Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:58

Az eddigi elnökválasztások második legnagyobb támogatottságával, 263 szavazattal már az első fordulóban államfővé választotta Schmitt Pált a parlament. Ilyen frakciófegyelemre elnökválasztásnál még nem volt példa: az adatok alapján nehéz másra gondolni, mint hogy a titkos – tehát elméletileg beazonosíthatatlan – szavazáson egyetlen parlamenti képviselő sem viselkedett másként, mint ahogy a frakciója kérte/utasította. A Fidesz-KDNP minden politikusa – köztük maga Schmitt Pál is – megszavazhatta Schmitt Pált, a szocialisták mind egy szálig Balogh Andrásra voksoltak, míg a Jobbik és az LMP egyiküket sem kívánta. Ezen is túl vagyunk, de mi jön most?

(Fotó: hvg.hu)

Politikai értelemben a válasz egyértelmű: az önkormányzati választás. Ennek időpontját akár a távozó, akár az új elnök is kitűzheti (ne feledjük, hogy a választási eljárási törvény módosításával 72 napról 60-ra csökkent a „legkésőbbi” időpont), az államfőnek azonban legfeljebb annyi dolga lesz, hogy október öt vasárnapja közül válasszon – az alkotmány ugyanis csak ebben a hónapban engedi megtartani a voksolást. Sokan feltételezték, hogy az alkotmánymódosító hangulatban a Fidesz esetleg előbbre hozza (vagy lényegesen későbbre halasztja) a szavazás időpontját, erre egyelőre nem került sor, és most már valószínűleg nem is fog. Mindent mérlegelve azonban nem lenne nagy meglepetés, ha az államfő a legelső alkalmat, azaz október 3-át tartaná ideálisnak – így viszont már csak három hónapig kell megtartania a Fidesznek a parlamenti választás óta töretlen előnyét, hogy az önkormányzatokban is elsöprő, eddig nem látott győzelmet arasson.

Az elmúlt hetek történései, de a csordogáló közvélemény-kutatási adatok is azt mutatják, hogy április óta az ellenzék pártjai többé-kevésbé bénult, legfeljebb reagáló szerepben vegetálnak. Az MSZP-t padlóra küldte a választási vereség, s ez akkor is így látszik, ha abban igaza van Tölgyessy Péternek, hogy esetükben a szakadás elkerülése is eredménynek számít. A Jobbik – bár a parlamentben meglepően szorgalmas munkát végez – mintha nem találná a hangját, s láthatóan nem döntötte még el, hogy a Fideszt meg-, vagy inkább legyőzni szeretné. Az LMP a hosszú távú építkezés és a rövid távú célok dilemmájában őrlődik, aminek következtében hol jobbra, hol balra kacsingat, s ugyan lenne esélye az első számú ellenzéki pozíció elfoglalásához, az ehhez szükséges bátor döntéseket még nem tudta meghozni. Ebben a helyzetben a Fidesz valóban csak magát verhetné meg; ha a következő három hónapban nem követnek el komoly hibát, a módosított önkormányzati választási rendszerrel (amely a győztest még inkább megerősíti) a hátuk mögött szinte teljesen narancsba boríthatják a helyhatóságokat.

S bár a 2006-os önkormányzati választásra úgy emlékszünk – nem alaptalanul -, mint amely a 2002-es szocialista sikernél is nagyobb fideszes győzelmet hozott, a mostani feltételezett kormánypárti előretörés még ennél is komolyabb lehet. Könnyen előfordulhat, hogy nem csupán a fővárost foglalja el történetében először a Fidesz, de nem marad egyetlen olyan megyei jogú város sem, amely ellenzéki irányítás alatt áll.  2006-ban Szombathely, Székesfehérvár, Dunaújváros, Pécs, Szeged, Miskolc és Nyíregyháza szocialista polgármestert választott, és a fővárosban is számos kerületnek MSZP-SZDSZ-es vezetője maradt. Ha nem történik olyan esemény, amely katalizátora lehetne valamiféle választói kompenzációs – értsd: ellensúlyt teremtő – igény megjelenésének, ráadásul az ellenzéki pártok között sem alakul ki érdemi együttműködés, a Fidesz ötven százalék körüli országos támogatottsággal is szinte mindent vihet. A zsákmányelv mostani diadala ellenére ebből a későbbiekben akár még gondja is lehet majd a pártnak, ma azonban még az látszik, hogy a Fidesz októberben az elnöke által forradalomnak nevezett hatalomátvétel teljes győzelmére készül: valószínűnek tűnő sikerével szinte minden létező pozícióba kormánypárti politikusok kerülhetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr172119877

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Kedves Négerek!" 2010.07.01. 08:08:06

Schmitt Pál megválasztása sok aggályt okozott a politikai spektrum mindkét(!) oldalán. Az index szerint Kövér „Sámson” László körmeszakadtáig harcolt a Nemzet Palibájának megválasztása ellen, bár figyelembe véve, hogy a komenistákat dús lob...

Trackback: Most akkor integrál vagy megoszt, Pali bá' ... ? 2010.06.30. 13:25:31

Jól van, értem én a felhördülést, lopják a demokráciát, nekem is fáj nagyon, para van, de legyünk már realisták. Ha te lennél a Fidesz, akinek mindent szabad, te kit választanál, ha nem Schmitt Pált? Sőt, tovább megyek, úgy ált...

Trackback: Szíveskedjenek végre intézkedni! 2010.06.30. 12:32:07

Most már türelmetlen vagyok. És a svájci frank árfolyamát látva egyre türelmetlenebb. Ezt persze önmagában ki nem szarja le... Viszont a jelek és az árfolyamok szerint a nemzetközi pénz- és tőkepiacok szereplői is egyre türelmetlenebbek Orbán Viktor ko...

Trackback: A jogállamiságról a köztársasági elnök választása kapcsán 2010.06.30. 11:05:51

 A köztársasági elnökválasztás nem rázza meg a magyar közvéleményt, és a kapcsolódó ismeret hiánya is jelentős annak ellenére, hogy a kettős hatalomgyakorlás egyik legfontosabb intézményéről van szó: „csak viszonylag keveseket foglalkoztat ...

Trackback: Riport Schmitt Pállal 2010.06.30. 11:04:01

Vendégünk Schmitt Pál, Magyarország újonnan megválasztott köztársasági elnöke.   KR: Elnök úr, ön azt mondta a Parlamentben tartott kortesbeszédében, hogy, idézem: „Amikor az országgyűlés az alkotmányt kívánja módosítani, akkor a köztá...

Trackback: Csak a Fidesz? 2010.06.30. 10:38:36

Ezekben a napokban valószínűleg csak kevesek ingerküszöbét érte el - az árvízi védekezés és a 29 pontos gazdasági csomag által uralt hírkörnyezetben - hogy az Ország Házában a demokrácia közeljövőbeli minőségéről is folyt a diskurzus. Bár ez utóbbi szó...

Trackback: Forradalom - újratöltve? 2010.06.30. 09:07:01

Az ellenzék pártjai többé-kevésbé bénult, legfeljebb reagáló szerepben vegetálnak.

Trackback: ELHUNYT BEDE MÁRTON 2010.06.30. 08:47:42

Budapest belvárosában tegnap a késő esti órákban,  bestiális kegyetlenséggel, egy IFA féltengellyel verték agyon Bede Márton internetes újságírót. Kollégája, Tóta W. Árpád az alábbi, rendhagyó nekrológgal emlékezik meg indexes főmunkatársáról:...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GaZe 2010.06.30. 01:44:45

Forr-a-dalom.
Attól, hogy ki vannak szedve a fékek, még tud üzembiztosan közlekedni egy szerelvény?
Vagy sorszerű, hogy egyszer csak menthetetlenül csapódni fog valaminek?

ironic_man 2010.06.30. 01:57:32

Narancsos gyulás diktatúra van kiépülőben.

Az önkormányzati választásokat követően gyakorlatilag teljesen úgy fog kinézni az ország, mint 1989 előtt. Jó persze van EU, meg nemzetközi kötelezettségvállalás, de ezek elég széles keretet hagynak annak, hogy gyakorlatilag, aki nem tesz tanúbizonyságot Őfelsége Viktor és pártja mellett, az mehet munkanélkülinek meg kegyvesztettnek.

Az önkormányzati választások utáni rendszer jelszava ez lesz: MEGSZOKSZ VAGY MEGSZÖKSZ.

Egyetlen nagyon halvány remény: ma az Indexnek egy-két fideszes politikus azt nyilatkozta, hogy megjelentek az első repedések a párton belül az ÁSZ-elnök és Schmitt Pál személye körül. Reméljük, ahogy voltak reformkommunisták, nagyon hamar lesznek reform-fideszesek, akik mihamarabb megdöntik Orbán Viktor ámokfutását. Mert ez nem más, mint ámokfutás.

parancsmegtagado 2010.06.30. 02:05:53

Szerintem most a hangulat olyan kicsit, hogy akárki is szót emel a Fidesz ellen azt kötekedőnek tekintik (ez egyenlő azzal a viselkedéssel amit a Fidesz képviselt és utáltatott meg sokakkal) és felesleges akadékoskodásnak mínősítik.
Az lesz az érdekes, hogy ezt a hangulatot meddig lehet tartani.

Szinte egyemberként panaszkodunk az oktatásról, az egészségügyről, az is érdekes szerintem, hogy milyen jellegű dolgok, milyen szintű változása miatt hagynánk ezt abba. Mikor lenne az a közvélekedés, hogy a Fidesz rendberakta (megmentette) az egészségügyet? (a kérdés nem költői, tényleg érdekelne :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.30. 02:23:59

Már csak az a kérdés, mikor lesz itt olyan, hogy egy kormány kormányoz. Hiszen az önkormányzati választásokig hátralevő nyilvánvaló sompolygás lezárásával azonnal el lehet kezdeni a kampányt a következő parlamenti választásokra, miként az előző 2 ciklusban is történt.

papi65 2010.06.30. 02:38:59

@parancsmegtagado: A Fidesz arra számít, hogy az egészségügyben dolgozóknak adott- a lehetőséghez mérteni -bér-és közérzetjavító intézkedései szemléletváltoztatást hoz az ott dolgozóknál. Mindenki barátságos lesz, nem lesznek kivételezések a betegek között / különösen a hálapénz függvényében/, a "megváltozott" lelkiismeretük és legjobb tudásuk szerint fogják a betegeket ellátni, gyógyítani. Ez sajnos az emberek 40+20 év szoc. mentalitásával nem fog menni. Emberöltőknek kell eltelni ahhoz, hogy ez megváltozzon. / Az egészségügyi dolgozók felé tett gesztus első állomása volt az Egészségügyi Felügyelet megszüntetése. Súlyos hiba volt, megerősíteni kellet volna, de az eü lobbi a Fideszben nagyon erős./

Interlock (törölt) 2010.06.30. 02:52:42

Schmitt jelölésével és megválasztásával kapcsolatban Kövér László véleményét tudom osztani, nem való oda, ahová került. Ha mi szavazhattunk volna a kérdésben, nem is lenne ott, ebben biztos vagyok. Az ellenzék helyében mostantól a nyakára ülnék, minden egyes bakiját tízszeresére felfújva tálalnám a köznépnek, mondván: látjátok, ilyen embert emelt a magasba OV. Ráadásul ez már nem az első olyan alkalom a Fidesztől, hogy valaki valakije valaki lett (legalábbis nagyon így jön át), és ez amellett, hogy hiba, gusztustalan is.
Viktor apánkból totálisan hiányzik a kompromisszum-készség, annak kell lenni, amit ő akar. Kísértetiesen emlékeztet néhány múltbéli figurára, akit végül a mellőzöttek rúgtak le a trónról, mikor tele lett a t*kük. Nem kéne lebecsülniük azokat a névtelenül interjút adókat, akik ellenvéleményeket fogalmaznak meg a vezéri döntéssel szemben, nem kéne szemrebbenés nélkül odahazudni, hogy náluk mindenki egyformán, ugyanúgy gondolja... És nem kéne lebecsülni, hülyének nézni a választópolgárokat, akik hajlamosak baromi gyorsan megítélni a tendenciákat, és hangulatból szavazni.
Én nem jövendölnék még semmi biztosnak látszót az őszi választásokra, nagyon sok idegesítő dolgot el lehet addig követni ezzel a csakazértis tisztogatok-uralkodom hozzáállással...

ssi 2010.06.30. 06:04:44

forradalom = forradalmi változás
1. elsősorban a hatalomban, mindenhová az ő emberei - ez a büszkeség, lássa ország-világ - személyiségi kérdés, ha valaki erre vágyik
2. jelentős szerkezeti változások - sok pénz + támogatottság kell hozzá. Pártfegyelem és az egzisztenciális függőség még sokáig kitarthat. A sok pénz nem sikerült (3.8%-os hiányt tartani kell), de egyelőre nem is látszik, hogy volt a tarsolyban szerkezeti reformterv, ugyanis a mindenhez gyorsan belenyúlunk, s amíg lehet a mostani szájízünkre módosítjuk, egyáltalán nem az. Nagy szakmai hiányosság lesz és egy hatalmas, az országban csak sokára visszatérő lehetőség elmulasztása, ha a 2/3-ot nem erre használják

A kiszivárgott repedések, nem tudom mennyire igazak. Szertem biztosan repedést fog okozni, ha a gazdasági mutatók nem alakulnak jól, s elmegy a hajó is, s már nem lehet mindent a szocikra kenni

Ha az ellenzék a jelen hibáiban hangos reklamáló és okosan érvelő, valóban a kormányprogram hatékony bírálója lehet - a Jobbik mintha beérte volna azzal, hogy bekerültek

E rövid idő alatt áthelyeződött bennem a hangsúly: csak a gazdaság érdekel már, csináljanak nyugodtan mindent a maguk fideszes stílusában. Az ellenzék legyen teljesen és nyilvánvalóan tisztességes és a maga eszközeivel bíráljon és mondja el saját elképzeléseit. Nyugodtan lehet narancsszínű Ö.V., az élet a többit el fogja dönteni, ugyanis nem lehet minden szájat betömni, a valóban éheset is meg a mohóét is

nyünyüge 2010.06.30. 06:39:56

Tényleg ideje tudomásul vennünk a folyamatos narancsriasztást, más lehetőségünk amúgy sincs.

(Vörösbe úgysem fog átcsapni - hogy előre leüssem a nyilvánvaló labdát:-).

Tehát meg kell próbálni lemosni mindenről a narancsszószt és ha marad valami alatta, azzal foglalkozni.

Szimba 2010.06.30. 07:15:55

Abból indulok ki, hogy az "egyik 19, a másik 1 híján 20".

És ebben az esetben a 2/3-ad ellenére sem lesz rosszabb vagy jobb a helyzet, mint az előző kormány idején.
Legfeljebb nem a völgyhíd, homokfalalagút és más naccerű létesítmények viszik el a milliárdokat, hanem pl. az egyház.

Ezzel együtt még eredményes is lehet bizonyos területeken a Fidesz (pl. rendteremtés - rendőrség megerősítése, gazdaság egyes ágazatai - válalkozások erősítése, stb.).

Nyilván egyre inkább elkapja a hatalom mámora a vezetőket, főként Orbánt, aki most raffinált bosszút állhat azokon, akik megsértették, támadták. Megpróbál a haza atyja lenni, kérdés, sikerül-e felnőnie a feladathoz, anélkül, hogy nevetségessé válna.

Szimba 2010.06.30. 07:19:25

Schmitt önmagára adta le a szavazatát?:)))
Jaj, de kínos.

Nyilván feltételezte, hogy lesz a Fideszben, aki nem rá szavaz.
Azt hiszem, én beásnám magam a földbe, egészen mélyre, úgy szégyellném magam. De ez egy politikustól felesleges lelkiismereti, erkölcsi macera lenne. Nem is várom tőle.

ssi 2010.06.30. 07:45:17

ME - kiváltság, vagy felelősség?? Nemzet fölötti, vagy nemzeti értékvédő?
- Schmitt P. .... eszembe jutott Deutsch T. sportminiszteri kinevezése is ...
- Farkas Á. is önként lemondott - megértem .... Simor A. is ezt tehetné ...
- Gaskó fog-e sztrájkot szervezni? - pl. privatizációs pénzekért

100%-os hatalomhoz 100%-os felelősségvállalás is jár??
@nyünyüge: "lemosni mindenről a narancsszószt és ha marad valami alatta, azzal foglalkozni"
@Szimba: ""egyik 19, a másik 1 híján 20...még eredményes is lehet...sikerül-e felnőnie a feladathoz"
- a várható stílus bemutatkozott - szélmalomharc kell-e?
- gazdasági eredmények figyelése - az országért ez a fontosabb!!
- múlt sarainak lebegtetése tévútra vihet és a szocik halásos sebe lehet

László56 2010.06.30. 07:59:29

Szép jó reggelt Mindenkinek

A demokrácia abból él hogy a politikai erők mandátuma csak a következő választásokig érvényes.. Sokszor még addig sem. Például egy sikeres bizalmatlansági indítvány esetében. Ezáltal a hatalom véges. Ezt minden politikus tudja, de nem szívesen veszi tudomásul. Ezért megpróbál mindent megtenni hogy megint megválasszák. Ez adja a nép, azaz a választópolgárok hatalmát. De ugyanez a motorja a politikus tevékenységének is. Eddig az elmélet. A gyakorlat mást mutat. Nálunk az elmélet nem nagyon funkcionált. Hiányzott és hiányzik a nép és politikusok demokráciához való viszonya. Ezt viszont csak részben lehet eltanulni. A többi gyakorlat kérdése. De honnan legyen a gyakorlat ha hiányzik, mert hiánycikk.

Gyakorlat helyett forradalmat csinálunk. Vagy régi szokásainknak megfelelően kigúnyoljuk:. Forradalom újratöltve ? Egyik sem helyes. Hiszen ha a forradalmat magyarázni kell, akkor már nem forradalom. Újratöltve meg amúgy sem lehet olyasmi, ami meg sem kezdődött. Mi történik akkor most minálunk ? Minden pátosz nélkül: tanuljuk a demokráciát.

Tanuljuk hogy az ellenfél az nem ellenség. Tanuljuk hogy a kinyújtott kézhez egy másik kinyújtott kéz kell. Hiszen egyoldalúan nem lehet kezet fogni. Tanuljuk hogy a politikában a kinyújtott kéz nem feltétlenül barátságot jelent. Legfeljebb enyhülést. Tanuljuk hogy milyen kormányon lenni és tanuljuk milyen ellenzékben lenni. Mert bizony mind a kettőt tanulni kell. Ugyanúgy tanulni kell hogy a társadalmi összefogás csak időlegesen funkcionál. Hiszen az elképzelések egy élhető társadalomról különbözők.

És kik tanítanak bennünket erre ? Azok a politikusok akik eddig kihasználták a tudatlanságunkat és mindezt a saját céljaikra fordították ? Vagy azok az politikai elemzők kiknek a feladata lenne ezt tanítani, de ahelyett a tudatlanságunkat a saját politikai céljaikra használják fel ? Ezektől tanuljunk, a rossz emberektől ? Rossz emberek ? Nem feltétlenül rosszak, csak éppen ők maguk is tanulják azt amit tanítani kellene nekik. Hiszen a hatvan év népbutítása senki felett nem ment el nyomtalanul. És még további generációk fognak szenvedni emiatt. Remélhetőleg egyre kevesebb.

És miért írom ezeket az általánosságnak tűnő dolgokat ? Mert olyan kifejezéseket és szófordulatokat olvasok az elemző véleményében, mely félrevezető, hangulatkeltő és nem a demokrácia tanulását szolgáló irományra utal.

„A zsákmenyelv mostani diadala” utal arra hogy ugyanúgy rabolnak majd ahogy a mieink raboltak. Mintha a rablás maga az természetes lenne. Nem természetes. A politikai pártok erkölcstelensége nem feltétlenül a nép erkölcstelensége.

„köztük maga Schmitt Pál is – megszavazhatta Schmitt Pált” sugallja nekünk hogy milyen hataloméhes az államelnök. Pedig ez a szavazás titkossága miatt nem is tudható és ezáltal csak rosszindulatú feltételezés.

Csak egy pár példa arra hogy miképpen lehet megkülönböztetni a rosszindulatot a természetes ellenzéki viselkedéstől. Tanuljuk a demokráciát. Tanuljuk hogy az ellenzékiséget nem kell szégyellni. Mint ahogy tanuljuk azt is hogy egy párthoz való kötődést nem titkolni kell hanem, ki kell érte állni. Hiszen semleges ember nem létezik, csak tudatlan.. Van mit tanulni.

stargate 2010.06.30. 08:18:17

Gábor írására annyiban ragálnék, hogy a kistelepülésekre nem feltétlenűl lehet rávetíteni csak és kizárólag azt a párhuzamot, melyet a nagypolitika és a kistérségi, inkább települési politizálás között értelmezni akarnak. Kisebb városokban, 2006-ban sem azért választottak más képviselőt, mert az valamelyik párt tagja, vagy épp azért ne választották volna meg, mert tagja. Tény, hogy látványos volt , hogy a baloldali "független" képviselők (csak így mertek indulni és meg is választották sokukat, mert "tudod őt látod a várostévében rászavazzál" ideológia mindig jelen van) hasonló gondolkodással bírtak, mint a társaik a nagypolitikában ezért a legtöbb kistelepülés nem lépett előre. Környékünkön több kisebb település van, ahol ugyanazok a baloldali képviselők vannak még mindig többségben a testületben, mint akik voltak 2006 előtt is. (nem is haladt semmi előre) Nagyon fontos, hogy ez nem azért van mert baloldaliak, hanme mert rosszul végzik a munkájukat!!! Hisz ha politológiai éretlemben a baloldaliság lett volna a bűnük, akkor nem lettek volna megválasztva újra többségben 2006-ban. Az más kérdés (csak saját környezetből merítve), hogy a baloldali ideológia nagyon rányomta a bélyegét az Ő tevékenységeikre és ez is vezethet rossz döntésekhez.
De ettől függtelenűl, még a kis helyeken arcokra, ismertségre fognak szavazni és sajnos, ha újra pl: egy helyi mszp pártelnök "függtelenként" indul sajnos a Mari néni és szomszédja rá fog szavazni, mert "tudod ő már régóta ott van meg a fia úgyis a fiammal van a gyárban"...
Bár nálunk elkezdődött egy folyamat, hogy aki legalább próbál tenni valamit és nem csak mondja, arra kezdenek odafigyelni, még ha a "független" többség le is szavazza...
Hosszúra sikerűlt, de szerintem nem csak nagyvárosok vannak...

Diocles 2010.06.30. 08:21:39

Rendkívül rosszindulatú cikk.
A "zsákmányelv mostani diadala"? LOL
Talán nézze meg, h a szocik hány embert rúgtak ki 2002 és 2006 között, amikor Ön is bedolgozott a MEH-nek.
Talán hasonlítsa össze az angolszász választási rendszerrel a mostani önkormányzati választási törvényt.

bigapples 2010.06.30. 08:46:28

Igen, ez a "zsákmányelv diadala" ritka rossz megfogalmazás, túl azon, hogy a személyes antipátiát villantja meg, teljesen téves. Olyan téves, mintha azért bírálnánk egy futballcsapatot, mert minden meccsét meg akarja nyerni.

Igaza van stargate-nek, 10ezer alatti településeken nagyon limitált módon értelmezhető pártpolitikai eseményként az önkormányzati választás, ott nagyon erős a személyes ismeretség szerepe a voksoláskor, így nagyon sok a pártokhoz nem, vagy csak lazán kapcsolódó önkormányzat/polgármester lesz megválasztva ősszel.

A közt. elnök választásnál Molnár O. simán megszavazhatta SP-t, nem elegáns TG részéről az önszavazás sugalmazása (még feltételes módban sem) egy titkos szavazás kapcsán, bőven elég annyit megállapítani, hogy a Fidesz frakció fegyelmezetten egységesen kiállt a jelöltje mellett.

@ironic_man: Lol, én nem bíznék a helyedben a Fideszt megosztó belső harcokban, pártszakadásban vagy palotaforradalomban. Különben az miért lenne jó neked és az országnak?

@Hepci: Azért az erős túlzás, hogy azért nem lesz hatékony kormányzás, mert 2010 októbertől elindul a kampány a 2014-es választásokra. Azért várjuk már ki, mit is tesz a most megválasztott kormány, talán pár héttel a megválasztása után ne tegyünk kijelentéseket a teljes 4 év kormányzásáról.

porfelhő 2010.06.30. 08:48:38

@panelburzsuj: Ez a sütemény részemről sokkal meggyőzőbb lenne, ha nem lett volna előre boritékolható az eredmény, nem forradalmi uton törétnik a választás.

andzsin 2010.06.30. 08:52:45

A fidesz okos, az mszp meg hülye. Ezzel kb. le is írtam a lényeget. A fidesz már most bespájzolt egy halom pénzt (érdemes néha belekukkantani a Magyar Közlönybe), most amit shortolással kerestek, arról ne is beszéljünk és médiapolitizálnak és ma 2010-ben ez a lényeg. Mondják a frankót, amit az emberek hallani akarnak, hangzatos ígéretek vannak, látszatintézkedések sorozata (ebben vannak valódiak is biztosan) és közben "fű alatt" azért más a helyzet. Na ezt kellett volna csinálnia a baloldalnak is nem buktak volna bele. És most a fidesz már valószínűleg nem fogja elqrni. 2002 előtt elfelejtettek osztogatni, most nemfognak elfelejteni. Tessék majd megnézni azt az osztogatást, amit 3 év múlva fognak csinálni. A magyar ember ebből ért.
De még mindig benne van a pakliban, hogy ugyanolyan pökhendien elvesztik a választásokat 4 év múlva is, mint 2002-ben, ha a sajtónak sikerül lerántania a leplet a fideszes üzérkedésekről. Kérdés mi marad a mai sajtóbl 4 év múlva. Valószínűleg nem sok, ha a blogos tartalmakat is ellenőrizni fogják.

bariga 2010.06.30. 08:53:14

Ha ez itt most forradalom, akkor hamarosan ellenforradalomra van szükség, mégpedig addig, amíg nem késő.
Mégiscsak van valahol néhány millió szavazó, aki lehet, hogy most már más gondolna. Meg kellene őket kérdezni.

dzsaszper 2010.06.30. 08:54:33

Valahogy nem tudom komolyan venni azt a képviselőt, aki megszavaz valamit, és előtte vagy közvetlen utána egyet nem értésének ad hangot.
"Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van"

S2000 2010.06.30. 08:55:22

Igen, reloaded.

Ennek esélyét érdemben szerintem egy tényező csökkenthetné, az ellenzéki pártok közötti érdemi együttműködés. Ennek meg az csökkenti az esélyét, hogy egy olyan kérdésben, mint a KE jelölés, sem tudtak megegyezni (SL-t jelölni), pedig ezen semmit nem veszíthetett volna egyik ellenzéki párt sem (hiszen SL így is alul maradt volna), csak nyerhettek volna (egy-két Fidesz átszavazást vagy tartózkodást, amire BA esetében esély sem volt).

wip 2010.06.30. 08:55:46

Ismételten egy koncentrációs tábort megjárt református papot tudok idézni: NEM szóltam semmit akkor, mikor elvitték a zsidókat, mert NEM vagyok zsidó.NEM szóltam semmit akkor sem, mikor elvitték a kommunistákat, mert NEM vagyok kommunista. Akkor SEM szóltam semmit, mikor elvitték a liberálisokat, mert NEM vagyok liberális. Mikor engem elvittek, már nem volt aki szóljon...Én szólok: Állítsátok meg Orbán Viktort MOST!Mert ha nem nagy baj lesz -NEKÜNK!

dzsaszper 2010.06.30. 09:02:20

@dzsaszper: valamiért elveszett a hozzászólásom fele.
Hiányzik egy utalás az index Kövérrel foglalkozó friss cikkére, valamint arra, hogy a kialakuló gulyásdemokráciáért az azt megszavazó képviselők a felelősek, mondjanak bármit is.
A választóikat képviselik, a párt csak eszköz.

dzsaszper 2010.06.30. 09:03:30

@S2000: a fő nyereség a Fidesz repesztése lett volna. A választók körében Sólyom alighanem népszerűbb volt, mint Schmitt.

Tatu Monk 2010.06.30. 09:19:08

Milyen kellemesen értelmes, artikulált kommentek vannak itten. Én bizony cenzúrát gyanítok!
Megjegyzem nem csak az eü-ről, de pl. a gazdaságról sem derült ki, hogy mi is lenne az a csodaszer, amivel a (túl) sokat emlegetett forradalmi változást beindítanák.

fromdtod 2010.06.30. 09:19:12

@Szimba: állj... mi van, ha a két jelölt egymásra adta le a voksát... matematikailag akkor is minden rendben, nem? és akkor még azt is el lehet mondani, hogy milyen korrektek... ha nem bebizonyítható, akkor higgyünk ebben...

fromdtod 2010.06.30. 09:23:33

@bigapples: ez a "zsákmányelv" nem lehet, hogy valami politológiai zsargon? oszt mi itt fikázzuk.... mert nekem sem tetszik... (ma mindenkiről jót gondolok)

panelburzsuj 2010.06.30. 09:29:23

@porfelhő:

Úgy gondoltam, hogy az általam dicsért fotó éppen azt sűríti képbe, amit te mondasz: OV szerető pillantásával államfőt tud teremteni.

Tévedtem. Dicsértem egy silány fotót, ami nagyon gyengén ábrázolja az eseményt, hiszen az államfőjelöltek életlenek, ráadásul Schmitt majdhogynem háttal áll a kamerának.

irónika 2010.06.30. 09:32:02

A lepel lehull, a köpönyeg fordul, a forradalmárok gyorsan halnak.
Legalábbis nekem nem maradt már más miben kapaszkodhatok.
A Fideszre szavaznék, OV-re soha.

Szimba 2010.06.30. 09:34:31

@fromdtod:

Tulajdonképpen érdektelen, csak belegondoltam, hogy esetleg Schmitt túltaktikázta a dolgot, és tényleg önmagára szavazott.
A Jobbikból nem hiszem, és az LMP is kizárt, valóban még az a variáció lehetséges, hogy Balogh rá szavazott!:))

Csak éppen a logika, meg a valóság nem mindig fedi egymást.

CSENDES 2010.06.30. 09:34:44

@Diocles: @bigapples: Én sem tudok szó nélkül elmenni a hozzászólásotok mellett, bár nem tisztem megvédeni a poszt íróját.
Miért lenne rendkívül rosszindulatú a cikk. Csupán tényközlés.
Zsákmányelv diadala= A győztes mindent visz.
A háború győztesének járó hadisarc. A kérdés, hogy jó e neki, ha mindent elvisz.
A parlamenti demokrácia lényege, hogy a kormányzó párt (a hatalom gyakorlója) feletti demokratikus kontrollt az ellenzék gyakorolná. Az ellenzék - ahogyan vadiúj KE-ünk megfogalmazta - az ellensúlya a kormányzó pártnak. Ezt a posztot nem kívánja átvenni. Ő egyensúly kíván lenni.
Lehet-e azonban egyensúlyt teremteni, ha a mérleg egyik serpenyőjében van minden (vagy majdnem minden). Ezt költői kérdés, mert a válasz egyértelmű. Minden pozíciót betöltenek kormánypárti emberek, az ellenzéknek még a minimális szerepét is megszüntetik. Ezt szolgálja egyébként a mérhetetlen számú önálló indítvány, melyet nem kell bizottság elé vinni. Normál esetben nem az önálló indítványok viszik a prímet. Ennyit a parlamenti demokráciáról. Ja, és Lázár frakcióvezető úr szavát nem feledve (ekkor lett ugyanis hányingerem), mikor a KE visszaküldi megfontolásra a törvényjavaslatot, mert bizonyos Uniós jogoknak nem felel meg, bár nem alkotmányellenes, Ő kinyilatkozza a szokásos fideszes farkasmosollyal, hogy majd meg fogják fontolni, most azonban előbb megszavazzák.
Ezt meghaladóan a helyi önkormányzati pozíciókat is el fogják foglalni, az előkészületeket már a törvénymódosítással elérték, s még jobban pozicionálták magukat. Miért is tűnik rosszindulatúnak ezután TG cikke????

panelburzsuj 2010.06.30. 09:34:57

@stargate: @bigapples:

Magyarán a helyi önkormányzat megválasztása ott tekinthető pártpolitikai eseménynek, ahol a helyi polgárok már kellően távol állnak saját helyi kormányzataiktól, és így megynílik a terep a közvetítőknek. (Pártok - média.)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.06.30. 09:41:10

@papi65: "Ez sajnos az emberek 40+20 év szoc. mentalitásával nem fog menni. '"

hagyjuk ezt polgártárs, lejárt lemez.

ha egyszer kezébe venne mondjuk egy Móricz-könyvet a polgártátrs, pardon, elég lenne egy rövidke novella, hogy ne legyen túl megerőltető szellemileg, máris rájönne, hogy a 40+20 év mentalitása miből táplálkozott: az azt megelőző EZER ÉVBŐL, bazmeg!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.06.30. 09:44:09

@bariga: "Mégiscsak van valahol néhány millió szavazó, aki lehet, hogy most már más gondolna. Meg kellene őket kérdezni. "

most még nem mondanának semmit. majd 4-5-8 év múlva már lesz kellően hangos morgás, de akkor már parlamentáris eszközökkel nem lehet majd tenni semmit, marad az utca megint. meg a villamosborogatás (biztos lázas szegény... :-|

én lassan negyven leszek, de az én életemben már Orbán és népi zenekara pofáját kell nézegetnem. istenkém, ezt dobta a gép...

S2000 2010.06.30. 09:47:37

@dzsaszper: Igen, én is erre céloztam. Más rövidtávú értelmes célt (az ő szemszögükből) nem tudok mondani a mostani ellenzéki pártok számára.

thad 2010.06.30. 09:53:27

Szerintem a Fidesz uazt csinálja, mint eddig az MSZP. Övék a hatalom, az ő akaratuk teljesül. Azt viszont nem értem, hogy a Fidesz miért nem használja ki saját médiahátterét, hogy jobban eladhassa az általa javasolt, megszavazott dolgokat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.30. 09:54:13

@andzsin: azt mondod, a baloldal azért bukott meg, mert nem voltak látványos ígéretek és látszatpolitizálás? Hihi.
Hallottál valamit egy hórihorgas baromról, bizonyos Gyurcsány "csakadumavan" Ferencről vagy most érkeztél a Marsról?

andzsin 2010.06.30. 10:00:07

@Hepci: azt mondom bezony. a baloldal 0 médiapoltikát folytatott. ők engedték, hogy mindenki beléjük törölje a talpát, azt senki nem vitatja, hogy csináltak hülyeségeket, de ők elsősorban magukkal csináltak hülyeséget. a választást ők vesztették el és nem a fidesz nyerte meg.

Malachi 2010.06.30. 10:02:31

Schmitt Pál, egy sportdiplomata. Volt. Mostantól csak egy szánalmas báb. Vajon örül neki?

Egyébként pedig lehet, hogy velem van a baj, de kezd nyugtalanítani ez a totális, egész pályás letámadás. Aggasztóan sok jel mutat arra, hogy egyetlen dolgot tartanak csak igazán szem előtt a Fideszben - azt, hogy a következő 10-20 évben ne kelljen ilyen holmi Országgyűlési választások miatt aggódniuk. Ha ez megvan, akkor pedig folyhat tovább az eddigi félművelt, hozzá nem értő, pillanatnyi érdekek által vezérelt politizálás. Csődbe nem megyünk, gondolom, de előre sem.

panelburzsuj 2010.06.30. 10:03:04

@wip:

Martin Niemöllernek hívták, és első világháborús tengeralattjáró-parancsnokból vált evangélikus lelkésszé, majd a Harmadik Birodalom bukásával püspökké is.

hu.wikipedia.org/wiki/Martin_Niem%C3%B6ller

de.wikipedia.org/wiki/Martin_Niem%C3%B6ller

j.sz. 2010.06.30. 10:04:39

Kedves blogolók!

Az, hogy valaki zsákmányelvről ír, még nem jelent pejoratív fogalomhasználatot. Politológiából én is pl ezt tanultam, nincs ezzel a kifejezéssel semmi gond. Egy győztes párt (pláne ekkora felhatalmazással, parlamenti többséggel) ebben az alkotmányos konstrukcióban mindent visz, ha tetszik ha nem. Nincs ebben semmi negatív tónus, ez csak a helyzet objektív leírása. Eszembe jutott, hogy a rezsim kifejezést is ilyen tök negatív értelemben szokás használni, érteni, holott az is egy objektív kategória. Ezeket úgy kell használni, hogy senki se érthessen bele negatív tartalmat. A cím már csalóka, ott már érzek némi teret a kekeckedésre. De ott is lehet úgy érvelni, hogy TG csak a Fidesz retorikáját használja. Hogy ez iróniától túlfűtött-e, arról a szerzőt érdemes megkérdezni (szerintem nem egyébként).
Engem egyébként nem érdekel, hogy kik ülnek az önkormányzati testületekben, kik a p.mesterek, az a fontos, hogy jól kormányozzanak. Lesz rá 4 évük, aztán a nép ítélkezik. Én még adnék időt a Fidesznek, de kritikus leszek, az is biztos.

További jó kommentelést!

jsz

Nhalasz 2010.06.30. 10:10:49

Remélem, hogy igaza lesz Török Gábornak! Az MSZP végre tűnjön el a süllyesztőben!

Ordnassac 2010.06.30. 10:14:00

@fromdtod: Balogh András nem országgyűlési képviselő, így nem volt szavazati joga. Igazából az lehet, hogy vagy Schmitt tényleg szavazott saját magára (szerintem semmi kínos nincs benne, bár tényleg nem elegáns) vagy Molnár Oszkár mégis szavazott Schmittre.

Kármentő 2010.06.30. 10:15:52

Mi az, hogy "zsákmányelv" ?
A Fidesz a választásokon nem győzött - nagyon győzött.
Gond ?!?

Ordnassac 2010.06.30. 10:16:12

@CSENDES: pontosítanom kell a hozzászólásod.

"Ezt szolgálja egyébként a mérhetetlen számú önálló indítvány, melyet nem kell bizottság elé vinni." <--- A szakmai egyeztetési folyamat marad ki, bizottság elé kell mindenképp kerül minden törvényjavaslat és határozati javaslat.

Ordnassac 2010.06.30. 10:19:16

@Ordnassac: -kell (a második mondatban).

@Szimba: lásd a fromdtod-nak írt válaszomat.

török gábor 2010.06.30. 10:21:35

@Diocles: uraim, a zsákmányelv ("zsákmányrendszer") egy létező politológiai kifejezés, leíró jelleggel. a zsákmány része számos pozíció, erről van szó, nem többről, másról. további irodalom: Enyedi Zsolt - Körösényi András: Pártok és pártrendszerek. Bp., Osiris, 2001. 18. oldal.

Idet 2010.06.30. 10:26:40

@Malachi: Az egészpályás letámadás nem egy védekezési forma?

S2000 2010.06.30. 10:31:28

@Ordnassac: Én is pont ezt akartam kérdezni, hogy BA egyáltalán OGy képviselő-e??

Még egy gondolat a forradalom reloaded témához: nem fér hozzá kétség, hogy a Fidesz fog fölényesen nyerni ősszel is, de remélem addigra elfelejtik ezt a forradalom retorikát. Korábban is írtam, hogy nem ilyen retorikára van szükség, hanem gyors, eredményes munkára. Nem tudom, figyelitek-e a CFH-HUF árfolyam alakulását. Ez elég sok családot érint, viszont tegnap nyilatkozta Rogán, hogy az "idén őszre lesz kész az a csomag, amely segít majd a bajba jutott devizahitelesek gondjain." Hozzátette: "egy-két héten belül nem lehet kidolgozni olyan intézkedéseket, amelyek segíteni tudnak a bajba jutott devizahiteleseken."

Szerintem ki lehet dolgozni, mint ahogy egy-két hét alatt ki tudtak dolgozni politika történeti és filozófiai elemzéseket a választások jelentőségéről.

Idet 2010.06.30. 10:32:07

@stargate: Még mindig iszonyú méretű szoci maffiák működnek vidéken. Lásd Veres János és "hatóköre", Kapolyi elvtársék, a zöld bárók, és még sorolhatnám. Ezek ellenében semmit sem tudnak tenni a helyiek, csak talán majd így.

j.sz. 2010.06.30. 10:34:44

@török gábor:

Pontosan, erről beszéltem én is :)

lobelt_ledfold 2010.06.30. 10:38:08

@Szimba: "Schmitt önmagára adta le a szavazatát?:)))
Jaj, de kínos.
Nyilván feltételezte, hogy lesz a Fideszben, aki nem rá szavaz.
Azt hiszem, én beásnám magam a földbe, egészen mélyre, úgy szégyellném magam. De ez egy politikustól felesleges lelkiismereti, erkölcsi macera lenne. Nem is várom tőle. "

A személyi szavazás alapja az, hogy el kell döntened kit tartasz a legalkalmasabbnak. Ha nem magát tartja és másra adja a szavazát akkor hogyan is vállalhatná el? Ez nem kínos, hanem teljesen normális, minden esetben, mikor a személyi szavazás esetében a válaszható egyed is választ.

kamarti 2010.06.30. 10:39:01

"Az eddigi elnökválasztások második legnagyobb támogatottságával" és ahogy látom, elsőfordulós győzelem is volt már

te jó ég, ezt hogy fogják feldolgozni a forradalmárok, akik mindenben elsők, meg legtöbbek, meg egyedülállóak...?

Malachi 2010.06.30. 10:40:05

@Idet: ugye jól érzem, hogy némi irónia van csempésződve a kérdésedbe bele? (huh)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.30. 10:40:24

@S2000: van egy bizonyos mennyiségű szabad szellemi kapacitás a Fideszben. Az önkormányzati választásokig a választás megnyerése köti le a kapacitásokat. Így kell értelmezni Rogán mondandóját, vélhetően. :)

S2000 2010.06.30. 10:46:45

@Hepci: Hát igen, azok a fránya prioritások... :)

Idet 2010.06.30. 10:48:22

@Malachi: Hogy Rejtővel válaszoljak: oda, bele, neki, rá. Nem gívánd dőrlenddő...
Egy kevés, igen. De tényleg, mi az pontosan? Megpróbáltam utánanézni, de a foci-szakzsargon majdnem olyan kacifántos, mint a jogászi.
Aszongya, hogy már a labdakihozatalnál mélyen az ellenfél térfelén támadni őket, vagy mi... biztos rosszul vettem le a labdát...

panelburzsuj 2010.06.30. 10:48:50

OFF

index.hu/belfold/2010/06/29/vilaghaborus_lovedekeket_talaltak_a_margit_hidnal/

"Második világháborús lövedékeket találtak a Margit hídnál. A hidat és a környező utcákat lezárták a forgalom elől a pesti hídfőnél folyó építkezésen talált lövedékek."

Valakik zárótűz alá vették a pesti Fehér Házat.

ON

Most van az újratöltés.

érdeklődő 2010.06.30. 10:51:46

Szerintem a fidesznek nem érdeke mindenhol nyerni. Minden városnak tartoznának akkor valamiféle kisebb-nagyobb konccal, viszont ha egy kettő ellenzéki irányítás alatt áll, akkor nem kell majd feltétlenül elszámolni, hogy melyik városuknak miért osztanak kevesebbet-többet, mindenki tudni fogja, hogy a bűnös bolsevik városok most kevesebbet kapnak. Ha minden város fideszes lenne az különböző feszültségeket keltene a pártban. Ettől persze lehet, hogy a nép úgy gondolkodik- minthogy a fidesznek 2/3-a lett a legjobb ha a fideszre szavazunk, hogy a városunknak több jusson. Ki az az elvakult bolsevik, aki egy közepesecske frakció pártjának jelöltjére adja a voksát tudván, hogy úgyis nagy valószínűséggel negligálva lesz a városa, ha szockó polgármestre lenne? Persze bizonyára vannak ilyenek, de ha én szockó lennék, most akkor sem szavaznék szockó jelöltre, pusztán praktikus megfontolások miatt.

Malachi 2010.06.30. 10:51:54

@Idet: egyébként belegondolva igazad van, nahát. hagyjuk is a sporthasonlatokat, akkor azt mondom, hogy ez a Fidesz roham. full frontal assault. mint egy háborúban.

érthetőbben: nem az a bajom, hogy minden pozícióba a saját emberüket helyezik, hát ez így megy kb. Gábor is erről ír, zsákmányelv, rendben.

az már inkább problémás, hogy a pozíciókba inkább párt, mint szakembereket helyeznek, továbbá az, hogy egyelőre az látszik az egészből, hogy a cél a kizárólagos hatalom biztosítása. biztosan volt szó itt erről korábban, mostanában nem olvastam kommenteket, de azért a média és ezen belül az internet ellenőrzés egyszerűen agyrém.

illetve mondom, itt van Schmitt Pál, mint Magyarország köztársasági elnöke...erre nincs védhető magyarázat. mindenki tudja, hogy találtak volna a saját táborukból több, alkalmasabb jelöltet is. egyértelműen kirakat poszttá silányították a pozíciót. tehát még leplezni sem akarják, hogy tesznek bárki más véleményére. ez így vacak, ez így nagyon puha diktatúra szagú. persze nem az. még.

Pistie 2010.06.30. 10:52:07

@lobelt_ledfold: Ugyanakkor mennyivel stílusosabb lett volna, egy tartózkodást benyomni..

sunázósün 2010.06.30. 10:53:06

Egyértelmű, hogy Schmitt magára szavazott, kötötte a pártfegyelem. Meg egyébként is, minden szavazat kellett, hátha van egy-két elhajló vakondok, akiken most nem lett lefuttatva a tesztprogram.
Ha elegáns akart volna lenni nem veszi fel a lapot, de ez a legkisebb probléma vele kapcsolatban.

Ordnassac 2010.06.30. 10:55:22

@Pistie: ő, ez nem gépi szavazás, hanem titkos, papíralapú. A szavazólapon Balogh és Schmitt neve szerepelt. Más nem. Tartózkodni nem lehetett, max. érvénytelenül szavazni.

@lobelt_ledfold: van egy olyan hallgatólagos illemszabály, hogy ilyen esetekben inkább nem szavaz az ember. Amit lehet, hogy Schmitt meg is tett (ha Molnár Oszkár mégis szavazott). Amennyien mégis szavazott saját magára, nem baj, csak nem feltétlenül elegáns.

CSENDES 2010.06.30. 10:58:44

@Ordnassac: Köszi, már hiányoltalak. Sem éjszaka, sem nappal??? Csak nem kialudtad magad egyszer????:-))))

Waldi! 2010.06.30. 11:01:31

Hat a Palinkas Forradalom kb. 1 hetet elt, mert forradalmak (az ellenforradalmakat leszamitva) nem szoktak kulfoldi penzugyi korok kivansagait teljesitve megszorito csomagokat bejelenteni.

Oszig meg eljuthat az 8 even keresztul hulyitett retegek agyaig, hogy Orban konkretan az o zsebukbol veszi ki a penzt, hogy a gazdagoknak tobb maradjon. Es feltehetoleg a csalodott balliberalis szavazok is elmennek szavazni, hogy legalabb helyi szinten maradjon ellensullya a hungaroputyinista (fel)diktaturanak.
Es addig talan az LMP is rajon arra, hogy nem lehet egyszerre narancsuralmi rendszerrol, meg a polgari demokracia vedelmerol, fekek es ellensulyokrol sirankozni, mikozben a gyakorlatban meg mindent megtesznek azert, hogy Orban Tarlost ultethesse a Budapestiek nyakaba.
Arrol mar nem is beszelve, hogy talan a Fidesz szavazok kozott is vannak olyan galambok, akik nem ilyen lovat akartak.

masni55 2010.06.30. 11:07:42

Talán lehet egy esély, fogalmam sincs milyen megoldással, ha megindul a belső bomlás.Előbb-utóbb így lesz, de nem tudni mikor.

érdeklődő 2010.06.30. 11:07:44

Ja még az érdekelne, esetleg a Török Gábor úr csinálna egy "meglepetés lesz-e a jobbik győzelme" (vagymi) -hez hasonló posztot, szóval aminek az lenne a lényege, hogy külföldön miféle embereket tesznek közt. elnöki pozitúrába. Már ahol ugye van ilyen, és nem mondjuk koronás bohócok parádéznak és irosgatnak meg dobálgatnak vissza törvényt mindenféle szakmai előélet nélkül. Egyébként ennek fényében nem értem mit kell felháborodni azon, hogy egy smitpálpaprikajancsi lesz a közt. eln. Csak azért, mert eddig ilyen olyan jogtudorokat meg gyűrűkurafordítókat raktak ilyen pozícióba hungarisztánban, most nem szabadna schmittet?
Nyócosztályt végzett nagyanyám elvégezte volna azokat a dolgokat amiket göncz-mádl-sólyom elvégzett az uccsó húsz évben, akkor mi a baj smittpalival?

Ordnassac 2010.06.30. 11:08:12

@CSENDES: határidős melóm volt. ;-)

CSENDES 2010.06.30. 11:08:34

@Ordnassac: "Tartózkodni nem lehetett, max. érvénytelenül szavazni."

Az LMP nem vette fel a szavazólapokat sem. 366-an szavaztak a 386-ból, eből 263 SP-re, míg 59 BA-ra. 47 képviselője van a Jobbiknak. 44 rontott szavazat volt.

Ordnassac 2010.06.30. 11:11:52

@Waldi!: és mi lenne, ha az MSZP támogatná az LMP jelöltjét, függetlenül attól, hogy ki lesz az? ;-)

Ordnassac 2010.06.30. 11:14:26

@CSENDES: igen. Ezért ment már a vita tegnap, hogy most 3 vagy 4 jobbikos nem vette-e fel a szavazólapot (vagy esetleg ott se voltak), attól függően, hogy Oszkár mit csinált.

CSENDES 2010.06.30. 11:16:10

@Ordnassac: Az LMP nem kér az MSZP támogatásból. Az Mszp szavazókra hajt.:-)) Azoknak a támogatása sokkal fontosabb egy főpolgármester választáson, mint az MSZP támogatása.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.06.30. 11:17:30

@lobelt_ledfold: Szerintem ez csak a pártfegyelem. Megmondták a frakciónak, hogy kire kell szavazni és nem bújhatott ki a szabályok alól. :-)

CSENDES 2010.06.30. 11:18:36

@Ordnassac: Miért? És Oszkár ott volt egyáltalán? Nem néztem a közvetítést.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.30. 11:20:36

Talán kár ennyit "elemezni" Schmitt személyét és akarnok kiválasztását. Semmivel se lesz rosszabb elnök, mint az ETALON Árpi bácsi, vagy éppen Mádl. Tényleg nem kell jogtudósnak lennie, lesz háttérstáb. Legfeljebb TG most kimarad, de ez se biztos, hogy rossz, még neki se. :
Az ÁSZ elnökének személye sokkal izgalmasabb kérdés és probléma.
Ez a Domokos még politikusi berkekben is kiemelkedő mutyistának és költségelszámoló-művésznek tűnik. Hál' Isten itt a közt. elnök megválasztása, így rá kevesebb figyelem irányul...

Ordnassac 2010.06.30. 11:21:01

@CSENDES: ez való igaz, de ha indul valaki MSZP-s jelöltként, akkor fognak is rá szavazni, növelve ezzel Tarlós győzelmi esélyeit (amik amúgy sem kicsik). Kíváncsi leszek, hogy a Jobbik és az LMP kit jelöl.

fvipera 2010.06.30. 11:21:32

@bigapples: diktatórikus párt s fidesz, az alapszabályát akár kun béla is írhatta volna. ennek egyenes következménye egy forradalom a fideszen belül. csak idő kérdése. minél később, annál hevesebb lesz.

CSENDES 2010.06.30. 11:26:12

@Ordnassac: Nyilván lesz aki még odaszavaz, de a közvélemény kutatási adataim nem erre mutatnak. A csalódott MSZP szavazók nem fognak a FIDESZ-re szavazni. S minél többet tud megnyilvánulni az LMP, s ha még jelöltje is olyan jó, amilyennek gondolják, meg lesz az eredménye. Jövő hét4en kiderül.

László56 2010.06.30. 11:32:28

@török gábor: Tisztelt Uram, az Ön érvelése tipikus mindazok számára kik csak a könyvekből tanulják a demokráciát. Hogy az elmélet és gyakorlat között mekkora a különbség azt semmi nem mutatja jobban mint egy itt posztoló.

@Szimba: Schmitt önmagára adta le a szavazatát?:)))
Jaj, de kínos.

Nyilván feltételezte, hogy lesz a Fideszben, aki nem rá szavaz.
Azt hiszem, én beásnám magam a földbe, egészen mélyre, úgy szégyellném magam. De ez egy politikustól felesleges lelkiismereti, erkölcsi macera lenne. Nem is várom töle.
------------------

Mint látható az elemző már is úgy van kezelve mintha tényeket állapított volna meg. Mint politikai elemzőnek tudni kell hogy a szavai milyen reakciókat váltanak ki. Ilyen példákat lehetne sorozatosan hozni. Egy elemzőnek különösen figyelni kellene arra hogy a szavai ne legyenek félreérthetők. Mert azt nem feltételezem Önről hogy a félreérthetőség kalkulálva van. De így keletkeznek a legendák.
Mély tisztelettel

Waldi! 2010.06.30. 11:34:05

@Ordnassac:

Senki se mondta, hogy az LMP mindentol fuggetlenul tamogassa az MSZP jeloltjet.
Uljenek le, allapodjanak meg. Hogy most az MSZP tamogatja LMP jeloltjet, vagy egy kozos jeloltjuk lesz, vagy egy fuggetlent tamogatnak az mar az o dolguk.
De az hiteltelen, hogy elviekben sirnak hogy itt a narancs diktatura es kozben gyakorlatban meg csak az MSZP-tol torteno elhatarolodassal vannak elfoglalva.

Ordnassac 2010.06.30. 11:39:05

@Waldi!: a budapesti MSZP-vel (azaz a Hagyó-árvákkal) leülni a mostani helyzetben politikai öngyilkosság az LMP számára. Főleg, ha az MSZP-nek olyan komolytalan jelöltjei vannak, mint pl. Kuncze Gábor és Vágó István.

Samuzia 2010.06.30. 11:43:42

@wip: Látom vágod a szóforgatást, mert olyan hogy református pap, nincs! református LELKÉSZ az van... Egyébként meg az elmúlt 8 év után csak jobb lehet...

Avatar 2010.06.30. 11:44:16

@ironic_man: "Jó persze van EU, meg nemzetközi kötelezettségvállalás"

Unió is volt 89 előtt, csak az akkor még a Szovjetunió volt. Nemzetközi felelősségvállalásunk pedig a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretén belül teljesítettük... ;)

@Szimba: "Legfeljebb nem a völgyhíd, homokfalalagút és más naccerű létesítmények viszik el a milliárdokat, hanem pl. az egyház."

Speciel a völgyhidat még az Orbán kormány idején fogadták el, csak ők a Vegyépszernek akarták lepasszolni a feladatot, nem a Hídépítőnek.
hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91r%C3%B6shegyi_v%C3%B6lgyh%C3%ADd#T.C3.B6rt.C3.A9nete
De felemlegethetjük a naccerű létesítmények között akár a Nemzeti színházat is, vagy a Deutsch féle stadion beléptetőkapukat...
Szóval az egyház nem az ilyen naccerű létesítmények helyett kapja majd a zsét, hanem viszik majd ezek is, meg az egyház is pluszba.

Azt viszont nem látom problémának, ha Schmitt magára szavazott. Ebben a kérdésben felesleges lenne az álszerénységet elvárni, hiszen ha nem tartaná magát alkalmasnak, akkor eleve nem vállalta volna a lehetőséget sem. Ha ő úgy gondolja magáról, hogy jobb jelölt, mint Balogh, akkor képviselőként az volt a feladata, hogy magára szavazzon.

Szimba 2010.06.30. 11:45:04

@László56:

A leadott szavazatok alapján ki lehetett számolni, hogy melyik jelöltre ki szavazott.
Viszont valóban nem ismerem a parlamenti szavazások lehetőségeit, szabályait. Más esetekben a jelöltek vagy nem szavaznak, vagy éppen másra is adhatják a szavazatukat (főként, ha nem szeretnék elfogadni a felajánlott pozíciót.

CSENDES 2010.06.30. 11:45:50

@Ordnassac: Elflejtetted odaírni, hogy olyan független jelöltjei vannak mint....

Samuzia 2010.06.30. 11:46:00

@Hepci: Domokos most tűnik vagy az? Egyértelműen írj és bizonyíts!

Samuzia 2010.06.30. 11:47:21

@Ordnassac: Az az LMP pusztulása...

Szimba 2010.06.30. 11:48:55

@Ordnassac:

Ha indul MSZP-s, LMP-s jelölt, akkor az miért növeli Tarlós esélyeit? Nem lehetséges, hogy a Fidesz szavazók pl. szavaznak Pokornira is, és esetleg Rogánra is?

S2000 2010.06.30. 11:53:06

Londoni elemzői vélemény SP megválasztásáról: www.portfolio.hu/en/cikkek.tdp?k=2&i=20421

Nagyjából ugyanez magyarul:
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=1&k=3&i=135291

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.30. 11:53:48

@Samuzia: a tények a bíróságon se mindig egyértelműek, ugyebár. :)
Tehát nekem Domokos úr meglehetősen költséghatékony, a kikezdhetetlenség ritka politikusi erényének látszatára keveset adó lénynek TŰNIK.
Viselt dolgairól meg találhatsz egy részletes összeállítást a Magyar Narancsban. Kérdés, az neked forrásnak számít-e? Én olvasom, hasonlóan a Magyar Nemzethez.

bariga 2010.06.30. 11:54:04

Most hogy olvasgatni lehet a vagyonnyilatkozatokat, kérdezném, hogy hát most akkor megint milliárdos, bankár kormányuk van??
Mit fog szólni a szegény nép, akit az MNB elnök fizetésével hergelnek. Az új Fideszes minisztek mitől lettek ilyen gazdagok és mikor? Hát hol a plebejus szemlélet, meg a szolidaritás, meg a többi populista szövegelés a megsegítésről és a megvédésről. Talán jótékonykodni fognak a gazdagok?

Szimba 2010.06.30. 11:54:24

@Samuzia:

Így van. Az LMP jól bezárta magát a lehet más... falai közé. Így az MSZP-vel öngyilkosság bármit közösen csinálni.

A Jobbikkal szintén, mert velük már csak a liberális nézeteik miatt sem közösködhetnek, valamint a Fidesz úgyis amortizálni akarja a Jobbikot. Nem akarnak velük lemorzsolódni.

Így teljesen egyedül kell politizálniuk, és szembemenni ill. tanácskozni, ajánlásokat megfogalmazni a Fidesznek. Ha csak bírálnak, kritizálnak, akkor is készen vannak, mert hol van a más politika?

Itt most a legnehezebb helyzetben az LMP van. Ők lehetnének 4 év múlva a nagy esélyesek, vagy legalább koalíciós partnerek.

Avatar 2010.06.30. 11:56:11

@S2000: "egy-két héten belül nem lehet kidolgozni olyan intézkedéseket, amelyek segíteni tudnak a bajba jutott devizahiteleseken."

Basszus 2008 ősze óta közismert a probléma. Milyen egy-két hétről beszél? Nem úgy volt, hogy kész megoldásaik vannak, csak azért nem hozzák nyilvánosságra, nehogy a szocik ellopják az ötleteiket (és segítsenek a bajba jutott embereknek, javítsanak az ország helyzetén - nehogymá!)?

Samuzia 2010.06.30. 11:57:05

@Hepci: A tűnik, még mindig nem érv.

Pedró_27 2010.06.30. 11:58:29

@Malachi: "illetve mondom, itt van Schmitt Pál, mint Magyarország köztársasági elnöke...erre nincs védhető magyarázat. mindenki tudja, hogy találtak volna a saját táborukból több, alkalmasabb jelöltet is."

Egyébként arra senki sem gondol, hogy Orbán Viktor esetleg már hét éve megállapodott erről a Schmitt Pállal?

Ebben az esetben nem az a kérdés, hogy mit mennyire árt a Fidesznek Schmitt Pál a jövőben, hanem hogy az elmúlt években hozzájárult-e a mostani kétharmados győzelemhez.

Samuzia 2010.06.30. 11:59:26

@Avatar: Igen, de arra senki nem gondolt, hogy 2010 őszére több megyét kell újjáépítenie...

Samuzia 2010.06.30. 12:00:56

@Szimba: Sose lesznek esélyesek (remélem is), ez a csapat még mindig nem tett le semmit az asztalra.

Szimba 2010.06.30. 12:01:17

@Avatar:

A bankok nem kisvállalkozások, nem hiszem, hogy nagyon könnyű velük megegyezni. A hitelezők terheit meg nem tudja a jelen helyzetben átvállalni a kormány.

Itt nem a pénz költését, hanem a lehető legmegfelelőbb és ugyanakkor a legszegényebb rétegeket kevésbé érintő megszorítások sorát kellene kidolgozniuk.

Lesz itt még adó, meg a nyugdíjak befagyasztása!:(((

Várúr 2010.06.30. 12:02:13

@ironic_man:
Hm... ebben az ámokfutásban a szavazók kétharmada vett részt. Kíváncsi vagyok, hányan fognak ámokfutni az önkormányzati választásokon. A te menekülésed akkor csúcsot fog dönteni. Holott a kutya se kerget.

Szimba 2010.06.30. 12:02:56

@Samuzia:

De nem is csórt el még semmit arról az asztalról!:))

Samuzia 2010.06.30. 12:05:15

@Szimba: Na ez már kérdéses Szakasits dédunokájáról állítani, akiknek Mszps prominens a nagybácsikája, és a szcientológus egyházat képviselte...

Szimba 2010.06.30. 12:06:03

@Várúr:

Majdnem biztos, hogy a Fidesz jelöltje fog győzni.
Az MSZP bárkit jelöl is polgármesternek, arra nagyon kevesen fognak szavazni. A Jobbik jelöltje sem arathat óriási sikert. (Kb. az a 16% szavaz rá.).

Az LMP, ha jelöl, akkor kb. ugyancsak a saját szavazói egy részére számíthat. Sőt, valamivel kevesebbre.

Szimba 2010.06.30. 12:08:26

@Samuzia:

Szivem, nekem meg a Kisgazdákra szavaztak a szüleim, az egyik nagybátyám buddhista, a dédnagyapám szabadkőműves volt, és lám, én meg az LMP-re szavaztam:)))

Vess meg!

Szimba 2010.06.30. 12:15:43

Viszont nem látom a hirdetések között a "férfi folyékony szappan" reklámot. Pedig teljesen elszabadult a fantáziám, milyen lehet egy férfi - nem férfias illatú, férfiaknak ajánlott stb. - szappannal mosakodni??? És vajon teherbe lehet tőle esni?:)))))

Ordnassac 2010.06.30. 12:16:04

@Samuzia: Egy összevetés a vagyonnyilatkozat és az OGY honlapján jelzett lakhatási támogatási összeggel:

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_vagyonpub.vagyon_kiir?P_FNEV=/vagyon/2010/d003_j0100514k.pdf&p_cont=application/pdf (ingatlanok Békéscsabán, Újkígyóson és főleg: kettő Budapesten)

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=d003&p_ckl=39 <--- lakhatási támogatás: 115 950 forint

www.parlament.hu/pairhelp/kepv_hu.htm#_Toc214336489 <--- "A képviselő javadalmazása" c. szakasz az ajánlott olvasmány

A kérdés már csak az, hogy a "lakóhely" itt jogilag mit akar jelenteni.

Várúr 2010.06.30. 12:16:58

@Szimba:
Tarlós Pista bá' az őt nagyon nem kedvelők számára is szakember. Demszkyről ez a legkevésbé sem (volt) állítható. Horváth Csabikáról sem. Nagy a tanácstalanság a túloldalon. Hasonló a helyzet megyei szinten is. Ballibbereknél egyelőre helyezkedést sem látok. Ennek ellenére itt-ott a kurucos hangulat még okozhat meglepetést.

Ordnassac 2010.06.30. 12:17:10

@Samuzia: Orbán Viktort is képviselte Schiffer egyszer.

Ordnassac 2010.06.30. 12:20:44

@Szimba: már miért indulna Rogán és Pokorni? Egy párt csak egy jelöltet állíthat. Függetlennek vagy más párt jelöltjeiként meg miért indulnának?

dr. mesterséges színezék 2010.06.30. 12:22:00

@parancsmegtagado: "Szerintem most a hangulat olyan kicsit, hogy akárki is szót emel a Fidesz ellen azt kötekedőnek tekintik"

Nem igazán. Mára jutottunk el odáig, hogy a Fidesznek saját oldaláról is beszólnak (köszönhető ez a 10 évvel ezelőtti hozzáállásuknak és az elmúlt 1-2 hónap villanásainak), igaz, pártemberek a legritkább esetben.
Más kérdés, hogy - és abban azért biztos vagyok hogy ez így lesz - még néhány korrupciós hír az MSZP háza tájáról, lehetőleg önkormányzati szintről kora ősszel meggyőzi a kétkedőket arról, hogy kiskirályokat elűzni se rosszabb program, mint Gyurcsányt elhajtani volt.

Várúr 2010.06.30. 12:25:06

@Ordnassac:
Nem mellesleg Furcsányt Schiffer jelentette fel tavaly, nem Orbán. Ezek után több mint sajátos, hogy az mszp épp neki udvarol.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.30. 12:27:24

@Samuzia: ha esetleg te vagy Domokos László vagy téged is költségtérítenek, nem fáradnék tovább a meggyőzéseddel. :)

sárkányfő 2010.06.30. 12:41:39

„Három héttel ezelőtt mondta Orbán Viktor, hogy úgy készüljek, én leszek a Fidesz elnökjelöltje" - nyilatkozott kiválasztása körülményeiről Schmitt Pál

www.fn.hu/belfold/20100630/schmitt_pal_harom_hete_tudja/

Ez két dolog miatt is jópofa:
- Még csak meg se kérdezte tőle Orbán, hogy mit szól hozzá. Egyszerűen a főnöke közölte vele a tényt, és kész, aranyos :)

- Másik, hogy ezek szerint legkésőbb jún. 9.-én már megvolt Orbán döntése (szerintem már sokkal korábban, mindegy).
Ehhez képest 15.-én, Kedden még "jelöltekkel", meg majdani közös "párt elnökségi döntéssel" kábították a közvéleményt (na nem mintha bárki is hitt volna nekik):

"Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a párt keddi elnökségi ülésén hozott döntéseket ismertetve újságírók előtt elmondta: egyelőre hatnál is több személy jöhet szóba államfőjelöltnek, a párt elnöksége a végleges döntést június 25-én terjeszti a frakció elé."

www.hirszerzo.hu/cikk.hatnal_is_tobb_koztarsasagi_elnok-jeloltje_van_a_fidesznek.154942.html

Szimba 2010.06.30. 12:43:57

@Ordnassac:
Pardon, már túlvagyunk a jelölt állításon? Lemaradtam:(((
És csak egy jelölt lehet?

Legalább karddal fognak vívni, és levágják egymás fejét? Tarlós, amint áll és villámlás közben áthatja az erő!?:))))

Tarlós milyen szakember??? Mihez ért?

Ordnassac 2010.06.30. 12:46:22

@ó jaj: Schmitt is törvénykezést mond... az a bíróságok feladata. Az törvényhozás. Meg is teheti első nyelvápolási munkáját.

Viszont kíváncsi vagyok, hogy tényleg vissza fog-e küldeni dolgokat az Országgyűlésnek vagy elküldi-e az AB-nak. Remélem, hogy tényleg felülemelkedik.

porfelhő 2010.06.30. 12:47:47

@panelburzsuj: Köszönöm. éppen az a mosoly ....... mindennél többet mond, senki sem számit, csak ők.

Ordnassac 2010.06.30. 12:49:16

@Szimba: Tarlós mélyépítő üzemmérnök és gazdasági szakmérnöki diplomával rendelkezik és dolgozott is különböző építési cégeknél. Szóval nem egy Domokos.

Szimba 2010.06.30. 12:51:46

@Ordnassac:

Mit vársz egy sportdiplomatától? :)
Vissza fogja küldeni, csak előbb engedélyt kér rá OV-től.

Szimba 2010.06.30. 12:54:47

@Ordnassac:

Gondolod, hogy alkalmas lenne Budapest főpolgármesterének posztjára, Most ne hasonlítsuk Demszkyhez!
A Metró ügyeket nyilván tudná intézni, döntésképes lenne.

Ez már jól hangzik.

Legfeljebb 4 évig nem lesz hejehuja, meg marihuánázás a Gödörben.

sárkányfő 2010.06.30. 12:56:14

@Ordnassac:
Látod ezen még én is átsiklottam :) Igaz, én rendszeresen rombolom a nyelvet, hisz használom az internetet...

Szerintem még sok vidám percet fog okozni nekünk ez a fiú.

CSENDES 2010.06.30. 13:08:05

@Ordnassac: törvényalkotás? tudod a törvényalkotói szándék...:-)))

nyünyüge 2010.06.30. 13:08:12

@Ordnassac:
Domokos: a vagyonnyilatkozatot olvasva úgy látom, hogy az alkalmassági tesztjén grafológus SEM vett részt.

@szimba: hát Demszkynél bizonyára jobban ért Tarlós a metróépítéshez, de azért inkább ne akarjon ő se beleszólni.

Ordnassac 2010.06.30. 13:08:59

@Szimba: meg azért volt 16 évig polgármester is Óbudán. Nem is az ilyen típusú alkalmassága a kérdés. Városüzemeltetési tapasztalata van.

Ami inkább problémás, az a stílus, illetve a Budapesthez képest konzervatív ideológiai hozzáállása. Négy éve is arról cikkeztek, hogy amíg Tarlós nem ideologizál, addig megszorongathatja Demszkyt (akár meg is verheti). Nem sokon múlt.

Ami jobban aggaszt ennél, az az, hogy pl. a hírek szerint György István mellett Pesti Imre lenne Tarlós egyik helyettese, akit sok budapesti fideszes ismerősöm nagy ékverőnek tart (hogy ne mondjak egy keverővel végződő kifejezést). Tényleg nem egy túl szimpatikus alkat.

sunázósün 2010.06.30. 13:10:17

@Ordnassac: "Viszont kíváncsi vagyok, hogy tényleg vissza fog-e küldeni dolgokat az Országgyűlésnek vagy elküldi-e az AB-nak."

Ahogy a vastagbőrön írták: "Viktor egy szál füstölt kolbásszal fogja elverni a seggét, ha megteszi, ebben biztos vagyok."

vastagbor.blog.hu/2010/06/28/moka_kacagas_bullshit

ssi 2010.06.30. 13:19:15

2/3 mögött mi is van? 8 évnyi hiányérzet demokráciából és gazdasági eredményekből. Megkapjuk-e a 2/3-tól?

20év mögött mi is van? demokratikus vívmányok és döcögősen alakuló gazdasági pálya. Mik azok, amik már megvannak és félteni kell? Mik azok, melyeket jó lenne reálisan elérni?

ellenzéki pártoktól várom a demokrácia tisztességes képviselését, a civilektől következetes demokráciavédelmet, a szakértőktől pedig a gazdasági mutatók bemutatását és elemzését

teljes pályás letámadások eszközök, mindig torzítanak, reálisan kell nézni:
- a kormányé a személycserékben, törvényekben, ellenzékkezelésben stb. előre védekezik, bebiztosít és valamit leplezhetnek is
- a választók, pártok baloldal-szocik-ellenessége a kormány hibáinak leplezésére alkalmas (nem hivatkozhatunk mindig a múltra), az érintetteknek nehéz védekezni (nincs kollektív bűnösség)

Ordnassac 2010.06.30. 13:21:39

@sunázósün: vajon az eBay-en vagy a Vaterán azért a füstölt kolbászért mennyit adnának? :-P

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2010.06.30. 13:32:00

köszönöm, Fidesz, 30 évvel fiatalabbnak érzem magam -- visszatértünk a 70-es évekbe. vagy még korábbra. egy párt, egy ország, egy vezér.

amúgy a diktatúra-feeling, permanens forradalom, pártfegyelem alapú szavazógép, elvtársi klientúra, idióta barom komintern szlogenek mellett nem tartom épeszűnek, aki egy várhatóan tovább radikalizálódó társadalomban (NEM ért véget a gazdasági válság!) BONTANI akarja a demokratikus védőhálót.

bele se merek gondolni mi következik, ha az önkormányzati választásokon tarol a Fidesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.30. 13:32:26

@Szimba: Demszky mihez is értett az arcoskodáson meg a cinizmuson kívül? Mostanában már kifejezetten úgy tűnik, nem is volt funkcióban, hiszen az összes lecsücsültetett spanjának minden egyes tevékenységétől elhatárolja magát. Ő nem tudott a világon semmiről, max. ment az ollóval ezt-azt felavatni, ha valaki szólt neki.

SzaGyu 2010.06.30. 13:39:52

A FIDESZ-nek olyan államfőre van szüksége aki majd mindenre csak rábólint. Ez nyilvánvaló. Csak az nem biztos, hogy jó ez az országnak. A másik előző rendszerben láttunk már "bólogató Jánosokat"
A FIDESZ és sok szavazó is azt hiszi, hogy most majd akkor minden meg lehet tenni, és olyan alkotmány és törvények lesznek, amilyent akarnak.
No ez így nem egészen igaz. Előbb, vagy utóbb de megsokallhatja a nép (és a nép nem a FIDESZ és szavazói) és akkor bajok lesznek. Amíg nem csinálnak (és most nem csinálnak) semmit, addig nyugi van.
A nagy lendület után úgy látszik magukra hagyták az embereket és még csak a süket dumát sem képesek megetetni az emberekkel. Amint látjuk (1-2 hónap) mi van a szekrényben azonnal ez meg az lesz. No de már látják a gazdaság állapotát és a csontvázak sem potyogtak.
Akkor miért nem tesznek valamit a devizahitelesek meg a több más ígéretüknek megfelelően?
Ja, hogy várják a nyári szünetet? Vagy jobbnak látják ha meg sem szólalnak? Mert amikor egyes politikusok megszólaltak, abban a pillanatban süllyedt a forint. Ettől félnek?
Vagy megvárják míg a rendőrség megerősödik és a börtönöket megnyitják? NO EZ IS EGY SZEMPONT.

Waldi! 2010.06.30. 13:59:00

@Ordnassac:

Hat nyilvan nem a komoly jelolteket fogjak elpuffogtatni elore :D
Az MSZP legalabb megtisztul a Hagyo felektol, ennyi erovel inkabb a Fidesszel politikai ongyilkossag targyalni, mert ott az ilyen alakok haboritatlanul tevekenykednek, ha eppen nem Apeh, Szamvevoszeki elnokok meg hasonlo mokas pozicioba nevezik ki oket. Majd ha az ugyeszseg nem all meg a Fideszes szalnal (Gripen, Vitezy-BKV, tulmunka halozat vezetoi, stb), akkor komolyan veheto lesz, hogy nem kizarolag part celokat szolgal a jelenlegi ellenzek korrupcios ugyeinek kiteregetese.

Gondolom a Lehet Mas a Politika arra is vonatkozik, hogy a aktualis nepszerutlen lepes, a korrupicos botranyba kevert/keveredett parttal valo egyuttmukodes, meg mindig a kisebb rossz, mint hogy az ellenallas utolso bastyajat is hagyjak elesni a meglehetosen tulfejlett diktatorikus hajlammal rendelkezo Orbannal szemben.

Ordnassac 2010.06.30. 14:04:48

@Waldi!: Horváth Csaba a legnagyobb Hagyó-árva, ő lett a budapesti MSZP új elnöke. Dehogy fog megtisztulni az MSZP tőlük.

Amennyiben meg komolyabb emberekkel akarnak előrukkolni a szocik, akkor nem szórakoznak nyílt levéllel és a Kuncz-Vágó-Bárándy trióval...

maszek1 2010.06.30. 14:08:55

@wip: Ki az a nekünk? Ha egyik csoportba sem tartozól?????

parttalan 2010.06.30. 14:10:23

8 év múlva Orbán kiontott belekkel fejjel lefelé fellógatva fog himbálózni a Kossuth téren.

Szimba 2010.06.30. 14:28:51

@maszek1:
A református lelkészeknek.:)

Malachi 2010.06.30. 14:29:55

@ó jaj: ámátőrök

@manyike: "ellenzéki pártoktól várom a demokrácia tisztességes képviselését" - én azért a kormánypárttól is

@parttalan: hülye

Szimba 2010.06.30. 14:30:22

@parttalan:

Ezek a szép rákosi időket idéző képek honnan jönnek nálad?
ÁVO vagy ÁVO börtön?

Szimba 2010.06.30. 14:32:54

@Hepci:

Lesz. Amikor Gyurcsánynak megjön a menzesze.

mréveiller 2010.06.30. 14:38:29

szerintem az LMP beelőzi a fővárosban az MSZPt. onnan meg már nem lesz visszaút. hálistennek

tron. 2010.06.30. 14:38:52

sztem rohadtul mindegy máár csak egyértelmü tiszta vezetés legyen és az mszp takarodjon...mindenhonnan...nem felejtjük el mit műveltek 8 évig és a fiatalokat kiűzték az országból.
most úgy igazságos,hogy a fidesz bizonyítson és ehhez kompromisszum mentes tiszta helyzetet kapjon a végrehajtáshoz és ne kelljen mindenféle egyéni vagy más pártokkal megalkuvó döntést hozni.Ezt tudjuk hova vezetett,ezért kellet hazudni éjjel meg nappal....nem vagyok egyik párt híve sem.

Ordnassac 2010.06.30. 14:50:47

@tron.: az egyéni így is meglesz, csak párton belül. Elég sokan be fogják nyújtani a számlát. Ez meg korábban is megvolt. Sőt, most lehet, hogy még jobban meglesz...

Waldi! 2010.06.30. 15:11:29

@Ordnassac:

Hat egyelore ugy tunik, hogy aki lop az MSZP-ben arra raszal az ugyeszseg.
Es hat azert annyira droid nem lehet senki, hogy elhigyje, hogy ha Fidesznek meg a tavaszi szel fujja ossze a milliardokat, oket megsem bantja az ugyeszseg.

maszek1 2010.06.30. 15:12:28

Nincs kegyelem elvtársak!! :))
Az előző kormányrakerüléskor 1998-ban, Viktor elkövette azt a hibát, hogy a magasrangú vezetőkön kvűl, szinte senkit sem válltott le.
Ennek az lett az eredménye hogy alattuk lévő összes vezető az Mszp embere maradt. Ergo- folyamatos volt az akna munka az állami szférában. Ebből tanultak mostanra!!!
Nincs kegyelem elvtársak!!!
Drasztikus, már-már kegyetlennek tünő lépések kellenek. Ez szolgálja a többséget, még ha egyenlőre a többség nem is látja ennek értelmét, sőt, ellenszenvet vállt ki belőlük. Pedig az ö érdekeit képviseli!!!
(Az amputácio is kegyetlen gyógymódnak tűnik a beteg számára, de ha jobban belegondol, az életét mentik meg vele.)
Nincs kegyelem elvtársak!!!

hiperlipid 2010.06.30. 15:40:49

@TG: "Könnyen előfordulhat, hogy nem csupán a fővárost foglalja el történetében először a Fidesz, de nem marad egyetlen olyan megyei jogú város sem, amely ellenzéki irányítás alatt áll."
Gyakorlatilag ma sem állnak ellenzéki irányítás alatt. Forráshiányosan nehézkes üzemeltetni az önkormányzatokat. Botka e heti hisztije a szúnyogirtás körül csak arra volt jó, hogy a Fidesz üzenjen a választóknak: megváltoztak az idők és az erőviszonyok: ellenzéki polgármestert nem érdemes hivatalba juttatni. Én magam sem szavaznék a lakóhelyem jóléte ellen, nem is várom el a választópolgár társaimtól. Jobb is, ha minden "zsákmányt" elvisz a Fidesz, legalább ezen a téren nem fordulnak szembe az ország lakói, nem lesznek fideszes és emeszpés önkormányzatok.

Ordnassac 2010.06.30. 15:46:51

@hiperlipid: ennek viszont lesz egy negatív oldala is. Mely önkormányzatokat "elégítsen ki" az állam, amikor igen sok településvezető nyújtja be a számlát. Aztán a morgó önkormányzati vezetők - szélsőséges esetben - robbantanak. (Nem beszélve arról, ha lesz önkormányzati reform.)

Az is érdekes, hogy a Fidesz-frakció az OGY-ban valszeg átalakul egyfajta "önkormányzati vezetők testületévé", mert többsége vagy polgármester, alpolgármester, megyei közgyűlési elnök/alelnök lesz. A fővárosi kerületek pm-jelöltjeiből pl. 17 bent ül az OGY-ban.

combo 2010.06.30. 15:52:20

@Ordnassac: "ennek viszont lesz egy negatív oldala is. Mely önkormányzatokat "elégítsen ki" az állam, amikor igen sok településvezető nyújtja be a számlát."

Szerintem ez történetesen pozitív oldal. Azokat az önkormányzatokat "elégítse ki" az állam, ahol jogos az igény. Tehát repteret, hidat stb. ne az alapján építsünk, hogy milyen színű a polgármester.

Áverés! 2010.06.30. 15:53:18

Én azon csodálkozok, hogy mások csodálkoznak az egész pályás letámadáson.A 8 év alatt bizonyitották, hogy ez a céljuk.Ha figyeltük az önkormányzatokban a választott FIDESZ képviselők munkáját abban minden volt csak egyetértés nem. Tudatosan készültek minden szinten a másképp gondolkodókat kizárni a döntésekből - ahol lehetőségük volt-.
A baj akkor lesz nagy, ha minden szinten, - országos és önkormányzat - nagymértékben fog a kontraszelekció érvényesülni.

Az MSzP sirásója nyilvánvalóan ez a sok hirtelen feltárt korrupciós ügy.De vajon mindegyik el jut-e a birósági végzésig.
Miféle személyiség ez a Hagyó Miklós? Nem volt -e valamiféle személyes érdeke a gazemberséghez.Ezt igazán észre kellett
volna venni az MszP-nek.A több száz kilóméteres zarándok utak csak megtévesztésként lettek leróva a testvérével egyetemben. Kamu volt az egész?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.30. 15:59:26

@Waldi!: még számosan szabadlábon vannak az MSZP-ben azok közül, akik loptak. Légy erős, ha én lennék a főügyész, sokkal többen ülnének, pedig még fideszista se vagyok.
Aztán annyira droid se lehet valaki, hogy azt gondolja, fideszék nagyságrendileg összehasonlítható mennyiséget loptak pár hét alatt, mint az emeszpések 8 év alatt. Ennyire azért ne becsüld túl őket a "szakértelem" szempontjából.

Ordnassac 2010.06.30. 16:06:41

@combo: vagy ahol hangos a polgármester, esetleg nagyobb politikai befolyása van, jobbak a kapcsolatai OV-val. A helyezkedés így is fog menni.

SzőkeSzikla 2010.06.30. 16:17:55

De Istenem!
Mé'van az h'itt csak a sok fideszellenes löki az igét?
Aggyunk má' egy kis időt az Uraknak,legalább,míg a koncepció kirajzolódik!!!
Nem kell ahhoz jogtudósi végzettség,h' meglássuk mi a dörgés odahaza a vacsoraasztalon, van minden,vagy kéne még valami...
Az ilyen Soros-féle manipulációk meg csak rövid távon mozgatnak!
Feltételezzünk jót is már,ne csak az avétot.
Tisztelettel

fillérbaszó vadász 2010.06.30. 16:25:32

@Waldi!: "Hat egyelore ugy tunik, hogy aki lop az MSZP-ben arra raszal az ugyeszseg."

Hiszel a mesékben?
Talán inkább azért "száll rájuk az ügyészség" mert lopnak reggel, éjjel meg este. A nagy számok törvénye alapján meg a kapzsibbak megcsúsztak. Avval ne is álltasd magad hogy az MSZP-sek nem lopnak mert rájuk van szállva az ügyészség. Vicc az egész.

Ordnassac 2010.06.30. 16:35:49

@SzőkeSzikla: visszakérdezek: ha az MSZP jelölte volna saját kétharmada esetén egyik képviselőjét ÁSZ-elnöknek és valamelyik korábbi pártvezetőjét köztársasági elnöknek, akkor is így beszélnél?

Ordnassac 2010.06.30. 16:39:01

@SzőkeSzikla: halkan jelzem: 2006-ban a Fideszre szavaztam.

Ordnassac 2010.06.30. 16:53:09

index.hu/belfold/2010/06/30/szily_katalin_kicsit_onallosul_az_mszp-tol/

Nocsak, nocsak. Ezt vajon az MSZP-ben hogy fogják venni? (Az Index meg megint nem tud írni, a címben elírta Szili nevét...)

kamarti 2010.06.30. 17:29:11

@ó jaj: máris megvan az első SP-bornírtság? még egy napja sincs, hogy megválasztották... lesz még baj az öreg locsifecsivel...

"és aki úgy érzi, hogy történelmileg ezer éve ez a terület nekik testálódott" - nyilatkozta a megválasztott államfő.

Hozzátette: amikor területről beszél, nem határrevízióban gondolkodik, hanem a lelki azonosságról beszél, ami összetarthat egy nemzetet."

ja, lelkileg testálódott területi összetartozás, meg genetikailag föltárt nyelvrokonság... jaj, és hogy el ne feledjem, az erodálódott nyelv idegenszavatlanítása és egyáb nyelvápolás...

csúcs.

kamarti 2010.06.30. 17:37:54

@tron.: ez a "fiatalokat kiűzték az országból" cucc azért kicsit árnyaltabb. onnan, ahonnan péel én nézem, mi anno ha akartuk volna se mehettünk volna, csak úgy, ha bevállaljuk, h esetleg sose jövünk vissza és aki marad a családból, azt meg vegzálni fogják. ne kelljen már sajnálnom "szegény fiatalokat", mert mehetnek tanulni, dolgozni, pénzt keresni (más kérdés, hogy örömtelibb lenne, ha a jó szakmunkás itthon is megkereshetné a pénzét, de az sem biztos, hogy aki néhány évig kint dolgozik és hazajön, nem hoz haza másoknak is hasznos dolgokat, munkatapasztalatot stb.)

és azért ezzel a "legyen tiszta helyzet, ne kelljen senkivel egyezkedni" dologgal is óvatosabb lennék - demokráciában ilyen helyzet nincs, még kétharmadnál se. (arról nem beszélve, hogy állítólag az mszp "felvilágosult abszolutizmusa" volt a baj, ez viszont egy népnemzeti egységfront, ami az emberek javaslataira, érdekeire stb. épít. mintha itt is látszódna egy halvány ellentmondás a nem egyezkedünk úthengerrel)

kamarti 2010.06.30. 18:08:21

index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/30/nem_dontott_a_kormany_a_bankadorol/

"A kormány döntött arról is, hogy év végéig biztosítja a gázárkompenzációt - közölte Nagy Anna kormányszóvivő. Erre 11 milliárd forintos keretet biztosít a kabinet."

hát igen, fontos az az önkormányzati választás.
gondolom, ez az a 11 milliárd, amit a nemzeti erőforrás minisztériumnak kell zárolnia, gondolom, azért nekik a legtöbbet, hisz a leggazdagabb minisztériumokat - pl. oktatás, egészségügy, szociális és családügy - egyesítik.
és gondolom, a 120 milliárdos megtakarítási csomaghoz elengedhetetlen volt az NKA, mint kormányzatfüggetlen alap 2 milliárdja is, amit szintén zároltak (ez úgy a tervezett, és nem a beérkezett éves bevétel 1/5-e)
www.origo.hu/itthon/20100629-tavozik-a-nemzeti-kulturalis-alap-elnoke.html

"és elfogadták az adórendszeren kívüli kereset szabályait is"
ehhez meg no comment, annyira jól hangzik

„Döntést hoztak a Széchenyi kártya kiterjesztéséről: 50 millió forintra emelik a beruházásokra fordított hitelkeretét, amelyhez a kormány 2 százalékos kamattámogatást ad.”
Gondolom, ez lesz majd, ami a kisvállalkozásokat segíti, majd, egyszer. Mert egyelőre még az folyik, hogy befogadott uniós kisvállalkozói és intézményi fejlesztési pályázatoknál sorra hivatkoznak a keret kiürülésére, illetve arra, hogy majd ősszel kijelölik az új célokat és lehet újra pályázni a valahonnan újra feltöltődő keretekre – igaz, ezt legalább már az első nap tulképp bejelentette fellegi miniszter

porfelhő 2010.06.30. 18:11:42

@Ordnassac: Végre, történik valami. Szerinted? szerintem nem rossz.,

Ordnassac 2010.06.30. 18:19:01

@porfelhő: őszintén szólva Kovács László, Molnár Csaba és Juhász Ferenc neve tűnhet zavarónak, nem feltétlenül a megújulás jele.

Itt inkább az lesz az érdekes, hogy mit reagálnak az MSZP-ben Szili félig különutas lépésére.

nyünyüge 2010.06.30. 18:31:50

Apróságnak tűnhet, de szerintem igen rosszat lépett a kormány a maga szempontjából ezzel az "akkorislesztüzijátékcsaksokkalkisebb" megoldással.

Szerintem a nem elvakultan hívő szavazótáborában csalódást okozott, hogy nem volt vevő erre a kezdeményezésre.
Pedig rá is erősíthetett volna - ne legyen tűzijáték, csak mindenféle kisléptékű, vállalkozó és önkormányzati alapon szervezett rendezvény, ez utóbbiak pl. jelképes, szintén árvíz céljára felajánlott belépési díjakkal.

ssi 2010.06.30. 18:49:40

nem kételkedem a sok gazdag tehetségében,
de szívesen megismernék sok életpályát,
csak tanulságképpen

@Ordnassac:
- olvastam egy Afrika-kutató ELTE-s oktatótól, hogy Afrikának önértékelési problémái vannak
- mennyivel másabb volt a légkör az elmúlt 8 évben - hangos, állandó kormány ellenes kritikák

ssi 2010.06.30. 18:54:44

@Malachi: ""ellenzéki pártoktól várom a demokrácia tisztességes képviselését" - én azért a kormánypárttól is"

igazad van :-)
az a bekezdésem csak az ellenzékről szólt, kicsit érzékeltetve sajátos helyzetüket, lehetőségüket

porfelhő 2010.06.30. 19:40:03

@Ordnassac: Szerintem Molnár Csaba neve nem annyira zavaró, Kovács Lászlót félre kellene tenni, illetve beültetni a sorba, Juhász F. ő nálam kétesélyes, ő sem tulzottan jó választás. Nem tudom meddig huzzák-vonják már a várva várt megujulást. Nem biztos, hogy a megujulás teljesen uj arcokkal sikeresebb lenne, mint a régi és uj arcokkal. Ugy tesznek mint ha valami kezdő párt lennének. Tul kellene már lépni a vereségen. Azt szoktuk mondani a kudarc valamiféle uj erőt ad.
Szili Katalin döntése meglepett - habár már korábban is mozgolódott - . Én azt hittem régebben jobb "pártkatona". Mikor verességet szenved a pártja, ő akkor félreáll, és a mozgalma önálló jelöltet állit a főpolgm.választásokra. ? Miért nem lép ki, miért nem adja át a helyét a parlamentben, annak aki igazi MSZP-s. Álló hajóról menekülni, két lovat megülni, nem igazi demokrata viselkedés. Ha nem szembe megy a párttal, akkor szerinted mit csinál? Mit fognak hirdetni?

ssi 2010.06.30. 19:51:46

@porfelhő:
általában, másokat nézve:
- kell egy főnök
- kell a stáb
- kell a szervezettség
- kell a pártfegyelem
- kell az egység
- kell egy arculat
- kell önbizalom
- kell cél
- kell türelem
- kell a szisztematikus építkezés
- kell a kiszámíthatóság, következetesség
- kell a bázis, egy tábor
- kellenek a kapcsolatok - szimpatizánsok, média, támogatók,
- kell a konkrét elhatárolódás konkrét személyektől
- kellene talán egy bocsánatkérés és lezárás
mi még? piszok nehéz

bariga 2010.06.30. 19:52:15

na ez már kezd tényleg sok lenni! Semmi használható gazdaságpolitika, továbbra is hülye nyilatkozatok, szegény Matolcsy már annyira röhejes hogy csak na.
Kevés z idő Magyarország megmentésére, ha marad ez borzalmas fideszkormány, akkor mehetünk a Balkán mögé. Kérem jöjjön már valaki, aki érti a problémát és progresszív!!!!!! nemilyen demagóg barom mint szegény miniszrterelnökünk és borzalmas szóvivője. A reménytelen köztársaság elnökről már nem is beszélve ,felesleges pénzkidobás az eltartása!!!!!!!!!

bariga 2010.06.30. 20:03:54

@manyike: sajnos azt kell mondanom, hogy kissé naív vagy, de a remény hal meg utoljára

Ordnassac 2010.06.30. 20:16:04

@Malachi: Halász Zsuzsa? Óh jaj... Ennél már csak Mészáros Tamás, Csintalan Sándor, Orosz József és Bayer Zsolt volna rosszabb...

bariga 2010.06.30. 20:19:27

@Ordnassac: akkot Te fogod nézni a butuska asszonykát?

Ordnassac 2010.06.30. 20:24:20

@porfelhő: Molnár Csaba Gyurcsány meghosszabbított karja és "fletonisták" egyik emblematikus figurája. Másrészt a stílusa bicskanyitogató.

Juhász Ferenc meg - elnézést - egyszerűen méla (hogy finom és úrias legyek).

Diocles 2010.06.30. 20:25:23

@Ordnassac:
Krizsó se sokkal elfogulatlanabb, mint Halász...
De valóban, sokkal szerencsésebb lett volna ezt külön bejelenteni, így csupán magas labda az ellendrukkereknek.
Szemét dolog ezt így együtt tálalni, Krizsó túlságosan elfogult ahhoz, h bármilyen köztévében maradhasson, az egy másik kérdés, h az utódja egy cseppet sem elfogulatlanabb nála.

Ordnassac 2010.06.30. 20:27:47

@bariga: ezt hogyan silabizáltad ki a mondandómból? Ugyanis ezt sehol sem mondtam.

ssi 2010.06.30. 20:30:29

@bariga: "sajnos azt kell mondanom, hogy kissé naív vagy' :-)
nem, nem - hanem pl.
- okoskodó
- kíváncsi
- nyitott mások véleményére
- provokatív
- akarnok

"de a remény hal meg utoljára" :-)
így van
drukkolok egy a baloldalnak

Ordnassac 2010.06.30. 20:34:34

@Diocles: őszintén? Engem pl. nem zavarna, ha ketten csinálnának közösen egy vitaműsort, két meghívott vendéggel. Szerintem sokkal érdekesebb lenne. Persze ez nem felelne meg a mindenkori vezető erő agitprop-elvárásainak...

Gyakorlatilag az az érzésem, hogy a Fidesz ugyanazt csinálja, mint az MSZP. Beülteti a saját csókosait a leváltott ellencsókosok helyére.

Malachi 2010.06.30. 20:42:20

@Diocles: most akkor elfogult, vagy elfogulatlan? egyébként én azt hittem, hogy nem húz sehova. egyformán izzasztott mindenkit. de talán nem jól láttam. amúgy, ha igaz a hír, kár érte.

porfelhő 2010.06.30. 20:42:59

@Malachi: @bariga: No ne már.! A Szólás Szabadsága szerintem egy nagyon jó müsor volt. Én mindig megnéztem. Mi nem lesz még. !

ssi 2010.06.30. 20:43:03

@bariga:
"Kevés az idő Magyarország megmentésére" - egyetértek

egy idő óta nyavalygok itt a blogon, mert szertem kevés a csomag tartalma is MO megmentésére, az én szemüvegem-üvegszemem egyelőre főleg kiadásokat lát, de pl. háttérszámításokat sehol sem

Diocles 2010.06.30. 20:43:20

@Ordnassac: mégis mit vártál?
amikor még mindig kétharmada van az MSZP-nek a médiában (pl. Gyurcsány exszóvivője vezeti a legfontosabb reggeli pol. műsort), akkor nem fogják otthagyni az MSZP-szócső Krizsót az állami tévében, ha ki is rúghatják.

ha reális kritika érheti ezt a lépést, az az, h Halász túl kultúrharcos személyiség ide, egy Ókovács Szilveszter-kaliberű újságírónak sokkal jobban örülnék.

Diocles 2010.06.30. 20:44:23

@Malachi: balról nyilván függetlennek láccott...
tudod, a régi vicc: Mo-n kétféle újságírótípus van: a jobbosok és a "függetlenek"...

nyünyüge 2010.06.30. 20:54:05

@Diocles: "Gyurcsány exszóvivője vezeti a legfontosabb reggeli pol. műsort"
Ő kicsoda?

Malachi 2010.06.30. 20:59:53

@Diocles: hehe, ez jó. :) én akkor is sajnálom.

porfelhő 2010.06.30. 21:03:41

@manyike: Teljesen igaz amit leirtál. Nem lenne az olyan nehéz, hiszen nem most kezdtek politizálni. Kellene egy normális vezér, talán az már lesz, még a választások előtt el kellett volna határolódni a korrupt embereiktől, sokkal bátrabban kellene nyitni ujra a nyilvánosság felé, stb.Minél előbb megszólitani azt a réteget akik arra várnak, hogy valaki őszintén kinyujtsa feléjük a kezét. Én nagyon messze élek a fővárostól, hivatásomnál fogva találkozom szegény-, és mélyszegény sorban élő emberekkel, akik már azért is hálásak ha rámosolyogsz, és normálisan beszélsz velük. Csak ezt a réteget emberközelbőlk kell megszólitani, nem a szórólapokon, vagy más kommunikációs eszközökön kersztül. Szili kilépése volt a válaszomban másik fő téma, arra nem irtál semmit.

porfelhő 2010.06.30. 21:09:57

@Ordnassac: Nem mondod. Én akkor tévedtem. Azt hittem, hogy Molnár Cs. Mesterházy -hoz hus inkább. Köszönöm, látod mindig tanulok. Juhászról valami hasonlót gondoltam, de azt nem mertem állitani, hogy alkalmatlan.

Szimba 2010.06.30. 21:17:14

@porfelhő:

Csak a Győzikét meg ne szüntessék, mert akkor 1 millió szavazót veszít a Fidesz!:)

Ordnassac 2010.06.30. 21:24:56

@Diocles: bocs, de nekem nem érv az, hogy legalább az egyik rossz eltűnt. Nem érv az, hogy nem baj, legalább a hozzám közelebb álló rossz jött helyette. A rohadt gyümölcs akkor is rohadt gyümölcs, függetlenül attól, hogy narancsról vagy piros almáról van szó.

Egyre inkább az az érzésem, hogy a Fidesz-főnökök fejébe szállt a kétharmad... ami sajnos annyira veszélyes lehet, mint Fletó ámokfutásai.

porfelhő 2010.06.30. 21:30:46

@Szimba: Nagyon jó! Akkor azt biztosan nem szüntetik meg.

Diocles 2010.06.30. 21:32:36

@Ordnassac:
négy év múlva visszahozhatod Gyurcsányt.

ez az egy választásod van, és ezt te is tudod, és azok a balosok is tudják, akik most álszent módon számonkérnek mindent, amit ők háromszor ekkora intenzitással csináltak (kezdve Berkecz Mária elhíresült testüregmotozásaival... a gumilövedékekig...)

mindenre van prezedens, mégpedig a legdurvább formában.
ha megbukik a Fidesz, akkor sem változik semmi, legfeljebb újra megmotoztatják majd Berkecz Máriát az akkori balos főnökök... és így tovább...

porfelhő 2010.06.30. 21:33:24

@nyünyüge: Arra gondolok, hogy Batiz A- -sal volt szóvivő László Boglár szóvivő. De lehet, hogy nagyot tévedtem.

nyünyüge 2010.06.30. 21:36:31

@Diocles: nem lesz veszélyes előbb-utóbb ez a "Háromszor veri vissza kenden Ludas Matyi" féle játék?

(Sajnos hirtelen nem jutptt eszembe egy olyan mese, amelyikben két Döbrögi van.)

Ordnassac 2010.06.30. 21:37:59

@nyünyüge: gyanítom Demcsák Zsuzsáról van szó, TV2 Mokka. Egy magántévénél szerintem totál mindegy, hogy ki vezet műsort egyébként, ha Csintalan Sándor, Ókovács Szilveszter és Pörzse Sándor is vezethet(ett) műsort (amúgy miért ne?), akkor Demcsák is teheti.

Más köztévéknél könnyen megoldják, hogy a lehető legpártatlanabb legyen a műsor (akár olyan konstrukcióval is, amiről én írtam, hogy két ellentétes világlátású ember vezet közösen műsort), nálunk ez azonban senkinek sem érdeke.

nyünyüge 2010.06.30. 21:40:40

@porfelhő: És melyikük van most az mtv-nél? Én sem ismerem a mostani játékosokat, de asszem Betlen, Süveges és Jeges-Tóth vannak reggelente.

porfelhő 2010.06.30. 21:44:11

@nyünyüge: Bocsi. szép kerek mondatot sikerült irni.

Diocles 2010.06.30. 21:50:07

@nyünyüge:
igen, ők hárman szintén azért maradhattak, mert köztudottan fideszesek.

szegény Süveges azonban megpróbál mindig "közszolgálati" módra viselkedni, mondhatnám, túlkompenzálni, pedig ezzel nem töri meg ezt a logikát, ha a Fidesz bukik, ő fog először repülni... Sőt, mivel "elárulta" Gyárfást, valószínűleg nem úszná meg egy egyszerű kirúgással sem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.30. 21:53:40

A Krizsónál azért túlkapás lenne valamely oldali meggyőződést látni. Ő egyszerűen odaáll, ahol a hatalom van. Amikor Fidesz volt, fideszes szimpatizánsként viselkedett, talán van még, aki emlékszik.

Ted Striker 2010.06.30. 21:54:25

Na itt az új Kocsis István is:

"Kalmár Istvánt nevezte ki Vida Ildikó, az APEH elnöke szerdán az állami adóhatóság informatikai elnökhelyettesévé. Kalmár az előző Orbán-kormány idején is ezen a poszton dolgozott. A dolog azért meglepő, mert Kalmárt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Igazgatósága június 24-ei határozatában a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnökévé nevezte ki. "

bariga 2010.06.30. 21:58:21

@Diocles: na jó de sok gyermeke van

Diocles 2010.06.30. 21:58:53

@Ordnassac:
azért Ókovács meg Demcsák nem ugyanaz a kategória... ez elég övön aluli volt tőled, hiszen Ókovács az egyik legképzettebb magyar újságíró, nem holmi bájos arcú tucatpropagandista.

Demcsákot mondjuk Révész "Mártíriusszal" lehetne összevetni, és gondold el, h micsoda hatalmas ricsaj volna, hány tüntetést tartana a Demokratikus Charta, hányszor tiltakozna az Európai Újságírószövetség, ha Révész Máriusz vezetné ugyanazt a műsort, amit most Demcsák...

Ordnassac 2010.06.30. 21:59:19

@Diocles: nézd, sosem vallottam ezt a fekete-fehér gondolkodást. Pont emiatt a fekete-fehér gondolkodás miatt is állunk ilyen rosszul, nem csak gazdaságilag, de morális/mentális szinten is. Ebből kéne végre kijutni és fejlődhetne végre hosszú távon ez az ország. Ez is lehetne egy történelmi küldetése a Fidesznek (sőt, kellene lennie!), de jelenleg csak azt látom, hogy szoci módszerekkel operálnak.

Ahogy egy régi római jogi regula mondja: Iniuria non excusat iniuriam. Igazságtalanság nem igazol igazságtalanságot. (Szokták jogtalanságnak is fordítani, ami pontosabb). A mondandóddal gyakorlatilag azt jelentetted ki burkoltan, hogy Magyarországon csak a pestis és a kolera létezik, azonban mivel a kolera sokkal rosszabb, akkor inkább legyen a pestis.

Jól van ez így?

Ui.: nem akarom négy év múlva Gyurcsányt, semmikor sem. A Jobbik és az LMP megjelenése amúgy is kezdi megdönteni azt, hogy van az MSZP és van a Fidesz, oszt ennyi.

jjulie 2010.06.30. 22:01:46

@Diocles:

a médiáhosz ész kell, meg pénz, meg fantázia

akiknek ilyen cuccosai vannak annak van médiája

a fülkeforradalmár skozofrén nemzetimicsodásoknak nemigen vannak eleresztve ilyenekből

ne csodálkozz ha piciny szeletke jut nekik a médiából, reklamálni nem most kell, hanem észért meg fantáziáért sorba kellett volna állni

Ordnassac 2010.06.30. 22:05:50

@Diocles: oké, ebben igazad van, ezért elnézést. Szerintem pont, hogy nem lenne felháborodás, ha Révész M. vezetne egy műsort egy kereskedelmi tévében. Csintalanon sem robajozott senki, pedig a HírTV nézettebb, mint a TV2 (hála a kábeltévé terjedésének), ahogy azon sem, hogy a volt miskolci MDF-es frakcióvezető (Gulyás István) vezetett műsort egy Stumpf István nevű állandó vendéggel az ECHO TV-n.

A digitális átállás után meg aztán végképp minden jelentősebb csatorna fogható lesz országosan. Szóval egy magántévénél problémázni, hogy kivel vezet műsort, szerintem túlzás. Aki nem tudja, hogy Demcsák milyen oldalon áll, az meg is érdemli. Engem az sem zavar, hogy Csintalan vezet műsort, pedig nem rajongok érte (jelzem, pl. Orosz Józsefért sem).

A közszolgálati más helyzet, de szerintem nem megoldás, hogy az egyik oldalnak elkötelezett újságírót lecserélem a másik oldalnak elkötelezett műsorvezetőre. Avagy foglalkoztatom mindkettőt. Amúgy meg nem minden újságíró elkötelezett.

Szimba 2010.06.30. 22:08:22

@jjulie:
Széles Gábornak van. (pénze, esze, meg médiája is).

porfelhő 2010.06.30. 22:08:47

@nyünyüge: Most azt kell irnom. Nem tudom. Mint exszóvivők ezek jutottak az eszembe. De irtam, lehet nagyot tévedek. TG-t kellene megkérdeznünk.

bariga 2010.06.30. 22:10:05

@Ordnassac: "szoci módszerekkel operálnak" lehet, hogy nem értem pontosan mire gondolsz, de a gazdaságban csak a szoci módszerekkel lehet most operálni és haladni előre, reményeim szerint Európa felé. Most az is sokat segítene az országnak, ha a zavaros ideológiák helyett mentenék a gazdaságot, arra pedig nincs alternatív zagyvaság. ha ezt nem értik, akkor annyi. Ha a nehéz évek után végre kilábalás lesz, akkor megint lesz tér a demagógiának, utána pedig jön talán valaki, aki megint helyre hozza, és Viktor herdálhat ismét.

jjulie 2010.06.30. 22:13:24

@Szimba:

igen ez egy szeletke amiről említést tettem, a fantáziájáról amivel ezeket, mármint a pénz szerezte, pl a videotont nem tűnik egy médiagurunak

fillérbaszó vadász 2010.06.30. 22:15:33

Krizsó 2002-ben került az MTV-hez, és annyira elfogult volt a ballibekkel szemben hogy a 168 óra is meg irigyelhette volna. Nem értem miért csodálkozunk ha repül a köztévétől? Lehet hogy 2008 után ezek az MSZP szócső emberek disztingváltak (karrier az karrier), de a Fidesz jól csinálja ha kibassza őket. Aki meg tisztogatásról beszél az meg gondoljon arra hogy 2002-ben a komcsik sem sokat szaroztak, egyből kivágták a fideszeseket a köztévéből (Pl: Siklósi Beatrixot, Matúz Gábort...).

Ordnassac 2010.06.30. 22:22:58

@bariga: lehet, hogy megnézem az első műsorokat, hátha kellemesen csalódom.

Szimba 2010.06.30. 22:24:17

@jjulie:
Nem is az, a gyerekének vette:))) Biztosan kommunikációszakos volt a drága.
Csak annyira szerencsétlen a párjával együtt, hogy kénytelen volt Széles kézbe venni a dolgokat. Egyébként a legújabb és legjobb felszerelés van a tévéjében.

Más kérdés, hogy a szócső az szócső. Képtelen vagyok nézni, hallgatni a közéleti műsoraikat, de még a reklámoktól i8s idegrohamokat kapok.:(

bariga 2010.06.30. 22:24:40

@Szimba: "Széles Gábornak van. (pénze, esze, meg médiája is). "BOCS, DE HONNAN VAN PÉNZE?? Igy született, vagy örökölte? Elszámoltatást!! Mi lehet a véleménye erről a vagyonról a volt Ikarus és Videoton dolgozóinak??

Szimba 2010.06.30. 22:27:43

@porfelhő:

Nekem mint exszóvívő, a Daróczi Joci jutott eszembe.:(
Szerencséje, hogy már nem él a nyomorult.

Szimba 2010.06.30. 22:30:08

@bariga:

Drága szívem, már késő! 89-ben úgy kapták szét az állami vagyont, hogy nyoma nem maradt. És Széles kezén legalább gyarapodott, míg ezrekén tönkrement, vagy már a sokadik külföldi tulajdonos facsargatja belőle a forintokat.

bariga 2010.06.30. 22:32:44

@Szimba: mi gyarapodott?? és kinek???

bariga 2010.06.30. 22:35:43

@Ordnassac: látszik, hogy fiatal vagy, ugyanis ők csináltak már valamikor műsort, bár a remény hal a meg utoljára, szurkolok Neked, hogy legyen egy kellemes élményed, de tényleg

Ordnassac 2010.06.30. 22:38:34

@bariga: Bajnai módszere nem volt kifejezetten MSZP-s módszer, a gyurcsányi nem létező gazdpol. eredménye meg nem valami fényes...

Ordnassac 2010.06.30. 22:40:06

@bariga: láttam A Hetet vele, de esélyt mindenkinek adok. Ennyit megérdemelnek.

Viszont kérdés, hogy Balóval mi lesz?

ssi 2010.06.30. 22:47:46

@porfelhő:
Szili marad a frakcióban, csak a mozgalma önálló embereket indít már az Ö.V.-on - bevallom, nem is értem ezt a szitut

bevallom, hogy nem vagyok híve a különcködésnek, főleg ha nagy a baj - ilyenkor nincs az a a jó szándék, ami ne ártana, ami kifele ne azt közvetítené, hogy nincs egység

maximálisan megértem, hogy kicsúszott a talpuk alól a talaj, s önbizalom hiányosak - csak emberből vannak ők is

én talán abba hinnék, ha egy újítani képes vezér mögé egységben felsorakozva szisztematikusan felépítenék magukat 3 év alatt

Diocles 2010.06.30. 22:51:02

@Ordnassac:

sem az LMP, sem a Jobbik nem töri meg ezt a "ki kit rúg ki" - logikát.
1. a Jobbik ugyanis még kíméletlenebb elszámolást követel.
2. az LMP pedig lassacskán fel fogja adni a szüzességét, lásd, TG már most azt írja, h célszerű volna együttműködniük MSZP-vel.

Ha pedig visszajön az MSZP - akár koalícióban az LMP-vel - akkor a mostani kinevezettek a legmegalázóbb körülmények között fognak repülni.
Megjegyzem, önző szempontból ez a fenyegettségérzés még jó is a Fidesznek, hiszen minden most kinevezett káder, újságíró tudja, h mire számíthat az MSZP-től bukás esetén, és az MSZP most kirúgott csatlósaitól.

Videofon 2010.06.30. 22:51:11

@bariga:
"Kérem jöjjön már valaki, aki érti a problémát és progresszív!!!!!!"
Az alapvető probléma, hogy a hatalomvágy fordítottan arányos a szakértelemmel, tehetséggel, szorgalommal.
Hiába értik sokan a problémát, ha viszolyognak a hatalom birtokosai közé kerülni. Egy szakmájában, tudományágában sikeres embernek szüksége van arra a gusztustalan, hazug és álságos környezetre, amely a hatalomban körülvenné? Ki az a hülye, aki felad sikert és jövőt azért, hogy az aktuális vezér talpnyalójaként létezzen, hogy dilettánsok heréljék ki törekvéseit, programját?

Videofon 2010.06.30. 22:53:35

@manyike:
Az egység mögé azért az is kellene, hogy valami mögé egységesen be lehessen állni. Te látod ezt a valamit?

ssi 2010.06.30. 23:04:52

@Videofon: se a valamit, se a valakit - egyelőre
Balogh A. kapcsán jutott eszembe, hogy valami véletlen segíthet majd

Ordnassac 2010.06.30. 23:09:19

OFF

Azért megnézném Pintért a Wartburgjában. :-D

ON

ssi 2010.06.30. 23:13:54

@Diocles:
feltételezzük fel: 2/3 maga dönt és intéz mindent, gazdasági eredmények elmaradnak
- Jobbik nem tud kilépni a múlt üldözéséből, marad számára a főbűnös: szocik
- LMP elégedetlen a demokráciával és a gazdasággal
- MSZP szintén
- civilek szintén

kormány + Jobbik teremt egy légkört - s a többieknek mik a lehetőségeik?

Ordnassac 2010.06.30. 23:17:26

@Diocles: a két új párttal csak arra akartam utalni, hogy 4 év alatt még újabbak is kialakulhatnak (lásd Szili mozgolódását és ki tudja, hogy egy ekkora mamutfrakciót lehet-e négy évig vezetni, stb.). Persze ez egyáltalán nem biztos, csak lehetséges.

Kérdés, hogy az MSZP-ben tényleg van-e még ennyi életerő, hogy vissza tudjon térni. Hiszen már arról terjednek a hírek, hogy az LMP szintjére esett le.

bariga 2010.06.30. 23:22:15

@Ordnassac: Baló már parkol nem? És Antónia, ő aztán nem OK a papa miatt

Ordnassac 2010.06.30. 23:23:28

OFF

itthon.transindex.ro/?cikk=11914 <--- magyar elnöke lett a román rádiónak.

ON

bariga 2010.06.30. 23:24:03

@Videofon: de csödben a háttérben nem mondhatná meg a tutit?

Ordnassac 2010.06.30. 23:24:19

@bariga: emlékszel még talán rá, hogy Balónak voltak időszakos interjúi OV-val. Ezért (is) kérdeztem rá.

ssi 2010.06.30. 23:27:24

@bariga: végre valaki, aki a gazdaságért aggódik, s még jókat is ír :-)
szerinted mitől fog a gazdaság felpörögni - a kormány szerint?

azt még értem, hogy kiknél akarnak több pénzt hagyni, de a többit nem

kamarti 2010.06.30. 23:27:48

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): jaj, köszönöm, mostanáig gondolkodtam, hogy is hítták azt az elviselhetetlen kis tök szemüvegest.
még fanyalogtam és hüledeztem a közpénzes andreán, a magyar televíziózás nagyasszonyán, és akkor most jönnek vissza a halász zsuzsák, siklósi beatrixek (jó nagy indulótőkével, bírósági ítélettel) meg matúz gáborok, és nyilván egy újabb generáció is velük együtt.
istenem, én tényleg azt hittem, ezek az emberek egyszer és mindenkorra eltűntek. de nem. és nem, nem az a baj halász zsuzsával, hogy pártszóvívő volt, vagy hogy pattogós a stílusa, hanem a szakmai nívó (már ha lehet így nevezni, amit képvisel). és persze, hogy nem tudnak még semmit. velük majd időben közli a gazda, aki viszont már nyilván tudja, csak nem mondja, mert nincs itt az ideje. majd küld egy lapot a vb-döntőről...

ami meg krizsót illeti: "„Krizsó Szilvia Pulitzer Emlékdíjjal, Prima Primissima-díjjal, a Kamera Hungária fesztivál díjával és számos más szakmai kitüntetéssel elismert televíziós újságíró, az MTV egyik legfontosabb műsorvezetője." - írja a tévé közleménye. gondolom, mindet rohadt bolsi, szoclib vagy nemtom milyen szoci segget nyaló banda ítélte oda, ugye? már mert hogy egyik sem állami kitüntetés ám....

ami meg a nemtomhány percnyi elfogulatlan háttérközéleti televízióst illeti, hát aki nézett mostanában ma reggelt, az érzi ebben az ellentmondást. vagy a cinizmust.
szuper. de legalább nem tartják meg a műsor címét, pedig az lenne csak az igazi dafke, fijúk!

kamarti 2010.06.30. 23:45:05

"Szerdán járt le a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat határideje, a déli határidőig ketten adták le pályázati anyagukat a Magyar Rádió Közalapítvány titkárságán - tudta meg az MT.
Április 14-ig hatan vásárolták meg a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat dokumentációját. Az elnöki posztért eredetileg indult Such György, a közrádió jelenlegi elnöke, Szayly József rádió-alelnök, Heal Edina, a Sláger Rádió volt vezérigazgatója, illetve Balogh Gábor ügyvéd, rádiós rendező. Az ötvenezer forintos pályázati anyagot két olyan személy is megvásárolta, aki nem járult hozzá nevének közléséhez."

na, ez a négy, akinek a nevét tudjuk, végül nem pályázott. holnap kiderül, kit fog kinevezni szalai annamari (vagyis OV) holnap kiderül, ki a tét titokzatos pályázó, már nagyon izgulok...

na, végül is volt már egy nagy tisztogatás a magyar rádióban is, emlékszünk. (bár talán az anno áldozatul esett mojra (és vele együtt nagyjából a vidéki stúdiók leáldozására) és egyebekre már nem sokan)

bariga 2010.06.30. 23:46:08

@manyike: tudom, hogy ez manapság nem népszerű, de a gazdaságot felpörgetni csak a multik tudják. Ugyanis ha tetszik ha nem ott van a pénz, a tudás és a technológia. Aki végre itt van, azt nem kellene üldözni. Lehet persze támogatni a KKV-ket, de az többnyire csak arra jó, hogy a kényszervállalkozó nem áll sorba segélyért. Sajnos a 29 pont nem egy gazdasági program, hanem zavaros gondolatok,rossz üzenetekkel, mint "az államnak semmi keresnivalója az adózott jövedelből fizetett takarítóná" és efféle baromságból van még vagy három. Semmi koherencia és szerkezeti átalakítás. Meg kell sajnos tanulni, hogy a tőkének, gyengébbek kedvéért "Kapital" vannak sajátosságai és törvényei. csak kicsit lehet eltéríteni az maga útjáról. Sajnos a fideszesek többsége hiányzott iskolából ennél a fejezetnél

Áverés! 2010.06.30. 23:47:38

@bariga
@manyika
@videofon
Nagyon jók az érveléseik.Már többször leirtam én is, hogy a baloldal gazdaságpolitikája inkább európai motiváltságú volt, mint ami jelenleg körvonalazódni látszik.
Feltétlen szükség lesz a baloldal megerősödésére
Nem szeretném, de ha nem sikerül a pénzügyi, gazdasági stabilizáció van itt még a másik oldalon elég erős szellemi kapacitás, ha pillanatnyilag nem is mutatkoznak.Ha nagyon nem fog az ország szekere menni a most félrehúzódó tisztességes, nagy tudású értelmiségiek kénytelenek lesznek színre lépni.

bariga 2010.06.30. 23:50:51

@Áverés!: "nagy tudású értelmiségiek kénytelenek lesznek színre lépni. "
Szerettel várjuk őket, siessenek!!

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.06.30. 23:51:45

@Diocles: @bariga: Mindig megdobban a szívem, amikor nyomtatásban látom a nevemet. :)

bariga 2010.06.30. 23:52:03

@kamarti: remélem nem Katainnak hívják

Ordnassac 2010.06.30. 23:58:15

@Áverés!: hmmm... ha most a Gyurcsány-időszak nem létező gazdpoljára gondolsz, akkor az nem volt se európai, se semmilyen... Amiatt is vagyunk taccson.

Szóval általánosan a "baloldal" ilyenéről beszélni túlzás.

bariga 2010.06.30. 23:58:19

@Süveges Gergő: az Ön szakmájában ez nem veszélyes?

bariga 2010.06.30. 23:59:45

@Ordnassac: nem közgazda vagy ugye?

ssi 2010.07.01. 00:02:29

"204. Forradalom - újratöltve?
...ma azonban még az látszik, hogy a Fidesz októberben az elnöke által forradalomnak nevezett hatalomátvétel teljes győzelmére készül: valószínűnek tűnő sikerével szinte minden létező pozícióba kormánypárti politikusok kerülhetnek"

mit érhetnek el vele:
- kormány büszke lesz magára
- mivel ez nem egy egészséges konstrukció, jönnek majd a problémák
- ez önmagában nem garancia a gazdaság kedvező alakulására

ellenzék:
- ne adják fel az önállóságukat
- tisztességesen álljanak helyt
- egy ütős LMP-s jelölt mögé álló MSZP-s szavazók megszoríthatják T.I.-t
- jó-e ilyen közegben ellenzéki polgármesternek lenni?

Videofon 2010.07.01. 00:05:05

@bariga:
Nagyszerű ötlet az alkoholmérgezést pálinkával gyógyítani. A multik által okozott károkat valószínűleg a multik tudnák orvosolni. Ahogy azt Mari néni elképzeli.

Ordnassac 2010.07.01. 00:07:09

@bariga: ilyen diplomám nincs, de az egyetemen volt szerencsém két évig tanulni. Azt már korábban jeleztem, hogy nem vagyok óriás szakértő, azt azonban látni lehetett így is, hogy a gyurcsányi gazdaság- és pénzügypolitika rossz volt.

A 2008-ban indult világgazdasági válság előtt is rossz helyzetben voltunk (lásd a választás előtt meghozott, majd alig két-három hónapra rá visszavont ötéves adócsökkentési tervet, amikor a választások után hirtelen rájöttek, hogy ja, nincs pénz rá; az Isten tudja hány elhalt programot; a töketlen gazdasági minisztert; az euró bevezetési dátum teljes elfelejtése stb. <--- ezekért nem kifejezetten az akkori ellenzék tehető felelőssé.)

Máskülönben miért kellett volna Bajnai mint válságkezelő tűzoltó ennyire hirtelen, IMF-hitellel megspékelve?

török gábor 2010.07.01. 00:08:19

@Diocles: nem írja ezt, csak Ön valamiért mindig így olvassa :)

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.07.01. 00:09:25

@Ordnassac: Végre egy helyzet, amikor én látlak Benneteket, de Ti nem láttok engem. :):):)
@bariga: Mármint a szívdobogás vagy a négy gyermek? Mindkettő élethosszabbító körülmény.

kamarti 2010.07.01. 00:12:14

@bariga: hát, egyszer már behúzták mellé az ikszet a fijúk, na de ez után nem hiszem:
"Kondor Katalin a STOPnak azt mondta, hogy elbocsátását nem indokolták főnökei, de azt hallotta, hogy az a kifogás merült fel vele szemben, hogy civil rendezvényekre jár. "A hatalommániások nem tudják elviselni, ha hozzám hasonlóan vannak olyanok, akik nem tudnak talpat nyalni. Most úgy látszik, azok ideje érkezett el, akik mások fenekét nyalják - tette hozzá a tévés, aki szerint olyan, mintha visszatért volna az ÁVO.
Felvetésünkre, hogy nem volt-e Széles Gábornak is a keze benne abban, hogy kirúgták, azt felelte, mivel Széles a Fidesz fenekét nyalja, a kérés csak onnan jöhetett. "

mondjuk ez az ávózás és seggnyalósok pellengérezése kétségtelenül pikáns tőle....
vajon hol tévedt el ennyire ez a nő? már a múltkor se értettem.

Ordnassac 2010.07.01. 00:12:31

@manyike: "kormány büszke lesz magára" <--- szerintem már most is az.

"mivel ez nem egy egészséges konstrukció, jönnek majd a problémák" <--- annyiban igen, hogy mind benyújtja majd a számlát és mivel az önkormányzatok helyzete nem valami fényes, így biztos lesz, aki pórul jár. Ez kétségtelenül zavarokat okozhat.

"ez önmagában nem garancia a gazdaság kedvező alakulására" <--- nem is emiatt lényeges ez elsősorban (persze ez sem elhanyagolható szempont).

"ne adják fel az önállóságukat" <--- már miért tennék?

"egy ütős LMP-s jelölt mögé álló MSZP-s szavazók megszoríthatják T.I.-t" <--- vevők lesznek rá az MSZP-szavazók, amikor indul H. Cs. is?

"jó-e ilyen közegben ellenzéki polgármesternek lenni?" <--- ha Warvasovszky Tihamérnak hívnak, akkor lehet. :-P (Bocsi, magas labda volt!)

Videofon 2010.07.01. 00:13:29

@Ordnassac:
Fogod te még nagy mágusnak tartani Kókát, ahogy Matolcsyt elnézem. :)

Ordnassac 2010.07.01. 00:13:47

@Süveges Gergő: ez is egy érdekes nézőpont. ;-)

ssi 2010.07.01. 00:14:17

@Ordnassac:
Gy.F. közgazdasági szemlélete elég jó volt
Gy.F. vezetőnek nem volt jó
MSZP-tagság sem tudott váltani, felnőni a kihívásokhoz, áldozni érte
Fidesz-KDNP-AB-Jobbik: bizony sokat ártott

Ordnassac 2010.07.01. 00:16:47

@Videofon: meglássuk. Remélem nem lesz így (sőt, biztos nem lesz, max. egy szinten fogom kezelni őket). ;-)

Videofon 2010.07.01. 00:19:58

@manyike:
Ártott a fenét. A Gyurcsány csomag volt elhibázott. 2006-ban több tucatnyian leírtuk, hogyan teszik tönkre ezzel a gazdaságot. De ők ugyanúgy mindent jobban tudttak, mint ahogy most a fülkeforradalmárok.

Ordnassac 2010.07.01. 00:21:56

@manyike: mármint melyik szemléletére gondolsz? Az adót csökkenteni kívánó, majd adót növelőre vagy a félévenként tervet változtatóra? Ugyanis koherens szemlélet nem rajzolódott ki nála. Minden dolgáért ugyanúgy lelkesedett, holott totálisan mást tartalmaztak és még csak nem is tűnt megjátszottnak.

Amennyiben az AB-s megjegyzésed a háromszáz forintokra vonatkozik: ha komolyan azt gondolod, hogy emiatt van ilyen helyzetben a gazdaság, akkor erősen kezdek csodálkozni...

bariga 2010.07.01. 00:23:40

@Ordnassac: jogos, az IMF hitel azért kellett, mert kissé túlköltekezett az ország. Vagyis elköltötte szociális juttatásra, segélyre, oktatásra, egészségügyre, gázártámogatásra, kedvezményes hiteltámogatásra, béremelésre, Gyesre, Gyedre és még lehetne sorolni a szocializmusból ránk maradt és híven védett kiváltságokat.. szóval azt a pénzt, amit az ország nem keresett meg , vagyha mégis azt nem adózta le. Talán ismerős ebből néhány téma, amit a a korábbi ellenzék demagógiával, vagy népszavazással taccsra tett. Gyurcsány valóban hibázott, amikor meghátrált. Orbán meg azzal nyert, hogy mindent, még a sültgalamb visszarepülését is megígérte. Talán írtam, már, hogy a szavazók kijózanodnak, amikor rájönnek, hogy csak mennyei mannával és emléknapokkal fizetik ki őket. Ar EUR-ról talán most nem kellene regény írni. Viszont lehet példát venni az EU tagállamok takarékossági intézkedéseiről és Orbán szépen kiállhat és bevallhatja, hogy évekig hazudott.

ssi 2010.07.01. 00:26:37

@Ordnassac:
- hatalmi mámor- személyiségi kérdés - van, akit más tenne boldoggá
- egészségtelen konstrukció: hála, érdekek, irigység ... éhes száj, meg a mohó
- de bizony a gazdaság alakulása lesz a legfontosabb, ezért kapták a 2/3-ot
- T.G. írta gondolatébresztőnek: ha az "ellenzéki pártok között sem alakul ki érdemi együttműködés", akkor a Fidesz mindent visz - szertem, ha önállóan építik magukat tovább, talán jobb lenne egyelőre
- kommunikáció: T.I.-t megszorítani, vagy H.Cs.-vel nagyot bukni
- jó-e ilyenkor ellenzékinek lenni? - az idő talán mindenkinek dolgozik - hit is kell

ssi 2010.07.01. 00:30:54

@bariga: köszi a kifejtést :-)
egy húron (gondolaton) pendülünk, ha nem sértelek meg vele

bariga 2010.07.01. 00:32:08

bocsánat, de a mindent visz az egy nagy csőd lesz, ha nem kezdenek el végre komolyan kormányozni, sajnos Mtolcsyt SOS le kellene váltani, mert ő nem tud váltani

Ordnassac 2010.07.01. 00:33:17

@bariga: ne kezdd te is, hogy a két háromszáz forintos dolog és a be nem vezetett tandíj miatt ment taccsra a gazdaság, mert kitépem az összes hajszálam, főleg, hogy még a PM sem sírt különösebben miattuk.

Ami a szociális részt illeti: ott részben igazad van, DE ne felejtsük el, hogy Gyurcsányék ezt erőszakkal akarták lenyomni a társadalom torkán, amit nem vettek túl jó néven. Főleg azzal az arroganciával nem, amivel történt a dolog. Az ellátórendszerek reformja mindenhol többéves munka, nem rövidtávon elintézendő valami, amihez azért kellene egy bizonyos szintű társadalmi támogatás, ami az őszödi beszéd után elszállt.

Azért az hozzá kell fűzni, hogy a korrupció sem kis adag ebben a hiányban. Persze nem egy az egyben átváltható a hiány mértékére, de lehet, hogy kevesebbet kéne spórolni.

Ordnassac 2010.07.01. 00:35:53

@manyike: "de bizony a gazdaság alakulása lesz a legfontosabb, ezért kapták a 2/3-ot" <--- ezt most az önkormányzati részre értettem, hogy ott nem a lényeg a gazdaság (de nem elhanyagolható).

ssi 2010.07.01. 00:36:12

@Videofon: @Ordnassac: másként látom, mint Ti, pedig agymosóim voltak:
Közgázon Bod Péter Ákos volt az egyik gyakvezetőm
a szakközgázon tanított: Bokros, Járai, Botos Katalin, Száz János, Surányi stb.

bariga 2010.07.01. 00:39:52

@Ordnassac: igazad lehet, sok minden rejlik a részletekben, bár a kiváltságokat senki nem engedné el magától. A korrupció büntetendő!! Lopni tilos! A táradalmi támogatás meg akkor száll el, ha valaki sokat mondogatja, hogy szállj el. Soha nem lehet tudni, mikor , ki, és mit fog mondogatni a jövőben, hogy elszálljon, bár a forradalom még kitart egy egy ideig

Ordnassac 2010.07.01. 00:52:58

@bariga: Őszödnél azért ehhez nem kellett nagy sugallat, hogy elszálljon az a hátszél. Elég jó indikátor volt rá a 2006-ös önkó választás, amikor friss volt még az élmény. Amennyiben Gyurcsány akkor lemond, tényleg baloldali hős is lehetett volna belőle, aki idővel visszatér a baloldal élére (addig meg "kib*szottul jó könyveket írt volna a baloldalról") és még a reformok is jobban átmentek volna. Igaz, ez csak szubjektív "mi lett volna, ha", szóval csak gondolatjáték.

ssi 2010.07.01. 06:00:20

@Ordnassac: 2006-ban Gy.F. lemond - ez lett volna a legjobb, s utólag tiszta, hogy ez mennyire fontos lett volna

nyünyüge 2010.07.01. 07:18:48

@manyike: hát igen, most már egyértelmű. Akkor nem így láttam. És nagy adag politikai bölcsesség kellett volna hozzá Gyurcsány részéről, aminek hijján volt.
Talán ha nincs ultimátum OV részéről, akkor az mszp kifarolt volna mögüle, így nemigen tehette.
OV mindent túlspiráz.

Videofon 2010.07.01. 07:43:21

@manyike:
Mindig is úgy gondoltam, hogy a közgáz tanulmányok kigyomlálják az emberből a józan paraszti gazdasági szemléletet. A közgáz olyan tudomány, mint a pszichológia. Semmit sem tud, de mindent megmagyaráz.

Áverés! 2010.07.01. 09:17:06

Van két jó magyar közmondás!

-Választás előtt:

A bolondnak fapénz is jó, ha elveszíti, sem kár.

- Választás után:

Szegény ember vízzel főz.

porfelhő 2010.07.01. 09:30:59

@manyike: No látod én is igy gondolom, erre irányult a mondanivalóm, az új mozgalommal kapcsolatban.

porfelhő 2010.07.01. 09:44:42

@Szimba: Jó reggelt! nekem is eszembe jutott, de ő már nyugodjon békében.

Idet 2010.07.01. 09:51:51

Még egy utánlövés Schmitt Pálhoz: Christian Wulff lett a német köztársasági elnök, aki a CDU alelnöke (Angela Merkel pártja), és Alsó-Szászország miniszterelnöke is egyben, amely tisztségéről természetesen azonnal lemondott.

ssi 2010.07.01. 17:30:56

@nyünyüge:
ha az életben ugyanazon helyzetek ismétlődnek, akkor sem mindig működik az ugyanaz a megoldás
a politikai váratlan helyzetekben pont akkor bölcsnek lenni, s kinek a javára, nagyon nehéz, az utókor eltérő értékeléseiből is kitűnik

@porfelhő: ma már mást írnak a hírekben a Szili-mozgalomról, de nagyon furcsa, hogy Lendvaival a médián át üzengetnek, informálnak

@Videofon:
-poénkodni akartam éjjel és fáradtan, agytágítás helyett lett az agymosás
- közgazdaság számomra szemlélet: hatékonyság, gazdaságosság, optimalizálás, szervezettség stb.). imádom, lenyűgöz az élet minden területén, s összhangban van a paraszti ésszel nálam
- igazad van, önmagában nem igazán szakma, én pénzügyre irányultam
- szerencsés időben tanultam: 86-ban végeztem, 88/89-ben a szakosító - rendszerváltás idején nagyon érdekes volt külsős szakemberektől is tanulni
- megértem a Te véleményedet is, mintha az egyetemista fiamat hallanám
- remélem, azért nem írtál le (nincs jelentősége, mérnöki diploma és néhány tanfolyam is becsúszott)

porfelhő 2010.07.01. 19:53:28

@manyike: Lendvai szerintem nem üzenget, kérdésre válaszolt mikor azt mondta automatikusan megszünik a párttagsága azoknak akik a Szili-féle mozgalomba átpártoltak. Mire Szili nyilarkozza , nem szembe mennek a párttal, hanem önálló jelölteket állitanak az önkormányzati választásokon. Furcsának találom miért nem a parlamenti választások előtt önállósultak ilyen mértékben. Lehet mi nem értjük, és igy segitik az MSZP. megujulását.

ssi 2010.07.01. 20:16:08

@porfelhő:
ok. Szili aztán nyilatkozta, hogy a média csúsztatott
Szili egyéni akcióit sose értettem

a kifele teljes egység, belül platformok konkrét feladatokkal, erre számítottam,
pl. a megújult vezetés mellett a régiek Gy.F.-múlt elemzés, Sz.K.- baloldali mozgalom, X.Y.-ok egyes gazdasági kérdések szakértőivé válása, fogalmam sincs mi zajlik belül, de a kommunikációjuk kifele félénk, s nem elég összerendezett, s azt sem tudják milyen elszámoltatásra és kormánytervekre készüljenek fel

Kelecse 2010.07.01. 20:57:12

A közszolgálatitól azt várom el, hogy ne essen hasra senki előtt. Kérdezze meg a fideszes politikustól, hogy mért tájékoztatják félre a nyilvánosságot a sajtótájékoztatón olyan eredményekkel, amire még meg sem hozták a jogi hátteret. Adjon megszólalási lehetőséget minden szervezetnek, aki a közéletben szerepet vállal - ha jelenleg nincs is a Parlamentben. A kereskedelmivel meg nem az a baj, hogy elfogult valamelyik párttal szemben. Ezt megteheti, legfeljebb nem nézem. Az viszont megengedhetetlen, hogy a mocskot, a népbutítást öntse a nyakunkba. Ha politikai műsorokban a HírTv Csintalannal elégíti a nézőit, lelke rajta. Az ATV-nek is joga van a maga embereihez. De a primitív, bunkó kultúra terjesztése magánpénzen sem megengedhető. Szerintem.

Kelecse 2010.07.01. 20:59:03

@nyünyüge: De csak szavakban. Ultimátum, következmény semmi.

papi65 2010.07.01. 21:38:59

@idelle: Csak most tudtam a géphez ülni. Nem kívánom a bejegyzését kommentálni, csak annyit, hogy Ön még gondolatban sem volt, amikor /1960 -ban / Móricz összes könyvét kiolvastam. Még szerencsém is volt, mert érettségin a Sári bíró c. írását kellett elemeznem. Az Ön stílusa miatt többet nem kívánok a bejegyzésére reagálni.

dzsugasvili 2010.07.02. 01:33:05

Szomorú módon egyetértek a cikkel. A szomorút a tartalmára értem persze. Megint egypártrendszer lesz? Viszont szerintem ezzel fideszék halálra is ítélik saját magukat. Ha egy párt egy parlamentáris rendszerben megszerzi a pincétől a padlásig az összes állami pozíciót, önkormányzatoktól a parlamentig, alkotmánybíróságig, előbb utóbb a Nemzeti Bankig, és az elnöki posztot se felejtsük ki, akkor már annyi különböző elvrendszerű, érdekű népet olvaszt magába, hogy a bukása vagy szétszakadása egészen közel kerül. És ezt még Orbán mester ügyes központosítása se tudja megmenteni, hacsak nem vezet be valami leplezetlen atomdiktatúrát, amit meg nem lehet ugye. A kérdés csak az, hogy mikor kezdődnek majd a balhék. Egyébként már ma is vannak jelek erre helyi szinten, talán az önkormányzati kéőviselői tesütletek létszámának csökkentése is a konfliktusok enyhítését szolgálja. De valószínűnek tartom, hogy ha ősszel valóban minden helyen gyzőnek, ahol pártok jelöltjeire lehet szavazni, akkor ez a szétbomlás rövid időn belül megindul.

tölgyes 2010.07.02. 19:38:21

@dzsugasvili: Szervezzen Ön is pártot és akkor máris lesz két párt..! Mi tartja vissza a lustaságon és a tehetségtelenségen kívül???
süti beállítások módosítása