Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
13:00

Április 25-én került sor a parlamenti választás második fordulójára, május 14-én alakult meg a parlament, és holnap, május 29-én leteheti az esküt a rendszerváltozás utáni kilencedik (Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, Gyurcsány, Bajnai, Orbán) kormány. Ha jól számolom, minden idők leggyorsabb kormányalakításának lehetünk a tanúi: a mostani győzteseknek még a legitimációs problémák miatt kapkodó Medgyessy-kormánynál is sikerül pár nappal hamarabb a bársonyszékekbe átülniük. Szombattól valóban új időszámítás kezdődik: véget érhet a „hárítás” korszaka, mostantól már mindenki a kormányra kerülőktől várja a cselekvést és a világos beszédet. A parlament az elmúlt két hétben sem tétlenkedett, érdemes összefoglalni talán, hogy eddig mire jutottak.

(Fotó: Index)

Többször írtam már arról, hogy ismét érdemes figyelni a parlamenti vitákat, mert az elmúlt ciklusokat jellemző unalmas, kiszámítható, szinte tétnélküli működés után ezúttal számos váratlan, figyelemre méltó esemény történt. Szerencsére a sajtó egy része is kapcsolt, az Indexen például Király András jóvoltából - hosszú idő után ismét - színvonalas parlamenti elemzéseket lehet olvasni. Ha (egyre többen) figyelünk, talán a parlamenti képviselőknek is fontosabbá válik a felkészülés, a jelenlét és a szereplés, mert érzik, hogy tétje van annak, ami a házban történik.

A parlament eddig kilenc irományt fogadott el, ebből négy törvénymódosítás – azon belül egy alkotmánymódosítás – volt. Kifejezetten érdekes, hogy egyelőre nem akadt olyan javaslat, amely a kormány-ellenzék törésvonal mentén osztotta volna meg a törvényhozást, sőt, a még tárgyalás alatt lévő ügyek többségében is ugyanez a helyzet.

Az első három érdemi döntés az új kormányzati szerkezet miatt volt lényeges. Az alkotmánymódosítást a Fidesz-KDNP pároson kívül a Jobbik is megszavazta (valamint egy LMP-s képviselő), az MSZP többsége tartózkodott, kisebbsége az LMP mellett nemmel szavazott. Feltűnő, hogy az 59 fős MSZP frakcióból 20-an távol maradtak a szavazástól (köztük a jelen lévő, de nem szavazó Mesterházy Attila).

A minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítása kapcsán külön kellett szavazni a kétharmados és a feles többséget igénylő részekről. Előbbi esetében újra a Fidesz, a KDNP és a Jobbik többsége szavazott igennel, míg az MSZP és az LMP tartózkodott. Érdekesség, hogy a Jobbik 7 képviselője a nem gombot nyomta meg, továbbá, hogy itt is akadt 21 nem szavazó szocialista. Az egyszerű többséget igénylő részeknél hasonló arányokat látunk, annyi különbséggel, hogy egy fideszes, Demeter Ervin tartózkodott; a Jobbiknál itt 44:2 volt az igenek és a nemek aránya; továbbá az MSZP szavazásban részt vevő tagjai itt nem a tartózkodást, hanem a nemmel szavazást választották.

A harmadik törvényjavaslatnál (A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról) szintén elkülönülnek a kétharmados és a feles részek, de mindkettőnél hasonlóak az arányok. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik támogatta, az MSZP és az LMP ellenezte, miközben 20 szocialista továbbra sem vett részt a szavazásban. Az egyszerű többséget igénylő részeknél akadt egy-egy szocialista (Kiss Péter) és LMP-s (Kaufer Virág), aki igennel szavazott.

A negyedik elfogadott törvényjavaslat egyértelműen a legnagyobb hatású: az állampolgársági törvény módosítása. A szavazás adatai széles körben ismertek: három szocialista nem és öt (szocialista és LMP-s) tartózkodás mellett a parlament nagy többséggel támogatta a javaslatot. A voksolásról 21 MSZP-s ezúttal is hiányzott.

Az első négy törvény elfogadásából messzemenő következtetéseket természetesen nem érdemes levonni, annál is inkább, mert a megosztóbb ügyek zárószavazásai csak most jönnek. A már parlament előtt lévő javaslatok közül első helyen ilyen lehet a holnapi szavazás a kormányprogramról. Kíváncsian várom, hogy vajon a Jobbik – az 1998-as MIÉP-hez hasonlóan – támogatja-e a programot és a kormányfő személyét, illetve a másik két ellenzéki pártban lesznek-e nagy számban tartózkodók vagy távol maradók (ne feledjük, 2004-ben a Fidesz egységesen nem vett részt a szavazásban, ahogy tavaly sem a Bajnait megválasztó konstruktív bizalmatlansági indítványnál – viszont 2006-ban szavazott, természetesen nemmel). 1998-ban egyébként a független Kupa Mihály is támogatta a kormány megalakulását, miközben az MSZP és az SZDSZ frakciójában is akadtak tartózkodók - többek között a ma már a Fideszben politizáló Bencsik János.

Aztán jönnek az izgalmasabb törvényjavaslatok: többek között a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény, amelynek már a részletes vitára bocsátását is ellenezte 36 MSZP-s és 7 LMP-s, miközben a Jobbik itt is igennel szavazott. Továbbá az önkormányzati választási rendszer átalakítása, amelynek részletes vitára bocsátásánál egyedül az LMP szavazott nemmel. A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénynél az első szavazásnál mindenki igent mondott, de a felszólalásokból tudható, hogy a végszavazásnál biztosan lesznek elutasító frakciók. Az úgynevezett „három csapásról” szóló javaslatnál, azaz a büntető törvénykönyv módosításánál (benne többek között a kommunizmus bűneinek nyilvános tagadását is szankcionáló paragrafussal) a részletes vitára bocsátást az MSZP és az LMP szinte (ismét Kiss Péter kivételével) egyöntetűen ellenezte, a Jobbik támogatta.

Ennyi példa arra már elegendő, hogy lássuk: a szavazásoknál eddig a Jobbik - kétségtelenül feltűnő felszólalások mellett - egyértelműen a kormánypártokkal tartott, míg a két másik ellenzéki párt több esetben is nemmel voksolt; igaz, arra is volt már példa, hogy támogatták a leendő kormányoldal indítványait. Meglepő – bár a párt válságos helyzetében érthető - az MSZP fegyelmezetlensége, hasonló, bár arányaiban csekélyebb, távolmaradásokat korábban a két elvesztett választás után a Fidesznél is láthattunk. A független Molnár Oszkár egyelőre alig használhatta a szavazógombjait, az edelényi polgármester esetében azonban az árvíz erős magyarázó tényező.

Téma
MSZP
Jobbik
LMP
i
n
t
nsz
d
i
n
t
nsz
d
i
n
t
nsz
d
 
-
4
35
20
E
44
-
-
3
T
1
12
-
3
E
-
-
38
21
E
39
7
-
1
T
-
-
12
4
E
-
38
-
21
E
44
2
-
1
T
-
-
12
4
E
-
38
1
20
E
47
-
-
-
T
-
13
-
3
E
1
37
1
20
E
47
-
-
-
T
1
12
-
3
E
 
32
3
3
21
T
43
-
-
4
T
11
-
2
3
T

(i – igen, n – nem, t – tartózkodás, nsz – nem szavazott, d – frakció döntése, E- ellenzi, T - támogatja)

x x x

Holnap a kormányalakítási folyamatot (Orbán Viktor válaszát a kormányprogram vitájában elhangzottakra, a szavazást és az azt követő eskütételt) a Magyar Televízió előben közvetíti, miközben - Süveges Gergő műsorvezetése mellett - Giró-Szász Andrással néha mi is megszólalunk majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr692037838

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Trianon - 90 2010.05.31. 15:35:11

WAU_tab('hh41mnr9rtch', 'left-lower') Közeleg a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója. Ebben a bejegyzésben - az időmhöz és energiámhoz mérten - igyekszem az évforduló fontosabb vonatkozásait, eseményeit, történéseit követni, elemezni......

Trackback: Így fogja ki a Fidesz a Jobbik vitorlájából a szelet 2010.05.28. 18:39:06

Ha sikerrel jár a Fidesz, már senkit nem fog érdekelni, hogy a Jobbik gárdamellényben villog és kakastollas csendőrséget követel. Egyre kevesebb kártya marad a párt kezében. (Fotó: Pelsőczy Csaba/fidesz.hu) Tegnap az Országgyűlés megszavazta a kett...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fillérbaszó vadász 2010.05.28. 13:14:23

"(Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, Gyurcsány, Bajnai, Orbán)"

Kedves Török Gábor!
Gyurcsány olyan fontos ember hogy kétszer kellett leírni a nevét?
:)

fillérbaszó vadász 2010.05.28. 13:15:13

Ja hülye vagyok.
El sem olvastam a szövegkörnyezetet.
Így már rendben van.

OkoskaTo:rp 2010.05.28. 13:17:16

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): Feltételezem, azért, mert két Gyurcsány-kormány volt.

panelburzsuj 2010.05.28. 13:32:52

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP):

Ez a magyar kétszerkettő szimbolikája: két Gyurcsány két Orbánnal körbefonva ...

Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait? (tö 2010.05.28. 13:34:08

olvasom az mszp-sek (vagy huszan) rendszeresen távolmaradtak a szavazásoktól. szerintem nem is hiányoztak senkinek. :)

gitáros 2010.05.28. 13:34:48

Azért az kurva jó lenne, ha - épp a megosztottság miatt - kivételesen nagyjából aszerint szavaznának a t. ellenzéki képviselők, hogy értelmesnek tartanak-e egy kormánypárti indítványt avagy nem. Mert ugye ha izomból mindent leszavaznak, ami a kormányoldalról jön, máris kész az ostoba verdikt, hogy pl. "összefogott a jobbik meg az mszp, fúúúj".

gitáros 2010.05.28. 13:37:45

@Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait?:
Apropó, az ÁP-törvény ügyében az emeszpések nagyjából elmehetnek a picsába. (Mondom ezt vérliberálisateistazsidócigányoligarcha létemre.)
Mert az rendben van, hogy valakinek az a véleménye, hogy nem, és így szavaz. De hogy inkább elsunnyog, csak hogy ne kelljen azt a kurva gombot megnyomni...

Teker 2010.05.28. 13:38:57

@Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait?: kérdés, hogy akkor minek is vannak az épületben? ennyire jó a büfé?

zeregély 2010.05.28. 13:39:08

ez a sok hivatkozás széttöri a cikket

Ordnassac 2010.05.28. 13:44:20

@gitáros: kérdés, hogy a Fidesz mit fog csinálni az ellenzéki javaslatokkal?

Eljátssza azt, mint az MSZP (csípőből szinte mindenre nem és már a bizottságban elhasaltatják őket) vagy a nemzeti együttműködés keretében azért több fontosat átvesz-e. Ezt is érdekes lesz figyelni.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.28. 13:44:44

Nekem összességében tetszett az országgyűlés eddig tevékenysége, bár az igaz, hogy szeretnék sokkal sokkal több konkrétumot hallani - már csak azért is, mert elvileg ugye a Fidesz évek óta ugrásra készen állt a kormányzásra és ehhez képest eddig csak a nagy szavak hangoztatását tapasztalhatta az egyszeri választópolgár.

deku82 2010.05.28. 13:47:22

Már azon voltam, hogy kimegyek holnap a Kossuth térre.
De akkor hogyan nézlek titeket a TV-ben? :S

Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait? (tö 2010.05.28. 13:48:07

@gitáros: persze, mert annyi gerincük sincs, hogy nagyjából kimondják, nem értenek egye az Áp. törvénnyel, hanem helyette be se tolják a pofájukat(vagy lendvai esetében mily érdekes pont a szavazás pillanatában érkezett meg)
@Teker: egyszerű, hogy élősködjenek

hoplita 2010.05.28. 13:52:54

Gondolom, hogy azért velem együtt te sem aggódsz afelől Gábor, hogy az ilyen látszólagos és átmeneti, ad hoc együttműködés miatt esetlegesen elmaradnak a későbbi, élvezetes Jobbik-Fidesz csörték...?
:)

panelburzsuj 2010.05.28. 13:54:44

@Ordnassac:

Megszavazták már ezt nemzeti wikizmust? :)

bigapples 2010.05.28. 14:03:41

Érdekes látni a közvélemény kutatási adatokat. A Fidesz jobban áll, mint valaha, a jobbik is megelőzi szocikat, akik tovább gyengültek. A Nézőpont szerint az LMP lassan előzési helyzetbe kerül a szocik gyengülése miatt lol. Persze a Medián megint alacsonyabban méri az LMP-t, mint a Nézőpont, de a többi párt esetében azonos a 2 mérés által kirajzolt trend. MSZP szerintem már a szétesés határán van, nem várhatjuk el tőlük, hogy rendezett erőként szerepeljenek a parlamentben.

Más.
www.bumm.sk/42451/a-hzds-a-parlamenti-kuszob-alatt-a-polis-szerint.html

"A HZDS nem kerülne be a törvényhozásba a Polis felmérése szerint, míg Ján Slota SNS-e csak egy hajszállal lépné túl az öt százalékos küszöböt. Az MKP 5,1, a Híd pedig 5,4 százalékon áll."

Ha ez igaz, a KÁ törvény körüli cirkusz elég lehet, hogy elszívja Slotáéktól a Smer-hez a szavazók egy részét. Ha Fico mindkét koalíciós pártja kiesne, ez biztosan meghozná a kormányváltást Szlovákiában.

fillérbaszó vadász 2010.05.28. 14:04:35

@panelburzsuj: Jah. De Gyurci Fercinek van testőrsége, Balról MeggyPeti,, jobbról Bajnai. ;)

fillérbaszó vadász 2010.05.28. 14:06:55

@Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait?: Elfoglalt emberek, ügyet intéznek. Az elmúlt 8 év korrupciós ügyeit kell rendezni, iratmegsemmisítés miegymás.

Kopi3.14 2010.05.28. 14:14:13

@hoplita: szerintem max verbálisan lesz jobbikpattogás, ténylegesen nem.

Szelki Lata 2010.05.28. 14:14:49

@Bukowszky: Egyenlőre még meg sem alakult az új kormány. Türelem, kicsi csíra.
Kell is a türelem, mert nem 3 nap lesz helyrehozni 40+12 év szoci kormányzását. A semlegesség jegyében adjál a Fidesznek 40+12-4=48 év türelmi időt, és utána nyisd ki a szád.
Ugyanez vonatkozik minden ballib bértrollra.

panelburzsuj 2010.05.28. 14:17:51

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP):

Naná! A szoft burok a kemény mag körül ... :)

(Játékrontás következik:

Nehezen tudom elképzelni, hogy Magyarország még további sok évre menően berendezkedjen arra a vicsorgó szembenállásra, ami a "magyar kétszerkettő" szimbolikus közepén, a Gyurcsány váltja Gyurcsányt 2006-os évben volt a legszikrázóbb. A mostani fülkeforradalmi lendület hamar el fog laposodni, és az orbáni varázs megkopása után inkább számítok egy-két nagykoalíciós/szakértői kormányra, mint további radikalizálódásra. Mert Európa látszólag ugyan messze van, meg tutyimutyinak is tűnik, de ha még látványosabbá válik az "öreg kontinens" gazdasági totyorgása, akkor azért ki fog derülni, hogy Európában is vannak azért komoly tőkésérdekek, nemcsak Ázsiában meg az Újvilágban. Azaz: az eltotykosodott Európa gatyába rázása nemcsak "belső elégedetlenségekbe" torkollhat, hanem "külsőbe" (összeurópaiba) is.)

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.05.28. 14:22:33

@hoplita: Inkább az utóbbi fél év egymás elleni dumái voltak részükről látszólagosak... én még mindig attól tartok, hogy maradnak szövetségesek, ahogy kezdettől voltak.

kamarti 2010.05.28. 14:46:03

@Szelki Lata: huh, ezzel a számítással még nem találkoztam, eléggé mellbevágó, h egyes OV-fanok már nem csak az én, de még a gyerekeim idejét is szeretnék kitölteni.
és közben mindenki más kussoljon.
gondolom, ezt is a "demokrácia győzelme" (vagy hogy is mondta Sólyom?) nevében...

azt, ami most kirajzolódni látszik, hidd el, azoknak a legnehezebb megemészteni, akik már éltek az átkosban fiatalként, tehát van összehasonlítási alapjuk (viszont ez a húsz év épp megfelelő időtartam, hogy legyen már legalább 1 olyan generáció, aminek halvány segéd fogalma sincs se arról, se OV-ék elmúlt 20 évének egészéről). És ez a kellemetlen szájíz teljesen független attól, hogy még a valamennyire központosított hatalmat, a "vaskezet" se bánnám, ha nem ugatnak bele a magánéletembe (vallástól a családig), és most azonnal _hozzáfognak_ rendbe tenni a gazdaságot, ahogy ígérték. (és akkor tőlem akár még cinikusak és pökhendiek is lehetnek, ahogy eddig).

amúgy a szoci sunnyogás nekem sem tetszik, de nem ők az elsők, akik max fizetést felvenni járnak be a parlamentbe - igaz, a jelenlegi kormányzópárt a kivonulást is fegyelmezettebben csinálta...

kamarti 2010.05.28. 14:54:19

@panelburzsuj: OV egész politikája, bázisképzése, kommunikációja arra épül, hogy mindig legyen egy ellenség, aki ellen összefoghatnak a hívek. Ez, gondolom, a személyiségéből is fakadhat, de annyi biztos, h nagyon egyszerű, zsigeri emberi tulajdonságokra, személyiségjegyekre, pszichológiai alaptételekre alapoz ez a stratégia. Ennek mentén építette ki és tartja össze a hívek bázisát.
Dehát kétharmados felhatalmazás ide, isteni jóváhagyás oda, kelleni fog az "ördög" a zembereknek. Mondjuk így, h a Jobbik velük szavaz, a gárdisták elmennek polgárőrnek, az mszp meg gyakorlatilag nincs, egyelőre elég nehéz a helyzet ilyen szempontból, Bár a másik cezarománias (Slota) eddig elég jól funkcionál ebben a szerepben.

fillérbaszó vadász 2010.05.28. 14:54:52

@Szelki Lata: A Fidesznek történelmi lehetőség van a kezében, mert az MSZP-t most tönkre tudja vágni. Nincs más dolguk mint kideríteni a sok mocskos ügyet, a btk-ban szigorítani a fehérgalléros bűnözés büntetési tételeit, és akkor a posztkomcsi kishal szája megered, vádalku keretében, és akkor a posztkomcsi nagyhal meg nézegethet a kancigányok között a sitten. Ha a fidesz ügyes akkor az MSZP pénzeszsákaival kezdi. Leisztinger, Puch, Kapolyi, VEres, Gyurcsány. Ha az MSZP pénzügyi maffiája megvan lehet folytatni. Ezért kaptak 2/3-adott bassza meg.
Ha viszont 3-ad 4-ed rangú kishalak tyúkpereit indítja a fideszes igazságszolgáltatás meg az ügyészség, akkor hamar elolvad az amúgy sem erős bizalom a fidesszel szemben.

Ordnassac 2010.05.28. 14:57:24

@bigapples: egy ötpárti koalíció nem tudom mennyire lehet amúgy hatékony.

@panelburzsuj: holnapra szerintem az is meglesz. ;-)

ssi 2010.05.28. 15:04:47

"véget érhet a „hárítás” korszaka, mostantól "

szerintem nem,
mert a Fidesz mindig taktikus volt céljaik elérésében:
1. elhitetni, hogy mindenben jobbak (ellentétesek) a 6-7-8. kormánynál
2. ÖV és a következő PV megnyerése is

Születhetett-e háttér alku a Jobbikkal?

LMP- tanul, de kiszámítható lesz
MSZP - tanul-e? kiszámítható lesz-e?

"megszorítások" szó kerülése
2. ÖV és a következő PV megnyerése, támogatottság megtartása: hatásos témák előbb és hatásosan, viszont a kellemetlenek sajátos tálalására, időzítésére számítok

Jobbik: ha ilyen marad, lehet, hogy háttér alku van a kormánnyal
LMP: tanulnak, de kiszámíthatóak lesznek
MSZP: az egységes tartózkodás+indoklás és a Fidesz logika felderítése segítene nekik

panelburzsuj 2010.05.28. 15:08:54

@kamarti:

Töke televan a magyar nemzetnek a terméketlen acsargásból.

Egy Slotából nem lehet évekre összmagyar rémet csinálni - pár hétre szól az izgalmi szavatossága, és közbe lehet máris törni a Szíjjártó típusú médiakobakokat az újabb "nyájkovácsoló" farkason.

Kis lovesz - kis fidesz. Innentől ez lesz a domináns játék Magyaroszzágon.

panelburzsuj 2010.05.28. 15:11:54

@panelburzsuj:

Pontosítok:

Kis lovesz - kis fidesz. Nagy lovesz - nagy FIDESZ.

A többi körítés meg desszert.

panelburzsuj 2010.05.28. 15:31:17

@Ordnassac:

Majd a körmöm lerágom izgalmamban ...

(Te tudod, hogy nem neked szól. Azért írom neked. :)

Ordnassac 2010.05.28. 15:32:30

@panelburzsuj: :-)

Miért? Lehet, hogy Daher Pierre-t hozzák be és akkor máris érdekesebb lesz a dolog. ;-)

Lémusz 2010.05.28. 15:35:58

@Bukowszky: Sajnos néhányan eléggé ingerülten válaszoltak a konkrétumok iránti igényedre, de bizonyos szempontból velük értek egyet.
1. A választási kampányból ugyanúgy hiányoztak ezek, mert ez ma Magyarországon nem divat.
2. Az előző választások után bebizonyosodott, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció meghamisította az államháztartási adatokat, és mivel állami cégnél dolgozok, tudom, hogy ez most sincs másképp. Ezért nincs meg az alap egy új gazdasági terv készítéséhez.
3. A FIDESZ most a választások után is-nem úgy mint anno a Gyurcsány kormány- ugyanazokat a gazdaságpolitikai célokat hangoztatja, mint eddig.
4. Ennyi idő alatt egy nagyobb vállalat sem tud éves üzleti tervet kidolgozni.
Ezért amíg a a főbb gazdaságpolitikai célkitűzéseikkel nem mennek szembe, én megadom az új kormánynak a bizalmat.

hoplita 2010.05.28. 15:40:11

@Kopi3.14:
Én sem nyíltszíni tömegmészárlásra gondolta, ha nem lett volna egyértelmű.:)

@bm613:
Nos, én csak a magam és szűkebb környezetem nevében beszélhetek.
Nem felhőtlen a viszonyunk, finoman szólva.
Sőt, esetenként kimondottan ellenséges....a fideszes lejáratósdi a kampányban nincs elfelejtve, a számla be lesz nyújtva.

winston01 2010.05.28. 15:42:36

Csak nálam nem működnek az OGY honlapjára mutató linkek?

Ordnassac 2010.05.28. 15:49:29

@winston01: időnként előfordul, viszonylag gyorsan javítani szokták.

Ordnassac 2010.05.28. 15:56:35

OFF:

Franciaország rendez(het)i a 2016-os labdarúgó Eb-t.

ON

kamarti 2010.05.28. 16:00:41

@panelburzsuj: "Töke televan a magyar nemzetnek a terméketlen acsargásból."
hát ebben nem vagyok biztos, lásd a minden fórumon előbb-utóbb megjelenő "lehet kussolni, el lehet húzni" stb. jellegű megnyilvánulásokra a hívek részéről (még kritizálni se kell, elég egyet nem érteni, netán ártatlanul kérdezni)

azon kívül az ellenségképzés jól bevált közösségkovácsoló erő, elég megnézni a történelmet, vagy a magyar belpolitikát, és egyesek szerint mi magyarok (az irígység, a frusztráltság stb. miatt) különösen alkalmasak vagyunk(az más kérdés, h előbb-utóbb ki szokott derülni, hogy nem, vagy nem csak a "közös ellenségről" volt szó, hanem a hatalom megszerzéséről/megtartásáról, egyéni politikai ambíciókról vagy hagymázas elmebetegségről. de azt _közben_ nehezebb levenni, mint utólag)

Jester 2010.05.28. 16:03:22

Nem mintha sokat változtatna, de Vona Gábor sem volt jelen az ÁP szavazásnál..

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.05.28. 16:50:59

vajon tudják-e a mi minisztereink, hogy a miniszter szójelentése mi is?

flippant 2010.05.28. 16:57:54

Vitya most még nagymenő a populista szavazásaival ami nem a pénzről s nem az effektív gazdaságról szól. Majd arra leszek kíváncsi, hogy milyen arcot fog vágni az első kamattörlesztéskor vagy mikor Misitől megtudja a tényleges deficit nagyságát. Hogyan fogja kivédeni a forint elleni spekulációs támadásokat amit a ripacsnak is csak vért izzadva sikerült. Pedig Feri puszipajtás volt a Birodalommal. S ha Vitya nagyon pattog akkor az is elég lesz, hogy egy londoni bróker csak elfingja magát és máris 300 Forintért fog tombolni 1 eujo

szbubu 2010.05.28. 17:22:33

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP):

Egy valamit tennék hozzá a fehérgalléros bűnözés büntetési tételeinek szigorításához, miszerint

Btk. 2. § A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban levő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni; egyébként az új büntető törvénynek nincs visszaható ereje.

Ennek a módosítása pedig már alkotmányellenes lenne.

Szelki Lata 2010.05.28. 17:41:40

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP):
Teljesen egyetértek, csak annyit tennék hozzá, hogy nem olyan egyszerű a nagyhalakkal kezdeni, amíg azok körbe vannak bástyázva kishalakkal.
Gondolom sakkoztál már. Ott sem lehet nekirontani a királynak egyből, sajnos kemény munkával le kell bontani először a parasztokat, utána a tiszteket.
Másik hasonlat egy erős szövet (networking). Amíg minden szál a helyén van és kapaszkodik a másikba, addig egymást és az egész szövetet nagyon megerősítik. De ha itt-ott felvágja az ember, kihúz egy-egy lazább szálat, azzal az egész szövet meglazul és könnyebben szakad.

Szelki Lata 2010.05.28. 17:52:34

@kamarti: Természetesen nem gondoltam, hogy most 48 évre be kellene betonozni bárkit is, de a meg sem alakult kormány szapulása az meg erősen a másik véglet. Talán végletesebb, mint az én számításom.

Akinek van egy csöpp esze nyugodtan végiggondolhatja, hogy mennyi időre is lehet szükség ahhoz, hogy ott tartsunk, mint 2002-ben. Nem -2 nap, az biztos.

Nem akarok nagyon demagóg lenni, de azért képzeljük már el, hogy van egy szép házikónk, autónk, telkünk, biztos állásunk és kiszámítható életünk. Erre jön egy új családfő, és eladja minden ingatlanunkat és ingóságunkat, majd visszabérli, a pénznek a seggére csap, és még óriási kölcsönöket is vesz fel, és azokat is eltünteti. De ezzel nem állt meg a hasonlat, mert úgy folytatódik, hogy hívta a haverjait, és azok is ugyanezt csinálták a környéken. A régiót lezülleszti, a munkahelyedet bezárják.
Aztán visszajöhetsz te, és konstatálhatod, hogy se vagyonod se jövedelmed, ellenben van nagy adag kötelezettségvállalásod.
És ezek után ez a tróger korábbi családfő még minden nap cinikusan be is kiabál hozzád, hogy mi lesz már? Hogy vagyunk, hogy vagyunk?

Várúr 2010.05.28. 18:05:38

@Szelki Lata:
Kösz, rosszul, pláne, hogy még mindig az említett tróger ordítozását kell hallgatnunk. Bár a kisebb halakat már beakváriumozták.

stanci 2010.05.28. 18:09:27

@kamarti: Nem értem, hogy miért baj, ha a kormány "belenyul" a családok életébe? /Abban igaza van, hogy a valláshoz semmi köze, csupán akkor, ha a vallás akar beleszólni a politikába, vagy esetleges extrém esetekben./
Gondoljuk végig!
A családnak kell lakás, az államnak segítenie kell !
A család tagjait gyógyítani kell, az állam gondoskodjon róla!
A gyerekeknek kell bölcsőde, ovoda, iskola...?az állam feladata erről maga szinten gondoskodni.
Munka kell apának, anyának, ez is az állam feladata.
Meg kell védeni őket a családot, a család tagjait, ez is az állam dolga.
Jól látszik, hogy még sorolhatnám.
Legfontosabb, hogy a családon belüli agressziót is próbálja csökkenteni.
Csak idióták verik pl. az asszonyt, vagy a gyerekeket.
Szerintem az előző országgyűlés azért nem hozott szigorú törvényeket, mert a képviselők nagy része szintén egyet ért egy-egy pofonnal.
Szóval ebbe is szóljon bele az állam.

jeangabin 2010.05.28. 18:11:49

@kamarti: "OV egész politikája, bázisképzése, kommunikációja arra épül, hogy mindig legyen egy ellenség, aki ellen összefoghatnak a hívek."

Megsúgom, nem csak OV. munkássága épül erre, de például az USA-é is, annak összes elnöke ugyanezt teszi és tette...
Nincs tehát egyedül.

Az MSZP stratégiája meg arra épült, hogy rettegjünk a FIDESZ-től és főleg a patás Orbántól, mert ha azok jönnek, akkor fúúú, mi lesz...

Mindenki gyárt ellenségképet, mindenki szed elő mumusokat. Ez korántsem orbáni mágia, üzelem, ez világméretekben, hogy ne mondjam: világhatalmi méretekben is megy.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.28. 18:43:52

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP):

- de mit keres a nevedben az a "HP"?

Közben rájöttem: "Ja hülye vagyok. (...) Így már rendben van."

bioLarzen 2010.05.28. 18:45:27

"Holnap a kormányalakítási folyamatot (Orbán Viktor válaszát a kormányprogram vitájában elhangzottakra, a szavazást és az azt követő eskütételt) a Magyar Televízió előben közvetíti, miközben - Süveges Gergő műsorvezetése mellett - Giró-Szász Andrással néha mi is megszólalunk majd."

Hú, akkor reméljük, hogy megint bekavar a kampánycsend és megismétlitek az első fordulós teljesítményt, az év műsora volt :D

(Bocs, ha más is írta, nem olvasom a kommenteket, de nem bírtam kihagyni...)

bio

gramercy 2010.05.28. 18:54:14

@Szelki Lata:

es aki nem bertollnok, csak szeretne tervezni?

peldaul hogy a masodik felevben x vagy x+y embert foglalkoztasson?

azok is fogjak be a kivancsi pofajukat 48 evig?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.28. 18:57:35

"A negyedik elfogadott törvényjavaslat egyértelműen a legnagyobb hatású: az állampolgársági törvény módosítása.
A szavazás adatai széles körben ismertek:
... A voksolásról 21 MSZP-s MELLET ezúttal V.G. is hiányzott."

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2010.05.26.09:19:04&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=39
"Vona Gábor (Jobbik) Nem szav."

Persze magyar-ázkodni azt lehet, de vajon közülünk hányan engedhetik meg maguknak, hogy munkaidőben, munka helyett rádióinterjút adjanak?!

nyünyüge 2010.05.28. 19:03:23

@török.gábor:
Engem az kezd érdekelni, hogy hogyan és mi alapján fog dönteni - melyik párt irányába fog húzódni - a fiatal szavazók azon része, akik most a fideszre szavaztak, de csalódnak majd az Orbán éra hétköznapjaiban, esetleg valamilyen intézkedés számukra komolyan hátrányos lesz.
Merre mozdulhatnak? Jobbik? LMP?

tepes 2010.05.28. 19:17:33

@Szelki Lata:
Az a helyzet, hogy a családfőt választják. És a mostani azt mondta, hogy én vagyok a megoldás, szavazz rám, de ezen felül semmi érdemit. Aztán most, a győzelem után forradalmi változásról van szó, pedig igazán forradalminak csak a ködösítés mértékét lehet nevezni és úgy gondolom jogos igény, hogy legalább utólag tudjuk, mit is akarnak konkrétan, legalább keretszámokkal.

2010.05.28. 19:20:34

Hmm, nekem az LMP tűnik az egyetlen, valódi ellenzéki pártnak :)
Tiszta Kádár rendszer :)

Szelki Lata 2010.05.28. 19:22:27

@gramercy: Most voltaképpen mi értelme volt a kommentednek? Lehetőségeid:
0. Ha engem kérdezel x+y/2.
1. Hiszel az MSZPnek, és jól átvernek.
2. Hiszel a Fidesznek és reménykedsz. Azért, mert most 4 évig úgyis őket fogod nézni, és így legalább kicsit boldogabb lehetsz. Meg azért, mert ők már egyszer csináltak valamit nem annyira rosszul. És ekkor nem lehet rámfogni az elfogultságot.
3. Hiszel bármelyik másiknak.
4. Egy csomó egyéb alternatíva van, az ország elhagyásától kezdve egy sereg lehetőség, de nem akarlak erre buzdítani. Ellentétben GyF-vel.

Most komolyan, mit vársz erre a kérdésre? Konkrétumokat vársz? Az élet arról szól, hogy figyeled a lehetőségeket és kalkulálsz. Senki nem tud konkrétumokat. Olyanokat, amire Te vársz tényleg senki.
Mi mást tehet az ember, mint, hogy hisz?
Láttuk már, hogy az egy dolog, hogy egy politikus mit mond, az lesz a lényeg amit tesz, meg amit TEHET.
Legnagyobb részt hit a választás, semmi más, ezt logikusan végig lehet gondolni, meg empirikusan is annak, aki csak a saját kárából tanul. Aki meg a saját kárából sem, annak még mindig van hova szavazni.:) Csupa-csupa lehetőség az élet.
De ha már hinni kell mindenképpen, akkor legalább annak higgyen az ember, aki nem annyira cseszte még át. Ennyi racionalitás van az egészben. Tudom, nem sok, de mit lehet tenni? Nincs jobb rendszer, de már dolgozom az AI-n, az majd hátha...

Szelki Lata 2010.05.28. 19:26:21

@tepes: Idén 4-5 %-os hiány, amíg a gazdaság be nem indul, utána 0%. 3-5 % gazdasági növekedés, folyamatos adósság csökkentés. Ennyit elmondtak.

Kormányalakítás előtt, átadás-átvétel előtt, feltáró vizsgálatok előtt még ez is csak ígéret. Mi más lehet?

Komolyan nem tudom, mit akartok itt a még nem regnáló kormány fejére olvasni, de nagyon nem fog menni.

Különben meg zúgolódhattok. Aki nem látja be, hogy nincsenek még válaszok, az nem értelmes, és azzal nem is lehet értelmesen beszélni.
Aki csodát vár, arra ugyanez vonatkozik.

is 2010.05.28. 19:38:53

@Szelki Lata: már eltelt a 48-ból 25 (Horthy+Szálasi)+918 (királyság). még 895 évig jöhet a baloldal :-)

(ilyen hülye számolásokat... te ezt tényleg komolyan leírtad, meg gondolod?)

is 2010.05.28. 19:44:24

@Szelki Lata: "Idén 4-5 %-os hiány, amíg a gazdaság be nem indul, utána 0%. 3-5 % gazdasági növekedés, folyamatos adósság csökkentés. Ennyit elmondtak."

Pontosabban te ennyit értettél meg belőle. A közgazdaságtan (tudomány, a tudás pedig sajnos nem demokratikus) szerint viszont:

- jelenleg hitel nincs a világban, a hiány meg = hitel.
- ha a gazdaságot Matolcsy-féle módon akarják beindítani (keresleti sokk), akkor arra a jelenlegi helyzetben ráugrik a spekulánsok hada, és Görögország lesz.
- emiatt aztán NEM fog beindulni a gazdaság. Matolcsy pedig nem hajlandó mást csinálni, tehát legjobb esetben is csak lassú, kádári haldoklás.
- emiatt minden, ami a gazdaság beindulásától függ, az gyerekmese azoknak a lelkes hallgatóknak, akik nem értik, viszont szívesen szajkózzák, pl. Szelki Lata.

Videofon 2010.05.28. 19:55:53

@Szelki Lata:
Az olyan tehetségtelen politikusok miatt pang továbbra is a gazdaság, mint akik a Fideszben tehetetlenkednek, idétlenkednek hónapok óta. Bármennyire is megeszik a hívők a forradalmi parasztvakítást, a gazdaság ezer év óta a kiszámíthatóság, a tervezhetőség alapján dönt beruházásairól. Ezen az orbáni sámánkodás sem változtat. Ezek a hónapok rengeteget ártanak a gazdaságnak. Amit persze lehet majd a Bajnaiékra, Gyurcsányékra fogni. A hülyék el is fogják hinni.

tepes 2010.05.28. 19:56:36

@Szelki Lata:
Pont az a bajom, hogy be kell látnunk, hogy nincsenek még válaszok ott sem és csak sodródunk tovább.

És nagyon nem igaz, hogy csak hinni kell. Valós programok kellettek volna számokkal, becslésekkel, pályával és a Fidesz a többiekhez képest is alulteljesítette ezt az igényét azoknak akik racionálisan is át szerették volna gondolni, össze szerették volna hasonlítani a gazdaságpolitikai elképzeléseket. Ez egy fontos szempont, ha nem is egyedüli.

6.Lenin 2010.05.28. 20:02:24

@Videofon:

Rosszul olvastad,vagy hallottad,nem hónapok óta,vaze.
Holnaptól lesz csak hivatalban.
Eddig a Bajnai volt a ME.
Még Te hülyézel?

Ez már kezdi súrolni az őrület határát.
Is pajtással együtt.

kamarti 2010.05.28. 20:17:23

@jeangabin: attól még, hogy mindenki lop, nem kell nekem is lopnom, nem igaz? már a kölkömnek is azt mondtam alsóban is, ne takarózzon azzal, hogy a többi is rendetlen az órán, elfelejtette a házit stb. Szóval miben menti fel Orbánt az, hogy mások is ellenségképet gyártanak? (amúgy pedig mi nem vagyunk USA. nagyon nem, semmilyen tekintetben)

6.Lenin 2010.05.28. 20:17:25

Azért azt már én is kezdem hiányolni a fidesz programból,hogy 1 sort sem írnak,mi lesz a sok volt szadeszessel,meg madöfossal.

Szerintem valami ingyen gyógyszert/kezelést már kiírhatnának nekik,kezdenek lassan közveszélyesek lenni.
Jobb lenne megelőzni a bajt.Írok is a Viktornak,gondoljon már ezekre a szerencsétlenekre,lehet,hogy ők is magyarok.

Mondjuk nekem nem hiányoznak,de ha már itt vannak(sajnos)azért illene velük is törődni,lehet,hogy nem kell mindet lecsukni.
Talán volt olyan szerencsétlen is,aki még lopni is hülye volt.
Mondjuk, azért ebben nem vagyok teljesen biztos.

Persze lehet,nincsenek benne a 15 millióban.Akkor bocs.

Videofon 2010.05.28. 20:17:41

@6.Lenin:
Lehet még egy ideig jönni a kampánysemmitmondással, de már nem túl sokáig. Ha megunják a befektetők, lehet újra kuncsorogni a Valutaalapnál.
A gazdaságpolitika nem pénz kérdése. A csontvázkommunikáció a tehetségtelenség, a programtalanság elfedésére szolgál. Egy éve is meghirdethette volna a Fidesz a gazdasági programját, ha lett volna mit. A forradalmi néphülyítésből nem fogunk megélni.

ssi 2010.05.28. 20:21:01

@tepes: @Videofon: @is: @Belpo:
Én nem értem - és Ti?

eddig arról győzködték az embereket, hogy csökkenteni kell a kiadásokat
végül is látva sok mindent, el is lehetett hinni
az új kormány jelenleg ismert ígéretei szerintem szinte mind többletkiadás,
de miből? - mi kerülte el a figyelmemet?

6.Lenin 2010.05.28. 20:23:16

@6.Lenin:

Bocs javítok!

"mi lesz a sok volt szadeszessel,meg madöfossal."

Elírtam.Helyesen...

Mi lesz ezzel a néhány szerencsétlennel...a többi marad.(szerencsére sose volt belőlük sok,sőt a kevés sokk volt).

Még 1x elnézést az elírásért.

kamarti 2010.05.28. 20:23:43

@Szelki Lata: nem tudom, hány éves vagy. de vajon mikor volt utoljára gazdaságilag stabilan ahhoz hasonló helyzetben ez az ország, mint amit te itt családi szinten lefestesz? én az elmúlt 20 évből nem emlékszem ilyenre, előtte meg tudjuk miből volt a gulyás a fazékban és a trabant a garázsban.

amúgy meg itt nem a cinikus családfők (a herdáló politikusok) kérdeznek, mondanak netalán ellenvéleményt a hívőknek, hanem hétköznapi emberek, akiknek a bőrére (meg a gyerekeik, esetleg szüleik bőrére is) megy a dolog. Eddig is, ezután is. nem tudom, hogy te és a hozzád hasonló hangnemben írogatók milyen alapon akarják másokba fojtani a szót/kérdést...

jeangabin 2010.05.28. 20:33:37

@kamarti:
Nem azt mondtam, hogy ez bármi alól is fölmenti, hanem, hogy abszolút nem egyedi, amit "művel".
Az MSZP szerint a FIDESZ a sátán pártja, Orbán a sátán, ezt hallgattuk eleddig. "Nem mi vagyunk a legjobbak, nade ha az Orbán jön, az a halál..." Ez volt a mantra.
Az SZDSZ mindenhol náciveszélyt látott, nekik ez volt az ellenségképük.
A JOBBIK mindenhol karvalytőkés zsidóveszélyt lát és született bűnöző cigányokat, nekik "ezek" az ellenségképeik.
Az LMP pedig az ellenségképekben gondolkodó pártokkal szemben fogalmazza meg magát, egyelőre valóban nem mondhatni rájuk, hogy szekértáboroznának.
Az MDF is ezen az ösvényen próbált haladni a legvégén, de olyan vezérkarral függetlenséget hirdetni, akik már bőven-bőven infektálódtak a politikai mezsgye legkülönfélébb irányaiból, komolytalanná tette őket.

6.Lenin 2010.05.28. 20:35:36

@manyike:

Látod ez tényleg 1 érdekes felvetés.

2006-ban sokan elhitték,hogy a túlmozgásos és csapata az elquráson kívül képesek is valamire.
Én nem vettem be akkor sem.
Most a kapitány megmutatta az irányt.Szerintem jó is.
Én gondoltam,hogy ez nem megy gyorsan,de az előbbi társaság megint benyalta,hogy meg sem kell alakítani a kormányt és azt sok szart,amit ők csináltak,1 óra alatt el lehet tüntetni.

A legjobban meg az tetszik,még azt is elhiszik a szerencsétlenek,hogy valaha is még a kormányt szorongathatják Mo-o.Hát,toszt kedves barátaim.
Aki ennyire hiszékeny attól minden rossz kitelik.
Ti már csak a partvonalon túlról,azt még lehet.

kamarti 2010.05.28. 20:41:51

@stanci: állambácsinak szavatolnia kell az alapjogokat (mindenkinek), igen. ne lakáshoz juttasson, hanem tanulhassak, dolgozhassak, kapjak érte elég pénzt (és világosítsanak fel, mi az a THM), hogy megvehessem magamnak. Forgassa úgy vissza a befizetett adómat, hogy járhasson a kölköm bölcsődébe és kapja meg a HP-oltást ingyen. Szintén az én adómból fizesse meg a tanárokat, gondoskodjon a továbbképzésükről, a feltöltődésükről, hogy ne fásuljanak bele a tanításba, és akadályozza meg, hogy az iskola bármiféle politikai hangulatkeltés színhelye legyen. És igen, legyen jogbiztonság, törvény előtti egyenlőség és igen, ne a bulvárújságokból értesüljek az aktuális jogesetekről. Stb. stb.
ez mind normális kérés-elvárás - de ez mind _nem_ a családi életem.

Egyébként pedig van gyermekvédelmi törvény, íme az 6. § (5) bekezdés péel: A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.

Azt meg nem tudom értelmezni, hogy biztos ők is hívei egy-egy pofonnak. Erre válaszolhatnám, h épp ma olvastam egy cikket egy „gyermeknevelési” kézikönyvről, amely a testi fenyítést teszi meg a gyereknevelés alfájának és ómegájának. Mire hivatkozik? A Bibliára. Megjelent magyarul? Igen, az Evangéliumi Kiadónál, 850 Ft-ért egyházi könyvesboltokban beszerezhető.
Ebből azt a következtetést kellene levonnom, h az egyház (mindegyik) és a hívők (szintén mindegyik) erőszakos barom, aki nadrágszíjjal fegyelmezi a gyerekét? Gondolom, egyetértesz, hogy nem.

Ordnassac 2010.05.28. 20:45:07

Pár nappal ezelőtt szóba került Fehéroroszország, egy mai érdekesség: www.hirszerzo.hu/cikk.szegyenteljes_egydollaros_nyugdij_a_belarusz_exelnoknek.152733.html

Érdekes ellenzéki hozzáállás: Réthelyit az egészségügyi bizottság LMP-s és egyetlen jelenlévő szocialista tagja is támogatta. A Jobbik meg tartózkodott.

kamarti 2010.05.28. 20:51:07

@jeangabin: igen, értem, amit mondasz. Meg persze azt is tudom, hogy az egyszeri embernek is akkor a legegyszerűbb a dolga, ha csak egy út van, mert akkor csak azt kell eldöntenie, rálép-e vagy nem. Ha már kettő, akkor választani kell, ha meg sok, az az igazi istenverése, mert gondolkodni és mérlegelni kell, mielőtt dönt.
de ahogy látom, van, aki már erre is megtalálta a megoldást: logikusan hinni...
(Szelki Lata 2010.05.28. 19:22:27: Mi mást tehet az ember, mint, hogy hisz?
Legnagyobb részt hit a választás, semmi más, ezt logikusan végig lehet gondolni)

2010.05.28. 20:51:58

Na nézzük TG holnap, itthon maradok a balatoni fűnyírás helyett...(mivel esni fog az eső végig:D)

Hogy mi lesz itt! A 9 törvényjavaslatból 4 kapásból AB általi megsemmisítésre vár....:(((

[nev] (törölt) 2010.05.28. 20:53:27

@manyike:
a fidesz és a nem fidesz közgazdászok között a vita nagyjából a következő.

a fidesz azt mondja, hogy az államnak egyszerűen *bevételt* kell csökkenteni. egyszeri nagyarányú adócsökkentésre van szükség. azért, mert az indítja meg a gazdaságot. és ebből olyan növekedés lehet, hogy a kormány mozgástere nem szűkül, hanem épp ellenkezőleg bővül. mert az adócsökkentésből egy rövid átmeneti periódus után a költségvetésben több bevétel jelenkezik, mint korábban. az átmeneti időszakot pedig hitelekkel lehet átvészelni.

a nem-fidesz meg azt mondja, hogy ezt csináljuk már 50 éve. ebből jön az eladósodás. hogy ezek a tervek nem válnak be, és kamatostól fizetjük mindennek az árát. előbb adót csökkentünk, aztán jönnek a megszorítások.

előbb a kiadásokat kell csökkenteni, és amikor a költésgvetés elsődleges egyenlege többletet mutat (az adósságszolgálat nélkül több a bevétel, mint a kiadás), akkor lehet adót csökkenteni. kis lépésekkel haladni előre. és közben persze kamatot vágni. de ehhez kiadáscsökkentő (megszorító) lépésekkel kell indítani.

az utóbbi tűnik realitásnak, az első szerintem illúzió. tartós konjunktúrában lehet megtenni, vagy még akkor se.

kamarti 2010.05.28. 21:07:55

@[nev]: főleg nem ott, olyan környezetben, ahol az, aki ezt elvárja, korábban "ne fizess az államnak" jellegű polgári engedetlenségre szólított fel nem egyszer. Hiába fenyeget adórendőrséggel és hiába kecsegtet söralátét adóbevallással, nem hiszem, hogy azt a kevesebb adót annyival többen fizetnénk majd be. Ráadásul nem az azonos vagy kisebb kiadást kívánják a kisebb állami bevétel+hitelek konstrukcióból fedezni, hanem nagyobb arányú kiadást. Pedig ennek a módszernek a gyakorlati alkalmazásból fakadó hatásait ma is érezzük. Legalább annyira, mint Trianonét...

Kopi3.14 2010.05.28. 21:09:45

@hoplita: gondoltam, hogy szolidabbra gondolsz, de feltételeztem, hogy piszkos ügyek piszkálása, stb. amit vársz tölük. Na én a vágyaid alá lövöm be a teljesítményt. :)

Kopi3.14 2010.05.28. 21:10:49

@Szelki Lata: akkor vonjuk már le a 40-böl a horthy féle idöszakot, mert akkro biza jobbos vezetés volt nálunk.

stanci 2010.05.28. 21:12:16

@kamarti: Azt hiszem, újból pedagógus hibába estem!
"Mindent a legegyszerűbben!"
Talán nagyon is egyszerű voltam, de érzékeltetni szerettem volna, hogy az állam mindenképpen beleszól a családok életébe, és persze bármit is tervez, vagy bármit is akar csinálni,vagy akár meg akar dicsőülni, azt mind a mi adónkból tudja megtenni. Megjegyzem, húsz év óta mindig elmarad az elszámolás. és elmarad az elszámoltatás.
Ami a gyermekvédelmi törvényt illeti, gyönyörű megfogalmazás, hangzatos szavak, de mi van a végrehajtással? A gyerekek 50%-át verik, 10-15 %-t szószerint kinozzák./Ez pontatlan érték/
Úgy gondolod, hogy ebbe nem kell beleszólni?
Ami a Bibliát illeti....
Egy csomó dolgot nem a bibliából tanulunk meg, és tőlem bármelyik kiadó is jelentet meg olyan ostobaságot, hogy a neveléshez verés kell reménykedem abban, hogy lassan
kinövünk a primitiv nevelési elveinkből
Ha egy gyermek születésétől fogva jól van nevelve, soha nem kell verni. A verés a szülők hibájának korrigálása.
A mondat másodok része a nők védelméről akart szólni.
A nagyaroknál az a mondás járja:"Pénz számolva, asszony verve."
Nem rossz.
USA-ban ezért legalább egy éjszakára bezárják a férfit.
És nálunk?

2010.05.28. 21:16:26

@Ordnassac: priviben holnap megírom! Most jóccak!:))))

török gábor 2010.05.28. 21:21:09

felhívom a figyelmet a szép táblázatra :)

tepes 2010.05.28. 21:26:46

@6.Lenin:
Ezzel nagyjából egyet is tudok érteni, de az a reflex, hogy a kapitányod és csapatával szemben megfogalmazott kritikára rögtön ez ugrik be, nagyon téves. Még akkor is téves volt, amikor lényegében csak ők ketten formáltak durcás óvodásokként játszóteret a politikai közéletből, amikor az álláspontot mindenkoron a másik véleményének negálása határozta meg.

kamarti 2010.05.28. 21:28:52

@stanci: egy szóval se írtam, hogy a végrehajtással minden rendben van, vagy hogy az asszonyverés rendben. De te törvényhozásról írtál, nem végrehajtásról. Tisztában vagyok vele, hogy sok asszonyt (néha férjet), és gyereket bántalmaznak, esetenként megölnek, lelkileg terrorizálnak családon belül (illetve a kölköket és időnként a tanárokat az iskolában vagy a kollégiumban is), meg azzal is, hogy sok ygerek éhezik, fázik, semmilyen formában nincsenek szavatolva az alapvető jogaik. És tudom, milyen bántalmazott gyerekként felnőni, meg azt is, hogy lehet gyereket nevelni verés és lelki terror nélkül is. Nem vitatkozom veled abban, hogy lenne mit tenni ezeken a területeken (és az eredeti bejegyzésem sem erről szólt), szóval nem kell fölényeskedni, kedves tanárnő.

tepes 2010.05.28. 21:31:28

@6.Lenin:
Bocs, az egyetértés a 2006osokkal kapcsolatos.
Ha a kapitány mond valami konkrétumot is, szóljál.

[nev] (törölt) 2010.05.28. 21:36:02

@török gábor:
a szoci távolmaradók ugyanaz a 20-21 ember? szóval ezek egy különteremben frakcióznak, vagy egyszerűen csak mindig mások vannak a büfében.

stanci 2010.05.28. 21:53:04

@kamarti: Isten látja lelkemet, nem szoktam fölényeskedni. Elnézést, ha így tünt!

kamarti 2010.05.28. 21:55:51

@[nev]: ugyanezt a kérdést a pártsemlegesség jegyében az LMP 3-4 képviselőjével kapcsolatban is fel lehet tenni...

6.Lenin 2010.05.28. 21:57:28

@tepes:

Én nem a kritikákra reagálok,olyant itt még nem olvastam.

A tévesen levont következtetésekre.
Nézd át a posztok címeit,Sokáig ment a vita,melyik párt lesz a váltópártja a Fidesznek.Szerinted,látsz váltópártot?Koalíció képes váltópártokat?Az MDF volt a No.1.Hol az MDF?
Keresd /olvasd vissza mit írtam akkor ezekről.

Ne keverjük az álmokat/vágyakat a valósággal.
Nem kell messzire visszamenni,még meg sem alakult az orbán kormány és már Orbán leváltásáról/utódlásáról álmodoztak itt néhányan.Fel sem téve az ellen kérdést,miért is kellene leváltani?Mert én utálom?Vicces,nem?

Szerintem Orbán tudatosan készült a kormányzásra,2002 óta.
Meghallgattam sok beszédét,másokét is természetesen.Már akkor mondtam,ő lesz még Mo-on ME.Nem azért mert a vezérem,hanem mert láttam,tudatosan készül és tudja,hogyan kell ezt csinálni.
Én nem látok senkit,jelenleg,aki képes lenne,a közeljövőben megszorongatni.Ez nem elvakultság.
Szerintem 15% fölé egyik ellenzéki párt sem megy fel 14-ig.
Újnak még ennyi esélye sincs.Nincs rá igény.Akikre igény van,az már belül van a Fideszen.
Amennyiben Orbánt kilöknék a pártból,lenne esély sok kis széthulló 5-10%-s pártocskának,de ettől óvja Isten Mo-ot.
A mutyiktól,marakodástól.
Természetesen tévedhetek,de akkor lássuk az ellen példát.
Ne gyűlöletet,vágyálmot.Azt ismerem.

kamarti 2010.05.28. 21:59:10

@stanci: hülyén hatna, ha azt mondanám, megbocsátok, már csak azért is, mert nyilvánvalóan túlreagáltam. (holott örülnöm kéne, hogy ha vitázunk is, normális hangnemben tesszük). Hiába no, érzékeny terület, szóval én is elnézést kérek!

stanci 2010.05.28. 22:03:29

@kamarti: Én is örülök, és miután a ZTE megnyerte a bajnokságot/zalaegerszegi vagyok/ elmegyek szundikálni. Kívánok jó éjszakát neked is

kamarti 2010.05.28. 22:05:21

@6.Lenin: na, erre mondják sokan, hogy egypártrendszerben már éltek és köszönik szépen, az se ízlett.
És az nem vágyálom vagy illúzió, hogy az uralkodópártot majd az önkontroll visszatartja a (nagybani) mutyitól és egyéb túlkapásoktól? mert más kontrollja nemigen lesz aszerint, amit te írsz, legalábbis alkotmányos keretek közt nem.

kamarti 2010.05.28. 22:06:40

@stanci: tehát a tanárnőt nem találtam el? mert akkor ezért külön elnézést kérek :) Jóéjt!

panelburzsuj 2010.05.28. 22:08:19

Hogyan és miről döntöttek?

Hát például plebejusi öntudattal, a sors kézbevételéről:

"április 25-én nem a népet váltották le és küldték el melegebb éghajlatra, hanem a kormányt. És ennél több is történt: leváltották az elitista demokráciát, mégpedig egy olyan plebejus demokrácia nevében, ahol a politikusok tudják, hogy ők pusztán képviselők, méghozzá egy akarat képviselői, de ez az akarat nem a részvényeseké, hanem a népé. Az ország nem egy nagyvállalat védtelen és kizsigerelt dolgozókkal, hanem állampolgárok nemzeti közössége, amely közösség most éppen azon igyekszik, hogy öntudatosan saját kezébe vegye ügyei intézését."

www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk_elonezet&cikk_id=1582

(P.S.: Mégiscsak van ebben a Nagyvezírben valami mágika. Ahogy olvastam a cikket, és közben a holnapi plebejusi nagybelépő motoszkált a fejemben, máris vagy harminc évet fiatalodtam. Akkortájt volt erősen szokásban ilyen részletességgel elmagyarázni, hogy amit a vaksi szemünkkel látunk, a süket fülünkkel hallunk, a tompa agyunkkal gondolunk, az mi is valójában ... )

6.Lenin 2010.05.28. 22:10:45

@tepes:

Hát ezért kár volt.

Én meghallgattam Orbán beszédét a T.Házban.Természetesen volt benne túlzás,összehasonlítva mondjuk Obama beiktatási beszédével Amerika ismét nagy és erős lesz,hallom az ősök hangját bla bla bla.Tozse szokásos faszságok rajongóknak.

amit szeretne,az szerintem jó.
Igazad van,jogos kérdés mikor,mit?
Nyár szünet,ősszel választások,költségvetési vita.

Konkrétumok leghamarább 11.01.01-től.Meg kell vitatni,szavazni,kihirdetni.Vannak előírások is.Még abban az esetben is,ha kész terveik vannak.

Mi lesz 2011 januárjában a világon?
Az orbánutálat nem érv.

Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait? (tö 2010.05.28. 22:11:07

@6.Lenin: Na azért ennyire szerintem ez nem biztos, hogy nem lesz váltópárt. Tudnak a szocik nagyon furfangosak lenni, pont olyankor, mikor senki nem számít rá. Esetleg GyF visszatér mondjuk(feltételezem) pártelnöknek, neki azért van egy olyan mozgósítási képessége, ami erősítheti a pártot. Nagyon sok nyugdíjast és időst megtud szólítani (sőt egy nagyon szük körben egyenesen imádják). Így szerintem vissza tudnának a szocik úgy 25% felé jönni. Meg is jegyezte ő a választás előtt, hogy ezután aktívan fog politizálni. Persze tudom, sokan az mszp megsemmisülésére várnak, megjegyzem halkan, én is. :)

Ordnassac 2010.05.28. 22:11:10

@kamarti: egy pártpolitikusnál pártsemlegességről beszélni ab ovo kizárt. :-P

Amúgy az LMP-s távolmaradóknál a fele igazoltan volt távol.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.28. 22:11:11

@[nev]: @török gábor:
- továbbá:
Az a másik 3 jobbikos "állampolgársági" távollévő Vona elnö-
kúr díszkísérete volt anál az ominózus rádióriportjánál?

stanci 2010.05.28. 22:11:14

@kamarti: De igen, eltaláltad a tanárnőt.

[nev] (törölt) 2010.05.28. 22:15:17

@kamarti:
az mszp elég nagy dilemma előtt áll. ugye ha megnézzük a magyar pártrendszert, akkor valami ilyesmit látunk.

szocialisták: mszp
liberálisok: lmp, szdsz
konzervatívok: fidesz, kdnp, mdf
nacionalisták: jobbik, fkgp, miép, függetlenek

tehát a baloldal tudott a leginkább egységes maradni. az mszp hosszú ideig ennek az előnyeit élvezte (6-ból 3 választást nyertek, és egyszer újrázni is tudtak), bár a kezdettől fogva széthúzás volt a párton belül. szóval én simán el tudom képzelni, hogy az mszp 2-3 frakcióra esik szét (eddig is voltak platformjaik), a párt (választmány) csak egy ernyőszervezet lesz a számukra.

kamarti 2010.05.28. 22:16:48

@Ordnassac: nem a politikus pártsemlegességére céloztam, hanem a kérdezőére

Ordnassac 2010.05.28. 22:21:24

@kamarti: óh, akkor félreértettem. Sorry.

Ordnassac 2010.05.28. 22:22:18

@[nev]: egy párt jogilag csak egy frakciót alkothat.

6.Lenin 2010.05.28. 22:22:54

@kamarti:

Az elmúlt 8 évben Orbán nem is kísérelte meg az alkotmányt átlépni veszélyes helyzetekben.
A kordonbontás az alkotmányos rend visszaállítására tett kísérlet volt,piti ügy.A kordonok akadályozták a szabad véleménynyilvánítás jogát.
Igaz akadozva,de működött eddig is az alkotmány,de az emberek is tudták mikor kell tiltakozni.
A kisszámú hivatásos randalírozót ne keverjük bele.Láttam a neten átöltöző rendőröket randalírozni,követ dobálni.Ez rövidesen remélem tisztázva is lesz,mi is történt valójában,Majd akkor visszatérhetünk rá.

Én bízom az emberekben,benned is és a demokráciában is,abban is,hogy Európában vagyunk.
Várjuk meg,mi lesz,előre jajveszékelni nem túl elegáns.

ssi 2010.05.28. 22:25:24

@[nev]: @6.Lenin:
köszi, érthető - tehát
- egyrészt az állam fog beruházni, megrendelni, s lesznek új munkahelyek,
- de az embereknek is mondogatják majd, hogy csökkentettük az adókat, vállalkozzatok (de ez nagyon nem könnyű: mit, milyen területen, s sokaknak hogyan is, mert sose csináltak ilyet, s ügye nyereségesnek is kellene lenni)

[nev] (törölt) 2010.05.28. 22:27:22

@Ordnassac:
ez esetben csűrni-csavarni kell a jogon. szóval 2-3 baloldali tömörülés, amelyik a parlamentben önállóan politizál, és a választásokra összeállnak egy szövetséggé. nagyjából ez lehet a szocik számára az előre. szerintem legalábbis.

Ordnassac 2010.05.28. 22:27:45

@[nev]: "nacionalisták: [...] függetlenek"

???

Öm, ha csak országgyűlési nézetből vesszük: Kupa Mihály, Gyenesei István és Zwack Péter mióta tartoznak az általad "nacionalistának" vett kategóriába?

[nev] (törölt) 2010.05.28. 22:30:15

@Ordnassac:
oké igazad van, szóval inkább: a "kizártak".

kamarti 2010.05.28. 22:31:18

@[nev]: hát, egy percig sem gondoltam én se az elmúlt 8 évben sem, hogy az mszp egységes lenne (ahogyan nem is nagyon tudtak felsorakozni senki mögé sem egységesen) és ez a bukástól nyilván nem egyszerűsödött. (Sztem az LMP tiltakozna, ha látná a besorolásod :)

Ordnassac 2010.05.28. 22:31:25

@[nev]: választási szövetségek kialakítása lehetséges, de értelme példánk szempontjából semmi. Egy 59 fős frakció szétesése kb. az LMP-hez hasonló szerepet adna neki. Ami kevesebb, mint most az MSZP-nek van.

Másrészt, ha végeredményben együtt indulnak és összekapcsolják sorsukat, akkor nem sok politikai haszna van a külön frakciók alakításának.

6.Lenin 2010.05.28. 22:31:36

@Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait?:

Szerinted Gyurcsány még számít,mint valóban komoly politikai tényező?
Aztán,mit fog mondani a tömegeknek?Kibírják röhögés nélkül?
Max,ha 10%-ot összekaparhat.
Egy 10 milliós országban megfelelő előadó művész esetén összevakarható 10%,bármilyen marhaságra is.
Amennyiben jó a művész.Ezt mondjuk még el tudom képzelni.Ebben van tehetsége fletonak,meg van annyi feledékeny nyugger is.
Szerintem még ha Orbán csúnyán elcseszi a, feri már nem lesz vezér.

Ordnassac 2010.05.28. 22:32:29

@[nev]: ez meg egyedül Király B. Izabellára (és a 2001-ben kizárt Torgyán-részre) igaz. Ennél azért több független képviselő volt az OGY rendszerváltás utáni történetében.

kamarti 2010.05.28. 22:32:49

@stanci: akkor viszont most voltam előítéletes, pedig én is szeretem a focit (remélem, foci és nem megyek még mélyebbre ebben a gödörben :)

6.Lenin 2010.05.28. 22:37:03

@manyike:

Az emberek többsége(vállalkozásra képes)nem olyan hülye,mint gondolod/szeretnéd.A körülmények határozzák meg a kedvet.
Az államnak csak a törvényi kereteket,normális kölcsönök lehetőségét kell biztosítani.
Ezekről nyivákolt az előző kormány,de a gyakorlatban csak rontották a lehetőséget.
Ez volt a baj!

[nev] (törölt) 2010.05.28. 22:38:44

@Ordnassac:
király izabella, lengyel zoltán, molnár oszkár. ezekre gondoltam. ők mind kizártak.

kamarti 2010.05.28. 22:40:10

@6.Lenin: nem előre jajveszékelek, hanem visszafelé, ha már... arra céloztam, hogy többen, köztük én is, éltünk már egypártrendszerben, és nem tetszett.

(azért érdekes ez a viszonylagosság, ha jól emlékszem, anno elégedetlen tömegek voltak, akiket semmibe vett a kormány, hiába Gyurcsány takarodjoztak - most meg +kisszámú hivatásos randalírozó"? Ha jól emlékszem, anno 56-hoz lett hasonlítva itt-ott a tévéostrom, vagy ott is rendőrök csaptak össze álruhás rendőrökkel? és rendőrök verték ki más rendőrök szemét és vitték jogtalanul a bíróságra s szabadságharcosnak öltözött többi rendőrt?
teljesen összezavarsz, nem tudom követni ezeket a váltásokat...)

kamarti 2010.05.28. 22:41:58

@panelburzsuj: plebejus demokrácia? akkor OV néptribun tulképpen? ezt végig kell gondolnom, hogy passzol az ántik a kapitalizmussal...

Ordnassac 2010.05.28. 22:41:59

@[nev]: Lengyel Zoltán aztán baromi nacionalista... Királynál és Molnárnál stimmel, de ez is csak kettő a több mint ötven független képviselőként is ülő képviselők között (esetleg még Schamschula György lehet még ilyen, ő tudomásom szerint belépett azóta a Jobbikba).

[nev] (törölt) 2010.05.28. 22:49:20

@Ordnassac:
a szocik taktikája az, hogy folyamatosan tesztelik a közvéleményt. ebből jött az, hogy úgy kormányoznak, hogy hétfőn mondanak valamit, kedden rájönnek, hogy hülyeség, szerdán visszakoznak, csütörtökön megint előállnak egy új javaslattal, pénteken azt mondják, hogy vissza kell vonni az egészet. és hétfőn rájönnek, hogy mégis csak az eredeti elképzelés volt a jó. nagyjából ez a baloldali pártok működési mechanizmusa. tesztelnek.

na most ha nem 1 baloldali párt van, hanem több, akkor egyszerre mondanak 2-3 féle baloldali álláspontot. tesztelik a közvéleményt. és a végén kialakul valamilyen kompromisszum, vagy nem alakul ki, de a lényeg, hogy a vélemények párthuzamosan futnak elágazásokkal 2-3 mederben, és ezt nyíltan vállalják, hogy nincs egységfront.

a választásokon viszont nem külön indulnak, hanem szövetségben.

kamarti 2010.05.28. 22:50:07

@6.Lenin: a körülmények határozzák meg a kedvet? ez visszafelé épp ennyire igaz: ha elég soká mondogatod magadnak, hogy milyen xar minden, magad is elhiszed, hiába mondják mások, hogy tavaly rosszabb volt - és ez nagyban (egy ország hangulatát tekintve) is így van: biztos vagyok benne, hogy az európai országok hangulatjelentése és gazdasági mutatóik nem azonos sorrendet adnának

[nev] (törölt) 2010.05.28. 22:50:38

@Ordnassac:
na ná, hogy náci. schamschula is. (persze, itt a náci nem szitokszó, a nacionalista becézve)

Videofon 2010.05.28. 22:52:52

@6.Lenin:
Az fogja Orbánt elzavarni, aki képes lesz felvázolni és hitelessé tenni egy magyar viszonyokra létrehozott eszmerendszert.
Orbán legnagyobb csapdája a kádárizmus. Ő a múlt embere, nem a jövőé. Ez addig működik, amíg az emberek vissza nem szerzik a biztonságérzetüket. Orbánnak nincsenek víziói, de ha lennének, akkor sem tudna velük semmit sem kezdeni. Mert kádárista szavazóbázisát csak összezavarná vele.
Amint az emberek ismét biztonságban érzik magukat, szeretnének a jövőbe tekinteni. Amire Orbán képtelen politikai választ adni. Csak meg kell nézni a kormányát.
71 éves politikai amatőr fogja megújítani az oktatást. Egy olyan államtitkárral, aki vissza kívánja állítani az ezeréves iskolarendszett. Belügyminisztere egy kétes múltú, mindenre kapható rendőrtábornok. Gazdasági minisztere egy közgazdasági analfabéta. Az adóügyeket egy valódi vállalkozást sohasem látott zöldfülű viszi. Az oligarchákat egy oligarcha fogja legyőzni a kezében levő pénzcsapokkal.
Ez a kormány a hanyatlás korszakának kormánya, nem a jövőépítésé. Ez a kormány a kutyának sem fog kelleni egy biztonságát visszanyert országban.
Lehet álmodozni 2014-ről. De addigra simán fel lehet építeni egy olyan miniszterelnököt, akinek van valami fogalma a 21. századról. Mert Orbán politikailag ott fekszik a 6. koporsóban. Ő a kádárizmus utolsó miniszterelnöke. Már rég el kellett volna temetni, mert '89 óta képtelen a politikai innovációra. A hatalom mániákus birtoklási vágya elég a kétharmadhoz, de roppant kevés az államférfivá váláshoz.

Ordnassac 2010.05.28. 22:55:15

@[nev]: egy ilyen konglomerátum mekkora bizalmat kaphat vajon? Egy olyan személy, aki szavazna mondjuk X frakció mögött pártra, de az MSZP-re azért nem szavazott, mert ott volt Gyurcsány, Lendvai, Szekeres stb. Mitől szavazna mégis erre a szövetségre? Ergo a szavazatmaximálási stratégia már itt megbukott.

Másrészt ez elég átlátszónak néz ki, hogy egy párt két-három-négy frakcióra szakad, majd mintha mi sem történt volna, elindul együtt valami varázsnév alatt.

Harmadrészt mi alapján dőlne el az, hogy melyik "alpárt" melyik oevk-ban indíthat jelöltet, illetve az, hogy ki melyik befutó és nem befutó helyet kapja. Az ilyesmin sok múlhat.

kamarti 2010.05.28. 22:58:46

@[nev]: nana, nem vitatom, hogy tutyimutyik voltak, de nem az űrben vagy légüres térben politizáltak, egyáltalán nem volt módjuk, de főképp idejük a közvéleményt tesztelni, hiszen volt egy parlamenti párt, amelyik hitvallása szerint már akkor is "a népet" képviselte, és azonnal reagált, "nem értünk egyet" kezdetű lózungokkal, meg egy másik azóta parlamenti párt, aki szintén mindenkit képviselt már akkor is, és szintén nagyon-nagyon nem értett egyet semmivel

6.Lenin 2010.05.28. 23:00:09

@kamarti:

Szerintem tisztázzuk,szarkeverők a politikában mindig is voltak/vannak/lesznek,mindenhol,minden oldalon.
Ezek minden esetben kisebbséget jelentenek.Minél nagyobb 1 párt/akármi annál nehezebb ezeket kiszűrni.Ha akarják egyáltalán.
Igaz,semmibe vette a kormány a tüntetőket,de mi is történt?
Kirúgták a ferit ,ilyen események nok esetben éveket,évtizedeket is jelenthetnek(Kuba,Észak-Korea,de hol van már CCCP?)
A végeredmény számít,az pedig minden esetben egy,bukás.
Ezt szokták a politikusok elfelejteni,azt hiszi a marhája,neki sikerülni fog.Szerintem Orbán ennyire azért nem idióta,ha igen,na bumm,kérjük a következőt.Nem ők számítanak.
Erre kellene koncentrálni,nem az enyémre,vagy a tiédre,magunkra.

kamarti 2010.05.28. 23:02:46

@Videofon: sztem ezzel ő is tisztában van, legalábbis a zsigereiben, nem véletlen, hogy egyfolytában a múlttal (most mindegy, hogy 20, 90, vagy 1000 év) kell foglalkozni és arra irányítani a figyelmet.

[nev] (törölt) 2010.05.28. 23:05:05

@Ordnassac:
ennek az előnye az, hogy ha a nyilvánosság előtt vitáznak, illetve többféle (egymásnak ellentmondó) javaslatuk is az asztalon van, akkor azt tudják mondani, hogy ez természetes. amikor ezt egyetlen párt teszi, főleg kormányon, akkor komolytalan.

tehát a kettős állampolgárság esetén azt is mondhatják, hogy lehet, hogy a kormány jól időzített, mert mi van, ha slota, és meciar pont kiesnek, csáky és bugár pártja meg pont bejut. viszont mellett azt is mondhatják, hogy oké, de mi van, ha fordítva van. többféle eshetőséggel számolhatnak. a szocik amúgy szeretik azt játszani, hogy ők nem is poltikusok, hanem politológusok, és saját magukat elemzik.

Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait? (tö 2010.05.28. 23:05:59

@török gábor: ennek az írásnak az a lényege, hogy mindenki hülye, csak ő okos.

Ordnassac 2010.05.28. 23:07:00

@török gábor: Kukorelly Endrének volt egy hasonló témájú kétpercese az alakuló ülés utáni első ülésnapon. Erre Harrach Péternek volt egy érdekes válasza.

ssi 2010.05.28. 23:07:44

@6.Lenin:
- tapasztalatból tudom, hogy sok embernek mekkora gond új életet kezdeni, pl. alkalmazotti státusz után önálló vállalkozásba fogni, vagy vállalkozást nyereségesen fenntartani
- gondjaikat én nem bagatellizálom

s vannak olyanok is, akik nem határozott elkötelezettjei egyik pártnak sem, de figyelnek, tájékozódnak, képesek bárkire elismerést, vagy épp kritikát mondani, így tartják helyesnek, de nincs igényük pl., hogy sértegessenek, lenézzenek másokat

kamarti 2010.05.28. 23:15:27

@török gábor: vajon mitől fog megváltozni ez a helyzet? attól, hogy 200-an lesznek?
(egyébként Ivády Gábor nyugodtan felszólíthatná a t. képviselőket, hogy maradjanak csöndben, míg valaki beszél, talán többen meghallanák, mint ahányan a blogját olvassák, talán még el is szégyellnék magukat páran. Esetleg szintén élőszóban megkérhetné a "tanítóbácsit" (elnök), h utasítsa rendre a "nebulókat" (képviselők), ha magától nem teszi, pedig megtehetné, vagy nem?)

6.Lenin 2010.05.28. 23:16:41

@Videofon:

Már az előbb írtam,a z orbánutálat nem érv.
Utálod Orbán Viktort,rendben,szerzett jogod,nincs is szándékomban kétségbe vonni.Ilyen alapon,szerintem teljesen értelmetlen dikurálni,de ha gondolod,felőlem mehet,de akkor vigyünk bele némi humort is,hogy érdekesebb legyen.

Tehát szerinted...

Helyszin St.Mária(.hu) 2010. 05.28 23:07:35

Jelenlévők:1 drb kapitány a kormánynál
1 drb matróz az árbóckosárban
sok matróz kábultan hever,rinyálnak,midegyikük gatyája nikotinos(belülről),tengerbe esett a jövőképük,új meg bizonytalan.

kapitány-Hé matróz látsz valamit?
-Néhány bögyös csajt.
-Ne a playboy-t nézd,előre nézz!
-Merre van előre?Kurva nagy köd van nem látni semmit.
-Ok,de csak figyelj!
-Kapitány a kormánynál van?
-Igen.
-Haladunk?
-Igen.
-Az irány jó?
-B+,minden egyszerre nem megy,te csak figyelj!

Ez feküdne?

6.Lenin 2010.05.28. 23:19:05

@manyike:

10 millióan vagyunk,most ne kezdjünk mindenkit,név szerint felsorolni.Ilyen is van,meg olyan is.
Az ilyeneket te ismered,az olyanokat meg én.
És?

panelburzsuj 2010.05.28. 23:31:18

@török gábor:

Kicsi az az Ivád, nem lesz elég utca a véleménynyilvánításhoz ... :)

Videofon 2010.05.28. 23:36:30

@6.Lenin:
Nem utálom Orbánt. Tudom, nehéz felfogni az orbánimádóknak, hogy vannak olyanok, akik nem fekete-fehér világban élnek. Tudom nehéz felfogni, hogy nem muszáj kényszeresen vezért választani maga fölé mindenkinek. Tudom nehéz felfogni, hogy valaki nem a parasztvakítási képesség alapján rangsorolja a politikusok teljesítményét.
Attól, hogy Orbánt tehetségtelen, hatalommániás karrieristának tartom, még nem utálom. Ahhoz érzelmileg kellene hozzá viszonyulnom. Hitvány politikusokra sajnos nincsenek érzelmi kapacitásaim.

6.Lenin 2010.05.28. 23:39:29

@manyike:

Kifelejtettem az elébb,

Ismered ezeket:
öngondoskodás,nincs ingyen leves,Bécsben nyitunk kávéházat,dolgozni kéne....

Most meg azt mondják,tessék,megadjuk a lehetőséget,megteremtjük a normális feltételeket,a többi a ti dolgotok.
Aztán most ez miért rossz?Mert tényleg dogozni kellene,önállóan és nem a BKV-tó tolni ki a lovettát hazafele,meg a pártirodába?

Mit is szeretnél valójában?

6.Lenin 2010.05.28. 23:42:54

@Videofon:

Ok!
Szerintem azt sem érted,amit írsz,azt meg amit én írtam,reménytelen elvárnom,hogy megértsd.

A kis történetecske pedig a te víziódat igazolná,az is lehet helyesen.Késő van már.

ssi 2010.05.28. 23:42:55

@6.Lenin:
csak arról próbáltam volna "beszélgetni", hogy

ha kedvezőbb lesz az adózás és hitelezés,
mi kell még (az időn kívül), hogy a munkanélküliek és az inaktívak száma csökkenjen,
ill. a fekete gazdaság fehéredjen
a fővárosban és a kis településeken is?

Az új kormány megjelölt iránya melletti határozott kiállásod miatt "kopogtattam" nálad. Bocsi

panelburzsuj 2010.05.28. 23:42:58

@kamarti:

Nem pont erre megy ki a tribunkodás? (Vagy tribünködés?) Hogy véletlenül se beszéljünk tőkésekről meg vagyontalanokról, hanem inkább magyarságról meg fülkeakaratról, mert ilyesmije mindenkinek van, és sokakkal el lehet hitetni, hogy elfedheti az előbbieket?

panelburzsuj 2010.05.28. 23:46:00

@manyike:

Megsúgom, mi kell még.

Vevő.

kamarti 2010.05.28. 23:56:50

@panelburzsuj: nem vitáztam, ironizálni próbáltam abbéli örömömben, hogy valaki megfejtette helyettem a kínzó kérdést: milyen új formációhoz vezetett el minket a vezér... izé.. a fülkeforradalom...

ssi 2010.05.28. 23:58:34

@panelburzsuj:
@manyike:
Megsúgom, mi kell még.
Vevő.

pl., köszi, vagyis kereslet, mert különben nincs bevétel

@6.Lenin:
"Mit is szeretnél valójában? "
végül is örömmel olvastam Tőled, hogy az emberek nem "hülyék"
Én úgy érzem, hogy kell még valami, de nehezen tudom megfogalmazni:
Valami tanítás, tanulás féle, hogy a nem ebben a szisztémában élő emberekre ragadjon át ez a másfajta szellemiség, elvárás, hogy megtalálják az üres pici lyukakat, ahol érdemes megjelenni, merjenek kockáztatni, belevágni, hogy az öngondoskodás nem büntetés, hanem kihívás...
Akarni és megoldani az más, még ha sok próbálkozás, keresés is van közte

A tudásomban vannak hiányosságok, s ezért keresem mások gondolatait

Ordnassac 2010.05.29. 00:01:17

@kamarti: nincs mit. Mit sikerült kisilabizálni? :-)

tepes 2010.05.29. 00:08:30

@manyike: csak az utóbbiból kevesen, mert vakon hinni egyszerűbb.

@6.Lenin: szerintem a konkrétumokra térjünk vissza, ha lesznek;a 2014-es eredményre meg majd akkor. Szerintem érdemes lenne visszanézned 2006-ra, hogy akkor milyen tippjeid voltak 2010-re vonatkozóan. OK, a Fidesz 2/3-ot lehet, hogy eltaláltad.

6.Lenin 2010.05.29. 00:09:33

@manyike:

Lehetséges,hogy felületesen olvastam el,amit írtál?

40 évig vállalkozó voltam,most kisnyugger,van némi fogalmam,amiről írtam.

szerintem ez így működik a gyakorlatban:

Jók a feltételek(adózás,kölcsönök,törvények stb)
szívesen vállalkozom,hagynak azt csinálni,amihez értek és amit szeretek csinálni.Marad pénzem alkalmazottakra is.Mindent befizetek,amit a törvények előírnak,mert szeretek nyugodtan aludni,meg dolgozni szeretek,nem csalni.

Az alkalmazottaimnak lesz pénze,tud vásárolni,különböző szolgáltatásokat igénybe venni,szja-t,áfát fizet,nő az állam bevétele.AZZAL IS?NEM KELL SEGÉLYT KIFIZETNI.A nemkiadás is bevétel.
Akitől a szolgáltatást igénybe veszik,szintén alkalmazhat dolgozókat.Még kevesebb segély,még több szja,áfa és a kör szépen tágul.Mindenki hepi.
Nem kell mindennel külön foglalkozni,az egyik megteremti ill. megszünteti,szinte automatice a problémák sokaságát.

Ehhez kell a jövőkép,hosszútávú,tudnom kell,mit is szeretnék elérni.Ez az iránytű,a többi a probléma,amit nekem kell megoldani.Ez a szép munkában,a problémák megoldása.

Valóban nem mindenki alkalmas ennek megoldására,de aki alkalmas,annak lehetőséget kell biztosítani,ő pedig megoldja másokét is.Az államnak nem kell velük foglalkozni.

Megoldják maguktól.Ezt jelenti a kicsi,de erős állam.Ehhez bizalom kell(meg szankciók,aki elfelejtené a dolgát),a polgár részéről és az állam részéről.
Ha én lopok,az nem jelenti automatice,mindenki lop.

Itta különbség a két gondolkodás között,Ez rombolta az országot.A többi mese,hazugság.

6.Lenin 2010.05.29. 00:12:59

@manyike:

Nem volt szándékomban megbántani,bocs,ha így érzed.
Tényleg késő van,esetleg rosszul értelmeztem,mit is írtál.Majd holnap visszakeresem.

Jó éjt!
Mindenkinek.

panelburzsuj 2010.05.29. 00:13:14

@kamarti:

Én sem vagyok még elég képzett ideológialilag, azért is bújom a klasszikusok magyarázóit ... És mindig öröm, ha olyannal oszthatom meg a fellelt tudást, aki a helyén tudja értékelni! :)

(Az urnában kiharcolt rendszer anyakönyvezett nevét ugye hallhattuk már itt-ott (Török Gábor is szentelt neki egy takaros posztot), de a faji hovatartozása eddig homályban maradt. Igazán még nem tudom eldönteni, hogy mennyire örüljek annak, hogy húsz évi pusztai vándorlás árán a népi demokráciától már egészen a plebejus demokráciáig eljutottunk, de azt gondolom, hogy a lelkesedés elvárt fokáról és ajánlott formáiról adott tájékoztatóra se kell már nagyon sokat várnom.)

kamarti 2010.05.29. 00:17:34

@panelburzsuj: mondjuk a holnapi nagygyűlésig? :)

Ordnassac 2010.05.29. 00:22:38

@panelburzsuj: "És mindig öröm, ha olyannal oszthatom meg a fellelt tudást, aki a helyén tudja értékelni! :)"

Magyarul egyetért veled? :-P (Bocsi, ez akkora magas labda volt!)

Még húsz év a plebejus demokráciából eljutunk a polgári demokráciába? *hangosangondolkodik*

kamarti 2010.05.29. 00:22:58

@Ordnassac: hát, talán annyit, hogy az író idealista és megengedő (lehetett volna erőteljesebb is, és a gazdasági bajokat se hanyagolnám el a helyében), Harrach képviselő úr pedig úgy beszél, ahogy a pártja( pártszövetsége): kioktató és úgy teremt egységet, ahogy a trianon-tv bevezetője: rögtön kettéoszt az egyesítésben...

de vicces kívül: gondolom, KE is látott már parlamenti közvetítést, nyilván tudja, h máshol is van bekiabálás - kérdés, h lehet-e nem személyeskedve, egymást tiszteletben tartva bekiabálni (már ha nem vagyunk visszafogott angolok :)). de sztem nem a bekiabálásról beszélt (és nem is teljesen arról, mint Ivády). persze igaza van HP-nek, örüljünk, h nem verekszenek, nem?

6.Lenin 2010.05.29. 00:23:17

@tepes:

20o4-ben biztos voltam,az MSZP bukni fog rövidesen.
Valójában nem reménykedtem ilyen hamar.Az arány is világos volt.Nem 2010-re gondoltam,igaz.Későbbre.
Nagy és erős párt-volt-az MSZP.

Már arról is írtam,tulajdonképpen már 90-től világos a bukás.
Nem volt aki mutassa az irányt,módszereket,kinevezze a vezért,nem volt SZU.
Idő kérdése volt,ki jön rá hamarább.megszerezheti a pártot,mielőtt széthullik.Az utolsó mohikán a GYula volt.

Gyurcsányék voltak az elsők,akik megpróbálták a pártot megszerezni vagyonával együtt.Nem jött össze.
Más meg nincs.Már Orbán is megmondta,volt 1 kis filmecske róla,Gyurcsány az egyetlen az Mszp-ben,aki tárgyalóképes,de egyben lottó 5-ös is.
Ismerik,be is jött.Ezt látni nem sámánság.

Ordnassac 2010.05.29. 00:28:20

@kamarti: nem is azt írtam, hogy ugyanarról beszéltek, csak hasonló a téma.

Ami azt illeti, ez a mindkettőnek van valamennyire igazsága, de valamennyire el is beszéltek egymás mellett tipikus esete.

kamarti 2010.05.29. 00:30:15

@Ordnassac: igen, én is ezt próbáltam mondani, csak hosszabbra sikerült :) késő van már

Szelki Lata 2010.05.29. 01:24:32

Ennyi kibaszott hülyét egy rakáson még életemben nem láttam!

1. A 40 évből nem vonjuk le Horthyt, mert 1949-től Rákosi volt Magyarországon. 56 végétől Kádár. A rendszerváltás 89-ben volt. Tudom, hogy teljesen lezüllesztettétek a matek oktatást, de azért a kivonás talán még megy nektek is, Isten barmai.
2. Horthyt nem keverjük Szálasival, mert ez iszonyú butaságot bizonyít. Mint Hitler Charlie Chaplinnel keverni, kb. olyan. Horhthy konzervatív közép volt, egyaránt fellépett a szélsőbal és a szélsőjobb ellen is. Tetemre hívta a vörös rongyokba öltözött bűnös várost, de Hitlerrel is szembement. Meg is gyilkolták a a fiát és őt, valamint családját elhurcolta az a kis bajszos. Tudom, hogy bemocskolták a nevét 40 éven át, de én olvastam és hallgattam nagyapám meséit is.
3. Gazdaságpolitika: csak meg kell nézni az állami számvevőszék adatait az államadósság alakulásáról. 98-2001 között csökkent. Az utána következők csak exponenciális ütemben tudták növelni.
A képzetteknek annyit tennék hozzá, hogy a második derivált is pozitív, tehát a növekedés növekedése. Ez bizony betyár!
4. Hitel nincs, meg görögök: lmv.hu/node/5406
Kicsit hosszú, de érdemes elolvasni. Még hogy hitel nincs! Bah! Több pénz van, mint valaha, csak épp vissza van tartva. Inkább a 2x-esét kamatoztatják a mi Nemzeti Bankunkban, mint hogy megújítsák az államadósságot.

Mindenki észreveheti, hogy a balos hozzászólók iszonyatosan felül vannak az összes politikai cikk kommentjeiben reprezentálva a választási eredményekhez képest. Ez csak egy dolgot jelenhet: bértollnokok.
Csak tegyék, nagyon kicsi a hatásfoka, az itt olvasgatók csak nagyon kicsi szelete a társadalomnak, ráadásul kialakult stabil preferenciákkal rendelkeznek, nem fogják megváltoztatni a véleményüket. Erre esély amúgy is csak a befogadó gondolkódóknál lenne, de azok már élből elutasítanak már benneteket. Meg talán a pénz is fogytán lesz már.

Aki csak azért szidja a még fel nem állt kormányt, mert mélyről jön, a magyarságtudatával egyszerre szívta magába: annak meg jobbulást. Egy igazi szar, kesergő, negatív, írigy fos, állandóan panaszkodó nemzet vagyunk, és ez nem a politikusoktól van így, ez mélyről jön, a lelketek mélyéről.

ssi 2010.05.29. 01:28:22

@6.Lenin:
a téma izgat
Tehát: legyen több a foglalkoztatott és erősebb az adófegyelem a gazdasági növekedésért - de ez ennél sokkal összetettebb:
- körülmények: a nyugdíj összege főleg az egyénektől függ majd
- motiváció: érdemes dolgozni, mert az életet is nyugodtabban lehet élvezni
- kormány biztosítja: kedvezőbb adók és hitelek
- türelmi, átfutási idő
- élénkülés: nő a kereslet, biztosabb a bevétel, bővülhet a kínálat, a kínáló is
- szerintem kellene még mindenkinek elérhető ingyenes lehetőség, ahol tanulható az álláspályázás, a vállalkozás, az öngondoskodás stb., ahol nyomon követhetőek a lehetőségek, mások tapasztalatai stb, s nemcsak a saját sorsunk miatt
- és kellene kormány és önkormányzati szintű odafigyelés, hogy mely településeken nincs munkalehetőség
- és meg kell fogalmazni, majd meg kell valósítani az igazodó, színvonalas gyermekellátást (bölcsitől a suliig, szakköröktől a táborokig)
- visszajelzések alapján kell alakítani a közlekedést
-
-
akit bedobnak a mély vízbe, kaphasson előtte okítást és legyen úszómestere
- legalább az elején, ha igényli, s legyen megfelelő a víz, ne legyen tömve a medence és legyen nyitva az uszoda

Ordnassac 2010.05.29. 01:35:27

@Szelki Lata: nem vagyok sem balos és nem is vettem részt a vitában (bevallva, sok értelmét nem láttam), de ér annyit az egész, hogy itt mindjárt szitkozódj?

nestrot10 2010.05.29. 06:39:14

"Egyszínű" falvakat városokat hoz létre a Fityisz banda a választási törvény módosításával!::: Hát..mondtam már.. olyan törvényeket és alkotmányt módosít a gonosz törpe, hogy nem lehet majd demokratikus úton leváltani, csak FEGYVERREL, de senki nem akarja kimondani, hogy a Király...hm..király?,... a törpe ... meztelen!

Lesz itt igazi FORRADALOM, fegyverekkel!!!!

lüke 2010.05.29. 08:01:24

@[nev]:
45+20 éve
csak hol vannak" azok"a közgazdászok?
mert a háztartási pénzem nem bíznám rájuk

lüke 2010.05.29. 08:05:31

@Ordnassac:
Lengyel egyszerűen :szemét, erre nincs más szó, szellemtelen
és a többieken veri le a a saját súlyos kisebbségi érzését

Kupa:személye is nagyon kérdéses, ügynöki múltja miatt

lüke 2010.05.29. 08:06:59

@manyike:
s miért kellene elkötelezettnek lenni?

lüke 2010.05.29. 08:13:23

@tepes:
vakon hinni?
kinek?MIBEN?
2010-ben ?,
kérdezz meg a Lajtán túl VALAKIT miben hisz?
legfeljebb istenben,ha kat. ev. vagy ref.
de ennek nincs köze a politikához,Szarkóhoz, Westerwelléhez vagy Tony Blaire-hez
ezt a hiten alapuló szócio/komm. butaságot felejtsük el

plephyl 2010.05.29. 08:38:02

teljesen azonos állásonton az mszp és az lmp frakciók (lásd "d" oszlop)...

jjulie 2010.05.29. 09:09:13

ime egy két éves vélemény:

"Miben vagyunk gyengébbek a cseheknél, a szlovákoknál, a lengyeleknél?
A magyar munkaerő képzetlenebb mindnél: a teljes „munkaerő-állomány” csaknem felének nincs piacképes képzettsége.

Sok jó szakmunkás kellene, esztergályos, vízvezeték-szerelő?
És rengeteg középszintű, 5-10-15 ember tevékenységéért felelős vezető: gyárba műszakvezető, bankba osztályvezető. Óriási hiány van belőlük. Ma a multik maguk képzik középkádereiket, ahelyett hogy az iskolák „állítanák elő” ezt a réteget. Az ELTE Jogi Karának szenátusában tagtársam a T-Com jogi osztályának a vezetője. Panaszkodik: az egyetemet nem érdekli, milyen szaktudású diplomásra van kereslet.

Miért nem alkalmazkodik az oktatás a gazdaság igényeihez?
Mert a magyar társadalom és politika abban a tévhitben él, hogy oktatásunk színvonala megfelel a kor követelményeinek. Oktatásunk persze pont olyan, mint maga az ország. Fejlett államokban a rendszer intézményesen garantál szociális, kulturális, polgári és egyéb jogokat. És hogyan intéződnek az ügyek nálunk? Az emberek a kapcsolatrendszerük révén próbálják érvényesíteni az érdekeiket. Itt abba nőtt bele a polgár, hogy ha valamit el akar érni, nem az az első kérdése, mit tudok, hanem az, hogy kit ismerek."

a felcsuti forradalmár ma kezdödő új világában már nem úgy lesz hogy: " ha valamit el akar érni, nem az az első kérdése, mit tudok, hanem az, hogy kit ismerek."

jjulie 2010.05.29. 09:14:13

@jjulie:

az hogy mostantól másokat kell ismerni, az a kétharmadot eredményező fülkeforradalom eredménye, mint "nagy győzelem, nagy változás"?

jjulie 2010.05.29. 09:19:38

felcsuti forradalmi kormányprogram mélyen hallgat az euro témáról, ime arról is egy két évvel ezelőtti vélemény:

"Ön szerint mikor lesz eurónk?
Az európai jegybank idén publikált tanulmánya 2025-re várja, hogy a magyarok, a csehek, a szlovákok és a lengyelek „megérnek” a közös valutára.

2025?
2025. Ha egyáltalán.

Mikorra várja, hogy a magyar gazdaság bedől, vagyis fizetésképtelenné válik?
Öt éven belül. A napokban bejelentett 1 százalékos GDP-növekedés az EU legalacsonyabbja, ráadásul az infláció rosszabb még a vártnál is. Ezek azt mutatják, hogy a termelés növekedéséhez szükséges képzett munkaerő kimerült, a fogyasztásra alapozott növekedés pedig a megszorítások következtében beszűkült.

Na de, most jön 7000 milliárd forint az EU-tól az Új Magyarország Fejlesztési Tervre.
Sok pénz, amelyet a politika szétszór majd a kapcsolati hálók mentén, bármelyik oldal van is hatalmon. Lesz egy enyhe „jóérzési periódus” 2009-ben, kell az a választások előtt, de amikor a pénz elúszik, nincs tovább – a gazdaság növekedéséhez szükséges tényezőket az Új Magyarország Fejlesztési Terv sem építi fel.

Mi jön a bedőlés után?
A jelenlegi gazdasági, kulturális, szellemi, oktatási, politikai elit végképp elveszíti hitelességét, eltűnik a színről, s jön az új elit.

Honnan?
Európából.

Keresztes lovagok 2.?
Akár... Az EU hatalomra segíti majd azt a társaságot, amely hűségesen végrehajtja Brüsszel utasításait.

Már a jelenlegi kormányt is EU-szolgalelkűséggel vádolja a jobboldal.
Sajnos alaptalanul. Brüsszel megmondja, mit kellene tennünk, s mi nem hallgatunk rá. Kiváló barátom, Romano Prodi olasz kormányfő – én voltam az esküvői tanúja – meséli nekem, ahányszor csak találkozunk, hogy a magyarok mindig mindent jobban tudnak, és mennek a maguk feje után. Nehéz velünk."

jjulie 2010.05.29. 09:34:39

@jjulie:

és ugyan ennek az embernek a mai véleménye az eurónkról:

"Ezek alapján borítékolható, hogy mit gondol az euró magyarországi bevezetéséről.

- Nem tartom az euró magyarországi bevezetését jó gondolatnak, de erről nem most beszélek először, hanem már négy évvel ezelőtt is megírtam. A Nemzeti Bank elnöke az index.hun közzétett dolgozatában ugyanakkor továbbra is az euró mielőbbi magyarországi bevezetését szorgalmazta, számomra érthetetlen módon.

A mostani euróválság az új magyar kormányra ró-e olyan terheket, melyekkel eddig nem számoltak, és ami miatt a korábbi ígéreteik, programjuk módosításra szorulhat?

- Szerintem igen. Az első, amivel számolni kell, hogy már nemigen lehet bízni bármiféle európai konjunktúrában. A válság egyik következménye a növekvő fiskális szigor mindenütt. Egész Európa a költségvetési kiadások klasszikus visszafaragásán fog fáradozni.

A Fidesz szakértői már meglebegtették, hogy az idei hiányt akár 6,5 százalékig is elengedhetik, amiből nyilván meg lehetne valósítani néhány választási ígéretet.

- A hiánycél felpuhítása nem fog menni. A piac árgus szemekkel figyeli a fejleményeket, és nem engedi az újabb eladósodást."

a forradalom borítékolható eredménye: a bajnai féle sineken tolni tovább a szerelvényt, kicsit még szakszerűbben, szóval valami ilyesmi forradalom fog ma testet ölteni a kossuth téren

várom a következő dembinszkis viccet, vajon ma kinek kell elsütnie?

panelburzsuj 2010.05.29. 10:06:13

@Ordnassac:

1. Nem-nem. Igaz, pontatlan voltam: nem "helyén tudja értékelni"-t kellett volna írnom (hiszen az a pozitív-negatív skála irányát is magában foglalja), hanem talán a "fel tudja mérni a súlyát" kifejezést. Szóval nem minősítés, hanem mérés, méghozzá abszolút értékben, előjel nélkül. (Ha így ismerősebb: "jelentősség" ... :)

2. Ha még húsz, akkor statisztikailag már csak ti juttok, én a Jordánon innen rekedek ... :(

jjulie 2010.05.29. 10:10:01

hány milliárd halottja lesz a mai forradalmi eseménynek? - agysejt tömeggyilkos forradalmár

jjulie 2010.05.29. 10:17:14

apropo, tudja valaki, mekkera költség egy ilyen mai kossuth téri esemény költsége?

és ki, a számlafizető?

(és milyen jogon? mondjuk bűnszövetségben elkövetve?)

(pl. hol volt kiírva a tender a hangosításra?)

panelburzsuj 2010.05.29. 10:17:30

@Szelki Lata:

"Ennyi kibaszott hülyét egy rakáson még életemben nem láttam!"

Látod-látod: és akkor még te is gyarapítod a kupacot ...

panelburzsuj 2010.05.29. 10:26:16

@jjulie:

Kekeckedünk? Kekeckedünk?

(Ceausescu beszédét közvetíti a tévé. A proli egy darabig bámulja, ásítozik, aztán átmegy a kettesre: ott ugyanaz. Fölkattintja a rádiót: ott is a főtitkár harsog. Vissza az egyesre. Vigyorgó rendőr gumibottal paskol a tenyerébe: kapcsolgatunk? ... kapcsolgatunk? ... )

panelburzsuj 2010.05.29. 10:40:37

@Szelki Lata:

"Egy igazi szar, kesergő, negatív, írigy fos, állandóan panaszkodó nemzet vagyunk, és ez nem a politikusoktól van így, ez mélyről jön, a lelketek mélyéről."

Tudod, ez egy ilyen gonosz ördögi kör. Idejön az ember, olvasgat, néha még írogat is, és mindeközben - nem is olyan ritkán, sajnos - belebotlik olyan szemellenzős durrogásokba, mint amivel te is szerencsélteted a tisztelt blogközönséget. És amikor "örök kívülállóként" 8652-dik alkalommal is megkapom a "megbízhatatlan reakciós" (harminc éve), "balos bértollnok" (friss) minősítést, akkor valahogy 8652-dik alkalommal is húzhatok egy strigulát: hát ez a "kibontakozás" így sokáig el fog még húzódni ...

Ordnassac 2010.05.29. 10:45:47

@panelburzsuj: akkor azzal, hogy egyszer "provokátornak" neveztelek, egész új utat választottam? ;-)

Ordnassac 2010.05.29. 10:49:31

Nézitek a műsort? Elég érdekes dolgok hangzanak itt el.

zoli87 2010.05.29. 10:54:58

@Ordnassac: Igen. Jó volt az összeállítás, Vona szövegén mindig csak mosolyogni tudok :)

panelburzsuj 2010.05.29. 10:58:51

@Ordnassac:

Annyiban mindenképpen realistább utat, hogy a fölrótt magatartást nem kötötted valami mögöttes szándékhoz, ügyetlenül takargatott "pártossághoz", amít ím, most te éberen lelepleztél ... :)

zoli87 2010.05.29. 11:05:03

KÖVÉR LEVÁGATTA A HAJÁT !!!!! :D

Ordnassac 2010.05.29. 11:10:30

OV forradalomdefinícióval indít.

Ordnassac 2010.05.29. 11:13:09

Jól értettem, azt mondta, hogy Kamerun megválasztott brit miniszterelnök???

[nev] (törölt) 2010.05.29. 11:15:55

papírból olvassa a szöveget, hogy itt és most még is csak "forradalom" zajlik. lógó fejjel mondja, mert csak így tud olvasni, hogy nem kell lógatni a fejünket. egy vicc ez az ember.

Ordnassac 2010.05.29. 11:16:23

Valamelyik rádió (amelyik nem az MR5) adja ezt az egészet?

zoli87 2010.05.29. 11:18:43

@Ordnassac: Infó Rádión is megy.

jjulie 2010.05.29. 11:18:53

@Ordnassac:

van is mit magyaráznia rajta

zoli87 2010.05.29. 11:19:50

Gyurcsány körülbástyázta magát a volt miniszterekkel, pár órára részlegesen kiürültek a kormány sorai. :)

hoplita 2010.05.29. 11:21:19

@zoli87:
Ez az utolsó ígéret, amit be fog tartani.:)

hoplita 2010.05.29. 11:30:06

@hoplita:
Illetve betartott...
Ezzel le is van tudva a négy év.:)

jjulie 2010.05.29. 11:32:41

@hoplita:

mégis adsz nekik négy évet?

Videofon 2010.05.29. 11:44:12

@jjulie:
Két évnél többet nem adok Orbánéknak. Mármint kormányon. A büntetésvégrehajtás intézményrendszerében hosszabban is időzhetnek. Ha marad még hely nekik Gyurcsányék mellett.:)
(Engem egyszerűen ledöbbent, hogy Gyurcsányékat békén hagyják. Annyira lejtett feléjük a pályázati terep, hogy öt perc alatt hozhatna össze az ügyészség 100-200 milliárd hűtlen kezelést. Megint lemutyizták Orbánékkal 70-30ban?)

Videofon 2010.05.29. 11:45:38

@1.szolo - 2014;):
Most látom csak a neved változását.:.-) Márciusban újrakezditek?

zoli87 2010.05.29. 11:50:28

@Videofon: Szerintem Orbán még csak most lett megválasztva. Biztos vagyok benne hogy nincs elfelejtve a számonkérés azon formája, amiről beszélsz. Ha elmaradna, az a Jobbikhoz csapná a szavazókat, nem ez a Fidesz érdeke, tehát Gyurcsányék nem lesznek békén hagyva.

jjulie 2010.05.29. 12:00:42

@Videofon:

szerintem olyan ingoványos a terep, elsősorban a világgazdaságra gondolok, ezen belül az európa egy részében elfogyó gazdasági tartalékokra, hogy semmi meglepő nem lenne abban, hogy orbáni mágiájától független folyamatok elfújnák őt úgy mintha soha nem is lett volna

Videofon 2010.05.29. 12:25:41

@jjulie:
Ha külső körülmények miatt bukik Orbán, akkor én leszek bukásának legnagyobb ellenzője. Mert az most minden európai politikusnak benne van a pakliban. Én inkább a Matolcsy-mágiában látom a (belső) kockázatokat. Egy közgazdasági dilettánsra bízni a nemzetgazdaságot egy ilyen helyzetben: vakrepülés. Értem, hogy Orbánnak egyszerre kell megküzdenie a gazdasági és a morális válsággal. Azt is értem, hogy Orbán gazdasági analfabéta. De miért nem lehetett egy olyan kormányszerkezetet kialakítani, ahol a gazdasági folyamatokat szép csendben jó irányba viszik, miközben fenntartják a parasztvakítási műveleteket is? Orbánnak jelenleg nincs embere a gazdaság rendbetételére. Varga Mihály jelentéktelen intellektus, a többi pedig lilaködös művészlélek.

Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait? (tö 2010.05.29. 12:43:52

Na, jó volt Törököt és Giró-Szászt látni a tévében, délután is folytatják a beszélgetést, csak mert a végét nem láttam a műsornak?

6.Lenin 2010.05.29. 13:03:24

@manyike:

Szívből jövő bocsánatkérés,ezek után jobban odafigyelek.

Tökéletes,amit írtál.

Ennyi baromság,jajveszékelés után,amit itt sokan összehordanak,öröm olvasni értelmes hsz-t is.
A másik öröm,vannak szerencsére,akik nem jajveszékelnek,hanem látják is,mit is kellene tenni a valódi felemelkedésért.Merre kell(ene) indulni.

Jól látod,jó az irány,kapitány a helyén,haladunk!

ssi 2010.05.29. 15:06:25

@6.Lenin: ... még egy kis kiegészítés
Pl. Róna Péter is tanácsolta, h határozzanak meg néhány húzó ágazatot (pl. mezőgazdaság, gyógyvízturizmus stb.), s erre építsék fel az egész gazdaságot (szimpatikus, sok országban nagyon bevált)
... de ez sem az átlag "zemberek" feladata, s idő-idő-idő

most lelkes vagy és Te is kíváncsi a folytatásra
tetszett, hogy Te leírtad: ha O.V. hülye lesz, jöjjön a következő

kiveséztem a témát, köszi, h elviseltél

zoli87 2010.05.29. 15:49:46

Kósa kicsit furcsán beszélt a Kossuth téren.

panelburzsuj 2010.05.29. 16:40:41

No most póruljártam.

Óriási ováció, majd az üdvözlés szavai utáni első gondolat:

"Az eskötétel után az első utam olyan helyre vezetett, ahol nem az számít, hogy milyen tisztséget tölt be az ember."

(kb. így)

Bekattant: hát igen, ahová a király is gyalog jár. No de ennyire forrdalmian új kitárulkozással kezdeni a várva várt diadalbeszédet?

Innen aztán már végig Karinthy szelleme gyötört, az elfojtott röhögéstől fuldokló osztály kísértése.

Van még esélyem - vagy ez már végleg így marad ... ?

6.Lenin 2010.05.29. 17:36:25

@panelburzsuj:

Nekem meg-a hsz-ed alapján-beugrik néhány, a 90-es évek utáni megfigyelésem/élményem.

A régi rendszer kiszolgálói,haszonélvezői megdöbbenve tették fel magukban a kérdést,miután visszazuhantak a földre..

Mi van?Miért néznek rám úgy,mintha 1 senkiházi lennék?
Én vagyok az atyauristen,vagy már nem?

Aztán sokaknak az elmúlt 20 év kevés,hogy fel tudja dolgozni ezt magában.Néhányukon nagyon láccik/érződik.

Én tojok rá,legyen az ő gondjuk.Csak úgy beugrott.

szbi 2010.05.29. 17:51:41

@török gábor: A képviselő, olyan, mint a színész. Nem az eszéért fizetik.

lüke 2010.05.29. 17:52:04

@jjulie:
m'ér' olyan jó az az erős euro?

panelburzsuj 2010.05.29. 17:53:25

@6.Lenin:

Most mondasz valamit.

A röhincsélés azért el-elhalkult bennem, amikor rájöttem, hogy a közönség udvariasan megtapsikolja ugyan vezérét és önmagát, de igazi lelkesedéssel azért a fújolásba veti magát.

Két ok miatt vont orcámra felhőt ez a tőrülmetszett magyaros káröröm:

1. Hogy lesz ebből nemhogy együttműködés, hanem legalább elviselés?

2. Hogy lesz ebből teljesítmény? Ezek a komcsik tényleg olyan erőtől duzzadóak voltak ma kora délutánig, hogy csak le kell őket lökni, mint egy undok födőt, és buzog is fel a nemzeti munka eddig elfojtott áradata?

(És nagy majom vagy, Leninem, ha még ennyi közös dödögés után is azt gyanítod, hogy nekem bármiféle számontartandó - pláne siratnivaló! - szerepem is volt a kiszenvedett kádárizmusban.)

Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait? (tö 2010.05.29. 18:00:13

@jjulie: figyelj kezdjük ott, hogy egyáltalán már annak lehetne örülni, ha egyben marad az eurózóna. most ugyanis ott járunk, hogy ha becsődöl itt egy jó pár ország, akkor annyi, szétesik az euróövezet és aztán hiába van meg a maastrichti feltétel(feltételezem négy-öt év múlva), ha nincs értelme bevezetni. Ajánlok egy cikket:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/05/28/euro_helyett/

2010.05.29. 18:15:05

@panelburzsuj: ezt ki mondta?? Döbbenet...

2010.05.29. 18:15:51

@Ordnassac: majd nézd meg a mélboxodat!:)

bariga 2010.05.29. 18:34:31

populista, nyálas, árvalányhajas, fóbiás, öreges, régies, még mindig gyűlülködő, stb.. na minek a jelzői ezek? ha hétfőtől is ez lesz, tényleg menekülni kell innen, ezt nehéz ép ésszel hallgatni

2010.05.29. 18:39:05

@bariga: nem kell hallgatni egyrészt, másrészt tényleg menni kell...;)

ssi 2010.05.29. 18:39:59

@lüke:
nem kell (párt)elkötelezettnek lenni, sőt...

sosem gondoltam, írtam ilyet,
magam sem vagyok (most épp nincs megfelelő kínálat a számomra)
de valaki az, s nyilvánvaló is.
6.Lenin nagyon örül O.V. győzelmének,
nagyon haragszik az előzőekre,
tele van reményekkel, várakozásokkal,
szívesen idéz a vezér irányvonalából,
én meg egy ilyen célt próbáltam boncolgatni,
(munkába állók számának növekedése)
hogy sokkal összetettebb és nehezebb feladat,
mint ahogy megjelenik a kormányprogramban,
s nekem így most kételyeim vannak,
s kíváncsian várom a folytatást,
(egyelőre mindegy, hogy hogy hívják a kormányt,
csak a tartalomra figyelek)
amúgy pedig az előzőek se csak rosszat tettek

erre vonatkozott a kérdésed?

lüke 2010.05.29. 18:41:05

@bariga:
próbálj levegőt venni:)

6.Lenin 2010.05.29. 18:41:14

@panelburzsuj:

Na,ja...

1 olvastam itt 1-2 hsz-t,hogy vannak akik várják otthon Orbánt az egyezkedésre.Talán még a kávét is feltették,takarékra.Elég,ha az értelmesebbjével.

2 ez tényleg kemény lesz,de akik tényleg keresztbe tudnának feküdni,talán a pénz jobban érdekli őket.Az elveket mindig is leszarták,ha volt nekik valaha is.
Szerintem most papírt darálnak,aki marad, 1 darabig majd örömködik,hogy megúszta.A Porbafingó Jánosokra meg lassan rádől a párt,jobb lesz,ha elkezdik a félre ugrálást gyakorolni.Meg még 1 jó tanács,nyuggerek ne ugráljanak.Más meg már nem maradt.Hipp,hipp hurrá.Ez a hajó elment.

Csak kicsi majom lehetek,mert az nekem is feltűnt,hogy a többiekhez képest mintha bágyadtabban rinyálnál a patástól.
Gondolkodóba is estem ettől,mondom is magamnak

lehet kicsi volt a sarzsija,vagy kicsesztek vele is,de a beidegződés túl mélyen van,meg ilyenek.Szerencsére csak napi kb. 3,2 percem volt ezen gyötrődni.Kösz,hogy szóltál,mi is a szitu.
Nyertem napi 3,2 percet.Több időm marad a vezért imádni.

Majd csak lesz valahogy,csak egészség legyen,háború meg ne,vagy mi a tosz.

lüke 2010.05.29. 18:42:01

@manyike:
nem kérdés ez...............

@bariga:
próbálj levegőt venni:)

bariga 2010.05.29. 18:50:04

@lüke: majd ha oszlik az illat

[nev] (törölt) 2010.05.29. 18:50:53

@bariga:
hétfőn indul az alkotmányozás. szóval úgy tűnik, hogy a kormányzás érdeklődés hiányában elmarad.

bariga 2010.05.29. 18:51:41

@Letícia: konstruktív válasz, pont olyan okos, mint a kedvenc pártod manapság

bariga 2010.05.29. 18:54:52

@[nev]: ja, megyünk vissza vagy száz évet, lesz itt uram bátyám, meg mente. De hátha előkerül valahonnan egy modern fideles, a remény hal meg utoljára

2010.05.29. 19:01:41

@bariga: nekem kedvenc pártom? Na mesélj! Én nem tudok róla, hogy van kedvenc pártom!:)

6.Lenin 2010.05.29. 19:03:31

@manyike:

Akkor ezt jól értelmeztem
"kiveséztem a témát, köszi, h elviseltél "

Akkor mégsem voltam olyan fáradt,mint gondoltam.de amit

" manyike 2010.05.29. 01:28:22 "ebben a hsz-ben írtál,továbbra is egyetértek és csak azért örülök a fidesz győzelmének,mert hasonló irányt jelöltek ők is.Ennyi a "lelkesedésem" az irányukba.

A Te irányultságod meg a magánügyed,nem érdekel,csak rád tartozik.

Amit viszont a lehetséges felemelkedést elősegítő lépésekről írtál a továbbiakban is egyet értek,támogatom.

[nev] (törölt) 2010.05.29. 19:06:21

@bariga:
felvilágosult abszolutizmus. időutazás. szerintem így kell felfognia az egészet. készítik elő a terepet a nemzeti liberálisoknak. a kérdés, hogy hol van kossuth.

bariga 2010.05.29. 19:15:39

@[nev]: a nemzeti jelzővel óvatosabban kellene bánni. fontos szó, de könnyen elcsépelődik. még veszélyesebb, ha véletlenül eétévesztik mellé a szociális jelezőt. Mindekettőt túl sokat hallottuk mai is, de sajnos nem volt mögötte komoly tartalom.

[nev] (törölt) 2010.05.29. 19:33:11

@bariga:
a (nemzeti) liberalizmus tulajdonképpen arra szerveződött, hogy féken tartsa a nacionalizmust.

bariga 2010.05.29. 19:42:26

a mostani kormány milyen? Ellenzékben szocialista volt, mindet megígért, mindent vissza fog adni , mindenkit mindentől meg akar védeni( bár Semjén még ma is..) a kampány alatt olyan polgári a zemberek féle valami, erre most nem jut eszembe ideológia. Ma pedig keresztény. A konzervatív ideológiának jelenleg nyoma sincs. Pedig sürgősen utána kéne nézni mi is az és gyorsan gyakorolni az elveket.

2010.05.29. 19:45:12

@bariga: na mi van, még mindig nem tudom, ki a kedvenc pártom!:P

:)

bariga 2010.05.29. 19:48:29

@Letícia: bocsánat, visszavonom, amit neked írtam

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.29. 20:15:27

@bariga:

"ha hétfőtől is ez lesz, tényleg menekülni kell innen, ezt nehéz ép ésszel hallgatni"

Látod, igazat mondott OV:
tényleg forradalom volt a szavazófülkékben!

bariga 2010.05.29. 20:31:54

@malacz69【ツ】rettegés elemző: remélem lőni nem fognak, csak olyan kis csendes forradalom ez. De neked ezek a mai beszédek tényleg tetszettek? Olyan volt, mint egy komoly kormány komolly megnyilatkozásai? Nem kell már harcolni, az ellenség verve van!!

deku82 2010.05.29. 21:09:07

Gábor! Este még lesz időd egy posztra?
Jó lenne olvasni, hogyan foglalod össze a mai napot!

Kint voltam a Kossuth téren végül, és szeretném megosztani veletek az időjárás hatását a mai szónoklatokra:
Semjén alatt sütött a nap, minden mondatot megtapsoltunk. Orbán 2. felében nagyon beborult, még picit dörgött is az ég, közelnek tűnt egy kis felhőszakadás; ekkor már nem fojtottuk bele Orbánba a szót tapssal...

deku82 2010.05.29. 21:11:38

@Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait?:
Voltam mindkettőben, és a brüsszeli EU parlamentben is.
Szerintem a magyarban.

2010.05.29. 21:12:05

@bariga: na malacot hiába is győzködöd!:)))

jjulie 2010.05.29. 21:19:29

@deku82:

most volt ott több ember, vagy az ominozus vereség utáni kétmilliós naggyűlésen?

deku82 2010.05.29. 21:26:58

@jjulie:
Nekem úgy tűnt, hogy akkor...

jjulie 2010.05.29. 21:47:59

továbbra is izgat, hogy mi pénz egy ilyen pártrendezvény és ki fizeti?

6.Lenin 2010.05.29. 22:09:09

@jjulie:

Én+ a népek!
A forradalom nem óccsó mulaccság!
+ a H. Miki is dugott 2 nokiással.Azt hitte lesz amneszti.hu.

Őszintén, azért ennyi népek 1 rakáson,nem semmi,totál beájultam,nem is láttam a vezérből sokat,csak az iránytűjét,töpörödve.

Mit kekeckedsz?
Ritkán van forradalom,megéri.

ladislaus 2010.05.29. 22:12:36

@bariga: meg mindig itt vagy? Resszkessel am nagyon..

Amugy az uj Alkotmanyhoz egy szot engedjetek meg: VEGRE!!!
Ezzel kellett volna kezdeni a rednszervaltast, de mara tudjuk hogy az nem arrol szolt ami a neveben van. Most lehet tenyleg es szerintem is ennek elso es legfontosabb pillere az uj Alkotmany! Hogy ez mit tartalmaz majd mit mond majd ki ezt bizzuk rajuk, es remenykedjunk hogy igazsagos es eros, stabil lesz.

jjulie 2010.05.29. 22:12:40

@6.Lenin:

erre is a hagyó gyüjtött pénzt?

jjulie 2010.05.29. 22:15:39

@ladislaus:

kérdeztem már tőled, hogy megdugnád e a csúnya boszorkányt az erdőben, ha megígérné hogy világszép királylánnyá változik utána?

6.Lenin 2010.05.29. 22:20:38

@jjulie:

Nekik jobban rááll a kezük,meg hát a gyakorlat.
Ehhez érzék kell,mint a hegedüléshez.

6.Lenin 2010.05.29. 22:30:31

Jjulie!

Ahogy nézem az előzetest,ez a mocskos fidesz világ rosszul kezdődik számodra.
Szar volt a belépő.
A 2. felvonás jobb lesz,vagy menjek inkább hunyni?

Diocles 2010.05.29. 22:30:40

Érdekes ez a Wieszt-ügy.

Lendvai még szerdán mondta, h Wieszt találjon ki valami hihetőt, vagy repül.
Nos, Wieszt ki is talált, most azt mondja, h kölcsönkapta azt a kétmilliót :)
Jogilag lehet, h elmegy (bár állítólag sorra jelentkezik a többi kuncsaft is, akiket ugyanígy megfejt), de az biztos, h egy ország röhög a magyarázaton.

Nagyon kiváncsi leszek, h mit lép erre Lendvai, aki személyében tán nem korrupt, h lenyeli-e ezt a magyarázatot.
Ha igen, akkor a Fidesz már őt fogja támadni, mondván, h megvédte Wieszt-t.

bariga 2010.05.29. 22:31:39

@ladislaus: itt vagyok, miért talán nem lehet? Látom ezt a stílust is a Kossuth téren tanultad. Bár eddig pókereztem, annak több értelme volt

bariga 2010.05.29. 22:38:45

@jjulie: lesz megint mákos bejgli

Diocles 2010.05.29. 22:40:32

itt van, igazi gyöngyszem:

Az Echo TV műsorába együtt hívták meg a szocialista politikust és Kupper András fideszes kerületi képviselőt, hogy megpróbálják tisztázni, hogy az internetes videomegosztókra is felkerült felvételen valójában mi történt.
Wieszt János szerint a videó teljes mértékben manipulatív, szerinte azt megvágták, ezért azt javasolta, hogy azt szakértővel vizsgáltassák meg.
Közölte, a felvételen valójában egy 2,2 millió forintos kölcsön átvételének lebonyolítása látható.
Elmondta, a kölcsönügyletről egy okirat is készült, majd a stúdióban az asztalra tett egy szerinte erről szóló, kézzel írt dokumentumot.
Közölte azt is, rágalmazás miatt már feljelentette Kupper Andrást.
Kupper András válaszul azt mondta, nem életszerű, hogy a szocialista politikusnak csak most jutott az eszébe a kölcsönügylet, pedig a héten többször is nyilatkozott az ügyben.
Wieszt János reagált Lendvai Ildikó aznapi nyilatkozatára is. A leköszönő pártelnök kijelentette, ha Wieszt János vasárnapig semmilyen meggyőző választ nem ad az ellene felhozott vádakra, akkor kezdeményezik párttagsága felfüggesztését. Wieszt János erre utalva azt közölte, nem mond le, és tovább harcol az igazáért.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya tíz nappal ezelőtt vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást annak kapcsán, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette Wieszt Jánost.
A Fidesz helyi szervezete szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít; a bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át.
MTI

Ui.: úgy láccik, h nem konzultált ügyvéddel ez barom, még ez a szövege is tele van ellentmondásokkal.
Pl. ha elismeri, h valóban átvett 2,2 millió forintot, ahogy az a felvételen láccik, akkor miért mondja, h kamu a felvétel?

bariga 2010.05.29. 22:40:53

@malacz69【ツ】rettegés elemző: jaj de jó ! te is szeretsz jáccani?? meg lehet, hogy még a virágot is?

6.Lenin 2010.05.29. 22:53:46

Kedves Vendégeink!

A ma esti rágalom ária elmarad.
Az előadó művész úr(hölgy?)Jjulie talán nem is véletlenül,néhány perccel ezelőtt összerettegte magát.

Menjetek békével!

Jó éjt!
Mindenkinek

jjulie 2010.05.29. 22:54:38

@ladislaus:

tudtam hogy a le kell fordítanom neked: még mindig hiszel a mesékben?

hány éves vagy?

jjulie 2010.05.29. 23:00:11

@6.Lenin:

ezt arra érted, hogy kiváncsiskodom mibe kerül egy ilyen rendezvény és ki fizeti a számlákat?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.29. 23:12:31

@bariga:

bariga drága, azzal értettem egyet, h részedről több értelme volt a pókerezésnek. Sztem válts vissza rá! Üdv.

bariga 2010.05.29. 23:20:36

gondoltam, mire visszajövök, már gazdasági programról fogtok vitázni, meg az adócsökkentésről, de még mindig csak a személyeskedésnél tartunk. Talán te meg arra is törvényt hozol, hogy ki hová menjen?

Ordnassac 2010.05.29. 23:37:33

@Videofon: ha neked Szapáry György lilaködös művészlélek...

Ordnassac 2010.05.29. 23:39:12

@Letícia: megjött, majd reagálok rá.

panelburzsuj 2010.05.29. 23:41:05

@bariga:

Te se figyelsz.

Ma megint elhangzott, hogy most a célokat kell kitűzni, az odavezető eszközök megválasztása a következő négy év feladata. Csak szép, ékes rendben ..

Mi lenne pl. TöröK Gábor blogjából, ha egy-két hét alatt lezavarnánk minden lényegi kérdést, és lerágnánk minden lényegtelen csontot?

Ordnassac 2010.05.29. 23:42:11

@[nev]: az alkotmányozást az OGY fogja csinálni, meg Navra. Meg a háttérszakértők. Mint anno Horn Gyula idején. Ott is külön ogy. bizottság működött egy bizonyos Bihari Mihály vezetésével. Azt azért nem állítanám, hogy ne lett volna kormányzás akkor.

Szóval mielőtt ilyen (bocsi) vaskos badarságot mondasz, nézz körül a rendszerváltás utáni magyar történelemben. ;-)

panelburzsuj 2010.05.29. 23:45:42

@Ordnassac:

Szapáry IMF-összekötő lesz, tanácsadói titulussal, úgyhogy ha lesz is ráhatása a kormányprogramra, az inkább tolmácsi munkakör lesz, mint tervezői ...

panelburzsuj 2010.05.29. 23:48:11

@Ordnassac:

(Látod, nekem meg az ö-betűm rakoncátlankodik. Hiába nyomom sokáig, csak pöttyöket rak a karika fölé ... )

Ordnassac 2010.05.29. 23:49:01

@panelburzsuj: amúgy Matolcsynak azért korlátozott mozgástere lesz, hiszen Fellegi Tamás minisztériumánál van az állami vagyongazdálkodás hatásköre.

Tudomásom szerint a Miniszterelnökségnek is lesz beleszólása a dolgokba.

Ergo annyira talán nem garázdálkodhat Matolcsy.

panelburzsuj 2010.05.29. 23:58:54

@Ordnassac:

Aprócska szempont:

Ha lengedeznek is mostanság pártállami emlékek a levegőben, azért egy dolog eléggé masszívan megváltozott: ma nem csak, sőr nem is elsősorban az állam gazdálkodik Magyarországon. Sőt: a vagyon nagyobb része se az államé (sogennate privatizáció, biztos te is hallottál már róla) ...

Ergo 1: a gazdaságot szabályozó miniszter másokéval csalánoz.

Ergo 2: 1-ből következően az érzékenység valamivel nagyobb.

ssi 2010.05.30. 00:00:14

@6.Lenin:
korrekt vagy, ez jó
a jövőben is biztosan adódnak témák,
amit a közreműködéseddel jobban megértek,
számítok Rád
Üdv

Ordnassac 2010.05.30. 00:09:55

@panelburzsuj: persze, de itt inkább a pénzügyi/költségvetési vonal volt az érdekes, nem a gazdaságpolitikai.

panelburzsuj 2010.05.30. 00:12:37

@Ordnassac:

(Pintér meg vagy rendőr, vagy rendőrtábornok ... :)

panelburzsuj 2010.05.30. 00:17:54

@Ordnassac:

Pont most pakolták egybe a kettőt.

Matolcsy maga pedig eleve iparszakos, és eddigi pályáján is zömmel a reálgazdaságot adminisztrálta, kutatta, árusította vagy miniszterte. (Gyanítom, hogy kormány pénzelését valójában inkább Varga fogja felügyelni.)

Ordnassac 2010.05.30. 00:18:51

mandiner.blog.hu/2010/05/29/novaja_ekonomicseszkaja_polityika

Csak én érzem úgy, hogy azért ez nem az a kifejezett hurráhangulatú beszámoló? (Attól függetlenül, hogy a képek egész érdekesek.)

Ordnassac 2010.05.30. 00:22:55

@panelburzsuj: tudom, a wikicikket róla én írtam. :-D

Amúgy meg pont ugyanarról beszélünk. ;-Ö

A Pintérrel kapcsolatos megjegyzés mire is vonatkozott?

Ordnassac 2010.05.30. 00:32:03

Apró érdekesség, akik nem szavaztak a miniszterelnök megválasztásánál:

Fidesz: Schmitt Pál (levezető elnök) és Vitányi István

MSZP: Botka László, Káli Sándor, Lukács Zoltán, Ujhelyi István és Veres János

Jobbik: Hegedűs Lorántné, Murányi Levente és Zagyva Gyula (Ferenczi Gábor, Kulcsár Gergely, Rubi Gergely és Staudt Gábor igazoltan volt távol)

KDNP: mindenki ott volt

LMP: Dorosz Dávid, Osztolykán Ágnes és Szabó Rebeka (mindhárom igazoltan távol)

független: Molnár Oszkár

panelburzsuj 2010.05.30. 00:37:58

@Ordnassac:

(Hogy mitől egyértelműsödik őpintérsége: funkció (miniszter), végzettség (rendőrtiszt és jogász), vagy "rang" (rendőrtábornok).)

panelburzsuj 2010.05.30. 00:46:36

@Ordnassac:

Érdekes társaslélektani mutatványok várhatóak: a magyar nyelvű neten ugyanis meglehetősen általános manír a cinikus, vállrángatós, lesajnálós, sőt lefikázós hangvétel, és ilyen hangfekvésben sokkal könyebb egy Gyurcsány-kormányt méltatni, mint a Forradalmi Nemzeti Együttműködés Vezérkarát ...

panelburzsuj 2010.05.30. 00:49:26

@panelburzsuj:

(Nyolcévi csaholás után egyik pillanatról a másikra dorombolásba átmenni: ez hordozhat bizonyos mértékű olvasottsági kockázatokat ... )

Ordnassac 2010.05.30. 00:50:56

@panelburzsuj: kend figyeli WP-s tevékenységem? :-D

Ordnassac 2010.05.30. 00:52:57

@panelburzsuj: amúgy a végén lehet, hogy (politikus) lesz belőle. ;-)

panelburzsuj 2010.05.30. 00:53:51

Ugye a gránit egy kőzet, amiből a talapzathoz valót bányában kell kitermelni?

panelburzsuj 2010.05.30. 01:00:21

@Ordnassac:

(Véletlen egybeesés ... :)

Legyen simán rendőr. Úgy még jól is hangzik, és hát azt jó régóta és egyfolytában csinálja, míg a többi folyton változik.

Ordnassac 2010.05.30. 01:07:38

@panelburzsuj: abban volt egy korábbi megegyezésük, hogy fegyveres testületek hivatásos tagjainál, akik elérték a tiszti rangot, ott jelezzük szükséges egyértelműsítésnél. (Amiatt nevezetes, egy rendőr szimplán azért, mert rendőr nem szokott az lenni :-) )

Nincs kedved beszállni? Mezőgazdasági témákban amúgy sem állunk jól. :-)

lüke 2010.05.30. 06:08:59

@Diocles:
jellemző: kölcsön, ahol
még lakáshitel sincs:)

lüke 2010.05.30. 06:17:25

@Ordnassac:
a copyright az enyém
NER> NEP
a képek isteniek, önmegvalósítók: narancsosan
szomorú képek, nagyon lepusztultak a po'gárok,pláne a nyuggerek,hiába süt a np
nemcsak az öltezetük, hanem az arckifejezésük, az értelmük.........

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.30. 15:57:06

@Videofon:
"... látom ... a neved változását... Márciusban újrakezditek?"

Igazából már júniusban mukkanunk megfele :-)

Őszig teszünk egy kis kitérőt önkormányzatok felé...
- ehhez remek "stratégiai partnereink" is akadtak,
akiket a honlapunk nyitóoldalának oldalán találsz
(a "keresés" alatt:)
Aztán jöhet a 2014-es választási kampány...
(a Fidesz lerövidítési szándékával szembe';)

Ordnassac 2010.05.31. 15:04:20

@lüke: két Vitányi ül az OGY-ban (már 1998 óta). Az egyik az általad említett Iván (a wikicikk jelentős része tőlem van), a másik pedig a Hajdú-Bihar megyei István (nem rokonok). ;-)
süti beállítások módosítása