Bár nem volt váratlan Orbán Viktor döntése az államfő-jelölt személyéről, a tény bejelentése óta mégis sokan keresik a magyarázatot. Különösen érdekes értelmezést ad az egyik színvonalas blog sajnos anonim szerzője, aki az amúgy következetesen tisztelettudónak nevezett Orbán Viktornak az elnöki intézményt szerinte nem kellően tisztelő döntését azzal magyarázza, hogy Schmitt Pálra - aki nem gát, hanem motor szeretne lenni - csak átmeneti szerep jut; két év múlva ugyanis az addigra létrehozott félelnöki rendszerben már a jelenlegi miniszterelnök veheti át a megerősített államfői hivatalt. A jövőbe és a fejekbe természetesen nem látunk, de ellenérveim azért vannak.
(Fotó: Népszabadság)
A sokszor megénekelt nagy alkotmányos átalakítással kapcsolatban leginkább két probléma lehet: egy rövid és egy hosszú távú. Előbbi eseti jellegű, utóbbi a rendszerről szól.
Nem értem, hogy a parlamenti ciklus felénél, 2012-ben Orbán Viktornak miért lenne érdeke belevágni egy kockázatos kimenetelű közvetlen elnökválasztásba. Természetesen megoldhatja a választást a parlament is, de abban tökéletesen igaza van az említett cikk szerzőjének, hogy a megerősített elnöki pozícióhoz közvetlen elnökválasztás illik – ahol félelnöki rendszerek működnek, az államfőket főszabályként a nép választja, hiszen itt már nem csak a vörös szőnyegen járásról, hanem konkrét programokról, ígéretekről és cselekvési lehetőségekről is szó van. Nagyobb hatalom, nagyobb legitimáció – 2012-ben azonban mindez egyben jelentős politikai rizikó is lenne. Egy közvetlen elnökválasztást akár el is lehet bukni, ráadásul a ciklus felénél általában már nem szárnyalnak a kormányok. Arról nem is beszélve, hogy míg a Fidesz 2014-ben egy 40 százalékos országos támogatottsággal is abszolút többséget szerezhet (és a miniszterelnök így újabb négy évre a helyén maradhat), az elnökválasztás második fordulójában akár össze is adódhatnak a vele szembeni szavazatok, ha az ellenzék alkalmas jelöltet talál. Nem hiszem tehát, hogy józan számítás szerint érdemes lenne Orbán Viktornak ekkora kockázatot vállalnia.
A másik érv fajsúlyosabb: nincs az a félelnöki rendszer, amely nagyobb hatalmat adna a köztársasági elnöknek, mint a mostani kancellári kormányformában a szupererős miniszterelnöki pozíció – ahol ráadásul az alapvetően hatáskör-szegény köztársasági elnök személyéről is végső soron maga a kormányfő dönthet. Márpedig mi értelme lenne akkor egy politikus számára a változtatásnak, ha az nem növelné a befolyását, a mozgásterét, sőt, esetleg még a maihoz képest kockázatosabb helyzetet is teremthetne? Gondoljunk csak bele: hiába a megerősített államfői hatalom, a köztársasági elnök mellett ebben a rendszerben megjelenik egy tőle részben független miniszterelnök, aki lényegesen könnyebben válhat önjáróvá, népszerűvé, egy idő után riválissá, mint a bármikor könnyedén leválható mostani miniszterelnök-helyettes. Ha Orbán Viktor beköltözik a Sándor-palotába, az ügyek egy jelentős része eleve kikerül a felügyelete alól, miközben számtalan olyan protokolláris, reprezentatív feladatot kap, amelyek egy tetterős politikust inkább hátráltatnak, semmint élvezettel töltenek el. Természetesen más a helyzet, ha a Fidesz vezetője két év múlva aktív nyugdíjas éveit kívánja megkezdeni, de miután ennek ma nyomai sem látszanak, én biztosan nem tanácsolnám számára a rendszer radikális átalakítását és a szinte teljhatalmat biztosító kormányfői pozíció elhagyását.
Nem állítom, hogy tisztán hatalmi logika alapján ne szólnának érvek a félelnöki rendszer erős államfője mellett, de a mai rendszerhez képest ezek egy dönteni és cselekedni kívánó miniszterelnök számára nem tűnnek jelentős előrelépésnek. Ha Orbán Viktor mégis meglépi, vállalva a 2012-es elnökválasztás kockázatát is, annak magyarázatára ez a hatalmi logika megítélésem szerint nem lehet elégséges.
Az utolsó 100 komment: