Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
15:05

Nem csupán a foci világbajnokság az oka annak, hogy a szocialisták szombati tisztújító kongresszusáról szóló hírek alig versenyképesek az olvasók figyelméért folyó küzdelemben. Az MSZP eljutott odáig, hogy már nem irányul rá automatikusan a reflektorfény; akár csendben el is jelentéktelenedhet, a figyelemért pedig harcolnia kell. Történik mindez annak ellenére, hogy látszólag jelentős változások előtt áll a párt: a hétvégétől új elnöke és még nála is újabb elnökhelyettese lesz.

(Fotó: Heti Válasz)

Egyes értelmezések szerint a most történtek alapvetően az úgynevezett Gyurcsány-szárny ellenében mennek végbe, a Hírszerző egyenesen kiszorításként érzékeli az eseményeket. Nem kétséges, hogy egy belső választás mögött ezernyi érdek és megfontolás állhat, így bizonyára számosan vannak olyanok az MSZP-ben ebben a percben, akik a volt kormányfő végleges partvonalra szorítását várják a Mesterházy-Balogh páros megválasztásától. A helyzet azonban ennél bonyolultabbnak tetszik: a gyurcsányista Molnár Csaba visszalépése az elnökhelyettesi posztért zajló versenyből nem csupán egy újabb – már-már a pártban maradás értelmét is megkérdőjelező - vereség jele lehet, hanem akár arra is utalhat, hogy a „kötcsei piknik” résztvevői a minél rosszabb, annál jobb jegyében az együttműködés helyett a kivárás álláspontjára helyezkedtek.

Az íróasztalom mellől természetesen könnyű lenne vadabbnál vadabb kombinációkat megfogalmazni a lehetséges „nagy terv” részleteiről, számomra azonban úgy tűnik, hogy éppen a kiforrott elképzeléseknek a hiánya jellemzi ebben a pillanatban a leginkább az MSZP-t. A legjobbnak látszó ötlet, Balogh András helyzetbe hozása sem hónapok óta kitalált forgatókönyvnek, sokkal inkább az államfőválasztás utáni rögtönzésnek tűnik; mint ahogy a többi politikai cselekvés is inkább változó színvonalú napi agymenésekre emlékeztet. Közös stratégiának, koncepciónak nyoma sincs, bár az erről szóló beszéd valóban egyre erőteljesebb.

Az MSZP szombati kongresszusa ebben a helyzetben legfeljebb a pozíciók elosztása tekintetében lesz a választás utáni átmeneti helyzet lezárása, a párton belüli hatalmi kérdés azonban ezzel még nem dől el – pontosabban nem most dől el. Az új vezetés, élén Mesterházy Attilával, egyelőre csak lehetőséget kap, bizalmat sokkal kevesebbet. Gyurcsány Ferenc és követői ugrásra készen várnak, de láthatóan mások sem – köztük a kifelé is kacsingató Szili Katalinnal, az ismét aktív Kiss Péterrel, az eddig minden helyzet elől ellépő Botka Lászlóval és az önbizalommal teli Szanyi Tiborral – tettek le még arról, hogy befolyással legyenek az MSZP jövőjére. Olyan vezetése lesz szombattól az MSZP-nek, amelynek sikere és bukása a párton belül egyaránt számos politikusnak lehet érdeke. Ez még nem a - legalább 2014-ig - érvényes helyosztó, legfeljebb  a helykereső egyik állomása.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr392138642

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MSZP: az elképzelhetetlen pártszakadás 2010.07.08. 21:15:18

Semmi garancia nincs rá, hogy az MSZP a magyar politika meghatározó szereplője maradjon. Szili Katalin ezt felismerte. A Szili Katalin által alapított Szövetség a Jövőért Mozgalom tegnap bejelentette: saját jelöltekkel indul az önkormányzati válas...

Trackback: Megszabadulni Gyurcsánytól: megoldhatatlan dilemma 2010.07.08. 21:14:52

A volt miniszterelnök megkerülhetetlen tényező a párttagság körében, azon kívül viszont teljesen elfogadhatatlan. Az MSZP törököt fogott Gyurcsánnyal. (Fotó: szegedma.hu) Ajánlott írásunk: Kibaszott jó röpirat a modern baloldalról Mintha mi sem t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

levee 2010.07.08. 15:21:04

Szerintem jól látod a helyzetet, korrekt gyorselemzés lett. Én is úgy érzékelem a sajtón keresztül, hogy ez a hétvégi választás, mégha látszólag a GyF-féle érdekkörök ellenében is fog történni, hosszútávon - ha az MSZP nem ébred fel az alvó üzemmódból - inkább a többiek jövőjét erősítheti. Mintha a Mesterházy-moratóriumot meghosszabbítanák határozatlan időre.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.08. 15:29:18

Hát ideje lenne eldönteniük, hogy most összeszedik magukat, vagy követik az SZDSZ-t, és átadják a helyüket az LMP-nek, mert szükség volna egy normális ellenzékre.

lüke 2010.07.08. 15:59:25

"minél rosszabb , annál jobb"
igen ez volt az elmúlt nyolc év gazdaság politikája és szellemisége, remélhetöleg nem folytatódik,hiszen
most olvastam a retrograd fejlödésröl, jön a monarchia:) úgy is:)
diepresse.com/home/politik/innenpolitik/579602/index.do?direct=579745&_vl_backlink=/home/index.do&selChannel=101

pad78 2010.07.08. 16:32:46

Állítólag a krízis azért nem feltétlenül rossz, mert látványossá teszi, hogy valódi erőfeszítésekre, a következtetések őszinte levonására, ezt követően pedig tényleges változtatásokra van szükség. (Olyan ez, mint egy nagyerejű földrengés, ami után nem lehet halasztani az újjáépítést.) Ha ez a "látvány" célt ér, és ahelyett, hogy levertté tenne, jó irányba ösztönöz, akkor jobban is kijöhetnek belőle. A probléma a szocialistáknál, hogy ehhez az újjáépüléshez mindenképpen szükséges a kölcsönös bizalom, ami ma ott hiánycikknek számít. Egész pontosan: lassan senki nem bízik senkiben. Szerintem ez Gyurcsány "öröksége": konfrontatív személyisége alkalmasnak tűnt ugyan Orbán leküzdésére (bár ebben is csak pirruszi sikereket könyvelhetett el), de ugyanez a személyiség sikeresen megosztotta a korábban alkudozásban és kompromisszumos megoldásokban kiváló MSZP-vezetést. Megjegyzem, egy ilyen krízisben a hagyományos "egy kicsit egyiknek, egy kicsit a másiknak" típusú szoci stratégia sem működne, talán egy icipicit több esély lenne a túlélésre. A hiteltelenségükkel való őszinte és radikális szembenézésre lenne szükség, aminek a múltjukban talán soha nem volt garanciája. "Gyurcsány után" azonban én ezt már szinte illuzórikusnak vélem.

U.i. Kríziskezelésben egyik magyar párt sem áll jól. Talán a Fidesz mutatott fel ebből valamit 1994 után, de akkor bizonyos szempontból sokkal könnyebb volt a dolguk, hiszen nem ők okozták a jobboldal válságát. (Persze ugyanakkor kegyetlenül nehéz volt "friss jobboldali" pártként megoldani az okkal gyanakvó "elődök" válságát: mindenesetre azt ügyesen csinálták. És tkp. valahogy nekik sikerült átvészelniük az előző választások sikertelenségét is, ráadásul közben megőrizték a kormányképesség látszatát is. De azért többet segített nekik, hogy az MSZP kitűnő volt válságokozásban, így nekik nem annyira sokat kellett válságkezelésbe fektetniük.) Más példát nem tudnék hozni az elmúlt húsz évből, amikor magyar politikai párt sikeresen kezelte válságát.

pad78 2010.07.08. 16:42:39

@pad78:
Az imént talán leginkább erre a mondatra reagáltam:
"Az új vezetés, élén Mesterházy Attilával, egyelőre csak lehetőséget kap, bizalmat sokkal kevesebbet."

Valószínűleg a ma egyáltalán szóba jövő jelöltek közül bárki lépne most Lendvai helyére, súlyos bizalmatlansággal kellene elindulnia, és egyikük sem tűnik alkalmasnak e bizalmatlanság legyőzésére. Akkor pedig csak a krízist tartósítják.

Így már talán kevésbé vagyok offtopik.

rockjano_ 2010.07.08. 16:53:40

Az MSZP-t nem csak önmagában kell vizsgálni hanem, a másik két ellenzéki párt tükrében.

Sok gond van az mszp-ben de szerintem a Jobbikban talán mégtöbb.

Hol a Jobbik?? Mindenki arra számított hogy ők lesznek majd a fidesz ha nem is legnagyobb de legkeményebb leghangosabb bírálói. Mintha eltüntek volna. A parlamenti politizálás egyértelműen nem az ő terepük. Utcára meg most nem tudnak-nem akarnak menni.

Az LMP meg őfelsége ellenzéke szerepét játsza. Szavakban erős, sokszor igaza is van de pl. meghívja vityát az ülésükre stb...

Érezhető hogy a Fidesz is őket szeretné hosszútávon ellenzéknek magának (persze viszonylag gyenge ellenzéknek).

Szerintem viszont a háborús logikának még korántsincs vége, és az az ellenzéki párt fog megerősödni aki a fidesz hibáira (és lesz jócskán az már látszik) a legerősebben tud rámenni és nekem most úgy tűnik hogy minden baja ellenére ez az mszp lesz. És annak is a Gyurcsány féle szárnya. Szakítás akkor lehet ha az ellenzéki szerepfelfogásban lesz hatalmas szakadék az egyes mszp-sek közt.

Szimba 2010.07.08. 17:00:11

Az MSZP a jelenlegi embereivel nem igazán képes a megújulásra. Több lehetőségük lenne átfogalmazni a párt nevét, célját, és a megszólítandó választói réteget.

- szociáldemokrata pártként
- munkáspártként (bár ez Thürmer monopóliuma)
- kozmopolita-liberális-kapitalista-piacorientált pártként

Igazából egyik változat sem szimpatikus jelenleg az emberek számára, tehát legalább a nevükben szükség lenne valami kellemesen hangzót produkálni: mondjuk nem a Népfrontra gondolok.:))

Demszky is kilépett az SZDSZ-ből, nem képzelhető el, hogy az MSZP felé orientálódik?

Szimba 2010.07.08. 17:01:57

@Szimba:

Talán a Magyar Néppárt még lenyelhető lenne!
Főként, ha képesek lennének gazdasági kérdésekkel is foglalkozni, konstruktív terveket kidolgozni.

Egyáltalán: DOLGOZNI!

hodara 2010.07.08. 17:04:56

@rockjano_: A jobbik nem tudja támadni a fideszt mert a programjuknak elég sok közös eleme volt amiket a fidesz megvalósított.A jobbikra csak az MSZP aggatta rá,hogy antidemokratikus párt és habzó szájjal fog hőbörögni a parlamentben.De legalább annyi keresnivalója van a parlamentben mint az MSZP nek.
Az MSZP halála ha a Gyurcsány vonal marad.Mert az amúgy is kevés 18% szavazóbázist is megosztaná.Gyurcsányt úgy 9% támogatja.A baloldalon az SZDSZ utód LMP-é a jövő.

Hóember 2010.07.08. 17:05:28

@Fedor: Összeszedik magukat? Az MSZP? Viccelsz?
Remélem minél előbb eltűnnek a süllyesztőben, nem most van itt az ideje, 20 éve itt lenne az ideje.

Nem vagyok fideszes 2010.07.08. 17:06:16

@Fedor:

Tőlem nyugodtan adják csak át a helyüket az LMP-nek, volt elég idejük, nem tudtak élni a lehetőségeikkel.

is 2010.07.08. 17:08:05

Gyurcsany visszateresere most mar lassan tobb datum van, mint vilagvegere. Meg a valsztasok elott. rogton Mesterhazy bukasakor a valasztasok ejszakajan. O lesz a frakciovezeto. Visszajon partelnoknek. Betolja az embereit. Most pedig olvaasuk, hogy a fentiekbol semmi, de tovabbra is ugrasra keszek.

Legyunk mar ennel komolyabbak.

Guild 2010.07.08. 17:08:17

Az MSZP-nek nincs programja!
;)

ben2 2010.07.08. 17:12:19

Balogh elnökhelyettessé választása tipikus MSZP-s öngól. Egyrészt kellett egy ismeretlen, ezért hiteles arc az elnökségbe, hogy a tagság érezze, hogy nem maradt minden a régiben, de mégsem a korrupt nyikhajok vették át a pártvezetést, ez eddig oké.
Balogh pártpolitikai szerepvállalásával viszont pont azt az előnyét játssza el az MSZP, amit Smidth Pál megválasztásával szerzett a Fidesz elől: akkor a bevallottan pártpolitikus ellenféllel szemben fel tudtak mutatni egy arcot, aki kellően távol áll a napi pártpolitikától. Most ismét elmondhatja a Fidesz, hogy napi sárdobálástól független MSZP-s márpedig nem létezik, lám-lám Balogh is rögtön elnökhelyettes lett, mit ugatnak tehát a ballibek egy pártpolitikus államfő ellen?
Megint az történt, amit az elmúlt 8 évben annyiszor megtapasztalhattunk: az MSZP beáldozta a hosszú távú politikai építkezés lehetőségét a napi túlélés és a belső konfliktusok jegelése érdekében.

golb 2010.07.08. 17:24:39

@rockjano_: Az LMP meg őfelsége ellenzéke szerepét játsza. Szavakban erős, sokszor igaza is van de pl. meghívja vityát az ülésükre stb...

Azért ez nem olyan rossz jel. Meghívták O.V-t (más hírek szerint meghívatta magát), és O.V. elment. Ebből következhet az is, hogy a két fél párbeszédre törekszik, és szeretnék meghallgatni, megismerni a másik véleményét is (vagy legalábbis ezt a látszatot szeretnék kelteni). Ez pedig valóban üde színfolt lenne végre a magyar politikában. Persze ez kicsit OFF a posthoz.

Engem egyébként nagyon meglepett, hogy mennyire minimális hír volt csak az MSZP hétvégi tisztújjításáról a sajtóban. Ez úgy tűnik a párt teljes periferiára szorulásának első jele lehet -- majd végig nézhetik a Vendéglőben a Világ Végén ahogy feloszlik a párt. ;-)

Az LMP ellenben egyre erősebb a sajtóban, szinte minden ügyben hallatja a véleményét -- meglehetősen jól használva a nyilvánosságot. A Jobbik kicsit meghasonlott: a saját médiájában továbbra is keményen fogalmaz, szélesebb körben pedig próbál konszolidáltabban, konstruktívabban viselkedni.

cellimega 2010.07.08. 17:41:23

Pár hete beszélgettem egy frissen érettségizett diákkal. Ismeretségi körében (saját korosztály) egyetlen MSZP-szimpatizánsról tud (az illető családja közvetlenül kapcsolódik egy volt szoc. miniszterhez).
Az MSZP-nek szép lassan vége. Eddig sem voltak különösebben jók a politikában, de kb. 1992 óta óriási hátszelük volt (balos média).
Most plurálisabb a média, és ott az LMP is.
Évente meghal a választók 1,5 %-a, és belép 1% új szavazó. 4 év alatt 10%-os csere.
Többé nem lesz nagy párt az MSZP szerintem.

bandos 2010.07.08. 17:42:41

Azért ilyen faszák a hétköznapok, mert a komcsik hírei már nincsenek főcímekben:))

bandos 2010.07.08. 17:45:00

@golb: "Az LMP ellenben egyre erősebb a sajtóban, szinte minden ügyben hallatja a véleményét -- meglehetősen jól használva a nyilvánosságot."

Valljuk be, nincsen nehéz dolguk.
Véleményem szerint média támogatás nélkül kb. annyit lehet összeszedni, mint a Seres-féle Civil Összefogás Fórum (1%)
Óriási médiatámogatás élveznek, természetesen, ezért nekik sokat nem kell küzdeni.

Videofon 2010.07.08. 17:47:54

@bandos:
Seres-féle (Civil Mozgalom ) vagy Civil Összefogás Fórum?

golb 2010.07.08. 17:53:10

@bandos: Valljuk be, nincsen nehéz dolguk.

Igen, már a kampány alatt is elég komoly volt a hátszelük, most meg már hivatalból sem tehetik meg hogy kihagyják a körbekérdezésekkor...

Az MZSP soirsát szerintem 2012 felé lehet majd biztosabban látni. Szvsz ha addig nem kapják össze magukat, akkor végképp mehetnek a múzeumba. A Gy. F. féle vonal lehet elvegetálgat még egy ideig, bár szerintem van nekik akkora teher Gy.F. hogy komoly erővé nem tudnak vállni, de az őskövület MSZP szerintem eltűnik a süllyesztőben. A még ismeretlen fiatal réteg meg érzésem szerint vagy velük süllyed,m vagy szép lassan elszivárog másfelé. Emlékezzetek vissza 1990 után is elég komoly pártközi mozgások voltak a fiatal, tapasztalatlan potentátok között, és süllyedtek el őskövületek is rendesen. Most talán valami hasonló átrendeződés lehetséges.

golb 2010.07.08. 17:54:39

@golb: Az MZSP soirsát s

ez itt természetesen elgépelés, nem félreérteni... ;-)

bandos 2010.07.08. 17:56:18

@Videofon: Mit tudom én, mi a neve: az amelyik pártként indult. De látod? Az LMP-ről mindenki tudja, hogy mit jelent, a Seres-féle pártnak a neve sem tudatosult pl. bennem.

[nick] (törölt) 2010.07.08. 18:14:54

a szokásos nesze semmi fogd meg jól elemzés. a kérdés mégis csak az, hogy a szocik mit akarnak csinálni. ehhez meg nagyjából az kellene végigvenni, hogy 1) milyen baloldali irányzatokat tartanak, vagy tarhatnának fontosnak a jelenlegi helyzetben, 2) ezek a szocialisztikus elképzelések miben hasonlítanak egymásra, és miben térnek el. 3) hogyan kapcsolódnak a magyarszágon létező politikai irányzatokhoz. 4) ezeket ki, vagy kik képviselheti hitelesen a magyar nyelvű közegben. 5) van ezeknek a magyar hagyományban előképük. 6) mi lehet a szocialisták jövőképe.

szóval az rendben van, hogy az átlag választó számára a politika olyan, mint egy valóság show:

www.youtube.com/watch?v=ShRgo-ZWAbQ

de az elemzés ott kezdődik, ahol ez a casting véget ér.

porfelhő 2010.07.08. 18:20:04

A hétvégi tisztujitó kongresszus után csak remélni lehet, hogy végre fellállnak, vagy magukhoz térnek. Egy erős baloldali pártra minden demokratikusan müködő országban szükség van, de hogy az MSZP. képes lesz-e rá azt is egyelőre csak találgatom. Kovács L. szerint " nyitott párttá kell válni, amely napi kapcsolatban van a választókkal. A kapmpárny ápr. 26 után elkezdődött. " A választások óta csak röpiratokról, a megujulás hangoztatásáról lehetett hallani. Hogy nyitni kellene az biztos, nem csak most, már hosszu ideje olyan a párt mintha bezárkózna és ugy várja a támogatókat. Vidéken, egyes körzetekben csak találgatni lehet kik vannak a pártban. A belső problémákat nem kifelé kellene hangoztatni, hanem belülről megoldani. A még meglévő szavazótábor nem kiváncsi a belső problémákra, határozott irányt várna, határozott politikusokkal.
Nem vagyok benne biztos, hogy ez teljesen uj arcokkal sikeres lenne, inkább régi és uj arcokkal.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.07.08. 18:21:18

Nehéz elképzelni, hogy Gyurcsány teljesen lemondjon a visszatérés lehetőségéről. Valószínűleg a párton belüli csoportok tesztelik, hogy van-e olyan tömegbázisuk, amelyek alapján vagy visszatérhetnek a pártvezetésbe, vagy egy életképes bázison önállósodnak.

Az MSZP (mint párt) számára az önkormányzati választás nem kifelé, hanem befelé mutatja meg a későbbi lehetőségeket. Valószínűleg az igazi mozgolódás majd az önkormányzati választás után várható, hogy 2014-re már letisztuljon, hogy milyen pártstruktúrában halad tovább a baloldal. Tehát összességében most még bármilyen előrenyomulás vagy visszavonulás csak egy tesztelési taktika része. Azt pedig szerintem az egyes csoportok is tudják, hogy az MSZP jelenlegi rövidtávú meghódításából eredő előny a valódi mozgások elindulásával erősen relatívvá válik. (Kérdés, hogy később is az MSZP lesz-e a baloldal központja?)

porfelhő 2010.07.08. 18:23:26

@bandos: Azt szeretném kérdezni mi az a Seres féle párt. Még soha sem hallottam. Köszönöm ha megirod.

golb 2010.07.08. 18:33:29

@porfelhő: ...mi az a Seres féle párt...

l. civilmozgalom.hu/

szmoker (Homo Trollicus) 2010.07.08. 18:33:36

@Fedor: "átadják a helyüket az LMP-nek, mert szükség volna egy normális ellenzékre"

Szivem szerint liberalis lennek, ruhellem a Fityiszt, de az LMP-tol:

1. kiraz a hideg
2. eddigi teljesitmenyuk kb. 0
3. a mai megmozdulasukra mar kopni sem tudok (Lazar)
4. nem hiszem, hogy ok az en erdekeimet - magyar, liberalis, adofizeto - kepviselnek
5. Maaaagit! Noooomaaaalis?!
(6. kik ok? mik ok? honnan jottek? hova mennek? kinek dolgoznak? ki penzeli oket?)

sárkányfő 2010.07.08. 18:34:03

Évekig azzal hitegettem magam, hogy a szlovákok csak átmenetileg előztek meg minket, és hamar behozzuk őket, sőt ez csupán a dolgok természetéből adód egyenletlen fejlődés következménye, hol mi hol ők leszünk előrébb.

Tévedtem.

Magyarországgal szemben Szlovákiának nem mind a két politikai oldala selejtes, hanem csupán az egyik. Most olvasom a következő szlovák min.elnökkel, Iveta Radicová-val az interjút. Feltűnően normális, intelligens és ráadásul szimpatikus nő.

Ami a legérdekesebb volt számomra: korrupció-ellene törvényt készülnek elfogadni. De nem csak a vízgereblyézés megy, mint nálunk. Ilyenek lesznek benne:

- az összes szerződést és számlát nyilvánossá tesznek.
- minden közpénzt csak közbeszerzés útján lehet elkölteni
- a szerződések kizárólag az után léphetnek érvénybe, ha nyilvánosságra kerültek
- hozzáférhetőek lesznek a vesztes ajánlatok is
- közreadják a döntőbizottságok névsorát
- az egész döntéshozattali folyamat nyilvános lesz
- közreadják a nyertes és vesztes ajánlatokról készült véleményeket is.

Na igen, így kéne ezt csinálni... le a kalappal, remélem teljes mértékben meg is tudják valósítani.

Ezzel szemben nálunk pl. épp most terjesztett be az Orbánpárt egy adóügyi törvényt, mely megszüntetné a többségi állami tulajdonú cégek adatainak nyilvánosságát. Igen, azt a nyilvánosságot törlik el, aminek köszönhetően megismertük pl. a BKV meg a MÁV, stb. zűrös ügyeit. Na ennek vége! Kinek mi köze hozzá? Adózó, kuss a neved.
(A kormányülések hangfelvételét is korlátozzák... 98-02, de ja vu...)

De megszüntetnek ám mást is: az Egészségbiztosítási Felügyeletet. Ilyesmi minden normális országban van régóta, nálunk csak nem rég óta, a ritka jó szoci döntések egyike volt. De most vége lesz. Kellemetlen volt a kórházaknak, a dokiknak... pl. összehasonlíthatóvá tette a kórházakat, rengeteg minőségi mutatót tett közzé... meg a betegek járhattak oda panaszkodni, fene a pofájukat. Az eljárások bő harmadában be is igazolódott a betegek jogsérelme, hát mivé lesz így a magyar egészségügy kérem? Nyilvánosság, betegjogok, ellenőrzés?!? A dokik kasztjában? Akik köztudottan jobbosok? Ez nyilvánvalóan magyarellenes, na de most vége is lesz! Vissza a múltba!

Van azért jó hír is: A vezír a jól végzett meló örömére - Schmitt, Domokos, és vagy 30 állami nagycég és hivatal vezetésének pártkatonára való lecserélése + Nenyi - személyesen fogja megtekinteni a foci döntőt a közeli Dél-Afrikai Köztársaságban.
Jó szurkolást, hajrá Orbán Viktor!

pad78 2010.07.08. 18:42:20

@Szimba:
"Több lehetőségük lenne átfogalmazni a párt nevét, célját, és a megszólítandó választói réteget.

- szociáldemokrata pártként
- munkáspártként (bár ez Thürmer monopóliuma)
- kozmopolita-liberális-kapitalista-piacorientált pártként"

Ez azonban feltételezné, hogy elfogadják maguk számára a kis-, vagy legfeljebb középpárti létet, amire szerintem egyelőre nem hajlandóak, nincs annyi valóságérzékük. Magyarországon a rendszerváltás óta tiszta ideológiai profilú párt nem tudott választást nyerni, legfeljebb egy nála nagyobb párt szövetségeseként. (Ha nagyon rosszmájú lennék, azt is mondhatnám, hogy ilyen nem is volt, de tény, hogy pl. az SzDSz vagy az MDF megpróbálta magát ilyen spec. választóközönséget kiszolgáló pártnak profilírozni, hosszabb távon eléggé korlátozott sikerrel.) Ahhoz, hogy nagyobb szavazótábort érhessenek el, szükségük lenne eltérő karakterű és politikai profilú, de együttműködésre kész hiteles vezetőkre. Jelenleg egyszerre hiányzik az együttműködésre való készség és a hitelesség. De ha bármelyik csoportocskájuk megpróbálna behozni egy hitelesnek tűnő embert (ha találnak egyáltalán), akkor a párton belül velük szemben állók (az ellenérdekeltek) kigáncsolják, mert félnek tőle. Ezért mondom, hogy a bizalom alapvető fontosságú. Lenne.

2010.07.08. 18:51:28

@szmoker /segílyes/: Az LMP gazdaságpolitikailag nem liberális, csak emberjogilag. Ha te a neoliberalizmus híve vagy, akkor teljes joggal ráz ki a hideg az LMP-től.

Mikor nem lenne az eddigi teljesítményük 0? Mit kellett volna tenniük? Te talán egyetértesz a Lázár-féle listával?

Hogy kik, mik ők, honnan jöttek, hova mennek, mind ott van a honlapjukon. Az is ott van, ki pénzeli őket.

Balt 2010.07.08. 18:53:42

@golb: "Azért ez nem olyan rossz jel. Meghívták O.V-t (más hírek szerint meghívatta magát), és O.V. elment. Ebből következhet az is, hogy a két fél párbeszédre törekszik, és szeretnék meghallgatni, megismerni a másik véleményét is (vagy legalábbis ezt a látszatot szeretnék kelteni)."

Nem hinném, hogy erről van szó. Sőt!:
www.origo.hu/itthon/20100707-orban-viktor-felszabadult-volt-az-lmp-frakcioulesen.html

Balt 2010.07.08. 18:55:56

@golb: "Ez pedig valóban üde színfolt lenne végre a magyar politikában."

Ebben amúgy egyetértünk. :) És lám, ha valakinek eddig nem lett volna világos, ki is megosztó politikus, a gyurcsányi mozgolódás leleplezi (önmagát)...

blitz 2010.07.08. 18:57:59

A 209-es vajon kiről fog szólni? :)

2010.07.08. 18:58:30

@golb: Semmiféle médiahátszele nem volt az LMP-nek. Valamifajta jelenléte akkor lett, amikor kiderült, hogy az összes megyében tudnak listát állítani. Ha nem hiszed, az ORTT honlapján lehet ellenőrizni. Még az interneten se szerepelnek annyit, mint ahány százalékot elértek.

Balt 2010.07.08. 18:59:23

@cellimega: A NER-kifüggesztést én is furcsállottam, hovatovább kínosnak éreztem, de most végre megvilágosodtam: a szokásos gyurcsányi ármány része a szardobálás megint... (Ebből a posztból tudtam meg, kosz!)

[nick] (törölt) 2010.07.08. 19:02:21

@pad78:
konjunkturális időszakban működik a néppártiság. mert akkor lehet fűnek-fának igérni. és növekedésből valamit teljesíteni. recesszió idején, vagy ha a gazdaság hullámzik, akkor nem működik ez a mindenkire lövünk. akkor határozott ideológiai arcél kell, és világosan, egyértelműen meg kell jelölni a célcsoportokat. a baloldal három rétegre támaszkodhat 1) szakmunkások 2) közalkalmazottak 3) nyugdíjasok.

nyilván nagyjából így érdemes tagozódniuk. 1) a szakmunkásokra a modernista, progresszív baloldal képes hatni, a gyurcsány féle (nyilván amikor megvonják a minimálbér adókedvezményének első részletét, akkor kell gyurcsánynak felállnia) 2) a közalkalmazottakra a klasszikus szocdem irányzat tud hatni, ez lehet szakszervezetes, akár szanyi tiboros, 3) a nyugdíjasokat pedig a mérsékelt baloldal tudja megszólítani, amit nagyjából szili visz.

az mszp legnagyobb problémája, hogy az elmúlt években csak és kizárólag nyugdíjasokkal próbálta megnyerni a választást, és egy emberre, gyurcsány ferencre, majd később mesterházyra hegyezte ki a kampányát. ls akkor annak az egynek csápolt a nyugdíjas törzsközönség. szóval az egész olyan volt, mint a sas kabaré. de nyilván ennél sokkal több van a baloldalban. főleg ha azok ellenzékben vannak, és ráadásul még recesszió is van. szóval a lehetőség nyilvánvalóan adott.

pad78 2010.07.08. 19:03:53

@ben2:
"Balogh pártpolitikai szerepvállalásával viszont pont azt az előnyét játssza el az MSZP, amit Smidth Pál megválasztásával szerzett a Fidesz elől: akkor a bevallottan pártpolitikus ellenféllel szemben fel tudtak mutatni egy arcot, aki kellően távol áll a napi pártpolitikától."

Ez az előnye szvsz soha nem is létezett. Illetve 2005-ben eljátszotta az MSZP. Orbánék némileg pofátlanul előadták azt, amit a szocik öt éve, csak a Szili jelölését kísérő nyilvános koalíciós viták és a bukás nélkül. Még házelnöknek is megtették Schmittet (helyesen így írják), hogy tökéletes legyen a párhuzam. Egyetlen oldalról így eleve nem lehetett elvi kifogás a jelölt pártmúltja ellen, és ez éppen a szocik oldala. Azzal meg csak plusz lehetőséget kapott a Fidesz, hogy végül is a Jobbiknak nincs 50 képviselője, így nekik mondhatják azt a kritika kapcsán, amit az LMP-nek, hogy hol volt az ő sokkal kiválóbb jelöltjük, csak nem köhög a bolha? (Mellesleg a Jobbik sem fogalmazhatna meg ebben a tekintetben erős bírálatot, hiszen Morvai éppolyan erősen kötődik hozzájuk, mint Schmitt a Fideszhez.) Szóval nagyon ki volt ez találva. (Sajnos. Én jobban örültem volna Sólyom újrajelölésének, de ezen már túl vagyunk.)

[nick] (törölt) 2010.07.08. 19:06:48

@Szimba:
az amerikai demokrata pártot mintázhatnák leginkább.

Ordnassac 2010.07.08. 19:10:26

@ó jaj: az EBF ötlete, ha jól emlékszem, nem a szociké volt, hanem Molnár Lajosé.

pad78 2010.07.08. 19:10:31

@[nick]:
"nyilván nagyjából így érdemes tagozódniuk. 1) a szakmunkásokra a modernista, progresszív baloldal képes hatni, a gyurcsány féle (nyilván amikor megvonják a minimálbér adókedvezményének első részletét, akkor kell gyurcsánynak felállnia) 2) a közalkalmazottakra a klasszikus szocdem irányzat tud hatni, ez lehet szakszervezetes, akár szanyi tiboros, 3) a nyugdíjasokat pedig a mérsékelt baloldal tudja megszólítani, amit nagyjából szili visz."

Szerintem ugyanarról beszélünk. Ez legalábbis háromféle (kétségkívül egymáshoz közel álló, de eltérő) profil. És amíg Gyurcsány, Szili és Szanyi nem bízik egymásban, a három nem jelenhet meg egyszerre, horribile dictu egyik sem jelenik meg. Ez van ma.

[nick] (törölt) 2010.07.08. 19:13:36

@ó jaj:
nyugaton messze-messze többre tartják szlovákiát, mint magyarországot. a magyar diplomácia megítélése körülbelül olyan, mint meciar idején a szlovák. szóval a magya kormány egyik legfontosabb dolga volt, hogy trianon kapcsán elítélje az antantot. egy vicc az egész. nem veszik komolyan sehol. sárközy se, merkel se, orbánnak az olaszokkal való barátság kamu, ugyanúgy, mint a lengyel-magyar barátság, lehet, hogy ezektől másol orbán, de mivel számukra nem ad többletet, ezért a másik oldalról orbánnak nincs semmiféle respektje. merkelné, és sarkozy szintén nem szeretik, cameron meg nem is ismeri. szóval itt nem arról van szó, hogy a nyugat kifejezetten ki akar tolni magyarországgal, hanem arról, hogy a magyar diplomácia egy nagy nulla. egyébként balogh andrásostól.

ssi 2010.07.08. 19:18:56

én még nem írom le az MSZP-t
sőt, a halálukat se kívánom,
s nemcsak a baloldal léte miatt,
hanem mert tanulságos mások sorsa

nincs egyetértés a múltjuk és a vereség megítélésében
az viszont jó, hogy nem lesz marakodás a választáson,
mert csak 1-1 jelölt van

emberileg értem, hogy Szili, Gy.F., stb. annyira akarnak tenni,
s az is elfogadható, hogy nem azonosan

a jövő lett igazán fontos
új vezetőség, új fegyelem, új munkamegosztás, új esély
ha a vezetőség egyértelmű lesz, de a tagság nem áll mögé,
visszamennek a múlt útjára

másik legfontosabb a kommunikáció: bírálni, de stílusosan
(Gy.F. se sziporkázzon másként a blogján, csak árt)

Diocles 2010.07.08. 19:24:18

A gond az, h a régi nómenklatúra nem azért utálja Gyurcsányt, ami a valós bűne, ti. az elkúrás (kiköltekezés hitelből), hanem azért, mert túl "liberális" volt, értsd, beszólt Kádárnak, megnyilvánult ideológiai kérdésekben a kádárista massza helyett, reformretorikát használt (bár érdemben szart se csinált), stb.

A régi nómenklatúra a legrosszabbra jáccik, csinálni akar egy értéksemleges pártot, amelynek egyetlen jellemzője a "baloldaliságnak" mondott szociális populizmus.

Persze ehhez Gyurcsányt el kell tüntetni, hiszen Gyurcsány nem csupán a jobboldalon, hanem őskádárista sörösvirslis melósnál is vörös posztó.

A legszívesebben száműznék, mint Kádárt Rákosit, messze ez volna a kényelmesebb, de ezt értelemszerűen nem tehetik, kizárni nem zárhatják, marad Gyurcsánynak és híveinek lassú marginalizálása, persze, ha azok hagyják.
Ha Mesterházyék ügyesek, akkor Gyurcsányék azon veszik észre magukat, h a köv. választásokon max. Gyurcsánynak dobnak oda tessék-lássék egy befutó helyet, de már Molnár Csabikának és Vadai Ágikának sem. Lassú tűzön főzik a békát.

fillérbaszó vadász 2010.07.08. 19:26:59

@rockjano_: A Jobbik eléggé aktív. Az a tény hogy elhallgatja őket a média arról nem tehetnek. Nekem az LMP tűnik színtelen-szagtalannak.

László56 2010.07.08. 19:27:33

Egy nagyon szép estét Mindenkinek,

Ha valaki pontosan meg tudná mondani hogy mi is történik az MSZP-ben, annak bizony jósnak kellene mennie. Mindenesetre minden jelét mutatja egy haldokló organizációnak. Csak a tipikus, kommunistákra nagyon is jellemző, két tényező tartja még össze. Az idejétmúlt ideológiája és irdatlan nagy vagyona. Az a vagyon amiből minden utódpárt kapni szeretne. Mert annyit raboltak össze hogy két - három párt alakításához is elég lenne, de mind magának akarja. A primitíve ideológiáját meg a látszólag visszalépők képviselik és fogják továbbra is képviselni, sokkal befolyásosabban mint ahogy azt a nagyközönség el tudja képzelni. Ezáltal tulajdonképpen minden marad a képlékeny, régi széteső állapotában. Az elemző ezt nagyon is jól látja.

Az MSZP esetében három fő, egymásba nyúló alakzat harcáról beszélhetünk, melyek azonban nem bírnak egymással. Külön menni, meg a vagyon megszerzése miatt lehetetlen. Ki elhagyja a pártot az a vagyont is elhagyja. Ezt mind a három csoport tudja. Arra meg szükség van egy új párt alapításához ugyanúgy mint a régi reformálásához.

A kommunista gondolkodás azonban nem reformálható. Ezt viszont az ideológiai szárny (Lendvai) nem akarja megérteni és foggal körömmel harcol a múlt visszatéréséért. A kádárista szárny ( Szili ) áll a legközelebb a szakításhoz, melyet azonban szintén a vagyonnal próbálnak visszatartani. Ameddig ez megy addig Szili megpróbálja magát és csoportját, mint párton belüli csoportot eladni, de ugrásra készen az önállósításhoz. A legnagyobb problémája azonban a szociáldemokrata (Gyurcsány) csoportnak van. Nekik lenne a mai világban, társadalmilag a legnagyobb esélyük, de ugyanakkor Gyurcsánnyal nekik van a legnagyobb béklyó is a lábukon. Evvel Gyurcsány Ferenc elérkezett a volt Orbáni állapothoz. Gyurcsány legjobb ötletei végrehajtásához, a legnagyobb akadály Gyurcsány Ferenc maga. Hihetetlen a hasonlóság Orbán volt állapotával szemben.. Hogy Gyurcsány is túléli ezt a problémát, mint Orbán ? Ki ezt a problémát meg tudja oldani, az a modern magyar szociáldemokráciát is megteremtette országunkban.

sárkányfő 2010.07.08. 19:29:22

@Ordnassac: Akkor a Molnáré. Már csodálkoztam is, hogy a szociknak volt egy árva jó ötletük.
A Molnár mondjuk egy tökös fiú volt, aki képes volt fejjel nekimenni az egészségügy kőkemény falának. Ő megpróbálta ellenséges közegben legalább elkezdeni Augiász istállójának kitakarítását. Meg is lett a jutalma: közutálat.

@[nick]: Önmagában nem is a nyugat véleménye érdekelne engem, de a helyzet az, hogy ebben igazuk van. egyezik a véleményünk. sőt, nekem még rosszabb a véleményem, ugyanis a nyugaton nyilván nem érdekli az MKP és Híd ekézése a választási kampányban, engem azonban felettébb zavar. Pláne zavar, hogy ezt hihetetlenül vastag pofával még jótettnek is állították be (kettős á.p.)

persze a vastag pofa máshol is jól jön, lásd most a lex Járai féle államilag legalizált és intézményesített adócsalást. hihetetlen...

Már 12 éve megszokhattam volna, mégis újra és újra elcsodálkozom: van pofájuk...

[nick] (törölt) 2010.07.08. 19:32:06

@pad78:
erre mondom, hogy a racionális 3 lmp méretű frakció alakítása lenne. ebből kettőnek hallgatnia kell fél évig. addig rendezik a soraikat. mondjuk gyurcsány, és szili. aztán meg csinálnak egy választási koalíciót "demokratikus charta", vagy "baloldali tömörülés" néven. csinálnak előválasztást, mint az amerikában. szóval szerintem elég sok lehetőségük van.

fillérbaszó vadász 2010.07.08. 19:34:30

@bandos: "Véleményem szerint média támogatás nélkül kb. annyit lehet összeszedni, mint a Seres-féle Civil Összefogás Fórum (1%)
Óriási médiatámogatás élveznek, természetesen, ezért nekik sokat nem kell küzdeni"

Egyet értek. Vannak pártok akiket felül (LMP), és vannak akiket alul (Jobbik) reprezentál a média. 2009 előtt a Jobbikot egyáltalán nem szerepeltették a médiában pedig tudni lehetett akkor már hogy 5% felett lehetnek. Még a 0,001%-os MIÉP agyament elnöke is többször szerepelt a médiában mint Vonáék. Persze mikor egy LMP-s fingott egyet abból is hír lett.

Ordnassac 2010.07.08. 19:35:37

Úgy tűnik az MSZP nekikezdett a fricskapolitizálásnak: www.parlament.hu/irom39/00650/00650.pdf

pad78 2010.07.08. 19:39:53

@[nick]:
A választások környékén hallottam a rádióban egy külpol. szakembert, talán a Bruxinfó vezetőjét, aki azt mondta, hogy nyugaton az a legjobb, ha semmit sem tudnak rólunk. Ez az alaphelyzet. Akkor tartanak minket számon, ha problémák vannak velünk, egyébként a valós súlyunkon kezelnek minket. A nagy nyugat-európai országok felől nézve pedig súlytalanok vagyunk.

Rossz híre pedig Szlovákiának is van az utóbbi időben, nemcsak nekünk. (Ez persze nem indokolja, hogy mi is küzdjünk ezért, a "másik sem jobb" ideológiája külpolitikában sem egészséges.) Az előző négy évben szélsőséges nacionalista kormánypártjuk volt, és ezt illetékes helyeken tudták.

Szerintem Orbánék alapvető orientációja jó: a visegrádi együttműködés erősítése. Nyugaton, ha meglátják OV-t, azt kérdezik, hogy hányan állnak mögötte. 10 millió magyar? Jelentéktelen a 60 millió francia mellett! Ja hogy 40 millió lengyel, 15 millió csehszlovák, 10 millió magyar és még esetleg bevonnak 22 millió románt ezek mellé? Akkor már van súlya annak, amit mond! Ez az út járható, ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek Merkelék, Sarkozyék, Cameronék.

Ordnassac 2010.07.08. 19:40:00

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): hmmm... nekem úgy rémlik, hogy többször láttam Vonát, mint Schiffert a kampányban. Pedig nem olvasom sem a kurucot, sem a Barikádot.

Ordnassac 2010.07.08. 19:42:02

@pad78: na igen, főleg, ha Szlovéniát és a majdan belépő Horvátországot is beveszi a csoport, az már jelenthet valamit.

[nick] (törölt) 2010.07.08. 19:49:49

@ó jaj:
ez a nemzeti "együttműködés" rendszere.
nem kooperatív, hanem korporatív.
en.wikipedia.org/wiki/Corporate_nationalism

nyünyüge 2010.07.08. 19:52:01

@László56:
Lehet, hogy a külső szemlélő számára Lendvai Ildikó - mint a jelenlegi (volt) vezetésben az egyik legrégibb bútordarab - a kommunizmushoz ragaszkodás szimbólumaként használható, de ez masszív tévedés.
Ahogy Gyurcsányt, úgy őt is sikerült a jobboldali sajtóban az ördögt közvetlen leszármazottjakén felépíteni. Ráadásul ő még őskövületnek is lett nyilvánítva (nem kétséges, hogy ezen szerepek kidolgozásához mindketten adtak ötleteket is számosat, de az most más kérdés).

Pedig Lendvai szerintem egy nappal sem öregebb gondolkodásában mint Szili. Sőt.

Az hogy Szili Katalinnak nagyobb volt a mozgástere pozíciójából adódóan mint egy pártelnöknek, és valamennyire helyezkedett is másfelé, ezt én nem minősíteném értékbeli különbségnek.

fillérbaszó vadász 2010.07.08. 19:52:59

@Ordnassac: "nekem úgy rémlik, hogy többször láttam Vonát, mint Schiffert a kampányban."

Jó, de milyen kontextusban? Jobbikos álbotrányok szajkózgatása, és a jobbik démonizálása ment, bezzeg Schifferék seggét tisztitották rendesen.
Ha korrekt, objektív közszolgálati tv lenne az M1, akkor annyi figyelmet kellett volna adniuk az LMP-nek, mint a Jobbiknak 2006-ban. Tehát semmit. Hasonló kvalitással rendelkeztek. Hasonlítsd össza a 2006-os Jobbikot és a 2010-es LMP-t. Új párt volt mindkettő jelentős tagság nélkül, névtelen, alig ismert politikusok alkották, és semmilyen poziciót nem tudhatott maga mögött egyik formáció sem. A média hozzáállása mégsem volt ugyanolyan a két párthoz.

Ordnassac 2010.07.08. 19:56:19

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): most úgy értettem, hogy beszélni őket, nem a mindenféle ilyen-olyan típusú, mindkét pártot ért (persze más arányú) "botrányokra" és sárdobálásokra.

bariga 2010.07.08. 20:13:03

Az MSZP padlón, ez világos. Annyira megdöbbentek a nagyarányú vereségtől, hogy még nem tértek észhez. Pedig saját magukat ásták a le a vereség felé a széthúzással és fegyelmezetlenséggel, könnyű préda lett belőlük. Ez ügyben bátran vegyenek példát a Fideszről, mit jelent a "párt".
Egy lehetőségük maradt, valahogyan nyilvánosságot szerezni, ami majdnem lehetetlen lesz, és ellenőrizni a kormányt. Csak utánozni kell az ő ellenzéküket. Szerződések, fizetések, rokoni, üzleti kapcsolatok, korrupció feltárása, demagógiával. Ha igaz, hanem jön a kabát és a gomb effektus, hosszú a sor , ja és főleg feljelentések tömkelege.
A mostani formájában az MSZP nem tud fennmaradni, vagy lesz belőlük egy igazi szoc. dem. párt 3-4 év múlva, vagy elmennek a baloldali populizmus felé és akkor ennyi volt.

lüke 2010.07.08. 20:15:34

@ó jaj:
-Radics Ivet sz. Karafiat
mert igy is lehetne nevezni
semleges orvos koromban:)
mikor bejött Nagyova Ivetova a rendelömbe, meg is kérdöjeleztem , hogy hogyan irják át a magyar SZIG-t
-annyi a jobbos orvos ,mint a balos
s tudtad-e
a jobbos csak a jobb oldalad, a balos meg a bal oldalad gyógyítja:)

[nick] (törölt) 2010.07.08. 20:17:36

@pad78: @Ordnassac:
szlovénia, és szlovákia a monetáris unió tagjai, és euróval fizetnek

en.wikipedia.org/wiki/File:Si1eur.jpg
en.wikipedia.org/wiki/File:1_euro_SK_2009.jpg

ezzel együtt közös adópolitikára volna szükség a szomszédainkkal úgy, hogy magyarország teljesíti az erm-2 kritériumait.

lüke 2010.07.08. 20:18:41

@Ordnassac:
szép a cikk:)
patkány, alkohol stb minden van benne, Szvatopluk magas lova hiányzik csak:)
mondom, hogy Dieter Bohlen is magyar:)
meg a Karafiat néni :)

drótoltam:)

lüke 2010.07.08. 20:21:00

@bariga:
az alzheimer jön:)
a kabát- gomb egy tipikus felsorolás az A. tesztben:)

Ordnassac 2010.07.08. 20:22:51

@lüke: megjött, még gondolkodom rajta. :-)

Balt 2010.07.08. 20:23:30

@Diocles: Azt hiszem ez pontos helyzetértékelés. Alighanem pártszakadás lesz a vége. (Hál'Istennek... és akkor talán lesz 2 db 4,9%-os szoci- és liber-álbaloldali pártunk...)

lüke 2010.07.08. 20:24:04

@Ordnassac:
ne vedd meg,kikölcsönzöm

lüke 2010.07.08. 20:26:31

@nyünyüge:
hmm
Lendvai eredeti szakmája PG tanár, marxista ideológus
sokat fejlödött:)

Balt 2010.07.08. 20:32:47

@László56: "A legnagyobb problémája azonban a szociáldemokrata (Gyurcsány) csoportnak van. Nekik lenne a mai világban, társadalmilag a legnagyobb esélyük, de ugyanakkor Gyurcsánnyal nekik van a legnagyobb béklyó is a lábukon. Evvel Gyurcsány Ferenc elérkezett a volt Orbáni állapothoz."

Ezt talán maga Gyurcsány is kikérné magának, de a (valódi) szocdemek egészen biztosan. :) Esélyük (pláne a stop-hu-s linkben szereplő kötcsei "húzónevekkel") kb. mint a hintalónak az epsomi derbyn. Orbánhoz meg azért nemigen lehet mérni ezt a gyurcsányi buktát, mert még 1 év homályából, a "független szakértő" Bajnaival sem tudott az MSZP 20%-ig visszakapaszkodni, Gyurcsánnyal talán az 5% alsó széle, közepe lett volna lőtávolban... (Orbánék 2002-ben pedig tizedszázalékokkal veszítettek, +/-5 mandátum különbség volt a kormánypártok/ellenzék között!)

lüke 2010.07.08. 20:36:25

meg kell jegyeznem s biztos TG nem gondolt rá ,
remek a kép,
GyF és MA is csikosban van:),szürke csikosban:)
s az arc kifejezésüket nem is elemeztem

Ordnassac 2010.07.08. 20:38:17

@Balt: hááát, nem ásnám el azért az MSZP-t. Nincs könnyű helyzetben az biztos, meg kb. kezdik magukat az 1990-es évek eleji izolációba tolni és nincs SZDSZ, amelyik kihúzná onnan, de nagy túlélőművészek.

Lehet, hogy az MSZP-nek jót is tenne a Fletó-szárny kiszakadása. Főleg, ha csak 10-en alakítanák meg az MSZP-frakcióból. Ugyanis, ha akár egy ember kiesik, máris oda a Gyurcsány-frakció.

török gábor 2010.07.08. 20:38:48

@[nick]: hajrá, én el fogom olvasni :)

Balt 2010.07.08. 20:41:00

@pad78: Külpol: így igaz. Látható, hogy a gyurcsányizmus Szlovákiában is megbukott, jöhet az együttműködés, ahogy Dzurinda idejében. (Apropos: biztos vagyok benne, hogy a 2006-ban rohamosan romló magyar-szlovák viszony közös érdek volt az itt és ott kormányzó pártoknak, hisz tavasszal még "kiválóak (voltak) a kapcsolataink a szlovák terro... akarom mondani titkosszolgálatokkal", az "el lehet menni Magyarországról" kirohanás után viszont örvendetesen megszaporodtak a magyarellenes atrocitások...

[nick] (törölt) 2010.07.08. 20:42:08

@lüke:
a monetárius unió nagyon el lett baltázva.

mondjuk kapásból hülyeség volt, hogy az újonnan csatlakozó országoknak nem kellett teljesíteni a maastrichti kritériumokat, hanem minden országot felvettek. szóval kereskedelmi, és jogi értelemben unió tagjai lettünk, de gazdasági, és technikai értelemben meg kívül maradtunk. szóval egy valódi nemzetközösséget kellene létrehozni. szóval az teljesen abszurd, hogy az áru úgy áramlik szabadon, hogy nincs közös pénz.

Balt 2010.07.08. 20:43:42

@Ordnassac: Horvátországgal láthatóan a lengyelekkel hasonló stratégiai partnerként számítanak (Schmitt sokat tett ezért az EP-ben), már csak a történelmi kapcsolatok okán is. Lesz itt még Balti-Adria tengely! :)

lüke 2010.07.08. 20:45:52

@Balt:
ettöl félek én is:)
csak ne olyan legyen ,mint a Benesék féle
pánszláv, ami MO közepén húzódna:)

nyünyüge 2010.07.08. 20:47:45

@lüke:
www.parlament.hu/kepviselo/elet/l267.htm

És gondolod, hogy mondjuk Szili Katalint (és még párezer tanárembert annakidején) elvei akadályozták a PG tanításban? Vagy csak azóta átértékeltek bizonyos dolgokat ?(vö. Alzheimer).

Ordnassac 2010.07.08. 20:48:48

Manyike-stílusban (egyáltalán nem paródiának szánva) a poszthoz megint valami:

Mi lesz Balogh András szerepe a pártban azon kívül, hogy ő lesz a hiteles, világot látott balos, akire még a Fidesz is azt mondta, hogy alkalmas?

Generációs kapocs?
Vitányi Iván utódjaként a párt főideológusa?
Az MSZP-ben oly gyakran látott kompromisszum-előkészítő?
A párt listavezetője 2014-ben?
Baja Ferenc előretolt éke?
Egyszerre mind?

Ordnassac 2010.07.08. 20:51:04

@lüke: ugyanerről szól a Népszabis linkem. :-D

Amúgy a szlovákoknak is meglett a maguk "bizottsági ügye". Slota egyik alelnöke kapta az emberi jogi és kisebbségi bizottságot...

lüke 2010.07.08. 20:52:09

@nyünyüge:
a csoportom másik felének ö a PG-t, nekem +Gidai /Miép oktatta:) a SOTE-n
(ez nincs benne:),hogy nekem oktatta érdekes...........)

szbi 2010.07.08. 20:53:06

A mai MSZP-nek nincsen semmi jövője. A régi MSZ(M)P jól kicsinálta a szocdem kezdeményeket, tehát a szociáldemokráciának sem sok van. Az öreg rutinié Kovács László és a hasonló figurák szájából rosszul hangzik a "szociáldemokrácia" kifejezés. Valami életképes New Labour vagy Red Wing szerű képződmény - akár frakció - létrejöttéhez arcok kellenének. Csak pofák vannak. A Szanyi-féle pillanatlovagoknak semmi háttere nincs - 1989 körüli támogatócsoportja éppen kikészül, de nagyon -, ám lehet, hogy a zavarosban csipegetnek.
Balogh András bevétele jó ötlet - nagyapó Mesterházy mellet, ízes beszéddel -, ha ügyesek, a rivaldánál játszó személyek háta megett összeállhat valami.
Az alacsony nívójú főnököket nem lehet eltávolítani: Lamperth, Lendvai, Puch, Szekeres, Baja, etc.; az új undokok - Bárándy, Molnár Csaba, stb. - harmatosak agyban és bokszban.
Mi van a mélyszinteken? A hkcs-k csomagolnak, Hunvald, Hagyó után készülnek; az önkormányzati választások előtt ki lesznek nyújtva.
De az ország nem szabadul meg az MSZP kimúltával az általuk képviselt társadalmi érdekcsoporttól - a fő kérdés az, hová állnak azok?
Az LMP "flam in the pot", nem számít; és nem számíthat, legföljebb most ősszel még, a szoci törzsszavazókra. Mert azok voltak, vannak, lesznek - bár morzsolódva.

Balt 2010.07.08. 20:54:31

@lüke: :) Nem, a lengyel-horvát szövetségnek mi leszünk a motorja. :)

lüke 2010.07.08. 20:55:32

@Ordnassac:
ez azért nem patkányos:)
nem baj, az,
hanyatló Róma a jobbosok szóvirága
majd hívják a Nérót:)

Balt 2010.07.08. 20:56:25

@Ordnassac: :) Vsz. még senki nem tudja...

bariga 2010.07.08. 20:57:46

Hát jó lenne, ha valaki gründolna sebesen valami pártot, mert már az őszre kellene valaki a kiábrádult Fidesz szavazóknak is. Nagyon nem csípném, ha a Jobbikhoz mennének.

Ordnassac 2010.07.08. 21:02:09

@lüke: most akkor Vasil Biľak és a Nemzeti Emlékezet Intézete vagy Ján Slota és az alkoholelvonó gyógyintézet? :-D

Balt 2010.07.08. 21:03:36

@bariga: :) Nem hinném, hogy tömegével lennének kiábrándulók, de az egész biztos, hogy egy MSZP-ből gründolt párt nem lenne vonzó...

lüke 2010.07.08. 21:04:48

@Ordnassac:
alkohol elvonáson nem gyogyósok vannak
hanem Kisz Ricsardsz:)
www.youtube.com/watch?v=0ojXKbYFnus

Ordnassac 2010.07.08. 21:04:54

@bariga: azok a Fidesz-szavazók, akiknek az új kormány eddigi személyzeti politikája (főleg ami a köztársasági elnök és az ÁSZ-elnök személyét illeti) nem tetszik, azok valszeg nem a Jobbikhoz, hanem vagy az LMP-hez mennek, esetleg nem mennek szavazni vagy befogott orral mégis a Fidesz mellé teszik az ikszet. Amúgy kérdéses persze, hogy mekkora ez a réteg. Szerintem nagyobb, mint azt többen gondolják, de nem olyan óriási mértékben számottevő.

Balt 2010.07.08. 21:05:14

@lüke: Szegény Ottó már nagyon koros, de ne offoljunk. :)

Ordnassac 2010.07.08. 21:05:43

@lüke: csak a Népszabót idéztem, a cikk szerint Dostal beszélt erről, a Paraméter szerint pedig a Nemzeti Emlékezet Intézetéről.

Diocles 2010.07.08. 21:08:20

@Ordnassac:

Balogh András veszélyes lehet a Fideszre?

(Én egyszer hallgattam Balogh előadását egy rendezvényen, afféle ősbalos, tehát semmi "ballib" beütés nincs benne, a tipikus kádári káder, akit a múlt rendszer felemelt a sárból, dolgozott ideológiai vonalon, és most itt van. Ettől még lehet rendes ember, nem vitatom, de a pesti ballib értelmiségnek - érzésem szerint - ő túlságosan balos.)

Ordnassac 2010.07.08. 21:08:23

@Balt:

ON

kérdés persze, hogy milyen Ottó: Habsburg esetén stimm, persze ott van még Vincze Ottó, Kinizsi Ottó és Viczián Ottó is. :-D

Vin Dieselről pedig még nem is beszéltem.

ON

Ordnassac 2010.07.08. 21:10:14

@Diocles: azt hiszem az MSZP-nél a Fideszre való veszélyességről beszélni nem túl időszerű, ezért inkább párton belüli szerepre gondoltam. A listavezetés (gyanítom erre akartál a gondolatoddal utalni) pedig csak azért jutott eszembe, mert nagyobb húzónév lehet, mint mondjuk Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Botka László vagy éppen pont Mesterházy Attila.

Ordnassac 2010.07.08. 21:11:33

@Diocles: @Ordnassac: amúgy pont emiatt gondolnám inkább aféle főideológusnak, ami lehet, hogy nem jönne rosszul.

nyünyüge 2010.07.08. 21:12:30

@lüke:
(gondoltam keresek Gidai Erzsébetről is egy életrajzot. Egy nekrológra bukkantam. nyugodjék békében)
www.nyme.hu/index.php?id=12479

Diocles 2010.07.08. 21:16:24

@Ordnassac:

arra akartam utalni, h rajta, mármint Balogh Andráson szerintem már túllépett a történelem.
Gyurcsánnyal összevetve, nos, Gyurcsány "modern" szövegeket nyom, az egy más kérdés, h hiteltelen, de Balogh még modern szövegeket sem nyom.
amolyan Szili Katalin férfiben, csak "ker-nemzeti" máz nélkül.

lüke 2010.07.08. 21:19:33

@Ordnassac:
értettem:)
nekem a csucs a szlovák választás volt a Dubcsek utcában:)
ahol nem volt szavazó cédula
már úgy pol. összefüggéseiben.............

bariga 2010.07.08. 21:19:46

@Balt: nem is az MSZP-ből gründoltra gondoltam, ha valamire. Ez is jó kérdés , hogy milyen lehetne egy váltópárt és főleg kinek a pénzéből. Mert talán azért egypárt rendszert nem akarunk, vagy igen?

lüke 2010.07.08. 21:20:49

@Diocles:
iegen Balogh ókori,bácsi ,mint a korelnök

Ordnassac 2010.07.08. 21:22:10

@Diocles: lehet, hogy a történelem túllépett rajta, de úgy tűnik az ilyen szövegekre igény még van.

Ami azt illeti, a "modern szövegek" (értsd most ezalatt a progresszív politika) elmondására meg nincs ember, aki hiteles is lenne, illetve akinek komoly bázisa van. Az MDF mostani szereplése után azért Bokros Lajos renoméja is sérült.

Itt felmerül akkor egy új kérdés: lehet-e emblematikus figura nélkül, egy ideológiai mezsgye mentén pártot alapítani. Az LMP erre viszonylag jó példa, itt azonban nem lehet teljesen egységes ideológiai irányról beszélni (bár van egy központi zöld gondolat, de attól függetlenül elég színes). Kérdés, hogy ez működhet-e a "progresszív baloldal" (nevezzük az egyszerűség kedvéért így) tekintetében is?

Diocles 2010.07.08. 21:22:40

@Balt:

höhö, tehát ha a Fidesz hozna egy lusztrációs törvényt, akkor az egész bagázstól megszabadulnának baloghandrásostúl, gyurcsányostúl, kovácsostúl.

Kiváncsi vagyok, h be merik-e vállalni.
Szerintem nem lenne kockázat, hivatkozhatnak a román, cseh, stb. példára.

nem nemsiker_s 2010.07.08. 21:22:48

@Gorgiasz:
Az MSZP-nek nincs programja!
;)

:)))

bariga 2010.07.08. 21:23:22

@Ordnassac: én inkább attól tartok, hogy a várt életszínvonal emelkedés elmaradása lesz kiábrándító. A szavazók egy részét szerintem nem érdeklik ezek a hatalomtechnika dolgok, meg a nagy eszmék, amik most éledeznek. Csak szeretnének néha szalámit enni.

Ordnassac 2010.07.08. 21:24:03

@lüke: azért Horváth János bátyám más hátterű, mint Balogh (arról nem is beszélve, hogy BA kb. huszonhárom évvel fiatalabb HJ-nál). ;-)

Diocles 2010.07.08. 21:24:37

@Ordnassac:

nem tudom, h igény van-e ilyen szövegekre.
a magyar "baloldal" az sohasem volt olyan értelemben baloldal, mint Balogh, vagy Szili gondolja, annál sokkalta liberálisabb színezetű, pláne a híres-hírhedt pesti ballib elit.

Ordnassac 2010.07.08. 21:26:07

@bariga: persze, de a gazdaságpolitika sikere vagy kudarca most őszre még nem fog kimutatkozni, ennél tovább meg jelen helyzetben kicsit ködszurkálásszerű gondolkodni, nem?

@Diocles: ebbe a miniszterhelyettesi beosztás is beleillene? Nem beszélve Pozsgay Imre főalkotmányozóról...

panelburzsuj 2010.07.08. 21:26:47

@bariga:

Vess meg: egy jó egypárt lehet hasznosabb, mint négy hülye.

De ahogy a latolgatást elnézem itt, inkább a további szaporodásra tippel a nép, úgyhogy a "jó egypárt" egyelőre erősen fikció.

A pártjainkkal ugyanis aza klegnagyobb baj, hogy a magyar bajnokságnál befejeződik a megmérettetésük. Így aztán bolondok lennének a minimálisan szükségesnél "jobbságra" törekedni.

Ordnassac 2010.07.08. 21:30:41

@Diocles: a magyar baloldal nemcsak a pesti elitből él, vannak azért nempesti és nem kifejezetten (gazdasági) liberális balosok is. Az MSZP-nek eddig grandiózusan sikerült egyensúlyt fenntartani a különböző áramlatok között, személyzeti politikában is. Ez most borult és kérdés, hogy vissza tudnak-e térni rá vagy más végkifejlet lesz-e (ebben a pártszakadástól az elsorvadáson át a kiszorításon keresztül a megújulásig minden benne lehet).

lüke 2010.07.08. 21:31:06

@Ordnassac:
keleten:) a posztkommunizmusban a bal o. zilált, kompromittált a privatizációkban és z utána következö javak habzsolásában
bal o. ma csak nyugaton van( na nem a Gisy)

www.broadleft.org/index.htm

nyünyüge 2010.07.08. 21:33:34

@Diocles:
Persze, lusztrációs törvény 20 évvel a rendszerváltás után.
Semmi akadálya, bár majdnem egy generáció felnőtt már közben élvezve vagy elszenvedve a lusztrációs törvény hiányát.
A nagyobb probléma az, hogy a Fidesznek be kellene vállalni, hogy a jelenleg a jobboldalon állomásozó volt mszps káderekre is vonatkozni fog a törvény (hacsak nem sikerül a bankadónál alkalmazott "elegáns" megol megoldani a kivételkezelést).

Ordnassac 2010.07.08. 21:33:48

@lüke: milyen típusra gondolsz?

lüke 2010.07.08. 21:34:11

magam, nem az egy:)
hanem az
agy
pártra lennék kiváncsi

panelburzsuj 2010.07.08. 21:34:41

@panelburzsuj:

(És a kartellezési hajlamukat azért megfigyelhettük már azelőtt is, hogy a Fidesz végképp eldurvította volna például a a jelöltállítást.)

Diocles 2010.07.08. 21:36:18

@Ordnassac:

igen, a liberálisabb baloldalt az új szerkezetben semmi és senki nem jeleníti meg.
ráadásul most már SZDSZ sincs, h betöltse az űrt.

szóval érdemes ilyenkor pártot szakítani, vagy alapítani.

lüke 2010.07.08. 21:38:04

konzervativ( bal és jobb is van), skolasztikus, magyarázó, nem cinikus human type:)

Ordnassac 2010.07.08. 21:39:32

@lüke: azért ennél árnyaltabb a kép. A cseh szocdemek nem állnak azért annyira rosszul (ott még a kommunisták is jelentős erőt képviselnek), Fico pártja a nacionalista beütést leszámítva azért mégis baloldali pártnak tekinthető, azért mégis az ország legerősebb pártja. Szlovéniában baloldali kormány van, Horvátországban a közvetlen elnökválasztáson a baloldali jelölt nyert. Litvániában sem gyenge a baloldal.

Szóval nem biztos, hogy Lengyelországból kéne kiindulni.

lüke 2010.07.08. 21:41:07

@Ordnassac:
human type:)
konz., skolasztikus, magyarázo, kicsit lassú,nem cinikus, a szemteleneket csillapító:)

lüke 2010.07.08. 21:46:14

@Ordnassac:
zilált, akkor is
és amit képviselnek az is zürzavaros
Cs, SK, SLV, LI nagyon pici -népességü-országok
persze Putyin említésre méltó, meg Kína:)

majd nézd meg a linket- broadleft.org

Ordnassac 2010.07.08. 21:46:47

@Diocles: azért elválasztanám a gazdasági liberális oldalt az emberi jogi liberális oldaltól. Utóbbinál ott az LMP, előbbinél tényleg semmi nincs.

Itt lehetne pl. Bokros Lajos nagy esélye. Bár ő elvan most EP-képviselőként. A kérdés itt az, hogy van-e olyan összekovácsoló erő a progresszív balosoknál (és nem feltétlenül személyekre gondolok), ami össze tudna hozni egy viszonylag működőképes pártot és átugorja négy év múlva az 5%-os küszöböt.

Ordnassac 2010.07.08. 21:51:07

@lüke: ebbe van valami egyébként (a human type-ban).

Ami a ziláltat illeti: szeretnék én olyan zilált lenni, hogy én alakíthassak kormányt. :-) Amúgy Csehország Magyarországhoz képest azért nem olyan kicsi. (Arról nem is szólva, hogy Lengyelországon kívül talán még Románia rendelkezik viszonylag nagy lakossággal, Ukrajnát leszámítva, de az megint más tészta).

Oroszországot és Kínát aztán végképp nem hoznám ide...

jjulie 2010.07.08. 21:51:10

@lüke:

az árnyékos oldalról a napfényesre kerülésről szóló ábrándok mitől nem lennének zűrzavarosak?

lüke 2010.07.08. 21:51:15

@nyünyüge:
ugyan már
Schmitt Mari pont egy éve dohogott a rádióban az ügynök listáról hogy elsüllyesztettétek.Mások -a csehek, lengyelek- kiplakátozták.Most azután kellene a lista, néha:).
Ilyenre való a mi kis koszenzusunk.Másban nem tudunk megegyezni :csak a sumákolásban........

ssi 2010.07.08. 21:52:10

ha megerősödik az MSZP, nagyon tanulságos lesz másoknak is, és nemcsak a politikában

óriási a feladat: tudom, kívülről könnyű beleszövegelni
1. pártvezetés: nekik a legnehezebb - program-, stílusmeghatározás
- önmagukra, a pártra és a tagságra
2. tagság feladata se kisebb, ezt fel kellene ismerniük: fegyelem és egység
3. kommunikáció mindezek érvényesítési területe:
- kormánybírálatuk: fordulat kellene: tartalom és stílus
- médiában folyamatos jelenlét
- egymásközt, ami látszik és ami nem - mind meghatározó

Gy.F. háttérbe vonulása/kényszerítés?
- mivel a Fidesz ennyit hivatkozik a gyurcsányi rossz kormányra - indokolt
- Gy.F.-ben végig ott volt a jó szándék, s hogy rosszul sültek el a dolgok, nemcsak az ő hibája - betyárbecsületből ki is kell állniuk mellette

Balt 2010.07.08. 21:54:06

@bariga: "Mert talán azért egypárt rendszert nem akarunk, vagy igen?"

Dehogynem. A kádáristák biztosan. Én beérem a 2/3-dal. :))

lüke 2010.07.08. 21:54:35

@jjulie:
csak ha nap van, akkor lesz árnyék.....................

lüke 2010.07.08. 21:56:31

@Ordnassac: Cs
Fläche 78.864 km²
Einwohnerzahl 10.5 M

lüke 2010.07.08. 21:57:55

@Ordnassac:
s igen, Cs-ben hochdeutschot beszéltek:) sokáig:)

jjulie 2010.07.08. 21:59:09

@lüke:

hány zavaros elképzelésre jut, egy tiszta is?

Balt 2010.07.08. 21:59:19

@Ordnassac: "irányról beszélni (bár van egy központi zöld gondolat, de attól függetlenül elég színes). Kérdés, hogy ez működhet-e a "progresszív baloldal" (nevezzük az egyszerűség kedvéért így) tekintetében is?"

Az LMP protestpártként jutott be, teljesen váratlanul, miután az MDF kinyírta magát. (Meggyőződésem, hogy az MDF-nek még januárban nagyobb esélye volt erre, de együttes erővel szépen elfűrészelték őket/magukat. :))

Ettől még lehet az LMP váltópárt távlatilag - és talán örülnék is neki 15-20 év múlva :), jobban, mint bármelyiknek a mai választékból -, de az MSZP-nek sokszorta ennyi idő kell, hogy le- (és meg)tisztuljon, ha egyáltalán...

panelburzsuj 2010.07.08. 22:00:11

@Ordnassac:

Egyet ne hagyj ki. A rendszerváltás többek között azzal is járt, hogy azok közül, akik addig csak többé-kevésbé pártemberként lehetettek főnökök (gazdaságban/oktatásban stb), nagyon sokan leléceltek a politikából, amint erre lehetőség nyílott. Belföldre-külföldre, tulajnak-menedzsernek-szakértőnek. És ez olyan komoly zökkenő volt a politika "merítési bázisában", amit igazán máig se sikerült kiheverni.

(Trivi példa: miért nem dörömbölnek a Bajnai/Oszkó féle karakterek az MSZP ajtaján felvételért rimánkodva?)

Ordnassac 2010.07.08. 22:01:26

@lüke: Schmidt Mária és Schmitt Pál. Nem mindegy! ;-)

jjulie 2010.07.08. 22:02:47

@Balt:

szeretnéd, ha a kedvenceid lennének a kormányban is meg az ellenzékben is?

az előbb még megelégedtél a kétharmaddal....

panelburzsuj 2010.07.08. 22:03:54

@panelburzsuj:

(Szóval mondjuk olyat állítani, hogy Dimény Imréhez vagy akár még Romány Pálhoz képest is előrehaladás volt Torgyán doktor födmíveskedése, az azért Nenyi-be kívánkozó gondolat ... )

Balt 2010.07.08. 22:04:59

@Diocles: "a magyar "baloldal" az sohasem volt olyan értelemben baloldal, mint Balogh, vagy Szili gondolja, annál sokkalta liberálisabb színezetű, pláne a híres-hírhedt pesti ballib elit."

Dehogynem, jócskán van még - középkorútól felfelé, meg talán néhány fiatalabb családi hagyományból - kádár-nosztalgiázó szavazó, bár az korántsem egyértelmű, hogy ma még az MSZP-re szavaz, ha egyáltalán... Ezt a réteget sosem akarták elengedni, noha szavakban néha rendesen lebunkózták őket, amúgy egyszeri milliárdosként: "tessenek öngondoskodni!"...

Ordnassac 2010.07.08. 22:08:49

@panelburzsuj: abból eszünk, amink van. Az LMP is fel tudott épülni ebből az alapanyagból (bár egyik képviselője Londonból jött haza).

Elképzelhető, hogy a progbalosok is ki tudnak alakítani maguknak valamit. Persze az sincs kizárva, hogy nem.

bariga 2010.07.08. 22:10:59

@Balt: én már hallottam öt negyedről is

lüke 2010.07.08. 22:13:48

@panelburzsuj:
majdnem ezt mondtam apukámnak, aki megért XX minisztert:)
pontosabban ezt, hogy: azért a Losoncinál talán egy picit jobb:)
de RP meg VJenö szakemberek voltak,nem is akár milyenek

jjulie 2010.07.08. 22:14:04

@Ordnassac:

nem mindegy hogy mi a neve azoknak akikneknek nem smakkol az orbánia?

Videofon 2010.07.08. 22:15:11

Az orbáni évek az ország és a politika számára elvesztegetett évek. Teljesen mindegy, mi történik az MSZP-ben, mit csinál az LMP vagy a Jobbik. Tewljesen mindegy, hogy az orbáni politika sikeres lesz-e gazdaságilag vagy szimbolikusan. Orbán a kádárizmus kiszolgálója, ezért bukásra van ítélve. Az időt nem lehet visszafordítani.
Ismétlődnek a nyolcvanas évek tévhitei. A magukat politikai szakértőknek gondolók 2010-es Petrasovics Annákban látják a jövő embereit. Még a társadalmi mozgolódás sem kezdődött meg, de egyesek már lezárt folyamatokat látnak.
A rendszerváltás megtörtént, de a mentális váltás nem. A 21. század pártjai még nem születtek meg. A 21. századi időszámítás Orbán után kezdődik.

lüke 2010.07.08. 22:17:26

@bariga:
az az ütem:)
a fejlödés üteme:)

bariga 2010.07.08. 22:17:54

@panelburzsuj: legyen azért inkább legalább két jó párt, mert ha annak az egynek véletlenül elmegy az esze, akkor nemszeretem dolgok történhetnek

Videofon 2010.07.08. 22:18:02

@Ordnassac:
Micsoda meglepetés. Leesett az állam. :D

Ordnassac 2010.07.08. 22:18:31

@jjulie: azért elég sokszínű az a réteg, amelyik nem a Fideszhez tartozik, így egyáltalán nem mindegy, hogy mi a neve és hogy miképp alakul ki.

Más az elgondolása egy emberi jogi liberálisnak, egy zöldnek, egy radjobbosnak, a konzlibnek, egy mérsékelt jobbosnak, egy gazdlibnek, egy szocdemnek és neobalosnak.

Ordnassac 2010.07.08. 22:20:33

@Videofon: állítólag nem sokon múlt, hogy ne ő legyen, hanem a VÁTI egyik urbanistája, Somfai Ágnes legyen a nyerő. Schmuck Andorhoz (a Kapolyi-féle MSZDP akarná jelölni) és Horváth Csabához képest azért még mindig jobb Jávor.

bariga 2010.07.08. 22:22:39

@lüke: nekem most inkább vissza a múltba

Ordnassac 2010.07.08. 22:25:32

@lüke: Torgyán is az volt. ;-)

ssi 2010.07.08. 22:25:47

szerintem több T.G. poszt megértéséhez szükséges lenne O.V. és Gy.F. összehasonlítása: nem könnyű, magam is csak találgatok

Az erős egó, nagy történelmi dicsőségre vágyás, az atyáskodó hajlam mind a kettőben megvan

O.V.
- a mostani ME-ségre 8 évig készült
- a barátságtalan stílust kiosztotta néhány emberének
- személyes varázsa, a hatalom, a kilátásba helyezett kedvezmények stb, mi az, amivel támogatókat lehet szerezni? (pl. bankadó és OTP-s Csányi?)
- állandóan változik: most, mint akinek látomása volt, hogy az emberek azt kérték tőle mutassa az utat és értékeket, melyek mentén érdemes haladni (bocsánat)
- mivel tudja az erős pártfegyelmet elérni?
- most többszörösen büszke: nyert, 2/3, MSZP-zsugorodás, Gy.F. háttérbe
- pátoszosságra hajlamos jó szónok
- visszafogottabb lett
- focista, csapatjátékos, feladat-ki/leosztó

Gy.F.
- ME viszonylag rövid előidőszak után lett
- bevállalja még mindig a kiosztó szerepét
- volt-e valaha akkora külső támogatottsága?
- nem akar változni, csak a pozíciói változnak
- mint akiben megfogalmazódott, hogy modern reformlépésekre van szüksége az országnak, de ezt csak kevesen látják
- miért volt önfejűbb az MSZP? a vezető/a tagság/párthagyományok miatt?
- emberileg tartja magát, de biztosan nehéz is: kudarc, bukás, belső-külső ellenfelek, tenniakarás,alkati és gondok miatti feszültségei
- racionális, de kemény hangú jó szónok
- nyughatatlan típus (szenvedélyes)
- magányos futó

Diocles 2010.07.08. 22:28:15

@Ordnassac:

ki az a Somfai ? Mit lehet róla tudni?

off
ha elindul Schmukk is, és elviszi a szociktól a nyuggereket, az nagy szopás lesz.
lehet, h Schmukk be akarja magát hízelegni a Fidesznél, és tesz egy szívességet? :)

Videofon 2010.07.08. 22:29:14

@Ordnassac:
Miben jobb? Jávorban nem látok semmi tehetséget, karizmát. Az LMP a jávorokkal, szabótimikkel örökké színtelen, szagtalan műértelmiségi párt marad. Nem találnak egy falysúlyos embert az egész országban? (Ha már ők nem azok.)

panelburzsuj 2010.07.08. 22:29:30

@Ordnassac:

Messziről úgy tűnik, hogy legalább annyira képben volt, mint lesz a karcagi polgármester ...

jjulie 2010.07.08. 22:33:11

@Ordnassac:

vannak, és tök mindegy hány árnyalatban

a mostani szlovák váltáshoz is többen kellettek, és van egy kis közös többszörösük

az orbánhányinger is lehet egy fontos közös többszörös

jjulie 2010.07.08. 22:35:37

@Diocles:

aggódj inkább a parasztpártodért

panelburzsuj 2010.07.08. 22:36:14

@Ordnassac:

Magyarországi öko-emberből viszonylag sok nevet ismerek, néhányat személyesen is. Az LMP csak töredéküket tudja felmutatni még hátteremberként is.

Ordnassac 2010.07.08. 22:36:42

@Diocles: annyit, hogy várostervező mérnök és a VÁTI munkatársa volt, valamint az LMP urbanisztikai szakértője, de próbálok még többet kideríteni róla.

@Videofon: kérdés: mit értesz fajsúlyos alatt?

Videofon 2010.07.08. 22:37:21

@Videofon: Fajsúlyos.:D Az ly-tévesztés fertőző? :)

bariga 2010.07.08. 22:38:10

@manyike: ez semmi, jól összeírtad.
Orbánra már a sajátjai is mondták , hogy sámán, de szerintem prózaibb a dolog, nála van a kasszakulcs már a székházügy óta.
Gyurcsányban most forr az indulat, a harag nem jó tanácsadó.
Ha komoly elképzelése és ereje nincs most, akkor inkább vonuljon háttérbe.

Diocles 2010.07.08. 22:38:34

@Ordnassac:

lehet, h jobban járt volna az LMP, h egy nőt indít, persze ez attól is függ, h Somfai hogy néz ki :)

panelburzsuj 2010.07.08. 22:39:27

@jjulie:

Egyelőre nem lett. Eddig négy főpolgármester-jelöltről tudunk (Tarlós, Horváth, Staudt, Jávor) - egyik se nagyon emlékeztet a minapában fölvázolt huncut harmincas úriasszonyra ...

Videofon 2010.07.08. 22:41:47

@Ordnassac:
Akiről el lehet hinni, hogy képes egy várost elvezetni.

Ordnassac 2010.07.08. 22:42:03

@panelburzsuj: sokan lehetnek, akik még bizalmatlanok a párttal szemben vagy megvárják, amíg lesz belőle valami. Aztán lehet, hogy nincs így, fene tudja.

Más kérdés: mivel lehetne ezeket az embereket bevinni a politikába?

jjulie 2010.07.08. 22:42:28

@panelburzsuj:

egyenlőre persze, de az idő és az orbán dolgozik......

Ordnassac 2010.07.08. 22:45:29

@Videofon: tényleg kíváncsiságból kérdezem: mely konkrét személyekre gondolsz, akik szerinted képesek lennének elvezeti a fővárost?

panelburzsuj 2010.07.08. 22:45:48

@manyike:

"mivel tudja az erős pártfegyelmet elérni?"

Talán a Fidesz alapszabályát érdemes lenne közelebbről megnézni.

bariga 2010.07.08. 22:46:17

@bariga: bocsánat , "nem semmi" akart volna lenni

Ordnassac 2010.07.08. 22:48:03

@panelburzsuj: nem beszélve Schmuck Andorról (bár őt még csak felkérték).

Videofon 2010.07.08. 22:48:13

@Ordnassac:
A könnyen jött tízmilliók előszeretettel torzítják a személyiséget. Az LMP-n ez jól látható. A bázisdemokratás tévedhetetlensége elég vicces látvány.
Akit eddig nem tudtak beszervezni, az már nem fog jönni. Parlamentbe kerülés után törvényszerű a morális romlás. Arcvédelmi szempontból öngyilkosság lenne a civil zöldeknek beáramlani a pártba.

panelburzsuj 2010.07.08. 22:48:29

@jjulie:

(És mivel ifjonti meggondolatlansággal hazazavarta a ruszkikat, most már csak magára számíthat ... :)

Átverés! 2010.07.08. 22:50:15

Nem szabad a baloldalt temetni. Ha igy folytatódik az egész pályás letámadás még inkább szükség lesz az erősödésükre.

Én Gyurcsányt még nem temetném , akkor sem ha sikeres karakter gyilkosság megtette a hatását. Sikerült ördögként a földbe taposni. De érdekes még mindig tőle tartanak legjobban Orbánék.
Ha Orbánnak sikerült visszakerülni a hatalomba Gyurcsánynak miért ne sikerülne.?,Jó eszű,jól képzett korszerű gondolkodásu politikus.

Emberi hibái vannak, de ha okos a tanulhat saját tévedéseiből is.

Változni kell a baloldali embereknek is.Nagyobb bátorsággal kell kiállni az igazuk mellett. Ugy néz ki mintha a rendszerváltás előtti negyven év hibáit a vállukon cipelnék.Hátha lesznek fiatalok is egyre többen -és ha a fülkeforradalomnak nem lesz meg a jótékony hatása akkor csak kell valami máshoz kezdeni.

Csak figyelni kellene a fideszesek magbiztosságát, bátorságát, szemtelenségét.A fiataloknak ez hátha jobban fog sikerülni.
Az is igaz, hogy Lendvai Ildikó korához képest még mindig korszerübb baloldali ideológiát képvisel mint Szili Katalin.

Ordnassac 2010.07.08. 22:54:42

@Videofon: ergo marad az, ami van. Circulus vitiosus? "Sz*rra vagyunk ítélve?"

panelburzsuj 2010.07.08. 22:55:57

@Ordnassac:

Azzal, ha a most bennlevők közben a másik ajtón távoznának.

De mondjál olyan magyar pártot, ami tényleg képes volt belülről, önszántából folyamatosan újulni, fejlődni, erősödni? (Nem voksokban: képességben. Na jó: Ibolya megpróbálkozott egy duplaszaltóval.)

Az idei választás a kilencveneshez képest legfeljebb hulladékgadálkodás volt.

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.07.08. 22:56:52

A MPSZ még nem érkezett el ahhoz a képzeletbeli "útkereszteződéshez", amelyet már oly sokszor megénekelt a honi politológióra és/vagy kabarétréfákra szakosodott, vélemény befolyásolásban űttörő szerepet vállaló értelmiség osztály. A hétvégi kongresszus elvben a tisztújításról szól, ezzel párhuzamosan a jó ideje szétzilált sorok rendezéséről, az egység demonstrálásáról, annak a kommunikálásáról. Az reális kérdésfelvetés, hogy ezen célkitűzések mennyiben reálisak, valamint az, hogy ezt mennyire megvalósítható a gyakorlatban. Úgy tűnik, hogy a választási vereség az MSZP-n, mint politikai konglomerátumon belüli elmélyítette a értétkek, érdekek mentén létrejött törésvonalakat. Ezen törésvonalak fölött rozogák, életveszélyesek a hidak, az azokon való közlekedés veszélyes, kockázatos. Mindezek következtében nehéz lesz egységet, erőt, a sorok rendezésére vonatkozó politikai, vezetési, irányítási kompetenciákat felmutatni bárkinek is.
Megítélésem szerint ebből is következik, hogy a Mesterházy Attilának nincs kihívója, az elnöki posztra nem jelentkezett
senki. Minden, T. G által is említett aktív MSZP-s potentát kivár. Az érintett politikusok - véleményem szerint - stratégia lépésekre csak a helyhatósági választásokat követően fogják rá szánni magukat. Ekkore ugyanis kiderül, hogy a párt milyen állapotbn is van, milyen erőforrásokat tud mozgósítani. Továbbá ekkor derül ki az is, hogy a megmaradt választók milyen elkötelezettek, milyenn aktívak. Érdemi lépések csak ezt követően fognak tenni a szereplők. Ekkor derülhet csak ki, hogy megmarad-e a párt és képes újjászervezni, megreformálni magát, vagy pedig a törésvonalak mentén szétreped-e a konglomerátum és a helyén új politikai formációk jönnek -e létre.

Balt 2010.07.08. 22:59:01

@manyike: "Gy.F. háttérbe vonulása/kényszerítés?
- mivel a Fidesz ennyit hivatkozik a gyurcsányi rossz kormányra - indokolt
- Gy.F.-ben végig ott volt a jó szándék, s hogy rosszul sültek el a dolgok, nemcsak az ő hibája - betyárbecsületből ki is kell állniuk mellette"

Anélkül, hogy minősítenék: itt máris látszik egy kis nüansznyi ellentmondás (a teendőkben)... :)

Ordnassac 2010.07.08. 23:00:02

@panelburzsuj: "Azzal, ha a most bennlevők közben a másik ajtón távoznának." <--- Ez azért magától nem fog menni, akármennyit "dohogunk" itt. Mivel lehetne ezt "kikényszeríteni"? Miképp lehetne a szavazókat "elvonni" a mostani pártoktól?

Balt 2010.07.08. 23:01:55

@jjulie: "az előbb még megelégedtél a kétharmaddal.... "

Hol ennek az ellenkezője?

panelburzsuj 2010.07.08. 23:02:19

@Átverés!:

mozgovilag.com/?p=3524

Gyurcsány ugyanazzal a hátborzongató magabiztossággal ráz le magáról minden valódi felelősséget, mint a túloldali főgonosz/fővarázsló.

Mint a kutya a vizet.

Ordnassac 2010.07.08. 23:04:04

@Balt: az LMP színesebb annál szerintem, mintsem egyszerűen protesztpártként aposztrofálni. Persze nem tagadható, hogy jelentős volt a protesztarány is, azonban volt ott elég más szavazó is (befogott orral szavazó SZDSZ-es, középutas ex-MDF-es, a kétharmadot nem akaró fideszes - igen, ilyen is van -, a pártot szimpatikusnak tartó fiatal stb.).

Ordnassac 2010.07.08. 23:05:05

@Ordnassac: amúgy a Fidesz és a Jobbik is színesebb annál, mint ami látszik.

Balt 2010.07.08. 23:08:27

@jjulie: "az orbánhányinger is lehet egy fontos közös többszörös"

Két választáson így volt, többször nem fog összejönni...

sárkányfő 2010.07.08. 23:08:39

Ha valakit érdekel, ez a Domokos a tipikus fideszes gátlástalanság klasszikus példánya, ez az alapos cikk szépen összeszedi a múltját:

mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=21638

Pár ízelítő:
"Az árulkodó indoklás szerint azért kapta az extrajuttatást, mert megyegyűlési elnökként fenntartotta a megyei önkormányzat likviditását - miközben az a tisztségből adódó elemi kötelessége volt."

"A jutalom egy év alatt 18, egy ciklus alatt 72 millió forint volt; tiszteletdíjaival együtt így csaknem 110 millió forintot keresett a nagy munkabírású Domokos."

"Erőfeszítéseink ellenére nem kaptunk adatot a békéscsabai városházától, mert a hivatal szerint az "személyiségjogot sértene". A Békés Megyei Önkormányzat pedig azzal utasított el, hogy ilyen "típusú és szerkezetű kimutatás nem áll rendelkezésre". Maga Domokos egymondatos válaszban azt írta: "A jövedelmem változó, a mindenkori törvényeknek megfelelően alakult az elmúlt években." "

"2007 decemberében két részletben 9,4 milliárd forint értékű részvényt bocsátott ki a békési megyeháza (hasonló, bár eltérő nagyságú akciót közel harminc fideszes önkormányzat indított akkoriban). A közgyűlési szocialista ellenzék kérdéseire sem tudott a megyei vezetés konkrétumokat mondani arra, mire kell ez a temérdek pénz; annyit közölt, hogy a majdani beruházások önerejére."

"A sikerdíjas kötvénykibocsátások mindegyike a budapesti Priv-Invest Kft.-hez köthető (lásd: Kinek fial?, Magyar Narancs, 2009. február 5.), ami miatt az Állami Számvevőszék tavaly decemberben ismertetett ellenőrzési jelentésében elmarasztalta Békéscsaba önkormányzatát, mert az ügylettel megsértették az államháztartási, az önkormányzati és a számviteli törvényt."

panelburzsuj 2010.07.08. 23:10:15

@Ordnassac:

Az a nehezebb és hosszabb út.

Nekem rövidtávon járhatóbb útnak a tűnik a meglevő pártok megszorongatása. Saját híveik részéről. Végülis a rendszerváltás nem lett volna olyan "selymes" Magyarországon, ha nem fordultak volna el tömegesen a hétköznapi emberek a káderek világától. Az MSZMP már jóval azelőtt egyre inkább légszomjjal küszködött, mielőtt megbukott volna. Egyszerűen "ciki lett" a párthoz dörgölőzni.

Jut eszembe: van valakinek hitelt érdemlő tippje az egyes pártok taglétszámáról?

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.07.08. 23:12:10

@Ordnassac:
Az LMP nagyrészt protest párt. alapvetően erre is építették az Image-üket: "mi újjak, tiszták, becsületesek, frissek, lendületesek, zöldek, humanisták, mérsékelt anitkapaitalisták, stb.". Alapvetően a régi, elhasznált pártokból kiábrándult tömegekre szavazataira építettek. A szavazásra jogosult első szavazók aránya -ismerve a demográfiai terndeket - alacsony. Ezért sokkal inkább a protesthangulatot kiahasználva és aknázva tudott 7 %-os szavazathoz jutni az LMP. A volt SZDSZ-es szavazók orrbefogós szavazata, a volt exMDF-es és a FIDESZ túlhatalmától óckodó szavazók szavazat mi, ha nem protest. Ók mind valami ellen és nem az LMP mellet tették le a voksukat.

Balt 2010.07.08. 23:13:50

@jjulie: "de az idő és az orbán dolgozik...... "

Csak nem?! 8 év pofázás helyett...?

Videofon 2010.07.08. 23:16:23

@Ordnassac:
"Miképp lehetne a szavazókat "elvonni" a mostani pártoktól? "
Első lépésként pártot kell alapítani. :)

Gábor mester 2010.07.08. 23:17:46

Megint egy rakat I-dióda. Ki a faxot érdekel, hogy az M(SZ)MP-ben v. akármelyik másik pártban mi történik? Vannak etnikai ill. vallási kisebbségi népcsoportok rahedli pénzzel, annyit se jelent a saját identifikációjuk, mint a focimez; időnként egymás hajába kapnak, az ún. piacot meg jól felosztják egymás között (emlékeztek, a 30-70-es dávid-I számarányokra). Pedig kéne egy igazi bal-, meg egy igazi jobboldali párt is. De nem olyan, amelyiket kóbor milliárdosok gründolnak a Családnak, hogy dédunokáig be- és kizárólag Ők fosztogathassák a mindenképpen jobb sorsra érdemes honfitársainkat. És akkor valamelyik fajbarom Főelemző azt meri mondani bele a pofánkba, hogy errefelé (csak) ennyit akar adni a Tőke a munkaerődért! Aha! Gáborom meg az LMP-s elnökhelyettes cégeit azért jól kistafírozták. Ti meg olvassátok az apologetikus "elemzéseket". Broáf!

Ordnassac 2010.07.08. 23:18:01

@Emberke: úgy tűnik definíciós különbség van köztünk a protesztszavazatot illetően. Nálam azt jelenti, hogy általánosan fricskázik adott politikai rendszernek és ezt gyakorlatilag állandóan így teszi. Nálad pedig az (legalábbis úgy értem), amit fent leírtál. Ebben a kontextusban természetesen igazad van. Bár Magyarországon a legtöbb párt így kezdte.

sárkányfő 2010.07.08. 23:18:32

Ti ezt tudtátok? Nekem csak ma este derült ki:

"Az UD Vagyonvédelmi Zrt.-t vezető Horváth József 1989-ben még a III/III-as csoportfőnökség egyik alosztályán dolgozott. "

index.hu/belfold/udzrt058/

Az illetőt most nevezte ki a Fidesz a Katonai Biztonsági Hivatal élére. Egy ex III/III-ast. Hogy az a jó....

Kandabula 2010.07.08. 23:19:00

Az MSZP történelmi hibákat követett el. Most jön a Fidesz.

Ordnassac 2010.07.08. 23:23:20

@Videofon: na ugye! ;-) Csak ahhoz lépni is kell.

@panelburzsuj: a kérdés, miképp tudják adott esetben a saját hívek megszorongatni belülről pártjukat? Mennyiben befolyásoló tényező az adott párt struktúrája, vezető tisztségviselőinek karizmája vagy az általános befogadóképesség? Mennyire tud becsatornázódni a dolog?

Balt 2010.07.08. 23:23:27

@Ordnassac: Nincs ezzel baj (legfeljebb nem ártana valami határozottabb közös nevező...), csak mint mondtam: meggyőződésem, hogy a januártól körvonalazódó MDF-betli juttatta be az LMP-t, vagy-vagy alapon. (Azt talán viszont még nem mondtam: örülök neki. :))

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.07.08. 23:23:56

@Ordnassac:
Igen, igazad lehet, hogy a definíciós különbözőség okán jutottunk eltérő megállapításra. Viszont a fogalom általad történő értelemzése és az én általam történő értelmezése nem feltétlenül zárja ki egymást, sőt összeér, legalább is bizonyos pontokon átfedi egymást. Az általad használt fogalom értelmében inkább a JOBBIK megtestesítője ennek a politikai attitűdnek.

Ordnassac 2010.07.08. 23:24:10

@ó jaj: bocsi, csak apró szőrszálhasogató pontosítás: a KBH második embere lett Horváth.

Balt 2010.07.08. 23:24:40

@ó jaj: A Hócipő nem ír róla...? :)

Ordnassac 2010.07.08. 23:26:50

@Balt: azt nem is vitatom, hogy az MDF szerencsétlenkedése és önszalámizása pozitívan érintette az LMP esélyeit.

@Emberke: nagyjából egyet is értek ezzel a megállapítással.

porfelhő 2010.07.08. 23:29:40

Nem vitatom el Balog A. érdemeit, de nem hiszem, hogy a legjobb választás, ebben a nagy megujulási mozgalomban. A megujulásban még csak azt vettem észre, hogy egymást támadják. Támadják Gyurcsányt, egyfolytában, mikor a baklövései voltak nem próbálták menteni a pártot, már akkor is látható volt a széthuzás. Azt elfelejtették, hogy vele nyerték meg a 2006-os választást. A Szili féle mozgalom is csak gyengiti a pártot, azt már nem is minősitem, külön főpolgármester jelöltet állitanak, de párttag marad. Ha nem jön be a civil élet, akkor visszatáncol a pártba. Soha sem fognak megerősödni ujra ha igy folytatják. /ha én pártvezér lennék az én pártomban ilyen demokraták biztosan nem maradnának párttagok/.

sárkányfő 2010.07.08. 23:30:56

@Ordnassac: köszi a pontosítást. de mindegy is, kifordul a gyomrom. kurva ország ez b+...

ssi 2010.07.08. 23:31:53

@Videofon: karizmakeresés: Tarlósban már megvan, Jávorban még nincs?

@Ordnassac: :-)
Baloghról az MSZP sokat tud? - mert én/mi szinte semmit
Jávor mellett Róna P. is kiállt nem olyan rég, ekkor már lehetett sejteni
H.Cs. szerintem túl korán mondta, hogy nem lép vissza

@bariga:
Gy.F.-ben rengeteg nyughatatlanság és gondolat van
mivel jól ír és szeret is, ki kellene írnia magából mindent, de egyelőre csak a fióknak - még viszonylag fiatal, van mit érlelnie, újjáépítenie önmagán

@panelburzsuj:
főpolgármester-jelölti vita szerinted lesz?
pártfegyelem és alapszabály - csak gyanítod, vagy tuti?

@Balt: mire gondoltál?
"Anélkül, hogy minősítenék: itt máris látszik egy kis nüansznyi ellentmondás (a teendőkben)... :) "

@Átverés!:
- szertem is kell a baloldal. napjainkban mit jelent ez?
pl. a baloldali szimpatizánsokat a múlt pozitív emlékei helyett a mai kor lehetőségeihez, kihívásaihoz kellene közelebb vinni, érthetőbbé tenni
- nekem embertelen a kollektív bűnösség, a komcsizás ma is, egy mai párt földbe tiprását célul kitűzni - s a kormánynak a Jobbik eszmei társa lett
- ha megszűnne az MSZP, de az LMP még nem erősödne meg, hogyan alakulnának a voksok?
- kemény tudathasadásos állapot:
* ha bírálják a kormányt, azzal is érvelni, hogy na, de mi is így csináltuk
* elhatározni, hogy ezentúl minden jobb lesz, de nincs összhang abban, hogy mitől lett ez a nagy vereség

@Emberke:
ha rosszabbul szerepelnének, mint a P.V.-on, akkor sem szabadna feladniuk,
de az még "messze" van

Ordnassac 2010.07.08. 23:33:52

@porfelhő: a Szili-féle csoport tudomásom szerint nem állít külön főpm-jelöltet. Az a Kapolyi-féle MSZDP. Sok köze a kettőnek nincs egymáshoz.

Ami azt illeti, egy választási győzelem ne legyen biankó csekk arra, hogy kritizálhatatlan maradjon valaki. Hiszen ugyanez a személy vágta haza a pártot. Amúgy Horn Gyulát is lazán félretették 1998-ban, pedig megnyerte az 1994-es választást és nem is akárhogyan.

Balt 2010.07.08. 23:35:04

@manyike: Valaki (esetleg többen) úgy fogalmazták: az MSZP se lenyelni, se kiköpni nem tudja Gyurcsányt. Ami egyébként nem is baj. (Az ilyen heveny oxigénhiányos állapot rendszerint fulladásos halálhoz vezet...)

Ordnassac 2010.07.08. 23:36:05

@manyike: Balogh WP-szócikkének jelentős részét én írtam, úgyhogy merem állítani, hogy van fogalmam róla, hogy ki ő. :-)

Videofon 2010.07.08. 23:36:27

@Ordnassac: "Csak ahhoz lépni is kell." Hát akkor lépj. :)

Ordnassac 2010.07.08. 23:37:26

@Videofon: kicsit fiatal vagyok még ehhez. ;-) Másrészt előbb szeretnék lediplomázni. Nem vagyok én Deutsch Tamás. :-D

Videofon 2010.07.08. 23:42:02

@Ordnassac: A diploma és a párt miért zárja ki egymást?

panelburzsuj 2010.07.08. 23:44:48

@Ordnassac:

Semmiképp sem fönt, a felhőrégióban. Sokkal inkább a túlvégen - lakóhelyen, munkahelyen, baráti körben. Ahol mindenkinek van saját arca, amit talán félt annyira, mint a pártjelvényét (és karrierjét).

Szóval a közvetítelenség kulcsfontosságú elem. Persze ez eddig csak elv, de ennél konkrétabb ötleteim is vannak.

(Az viszont egészen biztos, hogy az olyanfajta anonim iszapbirkózás, ami a blogokon zajlik, minimális hatásfokú. Igazán magvas mondandó ritkán bukkan fel, az általános böllenkedést meg a "hivatásos" sajtó sokkal jobban csinálja. És főleg nagyobb példányszámban, és még főlegebb pénzért. Itt meg esszük egymást ingyen, a pártok meg mind elmondhatják, hogy nekem fütyül - nekem fütyül - elmehetnek ... )

Ordnassac 2010.07.08. 23:48:03

@panelburzsuj: erre akartam utalni, hogy miképp lesz annak hatása, ha "morog a tagság". Mitől fog változni és megújulni ettől? (Nem tartom kizártnak, csak érdekelne a mikéntje.)

@Videofon: félgőzzel egyiket sem érdemes csinálni.

panelburzsuj 2010.07.08. 23:49:48

@manyike:

Nem olvastam, de a napokban láttam valahol azta felvetést például, hogy aza öbkormányzati Fidesz-képviselők a választókerületi elnök főnöksége alá vannak rendelve valamilyen módon.

Gondolj bele - kinek tartozik "elszámolással"? A választóinak?

(Lehet, hogy legenda: azért kéne alaposan végignézni.)

panelburzsuj 2010.07.08. 23:54:04

@Ordnassac:

Nem a tagság. A szimpatizáns a tagra.

Bujkáló párttagnak lenni = NEM MENŐ

Valahol itt lehetne kezdeni. "Ja hogy te tag is vagy? Akkor azt mondd el ... "

Bámész nép persze olyan pártot kap, amilyet megérdemel.

panelburzsuj 2010.07.08. 23:55:53

@panelburzsuj:

(Ja meg valamennyit TG-nek is fütyül ... :))

ssi 2010.07.09. 00:06:52

@Balt: Gy.F. sajátos személyiség sajátos megítéléssel
aki túl bonyolult, ne csodálkozzon, ha bonyolult körülötte minden

@Ordnassac: elolvaslak majd - lexikális adatok? kiszámítható ember?

@panelburzsuj: a sok jogász hol tanult vezetéselméletet, csapatépítést stb.?

Jó éjt!

panelburzsuj 2010.07.09. 00:09:09

@manyike:

(Részben a KISZ-ben ... )

Ordnassac 2010.07.09. 00:09:35

@panelburzsuj: annyiban stimmel, hogy a választókerületi elnököknek nagy befolyásoló erejük van abban, hogy a hozzájuk tartozó önkó egyéni választókerületben ki induljon.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=44108 <--- Az alapszabály. Ajánlom a IV. részt (a dokumentum 10. oldalának alján kezdődik) és a XVI. részt (a dokumentum 28. oldalán kezdődik). Ez a kettő vonatkozik arra, amiről szó volt.

Ordnassac 2010.07.09. 00:11:43

@panelburzsuj: akkor így kérdem: miképp lesz annak hatása a párt politikájára, ha a szimpatizáns morog az ismerős párttagoknak? Esetleg vezethet a tagság erodálódásához, ez is egy út persze.

[nick] (törölt) 2010.07.09. 01:02:17

@török gábor:
szerintem három irányt lehet nagyjából megkülönböztetni.

1) hívjuk így: PSZEUDO LIBERÁLIS. célcsoportja a fiatal szakmunkások. ez a posztmodern progresszív baloldal, új baloldal. amit gyurcsány képzel el. és, amivel elég sikeres volt a kezdeti időkben. feltűrte az ingujját és előadta a mesét a modernizációról. aki tanul az előre jut. ha nem ő, akkor a gyereke. nem kell szembe menni a kapitalizmussal, nem kell sztrájkolni, az audi gyárban nem kell kitenni a vörös csillagot, hanem a szabad tőkepiacnak teret kell engedni azért, hogy végbemenjen a modernizáció. nem kapitalizmust nem kell megdönteni, hanem keresni kell a közös pontokat a munkaadók, és a munkavállalók érdekei között. valódi érdekegyeztetésre van tehát szükség. ebből a szerepfelfogásból következen a gyurcsány kormány megmaradt szociális intézkedései az adómentes juttatások: az étkezési jegy, üdülési csekk, vagy az adómentes minimálbér. (most azt hagyjuk, hogy egy liberális azt mondja, hogy alacsonyabb dó kell, és készpénzt kell adni, de ettől nem liberális, mert készpénzt adni nem vívmány. az adómentes cafetéria viszont az.)

persze itt szerintem egy erős elem a corporate social responsibilty követelése lehetne. bankadó helyett lehetne azt mondani, hogy a bankszövetség hozzon létre egy pénzalapot, amiből olcsó önkormányzati bérlakások épüljenek, és kollégiumok. mondjuk a bankok rakjanak le minden évben 200 milliárd forintot. ezt majd visszakapják hosszú távon, de most forgassanak be ennyi pénzt, különben direktben elveszik tőlük. világos ugye, hogy miért álliberális. valójában kényszerítve vannak a bankok. miközben mégse kapitalizmus ellenes. elég sok mindent lehetne ez ügyben mondani.

2. KLASSZIKUS SZOCDEM. célcsoportja a közalkalmazottak. a klasszikus szakszervezeti mozgalom közalkalmazotti keretek között. most persze a sztrájkoktól kezdve egészen odáig, hogy a közintézmények a saját bevételeiket forgassák vissza az ott dolgozók számára. nemzetközi szakszervezetek, és társintézmények. szembe kell menni a nacionalizmussal, mivel a nemzeti keretek szűkösek, és helyette az internacionalizmust kell hirdetni mindenek felett. ez a tagozat simán énekelhetné az internacionálét, annak nyugatos fordításait: "so comrades come rally, for this is the time and place, the internationale unites the human race". tehát a cél, hogy humanista alapokon a közalkalmazottakat non profit módon összeszerveződjenek.

www.youtube.com/watch?v=zOkSoQapeEM

3. KVÁZI KONZERVATÍV. célcsopotjukban a nyugdíjasok állnak. az alapkövetelés itt nyilván az, hogy meg kell őrizni a nyugdíjak reál értékét. na de mivégre. szóval itt nyugdíjas programokat kell szervezni konkrétan. olcsó belföldi kirándulásokat például. vagy mondjuk átalakítják a nyugdíjasok lakását, kicserélik a fürdőkádat, vagy a gázrezsót. természetesen nem ingyen, hanem az idős által félre tett pénzből, de az egyedülálló nyugdíjas néniket segítik, hogy képesek legyenek magukat menedzselni. felhívja a néni a pártközpontot, és ott majd kerítenek neki egy gázszerelőt. ezért szavaz a szocialistákra. egy csoportnak kifejezetten az idősek problémáira kell koncentrálni. most ettől még persze beszavazhat a nyugdíjas gyereke, vagy unokája, vagy az a gázszerelő, aki így szerez munkát.

szóval szerintem itt van három nagyon markáns társadalmi csoport, akikre egy baloldali tömörülés számíthat. ez jelentős részben lefedi a választókat. szakmunkáson persze értem a munkanélkülit is. őt úgy tudják foglalkoztatni, ha mondjuk a városgazdálkodási vállalat gépeket szerez be, betanítják, és akkor árkot ás. de nem lapáttal hanem kisgépekkel. szóval modernizáció. a második csoportba beletartozhat a kismama. szóval őt is közalkalmazottként kell foglalkoztani. nincs olyan, hogy a piac majd alkalmazza a kismamát, mert hoznak egy rendeletet. nem fogja. sajnos. de a közintézménynek kell foglalkoztatni. venni kell v alakú szkennereket, és digitalizálni kell a teljes folyóirattárat, és ezt éppenséggel kisgyerekes szülők is végezhetnék részmunkaidőben. és akkor itt kell a nemzetközi kapcsolatrendszer, hogy ez valahová bekapcsolódjon, mert a nemzeti keretek szűkösek. a nyugdíjason értem az özvegyeket, a rokkantat, ezek fontos célcsoportok, nyilván egy baloldali pártnak ezekkel kiemelten kellene foglalkozni. szóval gondolom érthető az a szemléletváltás, amire szerintem szükség van. a néppártiságból át kell menniük rétegpártiságba. és aztán egy választási koalícióben persze ezeket lehet egyesíteni, és akkor ez nyilván furcsa azok után, hogy eddig meg mindenkinek egyszerre igértek.

stratez 2010.07.09. 03:53:19

Az MSZP-ből érkező híreknek nincs hírértéke. Ebben benne van minden, amit erről a pártról érdemes tudni, bár azért a bűnügyi krónikákban erős a jelenléte. Erről TG mintha megfeledkezett volna...

stratez 2010.07.09. 03:54:19

Az MSZP-ből érkező híreknek nincs hírértéke. Ebben benne van minden, amit erről a pártról érdemes tudni, bár azért a bűnügyi krónikákban erős a jelenléte. Erről TG mintha megfeledkezett volna...

ssi 2010.07.09. 06:25:31

@[nick]: :-) (Beszélni is sokat szoktál? bocsi, labda volt, leütöttem)
tovább gondolás: szertem a pártban és a közvéleményben sem tiszta

van kedved tovább elemezni?
Gy.F. - O.V. párhuzam
- mindkettő család centrikus, nagy családos, szüleik - úgy tudom - munkások voltak
Gy.F.
- baloldali, azon belül is liberális, reformer?
- vallást magánügynek tartja, s nevelésbeli jelentősebb szerepét nem ismeri
- nem akart társadalmi csoportot támogatni külön, mindet akarta
- őt viszont nem támogatta minden társadalmi réteg
- a baloldal és az ő szimpatizánsai bizonyos koron túliak inkább
- nem tartották igazi baloldalinak (Kádár-követőnek)- sok volt a reform
- miben gondolkodott? koncepciója egyszerre terjedt ki mindenre

O.O.
- jobboldali, konzervatív?
- erősen vallásos lett, egyházi iskolák hatékonyabb nevelési elveit vallja
- kampányban a kisemberek mellé áll, első intézkedéseiben a gazdagokhoz
- elképzelhető, h minden társadalmi csoport mellé áll - 8 év értékelése miatt
- fő támogatói az üzleti világon túl a vallásosak és a baloldal ellenesek
- sokat változott a kormányzati ideológiája: korábban baloldalibb volt
- miben gondolkodik? koncepciója építkezőbb - gazdagok felől indul

Videofon 2010.07.09. 07:01:51

@manyike:
Ha van Gyurcsány-Orbán párhuzam, az mindössze annyi, hogy egy zavaros kor zavarosfejű populista népvezérei. Nem államférfiak, hanem szerencselovagok.

panelburzsuj 2010.07.09. 07:02:36

@Ordnassac:

32.§

(2) A választókerületi elnököt, a választókerületi tanács tagjainak javaslata alapján, a Szövetség Elnöke nevezi ki. Amennyiben az Elnök nem fogadja el a javaslatot, a tanács tagjai tíz napon belül új javaslatot tehetnek. Ismételt elutasítás után az Országos Elnökség dönt. A választókerületi elnök megbízatása határozott időtartamra, illetve kinevezésének visszavonásáig tart.

96.§

(1) A választókerületi önkormányzati gyűlés – Budapest kivételével – az adott országgyűlési választókerületben megválasztott, a Szövetség által jelölt polgármesterek és önkormányzati képviselők részvételével működő egyeztető fórum, melynek elnöki tisztét a választókerületi elnök tölti be.

(2) Azon választókerületek esetében, melyek határai átszelik egy−egy települési önkormányzat területét, a választókerületi önkormányzati gyűlések összevontan működnek. Az összevont választókerületi gyűlés elnöki tisztét a Szövetség Elnöke által kijelölt választókerületi elnök tölti be.

Ez pontosan annyit jelent, hogy az ország teljes területe hézagtalanul le van fedve a Szövetség Elnöke által kinevezett pártapparatcsikokkal.

Hangsúlyozottan: nem alulról, demokratikusan megválasztott, de még csak nem is testület által kinevezett, hanem egyetlen személy kitüntető figyelméből helyzetbe hozott emberekről van szó.

A "tematizálást" kézben tartó elnöki lehetőségekről pedig egy plasztikus példa:

A gazda összehívja az állatokat, hogy megbeszélje velük, melyiket milyen mártással készítse el sorban ebédre, vacsorára.
Megszólal a kakas:
- Gazda elvtárs, mi egyáltalán nem akarjuk, hogy elkészítsen bennünket!
- Kakas elvtárs, ön eltért a napirendtől!

Az "elvtárs" szó igény szerint más skinre cserélhető.

jjulie 2010.07.09. 07:14:19

@Balt:

meglepödtem volna, ha a te orbánmagyarnyelvi fogalmi ismereteid elégnek bizonyultak volna az én normálmagyarnyelvi mondókáim teljes és helyes dekódolásához

legközelebb egyszerűbben szólok hozzád, mint ahogy az orbángazdád idomított téged: lábhoz! ül! fekszik! (de nem nyalogatod meg a kezem ugye?)

lüke 2010.07.09. 07:17:37

@Ordnassac:
nem is, ott a katolicizmus sokat befolyásol(hit)
az ateizmus más, ott a nihil az eszme................

panelburzsuj 2010.07.09. 07:23:01

@Ordnassac:

Én úgy gondolom, hogy minden szervezet "személyes netvörkjének" van valahol egy elmosódott, de mégiscsak becsülhető határa. Ahonnét "a zemberek" vagy inkáb a szervezethez, vagy inkább a személyes környezetükhöz húznak, mert vagy ott, vagy itt találnak több támogatást a céljaik eléréséhez.

És úgy gondolom, hogy egy párt befolyását döntően az határozza meg, hogy ez a "törészóna" hol húzódik, mennyire kacskaringós, továbbá hogy a kapcsolódások mennyire hálózatosak, vagy mennyire hierarchikusak.

Érdemes elolvasni az Aczél-Méray-féle "Tisztító vihar" című könyvet. Különös tekintettel a rajongásból megcsalatottságba fordulás mechanizmusaira.

lüke 2010.07.09. 07:32:23

@panelburzsuj:
ilyen fiatal embernek nem ajánlanám:)
pro és kontra túlzásokkal van tele

ssi 2010.07.09. 07:43:06

Országos ügyek (pl. futball) kapcsán jutott eszembe:
- és a női foci?
- és a focin kívül más sportág?
- és a kevésbé ügyes gyerekek?
semlegességem utálatba fog fordulni

ssi 2010.07.09. 07:48:39

engem nagyon meglepett Csányi, az OTP-s, mert besszélt, s amit mondott:
- szembe ment a többi bankkal és a Költségvetési Tanács véleményével
- később majd kiderül, miért e nyílt kormánytámogatás
- mely - a bankoknál is jövedelmezőbb - ágazatokra célzott, s miért?

jó lenne többet megtudni a háttér egyeztetésekről, biztosan tanulságosak

Videofon 2010.07.09. 08:00:50

@panelburzsuj: A demokratikus pártokat Magyarországon szétverik. A hierarchia mindaddig kényszer, ameddig a társadalomban nem épül ki a reális önismeret igénye. Magyarországon mindenki pártelnök akar lenni,, akinek van politikai ambiciója. Lehet, hogy kellene egy tízezer támogatói aláírásos kényszer az együttműködési és párbeszéd-kényszer növelésére (a pártalapításnál)?

Videofon 2010.07.09. 08:02:44

@manyike:
Csányit a többi bankhoz képest elfoglalt pozíciója érdekli a pénzpiacon. Ha az ő bankja kibírja, a többi nem, sokkal többet kaszál, mint amennyit befizet.

ssi 2010.07.09. 08:10:32

MSZP-cél: megerősödés. Mitől? Személyek, program, stílus, pártkép?
1. biztos, hogy fel kell venniük a kormánytempót
2. követhetetlen változásdömpingben jól rendszerezett bírálatok lehetnének
www.fn.hu//belfold/20100708/csak_szinfalak_mogott_erdekes/

A régi helyett egy rafináltabb új. Érdekes összhang: kell a sok pénz, s az illetékesek fizetnek. Erős pozíció. Mivel lehetett kialkudni ezt a helyzetet?
www.hirszerzo.hu/cikk.rogan_visszavonja_bankados_javaslatat_.158015.html

Heti 10 tesióra. H.R. átfogó oktatási elképzelését is lassan mellé kell tenni
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=111743

ssi 2010.07.09. 08:18:02

@Videofon:
ME-ink: zavaros időszakban szerencselovagok - véleményed szerinti hasonlóság
érdekes megfogalmazás, bővebben? de nem vagy túl pesszimista?

Csányi
- mivel magam is rendszeresen sportolok, egyik elvem:
az az igazi sportember, aki a sporton kívül is sportszerűen tud viselkedni
- Csányi nálam most nem fért bele ebbe

fillérbaszó vadász 2010.07.09. 08:19:16

Azért elég szar helyzetben van az MSZP a megújulás kérdésében. Ha mondjuk az eddig ismert káderek közül kerülnek ki a párt vezetői (pl.: Szanyi, Szili, Kiss Péter, Mesterházy ...), akkor sokan (joggal) kérdezik hogy miféle megújulás ez. Ha meg a másod, harmad vonalból kerül ki egy eddig nem, vagy csak alig, ismert politikai vonal akkor az meg olyasmi folyamatot indít el mint az SZDSZ-ben Retkes Attila. Egyik sem jó az korrupt posztkommunista pártnak. Ez a 22-es csapdája. Itt már csak ez segíthet ha egy új baloldali párt, ami azt a látszatot kelti hogy alulról szerveződött a nép akaratából. Egy baloldali Jobbik effektus. Ebbe az új pártba viszont nem férnek be az MSZP ismert arcai mert akkor hiteltelen lenne.

porfelhő 2010.07.09. 08:20:24

@Ordnassac: A szerző tegnap fent megjelent, Véleményvezér cikke, mely elég nagy terjedelemben foglalkozik a témával. "a Szövetség a Jövőért Mozgalom tegnap bejelentette, saját jelöltekkel indul az őszi önkormányzati választáson."
Nem azt próbáltam érzékeltetni, hogy GyF-nek biankó csekk legyen a választás megnyerése, és nem inkább Mesterházy lenne az akit szivesen látnék a párt élén. Azt szerettem volna érzékelteni a véleményemben, hogy már akkor sem voltak egységesek, nyiltan támadták, holott ez semmit sem javitott a helyzeten. Ha egységben tudtak volna gondolkodni szerintem nem kért volna Bajnai előre irásos támogatást, hogy nem fognak kihátrálni és segitik a munkáját.

lehet más a handa-banda 2010.07.09. 08:20:45

Ha Rákosi evtás nem volna akadályoztatva a meghalása által, még ő is versenyben lehetne náluk. Alapból ugyanis azóta nem változott semmi

fillérbaszó vadász 2010.07.09. 08:21:14

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): És annak az új baloladali pártnak nem olyannak kéne lenni mint az LMP aki azt a látszatot kelti hogy még maga sem tudja mit akar. Keresi az ideológiáját.

Szimba 2010.07.09. 08:29:12

@panelburzsuj:

Az MSZP-nek jelenleg kb. 6%-on van a támogatottsága.
Ebből kijönni nagyon nehéz, különösen a mostani garnitúrával.

Erőteljes fiatalítás, és a liberalizmus más értelmezése, a szegény rétegekre vonatkoztatása (védelmük, felemelésük gondolata) segíthetne. Külföldön a liberális pártok elsősorban ezzel nyertek: munkások, földművesek érdekeinek védelme.

Más kérdés, hogy hol van nálunk mezőgazdasági munkás?

Nálunk az értelmiség lett vevő a liberalizmusra, pedig az tömegét tekintve nem bázis.

Az MSZP egy erőteljes átrendeződéssel átválthatna valami demokrata néppárt félébe, a liberalizmust meg nem hangoztatva, a kis embereket szólíthatná meg. Hiszen a Fidesz jelenleg a nagypolgárság és a nagyvállalkozók segítője.

QQCS 2010.07.09. 08:31:36

Mi történik az MSZP-ben?
A kérdésről egy szó jutott eszembe. Tisztacsere. Amikor katonák voltunk hetente kaptunk tiszta alsóruhát. Rossz nyelvek szerint az orosz katonáknál a tisztacsere úgy történt, hogy Grisa cserélt Misával. :)

Az MSZP most hasonló helyzetben van mint az orosz katonák. Azt a sz@ros gatyát amit nagyrészt Gyurcsány piszkított össze most felpróbálja Mesterházy, Molnár, Horváth, Baja ... és mások. Semmi lényeges megújulás nem lesz náluk, amíg nem jön egy olyan új ember, aki nem kompromittálta magát oly mértékben az elmúlt években, mint az említettek. Talán Szili Katalin lehetne az egyik személy, aki lényeges változást hozhatna. Rá egyébként se illik a sz@ros gatya! :)

ssi 2010.07.09. 08:31:41

atv.hu/belfold/20100709_mesterhazy_kifacsartuk_az_mszp_tagjait

1. lesz új vezetés hamarosan
2. megújulás elindítása és kampány
3. Önk.Vál. bármilyen eredménye után se kell már lemondani
4. haladni kell az új úton, vagy megpróbálni kialakítani

bármi lehet
mivel nagy változásra kell készülniük sok időre, türelemre van szükségük

Szimba 2010.07.09. 08:33:30

@porfelhő:

A Szövetség a Jövőért jelenleg nagyon kétséges, hogy meg tud maradni.

ssi 2010.07.09. 08:47:14

208. Mi történik az MSZP-ben?

meglepetések, vagy kiszámítható események, változások lesznek-e

határozott az elvárás feléjük, de az elvárás tartalma már nem egyértelmű,
de miért?

maradnék még egy kicsit az összehasonlításnál: hasonló életkorúak

O.V.
- jogász
- csak tanuló és OGy-képviselő volt eddig
- édesapja vállalkozó lett, s meggazdagodott
- ő maga gazdag támogatókkal körülvéve, lassan lett vagyonos
- vidékről jött Bp-re
- nyíltan vonzódik a falusi szokások, hagyományok iránt
- pártalapító és kezdetektől meghatározó vezéregyéniség
- pártja kívülről egységes egész képét és az erős fegyelmet mutatja

Gy.F.
- közgazdász
- dolgozott is, majd saját üzleti birodalmat épített ki
- édesanyja egyszerű vidéki asszony maradt
- vidékről jött Bp-re
- városiasabb benyomás
- pártja régi, örökölt tagság, szabályok, rövid ranglétra után kerül az élre
- pártja kívülről is sokszínű, kevésbé egységes, feszültségek jelei mindig

Szép napot mindenkinek!

Szimba 2010.07.09. 09:02:41

@manyike:

A pártok vezetői csupán a választók politikai izlésének megtestesítői.

O.V. választói elsősorban a vidék, és főként nők.

Gy.F. kozmopolita, úniócentrikus, értelmiség, és férfiak, idős volt MSZMP-sek voltak a támogatói.

-------------
Manyike a történelem, és politikaszemléleted fordítva építed fel. Előbb a társadalmi rétegek tulajdonságait, érdekit kell elemezni. Ebből azonnal kijön, milyen vezetőre van igényük. Vezető pedig mindig kitermelődik, kiemelkedik. És majdnem mindegy , ki, mert azonnal arra a képre alakítja magát, amit elvárnak tőle (természetesen benne is megvannak az alapok).

Gondolj arra, hogy OV hányszor változtatott stílust, szókészletet, ideológiát.

Átverés! 2010.07.09. 09:13:00

Miért nem lehetne később együtt a szocialista párt vezetésében Mesterházy és Gyurcsány.Szerintem sok mindenben kiegészítenék egymást.Más-más karakterüek, de egyik sem elvetendő.

Balogh A, szerintem nem telitalat - most csak azért került szem elé mert a Fidesz. udvariasságból nem mondott róla rossz véleményt. Megakarták mutatni, hogy ők a másképp gondolkodókkal is tudnak szót érteni. Porhintés az egész.
Nem árt ha valahol ott van a pártvezetésben, de nem a legfontosabb helyeken.Jól képzett fiatalok kellenek!!

golb 2010.07.09. 09:17:59

@Ordnassac: hmmm... nekem úgy rémlik, hogy többször láttam Vonát, mint Schiffert a kampányban.

Szerintem ez leginkább pszichológia, amíg nem tényleges mérést végzünk. MIndenki másképp figyeli a saját táborából, az ősellenség táborából és a közömbös táborból szóló híreket. Az egyikre bólogat, a másikra behergeli magát, a haramdikat esetleg észre se veszi... :) Ez egyéni attitűd kapcsán is változhat -- van akinek a támogató cikkek tűnnek fel jobban, mert olyan kis pozitivista. :)

Tehát erősen szubjektív a dolog. Nekem pl. a kampányban a legfeltűnőbben az LMPről jövő hírek száma tűnt fel. Nem ellenszenv kapcsán, hanem az álatalam olvasott források között (így a minta messze nem reprezentatív!) feltűnően megnőtt a szereplésük. Nézzétek meg az indexen mennyi LMP-s cikk jelent meg mondjuk december felé és mennyi a kampányban. Ezt motiválhatja az is, hogy úgy érezték adnak nekik hátszelet, meg úgy is, hogy az újdonság ereje miatt volt, vagy az LMP szervezett ügyesen sok "áleseményt"/eseményt -- nem tisztem ezt megítélni belső infók nélkül.

Hitelesen azt mérni, hogy ki mennyi emberhez jutott el, nem lenne egyszerű, inkáűbb lehetetlen. A leírt nevek nem jelentenek semmit, mert nem mindegy hol, milyen tömegek olvassák az illető hírt/cikket, és mitől számít valakiről szólónak egy cikk (ha csak megemlítik a nevét? ha egy ténykedését? ha nyilatkozik is? tetszőlegesen folytatható a kérdéssor)

nyünyüge 2010.07.09. 09:29:04

@panelburzsuj:

"A gazda összehívja az állatokat, hogy megbeszélje velük, melyiket milyen mártással készítse el sorban ebédre, vacsorára.
Megszólal a kakas:
- Gazda elvtárs, mi egyáltalán nem akarjuk, hogy elkészítsen bennünket!
- Kakas elvtárs, ön eltért a napirendtől!

:)))

A NER témához is illik. Aki nem ért egyet, az eltér a napirendtől.

golb 2010.07.09. 09:29:29

@Videofon: Arcvédelmi szempontból öngyilkosság lenne a civil zöldeknek beáramlani a pártba.

Bizonyos szempontból ez jó is így. A civil zöld mozgalom jelentős része erősen beszűkűlt, mélyzöld, kompromisszumképtelen. A parlamentben éppen a konszenzuskeresés __lenne__ a lényeg.

Kicsit más: az MSZP jelentéktelenedésének egyik legjobb jele szerintem az, hogy egy elvileg az MSZP sorsáról szóló post alatt a commentek jelentrős része más erőkkel foglalkozik. (Igen, én is erősen offoltam ilyen tekintetben.) Ez akár azt is jelentheti, hogy sokunk számára érdektelen az MSZP sorsa...

Videofon 2010.07.09. 10:02:23

@golb:
Hosszú távon feltétlenül érdektelen. Addig érdekesek, amíg nincs helyettük más. Az LMP nem helyettük más.
Szerintem egy éven belül megszületik a szocialista "LMP". Akik ugyanúgy ki fogják tagadni az mszp-seket, ahogy az LMP kitagadta az szdsz-eseket. 6%-os támogatottság mellett ez nem túl biztató jóslat az irányzatokra repedező, mesterségesen egybentartott MSZP számára, de ez van, elvtársak.
Nyilván Gyurcsányék tisztában vannak ezzel, és inkább feláldozzák a pozicióikat, minthogy kenyértörés után, Gyurcsány-pártként lemenjenek 2%-ra.
Várnak a visszaerősödésre, ami vagy jön, vagy nem. Ha továbbra is ennyire elvtársiasak lesznek, inkább nem. Főleg, ha megjelenik a szoci "LMP".
Nekem Gyurcsány óta az az érzésem, hogy a szocialisták nem beszélik a magyarok nyelvét. Felkadták a kádárista retorikát, és nem találtak helyette érthető nyelvezetet.

[nick] (törölt) 2010.07.09. 10:07:56

@manyike:
az mszp és a fidesz is néppártok voltak. illetve a fidesz még most is az, egy hatalmas gyűjtőpárt, ahogy mondani szokták ők a zemberek pártján állnak. ez klassz dolog persze. csak nekem erős a gyanúm, hogy tartós piaci konjunktúra esetén lehet csak mindenkinek igérni. és az igéretekből valamit úgy-ahogy lehet teljesíteni. szerintem hullámzó gazdaság eseteén, vagy recesszióban, szóval amikor nincs tartós felívelés, akkor egy-egy társadalmi csoportnak lehet kedvezni.

a fidesz azt tudja megcsinálni, hogy előbb kedvez a tehetősebbeknek, és ahogy a kormányzással halad előre egyre inkább a szegényeknek. ez ellenzék stratégiája meg ezzel éppen ellentétes lehet. kezdetben kell nagyon határozottan kiállniuk a leszakadók mellett, aztán nyitni a magasabb keresetűek felé.

mindkét felfogásban az a közös, hogy fel kell adni a néppártiságot, a populizmust, azt, hogy mindenkit képviselnek egyszerre. hanem a nemzetiségi parlamentet a társadalmi érdekegyeztetés terepévé kellene tenni. és ha ezt nem akarja a kormány, akkor az ellenzéknek kell eljátszania úgy, hogy a szocialisták saját magukkal vitatkoznak. a kormánynak meg az unióra, és az unió soros elnökségére kell koncentrálnia. szerintem azon múlik orbán politikai jövője. hogy a soros elnökség idején képes lesz-e nemzetközi sikereket tud felmutatni.

panelburzsuj 2010.07.09. 10:17:37

@lüke:

Ordnassac jól felvértezett olvasó.

Lélektanilag meg kifejezetten tanulságos, hogy milyen nehéz és küzdelmes folyamat elfogadni: rászedtek. (Merthogy ennek része az is: rászedtem magamat, túlságosan hinni akartam nem hivésre való dolgokban ... ) És hogy ez hogy ez a tudatosulás kiknél és hogyan csap át dühbe, bosszúvágyba, kiknél és hogyan melankóliába.

panelburzsuj 2010.07.09. 10:19:27

@Videofon:

Kik verik szét? Hogyan jutnak szétverői helyzetbe?

panelburzsuj 2010.07.09. 10:35:39

@Szimba:

Az MSZP helyében én kussolnék, kivárnék, de közben belül csöndben újjászervezném a pártot. Főként azokat a személyes szálakat, amik az általam emlegetett "törésvonal" mentén foszladoznak.

Az MSZP most rosszul teszi, ha a Fidesszel szembeszálló, "kisembervédnöke" médiapártként akar tetszelegni. Ahhoz túl sok az el nem varrt lenyúlás-ügy az ő oldalán, és túl kevés (még) a másik oldalon. A tömeg túl mélyen beszopta, hogy mindenről a komcsik és libsi csatlósaik tehetnek, időbe telik, mire leesik, hogy csendestársak nélkül azért még Magyarországon se olyan könnyű a közpénzek előre kijelölt magánzsebekbe lapátolása. (És az külön érdkes lesz, hogy a befolyásal való visszaélés, illetve a hűtlen kezelés megítélése hogy fog alakulnia bírói gyakorlatban. Mert eddig főként csak nyomozati és vádemelési gyakorlat van.)

Majd ha néhány figura nagyon megszorul a bíróságon, és egérútként felcsillan a vádalku lehetősége, okosabbak leszünk mi is.

panelburzsuj 2010.07.09. 10:40:34

@nyünyüge:

(Hát igen. A vicceknél is eljő a retró divatja. Szerencsére a folklór e téren igen termékeny volt, így van mihez nyúlni még szükségebb esteén.)

lüke 2010.07.09. 10:44:24

@manyike:
OV és GyF
ÖH-ban egy "apró" hibát vétettél:)
1, GYF KISZ KB titkár volt, s az apró klán:),
A. Piroska -aki a Videoton vez. igazgatója volt- mögötte állt

csak egy kis apróság....
a hatalomhoz való viszonyban

lüke 2010.07.09. 10:48:47

@panelburzsuj :
tudom,
akkor is egy szenny könyv, s morálisan vitatható az írók személye
-mert ök is résztvevöi voltak és élvezöi voltak
annak a rendszernek
- s túloznak a siker - s a pénz- érdekében
megjegyzem kb ilyen ma a média hangnem , volt kiktöl tanulni

panelburzsuj 2010.07.09. 10:50:33

@panelburzsuj:

(A média ugyanis a köznép által könnyen emészthető dolgokra harap. Nem láttam még pl. olyan kifogást, hogy kétségbevonható igazságértékű állítások állmilag kötelező terjesztése hogyan hat vajon az annyira féltett erkölcsökre. Jogászkodást hallok mindenfelől, meg maximum a nyomulás megpendítését.)

panelburzsuj 2010.07.09. 11:01:53

@lüke:

A második kifogásodat teljes mértékben aláírom, az elsőt viszont nem tartom egyértelműnek. Ngayon is fontos, ha nem mindig csak a kárvallottak és áldozatok nyílnak meg (és igen gyakran szintán túlzásokba esve), hanem az elkövetők is.

Hogy aztán egy beszámolót ki ítél mossakodásnk, ki őszinte feltáró vallomásnak, az már nagyon a befogadón is múlik. Hogy ő, vagy afamíliája hol volt akkor éppen, és mi történt vele.)

porfelhő 2010.07.09. 11:04:58

@Szimba: Én is pontosan igy gondolom. Azért utaltam rá, hogy akkor Szili visszatáncol a pártba, mint jó pártkatona?

panelburzsuj 2010.07.09. 11:07:25

@panelburzsuj:

(A "politikai viktimológia" így a Fideszsokharmad árnyékában egyébként is egy érdekes új kutatási irány lehetne.)

Videofon 2010.07.09. 11:13:14

@panelburzsuj:
A karrieristák.
Szétverői helyzetbe úgy jutnak, hogy egy eszme, közösség szolgálóinak hazudják magukat.

panelburzsuj 2010.07.09. 11:19:17

@Videofon:

Ép ezért kéne végre leszokni az eszmepártok ábrándjának kergetéséről. Érdekpártok legyenek, világosan kiterített kártyákkal.

Videofon 2010.07.09. 11:23:07

@panelburzsuj:
Csak nekem ezernyi érdekem van. Ezernyi pártba lépjek be? :)

panelburzsuj 2010.07.09. 11:24:12

@panelburzsuj:

(Véges erőforrások között ugyanis nehezen tudok elképzelni olyan rendszert, ahol mindig mindenki jól jár. A "néppártiság" nem hibaként, hanem szükségzserűen demagógia, ha a puszta adminisztrációnál mélyeben belenyúl a társadalmi újraelosztásba.)

porfelhő 2010.07.09. 11:24:23

@manyike: Ha az MSZP-ben a választások számára negativ meglepetések lesznek az nagy baj lenne. Változások mindenképpen lesznek, remélhetőleg megtalálják az utat, hogy újra erős párt legyenek.
Az összehasonlitásod OV. és GYF. között nem igazán értem, mert szerintem nem attól lesz valaki jó pártvezér honnan jött, faluról vagy városról, vidéki-e vagy fővárosi, hanem hogy politizál, hogyan találja meg a hangot a választókkal, hogyan tud megszólitani a társadalmi rétegeket.

Vanek B. Eduard 2010.07.09. 11:25:19

@Fedor: "szükség volna egy normális ellenzékre": Ez az egy ok, ami miatt - magam számára is meglepően - kissé drukkolok az MSZP-nek. Mert ha szétrohad, akkor marad a szélsőjobb, meg a szintelen-szagtalan-íztelen LMP (bocs, nem színtelen, hanem sötétzöld :)).
Bár pont az mszptől várni normális ellenzékiséget - naiv vagyok, nem kicsit...

panelburzsuj 2010.07.09. 11:25:54

@Videofon:

A preferenciáidat magadnak kell sorrendbe rakni.

panelburzsuj 2010.07.09. 11:28:17

@panelburzsuj:

Példaként: korrekt, vagy neked fütyülős bírót kívánsz-e inkább. (Lásd: vállalkozástámogatás)

porfelhő 2010.07.09. 11:29:22

Bocsánat@manyike: a "választók" számára akartamirni.

ssi 2010.07.09. 11:29:28

@Szimba:
remélem, nagyon nem ábrándítalak ki, de csak tapogatózom,
nem vagyok még képes építkezni (pl. vezetők esetében),
de Rátok rettentően számítok
a megvilágosodásom terén :)

@golb: sokan elvonatkoztatunk attól, hogy MSZP, de a politikai játszmák izgalmait lázba hoznak

@[nick]: nem mindegy, kinél kezdik
- ahol sok a vagyon, ott a

@lüke: köszi a kiegészítést, pont ezt szerettem volna Tőletek
- nem volt szándékos a kihagyása (nem is tudtam pontosan ezt)

golb 2010.07.09. 11:41:46

@manyike: sokan elvonatkoztatunk attól, hogy MSZP, de a politikai játszmák izgalmait lázba hoznak

Ez stimmel, valóban tudnak érdekesek lenni az egyes forgatókönyvek a résztvevők konkretizálása nélkül is. Magam is ezért olvasom ezt a blogot, és nagy ritkán írok csak. De nekem úgy tűnik -- a tévedés jogát fenntartom - hogy ennek is van üzenet értéke.

Arra gondoltam, hogy ha pl. az itt írók (nem reprezentatív) mintája valamilyen szinten még fontosnak tartaná az MSZP sorsát akkor a témánál maradna, Az elkalandozások, elvonatkoztatások azt is sugallják szerintem, hogy ez sokunknak másodlagos kérdés... Persze offolás, elkalandozás minden postnál van, így lehet a kelleténél többet láttam ebbe bele.

ssi 2010.07.09. 11:42:26

@porfelhő:
Ökm.Vál. - rossz szereplés - ha most megújulnak, időben annyira elől vannak és a választásokhoz oly közel, hogy érdemi eredmény nem biztos, hogy elvárható még tőlük
Gy.F.-O.V. összehasonlítást már tegnap kezdtem, s legalább a 30. szempontnál tartok, amiért belevágtam, h talán körvonalazhatóbb a 2 párt és a vezér útja és ezáltal az MSZP baloldalisága és jövője

@Vanek B. Eduard: én is drukkolok, bár ha konkrét elvárásokat kérdeznének, gondban lennék. csak elégedetlenkedni nem akarok. viszont, ami történik majd, hiszem, hogy politikán kívül is izgalmas lehet

@[nick]: véletlenül küldtem el az előbbit be nem fejezett mondattal. valami nagyon találót szeretnék, de még ízlelgetem
- tehát: kinél kezdi:
* gazdagoknál? - pedig az ő vagyoni helyzetük mozgásteret biztosít
* de miben lehetnek türelmetlenek a jó módúak?
* volt-e valamilyen nyomás O.V., hogy így történt?
* vagy egyszerűen ez a gazdaságpolitika fogta meg a fantáziáját?

az illetékhivatalban egy idős bácsika sírdogált. több testvér örökölt valami eladhatatlan földet talán, s még részletre se tudta vállalni az örökösödési illetéket, ami eleve nem volt sok. az MDF haláladó eltörlés ezeken segített, de most visszavonták

ssi 2010.07.09. 11:47:40

@golb:
- ha rendszeresen olvasol minket, állandó élményed lehet az elkalandozásunk
- a mostani poszt is kettős: a konkrétum (MSZP) és az átfedések (mi jut még eszünkbe róla)
- ha Neked lesújtó a véleményed az MSZP-ről, elfogadjuk és tiszteletben tartjuk, de legfőképpen várjuk az érveidet
- ha valaki pedig kiáll a baloldal mellett és drukkol az MSZP-nek, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint Rád

golb 2010.07.09. 11:51:21

@manyike:

éppen azért olvasok itt, mert a társaság jelentős része korrekt, és hajlandó elfogadni a másik véleményét is. Sajnálatosan ritka ez a hazai -- hú de utálom ezt a kifejezést :) "blogszférában...

Ordnassac 2010.07.09. 11:57:59

@porfelhő: ne feledd, Szili azt is kijelentette, hogy MSZP-s jelölt ellen nem indulnak. Szóval Szili inkább csak tesztelt egyet.

@golb: a szubjektivitásban egyet is értek, bár igyekeztem úgy meghatározni a dolgot, hogy hányszor láttam beszélni őket.

Ordnassac 2010.07.09. 12:04:34

@manyike: Gy. F-nél azért nem árt odatenni a jó házasodást, ami elősegítette üzleti életének kiépítését. (Azt nem is tudom, hogy DK Fletó hanyadik felesége.) Ez pedig több embernek szúrt szemet.

@Átverés!: az MSZP mostani fiataljaival van egy óriási gond. Mind Molnár Csaba, mind Horváth Csaba, mind Vadai Ágnes bár jól képzettek, de olyan ritka nagyképűek, hogy kinyílik az bicska az ember zsebében. Ujhelyi is ilyen volt, de az OGY-alelnökség úgy tűnik hat rá.

porfelhő 2010.07.09. 12:08:36

Az egyik kommentben belinkelt cikket "ATV.hu" elolvastam. Mesterházy hosszú távra tervez. Érdekes lenne, ha nem így történnének a dolgok a pártban. A választások előtt mint miniszterelnök jelölt kampányolt, gondolom nem fognak kihátrálni mögüle, igaz a cikk szerint két évre szól az elnökség mandátuma. Nem tudom akkor újabb megújulás lesz? Van benne tenni akarás, ambíció. Ha nem nyitnak "az emberek" felé, ha a vidéki alapszervezeteik továbbra is "burokban" működnek és csak a választások előtt lehet róluk hallani, akkor nem fog sikerülni.

Ordnassac 2010.07.09. 12:09:19

@Szimba: ez érdekes, van ahol 6%-on állnak, van ahol 12%-on. Akkor most melyik stimmel. Mennyi "titkos" MSZP-szavazó van?

@panelburzsuj: hmmm... egy érdekes hálózatkutatási projekt lehetne a magyar pártok tagjainak ilyen típusú vizsgálata. Ami a könyvet illeti: hasonló témájú könyvhöz volt már szerencsém, Kornai János "A gondolat ereje" c. önéletrajzi könyve volt ilyen.

Ordnassac 2010.07.09. 12:11:38

@porfelhő: a tegnapi Heti Válaszban egyik szoci forrásuk azt nyilatkozta, hogy a legtöbben kivárnak. 2012-től ugyanis egzisztenciálisan fontosabb lesz vezető pártszerepet kapni, ugyanis annak az elnökségnek lesz nagy befolyása a különböző listák megállapításánál, már ami az elkövetkezendő választásokat illeti.

Szimba 2010.07.09. 12:13:04

@manyike:

A megvilágosodásod veszélyben, ha rám is számítasz!:)

A testnevelés órák számának növelésével egyetértek. Szerintem minden nap kellene 1, viszont a dálutánit inkább sportolási lehetőségekkel kellene kiváltani, és nem kötelezővé tenni.

Ugyanis a mai gyerekek minimálisat mozognak, rengeteg gerinc, láb betegségük van, gyengék.

A másik viszont az idegen nyelv, azt is csak úgy lehet hatékonyan tanulni, ha naponta van nyelvóra. Itt a korai idegen nyelv oktatással értek egyet, vagyis már 7-8 éves kortól napi rendszerességgel. (Óvodában értelmetlen marhaság. A szülő vagy nörszöt fogad a gyerek mellé, vagy külföldön járatja óvodába, de itthon a mai óvodákban semmi hatásfoka sincs.)

Ugyanakkor nem értek egyet a rajz és énekórák számának csökkentésével.

ssi 2010.07.09. 12:15:23

@Ordnassac: oké,
- bár ezekben óvatosabban fogalmaznék infóhiány miatt
- közös: a megismert hölgyek szerető feleségek, anyák és nagy támaszaik uraiknak
O.V.
- egyetemi társát vette feleségül (családi körülményeiről nem tudok semmit)
- sajtóhírek szerint a házasságuk során lett L.A. vagyonos asszony (pl. szőlős, amivel sokat foglalkozott a sajtó)

Gy.F.
- hírek szerint a 2./3.? házassága során jelentős vagyonhoz és üzleti lehetőségekhez jutott
- s valószínű családi vagyonukat együtt is tudták növelni

Szimba 2010.07.09. 12:17:17

@Ordnassac:

Ez mindig az adott közvéleménykutató pártállásától függ.:)))

Szerintem valódi MSZP szavazó egyre kevesebb van. (Természetes úton való csökkenés, azaz elhalálozás révén, másik pedig a kiábrándulás miatt)

A számuk attól függ, hogy a Fidesz mit tud elindítani, mit hibáz el, ill. egyáltalán mennyire fog tetszeni a választóknak.
Mert az ellenszavazatok száma nem feltétlenül pártállást jelez.

porfelhő 2010.07.09. 12:22:50

@manyike: Egyetértek végül is veled, hogy a megújulás és az őszi választás már nagyon közel van egymáshoz. A két politikus összehasonlítását nem cáfolni akartam, csak a gondolataimat fűztem hozzá. Remélem igazi baloldali párt lesznek, a jövő meg rajtuk múlik, aztán meg a választókon. Végül is nem kezdő párt, és ugye ott van az LMP.

Ordnassac 2010.07.09. 12:24:12

@panelburzsuj: a rendszerről vannak személyes tapasztalataim is.

Sokat jelent amúgy, hogy egyes vk-elnökök mennyire erős személyiségek. Jómagam csak Zuglóról tudok beszélni. Ott két oevk van, így két választókerületi elnöke is van a zuglói Fidesznek.

Az egyik Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos, aki egyébként ejtőernyős (és ő lesz a polgármester-jelölt is itt). A másik Kulcsár József, aki kettős tag, az önkormányzatban a KDNP-frakcióban ül (az OGY-ban a Fideszében). Papcsák már gyakorlott politikus, megfelelő magabiztossággal, addig Kulcsár viszont nem nagy politikus alkat, így nála több szerencselovagnak tűnő, nem túl szimpatikus figura tűnik fel.

Amíg a Papcsák-féle körzetben viszonylagos nyugi van, addig a Kulcsár-körzetben megy a háttérmorgás. Azonban mindkét helyen igyekeznek jóban lenni a két elnökkel, mert sok múlik a rajtuk. Legalábbis ezt látom kívülről. (A Kulcsár-körzetben lakom.)

Szimba 2010.07.09. 12:24:19

@panelburzsuj:

Ha te lennél az MSZP, még szavazatokra is számíthatnál.

DE az MSZP az elvárásaiddal szemben egy marék befolyás, és nagy lenyúlási lehetőség nélkül maradt kiskirályból áll. Gyurcsány egyáltalán nem karizmatikus figura, hanem egy felelőtlen és gátlástalan haramia vezér, aki ügyesen mozgatta a lopásra nagyon is hajlamos embereit.

Való igaz, hogy meg kellene újulniuk, de jelen pillanatban ez még nem lehetséges a régi "bölények" miatt. Egy teljesen fiatal és néppárt stílusú pártnak majd 10 év múlva (esetleg előbb) lehetne szerepe. Ezt viszont az LMP is felismerheti, és meglépheti, ha van esze.

ssi 2010.07.09. 12:25:32

@Szimba:
nagy gyűjtő vagyok, imádok rendszerezni és selejtezni is, jöhet minden infó

ha nem lesz egy egységes koncepció (pl. másfajta pedagógia), többet árt
- mi legyen a több tesi órán, mi legyen az ügyetlenekkel stb.
- korai nyelvtanulás tapasztalatai és módszerei is sokfélék
- rajz, ének = alapkészségfejlesztés, kihagyhatatlan - mint az ősi népeknél
óriási pozitív lehetőségeket rejtenek, ha jól csinálják

Szimba 2010.07.09. 12:28:30

@manyike:

Magyarul gazdasági szövetségben, és autokrata típusú férfiuralmi rendszerű családban él mindkettő.

(Bár Gyurcsány feleségét látva ketten hordanak nadrágot. Kettejük szexuális hovatartozása kételyeket ébreszt az emberben. De tiszteljük a másságot, meg egyébként is magánügy.)

Videofon 2010.07.09. 12:29:21

@Szimba:
Lehet, hogy esze lenne hozzá, de emberei nincsenek.

porfelhő 2010.07.09. 12:30:52

@Ordnassac: Komoly politikus így nem tesztelget, mert az csak tovább rontja a pártja hírnevét pont az ő esetükben. Nem gondolom, hogy a még megmaradt szavazótábor kíváncsi ilyen manőverekre. A külön jelölt állitás, a pártja jelöltjének a rovására is megy nem? /csak ugy megjegyzem, próbálnának meg a tagok így tesztelgetni az OV. pártjában. nem akarok elkanyarodni a témától, csak ugy kikívánkozott a gondolataimból/.

Videofon 2010.07.09. 12:31:12

@Szimba:
A közös gyerekek valahogy csak összejöttek. :D
Vagy ebben is kételkedsz?

Videofon 2010.07.09. 12:34:00

@manyike:
Alapkészségfejlesztés=alapfrusztrálás. Ének és rajz: két olyan készség, amely csak keveseknek van meg.

Szimba 2010.07.09. 12:34:13

@manyike:
A több tesiórán ugyanaz legyen, mint eddig, ill. több játék. (foci, kézilabda stb.) Ügyetlenek? Differenciálás is van.

Korai nyelvtanulás 2., 3. osztálytól szerintem hasznos, ez az az életkor, amikor a szókincsfejlesztés a legerősebb ütemű.

Anyanyelvi is, tehát ezért lenne fontos a sok olvasás (mese, történet, monda stb. és elmesélése, dramatizálása, szóbeli megjelenítése.) És írás gyakorlása.

Az alapkészségek kiegészítik és hatnak egymásra. Együtt hozzák a minőségi fejlődést a gyerekek gondolkodásában, logikájában, figyelmében, érzelmi életében.

Így 5. -től már készen állhatnának arra, hogy hosszabb és mélyebb tudnivalókat is elsajátítsanak.

ssi 2010.07.09. 12:37:03

@Szimba: MSZP
- én a kollektív modern bűnösség helyett (Te már nem komcsizol legalább)
- a többség merevségét, a világ elhaladt mellettük - típusú hibát gondolom

- az eddigi levelezéseink alapján nem gondoltam Rólad, hogy így vélekedsz Gy.F.-ről, s íly kategorikusan
- én elismerem a tehetségét is és a tenni akarását is, de rossz vezetőnek tartottam (közgazdasági szemlélete pedig sokszor jó benyomást tett rám)

Szimba 2010.07.09. 12:37:20

@Videofon:

A homoszexuálisok régebben álcázásként símán éltek családban és voltak gyermekeik. Gyurcsány nemi identitásán csak viccelődttem.

Bár az a hír, hogy a fiát elvitte Daróczi temetésére, miközben a szűk családnak rendezett második részben úgy zokogott, mint egy gyerek, no, az azért kissé meglepett.

Vagy hihetetlenül nagy színész (ripacs) vagy...

porfelhő 2010.07.09. 12:40:38

@Ordnassac: Te ehhez mit szólsz? tudod mindig elfogadom, vagy kíváncsi vagyok a véleményedre. Fentebb írtam Mesterházy nyilatkozta, az elnökség megbizatása két évre szól majd. Addig azok a hü pártkatonák mit fognak csinálni, - 2012-ig - , figyelik az elnökséget, birálják, netán kipróbálják a civil mozgalmat, aztán ujra hü pártkatonák lesznek? Véleményem szerint azért is tart a párt ott ahol tart, hogy sokan dolgozni nem igazán akarnak, mindenki vezér akar lenni, egyáltalán nincs egység, nem is volt. Ha addig megint csak vegetál a párt örökre leirhatják magukat. Akik azért vannak még a pártban, hogy várakozzanak, miért nem várakoznak párton kivül. A cikket nem olvastam.

Szimba 2010.07.09. 12:47:06

@manyike:

Nem értek egyet a kollektív bűnösség fogalmával. Nem komcsizok, mert nem volt Magyarországon kommunizmus, mi még csak a szocializmust építettük.:)))

Ráadásul rengeteg jó szakembert ismertem, aki csak a párttagság révén juthatott előbbre, és dolgozhatott. A 70-es, 80-as évek már arról szóltak, hogy egy kis tömör vezetői réteg kivételével az átlag tehetséges, szorgalmas is volt (kétségkívül némi karrierizmussal megáldva).

Gyurcsány, Kóka és még jónéhány MSZP-s, liberális vezetőről lehet tudni igen rosszakat.

Gyurcsány a fellépésekor volt utoljára szimpatikus, azon a bizonyos Orbánnal folytatott tévé vitán.

Amit elmondott az jó volt, és programnak is világos volt.

Ebből semmit sem valósított meg, ill. annyi gazdasági kárt okozott közben, hogy a 6-7 éve szégyenfoltként marad meg az emberek emlékezetében. Korrupció, korrupció hátán, pazarlás, és össze-vissza kapkodás jellemezte az MSZP-t.

Másrészt én nem tulajdonítok egy vezetőnek akkora jelentőséget, mindig a párt többségének, kritikus tömegének van jelentősége a változásban.

Amikor megválasztanak valakit, akkor csak a saját szintjüknek megfelelőt képesek választani. A jobbat nem ismerik fel. (Rosszabbat meg nyilván nem akarnak).

ssi 2010.07.09. 12:47:47

@Szimba:
ez erős volt. jó Neked, ha Te a szépségedből is meg tudtál volna élni.
amúgy talán így a jobb, hogy nem a nők tetszenek Neked

tuti biztosan tudom:
tesi - nagyon sok a katonás, a gyerekeket megszégyenítő tanár, és nagyon sok a csak papíron létező óra, meg se tartják, a differenciálás pedig nagyon nincs megoldva
korai nyelvtanulás - illetékes szakemberektől - egyáltalán nem rossz már az oviban - ez az egyik irányzat, nálunk és ismeretségi körben be is vált

@Videofon: osztályzat nélkül kellene s másként, mint most
ének - van, ahol nem kötelező, hanem tapsol helyette - ritmus, finom motorika fejlesztése
rajz - van, ahol csak a fantázia, az alkotás élményéről szól és lehet gyurma, papírragasztás-hajtogatás, homokvárépítés stb.

Szimba 2010.07.09. 12:48:48

@manyike:

Másrészt liberális voltam, és most is az vagyok, csak nem abban az értelemben, ahogyan ezt az SZDSZ képviselte.

ssi 2010.07.09. 12:50:34

@Szimba:
és rosszakat lehet tudni azokról a mostani jobbosokról is , akik a baloldalról mentek át
és kíváncsian várom a jobboldal hasonló mélységű kritikai elemzésedet is

sajna vége az ebédidőmnek. este folyt.köv.

Szimba 2010.07.09. 12:55:19

@manyike:

Há?

A testnevelő tanárok egy másik téma!!! Nem is őket idealizáltam!:))

Az óvodai idegen nyelvi nevelést ne is említsd, vagy 5 éven keresztül kísértem figyelemmel, és néhol vezettem is a két tábor vitáját.:))

Mondd, mennyi az az idegennyelvi tudás, amit elsajátítanak az óvodában a gyerekek? És nem lehet velük kb. 1-2 nyelvórában megtanítani, amikor 8 évesek lesznek?

Mert a kiejtés lenne a fontos, csakhogy az alsódabasi tájszólásban előadott angol nem az igazi. Az óvónők többsége pár órával jár a gyerekek előtt, és a kiejtésük rossz.
A német inkább működik, de csak a játéktól veszi el az időt.

[nick] (törölt) 2010.07.09. 12:58:20

@manyike:
a kormány most keveset tud osztani. tehát a felső középosztálynak oszt. és úgy véli, hogy később majd tud adni az alsónak. most persze ez még akceptálható volna. de a helyzet az, hogy az alsó középosztálytól elveszi az adójóváírást. és ezzel az élő munka terheti tovább növeli.

---

költség alapú illetékek kellenek. az örökösödési illetéknek annyinak kellene lennie, mint az átírás átlagos költsége. szóval nem a vagyon becsült forgalmi értékének egy (bizonyos) százaléka. persze ez általában igaz az illetékekre. nagyon sok hivatali eljárás illetékmentes, és ezeket általában a hivatalok megbonyolítják. mellette néhány eljárás pedig kiugróan drága. szerintem abszurd a jelenlegi rendszer.

a közhivataloknak az illetékekből kellene fenntartani saját magukat. és egyszerűen költség alapján be kellene árazni minden szolgáltatást. kvázi piaci alapon. persze ez nem valódi piac, hiszen itt nem képződik profit.

a társadalombiztosítás keretei között a gyerekeket érintő ügymenetet lehetne fedezni. első személyi igazolvány kiadását például. az legyen ingyenes. de amúgy hozzá kellene szokni ahhoz, hogy a hivatalokban fizetni kell. és a hivatalos levél kézhez vételekor szintén. ezzel csökkenthetők lennének az élő munka terhei, a bürokrácia, és megszűnne a kiugró illetékfizetési kötelezettség.

Szimba 2010.07.09. 13:02:53

@manyike:

A jobboldalt itt folyamatosan bírálom. Sajnos valóban nem a tehetség és az erkölcs mintaképe a többség.

Folyamatosan olvashattál egyes politikusokról és kisebb-nagyobb csoportos elkövetőkről Te is. De enélkül is tudható, hogy tehetségtelenek, és nem az ország érdekeit képviselték, mutatja az ország lezüllött állapota.

Szimba 2010.07.09. 13:10:11

@manyike:

A korai (!) nyelvtanulás, azaz óvodai sehol a fejlett nyugati országokban nincs.

Nálunk az óvodák harca a megmaradásért hozta azt, hogy mindenáron magukhoz akarták a szülőket vonzani, hogy a gyerekeik hozzájuk járjanak. Élet-halál, azaz megmaradás kérdése volt, hogy a megfelelő létszámot produkálni tudják. Ezért kiszolgálták a szülői igényeket, és főként idegen nyelvi nevelést is kínáltak.
Mást is amiből a vízhezszoktatás (úszáselőkészítés) volt a legkevésbé ártalmas, de a sakktól, a teniszig, focitól a táncig, balettig sok őrületet bevittek az óvodákba. A gyerekeket gyakran kisbusszal szállították egyik külső foglalkozásról a másikra.

Nem írom, hogy ez mire volt jó. De gyerekellenes, az biztos.

porfelhő 2010.07.09. 13:11:48

@Szimba: Lehet pályát tévesztett és a színészkedés talán jobban menne GYF-nek mint a politika. /viccnek szántam/.

Ordnassac 2010.07.09. 13:16:26

@porfelhő: a legtöbb 2012-re kacsintó szoci politikus benn ül az OGY-ban. Addig képviselői tevékenységét erősíti. Emellett megyei elnökök.

Ordnassac 2010.07.09. 13:17:12

@porfelhő: szerintem maradhatna annál, hogy "kib*szottul jó könyveket a baloldalról".

Szimba 2010.07.09. 13:23:16

@panelburzsuj:

Ezt csak most olvasom.

Az SZDSZ-ben csalódva dühös voltam, a Fideszben csalódva, melankólikus. Az MSZP-ben nem csalódtam:(((, de mégis dühös vagyok rájuk.

Szimba 2010.07.09. 13:25:52

@porfelhő:

Nem is annyira vicces. Sajnos.
A Batíznak küldött táncolós filmje kimondottan felborzolta az ország konvencionálisabb lakosait.

Pedig inkább tangózna a politizálás helyett!:))

porfelhő 2010.07.09. 13:32:31

@Ordnassac: Ha az OGY-ben ülnek, megyei elnökök, akkor is tenni kellene nekik is sokat a pártért. Vagy rosszul emlékszem, hogy a választásokon a megyék hogyan szerepeltek? Egy részük szerintem akkor is megyei elnök volt, vagy talán mind. Igaz a képviselői tevékenységet könnyebb erősíteni bent ülve a parlamentben, mint esetleg kint vidéken "az emberek" között.

Igen lehet a könyv irás jobban menne.

golb 2010.07.09. 13:38:47

@Szimba: A korai (!) nyelvtanulás, azaz óvodai sehol a fejlett nyugati országokban nincs.

Ennek azért lehet prózai oka is. A legtöbb esetben ugyanis az anyanyelvük egyben az egyik világnyelv is (angol, német, francia, spanyol), így eleve sokkal könnyebb booldogulniuk mint egy magyar anyanyelvű gyereknek.
Ettől függetlenül szerintem is bőven elég iskolában elkezdeni az idegen nyelveket.

Szimba 2010.07.09. 13:45:23

@golb:

Nem az az ok. Náluk az általános iskolában elég színvonalas idegen nyelvi oktatás folyik. Módszertani, fejlődéslélektani okokból nem kezdik 6 éves kor alatt.

Vannak felzárkóztató, nyelvoktató programjaik, de azok a bevándorló családok gyerekeinek születtek.

Pl. mindenki ismeri nálunk a Szezám utca c. filmsorozatot, ami szintén a török, arab, stb. bevándorlók kisgyerekeit igyekszik játékosan megtanítani a számukra még idegen nyelvre. Az iskolába lépéshez ez nagyon fontos, hiszen a szülők sem tudják mindig a nyelvet.

Szimba 2010.07.09. 13:52:52

@Ordnassac:

"az MSZP bizonyos részét újjá kell építeni, elsősorban a szellemi, ideológiai, tudati, lelki részt" - mondta Szanyi.

No, ezt mondom én is. (Mégsem vagyok szoci:))))

Csecsemőkön kiket ért? A 30-35 éveseket?

Ordnassac 2010.07.09. 13:57:53

OFF

www.mno.hu/portal/723967

Nocsak, a Fidesz és az Újpestért Egyesület együtt? Lehet, hogy ezért lépett le Derce?

ON

panelburzsuj 2010.07.09. 14:00:01

@golb:

Éppezért azok az országok érdekesek, amelyek nyelvileg a magyarhoz hasonló nagyságrendű helyzetben vannak. Mondjuk holland, svéd, dán (ahol pl. a felsőoktatás jelentős része angolul folyik) vagy portugál, görög (ahol pl. nagy és hagyományos az idegenforgalom, vagy a hajózás).

(Egyébként "az egyik" világnyelvség egyre kevésbé számít: anyanyelv + angol. Az angolon "túli" világnyelveknél inkább az a döntő elem a nyelvnemtanulásban, hogy a soktízmilliós gazdag népek önmagukban is nagy (kulturális) piacok. (Ld: olasz) Ezzel a "világnyelv"-hittel egyébként rosszul is járhatnak, mondjuk pl. a teljesen magukba csavarodott franciák.)

Ordnassac 2010.07.09. 14:03:18

OFF

Valakinek megvan a Magyar Nemzet mai száma és benne a cikk, amelyik a fővárosi szocik polgármester-jelölti gondjairól szól?

ON

panelburzsuj 2010.07.09. 14:20:33

@Szimba:

Azért ha már ennyire belemerültünk a pártok belső természetrajzába, azt ne hagyd figyelmen kívül, hogy az MSZP "bölényei" nem annyira a csúcson igazán bölények, hanem a "talapzatnál". Ez nem egy húsz év alatt innen-onnan egy vezér köré összetákolt zsoldoshadsereg, mint a Fidesz: az MSZP-ben egy-egy helyi/területi szervezetet sokévtizedes masszív személyes/generációs kapcsolatok tartanak össze. (Pl: a szociknál már volt elég idő "dinasztiák" kialakulására.)

Szóval én úgy gondolom, hogy ha az országos "csúcs" netán szét is fog bomlani több ágazatra, attól azért az alapszervezetek helyi befolyása nem fog azonnal szétporlani. És a jellegük se fog egyik napról másikra kicserélődni.

(Ezt most "elemzőként" mondom, értékről nem nyilatkozva ... )

panelburzsuj 2010.07.09. 14:53:00

@Ordnassac:

Köszönöm, jó illusztrációt találtam benne az előző dumámhoz:

"Kövér László a párt 37 alapítója közül az utolsó belpolitikában aktív politikus Orbán Viktoron kívül."

(A "szent alapító atyákhoz" képest Gyurgyány minden mozgalmi múltjával együtt is csak egy homo novus a maga pártjában.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.09. 14:59:41

@Ordnassac: meg, de csak este/éjjel nézem meg. Megyek a Rómaira teniszt nézni.
Mi érdekel belőle?

Ordnassac 2010.07.09. 15:01:31

@Hepci: Elsősorban Zugló (XIV. ker.), persze, ha tudsz egy összefoglalót adni, azt is megköszönném, de nem szükséges. Jó szórakozást amúgy! :-)

Ordnassac 2010.07.09. 15:02:07

@Hepci: ja igen: köszönöm! :-)

Ordnassac 2010.07.09. 15:03:14

@panelburzsuj: Balogh is az lesz valamennyire, pártalapítványi elnökség ide vagy oda, ő is a háttérideológus (GyF is így kezdte) szerepköréből megy előre.

panelburzsuj 2010.07.09. 15:03:15

@panelburzsuj:

(Mondjuk Németh Zsolt talán még aktívnak meg belpolitikusnak azért számítható ... )

Szimba 2010.07.09. 15:04:34

@panelburzsuj:

Igazad van. Nem voltam világos, a vezetőség is egy más dolog, és az ős szocik is. Viszont a harmad-, negyedgenerációs szocik már kb. a nyugdíjkorhatár körül vannak. A fiatalok viszont nem vonzódnak annyira az MSZP-hez.

Ők mintha nem igazán gondoskodnának olyan módon az utánpótlásról és a kapcsolatrendszer kiépítéséről, mint a Fidesz.

Amiért megrótták őket, hogy névsoruk van a szimpatizánsaikról, az hihetetlen előny és lehetőség.

Csak egy példa: a Fideszre másodszor, harmadszor szavazó név szerint neki címzett levél érkezik a választások előtti napon. Nem postán, hanem valamelyik tag viszi.
Ez akkora megerősítés, hogy a "holt" is felkel és rohan az urnákhoz:)

Az is igaz, hogy a régi MSZP káderek gyerekei még gyakran tartoznak hozzájuk, hiszen általuk kapnak állást, bizonyos lehetőségeket. Nem egy ilyen kollégám volt:)

Egyszóval a talapzat még áll, és a vezetésnél is van tolongás, de középen, a tagságnál mi van???

Szimba 2010.07.09. 15:14:19

@panelburzsuj:

" Írország kivételével minden ország előírja, hogy minden tanuló legalább egy idegen nyelvet sajátítson el az iskolában. A legtöbb európai országban a tanulók a nyelvtanulást 8 - 11 éves korban kezdik el. Csak egyetlen ország van, ahol a nyelvtanulás később kezdődik18, négy országban19 viszont ennél korábban: 6 vagy 7 éves korban. Finnországban, Svédországban és Skóciában nincs előírva, hogy mikor kell elkezdeni a nyelvoktatást."

www.ofi.hu/tudastar/tantargyak-helyzete/idegen-nyelv

panelburzsuj 2010.07.09. 15:14:33

@Ordnassac:

Érdemes lenne egyszer alaposan megnézni, hogy a kerületi/megyei szocialista képviselők mennyire "fluktuáltak". Meg pláne ugyanezen a szinten a pártszervek vezető garnitúrái.

A szoci taktika nem az "Utánam!", hanem a "menj csak előre elhasználódni, én maradok a biztos bunkeromban".

Szimba 2010.07.09. 15:15:27

A lj. számai bennmaradtak. A 18, 19 nem kell oda.

Szimba 2010.07.09. 15:19:16

A négy ország, ahol 6-7 éves kortól, azaz első osztálytól tanulnak idegen nyelvet:
Ausztria, Luxemburg, Norvégia és Olaszország.
(Ez volt a 19. lj.)

És Belgiumban 12 éves kortól kezdődik az idegen nyelv tanulás. (18. lj.)

Szimba 2010.07.09. 15:20:51

@Szimba:

Magyarország mindenben túllő a célon.:((
Idegen nyelv óvodától, olimpia, korona, időkerék, völgyhíd, alagút stb.stb.

Szimba 2010.07.09. 15:26:07

@manyike:

Az első mondatodra. Még mindig nem esett le.:(((

Mondd egyenesen, hogy egy ronda quva vagyok, meg lettem volna madam a kuplerájban!
Ezeket az áttételes izéket nem értem. Ráadásul nem akartalak megbántani!!!!

Ordnassac 2010.07.09. 15:29:37

@panelburzsuj: igaz, igaz. Varga Mihály meg pár hónappal később került a Fideszbe.

A régi Jobbklikken utánanéztek, hogy mi lett az alapítókkal (még 2007-ben): regi.jobbklikk.hu/index.php?Cikk=62

lüke 2010.07.09. 16:04:44

@szimba:
s némely gyerek belehalt a kisbuszos szállításba, mert nem volt gyerekülés
/igaz az 50-s évek végén, engem is busszal szállítottak az óvodába,´- a pala`men`töl a Fidesz székházba, ott volt az FM óvoda-azon a két héten , amit ott töltöltöttem:)/

lüke 2010.07.09. 16:09:22

@szimba:
-MO egy céllövölde, igy hamar ki is égünk
-a nyelvtanulás 10 év felett kezdödhet
persze más a több nyelvüség
pl Habsburg O. családjában a gyerkekek
minden H. birodalmi:) nyelvet megtanultak otthon
mi is otthon polyglottul beszélünk, így:
szép kis virtcsaft
ez a trouvaille:) a control freakeknek:)

lüke 2010.07.09. 16:12:00

@panelburzsuj:
Acélék úgy viselkedtek ,mint korábban Kösztler
K. rettegett
s a Lord ugye a tubon
nem ismerte meg, hisz uriember nem változtatgatja a klubját.................

lüke 2010.07.09. 16:12:58

és ezt kiegészitve MO-i politikust se ismerne meg a lord
Oh lord ...buy me

panelburzsuj 2010.07.09. 16:14:38

@Szimba:

(Az én kivételemmel elég buzgó nyelvtanuló (részben tanító) a családom, ezért van valamennyi sejtésem a hazai "szokásokról". Ebben a körben (némi kollégákat is beleértve) az a nézet alakult ki, hogy az "idegen nyelv" mint jelenség megismertetésére, logikai játékok játszására (apró blokkokban az "óravezetés" is idegenül), a kiejtéshez szoktatásra semmiképp se árt a kicsinyek tanítása. De bármiféle "követelmény" nélkül, és kizárólag szóban. Írni/olvasni csakis akkor, amikor az anyanyelvi írás/olvasás már megbízhatóan megszilárdult. Tehát 8-9 éves kor táján.)

porfelhő 2010.07.09. 17:00:34

@Szimba: Persze tudom. Emlékszem a "jelenetre" . Valóban a komoly politizálás jobban hasznára vált volna az országnak.

bariga 2010.07.09. 17:09:15

képzeljétek el például, hogy Kövér László, mint a Parlament elnöke tárgyal a környező országok elnökeivel.

Ordnassac 2010.07.09. 17:13:02

@porfelhő: @Szimba: őszintén szólva szerintem ez egy kivételesen jó ötlet volt Gyurcsánytól (a kevesek egyike). Szerintem egy igen ötletes ajándék volt.

Akik meg kiakadtak ezen, azoknak (elnézést, most kemény leszek) ajánlok egy tükörbenézést és kérdezzék meg maguktól, hogy "ennyire besavanyodtam volna"?

Mondom mindezt úgy, hogy nem vagyok egy kifejezett Gyurcsány-imádó figura.

Ordnassac 2010.07.09. 17:15:06

@bariga: meg fogsz lepődni, de szerintem menni fog neki. Van annyira okos ember.

porfelhő 2010.07.09. 17:41:53

@Ordnassac: Nem tudom Szanyi T. szerint a csecsemőkor hány éves kort takar, olyan 35 év körüli, vagy 50?
Kövér L. lesz a házelnök, nem meglepi.

porfelhő 2010.07.09. 17:49:22

@Ordnassac: Már megint igazad van. Én sem vagyok Gy. imádó, de nem is támadom, mint ahogy az a korábbi kommentemből is kitünt. Most odarohantam a tükörhöz és elnevettem magam. Akkor még én sem vagyok nagyon savanyu.

Ordnassac 2010.07.09. 17:50:09

@porfelhő: szerintem azokra gondolhatott, akiknek eddig semmi közük nem volt az MSZP-hez, mivel túl fiatalok. Aztán lehet, hogy én gondolom rosszul.

Ordnassac 2010.07.09. 17:51:08

@porfelhő: most nem is speciel rátok gondoltam, csak nagy vihar volt (egy pohár vízben) emiatt.

porfelhő 2010.07.09. 17:54:50

@Szimba: Megrovást kaptunk @ordnassac-tól. Én tudomásul vettem. És ezután jó leszek, átgondoltabb kommentet irok.

Ordnassac 2010.07.09. 17:58:30

@porfelhő: megrovást??? Mondtam, hogy nem rátok gondoltam...

porfelhő 2010.07.09. 18:03:20

@Ordnassac: Nekem nem jelent problémát ha helyreigazitják a mondani valómat, főleg meg ha olyan kulturáltan teszik mint te.

Szanyi T. is fogalmazhatna pontosabban vagy másként politikus léttére, ez a "csecsemős" szöveg nekem furán jön le, akárkire is gondolt. Vagy arra gondoltam, hogy még meg sem választották, de már támadja esetleg Mesterházyt, mert ő szerintem 37 éves lehet.

porfelhő 2010.07.09. 18:09:34

@Ordnassac: Jól van. Mire jött az üzenet én már megirtam @szinba-nak. De azóta is a megrováson mosolygok. Azért irtam meg neki, hogy szinesebb legyen a nap. Értettem mit irtál, mire gondoltál. Jól van ez, reagálni kell a másikra, azért vagyunk egy kis netes közösség. Ha időt tudok szakitani, már nekem igy teljes a nap.

nyünyüge 2010.07.09. 18:44:28

@Szimba:
Szerintem sem szabad idegen nyelvet módszeresen tanítani mindaddig, amíg az anyanyelvi ismeretek nincsenek egy megfelelő szinten (7-8 éves kor).
Mert hiába van jónéhány olyan gyerek, aki adott környezetben akár három nyelven kiválóan eligazodik ennyi idős korára, az átlag és főleg a nyelvi fejlődés szempontjából átlagnál lassabban fejlődő, netalántán diszlexiás számára maga a halál egy második nyelv - az anyanyelve szempontjából. Ami pedig egy életre elvághatja a boldogulását.

ssi 2010.07.09. 21:14:27

nyelvtanulásba nem bonyolódom bele - majd a szakemberek eldöntik

tesi tapasztalataim rosszak: pl. fiam tanára az ügyetlenebbeket mélységesen megalázta a többiek előtt, érettségi évében csak papíron volt a heti 3, majd 2 óra - haza mehettek

@Szimba: mint ígértem, este lesz egy kis időm
- van, amikor szuper vicces vagy, ma viszont kissé csípős nyelvű
- amúgy Gy.F.hez hasonló energiákat vélek Benned felfedezni :) dicséret
- ma sokakat kiosztottál: D.K.-t (rá reagáltam), a bal és a jobbos politikusokat
- erről az oldaladról még nem ismertelek, meg is leptél
- számomra az emberek összetettebbek, én spontán keresem bennük a jót
- D.K. van, akinek nőies, de ez a szempont annyira méltatlan
- kritizálni csak konkrét tulajdonságot, tettet szoktam, s ritkán írok le bárkit
- én ilyen vagyok, csak erre akartam kitérni - Neked jogod van másnak lenni
- tudok több mindent kritizálni valakiben, de az egész embert leminősíteni nem szoktam (pl. alkalmatlan lehet egy posztra, de lehet nagyon okos)
- az meg külön érdekel, hogy a környezet kiből mit hoz ki

szerintem nagyon fontos, hogy milyen a vezér, aki akár meglévő csoportszabályokat is megváltoztathat. a csoportmagtól függhet talán ez

bariga 2010.07.09. 21:19:36

@Ordnassac: én eddig még okosat nem hallottam tőle, de lehet hogy nem figyeltem eléggé. Viszont modortalan és kimondottan áldásos lenne, ha inkább feolvasná valaki más szövegeit , legalább is külföldön, mert a saját kitalálmányait nem kellene előadnia és főleg párbeszédbe ne bonyolódjon, ha lehet. De igazad van én már semmin sem lepődöm meg.

ssi 2010.07.09. 21:22:22

@Ordnassac:
hogyan lesz érdekes az Ökm. Vál:?
1. most a párttámogatási sorrend mutathat sokat
2. ha az LMP függetlent jelölt volna, érdekesebb lett volna a szoci reagálást figyelni

reméltem, h H.Cs. többet nem feszegeti a díjmentes közlekedést, de nem tett le róla
Molnár Gy. és mások gondolkodását teljesen el tudom fogadni: lehet, h azért nem indulnak újra a polg.mesterségért, hogy a várható arányok ne bénítsák a kerület munkáját (M.Gy. a parlamentbe se jutott be)

Ordnassac 2010.07.09. 21:30:43

@manyike: emellett lényegesen szebb úgy otthagyni a polgármesteri széket, hogy egyszer sem győzték le.

Persze az is hozzátartozik, hogy hiányolják a támogatást, emellett a fáradtság is benne lehet.

H. Cs. meg szimplán hülye. A budapesti MSZP egyik legnagyobb tévedése.

@bariga: pl. a Trianon-emléknapos felszólalásai meglepően alázatosak voltak. Szóval tud ő másképp is.

bariga 2010.07.09. 21:51:34

és a listázós Lázárt sem kellene megállítani? Kérdezem alázatosan.

ssi 2010.07.09. 22:07:01

@Ordnassac:
D.G.-re gondolsz: fáradt, eddig veretlen, nem indul többet?

gondolom több főpolg.mesterjelölt már nem lesz
a parl.vál.-hoz képest hogyan alakulnak majd a párttámogatások - izgi lesz

H.Cs. - ő az egyik példa arra, h nincs pártegység és fegyelem, vagy a még rosszabb, hogy pont van?

Balt 2010.07.09. 22:18:55

@[nick]: "ebből a szerepfelfogásból következen a gyurcsány kormány megmaradt szociális intézkedései az adómentes juttatások: az étkezési jegy, üdülési csekk, vagy az adómentes minimálbér."

Az étkezési jegy és az üdülési csekk nem a Gyurcsány-kormány vívmánya; a minimálbér adómentessége (ami ma "alkalmazotti kedvezmény" gúnynévre hallgat, 2x-es tb-t vonva belőle, implicit elismerve a dolog adócsalás jellegét) meg maga volt az őselkúrás.

ssi 2010.07.09. 22:20:14

mikorra lesz döntés és mi?
- bankok ellenállnak, sőt segítséget kérnek bankadó ellen - jogosan
- kormány most sorba büntetést szab ki rájuk - jogosan

erőpróbálgatás?

válság idején:
Mo-on nem segítette anyagilag a bankokat az állam
Mo-on nagyobb nyereséget értek el a bankok az ügyfelek rovására

csak az extraprofitot kellene elvenni a bankoktól, s az ügyfeleknek adni (nem az államnak)? Róna Péter javaslata

bankok többsége külföldi, s ha "nyerne" most a magyar kormány, a többi ország is vérszemet kaphat - ettől félnek

Balt 2010.07.09. 22:24:27

@[nick]: "gázrezsót. természetesen nem ingyen, hanem az idős által félre tett pénzből, de az egyedülálló nyugdíjas néniket segítik, hogy képesek legyenek magukat menedzselni. felhívja a néni a pártközpontot, és ott majd kerítenek neki egy gázszerelőt. ezért szavaz a szocialistákra. egy csoportnak kifejezetten az idősek problémáira kell koncentrálni. most ettől még persze beszavazhat a nyugdíjas gyereke, vagy unokája, vagy az a gázszerelő, aki így szerez munkát.

szóval szerintem itt van három nagyon markáns társadalmi csoport, akikre egy baloldali tömörülés számíthat. ez jelentős részben lefedi a választókat."

Szép elvek. :) Alighanem pont így képzelték az elvtársak '87-88 körül. (Már legalábbis az ideológiailag, én nem a hatalom vagyonná konvertálásával motiváltak...)

Balt 2010.07.09. 22:26:59

@stratez: "azért a bűnügyi krónikákban erős a jelenléte. Erről TG mintha megfeledkezett volna..."

Én is úgy látom, hogy Gyurcsányt még az önk.-i választásokig megpróbálják jégre tenni...

Balt 2010.07.09. 22:32:30

@jjulie: "legközelebb egyszerűbben szólok hozzád, mint ahogy az orbángazdád idomított téged: lábhoz! ül! fekszik! (de nem nyalogatod meg a kezem ugye?)"

Erősen off - bár sajnos ebben a hőségben nem tudok hideg fejjel felelni:
Buzi-e vagy - a nick alapján, vagy hölgyemény (pardon: elvtársnő)? Utóbbi esetben vannak-e elfojtott (kimondott), frusztráló vágyaid...?
(Ignore) on

ssi 2010.07.09. 22:36:40

@Balt: jjulie egy nagypapa, ha jól tudom

Ordnassac 2010.07.09. 22:43:38

@manyike: érdekesség, hogy pont 10 fletonista van, pont belefér a frakcióalapításhoz. Persze jó kérdés, hogy a frakcióban ülő Hagyó-árvák (Burány Sándor, Horváth Csaba, Molnár Zsolt, Steiner Pál stb.) hova állnak.

Nem beszélve egyes megyei elnökökről.

Balt 2010.07.09. 22:46:04

@manyike: "- mely - a bankoknál is jövedelmezőbb - ágazatokra célzott, s miért?"

Tipp: pl. gyógyszeripar (Omninvest)

Ordnassac 2010.07.09. 22:47:56

@manyike: Demszky esetében inkább az lehet a helyzet, hogy kifogyott a levegő körülötte (BKV-ügyek, eltűnt SZDSZ, felbomlott fővárosi koalíció stb.). A fáradtság itt csak plusz.

Ordnassac 2010.07.09. 22:55:08

Nocsak, Jávor Benedek most jelentette ki az Estében, hogy nem akar egy olyan konstrukcióban részt venni, ahol ő Tarlós egyik helyettese.

török gábor 2010.07.09. 23:01:46

@Ordnassac: furcsa lett volna, ha az ellenkezőjét mondja - már csak kampányszempontból is.

6.Lenin 2010.07.09. 23:08:07

Holnap este ,ki,kinek?

www.youtube.com/watch?v=as2XR9I1Pm4,

Azért érdekes,a sok "független" mennyi könnycseppet hullajt,sóhajt szakajt, az engem ugyan nem érdekelnek már,régi(leharcolt,megkopott,elfáradt stb),de örök ifjú ???????-k után?
Micsoda belső küzdelmek.Rejtve a titkok titkát,visszavárunk ám benneteket összekacsintása melengeti az itt megnyíló titkos lelki(ideológiai)rekeszek őrzőit.
Résen vagyunk és várunk.Mi még hiszünk a győzelemben(vélik felfedezni ........ban/ben)

Nem baj,kiheverhető.Meleg van.

Ordnassac 2010.07.09. 23:14:38

@török gábor: persze, ez jogos is, csak a szokásosnál egyértelműbbnek tűnt a nem. Aztán semmi sem zárja ki, hogy mégis legyen majd LMP-s főpm-helyettes, csak nem Jávor Benedek lesz a neve.

Ordnassac 2010.07.09. 23:15:19

@török gábor: kérdés, a Jobbik rászáll erre és burkoltan Staudt felajánlja pártját mint együttműködő szervezetet?

Ordnassac 2010.07.09. 23:18:43

@6.Lenin: csak egy halk helyesírási megjegyzés: írásjelek után szóközöket hagyunk.

Szimba 2010.07.09. 23:18:47

@lüke:

Szép kis virtcsaft lehet nálatok!:)))

@porfelhő:

Én nem veszem tudomásul. Csak azt, hogy köztem és Ordi között van vagy 500 évnyi korkülönbség!:)))
Az ötelet valóban kedves, mulatságos, jópofa, ha az egyik bohém nagybácsi, barát, bárki a családból adja át. A miniszterelnöktől ez a táncos darab túlságosan közvetlen, személyes, és kitárulkozó.
Hagyományosan nem vagyunk egy túlságosan megengedő nép. Csupa konvenció, tabu, előítélet működik a társadalomban, tehát GyF pozíciójából nem volt szerencsés ez az ajándék.

@nyünyüge: Ugye?!:))

@manyike:

Pedig ma méla és álmos voltam. Vagy pont ezért nem figyeltem a jó modorra?!:)
Dobrev K. valójában azzal vívta ki az ellenszenvem, amikor sorra nyilatkozta, hogy a 2 év gyes után az asszonyok menjenek vissza dolgozni, a gyereküket pedig adják bölcsődébe. Ráadásul a nem létező bölcsődék helyett az óvodákba.
Az óvodák nem alkalmasak (nincs pelenkázó, külön csoportszoba a kicsiknek, fürdető helyiség, mosoda stb.) a 2 évesek ellátására.
Hihetetlen hozzá nem értéssel hangoztatta az elveit.

Amúgy érdektelen számomra, hogyan néz ki. Csak van a párosban valami kis aberráció. De lehet, hogy csupán félreértem a metakommunikációjukat.

GyF túlságosan meleg kapcsolatot ápolt a szóvívőivel. És ez sem baj. Csupán jobban szeretem a nyílt szerepvállalásokat, a tiszta viszonyokat, és a politikában előnyben részesítem a munkatársi érzelmeket és kapcsolatokat, mint a félreértelmezhető dolgokat.
(Ezek a dolgok nem nekem szúrtak szemet, hanem kimondottan MSZP-s érzelmű ismerősöknek.)

Szimba 2010.07.09. 23:22:07

@manyike:

Édes jó istenem!:(((((

6.Lenin 2010.07.09. 23:24:49

@Ordnassac:

Köszi.Örülök,hogy csak ennyiben hibáztam.

Szimba 2010.07.09. 23:29:55

Holnap 11 órakor Szőcs Gézával lesz egy beszélgetés, talán az Echo tévében (Hű, az adó nevét menet közben elfelejtettem. Nézzétek meg!)

Szimba 2010.07.09. 23:30:35

@Ordnassac:
Második szakmád a korrektori?:))

Ordnassac 2010.07.09. 23:35:24

@6.Lenin: feleslegesen nem akarok összeveszni veled.

Ordnassac 2010.07.09. 23:37:55

@Szimba: a WP-n erős a helyesírási lobbi, így volt kiktől tanulnom. :-)

Szimba 2010.07.09. 23:40:16

@Ordnassac:
Ez tulajdonképpen nagyon hasznos.

Ordnassac 2010.07.09. 23:51:20

@Szimba: a Hír TV valószínűbb, szombatonként ilyenkor szokott menni a Különkiadás (a tévé kulturális műsora).

6.Lenin 2010.07.09. 23:53:22

@Ordnassac:

Bocs, de ezt nem értem.Nekem nincs, és nem is volt szándékomban senkivel összeveszni.Tűröm a kritikát, amennyiben jogos, de a megalapozatlant is.
A tiéd jogos volt, ami a helyes írást illeti.Igen, még itt is figyelni kellene.

Jó éjtet!

Szimba 2010.07.09. 23:53:51

@Ordnassac:
Lehet, egy ismerősöm telefonált, hogy hallgassam meg, hátha mond valami érdekeset az elképzeléseiről. Ő nem lesz tévéközelben.
Házi feladatom, de ha elbliccelném, akkor számoljatok be róla!:)

Ordnassac 2010.07.09. 23:55:48

@6.Lenin: megjegyzésem arra akart utalni, hogy néhány hozzászólásoddal stilárisan is bajom van, de ez az a részleg, ami erősen szubjektív és sokra nem vezet.

Szimba 2010.07.09. 23:59:18

Úgy látom, ma már nem lesz új cikk TG-től. Pedig annyira fáj a fejem, hogy még nem merek lefeküdni.
(Ajánlotta valaki a füstölőt, meg illatgyertyát a szúnyogok ellen. Nos, a szúnyogok jól bírják a finom kis gomolygó illatot, sőt, egészen megbolondultak tőle, és táncolnak a szobában. Én meg eszem az Advil Ultrát.)

Milyen jó kis pártnév lehetne! Ultra bal, vagy Ultra Szoci Párt.

Jó éjt!

Balt 2010.07.10. 00:02:11

@manyike: "az illetékhivatalban egy idős bácsika sírdogált. több testvér örökölt valami eladhatatlan földet talán, s még részletre se tudta vállalni az örökösödési illetéket, ami eleve nem volt sok. az MDF haláladó eltörlés ezeken segített, de most visszavonták"

Jóhiszeműen: ez alighanem félreértés... (Már csak azért is, mert tán még Gyurcsányék óta az APEH szedi az illetékeket is)

"Az MDF nyomására ugyanis már 2009-től illetékmentes az első 20 millió forint örökség (igaz, elsősorban az amúgy is kedvezményesebb kulcs alá eső lakóingatlanok esetében)."

"Ha más rokon örököl, akkor egy táblázat alapján kell a rokonsági fok és az örökölt vagyon értékétől függően illetéket fizetni. Például lakás öröklése esetén az örökhagyó házastársa 18 millió forintig 2,5 százalék, 18 és 35 millió forint között 6 százalék, a felett pedig 11 százalék illetéket fizet.
Aki a közeli hozzátartozójától termőföldet, illetve azzal összefüggő tanyát és eszközt kap ajándékba, annak sem kell illetéket fizetnie. Szintén illetékmentes a termőföld, a tanya és a gépek eladása akkor, ha a vevő közeli hozzátartozó."

Ellenben 2009 májusában nagyon is benne volt a pakliban, hogy visszahozzák a "haláladót"...

porfelhő 2010.07.10. 00:07:28

@Szimba: Látod, ha a Te szemszögödből nézem a dolgot, és kicsit elgondolkodom rajta, akkor ez a válasz teljesen helytálló és igaz.
De aztán kiderült nem is nekünk szólt @ordnassac kommentje.

6.Lenin 2010.07.10. 00:16:15

@Ordnassac:

"néhány hozzászólásoddal stilárisan is bajom van"

Gondolom nem csak neked.Engem nem zavar.A mondanivaló szokta lekötni a figyelmem.A formaságokra kevésbé figyelek.

porfelhő 2010.07.10. 00:16:55

@Ordnassac: Érdekes lett volna, ha Jávor Benedek azt mondja, hogy azért járt az LMP-nél /esetleg/ OV, mert valamiféle háttéralku köttetett, és ő bizony vállal posztot Tarlós megválasztása esetén.
Lendvai nyilatkozta "leköszönő" sajtótájékoztatóján, hogy fennáll még a szándék független jelölt támogatására az MSZP. részéről a főpolg.m. jelölt állitással kapcsolatban, hangsulyozva, hogy továbbra is H.Cs. a jelöltjük. De ha Jávor már hivatalosan jelölt az LMP. részéről, akkor miről beszél Lendvai.?

porfelhő 2010.07.10. 00:26:33

@Szimba: Nem lehet, hogy éppen a füstölőtől fáj a fejed. Nem való az semmire, csak elveszi a friss levegőt. Szúnyogok ellen jó a vanilia illat is. Szúnyog csípésre pedig a hagymalé, ecet, tiszta szesz, /ez a legutóbbi szerintem lehet otthol főzött "gyümölcspárlat" is/, de lehet arcszesz is, ja és citromlé ami horgászok szerint a leghatásosabb. Jobbulást a fejfájásodból.
Hogy várnál még TG-től új cikket, mikor még ez is elég új.

Ordnassac 2010.07.10. 00:31:29

@porfelhő: nekem valahogy az az érzésem, hogy az MSZP-nél rájöttek, hogy H. Cs. jelölése nagy baklövés volt, azonban szeretnék a budapesti elnöküket viszonylag békésen visszavonultatni, így egy elfogadhatóbb jelölttel talán több szavazatot kap az MSZP. Meg aztán a remény hal meg utoljára. ;-)

@6.Lenin: na épp ezért mondtam, hogy ezen felesleges vitázni. :-)

porfelhő 2010.07.10. 00:38:28

Bocsánat. még azt szerettem volna irni @szimba, hogy a gyertya nem elüzésre való, hanem a meleg viaszt kell a csípésre cseppenteni. Állitólag garantált a viszketés megszünése.

Balt 2010.07.10. 00:53:12

@6.Lenin: Bocs, hogy kéretlenül belebeszélek, de ez nem is szigorúan vett helyesírás, inkább egyfajta szedési(?), számtech. alapelv: kerülendő a tapadó írásjel (mármint a következő szó elejére), mert nehézkesen kezelhető (feltételes-elválasztás, beépített helyesírás-ellenőrzők, keresés stb.) De nem vagyok egy word/quarkpress guru, csak sorolom a praktikus szempontokat. :)

Ordnassac 2010.07.10. 00:54:52

@Balt: ez már a nyomtatott könyvek szedési módszere is volt, nem csak a számítástechnika hozta elő. :-)

Balt 2010.07.10. 00:55:33

@Szimba: "Milyen jó kis pártnév lehetne! Ultra bal, vagy Ultra Szoci Párt."

Én inkább egy elegáns, angolos, hogy ne mondjam: Blair-i harmadik utas nevet találóbbnak találok. "Cavinton". :) Pardon!

Balt 2010.07.10. 00:56:51

@Ordnassac: Ja, egy újszülöttnek minden vicc új: olyat én még nem láttam. :) Na de ne offoljunk.

Ordnassac 2010.07.10. 01:06:28

@Balt: Itt? Nem offolni? Képtelenség! ;-)

ssi 2010.07.10. 02:00:58

@Balt: gyógyszeripar lehet a következő forrást adó?
bocsi a pongyola fogalmazásért: évekkel ezelőtt az illeték hivatalban sorban állás közben többen is hallottuk a bácsi gondját. egy ottani dolgozó mesélt neki a részletfizetésről, de hogy csak tanácsot adott-e, vagy érdemben foglalkozott az üggyel, arra ott nem is gondoltam, mert én egészen más miatt álltam sorba. a napokban olvastam egy cikket az új örökösödési szabályokról egy hasonló példával, s eszembe jutott a bácsi, meg az MDF-s változtatás.

@Szimba: egy másik oldaladat láttam ma, s érdekelt. érdekeltek azok a plusz élmények, melyek igazán meghatározóak lehetnek. D.K. kapcsán most el is árultál többet. így számomra érthetőbb, de ha zavar, nem faggatlak. bár engem érdekel, de megértem
"Édes jó istenem!:((((( " ezt ki kapta? Ultra meg még lehet itt is, ott is

@Ordnassac: mikor H.Cs. valami Bp-i-elnök vagy mi lett, arról cikkeztek, hogy mégse lesz jelölt. valami hivatalos eljárással lehet érvényteleníteni a jelölését? egészségügyi okra nem hivatkozhat, valami más kellene

@porfelhő: beszorul a szobába a füst. ismerős. mi az ablak alatt szoktunk füstölni, de nem a szobában, hanem kint. sokan szabin is vannak, "uborka szezon". a többi javaslatodat kipróbáljuk, veszteni valónk már nincs

Szimba 2010.07.10. 07:51:26

@porfelhő:

Ordnassac egy nagyon jólnevelt és kultúrált fiatalember.
Tehát nem nekünk írta, viszont én látom a gondolatait is:))))))

nyünyüge 2010.07.10. 07:54:15

@Ordnassac:
"Nocsak, Jávor Benedek most jelentette ki az Estében, hogy nem akar egy olyan konstrukcióban részt venni, ahol ő Tarlós egyik helyettese."
Félálomban átfutva úgy értettem a mondatot, hogy Jávor Benedek nem akarja Tarlóst helyettesének.
Ejha, gondoltam, fő az önbizalom :).

Szimba 2010.07.10. 07:59:24

@manyike:

Ollan eccerű vagyok, hogy még oldalam sincs.:((
De kérdezz magánlevélben, és mindent elmondok. Ha már felcsaptál a pszichiáteremnek!

Julie nagypapaságának szólt a jajgatás. Ki az a férfi, aki női szerepbe bújik Magyarországon? Mazochista, vagy mulatságosnak találja, ha lépten-nyomon megalázzák, kigúnyolják? Bátor, naív vagy szerepjátékos?

lüke 2010.07.10. 08:07:26

@szimba:)ja
így:)
GyF ugyanolyan hataloméhes, mint minden önmagát a legjobbnak kikiáltó ,szerénytelen politikus.
Szorult helyzetében kiabál,ez a a fába szorult féreg esete.
S a nép, az istenadta egy demagóg, saját hazugságát áruló,vicces- szerintem ez nem humor- politikust majmol.
Ez megkérdöjelezi a politika komolyságát . S arra is utal ,minden a színfalak mögött, nyilvánosság kizárásával tovább folytatódik

Idet 2010.07.10. 08:09:00

@Szimba:OFF
Én voltam. Szúnyogháló? Ez a durva módszer: szobaajtókat becsukni, Chemotox, és utána csak a szúnyoghálóval védett ablak-ajtót kinyitni. Ezek a konnektorba dugható akármik se rosszak! A táncolás azért van, mert hamarosan lepotyognak. Nincs hangulatom a politikához mostanság...

Egyébként, a személyes bedobás azért vált szükségessé (nálunk legalábbis), mert ezek a levelek sorra-rendre eltűntek, ahogy a kopogtatók is, még felfeszegetett postaládák útján is.

Szimba 2010.07.10. 08:10:25

@porfelhő:

Köszönöm a tanácsokat szúnyog ügyben. Már így is rajtam van a konyhai fűszerkészlet!:)) Meg mindenféle ecet (először véletlenül az almaecettel kentem magam), a macska már a közelembe sem jön, és erősen villog a szeme a szagomtól.

Ellenben a szúnyogok szeretik a kínai konyhát, mert édes-savanyú fogásként fogyasztanak. (A fiamon 1 db csípés sincs. Ezek az élet nagy rejtélyei!:((()

Szimba 2010.07.10. 08:13:10

@Idet:

No, ez az! Szúnyogháló nincs.

lüke 2010.07.10. 08:14:13

a szúnyogok okosak:)
a kemoterápiásakat pl nem szeretik:)

Szimba 2010.07.10. 08:16:28

@lüke:

Szerintem is. Sokkal nagyobb befolyással bírnak a világot behálózó monopóliumok, piaci szereplők, akik hol itt, hol ott pénzelnek, befolyásolnak pártokat, kampányokat, és juttatnak hatalomra egyes politikai csoportokat. Aztán meg símán megbuktatják azokat, ha már az érdekeik változtak.

Szimba 2010.07.10. 08:18:03

@lüke:

Jézus Mária!:(
Mit szed a fiam??????

lüke 2010.07.10. 08:20:57

@szimba:
USA-ban az elnök választás pont erröl szól

lüke 2010.07.10. 08:24:55

off
amit idet ír az nekem is bejött a múlt héten a Balatonon, a szoba tele van a leesett szunyogokkal

Szimba 2010.07.10. 08:29:40

@lüke:
Próbálkozom. De a Sparban is elfogyott szinte minden szúnyogriasztó. Már csak a gyenge minőségűek maradtak.
No, nem panaszkodom tovább, de feltűnően szeretnek ezek a kis dögök. Nem értem, mi az oka.

Szimba 2010.07.10. 08:34:32

hetivalasz.hu/itthon/lehet-mas-az-mszp-30533/

Lehet Más az MSZP?

Ez jó cím. És egy jelző, ami nem jutott volna az eszembe, ha az LMP-ről van szó: SZEXI ellenzék.

Mi lesz itt 4 év alatt? Esküszöm a politika szórakoztatóbb, mint egy krimi.

porfelhő 2010.07.10. 08:39:19

@Ordnassac: Elég sokszor "lőttek bakot" már. "a remény hal meg utoljára" már én is irtam velük kapcsolatban korábban.

lüke 2010.07.10. 08:42:48

@szimba:
na ez jó
a tagok fele-harmada egzisztenciálisan a politikából élt".
GYF a szószátyár
az a baj, hogy ha vicc lenne jó lenne, de a szegény! emberek börére megy,
és ez senkit nem érdekel

porfelhő 2010.07.10. 08:45:14

@manyike: Mindig tanul az ember, Hozotak a lányok külső füstölőt, csak én már el is felejtettem. Kipróbálom.

lüke 2010.07.10. 08:45:47

@porfelhö:
mi az hogy
pl 45 évig bakot löttek:)Kádár apánknak
jó sok vadászkastélya volt
nem beszélve a szoc. terv gazdaságról
már rajzolódik most is.....................................

lüke 2010.07.10. 08:49:51

index.hu/belfold/2009/10/08/mszp_a_harmincadara_fogyott_part/
89: 900 ezer
majd 91 51 ezer
ma 38 ezer
ha 14 ezer (vagy 21) ebböl él ,az is nagyon sok
az adófizetök pénzéböl !

jjulie 2010.07.10. 08:53:50

@lüke:

a szegény emberek bőre mennyiben is szokta érdekelni a politikát?

(mondjuk azon kívül, hogy saccolgatni szokták hogy mitől egyenesítgetnék ki a kaszát, vagy mitől kezdik bezúzni a kirakatokat, esetleg széthordani a cuccost a kastélyokból, vagy pl. szálasira szavazni)

porfelhő 2010.07.10. 09:06:21

@Szimba: "Akkor kell átmenni a hidon amikor odaérünk, csak még nem látjuk van-e a folyón hid" fogalmazott az ujonc képviselő a cikkben. A remény hal meg utoljára, hogy a hidat meg fogják látni.

jjulie 2010.07.10. 09:09:16

@lüke:

a szegény ember bőre mennyiben érdekelte a magyar politikát, amely pl. egészen addíg fenntartotta a negybirtokrendszert, amíg a vörös hadsereg meg nem jelent itt?

a jobboldali magyar politikai hagyományok és a szegény ember bőre......

mire is céloztál a szegény ember bőrét illetően?

nézd meg pl a Báthori utca 4-6 számú epületet, és saccold meg, hogy hány szegény ember bőre kellett ahhoz hogy az megépüljön kicsit több mint száz éve?

porfelhő 2010.07.10. 09:35:16

@manyike: Elnzést a hibáért "hoztak". Nem volt rajtam szemüveg.

Szimba 2010.07.10. 09:41:27

@porfelhő:

Képolvasunk!:)) Semmiféle elírás, helyesírási hiba nem tűnik fel, a szövegkörnyezet értelmezhetővé tesz mindent.

Átverés! 2010.07.10. 09:43:45

Szúnyog csípés ellen a testápolót össze kell keverni valamelyik erős illatú illóolajjal - kis üvegekben kapható - és azt kenni a bőrünkre.

Nem a mostani témához, de még nem hallottam sehol, hogy valaki megkérdezte volna, hogy milyen is az az Alcsut-Dobozi vályog rezidencia, ahol napokat el lehet tölteni az egész Fidesz frakciónak.Régebben arról hallottunk, hogy vályog házat épit a családjának.

Bezzeg volt polémia arról, hogy Gyurcsány kinek a villájában lakik,kitől örökölte stb.
Nem mindig egyforma mércével méricskélünk?

Szimba 2010.07.10. 09:49:09

@Átverés!:

A tévében bemutatta. Nem rossz, határozottan nem rossz!:))

Szimba 2010.07.10. 09:50:27

@Szimba:

Hiller ingatlanai nem olyan jól tervezettek, de azok sem értéktelenek.
Minden politikus egyforma.

porfelhő 2010.07.10. 10:00:21

@lüke: Igen most hogy írod Kádár nagy vadász volt. A szoc. gazdasági terv rajzolódása: arra gondosz, hogy volt olyan javaslat, vissza kellene állitani a tsz-ekhez hasonló gazdaságokat? vagy a szociális "hálóra"?
Szegény ember bőre: Akkora a " szakadék" most már egyes társadalmi rétegek között /szerintem/ mint még soha sem volt.TG.ha nyitna egy cikket erről lenne mit rini.

porfelhő 2010.07.10. 10:09:01

@Szimba: Köszönöm szépen, csak mindig bánt ha baki van a írásomban.
Igazad van, szegény sorban élő politikust még nem láttunk.

Szimba 2010.07.10. 10:47:15

@porfelhő:

Ez a lenne mit "ríni" nagyon freudi elszólás volt!:)))

Nem értem, a gazdák miért sírnak örökké, miközben kellene, hogy legyen némi tapasztalatuk a szövetkezetekről.
Ugyanis lenne előnyük is. Saját tárolók, hűtőházak létesítése, feldolgozó üzem megvásárlása. Lényegesen jobban járnának, és ha kellő módon hirdetik, akkor a magyar árura lenne vevő. Egyrészt támogatásuk miatt, másrészt, mert lehetnének olcsóbbak a külföldinél.

Nem igaz, hogy egy üveg uborkát, meg eperlekvárt csak Franciaországból lehet behozni, a Bonduelle mirelitzöldségekről nem beszélve.

Kádárnak a sakk minőségi fejlesztése köszönhető. Orbán költségesebb sportot, a focit szereti.

Szimba 2010.07.10. 10:51:34

@porfelhő:

Ne hagyd magad megfélemlíteni Orditól!:)))
A komment nem az a műfaj, ahol maradandót és tökéleteset kell alkotni.
A helyesírás fontos, de én is lusta vagyok rá figyelni, átolvasásról, javításról meg szó sem lehet!:))

Ordnassac 2010.07.10. 10:53:52

@manyike: Horváth az MSZP budapesti elnöke lett.

Mivel arcveszteség nélkül csak akkor lehet visszaléptetni, ha valami ütős jelöltet találnak a helyére, ezért megy ez. Arról nem is szólva, hogy a párt budapesti szervezete még mindig erős a párton belül, ergo nem biztos, hogy össze kellene veszni a vezetőjével.

Ordnassac 2010.07.10. 10:54:58

@Szimba: mi a fene, a HV vezérsztoriját ilyen gyorsan feltette a honlapjára? Azt pedig csak szerdán szokták.

Átverés! 2010.07.10. 12:12:36

Felszállt a fehér füst!Kövér László vállalja a házelnöki tísztséget.

Mindenki megnyugodhat, még hűség nyilatkozatott is tett a nagy közönség részére Orbán Viktor mellett.
Egy gonddal kevesebb mindenkinek kellemes hétvégét!

tölgyes 2010.07.10. 13:14:24

Szerintem meg Orbán belépett az MSZP-be ahol most arról folyik a vita, hogy megválasszák-e elnöknek.. Máskülönben miért lenne ő a leggyakrabban emlegetett politikus...:)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.07.10. 17:42:45

@török gábor: Juhász Ferencről mit lehet tudni? Vannak még politikai ambíciói?
Azon elenyésző szocialista politikusok egyike, akiben láttam rációt és karizmát.
De sajnos visszaszorult.
Bár ez jelezheti az alkalmatlanságát is...

Más szocialista politikusban nem látom hogy méltó ellenfele lehetne Orbán Viktornak.

(Bajnai Gordon meg más tészta.)

tölgyes 2010.07.11. 11:31:03

@bakura-kun: Inkább beleszorult a saját korrupciós ügyeibe.

Balt 2010.07.11. 13:48:23

@tölgyes: Volt az a bizonyos neki tulajdonított Gyurcsánynak címzett, ha jól emlékszem, kb. 1 éve. Nagy a csönd erről, ahogy az őszödi kiszovárog(tat)ásban sincs előrelépés. Miért?

tölgyes 2010.07.11. 22:00:29

@Balt: Az MSZP ahelyett, hogy a saját soraiban csinálna rendet.. még mindig Orbánt szidja.. Pedig Gyurcsány-Lendvai stb. mind az ő találmányuk..a szétdult párt az ő produktumuk..Ezen az nem segít, ha Orbánt szidják.
süti beállítások módosítása