Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
23:45

Eddigi történetének talán legnehezebb döntése előtt áll az LMP. A dilemma régóta ismert: ha a párt önállóan indít főpolgármester-jelöltet Budapesten, a fideszes Tarlós István esélyei a városvezetői posztra az egekbe emelkednek. Ha azonban az LMP hajlandó belemenni egy széles baloldali egységfrontba ("kis budapesti olajfába"), könnyen lehet, hogy a Fidesz továbbra sem tudja bevenni a fővárost. Ebben az esetben viszont véget érhet az LMP sem-sem típusú, középen állós (vagy annak látszatára törekvő) korszaka: a döntéssel a párt egyértelművé tenne, hogy hol keresi helyét és ebből adódóan politikai ellenfelét a magyar politikában.

(Fotó: lehetmas.hu)

A dilemma lényegesen többről szól, mint sokan gondolják: nem csupán az LMP mostani helyzetét, de hosszú távú stratégiáját is alapvetően meghatározza. Nem véletlen, hogy igazán akkor érthető meg a döntés súlya, ha messzebbre tekintünk. A parlament legkisebb pártja mai helyzetében egyértelműen abban érdekelt, hogy ne kötődjön a hiteltelenné vált, egyelőre a politikai lejtőn még mindig lefelé haladó MSZP-hez, így nem csoda, hogy a párt politikusai rendre kizárják a szocialistákkal való együttműködést. Ha azonban az LMP komolyan abban gondolkodik, hogy 2014-ben maga lehet a Fidesz alternatívája, potenciális váltópártja, akkor két dologra már most szüksége lehet.

Egyrészt a hagyományos baloldali-liberális szavazók megszólítására és átcsábítására, ami értelemszerűen nem az MSZP-től való kényszeres elzárkózással és ezáltal a még náluk lévő szavazók folyamatos elutasításával lehet sikeres taktika, hanem sokkal inkább olyan együttműködésekkel, amelyekből az új párt megerősödve kerülhet ki, s egyszersmind fokozatosan elfoglalja az MSZP helyét és elveszi szavazóit. Másrészt az építkezéshez szükséges önkormányzati pozíciók, politikai hátországok elfoglalására, márpedig ebből a szempontból Budapestnél kiválóbb terep – ahol az LMP a Jobbikot is megelőzve a legjobb eredményét érte el áprilisban – nem létezik. Miközben tehát az LMP ma látszólag egyáltalán nem érdekelt az MSZP-vel való közösködésben, hosszabb távú stratégiájába illeszkedne – sőt, megalapozhatná azt -, ha sikeresen válhatna előbb a baloldal egyik, majd egy idő után a nagyobb, erősebb, potensebb pártjává. (Érdemes felfigyelni arra, hogy frakcióvezető-helyettesük ma már a „támogassák a miénket” formulát használta, ami – ugyan apró, de mégis - elmozdulás a korábbi teljesen elutasító álláspontból.)

Ebből a szempontból is nagyon tanulságos lehet felidézni a Fidesz 1994 után követett szövetségi politikáját, amelyre egy előző bejegyzésben már hivatkoztam. A parlament legkisebb pártjaként akkor a Fidesz úgy kezdett hozzá a jobboldali domináns párti pozíció hosszú meneteléses megszerzéséhez, hogy minden lehetőséget kihasznált a többi jobboldali párttal (elsősorban az MDF-fel és a KDNP-vel) való együttműködésre. Már-már önkorlátozó módon tett javaslatot az önkormányzati választásokon való közös indulásra (így lett Budapesten a KDNP akkori jelöltje, Latorcai János az MDF és a Fidesz támogatottja), majd 1995-ben motorja volt a közös köztársasági elnök-jelölésnek is. Jól tudta, hogy egy hely elfoglalásához először nem rohamra van szükség, hanem közel kell hozzá menni…

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr472090281

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki lesz az LMP főpolgármester-jelöltje? 2010.07.05. 12:28:01

Önálló főpolgármester-jelöltet indít az LMP az őszi helyhatósági választásokon. Eddig Jávor Benedek neve merült fel esélyesként - még a héten döntés születhet a jelölt személyéről.

Trackback: Nem tárgyal az LMP a szocikkal 2010.06.24. 16:41:04

Az párt tagsága július 5-i fővárosi kongresszusán dönt főpolgármester-jelöltjének személyéről. Csiba Kata választmányi szóvivő cáfolta, hogy az LMP vezetői a háttérben egyezkednének más erőkkel.

Trackback: Oly távol van tőle? 2010.06.18. 10:10:02

Ha az LMP hajlandó belemenni egy széles baloldali egységfrontba, könnyen lehet, hogy a Fidesz továbbra sem tudja bevenni a fővárost.

Trackback: Ha az MSzP jelöl 2010.06.18. 04:09:21

Az MszP – szokott lassú, ám népszerűségvesztő módján – elkezdte a kihátrálást Horváth Ingyenbusz Csaba eddigi főpolgármester-jelölt mögül. Úgy tűnik, hiába volt a kapkodva kiutaltatott összeg május elsejére,  hiába kérte le azt a sok f...

Trackback: Ha az MSzP jelöl 2010.06.18. 03:56:18

Az MszP – szokott lassú, ám népszerűségvesztő módján – elkezdte a kihátrálást Horváth Ingyenbusz Csaba eddigi főpolgármester-jelölt mögül. Úgy tűnik, hiába volt a kapkodva kiutaltatott összeg május elsejére,  hiába kérte le azt a sok f...

Trackback: Ha az MSzP jelöl 2010.06.18. 03:54:53

Az MszP – szokott lassú, ám népszerűségvesztő módján – elkezdte a kihátrálást Horváth Ingyenbusz Csaba eddigi főpolgármester-jelölt mögül. Úgy tűnik, hiába volt a kapkodva kiutaltatott összeg május elsejére,  hiába kérte le azt a sok f...

Trackback: Ha az MSzP jelöl 2010.06.18. 03:53:30

Az MszP – szokott lassú, ám népszerűségvesztő módján – elkezdte a kihátrálást Horváth Ingyenbusz Csaba eddigi főpolgármester-jelölt mögül. Úgy tűnik, hiába volt a kapkodva kiutaltatott összeg május elsejére,  hiába kérte le azt a sok f...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halar 2010.06.18. 00:00:39

az a különbség, hogy a fidesznél anno még szintén "új" pártokkal tudott együttműködni, ma meg miért is kéne egy önmagát az eddigiekkel szemben meghatározó lmp-nek az egyik bukott politikai erővel összeborulnia?
akkor lenne vége a párt eddigi politikájának, akkor buknának legnagyobbat.

viszont sztem az lmp-nek bp-n van esélye akkora kiugrásra önállóan ami után már kvázi nagy párt lehetnének.
arról nem is beszélve, mennyire fontos lenne bp-nek a zöld politika erős képviselte.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.06.18. 00:01:48

"a Fidesz 1994 után követett "szövetségi politikája":
A parlament legkisebb "gömböce"-ként akkor úgy kezdett hozzá a jobboldali domináns párti pozíció (hosszú késes) megszerzéséhez, hogy minden lehetőséget kihasznált a többi jobboldali párttal való leszámolásra. (Kisgazdák, MDF, MIÉP, KdNp leszalámizása és oppurtunista tagjainak - HAMM - bekebelezése.)

török gábor 2010.06.18. 00:04:07

@aronman: az előtte 4 évig kormányzó és a választásokon a szavazóinak közel felét elvesztő MDF lenne az "új" párt 1994-ben?

Ordnassac 2010.06.18. 00:04:38

A mostani MSZP-vel való összeállás szerintem több kárt okozna, mint hasznot. Nagyon a béka hátsó fertálya alatt van hitelesség tekintetében. Főleg, hogy az MSZP listavezetője így is-úgy is Horváth Csaba lesz. A 90-es években egyik jobboldali párt sem állt mind hitelesség, mind emberanyag tekintetében ennyire rosszul, mint most az MSZP.

Abban meg egyáltalán nem vagyok biztos, hogy a szocik belemennek pl. Jávor Benedek támogatásába, persze a tévedés jogát itt is fenntartom. Arról nem is szólva, hogy Schiffer ugye nem zárta ki a Fidesszel való együttműködést. (Egyáltalán nem biztos, hogy a Fidesznek 50%+1 mandátuma lesz az új Főv. Közgyűlésben). A kerületi önkormányzatok kérdése megint más, mert így lehetne egyéni jelölteket is bejuttatni, csak ugye a hitelességi probléma itt is felmerül. "SZDSZ 2.0".

Amúgy az Latorcai János, z nélkül. ;-)

lorantka_a_gall 2010.06.18. 00:07:07

@Ordnassac: köszi, kitűnő kiegészítés a cikkhez a kommented! :)

Ordnassac 2010.06.18. 00:10:33

@lorantka_a_gall: *rőtebbmintacsokornyakkendőm*

clownfish 2010.06.18. 00:11:36

ha a jelenlegi országgyűlési alelnökről van szó, úgy nem latorczai, hanem latorcai jános néven neveztetik.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.06.18. 00:27:38

Az LMP szerintem nem igazán tett semmilyen gesztust a budapesti szavazói felé, végig a vidéki, "konzervatív" szárny dominált a parlamentbe kerülés óta. Kérdés, hogy hogyan és meddig viseli ezt a fővárosi szavazóréteg.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.06.18. 00:28:31

Találniuk kéne egy "független" jelöltet, akit mindketten támogathatnak. Csak nehéz olyan jelöltet megnevezni, aki egyik párthoz sem kötődik és nem járatta le magát az elmúlt 20 évben.

clownfish 2010.06.18. 00:28:56

@latte: milyen vidéki konzervatív szárny dominanciája? miben nyilvánult meg? honnan ez a feltevés?

clownfish 2010.06.18. 00:30:48

@nyomasek_bobo: mekkora húzás lenne már a leváltott sólyom lászlót jelölni!

Ordnassac 2010.06.18. 00:40:23

@clownfish: azért ezzel több probléma van:

1. Vállalná-e egyáltalán? Azért öt évig az ország első embere volt, most meg menjen főpolgármesternek?

2. 68 éves. Már Tarlóst is idősnek tartják a 62 évével.

3. Programalkotásra kérdés, hogy mennyi energiája van.

4. Az MSZP belemenne?

ssi 2010.06.18. 00:43:06

1. én eleve azt szeretném egy ideje, hogy a Fidesz ne Tarlóst jelölje, mert dinamikusabb személyt gondolnék erre a posztra

2. egy független köztársasági elnökjelölésnél könnyebb lenne felül emelkedniük a pártérdekeken (LMP-MSZP)

3. a főpolgármester elsősorban emberileg legyen alkalmas e posztra, viszont később a szavazásoknál már érdekcsoportokat, pártokat képviselhet - Jól tudom??? mert akkor ez megnehezíti a döntést, a helyezkedést most az elején is. Még nem tudom, mit tennék helyükben -most megyek aludni

TallérossyZebulon 2010.06.18. 00:44:01

"A dilemma lényegesen többről szól, mint sokan gondolják-nem csupán az LMP mostani helyzetét de hosszú tvű stratágiáját is alapvetően megalapozza" Ez az, amitől sokan nem tudnak elvonatkoztatni, amiről az előző bejegyzésben is szó volt.
Az MSZP ma nem egy népszerű párt, a magyar baloldal összeomlott. Ennek ellenére van Magyarországon sok baloldali beállítottságú ember. Ha az LMP besorol balra, elveszti azon szavazói nagyrészét, akik újszerűségük miatt szavaztak rájuk (mivel határozott politikai irányvonaluk nem volt, inkább szimpátiaszavazatokat gyújtöttek, mint a politikájukat támogató szavazatokat), DE egy sokkal szélesebb közönség felé nyit. A baloldali szavazók felé, akiknek nincs pártjuk. Ha a főpolgármester jelölésében összeáll a jelenleg relatíve nagyon népszerűtlen MSZP-vel, nyivá elveszíti a "független" szavazóit, de azok a baloldali beállítottságú emberek, akik az MSZP-től elpártoltak, mert az MSZP népszerűtlen, átvándorolhatnak az LMP-hez, mivel
1. Látják rajta, hogy baloldali párt (lett)
2. Az MSZP-nél sokkal kevésbé népszerűtlen (ciki)
Így váltópárttá válhatnak, hacsaknem a varsói gyors fut be Magyarországra is.

clownfish 2010.06.18. 00:45:24

@Ordnassac: a kérdés az volt, kivel tudnának robbantani. sólyommal igen. 68 év egy négyéves ciklushoz nem durva. john mccain is lehetett elnökjelölt 72 évesen a világ egyik legnagyobb hatalmú országában. ki tartja öregnek tarlóst? az életkora a legkisebb probléma, az hogy a nézetei begyepesedett, vaskalapos gondolkodásmódra vallanak, az jobban zavar. egyébként mszp-s támogatás nem volt feltétele a dolognak.

TallérossyZebulon 2010.06.18. 00:45:46

@latte: Az LMPmezőgazdasági politikája nem konzervatív, hanem gazdasági értelemben szocialista, baloldali, (ebben pedig jelenleg a Jobbikhoz áll legközelebb).

Ordnassac 2010.06.18. 00:48:14

@TallérossyZebulon: a baloldaliak közül azért elég sokan nem tartják komolyan vehető alakulatnak az LMP-t. Másrészt, nem csak a független szavazóit veszíti el, hanem azokat a balosokat is, akik utálták az SZDSZ-t. Márpedig egy LMP-s besorolás az MSZP mellé óhatatlanul felhozná ezt is (SZDSZ 2.0, ez az, amit az LMP-nek úgy legalább két évig nagyon el kell kerülnie).

Arról nem is szólva, hogy nincs sok viszonylag ismert ember, akit arcveszteség nélkül tudna támogatni az MSZP, az LMP és akár az MDF is.

Ordnassac 2010.06.18. 00:49:18

@clownfish: Sólyom induljon el egy választáson, amit szinte bizonyos, hogy nem nyer meg? Biztos, hogy kell ez neki?

clownfish 2010.06.18. 00:52:30

@Ordnassac: az lmp megkérheti erre a szívességre. nem a jelenlegi szoclib városvezetést folytatná, de nem is a bigott fideszes alternatívát nyújtja, pont ő lehetne az arany középút. ha a szocik nem indítanak ellenjelöltet, simán nyer.

mizrolist 2010.06.18. 00:52:44

@clownfish: ez nekem is beugrott... de nem hiszem, hogy motiválná a feladat, és abban sem vagyok biztos, hogy alkalmas jelölt lenne-e.

Ordnassac 2010.06.18. 00:54:11

Néhány gyakorlati kérdés:

A Főv. Közgyűlés kb. 35 fős lesz. Amennyiben lenne egy közös MSZP-LMP jelölt, akkor ez mennyiben dobná meg a két párt eredményét? Képes-e az MSZP a 25%-ot megtartani? Az LMP kap-e majd többet mint 15%? Együtt megszerzik-e a többséget a Főv. Közgyűlésben? Egy szinte biztos 40% feletti Fidesz és egy 10%-os Jobbik mellett?

Tavaszi eredmények kiindulásként: www.valasztas.hu/hu/parval2010/354/354_0_index.html

clownfish 2010.06.18. 00:55:24

@Ordnassac: Sólyommal tökéletesen lehetne hárítani az szdsz 2.0 vádat.

Ordnassac 2010.06.18. 00:56:16

@clownfish: hááát, Sólyom szerintem van annyira önérzetes, hogy a köztársasági elnökség után nem megy el "egyszerű" főpolgármesternek... Nem hiszem, hogy kell ez neki. Még egy évre sem. Nem tudom, hogy a helyi politika olykor kicsinyes stílusát mennyire tudná elviselni.

Ordnassac 2010.06.18. 00:57:36

@clownfish: Visszakérdezek: ha öt évig köztársasági elnök voltál és felkérne egy párt, hogy indulj el a párt színeiben főpolgármesternek, vállalnád? ;-)

Ordnassac 2010.06.18. 01:00:56

@clownfish: McCain esetében a kora és az eü. állapota volt személyével kapcsolatban a legnagyobb kérdés.

Persze, a kor itt valóban nem lényeg (ezért nem tartom annyira borzalmasnak Réthelyi miniszterségét), de ez biztos, hogy kampánytéma lenne, amit kezelni kell.

clownfish 2010.06.18. 01:01:17

@Ordnassac: ha egy párt, aki köztársasági elnöknek jelölt, majd megszavazott, és 5 év múltán cserbenhagy... te nem szeretnél törleszteni? ha olyan programot ad az lmp, amivel sólyom azonosulni tudna, és miért ne tudna, akkor miért ne? a legvalószínűtlenebb improvizációk szokták a politikában a legnagyobb meglepetéseket okozni.

Ordnassac 2010.06.18. 01:02:29

@clownfish: elég kicsinyes bosszú lenne, valljuk be...

clownfish 2010.06.18. 01:03:03

@Ordnassac: kérdés volt, mégis jelölt lett! magyarul a választás végeredményét ez lényegben nem befolyásolta, azaz bár megemlítették, az választás kimenetele szempontjából irreleváns maradt, mert nem amiatt kapott ki.

clownfish 2010.06.18. 01:05:16

@Ordnassac: bosszú? inkább demonstrálná, hogy ő nem egy rongy, akit félre lehet dobni. ha a fidesz elég jó ahhoz, hogy vezesse a fővárost, akkor az sólyom ellenében is menne. persze nyilván nagyobb formátumú személynek tartom sólyomot, mintsem ez vezérelje, de szerintem nem olyan biztos, hogy visszautasítaná az esetleges felkérést.

TallérossyZebulon 2010.06.18. 01:06:10

Sólyom jelöltségéről lehet sokáig vitatkozni, de ezt Sólyom nem vaééalná el, és nem is jelölné semmilyen párt, ez politikai scifi. @Ordnassac: "A valoldaliak közül sokan nem tartják komolyan vehető alakulatnak az LMP-t." Meglátásom szerint pont az ilyen baloldali szavazókkal vetetné komolyabban magát az LMP, ha az MSZP-vel közös jelöltet állítana. Főként, ha az MSZP végül tényleg Horváth Csabát indítaná, és az LMP a baloldalon jobban elfogadott embert indítana (és Horváth Csabánál sok, a baloldalon jobban elfogadott jelöltet lehetne állítani, persze kérdéses, hogy az ilyen személyekkel meg tud-e állapodni az LMP).

Nem hiszem, hogy azok a baloldaliak, akik utálják az SZDSZ-t, de az ÉMP-re szavaztak, az LMP-MSZP közös főpolgármester-jelölt miatt elpártolnának az LMP-től, de ettől függetlenül ez a kör jelentéktelen azokkal a szavazókkal szemben akik a (volt) MSZP-s és SZDSZ-es szavazóktól egy baloldali fordulattal potenciálisan elcsábíthatók lennének (erre utal talán TG "hosszú távra való tervezés" szófordulata).

Ordnassac 2010.06.18. 01:07:05

@clownfish: a jelöltségébe azért az is benne volt, hogy Huckabee és Romney jól megosztották a republikánusoknál a keresztény-konzervatív oldalt, a mérsékeltek meg jobb híján maradtak McCainnél.

Ezzel nem a kvalitásait akarom csökkenteni, de nem csak a saját érdeme a dolog.

Ordnassac 2010.06.18. 01:09:24

@TallérossyZebulon: annak meg mi értelme van, hogy ne saját emberét indítsa, hanem "Schmitt-módszert" alkalmazva valami külsőst indítson, amikor MSZP-s jelölt is van? Van elég emberük, akiket így lehetne előtérbe helyezni.

clownfish 2010.06.18. 01:11:04

@Ordnassac: hát kérlek, ezt bármelyik előválasztással vagy választással kapcsolatban el lehetne mondani, úgy hívják, hogy demokratikus verseny. egyébként ha már itt tartunk, akkor giuliani is jelenthetett volna olyan riválist mccain számára, mint huck romneynak, mégis kihullott. hmm hmm ne feszegessük tovább ezt a témát.

TallérossyZebulon 2010.06.18. 01:13:58

@Ordnassac: Szerintem Sólyom számára a köztársasági elnökség is jelentős visszalépés volt az AB-elnökséghez épest, ahol bírói aktivizmusát szabadon engedve alkotmányozhatott (láthatatlan alkotmány), a "legfőbb közjogi méltóság" egy cím, ami hízeleg a hiúságnak, megtisztelő, de mégsem jelentős politikai szerep.

TallérossyZebulon 2010.06.18. 01:14:26

Egyébként miért is szavaznának a baloldali szavazók a jobboldali Sólyomra, akit elnöki ciklusa alatt utáltak?

GaZe 2010.06.18. 01:15:19

milyen budapest lenne az aminek tarlos lenne a fopolgarmestere?

nomeg hat, tarlos ugye fuggetlen. muhahaha...

GaZe 2010.06.18. 01:24:18

@clownfish: jah, bp-n kb ennyi elegedno lehet. de solyomra en sem tennek nagy lovet. barmennyire respekt.
neki inkabb allamfonek kene maradnia...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.18. 01:27:33

@Ordnassac: A Fidesz úgy hozott össze negyvenvalahány százalékot a fővárosban tavasszal, hogy a fővárosiaknak lényegében nem volt olyan párt, amire szívük szerint szavaztak volna. (Ha lenne szadesz, még mindig rengetegen szavaznának rá.) A Fidesz eredményének egy jelentős hányada billegő szavazat, és ne tessék elfeledni, hogy még hátra van az a rész, amikor a Fideszre szavazó billegők rájönnek, hogy jaaaa, kevesebb lett a borítékban. Még hátra van a törvényszerű vesztés. Persze kérdés, hogy mekkora lesz, hogyan tudják kommunikálni, de azért én nem vennék arra mérget, hogy a Fidesz ősszel is 40% felett tud majd produkálni. A Jobbik nem nyerhet teret, ez törvényszerű, a Fidesz, ha teheti, belerúg az MSZP-be, hogy attól is magasabbnak látsszon, szóval igazából az egyedüli akadálya annak, hogy LMP-s főpolgármester legyen, az LMP tulajdon szerencsétlenkedése. De ezt már leírtam a blogomban jó régen, akit érdekel, nyálazza ki.

Ordnassac 2010.06.18. 01:27:34

@clownfish: Rudy azzal, hogy Floridára épített egyedül, ki is lőtte magát.

Amúgy felmerül még kérdésnek, hogy a budapestieken belül milyen fogadtatása lenne SL indulása. Szerintem lennének szép számmal, akik nem értenék, illetve visszásnak éreznék az indulást és nem szavaznának rá. Kétélű fegyver ez.

@TallérossyZebulon: inkább más minőségnek gondolnám az AB-elnökséget, ahol stabilizálhatta az új alkotmányos rendet, míg köztársasági elnökként a maga által is felállított mércéket védhette más módon. A főpolgármesterséggel mit tudna kezdeni? "Alkotmányozni" nem tudna, önkormányzati gyakorlata nincs és lehet a Fővárosi Közgyűlésben pont Tarlóssal kellene együtt dolgoznia vagy más ideiglenes többségeket találnia.

Ordnassac 2010.06.18. 01:32:07

@Androidus: kérdés, hogy a baloldali bizonytalanokat mennyire sikerült meggyőznie magáról az LMP-nek? Szerintem pl. a kettős állampolgársági szavazással azért nem szerzett sok pluszpontot a volt SZDSZ-es szavazóknál. Arról nem is szólva, hogy az MSZP-nek szerintem még most is van legalább 20%-nyi szavazója. Az LMP talán elérheti a 20%-ot, de a Fideszt nem fogja túlszárnyalni, az MSZP-t se biztos. A Jobbik meg a külpesti területeken azért szerezhet több szavazatot (ugye önkori választáson általában kevesebben mennek el, a Jobbik szavazói meg erősen elkötelezettek, szóval olyan 12% akár össze is jöhet).

Ergo egy LMP-s főpm-nek együtt kellene dolgoznia Tarlóssal. Nem tenné egyszerűvé a dolgot.

TallérossyZebulon 2010.06.18. 01:33:14

@clownfish: Ha nagyobb formátumú személynek tartod Sólymot, akkor írd nagybetűvel a nevét. Sólyom egyébként azért nem lehet főpolgármester-jelölt, mert
1, Jobboldali, baloldalról nem kérnék fel és nem vállalná el
2. Nem politikus, hanem jogász, főpolgármesterséget még jobbról sem vállana, mert nem vág a "profiljába".

Ordnassac 2010.06.18. 01:37:20

@Androidus: a részvételi arány különbsége Pesten 2006 és 2010 között kb. 4,5% volt. Ősszel meg általában kevesebben mennek el, mint tavasszal. Szóval ez valóban nagy bizonytalansági faktor.

NWolf 2010.06.18. 01:44:24

Szerintem Gábornak sci-fi írásra kéne adnia a fejét, mert abból amit én a parlamenti közvetítésekben láttam nekem az jön le, hogy ők (LMP) zsigerileg utálják a "kedves álbalodali frakciót" meg a "válságteremtő kormányt" (© by Schiffer A.). Amúgy Jávor Bence is azt mondta a két forduló között, hogy ha az MSZP meg akarja akadályozni a Fidesz kétharmadát akkor mindenhol lépjen vissza ne csak 4 helyen, ehhez képest azóta sincs semmilyen együttműködés. Nekem egyébként az a sejtésem, hogy a következő közvélemény-kutatásokon a Századvégnél már nagyobb lesz az LMP támogatottsága mint az MSZP-é, (a Századvég "speciális" mérési módszereinek is köszönhetően) és ha ezeket az eredményeket elég erősen sulykolják a zemberekbe, akkor lehet tényleg elhiszik, hogy már csak az LMP maradt mint reális baloldali alternatíva és így akár egyedül is meg tudják majd nyerni a fővárost - de ez már az én sci-fim.

TallérossyZebulon 2010.06.18. 01:49:20

@Androidus: Két észrevétel:
1. Nem tudom mire gondolsz a jaa, kevesebb lesz a borítékban-nal, ha az egykulcsos adóra, akkor az idén nem lesz, úgyhogy rácsodálkozás sem lesz
2. "Ha lenne Szadesz, még mindíg rengetegen szavaznának rá"- egy "jó baloldali" főpolgármester-jelölttel az MSZP-seken kívül például őket is beszippanthatná az LMP.

Ordnassac 2010.06.18. 01:50:36

OFF

www.mno.hu/portal/719634 (Tóth Joe arról, hogy jelölték pártalelnöknek)

ON

Ordnassac 2010.06.18. 01:53:18

@TallérossyZebulon: felmerül a kérdés, hogy ki lenne az?

TallérossyZebulon 2010.06.18. 02:17:40

@Ordnassac: Most hoy így kérdezed, tényleg nehéz lenne ilyet találni, (mindkét pártnak és a szavazóinak is szimpatikus, szerintem a valódi esélyhez közéleti személyiségnek kéne lennie a jelöltnek vagy nagyon nem megosztó politikusnak), gondolom az LMP agytrösztje azért tudna ilyen neveket találni, de szerintem például Ráday Mihály, mint baloldali közszereplő-értelmiségi, jó lehetene, és el is fogadná.

Ordnassac 2010.06.18. 02:18:10

@TallérossyZebulon: na, Ráday nekem is eszembe jutott (kommenttársak megerősíthetik, hogy emlegettem már), bár egyszer valaki jelezte, hogy mintha RM és az LMP valamin összeveszett volna.

lidokain 2010.06.18. 02:21:44

a szema esetleges politikai palettán való komolyabb feltűnése a fővárosban az önkormányzati választásokon csak nekem jutott eszembe?

TallérossyZebulon 2010.06.18. 02:29:32

@lidokain: Föltűnni föltűnhet, de komolyabb szerepbe az ismeretlensége, a média figyelmének hiánya és a pártokra szavazás okán valószínűleg nem juthat.

LAKSZ 2010.06.18. 04:47:49

Az LMP tagsági köréhez tartozó személyek már így is jelentős népszerűségvesztést produkáltak azzal, hogy betagozódtak a magyar „pártok közé”. Ha koalícíóra lépnek valamelyik korábbi pártszervezettel, úgy teljesen elvesztik hitelességüket. Azaz nem 2014-ben, hanem soha nem lesz többet esélyük bekerülni a parlamentbe.
Akkor cselekszenek helyesen (és hasznosan), ha elhatárolódnak a régi parlamenti pártoktól.
LAKSZ
i.t.

Treuga Mei 2010.06.18. 04:53:18

Tisztelt Topicgazda!

A track back-em önhibámon kívüli okokból némileg besűrűsödött. Úgy tűnik, ahányszor frissítettem a bejegyzésem, annyiszor küldte újra. Bízom benne, hogy kiváló informatikai háttere megoldást talál erre a malőrre.
Ami cikkét illeti: lehet, hogy az LMP lépéskényszerbe hozhatja az MSzP-t, ha kellően gyorsan kezd neki a asját kampányának. A fővárosban az önkormányzati választások idejére - de akár nyár közepére is - trendmeghatározóvá, és ezáltal akár elsődleges kormányzat-alternatívává is válhat az ökopárt. Horváth Csaba kínos májusi politikai comming out-ja, valamint az, hogy most fölmerül visszahívása (függetlenül attól, hogy végülis visszahívják-e) óriási területet hagyott szabadon a nem szélsőséges ellenzék számára.
A "radikálisoknak" egyrészt nincs komoly támogatottságuk a fővárosban, másrészt Tarlós épp az ő békésebb szavazóinak egy részét nyúlja le rendpárti attitüdjeivel. A Zöld Bal nem alternatíva, az MSzP meg épp most kötötte magát gúzsba.
Azt hiszem, olyan tempóelőnyt élvezhet az LMP, amelyben az együttműködés el nem fogadása melletti közös jelöltre is van esély, ha nem a párt keménymagjából választanak (mondjuk pl. Jávor Benedeket, aki nyilván az eredeti jelölt), hanem egy hozzájuk teljesen köthető, de párton kívüli és a szociknak is _elfogadhatóvá tehető_ személyt szemelnek ki. Azaz egy olyan személyt, akit minden ellenérzésük mellett is lenyelethetnek a tagságukkal a szocialisták.
Most ugyanis, ha nem így viszonyulnak egy jó időben jól kiválasztott LMP-s jelölthöz, nagy eséllyel beleszorulhatnak abba a csapdába, amit a két forduló közt megpróbáltak az ökopártnak állítani: vagy demokrataként az LMP-s jelölt mögé állnak, vagy a csúnyarosszfasisztadiktátornépnyúzó Orbán szekerét tolják.
Merthogy nagyon gyorsan kellene fölépíteniük egy új jelöltet. Négy hónap alatt a Horn Gyula sem rávehető ilyenekre!
A kérdés az, hogy az LMP érzékeli-e ezt az óriási - szinte behozhatatlan - tempóelőnyét.

bariga 2010.06.18. 06:44:31

Elnézést, nem a témához kapcsolódik, de ma reggel arra ébredtem, hogy a Szíjjártó úr beszél a M1-en. Mint egyszerű állampolgár szeretnék egy tanácsot adni a miniszterelnök úrnak. Kérem, hogy válasszon másik szóvívőt, a jelengi urat fogja be valami háttérmunkára, mert ha többször beszél még ilyeneket, mint ma reggel is, az nem tesz jót senkinek

Jester 2010.06.18. 06:45:44

Ahogy én látom az LMP esetleges dilemmája csak rossz alapgondolatból vezethető le logikusan. Ugyanis, miért kéne gondolkodnia egyáltalán a "pestises" MSZP-vel való közösködésen, ha az LMP egyelőre csak építi magát. Nem feltétlen akar nyerni, ezért teljesen mindegy, hogy - ha nem ők, akkor - ki adja a főpolgármestert. Az LMP bent van a parlamentben, igen, de ettől még nem a pozícióharc, sokkal inkább az önmeghatározás, bázisépítés stádiumában van. Amíg nincs bázis, nem támadunk (paraszt-rush nem ér).

Az LMP-nek egy elismert, zöld - nem is feltétlen baloldali - embert kell jelölnie, és rámenni a zöldségre. Városi szinten ez sokkal programképesebb, mint országos szinten. Az MSZP meg főjjön a levében, míg teljesen fel nem oldódik. Szerintem.

nyünyüge 2010.06.18. 07:08:13

@Ordnassac: ne már. Rádaynak igen sok érdeme van a városvédelemben (bár időnként neki is elszáll az agya - lásd a Szépművészeti bővítésével kapcsolatos ügyködését), de azért egy főváros elsősorban nem a műemlékvédelemről szól. Hanem pl. arról a kétmillió emberről, aki ott él, dolgozik.

bigapples 2010.06.18. 07:08:22

Szerintem a mostani budapesti szocialistákkal szövetségre lépni öngyilkosság lenne az LMP számára. A fővárosi MSZP 20 év vezeti a várost koalícióban. A 20 év alatt iszonyúan erős informális hatalmat építettek ki a a főváros által irányított intézményrendszerben, a közigazgatásban, a fővárosi tulajdonú cégekben, s eközben a politikai korrupció és politikai szervezett bűnözés a hatalomgyakorlásuk szerves részévé vált. Ne legyünk naivak, ma is Hagyó szövetségesei vezetik a fővárosi pártot és nincs másik fővárosi MSZP, a Hagyó árvák mellett a Hagyó mostohákra ugyanúgy a korrupt városirányítás a jellemző, lásd Hunvald vagy Wieszt ügy.

Most más a helyzet, mint ami a Fidesz számára volt 94-ben. Az LMP-nek nem 3 8-12%-os támogatottságú párttal kell szövetségre lépnie, hanem egy korrupt, morális hulla, de mégis kiterjedt hatalommal rendelkező MSZP-vel. Bármilyen konszenzusos jelöltet indítana is az szoci-LMP szövetség, ha nyer, akkor a mostani szoci pártmaffiára kell támaszkodnia.
Az LMP-re hull majd vissza szövetségese minden szennye, miközben jó eséllyel bedarálják őket a szocik. Ebben a helyzetben nem lehet építkezni, erősödni, ez az út nem felfele vezet. Általánosságban igaz, amit TG ír, de most, ezzel a fővárosi MSZP-vel szövetkezni tragikus következményekkel járna az LMP számára.

Diocles 2010.06.18. 07:24:02

Szerintem Török Gábor fut a pénze után (ezt most nem szó szerint kell érteni), ugyanis már korábban felvetette ezt az ötletet, most újramelegíti, de az LMP láthatóan napról napra biztosabb abban, h nem akar formális együttműködést.

Ne feledjük, h itt a fővárosi MSZP-ről van szó, "Hagyó Miklós táskavivőiről", ahogy azt az egyik LMP-s az MTI megfogalmazta, magyarán olyan társaságról, amely még az MSZP-n belül is kirívóan korruptnak és gátlástalannak számít.

(Pl. Szanyi Tibor nemes egyszerűséggel "maffiaszociknak" nevezi a budapesti MSZP-s pártvezetést. Mennyire volna az eladható, h ezek után Schiffer András belecsapna a tenyerükbe? Olyanok tenyerébe, akikkel még Szanyi sem szívesen tartózkodik egy légtérben.)

Főpolgármesterjelöltnek én az LMP helyében vagy a volt zuglói jelöltet tenném meg, az ő javára visszalépett már az MSZP, tehát akár számíthatnak szoci voksokra is ezzel, másrészt médiaképes személyiségnek tűnik.
Jávor Benedek viszont nagyon rossz ötlet volna szerintem.

ssi 2010.06.18. 07:38:25

LMP: nem fog egyezkedni az MSZP-vel főpolgármester ügyben, de nem azért, mert az MSZP épp labilis állapotában van, hanem mert nem ismerik még annyira egymást - s ez így van rendjén

MSZP: nem próbálkoznék az egyezkedéssel, mert túl frissek az SZDSZ-házassági rossz tapasztalatok. Viszont H.Cs. helyett mást indítanék, mert határozottabbnak kellene lenni a személyes konzekvenciákban (nagy nyilvánosság előtt nagy hülyeséget mondott, s alig egyeztetett előtte)

Kedves választók:
Budapest hogyan lesz egy gyorsan fejlődő, lüktető város, ha - az elmúlt évek tapasztalata alapján - várható polgármestere nem ilyennek tűnik? Az atyáskodónak és mindentudónak bemutatkozott új kormány érthetően ide is megbízható saját embert akar, de talán egy világ (?) város más típust kívánna - szerintem

Mindenki érdeke, hogy az önálló ellenzéki pártok erősekké és karakteresekké váljanak. A 4 év gyorsan elmúlik majd

Más: Értem a kormány szándékát: felpörgetni a gazdaságot, hogy így legyen több bevétele az egyéneknek, az üzleti világnak és a költségvetésnek is. Én azokhoz a közgazdászokhoz tartozom, akik egyelőre csak a többletkiadásokat látják

Szimba 2010.06.18. 07:40:38

@Jester:

Én is hasonlóan látom a helyzetet.
Az LMP azonnal elveszíti a szavazói bázisát, ha az MSZP-vel bármi módon közösködik, de abban az esetben is elveszíti, ha a Fidesszel, vagy a Jobbikkal bármiféle megegyezésre törekszik.

Az LMP zöld pártként és a többi párttal teljesen szembe menve tud csak erősödni.
Nem ártana, ha minden témában hallatnák a hangjukat, és megalapozott szakmai érveket mondanának el a Fidesz programjáról. Minden gúny, és indulat nélkül csupán segítő szándékkal elemeznék a helyzetet, és a felkínált megoldásokat, majd a saját elképzeléseiket is elmondanák mint alternatívát.

Ez lendíthetne sokat a helyzetükön.

Egyáltalán nem várja tőlük senki, hogy baloldaliak legyenek, azt sem, hogy jobboldaliak. Sőt, az a szimpatikus bennük, hogy nem oldaliak akarnak lenni, hanem MÁS-ok. (Nem melegek:)))

Budapest vevő a liberális eszmékre, igaz, a klasszikus liberális eszmékre, ugyanakkor vevő a környezetvédelemre, de fontos számára a közlekedés, egészségügy, oktatás stb. konkrét, gyors és oldalsemleges ujjáépítése is.
Vidéken a mezőgazdaság, a munkahelyteremtés, a cigány kérdés megoldásával, vagy legalább valamilyen alternatívájával tudnának szimpatikussá válni.

Ha az LMP minden más párttól elhatárolódik, és nem szövetkezik velük az nagyon fontos a megítélésükkor.
Ugyanakkor az is lényeges lenne, ha nem stratégiákat, és a szokásos bírálatokat fogalmazná meg a parlamentben, hanem konstruktív ellenzékként együttműködne a gondok megoldásában.

Tehát felmutatná, hogy milyennek kellene lennie egy más politikát képviselő pártnak.

Legalábbis én, mint LMP szavazó ezt várnám tőlük.

Szimba 2010.06.18. 07:42:03

újjáépítése + még száz másik elütésem:(((

ssi 2010.06.18. 07:49:00

@Diocles: "Szerintem Török Gábor fut a pénze után (ezt most nem szó szerint kell érteni), ugyanis már korábban felvetette ezt az ötletet, most újrameleg"

bocsi, de nem T.G. melegít, hanem az MSZP most vetette fel a témát, holnap pedig az LMP erről a témáról tanácskozik

Szanyi elszállt az egyéni győzelemtől és keserű, hogy a párt nem ájult el az ő sikerétől. Amúgy meg inkorrekt, aki kibeszéli a sajátjait. Néhány ember nem az egész párt, ezt az élet úgy általában is bebizonyítgatja.

Egyetértek Veled viszont, s ezzel a saját kommentem is felülírom: ha az LMP jó jelöltet állít, az MSZP - minden külön egyezkedés nélkül - támogathatja, s erre biztathatja választóit is

clownfish 2010.06.18. 07:53:46

@Ordnassac: még jó, hogy azon lovagoltatok, sólyom milyen koros, egy kis lopással élve: rádayt unokáink sem fogják látni.

Szimba 2010.06.18. 07:56:46

@Ordnassac:

Tévedsz. Ne csak a végsőkig kitartó SZDSZ szavazókat vedd alapul. 1994-től kezdve egyre csak morzsolódott lefelé a párt szavazói tábora, és folyamatosan léptek ki a tagok is.

Nem a liberális eszmék, hanem a párt vezetőinek teljesen elhibázott politikája, becstelensége amortizálta őket.
Nem egy liberális ismerősömet hallottam igen keményen nyilatkozni egyes politikusaikról, és tökéletesen kiábrándulttá válni. A párt nélküli liberálisok most vélhetően az LMP-t választották. És sok bizonytalankodó is szavazott rájuk. Ismerek egyébként Fideszest is, aki a megjelenésükkor azonnal átpártolt.

Az MSZP- már nem kívánatos a szavazók előtt, pont az átmentett álbaloldalisága miatt.

A Fidesz sokak számára túlságosan konzervatív, diktatórikus, álnemzeti, belterjes pártnak számít.

A Jobbik erősen emlékeztet a nyilas pártokra, rasszisták, radikálisak, és ez sem kívánatos a szélesebb tömegek számára.

Az LMP lehetne az a modern, azaz valóban a mai kornak megfelelő (nem visszafelé haladó, mint a Fidesz, nem nyugatot és a kozmopolita eszméket követő, mint az MSZP, SZDSZ) párt, amelyik nem állandóan hátrafelé néz, és nem is akar kiszolgálni mindenáron külföldi érdekeket (persze a lehetőségeken belül), hanem egyszerűen a realitások talaján építkezik. Vállalja a munkát, és a helyi viszonyokhoz igazodva dolgozik. Hagyja az állampolgárokat, hogy a helyi ügyeket a maguk módján oldják meg, és ezekhez nyújtana lehetőségeket, segítséget.

Tehát akkor lehetnek csak népszerűek, ha nem fölülről akarnak irányítani, atyáskodni, hanem egyszerűen partnerek az emberekkel.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 08:01:25

@manyike:
Rosszul látod. Budapestnek sem jár jobb, mint az országnak.
Jöjjön a Fidesz. Majd ha nyertek, megmondják, hogy mi lesz.
Az LMP meg jobban teszi, ha együttműködik, vagy legalábbis nem áll a suttyók útjába, mert már nem jogállamban élünk, hanem pártállamban.

ssi 2010.06.18. 08:09:12

@simonmondja.: de keserű pirulát vettél be máma :-(

clownfish 2010.06.18. 08:09:45

@simonmondja.: ennyire azért nem rossz a helyzet, egyébként is egy kis ellenzékiség csak frissíti az embert :P
annál nagyobb öröm 4 év után fenéken billenteni az aktuális gonosztevőt.

innovation 2010.06.18. 08:17:58

Én is ör... Bővebbenülnék végre vki olyannak, aki fiatal, ambíciózus, támadhatatlan és kikezdhetetlen. Hasonló felfogásban igazgatá Budapestet, mint modnjuk Häuple Bécset. Megvan! Hívjuk meg polgármesternek őt... De most komolyan!

Tarlós István remélem esélytelen, savanyú, mormolja a hülyeségeit, unalmas, nincs fantáziája és kezdeményezőkészsége.

MSZP-s elvből nem jöhet szóba, mert már eljátszották amijük volt. (Max teljes A-tól Z-ig tartó megújulás, fiatalitás és teljes szakítás az MSZMP-s örökség után...)

Jobbik vicces, nem.

Szimba 2010.06.18. 08:22:04

Az LMP egy szalámizós taktikával nem jut ma már sehová. Ezt TG-nek mondom.
A politikai és történelmi helyzet jelentősen változott, ma a sunyi technikákra, a hatalmi módszerek tisztaságára negyon érzékennyé váltak a szavazók.

Az elmúlt 8 év után legalább látszólagos tisztaságot, jóhiszeműséget, egyenességet, segítőkészséget szeretnének látni. Erre az LMP alkalmas is lehetne.

Más kérdés, hogy amit a választási kampányban csináltak, megmarad-e és hogy képesek továbbra is ezt a vonalat követni.

ssi 2010.06.18. 08:22:39

A korrupción kapott MSZP-sek a nagy nyilvánosság előtt kérjenek bocsánatot a választóktól az anyagi kár miatt, a baloldaltól és politikus társaiktól az erkölcsi rombolás miatt

Néhány vétkes viszont nem az egész párt, nem tartom helyesnek a kollektív büntetést és ítélkezést. De azt sem, hogy az új kormány priuszos személyeket minden gond nélkül felelős vezetői beosztásba tesz, s a tagságnak még csak fenntartásaik sincsenek

Szimba 2010.06.18. 08:30:37

@manyike:
Milliárdok elpazarlásáért nem lehet bocsánatot kérni. Ezért már ez kevés!
Arról nem szólva, hogy amikor a völgyhíd tervei elkészültek, a drága löszalagút, az autópályák épültek háromszoros áron, akkor melyik MSZP-s politikus tiltakozott?

Czhuslag pl. csak a jéghegy csúcsa. Mindenki sejti, hogy Gyurcsány nélkül nem kezd semmiféle pénzmosásba, pályáztatásba egy nyikhaj, fiatal senki. Ehhez a vezetőség óhaja kellett.

Szimba 2010.06.18. 08:32:51

@manyike:

A kollektív bűnösségnek én sem vagyok a híve. De ebben az esetben valóban kollektívan bűnös a párt. Akik meg nem, azok miért nem szakítanak velük, és alakítanak egy új baloldalt?

1116001 2010.06.18. 08:36:22

Mindegy kit jelölnek, csak ne Tarlóst válasszák meg!
Demszky 2.0 lenne, csak narancsszínű mázzal kék helyett.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 08:45:35

@clownfish:
Négy év múlva?
Ezt a négy évet honnan veszed?

[nick] (törölt) 2010.06.18. 08:54:42

hogy lesz-e ilyen mszp-lmp paktum az persze kérdés. akár lesz, akár nem a a probléma megis csak az, hogy az ellenzéknek nincs egy alternatív ország stratégiája. (mondjuk a kormányzópártnak sincs, de most ez mellékes.)

szerintem az nyilvánvaló, hogy budapestnek valamiféle önállóságot kellene kapnia. és egyébként a megyei jogú városoknak is. valamiféle "szabad királyi" városi rangot. a városok fejlődjenek önállóan, a közintézményeik adózzanak a kincstárnak, és az állam ebből a pénzből segítse a kistérségeket. (persze itt megint kellene egy csere, a kistérségnek kellene közigazgatási céllal létezni, és a megyének statisztikai céllal. most ez épp fordítva van). szóval egy önkormányzati koncepció hiányzik itt az ellenzék részéről. ami a megyei jogú városoknak és a fővárosnak viszonylagos önállóságot biztosítana.

szóval itt nyilván arra volna szükség, hogy a civilek visszafoglalják a városokat és a fővárost. és a pártoskodás helyett elinduljon polgárosodás. például elő lehetne írni, hogy polgármesterek, és az önkormányzati képviselők függessze fel a párttagságát, és ne viselhessen semmiféle párttisztséget. tehát az önkormányzatokban kvázi civilként politizáljanak.

végső soron az mszp, és az lmp sem veszítene ezzel sokat. a fidesz meg beírhatná magát a történelemkönyvekbe. mert a polgári fejlődéshez ők biztosítanák az alkotmányozó többséget. egy ilyen típusú lépéshez persze kevés az idő, és még kevesebb a tudás, szóval ilyen reálisan a következő ciklusban lehet, vagy az azt követőben. szóval amikor nem lesz fidesz többség, hiszen a fidesz alapstratégiája mégis csak az, hogy legyen állampárti diktatúra (ezen azt értem, hogy az állampárt diktál), szóval a fidesz egyáltalán nem érdekelt egy urbánus (városias) igazgatásban, és a vidéken a kistérségi igazgatásban. falusi, és megyei igazgatást akar, és azt, hogy minden legyen alá rendelve a pártállamnak. ez a forradalom lényege. orbán ezzel az ázsiai típusú szovjetorosz berendezkedés kísérletével írja be magát a történelemkönyvekbe, a szokásos szöveggel, hogy a viszonylagos gazdasági sikerek ellenére is ezeket a fazonokról semmi jót nem jegyez fel az utókor. mussoliniről se jegyez fel senki semmit. orbán meg egy mini duce.

na de az lmp a téma. szóval meglátjuk, hogyan döntenek, szerintem nem mennek bele semmiféle koalícióba, és ezért a szoci sajtó előbb-utóbb schiffert találja meg célpontnak, aki szerintem egy elkényeztetett, sértődékeny fazon, ami a politikában nem túl előnyös. az lmp második vonala meg szerintem nulla, szóval jávor benedek nagyon messze van attól, ami egy valódi zöld fordulathoz szükséges, ehhez a szemüveges tökmag jankó is közelebb állt, meg nem mondom hogy hívják, de biztos mindenki tudja, aki bezárta magát a ketrecbe. az lmp hostess lányai kedvesek, aranyosak, de politikusként szerintem nem állják meg a helyüket. kukorelli endre egy vicc. nem lenne az, ha az országgyűlés egy valódi nemzetiségi parlament lenne, felirati javaslatotkat lehetne tenni a közintézmények irányába, de az unió döntene mondjuk a pénzügyben, külügyben, hadügyben. nyilván ebbe az irányba haladunk persze, lassan, és bizonytalanul, de ebben a ciklusban kukorellinek semmi dolga nem lesz a parlamentben. szóval a vicc kategóriájába esik. karácsony gergely tűnik olyannak, aki nagyjából érti szerintem, képes racionálisan mérlegelni, de szerintem ő sem tudná átrajzolni a politika térképét, meg szerintem nem is akarja.

szóval az lmp szerintem nem koalícióképes párt, illetve nincs miért koalíciót kötniük a szocialistákkal, vagy a magukat szocialistának nevező opportunistákkal. egyik pártnak sincs önkormányzatiságről fogalma se. meg nem is érdekelt abban. a fidesz, és a jobbik meg persze különösen nem tudják, hogy a demokrácia alapja az, hogy a közhatalom osztott. szóval 8 millió felnőtt embert nem lehet egyirányba vezetni, legfeljebb megvezetni. és ebből fakad, hogy a politikusok hazudnak. a demokrácia hiányából.

lüke 2010.06.18. 09:19:25

@[nick]:
ilyen messzemenő következtetéseket nem mernék levonni
:)

Szimba 2010.06.18. 09:28:26

@[nick]:
Sebeők János, de ő egy elfajzott celeb.:)))

lüke 2010.06.18. 09:31:42

off
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=312342

most nincs alku
- a la fidesz,
pedig Sch.Domi okos, potens, BP-n ismert-talán a legjobban- a családja által is

hmmm

Diocles 2010.06.18. 09:59:02

@lüke:

hm, lehet, h apukának nem kell volna magát exponálnia Sólyom újraválasztása ügyében.
kár érte.

de az LMP még nagyobb baklövést követ el, amikor Jávor Benedeket erőlteti, nem mintha Jávor nem volna számomra szimpatikus, de afféle jobbos-zöld értelmiségiként totálisan alkalmatlan arra, h sikerre vigye az LMP-listát Bp-n, begyűjtse a párt nélkül maradt balosokat, libeket.

lüke 2010.06.18. 10:04:28

@Diocles:
apuka független, nem volt soha párttag!,
Váti műhelyből jött
(pech, Demszky osztálytársa volt a Váliban)
apukájáért nem felel senki,nem apuka kérdés,
sőt címeres marhaság lenne erre fogni
BP- vidék kérdés , ha finom vagyok:)
SD. ismert BP-n, természetesen minden oldalon

papi65 2010.06.18. 10:08:16

Szerintem az LMP egy semleges, de ismert embert fog megnevezni főpolgármester jelöltnek. A veszély az, hogy az MSZP /felismerve, hogy saját jelöltjének semmi esélye / ráakaszkodik az LMP-s jelöltre, mintegy úgy feltüntetve, mintha az Ő eredeti jelöltjük lenne. Ezek után az LMP csapdahelyzetbe kerül: ha elutasítja a támogatást, akkor ezzel a saját jelöltjét gyengíti, ha nem, akkor a saját tábora fordul el tőle.

Pedró27 2010.06.18. 10:15:39

Sziasztok!

Abból, amit Török Gábor írt, abból szerintem az következik, hogy az LMP-nek keresnie kell egy közismert, baloldali gondolkodású de mindenfelé nyitott, nem MSZP-s és nem SZDSZ-es személyt, és javasolniuk kell, hogy legyen közös baloldali főpolgármester-jelölt. A lényeg, hogy nekik kell először javasolniuk az illetőt.

Feltéve persze, ha tényleg ők akarnak lenni az új baloldali gyűjtőpárt.

ssi 2010.06.18. 10:18:14

@Szimba:
a rendőrség azt nyilatkozta, hogy régebben nem voltak felkészülve a különböző trükkös gazdasági bűnesetek felderítésére, tehát nem azt, hogy régebben nem voltak ilyen esetek, de sokan azért nem tartják véletlennek a választások előtti kiderüléseket

nem tudom, hány éves vagy,
de hidd el, hogy sok furcsaság történik az üzleti világban is, politikusok nélkül is,
de főleg azt, hogy a többi párt se egészen makulátlan

számomra a gesztusoknak is nagy értéke van:
- korruptak részéről a valóban ártatlanok megvédése (van ilyen, mert akkor működnek ezek a disznóságok, ha minél kevesebben tudnak róluk)
- de más: pl. gesztusokat várnak a 2/3-os hatalomgyakorlás mellett az a 1/3

sztd 2010.06.18. 10:24:00

Szerintem az LMP elkésett az önálló külső jelölttel (ha azt reméli, hogy az MSZP beáll mögé). Egyszerűen tart a FociVB és a Fidesz parlamenti offenzívája, utána jön a nyár.
Az egyetlen realitásnak az tűnik a számomra, hogy egy rakás civil szervezet jelöl valakit, akik mögé odaáll az LMP és később az MSZP is.
Persze tévedhetek.

Attól nem félnék, hogy az LMP a rosszul jár azzal, ha együttműködik az MSZP-vel. Ne felejtsük el, hogy a jobboldal kb. telített, így most a baloldaliak keresik az identitásukat. Őket biztosan nem zavarja annyira az MSZP neve, ha a párt éppen vállalhatóan viselkedik, csak most be vannak rá rágva.

Diocles 2010.06.18. 10:26:00

eszembe jutott a zuglói LMP-s képviselőjelölt, Váradi Lászlónak hívják.

ő érte el messze a legjobb eredményt az LMP-sek közül, és a második körben rengeteg szoci is szavazott rá.
ahogy emléxem rá, nagyon megnyerő figura, városvédő a lelkem.

Szóval ha van eszük, akkor őt indítják, és nem Jávort.
Ha Jávort indítják, akkor nem sokban különböznek a "régi" pártoktól, ahol az a jellemző, h a pártvezetés lieblingje tenyerel rá minden posztra. Jávor már bizottsági elnök is, de polgijelölt is lenne, pedig nyilván nem ő mindenre a legalkalmasabb.

Bárándy szerintem az ügyvédi tevékenysége miatt erősen kikezdhető egy negatív kampánnyal, védett ő már minden kétes alakot, Princztól kezdve az ír gázolóig... szóval...

remélem TG ír majd a szóba jöhető jelöltekről.

ssi 2010.06.18. 10:28:50

főváros és vidék: fejlődjön mindegyik lendületesen és őrizzen meg minél több értéket a sajátosságaiból

főpolgármester = nem az országé, csak a fővárosé, sajátos világvárosi feladatokkal. Szükséges pl. a megyeközpontok polgármestereivel a szorosabb együttműködés, régiókhoz közeli szint, rang

mi a koncepció? milyen feladathoz és elváráshoz kell Tarlós a Fidesznek????

El tudnám képzelni: LMP jelöljön egy, a mai követelményeknek megfelelő, jó, dinamikus szakembert, s egyezség nélkül támogassák az ellenzéki pártok és választóik

Idet 2010.06.18. 10:50:43

@Szimba: Zuschlag, különben igazad van.

Egyébként: az föl sem merül, hogy végre már valaki hozzáértő ember kellene a főváros élére? Hogy a vita tárgyának erre is ki kellene terjeszkednie? Az elmebeteg politikán kívül?
Ld. a kétmillió embert stb.

nevetőharmadik 2010.06.18. 10:53:42

Egyetértek azokkal, akik szerint az LMP-nek nem érdeke semmiféle együttműködést kezdeményeznie az MSZP-vel.

Az MSZP hulla. Biztos vagyok benne, hogy megmaradt szavazóinak jelentős (nem feltétlen nagyobb) része csak azért szavazott rá, hogy "neaviktorlegyen" a miniszterelnok, vagy legalábbis ne nyerje magát túl a Fidesz. Az MSZP megmozdulásai azóta csak jobban mutatják a tényt, hogy semmit sem lehet tőlük várni. (Tényleg, mit lehetne tőlük várni?)

Ebben a helyzetben az LMP-nek egyetelen dolga van: kezdeményezni, a saját nevében. Horváth Csaba idióta pofáraesése akkora lépéselőnybe hozta az LMP-t, amit ki kell használni és lépni. Ha időben megteszi (vagyis most), nem kell harcolnia az MSZP ellen sem, nem kell elzárkóznia, egyszerűen építkeznie kell, és hagyni, hogy a totálisan megszégyenült és demoralizált MSZP próbáljon kullogni utána.

Az, hogy személy szerint ki az LMP jelölt, sokadlagos, bár jelöltet állítani gyorsan kell. A tempó és a program a legfontosabb, és ha ezt képesek nyomni, bármi megtörténhet.

Egy mondatban: az LMP-nek az MSZP-vel nem kell sem együttműködnie, sem rivalizálnia, egyszerűen túl kell nőnie rajta.

tölgyes 2010.06.18. 11:07:06

Kedves Török Gábor!

Egyetértek azzal, hogy az LMP számára veszélyeket hordoz, ha összeáll a szocialisták végtelenül korrupt budapesti csapatával.. Tehát nem a középen állás a tét számukra, hanem egy szétrohadt, korrupt párttal való azonosulás..Ennek számukra beláthatatlanok lennének a következményei.. és elveszítenék az arcukat

Ez a döntés egyik oldala!

Van a döntésnek egy másik oldala is: ez pedig az, hogy még egy is nagy valószínűséggel tarlós nyer...

Míg tehát az egyik oldalon az arcvesztés biztos bekövetkezése áll, addig a másik oldalon egy nagyon csekély esély áll a győzelemre, amelyik már önmagában pürrhoszi győzelemnek ígérkezik..
Ez a veszély azért is nagy mert Budapest még tartogat valamennyiünk számára néhány kellemetlen korrupciós meglepetést.

Én ma arra is esélyt látok, hogy az LMP megszorongassa Budapesten az MSZP-t..miközben a rá szavazók egy része nem megy el szavazni, ha összeáll az MSZP-vel..
Én minden esetre érdeklődéssel várom, hogy a mézes madzagnak milyen lesz az LMP-re gyakorolt hatása.

tölgyes 2010.06.18. 11:10:30

@manyike: Tarlós! itt most nem dinamika kell, hanem egy olyan ember aki meg tudja különböztetni az árkot az alagúttól.. a villamost a trolitól.. a buszvezetőt a jegyellenőrtől..::))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 11:10:46

@nevetőharmadik:
Az MSZP-nek sosem volt saját főpolgármestere.
Most sem lesz.
És mindenképp megszívjuk.
1. Ha fidesznyik lesz, akkor fölemelik a közmű és egyéb díjakat, mert fejőstehénnek még jók vagyunk és ennek tapsol a vidék,
2. ha meg nem fidesznyik, akkor szétdarabolják a várost, mert egy jó kis önkormányzati törvényátalakítással megnemtörténtté tehető egy ilyen kis malőr. ééés...
És megint választhatunk az 1. és 2. között.

tölgyes 2010.06.18. 11:12:22

@simonmondja.: Tekintettel arra, hogy most egyeztek meg a közműdíjak árának visszafogásában.. Önnek biztosan igaza lesz.).. Ráadásul még a nagymamáját is megeszik.. mert szeretik a rágós húst..:::)))

Evehid 2010.06.18. 11:14:38

@nyünyüge: halihó, az a 2 millió már csak nagyjából 1,7. :)

Szvsz a két újnak, az LMP-nek és a Jobbiknak meglehetősen fontos önmeghatározó eleme az, hogy más, esetleg többféle tengely mentén (is) elhelyezik magukat, mint a hagyományos jobb-bal felosztás. Emlékszem Gábor korábbi írására, és egyet is értek azzal, h. az átlagember nagyon is használja ezt a felosztást, mégis, ez ma már erősen kevert. Vagy inkább zavart. ;)

Az LMP nem egy hagyományos baloldali párt, mint ahogy a Jobbik sem egy hagyományos széljobb.
Az újak már nem a Kádár-rendszerhez v. az utódpárthoz képest lövik be oldaliságukat, hanem inkább a globalista-antiglobalista törésvonalon. Az előbbi jelentősége szerintem tendenciózusan fogy a gyakorlati életben (az erkölcsi elfogadottságban nem), az utóbbié pedig nő. És még inkább nőni fog. Majd azt figyeljük meg, h. fogják magukat érezni a pártok (meg mindenki), amikor nem 77 $ lesz egy barrel olaj, hanem 177...

Durva arculatvesztéssel járna, ha az LMP most a leginkább hagyományos pártfelfogást hangoztató, eddig annak emlékéből élő, és azzal leginkább ellentétes politikát folytató MSZP-vel bármilyen közösséget vállalna.
Annak sem látom hosszútávú értelmét, h. bedobja a 35 alatti választói nagy részét, cserébe az idősebb korosztályok megszerzéséért, amire szerintem egyébként sincs reális esélye jelenleg.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 11:15:07

@tölgyes:
Tényleg? Ki egyezett meg kivel?
A Fidesz hatósági árrá tette a közműdíjakat, és decemberig moratóriumot hirdetett.
Addig lezavarják a választásokat és utána azt emelnek, amit akarnak.

Ordnassac 2010.06.18. 11:17:53

@lüke: Chirac az elnöki ciklusa után már nem volt Párizs polgármestere. Arról nem is szólva, hogy a franciáknál a polgármesteri tisztség kicsit más. Ott még miniszterként lehetsz párhuzamosan polgármester is.

@clownfish: mondtam, hogy engem nem zavar a kor. Csak azt mondtam, hogy ez potenciális kampánytéma lesz, amit kezelni kell. McCain tudta kezelni (nyilvánosságra hozta a betegaktáit). Amennyiben Ráday vagy Sólyom is tudja, akkor ezzel nekik nem lesz gondjuk. Megismétlem: számomra a kor nem kérdés. Felőlem lehet 73 éves is, ha látom, hogy tud valamit kezdeni magával.

@simonmondja.: 2002-ben Gy. Németh Erzsébettel volt saját (még ha nem is nagyon acélos) főpolgármester-jelöltjük.

@Szimba: a régi SZDSZ-szavazók fele átvonult a Fideszhez és kevéssé kirobbantható már onnan. Kérdés, hogy a maradék SZDSZ-essel mi a helyzet.

[nick] (törölt) 2010.06.18. 11:21:41

@simonmondja.:
amíg budapest, és a megyei jogú városok nem kapnak viszonylagos önállóságot, addig nem lesz itt semmi. valódi önkormányzatiság helyett marad a pártállami berendezkezkedés. leosztják a pénzt, vagy nem. és ezt majd egy a pártok fenekéből kibújt senki fogja eldönteni. szóval ha székesfehérvárnak egy cserpalkovics kaliberű fazon lesz a polgármestere, akkor az szerintem olyan mélyütés a demokráciának, mint amilyen a tanácsrendszer volt, meg amikor gumicsizmába mentek a parasztok a parlementbe törvényt alkotni. csak nem tudták, hogy melyik végén kell azt kezdeni. szóval a szabad királyi városok is nagyobb önkormányzatisággal rendelkeztek, mint ma egy város.

a fő kérdés az, hogy az önkormányzatiség ez szocialista, vagy nemzeti szocialista szósszal lesz leöntve. az lmp nagyjából abból választ, hogy a szocikat, vagy a nácikat támogatja. középen állni nem lehet. illetve lehetne, csak éppen ahhoz konkrét programok kellenek, ilyenje meg az lmp-nek nincs, meg úgy általában emberi jogi kérdéseken túl lövésünk nincs semmiről.

Ordnassac 2010.06.18. 11:22:06

@Diocles: Váradit Zuglón kívül nemigen ismerik, szóval őt fel kellene építeni, ami a lerövidítendő kampányidőszakban (nem beszélve a cédulagyűjtési időszak drasztikus csökkenése miatt) problémákat hordozhat magában.

nevetőharmadik 2010.06.18. 11:22:55

@simonmondja.:

Megszívjuk, szó se róla. Engem azonban az érdekel, mi lesz a megszívás után. Erre jelenleg az LMP váltópártisága a legnagyobb esély. Föl kell nőnie, azt meg, hogy ez szerintem hogyan menne, leírtam.

1. A főváros megszívatása csak akkor számít a vidéknek, ha kormányzati, országos szinten történik. A vidék leszarja, hogy a főváros saját vezetése mit csinál a közműdíjakkal. Budapesten élő vidékiként merem ezt mondani.

2. Ez csak akkor veszély, ha azonnal hatályba léptetik az új önkormányzati törvényt és új választásokat írnak ki. Nem tartom kizártnak, hogy ez történjen, de szerintem esélyesebb, hogy csak 2014-től lesz ez aktuális, ahogy a kisebb parlament kérdése is.

-----------------
3. A kommentjeid mostanság nagyon borúlátóak. Hagyd. Bármi lesz is, túléljük, rendben?

[nick] (törölt) 2010.06.18. 11:26:27

@tölgyes:
hehe, önkormányzati választások után közműdíjakat úgy emelik meg, mint a sicc. tervbe van, főleg, ha nem folyik be a bankadó. mert ugye az azzal járna, hogy az otépét csak bedöntené a pénzpiac, ha meg nem ők vállalják a 200 milliárd dandárját, akkor meg önkormányzati hitelezés be lesz fagyasztva, mert ugye minek is hitelezzenek a bankok, ha az összes hasznot elszedik tőlük. tehát akkor uniós pénzek maradnak, csak épp az unió is most készül befagyasztani minden forrást. szóval ha kemény tél lesz, akkor elég durván néz majd ki a fejéből a lakosság.

emő27 2010.06.18. 11:28:50

Szép napot!

Világ életemben budapesti voltam, és mióta többet foglalkozom a társadalommal, politikával rájöttem, hogy egy ilyen városnak, mint Budapest vérfrissítésre van szüksége. Ez a frissítés pedig magába kellene, hogy foglalja, azt, hogy már nem a politika irányítsa városunkat, hanem a szakértők. És most nem álszakértőket értek ez alatt, hanem olyan embereknek kellene a közgyűlésbe kerülnie, akik a közlekedés, társadalom, innovációs, mérnök stb. területen sikeresek. Tudom a sikeresség relatív fogalom, tehát kicsit átfogalmazom. A szakmájukban elismert, publikációikkal, megvalósult terveikkel, referenciákkal rendelkeznek.
Ők választanának maguk közül egy vezetőt. Természetesen lenne beszámolási kötelezettségük, de mégis szakmai alapokra helyeznénk a város vezetését.
Mit szóltok ehhez az ötlethez?

lüke 2010.06.18. 11:33:25

@Evehid:
ezt mond és ird sokat!
hogy a rágós husik -from @tölgyes
elrugaszkodjanak:)
hülyék lesznek az MSZP-vel egyezkedni,
apáik belebuktak:)

Ordnassac 2010.06.18. 11:34:57

@emő27: néhány kérdés: kik választanák őket? Hogy lennének kikerülhetőek a pártok? Miért korlátozzuk a pártok lehetőségeit abban, hogy milyen jelölteket állítsanak?

Közvetett polgármester-választás 1990 és 1994 között volt már. Igazából egy dologra jó: hogy megakadályozza a kohabitációt (azaz a polgármester és a képviselő-testületi vezetés ellentétes színűségét). Demszky is így került először Bp. élére.

lüke 2010.06.18. 11:36:29

@Ordnassac:
így-így
s lám az evolúció mit tett:)
20 évig maradt, ilyen nem volt BP történetében

Ordnassac 2010.06.18. 11:37:00

@nyünyüge: Ráday 12 évig a Fővárosi Közgyűlés tagja volt, emellett 2006-ig külsős bizottsági alelnök volt ott. Szóval volt elég ideje foglalkozni a budapesti kérdésekkel. Ettől függetlenül valószínűtlen bármilyen jelölése.

lüke 2010.06.18. 11:37:10

@lüke:
mint egy ferencjóska:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 11:37:50

@nevetőharmadik:
Már Manyike is említette, hogy borús vagyok, de szerintem csak realista.
A pártállam az ténykérdés, mert az állam minden funkcióját egy párt irányítja.
Aki mást mond, az csak áltatja magát.
.
Az LMP meg jó lenne a fővárosban, de csak akkor, ha nem harcol az állampárttal, mert ha harcol, akkor szétrugják a seggét fővárosostul.
Ha meg nem harcol, akkor jönnek a fejőlegények, szóval pont úgy járunk velük, mint Demszkivel.

emő27 2010.06.18. 11:45:00

@Ordnassac: Megfogtál. :) Tudom, hogy ma nehéz olyan ember találni, aki nem kötődik valamilyen párthoz. Ez tényleg ez nehéz ügy.
A választásukat még nem gondoltam át, de akár vegyesen is lehetne, valahogy úgy, hogy legyenek a közgyűlésben pártokból delegált tagok és a szakmai tagokat mondjuk az MTA tagjai, vezetése választhatná. Ugyanúgy lehetne jelölt meghallgatásokat tartani, mint a miniszterjelöltek esetében. Egy szakmai tagokból álló szervezet ( akár az MTA vezető emberei) és a politikusok együtt döntenének arról, hogy ki az aki megfelelő. Olyan személy kellene,akinek az alkalmassága tervekből, elképzelésekből, megvalósíthatósági tanulmányokból, és a kérdésekre adott válaszokból kiderülhet.
De ezen még töröm a fejem egy kicsit, hátha közösen megalkothatjuk a jövő városvezetését :)

ssi 2010.06.18. 11:51:56

Én határozottan hiszem, hogy nem a teljes MSZP korrupt. Egyértelműen megértem, hogy milyen lelki helyzetben lehetnek, s milyen nehéz onnan produkálni. Határozottan állítom, hogy az MSZP-ről kialakult kép nemcsak az ő megtévelyedéseikről szól, hanem a Fidesz-KDNP sikeres, és a mai napig is tartó negatív retorikáját is tükrözi. Sok kommentelővel szemben én nem szapulom a teljes gárdát. Őszintén kívánom, hogy a baloldal valamilyen formában erősödjön meg. Nagy figyelemmel kísérem azt is, hogy az összezsugorodott, ill. agonizált MDF-ből, SZDSZ-ből lesz-e még valaha valami, hogy az újonnan bekerült pártok mire vihetik, mivé nőhetik ki magukat. Igyekszem az ország érdekének szempontjából a jót és a rosszat is megtalálni mindegyikben. Átlag állampolgárként nekem erről szól, hogy érdekel a politika, a hazám sorsa

@nevetőharmadik: "Az, hogy személy szerint ki az LMP jelölt, sokadlagos,"
egyáltalán nem! se a jelölőre, se az esetleges támogatókra, se a fővárosra nézve. Igazi kihívásnak kell lennie, minőségi üzenetértéke lenne

@tölgyes: "Tarlós! itt most nem dinamika kell, hanem egy olyan ember aki meg tudja különböztetni az árkot az alagúttól.. a villamost a trolitól.. a buszvezetőt a jegyellenőrtől..::))" Nagyon megleptél. A magyar emberek, ha kapnak elég infót, hogy más világvárosok hogyan fejlődnek, biztosan ráéreznek a kor kihívásaira, s az azért ennél sokkal több

panelburzsuj 2010.06.18. 11:53:50

"Ha azonban az LMP hajlandó belemenni egy széles baloldali egységfrontba ("kis budapesti olajfába"), könnyen lehet, hogy a Fidesz továbbra sem tudja bevenni a fővárost."

Ha nem tudnám, hogy egyik legismertebb és legelismertebb politológusunk írta le ezt a mondatot, talán ugratásnak vélném, ha valaki ezt állítaná.

A fővárost - és minden települést - két irányból lehet "bevenni". A (fő)polgármesteri szék felől - és a képviselőtestület felől. A Fővárosi Önkormányzat tagjait - a megyei közgyűlésekkel egyezően - nem közvetlenül, személyre szólóan választjuk, hanem jelölőszervezetek listáira szavazunk. Sehol máshol nem érvényesül olyan tisztán a pártpreferencia, mint ezen listák/testületek összeállításnál és "összeszavazásánál".

A fővárosi közgyűlés az egyetlen olyan magyarországi politikai testület, amelynek tagjait színtisztán pártpreferencia alapján választjuk, fejét viszont közvetlenül, személyre szólóan. Az én kérdésem tehát így szól: van-e értelme olyan közös főpolgármestert jelölni, aki mögött egyetlen "közös" testületi tag sem fog állni? Akkor sem, ha a "mini olajfa" a főpolgármesteri szék betöltésén túl a testületben is többséget tud szerezni?

A kérdés logikus továbbvitele tehát az, hogy érdemes-e az LMP-nek azon törni magát, hogy az MSZP-vel jó előre fővárosi koalíciót kössön? Ismervén a jelenlegi pártperferenciákat, ismervén a kormányzat centralizációs törekvéseit, ismervén az "ellentétes töltetű" polgármester és testület fellállásból következő "bénakacsaság" veszedelmeit?

És mindezt azért a maximális célért, hoogy Tarlóst TALÁN el lehetne így ütni a nyeréstől.

Háááát...

Evehid 2010.06.18. 11:53:53

@simonmondja.: "fölemelik a közmű és egyéb díjakat, mert fejőstehénnek még jók vagyunk és ennek tapsol a vidék"

A Főv. Vízművek adata szerint a jelenleg érvényes lakossági tarifa: btó 227,90 Ft/köbm. Az alapdíj 150 Ft+Áfa. A csatornahasználati díj btó 340,25 Ft. Ergo a díj nagyjából 668 Ft plusz az alapdíj arányos része.

Viszonyításképpen: Délkelet-Pest, agglomeráció: btó 800 ft/köbm a csatornadíjjal együtt, és a környékbeli települések többségében még magasabb, mint nálunk.
Van olyan is az országban jócskán, ahol 1000 Ft fölött van.

Szóval a vidék nem nagyon tapsol, csak egyszerűen a bp-i vízdíj országosan az egyik legalacsonyabb.

Még: a távfűtés támogatott fűtési mód. Az egyedi gázfűtés szintén, bizonyos határig. Nem árt tudni, h. a legszegényebbek egy része viszont vidéken fával, szénnel, stb. fűt, amire nincs támogatás. Történetesen ezt az LMP már szóvá tette az OGY-ben.

OftF 2010.06.18. 11:54:27

Az LMP-ről most megint kiderül majd, hogy valóban más-e. Ebbe a bizonygató szerepbe sajnos bele kell állniuk még néhány évig, ha komolyan gondolták az eddigieket, és nem csak egy ügyes marketingfogás volt a kampány és az egész eddigi létük.

lüke 2010.06.18. 11:54:37

@emő27:
bizony :( még az MLSZ is !

kolbászgyárat a kerítésre:)!!!

szbi 2010.06.18. 11:55:50

Az LMP-ben sokkal okosabb fazonok vannak annál, hogysem döglött lovat akarnának a szekerük elé fogni. Az MSZP pedig csak most kezd igazán büdösödni, a jobboldal általi támadás és a belső pozícióharcok most kezdik majd igazán fölkavarni a pöcegödröt. Lesz adok-kapok.

A főpolgármesteri választás érzésem szerint az LMP számára szimbolikus aktus lesz, hosszabb távra terveznek - 17 parlamenti mandátumuk miatt nem is tehetnek mást. A "jobboldalellenes", mentsük meg a "baloldalt" típusú, Karinthy-féle "vésztanács" akcióknak számukra nem lehet semmi hozadéka.

Ne feledjük, a valószínűtlenül elnyert főpolgármesteri stallummal sem nyerhetnek semmit. Tudniillik a közgyűlés a döntő terep: Demszky sohasem tudott maga mellé szilárd, egynemű többséget állítani. A Hagyó-félékkel volt kénytelen kiegyezni - D.-t ne tévesszük össze H.-val -, mert nem volt más lehetősége. Harmatos képességeiből ennyire tellett.

Ha most az LMP érdemi erőt tud gyűjteni a közgyűlésben, sokkal jobban jár a következő önkormányzati időszakban is, mint ha valami eleve hazug - mert nem lehet más - "demokratikus chartás" körtáncban járja el a kisfiúszerepet. Ne feledjük: a szociknak és a volt szdszeseknek nem érdeke egy önálló politikai erő felhozatala.

Amúgy az LMP-ben sem dőlt el az irányzatok harca, s ez a belső, strukturális válság - van - is rá fogja nyomni a döntésükre a bélyegét.

Önálló erővé akarnak lenni, nem felejtik a Szanyi-esetet: a választáskor pontosan látták hogyan áramlanak át a második fordulóban a szavazóik a győzelmi esélyeshez. A soron lévő választás technikája más, tehát nekik az egyetlen fordulóban kell begyűjteni mindent. Horváth Csaba vagy valami kisze-bábú óriásplakátjai alatt? Ugyan már!

Amúgy: magam nem tudom zöld pártnak elfogadni az LMP-t, tényleges "harmadik utasságukat" előttem is bizonyítaniuk kellene. Kétkedem a sikerben, függetlenül a mostani döntésüktől. De ez már egy más történet, a jelen esemény csak egy Ezeregyéjszaka módjára beágyazott "almese."

ssi 2010.06.18. 11:57:45

@emő27: "vérfrissítésre van szüksége...szakértők" :-))))))))
bevallom, nem tudnám most kapásból elmondani, hogy akkor miért szakember politikusok vannak ott, hogy miért érezzük, hogy a politika van túlsúlyban, sőt vissza is él, rátelepszik mindenre.... én nem látom tisztán

Szimba 2010.06.18. 11:59:15

@manyike:
Az kétségtelen, hogy a gazdasági vezetők is kész maffia. Sőt a kisvállalkozásnak is csupa csalás, helyzkedés, könyvelési csúsztatás az élete.

Olyan törvényeket meg képtelenség készíteni, ami mindenre kiterjed, mert úgyis megtalálják a kiskapukat az emberek.

Azt szeretném, ha a nagy bűntetteket elkövetőket megbüntessék, kikerüljön a politikai, gazdasági életből. Legyen nyilvános azok névsora, akik valamiben benne voltak, akár egy utazási irodáról van szó, akár egy politikusról.

És persze kisebb eseteknél a büntetés letelte után bizonyos ideig tisztán dolgozók ismét kaphatnak kedvező kritikát.

Valami normálisabb erkölcsű országot szeretnék.

panelburzsuj 2010.06.18. 12:02:22

@panelburzsuj:

(Úgy sejtem, hogy az LMP erőforrásai meglehetősen végesek, míg a kormányra került Fideszé gyakorlatilag egyre bővülőek. Az LMP helyében én ebben ciklusban arra törekednék, hogy a lehető legtöbb helyen stabilan, de ugrásra készen "jelen legyek" arra az esetre, ha a monolit "narancsuralmi rendszer" megrendül.)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 12:02:46

@Evehid:
Az vicces lenne, ha egy folyóval kettészelt nagyvárosban, ahol a csőre csatlakozni kábé félméteren belül lehet, drágább lenne a víz, mint a Hortobágy közepén.

A távfűtés pedig nem támogatott, csak az adóját csökkentették a választások idejére.
Előtte a legdrágább fűtési mód volt kvázi hatósági árral és lecsatlakozást törvénnyel tiltva.

Ötven négyzetméter kifűtése annyiba került, mint vidéken száz.

De hasonlítani mindent lehet és a választási távfűtésár majd csak a választások után áll majd vissza a luxus kategóriába.

És tényleg...

A tévében épp félórája ment egy szívmelengető riport.
Lerobbant tanya , kredencben tyúk.
Úgy saccolom, hogy százezernél nem kerülhet sokkal többe az egész kóceráj.
44 millióért az állammal vezettetik be maguknak a villanyt.
Háromszázezer önrészt kér érte a szolgáltató, amit ötezer forintonként szedne be rajtuk. Rínak.

44 millióért ugyan villát vehetnének Pasaréten, de így sokkal meghatóbb, ha helyette négy kilométer villanyvezetéket kapnak ajándékba.

Szimba 2010.06.18. 12:03:01

@Idet:
Van javaslatod? Mert nekem nincs. Nem látok egy normális politikust sem, aki Budapestet rendbe tudná tenni.

lüke 2010.06.18. 12:03:27

@szbi:
"Hagyó-félékkel volt kénytelen kiegyezni "
ez azért inszinuálás
(s nem inszinuáció)

Ordnassac 2010.06.18. 12:04:04

@szbi: bocsi, csak szőrszálhasogatás: 16 ogy. képviselője van az LMP-nek.

A komment érdeméhez: az LMP ugye most azzal jön, hogy támogassátok a miénket! Bárándy Péter és Kuncze Gábor(!) lebegtetése nem biztos, hogy ezt az irányt képviseli. (Aztán lehet arról szó, hogy mégis belemennek ebbe, bár párton belül kérdés, hogy mennyire lehet majd ezt a keserű pirulát lenyeletni hogy megint egy másik párt jelöltjét támogatjuk.)

lüke 2010.06.18. 12:10:43

@simonmondja.:
ugye a provinciában,
pl Bécsben 33%-al olcsóbb a villany és a gáz
a távfűtés a fele a bp-inek
a víz ugyanannyi
de a Duna a nagy cső!, drága
kivétel> tisztítás- városi vezeték> csatorna> tisztítás
(Bécsben a Schneebergről gyűjtik - forrás víz-s leengedik szabadeséssel a városba)
s csak így kerül vissza..................
mert már a pó'gár nem a saját vizét issza vissza::)

Szimba 2010.06.18. 12:11:21

@Ordnassac:

Kuncze??? No, akkor végük is van.

Ordnassac 2010.06.18. 12:18:15

@Szimba: Bárándyt és Kunczét az MSZP javasolja a hírek szerint, nem az LMP. Félreérthető voltam.

Ordnassac 2010.06.18. 12:21:39

Egy lényegtelen féloff:

A Jobbik kit akar főpolgármesternek jelölni? Négy éve ugye Tarlóst támogatták. Most?

clownfish 2010.06.18. 12:25:21

@Ordnassac: kár, hogy pont szdsz-es színekben, ez lovagolható téma.

Ordnassac 2010.06.18. 12:26:55

@clownfish: legutóbb már szoci színekben volt biz. alelnök. Amúgy igazad van.

panelburzsuj 2010.06.18. 12:36:11

@simonmondja.:

"Sneider Tamás elmondta: a lakáshitel időközben 22 millió forintra rúgott."

Részletes, aprólékos, érzelmileg és politikailag jócskán kiszínezett tudóítás arról, hogyan kerül a négygyermekes család az utcára, a nagymama meg kórházba.

De hogy az a 22 millió hogy jött össze, arról egy kukk se.

Idet 2010.06.18. 12:39:07

@Szimba:
1.Tarlós néha nagyon bornírt
2. Fideszes, ezért most kötelező utálni
3. 2 cikluson át volt Óbuda polgármestere, nem a legkisebb kerület Bp.-n. Jól csinálta. Tehát, van tapasztalat, és vannak épkézláb elgondolásai. Nem lop, ez előnyős (a budapesti polgároknak)

panelburzsuj 2010.06.18. 12:40:15

@Ordnassac:

A Jobbikot én ugyanolyan helyzetben látom, mint az LMP-t. Együttműködni morzsákért, vagy koplalni a nagyobb falat reményében?

Ordnassac 2010.06.18. 12:44:35

@Idet: 4 cikluson át volt pm. Azért azt meg kell jegyezni Tarlóssal kapcsolatban, hogy sok óbudai ettől függetlenül a "Döbrögi" becenévvel illeti.

Az megint más kérdés, hogy miképp fog tudni a közgyűlésben együtt dolgozni bármelyik párttal. Egyáltalán nem fix, hogy egyedül többsége lesz ott. Ergo ehhez kelleni fog neki vagy az MSZP, vagy az LMP, vagy a Jobbik. Az MSZP-vel elég kockázatos, a Jobbikkal pedig sok problémája lehet. Az meg nem lepne meg, ha Tarlós is SZDSZ 2.0-nak gondolja az LMP-t. Akkor most mit fog csinálni?

[nick] (törölt) 2010.06.18. 12:45:34

@szbi:
lett volna más lehetősége. az, hogy lemond. mert budapesten direkt pártirányítás folyt, és demszky régóta egy tanácstitkár volt, és nem főpolgármester. de ugyanilyen tanácstitkár lesz tarlós is, legfeljebb nem a szoci ideológiát fogja nyomni a tévében, hanem a nemzeti szocit.

szóval tarlósnak minden gondolata az, hogy a városból kit, és hogy kellene kirekeszteni, hogy rend legyen, nem nagyon érti, hogy a város éppen attól az, ami, hogy az, hogy a befogadás, és a kirekesztés nem ideológiai kérdés, hanem gazdasági. szóval ha a sziget pénzt termel a városnak, akkor el kell viselni, hogy a résztvevők lármáznak, és ricsajoznak (nyilván bizonyos kereteken belül, de mégis el kell), de ha nem hozza a pénzt, hanem viszi, mert még támogatni is kell, akkor nem kell elviselni. miért kellene. és akkor nem kell sziget, vagy nem kell akkora. ez ilyen egyszerű. de ezt tényszerűen el lehet dönteni, hogy a sziget a városnak jó, vagy nem jó mivel a pénznek értékmérő funkciója van. és ettől működik a város.

szóval a buziparádénál azt kell megnézni, hogy jön-e elég meleg amszterdamból, meg mindenfelől a világból. és ha igen, akkor ez jó, legyen egy karnevál, mert miért ne legyen. és akkor el kell viselni, hogy furcsa fazonok az andrássy úton pávatollal a fenekükben mászkálnak. különben meg nem kell. tehát ez pénzügyi kérdés, és nem ideológai kérdés.

nyilván itt az egyik álláspont az, hogy nagy az isten állatkertje, és végül is a hetero többség is néha elég furcsán öltözik, meg vannak amúgy decens melegek is, a másik meg az, hogy a gyerekek besérülnek, ha ezt látják. ez utóbbi esetben nem kell odamenni. hetero budapest parádéra sem kell kisgyerekkel kimenni.

de ha egy ilyen menet nem hoz pénzt, hanem visz, szóval végeláthatatlan rendőr kell, hogy egyáltalán végig tudjon menni száz emberjogi aktivista, akkor inkább adjon ki a város egy nyilatkozatot, hogy vonuljanak már a hidegek és melegek egyszerre, és nem meg legyen egy újabb botrány. de ez egy egyszerű közgazdasági kérdés, és nem ideológiai kérdés.

tehát egy nagyon erős szakközgazdászokból álló csapatnak kellene átvennie a városok, és a fővárosok vezetését, és nem egy kommunikációs kampány csapatoknak. és majd a polgármester elmondja, hogy mit kívánnak építeni, és mit nem, és erről folyjon vita, de nem kellenek kommunikációs trükkök, szóval nem kell eladni a nullát egynek, az egyet nullának. magyarán a városokba egyáltalán nem kellenek pártok, vagy alig kellenek.

ennek pont az ellenkezője fog megvalósulni persze, mert az átlag magyar választó annyit tudnak a tanácsrendszerről, hogy az egy komenista izé, és a fidesz meg nem komenista, holott nagyon is az. az öregek nem nagyon tudják már, hogy mi volt, hogy mi volt, a fiatalom meg még nem tudják. de amit a fidesz csinál az a közönséges pártállam, még a látszatát is elkerülik annak, hogy hozzáértőket ültessenek pozíciókba. a kérdés az, hogy mondjuk mit fog szólni a deutsche telekom, hogy szalai annamária lesz a hírközlési hatóság főigazgatója, és ugye mondanom se kell, hogy fogalma sincs a távközlésről, viszont komoly érdemeket szerzett a pártban. és a többieket ne említsük.

szóval navracsics mondjuk azt nem látja, hogy a napokban adott nyilatkozataival milyen módon égeti be magát a történelemkönyvekbe, szóval a nyomja a hazafias népfront szövegeit, nagyjából azt, amit pozsgay elvtárs mondott annak idején. aki brutál diktátor volt, előbb hűségesküt kellett tenni a népfrontnak, és aztán lehetél valaki. és ez egy alternatívája volt annak, hogy a párt központi bizotsságának tegyél esküt. valójában két állampárt létezett: egy nacionalista, és egy internacionalista. mondanom sem kell, hogy ez ma a fidesz, és az mszp.

és ugyanúgy a népfront vette át a jelöltállítás privilégiumát, mint ahogyan régen. és a népfrontosok ugyanúgy nyomják, hogy ők nem komenisták, és mindenki aki ellenük van az meg az. szóval csak remélni tudom, hogy a civileknek lesz annyi eszük, hogy elutasítják a pártokat, viszont abból, hogy az lmp jávor benedeket, egy párttitkárt jelöl a fővárosi önkormányzat élére elég nyilvánvaló, hogy schiffer se esett messze a fájától, szóval ő is pártállam híve, mint a családban mindenki, aki politizált, legfeljebb az emberi jogoknak nagyobb hangsúlyt akar adni. de egy város vezetéséhez nem ez kell, hanem szakértő csapat kell, és piacterek, fórumok, ahol egymással diskurálnak a városlakók. de a legfontosabb, hogy a városok egy viszonylagos önállóságot kapjanak. és lehet, hogy debrecen elkúrja, és szeged meg nem, vagy fordítva, mert ennek nem az alapján kell eldőlnie, hogy az állam az egyik városba milliárdot tol, a másikba meg nem tol.

minden városoknak kellene adót fizetni, a közintézményeken keresztül, tehát a piaci adónak helyben kellene maradnia, a közintézmények adózzanak az államnak, és abból lehetne szolidarítani. tehát a városoknak viszonylag önállóaknak kellene lenniük, és egymással versenyezniük. nem csak a fociban, hanem a kultúra minden területén. és persze a lehető legmagasabb szintű közszolgáltatásokat nyújtani, és persze a lehető legolcsóbban. tehát a városoknak a piac logikája alapján kellene műkdöni, és ennek kellene dominálnia. és akkor piacgazdaság lenne, és a pártállami berendekezkedés meg a háttérbe szorulna. ez persze most csak egy idea. a realitás az, hogy polgármester lesz egy csomó párttitkár, és nem fog szóba állni velük senki, vagy alig valaki. hanem mindenki várja majd az állami támogatást.

Ordnassac 2010.06.18. 12:45:47

@panelburzsuj: lásd Idetnek írt válaszomat. ;-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 12:46:17

@Idet: Hogyne. Ahol Tarlós jár, ott kivirágzik a kutyaszar.
Az egyetlen emlékezetes tette a Sziget fesztivál folyamatos perelése volt.
Az egyetlen kultúrális eseményünkké, amit nem csak nemzetközileg jegyeznek, de ami eltartja magát és nem szorul az adófizetőkre.

Na, ennek a támadása maga Tarlós.

panelburzsuj 2010.06.18. 12:46:32

@Ordnassac:

Fölveszi a fizetését. A többi meg majd csak alakul valahogy.

szbi 2010.06.18. 12:51:26

@lüke: nem értem mondandódat

szbi 2010.06.18. 12:52:02

@simonmondja.: jellemzően, és a szó szoros értelmében, szűk látókörű megállapítás. Tarlós egészen jól működtette Óbudát. És ez számít.

[nick] (törölt) 2010.06.18. 12:54:10

@simonmondja.:
nyilván érvényesülnie kellene annak, hogy az, hogy az emberek viszonylag sűrűn laknak, és ennek egész egyszerűen olcsó közszolgáltatásokat kellene eredményeznie. viszont ehhez beruházni kellene. a beruházások viszont megtérülnének, tehát lehetne hitelhez jutni. és ebből lennének a munkahelyek. vidéken meg abból, hogy ettől megélénkülne a kereslet. de ezt nem államnak kell élénkítenie, hanem a piacnak. nagyjából ez a kifelé spirál.

fillérbaszó vadász 2010.06.18. 12:54:53

@Szimba: "Czhuslag pl. csak a jéghegy csúcsa. Mindenki sejti, hogy Gyurcsány nélkül nem kezd semmiféle pénzmosásba, pályáztatásba egy nyikhaj, fiatal senki. "

off: Ha Cusi szóba került, ő nem volt "egy nyikhaj, fiatal senki", legalább is nem az volt az MSZP berkein belül. 2002-ben, a Medgyessy-érában ő volt az MSZP megmondóembere. Folyton ő osztotta a Fideszt a médiában. 2002-2004 között ő volt az MSZP szijjártópetije. Az is igaz hogy háttérbe került mert viccelődött a zsidókon. Lényeg, hogy Cusi az MSZP hierarchiájában eléggé a toppon volt. Nem egy másod- harmadvonalbeli csóka volt mint Weiszt.

On: Ki lenne jó főpolgármester jelölt. Egyértelmű: TÖRÖK GÁBOR. Ő aztán megszorongatná Tarlóst. :)

Török Gábor rajongó, nyomdokaiba lépek. :)

szbi 2010.06.18. 13:03:39

@Ordnassac: Horváth csé szocialista párti jelölése jellemzően kiegyezéses megoldása egy adott, örvényes helyzetnek. Látni valóan befuccsolt, mármint a közeljövőre nézvést. Okosabb szocik már pusztán a haszon-maximalizálással való letétételén gondolkodik. Egyik útja ENNEK, az LMP-kokettálás. Ki akarja, hogy ebből megkuxás legyen? Mert más nem nagyon lehet. Sch. A.? J. B.? R. P.?
K. G.? Mondom: ott okos és kényszerhelyzetben nem lévő fazonok vannak.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 13:06:29

@szbi: Ja, tudom.
Orbán meg tök jól kormányzott négy évig, és ha ezt egymilliószor elmondjátok, akkor olyan, mintha igaz is lenne.
Úgyhogy most itt tartunk, hogy Tarlós nem a melósokat ugráltatja az építkezésen, hanem az egyetlen szánalmas befutó az egyetlen nagyvárosunk élére.
Hát nem tudom, Te honnan kommentelsz, de csak rajta.
Ott jön Viktor tűnj szorgosnak !

fillérbaszó vadász 2010.06.18. 13:06:57

@Ordnassac: Jobbik nagyon kussol arról hogy kit akarnak főpolgármester jelöltnek. Lehet hogy nincs is megfelelő káderük erre. A MIÉP Zsinka Lászlót jelölte 2006-ban, aki azóta otthagyta Csurka családi vállalkozássá, és saját pártot alapított. Lehetséges hogy a Jobbik jelöltje lesz Zsinka?

Idet 2010.06.18. 13:07:15

@simonmondja.: Ember, voltál te már egyszer is a Szigeten, mármint fesztiválkodni. Az lehet, hogy nyereséges, nem is kétlem. Szerinted kultúrember elmegy oda a drogos tűkben, teli kotonokban, emberszarban és hányadékban fetrengeni? A szemétben és koszban, büdös, lerészegedett, betépett fiatalok közé, akiket, ha lát az ember, ütni-vágni volna kedve? (Nem őket!)
Nemzetközileg jegyzik. Igen. Ez már egy érv?

Idet 2010.06.18. 13:09:45

@Ordnassac: Nem azt mondtam, hogy ő a megoldás. Csak azt, hogy másikat nem ismerek, és, hogy nagyon jó volna, ha ez nem politikai, hanem szakmai kérdés lenne. Ami hiú remény, tudom.

panelburzsuj 2010.06.18. 13:12:32

@Idet:

Kultúrember Operabálba megy lerészegedni meg betépni.

Idet 2010.06.18. 13:13:56

@simonmondja.: B@szd meg, van egyetlen érved is, ami nem simán csak kontra? Mondj már akkor egy nevet, egy javaslatot, egy elgondolást!

panelburzsuj 2010.06.18. 13:15:36

@panelburzsuj:

(Akinek meg egyikre se telik, az gólyabálba, szalagtűzőre, falunapi nótaestre.)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 13:17:07

@Idet:
Igen. Ez egy érv.
Néha fesztivállal is bekerülhetünk a köztudatba.
Nem csak csődöt mondással.
Tudod, idegenforgalom, munkahelyteremtés, ilyen apróságok.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 13:21:50

@Idet:
"B@szd meg, van egyetlen érved is, ami nem simán csak kontra? Mondj már akkor egy nevet, egy javaslatot, egy elgondolást! "

Egyetlen megoldás az előrehozott választás.
Ha megkapom a teljes felhatalmazást, két hét alatt rendet csinálok.
A terveim tíz év alatt tízmillió munkahely teremtését eredményezhetik.
Ha elárulnám őket, a Fidesz ellopná.

panelburzsuj 2010.06.18. 13:22:34

@Idet:

(Egyébként mindkét gyerekemet eleresztettem szigetelni. Mert a korábbi próbajáratokról (pl. Fishing on Orfű) sokkal különb állapotban kerültek elő, mint anno én egy-egy budai ifiparki kultúrestről, vagy egy többnapos EFOTT-ról, egyetemi fesztiválról, és más efféle lámpásvivő rendezvényekről ... )

Ordnassac 2010.06.18. 13:24:54

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): őszintén? Bennem felmerült ifj. Hegedüs Loránt is. A felesége már úgyis bent van az OGY-ban... Kérdés, hogy Zsinka nem igazán működő pártja milyen viszonyt ápol a Jobbikkal. ZsL a 16. kerületben a Fidesszel közös jelöltként szerzett mandátumot.

Ordnassac 2010.06.18. 13:27:04

@szbi: R. P.? Amennyiben Rauschenberger Péterre gondolsz: ő nagykanizsai, meg amúgy sem ilyen vezető típus.

Ordnassac 2010.06.18. 13:34:19

Nagyon OFF

www.youtube.com/watch?v=U_FxplaKBi8 <--- Kupléparódia az ötvenes évekről

ON

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.18. 13:36:40

@TallérossyZebulon: Ja tényleg, akkor lehet, hogy elhúzzák a bizalomvesztést 2011-ig.

szbi 2010.06.18. 13:37:16

@simonmondja.:

"Ja, tudom." Mit tudsz?
"Orbán meg tök jól kormányzott négy évig, és ha ezt egymilliószor elmondjátok, akkor olyan, mintha igaz is lenne." Szánalmas duma.
"Úgyhogy most itt tartunk, hogy Tarlós nem a melósokat ugráltatja az építkezésen, hanem az egyetlen szánalmas befutó az egyetlen nagyvárosunk élére." Szánalmas érv - mit is állít?
"Hát nem tudom, Te honnan kommentelsz, de csak rajta.
Ott jön Viktor tűnj szorgosnak !" Igazi ballib butaság - ezek miatt buktak, hála Istennek! Ezt a "baloldaliságot" kellene megmenteni az LMP-nek?

szbi 2010.06.18. 13:45:17

@Ordnassac: Igen. De erős háttérember.

Ordnassac 2010.06.18. 13:45:42

@szbi: az kétségtelenül így van, bár most nem tagja a pártvezetőségnek.

Valami nagyon elismert és kedvelt jelöltnek kell jönnie, hogy az LMP ilyesmibe belemenjen. Esetleg: magának az LMP-nek kellene indítania.

ssi 2010.06.18. 13:48:21

@Szimba: "Van javaslatod? Mert nekem nincs. Nem látok egy normális politikust sem, aki Budapestet rendbe tudná tenni."

adtál egy tippet: Budapestet valóban rendbe kell tenni (vagy mostanában illik mindent szidni), vagy lehetőségeket kell teremteni és azokat jól kihasználni valamilyen cél, koncepció mentén?

mit csinál egy főpolgármester? S.O.S. elakadtam, nem tudom! kormány dönt kórházakról, iskolákról stb, az önkormányzat meg fenntartja? Ki dönt az utakról, a közlekedésről stb.?

Játszunk ?! Érdemes lenne azokat a külföldi úti élményeinket itt leírni, amiért itthon "morognánk", vagy éppen vágynánk rá: pl. Szófiában ugyan nincs falfirka, de tele a város kóbor kutyákkal, Monte Carloban is sok a kutyagumi az utcán, a barcelonai, meg a párizsi tizen valahány metro földalatti labirintusa, meg egymástól messzi átszálló helyei kész agyrém, Stockholmban nincsenek függönyök az ablakon, teljesen belátni, Koppenhágában szakadó esőben is kerékpárral közlekednek..... stb.

fillérbaszó vadász 2010.06.18. 14:01:16

@Ordnassac: Nem azt mondom hogy sürgeti az idő a jobbikot, de szerintem azért már kéne valamit villantani nekik hogy kit akarnak főpolgármesternek jelölni. Gondolom elég kevés az esély rá, hogy nem indítanak jelöltet, mondván hogy a 20 éves ballib ámokfutásnak a megállítására nem akarnak akadályt fektetni.

Ordnassac 2010.06.18. 14:04:42

@szbi: meg az LMP Ökopolisz Alapítványának kuratóriumi elnöke lesz.

lüke 2010.06.18. 14:11:49

@szbi:
nem-e?:)
talán nem tudott róla ,mit csináltak a kiválasztott munkatársai?
nem kénytelen volt, hanem, ilyen "bátrakat " választott..

Madarász, Atkári nem véletlen lépett le tőle

panelburzsuj 2010.06.18. 14:15:28

@manyike:

Melyik párt Budapest-koncepciójában szerepelt az, hogy a lakossság jómódú rétegei települjenek ki az agglomerációba, és onnan ingázzanak százezrével nap mint nap a városba?

Budapest a legjobb példa arra, hogy mennyit érnek a politikai szándékok a spontán "népakarat"-hoz mérten.

lüke 2010.06.18. 14:19:28

@manyike: egész Svédo. nincsenek
sőt Dániában se
ime a válasz:
" Sehr auffällig sind die sparsamen Gardinen. Während in Deutschland die meisten Einwohner versuchen, einen Blick in das Wohnzimmer unmöglich zu machen und schwere Gardinen und Vorhänge die Fenster verschließen, ist in Schweden alles offen einzusehen. "
- a lakáskultura fontos tényező a társ.-ban
- nyitottak
- a lakás az életvitelt, mutatja-ki mint él ,úgy itél
- s a sötétség 14-09h télen közrejátszik
a fenti okok miatt nincs függöny

lüke 2010.06.18. 14:21:15

@lüke:
de:)
bár" Párizs városában" fordítva se lenne szégyen:)

ssi 2010.06.18. 14:23:21

T.G. ezt írta - nekem csak most esett le a tantusz!!! de ciki!!
LMP, "ha a párt önállóan indít főpolgármester-jelöltet Budapesten, a fideszes Tarlós István esélyei a városvezetői posztra az egekbe emelkednek. Ha azonban az LMP hajlandó belemenni egy széles baloldali egységfrontba ("kis budapesti olajfába"), könnyen lehet, hogy a Fidesz továbbra sem tudja bevenni a fővárost"

de miért?

az is lehetne, hogy az LMP olyan jelöltet állít egyedül, akit a szocik egyoldalúan támogatnak, s nem ragaszkodnának H.Cs-hez? Most még viszont gesztus sem vetődik fel, mint a P.V.-on, mikor az MSZP-jelöltek léptek vissza LMP javára

Serio (törölt) 2010.06.18. 14:23:57

Ezzel nagyon nem értek egyet... Bár Budapest liberális végvár volta tény, ugyanakkor azt is látni kell, hogy Magyarországon az elmúlt éveket meghatározó "ballib" formációnak nincs valódi jövője.

Ha az LMP-MSZP tengelynek akár a gyanúja is felmerülhet, azzal az LMP épp azt veszítené el végérvényesen, ami bejuttatta a Parlamentbe.

A mérleg egy serpenyőjében egy kétes budapesti győzelem áll, ami ráadásul visszaidézné a főváros és a kormány szégyenteljes háborúságát 1998-2002 köztről, a másik serpenyőben pedig a lehetőség, hogy hosszú távon ők lehetnek Magyarországon "A Baloldali Párt".

Márpedig az LMP-nek az egyetlen esélye arra, hogy "A Baloldali Párt" legyen az, hogy az MSZP egyszer és mindenkorra eltűnik a történelem süllyesztőjében. Egyszer már kihúzta őket onnét az SZDSZ, vesztére.
Imádkozom hogy az új kispárt ne kövesse el ugyanezt a hibát, vesztére. Mert hogy ez lenne az LMP veszte, ahhoz nem fér kétség.

panelburzsuj 2010.06.18. 14:27:05

@panelburzsuj:

Vagy hogyan illeszhető be ez a "fordított irányú" elképzelés a teljesen "elpártosodott" közgondolkodásba?

ingatlan.net/magazin/2010/05/uj-budapest-koncepcio-vissza-az-1950-es-hatarokig-kifele-a-szennybol-es-a-korrupciobol/

Idet 2010.06.18. 14:29:36

@panelburzsuj: A te dolgod. Én örülök, hogy az én gyerekem saját magától nem akart elmenni.

ssi 2010.06.18. 14:30:19

@lüke: tudom: nincs takargatni valójuk (se a vagyonosodásban, se a házastársi hűség terén) - régi hagyomány a skandinávoknál, de most nem ez az érdekes, csak ötletet akartam adni, hátha csatlakoztok, na, de lehet, ez sem jött be

mit várunk el a főpolgármestertől és miért : szakmailag (a városi gondok és célok), kompetenciákban, s ha ez megvan, könnyebb talán személyt kötni hozzá, de lehet, hogy rosszul gondolom. Nyitott vagyok mások véleményeire

Idet 2010.06.18. 14:30:43

@panelburzsuj: Ez bornírt megjegyzés volt, bocs.

panelburzsuj 2010.06.18. 14:33:18

Merjünk nagyot álmodni ...

"Budapestnek nem „világvárosi”, hanem elismert közép-európai központ státuszra kell törekednie"

static.fidesz.hu/download/ram/BudapestProgram.doc

Idet 2010.06.18. 14:34:33

@simonmondja.: Mesélj. Milyen munkahelyeket teremtett a Szigetfesztivál? Kivéve természetesen a köztisztaságiakat? Olyanokat mondj, amik bizonyíthatóan a Szigetf.-nek köszönhetik a létrejöttüket, a Szigetf. után mondjuk 6 hónappal is léteztek/nek?

lüke 2010.06.18. 14:36:35

@panelburzsuj:
na ja...........
ezért harcol Schneller Kupperral:)

Treuga Mei 2010.06.18. 14:38:16

@tölgyes:
Igen, egy ember, aki végre szép, békés, nagy területen poshadó új Szekszárdot alakít ki... )-:

fillérbaszó vadász 2010.06.18. 14:38:55

@Idet: In-kal Security kapott megbizást, nem elég? :)

panelburzsuj 2010.06.18. 14:39:14

@Idet:

Lehet. Mindenesetre azt nem tudomásul venni, hogy a magyar fiatalok züllésére a Sziget legfeljebb trendi helyszínt és alkalmat biztosít, de semmiképp sem elsődleges okozója a folyamatnak, hiba lenne. Méghozzá a legsúlyosabb hiba: ok és okozat felcserélése.

Idet 2010.06.18. 14:39:25

A franc, a spanyol játékvezető a szerbeknek fúj, vagy valami vasárnapi iskolát gondol vezetni. Ezért a szabálytalanságért kiállítás?!

fillérbaszó vadász 2010.06.18. 14:41:12

@Idet: Miu van, le vagy maradva egy órával? :)

lüke 2010.06.18. 14:41:59

@manyike:
-közlekedés
iskola-(bőlcsődétől a posztgrad-ig)
-eü
-kommunális kérdések
ennek a négynek kell eleget tenni, az adófizetők pénzéből
(mint az államnak is,)
egyiket se tudja ,egyik se( se az állam, se a főpolg.m)

megj: szép a hangnem ma

Ordnassac 2010.06.18. 14:48:25

@Idet: erre a germánok kihagynak egy tizenegyest!

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.06.18. 14:54:09

Szerintem az LMP még mindig jóval közelebb van a Fideszhez, mint az MSZP-hez...
Másrészt meg nem tudom elképzelni, hogy az LMP valaha átveszi az MSZP helyét.

Ez az egész bejegyzés nem szól másról, mint az LMP baloldali megcímkézéséról, mert ez a Fidesz érdeke. (A blog szerzője meg régóta láthatóan azt képviseli.)

Azért szomorú hogy a balliberális szavazóknak csak az MSZP maradt... (Amire én még mindig nem tudnék szavazni.)

Idet 2010.06.18. 15:03:38

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): Mire, miért? (Közben meccset nézek, nem vagyok képben!)

fillérbaszó vadász 2010.06.18. 15:04:49

@Idet: Kb egy órával azelőtt volt a kiállítás mint ahogy írtad.

Ordnassac 2010.06.18. 15:05:18

@Idet: ha kattintanál kettőt elég gyorsan rájönnél, hogy a Sziget Fesztivál és a munkahelyteremtésről beszélt.

Amúgy a Szigeten rengeteg ismerősöm és kortársam dolgozik egyfajta jövedelemkiegészítésként. Arról nem is szólva, hogy Budapestnek szép bevétele van a Szigetből.

Idet 2010.06.18. 15:05:48

@panelburzsuj: Nem vitatkozom. Egyszerűen arra reagáltam, amit láttam. Ok-okozat -- messzire vezetne ez, és nem ennek a blognak a tárgya.

ssi 2010.06.18. 15:07:24

pl. Koppenhágában van egy telep, ahol egész évben jelen lehetnek az igen kétes külsejű és életmódú fiatalok

@lüke: tehát a főpolgármester ismerje a törvényeket, legyen koncepciója a fő területekre, gond esetén legyen jó problémakezelő, eleve jó vezető és csapatjátékos, meg határozott, harcias is, rvényesülése nehezebb, ha nem a kormány embere, vagy ha a testületben kb. fele-fele a kormány, s
ellenzéki képviselő

Idet 2010.06.18. 15:08:04

@Ordnassac: Francba! (A tizenegyes...)

Idet 2010.06.18. 15:09:06

@Ordnassac: Biztosan igazad van, én akkor is nagyon taszítónak találom az egészet. Ez persze csupán az én véleményem.

fillérbaszó vadász 2010.06.18. 15:09:42

Sokkal jobbak a németek, a szerbek nem éremlik meg a győzelmet, de van kb 10 percük a németeknek.

Ordnassac 2010.06.18. 15:10:55

@Idet: persze, a vélemény szabad. :-)

Bár engem az Operabálon látható hiúság vására és celebfelvonulás jobban taszít (Kiszel Tünde pl. állandó vendég ott).

panelburzsuj 2010.06.18. 15:21:34

@Idet:

A Szigeten láttad?

Nos, én mást is láttam.

Meglehetősen közelről ismerek egy kompániát, amely két hétig éjjel-nappal krumplit pucol holdkóros aussie-nak óránként hatszázért itt

hvg.hu/kultura/20090814_ozora_goa_fesztival_riport

azért, hogy kedvére csinálhassa ezt:

www.myspace.com/brokensmilehu

Ezek a fiatalok.

Pontosabban: ezek is. Úgyhogy érdemes velük megismerkedni, mert ők fogják a mi vénségünket finaszírozni: krumplipucolásból - vagy talán egy fokkal mégiscsak kreatívabb módon.

Idet 2010.06.18. 15:25:16

@Ordnassac: Ebben igazat adok. De azok nem is fiatalok, hanem a vének, és egyébként is olyanok, amilyenek. Azoknak már semmi sem árt, meg nem is használ. Felnőtt emberek, saját hülyeségük, veszélyük és felelősségük.

lüke 2010.06.18. 15:28:43

@Ordnassac:
meg a tulajoknak
pl Sziáminak
mijjjjjjjáááááááááá

[nick] (törölt) 2010.06.18. 15:31:50

@panelburzsuj:
persze, nyilván le kellene választani a városmagot, csak például kérdés, hogy hol legyen ennek a határa, hogy a város pereme önfenntartó maradjon.

az meg egy hülyeség, hogy fel kell robbantani a panelt, szóval szerintem itt még az sem megy, amit a németek csináltak, hogy összenyitottak lakásokat. szóval szerintem a panellakásokkal itt nagyon mást nem lehet csinálni, mint felújítani. persze amelyik város képes szociális lakásokat építeni, ott működhet ez összenyitás, de a házgyári telepeket szerintem ma még képtelenség felrobbantani.

Idet 2010.06.18. 15:35:39

@panelburzsuj: Az én vénségemet ugyan nem. Arról gondoskodtam, de nem is ez a lényeg.
Dehogy ítélem el én a fiatalokat, nem erről van szó. (Pontosabban, nem őket ítélem el.) Egyszerűen a "szórakozásnak" ezt a módját taszítónak érzem, a kábítószer-fogyasztást pedig roppant veszélyesnek és nagyon egészségtelennek. Ne gyere az alkohollal meg a cigarettával, meg hogy te biológus vagy, és jobban tudod. Nyilván jobban, mint én. Nyilván azt is tudod, hogy a kábítószer milyen agypusztító hatású, milyen viselkedési devianciákat okoz, és hogy az esetek nagy többségében nem lehet leszokni róla, ha akarsz, sem. Minél fiatalabb az alany, annál kevésbé. Zachar Gábor, Csernus, amikor még nem volt médiakókler, és még egyéb szakemberek.
Egyszóval, én nem vagyok híve a dolognak, de mindenki úgy pusztítja magát, ahogy akarja.

Idet 2010.06.18. 15:37:17

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): Hát, már nincs. Mindenesetre, szerb testvéreink a posztkommunizmusban, kicsit megkeverték a lapokat.

panelburzsuj 2010.06.18. 15:45:40

@[nick]:

A poszthoz kapcsolódó kérdés az, hogy mi hat jobban egy főpolgármester-választásra: az efféle koncepcionális állásfoglalások (vagy éppen lapítások ... ), vagy hogy melyik párt melyikkel milyen eredménnyel seftel tétre-helyre-befutóra?

Szimba 2010.06.18. 15:50:06

@Ordnassac: Értem. De ha csak támogatják, akkor is sokat veszítenének a népszerűségükből.

szbi 2010.06.18. 15:50:31

@lüke: Ez a szadeszosokra igaz, de a szocik általában erősebbek voltak a közgyűlésben.

Ordnassac 2010.06.18. 15:51:15

@Szimba: nem is fogják Kunczét támogatni. Nem hülyék. Bárándy azonban más kérdés, de sok valószínűsége ennek sincs.

panelburzsuj 2010.06.18. 15:52:30

@Idet:

Én mindössze arra akartam ráirányítani a figyelmedet, hogy a drogozás (és egyáltalán: az önpusztítás) nem a Sziget monopóliuma. De még csak nem is csúcsa.

És ha ennyit elértem, akkor ma sem lebzseltünk itt teljesen hiába.

lüke 2010.06.18. 15:52:42

@panelburzsuj:
parade retouche
mondaná egy vivó:)

lüke 2010.06.18. 15:54:57

@szbi:
koalícióban voltak
nem lehet kettéválasztani
a' má' valami betegség lenne, bár Gáborunk nem néz ki egészségesen( Demszky)

lüke 2010.06.18. 15:59:07

@panelburzsuj:
Keith Richards Eric Claptonnal
a világbajnok győztese ennek:)
in
Up And Down With The Rolling Stones
Tony Sanch

panelburzsuj 2010.06.18. 16:05:25

@lüke:

Érdekes melléjük tenni Eric Burdon-t, aki "csak" iszik. Hogy a hasonló indulás után melyikük mennyire tudott mégis a pálya csúcsainak közelében maradni ...

(Vagy Radics Bélát.)

lüke 2010.06.18. 16:10:09

@lüke:
ja:)my father was a gambler..................

Szimba 2010.06.18. 16:10:20

@Idet:
Nem utálom.
Nem tartom tökéletesnek erre a pozícióra. Igaz, hogy mást sem.

@manyike:
A budapesti főpolgármester olyan kicsiben, mint a miniszterelnök. A sok kerületi polgármester kívánságait, harcait kell összeegyeztetnie.
Tudnia kell, hogy hol, mi a legfontosabb. Pl. az iskolák romosak, és erre kell pénz, zeneiskolát akarnak megszüntetni, ámde a szülők igényelnék. Az utak mindenhol gondot okoznak, a közlekedés, légsuzennyezés, zajártalom, kevés a zöld terület, tehát a parkosítás nagyon fontos lenne, ugyanakkor a hajléktalanok laknak a legkisebb zöld területen is. Sok a koldus, a kóbor macska, útakat kellene szélesíteni, emberi környezetett termteni, játszóterek, panelfelújítás, műemlékvédelem stb.

És közbiztonság, közbiztonság!!!!
Valamint egyes cégek megakadályozása, hogy pl. a parkolásból nagyot kaszáljanak, hogy egyes polgármesterek szobrokat, emlékműveket építsenek (maguknak szinte), mert jól áll a kerület, míg máshol nincs egy normális orvosi rendelő, hiányzik a bölcsőde stb.

Nagyon sok feladata lenne egy normális polgármesternek.
Az is, hogy nem kampány jelleggel, de összefogjon a opedagógusokkal, hogy a gyerekek megtanulják, hogy az utcán ne szemeteljenek, a hajléktalanoknak pedig naponta adnának egy műanyag zsákot, amit teleszedhetnek szeméttel,és a gyűjtőhelyen kapna érte 300, 500 Ft-ot. Éppen amennyiért megérné, hogy valaki szemetet gyűjt a parkokban, zöld területeken, és közben büntetnék, ha valaki eldobálná a vackait.

Szimba 2010.06.18. 16:24:59

Szőcs Géza egyre hiperaktívabb. Már a május 1-jén megnyitott sanghaji világkiállítást is átalakítaná.
Nekem is lett volna sok ötletem, mi legyen a magyar pavilonban, de PÉNZ van rá??????

tölgyes 2010.06.18. 16:25:44

@simonmondja.: Ön már az országgyűlési választások előtt is halát vizonált...:::)))

tölgyes 2010.06.18. 16:27:02

@Szimba: Ha átalakítani nem is lehet, de a felelősöket rács mögé kéne tenni..

Szimba 2010.06.18. 16:31:41

@tölgyes:
Miért, Kínában annyira ciki az a gömb?:)))

Szimba 2010.06.18. 16:34:27

@lüke:

Nem úgy néz ki, mint akinek táncikálni van kedve. De Gyurcsány széke nekem sem kellene!:))

Viszont a számítógéppel ideje lenne megismerkednie.

Idet 2010.06.18. 16:36:59

@Szimba: Nem is arra gondoltam, hogy te utálod. Nem vagy te az az utálós típus, meg értelmes ember is vagy.

Hát, nem nagyon hemzsegnek az alkalmas - és megválasztható - emberek, az már igaz.

lüke 2010.06.18. 16:43:54

@Szimba:
erről - min . eln. szobái-már volt egy HVG?-ben egy
Fábry dizájn

Szimba 2010.06.18. 16:43:54

@Idet:

Hízelegsz???:))))) Jaj, mi van "bokrának megette"?:))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 16:46:11

Megvan a hiradó mai istencsapása.
www.hirszerzo.hu/cikk.jeg_tornado_a_lovas_versenyen_sok_serult_tobb_halott_lo.155374.html

@tölgyes: Sajnálom, nem tudom viszonozni a figyelmét.
Én nem gyűjtöm a kegyed jövendöléseit.

panelburzsuj 2010.06.18. 16:53:15

@Szimba:

Te olyan elemi civilizációs viselkedésformák kialakítását (is) várnád a főpolgármestertől, amiket Szingapúrban vaskézzel kicsikartak a népségből, Budapesten meg legyint rá a népség.

A tyúk-tojás kérdés egyébként pont ez: tud-e olyan célokat fölmutatni a városvezetés, amiért érdemes magukat összekapniuk a Zembereknek? Vagy képes-e legalább azt elérni a főnökség, hogy amit a népség derekabb része elér, azt a másik térfél ne rúghassa széjjel büntetlenül?

Kutyapiszoktól a gigaberuházásokig terjedő skálán.

Tarlós egyértelműen Argus Frics babérjaira tör - nagy talány, hogy mire elég ez önmagában.

Evehid 2010.06.18. 16:57:50

@panelburzsuj: :DDDD Népszerűségben, vagy a köztisztasági feladatok... no nem az ellátásában, csak az ellátás sikeres levezénylésében?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 17:06:51

@manyike: Engem az érdekelne ebből az eljövendő főpolgármesterből, hogy tudna-e lazítani a vállalkozásellenes környezeten, ami megölte az utcák boltjait?
Hogy alvóvárost akarna-e, vagy éjszakai életet?
Hogy a városiak életét akarná feljavítani, vagy a bejárókat kiszolgálni?
Hogy csak óvodásoknak való játszótereket akar, vagy fiatalok, felnőttek számára is akarna ingyenes tömegsportlehetőségeket?
Hogy szétveri a békávét, vagy megtartja?
Hogy bedugaszolja a Metró alagutat, vagy épít még metrókat?
Vagyishogy tömegközlekedésbarát, vagy autós?
Hogy sok-e a vidéki rokona és ismerőse, vagy városiakat helyez majd döntő pozíciókba?
Hogy élt-e budapest kerületeiben, vagy csak villája van a Rózsadombon?
Hogy ide járatta-e a gyerekeit iskolába, vagy Bécsbe?
Hogy az ügyeletes kórházba viszik, ha beteg, vagy a Kútvölgyibe?

Evehid 2010.06.18. 17:13:42

@manyike: szerintem nem elvetemült ötlet a javaslatod. Sokszor fordult már elő velem, h. külföldről - jellemzően vonattal - hazatérve elég keserédes volt az első pár óra. Főként addig, amíg haza nem értünk az otthonunkba, túlnyomórészt Pesten áthaladva.

Barcelona élményeim szerint az übertuti városok alappéldája, elsősorban nem a tenger közelsége miatt. Szvsz a pesti tömegközl. fényévekre van tőle sajnos, többek közt a sok földalatti járat miatt, ami OKOSAN van összekötve az elővárosi vasútvonalakkal, és a város belsejében egymás járatait is sűrítik. Erre a mi adottságaink is meglettek volna, csak a szándék nem. :((
Velence az abszolútum nálam - mert csak. :)))) A világ legszebb, legirracionálisabb városa.
Zágráb és Krakkó - alig volt, ami ott nem tetszett, de a legjobb: villamos, villamos, és még több villamos. :) Mi elmebetegek pedig több évtizede módszeresen engedjük szétverni a kötöttpályás városi közlekedést. ::(

panelburzsuj 2010.06.18. 17:17:14

@Evehid:

Egyelőre a prioritások kijelölésében. :)

(Nem véletlenül pöttyentettem el egyébként már valahol föntebb, hogy "ismervén a kormány centralizációs törekvéseit". A Fidesz csúcsvezetésének (van-e, ki e nevet nem ismeri?) aligha kell egy markáns, önjáró, önálló gondolatokkal és saját gazdasági/szellemi hátországgal rendelkező főpolgármester - még talpig narancsban sem. Egy virtigli városgondnok az igen, az jól jönne a köztársasági elnöknek kinevezendő "nemzet nagypapája" mellé.)

Szimba 2010.06.18. 17:19:26

@panelburzsuj:
Valahol el kell kezdeni. Nyilván elsőként büntetésekkel indulhatna a "szoktatás", amit kísérne egy olyan kampány, hogy legyen Budapest tiszta város, legyenek a lakosok kulturáltak. Pozitív kommunikációval, mert a negatív példa a felnőtteknél sem működik.

És igen a bevásárlóközpontokig, meg a giga építkezésekig, ahol egy szál fű nem terem többé a környéken. A kiskereskedőknek is legyen terük, és igenis védje meg a magyar árut, a magyar városképet. Tudom, hogy nem a polgármestertől függ minden, de ha kommunikál a többi tárcával, műemlékvédelemmel, figyelemmel kíséri az építtetőket, akkor sokat tehet.

Hihetetlen, hogy nincs egy db csatornafedő, amit a színesfém kereskedők el ne lopnának, hihetetlen, hogy a parkok virágait éjjel ellopják, hihetetlen, hogy megszűnt az utcák rendszeres tisztítása, hogy a szelektív szemétgyűjtő konténereket rendszeresen felborítják, és kiszedik belőlük az üvegeket, a papírt, és viszik eladni a felvásárló telepeknek.

Szimba 2010.06.18. 17:21:09

@panelburzsuj:

Argus Frics???:))))))))))
No, hiszen!

Szimba 2010.06.18. 17:27:37

@simonmondja.:

Ezek nagyon jó kérdések!!!

Részletkérdés, hogy jelenleg azt hiszem, hogy a Honvéd (felújították), és a Szent Imre jobb, mint a Kútvölgyi.

Másrészt magánklinikára járnak már az urak!:)

email 2010.06.18. 17:43:50

@Serio:
Nem követi, de ez a logikus, az MSZP annyira fertőzött, hogy minimális közeledés után is végük lenne, "bal"liberális szavazók ide vagy oda. Ez a poszt amolyan űrkitöltésre jó inkább: mi lenne, ha... :)

"Schiffer András, az LMP frakcióvezetője az [origo]-nak pénteken határozottan visszautasította, hogy közös főpolgármester-jelöltet állítsanak az MSZP-vel. "Az LMP egy önálló parlamenti párt, amely önállóan fog főpolgármester-jelöltet állítani, ebben a párt választmánya már világosan állást foglalt" - jelentette ki."
www.origo.hu/itthon/20100618-hiaba-udvarol-az-mszp-fovarosi-egyuttmukodesert-az-lmpnek.html

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 17:48:44

@Szimba: Na, az még jobb kérdés.
Hol operálták kedves főpolgármesterjelölt, önt, vagy b. családját az elmúlt években?
A közkórházban, vagy ilyet belülről még nem látott?

panelburzsuj 2010.06.18. 17:49:01

"A kiskereskedőknek is legyen terük, és igenis védje meg a magyar árut, a magyar városképet."

Tegnap megint Európa Kulturális Fővárosában jártam:

www.tommarket.hu/images/nyito_1_1.jpg

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 18:01:42

Ja, érdekel még, hogy egy világváros polgármestere beszél-e világnyelveket ? Mert ma már egy portás, vagy aszisztens sem kap állást enélkül.
Esetleg, hogy van-e pénzügyi végzettsége? Vagy jogi.
Vagy mindkettő.
Vagy legalább volt-e már saját trafikja, hogy nehogy átverjék a palánkon a rafkós tanácsadók...

Áverés! 2010.06.18. 18:04:11

@ nick
Nem értem, hogy ennyi tanult ember soha nem volt az országan és még sem mutatkozik meg az eredményeinkb en. Mindig büszkék voltunk a szürke állományunkra, kitörési pontként dekraláltuk meglétét. Azt mondjuk demokrácia van, akkor miért nem állnak elő, egy nagyszerű Budapest fejlesztési tervvel, vagy akár egy országossal is.Közgazdászok, városépitők, pénzügyi szakemberek stb. legjava miért nem fognak össze.A pártok mentén szervezett ilyen csoportulások nem sokat érnek.L.a
Aválogatott közgazdászok tanácsadását, jobb lett volna ha nem teszik.-Csontvázak, miegymás.-
Csak párttokra nem lehet bízni a sikeres jövőt meghatározó koncepció kidolgozását.Ők a saját éredekeik, vagy a másik legyőzése érdekében munkálkodnak.
Miért nem tudták előre. hogy milyen állapotban van az ország?
Kamu az egész. Mi itt a határszéli kisvárosban nagyjából tisztába voltunk vele. Szinte semmi meglepetésKiváncsi lennék a külföldi gyarkorlatokra a több milliárdos vagyonok örökösödési átruházása IS ILLETÉK mentes-e, vagy szorult helyzetünkben az idősödő milliárdosoknak, kedveskedtünk amiét a kormány mellé álltak és adtak egy, két jó tanácsot.

Ordnassac 2010.06.18. 18:10:21

@simonmondja.: Tarlós mélyépítő üzemmérnök, illetve gazdasági szakmérnök.

panelburzsuj 2010.06.18. 18:27:11

@Ordnassac:

"A rendszerváltozás előtt politikai tevékenységet nem folytattam."

"Különböző diploma utáni szolgálatok és előléptetések után a rendfokozatom tartalékos őrnagy."

"Alapító tagja vagyok a Magyar Rendészettudományi Társaságnak"

www.tarlosistvan.hu/reszlet.php?tszam=1&jelzo=3

Én ugyan csak a nyolvvanas évek eljén és végén szereztem egy-egy diplomát, de sorkatona azért még voltam.

Elért legmagasabb rendfokozatom: honvéd.

Ordnassac 2010.06.18. 18:30:28

@panelburzsuj: hmm... rendőr is lett volna?

Ordnassac 2010.06.18. 18:32:43

@Ordnassac: esetleg hivatásos katona?

panelburzsuj 2010.06.18. 18:38:13

@Ordnassac:

Nem láttam a munkakönyvét. De hogy vozódik az efféle szakterületekhez, az elég egyértelmű.

QQCS 2010.06.18. 18:43:37

Alakulnak a frontvonalak, úgy látom az LMP kezdi pozicionálni magát. Távolodik a FIDESZ-KDNP-től illetve közeledik a ballib oldalhoz.

Ertsey Katalin LMP képviselő (egykori FIDESZ tag) írása:
ertseykatalin.blog.hu/2010/06/17/a_fideszes_vuvuzela

Számomra az LMP nem szimpatikus, már a nevük sem az. NEM lehet más a politika. Soha nem volt és nem is lesz más. Harc a hatalmi erők között. Az is volt és az is lesz!

panelburzsuj 2010.06.18. 18:43:48

@panelburzsuj:

(De ha azt mondanám, hogy mintha csak egy népfrontos tanácselnököt szeretne a legélethűbben eljátszani, akkor én lennék a demagóg ... )

Ordnassac 2010.06.18. 18:51:13

@QQCS: Schiffer ma jelentette be, hogy nem kérnek az MSZP ajánlatából.

Azt meg ne feledd, hogy a hatalmi erők harcát sok módon lehet megvívni. Nem muszáj azt úgy, ahogy az előző években volt. Máshol működik valamivel normálisabban is.

panelburzsuj 2010.06.18. 18:55:41

@QQCS:

Úgy tűnik, egy kicsit összekeveredett nálad a lehet más a politika a "lehet politika nélkül is" gondolattal.

porfelhő 2010.06.18. 19:08:27

Az LMP. még egyelőre egy kis parlamenti pártocska, akik talán még maguk is meglepődtek, hogy bekerültek. Inkább jobboldalinak mondanám, mint baloldalinak Nem vitatom el, hogy megerősüdnek. Igaz még a dadogós, nyögvenyelős felszólalásukon kivül mást nem hallottam. Nehogy már ők mutassanak utat az MSZP-nek, soha sem lesznek igazi baloldali, vagy liberális párt. Nagy előre haladás "támogassátok a miénket" mintha játszótéri gyerekek kiabálnának át a tuloldalra, vagy Mari néni a szomszédba. Nem kellene annyira "lehúzni" az MSZP-t. Ugy gondolom az LMP-ből a közeljövőben sem jobboldali, sem baloldali váltópárt nem lesz.

Idet 2010.06.18. 19:22:33

@Szimba: Megette a fene, ha már jót nem lehet mondani...;-)

QQCS 2010.06.18. 19:23:58

@Ordnassac: Abban azért én is bízok, hogy normálisabban fognak működni a politikai folyamatok. Alapvető változások azonban nem lesznek, soha nem lesz MÁS abban az értelemben, hogy "tiszta" és teljesen "átlátható".

Idet 2010.06.18. 19:26:25

@Szimba: Csatornafedők... elloptak (lefűrészelték) Wagner Nándor csodás szobrai közül hármat a Gellérthegyi Víztározó mellől...

Idet 2010.06.18. 19:32:09

@simonmondja.: Élt Budapest kerületeiben, most is ott él valamelyikben, nincs villája a Rózsadombon.
Legjobb tudomásom szerint itthon jártak a gyerekei iskolába.
Egyrészt, a Kútvölgyinek már csak a híre jó, másrészt, előírás a prominenseket védett helyen kezelni, azt hiszem, még mindig így van.
Adalék: még az átkosban a Kútvölgyiben szültem, ne tudd meg. Inkább az árokpart.

László56 2010.06.18. 19:33:56

Már nem csodálkozom, hiszen az elemző céljai a napnál is világosabb. Segíteni az ellenzéket, partnert szerezni a levitézlett MSZP-nek. Legitim, ha nem is egy elemző számára, de mint csalódott választópolgárt meg lehet érteni. A jelszava: meghalt az MSZP, éljen ugyanaz az MSZP. Ha már az MSZP szava hitetlen lett, akkor legalább a partnerje ne legyen az. Az LMP legyen szavahihető egy ilyen, az elemzőtől ajánlott politikával ? Erősen kétségbe vonom.

Ellentétben az elemzővel én úgy látom ha két gyenge összeáll abból nem lesz automatikusan erős. Ez érvényes a gazdaságban, ugyanúgy mint a politikában. Az LMP ugyan megpróbálhatja, de avval feladja önmagát. A kibicnek semmi sem drága, mondja egy szólás mondás. Az LMP viszont a jövőjét veszélyezteti vele. Soha többé nem lehetne az aminek indult. Független, öntudatos és saját programú önálló párt.

Megéri ? Ezt az LMP -nek kell tudnia. Egy bizonytalan polgármester buktatásáért, a biztos jövőt odaadni ? Az SZDSZ sorsára jutni ? Mert az lenne a vége az elemző csábításának. Hiszen csak pár hónap telt el az elrettentő példakép bukásától. Igaz a nép gyorsan felejt, de ennyire gyorsan ? Azt még az elemző sem gondolhatja komolyan. Csak éppen, a kibicnek semmi sem drága.

[nick] (törölt) 2010.06.18. 19:37:10

@panelburzsuj:
az számít, hogy melyik párt osztja a pénzt. nyilván ezért lesz cserpalkovics székesfehérvár polgármestere. nem lesz jobb választás. de erre mondom, hogy ez az önkormányzatiságnak ugyanolyan mélypontja lesz, mint amikor megválasztották a pártvezetőket tanácstitkárnak. mert most ugyanaz történik majd mindenhol. tehát még a látszatát is elkerüli a fidesz, hogy szakértőket ültessen kulcspozíciókba. szóval most ebben a ciklusban nyilván építjük pártállamot.

de úgy gondolom, hogy ez a sztori tartósan konjunkturális időszakban működik. mert akkor a hülye is tud vezetni egy várost, vagy akár egy országot. ha élénkülnek a külpiacok, és áramlik a tőke befelé akkor pont jó egy cserpalkovics, mert megmondják neki, hogy ezt csináld andrás, és akkor azt csinálja. olyankor pont nem kell, aki gondolkodik, mert ha nekiáll átfogó városrendezési tervet gyártani, akkor esetleg keresztbe tesz valamilyen befektetőnek. persze hosszabb távon nem árt ha gondolkodnak, de konjunktúrában nem probléma, ha nem ért semmihez a polgármester. sőt, majdnem azt mondom az a jó.

csak kérdés, hogy most ilyen időszak következik-e. szóval a választások előtt azt mondtam, hogy a fidesz a forint. erős forint, erős fidesz, gyenge forint gyenge fidesz. és ez azért be is jött. a kormányba vetett bizalom akkor ingott meg, amikor a forintbe vetett bizalom. triviális dolog volt ez persze.

most azt gondolom, hogy a fidesz egyre inkább ázsia. szóval ha ázsiából egy konjunkturális spirál indul el, és a kínaiak rájönnek, hogy úgy tudják európát fenntartani, ha ők nem még több terméket hitelre eladnak, hanem egyre többet vásárolnak, akkor nyert ügyünk van. mert akkor kell magyar áru, és a kínaiak elég sokan vannak, szóval lehet nekik terméket értékesíteni, meg szolgáltatást nyújtani. kell nekik a balaton szelet, és után még el is a balatonra. ez az egyik forgatókönyv. van rá esély, de van egy másik.

hogy ázsia azt mondja, hogy a válságból úgy lehet kijönni, hogy a fogyasztást vissza kell fogni. drágábban kell adni az árut. szóval drágábbak lesznek a gépek, a berendezések, és drágább lesz az üzemanyag. fele annyit kell a munkásnak dolgozni, és ugyannnyi bért kap. még ez is belefér, mert akkora a versenyelőny. ebben az esetben ázsia csökkenti a termelést.

ekkor azt mondják majd, hogy kínában nem csak termelni kell, hanem szolgáltatni. mert mondjuk rájönnek, hogy az előbbi szennyezi a környezetet, utóbbi meg nem annyire. tehát nem ők jönnek a balatonra, hanem azt mondják, hogy innen menjenek el megnézni a kínai nagy falat. persze megindulhat egy árucsere, csak akkor lépni fognak az arabok, és az oroszok, és emelkedni fog az üzemanyag ára.

szóval inkább egy eurázsiai cserekeskelemnek van szerintem esélye. és kérdés, hogy ebbe a magyar kisipar hogy tud beszállni. és szerintem úgy, hogy azt mondjuk, hogy gyulai kolbász, meg szegedi paprika, tokaji bor. tehát ugye világos, hogy itt a brand a városnév. és a helyhatóság azt mondja, hogy meg kell ütni ehhez egy minőséget, és aztán a terméket a városnévvel bemárkázni. de a debreceni kolbásszal a frankfurti virsli fog versenyezni, szóval ez nem úgy lesz, mint a kgst idején, hogy az oroszok megvettek mindent, hanem a kínaiak válogatni fognak.

és többek között ezért mondom én, hogy erre készülni kell. de nem hiszem, hogy cserpalkovics ezzel tisztában van. és minden városnak ki kellene alakítania szerintem a saját stratégiáját, hogy mik azok a termékek, amivel kilépne az ázsiai piacra. jelzem általában a világpiacra így kellene kilépni, hogy a városnév a brand. győri keksz. de azt kellene mondani, hogy ilyet nem csak a danone gyárthat, sőt a danone nem is akarja ezt a városi márkát, hanem neki van egy globális márkajelzései, hanem akkor győr környékén gyártsanak kekszet, vagy amit akarnak. de az nem magyar keksz lesz, hanem győri. ugye világos, hogy hortobágyi palancsintát kell eladni, szóval városi márkákat kellene építeni. szóval nem az államnak kell megmenteni a pápai húst, vagy a zalabaromfit, hanem pápának, és zalaegerszegnek. mert igazából ezeknek a városoknak versenyezniük kell egymással, állami beavartkozás nélkül. az állam csak ahhoz kell, hogy aki lemarad a versenyben, és ilyen mindig lesz, annak is legyenek alapvető közintézményei, legyen iskola, kórház, hivatal. és ehhez kell kiegészítő normatíva. leginkább a kórházhoz. persze, ahol nincs semmi, ott termeltethet a multi, és akkor ott a globális márkajelzéssel, de ez szerintem inkább vidéken lesz. szóval a kisvárosokban, illetve a fővárosban. és én úgy tippelem, hogy mégis csak ez lesz az, ami működni fog, hogy a helyhatóság szervezi, felügyeli a piacot, és az unió meg egységesen szabályozza. és az állam kivonul a gazdaságból. és akkor azok a térségek lesznek sikeresek, amik erre átállnak, szóval megszervezik a saját piacukat, és abból kiindulva, egy városi vagy térségi brendel, megpróbálnak kilépni a világpiacra. de ha ezt az állam akarja szervezni, akkor az lesz, hogy osszák már le a pénzt a kaposvári színháznak, hogy fel lehessen újítani, de ehhez nem az állam kell, hanem kaposvárnak kellene, hogy legyen olyan ipara, ami a világban versenyképes, vagy olyan szolgáltatásai. tehát szita károlynak és csapatának mégis csak ezt kellene kitalálni, és nem azt, hogy orbán viktor megígérte a pénzt, akkor fizesse is ki.

de nem vagyok naiv, hogy ezt őszig majd mindenki átlátja, és a nép így fog választani, de szerintem eljön az idő, hogy így fog. mert ugye ezt a leghülyébb is megérti. az iskolázatlan cigány megérti mátészalkán. hogy neki le kell gyártania a híres szalkai, és akkor azt kell kitalálni, hogy mit. és nem érdekes, hogy ezt cigány gyártja, vagy nem, szóval a városi identitás lesz az érdekes, és mátészalka környékén, az egész kistérségnek fel kell ez ügyben sorakoznia. na, nem akarom ezt tovább ragozni, gondolom érthető ez.

tölgyes 2010.06.18. 19:43:47

@simonmondja.: Sokat veszít vele::))Jó befektetés.

tölgyes 2010.06.18. 19:44:54

@Szimba: Egy gömböc és más semmi.. jó sok pénzért.

tölgyes 2010.06.18. 19:47:31

Most meg réz andrásról derült ki, hogy 100 milláért környezetet védett... PR-ilag.

Ordnassac 2010.06.18. 19:52:17

@porfelhő: az MSZP meg hogy akar kikerülni a helyzetéből? Horváth Csabával és Fletóval nem fog. Csapdahelyzetben van a párt...

Ordnassac 2010.06.18. 19:56:47

@tölgyes: ja, csak közben az utóbbi évek egyik legnagyobb alkalmazott matematikai tudományos felfedezése.

Az való igaz, hogy nem erre kellett volna fektetni a legnagyobb hangsúlyt, de leszólni talán mégsem kéne...

Videofon 2010.06.18. 20:06:49

@Ordnassac:
"ja, csak közben az utóbbi évek egyik legnagyobb alkalmazott matematikai tudományos felfedezése."
Amit nyilván minden kínai látogató egyből megért, és felfogja tudományos nagyszerűségét.

Ordnassac 2010.06.18. 20:14:21

@Videofon: erre írtam, hogy nem kellett volna ezt a középpontba rakni. ;-)

tölgyes 2010.06.18. 20:16:48

@Ordnassac: Ön jelentősen félreérti azt amit írtam...A gömböcnek természetesen lehet helye egy világkiállításon... de képzelje el, hogy milyen hatalmas izgalmat vált ki az odajárókból egy gömböc néhány lelógó gerenda között szemetes környezetben.. mindezt én most már nem tudom hány milliárdért.

Az LMP most még kitart az önálló jelölt állítása mellett. Úgy látszik, az LMP nem jött izgalomba az ajánlattól és nem gondolja, hogy az analógiás gondolkodás ebben az esetben helyénvaló volna.

panelburzsuj 2010.06.18. 20:20:13

@[nick]:

"úgy gondolom, hogy ez a sztori tartósan konjunkturális időszakban működik" - mondod a felívelő szakaszokról, ahol a polginak nincs más dolga, mint elszórni a magától ömlő pénzt.

Első olvastra ezért mondom, hogy mi a fityfenének kellene az LMP-nek Tarlós útjába állni? Pláne a "fővárosi szocik" munkanevű katasztrófa-forgatókönyvvel? Olyan nagyszerű korszak elé néz Budapest, amiből garantáltan csak sikert lehet kovácsolni?

Ha megette - hadd cipelje! Én nagyjából erre a stratégiára építeném a kisgömböc-rezsimben az ellenzéki politizálást.

Amit a városbrandekre épülő városgazdaságról írsz, az elvben szép és igaz, a gyakorlatban két bökkenője van: Budapet "fölfelé" azért kicsit kilóg abból a sorból, ahol elég egyetlen "húzótermék", a többi "városunk" nagyobb hányadával meg pont fordított a helyzet: legtöbbjüknek sose volt külpiacilag is értékelhető versenyképes karaktere. (Kíséreld meg pl. magadban a Tiszántúl városait egy-egy jellemzőhöz kötni. Mert addig oké, hogy nekünk Szarvas az Pepi-kert, meg HAKI, meg ÖKI, meg Tessedik, de mondjuk Vuhan városából nézve mi különbözteti meg Szarvast Orosházától, Karcagot Mezőtúrtól, Berettyóújfalut Püspökladánytól?)

Idet 2010.06.18. 20:22:24

Hú, emberek, itt kitört az ítéletidő!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.18. 20:29:14

@Idet: Bocs, félreértés. Én nem Tarlóstól kérdezném ezeket, hanem úgy általában a polgármesterjelöltektől.
Mert ilyesmik érdekelnének.

Na, megjött a hurrikán Budára.

Idet 2010.06.18. 20:33:48

@simonmondja.: Jaja. Megyek tömíteni meg feltörölni, a mindenit az ilyen időnek!

Idet 2010.06.18. 20:57:08

@Ordnassac: Valami egyensúlyhelyzetről van szó, ugye? (Gömböc) Tudom, hogy a matek;-), de világítsd már meg! Most halt meg az az orosz matematikus, aki az atyamestere volt, nem?

[nick] (törölt) 2010.06.18. 21:05:07

@panelburzsuj:
oké, de egy multi sohasem fogja makóra tenni a központját, hanem budapestre fogja tenni. mert az a főváros. tehát azért budapest azért versenyképes tudna maradni, ha viszonylagos önállóságot kapna.

a megyei városoknak kellene megtalálni, hogy mit tudnak előállítani, és a mezővárosoknak. én nem azt mondom, hogy mindenkinek bejönne ez, hanem azt, hogy ha az állam nem szólna bele, akkor a városok között kialakulna valamilyen verseny. és hogy ez így működne valahogy. szóval így lehet kilépni a világpiacra a helyi kisiparnak. városmarketinggel. és miért ne lehetne, hogy szarvas az arborétum köré felépít egy csomó szolgáltatást, és kitalál termékeket, ami ahhoz kapcsolódik. meg persze több dologra is lehet. de néhány dologra építi fel az iparát. én nem azt mondom, hogy ez egyszerű, mert akkor ez több száz magyar márkajelzés, de a helyi ipar így tud megjelenni vuhanban.

szóval mondjuk egy piactér így néz ki. (ez egy szoftveres piactér.)

http://www.youtube.com/watch#!v=y1p7jY6c0XY

ez teljesen normális egy ázsiainak, és elég jól tudnak ebből válogatni. ez az, amit tetszik nekik. és akkor kipróbálják ezt is, azt is, na most, ha kínában valamit kipróbálnak annak azért súlya van.

Ordnassac 2010.06.18. 21:07:42

@tölgyes: akkor félreértettelek. Elnézést. Akkor egyetértünk. Sajnos az ilyen rövid egymondatos megjegyzéseket van, hogy félreértem.

Az LMP szerintem jól teszi. Bennem már az is felmerült, hogy lehet nem akarja átvenni a baloldal vezető pártja szerepét. A német és osztrák Zöldek is jól elvannak azzal, hogy szükséges koalíciós partner, de nem több.

6.Lenin 2010.06.18. 21:14:36

Most ezen totojázik az LMP.

www.youtube.com/watch?v=r_mGkWjGCX4&feature=related

2014-ben meg ez lesz(?) a nótájuk?

www.youtube.com/watch?v=1YVyEBlv4j4&feature=related

Ne menjünk olyan messzire,először válasszunk polgármestert.

www.youtube.com/watch?v=HArW9X2VwS4&feature=related

mizrolist 2010.06.18. 21:23:48

@Idet: a Gömböc olyan keljfeljancsi, ami súly nélkül is mindig ugyanolyan helyzetbe áll be. Persze ez messze nem pontos megfogalmazás, viszont érthető :)

Ordnassac 2010.06.18. 21:26:05

@Idet: így van, Vlagyimir Igorjevics Arnold a hó elején halt meg. A Gömböc egy olyan sokoldalú test (poliéder), amelynek két egyensúlyi pontja van, egy stabil és egy instabil.

További infó: hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6mb%C3%B6c (ezt egy matematikus wikis csinálta).

Szimba 2010.06.18. 21:36:44

Még egy ilyen "kis" eső, és szétmálik a ház. Az utcán a csatorna eldugult, a kerti alig bírta. Két kutya egy ólba menekült véletlenül. Pedig nagyon utálják egymást:)))

Mennyi a kár az országban az időjárás miatt???
Felmérték már úgy nagyjából, meg hogy mi várható még? Valami árvizi védekezést is tervezhetnének, meg hogy az árterekre ne építkezzenek az emberek. A szupermarketek nyugodtan:))
Sőt, nem lenne lehetséges, hogy bukott politikus (korrupt, tolvaj, kárt okozó) a legmélyebb ártéren kapjon lakást? Sokat lendítene az ország erkölcsi színvonalán.

Szimba 2010.06.18. 21:40:45

A gömböc igenis nagyon izgalmas dolog. Más kérdés, hogy Sanghajban a nénikém térdekalácsa című installáció mennyire érdekes. Az, hogy már több, mint 1 millió kínai látta, nem jelent semmit. 1,3 milliárdan vannak.

Engem érdekelne, de vajon mennyibe került ez nekünk?

[nick] (törölt) 2010.06.18. 21:44:16

@6.Lenin:
szóval az lmp éléről hiányzik egy karakter. egy zöldpulóveres. akinek elhiszem a zöld fordulatot. ha olyan helyzet lesz, hogy az ellenzéknek ölébe hullik a hatalom, akkor szerintem elég sok új párt be fog bejelentkezni.

ezt persze most még nem lehet tudni, de mondjuk kétélű fegyverrel játszanak. mert mondjuk 200 milliárdos bankadónak lehet az a hatása, hogy a nagy bankok nem vonulnak ki, és mégis csak becsergetnek az államkasszába ennyi pénzt. a másik forgatókönyv meg az, hogy azt mondják, hogy akkor 2000 milliárdot nem adnak kölcsön. és akkor mi van. nem lesz miből becsergetni. es akkor se pénz, se posztó. nem 200 millárd plusz, hanem 2000 milliárd mínusz. és mi van, ha az uniónak se jön be ez a sztori, mert az amerikaiak azt mondják, hogy nehogy már európának hitelezzetek hülyék, hanem ott van amerika, és latin amerika. olcsó munkaerő, méretes piac, és az usánál meg ott a know how, vagy ugye ázsia egyes vidékeinek is lehet hitelezni, akkor európa nézhet ki a fejéből. szóval mi van, ha a hitelezés befagy. jöhetnek az ügyvezető kormányok. és akkor szerintem bejelentkezik egy csomó párt.

Idet 2010.06.18. 21:59:33

@Ordnassac: Köszi a linket, jó volna egy ilyen, de gondolom, horribilis összegbe kerül...

[nick] (törölt) 2010.06.18. 22:04:45

@Idet:
hülye neve van, szerintem teknőcnek kellene hívni. mert olyan, mint a teknős páncélja.

a kejfeljancsi is mindig talpra áll, azt mindenki ismeri, de annak az alján van egy súly. és nem volna ideális a teknős páncélnak, mert elsüllyedne a vízben. a gömböc ezzel szemben homogén, és mégis képes bármelyik pozíciójából talpra állni, és mellette még úszni is. szóval teknőcnek hívnánk, akkor szerintem érthetőbb lenne.

nem kell magyarázni, hogy az ilyen alakzat kétéltű járműnek az ideális formája. brutális jelentősége lehet a hadiiparban például, de mondjuk az üvegbetonnak is brutális jelentősége lehente, tehát van magyar szellemi termék, csak valamiért nem ezekbe mennek a milliárdok, hanem a haveri cégekbe. szóval ha ebből lennének az euro milliárdosok, akkor jobb ország lenne, mint abból, hogy a legnagyobb állami bankot, vállalatot, áruházat valaki anno a saját nevére átírta.

6.Lenin 2010.06.18. 22:07:48

@[nick]:

Szerintem az LMP-nek jelenleg valóban az jelent problémát,amiről a posztban elemez az elemző,kihez van(?) közel és mégis távol, egyelőre.
A zöld pulcsira még nincs akkora igény,hogy azzal nyerni lehessen,De partner lehet.

Ott a második belinkelt dal végén az összefogás.2014-ben Fidesz,LMP koalíció.Ez még elképzelhető,más nem.

A bankok nem fogják megúszni,fizetni kell,mindenkinek ez az érdeke.Az is ciki lenne,ha nem lenne kinek kölcsönözni.
Majd visszakapják.A bankok mindig hosszútávon gondolkodnak.

Csomó párt most is van,"arc" meg kevés.
Amíg a Fidesz egyben van,kevés esélye van más pártoknak.
A patást kellene valahogy kiszorítani,aztán hullik a Fidesz is,jöhetnek a csomóan,de minek.Kinek lenne az jó?

Ki,kik tudnák kiszorítani Orbánt?
Szerintem sokan törik ezen a buksijukat jelenleg.Kemény dió.

Idet 2010.06.18. 22:08:56

@Szimba: Ez az ártérre építkezés nagy átverés az "ingatlanfejlesztők" részéről, épp ma volt valamelyik kanálison szó róla. A károsultak semmilyen kártérítést sem igényelhetnek; egyedül a vagyonbiztosítás nyújt valamilyen megoldást.
Azért annak az embernek is elmentek hazulról, aki az ilyen szerződéseket nem nézeti meg szakemberrel, és beleöli a pénzét, meg a családja jövőjét. Tudni lehet, hogy ártéri területre az önkormányzatok nem adhatnak ki építési engedélyt, ha az illető cég vagy magánember mégis megkapja, ott simliskedés van. Akkor viszont ne rinyáljon utána, mert ő tehet az egészről. Meg a víz. Azt elfelejtették lefizetni.

Idet 2010.06.18. 22:13:59

@[nick]: Hát... mindig az a név marad rajtuk, ami először jut valakinek az eszébe.

Tényleg a teknőspáncél, írja a Wiki is. Magyarul jól hangzik a teknőc, de képzeld el, hogy Schildkröte...

Amúgy, szegény teknőcök sem bírnak mindig a "fejük tetejéről a talpukra állni", kivált, ha gonosz módon kiékeled őket... persze, csak rövid nézegetési célból, aztán mehetnek Isten hírével.

porfelhő 2010.06.18. 22:18:51

@Ordnassac: Helyzet van az a MSZP-ben, az biztos. De remélem felül tudnak kerekedni rajta, hogyan azt nem tudom, de biztosan lesz megoldás. Ha a főváros most sem lesz teljesen jobboldali az őszi választásokon és az MSZP megfelelő jelöltet tud inditani akkor teljesen mindegy, hogy önállóan teszi-e. Ha viszont közös jelöltet állitanának az LMP-vel az a kis pártocskát csak erősitené, nem beszélve arról ha befutó lenne a jelölt. De nem gondolom, hogy a csapdahelyzetből ugy akarnának kijönni, - ha ezt annak nevezzük-, hogy kapaszkodnának az LMP-után. Én igy gondolom.

Idet 2010.06.18. 22:20:56

@6.Lenin: A patást?! Az ki vagy mi? Eddig csak patás ördögről hallottam!

6.Lenin 2010.06.18. 22:24:40

@porfelhő:

"Én igy gondolom. "
Az LMP meg fordítva.

Próbáljatok valahogy megegyezni.

6.Lenin 2010.06.18. 22:30:28

@Idet:

OK!OK!
Azért sejted kiről van szó.

Nem véletlen,arról énekelnek a szirének,a patás(ördög)nélküli Fideszt szívesen keblükre ölelnék.Naná,szétesnének.

Ordnassac 2010.06.18. 22:30:49

@porfelhő: Amelyik jelölt neve az MSZP logója virítani fog, az még Budapesten is csak kevés helyen lehet első helyen.

Az LMP-t meg egyáltalán nem fogja megerősíteni, hanem "SZDSZ 2.0"-ként lesz aposztrofálva, ezzel kvázi le is írhatja magát. A mostani szavazóinak nagy részét el is felejtheti, az meg egyáltalán nem biztos, hogy a korábbi SZDSZ-es szavazók áttérnek az LMP-hez. Szóval az LMP jelen helyzet nem igazán járna jól egy hivatalos közös jelölttel. Max. akkor, ha valami függetlenebb külsős szervezet tényleg tudna valamilyen elfogadható jelöltet állítani (csak van-e ilyen?), ill. az MSZP visszalép az LMP jelöltje javára (amit már ki is zártak).

[nick] (törölt) 2010.06.18. 22:56:27

@6.Lenin:
európán kívül a világban azért lehet még hitelezni. magyarországon kívül meg különösen lehet. szóval mi van, ha a hitelezés az unióban befagy. nem állítom, hogy így lesz, de mi van, ha mégis. nem érzem az egészet átgondoltnak. mert ha lesz egy átfogó uniós bankadó, akkor a svájci bankok elég jól járnak. kívül vannak az unión. a frank már most is erősödik többek között emiatt. szóval elég erős szerintem a "fidesz a forint" teória.

szóval itt önkormányzati rendeletekkel egész egyszerűen meg kellett volna szigorítani a kilakoltatást, például úgy, hogy csak akkor lehet kilakoltatni, ha van üres önkormányzati bérlakás. és akkor a bankok kénytelenekkel lettek volna tárgyalni az adóssal, mivel nem tudnák a zálogjogukat érvényesíteni. de ha most a kormány a bankokra nem extra adót vetnénk ki, hanem még átmenetileg adókedvezményt adnának nekik feltéve, hogy jó feltételeket biztosítanak, a jegybanki alapkamattól nem nagyon térnek el a vállalatok esetén, akkor mi lehetnénk svájc, és ezt megtehetnénk, hiszen nem vagyunk tagjai a monetáris uniónak. tehát lenne extra nyereségadó az államnak, a vállalkozások számrára csökkennének a kamatok, és a lakosságot se lehetne utcára tenni. szóval szerintem ez ügyben szembe kellett volna menni az unióval, és nem elébe menni. de azért van a szuper matolcsy, hogy ezt megoldja. nem mondom, hogy az önkormányzatok ellehetetlenülnek, de könnyen lehet, hogy a bankok nem adnak majd pénzeket nekik számolatlan, mert nagyon úgy néz ki, hogy a hitelezésen veszteség lesz. és ez az otp bedöntésére ez remek alkalom. néhányan ezt már alig várják. majd meglátjuk, hogy mi lesz. csak azt mondom, hogy szerintem itt a kormány messze nem gondolt át minden eshetőséget.

6.Lenin 2010.06.18. 23:09:08

@[nick]:

" csak azt mondom, hogy szerintem itt a kormány messze nem gondolt át minden eshetőséget."

A kormánynak sürgősen sok pénzre van szüksége.Ezen nincs mit átgondolni.

Kitől?
Ezen van.

Kik "nyertek" a világ válságon(?)Kiknek nyújtott az állam az adófizetők pénzéből kölcsönt?
Most 1 kicsit visszakérnek.Természetes,hogy akitől kérnek az soha nem ugrál örömében.
Majd megegyeznek,mert érdekük.Nekünk meg majd mondanak valamit.

Majd a kézben lévő lapok eldöntik,ki nyer többet.

szimplalány 2010.06.18. 23:13:46

kedves gábor,

nem új fordulat, már az ogy választáson is azt mondtuk: lépjenek ők vissza!

de előfordult ugyanez a mondás az egyeztető tárgyalásokon, sőt, a parlamentben is, úgyhogy ebben semmi új nincs, pláne nem fordulat.

6.Lenin 2010.06.18. 23:32:40

"nem új fordulat, már az ogy választáson is azt mondtuk: lépjenek ők vissza!"

És kedves lenin barátom,hogy is történt az a tragédia 35 évvel ezelőtt?

-Hát tudod meglátni és ....
-Aztán?
-Megkérdeztem,hozzám jössz?
-Erre ő?
-Nem!
-Ez eddig rendben,nem?
-Hát nem éppen.Én még 10x megkérdeztem.A 10.-re igent mondott.
-Hát nem voltál valami megfontolt az 1x biztos.Hát ez szörnyű.
-Már mindegy.Megszoktam.Van némi jó oldala is.
-Hát igen,ha 1x nemet mondanak,el kell fogadni.Nem szabad játszani,rá lehet cseszni.

ssi 2010.06.18. 23:40:31

@porfelhő: eddig el se tudjuk még képzelni, milyen lehet a másmilyen politika, még nagy meglepi

@Szimba: sejtettem, hogy jó adag melója és felelőssége van a főpolgármesternek, ezért kis formátumú ember nem is alkalmas. Pl. a pártok pályázatot hirdetnének, s a legjobb szakemberük indulhatna az Ö.V-on

@simonmondja.: de az sajna nem elegendő, hogy honnan jött, de ne is feledje el, ha közülünk való

@Evehid: én külföldön azzal "szórakozom", ha nálunk lenne az a valami, hogy morognánk, de a jó megoldásokat is lehetne tematikusan gyűjteni

@Ordnassac: lehet, hogy csak Te fogod nekünk megtalálni pl. Bajnaiékat dicsérő adatokat?

Videofon 2010.06.18. 23:48:04

@szimplalány:
Aztán nehogy úgy járjatok, hogy feltör, mint a talajvíz, egy az lmp-s sötétzöld lilaködnél kevésbé kaotikus eszme, hozzá egy ütőképes párt, és úgy maradtok, hogy a kutya sem fog pitizni nektek.
Hatalmas arcotok már van, kár hogy teljesítményre, például politikai innovációra, már nem jutott időtök. Nem lehet sokáig megélni innen-onnan összelopkodott fenntartható zöldségekből.

ssi 2010.06.18. 23:48:06

@Ordnassac: ..."MSZP visszalép az LMP jelöltje javára (amit már ki is zártak)..."
én még itt nem tartok a hírekben... de többször megfigyeltem, hogy az MSZP egyik veszte, hogy nem képes egy darabig csöndben maradni, s kivárni, figyelni, s csak később, sokkal később reagálni (s nem csípőből)

bankadó: Soros Gy. mondta, hogy benne van a pakliban egy másik válság, keresem még, talán be tudom linkelne a kifejtést

Idet 2010.06.18. 23:52:05

Jó éjt mindenkinek!

Videofon 2010.06.18. 23:54:47

@manyike:
Egészpályás letámadás idején nem nagyon lehet kivárni. Tarlós verhető, ez egy olyan esély, amit vétek lenne kihagyni. Az lmp-nek azonban fontosabb az elvi politizálásos eljelentéktelenedés. A politikai lufiknak az a természetük, hogy a nagy-nagy értelmiségi önazonosságkeresésük közben kipukkadnak.

mizrolist 2010.06.18. 23:55:04

@6.Lenin: a magyar bankok speciel nem kaptak állami segítséget - legalábbis én nem emlékszem rá, hogy bármelyiknek szüksége lett volna rá.

6.Lenin 2010.06.18. 23:56:15

@Idet:

Huh!Már mindjárt holnap?

Jó éjt!

Ordnassac 2010.06.18. 23:57:38

@manyike: gazdasági adatok felkutatásában vannak nálam lényegesen avatottabb személyek is.

Schiffer: www.origo.hu/itthon/20100618-hiaba-udvarol-az-mszp-fovarosi-egyuttmukodesert-az-lmpnek.html

6.Lenin 2010.06.18. 23:59:40

@mizrolist:

Akkor meg pláne jogos a kérés.

Ordnassac 2010.06.19. 00:01:18

@Videofon: kérdés, mi a fontosabb? A rövidtáv esély Tarlós esetleges legyőzésére vagy az a hitelességvesztés, ami a párt jövőjébe is kerülhet.

Arról nem is szólva, hogy ki lehetne az a jelölt?

Ordnassac 2010.06.19. 00:04:49

@Ordnassac: na, ezt még egyszer. Szóval, mi a fontosabb: a rövidtávú esély Tarlós esetleges legyőzésére a már Budapesten sem kedvelt MSZP-vel, a hitelességvesztéssel együtt, ami akár a párt jövőjébe is kerülhet vagy egy hosszútávú építkezés, akár azzal is, hogy együttműködnek Tarlóssal, egybevonva azzal a veszéllyel, hogy a potenciális ex-SZDSZ-esek maradékát megszerezze?

Ordnassac 2010.06.19. 00:06:15

@Ordnassac: "egybevonva azzal a veszéllyel, hogy a potenciális ex-SZDSZ-esek maradékát nem tudja megszerezni?"

Videofon 2010.06.19. 00:09:13

@Ordnassac:
Az lmp-nek csak baloldalon van jövője. Azok szavaztak rájuk, akik nem akarták a fideszt, de büntetni akarták az mszp-t.
Jávor Benedek politikailag egy senki. Feladni érte Budapestet olyan bűn, amit nem fognak könnyen megemészteni a baloldali választók. Ez kerülhet a párt jövőjébe. Politikai dilettánsoknak csak ritkán osztanak lapot. Ha nem tudnak élni az ölükbe pottyant lehetőséggel, mennek a levesbe.
Az lmp-nek most az lenne az érdeke, hogy megnevezzen egy párton kívüli, az egész baloldalnak elfogadható civilt. De ehhez túl sok a hatalomvágy bennük, és túl kevés a politikai tehetség.

panelburzsuj 2010.06.19. 00:11:27

@Ordnassac:

Föltettem már a kérdést, de a válasz valahol késik: és mit nyer az LMP azzal, ha "legyőzi" Tarlóst? Akár rövidtávon is?

Mert szerintem csak egy kezelhetetlen csődtömeget. A főváros az állam nélkül moccanni sem igen tud, és a kétharmados állam egyet biztosan tudna garantálni: hogy egy "ellenfél" főváros nemhogy moccanni, de még levegőt venni se tudjon nélküle.

Ordnassac 2010.06.19. 00:14:24

@Videofon: Steiner már kijelentette, hogy nem lépnek vissza az LMP javára. Ergo nem az LMP-nek kéne itt lépnie...

@panelburzsuj: arról nem is szólva, hogy a Fidesznek jelen állás szerint szüksége lehet vagy az LMP-re vagy a Jobbikra a Fővárosi Közgyűlésben...

Videofon 2010.06.19. 00:17:30

@panelburzsuj:
A kormányzóképességébe vetett hitet nyeri. Azzal, hogy a fidesz szembe megy a fővárossal, nap mint nap megmutatja az igazi arcátr. Ennél könnyebb tyúklétrát egyetlen párt sem kaphat a hatalomhoz. Ahogy csökken a kormányoligarchia népszerűsége, úgy emelkedik az ő csillaguk.

Videofon 2010.06.19. 00:19:45

@Ordnassac:
Az lmp javára nem. Azért kellene megnevezniük egy pártonkívülit. Jávor még a fidesz támogatásával is esélytelen lenne. Minek lépnének vissza a javára?

panelburzsuj 2010.06.19. 00:25:31

@Ordnassac:

Na az már sokkal gusztább pozíció lesz:

Kedves budapesti támogatóink, elfogadjátok-e, hogy a Fidesszel kötött kompromisszumok árán ugyan, de a mi szempontjaink is hangsúlyosan bekerüljenek a főváros formálásába, vagy inkább őrizzük meg magunkat szebb időkre, a főváros irányításából ránk eső részt meg adjuk oda addig a Jobbiknak?

És ez a lehetőség akár még egy Jávor Benedekkel is elérhető ... :)

panelburzsuj 2010.06.19. 00:27:42

@Videofon:

Én nem tudom, hogy ebben az országban az elborult Fidesz-fanok kivételével van-e még bárkinek szemernyi kétsége is a Fidesz valódi arcát illetően.

Ordnassac 2010.06.19. 00:31:24

@Videofon: az SZDSZ-nek ez 2002-ben nem sokat segített...

Ordnassac 2010.06.19. 00:39:36

@Videofon: egy MSZP-LMP kisebbség esetén nem lenne sok mozgástere annak a pártonkívüli jelöltnek. Szüksége lenne vagy a Fideszre vagy a Jobbikra. Egyik sem túl kellemes eshetőség. Azt senki sem garantálja, hogy az általuk adott esetben támogatott jelölt több szavazatot is generálna a pártok listáira. Azt meg továbbra sem értem, hogy miért az LMP-nek kell ajánlani valakit, amikor az MSZP számára ez sokkal fontosabb.

ssi 2010.06.19. 00:40:04

@Ordnassac: "Fidesznek jelen állás szerint szüksége lehet vagy az LMP-re vagy a Jobbikra a Fővárosi Közgyűlésben...

lehet, hogy itt is egy kulcsszó: gyakran engem is megcsaló női megérzés:
- az előzmények után a Jobbik nekem túl visszafogott
- látszat: a kormány Jobbik-kezelése, hogy elébe megy a témáival
mindezek túl jól, tökéletesen sikerülnek
Jobbik készül főpolgármestert megnevezni?
nem lehet itt valami huncutság?

[nick] (törölt) 2010.06.19. 00:40:46

@panelburzsuj:
ezt a szociknak nem úgy kellett volna ezt felvezetni, hogy ez összefogás, hanem úgy, hogy lemondanak a jelöltállításról. egy pártemberrel amúgy se lenne győzelemre esélyük. és akkor meg minek jelöltet állítani.

és akkor nyilván azt várják, hogy az lmp se indítson pártjelöltet, hanem támogasson egy civilt. a civilek meg tarthattak volna egy önkormányzati előválasztást. szóval amin eldől, hogy végső soron ki lesz tarlós ellenfele. de nem az mszp, és az lmp döntik el, hanem maguk a városlakók. csinálnak mondjuk sms szavazást. úgy, hogy egy telefonról egyet lehet szavazni. A civil jelölt tetszik, vagy B. és akkor ez eléggé szembemegy tarlós logikájával. meg elég sokat van a médiában maga az előválasztás. ahol egy csomó "zöld" kérdésről szó esik a kampányban, és ez mind az lmp-t erősíti. közben meg egy csomó ötlet, javaslat, elképzelés felmerül, tarlós mint pártjelölt meg a taccsvonalon kívül van. a zöld fordulat meg előtérben. na így már ugye érdekük.

Ordnassac 2010.06.19. 00:41:17

@manyike: a Jobbik négy éve Tarlóst támogatta, de nem hiszem, hogy a budapesti szavazótábor jó néven venné, ha nem indítanának valakit.

panelburzsuj 2010.06.19. 00:44:49

@Videofon:

"Ahogy csökken a kormányoligarchia népszerűsége, úgy emelkedik az ő csillaguk."

Meg a Jobbiké, meg az MSZP-é, meg aki még csak kilép a porondra.

(Jáccunk: egy Bajnai-Oszkó-Bokros-Békesi-Varga Mihály- párt tényezővé tudna-e válni akár a mostani önkormányzati választásokig?)

[nick] (törölt) 2010.06.19. 00:44:58

amúgy mi érdeke az lmp-nek a fideszt támogatni? mert valószínűleg színt kell vallaniuk. szóval az lmp egy civil főpolgármester mellett maradhatna önálló. de ők olyat nem akarnak. mert jávor benedeket akarják. na most, nyilván kinek kell a fővárosban jávor benedek. az lmp törzsdrukkerein kívül nyilván senkinek.

Ordnassac 2010.06.19. 00:47:11

@[nick]: már mitől maradna önálló az LMP egy "civil" jelölttel, akit történetesen a szocik és az MDF is támogatnak? Schmittnél se hitték el sokan, hogy független...

panelburzsuj 2010.06.19. 00:52:44

@[nick]:

Nekik igen. Az MSZP-nek viszont esze ágában sincs az LMP-t dajkálni, minden eddigi "ajánlatuk" arról szólt, hogy hogyan tudnák az LMP-t semlegesíteni, pontosabban visszacsinálhatatlanul összeveszíteni a Fidesszel, és így egyetlen megmaradt potenciális partnerként maguk mellé láncolni.

panelburzsuj 2010.06.19. 00:54:36

@[nick]:

Tarlós esetében a kiváló egyéni kvalitásait fogják díjazni a rá szavazók?

Diocles 2010.06.19. 00:55:44

@Ordnassac:
a Jobbik vergődik.
pláne Bp-n, ahol a volt MIÉP-es réteget a Fidesz teljesen lenyúlta a szimbólikus politizálással, itt a Jobbik ősszel sem rúghat labdába.

Borsodban még tudnak cigányozni, de a budai polgárokat ez nem hatja meg. Igazából egy jobboldali szavazó mindent megkap a Fidesztől, amit csak akar, még a Szent Koronára való utalásokat is belenyomják az Alkotmányba, ha az kell. Károlyi szobra is repül, nagyon helyesen.

Rá kéne menniük a szociális demagógiára, persze azt is ősz után lehet igazán, mert most még gázárat sem emelnek az önkormi miatt. Maradnak a cigánygyűlölők, de a Jobbik őket meg már túl cikinek tartja. Pedig ők tették naggyá.

panelburzsuj 2010.06.19. 00:56:22

@panelburzsuj:

(Vagy azért lesz némi szerepe a "Viktor embere"-effektusnak is?)

[nick] (törölt) 2010.06.19. 00:58:23

@Ordnassac:
na, de én éppen azt mondom, hogy a pártoknak nem kell támogatni. mert az onnantól kezdve nem civil. schmitt pál is elvben civilek jelöltje volt, és egyébként majdnem elhittem neki anno, amikor emlékszem, hogy kovács a nagyköveti pozícióból hazahívta, és schmitt rázta akkor az egyszer rázta nyilvánosan az öklét valami polgári körös, vagy nemzeti konzultációs fidesz gyűlésen, hogy le a komenistákkal. nyilván ezért csinálta kovács, hogy lássa a nép, hogy ez pártjelölt.

csakhogy, én azt mondom, hogy az ellenzéki pártoknak egyáltalán nem kellene jelölni. hanem a civil jelölteknek, és önjelölteknek tartani kellene egy előválogatót. egy ki mit tud szerűséget. és akkor aki ott nyer az megy szembe tarlóssal. és akkor az már nem az lmp-mszp közös jelöltje, hanem tényleg civil.

[nick] (törölt) 2010.06.19. 01:02:57

@panelburzsuj:
oké, de ez nem fog menni. szóval nyilván az lmp budapesten a fidesznek lesz olyan, mint az szdsz volt a kormányző szociknak. az lmp ugye azért kell, hogy ne lehessen a fideszre sütni, hogy diktatúrát akarnak, stb. mint a szociknál anno. ezért kellett az szdsz. és akkor előbb ez volt nekik az olaj a gépezetbe, aztán meg az lett a homok.

panelburzsuj 2010.06.19. 01:03:05

@Diocles:

Ha saját átütő ötleteik momentán nincsenek is, attól még bízhatnak a Fidesz kreativitásában. És éppen azért, mert a "szimbolikus kínálatuk" nagymértékben átfedi egymást, ám amíg a Fidesz most már kénytelen kormányozni és ennek keretében"csúnyákat" is tenni, a Jobbik továbbra is vígan és felelőtlenül ígérhet bármit. Azaz a "szimbolikus magyarokról" nagyon-nagyon korai lenne még végleg lemondania.

Ordnassac 2010.06.19. 01:08:13

@[nick]: és kik döntenének erről a jelöltről és honnan tudnák az MSZP és az LMP szavazói, hogy kire kell leadni a voksot? Mely civilszervezet indíthatna jelöltet ezen az imaginárius előválogatón? Hogyan dől el, hogy ezen az előválogatón ki szavazhat? Mi a helyzet, ha olyan ember kerül ki győztesen, akit képtelen az MSZP és/vagy az LMP elfogadni? Mitől tudná megtartani civil mivoltát a jelölt? Arról nem is szólva, hogy kell a háttér a kopogtatócédulák gyűjtéséhez, mert ugye drasztikusan lerövidült a gyűjtési időszak. Ez hogyan oldódna meg a pártok nélkül?

panelburzsuj 2010.06.19. 01:08:33

@[nick]:

Hát ha 55 százalék mellé önként odaállnak ötödik keréknek, akkor megérdemlik a gyorsított homoksorsot.

(Bármit mondunk a szadesz pályaívéről, ezt a mérhetetlenül rövidlátóan önző húzást mindig szem előtt kell tartanunk, ha nem akarunk nagyon eltévedni.)

Ordnassac 2010.06.19. 01:10:32

@Diocles: tavasszal a Jobbik Budapesten 10%-ot ért el. Ezt szerintem továbbra is tartja. Dél-Pesten pl. a Jobbik erősebb volt az LMP-nél. El tudom képzelni, hogy most is így legyen. Az 5%-ot Pesten biztos túllépi, szerintem jobb esetben tartja a 10%-ot. Az az újonnan felálló Közgyűlésben azért akár 4 hely is lehet. Adott esetben döntő 4 hely.

Ordnassac 2010.06.19. 01:12:58

@panelburzsuj: Budapesten a Fidesznek azért nem lesz 55%-os eredménye... ;-)

panelburzsuj 2010.06.19. 01:19:19

@Ordnassac:

Akkor viszont csacsiság a Horn-koalícióval párhuzamba állítani a helyzetet.

Diocles 2010.06.19. 01:19:45

@Ordnassac:

Tarlósnak nem is kell olyan nagyon többség.
Óbudát is ellenzéki többséggel vezette, a helyi szocik a tenyeréből ettek. Nyilván érti a módját, h miként lehet őket megnyerni, vagy megvenni.

Orbán konfrontatív politikus, Tarlós inkább amolyan mutyizós-levajazós városatya, teljesen más lesz a bp-s politika, mint az országos. Szerintem.

Ordnassac 2010.06.19. 01:20:32

index.hu/belfold/hirek/2010/06/18/bulgariaban_nyaral_orban_viktor/

Nem tudom mennyire veszi ki magát az, hogy előbb kezdeményezi Schmittnél az OGY rendkívüli ülésszakának összehívását, aztán meg megy nyaralni...

ssi 2010.06.19. 01:20:50

@[nick]: "civil ... önjelölteknek... előválogatót" :-) kieg: önjelölt jó szakembereknek

@Ordnassac: nem hihető?
- LMP jelöl, nem frakció-, vagy párttagot
- MSZP válasza: nem egyezkedünk, de nekünk is megfelel a jelölt, sajátunkat visszaléptetjük, hogy kapjon nagyobb esélyt, mert Tarlóst nem akarjuk

Ordnassac 2010.06.19. 01:21:57

@Diocles: azért Óbuda és Budapest más minőség, utóbbiba a nagypolitika is beleszól. Annak hírértéke van, ha a főpolgármesternek nincs többsége, ezáltal gyengül, azonban egy helyi pm-nél ez csak széljegyzet.

Szóval most nagyon kompromisszum-késznek kell majd lennie Tarlósnak. Az meg külön magas labda lesz az MSZP-nek elsősorban, ha a Jobbik fog kelleni ahhoz, hogy átmenjen valamilyen javaslata...

ssi 2010.06.19. 01:23:02

@Ordnassac: kérdés, hogy a többiek mikor mehetnek nyaralni - ha csak augusztustól, az ciki

panelburzsuj 2010.06.19. 01:23:29

@Diocles:

(Érdekes lenne meghallgatni az óbudai szocikat is arról, hogy ki kit irányított, meg ki kinek a tenyeréből evett ...)

Ordnassac 2010.06.19. 01:25:38

@manyike: az MSZP már jelezte, hogy nem lép vissza az LMP javára. Az LMP meg milyen ismert civilt tudna kirántani a cilinderből? Rádayval állítólag nincsenek jóban. Sólyom nem vállalná, az MSZP meg lehet, hogy nem is támogatná. Lukács Andrást a Levegő Munkacsoportból? Túl konfrontatív, másrészt ismertsége sem akkora. Valami más területen ismert személyt (sportolót, profot)? Ez már Schmittnél sem jött be.

Az nem túl sikeres megoldás, ha egy, a nagyközönség számára gyakorlatilag ismeretlen személlyel állnak elő.

panelburzsuj 2010.06.19. 01:31:24

@Ordnassac:

Csak oda lukadunk ki ismeg, hogy az LMP számára a reális cél a "mérleg nyelve"-szerep megkaparintása a fővárosi közgyűlésben, amihez egy ismert, de határozottan LMP-s arcélű főpolgármester-jelölt több voksot tud szállítani, mint egy álcivil Tarlós-terminátor.

ssi 2010.06.19. 01:34:03

@Ordnassac:
tehát legyőzni nem, csak gyengíteni lehet Tarlóst - jelen helyzetben?
Tarlós helyzete viszont a győzelem ellenére is nehéz lesz?
S ha a Jobbik a mérleg nyelve lesz, hívei egy része elpártol tőle, s O.V. örülhet?

Civil önjelölt jó szakemberek, hajrá! jelentkezzetek!!!
a választott párt írásba adja (mint az MSZP Bajnainak) támogatását?

panelburzsuj 2010.06.19. 01:36:43

@panelburzsuj:

(Mert végülis politikailag melyik a sikeresebb szerep: egy olyan ellenzék, ami csak bosszantani tudja a kormányzatot, vagy egy olyan szövetséges, ami bizonyos mértékben kényszeríteni is?)

panelburzsuj 2010.06.19. 01:43:30

@manyike:

Az a Bajnaival leszerződött párt már bent csücsült a parlamentben, méghozzá gyakorlatilag többségben. (Az SZDSZ nem állt ki Bjnai mellett, de nem is fenekedett ellene, így az egyszerű többséget ez a fura "csendestársi" magatartás is biztosította.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.06.19. 05:58:44

Az elemzés a találgatás, fantáziálás szinonímiája?

Melyik párt járt eddig hosszú távon jól azzal, ha az MSZP-hez kötődött?

A Fidesszel való párhuzamot nem tartom jónak. Az a taktika ami működött a jobboldalon, a sok olyan párt között, amelyek energiájuk nagy részét a párton belüli hatalmi harcokra fecsérelték, amivel külső ráhatás nélkül szép lassan kicsinálták magukat (MDF, FKGP, KDNP) nem működik a baloldalon, ahol egyetlen 62+ éve beágyazódott párt található és amelyikben nem jellemző annyira, hogy bedőlne a felszalámizására törő próbálkozásoknak.

Az SZDSZ-nél sem vált be, hogy az MSZP-hez kötötte magát. Egy hasonló lépés az LMP-től hasonló eredményre vezetne, azaz nem lenne túl hosszú a pályafutásuk. Ha sikeresebb nagyobb, pártot akarnak, akkor a markáns önállóság a célravezető.

Ha az MSZP-hez kötik magukat, akkor az MSZP-vel elégedett szavazó ugyan nem fogja őket választani. De az MSZP-vel elégedetlen sem, hanem értelemszerűen olyan pártot amelyik komoly alternatívát jelent.

Ma már a jobboldalon sem válna be amúgy az a taktika, amit a Fidesz művelt korábban. Mivel a Fideszt jóval nehezebb lenne felszalámizni, mint az MDF-et, FKGP-t, KDNP-t volt annak idején.

Az LMP azért vitte valamire, mert újat mutatott, tiszta lappal indult. Nagy botorság lenne ezt a tiszta lapot ilyen gyorsan mások mocskával összekoszolni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.06.19. 06:34:48

Idézni szeretnék valami torokgaborlemez oldal Mit tenne a Fidesz? cikkéből:
"
Egy okos ellenzéki párt először is világos stratégia mentén, következetesen politizálna. A ciklus elején semmiképpen sem hagyná befolyásolni magát a pillanatnyi politikai széljárásoktól, hanem tudatosan építkezne.
"

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.19. 06:38:43

Ha már Budapest, akkor én el tudnék képzelni egy kevésbé politikus polgármestert.
Mondjuk olyat, mint Reagen - egy szinészt.

Persze, tudom. Tarlós és pont.
És leszünk egy kaszárnya.
Este nyolckor takarodó.

De ha tényleg gazdasági gatyábarázás kell, akkor jó lenne egy fiatal, okos gazdasági ember - Oszkó.

Persze mind csak versenyen kívül.

És persze ne éljen máshol, csak itt.
És nem azért, mert mások nem jók.
Azért, mert kétmillió itt élőnek vannak tapasztalatai és ne küldjenek ide egy olyat, aki csak túrista.

Schmittre emlékszik valaki?
Nem élt Magyarországon és polgármester akart lenni.
Ott veszített, hogy megkérdezték tőle, mennyibe kerül egy buszjegy....csak pislogott.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.19. 06:46:11

Az LMP-nek még mindig a zsengeséget kéne nyomnia.
Nem az erőt.
Akár viccpártként is kaszálhatna, ha lenne vicces kedve.
Mondjuk szerintem nem humorosak.
Viszont lassan megtelhetnek szakemberekkel.
Inkább a fiatalok pártja, úgyhogy ennél kéne maradniuk.
Elég sok fiatalos tennivaló van a városban és ha Tarlós lesz, akkor a konfrontáció boritékolható.
Tarlós egy nyugdíjas.

lüke 2010.06.19. 07:40:21

@[nick]:
nem EU-n kivül vagyunk,( bár majdnem banánköztarsaság MO)
ezért nem lehet szembe menni az unióval
pláne nem, ha az unjó hitelez az IMF-el

lüke 2010.06.19. 07:43:47

@panelburzsuj:
semminek sem nyelve, legfeljebb a magyarnak:)
"majd meglátjuk", a programra,
de ez nem
újdonság itt a Kárpát -medencében, a szakértő kormányoktól

ssi 2010.06.19. 08:14:23

@Akitlosz: 06:34:48 :-)))
MSZP-nek is írhatna T.G., de azért egy pici idézet nekik is: "alapvetően nem a döntésekre, hanem az eseményekre és a következményekre figyelne" "Egy okos ellenzéki párt először is világos stratégia mentén, következetesen politizálna" MSZP-nek is egyedül kell megvívnia ezt a harcát, azonnali reakciók helyett néha többen figyeljen, s (ki)várjon - szerintem

@simonmondja.: "Tarlós egy nyugdíjas."
O.V. pedig vidékpárti. Mind a kettő fejlődjön s ne egymás ellenében, értékeit őrizze, Ehhez kellenek a koncepciók és személyek

@panelburzsuj: "...sikeresebb .... ellenzék, ami .... kényszeríteni is" tud -
fővárosban lenne erre esély? Tarlós kevésbé nyer, az ellenzék meg jól politizál?

Szimba 2010.06.19. 08:30:09

@Idet:
Erről van szó! Ki az a mocsok, aki engedélyt ad az építkezésekre?
Ezen a területen is rendet kellene tenni.

Szimba 2010.06.19. 08:39:39

@Idet: @simonmondja.:

Nem viccpártnak már nem szabad lennie. Most a komolyabbat kell előadnia. Mintha mindenhez értenének, és mindenben segítséget akarnának adni a Fidesznek. Az ellenzéki szerepből a konstruktív ellenzék képével tudnának profitálni.

Másrészt írod, hogy a fiatalok pártja: ugye, ugye?:))))
Én is ollan fiatalka vagyok:)))

Azt viszont nem szeretném, ha az ismert és a végsőkig kitartó SZDSZ-esek közel kerülnének a párthoz. A szavazók között biztosan vannak, de az egészen más.

[nick] (törölt) 2010.06.19. 08:44:33

@lüke:
én unionista vagyok, de ez ügyben pont lehetne szembemenni a monetáris unióval. azt mondom: ha magyarország nem extra bankadót vet ki, hanem bizonyos feltételek teljesülése esetén még el is engedi a bankok társasági adójának egy részét, például akkor ha nem lakoltat ki, és a vállalkozásoknak olcsón hitelez, a jegybanki kamattól nem tér el különösebben, akkormi vagyunk svájc. ebben az esetben olcsó hitel van, költségvetésnek többletbevétel, és stabil forint. ez pont a fordítottja a fidesz politikájának.

de ettől még az is lehet sikeres. ha tényleg befolyik 200 milliárd, és nem az lesz, hogy a bankok nem adnak kölcsön (sic) 2000 milliárdot, és nem lesz miből kifizetni a bankadót. így se pénz, se posztó. ez két szélső forgatóköny. meglátjuk, hogy az akarnok kormány mire jut. szerintem kétélű fegyverrel játszik.

---

a megoldás nem szerintem nem bankok extra adóztatása, hanem az, hogy a hitelpénzt az uniónak kellene generálni, és nem a kereskedelmi bankoknak. külön kellene választani a lakossági, és a vállalati üzletágat. a lakosságnak nem volna szabad több hitelt adni, mint amennyit az összességében betétben elhelyez, tehát a lakosságnak összességében nettó megtakarítónak kell lenni. a vállalkozásoknak meg annyi hitelt kell adni, amennyit az várhatóan még éppen vissza tudnak fizetni. a pénzt az uniónak kell generálnia, a pénz felhasználását a helyhatóságnak kell felügyelnie, és a pénz visszafizetését a tőkepiacnak kell garantálnia.

tehát valaki épít egy üzemet. az unió generálja a pénzt, a város felügyel, a bank meg garantálja, hogy a pénz vissza lesz fizetve az uniónak. és ezért a biztosítékét üzletrészt, vagy garancia letétet kér a vállalkozástól. de a hitelt valójában az unió adja. nem a bank. a bank kölcsönöz a lakosságnak. azt a pénzt adja kölcsön az egyiknek, amit a másik ember betesz, a vállalkozások esetén pedig garanciát vállalal a hitelek visszafizetésért. szerintem nagyjából ez lenne a megoldás az unióban. mert a bankoknak is marad lehetőség bizniszelni, de az unió sincs kiszolgáltatva a pénzügyi szektornak. a kecske jóllaki, a káposzta is megmarad. és a liberális elveket se adtuk fel. mert ez ugye azt jelenti, hogy az állam kivonul a tőkepiacról. és az unió lép a helyébe.

Szimba 2010.06.19. 08:49:36

@Idet: Nem kell kiékelni. Símán fel kell emelni, és megnézni az alját. A teknőc nem túlságosan félénk. Azokat, amelyeket ide-oda cipeltem zsengébb koromban, majd a fiam kedvéért, azok közül az idősebbek nem vonultak vissza a páncéljukba, és kimondottan élvezték a számukra gyors haladást. Igaz, azon a természetvédelmi helyen mindenki őket fogdosta, piszkálta. Hozzá voltak szokva, hogy "repülnek", meg hogy csiklandozzák őket.

Mára már csak szemétlerakó, és fertőzött vizű a terület, a teknősök pedig elpusztultak a vízimadarakkal együtt.

Mert pl. erre sem figyel senki.

[nick] (törölt) 2010.06.19. 08:54:37

@Akitlosz:
csakhogy az lmp nem nagyon tud budepesten önálló maradni. mert a fidesz vélhetően nyerni fog, de nem lesz óriási többségük. amiből az következik, hogy az lmp-nek színt kell vallania. a szocikhoz kötődik, vagy a fideszhez. és nem kérdés, hogy utóbbihoz. szóval az lmp pesten ugyanaz lesz a fidesznek, mint az szdsz volt a kormányban a szociknak. de ezzel a felállással sem járnak szerintem jól.

a megoldás itt az lenne, ha az ellenzéki pártok eltekintenének a főpolgármester jelölt állításától, és a fővárosban, és a megyei városokban is civil jelölteket keresnének. tehát egy párttitkár, és egy civil indulna mindenhol. és ekkor lenne rendszerváltás féle. hogy néhány helyen nem a hazafias népfront (aka fidesz) jelölte győzne, hanem egy civil.

panelburzsuj 2010.06.19. 09:10:41

@Szimba:

Mielőtt túlzottan behergeled magad, érdemes megismerkedni a mentett (mentesített) ártér és a nyílt ártér fogalmával.

A jelző nélküli ártér az a terület, ahová az ár védművek nélkül elérne. Azaz a mai ("csonka") Magyarország területének durván egynegyede. Ebbe az egynegyedbe beletartozik például Pest területe minimum a Nagykörútig. Vagy Szeged városa talán teljes egészében.

porfelhő 2010.06.19. 09:17:23

@6.Lenin: Igazad van ők tényleg nem igy gondolják, legalább is egyelőre. Tehát akkor marad a FIDESZ győzelem a főpolgármester választáson is?

[nick] (törölt) 2010.06.19. 09:20:38

@panelburzsuj:
itt a probléma, hogy nem a helyhatóság döntött, hanem szokás szerint a minisztériumból leszólt valaki. az engedélyek kiadása szerintem a helyiek ügye, és legfeljebb az unió ügye. nem államügy, hogy hová épít az auchan.

panelburzsuj 2010.06.19. 09:23:34

@[nick]:

Már csak azzal maradtál adós, hogy a kormányokat leginkább érdeklő "közösségi fogyasztást" ki hitelezze, és milyen mértékig. Mert nagyon más pálya lesz egy összeurópai kontroll alatt költségvetést tervezni, mint amit például a magyar kormányok eddig megszoktak.

(További érdekes kérdés, hogy mekkora betétekig "lakosság" valaki. Tekintettel pl. a világban itt-ott azért fellelhető mágnásokra. Triviális példaként: Soros György, Abramovics vagy a szaúdi királyi família lakosság? Igen - miért, nem - miért?)

panelburzsuj 2010.06.19. 09:25:52

@[nick]:

Föltéve, hogy a védekezés költsége és a bekövetkező károk megtérítése sem az állam ügye.

porfelhő 2010.06.19. 09:32:12

@Ordnassac: Lehet hogy jobban látod a helyzetet mint én. Valóban azt nem lehet tudni hova fognak szavazni az SZDSZ-es szavazók, de mi van az MDF szavazókkal. Tulajdon képpen mit képvisel az LMP. Mert amit már olvashattunk is, sokan azért szavaztak az LMP-re mert egyik pártra sem akartak szavazni.Nekem nem egy ilyen ismerősöm van, most meg már hőbörögnek a FIDESZ. politikája ellen. Ez a réteg vajon merre mozdul el? az őszi választáson. Szerintem senki sem tudja megjósolni. A Kuncze G. vezette SZDSZ-szel egy jól müködő koalició volt az MSZP. Aztán már ugy nézett ki a farok akarja csóválni a kutyát. Az SZDSZ. saját magának köszönheti a felszámolódását.

porfelhő 2010.06.19. 09:43:08

@manyike: Igazad van, el sem tudom képzelni milyen a "lehet más a politika", legalább is én nem tudom milyen irányvonalat képvisel az LMP. valójában. Bizony lehetnek meglepetések az őszi választáson is. Ugy néz ki mint ha az LMP. meglepetés politikát folytatna. vagy nem?

panelburzsuj 2010.06.19. 09:44:23

@manyike:

Na még egyszer: A főpolgármester is nyer egy marék döntési lehetőséget, meg a fővárosi közgyűlés elfoglaláséért induló listák is. Egymástól logikailag-érzelmileg nyilván nem függetlenül nyer itt emez a jelölt, ott meg amaz a formáció, de formailag mégis elkülönülten. Tehát előfordulhat, hogy Tarlós nyer "egyéniben" - (hiszen egy polginak elég az első helyre jutni, se eredményességi, se érvényességi küszöb nincs) - és ezzel párhuzamosan a Fidesz "veszít", azaz nem tudja megszerezni a főváros közgyűlés helyeinek többségét. (Ott sincs ugyan előírva, hogy többséget KELL szerezni, csak próbáljon meg valaki 30 képviselővel leszavazni 36-ot ... )

Röviden: benne van a pakliban, hogy a Fidesznek kéne a közgyűlésben még 3-5 szavazat saját távirányítós "pakettje" mellé. És ezek a kisebbségi, de az érvényes döntésekhez nélkülözhetetlen csomagok (listás helyek) az MSZP, az LMP, a Jobbik kezében vannak.

Nem ismerem pontosan a hatáskörök megosztását a közgyűlés és a főpolgármester között, de látatlanban is rá merem mondani, hogy jobban rá van szorulva a polgi a testület egyetértésére, mint fordítva. (Még egyszerűbben: a testület utasíthatja a főpolgármestert - visszafelé ez nemigen működik, legfeljebb formai, eljárási kérdésekben.)

lüke 2010.06.19. 09:45:08

@Ordnassac:
LA tutyi mutyi , absz. alkalmatlan(osztálytársam volt a gimiben)
nemcsak a levegőről szól a politika
, igaz sok hordódszónok van:)

lüke 2010.06.19. 09:47:04

@porfelhő:
lehet meglepetés a politika!
(biztos csak bírálni és nem szidni fogják egymást)

na ez MO-n érdekes lenne

Narancshámozó 2010.06.19. 09:48:10

3 kérdés:

Kitörési pont lehetne-e Magyarországnak és ezen belül Budapestnek az, hogyha 10 év alatt 500 ezer új munkahely jönne létre a fővárosban és az agglomerációban?

Érdemes-e ide a Kárpát-medence szívébe New York-ot, azaz egy új világvárost álmodni?

Ha igen, akkor ki vagy kik lennének az erre alkalmas "megvalósítók" a mai politikusok közül?

lüke 2010.06.19. 09:51:12

@panelburzsuj:
gondolod?
akkor nagyon hülyék
ez a koncepció? komoly alapokkal

lüke 2010.06.19. 09:56:09

@Fehér Agyar:
1, igen
de mit gyártanának?
2, érdemes
csak ekkora hülye nem lehet senki
hiányzik:a tenger,az angol nyelv, az ENSZ,
a lóvé és a publikum,különben minden meg van:
provincializmus, rossz indulat,infrastruktúra hiány
3,ez az egyetlen, amit nem látok

lüke 2010.06.19. 10:01:49

@panelburzsuj:
ez nagyon jó lesz:)
jól működött a törökök, habsburgok, és az oroszok alatt
az elmúlt 20 év mutatja:
mit tudunk magunkban

panelburzsuj 2010.06.19. 10:10:18

@Fehér Agyar:

Világváros: az "újvilági" New York gazdasága és épített öröksége pár évtizeddel öregebb csak a milleniumi Budapesténél, egyszer sem döntötte össze államosítás, privatizáció, forradalom vagy háború (azért volt akkora döbbenet 9/11), és mellesleg a világ leggazdagabb uniójának legnagyobb tengeri kapuja a világ második leggazdagabb uniója felé.

Szóval álmodni mindig érdemes, de csak olyat, amire felébredés után is jókedvvel tudunk visszagondolni ...

lüke 2010.06.19. 10:11:15

@panelburzsuj:
tudták mit kell elvenni:)
de ezt a törökök is tudták,
itt a lapályon könnyű volt a csata
nem véletlen maradtak meg a felvidéki és az erdélyi várak.......

panelburzsuj 2010.06.19. 10:20:55

@lüke:

A MSZP-nek (és Fidesznek is!) elemi érdeke a nagy fáradsággal kiépített "kétosztatúság" fenntartása és a táborokon belüli parancsnokság uralása. Ha ugyanis megszűnik a "félemetes ellenség" képe, azonnal porrá mállik a legfőbb tábori ragacs is.

Vadifriss intő példa Fico és pártja: hiába nyertek utcahosszal a többi párt előtt, ha a flúgos Slotán kívül senki sem hajlandó közösködni velük.

Narancshámozó 2010.06.19. 10:23:48

@lüke: Például a Grafisoft Parkhoz hasonló vállalkozások tucatjaira lenne szükség a Duna mindkét partján - ha bár tengerünk nincsen és "csak" egy ilyen európai főútvonal kanyarog végig az országon.

lüke 2010.06.19. 10:25:20

@panelburzsuj:
s már kitalálták a demagógiát:
nekik kell adni a kormányzást( Gaparovic csak helyesel)
mert ők írták alá az unjós görög segélyt,
a többiek negligálják................

[nick] (törölt) 2010.06.19. 10:26:47

@panelburzsuj:
szerintem az árvízvédelem nem államügy. szóval én pont fordítva gondolom, mint a fidesz.

azt gondolom, hogy a védekezés a helyiek és az unió ügye. az unió biztosíthat az építkezésekhez forrást. a helyiek pedig biztosítják a gdp arányos önrészt. (gdp nem nemzeti össztermék, hanem helyi össztermék.) az államkincstár tudniillik üres. az uniónak vannak olyan pénzügyi jogosítványai, hogy képes forrásokat generálni, szerintem brutál hülyeség, hogy ezt csak a kereskedelemi bankokon keresztül teheti meg, de mégis leginkább az unió tudja megtenni, hogy generál százcsillió eurót. fejlesztési forrást, készenléti hitelt. előbbit persze hosszú futamidő, és alacsony kamatok vissza kellene fizetni, mert a vissza nem térítendő támogatás szerintem a soha meg nem térülő beruházás szinonimája. szóval én az uniós dotáció ellen vagyok, ha már megszavazták ezt a pénzt, akkor tudjuk be államadósságnak, az uniós támogatásokat egyfajta hidegháborús jóvátételként kellene felfogni, és hitelt adjon az unió. közberuházások esetén a városok, magánberuházások esetén pedig a tőkepiac vállaljon a visszafizetésért garanciát. és akkor innentől kezdve igaz az, hogy maga az építkezés munkahelyeket teremt, illetve a tájgazdálkodás ami a védekezéshez hozzátartozik. megindul a fellendülés. de úgy, hogy az állam nem lesz végtelen eladósodva. viszont minden beruházásnak, a közberuházásokat is beleértve hosszú távon meg kell térülnie.

és akkor ugye azt mondanák a felsőzsolcaiak, hogy jöjjenek akkor a szakértők. gyártson a piac terveket, tegyük azokat közszemlére, üljük körül, vitassuk meg, hogy melyik lenne a jobb. és akkor majd a nép dönt valahogy. nem mondom, hogy feltétlen jobb lenne. demokrácia lenne. és hogy a nép ne dönthessen végtelen ostobán arra lenne az uniós vízügyi hatósága, ahol a magyar vízügyesek is ott lennének, tehát ha a helyhatóság hülye, akkor az uniós szakhatóság még korrigálhat. és még ott a piac, hogy egy cég nem épít hülyeséget, és a tőkepiac, a biztosító is megnézi, hogy azért ne öntse el az ár a települést. szóval az unió, a város, és a piac elég jó kombó szerintem ez ügyben.

és akkor az állam meg ahhoz kell, hogy ha mégis kiönt a folyó, akkor a köztévé szervezzen segélykoncertet. szóval kell egy baloldali formáció, ami az államból, a közintézményekből, és az önként adakozó állampolgárokból áll. ez politikai értelemben baloldali formáció. szocialista, baloldali konzervatív, és emberi jogi liberális gondolkodás tartozik ide. az unió, a város, és a piac politikája meg szerintem jobboldali. jobboldali liberális, unionista gondolkodás. aminek az alapja a pragmatizmus. nem az elvtelen pragmatizmus, hanem az, hogy ez ügyben is a szlovákokkal praktikusan együtt kell működni. szóval én ebben látom a bal, és a jobboldal közötti különbséget. aki unionista az jobboldali szerintem, az etatista meg baloldali. illés etatista. nem mondom, hogy az államnak nincs szerepe, hanem azt, hogy az egy baloldlai szerep. segíteni a bajba jutottakon.

panelburzsuj 2010.06.19. 10:28:00

@lüke:

Hát azért az is benne lehetett a pakliban, hogy mondjuk Trencsénig elzarándokolni, és ott is hónapokig etetni-legelteni egy százezres nagyságrendű sereget talán nagyobb logisztikai kihívás, mint Budát, Fehérvárt vagy Váradot megmattolni.

A várható nyeréségről már nem is szólva ...

Narancshámozó 2010.06.19. 10:29:07

@panelburzsuj: ...New York mind a mai napig gyűjtőhelye a vállalkozó szellemű szabad embereknek - mint ahogy Budapest is az. A lehetőséget adja meg az embernek ez a város, hogy mindenki azzá válhasson ami szeretne lenni.

lüke 2010.06.19. 10:29:45

@Fehér Agyar:
isteni:)
s főleg a lakópark:)
ott lakik Kósa, Kapolyi etc

ez volt a világkiállítás,kicsit nagyobb kaliberben, mint a grafisoft- ami nekem nem tetszik-
ordibáltak ellene- még csak tervben volt- azután elherdálták a kopaszi gátat- a helyszínt- , s most büntetik a kiabálót............

Narancshámozó 2010.06.19. 10:41:56

@lüke: A Grafisoft Park sztori most alakul, fejlődik a szemünk előtt. Kíváncsi lennék a véleményedre majd úgy 6-8 év elteltével is! Én bízom bennük! :)

panelburzsuj 2010.06.19. 10:44:10

@[nick]:

Ügyes érvelési trükk a helyhatósági töketlenkedés kereteit kijelölő általános szabályozást "állami" helyett "uniósnak" nevezni ... :)

Egyébiránt nagyjából egyetértek azzal, hogy a "nemzeti lélekről" különösebb sérelem nélkül leválasztható, műszaki-természettudományi alapokra építkező szabályozás kerüljön minél teljesebb mértékben az unióhoz. Döntően pont azért, amit te is említesz, mert így egyrészt sokkal okosabban összehangolható a határokon átnyúló technikai jellegű együttműködés, másrészt így világosabbá válik, hogy a "fejlődés" útjában álló akadályok (meg persze a lehetőségek, a "komparítív előnyök") mennyiben "fizikai" jellegűek, és mennyiben társadalmiak.

panelburzsuj 2010.06.19. 10:48:55

@Fehér Agyar:

Nem is tudom ...

Pár éve Kaposvár végeire is az volt kitáblázva, hogy "a lehetőségek városa", aztán lecserélték a "virágok városára".

Hozzátenném, hogy egyetlen komolyabban jegyzett kertészet sincs még a környékén se.

lüke 2010.06.19. 10:50:31

@panelburzsuj:
egy jó raktáros/kincstáros megfelelt:)
nem kellett ehhez ekkora rendszer

panelburzsuj 2010.06.19. 10:52:53

@Fehér Agyar:

Ja és az egy érdekes kérdés még, hogy a lehetőség mellé mennyi profi és egyenlő (pl: piaci) feltételekkel elérhető támaszt tud felkínálni az a város.

lüke 2010.06.19. 10:56:19

@Fehér Agyar:
ja ez a gázgyár helyén....................
milyen gyönyörű Kóós K. tervezte telep volt

panelburzsuj 2010.06.19. 10:59:17

@lüke:

Rendszer nem kellett ekkora, zab, széna vagy legelő viszont annál több kellett. De sokezer lovat még megitatni se olyan egyszerű mutatvány, mint ahogy mi a palackos ásványvíz korából gondoljuk.

lüke 2010.06.19. 11:02:44

@panelburzsuj:
Meciar is ott lebzsel:)
T. Teplice az egyik legszebb fürdőhely
lenn egy rózskertben török fürdő- mert a várat nem tudták bevenni-
fenn gyönyörű fürdő
www.kupele-teplice.sk/

panelburzsuj 2010.06.19. 11:06:52

@panelburzsuj:

(Mondok egy példát: hány fényképész-szakiskola és hozzá kapcsolódó inasműhely van ott és itt, és azok mit kínálnak?)

lüke 2010.06.19. 11:07:11

@panelburzsuj:
volt elég magyar:) fogoly a török telivérhez

jjulie 2010.06.19. 11:07:21

most mondta a hír tv fahangja, hogy a török gábor 36 milliót kapott 2002-09 között tanulményok fejében, és a karácsony gergely is még kapott pénzt ugyan onnan, azért pluszban ami amúgy is a munkája volt

Narancshámozó 2010.06.19. 11:09:46

@panelburzsuj: A kaposvári fürdő is a Virágfürdő nevet kapta :) Ezen kívül is van miért körbenézni a városban vagy a város szélén, például az egyetemi campus háza táján - az ott már Európa.

Szimba 2010.06.19. 11:09:55

@panelburzsuj:
Ez sok. Nincs mód további védműveket építeni vagy bizonyos veszélyeztetett településeket levezető árkokkal, medrekkel ellátni?

lüke 2010.06.19. 11:18:01

@jjulie:
itt van, írva vagyon:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=327390
megint olyan pongyolán ,ahogy lehet:
vagy cégeiknek- 7 hét év alatt
nem mindegy ,hogy idd ki vagy vidd ki a bilit

Narancshámozó 2010.06.19. 11:18:08

@panelburzsuj: ..."az a város" alatt én Budapestet értem. Sajnálom, ha félreérthető voltam a világváros kapcsán. Szóval Budapestről, mint kelet-közép európai metropoliszról vizionálok.

jjulie 2010.06.19. 11:18:58

@lüke:

de, irigy vagyok nagyon irigy, a megan foxot nagyon irigylem valakitől, kitől is?

2010.06.19. 11:19:14

De régen jártam itt!:) Szóval elég nehéz a LMP dolga, de kit érdekel? Tuti, hogy Tarlós Buci lesz a nyerő, és innentől fogva csak merő spekuláció a dolog. Annak örülök, hogy HCS ki lett golyózva a szociktól...de szép, hogy ő a mszp budapesti elnöke. Na, kábé ennyit is ér a szocialista párt Budapesten, a kelvin fok abszolút 0 pont körül van a mértéke...

(Kislexikon: A hőmérséklet alapegysége az SI rendszerben, amelyben a zérus helyett az abszolút nullapont (-273 fok) a kiinduló érték, így a 20 Celsius-foknak 293 Kelvin-fok felel meg (röv [K; bevezetője lord Kelvin nevéről).

Szimba 2010.06.19. 11:20:06

@jjulie:

Hol lehet politikai elemzőnek jelentkezni????
Engem mindig fillérekért dolgoztattak.:((

Ordnassac 2010.06.19. 11:20:38

@Letícia: de Tarlósnak nem biztos, hogy lesz többsége a Közgyűlésben.

Amúgy üdv újra itt, már kezdtem csodálkozni, hogy hova lettél. :-)

lüke 2010.06.19. 11:21:48

@jjulie:
antedatálta a net

@jjulie:
az egy autó?

[nick] (törölt) 2010.06.19. 11:25:55

@panelburzsuj:
ezek jó kérdések. bármekkora mondjuk egy évre lekötött betét lakossági betét. tehát ha soros györgy, vagy roman abramovich leköti a pénzét, akkor az lakossági betét. na most nem kell magyarázni, hogy eszük ágába nem lesz lekötni. a lekötött betétet is fel lehetne venni, csak nem járna érte kamat. ez most is így van. de a lakosságnak összességében nettó megtakarítónak kellene lennie. ugyanez nem áll a vállalkozásokra. tehát ezt a két üzletágat külön kell venni szerintem.

városi költségvetés kell szerintem. tehát a nem uniós. az unió arra való, hogy egységes belső piaci szabályozás legyen, legyen egy központi bankja, szabályozza a pénzforgalmat, tartson fenn közös hadsereget, írja meg az alkotmányt, de költségvetést szerintem a városoknak, illetve vidéken a járásoknak kell csinálni. szóval az én felfogásom szerint a járás is város, csak ott a falu egy kiterjedt külterület. az a kertség. tehát a mezővárosokhoz kellene csatolni a környező falvakat, csak erről a parasztok hallani se akarnak. szerintem a falu olyan kicsi, hogy oda közvelten demokrácia kell: falugyűlés. a falu visszahívható elöljáróját meg lehessen beküldeni a városba. és szerintem ezt már el lehetne adni a parasztoknak. hogy most van az árvíz, akkor küldjük be bélát a faluból, mert ő ért hozzá, meg tud beszélni, amikor meg lemegy az ár, és arról van szó, hogy mi legyen a falunapokon, akkor visszahívják bélát, és beküldik manci nénit népviseletben. szerintem ez elég erős jogosítvány. meg persze ott az unió, hogy lehet fejleszteni. ez szép, szép, és hévízen elég jól működne is, de mi van sárnémedibe. mert ott nincs elég kincs. vagy az még nincs felfedezve, megépítve. szóval oda kell valami állami segítség. és akkor én ezt úgy képzelem el, hogy az állam a közintézményeket (és nem a piacot) adóztatja. a piac helyben adózik. az állam és a piac szét van választva, ahogyan ezt a liberálisok anno kitalálták. a nemzetközösség egységes belső piaci szabályokat hoz, a helyhatóságok rendeletekkel kormányoznak, és felügyelik a piacot. de ez kiegészül azzal, hogy a fenntartják a közintézményeket, aminek a működéséhez a lakosság is adókkal hozzájárul, és ennek a sztorinak a zárköve az, hogy és a közintézményeket megadóztatja az állam. és a nemzetiségi parlement segít a leszakadó térségeknek. elvesz egy kicsit hévíztől, és visszaoszt sárnémedibe.

tehát ez a kapcsolat:
tagállam - közintézmény - helyhatóság - nemzetközösség

szándékosan el van rontva a feuális hiearchia:
nemzetközösség - tagállam - helyhatóág - közintézmény

ami arról szól, hogy osszák le a pénzt. már a németek, franciák is látják, hogy ez nem megy. szóval nem a görög államnak kell leosztani a pénzt, hanem azoknak a görög kistérségnek, és prefektúráknak, ahol magas a munkanélküliség. és akkor építkezzenek, de ezt a pénzt majd lassan, alacsony kamatokkal vissza kell fizetni. nem az államnak, hanem a helyieknek. szerintem ez a megoldás a görög válságra. most az van, hogy a görögök kapnak százcsillió eurót, de ember nem tudja hogy fogják visszafizetni. és igazából úgy tűnik, hogy az egyik válság generálja majd a másikat. mert szlovákia azt mondja, hogy ők a monetárius unióban eszükbe sincs hozzájárulni ehhez az egészhez. oldják meg a németek, és a franciák. ők találták ki ezt az egészet. és szerintem a britek is kénytelenek lesznek az unió központi bankjához fordulni, és beáldozni a fontot, svájc meg most röhög a markában, de ma már nem ők a legnagyobb hitelezők, hanem kína, szóval ha svájc nem lép majd be az unióba, akkor hosszabb távon kína a frankot el fogja elsöpörni.

tölgyes 2010.06.19. 11:26:03

@Ordnassac: Ugyan nincs miért elnézést kérnie..:) Csak tudja az bosszant gömböc ügyben, hogy az oda menő emberek 99.99999%-a nem tudja, hogy annak mi a jelentősége és hogy mekkora bravúr volt a kiszámolása..Ők csak egy gömböcöt látnak, amiben úgy látványra sok érdekes nincsen.. Még azt se tették meg, hogy ezt megfelelően installálják... Olyan ez mintha belógatnának egy térbe, egy Rubik-kockát.. Hiába zseniális a kocka de mégse egy ország kultúrájának szimbóluma, pedig abból jól eladható, világsikerre szert tett termék lett.

Az LMP-nek pedig csak akkor döntene jól, ha nem közösködne az MSZP-vel.. TG modellje hamis, az analógia itt még példának se jó. No de ezek a szövegek is a nyomásgyakorlás nem ügyetlen eszközei.. A nyomásgyakorlás szándékának motiváció pedig mintha egyre jobban derengenének.

Narancshámozó 2010.06.19. 11:29:38

@lüke: igen, van egy sajátos hangulata a gázgyár köré épült házak csoportosulásának - szeretem :)

Idet 2010.06.19. 11:32:13

@Szimba: Ebben az utolsó bekezdésben egyetértünk! (Közel kerülés a Fideszhez)

2010.06.19. 11:35:52

@Ordnassac: nagyon sokat dolgoztam mostanság, és mellé beteg is lettem...járvány ez a hangelmenősköhögősnátha, és kikaptam...De már jól vagyok, és azért itt kezdtem...majd megyek olvasni lejjebb is...:)))

Tarlósnak se legyen könnyebb a'zÉlete...

Ordnassac 2010.06.19. 11:37:21

www.hirszerzo.hu/cikk.variaciok_fopolgarmester-jeloltekre_.155432.html

Ezek a szocik tényleg ennyire hülyék, hogy azt hiszik, az LMP lenyeli Kunczét vagy Fodort?

Idet 2010.06.19. 11:38:34

@Szimba: Megsüthetjük az uniót árvízügyekben (és pénzügyekben is).
Helyi dolog, hogy az árkokat, levezetőcsatornákat, régi medreket tisztán (értsd: átjárhatóan) tartsák, hogy legyen katasztrófaterv, a behívandó emberek listája, eszközök, figyelőszolgálat. Ezt a Vízügy egyébként is koordinálja, kivévén az árkokat stb.
Az új védművek építése nem helyi dolog, az meghaladja a lehetőségeiket.
Adalék: a sokat dicsőített téeszes időkben rengeteg árkot és egyebet egyszerűen beszántottak, részint hanyagságból, részint, hogy a régi birtokhatárokat még kevésbé lehessen felismerni. Miután népünket sikeresen leszoktatták az önálló gondolkodásról, ezekkel a későbbiekben sem törődött senki.

Idet 2010.06.19. 11:40:58

@Szimba: Fogadjunk, hogy 1 hónap után szép, piros kiütéseket, esetleg övsömört kapnál a dologtól...

2010.06.19. 11:41:56

@Ordnassac: ennyire...mit vársz HCS által vezetett csipetcsapattól? Egy marék lepkének több esze van...

Videofon 2010.06.19. 11:42:28

@Ordnassac:
Vicces kedvükben vannak a szocik.

2010.06.19. 11:58:49

@Videofon: @Ordnassac: ez nem vicc, abszurd, groteszk, tragédia...meg: ennyi telik tőlük. Vagy: bekenik a lömöpét szadeszos szafttal...mosakodhatnak ki belőle.

ssi 2010.06.19. 12:00:58

@[nick]: kíváncsi vagyok lesz-e főpolgármester-jelölti vita - ez jár nekünk, nem?

@porfelhő: az élet rengeteg érdekes szituációt fog produkálni - ha az LMP csak annyit produkál, hogy nem alkuszik, nem egyezkedik, nem kötelezi el magát, nem vár másoktól többlet előnyt, stb, csak mindenről elmondja a véleményét, javaslatokat tesz stb., s ezekben egyértelműen fellelhetőek az összefüggések, az elvek, s el is fogadhatóak ezek - hívhatjuk majd új politikai stílusnak

@panelburzsuj: akkor marad a Fidesz fő célja: nagyarányú győzelem az Ö.V.-okon is. A 29 pont+ szuper aktivitás + önfényezés + előzőek lejáratása mit tervez még ennek elérésére?
(üzenetük: 29 pont mindenkinek jó, ők tudják mit akarnak és dolgoznak, intézkedéseikkel még az EU-t is megelőzik, kedvező bajnais adatokról hallgatás, gyűlölet fenntartása)

@Fehér Agyar:
jó lenne nagyot álmodni és nagyot lépni is, de Bp-vidék ellentét nélkül
engem mindenhol lenyűgöz a szép városkép (jó a főépítész)
tetszenek az oktatás, eü, kulturális stb. negyedek (jó a főpolgármester is)
több falusi, gyógyvízi, tanyasi sb. turizmus is jó lenne (kormányprogram)

@jjulie:
Meglepő volt a hirtelen aktívvá vált rendőrség. Az ügyek lettek többen?
A tényfeltáró újságírás milyen hazánkban?

[nick] (törölt) 2010.06.19. 12:02:41

@lüke:
mno.hu/portal/719969

nem kedvelem különösebben törököt, nem is gyűlölöm persze, mert akkor nem kommentelnék itt, de ez elég vicces. ha 2 cég 2 ciklus alatt 200 ezer eurót kap. ilyenkor vagyok kiváncsi, hogy mi történik. felhívja giró szászt, hogy mi ez andrás. ti mennyit kaptok. szóval ennek úgy kellene működnie, hogy vannak a pártok, és vannak a pártok által finanszírozott közintézmények. politikai intézetek. és egyébként meg van a médiapiac. és lehet viselni állami hivatalt mondjuk államtitkári rangban. ezek keverednek.

ssi 2010.06.19. 12:08:46

A kevesebb néha sokkal több

Az új kormánytól hirtelen sokat kapunk....
és mégis van hiányérzetünk: gesztusok, egyeztetés, partnerség stb. ....

Többször hallottuk az új kormánytól, hogy az államnak bizonyos pénzekhez semmi köze, vagyis a pénztárcánkat jobban ránk bízná....
és mégis soknak érezzük a beavatkozást, az agyunkba...

támogatni kell: forradalom, Szt. Korona, Isten, egyházi iskolák,... stb.,
de közben gyűlöl és minket is erre buzdít, s meg is mondja kit, kiket

lüke 2010.06.19. 12:10:08

@[nick]:
csak kommentelni lehet ingyen..........
én is csak a napot lopom

2010.06.19. 12:10:38

@[nick]: nem könnyű irigynek lenni...fulladozhatsz rendesen. Te is erre a "kútra" jársz inni, miért köpsz bele???

lüke 2010.06.19. 12:12:05

@Letícia:
súlyos betegség, egy perc nyugtod sincs:)

Idet 2010.06.19. 12:12:53

Ajjaj. Déli híradó: Török Gábor is a célkeresztben... kancelláriaszerződés, 36 millió, meg minden... azért az nem teljesen az ördögtől való, egy szabályos szerződéskötés!

Ordnassac 2010.06.19. 12:13:35

Az mondjuk érdekelne, hogy a Magyar Nemzet miért jött elő hirtelen ezzel. Oké, hogy Karácsony Gergely esetében ez még érthető, mert ellenzéki politikus. Na de az itt már többször kriptofideszesként titulált Gábor esetén?

lüke 2010.06.19. 12:15:37

@Ordnassac:
tök mindegy
de odaírták: vagy ő vagy a cége
absz. nem mindegy

ssi 2010.06.19. 12:17:17

@[nick]:
a kisebb parlament és kormány előnye: kevesebb embert kell megvédeni a leleplezéstől, vagy jobbik esetben visszatartani a kísértéstől

az álom, a fellendülő és tisztességes üzleti élet, s egyúttal a kormány és üzleti világ korrekt kapcsolata is. De mindenki erős lesz-e és beéri-e a hivatalos és szabályos jövedelmével?

lüke 2010.06.19. 12:18:28

itt az új ördög:)
( nem is vallásos ez a MO! s mennyi ördög van)
mno.hu/portal/718268

www.youtube.com/watch?v=Dt0ipUCfdlU
(ez az a bizonyos anti Woodstock, Altamont)

lüke 2010.06.19. 12:22:11

@Ordnassac:
and the lady to, she is very sym.

Idet 2010.06.19. 12:22:11

@Ordnassac: Liberálisnak is nevezték már...

2010.06.19. 12:25:01

@Ordnassac: a világ újra felosztása kezdődik azon az oldalon a politikai elemzés területén...nem ismerős?? És TGnek nincs nyelve, ott meg az az alapfeltétel...

lüke 2010.06.19. 12:25:04

@manyike:
ja:)
meg több az 1 főre jutó juró:)

2010.06.19. 12:28:10

@lüke: köszönöm...:)))

török gábor 2010.06.19. 12:28:43

@[nick]: akkor tisztázzuk, bár már erről is sokszor beszéltem, de láthatóan érdemes mindig újra elmondani. sajnos ebben az ügyben velem nehéz küzdeni, mert minden információt örömmel megosztok bárkivel :)

2002 és 2006 között részt vettem annak a tanácsadó testületnek a munkájában, amely a MEH koordinációs államtitkársága mellett működött. Ezért a munkáért a Vision havi 500 ezer forintot kapott. a megbízás 2006-ban véget ért, 2006 és 2010 között már semmilyen szerződésünk nem volt a kormánnyal. nem (elsősorban) elvi okokból, egyszerűen jobbnak láttuk, ha az üzleti szféra felé fordulunk.

fontos átláthatóság információ még, hogy 2006 és 2010 között a köztársasági elnök tanácsadó testületének voltam a tagja, ezért idén májusig havi 100 ezer forintot kaptam.

amúgy szerintem a sajtó kifejezetten helyesen teszi, hogy minden hasonló szerződésről beszámol, akár a múltban köttettek, akár majd most fognak.

lüke 2010.06.19. 12:29:37

@Ordnassac:
ezen is túl.
egy fulladozó úszni nem tudó, aki segitség után kapkod

nincs reanimáció :)
itt nincs

2010.06.19. 12:31:32

@török gábor: helyes a dörgés, Oroszlán!:)

Ordnassac 2010.06.19. 12:36:11

@Idet: az is igaz.

@lüke: :-)

@török gábor: kár, hogy a teljes cikk nem érhető el az MNO-n.

lüke 2010.06.19. 12:37:37

@török gábor:
merci:)
ez nem az üvegzseb blog:)
miért kellene elszámolnod,s pláne nekünk

tölgyes 2010.06.19. 12:40:08

@Ordnassac: Már elérhető... :::)))

lüke 2010.06.19. 12:40:14

@Idet: na ja
"minek nevezzelek"
mindegy, csak egy kicsit:) simfeljük

török gábor 2010.06.19. 12:40:28

@lüke: szerintem a közpénzekkel el kell számolni, úgyhogy nekem ezzel semmi gondom nincs. sőt, kifejezetten bizakodom, hogy a magyar nemzet a jövőben is figyelemmel követi majd ezt a területet.

Videofon 2010.06.19. 12:40:33

@manyike:
Magyarországon jelenleg minimális a tisztességes üzleti érvényesülés lehetősége. Aki nem szeretne állandó stresszben vagy reménytelen szegénységben élni, az az államtól várja a boldogulását. Ki a közszférában,ki állami vállalatnál, ki az agyontámogatott multik alkalmazottjaként,beszállítójaként, ki a közbeszerzési cégek menedszereként, alkalmazottjaként, ki a lezsírozott pályázatok nyerteseként, ki a korrupciós ügyletek haszonélvezőjeként, ki a pártok holdudvari szakértőjeként.
"az álom, a fellendülő és tisztességes üzleti élet" arra teremtene lehetőséget, hogy máshogy is lehessen élni.
Tudod, hányan nem tudják, hogy az állam emlőin élnek? Szerintred, akik fillérekért túrták a földet, egyengették a bentont, az aszfaltot az autópályaépítéseken, felfogták, hogy azt a keveset is csak az államnak köszönhetik, hogy az állam nélkül még ennyi sem jutna nekik?
Orbán az államot mindenhatóvá szeretné tenni. Jobb világ lesz az?

Idet 2010.06.19. 12:40:48

@Letícia: Bőgés. Amúgy, üdv és szia!

tölgyes 2010.06.19. 12:41:06

@Ordnassac: Én inkább a nem híve vagyok.. de legalább is valami tenni kéne.

2010.06.19. 12:41:51

@lüke: jó, de közpénzből ment. Szóval nem baj, ha tudjuk. Sólyom áron alul, keveset fizetett, ezt csak úgy megjegyzem...

Idet 2010.06.19. 12:43:12

@lüke: Jaja, egy kis simfelés nem árt, ha komolyan nekiesne valaki, annak úgyis ellátjuk a baját.

Ordnassac 2010.06.19. 12:44:18

@török gábor: reméljük, hogy tényleg így lesz az MN-nel...

@Letícia: jelképesnek tűnő "melóhoz" jelképes összeg is dukál.

@tölgyes: www.mno.hu/portal/719969 <--- itt csak a bevezető olvasható. A teljes cikk is érdekelne azonban.

török gábor 2010.06.19. 12:44:41

@Letícia: egy viszonylag ritkán ülésező testület esetén szerintem ez korrekt ár, arról nem is beszélve, hogy ez volt az első olyan tanácsadói munkám, amit ellenszolgáltatás nélkül is örömmel végeztem volna, mert - komolyan mondom - megtiszteltetésnek tartottam a felkérést.

Idet 2010.06.19. 12:45:43

@török gábor: Bár mindenki így gondolná - és így számolna el.

2010.06.19. 12:45:55

@Idet: szia, köszi!:) Mégsem írhatom, hogy bőg! Amúgy meg oroszlán, így talált és süllyedt...

tölgyes 2010.06.19. 12:46:08

@török gábor: Önnek igaza van!!! Nincs is ebben semmi rossz!! Csak AKKOR KELLETT VOLNA TRANSZPARENSSÉ TENNI! Azt is megmondom miért: nagy divat minálunk független szakértőkről beszélni. Antall időszakában csak úgy hemzsegtek a kormányellenes független szakértők, akiről utóbb kiderült, hogy ha szakértők is, de nem függetlenek.-

Én remélem, hogy azok a szakértők, aki a fidesztől megbízásokat kapják, azok ezt azonnal nyilvánosságra is hozzák. Javítani fogja a hitelességüket..

Szimba 2010.06.19. 12:47:39

@Idet:

Nem tudom, nekem most is tele a lábam , karom szép(?) piros szúnyogcsípésekkel.:)) Lehet, hogy a szúnyogok nem értenek egyet a kommentjeimmel?

2010.06.19. 12:49:34

@Ordnassac: nem jelképes az...

@török gábor: értem, valóban megtiszteltetés volt. Ám így, hogy fizettek, van egyfajta távolságtartás részükről a dologban, nem?

Ordnassac 2010.06.19. 12:50:01

@lüke: @tölgyes: mondjuk most egy kicsit csökkent a polgármester OGY-képviselők száma (Bencsik János, Szászfalvi László, Tállai András és V. Németh Zsolt államtitkár lett).

Igaz, elég sok OGY képviselő indul polgármesterként (Bácskai János, Simicskó István, Spaller Endre, László Tamás, Cser-Palkovics András, Puskás Tivadar stb.).

Az külön "vicces", hogy az államtitkárság és az önkó képviselőség nem összeférhetetlen (így Bencsik János marad Tatabányán önkó. képviselő).

török gábor 2010.06.19. 12:50:38

@tölgyes: meg fog lepődni, egyetértek Önnel. annak ellenére is, hogy emlékeim szerint talán én voltam az első elemző, aki televíziós műsorban "önként" számolt be tanácsadói tevékenységéről a 2006-os önkormányzati választás estéjén. ennek ellenére ma már azt gondolom, hogy még többet kellett volna tennem ebben az ügyben, igaza van.

a reményét is osztom, szeretném azonban emlékeztetni, hogy ilyen megbízások már most is léteznek (önkormányzatokban és a pártoknál), mégis viszonylag kevés bejelentést olvastam.

Ordnassac 2010.06.19. 12:51:17

@Ordnassac: ja igen, Fazekas Sándor meg miniszter.

lüke 2010.06.19. 12:51:48

@Idet:
nem olyan malignus hogy féljenek tőle:)
és reménykedik:),
hogy Svédország lesz itt- Bokros is mondta:)-
s akkor a neten fenn lesz minden közérdekü információ
mert ott a képviselők bevételei is fenn vannak,
mint az olyan államban , amelyik a polgárokat szolgálja
s nem kijátsza

2010.06.19. 12:54:04

@Szimba: :)) Szerintem semmi baj a kommentjeiddel, csak gyere ki a mocsárból, mert elvérzel...:D

Szimba 2010.06.19. 12:54:24

@török gábor:

Akkor most elmegyek néhány politikus blogjára, és felteszek nekik hasonló kérdést. Rém kíváncsi lennék, hogy vajon válaszra méltatnak?

Nyilván, nem.

Így most jelképesen emelem kalapom. Nem hittem, hogy ennyire interaktív a blog. Nagyon szeretem a kommunikációnak ezt a módját. (Kénytelen leszek a viccelődéseim mérsékelni.:((()

Szimba 2010.06.19. 12:55:39

@Letícia:
:)))))))
Már a gekkók is közelítenek!

Ordnassac 2010.06.19. 12:58:47

@Szimba: Isten ments, hogy csökkentsd! ;-)

2010.06.19. 13:00:10

@Szimba: ne már, viccelőggyé csak, majd jól kiosztunk, ha nem teccik nékünk, amivel viccősz...:)))

[nick] (törölt) 2010.06.19. 13:01:40

@török gábor:
oké. én meg azt mondom, hogy piaci szereplőnek nem kellene tanácsot adni semmiféle állami szerplőnek. én ezzel elvi okokból nem értek egyet. ez különbség közöttünk. szerintem a miniszterelnöknek, és az államelnöknek is úgy kellett volna tanácsot adni, hogy a tanácsadókat erre felkenik. államtitkári, vagy helyettes államtitkári rangba kerülnek, vagy hivatalsegéd, vagy akármilyen posztot ki lehet erre találni, és akkor ezt lehet végezni részmunkaidőben. nyilván a hivatalsegéd alacsonyabb besorololást kap a közalkalmazotti bértáblában, mint az államtitkár. de itt nem cégek vannak, hanem tanácsadók, főtanácsadók. havas henrik még úgy volt horn gyula kormányzati tanácsadója, hogy kinevezték államtitkárnak. nem úgy, hogy csinált egy céget. most én ezzel nem azt akarom mondani, hogy havas a tisztességes, és te meg nem vagy tisztességes, hanem azt, hogy szerintem ennek így kellene működnie.

de ettől még, hogy valaki részmunkaidőben hivatalsegéd lehet éppenséggel egyetemen tanársegéd. és éppenséggel lehet még segédoperatőr a médiában, vagy műsorvezető segéd. vagy mindezt magasabb rangokban.

csak azt mondom, hogy az nagyon kevés, hogy a közpénzekkel el kell számolni. mert az gyakorlatban akkor működik, ha az állam és a piac el van választva egymástól. tehát az állam az államtitkároktól kér tanácsot, és legfeljebb egy közintézménytől. mondjuk az akadémiától, vagy egy tanszéktől. meg persze a pártok fenntarthatnak kifejezetten saját célra politikai intézeteket. de az, hogy állami és piaci szereplő bizniszelnek az szerintem problémás. remélem világos, hogy mi a véleménykülönbség közöttünk.

2010.06.19. 13:03:07

@Szimba: az jó, rád ülnek, és megeszik helyetted a rád repülő dögöket...fedeznek majd...!:D

2010.06.19. 13:07:06

@[nick]: ja, felkenve, kinevezve: megint egy függésben lévő, verseny nélküli vízfejű testület, akinek a hatékonysága attól függ, hogy ki van felette? HÜLYESÉG! Igen is kell a piaci szereplőknek, kívülről rálátni, ráláttatni a világra. Ennek van értelme, seggnyalásnak meg nincs.

Videofon 2010.06.19. 13:12:02

@Letícia: Szerinted Gábor mennyivel látott rá jobban a világra havi 500 ezerért, mint egy államtitkár? Mindketten az egzisztenciális elit tagjai. Fogalmuk sincs az eliten kívüli világról. Mert azt meg kell élni, nem ismeretet szerezni róla.

tölgyes 2010.06.19. 13:26:07

@török gábor: Önnek igaza lehet.. azért írtam, hogy remélem..ez a vágyam.. Azt gondolom, hogy ez mindenkinek segítene.
A szakértőt segítené tágyszerűnek maradni. A megbízót arra sarkallná hogy szélesebb körből merítsen.. az emberek pedig megszoknák, hogy tudással, szellemi termékkel is lehet pénzt keresni.. Kialakulhatna egy egészséges összhang a szakértés és a politika között.Az is láthatóbbá válna, hogy milyen szakmai csoportok állnak egy-egy szakpolitikai döntés mögött.. vagyis a felelősség is pontosabban körvonalazódna...Mert vannak olyan döntések is ahol aztán nagyon nagy pénzek mozognak. (nekem most hirtelen Békesi szerencsejáték tv-re vonatkozó módosító javaslata jut eszembe...))

tölgyes 2010.06.19. 13:42:33

@[nick]: Olyan ez mint a papir- és a ruhazsebkendő. Az államtitkárt állandóan használják, a papírba pedig csak egyszer fújnak..:(

Nem az a baj, hogy a szakértő szakért.. és azt megfizetik. Hanem az, hogy a szakértés mára nálunk a közpénzek kiszivattyúzásának eszköze lett.. felkérnek szakértőket, hogy fizethessenek nekik... akik aztán hálásak lesznek.. Ez sokféleképpen történik: jönnek a függetlenként adott, nem független értékelések... az újságokban megjelent PR cikkek..Emlékezzen rá milyen hevesen tagadta a pénzügyi összefüggést 2006 tavaszán a kormány amikor a FT-ben az ország gazdasági helyzetét méltató cikk jelent meg.. hogy aztán itthon a FT-re hivatkozva azt állíthassák, hogy lám már egy olyan nagy tekintélyű nemzetközi lap is megmondta mint az FT...Aztán kiderült, hogy egy PR cikkről van szó, amiért 28 milliót fizetett a kormány...
Némely szakértő is így működik.. nekem az is nagy meglepetés volt, hogy mondjuk Lakner kormányszakértő volt vagy ez a lebukott MDF-essé vált bájgúnár honnan mennyi pénzt kapott.. Így utólag nézve megértettem némely okfejtésük motivációját...

tölgyes 2010.06.19. 13:45:17

@Ordnassac: Ezt a rendszert az MSZP vezette be.. kár volt...remélem ki fogják gyomlálni ezeket.

Idet 2010.06.19. 13:52:55

@Szimba: Körömmel kereszt a csípésbe, aztán ecetet rá! Csíp, mint a fene, de utána már nem. És a következő invázorok sem szeretik!
Amúgy, a kereszt nem a keresztény műveltségű (a sátán menekül a kereszttől, és a szúnyogokban határozottan van valami sátáni) szúnyogok elriasztásához kell, hanem, hogy az ecet könnyebben hasson, de hát ezt neked nem kell elmondani. Ikszelhetsz is...

Idet 2010.06.19. 13:53:41

@Videofon: Ez azért egy kissé demagóg megjegyzés... bár, vannak esetek, amikor határozottan igaz!

Idet 2010.06.19. 13:58:01

Hogy az LMP összebútorozna - na jó, a szomszédba költözne - Kuncze Brumival? Soha nem mosnák le magukról a kriptoszadeszes pártcímkét többé.

Ordnassac 2010.06.19. 14:05:40

@tölgyes: meglássuk. Bár abban biztos vagyok, hogy ez max. a következő ciklustól fog majd működni.

Most a Fidesz-frakcióban 56 polgármester ül (lemondások után), a KDNP-frakcióban 6, az MSZP-frakcióban 4, az LMP-ben 1 és ugye Molnár Oszkár. (Az alpolgármestereket nem is számoltam.)

Érdekes lesz megnézni, hogy mennyire emelkedik az őszi választás után.

Ordnassac 2010.06.19. 14:06:38

@Idet: szerintem kizárt, hogy ezt meglépik.

2010.06.19. 14:11:06

@Idet: ez elég szadistának hangzik! Inkább viszkessen és nem nyúlok hozzá, mint hogy nem viszkető keresztekkel hegesítsem a bőrömet!:)

@Videofon: ha én ezt elmondhatnám..de hogy lásd: www.youtube.com/watch?v=jNKjShmHw7s&translated=1

és ehhez hasonló szövegek! Ez a mű alap, minden politizáló, politikával foglalkozónak ezt a sorozat KÖTELEZŐ!

2010.06.19. 14:16:38

@Idet: most se mossák le...erre utazik a szocipárt is...jó, schifferrel vezetett párt teli hozzá hasonló identitásúval, a hülyének is áthallásos..kósáné kovácsné mondta vagyon: nem nem elég annak (zsadesztől függetlennek) lenni, annak is kell látszani...

[nick] (törölt) 2010.06.19. 14:16:49

@Letícia:
török amikor adta tanácsot az elnöknek vajon kivel versengett. mert szerintem senkivel. sólyom egész egyszerűen felkérte. és erre mondom, hogy akkor a főtanácsadót az állam nevezze ki, kenje fel államtitkárnak, vagy találjon ki akármilyen rangot. illessze be a közalkalmazotti bértáblába, foglalkoztassa részmunkaidőben, vagy távmunkában. és akkor ezért fizessen bért. a másik eset, hogy az állam egy pártintézettől kér tanácsot. a miniszterelnök így konzultálhat kifejezetten az ellenzéki pártokhoz közelálló szakértőkkel. mert miért ne tehetné. legfeljebb nem követi a tanácsokat. nem kötelese követni. a harmadik eset az, hogy egy közintézményt kérnek fel. mondjuk az akadémiát, vagy a műegyetemet, vagy a sportkórházat.

török meg azt mondja, hogy és van egy negyedik, amikor az államnak egy cég ad tanácsot, és ma már ez a leggyakoribb. igazából a lényeg az, hogy ezeket a nyilvánosság elé kell tárni. akkor vajon miért nem a nyilvánosság előtt adott a tanácsot, és miért zárt ajtók mögött. szerintem abszolút nem volna tisztességes most előállni töröknek, hogy ezt és ezt a tanácsot adta sólyomnak pénzért, és ez hogy bejött, vagy az, hogy nem jött be. ez az ő dolguk. felőlem akár bridzselhettek is az elnökkel. szerintem ezt nem kell nyilvánosságra hozniuk. annak viszont világosnak kell lennie, hogy valaki az elnök szekundánsa. és protokolláris körülmények között fel kell kenni, meg kell esketni, pecsétes megbízólevelet átadni. szóval szerintem kulturális értelemben konzervatívnak, gazdasági értelemben meg liberálisnak kell lenni.

2010.06.19. 14:22:27

@[nick]: figyi már, munkaviszony elvár egyféle lojalitást, szervilitást, hogy legyen őszinte ahhoz, akitől függ? És kirúgni egy ilyent sokkal nehezebb..Szóval korrekt, hogy kívülállóktól kérdezem meg, ha ezt és ezt hallom, mit is gondoljak a dolgokról! Kinevezett lakájjal meg tele a padlás...

Ordnassac 2010.06.19. 14:24:48

@Letícia: ilyenkor azért elgondolkodtató, hogy a kettős áp megszavazása miért nem enyhített ezen?

[nick] (törölt) 2010.06.19. 14:29:08

@tölgyes:
az állam és piac között megbízási viszonyt általában tartom problémásnak. akkor is ha a financial times kapja. persze. írják le, hogy mit gondolnak magyarországról, és adják el a lapot. nyilván lesz, aki megveszi. és lesz, aki hirdet mellette.

2010.06.19. 14:30:22

@Ordnassac: mert a kettős áp úgy ahogy van, BAROMSÁG. Az csak az olyan valóságot nem ismerő nárciszoknak, mint semjénökörtódorszellemivasmacskahorony jön be...

[nick] (törölt) 2010.06.19. 14:45:55

@Letícia:
van olyan, határozott idejű szerződés. szóval nem minden közalkalmazotti állás nyugdíjas állás. gondolom török is így szerződött és nem tiltakozik, hogy most már nem ad tanácsot. mert nem felmondott, vagy kirúgták, hanem egyszerűen lejárt a megbizatása.

de mellette még van egy tanári állása, gondolom valamilyen tudományos kutatói ösztöndíja, meg van egy cége, amelyik tanácsot ad a piacon. mondjuk koeman azt mondja, hogy orbán ne szóljon bele a futballba, mert az nem egy pártelnök dolga. legyen-e válogatott gera, vagy ne legyen. minden civilizált országban az van, hogy ebbe a politikusok nem nagyon szólnak bele.

ha koeman menedzser irodája előbb megkérdez egy kommunikációs céget, hogy a gera ügyet hogyan kell kezelni, akkor nyilván azt mondták volna neki, hogy kérjék fel orbán viktort, és bajnait, hogy gera jöjjön vissza a válogatottba. hiszen mindkettő igazolt labdrarúgó. koeman azt mondta, amit egyébként default minden szövetségi kapitánynak mondania kell, hogy a futball ügyében kussolanak a pártok. ez a főszabály, de vannak kivételes esetek, amikor mégis csak meg lehet kérni állami, és pártvezetőket, hogy gerát hívják vissza a válogatottba. és ettől még ugyanúgy kirúghatják koemant, mert nyilván ezeket az állam, és pártvezetők a saját embereiket ültetik be mindenhová, itt ez a szokás, ezt el kell magyarázni koemannak. most ez mehet úgy is, hogy koemannak szól valaki, hogy ronald csináld ezt, de vannak cégek, amik nem szégyellnek ezért pénzt kérni. persze miért is kellene ezt szégyellniük. össze kell ülni, gondolkodni kell, mérlegelni kell eseteket, koeman piaci árfolyamát a megnyilatkozásai befolyásolják, és akkor a menedzser irodája felkérhet egy céget. de ez ugye nagyon más logika, mint az állami. csak ezt mondom.

[nick] (törölt) 2010.06.19. 14:59:57

@tölgyes:
szerintem már az problémás, hogy az állam a financial times-ban hirdet. ez is itt egy szokás. az állam piaci lapokban hirdetget. miért is. tartson a minisztérium sajtótájékoztatót, ott az állami televízió, rádió, távirati iroda. ezen túl miért hirdet az állam az adófizetők pénzéből. szóval itt százmilliárdokat költött a szocialista kormány párt pártkampányokra, de ne felejtsük már el, hogy a fidesz anno pontosan ugyanezt csinálta.

Ordnassac 2010.06.19. 15:01:03

@Letícia: ez még nem magyarázza azt, hogy az LMP mitől lenne SZDSZ 2.0. :-P

Kérlek, fogd vissza magad, velem nem kell ilyen stílusban beszélni. Nem vagyok értetlen tökfej, akivel üvöltözni kell, hogy megértsen valamit. Köszönöm!

Ordnassac 2010.06.19. 15:06:04

@[nick]: emlékszel még arra az újságra, amit havi rendszerességgel küldött az első Orbán-kormány a háztartásokba? Volt is felháborodás, hogy mit küldözget a kormány propagandaanyagot és külön kellett írni a BM-nek talán, ha nem akartad megkapni. A neve most hirtelen nem jut az eszembe.

Ergo ez a megoldás nem jött be. A minisztériumi sajtótájékoztatókról az újságok azt írnak, amit akarnak. Ki ilyen, ki olyan előjellel, aztán az eredeti célt el sem érik vele. Hasonló a sajtóközleményekkel. Szóval nehéz kérdés ez.

Amúgy a CNN-en sorozatban reklámozzák magukat országok, hogy fektessenek be ott (vagy turisztikai reklámokat). Szóval ez nem hungarikum.

2010.06.19. 15:11:03

@Ordnassac: nem gondoltam sosem, hogy éretlen tökfej vagy és nem is üvöltöztem veled...szerintem összekeversz valakivel. Vagy Semjénzsóti a kedvenced, és a lelkedbe tapostam...no, ezért bocsánat!

Ordnassac 2010.06.19. 15:18:15

@Letícia: nem Semjén a kedvencem. Azonban a nagybetűzés üvöltésnek számít ilyen közegben. Azt meg kevéssé szeretem.

Amúgy szerintem a kettős áp nem baromság. :-P

2010.06.19. 15:22:21

@Ordnassac: ajvé! Nagybetűvel a lényeget emeltem ki, nem gondoltam, hogy ez üvöltözésnek számít. Hol van az ideíróknak az ászf?:)

Jó, nem baromság, de semmi értelme...dr. Csáky már tudja...érzi, és szerintem köszöni szépen viktatúrának...

Ordnassac 2010.06.19. 15:29:36

@Letícia: Csáky nem dr. :-P *szőrszálhasogat*

2010.06.19. 15:36:14

@Ordnassac: bocsi, azt hittem hóhányó jogász ez is...;)

Ordnassac 2010.06.19. 15:43:42

@Letícia: vegyészmérnök (vagy vegyipari üzemmérnök). Nem tudom, hogy Szlovákiában ez hogy megy.

[nick] (törölt) 2010.06.19. 15:47:43

@Ordnassac:
és ha azt írnak, amit akarnak, akkor mi van. az a szabad sajtó. nem arról van szó, hogy nem csinálhatnak a fidesz drukkerek lapot, vagy akármilyen pártdrukkerek, hanem hogy üzleti lapokat ne szponzorálon az állam.

én abszolút hülyeségnek tartom, amikor államok turisztikai reklámokat nyomnak a tévében. mert szerintem a piaccal, pontosabban a vállalatokkal a helyhatóságoknak, a városoknak kell kapcsolatba lenniük. megint ugye demokrácia első lecke. közhatalom osztott. tehát az állam, és a város nem ugyanaz a kategória.

tehát az, hogy gyere budapestre, az szerintem tök frankó. vagy gyere a balatonra. és ez számítás vagy bejön, vagy nem. de akkor az van, hogy a környékbeli önkormányzatok összefognak, a panziósoknak azt mondják, hogy az idegenforgalmi adók egy részét arra fordítják, hogy hirdetik a balatont. és azt mondják, na ez ennyibe került, és ennyivel nőtt a forgalom, vagy csökkent. és akkor morfondíroznak, hogy megérte reklámozni, vagy sem. és akkor lehet, hogy nem nőtt a forgalom, de arra jutnak, hogy jó volt ez a reklám, csak még többet kell leadni. és növelik a költségvetést. lehet, hogy azt mondják, hogy nem volt jó a reklám, és különben is nem is kell ennyi reklám. majd ezt ők eldöntik. de ha ezt nem állami ügynek tekintjük, akkor világos ugye, hogy itt szakmai szempontokat fognak a panziósok mérlegelni, és nem politikai szempontokat. és a balatont kell-e, és ha igen hogyan kell reklámozni azért az mégis csak szakmai kérdés, és nem politikai kérdés.

na most a balatont most úgy reklámozzák, hogy egyes tévékben az állami túrizmus zrt bemondanak valami béna szöveget. de ettől senki se fog menni a balatonra. mert errefelé mindenki tudja, létezik a dunántúlon egy elég nagy tó, itt azt nem kell elmagyarázni. külföldön kellene. vagy konkrét programokat kellene reklámozni belföldön. csakhogy ezeknek a reklámok arra valók, hogy kapjon párszáz milliót a tévécsatorna, amiből aztán be lehet rendezni egy stúdiót, fel lehet venni egy politikailag elkötelezett riportert, és fizetni lehet egy stábot. na most összességében a magyar turizmus zrt milliárdokat költ ezekre, de az egésznek politikai célzata van.

[nick] (törölt) 2010.06.19. 15:48:41

@Ordnassac:
és ha azt írnak, amit akarnak, akkor mi van. az a szabad sajtó. nem arról van szó, hogy nem csinálhatnak a fidesz drukkerek lapot, vagy akármilyen pártdrukkerek, hanem hogy üzleti lapokat ne szponzorálon az állam.

én abszolút hülyeségnek tartom, amikor államok turisztikai reklámokat nyomnak a tévében. mert szerintem a piaccal, pontosabban a vállalatokkal a helyhatóságoknak, a városoknak kell kapcsolatba lenniük. megint ugye demokrácia első lecke. közhatalom osztott. tehát az állam, és a város nem ugyanaz a kategória.

tehát az, hogy gyere budapestre, az szerintem tök frankó. vagy gyere a balatonra. és ez számítás vagy bejön, vagy nem. de akkor az van, hogy a környékbeli önkormányzatok összefognak, a panziósoknak azt mondják, hogy az idegenforgalmi adók egy részét arra fordítják, hogy hirdetik a balatont. és azt mondják, na ez ennyibe került, és ennyivel nőtt a forgalom, vagy csökkent. és akkor morfondíroznak, hogy megérte reklámozni, vagy sem. és akkor lehet, hogy nem nőtt a forgalom, de arra jutnak, hogy jó volt ez a reklám, csak még többet kell leadni. és növelik a költségvetést. lehet, hogy azt mondják, hogy nem volt jó a reklám, és különben is nem is kell ennyi reklám. majd ezt ők eldöntik. de ha ezt nem állami ügynek tekintjük, akkor világos ugye, hogy itt szakmai szempontokat fognak a panziósok mérlegelni, és nem politikai szempontokat. és a balatont kell-e, és ha igen hogyan kell reklámozni azért az mégis csak szakmai kérdés, és nem politikai kérdés.

na most a balatont most úgy reklámozzák, hogy egyes tévékben az állami túrizmus zrt bemondanak valami béna szöveget. de ettől senki se fog menni a balatonra. mert errefelé mindenki tudja, létezik a dunántúlon egy elég nagy tó, itt azt nem kell elmagyarázni. külföldön kellene. vagy konkrét programokat kellene reklámozni belföldön. csakhogy ezeknek a reklámok arra valók, hogy kapjon párszáz milliót a tévécsatorna, amiből aztán be lehet rendezni egy stúdiót, fel lehet venni egy politikailag elkötelezett riportert, és fizetni lehet egy stábot. na most összességében a magyar turizmus zrt milliárdokat költ ezekre, de az egésznek politikai célzata van.

[nick] (törölt) 2010.06.19. 15:49:28

nem tudom mitől dupláz. bocs.

2010.06.19. 15:49:34

@Ordnassac: reál érdeklődéssel elment politikusnak? Na jó, valamiből neki is meg kellett élni...Nagy buktája van/volt.

Éhesló 2010.06.19. 15:51:10

Valami bűzlik errefelé:

Magyar Nemzet: Tízmilliókat kaptak tanácsadás címén Török Gáborék az MSZP-SZDSZ-től

A minisztériumi szekrényekből, számítógépes adathordozókról előkerülő dokumentumok szerint a balliberális értelmiségi holdudvar egyik kiemelt „kifizetőhelye” volt 2002 és 2010 között a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) – írja a Magyar Nemzet.
A lap birtokába került összesítés szerint a szocialisták és a szabad demokraták által sűrűn foglalkoztatott – a médiában a politikai helyzetet folyamatosan elemző – két politológusnak, Török Gábornak és Karácsony Gergelynek vagy cégeiknek a háttérben 2002 és 2009 között például több mint ötvenmillió forintot fizettek ki tanácsadás és tanulmányírás címén.
(HírTV)

2010.06.19. 15:53:52

@Éhesló: fogd be az orrod, vagy egyél inkább zabot! Szal foglald el magad valamivel, mert olvasni azt nem tudsz, az látszik, mert már TG meg is válaszolta ezt a "bűzt"...

Ordnassac 2010.06.19. 16:06:15

@Letícia: Margaret Thatcher is kémikus, Angela Merkel és Oskar Lafontaine fizikus stb. ;-)

Éhesló 2010.06.19. 16:50:30

@Letícia: artról kellett volna elolvasnom 500+ hozzászólást, hogy egy politikai leemzőt hogyan kell megvásárolnia a hatalomnak?
Hogy az általa alkotott "vélemény" mennyire volt manipulatív és ez mennyibe került a vásárlónak?
Az erről szóló magyarázatokat kellene elolvasnom?
Komolyan?
Ezért kellene befogni az orrom?
Ilyen finanszírozás mellett talán mégsem nálam van hitelesség hiány, hanem az itt észt osztó ballib pénzen hízlalt töröknél.
De most legalább tisztán látható ki fia borja.
Ennyi.

ssi 2010.06.19. 16:55:13

@Videofon: @[nick]: @Letícia:
a zemberek sok mindent megértenek, amit korrekten elmondanak nekik

az állam pénzén épülő autópályákat vállalkozók vállalják el - gondolom, ebből meg is élnek, bár ismertek a ki nem fizetett alvállalkozók, körbetartozások - s kb. min. bérért (bejelentve, vagy feketén) idény munkásokat alkalmaznak

pl. a közalkalmazottak tisztában vannak azzal, hogy főnökeik (sokkal) többet keresnek (Kádár alatt is így volt), bár a sokkal nagyobb felelősség nem mindig egyértelmű. Nem tudják elképzelni, hogy a vállalkozói szférában hogyan lehet ennyi számla nélküli pénzmozgás. Eleinte felfoghatatlan volt, hogy ha az állami intézményekben nem csökkent a létszám, milyen speciális és halaszthatatlan feladatok hada adódik, amit a saját dolgozóik nem tudnak megoldani, s amiért inkább külső (magán) cégeket kell nem kis pénzért megbízni, s pl. nem házon belül hoznak létre egy állandó státuszt, munkakört emiatt - ma már értik: magán cég nem igen tesz ilyet, de az állam pénzéből lehet költekezni.

Változik-e valami, vagy csak a múltat állítják pellengérre? - figyelemelterelés?

Nem hiszek a gyors változásban, mert a 10%-os TAO csak az egyik oldal, s csak ettől nem lesz bármi eladható, s csak ezért nem fog a munkanélküli vállalkozni. A vállalkozások tömeges alakulásához kereslet, piacképes árú-szolgáltatás is kell annak, aki eleve bele mer vágni. Én úgy ítélem meg, hogy a feladat, kormánycél ezen oldalához kellene a sok állami segítség.

mizrolist 2010.06.19. 17:01:12

@Éhesló: elég lett volna elolvasnod ezt a kommentet a lap tetején: @török gábor:

jjulie 2010.06.19. 17:03:02

@lüke:

nem, egy dinnyés dal

Ordnassac 2010.06.19. 17:09:07

@Éhesló: ajánlott olvasmány:

Gábor 2010.06.19. 12:28:43-kor kelt bejegyzése. Így talán már könnyen kikereshető. Aztán az lesz a véleményed, ami, azonban a tisztesség úgy kívánja meg, hogy hallgattassék meg a másik fél is.

Videofon 2010.06.19. 17:19:21

@manyike:
"Én úgy ítélem meg, hogy a feladat, kormánycél ezen oldalához kellene a sok állami segítség."
Szerintem pedig húzzon el a francba az állam a versenypiac környékéről. Azzal teszi a legjobbat. Az évi több száz milliárd forintos "munkaerőpiaci" beavatkozással csak a versenyt torzítja el még jobban. Legyen elég a pályázati és a közbeszerzési pénzek piactorzítási lehetősége az államnak, ha annyira akarja a haverokat segíteni.
A mai termésből itt egy tipikus "segítség":
index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/19/indul_a_szegenybank/
A szív meghasad a nagy segítőkészségtől. Csakhogy a költségek:
www.kiutprogram.hu/hu/rolunk/elemzes
A beszámoló az eddigi "eredményekről" és a 335 milliárdos állami támogatásról:
www.kiutprogram.hu/files/doc/88/beszamolo.pdf
Szégyen, hogy ebben az országban minden rongyember publicitást és állami támogatást kap, miközben sokkal jelentősebb, magánpénzből megvalósult projekteket elhallgat a média.
A mágikus érdekhálóba már úgy belegabalyodott ez az ország, hogy csak a reménytelenség maradt a tisztességes többségnek.

[nick] (törölt) 2010.06.19. 17:32:31

az állam pénzén épülő autópályákat vállalkozók vállalják el. ez a probléma. hogy az állam, és a piac összekapcsolódik.

képzeld el azt az esetet, hogy autópálya városi, a gyorsforgalmi út pedig járási. és az önkormányzat építi a helyi adóból. és a leszakadó kistérség az unió által meg van támogatva, viszont önrészt ebben az esetben is kell betenni. a helyi adóból. és így építkeznek a térségek, és a kistérségek jelentős részben önerőből. nem a kormány építkezik, hanem az önkormányzatok. akkor vajon a helyiek építnek-e fölöslegesen völgyhidat. mert szerintem nem. vagy ha jómódúak, akkor mégis csak. de ez már az ő dolguk. nyilván kell az egész fölé egy felügyelet, de ez megint nem az állam, hanem az unió, amelyik előírja, hogy mit lehet autópályának nevezni, és mit nem lehet. te abból indulsz ki, hogy az állam építi az autópályát ugyanúgy, mint a szocializmusban, de európa azért bukott nagyot, mert ezt a szocialista működési módot vette át, és elvetette a liberális kapitalizmust.

ssi 2010.06.19. 17:41:22

@Videofon:
félreértettél
aki eddig alkalmazott volt, vagy diák, vagy gyerekeit nevelő anya, s rákényszerül, hogy vállalkozó legyen, hozzáférhessen olyan INFORMÁCIÓkhoz, ami segíti ebben
hogyan induljon el, mire figyeljen stb.
médiában pl. már sikeres vállalkozók bemutatása,
vagy épp egy kezdő beindulásának végig kísérése bátorítást is adna

ha sok helyen sokat foglalkoznának ezekkel a témákkal közelebb kerülne a zemberekhez, hétköznapibb feladattá válhat

az állami cégeknek pedig nyilvánossá kellene tenniük a külső megbízatásaikat

Ordnassac 2010.06.19. 17:47:48

@[nick]: a két városi közötti autópálya-szakaszt pedig ki jelölné ki és ki finanszírozná (nem is beszélve a kisajátításokról, régészeti feltárásokról és egyéb garanciákról)? Mi a helyzet a kistérségközi gyorsforgalmikkal?

Jelenleg a helyi adókból nem igazán jön ki több kilométernyi út. Az önerő hozzá is nehezen. Az önkormányzatok nem állnak túl jól pénzügyileg.

A liberális kapitalizmus meg mintha 2008-ban okozta volna az utóbbi 75 év legnagyobb gazdasági válságát (ingatlanpiaci buborék, értékpapírokat hamisan besoroló és felügyelet nélküli minősítőintézetek, bedőlt hitelek stb.) Szóval reformra szorul.

Az EU meg jelenleg alkalmatlan ilyen típusú felügyeletre. Egy szervezetileg nehézkes, sokszor párhuzamosan működő rendszer, nem beszélve arról, hogy egy középszint eljelentéktelenítésével csak növelnénk a bürokráciát az uniós szinten, hiszen valakiknek foglalkozniuk kellene az egyes kistérségekkel/járásokkal/községekkel stb. (a község itt skandináv értelemben). Ami egy ekkora szervezetnél hatalmas kapacitást igényel.

ssi 2010.06.19. 17:48:59

@[nick]:
nem az állam/önkormányzat szerez uniós pénzt (igaz, ellenőrzöttebb)?

Videoton írta nekem: "Tudod, hányan nem tudják, hogy az állam emlőin élnek? Szerinted, akik fillérekért túrták a földet, egyengették a betont, az aszfaltot az autópálya építéseken, felfogták, hogy azt a keveset is csak az államnak köszönhetik, hogy az állam nélkül még ennyi sem jutna nekik?"

ezt próbáltam kerekebbé tenni

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.06.19. 17:59:13

"Önálló főpolgármester-jelöltet indít az LMP"

Ennyit erről az álmodozásról. :-)

6.Lenin 2010.06.19. 18:05:58

@[nick]:

Kedves nev,miért váltottál?
A stílus elárult.

2010.06.19. 18:40:46

@Ordnassac: oks, de hogy jön ezekhez Csáky?;-)

[nick] (törölt) 2010.06.19. 18:42:37

@Ordnassac:
a kistérségek és a városok az országot lefedik. az utolsó négyzetcentert is. nyilván ha a fejlesztések az önkormányzatokra lennének bízva, akkor államnak nem kellene ebből a célból adót szednie. a helyiek megszabnák a prioirtást.

hol van az leírva, hogy az autópályák hosszát 10 év alatt muszáj megduplázni. ezt a szocik találták ki. mert az autópályaépítés jó biznisz volt. szóval én olvastam olyan komoly pénzekért megírt tanulmányokat, hogy 1 forint az autópályába 5 forint működő tőkét eredményez. hol van az 5 forint? amúgy ha az uniós forrásoknál gdp arányos önrész lenne, akkor ugye az gondolom korrekt lenne. gpd: gross domestic product. bruttó hazai (helyi) termék. nem nemzeti termék. az a gnp. tehát az uniós fejlettségtől függően kellene önrészt biztosítani, akkor a legszegényebb térségben is lehetne fejleszteni. részben önerőből. az állam nélkül. és akkor az a sztori, hogy na emberek, nem lehetetlen építkezni, ki kell találni a kistérséget. az 1000 km2, és 20-30 ezer ember átlagosan. úgy, hogy a közepén van egy város. azt még úgy ahogy lehet menedzselni, és egy ilyen "kis" közösséget okosan irányítani. és nyilván kikerül ebből 2-3 ezer ember, aki azt mondja, hogy ő dolgozna szivesen. és ha mögöttük áll az unió, akkor nem látom be, hogy miért ne tudnának építkezni.

---

a másik, hogy mi okozza a válságot. az ingatlanpiaci buborék úgy keletkezett, hogy az usa támogatta a lakásvásárlást. tehát a fannie mae és a freddy mac nem tisztán piaci, hanem szövetségi pénzalapok voltak. és az amerikai kormány pörgette fel az ingatlanok iránti keresletet úgy, hogy egy 100,000 dollárra becsült ingatlanra kaptál 110,000 dollár hitelt. mert az usa tagállamai dotálták ezeket az alapokat. mindenki rohant a pénzintézetekbe, ez emelte az ingatlanok iránti keresleteket, és az árakat, de erre még nagyobb hiteleket, még nagyobb támogatást adtak, ezek az alapok egyre nagyobb vagyonok fölött diszponáltak. csak amikor kellett törleszteni, akkor kiderült, hogy az nem megy mindenkinek. és kiderült, hogy az összes ingatlan túlértékelt, és van egy csomó rossz adós, akik sehogy se tudják visszafizetni a hiteleket. főleg úgy, hogy az ingatlanárak az egekben vannak. és akkor bedőlt az egész.

vajon mi köze van ennek a liberális kapitalizmushoz. annak az alapja, hogy nincs állami beavatkozás. az állam közintézményeket tart fenn, és nincs piaci szponzoráció. hogy most az állam megtámogatja ezt az alapot. most az állam ad 300 milliárdot xy szegényeket támogató alapjába. ennyi hiányzik a költségvetésből. nem nem kellett volna odaadni ezt a pénzt egy bankárnak. vagy mit tudom én orosz lottós céget vesz az állam egy másiknak. vagy látjuk a rengetek állami hülyeséget. benevezzük baumgartnert a forma 1-be. szóval az lehetne, hogy megegyezik budapest ecclestone úrral, hogy kifizeti a forma 1-es licensz díjat, és ha ez a helyi ingatlanforgalmi adóból megtérül, akkor mindenki jól jár. budapest is, mert van forma 1, és ecclestone is, mert végtelen pénze lesz. ez oké. de ehhez nem kell az állam. szóval a demokratikus kockázati közösség a liberális urbánus kapitalista közfelfogás szerint a város. a capital, a city, és a town. és nem a state. az állam arra való, hogy legyen iskola, kórház, és hivatal ott is, ahol nincs igazi város. és nem tudnák ezt fenntartani. ott besegít az állam. illetve a városok mögött ott áll az unió. ez az angolszász közgondolkodás. és hosszú ideig ez uralta a nyugatot. és ebben az időben európa, és amerika is a világ messze legfejlettebb kontinensei voltak. a válság mindig abból jött, hogy ettől a felfogástól a nyugat elért. és emiatt vagy befagytak a hitelek (mert jött az állam, és minden profitot próbált elvenni a piactól, és a tőkepiactól), vagy minden hitelre épült (az állam eladósodott, és mindent támogatott). és egyik következik a másikból.

tölgyes 2010.06.19. 19:44:51

@[nick]: Én nem helyeslem az FT-ben való hirdetést.. csak példának szántam arra, hogy mi is történik itt valójában.. de legyen nyugodt hirdetnek kormány, vagy pártközeli lapokban is.. ráadásul van amikor ez elkerülhetetlen: pl a közbeszerzési stb. pályázatok esetében. Az biztos: hogy az elmúlt 8 évben ezt a pofátlanság szintjéig fokozták.

[nick] (törölt) 2010.06.19. 20:08:45

@tölgyes:
kellene egy állami közbeszezési értesítő, amit az állami nyomda ad ki. vagy a legegyszerűbvv lenne, ha minden felhívás megjelenne digitálisan aláírt pdf dokumentumban és elérhető lenne a "magyarorszag.hu/kozbeszerzes" címen. lenne még itt egy rss csatorna, így az aktuális közbeszerzéseket folyamatosan lehetne nyomon követni. ugyanez elérhető lenne tematikusan minisztériumokra bontva. és ezért nem kérek egy fillért se. hanem ingyen ideírom. de nyilván erről is születtek tanulmány hegyek. triviális, hogy mit kellene tenni, csak nem kontraszelektált hülyéknek kellene az országot irányítani.

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2010.06.19. 20:37:59

Nincs időm ezt a sok kommentet végigolvasni ezért lehet olyat írok le, amiről már volt szó.

A hideg futkos a hátamon, amikor a FIDESZ 1994-es pálfordulatát a politikai zsenialitás példájaként emlegeti valaki. Mert szerintem a gerincnélküliség és a hataloméhség példája volt, aminek a tünetei most is látszódnak.
Az egyébként lehet, hogy a politikai naivitás kategóriájába tartozik, de szerintem a politika nem egyetlen létező definíciója az, hogy az a hatalom megszerzésének és gyakorlásának a "művészete".

Lehet az is politika, amikor az ember nem a véleményének, nézeteinek, elveinek, elgondolásainak tetszőleges irányba történő változtatásával maximalizálja a hatalmát, hanem tekintet nélkül a pillanatnyi támogatottságágára képvisel egy gondolatot, irányzatot és mindent megtesz azért, hogy ezeknek érvényt szerezzen.

Ugyanúgy fogok csalódni az LMP-ben ha a nagyobb "siker" érdekében leáll az MSZP-vel vagy bárkivel, mint ahogy riadt tekintettel néztem végig, hogy fordult ki magából a korábban a liberális fiatalokat képviselő FIDESZ.

Ne legyen egy centivel se nagyobb sikere az LMP-nek, mint amekkora az igazi támogatottsága, mert számomra nem az a politikai siker, ha csavaros hazugságokkal, ígéretcunamival, vagy éppen semmitmondó hallgatással, ügyes szövetkezéssel aztán mégügyesebb leszalámozással megnyerem a választásokat, hanem az, ha el merem mondani ki is vagyok és mit gondolok, és ennek pont akkora sikere legyen, ahányan szintén így gondolják.

lüke 2010.06.20. 09:08:54

@Zsoolt:
nekem az Mszp-től
de nem a hideg futkos
hanem az értelem.
hogy akik 56-ban a tömegbe lövettek, 2006-ban is

lüke 2010.06.20. 09:11:32

@jjulie:
nem, ez Borosé, a Lali királyé
mert ő tudja mi az antedatálás:) Bochkor mát nem

blz42 2010.06.21. 11:40:49

szerintetek Ráday Mihály jó jelöltje lenne az LMP-nek?

Éhesló 2010.06.21. 12:35:13

@Ordnassac, mizrolist::
Szerintem meghallgattatott.
Ez az ő blogja.
Azok az ő nézetei és a cikkben és saját elmondásában is azok az ő (és üzlettársai) tettei.

Az ezek alapján levont következtetések meg a sajátjaim.

Nincs a megrendelők által fizetett pénzen vett "függetlenség".
Értékválasztások vannak, olyanok, amilyenek.
Az értékválasztások és a megrendelők pedig meghatározzák a politikai/ideológiai elkötelezettséget.
Törökét is.

Eddig is sejthető volt, most más oldalról, más tények alapján is bizonyossá vált.
Ettől még lehet jó ember, tanácsadó, elemző, csak független nem.
(Még annyira sem, mint a szocminnek dolgozó Morvai Krisztina, mert őt legalább jogvédelmi munkájában vették meg és nem politikai tanácsadóként, ogy ellenoldali példát is mondjak.)
süti beállítások módosítása