ebben némi igazság, pláne, ha maga is így gondolja, de ha én lennék OV, akkor ilyet nem mondanék ki, csak családi adózást vezetnék be meg mondjuk adnék nyugdíjat az anyáknak a gyerekeik adójához mérten. (persze mi van, ha 4 lányod van és azok is mind azt gondolják, hogy elsősorban anyák és van négy férjük, akik meg keresik a nagy zsét...)
Szóval nem egyszerű.
Sokan szeretik Obamát ráadásul az Obama fan OV fan metszete majdnem üres halmaz. Minden politikus szómágus, ez van. Eleve verbális készségekre szelektálunk már kezdetektől. Nem lehet ez ellen tenni.
Nem mondom, hogy ez jó, de lehet hasznos.
Engem irritáltak az országzászlók, de találkoztam emberekkel, akiknek tetszett az, hogy a falujukban volt valami esemény.
Mi lenne, ha úgy képzelnénk, hogy a szombati OV gyülés nem azért van, hogy Gyurcsánytakarodjozzanak emberek, hanem azért, mert sokan vannak, akik ennek örülnek. Világos, hogy emögött van OV részéről hátsó szándék. De mit számít, ha párszázezer vagy pártízezer embernek lesz egy frankó élménye. Nekem a 2002-es Kossuthterezés sem jött be, de csomó mindenkinek ez egy életre szóló élmény volt. Omega/LGT/Illés koncertre sem mennék, ha fizetnének sem, de ettől még ez nem egy rossz dolog.

pannonfunk 2010.05.26. 12:37:42

@Valaki1: Hivatásos bérrettegőnk közleményét hallották. És most kapcsoljuk az állatkertet, utána komolyzenei összeállításunkat hallhatják.

radala 2010.05.26. 12:37:48

@Nick.32: Ez a kedvenc mondásom:-)
Vagy ez. A pokolba vezető út akarattal van jól kikövezve.
Nem tudom, hogyan kéne ezt helyesen központozni, de az akarat=szándékosan.

radala 2010.05.26. 12:39:31

@Nick.32: lesz, ez is egy természeti törvény.
Szerintem az LMP. Még az is lehet, hogy egyszer én is rájuk szavazok, meglátjuk meddig bírom a szómágiát.:-)

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 12:39:42

"Vszelovod Szergejevics leült a lócára, s fejét a falnak támasztotta.
-Bárki tette is, Szasa, teljes bizonyossággal mondhatom magának: sötét idők jönnek, a rémségek kora."

(Anatolij Ribakov: Az arbat gyermekei)

".....egyesek mellette voltak, mert munkát ígért és németországnak nagyságot.....csak a nagyapám maradt szkeptikus, és néha halkan ennyit mondott: Ez az ember szerencsétlenséget hoz ránk"....

...családunkban sokat vitatkoztak azon hogy a nácik, vagy a szocik a jobb németek....ha vasárnap nem volt hús, a náci nagybátyám azt mondta hogy ez a szociknak, ezeknek a hazátlan senkiknek a bűne..és ha majd H. hatalomra herül mindennap lesz hús....
ezt az érvelést meg is lehetett fordítani.....
nagyapám többnyire nem vett részt ezekben a vitákban, csak amikor már elege lett belőle jegyezte meg ironikusan: Én csak azt tudom hogy egy jó leveshez három font marhahús kell..."

(Max vod den Grün: Ifjúságom a 3. birodalomban)

Ordnassac 2010.05.26. 12:45:20

@Valaki1: az Max von der Grün, nem vod.

bigapples 2010.05.26. 12:45:32

@radala: Az elmúlt 20 évet a posztkommunista utódpárt és a jobbközép erők szembenállása jellemezte egy döntően kétpólusú pártszerkezetben. Ez most véget ért, az MSZP 20% alatti párttá vált zsugorodó és elöregedő társadalmi bázissal, szinte esélytelenül arra, hogy 4 év múlva kormányképes alternatívaként szerepeljen a választáson.

Új korszak indul a magyar demokráciában, lezárul(t) a rendszerváltoztatás időszaka. Én nem forradalomnak nevezném, de szerintem világos, hogy korszakhatárhoz értünk. Orbán most ezt akarja tudatosítani a választókban. Nem a legszerencsésebb, hogy a forradalom szóval lett felcímkézve a dolog, de nem gondolom, hogy jogos a sokak részéről elhangzó felvetés, hogy ez csak egy választás és kormányváltás a sok közül.

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 12:47:25

@Ordnassac: tudom, félreütöttem, ez a gondod?
a mondanivalójával foglalkozzatok

bigapples 2010.05.26. 12:50:30

@Ordnassac: Nem elég nekik Gyurcsány, még a Szanyi is :) ...
Az önkormányzati választásnak mentálisan és morálisan teljesen szétcsúszott állapotban fognak nekilendülni.

agentT 2010.05.26. 12:50:35

@Valaki1: "MAGYAROK!

Az őrült elmebeteg orbán háborúba fogja sodorni az országot.
Állampolgárság a magyaroknak, trianon emléknap, a szomszéd országok vezetőinek lenézése, kommunikáció, tárgyalások megtagadása ......stb. innen már csak egy lépés a nyílt határrevízió felvetése, és a háború.
(ráadásul már felvetődött a hadsereg fejlesztése is, és a sorkatonaság visszaállítása és hasonló témák)

MAGYARORSZÁG A TÖRTÉNELME SORÁN MÁR SOKAT SZENVEDETT AZ ILYEN ŐRÜLTEK MIATT!
Ne hagyjuk hogy ezek az elmebetegek háborúba, és ezzel (gondolom elég világos ez a nemzetközi viszonyokhoz, haderőkhüz minimálisan értőknek) totális végső pusztulásba sodorják hazánkat!

Tudom, a történelemben, sokszor sokféleképpen történt már ilyen, és akkor sem vették komolyan az ilyen segítségkiáltásokat, de hazánk veszélyben van!
tegyetek ellene vagy végünk van. "

Azért másoltam be, mert fentebb van jóval, és keresni kellene, mire is hivatkozom.
A szerző észrevételeivel kapcsolatban egyetlen kérdésem van:

Valóban felmerült a hadsereg (helyesen: Honvédség) komolyabb mértékű fejlesztése és a sorkatonaság visszaállítása?

Mert ha igen, akkor Jobbik szavazó létemre kénytelen leszek kijelenteni, hogy Orbán Viktor az én vezérem:))))))))))))))))))))

pannonfunk 2010.05.26. 12:51:14

@Valaki1: Ez annyira mulatságos, amikor egy bérrettegő az egyik topikban nácizik, egy másik blogon meg cigózik:

vastagbor.blog.hu/2010/05/26/arviz_idejen_zsilipet_lopni/fullcommentlist/1#c9949465
"na köszönjétek a viktornak, jönnek majd (ahogy már mások is írták) a romániai cigók, aztán lesz nemulass barommagyarország."

Hát nem bájos?

Nick.32 2010.05.26. 12:51:27

@radala: Nos az LMP egyelőre liberális jegyeket is magánviselő képződmény.Legpozitívabb esetben is max. 20% tudok nekik adni(többre nincs társadalmi bázisuk hacsak nem mozdulnak klasszikus bal felé, de oda biztosan nem fognak)így tehát csak az egyik láb lehetnek a balközépen.ez még kevés ahhoz, h kormányváltók legyenek.szükség lenne(ebből a szempontból) egy másik baloldali erőre is akivel együtt...nos szerintem nincs ilyen.az mszpre nem tudok így tekinteni.

Nem vagyok fideszes 2010.05.26. 12:51:33

Történjen bármi, Navracsics maximum egy Medvegyev lehet Orbán, az ő Putyinja mögött. Ott is elvileg ugye Medvegyev az elnök, de pontosan tudja mindenki, hogy ki a góré.

radala 2010.05.26. 12:52:34

@bigapples: Szerintem egyetértünk. Söt szerintem a Fidesz sem örül a szónak (OV talán igen). Nem elég gazdag a magyar nyelv. lehet, hogy majd az LMP 2018-ban a change szóval ír határozat tervezetet:-)
Mondjuk a korszakhatár szó az nekem nagyon bejönne, kár, hogy nem voltál ott a "kisbüdösbürgözdi" megbeszélésen ( @Evehid: ), fölvethetted volna.
Örülnénk-e annak, ha a Fidesz tökéletes lenne? Ugye, hogy jobb ez így, hogy kicsit gusztustalan, de a miénk:-)

agentT 2010.05.26. 12:53:24

Az Index Ficoról:

"Szerinte Orbán bejelentett lengyelországi látogatása úgy fest, mintha jelképesen átugraná saját területét és egy Magyarországgal szomszédos országba menne. "Ilyet nem szokás tenni." Mint mondta, Magyarország nem önmagával határos, ahogy azt a magyar politikusok hangoztatják, hanem "egy öntudatos és szuverén Szlovákiával"."

Na szerintem nem Orbán az elmebeteg, északabbra kell keresni.

Nick.32 2010.05.26. 12:53:31

@radala:
erre azt mondom, a KTv. módosítást látva a jószándékot is megkérdőjelezem...
már megy a káderezés is...tehát ezen a téren biztosan nem lesz változás.

pannonfunk 2010.05.26. 12:55:11

@Valaki1: Ja, egyébként mit szólsz hozzá, hogy az mszp megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt? Innentől az mszp is felelős a -- idézem tőled -- romániai cigók inváziójáért és a Szlovákiával szemben kirobbanó elkerülhetetlen háborúért, vagy van valami mondatkupacod az mszp mentegetésére?

radala 2010.05.26. 12:58:40

@Nick.32: Én ebben nem hiszek. Szerintem tök mindegy mit mond az LMP váltópárt lesz, mert kell, hogy legyen váltópárt és senki más nincs, aki lehetne. A pártok nem azok, amit mondanak magukról, hanem, amit gondolnak róluk.
A Fidesz sem egy jobboldali konzervatív, a szavazói meg pláne nem azok. Egyszerűen a a Fidesz a párt, amelyik most sorra került. Nyilván sok munka meg hazugság vagy harc vagy, amit akarsz van a mögött, hogy épp ők vannak soron, de egyszerűen ők vannak soron, függetlenül az ideológiájuktól.

Nem vagyok fideszes 2010.05.26. 12:58:43

@pannonfunk:

Érdekes vélekedés. Annó a Fidesz megszavazta a Megyó féle osztogatási ámokfutást, akkor a Fidesz is felelős annak következményeiért?

pannonfunk 2010.05.26. 12:58:47

@agentT: Huh, ez tényleg megalol. Na, pontosan ezért nem kell úgy ugrálni itt, ahogy Fico fütyül. Valaki elmagyarázhatná az mszp-nek is. Bár ők éppen mintha most kergetnék tudathasadásba a maradék szavazóik egy részét azzal, hogy megszavazták azt a törvényt ami ellen kampányoltak 2004-ben.

hoplita 2010.05.26. 12:58:51

@Ordnassac:
Papagájpeti akkor vágta el magát nálam, amikor 4 éve újraválasztották, mint fidelitasszos főgórét és azt találta mondani, hogy ő(k) a pesti srácok örökösei.....
Komolyan mondom, először röhögtem, aztán dühöngtem.
El tudja itt valaki erről a százpulóveres kis minimachiavelliről képzelni, hogy az életét kockára téve molotovot vág egy tankhoz a véres pesti utcán...???????
Vagy ha kell, akár meghal azért, amiben hisz...???
Ááááááá...!!!!!
Akkor mondtam, amit azóta már megismételtem itt-ott, hogy szíjpeti utoljára akkor állt ellen, amikor az anyja bilire akarta szoktatni, de ő juszt is a gatyájába szart.:(((
Nála nagyobb kaliberű emberektől sem nézek el ilyen blaszfémiát.:(
Nálam ő is a lázár-kategória.

Diocles 2010.05.26. 12:59:35

Gyurcsány: A magyar Országgyűlés a tűzzel játszik

A volt miniszterelnök szerint a kettős állampolgárságról szóló szavazás után kiderült: ma Magyarországon két és félmillió embernek - három főt leszámítva - nincs képviselője.

„Hogyan tekintenek holnap Nagyszombaton a magyar kisiskolásra? Mit gondolnak majd a szlovák ügyintézők a kassai városházára betérő magyarokról?” – teszi fel a kérdést Gyurcsány Ferenc blogjában, miután szerdán délelőtt a képviselők 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett elfogadták a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot.

A volt miniszterelnök szerint a magyar Országgyűlés "nemzeti lelkesültségében a tűzzel játszik". „Azt hiszi, hogy helyrebillenti a történelmet, én ezzel szemben meg azt, hogy kibillenti a biztonság és nyugalom kerékvágásából. Most csak Orbán és Fico vívja csatáját. A román megszorítások nyomán kirobbant tüntetések jól jelzik, hogy mi történhet a mérsékelt román politikai erőkkel. Jöhet még a szlovákhoz hasonló román nacionalizmus, amely ellenséget fog látni a romániai magyarokban” – írja Gyurcsány, feltéve a kérdést: „mit fogunk akkor mondani?”

Gyurcsány idéz egy közvéleménykutatást is, mely szerint a magyar polgárok körülbelül harminc százaléka, két és félmillió ember semmiképpen nem ért egyet a ma elfogadott törvénnyel. „Nekik ma a három nemmel szavazó képviselőn kívül nincs képviselete a Parlamentben. Kár. Az MSZP megerősödésének egyik feltétele, hogy a legfontosabb politikai kérdésekben egységesek legyünk. Ma négyfelé szavaztunk. Ha nem tudunk túljutni belső megosztottságunkon, akkor bajba fogunk kerülni. Nagyobb bajba, mint amit egy választási vereség hozhat.” – olvasható a blogban.

Mint megírtuk, Gyurcsány mellett Molnár Csaba és Szanyi Tibor voksolt nemmel az előterjesztésre. Emellett tartózkodott három MSZP-s - Baracskai József, Oláh Lajos, Vitányi Iván - és két LMP-s - Dorosz Dávid és Szabó Tímea - képviselő.

atv.hu

Nick.32 2010.05.26. 12:59:48

@bigapples:

"Új korszak indul a magyar demokráciában, lezárul(t) a rendszerváltoztatás időszaka. Én nem forradalomnak nevezném, de szerintem világos, hogy korszakhatárhoz értünk."

nos inkább ezt majd pár év múlva mondjuk...ha igaz, most még erős ellenfényben valóban így tűnik...
de az sem elhanyagolható, ha ez tényleg a VOLT lezárása mi lesz helyette.
bár ezzel itt gondolom mindenki egyetért.
nekem pont ez a "bajom", h egyelőre hatalomtechnikai döntések+szimbolikus döntések sorát láttam csak, pontosabban az erre irányuló szándékot.Igaz még nem kormányoznak tehát korai.de miután állítólag 8 éve várják, h hatalomba kerüljenek, én azt várnám, h több kimunkált konkrét tervük van.mármint nem a hatalom bebetonozására - ÖM tv módosítás- hanem a nagyon is valóságos válságra.
Szóval 8 év lustálkodás után tényleg nehéz belelendülni.

Ordnassac 2010.05.26. 13:01:52

@Valaki1: számomra az, aki valami fasiszta-típusú rendszer eljövetelét vizionálja a Fidesz hatalomra kerülésével, az komolytalan. Ahogy az is, aki az MSZP hatalomra kerülésekor a Rákosi-rendszer visszajövetelét vizionálta.

@bigapples: most hülyének fogtok nézni (és én is csak félig gondolom komolyan), de az MSZP-nek most olyan emberre volna szüksége, aki párton belül nagyon elfogadott. Az most max. Gráf József és Vitányi Iván lehetne. Akik viszont fix, hogy nem fogják vállalni.

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:02:10

@pannonfunk: nem kifejezetten értem miért ellentmondás a trianoni határrevízió háborús veszélyeire felhívni a figyelmet, és a cigányok valódi durva bűncselekményeire.

vagy ebben az országban már tényleg csak 2 fajta ember létezhet a magad beszűkült nézetei szerint, mármint egyik a vérnáci, másik a komcsi-libsi cigányvédő?
középút nem lehet ami úgy általában akarná a normálisat mindenből?

pannonfunk 2010.05.26. 13:03:46

@Lófasz Hadnagy: Két kérdés merül fel: 1. tényleg lesz-e súlyos következménye a KÁP-nak. 2. Lehetett-e volna olyan gazdaságpolitikát folytatni Magyarországon, amelyik elviselte volna a közalkalmazottak 50% bérnövekedését.

Ordnassac 2010.05.26. 13:04:02

@Diocles: mi a fene, a végén még Fletó lepaktál Szanyival... (Kicsit tovább gondolva a dolgot). ;-)

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:04:29

@agentT: ja, de akkor te mész közvetlen a vezér fehér lova mögött trianosi revíziózni a román ukrán, szerb..stb hadsereg ellen, én meg húzok kanadába.
majd hozok virágot a hős magyar hadsereg sírjára valahol romániába vagy szerbiába ...

Nick.32 2010.05.26. 13:04:33

@radala: értem én. nem mérvadó erősen szubjektív személyes benyomásaim a környezetemben az, hogy most az LMP-t sokan a nagyvárosi jómodú gyerekek játékszerének tekintik.gondolom emlékszek kik kapták utoljára ezt a jelzőz(ha már ott tartunk mit gondolnak az emberek egy pártról).
Nem nagyon tudom elképzelni, h mondjuk Pécsen(egy volt szoci fellegvárban) tömegesen a volt bányászok stb... az MP-ra adják a baloldali voksukat...akkor inkább már lehet a Jobbikra szavaznak.

6.Lenin 2010.05.26. 13:05:20

Azta!

A zsenik ölik a Zorbánt!

Itt kommentelnek,meg a TWÁ-án az összes zsenik,kint meg az őrültek 2/3- oznak.

Piszok 1 érdekes ország ez.

Nick.32 2010.05.26. 13:05:35

@Ordnassac:

"mi a fene, a végén még Fletó lepaktál Szanyival... (Kicsit tovább gondolva a dolgot). ;-) "

te kis perverz

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:05:58

@Ordnassac: nyilvánvalóan nem szó szerint ugyanazt, mert mindenhez megfelelő történelmi helyzet kell.
csak hasonlót.

Ordnassac 2010.05.26. 13:06:38

@Valaki1: Gaudi-Nagy Tamáson kívül ki beszélt határrevízióról? Egy kormánypárti politikus sem. Nem hülyék.

Ordnassac 2010.05.26. 13:08:41

@Valaki1: még hasonló sem lesz. Sem egyik, sem másik oldalról.

@Nick.32: Nem véletlen a smiley a szöveg végén. ;-)

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:09:22

@Ordnassac: mert ők óvatosabb politikusok már.
erről dumálok nektek, ez egy folyamat, a vége ez, nem lehet egyből berontani a ház közepébe...
előbb állampolgárság, aztán vissza a köztudatba trianont...stb.stb, aztán hadsereg erősítés megatöbbi.

egy viszont biztos, ezt itt és most jegyezzétek meg nekem:
ahogy orbánék visszaállítják az általános hadkötelezettséget én leszek az első aki politikai menedékjogot kér kanadában,és ez nem vicc.

Nem vagyok fideszes 2010.05.26. 13:09:33

@pannonfunk:

Sok egyéb kérdés is felmerül, de az az érdekes, hogy egy ellenzéki párt felelős-e a nélküle is mindenképpen elfogadott és végrehajtott törvény következményeiért, ha ő is megszavazta? Egyébként szerintem egyértelműen igen.

Ordnassac 2010.05.26. 13:11:33

@Nick.32: Pécsett mondjuk 10% fölötti eredményt ért el az LMP (11-12%).

Nem vagyok fideszes 2010.05.26. 13:11:38

@Valaki1:

Dehogy fogják, nem hülyék azok. Abban a szent pillanatban ugrana a fiatal szavazóbázisuk igen tetemes része.

radala 2010.05.26. 13:12:23

@Nick.32: Sok igazság van ebben. De azért én egyrészt elhiszem, hogy senki nem tudja milyen a KV helyzete, azt is elhiszem, hogy még az IMF sem tudja, hogy mit akar megengedni a magyaroknak. Azaz szerintem jócskán vannak olyan pontok a rendszerben, ami okoz még fejtörést abban, hogy hogyan is legyen még akkor is, ha tudjuk, hogy merre. Nyilván én is türelmetlen vagyok.
Egyébként meg az is biztos, hogy félelmetesen fog indulni ez az egész, elég mélyen vagyunk minden szempontból ahhoz, hogy se látványos, se gyors, se biztonságos ne legyen a változás.
90-ben gyakorlatilag mindenki csalódott. Igazából valószínűleg nagy ára volt annak, hogy ilyen mély volt a csalódás. Szerintem nem jó, ahogy OV-ek hozzákezdenek, de ha optimista akarok lenni (akarok), akkor gondolhatom azt, hogy tudják mit csinálnak és nem azért akarják magukat bebetonozni, hogy be legyenek betonozva, hanem azért, hogy kitarthasson az erejük, akkor is, amikor nem lesz egyszerű. (itt most nem a választójogi esetleges turpisságokról beszélek a bebetonozáskor, hanem a szimbolikus politizálásról).
Szerintem most még egy kicsit bizakodjunk, úgyis ritkán adatik meg ez a lehetőség:-)

Nick.32 2010.05.26. 13:13:44

@Ordnassac: de hol van az egy váltópárt 30%-hoz??

radala 2010.05.26. 13:14:13

@Lófasz Hadnagy: Nem, szerintem anno megmondták, hogy nincs közük, ahhoz, hogy a bevételi oldal rendben van-e, mert az a mindenkori kormány felelőssége. Ők arra szavaztak igennel, hogy, HA igaz, hogy van pénz erre, akkor jó helyen lesz ott.

Nick.32 2010.05.26. 13:14:39

@radala: Igen, csak helyeselni tudom ezt a hozzászólásod.

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:14:55

@Lófasz Hadnagy: hát nemtom, mert az elmúlt 20 évben csak ők voltak mellette, és ők voltak az egyetlen kormány akik hadgyakorlatot szerveztek a tartalékos haderőnek...ez mondhat valamit.
természetesen ez igen kényes kérdés, ezért nagyon említgetni sem merik, az is tény hogy jönne utánam kanadában néhány 100 ezer fiatal...

érdekelne az is hogy pl. a tartalékosok adatbázisa létezik-e még, vagy bölcsen meg lett semmisítve?

agentT 2010.05.26. 13:15:28

@Valaki1: Szeretném világosan közölni veled és a hozzád hasolókkal, hogy ha Magyarország hadiállapotba kerül, akkor katonai eskümnek megfelelően természetesen azonnal jelentkezem a területileg illetékes hadkiegészítő parancsnokságnál.
Az egerszegi, később a szombathelyi glszd-nél (békebuziknak: gépesített-lövész dandárnál) szerzett sokirányú ismereteim alapján (vagy nyolcféle fegyverrel tudok lövöldözni a gépkarabélyoktól az RPG-n át a toronygéppuskáig és a BMP-1-es lövegig, voltam vegyifelderítő, kaptam hegyi kiképzést stb.) valószínűleg 41 éves korom ellenére is hasznomat vennék.

Még azt is bevállalom, hogy a veszély esetén Kanadába menekülő ....................-ók (nem írtam ki hogy hazaárulók, nehogy sértő legyek) itthon maradott családját is hajlandó vagyok megvédeni.

Háborús helyzetben meggyőződésem és megingathatatlan hitem szerint a férfiembernek éppúgy kötelessége a fegyverforgatás, mint ahogy egy kicsit is normális világban teljesen egyértelmű lenne, hogy bizonyos kort elérve a nők szülnek.

Ordnassac 2010.05.26. 13:15:51

@Valaki1: még akkor is, ha lennének ilyen gondolatok a Fideszben (komolyan vehetőek nincsenek, az OGY-frakcióban sem), nem lenne miből. Ne felejtsük, az EU és az IMF bármikor a fejünkre koppinthat, hogy kollégák, nem ez a megállapodásunk.

Nincs is miből finanszírozni. Mellesleg akkortájt a Fidesz is megszavazta a sorkatonai szolgálat megszüntetését. Kicsit nehezen lenne magyarázható a váltás.

Nem vagyok fideszes 2010.05.26. 13:16:51

@radala:

Nem így emlékszem de végülis teljesen mindegy.

Ordnassac 2010.05.26. 13:17:39

@Nick.32: ezt csak arra reagáltam, hogy mehet ez még akár feljebb is. Lehet, hogy csak 20% lesz, lehet, hogy több.

radala 2010.05.26. 13:17:58

@Nick.32: Ja, ebben is egyetértek. De a Fidesszel is megbarátkozott a jobboldali szavazó 4 év alatt.
Igazából én csak az LMP (tetteitől is független) növekedési potenciáljáról beszéltem. Ezt én nem látom a Jobbiknál, de persze nem tudhatjuk, hogy nem wishful thinkingelek-e csak.

Nick.32 2010.05.26. 13:18:03

@Nick.32:
További jó kommentelést kívánok!
bye

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:18:53

@agentT: egészségedre, no comment, de kívánok neked majd nem papírtalpú bakancsot.
abban legalább elfuthatsz pl. a románok elől ha majd rájössz kb. budapestnél hogy vesztettetek.

ordnassac: elmebeteg militaristákra valahogy mindíg van pénz a világ bármely táján, társadalmi berendezkedéstől, pénztárcától függetlenül..

agentT 2010.05.26. 13:19:25

@Valaki1: Európában nincs másik ország, ahol a haderő békelétszáma megegyezik a háborús létszámmal, magyarán nincs mozgósítási lehetőség.
Van két könnyű vegyes dandárunk, amellyel durván 20 km arcvonalat lehet lefedni. Ha 30 km széles arcvonalon jön pl. a jól felszerelt szlovák haderő át a Dunán, nekünk lecsó.

Gratulálok értelmes hozzászólásodhoz.

agentT 2010.05.26. 13:20:35

@Valaki1: Nem hinném hogy elfutnék, mert nem vagyok nyomorult gyáva senkiházzi.

Nem vagyok fideszes 2010.05.26. 13:20:45

@agentT:

Kiváló fegyverb*zi texasi redneck lennél, minden adottságod megvan hozzá...

Maradok "békebuzi", neked meg ajánlom a Modern Warfare 2-t meg a paintballt, ott kiélheted magad biztonságban és még csak igazi háború sem kell hozzá.

török gábor 2010.05.26. 13:21:34

@ó jaj: elfogadom, lehet, hogy igazad van.

agentT 2010.05.26. 13:21:36

@Valaki1: A "vesztettetek" a magyar nemzetet jelenti, ugye?

Inkább ne fedd fel az identitásod, nem érdekel.

Ordnassac 2010.05.26. 13:22:57

Mondjuk sok értelme nincs erről a háborúsdiról beszélni. Kisebb az esélye, mint annak, hogy a Fidesz szétessen az elkövetkezendő fél évben.

Amint vége a szlovák kampánynak, lecsitul a dolog. Főleg, ha Fico nem tud másokkal kormányozni, mint a kereszténydemokratákkal vagy a magyar pártokkal.

agentT 2010.05.26. 13:23:33

@Lófasz Hadnagy: Nem arról van szó, hogy imádnék csatába menni, de ha oda kell állni, akkor oda kell állni. Nekem is van életem, én se vágyom a tömegsírra, de mindennek van határa, felszaladt a cukrom az előbbiek olvastán.
Painballozzanak a gyerekek.

Ordnassac 2010.05.26. 13:24:38

Közben folytatódik a kormányprogram vitája.

radala 2010.05.26. 13:25:15

@radala: Nem vágyvezérelt-e a gondolkodásom.
@Valaki1:Sajnos szerintem az én családomat is agentT-nek kellene megvédeni, ennek ellenére bármennyire is azt hiszed, hogy ö egy fasz, ez nem így van. Normális országok normális polgárai valamilyen ismeretlen okból hajlandóak az életüket adni a hazáért.

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:26:21

@agentT: és akkor, nem igazam van?
egyébként biztos van még olyan ország.
meg azt is tudom hogy ok nélkül soha senkit nem szokott megtámadni , mármint szuverén országot.
szóval attól nem félek (ha esetleg erre gondoltál volna) hogy a szlovákok vagy románok csak úgy bevonulnának.
ezt erre alkalmasabb korokban is csak ügyes diplomáciával tették sokkal nagyobb nemzetek is.

csak az ilyen orbán, vona féle zsebhitlerek nagyon veszélyesek, mert ezek a barmok azt hiszik valami szent küldetésük van és nekimennek még az atomfegyvereknek is..(na persze nem ők hanem a magadfajta hőseik, akiket agyilag leamortizáltak mártírrá)

a mártíromság meg nem divat már, de ha neked úgy jó, ígérem majd én is viszek nagy nagy szégyenkezve neked jó nagy koszorút....

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:29:25

@agentT: hehe,
hát ha meg már ennél a dumánál tartunk, éppen az általad sugallt identitás a legmilitaristább (már csak kényszerből is, bár vannak szép kivételek), gondolom ezt sem kell magyarázni.

én csak simán realista vagyok, ja és azt se hidd hogy minden országban így van ez, hogy ne is említsem a kis nyugat európai országopkat, de az USÁ-t ahol a legkisebb bármilyen háború támogatottsága, és nincs hadkötelezettség sem.

Nem vagyok fideszes 2010.05.26. 13:31:43

@Ordnassac:

Persze, hogy nincs, marhaság az egész. NATO/EU-n belüli háború? ROTFL!

@agentT:

Az egész eszmefuttatásnak semmi értelme, mert a háború valószínűsége 0% (lásd feljebb). Egyébként meg a magyar nemzet veszte pont az volt, hogy az idióta vezetők elhitték, hogy egy kefebajszos elmebeteg körbeveri a SZU-t, az Egyesült Államokat meg Nagy-Britanniát és odazavarták szerencsétlen katonáinkat a Don-kanyarba húzkodni az orosz medve bajszát, nem látva (vagy nem akarva látni), hogy ha a medve bajszát valaki meghúzza, az egy mancscsapással letépi a zaklatója fejét. Persze bizonyára akkor is akadt olyan, aki "odaállt" puszta lekesedésből, de nagy baj az volt, hogy a legtöbbet odaállították a pofonfa alá szüretkor. Nem csak a katonákat, hanem az egész országot.

agentT 2010.05.26. 13:33:23

@Valaki1: Mármint miben van szerinted igazad?

Egyébként ha lehet lezárnám veled a vitát, mert egyszerűen (bocsánatot kérek a blog tulajdonosától a hangvételért, de) hülye vagy.

Kijelented, hogy ok nélkül soha senki nem szokott megtámadni egy szuverén országot, öt sorral lejjebb meg Hitlerről regélsz.
Akkor például Hitler se támadott meg senkit ok nélkül ugye?
Meg Sztálin se ugye?
Meg például Amerika se támadta meg Irakot, mint később kiderült, koholt indokok alapján.
Te hol nőttél fel,
Ott van történelemoktatás?

A koszorút meg ne nekem hozd, hanem ha mindenki olyan gyáván viselkedik harci helyzetben mint te, akkor a kedves itthon maradt családodnak, akiket értelemszerűen felkoncolnak a (például) román szabadcsapatok, miközben te Kanadában vered magad, hogy mekkora igazad volt.

NE írj vissza. Vagy írj vissza, nem érdekel.
Nem tárgyalok tovább veled.

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:33:32

@Lófasz Hadnagy: te mennyi esélyt adtál volna a 80-as évek végén a balkáni jugoszláv háborúnak?
és az itt van a szomszédban, nem ám valahol távol.

agentT 2010.05.26. 13:35:06

@Lófasz Hadnagy: Én nem mondtam, hogy valószínűleg háború lesz. szerintem sem lesz, legalábbis remélem. szerintem a szlovákok végül behúzzák fülüket-farkukat.

Le is zárnám ezt a témát, csak felidegesítettek.

hoplita 2010.05.26. 13:35:11

@Valaki1:

Húzzál bőrt a fogadra....

Ne izgulj, majd én elmegyek helyetted háborúzni egy kicsit, csak nehogy veszélybe kerüljön a kis, tyúkszaros bőröd.:))

Istenem, hány ilyen hülye van...?:(

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:35:57

@agentT: tanulj meg szöveget értelmezni ember, éppen azt írtam hogy diplomáciailag előkészítve támadtak ...hitler is eljátszotta ugye a lengyelek támadását mielőtt elindította a háborút.

az amcsik mit bohóckodtak saddam állítólagos tömegpusztító fegyvereivel?

éppen azt írtam hogy még a világhatalmak is koholnak valami indokot.

Ordnassac 2010.05.26. 13:36:05

@Valaki1: Azért valljuk be, Jugoszlávia szétesése nagyobb realitásokkal bírt akkor, mint bír most egy katonai és európai szövetségen belüli konfliktus, amit egy választási kampány tett hangossá.

De tényleg ritka értelmetlen beszélgetés ez itt.

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:39:38

@Ordnassac: ez így igaz, viszont arra senki sem mert gondolni hogy ekkora durva háború lesz belőle.
és ha emlékszel ott nem voltak előtte ilyen nagy feszültségek a horvátok-bosnyákok-szerbek közt..
persze más a szitu

Nem vagyok fideszes 2010.05.26. 13:40:53

@Valaki1:

A kettőnek köze nincs egymáshoz. Az egykori Jugoszlávia egy mesterségesen létrehozott, mesterséges szerb hegemónia alatt működtetett képződmény volt, ahol a többi nemzetnek gyakorlatilag nem volt abba beleszólása, hogy Belgrádban milyen döntések születnek. Továbbá ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez párosult egy szintén jelentős ortodox-katolikus szembenállással is. Arról már nem is szólva, hogy az egész világpolitikai rendszer totálisan más volt, az egykori Jugoszlávia ügyesen lavírozott a kelet és a nyugat között, aminek köszönhetően viszonylag magas színvonalon éltek és amíg jól él valaki, kevésbé kerülnek felszínre az etnikai konfliktusok. Ahogy szétesett a SZU, megszűnt a két pólus, borítékolható volt a bili kiborulása. Továbbá sem NATO, sem EU nem volt ott. A kilencvenes évek eleji Jugoszlávia és a 2010-es Magyarország-Szlovákia helyzetének a világon semmi köze nincs egymáshoz.

Ordnassac 2010.05.26. 13:41:14

Arra azért kíváncsi leszek, hogy Vona tájékozódási problémáinak milyen lecsapódása lesz a Jobbik szimpatizánsai körében. Az biztos, hogy sokszor kapja még ezt a fejéhez, hogy egy rádióinterjú fontosabb volt, mint egy parlamenti ülés, úgy, hogy a kormányprogram vitájáról van szó, ő meg frakcióvezető.

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 13:41:34

@Ordnassac: na jó zártam, mert tényleg nem ez a téma..
azért majd meglátjuk kinek lesz igaza...csak nehogy nekem, mert az nem lesz elintézhető egy "hülyével"

Nem vagyok fideszes 2010.05.26. 13:43:02

De ezt a témakört tényleg zárjuk le, totálisan irreleváns.

hoplita 2010.05.26. 13:54:58

@Valaki1:
Még ha így gondolod is, legalább ne írnád le, te szánalmas szar.:(

hoplita 2010.05.26. 14:05:10

@agentT:
Ugyan hagyd...
Aki ér valamit, az így gondolkodik, ahogyan te...
Egyébként a tévhitek elkerülése érdekében, a sorkötelesek jó harmada, legalább harmada , szeretne katonai kiképzést kapni.
Nagyjából az a harmada, amely alkalmas is rá, hogy végig tudjon csinálni gond nélkül egy kemény alap-és szakkiképzést.

Tetszik, nem tetszik, a sorkötelezettség eltörlése felért egy hazaárulással....lett légyen az bárki, aki rövidtávú politikai haszonszerzés reményében megszavazta.
Mindenki tudja kikre gondolok.
Linderbélákat a lámpavasra...!!!!

Ordnassac 2010.05.26. 14:05:31

Azért, hogy ezt megérjem, hogy Baja Ferenc, Schiffer András, Wittner Mária és Novák Előd ugyanolyan nemzetpolitikai kérdésben együtt szavazzanak...

hoplita 2010.05.26. 14:08:51

@Lófasz Hadnagy:
Hogy te milyen okos vagy 60 év távlatából, lófaszkám...!

Hol alszol, hogy nem lopnak el, zsenikém...?

hoplita 2010.05.26. 14:14:25

@Ordnassac:
Egy normális országban ennek nem szabadna hírértékkel bírni.
De itt mi csácsogunk rajta...mert 20 év alatt nem jutottunk el a nemzeti minimumig.
Ez ám az igazi katasztrófa, nem a válság.:(

Diocles 2010.05.26. 14:30:13

@Ordnassac:

azért érdekes, h még ebben a kérdésben is milyen pitiáner taktikázás ment a szociknál.
a pártvezetés kegyeltjei IGENnel szavaztak, jóllehet ők ugyanazok (Baja, Veres, stb.), mint 2004-ben...
Gyurcsány hívei ill. a polgármesterek (Botka, Káli) egyszerűen elsunnyogták a szavazást (tartózkodtak, távol maradtak), h nehogy rossz oldalra álljanak a belső harcban, ill. ne osszák meg őszre a szavazóbázist.

Szóval mielőtt hasra esünk tőlük, a legpitiánerebb aktuálpolitikai szempontok alapján szavazott szét a frakció.

Ordnassac 2010.05.26. 14:35:17

@Diocles: a végcél szempontjából őszintén szólva teljesen mindegy.

lüke 2010.05.26. 14:39:39

@Diocles:
pont ö a korrekt:)
korrekciós:)
és mondjátok!
hol a hadüzenet, mert Ficóék erröl beszélnek:)
azt nem szavazták meg?
vagy azt Ficióék szavazták?

hoplita 2010.05.26. 14:57:29

@Diocles:
Kutyából nem lesz szalonna.
Gerinc és elvek nélküli férgek ezek.

indahouse7 (törölt) 2010.05.26. 15:06:26

OFF: a hősködőknek
Van egy több oldalról is alátámasztott, és hiteles elmélet, melyet már az amerikaiak és a németek is igazoltak. Tehát különböző országok hadvezetése és több éles bevetésen részt vett magas rangú katona állítja:

100 emberből 2 személy !!! az, aki egy éles helyzetben merné és vagy tudná használni a fegyvert.

Videofon 2010.05.26. 15:08:51

@indahouse7:
Forrás?
Ez nekem kissé eltunyult társadalmakra vallana. Azért többet néznék ki például a honfitársaimból.

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 15:17:00

@indahouse7: annyi itt a szájkaratés hogy még.
egyrészt általában is bizonyított hogy a világháborúkban sem voltak olyan nagy hősök akik előtte dumáltak.hanem szó szerint befostak.szól erről egy csomó film meg doksi.

na a magyar meg aztán főleg nem az.
hogy mást ne mondjak, itt vannak ezek a nagya igazmagyar vitézek, én is láttam olyan csávót aki a 2006.-os csetepatékban igencsak megijedt amikor elkapták a zsaruk (közrefogták a rohamzsaruk de nem is bántották, hány ilyen volt)..ezeknek sem volt akkor nagy a szája, sőt állítólag volt aki szó szerint beszart úgy megijedt.
és jelezném: hol van ez a valódi háborútól még!!!!!
majd megnézném valódi fegyverek ellen, néhány hét szívás után hová apadna ezeknek a nagy békebeli országmentő mártíroknak a bátorsága!
(már amelyik életben maradna, mert ezekből nem nézem ki)

emő27 2010.05.26. 15:18:55

Valaki megmondaná nekem, hogy ki ez a férfi, aki most beszél a csodás piros nyakkendőjébe?

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 15:22:38

@indahouse7: inkább azt kéne még bemutatni mennyi jenki fosik be szó szerint, meg lesz elmebeteg ..stb a háborúban, vietnámtól elég sok lett.
persze ezt nem divat statisztikázni, és itt akkor is egy komoly hadsereg kiképzett egységeiről beszélünk akik önként szolgálnak emberek!!!
hagyjuk már ezt a fene nagy magyar harci szellemet,
ismerek én is szkinhedeket, fene nagy a szájuk fardi meccs után, megnézném ha élessel közéjük lőnének mennyi szippantós kocsi kellene hogy alóluk takarítson.
és ezek még a balhésabbak...mert a legtöbbje az utcai balhékhoz is kevés.

emő27 2010.05.26. 15:23:24

Köszi, de közben megtudtam, hogy a jobbikos Pősze Lajos volt. Nem semmi szöveget nyomott le, és olyan volt, mintha Morvai Krisztina férfi kiadása lett volna. Legalábbis a vehemencia olyan volt.

emő27 2010.05.26. 15:25:25

@Valaki1: Talán jobb is, ha kevesek az utcai balhékhoz is, mert ezeknek a foci meccseknek nem a balhéról kellene szólnia, hanem a sportról, szenvedélyről, versenyről, akaratról, tudásról és ez nem egyezik meg a balhés huliganizmussal.

Ordnassac 2010.05.26. 15:26:20

@emő27: épp most akartam pedig odaírni, hogy a Szerencsejáték Rt. volt elnöke, Pősze Lajos az. :-)

Videofon 2010.05.26. 15:27:09

@Valaki1:
Az utcai balhé más műfaj. Ne keverjük már a katonai bevetést a részeg garázdálkodással!

emő27 2010.05.26. 15:28:16

@Ordnassac: köszi, aranyos vagy, hogy legalább Te figyelsz az ilyen kérdéseimre, kéréseimre. :)

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 15:30:17

@Videofon: nem kevertem, csak mondom hogy dumálni egy dolog, fegyvrerrel harcolni meg más, amit nem sokan akarnak sehol a világon hátmég itt.
ezért undorító a fotelből szájkaratézni hogy milyen hősök lennének itt egyesek, ha....haha.

emő27 2010.05.26. 15:37:07

Nem tudom, én sem örülök ennek a balhénak a szlovákokkal, kettős állampolgársággal, de szerintem attól azért nem kell tartani, hogy háború, vagy valami komolyabb legyen belőle.

Azért szerintem sem ez a megoldás volt a megfelelő. Lehetett volna várni a szavazással, részletes kidolgozással a szlovák választások utánig, és szerintem tényleg kellett volna kommunikálni, egyeztetni a szlovákokkal.

Talán női mivoltomból adódóan jobb szeretem a kompromisszumokat, a problémák megbeszélését

Orbán azt hiszem tegnap emlegette, hogy mostanában, a gazdasági rendszerekben, szervezetek terén már nem az egyik győz a másik veszít, hanem a mindenki győz megoldások hódítanak. És hogy a Fidesz is erre törekszik. Lehet, hogy ezen a területen- kettős állampolgárság- is ezt a gondolatot kellene alkalmazni és akkor nem érné kritika a szlovákok irányából. Biztos lehetett volna olyan megoldást találni, ami mindenkinek jó. Ha nem is tökéletes, de legalább látnák, hogy hajlandóak vagyunk EU-s taghoz méltóan összedolgozva megoldani a problémáinkat.

Valaki1 (törölt) 2010.05.26. 15:39:05

@emő27: olvass vissza, bár elvileg már lezártuk a témát...
nem konkrétan csak erről volt szó, ez egy folyamat kezdete, aminek a vége a trianoni határrevizió lehet, legalábbis az a gyanúm ez orbán célja.

emő27 2010.05.26. 15:47:33

@Valaki1: Bocs, de nekem úgy tűnt az katonai dolgok még ehhez kapcsolódnak.

Evehid 2010.05.26. 15:52:47

@agentT:
Egy pillanatig nem akarom vitatni, h. tényleg szereted a hazát, temperamentumodnak, felfogásodnak, és még mi mindennek megfelelő módon. Egyetértek, bár nem értek a témához, h. kollektív kiszolgáltatottság-érzéshez vezetett és nagy hiba volt a honvédelmünket tönkrevágni.

De bocs: a háborús helyzet, amiben szvsz egy fegyverfogásra képes korú és állapotú férfi kötelességét korrektül határozod meg, =/= egy normális világgal ,amelyben a nők ekkor meg akkor szülnek. Én 30 fölött szültem, és közelebb a 40-hez valószínűleg fogok még egyszer. Illusztrálandó, h. nem a kisujjamból beszélek.
A gyermekvállaláshoz nőként nem x év betöltése kell, hanem nagymértékű érzelmi biztonságérzet a párodd mellett, amit a mostani huszonéves, sőt olykor harmincas fiúk/férfiak többségéből - tisztelet a kivételnek - sajnos nem nézek ki, h. képes megadni. És ez nem csak az ő hibájuk.

Figyelmedbe ajánlom Radala bölcsességét: "Gusztustalan, amikor azt mondják, hogy a nő elsősorban anya, mert bár szerintem is van ebben némi igazság, pláne, ha maga is így gondolja". A nő akkor lesz jó anya is, ha Nő maradhat a társa mellett. Én nem szeretnék cserélni Lévai Anikóval...de ez csak egy benyomás. Ilyen téren nagyon keményen helye volna a Fidesz erős szimbolikus politizálásának, csak szvsz nem jól fognak hozzá.

Még 1 lényeges különbség van a 2 közt: a háború egy döntően közösségi "esemény", a másik meg egy intim, és eddig még a háborús szituk mindig ez utóbbi szakrális jellegét mocskolták be talán a legdurvábban. Kezdve azzal, h. nők millióinak nem attól és nem úgy lett gyereke, ahogy az normális lenne. :( Tudod te péel, miket csináltak a muzulmán bosnyák nőkkel a szerbek az említett háborúban?! Inkább ne akard... :((

manipul 2010.05.26. 15:53:20

@Gazz: Nekem egyre inkább az az érzésem, hogy Török Gábor egy kontúrtalan, szellemképes okoskodó, gondolkodó pózban fényképezve. Haragudni nem lehet rá, mert még okot sem ad rá.

radala 2010.05.26. 15:54:10

@emő27: Kezdetben gondoltam olyat, hogy ez a megközelítés jogos.
De mégis mi lehetne itt a kompromisszum? Fico azt szeretné, hogy ne legyen, mi azt, hogy legyen. Egyesével kell kérni, nincs hova hátrálni, nincs ezen mit megbeszélni.
Ha Fico letiltja ezt Szlovákiában, akkor mi van? Bárki bárhol letilthatja ezt, ha kedve és ereje van hozzá. Így most 5-böl 7 helyen lehet valaki KÁ. Gondolom lesz még olyan, hogy kevesebb helyen lehet meg olyan is, hogy több helyen. Tök mindegy ez az egész. Mi megadjuk, ha valaki KÉRI. Ez a minimum, amit tehetünk. Ahhoz a törvénykezés során senkinek semmi köze, hogy mit csinálunk. Ha van valami probléma, akkor majd ezt később megbeszéljük.
Amúgy az általam belinkelt Nézőpont mérésnek a KÁ része egészen megdöbbentő.
Érdekes, hogy a Jobbik a Fidesz mögött van, ez nagyon jól mutatja, hogy sok iszonyat undormány ex-szocit sikerült a cigányozással magukhoz édesgetni.
Megdöbbentő, hogy az LMP szavazók igen bö relatív többsége elutasítja a KÁ-t. Áldom az eszemet, hogy végül nem szavaztam listán sem rájuk, nagyon szégyellném magamat, ha egy ilyen bandába kellene tartoznom. Pfujj.

lüke 2010.05.26. 15:59:16

@Evehid:
Anonyma ajánlom figyelmetekbe
www.anonyma.film.de/
(évezredek óta így van)

itt nem tartunk

Videofon 2010.05.26. 16:02:43

@Valaki1:
Én katonaemlékeim alapján olyan 15-20%-ra tenném a hadrafoghatósgot. Ezért hihetetlen számomra az 1-2%. Tegyük hozzá, hogy amikor katona voltam, még nem fogyasztói társadalomban éltünk.

radala 2010.05.26. 16:03:17

@Evehid: Szerintem LA-nak lenni nem lehet rossz. Legjobb ismereteim szerint sokáig dolgozott ügyvédként, mintha olyanra is emlékeznék, hogy sokáig inkább ö tartotta el a családot (bár ez olyan Blikkes ízű, pedig amikorról emlékszem még nem is volt Blikk (mondjuk az is lehet, hogy Blikk mindig volt:-))) Szóval a lényeg, hogy szerintem ö maga döntött úgy, hogy nem épít karriert.

No mit találtam:
"- Meggyőződésem, hogy a kettő tökéletesen összefér egymással, és ezt a saját példámon is be tudom mutatni. Három gyermekem van, most várjuk a negyediket, és eddig mindegyik születése után visszamentem dolgozni. Először ügyvédként, majd pénzügyjogból szerzett szakjogászi másoddiploma után egy külföldi tulajdonban lévő banknál jogászként dolgoztam. Jelenleg a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanítok pénzügyjogot, és szülés után továbbra is ott szeretnék oktatni."

"- Volt már arra példa az Ön életében, hogy magasabb pozícióban, előnyösebb helyzetben volt, vagy többet keresett férjénél? Hogyan élték ezt meg?

- Előfordult, hogy jobban kerestem, de nem szült konfliktust. A jó kereset bárki szakmájában sikert jelent. Egy férj vagy feleség pedig nem szabad, hogy féltékeny legyen társa szakmai sikerére."

innen van, nyilván a gyerekek számából látszik, hogy régi
mertnet.net/node/886

emő27 2010.05.26. 16:05:09

@radala: Nekem nincsenek sehol az országon kívűl rokonaim, főleg nem Szlovákiában. Én nem ellenzem a kettős áll.polg-ot. Ak iakarja kérje, és kapja meg, de arra is gondolni kell, hogy esetleg Fico mit tud ártani azoknak, akik kérik és kapják a magyar állampolgárságot. Nem lenne szabad csak egy korábbi ígéret miatt az ott élők életét, nyugalmát kockáztatni.

Amit soha nem értettem, ezért kérem magyarázzátok meg. Bárki is komolyan gondolhatja ma 2010.május 26-án, hogy lehetséges a határok Trianon előtti visszaállítása? Szerintem ez egy elveszett ötlet, és nem is értem ,miért kell még 90 évvel Trianon után is ezen rágódni, hiszen azok az emberek már beilleszkedtek, ott élnek, ha akarnának jöhetnének Magyarországra élni, hisz EU-n belül bárki bárhova jöhet. De én nem hallottam arról, hogy tömegesen jönnének át.

ladislaus 2010.05.26. 16:09:39

@emő27: A tortenelem kereke nem all meg. Ezt ne felejtsd el. Es igenis lehetne visszaallitani azokat a hatarokat erre nincs semmilyen ezt megakadalyozo torvenykezes. Kerdes az akarat, és az érdek ami ugye minden félnek más más...

ladislaus 2010.05.26. 16:11:17

@emő27: Jah, es ott kampany van, annak is lassan a finise. Persze hogy Ficoek kezeben mindig adu asz a "Magyar-kartya" (ez most szep metafora lett - vagy micsoda :D )

Videofon 2010.05.26. 16:12:51

@emő27:
A kettős állampolgárság Orbán névjegye a külpolitikában. Szlovákia túl sokat tett és tesz keresztbe Magyarországnak ahhoz, hogy Orbán azt eltűrhetné. Ebből az ügyből csak jól jöhet ki. Szlovákia pedig megnézheti magát, ha kenyértörésre viszi a dolgot. Ez nem csak magyarságpolitika, hanem nemzetközi hatalmi és gazdaságpolitika is. Arról nem is szólva, hogy középtávon a szlovákiai magyarok is jól jöhetnek ki belőle. Egy kiélezett helyzetben ugyanis Európa nyomása is nagyobb a szlovákiai nacionalisták megrendszabályozására, ezáltal a magyar befolyás elősegítésére.

radala 2010.05.26. 16:12:58

@emő27: Szerintem senki nem gondolkozik a trianon elötti határok visszaállításán. Akik nagyon vehemensek, azok is csak az etnikai határokat képzelik el, akik kicsik sem vehemensek azok úgy képzelik, hogy Mo egy gazdag ország lesz és szaporodunk, mint a nyulak és mindent visszaveszünk:-)
Fico semmit nem tud ártani, ha hoznak egy törvényt az csak olyan lehet, hogy aki ettől az időponttól kezdve fölvesz egy állampolgárságot az elveszti a szlovákot.
Magyarán mindenki tudni fogja, hogy mire vállalkozik, a maximum, amit elbukhatsz az a szavazati jogod a parlamenti választásokon, de semmi mást nem lehet tőled elvenni, még az önkormányzati választásokhoz sem kellhet sehol állampolgárság az EU-ban.

zékit 2010.05.26. 16:13:40

Én már évekkel ezelőtt hallottam, hogy Navracsics a civil életben sokkal jobb kapcsolatot ápol a szocikkal, mint a Fideszesekkel. Ezt egy Eltés politológia szakos ismerősöm mesélte, akit teljes megrökönyödésére Navracsics a szoci székházba küldött gyakorlatra sok csoporttársával együtt. Nem arról van szó, hogy Navra szoci, de hogy a Fideszen belül nem sok vizet zavar, az tuti. Lehet, hogy tehetséges, de nem vezérpolitikusnak, hanem ésszel élőnek (arra meg itt nem sok szükség van). Bár az is biztos, ha bűnbak szerepe lesz, az azért van, mert Orbán valamiért mégis tart tőle és nem szeretné megadni az esélyét sem a "nyomulásnak".

agentT 2010.05.26. 16:13:49

@Evehid: Nagyon ritkán mondhatom el azt, amit Neked címzek: egyre növekvő tisztelettel olvastam nekem címzett soraidat.

Hogy a lényegre szorítkozva válaszoljak: Természetesen eszem ágában sincs azt még csak sugallni se, hogy az az áldással teli pillanat, mikor egy nő egy új embernek életet ad, anyává válik, valamiféle vezényszóra, embertelen parancsra kellene hogy történjék.
Tökéletesen egyetértek azzal, hogy az anyaság szentség. Ezért a nő nem terhes lesz, hanem áldott állapotba kerül.
Kifakadásom csak annyiban talált párhuzamot a férfiak katonáskodása és a nők szülése között, amennyiben a neoliberális média azonosan foglalkozik a két témával. A fiatal férfiak szemében minden trendi, a köldökpirszing, a homoparádé, minden, csak a hazaszeretet nem.
Hasonlóképp a lányok találháatnak műsort a tévében azzal kapcsolatban hogy miként lehetnek vadászpilóták, de hogy anyaként miként kell helytállni, arról szó sincs. Ezért anyává lenni ma nem trendi, minden fontosabb, a karrier, az önmegvalósítás, az x-edik diploma is.
Ezért a nemzet megmaradása szempontjából múlhatatlanul sürgősnek érzem, hogy az ifjuság nevelésében és a médiapolitikában azonnali, alapvető változások következzenek be.
Nagyon pontosan tudom, hogy a nők milyen szenvedéseknek vannak kitéve egy háborúban. Anyai ági nagyanyám mesélt a szovjet felszabadítókkal kapcsolatban első kézből szerzett élményeiről.
Épp a magyar nők, anyák, bakfisok, kisleányok, nagymamák megvédése érdekében is kutya kötelessége minden épkézláb, magát embernek tekintő férfinak az, hogy az ellenséget háború esetében távol tartsa hazánk földjétől.

radala 2010.05.26. 16:15:32

@lüke: ez tök korrekt nekem.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.26. 16:16:01

Kedves Török Gábor!

Hát ez most rossz lett, és akkor finom voltam.

A világon semmi aktualitása, és semmi eredeti gondolat. Ezért kár volt, és egyébként jól érzi, az utóirat is ezt jelzi, maga sem írná meg még egyszer, de én közlöm (nagy szigorúan): egyszer sem kellett volna.

Mondom: se nem aktuális, se nem releváns. Arr jó, h jöhessen pár troll orbánozni, vagy éppenséggel navracsisozni. Ehhh, csalódás, na.

lüke 2010.05.26. 16:16:20

@zékit:
na hál `istennek...............

lüke 2010.05.26. 16:17:56

@radala:
nekem az NZZ tetszik a legjobban

emő27 2010.05.26. 16:18:51

@lüke: Nem azt mondom, hogy ne adjuk az állampolgárságot. amúgy nem tudom, nem kell úgy csinálni úgy, ahogy mások csinálják. Én, ahogy már korábban is mondtam a kompromisszumokat szeretem, lehet, hogy itt nincs erre mód, de gesztusnak jó lett volna. És akkor talán Fico nem lenne ilyen paprikás hangulatú, ha erről van szó.

@ladislaus: Tudom, hogy a történelem kereke nem áll meg, és oké, hogy nincs törvénykezés arra vonatkozóan, hogy ne lehetne visszaállítani a régi határokat, csak szerintem annyi szörnyűségen ment át már az ország, a nép, hogy jó volna békében élni, és nem újabb indulatokat gerjeszteni. Először azzal kéne foglalkozni, hogy a határokon belül élők életét jobbá tegyék, és ha ezt legalább részben megoldottuk, akkor lehet a külföldön élő magyarok sorsával foglalkozni. Egyenlőre van épp elég bajunk a határokon belül, munkanélküliség, demográfiai problémák, nyugdíjrendszer problémája, stb, nem sorolnám tovább.

indahouse7 (törölt) 2010.05.26. 16:20:11

Off téma folyt. köv.:

A 100 emberből 2 ember elmélete: az azt fejezi ki számban, akik nemcsak vaktában pufogtatnának, hanem célra tartva a másik szemébe nézve képes lenne egy emberi élet kioltására, szimplán parancsra! - úgy is ha ő éppen nincs közvetlen életveszélyben.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a többi gyáva és megfutamodna, de ha lehet, akkor a nagyon nagy többség inkább fedezékben maradva várna, vagy kihozná a sebesülteket, lőszerutánpótlást biztosít stb. A piszkos munkát egy csatában csak egy nagyon kis százalék, aki enyhén pszichopata vonásokkal rendelkezik, az vinné véghez mindkét oldalon.
A 2. V.H. bombázásban a bombázások, tankok, géppuska zárótüzek okozták a legtöbb halált. Az ember jobb esetben azért ember, mert olyan a genetikai felépítése, hogy az ölési reakció blokkolva van a kisagy alatti részben és hiába kell, nem tudja meghúzni a ravaszt, hanem inkább mellélő elijesztés gyanánt.

radala 2010.05.26. 16:22:49

@lüke: Nekem ez is rendben van.

lüke 2010.05.26. 16:25:30

@emő27:
Fico felvette a kesztyüt, s ahogy jövendöltem
megszavaztatja az elvesztést , ha felveszed
Olcsó nacionalizmus
(kiváncsi lennék hány magyar jár át dolgozni?
Nokia Komarom Kft-tele van szlovákkal)
s mi lesz a Pozsonyból kitelepült rajkaikkal?

agentT 2010.05.26. 16:26:30

Egyébként a Fico által generált, a kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovák nyálverés kicsit túl van dimenzionálva.

A ma elfogadott magyar kettős állampolgársági törvény aug. 20-án lép érvénybe, de a határon túli magyarok csak januárban kaphatják meg az áhított magyar állampolgárságot.

Január még rohadtul messze van.

Addig még megbukhat pl. a következő szlovákiai választáson a Fico bagázs. Alakulhat úgy, hogy a választás után nem lesz parlamenti tényező Slota szutyok pártja, sőt úgy is alaklulhat, hogy a magyar párt támogatása nélkül nem alakulhat Pozsonyban kormány.

Ha a B verzió áll elő, és marad a Slota-Fico-Meciar kormány, akkor is elülhet az ottani cirkusz a választás után.

Ha pedig nem, ha tényleg elszánják Ficoék magukat arra, hogy fejjel mennek a falnak, és egy magyarellenes állámpolgársági törvényt fogadnak el.... akkor az Orbán kormány januárig ezerszer felrúghatja a bilit az Unióban, összehívhatja akár az ENSZ biztonsági tanácsát is, elvégre Slota szájából elhangzott a háború szó egy párszor.
Továbbá ne felejtsük el, hogy Orbán Viktor a legnagyobb EP frakció, az Európai néppárt alelnöke. Mindenki tudja, hogy itthon kétharmados támogatása van. Magyarország meg hamarosan az EU soros elnöke lesz...

Fico ebből nem jön ki jól. Ha enged, anullálja magát. Ha nem, fejjel megy a falnak.

Orbánék ezt remekül kitalálták.

ladislaus 2010.05.26. 16:27:20

@emő27: Irtad hogy nincs senkid hataron tul. Nos nekem sincs, de en lattam pl Karpataljan magyar lakta falut, iskolat es mikor iskolai fali terkepeket vittunk nekik, konyveket a konyvtarba stb... az igazgatono bogott, sirt mert ilyet nem igazan kapna a falu a kormanytol. Mert igaz talan penzuk sincs ra... Szoval itt nem arrol van szo hogy barki is revizionista lenne hanem hogy visszaadunk nekik valamit a jelenlegi jogi keretek kozott ami oveke es elodeike volt. Ez senkinek nem faj. max ficoeknak. (meg annak aki nemmel szavazott) de ok engem pl. nem erdekelnek.

Videofon 2010.05.26. 16:27:26

@indahouse7:
Ne haragudj, hogy megkérdem: Voltál te katona?
Mert úgy hülyeség, amit írsz, ahogy van.
A parancs végrehajtása nem pszichopátia kérdése, hanem alkotmányos kötelesség.

lüke 2010.05.26. 16:27:45

@indahouse7:

háborúban nincs pszichológia
elötte legfeljebb..............

emő27 2010.05.26. 16:29:17

Hát majd meglátjuk mi lesz. Az ottani magyaroknak nem jelent gondot az, hogy nem szavazhatnak, vagy csúnyán néz rá a szomszéd, mert kéri. Engem tuti zavarna, és fenyegetve érezném magam. Lehet, hogy munkát is nehezebben kapna,mert gondolom ott is utána néznek az embereknek mielőtt felveszik. Tudom aki tart ettől az nem kéri, de akkor mi értelme. Lehet, hogy ezzel nem aratok sikert, csak nem értem a lényegét. Gesztusnak kicsit sok problémával jár.

basta 2010.05.26. 16:30:51

Ha már konkrétumokról beszélünk, én simán el tudnám képzelni OV-t köztársasági elnökként, NT-vel a miniszterelnöki székben. (Ld. Sarkozy a hiperktív elnök és Fillon a csendes untermann mint végrehajtó miniszterelnök.)

Ehhez persze olyan alkotmánymódosításra lenne szükség, ami minket is egy francia jellegű félprezidenciális rendszerbe tol át. Ebben a ciklusban erre kevés az esély, de 2014-ben vagy 2018-ban mindenképpen zseniális (bár vszeg kártékony) eszköz lenne egy fordított putyini jellegű hatalommegtartásos vérfrissítésre...

radala 2010.05.26. 16:37:21

@lüke: Mit számít, hogy mit csinál Fico?
Ha én felvidéki magyar lennék jobban érezném magamat, ha a köcsög szlovákok miatt nem lehetnék magyar állampolgár, mintha a köcsög magyarok miatt.
A KÁ így is eléri a célját, ha Fico nem engedi. Majd lesz, aki engedi, vagy ha nem lesz, akkor majd lesz valahogy máshogy...

emő27 2010.05.26. 16:37:23

@ladislaus: Engem nem az zavar, hogy adjuk, addig amíg nincs belőle komolyabb konfliktus.
Csak mondom nekem a jelenlegi problémák határokon belül fontosabbak. Például az, hogy ne legyen az probléma 27 évesen, hogy nő vagyok és még nem szültem, de az interjúztatók szerint hamarosan szeretnék, és ezért (igaz nem kimondva) de nem is adnak esélyt arra, hogy megmutassam tudok dolgozni. És szeretnék is, de másfél éve nem kellek a kutyának se. tudom, hogy most soakn vannak így, de például az sem normális, hogy ma már egy irodai adminisztratív munkaerőnek is 2 nyelv kell, meg diploma, meg 3 éves tapasztalat.

Bocs, a kifakadásért, csak szerintem fontosabb kérdés ma a már korábban említett munkanélküliség, gyermekek alacsony száma, részmunkaidős, távmunka rendszerek fejletlensége, stb. És jobban örülnék, ha ezzel foglalkoznának a honatyáink. Mert erre vonatkozóan nem hallottam konkrét terveket. Pedig szerintem ez is fontos volna a gazdaság felemelkedéséhez.

Videofon 2010.05.26. 16:40:14

@emő27:
A szlovákok túl fiatalok nemzetként ahhoz, hogy az erőn kívül másból is értsenek. Csak egy példa: ha a comboskodásuk miatt szép lassan elveszítik a vasúti tranzitszállítmányozás jelentős részét, a turizmusuk legjavát, a magyarországi ingázás lehetőséget, a magyar bevásárlóturizmus többletbevételét. akkor hiába a nagy nemzeti önérzetük, a tátrai tigris szép lassan kimúlhat. Barátságtalan szlovák politika esetén nem kifogásolhatnak egy agresszív, szlovák piacokat támadó magyar gazdaságpolitikát. Eddig üzleti megfontolás volt csak abban, merre mentek a tranzitok, hol üdültek a németek, hol dolgoztak a szlovákok, hol vásároltak a magyarok. Ha politikai motívum is belekerül, abból a szlovákok nem jöhetnek ki jól. Túl kicsik ől ahhoz, hogy keménykedjenek. Választási kakaskodás ez, nem több.

emő27 2010.05.26. 16:42:13

@Videofon: Örülök, hogy itt felvilágosítotok. Ezt abszolút pozitív értelemben mondom, mielőtt valaki gúnyosnak minősítené a mondatomat.

panelburzsuj 2010.05.26. 16:46:21

@pannonfunk:

2002-ben a Fidesz megszavazta a Magyó-féle száznapos pénzesőt, ami aztán nyolc év alatt politikai közakaratból ősbűnné nemesedett.

Az MSZP most visszadta a szívességet.

hoplita 2010.05.26. 16:51:41

@indahouse7:
Igen, de kicsit rosszul emlékszel a százalékokra.....vagy valamilyen más felmérést ismersz,amilyet én nem.
15% körüli azoknak az aránya, akik lelki alkatuknál, habitusuknál fogva úgymond alkalmasak minden szempontból a háborúzásra.....igen, valóban, ehhez kell egyfajta pszichopatikus beállítottság, az öléshez, a tudatos gyilkoláshoz komoly gátaknak kell leomlaniuk és ez lelkileg csak egy kisebbségnek sikerül, illetőleg alkalmas rá..
Ami még érdekes, hogy belőlük kerülnek ki a háborúk nagy túlélői, pokoli csaták hősei.

Nálam ez egy egyszerű kísérletnél ki szokott derülni, mármint hogy ki melyik csoportba tartozik.....itt a kés, vágd le a birkát, szúrd le a disznót.
Felnőtt férfiak fele még nézni sem tudja, nemhogy elkövetni.
Ez saját tapasztalat, személyes felmérés.:)))

ubul2000 2010.05.26. 16:54:31

@emő27: "Amit soha nem értettem, ezért kérem magyarázzátok meg. Bárki is komolyan gondolhatja ma 2010.május 26-án, hogy lehetséges a határok Trianon előtti visszaállítása? Szerintem ez egy elveszett ötlet, és nem is értem ,miért kell még 90 évvel Trianon után is ezen rágódni, hiszen azok az emberek már beilleszkedtek, ott élnek,"

Igen érdekes felvetés! Már én is gondolkodtam rajta, hogy anno mi a szarnak kellett 150 év után a törököket kiverni Magyarországról. Azok az emberek ott a török megszállás allatt már jól beleszoktak az új életükbe, beilleszkedtek a török környezetbe. A kiveréssel meg egy csomó ember meghalt mindkét oldalon. Nem is értem az akkori értelmetlen döntést, te érted?

agentT 2010.05.26. 16:54:35

Nem tudok haragudni azokra, akik első blikkre úgy vélekednek, hogy a Trianon diktátum nem írható felül.

Tényleg, hiszen már 1920 óta...

Ám hadd emlékeztessek arra, hogy 1640 környékén Szegeden, Pécsett, mindenütt a Délvidéken már egy évszázada regnált a török uralom.
Akkoriban a várható élettartam úgy nézett ki, hogy egy negyven esztendős ember már javakorabelinek számított.
Száz év török uralom tehát történelmi messzeségnek számított, és még "csonka Magyarország" se volt mint ahogy most van, mert mindenki tudta, hogy a maradék Magyar Királyságot a német dúlja, Erdély meg simán egy török gyarmat.

Ezzel együtt járt az etnikai változtatás a mai világban már nem túl divatos, attraktív formája, lévén hogy a törökök az idők során a megszállásuk alá került magyarság kétharmadát kiirtották, elhurcolták, elüldözték, és mindenféle népek települtek a helyükre.

Ámde mindenféle pesszimista "nem lehet ezt már visszacsinálni, oda a haza" típusú jóslatok ellenére a török kor véget ért, Magyarország újra nagy lett, és bár 1867-ig kellett várni arra, hogy a német igát is sikerüljön levetni, de a hazavesztés elmaradt mégis.

Ma sincs másképp. elő fog állni a megfelelő történelmi fordulat, és meg fog történni a határok kiigazítása, miként megtörtént ez Németország újraegyesítésével is. ennek a folyamatnak az első lépése a mai állampolgársági törvény hitem szerint.

Még egy ellenvetésről szólni kell: "Miért akarna NagyMagyarországon élni az az ötmillió szlovák, akinek tökéletesen megfelel Szlovákia mint állam?"
Nyilván nem akar. Ám megoldások mindig vannak.
A kölcsönös előnyök alapján álló politizálás elvezethet oda, hogy az egykori NagyMagyarország területéből ma önálló entitásként létező három ország (Horvátország, Magyarország, Szlovákia) első lépésként perszonálunióban egyesüljön.
A többi terület (Kárpátalja, Délvidék, Erdély) majd követi őket. Az erdélyi román se szereti ám a regátit olyan nagyon.

Ennek érdekében két feléltelnek kell a mai Magyarországnak megfelelnie:

- Kívánatos, vonzó, sikeres, dinamikus állammá kell válnunk a jelenlegi csődhelyzet helyett, tehát először itthon kell rendet csinálnunk.
- Meg kell változtatni az államformát.

Elismerem, hogy jelenleg ez az elképzelés erősen illuzórikus. De mivel [nev] kolléga hetek óta szórakoztat minket a regionalitás valami kusza halmazán alapuló, nemzetállam-mentes Európáról szóló elméletével, gondoltam én is előállhatok a saját elképzelésemmel.

agentT 2010.05.26. 16:58:02

@ubul2000: Négy másodperc volt köztünk, ha jól látom:))))

hoplita 2010.05.26. 17:00:28

@Videofon:
A te kommented most olvasom....
Tévedsz....ezt fegyveres fórumokon tárgyalgattuk már ezer éve és úgy van, ahogyan mondja.
Leírt, dokumentált eset, amikor például az amerikai polgárháborúban csata után olyan fegyvereket szedtek össze, amely háromszor-négyszer is meg volt töltve....
Az akkori elöltöltősöket megtöltheted ugyanis többször is, max elsütni már nem tudod...
A csata hevében a sokkot kapott katonák tüzelés helyett pótcselekvésbe, esetünkben töltögetésbe menekültek.....százszámra.

emő27 2010.05.26. 17:04:24

@ubul2000: Értem a reakciódat, és az érveidet, de akkor az egy háború volt, a trianoni pedig egy békeszerződés. Legalábbis én így tanultam. Tudom, mindkét esetben az emberek feje fölötti döntés volt, de úgy gondolom azért van különbség a kettő között.

hoplita 2010.05.26. 17:07:10

@agentT:
Pontosan.

Ahogy én ultima ratioként már ma is mondtam, röviden, tömören...asszem.

Isten nem felejtette így a világot.

emő27 2010.05.26. 17:08:02

@ubul2000: Értelek, és értem a párhuzamot, de nem értek egyet teljesen. Hiszen az egyik egy háború következménye volt a másik pedig egy békeszerződésé. Legalábbis én így tanultam.

emő27 2010.05.26. 17:08:54

Bocs a duplázásért, de nem láttam megjelenni és azt hittem mellényomtam.

agentT 2010.05.26. 17:09:30

@emő27: Trianon nem békeszerződés volt, hanem diktátum, és casus bellit jelentett Európában a többi Párizs-környéki békével együtt.
Így tisztább?:))

Ordnassac 2010.05.26. 17:09:45

@radala: a Nézőpont Intézet valahogy sohasem a pontosságáról volt híres.

Az általam ismert LMP-sek mind támogatják a ká-t. Pedig "budapesti jómódú gyerekekről" van szó. Szóval én óvakodnék az ilyen felmérésről. Azt sem tudom nagyon elhinni, hogy a Fidesz-szavazók 23%-a nem támogatja. Márpedig ez is benne van a felmérésben. Sőt, aszerint a Jobbik szavazóinak mindössze 69%-a támogatja a ká-t. Ezt is nehezen tudom elhinni.

panelburzsuj 2010.05.26. 17:12:22

@agentT:

A szándék, az indulat, a sérelem érthető - az érvelés csapnivaló.

A Trianon előtti Magyarország sem volt nemzetállam, nemhogy az oszmán szultán birodalma. Az általad fölvázolt területi revízióhoz valóban először feudális monarchiát kellene csinálni Magyarországból - és innentől kezdve már nem az a kérdés, hogy hogyan állnának az elcsatolt területek mai birtokosai a "magyar uralkodó" területi követeléseihez, hanem hogy mekkora a realitása annak, hogy Magyarországból feudális monarchiát faragjunk.

agentT 2010.05.26. 17:16:06

@panelburzsuj: Nem, nem feudális monarchiát, hanem monarchiát.

Nem hiszem, hogy Anglia vagy Hollandia sok magyar szemében utálatosság tárgyát képezi, mert ott király(nő) van.

emő27 2010.05.26. 17:18:08

@agentT: Értelek. Ne mondom, hogy meggyőztél, de nem is azért vagyunk itt. Mindenesetre új ismeretnek tökéletes.
Amúgy te tudsz is latinul, esetleg jogász vagy, vagy csak egyes kifejezéseket ismersz? Mert nekem beismerem google kellett a casus belli fogalmához. :)

ubul2000 2010.05.26. 17:18:22

@emő27: Háború volt az mindkettő, a trianoni békediktátum is egy háborút zárt le. Két különbség azért a helyzetekben van.
1. Az egyik 150 éves megszállásnak vetett véget, a másik még csak (szörnyű milyen hosszú idő) 90 éve tart. Tanulság: soha nem szabad feladni.
2. Az akkori nagyhatalmak (Anglia, Franciao, Sapanyolország, Svédország) nem rohantak a magyarok ellen, hogy most már aztán tessék aláírni a területvesztést, minden a törököké. Nem úgy, mint Versailles-ban.

lüke 2010.05.26. 17:19:40

ma a pala`men`ben
jelen`keznek is:)
s tanálnak jelen`kezöt
nincs kettös ékezetem

panelburzsuj 2010.05.26. 17:19:58

@agentT:

Játszunk? :)

Milyen tényleges hatalma a van a Nyugat-Európában megmaradt uralkodóknak?

panelburzsuj 2010.05.26. 17:24:43

@lüke:

Ha a magyarok kánságot akarnának, abba se lenne senkinek semi beleszólása. Itt az a kérdés, hogy formálisan és gyakorlatilag is ki finanszírozná a területek visszahódítását - és kié lenne a megszerzett terület? Az uralkodóé-e, vagy egy "testületi" államé?

emő27 2010.05.26. 17:26:51

Azt hiszem ezt a témát jól kivesézzük, ami persze nem baj, sőt.

Más téma: ti hallottatok konkrétumokat, hogy hogyan akarja elérni a Fidesz a munkahelyek számának növekedését, vagy a részmunkaidő, távmunka elterjesztését? Van erre valami kidolgozott terv, ami valahol olvasható. A nemzeti együttműködés programjába nincs eléggé kifejtve szerintem. Annál konkrétabbra vágyom.

panelburzsuj 2010.05.26. 17:26:53

@panelburzsuj:

Ha már "a törököket" emelegettük, akkor emlegessük a Neoacquistica Commissio-t is.

ubul2000 2010.05.26. 17:31:35

@panelburzsuj: Lehet azt is emlegetni, de egyrészt 1920-ban, bár Királyság volt, egészen más jellegűek voltak a tulajdonviszonyok, mint a török hódoltság idején.

lüke 2010.05.26. 17:36:03

@agentT:
Nagy-Magyaroszágon nem élhet:)
mert szlovákul nem Uhorsko már
hanem Madarsko, így benne van a nevében ,hogy nem nagy:)

Videofon 2010.05.26. 17:36:21

@panelburzsuj:
Még ezt sem tudod?
A Szent Korona birtokolná, ahogy mindig is az birtokolta.

panelburzsuj 2010.05.26. 17:37:39

@ubul2000:

Épp ezért nem szerencsés ugrálni a századok között, meg törököket meg németeket emlegetni a "multinacionális" zsoldoshadak idején.

1918-ban meg épp a Habsburgok birodalma omlott össze, és nem egy független, önálló külügyet és hadügyet vivő magyar monarchia.

panelburzsuj 2010.05.26. 17:39:44

@Videofon:

És a Szentkorona birtoka az olyan nagyon más, mint a feudális monarchia?

lüke 2010.05.26. 17:39:54

@panelburzsuj:
játékból a kérdés az:)
végül is nem is rossz ötlet:)Isztambult az elmult 30 évben nem Demszky felügyelte:
tiszta, jó infrastrukturáju eur-ázsiai nagy!város.

ubul2000 2010.05.26. 17:41:21

@panelburzsuj: Lehet játszani a szavakkal, hogy a Habsburg-birodalom omlott össze, de ezek csak szavak. Azt vesd össze, hogy a Monarchia államai mit vesztettek területileg! Egy olyan háború után, amit a szerbek robbantottak ki.

Videofon 2010.05.26. 17:42:04

@emő27:
Turizmus, mezőgazdaság, építőipar és a "jővőiparok" (zöld, fenntartható, IKT, nano, gyógyszer). Szerintem tévút, emberi erőforrásuk sincs a levezénylésére, de az ő dolguk.
Ha javul a gazdasági környezet, én vállalok belőle 10 ezret, de a többi már tényleg az ő dolguk. :)

lüke 2010.05.26. 17:42:22

@panelburzsuj:
akár ugrálunk, akár nem
Isztambul elhúzott:)
Bécsnek büszke váráról nem is beszélve:)

lüke 2010.05.26. 17:44:33

@panelburzsuj:
akár ugrálunk ,akár nem:
Isztambul elhúzott:)
Bécs büszke váráról nem is beszélve

lüke 2010.05.26. 17:47:43

Bryan Cartledge: Trianon egy angol szemével
Fordította: Bánki Vera

ujkonyvpiac.hu/cikkek.asp?id=5569

panelburzsuj 2010.05.26. 17:47:50

@ubul2000:

Ha neked csak szavak, hogy egy négyéves, végül elvesztett háborúban ki oszthatott hadparancsot, akkor most itt jobb leszb abbahagynunk a társalgást.

ubul2000 2010.05.26. 17:51:01

@panelburzsuj: Nem arra értettem, hogy ki oszthatta a hadparancsokat.

Hanem arra, hogy a Monarchia vesztett és felbomlott. De államai közül ki veszített? Ez a lényeg. Ausztria? szinte semmit.

suski 2010.05.26. 17:51:46

Nem tudom, hogy képes egy komoly elemzô azt felvetni, hogy egy Rogán-féle ficsúr alkalmas lehetne ME-nek. Vagy Kósa: a legutóbbi beégéseivel leszerepelt. Ennél azért legyünk már komolyabbak. Nem a maszop a mérce ezen a térfélen. Pokorni: jézusom. A fideszeseknek is a fele idegbajt kap tôle. Navracsics viszont nagyon is alkalmas: támadhatatlan, nagyon jól vitázik, nem bizniszel, nem bulvározik, van humora, kifogástalan a viselkedése, okos, mûvelt. Alig van még ilyen a fideszben. Az más kérdés, hogy 2 és fél millió ember egybeterelésére alkalmas-e a személye.

panelburzsuj 2010.05.26. 17:55:56

@lüke:

Mindkét város országa erős húsz évvel korábban polgári köztársasággá vált, mint Magyarország. Ráadásul egyikben sem volt szovjet irányítású szocializmus. (Ausztria nagy részét megszállva tartotta ugyan Sztálin 10 évig, de az osztrák belügyekbe nem avatkozott be közel sem olyan mértékig, mint a magyarokéba.)

lüke 2010.05.26. 17:56:36

@ubul2000:
a csatlósait.........
de a magyarokon volt a megtorlás, ök voltak a föbünösök,mert maga a kiegyezés a kis népek ellenében jött létre, ez volt a közfelfogás
s miért torolták volna meg Habsburg rokonaikat a franciák pl?

panelburzsuj 2010.05.26. 17:58:49

@ubul2000:

Auszria 1918-ig nem létezett.

Az osztrák örökös tartományokból meg talán még több is került más utódállamokba a bécsi székhelyű birodalomból, mint a budapestiből.

lüke 2010.05.26. 17:59:54

@panelburzsuj:
is:)
Ausztria két zónára oszlott
Bécs más kérdés, ott 4 hatalmi zóna volt ,mint Berlinben
de a fejlödés az elmúlt 30 évben történt Stambulban:)

panelburzsuj 2010.05.26. 18:00:14

@panelburzsuj:

(Bécs=osztrák császárság)

(Budapest=magyar királyság)

panelburzsuj 2010.05.26. 18:01:19

@lüke:

Az elmúlt harminc évben sem volt kommunizmus Sztambulban! :)

lüke 2010.05.26. 18:02:36

@panelburzsuj:
http://www.flaggenlexikon.de/foesterr.htm#Kronländer

ennyire nem:
Reich der Österreichischen Habsburger
1556–1804

Kaiserreich Österreich (1804–1869

lüke 2010.05.26. 18:04:34

@panelburzsuj:

nem , de 1974-ben mikor utoljára voltam nagy -nagy szegénység volt, Budapesthez képest,
ma pedig virágzik
s 20 éve BP-n sincs komenizmus

lüke 2010.05.26. 18:07:02

@panelburzsuj:
ennek nincs jelentösége:)
mert mindent együtt csináltak, s majdnem egyformán
M.kir. àll. vasut
mentök
gázmüvek
el. müvek
csat müvek
stb.- Fremdenpolizei-de szeretné ezt most Fico:)
még az épületek is egyformák

lüke 2010.05.26. 18:12:29

azért ez a dobreves vacsoracsata
elég gáz:)
bár igaz Kötcsén mindent lehet:)
zsákfalu:)

panelburzsuj 2010.05.26. 18:14:17

@lüke:

Értem én, de innentől kezdve olyan zsákutcába jutunk, hogy miért baj, ha két "szövetséges" állam helyett tízbe szerveződnek ugyanazok a népek. És ere mondom, hogy az 1918 előtti Osztrák_Magyr Monrchia minden volt, csak nem nemzetállam.

j.sz. 2010.05.26. 18:16:23

Navracsics intellektuálisan abszolút ellenfele Orbánnak, nagyon okos pasas. Egyetlen tulajdonsága nincs meg, ami Orbánnak: ez pedig a karizma. Már pedig a mai perszonifikált és mediatizált politikában e nélkül nehéz érvényesülni.
A Fidesz centralizált működése + Navra beágyazottságának hiánya is erősen ellene hat annak, hogy rövid időn belül reális alternatívája legyen OV-nak.
Hogy ez a me. helyettesi építkezés működhet-e, nagyban múlik a Fidesz kormány teljesítményén (illetve a választók megítélésén).

j.sz.

lüke 2010.05.26. 18:17:01

www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=22234&Itemid=1

Magda Vášáryová (SZDKU) az utóbbira épített. Arra, hogy hosszú időre meghatározzák ma, milyen lesz a jövő. Mert itt most nem a Trianon, a múlt a fontos, hanem az, hogy a fiatal nemzedékeknek teszik lehetetlenné, hogy ha fél év múlva kanadai, ausztrál vagy bármilyen más állampolgárságot akarnak felvenni – s ez akár már folyamatban is lehet – , elveszítik szlovák állampolgárságukat. Hisztériás reakciónak nevezte Vášáryová a kormány előterjesztését, amely megfoszt majd a jövőben a hazájától sok tízezer szlovák fiatalt szerte a világban. „Ennek tapsoljanak, a szlovák polgárok, meg jól jegyezzék meg, kinek köszönhetik ezt a törvényt” – mondta

a szinésznö, Szlovákia elsö osztrák nagykövete

panelburzsuj 2010.05.26. 18:17:43

@panelburzsuj:

(Csehlszovákiába került vagy hárommillió leginkább németül beszélő ember. Ők németek, osztrákok, cipszerek, svábok, zsidók, csehek, morvák, szlovákok, magyarok - mik voltak ? Vagy mindebből kisebb-nagyobb adagok?)

lüke 2010.05.26. 18:20:41

@panelburzsuj:
ez lett a szerencséje:)
ma:)

panelburzsuj 2010.05.26. 18:21:27

@lüke:

Kötcse = kis magyar Karlstadt, ahol a birodalmi elit üdül ... :)

lüke 2010.05.26. 18:21:45

@radala:
csak annyit, amit M. Vásáry(ova) mondott

lüke 2010.05.26. 18:24:31

@panelburzsuj:
egy szar kis falu,
én nem láttam luxust
(igaz odavezették az autópálýát, mint annak idején a Sasadi úton a Cseresznye utcába a gázt Keserüné könnyüip. miniszternek)
a Bszemesi tsz felparcellázta,millióan vettek telket 100 ezerért
89-ben , s ma se ér sokkal többet

panelburzsuj 2010.05.26. 18:27:11

@lüke:

kis birodalom - kis telek - kis luxus ...

lüke 2010.05.26. 18:31:05

@panelburzsuj:
a Buckingham palota kisebb mint a Budai vár vagy a Hofburg, sokkal kisebb:)

panelburzsuj 2010.05.26. 18:52:35

@lüke:

Tény.

Ugyanakkor az őszödi vagy az aligai kormányüdülő meg nem egy kiköpött Windsor.

lüke 2010.05.26. 18:56:46

@panelburzsuj:
az aligai csak mszmp
nagy szar:) s a husz év alatt lerohadt,hogy majd olcsón megvegyék
öszödi meg biztos Balmoral:)

lüke 2010.05.26. 18:59:11

off:
dolgozik a demokrácia:) meg a bünüldözés
www.quart.hu/cikk.php?id=5071

Ordnassac 2010.05.26. 19:05:28

@panelburzsuj: @lüke: Balatonvilágoson van telkünk, egy ideig jártunk (a 90-es évek második felében) a Club Aligába. Már többször át- és eladták.

hoplita 2010.05.26. 19:20:04

@lüke:

".....egy sorszámozott, Kalasnyikov gépfegyverhez tartozó tőrt..."

Hű, a zújságíró keni-vágja a terminus technicust...:))))

Közben a mi (i)gazságszolgáltatásunk sem tétlenkedik..:)

vastagbor.blog.hu/2010/05/26/jogeros_tomcat_se_nem_terrorista_se_nem_bombagyaros#c9954972

Van remény rá, hogy én se megyek téglát tapogatni, ha pirózni szottyan kedvem a sufniban....mongyuk a gyerkőcök szórakoztatására.

hoplita 2010.05.26. 19:29:06

@radala:

Érdekes....
Betiltás ide, cirkuszok, eljárások tömkelege oda, a választók egynegyedének véleménye szerint még az esetlegesen "megerősített" értsd továbbduzzasztott ávó mellett is szükség van a Magyar Gárdára.
Ez 2 millió embert jelent.

Futunk mi még érdekes köröket a témában.....és ez a fidesznek is lesz még kavics a cipőjében.:)))

ubul2000 2010.05.26. 19:29:16

@hoplita: kovafölded, glicerined van?

hoplita 2010.05.26. 19:43:37

@ubul2000:
A dinamit ideje lejárt, macerás és a nitro nem egy könnyen kezelhető anyag.
A műtrágyák korát éljük tán, vagy mifene..:)))
Ha meg valaki duhaj, vagy sokallja kezét-lábát, annak ott a sátán anyja....a TATP.:DD

Házi pirózgatáshoz meg egyszerű, könnyen beszerezhető dolgok kellenek...KNO3, kén...egyebek....bárhol kaphatók.

lüke 2010.05.26. 19:47:38

off,vicc:
-: Vona nem szavazta meg a törvényt, mert délelőtt szlovák állampolgárságért folyamodott!

- Fico felmenői között magyarok voltak, elsőként fog magyar állampolgárságot kérelmezni.

ubul2000 2010.05.26. 19:48:03

@hoplita: Na, erről a tatp - ról még nem hallottam. Fel kell frissítenem az ismereteimet :))))

hoplita 2010.05.26. 19:59:00

@ubul2000:
AP néven is fut..
Triaceton-triperoxid a hivatalos neve...de hívják egyszerűen csak acetonperoxidnak is.
Egy istenverte, instabil szerves robbanóanyag, gyakorlatilag csak terroristák készítik....meg idétlen kölykök.
De egyszerű az elkészítése, ezért aztán amíg van lószar, van veréb is.
Kész lutri, a savmaradék miatt sosem lehet tudni mikor robban.
Ilyen durrantott fel valamelyik évben az a hülyegyerek a 6-os villamoson.

Ordnassac 2010.05.26. 20:15:47

@hoplita: egy kőművesek mióta kell foglalkozni ilyen anyagokkal, hogy ilyen beható ismereteid vannak? ;-)

hoplita 2010.05.26. 20:23:07

@Ordnassac:
Széleskörű és szerteágazó érdeklődési köröm van...:))

Egyébként meg, akik érdeklődnek a fegyverek és történetük iránt, attól már nem elválaszthatók bizonyos velük fejlődő, robbanóanyagoknak nevezett kémiai keverékek, vegyületek.

Egy fegyverbuzitól nem áll távol a téma...nem..?:)))

Ordnassac 2010.05.26. 20:24:11

@hoplita: így már világos. Gondolhattam is volna rá, már csak az avatarod miatt is. :-)

hoplita 2010.05.26. 20:24:53

@Ordnassac:
Egyébként nem vagyok igazi kőműves.
Csak autodidakta.:DD

Ordnassac 2010.05.26. 20:25:56

@hoplita: gyanítottam, és milyen "igazi" vagy? ;-)

barakata 2010.05.26. 20:29:48

Most kaptam az alábbi emilt szlovákiai magyar (hóttkonzervatív) rokontól:

"Ez az Orban egy hatalmas alat- ilyen kenyes kerdesben elhamarkodot dontest
hozott- a valasz kemeny, alkotmany tobseggel tortent!!! Hova sodrodunk,
mindenki elvesztette a jozan eszet?????????

Szomoru T"

hoplita 2010.05.26. 20:31:54

@Ordnassac:
Igazából nincs is polgári végzettségem....majdnem pedagógus lettem.
De még időben kirúgtak.:)

Ordnassac 2010.05.26. 21:02:23

@hoplita: max. a következő négy évben túrkevei önkormányzati képviselőként "tengeted az életed". ;-)

Persze kérdés, hogy a bevezetni kívánt önkó rendszerrel ez hogyan fog menni.

hoplita 2010.05.26. 21:10:54

@Ordnassac:
Mert úgy tűnik, hogy ez az életcélom....?:))
Másrészt meg nem vagyok egy könnyű eset...nem szokásom a tyúkszemekre vigyázni.

lüke 2010.05.26. 21:11:03

@barakata:
Magda Vášáryová (SZDKU) az utóbbira épített. Arra, hogy hosszú időre meghatározzák ma, milyen lesz a jövő. Mert itt most nem a Trianon, a múlt a fontos, hanem az, hogy a fiatal nemzedékeknek teszik lehetetlenné, hogy ha fél év múlva kanadai, ausztrál vagy bármilyen más állampolgárságot akarnak felvenni – s ez akár már folyamatban is lehet – , elveszítik szlovák állampolgárságukat. Hisztériás reakciónak nevezte Vášáryová a kormány előterjesztését, amely megfoszt majd a jövőben a hazájától sok tízezer szlovák fiatalt szerte a világban. „Ennek tapsoljanak, a szlovák polgárok, meg jól jegyezzék meg, kinek köszönhetik ezt a törvényt” – mondta.

hoplita 2010.05.26. 21:16:38

Mekkora kisebbrendűségi komplexus dühöng ezekben a nyomorult totocskákban....!
Tiszta röhej amit össze hisztiznek.

Ordnassac 2010.05.26. 21:25:03

@hoplita: nem úgy tűnik, csak mondtad, hogy gondolkodsz rajta. :-)

barakata 2010.05.26. 21:26:12

@lüke: bizony, ez szörnyű.
de sajnos mi adtunk rá lehetőséget/okot.

2010.05.26. 21:50:45

Nos, olvastam a híreket! Nagyon durva, ami ma folyt a Parlamentben! És az a sok fenyegetés, amit egyes emberek kaptak, azt hiszem a jobbik háttérgerilla gengszterei dolgoznak. Novemberben polgárháború lesz!

hoplita 2010.05.26. 22:00:07

@Letícia:
Mire gondolsz?
Ne ijesztgess mán, mert világgá szaladok..:))

2010.05.26. 22:04:42

@hoplita: kackac....ez a sok hülye rasszista, homofób kreténhez gratulálok! A világvégi krimó színvonala épületes beszélgetés ezekhez a dilinyósokhoz képest...Jó, az LMPben is van egy-két hülye...döbbenet.

Például: www.stop.hu/articles/article.php?id=672333

2010.05.26. 22:12:43

@Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait?: Dehogy, ezt hol írtam? Sőt, ha mostanában egy jó szavam se sincs...Kivéve, Szanyit, aki ficogtatja a korrupt mamelukokat és bandavezéreiket!

Ordnassac 2010.05.26. 22:20:28

@Letícia: hadd védjem meg egy-két jobbikos képviselő stílusát. Vannak a frakcióban kifejezetten kulturált képviselők (Apáti István, Balczó Zoltán, Nyikos László). Persze hülyék is vannak sajnos szép számmal köztük. A vendégeskedő Morvai "kakaskodása" nem segít sokat a pártnak, amennyiben a törzsszavazóin túl akar megszerezni választókat. Novák Előd és Dórika a másik.

Az LMP-ben tényleg van egy-két dolog, amit részben a jóhiszeműségnek, részben a tapasztalatlanságnak tudok be. Még sok "pofont" fognak kapni, de lehet belőle valami.

Ami Szanyit illeti: remélem a stílusának egyes kellemetlen elemeit nem emeli át a pártvezetésbe (ha bekerül).

jjulie 2010.05.26. 22:25:24

@Ordnassac:

kultúráltan lehet képviselni szörnyen átok ügyeket is

Ordnassac 2010.05.26. 22:29:34

@jjulie: nem a szövegek tartalmáról értekeztem, hanem a stílusról. Nem ugyanaz!

manipul 2010.05.26. 22:46:19

Tisztlet Panelburzsuj!
@panelburzsuj: Azt már elfelejtik, hogy, ez a 100 napos program megszavazása hogy történt. Orbán azt mondta, hogy az MSZP jó állapotban vette át az országot és ez el is bír ilyen terhet, feltéve ha HELYES Gazdaságpolitikát folytat az MSZP. Akkor az MSZP gúnyosan helyretette Orbánt, hogy már miért ne csinálná jól az MSZP, mit gondol ez a lökött Orbán. Amikor kiderült, hogy mégse jó gazdaságpolitkát folytat, akkor a Fidesz (is) figyelmeztette az MSZP-t. De ekkor dübörgött a pannon puma és Orbánt lekeverték. Szóval ez a 100 napos program teljes története, de ma már csak azt idézik, hogy a Fidesz is megszavazta, vagyis minimum tettestárs. Lehetett volna jól is csinálni, de az MSZP elkúrta. A Fidesz nélkül.

2010.05.26. 22:52:08

@Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait?: tényleg nagyon fajin! Jó arc ez az ember, és egyedüli hiteles. Ja, egyébként földim!;)

@Ordnassac: tudod, madarat tolláról, embert pártársairól...illetve sok lúd (liba) disznót győz...:/ Egyébként egyetértek Veled. e a hülye az hülye, sok szépíteni nem lehet...

hoplita 2010.05.26. 22:56:21

@Letícia:
Úristen az égben...!
Nahát...!!!!

Ugyan, ne fárassz már, főleg ezzel a stop nevű izével...oldallal.
Mert roberta nem roberta..?
Én nem igazán értek hozzá, de amikor papást-mamást jáccik, akkor ő mi szokott lenni...?
Amúgy tudom, ő borzasztónagyművész úr..:))

Egyébként meg a múltkor, amikor Zagyva magánszámáról volt szó nem szóltam hozzá....de annyit megjegyeznék, hogy Gyulát nem szerencsés szemtől-szemben lehülyézni, könnyen következménye lehet a dolognak.
Főleg nem egy olyan bányai-féle kis dagadt nyúlfingnak...Elég, ha Gyula melléüt és még az unokája is bolond lesz.
A hírtévés dolgot meg nem értem....az hogy kerül ide?
Nem mintha a szívünk csücske lenne a kampány óta, de azért még akadnak előttük a sorban..:))

Ordnassac 2010.05.26. 23:01:14

@hoplita: na, ezzel el is magyaráztad, hogy mi a baj Zagyva Gyulával. ;-)

hoplita 2010.05.26. 23:08:19

@Ordnassac:
Na igen, más stílus, hozzá kell szokni.
Nem anyázunk, nem hülyézünk....illetve lehet, de vállalni kell az ódiumát.
Ha 100 évvel ezelőtt lennénk, akkor valamelyik hajnalban meg kellene jelenni a Vérmezőn és lenne mosásra érett szaros gatya.:)
Nem is volt az rossz...

2010.05.26. 23:13:16

@hoplita: semmi közünk ahhoz, hogy Alföldi hogy szerez magának örömet...És ugye most nem gondolod, hogy a zagyva (beszédes név!:DDD) dilihoppjához fog igazodni 386 ember, illetve az egész ország? Alföldi remélem jól beperli DD-t, aki egy olyan öntudatos liba, hogy döbbenet. Fiatalság se okoz ilyen fokú agykasztrációt...

és Vona pont a lényegről marad le?? Direkt csinálja, tematizálja a közvéleményt, Viktorról meg senki sem szól...(hihihihihihi, vitya most megtudja, milyen fletónak lenni..:DDD).

Szóval ennyi ökröt, ennyi sz@rt, amit feldobott ez a magyar zavaros zagy (muhahaha), szégyen. De a víz az úr, és ezt jó, ha ők is tudják.

2010.05.26. 23:17:21

@Ordnassac: ja, de nem érti, azt hiszik ezek a jobbikos imádók, jó kis hecc a parlament. A nemzetszocializmus is így kezdődött, de ilyen zagyvák és imádóik -kevés kivétellel, ami már-már csoda, s nem is értem - , a betűt se ismerik, nemhogy a történelem könyvet...

Megyek is alszom, mert csak felmérgelem magam.

Jócccak!

hoplita 2010.05.26. 23:23:20

@Letícia:
Dilihopp...?
Ha engem valaki nagy nyilvánosság előtt lehülyéz, pofán vágom simán.
Mi ebben az említett dilihopp...?
Tőlem roberta azzal és úgy buzul, ahogy és amikor akar.
De nem akarom én sem a Nemzeti élén látni.
De nem azért, mert homokos, hanem mert nem oda való.
DD-t ne perelje, Novák szórakozott a nevével...a kuruc hívja robertának és ugye Nováknak meg van némi köze az említett oldalhoz.:)))

panelburzsuj 2010.05.26. 23:26:58

@manipul:

(Egyedül mondtam, és tegeződjünk, ha nem jelent nehézséget.)

Egyébként meg van a Fidesznek is nyolc, vagy akár több éve arra, hogy bebizonyítsa: okos dolog volt ez az állampolgárság ezen a módon, ebben az időben, mert az elkúróktól eltérően nemcsak belevágni tud, hanem aztán később is kezében tudja tartani a folyamatok irányítását.

Szóval nyolc év múlva majd egyértelműbb lesz, hogy elkúrásra csakis a retardált szocik képesek-e.

hoplita 2010.05.26. 23:28:31

@Letícia:
Komolyan mondom Letícia, Zagyva többet tud a történelemről, mint te, ebben biztos vagyok....attól függetlenül, hogy nem járt olyan sokat iskolába, mint te.

Szóval a verbális, vagy az esetleges fizikai agresszió a náculás csalhatatlan bizonyítéka...?
Ezt nem gondolod komolyan...
Nincs olyan év, hogy ne kakaskodnának a brit parlamentben....hú, piszkos faszistái..!!!
:DDDD

Szerintem is aluggy egyet.:)

ubul2000 2010.05.26. 23:49:49

@Letícia: Alföldi magánéletéhez senkinek semmi köze, de ha ez a defektes magánélet rányomja bélyegét az által irányított intézmény "művészi" színvonalára, akkor az már közügy.

mizrolist 2010.05.27. 01:15:49

@hoplita: az a probléma, hogy a képviselők közszereplők, épp ezért nagyobb tűréshatárral kéne bírniuk - és ebbe a Zagyva-féle reakciók nem férnek bele.

Narancshámozó 2010.05.27. 01:17:48

Más. Nekem a következő jutott eszembe.

A rakoncátlankodó parlamenti ötös (pusztai ötös) szájába kellene egy olyan fék (zabla), amivel adott esetben még irányítható marad az összes fékevesztett párt (paripa). Ilyen „zabla” lehetne például a továbbfejlesztett népszavazás intézménye, a megerősödő civil kontroll vagy az átdolgozott lobbitörvény pozitív hatása.

radala 2010.05.27. 08:52:52

@lüke: Mit mondott?
@hoplita: Ja az MG támogatottsága megdöbbentő, mindig is az volt. Hihetetlen érdekes, hogy a Jobbik legcsúnyább arca messze népszerűbb a jobbiknál és ez mindig így volt.
Nem is értem ezt a 25 %-ot. Én csinálnék egy Gárdát, ami ezt a 25 %-ot likvidálná:-)
Mi a franc szükség van a világon egy párt által fönntartott erőszakszervezetre.
OK a csendőrség lehet OK. De a Gárda az egészen fölháborító. Lehet, hogy hülye vagyok, de nem látom a különbséget a Munkásőrség és a Gárda között.
@Ordnassac: Ez hülyeség a Nézőpont nem volt semmivel pontatlanabb, mint bárki más (nézd meg az index összegzését.)
Nem mellesleg ma volt Hahn Endre / Szomszéd Orsolya a rádióban. Nagyon szomorú volt, mintha az egyetemi tanár és a nem túl fölkészült diák beszélt volna. Nem is annyira azért, mert Hahn volt nagyon alapos, hanem Szomszéd volt irtózat.
No de mindegy, szerintem, nem a méréseik szarok, hanem interpretáció szokott hiányos lenni.
Egy biztos, nagyon örülök, hogy nem szavaztam olyanokkal együtt, akik hülyék:-). Nagyon nehezen értem meg a Nem-et. A tartózkodást meg tudom érteni, azt is ha valakinek fenntartásai vannak az üggyel kapcsolatban, de egy kategorikus nem az teljesen embertelen. Olyan ez, mint a holokauszt tagadás:-)

2010.05.27. 09:38:42

@hoplita: szerintem egy villanyszerelői absztraháló képessége történelemből annyira tud többet nálam, hogy az összes demagóg dilis téveszmét magáévá teszi, amiről én tudom, hogy téveszme. Az emberi intellektus egyébként belül kezdődik, azaz nem szól be senkinek se, főleg nem, amikor közvetítik. Van benne alázat és bölcsesség, mert a jólneveltség nem annak érdem, akinek adják, hanem aki adja...Nekem Te ne magyarázd a bizonyítványt, Mefisztó, Lucifer is "azért, mert" lett gonosz, van rá indok. Te attól még gonosz és kártékony, bármennyire is van magyarázata rá. Ez illik a Jobbikra is dettó, mint a barna inges nácikra. Itt turulos, árpádsávos fekete mellényes félművelt, agressziójukat levezetni, összefüggéseket meglátni nem bíró és akaró emberek hordáról van szó, akik öltönyben Robin Hoodos játékot játszanak. Pintér remélem jól elkalapálja őket, freud szólt belőle akkor, amikor azt mondta, 2006-os rendőri intézkedések teljesen okésok voltak.

Itt sokan járnak látom a Nemzetibe - bár nem látszik rajtuk - , hogy Alföldiről m,eg tudják állapítani, hova való és mit csinál. Egy fiatalon sikeres embert ugatják az irigyei, és ott támadják, amiben védtelen. Megjegyzem, hogy nem hiszem, hogy bölcs volt magát kitenni ennek egyébként, pl. Balikónak a beszólása után már pereltem volna a helyében és mentem volna külföldre karriert csinálni. Erősen gondolkodnék, hogy lemondok, míg újabb támadásoknak lesz kitéve.

2010.05.27. 09:43:15

@Letícia: ja, természetese Alföldi helyében gondolkodnék, hogy lemondjak.

wip 2010.05.27. 15:51:19

Ha már a Jobbik annyit beszél zsidó összeesküvésről, halkan kérdezem, és mi a helyzet a roma összeesküvéssel?Adva van egy pár roma származású vki, akkor lehet a romákat előtérbe helyezni, afféle fordított numerus clasust csinálni?Csak foglalkozásokat említve, politikusok, brókerek, ügyészek, bírók,stb.Ezt szabad?

wip 2010.05.27. 16:03:30

Trianonról beszélve, nem véletlenül nem ismeri el a kábítószergyártó terroristák országa, Koszovó függetlenségét sem Románia, sem Csehország, sem Szlovákia. Félnek?Itt egyértelmű a nyugati hatalmak felelőssége,és az a szép,hogy ők/Franciao., Anglia/már el is felejtették. Kérdezem én, Franciaország elfelejtené, ha Elzász-L.a németeké, Normandia a briteké, Dél-Franciao.meg a spanyoloké lett volna? Memento 1920.június 4!

manipul 2010.05.27. 16:59:18

@panelburzsuj:
Rendben Szia!
Én a 100 napos program történetét adtam elő, mert több helyen látom, hogy kezd előkerülni a manipuláltan rövidített változat. A kettős állampolgárság ügye teljesen egyszerű, kérhető, adható. Semmiféle kényszer nincs benne. Nem is értem az ekörüli luftballonhámozást. Annyira egyszerű, hogy a szocik is megszavazták. Ha bárkinek a cirkuszától tennénk függővé hogy adjuk-e vagy sem, akkor állandóan lenne cirkusz.

Jácint 76 2010.05.27. 20:46:23

Elgondolkodtató amiről a szerző ír.
Az élet nagy igazságai közé tartozik, hogy az emberek arról szeretnek beszélni amiről nem ildomos vagy egyszerűen tilos.

Pár napig nem volt alkalmam híreket olvasni így ma értesültem a szombati beavatási happeningről. Orbán kommunikációs guruja talán a mindent a néptől, mindent a néppel szlogent tűzte a zászlóra. Így erről írni Gábor több mint tiszteletlenség. :-)
Jut eszembe az Árpádház óta divat hazánkban az utódlásról nem beszélni mert jön a vakítás mint humánus utódűző terápia. A sikerességét a történelem nem támasztotta alá, ez viszont már keveseket érdekel.

Számomra a FIDESZ-ben éppen az egyarcúság jelenti - a sok közül - a legnagyobb problémát. Talán Navracsics - aki Gyurcsány levadászásával nyert leginkább főúri helyet - alkalmas lehet a váltásra, de benne van a pakliban a bűnbak szerep is. Gyanítom Orbán ezt náluk sokkal jobban tudja.

pakesz (törölt) 2010.05.28. 03:13:33

Pokorny Jajj Apukam Ugynok Volt Zoltan mar elszenvedte egyszer hogy a mini-Duce -vel szembement
volt meg utana is affer a zingyenes tankonyvekkel

van masnak is gogyija na, de Orban Aki Kipofazik Feldobjuk Viktor az elintezi secc pecc :)

panelburzsuj 2010.05.29. 17:14:07

@radala:

(Na mingyá panelburzsuj lesz az egyedüli utolsó kommentelő ... :)

"Lehet, hogy hülye vagyok, de nem látom a különbséget a Munkásőrség és a Gárda között."

Hát ... Mit kerülgessem, elejtegetsz néha "érdekes" dolgokat.

De ez a mondatod sokat elfedtet belőlük.
süti beállítások módosítása